![](https://assets.isu.pub/document-structure/210218114235-21a79151eab97764d869876e7fba96af/v1/c42f8e0d047dea162ce87fb441d2e500.jpg?width=720&quality=85%2C50)
3 minute read
Mi jár a gyerek fejében?
A rákból felépülve én lelkileg is újjászülettem. Második születésnapomat onnan számolom, amikor elolvastam ezt a gondolatot: AZT ADOD A GYERMEKEIDNEK, AMI TE VAGY! Azóta sok ilyen erős mondattal találkoztam és váltam tőlük jobb emberré, jobb társsá és jobb szülővé. Írásaimban ezeket mutatom be Neked, remélem Te is sokat nyersz velük. Szeress Te is felelősséggel! Ma arról fogok mesélni Neked, mekkora tévhitben éltem avval kapcsolatban, hogyan lehetek jó családfő és szerető apuka. Persze elárulom azt is, mi döbbentett rá, hogy megértsem, mikor érzik valójában a gyermekeim, hogy szeretem őket.
Az első hidegzuhany ezzel kapcsolatban akkor ért, amikor egy kedves kollégám elmesélt egy sztorit. Szilvi délutánonként labdarúgó edzéseket tartott szinte minden hétköznap. Az egyik ilyen alkalommal, mikor készülődött elindulni, nem találta a melegítőjét, amit fel szeretett volna venni hozzá. Arra figyelt fel, hogy a négyéves kislánya jelent meg benne csoszogva. Az ujja szinte a földig ért, a nadrágja buggyosan a bokájára hullott a hozzá képest hatalmas méret miatt. A talpát csak húzta a talajon, nehogy lecsússzon róla a gatyó. Nyakában anyukája sípja verdeste a combját, ahogy lépegetett. Szilvi annyira meglepődött és ledöbbent, hogy a kislány már a bejárati ajtót nyitotta és kilépett. Ekkor az anyai ösztön visszarántotta a valóságba és hangosan rászólt: „Sünikém! Te mit csinálsz? Hova mész?” Ő pedig monoton hangon és feltartóztathatatlanul csak ennyit mondott: „Ma én megyek dolgozni és Te fogsz sírni!” Még most is párás lesz a szemem, ahogy leírom ezt a történetet. Ő is sírva rohant hozzá és ölelgette percekig a kis drágáját. Hogy képes egy gyerek ennyire mellbevágóan közölni a baját? Jelezni ennyire leforrázóan, hogy mi bántja? Ezzel a történettel dolgom volt, nem kétséges, annyira meghatott. Megvizsgáltam magamban, én hogyan állok a témával otthon, én mennyit vagyok a gyermekeimmel… Arra jutottam, hogy szentül abban hiszek, hogy ha megteremtem a jólétet a családomnak, sok pénzt keresek, szép lakásunk lesz, menő kocsink, többször nyaralunk évente, akkor jó apuka leszek. Ez a kiváló családfő dolga. A gyakorlatban ehhez plusz munkákat kellett vállalnom. Sokat voltam távol a családtól. Ha hazaértem, akkor is lestrapált voltam és nyugalomra vágytam. Leginkább arra, hogy a vacsimat elfogyaszthassam, a tévét bambulhassam vagy görgethessem a telefonomat. Ha ekkor rágták a fülemet, hogy „Apa, gyere már játszani!”, akkor a türelmüket kértem, hadd fújjam ki magam. Majd az újabb próbálkozásaikra egyre
Advertisement
idegesebben reagáltam, hogy hagyjanak már pihenni, nem látják, hogy ÉRTÜK dolgozom mennyit? Sokszor előkerült a sztenderd duma, hogy ha meglesz az új tévé, az új kocsi, az új lakás, akkor majd mennyit időm lesz rájuk… De sose jött el AZ AZ IDŐ! Mindig volt valami új, ami fontosabb lett, mint a velük töltött órák… Pedig fejben tudtam, hogy a hintába nem lehet őket visszaültetni és majd nagypapaként rájövök, hogy a gyerekek az élet értelme, meg ilyenek… De nem esett le. Bedarált az élet mókuskereke. Akkor jött a második lökés. Süni megható beszólása után pár héten belül elolvastam ezt az idézetet:
„Minden gyerek a fejében úgy gondolkozik: ha ott vagy vele, akkor szereted, ha nem vagy ott, akkor nem szereted!”
![](https://assets.isu.pub/document-structure/210218114235-21a79151eab97764d869876e7fba96af/v1/dea0b041d5e28e2899ebe30ef8b68a21.jpg?width=720&quality=85%2C50)
Ha nem olvasom el ezt a mondatot, a fent leírtak szerint telik el a gyermekkoruk. De ez a gondolat átkattintotta bennem a kapcsolót. Ha ők abból érzik, hogy szeretem őket, hogy velük vagyok, akkor mi a fenét keresek máshol? Azt akarom, hogy leszoktassam őket a sok visszautasítással és távolléttel arról, hogy keressék a társaságom? Lemondjanak rólam, mert elhanyagolom őket? Azt szeretném, ha mindennap olyan gondolatok cikáznának a fejükben: „Apa kevés időt szán ránk, talán nem is szeret minket igazán…”?
Nem! Ezt nem akarom! Kutya kötelességem „életmódot” váltanom. Kit érdekel a pénz meg a többi külsőség, ha ők valójában nem is érzik a szeretetem? Milyen Apa vagyok? Milyen szülői példát mutatok nekik? Azt akarom, hogy ők ezt utánozzák majd szülőként és az unokáim is így nőjenek fel? Biztos, hogy nem. Teljesen átfordultam. Már nem vállalok extra munkákat. Ha otthon vagyok, akkor inkább korábban kelek és elintézem a dolgaim, hogy legyen időm rájuk. Ha hívnak valamiért, leteszem épp, ami a kezemben van és megyek… Ők lettek az elsők a rangsorban. Jó értelemben ők lettek a „főnökeim”! Az életem értelmei.
Akik nagyon élvezik, hogy kaptak egy igazi Apukát…
Mester Attila
https://www.facebook.com /mesterattila.apjafia