Dental tribune 2015 1

Page 1

Hungarian edition 2015. január – XI. évfolyam, 1. szám

www.dental-tribune.com

RENDEZVÉNY

INNOVÁCIÓ

SZÍNES HÍREK A NAGYVILÁGBÓL

Az idei esztendő második szombatján több mint 70 fogorvos találkozott az Academy Golf Budapest Klubban, hogy megismerkedhessen a HappySmile rendszerrel, annak gyakorlati alkalmazásával, illetve hogy megszerezhesse a HappySmile certifikációt.

A Flexi nyerte az IVSZ (Informatikai és Távközlési Vállalkozások Szövetsége) által évente megrendezett AppraMagyar! fejlesztői verseny üzleti kategóriáját. Az indoklásban sok más mellett az is szerepelt, hogy – mint fogászati praxismenedzsment szoftvert fejlesztő vállalkozás – egy igen telített piacra léptek be. >> 8. oldal

Időnként felbukkannak az újságokban olyan elbeszélések, amelyek arról szólnak, hogy egy pocsék fogú ember elment egy fogorvoshoz, aki nem tudta megállítani fogainak romlását, aztán elment a következőhöz, aki ingyen és bérmentve, egy szenzációhajhász bulvárcikkért cserébe, helyrehozta a fogsorát. >> 12. oldal

>> 4. oldal

A testet és az elmét is lelassíthatja a fogvesztés

A University College London legújabb kutatása szerint az összes fogukat elveszített felnőttekben gyorsabban romlik a járási sebesség és a memória, mint azokban, akiknek még van saját foguk. Eredményeik azt mutatták, hogy az egyetlen saját foggal sem rendelkező emberek körülbelül 10 százalékkal rosszabbul teljesítenek a memóriát és a járási sebességet vizsgáló teszteken, mint azok, akiknek van még saját foguk.

sabb szellemi és testi leépülés magasabb kockázatának vannak kitéve. A Journal of the American Geriatrics Society szaklapban közzétett tanulmány szerzői úgy vélik, hogy ezt a hanyatlást számos tényező, köztük az életmód és a pszichoszociális tényezők is befolyásolhatják, melyek módosíthatók. Forrás: www.dental-tribune.com

Függetlenül attól, mi állhat az ös�szefüggés hátterében, a túlzott fogvesztés felismerése lehetőséget kínál az olyan felnőttek azonosítására, akik idősebb korukban a gyor-

Dental Tribune 2015-1.indd 1

Bár egykor a praxisjogot afféle nemzeti ajándéknak szánták, amit a pályájuk végére érő orvosok majd készpénzre válthatnak, inkább gondban van vele az, aki évtizedek után működési formát váltana vagy visszavonulna. Nincs kereslet, rengeteg az üres praxis. Sőt, már a külföldi munka csábereje is csökkenni látszik a fiatalok számára, egyedül talán a külföldiekre alapozott magánellátás mutatkozik változatlanul vonzónak egy fogorvos számára, aki évtizedekre előretekintve keres helyet magának a pályán. Magyarországon is elindult az egyetemi képzés a száj­üregi betegségek megelőzésében részt vevő dentálhigiénikusoknak. Európában és a tengerentúlon már régóta folyik a „fogászati, szájüregi védőnők” egyetemi oktatása, itthon az első évben 23 hallgatót vettek fel Szegeden. A cél az, hogy a fogorvosok mellett – vagy azok helyett – legyen olyan szakember, aki a megelőzésre koncentrál. Tanulmányaikban ezért is kiemelt hangsúlyt kap a diagnosztikus és szűrési módszerek elsajátítása. Északkelet- és Délkelet-Magyarországon sok üres fogorvosi praxis van, a végzett dentálhigiénikusok ezekben a régiókban legalább a szűrési feladatokat el tudják majd végezni – remélik az új képzés szervezői. Dr. Hermann Péter, a kamara fogorvosi

tagozatának elnöke érdeklődésünkre arról számolt be, hogy ma körülbelül 3000-3100 fogorvosnak van szerződése az OEP-pel, 2700-an az alapellátásban, a többiek a szakellátásban dolgoznak. A 2000-es évek elején hozzávetőleg még csak 40 üres praxis volt az országban, ma viszont már – a kamara adatai szerint – 218 tartósan betöltetlen hely van. Békés és Bács-Kiskun megyében 17, illetve 20 ilyet tartanak számon. A legjobb az arány Hajdú-Bihar megyében, ahol egyedül Hajdúszoboszlón üres egy gyermekfogászati praxis. A Dental Press 2013-as nyári számában nyolc praxishirdetést találtam, és kíváncsi voltam, vajon egy év alatt men�nyit sikerült közülük eladni – Kiszombortól Pécsig, Szombathelytől Hevesig.

Mint kiderült, még mindegyik gazdára vár, igaz, eltérő okokból. Volt, ahol a doktornő azt mondta, hogy 67 évesen már nyugdíjba menne, de hiába hirdette sokszor, nem tudja eladni az 5800 fős vegyes praxisát. Egy másik helyen az derült ki, hogy a tulajdonos váltani szeretne, külföldön keres munkát, de nem tudja kire hagyni a betegeit. Másutt éppen lejárt az a hat hónap, amíg a tulajdonjog még fenntartható, és október 1. óta a helyi önkormányzat működteti az 5000 lélekszámú település rendelőjét. (Ingyen szállt rá e jog.) Egy másik helyen a saját tulajdonú, EU-s szabályok szerint kialakított iskolafogászati rendelő praxisjogát árulják már két éve. Több településen a nyugdíjaskorú orvos kényszerűen tovább dolgo>> 3. oldal

alghamix II hydrosystem

hydrosystem alghamix II hydrorise

A kutatás során 3166 hatvan éven felüli felnőttet vizsgáltak, és összehasonlították a résztvevők memória- és járásisebesség-vizsgálatokon elért eredményeit. Miután számos egyéb tényezőt, köztük a szociodemográfiai jellemzőket, a meglévő betegségeket, a testi egészséget, az egészségügyi magatartásokat (pl. dohányzás és alkoholfogyasztás), a depressziót, a releváns biomarkereket, és különösképpen a társadalmi-gazdasági státuszt is számításba vették, kiderült, hogy a saját foggal nem rendelkező alanyok mégis egy kissé lassabban jártak. Ez az összefüggés az összes természetes fog elvesztése és a lassabb járási sebesség, valamint a gyengébb emlékezőtehetség között 10 évvel később leginkább a 60–74 éves korosztályban egyértelműbbnek bizonyult, mint a 75 éven felüli korosztályban.

Panorámaröntgen: Hol jó lenni fogorvosnak?

+

Ha most vásárol 6 csomag ZETA 3 WIPES TOTAL felületfertôtlenítô törlôkendô utántöltôt, ajándékba adunk egy dobozos kendôt!

hydrorise

+

A 6 csomag ára bruttó 14 100 Ft

ÚJDONSÁG a Zmack Flow –

a Zhermack gyártmányú Zmack kompozit folyékony változata! Ha most 3 fecskendô Zmack Flow-t vásárol, ajándékba adunk egy A2-es Zmack kompozitot!

az ajándék értéke bruttó 2690 Ft

hydrorise

A 3 fecskendô ára bruttó 11390 Ft, az ajándék értéke bruttó 4500 Ft

Akcióink visszavonásig illetve a készlet erejéig érvényesek!

FOGORVOSOK, FOGTECHNIKUSOK FIGYELEM! Ha szeretné rendelôjét, laborját fejleszteni, bôvíteni vagy új gépet vásárolna, éljen az EU által támogatott pénzügyi lehetôséggel! Bôvebb információ: Herendiné Asztalos Andrea, +36 30 737 3417.

hydrorise

ISO 9001 minôsítés

www.herbodent.hu

1025 Budapest, Szépvölgyi út 52. Tel.: 325-7129 • Tel./fax.: 325-7220 E-mail: herbodent@herbodent.hu mobil: 30/203-6957

modulmix modulmix 2015. 02. 03. 18:54


Dental Tribune 2015-1.indd 2

2015. 02. 03. 18:54


Rövid hírek

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

<< 1. oldalról

zik, mert nem tud „megszabadulni” a praxisától. Mint dr. Hermann Péter elmondta: legutóbbi felméréseik szerint kicsit több, mint 50 év a szakmabeliek átlagéletkora. A praxisok iránti lanyha keresletet részben magyarázza az azokból nyerhető jövedelmek – a korrekciók ellenére is – csekélyebb volta. A fogászati ellátás finanszírozása két elemből áll, egy fix összegből és az elvégzett beavatkozások utáni teljesítménydíjazásból. A fix díjat 2010 óta kétszer is növelték: 2012 szeptemberétől 14 százalékos, 2013 októberében további 12 százalékos emelésre került sor. Ez mindkét évben átlagosan közel 30-30 ezer forintos többletet jelentett az alapellátást nyújtó fogászati szolgáltatók bevételében. Az egy praxisra jutó átlagos havi teljes bevétel 2013-ban 600-740 ezer forint körül alakult. Idén nőtt a teljesítménydíjazás több elemének pontértéke is: a szájüregi rákos megbetegedés és a rákmegelőző állapot szűrése, valamint az egyes gyermekkori prevenciós ellátások finanszírozási díjait megemelték. Februárban pedig 100 ezer forintos kiegészítő díjazást vezettek be, azért, hogy a hátrányos helyzetű településeken működő fogorvosokat segítsék. Dr. Hermann Péter tájékoztatása szerint összesen 680 rendelő kap ilyen anyagi támogatást, januárig visszamenőleg 12 hónapon át összesen másfél milliárd forintot. Az Országos Alapellátási Intézet adatai szerint összesen 2796 fogorvosi praxisjog van nyilvántartva, amiben azonban benne vannak a visszavont praxisengedélyek és betöltetlen körzetek is. Az OEP a maga összesítése szerint 2374 szolgáltatót finanszíroz. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal pedig jelenleg 6029 érvényes fogorvosi működési engedélyt tart nyilván. A fogorvoshiány kialakulása ugyanakkor törvényszerű, mert ha nem is gyorsul az elvándorlás, nagyságrendileg annyian távoznak évente az országból, mint ahányan diplomát szereznek. Idén 255 leendő fogorvost vettek fel az ország négy egyetemére. A külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági

bizonyítványt pedig a 2012–2013-as években mintegy évi 250 fogorvos igényelte (ebben benne vannak a hazánkban végzett külföldiek is). Az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon arra is figyelmeztettek: a hatósági bizonyítvány igénylése önmagában még nem jelenti azt, hogy a doktor ténylegesen el is hagyja az országot. Jó hírnek tekintik, hogy 2014 első félévében mindösszesen 86-an kértek igazolást, így idén a tavalyinál alacsonyabb lehet az elvándorlók éves száma. A magyar fogorvosoknak nem éri meg Nyugatra távozni – legalábbis így gondolja egy fiatal doktornő, a Stuttgart mellett élő és ott praktizáló dr. Monika Kiss. Két évvel ezelőtt a Tolnai Népújságnak arról beszélt, hogy Németországban szerezte meg a diplomáját, miután fogszakorvos szülei odaköltöztek. A férje szintén szakmabeli, így felváltva egy – nálunk önkormányzatinak mondható – szakrendelést látnak el. A rendelési idő reggel 8 órától este 9-ig tart. A hosszú nyitva tartás – amit szigorúan ellenőriznek – azért van, hogy aki dolgozik, az munkaidőn kívül is fel tudja keresni a fogászatot. A megjegyzésre, hogy akkor igazán jól kereshetnek, a doktornő elmagyarázta, hogy fix fizetést kapnak, nincs maszekolás, paraszolvencia, az ilyenfajta mellékest Németországban nem ismerik. A sok munka szerinte nincs arányban a fizetéssel, ráadásul szabadidejük is alig van, és a váltott rendelés miatt ritkán találkoznak a férjével. Amikor nyilatkozott, arról mesélt, hogy gondolkodnak rajta, hogy hazatelepülnek Magyarországra, és a nyugati határszélen nyitnának fogászati klinikát. Ugyanis ahhoz, hogy Németországban indítsanak magánpraxist, nincs elég pénzük. Korábban a Napi Gazdaság írt arról, hogy 2011-ben mintegy 70 ezer fogászati beteg érkezett Magyarországra Nyugat-Európából, legtöbben

Dental Regatta Dental Regatta

VII. UPGRADE

2015

Nemzetközi Fogászati Kongresszus Implantológia • Esztétika • Szájhigiénia

Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból és Franciaországból. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2012-es adatai szerint csaknem 2600 rendelő, fogászati vállalkozás működik az országban, ebből félezer foglalkozik – teljes bevételéhez képest nagy arányban – külföldi betegekkel. Ezek évente mintegy 60-70 ezer fogászati turistát fogadnak, amivel forgalmuk eléri a 65-70 milliárd forintot. Magyarország egyébként már 2008-ra európai piacvezető lett a fogászati turizmusban. Elsősorban a fapados légitársaságok megjelenésének köszönhetően a hazai fogászatok összesített részesedése az európai piacból megközelítette a 40 százalékot. A fogászati turizmus hajtóereje az implantátumbeültetés, illetve a nagyobb fogpótlási munkák – tízből kilenc külföldi ezért jön hozzánk. A nyugati betegek 40−60 százalékot spórolhatnak, ha itt kezeltetik magukat. Az ország déli megyéiben egészen más a helyzet, másról szól a verseny – emlékeztetett a már idézett dr. Hermann Péter, a kamara tagozatelnöke. Még tavasszal történt, hogy sajtótájékoztatón igyekeztek tisztázni egy régóta húzódó

ellentétet, érdekütközést a fogorvosok és a fogászok között. Mint a Békés Megyei Kormányhivatalban tartott tájékoztatón elhangzott, a viszály előzménye röviden az volt, hogy nyolc fogtechnikus úgy határozott: egy svájci tanfolyam elvégzése után – egy 1959-es jogszabályra hivatkozva – honosíttatják Magyarországon az ott megszerzett végzettséget. Ez sikerült is, így vizsgázott fogászok lettek, aminek alapján a fogtechnikusok feljogosítva érezték magukat a „szájban dolgozásra”. Azonban utóbb kiderült, hogy ez a képesítés nincs akkreditálva, nem felel meg a denturistképzésnek, így azzal nem is praktizálhattak volna. Ennek ellenére 8 fogász erre hivatkozva végezte a munkáját, aminek nyomán kuruzslás gyanújával indult nyomozás. A rendőrök végül úgy foglaltak állást, hogy nem történt kuruzslás, pontosabban, amit meg tudtak állapítani, az nem számít kuruzslásnak. Dr. Hermann Péter az eset felidézésekor hangsúlyozta, hogy a kamara nem akart hadjáratot indítani a fogtechnikusok ellen, csak azt szerették volna elérni – a betegek védelme érdeké­ ben –, hogy nem megfelelő képesítéssel és gyakorlattal senki se vihessen önálló praxist. Ezzel magyarázta a kamara aktivitását, aminek eredményeként még törvénymódosítás is született: rögzítették, hogy fogász önálló egészségügyi tevékenységet nem végezhet, és nem nyithat magánrendelőt.

Dózsa Dóra

Fogtechnikust keresünk Elvárások: - Fogtechnikus alapképzettség - Néhány év rögzített vagy kivehető fogpótlások terén szerzett tapasztalat - Biztos Angol nyelvtudás (még egy nyelvismeret előny) - Számítógép kezelői ismeretek - Innovációra való képesség - Hajlandóság új ismeretek megszerzésére Munkakör: - Fogtechnikus termékmenedzseri beosztás - Demonstrátor

- Szakmai támogatás biztosítása a vevők felé. - Kiállításokon való részvétel (külföldön is.) Termékek: Öntőgépek, Frézgépek, Polimerizáló, Cirkónium rendszer. Amit kínálunk: - Kihívást jelentő felelősségteljes munkakör - Fejlődési lehetőség - Családias légkőr - Bérezés megegyezés szerint.

Jelentkezéseket életrajzzal az alábbi címre várjuk: palfalvi@pidental.hu

Nemzetközi Fogászati Kongresszus SYMA Rendezvénycsarnok

www.upgradecongress.hu II. Vitorlásverseny Balatonkenese

alpha-bio tec

www.dentalregatta.hu

5

Kapcsolatfejlesztés és csapatépítés

XV. Dental World Fogászati szakkiállítás és vásár Hungexpo Budapest Vásárközpont www.dentalworld.hu

3

Hungarian edition

A DENTAL TRIBUNE INTERNATIONAL KIADÁSÁBAN FELELO˝S KIADÓ - TORSTEN OEMUS CSOPORTVEZETŐ SZERKESZTO˝ - Daniel Zimmermann [newsroom@dental-tribune.com] +49 341 48 474 107 SZAKMAI SZERKESZTŐ - Magda Wojtkiewicz WEBSZERKESZTŐK - Yvonne Bachmann, Claudia Duschek SZERKESZTŐK - Sabrina Raaff, Hans Motschmann ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ - Torsten Oemus PÉNZÜGYI VEZETŐ - Dan Wunderlich ÜZLETFEJLESZTÉSI VEZETŐ - Claudia Salwiczek JUNIOR ÜZLETFEJLESZTÉSI VEZETŐ - Sarah Schubert MARKETING - N adine Dehmel ÉRTÉKESÍTÉS - Nicole Andrä RENDEZVÉNYSZERVEZÉS - Lars Hoffmann RENDEZVÉNYI SZOLGÁLTATÁSOK - Esther Wodarski HIRDETÉSÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐK - Matthias Diessner (ki­emelt ügyfelek), Melissa Brown (Nemzetközi), Peter Witteczek (Ázsia), Weridiana Mageswki (Latin-Amerika), Barbora Solarova (Kelet-Európa), Hélène Carpentier (Európa) KÖNYVELÉS - Karen Hamatschek, Anja Maywald, Manuela Hunger HIRDETÉS SZERVEZŐ - Marius Mezger TERMELÉSI ÉS TERJESZTÉSI VEZETŐ - Gernot Meyer

©2015, Dental Tribune International GmbH. All rights reserved. A Dental Tribune International mindent megtesz annak érdekében, hogy a klinikai információkat és a gyártók termékeiről szóló híreket pontosan adja közre, nem vállal azonban felelősséget a termékekről szóló állítások helytállóságáért vagy a nyomdahibákért. A kiadó nem vállal továbbá felelősséget sem a terméknevekért vagy -leírásokért, sem a hirdetők közleményeiért. A szerzők által kifejtett véleményt a sajátjuknak kell tekinteni, és azok semmi módon nem tükrözik a Dental Tribune International véleményét. DENTAL TRIBUNE INTERNATIONAL Holbeinstr. 29, 04229, Leipzig, Germany Tel.: +49 341 4 84 74 302 | Fax: +49 341 4 84 74 173 www.dental-tribune.com | info@dental-tribune.com REGIONÁLIS IRODÁK ÁZSIA Dental Tribune Asia Pacific Ltd. Room A, 20/F, Harvard Commercial Building, 105–111 Thomson Road, Wanchi, Hong Kong Tel.: +852 3113 6177 | Fax: +852 3113 6199 AMERIKA Tribune America, LLC 116 West 23rd Street, Ste. 500, New York, NY 10011, USA Tel.: +1 212 244 7181 | Fax: +1 212 224 7185

Dental Tribune, XI. évfolyam, 1. szám Megjelenik évente négy alkalommal FŐSZERKESZTŐ - Dr. Riba Magdolna KIADJA - Dental Press Hungary Kft. 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9. FELELŐS KIADÓ - Laczkó Tamás SZAKFORDÍTÓK - Csáki Attila, dr. Wiedemann Petra NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS - Dental Press Hungary Kft. E-mail: grafika@dental.hu NYOMDAI KIVITELEZÉS - Demax Művek Nyomdaipari Kft. ADATEGYEZTETÉS, INFORMÁCIÓ - Fekete Krisztina, telefon: 06-1-202-2994 HIRDETÉSFELVÉTEL - L aczkó Tamás, telefon: 06-1-202-2994 AZ ÚJSÁG INTERNETCÍME - www.dental.hu A MAGYAR ÚJSÁG E-MAIL CÍME - info@dental.hu WEBOLDALAK - www.dental.hu, www.dentalworld.hu ISSN 1786-9889

2015. május 29–30. 2015. június 20. 2015. október 1–2–3.

A 2015. évi rendezvényeink főszponzora: Dental Tribune 2015-1.indd 3

2015. 02. 03. 18:54


4

Rendezvény

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Beszámoló a HappySmile továbbképzésről Budapest, 2015. január 10. Az idei esztendő második szombatján több mint 70 fogorvos találkozott az Academy Golf Budapest Klubban, hogy megismerkedhessen a HappySmile rendszerrel, annak gyakorlati alkalmazásával, illetve hogy megszerezhesse a HappySmile certifikációt.

A kurzus délelőtt 10 órakor kezdődött, és este 18 óráig tartott az ismeretek megszerzésének a lehetősége. A programot Langmár Zsolt laborve-

zető nyitotta meg „Ember a gép mögött” című előadásával, aki a HappySmile Láthatatlan Fogszabályozó Rendszer tulajdonosa.

Langmár Zsolt 1995 óta fogtechnikusként a fogszabályozásra specializálódott. 2007-ben kiérdemelte a „Földvári Imre-díj” 3. helyezését. 2012-ben – elsőként Magyarországon – kezdte el a digitális fogszabályozás meghonosítását, a 3D CAD/ CAM alkalmazások bevezetését az orthodonciában. Az elmúlt években rendszeresen tartott előadásokat Dental World szakkiállításon, illetve a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a szakvizsga előtt álló orthodontusoknak is. Publikációi folyamatosan megjelennek a „Fogtechnika” című szaklapban. A fogszabályozás terén végzett közel húszéves szakmai tapasztalata garancia a DigitalOrtho Studióban folyó munka minőségi színvonalára. Langmár Zsolt bevezetőjében szólt a rendszer alapjairól, bemutatta a laborban zajló folyamatokat, illetve a technológia sajátosságait. Az első előadást dr. Csiki Péter, a stúdió vezető orvosa tartotta.

Balról: Langmár Zsolt laborvezető, dr. Borsos Gabriella PhD, dr. Csiki Péter MSc, Solymosi Béla kereskedelmi vezető.

Dr. Csiki Péter számos európai országban (Olaszország, Írország, Anglia) regisztrált fogszabályozó szakorvos, aki a budapesti Csiki Fogszabályozás rendelőjén kívül Milánóban és Sopronban is praktizál. 2002 óta „Invisalign” certifikált orvos (elsők között Magyarországon). 2012 óta a „Pitts Progresive Study Club” tagja, amelynek munkájában – meghívásos alapon – a világ minden részéről részt vesznek fogszabályozó orvosok. 2014-ben elvégzett az USA-

ban egy 2 éves programot, mely után megkapta a „Master in Orthodontics” címet. Európában és az USA-ban is rendszeresen tart előadásokat, valamint továbbképző kurzusokat. Dr. Csiki Péter előadásában az esetválasztásról, a kezelés során fellépő esetleges problémák megoldásáról, illetve a rendszer bemutatásáról adott tájékoztatást néhány indikáción keresztül.

A délutáni programot dr. Borsos Gabriella előadása indította. Dr. Borsos Gabriella 2005 óta a Heim Pál Gyermekkórházban tutorként vesz részt az osztályon dolgozó rezidensek oktatásában. Az SE Doktori Iskolájában 2014ben PhD-fokozatot szerzett. Számos neves hazai és külföldi kongresszus előadója, többek között első magyar fogszabályozó orvosként kapott lehetőséget 2005-ben Párizsban, hogy a World Federation of Orthodontics kongres�szusán kutatásait ismertethesse, illetve 2007-ben Washingtonban, az American Association of Orthodontics éves kongresszusán. Jelenleg is tagja a legnevesebb nemzetközi szakmai társaságoknak; mint pl. az European Orthodontic Societynek, a World Federation of Orthodonticsnak, az American Association of Orthodonticsnak, ahol rendszeresen tart előadásokat is. Dr. Borsos Babriella saját dokumentált kezelésein keresztül mutatta be a megfelelő esetválasztást és az esetleges kontraindikációkat. A nap harmadik előadója Pintér Szabolcs kommunikációs szakember volt, aki a mai igényekhez igazodó rendelői marketingstratégiáról és a közösség erejéről tartott előadást. Ezt követően bemutattuk a digitális orthodontia fejlődését, néhány eszköz – pl. oralscanner – segítségével. A program igazán vidám hangulatban zárult, egy fergeteges dob­ show-val. A megjelentek jó hangulatban, megelégedéssel távoztak az egynapos továbbképző rendezvényről. DIGITALORTHO STUDIO

Dental Tribune 2015-1.indd 4

2015. 02. 03. 18:54


Innováció

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

5

Megoldás a poszterior régió töméseire Mivel a tömések mintegy 70 százalékát poszterior fogakba helyezik, a világ minden fogorvosa olyan megoldásokat keres, amelyek gyorsabb és könnyebb munkát tesznek számukra lehetővé úgy, hogy a páciens kezelése továbbra is megfelelő színvonalú maradjon.

mőanyag folytatja ezt a trendet. Az anyagban ugyanazt a valódi nanofiller technológiát alkalmazzák, mint a többi Filtek tömőanyagnál, amely nagy erősséget, kopásállóságot, sima felületet és polírozási

ellenállást tesz lehetővé. Ráadásul az anyag kiváló adaptációja és formázhatósága hozzájárulnak az egyszerű használathoz és a gyors behelyezéshez. 3M ESPE

Az új Filtek TM Bulk Fill Poszterior Tömőanyag kielégíti ezt az igényt: íme, egy egy lépésben behelyezhető bulk fill anyag, stresszcsökkentő rendszerrel, kiváló a kopásállósággal, ami akár 5 mm vastagságban is alkalmazható. A drága adagolóeszközök, rétegzés és további lépések kiküszöbölésével a Filtek Bulk Fill poszterior tömőanyag túlmutat piaci versenytársain, és a fogorvosok számára gyors és egyszerű lehetőséget biztosít a tömések elkészítésére. Az egyszerű, akár 5 mm vastagságban alkalmazható, egylépéses technikával a Filtek Bulk Fill poszterior tömőanyag értékes kezelési időt takaríthat meg, ugyanakkor javítja a fogorvosok produktivitását, olyan egyszerű, mint az 1 x 1. Egyedi összetétele a stresszcsökkentést szolgálja, ehhez két új fejlesztésű metakrilát monomer lép reakcióba a polimerizációs stressz redukálása érdekében.

Egyszerű, mint az 1 x 1

Ez az innovatív technológia a Colorado Egyetemen dolgozó Christopher Bowman professzorral közös munka során került kifejlesztésre, a Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health – NIH) anyagi támogatása mellett. Ezen monomerek alkalmazása lehetővé teszi, hogy az erősség vagy a kopásállóság feláldozása nélkül lehessen bulk technikát használni. Ennek köszönhető, hogy a Filtek Bulk Fill poszterior tömőanyag jobb invitro kopásállóságot mutatott a többi piacvezető bulk fill anyaghoz képest. „Mivel a tömések többsége moláris, premoláris fogakba készül, a fogorvosoknak olyan anyagra van szükségük, amely segít lerövidíteni a kezelési időt, a magabiztosan végezhető jó minőségű munka kockáztatása nélkül” – nyilatkozta Eric Wenzel globális üzleti igazgató. „A Filtek Bulk Fill poszterior tömőanyag gyors és egyszerű egylépéses behelyezési megoldást nyújt a számukra.”

Egyetlen lépésben behelyezhető. Egyetlen innovatív anyag. Nincs szükség drága adagolóra. Nincs időt rabló rétegzés. A hátsó régió tömései nagyon egyszerűvé váltak. A bulk fill tipusú kompozitokat arra tervezték, hogy a nagy kiterjedésű töméseket egyszerűbben és gyorsabban el lehessen készíteni. Ez az előny azonban semmivé válik, ha bonyolult rétegzési technikákat kell követni, vagy drága adagolót kell használni. A Filtek Bulk Fill Posterior tömőanyagot a hatékonyság növelésére fejlesztettük ki, hiszen egy lépésben egészen 5 mm-es rétegvastagságig alkalmazható, mely jelentősen lerövidíti a kezelési időt – egyszerű, mint az „egyszer egy”.

Filtek

Bulk Fill Posterior Tömőanyag

www.3MESPE.hu

A Filtek tömőanyagok hosszú története során a fogorvosok megszokták, hogy bízhatnak a kiváló kezelhetőséget jelentő márkában, és a Filtek Bulk Fill poszterior töFiltek_Bulk_Fill_Posterior_A4 HUN.indd 1

Dental Tribune 2015-1.indd 5

2015.01.13. 10:20

2015. 02. 03. 18:54


6

Irányvonalak, alkalmazások

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Egyéves lett a központi könyvelés A Poly Implant Prothese (PIP) mellimplantátumok botrányos esete irányította rá a figyelmet a közelmúltban a testbe épített orvosi eszközök nyilvántartásának ügyére. Mint emlékezetes, egy francia cég rossz minőségű implantátumaival több ezer nő élt világszerte, mit sem tudva e veszélyről. Az eset után Magyarországon is törvényt módosítottak azért, hogy a korábbiaknál jobban nyomon követhessék az egyes implantátumok sorsát.

Az államtitkárság megítélése szerint a regiszternek helye van különösen a fogászat területén, ahol a betegek gyakran váltanak szolgáltatót; a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társasága viszont túlságosan részletekbe menőnek ítéli az adminisztrációt.

Mint Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára kérdésünkre felidézte, nálunk alapvetően a mell- és a fogászati implantátumok esetében volt hiányos a beültetett eszközök nyilvántartása. Ezen eszközök többségét ráadásul egy kevésbé átlátható területen, a nem közfinanszírozott ellátásban használják fel. Rásky szavait alátámasztja, hogy a korábbi PIP-botrány idején kiderült, Magyarországon körülbelül 5 ezer nő volt érintett, de sokuknak fogalmuk sem volt, hogy milyen típusú implantátumot ültettek a testükbe. Ráadásul a kármentést nehezítette, hogy sokszor számla és részletesebb dokumentáció nélkül végezték a nem éppen olcsó műtéteket. A tavalyi év elején életbe léptetett

új szabályozás a regisztrálás kötelezettségét mindenkire kiterjeszti, aki implantátumot ültet be, cserél vagy távolít el, legyen akár közfinanszírozott, akár magánszolgáltató. Az azóta eltelt idő már bizonyos tapasztalatok leszűrésére is lehetőséget adott. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal internetes oldalán bemutatott eljárás egyebek mellett az Alpha Bio Dual Fit Implant esetét hozza példának. Az implantátum címkeadatainak segítségével mutatják be a kötelező adatközlés menetét, s hogy milyen jellemzőket kell rögzíteni egy-egy műtét során. A szakminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságán érdeklődésünkre elmondták, a szabályozás vonatkozik minden olyan eszközre,

amely arra szolgál, hogy sebészeti beavatkozással teljesen bevezessék a testbe, vagy hámfelszínt, szemfelszínt helyettesítsen, és az eljárást követően a helyén maradjon. Az olyan eszközöket, amelyek arra szolgálnak, hogy sebészeti beavatkozással részlegesen vezessék be őket a testbe, és azután leg­alább 30 napig a helyükön maradnak, ugyancsak beültethető eszköznek kell tekinteni. E tekintetben a gyártó által ajánlott időtartamot kell figyelembe venni, nem pedig a valójában testben töltött időt. Az államtitkárság összesítése szerint a központi implantátumregiszterben jelenleg 521 érvényes regisztrált felhasználó szerepel, egy egészségügyi szolgáltató akár több telephel�lyel is. Jelenleg 100  560 adatlapot tartanak nyilván, ami ennyi beültetést, cserét és kivételt jelent, illetve egy adatlapon akár több, az adott beavatkozás során beültetett implantátum is rögzíthető. A leggyakrabban regisztrált eszközök a fogászati implantátumok. Az államtitkárság megítélése szerint a kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy a regiszternek helye van az ellátórendszerben, különös tekintettel a fogászat területén, ahol a betegek gyakran váltanak szolgáltatót. De az is látszik, még időbe telik, míg a szolgáltatók részéről zökkenőmentes lesz az egységes eszköznyilvántartás használata. Az elmúlt egy évben büntetést még nem szabtak ki, bár aki elmulasztja az adatszolgáltatást, minimum 50 000, maximum 400 000 Ft bírságot is kaphat

implantátumonként. A minisztériumban arra is emlékeztettek, hogy az implantátumok tekintetében 2009 óta van nyilvántartási kötelezettsége a szolgáltatóknak. A központi implantátumregiszterrel csak annyi változás következett be, hogy a nyilvántartást egységes platformon kell vezetni, s arról kerülnek át az adatok a központi implantátum­ regiszterbe, miután a beteg személyes adataiból a rendszer egy kapcsolati kódot generál. A minisztériumban – mint mondják – folyamatosan értékelik a rendszer működésének tapasztalatait, minek eredményeként várhatóan szükség lesz bizonyos finomhangolásokra is. Erre utalt dr. Than Péter, a Pécsi Ortopédiai Klinika igazgatója is, aki elmondta, hogy az ortopédiában hét éve működik a Protézisregiszter, egyelőre önkéntes és önszerveződő alapon. Ennek előnyei egyértelműek, a hazai osztályok nagy része rendszeresen tölti az adatokat. A regiszter használata egyszerű, és szakmai konszenzus, illetve nemzetközi minták alapján történik. A professzor utalt rá, hogy az ortopédszakma évek óta szeretné elérni, hogy az implantátumregiszter a finanszírozás feltételét képezze, és megfelelő központi költségvetési támogatást kapjon, mivel a nyilvántartás elsődleges célja a minőség biztosítása és a szövődmények csökkentése. Mint mondta, nem tartják szerencsésnek, hogy jelenleg két párhuzamos rendszer fut, ráadásul a központi implantátumregiszter protézisekre vonatkozó szoftvere szerintük nehezen kezelhető és körülményes.

Turbinák árnyoldalak nélkül

01 Gyűrű LED+: a világ egyetlen sterilizálható 5 LEDből álló gyűrűje

02 A kezelési felület árnyékmentes megvilágítása

03

Fejér-Fog Kft. 1118 Budapest, Breznó-köz 11 T.: +36 1 788 5391 F: +36 1 319 8590 info@fejerfog.hu www.fejerfog.hu

Karcálló felület

wh.com

„Az űrlapok kitöltése betegenként jó esetben legalább 15-20 percet vesz igénybe. Erre külön adminisztrációs személyzetet az intézmények nagy része nem tud biztosítani, ami további időt vesz el a gyógyítástól. Az intézmények mindegyike kifejezte a kivitelezéssel kapcsolatos ellenvetéseit is – mondja a professzor. – Minden gyártó minden implantátumát kötelezően regisztrálni kell, de a szakmán belül jelenleg csak az ízületi protézisek bevitele folyik. Az eredeti előírás szerint, az ös�szes szervezetbe beültetett idegen anyagot, például egy gerincműtétnél 30 darab csavart kellene egyenként bevinni. Ez a gyakorlatban a jelenlegi feltételek mellett kivitelezhetetlen.” A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának osztályvezetője, dr. Joób-Fancsaly Árpád kérdésünkre úgy ítélte meg, hogy náluk jól működik a rendszer, bár tavasz óta nem kapnak friss információkat, és kezdetben sem volt zökkenőmentes a tájékoztatás. A Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának titkáraként arról beszélt, hogy szerintük túlságosan részletekbe menő az adminisztráció, ami a betegek szempontjából korábban adatvédelmi aggályokat vetett fel. Az orvosok kezdetben olyan gyakori esetekre sem tudták a megoldást, hogy például a csontpótlókat és a hozzájuk használt membránokat hogyan kell „könyvelni”. A törvényalkotás előkészítő munkájában az Orvostechnikai Szövetség is részt vett. Rásky László főtitkár érdeklődésünkre elmondta, hogy az implantátumregiszter bevezetése az orvostechnikaieszköz-forgalmazó cégek szempontjából nem járt adminisztrációs többletteherrel. Nekik a módosítás előtt is szigorú adminisztrációs, ezen belül dokumentummegőrzési kötelezettségeik voltak. Egy cég nyilvántartásának és az adott intézmény dokumentációjának (műtéti naplójának) összevezetésével bármikor megállapítható (volt), hogy egy adott beültethető eszközt személy szerint kinek a műtétje során használtak fel, azaz kinek a testében található. (Arra is volt példa, hogy egy ismeretlen elhunyt személyazonosítása a testében lévő orvostechnikai eszköz alapján történt. Mivel a szállítócég nem kezelhet személyes adatokat, ezért ez a két nyilvántartás összevetésével történt.) A szabályozás előkészítése során – idézi fel a főtitkár – ugyan volt olyan terv, hogy az implantátumregiszter eszköztörzsét a forgalmazó cégek töltsék fel, és a szolgáltatók ennek az eszköztörzsnek a használatával végezzék a nyilvántartást, de ez olyan informatikai fejlesztést, valamint olyan adminisztrációs többletterhet jelentett volna számukra, amit fölöslegesnek és a rendszer túlbonyolításának ítéltek.

Dózsa Dóra 20150202_AD_Synea_RingLED+_CANDY-1_A4-quer_AUN.indd 1

Dental Tribune 2015-1.indd 6

02.02.2015 07:04:01

2015. 02. 03. 18:54


Praxistippek

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

7

Hogyan kelthet jó benyomást egy kórház a közösségi médiában? eszmecseréket. Posztoljunk egészségügyi híreket, adjunk tanácsokat időszerű kérdésekben, és beszéljünk közösségi eseményekről.

szóbeszéd középpontjába szeretnék helyezni, felsorolunk néhány hasznos tanácsot, melyeket érdemes megfogadni, akár a Facebookról, akár a Snapchatről van szó.

Legyünk személyesek

Ösztönzés

A kommunikációs szakemberek legnagyobb álma egy olyan trendi téma, amellyel tömegeket vonzhatnak márkájukhoz. Ha ez nem történik meg azonnal, íme, néhány tipp ennek megalapozásához. Már túlléptünk a Facebookon és a Twitteren. A kórházak és a vállalatok már rég a Pinterest, a Tumblr, a Snapchat, a Vimeo, a Digg, a Flipboard és az Instagram közösségi oldalakat használják. A közösségi

Dental Tribune 2015-1.indd 7

médiának továbbra is szerephez kell jutnia a mai ügyfélorientált egészségügyi szektorban, de vajon hogyan kezeljék a marketingesek ezt a gyorsan növekvő területet? Felmérések szerint csak a Facebookon több mint 1 milliárd aktív felhasználó van, ezért nagyon fontos a célzott megközelítés. Azoknak az egészségügyi kommunikációs szakembereknek, akik intézményüket (pozitív módon) a

Talán elcsépelt a párhuzam, de az emberek ugranak a mézesmadzagra. Nem biztos azonban, hogy a helyi kórház lesz számukra az elsődleges. Ha a felhasználók toborzása a célunk, használjunk ösztönző eszközöket arra, hogy rávegyük a pácienseket a kórház weboldalainak kedvelésére. A marketingesek például tervezhetnek egy üdvözlőlapot mindenkinek, aki megoszt egy posztolást. Ahhoz, hogy valaki jogosulttá válhasson a rajzra, hashtag kampányt kell indítania, és mindenkit be kell venni, aki a megfelelő hashtag címkével posztol.

Egyszerűsítés A pácienseknek tudniuk kell, hogy az intézmény létezik. Könnyítsük meg nekik, hogy megtalálhassanak és követhessenek a weboldalon. Használjunk hivatkozásokat az összes közösségi médiaoldalon,

blogban, weboldalon és az e-mailek aláírásaiban is. Tüntessük fel az URL-címeket a brosúrákon és a névjegykártyákon. A webcímnek mindig rajta kell lennie a számlákon és a levélpapírokon.

A többiek bevonása Kérjük meg a személyzetet és a kórházzal kapcsolatban álló egészségügyi szakembereket, hogy kövessék a közösségi oldalunkat. Ha mind­ egyik dolgozónak legalább száz ismerőse van, akkor minden posztolást több ezer ember fog megnézni, és talán lájkolni.

Legyünk aktuálisak Ne csak reklámokat jelentessünk meg a kórházról a közösségi oldalakon. Az oldalt azzal is fel lehet dobni, hogy az olvasók és a fogyasztók számára aktuális kérdésekről indítunk

Az egyik legjobb példa erre a Mayo Klinika. Saját közösségi médiahálózattal rendelkezik, amely egészségügyi reklámkampányokat szponzorál. Orvosai ezenkívül rendszeresen szolgáltatnak tartalmakat időszerű kérdésekben.

Biztosítsunk jó ügyfélszolgálatot Kérjük fel a közösség tagjait, hogy adjanak visszajelzést intézményünkről egy Facebook-oldalon keresztül. Ezt azt bizonyítja a követőknek, hogy az intézményt érdekli, mit gondolnak az emberek a helyről és az alkalmazottakról. Ráadásul a panaszokat is helyhez köti. A csalódott ügyfél felmegy az internetre, és panaszkodik, ami egyfajta kommunikációs útvonalat nyit számunkra, és még az előtt kezelni lehet a problémát, hogy futótűzként elterjedne. Forrás: www.healthcarecommunication.com

2015. 02. 03. 18:54


8

Innováció

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

A Flexi-Dent fogászati szoftver lett a 2014-es év alkalmazása A Flexi nyerte az IVSZ (Informatikai és Távközlési Vállalkozások Szövetsége) által évente megrendezett AppraMagyar! fejlesztői verseny üzleti kategóriáját. Az indoklásban sok más mellett az is szerepelt, hogy – mint fogászati praxismenedzsment szoftvert fejlesztő vállalkozás – egy igen telített piacra léptek be. Erről és a fejlesztés nehézségeiről kérdeztük a rendszer megálmodóit és vezető fejlesztőjét. A Flexi-Dent fogászati szoftver lett a 2014-es év alkalmazása, ami igen ritka egy fogászati nyilvántartó rendszer esetén. Dacára annak, hogy a magyarországi fogorvosi praxismenedzsment piacon 6-7 ismert rendszer is van, a Flexi mégis sikerrel tört be 2013 végén és a 2014-es Dental World-ön is megjelent, mint kiállító. Emellett fontos azt is kiemelni, hogy a Flexi-Dent mind iPhone, mind Android telefonokra külön alkalmazást kínál a felhasználó orvosok és az általuk kiszolgált páciensek számára is. Friss Tamást, a Flexi Medical Hungary ügyvezetőjét kérdeztük a fejlődés részleteiről.

törött fog miatt azonban becsöppentem a rendszerbe, azután pedig a lyukas fogtól, a fogszabályozáson át az implantációig mindenből kijutott. A rendelői várókban bőven volt időm gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne olyan fogászati szoftvert fejleszteni, amely nem csak a háttérben szolgálja ki a pácienseket, és persze orvosaikat.

Üzletszerzésben mit produkált a Flexi-Dent a 2014-es évben? Miért pont fogászati alkalmazás? FT: Társaimmal és kollégáim nagy részével régen ismerjük már egymást, barátságunk tizenéves múltra tekint vissza. Különböző cégeknél fejlesztőként is dolgoztunk már együtt a 2000-es évek elejétől. Annak, hogy éppen fogászati rendszert fejlesszünk, személyes okai vannak, 29 éves koromig a fogaim esztétikailag talán hagytak maguk után kívánnivalót, de egészségesek voltak. Egy

Erős a konkurencia? FT: Erős. Lakosságarányosan kb. háromszor annyi fogászati rendszer érhető el Magyarországon, mint a környező országokban. Ráadásul hozzá kell tegyük, hogy a konkurenciánk jó. Nehéz munka, hogy komolyan kitűnjünk a többi közül. Ugyanakkor a Flexi a legújabb rendszer, így nyilván tudtunk okulni a többi rendszer hiányosságaiból, ráadásul tudunk jövőbe mutató fejlesztési technológiákra építeni, szemben azokkal a progra-

mokkal, amelyek koruk miatt kénytelenek a múlt kötöttségeivel küzdeni. Egy rendszert normál esetben nem lehet félévente teljesen újraírni. Ráadásul a Flexi-Dent nem csak egy egyszerű fogászati rendszer. Részben minden irányban túlnyúlik a hagyományos rendszerek spektrumán, és nemcsak egy fogorvos-egészségügyi szoftver, hanem teljes marketingfegyvertár, CRM-rendszer, elszámolóház. A betegek megszerzésétől kíséri a rendelő munkáját, és a folyamatokat egészen a könyvelés határáig irányítja. Tehát nemcsak fogászati rendszer, hanem teljes praxis vállalatirányítás. Másrészt igen fontos, hogy a Flexi neve a flexibilitására utal, azaz a mi szoftverünk ugyan dobozos áron érhető el, ugyanakkor mégsem egy dobozos szoftver, inkább szerkezetkész. Mindig az adott rendelőben szabjuk rá az egyedi igényekre. Kevés fogorvos látja így, de valójában két fogászat háromféleképpen működik. Két látszólag teljesen egyforma praxis is elképesztő különbségekkel működik

FT: A felhő alapú rendszert jelenleg húsz rendelőben használják, és valamivel több, mint százezer páciens kartonját kezelik vele. Az üzleti tervünkben ennél kicsivel alacsonyabb számok szerepeltek az első évre, de csak az utolsó negyedév hajrája tette lehetővé ezt a fejlődési ütemet. Az indulás kicsit nehezebb volt a tervezettnél, ami persze nem kiszámítható egy termékbevezetéskor. Egy telített piacra törtünk be, így önmagában csoda, hogy sikerrel vetettük meg a lábunkat.

Kuponkód: DT 001 A kupon felhasználásával az Ön fogászati praxisában 10%-kal alacsonyabb áron építjük ki a FLEXI-DENT fogászati szoftvert, valamint segítünk a teljes átállás lebonyolításában. Ezen túlmenően 24 hónapig további 10% kedvezményt biztosítunk a havidíjakból. Részletek: www.flexi-dent.hu/dental-tribune

www.flexi-dent.hu

Mik voltak a legnehezebb pontok a piacszerzésben? FT: Az egyik legnehezebb talán az, hogy a fogászatok kisebb része dolgozik praxismenedzserrel, vagy dedikált gazdasági ügyvezetővel. Ugyanígy szintén kevesen áldoznak a profi marketingre. A legtöbb rendelőben emiatt nem tudják, hogy mire is van szükségük. Nálunk a fogászati szoftver nem áll meg annyiban, hogy kezelést lehet rögzíteni és archiválni. De még az árajánlat-készítésnél vagy a státuszképnél sem. Ki tudunk szolgálni egy egyszékes praxist is, de akár egy tízszékes rendelőkomplexumot is, több telephellyel. Előbbi életét egyszerűsítjük, utóbbinak olyan további eszközöket és lehetőségeket kínálunk a szigorúan vett orvosi részeken kívül, amelyek segítségével nagyban növelhető a rendelő hatékonysága. Tapasztalatunk természetesen nem reprezentatív, de az az átlagos meglátás, hogy a recepció terheltsége 30%-kal is csökkenhet, az aktív betegtörzs arányát pedig a pas�szívhoz képest akár 25-35%-kal is meg tudja növelni. Tipikus, hogy egy rendelőben ahol 10 000 páciens kartonját őrzik, legfeljebb 800-1200 páciens aktív, visszajáró. A Flexi ezt néhány rendelőben több mint a negyedével megnövelte. És akkor még nem beszéltünk a pénzügyi elszámolásról azoknál a praxisoknál, ahol sok széken, nagy létszámmal dolgoznak, akár több árlista szerint. A Flexi valós időben készíti az elszámolásokat, riportokat, egészen a könyvelés határáig. Feltétlenül meg kell említenem az okostelefonos alkalmazásokat. Pillanatnyilag a Flexi az egyetlen fogászati rendszer, amely ténylegesen natív, önálló mobilappokat kínál a felhasználóknak. Olyat főleg nem ismerek, amely rendszer ráadásul ezzel az appal mindjárt a pácienst is kiszolgálja.

Karmacsi Szabolcs a rendszer vezető fejlesztője

10% kedv

ezm

ény

Érvényes: 2015. március 1-ig. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek és nem összevonható más kedvezménnyel!

Dental Tribune 2015-1.indd 8

vállalat- vagy folyamatirányítási értelemben.

Mekkora nehézséget jelentett mindezt megvalósítani? KSZ: Hatalmas. Tamás nagyon kemény elvárásokat támaszt az igények oldalán. Nem szokott megalkudni. Igaz, hozzá is szokott, hogy közös munkáink során erre sosem volt szüksége. De azt is fontos hozzátennem, hogy a megvalósítás folyamatos. A Flexit jelenleg is fejlesztjük, és őszintén szólva egy ilyen rendszert folyamatosan fejleszteni kell ahhoz, hogy piacvezető lehessen és az is maradjon. A technikai kütyük olyan gyorsan jelennek meg, hódítanak teret és lényegében épülnek be a hétköznapi életünkbe, hogy az igények fantasztikus gyorsasággal változnak,

2015. 02. 03. 18:54


Innováció

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

technikát tudnám, hiszen nagyon szenzitív adatokkal dolgozunk. Mindenekelőtt lényeges kiegészítő, hogy mi úgynevezett másodlagos adatkezelők vagyunk, nem a saját tulajdonunkban lévő adatokkal dolgozunk, és bár nem ez az általános meglátás, mi mégis jobban vigyázunk a „máséra”, mint a magunkéra. Technikai és filozófiai értelemben egyaránt. Igaz, a kettő vicces módon nem is nyerne értelmet egymás nélkül. Szóval a magas adatbiztonság, rendelkezésre állás nem könnyű feladat. Ráadásul igyekszünk az egyedi igények kielé-

gítésében is magas színvonalon és gyorsan teljesíteni. Nem mondom, hogy mindig percek vagy órák alatt oldunk meg egy-egy új igényt, természetesen ez gyakran heteket vesz igénybe. A magas minőséget és biztonságot nem lehet kapkodva kivitelezni, arra azonban nagyon ügyelünk, hogy minden feladatunkra vállalási határidőt adunk, amit be is tartunk. Így ma már tudják a velünk dolgozó rendelők, hogy talán várni kell néhány esetben, de számíthatnak ránk, konzekvens és megbízható a munkánk.

9

� Orvosi hasznalat

Mit terveztek a 2015-ös évre? A másik nehézség, ami eszembe jut, FT: Annak kis esélyét látom, hogy az alvállalkozók kezelése. GazdasáA Gengigel Prof gyorsítja az ínyszövet gyógyulását újra valamilyen díjazást nyerjen gi okokból nem mindent készítünk beavatkozások a szájüregbe a Flexi.különböző A nívós sebészeti díjakat nem oszházon belül. Nehéz úgy dolgoznunk, implantáció togatják csak úgy, ennek ellenére hogy azok a kivitelezők nem láthatfoghúzás nak éles adatokat, nem dolgozhatnak hogy valamilyen „minőremélem, fogkő eltávolítás és íny zsebek ürítése közvetlenül a rendszeren. Viszont ez sítést” 2015-ben is fogunk nyerni. gingivitis elengedhetetlen feltétele annak, hogy Természetesen a piacunkra konparodontitis centrálunk, szeretnénk megtöbba rendelők megbízhassanak benesetén.a flexis rendelők számát, nünk, és ebben nem ismerek tréfát. Ez szörözni azzal jár, hogy sok munkát, tesztelést, február végétől pedig a fogtechaz elkészült részfejlesztések összeolnikáknak is kínálunk külön szoftA Gengigel Prof gyorsítja az ínyszövet gyógyulását: 0,8% hialuronsavnak nagy az affinitása vízhez. A hidrogénk lózását kétszer végezzük el. De ezt felvert. kapcsolódik, ezáltal egy viszkózus makroaggregátum képződ különböző sebészeti beavatkozások a szájüregben tétlen szükségesnek tartom, olyan ez, és anyagátjutás biztosítása az extracelluláris mátrixba. Alap implantáció mérsz, kétszer mérsz”. mint a „kétszer köszönhetően fontos barrier funkciótTF tölt be egyes elemekke foghúzás számára, megelőzve az ödéma kialakulását amely gyakran je

www.

� Orvosi hasznalat

www.gengigel.hu

fogkő eltávolítás és íny zsebek ürítése gingivitis parodontitis

� Orvosi hasznalat

esetén.

A Gengigel Prof gyorsítja az ínyszövet gyógyulását:

0,8% ahialuronsavnak különböző sebészeti beavatkozások szájüregben nagy az affinitása vízhez. A hidrogénkötéseknek köszönhetően bizonyos fehér kapcsolódik, ezáltal egy viszkózus makroaggregátum képződik, melynek jellemző szerepe a szövet hi implantáció és anyagátjutás biztosítása az extracelluláris mátrixba. Alapszerkezetéből adódóan és a kollagénnel foghúzás köszönhetően fontos barrier funkciót tölt be egyesA elemekkel véde gingivaszélszemben. mérsékelt Ezért hosszú távon nyújt GENGIGE fogkő eltávolítás és íny zsebek ürítése számára, megelőzve az ödéma kialakulását amely gyulladása, gyakran jelentkezik es az ínyszélgyulladás vagy szövetsérülés alkalm gingivitis ödémájával. parodontitis

esetén. növekednek. Ennek meg kell felelni. Még azt sem mondhatjuk, hogy a fogászati rész nem változik, csak a marketing vagy a számítógép, hiszen a fogászat az egyik leginnovatívabb egészségügyi szegmens. Még egy egyszerű státuszkép is évente változhat, de legalábbis a vizuálisan jelölhető opciók mindenképp. Újabb tömőanyagok, héjak, koronák, egyedi és újabbnál újabb implantmegoldások. A kiállításokon minden évben jelennek meg újabb technológiai változatok, amelyek megjelenítése a rendszerben azután kisvártatva fel is merül, mint igény.

0,8% hialuronsavnak nagy az affinitása vízhez. A hidrogénkötéseknek köszönhetően bizonyos fehérje és víz molekulákhoz kapcsolódik, ezáltal egy viszkózus makroaggregátum képződik, melynek jellemző szerepe a szövet hidratációjának beállítása A Gengigelalkotott egy szabadalmaztatott és anyagátjutás biztosítása az extracelluláris mátrixba. Alapszerkezetéből adódóan és a kollagénnel kapcsolatának termékcsalád, mely II a típusú gyógyászati köszönhetően fontos barrier funkciót tölt be egyes elemekkel szemben. Ezért hosszú távon védelmet a szájüreg szövetei 0546 nyújt segédeszközként van forgalomban. számára, megelőzve az ödéma kialakulását amelyAgyakran jelentkezik gyulladás vagy szövetsérülés esetén. gingivaszél mérsékelt GENGIGEL PROF gyulladása, az ínyszél ödémájával.

Mik a legnehezebb pontjai a fejlesztésnek, jelent valami küzdelmet?

www.medis.hu

Gél / Szájöblögető oldat / Szájsp

A gingivaszél mérsékelt gyulladása, az ínyszél ödémájával.

0546

A Gengigel egy szabadalmaztatott termékcsalád, mely II a típusú gyógyászati GENGIGEL PROF van forgalomban. segédeszközként alkalmazása

Másnap: A gyulladás és az ödéma csökken.

� Otthoni alkalmazasra

www.medis.hu Gél / Szájöblögető oldat / Szájspray / Baby gél 0546

A Gengigel egy szabadalmaztatott termékcsalád, mely II a típusú gyógyászati segédeszközként van forgalomban.

www.gengigel.hu

A 0.8 %-os hialuronsavnak nagy az affinitása a vízhez. A hidrogénkötéseknek köszönhetően bizonyos fehérje és víz molekulákhoz kapcsolódik, ezáltal egy viszkózus makroaggregátum képződik, melynek jellemző szerepe a szövet hidratációjának beállítása és anyagátjutás biztosítása az extracelluláris mátrixba. Alapszerkezetéből adódóan és a kollagénnel alkotott kapcsolatának köszönhetően fontos barrier funkciót tölt be egyes elemekkel szemben. Ezért hosszú távon nyújt védelmet a szájüreg szövetei számára, megelőzve az ödéma kialakulását amely gyakran jelentkezik gyulladás vagy szövetsérülés esetén.

www.medis.hu

Orvosi használat A Gengigel Prof gyorsítja az ínyszövet gyógyulását: különböző sebészeti beavatkozások a szájüregben implantáció foghúzás fogkő eltávolítás és íny zsebek ürítése gingivitis parodontitis esetén.

Otthoni alkalmazásra Gél / Szájöblögető oldat / Szájspray / Baby gél

A Gengigel egy szabadalmaztatott termékcsalád, mely II a típusú gyógyászati segédeszközként van forgalomban.

A Gengigel termékeket megrendelheti a Dental Press-től

KSZ: Maga a fejlesztés sosem küzdelem. Élvezem. De nehézség valóban sok van. Kiemelni talán a biztonság-

Dental Tribune 2015-1.indd 9

Más A gyullad ödéma c

Otthoni alkalma

Ha tényleg olyan komoly különbség van rendelő és rendelő között, hogy lehetséges ezt egy rendszerrel kiszolgálni? KSZ: Lehetséges, csak jól kell kitalálni az alapjait. Mindjárt a kezdetekkor hat hónap fejlesztését dobtuk ki a szemétbe egyetlen delete gomb megnyomásával. Időnként el kell fogadni, hogy nincs más megoldás, mert zsákutcában járunk. Akkor fel kell mérni a tapasztalatokat, hiszen csak a forráskód lett selejt, közben rengeteg tapasztalatot nyerünk. Mi is így jártunk. Valószínűleg egy többéves nagy cég akár bele is bukhatott volna így mindjárt a kezdéskor egy ilyen projektbe, hiszen nem tudja rentábilissá tenni. Bár ez nem az én területem. A Flexi fejlesztésekor már alapfeltétel volt, hogy tudtuk, minden rendelőben más verzió fog futni, egyedi igények lesznek. Így tehát lehetőségünk van arra, hogy ma már az összes ráépülő modult úgy alakítsuk ki, hogy egyedien paraméterezhető legyen, és többféle rendelőt is kiszolgálhasson. A rivális megoldásoknál ez csak igen jelentős egyedi fejlesztési díjért érhető el, így szakmailag és gazdaságilag ez egyaránt fontos előnyünk. Nemcsak hogy lehetséges, de a leggazdaságosabban is.

alkalmazása

2015. 02. 03. 18:54


10 Színes hírek a nagyvilágból

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Miért kerülnek hetven százalékkal kevesebbe Magyarországon a fogászati implantátumok? Mi a trükk? A magyar rendelőkben rosszabb minőségű anyagokat használnak a fogászati implantátumokhoz és a koronákhoz, mint külföldön? A magyar klinikákon a legkiválóbb svájci, izraeli, svéd és német gyártmányú alapanyagokból készítik a

koronákat, héjakat és fogimplantátumokat. Ezenkívül a kezelésekhez kizárólag a legmodernebb technológiákat, például CAD/CAM, CT és 3D-s

implantátumtervezést használnak. Ha viszont Magyarország tényleg ilyen híres a fogászatáról, miért ilyen alacsonyak az árak?

A válasz egyszerű. Magyarországon sokkal alacsonyabbak a megélhetési költségek, körülbelül negyedan�nyi, mint az Egyesült Államokban. A magyar klinikák éppen ezért megengedhetik maguknak az alacsonyabb árakat. Ez pedig azt jelen-

ti, hogy ugyanazzal, vagy akár magasabb minőségű szolgáltatással és alapanyagokkal képesek szolgálni a fogászati ellátásban. A végeredmény: világszínvonalú fogászati kezelések. Forrás: www.bestdentalimplantsonline.com

A szakemberek nem értenek egyet, hogyan kell fogat mosni

1 Year Clinical Masters Program TM

in Endodontics

March 12-15, 2015, a total of 4 days in Milan (IT)

Participants will master techniques that are repeatable, predictable and have the ability to create different but always excellent results! Learn from the Masters of Endodontics:

Access our online learning platform: hours of premium video training and live webinars. Collaborate with peers and faculty on your cases.

Registration information: March 12-15, 2015

Details on www.TribuneCME.com

a total of 4 days in Milan (IT)

Session fee: € 3,300 (you can decide at any time to complete the entire Clinical Masters Program and take the remaining sessions)

Collaborate on your cases

Sapienza University of Rome

and access hours of premium video training and live webinars

you will receive a certificate from the Sapienza University

Tribune Group GmbH is the ADA CERP provider. ADA CERP is a service of the American Dental Association to assist dental professionals in identifying quality providers of continuing dental education. ADA CERP does not approve or endorse individual courses or instructors, nor does it imply acceptance of credit hours by boards of dentistry.

contact us at tel.: +49-341-484-74134 email: request@tribunecme.com

33 C.E.

CREDITS

Tribune Group GmbH i is designated as an Approved PACE Program Provider by the Academy of General Dentistry. The formal continuing dental education programs of this program provider are accepted by AGD for Fellowship, Mastership, and membership maintenance credit. Approval does not imply acceptance by a state or provincial board of dentistry or AGD endorsement.

A University College London kutatói szerint kimondottan aggasztó, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt ellentmondásos üzenetekkel találkoznak azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene fogat mosniuk. A fogorvosszakma nemcsak abban nem ért egyet, hogy milyen gyakran érdemes a fogkefe után nyúlni, hanem az is vita tárgyát képezi, hogy mi a helyes fogmosási technika. A kutatók több fogorvosszövetség, fogkefegyártó cég és fogászati tankönyv témába vágó tanácsait is megvizsgálták, és rájöttek, hogy igazából egyetlen megbízható tanulmány sem létezik, amely precíz tanácsokkal tudna szolgálni a megfelelő fogmosás technikáját illetően. „A probléma voltaképpen az, hogy szinte minden forrás mást állít, ugyanakkor semmilyen bizonyíték nem áll egyik társaság birtokában sem, hogy az általuk javasolt technika a leginkább eredményes” – állítja dr. John Wainwright, a kutatás egyik vezetője. A szakember és társa, Aubrey Sheiham professzor összesen hatvanhat szakmai forrás tanácsait vizsgálta meg a világ különböző szegleteiből, majd a British Dental Journal című szaklapban írtak a tapasztalataikról. „A leggyakrabban ajánlott módszer az, hogy a fogkefét vízszintesen tartjuk, és körkörös mozdulatokkal, lassan tisztítjuk meg a fogakat, emellett azonban hat további fogmosási technika is megjelenik, és pontosan senki sem tudja, hogy melyik a leginkább hatékony. A legfontosabb ezzel együtt nem is az volna, hogy a fogorvosok egy egészen új technikát tanítsanak meg a pácienseiknek, hanem inkább az, hogy megmutassák, melyek azok a területek, amelyekre a legjobban kell figyelni” – vélekedik dr. Wainwright. A szakember azt is elmondta, hogy gyakori tévhit, hogy minden cukros étel fogyasztása után érdemes azonnal fogat mosni, ez azonban többet árthat, mint amennyit használ. A baktériumok savtermelése ugyanis néhány perccel a táplálkozást követően megkezdődik, ami gyengíti a fogzománcot – éppen ezért a túl korai fogmosás károsíthatja a fogzománcot. Érdemes inkább egy-két órát várni, mielőtt fogat mosunk étkezés után. Forrás: medipress.hu

Dental Tribune 2015-1.indd 10

2015. 02. 03. 18:54


Dental Tribune 2015-1.indd 11

2015. 02. 03. 18:54


12 Színes hírek a nagyvilágból

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Újságcikkek és csodás átalakulások Időnként felbukkannak az újságokban olyan elbeszélések, amelyek arról szólnak, hogy egy pocsék fogú ember elment egy fogorvoshoz, aki nem tudta megállítani fogainak romlását, aztán elment a következőhöz, aki ingyen és bérmentve, egy szenzációhajhász bulvárcikkért cserébe, helyrehozta a fogsorát. „35 éves voltam, de már csak három fogam maradt, az összes többi elrothadt. Elmentem az első fogorvoshoz, aki készített egy műfogsort, de a másik három fogam is elrothadt. Aztán elmentem ehhez a csodálatos, új fogorvoshoz, és lám, itt a mosolygós képem, 20 perccel az után, hogy felcsavarozta a hidat a fogsoromra. Ugye milyen pocsék volt az

Ez azonban csupán azt erősíti meg az emberekben, hogy a fogbetegség a fogorvos hibája. Nem más ez, mint a felelősség áthárítása. A fogbetegségekért szinte teljes egészében a betegek felelősek. Ezek a cikkek mindig elfelejtik megemlíteni, hogy az állapot előrehaladása a személyes higiénia elhanyagolása miatt következett be, nem pedig az előző fogorvos miatt, aki képtelen volt megváltoztatni a beteg élethosszig tartó káros szokásait.

első fogász? Ő tehet arról, hogy a maradék három fogamat is elveszítettem. De most teljesen megváltozott az életem, már 20 perce fent van a híd, és máris tudom, hogy tartósabb lesz. Ugye milyen csodálatos ez az új fogorvos?” Persze, ez csak karikatúra, de mindenki érti, miről van szó. Az ehhez hasonló szenzációhajhász újságcikkek egy kis lendületet adnak ugyan annak a fogorvosnak, aki megoldotta a problémát, hosszú távon azonban több szinten is rendkívül káros az egész szakmára nézve. Először is, soha senki nem ismeri el, hogy a problémák többsége a páciensek által szabályozható tényezők-

Rózsadombon 10 éve működő igényesen berendezett

2 székes fogorvosi rendelő panorámaröntgennel kiadó! Érdeklődni: 06-30-942-8326 DTSC_297x210_Layout 1 05.02.14 09:51 Seite 1

fogsorral, és már kész is az újságcikk.

nek tudható be, és mindig az előző fogászra hárítják a felelősséget. Az egyik komoly probléma például a periodontális (fog körüli) betegség, amely hirtelensége miatt általában meglepetésként éri az embereket. A fogak többnyire csak akkor lazulnak meg, amikor már túl késő. A láncdohányos, aki soha nem járt fogorvoshoz, 40 év után felbukkan, és hirtelen az összes foga laza, és elkezd kihullani. Nagy megrázkódtatás! És persze senki sem mondta neki, hogy a fogai ki fognak esni!

tudja összerakni, hogy ha nem gondoskodik a szükséges kezelésről, a fogai valóban meg fognak lazulni, és ki fognak esni. Aztán amikor megtörténik, a legkönnyebb a fogorvost hibáztatni. Ilyenkor könnyű lefényképezni a megmaradt három foggal, majd az implantátum beültetése után közvetlenül a tökéletes

Amíg az ilyen típusú, gyors átalakulásokról szóló beszámolók megjelenhetnek az újságokban, addig a szakma hírneve csorbát fog szenvedni. Az önszabályozás egyik szerepe éppen a szakma megóvása lenne, de sajnos a szabályozó szervek ezen a téren világszerte alulteljesítenek. Forrás: www.ihatethedentist.co.uk

Valójában azonban minden betegnek elmondjuk, hogy fogínybetegségben szenved, le kellene szoknia a dohányzásról, és gyakrabban kellene tisztítani a fogait. Csak nem

www.DTStudyClub.com

Y education everywhere

and anytime

Y live and interactive webinars Y more than 500 archived courses Y a focused discussion forum Y free membership Y no travel costs Y no time away from the practice Y interaction with colleagues and

experts across the globe

Y a growing database of

scientific articles and case reports

Y ADA CERP-recognized

Register for

credit administration

FREE!

ADA CERP is a service of the American Dental Association to assist dental professionals in identifying quality providersof continuing dental education. ADA CERP does not approve or endorse individual courses or instructors, nor does it imply acceptance of credit hours by boards of dentistry.

Dental Tribune 2015-1.indd 12

2015. 02. 03. 18:54


Színes hírek a nagyvilágból 13

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Az érzékeny fogak ideje lejárt? A Tajvani Egyetem munkatársai egy új fogkrémet dolgoztak ki, amely a meggyötört fog fájdalmát képes teljes mértékben csökkenteni. Sőt: a tudósok szerint még a megkopott fogzománcot is segít újraépíteni az új csodafogkrém. Ötből egy felnőtt küzd az érzékeny fogaival, ami a fogzománc kopá-

sával hozható ös�szefüggésbe. Ezek a javarészt 40 és 50 év közötti emberek fájdalmat éreznek, valahányszor forró vagy hideg étel vagy ital kerül eléjük. Noha a fogzománc érzé-

kenységét csökkentő fogkrémek sokat segítenek, hosszú távú megoldásra egyelőre eddig még nem bukkantak a szakemberek, ami magát a zománcot is újjáépítené.

A Tajvani Egyetem csodaszerét kutyákon tesztelték, és kiderült, hogy legalább hetven napra enyhülést hoz a kúra. A fájdalmat a fogzománc alatt dentinek érzékenysége okozza, amelyek mikroszkopikus méretű folyadékot tartalmaznak. Csun-Pin Lin professzor szerint a fájdalom kiiktatása a fogzománc

regenerálásában rejlik, aminek kulcsa az új kötőanyag, a kalcium-karbonát és a szilícium-dioxid elegye. „Meggyőződésünk, hogy a fogzománc újjáépítésében és a dentin védelmében ez a kötőanyag játssza a legfontosabb szerepet, és kísérleteink is azt bizonyítják, hogy a fájdalom már az első néhány használatot követően megszűnik, és a kristályképződés megindul” – állítja a professzor. Forrás: medipress.hu

Az ősembernek olyan lehetett a foga, mint a tengeri vidráé Az ősemberek a mai utódaiknál sokkal erősebb fogakkal rendelkeztek, amelyek leginkább a tengeri vidra kagylóhéjtörésre is alkalmas fogaira hasonlítottak.

PRINT L DIGITA N TIO EDUCA EVENTS

A fogzománc szerkezetét vizsgáló új kutatás azt mutatta, hogy elődeink fogai meglepő hasonlóságot mutattak a tengeri emlős fogazatával. A lipcsei Max Plank Intézet és a George Washington Egyetem kutatói kimutatták, hogy az ilyen szerkezetű fogak hatalmas erejű harapásra képesek. Ez pedig arra utal, hogy az ősember állkapcsa sokkal erősebb lehetett, mint a modern kor emberéé, és talán még a diót és a csontot is fel tudta vele törni. A felfedezés segítségével az antropológusok még pontosabb képet alkothatnak majd őseink megjelenéséről. A Biology Letters című szaklapban megjelent kutatásból az derült ki, hogy a tengeri vidra fogzománca nagy mennyiségű, milliméterenként 19 íves kristályréteget tartalmaz. Ez hasonlít a több mint egymillió évvel ezelőtt Afrikában élt Paranthropus boisei ősember zápfogaiban kimutatható számhoz. Az Afrikában talált Homo sapiens megkövült fogai milliméterenként 16 ilyen kristályréteget tartalmaztak. A mai ember fogazatában azonban csak 14 kristályív található milliméterenként. Amikor a kutatók megvizsgálták a vidra fogát, kiderült, hogy közel háromszor akkora nyomást képes elviselni lepattogzás nélkül, mint a modern kor emberének fogazata.

The DTI publishing group is composed of the world’s leading dental trade publishers that reach more than 650,000 dentists in more than 90 countries.

Forrás: medipress.hu

Dental Tribune 2015-1.indd 13

2015. 02. 03. 18:54


14 Színes hírek a nagyvilágból

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

A Facebookon keringő szexista viccek miatt függesztették fel a kanadai fogorvostan-hallgatókat Tizenhárom negyedéves férfi fogorvostan-hallgatójának jogviszo-

nyát függesztette fel a kanadai Dalhousie Egyetem, miután egy privát

Facebook-csoportban tavaly degradáló és szexuálisan erőszakos megjegyzéseket tettek női évfolyamtársaikra.

COMPREHENSIVE 2-YEAR ORTHO COURSE From a Leading US Continuing Education Center

Since 1984, we have taught thousands of dentists real life knowledge to perform orthodontics successfully on every case. We are proud to bring a modern, comprehensive orthodontic system to Eastern Europe in the cities of Sofia and Warsaw. The 2-year comprehensive series includes 12 seminars of 4 days each. Don’t miss this offering! We will not be starting another local series until 2016. Progressive Orthodontic's full orthodontic system will provide you with all the tools you need to offer quality orthodontics in your practice. With the most comprehensive training in the industry and step-by-step treatment planning, you can always feel confident your cases will finish with the results your patients deserve. Designed with lifetime support and a Lifetime Free Retake Policy, we will help L E A DE you succeed throughout your orthodontic career. SI N CE

R

1984

r

E

In O

th

o d o n t ic C

WORLD CLASS ORTHO TRAINING IN EASTERN EUROPE • Progressive Orthodontics is a leading American Dental Continuing Education Center • Fully accredited with 31 years of experience and over 7,000 graduates worldwide

Free IPSoft™ Orthodontic Software included with full course

COME TO DAY 1 FREE

WARSAW

15 MAY - 18 MAY, 201 5

SOFIA

29 MAY - 1 JUNE, 2015

Incredible software and support. Worth all my time and expenses!” – Dr. Joanne Le, USA

UP TO 96 CPD POINTS

to reserve your seat today!

jaromira@posortho.net | +420 604 286 125 | www.posortho.com

Dental Tribune 2015-1.indd 14

• Includes hundreds of case studies and a system of orthodontic principles • You will be able to do a variety of cases

~ reservation needed by 1 April ~ limited seats available ~

CALL US at +420 604 286 125

• Teaches you how to perform the highest level of orthodontics in your practice

• Earn while you learn with an affordable 17 month payment plan • The best support in the industry: - Lifetime Free Retake Policy - Clinical support with experienced instructors on your personal cases

HIGH TECH TEACHING

At Progressive, we use technology to give us every advantage in the classroom and the clinic • IPSoft™ diagnostic software (included free with series): get the best diagnosis every time • Online Case Diagnosis: get instructor help anytime • Clinical Videos: help you visualize our concepts

A kanadai médiaforrások szerint a 13 hallgató a „Class of DDS 2015 Gentlemen” elnevezésű Facebook-csoport tagja volt. A hallgatókat 2014. december 22-én függesztették fel, miután a facebookos posztolások nyilvánosságra kerülését követően több nő is panaszt nyújtott be az egyetem szexuális zaklatási szabályaira hivatkozva. Számos komment olyan szexuális és orvosi viccet is tartalmazott, amelyek név szerint említették a női évfolyamtársakat. „A felfüggesztésre azért volt szükség, hogy egyetemünk biztosítani tudja a biztonságos és támogató környezetet a páciensek és a klinikai munkában részt vevő évfolyamtársak számára” – nyilatkozta a fogorvosi kar dékánja, dr. Thomas Boran. Az egyetem vezetősége elmondta, hogy az oktatási intézmény szabályzata számos következményt határoz meg ilyen magatartás esetére. Ezek közé tartozik a programból való kizárás is. Az egyetem vizsgálóbizottsága az érintett hallgatók esetét egyenként fogja kivizsgálni, és el fogja dönteni, hogy az oktatási program szakmai szabályait megszegők esetében engedélyezhető-e a diploma megszerzése. A január 5-én a CBC Radio One rádiócsatornával készített interjújában Joan L. Rush, a fogorvosi ügyekre szakosodott nyugalmazott ügyvéd arról számolt be, hogy a szexizmus problémája már a fogorvos-tudományi egyetemeken és a fogorvosi szakma szakmai vezetőivel kezdődik, és a szakma a mai napig a hímsovinizmus bástyájának számít. Rush szerint mind a tíz kanadai fogorvosi kar dékánja férfi, a kanadai Fogorvosok Szövetsége pedig 17 férfitagból és csupán egyetlen női tagból áll. Rush éppen ezért nagyobb sokszínűségre szólított fel a nemek tiszteletének előmozdítása érdekében a szakmán belül. Dr. Michael Zuk kanadai fogorvos és fogászati oknyomozó riporter azonban a következőre hívta fel a figyelmet: „A Dalhousie fogorvosi kar dékánjának nem szabadna nagyobb szigorral eljárnia a hallgatókkal szemben botlásuk miatt, mint amivel a múltban az idősebb szakemberek szakmai kötelességmulasztásait kezelték.” Forrás: www.dental-tribune.com

2015. 02. 03. 18:54


Színes hírek a nagyvilágból 15

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Az új, biokompatibilis anyag újjáépíti a fogzománcot, és csökkenti a fog érzékenységét A legújabb tudományos beszámolók szerint a kutatók olyan új, biokompatibilis anyagot fejlesztettek ki, amely a piacon jelenleg elérhető anyagoknál hosszabb ideig képes helyreállítani az elkopott fogzománcot, és csökkenteni a fog érzékenységét.

Öt lépés a fogászati betegek szájhigiéniai rutinjának megváltoztatásához Linda Steeves a Dental Products Report havi szemléjében Charles Duhigg The Power of Habit: Why we do what we do in life and business (A szokás hatalma: miért tesszük az életben és az üzletben azt, amit teszünk?) c. könyvében szereplő szokásformáló lépéseket építi be a fogászati betegek motiválásába. A szakértő a következő öt lépést sorolja fel a fogselyemhasználat szokásának kialakítása felé vezető úton. 1. Kiváltó tényezo˝ választása. Ahhoz, hogy egy szokás automatikussá váljon, szükség van egy kiváltó tényezőre (triggerre) – valami olyanra, amely már megvan a napi rutinunkban. Ha már eleve rendszeresen, minden reggel mosunk fogat, érdemes ezt alkalmazni triggerként. Vagyis amikor bemegyünk a fürdőszobába, hogy fogat mossunk, először használjunk fogselymet, és ez után mossuk meg a fogunkat. 2. Legyen vizuális emlékezteto˝nk. A lényeg az, hogy elvégezzük az új szokást közvetlenül a triggert követően, erről azonban eleinte könnyű megfeledkezni. Éppen ezért tegyük a fogselymet közvetlenül a fogkefe mellé, nehogy elfelejtsük. A tükör mellé helyezett üzenet is beválhat. 3. Csak egy fogat fogselymezzünk. Nem újdonság az ötlet, de jól beválik. Kezdjük a szokás kialakítását azzal, hogy csak egy fogunkat tisztítjuk meg fogselyemmel. Ez olyan könnyű, hogy nem lehet azt mondani rá, hogy nincs rá idő, vagy hogy nehéz. Először nevetségesnek tűnhet, de csak csináljuk. A második napon már két fog következik, majd 1-3 naponta növeljük a mennyiséget egészen addig, amíg el nem érjük mindet. A lényeg itt nem a maximális előny azonnali elérése, hanem a tartós szokás kialakulásának elősegítése. 4. Hangsúlyozzuk az élvezetet. Sokan azzal az indokkal nem használnak fogselymet, mert unalmasnak, kellemetlennek vagy nehéznek tartják. Pedig nem kell annak lennie. A fogselymezés kellemes tevékenység lehet, ha közben odafigyelünk rá, és arra gondolunk, milyen tiszták és egészségesek lesznek a fogaink. A tiszta fog érzése jókedvet ébreszt. 5. Jelöljük be a naptárban. Mindennap, amikor fogselymeztünk, tegyünk egy nagy X-et a naptárba. Mindössze ennyi kell. Összpontosítsunk egyetlen tevékenységre néhány hétig vagy egy hónapig, és máris kialakul a vadonatúj fogselymezési szokásunk. Forrás: medipress.hu

Dental Tribune 2015-1.indd 15

A zománcvesztés nemcsak fogérzékenységet okoz, hanem a fog kilyukadásának, a fogbél gyulladásának és más fogbetegségek kockázatát is megnövelheti. A gyakori fogászati rendellenességnek számító fogérzékenység gyakran azt követően alakul ki, hogy a fogzománc leépült, ami védtelenné

teszi az alatta lévő porózus anyagot, a dentint. Ez az anyag apró csövecskéket tartalmaz, amelyek kiteszik az alatta lévő idegeket a melegnek és a hidegnek. Az ACS Nano szaklapban közzétett kutatásukban a Tajvani Nemzeti Egyetem munkatársai Chun-Pin Lin fogorvosprofesszor vezetésével kutyákon

tesztelték a kalciumot és foszfort tartalmazó új, biokompatibilis anyagot. Kimutatták, hogy mélyebben eltömi a csövecskéket, és tartósabb, mint a meglévő kezelések, például a speciális fogkrémek. A mély tömést a szakértők „biomimetikus kristályos dentingátnak” nevezték.

A kutyák fogain végzett kísérletből az derült ki, hogy 70 nap elteltével jelentős kristálynövekedés következett be, és nem tapasztalták a fogbél irritációját. A kutatók szerint az anyag ígéretesnek látszik emberi kezelésekhez is. Forrás: www.dentalproductsreport.com

Tudjuk, mert leteszteltük, hogy milyen a jó bond – csonkfelépítô tandem

Olyan erôs az adhézió és az anyag, hogy a felépítés a foggal együtt törik

Complete Bond + CosmeCore: a tökéletes páros! Rendelje meg most mindkettôt: TOR matrica- és gyûrû intro-kitet kap ajándékba! Dr. Volom Dental – 1055 Budapest, Nyugati tér 9. I/3. Tel.: +36 1 311 65 84, +36 30 520 2000

www.drvolomdental.hu 2015. 02. 03. 18:54


16 Színes hírek a nagyvilágból

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Műanyag maszk a fogászati procedúrák miatti szenvedés csökkentésére A Royal College munkatársai egy újfajta maszk segítségével csökkentenék a fogászati beavatkozások fájdalmát. A speciális eszközben hideg víz kering, ami csillapíthatja a foghúzás okozta szenvedéseket, a maszkot a

húzás utáni egy órában kell viselni. Persze az eszköz hatásfokát a folyamatban lévő klinikai vizsgálat fogja igazolni. A módszert már sikeresen alkalmazzák reumás ízületi gyulladás fájdalomcsillapítására. A hideginger gátolja a gyulladásos választ, ugyanis az ere-

ket szűken tartja, így csökkenti a vérzés és a duzzanat kialakulását. Az elv hasonló, mint a jegelésnél, amit évszázadok óta alkalmaznak a sérülések gyógyításában. A Hilotherm névre hallgató maszkba épített szabályozó 15 fokon tart-

ja a hőmérsékletet – a tapasztalatok alapján 15 fok az a hőmérséklet, aminél a legszűkebbek a szöveteket ellátó erek. A klinikai vizsgálat során az egyórás kezelést követően megvizsgálják a betegeket, majd 10 és 24 nappal később is. 3 dimenziós képalkotóval tervezik összehason-

lítani az arc kezelt és nem kezelt oldalát. Forrás: medipress.hu

A családi gondok rontják a fogak állapotát Minél több az otthoni verbális vagy fizikai agresszió, annál több szuvas vagy hiányzó foga van a gyermekeknek és a szülőknek – állítják a New York-i Egyetem munkatársai.

Az erőszak és a fizikai agresszió negatívan befolyásolja a családtagok fogainak egészségi állapotát. A Journal of the American Dental Association oldalain bemutatott vizsgálat szerint a családon belüli káros viselkedési norma olyan emocionális környezetet teremt, mely megzavarhatja a napi rutint (például a fogmosást), vagy stresszes étkezéshez vezet. Korábban számos publikáció látott napvilágot, mely szerint a családon belüli erőszak káros hatást gyakorol az egészségre. Sajnálatosan a családon belüli agresszió igen gyakori: egy 2005-ös felmérés szerint az amerikai családok 90 százaléka érintett vagy a szülő-gyermek, vagy a házastársak közötti viszonylatban, vagy mindkettőben. Michael Lorber és munkatársai jelen vizsgálat fókuszába 135, általános iskolás gyermekeket nevelő házaspárt vontak be. Legtöbbjük fehér bőrű, kb. 100 ezer dolláros éves jövedelemmel. A kutatás során fogászok határozták meg a rossz vagy hiányzó fogak számát, ugyanakkor egy kérdőíven kellett számot adni a családon belüli viszonyokról. Az adatokat elemezve a családi agres�szió megléte átlagosan a nőknél 3,5, a férfiaknál 5,3, a gyermekeknél 1,9 szuvas vagy hiányzó fogat eredményezett. A napi rutinon és a káros környezeten felül a kutatók kiemelték az immunrendszert érintő lehetséges hátrányos hatásokat is. Forrás: medipress.hu

Dental Tribune 2015-1.indd 16

2015. 02. 03. 18:54


Fogászati rendezvények 17

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

2015

Hazai fogászati rendezvények

2015. február 13.

A bruxizmus diagnosztikája és terápiás lehetőségei

Szervező: Dr. Volom Dental & Medical Kft. Helyszín: 1055 Budapest, Nyugati tér 9. I./3. Web: www.drvolomdental.hu 2015. február 27.

Bevezetés a Damon technikába Szervező: New York Dental Kft. Helyszín: Danubius Health Spa. Resort Helia. Részvételi díj: 30 000 Ft Web: www.newyorkdental.hu

2015. február 18–20.

2015 Medvin Expo Stomat

Helyszín: Ukrajna, Kijev Web: www.medvin.kiev.ua

Nemzetközi fogászati rendezvények 2015. február 26–28.

150th Chicago Midwinter Meeting

Helyszín: USA, Chicago Web: www.cds.org

2015. március 10–14.

2015. április 9–11.

Helyszín: Németország, Köln Web: www.ids-cologne.de

Helyszín: Spanyolország, Madrid Web: www.expoorto.com

IDS – International Dental-Schau

2015. március 19–21. 2015. február 17–19.

2015. március 3–5.

Helyszín: Arab Emirátusok, Dubai Web: www.index.ae

Helyszín: Oroszország, Omsk Web: www.dental-expo.com

2015 AEEDC

2015 Dental-Expo Omsk

2015

Krakdent 2015 – The 23rd International Dental Fair

Helyszín: Lengyelország, Krakkó Web: www.targi.krakow.pl

Expoorto 2015

2015. április 16–17.

Scandefa 2015

Helyszín: Dánia, Koppenhága Web: www.scandefa.dk

worldoralhealthday.org #WOHD15

2015. február 27.

Korszerű Implantológia a gyakorlatban, műtéttel

Szervező: Mindent 69 Bt. Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 8. Részvételi díj: 49 000 Ft Web: www.fogorvoskepzes.hu 2015. március 7.

Intenzív Denti Alapozó Implantológiai Elméleti és Gyakorlati Tanfolyam Szervező: Denti System Kft. Helyszín: A irport Hotel Budapest****, 2220 Vecsés, Lőrinczi u. 130/a Részvételi díj: 64 990 Ft Web: www.dentisystem.hu 2015. március 21.

Lágylézer terápia a fogorvosi gyakorlatban Szervező: Gyógylézer Család Kft. Helyszín: Budapest Részvételi díj: 30 480 Ft Web: www.gyogylezer.hu 2015. március 26.

Smylist® komplett esztétikai tervezés (direkt héjaktól a fogpótlásokig) elmélet és gyakorlat Szervező: Smylist Kft. Helyszín: Budapest Részvételi díj: 125 000 Ft Web: www.smylist.com 2015. március 28.

A posterior régió indirekt ellátása biomechanikai elvek alapján Szervező: GC EEO-Hungary Helyszín: Szeged Részvételi díj: 75 000 Ft Web: www.gceurope.com

2015. március 20.

2015. április 24–25.

XVI. Hungarodent Nemzetközi Fogászati Szakkiállitás

World Oral Health Day

Szervező: SOTE Helyszín: Budapest, Nagyvárad téri elméleti tömb Web: www.sote.hu

Mosolyogj az életért!

2015. május 29–30.

VII. Upgrade Nemzetközi Fogászati Kongresszus

Helyszín: Budapest, SYMA csarnok Szervező: Dental Press Hungary Kft. Web: www.upgradecongress.hu

Dental Tribune 2015-1.indd 17

Szervező:

Média partner:

Támogató partnereink:

2015. 02. 03. 18:54


18 Fogászati szervizek, gyártók listája

Fogászati szervizek

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Fejér-Fog Kft.

1118 Budapest, Breznó köz 11.  06-1-788-5391 @ info@fejerfog.hu, web: www.fejerfog.hu. A W&H magyarországi vevőszolgálata, márkaszervize és forgalmazója

Novo Dental Bt.

4025 Debrecen, Boldogfalva u. 15–17.  06-52/322-555 mobil: 06-30/278-7632, 06-30/278-7634 @ info@novodental.hu, www.novodental.hu (Kavo, Bien Air, W&H, Diplomat, Finndent, Diplomat Dental)

2M KKT.

2700 Cegléd, Szent Imre Herceg u. 17.  +36 53 318-233, fax: +36 53 500-004 @ info@2mkkt.hu, www.2mkkt.hu Fogászati kezelőegységek karbantartása (KaVo, Planmeca, Anthos, Diplomat, Chirana, Ekom, Dürr, Metasys, W&H, Nsk, Satelec, Nouvag, Mk Dent, Belmont, Galbiati, Cattani)

Roli-Dent Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Modent Fogászati Szerviz

1077 Budapest, Dob utca 105.  06-1-342-9348, mobil: 20/934-2986 (Diplomat Dental, Kavo, W&H, Bien Air, Ekom, NSK, MK-dent, EMS, Schick, Technodent, EuroC.A.D., Megaphysik)

4400 Nyíregyháza, Fazekas J. tér 17.  mobil: 0036/20-9885334, @ roli34@vipmail.hu Chirana kelet-magyarországi képviselete, szerviz és bemutat óterem. Fogászati gépek szervizelése. Chirana, KaVo, Bien Air W&H kézidarabok javitása garanciával. Fogászati anyagok forgalmazása.

Medical Plus Service Kft.

Röntgen Kft.

Medical Service 95 Bt.

Telemedica Orvostechnikai Szerviz

Alpesi Fogászati Szerviz és Kereskedelmi Kft.

9024 Győr, Eörsy Péter út 13. /fax: 06-96-439-498 mobil: 06-20-951-8312, 06-20-328-2441 @ alpesi@alpesi.hu, web: www.alpesi.hu Kezelőegység, kézidarab, röntgen, kompresszor, elszívó, autokláv, higiénia, loupe, mennyezeti LED, szerviz és kereskedelem. (Ritter, KaVo, Planmeca, OMS, A-DEC, Metasys, Prestige Medical, Dürr, W&H, Villa, Woodpecker, Univet)

Bakó és Társa Bt.

7761 Kozármisleny, Székely Bertalan utca 3.  0036/30-9394954 @ levin2@t-online.hu

Dental-Medica Orvosi Műszer Szerviz Bt. 4032 Debrecen, Doberdó utca 2.  (52) 416 027 @ postmaster@dentalmedica.t-online.hu

4031 Debrecen, Tócóskert tér 5.  +3636/30-8260748, @ nagyzsolt@fogorvosiszerviz.hu, www.fogorvosiszerviz.hu Fogorvosoknak és fogtechnikusoknak segítjük a munkájukat azzal, hogy a lehető legrövidebb időn belül beszerezzük ill. javítjuk a gépeiket. Ezáltal minimálisra csökkentjük a munkából való kiesést.

4033 Debrecen, Kender utca 5 .  (52) 320 144, (30) 953 0896 @ durkoistvan@t-online.hu, www.medicalservice.hu Műtőlámpák, műtőasztalok, vizsgálóasztalok, sterilizátorok, fogászati gép, vérnyomásmérők, vércukorszintmérők, terápiás készülékek, tens mágnesterápia, masszírozók javítása, hitelesítés, kalibrálás, időszakos felülvizsgálat. Az ország keleti régiójának legnagyobb orvostechnikai vállalkozása.

9700 Szombathely, Stromfeld Aurél u. 15 A ép. fszt. 4. /fax: 06-94/318-590, mobil: 06-20/9565-480 @ info@dentalcoopplus.hu, www.dentalcoopplus.hu Kezelőegységek, panoráma- és intraorális röntgenek, röntgenfilm előhívók, autoklávok, kézidarabok, kompresszorok (Galbiati, KaVo, W&H, Anthos, OMS, Planmeca, Eurodent, Dürr, MyRay, Nouvag, Stern Weber, Enze Med Technik) szervize.

Fogászati gyártók

MEDISERVIS

Konopná 2, 94064 Nové Zámky. Sk : +421-35-642-6353 @ mediservis@mediservis.sk, www.mediservis.sk CHIRANA Magyarországi kizárólagos képviselője, Ekom, Medilux, Bien Air, Slovadent, Greenland, CLT, Ledex,…

Gyógylézer Család Kft.

1086 Budapest, Koszorú u. 12.  06-1-334-3073, fax: 06-1-314-3173 Fogászati alapanyagok, segédanyagok gyártása és forgalmazása, Major Super Lux fogak forgalmazása

4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10. /fax: 06-52-538-301 @ dentech@dentech.hu, postmaster@dentechdbbolt.t-online.hu Web: www.dentech.hu, dentech-shop.hu Fogászati kéziműszerek gyártása

1081 Budapest, Kenyérmező utca 6-8 : 1/333-9756, 1/333-9757 @ info@omszov-medic.hu Fizioterápiás, hidroterápiás, motoros szívó, nagyfrekvenciás sebészeti készülékek, orvosi lámpák, sterilizátorok, vérnyomásmérők gyártása

Pi Dental Fogászati Gyártó Kft.

1141 Budapest, Szugló u 83/85.  251-4944, fax: 251-4891 Fogtechnikai gépek, berendezések gyártása

SEC Trading Kft.

1071 Budapest, Városligeti fasor 47–49.  06-70-457-3283 @ info@sec.hu, web: www.dental4.hu Fogászati szoftverfejlesztés

Kerox Dental Kft.

1117 Budapest, Budafoki út 111. 2049 Diósd, Homokbánya utca 77. : +36 23 382 006/161 @: info@keroxdental.net Cirkónium alapanyag gyártása

1121 Budapest, Teleszkóp u. 6. : +36-1-395-3142, fax: 06-1-395-3143 Mobil: 06-30-984-9970, 06-30-962-2781 @: gallaxdental@gallax.hu, www.gallax.hu Orvosi műszerek, berendezések, felszerelések gyártása

1046 Budapest, Kiss Ernő u. 2.  06-1-379-3573, fax: 06-1-231-0137 Fogtechnikai anyagok gyártása

2310 Szigetszentmiklós, Csepeli út 30. /fax: 06-24-442-391, 06-30-459-8886 @ info@full-tech.hu, www.full-tech.hu Implantátumgyár Fogászati implantátumok, felépítmények és műszerek gyártása

2049 Diósd, Kőbányai út 1. /fax: 06-23-370-281, @ inductor@inductor.hu web: www.inductor.hu Nagyfrekvenciás öntőgép, thermopolimer injektor gyártása

BIONIKA

3516 Miskolc, Tégla u. 29.  06-46-562-406, 06-20-964-4146, sale: 06-20-386-0588 www.bionika.hu, www.implantshop.hu, www.abutment.hu @ hajdu@bionika.hu Implantátum rendszerek és beültető műszerek fejlesztése, gyártása, kereskedelme a fogászat, szájsebészet, traumatológia, ortopédia területén.

www.fogorvosiszoftver.hu

Celitron

Savaria Dent Kft.

2600 Vác, Avar utca 5.  27/512-267, fax: (36) 27512268 E-mail: info@celitron.com, www.celitron.com

Amennyiben szeretné, hogy az Ön cége adatai is szerepeljenek a listában akkor keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken: Dental Tribune 2015-1.indd 18

Full-Tech Kft.

INDUCTOR Gyártó és Fejlesztő Kft.

BIONIKA Medline, Orvostechnikai Kft. Gallax Dental

7635 Pécs, Kisszkókó dűlő 17/3 telephely: 7631 Pécs, Körömvirág utca 14.  30/947-7203, Fax: 72/411-300, @ propszta@fraktal.hu Diplomat Dental, Eurodent, Fimet, Finndent, Kavo, Fedesa kezelőegységek, Bien Air eszközök, kompresszorok, elszívó­beren­ de­zések, sterilizátorok, röntgenek, panorámaröntgenek, rádió­ vizio­grá­fok, kézidarabok, sebészeti eszközök, motorok javítása és kereskedelme

Dentech Műszergyártó és Kereskedelmi Bt.

1119 Budapest, Vahot u. 6. : sales@gyogylezer.hu Elektronikus orvosi berendezés gyártása

OMSZÖV

Fertisol Kft.

Goldent Hungary Fogászati Alapanyaggyártó és Kereskedelmi Kft.

3521 Miskolc, Pólya Jenő u. 26.  06-46/404-521, mobil: 06-20/974-6690, @ telemedica@chello.hu (Diplomat Dental, Kavo, Sirona, Finndent, W&H, A-dec, Bien Air, Planmeca)

X-R Kft., – Diplomat Dental, Bien Air szervizközpont

Dentalcoop Plus Kft. – Kenedli Flórián

Gallax Kft.

6000 Kecskemét, Aradi vértanúk tere 5.  06-76/482-250 @ info@rontgenkft.hu, www.rontgenkft.hu Kezelőegységek, panoráma és intraolrális röntgenek, röntgenfilm előhívók, autoklávok, hőlégek, kézidarabok, nagyfrekvenviás vágók, kompresszorok (KaVo, W&H, Planmeca, Dürr, Chirana) szervize.

Medadmin Kft. 6726 Szeged, Páncél köz 35. : +06 30 333 2728 @ support@medadmin.hu Fogászati programfejlesztés fogorvosok számára

9700 Szombathely, dr. Szabolcs Zoltán u. 5/a  06-94-505-840 @ info@savariadent.hu, www.savariadent.hu

Tel.: 06-1-202-2994, e-mail: info@dental.hu 2015. 02. 03. 18:54


Innováció 19

Dental Tribune Hungarian Edition – 2015. január

Nyolc digitális trend, amelyekről érdemes tudni A 3Shape munkatársa, Tais Clausen azokat a közelgő digitális forradalommal kapcsolatos trendeket mutatja be, amelyeket minden laboratóriumi technikusnak érdemes ismernie. A fogászat gyorsabban száguld a digitális éra felé, mint vártuk, és nem igazán lehet letagadni, hogy ezek a digitális trendek csak gyorsulni fognak a jövőben. A teljesen digitális laboratóriumok kora már majdnem elérkezett. Az alábbiakban nyolc olyan jelenséget veszünk sorra, amelyek mind erre utalnak.

Az új szkennerek kiszorítják a gipszmintákat

az implantátumok és helyreállító elemek árcsökkenésének, valamint a CAD/CAM-technológia szélesebb körű felhasználásának köszönhetően. Az optimális kezelés szempontjából természetesen a személyre szabott rögzítőcsavarok jelentik a legjobb

A szkennelési technológia legújabb vívmányai különösen gyorsaságuknak és pontosságuknak köszönhetően egyre vonzóbbá teszik az intraorális szkennerek használatát a fogorvosok számára, és a digitális lenyomatvétel alkalmazása a fogklinikákon egyre nagyobb teret fog hódítani a közeljövőben. Azok a laborok, amelyek közvetlenül képesek csatlakozni az ilyen módszereket alkalmazó klinikákhoz, azonnal megkaphatják a digitális lenyomatokat, és mintaöntés nélkül kezdhetik meg azonnal a tervezést.

Teljesen digitális koronák A piaci megfigyelők már évekkel ezelőtt elkezdtek beszélni a teljesen digitális koronákról, de sokan meglehetősen szkeptikusan reagáltak erre. Ma már láthatjuk, hogy ez a koncepció a vártnál sokkal gyorsabban halad előre, nagyrészt az olyan új anyagoknak köszönhetően, mint a teljes cirkónia és az IPS e.max kerámia. Ez a trend az újabb monolit anyagok megjelenésével valószínűleg tovább fog erősödni. Az új anyagok és a digitális feldolgozás kombinációja pedig fokozza a pontosságot, és lehetővé teszi a laborok számára a teljesen digitális koronák tervezését egy vagy két anyagból, az időigényes kézi kerámiahéjazás lépése nélkül.

Személyre szabott rögzítőcsavarok váltják fel a „konfekció” rögzítőcsavarokat

Teljes körű labor szoftvercsomag megjelenése

A teljes digitális munkafolyamat integrálása

A vezető CAD szoftverrendszerek a jövőben olyan digitális munkafolyamatokkal fognak szolgálni, amelyek a labormunka teljes spektrumát lefedik.

A digitális technológia a fogászat egyre több és több területét érinti, ezért valószínűleg hamarosan az ös�szes munkafolyamat digitális módon integrálttá válik, a klinikától kiindulva a laboron és a gyártáson keresztül egészen a végső kezelésig.

Fejlett tervezési szolgáltatások A digitális technológiák segítenek egyszerűsíteni az esetek kommuni-

Forrás: www.dentalproductsreport.com

50% kedvezménnyel!* Róth Lajos

Fogpótlás.tan

A digitális modellkészítés is egyre inkább előtérbe kerül, mivel a jobb digitális lenyomat rendszerek, az új CAD szoftver, valamint a fejlett gyártási technológiák olcsóbbá, pontosabbá és hatékonyabbá teszik a modellkészítési megoldásokat. Egyre több modell készül közvetlenül digitális lenyomatokból a CAD modelltervező szoftver és a CAM modellkészítő gépek segítségével.

8000 Ft helyett 4000 Ft A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az orvosi műhiba perek gyakorlatának á�ekintéséről szóló összefoglaló jelentésében rögzíte�e, hogy az élet, tes� épség és egészség sérelme mia� indíto� orvosi kártérítési perekben a bekövetkeze� hátrányokat, káros eredmény mia� érvényesíte� nem vagyoni kárigényeket a károsult vagy a saját egészségromlása, vagy saját jogán a hozzátartozójának halála, egészségkárosodása mia� érvényesí� azzal, hogy ezek a károsult esetében együ� is jelentkezhetnek. Ténybeli alapja lehet a szélesen ve� gyógyítás (orvoslás) során bekövetkeze� valamely hiba: általában a diagnosz�kus tévedés következményei, kezelési, műté� hiba akár tevőleges, akár mulasztásos magatartással, a tájékoztatás elmaradása vagy elégtelensége. Magyarországon a műhibaperek során megítélt összegek folyamatosan emelkednek. A nyilvánosságra hozo� legmagasabb kártérítés eddig 55 millió forint volt, de folyamatban van olyan per is, amelynek tétje meghaladja a 80 millió forintot. A kérdésben érinte� jogászok véleménye szerint az oly sokat emlegete� 1997-es Egészségügyi Törvény hatályba lépése óta az orvosi felelősséggel kapcsolatos perek kétharmadát a betegek nyerik. Megjegyzendő, hogy 2008-hoz képest 10%-kal nő� a műhibaperek száma, amely most 151, a folyamatban lévő ügyek vonatkozásában pedig 467 eljárásról beszélhetünk. (Forrás: EBF) Ezen ügyek megközelítőleg 17%-a tekintetében beszélhetünk ún. fogorvosperekről. Napjainkban az egészségügyi szolgáltatóknak – beleértve az intézményeket és a magánpraxist folytató orvosokat – egyre inkább számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy a beteg vagy hozzátartozója, ha nem elégede� az ellátással, bíróság elő� keresi az igazát. Büntetőeljárás orvossal szemben ugyan lényegesen ritkábban indul, azonban ez talán még nagyobb lelki megterhelést jelent az érinte� orvos számára.

7000 Ft helyett 3500 Ft

7000 Ft helyett 3500 Ft

6000 Ft helyett 3000 Ft

Hajdu Zoltán

Ifj. dr. Lomnici Zoltán

FOGORVOSPEREK

Csak természetesen Fogászat és esztétika

FOGORVOSPEREK

Egyre több labor készít koronákat és egyszerű eseteket modell nélkül, mert a CAD-szoftverben lévő pontos virtuális artikulátorok az intraorális szken vagy lenyomatszken bemeneti adatként történő alkalmazásával lehetővé teszik a dinamikus artikuláció validálását és beállítását.

kálását, és olyan eszközökkel szolgálnak, amelyekkel a teljes esettervezés gyorsabban és pontosabban valósítható meg, mint a hagyományos módszerekkel.

Könyvakció! Egyes kötetek

A modellkészítés is digitalizálódik

A modell nélküli korona új korszaka

választást szinte az összes rögzítőcsavaros megoldás esetében. A személyre szabott rögzítőcsavarok jobb illeszkedést és tökéletes kiemelkedési profilt biztosítanak, és általában jobb klinikai megoldást jelentenek a páciens számára. A digitális tervezési eljá-

rások fejlődésével pedig a személyre szabott rögzítőcsavarok ára is lecsökken a „konfekció” rögzítőcsavarok árszintjére, vagy még az alá is, mely folyamat egyes piacokon már látható is.

A jogi helyzet �sztázására, a releváns szabályozás és a fogorvosi tevékenységet érintő műhibaperek bemutatására és értelmezésére hivato� a Fogorvosperek című kötet, amelyet közérthető megközelítése mia� elsősorban fogorvosok, szájsebészek, de jogászok, illetve a jog iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. A szerző

5000 Ft helyett 2500 Ft

8000 Ft helyett 4000 Ft

7000 Ft helyett 3500 Ft

5000 Ft

7000 Ft

7000 Ft helyett 3500 Ft

Dr. Forrai Judit

Fejezetek a fogorvoslás és eszközeinek történetébôl 5000 Ft

7000 Ft

*Az akció február 28-ig és a készlet erejéig érvényes. DentalPress Hungary Kft. 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9. Tel.: +36 1/202 2994 Fax: +36 1/202 2993 www.dental.hu

Általánosságban az implantátumok terjedését tapasztalhatjuk a piacon

Dental Tribune 2015-1.indd 19

2015. 02. 03. 18:54


1112 Budapest, Rétkerülő út 51. Levélcím: 1525 Budapest, Pf. 104. Tel: 06/1 319 45 68 06/20 982 61 48 06/20 943 81 09 e-mail: mail@dent-east.com web: www.dent-east.com

PANORÁMA CSEREAKCIÓ* Most bármilyen típusú és gyártmányú

panoráma készülékét 2 000 000 Ft értékben beszámítjuk az itt látható

CS 8100 2D+ új feljeszetésú csúcsminőségű digitális panorámára szóló megrendelésébe.

• Aktív pixel CMOS szenzor – tomoszintézis felvételi technológia, tökéletes képélesség • Innovatív, kitágított fókusz zóna a pozicionálás optimalizálásáért • Az exkluzív 2D+ felvételi mód 7 darab mélységi rétegfelvételt készít a kiválasztott régióról és a sima 2D felvételhez képest lényegesen több térbeli információt ad • Új fejtámasza lézer nélküli pozicionálást tesz lehetővé, szemtőlszembe, tükör nélkül • Minimális helyigény (pihenő pozícióban 33 cm széles).

*cserealap: a generátor

Dental Tribune 2015-1.indd 20

2015. 02. 03. 18:54


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.