2019
4. szám
78
Terra
Veres Piroska
Torquay, az angol Riviéra
Az Angol Királyságról mindenkinek a ködös Albion elnevezés jut eszébe, többnyire az esős, borongós éghajlata miatt. Amíg nem láttam, én is nehezen hittem el az ellenkezőjét. Főleg az ország déli részén fekvő kisváros, Torquay mond ellent a hatalmas angol szigetről szóló hiedelemnek. Plymouthból indulva úgy 45 km-nyi az út, végig festői vidéken, ahol a mindig üde füves golfpályák majdnem egymást érik. Mondanom sem kell, reggel még nem tudtuk hová, merre jutunk el aznap. Kicsit nedves, hűvös volt a napfelkelte, de ahogy kelet felé haladtunk, úgy világosodott lassacskán a táj, a levegő s „az elmém” − utóbbi a finom, reggeli hosszúkávé miatt is. Szándékosan hagytuk el az autópályát, mivel a kisebb utakról több mindent lehet látni – hacsak az égig érő, sűrű sö-
vények engednek betekintést a falvakra, farmokra, házakra. Aztán láttunk is vagy száz tehenet előttünk végigsétálni: át az utcán, túl a farmra. Elöl egy kislány vigyázta a menetet, hátul egy fiatal suhanc. Nem siettek, akárcsak a tehenek. Mit tegyünk? Hátunknál már jó nagy lett a kocsisor – ők sem siettek, nem dudáltak, nem kiabáltak. A teheneknek itt elsőbbségük van, akár a gyalogosoknak szerte Angliában: bárki átmehet büntetlenül gyalog az utcán, ha mer. Az autónak, a forgalomnak ilyenkor kötelessége megállni. Kis hidakon, patakokon, csatornákon haladtunk át – minden kőből épült és rendezett volt. Az egyik ilyen útszakasz arról híres, hogy esőzéskor és dagálykor a patakocska nagy tömegű vízzel visszafolyik a forrásához, elöntve így, ami útjába esik.
