CK magazin #18

ALTERNATÍV ÉLETMÓD ÉS KENDERKULTÚRA MAGAZIN

9 7 7 2 060 1 7 3 000

1 1 0 0 3

IV. évfolyam 2011/3. június

www.ckmagazin.info

485 Ft

NAGYFATER BABILONBAN E lapszámunkban, ahogy korábban többször, ismét elôkerül Babilon a szó szimbolikus értelmében. Ezúttal azonban – talán nem meglepô módon – a felvetés a Labánybene27 zenekar tagjaitól érkezett. Beljebb természetesen Miksa és Tibi is kifejti véleményét, de a velük folytatott beszélgetés is elindított egy gondolatot. Megosztom, még ha sokan, sokszor megtették korábban, nem az újszerûsége, inkább fontossága okán. Az egyik alapvetésem, hogy a társadalmakra és közösségekre nem a kender veszélyes, hanem az ember. A kender egy növény, az ember pedig egy csúcsragadozó, olyan lény, ami saját magát, fajtársait és környezetét is képes elpusztítani – szebben fogalmazva: átalakítani. A másik alapvetésem, hogy ez szükségszerûen így van, lényébôl következik. Az átalakítás mértékének függvényében megváltozó ember és a kender viszonyát vizsgálva érdekes dolgokra lehetünk figyelmesek.

Azt az épített környezetet, amiben ma élünk, az ember alakította ki és tartja fenn, a jellegét tekintve fogyasztói társadalom. A Földön nem mindenhol épült ki ilyen „szépen” mint Európában, Amerikában és a nagyvárosokban.

Minél inkább fogyasztás alapú a struktúra, annál nagyobb gondot okozhat az

2

abban szocializálódott embernek a kender. Ám azt is észre kell vennünk, hogy egyrészt ez nem kifejezetten a kenderre igaz, másrészt hogy a hatás hihetetlenül nagy különbségeket mutat az egyének szintjén. De miért nem okozott korábban és miért nem okoz mindenhol megegyezô hatásokat? A válasz az átalakítás mértékében keresendô.

Sokan és talán túl sokszor hivatkoznak arra, hogy ezt a növényt évezredek óta használjuk és soha, sehol, senkinek, semmi komoly gondot nem okozott. Ez bizonyosan igaz, de azok a felhasználók, fogyasztók sajnos nem mi voltunk. Nem a fogyasztásra és élvezetre szocializált, a szerzést és a vágyat, mint ennek motivációját minden más elé helyezô, milliós nagyvárosban élô, szabad rabszolgaként tengôdô ember. Azok a felhasználók, akikre hivatkozunk, egészen mások voltak. Nem állítom, hogy nem válhatunk olyanná, sôt azt sem, hogy a rájuk jellemzô szemlélet kihalt. Ma inkább cikinek, lúzerségnek számít. Például: manapság nem a munka az érdem, hanem a szerzés. Nem az a menô, ha sokat tudsz dolgozni, hanem ha sokat tudsz keresni, sôt, a legmenôbb, aki a legkevesebb munkával a legtöbbet tudja keresni, azaz fogyasztani. A közösségek – ahol sosem

váltott ki a kender, de az alkohol sem olyan hatásokat, mint manapság nálunk, és ahol ma sem teszi – alapvetôen munka, nem pedig fogyasztás alapúak. Szerencsére nem távolodtunk el nagyon, és hogy ezt belássuk elég csak vidékre menni, vagy néhány évtizedet visszatekinteni az idôben.

Sokunk felmenôi – így az enyémek is – kis, természetközeli falvakban éltek. Ott született anyám is, de én már Babilonban.

Nagyapám nemcsak aratott és tilolt kendert napszámban, még a 30-as években, de termesztett és fogyasztott is. Nem volt vele, belôle gondja. Olyan ember volt, akinek elsô a munka, a feladat. Minden más csak ezután jöhetett. Reggel elsô az állatok ellátása, aztán a föld, a kert, aztán a családi, majd a közösségi feladatok, majd mindezek után, jellemzôen már kora este egy pohár bor, vagy egy kevés kender. Nem okozott gondot, mert soha nem borult fel a sorrend. Az lehetetlen volt, de ha mégis, annak azonnal látszott a következménye. Az ember portáján, a családján, a napszámban végzett munka minôségén, mennyiségén. Ekkor és ezért kezdte ki, vette szájára a falu azt, akit. Nem a kender vagy a bor, hanem a szûkebb és tágabb környezetéhez való viszonya miatt. A megváltozott sorrend miatt, melyben már nem a mikro- (család), vagy makroközösség (falu) volt az elsô, hanem az egyén és az egyéni érdek.

Nem helyezhette magát senki a közösség elé, és nem is tette. A közösség nélkül ugyanis esélyei a boldogulásra minimálisra csökkentek.

De mit látna az öreg ma Babilonban?

Felborult a sorrend. Szabadnak tetszô emberek millióinak nincs célja, dolga, feladata, vagy ha van, azt nem veszi komolyan – legalábbis nem annyira, mint ô az állatainak, családjának ellátását. Úgyis a kapitalistáé a haszon – mondják –, és az egyetlen céljuk szabadidejük megváltása, amikor végre senki nem ugat bele, mit és miért csinálnak. A gyárban, vagy a hiperszuper marketben dolgozó sajnos nem képes úgy viszonyulni a feladatához, a munkájához, a környezetéhez, mint az öreg.

Ez okozza a gondot a kenderrel is, nem pedig a növény maga. A kender megmutatja ki vagy, hogy élsz, és amikor rájössz, nem akarsz rabszolga lenni. Hiába állítják, nem a kender tesz demotiváltá, hanem a felismerés, ahova elvezet. Nem a kenderrel van baj, de még csak nem is az emberrel, hanem a környezettel, amit épített magának, vagy inkább építettek neki.

Ennek destruktív, érték- és közösségromboló mivoltát a növényben lévô vegyületek hatására agyunk a napnál világosabban mutatja meg nekünk. Aki ebben a közegben nevelkedik, annak nem a munka és a közösség lesz a célja, hanem a szabadidô, és annak minél szórakoztatóbb eltöltéséhez szükségesnek vélt javak megszerzése.

Ha azonban sikerülne egy munka és közösség alapú struktúrát megvalósítani, a kenderrel, vagy az alkohollal sem lenne gondja senkinek. Egészen a fogyasztás alapú társadalmak kialakulásáig minden emberi cselekvésnek volt, sôt kellett, hogy legyen közösségi célja. Ma is tetten érhetô ez a különbség. Akinek van feladata, értelmes, saját magát meghaladó célja, annak soha nem volt baja a kenderrel, vagy az alkohollal, és nem is lesz. Akinek nincs ilyen, annak igen. A mi világunkban megjelenô „káros” hatások e célok hiányát mutatják. De ettôl még nem veszélyes, még mindig csak egy növény, egy kiváló indikátor, mely talán évezredekig visszatartotta az emberiséget attól, hogy tömegesen és szervezetten abba az irányba induljon, amerre nagyjából a második ipari forradalom óta tart. Aztán mégis többmilliós mertopoliszokat hoztunk létre, kialakult a mindent meghatározó én-enyém-nekem tudat, melyben az egyén legfôbb célja munkája révén már csupán saját szabadidejének (szabadságának) megváltása lehet. (Korábban ez nem a szabadok, hanem a rabszolgák célja volt.) És, mivel a kender nem teljesen illett a képbe, egyszerûen betiltották.

A tiltás azonban sok káros mellékhatással járt. A 30-as évektôl bûnözôk kezdték kielégíteni az igényeket, majd a 70-es évektôl a piac is beszállt (lásd: Hollandia), ami az egyik legrosszabb forgatókönyvnek bizonyult. A város és lakója azonban belátható idôn belül nem fog változni. Az új korszak, ahol az érdem a terme-

lés, nem pedig a szerzés, nem valószínû, hogy komolyabb kataklizma nélkül elkövetkezik, bár nem lehetetlen. Addig is az államnak ki kell vennie a bûnözôk kezébôl és korlátoznia kell a piacot, még észszerûbben, mint az alkohollal teszi.

Egy növény nem okozhat ilyen mértékû szociális problémákat, nem dönthet romba sem életeket, sem közösségeket, mint ma látjuk. Erre csak emberek képesek.

Nem a kender tehát az ellenség, hanem az a fogyasztói társadalomban kialakuló attitûd, mely megfosztja az egyént azon képességétôl, hogy felelôsen használja.

Babilonban sajnos az értékrend hiánya sok esetben az önszabályozást nem teszi lehetôvé.

Ott, ahol az értékek sorrendje rendben van, sem a kender, sem más (pornó, prostitúció, horror, valóvilág) nem okoz gondot, ahol nincs, ott igen. De ott bármi.

Mert a problémát nem a dolgok, vegyületek vagy a növények jelentik, hanem a szabályozatlanság, a tájékozatlanság, az ezt kihasználók, és az értékrend nélküli tömegeket alkotó, a személyüket meghaladó cél nélkül élôk. Emberek, akik már nem akarnak felelôsséget vállalni az állataikért, a családjukért, a környezetükért, az életükért, a jövôjükért.

Nagyfaternak biztos nem tetszene Babilon. Más volt, mint mi. Nem a szabadságért dolgozott, a munkája számára szabadság volt, nem szolgaság. Meg hát a jószágokat sem tudná hova tenni, és ha kendert termesztene magának, szégyen szemre még bíróság elé is állítanánk!?

A Szerk.

CK 2011/3. június

3

INDEX IMPRESSZUM FŐSZERKESZTŐ: LUKÁCS GÁBOR SZERKESZTŐK: BENKE HUNOR, KARDOS TAMÁS SZERZŐK: BAGLYAS ÁDÁM, HOMÁNYI PÉTER SIGLINDE WINKLER, SULÁK ÁDÁM, SZABÓ TAMÁS DESIGN: VASKA GERGELY KIADJA: KULTUSZ KIADÓ KFT. FELELŐS KIADÓ: PERJÉSI PÉTER HIRDETÉSFELVÉTEL: CK@KULTUSZ.COM WEB: WWW.CKMAGAZIN.INFO ORSZÁGOSAN TERJESZTI A LAPKER ZRT. ISSN 2060-1735 A JELENLEG HATÁLYOS BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYV 1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY 282–283. §/C. ALAPJÁN, AKI KÁBÍTÓSZERT TERMESZT, ELŐÁLLÍT, MEGSZEREZ, TART, AZ ORSZÁGBA BEHOZ, ONNAN KIVISZ, VAGY AZ ORSZÁG TERÜLETÉN ÁTVISZ, ILLETVE KÁBÍTÓSZERT KÍNÁL, ÁTAD, FORGALOMBA HOZ, VAGY AZZAL KERESKEDIK, SZABADSÁGVESZTÉSSEL BÜNTETHETŐ.

A Cannabis Kultusz kiadója felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az életképes kendermaggal való kereskedés, azok értékesítése, birtoklása, szállítása illegálisnak minősül több országban, így Magyarországon is. Minden tartalom ismeretterjesztő és szórakoztató céllal készül. Nem kívánunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy bárki a hatályos jogszabályok ellenében cselekedjen. A Cannabis Kultusz kiadója senkit nem törekszik rábírni a kiadványban megjelenő termékek illegális használatára. A kiadó nem vállal felelősséget a lap értékesített felületein megjelenő állításokért. A szerkesztőségi cikkben megjelenő minden vélemény a szerzőtől származik, mely nem minden esetben azonos a kiadó álláspontjával. Időnként nem lehetséges a szerzői jog tulajdonosát azonosítani, vagy vele kapcsolatba lépni, ezért igazolt tulajdonjogi igény előterjesztése esetén a kiadványban megjelentekért utólag is vállaljuk meghatározott honorárium kifizetését. Minden szövegről és képről azt vélelmezzük, hogy megjelentetés céljából küldték, mindaddig, míg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem kapunk. A kiadvány akár részben, akár egészben történő sokszorosításához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges, akkor is, ha a sokszorosítás célja nem profitszerzés. Minden jog fenntartva!

4

ADVANCED HYDROPONICS ATAMI

19

13, 49

BUSHDOCTOR

B3

BUSHPLANET

32–33

GENERAL HYDROPONICS GREEN HOUSE

23 7

HESI PLANTENVOEDING

B4

NIRVANA SEEDS

53

PARADISE SEEDS

31

PLAGRON

1

SEEDPLANET

11

SENSI SEEDS

B2

SERIOUS SEEDS

39

TARTALOM GREENFO

6–13

interjú

KELLEMES DEMOKRÁCIÁT MINDENKINEK! 14–18 Ahogy a rasztaszív lüktet Babilonban

KOZMIKUS KALEIDOSZKÓP DALLAMOK

20–21

a’la canna

Békés felvonulás, fesztivál jellegű piknik volt a cseh marihuána march

IMPRESSZIÓK, BÁRMI ÁRON

MENETELT A VILÁG KÖVESD A NAPOT!

EMBERNEK MARADNI...

22 24–27

Christiania: az utolsó kivonulás

ÍGY MULAT A MEXIKÓI

28–30

Fesztivál a betonon, micheladával és gandzsával

medical

GREENFO JÖVŐT GYÓGYÍTÓ CSEPPEK A MÚLTBÓL

34–35 36–38

Újra eljön a kivonatok ideje

FÜSTÖS MILLIÁRDOK

40–43

A dohányzás a rossz, vagy a dohánylobbi?

industria

VOLT EGYSZER EGY EMBER, HÁZA VÁZA KENDER

44–45

Terjed a növény építőipari felhasználása

ásó+kapa

KIS RÉSZECSKÉK NAGY DOBÁSA III.

46–47

Vitaminok, proteinek, aminosavak

fajta+tiszta

KING’S KUSH

50–52

Négynegyedre komponált életigenlés

canna+globe

JACK NICHOLSON PRÁGÁBAN

szubkult

48

54–55

Futurista fokhagymát a neohippiknek!

56–57

Az Óriási Szent Trutymó támadása a Gruzzwe art shopban

...DE MÁR TISZTA VAGYOK, JA

58

Gyáva ördög katlanja az Ördögkatlan fesztiválon

DRUM & BASS BRAZÍLIÁBÓL 59 MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ – THE ART OF LIGHT 59 SUBSCRIBE: ÁTHANGOLVA 60–61 ROY PACI ÉS A BOHEMIAN BETYARS 60–61 NAPOS TÁJAK – SÖTÉTEN TÁLALVA 61 SZALAI ERZSÉBET: Koordinátákon kívül 62 FELVIDÉKI MIKLÓS: Némajáték 62 ROGER SCRUTON: A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye 63 ROBERT KIRKMAN–TONY MOORE: The Walking Dead 63 MIÉRT MARAD OTTHON JAMAICA? 64 Babilon idén felfalta a Reggae Campet

CK 2011/3. június

5

GREENFO

ERŐSZAKELLENES TÜNTETÉSEK MEXIKÓBAN Április elején országszerte tüntetéseket szerveztek Mexikóban, amiért a drogkartellek tagjai meggyilkolták az egyik legjelentősebb kortárs költő és újságíró, Javier Sicilia fiát a főváros közeli Cuernavacában. A tragédia kapcsán a sajtó nem mulasztotta megemlíteni, hogy a kartellek már Mexikóváros kapuján dörömbölnek, és csak idő kérdése, hogy magukhoz ragadják a kulcspozíciókat.

Bár az elkeseredett tehetetlenségbôl fakadó demonstráció joggal fajulhatott volna erôszakos megmozdulássá – lévén a költô fia mellett további közel 40 ezer áldozatról beszélünk –, a tüntetôk fegyelmezetten álltak ki határozott véleményük mellett, és nem meglepô módon az erôszakos fellépések megszüntetésén felül a drogok legalizációját követelték.

A mexikóvárosi felvonulás a történelmi központban található Szépmûvészeti Palotától indult, és a helyi „Váci utcán” végigvonulva a parlament elôtt ért célba, ahol neves újságírók, költôk, írók és ellenzéki politikusok erôteljes beszédei kovácsolták egységbe az összegyûlt tömeget. „A gyilkosok a parlamentben vannak”, „torkig vagyunk”, „nem akarunk több vért”, „egy halottal se többet”, „nem egyedül vagyunk, és nem százan, szemét kormány, számolj meg minket rendesen” – hogy csak néhányat emeljünk ki a menetelés közben skandált szlogenekbôl.

Európában talán furcsán hatna, de Latin-Amerikában és elsôsorban Mexikóban teljesen természetes, hogy a tüntetésen beszédet tartó intellektuel a vádakat sorolva gyávának nevezi a kor6

mányt, amiért nem hajlandó napirendre tûzni a droglegalizáció kérdését. Mert ugye minek köszönhetôen tudtak annyira megerôsödni a drogkartellek, hogy lassan teljes államok fölött veszik át az irányítást? Bizony, elsôsorban a marihuána- és a kokainpiac birtoklásából, amit az állam szabályozni nem óhajt, felszámolni viszont nem tud. Itthon egy erôszakellenes tüntetésen a „szabályozzuk a drogokat” és a „tilalom = háború” transzparensek alá a legtöbben bajkeverô provokátorokat asszociálnának, azonban aki Latin-Amerikában békére és biztonságra vágyik, az nagyon jól tudja, hogy a drogok legfôbb veszélye akkor jelenik meg, ha az állam nem hajlandó foglalkozni a szabályozásukkal. A drogkartellek ugyanis ezer örömmel vállalkoznak erre a feladatra, és a lefölözött haszonból a végletekig növelik hatalmukat és politikai befolyásukat. Tényleges ellenfeleiket már rég nem Calderón korrumpálható katonái, hanem a rivális kartellek között kell keresni. És a rivalizáló kartellek összecsapása szinte kivétel nélkül civil áldozatokat követel.

Ha az ember eltûnt és meggyilkolt családtagok fényképeivel ellátott transzparensek között hallgatja a kormányt kriti-

záló beszédeket, akkor hamar átértékeli a drogszabályozás kérdésének jelentôségét, és nem kér újabb bizonyítékokat.

Calderón elnök hónapokkal ezelôtt azt nyilatkozta, hogy abban az esetben lenne hajlandó véghezvinni a legalizációt, ha ugyanabban a pillanatban a világ összes országa is ezt tenné. Persze lehet ilyen cinikusan is gondolkodni, és kínai meg észak-koreai legalizációról vizionálni, de nem egy elnök felelôsségteljes pozíciójában, aki páholyból nézi végig, hogyan veszik át a drogkartellek az uralmat a lassan 120 milliós lakosságú ország irányítása fölött. A demonstrációk májusban újult erôvel folytatódtak. Az egyik szónok szavaival élve – egyszer talán Calderón is felébred mesterséges álmából, és meghallja népe hangját.

7

Szintetikus drogteszt – ez lenne a helyes irány?

Amerikai kutatók nemrégiben kifejlesztettek egy új drogtesztet, amely képes kimutatni egyes metabolitokat, melyek a szintetikus kannabiszhelyettesítôk hatásmechanizmusáért felelôsek. A teszt nagyszerû segítség lehet a hatóságoknak, hogy jobban ellenôrzésük alá vonhassák, majd betilthassák a veszélyes designer drogokat, ezzel segítve szerintük a közegészségügyi ellenôrzô programok és a klinikai vizsgálatok elôrehaladását.

2009-tôl egyre gyakrabban találkozhatunk JWH-vegyületekkel, melyek annak a John W. Huffmannak a monogramját viselik nevükben, aki kísérleti célból elôször szintetizálta a THC-t 1995-ben.

Ezek legtöbbször olyan, gyógynövénykeverékként forgalmazott készítményekben fordulnak elô, mint a Spice és a K2.

Egészen a közelmúltig a keverékeket legálisan lehetett értékesíteni füstölôként, s bár – mintegy jogi kiskapuként – mindegyiken feltüntették, hogy nem emberi fogyasztásra valók, egyfajta marihuánahelyettesítôként mindenki cigarettába sodorva szívta el ôket. Két ilyen szintetikus kannabinoid vegyület – JWH-018 és JWH-073 – volt különösen jellemzô hatóanyaga ezeknek a matériáknak, ám amellett, hogy egyes beszámolók szerint erôsebb hatást váltanak ki, mint a marihuána, számos, mindmáig ismeretlen egészségügyi kockázattal bírnak: az év elején például többen kórházba kerültek miatta, az esetrôl mi is beszámoltunk a CK legutóbbi számában.

Többek között ez az oka annak, hogy a szintetikus kannabinoidokat tartalma-

zó készítményeket számos országban betiltották, legalábbis addig, amíg a kockázatok átláthatóbbá nem válnak. A megkezdett vizsgálatok részeként sikerült kidolgozni olyan gyorsteszteket, amelyek a vizeletbôl azonnal képesek kimutatni a szintetikus kannabinoidok már lebontott összetevôit, az úgynevezett metabolitokat.

Nemrégiben Jeffrey Moran, az Arkansasi Egyetem orvostudományi kutatója és Ann Arbor, az Arkansas állami kormányzati szervek, valamint a Clayman Vegyipari Vállalat munkatársa kifejlesztett egy olyan gyorstesztet, amely nem csupán a JWH metabolitok jelenlétét képes rögtön kimutatni a vizeletbôl, hanem azok mennyiségét is. „Az új szintetikus kábítószerek megjelenése és gyors terjedése komoly kihívásokkal szembesíti a közegészségügyet, és zöldutat ad a bûnözésnek” – nyilatkozta Steve Allsop, az ausztrál Curtin Egye-

tem Nemzeti Kábítószer Kutató Intézetének igazgatója. Allsop szerint az új anyagok vizsgálata segíthet legyôzni ezeket a kihívásokat.

A teszt a hatóságoknak is nagy segítség, hogy lépést tudjanak tartani az új szintetikus kannabinoidok terjedésével. „Mióta ezek az anyagok is felkerültek az ellenôrzött szerek listájára, már egy rakás újabb kannabinoid- és kationszármazékkal találkoztunk. Mi azért dolgozunk, hogy az új anyagokat jobban megismerhessük, hogy azok kevesebb kárt okozzanak a fogyasztó polgároknak” – nyilatkozta, valljuk be: eget rengetô ellentmondásossággal Moran.

Gyorstesztek ide vagy oda, a kérdés még mindig az, hogy vajon mikor látják be a jogalkotók és a döntéshozók, hogy az efféle szintetikus szerek valószínûleg meg sem jelennének a piacon, ha a természetes változat használóit nem üldözik többé?

Fellélegezhetnek a holland kiskertészek

jében öt makkegészséges, virágzó növényt találtak, melyeken az össztermés meghaladta a 2000 grammot. Egy másik esetben egy házaspár került a rendôrség látószögébe, akik szintén csak öt növényt nevelgettek kertjükben, ám azok akkorára megnôttek, hogy virágaik összsúlya majdnem elérte a 7000 (!) grammot.

Az otthoni termesztésre vonatkozó eddigi szabályok azért voltak ellentmondásosak, mert bár öt növényt eddig is megengedtek, egy ember legfeljebb öt gramm marihuánát tarthatott magánál otthon, saját használatra. Mostantól csak az ötnövényes szabály létezik, mindegy, hogy azok mennyi termést hoznak.

Mindegy, mekkorák, öt növény belefér Hollandiában új szabályozást hoztak az otthoni, saját célra történô termesztéssel kapcsolatban. Ennek értelmében a ma-

8

gánszemélyek öt tô kannabiszt nevelhetnek otthonukban anélkül, hogy bármiféle büntetôjogi következménnyel kellene számolniuk. A szabályozáshoz azonban – kissé érthetetlen módon – hozzátartozik az is, hogy ha a hatóságok rajtakapják a házi hobbikertészeket, a növényeket át kell adniuk nekik.

Az április végén életbe lépett jogszabály megalkotása 2006-os és 2008-as bírósági ügyekig nyúlik vissza: egy esetben egy roermondi férfi házának hátsó kert-

TÚLTELÍTETT KALIFORNIAI BÖRTÖNÖK Ránk is ez vár?

Gyakran hallhatjuk az egykor még a szabadság földjének nevezett Amerikai Egyesült Államokról, hogy évtizedek óta a világ legnagyobb börtönpopulációjával rendelkezik, messze meghaladva bármely latin-amerikai, ázsiai vagy európai börtön népességét. A lesittelés már-már külön üzletággá nôtte ki magát: manapság egyre nagyobb számban segítik a magánbörtönök tehermentesíteni az állami intézményeket. A fogvatartottak száma azonban még így is messze meghaladja a férôhelyekét.

Az Egyesült Államok legfelsôbb bírósága májusban kimondta, hogy Kaliforniának tízezrekkel kell csökkentenie börtönnépességét ahhoz, hogy a fogvatartottaknak megfelelô egészségügyi ellátást tudjanak biztosítani, amely alapvetô emberi jogaik részét képezi. A fûpolitikában már a legalizációs szavazásig is eljutott Kalifornia állam 33 börtönét összesen 80 000 fô fogva tartására tervezték, jelenleg mégis 142 000 bûnös ül a rácsaik mögött. A legfelsôbb bíróság rendelete szerint ezt a számot két év alatt 100 000 fô közelébe kell letornázni ahhoz, hogy a szükséges egészségügyi kondíciók elôálljanak.

Hogy a megfelelô egészségügyi viszonyok megteremtése nem egy légbôl kapott, liberális követelés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2009-ben nagyjából heti egy fogvatartott hunyt el, mely esetek jelentôs része megelôzhetô lett volna hatékonyabb kezelôrendszerrel. A

kitûzött cél eléréséhez komoly lépést jelentett a nem erôszakos bûncselekmények miatt hûvösre tett delikvensek szabadon engedése, elsô körben például annak a 10 000 fônek a szabadlábra helyezése, akiket pusztán kábítószer-birtoklásért dugtak a túlzsúfolt zárkákba.

Könnyen belátható, hogy pár év a rácsok mögött sem a problémás fogyasztók gyógyulásához, sem a problémamentes használók életútjának egyengetéséhez nem járul hozzá, viszont mindkét csoport tagjaira egy életre szóló bélyeget éget. A hatalmas börtönpopulációt pedig valakinek el is kell tartani – ezt a nemes felada-

tot a lakosság látja el. A kaliforniai börtönnépesség ugrásszerû növekedésérôl a Golden Gulag címû könyvet szerzô Ruth Wilson Gilmore figyelmeztet, hogy Kalifornia börtöneire az adókeresôk zsebébôl fordított összeg 30 év alatt az ötszörösére növekedett. Képszerû érvelése szerint a jelenségre újabb börtönök építésével válaszolni épp annyira téves reakció, mint a Titanic üléseit megfelelôbben erôsíteni a hajótesthez: puszta pénzkidobás. Az újabb legalizációs szavazás eredményessége nagyban hozzájárulhat a börtönviszonyok rendezôdéséhez és az egyszerû birtoklás miatt rács mögé dugott szmókerek szabadon engedéséhez – ha Kalifornia eljut odáig.

S hogy miért érdekelhet ez minket itt, a világ másik felén? Nos, csupán mert akár intô példaként is értelmezhetô.

A büntetô törvénykönyv módosításával kormányunk most úgy látszik, hezitál, nem tudja eldönteni, hogy betegnek vagy bûnözônek tekintse a szmókereket.

Ha ugyanis elsô alkalommal kapnak el valakit akár csak egy cigire való marihuánával, még választhatja az elterelést (ekkor tehát beteg – legalábbis a gondoskodó állam szemében), ha viszont másodjára is kézre kerül, már börtönbüntetés fenyegeti (magyarán bûnözô vált belôle). Könnyû belátni, hogy ez a csikicsuki szabályozás éveken belül a hazai börtönnépesség ugrásszerû növekedéséhez vezethet.

9

GREENFO

KENDERTÖRTÉNETI HÉT AZ USA-BAN Minek tiltani az ipari felhasználást?

Május 2-től 8-ig immár második alkalommal rendezték meg az Egyesült Államokban az úgynevezett „Kendertörténeti Hetet”.

Az ötszáznál is több eseményt felvonultató rendezvény azonban idén megkaphatta volna a „Zöldutat az Ipari Kendernek” elnevezést is, hiszen ez az üzenet kapta a legnagyobb hangsúlyt – minden államban. Élelmiszer-alapanyagként is csak 1998-ban engedélyezte a Clinton-adminisztráció a kender importját, mára azonban szerencsére felerôsödtek azok a hangok, amelyek követelik az ipari kenderre vonatkozó mindennemû tiltás feloldását.

Ezzel párhuzamosan a belôle készült termékek is egyre nagyobb népszerûségnek örvendenek – nem véletlenül, hiszen számos elônyük van. Maga az alapanyag a legtöbb éghajlaton könnyen és gyorsan megterem, a mûvelethez pedig szinte növényvédô szerek alkalmazására sincs szükség. A növény részeibôl aztán bioüzemanyag éppúgy elôállítható, mint élelmiszer, remekül alkalmazható a környezeti katasztrófák utáni szennyezôdések (olaj- és nukleáris katasztrófa) eltávolítására, de még építôanyag is készíthetô belôle. Ennek ellenére a kenderlobbi hoszszú és rögös úton halad lassacskán elôre.

A Kendertörténeti Héten is ezek a témák kerültek elôtérbe, ám az élelmiszer-ipari lehetôségek különösen nagy hangsúlyt kaptak. A héjas kendermagnak ugyanis éppolyan az íze, mint a napraforgómagnak, ugyanakkor sokkal fehérjedúsabb és jobb ízû „szója” készíthetô belôle.

Noha a kenderbôl készült termékek legálisan kaphatók az országban, több élelmiszer-ipari cég is forgalmaz például tejhelyettesítô termékeket, fehérjeporokat és egyéb készítményeket, az ipari kender termesztését a szövetségi törvények tiltják. Ennek következményeként az USA-ban ténykedô vállalatok évente 20 tonna kenderolajat importálnak Kanadából, mintegy 400 millió dolláros bevételhez juttatva ezzel az északi szomszédot.

A 20. század közepén a kormány (látszólag) azért tiltotta be az ipari kendert is, mivel nem volt hajlandó különbséget tenni közte és a között, amelynek virágát a tömegek tudatmódosításra használják. Hat állam ugyan rájött már arra, hogy micsoda balgaság ez, és engedélyezte az ipari kender termesztését, ám a farmerek közül csak kevesen élnek a lehetôséggel, mivel tartanak a szövetségi ügynökök közbeavatkozásától.

Persze nem mindig volt ez így.

Industria rovatunkban (lásd 44–45. oldal) bôvebben is írunk azokról az idôkrôl, amikor még szinte kötelezô volt az ipari kender termesztése az Újvilágban.

Illegális volt a brazil marihuána march A brazil rohamrendôrség könnygázt is bevetett május végén azok ellen a tüntetôk ellen, akik kivonultak Sao Paulo üzleti negyedébe, hogy hangot adjanak marihuánalegalizációs törekvéseiknek.

A május 21-i demonstrációra azért került sor, mert a bíróság korábban kimondta, hogy a május 7-ére szervezett Global Marijuana March helyi rendezvénye illegális volt. Az újra utcára vonuló mintegy ezer ember ezúttal azt szerette volna bizonyítani, hogy a két héttel korábbi felvonulás elsôsorban a szólásszabadságról, és nem a marihuána legalizációjáról szólt.

Az eseményen készült tévéfelvételeken jól látható volt, hogy a tüntetés vezetôi próbálták a forrongó tömeget a forgal10

mas Paulista sugárút felé terelni, hogy káoszt okozzanak Dél-Amerika legnagyobb városának forgalmában. Néhány tüntetô szerint a rendôrség gumilövedékeket is bevetett, ám ezzel kapcsolatban

ellentmondásosak az információk. Az biztos, hogy végül könnygázzal sikerült feloszlatni ôket. A rendôrség hat embert vett ôrizetbe, akiket nem sokkal késôbb el is engedtek.

11

HÁBORÚ, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN Pénz, pénz, pénz...

Vajon mi az oka annak, hogy ha az Egyesült Államok illegális kábítószerekről kezd beszélni, akkor valamilyen úton-módon a „háború” szó is belekeveredik a diskurzusba? – tette fel a kérdést április végén megjelent publicisztikájában Michael Scott Moore, a Miller-McCune újságírója.

Ma már a napnál is világosabban látszik, írja Moore, hogy a Mexikóban zajló véres kartellharcok alapvetô motorja az amerikaiak mindenféle tudatmódosítók, de leginkább a marihuána iránti csillapíthatatlan étvágya. A nyugati világ heroinkereslete okozza az afganisztáni háborút, így aztán ebben az értelemben minden kontinens ugyanazzal a kérdéssel szembesül: hogyan lehetne elejét venni az erôszaknak?

Még mindig a „háború” kifejezés képes a legjobban összefoglalni Amerika fellépését, akkor is, ha az Obamaadminisztráció némiképp változtatott a korábbi retorikán. Az „ártalomcsökkentés” fogalma pedig jobbára lefedi az európai hozzáállást. Egyetlen kormány sem legalizálta teljes mértékben a tudatmódosító szereket, de a legtöbb politikus a kábítószer-használatra egyre inkább közegészségügyi kérdésként tekint. Az ebben a szemléletben létrejövô szabályozások például Spanyolországban, Belgi12

umban vagy Hollandiában sokkal humánusabbak és hatékonyabbak, mint a Tengerentúlon – hatásuk azonban csak helyi szinten érzékelhetô. (Lisszabon például biztonságosabb lett, mióta Portuguália dekriminalizálta a kábítószereket.) Nincs olyan európai ország, amelyik teljesen leválasztotta volna magát a drogellátás feketepiacáról, a kereskedelmet továbbra is a nemzetközi, szervezett bûnözôi csoportok bonyolítják.

Moore cikkében felidézte Jack Cole tavalyi európai látogatását. A szakértô sokáig a New Yersey-i állami rendôrség kábítószerosztályán dolgozott, ám most a Jogalkalmazók a Drogtilalom Ellen (LEAP) nevû szervezetet vezeti (vele készült interjúnk a CK 2009/3. júniusi számában olvasható). Lengyelországba, Csehországba és Romániába tett látogatása során kijelentette, hogy Európának legalizálnia kéne a kábítószereket.

Az exrendôr szerint még a kokaint és a heroint is legálisan, persze szigorúan sza-

bályozott keretek között kellene forgalmazni – no nem mintha mi a magunk részérôl, vagy akár a cikk írója, Moore is maradéktalanul egyetértene ezzel.

Abban azonban igaza van Cole-nak, hogy a tilalom mögött megbúvó erôszak erôsíti a feketepiacot. „Egyszerû a matek – mondta látogatása során egy tévéinterjúban. – Ha egy szert a tilalom miatt nehéz és veszélyes eljuttatni a fogyasztókhoz, akkor az mesterségesen megnöveli az értékét, ez a pluszbevétel pedig éppen elegendô ahhoz, hogy a háború folytatódjon. Akár 170-szeresébe is kerülhet a fogyasztónak a szer, mint az elôállítónak.”

Cole-t nem érdekli, hogy a kender virágáról, azaz a marihuánáról, a kokacserje leveleibôl elôállított kokainról vagy az ópiummákból kinyert heroinról van szó. Érvelése szerint ezek szimplán csak növények, bárhol megteremnek a világon. „Ráadásul szívós növények.

Mi, akik annak idején próbáltuk kiirtani ôket, pontosan tudjuk, hogy ez képtelenség, hiszen rendkívül szaporák is. Emiatt pedig mindaddig, amíg nem mondja rájuk valaki, hogy illegálisak, nincs is értékük” – mondta egy másik alkalommal.

Az exzsaru nem felejti, hogy az Amerika által meghirdetett drogellenes háború még az ô idejében indult. A 68-as elnökválasztáson Richard Nixon megesküdött, hogy leállítja a „kábítószer-meghajtású” ellenkultúrát, méghozzá azzal, hogy nagymértékben bôvíti a kábítószer-ellenes irodák számát. Ezt ugyan következetesen végig is vitte, ám jottányit sem csökkent az amerikaiak szerfogyasztási hajlandósága. „Amikor még fiatal kapitány voltam 1970-ben – emlékezett vissza Cole, az új háború indulásakor egy uncia kokain vagy hét gramm heroin nagy fogásnak számított. Ehhez képest mi van ma? Tíz tonna heroint találunk egyetlen embernél? Húsz tonna kokaint? És közben az utcákon semmi sem változik, kivéve, hogy a drogok olcsóbbak lesznek, erôsebbek, és a gyerekek még könnyebben hozzájuk juthatnak. Ez egy hibás politika, bármilyen szemszögbôl is nézzük.”

A nagy átverés: diákként nyomoztak a rendőrök Csaknem egy teljes tanéven keresztül adták ki magukat diáknak a floridai Palm Beach három középiskolájában a megye rendőrei, hogy kábítószerrel kapcsolatos visszaéléseket füleljenek le. Az akció végeztével harmincnál is több embert, többnyire diákokat tartóztattak le.

A rendôrök tavaly szeptembertôl ugyanazt csinálták, mint a többi tanuló: órákra jártak, házi feladatot készítettek – és füvet vásároltak osztálytársaiktól.

A „D-mínusz”-nak nevezett akció április végén zárult le, amikor is sor került a – jellemzôen – marihuánabirtoklás és -árusítás miatti letartóztatásokra. Az áldiákoknak emellett sikerült lefülelniük néhány kocsifeltörést is. Az akciót irányító rendôrkapitány állítása szerint a három középiskolán kívül, ahol lezárult a nem mindennapi rendôri beavatkozás, még további intézményekben is dolgoznak beépített egyenruhások. A tanév során csak az iskolák igazgatói tudtak arról, hogy valójában mely „diákok” rendôrök.

Még azok a kerületi tisztek sem, akik a tanév során az iskolákban teljesítenek szolgálatot.

Most, hogy a mûvelet véget ért, mind a rendôrségi vezetôk, mind az igazgatók

elismerôen bólogatnak, mondván, ha valami, akkor ez képes elriasztani a jövôben a diákokat attól, hogy marihuánával hazardírozzanak.

Az akció kapcsán megindult néhány nyomozás is, amelyekkel a kereskedelmi láncot kívánják felgöngyölíteni a floridai hatóságok.

Persze nem mindenki volt ennyire elégedett: néhány szülô szerint az nagyon is helyes, hogy az iskolák, illetve a ható-

ságok megpróbálják távol tartani a fiatalokat a droghasználattól, de az efféle beavatkozást túl erôsnek tartották. A lefülelt diákok társai is úgy vélik, hogy a rendôrség megsértette a személyiségi jogaikat, hiszen, mint mondták, tudniuk kell, hogy kivel beszélik meg a magánügyeiket. Egyikük úgy nyilatkozott, hogy látta némely osztálytársát, amint szívtak, és ô személy szerint el is ítéli ezt, azonban az a véleménye, a letartóztatások csupán arra késztetik a diákokat, hogy még trükkösebbek legyenek.

Egy másik iskola diákja ekképpen fogalmazott: „El sem tudtam hinni, hogy ilyen mélyre kell süllyednie a rendôrségnek ahhoz, hogy elkapjon néhány füvezô tinédzsert. Pláne, hogy legtöbbjüknek legfeljebb segítségre lehet szüksége, nem pedig bilincsre.”

A valóban ellentmondásos akció négymillió dollárjába került az adófizetôknek.

13

interjú

KELLEMES DEMOKRÁCIÁT MINDENKINEK! Ahogy a rasztaszív lüktet Babilonban Ha van valami, amitől mindinkább távol kerülünk napjainkban, akkor az a reggaezene alapját adó gondolkodásmód és életszemlélet: béke, szeretet, kölcsönös megértés és tisztelet egymás iránt. Bob Marley óta rengeteg idő telt el, a világ nagyot változott. Vajon hogyan hatnak ma ezek az értékek, és egyáltalán: megtalálható-e az élet egyensúlya Babilonban? A helyes út mentén valóban a kender virágzik? Minderről Bodnár Tibivel és László M. Miksával, a Ladánybene27 zenekar alapító tagjaival beszélgettünk a folyton rohanó város egyik zsibongó, uniformizált sarkában.

14

Cannabis Kultusz: Fura, hogy épp egy Burger Kingben ültünk le beszélgetni a reggae szellemiségéről, nem gondoljátok?

Bodnár Tibi: Ha egyszer ez esik útba a próbahelyünk felé… (nevet) László M. Miksa: Babilonban élünk, ezt ne felejtsük el. Teljesen normális, hogy elmegyünk azokra a helyszínekre, ahová még le lehet ülni egyáltalán. Gondolok az összes olyan szórakozóhelyre is, amit éppen bezárni készülnek, például azért, hogy emlékmûvet állítsanak a helyére. Ezek a tendenciák, mind-mind kijjebb szorul az élhetô világ.

CK: Mi az oka annak, hogy a mindenkori központosított hatalmak próbálják elnyomni a békére, a szeretetre, az erőszakmentességre való törekvést?

LM: Ha nagyon durván akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy azért, mert valószínûleg hasznuk van abból, ha nem békében élünk, ha zavart tudnak kelteni. A nyugodt emberek nem túl izgágák, és nem érdekeltek abban, hogy minél több adót fizessenek be.

BT: Akkor van könnyû helyzetben egy ország vezetése, bármilyen államformáról is beszélünk, ha szigorú szabályokat tudnak hozni, és azokat betartatni. Ha valahol felmerülhet, hogy esetleg lazábban gondolják az életet az emberek, az például a szórakozás. Ezért arra fokozottan oda akarnak figyelni. Mivel nem csak az egyénekben zajlik az ország élete, az irányítók talán akkor lennének a legelégedettebbek, ha a társadalom olyan lenne, mint egy sereg: aki egy kicsit is más irányba megy, vagy másként gondolkodik, érez, annak egybôl az orrára lehet koppintani.

CK: Az „oszd meg és uralkodj!” marad hát a hatalom örök doktrínája?

LM: Nincs konszenzus. Iszonyatos nagy a különbség egy babiloni és egy már-már anarchista gondolkodásmód között. Nehéz ügy. Minden uniformizálódik egy picit, és ebbe kell belehelyezni azokat a színeket, amik például mi is lehetünk a zenével. Furcsa most a szánk íze, mert ha elmarad a Reggae Camp, akkor az valamilyen szinten a sikerét is fémjelzi, annak ellenére, hogy az újonnan hozott szabályozók szerint nem lehet megszervezni. Hiszen ez azt jelenti, hogy tényezôvé vált ezen a szinten is.

CK: Jamaicában, ott, ahol a lakosság 80 százaléka fekete, a vezetők mégis évtizedek óta fehérek, miként tapasztaltátok meg az elnyomást?

BT: Inkább a szegény és a gazdag közötti különbség volt észrevehetô. Edzettek vagyunk már ebben a közép-európai, könyöklôs világban, így amit Jamaicában feszültségnek lehet érezni, azt itthon észre sem vesszük. Más az élethez való hozzáállásuk, alapvetôen örülnek neki, és ez sokkal magasabb szinten helyezkedik el az emberekben. Bármikor, ha szóba került például a szegénység vagy a hajléktalanság, mindig más megvilágosításba került, mint itt, ahol meg is lehet fagyni, ugyanakkor kitessékelik innen-onnan a hajléktalanokat. Ott nem szabályozzák ezeket a dolgokat, az emberek sokkal könnyebben tudnak a természet közelében, boldogan élni. Az alapmegélhetésük sokkal job-

Bodnár Tibi: „hosszú évek teltek el, míg ráéreztünk arra a bizonyos pozitív vibrációra, ami működteti a zenét”

ban biztosított, ezért nem éreztük nagyon a társadalmi feszültségeket.

LM: Minden idôszaknak megvan a kicsit szélsôségesebb ellentábora, megvannak a lázadói. Annak idején Jamaicában egy polgárháborús idôszak volt, pedig ugyanúgy meleg volt, nem kellett fûteniük, mégis kialakult egy jobb- és egy baloldal, a szemben álló felek utcai harcai pedig véresek voltak. Nagy mázlija annak az egész térségnek, hogy voltak olyan zenészei, gondolkodói, vagy vallási vezetôi is akár, akik képesek voltak megmutatni a helyes irányt, hogy nem a felvett és eldobott kôben van az igazi erô, hanem a magasabb szintû létformában. Talán ezért is alakulhatott ki ekkora kontraszt szegények és gazdagok között.

Aki egyszerûbben fogja fel az életet, az az anyagi javakban, azok halmozásában látja a célt, mások számára viszont az a fontos, hogy tapasztaljanak, hogy felfogják az élet jelentôségét és sajátosságait, szegényen is akár. Sokat segít ebben a vallási és kulturális háttér, amit maguknak teremtettek.

CK: A kender és annak fogyasztása, kultúrája generációkra visszamenően jelen van az életükben. Szerintetek ez mennyire játszott szerepet abban, hogy kialakuljon ez a fajta mentalitás?

LM: A rasztafarianizmus valami abszolút jóból, a kereszténység olyan mozzanataiból indul ki, amivel mindig is igyekeztek egy picit kiegyensúlyozni az ottani viszonyokat. Az ortodoxok szerint a megvilágosodás, az istennel való találkozás van benne, emiatt óriási tisztelet övezi a marihuánafogyasztást. A másik

CK 2011/3. június

15

véglet viszont a központosított hatalom, ami tiltja, üldözi, és az alkoholon alapuló tudatmódosítást helyezi elôtérbe. Egy nagy keveredés ez az egész, a kettô feszülése, gyengülése és erôsödése, mert a kenderfogyasztás nem feltétlenül felel meg annak a folyton gyorsuló össztársadalmi berendezkedésnek, amit Babilon diktál. Ugyanakkor a hatalom is belátja egyre több helyen, hogy érdemes szabályozni, hiszen, ha mást nem, az adókat le lehet húzni róla.

BT: Ha egy kicsit elvonatkoztatunk Jamaicától, akkor szerintem nagyon kevesen tekintik ezt kultúrának, sokkal inkább a szórakozást, a divatot látják benne.

Kevesen jutnak el addig, hogy egyáltalán elgondolkodjanak a fontosságáról, éppúgy, mint ahogy azzal sem törôdnek, hogy adóztatva van-e, vagy sem. A nagy tömegeket ez nem érdekli.

LM: Utaltál az elôbb a fekete-fehér ellentétre. Ez is attól függ, hogy milyen kulturáltsággal éli meg az ember. Jamaicában sokan a pénzeszsákokat látják a fehérekben, ôk a turisták, akik levehetôk pénzzel, akár pofátlanul is. Ugyanakkor vannak olyan rétegek, akik körében vallásilag is el tudsz mélyedni, és nem azt nézik, hogy milyen a bôröd színe. A másságot, annak elfogadását tanítani kell, például a zenén keresztül.

CK: Múlt héten volt Bob Marley halálának 30. évfordulója. Számotokra mi volt a leginspirálóbb az ô munkásságából?

LM: Ha nem egy tágabb értelemben kéne válaszolnom, akkor kifejezetten a Babilon by Bus címû album, ami koncertkörülmények között mutatta meg a zene

mûködôképességét. Akkoriban az a felvétel hangzásában is kakukktojásnak számított, nagyon szépen kiemelt mélyekkel, telített hangokkal.

CK: A szellemiség, a tartalom is egyből megfogott?

LM: Késôbb persze egyértelmûvé vált, hogy nemcsak a zenéje, hanem a politikai, vallási tevékenysége is meghatározó az egész világ számára. Egy kicsit olyan ez, mint amikor látsz egy vonzó nôt, akihez aztán odamész, és kiderül, hogy értelmes is. Valahogy így jutottunk el mi is Marley, vagy akár a reggae igazi lényegéhez.

BT: A zene a lüktetését nem is igazán értettük eleinte, nem tudtuk, hogy miként kell jól játszani. Próbálgattunk ezt-azt, de hosszú évek teltek el, míg – végül szinte észrevétlenül – ráéreztünk arra a bizonyos pozitív vibrációra, az „élet ritmusára”, ami mûködteti a zenét. Sokat utaztunk, buliztunk közösen, rengeteg élmény ért mindannyiunkat, és egyszer csak elkezdtük valóban érezni a reggaenek ezt a mérhetetlen energiáját.

CK: Mégis, talán alapvető különbség, hogy Bob Marley, amikor a 70-es években azt énekelte, hogy „get up, stand up for your right”, teljesen másképp, nagyobb erővel hatott a tömegekre, mintha ugyanez most történne, 2011ben. Jól látom ezt?

LM: Van, amikor felfogod az életed folyamán, hogy létkérdés, hogy higgy benne, máskor pedig csak legyintesz, hogy „hát, bizony, szép gondolatok”. Békeidôben nem fogjuk fel az igazi jelentôségét annak, hogy miként lehetne vagy kellene a legtartalmasabban, pozití-

László M. Miksa: „kell az elmélyülés, hogy tényleg érdemben tudjunk tenni a világért”

16

Emlékek Jamaicából: Bob Marley sírkövére minden nap feltesznek egy frissen sodort jointot és egy pohár vizet

van megélni a kölcsönhatást a földi léttel. Marley szövegei a mai napig fontos összefüggésekre világítanak rá, mert egyrészt ma is vannak harcok, másrészt pedig szólnak a magánéletrôl, a természetrôl, a környezetrôl, és magáról az emberrôl, ami miatt örök érvényûek maradnak. Babilon sajnos abban érdekelt, hogy egy nagyon erôs sodrásban élj, és az ô malmára hajtsd a vizet.

Emiatt szorulnak háttérbe ezek az értékek. A kérdés az, hogy akik hallgatják, mennyire szenzitívek, mennyire képesek elmélyedni bennük.

CK: Mennyire?

LM: Az ember egy nagy marha! (nevet) Mindig akkor kezd el papolni arról, hogy mekkora baj van, amikor már viszi a házát a víz. Nagyon pici az az emberöltô, amit mi átlátunk, az is iszonyatos sebességgel végigsuhan. Ezért kell az elmélyülés, hogy tényleg érdemben tudjunk tenni a világért.

BT: Nekem a Reggae Camp jutott eszembe a kérdésed után. Úgy tûnik, hogy az a réteg, aki eljön, leginkább azért szeret ott lenni, mert távol lehet a világ zajától. Magukkal és a zenével foglalkozhatnak naphosszat, a legjobb barátokkal lehetnek együtt. Szeretik, hogy nincsenek feszes szabályok, ha akarnak, akkor öt napon keresztül senkihez sem szólnak, hanem csak szívják magukba a zenét és az energiát. Talán nem is akarják semmilyen gondolatrendszernek alávetni magukat. Ha belegondolok, hogy milyen zenekarokat kapnak, beugranak ezek az újkori, nagyon nagy turbános jamaicai énekesek, akik járják Európát, és megállás nélkül szajkózzák az igét, szidják a pápát, Amerikát, és folyamatosan nyomják az ideológiát a közönség fejébe. Ugyanakkor ott van például a Riddim Colonyból G.Ras, aki magasabb gondolati síkon közelíti a reggae üzenetét, mégis azt érzem, hogy a közönség nem fel-

tétlenül vágyik arra, hogy valaki megmondja nekik, mi az útvonal, mit kell csinálniuk. Pusztán lebegni akarnak a zenében, a ritmusban, az erôben, amit ad nekik a reggae. Ha Marley harcosabb, impulzívabb dalaira fókuszálunk, akkor látni kell, hogy mögötte egy ország nagyon komoly belsô helyzete, viszálya állt, ami megihlette ôt. Ráadásul egy egészen új dolgot képviselt az egész világon, ami akkor – tegyük hozzá – egy egészen más világ volt. 2011-et írunk, rengeteg információ áll rendelkezésre, ezért annak a jelentôsége, hogy mit gondolunk például az apartheidrôl, majdhogynem odáig redukálódott, hogy pepsit vagy coca-colát igyunk. Épp emiatt szimpatikusak nekem ezek a fiatalok, mert nincsenek feltétlenül rászorulva arra, hogy ebben a

a kenderfogyasztás nem feltétlenül felel meg annak a folyton gyorsuló össztársadalmi berendezkedésnek, amit Babilon diktál sok üzenetben mind dönteniük kelljen, hanem szépen, békében jólérzik magukat. Szeretik a barátjukat, barátnôjüket, jót esznek, jó zenét hallgatnak, jót szeretkeznek, süt a nap… Nem állítom, hogy ez mindenképpen célravezetô, hiszen így nem juthat elôrébb egy ország, szóval nagyon ellentmondásos ez a történet. Talán az arányokkal van a probléma…

LM: Azért vagyok hálás a reggaemuzsikának, mert amikor szórakozom, akkor is tudok komoly dolgokról gondolkodni. Amikor fent vagyunk a színpadon, akkor egyfajta idolként kell szerepelnünk, G.Ras pedig ezzel van tökéletesen tisztában. Egy olyan korosz-

CK 2011/3. június

17

Miksa szerint mindegy, hogy valaki zenész vagy sem, egyformán kéne megítélni mindenkit

tályhoz szólunk, akik fogékonyak ezekre az alapüzenetekre. Marley ebben volt nagy, hogy egy-két szóval is keményen oda tudott hatni.

CK: Annak vajon mi lehet az oka, hogy a reggaeben, vagy bármilyen más zenében nyíltan ki lehet mondani, fel lehet vállalni a kenderfogyasztást, ha viszont erről az üzenetről leválasztom a zenét, kis híján rögtön üldözötté válok?

LM: Mi magunk sem vagyunk nagy barátai az egyértelmû utalásoknak. Például az, hogy „a rasztaszív, a rasztaszív, a rasztaszív örökké dobog” egy jópofa szójáték, amiben benne van az is, hogy ezt az egész dolgot az ô kultúrájuk hozta magával. Az elsô rasztafárik az istennel való kapcsolatot látták benne, és onnantól kezdve ez összefüggött a nevükkel. Bizonyos rétegektôl sokkal könnyebben elfogadják ezeket az üzeneteket, teszem azt tôlünk, zenészektôl, akik ugye bohémak vagyunk. Holott ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Én is amellett vagyok, hogy mindenkit egyformán ítéljünk meg, egyformán tudjunk már végre továbblépni ezen a dolgon. A muzsikánkkal próbálunk ehhez hozzátenni, hogy a törvényalkotók fejében is változzon a megítélés, és ne váljon senki üldözötté miatta, akármilyen fiatal korban ne ismerje meg feleslegesen a börtönt.

BT: Sajnos azonban most nem ez az irány, a WestBalkánban történtek után szigorodott az ellenôrzés.

Az elmúlt idôszakban pont emiatt nem szerveztünk klubos bulikat, viszont tudom, hogy néhány reggaepartira kôkeményen rászálltak a hatóságok.

18

CK: Ilyenformán azonban lehetetlen társadalmi szintre emelni a kérdést…

BT: Az elsô Kendermag-tüntetés 2004-ben, a Vörösmarty téren eléggé határeset volt ebbôl a szempontból. Nagy port kavart, és úgy tûnt, hogy talán komoly társadalmi kérdés válik belôle, de aztán elültek ezek a viharok. Ha ez ott, akkor beélesedik, akkor nekünk, zenészeknek is sokkal nyíltabban és hangosabban mellette kellett volna maradnunk. Meglepô volt azonban, hogy a tüntetés után jó néhány családos vagy idôsebb rajongónk elpártolt a zenekartól, pedig a zenénket szerette, kívülrôl tudta a szövegeinket. Mégis, valamiért csak azt a két végletet látták maguk elôtt, hogy vagy engedik a gyereküknek 14 évesen, hogy drogozzon, és akkor Ladánybene, vagy pedig nem, egyik sem, és attól lesz jó gyerek…

LM: Emlékszem, ott állt a részeg csürhe a másik oldalon, és romlott tojásokat dobáltak felénk, kiabáltak, sípoltak, fütyültek, én meg motoroscuccban, bukósisakban mentem fel a színpadra, hogy „kellemes demokráciát, hölgyeim és uraim…”. Végül mégis egy sajátos páneurópai piknik lett belôle a Margitszigeten, ahol anyukák tologatták a babakocsit, kutyák játszottak, szólt a zene. Érezhetô volt mindaz, amirôl valóban szól, vagy szólnia kéne ennek az egész dolognak, a béke, a szeretet, csak hát ott voltak a kordonok, ott állt a sarokban a tükrös autó…

CK: Ismerve a kormányzat mai hozzáállását, nem túl kockázatos Reggae Campet szervezni 2011-ben?

BT: Tavaly is az volt. (nevet) Viszont valamiért nem volt ezzel problémánk soha, nem jöttek ki ellenôrizni.

Olyan is elôfordult, hogy a zsarunapon kint voltak a Petôfi Csarnok színpadán egész nap a nagy, kenderleveles zászlóink, Demjén Ferenc ott énekelt elôtte, és aztán egy ilyen fotó került a Zsaru Magazin címlapjára. Ezzel együtt is kockázatos, minden évben.

LM: Biztos vagyok benne, hogy bizonyos szponzorok is azért maradnak távol, mert nem akarnak egy olyan mûfajt támogatni, aminek része a kenderkultúra. Mindez abból fakad, hogy a gondolatiság nincs meg mögötte. Én annak idején leültem, és két óra alatt elmagyaráztam a szüleimnek az egész történetet, megértették, és közösen tudtunk feljebb lépni. Viszont tisztában kell lenni azzal, hogy a reggae remekül mûködik marihuánafogyasztás nélkül is. Más kérdés, hogy az ad egy újabb dimenziót hozzá. Növeszt egy másik szemet az ember, és több szem többet lát, több fül többet hall alapon egy picit tisztább látásmódot eredményez. A zenekar vagy akár a camp vonatkozásában pedig egy kicsit olyan ez, mint Hofi a múlt rendszerben, egyfajta szelep. Kimondhatta, amit mások nem, a közönség pedig legtöbbször annyit reagált, hogy „hû, de bátor”, de ennyiben maradt a dolog. Ha tényleg ennyire tudományos, szociális és egyéb társadalmi elvek szerint mustrálja a vezetésünk a polgárokat, akkor talán megbújhat emögött egy ilyen elv.

Másfelôl viszont azért is mûködhet akár a camp is, mert figyelünk és vigyázunk egymásra.

Benke Hunor

JACK NICHOLSON PRÁGÁBAN Békés felvonulás, fesztivál jellegű piknik volt a cseh marihuána march Mozgalmas hónap áll az ünneplésre fogékony egyének háta mögött: a hagyományosan április 19-én tartott Bicycle Dayt másnap a nemzetközi négyhúsz ünnepe követte, május első szombatján pedig a Million Marijuana March volt esedékes, mint a világ számos pontján, így Csehországban is. A Legalizace civil szervezet által tizennegyedik alkalommal megszervezett demonstráció az évek során – Robert Veverka alelnök szavaival élve – „egyre nagyobb eseménnyé alakult”, ám a tapasztalat minden képzeletet felülmúlt.

Aki esetleg most kérdôn vonja fel a szemöldökét, mondván, „mit akarnak ezek, náluk már legális”, az emlékezzen viszsza „Legalizácseh” címû interjúnkra (CK 2010/01), melybôl kiderül: a csehek a 2010. január 1-jén életbe lépett törvénymódosítással korántsem annyira elégedettek, mint ahogyan az a nemzetközi sajtóvisszhang alapján várható lenne. Miután a törvény hatálybalépésekor – tavaly szilveszter éjszakáján – Prágában ünnepeltem, joggal jelenthetem ki: a csehek által fanyalogva fogadott módosítás magyar szemmel még mindig meglehetôsen irigylésreméltó, különösen, ha tisztában vagyunk a jelenlegi magyar kormány cseppet sem progresszív drogpolitikai szándékaival.

Azt a tényt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Európán belül Csehországban a legmagasabb azok aránya, akik már legalább egyszer kipróbáltak valamilyen illegális drogot, ezzel Hollandiát is bôven lekörözik. Ennek gyökere többek között ott keresendô, hogy a cseh kultúrának része a passzív rezisztencia a felülrôl jövô kötelezettségekkel szemben.

A cseh nép a világ egyik legateistábbja, márpedig a Magyarországot is magába foglaló keresztény kultúrkör – ki tudja, miért – nem éppen az illegális droghasználat bölcsôje. A prágaiakon nem múlott, hogy Csehország legyen a legális droghasználat kelet-európai bölcsôje...

A Prága belvárosában lévô Károly téren összegyûlt vidám tömeg számtalan transzparenst bevetett a közfigye-

20

fotók: Pepenewman

lem felkeltésére: ötméteres spanglikkal és zöldfejû Jack Nicholson-táblákkal felfegyverkezve haladtunk a Vencel téren át a Parukárka parkba. A tempó cseppet sem volt belassult, a zene pedig méganynyira sem, ugyanis itt nem a klasszikus reggaeé a fôszerep. A teherautókból élô MC-show szólt, pörgôs elektronikus alapokkal körítve, emellett egy trombitás is megtette a magáét, így a hangulat hamar karneváli jelleget öltött. A tömeg méreteire jellemzô, hogy a két zenét szolgáltató teherautó hangereje egyáltalán nem nyomta el mondjuk a kettô között valahol egymagában játszó tangóharmonikás srácot.

Magyar viszonylatban még említésre méltó, hogy a rendôrség egyáltalán nem avatkozott bele a résztvevôk tevékenységébe, és a nevetséges margitszigeti ketrec emlékképével a fejemben csodálattal adóztam az éppen szükséges létszámban jelen levô közegek sztoikus nyugalmának. Persze itt az év többi napján sem okoz gondot a belvárosban cigivel sétálni, ám a törvény ôrei ezúttal több oldalról körbe lettek pöfékelve, fiatal lányok például a rendôr-Škoda mögött találták meg a legmegfelelôbb helyet a tekeréshez, miközben a járdán huszonévesek rohangáltak hatalmas bongokat szorongatva.

A békés menet a Vencel téri fényképezkedés után elhaladt a fôpályaudvar mellett, majd a Vinohrady domborulatán átkelve immár hagyományosan a Parukárka parkban érte el végállomását. Itt jött a következô meglepetés: a park egy tágas dombon terül el, és a megérkezô felvonulást egy remekül elôkészített kenderfesztivál fogadta. Ennek mérete a nagyobb fesztiválokéval vetekedett: a hivatalos szervek szerint hatezer, a szervezôk szerint viszont jóval több látogató, számtalan, kenderhez kapcsolódó terméket árusító bódé portékáiból válogathatott. A bejáratnál lévô színpadon DJ-k, a dombtetôn pedig élôzene szólt, továbbra is az eklektika jegyében.

A zenekarok beállása alatt a szónokok az ilyenkor szokásos beszédekkel szórakoztatták a közönség csehül értô részét.

Az üzenet fôként az otthoni termesztés legalizálásáról szólt, ami a legutóbbi törvénymódosítás fényében kissé ellentmondásosnak tûnhet, de a helyzet az, hogy a törvényi feltételek valójában nem javultak a házi kertészek számára (szó szerint idézve: „minden maradt a régiben”). Korábban ugyanis – a jellemzôen vidéki, idôskorú – medikálfelhasználók számára egy bírói végzés jogalapot biztosított a saját használatra történô növénytermesztéshez, azonban az új törvény már a használat módja helyett az ültethetô tövek számára helyezi a hangsúlyt. A fô problémájuk az, hogy nem elégednek meg a három (!) termeszthetô növénnyel, hogy nem tárolhatnak többet „kis mennyiségnél” (ami nincs meghatározva), és nem adhatják oda mondjuk a nagymamájuknak – vagy fordítva. Mivel itt régi hagyományokkal rendelkezik, és társadalmilag többnyire elfogadott az otthoni termesztés, a cseh legalizációs törekvések az otthoni termesztésre fókuszálnak a bûnözôktôl való vásárlás elítélése mellett – jelszavuk, hogy „ne vegyél, termessz!”. Az egyik népszerû program például idôseknek bocsát rendelkezésére ingyenmagokat házikedvenc-ültetéshez.

Ez ott, a fesztiválon felállított kenderpiacon is mûködött, ráadásul csinos Legalizace-papírokat is osztogattak. Úgy tûnt, hogy néhányan a felvonulást kihagyva egybôl kijöttek a dombra piknikezni, errôl tanúskodtak az itt-ott feltûnô grillfelszerelések is, vagy a másfél méter magas brutálbong. Amíg a pavilonok között bámészkodtam, lent, a bejá-

ratnál lévô és kifejezetten a gellérthegyi víztározóra hasonlító Bunker klub elôtt technoparti kezdôdött, így már három helyszínen ment a hejehuja. A mosolyfakasztó hangulat fokozódott, némely lány nem átallott a bájait is felhasználni a legalizáció elôremozdítása érdekében.

A szervezôk számára – mint azt már elôre tudták – a legnagyobb problémát a szemétkérdés okozta. Megkérték ugyan a résztvevôket, hogy ezúttal a városi lakosság nyugalma érdekében tartózkodjanak a szemeteléstôl, hiszen az „Ahol sok ember van, ott szemét is akad...”, és a „Rendetlen paraszt drogosok...” kezdetû vélemények közti határvonal sokak szemében keskeny és homályos. Persze így is rengeteg sörösdoboz maradt a felvonulók mögött. A fesztiválon egyébként 33 korona (kb. 360 Ft) volt egy korsó jóféle cseh sör, ami helyi viszonylatban nem túl

olcsó, de talán egy kenderünnepen jobb is így. A remek hangulatú és tekintélyes résztvevôszámmal lezajlott esemény különösebb sajtóvisszhang nélkül maradt.

A kezdetektôl fogva dilemmát jelentett, hogy vajon hasznos-e egyáltalán egy kenderünnep, ha a résztvevôk kinézetükben is az alternatív gondolkodást képviselik, és ennek látványa nem borzolja-e még jobban a közvélemény sztereotípiákra fogékonyabb részének idegeit. Mára azonban úgy tûnik, hogy bár a résztvevôk közt még mindig sok a raszta hippi/szakadt punk/hiányos fogazatú deszkás, a cseh Million Marijuana March a külsô szemlélôk számára is egy vidám, színes társaság benyomását kelti. Nem véletlen, hogy a tömegben egyre gyakrabban fordulnak elô konszolidált állampolgárok és turisták is. kruger

.. ..N..E..T..E....LT....A....V..IL..Á..G..

ME

országon kívül eh Cs ) ap rn sá va gy va n to lés szerint szomba gy felhívják a figyelmet ho Május első hétvégéjén (íz k, to rá ba er nd ke a ra cá nultak még ut rténete 1999-ig nyúlik a világ számos pontján vo tö ok ás ul on lv fe s ké bé A etlenségére. a tiltó drogpolitika értelm zni. Budapest 2004 óta ko la at cs t ot ok sz s ro vá z gy hatszá vissza – világszerte minte is menetelésből. először maradt ki a globál

KÖVESD A NAPOT! Christiania: az utolsó kivonulás Az Apollo14 űrhajó végrehajtja a harmadik sikeres landolást a Holdon, Charles Mansont halálra ítélik, Bécsben aláírják a Kábítószerügyi Egyezményt, Richard Nixon meghirdeti a drogellenes háborút, és megkezdi a csapatok kivonását Vietnamból, a szovjetek fellövik az első űrállomást, Joe Frazier kiüti Muhammad Alit a Madison Square Gardenben, Jim Morrisont holtan találják párizsi lakásában, megépül a WTC déli tornya, a Led Zeppelin kiadja negyedik albumát, amiből 23 millió példány fogy világszerte, Gábor Dénes megkapja a fizikai Nobel-díjat a hologramért, Tupac Shakur megszületik, Rákosi Mátyás meghal, és néhány száz fiatal függetlenséget kiáltva elfoglal egy üresen hagyott koppenhágai katonai létesítményt…

24

Három évvel a 68-as diáklázadások után a kontinens egyik északi csücskében megkezdôdött az a mai napig tartó társadalmi kísérlet, ami jobb híján az utolsó stációja lesz Karl Marx utópista álmának, hogy tudniillik létezhet a társadalmi berendezkedésnek az a formája, amelyben mindenki egyenlô, és csupán az elnyomás az, ami elnyomható.

Christiania, ez a Koppenhága szívében, 34 hektáron elterülô hippiédenkert, a maga ezerfôs lakosságával bizonyos értelemben nem más, mint egy nevelô szándékkal odavetett tasli a nyugati civilizáció minden modern kori nyavalyájára. Az emberi együttélés egy olyan példája, amelynek létezését, mûködését nagy valószínûséggel sohasem fogják elismerni és megérteni azok, akik egy kicsit is hisznek abban, hogy az ipari forradalommal, a kapitalizmussal vagy akár a burzsoá francia felvilágosodással az embernek sikerült megváltania és a maga képére formálnia a világot. Nem, Uram! A lemenô nap fényében még utoljára dôlj hátra valamelyik tóra nézô kis tornácon, sodord meg a „Varázslót”, és ha Te is úgy gondolod, nyisd majd fel a szemét a Földanya kizsákmányolóinak, mindazoknak, akiknek szent meggyôzôdésük, hogy korunk fuldokló alkonyán a leghelyesebb cselekedet szûk belvárosi utcákon egymást taposva csillogó ábrándokat hajszolni, és közben úgy tenni, mintha bármelyikünk is birtokolná az Igazak Igazát…

A hely szelleme Az elsô lépéseket tesszük a régi katonai barakkok között, amelyek tûzfalát kivétel nélkül egy-egy elkapott és megörökített mûvészi pillanat díszíti. Donald Kacsa csôrében óriási spangli izzik, amott virágzik az Élet Fája, a farkába harapó kígyó tekereg egy sarki sziklán, a pad tövében apró mozaikok hirdetik, hogy élj a mának.

Elhaladunk egy kis tibeti szentély mellett, lugasban sétálunk hátra a tó felé, megállunk a hídon, nézzük az apró, de takaros kis házikókat, amint kikukucskálnak a partra, leülünk, és mosolygunk az emberekre, mert ôk is mosolyognak ránk.

A Margitszigetre gondolok hirtelen, hogy tán ott lehetne ilyesmit kialakítani, vagy a Hajógyári egy sarkában, de aztán eszembe jut, hogy lehetetlen, hiszen Budapest túl zûrös, túl frusztrált, túl ideges város ahhoz, hogy kapuja lehessen egy ilyen, talán nem is létezô világnak. Koppenhága jóval többet mutat

emberségbôl, egymás iránti tiszteletbôl, megértésbôl és nyitottságból – pedig néhány Christianiában töltött óra után még ott is nyomasztó tud lenni az elsô percekben a fogyasztói társadalom mételye a hülye reklámokkal, meg az írott és íratlan szabályokkal, hogy végsô soron mégiscsak ugyanannak a nagy, ide-oda hömpölygô kontinentális katyvasznak az utcáit járjuk, amit még néhány évtizeden keresztül biztosan Európai Uniónak hívnak.

Aztán nekiveselkedünk, hogy valahogy próbáljuk megérteni a helyet és a mögötte álló negyven évet. Utunk egy vegetáriánus étterem kertjébe vezet. A háttérben ketten ülnek, hátukat egy aprócska téglaház fehérre meszelt falának támasztva a padon: Henato, az öreg brazil és cimborája, fürdôznek az áprilisi napfényben.

Henato, látva a tanácstalanságot az arcunkon, egybôl int, szürke rasztatincsei

alól invitál tekintetével, így hát jobb híján helyet foglalunk mellettük. Gyerekek kergetôznek az asztalok és padok között, egy fiatal srác zsonglôrködik az éppen virágzó gyümölcsfa árnyékában.

– Nem lakom itt – feleli a brazil, mikor arról faggatom, hogy mióta él Christianiában. – Félek, hogy függôvé válnék, ha beköltöznék ide, és soha többet nem mennék ki. Sokan vannak így, én nem akarom ezt. Miattuk – mutat a gyerekekre.

Szavai furcsán hatnak, bár tény, hogy már a legelsô pillanatban, ahogy elhaladtunk a „Welcome to Christiania” tábla alatt, érezhetô volt a levegôben, hogy ez a hely nem lehet mindenki otthona – még azoké sem, akik képesek azonosulni a szellemiségével.

A poros utakon, az ide-oda cikázó biciklik küllôi között fel-felsejlik az elmúlt negyven év viszontagságokkal te-

CK 2011/3. június

25

li történelme. A 70-es évek végére mind több és több kemény drogfüggô, díler, junkie és motor nélküli szakadt motorosbandatag gondolta, hogy elmenekülhet ide a társadalom elôl, azt feltételezvén, hogy itt mindent szabad. Akkoriban még a rendôrök is azt mondták a „söpredéknek”, hogy költözzenek csak ide, itt majd nem esik bántódásuk.

A nyolcvanas évekre bizarr, elmebajos állapot telepedett rá a békés együttélést hirdetôk mindennapjaira: herointúladagolások és nemi erôszak, még gyilkosság is történt… Az azóta is szigorú szabályok között mûködô Pusher Streetet, ahol ma kizárólag hasist és marihuánát lehet kapni, ellepték a kokain- és heroinárusok. Úgy tûnt, Christiania elôbb-utóbb egy züllött, fasiszta mentsvára lesz az elesetteknek, ahol pont ôk diktálják a törvényen kívüli törvényeket, amíg az erôszak véget nem vet mindennek. Hála azonban a közösségi szellemnek, ami összeköti a békés kivonulókat, ez soha nem következett be. Sikerült elérniük, hogy épp a Pusher Street árusai legyenek azok, akik megakadályozzák a keményebb drogok beszivárgását – a hasispiac, közös megegyezéssel, mehetett tovább, és megy is, mind a mai napig. Aztán késôbb, a kilencvenes években a dán kormány újabb kísérletet tett, hogy felszámolja Christianiát: a rendôrség önkénteseket toborzott, negyvenen vonultak be, hogy kéretlenül is ôrizzék a rendet, de a tizenhat hónapos ott-tartózkodásuk mindinkább csak felforduláshoz ve-

Tanja indulásra készen a Kis Vörös Kastély ajtajában: „Ez a világhoz legközelebb eső hely”

zetett – egy izraeli–palesztin belviszályhoz, kicsiben. Végül lecsillapodtak a kedélyek, s bár konfliktusok ma is akadnak, Christiania jellemzôen békésen éli mindennapjait.

Minden mindenkié Kölcsönös a meglepettség és az érdeklôdés: ahogy a magam részérôl nehezen értem Henato szavait – olykor szinte felfoghatatlan, hogy miként lehet közel ezer ember életét szervezni anélkül, hogy bármiféle jól körülhatárolt döntés-

hozó testület is bábáskodjon az itt élôk feje fölött –, ugyanúgy ô sem ért engem teljesen, amikor arról a volt szocialista országról beszélek, amelyikben több mint húsz évvel a rendszerváltás után a korrupció és a hatalmi mutyizás olyannyira a mindennapok részévé vált, hogy az emberek egy újabb leleplezés hallatán csak legyintenek egyet.

Talán a „Varázsló” hatására, ami Henato specialitása, kevés marokkói hasis és könnyed Sativa keveréke, búcsúzóul, mintegy summázva az eddig hallottakat, megállapítjuk, hogy „ahogy a régi viharok elülnek, kimúlik a vámpírok energiája” – bármit is jelentsen ez.

Ideje megismerkedni valakivel, aki tényleg itt lakik, és koppenhágai szállásadónk, Martin jóvoltából, aki szinte végig zsonglôrködött a Henatóval folytatott eszmecserénk során, máris Tanja kertjében találjuk magunkat a tó partján, a rajta szelíden átívelô fahíd tövében. Arcán természetes a fülig érô mosoly, kezd leesni, hogy lényegében bárkihez odamehetnénk, biztosan szívesen mesél magáról és Christianiáról.

– Akad gond a turistákkal – kezdi a beszélgetést Tanja. – Egyre többen és többen vannak, ami önmagában még nem baj, sôt, viszont vannak, akik nem tisztelnek minket, akik itt élünk. Ez a kert, ahol most ülünk, nem az enyém, hanem mindenkié, mint ahogy Christianiában minden. Néha viszont komolyan úgy ér-

zem, mintha állatkerti majmok lennénk: jönnek, fotóznak, leülnek, szemetelnek…

Múltkor tüzet raktak ott, két méterrel arrébb, amikor itt van a tûzrakó hely – mutat oldalra.

Mozdulataiból, mimikájából egyértelmûen lerí, hogy vérbeli színésznô. Megjárta Dél-Amerikát, még politikailag is aktív volt, mint ahogy itt is, hazatérése után. Filmeket, riportokat kezdett készíteni Christianiáról, olykor polgárpukkasztó szerepléssel hívja fel a figyelmet erre a gyöngyszemre. Részese lett a mindennapoknak, a mentalitásnak, befogadták.

Megismerkedett barátjával, aki egy sátorban élt akkoriban, és mivel a fiú operatôr, azóta is együtt dolgoznak – odakint, Koppenhágában pénzért, idebent pedig a közösségért.

– Látod, nincsenek nagy igényeink – mondja mosolyogva, arra a kis cirkuszi lakókocsira mutatva a kert szélén, amiben élnek. – Nincs WC, nincs víz, de az igényeink se nagyok ilyen téren, el tudjuk látni magunkat. Szerezhettünk volna nagyobb házat, de nekem ez volt az álmom: a Kis Vörös Kastély – teszi hozzá.

Elnézem ôt, és mint egy óriási kérdôjel a konformizmus csúcsán: nem ápolatlan, nem igénytelen, él boldogan – mégis, minek akkor az a sok minden, amirôl évtizedek óta elhitetik velünk, hogy szükségünk van rájuk a teljes élethez?

– Ez a világhoz legközelebb esô hely, itt aztán mindenkivel találkozhatsz – folytatja. Talán ez lenne a titok nyitja?

Csörren a telefon, elnézést kér, de különösen fontos a mai nap: egy fazon önhatalmúlag úgy döntött, hogy megvásárolja a házat, amiben él – márpedig ez Christianiában lehetetlen, tudniillik nincs magántulajdon, ha üresedés van, a szomszédok döntenek arról, hogy ki költözhet be. Ehhez pedig elôtte bizonyítani kell, hogy az ember igenis részese tud és akar lenni a közösségnek. Ami az ügy pikantériáját adja, hogy újabban a dán kormány is a magántulajdon felôl próbálja megoldani a Christiania-kérdést – mintha az ô fejükön kívül létezne ilyen. Az áruló pedig ügyvédeket hívott, és velük, a bíróságon akar érvényt szerezni az igazának.

– Ilyenkor – fordul újra felém Tanja a telefont letéve – összegyûl mindenki, aki részt szeretne venni a döntéshozatalban. Lesz egy kis gardenparty, aztán majd eldôl, hogy mi lesz a fickó sorsa. Vagy megérti, hogy amit csinál, az szembemegy a közösségünk alapvetô értékeivel,

vagy mennie kell. Ha nem megy, akkor segítünk neki, de erre ne kerüljön sor…

Hamar visszatérünk a mindennapokra: kiderül, hogy mindannyian havi 2000 koronát (~72 000 forint) fizetnek, mintegy „közös költségként”, ebbôl építkeznek, takarítanak, fenntartják például a saját postájukat, rendészetüket és óvodájukat.

– Nehéz tartani magunkat, ha nem állunk össze, a kormány egyszerûen szétveri az egészet, akár jogi úton – jegyzi meg. – A Pusher Street persze szintén szúrja a szemüket, pedig csak 200 méter az egész. Mégis, erre hivatkoznak, erre alapozzák, hogy itt mindenki egy utolsó drogos, holott…

Holott például ô maga még csak inni sem szokott, mégsem zavarja, ha mellette hasist vagy marihuánát pöfékelnek. Miért is zavarná, megfér mellettük, ahogy ôk is megférnek mellette. És ezen a ponton kiviláglik egy hatalmas különbség ellenzôk és nem ellenzôk között: vajon hol, mikor jut eszébe egy szmókernek, hogy valakit azért cseszegessen, mert nem szív?!

– A többségünk Koppenhágában dolgozik, ott adózik, tisztességes, békés emberek, mégis, sok az elôítélet – teszi még hozzá egy újabb telefonhívás elôtt.

Elôítélet… Vagy inkább irigység? – morfondírozom magamban. Elvégre ez mégiscsak a közösségi létnek egy magasabb szintje, ahol nem számít a vallás, a bôrszín, ahol mindenki egymásért van.

Miért olyan nehéz ezt felfogni a 21. szá-

zad hajnalán, amikor már évtizedek óta minden valamirevaló, ikonikus zenész és költô, festô és író ezt hirdeti?

Egy óra haladék Ahhoz persze túlságosan elvadult már a világ, hogy mindenhol hasonló békés kis közösségek jöjjenek létre, mint Christiania.

Talán nem is ez lenne a járható út, talán egyeseknek tényleg túl sok az az anarchista szabadság, ami itt körüllengi az utcákat és ösvényeket. Talán túl nagy bátorságra és kitartásra van szükség ahhoz, hogy az ember megfeleljen egy olyan környezet elvárásainak, ahol senki sem fogja a kezét, csak a színtiszta, belülrôl fakadó erkölcs mutatja az utat. A legtöbbeknek ez nem adatik meg, vagy már egészen kis korukban megfertôzik ôket a félelmek – önmagukkal és egymással szemben –, amik szükségessé teszik a korlátok felállítását. Ezek hiánya az, ami életben tartja Christianiát – vajon meddig?

Tanja elindul, és mi is. A nap utolsó sugarai még lejtenek egy könnyed táncot ezzel a békés harmóniával, mielôtt elnyelnék ôket a fölénk nyújtózkodó fák virágzó lombjai, hogy beköszöntsön a hûs dán éjszaka. Martin szól, hogy ideje átlépnünk a híd túloldalára.

– Még van egy óránk, mielôtt végleg lemegy – mondja. – Errefelé csak az számít, hogy… mindig kövesd a napot! – szólalunk meg egyszerre.

Benke Hunor

ÍGY MULAT A MEXIKÓI Fesztivál a betonon, micheladával és gandzsával Mit tapasztal egy Szigeten, Művészetek Völgyén és egyéb szabadtéri fesztiválokon edződött, de Ozoráról valamiért mindig lemaradó, könnyűzenekedvelő magyar, ha beteszi a lábát Mexikó legnagyobb könnyűzenei rendezvényére, a 90%-ban latin-amerikai és spanyol zenekarokat felvonultató, háromnapos Vive Latino fesztiválra? Először a mérettel és a közeg kialakításával kapcsolatos csalódottságot, amely szép lassan – az elfogyasztott sörök és egyéb szubsztanciák, valamint a közvetlen emberek és az emlékezetes koncertélmények arányában – átfordul az otthonról már jól ismert fesztiválhangulatba.

De kezdjük az elején. A metróról leszállva az embert kivételesen nem a hamisjegy-árusok rohamozzák meg – ahogyan ez más koncertek esetében Mexikóban megszokott –, hanem belépôkért harcoló, kétségbeesett csoportok. Az utcán, a bejárat elôtt rendôrök egész hada vegyül a borzasztó, sós-chilis sörkoktélt, azaz micheladát vedelôk százaival, amely tevékenység egyébként Mexikóban, más szeszes italokkal egyetemben, közterületen szigorúan tilos.

A sorfalat álló kékek közé belesve feltûnik a bezárt kapu sziluettje. Magyar fesztiválozótársammal meg is kérdezzük a rendôröket, hogy ugyan miért nem lehet behatolni a fesztivál területére? „Azért, mert a fesztiválozók »csinálják

28

a mûsort«” – hogy enyhítsek a szabadszájú biztos úr magyarázatra tökéletesen alkalmatlan szavain. Ezek után ráadásul rossz irányba mutatja nekünk a másik bejáratot, úgyhogy csak egy bô félórás jutalomkör után sikerül megérkeznünk a második „checkpointhoz”.

Beljebb haladva, miután letudjuk a szokásos ellenôrzéseket, arcul csap az elsô csalódás: az év többi napján sportolási célra használt létesítményt nagyrészt beton fedi, ami az áprilisi hôségben azért praktikus, mert alulról is fûti a fesztiválozót, így az embert nemcsak a napszúrás fenyegeti, hanem a cipôje is szétolvad. Persze a kedvenc zenekarok koncertjén ez kit érdekel? A fôszínpad elôtt a betont fekete gumileplekkel fedték le, ami

viszonylag keveset dobott az otthonossá tételben, de a négy színpadból kettô legalább füves pályára került.

Mindezzel együtt az egész fesztiválból árad a rideg funkcionalizmus: nincsenek kis fás-bokros rejtekek, Duna-part, dörögdi domboldalak, ahova két koncert között el lehet vonulni, de még a padok is hiányoznak. A fesztiválterület egész felépítése végtelenül egyszerû: itt nézd meg a koncerteket, ott vedd meg a piádat és a hot dogot, amott vásárolj pólókat és fölösleges csecsebecséket, majd mindezek végeztével emerre hagyd el a rendezvény területét. Tudniillik a Vive Latino nem ottalvós buli, a koncertek többsége nappal látható. Délután 2-tôl éjfélig tart a muzsika, ami után néhány túlélôsátorban

még el lehet lebzselni pár órát, aztán jön a takarodó. És ez szomorú. Bár a helyi erôk mindezzel vélhetôleg könnyen megbarátkoznak, hiszen az így létrehozott „latinos” hangulat valahol az egész fôvárosra jellemzô. Ám a Hajógyári-sziget és a Veszprém megyei falvak mozgásteréhez, növényvilágához szokott magyar elmében hamar felmerül, hogy jobb híján némi alkohollal varázsolja otthonosabbá a környezetét.

Sör és spangli Azonban ez sem olyan egyszerû, mint amilyennek tûnik. Már többször alkalmam nyílt megfigyelni, hogy a mexikói kormány hajlamos egyfajta atyai szellemben, felelôtlen gyermekekként kezelni a polgárait, és szigorúan kijelölni a rekreációs tevékenységek határait. Ez esetben ennek legfôbb jele a nemzeti identitást fémjelzô tequila- és mezcalházak teljes hiánya, de még bort, meg ilyen „bákárdi brízereket” sem lehet kapni, kizárólag egyféle szeszes italt: sört. Mégpedig elég borsos áron. Azt viszont folyamatosan hordozzák a közönség soraiban a csokornyakkendôs pincérek a fejük fölötti tálcákon. Így aki nem szeretné kultúremberhez méltatlanul, felpuffadva, böfögéssel és hugyozással tölteni a fesztivált, az hangulatfokozó cigarettákat teker magának és felebarátainak – szigorúan dohány nélkül.

Az oké, hogy a legveszélyesebb városrész szívébe (vagy inkább kloakájába) az erôteljes maffiajelenlét miatt nem mernek bemenni a kékek, ezért a drogkereskedôk a leszakadt házakban kilószámra terítik a füvet és a kokszot a kontakttal rendelkezô vásárlóknak – akiktôl a bá-

tor rendôrök kifelé menet elkobozzák a cumót –, na de hogy egy fesztiválon békésen szívogathasson bárki a polícia fokozott jelenlétének ellenére!? Legalábbis meglepô. Arról lenne tán szó, hogy Mexikóban helyén tudják kezelni a könnyû- és keménydrogok (elnézést, dr. Zacher) kérdését, ezért jobban tartanak a részegektôl, mint a betépett bulizóktól?

Míg nálunk egy fesztiválon pálinkával, sarki fénnyel és egyéb pancsolt nyalánkságokkal egy óra alatt hazavághatja magát a mélyen tisztelt publikum, addig Mexikóban a látogató pár sör és némi zöldség társaságában átlebegi a koncerteket, majd békével távozik. Ráadásul ezek a háztáji tenyészetek dohány nélkül tekerve olyan szagot produkálnak, hogy

az még a határon túl is érezhetô. Csoda, hogy így rácuppantak a gringók?

Korábban is volt már lehetôségem beleszimatolni az üde mexikói légfrissítôbe, méghozzá egy Nortec Collective-koncerten talán novemberben, ahol a helyszín miatt – egy szabadtéri színpaddal és mozival rendelkezô, de gyerekfoglalkozásokat is tartó mûvházkomplexumban – nem lehetett alkoholt kapni. Cserébe a teljes közönség fûszagban evickélt, a rendôrség mégis csupán egy hígítós arcot vezetett ki, tényleg szép szavak kíséretében. Néhány spanglis srácra is rászóltak ugyan, hogy ne má, talán még a zöldjüket is elvették, azt nem láttam jól, de mindenesetre a delikvensek benn maradhattak.

CK 2011/3. június

29

Hiába, a világ legtöbb gandzsát termelô országában kicsit máshova helyezik a hangsúlyokat. Belülrôl nézve a drogháború is új értelmet nyer: míg a lájtos sativákat termesztô Mexikót a világ legkomolyabb kartellharcai bénítják, addig az arcletépô genetikákban utazó Hollandiában szent a béke. Ezek után próbáljunk meglepôdni azon, hogy Mexikóban majd mindenki legalizációt akar…

További érdekesség, hogy meglepôen sokan használnak pipát és szmókolnak egyedül. Második nap például nem kértem ízmintát a mellettem pipázó lánytól a Jarabe de Palo-koncerten, aki nem is kínált meg, majd nem pislogtunk együtt ámulva a közönség soraiban kibontakozó papírpohárcsatára. Vagy mégis? A fôszínpad koncertjeit egy félköríves lelátóról is lehet nézni, és az ott tartózkodó vendégsereg a koncert vége felé, egy hirtelen gondolattól vezérelve szétlapított söröspoharakkal kezdte bombázni az alattuk elhelyezkedôket, akik nem voltak restek a válasszal, így rövidesen a teljes közönség sárga poharak zivatarában élvezte a kiöregedett spanyolok zenéjét.

Megindító élmény volt.

Chichis para la banda A mexikóiaknak van egy ennél mélyebben beivódott fesztiválhagyományuk is. Két koncert között a hallgatóság nem marad mûsor nélkül, hiszen a kivetítôn ügyködô operatôrök addig pásztázzák a közönség sorait, míg nem találnak egy vállon ülô hölgyet. Ekkor a kamera a lányra irányul, és kiírás formájában felkérést intéznek az illetôhöz, hogy fedje fel a kebleit. „Chichis para la banda” – azaz cicit a bandának, követeli a felirat, és skandálja a tömeg. A hölgy pedig jó esélylyel irul-pirul, bár aki a koncertek közti holtidôben lány létére vállakon tartózkodik, az jól tudja, hogy mire vállalkozik. Ha sokáig kéreti magát, akkor újabb üzenetet kap: „szállj le, királynôm”. Ekkor még úgy fél perce marad, hogy meggondolja magát, és örömet szerezzen a sok kebelbarátnak. Ha így tesz, hatalmas ovációt és köszönôüzenetet kap, ha nem, megvetést és kifütyülést, melyet a kivetítôn „buzi, aki nem fütyül” felirat kísér.

A rítust egy fôvárosi honlap szexistának és diszkriminatívnak bélyegezte, ami a buzizást leszámítva, és figyelembe véve az önkéntes jelleget, totális félreértelmezésnek tûnik. Ennél az is diszkriminatívabb, hogy a szervezôk és az ô óvatos alkohol-

30

politikájuk – Isten tudja, kinek a képére formálva – a szebbik nem képviselôibôl is böfögô-vizelô lényeket farag. Érdekesebb érvelése annak a vádló hangvételû cikknek, hogy amikor az erôszakellenes demonstráción (lásd a Greenfót) a „nem akarunk több vért” és a „torkig vagyunk” transzparensekkel a mexikói nép egy emberként áll ki a békéért és a szolidaritásért, akkor miért kell zenei fesztiválokon megbontani ezt a szép egységet, ráadásul nemi vonalon. Ám számomra ez a fejtegetés sem helytálló, hiszen az erôszak- és a kormányellenesség a fesztiválon majdnem annyira tapintható volt, mint a tüntetésen.

a la verga Calderón Ha egy fesztiválon külön színpadot kapnak a punkzenekarok, akkor joggal számíthatunk néhány rendszerkritikus benyögésre, a politikusok iránt táplált metszô utálat válogatott kifejezésére, de talán még az új alkotmány kritikusai szájából is furcsán hatna egy, a miniszterelnökhöz intézett direkt üzenet. Vagy épp ellenkezôleg, az lenne csak az igazi punkattitûd!

Mexikóban viszont annyira általános a kartellharcokat elmélyítô, ezért áttételesen már közel 40 ezer áldozatért felelôs elnök gyûlölete, hogy annak kifejezése gyakorlatilag minden élethelyzetben elfogadott. A Los de Abajo mexikói, skareggae legenda neve valószínûleg itthon is ismerôsen cseng, hiszen a lassan húszéves zenekar többször is tiszteletét tette már kis hazánkban. Bár ehhez a mûfajhoz az ember a legritkábban kapcsolja a gyûlölet érzéseit, de egy belsô háborúba keveredett országban a pacifizmus kifejezése is nyomatékosabb. Oké, hogy Abajóék játszottak már a kormánypártinak épp nem nevezhetô Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadseregnek is, de a Vive Latino egy heterogénebb közeg.

Mégis, a zenekar – az elnök iránti tisztelete és elkötelezettsége jeléül – egyik számát nem a szokásos beszámolással kezdte, hanem az egy-két-há utolsó taktusára egy kis üzenetet tûzött: „…a la verga Calderón” vagyis, „(takarodj) a faszba, Calderón” – kiáltotta az énekesnô, majd felcsendült a fincsi ska.

Mindezt akkora természetességgel illesztették a dal elejére, hogy miután magunkhoz tértünk a röhögésbôl, honfitársammal elmerengtünk, vajon milyen következményekkel járna, ha például az Irie Maffia egy „picsába Orbánnal” felkiáltással indítaná valamely fülbemászóját?

Holott fantáziában nem szenvedünk hiányt, ezt egyikünk sem tudta elképzelni. Betonplacc ide, tequilatilalom oda, valahol mégis a mexikóiak a menôbbek.

Kardos Tamás

CK 2011/2. รกprilis

31

MEDIKÁL MARIHUÁNA AFRIKÁBAN? Ruanda komoly lépéseket fontolgat A marihuána, tekintve, hogy a széles körben elterjedt, helyi alapismeretek szerint éppoly veszélyes, mint a kokain vagy a heroin, szigorúan tiltott az afrikai országokban. Ez azonban most változhat. Tavaly júniusban Ruanda, a kontinensen úttörőként, megtette az első lépéseket, hogy engedélyezze a kender virágának kizárólag orvosi célú felhasználását.

Az akkor megfogalmazott és mindmáig napirenden lévô törvényjavaslat szerint marihuánát csak az egészségügyi intézményekben lehetne alkalmazni, elsôsorban fájdalomcsillapításra és különféle mentális bajok kezelésére.

Dr. Richard Sezibera, az ország egészségügyi minisztere a tervezet bemutatásakor úgy fogalmazott a parlamentben, hogy a törvény célja a lakosság védelme, és egyúttal biztosítja azt is, hogy a kábítószerek és a pszichotróp anyagok csak

és kizárólag tudományos és orvosi célra legyenek használhatók.

A helyi híradások szerint van rá esély, hogy a közeljövôben elfogadják a javaslatot. Ha ez megtörténik, és a törvény hatályba lép, Ruanda csatlakozhat azon országok sorába, ahol a krónikus betegek, vagy akár a kemoterápia mellékhatásaitól szenvedôk orvosi igazolással kis mennyiségû kannabiszt tarthatnak maguknál.

A ruandai medikál marihuána program nagy horderejû változásokat hozhat nem csupán az ország, hanem az egész régió életében. Egyes elemzôk már azt latolgatják, hogy a viszonylag könynyen megfizethetô fájdalomcsillapító hozzáférhetôvé tételével Ruanda lehet Kelet-Afrika egészségügyi fôvárosa. Történne mindez abban a régióban, ahol a szakellátás és a fájdalomcsillapító eljárások sok beteg számára a legtöbb esetben elérhetetlenek. Persze az ellenzôk is hallatják a hangjukat: többen attól

tartanak, hogy a törvény elfogadásának más, nemkívánatos következményei is lennének. A konzervatívok egyenesen „lejtônek” nevezik a javaslatot: egy kezdetben ártalmatlan lépésnek tartják, amely késôbb szétzüllesztheti a térség kábítószerpiacát azáltal, hogy a többi kelet-afrikai országban – ahol a marihuána továbbra is minden tekintetben illegális marad – megnône az ingerencia, hogy Ruandában szerezzenek orvosi papírt, növelve ezzel a csempészetet a régióban.

Az persze fel sem merült, hogy az egész térség egyszerre lépjen, holott az ENSZ Kábítószerügyi Irodájának (UNODC) 2010-es jelentése szerint 4,5 és 9 millió között lehet azoknak a száma, akik legalább egyszer kipróbálták már a marihuánát. Ez a 15 és 64 év közötti korosztály 3,4, illetve 7 százaléka. Az UNODC szerint Kelet-Afrikában egyébként is elterjedt az illegális kannabisztermesztés – leginkább Kenyában és Ugandában.

A SZÖVETSÉGI KORMÁNY NEM ADJA FEL Az USA több állama is nekilátott, hogy felülvizsgálja az orvosi marihuánával kapcsolatos törvényeit, miután a szövetségi kormánytól figyelmeztetést kaptak, hogy mindenki büntetôeljárás alá vonható, aki részt vesz a kannabisz elosztásában.

Washington DC ügyészei számos baljóslatú levelet küldtek ki, újfent felhíva ezzel az érintett államok vezetôinek figyelmét a szövetségi és az állami szabályozások közti ellentétekre.

Chris Gregoire, Washington kormányzója azonnal meg is vétózta azt a javaslatot, amely engedélyezte volna a kenderpatikák nyitását az északnyugati államban. Gregoire, aki egyben a Kormányzók Szövetségének is az elnöke, ugyanakkor kifejtette, hogy szeretne együttmûködni a többi állammal abban, hogy megváltozzanak a kannabiszra vonatkozó szövetségi törvények, egyszer és mindenkorra lezárandó az ezzel kapcsolatos jogi vitákat.

34

Hivatkozott az igazságügyi minisztérium két évvel ezelôtti álláspontjára, mely szerint nem lenne hatékony a források felhasználása olyan emberek ellen, akik egyébként az állami jogszabályokkal teljes mértékben tisztában vannak, és betartják azokat. Ezért is érthetetlenek a mostani figyelmeztetések, amelyek arról szólnak, hogy a szövetségiek fontolóra veszik a polgári vagy büntetôjogi szankciókat azok ellen, akik jelentôs mértékben vesznek részt a kannabisz termeszté-

sében és elosztásában – még akkor is, ha az állami törvényeket nem sértik.

Abban a levélben, amelyet Gregoire kapott, az ügyészek – mintegy fenyegetésként – megemlítették még, hogy akár az állami alkalmazottakat is büntetôeljárás alá vonhatják, amiért szerepet játszanak ennek szabályozásában.

Ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetéseket kaptak még Kalifornia, Colorado, Montana és Rhode Island hivatalnokai, vezetôi is.

KANADA: alkotmányellenes az MM-program?

Az ontariói felsôbb bíróság szerint a szövetségi orvosi marihuána program alkotmányellenes – a bíró három hónapot adott a kormánynak, hogy megoldást találjon a problémára. Donald Taliano egy április 11-én lezárt ügy kapcsán megállapította, hogy az orvosok országszerte tömegesen bojkottálták az orvosi marihuána programot azáltal, hogy megtagadták az engedély kiadását több páciensnek is, akiknek pedig szükségük lett volna az alternatív kezelési módra. Ennek eredményeképpen az érintettek – akik egy-egy esetben már évek óta részesei voltak a programnak – kénytelenek voltak illegálisan beszerezni vagy elôállítani és maguknál tartani a gyógyszerüket. „Érthetetlen az orvosok ellenállása, ami teljesen ellehetetleníti a programot” – fogalmazott Taliano. Kijelentette, hogy a program érvénytelen mindaddig, amíg a büntetôjogi szabályozások tiltják a kannabisz birtoklását és elôállítását. Döntését három hónapra felfüggesztette, így Ottawának július közepéig van ideje rendezni az ellentmondásokat: ezt követôen Ontarióban – mivel felsôbb bírósági, precedens határozatról van szó – lényegében legális lehet a termesztés és birtoklás.

Mindehhez egy medikál marihuána páciens, Matthew Mernagh ügye vezetett. A 37 éves férfi évek óta részese volt a programnak, számos tünetét kezelte marihuánával. Krónikus fájdalmai enyhítésére ez bizonyult a leghatásosabb gyógyszernek, de az elmúlt évben nem talált orvost, aki meghosszabbította volna engedélyét. (A kanadai medikál marihuána pácienseknek minden évben igényelniük kell az orvosi igazolást – A Szerk.)

Mernagh ezt követôen saját célra otthoni marihuánatermesztésbe kezdett – így került a büntetôjogi igazságszolgáltatás látókörébe.

Taliano szerint a medikál marihuána program „kapuôrei” az orvosok, akik nem rendelkeznek megfelelô ismeretekkel, így tanácsot sem tudnak adni betegeiknek, hogy miként alkalmazzák az alternatív gyógymódot. A bíró hangsúlyozta azt is, hogy a Health Canada (Az orvosi marihuána programot koordináló állami szervezet – A Szerk.) nem fordított kellô figyelmet arra, hogy az orvosok pótolhassák ezeket a hiányosságokat. „A probléma egész Kanadát érinti” – figyelmeztetett Taliano.

EGY SLUKKRA ELÉGEDETTEK A Rhode Island-i egészségügyi minisztérium egyik kutatója az állami orvosi marihuána program hatásait vizsgálta és tette közzé egy tanulmányban.

E szerint 980 páciens vesz részt ebben 2006 óta, közülük pedig egyet sem tartóztattak le, vagy vontak eljárás alá azért, mert marihuánát birtokolt vagy termesztett. A szövetségi törvények miatti folyamatos aggodalmak ellenére a betegek általánosságban elégedettek a programmal.

PSZICHÓZIS A Berni Egyetem pszichiátriai intézetében vizsgálták a pszichózis életkori megjelenését 625 pszichózisos páciens esetében. Csak a 14 évesen vagy annál fiatalabban elkezdett kannabiszhasználóknál találtak összefüggést. A kutatók arra jutottak, hogy a kannabisznak lehet közvetett hatása az agyi érésre, amely korábban megjelenô pszichózist vált ki a kannabiszra érzékeny egyénekben.

DEPRESSZIÓ Az indiai Maharastra Egyetemen végzett kutatások szerint az endokannabinoid rendszer részt vesz fluoxetin, egy széles körben alkalmazott antidepresszáns hatásmechanizmusában. Egy CB1 antagonista ugyanis képes volt blokkolni a fluoxetin hatásait. A tudósok arra jutottak, hogy az endokannabinoid és a szerotonerg rendszer között összefüggés található, amely szabályozza a depressziós és kényszeres viselkedést.

TERHESSÉG A Rotterdami Zsófia Gyermekkórházban 4077, 18 hónaposnál kisebb csecsemô magatartását vizsgálták, akik édesanyja a terhesség korai szakaszában használt valamilyen szert. A kannabiszhasználatról megállapították, hogy kismértékben növeli az agresszív viselkedés, valamint a figyelemmel kapcsolatos problémák kialakulását – de csak a lányok esetében.

ALZHEIMER-KÓR A Kaliforniai Egyetem kutatói Alzheimer-kórosok különbözô agyi területeit vizsgálták, és megállapították, hogy alacsonyabb az egyik endokannabinoid vegyület, az anandamid szintje, mint az egészségesek agyában.

Bővebb információk a témában: www.medihuana.info

35

JÖVŐT GYÓGYÍTÓ CSEPPEK A MÚLTBÓL Újra eljön a kivonatok ideje Az 1800-as évek közepétől a 20. század elejéig szerte a világon számos gyógyszerész alkalmazott különféle kannabiszkivonatokat, nagyszerű hatásfokkal.

Ezek a tinktúrák aztán a 30-as években elkezdődő tiltás következményeként kikoptak az orvoslásból is. Manapság azonban a házilag előállított oldatok, készítmények – főként Észak-Amerikában, ahol a marihuána gyógyászati célú felhasználását egyre több államban engedélyezik – újra reneszánszukat élik.

36

Joanna LaForce több mint 30 éve dolgozik gyógyszerészként, elsô gyógyszertárát 2004-ben nyitotta azzal a céllal, hogy ellássa a medikál marihuána pácienseket.

Dél-Kaliforniában három patikát üzemeltet „The Farmacy” néven, amelyek jócskán túlmutatnak egy hagyományos patikán. A kellemes atmoszférájú helyiségekben gyógyszerészek, gyógynövényszakértôk és természetgyógyászok dolgoznak elsôsorban, ám szakácsok szintén tagjai a csapatnak. A „Farmacy” boltjaiban ugyanis mindenféle gyógynövény, nem csupán kannabisz alapú ételeket is lehet kapni, frissen, mindennap. „Szerintünk a kannabisz egy a rengeteg növény és szolgáltatás közül, ami segíthet a betegeknek – véli LaForce. A Farmacy az integrált megközelítésrôl szól.”

A patikák kedvelt orvosságai a saját készítésû tinktúrák: alkohol-, ecet- és gli-

cerin alapú is kapható belôlük, noha a gyógynövényszakértôk szerint az alkohol képes a legjobban kioldani a kender aktív összetevôit, a kannabinoidokat. Ez azonban nem mindenkinek felel meg, hiszen sokan vannak, akik egyáltalán nem tolerálják az alkoholt – semmilyen formában. „Olyan eljárást alkalmazunk, amely során az alkohol jelentôs része elpárolog, így a kész kivonatban legfeljebb ötszázalékos arányban van jelen. Mielôtt felkerülnének a polcra, édesítjük ôket, úgyhogy remek ízük lesz” – mondta a Treating Yourself magazinnak a gyógyszerésznô.

Sok orvosi marihuána páciens számára az a legnagyobb gond, hogy nem szeretnék füstölögve a szervezetükbe juttatni az értékes növény virágának hatóanyagait. Felmerülhet még az étel mint alternatív fogyasztási mód, ám ez esetben a jótékony hatásra akár órákat is várni kell – márpedig egy heves izomgörccsel vagy fájdalmas rohammal nem igazán lehet ennyit várni.

A gyógyászati célú felhasználást engedélyezô országokban egyre többen próbálják ki a különféle tinktúrákat – és rendre meg is maradnak mellettük. Általában nyelv alá cseppentenek néhányat, az orvosság pedig legfeljebb 10-20 perc alatt kifejti hatását, ami aztán órákon keresztül is tarthat. A gyors felszívódás a kapillárisokban gazdag nyelv alatti szöveteknek köszönhetô: innen a hatóanyagok hamar bekerülnek a vérbe, megkerülve ezáltal a bélrendszert és a májat. Ha gyors segítségre van szükség, a tinktúrák a leghatékonyabbak: noha lassabban hatnak, mint az elszívott kannabisz, de nem károsítják a tüdôt.

Akadnak olyanok is, akik lenyelnek belôle egy kiskanálnyit, ám LaForce szerint ez butaság: „Célszerûbb a nyálkahártyára bízni a felszívódást, mert a lenyelt folyadék nagy része lebomlik a májban az anyagcsere során. Kisebb menynyiséget, néhány cseppet kell csak a szájba venni, és ott tartani néhány másodpercig, vagy ameddig lehetséges” – tanácsolja. „Szintén fontos, hogy az alkalmazás után 15–30 percig nem célszerû enni vagy inni.”

A tinktúrák egyébiránt házilag is könynyedén elôállíthatók. A kannabisz leveleit vagy virágait alkoholba kell áztatni, és naponta összerázni. Egy uncia (~28 gramm) zöldség és valamivel több, mint fél liter (1 pint) alkohol kell hozzá.

Két hónap alatt a medicina kiszivárog a

levelekbôl. Mivel azonban sokan nem tolerálják az alkoholt, rájöttek, hogy az remekül helyettesíthetô növényi glicerinnel is az eljárás során.

Sandee Burbank, a portlandi Anyák a Visszaélés és Abúzus Ellen (MAMA – Mothers Against Misuse and Abuse) nevû szervezet vezetôje immáron harminc éve küzd a drogpolitikai reformokért, és azért, hogy a marihuánával kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körben terjedjenek.

A MAMA három klinikát mûködtet Oregon államban, és csaknem hétezer pácienssel áll kapcsolatban. Burbank – rekreációs céllal – a 20-as évei elején fogyasztott marihuánát, a növény gyógyászati értékeivel csak jóval késôbb szembesült, miután autóbalesetet szenvedett.

Krónikus fájdalmait és izomgörcseit ma már szinte csak és kizárólag kannabisztinktúrákkal kezeli. Régebben Flexerilt, Váliumot és egyéb, receptre kapható orvosságokat használt tüneteinek enyhítésére, ám ezek alacsony hatásfok mellett nagy pusztítást végeztek szervezetében. „Glicerin alapú tinktúrából elég néhány csepp a nyelvem alá, és a fájdalmaim 3-5 perc alatt elmúlnak.”

Növényi glicerin segítségével éppúgy készítenek kannabiszkivonatot, mint al-

CK 2011/3. június

37

kohollal. Burbank szerint azonban pazarlás a legértékesebb virágait kivonatolni, a tinktúrákhoz tökéletesen megfelelnek a levelek is. Két hónap alatt az orvosság elkészül, miután leszûrték, és a leveleket eltávolították belôle, szobahômérsékleten nagyon hosszú ideig tárolható.

Oregonban mûködik egy Green Free nevû fórum is, amelyen páciensek, gondozók és az oregoni medikál marihuána program termesztôi oszthatják meg egymással tapasztalataikat. Az államban megszûntek a gyógyszertárak, ahol a betegek ellenôrzött hatóanyag-tartalmú orvosi marihuánát vásárolhatnak, így felerôsödött a Green Freehez hasonló fórumok jelentôsége.

Christina McGarvin, a fórum egyik vezetôje csupán néhány éve fedezte fel a kenderben rejlô gyógyászati lehetôségeket. Poszttraumás stressz rendellenességét és fibromyalgiás tüneteit kezdte eredményesen kezelni vele. A tinktúrát, amit használ, szintén ô maga állítja elô otthon, mostanra pedig tökéletesítette a receptjét. Ma már férje is alkalmazza a házi patika termékét, noha korábban szkeptikus volt. Porckorongsérvére azonban napi nyolc Vicodint kapott be, ami a legkevésbé sem mondható egészsé-

38

ges terápiának. Felesége példáján felbuzdulva kipróbálta a kannabiszkivonatot, és bár Vicodint még mindig szed, már csupán napi egyet. Reggelente azzal, és néhány csepp tinktúrával indít, más kezelésre nincs szüksége.

Christina alapvetôen szereti a glicerintinktúra édeskés ízét, ám legújabban szárított vad áfonya hozzáadásával finomítja tovább – mindezt persze megosztja a fórumon is. „Néha azt tanácsolom, hogy annyi jó minôségû gyógynövényt pakoljanak az edénybe, amennyit csak tudnak.

Persze a helyes arány a glicerin esetében is az egy uncia, egy pint.”

A nagyobb levelek nagyjából negyedannyira potensek, mint a virágok vagy a kisebb, úgynevezett „cukorlevelek” azok közelében. „A nagyobb leveleket célszerû fôzéshez használni, a cukorlevelek jók a tinktúrához, a buga pedig a füstöléshez” – állítja Christina.

Amellett, hogy (kényszerbôl, vagy sem) Oregonban megtalálták a gyógyszertári készítmények régi-új, de mindenképpen olcsóbb alternatíváját, a kivonatok számos eltérô használati módjára is rájöttek.

Christina például állítja, hogy a legfinomabb baklava, amit valaha is sütött, szintén glicerines tinktúrával készült. Sandee

Burbank külsôleg is használja a kivonatot, ami persze nagyobb mennyiséget igényel, mintha a nyelve alá csöppentene néhányat. Tapasztalatai szerint azonban a tompa, zúzódás okozta fájdalmak enyhítésére helyileg is remekül alkalmazhatók ezek a készítmények. „A férjem a jó példa. Csípôjében és a hátának alsó részén is komoly ízületi gyulladása van. Egészen a közelmúltig sütiket és más, marihuánás ételeket evett lefekvés elôtt, ám ezek nem mindig segítettek neki. Aztán felfedeztük, hogy ha a hátára kenem, rendkívül hamar csillapodnak a fájdalmai.”

A kenderbôl készült kivonatok tehát a világnak azon részén, ahol egyáltalán eljutottak odáig, hogy engedélyezzék a növény orvosi felhasználását, egyre nagyobb népszerûségnek örvendenek.

Csupán az elgondolkodtató, hogy a fenti történet szereplôi és a hozzájuk hasonlók most elcsodálkoznak azon, milyen egyszerûen, milyen remek orvosságot készíthetnek maguknak, holott nagy- és dédszüleik számára mi sem volt természetesebb ennél…

H. Mint Kornél Forrás: Treating Yourself, 27. szám

CK 2011/2. รกprilis

39

FÜSTÖS MILLIÁRDOK A dohányzás a rossz, vagy a dohánylobbi? „Az üzleti tevékenységünket nem arra építjük, hogy embereket nyerjünk meg a dohányzásnak, vagy megakadályozzunk bárkit is a leszokásban” (bat.hu) Nocsak… Létrejött volna egy, a bolygónkat mára teljesen behálózó iparág, és mellé a világ egyik legerősebb lobbicsoportja, amelynek nem célja a profitszerzés? Akkor mi? Hogyan lehet az, hogy térhódításuknak szinte egyetlen kormányzat sem tudott gátat szabni, holott a gyártott termékeik évente több mint négymillió halálesetben játszanak valamilyen szerepet? Nos, egyrészt azért, mert minden országnak komoly költségvetési forrást jelent a dohánytermékekre kivetett adó: csak Magyarországnak például évi 325 milliárd forintot. Másrészt azért, mert az amerikai dohánylobbi naponta 106 415 dollárt költ a különböző országok törvényhozásának befolyásolására. De ne szaladjunk ennyire előre…

40

Amikor a 17. századi Európában a dohányfogyasztás már minden társadalmi réteget behálózott, az észak-olaszországi Mantova hercegének parancsára megkezdôdött a szeszes italok és a dohány monopolizálása, ami a világ minden részén követendô példának bizonyult. Az államfôk sorra ébredtek rá, hogy a dohány kimeríthetetlen bevételi forrást jelent. A tilalmak eltûntek, az államfôk pedig egymás után vetették ki rá az adókat.

A Kárpát-medencében az 1848–49-es szabadságharc után a kormányzók – akik addig is nagy hasznot húztak a dohányra kivetett adókból – már arra törekedtek, hogy fellendítsék a dohánykereskedelmet. Olyan rendeleteket alkottak, amelyek megtiltották, hogy bárkit is korlátozzanak a füstölgésben, mi több, a dohányzásellenes röpiratok terjesztôit börtönbüntetéssel sújtották.

Közel 15 évvel azután, hogy az osztrák császár 1851. március 1-jén kihirdette a dohány állami egyedáruságát, Magyarországon megkezdôdött az elsô szivarkagyártmányok forgalomba hozatala.

Ezekbôl az elsô évben 600 ezer darabot, a második évben pedig már 13 milliót (!) értékesítettek.

A dohány igazi elterjedése azonban csak az I. világháború idejére tehetô. A virginiai dohányipar megszült egy rendkívül gazdag termelôi csoportot, akik a háború alatt ingyen látták el az amerikai seregeket. Így mire véget értek a harcok, az USA-ban hatszorosára ugrott a dohányzók száma. Ebben nagy szerepe volt James Bonsack 1880-ban feltalált cigarettagyártó gépének is, amely óránként 12 ezer db cigaretta elkészítésére volt alkalmas. (A ma használatos gépek kapacitása 8000 db/perc – A Szerk.)

Mivel Amerikában mindeddig csak a férfiaknak volt illendô dohányozni, a dohányipar ráébredt, hogy elveszíti potenciális fogyasztóinak a felét – akárcsak ma a szépségipar. Ezért Edward Bournes hirdetési ügynök meggyôzte néhány nôismerôsét, hogy a húsvéti felvonuláson gyújtsanak rá az általa Szabadság Fáklyáinak elnevezett cigarettára. Hetek alatt elfogadottá, sôt trendivé vált a dohányzó nô.

A II. világháború idején a brit és a francia seregeknek is bôven juttattak a dohányból, így a háború végére öt brit férfiból négy dohányzott. Mivel a helyi gyárak ezt az igényt nem tudták kielégíteni, azonnali

segítségként 70 millió szál cigaretta érkezett Európába. Majd az 50-es évek elején még 90 ezer tonna dohányt küldtek Amerikából, melynek ingyenes európai terítésére egymilliárd dollárt költöttek. Ez idô alatt egyre több tudományos tanulmány látott napvilágot

a dohányzás káros hatásairól A szakértôk a dohányt egészségre ártalmas anyagnak kiáltották ki. A tévékben a dohányreklámok idejével megegyezô, ingyenes reklámidôt kaptak a dohányzásellenes filmek. Ekkor kezdett el elôször tartósan csökkenni a fogyasztás, és ennek következményeként a dohányipar elszenvedte elsô súlyos vereségét. Elôször az eladások terén könyvelhettek el veszteséget, majd a tôzsdei papírok is 10%-ot estek. Érdekes azonban, hogy más, egészségre káros termék esetében ez általában azonnali visszavonáshoz és gyártásbeszüntetéshez vezet, ám jelen esetben kormányzati oldalról nem volt ilyen irányú igény (miért is lett volna?), így a dohányipar ellentámadásba lendülhetett.

1953-ban összegyûltek a nagy dohánygyárak tulajdonosai, ügyvédjei, és a Hill and Nolton hirdetéskezelô céggel karöltve megalkották az ellentmondáskeltés briliáns stratégiáját. 1954. január 4-én 480 amerikai újságban egész oldalas hirdetéseket tettek közzé: „Hisszük, hogy termékeink nem károsak az egészségre” – üzente a felirat, ami mellett egy dohányipari kutatóbizottság felállítását is bejelentették, feladatául tûzve az egészségügyi hatások vizsgálatát.

Azt állították, hogy a dohányzás egészségre káros mivoltára nincs bizonyíték, és további kutatások szükségesek. Sir Alexander Maxvell, a dohányipari bizottság elnöke egy tévés interjúban kijelentette: „A halálos megbetegedésekben a dohányzás mint okozati tényezô megnevezése teljes mértékkel megalapozatlan.” Tette mindezt parázsló cigarettával a kezében, de a felvételen egyetlenegyszer sem látható, hogy a szájához emelte volna. Ezek után természetesen mindenki ugyanúgy füstölt, mint azelôtt.

Tízévnyi ellenzéki csend után az amerikai hadsereg vezetô tisztifôorvosa elkészített egy jelentést a dohányzás veszélyeirôl. Ebbôl kiderül, hogy a dohányzás alapvetôen hozzájárul a különféle halálos megbetegedések kialakulásához és az általános halálozási arány növekedéséhez.

A jelentés hatására kötelezték a dohánygyárakat, hogy a cigarettásdobozokra tegyék rá a ma is ismeretes figyelmeztetô szövegeket, és tüntessék fel nikotintartalmát. Ez a világon hamarosan széles körben elterjedô szigorítás 1970. április 1-jén kezdôdött, amikor Richard Nixon amerikai elnök aláírta a Közegészségügyi Cigarettatörvényt (Public Health Cigarette Smoking Act), és elsôként a televízióban betiltották a cigarettareklámokat.

Mindez azonban a dohányzásellenes mozgalom látszólagos gyôzelme volt csupán. Valójában a dohányipar erôs lobbitevékenysége érte el a reklámok betiltását, mert így a dohányzásellenes filmek sugárzását is beszüntették. Másfelôl

a dohánylobbi ekkor már rég rátette a kezét Hollywoodra, és híres színészeket, rendezôket vásároltak meg bújtatott reklámjaikhoz.

A késôbb kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült például, hogy Stallone 500 ezer dollárt kapott, hogy néhány filmjében népszerûsítette a Brown and Williamson termékeit.

A dohányipar ezekben az idôkben nyúlt a legaljasabb eszközökhöz. Tudván, hogy a dohányzásról akkor a legnehezebb leszokni, ha az ember még fiatalon kezdi, megcélozták a tizenéves korosztályt. A Superman 2 Lois Lane-jébôl egy láncdohányos újságírónôt faragtak, majd a film csúcsjelenetében Zod tábornok egy – soha nem is létezô – marlborós kamionhoz vágta a szuperhôst.

Hogy még ennél is van lejjebb, azt bizonyítja R.J. Reynolds, aki megalkotta Joe Camel figuráját, amely már célzottan a gyerekeknek szólt. Kisvártatva több 10 év alatti amerikai gyerek ismerte, mint Mickey egeret. A Camel piaci részesedése ennek hatására a fiatal fogyasztói körökben fél százalékról rövid idôn belül 34-re ugrott. Ennek a korszaknak terméke egyébként a mindenki által jól ismert cigirágó is.

Mivel a fent említett cigarettatörvény rendelkezik a cigaretta szálankénti hozamáról is, mely nem lehet több10 mg kátránynál, 10 mg szénmonoxidnál és 1 mg nikotinnál, ezért

a nikotintartalom lett a kulcs a dohányipar számára. (Az 50-es években forgalomban lévô cigaretták még 40 mg kátrányt és 3 mg nikotint tartalmaztak – A Szerk.) Tudták, ha

CK 2011/3. június

41

csökkenteni kell a cigaretták egyetlen, függôséget okozó vegyületének tartalmát, akkor az emberek könnyebben le tudnak majd szokni róla. Ezért a Philip Morris titokban kidolgozott egy módszert, mellyel fel tudta erôsíteni a nikotin hatását: ammóniát adagoltak hozzá, ami segítette a vegyületet, hogy gyorsabban a véráramba kerüljön. Ily módon a cigaretta alacsonyabb nikotintartalom mellett is jelentôsebb agyi hatást váltott ki.

Mikor erre a többi dohánygyár rájött, ôk is különbözô vegyületekkel kezdték alapozni cigarettáikat, így sokkal erôsebb és addiktívabb termékeket állítottak elô.

Jelenleg több mint 5000-féle regisztrált adalékanyagot alkalmaznak az alapozó eljárásokhoz. Érthetô, hogy a dohányosok száma egyre csak nôtt: a 70-es években már évi 3000 milliárd szál cigarettát értékesítettek.

Egészen új irányt mutatott a British Medical Journalban megjelent, Takeshi Hirayama által készített,

passzív dohányzásról szóló tanulmány. A japán rákkutató intézet 14 éves periódus alatt összesen 91 540 dohányzó, illetve nemdohányzó férj mellett élô nemdohányzó nôt vizsgált. A kutatások alapján a dohányzó férj mellett élô nôk kétszer gyakrabban lettek daganatos megbetegedések áldozatai.

A dohányipar erre erôteljes kampánynyal reagált. Felállítottak egy beltéri levegôkutató központot, hogy megcáfolják a tényeket, és arra a megállapításra jutottak, hogy nem a dohányzás a felelôs, hanem a nem megfelelô szellôzés. Erre találták ki a „beteg épület” elnevezést.

A 80-as évek közepén Kaliforniában hoztak elôször szigorú törvényeket a munkahelyi dohányzással kapcsolatban, néhány amerikai államban pedig a középületekben és éttermekben be is tiltották a füstölgést.

Az évtized végére a kaliforniai egészségügyi minisztérium új alapokra helyezte kommunikációját. Reklámhadjáratukban azt hangsúlyozták, hogy nem a dohányzás a rossz, hanem a dohánylobbi. Ennek hatására 14 hónap alatt Amerikában 26-ról 16 százalékra esett a dohányosok száma. A dohányipar elszenvedte minden idôk legnagyobb vereségét.

A dohánygyárak a bohócsipkát 1994. április 15-én csapták a világ fejére, amikor a hét nagy dohánycég vezetôje eskü alatt vallotta: „Hiszem, hogy a nikotin nem addiktív szer.” Errôl készült egy félperces rövidfilm is „Azt hiszik, hülyék vagyunk?” címmel, mely a mai napig a dohányzásellenes oktatóprogram része lett Amerikában.

Pár hónappal késôbb több ezer titkos dokumentum látott napvilágot a Brown and Williamson legmagasabb vezetôi, kutatói, ügyvédi és PR-köreinek levelezésébôl. Ezekbôl a dokumentumokból kiderül, hogy már az 50-es években készítettek a nikotinaddikcióval kapcsolatos kutatásokat, melyek alátámasztották, hogy a nikotin függôséget, a dohányzás pedig daganatos megbetegedést okoz – a hét nagy dohánycég vezetôje persze azóta is szabadlábon…

Az ipar régóta tart attól, hogy a passzív dohányzás csökkentését elôsegítô szabályok profitkiesést eredményeznek. A British American Tobacco (BAT) 1994-ben

született dokumentuma így ír errôl: „Ha a fogyasztóknak kevesebb lehetôségük lesz, hogy élvezzék termékeinket, kevésbé gyakran fogják azokat használni, és ennek eredménye a nettó profitunkra kifejtett negatív hatás lesz.”

A magyar dohánylobbi is több módszert bevetett, hogy a dohányzás térbeli korlátozásának gátat vessen. 2000-ben a Magyar Dohányipari Szövetség kampányt indított, hogy a dohányzás társadalmi elfogadottságát fenntartsa.

A BAT a nemdohányzókat védô törvény elfogadása után saját költségén alakított ki dohányzószobákat azoknál a cégeknél, akik a programra jelentkeztek – többek között a Parlamentben is. Bár a törvény csökkenteni szándékozta a passzív dohányzás ártalmait, az étteremtulajdonosok – a dohányiparral egyetértésben – a dohányzó és nemdohányzó helyiségek elkülönítése helyett a légcserélô berendezések beszerelése mellett kampányoltak.

Ezt pályázatok útján a kormány is támogatta, annak ellenére, hogy a légcserés elkülönítés bizonyítottan hatástalan.

A szakemberek szerint leginkább a dohánylobbi, az iparággal

szoros állami kapcsolatrendszer valamint a már megszületett intézkedések végrehajtatásának hiánya jelenti a fô problémát. Azokban az országokban amelyekben a kormányok megpróbálnak törvényileg gátat szabni a dohányzás terjedésének, ott a dohánycégek határozottabban lépnek fel.

Erre a legjobb példa Ausztrália, ahol a választásokon a dohánycégek 5 millió dollárral támogatták az ellenzéki pártot, mert a kormány 2010-tôl a dohányárukat csak sima barna-fehér csomagolásban engedte volna forgalomba hozni.

A Philip Morris International (PMI) beperelte az uruguayi kormányt, mert szerintük túl szigorú az a szabályozás, amely szerint az egészségügyi figyelmeztetés a cigarettásdoboz felületének 80 százalékát fedi. A keresetben a cég „meg nem jelölt összegû” kártérítést követelt a szabályozás miatt kiesett profitjának pótlására. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztségviselôi úgy vélik ezzel meg szeretnék félemlíteni az országot és a hasonló korlátozásokat fontolgató nemzeteket. Tegyük hozzá: Uruguay összesített nemzeti összterméke alig fele a cég évi 66 milliárd dolláros (!) forgalmának.

A PMI beperelte Brazíliát is, mondván, hogy a cigarettásdobozokra tervezett, a dohányzás ártalmas hatásait illusztráló képek rágalmazzák a céget. Írországban és Norvégiában peres úton azt szeretnék elérni, hogy ne korlátozzák az üzletekben a dohányáruk kihelyezését.

A WHO szerint a cigarettagyártók az USA-ban és Európában az

egészségügyi felvilágosítás hatására sok fogyasztót elvesztettek, ugyanakkor még mindig milliárd dollárokat költenek Afrikában és Ázsiában marketingkampányokra, így világviszonylatban évi 3,4 %-kal mégis nô a cigarettafogyasztás.

Ezzel szemben a kormányok gyakran a cigaretta adóvonzatának emelését javasolják a dohányzás csökkentésének eszközeként, mert a felmérések alapján minden 10 százalékos áremelés hatására a fiatal dohányosok száma hét százalékkal, a teljes fogyasztás pedig mintegy négy százalékkal csökken, az adóbevétel ellenben közel állandó maradhat.

Ezt viszont nem támasztja alá az a tény, hogy a briteknél a dohányáru robbanásszerûen emelkedô adója miatt megugrott a csempészett cigarettát fogyasztók száma. A feketepiac Kanadában ma már a teljes cigarettapiac 40, Írországban 30 százalékát teszi ki.

Becslések szerint az EU és a tagállamok évi 10 milliárd eurót veszítenek a csempészett vagy hamisított dohányáruk után be nem fizetett adók miatt. Ráadásul a tiltott dohánykereskedelem gyakran szolgál a terrorizmus vagy a szervezett bûnözés finanszírozására – csakúgy, mint az illegalitásban tartott szerek esetében.

A dohányzásellenes szervezetek azzal próbálják meggyôzni a kormányokat, hogy hiába jelentenek a dohánytermékek hatalmas adóbevételi forrást, ha a dohányzás miatti egészségügyi kiadások mindig magasabbak.

Amikor a cseh kormány azt állította, hogy a dohányzás miatti egészségügyi kiadások lassítják az ország gazdaságának fejlôdését, egy elemzôcég által (a PMI megbízásából) elkészített tanulmány azt mutatta ki, hogy a cseh költségvetés jól jár a dohányosok korai halálával.

Hiszen az ország költségvetése 1999ben 147 millió dollárt nyert azon, hogy a korán meghalt dohányosoknak nem volt többé szükségük egészségbiztosításra és nyugdíjra.

Mindezekbôl az az egy biztosnak látszik, hogy a fejlett országok tapasztalataira alapozva az adóemelésnél

hatékonyabb megoldás ha a kormányok pénzt és energiát fordítanak a hiteles egészségügyi felvilágosításra.

Bár a felnôtt lakosság eléggé érett arra, hogy eldöntse, él-e ezzel a függôséget okozó szerrel, vagy sem, nem szabad elfelejteni, hogy ez az egyetlen olyan drog, amely nem csak a saját egészségi állapotunkra, hanem a környezetünkben élôkére is hatással van.

Magyarország lakosságának 36%-a fogyasztó, ami messze az uniós átlag felett van. Ennek tudatában az a 2010 júniusában hozott döntés, mely dohányzási tilalmat rendelt el a Fôvárosi Önkormányzat tulajdonában lévô aluljárókban, és második hullámként a fôvárosi tömegközlekedési megállókban, illetve állomásokon, elôremutató lépésnek tûnik. Fontos viszont megjegyezni, hogy Magyarország a világon az elsôk között ratifikálta az Egészségügyi Világszervezet

Dohányzás-ellenôrzési Keretegyezményét, melynek értelmében már tíz évvel ezelôtt kötelezettséget vállalt arra, hogy 2009-re „füstmentessé” teszi Magyarországot.

Január elsejétôl kitiltják a vendéglátó helyekrôl is a dohányosokat, melynek következtében talán a vendéglátóipar átmenetileg nehéz helyzetbe kerül. Azonban más európai példák igazolják, hogy a szigorítást követô pár hónap alatt viszszaállt vagy éppen emelkedett a megszokott forgalom.

Annak ellenére, hogy e sorok írója maga is dohányos, e legális drog fogyasztásának ésszerû keretek között történô szabályozását támogatja, nem pedig a tiltást. Mint Bhutánban, ahol ijesztô és egyben megmosolyogtató törvény lépett életbe idén január elsején. Ennek értelmében a rendôrség bármikor, bárki otthonában kutathat csempészdohányáruk után.

A szigorítás elsô áldozata egy 23 éves férfi volt, aki három év börtönt kapott büntetésül, mert 500 forint értékû dohányárut vitt hazájába Indiából…

Hazánkfi A.

CK 2011/3. június

43

industria VOLT EGYSZER EGY EMBER, HÁZA VÁZA KENDER Terjed a növény építőipari felhasználása Korábbi számainkban már foglalkoztunk a kender ipari felhasználási formáival.

Megtudhattuk, hogy többek között élelmiszer-ipari, ruhaipari, energetikai célokra is kiválóan alkalmas alternatív nyersanyagforrás lehet(ne). Napjainkban – a tudomány vallásának korában – újabb, nem mindennapi előrelépések tapasztalhatóak: sorra épülnek kenderházak az Egyesült Államok területén, mivel gazdaságos, környezettudatos, könnyű a megmunkálása, és bárhol a világon megterem az alapanyag.

Mielôtt azonban megismerkednénk a kenderipar legújabb vívmányával, utazzunk egy kicsit vissza az idôben, és nézzük meg, hogy a kender 20. századi stigmatizálásáig miként is hasznosították eleink ezt a remek iparnövényt.

Kolombusz Kristóf 1485-ben kenderbôl készült vitorlával és kötelekkel a hajóján érkezett meg az Újvilágba. Nem véletlen ez, hiszen évszázadok óta a hajók vitorláinak 90 százaléka „holland vászonból”, vagyis kenderbôl készült. A Santa Maria vezette flotta rakományai közt is sok nö-

44

vény és kendermag kapott helyet: a hajótest esetleges sérülését ugyanis kenderrel tudták orvosolni, a magokból pedig tápláló ételeket készítettek.

Késôbb, az alapító atyák, George Washington és Thomas Jefferson idejében az amerikai kontinensen is fellendült a kendertermesztés. Akkoriban óriási kereslet volt a kenderre, adókat fizettek vele, sôt megbüntették azt, aki nem termesztette!

Megint csak késôbb a Benjamin Franklin elnök tulajdonában lévô, egyik elsô papírgyár választotta alapanyagul a növényt.

A gyapot 1820-as években történô elterjedéséig a textilek, a szövetek, ruhák, terítôk, drapériák, ágynemûk – és így tovább – 80 százaléka ugyancsak kender alapú volt. 1883-ig a világ papírjainak háromnegyede kender felhasználásával készült, ugyanis az négyszer annyi nyers rostot tartalmaz, mint a hasonló ültetvények, így a kenderpapír finomabb anyagú, erôsebb, tovább bírja a strapát (számtalan bankjegyet és archív dokumentumot készítettek belôle). Mi több, az elsô bibliákat is kenderpapírra nyomtatták, akárcsak a térképeket, és magát a Függetlenségi Nyilatkozatot is.

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa után sugárszennyezôdést távolítottak el vele a talajból az úgynevezett fitoremediációs technológia segítségével. 1938-ban a kender üzleti potenciálja az egymilliárd dollárt is meghaladta az USA-ban, így aggatták rá a „Millió Dolláros Termés” (Billion Dollar Crop) nevet.

Ezt követôen azonban részint tudatmódosító hatással is bíró „testvérei”, részint pedig az egyre erôsödô olajlobbi miatt számûzték a gazdaságból és az iparból – reneszánszát, ha van egy kis szerencsénk, mielôtt tényleg-végleg tönkretennénk ezt a bolygót, éveken belül megéli.

Ennek egyik pozitív elôjele, hogy nemrégiben építôipari alapanyagként is elkezdték alkalmazni. Az elsô kenderház 2009-ben épült meg az észak-kaliforniai Asheville-ben. Azóta – két év leforgása alatt – számtalan megrendelése volt

a régi-új technológiát piacra dobó Hemp Technologies néven futó vállalatnak. Tevékenységük széles körû, a „fûházak” építése mellett foglalkoznak kender alapú ruhák, ipari olajak, élelmiszerek és egyéb környezettudatos építôipari termék gyártásával és forgalmazásával.

Emlékezzünk csak vissza a vályogház technikára, ami a legrégebbi építkezési forma, mióta nem sátrakat, jurtákat használunk. A vályog nem más, mint agyagos földbe kevert szerves anyag – általában növényi eredetû, nád, szalma, törek, pelyva, de lehet lótrágya is. Ezt a masszát töltik be zsaluk közé, az megköt, és lám: kész is a fal. Ugyanez történik a kenderházak esetében is: ledarálják a növényi törmelékeket, ahhoz kevernek egy bizonyos speciális kötôanyagot, ezzel egy teljesen egyedi mixtúrát képezve, amit aztán újrahasznosított mûanyag zsaluk (hopp, környezettudatosság pluszpont!) közé öntenek, lepréselnek, majd az 24 óra alatt kôkeményre szilárdul. Fontos megjegyezni, hogy – természetesen, mint minden háznak – ennek is stabil, vízzáró alap, azaz beton kell a süllyedések elkerülése végett. A kender ezenkívül mint alapanyag bekerül a habarcsba, a vakolatba, hôszigetelésbe, festékbe, de beltéri tárgyak, kárpitok ugyancsak készülnek belôle.

Steve Allin (a Hemp Ireland Ltd. egykori igazgatója) remek könyvet írt a kender építôipari felhasználásáról, annak történelmérôl és módszereirôl. A mû

korszakalkotó a maga nemében, bemutatja a kendertermékek legújabb fejlesztéseit, egy ökológiailag fenntartható rendszer érdekében. Számtalan információt tartalmaz, melyet építészek, fejlesztôk, belsôépítészek, sôt még a „csináld magad” rajongók is egyszerûen kivitelezhetnek. Ebben segítségükre van a több mint 300 színes fotó, illusztráció és diagram.

A vályogfalak nagy elônye a téglával szemben, hogy nyáron hûvösek, télen pedig remekül tartják bent a meleget, magyarán jól szigetelnek. A kenderfalról is elmondható ez a tulajdonság, anynyi különbséggel, hogy amíg elôbbi ese-

tében a fal vastagsága 50-60 centiméter, addig utóbbiból elég 20-30 centiméter is ugyanolyan hôszigetelés eléréséhez.

Számtalan érv szól a kender mellett.

Pontosan négyszer annyi szén-dioxidot lélegzik be, mint egy átlagos fa, ráadásul növekedési ciklusuk elképesztôen gyors, 12-14 hét. Érdemes összehasonlítani a fák „futamidejével”, ami hozzávetôlegesen 20 év. Egy hektárnyi kender annyi cellulózt termel, mint 4,1 hektárnyi fa.

Fontos megemlíteni pár szervezetet, amelyek évek óta aktívan közremûködnek, hogy a kenderipar elôrelépését segítsék. A Kender Iparágak Szövetsége (The Hemp Industries Association) 1992-tôl látja el a kenderfeldolgozó vállalatok kereskedelmi érdekképviseletét. Hasonlóan fontos szervezet a Nemzetközi Kenderépítôipari Szövetség (International Hemp Building Association), amely elsôsorban a kender alapú építôanyagok kutatásait és fejlesztéseit támogatja, valamint segíti az elôállítás során keletkezô melléktermékek bioregionális, környezettudatos módon történô felhasználását.

Mindezek miatt szinte érthetetlen, hogy napjainkban, amikor úton-útfélen az ökológiai krízis fenyegetô üzeneteibe botlunk, miért nem helyezünk kellô hangsúlyt a kenderre, mint a világ leghasznosabb haszonnövényére. Persze, tudjuk, annak idején a kôolajlobbi erôsebb volt, ám ideje belátni, hogy elôbb-utóbb a kender lehet gazdaságunk stabil alapja, és segíteni fog abban, hogy környezetünk tisztábbá, természetesebbé Baglyas Ádám váljon.

A KENDERROST Mivel főként a cellulóz tulajdonságait mutatja, erős, durva, merev. Az elemi sejteket a pektin ragasztja össze. A rost erős, a szakítóereje és -szilárdsága nagy, nyúlása pedig kicsi. Rugalmassága gyakorlatilag nincs. Nedvesen erősebb, mint szárazon. A rothadásnak jól ellenáll, ezenkívül fényálló és éghető.

Az ipari kender rostjának antimikrobiotikus felülete és kémiai tulajdonságai késleltetik, illetve gátolják a baktériumok és gombák kialakulását, azok elszaporodását. Jellemzője még a gyorstermál átszállás, mely azt jelenti, hogy a rost gyorsan felszívja a párát, és gyorsan elszállítja a testtől – ennek köszönhető, hogy építőanyagként alkalmazva télen sokkal tovább biztosít meleget, nyáron pedig hűvöset. Nagyon magas sűrűségének köszönhetően nagy hatásfokú védelmet nyújt az UV- és egyéb sugárzások ellen, beleértve a passzív sugárzást is, melyek az elektromos berendezésekből (pl. monitor, tévé, egyéb műszaki cikkek) származnak.

A szál hosszanti képe olyan, mint a fűé, nagyobb, vastagabb, mint a lené. A keresztmetszeti képen a sejtcsoportok jól láthatók, közepén a bélüreggel. Az elemi sejtek nagyobbak, a fal és a bélüreg is nagyobb, mint a lennél.

CK 2011/3. június

45

Kis részecskék nagy dobása III. Vitaminok, proteinek, aminosavak A vitaminok éppoly fontosak a növények, mint az emberek számára. A különbség, hogy a növények elő is tudják állítani ezeket az anyagokat, míg nekünk kívülről kell bevinnünk őket. Néhány kivételtől eltekintve a növényeknek ugyanazokra a vitaminokra van szükségük, mint nekünk, mivel aktív szerepet játszanak a bennük lezajló kémiai folyamatok során.

Legtöbb esetben az enzimeket is szolgálják, ilyenkor coenzimként beszélhetünk róluk. Később részletesebben is foglalkozunk az enzimekkel és más proteinekkel, azaz a fehérjékkel.

A fehérjék meghatározóak egész életünk során. Míg a cukor és a zsír leginkább passzív szerepet játszik (energiatárolás és -átalakítás), a metabolikus folyamatokat a fehérjék vezérlik. Itt az enzimek független proteinként funkcionálnak: az élô szervezet csaknem összes folyamatát katalizálják.

Azok az energiamolekulák, amelyeket korábban már a nyomelemek révén megismerhettünk (pl. klorofill, citochrome) minden esetben egy nagyméretû fehérjéhez kapcsolódnak. Noha reakcióközpontjaik ugyanolyanok, függetlenül attól, hogy emberekben, baktériumokban vagy növényekben találhatók, a fehérjék nagymértékben különböznek egymástól. Az eltérés pedig nem csupán a különbözô létformákban figyelhetô meg, hanem az egyes fajok, sôt egyedek esetében is.

Ez az oka annak, hogy például egy transzplantáció során a szervezet kilökheti magából az új szervet.

Ugyanígy a fehérjék, pontosabban a velük szembeni

intolerancia tehet arról is, ha valaki allergiás a tejre. Az állatok bôre szintén fehérjékbôl áll, ugyanakkor a növények külsô rétegét cellulóz alkotja. A hámréteget alkotó fehérjék feladata passzív, a bôr és a haj fehérjéi például nagyban különböznek az aktív proteinektôl, amelyek a metabolizmusban, azaz az anyagcserében játszanak szerepet. A bôr fehérjéi laposak, hosszú láncokat alkotnak, emiatt pedig rögzített a helyük. Az aktív proteinek alakja kerek, ezáltal képesek helyváltoztatásra.

Aminosavak A különbözô fehérjék, függetlenül attól, hogy növényiek vagy állatiak, húsz különféle elembôl, úgynevezett aminosavakból épülnek fel. Lényegében mondhatjuk, hogy ezek az aminosavak az élet építôkövei: alanin, valin, aszparagin, glutamát – hogy csak néhányat említsünk közülük név szerint.

AMINOSAVBÓL ENZIM 1. lépés: az aminosavak összekapcsolódhatnak

2. lépés: több összekapcslódott aminosav láncot alkot

3. lépés: a hosszú aminosavláncok lazán kapcsolódhatnak egymáshoz

46

4. lépés: az egyes enzimek formája sajátos, ezáltal lesznek egyediek. A háromdimenziós szerkezetnek köszönhetően válnak bioaktívvá

Az enzimek összekötik vagy szétválasztják az elemeket, ezáltal szabályozzák a teljes anyagcserét. Maga az enzim a folyamat során változatlan marad. Az enzimek általában több száz aminosavegységből állnak

Csakúgy, mint a vitaminok esetében, az evolúció során az emberek elveszítették a képességet, hogy maguk állítsanak elô néhány aminosavat, ily módon, mivel az élethez nélkülözhetetlenek, a táplálkozással kell bevinnünk ôket, hiányuk ugyanis alultápláltsághoz vezet.

A növények azonban önmaguk képesek elôállítani az aminosavakat, ráadásul a legegyszerûbb kémiai elemeket használják hozzá: nitrogént, szenet és vizet.

Az aminosavak legfôbb feladata, hogy a proteinek alkotórészeként energiát adjanak – nem véletlen, hogy a klorofill reakcióközpontja is aminosavakból áll.

Mint egy végtelen darabszámú építôkészlet, amelyben húsz különbözô forma található, az aminosavak egyenként összekapcsolódva alkotnak nagy, összetett és egyedi fehérjéket. Annyi kombináció lehetséges, hogy végül minden „felépítmény”, azaz élôlény egyedi lesz.

A növényi metabolizmus közben a proteinek egyaránt szerepet játszanak a fotoszintézisben (nappal) és a növekedésben (éjszaka). Mivel a növények növelik térfogatukat és tömegüket azáltal, hogy növekednek, ezért a fehérjék számának is egyre magasabbnak kell, lennie. A növekedés során sokkal több proteint kell termelniük, mint a virágzási szakaszban – ez az oka annak, hogy a növekedési ciklusban több nitrogénre van szükségük. Az ilyenkor alkalmazandó tápoldatok éppen ezért több nitrogént tartalmaznak, mint azok, amelyeket a virágzás alatt kell adagolni.

Az enzimek (aminosavak) és a vitaminok kéz a kézben játszanak szerepet a metabolizmusban. Egy enzim olyan, mint a fal: különálló kövekbôl épül fel, ezek az aminosavak, amelyeket a vitaminok kötnek össze, mintha csak habarcs lenne.

Vitaminok és aminosavak az anyagcserében A klorofill felépítése: a klorofill négy egyenlô építôelemet tartalmazó magnéziummagból áll. Ezeket az építôelemeket a legegyszerûbb aminosav, a glicin alkotja. A B6-vitaminnal együtt, amely arra szolgál, hogy beindítsa a reakciót, a glicinek egy gyûrût formálnak, amely egy helyben tartja a magnéziumot. A növekedési szakaszban a növény minden új részébe kerül klorofill, így nyilvánvaló, hogy a növénynek a növekedési szakaszban rengeteg glicinre, B6-vitaminra és magnéziumra van szükségük.

Az energiatároló: az enzimeknek, amelyek folyamatos munkában vannak, minden egyes metabolikus folyamat után újra kell töltôdniük. Ezt az energiaeállátást két, meglehetôsen bonyolult nevû elem biztosítja: a nikotin-adenin-dinukletoid (NAD), és a flavin-adenindinukleotid (FAD). Ugyanúgy, ahogy az enzimek, az energiatárolók számának is növekednie kell. A NAD építôeleme a B3-, a FAD-é pedig a B2-vitamin.

A cukor energia: A B6 vitamin felel a fotoszintézis kiteljesedéséért is, méghozzá a cukortermelés révén.

Ez esetben a B6-vitamin az újjászületô energia alapja, amely katalizálja a cukrot megkötô elemek (glükóz) elôállítását. Minél több a cukor, annál energikusabb a növény, annál nagyobbra nô, és szebben virágzik.

Mivel a növények önmaguk állítják elô a növekedéshez szükséges anyagokat, lényegében optimális feltételeket teremthetünk számukra pusztán azzal, ha elegendô fényt, levegôt és vizet adunk nekik. Ugyanakkor a különbözô fejlôdési szakaszokra (palánta, növekedés, virágzás kezdete és vége) kifejlesztett tápoldatok mégis rendkívül fontosak, tudniillik a hozzáadott vitaminok és aminosavak nagyban segíthetik az anyagcsere-folyamatokat.

A növények mindig a kereslet és a kínálat alapszabályai szerint mûködnek. Ha a vízben megtalálnak egyes aminosavakat és vitaminokat, leállítják saját termelésüket. Ez azt jelenti, hogy hatalmas mennyiségû energiát bocsátunk a növények rendelkezésére, hiszen ily módon számos nagy energiaigényû lépést megspórolhatunk számukra.

A természetben a növények szintén felvesznek a talajból összetett elemeket, amelyeket más élôlények állítanak elô. Azáltal, hogy biológiailag aktív földben nôhetnek, elônyhöz jutnak azokkal szemben, amelyeket valamilyen abiotikus közegbe ültettek. Az olyan készítmények, mint az úgynevezett „növényindító” szerek egyrészt közvetlen módon adják meg a növényeknek azokat az elemeket, amelyekre szükségük van, másfelôl pedig gondoskodnak a termesztôközeg élô organizmusokkal történô ellátásáról is.

Késôbb, akár növekedésrôl, akár virágzásról beszélünk, a hozzáadott tápanyagok segíthetnek abban, hogy a növények – épp az energiasprórolás révén – ellenállóbbak legyenek a különféle betegségekkel szemben.

Siglinde Winkler okl. vegyészmérnök (HESI Plantenvoeding)

Készült a

támogatásával

CK 2011/3. június

47

A King’s Kush igazán különleges különleges, színtiszta szí zínt nti tis iszt zta ta IIndica-fajta: ndica-fajta: a Green Ape (Zöld Majom) és egy leginkább gyógyászati gyógyásza célra használatos törzs, az OG Kush keresztezéséből jött létre. Ezek a felmenők olyannyira stabil genetikával rendelkeznek, hogy rendre kitüntetett figyelmet kapnak számos orvosi marihuána klubban az Egyesült Államok nyugati partján és Kanadában. A King’s Kush vonásai – mint azt a neve is hűen tükrözi – büszkén hordozzák magukban a Kush-félék legnemesebb jellemzőit.

Dús levelű bokor, rövid szárközökkel és sűrű, hosszúra nyúló elágazásokkal. Vastag, mélyzöld levelei egymásra borulnak, köztük sejlenek fel a Green Ape-től örökölt lilás színfoltok. A King’s Kush olyannyira dús, hogy néha muszáj eltávolítani róla néhány új hajtást, máskülönben a belső részeit nem érné elegendő fény. A Green House Seed Co. fajtanemesítői kimondottan beltéri termesztésre szánták, de erőteljes karakterisztikája miatt a szabadban is jólérzi magát a legtöbb éghajlaton.

Virágzási ideje 8-9 hét. Noha a termés rendszerint már a nyolcadik héten teljes, az intenzív gyantatermeléshez érdemes még várni egy keveset. A virágkelyhek aránya a levelek számához képest – különösen beltéri termesztés esetén – rendkívül magas, kis odafigyeléssel és a megfelelő tápanyagok adagolásával extranagy terméshozam érhető el. A virágok ráadásul nemcsak sűrűn díszítik ezt a különleges növényt, hanem a megszokottnál jóval nagyobbak is. Ennek és a rajtuk finoman végigosonó kékes-lilás erezetnek köszönhetően a King’s Kush viszszafogott, mégis fényűző ragyogással hálálja meg az odaadó gondoskodást.

Levendulára, szőlőre, pézsmára emlékeztető illata szerfelett intenzív és pikáns, már-már csípős, ily módon remekül harmonizál a Kushvariánsok aromájával. Íze még markánsabb, mint az illata: nagyon hasonlít az OG Kushéra, valamint az NY Dieselére, de az igazi ínyencek felfedezhetik benne a szőlő és a bogyós gyümölcsök édeskés világát is. Ezáltal lesz igazán teljes az ízélmény: mintha csak kortyolnánk egyet a legnemesebb francia konyakból.

szubkult

KOZMIKUS KALEIDOSZKÓP DALLAMOK Négynegyedre komponált életigenlés

„A szobor, a templom és az ima azért vannak jelen, hogy utaljanak legmagasabb célunkra: az emberi, az állati és a természeti tudatosság egyesítésére. Meghalunk, majd újjászületünk...

Shiva Nataraj Shivát úgy ábrázolja, mint táncoló Istent. Ő a Tánc Ura. Táncol, teremt, fenntart, megáld, és végül elpusztít; ő az út a saját belső lényegünkhöz, vele együtt a kozmosz ritmusára táncolunk!” – indít a Liquid Christal Vision című, goa kultúrát bemutató dokumentumfilm, s ennél jobb felütés nem is kell ahhoz, hogy belépjünk ebbe a varázslatos világba.

A goa trance (vagyis a psytrance) zenei mûfaj kialakulásának kezdete a 90-es évekre datálható, noha a hozzá kötôdô szubkultúra szárnybontogatásai már a 60-as években elkezdôdtek. A hippik – miután Woodstock lezajlott, és beköszöntött a Nagy Kiábrándulás kora, azaz a Nixon-féle hetvenes évek brutális valósága – tovább akarták építeni azt a harmonizáló világképet, életformát, mely talán a fesztiválon teljesedett ki.

Goa, India egy tengerparti állama vált a kalandvágyók és a zenészek paradicsomává, itt találták meg újra azt az életminôséget, amit szimbolikusan Woodstock jelentett nekik. Nagyjából húsz év alatt szépen virágzó kommunák alakultak ki Goán. Ezek a közösségek a saját szabályaik szerint éltek, a nyugati életmódtól teljesen eltérôen. A 90-es évek azonban számukra is elhozta az elektronikus zenei forradalmat, melyet az ottlakók azonnal magukévá tettek, és saját szájízük szerint továbbfejlesztettek, meglovagoltak. A korszak nagy alkotásait (mint a Yello vagy a Talking Heads) egy San Franciscóban élô guru, Goa Gil (Gilbert Levey) szerettette meg az ott lakókkal, és ezt fuzionálva a népi, indiai folklorisztikus hatásokkal, az akkoriban hódító detroit technót, industrialt, new wave-et és a 70-es évek pszichedélikus hangzásait vegyítve létrehozták a goa trance-t, melynek elôfutárai a Killing Joke a Front242, és mint az elektronikus mûfajoknak általában: a Kraftwerk voltak. A „trance”

50

kifejezés egyértelmûen a transzállapotra utal, melyet a zene során élhetnek át a résztvevôk.

Mivel Goa állam a 60-as évek elejéig portugál gyarmat volt, a helyiek fôként a keresztény vallást vették fel, mely igencsak különbözött a környezô terület lakóinak hitvilágától. Természeti adottságainak köszönhetôen Goa nem sokkal késôbb egy igen népszerû nemzetközi találkozóhellyé nôtte ki magát, ahová a világ minden tájáról érkeztek; volt, aki a zenéért, volt, aki a társaságért, voltak, akik a misztikumokért és a spirituális fejlôdésért. Ugyanakkor drogdílerek és sok más, otthonukban sokszor számkivetettnek tartott emberek is letelepedtek, létrehozva ezáltal a félszigetre mai napig is jellemzô sajátos szín- és kulturális kavalkádot.

A felhôtlen szabadságnak és az észvesztô mulatságoknak köszönhetôen a terület elkezdte vonzani a sok partyôrült csodabogarat is. A számtalan stílus összemosódásából elôször a pszichedélikus rock, majd késôbb a dub vált kiemelkedôvé. A hely sajátosságainak megfelelôen a partykat a természet csodás tájain, tengerpartokon, pálma- és esôerdôkben rendezték. A rendezvényeknek elengedhetetlen kellékeivé váltak a – fôleg indiai – mitológiai, de egyéb motívumokat is ábrázoló és önmagába olvasztó fluoreszkáló dekorációk.

A 87/88-as szezon igen érdekes fordulatot hozott, ugyanis az „acid house” nevû stílus ebben az évben indult világhódító körútjára. Egy francia DJ-nek, bizonyos Laurent-nek támadt elôször az a ragyogó ötlete, hogy ezeket az elektronikus hangokat partykon szólaltassa meg.

Mellette a már említett kaliforniai guru, Goa Gil járult hozzá nagyban a mai stílus kialakulásához. Leveynek ugyanis sikerült összekapcsolnia a zenét és a szellemiséget – nem véletlen, hogy ma, hatvanévesen is aktív és meghatározó személyisége a goa kultúrának. Célja az volt, hogy újrafogalmazza az ôsi rituálékat a 21. század igényei szerint. Vallja, hogy a zene és a tánc segítségével egy fejlettebb, magasabb spirituális szintet érhetnek el az emberek.

Terjed, kever, fuzionál Amint az idô Goán elviselhetetlen hôségbe csapott át, április elejétôl a késô augusztusi esôs idôszak bekövetkeztéig az utazók hazatértek otthonukba, vagy tovább-

álltak más égtájak felé, magukkal cipelve zenéiket, gondolataikat és szellemiségüket. A hibrid zene fanatikusai számtalan ötlettel és erôs elhatározással felvértezve indultak ismeretlen útjukra, hogy egyre több emberrel ismertessék meg a stílus nyújtotta új kulturális értékeket.

Mint ahogy a 90-es években szerte a világon, úgy Magyarországon is megjelent a mûfaj, elsôsorban Mátraházi Péternek (DJ Oleg) köszönhetôen.

Ahogy telt-múlt az idô, a psytrance egyre nagyobb teret hódított mindenütt, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a mai napig underground jellegûen él a stílus – pláne Magyarországon. Ahogy a rajongótábor egyre nôtt, úgy mind több lemezlovas vélte magáénak a mûfajt.

Ennek köszönhetôen a goa tovább fuzionálódhatott más zenékkel, továbbfejlesztve az eddigieket.

A klasszikus goa (140 bpm körül) ôrizte meg magában a mai napig a keleties motívumok dallamvilágát. A mûfaj egyik – és egyben legelterjedtebb – ága elvesztette a zene népi motívumait, és bár dallamharmóniáját megôrizte, egyszerûbbé és agresszívebbé vált – ezt nevezzük full onnak (140–148 bmp). Ezen irányzat erôteljesen az izraeli psytrance-vonalhoz köthetô, melynek kialakulása – pszichológiai szempontból – szoros összefüggésben áll az ott élô fiatalok hadkötelezettségével és háborús élményeivel.

Létrejött a goa egy másik ágazata, a killerpsy (avagy a dark goa) (145 bmp +), mely az eddigiekhez képest igencsak felgyorsult, s bár valamelyest megôrizte a korai acid-csavarós hangzást, hangulatát tekintve kissé gonosz, sötét motívumokat sûrített magába. A harmadik legnagyobb irányvonalat a német és a skan-

CK 2011/3. június

51

szubkult dináv DJ-k hozták létre, összekutyulva a goát a progressive house-szal, annak sebességével és effektjeivel, így jött létre a progresszív goa (130–140 bmp).

Ezeken kívül számtalan irányzat keletkezett, ilyen például a suomisaundi (full on + dark goa), a nitzhonot (letisztult, dallamos goa), a psychedelic ambient, és még számtalan – a mai napig formálódó – új stílus.

Bár a partyk alapvetôen szabadtériek, a „fedett” buliknak is megvannak a maga különlegességei, elsôsorban a dekorációból fakadóan: UV-aktív képek, vásznakon vetítések díszítik a helyszíneinek falait és mennyezetét. A dekorációk fô motívumai a keleti mitológiáktól a fantasyvilágon át egészen a földönkívüli sci-fis látványig terjednek. Mindemellett az intenzív, ritmusos UV-fények, illetve fraktálok vetítése is igen jellemzô. A rendezvényeken általában két színpadot alakítanak ki: a fôszínpad (main stage) ad teret az önfeledt táncolásnak, míg a „chill-színpad” (chill stage) lassú ambient zenéivel nyugtatja az ellazulni vágyókat.

A két helyszín dekorációja is jelentôsen eltér egymástól. Míg a fô helyszín felôl az UV-kavalkád és vetítések okoznak vizuális orgazmust, addig a másodlagos helyszínt nagyszerûen rendezik be az energetizálásra babzsákokkal, párnákkal, gyertyákkal és füstölôkkel. A zárt partyk sajnálatos velejárója – a hôség és a légszomj mellett – az idôkorlát, mivel a bérleti szerzôdés kora hajnalig tart. Ilyenkor kezdôdik meg az afterpartyk fellelése, ahol folytatódhat a buli, mintegy levezetésszerûen.

Ahogy minden társadalmi rendszerben vannak egyének, akik elfoglalnak bizonyos pozíciókat, így ebben a szubkultúrában is megtalálhatjuk azokat a személyeket, akik betöltenek bizonyos szerepkörö-

rajzok: Szilvási Zsófia

Táncol, átél, ellazul

ket, s afféle karizmatikus vezetôkké válnak. Ôk a – vizuális és zenei – mûvészek, illetve a partyk szervezôi. Mivel azonban ez egy meglehetôsen tagolatlan társadalmi struktúra, e pozíciókhoz csak néhány alapvetô társadalmi és „családi” jellegû szerep köthetô intézményesített normák és szankciók nélkül.

Nem hagyható szó nélkül, hogy a pszichedélikumok használata különösen elterjedt a közösség körében, a meditáció mellett ez az egyik eszköz számukra, amellyel elérik a transz állapotát – akár a sámánok. Miután Albert Hoffmann 1938ban szintetizálta a lizergsav-dietilamidot (LSD-25), az emberek, akik kapcsolatba kerültek a szerrel, úgy érezték, mintha a goa zenére találták volna ki, mivel a dallamvilág és a tudatmódosító együttesen egy olyan emelkedett tudati és lelkiállapotba képes hozni fogyasztóit, amit valamiféle magasabb szintû, kozmikus léttel való egyesülésként élnek meg.

Számtalan beszámoló íródott ehhez hasonló tapasztalatokról, függetlenül attól, hogy fogyasztottak bármiféle dro-

A GOA STÍLUSJEGYEI A goa zenék ritmusa alapvetően négynegyedes, ugyanakkor szélsőséges ütemhatárok között mozog: 135–150 bpm, de ennél lassabb (goa minimal), illetve gyorsabb (killer) zenék is léteznek. A psytrance zenék szokatlan, pszichedélikus hangokból, „agycsavaró” és „utaztató” témákból, rengeteg ritmikai elemből és effektekből épülnek fel. Az alapok leginkább feszes hangzású felező vagy „guruló” basszusvonalra, négynegyedes ütős lábdobokra épülnek.

A régebbi goa trance-ben domináns szerepet játszottak a nem európai skálákon írt, keletiesebb dallamok, manapság a goa/psy zenékben inkább az egyszerűbb, de jobban megragadó és különleges hangzású témákra építenek.

52

got vagy sem. A magasabb kozmikus tudattal való egyesülés tehát egy kívánt és elérendô célt jelent a goa kedvelôi számára, a zene pedig tökéletes mankó ahhoz, hogy kifejezhessék saját identitásukat anélkül, hogy bármilyen elvárásnak meg kellene felelniük. A hangsúly maga a közösségi élmény, melynek során a DJ és a résztvevôk sámánisztikus módon vannak hatással egymás tudatára s ezáltal további életükre, jellemfejlôdésükre.

Leszögezhetjük, hogy a partizó fiatalok nem a szerek folyamatos függôi, ugyanakkor a goa mûfaj az LSD és más pszichedélikumok befolyásoltsága alatt és során született. A droghasználat tehát ilyen értelemben hozzátartozik a zenéhez, de nem szükségszerû. Annál is inkább, mivel a spiritualitással töltött dallamok és a folyamatos tánc egymagukban képesek tudatmódosító, transzcendens hatásokat elérni.

Pórszász Balázs, aki idehaza egy nagyobb lélegzetvételû dolgozat keretében mélyrehatóan elemezte a goa szubkultúra sajátosságait, ekképpen foglalta össze gondolatait: „A goások egy viszonylag nagy csoportot képeznek; egymáshoz szorosan kapcsolódnak; ragaszkodnak egy elkülönülô értékkészlethez, aminek szerves része a természet és környezetük megbecsülése, valamint saját tudatuk tágítása annak érdekében, hogy érzékenyebbé váljanak önmaguk, az emberiség és a Föld igényeire. Mindemellett osztoznak egy kulturális eszközkészleten, mint a közös szimbólumok és a rituális közösségi tánc; és egy sajátos közösségi életformában vesznek részt.”

Baglyas Ádám

a’la canna

IMPRESSZIÓK, BÁRMI ÁRON Futurista fokhagymát a neohippiknek!

Valahol a Nevada-sivatag közepén, a kietlen hőségben, minden évben felépül egy óriásfalu.

Egy hét fesztivál, boldogság, küzdelem és élmény. Az első Burning Man-rituálé 1986-ban zajlott le, ahol radikális önkifejezésként egy három méter magas, fából készült emberalakot égetett el egy baráti társaság. Tavaly már közel ötvenezer ember vett részt ezen az extrém rendezvényen, ahol homokviharok, hőség, workshopok, tánc, színészet, zene és természet képezi a város méretű összejövetel gerincét. Erre a fesztiválra nyert egyedülálló pályázatot a magyar művészekből életre kelt ReOnion-project, mely az idei Burning Man sarkalatos installációja lehet.

Blackrock városa egy félkörben helyezkedik el, itt épül fel a progresszív mûvészetek és a természetközeli szórakozás epicentruma. Az egész elképzelés a megosztásra épül; bizonyos sátrakba, színpadokra és falurészekre nem is hívnak elôadókat, nem terveznek semmilyen mûsort; ezt úgyis ellepik az ad hoc performanszok. Az önszervezôdés egyébként is a legfontosabb eleme a Burning Mannek, amelyet az évenként váltakozó tematikával törekszenek valamelyest terelgetni. 2010-ben például a fesztivál központi témája a nagyvárosi élet volt, a metropolisok. A neohippi rendezvényen sajátos gazdasági vagy inkább ajándékozási rendszer mentén lehet „kereskedni”, a pénz ugyanis közös megegyezés alapján értéktelen, tehát az elemekkel való küzdelem felé elôbb vagy utóbb mindenkinek meg kell nyílnia utastársai elôtt.

A ReOnion alkotói fiatal budapesti mûvészek, név szerint Feles Dani, Sztojanovics Andrea, Debreczeni Péter, Ádám Zsolt és Laczkó Juli, akik egy ösztöndíjjal elnyert installációval szeretnék színesebbé tenni a happeninget, mely a Burning Man-rituáléba való bevezetés egyik jelképévé kíván válni.

A rendezôk „saját bevallásuk szerint mélyen elkötelezettek a partikultúra és a tiszavirág-életû installációk iránt.

Közös projektjüket, a ReOninont egyébként Amerikába kellene szállíttatni, hogy közönség elôtt is bemutatkozhasson augusztus 29. és szeptember 5. között.” Az újrahasznosított alapanyagokból készült – melyek begyûjtésében egy áruházlánc öt tagja segített nekik –,

54

hat méter magas, hat szeletbôl készült fokhagyma már azzal kiemelkedô projektté vált, hogy speciális kritériumokat is teljesít. A lámpákkal megvilágított, különféle színekben pompázó szerkezet egyszerre képviseli hazánk áthallásokkal teli szimbólumait, másrészt kellôképpen modern és zöld, hogy a figyelmet magára vonja. Ilyen konstellációban nem csoda, hogy a pszichedélikus fényhagymát rögvest felkapta a sajtó. Lássuk, milyen belülrôl.

A fokhagyma hat szelete egy-egy kabin, amibe bárki bemászhat. Magára csukja a fedelét, odabenn pedig életre

kel a kabin, megindul a különféle fények és minták vetítése, amelynek kapcsán az alkotók külön kiemelték, hogy a térelemekhez igazítva alkották meg ôket. Az ily módon felfokozott és újraértelmezett térhatás mellé a szerkezet – figyelembe véve a testhômérsékletet, a pulzust és a légzést – megváltoztatja a színét, így alakul ki mindenki számára egy egyedi tér, amely belôle fakad. Ezek után kétség sem férhet hozzá, hogy a fesztiválozás hangulatától megittasodott, zömében amerikai nomádok számára transzcendens élménnyé léphet elô egy ilyen installáció kipróbálása. A látvány mellett a han-

a’la canna

goknak is kiemelkedô szerep jut: EKGvel modulálnak hangokat, melyek például a légzésbôl nyernek információt, így lehetôség nyílik megvizsgálni, az emberek valóban „lekövetik-e” a közelükben lévôk légzését, hogy az ütemek stimmeljenek. A préseléses technikával megalkotott burkolat és úgy általában a szerkezet igen futuristán fog hatni egy olyan környezetben, ahol se térerô, se televízió, se internet.

A fokhagyma ötlete ideális pályázati alapanyagnak bizonyulhatott már az elsô körben. A térélmény-eklektikának is nevezhetô installációban egyaránt léphetünk ki önmagunkból az öt másik gerezdben pihenô ember segítségével, de mindvégig láthatjuk az egészben megbúvó egyedülállóságunkat, amit a vetítések igyekeznek elmélyíteni. Ez a fajta kifordult kommunikáció hibátlanul paszszol a Burning Man eredeti elképzeléseihez: az új élmények, izgalmas benyomások kereséséhez, a pszichedélikához, amely a huszonöt éves fesztivál alapkövét jelenti. A tízezreket vonzó rendezvény atmoszférájához szorosan kapcsolódik ez a tiszavirág életû installáció, hiszen mindenfelé roncsokból, maradványokból készült alkotások láthatóak, amelyekkel együtt egy homokvihar után kifejezetten posztapokaliptikus feeling lesz úrrá a fesztiválon. A száznegyven négyzetméter újrahasznosított anyag felülete tökéletesen interaktív. Az öt nap alatt elkészült pályázati anyagot egyéves ötletelés elôzte meg, melyben minden alkotó egyénisége képviseltet-

te magát, így a végeredmény tartalmazhat spirituális, vizuális, nemzeti vonásokat, és képes egyesíteni mindezeket a partykultúrából áthozott fények, színek, formák kavalkádos világával. Impressziók bármi áron.

Az installáció finanszírozása a pályázati úton elnyert ösztöndíjnak köszönhetôen biztosított, ugyanakkor a magyar mûvészeknek saját zsebükbôl kell állniuk az utazást, az ételt, a szállást és mindazokat a költségeket, amelyek a nevadai kaland során terhelik ôket. Ebben sok meglepô nincs, a fesztiváloknál jellemzô, hogy a fellépôk nemhogy anyagi juttatásra nem számíthatnak – legalábbis efféle keretek között –, olykor segítség is kevés jut nekik. Ám a ReOnion csapata szerint a Burning Man szervezôi nagyon segítôkészek, amire szükség lesz, ha a zord körülményekhez nem szokott magyaroknak problémáik akadnának az olykor száz kilométer per órás széllel, a talajt borító homokkal és az embert próbáló hôséggel. Pont a zûröket

elkerülendô szeretnének teszteket végezni „kicsiben”, hogy az ígéretes projekt ne fulladjon kudarcba a tervezés hiányosságai miatt. A tervezés ugyanis ezekben a percekben is zajlik. A pályázat lényege az volt, hogy nem létezô koncepciókat várnak, melyeket még idôközben kell megvalósítani, ezáltal a szervezôk nem csak teret adhatnak az installáció számára, de kezdetektôl részesei lehetnek a fesztiváljukon megjelenô alkotásoknak.

A projekt Facebook-oldala is egy támogatásra ösztönzô nyitólappal indul, amelyen néhány órával a határidô lejárta elôtt összegyûlt a kívánt 11 ezer dollár – sôt, még több is –, így már csak a technika és az elemek okozta kihívások maradtak. A Kickstarter site-on elindított adományprogramon keresztül leginkább amerikai állampolgárok segítették a kortárs underground mûvészet magyar delegáltjait, de azért akadtak magyar hozzájárulók is. Miközben a befolyó pénzeken izgulhattak – ugyanis ha nem gyûlik össze a megfelelô összeg, a Kickstarter visszautal mindent az addig adakozóknak –, elkészült a fokhagyma 1:6 arányú makettje, amivel határozottan robognak a finish felé. A videókkal és nagy felbontású képekkel tarkított oldalukon pedig minden információ elérése mellett, szinte pontról pontra követhetjük az öt fiatal munkáját, akik közt egyaránt találunk építészt, programozót, partyszervezôt.

Jó látni, hogy miközben a magyarországi underground kultúra, mint a friss generáció egyik önkifejezési módszere, szépen lassan elnyomás áldozatává válik, a külföld segítô kezet nyújthat. Pedig a jelenlegi helyzetben éppen az a szomorú, hogy határon túlról érkezô elôadók mûvészetétôl vagyunk elvágva; a fesztiválok sorra meghiúsulnak, a városi polgárságot ébren tartó, külföldi kortárs elôadások elmaradoznak. Az ilyen hírekkel szemben hatásos ellenerôt jelenthet a Burning Man-pályázat elnyerése, amely mit sem törôdve a „magas mûvészet” lagymatag hullámaival, inkább az alternatív utakat járó közösségi erô egy újfajta magaslatait célozza. S ha már így alakult, a ReOnion egyben egy kísérlet is, amelyet a készítôk szeretnének dokumentálni, és adott esetben számokká alakítani, hisz végig ott lebeg a kérdés, vajon képes lesz-e hat ember, egyazon idôpillanatban, egyszínû fokhagymát alkotni, hogy bebizonyítsák: létezik Sulák Ádám összeolvadás.

CK 2011/3. június

55

a’la canna

EMBERNEK MARADNI… Az Óriási Szent Trutymó támadása a Gruzzwe art shopban Mondják, hogy attól ember az ember, hogy például késsel-villával eszik, képes felhőkarcolót meg bevásárlóközpontot építeni, és úgy tenni, mintha uralná a bolygót…

De vajon mi a teendô akkor, ha arra eszmélünk, hogy körülöttünk mindenütt egy álnok szivárvány legmélyebb tónusaiban tetszelgô, vérszerû folyadék patakzik holmi lényszerû halott bohócok krumpliorrából? Célszerû menekülôre fogni, persze, de mire az ember észbe kap, hogy micsoda szörnyûséges világba csöppent, jó eséllyel elönti az agyát valami bizarr és hátborzongató, mégis kéjes érzés, hogy nyaktól lefelé sikerült elcsócsálnia a saját testét!

Nincs mit kezdeni már a Fehér Nyúllal, ami a háttérben, egy ôsrégi Orion tévén zúgolódik tátott szájjal, hagyni kell, hogy a szemközti mocsár homályából kiemelkedjen a förtelmes halál, és mutáns gorilla képében lecsapjon az egymást zabáló amazonokra. Esetleg egy fejest (test nélkül mi mást?) lehetne még dobni a mélybe, de figyelembe véve, hogy a lenti világot az Óriási Szent Szar uralja, lényegében ez is felesleges. Vegyél egy pólót, harapd le Quentin Tarantino, Robert Rodriguez vagy George A. Romero kisujját, és imádkozz, hogy mikor kilépsz az ajtón, a belvárosi forgatag is képes legyen észrevenni, hogy részese voltál ennek a cudar látomásnak – különben véged!

Mi sem bizonyítja jobban, hogy Amerika társadalma, vagy legalábbis annak a jelentôsebb hányada már a hatvanas évekre egy tohonya, elkényelmesedett, buta és konformista masszává vált, mint az, hogy az évtized végére megjelentek az úgynevezett B-filmek. Azok a vászonra fröcsögött véres agymenések, amelyekben ezerszemû szörnyek vacsoráznak élô halottakat, vagy fordítva, ráadásul olykor épp a fogyasztói társadalom fellegvárait kenik össze a valóságból kiforduló hétmérföldes hülyeség végbélszagú mocskával…

Pörgessünk aztán elôre néhány évtizedet, ezt a megkergült golyóbist forgassuk át a másik oldalára, közelítsünk be egészen egy szentesi családi ház nappalijába: egy alig tízévesforma kölyök videózik ott, talán titokban, a Cannibal Holocaustot nézi. A képernyôn Faye Danielst már a földre kötözték, a kissrác szeme pedig felcsillan, amikor a nô törékeny testét

56

a’la canna

A Belváros szívében, egészen pontosan a Paulay Ede utca elején megbúvó egyedülálló kis pólóboltban – hála az elôrelátóknak és azoknak, akik mernek gondoskodni a vizuális kultúra kíméletlen pofonjáról – június közepéig még nyitva áll a lehetôség, hogy felvértezd magad az „Óriási Szent Szar Támadása” ellen – akármilyen szörnyeteg legyen is az. Ennek pedig egyetlen módja, ha elmélyedsz a Gruzzwe falán borzongó képekben, és mielôtt ellenállhatatlan kényszert éreznél, hogy megkóstold valamelyik végtagod, veszel egy pólót, amin például Zsolt Förtelmes Halál Gorillájának szitázott nyomata segít elhitetni az odakint bóklászó zombikkal, hogy már te is egy vagy közülük. A többi rajtad áll – próbálj meg embernek maradni!

H. Mint Kornél

átböki az éppen alatta növekvô bambusz. Eltelik még tizenegypár év, s mialatt a bizarr élmény újabb elemekkel bôvül, a srác tollat ragad, ecsetet, elkezd festeni, rajzolni, és megalkotja ennek a torz világnak a tökéletes karikatúráját.

Egy szerencsés véletlen folytán pályázaton indul, amelynek témája és egyben fônyereménye is egy éjszaka George A. Romeróval, a B-filmek klasszikusával.

Naná, hogy bezsebeli, miközben ecset- és tollvonásaiban csak úgy burjánzik a groteszk szadizmus, hogy tudniillik lényeket teremteni, megölni és feltámasztani ôket kellôen mulatságos idôtöltés lehet – pláne, ha a kivitelezésre a nemzetközi szakma is elismerôen bólogat.

Kétségtelen, hogy az a grafikai látásmód, amit Dömsödi Zsolt, ez a fiatal és amúgy a mindennapokban szolid értelmiségi benyomását keltô képzômûvész képvisel, Magyarországnak egyelôre még túl erôs, talán túlságosan ijesztô és idegen elsô ránézésre. Fiktív, soha nem is létezett B-filmeknek plakátot festeni, ötvözve a korabeli akril-olaj falragaszok látványvilágát egy elszabadult, minden korlátot levetkôzô képregényes stílussal?

Szereplôként feltüntetni a legnagyobb zombifilmrendezôket? Mi értelme ennek?

– lehet ugyan tûnôdni egy darabig, de ha van egy kis szerencséjük, a vérengzô bohócok elôbb másznak le a plakátról és harapnak bele ennek a tutyimutyi népségnek a nemzeti valagába, mint hogy annak tagjai ésszel felérnék azt a metszô társadalomkritikát, amit ezek a képek megtestesítenek.

a’la canna

…DE MÁR TISZTA VAGYOK, JA Gyáva ördög katlanja az Ördögkatlan fesztiválon Érted, kiáll ez a gyerek, a színpadra, vagy mi, oda előre, há’ nem is volt magasabban, aztán így mutogat, hogy egyszer be volt nyomva, valami szemét kirabolta, és… a töke tele van, kivan, meg néha ki nincs, csak a kilincs, az zörög, ő meg kattog, csavarodik és tekeredik, és ráncigálja az a szar, le kéne tenni, persze, de már nincs mit, és nincs hova se, legfeljebb egy béna honnan árválkodik még a sarokban, de az is a miérttől kunyerál megváltást, hogy reggelre, hogy legyen, hogy érted…

Valószínûleg az összes iskolában, az összes eddig vetített oktató- és elrettentôfilm, dedós-dadás rendôri elôadás a drogokról, prevenciós szándékkal, persze, nem volt képes annyit elérni, mint ez az egyszerû monodráma, szûk egy órában, megfeszülve, a széken, a szobában. Nincsenek elôzmények, csak halvány sejtések errôl a lezüllött srácról: Krisztián, miért is kerültél ebbe a néha amúgy egészen jófej, meg lazán viccelôdô pokolba, ami spirálként, észrevétlenül húz lefelé téged az ördög fagyosan izzó leheletétôl bûzlô katlanjába? „Nem mindegy, itt vagyok…” – válaszolnád a bô kapucnis pulcsi alatt megvonva a vállad. Pedig nézel te felfelé is, olykor mintha nyújtanád a kezed, tán nem ott lenne a helyed, de a kilátástalanság sötét burkában észveszejtô a fájdalom, és görcsös a rángás, és csak ezek kísérnek tövisekkel kirakott utadon. Néha, ha végre bejut a szobádba, kimerészkedik a szakadék szélére az apád, akiben az ôrületig fokozódik a tehetetlenség, mert nem ér el, mert hiába kiált lefelé, ordít és ôrjöng, ember, te csak zuhansz, zuhansz lefelé a mélybe, olykor még halálfélelem

sincs az arcodon, csak gügyögsz, mint egy kisgyerek…

Ha az iskola és a drogprevenció szót egy mondatban hallom, rendre feláll a szôr a hátamon – sose láttam értelmét annak, hogy valaki, pláne rendôr, kiálljon a gyerekek elé, és hosszú perceken, vagy akár órákon keresztül arról értekezzen, hogy a drog így rossz, meg úgy nem jó. Csak felkeltik az érdeklôdést, a kíváncsiságot, és szentséges ég: egy-egy ilyen jó szándékú elôadáson néha még az is kiderül, hogy mit, hol és mennyiért lehet beszerezni! Így aztán kissé borsódzó háttal vettem tudomásul, hogy december óta két színész – Scherer Péter és Kovács Krisztián – sajátos monodrámával járja az ország iskoláit, drogprevenciós célzattal. Pláne mostanság, amikor bûnbánó tekintettel az ország nemzeti stohlbucija is beállt a sorba – kövezzen meg bárki: akkor is csak azért, hogy mentse az irháját –, mert lám, hirtelen milyen fontos lett számára, hogy „gyerekek, ne drogozzatok, a drog rossz, értem!?”.

A „Gyáva” címû elôadás hál’ istennek egyáltalán nem ilyen – de még mennyire, hogy nem! A precízen felépített darab mélyen megbúvó, metszô fájdalma – legyen az lelki vagy testi – olyan kegyetlen sterilitással vágja az élet sötét oldalának éles kését a nézôk szemébe, hogy azoknak kis szerencsével egy idôre még a mérgezô trágyahulladék szarburgerektôl is elmegy a kedvük, nemhogy valaha heroinhoz nyúlnának. Márpedig, ha drogprevenció és iskola, akkor ez fontos.

Kiváltképp, ha – és nyilván nem véletlenül – mind közül a legaljasabb, legkeményebb gyötrelem, a heroinfüggôség poklával szembesül a gimnazista. Persze balga naivság lenne azt hinni, hogy ha minden középiskolás látná Schererék mûvét, néhány éven belül nem lenne heroinfüggô az országban. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ha ez

a „turné” folytatódik – márpedig miért ne folytatódna –, és valóban sok iskolába jut el, lesznek majd balsorsúak, akiknek felsejlenek, akár évek múltán is Krisztián kínjai, és inkább dobják a tût, mielôtt szúrnák. Ahogy mondani szokás: ha csak ketten lesznek, már megérte…

Heroinfüggôk naplói és velük készült nyers, vágatlan interjúk tucatjai, filmek és ellopott plakátok, saját élmények keverednek össze ebben a drámában, amelynek éppúgy nincs vége, mint ahogy eleje sem, hogy is lehetne, hiszen valahol a

heroinfüggôség is ilyen… Ily módon persze jócskán túlnô az iskolai miliôn, ahová egyébként addiktológus szakember is rendre elkíséri a színészeket, és az elôadás után segít megbeszélni, feldolgozni együtt a látottakat.

Nem véletlen, hogy tavaly decemberi bemutatása óta a „Gyáva” épp annyiszor tûnt fel kisebb-nagyobb színházakban, mint tantermekben, és nem véletlen, hogy helyet kapott az ország déli csücskében megbúvó összmûvészeti fesztiválon, az Ördögkatlanon is. Augusztus 3. és 7. között, valahol a harsányi kiállítások, nyáresti hangulatos filmvetítések és boldogsághormon-fakasztó koncertek között fellelhetô lesz majd ez a mély, depresszív valóság is, mások, szerencsére csak kevesek kiábrándító valósága, hogy amúgy mindenoké, csak azt sem tudom, hol és mikor, de már tiszta vagyok, ja…

Benke Hunor

a’la canna

MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ THE ART OF LIGHT Aki a képzőművészet világában egy kicsit is jártas, annak Moholy-Nagyot nemigen kell bemutatni. A művészet számos ágában jártas alkotó (fotó, festészet, formatervezés, Bauhaus, film) központi témája a fény. A június 9-től a Ludwig Múzeumban megtekinthető kiállítás is a fény motívuma köré szerveződik.

DRUM & BASS BRAZÍLIÁBÓL Marco Antonio Silva aka DJ Marky 92-ben, vagyis már akkor elkezdett drum and bass-szel foglalkozni, mikor itthon még alig tettük le a szocializmus vaskalapját. Ott volt már szinte a kezdetektôl fogva, s mára olyan könnyed és dallamos muzsikává varázsolta az egyébként sötét és mély hangokkal felvonuló stílust, melyet széles tömegek hallgatnak, s még a szcénát kevéssé kedvelôk is ismerik nevét. Olyan hatalmas slágerek fûzôdnek nevéhez, mint az LK, vagy a rádiók által is gyakran játszott Barcelona, s az általa prezentált bulik közönsége itthon is szívébe zárta a fekete korongmestert. Általában MC Stamina kíséretében, de idônként nélküle – mindenesetre számtalanszor járt már nálunk, s jelenlétei alkalmával kellemes talpalávalót kanyarított a bulira éhes népeknek. Június 18-ra – ahogy szinte már szokásos – hazánk legismertebb tört-ütemekkel operáló szervezôcsapata, a Bladerunnaz hívta meg, mégpedig az A38 Colours partysorozat keretében. MC DRS festi alá szövegével Marky tengerparti naplementék színeivel és brazil éjszakák ritmusával komponált történetét, hogy koktéllal a kezünkben ugrálhassuk szénné magunkat, miközben valamelyik jól ismert dallamot dúdoljuk együtt a ceremóniamesterrel.

Az itthoni drum and bass színtér is képviselteti magát, nehogy elfeledjük, hol is vagyunk otthon: Chris.Su, Safair, valamint a Bladerunnaz színeiben Statik és Mastif pörgetik majd MC Blend magyarázatával mindazoknak, akik lemerészkednek a hajó gyomrába.

Moholy-Nagy elképesztôen sokoldalú, a lehetô legkülönbözôbb mûfajokkal kísérletezô, igazi avantgárd egyéniség volt. Magyarországon kezdte meg jogi tanulmányait, melyet sosem fejezett be.

Egyszerûen nem érdekelte, akárcsak az I. világháborúban való aktív részvétele sem.

Ellenben a budapesti „Ma” címû folyóirat köreivel kiépített kapcsolata rendkívül sokat jelentett számára. Elsôsorban Nemes Lampérth József, Uitz Béla és Tihanyi Lajos portré- és tájfestészete segítette saját, egyedi stílusa megteremtésében. 1920 elején Berlinben telepedett le. Miközben portré- és tájrajzaiban aktivista szemlélete tovább élt, a német fôvárosban megismerkedett a nemzetközi dadaizmus és az orosz konstruktivizmus legfontosabb irányzataival és azok képviselôivel (Raoul Hausmann, Hannah Höch, El Liszickij, Ivan Punyi stb.). 1922tôl festészetében a geometrikus absztrak-

ció egy sajátos változata – amit ô maga üvegarchitektúrának nevezett el – vált uralkodóvá. 1922-ben Kassák Lajossal együtt Bécsben kiadták az Új Mûvészek Könyvét (magyarul és németül is). 1923 tavaszától Walter Gropius meghívására a weimari Bauhausban tanított mint legfiatalabb professzor. Elôször Párizsban, a Werkbund-kiállításon (1930) mutatta be Fény-tér-modulátor címû korai kinetikus szerkezetét, amely színes fényjátékot teremtett.

A Ludwig Múzeum június 9-tôl egészen szeptember 25-ig megtekinthetô kiállításán több mint 130 festmény, fekete-fehér és színes fotók, filmek és grafikai tervek szerepelnek a válogatásban az 1922 utáni idôszakból, mely egybeesik a fotogram mûfajának kidolgozásával és a Bauhausban eltöltött évek nagy hatású pedagógiai és mûvészetelméleti munkásságával.

Baglyas Ádám

Szabó Tamás

CK 2011/3. június

59

a’la canna

ROY PACI ÉS A BOHEMIAN BETYARS A HAJÓRA MENNEK

Július 15-én Roy (eredetileg Rosario) Paci, a Mau Mau, a Subsonica, illetve a Manu Chao egykori vendége rézfúvókkal felszerelkezve Budapestre látogat, hogy zenekarával skaorgazmusban részesítse a vájt fülû hallgatóságot. Az olasz származású, karakteres fizimiskával bíró trombitamûvész már volt nálunk 2007ben – akkor a Szigeten tomboltatta meg a közönséget, s most az A38 hajón lép fel, ahol Aretuska nevezetû kísérôzenekarával igényes, kulturált skafúziót ad elô.

Szabadjára engedett improvizációs futamokat, mediterrán hangzású jazzt és lazán fogott reggaet várhatunk tôlük. Revolutionaretour elnevezésû, fôként európai állomásokat érintô turnéjuk logóján jellemzô módon egy hatalmas vörös csillag figyel, az elôtérben pedig egy gépfegyver és egy trombita dadaista keresztezôdése, mindez a szokásos keletiblokkos trashszínvilággal és betûkkel, hogy kétség se merüljön fel az oldalukra látogatókban afelôl, hogy szicíliai skat fognak az arcunkba tolni.

Eklektikus? Persze! Sounoglobal címû stúdióalbumuk különleges szín a világzene palettáján, és az együttes hangzásvilágára amúgy is a vidám, bolondos életérzés jellemzô. Fent említett lemezrôl származik Roy egyik leghíresebb száma, a Toda Joia Beleza, amely gyümölcsözô kollaboráció közte és Manu Chao között.

Ugyanezen a napon fellép a hajón egy másik zenekar, a Bohemian Betyars is, melynek névválasztását ôk maguk így

SUBSCRIBE: ÁTHANGOLVA A Subscribe zenekar tagjai idestova 11 éve a hazai metal-hardcore élet meghatározó fenegyerekei.

A banda hazai, és külföldi turnéiknak köszönhetően már nem csak a magyar közönséget penderítik táncra (pogóra?), hanem a határon túl élőket egyaránt. Bátran mondhatjuk, hogy nem múlhat el rockzenei fesztivál nélkülük.

A Subscribe most nem mindennapi feladatra vállalkozott: a zenekar a Mûvészetek Palotája színpadán június 19-én bebizonyítja, hogy tagjai – akik közül többen is a Kôbányai Zeneiskolában végeztek – nem csak a hereszaggató hörgéshez értenek. Bemutatják, hogy a finomabb muzsikálás ugyanúgy repertoárjuk része, mint a korábbi koncertjeiken már jól megszokott intenzív, energikus elôadásmód. Erre az egy estére minden dalukat átformálják, és a színházi színpad akusztikájára hangszerelik

60

a’la canna

kommentálják: „...nehéz feladat volt, hiszen tükröznie kellett a zenekar irányvonalát. Több név is felmerült (Bukake Party, Manouch Cuci, Super Taranta, Panel Palinka), de a végsô voksot a Bohemian Betyars mellett tettük le, utalva ezzel a bohém, mûvész életmódra és a magyar hagyományokra.”

A zenekar 2009-ben alakult Szûcs Levente és Mihályfi Máté árokparton zenélgetôs berúgása után (Az Alkohol Elônyei, 11. fejezet: Minden Együttes Egy Részeg Éjszaka Után Keletkezik). A gitárének kombó mellé szerváltak pár miskolci arcot, egy hegedûst (Palágyi Máté), egy szaxofonost (Czégé Balázs), egy bôgôst (Fehér Gábor) és egy dobost (Botár Richárd), és íme, a semmibôl kiemelkedett a népzenei elemeket rockos-alternatívos hangzással, lendületes skaval és vérbô balkáni, vérforraló cigányzenével összemixelô, hattagú Bohemian Betyars.

Koncertjeiken nem csak saját szerzeményeket, de a Gogol Bordello, illetve Goran Bregovic klasszikusszámba menô alkotásait is ugyanolyan vehemenciával és ôrülettel játsszák el, mint a Kistehén Tánczenekar dalait. Bemutatkozásukat így zárják: „Végezetül, ha lenne két kívánságunk az aranyhaltól, akkor az egy ki nem fogyó pálinkáshordó, és egy mindenre táncoló, enyhén ittas közönség!”

Ja, és aki véletlenül lemaradna Roy Paciékról, az a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is megtekintheti ôket.

Gracza Levente

számaikat. A torzított gitárra írt szerzemények átváltoznak intim, akusztikus szólamokká, mások áthajlanak popba, néhány kiegészül salsa, jazz, funk, hiphop, sôt trip-hop elemekkel is. A héttagú banda erre az estére ráadásul további session-fúvósokkal és -vonósokkal is gyarapodik. Az „Áthangolva” címû koncert a Subscribe elsô nagy, igazi metamorfózisa lesz…

Az elképesztô közönségsiker mellett a hazai szakma is komoly elismeréssel illette a zenekart: 2008-ban Fonogramdíjat kaptak modern rock kategóriában.

Különleges zenéjükben nagyszerûen fuzionálják a hardcore-t a jazz-zel, a folklórral, a funkyval és a reggaevel.

Baglyas Ádám

A kulturális ajánlót a

szerkesztette

NAPOS TÁJAK – SÖTÉTEN TÁLALVA Magnus Birgersson zenéjével kapcsolatban több tényt is megállapíthatunk.

Az első, hogy számait nem azért hallgatja az ember, mert épp olyan hangulatban van, hanem mert elő akarja idézni a „Solar Fields” állapotot. Az ő víziójából táplálkozó tudatállapot másutt fellelhetetlen.

A második megállapítás, hogy jelentôsebb albumai még a légiesebb ambient utazásoknál is nagyobb figyelmet kívánnak, háttérzenének vagy társasági zajkeltésnek alkalmatlanok. A Solar Fieldsélmény az egyénrôl szól, és a dimenzióról, amit a svéd zeneszerzô megnyit elôtte. Atmoszferikus tudatmódosító képletei a kezdetektôl egyre erôsebb, egyre öntudatosabb felvételeket szülnek.

Utolsó megállapításunk legyen szimplán jópont, ugyanis Magnus Birgersson az Ultimae Kiadó feketebáránya, aki a többiekkel ellentétben nem folyik bele abba a kollektív hangzásvilágba, amit a label most képvisel.

A zeneszerzô és grafikus Magnus zenészcsaládba született, és a különféle hangszerek világában már tizenévesen otthonosan mozgott. Hôsünk még az elsô egyéni projektje, a Solar Fields elôtt bemutatta tehetségét 1999-ben, amikor együttmûködött a Carbon Based Lifeforms duóval: egy performanszhoz történetesen ôk szolgáltatták a zenét.

Aztán 2001-ben hivatalosan is színpadra lépett Magnus saját kompozíciójával, ez a kiadvány volt a bemutatkozó albuma, a Reflective Frequencies. Nagyon atmoszferikus, nagyon ködszerû, és nagyon kísérleti. Ez pont az a pocsolya, amibe sok

netlabel lelkes szerzôje próbál követ hajítani, de mégsem jutnak túl az elfogadhatóság szintjén. Ez a korong bôven megütötte azt.

Legújabb alakítása, a Movements többszörösen hû nevéhez: a szerzô zenei útjának egy következô állomásáról szól, amelyben átértelmezi a haladás, a mozgás általa kialakított fogalmát. Zenei ereje töretlen, mintha azonban közelebb sodródott volna a mainstreamhez, és egyéniségét megtartva igyekezne szélesebb emberi rétegeket megragadni. Az album igazi ihletett munka, szó sincs lélektelenségrôl, inkább csak furcsaságokkal tûzdelt.

Talán a Mirror’s Edge videojáték zenei anyagának elkészítése váltotta ki e jellemfejlôdést, amirôl lényegében úgy nyilatkozott, hogy élete legnagyobb kihívása volt. Az Electronic Arts által kiadott játék soundtrackjének összeállítása után Magnus egyéb zenéi is kétségtelenül kíváncsi érdeklôdôkre találtak Svédországon túl is. Mellesleg minden valamirevaló psychill és ambient rádió (idesorolva még a kisebb hallgatótáborral rendelkezôket is) a számlisták gerincének tartja a Solar Fields szerzeményeit, pont a stílusmegújító és annak fénykorát újra elhozó mivolta miatt.

Sulák Ádám

a’la canna

KIK VAGYUNK, ÉS MIT KERESÜNK? Szalai Erzsébet: Koordinátákon kívül Új Mandátum Kiadó

Szalai Erzsébet szociológus már korábbi, „Az újkapitalizmus – és ami utána jöhet…” címû kötetében megkezdett munkáját folytatja. Ezúttal abból a szempontból vizsgálja témáját, hogy a mostanra felnôtt, a munkaerôpiacon aktív, munkásként, egyetemi oktatóként, topmanagerként, közalkalmazottként és vállalkozóként tevékeny mai huszonöt-harmincöt évesek vajon képesek lesznek-e végrehajtani a rájuk háruló történelmi feladatot: az (új)kapitalizmus kritikáját és reformját Magyarországon.

A monográfia alapját egy 130 fôs mintán elvégzett mélyinterjú képzi, mely kétségtelenül hatalmas anyag, mégis annak országos reprezentativitása megkérdôjelezhetô. A könyv törzsét alkotó százötven oldalas interjúelemzésében a szerzô a háttérbe húzódik, ezáltal elôfeltevéseivel, hipotéziseivel sem terheli a szöveget, hanem rövid kommentárokkal kíséri a társszerzôvé elôlépett interjúalanyokat, majd az utolsó egységben a szakirodalom és saját szem-

pontjai alapján értékeli a kutatás eredményét.

A kötet megcáfolja a tévhitet, miszerint a fiatalok identitásának alapját egy vagy több fogyasztói csoporthoz való tartozás adná, hanem rámutat, hogy annak centruma még mindig a mindennapos munkával kapcsolatos. Ám a vizsgálat eredménye, hogy az adott korosztály nagy részének az identitása bizonytalan, töredezett, mivel a kapitalizmus közel lehetetlenné teszi egy egységes valódi hivatás kialakulását. Az ebbôl fakadó depresszió, pszichoszomatikus betegségek jellemzik a fiatalokat, melynek egyik fontos forrása a jelenlegi kapitalizmus mûködése, mely csak mint erôforrásra tekint a társadalom munkaképes tagjaira. A fiataloknak csupán a kisebb része találja fel magát ebben a közegben, és leli meg helyét a rendszerben. Az identitás hiánya, bizonytalansága pedig irányíthatóvá és befolyásolhatóvá teszi az egyéneket a tömegkultúra és a kortárs csoportok által, amit a kímé-

letlen rendszerlogika – „minimális ráfordítással maximális eredményt” – végletekig kihasznál.

A szerzô összehasonlítja az általa vizsgált Y-generációt, az ún. „nagygenerációval”, melybôl a legizgalmasabb észrevétel, hogy míg a „nagygeneráció” lázadása egy konkrét birodalom ellen irányult, addig a mai fiataloké nem talál tárgyat. Zárlatban megállapítja, hogy a fiatal felnôttek nemzedéke még nem alkot generációt, de a jövôben lehetségesnek tartja, hogy ez a folyamat végbemenjen.

SZUPERHŐSÖK A MŰVÉSZVILÁGBAN Felvidéki Miklós: Némajáték Nyitott Könyvműhely

Felvidéki Miklós a 7. Magyar Képregényfesztiválra megjelent mûvében egyszerre két szubkultúrából is merít. Egyrészt képregény-fanatikus fiatalok életébôl és a képregénybörzék hangulatából, másrészt a képzômûvészek, a kiállítás-megnyitók és az underground mûvészet világából. Hôsei emiatt szintén kétfélék. A történet mesélôi fiatalok, akik egy képregényt akarnak írni, szuperhôsük pedig egy pantomimes fiú, az ô teremtményük, akinek a játéka valósággá válik. A történet önmagában a megszokott szuperhôs panelekbôl épül fel, ám a szokatlan közeg, valamint az ironikus, önironikus hang sajátossá teszi. A jól ismert fordulatokat kiforgatja, groteszk és abszurd módon ábrázolja. Külön érdekes, bár néhol már-már zavaró vagy erôltetett, hogy a szerzô magát az alkotási folyama-

62

tot is tematizálja, és megjeleníti a képkockákon.

A fejezetek elején álló akvarellek kidolgozottak, kifejezetten igényesek, de a belsô lapokon található részek sokszor

összecsapottnak, elnagyoltnak tûnnek az amerikai képregényen szocializálódott szemnek. Ám az egyszerû megoldások közt is több akad, ami zseniálisan meséli el a történetet. A figurák, a történetet mesélô és alkotó szereplôket kivéve, nem motiváltak, ezért a történet, noha kifejezetten humoros, hisz a galériák és mûvészet világába helyezi a szuperhôst és fantasztikus képességekkel bíró ellenfelét, kidolgozatlannak tûnik. Sajnos egy képregény valódi kifutásához száz oldal még kevés. A szerelmi szál, a mélyebb jellemábrázolás feledhetetlenebbé tehette volna a könyvet. Egy hazánkban hagyományokkal nem bíró mûfajban megszületett mûként vizsgálva a Némajáték biztató kezdet, és talán majd egy lehetséges folytatás árnyalhatja a Pantomimes karakterét.

a’la canna

MODERN KONZERVATIVIZMUS Roger Scruton: A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye Partvonal Kiadó A híres brit konzervatív filozófus, Roger Scruton Angliában tavaly megjelent és magyar nyelvre hihetetlen gyorsasággal lefordított alig kétszáz oldalas kötete egy óriási gondolati kísérlet a világ mérhetetlen felépítményének megértésére és feltérképezésére. Könyvében hangsúlyozza a cáfolat jelentôségét, és a fejezetek maguk is egy-egy téveszme cáfolatai.

Scruton pontosan, érthetôen és szenvedélyesen fogalmaz. Mondandóját nem rejti barokkos mondatok és a filozófiai szakzsargon mögé, de a szöveg még így is koncentrált figyelmet igényel, ugyanis a szerzô olyan központi gondolatokat támad könyvében, mint a „szabadnak születtünk”, a „korszellem” eszméje. Írása tömörségének és rövidségének nemcsak haszna van, hanem hátránya is, mert csupán egy-két példa segítségével vezeti érvelését. Az írásmû nem csupán politikai filozófia, bár meghatározó eleme a konzervatív, jobboldali és liberális, baloldali oppozíció, hanem ezzel szoros összefüggésben metafizikai, etikai is. A

konzervatív világszemlélet középpontjába a pesszimizmus, a kételkedés magatartását állítja, ezzel szemben a liberális, baloldali gondolkodáséba az aggálytalan optimista magatartást.

A hagyományos jobboldali értékrendet teljesen új irányból vezeti le. Álláspontja szerint a baloldali mozgalmak, francia forradalom, kommunizmus, 68 stb. gyökerét a tervezés és a halmozás téveszméje hatja át, mely egyszerre hagyja figyelmen kívül a gyors világjobbítás szándékával a közösség akaratát és tapasztalatát, amit a hagyomány képez le, valamint azt, hogy a szabadság és az egyenlôség egyszerre egy adott társadalomban nem érvényesülhet. Szenvedélyesen támadja a nyugati kultúrába már mélyen beágyazódott filozófusokat, Derridát, Deleuze-t, mûveiket túlzással „értelmetlenségeknek” nevezi. A modern baloldali gondolkozást pedig egyfajta ortodox vallásossághoz hasonlítja, mely a transzcendens világot a földre hozza, és ezáltal igazol gyilkosságot, lo-

gikátlanságot, míg az ezt cáfolókat eretnekeknek bélyegzi.

A kötet erôsen provokatív, és bár a szerkezetet fegyelmezetten összetartja az idôn és téren át száguldó elemzô elme, Scruton radikalizmusa egy új diskurzus nyitánya lehet, melybôl mindkét szemlélet – a konzervatív és a liberális – gazdagabban, bölcsebben kerülhet ki.

ZOMBIK ÉS A VILÁGVÉGE Robert Kirkman–Tony Moore: The Walking Dead Képregény.hu Az óriási nemzetközi siker után hozzánk is elérkezett a The Walking Dead. A klisék ismertek, ám az szerzô elôszavában ígért eposzi ambíciók már az elsô lapokon igazolódnak. A történet lassan, komótosan halad. Van idônk megkedvelni, megszeretni a hôst, és megismerni a világot, amiben él. A lassúság következtében jobban tudunk azonosulni a hôssel, és bár Hollywoodból jól ismert elemekbôl áll össze a sztori, mégis meglepô és ijesztô marad.

Hôsünk Rick, a kómába esett rendôr, aki egy kórházi ágyban ébred, miközben a világot már elárasztották a zombik. Miután magához tér, útra kel, hogy megkeresse családját. Atlantába tart, mert egy túlélô azt meséli neki, hogy a városokba menekült mindenki, de odaérve a felesége és fia helyett csak zombikat talál. Már épp elpusztítanák ôt, amikor egy fiú a se-

gítségére siet, és megmenti. A város melletti kis táborhoz vezeti, ahol pár túlélô lakik. Itt találkozik feleségével és gyermekével. A cselekmény ekkorra már megteremtett egy alaphangulatot, megismertük

Ricket, így a forgatókönyvíró iskolákból jól ismert mesteremberhez méltó fokozás eredménye, hogy a táborban egy kisebb kamaradráma bontakozik ki. Ellenségeskedés, barátság, szerelem és intrika. Tony Moore rajzai részletesek, tetszetôsek, a sodró cselekmény segítségével pedig mozgásba jönnek, megelevenednek.

Noha az elôszavában az író Robert Kirkman ígéri, hogy a kötet egyfajta társadalomkritikát is megfogalmaz, ennek csupán egy-két dialógusban látjuk nyomát, ám akkor a pazarló világról, a fogyasztói társadalom visszásságairól a már unalomig ismételt gondolatok állnak a szöveg mögött. Így bár nem kapjuk meg a rendszer kritikáját, a kötet két-három óra önfeledt szórakozást, borzongást biztosít.

Hományi Péter

CK 2011/3. június

63

a’la canna

MIÉRT MARAD OTTHON JAMAICA? Babilon idén felfalta a Reggae Campet Lehet keresni az okokat, vissza lehet menni egészen a januári West-Balkán-tragédiáig, a miatta szigorodó szabályozásig, és persze lehet okolni a kapzsiságot, a mohóságot, ami végül odáig vezetett, hogy szűkül az igényes szórakozást, kikapcsolódást kereső kulturált rétegek mozgástere. Lehet ezen puffogni is, de a hazai reggae közösség szerencsére ennél sokkal bölcsebb és megértőbb…

Azt azért sejteni lehetett január 15. után, hogy gyökeres változás elé néz a hazai szórakoztatóipar, legalábbis ami a szabályozását illeti. Az is borítékolható volt, hogy szigorúbb elôírásokat kell majd betartani, hogy sûrûsödnek az ellenôrzések. Azt azonban kevesen gondolhatták, hogy a Reggae Camp is lényegében a nyugat-balkáni hisztéria áldozatává válik 2011-ben – május 19-én jelent meg a tábor oldalán a hír, hogy hiába az erôfeszítések, a kompromisszumkeresés, idén elmarad az ötnapos Jamaica. Lapzártánk és interjúnk (lásd 14. oldal) után még elcsíptük néhány szóra Bodnár Tibit, hogy röviden foglalja össze, miért kellett ezt a nehéz döntést meghozniuk.

– Maga a rendelet, ami nagyon szigorú elôírásokat tartalmaz mind a beltéri, mind a szabadtéri rendezvényekre vonatkozóan, március 8-án jelent meg. Mi azonban csak április elején szembesültünk vele.

Hiába, zenészek vagyunk, nem a Magyar Közlönyt bújjuk minden héten – jegyezte meg keserédes mosollyal.

Az új paragrafusok szerint minden, ezer fônél nagyobb napi látogatottságú szabadtéri rendezvényt csak azok szervezhetnek, akik rendelkeznek a megfelelô, Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti oklevéllel. Ez lett volna az elsô bökkenô.

A Ladánybene27 zenekar tagjai ugyanis mindeddig úgymond „amatôrként” adtak bele apait-anyait, hogy a Camp létrejöhessen – kezdve attól, hogy hány mobil WC-re lesz szükség, a biztonságiakon át a színpadtechnikáig, és persze a fellépôkig mindent ôk rántottak egy kalap alá.

Mindez persze még kiküszöbölhetô lett volna, hiszen találhattak volna valakit, aki rendelkezik ilyen képesítéssel, csakhogy a biztonsági elôírások is nagyban megváltoztak.

– Elôre be kell kérni egy rakás engedélyt, gyakorlatilag az összes hatóságtól: ÁNTSZ, NAV, Katasztrófavédelem, Rendôrség és még sorolhatnám. Komplett terveket kell készíteni a kiürítésre, veszélyhelyzetre. A rendelet elôírja azt

64

is, hogy száz emberenként hány biztonsági ôrt kell alkalmazni – ha tíznél többen vannak, akkor egy vezetôt is fogadni kell. Mindezek megszervezése nem csupán rengeteg, még az eddigieknél is több idôt és energiát vett volna el tôlünk, hanem nagyon mélyen a zsebünkbe is kellett volna nyúlnunk. Csak a biztonsági ôrökre kétszer annyit kellett volna költenünk, mint az összes hazai fellépô tiszteletdíjára – magyarázta a gitáros, hozzátéve, hogy visszafejlôdni semmiképpen sem szerettek volna. – Felesleges és értelmetlen lett volna azon sprórolnunk, hogy nem hívunk jamaicai zenekart.

Tibi elmondta azt is, hogy az utóbbi években a Camp szervezése már rengeteg energiát vett el a zenekartól. Mint fogalmazott, a fesztivál kissé túlnôtte magát, zenészként pedig néha zavaró volt, hogy nem tudott a zenekarral foglalkozni annyit, amennyit szeretett volna. Ennek ellenére is minden lehetôséget

végigjártak, felmerült az is, hogy esetleg visszakerüljön Százhalombattára, a Csónakházba a Camp, mert az utóbbi idôben történtek az ország egyik leglelkesebb reggaevárosában kedvezô változások.

Ezzel együtt is azonban túl nagy falat lett volna az idei fesztivál.

– Búslakodásra nincs ok, hiszen ez nem azt jelenti, hogy végéhez ért egy közel húszéves történet. Csupán annyi történt, hogy a Camp mára elért egy nagyon magas mûvészi és kulturális szintet, ezért a szervezést illetôen más irányba kell gondolkodunk. Azzal együtt persze, hogy továbbra is megmaradjon a családias jellege – mondta befejezésül Bodnár Tibi. – Huszonhat évvel a hátunk mögött nagyon jólesô érzés, hogy ekkora tisztelet övezi a zenekart mindazért, amit tett a hazai reggaekultúráért. Ezt semmiképpen sem hagyjuk abba, jó, hogy van min gondolkodni – tette még hozzá.

Krajc Áron