CK magazin #22 by CK magazin

ALTERNATÍV ÉLETMÓD ÉS KENDERKULTÚRA MAGAZIN

www.ckmagazin.info

Gyógyászati kannabisz EURÓPÁ EU RÓPÁBAN BAN

STRAIN HUNTERS

S*10 RECORDS Kék műszőrme és kecskebőr

9 7 7 2 060 1 7 3 000

A tiltástól a dekriminalizációig

1 2 0 0 1

LENGYEL DROGREFORM

V. évfolyam 2012/1. február

A marokkói hasis nyomában

485 Ft

18+

INDEX IMPRESSZUM FŐSZERKESZTŐ: LUKÁCS GÁBOR SZERZŐK: HOMÁNYI PÉTER, KARDOS TAMÁS, NOUCETTA KEHDI PAP DÁVID TAMÁS, SEBESTYÉN SZABOLCS, SZÍVÓS GÁBOR DESIGN: VASKA GERGELY KIADJA: KULTUSZ KIADÓ KFT. FELELŐS KIADÓ: PERJÉSI PÉTER HIRDETÉSFELVÉTEL: CK@KULTUSZ.COM WEB: WWW.CKMAGAZIN.INFO ORSZÁGOSAN TERJESZTI A LAPKER ZRT. ISSN 2060-1735 A JELENLEG HATÁLYOS BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYV 1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY 282–283. §/C. ALAPJÁN, AKI KÁBÍTÓSZERT TERMESZT, ELŐÁLLÍT, MEGSZEREZ, TART, AZ ORSZÁGBA BEHOZ, ONNAN KIVISZ, VAGY AZ ORSZÁG TERÜLETÉN ÁTVISZ, ILLETVE KÁBÍTÓSZERT KÍNÁL, ÁTAD, FORGALOMBA HOZ, VAGY AZZAL KERESKEDIK, SZABADSÁGVESZTÉSSEL BÜNTETHETŐ.

A Cannabis Kultusz kiadója felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az életképes kendermaggal való kereskedés, azok értékesítése, birtoklása, szállítása illegálisnak minősül több országban, így Magyarországon is. Minden tartalom ismeretterjesztő és szórakoztató céllal készül. Nem kívánunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy bárki a hatályos jogszabályok ellenében cselekedjen. A Cannabis Kultusz kiadója senkit nem törekszik rábírni a kiadványban megjelenő termékek illegális használatára. A kiadó nem vállal felelősséget a lap értékesített felületein megjelenő állításokért. A szerkesztőségi cikkben megjelenő minden vélemény a szerzőtől származik, mely nem minden esetben azonos a kiadó álláspontjával. Időnként nem lehetséges a szerzői jog tulajdonosát azonosítani, vagy vele kapcsolatba lépni, ezért igazolt tulajdonjogi igény előterjesztése esetén a kiadványban megjelentekért utólag is vállaljuk meghatározott honorárium kifizetését. Minden szövegről és képről azt vélelmezzük, hogy megjelentetés céljából küldték, mindaddig, míg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem kapunk. A kiadvány akár részben, akár egészben történő sokszorosításához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges, akkor is, ha a sokszorosítás célja nem profitszerzés. Minden jog fenntartva!

ATAMI

11, 47

BUSHDOCTOR

64, B3

BUSHPLANET

2–3

CAÑAMO

DROG STOP

ENCOD

GENERAL HYDROPONICS

GOMOA

GREEN HOUSE

HESI PLANTENVOEDING

KÉK PONT

MADÁSZSZ

NIRVANA SEEDS

NORML

PARADISE SEEDS

PLAGRON

B2, 42–43

SERIOUS SEEDS CK 2012/1. február

59 1

SZÓVAL HÍVHATJUK A PIÓCÁS EMBERT Ahogy azt decemberben ígértük, ezúttal is maradunk a könnyedebb, szórakoztatóbb témáknál. Kiváló zenei és könyvajánlók, ismeretterjesztô cikkek, néhány szó a Strain Hunters marokkói kalandjáról – akik most épp Jamaicán forgatják következô filmjüket –, egy-két keresetlen gondolat a mérgezô, toxinokban gazdag élelmiszerekrôl és az mp3 történetérôl, persze csak tömören. Tudtátok, hogy jogdíjat kéne utána fi-

zai közállapotokra gondolunk. De arra nem gondolunk, mert akkor nem tudnánk tartani a szánkat és prolongált alapállásunkat sem. A drog- és egyéb politikai vonatkozások ezúttal kimerülnek az osztrák legalizációs szervezet vezetôjével készült interjú, valamint a lengyel dekriminalizáció ürügyén fogant egy-egy cikk kereteiben. Emellett, tényleg csak röviden, megemlékezünk arról, hogy a kormány oly mértékben csökken-

zetni?! Belefért még ebbe a lapszámba egy-egy gondolat erejéig Busa Pista, MC Kemon, a Kéknyúl, a Dorota és feLugossy, szóval csupa színes, érdekes, életigenlô téma, gandzsával vagy anélkül, majdnem mindegy is. A lényeg, hogy bel- és drogpolitikai fejtegetés, társadalomtudományi megfontolás és filozófiai okoskodás épp csak hogy, még a végén elrontaná az átmentett ünnepi hangulatot. Mert hogy bejött a szerkesztôségnek a decemberi apolitikus alapvetés, így kiterjesztettük az év utolsó hónapjának – eredetileg okot adó – ünnepi vonatkozásait az újévre, és úgy döntöttünk idén egész évben ünnepelni fogunk. Például azt, hogy ezzel a lapszámmal ötödik évfolyamunk kezdôdik, ami egyrészt önmagában örömteli, másrészt – csak úgy magunk közt – meglepô is, ha a ha-

tette a hazai, fôleg az alacsony küszöbû, ártalomcsökkentô szolgáltatók számára elérhetô forrásokat, hogy gyakorlatilag megszûnt a tûcsere, és durva létszámcsökkentésre kényszerül majd az összes segítô szervezet. Ezért valóban érdemes volt irányt váltani, mi mindig mondtuk, hogy lehet ez még rosszabb, és ezt továbbra is tartjuk. Ami azonban jó hír, hogy hazánk minden egyéb irányú törekvése ellenére a kender ügye fordulatot venni látszik Európában, és Csehország után tavaly Lengyelország is úgy döntött, nem üldözi tovább polgárait, és a jövôben nem büntetik a kender fogyasztását. December óta tehát – ahogy Európa nagy részén – már Varsóban sem hurcolnak meg senkit, aki egyébként nem ártott senkinek, csak mert van nála egy gramm fû,

nagyot lépve ezzel egy igazságosabb hatalomgyakorlás felé. Ez persze még mindig illúzió, hisz minden hatalom elnyomó, legfeljebb elviselhetô szintre redukálja az elnyomást. Szlovákia vonatkozásában se legyenek kétségeink, ahhoz túlságosan össze vannak nôve a csehekkel, hogy hamarosan ne csatlakoznának a klubhoz. Így a visegrádi négyek közül ismét sikerül az utolsó helyen befutni, hacsak Románia nem taszít bennünket végérvényesen a futottak még kategóriába. Mindeközben a hanyatló Nyugaton, – mely épp az utolsókat rúgja, és végsô

elkeseredésében nálunk könyörög gazdasági és társadalmi csodaszerünk receptjéért –, már patikában veszik a gandzsát a betegek, és lassan közösségi szinten is elismerik a polgárok jogát arra, hogy saját használatra kendert termesszenek maguknak, ha épp arra van igényük. Bolond világ, rohan a vesztébe! Úgyhogy nem is mennénk jobban bele, egyrészt mert megígértük, másrészt amúgy is outsiderek vagyunk és álláspontunkat csak mindenféle tényekre meg tudományos kutatásokra tudjuk alapozni, az meg szart sem ér, ilyen vészterhes idôkben. Hívjuk inkább a piócás embert, mert itt már csak ô segíthet. Aztán ezt szíjja kend erôsen, ezt a hagymát meg szoríjja! No, érzi-e má’ hogy javul? A Szerk.

2008/2 október

2008/3 december

2009/1 február

2009/2 április

2009/3 június

2009/4 augusztus

2009/5 október

2009/6 december

2010/1 február

2010/2 április

2010/3 június

2010/4 augusztus

2010/5 október

2010/6 december

2011/1 február

2011/2 április

2011/3 június

2011/4 augusztus

2011/5 október

2011/6 december

KORÁBBI SZÁMAINKAT IS MEGRENDELHETED! az eloﬁzetes@kultusz.com e-mail címen

SZÓVAL TARTALOM GREENFO

4 7 8–15

norml

ELNÖKJELÖLTEK A FŰRŐL

canna+globe

A TILTÁS LEOMLIK, AKÁR A VASFÜGGÖNY 18–19 Az osztrák legalizátorok szerint európai összefogás kell

LENGYEL DROGREFORM

20–21

A zéró toleranciától a dekriminalizációig

SZERTARTÁSOS TUDATMÓDOSÍTÁS

22–24

Abban hiszel, amit beveszel

BETILTOTT ARANYKOR

26–27

Az LSD-terápiák múltja és jövője

28 30–31

Gyógyászati kannabisz páciensek helyzete Európában

32–37

Megoldás az új évezred élelmezési és mezőgazdasági kihívásaira

canna+globe

FAJTAVADÁSZOK BERBER FÖLDÖN A marokkói hasis nyomában

GREEN-O-MATIC

canna+globe

TOXIKUS ÉLELMISZEREK 2.

44–46

A nátriumglutamát és társainak másodfokú tárgyalása

a’la canna

GRENADÁBÓL A MAFFIÁBA

48–49

MC Kemon interjú

ELHALÓ HANGOK

50–51

A zenei veszteségről, tömörítve

52–55

Interjú az S10 Records alapítóival

LEMEZAJÁNLÓK 7 MILLIÁRD EMBERI AGY, NAGYJÁBÓL

56–58 61

feLugossy László retrospektív kiállítása

ásó+kapa

BIOPÓNIKA: A VÁLASZ

fajta+tiszta

KÉK MŰSZŐRME ÉS KECSKEBŐR

medical

MEDIGREENFO BETEGJOGOK A GYAKORLATBAN

TARTALOM

38–40

könyvajánló

PÁRKAPCSOLATI GYORSTALPALÓ LOVAGI TORNA WESTEROSON ZOMBI-ODÜSSZEIA TÖRTÉNETEK A VILÁGVÉGÉRŐL

62 62 63 63 CK 2012/1. február

greenfo

A FÜVEZÉS SZAKÁLLT OKOZ

Szakállas vicc már a „brit tudósokkal” jönni, de egy ír professzor most ismét bebizonyította, hogy a Brit-szigetek orvostársadalma tényleg lubickol a bizarr hipotézisekben. Az ifjú dr. Ruairi Hanley az Irish Medical Times hasábjain nem mindennapi kirohanást tett a marihuánaélvezôkkel szemben annak érdekében, hogy megóvja országát a legalizátorok jelentette zöld veszélytôl. Hanley írásában „agyhalott idiótákként” jellemzi a kannabisz fogyasztóit. Meglátása szerint ezek a „bohócok” kultuszt teremtettek azzal, hogy Dublin bevásárlóutcáin gitározgatnak, és riogatják a vásárlókat. Ôrület, nem igaz? A sasszemû or-

vos figyelmét ráadásul a gitáros banditák külseje sem kerülte el, és a szigorúan gyógyászati érveket felvonultató cikkében megjegyzi, hogy egyetlen olyan esetet sem tud felidézni, amikor frissen borotvált füvessel találkozott volna. Valószínûleg a sima arcbôrök csoportos látványa vezette ahhoz a megállapításához, hogy a harmadéves orvostanhallgatók körében a legkisebb a füvezôk aránya. Hanley helyében elgondolkodnánk azon, hogy akadémiai székfoglaló elôadásban dolgozzuk fel ezt az izgalmas témát, hátha sikerül elérni, hogy a sok nagyszakállú professzor is végre kellô figyelmet fordítson a személyes higiéniára.

AUSZTRÁLIÁBAN SZÍVNAK A LEGTÖBBEN Nagy fába vágta a fejszéjét a neves brit orvosi szakfolyóirat, a The Lancet. Háromrészes tanulmánysorozatában nem kevesebbet vállal, mint hogy a tudomány szemszögébôl mutassa be a világ drogpolitikáinak és kábítószerügyi egyezményeinek hatását a közegészségügyi állapotokra. Január elején jelent meg a sorozat elsô része, mely a fogyasztás elterjedtségét és a fogyasztással járó ártalmakat veszi sorra. A listából kiderül többek között, hogy körülbelül 200 millió ember fogyasztott kábítószert valaha az élete során szerte a világon, és hogy a leggyakrabban használt illegális drog – ki hitte volna – a kannabisz,

amivel a becslések szerint 125-200 millióan éltek legalább egyszer. A legnagyobb kannabiszfogyasztási kedv az ausztrálokat és az új-zélandiakat jellemzi. Említésre méltó és beszédes adat, hogy míg 2004-ben bármilyen kábítószer használata 250 ezer személynek okozta a halálát, addig ugyanebben az évben az alkohol 2,25 millió, a dohányzás pedig 5,1 millió halálhoz vezetett. A számadatokat nézve felmerülhet a kérdés: lehetséges-e, hogy épp a legveszélyesebb drogok használata engedélyezett? És ha igen, miért? Minden bizonynyal többet megtudunk a tanulmánysorozat következô részeibôl.

PARLAMENTI SPANGLIZÁS Arról, hogy miként jutott el Lengyelország tíz év alatt a zéró toleranciától a dekriminalizációig, beljebb alaposabban is tájékozódhat a nyájas olvasó. A decemberi szemléletváltás és törvénymódosítás elsô következményei viszont már most is látszanak. Elöljáróban érdemes tudni, hogy a lengyeleket a jobboldali pártból addig bombázták a konzervatív értékrend egyedülállóságával, hogy a tavaly júniusban alakult, ritka hülye nevû Palikot’s Movement liberális párt hirtelen a semmibôl megszerezte a szavazatok 10%-át, így szinte még tojáshéjjal az alvázán egyszerre a lengyel parlamentben találta magát. A titok egyszerû, a pártot alapító Janusz Palikot felismerte azt a társadalmi elvárást, amire a magyar pártok valamiért képtelenek: a dekriminalizáció igényét. Majd a megfelelô csoportok támogatásával és jól idôzített képviselôi indítványokkal sikerült is elérniük, hogy decemberben a kormány szakítson addigi tiltó drogpolitikájával, és életbe léptesse a dekriminalizációt (a részleteket lásd a lengyel drogreformmal foglalkozó cikkünkben). Ehhez persze az is kellett, hogy a jobboldal felismerje a zéró tolerancia kudarcát, amit tíz év után már nehéz volt nem észrevenni. Palikoték most arra kíváncsiak, hogyan mûködik az új szabályozás a gyakorlatban, ezért meghívták a lengyel Szabad Kender Közösség képviselôit, hogy közösen szívjanak el velük egy jointot a parlament parkjában, lévén a személyes használatot már nem büntetik. De vajon az átadás ténye felett is szemet hunynak a rend ôrei, és vajon ezentúl annyit fognak szívni a lengyel képviselôk a parlamentben, mint amennyit a magyar honatyák isznak? Mi mindenesetre követni fogjuk a fejleményeket...

greenfo

AGYAFÚRT KÖZÉPKORÚ SZMÓKEREK Nemhogy nem butít el, de még jót is tesz az agymûködésnek az alkalmi spanglizás – derül ki a tekintélyes American Journal of Epidemiology szakfolyóirat egy frissen publikált kísérletébôl. A londoni kutatógárda közel kilencezer olyan 42 és 50 év közötti urat vont be a vizsgálódásba, akik életük egy szakaszában alkalmilag illegális drogok – jellemzôen kannabisz – élvezetének hódoltak. A tudósok oldalát a középkorúak agyfunkciói feletti kíváncsiság furdalta, fejükbe vették ugyanis, hogy összevetik az életük során az illegális szerektôl tartózkodó, azonos korú férfiak hasonló mintáival. Volt is meglepetés a King’s College Ápolói és Közegészségügyi Osztályán, amikor összemérték a két csoport ß- és P-értékeit (bármit is takarjanak e karakterek)! Hiszen a nagyszabású vizsgálat arra engedett következtetni, hogy a korábban a tudatmódosítás különbözô módszereivel élô jómadarak, ha nem is szignifikánsan, de jobb ered-

ménnyel teljesítettek agyügyileg, mint a kábítószereket minden körülmények között elutasító gentlemanek csoportja. A kemikáliáktól élethosszig mentes elme hívei számára talán váratlan eredményt a kutatás vezetôje azzal magyarázta, hogy a hajdanán szerfogyasztó urak között nagyobb volt a magasabb iskolai végzettségûek aránya, és azzal a professzorokat meghazudtolóan kézenfekvô meglátással oszlatta el a meglepetést, hogy az elme már csak egy ilyen rugalmas és öngyógyító természetû létezôje a világnak. A tanulmányokra fordított idô és a drogfogyasztás korrelációját Chef bácsival ellentétben a neves szakemberek már nem merték felvetni, pedig így talán eljutottak volna a teljesebb konklúzióhoz, melynek puszta feltételezése is felér a fogyasztásra buzdítással, így sietve el is zárkózunk tôle. A South Park-i szakács ugyanis egy ízben azt merte állítani a drogfogyasztásról, hogy „megvan a maga helye és ideje, és ez az egyetem”.

BRIT LEGALIZÁCIÓ?

2012-ben már további fejleményeket remélnek ez ügyben is. Az angolok tehát messze nem tartanak még ott a CSC- mozgalomban, mint a belgák, a spanyolok vagy éppen a németek, hiszen még nem termeszthetnek csekély mennyiségû kannabiszt saját kollektívájuk számára, de a közel 30 online csoport egyértelmûen kifejezi a szándékot, ami a petíció sikerével egyszer talán valósággá is válhat.

A Green House Seeds fajtavadászai már nemcsak egzotikus magok becserkészésével töltik az idejüket, hanem aktív szerepet próbálnak vállalni a drogpolitikák alakításában. Na, nem kell azért arra gondolni, hogy Arjan és Franco politikusi pályára tért, de felismerték, hogy a Strain Hunters honlapon nem csupán videóikat és az egyes fajtákkal kapcsolatos beszámolóikat oszthatják meg, de helyet biztosíthatnak a kendermozgalmároknak is. Mi legalábbis az ô honlapjukon találtunk rá arra a decembertôl áprilisig élô online petícióra, amely a marihuána legalizációját indítványozza Angliában. A petíció elsô körben azt szeretné elérni, hogy érdemi vita kezdôdjön a legalizáció várható elônyeirôl és hátrányairól az egészségügyi hatások, a rendôrségi ráfordítások, a gazdasági következmények és a személyiségi jogok figyelembevételével. A petíció szerzôi és támogatói abban bíznak, hogy a kérdések megvitatása után sor kerülhet a marihuána alkoholhoz és dohányhoz hasonló szabályozására az Egyesült Királyságban. Lapzártánk idején kö-

zel 17 ezren szignózták a beadványt, de a szervezôk legkevesebb százezer aláírás összegyûjtésében bíznak. A petíció lezárásáig pedig azt javasolják brit honfitársaiknak, hogy keressék fel a frissen alakult angol CSC-k (Cannabis Social Club) valamelyikét, amit ugyan egyelôre csak virtuálisan tudnak megtenni, de a mûködtetôk

CK 2012/1. február

greenfo

ÁRTALOMCSÖKKENTŐ MARIHUÁNA Az amerikai székhelyű Harm Reduction Journalban január elsején publikálták Mark Collen – a különböző eredetű fájdalmakkal és azok csillapításának lehetőségeivel foglalkozó honlap, a painexhibit.com alapítójának – tanulmányát, mely a „Kannabisz receptre az ártalmak csökkentéséért” címet viseli.

Az egyelôre ideiglenes verzióként közzétett dokumentum kiindulópontja az Egyesült Államok lakosságának az az 5-10%-a, amely idegi eredetû, szakszóval neuropátiás fájdalomban szenved, amit orvosi javaslatra többségük ópiátokkal kezel. Bár az ópiátok hatékony fájdalomcsillapítók, a szervezet könynyen hozzászokik, függôség alakulhat ki, így a dózist idôrôl idôre emelni kell. Ez számos esetben vezetett már túladagoláshoz, sôt halálhoz is. Mivel a rendelkezésre álló adatok szerint a kannabisz ha-

tékony a fájdalomcsillapításban, Collen azt javasolja az orvosoknak, hogy az ópiátok alkalmazását megelôzôen írjanak fel kannabiszt a pácienseiknek, ezzel csökkentve a járulékos ártalmakat. A szerzô szerint így visszaszorulhatna a gyógykezeléssel járó további megbetegedések és halálozások száma. A tanulmányban Collen hivatkozik azokra az orvosi alapelvekre, hogy „elôször is ne okozz kárt”, amit azzal egészít ki, hogy „másodszor pedig csökkents minden lehetséges ártalmat”. A szerzô tágan értelmezi az ártalomcsökkentést vagy ártalomminimalizálást, belevéve a kezelt személyek mellett a társadalmat is, és a heroint helyettesítô metadonprogramok példájából kiindulva klasszikus ártalomcsökkentô stratégiának ítéli a veszélyesebb gyógyszer kiváltását egy alacsonyabb kockázatúval, így az ópiátok leváltását a kannabiszra. Megjegyzi, hogy az ópiumot és a kannabiszt egyaránt évezredek óta használják a gyógyászatban, majd kurrens tanulmányokra hivatkozva szemlélteti, mennyivel több kockázatot rejt az ópium és származékai, mint a kannabisz alkalmazása. A csekélyebb járulékos ártalmakon és a jelentôsen alacsonyabb függôségi poten-

ciálon felül döntô érv a kannabisz mellett, hogy míg 1999 és 2006 között 65 000-en haltak bele az ópiátok fájdalomcsillapítóként történô túladagolásába, addig marihuána kiváltotta halálos túladagolást máig nem ismer a szakirodalom. Azt Collen is elismeri, hogy a kannabiszról mint fájdalomcsillapítóról még nem megfelelôen kutatott, többnyire rövid távú és kis létszámú minták alapján állnak csak rendelkezésre adatok, de számos vizsgálati eredmény mutat arra, hogy csekély mellékhatások mellett a kannabisz hatékony a neuropátiás fájdalmak kezelésében. A szerzô meri állítani, hogy a kannabisz növény alkalmazása – a benne fellelhetô számos jótékony összetevô miatt – hatékonyabb a kémiai származékokat tartalmazó készítményeknél. Végül az Amerikai Orvosszövetség által megfogalmazott orvosi etikára hivatkozva – amely szerint igazságtalan törvények fennállása esetén az etikai felelôsség felülírja a jogi elôírásokat – Collen arra biztatja a gyógyászati marihuána programmal rendelkezô államok orvosait, hogy neuropátiás fájdalomtól szenvedô betegek esetében az ópiátok felírását megelôzôen tegyenek kísérletet a kannabisz alkalmazására.

greenfo

CUCCOZÓ NYUGDÍJASOK Közel egy évtizede bukkant fel a „betépett nagypapa jelenség” Németország leggazdagabb régiójában. Észak-Rajna-Vesztfáliában, az elmúlt években a kábítószerügyekbe keveredett nyugdíjasok száma kis híján megkétszerezôdött, és jelenleg évi 117 esetnél tart. A delikvensek között találni a 60-as éveikben LSD-zô hölgyeket, 70 éves, ópiumot és marihuánát terítô dílerbácsit és hajlott korú szmókereket is. Egy extrém esetben, összehangolt solingeni rendôrségi akció során egy kiterjedt drogkereskedôi körben elfogtak egy 85 éves nénit, aki keménydrogokkal üzletelt. Lakásában 3 kg heroint, némi koka-

int és két fegyvert találtak. De került már a német rendôrség látókörébe olyan klasszikus, parkban üldögélô 71 éves bácsi is, aki fiatalok körében értékesített „gyanús növényi törmelékeket”. Egy másik alkalommal egy 73 éves nagymama került a figyelem középpontjába, aki egészségügyi állapota miatt fogyasztott kannabiszt, és egy ízben túl sokat nassolt a hasissal töltött süteményekbôl. Egy német szociológus szerint sok idôskorú próbálja lemásolni a 60-as évek virággyermekeinek, talán egykor általa is képviselt életmódját. Példaként kiemelte a 77 éves Willie Nelson countryénekes ese-

tét, akit pár éve 170 gramm gandzsával kapcsoltak le az amerikai rendôrök. A kutatók azért aggódnak, mert a drogokkal kapcsolatban már minden generáció megjelenik a színtéren, így akár a nyugdíjasok is találhatnak maguknak új ikonokat. Németország Központi Addiktológiai Intézetének statisztikáiból kiderül, hogy a betegellátásba kerülô 40 év fölötti kábítószer-fogyasztók száma történelmi magasságokba emelkedett, és jelenleg is növekszik. Az idôskorúak körében terjedô droghasználat jelenségére a szakma már a német kormányzat figyelmét is felhívta. A kormány drogügyi és függôségekkel foglalkozó tanácsadója ezzel kapcsolatban közölte, hogy a hagyományos idôskori ellátórendszeren keresztül nem tudják biztosítani a szükséges terápiákat a kóros függôségek kezelésére, ezért elindítottak néhány kísérleti közösségi programot, de még túlságosan az elején járnak ahhoz, hogy konkrét eredményekrôl tudjanak beszámolni. Kiemelte, hogy a ellátásban részesülô nyugdíjasok 14%-a kábítószervagy alkoholfüggôség miatt részesül kezelésben, és ez a szám a társadalom elöregedésével valószínûleg emelkedni fog.

Kubiszyn Viktor:

EGY DROGOS MINDIG DROGOS MARAD? ...Egy dzsanki mindig dzsanki marad, akármit is csinál magával, akármennyire is változik meg... ...Mégis mit vársz tőle, anyagos volt... ...A legrosszabb az egészben, hogy el kell viselni a süket dumájukat. Tisztára, mint amikor anyagoztam... És így tovább, elôítéletek, stigmák és helyzetek, ha drogos vagy, drogos voltál, és ezt az egészet felvállalod, akkor önként rakod be magad a társadalom elôítéletekbôl épülô-szépülô sémáiba. Ítélkezni pedig mindig könnyebb volt és lesz, mint elfogadni a másikat, netán megérteni. Egy drogfüggô, ha felhagy a szerhasználattal, akár tetszik neki, akár nem, kénytelen megváltozni – az élete múlik rajta. A leállás nem azt jelenti, hogy mától (holnaptól, holnaputántól) nem fogyasztok semmit. Visszatekintve, ez a legkönnyebb. A nehezebb a személyiség megváltoztatása, a hiányzó készségek megtanulása, az évtizedes narkós rutin miatt eltorzult viselkedésminták felülírása. Muszáj megtanulni, ha kell, ha nem, azokat a készségeket, amik a függôség, a függô életmód és az állandó beálltság/elvonás kombó huszonnégy órás mókuskereke miatt kimaradtak: ...megbízhatóság... következetesség... morális érzék... empátia... és a többi és a többi. Ez nem könnyû. Oda kell figyelni, folyamatosan. Tizenöt évet mûködtem függôként, egy évet töltöttem el terápiás közösségben (rehabon), nagyjából két és fél éve vagyok tiszta. Ha megnézzük az arányokat, a tizenöt év magasan vezet. Nem mindent lehet felülírni azonnal. Megmaradt a kontrollvesztés (bár már nem a szerfogyasztásban), a szenvedélyesség, az érzelmi ingadozás, az állan-

dó keretfeszegetés. Ha arroganciával, agresszióval találkozom, újra elôjön belôlem a geci narkós. Nem a késelôs utcai vonal, hanem a bosszúálló besimulós. Oda kell figyelnem magamra, és gyakorolnom a megbocsájtást, ami új hitem egyik alaptétele. Aztán. Bizonyos normákat nem tudtam komolyan venni se anyagosként, se felépülô függôként. A társadalmi mûködés továbbra is úgy képmutató számomra, ahogy van, de legalább már nem anyagozom rá. ...Új élet, új szerepek, új közösség, a múlt hosszúra nyúlt, de vége... Vége? Vége lehet ennek valaha? A gyógyulás, a felépülés egy véget nem érô folyamat, amiben a társadalom hol segít, hol nem. A stigmákkal, a közösségi szintre emelt elôítélet-gyártással a legkevésbé sem segít. Az exfüggôk segítenek egymásnak, a spirituális biztonság segít. (Nekem speciel a kereszténység, de sok más kereszténytôl eltérôen én nem akarom ráerôltetni senkire a hitemet, örülök, hogy végre megtaláltam az Istenem. Illetve Ô megtalált engem.) De a Sárkány továbbra is bennem van, és néha megmozdul. A sóvárgás. Nemcsak az anyagra, nemcsak az állapotra, hanem az életformára. A narkós megoldásokra. Százszor egyszerûbb két mondattal megvezetni valakit, hogy

lenyugodjon, mint félóráig beszélgetni vele, ôszintén. Egyszerûbb leuralni, mint meggyôzni. Anyagra ritkán sóvárgok, de elôfordul, fôleg, ha táplálom egy kicsit a Sárkányt. Ingerekkel, helyzetekkel, ha olyan zenét hallgatok, olyan filmet nézek, olyan emberrel találkozom, olyan szagot érzek, ami beindít, bemozgat. Elindul a sóvárgás. Néha a legabszurdabb dologtól. Egy kanál. A gyertyafény. Egy ember, aki valamelyik Emberre emlékeztet az utcán. Gondolhatom azt, hogy a Sárkány elpusztult. De nem. Szipós Pityu szerint, aki húsz évet barnázott, és huszonegy éve tiszta, a Sárkány csak alszik. A kattogás törvényszerû. Nem tudom, mikor fog elmúlni, sôt akarom-e, hogy elmúljon. Tud-e valamit adni a tiszta élet? Valamit, amiért megéri nem anyagozni? Azon túl, hogy kapsz az arcodba jó néhány elôítéletet a múltad miatt. Van, aki el akar intézni. És sokan szeretnek – egészen addig, amíg tiszta vagy. Egy dzsanki mindig dzsanki marad? Nem könnyû válaszolni a kérdésre. Igen. És Nem. Ha leállt anyagossal találkozol, gondolj erre: egy drogos a tetteiben ôszinte. Akármit mond, akárhogy ígérget, felezd, negyedeld, és várd meg, mit csinál. Sok csalódástól megkímélheted magad. Persze, hozzátenném, ez nem csak a volt anyagosokra érvényes.

DROGNAPLÓ „Drogosnak lenni nem érdem. Leszokni a drogokról sem különösebben az. Ne várd, hogy meghajoljon ezért előtted a világ. Viszont beszélni a kalandról hasznos lehet. Ha ezt izgalmasan teszed, még élvezetes is. Viktor könyve ilyen: hasznos és élvezetes.” Kiss Tibi zenész, képzőművész, a Quimby zenekar frontembere „Volt egyszer egy anyagos, aki a történetei végére tiszta lett; minden jó, ha a vége jó. Ha ezt elhisszük, gondtalanok és elégedettek lehetünk. Ha nem, és az író kétségei bennünk élnek tovább, akkor akár szabadok is.” Prof. dr Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia igazgatója „Aki elmegy a határig, vagy nem jön vissza, vagy nem képes beszámolni a tapasztalatairól. Kivételes esemény, mikor valaki nyelvet talál legsúlyosabb élményeinek a leírásához, tiszta és erős mondatokat. Ez a könyv ilyen: hiteles beszámoló a földi mennyországról és pokolról.” Garaczi László író, költő

greenfo

LEÉPÜLŐ ELLÁTÓRENDSZER Az egészséges életmód nevében Amikor az aktuális kormányzat egy évvel a 2010-es Drogstratégia elfogadását követően bejelentette, hogy a „vállalhatatlan” dokumentum helyett újat dolgoznak ki, a drogszakma első félelme az volt, hogy életmentő szolgáltatások előtt húzhatják le a rolót. Az új kormány új tanácsadóit ugyanis zavarta a drogszakma által széleskörűen támogatott stratégiában, hogy túl nagy hangsúlyt fektet az ártalomcsökkentésre. Lapunk korábbi számaiban már többször kifejtettük, miért is hamis ez a kormányzati érvelés, mostanra pedig azt is láthatjuk, miként ültetik át e veszélyes szemléletet a gyakorlatba. Egyrészt a 2011-es pályázati kifizetések „pénztechnikai okokból” jelenleg is csúszásban vannak, vagyis jelentôs részüket máig nem kapták meg az érintett szakmai szervezetek. Erre jött hideg zuhanyként a 2012-es támogatások drasztikus csökkentése, amely – hogy, hogy nem – az ártalomcsökkentô szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket érintette a legérzékenyebben. A készülô drogstratégia középpontjába ugyanis az egészséges ember került, de olyan egészségtelenül nagy terjedelemben, hogy kiszorította a problémás droghasználók számára nyújtandó kezelô és alacsony küszöbû (szermentességet nem követelô) szolgáltatásokat, olyanynyira, hogy még a „baljós” ártalomcsökkentés és tûcsere kifejezéseket is kiradírozták a dokumentumból. Hogy mennyire volt jogos az e szakterületeken dolgozók aggodalma, az mára teljesen nyilvánvaló: a szaktárca által december közepén kihirdetett pályázati eredmények évek óta hatékonyan mûködô programoktól vonták el a támogatást, életmentô szolgáltatások megszûnését okozva ezzel. A Budapest VII. kerületében mûködô Art-Éra Alapítvány egyike azon szervezeteknek, akiknek pályázatát „forráshiány miatt” elutasították, így két éve tartó tûcsereprogramjukat minimum szüneteltetniük kell, de lehet, hogy keresztet is vethetnek rá. Ez fôleg azért probléma, mert a kerületben kizárólag ôk végezték ezt a – egyébként állami, illetve önkormányzati – feladatot. Az igényt e munkára egyértelmûen jelzi, hogy az elmúlt

évben mintegy 600 új kliensük volt. Sajnos ennek ellenére is e tûcsereprogramok az intravénás használóknak maximum a felét érik el, tehát épphogy növelni lenne indokolt az erre irányuló forrásokat, nemhogy elvonni. Arról nem is beszélve, hogy a bizalmi kapcsolat kialakítása ezekkel a kliensekkel hónapokba telik, így nem valószínû, hogy a bezárást nyugtázva majd átballag egy másik kerület hasonló programjába, leginkább mert az is csak úgy van, mint a gazdasági növekedés. Szóval, van az, csak még nem látszik, legalábbis a miniszter szerint.

ni, hogy a jól mûködô tûcsere közérdek, hiszen segítségével nem csak az intravénás szerhasználók, de a teljes társadalom körében hatékonyan csökkenthetô a HIV/ AIDS, a hepatitisz és más fertôzô betegségek elôfordulása, terjedése. Mi is tudjuk, hogy válság van, és a kormány ott spórol, ahol tud, és hogy ezt nem szórakozásból teszi, de az egészséges élet védelmére hivatkozva drasztikusan növelni járványok kockázatát több, mint képmutatás, finoman szólva felelôtlenség. Az elmúlt évek trendjeibôl az is világosan látszik, hogy a nagyvárosi

A budapesti ártalomcsökkentô szervezetek közül talán legismertebb és leghatékonyabb, a több fôvárosi kerületben is dolgozó Kék Pont Alapítvány tavaly még 58 millió forint támogatást kapott feladatai ellátására, idén viszont már csak 36 milliót. A szervezet ezért máris 10 munkatárs elbocsátására, egyik programjuk megszüntetésére, több szolgáltatás csökkentett üzemeltetésére és az új kliensek fogadásának ideiglenes felfüggesztésére kényszerült. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a szervezetek állami feladatokat látnak el. Az egészséget központba helyezô stratégia láthatóan nem akarja tudomásul venni, hogy az ártalomcsökkentô szolgáltatások az ellátások alapját képezik, hiszen a problémás szerhasználók nagy része rajtuk keresztül jut el a tartós drogmentességet célzó, ha tetszik, egészségközpontú rehabilitációs programokba. Ezenfelül nem lehet eleget hangsúlyoz-

szerhasználók között egyre elterjedtebb a dizájner drogok intravénás használata is, amiket a hagyományos kábítószerekkel szemben rövidebb ideig érezhetô hatás fenntartása érdekében jóval gyakrabban adagolnak. Emiatt egyre növekszik a steril tûk iránti igény, és egyre több injektáló felszerelés végzi az utcán ahelyett, hogy a tûcsereprogramokba eljutva megsemmisítésre kerülnének. Ha mindemellett a kormány beváltja korábbi fenyegetését, és szigorítja az elterelés lehetôségének feltételeit is, akkor eljutunk oda, hogy egy európai dekriminalizációs hullám idején a legkiszolgáltatottabb droghasználókat kezelés helyett börtönbe irányítjuk, míg a rajtuk segíteni próbáló szervezetek mûködését egyszerûen ellehetetlenítjük. Mindezt szigorúan az egészséges élet védelmében! Kardos Tamás a szerző a TASZ drogpolitikai munkatársa

CK 2012/1. február

NORML

ELNÖKJELÖLTEK A FŰRŐL Közeleg az Amerikai Egyesült Államok soron következő elnökválasztása, melyet mindig fokozott ﬁgyelem kísér, hiszen az eredmény az egész világra hatással van. Bár a végső összecsapásra novemberig még várni kell, az elnökjelöltek csatározásában már most gyönyörködhetünk. A drogpolitikai reformokat sürgetôk többsége csalódott Obamában, hiszen nemcsak hogy visszatáncolt a drogháború felszámolásától, de razziáival igyekezett ellehetetleníteni a gyógyászati marihuána boltok mûködését, a tûcsereprogramokra pedig visszahelyezte a szövetségi tilalmat. Ha pozitív fejleményeket túlzás is lenne a republikánus oldaltól várni, azért érdemes megfigyelni a párton belüli véleménykülönbségeket. A NORML elemzése nyomán ismertetjük a konzervatív elnökjelöltek álláspontját a marihuánáról, melyek többnyire elnöki kampánybeszédek során hangzottak el.

Riporteri kérdésre a marihuána államonként eltérô szabályozásáról és a legalizációról: „Nos, ki kell venni a tiltást a szövetségi törvénybôl, és engedélyezni a tagállamoknak a saját szabályozásukat, ahogyan az alkohollal is tesszük. Talán sok ember számára furán hangzik, de visszautalnék 1937-re, amikor a helyén kezelték ezt a dolgot. Mindig is az egyes tagállamok szabályozták ezt, és erôsen motiválva érzem magam kiállni e szabályozás mellett azért is, mert

Mitt Romney „Sokan beszélnek a gyógyászati marihuánáról, és ismerjük a történetet: a betegeknek szükségük van gyógyászati marihuánára. De a marihuána a belépôdrog, amivel a gyerekeket megpróbálják rászoktatni a kábítószerekre. Nem szeretnék gyógyászati marihuánát. Léteznek szintetikus marihuánakészítmények, amik elérhetôek a recepttel rendelkezô betegek számára. Ne nyissunk utat a gyógyászati marihuánának!” „Rendészeti szempontból nemcsak hogy folytatnunk kell a drogellenes háborút, de ismét tudatosítani kell a fiatalokban a drogok veszélyeit.” „Riporter: Támogatja a gyógyászati marihuána páciensek letartóztatását? Romney: Azt a törvényt támogatom, amely nem engedélyez legális marihuánát.”

Ron Paul „A drogellenes háború hátrányosan érinti a személyes szabadságot, és tényleges visszaélés a szabadsággal szemben. A börtöneink megteltek olyan droghasználókkal, akiket betegekként kéne kezelni, és akik nem erôszakos bûnözôk. Egyszer felébredünk, és rájövünk, hogy a drogtilalom, amit most követünk, nem sikeres, talán még annyira sem, mint amennyire a 20-as évek alkoholtilalma volt.”

problémákat. És ezt szerintem az egyes tagállamoknak kell kezelniük.”

Rick Santorum „Nos, igen, a szenátusi választásokkor bevallottam, hogy a fôiskolán szívtam füvet. Ez egy olyan dolog, amire nem vagyok büszke, de megtettem. És elmondtam, hogy ez egy olyan dolog, amit bár ne tettem volna soha. De megtettem és bevallottam. Arra buzdítanám az embereket, hogy ne tegyék. Nem ér annyit az egész.” „Riporter: Én egy marihuánafogyasztó vagyok, akkor engem le kéne tartóztatni? Santorum: Gondolom, ez attól függ, hogy milyen törvények vannak hatályban az államában.”

Newt Gingrich „Folytatnám a jelenlegi szövetségi drogpolitikát, fôleg a zavaró jelek miatt, melyek szerint a legalizáció irányába mutató lépések a keményebb drogokhoz vezetnek. A kaliforniai tapasztalatról azt gondolom, hogy a gyógyászati marihuána egy viccé vált. A marihuánát már mindenre lehet használni. Fogsz találni olyan helyi orvost, aki felírja neked bármilyen tünetre.”

Rick Perry

a tagállamok egy része már legalizálta a gyógyászati okokból történô alkalmazást, ami segítséget nyújt a rákosoknak és a kemoterápiák pácienseinek. Úgyhogy ez nem egy hatalmas, radikális ötlet, ez egy olyan dolog, ami hosszú-hoszszú ideig legális volt. A marihuána elleni háború sok viszontagságért felelôs, és semmit nem ért el. Azt gondolom, hogy a marihuánaprobléma eltörpül az alkoholé mellett, és tudjuk, hogy az alkoholtilalom nagyon rossz válasz volt. Vissza kell térni egy ésszerû pozícióba abban a kérdésben, hogy miként kezeljünk bonyolult

„Alapvetô fontosságú a modern amerikai föderalizmus megértéséhez a mobilitás, »a lábbal való szavazás képessége«. Aki nem támogatja a halálbüntetést és a fegyvertartást, az ne menjen Texasba, akinek pedig nem tetszik a gyógyászati marihuána és a melegházasság, az ne menjen Kaliforniába”. Nos, Rick Perry idôközben kiszállt az elnökjelöltek harcából, a Demokrata Pártban a jelek szerint nem lesz komoly kihívója Obamának. A döntés a fenti urak valamelyike és az ígéreteivel ellentétben a szigorú drogpolitikát folytató Obama között fog eldôlni. God bless, America.

interjú

A TILTÁS LEOMLIK, AKÁR A VASFÜGGÖNY Az osztrák legalizátorok szerint európai összefogás kell

Az egyik legnagyobb európai kenderszakvásáron – a bécsi Cultiván – épp az Encod olasz képviselőjével diskuráltunk, mikor befutott a BlunTV stábja, társaságukban az osztrák legalizációs szervezet vezetőjével. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot, megismerkedésünk ürügyén mindjárt faggatózni is kezdtünk, mi újság a sógoroknál legalizációügyben. Andreas Holy, a Legalize! Österreich vezetője készséggel válaszolt. CK: Bár a szomszédban lakunk, sokat nem hallottunk eddig az osztrák legalizációs szervezetről. Mi a fő csapásirány, hogyan dolgozik a szervezetetek? Andreas Holy: A Legalize! Österreich egy 2001-ben alakult politikailag független platform, amely elsôsorban a kannabisz legalizációjáért küzd. Egész pontosan, helyénvalónak és életszerûnek tartanánk, hogy a kannabisz és az alkohol hasonló társadalmi megítélés és szabályozás alá essen. Tevékenységünk során ugyan elsôsorban a gyógyászati célú felhasználásra és a betegjogokra koncentrálunk, de természetesen szeretnénk elérni, hogy a rekreációs fogyasztóknak is lehetôségük legyen törvényi elnyomás, fenyegetés és üldöztetés nélkül termeszteni, fogyasztani, ha ezt szeretnék. A legfontosabb azonban, hogy úgy gondoljuk: a jelenleg is fenntartott kannabiszprohibíció az államnak és polgárainak kifejezetten nagy és nyilvánvaló károkat okoz, és ebben a helyzetben a normalizáció, a hozzáférés szabályozása lenne az egyetlen értelmes és elfogadható megoldás. CK: Ezzel nyilván nálatok sem mindenki ért egyet. AH: Nem, de azzal egyre többen, hogy a szabályozás mindenesetre kevesebb társadalmi kárt és ha akarjuk, akár gazdasági hasznot is hozhat, hasonlóan a már említett alkohol vagy a dohánytermékek szabályozásához. Kannabisz esetében is adott a lehetôség, hasonlóan a dohánytermékekhez, a monopolizált állami elosztó rendszer (Ausztriában kizárólag az állami tulajdonban lévô Austriatabak forgalmaz dohányárut – A Szerk.) és a nemfogyasztók védelmében az e termékekhez kapcsolódó reklám- és hirdetési tevékenység korlátozására. Véleményünk szerint a számos kivitelezhetô megoldás közül a jelenlegi, tehát a lakosság igényeit figyelmen kívül hagyó, kizárólag a nemzetközi egyezmények elôírásait megvalósító tiltás, ha nem is min-

denkinek, de túl sokaknak árt, egész egyszerûen nem kielégítô megoldás. CK: Ausztria jogi, társadalmi és egyéb szempontból alkalmas a kitűzött célok megvalósítására? AH: Feltétlenül, bár tény, hogy ma még Ausztriában ez egy elég megosztó társadalmi kérdés, és valószínûtlen, hogy a politika támogassa a dekriminalizációs vagy éppen a legalizációs törekvéseket. Ezért is nagyon fontos, hogy ne csak mi beszéljünk errôl idehaza, hanem olyan nemzetközi kapcsolatokra tegyünk szert, olyan európai és nemzeti szervezetekkel dolgozzunk és kampányoljunk közösen, akik saját országukban ehhez hasonló célokat igyekeznek megvalósítani, vagy már sikerre is vitték azt. Hiszen ha a holland, a cseh vagy napjainkban a lengyel példát vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy a témával másképp is lehet foglalkozni, számos nézôpontból lehet és kell közelíteni. Nem lehet célja egy kormánynak sem a népesség kriminalizálása, és ezzel együtt nem megengedhetô az sem, hogy a különbözô drogfogyasztói csoportokat egymásra uszítsák, ahogy teszik ezt sok esetben az alkohol- és a kannabiszfogyasztókkal. Különösen fontos lenne, hogy az egyes fogyasztókra egységesen, de másképp tekintsenek a hatóságok is, mint ahogy az ma történik. Abszurd, hogy egy akár rendszeres alkoholfogyasztó esetében teljes a közösségi tolerancia, egy alkalmi kannabiszfogyasztó esetében pedig szinte nulla. Abszurd, hogy az egyik szabályozottan juthat ellenôrzött minôségû és hatóanyag-tartalmú droghoz, míg a másiknak erre esélye sincs. De ha már így van, nagyon fontos lenne, hogy legalább a különbözô szerek bevizsgálására legyen lehetôség például a gyógyszertárakban, persze a legjobb az lenne, ha olyan minôségbiztosított elosztó rendszer mûködhetne, mint amilyen az alkoholnál. Nem tudom elképzelni, hogy

A legalizáció Ausztriában is hívószó

nagyobb társadalmi, egészségügyi vagy egyéb kockázattal járna ennek kiépítése, mint az alkohol esetében. Ami persze Ausztriában is sok embernek okoz problémát, de abban mindenki egyetért, hogy a helyzetet csak rontaná, ha erre a problémára az alkohol tiltásával válaszolnánk. Arról nem is beszélve, hogy a társadalom- és orvostudomány képviselôi részérôl sincs semmilyen ellenvetés e javaslatokra. Így igazából nekünk osztrákoknak egy politikai lépést kell megtennünk. CK: És mennyi az esélye, hogy ezt a politikai lépést Ausztria megtegye? AH: Nemrég jogi képviselônk, dr. Gerhard Heinzle egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a drogprohibíció, különösen a kannabiszprohibíció elôbb-utóbb úgy fog leomlani, mint a Vasfüggöny vagy éppen a Berlini Fal. Ez csak idô kérdése. CK: Ehhez kíván hozzájárulni az az európai kampány, amit a BlunTV-vel közösen indítottatok? Elárulod a részleteket? AH: Az európai jótékonysági akcióval kapcsolatban Mario lenne igazán illetékes (mutat a BlunTV stábjának egyik tagjára, akik épp mellettünk forgatnak), ôt kéne inkább kérdezned. CK: Amint látom, épp nem ér rá, úgyhogy te maradtál. AH: A lényege a kezdeményezésnek, hogy az a nonprofit egyesület, mely a BlunTV-t is mûködteti, egy európai támogatási akciót hívott életre. Azok csatlakozását, támogatását várjuk, akik egyetértenek a kannabisz legalizációjával. Szervezeteink és produkció-

ink jelen vannak a Facebookon, a Twitteren és más közösségi portálokon, és egyre nagyobb nézettséget tudnak felmutatni. Éppen ezért ezeken az oldalakon, felületeken, a havonta megjelenô hírleveleken és egyéb fórumokon, mint amilyen ez a rendezvény is (az interjú a bécsi Cultiva kenderszakvásáron készült), a csatlakozó, akár üzleti partnereknek lehetôséget adunk hirdetéseiket megjelentetni. Az ebbôl származó bevételek egy központi számlára kerülnek, melynek keze-

Úgy gondoljuk: a jelenleg is fenntartott kannabiszprohibíció az államnak és polgárainak kifejezetten nagy és nyilvánvaló károkat okoz lésére egy hattagú bizottságot hozunk létre, amelyhez pályázatok útján lehet majd fordulni. Az így keletkezett bevételbôl szeretnénk olyan akciókat támogatni, mint a Marijuana Marchok, a kannabisszal kapcsolatos társadalmi célú kampányok, kutatások, amiket ebbôl lehet finanszírozni. Jelenleg a projekt még elôkészítô szakaszban jár, készülnek a német, angol és spanyol nyelvû kampányanyagok, melyek, ha már itt vagytok, reméljük, magyarul is elérhetôek lesznek. Egyelôre Ausztrián kívül Németországban és Hollandiában vannak társszervezeteink, akikkel ezen a projekten dolgozunk, de a célunk egy minél kiterjedtebb európai összefogás létrehozása. SB–LG

CK 2012/1. február

LENGYEL DROGREFORM A zéró toleranciától a dekriminalizációig „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” – tartja a mondás. Ám nemcsak a bort, hanem az egymásról másolt, elhibázott drogpolitika következményeinek levét is együtt isszuk. Csakhogy amíg mi a pálinkakultusz elhatalmasodásával végképp elvesztettük valóságérzetünket, addig lengyel barátainknál eljött a kijózanodás ideje, legalábbis a drogpolitikában. Az éppen kormányzó Fidesz régóta példaként tekint Lengyelországra, és számos intézkedését indokolta már lengyel mintákra hivatkozva. Hogy volt idô, amikor a lengyeleket sem hagyta hidegen a magyar jobboldal tevékenysége, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Magyarországon 1999-ben az elsô Fidesz-kormány által életbe léptetett, Európa egyik legszigorúbb drogjogi szabályozását a lengyel kormány egy év leforgása alatt magáévá tette, sôt még rá is licitált egy keveset. A Kaczynski-kormány ugyanis úgy látta, hogy a tilalom és az elrettentés csak akkor lehet teljes, ha a képletbôl kiemelik az elterelés intézményét. Az azóta megbukott lengyel ultrakonzervatívok szerint leghatékonyabb azonnal a börtön felé

irányítani azokat, akik bármilyen módon kapcsolatba kerülnek kábítószerekkel. Így született meg Európa legszigorúbb drogtörvénye Lengyelországban, amely a csekély mennyiségû kábítószer megszerzését vagy tartását egy év börtönbüntetéssel sújtotta, ezzel pedig egy csapásra a lakosság százezreinek szabadságát fenyegette. A lengyel kormány mindezt akként kommunikálta, hogy így veszik fel a harcot a szervezett bûnözéssel, de a kimutatásokból hamar kiderült, hogy a börtönök a maffiavezérek helyett egyszeri marihuánafogyasztókkal és kezelésre szoruló drogfüggôkkel teltek meg.

Az MSZP 2002-es enyhítése sem hatotta meg Kaczynskiékat, és következetesen kitartottak abszurd drogpolitikájuk mellett, melyre hivatkozva évi 30 millió dolláros ráfordítással 9000 droghasználót zártak rács mögé évente. Ennek eredményeként 1000%-kal (!) nôtt a kábítószer birtoklása miatt indított eljárások száma 1999 és 2007 között, és leginkább olyan fiatalokat érintett, akiknek 70%-a kevesebb, mint egy gramm kábítószert – jellemzôen marihuánát – tartott magánál. Az iram az évek során egyre fokozódott, így 2006-ban már 70 ezer büntetôeljárást regisztráltak kábítószerrel való visszaélés miatt. Tíz év kellett ahhoz, hogy a kormányzat belássa, a súlyo-

Palikot végül csak kannabiszfüstölőt égetett

san kriminalizáló törvény ellenére a drogpiac él és virul, és a droghasználat mértéke sem csökkent – ahogyan ebben az idôszakban egyébként Európa más országaiban sem, függetlenül a jogszabályi környezettôl. A találgatások szerint a példátlanul szigorú tilalom funkciója elsôsorban nem is az volt, hogy ezeken az arányokon változtasson, inkább az, hogy néhány peches fogyasztó elfogásával szépítse a rendôrség bûnügyi statisztikáit. A következmények ismeretében aztán már a politikusok gyomra sem bírta ezt az örökkévalóságig befogadni. Alighanem felmerült bennük, hogy a börtön talán mégsem a legjobb köznevelési intézmény a fiatalok számára, és kérdéses, hogy szabadulásukat követôen az ott szerzett tudásanyagot hasznosítva vajon a társadalom hasznos tagjaivá válnak-e.

Wind of Change A változás szele tavaly tavasszal érkezett meg Lengyelországba, miután a ráfordításokat és az eredménynek aligha nevezhetô statisztikákat figyelembe véve a kormányzó pártok belátták az addig alkalmazott zéró tolerancia kudarcát, és reformjavaslattal éltek. Ennek értelmében az ügyészek megszüntethetik az eljárást csekély mennyiségû kábítószer birtoklása esetén, amennyiben a társadalomra való veszélyesség nem áll fenn bizonyíthatóan. A módosítást Bronisław Komorowski elnök május végén aláírta, de életbelépéséig még további fél évet kellett vár-

ni, ami nem telt eseménytelenül a lengyel politika berkeiben. 2011 októberében ugyanis parlamenti választásokat tartottak Lengyelországban, ami a Polgári Platform (PO) látványos gyôzelmét hozta, de meglepetésre a szavazatok 10%-át egy pár hónappal korábban alakult liberális párt, a Palikot’s Movement szerezte meg, és ezzel egy csapásra az ország harmadik legerôsebb törvényhozási erejévé vált. Az új párt érdekessége, hogy néhány hónappal a választások elôtt alakult, és létrejöttét elsôsorban annak köszönheti, hogy alapító-névadója, Janusz Palikot kivált a Polgári Platformból, miután liberális eszméit nem tudta összeegyeztetni a párt nézeteivel. És valljuk be, az iskolai hittanórák eltörlése, a marihuána legalizálása és a melegházasság lehetôsége valóban nem tartoznak a klasszikus konzervatív értékek közé.

Imagine Egyértelmû, hogy Palikotnak a PO-féle drogtörvény-módosításhoz is köze volt, de új politikai erôként egy további módosító indítványt nyújtott be a még életbe sem léptetett új törvényhez, hogy az csekély mennyiségû, saját használatra történô birtoklás esetén biztosítsa a teljes dekriminalizációt. Az új törvény december 9-én lépett hatályba, vagyis Lengyelország most már hivatalosan is csatlakozott az egyre nagyobb számú, dekriminalizációt gyakorló országhoz. Az új törvény szerint az ügyész

elejtheti a vádat a csekély mennyiséggel elfogott gyanúsítottak esetében, valamint a bíróság és az ügyészség kötelezve lesz, hogy a gyanúsított drogfogyasztási mértékének és életkörülményeinek mérlegelését követôen oktatási vagy kezelôprogramba irányítsa a delikvenst. A drogkereskedôket illetôleg ugyanakkor szigorodott a törvény, decembertôl már 12 év börtönbüntetést is kiszabhatnak a nagyobb halakra. A dekriminalizáció gondolatától láthatóan egyáltalán nem idegenkedik a lakosság, és egyre többen vannak azok is, akik a legalizáció tervét sem vetik el. Az egyik lengyel közszolgálati csatorna decemberben közvélemény-kutatásba kezdett a marihuána legalizációjának kérdésérôl. Jelenleg a válaszadók 34%-a voksolt igennel a kérdésre, ami a klasszikusan konzervatív katolikus Lengyelországban nem csekély arány. Palikot és pártja pedig minden eddiginél látványosabban szeretné a köztudatban tartani a kérdést, ezért januárban meginvitálták a lengyel legalizációs szervezetet a parlamentbe egy közös spanglizásra, hogy kiderüljön, hogyan is mûködik a dekriminalizációs törvény élesben. Bár könnyen elképzelhetô, hogy Janusz Palikot ezzel többet fog ártani a kender és a saját megítélésének, mint amennyit használ, de próbáljunk meg csak hasonló fejleményeket elképzelni abban a magyar parlamentben, ahonnan már az újságírókat is kitiltották. Nekünk nem sikerült. KT

CK 2012/1. február

„Évente emberek tízezrei sérülnek vagy halnak meg a fenti eszközök használatával járó balesetek eredményeként. Miért nem beszélünk hát sílécabúzusról vagy éppen láncfûrészproblémáról? Azért, mert az ilyen eszközöket használó emberekrôl joggal feltételezzük, hogy elsajátítják az említett eszközök használatát, és igyekeznek elkerülni, hogy azzal önmaguknak vagy másnak kárt okozzanak. Ha mégis bajba sodorják magukat, akkor feltételezzük, hogy véletlen baleset történt, és mindent megteszünk, hogy felgyógyuljanak sérüléseikbôl, ha pedig figyelmetlenül vagy szándékosan kárt okoznak másnak, akkor polgári és büntetôjogi szankciókkal sújtjuk ôket. Röviden: megfelelô megoldásokkal igyekszünk alkalmazkodni azokhoz a helyzetekhez, amelyeket környezetünk e potenciálisan veszélyes szerkentyûi idéznek elô.” Ki hinné, hogy ez a legalizációs káté mottójának is alkalmas szöveg nem egy értelmiségi virággyermek, hanem egy ötvenes éveiben járó pszichiáter tollából származik? Ráadásul az illetô magyar származású, idén fogja betölteni a 92. életévét, és máig így vélekedik a kérdésrôl. Thomas Stephen Szasz, legénykori nevén Szász Tamás István 18 évesen emigrált az Amerikai Egyesült Államokba, ahol orvosi diplomát szerzett, pszichoanalitikusként praktizált, majd az 50-es évek közepétôl különbözô egyetemek psziThomas Stephen Szasz

SZERTARTÁSOS TUDATMÓDOSÍTÁS Abban hiszel, amit beveszel „Miért akarunk drogokat? Alapvetően ugyanazért, amiért egyéb dolgokat. Például, hogy enyhítsük fájdalmainkat, gyógyítsuk betegségeinket, növeljük teljesítményünket, megváltoztassuk hangulatunkat, leküzdjük álmatlanságunkat, vagy egyszerűen csak hogy jobban érezzük magunkat – vagyis éppen azért vágyunk a drogokra, amiért vágyunk a biciklire, az autóra, a kamionra, a traktorra, a létrára, a láncfűrészre, a sílécre és a sárkányrepülésre: hogy termékenyebbé és kellemesebbé tegyük életünket.” (Thomas Szasz) chiátriaprofesszoraként tevékenykedett. Anélkül, hogy túlságosan belemerülnénk az életrajzi részletekbe, leszögezhetjük, hogy nézeteit tekintve hamar eltávolodott a hagyományos orvosi képzésen hallottaktól, érdeklôdésének középpontjába pedig az orvostudomány és a mindenkori

hatalom negatív társadalmi hatásai kerültek. Ahogy mondani szokás, Szász hamar megtalálta egész életmûvén végighúzódó jellegzetes kifejezésmódját, amely két fô témában csúcsosodott ki: egyik a pszichiátria túlzott hatalmának – a rendszeresen kitalált újabb betegségektôl a kényszergyógykezelésekig –, másik a kábítószer-tilalomnak a megkérdôjelezése. Közös pont kritikáiban, hogy mind a mentálisan betegnek ítélt, mind a kábítószert fogyasztó embert a modern társadalmak bûnbakjainak tekinti, kikre egy középkori boszorkányüldözés mai, cizelláltabb formája irányul. Akármilyen izgalmasak is Szász pszichiátriaellenes elméletei, e hasábokon most a kábítószerekkel kapcsolatos témákra szorítkozunk.

„Napjainkban a bűnbakképzés nyelvezete sehol nem mutatkozik meg olyan egyértelműen, mint a drogfogyasztásról és a drogtól való tartózkodásról szóló beszédés írásmódunkban.” A közvélemény-kutatásokból tudjuk, hogy a romákhoz, a homoszexuálisokhoz vagy a zsidókhoz hasonlóan Magyarországon erôteljes elôítélet és megbélyegzés irányul a drogfogyasztókra a társadalom nagyobb része felôl, vagyis bûnbak

szerepkörbe taszítják ôket. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy akire rásütik a „drogos” címkét, az magyarázkodhat, amíg lejár a Gergely-naptár, azt sem fogják neki elhinni, amit kérdez, ellenben a leglehetetlenebb dolgokkal fogják gyanúsítani. Kevésbé ismert viszont a bûnbakok és drogok egy mélyebben fekvô, évezredes kapcsolata. Vélhetôleg a legtöbben nem is sejtik, hogy a görög „pharmakos” szó eredetileg nem gyógyszert vagy drogot, hanem bûnbakot jelentett. Az 1974ben (magyar nyelven 2001-ben) megjelent Szertartásos Kémia címû könyvének bevezetôjében Szász emlékeztet, hogy az ókori ember számára a bûnbak feláldozása a leghatékonyabb ismert „terápiás” beavatkozás volt, ami a teljes nép gyógyulásával, azaz a kórságtól való szabadulással kecsegetett. Az ókori Görögországban kifejezetten e célra, közpénzbôl fenntartva, a közösségtôl elzártan, többnyire testi és/vagy szellemi fogyatékkal született emberek „éltek”, akik szükség esetén feláldozhatóak voltak a közösség érdekében. Ôk, legalábbis amíg éltek, a pharmakos nevet viselték. (A témáról bôvebben a CK 2010/1. számában találod Modern pharmakosok c. írásunkat.) Következésképpen a mai „farmakológia” és „gyógyszerészet” szavaink nem a

„gyógyszer” vagy gyógyítás, hanem a görög „bûnbak” szóból erednek. Szász úgy érvel, hogy bár az eredeti jelentés az emberáldozatok megszûnésével kikopott a nyelvbôl, a társadalmak bûnbakot igénylô attitûdje jelenleg is tovább él, és a középkor boszorkányüldözései után az illegális drogok fogyasztóinak kriminalizálásában érhetô tetten. Ezen a ponton persze lehetséges volna átcsapni az azonnali legalizáció vehemens követelésébe, de Szász professzor gondolkodása ennél jóval izgalmasabb. A bûnbakmetaforát követôen arra mutat rá, hogy az illegális drogok használóinak motivációja többnyire éppúgy a kikapcsolódás és az öngyógyítás, mint a legális alkohol, a kávé vagy a pszichoaktív gyógyszerek fogyasztóinak, a különbség csupán, hogy utóbbiakat nem üldözik ezért. De miért használ valaki illegális szereket egyáltalán?

„Ha a drogok kémiai tulajdonságai alapján akarjuk megérteni a fogyasztásukat, az olyan, mintha a szentelt vizet annak kémiai összetétele alapján értelmeznénk.” Szász úgy véli, tévedés a fogyasztás célját figyelmen kívül hagyni, és kizárólag a kémiai dimenzióban, a drogok hatásmechanizmusát vizsgálva keresni a választ.

Noha a droghasználat mint jelenség tárgyalásakor mindig felmerülnek az ahhoz vezetô motivációk, a professzor ezt nem tartja kielégítônek. Véleménye szerint számos droghasználati mód minden további nélkül tekinthetô szertartásnak – elég a természeti népek rituális peyote, varázsgomba és ayahuasca szertartásaira vagy a mai pszichonauták közös szeánszaira gondolni –, vagy az európai zsidó-keresztény kultúrkörben maradva utalni az alkohol szertartásokban betöltött szerepére. A pszichiáter ezért azt javasolja, hogy elsô lépésben tegyünk különbséget a drogok és használatuk (vagy épp a tôlük való tartózkodás) tanulmányozása között. Minthogy utóbbihoz személyes, kulturális és szakrális tényezôk vezetnek, ezért Szász a droghasználatot az orvosi és technikai dimenziók helyett a „szertartásos kémia” körébe sorolja, amelyet elhíresült könyvének címéül is választott. Írásának egyik „eretnek” meglátása szerint az igazi különbség a heroin és az alkohol vagy a marihuána és a dohány között nem azok kémiai összetételében, hanem a hozzájuk kapcsolódó ceremoniális jelentésekben keresendô. Ez azt jelenti, hogy nem azért választja valaki a marihuánát, mert veszélytelenebbnek tartja a dohánynál, vagy fordítva, ha-

CK 2012/1. február

nem személyes preferencia kérdése, hogy kinek melyik szer használata „szentebb” vagy „szentségtelenebb”. Rövid utánajárással bárki talál közösségeket, de egyéneket is, akik a marihuánát szentségként tisztelik, amitôl a törvényi tiltás vajmi kevéssé tántorítja el ôket. Egy két évvel ezelôtt készült interjúban a professzor kifejtette, hogy a történelemben az elsô tilalmak ételekre irányultak, utalva a disznóhús tilalmára a zsidók és a muszlimok körében. Szász úgy látja, hogy még a 19. században is abszurd lett volna az amerikai társadalomnak elôírni, hogy mely pszichoaktív szerrel élhet, és mellyel nem, pedig a 20. században pont ez történt. A korábban csodaszerként hirdetett kannabisz, kokain és ópium egy csapásra tiltólistára került, és ahogy a bizonyos ételektôl való tartózkodás mutatja az isteni törvények iránti elkötelezettséget, úgy vált a tiltott drogoktól való tartózkodás az állam törvényei iránti elkötelezettség egyik szimbólumává. Ma már a közgondolkodásban a legtöbb illegális drog a gyengék választása, azoké, akik nem bírják elviselni a valóságot. Aki viszont képes erre a megmérettetésre, annak az alkoholon kívül nincs

szüksége más tudatmódosítóra, véli a többség. Szász véleménye szerint a Nyugat ezt a mentalitást igyekszik elfogadtatni az egész világgal.

„Ahogy a keresztények mecseteket és szentélyeket gyújtottak fel, hogy Isten igéjét terjesszék, a modern kori drogellenes harcosok ültetvényeket égetnek fel, hogy az alkoholfogyasztást terjesszék.” A Nyugat tehát a szentséget az alkoholban találta meg. Szász úgy véli, hogy a kábítószerek üldözése az alkoholfogyasztás támogatása mellett (lásd a mai Magyarországon a Nemzeti Pálinka Tanács felállítását és a kábítószerekre irányuló tulajdonképpeni zéró toleranciát) nem más, mint egy „pszeudo-egészségügyi hadjárat”, ami a leigázott népeknél az alkoholra való átszoktatással kezdôdött, és aminek fenntartása jelenleg is zajlik. Míg a Közel-Keleten az ópium, Dél-Amerikában a pszichedelikus kaktuszok, Indiában és Kínában a marihuána volt a hagyományosan használt, az adott kultúrába ágyazódott drog, melyekkel a társadalom megtanult ésszerû keretek között élni, addig a hódítások során a Nyugat rájuk

erôltette az alkoholt, mint a civilizált társadalmak egyetlen elfogadható, sôt kívánatos bódítószerét, amivel hatalmas kulturális és egészségügyi károkat okozott. És hogyan ünnepelték a nyugati hódítók a leigázott társadalmak hagyományos tudatmódosítóinak leváltását a sajátjukra? Természetesen koccintással! Szász mindig is tudta, hogy az olvasók többsége nem fog vele egyetérteni. Samuel Butler hitvallására hivatkozva ezért csak akkor ragad tollat, amikor a többség véleményét formáló nézeteket hamisnak tartja. Közel negyven évvel a Szertartásos Kémia elsô kiadását követôen azonban az illegális drogokat használók, közülük is elsôsorban a kenderfogyasztók lassú öntudatra ébredésének lehetünk tanúi. Ennek köszönhetôen Szász választott hazájában a több évtizedes tilalom óta tavaly elôször túlsúlyba kerültek a marihuána legalizációjának hívei. Attól azonban még mindig meszsze vagyunk, hogy a társadalom ne csupán tolerálja, de tisztelettel viszonyuljon azokhoz is, akik nem a Nyugat kiválasztott ajzószerében, az alkoholban találják meg a szentséget. Jack Pot

BETILTOTT ARANYKOR Az LSD-terápiák múltja és jövője A hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmai az épp kiépülő drogtilalmi rendszerben szinte kódolva hordozták magukban a pszichedélikumok (LSD, varázsgomba, meszkalin kaktusz stb.) legveszélyesebb drogok közé sorolását. A hatalom ettől azt remélte, hogy elveszi a virággyerekek kedvét a tudatmódosítástól, és ez részben be is következett. De milyen egyéb hatásai voltak a tilalomnak?

Napjainkban, amikor pár éve újraindultak a különbözô pszichedélikumok gyógyászati alkalmazhatóságára irányuló kutatások, egyáltalán nem meglepô arról olvasni, hogy pszichedelikus terápiák már az 50-es, 60-as években is zajlottak. Azonban a tilalom 35 évre felfüggesztette, de legalábbis a föld alá szorította azokat. Mert míg a trapéznadrágos fiatalok önmagukon, a tudósok a különbözô pszichés rendellenességektôl szenvedô betegeken kísérleteztek a hallucinogéneknek is nevezett szerekkel, nem is csekély eredményeket felmutatva. A pszichedelikus terápia fôleg a mentális betegségek – például depresszió, skizofrénia – és az alkoholizmus területén mutatkozott ígéretes lehetôségnek, de a tilalom a gyógyászati kutatásokra is kiterjedt. A nyugati világnak így csupán rövid évtizedei nyíltak arra a tapasztalatszerzésre, amire a sámáni kultúrákban évezredek álltak rendelkezésre.

A Nyugat pszichedelikus álma Az LSD születése a drogtörténelem legismertebb elbeszélései közé tartozik. Egy svájci vegyész, bizonyos Albert Hofmann 1938-ban izolálta, 1943-ban pedig véletlenszerûen, majd tudatosan tesztelte saját magán az LSD-t, s ezzel berobbantotta „problémás gyermekét”, az egyik legpotensebb pszichedélikumot a nyugati köztudatba. Kétévnyi kísérletezés után 1949-ben szintén svájci kutatók bejelentették, hogy a vegyület alkalmas lehet a pszichoterápiás kísérletek során történô felhasználásra, és ezzel széles körben megindultak a kutatások. Az 1950-es és 60-as években a gyógyszerészettôl a neurofiziológiáig az LSD az új Aranykor eljövetelével kecsegtetett, mely az agy különbözô pszichikai és biokémiai folyamataiban számos addig ismeretlen területet felfedhet. A kutatók többsége azt várta, hogy a „mesterségesen elôidézett ôrület” segít megérteni ezeket a rejtélyes mentális problémákat. Az LSD-kísérletekben részt vevô egyik legjelentôsebb kutató, a cseh Stanislav Grof szerint az LSD 60-as évek végére tehetô betiltása szoros kapcsolatban áll az általa elôidézett tudatállapottal, amelyben a materiális lét mellékessé válik, és a boldogság nem az anyagi javak felhalmozásából, hanem egy mély, misztikus élménybôl fakad. Számos kutató felismerte, hogy az elôidézett tudatállapotok nemcsak holmi szimulált pszichózisra, hanem megfelelô kö-

rülmények között a személyiség építésére is alkalmasak. E nézet támogatói határozottan állították, hogy megfelelô körülmények között az LSD egyáltalán nem veszélyes. Sidney Cohen pszichiáter például több mint 25 000 pszichedelikus terápia alapján kijelentette, hogy az LSD sokkal biztonságosabb a többi, pszichoterápiában alkalmazott gyógyszernél. Grof szerint, ha sikerült volna megelôzni a 60-as években kialakult hisztériát, a pszichedélikumok radikálisan megváltoztatták volna a pszichiátria elméletét és gyakorlatát. Így viszont „csak” az embereket változtatták meg. Norman E. Zinberg kijelentette: a 60-as évek elsô felében azért regisztráltak annyi LSD-pszichózist, mert a kísérletezôk még nem ismerték a szert, a média pedig felnagyította a veszélyeket. A 70-es évek elejére viszont lezajlott egy olyan társadalmi tanulási folyamat, melynek következtében a használók már tudták, hogy milyen élményekre számíthatnak, ekkor drasztikusan lecsökkent a pszichózisok száma. Az LSD társadalmi elfogadottságával mára eljutottunk oda, hogy egyre töb-

ben mernek beszélni arról, hogy fiatalkori pszichedelikus élményük milyen szerepet játszott az életük további alakulásában, a személyiségük és az értékrendjük kiforrásában.

iTrip Az Apple-t alapító, tavaly elhunyt Steve Jobs sosem volt szemérmes a pszichedelikus kalandjaival kapcsolatban, és élete három legfontosabb eseménye közé sorolta az LSD-élményt. Ezt olvasva az akkor 101 éves Albert Hofmann levelet írt Jobsnak, melyben örömmel nyugtázta pozitív tapasztalatait, és kérte, hogy tá-

mogassa a 35 év után ismét lehetségessé váló, az LSD pszichoterápiás alkalmazására irányuló kutatásokat, abban a reményben, hogy ezzel Jobs hozzájárulhat, hogy Hofmann „problémás gyerekébôl csodálatos gyerek” legyen. Arról nem szól a fáma, hogy Jobs végül támogatta-e a kutatást, ám három évig tartó levelezésük akár hozzá is járulhatott, hogy a pszichedelikus kutatások ismét beinduljanak, így az is elképzelhetô, hogy a pszichiátria szemléletének radikális változása, igaz, ötven év csúszással, de mégis bekövetkezik. Bob Arctor

greenfo

EGY SLUKKRA TÜDŐ Januárban a Journal of the American Medical Association (JAMA) szakfolyóiratban publikált kutatás szerint a hoszszú távú, mérsékelt kannabiszszívás (dohány nélkül) nem károsítja a légzési funkciókat, sôt bizonyos mutatókon javít is. A dohányzás ezzel szemben jól azonosítható légzésszervi károsodásokhoz vezet.

NYERS KANNABISZ ÉS KENDERLÉ

FÁJDALOM A holland Neuropátiás Fájdalom Intézet két kutatója nyilvánosságra hozta kísérletük eredményeit, melynek során egy 15 éve neuropátiás fájdalmakkal küzdô hölgynek napi fél gramm, süteményben elfogyasztott kannabisz mellett napi kétszer csekély mennyiségû ketamint adtak. Az eredmények szerint a két szer kiegészíti egymás fájdalomcsillapító hatását.

SATIVEX Svédországban hatóságilag jóváhagyták a kannabiszkivonatot tartalmazó Sativex forgalmazását a szklerózis multiplexben szenvedô betegek görcsoldására. A spray formátumú készítmény azonos arányban tartalmaz THC-t és CBD-t. A Sativex Európában jelenleg már számos országban, például NagyBritanniában, Németországban, Spanyolországban, Dániában, de még Szlovákiában is elérhetô a betegek számára.

TÜDŐRÁK A Rostocki Egyetemen végzett kutatások szerint a kannabidiol (CBD) csökkenti a tüdôrák terjedését egy bizonyos fehérje, az ICAM-1 koncentrációjának növelésével. A témában további kutatások finanszírozását hagyta jóvá az egyetem.

ÉTVÁGY Egy, a kannabinoidok étvágynövelô hatására irányuló brit vizsgálat megállapította, hogy a THC-tól mentes kannabiszkivonat is növeli a kísérleti patkányok étvágyát. Bár további vizsgálatokkal a kutatók megfigyelték, hogy az étvágyfokozó hatás THC jelenléte mellett jobban érvényesül, világossá vált, hogy pszichoaktív hatások nélkül is lehetséges az étvágy növelése a kannabinoidok segítségével. Bővebb információk a témában: www.medihuana.info

A gyógyászati marihuána jelenlegi leggyakoribb fogyasztási formái az elszívás, a vaporizálás, az evés, illetve a kenderolaj alkalmazása. Egyre többen esküsznek viszont a Rick Simpson-féle kenderkivonatra (bôvebben errôl Simpsonnal készített interjúnk a CK 2011/5. októberi számában). A magas kannabinoid koncentrációjú tinktúra azonban a gazdag THC-tartalom miatt erôs betépettséggel jár egészen a több hét után kialakuló toleranciáig, amit sok beteg roszszul visel. Nekik jelenthet megoldást dr. William Courtney módszere, mellyel a THC domináns hatása nélkül vonható ki a kannabiszból a szintén magas gyógyászati értékû, ám a pszichére alig ható CBD, más néven kannabidiol. A trükk lényege a következô: egyszerûen meg kell enni a teljes növényt, vagy kifacsarni annak levét minden lehetséges részébôl. A nem mindennapi fogyasztási módot az orvos azzal indokolja, hogy hô hatásá-

ra számos létfontosságú enzim elpusztul, így a THC hatása felerôsödik. Ellenben a növény nyers fogyasztásakor a CBD hatása marad a domináns, így betépettség nélkül érvényesülnek a gyógyító hatások. A doktor YouTube csatornáján „The Power of RAW cannabis” címmel érhetô el az a video, melyben Courtney elmagyarázza a nyersen fogyasztott kannabisz elônyeit, illetve bemutatja egyik páciensét, aki módszerének köszönhetôen nyerte vissza egészségét. Az orvos azt javasolja, hogy a leveleket salátaként vagy centrifugálva fogyasszuk, de a szárat jobb, ha kerüljük, mert az túl rostos a fogyasztáshoz. Majd az idô eldönti, hogy mennyire mûködôképes a módszer, mi pedig kíváncsiak lennénk, hogy egy sikeres kúrához vajon hány kendernövény szükséges. Mindenesetre a hobbikertészek minden további nélkül hasznosíthatják növényeik leveleit is ezentúl, hátha még finom is.

medical

Az urak története egy kicsit sem kapcsolódik a rekreációs fogyasztáshoz. A sztori sokkal inkább két jogkövetô európai polgár hosszú, körülményes útja a törvény útvesztôiben, melynek során végül sikerrel érvényesítették az egészséghez, az általuk leghatékonyabbnak tartott orvosi kezeléshez való alkotmányos jogukat. Egyikük, Günther motorbalesetet szenvedett 2004-ben, melynek következtében hónapokig tartó mûtétek sorozatán esett át. A beavatkozások alatt a kórházban természetesen csillapították a fellépô fájdalmakat, de a baleset okozta krónikus fájdalmak ezután sem szûntek meg. Eleinte, mint mindenki más, megpróbálkozott az elérhetô hagyományos fájdalomcsillapítókkal, de eredménytelenségüket tapasztalva hamarosan az orvosok által ajánlott gyógyszerek mellett elkezdett kannabiszt is használni. A kombinált kezelés beváltotta a hozzá fûzött reményeket, majd a hagyományos, egyébként drága és mellékhatásokkal járó gyógyszereket teljesen elhagyta. A probléma épp akkor jelentkezett, amikor élete kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. Újra dolgozott, munkahelyére autóval járt. Felmerült benne, ha megállítják a rendôrök, a legkevesebb az, hogy a jogosítványát elveszik, de akár még büntetôjogi következményekkel is számolnia kell. Valószínûleg hiába magyarázná, hogy a kannabiszfogyasztást esetében korántsem az élvezet, a mámor elérése, hanem krónikus fájdalmainak csillapítása motiválja. Akkoriban Németországban bármilyen célú fogyasztás még illegális volt. Orvosát kérte, hogy ajánljon számára megoldást, aki az akkor elérhetôvé vált Dronabinolt javasolta. Ez a ma már korszerûnek egyáltalán nem nevezhetô készítmény kannabiszból kivont tiszta THC-t tartalmaz, hasonlóan a Marinol nevû gyógyszerhez, melyekrôl azóta kiderült, amit Günther a saját „bôrén” tapasztalt meg. Nevezetesen, hogy a tiszta THC hatása a többi, a kannabiszban egyébként természetesen jelen lévô kannabinoid nélkül egész más. Mellékhatásként használói igen durva betépésekre és antiszociális személyiségtorzulás jeleire panaszkodtak leginkább. Azóta a gyógyszeripar beépítette a páciensek tapasztalatait, így már elérhetôk olyan készítmények – például a Sativex –, melyek természetes kannabiszkivonatok, jelen van bennük a THC mellett a növényben megtalálható többi kannabinoid

BETEGJOGOK A GYAKORLATBAN Gyógyászati kannabisz páciensek helyzete Európában Az őszi Cultiva kenderkongresszus előadói között volt két negyven körüli úriember, név szerint Günther Weiglein és Tilo Clemeur, mondhatnánk, egyszerű átlagemberek. Történetük azonban, melyet megosztottak a hallgatósággal, egyáltalán nem nevezhető átlagosnak. Németországból érkeztek, és arról beszéltek, hogyan és miért jutottak arra az elhatározásra, hogy a kannabiszt használják gyógyszerként.

is. Ezek hatása így sokkal természetesebb, az ára azonban még mindig természetellenesen magas. Ekkor a 70 milliós Németországban mindössze 6-7 legális kannabiszpáciens élt, és szinte lehetetlen vállalkozásnak tûnt rövid idôn belül csatlakozni e csoporthoz. Günther éppen ezért úgy döntött, inkább visszatér a jól bevált kannabiszhoz. Kálváriája során több orvossal, betegjogi szervezettel és persze sorstársakkal is találkozott. Tilo Clemeurral szintén eközben ismerkedett meg, 2010 júliusában közösen adtak be kérelmet a német hatóságokhoz azzal, hogy maguknak termeszthessék meg a kezelésükhöz szükséges mennyiségû kannabiszt, erre azonban, három hónap elteltével, elutasító válasz érkezett. Tilo Clemeur teljesen más problémákkal küzd, epilepsziás. Elmondása szerint korábban már attól is rohamot kapott, ha kocsival vagy busszal utazott, és a fák túl gyorsan suhantak el az út mentén. Elsô epilepsziás rohamát 1988-ban, katonai szolgálata alatt élte át. Akkor azt álla-

pították meg az orvosok, hogy a stressz és az idegesség váltotta ki nála a tüneteket, ezért gyógyszeres kezelést javasoltak, ami jól mûködött. A kezelésnek mindöszsze egy enyhe mellékhatása volt, hogy meglepôen ingerlékeny és agresszív lett a készítményektôl. A kongresszuson is kiemelte, hogy nem minden epilepsziás betegnél lehet kannabisz tartalmú gyógyszert alkalmazni, ám ô abba a kategóriába tartozik, akinek igen, így aztán a következô lépés nála is a Dronabinol használata volt. El is kezdte szedni a gyógyszert, amivel mindössze csak az volt a probléma, hogy a számára elôírt 10 milliliter, ami 2–5 napra elegendô mennyiség, csaknem 200

euróba került. Persze a biztosító nem adott hozzá semmit, így összességében havi 1000 eurót költött gyógyszerre, ami hamarosan tarthatatlanná vált. Fontos körülmény, hogy ekkor már mindketten csaknem 20 éve dolgoztak és fizették társadalombiztosításukat. Elôadásukból az is érezhetô volt, hogy hiába a közhely, miszerint Nyugaton aranyélet van, azért még ott sem tud egy átlagember hetente több száz eurót gyógyszerre költeni úgy, hogy mellette meg is éljen. Így aztán ô is, amikor lehetôsége nyílt rá, felíratta magának a kannabiszt, és természetesen naponta meg is veszi azt az arra kijelölt patikában. Összehasonlításképpen elmondta, hogy az általa korábban szedett Karbamazepin nevû gyógyszer mindössze hat hétre volt képes elmulasztani a rohamokat, míg a kannabisz használata mellett már öt éve nem volt rohama. Történetük elsôsorban arról mutatott érdekes és tanulságos képet, hogy is néz ki a valóságban egy gyógyászati kannabisz páciens helyzete manapság Európában. Tették ezt – és tettek eleget a kongresszust szervezô Cannabis als Medizin nevû osztrák szervezet meghívásának – leginkább azért, mert ma az Unió legtöbb országában számukra azonos a helyzet. A betegek ugyan csak a méregdrága kannabisz tartalmú gyógyszerekhez juthatnak hozzá legálisan, magához a növényhez nem. Hogy ezen sikerüljön változtatni, az európai emberi és betegjogi szervezetek közösen kívánnak fellépni annak érdekében, hogy a páciensek ne csak megvehessék a kannabisz alapú gyógyszereket, hanem sokkal kisebb költségen megtermeszthessék a növényt maguknak. Mint elmondták, a kannabiszterápia számukra egyetlen igazán érezhetô hátránya, hogy nem tudnak olyan országokba elutazni, ahol annak birtoklása és fogyasztása illegálisnak minôsül, mégis úgy érzik, errôl hajlandóak lemondani, ha így megszabadulhatnak a krónikus fájdalmaktól vagy az epilepsziás rohamoktól. Szívós Gábor

CK 2012/1. február

Egyszerûen fogalmazva, a biopónika „termôföldet” ad a hidropónikához, pontosabban pedig, amit a termôföld tartalmaz: tápanyagot és életet. Ez pofonegyszerû, gondolhatná az ember. William Texier, a biopónika feltalálója azonban, 2004-tôl, éveket töltött azzal, hogy létrehozza a megfelelô tápanyagot, és egy ténylegesen mûködô koncepciót alkosson. Lehetséges tehát a biopónika? Tényleg összekapcsolhatók a hidropónika víztakarékos megoldásai egy fenntartható szerves tápanyag programmal? Hogyan lehet az elengedhetetlen mikrobiológiát egy vizes hidroponikus környezetben kezelni? Gyakran merülnek fel ezek a kérdések, mivel ez a technológia még új, de éppen ezért kelti fel a figyelmünket. Egyesek mindmáig kételkednek, bár rendszeresen kapjuk a bizonyítékokat a kertészektôl, akik belekezdtek, és el vannak ragadtatva eredményeiktôl. Nézzük, hogy is mûködik mindez. Tudjuk, hogy a növények, éljenek akárhol, elektromos töltésû ionok formájában ásványi sókkal táplálkoznak. A hidropónikában az ásványi sók aprólékosan összeállított receptje szerint vízben oldott ionokkal tápláljuk ôket, amelyek közvetlenül szívódnak föl. A termôföldben ezt a táplálékot kövek, homok stb. mechanikus törése, morzsolódása és feloldódása biztosítja, továbbá a szerves anyagok mikroorganizmusok által történô bomlása, melynek során részecskék, a növények által felvehetô ionok szabadulnak fel. Ahhoz, hogy megfeleljen a hidroponikus rendszereknek, a tápanyagot pontosan kell megtervezni, hogy az befogadható, folyékony és teljesen feloldható legyen. A hidropónikában valójában elengedhetetlen, hogy a teljes „étlap” azonnali felszívódásra készen álljon, és hogy az öntözôrendszer tiszta maradjon a tápoldat optimális, oxigénnel való dúsítása céljából. A hagyományos, szerves talajtrágya általában a lebomlás különbözô fázisaiban lévô nagy molekulákat tartalmaz. Idôvel megerjed, kellemetlen szaga lehet, és mindig eltömíti a keringtetô csöveket. A biopónika lényege, hogy vízben és termôföld nélküli talajban olyan, megfelelô termesztési körülményeket hozzon létre a növények számára, amelyek a termôföldben is megtalálhatók, más szóval, hogy felépítsen egy élhetô mikrovilágot, ahol a növények vígan élhetnek és fejlôdhetnek. Ehhez jól szellôzô, magas

BIOPÓNIKA: A VÁLASZ Megoldás az új évezred élelmezési és mezőgazdasági kihívásaira A takarékosság a vízzel és a műtrágyával, a hosszú szállítási utak kiküszöbölése vagy az egyre növekvő igény a minőségi élelmiszer-termelésre egyre fontosabb kérdésekké válnak világszerte, amelyekre a hidropónika könnyedén választ tud adni. Mindenütt, de különösen a nagyvárosokban kis városi kerteket, úgynevezett függőleges gazdaságokat, növényfalakat, kisközösségi vagy családi hidroponikus gazdaságokat és önellátó termelőket látunk sokasodni. Lévén hogy egyre több ember érdeklődik a hidropónika előnyei és alkalmazási lehetőségei iránt, talán nyilvánvaló, hogy eszünkbe jutott a szerves hidropónika. Ez az, amit mi „biopónikának” nevezünk.

A mikroorganizmusok Bár a bioponikus tápanyag nagy hatásfokon oldható, még mindig maradnak olyan részecskék, amelyeket le kell bontani. Ez a szerep jut a Trichoderma harzianumnak, az erre a célra legkönnyebben megtalálható és leghatékonyabb mikroorganizmusnak. Ez egy különösen aktív és könnyen kezelhetô gomba: • igen hatékony, szerves anyagokat lebontó enzimeket termel, • a növényi élethez alapvetô ásványi sókat bocsát ki, • szisztematikus ellenállást gerjeszt a növényi betegségek ellen azáltal, hogy ellepi a növény gyökereit,

oxigéntartalmú hidroponikus rendszerre, bioponikus tápanyagra és egy, a szerves anyagok lebontására specializálódott gombára (Trichoderma harzianum) van szükség. A cél – és egyben a kihívás – létrehozni az egyes elemek közti szinergiát, hogy megalkossunk és fenntartsunk egy új életciklust, annak átalakulási folyamataival együtt. Már nem is olyan egyszerû, mint a cikk elején gondoltuk. Na de hogyan fogjunk bele a biopónikába?

A megfelelő tápanyag Az erôs cirkulációjú és dinamikus áramlású hidroponikus rendszer nagyon fontos része a biopónikának. A magas oxigéntartalom nyilván a növények javára válik, mint ahogy az ott élô mikroorganizmusok is. A rendszer megválasztása is fontos, mert az altalaj, melyet használ, meghatározza azt a módot, hogyan gondoskodjunk a mikroorganizmusokról, amint azt alább látni fogjuk. De ennél is fontosabb, valójában a kulcsfontosságú tényezô, mely nélkül lehetetlen lenne a biopónika, a tápanyag. Nem minden tápanyag alkalmas a biopónika számára, még akkor sem, ha szerves, vagy ha tanúsítvánnyal rendelkezik. A bioponikus tápanyagot valóban tanúsítvánnyal rendelkezô szerves forrásokból kinyert összetevôkbôl kell elôállítani (hogy megfeleljen az elôírásoknak, és megkapja a tanúsítványt). Pontosan összeállítottnak, teljeskörûnek, folyékonynak és igen jól oldha-

Nemrég újfajta agyagkavicsot fedeztünk föl, meglehetősen nagy, rendkívül rücskös és nagyon porózus, ahol a Trichoderma kókuszrost jelenléte nélkül is megél és szaporodik. Kísérleteink fölöttébb sikeresek voltak, így javasoljuk használatát mind a hidropónikában, mind a biopónikában.

tónak kell lennie. Ez egy összetett kombinációja a már oldott állapotban lévô, szerves eredetû ionoknak és gyorsan (pár nap alatt) lebomló, nagyobb szerves molekuláknak, így folyamatosan biztosítja a növény azonnal felvehetô tápanyagokkal történô ellátását. A gyors lebomlási folyamatot a rendszer egy speciális mikroorganizmusa aktiválja és tartja fenn, egy gomba, amely a szerves molekulák szénrészecskéivel táplálkozik, felszabadítja az ezekhez tapadó ionokat, és éppen ez az, amire a növényeknek szükségük van. A tápanyag mellett használhatunk egy sor szerves folyékony és nagy hatásfokon oldható adalékot, például cukrokat, aminosavakat, humátokat stb., amelyek fokozzák az íz- és illathatást, illetve a termelékenységet.

• versenytársként lép fel, és parazitaként mûködik olyan kórokozókkal szemben, mint a pythium, fuzárium stb., • nekünk, „hidroponistáknak” is nagy elônyt jelent, hogy ugyanazt az 5,5 és 6,5 közötti pH-tartományt kedveli, ami életbe vágó a növényeink számára. A Trichoderma harzianum, több más mikrobával egyetemben, természetesen jó földben tenyészik. Ha a termôföldünk száraz, gyenge, töredezett vagy csak kimerült, javasolt ezeknek a kis szervezeteknek a hozzáadása a mûtrágyák mellé, hogy azt dúsabbá és termékenyebbé tegyük. Hidroponikus rendszerben persze magunknak kell hozzáadnunk és az igényeikhez igazítanunk a környezetet. A fejlôdéshez és szaporodáshoz a Trichodermának olyan környezetben

CK 2012/1. február

Tipikus BioFiltre AeroFlo-rendszerben

kell élnie, amely tiszta, szellôzô, meglehetôsen meleg, jó oxigénellátású és állandóan nedves. Nem minden talaj felel meg ennek, vagy legalábbis nem a legjobb. Három fô kategória használatos általánosan a hidropónikában: a vízmegtartó táptalajok, mint a kókuszrost vagy kôzetgyapot, szivárgó táptalajok, mint a lávakôzet, perlit vagy agyagkavics és persze a mindenféle táptalaj hiánya a szabad gyökerû rendszereknél. Kôzetgyapotnál vagy kókuszrostnál nem jelentkezhet nehézség: csak hozzá kell adni a gombát a keverékhez, amik boldogan élnek és gyarapodnak, feltéve, hogy azonnal hozzáférnek a tápanyaghoz. Az agyagkavics, a perlit és a lávakôzet szivárgó táptalajt képeznek: nem tárolnak elegendô nedvességet. Ilyen esetben 10-20% kókuszrostot keverhetünk a kavicshoz, mielôtt bejuttatnánk a rendszerbe. A Trichoderma megtelepszik a kókuszrostban, az agyagkavics pedig szellôsen tartja a környezetet. Az aerohidropónikus környezetben, kevés agyagkaviccsal és/vagy vízzel altalajként, a Trichoderma tenyésztése lehetetlen a megfelelô tenyésztalaj nélkül. biofiltert általában szennyvíz vagy szenynyezett levegô tisztítására használják, és tökéletesen alkalmas a biopónika céljára. A biofilter egy olyan eszköz, amit saját magunk is megépíthetünk, de készen is megvásárolhatunk. Mindössze egy tartályból áll, meg egy mechanikus szûrôbôl a málladék visszatartására és a cirkuláció

fenntartására (erre pont megfelel egy szivacs), és persze olyan altalajból, melyen megtelepedhetnek a gombák (mi porózus, kis csillag alakú mûkövet használunk, de használható például lávakôzet is). Akváriumi szûrôt is vehetünk bármely állatkereskedésben, és hozzáadhatjuk magunk az altalajt, illetve a gombákat. A biofilter elengedhetetlen a hidroponikus rendszerek „aeroverzióinál”, de a termelôk hasz-

A bioﬁlterben élő organizmusok elegye gyakran tartalmaz Trichoderma harzianumot más gombák és baktériumok társaságában. A Trichodermához képest kissé drágák, és használatuk túlzás lenne, ha csak szerves anyagok lebontására alkalmazzuk őket. Mi a gyökérzet védelmére is használjuk ezeket magas hőmérsékletnél, amely feladat fontossága már sokkal jobban illeszkedik a költségekhez.

nálják ôket a „hidroverzióknál” is, mert megbízhatók és hatékonyak. Más gombákat és baktériumokat is tenyészthetünk a biofilterben, az elérendô eredmény függvényében. A biofiltert függesszük a tartályba, és a vízellátó csatlakozót lógassuk az oldatba. Csatlakoztassuk saját áramellátó forrásához, hogy akkor is be legyen kapcsolva, Rubia tinctoria gyökérzete, biopónikában

EC- és pH-mérôket is, de nem úgy, ahogy hozzászoktunk: a bioponikus környezetben kialakuló folyamatok megértése egy további fontos tényezô. Elektromos vezetôképesség (EC): Annak ellenére, hogy alaposak, a szerves képletek nem ugyanazokat az EC- és pH-mérési értékeket mutatják, mint az ásványi tápanyagok. Valójában a szerves molekulák nem hordoznak elektromos töltést, és emiatt az EC-mérô nem is ismeri fel ôket. Ha a tápanyagot vízben oldjuk, annak csak töredéke oldódik fel azonnal, és válik ionokká, ami csekély vezetôképességet eredményez. A fennmaradó rész késôbb bomlik le. A túltáplálás elkerülése érdekében a tápoldatot fokozatosan kell adagolni, kis mennyiségekben két-három napon át. Miközben tápanyag szabadul fel, a többit a növény felszívja, így a vezetôképesség

ha a termesztô egység mûködése szünetel (például éjszaka). Ellentétben az egyéb tájékoztatással ne adagoljunk szilikátot a tartályba, mert ez befolyásolhatja a mikroorganizmusok egészségét. És ne feledjük, a Trichoderma mindig nedves és oxigénben dús környezetet szeret. Ha kiszárad, elpusztul. Helyezzük a szivacsot és a csillagokat a biofilterbe, és locsoljuk meg mikroorganizmusokkal. 6-8 hetente töltsük fel új gombákkal, mivel természetes életciklusuk idôvel csökken, a rendszeres megújítás mindig jótékony hatású. Megfelelô környezetben és bôséges táplálékkal a Trichoderma természetesen szaporodik és fejlôdik. Ezen a ponton egyetlen körülményre hívjuk föl a figyelmet: a Trichoderma harzianum, mint sok más élôlény, az állandó körülményeket kedveli. Kerüljük a nagy kilengéseket minden tekintetben: oxigén, hômérséklet, nedvesség, táplálás, pH-szint, túlszaporodás, egyebek. Nagy mennyiségû elpusztult Trichoderma alacsony pHértéket eredményezhet. Így, ha hirtelen csökkenést tapasztalunk a pH-értékben,

ellenôrizzük a gombákat, elképzelhetô, hogy stresszes körülmények áldozatává váltak. Azonnal fedjük föl a problémát, és orvosoljuk azt, esetleg a tápoldatot is cseréljük le, mielôtt új organizmusokat telepítenénk.

Hogyan kezeljük a bioponikus tápoldatot? A hidropónikához hasonlóan a biopónika is olyan, mint gyors autót érzéssel vezetni, messzire elôretekintve, preventíven és elôrelátással a tarsolyunkban. Használunk

egyensúlyban, közel azonos értéken marad. Amikor a szervesanyag-készlet fogytán van, a vezetôképesség csökken. Ideje pótolni a tápanyagellátást. pH-szintek: Szerves tápanyag nem tartalmazhat (a szabályozás szerint) olyan közbensô tárolókat (puffereket), amilyenek a jó ásványi tápanyagban megtalálhatók, és amelyek tulajdonsága a pH-szint stabilizálása. Termesztés közben tapasztalhatunk szintnövekedési tendenciát. A pH azonban nem alapvetô a biopónikában, nem úgy, mint

a hidropónikában. A növények nehézség nélkül elviselik az 5 és 7 közti értékeket, tehát nem kell állandóan kiigazítani. Csak a szélsôséges értékeket kerüljük, és ha szabályzót használunk, ezt homeopatikus dózisokban tegyük, meggyôzôdve arról, hogy jóval az elôtt feloldódnak, mielôtt elérnék a Trichodermát.

A boldog termesztők Miután biztosítottuk a zavartalan tápanyag- és mikroorganizmus-ellátást, és megtanultuk, hogyan kell e tényezôket megfelelôen kezelni termôföld nélküli környezetben, nincs már sok teendônk. Természetesen, mint ahogy eddig is, biztosítsunk növényeinknek adekvát környezetet: megfelelô fényt, hômérsékletet, nedvességet, szellôzést stb. Gyôzôdjünk meg róla, hogy a rendszer szabadon cirkulál, és hogy a tápanyagoldat oxigéntartalma magas. Tartsuk nyitva a szemünket, és járjunk el preventíven. A biopónika fogalma, noha még újdonságnak számít, napról napra terjed. Sok létesítmény alakul számos országban: • szervesparadicsom-gazdaság Saint Barthélémyben (West Indies): éttermek és szállodák ellátására friss háztáji termékekkel ezen a nagy turistaforgalmú szigeten, ahol 2008-ban indítottak be egy biopónikát alkalmazó, kis hidroponikus gazdaságot. A kezdetben kis gazdaság mára jövedelmezô üvegház-vállalkozássá nôtte ki magát, amely képes kiszolgálni biotermékekkel az egyre gyarapodó számú vásárlókat. • Németországban Christian kis hidroponikus üvegházában zöldségeket és saját növénykollekcióját mindkét módszerrel termeszt: egyrészt szerves tápanyagokkal, másrészt ásványokkal. Mindkettô sikeres és örömteli. A munkáját bemutató diaporámát megnézhetik honlapunkon (www.eurohydro.com). • Hollandiában tavaly óta egy, az üvegházipar számára termékeket tesztelô vállalat nagyobb mértékben használja a biopónikát. Salátatermesztési eredményeik olyan jók, hogy elhatározták, népszerûsítik a technológiát. További tájékoztatás késôbb várható. • Franciaországban számos új vállalat épít mind beltéri, mind kültéri otthondíszítô növényfalakat. Gyakran használnak bioponikus tápanyagot, mivel egyes ügyfeleik szívesebben látják a szerves anyagokat az ásványok helyett (lásd mursvegetaux.com – francia nyelven).

Ezek a projektek a felhasználók beszámolói révén jutottak tudomásunkra. Nyilván sokkal több létezik, amelyekrôl semmit sem tudunk. Az egyetlen hátulütô, amit én látok a biopónikában, ha a kereskedô a termékeket organikus gazdaságból származónak szeretné tanúsíttatni. Az organikus tanúsítvány hivatalok, legalábbis Franciaországban, nem adják meg a tanúsítványt a bioponikus termékekre, még ha tanúsítvánnyal rendelkezô szerves tápanyaggal termesztették is ôket, mondván, a hidropónika nem alkalmaz szerves táptalajt. Double Bonus, ügyfelünk Saint Barthélémybôl, meg sem próbálta megszerezni ezt: termését szerves hidropónikában termesztettként hirdeti, mert eltekintve attól a ténytôl, hogy nincs tanúsítványa, alacsony vízigényû technológiát használ a szigeten a kiváló minôségû friss élelmiszerek elôállításához, amelyeket egyébként távoli régiókból kellene importálni, és mire odaérnének, elvesztenék frissességüket, és drágák lennének. Munkahelyeket teremt egy olyan vidéken, ahol arra égetô szükség van, és tevékenyen részt vesz a sziget gazdasági életében. A hidropónika és az organikus termesztési eljárások kombinálása két világ találkozása és elônyeinek legjava. A hidroponikus termesztés lehetôvé teszi, hogy bármely szélességi fokon növényeket termeszthessünk kis mennyiségû tápanyag és víz felhasználásával. Zárt rendszert használva megelôzzük, hogy sók szi-

Készült a

szakmai támogatásával

várogjanak a talajvízbe. Nagyobb termést érünk el kisebb területen, ami lehetôvé teszi jó minôségû élelmiszerek elôállítását sûrûn lakott városokban, és csökkenti a szállítási költségeket, ezáltal a környezetszennyezést. A fenntartható szerves mezôgazdaság elveinek megfelelôen a biopónika nagyon kevés nitrátot használ, jelentôsen csökkentve ezzel a képzôdô biomasszát, miközben kedvez a virágés termésképzôdésnek. Következésképpen alkalmazásával több víz és tápanyag takarítható meg, még annál is több, mint a hagyományos hidropónikával. Az interneten a biopónikára rákeresve találtam néhány hivatkozást és pár blogot. A tájékoztatás egyelôre nyilvánvalóan nem elég széles körû. Vannak, akik a „biopónikát” a növénytermesztésnek a halakkal való szimbiózisaként határozzák meg. Ezt az eljárást azonban általában aquapónikának nevezik, és bár igen közeli, de nem ugyanazt a technikát használja. A biopónikában nem alkalmazunk halakat, az aquapónika pedig nem használ trágyát, eltekintve a halak által kibocsátottaktól. Találtam egyéb hivatkozásokat is a biopónikára, például az amerikai Utahban, dr. Luther Thomas munkásságát illetôen. Úgy tûnik, ô és a franciaországi William Texier többé-kevésbé azonos idôben jutottak azonos következtetésekre, ami azt mutatja, hogy a nagy gondolatok nem ismernek határokat. Noucetta Kehdi társigazgató – GHE

CK 2012/1. február

Az 1990-es években a hollandiai coffeeshopokban kapható kenderszármazékok közel 80%-a érkezett errôl a területrôl, a maradék 20%-on pedig az afgán hasis, valamint a karibi világ füve osztozott, hasonló arányban. A kedvezô holland drogpolitikai változásoknak köszönhetôen az elmúlt évtizedben aztán a hazai, beltéri terjesztésû gandzsa vette át a vezetô szerepet a kávézók kínálatában. Azonban a Hollandiában is egyre inkább eluralkodó szigorúbb irányvonalak hatására, gondoljunk csak a külföldiek vásárlásának korlátozására vagy az otthoni termesztés egyre nehézkesebb szabályozására, a boltok polcain felértékelôdnek a klasszikus, hagyományos termôterületekrôl importált kenderszármazékok. Ezek közé tartozik a Marokkóban tradicionális módon elôállított hasis, mely jelenleg is az észak-afrikai ország GDP-jének közel 30%-át adja. Ezen területek újbóli felkutatására kezdtek Arjan, Franco és Simon harmadik fajtavadász-expedíciójukba. Öszszehasonlítva a korábbi úti célokkal (India, Malawi), ezúttal az aránylag közeli földrajzi fekvés miatt néhány kisebb változást is bevezettek. Az egyik legfontosabb, hogy ezúttal egy speciálisan felkészített terepjáróval indult útnak a csapat. A srácok alaposan felkészültek a várat-

lan „rendôrségi helyzetekre”, és magukat bebiztosítandó a Jeepet rejtett kamerákkal is felszerelték. A 3000 km-es autóút végén megérkeztek a spanyol–marokkói határra, ahol 24 euro fejében és csupán néhány óra leforgása alatt átcsuszszantak az arab bürokrácia küszöbe alatt. Az egyik legnagyobb problémát a rend ôreinek egyébként az expedíció logójának kialakítása okozta, ugyanis a helyi szabályok szerint azon nem szerepelhet Marokkó térképe, így eltávolították a „felesleges részeket”, és máris irány a Rif-hegység.

FAJTAVADÁSZOK BERBER FÖLDÖN A marokkói hasis nyomában A fajtavadászok: Arjan, Simon és Franco három év után tavaly visszatértek az afrikai kontinensre, és ezúttal a földrész berber kendertermesztéssel kapcsolatos történetébe és szokásaiba pillanthatunk be általuk. Marokkóra azért esett a Green House Seeds legénységének választása, mert a Rif-hegységben található ültetvényekről származó őshonos fajták keresztezése révén több millió európai fogyasztóhoz jutott már el a növény eddigi, több ezer éves története során. 38

Természetesen helyi közremûködôk nélkül nem sok esélyük volt a fajtavadászoknak eligazodni a berber kendervilág útvesztôiben, ám ha nemzetközi híresség az ember, ez is megoldódik hamar. Kisvártatva tehát elôkerült Franco egyik barátja, aki már több mint 10 éve kapcsolatban áll a Rif-hegységben gazdálkodó ültetvény-tulajdonosokkal és hasiskészítôkkel. A generációkra visszavezethetô hasiskészítés és kendertermesztés társadalmi és történelmi okokkal magyarázható: a berberek, a Rif-hegység eredeti lakosai mindig is megkülönböztették magukat az országot vezetô arab dinasztiáktól. Az azonban számukra sem volt kérdés, hogy az európai gyarmatosítók elleni harcban segítsék V. Mohammed marokkói uralkodó csapatait, amikor azok visszavonultak a Rif-hegységbe. Közös erôvel végül sikerült a francia és spanyol túlerô alól felszabadítani az országot, a támogatásért cserébe a földet, melyet a berberek laktak, teljes egészében az ô tulajdonukba adta a király. Ekkor váltotta fel (és valószínûleg ekkor merték elôször felvállalni nyíltan az ott élôk) az addigi olíva- és fügetermesztést a kender kultivációja, és a hasis elôállítása. A berberek e területhez való jogát megalapozó dokumentumot a mai napig a nemzeti múzeumukban ôrzik, Marrakechben. A gyarmati uralom után Marokkó 1956ban nyerte el végleges függetlenségét, az 1950-es évek felszabadító mozgalmai azonban már egyértelmûen profitáltak Európa kenderéhségébôl. Ez idô tájt elindult, majd végbement a helyi társadalom egyfajta átszervezôdése, és kezdôdött a nagyipari mennyiségben, de továbbra is

indultak, akinél megismerhették az afgán hasis készítésének tradicionális módját. Marokkóban a növények szárítását legalább egy hónapig végzik, majd a növényeket egy rostának szánt ruhaanyagban kidöngetik. Az eljárás során a gyantamirigyek sárgásbarna árnyalatú porrá állnak össze. A pollent kétkilós zsákokba töltve tovább döngetik, végül összepréselik, így téve alkalmassá a szállításra. A hasis döngölése során keletkezik az úgynevezett kif, ami tulajdonképpen nem más, mint a folyamat mellékterméke, ezt durva dohánnyal keverik, és fôleg az idôsebbek, pipákból, esetleg vízipipákból fogyasztják. A kif THC-tartalma viszonylag alacsony, fajtától függôen 5–10% között változik, amely Franco szerint ugyan nem pályázhat a világ legerôsebb gandzsakészítménye címre, de megvan a maga varázsa. Abdullah ezután bemutat a fiúknak még egy ôsi módszert, ami tulajdonképpen egy lepárlási technika, amelynek során egy forró csoki állagú olajszerû anyagot nyernek. Arjanék úgy 120 gramm jó minôségû pakisztáni hasist áztatnak alkoholba, majd az így kapott alkoholos keveréket lepárolják. Ránézésre nem is bonyolult mûvelet. Természetesen Abdullah nemcsak hasiskészítési, -feldolgozási praktikákkal

kézmûves, tradicionális technikát használva, a hasis elôállítása, és vált európai hírûvé a marokkói hasis. Miként készítenek hasist Marokkóban a mai világban? Erre keresték és meg is találták a választ Arjanék. Az expedíciójuk során két, különbözô völgyben fekvô termôterületet látogattak meg, hogy lehetôségük legyen a különbözô feldolgozási módszerek összehasonlítására. Elôször egy a Bab-Berrett városkánál elterülô földet látogattak meg, mely fôleg afgán és pakisztáni fajtákban gazdag terület, ezeket keresztezte a természet és az ember az ôshonos marokkói fajtákkal. E hibridek Ketama városa felé haladva egyre inkább dominánssá válnak, felfedezôink legnagyobb örömére. A srácok ugyanis valami egészen egyedi, máshol nem található fajtát kerestek. Közben régi barátjukhoz, Abdullahhoz

CK 2012/1. február

traktálja a vadászokat, hanem megmutatja ültetvényét is, ami ellentétben Indiával vagy éppen Malawival, egyáltalán nincs elrejtve, hiszen a tulajdonos háza mögött terül el. Impozáns látvány a nagyjából 15 hektár gandzsaföld a Rif-hegységben, úgy 2000 méter magasan. A növények egészségesek, a területet pedig a legegyszerûbb, ám leghatékonyabb öntözési formával mûvelik, a slagokat véletlenszerûen kilyuggatják, aztán megeresztik a vizet. Abdullah ezenkívül még talajjavítót és tápszert is használ, foszfort és nitrogént (kb. 100 kg/ha), valamint az anyatermészetet is segítségül hívja, és egy teherautónyi tehéntrágyát is kiszór minden évben a földekre. Ezután éri a felfedezôket talán a legnagyobb meglepetés. Továbbhaladva megérkeznek egy helyre, ahol az ôshonos marokkói kendertôl mintegy száz méterre egy kiterjedt, pakisztáni fajtákból álló mezô terül el. A terület berber gazdája szerint a pollenek úgyis csak 100 méterre képesek elszállni, így ôk nem félnek a keresztezôdéstôl, mondja. Ezzel ellentétben az igazság az, hogy bizony a virágpor akár 200-300 km-re is elszáll, és innentôl kezdve azért elég nehéz tisztán marokkói vagy éppen pakisztáni fajtáról beszélni. A tapasztalatok szerint ugyanis néha egy hektáron belül több mint 20 különbözô fenotípus megtalálható. Ez a széles spektrum a felelôs azért, hogy mind színében, mind állagában igen nagy a választék, amennyiben marokkói hasisról beszélünk. Kifejezett elônye viszont az, hogy a különbözô vál-

tozatok között 2-3 hét eltérés is lehet a virágzás és érési idôszakok tekintetében, vagyis folyamatosan betakarítható a kender. A Rif-hegységben élô berberek életében a hasiskészítés és az ezzel összefüggô kendertermesztés nagyon fontos helyet foglal el. Arrafelé a gyermekek a hasiskereskedelembôl járhatnak iskolába, a népesség többsége közvetlenül vagy közvetve részesül a hasishoz kötôdô bevételbôl vagy egyéb javakból. Marokkóban a hasis nem a kábítószerkartellek kezében lévô hatalmat és pénzt jelenti, hanem egy agrártermék, mely a gazdaság és

a társadalom minden egyes szintjén jelen van. Lehetséges, hogy ez az oka, amiért a marokkói kormány évtizedek óta ôrlôdik a nemzetközi (fôleg európai) nyomás, mely a hasiskészítés beszüntetését és az ültetvények felszámolását kéri, illetve a saját állampolgárai részérôl érkezô nyomás között, akik a hasiskereskedelemre alapozták életüket. Ez egy nagyon nehéz szociális, társadalmi szempontból feloldhatatlan dilemma. Természetesen az ültetvények felszámolása azért folyamatos, de közben az embernek az az érzése, hogy a marokkói kormány nem tesz komoly kísérletet arra, hogy megállítsa a világ ellátását hasissal. Sôt manapság inkább azt fontolgatják, hogy kilépnek az ENSZ egységes kábítószer-egyezményébôl, mert a déli területeken és a Rif-hegységben egyszerûen képtelenség a hasis-elôállítást felszámolni, annyira szerves része az ott élôk kultúrájának, mindennapjainak. Arjanék egy másik érvvel is igyekeznek minket meggyôzni a Rif-hegységben zajló kendertermesztés fenntartásának szükségességérôl: vajon ha felszámolnák az ültetvényeket, jobb híján megindulnának-e Európába a megélhetésüktôl megfosztott tömegek? Ugyan már, legyintenek többnyire a politikusok, de az egyre nagyobb migrációs nyomás igencsak érezhetô fôleg Nyugat- és DélEurópában. Arjan és Simon egyébként holland, Franco pedig olasz, és könnyen lehet, hogy nem ôk beszélnek félre. GH

greenfo

Vita Start a Plagrontól VITAMINSPRAY MAGONCOK, DUGVÁNYOK ÉS ANYANÖVÉNYEK SZÁMÁRA Erős és egészséges növény, amely bőséges termést hoz: hát nem ez az, amit mindannyian szeretnénk? A Plagron erre a célra egy újdonságot jelentő vitaminsprayt ajánl, amely kiváló hatékonyságot garantál. A Vita Start nem csupán egy vitalitást fokozó termék, hanem növekedésserkentő is. A Vita Start gondosan megválasztva és kiegyensúlyozott összetételben tartalmaz organikus enzimeket, mikroelemeket és növekedésserkentő anyagokat. Ezek z vegyületek megvédik a növényt a káros külső hatásoktól, és bőséges termést biztosítanak. A Vita Start elősegíti, hogy a növény könnyebben fel tudja venni a rendelkezésre álló tápanyagokat, és hatékonyabban tudja hasznosítani azokat. Széles hatásspektrum A Vita Start magoncok, dugványok és anyanövények növekedési fázisában alkalmazható. A Vita Start nagyon széles hatásspektrummal rendelkezik: kiterjedt és erős gyökérrendszert, fokozottabb rezisztenciát, intenzívebb tápanyagfelvételt, gyorsabb sejtosztódást, erőteljesebb hajtás- és virágképződést biztosít. A növényre kifejtett pontos hatását az határozza meg, hogy melyik fejlődési fázisban alkalmazod. A nagyobb terméshozam eléréséhez a Vita Startot a virágzási időszak második és harmadik hetében használd. Csak kis mennyiségre van szükség A Vita Start elősegíti, hogy a növény a rendelkezésre álló tápanyagokat hatékonyabban és nagyobb mennyiségben vegye fel, de egyúttal meg is akadályozza a túlzott vagy hiányos tápanyagellátás kialakulását. A Vita Start a növény leveleire permetezve alkalmazható. A termék rendkívül koncentrált, ennek megfelelően 1 liter vízhez mindössze 1 ml-re van szükség. A Vita Start 100, 250 és 500 ml-es, valamint 1 literes kiszerelésben is elérhető. További információkért a termékről, vagy ha bármilyen egyéb kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot a servicedesk@plagron.com hivatkozás használatával. Látogass el a www.plagron.com weboldalra, honlapunkról a legújabb termékkatalógusunkat is letöltheted.

TOXIKUS ÉLELMISZEREK 2. A nátriumglutamát és társainak másodfokú tárgyalása Ahogy a korábbi cikkünkben írtuk, a nátriumglutamát (MSG) mint ízfokozó a legismertebb excitotoxin. Alkalmazása igen elterjedt, elsősorban mert nagyon olcsó, és mert beindítja az emberi nyál- és gyomornedvek termelését. Ki ne emlékezne a chipsreklámra, ami azt hirdeti, hogy néhány falat után nem tudod abbahagyni? Nos igen, valóban ez a hatás jellemzi az MSG-t, és emiatt válhatott számos különböző néven az élelmiszerek egyik fő összetevőjévé. A kutatások azonban rámutattak, hogy az MSG számtalan ﬁzikai problémát okozhat. A glutamát természetes formájában egy aminosav, mely fehérjeláncba rendezôdve fordul elô. Amikor magunkhoz vesszük, szervezetünk lassan elkezdi lebontani, ügyelve arra, hogy ne kerüljön a véráramba vagy az agyba, de a májba, az izmokba és más szervekbe sem jut el. A szervezet számára ez a kiválasztás nem jelent kihívást. Az ipari nátriumglutamát azonban egy hidrolizált fehérje, tehát már megbontott szerkezetû. Így fogyasztva a szervezet túl gyorsan emészti meg, amely súlyos problémákhoz vezethet. Az MSG valójában az agy legelterjedtebb neurotranszmittere, mely a szervezetbe jutva információkat küld neuronról neuronra. Alapállapotában csekély menynyiségben van jelen. Ha az agy bármilyen okból sérül, az egyik elsô ha-

tás a glutamátok felszabadulása nagy mennyiségben, ami maradandó károsodást okoz, leginkább az idegsejtekben. Russell L. Blaylock idegsebész ezt a következô példán keresztül magyarázza: „Az agyvérzés korlátozza a vér áramlását az agy ereiben. De az agyvérzésnek nem ez a legrosszabb következménye, ez csupán az agyszövetben okoz károsodást. Ennek a szövetállománynak a környezetében viszont az agy elkezd hatalmas mennyiségû excitotoxint (az idegsejt pusztulását okozó vegyületek) kiválasztani, ez az agyvérzéssel járó igazi pusztítás oka. Ha blokkolni tudnánk az excitotoxinokat, az agyvérzés kisebb kárt okozna. Erre az excitotoxinbevitel csökkentésével lehet esélyünk, amit megfelelô táplálkozással lehet elérni.”

Blaylock másik példája az agy sérülése esetén a hipoglikémia számlájára írható: „Amikor a vércukor alacsony szintre csökken, az ember kómába esik, vagy meghal, de nem csupán azért, mert az idegsejtjeiben nincs glükóz. Amikor ez történik, a glükózhiány mellett az agy sok glutamátot termel – ez az, ami megöli az embert.”

MSG, AIDS, Alzheimer… Dr. Russell L. Blaylock, Mississippi állam Jackson Kórházának orvosa és a Medical Sentinel címû orvosi szaklap szerkesztôbizottságának tagja az „Adalék excitotoxinok az ételekben és degeneratív rendellenességek az agyban” címû cikkében megállapítja: „Az orvosok és tudósok növekvô számban vannak meggyôzôdve

arról, hogy az excitotoxinnak nevezett összetevôk kritikus szerepet játszanak számos idegrendszeri rendellenesség kialakulásában, például a migrénben, gyulladásokban, abnormális idegi fejlôdésben, bizonyos típusú endokrin és neuropszichiátriai rendellenességekben, a gyermekkori tanulási nehézségben, az idôszakos erôszakosságban, az elhízás néhány típusában és mindenekelôtt olyan neurodegeneratív betegségekben, mint az ALS (Amiotrófiás Laterális Szklerózis), a Parkinson, az Alzheimer, a Huntington betegség. Az elmúlt évtizedben nagyszámú klinikai és tapasztalati bizonyíték jelent meg, mely a fentieket alátámasztja. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszeripari Ellenôrzô Hivatala (FDA) elutasítja a tájékoztatást a rövid és hosszú távú veszélyekrôl, melyeket olyan excitotoxinok élelmiszerekhez történô hozzáadása jelenthet, mint például a nátriumglutamát, a hidrolizált növényi fehérje vagy az aszpartám.” Az „Excitotoxinok: az íz, ami öl” címû könyv idegsebész szerzôje emellett megjegyzi, hogy az excitotoxinok a felelôsek az AIDS mellett fellépô demenciáért is: „Minden esetben, amikor az idegrendszerünket egy vírus vagy egy baktérium megtámadja, az agy nagy mennyiségben kezd glutamátot kiválasztani, és ez okozza a károsodást.” Hozzáfûzi, hogy az említett betegségek esetén fellépô gör-

csök a glutamátok jelenlétének közvetlen következményei: „Valójában a legtöbb görcsoldó annyit tesz, hogy blokkolja a glutamátot” – magyarázza.

A sejtek öngyilkossága Ha a glutamát az egyike a leggyakoribb neurotranszmitternek az agyunkban, és funkciója szerint neuronról neuronra szállítja az információt, akkor hogyan okozhat ennyi betegséget? A neurodegeneratív folyamat (a korábban felsorolt betegségek mindegyikének folyamata), melyben a glutamát részt vesz, érdekes módon nagyon hasonlít ahhoz, ami a sejtekben történik a test más pontjain a rákos és a gyulladásos elváltozások folyamatában. A különbség az, hogy az agysejteket egy membrán védi, és a glutamát szabályozza a membrán kapujának ki- és bezáródását. Normális esetben ezeken az idegsejteken kívül alacsony a glutamátszint, mólonként körülbelül 10-12 milliomod. Ennek így is kell lennie, mert az ennél nagyobb mennyiség megöli az idegsejteket. Amikor a glutamát a sejten kívül van, egy bizonyos, szállítást végzô fehérjéhez kötôdik, ami elviszi egy úgynevezett csillagsejtbe, tudományos nevén asztrocitába, ahol a felhasználásáig marad. Ha egy inger miatt megtörténik az átadás, leszakad a szállító fehérjérôl, egy specifikus receptorhoz csatlakozik, rést

nyit a sejtfalon, és kalciumot juttat a sejtbe. Ezután visszatér, és az átjáró bezáródik. Valójában csak a másodperc milliomodrészéig van nyitva. Ez a folyamat teszi lehetôvé, hogy az idegsejt reagáljon az ingerre. Enélkül nincs idegi válasz. Namármost, ha valami miatt túl sok glutamát van jelen, az átjáró túl sokáig marad nyitva, túl sok kalcium árad be rajta, ami túlzott reakciót eredményez, és a sejtben gyulladás alakul ki. Így keletkeznek az úgynevezett szabad gyökök, melyek kifejezetten mérgezô anyagok. Megváltoztatják a teljes sejt szerkezetét, és oxidációt okoznak minden komponensében, fôleg a mitokondriumban, mely a sejtnek egy kis része, és szinte minden munkavégzésünkhöz az energiát termeli a mozgástól a gondolkodásig. A kalciumtúladagolás miatt a mitokondrium túlzott energiát próbál termelni, ami a sejt halálához vezet. Aktivizálja a P53 nevû gént, melyet a sejtek öngyilkos génjeként ismerünk, s ez apoptózist, azaz programozott sejthalált okoz.

Csecsemőkortól megmérgezve Az agyi kapcsolatok hálózata meglehetôsen komplex. A glutamát és a glükóz ebben nagyon fontos szerepet játszik. Valójában a glükóz nélkülözhetetlen a mûködéséhez, és mostanában fedezték fel, hogy a glutamát megzavarja ennek az elemnek a belépését. A glutamát túl-

rendnek vannak kitéve, visszamaradással küzdenek, leginkább a komplex problémamegoldás területén. Eleinte normálisnak tûnnek, de ahogy nônek, a nehezebb feladatokkal egyre nehezebben boldogulnak. Hogy ez a fejlôdés melyik szakaszában történik, leginkább az elfogyasztott excitotoxinok mennyiségének függvénye. Ez azért van így, mert az excitotoxinok az acetilkolin nevû neurotranszmitter mennyiségét 80%-kal csökkentik a homloklebenyben, ami a tanulás és a memória központja. Ugyanígy csökkenti a norepinefrin menynyiségét, ami a figyelemhez és a koncentrációhoz szükséges. Másfelôl az agyban a nagyarányú MSG növeli a szabadgyökök mennyiségét a sejtekben. Az öregedés folyamata pontosan ezeknek az atomoknak, illetve atomtörzseknek a progresszív növekedése, amely kihatással van a sejtmûködésre. „Az eredmények ismeretében teljes biztonsággal leszögezhetjük, hogy az excitotoxinok felgyorsítják a sejtöregedés folyamatát, és közvetlenül kapcsolatba hozhatók az olyan idegrendszeri betegségekkel, mint az Alzheimer és a Parkinson” – állítja Blaylock.

...és az elhízás

zott jelenléte vagy hiánya az agyban egyaránt problémákhoz vezet, melyek még súlyosabbak lehetnek a születés elôtti idôszakban, vagyis az agy kialakulásakor. Blaylock szerint a MSG fogyasztása terhesség alatt befolyásolja az agy kialakulásának folyamatát. Amikor egy kismama MSG-t fogyaszt, az a köldökzsinóron keresztül eljut az embrióhoz, és teljes sejteket pusztít el az agyban. Ha az MSG mennyisége alacsonyabb a toxikus szintnél, vagyis nem okoz sejtpusztulást, még akkor is megváltoztatja a funkcióikat, túlmûködésre ösztönzi a sejteket. Akár az idegsejtekkel történik, akár a hormonokat elôállító sejtekkel, a születés elôtti módosulások az egész életre kihatnak. Hasonló problémát okozhat a gyerekek magas MSG-tartalmú étrendje is. A kísérletek során, melyeket állatokon végeztek, többek között kevésbé kifejlett szerveket, elhízást, nemzési nehézséget, kevésbé fejlett utódokat, nyílt agressziót, antiszociális viselkedést, keringési zavart, magas vérzsír- és koleszterinszintet figyeltek meg, vagyis olyan tüneteket, melyek

gyakran vezetnek agyvérzéshez, infarktushoz és érelmeszesedéshez.

A glutamát és a szaporodás Kimutatták azt is, hogy a glutamát az ösztrogén receptorokat is befolyásolja az agyi hipotalamuszban, amivel megváltoztatja az ösztrogénciklust. Ez policisztás ovárium szindrómát (PCOS), menstruációs problémákat, korai pubertástüneteket és a növekedési hormon hiányát eredményezheti. Ugyanakkor a férfiakban hatással van a tesztoszteronszintre. A hipotalamusz többek között az idegrendszer automatikus funkcióiért felel (az állandó szívverésért, a bélmozgásokért stb.), valamint az érzelmekért, az endokrin rendszerért és az immunrendszerért. A magas MSG-tartalmú étrend súlyos problémákat okozhat az agy e területén, ami a teljes életminôségre kihatással van.

Az MSG és az intellektus... Az állatokkal végzett vizsgálatokból tudjuk, hogy azok az egyedek, akik idôszakosan magas MSG-tartalmú ét-

Befejezésül egy újabb problémát emelünk ki, melyet a magas glutamáttartalmú étrend okozhat. Egy olyan hatásról van szó, amely sok országban aggodalomra ad okot. Az állatokkal végzett kísérletek alapján az MSG körülbelül 40%-kal fokozza az étvágyat, ami azt jelenti, hogy ha glutamátot tartalmazó élelmiszereket eszünk, úgy érezzük, hogy nem tudjuk abbahagyni. Ez a hatás kedvez az elhízásnak, ráadásul a legtöbb MSG-tartalmú étel zsírban és kalóriában is gazdag. A madridi Complutense Egyetem gyógyszerészet fakultása élettani osztályának igazgatója, Jesús Fernandez-Tresguerres bebizonyította, hogy a glutamát agyunk azon részeire hat, mely az éhség- és a szomjúságérzet kialakulásáért felelôs. Azt is feltételezi, hogy befolyással lehet a növekedési hormonokra, ami a zsírosodás ellenében az izmok kifejlôdéséért felel. A következô számokban egy másik excitotoxinról, az aszpartámról lesz szó, mely szintén jelentôs helyet foglal el az étrendünkben, valamint bemutatjuk Blaylock teóriáját az excitotoxinokat tartalmazó étrend terjesztésérôl és a társadalom megtévesztésérôl. forrás: Cañamo

a’la canna

GRENADÁBÓL A MAFFIÁBA „Nagy rajongója vagyok a magyar reggaenek” Kemon Wesley Thomas, ismertebb nevén MC Kemon az Irie Maffia megalakulása óta a magyar reggaeszíntér megkerülhetetlen figurája, de szinte a kezdetektől részt vett a hazai reggae életében. A Tilos Zöld Stúdiójában találkoztunk vele, hogy beszélgessünk többek között Grenadáról, Budapestről, fociról, zenéről, magyar reggaeszcénáról és persze az Irie Maffiáról. CK: Grenada, London, Budapest, te melyiket tekinted elsődleges hazádnak, otthonodnak? Kemon: Az igazi haza az a hely, ahol az ember képes élni. Ahol elôre tudsz lépni, ahol tudsz tanulni, fejlôdni, ahol a barátaid vannak, ahol találkozol jó emberekkel, akik segítik az utad. A lényeg, hogy az élet minden területén boldogulj. Ahol erre képes vagy, ott az igazi hazád. CK: Egy politikus sem kerülte volna ki szebben a választ. A Karib-szigetekhez tartozó Grenadában születtél, miként kerültél Magyarországra? Kemon: Sokat sportoltam, apám részérôl a családban mindig fontos volt a sport, fôleg a krikett, mivel Grenadában ez az elsôdleges csapatsport, és persze az atlétika. Én is, mint minden fiatal, sokat sportoltam, az általánosban atletizáltam, aztán kriketteztem, de végül a foci lett az, amiben kimagasló tehetséget mutattam. 13 évesen sikerült egy sportösztöndíjhoz jutnom, így kerültem Budapestre, az MTK csapatába. CK: Grenadában már volt kapcsolatod a zenével? Kemon: Persze. Ahogy apám révén a sporttal találkoztam, addig anyám családjában nagyon sok zenész van. Fôleg calypso és soca stílusban alkotó énekesek. Gyerekkorunkban a suliban a cerka volt a mikrofonunk, az asztal meg a dob, és így toltuk, gyakorlatilag mindig zenéltünk, mint arrafelé mindenki. CK: A 90-es évek végén megalakult a Gimmeshot formáció. Mangóék voltak az elsők, akikkel kapcsolatba kerültél a hazai reggaeszcénából? Kemon: A reggaevonalon ebben az idôben csak a legismertebb elôadókat tudták megnevezni az emberek, mint Bob Marley vagy talán Peter Tosh. Ez idô tájt ismertem meg egy karibi srácot, akit

MC Flame-nek hívtak. Ô mondta, hogy G-Pontban, Budán rendeznek olyan bulikat, ahol hiphopot, reggaet és dancehallt játszanak. Egyszerûen nem hittem neki, mivel akkor már évek óta éltem Magyarországon, és sosem hallottam elôtte ilyen bulikról. Aztán lementünk, és leesett az állam. Szóval levitt Flame a G-Pontba, és láthattam a saját szememmel, hogy igaz, amit mesélt. Odajött hozzám akkor egy félvér lány, Sena nôvére, hogy táncoljunk. Így kerültem kapcsolatba aztán mindenkivel, Mangóval, Skunkkal és a többiekkel. Egyre többet jártunk össze, aztán stúdiózás az East Endben, ami a Gimmeshoté volt, valahogy így csöppentem bele a hazai zenei életbe. CK: A G-Pontos bulikat Bosi a Love Alliance-ből és Mango együtt csinálták, aztán 2004-ben te is részt vettél az Irie Mafﬁa megalakulásában. Kemon: Ha már a kezdetekrôl beszéltünk, az volt a Gimmeshot, és tulajdonképpen abból nôtte ki magát az Irie Maffia zenekar. Érdekes párhuzam, hogy ma a zenekar 11 tagból áll, akkoriban pedig

Maffia létét alapvetôen annak köszönheti, hogy ekkortájt kis feszültség keletkezett a Love Alliance-en belül, Dermot és Jumo többet szerettek volna csinálni, mint a soundsystemeskedés. Úgy gondolták, hogy Columbóval és velem létrehoznak egy új formációt, ez lett az Irie Maffia. Végül 2005-ben jött ki az elsô EP, Geller címen, nagyon jó kis projekt volt. CK: Aztán elmentél Londonba... Kemon: London tök jó hely, ahova sokszor kellett mennem, egyszerû idegenrendészeti okokból, amikor a vízumom lejárt. Anglia ugye azért közkedvelt a karibiak között, mivel ide nem szükséges vízum azok számára, akik az úgynevezett Commonwealthbôl (Egykori Karib-tengeri angol gyarmatok – A Szerk.) érkeznek. CK: London zeneileg nagyon más lüktetésű. Ott is volt lehetőséged fellépni? Kemon: Igen, többször felléptem, voltak nagyobb bulik is, például a Bricklaneen az 1001 Caféban, meg persze kisebb megmozdulások, például foglalt ház partik. Persze nagyon más, több száz, ezer ember foglalkozik hasonló zenei dolgok-

Nem szabad siettetni a dolgot. Ki kell, hogy forrjon egy csapat, egy produkció, mert az egyediségre érdemes a hangsúlyt fektetni a Gimmeshot-csapatban is 10-12-en voltunk. Egy-egy kultis fellépésen nem volt ritka, hogy a vendéglista úgy nézett ki, hogy Mango +12 fô. Persze nem mindenki volt zenész, sokkal inkább egy baráti kör. Az Irie Maffia végül úgy alakult, hogy Dermot és Jumurdzsák kiléptek a Love Alliance-bôl, ahol én is Bosival léptem fel. Ekkor még senki sem ismert, mondták, próbáljam ki a mikrofont, meglátjuk, mi lesz, aztán jó lett. A

kal, de a legnagyobb különbség talán, hogy értik is ezt a zenei kultúrát, nemcsak szeretik. Ebbôl a túltelítettségbôl persze az is következik, hogy nehezen engednek be maguk közé új arcokat, nehéz érvényesülni. Játszhatsz és nyomhatod, de biztos, hogy valami korai idôpontot kapsz, egy kis bemelegítô zenélés a buli elején, még akkor is, ha sokkal jobb vagy, mint a rezidensek. MC-ként talán még egy fokkal nehezebb. De nagyon fontos

MC Kemon: Karibi szemmel és szívvel nagyon jólesik, hogy játszanak reggaet a világ más részein,

volt, hogy Londonban sem álltam le, írtam új szövegeket, készítettem új alapokat, szóval nem lustálkodtam. CK: Ha már egy kicsit bemutattad a londoni helyzetet, kíváncsi vagyok, mit gondolsz a magyar reggaeszcénáról. Kemon: Szerintem a hazai reggaeszíntér kicsi, és néhány szereplôje elég önteltté vált az idôk során. A kezdetekhez képest eléggé széttöredezett a társaság, azért szerencsére maradt jópár kreatív alkotó. Magyarországon azt látom, aki ezzel a mûfajjal foglalkozik, az mind saját szólóalbumot akar, a kezdetekkor azért ez nem így volt, inkább közösségben és nem egyénekben gondolkodtunk. CK: Karibi füllel az itt játszott reggae hogy tetszik? Kemon: Nekem nagyon. Egyrészt karibi szemmel és szívvel nagyon jólesik, hogy játszanak reggaet a világ más részein, hogy léteznek ilyen bulik, hogy szeretik és ismerik a zenénket. Itt is ugyanazokat a zenéket lehet hallgatni, mint Grenadában. Másrészt sok a jól képzett zenész, én pedig mindenkinek szívesen segítek, hogy a hazai reggaeélet jöjjön fel, és egyre nagyobbá váljon. Nagy támogatója vagyok a magyar reggaenek. Tudod, mikor idekerültem, még nagyon kevesen voltak tisztában azzal, hogy mi az a dancehall, és lehet, hogy szerénységre in-

tenek most sokan, de azt hiszem, tudtam hozzátenni ahhoz, hogy ez változzon, így bizonyos értelemben része vagyok a hazai reggaezenének. CK: Szerinted a magyar reggaezenekarok ki tudnak lépni a nemzetközi színtérre? Kemon: Igen, csak tudod, ma a világ nagyon gyors, és ugyan a technológiák segíthetnek a kitörésben, vannak erre nagyon jó példák is, de nem szabad siettetni a dolgot. Ki kell, hogy forrjon egy csapat, egy produkció, mert az egyediségre érdemes a hangsúlyt fektetni. Én például tudatosan nem patwaul MC-zek (A Karibi térségben használt nyelvi dialektus – A Szerk.), inkább próbálom a különbözô rám ható stílusjegyeket ötvözni, és megtalálni a saját hangomat. Bár egyelôre maradok az angolnál, de elôbb-utóbb magyarul is kiadok valamit. Gondolom, ezt már sokan várják. CK: Erről beszéltünk korábban, de még mindig az a véleményem, hogy nem lesz egyszerű feladat. Kemon: Nem lesz egyszerû, de mûködhet, ha nem lesz gond a kiejtéssel, persze azért ismerem a határaimat. Ne aggódj, azért nem fogok magyarul freestyelozni. De ha megtanulom és begyakorlom a szövegeket és a kiejtést, akkor semmi gond nem lehet.

CK: Jó is, hogy ez szóba jött, úgy tudom, épp egy demo munkálataiba csöppentem, mi a következő projekt, mik a tervek? Kemon: Már Londonban elkezdtem saját szólóanyagokat felvenni, és magamhoz képest megnyugodva, nem elsietve próbálok új dolgokat létrehozni. Éppen ilyen ez a felvétel is. Már régóta szeretnék egy saját zenekart, és most, bár nem szeretném elkiabálni, találkoztam tehetséges és lelkes fiatalokkal, úgyhogy remélhetôleg ez nemsokára összeáll. Ami fontos, hogy nemcsak reggaeben gondolkodom, próbálom magam a legszélesebb spektrumon megmutatni. Természetesen más producerek által kiadott anyagokon is dolgozom a közeljövôben, például DJ Zefil által jegyzett Str8 Hustlin megjelenését tavaszra tervezzük. CK: A gandzsa mennyire segít vagy gátol az alkotásban vagy általában a zenélésben? Kemon: Inkább segít, például abban, hogy egy dologra tudjak koncentrálni, a monoton feladatokat könnyebb így ellátni. Csak nem kell belemászni a mélységeibe, nem szabad túlzásba vinni. Az alkotásban és a zenélésben szerintem egyáltalán nem akadályoz. Sôt, ha hiphop-elôadó vagyok, és egész éjjel beatboxolnom kell, akkor biztos elôveszek egy vaporizátort. Miért is ne? Sebő

CK 2012/1. február

a’la canna

A digitalizmus gyôzelmével a legtöbbek számára lassan teljesen feleslegessé válnak a kézzelfogható hanghordozók. A CD-lemez, a tiszavirág-életû minidisc, DAT és társaik, az analóg kazetták és egyéb szalagos megoldások a fiatalok számára már nem is nagyon ismertek. Az újabb generáció már sosem tudja meg, miért lehet szoros kapcsolat egy kazetta és egy ceruza között... (Na jó, fiatalabb olvasóink kedvéért elárulom: egy ceruza segítségével remekül lehetett visszatekerni a szalagot. Matekórákon kedvelt elfoglaltság volt, hogy szünetre az oldal elején legyen a kazetta úgy, hogy a tekerés ne fogyassza a walkmanbôl az elemet.) A nagy stúdiók lomtárainak mélyérôl néha még elôszedik a régi szalagos magnókat, de már csak egy-egy régi feelinget imitáló felvétel erejéig. A hosszú évtizedek alatt felbukkant számtalan hanghordozó közül egyedül a hagyományos fekete bakelitlemez, a vinyl bizonyult nagyon is idôtállónak. Ez az egyetlen, ami még tartja magát, sôt újabban ismét reneszánszát éli. Rengeteg régi felvételt adnak ki ezen a hordozón újrakeverve, audiofil minôségben, de számtalan mûfajban jelennek meg új zenék is lemezen. Persze inkább tekinthetô egyfajta szubkulturális jelenségnek, amit néhány elszánt analógôrült gyûjt és tart életben, mégis tény: a vinyl, ha vigyázunk rá, egyszerûen nem megy úgy tönkre, mint

ELHALÓ HANGOK A zenei veszteségről, tömörítve egy CD vagy akár egy szalag. A jelentôs többség zenegyûjteménye mindenesetre már nem szekrényekben, polcokon és ládákban található, hanem winchestereken, pendrive-okon és egyéb adathordozókon, nullák és egyesek sorozatába kódolva, digitális formátumban, kézzelfoghatatlanul, gyakorlatilag egy virtuális térben. A szélessávú internet, a mindent tudó telefonok, iPodok, mindenféle médialejátszók és egyéb, szinte bármit lejátszó kütyük létrehozásával, ezek világraszóló elterjedésével akarva-akaratlanul is egy új formátumot segítettünk elôre világhódító útján: ez az mpeg-3 audio layer, közismertebb nevén az mp3. De vajon jó ez nekünk, felhasználóknak? Egyfelôl jó, hiszen legálisan vagy illegálisan (ez már csak rajtunk múlik) pillanatok alatt hozzájuthatunk szinte bármilyen zenéhez. Sôt gyakran olyanokhoz is, amiket más formátumban gyakorlatilag képtelenség volna megszerezni, pláne ilyen gyorsan. És mindemellett még kevés tárhelyet is foglal. Másfelôl viszont összehasonlítási alap híján nem feltétlenül tudatosul bennünk, hogy a könnyû és gyors hozzáférésért cserébe jelentôs minôségbeli romlással hallgathatjuk csak

meg friss szerzeményeinket. Az mp3 ugyanis nem más, mint egy, a Fraunhofer Intézet által kifejlesztett és szabadalmaztatott veszteséges tömörítési eljárás, mely érdekes módon magát a tömörítési algoritmust nem tartalmazza. Ezért ennek a file-típusnak is többféle változata lehet, ami az egyes szoftverek által használt tömörítési metódus, azaz kodekek függvénye. Az 1991-ben szabadalmaztatott korábbi verzió ma is használatos továbbfejlesztésével 1995 óta találkozhatunk az interneten. A digitalizálás minôsége, legyen az kép vagy hang, alapvetôen a digitalizálandó anyagból vett mintavételezés gyakoriságán alapszik. Egyszerûen azon, hogy milyen részletességgel kódoljuk át a digitális technika által használt bináris számrendszerbe az eredeti, analóg anyag részleteit. Ennek „mértékegységei” hang esetében a bitszám és a mintavételezés frekvenciája (CD esetében 16 bit és 44100 Hz), amik együttesen határozzák meg a bitrátát. Ez az érték gyakorlatilag az adatsûrûséget jelöli. A CD esetében ez 1411,2 kilobit másodpercenként. Ennél a minôségnél természetesen létezik jobb is, sôt újabban jelentetnek is meg ilyeneket különbözô

a’la canna

egyéb formátumokon (SACD, DVD-audio, pendrive). Annak ellenére, hogy hanghordozóként a CD meglehetôsen mulandó – hiszen ha vigyázunk is rá, idôvel anyagában megy tönkre –, hangminôsége mégis tekinthetô egyfajta etalonnak, mert egy teljesen elfogadható, szabvánnyá vált jó minôséget hordoz. Aki akár csak egy kicsit is ismeri az mp3-formátumot, tudhatja, hogy az átlagos bitráta 192 kbit/s, de az ennél gyérebbek is meglehetôsen elterjedtek, a maximális érték pedig 320. Ha csak ezen múlna a minôség, akkor is látszik, hogy a tömörítési veszteség itt is jelentôs, hiszen legjobb esetben is 1:4,4-hez a tömörítési arány. Viszont az a helyzet, hogy a tömörítés bitrátában megadott mértéke nem az egyedüli tényezô a minôség változásában. Olyan egyéb, a tömörítô által használt pszichoakusztikai modellezési tényezôk is befolyásolják a minôségérzetet, amikre itt most hely hiányában nem tudunk részletesen kitérni. A lényeg, hogy az egyes eljárások különbözô szempontok szerint minôsítenek információkat kihagyhatónak az eredeti hanganyagból. Az emberi fület sok mindennel át lehet verni, de még a nem vájt fülû hallgatók is a legtöbbször némi odafigyeléssel meg tudják állapítani, hogy lebutított, tömörített hanganyagról van-e szó, vagy sem. Egyszerûen hallható a különbség. Na persze az sem mindegy, mit hallgatunk, és az sem, hogy min. Egy telefon hangszóróját használva nyilvánvalóan tökéletesen mindegy, milyen minôségû maga a hangfile. Különbözô tisztán elektronikus zenék esetében pedig sokszor elbírja a zene a tömörítést anélkül, hogy hallható különbséget észlelnénk. Egy szimfonikus zenekar esetében a különbsé-

get viszont már zongorázni lehet. Ennek oka mindössze annyi, hogy az akusztikus hangszerek lényegesen több és részletgazdagabb hanginformációt hordoznak, pláne, ha térben szólnak, mint például egy egyszerû szintetizátor által létrehozott hangminta, így a tömörítés során vesztett információk sokkal „fületszúróbbak” lesznek. Egy pc-speakeren hallgatva sem biztos, hogy egybôl észrevesszük a különbséget mp3- és CD-minôség között. Viszont ha csak egy picivel is jobb hangcuccunk van, egybôl kidomborodnak a különbségek, és ez az egyre jobb hangrendszerek esetében már hatványozottan jelentkezik (például egy szórakozóhely jó esetben jó minôségû hangfalain).

hogy ezek mind veszteséges tömörítési eljárások, amik mindenképpen több-kevesebb minôségbeli romlást is hordoznak magukban. Legnagyobb elônyük fôleg az, hogy kevés helyet foglalnak. Ez viszont olyan szempont, ami a nagy tárhelyek és terabyte-os winchesterek korában már egyre kevésbé releváns. Pláne hogy manapság tárhelyünk bôvítésének leginkább csak a pénztárcánk szab határt. Ha több helyet áldozunk zenegyûjteményünknek, remek, jól megalkotott algoritmusokon alapuló formátumok közül válogathatunk zenemûvek tárolására. Nem utolsó szempont az sem, hogy ezek jelentôs része teljesen szabadon felhasználható file-típus, amiket egyre több zenekar és elôadó is

Az oly elterjedt mp3 bizony egyáltalán nem egy jónak mondható tömörítési eljárás, ami technológiailag is ezer sebből vérzik Kijelenthetjük, hogy az oly elterjedt mp3 bizony egyáltalán nem egy jónak mondható tömörítési eljárás, ami technológiailag is ezer sebbôl vérzik. (És természetesen nem megoldás „visszanagyítani” egy mp3-at valami jobbnak mondott formátumba, hiszen ezzel csak a méretét növeljük, ilyen módon a minôségen nem tudunk javítani.) Nem is beszélve arról a tényrôl, amit az illegális letöltések fénykorában talán nem mindenki tud, hogy az mp3 ráadásul egy licencköteles fileformátum, ami azt jelenti, hogy mindenki, aki mp3-at létrehozni képes programot alkot, és akár ingyen továbbad, vagy akár a saját zenéjét ebben a formátumban terjeszti, az elvileg köteles jogdíjat fizetni a licenc tulajdonosának, a Thomson Consumer Electronicsnak. Érdekes, de egyáltalán nem meglepô módon ez utóbbi tényezô az, ami az mp3 további térhódítását leginkább visszavetette. Léteznek ugyanis technológiailag is jobban megalkotott, ráadásul szabadon felhasználható tömörítési eljárások. Ilyen például az ogg vorbis. Vagy az mp3-hoz hasonló minôséget nyújtó, de szintén szabadon felhasználható mpeg-4 AAC, amit az Apple is használ, vagy a Microsoft WMA-ja. Ezeket is közel ugyanolyan széleskörûen le tudjuk játszatni mindenféle kütyüinkkel, mint az mp3-at, bár sajnos még mindig az a leginkább támogatott formátum. Fontos azonban tudni,

használ mûvei terjesztéséhez. Ilyen a tömörítés- és veszteségmentes (akár a CD-nél is részletgazdagabb információkat hordozni képes) WAV, Macintoshon az AIFF, illetve a különbözô kisebb tárhelyet foglaló veszteségmentes tömörítések: ezek közül méltán egyre népszerûbb az akár a CD-minôségnél is jobbat nyújtani képes Free Lossless Audio Codec, röviden FLAC, de egyre elterjedtebb a hasonló kaliberû SHN és a Monkey’s Audio, azaz az APE is. Ahogy a 60-as években a strandon szólt a táskarádió, a 80-as években a brékeseknek faszán szóltak a ghettoblasterei, nyilván megvan annak is a maga hangulata, ha valaki kezében csattogva sziszeg a zene egy telefon minihangszórójából. De azért az tény, hogy a sok mp3- meg kereskedelmirádióhallgatás (ahol számtalan minôségrontó tényezô láncolatán halad végig az eredeti hang), a sok kétes minôségben legyártott zenelejátszó eszköz és még egy csomó egyéb tényezô sokunk fülét szoktatta el a minôségi zenehallgatás magasabb dimenzióitól. De ha tényleg figyelni akarunk a zenére, szeretnénk azt minden részletében hallani és élvezni, tiszteljük meg az alkotókat is azzal, hogy ha tehetjük, minél jobb minôségben hallgassuk azt, amit létrehoztak nekünk. Így mindenki jobban jár. Pap Dávid Tamás

CK 2012/1. február

a’la canna

KÉK MŰSZŐRME ÉS KECSKEBŐR A lassan élő legendává váló hétfői bulisorozat, a Monday Session közel három éve a budapesti éjszakák egyik legüdítőbb színfoltja. Kiötlői, szervezői és egyben rezidens DJ-i a magyarországi underground méltán egyik legnépszerűbb kiadója, az S10 Records alapítói. Terjék Attilával (DJ-ként FantomAz, MC-ként Azúr) és Fejes Sanyival (alias Mr. Masters, Balek MC, Gear Kid) beszélgettünk lemezkiadásról, a sufnibeatről, meg persze a hétfői bulikról is. CK: Mikor és hogyan született meg az S10? Terjék Attila: Mivel ez egy gandzsamagazin, nyugodtan bevallhatom, hogy sajnos már nem emlékszem a kezdetekre! Na jó, a viccet félretéve az S10 kiadó ötlete és megszületése szorosan összefügg a Pocket Rocket stúdió-projekttel. Egyszerûen kellett egy hely, ahol a saját és a barátaink zenéit föl tudjuk venni, össze tudjuk rakni. Adta magát, hogy ha már építünk egy stúdiót, az ott megszületô zenei anyagokat egybôl ki is adjuk. Így aztán az elsô kiadványunk az elsô két év alatt rögzített felvételekbôl készült válogatás lett, aminek Pocket Rocket 1. 2005–2006 volt a címe. Az elsô önálló zenekari kiadvány pedig a Dzsindzsa zenekar lemeze volt (a Qualitonsból is ismerôs zenészek; Hock Ernô bôgôs, G. Szabó Hunor dobos és Weisz Gábor szaxofonos jazzzenekara, a lemezen Grencsó István és Bede Péter is közremûködött fúvós hangszereken). Aztán jött a Beatek a farzsebbôl, a Mekvart szleng, ami már hiphop volt a javából, meg Kwikka. Ez egy kis sorozat volt, amolyan elsô kísérlet, hogy vajon sikerül-e teljesíteni az elsô ötrészes tervet. Sikerült. Aztán egy buli elôtt (talán a Fáklyában?), ahol Sanyiék játszottak a Fixi4 elôdjével, a buli elôtt kábé félórával raktuk össze a CD-tokokat, hogy a helyszínen már lehessen kapni. Így jelent meg egyszerre ez az elsô öt kiadványunk. Fejes Sanyi: Aztán nagyon hamar hárman lettünk, ugyanis megjelent a képben Szabó Balázs, alias Lobot (más néven Poker) grafikus barátunk, akinek mindig nagyon szerettük a munkáit. Ô lett a dizájner a csapatban. Sosem nagyipa-

ri körülmények között készültek a borítóink, mindent kézzel csináltunk, pecsételve van a borító, meg szitázva, rajzolva, és persze sorszámozva. TA: Mindig van benne matrica, poszter, képregény, füzetke stb., és mindig igyekszünk kitalálni valami egyedit. Például az elsô Kéknyúl-lemezt kék mûszôrmével vontuk be. Ágoston Béla meg kecskebôrbe akarta csomagoltatni a dudalemezét. Mi minden ötletre nyitottak vagyunk, fontosnak tartjuk, hogy a legapróbb részletekig mindent az alkotókkal közösen találjunk ki, és mi magunk valósítsunk meg. Ehhez Balázson kívül egyébként az 1000% alkotócsoport többi tag-

ja is sokat tesz hozzá, rendszeresen készítenek grafikákat, lemezborítókat az S10-nek. FS: Persze az elmúlt években sokat változott a zeneipar, többet, mint az elmúlt évtizedekben együttvéve. Ma már nem sok értelme van CD-ket kiadni, gyakorlatilag megszûntek a kézzelfogható zenei kiadványok, ami persze a mi kiadói tevékenységünkre is hatással van. CK: Hát igen, főleg digitális kiadványok vannak, meg a jól bevált vinyl.

a’la canna

FS: Igen, a hagyományos feketelemez-eladások az utóbbi években megint nônek. A CD-eladások viszont évek óta meredeken zuhannak. CK: Van-e értelme ilyenformán még a régi módon kiadni bármit is, pláne, hogy a CDformátumról időközben kiderült, hogy egyáltalán nem időtálló? TA: Bizonyos szempontból persze nincs sok értelme, de azért ez másról is szól. Az album nemcsak manifesztum, hanem egy összefoglalás, egy kerek egész. Egyegy alkotói fázis, egy korszak, a benne megjelenô koncepció, a rá jellemzô hangulat, a hozzá tartozó layout, illetve minden egyéb körülmény összeforrt önálló egysége. Épp ezért az alkotók jelentôs része továbbra is szereti így összegezni és a közönség elé tárni azt, amit alkot. FS: Mi mindig is alacsony példányszámokkal dolgoztunk, annyi érdeklôdô pedig mindig van, hogy egy-egy ilyen,

Lobot által készített egyedi, sorszámozott kiadvány elkeljen. Akiket érdekelnek ezek a zenék, azokat legalább annyira érdekeli az album vizuális megjelenése, az extrák, minden, ami miatt egyszerûen jó ezeket kézbe venni. Szóval erre még töretlenül van igény. De tény, a CD mint adathordozó az utolsókat rúgja. A most megjelent Fixi4 esetében például sokan jelezték, hogy bejön nekik a zenekar, meg is vennék a lemezt, de már nincs CD-lejátszójuk. Úgyhogy föl is került a netre, letölthetô. TA: A fiatalok egy része már nem is tudja, mi az a CD, nem érti, minek az a kis csillogó kerek vacak, eltörik, tönkremegy, foglalja a helyet. Végül is igazuk van, tényleg nem egy jó konstrukció. FS: És nem is nélkülözhetetlen; ha letöltesz valamit flac formátumban, az gyakorlatilag ugyanaz a minôség.

TA: Persze mi az albumokban hiszünk töretlenül, meg ebben a limitált szériás, extraságokkal dúsított kiadványosdiban. CK: Akkor nem gondolkoztok az adathordozó-váltásban? Egyre több dolog jelenik meg pendrive-on, a vinyl reneszánszát éli, bár elég drága műfaj… FS: Valóban, kezd átfordulni a dolog, a hagyományos lemez akár ötven év múlva is meg fog tudni szólalni, és markánsan más lesz, mint a digitális hordozók. Sajnos itthon nagyon kicsi piaca van, nem éri meg az óriási befektetés a gyártásába. A nemzetközi porondra meg nehéz kilépni, bár eddig akárkinek mutattuk a nemzetközi szcénából a dolgainkat, mindenkinek nagyon bejött, legutóbb például DJ Vadimnak is. Volna még mit fejlesztenünk, nem vitás.

CK 2012/1. február

a’la canna

Terjék Attila (DJ-ként FantomAz, MC-ként Azúr) és Fejes Sanyi (alias Mr. Masters, Balek MC, Gear Kid)

TA: Külföldre a magyar nyelvû rappel nehézkes eljutni. De az instrumentális darabok mehetnének. Külföldi rapperrel, énekessel már volt próbálkozás, olyan is akadt, aki hajlandó lett volna ideköltözni, ha meg tud élni belôle. Na ez eddig még nem jött össze. Persze úgy is lehet csinálni, mint Cadik, aki úgy készít lemezt, hogy az itt megforduló zenészeket felkéri x dollárért, hogy rappeljenek vagy énekeljenek föl egy-egy számot. Akad, aki nem is találkozik az elôadókkal, csak kiküld neki egy számot, hogy az rátegye a maga rapsávját, ahogy például Bootsie csinálta. Ô meg is jelentette aztán a lemezét egy külföldi kiadónál. A neten persze minden országból egyenlô eséllyel indul mindenki, de csak elvileg. CK: A műfaji sokszínűség már az említett első ötös fogaton is látszott. Bár érződik, hogy a hiphop a fősodor, az S10 labelbe úgy látszik, sok műfaj belefér. TA: Nem akartunk zenei kötöttségeket, felvettünk egy csomó mindent, nem akartuk közben mûfaj szerint meghatározni, mik lehetnek ezek. Hagytuk, hogy jöjjön belôlünk és a barátainkból minden, ami csak ki tud jönni, legyen az bármilyen stílus. Szóval belefér minden, amirôl azt gondoljuk, hogy megüti a szintet, érdemesnek találjuk annyira, hogy ráragaszszuk a logónkat. Idôközben egyébként a stúdió leállt. Nem tudtuk fölfejleszteni annyira, hogy igazán profi legyen, másrészt rájöttünk, hogy nem tudunk minden munkafázist megcsinálni felvételtôl a masteringon át a tervezést, legyártást, a promócióig. Nem volt kapacitásunk a teljes láncolatot összefogó apparátust kiépíteni. Ez mindig is egy önfenntartó biz-

nisz volt, nem üzleti alapon mûködünk ma sem. CK: A szerelemből viszont nem lehet megélni… FS: Még mindig hosszú sorban állnak a megjelenésre váró albumok. De ezt mi mindig tényleg szerelembôl csináltuk, ez nem is lehet egy profitorientált dolog. TA: Valahogy mindig kakukktojások voltunk, de kitartunk és folytatjuk. Viszont közben találtunk magunknak egy új hobbit, amit Monday Sessionnek (MS) hívunk, és már jó ideje párhuzamosan futott (Jelenleg hétfônként a Mika Tivadar-mulatóban – A Szerk.). Mostanában inkább erre koncentrálunk. Jönnek még új leme-

a’la canna

zek, de ez egyenes ági folytatása az eredeti kiadós projektnek, hiszen akikkel eddig együtt dolgoztunk a stúdióban, azok most ott állhatnak a MS színpadán hétrôl hétre, és élôben nyomják. Már több mint két és fél éve megy, minden héten hétfôn. Az elején elég szûk körben, aztán beindult nagyon, rákaptak az emberek. Rögtön egy új és nehéz helyzetben találtuk magunkat, úgy hívják, vendéglátás. Mikor kiderül, hogy ez sikeres, a pultnak akár nyereséges is, láttuk, hogy ezen többen is nyerészkedni akarnak. Ez nem a mi világunk, és okoz néha problémákat sajnos. Mi inkább igyekszünk minden héten valami új és sokszínû dolgot létrehozni, hogy mindig legyen valami izgalmas. Mindig készítünk flyert, írunk ajánlószöveget, mindig van vizuál, mindig van élô zene, de legalább ének vagy rap. Hát, itt tartunk most, valahol a száznegyvenedik buli táján, közel három év után, a kilencedik helyszínen. FS: Voltak eleve átmeneti helyszínek, volt, ami kiment a seggünk alól, vagy átalakult. Ilyen volt a Toldi vagy a Tûzraktér, a West Balkán, még az Anker is idesorolható. Fura módon, ha túl jól megy, akkor az okozza a vesztét a bulinak. Na de ezt hagyjuk is.

CK: Sok előadó nálatok jelentetett meg először bármit is, jópárat ti hoztatok ki a reflektorfénybe mindenféle sufnik mélyéről. Kik ők, és hogy találtatok rájuk? TA: Vannak ilyenek, igen, például Takeshi egy fantasztikus, igazi vidéki sufnizenész. Vanish és Crain is nagyon izgalmas dolgokat csinálnak, sok nagy tehetség írja a kis zenéit mindenféle világtól elzárt hátsó szobákban. Vanishék például a Faktort figyelték a neten, hogy milyen új cuccai vannak, aztán ôk is elkezdték fölpakolgatni a saját beatjeiket, párszámos minialbumok formájában. Ekkor találkoztunk, megvolt már a Pocket Rocket stúdió, lehívtuk ôket, és csináltunk együtt egy jó kis raplemezt. Dolgoztunk is rajta vagy fél évet. Aztán folytatták, és a mai napig nyomják, nagyon ügyesek! Most már nem annyira raporientáltak, egy Roland SP-404 samplerrel tolják, élôben is nagyon jók. Külföldön is fölvennék a versenyt bármelyik beatmakerrel. Takeshit meg Buppán keresztül ismertük meg. (Buppa 2009-es lemeze, a Flaszter Maszter is S10-kiadvány – A Szerk.) Ô egy igazi hangmintagyûjtô ínyenc. Veszi a lemezeket, és szépen szedegeti róluk a sample-ket. Egy-egy trackkel hosszú hónapokig is bíbelôdik. Mikor kész lett a le-

meze, mondta is, hogy most újra el kell tûnnie egy idôre a sufniban, amíg megszüli az új beatjeit. Vannak persze mások is, az Yves Monque-lemez is nagyon izgalmas lett, fôleg elektronika. Ô valójában a Gryllus Ábris amúgy. CK: A saját projektekkel hogy álltok, csináltok még zenét, amellett, hogy ti vagytok a MS rezidens DJ-i? FS: Igen, a Fixi4 új kislemeze most jelent meg, szépen lassan csináljuk a Planktont is Hock Ernôvel. Közben létrejönnek olyanok, mint például az Amoeba nevû formáció. Ezek mind hangszeres zenék amúgy. CK: Közben pedig az idősebb generáció nagy jazzzenészeivel is dolgoztok, mint Grencsó István vagy Ágoston Béla, akik úgy tűnik, szeretnek az S10 label kapcsán kísérletezgetni. TA: Grencsó egy ideje eltûnt, pedig nagyon szerettük az Amát, ahol mindenki más hangszeren játszott, mint amin eredetileg. Béla manapság nagyon aktív. Havonta hív föl, hogy újabb és újabb formációval készített épp el valami anyagot, és jelenjen meg! Nagyszerû dolgokat csinál ô is. CK: Kik számotokra az inspiráló mai előadók, kiadók, akiknek ﬁgyelitek a munkásságát bármilyen műfajból vagy országból? FS: Mást sem csinálok, mint figyelem az újakat, és kábé naponta van valami új label, meg új arcok, akik ráadásul egészen fiatal gyerekek, és nagyon komolyat alkotnak. Úgyhogy annyian vannak, hogy nem is tudok kiemelni közülük egyet. Ami biztos, hogy mindkettônket erôsen inspirált a Stones Throw kiadó tevékenysége. TA: Igen, ôk a legjobbak, és nagyon szimpatikusak, persze ôk is nagyon sokat változtak a kezdetek óta. Az elején hiphopcentrikusabb volt, aztán egyre jobban kinyíltak, ma már sok mindent bevállalnak de mindig remek ízléssel válogatnak és nagyon szépen is tálalják. Gyakorlatilag a hiphop megreformálása volt, ahogy szépen beúsztatták a különbözô zenei világokat, és az eredetileg rapper közönségüknek meg kellett barátkozniuk egy új, sokszínû stíluskavalkáddal. És mindig megadják a módját a kiadványaiknak, mindenféle extrákkal turbózzák föl ôket, na persze fôleg vinylen. Jól is kezelik a zene-, illetve a lemezipar változásait, és túlélték a nagy átalakulások korát. Úgyhogy kitartunk mi is! Pap Dávid Tamás

CK 2012/1. február

a’la canna

ZUBOLY: Szamizdat

THE MIGHTY FISHERS: High Four (EP)

DOROTA: Dorota

A Zuboly zenekar már önmagában is egy különlegesség, és nemcsak a magyar zenei palettán. A hiphopot mesterien vegyítik a népzenével, a jazzel és a legtriviálisabb popslágerekkel, mindezt úgy, hogy a végeredmény nemcsak egy meghatározó zenei élménnyé válik, de még iszonyúan vicces is. Ez a lemez pedig extraság az extraságon belül, ugyanis olyan felvételeket tartalmaz, amelyek különbözô okokból nem kerültek fel a zenekar két eddig megjelent nagylemeze közül egyikre sem. És mindez egy dupla CD-n tálalva! http://www.myspace.com/thezuboly

Még egy zenekar, ami igazán különleges, és Magyarországon egyedülálló! A Kéknyúl ugyanis egy igazi Hammond-band. Ami ez esetben azt jelenti, hogy a régi Hammond-alapú jazzzenekarok mintájára a fôszólam mellett a basszusszólam is a gyönyörû hangú, mázsás súlyú orgonára hárul, mivel nincs a zenekarban más basszushangszer. A Qualitonsból is ismerhetô zenekarvezetô Premecz Mátyás hihetetlen magabiztossággal kezeli hangszerét, játékát simán össze lehet vetni a legnagyobb hammondistákéval. A lemez fôleg saját témák és néhány kiváló feldolgozás nagyon izmosra sikerült gyûjteménye. Jazz, funk és blues a javából! És ez a lemez szabadon letölthetô! http://keknyul.bandcamp.com

A körülbelül két éve koncertezô, egyre népszerûbb Dorota az utóbbi évek legígéretesebb és legsokoldalúbb zenekara. A különbözô zenei világokból érkezô zenészek rövid úton rátaláltak saját, egyedi hangjukra, ami egy karakteres, semmivel nem összetéveszthetô zenei világot képvisel. Egészen szélsôséges mûfajok stíluselemei és rengeteg hatás érzôdik zenéjükön (pl. jazz, rock, indie, surf, dub, sanzon, afrikai zenék stb), a végeredmény pedig egy besorolhatatlan mûfajú, izgalmas „dorotazene”. A Dorota elsô nagylemeze valójában már régen elkészült, de csak a közelmúltban sikerült kiadható formába önteni. Éppen ezért talán nem teljesen up-to-date a zenekar önmagához képest, viszont egy nagyon hiteles lenyomata mintegy másfél évvel ezelôtti zenei valójuknak. A trió és a produkció ugyanis állandóan változik, mindig valami újon dolgozik, kísérletezik, koncertjeiken pedig az utóbbi idôben szinte mindig improvizálnak. Ez egyúttal azt is garantálja, hogy soha sincs két ugyanolyan Dorota-koncert… Ha föl-föl is bukkan valami korábban megírt dalfoszlány, azt is legfeljebb csak „önremix”-ként szólaltatják meg, teljesen újraértelmezve, kicsavarva az „eredetit.” Maga a lemez nagyon szép, kerek egész, koncepciózus munka, ahol a hosszabb tételeket kis, rövid „miniatúrák” kötik össze. Zeneileg, a zenekar szemléletéhez hûen, rendkívül sokszínû, kifejezetten rockos lendületû dal ugyanúgy hallható rajta, mint filmzeneszerû merengôsebb számok, finom kis jazzes lebegés, vagy teljesen kifacsart „álfunk”. Erre a zenekarra érdemes odafigyelni. Aki szereti a gitár alapú kortárs zenét, annak nagyon be fog jönni. Az album letölthetô mp3 és wav formátumban is a zenekar honlapjáról! http://dorota.hu

PDT

KÉKNYÚL: Nahát babám

A lemezajánlók írásakor állandó dilemma, hogy mit vegyünk inkább górcsô alá, a szöveget, a hangszerelést, vagy inkább a hallgatás során minket ért saját élményekre koncentráljunk? Persze a legjobb az, ha ezen ismérvek közül mindennel foglalkozunk, és mindennek jut hely. A Mighty Fishers EP-jével jellemzôje, hogy visszanyúl a mûfaj már-már elfeledett formáihoz, méghozzá igényes hangszeres elôadásmódban.

A decemberi lapszámban már bemutatott Horgászok elsô koncertjükön nyomták kezembe a hanganyagot. Igényes rocksteady muzsika, melyben nyolc zenész szolgáltatja a talpalávalót. A három reggae-ska zenekarból összeállt projekt túlmutat a kezdeti elképzeléseken, és talán a legautentikusabb banda a magyar, jamaicai zenei stílusokat felvonultató szûk palettán. A három énekes mellett a zenészek közül két kivétellel mindenki szóhoz jut. Ebben is visszatértek a gyökerekhez, hiszen a rocksteady egyik jellemzôje pontosan a zenészek háttérénekesként való bevonása. Lipi dobjátéka vagy éppen Ede basszustémái is mutatják, hogy profi elôadókról van szó. A négy track mind angol nyelvû, és még véletlenül sem foglalkoznak rasztafárival, inkább amolyan „szívhez szóló” nóták kerültek a lemezre, ám mindenféle szirupos csöpögés nélkül. Az énekesek közül mindhárman (CéAnne, Doki, Szasza) felénekeltek egy-egy számot, elôadásmódjukon érezhetô, hogy ôk sem ma kezdték. Az EP-nek talán a legnagyobb hibája, hogy túl rövidre sikerült! Sebő

a’la canna

BON IVER: Bon Iver

KASABIAN: Velociraptor!

Ha valaki korábban azt mondta volna nekem, hogy élvezni fogom, ahogy egy folkénekes – Justin Vernon – magas hangon énekel, miközben a háttérben biciklicsengô és bendzsó szól, kinevettem volna mindaddig, amíg meg nem hallgattam a Bon Iver c. lemezt. Lassú, középtempós dalok, kiérlelt gitártémák, és igen, iszonyú magas, önmagában bosszantó énekhang, és mégis megtörtént a csoda. A dalok hatni kezdenek. A produkció a túl érzelmes, elcsorduló giccs és a mûvészi popzene határán egyensúlyoz. A korábbi For Emma, Forever Ago c. lemez letisztultságával szemben az új korongon jóval több hangszer szólal meg. A dalok hangulatban egységesek, ám megoldásokban egészen egyediek. Az ütôhangszerek használata sajátos: csak azokban a pillanatokban szólalnak meg, mikor a dal számára nélkülözhetetlenek, egyébként hallgatnak, és engedik, hogy a zene áradjon. De ez nemcsak a dobokra igaz, hanem minden hangszerre, elmaradnak az öncélú szólamok és szólók. A lemez legnagyobb erénye ez a visszafogott hangszerelés. A legkiemelkedôbbnek az albumot nyitó Perthet, a harmadik, hetedik és nyolcadik tracket, a Holocene-t,

A Kasabian már többször járt hazánkban, legutóbb a Sziget Nagyszínpadán bizonyították, hogy zenéjük nemcsak lemezen, hanem a színpadon is tökéletesen mûködik. A brit banda már az elsô, cím nélküli albumával magas minôséget képviselt, két-három biztos sláger és több izgalmas nóta mindig felkerült a következô lemezre. A negyedik korongtól sokan várták, hogy a zenekar végre egy tökéletes lemezzel áll elô, de sajnos a Velociraptor! minden érdeme mellett hagy maga után kívánnivalót.

a Washt és a Calgaryt tartom. A legzavaróbb az úszó, lebegô, nyolcvanas éveket idézô szintihangzás, mely az önmagában is erôs hangulatot kívánja fokozni, ám csak hatásvadásszá válik. A legbosszantóbb talán a lemezt záró Beth/ Restben, pedig a dalok már önmagukban elég erôsek lettek volna, a túl sok cukor és tejszínhab viszont ez esetben Lombhullató elzárja a forrást.

Az elsô négy dal hagyományos rockdal, melyek közül az elsô kislemezes Days Are Forgotten hipnotikus ének dallama és lebegô gitár témája örökre bennragadtak a fejemben. Semmi meglepô újdonság, egy kacsintás a Beatles felé, egy korrektül összerakott dal, és egy tisztelgés a rock nagy korszaka elôtt. A második részben fôként elektronikus alapokra írt dalok hallhatók, mellyel már korábban is gyakran kacérkodtak, sôt az Empire c. album legemlékezetesebb pillanatai ennek a fúziónak köszönhetôk. A sodró lendületû Switchblade Smiles és a címadó bólogatós Velociraptor! pedig elsôrangú kísérletek a rockzene megújítására. A lemez igazi kakukktojása a hatodik track, a Kula Shakert idézô Acid Turkisch Bath (Shelter from the Storm), mely a pszichedelikus rock világában tesz rövid kitérôt. A zenekar dalszerzôje, a gitáros Sergio Pizzorno ezúttal sem bízott semmit a véletlenre, és az eredmény egy friss, aktuális rocklemez lett. A Kasabian nem hozott kevesebbet, mint korábban, ám még mindig nem állt elô egy minden ízében tökéletes anyaggal.

FIXI4: Jazzelünk a betonon (EP)

Végre megjelent a sok éve fantomzenekarként, amolyan „van, de nincs” elven mûködô Fixi4 elsô hanganyaga! Na de a lényeg nem is a létezés, sokkal inkább annak minôsége. És még véletlen sem mennyisége, hiszen a fiúk egy mindössze párszámos EP-vel rukkoltak elô, hogy bemutassák, hogyan is ötvözik a funkot, az elektronikát, a hiphopot és a jazzt a jövô szellemében. A minôségért olyan, a magyar „underground” berkekben elismert muzsikusok (akik egyenként meghatározóak a jazz, hiphop szcénában is) felelnek, mint Sabák Peti, vagy épp Vanish, a szövegládák pedig Ponza és Balek MC. A tartalom könynyed, ezzel együtt szókimondó. Akik az utóbbi idôben ellátogattak egy-egy slam poetry estre, azoknak ismerôs lehet a Faloda vagy a Felicita, melyeket Ponza és Balek most nagyon is élôben tolt a stúdióban. A kiváló zenei megoldásokkal pedig még inkább ütnek az egyébként is parádés szövegek. A személyes kedvenc, a Felicita kicsit a pesti klubélet nemzetköziségének kifigurázása, a dalt átitatják a pesti romkocsmákban is gyakori, sokszor kissé „erôltetett” akcentusok, a spanyoltól az oroszig, melyekkel manapság igen könnyû a szebbik nem könnyûvérû képviselôinél sikert aratni. Az EP-t záró track a „Sanyi elment pingpongozni” is kellemes, amolyan tekerôs jazz, és nemcsak azért, mert a fiúk imádják a bicókat, azon belül is a fixiket. Újabb S10-kiadvány, és ezúttal sem csalódtunk benne. A lemez egyébként ingyenesen letölthetô és szerethetô. Na ugye, hogy nem kurvák! http://fixi4.bandcamp.com Sebő

Lombhullató

CK 2012/1. február

a’la canna

„NEM PITI KRITIKA” Busa Pista: Busás haszon Gyémántfater, ígéretéhez híven, decemberre elkészítette legújabb korongját. Az albumon a 26 vadiúj trackben a magyar hiphop apraja-nagyja képviselteti magát. És tényleg, az embernek kedve támad rímeket fabrikálni, ha párszor meghallgatja Busa új albumát. Már az intróban szerepel a dupla SZ+M, mégsem egy átlagos, önmagát sztároló elôadó korongja ez, „szívében hiphop, soha-soha nincs stop”. Az elôzô hanganyaghoz képest sokkal népesebb a közremûködôk tábora is. Nemcsak a szövegtársak reprezentálják szinte az egész honi underground palettát, hanem számos beatmaker, producer is rátett a lemezre egy-egy basszuslapáttal. Képviselteti magát Gyôr old school rímelôbrigádja, a Barbárfivérek, Tibbah és Phat, és mivel nem kellett meszsze menni, Ketiozzal is készült egy közös felvétel (Egy bolond százat csinál), hiszen a fiatal MC Tibbah szomszédságában székel a Viccbeatz kiadóval. Lehet, hogy Gyôrben az egy négyzetméterre esô házi hiphopstúdiók száma a legmagasabb az országban? Bárhogy is, mindkét track nagyot üt, és nem kérdés, hogy minôségi zenét hallunk. Tibbahék szereplése a lemezen egyébként kisebb meglepetés, hiszen Pista stílusától merôben eltérô a gyôri vonal kôkemény battle rapje. Ez a lemez azonban pontosan ettôl különbözik nemcsak az elôzô korongtól, hanem a többi magyar anyagtól is, hogy egyszerre oldschool és nuschool. Elrepítenek a rímek, vissza a dicsôséges múltba, már az elsô trackben megismerhetjük Pista rövid élettörténetét szûk két perc-

be sûrítve, de azokhoz is szól, akik akkoriban még csak az iskolatejet tolták kiflivel, és nem a hiphopot: „hol voltál, mikor 1994-ben a Pecsában szabadtéren ugráltunk a House Of Painre?” Bizony mi ott voltunk, bár Pistát még nem ismertük. Oh, a dicsô múlt! A második trackbôl klip is készült (8. kerületi séta), ami már nagyon is a jelenben zajlik. Végigsuhanunk a Práter utcán, majd megérkezünk a Tilosba. Az Irie

Maffia-tag egyik fôhadiszállása, a kultikus rádió stúdiója, hiszen Pista itt vette fel a számok nagy részét, itt készítette alapjait, és saját elmondása szerint, ha épp nem volt úton valamelyik zenekarával, akkor itt dolgozott a lemezen. Ugyanezt tette Suhov is, akirôl úgy hírlik, hogy a következô lemez öszszes alapjáért felelni fog, Gyémántfater pedig végigrappeli majd. Természetesen a régi crew sem maradhat ki a szórásból, Mango és Kemon az ôs-Gimmeshotot

reprezentálja, míg Logbasan a One Dog (Mango új projektje) MC-je az újkort. Mango sajnos nem MC-zik a hangzón, viszont csinált egy olyan alapot, hogy beszartunk. Az album erôsen füstbe burkolózó számait ezúttal nem szedte csokorba az aktivista, csak random módon pakolta ôket a lemezre. Ilyen például a már említett MC Kemon nevével fémjelzett (vele egyébként hosszabb interjú az 48–49. oldalon), tizenhatodiknak felvett Pass the Green! Két „hangjáték” is került a track listbe, az egyik a 21es Marihuána, amiben egy rövid részlet hangzik el egy, a Discoveryn futó tematikus sorozatból, ami alá Pista egy alapot lapít a hangjegyekbôl, majd ezt követi egy 1971-es Milos Forman-filmbôl származó, minden szmóker számára ismert részlet, az örökbecsû „Nos kérem, ez itt a joint”. Az aláfestô muzsika pedig egy kicsit olyan nintendós életérzést ad hozzá a szöveghez, bár a filmben a kiselôadást tartó úriember is simán beleférne egy hippi nintendo játékba. A képszerû filmes hangulat egyébként átszövi az egész lemezt, elég csak a számos további bevágott részletre gondolni: Örökség, Vízipók csodapók, hogy csak néhány kedvencet említsünk Busa filmtárából. Találunk egy Interfunkkal közös felvételt is, amit szintén a filmvilág ihletett. A Stan és Pan elôrejelzi, hogy nemsokára aktuális, Nine (amerikai hiphop-ikon), Interfunk és Busa P. közös projektje, ami biztos, hogy minden ghettoblaster hangfalát megmozgatja majd. Erre ugyan még néhány hónapot várnunk kell, de kis kezünket az események ütôerén tartjuk, és jelezzük nektek, amint elérhetô. Addig is pörgessük a korongot, hátha busás hasznot hajt. Sebő

a’la canna

7 MILLIÁRD EMBERI AGY, NAGYJÁBÓL feLugossy László retrospektív kiállítása

sen földközeli paraszti és kispolgári világ, a kiürült folklór és a másodosztályú modernizmus keveredésébôl egy sajátos, aszszociációkban gazdag univerzumot épített fel. A képzômûvészet mellett irodalommal, filmmel és zenével is foglalkozik.

feLugossy László: RAKÉTA ELV (DHARMA MENEDÉK-LÖVEDÉK)

feLugossy László: „zoknis” (Tudattalanmódosítások 2011-installáció)

Lehetnek olyanok is, akik – például mert túl fiatalok, és nem éltek még önálló szellemi életet, mikor az A.E. Bizottság máig egyedülálló módon dalolt életrôl és szerelemrôl, vagy – csak tavaly tudták meg a Mûcsarnokban rendezett, Sírba visztek! címû, az egykori alkotótársakkal (Wahorn Andrással és efZámbó Istvánnal) közös kiállításból, hogy ki is feLugossy László, most újabb adalékkal gyarapodSzámozott fejek – Agónia 6-7 (1999)

hatnak a Bizottság-alapító, néha csak egy nagy segget látó, de lehet, hogy csak hallucináló Laca mûvészetébôl. A szentendrei Vajda Lajos Stúdióból kinôtt, autodidakta képzômûvészek által egykor létrehozott társulat a nyolcvanas évek hazai ellenkultúrájának meghatározó zenekara és alkotóközössége volt. A „minden lehet mûvészet, az élet maga is mûvészet” szemlélet- és alkotásmód ma már az egykor hivatalból kiboruló mûkritikusokat is meggyôzte, messze túlmutatva önmagán, és túlmutatva a korszakon is. A feLugossy által is képviselt mûvészeti aktivitás pedig ma is ugyanolyan hiteles és erôteljes esztétikai hatást vált ki, mint negyedszázaddal ezelôtt. A Sárospatakon élô mûvész igen sokoldalú, kreatív életmûvét nem érdemes egymástól elkülönülô korszakokra bontani, munkái inkább újra és újra felbukkanó motívumok köré csoportosíthatók. A kelet-európai underground tipikus képviselôje, kinek a hagyományos mûfaji kereteket átszakító mûvészeti kísérletei hangköltemények, nyershús-kompozíciók, happeningek, performance-ok, ready made-ek, objektek, environmentek jelzik igazi sokrétûségét. Stílusában a pop art direkt tárgykultusza gyakran keveredik a grafittik szókimondó szexuális jelképrendszerével. feLugossy a jellegzete-

„…mert így fogalmaztam, pedig eredetileg nem így szerettem volna, mert az volt a szándékom, hogy teljesen másképp fogalmazzak, de ez valahogy így jött össze bennem, mert csak mondom-mondom, amit gondolok vagy érzek, s közben azt is érzem, hogy úgy mondom, ahogy kijön, pedig mintha másképpen szeretném mondani, úgy, ahogy éppen nem jön ki, de ez csak pont olyan, mintha egy lakodalomban a menyasszony, csak egy tánc lenne, gondolatban felemelve a mennybolton táncolva, lebegtetve, miközben én meg az ünnepi tortát majszolva nézem ezt a rabul ejtett elôadást, míg el nem ájulok, mert oly kimerítô ez a gondolati felemelés, amely csak egy röpke elôjátéka önmagam felemelésének, az elröppenni látszó idô abszolút visszafordíthatatlanságát visszafordítva, minden szorító kategóriát kijátszva, egyszerûen azon döbbenek meg, hogy mit is akarok én itt ezzel mondani, mivel úgy volt, hogy teljesen másról fogok beszélni…”

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 2012. január 21–április 29. „képkéz” (Tudattalanmódosítások 2011-installáció)

CK 2012/1. február

a’la canna

PÁRKAPCSOLATI GYORSTALPALÓ Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig – Vágy, élmény, kapcsolat Gyanakodva vettem kezembe Pál Ferenc új kötetét, mely a népszerû pszichológiai mûvek közt az utóbbi negyedév egyik legnagyobb könyvsikere volt. Gyanakodva, egyrészt mert a szerzô katolikus pap, aki vajmi keveset tudhat egy párkapcsolatról, másrészt mert könnyed és felszínes ismeretterjesztô munkának tûnt. Ahogy azonban egyre jobban elmélyedtem az olvasásban, a gyanú lassan elpárolgott. A szerzô húsbavágó kérdésekre próbál választ adni, melyek mindnyájunkat mélyen érintenek. A leírt modellek, megoldások, viselkedési sémák nemcsak a bensô, intim kapcsolatokra, hanem baráti, családi kapcsolatokra is igazak. A könyv segítségével feltérképezhetjük önmagunkat, megkereshetjük azokat a gyengeségeinket, amikben fejlôdnünk, változnunk kell. Pál Ferenc a párkapcsolaton belül két állapotot különböztet meg. Az egyik a meghitt intimitás, a másik a függés. Ezeket abszolút végletekként értelmezi, me-

lyek közt hol az egyikhez, hol a másikhoz közelít az adott pár. A függôség számos problémával, konfliktussal terheli közös életüket, míg a meghitt, intimkapcsolat az egyének kiteljesedését és boldogságát szolgálja. A függôség oka lehet gyermekkori elhanyagoltság, lehet az önbizalom hiánya és a személyiség egyéb sérülése is. Leszámol a szerelemrôl alkotott számos irreális elképzeléssel. Például senki ne higgye, hogy a kapcsolatában nem lesznek problémák, és hogy nem kell állandóan dolgoznia rajta, érte. De azt se várja senki, hogy párja kitalálja a gondolatait, érzéseit. Kifejezetten szimpatikus volt, hogy Pál Ferenc nemcsak eseteket hoz példának, hanem olykor saját tapasztalatán, hibáin, hiányosságain keresztül mutat be egy-egy problémát. Egy ilyen könyv elolvasása a problémákat persze nem oldja meg, senkinek nem lesz kevesebb veszekedése a párjával, de abban mindenképp segít, hogy azoknak

LOVAGI TORNA WESTEROSON George R. R. Martin: Kóbor lovag George R. R. Martint az HBO Trónok harca c. sorozatának sikere óta nem kell bemutatni a kalandfilmek és a fantasy rajongóinak. A Kóbor lovag c. novellájának képregényváltozata a sorozatból megismert történések elôzményeibe enged betekintést az olvasóknak. A kötet 2006ban jelent meg a Delta Vision gondozásában, és a film miatt most aktuálissá vált. Az eredeti szöveget Ben Avery dolgozta át, aki hírnevét ezzel a sorozattal szerezte, a képeket pedig Mike S. Miller rajzolta, aki a DC Comics olyan fontos hôseit rajzolta, mint Superman vagy Batman. A cselekmény egy temetéssel veszi kezdetét. Dunk, az egykori apród mesterét, egy kóbor lovagot helyezi a sírgödörbe. Miután méltón elbúcsúzott tôle, eldönti, lóra ül, és folytatja útját. Egy fogadóban megtudja, hogy lovagi torna van készülôben a közeli Ashford mezején. Elhatározza, hogy részt vesz a viadalon, álmait követi, és bajnok lesz. A tor-

nára megérkezve elôször szálláshelyet keres, majd elvegyül a sátrak közt a tömegben. A történet ekkor kap igazán lendületet. Az író a szegény kolduslegény népmesei és hollywoodi toposzához tesz hoz-

gyökerét megismerhesse, és azok mechanizmusát megérthesse. A könyv erényei mellett azonban muszáj megemlíteni, hogy számos, a nem hívôk számára talán érdektelen, sôt akár érthetetlen eset, „sztori” is helyet kap benne, mely egyrészrôl ugyan hitelessé teszi a beszélôt, másrészt viszont fárasztó azok számára, akik nem az ô világából érkeznek.

zá. A nép tehetséges gyermeke az urak felett arat erkölcsi és fizikai gyôzelmet, nem alkuszik meg, és megôrzi erkölcsi tartását. Mindezt bármely középszerû ponyvaszerzô megírhatta volna, de Martin meséje attól válik különlegessé, hogy szereplôjét hús-vér embernek ábrázolja. Dunk, azaz Ser Duncan esendô, naiv férfi, akit a gyôzelméhez nemcsak félelmetes testi ereje segíti hozzá, hanem a jószerencse, a sors és jóindulatú barátai is. Képregényként a Kóbor lovag nem tartogat sok meglepetést. Az újgenerációs amerikai füzetek képi világát követi, a fejezetek közt hangulatos festmények találhatók, a képkockák az utóbbi évtized vívmányait alkalmazzák, melyek a kilencvenes években még meglepônek, újnak hatottak, ám mára megszokottá váltak. A történetet néhol a szereplôk sokasága és a westerosi családfák ismeretének hiányában nehéz követni. Aki már olvasta Martin regényeit, vagy látta a filmsorozatot, könnyebben boldogul. Persze a mese azok számára is jó kétórás önfeledt szórakozást kínál, akik elôször találkoznak ezzel a gazdagon kidolgozott képzeletbeli univerzummal.

a’la canna

ZOMBI-ODÜSSZEIA Robert Kirkman–Charlie Adlard: The Walking Dead – Élőhalottak 2. kötet – Úton, 3. kötet – Menedék Tavaly júniusi számunkban már szóltunk a The Walking Dead – Élôhalottak c. sorozat elsô kötetérôl. Nemrég megjelent a történet második és harmadik része, melyben tovább folytatódik Rick, Lora, Carl és a többiek reménytelen vándorlása. Mindaz, ami jó volt az elsô füzetben, megmaradt, a feszültség a második és fôként a harmadik részben tovább fokozódik. A cselekmény a tévésorozatok epizódjaira jellemzô módon szervezôdik, így bôven van idônk megszeretni, vagy épp megutálni a szereplôket, és persze megismerni magát a zombijárvány sújtotta Egyesült Államokat. A kis csapat elhagyja Atlanta melletti táborát, és vidéken próbál menedéket találni. Útjuk során túlélôkkel találkoznak, akik csatlakoznak hozzájuk, majd egy véletlen baleset folytán kénytelenek hosz-

szabb ideig egy farmon idôzni. Mikor továbbindulnak, az egyik pihenôjük alkalmával rábukkannak egy börtönre, ahol végül megpróbálnak otthont teremteni maguknak. A képregény egyre komorabbá válik, a túlélésért folytatott harc egyre kilátástalanabbnak tûnik, sôt többen meg is halnak közülük. Vannak, akik a zombik tá-

TÖRTÉNETEK A VILÁGVÉGÉRŐL Bodor Ádám: Verhovina madarai Bodor Ádám a magyar széppróza egyik legfontosabb szerzôje. Az 1999-ben megjelent Az érsek látogatása c. regénye után az olvasóknak tizenkét évet kellett várniuk a következô könyvre. A Verhovina madarai nem okozott csalódást, sôt túl is szárnyalta a korábbi köteteket. Az események a szerzô korábbi könyveihez hasonló, ám azzal nem azonos helyszínen, egy fiktív, világvégi kis faluban, Jablonska Poljanán és környékén játszódnak. A kisprózai megoldásokhoz vonzódó író ezúttal is apró epizódokból építi fel a cselekményt, melynek elbeszélôje változik. Legtöbbször Adam, az Anatol Kokodus, brigadérost szolgáló fiatalember, máskor egy mindentudó mesélô beszél. Pontos, találó jelzôs szerkezetekbôl, gyönyörû mondatokból, erôs, masszív tömbökbôl áll össze a szövegtest. A fejezetek önmagukban is értékes prózadarabok, lendületük, erejük

van, de a vízió csak úgy teljesedik ki, ha a tizenhárom részt egységben látjuk. A völgyben a helyi termálvíz miatt iszonyatos bûz terjeng, melyhez a falusiak már hozzászoktak, szagát csak az idegenbôl érkezôk érzik. A víz eladásából tartják fenn magukat. Eseménytelen napjaik szegénységben, csendben telnek. A víz mindenekfeletti ura a brigadéros, aki

madásának esnek áldozatul, mások a még „egészséges” emberek konfliktusai során hullanak el. Ahogy többen is kimondják közülük, valójában már mind halottak, csak idô kérdése, hogy mikor válnak valóban azokká, egyre inkább érthetôvé válik a sorozat címe, mely immár nem az Amerikában kóborló zombikra, hanem a maroknyi túlélôre utal. A történet oldalról oldalra tartogat valamilyen fordulatot, és nem hagy pihenôt sem az olvasónak, sem a szereplôknek. Robert Kirkman eposzában csak egy-egy képkocka erejéig enged némi lopott boldogságot hôseinek. Mindamellett, hogy a The Walking Dead-széria valóban izgalmas és olvasmányos, mindössze annyiban tér el egy standard kaszabolós horrortól, hogy új mûfajokat, például a thriller és a szappanopera stílusjegyeit vegyíti a zombifilmek kliséivel. A szerzô teljesítménye azonban így sem lebecsülendô, mert bár a sablonok, melyek szerint a történet szervezôdik, sejthetôk, egy-egy apró csavar mindig akad, amivel meg tud lepni. Aki pár óra felhôtlen szorongásra vágyik, annak jó- szívvel ajánljuk az eposz utóbbi két kötetét.

egykor hívatlanul érkezett, és vette át a falu vezetését. Ô a helység ura is mindaddig, amíg nem végeznek vele. A valódi hatalom, mellyel az itt lakók csak arctalan átutazó hivatalnokok képében találkoznak, sosem velük, értük, hanem felettük hoz döntést. A regény egyik, számomra legfontosabb olvasata éppen a hatalom és a Jablonska Poljana lakóinak kapcsolatában rejlik. A modern ember élménye a nagypolitika kapcsán éppen ez. A fejünk felett, számunkra idegen urak döntenek a sorsunkról, anélkül, hogy tudnánk róla, anélkül, hogy értenénk. Persze ennél többrôl szól a könyv, mert mindeközben az élet zajlik, vannak finom borok, ízletes ételek, a szereplôk szerelmesek lesznek, szerelmeskednek, és ha úgy alakul az életük, akár gyilkolnak is. A saját zárt közösségünkben, a megismerhetô, belátható világon belül is kegyetlenek, és épp úgy bánnak egymással, akár a láthatatlan hatalom velük. Bodor nagyprózai munkái közül a Verhovina madarai a legkiemelkedôbb. A szöveg nyelvileg tisztább, ritmusa egyenletesebb, víziója érvényesebb és egyetemesebb. Hományi Péter

CK 2012/1. február