CK Magazine #63

Page 1

www.ckmagazin.info

9 7 7 2 060 1 7 3 000

20002

18+

XIII. évfolyam 2020/2. május

Medical & Harm Reduction Magazine

485 Ft



Kedves Olvasó!

É

rdekes és elgondolkodtató időket élünk és most nem is elsősorban a vírushelyzetre gondolunk. Alig fél éve, hogy elkezdtük saját termékünk a Medijuana CBD olajok forgalmazását, számos pozitív tapasztalatot szereztünk. A vásárlóink között ismert és elismert közéleti személyiségek is vannak, akik nemhogy titkolják, de vállalták, hogy a jövőben beszámolnak nekünk a CBD olajok használata során szerezett tapasztalataikról. Nagy előrelépés ez ahhoz képes, hogy 10 éve, amikor elkezdtük a magazin kiadását, még a dalaikban folyamatosan fűről, meg spanglizásról szövegelő zenészek is, ilyen-olyan indokkal, de elutasították, hogy interjút adjanak nekünk. E helyen is tisztelettel említjük meg a kivételeket, mint Lukács Laci a Tankcsapdából, Busa Pista (Irie Maffia) vagy Hobó. Szóval, épp most, mikor úgy éreztük elérkezett az idő, hogy partnereinkkel együttműködve, határozottabb lépéseket tegyünk azért, hogy a magyarországi kannabisz páciensek helyzete érdemben javuljon és ennek érdekében konkrét cselekvésre szántuk el magunkat, a kormánnyal mindig egyetértő TV2 bulvár hírműsora a Tények, arról számolt be, hogy az egyik legismertebb magyar színésznő az alvászavarait CBD olajjal kezeli. Ez pedig azért örömteli, mert a kannabisz téma mindez idáig, eltekintve néhány kivételtől, kvázi karanténban volt, legalábbis ami a fősodratú médiát illeti. A hivatalos álláspont pedig az volt, hogy a kannabisz drog és semmi más. És a drog rossz. Értem?! Ezt a világképet kezdte el árnyalni most az egybites kommunikáció nagyhatalma, ami azért örömteli, mert függetlenül attól, hogy a kormány és a sajtója milyen, ha bármit tesznek, ami előre mozdítja a pácinsek ügyét, azt mi hivatalból üdvözöljük.

Ennek jegyében, az osztrák gyógyászati kannabisz egyesület példáját követve, fogalmaztunk meg egy nyílt levelet az országgyűlési képviselőknek, mivel kizárólag nekik van joguk törvénymódosítást kezdeményezni, és mert mostanában az egyéni képviselői indítványoknak amúgy is nagy divatja van. Persze azért nincsenek illúzióink, tudjuk, hogy megy ez. Jól árnyalja a hazai képet annak a páciensnek a története, aki jelenleg is bírósági eljárás alatt áll, mert gyógyászati célból kannabiszt termesztett magának. A bűnügyi statisztikák is azt mutatják, hogy sajnos sokan járnak hasonló a cipőben. Pedig a kannabisz páciens nem bűnöző és nem díler! Jó lenne ezt végre felfogni. Nem olyan bonyolult ez. Ebben próbál segíteni gyógyszerész és természetgyógyász interjúalanyunk is, Dr. Sárkány Ferenc is, aki saját terápiás tapasztalatait és szakvéleményét osztja meg a CBD-vel és a CBD kezelésekkel kapcsolatban. Az idegyógyász, Dr. David Neubauerrel a bécsi kannabisz kongresszuson beszélgettünk kutatási tapasztalatairól, melynek során természetes CBD kivonattal kezelt epilepsziás gyerekeket. Ennek alapján is úgy tűnik, hogy az epilepszia mellett már az autizmus, a szorongás, és az ADHD eseteiben is kecsegtető eredményekkel szolgálnak a kannabionidokkal végzett terápiák. A páciensekre gondolva, folytatjuk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesülettel közös cikksorozatunkat a CBD adagolásával kapcsolatban, melyben ezúttal szintén kitérünk az idegrendszeri betegségek, elsősorban az epilepsziás tünetek kezelésre. További cikkeinkből pedig megtudhatjátok, hogy mire jó a mostanában sokat emlegetett másik kannabionid a CBG, hogy miképpen hat a CBD a mostanában szintén általános szorongásra, és hogy miért használ CBD olajat egy teljesen egészséges crossfit edző és versenyző. Kellemes olvasgatást! A Szerk.

Medical & Harm Reduction Magazine

Index barney‘ farm

38, 39

breathe organics

27

Bushplanet

15

canna dinafem seeds

31, B4 24, 25, 32

growdiskont.at 29 grow Island humboldt seed organization

35 36, 37

La Mota Distribución

33

Marry Jane CBD

13

Mary jane Berlin

30

medijuana CBD

B2, 3, 11, 19, 23

near dark

7

planet herb

7

Sweet seeds

40, B3

A CK Medijuana kiadója felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az életképes kendermaggal való kereskedés, azok értékesítése, birtoklása, szállítása néhány országban büntetőeljárást vonhat maga után. Minden tartalom ismeretterjesztő és szórakoztató céllal készül. Nem kívánunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy bárki a hatályos jogszabályok ellenében cselekedjen. A CK Medijuana kiadója senkit nem törekszik rábírni a kiadványban megjelenő termékek illegális használatára. A kiadó nem vállal felelősséget a lap értékesített felületein megjelenő

Impresszum Főszerkesztő: Holland Gábor Szerzők: Bob Arctor, Brie V. Land Jack Pot, Anatol Zweig, Kardos Tamás Toni Straka, N. Nogada Design: Vaska Gergely Kiadja: Medijuana Publishing GmbH Hirdetésfelvétel: office@medijuana.eu Web: www.ckmagazin.info Országosan terjeszti a LAPKER ZRt. ISSN 2060-1735

EgyütTműködésben

állításokért. A szerkesztőségi cikkben megjelenő minden vélemény a szerzőtől származik, mely nem minden esetben azonos a kiadó álláspontjával. Időnként nem lehetséges a szerzői jogok tulajdonosát azonosítani, vagy vele kapcsolatba lépni, ezért igazolt tulajdonjogi igény előterjesztése esetén a kiadványban megjelentekért utólag is vállaljuk az általunk meghatározott honorárium kifizetését. Minden szövegről és képről azt vélelmezzük, hogy megjelentetés céljából küldték, mindaddig, míg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem kapunk. A kiadvány akár részben, akár egészben történő sokszorosításához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges, akkor is, ha a sokszorosítás célja nem profitszerzés. Minden jog fenntartva!

1


tartalom Kedves olvasó! 3

14

medi+green Elnapolta az ENSZ a szavazást a kannabiszról 4 Svájc: a kannabiszra nem vethető ki a dohánytermékadó 4 A kannabiszipar perli a Facebookot 5 Nyilvános a luxemburgi legalizáció tervezete 6 A kannabinoidok hatékonyabbak a fogkrémeknél 6 Német pártok a legalizáció mellett 7

16

medical A kender kétszer is megmentette az életét 8–9 A legnagyobb ártalmat a hatóság üldözése okozta

12

medi+green A Medijuana CBD olajok minőségét mostantól a Fundación CANNA is garantálja 11

26

22

medical Tisztelt képviselők! 12–13 Nyílt levél a Magyar Országgyűlés képviselőinek

medi+green Anglia javítja a hozzáférést a gyógyászati kannabiszhoz 14 Kutatás igazolja a kannabisz hatékonyságát fibromialgiában 14

medical „A teljes spektrumú olaj a leghatékonyabb” 16–17 A CBD a gyógyszerész szemével jó, ha szorongásunk testet ölt 18–19

28

„Segít, ha kimondhatjuk, mit is érzünk” „Jobban alszom és összeszedettebb vagyok” 22–23

4

A CBD előnyei az edzésben és a regenerálódásban

fajta+tiszta Quick Dinamed CBD

24

A leggyorsabb fényperidódus-függő, tiszta CBD fajta

medical A CBD olaj adagolása 2. 26–27 Kezdjük alacsony dózissal és haladjunk lassan

34

Gyógyászati kannabisz a gyermekneurológiában 28–29

medi+green Megalakult a Legalizálj Egyesület 31

fajta+tiszta Gorilla Autoflowering

32

Egy potenciacsoda autovirágzó változata

medi+green A kannabinoidok ősanyja 34 CBG – a holnap legizgalmasabb vegyülete

fajta+tiszta Humboldt Seed Organization: Fast Flowering OGKZ 36 Barney’s Farm: Glookiestm

38

A kert királynője: Sweet Zkittlez®

40

2

8

18


Medical & Harm Reduction Magazine

A CK Medijuana kiadója felhívja olvasói figyelmét arra, hogy az életképes kendermaggal való kereskedés, azok értékesítése, birtoklása, szállítása néhány országban büntetőeljárást vonhat maga után. Minden tartalom ismeretterjesztő és szórakoztató céllal készül. Nem kívánunk segítséget nyújtani ahhoz, hogy bárki a hatályos jogszabályok ellenében cselekedjen. A CK Medijuana kiadója senkit nem törekszik rábírni a kiadványban megjelenő termékek illegális használatára. A kiadó nem vállal felelősséget a lap értékesített felületein megjelenő állításokért. A szerkesztőségi cikkben megjelenő minden vélemény a szerzőtől származik, mely nem minden esetben azonos a kiadó álláspontjával. Időnként nem lehetséges a szerzői jogok tulajdonosát azonosítani, vagy vele kapcsolatba lépni, ezért igazolt tulajdonjogi igény előterjesztése esetén a kiadványban megjelentekért utólag is vállaljuk az általunk meghatározott honorárium kifizetését. Minden szövegről és képről azt vélelmezzük, hogy megjelentetés céljából küldték, mindaddig, míg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem kapunk. A kiadvány akár részben, akár egészben történő sokszorosításához a kiadó írásbeli hozzájárulása szükséges, akkor is, ha a sokszorosítás célja nem profitszerzés. Minden jog fenntartva!

3


Medi+green

Elnapolta az ENSZ a szavazást a kannabiszról

A

szokásosnál is nagyobb várakozás kísérte az ENSZ szokásos évi Kábítószerügyi Ülését (CND) Bécsben. A Bizottságnak ugyanis most kellett volna napirendre vennie az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatait a kannabisz átsorolásáról. A szavazásra azonban nem

került sor. A Bizottság elnöke arra hivatkozva napolta el a szavazást, hogy így tudják megőrizni a nemzetközi ütemezési rendszer integritását, bármit is jelentsen ez. Ezért az idei ülésen még további információkat és ajánlásokat gyűjtöttek, hogy a maga komplexitásában vizsgálhassák meg a kérdést.

A WHO jelentése pedig már több mint egy éve, 2019 januárjában jelent meg és kifejezetten progresszív elemeket tartalmaz. Többek között azt javasolja, hogy a kannabiszt, a hasist és a THC-t helyezzék át a gyógyászati célból is alkalmazható szerek csoportjába. A kannabisz kivonatokat levennék, míg a CBD-t és a maximum 0,2% THC tartalmú készítményeket fel sem vennék az ENSZ listákra. A javaslatok a tudomány mai állása szerint maximálisan indokoltak, így joggal lehetett bízni benne, hogy a tavalyi halasztás után az idei márciusi ülésen végre szavazásra bocsátják őket. Az állami képviselők eltérően reagáltak a hírre. Meglepő módon a Trump kormány küldöttsége sajnálta, hogy nem került sor a szavazásra és kiemelte annak fontosságát, hogy a Kábítószerügyi Bizottság időben reagáljon a WHO javaslataira. Voltak persze támogató vélemények is, így például Algéria, Szudán és a Dominikai Köztársaság küldöttei bölcs döntésnek tartották a szerintük egyáltalán nem sürgős kérdés elhalasztását. A kannabiszra szoruló betegek azonban világszerte más véleményen vannak és nekik nagyon is sürgős lett volna a változás. Most már azonban nincs mit tenni, várjuk a decembert.

A

kannabisz szabályozása tekintetében nagyobb a szabadság az Unión kívül. Svájc nem csak azt érte el, hogy a legfeljebb 1% THC-tartalmú kendervirágzat a nagyobb üzletláncokban elérhető legyen, de a bíróság azt is kimondta, hogy ez nem minősül dohányhelyettesítő terméknek, így azok adója sem vonatkozik rá. A Szövetségi Közigazgatási Bíróság egy évvel korábban még azt mondta ki, hogy a legális kannabiszvirágzatot a vágott dohányhoz hasonlóan kell kezelni és adóztatni. Miután ezt az ítéletet megtámadták, a Szövetségi Bíróság megvizsgálta a kérdést. Megállapításuk szerint a felperesek nem forgalmazták a virágzatot dohánytermékként. Ráadásul a vásárlók kifejezetten a jótékony egészségügyi hatások miatt keresték a virágzatot, ami a dohányról aligha mondható el. A Bíróság emellett hivatkozott az Addiction Switzerland nemrég megjelent tanulmányára, amely szerint a CBD tartalmú termékeket – legyen az olaj vagy virágzat – olyan betegségtünetek enyhítésére fogyasztják, mint a reuma, az ízületi betegségek vagy az izomfájdalmak. Ráadásul a kannabiszvirágzat magasabb ára is valószínűtlenné teszi, hogy dohánypótlékként térjenek rá át. Mindezek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy függetlenül attól, hogy cigarettába tekerve is szívható, a kannabiszvirágzat olyan különleges tulajdonságokkal 4

Svájc: a kannabiszra nem vethető ki a dohánytermékadó rendelkezik, hogy nem kezelhető dohányt helyettesítő termékként. Ennek megfelelően pedig nem terjeszthető ki rá a dohány adóztatásáról szóló törvény. Az ítélet azért is kifejezetten fontos, mert nagyrészt a kannabisz gyógyászati hatásaira hivatkozva mondja ki,

hogy különb a dohánynál és használata egészen más funkciókat tölt be. A bíróság helyén kezelte az alacsony THC-tartalmat is, így az érvelésben fel sem merült a bódító hatás és a függőség kérdése. Ezt a megközelítést akár az Európai Unió is magáévá tehetné.


A kannabiszipar perli a Facebookot

A

közösségi média óriása, az Instagramot is magáénak tudó Facebook Inc. „cenzúrát és az információ elnyomásának mintáját alkalmazza a kannabisz legális használatával kapcsolatban” – érvel az a kereset, amely világszerte több ezer vállalat hangját egyesíti. A Facebook rengeteg kenderrel dolgozó vállalatot haragított magára az utóbbi években. Miközben a kannabiszra és a CBD-re vonatkozó irányelvek homályosak, a Facebook előszeretettel lövi le a kapcsolódó oldalakat különösebb magyarázat nélkül. A Medijuana részéről magunk is csatlakoztunk több, a kárvallottak által indított online petícióhoz a változás reményében, de egy amerikai vállalat keményebb eszközt választott és pert indított Zuckerbergék ellen. A felperes Felicia Palmer, az online kannabisz oktatást végző Cannaramic Media Inc., valamint az egyik legrégebbi hip-hop híroldal, a SOHH. com alapítója. Palmert pro-bono képviseli az egyik legismertebb amerikai legalizációs jogi szervezet, a NORML ügyvédje, David C. Holland. Az ügy egy sokak által ismert mozzanattal kezdődött: a Facebook egyik napról a másikra eltávolította Palmer közösségi média fiókjait, miután hirdetésekkel népszerűsítette a Cannaramic online oktatási kurzusait. Az esetben annyi a csavar, hogy a Facebook algoritmus maga javasolta a hirdetés létrehozását és még kedvezményt is ajánlott rá, majd kilőtte az egészet. Holland érvelése szerint, ha a legnagyobb kommunikációs erőforrással rendelkező magánvállalat tiltja a kannabisszal kapcsolatos információáramlást, azzal veszélyt jelent a közegészségre, a

társadalmi jóllétre és a gazdasági életképességre. A kereset arra hívja fel a figyelmet, hogy miután a kannabisz legalizáció egyre elterjedtebb az országban, a Facebook sem kezelheti azt a többi illegális droghoz hasonlóan. Ráadásul a blokkolás a kannabisszal kapcsolatos párbeszédet is érinti, amiben a kockázatokról és a legalizáció árnyoldalairól is esik szó. Az ügyvéd szerint a vita alapvetően a szólásszabadságról szól, amit a Facebook hajlamos a saját felfogása szerint korlátozni. Tavaly márciusban a Facebook úgy nyilatkozott, hogy a társaság felülvizsgálja a kannabisz-ellenes irányelveit az USA-ban terjedő gyógyászati és rekreációs célú engedélyezésekre való tekintettel, de a lépés mindezidáig nem történt meg. Bízunk benne, hogy a pereskedés hatására – amibe akár több ezer vállalat is bekapcsolódhatna! – a legnagyobb közösségi oldal felhagy a kannabisz és a CBD cenzúrázásával és a jövőben nem korlátozza indokolatlanul a kapcsolódó tartalmakat és hirdetéseket.


Medi+green

Nyilvános a luxemburgi legalizáció tervezete

K

omoly meglepetés övezte Luxemburg kormányának 2018 végén tett bejelentését a tervezett kannabisz legalizációról. Hogy a nagy szavak nem légből kapottak voltak az is mutatja, hogy az Egészségügyi Minisztérium megosztotta egy helyi rádióadóval a tervezet előzetes verzióját. Eszerint a tizennyolc évet betöl-

tött luxemburgi állampolgárok havonta maximum 30 gramm kannabiszt vásárolhatnak. A kannabisz-turizmus elkerülése érdekében minden vásárlónak legalább hat hónapja regisztrált luxemburgi lakosnak kell lennie. A kormányzati regisztrációval pedig nyomon követhető lesz, hogy senki ne léphesse túl a havi limitet. Közterületen, valamint a do-

hányzásra nem kijelölt helyeken tilos lesz a fogyasztás. A szabályozás egyik érdekessége, hogy a boltokban árusítható kannabiszt csak Luxemburgban állíthatják elő, amire két vállalatot jelöltek ki. A vállalatok exportra is termeszthetnek, ezért az előállított kannabisznak orvosi minőségűnek kell lennie. Az otthoni termesztést nem fogják engedélyezni. Összesen tizennégy árusítóhelyet jelölnek ki, amelyek nem lehetnek iskolák közelében és tilos lesz számukra az alkohol és a dohányáruk forgalmazása. A bevétel egy részét át kell adniuk az állam számára. A termesztett kannabiszfajták THC-tartalmának nem lesz felső határértéke. Az árról előzetesen annyit lehet tudni, hogy „nem lesz se túl olcsó, se túl drága”. Abból kiindulva, hogy Luxemburgban a feketepiaci kannabisz ára 7-20 Euro között mozog, valószínűsíthetően a legális kannabisz is ebben az ársávba fog kerülni. A tervezetből nem derül ki, hogy miként fog Luxemburg eleget tenni a nemzetközi kötelezettségeinek, mely alapján a kábítószerek csak gyógyászati és kutatási célra engedélyezhetők. Némi kreativitást már láthattunk Uruguay, Kanada és az USA egyes államai részéről, de még nem tiszta, hogy Luxemburg melyik utat fogja választani.

A kannabinoidok hatékonyabbak a fogkrémeknél

K

orábbi lapszámunkban ismertettük a házilag készíthető, CBD tartalmú fogkrém receptjét. A tudomány most újabb alátámasztását nyújtotta, hogy a kannabisz összetevői hatékony védelmet nyújtanak a fogápolásban. A Cureus Journal of Medical Science szaklapban publikált tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a vizsgált kannabinoidok (CBD, CBGA, CBG, CBN és CBC) több baktériumkolóniát öltek meg, mint a Colgate, az Oral B, valamint egy algából és gránátalmából készült fogkrém. A kutatók 60 egészséges résztvevő lepedékmintáit gyűjtötték össze steril fogpiszkálókkal, amiket Petri-csészékbe helyeztek. A mintákat ezután vagy a fent említett öt kannabinoid egyikét tartalmazó keverékkel, vagy a fent említett fogkrémmárkákkal kezelték. A kannabinoidok átlagosan hatékonyabban akadályozták meg a baktériumok szaporodását, mint a három fogkrém bármelyike. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kannabinoidok nemcsak a száj egészségét és a fogászatot forradalmasíthatják, hanem lassíthatják az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia kialakulását az olyan nehezen kezelhető fertőzésekben, mint az MRSA. Utóbbiban jelenleg a CBG

6

nevű vegyület tűnik a leghatékonyabbnak. „Bár a kereskedelemben kapható bevált, szintetikus szájápolási termékek – mint például az Oral B és a Colgate – jelentős hatékonyságúak az átlag népesség szájhigiénéjének fenntartásában, tanulmányunk kimutatta, hogy a kannabinoidok lényegesen hatékonyabbak náluk a lepedékben élő

baktériumtörzsek számának csökkentésében” – foglalták össze az eredményt a kutatók. Könnyen lehet, hogy a Colgate számára nem okozott túl nagy meglepetést a vizsgálat eredménye, hiszen nagyjából egy hónappal korábban jelentette meg első, CBD tartalmú fogkrémét a Hello Products nevű céggel együttműködve.


Medi+green

Német pártok a legalizáció mellett

E

urópában versenyfutás zajlik a kannabiszt elsőként legalizáló ország címért. 2018 végén Luxemburg kormánya jelentkezett be a pozícióra, de mostanra egyre komolyabban vehető törekvés rajzolódik ki a német parlamentben is. A kormányzó kereszténydemokraták viszont hallani sem akarnak az ötletről. A legnagyobb bal-közép erő, a kormánykoalíciós Német Szociálidemokrata Párt (SPD) február közepén ismertette a rekreációs kannabisszal kapcsolatos álláspontját. Az SPD nem csupán a kannabisz dekriminalizációját tartja szükségesnek, de kísérleti programot indítana, hogy a felnőttek legális úton szerezhessék be azt – tehát gyakorlatilag a legalizáció tesztelése mellett áll ki. A párt érvelése szerint eddig sem a tilalom, sem az üldözés nem vezetett a kannabisz-fogyasztás csökkenéséhez, csupán a megbélyegzést és a társadalmi kirekesztést erősítették. Emellett a tilalom óriási pénzügyi és személyi terhet jelent az igazságszolgáltatás és a rendőrség számára. Javaslatukat a következőkkel ös�szegzik: „Úgy látjuk, hogy a kannabisz szabályozott forgalmazása a felnőttek számára Németországban jó esélyt jelent a sikeres politikára, amely ideális esetben támogatja a

megelőzést és a korai beavatkozást, valamint a tanácsadás és a kezelés egyidejű megerősítését”. „Az olyan modellprojektek, amelyek lehetővé teszik a kannabisz szabályozott, orvosi felhasználáson kívüli forgalmazását, segíthetnek a helyes út megtalálásában.” A párt nem ragaszkodik a szövetségi szintű legalizációhoz. Álláspontjuk szerint a helyi hatóságoknak szabadon kellene dönteniük arról, hogy engedélyezni kívánják-e az ilyen modellprojekteket. Az SPD emellett azt is szorgalmazza, hogy a kis mennyiségű marihuána birtoklását szabálysértésként és ne bűncselekményként kezeljék. Ez az első alkalom, hogy az egyik legnagyobb német párt, amely a kormánykoalíció tagja, kiáll a legalizáció mellett. Az elképzelést az Angela Merkel vezette kereszténydemokrata párt nem támogatja, ám ez nem meglepetés. Merkel korábban többször egyértelművé tette, hogy csupán a gyógyászati célú hozzáféréssel ért egyet, a rekreációssal azonban nem. A kormány kábítószerügyi biztosa pedig a legalizáció helyett a prevenció fontosságát hangsúlyozta – nem mintha a két intézkedés kizárná egymást – és úgy véli, hogy a 2020-as évtizedben még nem várható a legális német kannabiszpiac

megszületése. De nem minden párt zárkózik el az ötlettől. A Zöldek és a Baloldal évek óta ezt az irányt támogatja. A liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) pedig üdvözölte az SPD irányváltását. A liberálisok korábban éltek hasonló javaslattal, amit az SPD akkor még leszavazott, de a jövőben már partnerek lehetnek egy legalizációs indítványban.


Medical

A kender kétszer is megmentette az életét

A legnagyobb ártalmat a hatóság üldözése okozta

A holland nyugdíjas negyven évvel ezelőtt a kemoterápiás kezelésének mellékhatásait enyhítette kannabisszal, az elmúlt években pedig a prosztatarákjával számolt le CBD olajjal. Utóbbihoz maga termesztett volna kendert, ám a magyar hatóságok bűnözőnek látták és évekig vegzálták.

A

70-es éveiben járó Hans Molenkamp izgalmas életpályát tudhat maga mögött: dolgozott autógyárakban, négyszer megjárta a Párizs-Dakar ralit, professzionális fotósként bejárta a világot és kubai útjairól könyvet adott ki. Jelenleg egy Baranya megyei kis faluban tölti nyugdíjas éveit feleségével, ahol többek között zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozik.

Öngyógyítás kannabisszal és CBD-olajjal Molenkamp úrnak a 30-as évei elején egy súlyos betegséggel kellett megküzdenie, a Hodgkin-limfómával. Ez a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedése, melyre rendszerint kemoterápiát és sugárkezelést alkalmaznak. „A diagnózist 1979-ben kaptam meg. Az úgynevezett MOPP kemoterápiával kezeltek, aminek mellékhatásaként nagyon sokat hánytam és legyengültem. Ekkor próbáltam ki joint formájában a kannabiszt a mellékhatások enyhítésére, ami remekül működött. Tudomásom szerint én voltam az első ember 1980-ban, aki ezzel kísérletezett. Mára már ez a kannabisz egyik legelterjedtebb gyógyászati alkalmazása.” Molenkamp úr a 2000-es években kezdett el foglalkozni a panorámafotózásokkal. Magyarországra 2007-ben költözött, amikor több kelet-európai országban készített ilyen fényképeket állami megbízásra. Ekkoriban jött az újabb megpróbáltatás, amikor 2010ben prosztatarákkal diagnosztizálták. Ekkor már hallott a kenderből előállított CBD olaj jótékony egészségügyi hatásairól, ezért maga is kipróbálta. Annyit javult az állapota, hogy fel is hagyott az erős mellékhatásokkal járó hormonkezeléssel. „Másfél évvel ezelőtt belebotlottam a korábbi urológusomba. Úgy nézett rám, mint aki szellemet lát. Érdeklődött, hogy esetleg Hollandiában kezeltek-e és nemleges válaszomra még jobban összezavarodott. Me8

Hans Molenkamp végre kézhez kapta a vetésre szánt kendermagot

séltem neki a CBD olajjal végzett kúrámról, majd megkértem, hogy végezzen rajtam CT-vizsgálatot. Az eredmény megerősítette, hogy a tumor teljesen visszahúzódott.”

Középkort idéző boszorkányüldözés Nyugdíjasként nem engedhette meg magának a havi több százezer forintra rúgó CBD terápiát. Ekkor döntött úgy, hogy CBD-t állít elő a maga termelte kenderből. A kenderma-

gokat Hollandiából rendelte meg, gondosan ügyelve arra, hogy a növény THC-értéke ne haladja meg az Európai Unióban engedélyezett 0,2% értéket. Azt azonban nem tudta, hogy Magyarországon kizárólag a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő magok termesztése engedélyezett, ő pedig nem ilyet vásárolt. Pár héttel a rendelést követően, 2016. júliusában megkapta az első rendőrségi idézést, amivel elkezdődött a 2020. februárig húzódó kálváriája. Az ügy során a Társaság a Szabadságjogokért nyújtott ingyenes jogi képviseletet.


„Először azzal vádoltak meg, hogy nagy mennyiségű kábítószert akartam előállítani. Ezt követően a vád szerint bűnszövetkezet létrehozásán kezdtem dolgozni, harmadszor pedig az szerepelt a vádiratban, hogy kábítószert foglaltak le tőlem a repülőtéren, mivel a csomag légipostán érkezett.” A rendőrség minden bizonnyal egy nagyvadat sejtett a beteg nyugdíjasban. Mi más magyarázná, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyták, hogy a rendelés egy közönséges veteményboltból történt és a 6000 mag mindössze 6 euróba került?! A kirendelt igazságügyi botanikus szakértő pedig egy 1966-os szakirodalomra alapozta véleményét, miszerint a magok kábítószer előállítására alkalmasak. Ez a tévedés évekkel nyújtotta meg az eljárást. A rendőrség ezalatt a saját eszközeivel gondoskodott arról, hogy minél több kárt okozzon. „Egyik nap egy rendőrautó állt meg az út közepén a házunkkal szemben. Járó motorral, felkapcsolt lámpákkal álltak ott 10 percig, majd egyikük kiszállt és hangosan elkiáltotta magát: „Molenkamp Hans!” Hirtelen azt hittem, hogy a Gestapo jött értem. Majd kiderült, hogy csak néhány papírt hoztak, amit alá kellett írnom. El lehet képzelni a hatást egy 600 fős faluban, ahol mindenki tud mindenről.” Az ügyészségek évekig pingpongoztak egymás között az eljárással, míg végül belátták, hogy nem bizonyítható, hogy a lefoglalt kannabiszmag kábítószer lenne. Négy év elteltével tanácstalanul tárták szét a kezüket és lezárták az ügyet.

A kutya nem szimulál Az eljárás idején Molenkamp úr nem mondott le a terápiáról és egy ismerős termesztőtől vásárolt annyi kendert, amennyi a betegsége kezeléséhez szükséges volt. A maradékot pedig olyan ismerősöknek adta, akik a betegségükben javulást remélhettek tőle. „A környezetemben 10 gramm növényből állítanak elő 10 ml CBD olajat. Én ehhez 50 grammot használok, tehát egy jóval sűrűbb koncentrátumot kapok. A kivonatoláshoz 96%-os alkoholt használok, amit a leszűrést követően elpárologtatok.”

A fennmaradó olajból néhány súlyos beteg ismerős is kapott, azzal a feltétellel, hogy visszajeleznek a hatásáról. Minden esetben javulásról számoltak be, beleértve egy olyan ritka rákos betegséget, aminek a kezelésére jelenleg nincsen alkalmazott gyógyszer. De a maradék olajból nem csak az ismerősöknek, hanem a háziállatoknak is jutott. „Több kutyát is tartunk. Egyikük egy border collie, akiért az eredeti gazdái körülbelül 2000 eurót fizettek, de aztán elegük lett belőle és 12 éves korában nekünk adták. Csí-

pőízületi diszpláziája volt, ami egy szörnyű betegség. Komoly fájdalommal jár és előrehaladott állapotban a kutya már járni sem tud. Ez a kutya volt a falkavezér és a betegség ellenére láttuk rajta, hogy dolgozna tovább, de mindig elesett. Kipróbáltuk, hogy reggelenként adunk neki egy csepp olajat. Két nap múlva ismét lábra állt és a többi kutya újra falkavezérként tekintett rá. Azért fontos ezt a példát kiemelni, mert az emberre hathat valami placebóként, de a kutyára nem.” Molenkamp úr továbbra is rendszeresen fogyasztja a CBD olajat egészségmegőrzés céljából. A büntetőeljárás lezárultával végre sikerült minden szabálynak megfelelően magokat rendelni, ezúttal ráadásul nem 6000, hanem mindjárt 60.000 darabot! Így már semmi sem állhat útjába a házaspár jó tíz éves álmának, hogy saját terményből állíthassanak elő CBD olajat.

text: Kardos Tamás 9


Medi+green

10


Medi+green

A Medijuana CBD olajok minőségét mostantól a Fundación CANNA is garantálja

A

Medijuana CBD olajok svájci gyógyászati sztenderdek alapján készülnek, magas CBD-tartalmú, steril, beltéri termesztésből származó, magas CBD tartalmú kannabisznövényekből. A gyártó célja az olyan megbízható, állandó minőségű termékek előállítása, amelyek gyógyászati célból is biztonságosan alkalmazhatók akár hosszú távon. Büszkén jelentjük, hogy a független, svájci CBD Test kannabisz-analitikai labor után a neves barcelonai Fundación CANNA vizsgálata is kiváló minőségűnek találta a termékünket. A laboranalízisre küldött minta alapján a következő arányban találhatók kannabinoidok a Medijuana Ultra Soft 5% CBD olajban: • 5,3% CBD • 0,16% THC • 0,18% CBC • 0,10% CBG Mindez megerősíti, hogy a Medijuana CBD olaj teljes spektrumú, tehát a CBD és a THC mellett egyéb kannabindoikat is tartal-

étrend-kiegészítőként történő forgalmazásuk Magyarországon minden tekintetben engedélyezetté vált. Válaszd te is a svájci minőséget! Szerezd be termékeinket kedvezményes áron a MOKE támogatói programján keresztül, vagy Medijuana CBD webshopban! maz, így hatékonyságuk messze meghaladja a szintetikus CBD termékekét. A Fundación Canna labortesztje ugyanakkor nem talált semmilyen nehézfémet vagy egyéb szen�nyező anyagot a mintában, ami azt jelenti, hogy a Medijuana CBD olajok fogyasztása minden tekintetben teljesen biztonságos. A kiváló eredmény nyomán termékünk kiérdemelte a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE) minőségi tanúsítványát is, így termékeink a szervezet CBD olaj támogatói programjában kedvezményesen is elérhetővé váltak. A vizsgálattal párhuzamosan a termékeink megkapták a magyar Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) notifikációját, ami azt jelenti, hogy


Canna+Globe

Tisztelt képviselők!

Nyílt levél a Magyar Országgyűlés képviselőinek

A

CK Medijuana magazin kiadójaként, úgyis mint a magyarországi kannabisz páciensek egyik kommunikációs fóruma, elkötelezettek vagyunk a kannabisz mint gyógynövény teljes körű rehabilitációja iránt. Szeretnénk önöknek, a kormánynak, a minisztereknek és a képviselőknek az aktív párbeszéd lehetőségét biztosítani, és rendelkezésre bocsátani nyomtatott és online fórumainkat, valamint az elmúlt évek során szerzett tudásunkat és tapasztalatunkat. Munkánk során támogatjuk az érintett betegeket a kannabisz gyógyszer elérhetőségéről, felhasználásáról, adagolásáról és a legújabb kutatásokról szóló információkkal. A betegek kannabisz terápia során szerzett tapasztalatait közvetítjük az orvosok és szakemberek felé. Segíteni szeretnénk az érintetteknek abban, hogy megtalálják egymást, és hogy megvédjék magukat a hatóságok és az egészségbiztosító diszkriminációja ellen. Információt nyújtunk mindenkinek a gyógyászati kannabisz terápiás lehetőségeiről, illetve azokról betegségekről és tünetekről, melyek esetén az hatékonynak bizonyult. Közvetett módon támogatjuk a kannabisz gyógyászati felhasználásának tudományos megalapozására irányuló projekteket.

12

Munkatársaink és támogatóink legkülönbözőbb korcsoportokból és társadalmi rétegből származnak - az epilepsziában szenvedő gyermekektől a sclerosis multiplexes anyákig és a nyugdíjasokig, akik életkorukkal vagy betegségükkel kapcsolatos panaszaikat, tüneteiket kannabisz segítségével kezelik. Az érintettek közül sokan évek óta szenvednek. Velük együtt szeretnénk felhívni mindenki figyelmét erre a tarthatatlan helyzetre. Sokan közülük függővé váltak a gyógyszerektől, amiknek gyakran több mellékhatása volt, mint amennyire képes volt tüneteik enyhítésére. Ezek a betegek végtelen kórházi tortúrákon mentek keresztül, minden megkönnyebbülés nélkül. Sok ember számára a kannabisz az utolsó lehetőség a szenvedés enyhítésére és az életminőségük javítására. Tudatosan választották a kannabisz terápiát, vagy kombinálták azt az előírt gyógyszerekkel. A kannabisz gyógyászati alkalmazásának mellékhatásai jóval kisebbek, mint sok hagyományos gyógyszer esetében. Sok beteg állapota a kannabisz hatására nagyobb mértékben javult, mint korábban kannabisz nélkül. De számukra fájdalommentes életet élni, kannabisz használatával továbbra is tilos. A választók jelentős része már nem fogadja

el ezt a helyzetet. A kannabiszt az emberek évezredek óta használják gyógyszerként. Jelenleg számtalan tudományos vizsgálat és esettanulmány áll rendelkezésre. Ezek bizonyítják, hogy a kannabisz hosszú távon biztonságos gyógyszerként használható, a szervezet károsodása nélkül. Ez áldás sok krónikus betegségben szenvedő ember számára. A magyar embereket ez a terápiás lehetőség nagyon is érdekli, és szeretnének sokkal többet tudni a kender növény gyógyhatásáról. Ezt tapasztajuk a mindennapi munkánkban is. Magyarországra ugyanazok a kábítószerügyi egyezmények vonatkoznak, mint minden más ENSZ tagállamra és az lehetővé teszi a kannabisz gyógyászati célú alkalmazását. Elméletben tehát fel lehet írni gyógyszerként a kannabiszt (majd külföldről megrendelni, megszervezni a szállítást stb.), csakhogy erre jelenleg egyetlen magyar orvos sem hajlandó. Szóval nem a törvényt kell megváltoztatni, hanem létre kell hozni a gyógyászati kannabisz programot, hogy egyszerűbb legyen az orvosoknak felírni és a betegeknek beszerezni azt. A kormány ezzel szemben határozottan tartja magát, ahhoz az állásponthoz, hogy a gyógyászati kannabisz használata


nem szükséges, mert a tiszta hatóanyagok jobbak, mint például a virágzat. Ez az álláspont teljesen figyelmen kívül hagyja a betegek tapasztalatait és a legtöbb tudományos álláspontnak is ellentmond. Sok beteg, de orvosok és tudósok is vannak, akik úgy vélik, hogy a bizonyos esetekben a kannabisz terápia jobban működik, mint a hagyományos kezelések. Önök abban a helyzetben vannak, hogy eldönthetik, hogy Magyarország melyik utat választja ebben a társadalmi szempontból releváns kérdésben. Kérjük, álljon ki egy igazságos megoldásért a betegek érdekében, és hozzon felelős döntést. Szeretnénk emlékeztetni, hogy az érintetteknek gyakran nincs túl sok idejük. Sokan nagyon súlyosan betegek. Azonnali bürokratikus segítségre van szükségük, ami hozzáférést biztosít számukra a megfizethető és ellenőrzött minőségű kannabisszal történő gyógykezeléshez.

Az ehhez szükséges legfontosabb tennivalók a következők

Meg kell különböztetni és dekriminalizálni kell a kannabisz gyógyászati célú termesztését, birtoklását és fogyasztását a vonatkozó törvényekben.

Az társadalombiztosítás támogassa az orvosok által felírt kannabisz-alapú gyógyszerkészítmények (virágok, gyógyhatású készítmények, kész gyógyszerek) költségeit ugyanúgy, mint más gyógyszerek esetében. Végül, meg kell szüntetni a stigmatizációt, és az egész társadalom számára egyértelművé kell tenni, hogy a kannabisz számos eset-

ben kifejezetten hatékony és alkalmazható terápiás eszköz, amit személyes véleményünk vagy morális értékítéletünk alapján nem zárhatunk el a betegek elől. Ennek legjobb és legegyszerűbb módja egy állami gyógyászati kannabisz program elindítása, melyhez véleményünk szerint minden feltétel adott. Tisztelettel, A CK Medijuana kiadója


Medi+green

Anglia javítja a hozzáférést a gyógyászati kannabiszhoz

A

milyen hirtelen és ígéretesen indult a gyógyászati kannabisz története 2018 nyarán Nagy-Britanniában, olyan csalódáskeltő lett az érintett betegek körében. A brit kormány most ígéretet tett arra, hogy a betegek könnyebben és gyorsabban fognak hozzáférni a gyógyszerükhöz. A konzervatív párt már tavaly tavasszal jelezte, hogy az indokoltnál jóval kevesebb receptet adnak ki, így súlyos betegek sem férnek hozzá a kannabisz-terápiához. A recepttel rendelkező pácienseket pedig az aggasztja, hogy az orvosi rendelvény ellenére nagyon lassan jutnak hozzá a növényhez. A kormány most bejelentette, hogy a nagy mennyiségű kannabisz behozatalára vonatkozó tilalom eltörlésével a helyzet javulni fog. A fő változást az jelenti, hogy azok a cégek, akik a betegek számára importálnak gyógyászati kannabiszt, az új szabályozás értelmében nem csak páciensenként igényelhetik, hanem nagyobb készletet is megrendelhetnek egyben. Így egy betegnek az eddigi hónapok helyett csak napokat kell majd várnia, hogy receptjük ellenében megkaphassák a kannabiszt. A felírt receptek számában azonban nem várható jelentős növekedés. Ennek részben a korlátozott számú kutatás az oka – a brit rendszer ugyanis csak

olyan betegségek esetén teszi elérhetővé a kannabisz terápiás célú alkalmazását, ahol erős bizonyítékok állnak rendelkezésre. A másik ok pedig az orvosok felkészültségének hiánya. Bár egy korábbi felmérés azt mutatta, hogy a brit orvosok mintegy 90%-a egyetértett a kannabisz terápiás célú alkalmazásával, többségük kevés információval rendezik a működési

területekről, a hatékonyságról és általában az endokannabinoid-rendszerről. Nagy-Britanniában jelenleg az epilepszia bizonyos formái és a szklerózis multiplex esetében írható fel orvosi kannabisz, amit az Országos Egészségügyi Intézet szerint ki kellene terjeszteni további betegségekre is. Ez jelentené ugyanis a valódi javulást a szolgáltatás minőségében.

Kutatás igazolja a kannabisz hatékonyságát fibromialgiában

M

ilánói kutatók 102 fibromialgiás beteg esetében vizsgálták meg a kannabisz hatásait. Az eredményeik azt mutatják, hogy a kannabisz hatékony lehet az alvásminőség javításában, a fájdalom, a szorongás és a depresszió enyhítésében. A krónikus fájdalom világszerte százmilliókat érint. Ennek egyik leggyakoribb formája a fibromialgia, amiben az idegrendszer ismeretlen eredetű megbetegedése okozza a fájdalmakat, bármiféle gyulladás vagy sérülés nélkül. Becslések szerint a világ lakosságának 3-6%-a szenved ebben a betegségben, akik jellemzően alacsony hatásfokú, ám magas kockázatú gyógyszerekkel csökkentik tüneteiket. A fájdalom különböző formáira évezredek óta alkalmazzák a kannabiszt – beleérte a fibromialgiát – ám jelenleg kevés rendelkezésre álló kutatás támasztja alá a növény hatékonyságát. Ezen próbál változtat most a milánói kutatók vizsgálata, amiben kétféle kannabiszolajat adtak a betegeknek. Az egyik alapja a Bedrocan nevű kannabiszfajta (THC 22%, CBD <1%), a másik olaj pedig a Bediol (THC 6,3%, CBD 8%) fajtából készült. A 6 hónapos vizsgálatot 102 betegből 66 teljesítette. Közülük 44%-nak javult az alvásminősége és felének enyhült a szorongása és a depressziója.

14

A szedett fájdalomcsillapítók mennyiségét a terápia során a betegek 47%-a csökkentette. A leggyakoribb mellékhatás a fáradékonyság volt, ezzel kapcsolatban a betegek kicsit több mint fele számolt be romlásról. A kutatók egyik váratlan megfigyelése, hogy általánosan 30%-kal több javulást tapasztaltak azok

a betegek, akik nem voltak túlsúlyosak. Fontos lenne nagyobb esetszámra kiterjeszteni a kutatásokat, hiszen az eredmények alapján a kannabisz jelentős enyhülést hozhat a fibromialgiás betegeknek és segíthet a jelenleg használt, erős függőséget okozó opiát-alapú fájdalomcsillapítók csökkentésében.



Medical

„A teljes spektrumú olaj a leghatékonyabb” A CBD a gyógyszerész szemével

Sárkány Ferenc gyógyszerész, természetgyógyász öt évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a CBD-vel. Fő szakterülete mellett, ami a gyógygombákkal folytatott kezelések. Sok gyógygomba ugyanis szinergiában hat a CBD-vel, ami azt jelenti, hogy erősíti annak pozitív élettani hatását, támogatja az immunrendszert és javítja a szervezet öngyógyító képességet. A kettős hatás miatt a CBD alkalmazása mellett döntött, amit rendszeresen ajánl pácienseinek. Medijuana: Gyógyszerész szemmel mi pontosan a CBD? Sárkány Ferenc: A CBD egy zsírban oldódó vegyület, ami a kender növényben található, és ami az élő szervezetekre biológiailag hat. Jótékonyan képes befolyásolni a szervezet működését, megváltoztathatja, javíthatja a közérzetet, csökkentheti a fájdalmat, a fennálló gyulladásokat, segíthet számos fizikai és mentális állapoton, például jól oldja a szorongást, miközben nem pszichoaktív. A hatások még kutatás alatt állnak, sok vizsgálat áll még előttünk, de az alapkutatások világszerte jó ütemben haladnak. MED: Lehet-e gyógyszerekkel együtt szedni a CBD-t? Milyen gyógyszerkölcsönhatásokkal kell számolnia a pácienseknek? SF: Igen, de azokra a gyógyszerekre külön oda kell figyelnünk, amik a májban azonos enzimrendszert használnak, mint a CBD. Ez 16

a citokróm P450 enzimrendszer. A CBD és a gyógyszerek egy része is ezen a rendszeren keresztül metabolizálódik. Itt kialakulhatnak interakciók, amikor az egyes hatóanyagok, úgynevezett kompetitív versenybe kerülnek az enzim kötőhelyéért, így előfordulhat, hogy kiszorítják egymást. Ez ahhoz vezet, hogy némely gyógyszer plazmaszintje a vérben megemelkedik, így a hatása elhúzódik, vagy épp fokozódik. MED: Honnan tudhatjuk meg, hogy a gyógyszerünk milyen enzimrendszert használ? SF: Ezt laikusként nem könnyű ellenőrizni. A legjobb megkérdezni az orvost, aki az adott gyógyszert felírta, hogy ellenőrizze és tájékoztasson, mielőtt a CBD alkalmazását elkezdjük. Ha valaki állandó gyógyszeres kezelés alatt áll, más okból is javasolt megtenni egy konzultációt a kezelőorvossal. Bár a CBD-nek nincs semmilyen mellékhatása, és

nem lehet túladagolni, a legkedvezőbb élettani hatást akkor érhetjük el, ha minden körülményt, figyelembe veszünk és az alkalmazását összehangoljuk a többi kezeléssel. MED: Az adagolást hogyan tudjuk a legjobban kialakítani? SF: A CBD esetében ez nagyon egyéni és függ a már említett egyéb kezelésektől éppúgy, mint a páciens saját endokannabionid rendszerének állapotától. A legjobb módszer, ha kis adagokkal kezdjük a terápiát és fokozatosan emeljük, 2-3 hetente. Megfigyeljük hol van az a pont, mikor a napi bevitt mennyiség már nem hoz pozitív változást, nem javítja az állapotot, ez lesz a páciens maximális dózisa. Az adagot napi 3-5 mgmal érdemes kezdeni és lehet emelni 200250 mg-ig. MED: Hogyan válasszuk ki a használni kívánt CBD-olajat? A terméken a százalékot


vagy a milligrammot figyeljük, melyik a fontosabb? SF: A kettő nem választható el egymástól. Amikor egy termék 5%-os, az azt jelenti, hogy 100 gramm olajban 5 gramm CBD van. A cseppszám ismeretében már kiszámolható, hogy a termék 1-1 cseppjében hány milligramm hatóanyag van és az aktuális napi bevitelhez, hány cseppre van szüksége a páciensnek. Persze érdemes ezt azzal a terapeutával megkonzultálni, beállítani, aki a CBD-t javasolta, de a gyártók és kereskedők weboldalain is vannak már jól használható információk. A lényeg, hogy a naponta bevitt hatóanyag mennyiségét milligrammban tartsuk számon. MED: Ön, hogy látja, menyire nyitottak a szakorvosok a CBD-re? SF: Az én tapasztalatom, hogy nem ismerik és ezért nem tudják, hogyan használják. Ennek fő oka, hogy a CBD nem gyógyszer, így erről egy szakorvos nem kap hivatalos tájékoztatást, még akkor sem, ha egyébként van olyan gyógyszer a piacon, ami más hatóanyagok mellett CBD-t is tartalmaz. Az orvosok is csak emberek, alapvetően szerintem három nagy csoportra oszthatók. Vannak a bátrak, a korai követők, akik nyitottak az új kezelésekre, hatóanyagokra, szívesen tanulnak és használnak új technikákat. A derékhadnak általában sok bizonyíték kell, mire rászánja magát a használatra. És vannak a késői követők, ők jellemzően kockázatkerülők, és csak a hatóság javaslatára térnek el a korábbi módszereiktől. De ez a gyógyszerek esetében is így van, nemcsak a CBD-vel, vagy más alternatív hatóanyagokkal kapcsolatban. MED: Mit jelent az izolált CBD, a teljes spektrumú CBD és melyiket kinek ajánlja? SF: Az izolált CBD a tiszta CBD molekulát jelenti. Ezt kivonatokból vagy szintetikus úton állítják elő és az ilyen készítmény a CBD-n kívül semmi más molekulát nem tartalmaz. A teljes spektrumú olaj azt jelenti, hogy az olaj számos egyéb hasznos vegyületet tartalmaz, ami a kannabisz növényben előfordul. Ez esetben a CBD a többi molekula támogatásával együtt, egy komplex hatást fejt ki (társas hatás - A Szerk.), jobban illeszkedve például az szervezet anyagcsere folyamataihoz, mint egy izolátum. A teljes spektrumú olajnál ott vannak azok a kísérő zsírok, olajok, amik segítenek a felszívódásban és a hatás kifejtésében. A CBD általában olajban oldott formában kapható, így célszerű étkezés után, tehát nem éhgyomorra bevenni. Egy-egy adag olyan kis mennyiségű olajat tartalmaz, ami nem tudja például az emésztésünket megzavarni. MED: Várandós nők és szoptatós anyukák is használhatnak CBD olajat? SF: Ennek ugyan akadálya nincs, de én személy szerint nem javaslom. Az általános nézet az, hogy ha nem muszáj, akkor terhes vagy szoptatós kismamának, semmilyen biológiailag aktív anyagot ne adjunk.

Sárkány Ferenc gyógyszerész, természetgyógyász

MED: Miért tartalmaz THC-t is a teljes spektrumú olaj? SF: A kivonatolási eljárás során az oldószer nem tud különbséget tenni a hatóanyagok között, így a THC is belekerül ebbe a kivonatba. A kivonatból később távolítják el azokat a vegyületeket, amikre nincs szükség. De a CBD olajokban található mennyiségtől senki nem fog bódult állapotba kerülni. MED: Mit javasol, mi alapján válasszunk CBD olajat? SF: Mivel gyógyhatású termékről van szó, mindenképp nézzük meg, hogy a gyártó rendelkezik-e a szükséges tanúsítványokkal, és az elvárható analitikai és minőségbiztosítási szabványok betartását tudja-e igazolni. Nem baj az sem, ha a termék rendelkezik az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyével a magyarországi forgalmazáshoz, bár ez nem feltétele annak. Továbbá vannak olyan független tanúsítványok, melyek kiadását szigorú laboratóriumi vizsgálat előzi meg, és garantálja, hogy az adott termék valóban a feltüntetett hatóanyagokat, a feltüntetett koncnetrációban tartalmazza és mentes a nehézfémektől, vagy biológiai és egyéb szennyeződésektől. MED: Helyettesíthetők CBD-vel az opioidalapú fájdalomcsillapítók? Milyen fájdalmak esetén lehet hatásos a CBD? SF: Véleményem szerint nem. Az ópiátok teljesen más hatásmechanizmus alapján működnek és másra is valók. A CBD-nek van egy általános homeosztázis helyreállító hatása, igyekszik helyreállítani a szervezet egyensúlyát, ami alkalmassá teszi a különböző elhúzódó betegségek, degenaratív gyulladások, immunrendszeri betegségek kezelésére és az ebből adódó fájdalmak csillapítására. Az egész szervezet működését jótékonyan befolyásolja.

Használható kúra szerűen, de hosszan tartó, állandó alkalmazása is lehetséges. MED: Mi az előnye az etanolos kivonásnak a CO2 extrakcióval szemben? SF: A CO2 egy oldószermaradványoktól mentes, bonyolult és költséges kivonási technika, ahol azonban a hatóanyagok egy része nem kerül át a kivonatba. Az etanolos kivonásnál ezzel szemben olyan hatóanyagok is kioldódnak, amik vízben és olyanok is, amik kizárólag zsírban oldódó vegyületek. Ezért a vegyületek sokkal szélesebb köre lesz megtalálható az adott CBD olajban. Ilyenek például a terpének, amik különböző íz és illathordozó molekulák. Ezekkel általában karácsony táján lehet találkozni, mivel a fenyőfélék kifejezetten nagy mennyiségben tartalmaznak terpéneket. Ezek egyrészt segítik a CBD felszívódását, egyúttal kellemesebb ízt adnak a kivonatnak. MED: CBD olaj, kapszula, paszta is elérhető. Gyógyszerészként melyiket ajánlja? SF: Az olajok teljes értékűek, ezek tartalmazzák a legtöbb féle vegyületet, hatóanyagot. A kapszulába jellemzően CBD izolátum kerül, ami tiszta CBD vegyület és kristály formában is elérhető. Ez a CBD-n kívül semmilyen más vegyületet, hatóanyagot nem tartalmaz. Bizonyos terápiás célok esetén erre van szükség. Általános egészségmegőrzés és vitalizáció, valamint a legtöbb különböző tünet esetében, az etanolos kivonással készült, teljes spektrumú CBD olaj a legjobb választás, mert ez rendelkezik a legnagyobb hatásfokkal és ebben található meg a hasznos vegyületek legszélesebb köre.

text: Gabor Holland 17


Medical

Jó, ha szorongásunk testet ölt „Segít, ha kimondhatjuk, mit is érzünk” Időnként minden ember szorong, nyugtalan. A szorongás nem minden esetben negatív, bizonyos helyzetben még fokozhatja is a teljesítményt. Akkor válik problémává, ha eluralkodik az emberen, s az élete minden területére átterjed. Mindennapos, szorító érzéssé válik, mely külső ok nélkül is bekövetkezik. Az elmúlt hónapok bőven adtak okot a félelemre, ám léteznek időszakok, mikor a semmiből tör elő.

A

szorongás a tehetetlenség érzésével összekötött félelem érzete, amikor az ember úgy érzi, hogy semmiféle befolyással sincs a történésekre, tehát nincs egy konkrét kiváltó oka. „A szorongás természetes emberi reakció, de a mértékében nagy egyéni különbségek vannak” – válaszolta a Medijuana CBD kérdésére Zsédel Krisztina pszichológus. Vannak eleve szorongóbb alkatú emberek, szakszóval úgy mondjuk, hogy az ő vonásszorongásuk magasabb. Nekik, a jelenlegi helyzettől függetlenül is fontos segítséget kapniuk, hiszen az általánosan magas szorongásszint akár a hétköznapi kötelező, vagy épp örömteli tevékenységek végzését is gátolhatja, ami kön�nyen egyéb más tünetekhez, például kiégéshez, depresszióhoz vezethet – magyarázza a pszichológus. Zsédel Krisztina a nemrégiben kialakult helyzettel kapcsolatban úgy nyilatkozott: „A jelenlegi koronavírusos, karanténos helyzetben azonban nem csupán az eleve szorongóbb emberek élnek át magasabb szorongásszintet. Ez a szituáció mindannyiunk számára megterhelő. Megváltozott az életünk, nem találkozhatunk számunkra fontos emberek-

18

kel, elveszítettük a kontrollérzetet (legalábbis részben), bizonytalanságot élünk át a jövőt illetően. Félhetünk a betegségtől, a fájdalomtól, a kiszolgáltatottságtól, szeretteink elvesztésétől, félhetünk az állásunk megszűnésétől, ami egy valós egzisztenciális fenyegetettség.” A félelem és a szorongás közti különbségről a pszichológus elmondta: a szorongás tárgy nélküli félelem. Vagyis a szorongás nem kapcsolódik egy konkrét tárgyhoz, eseményhez, hanem egy általános diszkomfort érzést ad. „Ha veszélyt érzékelünk, akkor a szimpatikus idegrendszer lép működésbe: izmaink megfeszülnek, a légzés gyorsabb, a szívverés szaporább, az emésztésünk pedig lassabb, az alvásunk felszínesebb lesz; monitorozzuk a környezetünket, jelen esetben folyton a hírcsatornákon lógunk, várjuk az új híreket a fertőzöttekről, halálesetekről, azt kutatjuk, a közelünkbe lépő vajon fertőzött–e, menekülő utakat keresünk.” – magyarázta a szakember. A pszichológus kérdéseinkre azt is elmondta, a szervezet számára rendkívül megterhelő, ha ez az állapot tartósan fennmarad. Mivel folyamatosan a veszélyre figyelünk, óhatatlanul is elsiklunk számos pozitív tör-

ténés, fontos dolog felett. Az érzelmi beszűkültségünkben a figyelmünk szelektívvé válik (elsősorban a veszéllyel összefüggő információk emelkednek ki számunkra), észre sem veszünk, vagy elfelejtünk más dolgokat. „Sokat segít, ha a szorongásunk testet ölt, ha kimondhatjuk, mit is érzünk. Nevezzük meg nyugodtan az érzéseinket: félek, rettegek, megijeszt, hiányzik, csalódott vagyok, féltékeny vagyok, dühös vagyok, ingerült vagyok, elhagyatottnak érzem magam, túlingereltnek érzem magam stb. Nem a gyengeség jele bevallani akár az ellentmondásosnak tűnő érzéseket sem, hallgassuk meg egymást figyelemmel, türelemmel, elfogadással” – tanácsolta a pszichológus. Zsédel Krisztina szerint segít még a kontrollérzet fokozása is: mi az, amit megtehetek most magamért, hogy jobban, komfortosabban, biztonságosabban érezzem magam? A híradásokban hallott otthonmaradás és a kézmosás két olyan dolog, amivel biztosan segítünk magunknak, hogy egészségesek maradjunk, de egyénileg is kitalálhatunk számunkra fontos, apró, örömet jelentő tevékenységeket, praktikákat, amik segíthetnek túljutni ezen a félelemmel teli időszakon.


„Amerikai és pakisztáni kutatók a rendelkezésre álló vizsgálatok és esettanulmányok alapján összegezték a kannabidiol, valamint az azonos arányú THC és CBD hatását az egyes mentális zavarokra.” – magyarázta el Kardos Tamás CBD konzultáns. A szakértő hozzátette: az eredmények alapján több rendellenesség esetén is hatékony lehet a kannabinoidok alkalmazása. Az áttekintésben összesen huszonhárom tanulmány eredményeit vették alapul. A bizonyítékok minőségét az Oxford Center for Evidence-Based Medicine 2011 bizonyítékszintjének felhasználásával ítélték meg. Ezek szerint a bizonyíték „A” fokozatú (erős), „B” (közepes), „C” (gyenge) és „D” (leggyengébb) lehet. „B” fokozatú ajánlás, azaz közepes terápiás-hatás eredmény született a skizofrénia, a szociális szorongásos zavar és az autizmus spektrum zavar (ASD), valamint a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) esetében. Kardos Tamás azt is elmondta, a kutatók emellett „C” fokozatú, tehát gyenge ajánlást találtak az álmatlanság, a szorongás, a bipoláris zavar, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) és a Tourette-szindróma esetén. Szakértőnk szerint a kutatók emlékeztettek, hogy jelenleg korlátozott számú tanulmány áll rendelkezésre, így az eredményeket ennek tükrében kell értelmezni. Bár a CBD-vel kapcsolatos legkorábbi bizonyítékok a pszichés rendelle-

nességekre a 80-as évek elejére nyúlnak vis�sza, kevés összesítő tanulmány született az eredmények áttekintésére. A fent hivatkozott friss tanulmány rámutat, hogy több esetben is bizakodóak lehetünk. A kutatócsoport javaslata szerint további jól megtervezett, randomizált, kontrollált vizsgálatokat kell végezni annak érdekében, hogy pontosabb képet alkothassunk a CBD, valamint a vegyület THC-val együttes hatásainak feltérképe-

zésére. Fontos szerepe lehet az alkalmazott dózisnak is, hiszen a CBD esetében többször megfigyelték, hogy a túl alacsony vagy a túl magas dózis egyaránt hatástalan lehet, miközben a megfelelően beállított mennyiséggel komoly eredményeket lehet elérni.

text: Brie V. Land




Medical

„Jobban alszom és összeszedettebb vagyok”

A CBD előnyei az edzésben és a regenerálódásban

Hozleiter Róbert crossfit edző és versenyző. A budapesti RX Nation crossfit edzőteremben dolgozik, ahol mintegy 150-en edzenek. A CBD-vel akkor ismerkedett meg, amikor alvásproblémáira keresett gyógyírt, de hamar felismerte, hogy az olaj az edzések utáni regenerálódásban is segíti. Medijuana: Elhagyhatatlan az életedből a sportolás és a testmozgás? Hozleiter Róbert: Amióta az eszemet tudom aktív voltam és sportoltam. Öt éves koromban kezdtem el focizni, majd 6-7 éves koromban váltottam judóra. Ez 13-14 évig tartott, de közben kipróbáltam sok mindent. Igazán a küzdősportokban találtam meg magam. Gyerekkoromban nagyon sok versenyen is részt vettem, de edzeni szerettem igazán és lefáradni azután, hogy beleraktam mindent. A judóval párhuzamosan 4 évig thai boxra is jártam – ezt 13 évesen kezdtem el – és ez is egy nagy szerelem volt az életemben. Emellett a sportiskolában birkózó osztályba jártam, így minden barátom birkózó volt. MED: Ma már a crossfit edzéseké lett a főszerep? Valójában mi az a crossfit? HR: A crossfit egy összetett mozgásrendszer különböző terhelési szintekkel, amit eredetileg katonák, rendőrök és tűzoltók felkészítésénél használtak. Súlyemelés, gimnasz22

tika, atlétika és erőemelés elemeket vegyítenek benne úgy, hogy a testedet a mindennapi életben a legjobban tudd használni. Én most heti négy-ötször edzek, de fél évvel ezelőtt ez még heti 8-10 alkalom volt. Akkor éreztem igazán, hogy mennyire sokat segít a CBD. MED: Hogy találtál rá a CBD-re? HR: Körülbelül másfél évvel ezelőtt síoktatóként dolgoztam Ausztriában. Magyarországon kezdtem el hozzá a képzést, ami végül sajnos nem azt adta, amit vártam, miközben rengeteg pénzt és energiát fektettem bele. Sokat stresszeltem akkoriban és hónapokon keresztül rosszul aludtam. Volt, hogy altatókhoz nyúltam, mert a kialvatlanság teljesen megmérgezte a mindennapjaimat. A kialvatlanság miatt nem is tudtam úgy odatenni magam az edzéseken, és fejben is mindig máshol jártam. Ausztriában egy holland barátom ajánlotta a CBD-t, ami akkor náluk már általánosan ismert volt. Négy-öt cseppet adott egy 5%-os olajból, amitől úgy aludtam, mint a bunda. Kipihenten ébredtem és


semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam. Mint gyerekkoromban, amikor egy aktív nap végén, egy nagy alvás után másnap teljesen kipihenten keltem. MED: Sportolóként nem volt ellenérzésed amiatt, hogy ez az olaj kannabiszból származik? HR: Ezt előzetesen elmondta a barátom és én megbíztam benne. Tudtam, hogy ez egy természetes anyag, amit ő is rendszeresen használ és tudtam, hogy semmi bajom nem lesz tőle. Így is lett, és amint lehetett, vettem magamnak is CBD olajat. MED: Ezután már rendszeresen használtad alváshoz? HR: Igen, egy 10%-os olajat vettem, amit főleg esténként használtam. Próbáltam napközben is 2-3 cseppet, de olyan nyugodt lettem tőle, ami számomra már zavaró volt, amikor napi két edzésem volt. A CBD-vel viszont jobban viseltem az állandó izomlázat és fáradtságot, és kipihentebb is voltam. MED: Tehát a pihenés mellett a regenerálódásban is hasznát veszed. HR: A nagy intenzitású edzésekkel szinte leromboljuk a testet, amit aztán újra kell építeni. A crossfitben elég sok összetett gyakorlat van, súlyemelés és gimnasztika, amihez megfelelő technika is szükséges, és hogy az ember nagyon koncentrált legyen. A CBD számomra olyan, mintha az idegrendszere-

met simítaná el, amitől nyugodtabban, jobban tudok koncentrálni és összeszedettebb vagyok tőle. Így is vannak fájdalmaim a regenerálódás alatt, de sokkal elviselhetőbbé vált ez az időszak. Plusz, ha a regenerációs idő gyorsul, azon rengeteget lehet nyerni. MED: Volt esetleg olyan sérülésed, amiből az olajnak köszönhetően gyorsabban épültél fel? HR: Én alkatilag derékfájós vagyok, ami túlterheléskor néha előjön. Ilyenkor volt, hogy emeltem a dózist és nem csak lefekvés előtt használtam, hanem az első étkezés után is. Enyhébb lett tőle a fájdalom és gyorsabban is rendbejött ilyenkor a hátam. MED: Mások is használják a környezetedben a CBD olajat? HR: Igen, egy jó barátom és edzőtársam, aki a „legfittebb magyar” (egy speciális crossfit-verseny győztese – A Szerk.). Én ajánlottam neki a CBD-t és neki is bevált. MED: Jelenleg hogyan alkalmazod a CBD-t? HR: Most nem edzek olyan sokat, úgyhogy csak esténként fogyasztom lefekvés előtt egy órával. A Medijuana 5%-os olaját használom és nagyon jól szuperál. A dózison napi használat mellett sem kellett emelnem, és akkor is jól alszom, ha egy-két napot kihagyok.

text: Bob Arctor


fajta+tiszta

Quick Dinamed CBD

A leggyorsabb fényperidódus-függő, tiszta CBD fajta

A

Quick Dinamed CBD egy feminizált kannabisz fajta, rövid virágzási idővel. Egy tiszta CBD genetika, szinte észrevehetetlen THC-tartalommal, amelynek legjobb tulajdonságai a gyorsasága és a kannabidiol termelése. A Dinamed CBD Plus és a hím Dinamed CBD Auto keresztmetszetéből született Quick Dinamed CBD virágzási ideje egy-két héttel csökkent, ami a Dinafem Seeds katalógusában a leggyorsabb fényperidódus-függő, tiszta CBD fajtájává teszi.

Hozam A növény legszembetűnőbb ismérve a kannabidiol magas koncentrációja a virágokban. CBD-szintje a tekintélyes 14-18% között van, ami egyetlen szüretre is hatalmas mennyiségű kannabidiolt biztosít.

Aromák és ízek Ebben a törzsben a domináns terpén a mircén, amely földes aromával egészíti ki a Quick Dinamed CBD fás és citromos jegyeit. 24

Hatások Magas mircén- és CBD-szintjének köszönhetően a Quick Dinamed CBD teljes és tökéletes relaxációt biztosít. Mindkét vegyület gyulladáscsökkentő tulajdonságú, ami ideálissá teszi a fajtát mind a mentális, mind a fizikai feszültség enyhítésére.

Termesztés A Quick Dinamed CBD egyik legkiemelkedőbb vonása a sebessége. Amint a neve is sugallja, a Dinafem Seeds katalógus CBD királynőjének, a Dinamed CBD-nek a gyors verziója. A fényperiódus-függése azonban még különlegesebbé teszi. Nem egy automatikusan virágzó növény, amely kb. 30 nappal a csírázás után virágzik, hanem egy fényperiódus-függő fajta, aminél a napos órák csökkenése befolyásolja virágzási időt. Ennek a gyors fajtának a virágzási ideje egy-két héttel rövidebb, mint a feminizált változaté. Míg a Dinamed CBD becsült virágzási ideje körülbelül 60 nap, addig a Quick Dinamed CBD variánsé nem haladja meg az 53 napot. (x)


fajta+tiszta

25


Medical

A CBD olaj adagolása 2.

Kezdjük alacsony dózissal és haladjunk lassan

A legtöbb adagolással kapcsolatos ajánlás egyetért abban, hogy érdemes az adagolást kis mennyiséggel kezdeni és megfigyelni a fellépő változásokat. Ezek mértéke határozza meg a későbbi adagolást. Az általánosan elfogadott terápiás dózistartomány 0.1 mg/kg és 25 mg/kg közötti mennyiség naponta.

A

kannabinoidok a szervezet zsírszövetében tárolódnak, és három hétre van szükségünk ahhoz, hogy képesek legyünk teljes mértékben megítélni egy korábbi adagolási változtatás hatását – legyen az emelés vagy csökkentés. Amikor a három hét eltelt, és nagyon világos képet kapunk arról, hogy a páciensre milyen hatással van ez a dózis – akkor újabb emelést végezhetünk. Ha ezzel az emeléssel nem figyelhető meg a tünetek további javulása, azokon a területeken, ahol korábban javulás volt látható, akkor visszatérünk az előző adaghoz, és ott maradunk. Egy idő után, amikor a beteg stabilizálódott, és ismét nagyobb adaggal szeretnénk próbálkozni, megpróbálhatunk egy újabb emelést és ugyanazt az eljárást követni. Ez a módszer biztosít némi garanciát arra, hogy nem haladunk túl az ideális dózison („sweet spot”), ami akár a korábbi tünetek esetleges kiújulásához is vezethet.

Adagolás testtömeg alapján Ha a beteg súlya 20 kg, akkor a napi adagját így lehet kiszámolni: 20 kg x 0.1 mg = 2 mg és 20 kg x 25 mg = 500 mg. Ebből könnyű megérteni, hogy ez a nagy eltérés a mennyiségekben egy nagyon széles terápi26

ás “ablakot” jelent, amelyen belül dolgozni lehet. Ez a beteg naponta 2-500 mg napi adagot kaphat, három dózisra osztva. A kiindulópont a 2 mg/nap, és onnan lehet lassan felfelé haladni. Megfigyeltek olyan eseteket, amikor egyes – különösen a neurológiailag „érzékeny” – betegek esetében az ideális adag napi 1 mgnál is kevesebb volt. Ha a fentebb említett legalacsonyabb dózisok esetében sem látunk eredményeket, tanácsos lehet (különösen olyan esetekben, ha a tünetek erősödését

tapasztaljuk) a növelés helyett csökkenteni a mennyiséget. Mindkét esetben nagyon fontos, hogy nyilvántartsunk a beadott dózist és annak hatásait. Ez a napló nagyon hasznos lesz a jövőben, ha újra kell indítanunk az adagolást és megtalálnunk az optimális dózist. A kezdeti dózisunktól függetlenül hasonló módon növeljük az adagolást. Minden egyes emelés után legalább 4-5 napig várjunk, és figyeljük meg a beteg reakcióját. Ez még hosszabb ideig is tarthat azoknál a személyeknél, akik nem tudnak kommunikálni, vagy például epilepsziás betegek esetében, akiknél nem minden nap vannak rohamok, így több időre lehet szükségünk ahhoz, hogy meglássuk javult-e az állapotuk. Ilyen esetekben akár 10-12 napot is érdemes várni. Ha nem láttunk semmilyen pozitív reakciót semmilyen területen – ami talán nem feltétlenül az a tünet, amiben javulást várunk -, akkor továbblépünk a következő adagra. Ha valamilyen pozitív változást látunk (esetleg alvásmintákban, étvágyban, viselkedési problémákban, vagy akár a „jó közérzet” általános érzésében), akkor tartsuk azt az adagot 3 hétig. Fontos megjegyezni, hogy a beteg által szedett gyógyszerek adagolásának bármilyen változtatása, megváltoztathatja a beteg han-


gulatát és/vagy klinikai állapotát. Nem ritka a tünetek súlyosbodása egy-két hétig (vagy még hosszabb ideig az olyan gyógyszerek esetében, mint például a benzodiazepinek), mielőtt újra helyreáll az egyensúly. Próbáljuk meg nem megváltoztatni a gyógyszerek adagolását mindaddig, amíg stabil és egyértelmű képet nem kapunk az olaj hatásáról. Nehéz a betegekben végbemenő változásokat megfelelően megfigyelni, ha egyszerre egynél több dolog változik. A gyógyszerek elhagyásánál mindig nagyon lassan haladjunk – ne kockáztassuk, hogy elveszítjük a jó eredményeket a gyors megvonással – sok gyógyszer szedése terhelő lehet a test számára, és az elvonási tünetek akár súlyosak is lehetnek. Legyünk tudatosak és végezzünk megfelelő kutatást a témában. Az ideális adag megkeresése időigényes és gyakran frusztráló lehet. Ha nagyon alaposak és türelmesek vagyunk, azzal csökkenthetjük ezt a folyamatot, a leghatékonyabb időbefektetés eléréséhez. A CBD olaj használata legális Magyarországon, a kezelőorvos bevonása pedig nemcsak lehetséges, de kifejezetten javasolt. Az orvosnak minden esetben tudnia kell arról, milyen egyéb készítményeket használ a betege, azokat fontos ismernie és tanulmányoznia. Mindenkit arra ösztönzünk, hogy vonja be kezelőorvosát és vele közösen dolgozza ki a számára legmegfelelőbb adagolást.

Rákos megbetegedések A különböző típusú daganatos megbetegedések esetén nincs pontos megállapítható adagolás, azonban orvosi ajánlások és kutatások alapján a javasolt napi mennyiség 30 és 1500 milligramm közé tehető. Akik pontos adagolást javasolnak és hozzá igazolt hatásokat ígérnek, megtévesztik a betegeket. Figyeljünk arra, hogy a rák kezelésre szedett gyógyszerekkel (kemoterápia) ne egyidőben, hanem legalább 2-3 óra különbséggel (esetenként több, akár egy napos szünetet is érdemes tartani – kezelőorvossal egyeztetve) vegyük be a CBD-t, hogy nagyobb eséllyel elkerüljük a lehetséges gyógyszerkölcsön-

hatásokat. Ilyen kúrát leginkább a magasabb hatóanyagtartamú (1500-5000mg) kivonatokkal érdemes végezni, mivel ezek a készítmények nagyobb koncentrációban tartalmaznak CBD-t és lehetővé teszik nagyobb adagok bevitelét.

Epilepszia esetén Számos klinikai kutatás adatai alátámasztják, hogy a súlyos, kezelhetetlen epilepsziás betegeknél a hatásos dózis 20-25 mg/kg/ nap. Ez a mennyiség egy átlagos, 25 kg-os gyerek esetén kb. 500 mg/nap. Mivel a törvények jelenleg Magyarországon nem engedélyezik a magas hatóanyagtartamú (5-15%) kannabisz növények termesztését és az ipari kenderből (1-2%) készült CBD termékek gyártásához nagy mennyiségű alapanyag felhasználása szükséges, ezek a kivonatok jelenleg komoly anyagi terhet jelenthetnek a beteg és családja számára. Egy kb. 500 mg CBD-t tartalmazó termék átlagára 9000 Ft. Ebben az esetben a CBD terápia havi költsége elérheti 270.000 forintot. A jó hír, hogy a tapasztalatok szerint nincs minden esetben szükség ilyen nagy mennyiségű CBD-re. A klinikai vizsgákatokban az alanyok mindössze 9%-a lett rohammentes, azonban vannak olyan orvosi megfigyelések melyek azt mutatják, hogy ennél jobb

arányt is el lehet érni, sokkal kevesebb CBD használatával. Az alábbiakban egy amerikai kislány esetét ismertetjük, aki közel teljes rohammentességet (98% csökkenés) ért el mindössze pár hónap CBD kezelés után. A világsajtóból ismert, Lennox-Gastaut szindrómás amerikai kislány, Maddie esetében az első két hónapra elegendő CBD olajat 100 dollárért (kb. 28.000 Ft) szerezték be. Az egy üveg olaj 2000 mg CBD-t tartalmazott. Az ő esetében ez 33 mg-ra jön ki naponta. A korábban hivatkozott kutatás során 25 mg/ kg-t használtak, vagyis 875 mg-ot egy 35 kg-os gyermek esetében. Ez azért fontos, mert Maddie a klinikai kísérleti adag töredékét (kevesebb, mint 4%-át) kapta. És ha egy ilyen kis adag ilyen jól működik, talán nem szükséges azonnal hatalmas anyagi áldozatokat hozni. Ez az esély pedig áldás sok pénzügyileg korlátozott családnak. Fontos megjegyezni, hogy a CBD adagolás jellemzően nem függ a testsúlytól, kortól, nemtől, sem a betegség típusától. Minden eset más és minden adagolás egyéni! Az adagolási útmutatók és más páciensek tapasztalatai csupán kiindulási pontként szolgálhatnak!

text: Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület


Medical

Gyógyászati kannabisz a gyermekneurológiában Fejlett orvostudomány ide vagy oda, még mindig számos betegség esetén kutatjuk a hatékony gyógymódokat. A legsürgetőbb esetek közé tartoznak azok neurológiai rendellenességek, amelyek a gyermekeket érintik. Szerencsére a kannabinoidok ebben is a segítségünkre lehetnek, amint ezt a szlovén neurológus, Dr. David Neubauer előadásából megtudhattuk.

A

világ legtöbb pontján kannabisszal vagy egyéb, THC-t hatóanyag-tartalmú készítménnyel folytatott terápia gyermekeken egyáltalán nem végezhető. Ritka kivételként egyfajta utolsó mentsvárként jöhet szóba, ha kifejezetten súlyos esetről van szó és a kipróbált terápiák kudarcot vallottak. A gyerekek esetében a kannabiszvirágzat szívása vagy vaporizálása helyett a leggyakrabban az olaj- vagy a kapszula kiszerelést alkalmazzák. Nem kell azonban minden esetben a kannabiszhoz fordulni, hiszen sok esetben a CBD is segíthet. Ezekről az eredményekről tájékoztatta a hallgatóságot a 2019-es bécsi Cultiván Dr. David Neubauer a Ljubljanai Egyetem gyermekklinikájának neurológusa és az ICANNA (International Institute for Cannabinoids) munkatársa.

28

A természet gyógymódja Ami a kannabisz összetevőit illeti, a gyermekeket érintő betegségek esetén a legtöbb kutatás az elmúlt években a CBD-re irányul. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a kannabidiolnak nincs tudatmódosító hatása, másrészt annak, hogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt jól tolerálják még magasabb dózisban is. A szerteágazó vizsgálatoknak köszönhetően 2017-ben már I. osztályú bizonyíték állt rendelkezésre a CBD epilepsziaellenes hatásáról, amit gyerekeknél is megfigyeltek. Állandó kérdés, hogy epilepsziára a megtisztított, minden más hatóanyagtól mentes CBD-t, vagy a teljes spektrumú CBD olajokat érdemes használni. Bár érvek mindkét oldalon elhangzanak, a társas hatás (en-

tourage effect) határozottan a természetes kivonatok felé mozdítja a mérleg nyelvét. Ethan Russo, az egyik legelismertebb kannabinoid-kutató neurológus több tanulmányt szentelt a jelenség leírásának. Röviden ös�szefoglalva a kutatások azt bizonyítják, hogy az egyes kannabinoidok, valamint a kannabiszban található flavonoidok és terpének hatásai összeadódnak. Így például egy teljes spektrumú olaj – amiben a CBD mellett jelen van THC, CBN, CBG, terpének és egyéb összetevők – hatékonyabban használható az epilepszia és más tünetek esetén, mint az izolált CBD. Dr. Neubauer felidézte Ruth Gallily és Lumír Hanuš 2015-ös tanulmányát, amiben az azóta sokat emlegetett haranggörbe-hatást írták le. A jelenség lényege, hogy az izolált CBD hatása a dózis


emelésével fokozatosan nő – emelkedik a görbe szára – majd a csúcspontot elhagyva egyenletes csökkenésnek indul. Mindez azt jelenti, hogy ha a hatásos dózisnál akár többet, akár kevesebbet adunk izolált CBDből, nem fogjuk elérni a kívánt hatást. Ezt figyelembe véve Dr. Neubauer azt javasolja az ilyen típusú készítményt alkalmazóknak, hogy kezdjenek alacsony dózissal és azt lassan, fokozatosan emeljék a kívánt hatás eléréséig. A professzor arra is felhozott kutatást, hogy az izolált CBD-vel összehasonlítva már harmadannyi dózis is hatásos, ha teljes spektrumú CBD olajat vagy kannabidiolban gazdag növényt alkalmazunk.

A gyermekkori epilepszia ellenszere Egy 2019-es tanulmány alapján a CBD minden vizsgált dózisban jól tolerálható a gyermekek számára. Ez azért fontos megállapítás, mert a CBD-nek fontos szerepe lehet egy gyermekkorban is gyakran megjelenő betegség, az epilepszia esetében. Bár számos antiepileptikum van forgalomban és sokuk kitűnő eredményeket produkál, a betegek úgy egyharmada ezek egyikére sem reagál. Ezért hozott jelentős áttörést a GW Pharma 2014-es vizsgálata, mely alapján a CBD hatékonynak bizonyult a ritka, terápiarezisztens epilepsziák több mint felénél! Annak ismeretében, hogy a CBD sok epilepsziagyógyszerrel ellentétben maximum enyhe mellékhatásokkal jár, meg kellene fontolni a CBD korai alkalmazását az epilepsziás gyerekeknél, hiszen így nagyobb esély nyílna a rohamokkal összefüggő agykárosodás megelőzésére.

Meggyőző tapasztalatok David Neubauer ismertette saját kutatását is, amiben a természetes CBD kivonattal kezelt epilepsziás alanyok ötöde teljesen rohammentessé vált, míg felüknél csökkent a rohamok aránya. Enyhe mellékhatások csak a magas dózisoknál jelentkeztek, de ezek egy része inkább jótékonynak bizonyult. A professzor több, hasonló eredményű vizsgálat eredményét ismertette, amiből kettőt emel-

nénk ki: Kanadában 50:1 CBD:THC arányú készítmény alkalmazásával 70%-os csökkentést sikerült előidézni az epilepsziás rohamokban. Hasonlóan sikeres, 60%-os csökkentést ért el az a tíz szlovén és macedón beteg, aki maga számára állított elő magas CBD és alacsony THC tartalmú készítményt. Mindez megerősíti a társas hatás fontosságát és felveti az alacsony arányú THC alkalmazásának indokoltságát is. Ilyen arány mellett ugyanis a tudatmódosító hatás sem érvényesül, így nagyobb biztonsággal lehet alkalmazni gyermekeknél vagy pszichés

zavarral küzdő betegeknél is. Dr. Neubauer emellett kiemelte, hogy ígéretes kutatások zajlanak a CBDA és a CBDV nevű kannabinoidokkal. Előadása zárásaként megjegyezte, hogy az epilepszia mellett már az autizmus, a szorongás, az ADHD eseteiben is kecsegtető eredményekkel szolgálnak a kannabionidokkal végzett terápiák, így komoly sikerekre számíthatunk ezeken a területeken is.

text: Kardos Tamás

text: Szerző 29


Medical

30


Medi+green

Megalakult a Legalizálj Egyesület

A

z eddig online aktivitásáról ismert Legalizálj! nevű szerveződés március közepén hivatalosan is civil egyesületi formát öltött. Céljuk, hogy országos aktivistahálózatuk munkájával megvalósítsák a teljes körű legalizációt Magyarországon. Az egyesület tisztában van vele, hogy a kannabiszra vonatkozó törvények fokozatosan változtathatóak meg, amikben első lépcsőként legsürgetőbbnek az orvosi kannabisz engedélyezését tartják. „Felháborítónak tartjuk, hogy a magyar beteg embereknek, orvosaiknak és hozzátartozóiknak még mindig számtalan akadály gátolja a kannabisz sokrétű orvosi felhasználását. Ezen akadályok felszámolása nem tűr halasztást” – így a Legalizálj nyilatkozata, amivel felmérések alapján a magyar társadalom többsége is egyetért. Az egyesület azonban itt nem állna meg és úgy gondolja, hogy a végső cél a kannabisz szabályozott piacának megteremtése lenne. Álláspontjuk szerint egy felelős állam nem tarthatná illegalitásban a kannabiszt és származékait a felnőtt lakosság számára, akik képesek lennének felelős döntést hozni a fogyasztást illetően. Véleményük szerint a potenciális veszélyeket nem tilalommal, hanem átgondolt szabályozással lehetne minimali-

zálni. Hogy az ideális szabályozást kannabisz klubok, coffeeshopok vagy nemzeti kannabiszboltok rendszerében képzelik el, egyelőre nem tudni, de alighanem bőven lesz még idő a legalizációs modell részleteinek kidolgozására. Addig is az egyesület mindenkit vár

a tagságába, aki tenni szeretne a kannabisz hazai szabályozásának reformjaiért, a felajánlott támogatásokat pedig a legalizáció ügyébe fogják befektetni. Az egyesület tevékenységét a legalizalj.hu honlapon és Facebook oldalukon lehet követni.

BIOCANNA - A természetes választás A BIOCANNA a CANNA Vegán termékeinek egyike. A BIOCANNA tápszerek megfelelnek az organikus gazdálkodás minden követelményének. A BIOCANNA tápszereket nemzetközileg a Control Union és az OMRI tanúsítja. Soil: Bio Terra Plus A Bio Terra Plus a legjobb minőségű tőzegből készül, beleértve a kiváló fehér tőzeget. A fehér tőzeg levegős szerkezetét aprított fakéreg egészíti ki, ami természetes gombaölő tulajdonságokkal rendelkezik. A BIOCANNA Bio Terra Plus nem tartalmaz állati eredetű összetevőket; ez teszi 100%ban vegán talajjá. Tápanyagok: Bio Vega és Bio Flores A Bio Vega és Bio Flores növényi anyagokból készül, mely megfelelő arányban biztosítják a növények számára az összes nélkülözhetetlen ásványi anyagot, gazdagok fehérjékben, gyümölcssavakban (AHA) és vitaminokban. A BIOCANNA folyékony tápanyagok titka a teljesen ellenőrzött erjedési folyamatban és annak speciális előkészítésében rejlik. Ezek teszik a növények számára közvetlenül elérhetővé és felvehetővé azokat. Gyökérstimulátor: Bio Rhizotonic A Bio Rhizotonic biztosítja a növénynek a nyomelemek és vitaminok megfelelő egyensúlyát a gyökérzet fejlődésének elősegítéséhez. Az egészséges gyökerek segítik a növényt az összes szükséges tápanyag felvételében, hogy növeljék a növények általános erejét, és javítsák belső és külső minőségüket. Virágzás stimulátor: Bio Boost A Bio Boost egy virág bio-stimuláns, amely növényi kivonatokkal segíti elő a növény virág- és gyümölcsfejlődését. A Bio Boost bioaktív összetevőkkel van tele, ezért kiváló frissítő a növényeid számára. Ez biztosítja, hogy a növények megkapják az erős virágzáshoz szükséges összes elemet. Az eredmény erőteljes hozam és magasabb gyümölcscukor-tartalom. A Bio Boost nemcsak hozzájárul a nagyobb termésátlag eléréséhez, hanem pozitívan befolyásolja az ízt és illatot is. Ha organikus és 100% vegán terményre vágysz egyszerűen és sikeresen, akkor a BIOCANNA a „természetes választás” a számodra. BIOCANNA 100% VEGÁN. Az igazi természet valódi íze.

31


fajta+tiszta

Egy potenciacsoda autovirágzó változata

Gorilla Autoflowering

M

indazok imádni fogják az önvirágzó Gorilla Autoflowering variánst, akik rövid, hűvös nyarak jellemezte éghajlatú területeken foglalkoznak kannabisztermesztéssel. A szuperpotens Gorilla „auto” verziója ruderalis-génjeinek köszönhetően valamivel erőteljesebb és robusztusabb növény feminizált elődjénél, ugyanakkor – ahogyan azt a neve sejteni engedi – a fejlődése is lényegesen gyorsabb nála.

Hozam Termesztéstechnikai szempontból az önvirágzó fajta nem különbözik számottevően a feminizált Gorillától. Ha szabad ég alatt óriási növényeket szeretnénk nevelni, az „auto” nem igazán jó választás, hiszen a csírázás után körülbelül 30 nappal már virágozni kezd – a vegetációs időszakát pedig nem tudjuk meghosszabbítani. Ám amint az ebben a kannabiszdinasztiában megszokott, a termés minőségét inkább a gyanta men�nyiségében kell mérnünk. Márpedig a ruderalis-gének nem befolyásolják negatívan a trichomák működését, így a Gorilla Autoflowering gyantatermelése is egészen kimagasló!

Aroma és íz A Gorilla Autoflowering aromájában egyértelműen a benzines vonások dominálnak. Már a Gorillának is erősen gázolaj-illata volt, az autovirágzó OG Kush-sal keresztezve azonban még intenzívebbé váltak a kőolajos jegyek.

Hatás Az önvirágzó Gorilla THC-tartalma ugyan nem csekély (akár 19% is lehet), durván ütősnek azért mégsem mondhatjuk ezt a variánst. Miközben az eredeti fajta maga volt a potenciacsoda, az „auto” verzió valamivel halványabb. Ám ezzel együtt sem szabad alábecsülnünk az erejét, ugyanis intenzív, először euforizáló, majd narkotizáló és relaxáló hatást fejt ki a szmókerekre.

Termesztés A Gorilla Autoflowering a Dinafem Seeds Gorilla-változatai közül a legkönnyebben termeszthető variáns. Egyáltalán nem érzékeny a fotoperiódus hosszára, rapid, robusztus növekedésű, és a csírázás utáni 75. napon már

betakarítható. A kezdő growerek is bátran megpróbálkozhatnak vele, hiszen a ruderalis-gének garanciát jelentenek a sikerre. Persze ez a növény sem bánja, ha melegebben tartják és rengeteg fényben fürdetik – ilyen-

kor nagyobbra nő és több termést produkál. Ugyanakkor a hűvös klímát és a fényhiányt is jól viseli, anélkül, hogy a hozama komolyan megsínylené. (x)


fajta+tiszta

33


Medi+green

A kannabinoidok ősanyja

CBG – a holnap legizgalmasabb vegyülete

Helyenként már találkozhattunk a kannabigerol (CBG) nevével, ami jó eséllyel pályázik a 2020-as évek legkutatottabb kannabinoidjának címére. Bár a vegyületre irányuló humánkísérleteknek még teljességgel híján vagyunk, a boltokban már megjelentek a CBG olajok.

K

özhelynek hangozhat tőlünk, de a kannabisznál izgalmasabb és gyógyászati szempontból ígéretesebb növényt keresve sem találni. Ha a százhúszat is meghaladó kannabinoidjainak csak a tizede hasonlóan értékes, mint a CBD és a THC, akkor sok varázslatos vegyülettel fogunk találkozni. Ezek egyike, a CBG már be is köszönt az ajtón és napról-napra ejti újabb ámulatba a tudományt.

Mi adja a CBG egyediségét? Valójában a kannabigerol nem tartozik a közelmúltban felfedezett kannabinoidok közé. Már 1965-ben kimutatták a hasisban, majd tíz évvel később megállapították, hogy ez az elsődleges építőköve a kannabisz hatóanyagainak. Ez azt jelenti, hogy a CBG – pontosabban annak savformája, a CBGa – az előanyaga, azaz voltaképpen az ősanyja minden kannabinoidnak! Belőle alakul ki tehát többek között a THC és CBD is. E két fő hatóanyagról tudjuk, hogy egész eltérően hatnak az emlősök endokannabinoid-rendszerére. És itt jön a meglepetés: a CBG egy harmadik utat mutat! Míg a CBD a CB2 receptor perifériás feléhez kapcsolódik, addig a CBG az aktív részéhez. E közvetlen kapcsolódás következtében gyorsabb és hatékonyabb tud lenni a receptor által szabályozott hatások, például a gyulladás csökkentésében, miközben nem vált ki a THC-re jellemző tudatmódosító hatást. 34

Mit tudunk az egészségügyi hatásairól? A CBG megnöveli a gamma-aminovajsav (GABA) szintjét az agyban. Ez a neurotranszmitter hozzájárul többek között az alvásminőséghez, csökkenti a szorongást és a fájdalmat, valamint segíti az izmok ellazulását. Ugyanezen mechanizmusmának köszönhetően ígéretesnek tűnik a vérnyomáscsökkentésben, valamint hozzájárul a bélgyulladás megelőzéséhez és lassítja tumornövekedést a vastagbélrákban. Enyhíti az ideggyulladást és egérkísérletekben idegvédő hatást mutatott

a Huntington-kór esetén. És ha mindez nem lenne elég, 2020 januárjában nagy sajtóvis�szhangot kapott az a CBG-vel végzett kutatás, ami a vegyület baktériumellenes hatásait vizsgálta. A kutatást vezető szakértők nem kevesebbet állítanak, minthogy a kannabigerol képes felvenni a harcot a kórházi fertőzésekből ismert MRSA baktériummal, amihez az ismert antibiotikumok már kevesek. Az eredményeket ráadásul nem csak petri-csészés kísérletekben, hanem egerek esetében is sikerült kimutatni. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a CBG főszerepet kaphat az antibiotikum-rezisztens baktériumoktól várt apokalipszis meggátlásában! Azonban ismételjük meg: az emberekkel végzett kutatások a CBG esetében még gyerekcipőben sem járnak, tehát hiba lenne előreszaladva csodaszernek kikiáltani.

A CBG lesz a következő CBD? Kétség sem fér hozzá, hogy a kannabigerol fényes pályafutás előtt áll, ám hatékonyságát humánkísérletekkel is igazolni kell és fel kell térképezni a vegyület esetleges kockázatait is. Ha pedig minden adott, akkor elkezdődhetnek a CBG-tartalomra történő nemesítések. Jelenleg a legtöbb kannabiszfajtában 1%-ot sem ér a kannabigerol aránya, ami meglehetősen megdrágítja a CBG termékek előállítását. Egy bő évtizede azonban a CBD esetében is hasonló alapokról indultunk és ma már nem példátlan a 20%-os CBD tartalmú növény sem…


35


fajta+tiszta

Fast Flowering OGKZ

A

Fast Flowering OGKZ a Humboldt Seed Organisation feminizált, Indica-domináns kannabisz fajtája, amely egy hím OG Kush Auto és OGKZ keresztezéséből származik. Az eredmény egy fantasztikus genetika, amely rövid virágzási idejével, súlyos hozamával, terjedelmes és rendkívül aromás virágai kiváló minőségével emelkedik ki, valamint a teljes békével és örömmel megtöltő hatásával. A gyorsan virágzó OGKZ genetikáit a legkifinomultabb amerikai kannabiszfórumokon is elismerik. Rövid idő alatt számtalan, gyantában gazdag rügyet állít elő. Az optimális növekedés kulcstényezője a túltáplálás elkerülése és a fejlődés szoros figyelemmel követése. A gyorsan virágzó OGKZ úgy nő, mint egy Sativa, míg úgy virágzik, mint egy Indica. Ez azt jelenti, hogy szerkezete kezdetben nyitott, de virágzás közben sűrűbbé válik. 36

Aromaüzlet a jólétért A Fast Flowering OGKZ domináns terpénje a limonén, amely citrusos illatáért és nyugtató hatásáért felelős. Virágai annyira gazdagok gyantában és terpénben, hogy rendkívül aromás illatokat bocsát ki mély citrusfélékkel, kesernyés árnyalatokkal és fűszerekkel. Kifinomult koktél sajátos személyiséggel, amely mindenkit elbűvöl. Néhány slukk elegendő a hatalmas béke és öröm érzéséhez, ami olyan jóléti állapotba juttat, amit legszívesebben örökre megtartanál. Tökéletes fajta azokra a gondtalan pillanatokra, amikor megnyugvásra és relaxálásra van szükség. Mindenki hamar megérti, hogy miért ő az egyik partikirálynő az Egyesült Államokban! (x)


fajta+tiszta

37


fajta+tiszta

Glookies™

H

a a Marvel Studios előrukkolna egy kannabiszfajtával, az a GlookiesTM lenne. Képzeld el az Indica domináns szuperhős erejét, ami két eklektikus kannabisz szupersztár – a Gorilla Glue és a The Original Thin Mint Girl Scout Cookies gondos keresztezéséből jött létre. Egyiküket sem szükséges bemutatni. Újabb hihetetlen fajta érkezett a Cali Collection köreibe. A szuper sztondulós hatás motiváló energiákkal egészül ki, ami megdobja a napot. A GlookiesTM ízét érezni kell ahhoz, hogy elhiggye az ember. Képzeld el a Sour Diesel, a lime és a dió ízeinek egzotikus bukéit a kannabiszvilágban. Nyúlánk oldalágakra és fenomenális hozamra kell számítani magas, 25% THC értékkel. A Glookies beltéren 800 grammot hoz négyzetméterenként, ami kültéren, ideális körülmények között 2000-3000 gramm is lehet növényenként. (x)

38


fajta+tiszta

39


fajta+tiszta

A kert királynője: Sweet Zkittlez®

N

agy örömmel írom ezt a cikket; egyszerre vagyok nagyon boldog és lelkes, de izgulok is, mert ha egy kannatermesztő kertjébe egy ilyen fajta kerül, akkor nehezen tudja megállni, hogy ez a növény az összes további termesztésében is jelen legyen. A Sweet Seeds® genetikai gyűjteményének egyik legújabb fajtájáról beszélek, a csodálatos Sweet Zkittlez® (SWS84) variánsról. Ennek a többnyire Indica fajtának a szülei egy válogatott Zkittlez elit klón és az ízletes Grape Ape.

Cukorkatermesztés A mag csíráztatását akár egy pohár vízben vagy nedves papíron is el lehet kezdeni. Meleg helyen általában kevesebb, mint 2 nap megjelennek akkora gyökerek, amelyek elegendőek ahhoz, hogy behatoljanak a könnyű talajkeverékbe. Szükség lesz gyökér- és virágzás stimulátorra, valamint szerves műtrágyára, amiből sok márkától találsz kiváló ár-érték arányút. A profik enzimeket is használhatnak, amik elősegítik a növényi anyagok és sók bontását, miközben cukrokat szolgáltatnak a növénynek. A termesztésem során már egy hónap után megmutatkozott ennek a csodálatos Sweet Seeds® fajtának az életrevalósága. A hatalmas levelek kifejezetten Indica jellegűek, erősek és a szűk intermodális távolság miatt ideálisak a beltéri termesztéshez. A virágzás 40

előtt a növények kb. 40 cm magasak voltak, végül körülbelül 85 cm-re nyúltak. Sűrűbb bibeképződést mutat, mint a legtöbb amerikai fajta. A rövid intermodális távolságok mellett a bibék összekapcsolódnak, és egy hosszú központi rügyet képeznek, amely dominál az oldalágak mentén. Nem sok az elágazása, miközben az alacsony ágak meglehetősen produktívak. Az Sweet Zkittlez® kiválóan alkalmas SOG termesztésre. Bár ez a fajta sok tápanyagot igényel, a virágzás 40. napján abbahagytam a növények táplálását, mert nagyon fényesek és egészségesek voltak. Ezzel arra kényszerítettem őket, hogy használják fel a talajkeverék tápanyagtartalmát, és a ciklus végén a saját leveleiket. Úgy döntöttem, hogy elkerülném az öblítést, mert csak szerves tápanyagokat használtam mérsékelt mennyiségben. Az aroma már ekkor nagyon tiszta, édes és gyümölcsös, citrusos volt. A növények megjelenése az utolsó napokban varázslatossá vált. Az erősen gyantás virágok néhány lime-zöld árnyalatot vettek, amelyek a levél színével és a trichomák karamellárnyalatával együtt tökéletes kombinációt alkottak. A bugákból száradás után kiemelkednek a gyümölcs-, karamell- és faaromák, citrusos és fűszeres ízjegyekkel. A hatás mesteri. Nem hiperaktív, de nagyon vicces és kreatív, ugyanakkor képes megnyugtatni a testet és enyhíteni az intenzív napot. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogjátok ezt a csodálatos fajtát! (x)




Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.