A Hallgatás Napja 2022

Page 1

A CONCERTO BUDAPEST KORTÁRS ZENEI FESZTIVÁLJA 2022.NOVEMBER 19–20. BMC |MAGYAR ZENE HÁZA Művészeti vezetők: EÖTVÖS PÉTER és KELLER ANDRÁS

Két nap, tíz koncert, három ősbemutató, számtalan művész és együttes, és legfőképp elmerülés korunk zenéjének sokrétű kínálatában –ezt ígéri a Concerto Budapest kortárs zenei fesztiválja, A Hallgatás Napja, 2022. november 19-20-án, két helyszí nen, a BMC-ben és a Magyar Zene Házában. Keller András, a fesztivál alapítója és művészeti vezetője nem véletlenül választotta a „hallgatás” összetett fogalmát a fesztivál 2015-ös születésekor: „Azért neveztük el A Hallga tás Napjának, mert többféle jelentést is hordoz magában; sze retnénk, hogy mindenki a maga számára úgy fordítsa le, ahogy akarja. Ennek az egyetlen szónak olyan sokféle árnyalata van, jelenthet meghallgatást, elcsöndesülést, elmélyedést, rácsodál kozást, felfedezést. Mindenképp fontosnak tartom, hogy legyen benne egyfajta kaleidoszkóp-jelleg a kortárs zenéről, mellette pe dig ott lesznek mércének, társnak a régmúlt idők nagy szerzői.” –nyilatkozta.

„A zenéknek különös ér zékenysége van arra, hogy egymásra hatást gyakoroljanak, így a kortárs zene mellett a korábbi zenék is újszerű alakot ölthetnek.” Így kerülhetnek az idei évben különleges kölcsönhatásba egymással Eötvös, Ligeti, Vidovszky, Webern, Bach, Schubert, Bartók vagy Dohnányi művei. Az első est zárókoncertjét dirigáló Eötvös Péter – a fesz tivál társművészeti vezetője, valamint a Concerto Budapest első vendégkarmestere – így fogalmaz: „A fesztiválnak már maga a neve is egy csoda. A hallgatás magyarul kétértelmű szó, de mindkét jelentéséhez alapvetően pozitív magatartás formát társítok. A hallgatás egyik jelentése a csend. Az alap állapot. A zene alapállapota is. A csendből jönnek ki a hang rezgések. A másik jelentése a figyelem. Az „odahallgatás”. Amikor zenét hallgatunk, nem mindegy, hogy kikapcsolódunk vagy bekapcsolódunk. A Hallgatás Napja a bekapcsolódást

jelenti egy olyan különleges koncertfolyamba, mely rendkívül tarka és változatos, egymáshoz egész finom szálon kötődő művek egymásutánját jelenti.”

A fesztiválon közreműködnek a kortárs zene nagyszerű előadói és szólistái, a Concerto Budapest - Ligeti Ensemble, a Görög Sisters, Csalog Gábor, Hauser Adrienn, Szűcs Máté, Kokas Dóra, Kaczander Orsolya, Klenyán Csaba, Lukács Miklós, Szomor-Mekis Janka és a Keller Quartet. A V4 String Quartet egy teljes koncertet szentel a vonósnégyes fogalmát újraértelmező szerzők műveinek előadására.

A fesztiválra látogatók meghallgathatják Bánkövi Gyula, Kondor Ádám és Csalog Gábor elektronikus műveit és Szabó Csaba összes zongoraművét Balog József előadásában.

A programot Alessio Elia Crypto-lounge of a dark left, Szent páli Roland Ábrahám és Izsák és Zarándy Ákos A csend határfényei című alkotásainak ősbemutatói gazdagítják. Az első esti nagykoncerten Eötvös Péter Anton Webern művészetére reflektál Bach, Schubert, Alessio Elia és saját kompozícióin keresztül.

A fesztivál zárókoncertjének műsora tükrözi a napjaink ban játszódó eseményeket, amelyek veszélyesen közvetítik felénk a huszadik század tragikus időszakait. Sosztakovics a fasizmus és a háború áldozatainak emlékére ajánlott Kamaraszinfóniája, Hindemith Gyászzenéje, valamint Messi aen hadifogolytáborban született remekműve, a Kvartett az idők végezetére című művének utolsó tétele: „Jézus halhatat lanságának dicsérete” után a megrendítő művek sorát Richard Strauss Metamorfózisok című műve zárja a Concerto Buda pest előadásában, Keller András vezényletével. A Wagnert, Mahlert és Beethovent is megidéző műben – melynek első vázlatai „Gyász Münchenért” címmel 1943-ban születtek – a szerző Németország sorsát siratja el. „A zárókoncert műsorát mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné, de abban bizonyos va gyok, hogy a világnak metamorfózisra van szüksége, mely nem lehet más, mint a megbékélés és a szeretet.” – fogalmaz Keller András, mottót adva ezzel az idei fesztiválnak.

NOVEMBER 19. SZOMBAT BMC 15.00—16.00|NAGYTEREM SZABÓ CSABA összes zongoraműve Balog József zongora 16.15—16.45|KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS ZENÉK FÉLÓRÁJA BÁNKÖVI GYULA: Hydrophonie CSALOG GÁBOR: Ajtó BÁNKÖVI GYULA: Akkumulátor-saláta Klenyán Csaba klarinét KONDOR ÁDÁM: Rövid elektronikus művek 17.00—18.00|NAGYTEREM WEBERN: Négy darab hegedűre és zongorára Keller András hegedű, Csalog Gábor zongora BARTÓK: Hét darab a Mikrokozmoszból zongorára Görög Sisters (Görög Enikő, Görög Noémi zongora) EÖTVÖS PÉTER: Lisztománia Görög Sisters (Görög Enikő, Görög Noémi zongora) DOHNÁNYI: c-moll zongoraötös, op. 1 Hauser Adrienne zongora Keller Quartet (Keller András, Környei Zsófia hegedű, Szűcs Máté m.v. brácsa, Kokas Dóra m.v. cselló) 18.30—19.30|KÖNYVTÁR SZEGHY IRIS: 3. vonósnégyes „Hommage à Mednyánszky” VAJDA GERGELY: Fényjáték: Fekete-fehér-szürke — vonósnégyesre LUTOSŁAWSKI: Vonósnégyes V4 String Quartet (Miranda Liu, Daniel Rumler hegedű, Tomáš Krejbich brácsa, Bartosz Koziak cselló)

WEBERN:

WEBERN:

SCHUBERT

Concerto

Tizenkét német tánc, D. 790

20.00—21.00|NAGYTEREM BACH-WEBERN: Fúga (Ricercata) BWV 1079/5 ALESSIO ELIA: Crypto-lounge of a dark left (ősbemutató) EÖTVÖS PÉTER: Cadenza Kaczander Orsolya fuvola
Quartett Keller András hegedű, Klenyán Csaba klarinét, Seleljo Erzsébet szaxofon, Csalog Gábor zongora
Hat darab kamarazenekarra, op. 6
- WEBERN:
Budapest - Ligeti Ensemble Vezényel: Eötvös Péter

VIDOVSZKY LÁSZLÓ:

Orsolya, Berentés Zsuzsanna hegedű, Szomor-Mekis Janka, Firtha-Jekkel Zília brácsa, Takács Ákos, Karasszon Eszter cselló Vezényel: Keller András

LIGETI: Tíz darab fúvósötösre Kaczander Orsolya fuvola, Ella Dániel oboa, Klenyán Csaba klarinét, Mohai Bálint fagott, Tóth Bálint kürt

SZENTPÁLI ROLAND: Ábrahám és Izsák — ősbemutató Takács Tibor tuba Mali Emese zongora, Benyus János kürt, Winkler Orsolya, Berentés Zsuzsanna hegedű, Firtha-Jekkel Zília brácsa, Migróczi Tamás cselló Vezényel: Eötvös Péter

PERÉNYI MIKLÓS: Zongoraötös Palojtay János zongora, Benyus János

15.00—16.00|NAGYTEREM
Asch Winkler
kürt, Környei Zsófia hegedű, Szomor-Mekis-Janka brácsa, Karasszon Eszter cselló 16.30—17.30|KAMARATEREM J.S. BACH: Musikalisches Opfer, BWV 1079 Kaczander Orsolya fuvola, Keller András hegedű, Kokas Dóra cselló, Csalog Gábor zongora EÖTVÖS PÉTER: PSY Kaczander Orsolya fuvola, Szomor-Mekis Janka brácsa, Lenka Petrovic hárfa EÖTVÖS PÉTER: désaccord 2 — in memoriam B.A. Zimmermann Szomor-Mekis Janka, Móré László brácsa NOVEMBER 20. VASÁRNAP MAGYAR ZENE HÁZA
18.00—19.00|NAGYTEREM IVES: Ragtime Dances LIGETI: Melodien EÖTVÖS PÉTER: da capo Lukács Miklós cimbalom Concerto Budapest - Ligeti Ensemble Vezényel: Eötvös Péter 19.30—20.15|KAMARATEREM EÖTVÖS PÉTER: Adventures of the Dominant Seventh Chord Szomor-Mekis Janka brácsa GIOVANNI DA FIRENZE: Quand’ Amor (Zarándy Ákos átirata) GUILLAUME DUFAY: Belle veullies moy retenir (Zarándy Ákos átirata) ZARÁNDY ÁKOS: A csend határfényei — ősbemutató Kaczander Orsolya fuvola, Klenyán Csaba klarinét J.S. BACH: d-moll partita, BWV 1004 — Chaconne Karasszon Eszter, Takács Ákos cselló 20.30—21.30|NAGYTEREM Zárókoncert SOSZTAKOVICS: Kamaraszimfónia, op. 110/a HINDEMITH: Trauermusik Szűcs Máté brácsa MESSIAEN: Kvartett az idők végezetére –8. Jézus halhatatlanságának dicsérete Keller András hegedű, Csalog Gábor zongora R. STRAUSS: Metamorfózisok Concerto Budapest Vezényel: Keller András
concertobudapest.hu A közreműködő- és műsorváltozás jogát fenntartjuk! Diák és nyugdíjas NAPIJEGY I. BMC (5 koncert) 15.00–21.00 3900 Ft 1900 Ft NAPIJEGY II. MAGYAR ZENE HÁZA (5 koncert) 15.00 - 21.30 3900 Ft 1900 Ft SZÓLÓJEGYEK (koncertenként) 1000 Ft

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.