CK magazin #56

Page 1

www.ckmagazin.info

kockázati tőke Billegő kannabiszrészvények

öröm és pánik az usa-ban

európai medikálprogramok A kannabisz nélkülözhetetlen a gyógyításban

9 7 7 2 060 1 7 3 000

Itthon is megjelent az MLM-rendszerű CBD-terjesztés

1 8 0 0 2

piramisjáték

XI. évfolyam 2018/2. március

Trump lefújná a terjedő legalizációkat

485 Ft

18+




szóval

Hello, Emberek! Ahogy szoktuk, most is körülnéztünk a világban, és összeszedtük nektek a legfontosabb, legérdekesebb híreket a kannabisztémában. Kiemelten foglalkozunk Európa helyzetével, ahol sok helyen már a boltokban nemcsak palántákat, de CBD-tartalmú virágzatot is lehet árusítani, illetve venni. Így van ez például Ausztriában, ahol sokan aggodalommal vegyes várakozással tekintenek az új kormány első lépéseire. Mondhatjuk, hogy nem volt felhőtlen az öröm a kannabiszszcénában az új kormánykoalíciót látva, ám a puding próbája ezúttal is az evés lesz. Ennek okán azért végignéztük, hogy az egyes európai országokban hogyan alakul a gyógyászati kannabisz engedélyezésének ügye, és milyen tendenciák figyelhetők meg Európa-szerte. Örömteli, hogy azért egy ilyen tudományosan is megalapozott és alapjogokat is – mint az élethez, az egészséghez és a leghatékonyabb gyógykezeléshez való jog – érintő kérdést Brüsszelben, Berlinben, Bécsben, Madridban, Londonban vagy Stockholmban nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról azzal, hogy Soros, és helyette előállni azzal, hogy mindennapos testnevelés meg stadionépítés… 2

Hiába azonban a nemzetközi tapasztalatok, kutatási eredmények és gyógyulásokról szóló hírek sokasága, és persze a határozott európai irányvonal, Magyarországon sajnos egyelőre nem változik a helyzet. A jelenlegi kormányzat minden eszközzel akadályozza, hogy a betegek hozzájuthassanak kannabiszhoz vagy kannabisz alapú gyógyszerekhez. A kormánypropagandát figyelve lehet, hogy a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület is hamarosan a külföldről támogatott civil szervezetek és a nemzetbiztonsági kockázatok között találja magát, csak azért, mert ki meri mondani, hogy van jobb, hatékonyabb és kevesebb mellékhatással járó kezelés a kemoterápiánál. Amúgy pedig, ha a saját országa nem támogat egy betegjogi szervezetet, csak mert Soros, akkor nyilván külföldön fog forrás után nézni, és nem fogja egyből feladni a küldetését. Persze ezek egyelőre csak szavak, de semmiképp nem becsülnénk le a társadalmi egységet és szolidaritást igencsak romboló erejüket. Az USA-ban viszont már elég konkrétan fenyegeti a legalizáló államok kormányait, polgárait és gazdaságát

a Trump-adminisztráció, ami meg is látszik az amerikai tőzsde kannabiszszekciójának indexén. Erről is szól egy cikkünk, és ezzel összefüggésben arról is írunk, hogy közben Kanada épp lecsapni készül a magas labdát, és miniszterelnöke már tavaly előre jelezte a teljes kannabiszlegalizációt tartalmazó törvények idei elfogadását, mintegy megvilágítva az utat az Amerikában esetleg szövetségi törvényi tiltás alá kerülő, a kannabisziparban működő cégek számára. Nem pont az amerikai hírek kapcsán, de interjút készítettünk egy kanadai, ma már kannabiszaktivistaként működő hölggyel is, akivel még tavaly Prágában arról beszélgettünk, hogyan kezelte végbélrákját kannabiszolajjal, és hogyan gyógyult meg, miközben orvosai már lemondtak róla. Mindezek mellett persze ezúttal sem felejtünk el bemutatni nektek egy-két ismert és egy-két új kannabiszfajtát, és ajánlunk két könnyen elkészíthető receptet is, aminek fő összetevője a számos kedvező élettani hatásairól ismert kendermagolaj. Kellemes időtöltést! A Szerk.


index

impresszum Főszerkesztő: Gabor holland Szerzők: Bob Arctor, jack pot, kevin herzig KARDOS TAMÁS, Szelestei Miklós Design: VASKA GERGELY Kiadja: medijuana publishing gmbh Hirdetésfelvétel: office@medijuana.eu Web: www.ckmagazin.info Országosan terjeszti a LAPKER ZRt. ISSN 2060-1735 Magyarországon a jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyv 176-180 §. alapján, aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, illetve kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, fogyaszt, vagy azzal kereskedik, szabadságvesztéssel büntethető.

A CK Magazin kiadója felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az életképes kendermaggal való kereskedés, azok értékesítése, birtoklása, szállítása illegálisnak minősül Magyarországon. Minden tartalom ismeretterjesztő és szórakoztató céllal készül. Nem kívánunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy bárki a hatályos jogszabályok ellenében cselekedjen. A CK Magazin kiadója senkit nem törekszik rábírni a kiadványban megjelenő termékek illegális használatára. A kiadó nem vállal felelősséget a lap értékesített felületein megjelenő állításokért. A szerkesztőségi cikkben megjelenő minden vélemény a szerzőtől származik, mely nem minden esetben azonos a kiadó álláspontjával. Időnként nem lehetséges a szerzői jogok tulajdonosát azonosítani, vagy vele kapcsolatba lépni, ezért igazolt tulajdonjogi igény előterjesztése esetén a kiadványban megjelentekért utólag is vállaljuk meghatározott honorárium kifizetését. Minden szövegről és képről azt vélelmezzük, hogy megjelentetés céljából küldték, mindaddig, míg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem kapunk. A kiadvány akár részben, akár egészben történő sokszorosításához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges, akkor is, ha a sokszorosítás célja nem profitszerzés. Minden jog fenntartva!

atami 31 auróra b3 Bio Bloom

19

Bushplanet 4-5 cannatrade 27 Grow island

11

magyar orvosi kannabisz egyesület 37 Mary jane Berlin B2 Plagron

13, B4

Premium Genetics

33

Recikli

16

serious seeds

45

sweet seeds

43

Társaság a szabadságjogokért

39

wilma’s lawn & garden 27 CK 2018/2. március

3




Korábbi számainkat is megrendelheted! Bővebb információkért kövess minket a facebook oldalunkon!

facebook.com/ckmagazin


tartalom greenfo

kampány oroszországban

8

kannabiszklub angliában

8

Világbéke-terápia, depressziósoknak

9

spanyol visszaesés 11 a német rendőrök legalizálnának

11

greenfo

Legális kannabiszültetvény Erdélyben

29

kannabidiol a sportban

30

Engedélyezetté vált a CBD az Olimpián MEDIKÁLPÁCIENSEK DÁNIÁBAN

33

medical

portugál export

12–13

medical

európai medikálprogramok

Az orvosok támogatják a gyógyászati kannabiszt

34–35

A kannabisz nélkülözhetetlen a gyógyításban canna+globe

öröm és pánik az usa-ban Trump lefújná a terjedő legalizációkat

18

fajta+tiszta

Új USA-genetikák

42

A Sweet Seeds® új fajtái, akár 25%-os THC-tartalommal

canna+globe

20–22

Csökkentett THC és váratlan eredmények

Billegő kannabiszrészvények

Serious 6

greenfo

a’la canna

Berobbant a gyógyfű németországba

38–40

Kannabiszolajjal gyógyítók Kanadából és Szlovéniából

Dennis Peron emberi jogi aktivista emlékére

kockázati tőke

Itthon is megjelent az MLM-rendszerű CBD-terjesztés nemzetközi aktivizmus

greenfo

a gyógyászati kannabisz atyja

36–37

piramisjáték a kenderpiacon 14–17

29

44–45 46

Hummusz és saláta kendermagolajjal CK 2018/2. március

48 7


greenfo A korábban uralkodó, szigorú drogtörvények világszerte enyhülni látszanak. Vannak azonban megdönthetetlennek tűnő bástyák, ahol még a dekriminalizáció is elérhetetlen célnak látszik. Ide tartozik Oroszország is, ahol emiatt kifejezetten meglepő, hogy egy elnökjelölt a legalizációval kampányol. A valóságshowszereplésével ismertté vált Ksenia Sobchak 2017 októberében jelentette be indulását az elnöki címért. Sobchak politikuscsaládból származik, apja, Anatolij Sobchak Szentpétervár első, demokratikus úton megválasztott polgármestere, aki korábban Putyin tanácsadójaként is működött. Ksenia Sobchak a „mindenki elleni jelölt” szerepében pozicionálta magát, amit azzal magyaráz, hogy 2004 óta azok a választók vannak a legnagyobb számban, akik egyik elnökjelöltre sem kívánnak szavazni. Sobchak sokrétű nézetei azonban megnehezíthetik a vele való szimpátiát. Nacionalista patriótának vallja magát, a szabadpiaci kapitalizmusban és a privatizációban hisz, miközben harcos feminista. És ha mindez nem lenne elég, januárban bejelentette, hogy legalizálná a kannabiszt. „Én magam nem használom, de vodkát sem iszom üvegszámra. Nem igazán értem,

Ksenia Sobchak

KAMPÁNY OROSZORSZÁGBAN hogy az irdatlan mértékű vodkaivást miért tartják az országunkban normálisnak, miközben a marihuána fogyasztását nem. Pedig utóbbinak jóval kevesebb káros következménye van, még a bűnügyi statisztikák tekintetében is” – foglalta össze nézeteit az elnökjelölt. Reakciójában a belügyminisztériumi drogügyi vezető leszögezte, hogy a kormány ellenzi a legalizációt, és a droghasználatnak sem előnyeit, sem gyógyászati

KANNABISZKLUB ANGLIÁBAN Miközben Spanyolország visszatáncolna az évtizedek alatt kiépített és működési szabályokkal ellátott kannabiszklub-rendszerből, addig az Egyesült Királyságban épp ellentétes szelek fújnak. A rendőrség támogatásával és védelmével működik az első helyiség, ahol a tagok szabadon fogyaszthatnak kannabiszt. Michael Fisher már négy évvel ezelőtt megnyitotta kannabiszkávézóját Middlesbrough városában, ami a Teesside Cannabis Club nevet viseli. Hogy miként működhet egy ilyen hely Angliában, miközben a törvény tiltja a kannabisz tartását és a vele folytatott kereskedelmet? Middlesbrough azon városok közé tartozik, ahol a rendőrség kimondta, hogy felhagy a fogyasztók és kistermelők üldözésével, hogy kapacitásait a valódi bűnszervezetekre koncentrálhassa. A klub az elmúlt bő évben 60-ról 180 főre növelte tagságát, és olyan illusztris vendégekkel is büszkélkedhet, mint például a Kyle Filessorozatot készítő tévésztár, Jeremy Kyle. A tagsági évenként 35 fontba kerül, ez pedig sokaknak megér annyit, hogy ne 8

kelljen a rendőrök elől rejtőzködni, mint a bűnözőknek. Márpedig a rendőrattaktól mostanában aligha kell tartani, mivel a közelmúltban Észak-Wales rendőrsége és Arfon Jones bűnügyi biztos látogatást tett a klubban, és elismerését fejezte ki a rendszerrel kapcsolatban. A klubról érdemes tudni, hogy tiltja a drogok vásárlását és értékesítését, pusztán a saját kannabisz fogyasztásához nyújt helyMichael Fisher, a Teesside Cannabis Club alapítója

hasznát nem látja, beleértve a kannabiszt. A kijózanító álláspont megfelelően tükrözi a kormányzat drogügyi felfogását, amely még az ártalomcsökkentő programokat sem hagyja működtetni, noha a felnőtt lakosság körülbelül 1%-a HIV-pozitív, és a legtöbben az injektáláshoz használt tű megosztásával fertőződnek meg. A legalizáció társadalmi elfogadtatása Oroszországban legalább olyan nehéz feladatnak tűnik jelenleg, mint Putyin legyőzése.

színt. „A kannabisz körüli párbeszéd változásban van, és egyre elfogadottabbá válik beszélni róla. Nem érezzük, hogy az árnyékban kéne rejtőzködnünk”– nyilatkozta a helyet üzemeltető Fisher, valamint reményét fejezte ki, hogy a rendszer az egész országra kiterjed. Fisher jó kapcsolatot ápol a terület rendőrségével, ezért nem tart attól, hogy a jövőben atrocitások érnék a klubját. Öröm látni, hogy a kannabiszklub-modell különböző formáival újabb európai országokban is kísérleteznek.


Világbéke-terápia, depressziósoknak A tudomány kezdi alátámasztani, hogy Nixon félelme a pszichedelikus mámorban földanyáról és világbékéről daloló hippiktől nem volt alaptalan. Egy kutatás szerint ugyanis a varázsgombával átélt élmények természetbaráttá tesznek, de még a politikai nézeteinkre is kihatnak. A megfigyelés alapját adó vizsgálatban a varázsgomba hatóanyagával, a pszilocibinnel kezeltek depresszióval küzdő személyeket, akik nem reagáltak a hagyományos terápiákra. A hét tesztalany két alkalommal használt pszilocibint 10 mg és 25 mg adagban, klinikai körülmények között. A vizsgálat előtt az alanyoknak különböző állításokat kellett értékelniük például az ideális kirándulóhelyről vagy éppen a halálbüntetés jogosságáról. A kérdőívet egy héttel a terápiás alkalmak után is kitöltötték, majd még kétszer 7 és 12 hónap elteltével. A tesztalanyok a kezelést követően szorosabb kapcsolatról számoltak be a természettel, valamint elmozdulást mutattak a tekintélyelvű nézetektől a liberálisabb szemléletmód irányába. „Jelentős hatások mutatkoztak mindkét esetben, amelyek többnyire egy évvel később is fennmaradtak” – nyilatkozta Taylor Lyons kutatásvezető, az Imperial College London Pszichedelikus Kutatócsoportjának (PRG) tagja. „Vizsgálatunk felveti annak lehetőségét, hogy a pszilocibin hosszan tartó változásokat tud előidézni az emberek

szemléletmódjában és politikai nézeteiben” – tette hozzá. „A meggyőződések és a magatartásformák általában hosszú távúak, és nem igazán változnak az élet során – az emberek rendszerint konzisztensek, és nem hintáznak egyik végletből a másikba. A résztvevők csak kétszer használtak pszilocibint, és ez a változás elég gyorsan bekövetkezett” – összegezte Lyons. A kutatócsoport megjegyezte, hogy bármennyire is izgalmasak az eredmények, további kutatások szükségesek annak megállapításához, hogy ezek nagyrészt a terápia során átélt élménynek vagy egyéb tényezőknek is köszönhetők. Továbbá az is kérdéses, hogy nagyobb alanyszámú vizsgálattal is reprodukálhatók-e az eredmények. Bár a kutatók erre nem tértek ki, de a kísérlet etikai kérdéseket is felvethet. Nevesül, hogy belefér-e egy pszichiát-riai kezelésbe a páciensek világnézetének átalakulása? Így már érthetőbb, hogy a republikánus Nixon miért érezte fenyegetésnek az LSD és más pszichedélikumok használatának terjedését, ám az is megfontolandó, hogy nem fogják-e a jövőben egyfajta „ideológiával terhelt terápiaként” számon tartani a pszichedelikus gyógymódokat. Ha bevetté válik a pszilocibin használata a depresszió kezelésében, akkor a mellékhatások között vajon fel kell-e majd tüntetni a hippieszmék megjelenését is?



greenfo Véget érhet egy jól működő modell: a spanyolországi Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a kannabiszklubok (CSC) tevékenységei sértik a szövetségi jogot, ezért a regionális parlamentek törvényi alap nélkül nem szabályozhatják őket. Márpedig a szövetségi törvényben a kannabiszklubok nem szerepelnek, így az arra való hivatkozással lehetetlenné válik a szabályozásuk is. Az ország toleráns politikájához képest ez jelentős visszaesést jelent, és veszélyezteti a klubok jövőjét. A határozat azzal érvel, hogy mivel a kannabisz veszélyes az egészségre, a Kábítószerügynökség által nem engedélyezett felhasználás jogellenes, noha nem jelent bűncselekményt. Azonban minden olyan tevékenység, ami a saját felhasználáson kívüli célra állít elő kannabiszt, bűncselekménynek minősül még akkor is, ha nem fűződik hozzá nyereség. Ebbe a zónába esnek a jelenlegi klubok, ezzel pedig tevékenységük egy csapásra illegálissá vált. Egyelőre kérdéses, hogy mindez mit jelent a jövőre nézve, de a jelek nem biztatóak. A spanyol CSC-rendszer ez idáig megfelelő modellt nyújtott a kannabisz szabályozására, és az elmúlt

SPANYOL visszaesés években a vadhajtások törvényi lenyesésével egy szigorú, fenntartható rendszer bontakozott ki. A nonprofit klubok szigorú feltételek mellett működtek, és csak a regisztrált tagok számára vált hozzáférhetővé a kannabisz. Mivel a regisztráció után két hét átfutási időt rendeltek el, sikerült visszaszorítani a fűturizmust is, hiszen az egy-kéthetes tartózkodások alatt már

nem nyílt lehetőség kannabisz vásárlására a klubokban. Ráadásul az amszterdami coffeeshopokkal összehasonlítva a spanyolországi kannabiszklubokban reális ár és magas minőség volt jellemző, megfelelő információkkal a termesztési móddal és hatóanyagokkal kapcsolatban. Ha a CSC-k kapui végleg bezárnak, az minden bizonnyal több problémát fog eredményezni, mint amennyit megoldott.

A német rendőrök dekriminalizálnának Kinek jó a fogyasztók üldözése? A rendőröknek nem, mert elvonja a kapacitásokat a jelentősebb ügyek elől. A társadalomnak nem, mert a pénze egy megnyerhetetlen küzdelemre folyik el, amiben sértett nélküli esetek tetteseit hajkurásszák. Akkor nem lenne okosabb hagyni végre ezt az egészet? Épp ez az, amit a német rendőrök szeretnének elérni. A német bűnüldöző szervek első számú érdekvédelmi szervezete, a Bund Deutscher

Kriminalbeamter (BDK) a kannabisz tilalmának megszüntetése mellett szólalt fel, és minden kábítószer használatának dekriminalizálását indítványozta. „A kannabisz tilalma történelmileg önkényesnek tűnik, amit nem sikerült intelligens és hatékonyan módon bevezetni” – nyilatkozta a BDK vezetője, André Schulz a Bild számára. „El kell fogadni, hogy az emberiség történelmében soha nem létezett drogok nélküli társadalom” – tette

hozzá. Schulz úgy véli, hogy Németországban már nem sokáig maradhat fenn a marihuánatilalom. Ameddig ez bekövetkezik, a BDK a kannabiszhasználat teljes körű dekriminalizációját javasolja, mert elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi jogrendszer az emberek megbélyegzését és a büntetett előélet előmozdítását célozza. Schulz szerint a drogpolitikának lehetősége lenne megfelelőbb eszközök alkalmazására, így például a felelősségteljes droghasználattal kapcsolatos tájékoztatásra, a fogyasztók és a szenvedélybetegek segítésére, valamint hatékony gyermek- és ifjúságvédelem működtetésére. A terv szerint a hatás alatti autóvezetés továbbra is tiltott maradna, éppúgy, mint az alkohol esetében. Itt azonban problémás, hogy amíg az alkohol esetében biztonsággal kimutatható a befolyásoltság, addig a kannabiszfogyasztás nyomai hetekkel később is kimutathatók. Ez a német gyógyászati kannabisz program elindulásával már most is nehézséget jelent, de jelenleg is tesztelik a vér- és vizeletvizsgálat pontosabb eredményt nyújtó alternatíváit. CK 2018/2. március

11


medical

portugál export

Az orvosok támogatják a gyógyászati kannabiszt

Portugáliát a világ a progresszív drogpolitikájáról ismeri, ám a kannabisz szabályozásának tekintetében még bőven lemaradt a szomszédos Spanyolországtól. Az orvosi kannabisz engedélyezésével Portugália ismét a tudományos eredményekhez igazíthatja drogügyi megközelítését. Január első felében az ország egy befolyásos orvosi egyesülete a marihuána alapú gyógyszerek legalizálását indítványozta. Ezzel egy időben, a felhívás napján a portugál parlament épp egy ehhez kapcsolódó ügyön dolgozott: azt a törvényjavaslatot kezdte el megvitatni, amely lehetővé tenné a kannabiszra jogosult pácienseknek az otthoni termesztést. A fejlemények nem a semmiből bukkantak elő. A portugál gyógyászati kannabisznak már az elmúlt években elkezdtek megágyazni az országban. A legnagyobb előrelépést a kanadai óriásvállalat, a Tilray nevű marihuána-előállító cég tavaly szeptemberi bejelentése hozta, amiben 20 millió eurós

12

befektetésről számolt be. A cég ekkorra már megkapta a szükséges szövetségi engedélyeket a kannabiszmagok és -klónok importálásához, illetve a növények előállításához. A terv nem más, mint jó minőségű virágzat exportálása azokba az európai országokba, ahol receptre felírható a kannabisz. Érdekes módon az intézkedések terén nincs összhang az orvosok és a parlament elé került törvényjavaslat között. Miguel Guimaraes, a bejelentést tevő orvosi szövetség vezetője elmondta, hogy támogatja a tudományos bizonyítékokon alapuló, kannabisz alapú gyógyszerek legalizálását, de bírálta a törvényterve-

zet azon részét, amely lehetővé tenné a növény otthoni termesztését. A törvényjavaslatot jegyző Baloldali Blokk párt beleegyezett abba, hogy megváltoztassa az otthoni termesztéssel foglalkozó tervezetet. Magyarázatuk szerint készen állnak arra, hogy eleget tegyenek „olyan működőképes változtatásoknak, amelyek a betegek javát szolgálják”. Pedig az út nem biztos, hogy gyümölcsöző, hiszen az orvosok egyelőre maradnának a gyógyszeripari termékeknél. Guimaraes szerint „a parlamenti törvényjavaslatoknak tudományos bizonyítékokat kell követniük, és ebben a szakaszban korlátozniuk kell magukat a gyógyszerekre, a kutatott


formulákra”. Hozzátette azt is, hogy Portugáliának további klinikai vizsgálatokat kell folytatnia az elfüstölve vagy párologtatva használt kannabiszról. Ezek alapján kicsit úgy tűnik, mintha a gyógyszerlobby és a kannabisztermelő mamutcég küzdelme folyna a portugál törvényi környezet alakításáért. Azt azonban Guimaraes is elismerte, hogy a gyógyászati célra engedélyezett kannabiszültetvények kiváló lehetőséget nyújtanak a klinikai vizsgálatokra, ezért lehet bízni abban, hogy a kannabisz természetes formában is elérhető lesz a betegek számára. A Tilray mindenesetre akkor is marad Portugáliában, ha a portugál betegek nem juthatnak kannabiszhoz, hiszen a termesztéshez szükséges engedélyeket már megszerezte. A cég novemberben hozta be az első palántákat, már meg is kezdődött a termesztésük, elsősorban a német piacra célozva. Brendan Kennedy vezérigazgató évente 30-40 milliárd euróra becsüli az EU potenciális piacát, ami 10 millió beteget szolgál ki. A Tilray Portugália kedvező éghajlatával is magyarázta a befektetését. A rengeteg napsütötte órával bíró, enyhe telű, meleg nyarú, mérsékelt szubtrópusi éghaj-

lat Kaliforniáéhoz hasonlítható, ideális a kannabisz termesztésére. Kevésbé ismert, hogy 2015-ben az akkori igazságügyi miniszter, Paula Teixeira da Cruz meghirdette a spanyoloktól ismert kannabisz social klub rendszer átültetését Portugáliába, amivel a termesztőközösségek gyógyá-

szati és rekreációs célból is termeszthetnének maguknak kannabiszt. Teixeira da Cruz azóta elhagyta hivatalát, és egyelőre nem látszik, hogy az otthoni vagy a társas termesztés szabadidős célra is lehetővé válna az elkövetkező években. Bob Arctor

Bemutatjuk a Plagron StarterGuide-ot A Plagron kimondottan kezdő kertészek számára állította össze különleges Starterguide-ját. A praktikus, 30 oldalas útmutató minden információt tartalmaz, amire egy termesztőnek csak szüksége lehet. Megtudhatjuk belőle, hogyan fogjunk hozzá, miként bírhatjuk növekedésre növényeinket és takaríthatjuk be végül a termést. A Starterguide nagy vonalakban a következőket tartalmazza: – Egy termő növény működésének ismertetése – Termesztési útmutató lépésről lépésre – Hasznos tippek és trükkök termesztők számára Termékcsomag Hogy rögtön bele is vághass, a Plagron ingyenes termékmintákat mellékel legnépszerűbb Terra Grow és Terra Bloom tápszereiből, valamint néhány praktikus eszközzel – egy mérőpohárral, néhány növényjelölő címkével és egy filctollal – is megörvendeztet. Ennél többre nem is lesz szükséged első ültetvényed telepítéséhez. Online elérhető A nyolc nyelven elérhető Plagron Starterguide kizárólag elektronikus úton rendelhető meg a startersguide.plagron.com honlapra történő bejelentkezés után. Maga a termékcsomag ingyenes, csupán a 8,95 eurót kitevő feldolgozási és szállítási díjat kell kifizetned. A Plagron a kiváló minőségű termékek világszerte ismert, megbízható gyártója, amely földkeverékek, műtrágyák és adalékanyagok széles választékát kínálja ügyfeleinek. Több mint 25 éves tapasztalatunk révén nőttünk kis gilisztafarmból piacvezető nemzetközi vállalkozássá. Termékeinket a hollandiai Ospelben létesített kutatóközpontunkban fejlesztjük ki, teszteljük le, és állítjuk elő. Ha bármilyen kérdésed van: servicedesk@plagron.com Még több információt találsz a Plagron-termékekről: www.plagron.com

CK 2018/2. március

13


e b o l g + a n n ca

Öröm és pánik az USA-ban Trump lefújná a terjedő legalizációkat

Ellentmondásosan indult az év az Egyesült Államokban. Már az első héten bekövetkezett a legalizáció eddigi legnagyobb durranása: a kaliforniai fűboltok megnyitották kapuikat! Ezzel egy időben Vermont törvényhozói is megszavazták a legális marihuánapiacot. Trump azonban gondoskodott róla, hogy senki ne örüljön túlságosan. Sokan a drogreformmozgalom legjelentősebb lépésének tartják a kaliforniai legalizáció beköszöntét. Kalifornia mindig is a legprogresszívabb államok közé tartozott: náluk engedélyezték először a kannabisz gyógyászati használatát 1996-ban, és 2010-ben ők tartották az első – az akkor még pár százalékon elbukott – népszavazást a teljes legalizációról, ami a többi tagállamot is felbátorította. Nélkülük talán egyetlen legális fűpiac sem létezne jelenleg a világon, és abban is elvitathatatlan érdemük van, hogy mostanra az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 64%-a támogatja

14

a legalizációt! Nem túlzás azt állítani, hogy Kaliforniában január elsején nagyobb bulit tartottak, mint Szilveszterkor, hiszen az állhatatos munka eredményeként egy csapásra tízmilliók számára nyíltak meg a fűboltok kapui. Ugyanezen a héten Vermont törvényhozói is zöldutat adtak a legalizációnak, miután az újrafogalmazott törvénytervezetet már a kormányzó is jóváhagyta. Kívülről tehát úgy néz ki, hogy minden a legjobb úton halad a népakarat érvényesülése felé, ám akad valaki, aki megfúrhatja a visszafordíthatatlannak tűnő folyamatot: az amerikai elnök.

Trump, az antihős „Kétség sem férhet hozzá, hogy Trump elnök hivatalosan is háborút indított Kalifornia ellen” – vonta le konklúzióját Kevin de León, kaliforniai szenátusi vezető a Guardiannek, miután megtudta, hogy az USA igazságügyi minisztere, Jeff Sessions beharangozta a legalizációk visszavonását és a szövetségi tiltó törvények szigorú betartatását minden államban. De egyáltalán hogyan lehetséges a szövetségi törvény szerint tiltott drogok engedélyezéséről szavazást tartani, és a népakarat előtt meghajolva állami szinten felülírni a szabályozást? Nos, mindez


az Obama elnöksége alatt született, úgynevezett „Cole-jegyzet” nevű iránymutatásnak köszönhető. Az akkori helyettes igazságügyi miniszter, James Cole 2013 augusztusában írt értelmező rendelkezésében lehetővé tette, hogy a tagállamok a szövetségi hatóság felelősségre vonása nélkül kísérletezhessenek a különböző kannabiszpolitikákkal egészen addig, amíg biztosítani tudják, hogy a kannabisz ne kerüljön fiatalkorúak kezébe vagy más államokba. Ennek köszönhetően nyílhattak meg Amerika első fűboltjai Coloradóban. „Elkerülhetetlen volt a tagállami törvények szerint legalizált marihuánahasználat” – magyarázta döntését később James Cole. „Iránymutatást kellett adnunk az államügyészeinknek, hogy miként járjanak el a kettős rendszerekben, ahol valami az egyik rendszerben illegális, de a másikban törvényes.” Cole arra hivatkozva nyújtott iránymutatást, hogy a kísérletező államok leszámoljanak a drogkartellekkel, és állami ellenőrzés alá kerüljön a terület. A kettős megközelítés mostanáig működött, ám január 4-én Jeff Sessions bejelentette, hogy a Trump-adminisztráció visszavonja Cole rendelkezését. Hogy ez valóban be fog-e következni, és ha igen, akkor pontosan milyen eredménnyel jár, az egyelőre bizonytalan. Valószínűtlen például, hogy a már legalizált államokban a szövetségi hatóság újból üldözni kezdené a fogyasztókat, de elképzelhető, hogy a boltokat bezárásra kényszerítik. Tavaly szeptemberi adatok szerint a kannabiszipar 150 ezer amerikainak ad munkát – és Kalifornia csatlakozásával ez a szám jelentősen meg fog ugrani –,

akiknek az egzisztenciája és tevékenységének törvényessége egy pillanat alatt kérdésessé vált.

Általános ellenállás A legjelentősebb amerikai drogpolitikai szervezet, a Drug Policy Alliance jogügyi igazgatója, Tamar Todd szerint a Trump-kormány nem lesz képes megállítani a legalizációkat, azonban nagyon sok embernek árthat a keménykedéssel. A legalizáló államügyészeknek iránymutatást biztosító James Cole úgy vélekedett Sessions bejelentése kapcsán, hogy határozottan jobb felügyelni a kannabisz termesztését, feldolgozását, értékesítését, és adót generálni a folyamatból, mint az egészet a feketepiacra

bízni, amiből csak a bűnözők profitálnak. Érthető, hogy az államok felvették a kesztyűt, és nem hajlandók behódolni a fenyegetésnek. Colorado republikánus szenátora, Cory Gardner bejelentette, hogy amíg Sessions döntése érvényben áll, akadályozni fogja az igazságügyi minisztériumi kinevezéseket. A coloradói szövetségi ügyész, Bob Troyer pedig világossá tette, hogy az utasítás ellenére nem fognak fellépni a fűboltokkal és a fogyasztókkal szemben. Oregon kormányzója, Kate Brown emlékeztetett, hogy a legális kannabiszpiac 19 000 munkahelyet teremtett az államban, és hozzáfűzte, hogy a szövetségi kormánynak nem szabadna az oregoniak útjába állnia. Hasonlóan fogalmazott Jay Inslee, Washington állam kormányzója, aki tévútnak minősítette a bejelentést, és úgy vélte, hogy nem tartja tiszteletben a washingtoniak akaratát, akik eltérő út mellett döntöttek. Mások viszont úgy vélik, hogy a bejelentés nem más, mint egy hatalmas blöff. Mark Kleiman, a New York Egyetem közrendprofesszora arra hívja fel a figyelmet, hogy a közlemény nem tartalmaz közvetlen utasításokat, és nem említi a rendőrség kábítószerosztályának mozgósítását. Ezek alapján szerinte maximum néhány példastatuálásra lehet számítani. A legalizáció támogatottságát és bevezetésének tempóját figyelve valóban öngyilkos taktikának tűnik a teljes pálfordulás, még ha Trump leghőbb vágya ez is lenne. Ezt bizonyítja a Quinnipiac Egyetem felmérése is, ami

CK 2018/2. március

15


e b o l g + a n n ca szerint az amerikai szavazók 70%-a elutasítja, hogy a legalizáló államokban betartassák a szövetségi törvényeket.

Személyes ellenszenv Trump és Sessions ellenszenve a kannabisszal szemben nem a tudományos eredményeken nyugszik – ezt bátran kijelenthetjük. A Vice magazin egyenesen őrültségnek minősíti a tervet az ópiátkrízis kellős közepén, amikor a vényköteles fájdalomcsillapítók elterjedt használata és a heroin újbóli hódítása következtében évente körülbelül 60 ezer amerikai hal meg ópiáttúladagolásban. A gyógyászati kannabiszt és a legalizációt bevezető államok statisztikáiból világosan látszik, hogy a marihuána elérhetősége látványosan visszaszorítja az ópiátos halálok számát. Egész egyszerűen azért, mert a kannabisz egy alacsony kockázatú alternatívát nyújt fájdalomcsillapításra a veszélyes ópiátokkal, kiváltképp a heroinnal szemben. Az összefüggést mára számtalan tudományos kutatás támasztja alá – melyekről időről időre mi is beszámolunk –, ezért hatalmas felelőtlenség ezeket és a tagállamok tapasztalatait félresöpörve,

16

pusztán egy politikai ideológia mentén visszavonni a lakosság által elért eredményeket. Ha a kannabisz ismét üldözötté válik, a fájdalomcsillapítást igénylők jelentős része vissza fog térni az ópiátok használatára, ami beláthatatlan következményekkel járna. Aki pedig úgy vélné, hogy a legalizációk visszavonása után a gyógyászati kannabisz programok meg

fogják előzni ezt a problémát, annak érdemes végiggondolnia, hogy bizonyos tagállamokban igen szűkre szabták azoknak a betegségeknek a körét, amikre az orvos felírhatja a kannabiszt. Így például a krónikus fájdalomra nem lehet minden medikálállamban felíratni a marihuánát, így maradnak az ópiátok. A tudománytalansággal karöltve a személyes ellenszenv az, ami Trumpékat a legalizációk ellen hangolja. Jeff Sessions például rendszeresen nyilatkozik a kannabisz ártalmas hatásairól, de a morális ítélkezés sem áll tőle távol. Egy 2016-os meghallgatáson egész egyszerűen úgy fogalmazott: „világossá kell tenni az üzenetet, hogy a jó emberek nem szívnak marihuánát.” 2017 júliusában Sessions levelet küldött Washington állami hivatalának, amiben a kannabisz káros hatásait ecsetelte, majd leírta, hogy a „Minisztérium továbbra is elhivatott a Szabályozott Anyagok Törvényének betartatása iránt olyan módon, ami hatékonyan használja fel erőforrásainkat, hogy szembeszálljunk a közegészséget és a közbiztonságot érintő legnagyobb fe-


nyegetésekkel”. Gyakran idézik Sessions egy 1986-os, utólag viccként magyarázott megjegyzését, miszerint korábban úgy gondolta, hogy a Ku-Klux-Klan egy okés társaság, amíg rá nem jött, hogy a tagjai marihuánát szívnak. Ha viccnek szánta, ha nem, belegondolni is ijesztő, hogy az ország igazságügyi minisztere egy gyilkos, rasszista szervezetnél is ártalmasabbnak tarthatja a kannabiszt! Barbara Lee, Észak-Kalifornia kongresszusi képviselője sietve emlékeztetett, hogy a tiltó marihuánatörvények aránytalanul büntetik a fekete lakosságot, és Sessionst az intézményi rasszizmus képvislőjének nevezte. Utasításával kapcsolatosan természetesen ő is megjegyezte, hogy nem engedelmeskednek, és küzdeni fognak az elért legalizáció megtartásáért.

A vegzálás nyertese: Kanada Kevéssel Sessions bejelentése után az amerikai mellett a kanadai kannabiszvállalatok részvényei is zuhanni kezdtek, ami azzal magyarázható, hogy számos cégnek vannak érdekeltségei az USA-ban. De ez a csökkenés valószínűleg csak rövid ideig fog tartani. A kanadai miniszterelnök ugyanis 2018 júliusára ígérte a kannabisz teljes legalizációját, így nagyon is elképzelhető, hogy az USA számos kannabiszvállalata Kanadába költözik. A Delta 9 Cannabis nevű kanadai cég vezérigazgatója, John Arbuthnot szerint Sessions bejelentése csapást jelent az amerikai iparágra, Kanadát viszont segítheti a befektetések vonzásában és a nemzetközi pozíció megerősítésében. A vezérigazgató elmondta, hogy Kanada a közeljövőben kétségtelenül a kannabiszipar

egyik globális vezetőjévé válik, és ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a kanadai szövetségi kormány támogatja a legalizációs politikát. Az USA-val ellentétben a kormány támogatása lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy mind Kanadában, mind világszerte bővüljenek, miközben az amerikai cégek bizonytalan helyzetbe kerültek. Kézzelfoghatóvá vált a félelem az Egyesült Államokban alapított kannabiszvállalatokba történő befektetéseknél, hiszen a szövetségi kábítószertörvények alapján a cégek bíróság elé állíthatók, és Sessions azzal fenyeget, hogy ez be is fog következni. Arbuthnot ezért úgy véli, hogy a kanadai piac hosszú távon is profitálhat az USA-ban megjelent politikai bizonytalanságból. „Nagyon sok érdeklődőt látunk az Egyesült Államokból és világszerte. Úgy gondolom, hogy a Cole-jegyzet visszavonásával ez még

nagymértékben nőni fog. Az emberek a világ ma leggyorsabban növekvő iparágába szeretnének fektetni, és ha ezt az Egyesült Államokban tehetik meg, akkor arra fognak törekedni, hogy ezt stabil és jól szabályozott helyen tegyék meg, ami Kanada lesz” – foglalta össze Arbuthnot. Hasonlóan látja a helyzetet Russell Stanley, a kanadai Echelon Wealth Partners elemzője. Szerinte, ha a marihuána továbbra is illegális marad szövetségi szinten, és a Trump-kormány beváltja az ígéretét, akkor ez akadályozza majd a nagy amerikai kannabiszvállalatok felemelkedését, és az iparág Kanadát fogja előnyben részesíteni. Az USA ezzel kiesik a játékból, és a kanadai cégek számára lehetővé válik, hogy viszonylag kis versenyben aknázza ki a legális kannabiszpiacban rejlő lehetőségeket. Kardos Tamás

CK 2018/2. március

17


greenfo

a gyógyászati kannabisz atyja Dennis Peron emberi jogi aktivista emlékére Mára a világ legkülönbözőbb pontjain engedélyezik a marihuána orvosi használatát. Kevesen tudják, hogy a gyógyászati kannabisz mozgalma a kaliforniai melegközösségből indult ki az AIDS-járvány felbukkanásakor. Írásunkkal a mozgalom kulcsfigurájára, a január végén elhunyt Dennis Peronra emlékezünk.

Dennis Peron New Yorkban született 1945-ben, de élete nagy részét Kaliforniában töltötte. A vietnami háborúból visszatérve egy San Franciscó-i hippikommunában nyitott éttermet, aminek második szintjén marihuánát árusított. Peront ezért többször bebörtönözték, és egy rajtaütés során a lábát is meglőtték. Politikai aktivistává az 1980-as években kibontakozó AIDS-járvány tette, amiben szerelmét és több barátját is elveszítette. Ekkoriban még alig lehetett tudni valamit a vírusról, és az orvosok a félelem miatt gyakran visszautasították a betegek kezelését, akik számára ez egyet jelentett a halálos ítélettel. Peron évek óta tudott a marihuána palliatív alkalmazásáról, és az AIDS-betegekkel foglalkozva hamar felismerte, hogy a kannabisz az alkalmazott gyógyszereknél hatékonyabban és kevesebb mellékhatással növeli az étvágyat, segíti az alvást, és csillapítja a fájdalmakat. Megfigyelését évekkel később a tudomány is alátámasztotta, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az első gyógyászati kannabisz készítményt az AIDS-szel és a kemoterápiával járó tünetek – a hányinger és az étvágytalanság – kezelésére törzskönyvezték. Az 1980-as évek alatt Peron kannabiszos brownie-kat juttatott el egy San Franciscó-i kórház AIDS-osztályára, hogy ezzel javítsa a betegek életminőségét. 1990-ben, két héttel párja halála után, Peron kampányt indított a kannabisz gyógyászati célú birtoklásának dekriminalizációjáért. Aktivistatársaival 18

közösen népszavazást kezdeményezett, hogy Kalifornia vegye fel a kannabiszt a jóváhagyott gyógyszerek listájára, és tegye receptre felírhatóvá az olyan betegségek esetén, mint az AIDS, a glaukóma, a rák és a sclerosis multiplex. A receptre felírhatóság ekkor még nem, de az orvosi célú dekriminalizáció kezdeményezése 1991-ben sikerrel járt. San Francisco Felügyelőtanácsa utasította a rendőrséget, hogy hunyjanak szemet a gyógyászati célú kannabisz birtoklása felett. Peron ezt követően megnyitotta a San Francisco Cannabis Buyer’s Club nevű gyógyászati kannabisz üzletét, elsődlegesen AIDS- és rákbetegek számára. A maga nemében ez volt az első ilyen vállalkozás a világon, ezért Peronra ráragasztották a „gyógyászati kannabisz atyja” nevet, amit élete végéig büszkén viselt. Peron részt vett a 215. Indítvány elkészítésében, amely a kannabisz orvoJack Herer és Dennis Peron

si felírásának engedélyezését tartalmazta. Kevéssel a népszavazás előtt razziát tartottak az üzletében, és közel 20 kg marihuánát foglaltak le. Az akció mögött sokan politikai motivációt sejtettek, ám a népszavazás ezzel együtt is 56%-kal átment, ezzel pedig Kaliforniában már 1996-ban engedélyezetté vált az orvosi javaslattal rendelkező betegek számára a kannabisz birtoklása és előállítása. Az engedélyre jogosító betegségek sorában a rák, az anorexia, az AIDS, a krónikus fájdalom, a görcsök, a glaukóma, az ízületi gyulladás és a migrén szerepel, valamint „minden más betegség, amelybe a marihuána enyhülést hozhat”. Kalifornia beindította a gyógyászati kannabisz dominóját: még 1996-ban Arizonában is lehetővé vált a kannabisz orvosi felírása, 1998-ban pedig már Washingtonban, Oregonban, Alaszkában és Nevadában is engedélyezték a gyógyászati célú használatát. Mára az USA 50 államának többségében felírhatja az orvos a kannabiszt egészségileg indokolt esetekben. A gyógyászati kannabisz az elmúlt évtizedben kitört az észak-amerikai kontinensről, és már Dél-Amerika több pontján, Ausztráliában és közel tíz európai országban vált receptre felírhatóvá. A jótékony egészségi hatásokat alátámasztó tudományos bizonyítékok megszaporodásával nem kérdés, hogy orvosi célú alkalmazása a politikai és ideológiai akadályok elhárulásával világszerte el fog terjedni.



e b o l g + a n n ca

Kockázati tőke

Billegő kannabiszrészvények

A brókervilág számára a marihuánarészvények szárnyalása mutatta meg az USA első legalizációit. Januárban a kaliforniai legális piac megteremtésével ismét hatalmas löketet kaptak a részvények, ám a Trump-kormány keménykedése miatt hamar zuhanni kezdett az árfolyam. Vajon 2018-ban érdemes még marihuánarészvénybe fektetni? Öt évvel ezelőtt a kannabiszipar részvényei valósággal berobbantak az amerikai tőzsdékre. Már pár nap elteltével láthattunk példát több ezer százalékos erősödésre, ami egy olyan új iparág megjelenését vetítette előre, ami biztos alapokra épül, és jelentős hozzájárulást készül tenni a gazdaságban. Persze ez nem is volt titok: a coloradói és a washingtoni legalizációs program előre jelezte egy több száz millió dolláros piac megjelenését, és rendelkezett az adóbevételek egy jelentős részének a sorsáról is. Tovább segítette a piacot, hogy 2014 februárjában lehetővé

20

vált az USA-ban, hogy a bankok finanszírozhassák a kannabiszkereskedelemre épülő tevékenységet, így nem kellett tovább ragaszkodni a készpénzhez. A kannabiszrészvények piacán kisvártatva olyan kaliberű üzletemberek bukkantak fel, mint Warren Buffett, és olyan hírességek jelentkeztek be termékeikkel, mint Whoopie Goldberg, Snoop Dogg, Kevin Smith vagy éppen Tommy Chong. Az újabb gyógyászati engedélyezések és legalizációk terjedésével végleg megszilárdulni látszott a marihuánarészvények piaca, és a dörzsölt brókerek már a ka-

liforniai legalizációra fenték a fogukat, amitől újabb felívelést vártak. Igazuk is lett, bár a csoda csak egy napig tartott.

Pánik a tőzsdén Január elsején tehát nemcsak Kalifornia frissen megnyílt gandzsaboltjai előtt álltak kígyózó sorok, de a New York-i tőzsde is élénkebb volt, mint valaha. A THC BioMed International Ltd. 55 százalékkal emelkedett napközben, míg délutánra a CannaRoyalty Corp. ugrott meg 27 százalékkal. Az értéknövekedés a torontói tőzsdén is látványos volt, ami nem csoda


annak ismeretében, hogy számos kanadai kannabiszcég tevékenykedik az USA-ban. „Január elsejével a legnagyobb és legfejlettebb kannabiszpiac globális átmenetét láthattuk a felnőttkori, rekreációs piacra, és a CannaRoyalty erősen elkötelezett abban, hogy a piac a következő öt év során növekedjen” – nyilatkozta még január 2-án a kanadai CannaRoyalty ve-

zérigazgatója. A várakozásokat magyarázza, hogy a világ hatodik legnagyobb gazdaságával – és legnagyobb fűpiacával – rendelkező Kaliforniában év elején a BDS Analyitcs 3,7 milliárd dolláros kannabiszpiacot vizionált, ami 2019-re meghaladhatja az 5 milliárdot is. És ez még messze nem a csúcs. A Bloomberg Intelligence elemzője még decemberben úgy kalkulált, hogy a kannabiszipar forgalma a következő 10 évben megnégyszereződik! Ezek után kijózanító hidegzuhanyként érte az optimista piacot Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter bejelentése, miszerint a kormány minden államban be fogja tartatni a szövetségi törvényt, amely tiltja a kannabisz használatát és kereskedelmét. Egyelőre kevesen gondolják, hogy ez az amerikai legalizációk végét jelentené, arra azonban bőven elegendő volt, hogy megbolygassa a tőzsdét, és megfékezze a részvények addigi szárnyalását. A US. Marijuana Index tizenöt, nyilvános tőzsdén kereskedő, legális kannabiszipari cég adatai alapján átlagosan 25%-os visszaesést figyelt meg a bejelentés napjának zárásától az azt követő második nap nyitásáig, azaz lényegében egy nap leforgása alatt. Az ok egyértelműen az általános aggodalom volt, hiszen a homályos bejelentés akár a teljes legális piac kiherélését is jelentheti, bármilyen valószínűtlen is legyen ez a forgatókönyv. A zuhanást követően körülbelül 10%-os javulás következett, vagyis a korábbi értékek még messze nem álltak vissza. Az aggályok tehát továbbra sem szűntek meg, aminek hatása a részvényekre jelenleg is érzékelhető. Vannak azonban, akik ebben inkább lehetőséget

látnak, semmint problémát. Mark Tepper, a Strategic Wealth Partners elnöke valószínűtlennek tartja, hogy a legalizáló államok a bejelentés nyomán haptákba vágnák magukat, és szó nélkül lemondanának a kannabiszból származó jókora adóbevételükről. A kannabiszrészvényekről úgy véli, hogy bár magas kockázatúak, cserébe viszont kiemelt hozammal ke-

CK 2018/2. március

21


e b o l g + a n n ca csegtetnek, így a befektetők egy csoportjának kiváló lehetőséget biztosítanak. A Fox Business Network újságírója szintén derűsen látja az amerikai részvények jövőjét. Charlie Gasparino szerint még mindig csak a kezdeti felívelését láthatjuk a kannabiszrészvény ágazatának, és a valódi felvirágzás a következő években várható. A mai helyzetet a három évvel ezelőtti Bitcoin-állapothoz hasonlítja, amikor a Wall Street épp csak elkezdett felfigyelni a kriptovalutára. Az amerikai tőzsdével kapcsolatos eltérő vélemények mellett a legtöbb elemző abban megegyezik, hogy a biztos emelkedést az északi szomszédtól kell várnunk.

Irány Kanada A kanadai marihuánarészvények egy 2014-es döntés nyomán kezdtek megszaporodni, amikor törvényi úton megengedték, hogy az engedéllyel rendelkező termesztők piaci alapon állítsanak elő gyógyászati kannabiszt a betegek számára. Ezzel egy csapásra megjelentek a piaci szereplők az akkor negyvenezer főre tehető gyógyászati fogyasztó életében. A

22

következő lépcsőfok pedig az idén júliusra meghirdetett legalizáció lesz, amely az USA-val ellentétben a szövetségi kormány teljes támogatását élvezi. Így ha nagyobb gikszer nem történik, és Justin Trudeau miniszterelnök kitölti a mandá-

tumát 2019-ig, akkor 2018 még mindig a kannabiszrészvények éveként vonulhat be a történelembe. De ezeket a részvényeket lehet, hogy érdemesebb lesz kanadai cégektől vásárolni. Jack Pot



facebook.com/ckmagazin



facebook.com/ckmagazin




greenfo

Berobbant a gyógyfű németországba Még egy év sem telt el azóta, hogy Németországban hozzáférhetővé vált a kannabisz gyógyászati célra, máris hiánycikként jelenik meg az országban. Tíz hónappal a gyakorlat bevezetése után már több mint 13 000 beteg támogatási igényét bírálták el pozitívan az országban. A német szabályozás értelmében a gyógyászati kannabisz költségét támogathatja az egészségbiztosító, ami a szegényebb körülmények között élő és a magasabb kannabiszigényű betegek számára is megnyitja a sikeres igénylés lehetőségét. A Rheinische Post (RP) három egészségbiztosítónál végzett felmérést és ezek ös�szesítése alapján kapta meg a 13 000 fős számot. A legtöbb visszatérítési igényt az Allgemeine Ortskrankenkasse nevű biztosítóhoz nyújtották be. Itt a 7600 kérelem 64%-át hagyták jóvá. A Barmer egészségbiztosítóhoz 3200 kérelem érkezett, melyek közül 62%-ot fogadtak el. A Techniker Krankenkasséhoz érkezett 2200 kérelemből szintén 64%-ot ítéltek meg jogosnak. A kérelmek kétharmadának befogadása nem tükröz végleges állapotot,

ugyanis a beteg módosíthatja és újra benyújthatja visszatérítési igényét. A visszautasítás leggyakoribb oka, hogy olyan betegségek esetén nyújtanak be igényt, amit rendszerint nem kezelnek kannabisszal. A gyógyászati kannabisz törvény tavalyi bevezetésekor úgy kalkuláltak, hogy évente körülbelül 700 beteg fog kannabiszt igényelni. Mára látszik, hogy ez durva alulbecslés volt, hiszen 10 hónap alatt több mint a tervezett szám húszszorosa igényelt

kannabiszt. Ráadásul a 13 000-es számban nem jelennek meg az úgynevezett „privátreceptek”, ahol egészségbiztosítás híján a betegeknek saját zsebből kell állniuk 25 euro/gramm költséget. Az orvosok bíznak benne, hogy ez az ár a rendszer megszilárdulásával csökkenni fog. Marlene Mortler, a szövetségi kormány drogügyi biztosa pozitívnak ítéli az igénylések magas számát, és a gyógyászati kannabisz iránti valós igény visszaigazolását látja benne.

Legális kannabiszültetvény Erdélyben Tudtad, hogy Romániában van lehetőség gyógyászati kannabisz termesztésére? Nem csoda, ha nem, hiszen ehhez olyan állami engedélyre van szükség, amilyet még senki nem érdemelt ki. Rögtön nagyobb a fogadókészség, ha a kérelmet nem egy apró betegjogi szervezet, hanem egy óriásvállalat nyújtja be. Romániába a PHI Group nevű amerikai befektetési alap jelentkezett be, amely mezőgazdasági tevékenységet

végez. A vállalat Erdélyben nézett ki területet gyógynövénytermesztéshez, melyek között a kannabisz is szerepel gyógyászati célra. A cég egyben wellnessközpontot is nyitna azok számára, akik természetes és holisztikus kezeléseket keresnek. A hatóságok azt állítják, hogy a kannabisz gyógyászati célú termesztésére eddig is megvolt a lehetőség, de mostanáig senki sem adott be erre vonatkozó kérelmet. Va-

lószínűbbnek tűnik, hogy csak a volumen nem volt eddig megfelelő. A PHI Group becslése szerint ez a projekt 150 millió dolláros állami bevételt hozhat Erdélynek 2019-ben. A társaság organikus gyógynövényeket fog termeszteni üvegházakban, például gyógyászati kannabiszt, pecsétviaszgombát, keserűuborkát, sáfrányt és más értékes gyógynövényeket, amelyek felhasználhatók gyógyászati célokra, és más ültetvényeknél magasabb áron értékesíthetők” – mondták el a cég képviselői. A vállalat nem jelölte meg a romániai partner nevét, de a 2017 májusában kelt stratégiai együttműködés dokumentumában a PHI Group átveszi a román Maxagro mezőgazdasági cég részvényeinek 51%-át. A két cég 50 millió dollárt szeretne a helyi üzleti terjeszkedésre fordítani. „Hálásak vagyunk, hogy támogatást és bátorítást kaptunk a helyi és a központi kormányzat részéről” – mondta el Henry Fahman, a PHI Group vezérigazgatója, és hozzátette, hogy a zöldberuházások kiemelt uniós támogatást élvezhetnek. Virágozzék hát százezernyi kannabiszvirág Erdélyben! CK 2018/2. március

29


greenfo

Kannabidiol a sportban Engedélyezetté vált a CBD az Olimpián A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 2018. január 10-én eltávolította a kannabidiolt (CBD) a tiltott anyagok listájáról, így a Dél-koreai Téli Olimpián már használhatták is a versenyzők. A THC azonban feketelistás maradt, így a kannabiszból kivont, egyéb hatóanyag-származékokat is tartalmazó készítmények nem jöhettek szóba. A WADA kezeli azt a doppinglistát, amit több mint 600 sportszervezet, köztük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is alkalmaz. A listázott szerek között szerepel a kannabisz, ám ennek létjogosultságát sok támadás érte az elmúlt időszakban. A kannabisz sok esetben az ibuprofénnél hatékonyabban és kevesebb mellékhatással csillapítja a gyulladásokat, segíti az izmok ellazulását és hozzájárul a pihentető alváshoz – ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amik a sportolók számára kívánatosak lehetnek. Ugyanakkor elterjedt az a nézet is, hogy a kannabisz hozzájárulhat a sportolói teljesítményhez, így indokolt a doppinglistán tartása. Mindazonáltal az NFL-ben és az NBA-ben már lazultak a marihuánafogyasztással kapcsolatos szabályok, ám a WADA továbbra is tiltólistán tartja a THC-t. A mostani döntés némi enyhülést mutat a kannabiszra vonatkozó szigorban. A történet az 1998-as Nagano Olimpiáig nyúlik vissza, amikor is Ross Rebagliati kanadai snowboardos aranyérmét marihuánahasználat miatt elvették. A döntést végül a Nemzetközi Sport Döntőbíróság arra hivatkozva vonta vissza, hogy a Nagano Olimpián nem volt egyértelmű rendelkezés a kannabisz tesztelésére. Rebagliati azóta is promótálja a kannabisz egészségügyi célú használa‚ tát, és 2013-ban megalapította a Ross Gold nevű orvosi marihuána cégét. A WADA mostani döntéséről Rebagliati elmondta, hogy megfelelő lépés a nemzetközi kannabiszreform irányába, és lehetőséget nyújt az egyes országoknak is a kannabiszhasználat felülvizsgálatára. 30

A CBD engedélyezése kockázatmentes lépés, hiszen ez a kannabisz egyik nem pszichoaktív összetevője, ami számos egészségügyileg jótékony hatással rendelkezik. Görcsoldó, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatását számos sportoló megénekelte már. Közülük Nate Diaz UFC-harcosnak minden bizonnyal jelentős szerepe van abban, hogy a CBD most lekerült a WADA listájáról. Diaz az egyik mérkőzését követő sajtókonferencián nyilvánosan vaporizált CBD-t, és elmondta, hogy sokkal jobbá válik a sportoló élete, ha az edzések és mérkőzések előtt és után CBD-vel regenerálódik, és enyhíti a keletkezett gyulladásokat. Diaz állításait Rebagliati is megerősítette, és az egyik leghatékonyabb szernek minősítette a gyulladásos tünetek, a fájdalom és a fizikai megterhelés kiváltotta tünetek kezelésére, amivel a világszínvonalú sportolók rendszeresen szembesülnek. Ross Rebagliati

Decemberben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is bejelentette, hogy a kannabidiolnak nincs helye a nemzetközi kábítószerlistákon, és a CBD szabályozásának felülvizsgálatát kezdeményezte. A WADA ezután igen gyorsan lépett, ami a sportolók számára fontos fejleményt jelent. A további nehézséget az okozza, hogy a legtöbb CBD-készítmény nyomokban tartalmazza a kannabisz egyéb összetevőit, így például a THC-t, aminek a használatát továbbra is tiltja a WADA szabályzata. A szervezet már hangsúlyozta is, hogy a kannabisznövényekből nyert kannabidiol alacsony koncentrációban THC-t tartalmazhat, ez pedig továbbra is pozitív doppingtesztet fog eredményezni. A sportolóknak tehát nagyon körültekintőnek kell lenniük a megfelelő készítmények kiválasztásakor, amennyiben CBDvel szeretnék enyhíteni fájdalmaikat vagy gyulladásaikat.




greenfo

MEDIKÁLPÁCIENSEK DÁNIÁBAN Idén januárban kísérleti gyógyászati kannabisz program indult Dániában. Ennek keretében januárban 131 alkalommal írtak fel orvosok kannabiszt olyan betegeknek, akik rákban, sclerosis multiplexben szenvednek, vagy gerincvelő-sérüléssel, krónikus fájdalommal küzdenek. A kormány körülbelül 3 millió eurónak megfelelő összeggel támogatja a programot. Január végéig összesen 111 beteg lépett be a programba, és közü-

lük néhánynak már többször is felírták a kannabiszt. Az orvosok körében is látszik a hajlandóság, hiszen a statisztika szerint már ötvenhárman használták ki az év első hónapjában a kísérleti időszakot, ami az idő előrehaladtával nyilvánvalóan emelkedni fog. Sok orvos azonban úgy nyilatkozott, hogy nincs birtokában kellő tudományos bizonyítéknak ahhoz, hogy meggyőződéssel írja fel a kannabiszt a betegeinek. Ellen Trane Nørby egészség-

ügyi miniszter elmondása szerint összesen 500 betegre számítottak az év során, akik élnek a lehetőséggel. Ennek megfelelően jó kezdésnek találta, hogy már az első hónapban több mint százan jutottak orvosi kannabiszhoz. A tavaly év végén elfogadott program négy éven keresztül zajlik, és az ez idő alatt összegyűlt tapasztalatok határozzák majd meg a program végleges formáját. Vannak olyan orvosok is, akik elégedetlenek a kísérleti program eddig elért eredményeivel. A dán Arthritis Közösség igazgatója például nem ért egyet azzal, hogy a kezdetek biztatóak lennének. Bár nagyon pozitívnak tartja, hogy néhány beteg ténylegesen hozzájut a kannabiszhoz, az arányukat túlságosan kicsinek ítéli. Azt is elmondta, hogy a szervezetük több olyan orvossal is kapcsolatba lépett, akik nem voltak hajlandóak felírni a kannabiszt. Állítása szerint több mint 100 beteg esetében utasították vissza a terápiát, és sokszor valós párbeszédet sem sikerült kialakítaniuk a pácienseknek a kezelőorvossal, így számukra egyáltalán nem nyílt meg ez az alternatíva. Négy év viszont elég idő ahhoz, hogy az orvosok megfelelő ismeretek alapján dönthessenek a kannabisz felírásáról.


medical európai medikálprogramok A kannabisz nélkülözhetetlen a gyógyításban

Január 1-jétől a dán betegeknek is lehetőségük nyílik az orvosi kannabisz használatára. A döntést a koppenhágai parlament december 18-án hozta meg, és ezzel egyidejűleg arról is rendelkezett, hogy az országban előállíthassanak kannabiszt.

Dánia a legfrissebb tagja azon európai államoknak, ahol a közelmúltban elérhetővé vált a kannabisz gyógyászati célra. Az elmúlt év során számos uniós tagállam vezette be vagy javasolta az orvosi marihuána engedélyezését. Athénban Alexis Tsipras miniszterelnök júniusban jelentette be, hogy Görögország „most már azon országok közé tartozik, ahol a rászorulók számára törvényes az orvosi kannabisz kiszállítása” – a törvényt azonban még be kell benyújtani a görög parlamentben. Írországban 2018 elején lép a harmadik, egyben utolsó szakaszába a vita a „kannabisz gyógyászati felhasználásra szánt szabályozási törvényjavaslatról”. A döntések előtt mindkét ország kormánya hatékonyságot igazoló orvosi jelentéseket rendelt, vagyis az engedélyezések tudományos alapokon állnak. 2017 novemberétől Lengyelországban is gyógyszertárba kerültek a kannabisz alapú gyógyszerek. A konzervatív állam parlamentje ráadásul közel teljes konszenzussal fogadta

34

el a törvényt. És ne feledkezzünk meg Németországról sem, ahol tavaly márciusban az egészségügyi államtitkár, Lutz

Stroppe bejelentette, hogy a súlyos betegek szárított kannabiszvirágzatot és a növény hatóanyagait tartalmazó vényköteles gyógyszereket és kivonatokat vásárolhatnak, miután a parlament 2017 januárjában jóváhagyta a gyógyászati célú használatot. Mindez azt mutatja, hogy az európai orvosi és tudományos közösség egyre inkább elismeri a kannabisz szerepét a gyógyászatban. Az EU-ban már korábban is lehetővé vált a kannabisz receptre felírása, Ausztriában, Csehországban, Finnországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban. A kannabisz alapú gyógyszereket számos betegségben alkalmazzák, beleértve a sclerosis multiplexet, a HIV-et, az epilepsziát, a kemoterápiás mellékhatásokat, valamint a krónikus fájdalmat és a glaukómát. A növekvő igényt jól mutatja, hogy a több éve működő olaszországi program jelenleg komoly orvosi kannabisz hiányt tapasztal dacára annak, hogy az előállítás már az országon belül is megkezdődött.


A betegek egy része ilyenkor feketepiaci beszerzésre vagy otthoni termesztésre kényszerül, ami veszélyezteti a hozzáférés állandóságát, és bizonytalan minőséget eredményezhet. Az előállításért felelős olasz védelmi minisztérium komolyan vette a problémát, és tavaly novemberben 100 kg kannabiszt vásárolt külföldről, hogy kielégítse a betegek igényeit. A gyógyászati kannabisz mellett az EU legtöbb országában elérhetők a kannabisz hatóanyagait tartalmazó orvosi készítmények, például a Sativex sclerosis multiplexre és neuropátiás fájdalomra, illetve a Marinol a kemoterápiát és az AIDS-et kísérő hányinger, szédülés és étvágytalanság kezelésére. A közeljövőben elérhetővé válik a tisztán CBD-t (kannabidiol) tartalmazó Epidiolex az epilepszia tüneteinek kezelésére. Önmagukban ezek a készítmények azonban nem fedik le a kannabisz által kezelhető betegségek teljes spektrumát. Emellett sok páciens hatékonyabbnak találja a kannabiszt természetes formájában, illetve a gyógyszeres kezelések rendszerint jóval költségesebbek a betegek számára. Éppen ezért üdvözlendő,

hogy egyre több ország látja szükségesnek a kannabisz természetes formájának beemelését az orvosi gyakorlatba. A kannabisz elengedhetetlen eszközt biz-

tosít ahhoz a törekvéshez, hogy minden beteg számára hatékony és alacsony kockázatú kezelést tudjunk nyújtani. KT


medical Piramisjáték a kenderpiacon

Itthon is megjelent az MLM-rendszerű CBD-terjesztés

A zavarosban halászó MLM-cégek által terjesztett, ismeretlen eredetű szerek jelentősen hátráltatják az orvosi kannabisz használatának szabályozását. A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület beszámolója a Kannaway Hungary nyitórendezvényéről. ba. Llamas tavaly novemberben hunyt el autóbalesetben. A cég közleménye emberek ezreinek életét megváltoztató filantrópként jellemezte Llamast, azonban sokan nem így tekintenek rá, sőt egy egész blogot szenteltek a neki és családjának tulajdonított átveréseknek. A fentiek ismeretében kíváncsian vártuk a budapesti nyitórendezvényt, amely beigazolta félelmeinket.

Tudományosságba burkolt bullshitparádé

Egyre többen ismerik fel a kannabisz CBD nevű, nem pszichoaktív hatóanyagának jótékony hatásait világszerte, és alkalmazzák készítményekben egészségügyi problémáikra. Csak idő kérdése volt, hogy mikor települnek rá a nagy profittal kecsegtető MLM-vállalkozások. Amerikában már évek óta működnek ilyen hálózatok, amelyek egyik képviselője nemrégiben Magyarországon is megjelent.

Medical Marijuana Inc. goes Hungary A Kannaway Hungary bemutatkozására egy Széchenyi téri irodaház egyik konferenciatermében került sor. A jobbára 50 év feletti érdeklődőket vonzó összejövetelen a cég nemzetközi képviselői igyekezték meggyőzni a hallgatóságot a „kihagyhatatlan lehetőségről”, amely ezúttal a CBD-alapú termékek MLM-rendszerben történő értékesítését jelenti (innen ered az Amwayre hajazó név). De mi is az a Kannaway, és miért fontos ez a téma az orvosi kannabisz használói számára? A

36

Kannaway anyacége a 2003-ban indult, kaliforniai székhelyű Medical Marijuana Inc. (MMI). Az előadásban külön kiemelték, hogy a cég első vezetője az az ingatlanokkal foglalkozó Michael Llamas volt, aki 2012-ben lemondott, miután ingatlanos piramisjátékkal hozták kapcsolat-

Az általunk elmulasztott bevezető után Alex Grapov, a cég alelnöke tartott előadást, amiből megtudhattuk, hogy a Kannaway 50 milliárd dolláros piacot vizionál a kannabisz alapú termékeknek. A cég a jelenleg teljesen szabályozatlan piacból minél nagyobb szeletet szeretne kihasítani, így ez most soha vissza nem térő alkalom lehet azoknak, akik belevágnak. A prezentáció szerint tavaly a cég 255%-os éves növekedést produkált, ráadásul azt állítják magukról, hogy rajtuk kívül senki más nem foglalkozik ezzel a területtel Európában, ezért nem számolnak konkurenciával. Az előadás során az volt a benyomásunk, hogy az interneten terjengő innen-onnan összeollózott mondásokból hallhatunk egy besztofválogatást. Kezdésként megismerhettük Michael Llamas szívszorító történetét, aki egy epilepsziás gyermeken segített a kannabiszolajjal, majd hátrahagyva dollármilliókat hozó ingatlanvállalkozását, kannabisz alapú termékekkel kezdett foglalkozni, melyből több millió dollárnyi értékben adományozott a rászorulóknak. Azt is megtudhattuk, hogy a kender magas növény, a marihuána pedig alacsony (!), illetve egy fordítói hibának köszönhetően kiderült, hogy a testünk CBD-t termel. Az előadó szerint a múltban minden ember kapott CBD-t ilyenolyan formában, és a komoly betegségek


a tudósok szerint azért terjedtek el, mert a mai ember nem jut kannabiszhoz. Érdekesség még, hogy miután kiemelték, hogy a Kannaway termékeinek semmi köze nincs a marihuánához, ami ugye drog, megtudhattuk, hogy az anyacéget Medical Marijuana Inc.-nek nevezik. Az ehhez hasonló ellentmondások azonban sem az előadót, sem a közönséget nem zavarták. Egy hallgatói kérdésre, miszerint a CBD forgalmazása itthon tilos, az előadók annyit válaszoltak, hogy ez nem gyógyszer, hanem étel, így legális. Ezek után következett a termékek bemutatása, majd megtudhattuk, hogy a legjobb értékesítők Hawaiira utazhatnak hajóval, ahol majd magyar pálinkával leitathatják a bennszülötteket (!). Hallhattunk sikertörténeteket is, például egy külföldi idős néniről, aki telefon és internet használata nélkül 8300 eurót keres havonta az értékesítéssel. A következő előadásban Dr. Várnagy Emese aromaterapeuta beszélt a kannabisz történetéről és hatásairól. Az előadásból kiderült, hogy a napóleoni háborúk mozgatórugója a kender volt, a kannabiszt később azért tiltottak be, mert az amerikaiak nem nézték jó szemmel, hogy a mexikói munkások betépve dolgoztak. A gondolatmenet végül azzal zárult, hogy „általában az összeesküvés-elméletek igazak”. Az erős felütés után tovább sorjáztak a tévedések: a THC-alapú kannabisz felpörget, a CBDtartalmú bealtat, a Cannabis Ruderalis egyáltalán nem tartalmaz THC-t, valamint megismerkedhettünk a nem létező „Tetra-hirdo-endokannabinol” vegyülettel is. Meg kell jegyezni, hogy az előadók egyáltalán nem beszéltek a gyógyszerkölcsönhatásokról, amelyeket nagyon fontos figyelembe venni az CBD alkalmazása során. Szerencsére Dr. Várnagy Emese megemlítette, hogy a termékeket ne ajánljuk orvosként, és ne hagyjuk abba a gyógy-

szereink szedését sem. A kérdés csupán az, hogy ez része-e az értékesítési oktatásnak, illetve az MLM-rendszerben részt vevő értékesítők betartják-e ezeket az útmutatásokat.

Az MLM-nyomulás káros a CBD-piacra A törvényi szabályozással kapcsolatban elhangzott, hogy 0,2% THC-tartalom alatt MLM-rendszerben törvényes a CBD terjesztése, ami nem igaz. Bár maga a CBD valóban nem tiltott anyag Magyarországon, jelenleg minden CBD alapú termék forgalmazását akadályozzák, és leszedetik őket a boltok polcairól. Ez alól az MLM marketinghálózatában terjesztett CBD-készítmények sem lennének kivételek, így jogilag is kérdéses az a modell, amiben a nem egyértelmű szabályozást megkerülve terjesztenék a kannabisz alapú termékeket. A Kannaway egyik értékesítője szerint a CDB (!) egy új világtrend, amibe mindenkinek most kell beszállnia, mert biztosított a világelső szerep. A jogi

szabályozás hiányosságait kihasználó és megkerülő, erőszakos módon terjesztett kannabisz alapú termékek azt eredményezhetik, hogy az orvosok a fokozatos megismerés helyett teljesen elfordulnak a CBD-től. Hasonlóan azokhoz a betegekhez, akiknek könnyen lehet, hogy CBDolaj helyett egy orvosi kivizsgálásra lenne szükségük, azonban sokszor az értékesítők számára csupán az a fontos, hogy rájuk erőltessék a számukra ismeretlen és ellenőrizetlen minőségű termékeket, mindezt azért, hogy beszervezzék a hálózatba, és újabb vevők elcsábítására, pontok és értékesítési rangok megszerzésére ösztönözzék őket. Ez a fajta hálózati értékesítés megbélyegzi az orvosi kannabisz készítményeket, és jelentősen hátráltathatja az orvosi kannabisz legalizálását, amely mindannyiunk közös érdeke, hiszen sokaknak a kannabisz alapú szerek jelenthetik az egyetlen hatásos megoldást egészségügyi problémáikra. Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület

CK 2018/2. március

37


medical

Nemzetközi aktivizmus Kannabiszolajjal gyógyítók Kanadából és Szlovéniából A szakmai konferenciával egybekötött prágai Cannafest-vásár ideális helyszín arra, hogy meghallgassuk néhány páciens beszámolóját, és eszmét cseréljünk egymással. Két nemzetközi kannabiszaktivistával, a kanadai Corrie Yellanddal és a szlovén Božidar Radišićcsel készült interjúnkból kiderül, hogy ők miként segítenek nap mint nap beteg embertársaikon. CK magazin: Beszélj egy kicsit a személyes történetedről. Milyen betegséggel küzdöttél, és hogyan vezetett ez az aktivizmushoz? Corrie Yelland: 2011 júliusában karcinómát találtak a végbelemben, és azt mondták, maximum 2–4 hónapom van hátra.

38

Akkor már egy ideje küzdöttem a betegséggel, ami erősen rányomta bélyegét az életminőségemre. Heves fájdalmaim voltak, nem tudtam aludni, ezért folyamatosan ópiátokat és morfiumot szedtem. Amikor diagnosztizálták nálam a rákot,

teljesen kétségbeestem. Az onkológiai klinikán az orvos azzal sokkolt, hogy a rákos sejtek elburjánzottak a végbelemben, és a tumorom úgy néz ki, mint valami karfiol. A „csúcsait” le tudná nyesegetni, de az egészet „gyökerestül” képtelenség volna kivágni. Ezért sugárkezelést javasolt. A tanácsadás során azonban nem kertelt: a test e területét a legnehezebb célzottan besugározni, ezért a kezelés következtében a végbél és a hüvely tájékán gyakran keletkeznek másod- és harmadfokú égési sérülések. Semmiképp sem szerettem volna alávetni magamat egy ilyen tortúrának, pláne, hogy a fájdalomcsillapítás lehetőségeivel és a terápia esetleges mellékhatásaival kapcsolatban semmilyen konkrét információt nem kaptam, pedig direkt rákérdeztem. CK: Tehát visszautasítottad a kezelést? CY: Rövid gondolkodási időt kértem. A nővérem ekkor küldte át nekem a „Run from the cure” című dokumentumfilm


linkjét, amiben Rick Simpson mutatja be a kannabiszolaj használatát és hatásait. Gondoltam egyet, és felhívtam egy ismerős orvost Olaszországban, hogy rendelkezik-e bővebb információkkal a módszerről. Csak annyit tudott, hogy évek óta kezelnek rákbetegeket kannabinoidokkal. Elkezdtem nyomozni, és az olvasottak alapján úgy döntöttem, hogy teszek én is egy próbát. Szerettem volna kannabiszolajhoz jutni, de az orvosom nem volt hajlandó felírni receptre, ezért beléptem egy kannabiszklubba, hogy tőlük szerezzem be legálisan. Igen ám, de nagy megrökönyödésemre kiderült, hogy olajjal nem foglalkoznak. Egyetlen lehetőségem maradt: nekem kellett előállítanom. Négy barátommal kinyomtattunk egy internetről letöltött receptúrát, amit aztán lépésről lépésre követtünk. Négy uncia (kb. 115 gramm) kannabiszból állítottuk elő az olajat. Ezt kezdtem el szedni, csakhogy rettenetesen féltem tőle. Azért sem szívtam füvet, mert korábban többször pánikrohamot kaptam. Egészen pici mennyiségekkel kezdtem, és mindig volt mellettem valaki, akivel átbeszélgethettem az éjszakát. Tíz nappal később vettem észre, hogy a fájdalmaim elillantak. CK: Pszichoaktív hatásokat nem észleltél? CY: Eleinte nem. Jelképes adaggal indítottam, és apránként, fokozatosan emeltem a mennyiséget. Aztán Dr. Janet Sweeneynek köszönhetően – aki kevesellte az általam szedett dózist – megismertem a Citikolint. Ez egy olyan étrendkiegészítő, amellyel minimálisra csökkenthető a veszélye, hogy a nagyobb adagok esetleg paranoiás reakciót váltsanak ki az erre hajlamos emberekből. Nálam szuperül bevált, így jöhettek a kannabiszolaj-cseppek. De még abban az időben is messze voltam a napi 1 gramm-

tól, ami sokak szerint a kezdő adag lett volna, és biztos voltam benne, hogy nem gyógyultam ki a rákból, ezért széles ívben elkerültem az orvosokat. Egy év elteltével fél gramm körül járt a napi adagom. Akkor két orvos is megvizsgált – majd újra megvizsgált –, és örömmel jelentették, hogy a daganat teljes egészében eltűnt. A szövettani és egyéb laboreredmények is megerősítették a felszívódását. Még hegszövetet sem lehetett látni a helyén. Azonnal eldöntöttem, hogy mivel nekem működött a dolog, igyekezni fogok minél több embernek elmesélni a történetemet. CK: És ez az, amivel most foglalkozol. CY: Pontosan, öt évvel később, napi 12–14 órában, a hét minden napján – ami rengeteg munkát jelent. CK: Az olajat továbbra is szeded megelőzésképpen? CY: Igen, mindennap beveszek belőle egy kisebb adagot. Félek tőle, hogy ha abbahagynám, az endokannabinoid-

szintem túlságosan lecsökkenne. Végül is azért lettem beteg, mert a belső kannabinoidrendszerem nem működött megfelelően, akkor most miért hagynám abba az olaj szedését?! CK: Hogyan éred el az betegeket – vagy ők hogyan érhetnek el téged? CY: Az emberek többségével a Facebookon keresztül kerülök kapcsolatba. Az első privát oldalam megtelt, de már a másodikon is közel négyezer követőm van. A több mint harmincezer tagot számláló „Phoenix Tears Cannabis Oil Advice with Corrie, Janet and Jenn” csoportot is én moderálom. Emellett skype-olni is szoktam az emberekkel, és a közelmúltig volt egy saját rádióadóm, a „Cannabis Health Radio”. CK: Ezzel mi történt? CY: Mivel le vagyok százalékolva, nincs bevételem, márpedig a rádió üzemeltetését saját zsebből kellett finanszíroznunk. Remélem, hogy valamikor újra tudjuk indítani. Nagyon szomorú vagyok, hogy


medical

szüneteltetnünk kell az adást, mert sok emberen segítettünk az éteren keresztül. Újabban főleg a Facebookon vagyok aktív. Havonta több ezer megkeresést kapok, és ahol tudok, megpróbálok segíteni. CK: Hogyan indult a gyógyászati kannabisz mozgalom Szlovéniában? Božidar Radišić: Nekem és néhány barátomnak volt egy grow-shopunk Murska Sobotában. Vásárokra és előadásokra jártunk. A kannabisz gyógyászati célú alkalmazásáról azonban az iskolában hallottam először, amikor egy újságban olvastunk Dr. Raphael Mechoulamról és a São Paulóban tevékenykedő kutatócsoportjáról. Ez persze nem tegnap volt, hanem a nyolcvanas évek elején. Aztán ahogy kitudódott, hogy segítettünk valakinek, másnap özönleni kezdtek hozzánk az emberek. CY: Nyilvánvalóan nagy igény volt a munkátokra, és korábban senki sem nyújtott hasonló szolgáltatást. BR: Hirtelen több ezer páciens kérte a segítségünket, ezért Ljubljanában létrehoztunk egy információs központot, ami igazából nem legális, de kit érdekel? Nálunk bárki ingyenes felvilágosítást kaphat. CK: A tájékoztatás sem legális? BR: Informálni persze lehet az embereket, de orvosi tanácsot csak orvos adhat. Másrészt, ha az illetékesek fel akartak volna lépni ellenünk, már régen megtették volna. Marihuánával kapcsolatos ügyekért már többször lesitteltek, úgyhogy bőven volt alkalmam megismerni a hivatalos álláspontot. CK: Miért kerültél börtönbe? BR: Termesztésért. Már vagy negyven éve kertészkedem, de még soha senkinek sem adtam el kendervirágot rekreációs célból. Beteg embereket szoktam ellátni – elsősorban olyanokat, akik maguk nem tudnak termeszteni. Rájöttem, hogy önmagában már az is komoly terápiás hatással bír, ha a páciens maga termeszti a kannabiszt. Emellett szerintem az is fontos, hogy az emberek a folyamat egészével és részleteivel is tisztában legyenek, hogy pontosan tudják, mit szednek. CK: Mi van akkor, ha egy beteg nem képes finanszírozni az ellátását? BR: Aktivistaként a mi anyagi lehetőségeink is végesek. A kannabiszolajat – nem legálisan, de mi mást tehetnénk – pénzért adjuk a pácienseknek, ám igyekszünk rábeszélni őket a termesztésre. Aztán amikor ezek a betegek jobban lesznek vagy

40

meggyógyulnak, termeszthetnek tovább, mi pedig felvásároljuk tőlük a termést, hogy olajat vonjunk ki belőle. Így tulajdonképpen visszaszerezhetik azt a pénzt, amit korábban elköltöttek. CK: Milyen betegségekkel szoktak megkeresni leggyakrabban? BR: A legkülönfélébbekkel – például Crohn-betegséggel, autoimmun betegségekkel, autizmussal. Sok spasztikus és epilepsziás gyerekünk is van. Emellett rákbetegek és COPD-sek (krónikus obstruktív tüdőbetegek) is előfordulnak. Tulajdonképpen minden létező betegséggel jöttek már hozzánk. CK: Orvosok vannak a csapatban? BR: Igen, mégpedig egypár olyan, akik nyilvánosan is kiállnak a legalizálásért – például Dr. David Neubauer, a ljubljanai gyermekklinika egykori vezetője. Vele közösen folytattuk le az epilepsziával kapcsolatos vizsgálatunkat. Mivel hamarosan nyugdíjba megy, neki már nincs mitől tartania. De más orvosok is támogatnak, sőt elkezdődött a szakmai továbbképzésük. Novemberben tartottuk az első tanfolyamunkat, amelyen mintegy száz orvos vett részt. Persze még van hová fejlődnünk. Így az egészségügyi szakközépiskolákban és az orvosi egyetemeken is többet kellene foglalkozni az endokannabinoid rendszer működésével. CK: Mennyire terjedt el az orvosi célú kannabiszfogyasztás Szlovéniában?

BR: Rendkívül széles azon személyek köre, akik orvosi marihuánát fogyasztanak. A rákbetegek mind hallottak már a gyógyászati célú alkalmazásáról, és minden második páciens termesztő is egyben. CK: A rendőrség szemet huny? BR: Végső soron igen. Mindenkit nem lehet börtönbe zárni, és nyilván egyetlen bíró sem akadna, aki egy végstádiumban lévő agytumoros beteget börtönbe küldene. CK: De az aktivistákat igen? Téged lecsukhatnának, hiszen olajat árulsz. BR: Engem igen, de nem próbálok meg bujkálni. Ha rabosítani akarnak, bármikor megtehetik. Eddig háromszor ültem. Legutóbb tavaly, ami amúgy ingyenreklámot és -médiamegjelenést jelentett. Amikor őrizetbe vettek, az összes napilapot és hírcsatornát értesítettük. CK: Ismeritek a termékeitek hatóanyagtartalmát, és hogy pontosan milyen fajtákból készülnek? BR: Igen, az összes kivonatot laboratórumi vizsgálatnak vetjük alá. A módszerek kidolgozásában Dr. Paul Hornby segített. CK: Szlovéniában lehet valaki legálisan kannabiszpáciens? BR: Nem, hivatalos forrásból csak Sativexet, Epidiolexet, Marinolt és Dronabinolt lehet beszerezni, kannabiszvirágot vagy -kivonatot egyelőre nem. Kardos Tamás–Szelestei Miklós



fajta+tiszta Új USA-genetikák A Sweet Seeds® új fajtái, akár 25%-os THC-tartalommal A Sweet Seeds® magbankja büszkén nyitja meg az 2018-as szezont olyan új, édes fajtákkal töltekezve, amelyek világszerte felvillanyozzák a rajongókat. A szezonra összegyűjtöttük minden tudásunkat és tapasztalatunkat, hogy kutatásainkat folytatva új utakat találjunk. Gorilla Girl®, amely elérheti a 20%-os THC-szintet

Sweet Amnesia Haze®, új magas minőségű és gyorsan virágzó Sativa

Az Amerikai Egyesült Államok folytonos genetikai kutatásainak eredményeként megszületett az új, Gorilla Girl® (SWS74) nevű Sweet Seeds® USA-fajta, aminek genetikai vonalában 25% THC-tartalmú szülő is szerepel. A fajta felmenői a leghíresebb amerikai genetikákhoz tartoznak: a Gorilla Glue és a Girl Scout Cookies (GSC) fajtákhoz. A keresztezéshez használt GSC-példány a Thin Mint néven ismert fenotípusból származik. Tőle ered a Gorilla Girl® gyantatermelése. Ez a nem mindennapi növény kiegyensúlyozott Indica-Sativa-külsővel bír, nagyon produktív és erőteljes, hosszú és rugalmas oldalágakkal. Intenzív ízek és illatok jellemzik ciprus-, fa-tónusokkal, a háttérben földes és citrusos illatokkal.

A fényperiódus-függő ligában két elitklónt kereszteztünk a nem mindennapi minőségű Amnesia Haze-fajtából, amivel egy magas minőségű, gyorsan virágzó Sativa-domináns genetikát hoztunk létre. Az új fajtánk neve Sweet Amnesia Haze® (SWS72). Erőteljes növekedésű, karácsonyfa alakján hosszú oldalágakat növeszt, valamint gyantával borított kompakt bugákat. Olyan könnyen termeszthető, hogy a kezdőtől a haladóig minden kertésznek megfelelő választás. A fajta elképesztő íze általános elismertségnek örvend: finom füstölős háttéren citrom és cédrusfa aromái. Kényeztetés a szájpadlásnak! (x) Sweet Amnesia Haze®

Crystal Candy F1 Fast Version®

Gorilla Girl®

A legemlékezetesebb fajták újra feltalálása Idén szintén bemutatjuk a Crystal Candy F1 Fast Version® (SWS73) fajtát, ami kínálatunk egyik legízesebb tagjának interpretációja, mely ultragyorsan, 6-7 hét alatt virágzik. A fajta a Spannabis Champions Cup – Barcelona 2017 versenyen első helyezést ért el Legjobb Indica-kategóriában. Automatikusan virágzó fronton csodát tettünk az egyik leghíresebb fajtánkkal. Mostantól a Green Poison Auto® (SWS30) elérhető az elődjéhez képest 25%-kal megnövelt magasságban, ami nagyobb virág- és gyantatermelésben is jelentkezik. Bemutatjuk a Green Poison XL Auto® (SWS71) variánst.

42



fajta+tiszta Csökkentett THC és váratlan eredmények A Dutch Passion két magas THC-tartalmú feminizált fényperiódus-függő hibridet (Lemon Zkittle, Bubba Island Kush) és talán meglepő, de egy teljesen THC-mentes, kifejezetten gyógyászati fajtát (Charlottes Angel) is bemutat 2018-ban. alacsonyabb magasságot ér el. A rügyek kőkemények, különösen akkor, ha erős fényben növekedhetnek, majd kellemes koppanással landolnak az edényekben. A Bubba Island Kusht minősített génbank Indica-genetikájából hozták létre. Ez a fajtája a beltéri otthoni termelőnek készült: könnyen növekszik, gyorsan virágzik, bőséges hozammal és knockout hatással. Amikor összemorzsolod a rügyeket, a gyantaréteg finoman kristályos pelyhekben válik le, mint egy afgán hasis, amelyet lángon melegítenek. Az érett virágzatokon kék és lila foltok láthatók, és az aromája nedves és hasisra emlékeztet, sötét bogyós gyümölcsök és egy kicsi benzin illatával. A THC-szintje 20% felett van.

Charlotte’s Angel Lemon Zkittle®

Lemon Zkittle®

Bubba Island Kush

A Lemon Zkittle egy feminizált, fényperiódus-függő hibrid az USA-ból, mely kiemelkedő THC-szintje a 20%-ot is meghaladhatja. Genetikája a Las Vegas Lemon Skunkból származik, amit egy díjnyertes Zkittle-szülővel kereszteztek. A legerősebb utód, amely rendkívül stresszellenálló, ez a sárga Lemon Zkittle fenotípus lett. Nagyon magas hozamot produkál, friss citromaromával és világos, zöld és sárga virágzattal. A Zkittle-szülők az egyik legjobb amerikai genetikát hordozzák, az egyik legmagasabb THC-szinttel, amit valaha láttunk. A Lemon Zkittle könnyen termeszthető kivételes gyantatermeléssel, savanyú citrusízzel és fantasztikusan erős virágzattal. Körülbelül 60%-ban Sativa, közepes magasságú, és 9-10 hétig virágzik XL-es hozammal. Magas potenciállal, tökéletes citromaromával az egyik legerősebb alkotásunk.

Egy könnyen termeszthető, THC-ban gazdag fényperiódus-függő Indica. Ez egy rendkívüli, feminizált, fényperiódius-függő Indica-fajta, extravagáns kék árnyalatokkal a virágzatban. Nagyon jó szorongásoldó, magas és tartós stonedhatással. A Bubba Island Kush az elmúlt években a Dutch Passion egyik legerősebb fajtája lett, mely a csapat által valaha létrehozott leggyantásabb fajta is egyben. Nagyon gyorsan virágzik. Ő az első lány, aki reagál a 12/12 fényperiódusra. Hasonlóan a nagy termetű fő virágzathoz, sok nagy oldalági virágzat is jellemzi, ami kifejezetten nagy hozamú kushfajtává teszi. Az Indica-genetika segít fenntartani a fajta kezelhetőségét a termesztő-helyiségben, körülbelül 4-5 hetes növekedési szakasz után aratáskor jellemzően egy méteres vagy annál

44

Az elmúlt néhány évben sok kérdés érkezett a magas CBD- és az alacsony THC-tartalmú vagy THC-mentes fajtákkal kapcsolatban. A Charlotte’s Angel körülbelül 15% CBD-vel rendelkezik, és a THCszintje minimális 0,2% körül van. Nem Bubba Island Kush


Charlotte’s Angel

THC-mentes, de nagyon alacsony koncentrációjú, így nem okoz semmilyen erős pszichoaktív hatást. Ez a fajta kitűnő választás azoknak, akiknek szükségük van a CBD gyógyhatására anélkül, hogy a zavaró THC-hatást éreznék. Az Egyesült Államokban hasonló, alacsony THC-tartalmú fajtákat alkalmaznak olyan pácienseknél, akik el akarják kerülni a pszichoaktív hatást, mert például nagyon fiatalok, idősek, vagy épp a szervezetük nem jól reagál a THC-ban gazdag fajtákra. A CBD-vel dúsított kannabiszt gyakran használják az emberek fájdalomcsillapításra vagy kényelmetlen testi tünetek enyhítésére. A Charlotte’s Angel enyhén nyugtató és stresszoldó hatású, ami nagyon jellemző a CBD-ben gazdag fajták-

ra. Ettől függetlenül kellemes élményt nyújt a rekreációs fogyasztóknak is. A Dutch Passion tesztcsapata arról számolt be: a Charlotte’s Angel napközbeni használata során nem okozott betépettséget, de teljesen megszüntette a joint iránti vágyat. Bár a fajta nem, vagy csak nagyon kis mértékben tartalmaz THC-t, mégis kielégíti a kannabiszhasználatra irányuló késztetést. Ez egy szokatlan, de kétségkívül hasznos tulajdonsága. A Charlotte’s Angel használatával élvehztető a kannabisz betépés nélkül. Ez azt is jelenti, hogy a krónikus szmókerek úgy tarthatnak THC-szünetet és csökkenthetik a kannabisztoleranciájukat, hogy abbahagynák a fogyasztást. Soha nem gondoltuk volna, de a THCmennyiség minimalizálásával ez a fajta sokkal hasznosabb és érdekesebb lett, mint amit valaha vártunk. Ez a feminizált fényperió-dus-függő fajta körülbelül 9 hétig virágzik, átlag feletti hozammal.

ként előfordulhat, hogy egy-két héttel kitolódik a beérés, de a későn virágzó fenotípusok mindig nagyszerű hozammal jutalmazzák a termelőt. Ez nagyon erős automatikusan virágzó változat, melynek virágai citrusos illatúak, és egy gyönyörű, fagyos küllemű trichomabevonat borítja őket. Az Auto Orange Bud tipikus Dutch Passion automatikusan virágzó stílusban növekszik, domináns központi bugával, körülötte néhány kisebb oldalági virágzattal. Az íze enyhe és aromás, skunkos utóízekkel, a hatása pedig erős, ahogy a bugák elégnek. A kezdő termesztőknek érdemes próbát tenniük az Auto Orange Buddal, mert különösebb szakértelem vagy termesztői tapasztalat nélkül is könnyen és erőteljesen növekszik. Kültéren az alacsonyabb hőmérséklet, a hűvösebb klíma lelassítja, így kb. 95 nap szükséges az ültetéstől a betakarításig. A szüretelhető mennyiségek átlag felett vannak, hiszen a Dutch Passion legújabb fajtája a legfrissebb autoflowering tenyésztési technológiákat használva lett nemesítve. Az eredmény egy modern, nagy teljesítményű automatikusan virágzó növény. Ugyanolyan hatékony, mint egy minőségi fényperiódusfüggő változat, ötvözve azt az automatikusan virágzó fajták rugalmasságával, kényelmével és egyszerűségével. (x) Auto Orange Bud

Auto Orange Bud Egy THC-ban gazdag automatikusan virágzó fajta, amelyet gyakran keresnek az ügyfelek. 2017 végén került a Dutch Passion kínálatába. A nemesítés az eredeti Orange Bud-genetika használatával tovább tartott, mint amire számítottunk, ám az eredmény egy édes citrusos automatikusan virágzó fajta, amely jelenleg a potenciaskála tetején áll. A napi 20 órás nappali fény alatt jól növekszik, és beltérben kb. 75 napra van szükség a vetéstől a betakarításig. Időn-

CK 2018/2. március

45


Egy komoly gyógynövény:

Serious 6 A Serious 6 hosszú válogatások és keresztezések munkája. Kanadai genetikákból és egy Sativa-felmenőkből származó afrikai nemesítésből született. Egy olyan fajtát akartunk létrehozni, amelyik nagyon ellenálló a penészesedéssel szemben, és korán, szeptember végéig beérik kültéren, nyirkos és hűvös klímában is. Kültéri termesztésekor magasra nő, nyúlánk szerkezetű teste tele van vastag kristályréteggel borított bugákkal, kevés levél társaságában. A növények felén gyönyörű rózsaszín termők tűnnek fel. A virágzás végén ezek bordóra váltanak a kelyheken és a leveleken. A Serious 6 majdnem teljesen Sativa, nagyon rövid virágzási idővel, ami beltéren is hihetetlen eredményeket ér el. Tömör és hosszú bugákat terem, melyek trichomáktól ragyog-

46

nak. A Serious 6 aromái rétegekből épülnek fel: a citrusok, az ánizs és a fűszerek is csak néhányak a felfedezhető ízekből. A hatása kristálytiszta agyi high, mely aktívvá és kreatívvá tesz. A 2013-as Spannabison a CANNA-lab egy beltéren termett bugát tesztelt. 17%-os THC-értékével ez volt a legpotensebb fajta az aznap tesztelt összes fajta közül! Közvetlenül a piacra kerülését követően a Serious 6 elnyerte az első díját: egy 2. helyezést az amszterdami Highlife Cup-versenyen, BIO-weed kategóriában. Három hónappal később, 2013 szeptemberében jött a második siker: 3. helyezés a spanyolországi Irunban tartott ExpogrowCup megmérettetésben, Sativa-kategóriában. A fajtának kitűnő gyógyászati felhasználhatósága van szorongás, depresszió és étvágygerjesztés (pl. a kemoterápiával járó hányinger leküzdése) terén. (x)



greenfo

Hummusz és saláta kendermagolajjal Az alábbi hummuszrecept némiképp különbözik az eredeti, igazi humusztól, így elsősorban fogyókúrázóknak ajánljuk, eszerint állítottuk össze a hozzávalókat is, aminek legfontosabb eleme ezúttal a kendermagolaj. A hummusz eredetileg egy krémes állagú közel-keleti étel, melyet csicseriborsóból és tahiniből (tahini), olívaolaj, citromlé és fokhagyma hozzáadásával készítenek. Neve arab eredetű, és csicseriborsót jelent. A nemesített bio-kendermagolaj soksok hasznos, kedvező élettani és gyógyító hatása mellett rendelkezik még egy nem elhanyagolható tulajdonsággal is: finoman bevonja a gyomor nyálkahártyáját, ezáltal semlegesíti a termelt savat, így sokkal később érezzük az éhséget. A kenderben található rostok székletszabályozó, béltisztító hatásúak, mint minden növényi rost. Az ánizsmag fokozza a bélműködést, elősegíti a gázok távozását. A csicseriborsó szintén nagyon régóta fogyasztott élelmiszer, tápláló, de nem hizlaló. Ezért van, hogy már nagyon kevés hummusztól is jóllakottnak érezzük magunkat. A legjobb főzőautomatában (vagy kuktában) elkészíteni, mert a csicseriborsó még beáztatva is kicsit nehezen puhul, a kíméletes főzés pedig megőrzi a sok esszenciális elemet (például vas). Sok-sok nyers paradicsommal és egyéb zöldséggel fogyasszuk! 48

A hozzávalókat tegyük a főzőautomata belső edényébe. Zárjuk le a fedőt, majd indítsuk el a főzést. Ha a program lejárt, kapcsoljuk ki. Várjunk, míg az edény fedele kicsit hűl, utána már levehető a fedő. Ezután arra is várjunk, amíg a borsó kicsit langyosra hűl. Szűrjük le, de tegyük félre a főzővizét. A borsókat tegyük egy keverőtálba, adjuk hozzá a citromlevet, a bio-kendermagolajat, és öntsünk alá a főzővizéből. Kezdjük el turmixolni, és úgy szaporítsuk a főzővízzel, hogy kellemes, krémes-pástétomos állagot kapjunk. Általában ez a mennyiségű csicseriborsó (500 gramm) felveszi az egész főzőlevet. Ha még szükséges, adhatunk a péphez kevés sima vizet. Aki kedveli az erős fokhagymás ízt, keverhet még a péphez egy gerezdnyi friss, péppé zúzott fokhagymát. Emellett különböző ízesítéseket is alkalmazhatunk, például curry, masalapor, akár tökmagolaj vagy mogyoróolaj hozzáadásával. Ausztriában például sütőtökpépet adnak a hummuszhoz, ami szintén nagyon jól passzol hozzá. Tálaláskor a hummuszt kenjük egy tányérra, vagy halmozzuk egy tálkába, hintsük meg kevés pirospaprikával, apróra vágott friss bazsalikommal, mentával. Tehetünk mellé különféle egyéb nyers

Hozzávalók

500 gr csicseriborsó, melyet egy éjszakán át hideg vízben áztattunk (ebből található amúgy előfőzött, konzerv változat is) 1 mérőcsészényi bio-kendermagőrlemény 5 mérőcsészényi víz 1 ½ teáskanál só 2 teáskanál ánizsmag 3 gerezd péppé zúzott fokhagyma ½ kávéskanálnyi fehérbors ½ maréknyi friss bazsalikom, ½ maréknyi friss mentalevél

A hummusz kikeveréséhez: ½ mérőcsészényi extraszűz biokendermagolaj ½ citrom kicsavart leve

zöldségeket is, uborkát, feketeolívát, de kínálhatunk hozzá grillezett padlizsánszeleteket is. Fogyaszthatjuk önmagában a sok zöldséggel, vagy teljes kiőrlésű pitával, vagy szendvicskrémként korpás, teljes kiőrlésű zsemlére, kenyérszeletre kenve.




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.