Nemzetközi Fogászati Kiállítás & Konferencia 2024. október 10–11–12. Budapest, Hungexpo
XXIV. Dental World
dentalworld.hu Előzetes programfüzet 24
KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓ alphaimplant.hu powered by TM Launch! Empowering Predictability and Performance in Immediacy
Tisztelt Olvasó!
2024-ben is nagyon fontos és jelentős eseményre készülünk, hiszen idén már a Dental World 24. évfordulóját ünnepeljük.
Az előkészületi munkákat természetesen már az elmúlt évben elkezdtük. Minden esztendőben ez újra és újra fokozott felelősséget jelent a szervezőknek, igyekszünk folyamatosan kritikusan szemlélni e tevékenységünket, és évről évre megfelelni az állandóan változó igényeknek.
A program pontosabb összeállítása és annak ismertetése még előttünk áll, erről szeretnénk e kiadványunkban részletesebb tájékoztatást adni.
A három nap során a fogászat legaktuálisabb témáit felölelő előadások várják majd Önöket, ahol hallhatnak pl. az implantológiai kutatások legfrissebb eredményeiről, a konzerváló fogászat, a fogszabályozás, a parodontológia, az esztétika, az endodontia, a dentoalveoláris sebészet, a prevenció és a fogtechnika időszerű kérdéseiről, a legkorszerűbb módszerek alkalmazásának újdonságairól. Kiadványunk belső oldalain részletesen olvashatnak a szakmai előadásokról és a workshop programokról egyaránt.
Célunk olyan rendezvénnyel várni Önt/Önöket, olyan érdekes és tartalmas eseményekkel, hogy a fogászatban dolgozók már év elején felírják a naptárjukba: 2024. október 10–11–12., azaz Dental World!
A szervezők nagyon örülnének, ha minél többen részesei lennének e három napnak, ezért most kedvezményes jegy vásárlására is ösztönözzük a csatlakozni vágyókat!
Kérjük, tanulmányozza át a szakmai programokat, ahol több mint 20 országból közel 60 ismert/elismert szakemberrel találkozhat, bővítheti tudását, és utána, majd a rendelőben szinte azonnal hasznosíthatja naprakész ismereteit.
A kiállító térben az eddigieknél még változatosabb, színesebb bemutatókkal, versenyekkel és élő műtétekkel is várjuk a látogatóinkat.
A körültekintő és alapos tájékoztatás érdekében elküldjük Önnek a DW 2024-es eseményeit tartalmazó újabb kiadványunkat, mely az eddigieknél még több információt tartalmaz.
Mi arra készülünk és bízunk abban, hogy a Dental World 2024-ben ismét – de az eddigieknél még emlékezetesebb módon – a fogorvostudomány, a betegellátást segítő fogászati ipar és kereskedelem nagyszabású „arzenálja”, ünnepe lesz!
Legyen Ön is részese e szakmai találkozónak!
LACZKÓ TAMÁS főszervező
24
Dental World Kongresszusok
KEDVEZMÉNYES ÁRAK HATÁRIDEJE
KONGRESSZUSI JEGYÁRAK
1 VÁLASZTOTT KONGRESSZUS: esztétika / implantológia / endodontia / orthodontia ALL ACCESS 4 fő kongresszusra és a Digitális kongresszusra is belépést biztosít EARLY BIRD 2024. 06. 30-ig
Ft LATE BIRD 2024. 08. 31-ig
Ft LAST MINUTE 2024. 09. 30-ig
TELJES ÁR 2024. 10. 01-től
Digitális Fogászat Kongresszus: 25 000 Ft (teljes ár: 50 000 Ft)
Praxismenedzsment Kongresszus: 25 000 Ft (teljes ár: 50 000 Ft)
Fiatalok Fiataloknak Kongresszus: 25 000 Ft (teljes ár: 45 000 Ft)
Prevenciós Kongresszus: 19 600 Ft (teljes ár: 28 000 Ft)
Jelentkezzen most!
IMPRESSZUM
Szervező és kiadó: Event Organizer Hungary Kft. 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9. tel.: 06-30-472-0030, info@dentalworld.hu, www.dentalworld.hu
Felelős kiadó: Laczkó Tamás
Nyomdai előkészítés: Event Organizer Hungary Kft. –
Sárközi András
Nyomdai kivitelezés: Pharma Press Nyomdaipari Kft.
Kézirat lezárva: 2024. június 10.
Június 30-ig!
DENTALWORLD.HU
3 napos konferenciák: ESZTÉTIKA • ENDODONTIA
ORTHODONTIA • IMPLANTOLÓGIA
70 000
105 000
80 000
120 000
90 000
135 000
Ft
Ft
Ft
Ft
100 000
150 000
Ft
Ft
EARLY BIRD kedvezmény 30%
Általános Információk
Kiállítás helyszíne
Hungexpo Vásárközpont, 1101 Budapest, Albertirsai út 10. „A” pavilon
Kiállítás nyitvatartása
2024. október 10–12., csütörtök, péntek: 08.30–18.00, 2024. október 12., szombat: 08.30–17.00
A háromnapos rendezvény alatt közel 250 szakkiállító várja az érdeklődőket, a kiállítás megtekintése díjmentes, de regisztrációköteles.
Kongresszusi regisztráció
A kongresszusokra előzetesen a dentalworld.hu oldalon lehet regisztrálni, a jegyvásárlás után automatikusan megkapja jegyét e-mailben, amit a helyszínen köteles bemutatni. Amennyiben a helyszínen szeretne jegyet vásárolni, erre minden nap reggel 8 órától van lehetőség a bejáratnál.
Kreditpont
*A kongresszusok programjainak összpontértéke: 24, napi pontérték: 8
A tanfolyamok a szakma szerinti kategóriába tartoznak (szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. arc-állcsont-szájsebészet, 2. dento-alveoláris sebészet, 3. fogszabályozás [fogorvos], 4. konzerváló fogászat és fogpótlástan), vizsga nincs, a kreditpont-igazolást a rendezvényt követően küldjük el. A szakmai programokban a változtatás jogát fenntartjuk.
Megközelítés, parkolás
A parkolás a konferencia résztvevői és a látogatók számára ingyenes, behajtás gépjárművel a 4-es kapunál lehetséges. A környező utcákban díjmentes parkolási övezet található.
A rendezvény megközelíthető tömegközlekedéssel is: Az Örs vezér tere metrómegálló és a Hungexpo vásárváros között a rendezvény napjain is közlekedik a 100-as autóbusz. Az M2-es metró Pillangó utcai állomásától a Hungexpo vásárváros főbejárata körülbelül 15 perces sétával elérhető.
Platina szponzor:
intraorális szkenner dentálhigiénikusoknak
*
Hialuronsav
24 Esztétika Kongresszus 2024. október 10., csütörtök
09.20–09.30 Dr. Volom András, Dr. Gombos Ádám: Megnyitó
09.30–12.30 Dr. Michael Melkers (USA/Lettország): A restaurációk és a jó hírnév megőrzése –tervezés és okklúzió a mindennapi gyakorlatban
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Ivan Raychev (Bulgária): Modern stratégiák a fogkopás additív rehabilitációjában
15.30–17.30 Dr. Jarett Hulse (Amerikai Egyesült Államok): Injection moulding és mátrixolási stratégiák a direkt anterior kompozitokhoz
Esztétika Kongresszus
2024. október 11., péntek
09.20–09.30 Dr. Volom András, Dr. Gombos Ádám: Megnyitó
09.30–12.30 Dr. Federico Ferraris (Olaszország): Direkt és indirekt anterior restaurációk –klinikai protokollok
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.00 Dr. Igor Ristic (Szerbia): Minimálinvazív kezelések a modern fogászatban –a „no prep” - től a „teljes száj” ellátásokig
15.00–16.00 Dr. Louis Hardan (Libanon): Digitális restauratív fogászat: a kutatástól a gyakorlati alkalmazásig –a „StyleItaliano” módszer
16.00–17.00 Dr. Margarida Henrique (Spanyolország): Esztétikus mosoly tervezése –út a sikeres kezeléshez
24
24 Esztétika Kongresszus 2024.
október 12., szombat
09.20–09.30 Dr. Volom András, Dr. Gombos Ádám: Megnyitó
09.30–11.00 Dr. Riccardo Ammannato (Olaszország): Kopott fogazat? Direkt és indirekt adhezív restaurációs megközelítés
11.00–12.30 Dr. Alina Ruzanova (Észtország): Komplex esetek tervezése
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.00 Dr. Grosz János (Magyarország): Etika vagy esztétika, avagy „ki mint vet, úgy arat”?! – hogyan kerüljük el a kudarcokat kerámia héjak készítése során?
15.00–16.00 Dr. Pawel Paszkiewicz (Lengyelország): Csapatmunka és tervezés a digitális implantátum-protetikában
AZ ALPHA IMPLANT KFT. MÁR 15 ÉVE AZ ÖN MEGBÍZHATÓ PARTNERE
A minőség a siker garanciája
alphaimplant.hu
24 Endodontia Kongresszus
2024. október 10., csütörtök
09.20–09.30 Dr. Benyőcs Gergely: Megnyitó
09.30–11.00 Dr. Mohamad Zaafrany (Egyiptom): Az ismételt endodonciai beavatkozások nehézségeinek a kezelése
11.00–12.30 Dr. Mohamad Zaafrany (Egyiptom): Útmutató a betört műszerek kezeléséhez
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Bartłomiej Karaś (Lengyelország): Anatómiailag irányított gyökércsatorna formázás és tisztítás
15.30–17.00 Dr. Bojidar Kafelov (Bulgária): Diagnózis, az endodontiai kezelés előkészítése és a mögötte álló gondolkodási folyamat
Endodontia Kongresszus
2024. október 11., péntek
09.20–09.30 Dr. Benyőcs Gergely: Megnyitó
09.30–11.00 Dr. Shanon Patel (Egyesült Királyság): Az endodontiai eredmények javítása –vissza az alapokhoz
11.00–12.30 Dr. Shanon Patel (Egyesült Királyság): Az endodontiai eredmények javítása –a fogak élettartamának növelése
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Krzysztof Gończowski (Lengyelország): Fájdalom- és stresszmentes fogászat –lehetséges ez? Hatékony, helyi érzéstelenítéses eljárások a fogorvosi rendelőkben
15.30–17.30 Dr. Alfredo Iandolo (Olaszország): Minimálisan invazív megközelítés a modern endodontiában
24
24
Endodontia Kongresszus 2024. október 12., szombat
09.20–09.30 Dr. Benyőcs Gergely: Megnyitó
09.30–11.00 Dr. Emmanuel João Nogueira Leal da Silva (Brazília): A minimálisan invazív endodontia jelenének és a jövőjének alakulása
11.00–12.30 Dr. Emmanuel João Nogueira Leal da Silva (Brazília): Formázás a gyökércsatornák tisztításához: tudományos megközelítésű stratégia
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Dina Abdel Latif (Egyiptom): Endodontiai diagnózis és a pulpa vitalitásának értékelése
24 Implantológia Kongresszus 2024. október 10., csütörtök
09.20–09.30 Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente: Megnyitó
09.30–10.30 Dr. Maurizio Signorini (Olaszország): A „nagy vágás, remek sebész” koncepciótól a minimálisan invazív sebészetig
10.30–11.30 Prof. Andrea Mombelli (Svájc): Biofilm az implantátumon – problémák és megoldások a periimplantitisz megelőzésében és kezelésében
11.30–12.30 Dr. Kovách Sándor (Magyarország): Cirkónium implantátum, és annak felhasználási lehetőségei szájüregi daganatos betegségen átesett betegeken
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Cosmin Dima (Románia): Esztétika az implantátumok körül – új technika
15.30–17.00 Prof. Darko Bozic (Horvátország): Mit lehet elérni a kollagén mátrix-szal az implantátumok körüli lágyszövet megerősítésében?
Implantológia Kongresszus
2024. október 11., péntek
09.20–09.30 Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente: Megnyitó
09.30–11.00 Dr. Stavros Pelekanos (Görögország): Az azonnali, korai és késleltetett implantátumbeültetés indikációi és korlátai az esztétikai zónában
11.00–12.30 Dr. Joseph Choukroun (Franciaország): Osteo-immunológia: paradigmaváltás az implantológiában és a csontpótlásban
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Pedro Moura (Portugália): Rendkívüli All-on X technikák
15.30–17.00 Dr. Costantino Vignato (Olaszország): Egy konvergens nyakú intramucosalis implantátum klinikai előnyei a lágy- és keményszövetek jobb fenntartása érdekében
24
24
Implantológia Kongresszus 2024. október 12., szombat
09.20–09.30 Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente: Megnyitó
09.30–10.30 Dr. Tome Tasevski (Észak-Macedónia): Öt lépés a sikerhez
10.30–11.30 Dr. Ioannis Vergoullis (Görögország): Az implantátum supra-crestális komplexuma –Sebészeti és protetikai megfontolások, és tervezés a hosszú távú stabil eredmények érdekében a modern implantológiában
11.30–12.30 Dr. Roland Glauser (Svájc): Zéró periimplantitis – egy új koncepció az implantológiai fogászatban
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Peter Fairbairn (Egyesült Királyság): Valódi csont- regeneráció – Mire van szüksége a testnek? A biológia átalakítása sikeres implantációvá
YOUR WORLDWIDE NO.1 REFERENCE UNIQUE BIOFUNCTIONALITY OUTSTANDING QUALITY 1,2
controlled raw material selection
Cutting-edge production
Quality management of
final product References 1 ISO 13485 certificate, research and development 2 ISO 9001 certificate, multi site quality management www.geistlich-pharma.com/en/about-us/geistlich/ about-geistlich/quality/ FROM A TO Z: THE WHOLE PRODUCT KNOWLEDGE IS IN OUR HANDS alphaimplant.hu More details about our products: www.geistlich-biomaterials.com
> Strictly
>
>
the
24 Orthodontia Kongresszus
2024. október 10., csütörtök
09.20–09.30 Dr. Borbély Péter: Megnyitó
09.30–11.00 Dr. Chad Foster (Amerikai Egyesült Államok): A dentofaciális esztétikai fogászat jellemzői –diagnózis és kezeléstervezés
11.00–12.30 Dr. Chad Foster (Amerikai Egyesült Államok): Pragmatikus protokollok a nem extrakciós kezelésekhez borderline eseteknél (torlódás/protrúzió)
12.30–14.00 Ebédszünet
15.00–16.00 Dr. Shadi Samawi (Jordánia): Anterior esztétika: Multidiszciplináris perspektíva
16.00–17.00 Dr. Claudio Cesari (Olaszország): Biofilm vagy az erőhatások okozhatnak nagyobb problémát a parodontitisben szenvedő fogszabályzás alatt álló pácienseknél? Bizonyítékok és terápiák
Orthodontia Kongresszus
2024. október 11., péntek
09.20–09.30 Dr. Borbély Péter: Megnyitó
09.30–11.00 Dr. Martin Baxmann (Németország): Diadal a megpróbáltatások felett: kihívások a fogszabályozásban
11.00–12.30 Dr. Martin Baxmann (Németország): Miniimplantátumok: a 2024-es legújabb fejlesztések
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.00 Dr. Sonia Presencia (Spanyolország): Az Aligner terápia határainak kiszélesítése
15.00–16.00 Dr. Amina Ben Salem (Tunézia): Az „ACTIVE EARLY” megközelítés a hatékony fogszabályozó gyakorlatért
24
24 Orthodontia Kongresszus 2024.
október 12., szombat
09.20–09.30 Dr. Borbély Péter: Megnyitó
09.30–12.30 Dr. Derek Mahony (Ausztrália): Impaktált fogak interceptív orthodontiai kezelése
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.30 Dr. Luis Maria Ilzarbe Ripoll (Spanyolország): A helyes mosolytervezés lépései a Clear Alignerek használatával
15.30–16.30 Dr. Raluca Vasile (Románia): Munkafolyamatok a kiszámítható aligner kezeléshez
Praxismenedzsment Kongresszus 2024. október 10., csütörtök
09.45–10.00 Friss Tamás: Megnyitó
10.00–11.00 Friss Tamás:
A teljes fogászati iparág számokban –végre itt egy teljes kép
11.00–12.00 Tóth Mihály: Forradalmasítsa praxisát a mesterséges intelligenciával – a hatékonyabb marketing és praxismenedzsment kulcsa
12.00–12.30 Aranyi Rita: Munkatársra várva: ne kutasd, vonzzad! –Az Employer Branding ereje a fogászatban
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.00 Máté Zoltán:
Csapda vagy lehetőség? – megtérül-e anyagilag valaha a „digitális fogászat”?
15.00–16.00 Kluka Attila:
Mit tegyek, ha az orvosom nem úgy teljesít, ahogyan az a rendelőnek jó lenne? Az orvosok pozitív befolyásolásának eszközei
24
09.00–09.15 Dr. Kesztyűs Artúr: Megnyitó
09.15–10.00 Dr. Olariu András: “TOOTH in an hour” – kezelési idő terve-
zése direkt kompozit restaurációk esetén
10.00–10.45 Dr. Farkas Péter: A fogászat sötét oldala
10.45–11.00 Kávészünet
11.00–11.45 Dr. Bakucz Márton: Betegkezelés vs. egészségmenedzsment
11.45–12.45 Dr. Fechete Sebastian (Románia): Planning in Fixed and Implant Prosthodontics
14.00–14.45 Dr. Bárka Csanád: Teljes száj rehabilitációk –analóg vs. digitális
14.45–15.30 Dr. Pintér Zsolt: Fej-nyaki régió dentális eredetű gyulladásainak kezelése
15.30–16.00 Kávészünet
16.00–17.00 Dr. RadóczyDrajkó Zsombor: Pink esthetics: lágyszöveti esztétika műtéti javítása
12.45–14.00 Ebédszünet
24 Fiatalok
Kongresszus
Fiataloknak
2024. október 11., péntek
24 Digitális Fogászat Kongresszus 2024. október 12., szombat
09.20–09.30 Dr. Nagy Zsolt: Megnyitó
09.30–10.30 Dr. Pawel Paszkiewicz (Lengyelország): Digitális okklúzió a teljes fogíven történő rehabilitációban
10.30–11.30 Dr. Luis Maria Ilzarbe Ripoll (Spanyolország): Mosolytervezés minimálisan invazív protetikával
11.30–12.30 Dr. Riccardo Ammannato (Olaszország): Digitális munkafolyamatok alkalmazása kopott fogazat esetén
12.30–14.00 Ebédszünet
14.00–15.00 Dr. Ioannis Vergoullis (Görögország): Transzmukozális szövetkontúrozás egyetlen implantátum helyén – biológiai és protetikai megfontolások a digitális korszakban
15.00–16.00 Dr. Alessandro Devigus (Svájc): Színmeghatározás – szükséges egyáltalán?
Workshop-programok
Innovatív gyakorlati technikák komplex fogszabályozási problémákra
október 10., 14.00-17.30
Dr. Chad Foster
Ezen a workshopon olyan konkrét kezelési technikákat tekintünk át, amelyek gyakorlatiasak és hasznosak.
Ennek a workshopnak nem csupán az a célja, hogy látványos orthodontiai eseteket mutasson be, hanem az is, hogy a résztvevők megértsenek és elsajátítsanak néhány egyszerű és rendkívül hatékony technikát, amelyek másnap már azonnal alkalmazhatók a praxisukban.
Részvételi díj: 30 000 Ft
Ahol van egy MIÉRT, ott van egy MEGOLDÁS is! –kommunikációs és esettervezési
workshop
október 10., 14.00-17.30
Dr. Michael Melkers
A restauratív fogászatban már régóta törekszünk a technikai készségeink fejlesztésére, csiszolására és tökéletesítésére. A sikert hajszolva úgy éreztük, hogy ha többet tudnánk, ha több technikai készségünk lenne, ha több artikulátorunk lenne…, a páciensek igent mondanának a kezelésre. Sajnos sokak esetében ez nem így történt/történik. Ebben a programban dr. Melkers bemutatja és beépíti a „miértet, a mit és a hogyant” a mindennapi gyakorlatunkba, valamint feltárja a kezelés tervezése és az esetek elfogadtatása érdekében a hiányzó összefüggéseket is. Részvételi díj: 50 000 Ft
Minimálisan invazív részleges és teljes korona készítés – egy napos gyakorlati hands-on kurzus
október 10., 09.00-17.00
Dr. Gerlóczy Pál
A fogászati anyagok fejlődése szükségessé tette a részleges és teljes koronakészítés preparálási technikáinak a megváltoztatását. Ezek a változások lehetővé teszik a fogak előkészítésekor a mennyiség csökkentését a PFM vagy PFZ koronákhoz szükséges mennyiség negyedére. Az ilyen minimálisan invazív technikák fokozott pontosságot és készségeket igényelnek a kezelő részéről. Az oktató mikroszkópos nagyítással kivetítve bemutatja az összes preparálási és cementezési technikát különböző fogakon. Minden résztvevő legalább 2 fogat készít majd a klinikai helyzetet szimuláló mulázsokon. Részvételi díj: 115 000 Ft
Endodontiai fókuszú CBCT mesterkurzus –fél napos gyakorlati hands-on kurzus
október 11., 14.00-17.30
Dr. Shanon Patel
Újszerű, intenzív gyakorlati kurzus, amelyet olyan fogorvosok számára terveztek, akik szeretnének kitűnni és szakértővé válni a kis látómezejű CBCT használatának optimalizásában az endodontia területén. A résztvevők az Európai Endodontológiai Társaság iránymutatásait követik a gyakorlat során. Minden jelenlévőnek számítógépet biztosítunk a képzési napra. A maximális interakció biztosítása érdekében a résztvevők száma korlátozott. Részvételi díj: 150 000 Ft
24
Workshop-programok
Preparálási protokoll indirekt kerámia héjakhoz –fél napos gyakorlati hands-on kurzus
október 11., 14.00-17.30
Dr. Federico Ferraris
Az indirekt kerámia héjak manapság a legkiegyensúlyozottabb restaurációkat jelentik a tökéletes esztétikai eredmény érdekében, amelyek a lehető legjobb esztétikai átalakítást és a fog keményszövetének a megőrzését ötvözik. Ezen a gyakorlati kurzuson a két fő preparációs típusra összpontosítunk az esztétikai protokollok szerint, áttekintve a héjak készítésének legklasszikusabb megközelítéseit: a 0,6 mm-es bukkális és incisalis preparációval, a normál, valamint a 0,3 mm-es minimálisan invazív kialakítással. Kitérünk az interproximális preparációs területre is, két különböző megközelítéssel, amelyek különböző helyzetekben indikáltak, ismertetve és majd a résztvevőkkel megvalósítva a 0,6 mm-es proximális chamfert és a 0,3 mm-es butt jointot is. Minden résztvevő egy modellen fogja elkészíteni a két különböző típust, több fogon.
Részvételi díj: 150 000 Ft
A fogászati fotózás, szerkesztés és a közösségi média használata
október 11., 09.30-17.00
Dr. Alessandro Devigus, Dr. Farkas Péter, Dr. Zsoldos Márton
Ez az átfogó tanfolyam olyan fogászati szakemberek számára készült, akik a fogászati fotózás és szerkesztés terén kívánják fejleszteni készségeiket, különös tekintettel a közösségi médiaplatformok számára történő minőségi tartalomkészítésre. A tanfolyam végére alapos ismeretekkel rendelkeznek a fogászati fotózás és szerkesztés terén, és olyan készségekkel is, amelyekkel meggyőző tartalmakat készíthetnek a közösségi médiában. Ezzel a fogorvosi rendelő sokoldalú szaktudását is illusztrálják, és mindez új pácienseket is vonzhat. Részvételi díj: 100 000 Ft
A biomimetikus posterior kurzus – egy napos
elméleti és gyakorlati hands-on kurzus október 12., 09.00-17.00
Dr. Forster András
A Biomimetikus helyreállító fogászat alapvetése, hogy az elveszett ép foganyag pótlása funkciójában, szerkezetében és esztétikumában a természeteshez hasonló módon kerüljön helyreállításra. Ez által elérhető a megmaradt ép foganyag megtartása, valamint a hiányzó szövetek mesterséges pótlása által a fog eredeti „erejének” közel tökéletes helyreállítása. Ez a kurzus azoknak szól akik szeretnék megérteni az őrlőfogak biomimetikus helyreállításának elméleti alapjait és megismerni azt a tudományosan alátámasztott biofunkcionális megközelítést amelyet részben saját, részben mások eredményeit és elképzeléseit ötvözve hoztam létre. A kurzus során elméletben és gyakorlatban ismerhetik meg a résztvevők azokat a technikákat amelyek a posterior régió fogainak helyreállításához és a fogbél vitalitásának megőrzéséhez segítik a modern biomimetikus fogorvost. A posterior fogak vitalitásának elvesztése és gyökérkezelésük esetén a csap nélküli szálerősítéses megoldások kerülnek előtérbe, amelyek alkalmazását szintén elsajátíthatja a hallgatóság. Részvételi díj: 225 000 Ft
24
csontpotlas mentesen.hu
YEARS
Nobel Biocare N1™ nobelbiocare.com/n1 GMT70838 HU © Nobel Biocare Services AG, 2020. Minden jog fenntartva. A Nobel Biocare, a Nobel Biocare logó és az összes egyéb márkanév a Nobel Biocare tulajdonát képezi, ha a márkanév tulajdonosa nincs feltüntetve, vagy a szövegkörnyezetből nem derül ki. További tudnivalókért keresse fel a www.nobelbiocare.com/trademarks oldalt. A termékképek nem feltétlenül méretarányosak. Jogi nyilatkozat: Előfordulhat, hogy egyes termékek nem minden piacon rendelkeznek forgalomba hozatali engedéllyel. Az aktuális termékválasztékunkkal és elérhetőségekkel kapcsolatban forduljon a Nobel Biocare helyi értékesítési irodájához. Kizárólag orvosi rendelvényre kapható eszköz. A termék felírásához szükséges információkat, így a javallatokat, ellenjavallatokat, figyelmeztetéseket és óvintézkedéseket a termék használati útmutatójában találja. Megreformáljuk AZ IMPLANTOLÓGIÁT