Cimbora 2011. szeptember by CimCim Cimbora

2 0 11 . s z e p t e m b e r

I S S N 12 2 2 -19 1 0

kí vá n c si diá ko k l a p ja

s á t o lk a s ö z ö k s é k é t Já Szemelvények a 12. Cimbora Kaláka Tábor életéből (15. oldal)

L a t e rn a m a gi

Pályázati felhívás (11. oldal)

CIMBI BARÁTOKRA TALÁLT

Cimborát Öt éve kíséri a mókás kisördög a Idén, július elején az erdővidéki Setétpatakon táborozott a Cimbora csapata. Második napon Csillag István grafikus volt a vendégünk. Öt évvel ezelőtt, 2006-ban ő rajzolta meg Cimbi figuráját, szintén ő tervezte a Cimbora mai arculatát. Most, a táborban, egész délutánt töltöttünk együtt, és rövid beszélgetés után, kis csapatokban a táborozók megalkották a borítón is ott pózoló Cimbi és barátai „együttest”. Rajzok, történetek születtek, jól szórakoztunk. A táborról részleteket olvashattok a 15–22. oldalon, a Képes tábori krónikában.

Jövő nyáron ismét együtt táborozunk! Figyeljétek a pályázatainkat!

Főszerkesztő: Farkas Kinga Munkatársak: Bogdán László, Csillag István, Forrai Tibor, Keszeg Ágnes, Keszeg Vilmos, Kónya Éva, Köllő Zsolt, Vetró Bodoni Barnabás, Zsigmond Győző

CIMBORA – 2011. szeptember, XXII. évfolyam Szórakoztató irodalmi, kulturális folyóirat 5–8 osztályos diákoknak ISSN 1222-1910 A Cimbora árát a Cimbora Alapítvány bankszámlájára várjuk: Cont IBAN: RO14BRDE150SV01455331500, BRD. Sf. Gheorghe, Fundaţia Cimbora, Cod fiscal: 8259184 TÁMOGATÓINK Kovászna Megye Tanácsa

A borítón a tábor résztvevői és Csillag István által készített rajz. Borítóterv, könyvtipográfia és nyomdai előkészítés: Csillag István Kiadja a sepsiszentgyörgyi Cimbora Alapítvány. Készült a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó nyomdájában. Szerkesztőség: Cimbora szerkesztőség, Szabadság tér 7. szám, Sepsiszentgyörgy, 520055, Kovászna megye, Románia E-mail: cimboramail@gmail.com Web: www.cimbora.net

Sepsiszentgyörgy Város Tanácsa

Communitas Alapítvány

Román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium

Nemzeti Kulturális Alapprogram

Bethlen Gábor Alap

Tartalom Cimbirodalom

GERGELY EDÓ Az öt lánytestvérről, akik elindultak megkeresni a boldogságot . . . . . . . . . . . . . . . .4. oldal BALÁZS IMRE JÓZSEF Ki kinek az őse (vers) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7. oldal

K ARINTHY FRIGYES Együgyű lexikon (részlet) – olvasó. . . . . . . . . . . . . 7. oldal

Laterna magica

Pályázati felhívás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8. oldal

Képes tábori krónika

Kézfogás az irodalommal

Játék és közös alkotás – szemelvények a 12. Cimbora Kaláka Tábor életéből . . . . . .15. oldal

VÉGH BALÁZS BÉLA rovata „Az én szívemben boldogok a tárgyak” . . . . . . . . 9. oldal

Levéltár-búvár

JÓZSA L AJOS rovata Vizsgák és protekció kétszáz évvel ezelőtt . . . 23. oldal

NEMES NAGY ÁGNES Labda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9. oldal

Barangoló

A világ legszebb könyvtárai . . . . . . . . . . . . . . . . .24. oldal A műveltség kincseskamrái . . . . . . . . . . . . . . . . .25. oldal

Pad alatt

Cimbi naplója. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .29. oldal

Hegyen-völgyön (kul)túra KÖLLŐ ZSOLT rovata Ajánló avagy hová-merre? . . . . . . . . . . . . . . . . . .30. oldal

Szócsavargó

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31. oldal

Keresztrejtvény

Történetek a palackból

KESZEG VILMOS rovata A halálra táncoltatott leány . . . . . . . . . . . . . . . . .12. oldal

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32. oldal

Cimbi képtára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35. oldal

Cimbirodalom G ERGELY E DÓ

Mese az öt lánytestvérről, akik elindultak megkeresni a boldogságot mert hát a boldogság megtalálása mégiscsak fontosabb holmi butuska kis kutyakölyköknél. Útjuk egy napsütötte, bódítóan illatozó tisztáson vezetett át. De ez már a harmadik nővérnek volt túl sok, önfeledten belevetette magát a tiritarka virágtengerbe, s csak nézte, tágította szemével az eget. Egyetlen szó se jutott többé el hozzá, unszolhatták a nővérei, amennyire csak bírták. Most már csak ketten folytatták útjukat, ami egy folyón keresztül vezetett. Levetették ruháikat, összegöngyölték, és magasan a fejük fölött tartva, tekintetüket a folyóra szegezve figyeltek lépéseikre az erős sodrásban. Ebben a nagy igyekezetben a második lány bele is sétált egy fiatal halász karjaiba, s ha már belesétált, hát ott is maradt. Ezzel el is múlott minden más igyekezete. Csalogathatta már a legkisebbik, nővére se nem látott, se nem hallott. Ha nem, hát nem, gondolta magában, és eltökélten folytatta útját. Ha kell, a világ végére is elmegyek a boldogságért, aztán majd irigykedhetnek rám a nővéreim. Úgy kell nekik, ha ilyen kevés bennük a kitartás. Bezzeg bennem... És ment, és ment, és mendegélt. Előbb ruganyosan, akár a zergék, erdőkön, hegyeken átal. Aztán már kissé lankadtabban, kopár, beláthatatlan fennsíkokon, kihalt, aszott, szomjanhalt sziklák között, tátongó szakadékok mélyén, kongó egyedül baktatott.

A világ közepe táján, egy kicsi faluban élt öt árva leányka. Szegények is voltak, árvák is, de attól még olyan sokat nem búslakodtak, mint ahogy az emberek elvárták volna tőlük: ötükből legalább egyiküknek mindig jó volt a kedve, s sikerült megnevettetnie a többieket. Ám egy napon, amikor az ember vérét meg guruzsmáz zák a tavaszi szelek, s a nyughatatlanság még a legjámborabb helyhezkötött életét is képes fenekestől felfordítani, nos, egy ilyen napon a legkisebbik leány bejelentette a nővéreinek, hogy ő bizony addig megy, amíg rá nem akad a boldogságra. Mert neki elege van ebből a sanyarú, árva sorsból. És kész. Addig tette-vette, pakolta a holmiját, hogy egyszer csak öt kicsi batyu állott a küszöbön. Elindult az öt leány, mentek megkeresni a boldogságukat. Ahogy így mendegéltek, egy városon haladtak keresztül, ahol éppen vásár volt. Az egyik sarkon könyveket árultak. Oda is ragadt a legnagyobbik az egyik könyvhöz. Egy darabig nógatták a húgai, de hiába. Így hát otthagyták a nővérüket, s folytatták útjukat, hiszen a boldogság várta őket valahol. Ahogy mentek, egy tanya mellett vezetett el az útjuk, ahol három kicsi szőrmók kutya hancúrozta egymást gomolyába. Nosza, a negyedik nővér is összecsombolyodott, s beállt a puhaságok mellé gomolyának. Hiába hívták a húgai, se nem látott, se nem hallott. Így hát továbbindultak, most már csak hárman,

Cimbirodalom Végül egy hatalmas fához ért. Először azt hitte, erdő, olyan terebélyes volt, de, ahogy közelebb ért, csodálkozva látta, egyetlen, hatalmas törzsű, koronájával szinte az eget súroló fát néz. Miután felmérte a magasságát, úgy döntött, inkább megkerüli a fát, mint átmásszon rajta. Ám amikor sikerült végre a törzs egyik oldalának a végébe érnie és benéznie mögé, a rémülettől minden porcikája görcsbe rándult. A fa mögött ugyanis nem látott semmit. Se sötétség nem volt ott, se fény, se árnyék, se szürkület. A semmit látta, mindenestől. Leroskadt a leány a fa tövébe, és keservesen zokogni kezdett. Ekkor a fa egyik ága gyengéden átölelte. És megszólalt a fa: – Ez itt a világ vége, leány. Azt mondtad, ha kell, elmész a világ végére is, de nem adod fel a boldogságod keresését. Hát most itt vagy. Megérkeztél – nyekeregte a fa száraz, göthös hangon. Nem lehet könnyű a semmi és a minden határán őrködni, egyszál egyedül, még az is csoda, hogy a sok hallgatás után egyáltalán meg tudott szólalni. – Ki vagy te? – kérdezte a leány. Honnan tudod, hogy miket beszéltem? – Mindenkiről tudok, aki elindul felém – krákogta a terebélyes. – Szerencsére, kevesen érnek is el ide. – Miért szerencsére? – kérdezte, most már egyre rémültebben, a legkisebbik leány. – Azért, mert én vagyok a reménytelenség fája. Mindenki, aki úgy indul útjára, hogy azt mondja, ha kell, elmegyek érte a világ végére is, valami hatalmas tervvel, vággyal indul el. De én már előre szomorú vagyok, mert tudom, hogy a világ végén a semmi van. Nem sziporkázik itt senkinek semmilyen csoda, nem vár itt senkit semmi, vagyis itt mindenki csak a semmit találja. Ha nem találja meg útközben azt, amit keres, tiszta hiába jön el idáig, mert itt aztán biztos nincs. Mert itt egyedül én állok, az utolsó a létezőkből, a reménytelenség fája. Mert, amikor az emberek meglátják, hová jutottak, hogy mi a fáradságos útjuk vége, leroskadnak törzsemhez, és feladják a reményt. S mivel tovább menni már nem lehet, reménytelenségben élni pedig lehetetlen, lassan, csendesen felszívódnak ezek a vándorok, felszívom őket a gyökereimmel, s minden, útja végére ért vándorból kinő egy új hajtás. – Soha senki nem indult vissza? – kérdezte a leány, de már érezte, hogy egyre nehezebb lesz karja, lába, szemhéja, és legszívesebben örökre megpihenne. – Nagyon kevesen, tízezer évben talán egynek van ereje és bátorsága nekivágni a visszaútnak. Gondold meg jól, élni akarsz, még akkor is, ha az örök reménytelenség jege fagyaszt tehetetlenné, ha többé már soha nem látod értelmét semminek se?

Keszeg Ágnes illusztrációi

A leány gondolkozni próbált, de már az is nagy erőfeszítésébe került, mert minek. Nem találtam meg a boldogságot, gondolta, lehet, hogy már a nővéreimet sem találnám meg, ha vissza is érnék. De azért mégiscsak jó lenne megtudni, ők miért nem jöttek velem. Még akkor is, ha lehet, soha nem találom meg őket, és soha nem tudom meg, miért maradoztak el mellőlem útközben. – Igen – válaszolta végül. – Vissza akarok indulni, még akkor is, ha soha nem érek haza. – Rendben van – recsegte a fa –, de rettenetes, szaggató kínokra számíts, mert úgy fogsz vágyakozni, hogy többé már nem lesz ott a remény életadó ereje. Nesze, itt van egy hüvely, benne egy mag. Ha már nem bírod tovább, csak nyeld le ezt a magot, és rögtön itt teremsz. A leány elindult visszafelé. Vissza a szakadékok éles torkába, át a kietlen fennsíkokon és rengeteg erdőkön. Közben állandó rettenet markolta tüdejét, szívét, agyát, gyomrát, míg végül egy folyó partján összeroskadt a kimerültségtől. Arra ébredt, hogy sok apró kéz simogatja, locsolgatja az arcát. Aztán valaki gyöngéden átölelte. A nővére volt az, aki beigyekezett a halász karjaiba. Ápolgatta, gyógyítgatta húgát, aki, mihelyt kissé megerősödött, megkérdezte tőle:

Cimbirodalom talmazó könyveket, itt biztosan találsz útmutatást arra, hogy merre is indulj tovább, mit kezdj az életeddel. A legkisebbik beleegyezett, de tudta, számára már nincs járható út, hiszen ő már megjárta a járhatatlant. Minél több könyvet olvasott, annál inkább megbizonyosodott erről, és annál inkább fonnyasztotta a bánat. Egy nap, amint ott ült egyedül a könyvesboltban, elővette a fától kapott hüvelyt. Nincs értelme az életemnek, nincs értelme így élnem, mert ez így nem élet, kesergett magában. Kár volt visszajönnöm. Bár most már látom, nővéreim miért maradoztak el mellőlem, ez számomra nem vigasz. Az én életem valahol elveszett, valahol szétszóródott a kopár sziklák között, szakadéktorkok mélyében. Nincs más hátra, vissza kell mennem a reménytelenség fájához. Ekkor egy vénséges öregasszony lépett be a boltba, akinek mintha üvegből lett volna még a csontja is. Áttetsző volt és törékeny. – Milyen könyvet szeretne? – kérdezte a leány, és a reménytelenség fájának megpillantása óta először érezte azt, hogy csodálkozik. – Olyant, amelyikből megtudom, engem miért felejtettek ki – felelte az öregesszony. – Már régen meg kellett volna halnom, de valami gubanc történhetett az égi számításokban, mert engem itt felejtettek. Egy darabig reménykedtem, hogy hátha mégiscsak utánam jönnek, de nem. Élnem kell, mert nem tudok meghalni. Azt hiszem, véletlenül töröltek mind az élők, mind a holtak listájáról. Ha valamelyiken rajta lennék, akkor eddig már csak történt volna valami. De nagyon régóta nem történik már velem semmi. Már nincsenek vágyaim, céljaim, álmaim. Ezen az egyen kívül, persze – mosolyogta el magát az öregasszony –, hogy meg szeretnék már halni. A legkisebbik leány ránézett a kezében lévő hüvelyre. Áttetszett rajta a pici mag. Megváltásának magja, amely egy pillanat alatt megszabadíthatja minden szenvedéstől, kíntól, az élettelen, értelmetlen élet nyűgétől. – Tessék, nyújtotta át a magot, ha át akar kelni oda, ahol a helye, csak kapja be ezt a magot. Az öregasszony megköszönte a szívességet, kibontotta a hüvelyt, ujjai közé csippentette a pici magot, és bekapta. Abban a pillanatban el is tűnt, mintha soha ott sem járt volna. De a helyén valami halványzölden fénylett. Egy magocska, csak egy kicsivel nagyobb, mint ami a hüvelyben volt. A leány kíváncsian vette tenyerébe. Egy darabig nézegette, aztán gondolt egyet, és elültette egy cserépbe. Ma reggel a kis növény kihajtott, megjelentek a vékonyka száron az első levelek.

– Mondd, te megtaláltad a boldogságot? – Hát, nem is tudom – mosolygott a második nővér. – Két szoptatás között nemigen van idő ilyesmiket keresgetni, mert ilyenkor általában a pelenka az, amit keresünk, vagy valamelyik gyermek. Tudod, állandóan elcsavarognak. Most is a folyónál kószáltak, amikor rád találtak. A legkisebbik leány vágyakozva nézte azt az elevenséget, amellyel a halászcsalád körülvette őt, de minél nagyobb volt vágyakozása, annál nagyobbá nőtt benne a szomorúság is, hogy neki már soha nem lehet része ebben. Amikor már nem bírta tovább az érces lélegzeteket, továbbindult, most már, nővére útmutatása segítségével, a harmadik nővéréhez, aki a tisztáson maradt. Apró házikó állott a tisztás szélén, a ház tornácán emberek gyülekeztek. – Még egy beteg – kiáltották be a házba, amikor megpillantották a leányt. Erre kilépett a harmadik leány. Hajában virágkoszorú, ruhája virágokból szőve, kezében gőzölgő teáskancsó. Amint meglátta kishúgát, odarohant hozzá. – Vártalak, gyere. Tudtam, hogy visszajössz. És öszszegyűjtöttem neked a virágok nektárját, hogy megkínálhassalak vele. A harmadik leány a virágoknál lakott, ismerte minden titkukat, azt is tudta, melyik virágnak milyen a sóhajtása. És jöttek hozzá a betegek, akik hittek abban, hogy a leány és a virágok meg tudják gyógyítani őket. És itta a legkisebbik leány is a nektárokat, a napfényben gőzölgő teákat, de csak nőtt benne a reménytelenség, tudta, őt már senki meg nem gyógyíthatja. Ezért aztán egy reggelen elbúcsúzott harmadik nővérétől, és elindult a második felé. A második nővére egy hatalmas farmon lakott, nagy gazdasága volt, állatokat tartott, ide jártak a városból a vidéki életre vágyók. Amikor a második nővér meglátta roskatag húgát, így szólt: – Gyere, bevonlak a munkába, meglásd, nem lesz időd szomorkodni. És micsoda öröm rendezni az állatokat, főleg a kicsiket, mindegyik olyan kis bóka, ugrabugra haplóca. De a legkisebbik semmit nem bírt véghezvinni. Bármibe fogott bele, előre tudta, úgysem fog sikerülni. A rábízott állatok lefogytak, szomjaztak, a kertrészét benőtte a gaz. S mivel nem akart senki terhére lenni, tovább indult, elment a városon lakó nővéréhez. A legidősebb nővérnek könyvkereskedése volt. Régi könyveket is lehetett nála kapni, mert szerette összegyűjteni mindazt, amiről úgy gondolta, hozzák magukkal a bölcsességnap egy-egy sugarát. – Gyere – fogta karon a legidősebb a legkisebbet. – Összegyűjtöttem a világ legbölcsebb gondolatait tar-

Cimbirodalom B ALÁZS I MRE J ÓZSEF

Ki kinek az őse Az ember őse az ősember Az ősember őse a majom A majom őse az ősmajom

A veréb őse az ősveréb Az ősveréb őse tán az őspinty Az őspinty őse a repülő dinó

A tündér őse az őstündér Az őstündérnek nincsen őse Őt az ősember találta ki

Keszeg Ágnes illusztrációja

K ARINTHY F RIGYES

Együgyű lexikon (részlet)

OLVASÓ (lásd: olvasás, vö. természeti tünemények) Sajátságos, a természettudósok tanúsága szerint csak igen ritkán megfigyelhető jelenség, melynek okát a terápia sikertelenül keresi. Külalakja egészen olyan, mint az embereknek és a többi íróknak: táplálkozik és lélegzik. Tartózkodási helye bizonytalan. Állítólag és régi könyvek szerint, a negyvenes években még csapatostul szemlélhető volt az irodalmi életben. Két fő válfaját különböztetik meg az asztrológusok: a közön-

séges olvasót és az ún. nyájas olvasót; mindkét kifejezés kiveszőben van. Jellemző és kardinális tulajdonsága az a jelleg, melyből nevét is nyeri. A könyvek és tárcák és tudományos művek és versek írásának fordított (reciprok) műveletét végzi – ezt a különös jelenséget laikusoknak alig lehet megmagyarázni. Ez a sajátságos, korcs faj nem írja a verset és novellát, mint a normális ember, hanem a mások által már megírt verset, respektíve

Laterna magica •

FarKas WellmaNN ENDre rovata

L aterna magica Pályázati felhívás Ifjú Cimboráim! Íme, itt egy újabb lehetőség, remélem, magasra fokozza alkotókedveteket! A feladat: befejezni az alábbi történetet, úgy, ahogyan a pályázó gondolja. Egyetlen formai követelmény: 3500–4000 leütés között kell lennie a beküldendő szövegnek. A beérkező műveket folyamatosan bíráljuk el, lehet nyerni a jövő évi Cimbora Kaláka Táborban részvételt, Cimbora-előfizetést és meglepetés-ajándékokat! Beküldési határidő: folyamatos (majd jelezzük, ha a lejártához közeledik). A pályaműveket a farkaswellmann@gmail.com e-mail címre kell eljuttatni. Jó munkát!

Csillag István rajza

A két kamasz egymás vállát fogva, „keményen” néz a lencsébe. Karoló mozdulatukban annyi elszánt barátság, mintha soha nem akarnának megválni egymástól. A kép a következők után készült:

Alkonyattájt, tegnap huszonhárom éve izgatottan léptek be a fészer nyikorgó ajtaján. Csaknem vaksötét volt, csupán a réseken szűrődött be némi fény. (Mózes Attila: Vérszerződés)

novellát kezébe veszi, és egy sajátságos, csak általa ismert kulcs, az ún. olvasás által annak tartalmát tudomásul veszi. Ez a sajátságos művelet, régi kutatások szerint, azelőtt nagyon közismert volt; sokak szerint még a normális emberek és a többi írók is ismerték. E tünemény magyarázata, úgy látszik, abban keresendő, hogy a novella vagy vers betűinek, amiket mi leírunk, van valami értelme vagy jelentősége, amit az olvasó fel tud fogni, és meg tud érteni. Erre mutat lexikonunk egy kiküldött tudósának leírása, aki személyesen látott egy példányt e kivesző fajból, s működés közben is megfigyelte. „Az olvasó – írja ez a tudósunk – külsőleg (mint említettük is) alig különböztethető meg a normális novella- vagy versírótól. Emberi ruhákban jár, nyugodt és határozott magatartása van. Az a példány, amelyiket én szabadon láttam, szőke volt és fiatalnak látszott. A kezébe kerülő novellás vagy verskötetet megszagolta, de nem dobta el, és nem is tette bele a kosárba. Kést vett elő, és oldalt többször belemetszett a papírba. Az olvasó ezt a műveletet felvágás-

nak nevezi, e művelet által eléri, hogy a könyv lapjai szétválnak, mert mániákus és különös terveihez csak így válik alkalmassá a könyv. Ezután maga elé tette a könyvet, és szemeit mereven rászegezte az egyik lapra. Behatóbb megfigyelés után kiderült, hogy fejét igen lassan balról jobbra mozgatja, és tekintetével követi ezt az irányt. Úgy látszik, a betűknek és egyéb jeleknek rá nézve valami dekoratív jelentősége van; a fejmozgatás egyébiránt hasonlít ahhoz, amit írás közben szoktunk végezni. Bizonyos idő múlva megfogta a papírlap egyik szélét, és átfordította két ujja közt a másik oldalra, fejét kissé felemelte, és a processzus újrakezdődött. Ezeket az érthetetlen mozgásokat egészen addig végezte, míg a könyv végére nem ért. Egészen nyugodtan viselkedett, az etetőt nem harapta meg. Hangja nem volt.” Az olvasót nem szabad összetévesztenünk az ún. előfizetővel, melyhez látszatra gyakran hasonlít (lásd: mimikri). Állatkertünkben még nincsen belőle példány.

VÉgH BalÁzs BÉla rovata

• Kézfogás az irodalommal

„Az én szívemben boldogok a tárgyak” Ajánló Nemes Nagy Ágnesnek ezt az ismert verssorát választottam újabb versértelmező sorozatom címéül, keresve azt a szándékot, amellyel a költők és (gyermek)olvasóik viszonyulnak hétköznapi tárgyainkhoz. A gyermeklírában a tárgyköltészetnek az a típusa érvényesül leginkább, amelyben fokozottan van jelen az ember és tárgyai közötti személyes kapcsolat. A költő / a gyermekolvasó szól itt a tárgyhoz, megszólításuk már önmagában is személyes élményt fejez ki; a tárgy „leírása” együtt halad a hozzá fűződő személyes érzelmek kifejezésével, attól függetlenül, hogy ezek pozitív vagy negatív előjelűek, illetve a tárgy jellege szerint elfogadóak vagy elutasítóak. A tárgyak iránti érdeklődésünk és vonzalmunk nem kimondottan szépirodalmi jellegű, mindennapi életünkben is tárgyak és eszközök vesznek körül minket: használati, kultikus és műtárgyak, továbbá játékok és munkaeszközök stb. A körülöttünk lévő világot is tárgyakon keresztül ismerjük meg. A tárgyi valósággal való azonosulásunk, a fizikai élethez való ragaszkodásunk használati tárgyainkban is megmutatkozik, kialakítva egy személyre szabott tárgyi kultúrát. Személyes tárgyaink információkat hordoznak egyéniségünkről, jellemünkről; nem véletlenül beszélünk a tárgyak szimbolikus jelentéséről, szubjektív értékhordozó jellegéről. A jelenség tanulmányozásával külön társadalomtudományi irányzat foglalkozik: a tárgyszimbolika. Jeles kutatója, Kapitány Ágnes a tárgyak által szimbolizált lehetséges tartalmak közül a következőket sorolja fel: félelmetes, megnyugtató, szentimentális, okos, erőt és/vagy stabilitást sugárzó, szegénységre utaló, konﬂiktusokat okozó, emberi kapcsolatokat elősegítő, életélvezetet hordozó, bürokratikus, humoros, legérdekesebb, egy más világba átvezető stb. tárgyak.

Nemes Nagy Ágnes

fénykép stb. alapján. Betekinthetünk a képzőművészet sajátos eszközeinek világába, és a beszélt / írott nyelv olvasásával párhuzamosan lehetőség nyílik a képi nyelv olvasására is. Reményünk szerint a sorozat végére érve a Cimbora olvasóiban kialakul majd egy összetettebb tárgyszemlélet, azaz vizuálisan érzékelhető és nyelvi eszkö-

A szépirodalom mellett a képzőművészetnek is megvan a maga sajátos tárgykultusza. Muhi Sándor szatmárnémeti grafikus versértelmezéseinkkel párhuzamosan ugyanannak a tárgynak a képzőművészeti megjelenítését elemzi valamely konkrét rajz, festmény, grafika,

Kézfogás az irodalommal • VÉgH BalÁzs BÉla rovata zökkel kifejezhető egyéni tárgykultúra, ahhoz hasonló, amelyet Nemes Nagy Ágnes személyesen is átélhetett és költőként megfogalmazott: „a tárgyak erőtere vigasztaló”.

N EMES NAGY ÁGNES

Labda

Jó a nyár, jó a tél, jó az út, jó a szél, jó a labda – nézd, szalad – jó a hold és jó a nap. Jó a fán a labdarózsa, mintha fényes labda volna, jaj! Még egyszer elszalad, elgurul a fák alatt. Elgurul a labdarózsa, mint a hold, mint a nap, fuss utána, elszalad, hogyha gyorsan elkapod, tenyeredbe markolod, s mégse rózsa, mégse hold – akkor mégis labda volt.

A vers a Gyerekek című ciklusból való, benne a labdán kívül a gyermekkultúrához, a gyermekszobához tartozó egyéb tárgyakkal, eszközökkel is találkozunk: asztal, szék, ágy, szekrény, lámpa. A teljes versciklus pedig a gyermeki lét alaptevékenységére, a játékra épül. Versünkben a labda a gyermekjáték klasszikus szimbólumaként van jelen. A többi szimbólumokhoz hasonlóan ez is összetett. Nem véletlenül: a modern gyermeklírában Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor honosítja meg az összetett költői képeket: a szimbólumot, a szinesztéziát, a szinekdochét stb. A labda-szimbólumból a 20. század négy játékelmélete is kiolvasható: a játékfilozófiáé, a játékpszichológiáé, a játékpedagógiáé és a játékesztétikáé. Együttes jelenlétük egyrészt a szimbolikus játékeszköz, másrészt a hozzá kapcsolódó cselekvésnek, a játéknak az egyetemes, világokat átfogó jellegét érzékelteti.

A filozófia a játékot a szabadság egyik formájának, a hozzá kapcsolódó élménysort szabadságélménynek tekinti. A szabad játék alkalom a teljes emberi szabadság átélésére, a kötöttségek és gátlások alóli felszabadulásra. A játéknak – különösen gyermekkorban – világteremtő hatalma van: a vers ezt a lehetőséget villantja föl. Egyetemessége révén a játék átfogja a teljes univerzumot, egyesíti a földit és az égit, a vers szimbolikus formái (labda, labdarózsa, hold, nap) úgy képezik le egymást, mint az atomszerkezet a világmindenséget. Ezek a szimbólumsort alkotó tárgyak, növények, égitestek nemcsak formájukban hasonlítanak egymásra, hanem cselekvésben is, az „elszalad” és „elgurul” igei tartalmak egyformán érvényesek mindegyikre. A pszichológia és a pedagógia szerint a játék a személyiségformálás leghatékonyabb tevékenysége. A gyermekkori tapasztalás, a megismerés sajátos formájaként alakítja és fejleszti a jellemet. A játékos cselekedtetés, az élményt nyújtó nevelő játékok bekerültek a modern óvodai és iskolai oktatásba. A választott vers játékpedagógiai olvasatát a harmadik versszak teszi lehetővé, az eddig elmondottak költői megfogalmazására ismerhetünk rá: „Elgurul a labdarózsa, / mint a hold, mint a nap, / fuss utána, elszalad, / hogyha gyorsan elkapod / tenyeredbe markolod, / s mégse rózsa, mégse hold – // akkor mégis labda volt.” Természetesen a költő sem maradhat ki ebből a teremtő játékból: a maga játékeszközeivel, a nyelvvel és a formával játszadozik. A játékesztétikának gazdag hagyománya van a költészetben, a magyarban és az egyetemesben egyaránt. Nemes Nagy Ágnes a hangok segítségével is megidézi az alkalmazott szimbólumokban felvillantott univerzumot, az első versszak ajakkerekítéses hangzói (ó, a) hangzásukban és látványukban is a kerek, a gömbformákat erősítik: „Jó a nyár, jó a tél, / jó az út, jó a szél, / jó a labda – nézd, szalad – / jó a hold és jó a nap.” A vers a gyermekjátékot szimbolizáló labdával indít, miután gondolatban végigjáratja és végigjátszatja olvasójával a világmindenséget, ismét visszatér kedvenc játékszeréhez. Így társul maga a versszerkezet is játékban megismert gömbformákhoz (labda, labdarózsa, hold, nap), a teljesség érzetét keltve a versolvasóban.

• Kézfogás az irodalommal

VÉgH BalÁzs BÉla rovata

H ENRI R OUSSEAU

Futballisták A vámos Rousseau a 19. és 20. század fordulójának éveiben létrehozott, rendhagyó alkotásaival gyönyörű, izgalmas és szokatlan kalandokba próbálja bevonni nézőit. A labdarúgás elterjedésének hőskorában készült el nagyméretű kompozíciója, a Futballisták, abban az időszakban, amikor a festő sorozatban aratta Párizsban sikereit dzsungelképeivel a független művészek tárlatain. A naiv művészettel rokonítható látásmódjával olyan alkotótársak elismerését, barátságát nyerte el, mint Pablo Picasso, René Magritte, Max Ernst. A kép tanúsága szerint a művész valószínűleg a játékszabályokkal sincs tisztában, de ennek ezúttal nincs jelentősége. A festmény kompozíciós központja nem az előtér alakja, nem a merev szimmetriájú tájba épített mozgalmas jelenet, hanem a labda. Valamit tudhat a színekről, a kiemelésekről ez az akkor 64 éves, nyugdíjas vámos – aki mellesleg meglehetősen későn, idős korban kezd el festeni –, mert úgy sikerül a cselekményt megjelenítenie, hogy a kép derűs dinamikája, játékos kedvtől, erőtől duzzadó, sodró erejű lendülete a nézőt is magával ragadja. A labda piros foltja és a felé nyúló, megkaparítani vágyó kezek

megjelenítése szinte késztetnek arra, hogy magunk is a játék részeseivé váljunk. Pattog a labda, lüktet az élet. A négy, valószerűtlenül színes, csíkos mezű, bajuszos sportoló groteszk, darabos mozdulatokkal próbál idomulni ívéhez, gesztusaik egyszerre bábszerűek és színpadiasak. Igyekezetüket még jobban kiemeli, felerősíti a jelenetet keretező fasor merev, katonás, a távlati ábrázolás szigorú szabályai szerint megjelenített rendje. Henri Rousseau jó időben, jó helyen, a bátor újítások, a nagy kezdeményezések, a rendhagyó megközelítések, a hagyományos ábrázolásmódok megkérdőjelezésének korában, a világ akkori kulturális fővárosában élt. Újító művésztársai, kritikusai megsejtették, hogy a „vámos” alkotásai lényegesen többről és főleg másról szólnak, üzennek, mint ami első látásra a néző elé tárul. A játékon messze túl mutató életérzés, amelyet ilyen kifejezően, hitelesen és egyéni megközelítésben tolmácsol, máig hat. Muhi Sándor

Henri Rousseau: Futballisták (részlet)

Történetek a palackból • Keszeg Vilmos rovata

A halálra táncoltatott leány A folklórkutatók először 1846-ban bukkantak rá a halálra táncoltatott leány történetére. Sorsa rendhagyónak mondható. Miközben a népballadák nagy része feledésbe merült, többnyire csupán könyvek lapjain dacol az idővel, ez a történet a közelmúltig nem veszített népszerűségéből. A magyar nyelvterület minden régiójában ismert volt. Moldvában Kallós Zoltán és Szenik Ilona, a Gyimesek vidékén, a Mezőségen és Kalotaszegen Kallós Zoltán, Háromszéken Albert Ernő és Pozsony Ferenc, Kibéden Ráduly János jegyezte le. Mára 600 fölött jár lejegyzetett változatainak száma. Az énekesek más-más névvel nevezik meg a lányt. Általában Tollas(i) asszonyság Erzsi nevű lánya, vagy pedig Szegvári Mariska, Szegvári Iluska, Szeglédi Mariska, Szegszáli Mariska, Szekszáli Mariska, Szépvári Mariska, Csergő Mariska, Csákiné vagy csaplárosné, Sági vagy Sári bíró lánya. Módos családban, kényelmes lakásban él. Amikor a legény beköszön a házukba, hófehér ágyában, fehér vetett ágyban, gombos nyoszolyában, szép paplanos ágyban, piros paplanos ágyban, rugonyos diványban, a meleg szobában alszik, be is van takarva selyem paplanával. A látogató bálba hívja, s édesanyjától azt is megüzeni, hogy legdíszesebb ruháját öltse magára. Nem tudjuk meg, hogy örül-e a meghívásnak vagy kelletlenül tesz eleget a legények kérésének. (A balladák gyakran bízzák a hallgatóra egy-egy helyzet értelmezését.) Az öltözködést mindegyik balladaváltozat körültekintően, részletesen örökíti meg. Mérában (Kalotaszeg) rézpatkós, Kisbaconban (Háromszék) rézsarkú csizmát, Ditróban (Csík) lakkos szárú cipőt, Kibéden (Marosszék) és Papolcon (Háromszék) piros bársony cipőt, egy másik változat szerint bagaria cipőt, Lészpeden (Moldva) veresszárú cipőkét, Kézdiszentléleken sárga lakkcipőjét, Páván cifra cúgos cipőjét húzza a lábára. Magyarcsügésen (Gyimes) és Esztufujban (Moldva) ződ selyemruhát, Szárazajtán (Háromszék) hófehér ruhát ölt magára, ujjait pedig gyűrűkkel tölti meg: Szentkatolnán (Háromszék), Ditróban, Esztufujban (Moldva) két, Tordán kilenc, Kibéden tíz pár aranygyűrűt húz az ujjára. Árkoson (Háromszék) a következőképpen cicomázza magát: Öt aranygyűrűjét húzza az ujjára, / Nemzeti szalagját fonja a hajába, / Karmazsin csizmáját húzza a lábára.

Indulását baljós előjel kíséri, az ég homályba borul. Érkezésekor ki is derül, hogy nem bálba hívták. A kocsmában csupán a zenészek tartózkodnak és a lány két (négy) kedvese. Ahogy belép, a betyárok felszólítják a zenészeket, hogy kivilágos virradatig, estétől reggelig, éjfél után reggelig megállás nélkül húzzák a zenét, Amíg a mi Erzsi babánk / Karjaink közt elalszik (Búza, Mezőség), Míg vérbe feredik (Magyarcsügés), Míg a babám cipeje piros vérrel megtelik (Csíkdánfalva). Esztufujban a következő parancs hangzik el: Húzzátok, cigányok, nem szabad nyugunni, / Szépvári Mariskát muszáj mulattatni. Magyarhermányban pedig: Cigányok, cigányok, nem szabad megállni, / Estétől reggelig muszáj muzsikálni. A legények hol együtt, hol felváltva táncolnak, vigyázva arra, hogy Mariska ne pihenhessen meg. A lány hajnal felé megállásért könyörög: Eressz ki, galambom, magam lehűteni, / Karmazsin csizmából vérem kiönteni (Árkos), Engedj meg, galambom, egy perc kimenőre, / Rézsarkú csizmámból vér kiöntésére (Kisbacon), Engedj ki, engedj ki, csak szellőzni engedj ki, / Piros bársony cipőmből piros vérem öntsem ki (Papolc), Álljon meg, álljon meg, / Mert mindjárt meghalok, / A csárda közepin / Kétfelé hasadok (Magyarcsügés). A legények azonban nem kegyelmeznek a lánynak. A ballada szűkszavúan tudósít az éjszakai mulatság kimeneteléről: reggeli harangszókor a lányt halva viszik be szülei udvarára, délben márványkoporsóban fekszik a ravatalon. Halálra táncoltatni? Szokatlannak és hihetetlennek tűnik mindannyiunk számára a büntetés módjának megválasztása. Jól tudjuk azonban, hogy nem csupán Tollas Erzsi, Szegvári Mariska pusztul el ilyen kegyetlen büntetés nyomán. Barcsai élve égeti el házasságtörő feleségét, felesége szeretőjét pedig ló farkához kötve halálra hurcoltatja. A nagy hegyi tolvaj fejét veszi sorsát sirató, férje ellen lázongó feleségének. A Törökországban gőgössé vált asszony koldusruhába öltözött édesanyját hétévi börtönre a pincébe veti, kígyók és békák közé, Budai Ilona elhagyott gyermekeinek vérében madarak fürödnek. A középkor világa ez, amelyben a halál kegyetlen, látványos és sorsszerű. Mindegyik ballada hősnője zokszó, lázongás nélkül fogadja a rá kirótt végzetet (Kőműves Kelemen felesége, Barcsainé). De hát mivel hívta ki maga ellen a sorsot a halálra táncoltatott leány? A magyar balladák szempontjából

Keszeg Vilmos rovata • Történetek a palackból lényegtelen a kérdés, nem mondják ki egyértelműen, milyen főbenjáró bűnt követett el az áldozat. A legtöbb változatot lezáró szentencia mindössze a szülőkre mond átkot, amiért leánygyermeküket kísérő nélkül, magára engedték el a bálba. A legények viselkedése azonban egyértelműen arra utal, hogy Tollas Erzsi, Szegvári Mariska csapodár természetű volt, egyszerre több legényt is hitegetett szerelmével. Ezért a legények kelepcét állítottak neki, és összefogással hajtották végre tervüket. Kríza Ildikó magyarországi folklórkutató könyvet* írt erről a balladáról. Innen tudjuk, hogy más magyarázatok is lappanganak balladáinkban. Egyik szerint a gazdag és gőgös lány ridegen elutasította a szegény udvarló közeledését, aki végzetes tánccal bünteti meg ezért. Egy másik változat szerint a halálos táncot kitervelő legény maga az ördög, aki bűnre (mert a tánc annak számított) és kárhozatra csábítja a leányt. A magyar népballada eredettörténetét megíró Vargyas Lajos más magyarázatot dolgozott ki a történet értelmezéséhez. A ballada francia változatai szerint a két fiatal hét éven keresztül élvezi a boldog szerelmet. Azután azonban a legény apja gazdag menyas�szonyt néz ki fia számára, s arra kényszeríti, hogy hűtlenül hátat fordítson régi szerelmének. Az apai önkény ellen nincs apelláta, a lakodalmat kitűzik. Előtte azonban a vőlegény megkeresi elhagyott kedvesét, szép ruhákkal, gyűrűkkel ajándékozza meg, s arra kéri, szépen kiöltözve jöjjön el lakodalmára. Mikor a lány megjelenik, az igazi menyasszony elhalványul szépsége mellett, mindenki őt csodálja. A vőlegény elhagyott szerelmével kezd végeérhetetlen táncba. A lány minden tánc után más-más ruhát ölt magára, színe és szépsége azonban minden tánccal fogyatkozik. Mindaddig, amíg az életből kimúlik. Más francia változat szerint a vőlegény maga is belepusztul a halálos táncba, így szabadul meg a ráerőszakolt szeretetlen házasságtól. Vargyas Lajos ezt a francia balladát tekintette a magyar ballada előzményének. Minthogy azonban a magyar balladaénekesek a szerelmi előzmény epizódját nem, csupán a halálos táncot vették át a balladából, homályos és eltérő magyarázatokat kapcsoltak a legények viselkedéséhez.

cúgos cipő – rugalmas, szellőző betéttel ellátott cipő karmazsin – kékes árnyalatú élénkpiros szín *Kríza Ildikó: A halálra táncoltatott leány. Egy magyar népballadacsoport vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967

bagaria – sötét, vörös színű állati (tehén, bivaly, kecske, ló) bőr, amelyet lúggal, páccal és festőanyaggal kezeltek, nyárfaolajjal puhítottak. Cipőt, csizmát, övet, táskát, kantárt készítettek belőle.

Tollas Erzsi. A halálra táncoltatott lány „Jó estét, jó estét, Tollas Erzsi asszonyság! Hol van az én Erzsi babám, Talán le is feküdt már?” „Lefeküdt, lefeküdt Piros paplanyos ágyba, Piros bársony cipőjét Lehúzta a lábáról.”

Történetek a palackból • Keszeg Vilmos rovata Másnap kilenc órakor A holttestét találja.

„Menjen be, keltse fel, Készítse el a bálba, Piros bársony cipőjét Húzza fel a lábára!”

Harangoznak délre, Ha nem délre, misére, Tollas Erzsi holttestét Viszik a temetőbe.

Be is ment, fel is kelt Tollas Erzsi az ágyból, Piros bársony cipőjét Felhúzta a lábára. Fel is kelt, el is ment Tollas Erzsi a bálba, Azt a tíz arany gyűrűt Felhúzta az ujjára. „Jó estét, jó estét, Csaplárosné asszonyság! Hol van az a négy betyár, Aki engem ide vár?” „Menjen be, üljön le, Üljön le a diványra!” Akkor az a négy betyár Rákacsint a cigányra. „Húzzátok, cigányok, Szép kivirradt reggelig, Tollas Erzsi az ágyba Soha többé nem fekszik!” „Engedj ki, menjek ki, Hadd menjek ki pihenni, Piros bársony cipőmből A véremet öntsem ki.” „Nem lehet, ne menj ki, Ne hűtsd ki úgy magadat! Azt a tíz arany gyűrűt Az ujjadra mért húztad?” Átkozott az apa, De kétszerte az anya, Ki este nyolc órától Lányát bálba bocsátja. Este elbocsátja, Más reggelig nem látja,

Keszeg Ágnes illusztrációi

Lejegyezte Kallós Zoltán, Kötelend (Mezőség), 1969. Közölve: Kallós Zoltán: Balladák könyve. Élő erdélyi és moldvai népballadák. Budapest, Magyar Helikon, 1973. 64–65.

Képes tábori krónika

Képes tábori krónika Játék és közös alkotás

A tábor t Kovászna Megy e Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Város Tanácsa, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta

Szemelvények a 12. Cimbora Kaláka Tábor életéből

Egy év kihagyás után ismét együtt cimborálhattunk a Cimbora Kaláka Táborban. Az alább közölt tábori újságban olvashattok a Setétpatakon töltött mindennapjainkról. Remélem, azok a cimborák, akik eddig még nem vettek részt a táborban, rögvest kedvet kapnak hozzá, illetve táborozó társaim jó érzéssel gondolnak majd vissza erre az egy hétre. Az alkotómunkából épp úgy, ahogy a szórakozásból is, mindenki kivette a részét – volt, ki szívesebben, volt, ki ódzkodva.

Július 1., péntek – A találkozás

Kis, fehér ház; bűvös, bátortalan beszélgetések, kutyaugatás, pingponglabda pattogása; várakozó összenézések. Szemben erdő, megfordulok: erdő, fordulok: erdő, patakcsobogás, középen vagyok. Amúgy eltartott délutánig, hogy mindenki megérkezzen. Félénk ismerkedésbe kezdtek néhányan. Tábornyitó gyűlés ötórai kezdettel, majd ismerkedési játékok következtek. Két csoportra osztottak minket a tábor idejére.

No de nem szaporítom itt fölöslegesen a szót, böngészszétek a papírra vetett emlékeket. Azt, hogy a következő táborban is találkozunk-e, nem merném biztosan kijelenteni, én már így is elég öreg voltam hozzátok, de valószínűleg sokan újra összegyűltök, és megmutathatjátok az újaknak, milyen is a cimborás móka és kacagás. Ugron Nóri

A nyolc órai vacsora után nem volt könnyű ágyba parancsolni az emberkéket. Végül a másnapot várva aludtunk el..

Voltak, akik korábban érkeztek... Ebédig ádáz csaták zajlottak le a sakktáblán és a pingpongasztalon. Étkezés után, sereghajtóként, megjött a székelyszáldobosi csoport is, így teljes volt a csapat. Az általános szabályok tisztázása után bemutatkozás következett, majd két cso-

Képes tábori krónika Ezután Csillag Istvánt, a Cimbora grafikusát köszönthettük köreinkben. Kicsit minket is elröpített az illusztrátorok világába; majd azt a feladatot kaptuk, hogy csoportokra oszolva tervezzük meg Cimbi barátját. Több mint két órát dolgoztunk, rajzoltunk, írtunk, míg végül megszülettek alkotásaink: Bimbi, Cimbilla, Cimborka, Lolo és Mufurc (ott pózolnak a borítón). Vacsora után következett a tábortűz. Körbeültük az élettel teli lobogó lángokat. Gyönyörű szavalatok hangoztak el, egyesek mesét mondtak, mások pedig saját írásaikkal örvendeztették meg a táborozókat. Ahogy esteledett, a felcsendülő klarinét hangja és a tűzből kipattanó parázsló széndarabkák töltötték meg szívünket melegséggel, s az égre fényt szórva megjelentek a csillagok. Jókedv uralkodott az egész est folyamán, mindannyian vígan énekeltünk és élveztük az együttlétet. De ahogy mindennek, ennek a csodának is vége szakadt. Éjfél körül mindenki nyugovóra tért.

Cimborka naplója portba osztottak minket: a két rangidős diák irányítása alatt. Eleinte ügyességi, majd ismerkedési játékokat játszottunk a panzió előtti téren, és miután ezek a játékok kellőléppen feldobták a hangulatot, fát hordtunk az esti tábortűzhöz. Balszerencsénkre a fahordás után majdnem egyből jött egy kiadós zápor, így a tábortűz lehetősége vízbe ment. Sebaj! Este társasjátékokat játszottunk, aminek majdnem olyan jó csapatépítő hatása volt, mint a tábortűznek. Az első nap után már biztosak lehettünk, hogy nem hiába írtunk pályázatot.

Bizonyára kíváncsiak vagytok arra, hogy mi minden történt velem a nyáron. Miután a postaládámban a Cimbora májusi lapszámára bukkantam, minden megváltozott. Egészen meglepett, hogy Cimbi pontosan olyan rovatot ír, mint én. Más is ledöbbentett. A legutolsó Cimbi-naplóban ezt írta: „aztot a lányt is meghívjátok, aki miatt érdemes megtegyem

Július 2., szombat – Cimbis délután

Felkeltünk. Nem könnyen, de felkeltünk, mert költöttek. Ezt az aljas módszert használták arra, hogy mi, közönséges földi halandók, mi, akik utálnak korán kelni, kibújjunk rejtekhelyünkről reggel fél kilenckor. A társaság kissé álmosan, de jóízűen ette a finom reggelit. Rövid pihenőt követően a két csoport ismét összeállt játszani. Az előző naphoz viszonyítva a játékok már egészen jól mentek, azt bizonyítván, hogy a közösség már összeszokott és egy kerek egésszé kovácsolódott. Ezt társasozás követte, ahol a cimborák összemérhették lexikális tudásukat, színészi képességüket és ügyességüket. Orrunkat csapkodták a finomabbnál finomabb illatok, s amikor már végképp nem bírtuk tovább, leültünk ebédelni.

Képes tábori krónika

ezt a nagy utat.”– és mellé az volt a papír szélére írva, förtelmes macskakaparással, hogy TÉGED! Akkor jöttem rá, hogy találkoznom kell Vele! Július 1-jén elindultam a Cimboratáborba. Össze-vissza zakatolt a szívem, ha csak eszembe jutott, hogy ott lesz Ő. Aztán érkezéskor láttam, hogy egyetlen szarvacska sem kandikál ki a gyerektömegből. Korábban csak egyszer hallottam azt a gondtalan kacagást, de ezer közül is megismernénm, senki más nem kacag így. Cimbi! Nem jöttél el a táborba, pedig igazán élménydús volt. Vártam, hogy gyere, de hiába. Ha olvasod ezt a naplót, és látni is szeretnél, és tudod, mi a különbség a krokodil között, írjál! (A választ elárulom nektek: Zöldebb, mint hosszú. És miért? Mert hosszában is zöld, meg keresztben is zöld viszont csak hosszában hosszú!) Aztán Cimbi, ha késve is, de csak megérkezett a táborba... Cimborka addigra már más csengő kacajokkal volt elfoglalva. A szerk. megj.

Július 3., vasárnap – Egy régi és egy nagyon mai mesterség

Vasárnap fáradtan felkelve nekikezdtünk a reggelinek. Mindenki jóízűen ette a finom falatokat. A reggeli befejezte után a papírmerítés és a videóanimáció-készítés szakembereit köszönthettük köreinkben. A táborban elsajátíthattuk ezeknek a mesterségeknek az alapjait, így mi is próbálkoztunk papírmerítéssel és rövidebb animációkat is gyártottunk kisebb-nagyobb sikerrel. Mátyás László és Kusztos Attila a papírkészítést tanította meg nekünk, víz, cellulóz voltak az alapanyagok. A keretet belemerítettük a cellulózba, ez volt az alap, amit aztán mindenki kedvére, virággal, írással, képpel díszített. Miután megvoltunk, leborítottuk a papírt, majd kipréseltük és feltettük száradni. Csodálatos papírok készültek, sok új érdekes dolgot megtanultunk, és közben mindenki jól érezte magát.

Szín-tér • VetrÓ BoDoNi BarNabÁs rovata

Szín-tér

Szoborpark a patak partján A szín-téren: a táborozó Cimborák

Az idei Cimbora Kaláka Táborban a csapatot kedves lurkók alkották, örömmel nyugtáztam, hogy felismerek néhány arcot, akik a két évvel ezelőtti táborban is ott formázták meg munkáikat a kívánságfa árnyékában. A műhelymunkát délután kezdtük el, de azelőtt sétáltam egyet a patak mentén, és azon gondolkodtam, hogy talán mégsem tutajokat kellene készíteni a fiatal cimborákkal, mert úgy nézett ki, ragyogó, meleg napunk lesz. Aztán egy csiga keresztezte az utamat, megcsodáltam, és elhatároztam, építünk egy táborlakó-méretű csigát közös erővel, ha a csapatnak is lesz kedve hozzá. Feldobtam az ötletet, és úgy nézett ki, meg is formázzuk a kis állatot. A feladat egyszerű volt: csak olyan természetes anyagot használhatunk, amit a tábor környékén találunk, segédeszköznek madzagot, ollót hoztunk magunkkal. Így nekiálltunk köveket hordani, amelyekből a csiga testét raktuk ki, míg a csapat másik része a házat kezdte el építeni szénából. Ne-

VetrÓ BoDoNi BarNabÁs rovata • Szín-tér

gyedóra szapora munka alatt meg is született a szoborpark első óriáscsigája. Tetszett ez nekünk. A csapat megszavazta, hogy szárnyas állatot is készít, amit a színpad egyik tartóeleméről lógat be a fejünk fölé. Érdekes lepkeforma lett; nem akartuk, de lezuhant egyszer, hiába volt neki szárnya, kettő is. Közben a teknős alakja is kezdett kikristályosodni a csiga szomszédságában. Mögöttük a kis elefántbébi zárta a sort, volt neki ormánya, két nagy füle, meg szeme is, virágból. És megállt a saját lábán, ami azért nem semmi! A közös erővel összehozott nagyobb formák után a résztvevők saját kis állataikat készítették el. Kis kutyus, kolibri meg egér is született, de készült ékszer is. A tutaj gondolata azért mégsem hagyta nyugodni néhány fiatal műhelymunkásunkat, akik kezdetleges vízijárműveket is építettek, amelyeket ki is próbáltak a patakban. Néhány belőlük meg is úszta szárazon. Köszönöm a lelkes társaságnak a közös műhelymunkát! Remélem, találkozunk még.

Képes tábori krónika k ró ni ka … i r o b á t s e Ké p f o ly t a t á s

A papírmerítés viszonylag könnyebben ment, mint a videóanimációk elkészítése. Először rövid videókat néztünk, aztán Kispál Ágnes és Kispál Attila elmagyarázták, hogy egy animációs filmhez másodpercenként huszonöt fénykép szükségeltetik, ezért minden csoportnak minimum két órába telt, míg elegendő fotót készítettek. A csoportok mindegyike kitalált egy-egy rövid történetet, és estére el is készültek a rövid animációk (megnézhetitek a Cimbora honlapján: www.cimbora.net). Délután természetes anyagokból építettünk elefántot, csigát, lepkét és teknőst: egy kis állatszoborparkot, Vetró Bodoni Barnabás, a Szín-tér rovat vezetője segítségével. Egy ilyen fáradságos nap után, meglepetésünkre, filmnézés következett.

Július 4., hétfő • Hol a Kincses-barlang?

Egész váratlanul köszönt ránk, cimborákra, a hétfő reggel. Esőre állt ugyan az idő, de mi nem hagytuk, hogy a felhőkből áradó ború elvegye a kedvünket. Reggeli után csoportmunkához fogtunk. Együtt dolgoztunk a rendezőpáros Adorján Viktorral és Bozai Évával. A hazugsághoz és annak okozataihoz kapcsolódó rövid szituációkat kellett kitalálnunk. Ezeket előbb pillanatképekre bontottuk, aztán összekötöttük mozgással, végül a szöveg is ráépült. Minket rendeztek, megértettük, mennyire számíthat minden szó, minden pillantás és gesztus, egy rövid időre színészekhez hasonlókká lettünk. Keddre feladatot kaptunk: a saját csapatjelenetünket állatmesévé kellett formázzuk. Mai vendégünk Kisgyörgy Zoltán volt, aki mesélt a környék jellegzetességeiről, különlegességeiről, híres szülötteiről és megtekinthettük borvizes címkéinek gyűjteményét. Ebéd előtt gyönyörű nyakláncokat is készíthettünk bőrből. Ebben mindenki nagyon tehetségesnek bizonyult. Délután a másik csoport is színjátszott kicsit, néhányan pedig az erdőbe mentek kirándulni, Zoli bácsi előadása nyomán Kincses-barlangot keresni. Cuppogó bakkanccsal vágtunk

Képes tábori krónika neki a nedves erdei útnak, vicceket mesélve és nagyokat kacagva. Bár úticélunk, a Kincses-barlang láthatatlannak bizonyult, esetleg nem is létezik, mi lelkesen trappoltunk a bokáig érő sárban. Később farkaséhséggel estünk neki a finom vacsorának, majd a tábortűz köré gyűltünk. Az esti tábortűzzel lobbanó hangulat, az éneklés, az egymáshoz bújás minden tábori nap fénypontja. A szokásos közös játék és beszélgetés után boldog kimerültséggel zuhantunk ágyba, egy újabb élménydús napot tudva magunk mögött.

Július 5., kedd • Színpadon a cimborák

Nagy nehezen, de mindenki felkelt. Megterítettük az asztalt, aztán nekiláttunk reggelizni. A mai napon ismét színjátszás következett. Minden kis csoport jól dolgozott, és a darabok sikeresek lettek. Aztán ebéd után elsétáltunk Uzonkafürdőre. Az út elég fárasztó volt, de megérte, mert a táj gyönyörű volt. Visszaérve a táborhelyre volt egy óra szabadidőnk, és elég sokan társasozni kezdtek. Vacsora után filmeztünk, és jó nagyokat nevettünk.

Július 6., szerda • Búcsú gitárral, verssel, dallal

Reggeli után találkoztunk Köllő Zsolttal, a Fűzfánfütyülő rovat szerzőjével, aki elkalauzolt minket a közeli erdőbe. Megismertünk pár növényt és tulajdonságaikat. A túrázásból visszatérve fát gyűjtögettünk az esti tábortűzhöz, majd ebéd után mindenki előadta az elmúlt két napban összeállított kis színdarabját. Később Orbán Ferenc volt a vendégünk, aki dalokat adott elő nekünk gitárján (legújabb lemezének, az Eviláginak a megzenésített verseit hallottuk: a www. orbanferenc.com honlapon ti is belehallgathattok), majd a tábortűznél közös énekléssel búcsúztattuk a napot és

a tábort is, hiszen ez volt az utolsó, együtt eltöltött esténk. (Borsos Sarolta, Farkas Enikő, Gáll Eszi, Geréd Bíborka, György Evelin-Kinga, Juhász B. Kincső, Katona Renáta, Keserű Viktória, Konnát Árpád, Márton Emőke Mária, Máté Boglárka, Oláh Eszter, Rab Tímea, Simon Csaba, Szabó Melinda, Székely Attila, Váta Bíborka, Zakariás Etelka, Zoltán Rita feljegyzéseiből)

VÁLTOZATOK A HAZUGSÁGRA

(az előadások forgatókönyve) Egy rövid tábori felmérés eredményeképp (mindenkinek két-két dolgot kellett papírra vetnie: ami a leginkább bántja, bosszantja, keseríti-szomorítja őt) kiderült, a hazugság az a fogalom, amivel a legkevésbé tudtok megbékélni. Magasan vezetett mindkét csoport tagjai körében, így ez lett a témája a helyben, a cimborák ötleteiből, fantáziájából megszületett játékoknak, a kis előadásoknak, amelyekkel két napon át dolgoztak a táborozók. A hazugság arcai, okai, változatai: a képmutatás, a szégyenérzet, a kisebbségi komplexus, a nagyravágyás – ezekből az igencsak emberi magatartásformákból kerekedtek ki a kis történetek és formálódtak színészi játékká. Ízelítőül álljon itt néhány szöveg- és forgatókönyv: A nagy zsákmány Macska1: Nézd már, egy törött szárnyú gólya! Macska2: Jó zsákmánynak tűnik! Macska3: Gusztusos! Macska4: Megkóstoljuk? Gólya: Lehet, hogy eledel leszek? Ezek meg akarnak enni. Várjál csak! Talán ez segít! Macska2: Egér?! Macska3: Add ide! Macska4: De csak egy van?

Képes tábori krónika Gólya: Ó, hát ez csak egy kis kóstoló az egér le ra kat omból! Macska2: Egérlerakat? Macska1: Nekem csak ennyit hagytatok? Adjál még! Gólya: Nincs több. Macska4: Hát hol az egérlerakat? Gólya: Az nincs, csak hazudtam. Macska2: Hazudtál? Macska1: Nem baj, te is jó leszel!

Tojás! Nem! A tojás! Tojás1: No, kikeltetek! Tojás2: Szia, tesó, kapd el! Tojás1: Én is szeretnék. Tojás3: Ó-ó! (Reccs!) Tojás4: Úgy kellett nektek, anyáék mindjárt jönnek, és majd kaptok. Tukán1: Mi történik itt? Tukán2: Hová tűnt a negyedik tojás? A tesótok odalett. Tojás1,2: De hát nem mi voltunk... Ő tette! Tojás4: Én? Ülve? Tukán: Miért hazudtok? Tojás1,2: A hazug tukánt hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

Tyúkudvari hazugságok Kacsa: Jó napot, hallotta, hogy Lúd anyónak milyen szép, nagy tojásai vannak? Bagoly: Uhu! Tyúk: Nemcsak láttam, hallottam is. Kacsa: Háp, háp! Hihetetlenek. Kutya: Vau, vau, én is hallottam! Kacsa: Ekkora híre ment az egész udvarban? Kutya: Az egész baromfiudvar erről beszél. Kacsa: Ön is hallotta, hogy Lúd anyónak milyen szép tojásai vannak? Páva: Engem nem is érdekel. Kacsa: Háp, háp... hogy? Páva: Nekem sokkal nagyobbak vannak. Tyúk: Nagyobbak?! Páva: És több száz van. Bagoly: Uhuhu! Kacsa: És hol tartja őket? Páva: Hát a pávaketrecemben. Kutya: Ne higgyetek neki, hazudik. Páva: Nem hazudok. Kutya: De igen. Páva: Nem! Kutya: De hazudik. Bagoly: Uhugyám! Tyúk: Hazudott! Kacsa: Egy ilyen előkelő madár! Kutya: Ne is foglalkozzunk vele!

Fotók: Kusztos Anna, Vetró Bodoni Barnabás

Drága Nyuszikám! Nyúl1 (odaugrál a földön hagyott levélhez, felveszi, elkezdi olvasni): Drága Nyuszikám! Szarka1 (csörög): Milyen kincset tarthat a kezében? Szarka2: Ccccsórjuk el! (Odamennek a nyuszihoz, próbálják kiráncigálni a kezéből.) Nyúl1: Ne, elszakad! (A levél elszakad, ijedten rebbennek szét, a nyuszi sír.) Nyúl2 (odaugrál, vigasztalni próbálja): Nnnyugodj meg, nnne sírj! Medve néni (odajön, körülnéz, összevonja a szemöldökét): Irgum-burgum, mi történik itt? Ki tette ezt? A szarkák rámutatnak Nyúl2-re. Medve néni: Ugra-bugra, szeleburdi! Ilyent nem szabad! Most segíts összeszedni. (Elindul. A szarkák elébe kerülnek.) Szarka1: Medve néni! Medve néni! Szarka2: Mi voltunk, sajnáljuk... Medve néni (hezitál): Ejnye-bejnye! Tolvaj népség! Ilyent többet ne lássak!

JÓzsa LaJos rovata • Levéltár-búvár

Levéltár-búvár

Vizsgák és protekció kétszáz évvel ezelőtt Két, 1814-ben írt levélből a korabeli vizsgákról, azok megszervezéséről kaphatunk képet, a két dokumentum akár töredéknek is tekinthető Háromszék egyik legrégebbi iskolája, a kantai gimnázium, mai nevén Nagy Mózes Elméleti Líceum (Kézdivásárhely) történetéből. A vizsgákon rendszeresen jelen voltak Háromszék elöljárói, élükön a főadminisztrátorral. A gyerekek szülei is jelen lehettek a nyílt vizsgákon, amelyek igazi ünnepi eseményeknek számítottak Kézdivásárhelyen. Így szóltak a meghívólevelek: „Méltóságos Cserei Miklós Úrnak, Nemes Háromszék Adminisztrátorának és a Kantai Iskolák Fő Direktorának Ezen hónap 7-én Zabolán kértem vala Nagyságodat, hogy itten az utolsó exámen jövő hétfőn, azaz augusztusnak 22-én tartassék, és akkor nagyságod is megígérte vala személyes jelenlétét. Most újra kérem ezen ígéret bételjesítését, mivel Gróf Mikes Zsigmond Őnagysága is készeni ígérete szerint itten lészen, a többiekkel együtt. A tábla az exámen iránt ki van már az iskola ajtajára függesztve. A tanulók szülei is tudják, hogy az exámen 22-én lészen. Reméltem, hogy a derékszék mián 22-én nagyságod jelenlététől meg nem fosztatunk, hogyha mindazok által a dolgok terhes volta ezt a jelenlétet meg nem engedi, méltóztassék maga helyett mást rendelni. Ezen kérdésem után várván a feleletet, és magamat különös kegyelmébe ajánlván vagyok. A Méltóságos Adminisztrátor és Fő Direktor Úrnak. Kantában, 17. augusztusban 1814-ben. Kelemen Antal.” Válaszlevelében Cserei Miklós a következőkről értesítette az iskola vezetőit: „A kantai Páter Gvárdiánnak Úgy vagyok, hogy tisztelendő Atyaságod a tanulóifjúság exámenjének folyó év augusztus 22-én való megtartásához nem lészen semmi ellenvetésem. Ígérkeztem is azokon jelen lenni, ehhez képest az volt előintézetem, hogy a derék széket az exámenek után tartsuk, de a Felséges Királyi Guberniumnak oly parancsolatai és tervei vannak, hogy a két Magyar Haza közötti határjegyek kijárására s megigazítására rendelt. Méltóságos Gróf Mikes Sigmond Urat az levelem által arra kértem, hogyha felvállani méltóztatik, helyettem ottan legyen. Illyefalva, 19. augusztus 1814.” A következőkben egy aggódó anya levelét ismertetem, aki mindent megtett fiúgyermekei iskoláztatásáért, hivatkozva ősei által tett alapítványokra is:

„Felséges Királyi Gubernium Kegyelmes Uraim A kantai Oskolákban már több esztendőktől fogva négy fiamat, Potsa Dávidot, Pált, Farkast és Jánost itten a Királyi Gimnáziumban tanítattván, akik ennek előtte két esztendőkkel kegyelmetektől a fundációkra bevétettek vala. Említett Dávidot, itteni iskoláit végezvén, az alázatosan ide zárt kalkulus mutatásánál fogva, tanulása további folytatása végett Kolozsvárra kellettetik küldenem. Mely szerint nem annyira azon juss hántorgatásával, hogy néhai édesatyám Kozma János Úr néhai testvére volt Gubernális Konsziliárius Kozma József Úr, úgyhogy atyám testvére udvari referendárius Kozma Ferentz Úrnak által, mint itten Kantában is, úgy Kolozsvárott felállított fundációkhoz. Kantában mostan két fiamnál több nem volt. Kolozsvárt pedig a Kozma vérségből a fundáción ma egy sem találtatik. Hanem csupán Excellenciátok kegyelmességében bizakodva, mint hat élő fiak szülője bátorkodtam excellenciátok előtt alázatosan esedezni. Méltóztassanak Dávid fiamnak Kolozsvárt a Convectusban, és helyette Kantába harmadik fiam, Farkasnak a fundációra leendő bevételek aránt kegyelmesen parancsolni. Mely kegyelemért excellenciátokot, hogy az isten hosszas élettel megáldja, esedezni meg nem szünöm. Aki mélységes tisztelettel maradtam. Alázatos szolgája, Kozma Therézia, Potsa Ferentzné.” A Potsa testvérek ily módon anyjuk gondoskodása által tanulhattak a Kantában és Kolozsváron. Utódaik is a tanulás útját választották. (A szövegek forrása: A Román Országos Levéltár sepsiszentgyörgyi egysége)

Barangoló • KÓNYa ÉVa

A világ legszebb könyv tárai

A legelső és egyik legszebb barokk teremkönyvtár a 16. században épült a spanyol királyi palotában, az Escorialban A világ leggazdagabb kódexgyűjteményét és egymilliónál több nyomtatott könyvet őrző Vatikáni Könyvtár Sixtus-terme

A gróf Széchényi Ferenc által alapított budapesti Országos Széchényi Könyvtár a budai királyi vár nyugati szárnyában kapott helyet

A titokzatos indiai pálmalevél-könyvtárakban az indiai bölcsek által egykor pálmalevelekre írt szövegeket évszázadok óta folyamatosan új levelekre másolják át, hogy fennmaradjanak az utókor számára.

Mátyás és Beatrix fogadja Ransanus nápolyi nagykövetet (a Ransanus-corvina egy lapja)

A dublini Trinity College 1592-ben alapított könyvtárában a 65 m hosszú központi terem polcain a gyűjtemény 200 000 legrégibb könyve sorakozik

KÓNYA ÉVA • Barangoló

A műveltség kincseskamrái

Az 1975-ben feltárt eblai könyvtár romjai között mintegy 15 000 ékírásos táblát találtak.

A mezopotámiai agyagtáblákra ékírással írták a vallásos, történelmi, matematikai, orvosi, csillagászati feljegyzéseket és az irodalmi műveket.

Az ókori könyvtárak agyagtáblagyűjteményeit polcokon, ládákban vagy a falak mélyedéseiben tárolták.

Esküszöm az élő igaz Istenre, hogy... [a könyvekkel] …rendesen bánok, belőlük semmit ki nem tépek, sem tollal, sem ceruzával bennük semmit meg nem jelölök, sem azok közül egyet is a bibliothekáriusok engedélye nélkül el nem viszek... (A Debreceni Kollégium könyvtárába beiratkozó diákok esküje a 17–18. században)

ékírásos agyagtáblákat, kőtáblákat őriztek. A legrégebbit a könyvtárak bölcsőjének tekintett Mezopotámia területén, Szíriában tárták fel az ókori Ebla romvárosban. A Kr. e. 2500 táján épült könyvtár épületének ajtaja, ablaka nem volt, látogatói létrákon jutottak be, a tetőn át, a táblákat szűk folyósókon tárolták. Több mint két és fél ezer évvel ezelőtt alapította a híres ninivei könyvtárat Assur-bán-apli asszír király. A királyi palota oroszlántermében elhelyezett, mintegy 22 000 táblát tartalmazó gyűjtemény agyagtábláiról ismerte meg az utókor a mezopotámiai vízözön-

mondát, a Gilgames-eposzt. A ninivei könyvtárat a legelső közkönyvtárnak is tekinthetnénk, hiszen az uralkodó arról is rendelkezett, hogy könyvtárának az „alattvalók okulására” kell szolgálnia. Csak éppen az olvasni tudó alattvaló volt akkoriban igen kevés...

Az ókori keleten magas társadalmi rangot jelentett írnoknak lenni, a főtáblaírnok az uralkodók bizalmasa volt (egyiptomi írnok szobra a Kr. e. 3. évezredből).

Ízisz istennőt ábrázoló egyiptomi papirusz részlete.

A legelső könyvtárak A könyvtárak története közel 5000 éves múltra tekint vissza, bár a legelsőkben még nem könyveket, hanem

A papirusztekercs az agyagtábláknál könnyebben kezelhető és tárolható, viszont sokkal sérülékenyebb volt.

A lélek gyógyszere II. Ramszesz egyiptomi fáraó egykori palotájának feltárásakor találtak rá könyvtárának romjaira, homlokzatának maradványain a felirattal: a lélek gyógyszere.

Barangoló • KÓNYa ÉVa

Az ókorban többnyire hangosan olvasták fel a papiruszból vagy összeragasztott pergamen lapokból készített tekercsekre írt szövegeket, a néma olvasás csak a 10. századtól vált általánossá (ókori görög kerámia).

A pergamoni könyvtár romjai, olvasótermének megmaradt oszlopaival.

Az ókori Egyiptomban agyagtáblák helyett már a Nílus vidékén nőtt papirusznádból készített papirusztekercsekre írtak, amelyeket polcokon, nádkosarakban, faládákban, agyagkorsókban tároltak. A felgöngyölt papiruszcsíkok átlagos hossza 4–5 m volt, de néha a 40 métert is meghaladta. A templomi és uralkodói könyvtárak gondozói, gyarapítói a közmegbecsülésnek örvendő írnokok voltak. Görögországban az első nagyobb könyvtárakat a Kr. e. 4. században alapították, és fél évszázad múltán már minden nagyobb városnak volt könyvtára. A tekercseket az épületek oszlopcsarnokaiban berendezett olvasótermekben tárolták, nagymére-

tű kerámiaedényekben. Athénban a 4. században már az első főiskolai könyvtár is létrejött a Múzsák Csarnokában, a Muszeionban. Görög eredetű a könyvtár bibliotéka elnevezése is. A föníciai Büblosz város nevéből eredő biblion (könyv) és a théké (láda, téka) szavakból származó név szó szerinti fordításban tehát könyvládát jelent. Az ókor legjelentősebb gyűjteménye a Kr. e. 3. században létrehozott alexandriai könyvtárban volt. Állományának gyarapítására igen változatos módszereket használtak a másolóműhelyek működtetése mellett, a hajók könyvrakományának lefoglalásán és a hadizsákmányként szerzett

Viasztábla-könyvből felolvasó ifjú (vörösalakos görög kerámia).

Róma polgárai a Kr. u. 4. század elején már 28 nyilvános könyvtárban művelődhettek (ókori római könyvtár olvasóterme kosarakban, polcokon tárolt pergamentekercsekkel egy 19. századi metszeten).

Ma is áll Aulus Cornelius Celsus római orvos 1. században épült ephesosi könyvtárának homlokzata, a tudós erényeit – bölcsesség, kiválóság, megfontoltság, tudomány – megszemélyesítő szobrokkal.

könyveken át a kölcsönkért kéziratok megtartásáig. Sajnos, a több százezer papirusztekercset őrző könyvtár a 4. század végén teljesen elpusztult.

A pultkönyvtárak kora Az ókor végétől a nehezen olvasható, sérülékeny tekercsek helyét lassan az „igazi” könyvek, a kódexek foglalták el. A lapozható könyvek mintájául a rómaiak fahánccsal vagy szíjjal összefűzött viasztáblái szolgáltak. A faháncs latin neve, a libra máig fennmaradt az angol library (könyvtár) vagy a román librărie (könyvesbolt) szavakban. Maga a kódex elnevezés

Könyveink közvetlen elődeinek a rómaiak zsinórral összefűzött viasztábláit tekinthetjük, amelyekre stílusnak nevezett íróvesszőkkel írtak.

KÓNYa ÉVa • Barangoló

Középkori kódexmásoló szerzetes (scriptor) munka közben.

A középkorban a radír ismeretlen volt, helyette éles kést használtak a hibák eltüntetésére.

a latin codex (fatábla) szóból ered, arra emlékeztetve, hogy a könyvek lapjait általában bőrrel bevont fatáblák közé kötötték. A lapok anyaga a Pergamonban feltalált, juh- vagy kecskebőrből készített pergamen volt, majd – Nyugat-Európában a 11. századtól – a papír. A gyönyörű kéziratos kódexek legtöbbjét kolostorokban írták. „Csapatmunkában” készültek, volt, aki tintát főzött, mások a lúdtollakat hegyezték, a lapokat vonalazták, a szövegeket másolták, vagy a díszes kezdőbetűket (iniciálékat) és

a kisméretű képeket (miniatúrákat) festették utólag a kihagyott üres helyekre. Az értékesebb kódexek borítóit arany és ezüst lemezek, drágakövek díszítették. Az új könyvforma a könyvtárakat is megváltoztatta, állományuk jóval kisebb helyen elfért és áttekinthetőbbé vált. Létrejöttek az ún. pultkönyvtárak, amelyekben a könyveket már témák szerint csoportosítva helyezték el, és az értékesebbeket – az ún. láncoskönyveket – lánccal rögzítették az írópolcokhoz, hogy ne lophassák el őket.

Az első teremkönyvtárak

A Vatikáni Könyvtár 15. századi újraalapítója, IV. Sixtus pápa és első könyvtárosa, Bartholomaeus Platina (Melozzo da Forli vatikáni falfestménye, 1477).

A kódexeket illusztráló szerzetesek (illuminátorok) rajzaiból a humorérzék és az önbírálat szelleme sem hiányzott.

A középkori német lírát bemutató Manasse-kódex (Nagy Heidelbergi Daloskönyv) illusztrációja.

A 12–13. századi pultkönyvtárak padsorokkal ellátott hosszú csarnokaiban a nagyon értékes kódexeket láncokkal rögzítették.

A reneszánsz korában, a 14–16. században a kolostori, udvari könyvtárak és a nemesek, tudósok magánkönyvtárai mellett egyre több nyilvános városi könyvtár is szolgálta az olvasás megnövekedett igényének kielégítését. Bár a könyvnyomtatás feltalálása (1452) után elterjedtek a kisebb méretű könyvek, a gyors ütemben bővülő gyűjtemények számára nagyobb könyvtárakat kellett létrehozni. A következő századokban már olvasásra és kutatásra egyaránt

Barangoló • KÓNYa ÉVa

Hunyadi Mátyás könyvtárának egyik legdíszesebb kötete a feltehetően az 1480-as években készült, Mátyásgraduale néven ismert énekeskönyv.

alkalmasabb teremkönyvtárak épültek, amelyeknek magas, néha több tíz méter hosszú csarnokaiban a könyveket a falak mentén elhelyezett polcokon tárolták.

Világhírű magyar könyvtárak Antonio Bonfini, Mátyás udvari krónikása írta egykor királyunkhoz: Ki oly sokszor nyertél a csatán diadalmat, érc, márvány és könyv nem hagy enyészni soha. Valóban, a reneszánsz korának egyik legértékesebb könyvgyűjteménye volt Mátyás király mintegy 2500 könyvet számláló könyvtára, a

Az 1600-as években Agostino Ramelli itáliai feltaláló elkészítette napjaink webböngészőinek elődjét, az olvasókereket, amely 10–12 nyitott könyv egyidejű lapozását tette lehetővé.

Bibliotheca Corviniana. A könyvtárban egyaránt őriztek díszes kötésű, gyönyörűen illusztrált kódexeket és ősnyomtatványokat (1500 előtt nyomtatott könyveket). A többségükben a Hunyadiak hollós címerével díszített, corvinaként emlegetett könyvek között voltak irodalmi, filozófiai, földrajzi, építészeti, csillagászati és orvostudományi művek is. A könyvtár termének boltozatát a csillagos ég képe díszítette, a könyvállomány gondozói pedig olyan nagy nevű tudósok voltak, mint az európai hírű csillagász Regiomontanus vagy a történész Galeotto Marzio. Magyarország nemzeti könyvtárát, a budapesti Országos Széchényi Könyvtárat gróf Széchényi Ferenc

A 15. században készült, ősnyomtatványokként vagy bölcsőnyomatokként számontartott könyvekben eleinte kézzel rajzolták és színezték a díszítményeket, a későbbieket fametszetekkel, rézmetszetekkel illusztrálták.

A negyedik legrégebbi magyar nyelvemlék, a zsoltárokat és imádságokat tartalmazó Apor-kódex a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum könyvtárának legértékesebb darabja.

alapította 1802-ben, mint írta: nemzetünk pallérozására, anyai nyelvünk virágzására s hazánk történeteinek igaz ösmeretére vezető útnak feltalálására. Kétmilliós gyűjteményének legértékesebb kincsei – a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom kézirata mellett – az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum és 32 corvina Mátyás könyvtárából. 1802-ben nyitotta meg kapuit Erdély első közkönyvtára is, a gróf Teleki Sámuel, Erdély kancellárja által alapított marosvásárhelyi Teleki Téka. A könyvtár az értékes kéziratok, ősnyomtatványok és könyvritkaságok mellett Teleki Sámuel feleségének, iktári Bethlen Zsuzsannának kétezer kötetes gyűjteményét, az egyetlen 18. századi erdélyi „asszonykönyvtárat” is őrzi. Az elmúlt évtizedekben megszületett és egyre bővülő elektronikus könyvtárak lehetővé teszik különben hozzáférhetetlen kéziratok, könyvek tanulmányozását. Előnyük, hogy szolgáltatásaik az interneten a nap bármely órájában elérhetőek, dokumentumaik elektronikus formában elolvashatóak, letölthetőek vagy ki is nyomtathatóak. A hagyományos könyvtárakat azonban nem helyettesítik, csupán kiegészítik.

Pad alatt

Cimbi naplója

Első nap az iskolában…

Szijasztok! Legutobi levelemet aval zártam hogy remélem meghivtok a táborba. Arra nem számithatam, hogy a Cimborának palackpostája van, és én a szerkesztöségtöl fenebb lakok a folyón. Nem is jöt meghivó, de én szerencsére megint megtaláltalak. Pedig Setétpatak ténleg setét hely, ahogy mondani szokták, olyan sötét szok ott lenni, hogy még a medve is melléd harap. Met az van elég. Nagyon örültek nekem a gyerekek, ahogy odaértem, mán adtak is egy csomó csontot, hogy a kutya jácoggyon velem, met ők épp valami mást jácottak. Sok mindent megtanultam, például azt is, hogy onnan ered a közmondás hogy setétbe minden macska fekete. A tábori cicára ameik szürke vót, éjel úgy ráléptem, hogy szegén másnap 3 lábára sántált. A negyedikre rá se tudot állni. Ara léptem. Na de szerencsére hogy nem a medvére tapostam, met állitólag a medve nagyon dühös tud lenni, ha a lábára lépnek. Sok baráccság kötödött a táborba, én például hármat is köttem. Alig tudták magukat kibogozni. Az egyik gyermekel találkoztam a Perkö hegyen is, emlékbe adott nekem egy faragot kicsi kutyát. Apucinak adtam. 10 lejért. Aszt montam hogy csodakutya, met ha leteszi a zágy mellé, felkölti, ha beakarnak meni a zablakon. Ki is probáltuk. Éjjel megzörgettem az ablakot, apuci kiugrot a zágyból, realépett a faragott kutya fülire, az mekszúrta a talpát, úgy orditott, hogy anyucival fejbe vertük, met az egész szomszédság odajöt. Apuci már jól van, a kutyát is megszerete, minden héten ad pénzt kutyatápra. Hiába na, kutya világ van, svalamiböl nekem is kell zseppénz. Hát ez vót a nyár. Rájötem, hogy nem is hoszú ojan nagyon. Mire a potvizsgák elmulnak, már kezdödik minden elöről. És a csengő mindig előb csenget be, mint ki. Eszt is a táborban tanultam, hogy pontosan fogalmazak: Éjjen a becsengetést jelzö csengő, és nem a kicsengetést jelzö, és éjjen az a szünet, amejik akkor is hoszúnak tünik, ha rövid! Ami az évkezdést ileti, hát az az idén vót a legizgalmasab. Kicseréltek mindent a ziskolában. A kaput, a tornatermet, még a zigazgatót is. Asztán amikor bementem a zosztályba, láttam hogy az osztájtársak is mások. Akkor vetem észre, hogy más iskolába mentem évnyitóra. Na de nem volt semi baj, viszakértem az oszitől a virágot, s elmentem az én iskolámba. Ott úgy megörültek, hogy mindenki bujócskázni akart, mikor meglátak, még a zigazgató is bebújt a katedra alá. De én megtaláltam. Arra kért hogy mindig mielőt valamit a ziskolába csinálnék, számoljak el háromig. Azóta jó dolgom van, egyik órán sem kell irjak, met számolok. Igaz, ezredesnyi pontosságal, ugy hogy 0,001 és 0,002 s 0,003 sigytovább. Igy telnek az órák. Egyik nap mire háromig számoltam, már fél négy volt. Mindenki hazament. Én nem sietem haza, met othon festik a lakást, snem tudom nézni, ahogy a pókok lába beléragad a festékbe. Éjjen a csengő, éjjen a hoszú szünet!

Csillag István rajzai

Hegyen-völgyön (kul)túra • Köllő Zsolt rovata

Hegyen-völgyön (kul)túra Ajánló avagy hová-merre? A Cimbora olvasói között, úgy gondolom, kevesen vagytok, akik nem szeretnek kirándulni, a legtöbben inkább, ha tehetnétek, mindig túráznátok, új helyekkel ismerkednétek. Ezt az igényt kielégítendő megpróbállak a következőkben elvezetni néhány szép, különös, érdekes helyre.

Remélem, mindenki talál majd a rovatban ismerős tájakat, településeket, amelyeket ha nem is látott (még), hallott már róluk. Elő hát a hátizsákot, a túrabakancsot, sportcipőt, és tartsatok velem. Hogy hová? Íme a „kínálat”! A következő tájakra kalauzollak el benneteket a lap hasábjain az elkövetkező hónapokban:

A Tordai-hasadék, Erdély egyik legismertebb és legszebb tája.

Kőrispatak, a szalmakalap és a faragott kövek „hazája”. A Rétyi Nyír vagy, ahogyan Orbán Balázs nevezte: Háromszék Szaharája.

Az Egyeskő, a Nagyhagymás Nemzeti Park jól ismert büszkesége, télen-nyáron egyaránt felkereshető. A Bálványos vár a Csomád– Büdös hegység része, akárcsak a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp.

Alsórákos és bazaltoszlopai. A Csukás-hegység is megér egy (vagy több) túrát.

Ahol a Maros turisztikai és valódi forrása ered: Marosfő.

Szócsavargó

Szócsavargó A nyelvi játék tétje

A könyvből kedvcsiholóként álljon itt két feladvány: I. Szórejtvényeket kell megfejtenetek. Pl.: hamis kacat földet túr = állomás, megfelelő a cövek = jóakaró. 1. ha nem jól viseli magát = ... 2. évszakot gyilkolt = ... 3. mindenki szalonnát főz = ... 4. ez a bálna egy estének a csúcsa = ... II. Ki hogyan beszél? Sokféleképpen elmondhatjuk ezt, például tevékenységekhez kapcsolódó szavakkal, azaz: az ebtenyésztő – kutyafuttában, a búvár – mély értelemmel stb. Folytassátok a sort: 1. a céllövő – ... 2. a pilóta – ... 3. Andersen – ... 4. a meteorológus – ... 5. az üveges – ...

(Megfejtések: I. 1. anyahajó, 2. teletölt, 3. kikiabál, 4. ecetes torma; II. 1. célratörően, 2. szárnyalón, 3. mesésen, 4. hidegen, 5. átlátszón)

Ha dr. Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár szerteágazó érdeklődési és kutatási területei közül kiemelnénk két olyant, amely talán számára a legkedvesebb (tekintve idevágó közléseinek, dolgozatainak számát is), a játékos nyelvművelés és az etnomikológia, azaz a gombászat és néprajz összekapcsolódásából keletkezett tudományág lehetnének ezek (utóbbinak hazai téren ő az egyik úttörője). Nyelvművelői munkásságából Szócsavargó rovatunk révén az utóbbi esztendőkben bőséges ízelítőt kaphattak olvasóink, akik minden bizonnyal kíváncsian értesültek mai jellemző nyelvi jelenségekről, ismert és kevésbé ismert játékokról, illetve érdeklődve fejtették meg a különböző nyelvi feladványokat, rejtvényeket. Ezek is szerepelnek Zsigmond Győző legutóbbi kötetében, a Nyelvi rejtvény, játék, verseny című munkában (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011), amely a szerző 2003-ban megjelent könyvének második, bővített kiadása. Témája igencsak vonzó, hiszen – amint a kötet fülszövegét jegyző Péntek János kolozsvári nyelvész professzor kiemeli – „a nyelvi játékban (...) együtt van: a játék öröme, a rejtvény megfejtésének elégtétele, a nyelv szokatlan dimenzióinak felfedezése”. A könyv azonban nemcsak rejtvényeket és más feladványokat ajánl, hanem rendszerezi is azokat, összegzi az eddigi Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedők tanulságait, és hasznos tanácsokkal szolgál arra nézve is, hogy miképpen érdemes nyelvi versenyeket szervezni, hogyan használhatók fel a rejtvények ezek lebonyolításában. Mindennek egyik fontos tétje – hangsúlyozza előszavában a szerző – az, hogy a nyelvi játék révén is otthonosan érezzük magunkat a világban. Ugyancsak Péntek János jelzi a fülszövegben: „Zsigmond Győző rejtvényei és vetélkedésre ajánlott játékai jórészt a szerző saját észjárásának, ötleteinek termékei. Vannak már ismerői a tanárkollégák körében, vannak hívei is, követői pedig leginkább a gyermekek, az a tanulói korcsoport, amelynek a könyvet is szánta. E kiadvánnyal a hívek, a követők, a játékba, az anyanyelvbe-felejtkezők tábora minden bizonnyal csak növekedni fog.” Szívből kívánjuk: úgy legyen! (Sz. Sz.)

Keresztrejtvény •

FORRAI TIBOR

Balladahősnők a hidakban Írjátok be a meghatározások alapján a mellékelt hálóba a négybetűs szavakat. Ha ezzel készen vagytok, építsetek „hidakat” középre, a már beírt szavak utolsó és első, egy-két-három betűjének felhasználásával írjatok be a középső két oszlopba 2-2 betűt úgy, hogy a meghatározásoknak megfelelő szavak alakuljanak ki. Olvassátok össze a középső két oszlop betűit folyamatosan: két balladahősnő neve lesz a megfejtés! 1. Irányjelző. 2. Magot hint. 3. Dohányzóeszköz. 4. Csiszolt felületű. 5. Kerti szerszám. 6. Folyékony kenőanyag. 7. Börtönablakon van. 8. Vágóeszköz. 9. Szájszél. 10. A mozgás művészete. 11. Hamisan játszik. 12. Tejtermék. 13. Anyagot méretre vág. 14. Napszak. 15. Forma. 16. Nem kicsi. 17. Becézett Pál. 18. Ülőbútor. Halom. B. Rádió vagy tévéműsor. C. Hosszabb időre megáll az autóval. D. Kapcsol. E. Keleti köpeny. F. A pincébe visz vagy leszid. G. Szolgaféle volt. H. Vizes, öntözőedény. I. Belső szolga, komornyikféle.

Cikk-cakkban Írjatok a meghatározásoknak megfelelő szavakat a mellékelt háló soraiba. Ha készen vagytok, olvassátok össze, felülről lefele a kiemelt négyzetekbe került betűket. Helyes megoldás esetén Makkai Sándor egyik regényének a címe a megfejtés.

Írjatok a meghatározásoknak megfelelő négybetűs szavakat a mellékelt hálóba, a számozás szerint . Ha ezzel készen vagytok, építsetek hidakat! A betűk szerint, soronként, a már beírt szavak utolsó és első egy-két betűjét felhasználva, írjatok újabb szavakat a háló közepébe. Helyes munka esetén a középső három oszlop betűit összeolvasva Wass Albert egyik regényének a címe lesz a megfejtés. 1. Eszes. 2. Ravasz állat. 3. A ló körme. 4. Meleg évszak. 5. Ebbe az irányba. 6. Ház épül rá. 7. Vezetékben kering. 8. A fű színe. 9. A háború ellentéte. 10. Puskát használó. 11. Színültig. 12. Izmos. A hidak A. Turista „háza”. B. Magyar vezér volt. C. Női név, de növény is. D. Papi szolgálatot végző. E. Igazságot kerülgető. I. Lecsavar.

Csillag István rajza

1. Földünk kísérője. 2. Vizilabda. 3. Fülével érzékel. 4. Táplál. 5. A ló körme. 6. Szükséges. 7. Dal. 8. Valóságnak megfelelő. 9. Tíz a köbön. 10. Kenőanyag és élelmiszer.

Hídépítés

Forrai Tibor â&#x20AC;˘

KeresztrejtvĂŠny

KeresztrejtvĂŠny â&#x20AC;˘

Forrai Tibor

CIMBI KÉPTÁRA

Könyvek a képzőművészetben Raffaello Santi festményének nyugalmat, békességet sugalló hangulatát a közösen tartott könyv is meghatározza (Madonna a gyermek Jézussal, 1502).

Kezében könyveink ősét, hánccsal összefűzött viasztáblákat és stílust tartó fiatal nő (a Vezúv 79. évi kitörésekor megsemmisült Herculaneumban feltárt falfestmény).

Meghitt pillanat (Pierre-Auguste Renoir: Két olvasó kislány, 1890).

Frederick Leighton Olvasó kislánya ötletes könyvtartóra helyezte könyvét (1877).

Knut Ekwall svéd művész családi békét, harmóniát sugárzó festménye az Olvasási lecke (19. század).

Giuseppe Arcimboldo a Magyarország második nyomtatott térképét elkészítő Wolfgang Lazarus osztrák orvosról, földrajztudósról mintázta könyvekből alkotott Könyvtárosát (1566).

KÓNYA ÉVA

Rendeld meg

most a

Cimborát

a 2011-2012-es tanévre!

Éves előfizetési díj: 30 RON (9 szám, 3,33 RON / lapszám) MINDEN ELŐFIZETŐNEK

Cimbi naplóját ajándékozzuk! Az előfizetési díjat két részletben is kifizetheted (október 25-ig, illetve január 25-ig). A Cimbora ára nem előfizetőknek: 4 RON / lapszám. KERESD AZ ISKOLAI TERJESZTŐNÉL Érdeklődj a 0752 062 885-ös telefonszámon Írj a cimboramail@gmail.com címre

w w w . c i m b o r aa .. nn ee tt mbor