CK magazin #17 by CK magazin

ALTERNATÍV ÉLETMÓD ÉS KENDERKULTÚRA MAGAZIN

BŐVEBB MEDICAL TARTALOMMAL

9 7 7 2 060 1 7 3 000

1 1 0 0 2

KÉRDEZZE HÁZIORVOSÁT!

IV. évfolyam 2011/2. április

www.ckmagazin.info

485 Ft

A GLOBALIZÁCIÓ ELLENTMONDÁSAI Emlékszem, úgy másodéves lehettem, mikor a fôiskola szabadegyetemi elôadássorozatot indított „Globalizáció és interkulturális feszültségek napjainkban” címmel. Az egyik alkalommal a rektor tartott zseniális elôadást; bô másfél óra alatt sikerült elérnie, hogy a hallgatóság lelki szemei elôtt az egész bolygó jelenét, globális társadalmi összefüggéseiben láttassa. Valami hasonló szemléletre volna szükség ahhoz, hogy megértsük, micsoda képtelen ellentmondások feszülnek egymásnak például a drogjelenséggel kapcsolatban – úgy helyi, mint globális szinten. Vajon miként lehetséges, hogy egy ország magas rangú tisztségviselôi a kábítószer tilalom fenntartásának helyességérôl értekeznek, míg ugyanennek az országnak a polgárai, pontosan ugyanazokban a percekben orvosi rendelvénnyel a kezükben besétálhatnak egy speciális gyógyszertárba, és ott olyan növények szárított virágait vásárolhatják tüneteik enyhítésére, amelyekrôl éppen akkor derül ki (újra), hogy milyen veszélyesek és ártalmasak? Miként lehetséges, hogy míg valaki rendelkezik ilyen plecsnivel, addig fel sem merül a társadalommal szembeni vétkessége, ám amint orvosi jóváhagyás nélkül

kezd e növény fogyasztásába (akár rekreációs, akár vallási céllal), azonnal egy utolsó söpredékként ítélik meg ugyanazok, és ami még rosszabb: úgy is kezelik? Miként lehetséges, hogy olyan nemzetközi egyezmény szabályozza a tagállamok drogpolitikáit, amelyrôl ötven év alatt a napnál is világosabban kiderült, hogy sületlen balgaság az egész, és épp általa kerül fényévekre kitûzött céljának megvalósulása? Miként lehetséges, hogy két szomszédos országban, melyek között lényegében határ sem létezik már, a helyi politika képes az egyezményt homlokegyenest ellenkezô elôjellel értelmezni, de még ellentétesen alkalmazni is? A feltett kérdésekre két fogalom adhat választ: a nettó hülyeség és a bruttó pénz – példa pedig mindkettôre bôven akad. Amikor egy országban semmiféle hatalmi érdek nem köthetô a stigmatizáló és démonizáló, ezzel együtt rendkívül szûk látókörû hozzáállás mellé – és amivel, halkan jelezzük, hamarosan egy fia szavazatot sem lehet majd szerezni többé –, nos, akkor csakis fatális hülyeségrôl beszélhetünk. Olyan ez, mint amikor valaki a közszférában betöltött pozíciójától, esetleg a Mindenható szeretetétôl megrészegül-

ve úgy gondolja, hogy be kéne tiltani a valóságshow-kat, csak mert neki nem tetszenek. Ezt a kérdést haladóbb gondolkodású embertársaink – még a kevésbé olvasottak és kevésbé hatalmasak is – úgy oldják meg, hogy egyszerûen nem azt nézik; és lám, számukra már nem is létezik a zavaró tényezô, ami egyébként sem feltétlenül az, sôt másoknak akár még kellemes perceket is okozhat, jelenthet kikapcsolódást vagy szórakozást. Nagyjából mint a foci. Hihetetlen népszerûségének okát például magam éppúgy nem értem, mint példánk megrészegült fôszereplôje, ráadásul a „közönség” gyakori összecsapásai a produkció után a rendfenntartókkal egészen konkrét, forintosítható kárt is okoznak – mégsem hazudom le a csillagot az égrôl, csak hogy betiltassam, hanem egyszerûen nem nézek focit. Mégis, rendre azt látni a világ számos pontján – hol erôteljesebben, hol kevésbé, leginkább a mûveltség függvényében –, hogy vannak, akik egyenesen mások gondolatait, igényeit, elképzeléseit akarnák kiirtani, pedig olykor még az egyszerû parlagfüvet sem képesek. Ennél valamivel összetettebb és izgalmasabb, de jottányit sem kellemesebb

a helyzet, ha a fenti kérdésekre a pénz a válasz. Ez esetben ugyanis már komoly hatalmi érdekekrôl, akár elveszített vagy megnyert választásokról is beszélhetünk. Amíg egy ország remekül profitál abból, hogy fegyvert ad el egy másik országnak, miközben ez a másik ország az elsôszámú ellensége is egyben épp a drogok miatt, addig ne legyenek hamis illúzióink. A tiltás mindemellett jól jön több jövedelmezô üzletág, például a gyógyszeripar számára – szép betegségeket növesztünk magunkban, mindre van méregdrága méreg, ebbôl kifolyólag pénz is kerül arra, hogy beinduljon a marketing gépezet, és elhiggyük, hogy azokra van szükségünk, még véletlenül sem a természetes megoldásokra. A pénz miatt van minden – ahogy azt Kossuth-díjas elôadómûvészünk is megénekelte, és milyen igaza volt! Mindezek után már a beteges perverzió is kevés ahhoz, hogy bárki elnevesse magát a kijelentésen, miszerint minden úgy jó, ahogy van, legfeljebb egy kicsit kéne felülvizsgálni a dolgokat. Kiváltképp, ha figyelembe vesszük, hogy naponta fejek hullanak, hogy fiatalok élete megy tönkre azzal, hogy rács mögé dugják ôket némi zsebükben lapuló virágmorzsalék miatt. Félreértés ne essék: továbbra sem buzdítunk senkit arra, hogy a tudatát ilyenolyan formában módosítsa, de – ellentét-

ben néhány prominens politikacsinálóval – képesek vagyunk felismerni a tényt, hogy ezt a mi buzdításunk nélkül is nagyon sokan megteszik, akartunktól tökéletesen függetlenül. Mi több, azzal is tisztában vagyunk, hogy nem a legalizáció lenne a legjobb megoldás e gondok ke-

Ezzel a gondolattal vissza is tértünk egyik kiindulópontunkhoz: nehéz elképzelni, hogy valami, aminek bizonyítottan vannak gyógyászati elônyei, csak azért, mert nem lapul mellette orvosi ajánlás a zsebben, azonnal szana-szerte-szét rombolja mind az egyén, mind környezete életét. Nem véletlen, hogy jelen lapszá-

szinte kizárólag az ostobaság és a pénzsóvárság az, ami szembemegy azzal az egyetemes törekvéssel, hogy végül mindenütt legyen béke, szabadság és egyetértés zelésére, de az is biztos, hogy a totális tiltás, az ördög vasvillájával riogató kommunikáció sem vezet sehova. Nálunk sokkal képzettebb szakemberek ismerték fel, és mondják is nap mint nap, hogy talán nem is léteznének a hatályos jogszabályok alól kicsúszó, ugyanakkor ismeretlen veszélyeket rejtô designer drogok, ha csak egy kicsit közelebb kerülnénk annak az alapvetô emberi igénynek a megértéséhez és elfogadásához – legyen bármilyen gyarló is –, hogy a „lét elviselhetetlen könnyûségével” egyesek, olykor csak a tudatállapotuk megváltoztatása révén tudnak, akarnak megbirkózni. Ahhoz pedig sem a politikának, sem a hatalomgyakorlóknak nincs köze, hogy ezt ki és milyen módon teszi – egészen addig, amíg emberünk megtartja szokásait a privátszférájában, és nem árt vele senkinek, jóformán magának sem.

munkban kiemelt helyet adtunk a kender gyógyászati összefüggéseivel foglalkozó cikkeknek. Ideje végre a tudatmódosítást, ilyen értelemben persze inkább -tágítást Magyarországon is elkezdeni, mert nem kell nagyon messzire menni ahhoz, hogy kiderüljön: gondolkodásunk e tekintetben (is) egyre távolabb kerül az európai felfogástól. Márpedig úgy tûnik, ha lassacskán is, de a világ mégiscsak halad abba az irányba, hogy leküzdje a fent említett ellentmondásokat. Ma már – legalábbis Európában – szinte kizárólag az ostobaság és a pénzsóvárság az, ami szembemegy azzal az egyetemes törekvéssel, hogy végül mindenütt legyen béke, szabadság és egyetértés. Benke Hunor szerkesztő

CK 2011/2. április

INDEX IMPRESSZUM FŐSZERKESZTŐ: LUKÁCS GÁBOR SZERKESZTŐK: BENKE HUNOR, KARDOS TAMÁS SZERZŐK: BAGLYAS ÁDÁM, CSERI DÁNIEL, EKLICS NIKOLETT HOMÁNYI PÉTER, SEBESTYÉN ‘SEBŐ’ SZABOLCS SIGLINDE WINKLER, SULÁK ÁDÁM DESIGN: VASKA GERGELY KIADJA: KULTUSZ KIADÓ KFT. FELELŐS KIADÓ: PERJÉSI PÉTER HIRDETÉSFELVÉTEL: CK@KULTUSZ.COM WEB: WWW.CKMAGAZIN.INFO ORSZÁGOSAN TERJESZTI A LAPKER ZRT. ISSN 2060-1735 A JELENLEG HATÁLYOS BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYV 1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY 282–283. §/C. ALAPJÁN, AKI KÁBÍTÓSZERT TERMESZT, ELŐÁLLÍT, MEGSZEREZ, TART, AZ ORSZÁGBA BEHOZ, ONNAN KIVISZ, VAGY AZ ORSZÁG TERÜLETÉN ÁTVISZ, ILLETVE KÁBÍTÓSZERT KÍNÁL, ÁTAD, FORGALOMBA HOZ, VAGY AZZAL KERESKEDIK, SZABADSÁGVESZTÉSSEL BÜNTETHETŐ.

A Cannabis Kultusz kiadója felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az életképes kendermaggal való kereskedés, azok értékesítése, birtoklása, szállítása illegálisnak minősül több országban, így Magyarországon is. Minden tartalom ismeretterjesztő és szórakoztató céllal készül. Nem kívánunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy bárki a hatályos jogszabályok ellenében cselekedjen. A Cannabis Kultusz kiadója senkit nem törekszik rábírni a kiadványban megjelenő termékek illegális használatára. A kiadó nem vállal felelősséget a lap értékesített felületein megjelenő állításokért. A szerkesztőségi cikkben megjelenő minden vélemény a szerzőtől származik, mely nem minden esetben azonos a kiadó álláspontjával. Időnként nem lehetséges a szerzői jog tulajdonosát azonosítani, vagy vele kapcsolatba lépni, ezért igazolt tulajdonjogi igény előterjesztése esetén a kiadványban megjelentekért utólag is vállaljuk meghatározott honorárium kifizetését. Minden szövegről és képről azt vélelmezzük, hogy megjelentetés céljából küldték, mindaddig, míg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem kapunk. A kiadvány akár részben, akár egészben történő sokszorosításához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges, akkor is, ha a sokszorosítás célja nem profitszerzés. Minden jog fenntartva!

ADVANCED HYDROPONICS ATAMI

27 13, 49

BUSHDOCTOR

BUSHPLANET

32–33

GENERAL HYDROPONICS GREEN HOUSE

23 7

HESI PLANTENVOEDING

HOMEBOX

HYDROBÁZIS

MENHELY ALAPÍTVÁNY

NIRVANA SEEDS

PARADISE SEEDS

PLAGRON

SEEDPLANET

SENSI SEEDS

SERIOUS SEEDS

VARÁZSKERT

ZÖLDPARADICSOM

GREENFO

TARTALOM

6–13

fókusz+pont

DROGLORDOK APOTEÓZISA

14–18

Nem vevők a változásra

ásó+kapa

civil

TŰKÖN TÁNCOL

20–22

KIS RÉSZECSKÉK NAGY DOBÁSA II.

Még mindig kérdés a hogyan tovább?

a’la canna

canna+globe

KŐKEMÉNY KÖLTEMÉNY

ALPESI NYUGALOM

Versenyverselők: agytorna, ha volna, maholnap az szólna

24–26

A kecske és a káposzta esete Ausztriában

kender+média

KENDERMOZI

28–30

Kamera által homályosan

medical

GREENFO LEPOROLT MEDICINÁK

34–35 36–38

Ahol a spiritualitás és a tudomány összeér

GYÓGYÍTÓ MÉRGEK, MÉRGEZŐ GYÓGYSZEREK KANNABISZ ÉS KEMOTERÁPIA

40–41 42–44

Orvosi kendersztori egyenesen Kanadából

KOCKÁZATOK ÉS MELLÉKHATÁSOK

46–48

Kannabinoidok, test, lélek, egészség (II. rész)

fajta+tiszta

HOGYAN VÁLASZTJÁK AZ ORVOSI MARIHUÁNAFAJTÁT?

50–51

52–53 54–57

MENNYIT ÉR, KORTÁRS URAM? 58–59 OLIVIER VAN HOOFSTADT: Gyors meló 58–59 ÚJRA DARKJAZZ! 60 TRANSZPARENCIA 60 ATHE SAM KLUB 60 HAT AZ EGYBEN PSZICHEDÉLIA 61 HA TAVASZ, AKKOR BATTADEM 61 DORCSINECZ JÁNOS–MIKÓ CSABA: Marketing stratégia 62 SZELLÁR– GEEK–EMTREXX–ZORGIKA: PestBlog.hu 62 JEAN-CLAUDE CARRIÉRE–UMBERTO ECO: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől 62 CHARLES PORTIS: A félszemű 63 GEORG KLEIN: Szilárd Leó tízparancsolata 63 CK 2011/2. április

GREENFO

PLANTATUPLANTA: NEMZETI EGYÜTT, URUGUAYBAN A Brazília déli csücske, Argentína keleti oldala és az Atlanti-óceán közé ékelődött Uruguayról legtöbbünknek a futballsikerek, esetleg az író Mario Benedetti neve ugrik be, de ezután megáll a tudomány. Ez nem is meglepő, hiszen a Magyarországnál alig kétszer akkora területével és 3,5 milliós lakosságával Uruguay törpeállamnak számít a latin kontinensen. Most azonban úgy tűnik, hogy óriási lépésre szánta el magát a kannabisz szabályozását illetően.

Míg Argentínában 2009 nyarán a legfelsôbb bíróság kimondta, hogy alkotmányellenes valakit a marihuána használatáért vagy birtoklásáért – tehát akár a termesztéséért – büntetni, ha azzal önmagán kívül senkit nem veszélyeztet, illetve míg Brazíliában 2006 óta a drogfogyasztást nem büntetôjogi, hanem egészségügyi kérdésként kezelik, addig Uruguaynak még meg kell vívnia harcát. A szomszédos országokhoz képest azonban újdonság, hogy Uruguay elsôsorban nem a fogyasztás büntetlenségéért, hanem a saját felhasználásra történô termesztés engedélyezéséért küzd. E harcban az elsô számú szervezet a PlantatuPlanta, vagyis a Termeszd a Növényed aktivistacsoport (bôvebben róluk itt: http://plantatuplanta.net), akik akcióikkal igyekeznek nyomást gyakorolni a törvényhozókra és a közvéleményre az otthoni termesztés engedélyezésével kapcsolatban. Bár a csekély mennyiségû birtoklást és termesztést a törvény elvileg nem szankcionálja, a szervezet információi szerint jelenleg 350-en ülnek börtönben marihuánával kapcsolatos vétség miatt, akik hatvan százaléka kevesebb, mint 25 gramm fû miatt került a hûvösre. A 2010-es évben saját felhasználásra való termesztés miatt senki nem kapott börtönbüntetést, de idén febru6

árban két termesztô is börtönbe került: egy 39 éves, kétgyermekes, kézmûves családapa, és egy 66 éves argentin írónô, akinek több könyve is megjelent a kenderrôl. A két eseten felbuzdulva a PlantatuPlanta tüntetést szervezett a legfelsôbb bíróság elé, ahol a letartóztatott kertészek szabadon engedését követelték. Történetünk csupán innen válik igazán latin-amerikaivá: a tüntetést követôen két parlamenti képviselô, aki maximálisan egyetértett a demonstrálókkal, telekürtölte a sajtót a saját felhasználásra történô termesztés legalizálásának szükségességével. Ezzel pedig sikerült egy lavinát elindítaniuk, aminek következtében további cikkekben álltak ki a szabad termesztés mellett. Érdekes módon egyetlen írás sem jelent meg, amely a tilalmat méltatta volna, úgyhogy baloldal ide, jobboldal oda, az uruguayiak belátták, hogy nincs sok értelme a kistermesztôk egzecíroztatásának. És most tessék figyelni, hogyan is fest a nemzeti együttmûködés rendszere a gyakorlatban: az esetet követôen egy héten belül összeültek az összes párt és a PlantatuPlanta képviselôi, hogy egy mindenki számára megfelelô megoldást dolgozzanak ki! A gyûlés alapján megszületett az új törvénytervezet, amely 8 növény termesztését engedélyezi, melyeket

a virágzás állapotában a termesztô leszüretelhet az otthonában, és a termésbôl maximum 25 grammot vihet magával az utcán. Ezenfelül ha valakinek az egészségügyi állapota nyolcnál több növény termesztését indokolja, engedélyt kérhet az egészségügyi minisztériumtól. Ha valakinél az engedélyezettnél több növényt vagy gandzsát találnak, a börtönbüntetés kiszabása elôtt bizonyítani kell, hogy az illetô kereskedelmi tevékenységet folytatott. Egészen vállalható kompromisszum, nemde? A labda most már a politikusoknál van, akiknek össze kell gyûjteniük a szükséges támogatottságot, hogy a tervezet törvényi erôre lépjen. Eközben a PlantatuPlanta telenyomja a sajtót a tüntetésfejleményekkel, konzultál a politikusokkal, és pénzt gyûjt a letartóztatott kézmûves családfô számára, hogy ügyvéddel védekezhessen. Ami pedig az egész történetet igazán mesébe illôvé teszi, hogy az egyeztetések során felmerült az is, hogy a termesztés engedélyezése után szabadon engednék a csekély mennyiségû marihuána miatt börtönbe zártakat. Ha ez tényleg valóra válik, akkor a chilei bányászok után az uruguayi termesztôk és fû miatt elítéltek életének feldolgozása lehet a következô dél-amerikai kasszasiker.

420 – a szmókerek „karácsonya”

A 420 kifejezés valódi eredetérôl számtalan mese szól. Egyesek szerint a 420 az a rendôrségi kód volt annó, melyet marihuánahasználat leleplezésének bejelentésekor alkalmaznak. A valószínûbbnek mondható sztori szerint viszont a 70es években egy csapat fiatal (a kaliforniai San Rafael High Scool diákjai) mindennap délután 4:20-kor találkozott a Louis Pasteur-szobornál, hogy iskola után szmókoljanak. A High Times kreatív igazgatója, Steven Hager volt az elsô, aki lenyomozta a szó etimológiáját, és publikálta azt az újság hasábjain. „Azt hiszem, a 420 már teljes mértékben ritualizálódott a fûfogyasztó társadalomban, lecsupaszított formában talán magára a fogyasztói szubkultúrára utal. Ez is tökéletesen rámutat arra, hogy

a kannabisz fogyasztása jó irányban halad a felelôsségteljes használat felé” – állítja Hager. A 420 azóta fontos szerepet játszik a kenderkultúrában, jelentése fôként a marihuánafogyasztók számára volt ismeretes, napjainkban azonban már világszerte ismert. Ha egy filmbe diszkréten becsempészik a 420-as szimbólumot, az a marihuánafogyasztóknak biztosan szemet szúr. Erre legjobb példa a Ponyvaregény c. film elején látszódó óra, ami ugyancsak 4:20-at mutat. Ezenkívül még az egyik Family Guy-részben is górcsô alá kerül a 420-as hagyomány (7. évad, 12. rész). A 420 a kender és kultúrája, valamint a szmókerek szent szimbóluma közel 30 éve. Az április 20-i dá-

tum pedig egyfajta marihuána-évfordulóként is emlegetett ünnep. Ezen a napon a kenderbarátok elvetik az utolsó kannabiszmagokat, mielôtt a nyár beköszönt. Eleinte csak az Egyesült Államokban tartották a hagyományt, manapság viszont már a világ többi pontján is nagy tiszteletnek örvend. Számos békés tüntetés is lezajlik ezen a napon az USA több államában, melyek a nem orvosi marihuána dekriminalizására, illetve annak elônyeire próbálják felhívni a figyelmet. Tehát április 20-án, ha már kellôen jó idô van, és a nap is süt, legalább 16.20kor mindenki csücsüljön ki a zöldbe, és gondoljon arra, hogy sok ezer cigaretta füstje valahol az égben egységet formálva száll tovább egy békésebb világ irányába.

BULGÁRIA A LEGNAGYOBB BALKÁNI TERMESZTŐ A balkáni országok közül Bulgáriában termesztik a legtöbb kannabiszt, ami jellemzôen Közép- és Kelet-Európában talál vevôkre – derül ki a Nemzetközi Kábítószer-Ellenôrzô Szerv március 2-án közzétett éves jelentésébôl. A kenderkereskedelem továbbra is jelentôs méreteket ölt Európában, miközben az elôállítás enyhe emelkedést mutat a korábbi évekhez képest; a legtöbb illegális farmot beltéren rendezik be. Azonban annak ellenére, hogy Bulgária Európa-szerte is az egyik legnagyobb elôállító, a kannabisszal kapcsolatos visszaélések tekintetében az alacsony érintettségû országok között szerepel. Mindemellett Bulgárián keresztül fut az egyik fô tranzitútvonal, amelyen az afgán heroint és a latin-amerikai kokaint is szállítják. Az Europol szerint a balkáni országok jelentôsége a kokainkereskedelem8

ben nôtt az utóbbi években. Albániát például, azon kívül, hogy már-már történelmi szerepet játszik a balkáni heroinkereskedelemben, manapság nagybani kokainlerakatként használják a szervezett bûnözôi csoportok. Egyre ko-

molyabb jelenlétük a térségben jól mutatja, hogy az eredetileg kannabisz- és ópiátkereskedelemre kiépített infrastruktúrát mindinkább nagy mennyiségû kokaincsempészetre is használják. A legtöbb kokain a balkáni kikötôkön keresztül jön.

SZINTETIKUS FŰ Középiskolások kerültek kórházba

Már jól van az a három diák, akik március utolsó hetében kerültek kórházba, miután rosszul lettek egy szintetikus marihuána készítménytôl. A mentôket azt követôen hívták ki, hogy a srácok meglehetôsen rosszul kezdtek kinézni. Az észak-karolinai kisváros gimnáziumának igazgatója, Tony Tipton elmondása szerint egyikük a földre esett, és görcsbe rándultak az izmai, mialatt a másik kettô sápadtan és passzívan ült tovább.

Elôször az iskolai nôvér vizsgálta meg ôket, majd ô döntött úgy, hogy biztosabb, ha kórházba kerülnek. Az igazgató a helyi lapnak adott nyilatkozatában elmondta, a többi diák tudott arról, hogy pórul járt társaik a szintetikus marihuána egyik formáját, a Mary Joyt fogyasztották. Noha az Egyesült Államok szövetségi kormánya január elsejétôl tiltólistára vett néhány szintetikus marihuána-

FÖLDRENGÉS JAPÁNBAN: Segíthetne a kender?

A Japánban történt katasztrófa, a 8,9es erôsségû földrengés, valamint az azt követô szökôár az egész világot sokkolta. Nem meglepô, hogy ilyen-olyan módon minden, magára valamit is adó szervezet elgondolkodott azon, hogy miként lehetne segíteni a károk helyreállításában. Így tett az amerikai székhelyû NORML (National Organization for the Reform of Marijuana Laws) is: Russ Belville az Examiner.comon két nappal a katasztrófa után megjelent írásában azt fejtegette, hogy nukleáris szennyezôdés esetén miként segíthetne a kender.

Sajnos még e sorok írásakor (bô másfél héttel Belville cikke után) sem lehet biztosan kijelenteni, hogy a földrengésekben megrongálódott fukusimai erômûbôl nem kerül nagy mennyiségû radioaktív anyag a környezetbe, és így a talajba is. A NORML társigazgatója arra hívta fel a nyilvánosság figyelmét, hogy létezik olyan módszer, amellyel hatékonyan helyre lehet állítani az ökoszisztémát, ha továbbgyûrûzik a katasztrófa. A módszer neve a fitoremediáció, amellyel tavaly októberi számunkban (CK 2010/5) mi is foglalkoztunk, akkor a Mexikói-öbölben tör-

helyettesítô anyagot, a problémát – szemmel láthatóan – nem sikerült megoldani, hiszen újra és újra bukkannak fel a benzinkutak és head shopok polcain vagy online webáruházakban különbözô készítmények, amelyeket persze illatosítóként, füstölôként, nem emberi fogyasztásra árulnak. A szóban forgó anyagról legalább már annyit lehet tudni – és errôl a sürgôsségi osztályok is értesültek országszerte –, hogy szélsôségesen megemeli a pulzust, paranoiát okoz, de elôfordulhat hányás és hallucináció is, ha elszívják. Néhány állam azonnal cselekedett, és betiltotta. Az iskola igazgatója elmondta azt is, hogy az intézmény történetében ez már a második incidens volt szintetikus marihuánával, ami egyértelmûen jelzi, hogy potenciális veszélyforrással állnak szemben. „Mivel legálisak, nagyon sok diák hiszi azt, hogy veszélytelenek ezek a készítmények” – mondta az igazgató. „Csak azért, mert valami legális, nem egyértelmû, hogy biztonságos is.”

tént olajszennyezôdés kapcsán. Ott különféle planktonokat alkalmaztak, amelyek „piócaszerûen” képesek kiszívni a vízbôl a szennyezôdést. Az eljárás mûködik a talajban is, erre pedig a legmegfelelôbb növény az ipari kender lenne – írta Belville. Az ötlet nem csupán egy túlbuzgó kenderaktivista békésen bepippantott agyából pattant ki, de még csak nem is új keletû: 1998-ban megkezdték a csernobili katasztrófa környékét beültetni ipari kenderrel, a növény ugyanis a földben, akár egy szûrô, képes lebontani a szennyezôdést, és helyreállítani a talaj összetételét. Belville ezen túlmenôen megemlítette azt is, hogy – ha csak ideiglenesen is – számos munkahelyet lehetne ezáltal teremteni. Japánban ugyan van lehetôség ipari kender termesztésére, ám a többlépcsôs engedélyezési eljárások miatt nem sokan vágnak bele. A szigorú szabályozás oka – emlékeztetett Belville, hogy a még megszállás alatt tartott Japánt 1948-ban arra kényszerítették az amerikaiak, hogy írja alá a kannabisz ellenôrzésérôl szóló törvényt, amely nem tesz különbséget a kendertípusok között. „Ha egy amerikai atomerômû sérülne meg, még az elôtt hatályon kívül helyeznének minden tiltó szabályozást, mielôtt az elsô növényt elültethetnénk” – jegyezte meg publikációja végén a NORML társigazgatója. 9

GREENFO

PÉNZT AZ ABLAKON... Évente 75 millió dollárt költ New York a szmókerek vegzálására Sokkolta a közvéleményt a New York-i székhelyű Drug Policy Alliance (Drogpolitika Szövetség) március közepén napvilágot látott jelentése, amely a hangzatos „$75 millió évente” címet viselte. A dokumentum többek között arról számol be, hogy a világváros 1500-2000 dollárt költ egy-egy marihuánával kapcsolatos szabálysértési eljárás lefolytatására. Ötvenezernél is több letartóztatásra került sor marihuánabirtoklásért 2009-ben, ami egyfelôl annyit tesz, hogy minden hetedik delikvenst emiatt bilincselték meg, másfelôl pedig egy egyszerû – és szolid – matematikai számításból kiderül, hogy a költségek végösszege eléri a 75 millió dollárt – alaphangon. A jelentés azonban, csak hogy borzolja a kedélyeket, ennél is tovább megy: megemlíti ugyanis, hogy 1997 és 2010 között a New York-i rendôrség 536 ezer kannabisszal kapcsolatos esetben intézkedett, ez azt jelenti, hogy röpke 13 év alatt sikerült több mint félmillárd dollárt elkölteni jellemzôen csak egyszeri fogyasztók vegzálására. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy New York az 1977es, a marihuána reformjáról szóló törvényben lényegében dekriminalizálta a birtoklást, még rosszabb a helyzet. A jogszabály szerint az elsô két rajtakapás esetén, ha a megtalált mennyiség kevesebb 25 grammnál, nem bûncselekmény, hanem szabálysértés elkövetése miatt indítanak eljárást – magyarán az adatok és a számítások csak a jéghegy csúcsáról adnak képet.

Azon túl, hogy a szövetség felvillantotta a városállam irdatlan és lényegében irracionálisan magas költéseit – hiszen gondoljunk csak bele, tényleg megérhet bárhol a világon néhány gramm fû miatt kétezer dollárt elkölteni az adófizetôk pénzébôl? –, más zavarba ejtô statisztikákat is leközölt. Írtak például arról is, hogy a kormány által megrendelt tanulmányok szerint jellemzôen a fehérek fogyasztanak marihuánát. Ezzel önmagában még nem is lenne gond, viszont azt már nagyon nehéz megállapítani, hogy a

rendôrségi intézkedések csaknem 90 százaléka miért a feketéket vagy a spanyol ajkúakat érinti?! Az elôállítottak hetven százaléka ráadásul 30 év alatti: más szóval egy-egy méregdrága akcióval sikerül az amúgy is egyre nehezebb sorsú belvárosi fiatalság pozitív életkilátásait minimálisra redukálni. A jelentés kapcsán persze jó néhányan felszólaltak: elsôként egy bronxi sajtótájékoztatón a városrész egyik elöljárója fejezte ki aggodalmát: „A bûnügyi nyilvántartás végérvényesen megpecsételi az életüket. Ha megkérdezik tôlük, hogy tartóztatták-e már le ôket, kénytelenek igent mondani.” Hasonlóan gondolkodott a harlemi tanács egyik képviselô asszonya is, ugyanakkor a rendôrség szerint az akciók indokoltak. „Ha úgy gondolják, hogy a törvény nem rendelkezik helyesen, nyújtsanak be petíciót az állami törvényhozó testülethez. A jelenleg hatályos jogszabályok világosan kimondják, hogy ha valakinél marihuánát találunk, akkor le kell tartóztatni” – fogalmazta meg, egyébként szintén jogos gondolatait egy rendôrségi vezetô.

Készülhet a kenderkaja Ausztráliában A legfôbb ausztrál élelmiszer-ellenôrzô szerv márciusban feloldotta a kender eredetû élelmiszerekrôl szóló tilalmat, így ezentúl akár jégkrém, sütemény vagy sör is készülhet a növény részeibôl. Az élelmiszer-biztonsági hivatalra egy ausztrál orvos, Andrew Katelaris gyakorolt nyomást: egyik fô érve az volt, hogy a kendermag sokkal több Omega3 zsírsavat tartalmaz, mint bármi más elérhetô alapanyag. „Bármilyen étel, készüljön szójababból vagy tej-termékbôl, sokkal egészségesebb lesz, ha kendermagot használunk hozzá” – mondta a doktor. Noha a szója számos ételalapanyag népszerû alternatívája lett, Katelaris szerint itt az ideje, hogy felváltsa a kendermag, ami rendkívül gazdag fehérje-, rostés többszörösen telítetlen zsírsav forrás. 10

Mindemellett rengeteg mikrotápanyag is van benne: többek között cink, E-vitamin, magnézium, vas, tiamin, foszfor, kalcium és kálium. A döntés kapcsán csak az ausztrál kormány fejezte ki aggodalmát az újonnan engedélyezett élelmiszer-alapanyag pszichoaktív összetevôje miatt. A hivatal azonban erre reagálva megnyugtató tudományos adatokkal állt elô: tanulmányok is bizonyítják, hogy még senkinek sem volt pozitív a drogtesztje, miután nagyobb mennyiségû kenderolajat vagy kendermagot fogyasztott. Egyéb kutatások pedig azt bizonyítják, hogy az élelmiszeriparban használatos kender THC-szintje olyan alacsony, ami – különösen ételként fogyasztva – nem tud pszichoaktív hatást gyakorolni az emberre. Más szóval a kender ala-

pú élelmiszerek nem tévesztendôk össze azokkal a sütikkel, amiket a növény virágából és leveleibôl készítenek.

GREENFO

KALIFORNIA NEM ADJA FEL A világ első legalizációs népszavazásán tavaly novemberben épp csak egy hajszállal maradtak alul azok a kaliforniaiak, akik támogatták a szabályozott marihuánakereskedelem megteremtését. Éppen ezért érthető, hogy a legalizációért kampányoló szervezetek nem adják fel: 2012-ben, az ismét esedékes elnökválasztással nagyjából egy időben újra a szavazófülkékben dőlhet el a kérdés. A Kannabisz a Politikai Reformokért Koalíció ezúttal szokatlan módon kíván majd támogatást szerezni a 19-es indítványnak, amely megteremtené a kannabiszszármazékok szabályozott piacát: a kampányba igyekszik bevonni a latin-amerikai, valamint afroamerikai egyesületeket is, hiszen függetlenül attól, hogy nem a kisebbség körében a legelterjedtebb a fogyasztás, a hatóságoknak valahogy sikerül mégis ôket megtalálnia. Az együttmûködés érdekében egy bizottságot is létrehoztak már, amelynek tagja Alice Huffman, a Színesbôrûek Elôrehaladásáért Nemzeti Egyesület kaliforniai igazgatója, Antonio Gonzales, a Latin Szavazók Ligájának alapítója és Dan Rush, az Egyesült Élelmiszer-ipari- és Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének titkára. Mellettük helyet kaptak még olyanok is, akik nagyban segítették a 19-es indítvány elôkészítését és kampányát. „Szervezetünk célja, hogy tanuljunk a tavalyi hibáinkból, és gyôzelmet arassunk 2012-ben. Bôvíteni fogjuk a koalíciót, ezzel együtt pedig új forrásokat is igyekszünk bevonni a kampányba, amelyet számos közvélemény-kutatással is ki sze-

retnénk egészíteni, hogy tudjuk, milyen elképzelések mentén dolgozzuk ki az új kezdeményezést” – mondta a Los Angeles Timesnak a Kannabisz Koalíció egyik vezetôje, Dale Sky Jones. A 19-es indítvány novemberben 46-54 százalékos arányban elbukott, de felhívta a világsajtó figyelmét, és élénk vitákat generált az ország kábítószer-politikáját illetôen. A közvélemény-kutatások most azt mutatják, hogy az egész országban nô a marihuána legalizációjának támogatottsága, egy másik felmérés üzenete pedig a legalizációs szervezetek számára, hogy jobb eredményt érhettek volna el, ha több pénzt fektetnek a bizonytalan szavazók meggyôzésébe. Számos aktivista biztos abban, hogy a választások évében, amikor a liberális szellemiségûek jellemzôen aktívabbak, nagyobb összeget és szélesebb körû támogatottságot tudnak szerezni, akár még ugyanennek az indítványnak is, változtatások nélkül. A kezdeményezés, amely végül eljutott a népszavazásig, egy oaklandi orvosi marihuána vállalkozó, Richard Lee fejébôl pattant ki – annak idején saját tôkéjébôl finanszírozta az elsô aláírásgyûjtéseket.

Lee egyedülálló fellépése eleinte arra késztetett néhány drogpolitikai reformaktivistát, hogy távol tartsák magukat tôle, de mivel a kezdeményezés végül országos diskurzust indított, nem hogy közelebb kerültek hozzá, hanem be is fogadták ôt. Ezzel együtt is úgy nyilatkozott, hogy a színfalak mögött marad mindvégig. A 19-es indítvány egyébként – innen, a világ másik felérôl nézve kissé meglepô módon – épp a medikál marihuána üzletág képviselôiben váltotta ki a legnagyobb ellenszenvet: attól tartottak ugyanis, hogy a legalizációval elveszíthetik jövedelmezô vállalkozásaikat. Emiatt a koalíció ezúttal nagyobb energiát fektet abba is, hogy megbeszélje velük a vitatott pontokat. Az új kampány során számos konferenciát és nyilvános beszélgetést is szerveznek, hamarosan pedig egy saját website-ot is indítanak. „Sokak számára egy valószínûtlen álom volt a kezdeményezésünk 2010-ben, de most azon vagyunk, hogy jövôre ez az álom tényleg valóra váljon. Szükségünk van minden támogatónk ötleteire, elkötelezettségére” – nyilatkozta Jones.

Ausztrál NORMLizáció Akit a kannabisz a THC-tartalmon túl is érdekel, és vigyázó szemeit az ország határain túlra is vetette már, az alighanem találkozott a talán legrégebbi legalizátor nonprofit szervezet, a NORML nevével. A washingtoni székhelyû szervezetet 1970-ben alapították, nagyjából egy idôben azzal, hogy Nixon elnök meghirdette a drogellenes háborút, amelyben a marihuána kiemelt szerepet kapott. A NORML válaszul kultuszfilmet csinált az 1930-as évek elrettentô mozijából, a Reefer Madnessbôl, ezzel nevetségessé téve a kormány fûellenes hajtóvadászata mögött álló érveket. Szóval bevállalós srácokkal van dolgunk, akik mind a mai napig az egyik legmeghatározóbb legalizációpárti szervezetként mûködnek az USA-ban. NORMLék idén újabb nagy dobásra szánták el magukat: ismervén, hogy a közel 25 milliós Ausztrália 14 év fölötti lakosságának harmada kipróbálta már a kannabiszt, gondoltak egyet, és megjelentették a kontinens elsô kenderkultúra-magazinját a fantáziadús NORML Australia néven. Az elsô szám elsôsorban medikáltémákkal és a növényre irányuló ausztrál törvényekkel foglalkozik, egyelôre mindössze 20 oldalon, cserébe viszont ingyen elérhetô neten is az Issuu online magazin megosztó oldalán (http://www.issuu.com/normlaustralia/ docs/norml_magazine_1st_online_edition).

DROGLORDOK APOTEÓZISA Nem vevők a változásra A Pink Floydtól a Falat látta mindenki, ugye? Van benne az a csúcsponti katatón megőrülés, talán épp a címadó dalnál, sokkol, amikor arc nélküli emberek gördülnek le a futószalagról… Csak hogy mindenki értse a hasonlatot: ilyesmi képet festettek azok a diplomaták is, akiket tömött sorokban ontott magából a magasvasút mozgólépcsője a Bécsi Nemzetközi Központ (VIT) főbejárata elé március 21-én délelőtt. Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának éves ülésére érkező delegáltakat még az sem hatotta meg, hogy velük szemben a világ droglordjai ünnepelték a nemzetközi kábítószer-tilalom fennállásának ötvenedik évfordulóját – nekik legalább volt okuk rá… CK 2011/2. április

Magától értetôdô volt, hogy ha valakik, akkor a globális kábítószer-kereskedelemben érdekeltek tiszteletüket teszik egy ilyen magas rangú konferencián. Végtére is ôk azok, akik a legtöbbet profitálnak abból, hogy az ENSZ Kábítószerügyi Irodájának fejesei még mindig vakon hisznek abban, hogy a drogmentes világ megvalósítható – ha nem tíz, akkor ötven, ha nem ötven, akkor száz év múlva, majd egyszer. Köszönet jár érte, nemde? Addig ugyanis zsíros milliók dagaszthatják a bukszákat, a pénzbôl telik fegyverekre, terrorizmusra, még jobban mûködô infrastruktúrára, no meg palotára Velencében egy orosz heroin kereskedô anyukájának, aki – mint az a TASZ blogján a konferencia elôtt néhány nappal közzétett videoüzenetbôl kiderült – egyébként nagyon rokonszenves asszony. Akárhogyan is, de annak azért érezhetôen volt némi pikantériája, hogy az ötnapos tanácskozásra érkezôk ügyet sem vetettek az ENSZ Kábítószer Egyezményének ötvenéves fennállását énekelve ünneplô, bankókat lobogtató droglordokra – még ha kamu is volt

az egész. Merthogy ezt a kedves, ám annál mélyebb mondanivalóval bíró kis színjátékot a Társaság a Szabadságjogokért hozta össze a TÁP Színházzal közösen, tegyük hozzá: egy nemzetközi konferencia nyitónapjára. A VIT robusztus épületei két órán keresztül nyelték magukba a diplomatákat, delegáltakat, minisztereket és magas rangú kormánytisztviselôket a világ minden tájáról. Hogy odabent mi történt, azt nem láthattuk (a TASZ honlapján lapunk megjelenésekor már minden bizonnyal elérhetôk a belsô felvételekbôl készült videoriportok), de engedtessék most meg egy aprócska csúsztatás, egy szürreális kép formájában: képzeljük el, amint ezek a jól öltözött tisztségviselôk bevonulnak egy szolidan, ám azért méltóságteljesen berendezett terembe, aminek a közepén ott várja ôket egy nagy, nagyon nagy, óriási, talán több tonnás gittmonstrum. Körbeülik, rágcsálják néhány napig, aztán hazamennek. A konferenciáról kiadott sajtóközlemények ismeretében nem történhetett sokkal több – legfeljebb annyi, hogy a TÁP Színház színészei által eljátszott droglordok a valóságban újabb milliókkal gazdagodtak; a szerencsésebbek persze, másoknak a feje hullott. De ne rohanjunk ennyire elôre!

„One love, one druuuug…” „Let’s get together and feel all right!” – a színészek már bôven dalra fakadtak, épp Bob Marley egyik klasszikusának átiratát énekelték a delegáltaknak hangos „Thank you for the money you make us!” bekiabálások közepette, amikor az addigra szép számmal megjelent újságírók gyûrûjében kezdetét vette a (szintén) nemzetközi sajtótájékoztató. Csak hogy legyen is mihez kötni a valamit. Dénes Balázs rövid felvezetôjében elôbb felhívta a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy az „ünnepelt” egyezmény érdekes módon csak azokat a szereket tiltja, amelyeket tradicionálisan nem az európaiak használnak, majd kiemelte, hogy a nemkormányzati szervezetek gyakorlatilag világszerte egyetértenek abban, hogy a tiltó drogpolitika megbukott, a kábítószer-probléma merôben új megközelítésére lenne szükség. Több száz civil szervezet írta alá az errôl szóló deklarációt, amire még sem a kormányok, sem az ENSZ nem reagált. A globális tiltás, a büntetô drogtörvények vezetnek odáig, hogy világszerte terjed a HIV, hogy az igazságszolgáltatás rendszere rogyadozik. Csorbulnak az emberi jogok, mindinkább több az erôszak, és nem utolsósorban az illegális piac már-már felfoghatatlan méreteket ölt: becslések szerint 400 milliárd dolláros forgalmat bonyolít évente. Ez a pénz nemzetközi bûnszervezeteket tesz gazdaggá, amelyek terrorizmust és egyéb bûncselekményeket finanszíroznak – fogalmazott a TASZ elnöke, hozzátéve, hogy a globális tilalom legnagyobb gondja az, hogy egész egyszerûen nem mûködik. – Ötven éve kevesebben használtak drogokat, amik közel sem voltak olyan erôsek, mint ma. Hiába ül itt össze évrôl évre

az ENSZ, úgy tûnik, hogy odabent egyre távolabb kerülnek az utca valóságától – mondta végül, majd átadta a szót Allan Clearnek, a New York-i székhelyû Harm Reduction Coalition (Ártalomcsökkentô Koalíció) igazgatójának. Persze az ôszes, ám mégis laza amerikai sem tudott sok újat vagy olyasmit mondani, amivel ne lennénk mindannyian (megkockáztatom, hogy még az ENSZ-en belül is) tisztában. A nemzetközi egyezményekre visszavezethetô drogellenes háború a világ polgárai ellen fordult, miközben az elmúlt negyven évben nem született egyetlen ôszinte elemzés sem ezek hatásairól és eredményeirôl. Nem állítom, hogy a megoldás könnyû, és abban sem vagyok biztos, hogy a legalizáció megoldaná ezeket a problémákat. Be kell azonban látni, hogy ami most van, az egyértelmûen nem mûködik – figyelmeztetett Clear aki nem felejtette el megemlíteni azt az összefüggést sem, hogy míg az USA-ban landoló drog legnagyobb része Mexikóból érkezik, addig – micsoda véletlen – a legtöbb fegyvert sikerül épp a déli szomszédba exportálni. Az utána következô angol úr, Max Roswell, az International Network of People who Use Drugs (Kábítószer-fogyasztók Nemzetközi Hálózata) képviseletében már nem is tudta végigmondani mantráját, miszerint a droghasználók problémáit közegészségügyi, emberi jogi szempontból lenne célszerû megközelíteni. Valahol annál a résznél tartott, hogy az ENSZ elhibázta a drogpolitikát, amikor egy jellemzôen mexikói külsejû, minden hájjal megkent drogbáró (vagy legalábbis annak látszó kreol bôrû férfi) vágott a szavába: Megállítanálak, ne haragudj! – kezdte a színjátékot. – A tiltás tök jó, hát ebbôl van pénzem! Ne hallgassatok erre a junkie-ra – fordult az újságírók felé mímelt mexikói-amerikai akcentussal, majd magával ragadta Roswellt. Tavaly december óta ismerjük a mexikói kartellvezérek módszereit (CK 2010/6): az angolnak nem sok esélye maradhatott az egy darabban életben maradásra. Az intermezzót keserédes nevetéssel honorálták az újságírók, majd végül Anita Krug, a Kanadában megalapított Youth R.I.S.E. nemzetközi ártalomcsökkentô szervezet koordinátora kapott szót, hogy elmondja: az egyik legnagyobb gond a büntetôjogi hozzáállással szerintük az, hogy a fiatalok, akik kábítószereket használnak, sokszor nem mernek segítséget kérni. Minden fiatal hozzáfér a drogokhoz, ettôl semmilyen büntetés kilátásba helyezése nem riasztja el ôket. Attól viszont igen, hogy segítséget kérjenek. Mi is azért kampányolunk, hogy nemet mondjanak a kábítószerekre, de látjuk azt is, hogy világszerte már milliónyi fiatal mondott igent – mondta az amúgy ausztrál származású, de Svédországban élô koordinátor. Ezzel a sajtótájékoztató és vele együtt a performansz véget ért. A TASZ és a TÁP Színház tagjai csendben felcsavarták az „In prohibition we trust”

(Tiltás, amiben hiszünk – az amerikai dolláron található „In God we trust” felirat fricskája – A Szerk.) és a „We don’t ask your kid for ID” (Nem kérünk személyit a gyerekeidtôl) feliratú molinókat, a delegáltak pedig odabent szép lassan nekiláttak a gittnek a munkának.

Nem jó, de marad a régi Márciusban annyi esemény sokkolta a világot (gondoljunk csak Japánra és Líbiára), hogy jóformán sem hírérték, sem befogadói kapacitás, így aztán szinte sajtófelület sem maradt a bécsi konferenciának. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy – ötven éves évforduló ide, taszos, tápszínházas csinnadratta oda – lényegében említésre méltó fejlemények nélkül zárult a tanácskozás. Yuri Fedotov, a Kábítószerügyi Iroda vezetôje is csak annyit mondott nyitóbeszédében, hogy „sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy újítsa meg az egyezményt”, de annak alapvetései – dacára a kritikus hangoknak – mindmáig helytállóak. Igaz ugyan, hogy évek óta szignifikánsan nô az elôállított kokain és a heroin mennyisége, ezt problémát azonban Fedotov szerint az illegális koka-, valamint ópiumtermesztés felszámolásával kellene végre egyszer

CK 2011/2. április

és mindenkorra megoldani. A drogcár beszélt a fogyasztói oldalról is: mint mondta, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a keresletcsökkentésre. Meg kell húznunk a határvonalat a bûnözôk, a drogkereskedôk és áldozataik, a drogfogyasztók között; a függôségre betegségként, nem pedig bûnként kell tekinteni – fogalmazott Fedotov, aki ezzel a kijelentésével gyakorlatilag le is tudta az egyetlen elôremutató gondolatot. Hasonlóan a civilekhez ô is belátta, hogy az illegális drogkereskedelem egyre több erôszakhoz vezet világszerte, miközben (óvatosabb) becslései szerint a globális drogpiac 320 milliárdos forgalmat bonyolít évente. Mindezen gondok felszámolására azonban csak általános lózungok hangzottak el: a kereslet- és a kínálatcsökkentés egymást segítve kell megvalósuljon, sürgette a nemzetközi fellépést, és végül szükség van széles körû analízisekre és kutatásokra, amelyekbôl jobban megérthetô maga a drogjelenség.

Vargabetűk, margóra Egyesek szerint évrôl évre kisebb jelentôséggel bír, hogy mi történik a kábítószerügyi konferencián. Joep Oomen, az ENCOD (Európai Koalíció az Igazságos és Hatékony Drogpolitikáért) vezetôje a tanácskozás után megjelent összefoglalójában úgy fogalmazott, hogy a „CND-találkozók önmagukban csak végtelen ismétlései ugyanazoknak a mantráknak”. Ami lénye-

ges szerinte, hogy a nem kormányzati szervezetek egyre erôteljesebben tudnak megjelenni a konferencia kísérô rendezvényein, ezáltal pedig hatást gyakorolhatnak a közvéleményre. Ugyanakkor a civilek nagy része még mindig csak a megfigyelô szerepét tölti be – vélekedett Allan Clear, akit a sajtótájékoztató után sikerült külön is tollvégre kapnunk. Nem kapnak szót azok, akiket a drogtörvények a leginkább érintenek. A CND-hez hasonló események egyáltalán nem a tudományon alapulnak, hanem a moralitáson és a célszerûségen – mondta az Ártalomcsökkentô Koalíció igazgatója, aki szerint a politikusokból alapvetôen hiányzik a bátorság, hogy változtassanak; mi több, az erôs lobbi miatt például a gyógyszeripar, a fegyvergyárak felôl nem is érné meg nekik. Ismét eljutottunk tehát arra a pontra, amit tavaly októberben Bayer István gyógyszerészprofesszor segítségével egyszer már megfogalmaztunk: a konvenciók felülvizsgálata a világ lakosságán kívül senkinek, de leginkább a döntéshozóknak nem érdeke. Messze elrugaszkodva a mindennapi valóságtól pöffeszkednek droglordok az egyik, drogcárok a másik oldalon, és makacsul hisznek saját felsôbbrendûségükben, miközben elutasítják azt az alapvetô igazságot, hogy mindennemû létezés a szimbiózisban keresi önmaga szabadságát. Benke Hunor

CIVIL

Tűkön táncol Még mindig kérdés a hogyan tovább?

Egyelőre több a nem, mint az igen, nagyobb a bizonytalanság, mint valaha, és miközben a hazai kábítószer-problémával foglalkozó szakmai civil szervezetek leginkább csak a saját túlélésükre tudnak koncentrálni, az utcán tucatjával jelennek meg olyan szerek, amelyekkel az általános érvényű tiltó drogpolitika, valamint annak lassan működő mechanizmusai képtelenek bármit is kezdeni. Persze valahol, egy eldugott minisztériumi szobában talán már keverik az Új Drogstratégia nevű, ideológiailag lepárolt főzetet, amitől egy csapásra megtisztul mindenki, ám félő, hogy mire elkészül, túlburjánzanak a kérdőjelek. Ahogy telnek a hónapok, egyre aggasztóbb a szakma számára, hogy az új Drogstratégiáról azonkívül, hogy szükség van rá, semmit sem tudni. No nem mintha a dokumentum lenne maga a megváltó, de az utóbbi tíz évben arra volt berendezkedve a civil társadalomnak ez a szegmense, hogy a benne foglaltak alapján tervezhetik a mûködésüket: elég, ha csak arra gondolunk, hogy a stratégiához kapcsolt cselekvési terv szerint írták ki a pályázatokat. Lévén hogy tavaly decemberben a kormány vállalhatatlannak minôsítette a 2009. év végén elfogadott stratégiát, abba felesleges is belemennünk, hogy egy év alatt ahhoz sem készült cselekvési terv.

Hanem ami ennél sokkal lényegesebb, az maga a kérdés, ami február 24-én egy országos konferencia címéül is szolgált: „Hogyan tovább, drogpolitika?” A kormányzat prominensei által üres frázisokkal „telespamelt” szakmai fórumról annak idején beszámoltunk honlapunkon, mint ahogyan arról a – kissé ironikus – fordulatról is írtunk, hogy a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságba (KKB) újra megválasztották, ráadásul elsöprô többséggel, a négy szakmai ernyôszervezet képviselôit, akik decemberben, a „vállalhatatlan” kijelentést követôen kivonultak a grémium ülésérôl. Mindezek után kíváncsiak voltunk, vajon hogyan lesznek képesek együttmûködni a bizott-

sággal, mi várhat ebben az évben a civil szervezetekre, és egyáltalán: történt-e valami elôrelépés Drogstratégia-ügyben? Hosszas beszélgetésbe bonyolódtunk hát Gondi Jánossal (Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentô Szervezetek Szövetsége), Sárosi Péterrel (Ártalomcsökkentôk Szövetsége), Szemelyácz Jánossal (Magyar Addiktológiai Társaság) és Topolánszky Ákossal (Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége).

Új stratégia még sehol, de együtt a szakma Az már a március 3-i szavazáson kiderült, amikor is újraválasztották a KKB civil delegáltjait, hogy a szakma egységesen kiáll

az áthúzott stratégia mellett. Hiába nyomultak a szcientológus egyházhoz ilyenolyan módon kötôdô szervezetek, hogy mandátumot szerezzenek, és ezáltal beleszóljanak a drogpolitika alakulásába, az ô voksaikat leszámítva a korábbi delegáltak csaknem 90 százalékos szavazattöbbséggel nyertek újra bizalmat. A december óta történt eseményeknek legalább van egy pozitív hozadékuk: szorosabbra fûzte a szálakat a szakmán belül. Létrehoztunk például egy e-mail listát, a KKB-választás óta azon folytatjuk a diskurzust – kezdte a beszélgetést Sárosi. – Remélem, mostanra a kormányzat számára is kiderült, hogy nem egy szûk „liberalizációs holdudvarral” állnak szemben, hiszen négyünk mögött ott az egész szakma, ahol mindenki egyetért abban, hogy nincs szükség új stratégiára. Mindenesetre most, amikor az alkotmányt akarják átírni, nem hiszem, hogy a Drogstratégia a legfontosabb, véleményem szerint sokkal súlyosabb dolgok történnek körülöttünk – tette hozzá. Mindezt alátámasztja az is, hogy mint kiderült, még egyiküknek sincs információja arról, mikor ülésezik legközelebb a KKB. Van ugyan egy éves terv, amin egy április 14-i dátum szerepel, de errôl illene lassan megkapnunk a hivatalos tájékoztatást is – fogalmazott Gondi. Nem meglepô tehát, hogy az új stratégiát illetôen sem látszik semmi körvonalazódni, legalábbis a civil szféra egyelôre nem tud róla. Ez több szempontból is bajos, hiszen annyit még Téglásy Kristóf is elmondott a február 24-i konferencián, hogy az új dokumentumot széles körû szakmai, illetve társadalmi vitára bocsátják. Igaz ugyan, hozzátette, hogy elôtte egy szûkebb kör, amelynek tagjait nem kívánta megnevezni, kidolgoz egy amolyan bétaverziót. Érthetetlen számunkra ez a titkolózás. Miért félnek megnevezni olyan jó szakembereket, akik képesek hozzátenni az elôzôhöz? – kapcsolódott a beszélgetésbe Szemelyácz János. – Mielôtt az elôzô stratégiából akár egy betû is papírra került volna, civil és nem civil szakemberek, összeültünk egy egynapos tanácskozásra, hogy megfogalmazzuk az alapvetô irányokat. Azt gondolom, hogy ha most egy még jobb stratégiát szeretnének írni, a szakmával közösen, akkor már régen el kellett volna kezdeni az egyeztetést. Negyedév telt el, szerintem ezzel borult a

rózsaszín kép a nagy nemzeti stratégiáról. Nem látunk elôre túl sokáig, csak addig, amíg a jelenlegi pályázatok futnak: ez nagyjából idén június. Nincs hír, nincs hivatalos információ arról, hogy lesznek-e új pályázatok, azokat mi alapján írják ki. Nagy a bizonytalanság – tette hozzá Gondi. Topolánszky Ákos mindehhez annyit fûzött, hogy a drogügyekkel szakpolitikának, nem pedig a „politikai” politikának kéne foglalkoznia, mint ahogyan az most látszik. – Az a helyzet, amibe a drogpolitika került, mindent alulír, nem pedig felül. Ha valamit el szeretnénk érni, akkor ahhoz elsôsorban pénz kell. Egy dokumentumot meg lehet alkotni viszonylag kis összegbôl, a megvalósítása már sokkal nehézkesebb. Hiába akarnak új stratégiát írni, a társadalmi valóság tényleges befolyásolásához komoly forrásokra is szükség van, különben a stratégia papír marad. Zûrzavar és káosz van, mert senki sem tudja, hogy mi lesz – vette át a szót Sárosi. – Lényegében a módszeres szétrombolása folyik annak a munkának, amit az NDI (Nemzeti Drogmegelôzési Intézet) folytatott hosszú éveken keresztül például a Kábítószer Egyeztetô Fórumok létrehozásával, amiket ugyan mi is kriti-

záltunk néha, mert sokszor nem szakmai alapon nyilvánultak meg. Ez most elemeire fog széthullani – vázolt fel egy nem túl biztató jövôképet. Nem elég ugyanis, hogy jelenleg nincs érvényben lévô Drogstratégia – bár Szemelyácz úgy véli, mindaddig, amíg az újat nem alkotják meg és fogadják el, a régi van érvényben, és információi szerint a pályázatokat is annak alapján fogják kiírni áprilisban –, a szakmának komoly költségvetési elvonásokkal is szembe kell néznie. A hivatalos költségvetési forrás reálértéken pont a fele a tavalyinak – mondta Topolánszky, hozzátéve, hogy az intézmények nem ebbôl tartják fent magukat, így az ellátórendszer egyelôre nincs veszélyben. – Az elvonások elsôsorban a prevenciós, az alacsony küszöbû és a járóbeteg-ellátással foglalkozó szervezeteket érintik. A helyi közösségekben nincs már semmi pénz, ami azért aggasztó, mert helyben, ahol a drogprobléma megjelenik, lehetne és kellene a leginkább cselekedni.

Az utca megoldást sürget Helyi szinten pedig lenne mihez kezdeni, sôt! Mi sem mutatja jobban, hogy az

CK 2011/2. április

CIVIL

egész drogszakmának és vele együtt a drogpolitikának egy merôben új jelenségre kell mihamarabb hathatós választ találnia, minthogy szintén februárban sor került az elsô „Designer Drogok” konferenciára is. Amíg ugyanis a legfelsôbb körök azzal vannak elfoglalva, hogy – talán tényleg csak ideológiai indokok miatt – új alapelveket fogalmazzanak meg, addig kint az utcán tucatjával jelennek meg az újabb és újabb szerek, amelyek legnagyobb veszélye, hogy szinte teljes mértékben ismeretlenek az élettani hatásaik. A designer drogokkal ma már az ellátórendszer is rendszeresen találkozik, azonban az ellátás akadozik, és kritikusan alacsony mértékû azok között, akiknek szükségük lenne rá. Beszélgetôpartnereink abban egyetértenek, hogy a korábbi mechanizmusok, így például a tiltólistára vétel ezeknek a szereknek az esetében sem jelenthet tökéletes megoldást, de ettôl függetlenül vannak büntetôjogi eszközök, amelyekkel fel lehetne lépni a „legális” kereskedelmük ellen. A rendôrség már most is fel tudna lépni, egyes árusok ellen. Ne mondja senki, hogy fürdôsóként el lehet adni valamit, ami valójában nem az! Innentôl kezdve pedig gazdasági bûncselekményrôl beszélünk – mondta Sárosi. – Persze azt is be kéne látni, hogy maga a tilalom generálja ezeket a szereket: ha annak ide-

jén nem rogyasztották volna meg az ecstasypiacot, akkor most nem tartanánk ott, hogy évente 20-30 új szer jelenik meg, amiket már nem lehet egyszerûen betiltani, még akkor sem, ha szercsaládonként sikerülne ezt elérni. A döntéshozóknak szembe kéne nézniük azzal a ténnyel, hogy igenis van egy piaci kereslet ezekre a drogokra, ami a tiltás hatására nem fog elmúlni, hanem utat talál magának más irányba. Mostanra a bûnözôk is rájöttek, hogy minek is árulnának tiltott szereket, ha az újak esetében nem hogy vádat nem emelnek ellenük, de még az ügyészség is viszszaadja nekik az esetleg lefoglalt anyagot. Kijött a dugó a palackból, amit viszszadugni már nem lehet – reagált Sárosi szavaira Szemelyácz. – Korábban az elterelésekben részt vevôk 90 százaléka került be kannabisz miatt, amióta az új szerek megjelentek, ez az arány csaknem százszázalékos. Nemrég röhögve mesélte az egyik páciens, hogy a bulin mindenki be volt mefedronozva, és csak az a néhány szerencsétlen jár most elterelésre, aki szívott egy kis füvet is. Történik mindez annak ellenére, hogy néhány új drog iszonyatos rombolást végez hetek alatt. Tömegével érkeznek hozzánk ilyen problémával, egyre többen intravénás használók is, és csak hihetetlen határidôvel tudjuk ôket fogadni.

A megoldást persze egyelôre nem látja senki – nem is láthatják, hiszen jelenleg épp tûzoltás folyik, mindössze arra marad energia, hogy az újonnan érkezôknek valamiféle segítséget nyújtsanak, miközben az erôforrások nagy részét – a cikk elsô felében taglaltak miatt – a túlélésért folytatott harc viszi el. Szakmai diskurzust kéne folytatni, és a helyszínen megoldást találni ezekre a problémákra. Mostanság épp erre nincs lehetôség. A szercsaládonként történô szabályozással hatékonyabban lehetne a listára vételt kezelni, de ez a fogyasztással kapcsolatos gondokat nem oldja meg. Rövid, de emberséges btk.-ra, nem pedig végtelen listákra lenne szükség – jegyezte meg Topolánszky Ákos. A preventív tevékenység felerôsítése azonban rengeteg idôt vesz el, pláne, mire jelentkeznek a hatásai – fûzte hozzá véleményét Szemelyácz. Mindezt Gondi János már csak annyival egészítette ki, hogy az általa képviselt MADÁSZSZ-nak 27 tagszervezete van, amelyek sokféleképpen vélekednek, de jelenleg nincs lehetôségük érdemben megoldást találni a problémára. Egyelôre tehát úgy tûnik, hogy tûkön táncol a lufi, amit a kormányzat tavaly év végén kezdett fújni azzal, hogy áthúzta a drogstratégiát. Azóta csak a feszültség nô Benke Hunor benne…

CK 2011/2. รกprilis

ALPESI NYUGALOM A kecske és a káposzta esete Ausztriában Van abban az utolsó jobb kanyarban valami meglepően bizarr és ironikus fordulat, vagy amikor leparkolsz a „Bushmobil” mellé Bécs egyik külvárosában, legkésőbb akkortájt azért kezd feltörni a tudatalattidból az a tipikus „Gorenje-életérzés”, hogy már a huszonkettedik évet tapossuk, a fenébe is, és még mindig át kell járni, meg lehetőleg ott maradni egy kicsit, mert Hegyeshalom innenső oldala bizonyos szempontból csak egy vacak, utángyártott alkatrészhez hasonlatos. Pedig jóformán szinte fékezni sem kell a határon, az út valahogy mégis keskenyebb lesz… Néhány hete már polémia tárgya volt itt a szerkesztôségben, hogy két szomszédos és meglehetôsen kicsi ország között, amelyek történelme évszázadokon keresztül fonódott össze, és amelyek között szabadon lehet oda-vissza mászkálni, ráadásul a fôvárosaik is csak bô kétórányi autóútra vannak egymástól, hogyan tátonghat akkora szakadék, hogy az egyikben néhány prominens lassan már azt is bilincsbe verné, akinek csak eszébe jut a marihuána, míg a másikban alig több mint tíz év leforgása alatt sikerült egy több tízmillió eurós piacot teremteni a hallgatólagos beleegyezésbôl anélkül, hogy bárkinek bármi baja esett volna?

Ausztria egy tradicionálisan konzervatív berendezkedésû ország. Mégis, ma már mi sem természetesebb annál, hogy a negyvenes, jól szituált apuka a húszas éveiben járó egyetemista fiával besétál egy kertészeti szaküzletbe, ahol megveszik az otthoni termesztéshez szükséges berendezéseket, csevegnek egy jót az eladóval, majd hazaindulnak, és a világon senki nem szól rájuk. Pedig odahaza nagy valószínûséggel kendermagot vetnek majd a cserépbe, sôt amint a növény kivirágzik, leszüretelik, és elszívják a termést. Vagy ételt készítenek belôle. Vagy csinálnak vele bármit, egyetlen dolgot kivéve: nem fogják eladni – minek is tennék, hiszen a szomszéd, a barát, az ismerôs, akárki ugyanúgy megteheti mindezt. Tévedés ne essék: sógoréknál a kannabiszt éppúgy tiltja a törvény, mint itthon. Csak a felfogás, a szemlélet különbözik.

A ropogós wiener schnitzelek mögött virágzó osztrák kenderkultúrába az egyik legnagyobb ausztriai grow-shopban nyertünk betekintést. Stefan Volynyec (Stivi) tulajdonos és egy magyar kollégája felvilágosított minket, hogy a jelenlegi helyzet, bár jogilag kissé körmönfont, lényegében egyszerû, mint az egyszeregy; de legalábbis több múlik a tolerancián és az egymásra való odafigyelésen, mint a törvényeken. A kannabiszfogyasztás és -termesztés megítélése tartományonként különbözik, noha a törvények az egész országra vonatkoznak. Vannak például olyan bécsi klubok, ahol a tulajdonosok nem csinálnak nagy ügyet abból, ha néhányan rágyújtanak egy vicces cigire, ezzel tisztában vannak a hatóságok is, és ôk sem lépnek közbe, amíg nincs belôle, miatta probléma – ilyen pedig a kender

természetébôl adódóan aligha fordul elô. Ugyanakkor Karintiában sokkal szigorúbban lépnek fel az egyszeri fogyasztóval szemben is – a déli tartományban akár börtönbüntetést is kiszabhatnak, ha illegális füstölésen kapnak valakit, bár informátoraink szerint ez csak szélsôséges esetekben jellemzô. Nemrégiben ugyanis változott a hatósági eljárás menete: míg néhány évvel ezelôtt minden delikvens abból az alapállásból indult, hogy a nála talált mennyiségtôl függetlenül egyben díler is, addig ma már a rendôrségnek és az ügyészségnek kell ezt bebizonyítania. Márpedig, ha ez nem sikerül, és valóban olyasvalaki kerül kézre, aki csak saját használatra termeszt vagy birtokol marihuánát, az eljárást rendszerint megszüntetik. Többnyire ennek köszönhetô, hogy az osztrák szmókerek többsége mostanra rájött: minden tekintetben jobban jár, ha saját magának megveszi a kellékeket, elülteti a növényt, és szó szerint élvezi munkája gyümölcsét. Ezzel a szemlélettel ugyanis sok más ember, sôt végsô soron maga az állam is jól jár. Stivi becslése szerint az egész országban nagyjából 2-300 embernek ad munkát ez az iparág, amelynek éves forgalmát ötven és százmillió euro közé saccolta. Mindez csupán egy bô másfél évtizedes folyamat eredménye, azzal együtt, hogy az amúgy tiltó törvények 1997 óta jottányit sem változtak. Tipikusan osztrák vonásról beszélhetünk: van egy törvény, azon egy kiskapu, ami lehetôséget ad a törvényhozóknak, hogy ha akarnak, akkor keményebben is felléphessenek. Ezt azonban nem

teszik addig, amíg egy-egy grow-shop nem kezd látványosan túlnôni az egyszeri fogyasztókon. Ha egy kis grow-shop nem kelt feltûnést, nem okoz problémát a környezetében, akkor nem lépnek fel ellene. Ha ellenben olyan a járkálás körülötte, hogy az szemet szúr bárkinek, azonnal közbeavatkoznak – magyarázta Stivi. De hogy is néz ki ez a deklaráltan kiskapus törvény, amely nem csupán a magkereskedelmet, hanem a palánták (klónok) forgalmazását is lehetôvé teszi? Nos, egyfelôl a drogtörvény nem rendelkezik a magokról, hiszen azokban nincs pszichoaktív hatóanyag. Másfelôl viszont a mezôgazdasági törvény szabályozza,

szik, hogy nem akarod levirágoztatni és elszívni – tette hozzá Stivi magyar munkatársa. Idôközben elôkerült a bolt két katalógusa: az egyikben a termesztéshez szükséges eszközök és azok részletes leírásai szerepeltek, míg a másikban csak néhány szerény, szûkszavú lista állt a magokról. Mint kiderült, ez egy apró, ám annál lényegesebb gesztus a „ne szúrj szemet, és békén hagyunk” politika irányába. Stivi elmesélt egy rövid történetet arról, hogy a 90-es évek végén az egyik grow-shop kiadott egy leginkább ipari kenderrel foglalkozó magazint, amit még a mezôgazdasági minisztérium is

úgy látszik, tizenegypár év alatt a grow-shopoknak, a fogyasztóknak, a hatóságoknak és a politikacsinálóknak is sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a törvénnyel hogy mely magokat lehet elültetni – a kendermag (az iparit kivéve) nem szerepel a listán. Ebbôl kifolyólag a magokat el lehet adni szuvenírként, dísztárgyként, csecsebecseként, csupán kendermagként nem. A klónok esetében is hasonló a helyzet: mindaddig legálisan lehet ôket növeszteni, amíg nincs az a célja velük a hobbikertészeknek, hogy kannabiszt állítsanak elô belôlük. Ha folyamatosan 18 órás fény alatt tartod a növényed, akár évekig is növesztheted a szobádban, mivel egyértelmûen lát-

támogatott. Egy alkalommal azonban a szerkesztôk túl messzire mentek: megjelentették az egyik holland magnemesítô cég duplaoldalas hirdetését, amely nem csupán a náluk kapható magokat tartalmazta, hanem részletesen leírta azt is, hogy az adott fajtákat miként kell megtermeszteni. Megjelenés után nem sokkal kivonult a hatóság, és az összes, boltban fellelhetô magot és palántát elkobozta, a céget pedig nagyságrendileg húszezer euróra büntette – fejezte be a történetet Stivi.

CK 2011/2. április

Akárhogyan is, de úgy látszik, hogy az azóta eltelt tizenegypár év alatt a growshopoknak, a fogyasztóknak, a hatóságoknak és a politikacsinálóknak is sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a törvénynyel. S mivel mindez itt történt a szomszédban, nem meglepô, hogy Magyarországról is sokan járnak át Stiviék boltjába: munkatársa szerint minden tizedik vevôjük magyar, jellemzôen kis tételben vásárolnak, vagyis pontosan ahhoz a réteghez tartoznak, akik a legkevésbé sem akarnak törvényt sérteni, csupán maguknak megtermesztik a növényt, édeskés virágát pedig csendben, békében elszívják odahaza. Persze felmerül a kérdés, hogy miért is kell nekik átjárkálniuk, mint annak idején, egy generációval feljebb, a hûtôszekrényért? Magyaroktól hallottam, akik itt voltak, hogy a pesti boltból kijövet a rendôrök hazakövették ôket, és megvolt belôle a balhé. Ilyesmi itt még soha nem fordult elô – hallhattuk a választ. A dolog pikantériája, hogy még csak nem is holmi suhancokról van szó – no nem azért, mert ôket jobban kellene vegzálni rekreációs szokásaik miatt. A Bécs melletti üzlet vásárlóközönsége ugyanis jellemzôen a 25–45 év közötti, jól láthatóan stabil egzisztenciával rendelkezô,

felnôtt, családos emberek körébôl kerül ki. Más kérdés, hogy magot például nem adnak el 18 év alattiaknak – nem mintha bármiféle jogszabály erre kötelezné ôket. Pusztán a felelôsségérzet miatt alkották meg ezt a saját szabályozást, ha kell, még igazolványt is kérnek a túlságosan fiatal arcú vevôiktôl. Mindezek után már csak arra voltunk kíváncsiak, hogy az osztrák társadalom egésze miként viszonyul a growshopokhoz, ahhoz, hogy jó néhány derék állampolgár a kikapcsolódás ezen alternatív módját választja. Azt azért odafelé menet ezúttal is sikerült megállapítanunk, hogy nagy valószínûséggel nem élnek rosszabbul, mint mi, sôt talán – de tényleg csak egy árnyalatnyival – jobban is megy a szekér arrafelé… Azok sem szeretnének konfrontálódni, akik egyébként nem értenek egyet vele, vagy elítélnek mindent, ami a kannabisszal kapcsolatos. Az osztrák embereknek csak a jó wiener schnitzel, a habzó sör és a nyugalom kell – mondta Stivi mosolyogva. – Ha valami nem szúrja a szemüket, mert egész egyszerûen nincs ráhatással az életükre, akkor azzal nem foglalkoznak.

Márpedig becslések szerint az osztrák lakosság tíz százaléka, mintegy 800 ezer ember fogyaszt kannabiszt, 2-300 ezren közülük rendszeresen. Mégis, szmóker és nem szmóker békésen megfér egymás mellett – talán mert pontosan tudják, hogy hol húzódik a privátszféra határa, vagy mert egész egyszerûen tisztelik egymást…? Jelenleg Ausztriában a fûkérdés – egy-egy kivételtôl eltekintve – sem a politikában, sem a médiában nem téma. Nincs is mit beszélni róla: mindenki tisztában van azzal, hogy vannak emberek, akik a kikapcsolódásnak ezt a módját választják, de ezzel együtt is értékes tagjai a társadalomnak, amelyik nem mellesleg még némi pénzhez is hozzájut általuk – legalábbis, ha az 50-100 milliós forgalomra mint adóalapra tekintünk. Egy biztos – fejezte be mondandóját Stivi: a tradicionálisan konzervatív Ausztria nem fog vezetô szerepet vállalni abban, hogy akár nemzetközileg változzon a drogpolitika. De mint azt a példa is mutatja, nem is üti-vágja az embereket anynyira, hogy ne lehessen haladni egy úton, ami azért elég széles és járható. H. Mint Kornél

CK 2011/2. รกprilis

A marihuánával foglalkozó elsô filmek a 30-as évek kannabiszhisztéria idôszakában születtek, vagyis az ekkor készült alkotások nem a papír- és textiliparban hasznos palántákról, hanem a növényi formában megtestesült gonoszról szóltak. A korszakot leghitelesebben az 1936-ban megjelent Reefer Madness fémjelzi – aki még nem látta volna, sürgôsen pótolja! –, amelyet egy templomközösség rendelt meg, eredetileg Tell Your Children (Mondd el a gyerekeidnek) címmel, hogy bemutassák a szülôknek a csemetéikre leselkedô gonoszt, a fiatalok ezreinek életét romba döntô marihuánát. Filmtörténeti eseménynek lehettünk tanúi: a készítôk mûvükkel lefektették a démonizálás és az elrettentés vizuális alapjait. Nem sokkal a vetítés megkezdése után a filmet újravágták, és az 1937-es Marijuana Tax Actet követôen amolyan kormánypropaganda-anyagként a szélesebb közönség elé tárták. Bár akkor nem váltott ki jelentôs visszhangot, de késôbb, a nixoni prohibicionista érában újra felfedezték mint utolérhetetlen humorforrást. A Reefer Madness hatvannyolc percében van minden, ami szemszájnak ingere: indokolatlan jókedv, hallucináció, maradandó agykárosodás, nemi erôszak, gyilkosság, bûn és bûnhôdés. Az alkotás mára az amerikai fiatalok körében kultfilmmé nôtte ki magát, amibôl az utóbbi években a színes verzió kiadása után még musicalt is készítettek. Míg a Reefer Madness esetében fel sem merült, hogy a kendert nemcsak szívni lehet, hanem például ruha és üzemanyag is készíthetô belôle, addig az 1942-ben szintén az USA-ban készített Hemp for Victory éppen a kender ipari felhasználásával foglalkozik, és a parasztokat a növény termesztésére ösztönzi. Micsoda hirtelen fordulat! Talán mondani sem kell, hogy nem sok hasonló film született a korszakban, és a második világháború után a kormány visszatért a kendertilalmi ideológiához.

A hitelesség igénye Bár a Nixon-éra is kitermelte a maga nyers anyagait a pusztító fûrôl, a kannabiszt a tudomány és a hétköznapi valóság szemszögébôl bemutató dokumentumfilmek a 90-es évek végéig várattak magukra, onnantól viszont robbanásszerûen beindult a készítésük. A mûfaj születéséhez vélhetôleg nagyban hozzájárult a média rendszeres túlzá-

KENDERMOZI Kamera által homályosan Kenderről szóló dokumentumﬁlmmel majd mindannyian találkoztunk már. De vajon mennyiben tudnak ezek egymáshoz képest újdonságot mutatni, egyáltalán, mi szükség van újabb és újabb kenderdokukra? Alig száz év alatt hogyan jutottunk el a tiltó propagandaﬁlmektől a sokrétű felhasználhatóságot bemutató kendermozikig?

sa és félretájékoztatása, valamint a közfelfogás által egyre inkább elfogadott, a mindennapokba természetesen illeszkedô marihuána kettôse. Ha az utóbbi évtized termésébôl egyetlen filmet kéne kiemelni, akkor az a legtöbb fûmoziismerô számára minden bizonnyal az Union – The Business Behind Getting High (Szövetség – A betépés mögötti üzlet) címû, 2007-es dokumentumfilm lenne, amely talán bármelyik vetélytársánál globálisabb áttekintést ad a marihuána és az ember viszonyának utolsó évszázadáról. A történelmi áttekintést követôen elsôsorban az USA és a kanadai helyzetre koncentráló filmet neves szakértôk, kenderaktivisták és gyógyászati marihuána páciensek bölcsességei kísérik végig. Az alkotók végigjárják a kenderrel kapcsolatos alapvetô kérdésköröket, így a spanglizással összefüggésbe hozható (vagy éppen nem hozható!) fizikai és mentális betegségeket, a függôség kialakulásának lehetôségeit, a kapudrogelméletet, a szmókerek ellustulását, a növekvô THC-tartalom hátterét – és most kénytelen vagyok lezárni a mondatot, hogy egy kis levegôhöz jussunk, pedig a felsorolásnak még koránt sincs vége. Szóval, a film mindemellett foglalkozik még a tilalom hatásaival, a megfelelô szabályozás lehetôségeivel, az Egyesült Államok börtöniparának kiépülésével, amely az egyszerû marihuánafogyasztókat is tárt karokkal várja, valamint a gyógyszeripar és az orvosi marihuána harcával és a rekreációs használat elutasításának miértjével. Újabb levegôvétel.

Mindezek után betekinthetünk egy kanadai profitorientált termesztô mindennapjaiba, a tengerentúli Global Marijuana March semmihez sem fogható hangulatába, és végül azt is megtudhatjuk, hogy a címadó „Szövetség” a marihuánára épülô szervezett bûnözés rendszerét, a szereplôk közötti kapcsolatokat és a profit megtermelésének mikéntjét jelenti. Mindezek profi és élvezetes bemutatása után önkéntelenül is adódik a kérdés, hogy mit tud ehhez még hozzátenni egy újabb, teszem azt, egy nonprofit szervezet szerény költségvetésû, ötvenperces dokumentumfilmje? Láthatóan nem sokat, és mégis! A kulcs alighanem a helyszínben van – a Blogtopus filmjét az öreg kontinens legellentmondásosabb fûpolitikájú országában, Angliában forgatták.

Maradt-e még lehúzható bőr? Az idén februárban megjelent When we grow… this is what we can do (Ezt tudjuk elérni, ha termesztünk – továbbiakban: Grow) egyáltalán nem mond sok újat, és számos technikát „kölcsönvesz” az elôdeitôl. Másokhoz hasonlóan ô is használja az utca embere tudománynyal szembesítésének kétségkívül hatásos módszerét, sôt ezt a fogást egyenesen kopipészteli az Unionból, amikor felmutatja, hogy a marihuána közvetlenül még senkinek nem okozta a halálát. Arcátlan lenyúlás? Lehet, de a Grow-ban nem is

ezt kell szeretni. Röviden végiggondolva, ha valakinek érdemes lehet még a 20 doku után is egy újabbal elôállni, akkor azok az angolok, akiknél legtöbbet változott a kannabisz jogi és ezzel együtt a köznapi megítélése az utóbbi 10 évben. A Seth Finegold rendezte film címe alapján azt gondolhatnánk, hogy csak termesztési praktikákkal találkozunk, pedig meszsze nem egy Jorge Cervantes-féle hobbikertészfilmmel van dolgunk. A mozit egy fiatal srác narrálja végig, többnyire a laptopja elôl, ezzel egyszerre megtestesítve a gyermekien nyitott, elôítéletektôl mentes nézôpontot és minket, a nézôket is, akik a végeredményt egy online videómegosztó portálról tekintjük meg. Közelebb kerülünk tehát az alkotókhoz, a mondanivaló pedig hozzánk. A film erre a hatásra már az elsô percekben rátesz egy lapáttal, amikor nem a szokásos „emberiséggel egyidôs” mantrával és a történelmi áttekintéssel indít, hanem egyszerûen megmutatja, hogy egy óvatlan guglizással hányféle szemléletmóddal szembesülünk a kannabisszal kapcsolatban. Ügyes módszer annak a gyors érzékeltetésére, hogy mennyivel többet is jelent ez a növény, mint amit a bulváron edzôdött elme gondol róla! Szép lassan aztán megjelennek a szakértôk is, Peter Reynolds, a Legalise Cannabis Alliance vezetôjének és Prof. David Nutt, a kormány drogügyi tanácsadó testületének (ACMD) elbocsátott,

CK 2011/2. április

rendszerébôl. Ez utóbbit elkerülhetetlenül egy összehasonlítás követi: ha a hollandok 2,5 milliárd eurót kaszálnak évente a kannabizniszbôl, és az ebbôl leadózott 400 millió eurót az állam prevencióra és rehabilitációra fordíthatja, akkor vajon mi értelme van hasonló összegeket költeni a tilalomra, és a teljes bevételt a maffia kezébe adni? A prohibíció egyik örök kérdése ez.

Cannabis Britannica

majd egy saját maga alapította független testület vezetôjének személyében. Egy rövid történelmi fröccstôl azért nem menekülhetünk, melyben elôkerülnek a Herer-féle, sokak által összeesküvéselméleteknek vélt gondolatvilág alapelemei: a kenderruhák, a kenderbenzin, a kenderolaj, a kenderpapír és a nagy kérdés, hogy ugyan miért gyártják fából a papírt, mikor az erdôk kiirtása a globális klímaváltozás egyik elsô számú okozója, ráadásul a kenderpapír gazdaságosabb és tartósabb is. Ezekrôl persze minden CK-olvasó hallott már, de a hosszabban kifejtett, építôiparban sikeresen használt kenderrôl talán kevesebben. A kenderdokuk kötelezô elemeként a Grow-ban is kapunk egy kisebb dózist a tilalom bevezetésének hátterérôl, az egészségügyi lépésként magyarázott intézkedés mögött húzódó anyagi érdekekrôl, majd hirtelen napjaink Nagy-Britanniájában találjuk magunkat azzal a kérdéssel, hogy vajon lehet-e a szigetországban ipari kendert termeszteni? Innentôl jelenik meg a Grow egyik újdonsága – európai színtéren tekinthetjük meg, hogy miképpen viszonyul az állam az ipari és a nemesített kender termesztéséhez. Talán nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom: ellentmondásosan. Hogy kirajzolódjon a brit helyzet karakterisztikája, betekintést kapunk az USA államonként különbözô, tehát egyáltalán nem tipikus és a holland coffeeshopok mégannyira sem jellegzetes „hátsó ajtó”

A marihuána brit karrierjének bemutatására keresve sem lehetett volna jobb embert találni David Nuttnál, akit az ACMD tízévnyi igazgatása után azért menesztettek, mert ki merte mondani, hogy az alkohol és a cigaretta használata nagyobb veszélyt jelent az ember számára, mint a marihuána és az ecstasy. Csak hogy képet alkossunk a brit drogpolitika magabiztosságáról: ez alatt a 10 év alatt a kormány „szakértôi” háromszor rakosgatták át a kannabiszt különbözô veszélyességi csoportokba, míg végül a legveszélyesebbnek ítélt szerek között találták meg a helyét. Mire eljutunk a kannabisz hatásaiig, már majdnem a film felénél járunk. A legtöbb szó a kutatókat ma leginkább foglalkoztató, kannabisz kiváltotta skizofréniáról és pszichózisról esik, melylyel kapcsolatban Nutt elmondja, hogy a marihuána a betegség kialakítására nem, csak a meglévô szimptómák felerôsítésére képes, ugyanakkor sok skizofrén beteg egyéb szimptómáit épp a kannabisz csillapítja a leghatékonyabban. A brit drogszabályozási káosz ugyanúgy táptalaja a kannabisztermesztésre szakosodott boltoknak, mint bármelyik ország, ahol a bizniszelésen kívül csak a birtoklás és a termesztés ténye illegá-

lis. A film legviccesebb részében narrátorunk betér egy angliai grow-shopba, és arról faggatja az eladót, hogy mégis milyen növények termesztésére szolgálnak a polcokon található eszközök, például miért pont a „Canna” márkanevet viseli az ott kapható, paradicsomtermesztéshez is ajánlott táptalaj? A boltos által elôadott hímezés-hámozás és a sokatmondó egymásra mosolygások minden szónál többet mondanak. Az angol szabályozás szerint ugyanis az ember berendezhet otthon egy komoly termesztôsátrat, és mellé teheti a kedvenc fajtájának magjait is; a törvénysértés csak akkor kezdôdik, amikor a mag a földbe kerül. Logikus, nem igaz? Ezek után valószínûleg senkit nem ér hidegzuhanyként a film végkövetkeztetése: a marihuánát nem tiltani, hanem szabályozni kell, ha már ennyire a mindennapjaink részévé vált. Nem beszéltem a filmben megjelenô medikálvonalról, hogy hagyjak némi motivációt a megtekintésre is, de a Grow üzenete enélkül is világos. A brit fókusznak azonban hátulütôje is van: bár a film 2011-es, egy szót sem hallunk az utóbbi években az USA–Mexikó határon elmérgesedett drogháborúról, sem a kaliforniai legalizációs népszavazásról. De ez nem a Grow, hanem egy másik alkotás feladata lesz. Hiszen bármilyen bô is a füves mozik nyújtotta termés, biztosak lehetünk benne, hogy az utóbbi évek erôteljes legalizációs törekvései rövidesen újabb filmeket hívnak életre. Kardos Tamás

KANNABIDIOL A RÁKKUTATÁSBAN A marihuána két fő hatóanyaga, a THC és a CBD (kannabidiol) vélhetően rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek hatékonyak lehetnek a rákterápiában – állítják a San Franciscó-i „California Paciﬁc Medical Center” kutatóintézetének tudósai.

Noha a THC és annak biológiai mechanizmusai ma már egészen jól ismertek, a CBD biokémiai tulajdonságai körül még mindig túl sok a kérdôjel. Klinikai vizsgálatok során korábban már kiderült, hogy csökkenti a fájdalmat és a gyulladást,

ezt több tízezer medikálpáciens is alátámasztja, Sean McAllister és kutatócsoportja azonban ezúttal daganatokat igyekezett csökkenteni az összetevôvel. „A molekula nem illeszkedett megfelelôen azokhoz a már felfedezett embe-

ri receptorokhoz, amelyekhez a THC igen. Egyelôre még nem tudjuk nyomon követni a mechanizmusokat, amelyek lehetôvé teszik, hogy ugyanazokat a rendszereket modulálja, de legalább már van egy értékelhetô adatmennyiségünk – bizakodott McAllister, aki jelenleg azt próbálja kideríteni, hogy a CBD miként támadja meg az ld-1 nevû gént, ami a rákos sejtek életben maradásának kulcsa. „Áttétek akkor keletkeznek, ha a rákos sejtek befogadják az ld-1-et. Hipotézisünk szerint, ha kiütnénk ezt a gént, vagy legalábbis blokkolnánk, a rák nem terjedne tovább” – tette hozzá. Az egyik legnagyobb elônye a vizsgált kannabinoidmolekuláknak, hogy nem mérgezôk, ellentétben sok más rák elleni gyógyszerrel. A kutatócsoport vezetôje hangsúlyozta azt is, hogy ezekkel a természetes összetevôkkel lényegében lehetetlen lenne bárkit is túladagolni.

Norvégia és a medikálprogramok Tavaly decemberben számoltunk be a medihuana.info-n Joakim Hedström történetéről, aki Svédországban először kapott engedélyt orvosi marihuána használatára. Nos, úgy tűnik, hogy a skandináv félsziget másik oldalán, Norvégiában is elindult valami a medikál marihuána programok irányába. Az ottani kábítószer-ügynökség ugyanis márciusban úgy döntött, hogy jóváhagyja M. Berg kérelmét, és engedélyezi számára, hogy a holland kormány egészségügyi minisztériuma által felügyelt Bedrocantól vásároljon orvosi marihuánát poszttraumás stesszrendellenessége (PTSD) és figyelemhiányos hiperaktivitás zavara (ADHD) tüneteinek enyhítésére. A férfi korábban már megpróbált átmenni a határon, zsebében az alternatív orvossággal, ám ott elkobozták tôle, hiába magyarázta, hogy az orvosa is javasolja neki ezt a fajta terápiát. Az ügy nem maradt annyiban, mivel Berg felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Kannabinoid Gyógyszerekért Szövetséggel (International Association for Cannabinoid Medicines), ahol azt tanácsolták neki, hogy forduljon az állampolgári jogok országos biztosához. Az ombudsman intézkedett, Berg pedig nem sokkal késôbb kézhez is vehette az egészségügyi és szociális szolgáltatások köz34

pontjának jogi tanácsadójától a hivatalos választ, amelyben megerôsítették, hogy a Norvég Kábítószer-ügynökség szerint nem követett el törvénysértést, amikor a holland gyógyszertárból vásárolt marihuá-

nával átlépte a norvég határt. Az indoklás a Schengeni Egyezmény 75. cikkelyére hivatkozott, amely a kábítószerekre és pszichotróp anyagokra elôírt úti igazolásról szól.

Kenderipari álláslehetőségek Egy meglepôen új álláskeresô portál indult az Egyesült Államokban: a thcjobs.com azzal a céllal jött létre, hogy munkaerôt irányítson kimondottan a medikálmarihuána-iparba. Greg Olson, a weblap megálmodója azért indította be az online adatbázist, ami nálunk még csak gondolat formájában sem létezhetne, mert feltûnt neki, hogy ugyan rengeteg cég keres munkavállalókat különféle oldalakon, de egy sincs, amelyik csakis erre az iparágra fókuszál. „Egy olyan platformot akartunk létrehozni, ahol a medikál marihuánában érdekelt munkaadók és leendô dolgozóik megtalálhatják egymást. Azt hiszem, cégünk küldetése, hogy sikeres és tehetséges emberek között teremtsen kapcsolatot a marihuánaiparban, hamarosan tel-

HÓDÍT A SATIVEX

Dániában, Németországban és Svédországban már idén, Ausztriában, Csehországban és Olaszországban pedig jövôre kapható lesz a Sativex. A „folyékony marihuána” (lényegében egy kivonat, amely egyenlô arányban tartalmaz THC-t és CBD-t) gyártója, a brit GW Pharmaceuticals eredményes lobbitevékenységének köszönhetôen ke-

EGY SLUKKRA

jesülni fog. Sok ember számára az oldalunkon felsorolt álláslehetôségek igazi álommunkahelyet jelentenek” – fogalmazott Olson egy vele készült interjúban. Az oldal használata ingyenes, ám ahhoz, hogy az egyes hirdetések részletes adatait is meg lehessen tekinteni, 25 dollárt kell fizetni, ami egy hónapig biztosítja a hozzáférést.

rülhet a fenti országok patikáinak polcaira. A nyelv alá permetezhetô kivonatot elsôsorban sclerosis multiplexes betegeknek írják fel, eddig azonban Európán belül csak Nagy-Britanniában és Spanyolországban volt engedélyezett. „Ez egy nagy lépés a Sativex nemzetközi elfogadottságának irányába” – kommentálta a hírt a gyógyszergyár kutatási igazgatója. A Sativex volt a világ elsô kannabiszgyógyszere, amelyet sikerült bevezetni – elôször 2005-ben, Kanadában a neuropátiás fájdalom kezelésére. Azóta az SM-betegek is hozzájuthatnak, a GW azonban szeretné, ha hamarosan a rákos betegek is megkaphatnák fájdalmaik enyhítésére. A gyógyszer elôállításához szükséges növényeket egy titkos helyen termesztik Angliában.

SATIVEX A baltimore-i Nemzeti Drog Abúzus Intézet kutatói összehasonlították a tiszta THC és a Sativex hatásait, amely nagyjából egyenlô arányban tartalmaz THC-t és CBD-t. Kilenc kannabiszfogyasztó kapott placebót vagy 5 és 15 milligramm közötti THC-t. A kutatók arra jutottak, hogy „az orálisan adagolt THC és Sativex hasonló mértékben emelte a pulzust, csökkentette a szorongást, különösebb mellékhatások nélkül. Az ily módon szervezetbe juttatott THC kisebb mértékben kerül az agyba, és kevésbé idéz elô nemkívánatos (pszichoaktív) hatásokat, mint az elfüstölt kannabisz.” KANNABINOIDPROFIL A forgalomban lévô marihuána THCszintjét vizsgálták Santa Monica-i kutatók 1996 és 2008 között, az adatok összesítésérôl szóló jelentést idén február végén tették közzé. A 12 éves tanulmány során ötezer mintát analizáltak, és megállapították, hogy az átlagos THC-szint 4,56 százalékról 11,75 százalékra nôtt. Ugyanakkor a CBD-tartalom esetében fordított trendet figyeltek meg: a kannabidiol ugyanis a vizsgálat kezdetén átlagosan 0,24 százalékos arányban volt jelen, míg 2008-ban már csak 0,08 százalékos szintet mértek. MIGRÉN Egy nemrégiben az olaszországi Pavia Egyetemen lezárult tanulmány szerint az anandamid nevû endokannabinoid hatásos lehet a migrén kezelésében. A kutatók patkányokon modellezték az idegrendszeri rendellenességet, és arra jutottak, hogy az endokannabinoid rendszer zavara hozzájárulhat a migrénes rohamok kialakulásához, a kannabinoid receptorok farmakológiai módosítása ezért legyôzheti a migrént. PARKINSON-KÓR Spanyol és brit kutatók a kannabisz egyik kevésbé ismert összetevôjének, a Delta9-tetrahydrocannabivarinnak (THCV) a Parkinson-kórra gyakorolt hatásait vizsgálták egy állatkísérlet során. Megállapították, hogy antioxidáns tulajdonságainak, valamint annak köszönhetôen, hogy képes aktiválni a CB2-receptorokat, miközben a CB1-receptorokat blokkolja, a THCV ígéretes farmakológiai profillal rendelkezik, ugyanis késleltetni lehet vele a betegség elôrehaladását, valamint csökkenteni a már kialakult tüneteket. Bővebb információk a témában: www.medihuana.info 35

LEPOROLT MEDICINÁK Ahol a spiritualitás és a tudomány összeér „A nyugati kultúrának, tetszik vagy nem tetszik, de fel kell készülnie a hallucinogénekkel és más drogokkal való tartós együttélésre” – összegzi gondolatait Szummer Csaba PhD „Stanislav Grof: A jövő pszichológiája, a pszichológia jövője” című könyvéről írott recenziójában. A pszichológus elnöke az év elején megalakult Multidiszciplináris Társaságnak a Pszichedélikumok Kutatásáért: az általuk szervezett első hazai pszichedelikus konferencia szünetében beszélgettünk. 36

Cannabis Kultusz: Ha jól tudom, csak az utóbbi időben irányult a ﬁgyelme a pszichedélikumokra. Minek köszönhető a hirtelen jött érdeklődés, amely az MTPK megalapításához és a mai esemény megszervezéséhez vezetett? Szummer Csaba: A társaságot többen hoztuk létre, én körülbelül két éve olvastam Stanislav Grof: A jövô pszichológiája címû könyvét, ami a pszichedélikumok, többek között például az LSD terápiás felhasználásáról szól. Írtam róla egy recenziót az Addictologia Hungarica címû folyóiratba, és mivel mindig is érdekelt a pszichológiának az a része, ami a kultúrával, filozófiával kapcsolatos, elkezdtem utánaolvasni ennek a területnek. CK: A mai az első, pszichedélikumokkal foglalkozó konferencia Magyarországon. Mi a legfontosabb célja? SzCs: Azt szeretnénk elérni, hogy a világban megindult „pszichedelikus reneszánszhoz” kapcsolódhasson a magyar tudomány, és újra beinduljanak az empirikus kutatások Magyarországon. Annál is inkább, mivel komoly hagyományok vannak ezzel kapcsolatban, Szára István nevét például az egész nemzetközi szakma ismeri. Ô volt az, aki számos kutatást és terápiát végzett az ötvenes-hatvanas években a Lipóton. Terveink szerint évente szervezünk majd egy ilyen konferenciát, és szakmai fórumokon is meg fogunk jelenni, legközelebb a Magyar Pszichológiai Társaság 16. Vándorgyûlésén, májusban. CK: Az amerikai székhelyű MAPS (Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies – Pszichedelikus Tanulmányok Multidiszciplináris Egyesülete) és a magyar társaság neve között elég nagy a hasonlóság. Ez jelent valamit? SzCs: Igen! Rick Doblin (A MAPS igazgatója – A Szerk.) vállalta, hogy a tudományos tanácsadó testületünk tagja lesz, de mellette egyébként más külföldi szaktekintélyek is elfogadták a felkérésünket, mint például Luis Eduardo Luna antropológus, ayahuascakutató. CK: Ők aktívan részt vesznek a munkában, segítik a társaságot? SzCs: Nem, a tagságuk egyelôre csak annyit jelent, hogy a nevüket adják, és kíváncsian figyelik a fejleményeket. CK: Mit kell érteni a pszichedélikumok terápiás használata alatt? SzCs: Vannak olyan pszichés betegségek, amelyek esetében jól alkalmazhatóak ezek a szerek, amiket egyébként tévesen neveznek hallucinogéneknek. Ilyen például a kényszerbetegség, a poszttraumatikus stresszrendellenesség (PTSD), a depresszió, az úgynevezett Cluster-fejfájás, de hasznosak lehetnek a párterápiában, illetve a dinamikus, feltáró terápiák során is. A jelenleg zajló kutatások mind azt mutatják, hogy nagyon fontos szerepük lesz a pszichedélikumoknak. CK: Hogyan nézne ki egy ilyen terápia? Ha jól sejtem, arról még nem beszélhetünk, hogy hogy néz ki… SzCs: De, abszolút beszélhetünk, vannak ilyen terápiák, csak mindig rájuk kell tenni azt a címkét, hogy kutatás. Ettôl eltekintve ezek pontosan úgy folynak,

mint a 60-as években, magyarán a pszichedélikumokat kombinálják a pszichoterápiával. A lényeg, hogy ezek a szerek másképp mûködnek, mint a hagyományos pszichofarmakonok (Antidepresszánsok például – A Szerk.), hiszen azokat napi rendszerességgel szedik a páciensek, éveken keresztül. A pszichedélikumok esetében kétféle alkalmazási formáról beszélhetünk: vagy két-három alkalommal, nagy dózissal történik a kezelés – ez a pszichedelikus terápia –, vagy pedig kisebb adagokat, nagyobb gyakorisággal adnak a betegnek, mintegy kiegészítô eszközként. Ez utóbbi, a pszichedelitikus terápia terjedt el Európában, és így Magyarországon is az 50-es, 60-as években. Magáról a kezelések mikéntjérôl, metodikájáról azonban kevés gyakorlati ismeretem van, ezekrôl pszichiátereket kéne megkérdeznetek. CK: Melyek azok a szerek, amiket alkalmaznak? SzCs: Három-négyfajta szerrôl beszélünk: a pszilocibinrôl, az LSD-rôl, az ayahuascáról és az ibogainról. Ezek a legfontosabbak. CK: Magyarországon lenne lehetőség efféle kutatásokra? SzCs: Sajnos egyelôre még nem indultak be az empirikus kutatások, de ez bármikor megváltozhat. CK: A politikán múlik? SzCs: Nem, ez elsôsorban a személyeken múlik, azon, hogy egy kutató akadémiai háttérrel elszánja magát, hogy egy ilyen kutatást beindítson. Ilyen értelemben nagyon fontosak a maihoz hasonló konferenciák, mert mind a szakmai, mind a szélesebb közvélemény rajtuk keresztül értesülhet a külföldi kutatások fejleményeirôl. Elôbb-utóbb lesz olyan magyar kutató, aki empirikus kutatást indít be. CK: Másképp feltéve a kérdést, itt olyan szerekről beszélünk, amelyeket többek között nemzetközi egyezmények tiltanak. Ez nem jelent akadályt? SzCs: Nem, mert például a magyar kábítószertörvény is úgy rendelkezik, hogy ha egy ilyen kutatást be akar valaki indítani, akkor engedélyt kell kérnie az illetékes hatóságtól, ami jelen esetben az Egészségügyi Államtitkárság a NEFMI-n belül. Szerintem nincs akadálya, hogy kiadják az engedélyt. Az én becslésem szerint ez egy éven belül meg fog történni. CK: Az ön által említett szerek közül három köthető a közép- és dél-amerikai népek tradicionális gyógyászati szokásaihoz, lényegében több ezer éves múltra viszszatekintő alkalmazásukról is beszélhetünk. Mit tudnak a sámánok a tudati jelenségek kezeléséről, amit a nyugati világ nem, és egyáltalán, miért nem veszik ezeket komolyan? SzCs: A nyugati világ lényegében most tanulmányozza mindezt. Nagyon lényeges az etnográfiai megközelítés a pszichedélikumokkal kapcsolatban: ez két tudományágat, az etnofarmakológiát és az etnobotanikát foglalja magába, amelyek azt kutatják, hogy a természeti népek hogyan használják fel a pszichedélikumokat. Elsôsorban Dél-Amerika indián törzseirôl van szó, a pszichedelikus kutatások pedig komolyan veszik ôket, olyannyira, hogy Dél-Ameri-

CK 2011/2. április

kában például legálisan lehet folytatni ayahuascaterápiát. Jacques Mabit, akit idéztem az elôadásomban, egy ilyen terápiás központot vezet Peruban, de vannak hasonlók Brazíliában és Chilében is. A transzatlanti kultúrában az a legnagyobb probléma, hogy a 70-es évektôl folyamatosan kiterjesztett totális tiltás miatt kimaradt 20-30 év, de elôtte már évtizedeken keresztül folytak a kutatások és a kezelések is. CK: Az előadások során többen hangsúlyozták, köztük ön is, hogy ezeknek a szereknek az esetében nem beszélhetünk rekreációs használatról... SzCs: Így van, a rekreációs használat egy óriási veszélyforrás. A nyugati társadalom keretei között – mivel ez egy fogyasztói társadalom – a legtöbb ember, aki ma ilyen szerekhez folyamodik, abúzust hajt végre. CK: Azért, mert nem ismerik fel, hogy mire lehetne használni ezeket a szereket, és emiatt nem is megfelelően alkalmazzák őket? SzCs: Elsôsorban azért, mert nem ismerik fel, másodsorban pedig azért, mert ha még fel is ismerik, hogy itt spirituális célokról, önismereti célokról van szó a rendeltetésszerû használat során, nem adottak számukra a szakképzett vezetôk, ennek következtében pedig nem biztosított a megfelelô környezet. Ráadásul az illegalitás miatt azt sem tudják, hogy pontosan mit, vagy milyen sûrûségû szert vesznek. CK: Idővel elképzelhető lenne, hogy egy egészséges ember, aki nem szorul pszichiátriai ellátásra, de szeretne egy ilyen terápiát, részt vegyen benne? SzCs: Még egyszer szeretném leszögezni és hangsúlyozni, hogy mivel jelenleg illegális ezeknek a szereknek a fogyasztása, senkinek sem javasoljuk. Ha valaki részt tud venni egy kutatásban Nyugat-Európában, Amerikában, vagy elmegy Dél-Amerikába, és ott legális körülmények között, ahol adottak a feltételek is, hozzá tud jutni ezekhez a szerekhez, tegye! De Magyaror-

szágon, illegális környezetben ne tegye! A transzatlanti térségben, és remélhetôleg Magyarországon is most elsôsorban a kutatásoknak kell nagyobb szerepet kapniuk, ezt követôen jöhetnek a terápiák, és végül a spirituális használat. A késôbbiekben talán lehetne alkalmazni önismereti céllal, de akkor is megfelelô terapeutákkal, szakemberekkel, megfelelô környezetben. Viszont az, hogy valaki otthon a kandalló mellett üldögél és beveszi, hogy saját magát felfedezze… Nem hiszem, hogy ez így mûködhetne. CK: Szintén sokan említették, hogy akár kutatásról, akár terápiáról beszélünk, nagyon lényeges az előszűrés. Minek alapján lehet megállapítani, hogy valaki alkalmas-e a pszichedélikumokkal történő kezelésre? SzCs: Alapvetôen az alanyok önbevallására hagyatkozunk. Az elsô és legfontosabb, hogy a pszichózis nem bukkanhat fel, sem az egyén, sem pedig a családjának az élettörténetében. Mindenféle óvintézkedés javasolt, nagyon óvatosnak kell lenni. CK: A marihuána sorolható-e a pszichedelikus, illetve a pszichiátriában alkalmazható szerek közé? SzCs: A marihuána, hogy ha nagyon nagy dózisban fogyasztják, akkor kiválthat ilyen pszichedelikus víziókat, de alapvetôen nem tekinthetô pszichedélikumnak. CK: Az MTPK-nak mi a hozzáállása, hogyan ítéli meg a marihuánafogyasztást? SzCs: E tekintetben nincs egy egységes álláspontja a társaságnak. Én úgy ítélem meg, hogy maga a kannabiszfogyasztás, illetve annak a hozzáférhetôvé tétele kultúránként és országonként változó. Magyarországon jelenleg biztosan nem tenném legálissá. Nehéz racionálisan érvelni, de azt mondom, hogy van egy bizonyos önpusztító jellege a magyar kultúrának, és attól félek, hogy ha ezt most bevezetnék, akkor itt más módon használnák, mint mondjuk Hollandiában. Kardos–Benke

CK 2011/2. รกprilis

GYÓGYÍTÓ MÉRGEK, mérgező gyógyszerek Emlékezzünk csak vissza, hogyan is szól a mondás: kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben méreg. Számtalan kifejezést használunk a pszichoaktív szerekre: kábítószer, drog, gyógyszer, de még rajtuk kívül is számos egyéb elnevezés létezik. Vajon mitől függ, hogy helyesen soroljuk-e be, ítéljük-e meg őket? – tette fel a kérdést előadása elején Demetrovics Zsolt, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi docense az első magyar pszichedelikus konferencián. A jogi keret adott, így ha pontosan el akarjuk különíteni a matériákat, azt ennek alapján ugyan megtehetnénk, mivel a jog viszonylag pontosan definiálja a fogalmakat. Ám a kérdés ennél jóval összetettebb: a képet árnyalja az egyes szerek orvosi alkalmazhatósága, amibe olykor erôteljesen beleszól a gyógyszerészlobbi, ezenkívül lényeges szempont még az addikciós potenciál, az egészségkárosító hatás, a társadalmi és kulturális megítélés, és természetesen a politika. Nem elhanyagolható az adagolás kérdése sem, hiszen az anyagok nagy részérôl elmondható, hogy kis mennyiségben gyógyító hatásuk van, nagy dózisban azonban komoly mérgezéses tüneteket idézhetnek elô. Érdemes továbbá az adott szer használati okait is vizsgálni. A régóta ismert szerek esetében létezik egyfajta tradicionális/spirituális felhasználás, ilyen például az ayahuasca és az ibogain fogyasztása, melyek több

ezer évre tekintenek vissza, és az adott kultúrákban nemhogy problémákat okoznának, hanem hasznosan integrálódtak a társadalmak mûködésébe. A gyógyászati célú használat is fontos, amely szintén lehet sok száz-sok ezer éves. Mindezek mellett létezik csak a rekreációs felhasználás, amit hétköznapi nyelven kábítószer-fogyasztásnak hívnak – mondta Demetrovics, majd gyógyászati szempontból megközelítve sorra vette a jog által kábítószernek nevezett drogokat. A kannabisz vonatkozásában ezúttal nem térnénk ki a részletekre, hiszen mi magunk is minden számunkban foglalkozunk az orvosi felhasználás sokszínûségével: ez az egyik legôsibb szer, a mai napig a legkutatottabb anyag, és mindamellett, hogy számos variánsát állították elô az elmúlt 50 évben szintetikus úton, még mindig hasznosabbnak bizonyul a kivonatolt THC, mint vegyipari mostohái. A számtalan stigmatizálás miatt mégis nehezen tér vissza a köztudatba mint gyógyszer, hiába a több mint hatezer éves felhasználás. Az ópiátok pszichoaktív hatása is régóta ismert, de ezen túlmenôen nagyjából kétszáz éve, 1805-ben szintetizálták, azaz vonták ki elôször a nyers ópiumból a morfint. Ekkor derült ki, hogy egy olyan fájdalomcsillapítóról van szó, amelyet nagyszerûen lehet a gyógyászatban alkalmazni. Demetrovcs megemlítette Kabay János vegyész, az Alkaloida Vegyészeti Gyár alapítójának nevét, aki forradalmasította a morfiumelôállítást, kutatásai végére pedig már mákszalmából is képes volt elôállítani a szert – emelte ki, hangsúlyozva, hogy a vegyésznek ezzel nagy szerepe volt abban, hogy hazánk morfium-nagyhatalommá váljon. – Jelentôs exporttevékenységet is folytatott az ország – tette hozzá. Mindez természetesen mára már csak történelem. A morfin igen széles körben terjedt el a gyógyszeriparban, még köhögéscsillapító szirupot is készítettek

belôle gyermekeknek. Ekkor azonban még nem ismerték fel magas addikciós potenciálját. Szép lassan az utcára szivárgott, minek következtében járványszerûen terjedt el a visszaélésszerû használat. Demetrovics elmondta, hogy a morfium és a heroin elnevezése lényegében ugyanazt a szert takarja, ám amíg az elôbbit szigorúan ellenôrzött, orvosi felhasználás során alkalmazzák, addig utóbbi egyértelmûen a kontrollálatlan kábítószer-fogyasztásra utal. A kokaint szintén érdemes röviden körüljárni ebbôl a szempontból. Az Andok vidékén a kokacserjét a Napisten ajándékaként emlegetik, rítusokhoz kötött felhasználása ugyancsak sok ezer évre nyúlik vissza. Energetizáló és étvágycsökkentô hatása a hegyvidéki zord körülmények között adaptív hatással bír a fogyasztókra. A kokalevél rágcsálása semmiféle problémát nem okozott, és nem okoz mind a mai napig ebben a kultúrkörben – leszámítva persze a nemzetközi politikát, amely képtelen elismerni az itt élôk hagyományait. Sôt a használathoz hozzátartozik az is, hogy az ott élôk más módon nemigen tudtak tápanyagokat, ásványi anyagokat, valamint vitaminokat a szervezetükbe juttatni. Érdemes megfigyelni, hogy a tengerszint növekedésével fokozatosan nô a kokalevelet rágcsálók aránya – hangzott el érdekességként. Késôbb számtalan ital készült kokain felhasználásával, ilyen volt a Coca-Cola, ami 1906-ig valóban tartalmazott kokaint, vagy a Vin Mariani elnevezésû bor, amelyet maga XII. Leó pápa ajánlott a népnek, és ki is tüntetette mint zseniális találmányt. Az elôadáson itt esett szó Freudról is, aki elsôsorban a depresszióját próbálta javítani a szerrel, majd ô maga is óriási propagátorává vált. Nála nem jelentett problémát a fogyasztás, nem úgy, mint több kollégájánál, akik súlyos függôvé váltak az évek során. Számos ötlet született a kokain felhasználására, melyek nagy része nem vált be, sôt Észak-Amerika területén, a mai napig jelentôs gondokat okoz a fehér por. Az amfetamin egy hasonló stimuláns hatású kemikália – folytatódott az elôadás, amelynek erôteljes étvágycsökkentô hatása rendkívül jól megfigyelhetô a rekreációs fogyasztói rétegen. Alkalmazása nem vált elfogadottá, hiszen a függôség problémájára hamar fény derült. Antidepresszánsként történô felhasználása sem lett sikeres, mivel hosszú távon pont hogy elmélyíti a depressziót. Ugyanakkor a gyermekkori hiperaktivitásra és a figyelemhiányos zavarokra kiválóan alkalmazható. Ezzel kapcsolatban számtalan támadás érte/ éri, azzal a téves érveléssel, miszerint drogfüggôvé teszi a gyermekeket, holott ennek lényegében az ellenkezôje igaz: a kezelhetetlen hiperaktivitás, illetve figyelemhiányos zavar egy súlyos kockázati tényezô a késôbbi szerhasználat vonatkozásában. Tehát az amfetaminból készült szerek kifejezetten csökkentik annak az esélyét, hogy felnôttkorban szerhasználati probléma jelenjen meg.

Erdôs Pál, a 20. század egyik legkiemelkedôbb matematikusa fogyasztott (életének utolsó két, két és fél évtizedében) napi rendszerességgel kis dózisban amfetamint, munkássága során 1500-nál is több publikációt jelentetett meg, többet, mint bármely más matematikus a történelemben. Mégis, sosem jelentett problémát számára a stimuláns – hangzott el, megint csak érdekességképpen. Léteznek más pszichoaktív szerek is, mint például a gyógyszerként forgalmazott nyugtatók, altatók és szorongásgátlók. Legalitásukra való tekintettel ritkán beszélnek problémás fogyasztásról, ugyanakkor a statisztikák azt mutatják, hogy az Egyesült Államok és Európa területén jelenleg is ezek a szerek hordozzák magukban a legnagyobb egészségügyi kockázatot. Összegezve láthatjuk, hogy a pszichoaktív anyagoknak létezik egyfajta tradicionális használata, mely magába foglalhat gyógyászati, rituális és élvezeti fogyasztást. Ugyanezen drogoknak megjelenhet az orvostudományban való alkalmazása, mely a számtalan kísérlet ellenére nem minden esetben lesz sikeres, azonban erre jócskán léteznek ellenpéldák is. A droghasználati célú szerfogyasztás, mely többnyire a modern kor terméke, adott esetben lehet egy öngyógyítási kísérlet is, ami – hasonlóan az elôzôhöz – szintén elsülhet rosszul, bár már ennek is bizonyították az ellenkezôjét. Ami igazán érdekes, az az említett három alkalmazási terület interakciója. Egyértelmûen láthatjuk, hogy a társadalom rosszabbul viseli egy illegális státusban lévô szer gyógyszerészeti használatát, ezzel ellentétben viszont könnyebben megtartunk egy anyagot gyógyszernek, holott az, ha kikerül az utcákra, komoly károkat, egészségügyi gondokat okozhat – zárta elôadását Demetrovics Zsolt. Baglyas Ádám

CK 2011/2. április

Kannabisz és kemoterápia Orvosi kendersztori, egyenesen Kanadából Történetünk főszereplője Nancy Reese, egy átlagos kanadai ötvenes asszony, aki számára 2010 a megpróbáltatások éve volt. Nem elég, hogy májusban mellrákot diagnosztizáltak nála, egy hónappal később elveszítette édesanyját. Ahogy pedig az a rákterápiában lenni szokott, alávetette magát a kemoterápiás kezelésnek, melynek végén a legrosszabb vár rá: melleit amputálni kell – de ne szaladjunk ennyire előre. Nancy akkor kezdett érdeklôdni a kannabisz után, amikor megtudta, hogy az segíthetne édesanyja folyamatos zavartságán. Az idôs asszonyt eddigre – köszönhetôen a különféle gyógyszerekkel kombinált kezelésnek – gyakran gyötörték hallucinációk és szorongásos tünetek. Végül az orvosa is úgy látta, hogy a kannabisz enyhítheti a tüneteit, ám Nancy, kezében a doktori ajánlással már hiába próbálta megtalálni a legjobb kendergyógyszertárat: édesanyja kórházba került, és rövid idôn belül eltávozott. „Sohasem rajongtam a marihuánáért, bár annak idején persze kipróbáltam. Hiába, a hatvanas-hetvenes évek gyereke voltam én is” – kezdte mesélni történetét Nancy a kanadai Treating Yourself magazin róla szóló cikkében. „Középiskolás éveim után, nagyjából 20-25 éves korom

között szívtam néha, de gyakran éreztem magam kellemetlenül tôle.” Mellrákját épp akkoriban diagnosztizálták, amikor haldokló édesanyja számára keresett megoldást. Mivel a tumor közel a mellkasához helyezkedett el, az amputációt lehetetlen lenne elkerülni. Az orvosa azért javasolta a kemoterápiát Nancynek, hogy a mûtét elôtt valamelyest csökkentsék a daganat méretét. Saját korábbi élményei alapján az aszszony tisztában volt azzal, hogy a marihuána fokozhatja az étvágyát, mégis meg volt gyôzôdve róla, hogy az onkológusa által felírt étvágygerjesztô, hányingercsökkentô szerek átsegítik ôt a kemoterápia kellemetlenségein. A kezelés május végén kezdôdött, háromhetes periodikával. A terápia során – elôtte, közben és utána – alkalmazott

gyógyszerek egész hada várt rá: erôs szteroidok a gyulladások megelôzése érdekében, étvágyjavító, hányingercsökkentô tabletták, nem beszélve magukról a kezelésekrôl, amelyek alkalmával három különbözô kemikáliát juttattak a szervezetébe. Közülük az egyiket, az Adriamycint rendkívül erôs maró hatása miatt az orvosok nem tudták a kezén keresztül, infúzió formájában beadni, ezért az intravénás adagolás mellett döntöttek. Két héttel az elsô kezelés után Nancy úgy fogalmazott, hogy ez az egész rosszabb, mint egy durva másnaposság, olyan, mint egy influenza, ami soha nem múlik el. Alig járt a hálószobáján kívül: amellett, hogy végtelenül legyengült, kínzó fejfájás is gyötörte, amire nem talált enyhítést – nem is csoda, hiszen a kemikáliák felhalmozódtak a szervezetében,

egy Algopyrin ide vagy oda, már mit sem számított. A harmadik héten, amikor már kissé jobban érezte magát, vérvizsgálatra ment, hogy megállapítsák, szervezete felkészült-e a következô kezelésre. Biztos, ami biztos, felírtak még neki egy fehérvérsejt-termelést serkentô gyógyszert, és ekkor kellett megkezdenie az ösztrogéngátló szedését is, amit öt évig nem hagyhat abba. A második kezelés után annyira rosszul lett, hogy félredobva minden elôítéletét, úgy döntött, jöjjön, aminek jönnie kell: kipróbálja a kannabiszt. Nem tudott enni, emiatt pedig komolyan aggódni kezdett: öt nap alatt öt kilót fogyott. Mindemellett szörnyû, égetô bélfájdalmaktól is szenvedett. Így hát orvosától megszerezte a szükséges papírokat, a medikál marihuána igazolványát, és egy barátja tanácsára felkereste az egyik kendergyógyszertárat. Mivel azonban korábbi negatív élményei hatására nem szeretett volna szívni, elôször kannavajat vásárolt, hogy süteményt készítsen belôle – mint kiderült, hiába: étvágytalansága miatt nem tudott annyit legyûrni a torkán, hogy a kannabinoidok kifejtsék hatásukat. „Csak egy negyedet tudtam megenni, a többit lefagyasztottam” – mesélte Nancy a ki-

mondottan orvosi marihuánával foglalkozó magazinnak. Maradt tehát a hagyományos fogyasztás. A rákos asszony számos fajtát kipróbált, mígnem ráakadt a neki legmegfelelôbbre: egy Indica-domináns hibridre. „Nem akartam beszívni, nem igazán szeretem azt az érzést. A sok stressz miatt csupán az ellazulásra vágytam.” Nem sokkal késôbb egy barátja megajándékozta ôt egy vaporizerrel, amelynek használata nem csupán a cigarettába tekerés összes káros velejárójától szabadította meg, hanem az étvágyát is teljes mértékben visszahozta – nem úgy, mint a hagyományos gyógyszerek, amelyektôl csak rosszabbul érezte magát. „Azokkal a gyógyszerekkel, amiket felírtak nekem, a Compazine-nal és hasonlókkal nem mentem semmire. Eleve egy jó órába telt, míg kifejtették alig érezhetô hatásukat.” Minden gyógyszer, amit a kemoterápia során alkalmaznak, komoly mellékhatásokkal jár. Legtöbbjüket alapvetôen más betegségek kezelésére fejlesztették ki, csak késôbb derült ki róluk, hogy hatékonyak lehetnek a rákterápiában. A Nancy által említett Compazine például egy skizofréniára való gyógyszer, ami más, vényköteles kemikáliákkal kölcsönhatásba lépve veszélyes is lehet, ha a páciens

kórtörténetében szívbetegség vagy idegrendszeri betegségek fordultak elô. Márpedig Nancy szervezetére a kemoterápia minden egyes alkalmával újabb és újabb gyógyszerek sora várt, a negatív mellékhatások egyre csak fokozódtak. A harmadik kezelés elôtt újabb kihívással kellett szembenéznie: testében felhalmozódott a víz, lábai beduzzadtak. Az ödémától az ízületei is sajogni kezdtek. Nagyjából ez volt az a pont, amikor az asszony végképp kiborult. Bár a marihuána legalább az ízületi fájdalmait enyhítette, egyre kevésbé tudta feldolgozni, hogy mi minden fordult rosszra körülötte alig néhány hét leforgása alatt. „Ez nem csupán arról szól, hogy kihullik a hajad, és hányingered van. Rengeteg dolog történik a testeddel. Olyasvalaki számára, mint én, aki mindig is igyekezett távol tartani magát a tablettáktól, szörnyû érzés egytôl egyig mind bekapkodni ôket” – mesélte, hozzátéve, hogy akkoriban vette észre magán, hogy folyton szorong. „Kemény idôszak volt ez. Anyukámat júniusban veszítettem el, elôtte 13 évig gondoskodtam róla. Ô volt a legjobb barátnôm is egyben. Mostanra rájöttem, hogy sodródnom kell az

árral, mindazokkal az érzelmi csúcsokkal és mélységekkel, amelyek jelenleg diktálják az életem.” Mindeközben férje, aki egyébiránt ellenzi a marihuánát, aggódni kezdett, hogy Nancy függôvé válik. „Nem használom mindennap, csak a terápiák után” – reagált erre. „A testi tünetek enyhítése mellett pedig most már abban is segít, hogy ne csak saját magammal, a saját gondolataimmal foglalkozzak.” Amikor a környezete arról beszél, hogy mindannak ellenére, amin keresztülment, remekül néz ki, ô tréfásan csak annyit mond, hogy pusztán a mûszempilla, a paróka és a smink tehet róla. „Ez is hozzám tartozik, nem hagyom, hogy kikészítsen a dolog. Nem hagyom, hogy olyasvalakivé váljak, aki nem én vagyok. Néhányan, akiket láttam a kezelések során, sajnos úgy tûnnek, mintha teljesen feladták volna.” Az év elején Nancy újra felvette a munkát fogorvosi praxisában. Noha a mellmûtét még hátravan, amely után néhány hétig ismét feküdnie kell, úgy érzi, hogy a munka és az, hogy emberek között lehet, a lehetô legjobb terápia számára. Hogy idôközben medikál marihuána pácienssé vált, nem befolyásol-

ja ôt sem a munkavégzésben, sem a társasági életben. „Azt hiszem, néhányan sokkot kapnának, ha megtudnák, hogy rendszeresen fogyasztok kannabiszt, éppen ezért a titkom nem osztom meg mindenkivel. Gyerekekkel és felnôttekkel dolgozom, sokan kedvelnek, de az elôítéletek miatt sajnos nem értenének meg mindannyian. A történetem még az elôtt kezdôdött, hogy mellrákot diagnosztizáltak nálam. Anyukámnak kerestem megoldást, és már akkor azon gondolkodtam, hogy miért adnék neki olyan gyógyszereket, amelyektôl hallucinál, ha létezik más módja is a kezelésnek?” – mesélte Nancy, aki most már igyekszik azzal foglalkozni, hogy milyen lesz az élete a mûtét és a kemoterápia után. Végül hozzátette: „Mi baj lehet a marihuánával? Semmi más nincs a szervezetemben, csak egy rakás méreg, ez pedig legalább természetes. Meg merem kockáztatni, hogy a kannabisz többet segített, mint maga a kemoterápia: nem csupán az étvágyam jött vissza, és a közérzetem javult tôle, hanem végsô soron segített megbirkózni minden rosszal, ami történt velem az elmúlt évben.” H. Mint Kornél Forrás: Treating Yourself, 27. szám

CK 2011/1. februรกr

Kockázatok és mellékhatások Kannabinoidok, test, lélek, egészség (II. rész) Közérzetünket naponta befolyásolja a puszta létezés: hatnak ránk az átélt események, az elfogyasztott táplálék, a társas interakciók, illetve a szervezetünk által termelt és szállított hírvivő anyagaink. Ahogy egy szelet csoki is boldogságérzettel tölti el fogyasztóját, úgy minden, környezetünkből a szervezetünkbe jutó anyag befolyásolhatja ﬁzikumunkat és pszichénket. Nincs ez másképp a marihuána esetében sem, amely a hangulat, a memória, az étvágy, a fájdalom, az észlelés és az érzelmek szabályozó kémiai mechanizmusait változtatja meg. Legutóbbi alkalommal elindított cikksorozatunk elsô részében bemutattuk, hogy a marihuána miként gyakorol hatást élettani folyamatainkra, illetve miért is lehet potenciálisan fontos kutatási téma a gyógyászatban. Jelen írásunk középpontjában a pszichológiai-lélektani hatások állnak. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a fû fogyasztása akut káros mentális következmények széles köréhez vezethet a használók körében. E következmények legtöbbje azonban szoros öszszefüggésben van a fogyasztás mérté-

kével. A mellékhatásokat súlyosbíthatják más tényezôk, mint például a kor, a személyiségtípus, illetve a mentális zavarokra való hajlam. Amiben mindenki egyetért, hogy mint minden pszichoaktív szer, a kannabisz fogyasztása is növeli a mentális rendellenességekre hajlamos embereknél valamilyen defektus kialakulásának kockázatát.

Marihuána és hangulatváltozások A fogyasztásra adott legáltalánosabb azonnali válaszreakció az eufória és a problémáktól való eltávolodás, a nyuga-

lom érzete. A mellékhatások (fôleg a pánik, a szorongás, a paranoia, a depreszszió, a fáradtság, a céltalanság) nem ritkák, de az esetek többségében rövid ideig tartanak; ugyanakkor a drog folyamatos használatával elhúzódhatnak, vagy ciklikusan jelentkezhetnek. Egy új-zélandi kutatás kimutatta, a fogyasztók több mint ötöde számolt be kellemetlen mellékhatásokról, és a nôk kétszer hajlamosabbak a negatív mellékhatásokra, mint a férfiak.

Kannabisz és elmezavar A pszichózisok között több altípust is megkülönböztethetünk, amelyek önmagukban vagy kombináltan is megjelenhetnek. Elsôként tekintsük a toxikus pszichózist. Ez valamilyen szervezetünkbe kerülô anyag kapcsán fellépô egyszeri átmeneti elmezavar, amely az anyag lebomlásával és az élmény feldolgozásával, szélsôséges esetekben neuroleptikumok (Mentális zavarok és pszichózis kezelésére használatos szer vagy gyógyszer, antipszichotikum – A Szerk.) alkalmazásával nyom nélkül gyógyul. Sok tanulmány szerint a folyamatos és/vagy nagy dózisú kannabiszhasználat funkciós vagy krónikus elmezavar kialakulásához vezethet. A funkcionális kifejezés annyit tesz, hogy nem láthatunk eltérést az idegrendszerben egy egészséges emberhez képest, csupán sejthetô valami-

lyen nem ismert biológiai veszélyeztetettség az adott anyaggal, illetve annak hatásaival szemben – ennek természetét jelenleg még nem ismerjük. A krónikus típusba olyan zavarok tartoznak, amelyeknél az idegrendszerben észlelt organikus elváltozások felelnek a folyamatos pszichózisért. Eddig azonban hitelt érdemlôen nem sikerült bizonyítani, hogy pusztán a kannabisz fogyasztása ilyen hosszú távú zavarokat okozna. Valószínûsíthetô, hogy a hosszan fennálló problémák hátterében már meglévô szindrómák húzódnak, s amennyiben ez kannabisz fogyasztásával társul, az alanyban meglévô tünetek súlyosbodását okozhatja. Ezt támasztja alá számos felmérés eredménye, amelyek szerint a mentális rendellenességben szenvedôk körében a kábítószerrel való visszaélés sokkal inkább jellemzô magatartás, mint az egyébként egészséges elmeállapotú emberek esetében. A kannabisz használatakor, például túlzott dózis bevitelénél toxikus pszichózis jelentkezhet. Ennek fô jellemzôi a hirtelen zavart elmeállapot, a hallucinációk, a szélsôséges érzelmi labilitás, a diszorientáció, a deperszonalizáció és az ok nélküli paranoia, halálfélelem. Egy Vietnamban írt esettanulmány során az ott állomásozó 36 ezer amerikai katonából 5120-an legalább heti háromszor használtak valamilyen kannabiszszármazékot. Ebbôl 720 katonát kezeltek a szerhez köthetô problémákkal. Ezért vélhetôen az ott elérhetô magas THC-tartalmú (5-10%) hasis a felelôs – 19 egyszeri fogyasztást követô pánikrohamot és további 85 toxikus pszichózist jelentettek. Ezen esetek három napon belül megoldódtak. Egy Pakisztánban, a Bhang (erôs marihuánaleveleket és virágzatot is tartalmazó ital) használók körében végzett felmérés szerint egészséges elmeállapotú embereket toxikus pszichózisba dönthet nagyobb dózis bevitele. Ennek jellemzôi a ködös tudat, az izgatottság, az ingerlékenység, az idôérzék megváltozása, az álomszerû eufória, amely logikátlan és fragmentált gondolkodáshoz, valamint hallucinációkhoz vezet. Azonban e tünetek egy hét elteltével maradéktalanul elmúltak.

Öngyógyítás és amotivációs szindróma Számos felmérés feszegeti azt a kényes témát, hogy komoly egészségügyi gond-

dal vagy személyiségzavarral küzdôk öngyógyító célzattal használják a marihuánát. Ez különösen azokra jellemzô, akik több próbálkozás, gyógymód és terápia után se tudták hagyományos módszerekkel leküzdeni problémáikat vagy gátlásaikat, esetleg nem fértek hozzá e gyógymódokhoz, szociális vagy anyagi helyzetük miatt. A fenti alanyok a kannabisz segítségével igyekeznek normális életvitelt kialakítani. Több tanulmány is beszámol arról, hogy hasonló esetekben a rekreációs célzattal, mértékletesen fogyasztott kannabisz használói körében ritkábban fordul elô depresszió, és általánosan jobb kedvûek, mint a nem fogyasztók csoportja. A pszichológusok által alkalmazott antidepresszánsok, gyógyszerek közül sok okoz súlyosabb függést és mellékhatásokat, mint a kannabisz. Így a gyógyászati célból alkalmazott marihuánának, természetesen alapos kutatások és tanulmányok után, e területen is lehet létjogosultsága. Több szakember is felvetette, hogy a súlyos marihuánahasználat amotivációs szindrómához vezet. E személyiségzavar jellemzôi a folyamatos enerváltság és a munkára való motiválatlanság. Azonban valószínûsíthetô, hogy csupán a folyamatos fûfogyasztás következtében kitartó-

an fennálló toxikus elmezavarról van szó, amely az anyag elhagyását követôen rövid idôn belül megszûnik.

Kannabisz és skizofrénia, a serdülőkori fogyasztás következményei A skizofrénia vagy hasadásos elmezavar a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlását jelenti. Sokan tévesen használják rá a tudathasadás kifejezést, holott a skizofrénia nem azonos a többszörös személyiséggel. A magasabb rendû funkciók változásával jár, jellemzôen az érzékelés, a felfogás, a tervezés, a motiváció területeihez köthetôen. Kialakulása a rendellenes idegrendszeri fejlôdéssel van kapcsolatban, amelyben szerepet játszanak genetikai, szociális, környezeti és egyéb faktorok. Jó pár tanulmány firtatja a kannabisz és a skizofrénia kapcsolatát, azonban az biztos, hogy ezzel a mentális defektussal diagnosztizáltak dupla eséllyel lesznek rendszeres kannabiszfogyasztók, mint az átlag. Ám a fogyasztás sokak szerint öngyógyszerezési szándékkal történik. Többen a zavaró tünetek enyhülését észlelték, míg más esetekben a marihuána fogyasztása súlyosbította a tüneteket. Bár a mentális zavaroktól mentes, kifejlett idegrendszerrel rendelkezô embe-

CK 2011/2. április

rekben a kannabisz mértékletes fogyasztása hosszú távon – eddigi tudásunk alapján – nem jelent veszélyt, a fejlôdô idegrendszer esetében már más a helyzet. Egy ilyen szervezetben a Delta9-THC neurotoxikus hatást fejt ki a CB1-receptorra, amely szabályozza a gammaamino-vajsav- és glutamáttermelést. E hírvivô anyagaink a fejlett idegrendszeri kapcsolatok kialakításában kulcsszerepet játszanak. Így a marihuána fogyasztása a fejlôdés kritikus szakaszában (18–20 éves korig) fiziológiailag is károsíthatja az idegrendszert, amelynek rendellenes fejlôdése egy sor késôbbi mentális defektus alapját képezheti. Mindemellett a kamaszkorban számos emocionális problémával kerül szembe a gyermek. A folyamatos marihuánahasználat ebben a korban az iskolai teljesítmény és a közérzet romlásához vezet. Erôs összefüggést találtak többen is a serdülôkori drogfogyasztás és a depreszszió, érzelmi válság, az élet céltalanságának érzete között a fiatalokban. Több felmérés is azt sugallja, hogy a serdülôkori kannabiszfogyasztás egy sor mentális problémát okozhat a fiatal felnôtt és felnôtt korban.

A kannabisz dependanciájáról Sokáig hitték, hogy e növény használata nem okoz toleranciát és függôséget sem. Bármilyen szernek is a rabja valaki, személyét jellemzi, hogy még akkor is tovább folytatja a szer fogyasztását, ha tisztá-

ban van annak ténylegesen káros következményeivel és hatásaival. Az 1970-es évektôl kezdve napjainkig egy sor felmérés készült erre vonatkozóan. Egy önkénteseken végzett vizsgálatban, amelyben a jelentkezôk 30 napon át napi 70–210 mg THC-t fogyasztottak orálisan naponta, a kísérleti alanyok a „high” érzés progresszív csökkenését jelezték, amely a tolerancia kialakulására vezethetô vissza. Az ezt követô absztinens szakaszban elvonási tüneteket figyeltek meg. Az elsô szer nélküli héten az önkéntesekkel nehéz volt az együttmûködés, sokkal ingerlékenyebbé, ellenségessé váltak. Az éhségérzetben és az alvási szokásokban is szignifikáns rendellenességet tapasztaltak. Ezek a következmények azonban három hét után eltûntek. Az elszívott marihuánával végzett kísérletek is hasonló eredménnyel zárultak. Napjainkra világossá vált, hogy a kannabisz elvonási tünetei közé tartozik az insomnia, a szorongás, az elégedetlenség, a nyugtalanság, az irritáltság, az anorexia, az izomgörcsök, a fejlettebb reflexek, a magas szívritmus és vérnyomás, az izzadás és a hasmenés. Ezek a fogyasztást követô tízedik óra után jelentkeznek, csúcspontjukat 48 óra elteltével észlelhetjük. Mindezek alapján a szer dependanciáját az alkoholokhoz, ópiátokhoz, stimulánsokhoz és nyugtatókhoz hasonlónak találták. A legfrissebb kutatások szerint a 24 évnél fiata-

labb rendszeres használók 60 százaléka érdeklôdik ártalomcsökkentô, elvonó és felvilágosító programok iránt. A hatásokat és következményeket tekintve minden fogyasztó egyedi eset. A negatív effektusok minden esetben dózisfüggést mutatnak. A fentiek tükrében beláthatjuk, hogy a serdülôkorban lévô fogyasztók komoly kockázatnak vannak kitéve, és kannabiszhasználatuk viszszafordíthatatlan idegrendszeri károkat okozhat. A már kialakult mentális zavarok tüneteit esetenként enyhítheti, vagy épp súlyosbíthatja a fogyasztás, így fontos lehet a pszichológiai célzatú gyógyászati marihuána alaposabb kutatása. A kifejlett idegrendszerrel rendelkezô, egészséges elmeállapotú felnôttek mértékletes fogyasztása azonban úgy tûnik, minimális kockázattal jár. KGB A szerzők természettudósok a biokémia és a környezetkutatás területén

Felhasznált irodalom [1] Matthijs G. Bossong, Raymond J.M. Niesink (2010) Adolescent brain maturation, the endogenous cannabinoid system

and

the

neurobiology

cannabis-induced

schizophrenia, Progress in Neurobiology 92 (2010) 370–385 [2] Andrew Johns, (2001) Psychiatric effects of cannabis The British Journal of Psychiatry (2001) 178: 116-122 [3] David M. Fergusson, Michael T. Lynskey, L. John Horwood (1996), The Short-Term Consequences of Early Onset Cannabis Use, Journal of Abnormal Child Psychology, Vol. 24, No. 4, 1996 [4] Julia D. Buckner, Anthony H. Ecker, Alex S. Cohen Julia D. Buckner, Anthony H. Ecker, Alex S. Cohen (2010) Mental health problems and interest in marijuana treatment among marijuana-using college students Addictive Behaviors 35 (2010) 826–833 [5] Thomas F. Densona,T, Mitchell Earleywine (2006) Decreased depression in marijuana users Addictive Behaviors 31 (2006) 738–742 [6] Amy J. Sheer, (B.S.), David A. Gorelick, (M.D., Ph.D.), Charles C. Collins, (B.S.), Jennifer R. Schroeder, (Ph.D.), Stephen J. Heishman, (Ph.D.), Michelle K. Leff, (M.D.), Eric T. Moolchan, (M.D) (2009) Interest in marijuana treatment programs among teenage smokers and nonsmokers Journal of Substance Abuse Treatment 37 (2009) 421–425 [7] Richard E. Musty and Lee Kaback (1995) RELATIONSHIPS BETWEEN MOTIVATION AND DEPRESSION IN CHRONIC MARIJUANA USERS Life Scienns, Vol. 566, No.6 23/B, pp. 2151-2158, 1995 [8] Joan L Bottorff, Joy L Johnson, Barbara M Moffat and Tamsin Mulvogue, (2009) Relief-oriented use of marijuana by teens Substance Abuse Treatment, Prevention, and Policy 2009, 4:7

CK 2011/2. รกprilis

Hogyan választják az orvosi marihuánafajtát? Gyógyászati kannabiszt (más néven orvosi marihuánát) választani a különféle egyéb medicinák helyett egyszerű döntésnek tűnhet – egyes országokban legalábbis. Kiválasztani azonban, hogy az egyén vagy az adott egészségügyi állapot kezelésére melyik marihuánafajta a legmegfelelőbb, még az ottaniaknak is okozhat némi fejtörést. Sok páciens soha nem is próbálta ki, pláne nem termesztette a kannabiszt, mielôtt felfedezte volna a benne rejlô orvosságot. De még azok sem tudják mindig pontosan, hogy melyik a legalkalmasabb fajta a speciális gyógyászati szükségletekre, akik már találkoztak vele korábban, és tisztában voltak a rekreációs, illetve közösségi fogyasztáskor jellemzô hatásokkal. Orvosi marihuána választásakor elsôsorban az Indica- és a Sativa-fajták közötti alapvetô különbségekkel kell tisztában lennie a páciensnek a gyógyászati alkalmazás tekintetében. Minden pszichoaktív kannabisz tartalmazza azokat a hatóanyagokat, amiket kannabinoidként ismerünk, ám a két fôkannabinoid (THC és CBD) mennyisége és aránya a különbözô fajtákban eltérô hatásokat eredményez a fogyasztás során.

A Sativa-fajták hatásai és alkalmazási területei A Sativa-fajták fôként az agyat energetizálják, ám hatásuk éppúgy érezhetô a testen, mint az elmén. Kiválóan alkalmazhatók hányinger kezelésére (például kemoterápia vagy a HIV/AIDS gyógyszerek által kiváltott hányinger), migrénes fejfájásra, depresszióra, krónikus fájdalomra és ezek kísérô tüneteire.

Az Indica-fajták hatásai és alkalmazási területei Az Indica-fajták nyugodt, „besztondult” hatást váltanak ki. Ez az érzet általában a testben összpontosul, mivel a hatóanyagok csökkentik az izmok feszültségét, és ellazítják ôket. Emiatt az Indicák elsôsorban az izomgörccsel, remegéssel járó betegségek (így például a sclerosis

multiplex vagy a Parkinson-kór) tüneteinek kezelésére a leghatékonyabbak, de megfelelônek bizonyulnak a krónikus fájdalom, az ízületi gyulladás, a reumás merevség és duzzanat, az álmatlanság, valamint ezek kísérô tüneteinek enyhítésére is.

A Sativa/Indica hibridfajták hatásai és alkalmazási területei A keresztezett Sativa- és Indica- (azaz hibrid) fajták nagyszerûen ötvözik mindkét kannabiszfajta specifikus tulajdonságait. Néhány beteg esetében ez óriási elônyt jelent, különösen a krónikus fájdalmaktól szenvedôknek, hisz arra mindkét fajta kiválóan alkalmazható. Az az Indica, amit Sativa-génekkel kereszteznek, kevésbé szedatív – mind a fizikai, mind a mentális állapot tekintetében. Fordított esetben, azaz egy Indica-génekkel beoltott Sativa pedig kisebb mértékû szorongást, izgatottságot vált ki. A legtöbb profi, nemesített vetômag Sativa- és Indicagéneket egyaránt tartalmaz.

Kis részecskék nagy dobása II. A vas és a magnézium szerepe a fotoszintézisben Két hónappal ezelőtt azt taglaltuk, hogy a mikroelemek miként vesznek részt a fotoszintézisben. Mint kiderült, nyomelemekre a növényeknek csak kis mennyiségben van szükségük. A nagyobb méretű proteinmolekulák központi elemét bizonyos nyomelemek alkotják, melyek metabolizmusokat szabályoznak, csakúgy, mint az enzimek: ezúttal megismerkedünk kettőjükkel, a vassal és a magnéziummal, valamint felidézzük, hogy annak idején mit is tanultunk a vitaminokról (CK 2008/1). A fém-protein komplexek energiaszállító képessége abból ered, hogy a különbözô fématomok, (mint a vas, réz, cink és a kobalt) könnyen kötik meg vagy adják le az elektronokat (energiát). A fémionok ezalatt oxidálódnak vagy redukálódnak. A nagyméretû proteinek határozzák meg az energiát szállító fémionok célját. Ebben a tárolt formában az energia raktározódni, illetve igény szerint hasznosulni tud. A nyomelemek közül a vasra van a legnagyobb mennyiségben szüksége a növénynek, mivel több energiaszállításért felelôs proteinnek is alkotóeleme. A vastartalmú makromolekulák, az ún. citokrómok minden élô szervezetben azonos feladatokat látnak el, legyen az ember, rovar vagy növény. A citokrómok energiát kötnek meg (izolált elektronok formájában), és tárolják mindaddig, amíg a felhasználási területre nem szállítódnak. Ott ez az energia ismét felszabadul. Ebben a folyamatban, a reakciócentrum minden élô szervezetben azonos, de a hordozó proteinek, melyek a nagyobb részét adják a molekulának, különbözôek. A fehérjék szervezettôl függôen specifikusak, egyediek – ez az oka a szervátültetéseknél elôforduló kilökôdésnek. Néhány vastartalmú protein (például a ferredoxin és a fitoferritin), melyek központi eleme a vas, a fotoszintézis során kifejezetten energialeadásra specializálódott, amire a növényeknek szükségük van.

A vas Mivel a vas döntô szerepet tölt be a fotoszintézisben, egyben építôköve is az olyan enzimeknek, amelyek elôsegítik a klorofill képzôdését. Ebbôl már sejthetô, hogy hiány esetén a növény elsárgul. Egyrészrôl leáll a klorofillképzôdés, másrészrôl a fénybôl nyert és raktározott energia szintje lecsökken, mivel a fotoszintézis gátolt. A vastartalmú molekulák folyamatosan képesek újrahasznosulni, megkötésük után a növényben folyamatosan jelen vannak – a vas hiánytünetét épp ezért csak késôbb lehet észrevenni. Legelôször a fiatal levélhajtásokon szórványosan jelentkezik a sárgulás (klorózis), hasonlóan más fotoszintézisben részt vevô nyomelem, csakúgy, mint a réz, a mangán és a cink hiányakor.

A magnézium A klorofill sarokköve a magnézium, így egy nagyon speciális szerepet tölt be a növényekben, ezen belül a fotoszintézisben. Magnéziumra már nagyobb mennyiségben van szükség, ezért nem számít mikroelemnek.

A magnézium, folyamatosan jelen van a növényben, és képes újrahasznosulni. Növekedéskor (mely mindig a növény gyarapodását jelenti) az újonnan kialakult növényi részekben klorofillnak kell képzôdnie. Az egészséges növekedéshez elegendô magnéziumellátottságot kell biztosítania az ültetôközegnek. Magnéziumhiány esetén a növény elôször az idôsebb levelekbôl hasznosítja a magnéziumot, és továbbítja a fiatal hajtások irányába, ezáltal gondoskodik a megfelelô növekedésrôl. A magnéziumhiányra jellemzô, hogy a tünetek elôször az idôsebb leveleken jelentkeznek sárgulás formájában (a levélerezet zöld marad, és a köztük lévô rész halványul, kivilágosodik, esetleg halvány foltok jelennek meg „márványozott levél”), késôbb ezek nagyobb barnás foltokká állnak össze, és az egész levél elszárad. Vashiány esetén leginkább a fiatal levelek, hajtások sárgulnak, mivel a vas nem képes mozogni a növényben, így nem tud az idôsebb levelekbôl a fiatalabbakba áthelyezôdni. Lévén hogy vastartalmú enzimekre szükség van a klorofillképzôdéshez, vashiány esetén a magnézium sem tud hasznosulni.

Amit a nyomelemekről tudni érdemes A nyomelemek fontos funkciókat látnak el minden élô szervezetben, fôleg enzimekben vannak jelen, melyek anyagcsere-folyamatokat indítanak el vagy zárnak le. Vasat a nagy proteinmolekulák is tartalmaznak (citokróm), melyek energiát képesek megkötni és szállítani. Sok vas-

géntartalmú szerves molekula). Tudósok újra és újra fedeztek fel tápanyagkomponenseket, melyek hiánya betegségekhez vezetett – összefoglalóan ezeket az anyagokat vitaminoknak (korábbi nevén tiamin) nevezték el. (A vitamin jelentése: az élet aminja.) Nem minden vitamin amin, de a korábbi elnevezés a mai napig is fennmaradt. Kísérletek a vitaminok átnevezésére mint kiegészítô anyagok sikertelenek voltak. A B-vitaminhiány mai meghatározás szerint a polyneuritis. Aki életében valaha vagy rendszeresen fogyaszt túl sok alkoholt, az ismeri ezeket a tüneteket. Testünkben az alkohol gátolja a B-vitamin felszívódását, megjelennek a hiánytünetek: az apátia, az étvágytalanság, a zavartság, a megváltozott tudatállapot és a kiszáradás (másnaposság). A vitaminok az emberek számára azért is annyira érdekesek, mert magunktól nem tudjuk ezeket az anyagokat elôállítani. Egészségünk megôrzése érdekében figyelnünk kell, hogy táplálkozásunk során minden vitaminhoz hozzájussunk.

Vitaminok, tiszta formában

tartalmú molekula energiaellátásra specializálódott a fotoszintézisben. A növény képes a mikrotápelemeket újrahasznosítani. Egy levél elhalása esetén az újrahasznosítható nyomelemek az új hajtások képzôdése irányába szállítódnak. Az idôs leveleken ilyenkor sárgás elszínezôdés látható, mivel a klorofill lebomlik, és csak az egyéb színanyagok maradnak vissza a levélben. A különbözô nyomelemek reakciói közti átfedés miatt tisztán nem különíthetô el egyik mikroelem hiánytünete sem. Minden nagyobb eltérés a nyomelemháztartásban általánosan levélsárgulást idéz elô, mivel mindegyik nyomelemhiány (kivéve a bór) a fotoszintézis zavarát okozza. Viszonylagos nyomelemhiány akkor alakul ki, ha egy bizonyos nyomelem mennyisége jóval meghaladja a többi nyomelem mennyiségét. A növényben szállított nyomelemek beépülnek a növekedés folyamán újonnan kifejlôdô növényi részekbe. Itt fontos megemlíteni, hogy a nyomelemek legtöbbször stabil, kelátos formában vannak jelen a tápoldatokban, másképp reakcióba lépnének a többi talajrészecskével, és azokat vízben oldhatatlanná

tennék. A kelátok garantálják a stabilitást, mialatt nyomelemek vannak a növényben. A nyomelemeken és a magnéziumon kívül a növényeknek fôleg nitrogénre, foszforra, káliumra és kénre van szükségük. Ezekbôl tevôdik össze a legtöbb növénytápszer. Legfôképpen a nitrogén, a foszfor és a kén alkotja a szerves molekulákat, melyek részt vesznek a fotoszintézisben.

A vitaminok A vitaminok olyan vegyületek, melyekre kis mennyiségben szükség van az egészség fenntartásához, és önmaguktól nem képzôdnek, ezért táplálékkal kell a szervezetbe jutniuk. Dr. Christiaan Eijkmann holland fizikus 1897-ben Jáván felfedezte, hogy a hántolt rízzsel etetett csirkék egy idô után teljesen legyengültek. Amikor pedig külön a rizshántalékkal etette a legyengült csirkéket, azok mind helyrejöttek. Ez a betegség (beriberi) késôbb széles körben elterjedt, és csak a felfedezésnek köszönhetôen tudták az élelemmel (ebben az esetben a rízshántalékkal) gyógyítani. 1926-ban sikerült a rízshántalékból izolálni a B1-vitamint, más néven a tiamint (az amin egy nitro-

Készült a

támogatásával

A növények is igénylik? A növényeknek csakúgy, mint az embereknek, az állatoknak, baktériumoknak és minden egyéb életformának a megfelelôen mûködô anyagcsere fenntartásához szükségük van vitaminokra. Egyes szervezetek abban különböznek egymástól, hogy ezeket az összetevôket többé-kevésbé függetlenül maguk is elô tudják állítani. E tekintetben a növények a mesterek: minden szükséges anyagot elô tudnak maguknak állítani a trágyában megtalálható egyszerû alapanyagokból, valamint a levegôbôl és a vízbôl. A növényekben lehet a legváltozatosabb vitaminkoncentrációkat mérni. Gazdag C-vitaminforrás a paprika és egyéb burgonyafélék; sok B-vitamin található a gabonákban és a gyökérzöldségekben, az A-vitamin (a karotin prekurzora) a sárgarépában és más karotintartalmú ételekben fordul elô, E-vitamint olajos magvak tartalmaznak nagyobb mennyiségben. Hogy hol és hogyan hatnak a vitaminok a növényben, arról a következô részben írunk részletesebben. Siglinde Winkler okl. vegyészmérnök (Hesi Plantenvoeding)

CK 2011/2. április

a’la canna

KŐKEMÉNY KÖLTEMÉNY Versenyverselők: agytorna, ha volna, maholnap az szólna Ti, az éjszakába szórakozni igyekvők, egyre több helyen találkozhattok egy kifejezéssel: a slam poetryvel. A város néhol sáros falairól visszamosolygó plakáton csillannak meg betűk, a kortárs költészet nem eltűnt, hanem néha meg nem szokott rímköntösbe öltözve elhozza a hétköznapi embernek a pennákon kitintázott, nem mindig letisztázott, mikrofonba belebiﬂázott… Na de miért is pofázok? 54

a’la canna

A slam poetry (bíráló költészet) a modern kortárs költészet egy ágának tekinthetô, amely 1984-ben indult – méltán mondhatjuk – világhódító útjára. Az elsô események megszervezése és lebonyolítása Marc Kelly Smith nevéhez köthetô, aki 1949-ben született Chicago délkeleti részén. Tanulmányai után építkezéseken dolgozott amolyan mindenesként, közben pedig verseket írt, 19 éves korától. A munkásközegben otthonosan mozgó Smith hamar észrevette, hogy a többségi amerikai társadalom – nemcsak leszakadó – tagjai eltávolodtak a szépirodalomtól és a költészettôl: az utca embere egyre kevésbé érezte magáénak az iskolákban és a médiában szépirodalomként tálalt mûveket. Egyszerûen nem róluk, és ami még inkább megnehezítette a dolgot: nem nekik szólt. Ezt felismerve Smith 1984 novemberében egy úgynevezett open mic (szabad a mikrofon) estet szervezett a Get Me High klubban, Monday Night Poetry Reading (hétfô esti költeményfelolvasás) címmel. Az esték hamar sikeresek lettek, és kisvártatva átkerültek Chicago legfelkapottabb szórakozóhelyére, a Green Millbe. Nem telt el sok idô, és már az USA számos városában, államában szervezôdtek hasonló események. 1990-re annyira népszerû lett az újfajta költészeti „forma”, hogy létrehoztak egy országos nonprofit vállalkozást, a Poetry Slam Inc.-et, amely ma már évente szervezi a National Poetry Slam néven elhíresült eseményeit. Ezek mostanra egyfajta verselôbajnoksággá nôtték ki magukat, ahol a poéták nem csupán egyenként, hanem csapatban is megmérettetnek. Noha a slam poetry az 1980-as évek közepén, végén kezdett kibontakozni, gyökerei táplálkoznak a nagy olvasztótégelyben keveredô kultúrák szociális, zenei, költészeti hagyományaiból, jól mutatva, hogy az orális tradíció és az igény a gondolatok elmondására minden egyes kultúra sajátja – létezik bôrszín, faj és vallási megkülönböztetés nélkül.

Gyökerek és hatások Ez az új, ám mégis régi gondolatkifejezési, mûvészi forma valahol egyidôs az emberi beszéd kialakulásával. Bob Holman, akit az egyik legrégebben alkotó slammerként tartanak számon, egy Tilos Rádiónak adott interjúban elmondta, hogy ô az egyiptomi korig vezetné vissza a gyökereket, de legalábbis az afrikai orális tradíció az, ami erôsen befolyásolta a slam kialakulását. A griot (nyugat-afrikai énekes történetmondók) kultúra az Újvilágba hurcolt rabszolgaáradattal érkezett. A rabszolgák számára eleinte tilos volt írni és olvasni a saját nyelvükön. Szinte természetes, hogy az efféle tiltások hatására esténként, éjjelente, amikor az ôrök is aludtak, titokban próbálták egymás között gyakorolni saját nyelvüket – akik még ismerték. Mivel azonban napközben egymás között sem tudtak kommunikálni anyanyelvükön, egy új nyelvezet kezdett kialakulni, amit késôbb slangként vagy patoisként emlegettek. Az afroamerikai tömegek, mikor elvileg felszabadították ôket 1865. december 6-án, még nem tudhat-

ták, hogy hosszú utat tesznek meg a tényleges „szabadságig”. Faji és gazdasági elnyomásuk egészen az 1970-es évekig folytatódott. Hogy miként kapcsolódik ez témánkhoz? Nos, az amerikai afronépesség az 1960-as évek elejétôl a polgárjogi mozgalmakkal karöltve gondolkozott. Martin Luther King és Malcolm-X: két polgárjogi harcos, akik tragikus halála – bár filozófiájuk és világnézetük szempontjából szöges ellentétei voltak egymásnak – mély nyomot hagyott, nem csak az afroszármazásúakban. A mai napig számos mûben, dalban és slamben visszaköszönô alakjai a történeteknek. A 70-es években például Malcolm-X születésnapján alakult meg egy Fekete Párducokhoz közel álló afroamerikai költôi társaság, a Last Poets. Kezdetben ôk voltak az afroamerikai költészet zászlóvivôi, késôbb pedig nagy hatással voltak a hip-hop kultúrára is. Másfelôl a hatvanas évek közepe táján a fennálló amerikai kormányzattal és mainstream kultúrával szemben önálló, önmagukat ellenkultúraként definiáló hippiközösségek jöttek létre New Yorkban, San Franciscóban és az USA számos városában, olyan beatköltôket adva a világnak, mint Bob Dylan vagy Allen Ginsberg. Az 1980-as évek végén a slam poetryre ismét egy afroamerikai zenei stílus és kultúra volt nagy hatással, ez pedig a hip-hop. A hip-hop le sem tagadhatja slam poetryben burjánzó gyökereit, persze az is elképzelhetô, hogy a hip-hop és a slam közös gyökerei az afrikai orális kultúrában annyira mélyek, hogy ugyanazok a mozgatórugók mindkét közegben. Ilyen Ponza nem prózai, ma slammel, de volt már az idő ura is

a’la canna

lehet a megmérettetés igénye (már az elôbb említett griotok között is rendeztek versenyeket); a slam poetry külsôségeiben is sok hasonlóságot mutat a hip-hop freestyle versenyekkel. A hip-hop világméretûvé válása az 1990-es évek közepén a slam poetryre is kedvezô hatást gyakorolt. Számos hip-hop elôadóról derült ki, hogy versírásban sem utolsó. A legismertebb közülük talán 2Pac Shakur volt, aki ezt az oldalát domborította ki az 1997-ben megjelent Utolsó belövés címû filmben, Spoon szerepében. 2002-ben aztán a hip-hop a slam poetryt is bevezette a multimilliós üzletek világába. Russel Simmons, a Def Jam kiadó (többek között Beastie Boys, Run DMC korai kiadványok megjelentetôje) egykori producere az HBO filmcsatornával karöltve indította el „Def Poetry” címû show-ját. A „fényes külsôségek között” megrendezett show-mûsor megosztotta a slam poetryt kedvelôk táborát: míg egyesek – köztük Bob Holman – elismerôen szóltak róla, addig Smith, a slam poetry atyja szkeptikusabb: „Egy kizsákmányoló szórakoztató program, amely csökkenti a költészet elôadásának esztétikai értékét.” Mostanra talán többekben is felmerült a kérdés, hogy miben különbözik a slam a többi kortárs költészeti formától? A legszembetûnôbb különbség az elôadás módjában és a keretek „szabályozásában” rejlik – de ennél persze sokkal többrôl van szó.

A slam poetry főbb ismérvei A kidolgozott keretfeltételek miatt a slam poetry jóval több egy költemény megírásánál és elôadásánál: vibráló, fordulatokkal teli agy- és rímtorna az elôadók és a közönség számára is. Indiana, a slam poetry egyik ﬁatalja hunyorít a mikrofonba

A slam poetry megmozdulások egyik legfontosabb ismérve, hogy a közönséget már az elejétôl kezdve bevonják a történésekbe: a jelenlévôk közül kerülnek ki a zsûritagok, akik az elôadott mûveket pontozzák, akár egy jégtáncrevûn a bírók. A fellépôket minden egyes körben, külön-külön, versenként értékelik, az egyes körök után pedig elbúcsúznak a legkevesebb pontot elért versenyzô(k)tôl, így a végén „csak egy maradhat”. A versenyt minden esetben úgynevezett ceremóniamesterek, azaz MC-k vezetik, akik általában vagy maguk a szervezôk, vagy pedig meghívott közéleti személyiségek. Ôk a lebonyolításért felelnek, figyelik például az idôkeretek betartását – tudniillik minden egyes verselônek körönként 3 perc áll rendelkezésére, amelynek túllépését szigorú pontlevonással bünteti a zsûri. A slamversenyen formai megkötöttségek nincsenek, a slamek sokszor nem megszokott rímszerkezeteket, szavakat tartalmaznak, és az is elôfordul, hogy egyszerûen rím nélküli gondolatfolyamnak tûnnek. A mûvek nagy része általában többértelmû, és a kritikai hangvétel sem áll távol tôlük. Átadásukhoz, éppen a többértelmûség miatt, nagyon nagy rutinra van szükség: mérlegelni kell, hogy vajon a közönség megérti-e a körmönfont mondatokba csavart mondanivalót. Az elôadás során semmiféle zenei aláfestést, kosztümöt vagy a szavakról a figyelmet bármi módon elterelô külsô eszközt, hatást nem szabad alkalmazni. Csak az ember és a papír, egy mikrofon, no meg a szavak – velük lehet játszani. Ezek a szabályok az USA NPS-rendszerében kötelezô érvényûek, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a szervezôk és a technikai feltételek adottságától függôen megbeszélés kérdése, hogy az adott versenyen milyen szabályokat fogadnak el a résztvevôk. A slam poetry versenyeket alapvetôen két kategóriába sorolhatjuk: vannak az úgy nevezett „Open Slam” (nyílt slam) rendezvények, amelyeken bárki részt vehet, és a meghívásos slamek, ahol csak a meghívott verselôk ragadhatnak mikrofont.

Kortárs költészet a’la Hángeri Magyarországon a költemények és a verses dalok a popkultúrában és a „népkultúrában” is jelen voltak: gondoljunk csak a 90-es években sem eltûnô és mai napig fel-felbukkanó „Vers mindenkinek” címû mûsorra. Természetesen a szocializmus alatt megjelent Koncz Zsuzsa-verslemezek mellett esetünkben több jelentôséget tulajdoníthatunk a magyar beatköltészetnek, ezáltal pedig Hobónak. Az immáron Kossuthdíjas elôadómûvész munkásságának két momentumát érdemes itt megemlítenünk: az 1984-ben megjelent „Vadászat”-ot, valamint a három évvel késôbb, Allen Ginsberggel közösen készített lemezt, az „Üvöltés”-t. Hobo mellett egy másik feltörekvô zenei mûvészkör, az 1980-as évek magyar underground körének ismert figurái is inspirálták a mai magyar slam alakjait: Müller Péter Sziámi és Bárdos Deák Ági például még ma is színpadra állnak egy-egy meghívásos slamshow-n.

A zenei aláfestés a slam poetryben eredetileg nem megengedett, a hazai rendezvényeken azonban rendkívül népszerű

Hazai hip-hop és slam Magyarországon elképzelhetetlen slam poetry-verseny hip-hop-elôadók nélkül: a meghívásos versenyen részt vevô slammerek többsége ugyanis errôl a területrôl érkezik. Az Akkezdet Phiai hip-hop formáció tagjai, Závada Péter és Süveg Márk például rendre aratnak ezeken a rendezvényeken, legutóbbi lemezükön pedig több slam is hallható. Rajtuk kívül mindenképp meg kell említenünk az egykori Idô Urai formáció MC-jét, Ponzát, a néhai Mary Jointot, akit ma már az egész ország Busa Pistaként ismer, valamint Tribe-ot, aki 2009-ben Tépô Donát álnéven adta ki Selyemsikátor címû verseskötetét. A fiatalabb nemzedék közül Indiana neve forog ma sokat a slam világában, de szerencsére a szebbik nem képviselôi sem hanyagolják el a verselést: a Ludditák két üdvöskéje, a Fiáth testvérpár többször is bizonyította rátermettségét a férfi elôadók gyûrûjében. Mellettük figyelemre méltó még Audrey Hepburn és Hugee ténykedése is. Külön jót tesz a mûfajnak, hogy nemcsak a hiphop-elôadók játszanak a szavakkal, hanem „egyszerû” verselôk neve is gyakran szerepel a meghívottak listáján. Szabó Márton, Áldozó Krisztián, Németh Péter és Antal Gyula nevét érdemes itt megjegyeznünk.

Rendezvények Magyarországon Az elsô hazai slamversenyt 2006-ban rendezték a Mûcsarnokban, amely – mint a legtöbb azóta is szervezett verseny – meghívásos volt. Egy évvel késôbb ezt követte a már tematikus Budapest Slam 2, amelyen a Szolidaritásról oszthatták meg a verselôk gondolataikat. A Budapest Slam harmadik kiadásán, 2010-ben pedig már olyan nemzetközi vendégeket köszönthetett az A38 színpada, mint az elôbbiekben említett Bob Holman, valamint Samantha Thornhill. A téma ekkor a „Gyökerek” volt. Idôközben a Budapest Slameket szervezô baráti csapat a Kôlevesben beindította az egyetlen ismétlôdô

slameknek helyet adó Slam Poetry Budapest-bulikat. Ez a sorozat idén márciusban már a harmadik évadjának futott neki. 2009-ben, a Slam Poetry Budapest együttmûködésével a Tilos Rádió rendezett egy tematikus slamet, melynek témája a Szabadság és felszabadulás volt. Ez a sorozat 2010 tavaszán folytatódott a Sirályban, ahol nemzetközi elôadók is a mikrofon elé léptek, és a „diszkrimiNÁCIÓK” témakörben fejthették ki véleményüket. A Tilos Rádió másképpen is kapcsolódik a slam poetry közösséghez: 2008 áprilisa óta jelentkezik kéthetente a „Sztriit Noiz” címû, slam poetryvel foglalkozó mûsor, Chi Korea prezentálásában. Néha e sorok írója is besegít egy-két interjú erejéig, vagy éppen saját vagy kortárs szóösszenetek felolvasásával. A mûsorok alkalmával a hazai slam (és hip-hop) -élet nagyjai közül sikerült Akkezdet Phiait, Busa Pistát, Ponzát, Tribeot, Ryzóékat mikrofonvégre kapni, a legemlékezetesebb momentum azonban mindenképp Bob Holman és Samantha Thornhill rögtönzött rádiós jingle-je volt a velük készített interjú végén. A magyar slamek, leszámítva a kôleveses happeningeket, meghívásos tematikus versenyek, ahol a legnagyobb különbség, hogy a zsûri nemcsak a nézôk közül kerül ki, hanem meghívott mûvészek is pontoznak. Sajnos idehaza még nem került sor csapatslamre, de reméljük, hogy ami késik, nem múlik... Valószínûleg hiányoznak a szellemi mûhelyek, illetve ezek ma még keresik önmagukat. Pesten kívül Zalaegerszegen, Pécsett, Szegeden, Debrecenben, Veszprémben és Szarvason is rendeztek több-kevesebb sikerrel fellépéseket. Mindenesetre, ha plakátra festve a „gyere le slamestre” szöveg betûvel sorban áll, te meg igényesen szórakoznál már, hagyd a spanod a bárpultnál, és ájuljál – el: ez a modern költészet, kell hozzá önérzet, de nem kell, hogy tökrészeg sörfészeklakók rakódjanak sebő rád. Csak hallgasd meg: ez a kultúrád!

CK 2011/2. április

a’la canna

MENNYIT ÉR, KORTÁRS URAM? A józan ész csúfos kudarcáról árulkodik a Terézvárosi Önkormányzat legújabb agymenése, miszerint március 31-i határidővel a Tűzraktérnek mennie kell. A gazdasági és biztonsági okokra hivatkozó önkormányzat csupán arról feledkezik meg, hogy a kultikus központ olyan értékeket képvisel, amik idehaza alighanem példátlanok és mesébe illőek. A kulturális alapítvány riadót fújt, a hívásra érkezett civilek száma pedig még a szervezőket is megdöbbentette. Kérem szépen, itt kultúrharc folyik. Kisebb túlzással bátran állíthatjuk, hogy Budapest az a város, amely – dacára a méreteibôl adódó elônyöknek – a leghatékonyabb stratégiával akadályozza a kortárs terjedését. Az újszerû vélemények és önkifejezési formák úgy általában nem szimpatikusak a vezetôségnek, de hogy a fiatalabb generációknak ennyire szûk mozgástér és nyilvánosság jusson, az ritkaságszámba megy. A West Balkánban történt események csak tovább gerjesztették a folyamatot, hogy immár a hatalom egyik vesszôparipájává léphessen elô a téma. Az a szenvedély, amivel megpróbálták ellenôrzésük alá venni a blogokat, amivel jó darabokat nyestek le a kulturális támogatásokból, amivel ellehetetlenítették a kôszínházakat, az a szenvedély vette célkeresztbe most a Tûzrakteret. A vita nagy vonalakban havi 3 millió

EGYNEK JÓ Olivier Van Hoofstadt: Gyors meló Francia akciókrimi fű- és hasiscsempészekről, amiben Luc Besson végre semmilyen módon, sem forgatókönyvíróként, sem producerként nem vett részt. Francia közönségﬁlm esetében ez a kuriózum és a megújulás, egyediség ígéretét hordozza. Éppen ezért ebből még bármi lehetett – volna. A Gyors meló érezhetôen a Taxiszéria elképesztô sikerét meglovagló, de fôleg autós jeleneteit plagizáló, „beépítettzsarus” zsánerfilm paneljeivel körített, keményre komponált (pontosabban ennek a koncepciójában és illúziójában fogant) eksönmúvi. Humor nincs, zsarutörténet van, és persze rengeteg száguldozás és/vagy autósüldözésszerûség. A sztori sajnos sablonos. Társa meggyilkolása után a bosszúszomjas rendôr egy irracionálisan bemutatott, ezáltal meglehetôsen érdektelen kiképzést követôen beépül a rosszfiúk közé, hogy lebuktassa a profibûnözôkbôl álló hasis- és fûcsempész, nagyban játszó bandát. A fôszereplôt amúgy a jobb sorra, de

fôleg alaposabban megírt karakterekre érdemes Roschdy Zem hozza, és vért izzadva ugyan, de hitelessé tudja tenni az éppen csak felskiccelve megálmodott, ezáltal légüres térbe került figurát. A termesztés és terítés a filmben nem fontos, a lényeg a szállítás. Ez felturbózott járgányokkal történik, kettesben 140-ig húzatva, autópályán száguldva, vadul svenkelô felvevôgépek elôtt. Amúgy a fenti klisék ellenére viszonylag jól indul a dolog, de aztán a stáb valahol elhagyta a forgatókönyvet. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy túl vékony volt, így könnyen elveszíthetô. Érezhetôen a rendezônek nem hiányzott a szkript, tud ô jobbat is, gondolta, bár az

is elképzelhetô, hogy az olvasottak predesztinálták erre az elképzelésre. Bárhogy is történt, a filmben azért vannak izgalmas pillanatok, például amikor sávokat váltogatnak a dugig pakolt csomagtartóval repesztô masinák, és a kamera közben körsvenkekkel brillírozik. Ekkor legalább az operatôr testi épségéért lehet aggódni… Az akciójeleneteknek szánt kaszkadôrmutatványok átlagosak, a dialógusok elcsépeltek, és a „beépülôs, olykor majdnem lebukós, kettôs életet veszélyesen élôs” szál például A tégla hasonló pillanataihoz képest – és sajnos amúgy is – hiteltelen. Ami figyelemreméltó, az a cuccok pakolása kocsiból kocsiba, innen oda, elképesztô sebességgel, az ember azt hinné, hogy gyorsított felvételeket lát. Az autócserés jelenetek forgatása után minden bizonnyal izomláztól gyötörve rogytak össze a rámolást elôadó mellékszereplôk. Meglepô módon a francia, hôbörgôs akciófilmek jellegzetességei most még hiányoznak is, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, hiszen pont az álomgyár

a’la canna

forintról szól, ami egészen mást jelent a Tûzraktérnek, és mást az önkormányzatnak. A mûhelyeknek, alternatív társulatoknak, koncerteknek és még számtalan fajta karitatív tevékenységnek otthont adó épületet még 2008 májusában kapta meg határozott idôre az Art Sector Alapítvány egy diszkriminációellenes mûvészeti esemény rendezéséhez. Már ezzel a húzással bizonyították, hogy komolyan pozitív hatást kívánnak gyakorolni a mai intoleráns társadalomra, és némi közösségi szellemet lehelni beléjük. Majd teltek-múltak a hónapok, mire az Art Sector további bizonyságokat tett eszmeiségérôl: kihasználva az elhagyatott iskola háromezer négyzetméterét, megnyitotta kapuit különféle alkotómûhelyek elôtt, a színpadot átadta fiatal társulatoknak, kézzelfogható teret biztosított mûvészeknek. Nonprofit jellegükrôl árulkodik, hogy a mûhelyeknek kizárólag a rezsi rájuk esô részét kellett állniuk, bérleti díjat nem fizettek, ahogyan az Art Sector sem. Az alapítvány tagjainak csak a közüzemi számlákra kellett összedobniuk. A sorozatosan meghosszabbított szerzôdések közben ugyan megegyeztek az önkormányzattal egy jelképes összegben, ám ez a jelenleg meghirdetett bérle-

ti díjnak még a tizede sincs. Az azóta eltelt idôben a Tûzrakteret önerôbôl felújította az alapítvány, és négy év alatt a fôváros kultuszhelyévé emelte. A helyzet most úgy fest, hogy a több száz mûvésznek otthont adó kulturális központ és romkocsma be fog zárni. Az önkormányzat nehezményezi, hogy az alapítvány fillérekért házfoglalósat játszik, továbbá a legutolsó ellenôrzés alkalmával a biztonsági elôírásoknak sem felelt meg minden, tehát új pályázatot írnak ki az egykori iskola épületére. A pályázat szerint az épület bérleti díja hárommillió forint, továbbá megfelelô bôvítéseket kell eszközölni – amit az önkormányzat természetesen nem képes állni. Az alapítvány vezetôi hiába kezdeményeztek tárgyalá-

sokat, a döntés, úgy tûnik, végleges, alkura esély sincs, hiszen a Tûzraktér vendéglátó-ipari egységként üzemel (vehetsz sört), ami ugyan kulturális és karitatív céloknak biztosít anyagi hátteret, mégsem mûködhet ott ingyen. Pedig a Tûzraktér egy mesébe illô történet tetôpontját éli. Közösségi gócpont, alkotóbázis a fiataloknak, a mûvészeknek, és mindenkinek, akiket már nem izgat fel a mainstream, a celebvilág vagy a felsô tízezer mûvészete. Oázis a sivatagban, olyasféle, amibôl kevés van idehaza, ugyanis az alternatív mûvészet mindenre garancia, csak a napi kenyérre nem. Az alapítvány épp ezért lelkes kampányba fogott a közvélemény bevonásával, s miközben egymást váltják a nyilatkozatok, a kulturális központ Facebook oldalán szívmelengetô fotópropaganda zajlik az eddig átélt megihletô és megihletett pillanatokról. A Tûzraktér nyilatkozatai intelligensek, megalapozottak, melyek önkéntelenül is egy kérdéshez vezetnek: nem éri meg lemondani havi hárommillióról, hogy számtalan díjat megnyert mûvészek összetartó közössége és a mögéjük felsorakozott ötezer ember ott maradhasson, ahol érzi az energiát? Sulák Ádám

munkái tükrében voltak ezek a momentumok annyira irritálók. De itt még ez sincs. Tévéfilmszerû élmény az, ami van. Egyedül a nagylátószögû objektívekkel rögzített jelenetsorok miatt érezhetô, hogy mozifilmnek készült ez az egész, a hollywoodi remake ábrándja nélkül, bár ki tudja. Aki részt vett a forgatáson, valószínûleg tudja, sôt tudta már menet közben is, mielôtt vágóasztalra került volna az a sok ezer méter elpazarolt nyersanyag. Zenével még fel lehetett volna pörgetni, hogy legalább az feledtesse a fiaskót, azonban ebben a szegmensben sem munkált a stílusérzék. Passzol ugyan, ami szól, de unalmasan, jellegtelenül, rutinból. Belegondolva, hogy Michael Mann kezei között, általa írva, rendezve, Miami Vice-jelleget öltve, akár egy jó film is születhetett volna, még nagyobb a csalódás. Ebben a formában csak egy átlagos, kiszámítható munkát kapunk, bár a bizniszt valójában irányítók kapcsán kibontott szál tartogat némi meglepetést. Olivier Van Hoofstadt filmje azért egynek jó. A tízes skálán. Mr. Green

CK 2011/2. április

a’la canna

ATHE SAM KLUB A klub azzal a céllal indult útjára, hogy a legnépszerûbb hazai romacsapatok és rockzenekarok együtt mutatkozhassanak be, ezzel is lehetôséget teremtve a különbözô zenei érdeklôdésû és származású, bulikedvelô fiatalok látókörének szélesítésére, valamint természetesen egy óriási közös mulatozásra! Mindemellett a sorozat az együtt fellépô zenészeknek is kiváló lehetôséget nyújt új tapasztalatok szerzésére. A tavaly indított rendezvény nem várt sikereket hozott, több értékes új produkció jött létre, melyek továbbélnek, akár a klub határain túl is.

Újra darkjazz! A The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble Jason Köhnen (Bong-Ra) és Gideon Kiers közös projektjeként indult el az ezredforduló környékén. Koncertjeikhez csatlakozik a csapathoz Hilary Jeffrey (harsona), Nina Hitz (cselló), Eelco Bosman (gitár) és Charlotte Cegarra (ének), míg az alapítók közül Köhnen játszik elektrobôgôn, billentyûn, Kiers pedig dobol, és a vizuált machinálja – nem lesz ez másként április 7-én az A38-on sem. A látványvilág ugyanis lényeges eleme a koncepciónak, aki novemberi – ugyancsak hajós – koncertjükön ott volt, az tudja, mirôl beszélek. Nem túl váratlan módon a banda is rendelkezik egyfajta filmzeneszerû jelleggel, sôt a zenekar az

elmúlt években több némafilmhez és fiktív filmhez írt is zenét. A szerzemények zeneileg tükrözik festôk és filmesek világát, hiszen dalaik sötét tónusúak, kiváló atmoszférateremtô képességgel bírnak. A tavaly a Planet Mu kiadónál megjelent elsô lemezükön a mutáns jazzt elektronikával spékelik, sôt a formáció helyenként még a posztrock területeire is áttéved. Az elképesztô holland multimédia jazzcsapat-elôadás után most zúzós ráadást adnak alteregójuk, a Mount Fuji Doomjazz Corporation formáció, valamint két kiváló lemezlovas: DJ Marka & Mesterházy.

Transzparencia

Az átlátszóság optikai közhely, mindenütt jelen van. Egy anyag vagy tárgy akkor igazán átlátszó, ha csak tapintással érzékeljük, beleütközünk, tehát a látható világ és közénk áll. A legtökéletesebb, aktív transzparenciát a szem képviseli. A Szépmûvészeti Múzeum kiállítása olyan mûveket sorakoztat fel, amelyek az átlátszóság, az átlátás különbözô mértékét és jelenségeit hordozóként, jelként és jelenségek elôidézôjeként fogják fel. Az összeállítás eredménye egyfajta „Wunderkammer”, a csodák kamrája, amely példáit a 20. század nagy avantgárdjából és a naprakész kortárs mûvészet több mûfajából, ismert és egészen fiatal mûvészek munkájából meríti. Pontosan 43 remek mûvész munkáit vehetjük szemügyre (köztük: Moholy-Nagy, Vasarely, Mohr), a pszichedélia világának útvesztôiben, a láthatatlan formákon keresztül – egészen május 1-jéig. bukfenc

Baglyas Ádám

Április 9-én a Gödörben a hazai cigányzenekarok legnépszerûbbje, a már világzenével is fuzionáló Romano Drom, továbbá az autentikus romazenei hagyományokat továbbvivô Parno Graszt játszik közösen a magyar partikultúra szintén egyik jeles képviselôjével, az igencsak pszichedelikus magasságokba szántó Colorstarral. Önálló koncertjeik mellett egy közös jammelésre is számíthatunk, melybôl számos meglepetés és csakis hatalmas buli kerekedhet! Gyere el te is, és segítsd a különféle kultúrák egymásra találását, a mûvészet univerzális nyelvének segítségével... Baglyas Ádám

a’la canna

HAT AZ EGYBEN PSZICHEDÉLIA

Közép-Európa egyik legnívósabb goafesztiválja, a hazai Ozora látogatói minden bizonnyal találkozhattak már az Ultimae nevével, noha nem az agyfacsaró nagyszínpadnál, hanem inkább a cirógató chillrészleg védelmezô burka alatt. A színek felfoghatatlan sokaságával megfûszerezett sátor gyomrában ugyanis immár évek óta rendszeresen tiszteletét teszi a pszichedelikus ambient és chill-out mûfaj falkavezérének számító Ultimae kiadó és a név alá csoportosult, zömében európai mûvészek. A kifinomult hangtextúrák, gömbölyûre csiszolt tónusok által jellemezhetô, fran-

cia központú label az elmúlt öt-hat évben mindent megtett, hogy a goa legnagyobb ellenpólusaként, de eszmeiségében azonos zenét szolgáltatva adózzon a transzcendens élmények oltárán. Vincent Villuis fôvezér zászlaja alatt az Ultimae nem a természet közelségébôl, élô környezetben felvett hangokból és törzsi elemekbôl építkezik; a lyoni stúdió elektronikája mindig valami ûrszerû, jövôbe mutató sodródást terem. Gyümölcse édeni, hullámzó, és célja nem titkoltan túllépni a humanitás megrázó láncain. A trance-hez közel álló gyökereik energiáit szipolyozva terebélyesedett

ki az Ultimae félreismerhetetlen psychill hangzása, melynek ikonikus summázása a 2000 óta bizonyos idôközönként kiadott válogatáslemez, a Fahrenheit Project. Misztikus hangulatú borítókkal ellátott korongokról van szó, zenékrôl, amik megjárták az indiai tengerpartot, a brazil forróságot, sôt az északi országok monumentális ambientfesztjeit, ahol emelet méretû kivetítôkön áramlik az absztrakció, és olykor élô vokálok színesítik az egyébként sötétségbe borult csarnokokat. A közelmúltban egy nagy digitális kiadvánnyá olvasztott kollekció a múlt évtized legerôteljesebb downtempo hullámát hivatott feldolgozni, ami mára stabilan képviselteti magát a világ minden pontján, ahol a táncra perdítô negyedek és idegborzoló psytrance-effektek után némi igényes káprázatra vágyik az ember. A hat gyûjteményt megélt sorozat olyan nevek zenéit simítja folyékony egységbe, mint a svéd Solar Fields, a tranceambient atyjaiként számon tartott Asura és Aes Dana, de helyet kapott a 2000-es évek egyik meghatározó formációja, az Aural Planet, a Carbon Based Lifeforms, a Mystical Sun vagy a Cell. Sulák Ádám

Ha tavasz, akkor BattaDem Elôreláthatólag május 19–22. között kerül megrendezésre – immár hatodik alkalommal – a Pécsi Nemzetközi Reggae Fesztivál. A 2006-ban indult – akkor még csupán egyetlen napos – produkció mára háromnapos reggaeünneppé nôtte ki magát, mely évrôl évre több száz fiatalt vonz az ország minden területérôl. Hiába, az emberi szív ritmusához alkalmazkodó ütemek hazánkban is egyre népszerûbbek. A párnapos lazulás a pozitív gondolatok és a legismertebb, illetve a legtehetségesebb fellépôk felvonultatásának jegyében zajlik. A rendezvényen nemcsak a zene kap kiemelt szerepet, a klasszikus jamaicai ritmusokat kevésbé kedvelôknek is akad számtalan kikapcsolódási lehetôség. A szervezôk céljai közt szerepel az is, hogy közelebb hozzák az embereket a raszta életérzéshez, megismertessék velük a vallási sajátosságo-

kat, a gasztronómiai különlegességeket, az emberi jogokhoz való irigylésre méltó hozzáállásukat. Pécs városa és a BattaDem idén is szélesíteni kívánja az efféle modern kultúra körét, így újra összemérhetik tehetségüket az eddig még fel nem fedezett formációk a már 2007 óta mûködô „Dig Up” tehetségkutatón, ami szintén a fesztivál keretei között játszik kitüntetett szerepet. Mindenkinek ott a helye, aki kicsit is szimpatizál az országunkétól jelentôsen eltérô kultúrával, a tradicionális, valamint az új köntösbe bújtatott, de egyértelmûen konkrét hitvallást megtestesítô dallamokkal, és egy bárkit örömmel befogadó, remek társasággal. Addig is, a pontos idôpontot és a fellépôk névsorát illetô részletes információkért figyeljétek a fesztivál hivatalos honlapját (www.battadem.hu). Eklics Nikolett

A kulturális ajánlót a

szerkesztette

CK 2011/2. április

a’la canna

SZÜLETŐBEN A MAGYAR KÉPREGÉNY Dorcsinecz János–Mikó Csaba: Marketing stratégia Szellár–Geek–Emtrexx–Zorgika: PestBlog.hu Roham Kiadó A korábbi számokban az amerikai, kanadai képregény egy-egy kultuszmûvérôl írtunk, ezúttal azonban a hazai kiadványokat pásztáztuk. Miközben a mûfaj Magyarországon is egyre népszerûbbé válik, úgy jelenik meg az igény a magyar nyelvû, magyar szerzôk tollából származó füzetekre. A Roham Kiadó megalakulása óta céljául tûzte ki az alternatív kultúra támogatását. Ennek az útnak fontos állomása volt a Marketing stratégia és a PestBlog.hu c. képregények kiadása. A kis köteteteket kézbe véve szembesülhetünk a ténnyel, hogy születôben a magyar képregény mûfaja. A Marketing stratégia Árpa Attila Argó c. filmje és Tarantino mozija stílusában tett kísérlet egy történet elbeszélésére. A cselekmény egy fôszálon bonta-

kozik ki. Hôse a halálos beteg férfi, Vikár Ferenc, aki egy kisvárosi kocsmában túszokat ejt, ám célját senki sem érti, hisz a kiérkezô rendôröktôl sem szabad elvonulást, sem váltságdíjat nem követel. A képregény lapjain megelevenedik a „magyar valóság”, és ha nem is Tarr Béla filmjeibôl ismert mélységekig jutunk el, a Keleti Blokk friss demokráciáiban nemrég gyökeret eresztett kapitalizmus vadhajtásainak véres szatírája lesz az amerikai mintára szabott történet. A PestBlog.hu a mesés, fantasztikus elemeket igyekszik a mai Magyarország jelenébe átültetni. Viszonylag rövid, egyirányú történetet beszél el. Hôsünk egy átlagos budapesti önmagát keresô srác, távoli rokona Scott Pilgrimnek, aki miközben identitását, céljait kutatja, különös

kalandokba keveredik. Bár a cselekmény a hollywoodi filmekbôl ismerôs panelekbôl építkezik, mégis Szellár–Geek–Emtrexx– Zorgika: PestBlog.hu mûfajteremtôvé válik, hisz ezeket az elemeket úgy honosítja meg, hogy nem érezzük kínosnak, hanem épp ellenkezôleg, olvasás közben jól szórakozunk az ismerôs helyszíneket, élethelyzeteket látva. A füzeteket olvasva még érezhetô, hogy a magyar képregény úttörôit tartjuk kezünkben, a kiadványok mégis megállják a helyüket – a hazai könyvkiadásnak hála – az egyre bôvülô kínálatban.

KÖNYV A KÖNYVRŐL Jean-Claude Carriére–Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől Európa Kiadó A fülszöveg szerint a kötetben az e-könyv térnyerése és a hagyományos könyv kiszorulása kapcsán faggatja Jean-Claude Carriére forgatókönyvírót és Umberto Eco írót Jean-Philippe de Tonnac újságíró. Ám ezzel szemben csak pár, nem túl releváns mondatot találunk a témával kapcsolatban, Ehelyett a beszélgetés centrumába a bibliofília, a könyvek szeretete, gyûjtése kerül, és ennek kapcsán a könyvek és az írás története. Miközben fesztelenül csevegnek, sokszor messze elcsatangolnak az adott kérdéstôl. Megelevenedik az emberiség története kezdve a kôoszlopokra festett jelektôl egészen az e-könyvig. Az ostobaságok, tévedések, vér és tûz fémjelezte évszázadok során figyelemmel követhetjük a betû, a könyv kultúrájának változásait, miközben kellemesen hátradôlhetünk, és élvezhetjük a szóára-

datot, mert ez a könyv elringatja a könyveket szeretô olvasót. Megbizonyosodhatunk a fontos szerzôk és kötetek végtelenségérôl, a fômûvek egészének befogadhatatlansá-

gáról és a könyvgyûjtés szenvedélyérôl. Szembesülhetünk azzal, miszerint lényegtelen, hogy Shakespeare mûveit maga az egyszerû színész vagy a manapság divatos teória szerint Francis Bacon írta, hisz ma már nem a személyt jelenti a Shakespeare szó, hanem magukat a drámákat és szonetteket. A kötet a formaválasztás, a beszélgetés miatt rendszertelen, csapongó szerkezetû, sôt az ismeretmorzsák, a gondolatok a fordító lábjegyzete szerint pár alkalommal pontatlanok, vagy teljességgel tévesek, így olyan ritmusa van a kötetnek, mintha magunk is jelen lennénk a beszélgetésen, hasonlóan egy televíziós közvetítéshez, ahol elhangozhat akár a legnagyobb ostobaság is, mégis összességében okosabban, intellektuálisan jóllakottan kelünk fel az adás végén a fotelbôl.

a’la canna

A VADNYUGAT EGY KISLÁNY SZEMÉVEL Joel és Ethan Coen 10 Oscar-díjra jelölt filmjének alapjául szolgáló regény a hatvanas évek végén jelent meg Amerikában. Szerzôjét, Charles Portist ebben az idôben a kor legfontosabb prózaírói közt tartották számon. Könyve legnagyobb erénye, hogy hôseit realistán, kisszerûségükben ábrázolja, de nem tagadja meg tôlük a pátoszt sem. A mûfajhoz szorosan kapcsolódó értékek, mint a bátorság, a hûség, a hôsiesség és az önfeláldozás regényében még jelen vannak, ettôl majd késôbb Cormac McCarty mûvészete fosztja meg a Vadnyugat alakjait, aki végleg leszámol a mítosszal. A félszemû egy tizennégy éves kislány, Mattie Ross története, aki bosszút

esküszik apja gyilkosa ellen. Felfogadja a vidék legkeményebb rendôrbíróját, Rooster Cogburnt, és segítségével ered a gazember után. Zseniális írói megoldás, hogy Portis a történet elbeszélôjének a megöregedett, vénkisasszony, presbiteriánus Mattie-t választotta, aki ki-kiszól a történetbôl. Kommentálja a korát és magát a cselekményt. A jelen és a múlt közt személye hidat képez. De ez a híd inog, hisz mind saját korával, mind a Vadnyugattal szemben áll. Bár a makacs kamaszlány az önálló, erôs nô elôképe lesz, saját korát vallásossága, konzervativizmusa miatt nem érti, sôt elutasítja. Öntudatos kislányként pedig idegenkedve szemlélik ôt a vadnyugat maszkulin,

Charles Portis: A félszemű Cartaphilus Kiadó férfiközpontú világának szereplôi. Ez az ellenpontozás teszi lehetôvé, hogy az ezerszer elmesélt westernklisé Portis regényében friss marad, és így lehetséges az is, hogy a nosztalgia következtében gyanússá vagy még inkább relatívvá váljon a pátosz. Ez a könyv is azon mestermûvek közé tartozik, melyek könnyûnek tûnnek, ám a háttérben komoly szerzôi munka áll. Aki kedveli a western lótrágya- és lôporszagú világát, a patikamérlegen kimért szépirodalmat, annak érdemes elolvasnia Charles Portis könyvét.

MODERN ETIKA Georg Klein: Szilárd Leó tízparancsolata Corvina Kiadó

Szilárd Leó a huszadik század egyik meghatározó tudósa volt. Ôt tekintik az atombomba atyjának, de az atomháború egyik legfôbb ellenzôjének is. Felszólalt a Japán térdre kényszerítése érdekében alkalmazott atombomba ellen, majd késôbb, a hidegháború idején a szovjet és amerikai tudósok közt sürgette a kommunikációt, még közös konferenciát is szervezett számukra. Georg Klein, a szintén magyar származású, ám hosszú évtizedek óta Svédországban élô kutató, könyvében Szilárd Leó modern, ateista tízparancsolatát elemzi, kommentálja. A kötet változó színvonalon értelmezi ezt az újkori etikát, mely hasonlóan az ótestamentumi parancsolatokhoz, egyes szám második személyben szólítja meg olvasóját. A törvények több ponton kapcsolódnak Mózes törvényeihez, ám merôben

új szemszögbôl közelítik meg az erkölcs kérdéskörét. Klein kommentárjai, lévén természettudós, saját tudományterületére, élettapasztalatára korlátozódnak. A szöveg mégis három különbözô szólamot használ. Az elsô és legerôsebb a molekuláris biológia zárt, féltékenységgel, rivalizálással terhelt világába vezet el. A második szólam segítségével a mûvelt szerzô más tudományágakra is ki-kitekint. Így találkozhatunk Freuddal és Junggal egy anekdota erejéig, és ismerhetjük meg vázlatosan Csíkszentmihályi Mihály híres „flow” elméletét. Míg a harmadik szólam Klein saját élettörténetébôl ragad ki meghatározó pillanatokat. Bár a kötet nem tisztáz – és kevesebb, mint száz oldalon nem is tisztázhatna – minden felmerülô kérdést, de felhívja a figyelmet Szilárd Leó tízparancsolatára,

mely a szabadgondolkodók számára, ha megfelelô figyelmet tanúsítanak, egy új etika szegletkövévé válhat. Hományi Péter

CK 2011/2. április