Dental World 2024 programfüzet

Page 1


XXIV. Dental World

Nemzetközi Fogászati Kiállítás & Konferencia 2024. október 10–11–12. Budapest, Hungexpo

Tisztelt Olvasó!

2024-ben is nagyon fontos és jelentős eseményre készülünk, hiszen idén már a Dental World 24. évfordulóját ünnepeljük.

Az előkészületi munkákat természetesen már az elmúlt évben elkezdtük. Minden esztendőben ez újra és újra fokozott felelősséget jelent a szervezőknek, igyekszünk folyamatosan kritikusan szemlélni e tevékenységünket, és évről évre megfelelni az állandóan változó igényeknek.

A program pontosabb összeállítása és annak ismertetése még előttünk áll, erről szeretnénk  e kiadványunkban részletesebb tájékoztatást adni.

A három nap során a fogászat legaktuálisabb témáit felölelő előadások várják majd Önöket, ahol hallhatnak pl. az implantológiai kutatások legfrissebb eredményeiről, a konzerváló fogászat, a fogszabályozás, a parodontológia, az esztétika, az endodontia, a dentoalveoláris sebészet, a prevenció és a fogtechnika időszerű kérdéseiről, a legkorszerűbb módszerek alkalmazásának újdonságairól. Kiadványunk belső oldalain részletesen olvashatnak a szakmai előadásokról és a workshop programokról egyaránt.

Célunk olyan rendezvénnyel várni Önt/Önöket, olyan érdekes és tartalmas eseményekkel, hogy a fogászatban dolgozók már év elején felírják a naptárjukba: 2024. október 10–11–12., azaz Dental World!

A szervezők nagyon örülnének, ha minél többen részesei lennének e három napnak, ezért most kedvezményes jegy vásárlására is ösztönözzük a csatlakozni vágyókat! Kérjük, tanulmányozza át a szakmai programokat, ahol több mint 20 országból közel 60 ismert/elismert szakemberrel találkozhat, bővítheti tudását, és utána, majd a rendelőben szinte azonnal hasznosíthatja naprakész ismereteit.

A kiállító térben az eddigieknél még változatosabb, színesebb bemutatókkal, versenyekkel és élő műtétekkel is várjuk a látogatóinkat.

A körültekintő és alapos tájékoztatás érdekében elküldjük Önnek a DW 2024-es eseményeit tartalmazó újabb kiadványunkat, mely az eddigieknél még több információt tartalmaz.

Mi arra készülünk és bízunk abban, hogy a Dental World 2024-ben ismét – de az eddigieknél még emlékezetesebb módon – a fogorvostudomány, a betegellátást segítő fogászati ipar és kereskedelem nagyszabású „arzenálja”, ünnepe lesz!

Legyen Ön is részese e szakmai találkozónak!

LACZKÓ TAMÁS főszervező

Dental World Kongresszusok

3 napos konferenciák: ESZTÉTIKA • ENDODONTIA

ORTHODONTIA • IMPLANTOLÓGIA

KEDVEZMÉNYES ÁRAK HATÁRIDEJE

KONGRESSZUSI JEGYÁRAK

1 VÁLASZTOTT

KONGRESSZUS: esztétika / implantológia / endodontia / orthodontia

ALL ACCESS 4 fő kongresszusra és a Digitális kongresszusra is belépést biztosít

BIRD 2024. 08. 31-ig

2024. 09. 30-ig

Digitális Fogászat Kongresszus: 35 000 Ft (teljes ár: 50 000 Ft)

Praxismenedzsment Kongresszus: 30 000 Ft (teljes ár: 50 000 Ft)

Fiatalok Fiataloknak Kongresszus: 30 000 Ft (teljes ár: 45 000 Ft)

Prevenciós Kongresszus: 19 600 Ft (teljes ár: 28 000 Ft)

Földvári Imre Fogtechika Kongresszus: 19 600 Ft (teljes ár: 28 000 Ft)

Jelentkezzen most!

Általános Információk

Kiállítás helyszíne Hungexpo Vásárközpont, 1101 Budapest, Albertirsai út 10. „A” pavilon

Kiállítás nyitvatartása

2024. október 10–12., csütörtök, péntek: 08.30–18.00, 2024. október 12., szombat: 08.30–17.00

A háromnapos rendezvény alatt közel 250 szakkiállító várja az érdeklődőket, a kiállítás megtekintése díjmentes, de regisztrációköteles.

Kongresszusi regisztráció

A kongresszusokra előzetesen a dentalworld.hu oldalon lehet regisztrálni, a jegyvásárlás után automatikusan megkapja jegyét e-mailben, amit a helyszínen köteles bemutatni. Amennyiben a helyszínen szeretne jegyet vásárolni, erre minden nap reggel 8 órától van lehetőség a bejáratnál.

Kreditpont

*A kongresszusok programjainak összpontértéke: 24, napi pontérték: 8

A tanfolyamok a szakma szerinti kategóriába tartoznak (szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. arc-állcsont-szájsebészet, 2. dento-alveoláris sebészet, 3. fogszabályozás [fogorvos], 4. konzerváló fogászat és fogpótlástan), vizsga nincs, a kreditpont-igazolást a rendezvényt követően küldjük el. A szakmai programokban a változtatás jogát fenntartjuk.

Megközelítés, parkolás

A parkolás a konferencia résztvevői és a látogatók számára ingyenes, behajtás gépjárművel a 4-es kapunál lehetséges.

A környező utcákban díjmentes parkolási övezet található.

A rendezvény megközelíthető tömegközlekedéssel is:

Az Örs vezér tere metrómegálló és a Hungexpo vásárváros között a rendezvény napjain is közlekedik a 100-as autóbusz.

Az M2-es metró Pillangó utcai állomásától a Hungexpo vásárváros főbejárata körülbelül 15 perces sétával elérhető.

IMPRESSZUM

Szervező és kiadó: Event Organizer Hungary Kft.

1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9.

Felelős kiadó: Laczkó Tamás

Nyomdai előkészítés: Event Organizer Hungary Kft. –Sárközi András

Nyomdai kivitelezés: Pharma Press Nyomdaipari Kft. Kézirat lezárva: 2024. augusztus 7.

Platina szponzor:

intraorális szkenner dentálhigiénikusoknak

Fogorvos/Fogtechnikus tanulóverseny

Az orvosi verseny résztvevői az ország négy, fogorvosi képzést nyújtó egyeteméről érkeznek, ahol belső versenyeken választják ki azt az egyetemenként 3-3 indulót, akik a Dental World-ön mérik össze tudásukat. Minden versenyző ötöd éves egyetemi hallgató, és nyereményük többek közt egy út Leuven-be, a GC központjába. A fogtechnikus tanulók részére 2024-ben már 13. alkalommal megrendezésre kerülő Győztesek Versenyére a Protetika Verseny győztese, az Országos Mintázó Verseny legjobbjai és az Ipartestület által rendezett Kerámiás Verseny helyezettjei kapnak személyes meghívást. A 12 magyar tanuló számára az idei évben is nagy kihívás a szakma egésze előtt, a Dental World szakkiállításon bemutatni képességeiket, szakmai elhivatottságukat.

AlphaBio Buborék bár

Flexi kávézó

Smilezor koktélbár

Várjuk szeretettel 2024-ben is!

Élő műtétek

A Dental World kiállítás egyik kiemelkedő eseménye minden évben az „élő műtét” kabin, ahol folyamatosan történnek a beavatkozások. Az üvegfalú látványműtőben több orvos végzi egy-egy páciens nyilvános kezelését. A rutinszerűen alkalmazott műtéti technikák mellett új eljárások is bemutatásra kerülnek.

Live Demo

A Live Demo színpadon a fogászat minden területét érintő gyakorlati megoldásokra kerül sor. A demonstrátorok mulázson szemléltetik a legújabb eljárásokat, kezeléseket, amelyek az előadón található fejkamera segítségével végig közelről követhetőek.

Gálaest

2024. október 11., péntek 20.00–01.00

Program: 20:00 kapunyitás, asztalfoglalás, welcome koktél 20:30 köszöntő, büféasztalos vacsora ínyencségekkel

22:00 funkypop & dance

Helyszín: Budapest Rendezvényhajó (Akadémia hajóállomása Lánchíd és Parlament között, a pesti oldalon)

21.30 és 22.30 között a hajó 1 órára kifut a kikötőből.

22.30-tól ismét van lehetőség felszállni a hajóra ugyanabban a kikötőben

Részvételi díj elővételben: 25 000 Ft (október 1-től: 28 000 Ft) Jegyek korlátozott számban igényelhetőek! A jegy ára svédasztalos vacsorát és egy welcome drinket tartalmaz. További információ: info@dentalworld.hu, www.dentalworld.hu

24 Esztétika Kongresszus 2024. október 10., csütörtök

09.20–09.30 Dr. Volom András, Dr. Gombos Ádám: Megnyitó

09.30–12.30 Dr. Michael Melkers (Amerikai Egyesült Államok/Lettország):

A restaurációk és a jó hírnév megőrzése – tervezés és okklúzió a mindennapi gyakorlatban

A kudarc érzése sokféle formában és sokféle módon megtalálhatja a rendelőnket. Ebben az előadásban bemutatjuk azokat a tényezőket, amelyek veszélyeztethetik a sikerünket, továbbá, hogy milyen lehetőségeink vannak ezek kezelésére. Dr. Melkers a páciensek történeteivel és különböző esetei felidézésével egy különleges „utazásra” viszi a résztvevőket, a „kemény/technikai” és a „puha/kommunikációs” készségek egyensúlyának az alkalmazásával. Az egyetlen fogtól a komplexebb ellátásokig olyan lehetőségek kerülnek megosztásra, amelyek minden klinikus számára hasznosíthatók lehetnek, és segítséget kapnak az alábbiakhoz, hogy:

– Megtanulják felismerni a kritikus parafunkcionális figyelmeztető jeleket, és hogy ezek miért fontosak;

– Értékeljék a funkció, a parafunkció és az esztétika közötti egyensúlyt;

– Ismerjék meg a destruktív erők reális kezelését a restauratív fogászatban;

– Értsék meg, hogyan értékelhető a destruktív és a kívánatos okkluzális kontaktus közötti különbség;

– Értékeljék a vertikális dimenzió megváltoztatásának előnyeit és megfontolandó szempontjait;

– Használják majd fel a koncepciókat az egyes esetek alkalmazásakor.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.30 Dr. Ivan Raychev (Bulgária): Modern stratégiák a fogkopás additív rehabilitációjában

Ez az előadás tömör áttekintést nyújt a fogkopás additív rehabilitációjának korszerű stratégiáiról, hangsúlyozva a közvetlen és közvetett restaurációs technikák megfontolt alkalmazását, valamint a digitális technológiák integrálását. A kezelési protokoll az alsó és felső frontális szegmensek konzervatív helyreállításával kezdődik. Ezzel a megközelítéssel nem csak a kopott frontfogakat állítjuk helyre, javítva az esztétikát és a funkciót, hanem az okklúzió vertikális dimenzióját (VDO) is emeljük. Ez az emelés döntő fontosságú ahhoz, hogy elegendő helyet teremtsünk a hátsó szegmensek helyreállításához, miközben biztosítjuk az állkapocs központi helyzetének megőrzését.

Az előadás a frontális és a disztális fogszegmensek különböző kompozit-restaurációs technikáival foglalkozik, majd áttér a direkt és indirekt módszerek zökkenőmentes integrációjának a megvitatására. Feltárjuk a digitális protokollok szerepét is az eredmények kiszámíthatóságának és funkcionalitásának a fokozása érdekében. Ez az átfogó megközelítés nem csak a meglévő egészséges fogstruktúrákat őrzi meg, hanem a rágószervek funkcionális és esztétikai rehabilitációját is célul tűzi ki. A folyamatot dokumentált valós klinikai esetek bemutatásával szemléltetjük.

15.30–17.30 Dr. Jarett Hulse (Amerikai Egyesült Államok): Injection moulding és mátrixolási stratégiák a direkt anterior kompozitokhoz

Sok fogorvosnak gondot okoz az anterior és poszterior kompozit restaurációk elszíneződése, rétegződése vagy lepattanása. A Bioclear egy olyan technika, amely tiszta anatómiai formájú matricákat használ, hogy erős, szép és elszíneződés álló restaurációkat hozzon létre. Ez egy speciális módszer, amely több lépéssel és új eszköztárral együtt átalakíthatja a kompozit restaurációk megközelítésének a módját. A fekete háromszögek lezárása egy olyan esztétikai probléma, amelyet a hagyományos kompozit technikákkal a legtöbb klinikus nehezen vagy egyáltalán nem tud megoldani.

Bár a Bioclear alkalmazásakor van egy tanulási görbe és egy meghatározott sorrend, amelyet követni kell, de ezt a módszert bármelyik klinikus el tudja sajátítani, nem csak az ún. „aranykezű” szakemberek. Ennek az előadásnak az a célja, hogy megismertesse a Bioclear módszert, és bemutassa azokat a lépéseket, amelyek szükségesek a sikeres alkalmazásához.

Esztétika Kongresszus

2024. október 11., péntek

09.20–09.30 Dr. Volom András, Dr. Gombos Ádám: Megnyitó

09.30–12.30 Dr. Federico Ferraris (Olaszország): Direkt és indirekt anterior restaurációk – klinikai protokollok

Egyre bővül és növekszik a páciensek igénye az esztétikai és restauratív kezelések iránt, mindez arra ösztönzi a klinikust, hogy tökéletes megjelenési eredményt biztosítson, és ennek érdekében ismerje a különböző típusú módszereket és lehetőségeket. Az indirekt vagy direkt restaurációkra vonatkozó indikációk egyre kevésbé egyértelműek, számos klinikai szempontot figyelembe véve lehet választani a különböző protokollok között. A kompozit gyanta a sokoldalúsága, az intraorálisan történő rétegzés lehetősége, a könnyű javíthatósága, valamint a közép- és hosszú távon meglehetősen jó prognózisa alapján igazán megbízható anyagnak tekinthető.

A kerámiaanyagok méltó helyettesítője lehet a kopásállósága és a felület stabilitásának javítására irányuló tulajdonságai miatt is. Ezzel szemben a kerámiaanyagok, amelyeket gyakran a színjellemzők, valamint a mechanikai és fizikai tulajdonságok tekintetében arany standardnak tekinthetünk, egyre inkább képesek minimális vastagságú restaurációkat készíteni, miközben megőrzik a dimenzió-stabilitást, a prognózist és az esztétikát. Az indirekt vagy direkt megközelítés választása tehát kevésbé egyértelmű, mindez a fogorvosok számára nagyobb lehetőséget kínál a restaurációs diverzifikációra.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Dr. Igor Ristic (Szerbia): Új technológiák a fogászati környezetbenA bizonytalanságtól a klinikai tökéletességig

A technológia gyors fejlődése a fogászati területen egyszerre váltott ki izgalmat és bizonytalanságot a szakemberek, a betegek és az érintettek körében. Ennek az előadásnak a célja az új technológiák sokféleségének és a klinikai gyakorlatban való alkalmazásának a demisztifikálása.

A digitális fogászat és a mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret nyernek, a fogászati szakembereknek is szembe kell nézniük azzal a kihívással, hogy ezeket az eszközöket hatékonyan integrálják munkafolyamataikba. Az előadás a fogászati területet átalakító legfontosabb innovációk, köztük a 3D nyomtatás, az intraorális szkennelés és a fejlett diagnosztikai képalkotó technológiák felvázolásával kezdődik. A klinikusok átfogó áttekintést kapnak ezekről az eszközökről, és kiemeljük a diagnosztikai pontosság és kezeléstervezés előnyeit. Az előadás során a sikeres bevezetés bizonyítékokon alapuló stratégiáit is megvitatjuk, hangsúlyozva, a folyamatos oktatás és képzés fontosságát, amelyek mind a működési hatékonyságot, mind a betegellátást javítják.

A prezentáció olyan valós esettanulmányokat mutat be, amelyek a technológia klinikai alkalmazása során érvényesülő pozitív hatását bizonyítják. Az előnyök bemutatásával arra szeretnénk ösztönözni a fogászati szakembereket, hogy fogadják el ezeket a fejlesztéseket, és az esetleges bizonytalanságot magabiztossággá alakítsák. A résztvevők olyan megvalósítható ismeretekkel távoznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a digitális fogászati környezetben elérjék az optimális működési hatékonyságot.

15.00–16.00 Dr. Louis Hardan (Libanon): Mobil fogászati fényképezésa fogászati dokumentáció és kommunikáció új korszaka

A fényképezés nagy hatással van a fogászatra, számos alkalmazása, mint például a diagnózis megállapítása, a kezelés tervezése, a jogi dokumentáció, a publikálás és a kommunikáció érdekében a digitális fényképezés a modern fogorvosi rendelők számára nélkülözhetetlen. Napjainkban, a fogászatban a DSLR (Digital Single Lens Reflex) fényképezőgépeket széles körben használják a nagyfelbontású makro-felvételek készítésére. A közelmúltban az okos-telefonok - a legújabb technológiai fejlődésnek köszönhetően - nagy utat tettek meg a digitális fényképezésben; megfelelő fénykezeléssel és speciális tartozékokkal az intraorális és extraorális fényképezés, továbbá a videózás egyszerűen lehetővé vált. Az előadás célja, hogy bemutassa, hogy ezek a készülékek kiváló minőségű fogászati felvételek készítésére alkalmasak, továbbá a dokumentáció és a kommunikáció különböző típusaiban hasznosak. Alkalmazásuk a mindennapi gyakprlatban mindenki által megvalósítható, megtanulható és megismételhető.

16.00–17.00

Dr. Margarida Henrique (Spanyolország): Esztétikus mosoly tervezése –út a sikeres kezeléshez

Manapság egyre több páciens keresi az esztétikai fogászati kezeléseket. Fogászati szakemberként képesnek kell lennünk arra, hogy kezeljük őket, hogy ne csak az esztétikát, hanem a biológiát, a szerkezetet és a funkciót is helyreállítsuk, természetes hatást adjuk a mosolyuknak. Ennek eléréséhez a kezelés megkezdése előtt alapvetően fontos a fényképekkel és videókkal készült átfogó dokumentáció, továbbá a gondos kezelési terv készítése. Számos paramétert kell figyelembe vennünk, mint például az egyes fogak morfológiai jellemzőit („anterior fogak alapanatómiája”), a fogívben való igazodásukat és helyzetüket, a színüket és az esztétikus mosolykompozíciót meghatározó intraorális kritériumokat. Fontos a középvonal és a metszőfogak aránya, valamint dominanciája, az elülső fogak axiális-, illetve a hátsó fogak vestibuláris axiális dőlése, az érintkező területek mérete, a cervikális és incizális rés, valamint az íny architektúrája.

24 Esztétika Kongresszus 2024. október 12., szombat

09.20–09.30 Dr. Volom András, Dr. Gombos Ádám: Megnyitó

09.30–11.00 Dr. Riccardo Ammannato (Olaszország): Kopott fogazat? Direkt és indirekt adhezív restaurációs megközelítés

Az előadás céljai:

Az előadás fő célja, hogy indikációkat és protokollokat nyújtson a súlyosan kopott fogazat kezelésére, egy új, preparálás nélküli „hibrid” megközelítéssel, amely növeli az okklúzió vertikális dimenzióját (VDO): direkt workflow, az „Index technika”. Az előadás részletesen kitér arra, hogy mikor és hogyan kell kopott fogazaton ragasztani additív részleges indirekt restaurációkat (onlay/overlay) kompozitból és/vagy kerámiából, az indikációktól függően. Az összes protokoll lépésről lépésre kerül bemutatásra pácienseken - képek és videók segítségével - annak érdekében, hogy világos áttekintést kapjunk erről a hibrid (direkt-indirekt) technikáról analóg és digitális munkafolyamatokon keresztül.

- Hogyan diagnosztizáljuk a kopott fogazatot (korrózió; kopás; abrázió; abfrakció);

- A VDO meghatározása és a kezelési terv megtervezése;

- Preparálás nélküli közvetlen adhezív megközelítés indikációi és protokolljai, az index technika;

- A kompozit és/vagy kerámia onlay/overlay-ken történő minimálisan invazív, indirekt adhezív megközelítés indikációi és protokolljai.

11.00–12.30 Dr. Alina Ruzanova (Észtország): Komplex esetek tervezése Összetett esetek megtervezésekor sok lehetőség közül választhatunk, illetve közben számos kérdés is felmerülhet bennünk. Előfordulhat, hogy ezekkel a dilemmákkal nehezen birkózunk meg, ezért a tervezés előtt hasznos lehet, ha áttekintjük a már gyakorlatban bevált módszereket. A kezelés elkezdése előtt határozzuk meg a végső célokat, amelyek érdekében végezzük majd a tervszerűen összeállított egyes lépéseket.

Az előadás során az alábbi kérdésekre térünk ki:

- Hol kezdjük el egy bonyolult eset megtervezését?

- Milyen sorrendet alkalmazzak a kezelés során?

- Mennyire változtassam meg az okklúzió vertikális dimenzióját (VDO)?

- Hogyan osszam fel a fogívek közötti teret?

- Milyen célt tűzzek ki a végleges okklúzióra?

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Dr. Grosz János (Magyarország):

Etika vagy esztétika, avagy „ki mint vet, úgy arat”?! – hogyan kerüljük el a kudarcokat kerámia héjak készítése során?

A kerámia héjak készítése mára egy jól dokumentált, és standardizálható, egyszerű kezelési opció. Mégis van, akinek meggyűlik vele a baja, és sokszor ennek a páciens látja kárát. Etikus hozzáállással és egyszerű kulcs-lépések betartásával mindez elkerülhető lenne. Előadásom ezen gondolat mentén nyújt betekintést praxisomba.

15.00–16.00 Dr. Pawel Paszkiewicz (Lengyelország): Csapatmunka és tervezés

a digitális implantátum-protetikában

A digitális munkafolyamatok során általában kevesebb a korrekciókra és funkcionális módosításokra fordított órák száma. Jobb a kapcsolatunk a pácienseinkkel, akik jobban megértik, milyen tervek alapján végezzük majd a munkánkat, mert többet látnak és tudnak meg annak egyes fázisairól. Intraorális szkennelések, fotók, videók, pontos okklúzió, teljes arc scan, akár digitális arcív vagy mozgáskövető eszközök, továbbá CBCT tomográfia segítségével felépíthetjük páciensünk „virtuális változatát”egy megismételhető eljárás során. „Virtuális páciensünk” bármelyik szakemberrel bárhol konzultálhat, ezzel segítve a fogorvost abban, hogy kiszámítható, biztonságos és szilárd kezelési tervet készítsen.

AZ ALPHA IMPLANT KFT. MÁR 15 ÉVE AZ ÖN MEGBÍZHATÓ PARTNERE

A minőség a siker garanciája

24 Endodontia Kongresszus 2024. október 10., csütörtök

09.20–09.30 Dr. Benyőcs Gergely: Megnyitó

09.30–11.00 Dr. Mohamad Zaafrany (Egyiptom): Az ismételt endodonciai beavatkozások nehézségeinek a kezelése

A sikertelenül gyökérkezelt fogak újbóli kezelése gyakran nem egyszerű folyamat, és néha az ismert technikák speciális módosítására is szükség van a siker érdekében. Az újrakezeléssel kapcsolatos döntéshozatal nagyon fontos lépés a felmerült problémák megoldása céljából. A klinikus felelőssége, hogy felmérje az eset nehézségeit, és eldöntse a lehetőségeket a csatornán belül fellépő akadályok kezelésére, akár meszesedéssel, vagy ún.„lépcsőkkel”, betört műszerekkel, továbbá perforációkkal van dolgunk. A sikeres kezelés eléréséhez ilyenkor a standard technikák módosítására van szükség.

Az előadáson elhangzik, hogy mindez miként lehetséges:

- Az esetek nehézségeinek felmérése újrakezelési helyzetekben;

- Függőleges gyökértörések és repedések diagnosztizálása;

- Az oldalsó gyökércsatorna-perforációk lezárása;

- Intrakanális meszes elzáródás kezelése;

- A jobb prognózis érdekében az átjárhatóság megállapítása.

11.00–12.30 Dr. Mohamad Zaafrany (Egyiptom): Útmutató a betört műszerek kezeléséhez

Az intrakanális eszközbetörés egy olyan baleset, amely a gyökércsatornák formázása során történhet. Az ilyen esetek gyakorisága a csatorna szűkületének növekedésével vagy a csatorna görbületének fokozódásával nő, ezért a klinikusnak tisztában kell lennie azzal, hogyan előzheti meg ezt a hibát.

Az előadáson az is elhangzik, hogy a műszerbetöréseket általában mi okozza, és a kezeléssel kapcsolatos döntések meghozatalához, a megfelelő technikák kiválasztásához milyen tényezőkre kell elsősorban odafigyelni:

- Hogyan lehet eltávolítani a betört műszereket, melyek a szükséges eszközök és a különböző technikák; - Mikor kell megfontolni a sebészeti megközelítést?

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.30 Dr. Bartłomiej Karaś (Lengyelország): Anatómiailag irányított gyökércsatorna formázás és tisztítás

Az előadás során a résztvevők nagyon egyértelmű és felhasználható protokollokat kapnak a különböző klinikai helyzetek megoldására, elsősorban a gyökérkezelés néhány, legfontosabb témájára kitérve. Az első rész a gyökércsatornák műszerezésének témáját taglalja, és tájékoztatást ad arról, hogyan lehet az egyenes csatornákat gyorsan és egyszerűen, a görbe csatornákat biztonságosan, valamint az elmeszesedett csatornákat hatékonyan formázni. A második rész a tisztítási protokollokkal foglalkozik, hogyan lehet hatékonyan csökkenteni a baktériumterhelést, eltávolítani a dentin-törmeléket (smear layer), továbbá növelni a gyökércsatorna-kezelés sikerességét.

15.30–17.00 Dr. Bojidar Kafelov (Bulgária): Diagnózis, az endodontiai kezelés előkészítése és a mögötte álló gondolkodási folyamat

A modern fogászat világában egyre inkább hajlamosak vagyunk a részletekre figyelni, de gyakran nem figyelünk kellően az összképre. A Ni Ti-rendszerekre, a gyökértömési módszerekre, a műszereltávolításra stb. összpontosítunk, de néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy betegeket és azok betegségeit kezeljük.

Előadásom célja, hogy bemutassam az endodontiai kezelés megkezdése előtti gondolkodási és diagnosztikai folyamatot, a betegkommunikációt, továbbá a gyökércsatorna-rendszerbe való belépés előtti előkészítési fázisokat.

Endodontia Kongresszus 2024. október

11., péntek

09.20–09.30 Dr. Benyőcs Gergely: Megnyitó

09.30–11.00 Dr. Shanon Patel (Egyesült Királyság):

Az endodontiai eredmények javítása – vissza az alapokhoz

Az előadás célja:

- Az eredmények értékelése, illetve a különböző kritériumok újbóli áttekintése, siker, kontra túlélés;

- Áttekintést nyújtani arról, hogy mi befolyásolja az endodontiai sikerességi arányokat;

- Olyan új, klinikai kutatások megvitatása, amelyek bemutatják, hogyan lehet az endodontiai sikerességi arányokat kiszámíthatóan javítani.

11.00–12.30 Dr. Shanon Patel (Egyesült Királyság):

Az endodontiai eredmények javítása – a fogak élettartamának növelése

Az előadás célja:

- Áttekintést adni az endodontiai kezelések után a fogak kihúzásának „hagyományos”; okairól;

- Olyan új, klinikai kutatások megvitatása, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy az endodontiai kezelések után a fogak kihúzásának okai megváltoztak;

- Az endodontiai kezelések után a fogak élettartamának javítására irányuló EGYSZERŰ stratégiák megvitatása.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.30 Dr. Krzysztof Gończowski (Lengyelország):

Fájdalom- és stresszmentes fogászat – lehetséges ez? Hatékony, helyi érzéstelenítéses eljárások a fogorvosi rendelőkben

A helyi érzéstelenítés mindig is kihívást jelentett mind a fogorvosok, mind a betegek számára számos tényező miatt, beleértve az egyes klinikai helyzetekhez szükséges az alkalmazási technikákat, az orvosi komplikációkat és a speciális egészségi állapotú betegek megfelelő dózisának kiválasztását.

A tanfolyam célja, hogy gyakorlati útmutatást nyújtson a fogorvosok számára a fogászati betegek stressz- és fájdalommentes kezelésével kapcsolatban. Kitér a helyi érzéstelenítő megfelelő típusának és adagolásának kiválasztása mögötti elvekre a különböző betegcsoportok esetében, valamint a fájdalommentes és hatékony helyi érzéstelenítő injekciók klinikai eljárásaira (klinikai képek, műtét közbeni videofelvételek és 3D animációk).

Az előadáson a következő témák kerülnek megvitatásra:

1. A megfelelő helyi érzéstelenítő szer kiválasztása a klinikai helyzet (életkor, a beteg egészségi állapota és a tervezett műtét) függvényében. Mikor használjunk articain, lidokain, mepivakain vagy bupivakain hatóanyagot?

2. Helyi érzéstelenítés alkalmazása terhes nők, gyermekek, idősek és szisztémás betegségben szenvedő betegek esetében.

3. A helyi érzéstelenítők maximális dózisának biztonságos és egyszerű kiszámítása.

4. Melyek a fájdalom okai a helyi érzéstelenítés során?

5. A fájdalom átvitele az emberi szervezetben és a módosításának a módszerei.

6. Atraumatikus injekciós technika - hogyan lehet a helyi érzéstelenítéses injekciókat hatékonyan és fájdalommentesen elvégezni?

7. A tűszúrás során a fájdalom kiküszöbölésének gyakorlati és hatékony technikáinak áttekintése.

8. Az iatroszedáció gyakorlati alkalmazása a fogászatban a helyi érzéstelenítés beadásával kapcsolatos fájdalom és stressz csökkentése érdekében.

15.30–17.30 Dr. Alfredo Iandolo (Olaszország):

Minimálisan invazív megközelítés a modern endodontiában

A minimálisan invazív endodontia hosszú évek óta óriási előrelépést jelentett ezen a szakterületen, illetve egyúttal már a „jövő útját” is jelenti. Sajnos a konzervatív gondolkodás elsősorban a hozzáférési üregre terjedt ki. Az előadás célja, hogy bemutassa, hogyan lehet konzervatív módon elvégezni a következő fázisokat: hozzáférési üreg, formázás, 3D tisztítás, 3D obturáció és mikroendodontiai sebészet. Kitérünk arra is, hogy az új technikák és protokollok hogyan javíthatják egyszerűsített technikák alkalmazásával a munkánkat, és ami még ennél fontosabb, az eredményeinket!

24 Endodontia Kongresszus 2024. október 12., szombat

09.20–09.30 Dr. Benyőcs Gergely: Megnyitó

09.30–11.00 Dr. Emmanuel João Nogueira Leal da Silva (Brazília):

A minimálisan invazív endodontia jelenének és a jövőjének alakulása

Az elmúlt évtizedekben, az orvostudományban a minimálisan invazív kezelések irányába történő előrelépés közismert és tudományosan is megalapozott. A fogászat is természetesen követi a fejlődés irányát, így a minimálisan invazív hozzáférési üreg és a gyökércsatorna-előkészítés az endodontia területén is trend-témává vált. Ezeknek az eljárásoknak célja a fogszövet maximális megőrzése, amelyet az az elképzelés támaszt alá, hogy így hatékonyan csökkenthető a kezelés utáni fogrepedés előfordulása.

A fogorvosok közül még többen ragaszkodnak ahhoz, hogy a hagyományos hozzáférési üreg és a gyökércsatorna-előkészítés csökkenti a fogak repedéssel szembeni ellenállását, és sajnos tény, hogy a jelenlegi szakirodalom korlátozott számú, főként laboratóriumi vizsgálatból áll, ellentmondásos eredményekkel, mindez kevés a klinikai döntéshozatali folyamat alakításához és irányításához. Egy olyan klinikai megközelítés, mint a minimálisan invazív endodontiai hozzáférési üreg és gyökércsatorna-előkészítés összetett eszközöket és képzett kezelőorvosokat követel meg, így az eddigi ellentmondásos tudományos eredményekkel szembesülve a szakemberben kétségeket ébreszt az alkalmazás, illetve annak hatékonyságát illetően. Mindez végül a bevezetés költség/haszon elemzését is szükségessé teszi.

Figyelembe véve, hogy az endodonciában a minimálisan invazív megközelítés előnyei még szalmailag nem egyértelműen bizonyítottak, a jelen előadás célja az, hogy megvitassa a minimálisan invazív hozzáférési üregek és a gyökércsatorna-előkészítés jelenlegi tudományos és klinikai helyzetét, továbbá, hogy alapos és elfogulatlan képet adjon az eddigi eredményekről, a mögöttük álló logikáról, feltárva nem csak a kapcsolódó koncepcionális és tudományos hibákat, hanem felvázolva a kutatás és a klinikai gyakorlat jövőbeli irányait is.

11.00–12.30 Dr. Emmanuel João Nogueira Leal da Silva (Brazília): Formázás a gyökércsatornák tisztításához: tudományos megközelítésű stratégia

A nikkel-titán rotációs rendszerek megjelenésével a 2000-es évek elején új kihívás jelent meg a Schilder-féle koncepció számára. Nyilvánvalóvá vált a nagysebességű mechanikus rendszerek által lehetővé tett gyors előkészítés és a fertőzés hatékony ellenőrzése közötti határozott eltérés. Bár a gyorsított alakítás kétségtelenül technikai előrelépést jelentett, mivel egyszerűbbé és biztonságosabbá tette a csatornák alakítását, de mindez egyúttal szükségessé teszi a Cleaning & Shaping paradigma újraértékelését.

A tisztítás és a fertőtlenítés elvégzéséhez szükséges időigény ellentétben áll a túl gyors alakítás ütemével, ellentétben a Schilder eredeti elméletével szemben. A „Shaping for Cleaning” koncepciója zökkenőmentesen illeszkedik a gyökércsatorna-előkészítés mai standardjához, illetve az a célja, hogy a klinikusokat a csatornák formázása után az alapos fertőtlenítéshez szükséges teendők optimalizálásához vezesse.

A „Shaping for Cleaning” lényegének kifejtése érdekében ez az előadás a gyökércsatorna-előkészítés legújabb lehetőségeit vizsgálja. Átfogó képet ad a technológiai fejlesztések lehetőségeiről, és annak a gyökércsatorna-kezelés minden egyes fázisára gyakorolt hatásáról. Az előadás a legújabb tudományos bizonyítékokra alapozva tárja fel az endodontiai fertőtlenítés elérésének jelenlegi korlátait. A cél az, hogy a klinikusok a gyökércsatorna-kezelés hatékonyabb és tájékozottabb megközelítéséhez szükséges ismeretekhez jussanak.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.30 Dr. Dina Abdel Latif (Egyiptom):

Endodontiai diagnózis és a pulpa vitalitásának értékelése

A sikeres endodontiai kezelés számos tényezőtől és lépéstől függ. Az első és legfontosabb lépés a helyes diagnózis felállítása, mivel a kezelési terv kizárólag a diagnózistól függ.

A helyes diagnózishoz klinikai vizsgálat és röntgenvizsgálat útján jutunk el. Az ideális vizsgálatoknak objektívnek, fájdalommentesnek és megbízhatónak kell lenniük a pulpa vitalitásának a meghatározása során. A tökéletes diagnosztikai teszt mindig pozitív lenne betegség során, és negatív betegség hiányában. Az életképesség azt jelenti, hogy a szövetekben vérellátás van jelen. Ezért csak olyan vizsgálatot lehet vitalitás-vizsgálatnak nevezni, amely a pulpa vérellátását méri vagy értékeli. Az endodontiai végső diagnózis felállítását több tényező alapján kell elvégezni. Ha csak egy vizsgálatra hagyatkozunk, az pontatlan vagy szükségtelen fogászati kezeléshez vezethet. Ezért a páciens panaszának meghallgatását, továbbá a panasz kivizsgálását a diagnosztikai tesztekkel és a röntgenvizsgálattal együtt kell elvégezni a végső diagnózis felállítása előtt.

24 Implantológia Kongresszus 2024. október 10., csütörtök

09.20–09.30 Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente: Megnyitó

09.30–10.30 Dr. Maurizio Signorini (Olaszország): A „nagy vágás, remek sebész” koncepciótól a minimálisan invazív sebészetig

Ebben az előadásban a különböző és a gyakorlat során kialakuló tapasztalatok összegzését mutatjuk be, továbbá, hogy melyek azok a könnyen elkerülhető hibák a kiszámítható műtéti siker érdekében. Hová vezetett ez az eredmények és a kudarcok tekintetében? Mit tartunk alapvetőnek egy egyszerű és kiszámítható műtéthez? – kérdésekre is kitérünk az előadás során.

10.30–11.30 Prof. Andrea Mombelli (Svájc): Biofilm az implantátumon – problémák és megoldások a periimplantitisz megelőzésében és kezelésében

A fogászati implantátumokon található biofilm jelentős klinikai kihívást jelent, mivel periimplantitiszhez vezethet, egy olyan kóros állapothoz, amelyet az implantátum körüli gyulladás és csontfelszívódás jellemez. A biofilm öszszetett mikrobiális közösségekből áll, amelyek az implantátum felszínéhez tapadnak, és egy extracelluláris polimer mátrixba záródnak. Ez a mátrix védelmet nyújt a baktériumoknak az antimikrobiális szerekkel és a gazdaszervezet immunrendszerével szemben, így a fertőzések tartósak és a hagyományos kezelésekre nem reagálnak. A fogászati implantátummal rendelkező betegek esetében elengedhetetlen a szigorú szájhigiéniai protokollok végrehajtása. Ez magában foglalja a rendszeres professzionális tisztítást és a betegek oktatását az optimális otthoni ápolási eljárásokról a biofilmképződés mérséklése érdekében. A periimplantitisz kezelésének sarokköve továbbra is a mechanikus fogkő eltavolítás marad, olyan speciális eszközökkel, mint az ultrahangos depurátor és az airflowing. Ezenkívül antimikrobiális terápia is alkalmazható a baktériumterhelés csökkentése érdekében. Előrehaladott periimplantitis esetén sebészeti beavatkozásra lehet szükség a biofilm és a fertőzött szövet teljes eltávolítása, valamint az elvesztett csont helyreállítását célzó regeneratív eljárások elősegítése érdekében. A fogászati implantátumok hosszú távú sikerének biztosításához és a periimplantitis korai jeleinek megfigyeléséhez elengedhetetlen a rendszeres nyomon követés és karbantartás.

11.30–12.30 Dr. Kovách Sándor (Magyarország): Cirkónium implantátum, és annak felhasználási lehetőségei szájüregi daganatos betegségen átesett betegeken

A cirkónium implantátumok egyre szélesebb körben kerülnek felhasználásra, a fogászat, és az orvostudomány számos területein (ortopédiai implantátumok). Ennek oka, hogy a cirkónium rengeteg előnyös tulajdonsággal rendelkezik a mindennapi használatban alkalmazott titánium implantátumokhoz képest. Ezért is nevezik már a jövő implantátum rendszerének. Ezek közül talán a legkiemelkedőbb a kedvezőbb szöveti regeneráció.

Az előadás első felében a cirkónium implantátumokról általánosságban, valamint azok mindennapos felhasználási lehetőségeiről esik szó. A második részben pedig 3 olyan esetbemutatást láthatunk, ahol cirkónium Implantátumokat ültettünk be olyan betegeknek, akiket korában rosszindulatú daganat miatt szájüregi daganattal operáltak, és ezt követően sugárkezelésen estek át.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.30 Dr. Cosmin Dima (Románia):

Esztétika az implantátumok körül – új technika

A fogászati implantátumok hosszútávú sikerében fontos szerepet játszanak a peri-implantáris szövetek egészsége. A keratinizált íny (KG) hiánya kockázati tényező lehet a recesszió vagy peri-implantitis kialakulásában. A KG vastagságának növelésére a különféle lágyszöveti augmentációs technikák közül a leginkább kiszámítható módszerként az apikálisan áthelyezett lebeny, a szabad íny graftok (FGG) és a kötőszöveti graftok (CTG) vannak dokumentálva. Az autogén graft növeli a lágyrész vastagságát és javítja az esztétikát - összehasonlítva a nem pótolt helyekhez képest. Azonban ezek a technikák magukban foglalják a graft begyűjtésével az újabb seb megnyitását is.

A Dr. Dima Cosmin által leírt „Snake Technique” az egyetlen olyan technika, amelynek előnye, hogy csak egy seb keletkezik, ugyanakkor időben a legjobb eredményt nyújtja, a fentiekben említett többi jól ismert technikához képest. A technika alkalmazását, a műtéti beavatkozás sikerességéhez szükséges részleteket, valamint a lehetséges szövődményeket és azok megoldását részletesebben ismertetjük a bemutató során. Az előadás második része az esztétikai zónában felmerülő nehéz esetekről és arról szól, hogyan lehet egy nagy kihívást sikerré fordítani. Az előadás talán legfontosabb célja, hogy a résztvevők megtanulják, hogyan lehet szép és biztonságos eredményeket elérni, még akkor is, ha nagyon nehéz esetekkel foglalkozunk.

15.30–17.00 Prof. Darko Bozic (Horvátország): Mit lehet elérni a kollagén mátrix-szal az implantátumok körüli lágyszövet megerősítésében?

A parodontális sebészetben az implantátumok körüli legfontosabb célok között szerepel a lágyszövet fenotípusának a megváltoztatása. A jelenlegi szakirodalom alapján a kötőszöveti graftot még mindig arany standardnak tekintik az implantátumok körüli lágyszövet megerősítésében. Mivel az autogén helyreállítása további sebészeti beavatkozást igényel, ez a páciensek számára traumatikusabb és fájdalmasabb. A betegek komfortérzetének csökkentése érdekében az elmúlt évtizedben xenogén kollagén mátrixokat vezettek be az autogén graftok helyettesítésére. Ezeknek az anyagoknak azonban vannak korlátai, és helyes használatukat meg kell tanulni.

Ez az előadás a lágyszöveti rekonstrukcióhoz használt különböző kollagén mátrixokkal foglalkozik, és ismerteti ezek használatakor elért klinikai eredményeket, valamint az autogén graftokkal való összehasonlítást. Bemutatásra kerülnek a korlátok és a megfelelő indikációk annak érdekében, hogy mire kell figyelnünk ezen anyagok használatakor.

Implantológia Kongresszus 2024. október

11., péntek

09.20–09.30 Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente: Megnyitó

09.30–11.00 Dr. Stavros Pelekanos (Görögország): Az azonnali, korai és késleltetett implantátum-beültetés indikációi és korlátai az esztétikai zónában Az implantátum behelyezése az esztétikai zónában mindig is kihívást jelentő klinikai eljárás, amely klinikai készségeket és gondos tervezést igényel. A „térfogat fenntartása vagy újraalkotása” mindig is dilemmát jelentett a klinikusok számára az elmúlt évtizedekben, ami befolyásolja a kezelés megválasztását, és gyakran a klinikai eredményt is. Úgy tűnik, hogy az azonnali implantátumok ismét nagyobb bizalmat kapnak, mivel egyre jobb hardvereket és szoftvereket lehet használni. Ennek az előadásnak az a célja, hogy egyszerű klinikai koncepciókkal biztosítson stabil transzmucosális kontúrokat magas fehér és rózsaszín esztétikai eredménnyel, függetlenül az implantátum beültetésének az időzítésétől. A megfelelő implantátum makrogeometriától és az irányított implantátum-beültetéstől kezdve - a felépítmény kialakításának és a transmucosalis kontúr különböző zónáinak megértésén keresztül - a résztvevők lépésről lépésre elsajátíthatják az egyszerű klinikai eljárásokat a jobb ás hosszú távú esztétikai eredmények elérése érdekében.

11.00–12.30

Dr. Joseph Choukroun (Franciaország): Osteo-immunológia: paradigmaváltás az implantológiában és a csontpótlásban

Az oszteoimmunológia az a modern tudomány, amely az immunrendszer csontanyagcserére, de minden szövetgyógyulási jelenségre gyakorolt hatását mutatja be. A csontgyógyulás ugyanis immunreakcióval kezdődik: gyulladással, amelyet a gyulladásos citokinek felszabadulása vált ki. Ezek a citokinek felelősek az angiogenezisért, amely aktiválja a csontkallusz kialakulását. A csontsejtek viselkedése az immunrendszer működésétől függ, amely az oxidánsok szintjétől függ. Az oxidánsok magas szintű termelődését oxidatív stressznek nevezik, ez vezet az immunrendszer összeomlásához, ami olyan járulékos hatásokkal jár, mint a fertőzés, a remodelling leállításával a csont felszívódása, vagy a fibrointegráció. Ez a helyzet például cukorbetegeknél, dohányosoknál, penicillinre allergiás betegeknél vagy krónikus gyulladásos betegségeknél. A kedvező csontanyagcsere szükségszerűen megköveteli az oxidatív stressz csökkentését különböző megoldásokkal, például megfelelő D-vitamin-pótlással, az LDL-koleszterinszint csökkentésével vagy egyéb megfelelő immunstimulánsok. Az antibiotikum-profilaxist is felül kell vizsgálni, hogy jelentős immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkező antibiotikumokat alkalmazzunk. A PRF-nek immunfunkciója is van: csökkenti a gyulladásos szintet és növeli a helyi antioxidánsokat. Könnyű bizonyítani, hogy a periimplantitis egy immunbetegség, amely csontvesztést okoz az implantátum körül, amelyet az oxidatív csont stressz vált ki.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Dr. Pedro Moura (Portugália): Rendkívüli All-on X technikák

15.00–16.00

Ebben az előadásban az extrém All-on X technikák kerülnek bemutatásra, különös tekintettel a palatális megközelítésre. Dr. Moura a különböző a páciens- specifikus implantátumokat, a pterygoidokat, a transinus-, a transnasalis-, a hibrid és a quad zygoma implantátumokat is szemléltetni fogja.

Dr. Nicolas Haßfurther (Németország): Az autológ csontregeneráció művészete lépésről lépésre a PTFE-membránokkal a siker érdekében

Az előadás a PTFE-membránok autológ csontregenerációra vonatkozó képességeivel foglalkozik, és gyakorlati útmutatót nyújt mind az egyszerű, mind a bonyolult klinikai esetek kezeléséhez. Átfogó áttekintést ad a PTFE-membránok használatával történő autológ csontregenerációról, amelyet az aktuális kutatási eredmények, a klinikai tapasztalatok és a gyakorlati útmutatók támasztanak alá, hogy a résztvevők optimalizálhassák kezelési módszereiket és javíthassák a betegellátásuk színvonalát. Az előadás számos műtéti videót is tartalmaz, amelyek a kulcsfontosságú technikákat és megközelítéseket valós helyzetekben szemléltetik. Ezek a videók a PTFE-membránok lépésről-lépésre történő alkalmazását mutatják be különböző klinikai helyzetekben, például a vertikális csontpótlásban. Az előadás középpontjában a membránok szövődményeinek a kezelése áll. A résztvevők megismerkedhetnek az elkerülendő gyakori hibákkal és azok hatékony kezelésével, hogy maximalizálják az eljárások sikerességi arányát. A membrán helyes elhelyezésétől a karbantartásáig gyakorlati tippek és esettanulmányok mutatják be, hogyan lehet elkerülni a kritikus hibákat.

16.00–17.00 Dr. Costantino Vignato (Olaszország):

Egy konvergens nyakú intramucosalis implantátum klinikai előnyei a lágy- és keményszövetek jobb fenntartása érdekében

Az implantátum kiválasztása befolyásolhatja az általános klinikai sikert, különösen, ha azonnali terhelésre kerül sor. Mivel a funkció alatt álló implantátumok túlnyomórészt a gerinc krestális részét terhelik, ez a csontvastagság jelentős tényező a csont-implantátum-érintkezés (Bone-Implant-Contact) ezen aspektusának a fenntartásában. Az implantátum körüli kemény- és lágyszövetek stabilitása kritikus fontosságú az implantátum hosszú távú fenntartása szempontjából. Az implantátum kialakítása jelentős tényező ebben. Egy speciális, mikrohornyokkal ellátott, homorú nyakú implantátum vastagabb csont- és lágyszövetet tesz lehetővé, ami javítja a környező szövetek fenntartását, miközben minimalizálja a periimplantitis lehetőségét. A nyak különböző hosszúsága lehetővé teszi a kezelőorvos számára, hogy az implantátumot különböző mélységben helyezze el, az adott klinikai anatómiai helyzettől függően.

24 Implantológia Kongresszus 2024. október 12., szombat

09.20–09.30 Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente: Megnyitó

09.30–10.30

Dr. Tome Tasevski (Észak-Macedónia): Öt lépés a sikerhez

Átfogó és gyakorlati implantológia, minden egyben... Infekciókontroll, fogászati implantátumok, ragasztócementek, sebkezelés, karbantartás, és sok minden, amire még szükség lehet...

10.30–11.30 Dr. Ioannis Vergoullis (Görögország): Az implantátum supra-crestális komplexuma – Sebészeti és protetikai megfontolások, és tervezés a hosszú távú stabil eredmények érdekében a modern implantológiában

Sebészeti és protetikai megfontolások, továbbá tervezés a hosszú távú stabil eredmények érdekében a modern implantológiában. Ez az előadás elemzi a biológiai és protetikai elvek jelentőségét a megfelelő implantátum 3 dimenziós pozíciója, a lágyrészek kezelése és a protetika tervezése szempontjából, valamint a hosszú távú stabil eredmények és az iatrogén eredetű periimplantitis megelőzése érdekében.

11.30–12.30 Dr. Roland Glauser (Svájc):

Zéró periimplantitis – egy új koncepció az implantológiai fogászatban

Az EFP és az AAP legutóbbi konszenzusán elhangzottak szerint a periimplantitis igen gyakori (a fogászati implantátumok 22%-át érinti), kezelése komoly kihívást jelent, kiszámíthatatlan és jelentős morbiditással jár, mivel nincsenek hosszú távú sikeres kezelési lehetőségek. Ezért igen fontos a periimplantitis megelőzésének újszerű lehetőségei

vel foglalkozni. A düsseldorfi és grazi egyetemeken végzett hosszú távú vizsgálatok azt sugallják, hogy a Patent™ Dental Implant System ígéretes megoldást kínálhat. Ez a két független vizsgálat 9 és akár 12 év után sem mutatott ki periimplantitist a kétrészes Patent™ implantátumok körül, még a veszélyeztetett egészségi állapotú betegek körében sem, ami a mindennapi gyakorlatban egy periimplantitis nélküli jövő lehetőségére utal.

24 Orthodontia Kongresszus 2024. október 10., csütörtök

09.20–09.30 Dr. Borbély Péter: Megnyitó

09.30–11.00 Dr. Chad Foster (Amerikai Egyesült Államok): A dentofaciális esztétikai fogászat jellemzői – diagnózis és kezeléstervezés

A dentofaciális esztétikai eljárásoknál figyelembe kell venni, hogy a makro-esztétikai jellemzők (koponya- és állkapocs) közvetlenül befolyásolják a mini-esztétikai (mosoly) és a mikro-esztétikai (fogak) vonásokat. Ebben a tekintetben a megfelelő diagnózisnak és kezelési tervnek először az arcvonásokat kell rangsorolnia, hogy megállapítsa, mi az ideális, mi a hiányos, mit kell óvni, és mi az, amely javítható. Ez a tanfolyam áttekinti ezt a diagnosztikai módszert, és számos, különböző esettípussal is alátámasztja.

- Outside-In-profil és ajkak.

- Outside-In - Vertikális arc 1/3-ad részek.

- Dominancia - Az esztétikai jelentőség.

11.00–12.30 Dr. Chad Foster (Amerikai Egyesült Államok): Pragmatikus protokollok a nem extrakciós kezelésekhez borderline eseteknél (torlódás/protrúzió)

Mindannyian tudjuk, hogy nincs semmi rossz abban, ha a szép fogszabályozási eredmény elérése érdekében eltávolítjuk a maradandó fogakat, ha ez feltétlenül szükséges. Ezt a döntést azonban több változóra kell alapozni, mint a matematika (a zsúfoltság számszerűsített mértéke vagy a kefalometriai számok). Ebben az előadásban olyan egyéb változókat tekintünk át, amelyek szintén figyelmet érdemelnek, és amelyek néha ellentétben állnak a hagyományos matematikai döntéssel. Számos esetet fogunk áttekinteni.

- A extrakciós döntés - Több mint matematika!

- Megfelelő esetválasztás a borderline eseteknél.

- A legjobb nem extrakciós megközelítés protokolljai a borderline eseteknél.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Dr. Raluca Vasile (Románia):

Munkafolyamatok a kiszámítható aligner kezeléshez

A spark Clear Aligner rendszer számos eszközt és funkciót kínál, de hogyan használjuk ezeket a legjobb eredmények és a legkiszámíthatóbb kezelési tervek érdekében? Az előadás ezeket a lehetőségeket veszi górcső alá, mutatja be gyakorlati oldalról. Egyértelmű munkafolyamatok segítségével segít a leggyakoribb problémák kezelésében és a gyakran felmerülő kérdések megválaszolásában.

15.00–16.00 Dr. Shadi Samawi (Jordánia):

Anterior esztétika: Multidiszciplináris perspektíva

A modern korban a frontális fogak kezelése - az arc esztétikájának interdiszciplináris kezelése érdekében - a legtöbb fogászati szakterületen belül a modern fogászati gyakorlat fontos része lett. Az arc esztétikájának megítélésében, valamint az ún. „szépség-normák” tekintetében óriási különbségek vannak a szakmabeliek és a páciensek között. Az elvárások is folyamatosan változtak/változnak, mindez arra késztette a klinikusokat, hogy tisztázzák és szabványosítsák ezeket az értékelési, tervezési és kezelési módszereket. Ez az előadás orthodontusoknak, valamint a dento-faciális esztétikai problémák interdiszciplináris megoldása iránt érdeklődő fogorvosoknak is szól, ahol az anterior fogászati esztétika interdiszciplináris kezelésének a legmodernebb megközelítései kerülnek megvitatásra, a makro-, mini- és mikroesztétikára összpontosítva. Bemutatja a „holisztikus gondolkodás” fontosságát a fogászatban, továbbá, hogy a fogszabályozás - a legtöbb esetben - hogyan lehet a sikeres esztétikai kezelések fontos alapköve. Az előadó célja, hogy tisztázza a multidiszciplináris kezelés során együtt dolgozó szakemberek által megkövetelt értékelési, kezelési, tervezési és gondozási standardokat. Mindez segíti majd a közöttük kialakuló kommunikációt, a közös gondolkodást és cselekvést a kezelés különböző szakaszai során, különösen, ha fogszabályozásra is szükség van! Az előadás végére a résztvevők megismerik a fogszabályozó szakemberrel együtt történő multidiszciplináris esztétikai kezelésekhez szükséges modern, szisztematikus megközelítés lényegét és fontosságát.

16.00–17.00 Dr. Claudio Cesari (Olaszország): Biofilm vagy az erőhatások okozhatnak nagyobb problémát a parodontitisben szenvedő fogszabályzás alatt álló pácienseknél? Bizonyítékok és terápiák

A fogszabályozó kezelések napjainkban egyre optimálisabb eredményeket érnek el esztétikai és egészségügyi szempontból, maximális elégedettséget biztosítva a páciensek számára, és teljesítve az orvosi célokat. Sajnos egyre nagyobb a fogágybetegségben és orális diszbiózisban szenvedő páciensek aránya, ami gyakori kísérő betegség, és ezt a klinikai helyzetet kezelni kell a fogszabályozó kezelés előtt.

A parodontitis egy gyulladásos és többtényezős betegség, amely, mint tudjuk, összefügg más szisztémás betegségekkel, mint például a szív-érrendszeri betegségek, a 2-es típusú diabétesz, a koraszülés és sok más betegség. Ezek a szisztémás betegségek nemcsak a páciensekre, hanem az általános populációra és különösen a kórházak gazdasági környezetére is nagyon negatív hatással lehetnek. Az, hogy lehetőség nyílik a gyulladásos fogágybetegségek diagnosztizálására, felismerésére és kezelésére, egy olyan feltétel és szükségszerűség, amelyet a nemzetközi kutatások és a tudományos irodalom az elmúlt tíz évben kötelezőnek mutattak ki. Az irodalmi bizonyítékok alapos vizsgálata során, néhány klinikai esettel és példával, a bemutató leírja az érzékeny és helyes ortho-perio kapcsolatot, nagyon hasznos trükköket és tippeket adva a sikeres és egészséges klinikai kezeléshez mind a periodontális, mind az orthodonciai területen. Különös figyelmet fordítunk az EFP irányelvekre és minden olyan lehetőségre, amelyet a fogorvosoknak, orthodontusoknak és dentálhigiénikusoknak ismerniük és alkalmazniuk kell a terápia sebészeti fázisaiban, valamint a nagyon hatékony parodontális támogató terápiában.

Orthodontia Kongresszus 2024. október

11., péntek

09.20–09.30 Dr. Borbély Péter: Megnyitó

09.30–11.00 Dr. Martin Baxmann (Németország):

Diadal a megpróbáltatások felett: kihívások a fogszabályozásban

Ebben az előadásban olyan fogszabályozási eseteket fogok bemutatni, amelyek a tervezés vagy a mechanikai hibák, a páciensek problémái vagy más fogszabályozó orvostól átvett esetek miatt tértek le a helyes megoldásról.

A legszemélyesebb tapasztalatokból merítve mutatom be a pályafutásom során tapasztalt „legrosszabb eseteket”.

Ezek az esetek a rossz tervezés miatt kialakult súlyos malokklúziótól, a mechanikai hibákból, esetleg a páciensek nem megfelelő közleműködéséből következő komplikációkig terjednek. A hangsúly azonban a megváltáson lesz, felvázolva az ilyen helyzetek megmentésére és a helyes útra való visszatérésre alkalmazott stratégiákat. A résztvevők megismerkedhetnek az innovatív kezelési megközelítésekkel és a hatékony kommunikációs technikákkal, amelyekkel leküzdhetők az akadályok a fogszabályozási gyakorlatban. Csatlakozzon hozzám, hogy felfedezze, miként vezethet a kitartás és a leleményesség a sikeres eredményekhez a kihívást jelentő esetekben is! És ne feledje! Nincs olyan, hogy tökéletesség, hiszen mindannyian tévedhetünk!

11.00–12.30 Dr. Martin Baxmann (Németország):

Miniimplantátumok: a 2024-es legújabb fejlesztések

Vitassuk meg a legújabb információkat a mini-implantátumokkal kapcsolatban, hogy eldöntsük, mikor használjuk őket, mikor nem, melyek a legmegfelelőbb beillesztési helyek és miért! Tanulja meg a gyors és biztonságos behelyezést és eltávolítást, és kerülje el a felesleges hibákat! Vigyen haza egy racionalizált, könnyen érthető és sikeres koncepciót, amely az oktatástól, az érzéstelenítéstől, a behelyezéstől és a rögzített készülékhez vagy alignerekhez való helyes illeszkedéstől az eltávolításig mindent lefed. Az előadás céljai:

- Maximális rögzítés a felső- és alsó állcsontban;

- Okos disztalizáció a felső- és alsó állcsontban, bonyolult és drága kiegészítő készülékek nélkül;

- IZC technika és bukkális polc (BS) módszer;

- A ínymosoly (gummy smile) kezelése mini implantátumokkal;

- II. és III. osztály, mélyharapás és nyitott harapás korrekciója;

- Mini-implantátumok és alignerek együttes használata;

- Pre-protézisek, alternatív megoldások és speciális esetek;

- Az implantátum elvesztésének és a szomszédos struktúrák károsodásának az elkerülése.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Dr. Sonia Presencia (Spanyolország):

Az Aligner terápia határainak kiszélesítése

A világ lakosságának 10%-a szenved súlyos parodontális betegségben. A fogszabályozással nagymértékben segíthetünk a parodontális betegségben szenvedő pácienseken többek között a recessziók javításával, a csontképződés elősegítésével, a higiéniához való hozzáférés javításával. Előadásom célja annak részletezése, hogy milyen módon és mikor kell kezelni ezeket a betegeket egészségük javulásának érdekében. Kitérek egy másik problémára is, miután a szájüregi légúti járvány terjedése is súlyos következményekkel járhat pácienseink általános egészségi állapotát tekintve. Alignerekkel javíthatjuk a légutak légáramlását, és ezzel együtt pácienseink egészségét is. A ClearCorrect segítségével kezelt komplex eseteket fogok bemutatni, továbbá, hogyan javítottuk az egészségüket az alignerekkel végzett fogszabályozó kezeléssel.

15.00–16.00 Dr. Amina Ben Salem (Tunézia): Az „ACTIVE EARLY” megközelítés a hatékony fogszabályozó gyakorlatért

A Pitts 21 protokoll egyik legfontosabb filozófiája, hogy a célt szem előtt tartva kezdjük meg a kezelést. A kívánt erők és nyomatékok beindítása a készülékben a kezelés lehető legkorábbi szakaszában, a SAP bracket pozíció használata a metszőfogak függőleges helyzetének beállításához, a mosoly ívéhez, a bracket csoportok inverzbe helyezése szükség szerint, hogy a kezelés során hamarabb aktiváljuk a torziót a készülékben, továbbá az ESLE használata az erők és nyomatékok szabályozására, megfelelő szétválasztással a specifikus fogmozgások ösztönzése érdekében. Ez az esetkezelés „ACTIVE EARLY” megközelítés néven vált ismertté, hogy egyszerű mechanikával új mosolyt hozzunk létre, miközben hatékonyak vagyunk.

24 Orthodontia Kongresszus 2024. október 12.,

szombat

09.20–09.30 Dr. Borbély Péter: Megnyitó

09.30–12.30 Dr. Derek Mahony (Ausztrália):

Impaktált fogak interceptív orthodontiai kezelése

Dr. Mahony világhírű előadó, aki az elmúlt évtizedben több ezer pácienssel találkozott, és hatalmas mennyiségű tapasztalatra tett szert. Szakmai tudását szeretné átadni a klinikusoknak, hogy megismerjék az általa alkalmazott kombinált megközelítés kulcsfontosságú elemeit. Jelenleg több mint 3000 aktív kezelésben lévő fogszabályozó páciense van. A fogszabályozás diagnózisát mindig az „arcprofil” szemszögéből közelíti meg. Kezelési céljait úgy határozza meg, hogy ne csak szabályos fogakat, hanem szép arcot és egészséges temporomandibuláris ízületeket hozzon létre. Előadásában az impaktált fogak interceptív orthodontiai kezeléséről ad át igen hasznos ismereteket.

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.30 Dr. Luis Maria Ilzarbe Ripoll (Spanyolország):

A helyes mosolytervezés lépései a Clear Alignerek használatával

Dr. Luis Ilzarbe megosztja az Align Clincheck szoftver használatával kapcsolatos szakértelmét, bemutatva az Invisalign rendszerrel való multidiszciplináris orthodontiai megközelítést. Lépésről lépésre elmagyarázza protokolljait klinikai eseteken keresztül, és a legkülönbözőbb beavatkozások tapasztalataival (direkt kompozitok, indirekt porcelán héjak és implantátumok rehabilitációja) szemlélteti.

A parodontax fogkrém hatása^

Interaktív szájtérkép

Plakk pontszámok a 24. héten – Referencia vs Parodontax fogkrém

Turesky Plakk Index hőtérkép

^67% nátrium-bikarbonáttal

*0% nátrium-bikarbonáttal

Tényleges csökkenés

Referencia fogkrém*

Tényleges csökkenés

• Referencia fogkrém*

• Parodontax fogkrém^

Segít szemléltetni a nátrium-bikarbonátos fogkrém klinikai hatásosságát

Ez a szájtérkép vizualizáció a világ első ilyen jellegű interaktív eszköze. Szakemberként Önt érdekelhetik a klinikai adatok, mi pedig grafikonok és táblázatok helyett kidolgoztunk egy, a szájhoz köthető adatok szemléltetésére szolgáló eszközt. A cél a rendkívül összetett adatok leegyszerűsítése, hogy azokat intuitív és élvezetes módon tegyük kezelhetővé, miközben továbbra is a klinikai bizonyítékokon alapulnak. Győződjön meg személyesen a szájtérkép működéséről, ami a Haleon Health Partner weboldalon keresztül érhető el.

• Választhat két diagram nézet közül

• Választhat palatális/lingualis vagy alsó/felső arc/bukkális nézetet

• Választhatja a Turesky plakk-index, a vérzési index, vagy a módosított gingivális index pontszámainak megtekintését

• A csúszka mozgatásával a vizsgált termékek hatásainak összehasonlítását láthatja a fogsor különböző részein.

Folyamatos törekvésünk részeként, hogy a hitelességet tudományos alapon biztosítsuk, szerettünk volna egy olyan szájtérképet létrehozni, amely a teljes fogsoron bemutatja a nátrium-bikarbonátos fogkrém hatását a hagyományos fluoridos fogkrémhez képest.

Az interaktív eszköz használatával ismerje meg az adatokat személyesen.

Fdátuma: 2023. február PM-HU-PAD-23-00012

Az oldalon elérhetőek: Szakmai anyagok

Akkreditált webináriumok

Ingyenes termékminta rendelés páciensei számára

Jóváhagyás

Prevenciós Kongresszus 2024. október

11., péntek

09.20–09.30 Dr. Radánovics-Nagy Dániel: Megnyitó

09.30–10.10 Dr. Borzási Imre: „A gbt apróbetűs részei”

Mindezidáig számtalan helyen lehetett hallani, olvasni, megtekinteni a Guided Biofilm Terápia lépéseit. A GBT elméleti alapját már rengetegen elsajátították, ezért úgy gondoltam a jelen előadásban valami egészen másról legyen szó. A „gbt apróbetűs részei „ azon lényeges mozzanatok gyűjteménye, amelyek készség szintű alkalmazása a kezelést mindkét érintett fél számára gyorsabbá, eredményesebbé teszi. Egyszóval a hatékonyság növelése a fő témánk, azonban ezt a kérdést maximálisan a gyakorlati oldalról közelítjük meg az előadás során.

10.10–10.50 Dr. Bérzcy Kinga:

Az elektromos fogkefék hatékonysága és biztonságossága különböző fogászati állapotokban

Az elektromos fogkefék körülbelül 60 éves múltra tekintenek vissza. Ma már széles körben ismert és elfogadott, hogy egészséges gingivával rendelkező páciensek mechanikai plakk-kontrolljában a modern elektromos fogkefék hatékony és biztonságos eszközök. Mindkét állítást számos szakirodalmi adat támasztja alá. Azonban kérdésként merülhet fel, hogy használatukkal milyen eredményekre számíthatunk fogágybetegségben szenvedő páciensek esetében. Használhatóak-e az elektromos fogkefék mucogingivalis műtéteket követően? Hogyan hatnak ezek a készülékek a fogászati implantátumok sikerességére? Milyen szájhigiénés eredmények érhetőek el általuk a rögzített fogszabályozót viselő pácienseknél? Az előadás során ezekre a gyakorlatban igen fontos kérdésekre keressük a válaszokat.

10.50–11.00 Kávészünet

11.00–11.45 Varga Krisztina: Sikeres páciens edukáció… mítosz vagy valóság?

A fogászati ellátás mai dinamikus világában a szájhigiénés gyakorlatok maximális hatékonyságra való törekvése a legfontosabb. A személy-központú betegellátásra fókuszálva az iTOP módszer forradalmasítja a hagyományos szájhigiénés technikákat az egyénre szabott oktatás és a betegek felhatalmazásának hangsúlyozásával. Az előadás egy tapasztalt klinkai higiénikus szemüvegén keresztül navigál az iTOP módszer napi gyakorlatba való integrálásának útján, feltárja annak hatékonyságát a kommunikáció javításában, a pácinesek együttműködésének és a hosszú távú szájhigiénés szokások előmozdításában. Valós gyakorlati tapasztalatot és tippeket mutat be az iTOP módszer zökkenőmentes beépítéséhez, ami végső soron emeli a fogászati higiénés gyakorlatok színvonalát és sikerességét.

11.45–12.30 Dr. Sándor Balázs: Modern fluorid prevenciós szemlélet alkalmazása a gyakorlatban

12.30–14.00 Ebédszünet

14.30–15.15 Dr. Endrődy Csilla: A jövő iránya! – Hogyan őrizhetjük meg a jó szájhigiéniát a professzionális rendelői kezelések között?

15.15–15.45 Kávészünet

15.45–16.30 Dr. Radánovics-Nagy Dániel: Szájöblítők szerepe a megfelelő szájhigiéne fenntartásában

A kémiai plakk-kontroll részeként számos szájöblítő készítmény található a piacon, az áruházak, drogériák polcain. Bár számos szerző óva int a különféle szájöblítők napi rutinszerű használatától, néhány hatóanyag alkalmazása megfontolandó lehet. Szükséges-e tehát a szájvizek mindennapos használata a megfelelő szájhigiéne fenntartásához? E szerek milyen csoportjait különíthetünk el az összetétel és a terápiás spektrum alapján? A konvencionális terápiás szájvizek két leghasznosabb hatóanyaga a klórhexidin (CHX) illetve a cetilpiridinium-klorid (CPC). Miként hat e szerek kombinációja az orális biofilmre, valamint antimikrobiális hatásukon kívül miként befolyásolják a különféle vírusok – így a influenza-, rhino- és a SARS-CoV-2 vírus – szaporodását? Alternatívként működhet a Dr. Harold Katz által kifejlesztett OXYD-8 formula egy aktív oxigént tartalmazó, szabadalmaztatott formula. Az egyik fontos összetevője a nátrium-klorit (NaClO2), melyből a bomlása során klór-dioxid gáz (ClO2) keletkezik, amely egy erős fertőtlenítő, baktériumölő hatású anyag, emellett oxidálószer is.

16.30–17.00 Dr. Tóth György: A dohányzási ártalomcsökkentés szerepe és gyakorlata a száj- és fogápolásban

Ma már tudjuk, hogy a dohányzáshoz köthető betegségeket elsősorban nem a nikotin okozza, hanem a cigaretta égetése során felszabaduló vegyi anyagok. Ahhoz, hogy a világon megszűnjenek a dohányzás okozta betegségek mind az 1,3 milliárd – Magyarországon ez 2 millió főt jelent- dohányzónak le kellene szoknia e káros szenvedélyéről, ami az előrejelzések szerint nehezen megvalósítható. Ennek okán, ha egy ártalmat nem tudunk eliminálni, csökkenteni szükséges azt. Ma már léteznek, olyan alternatív füstmentes nikotin- és dohánytermékek, melyek használata során lényegesen kevesebb káros anyag jut a szervezetbe. Az előadásban bemutatásra kerülnek a dohányfüst okozta szájüregi betegségek és elváltozások, melyek lehetnek: esztétikai fogelszíneződés, kellemetlen lehelet, nyálkahártya elváltozások, fogínysorvadás, fogvesztés, rosszindulatú daganat. A dohányzás hatásai a szájnyálkahártyára egyértelműen negatívak. Ez a terület érintkezik ugyanis a legforróbb füsttel, amely kiszárítja, kimarja azt, és végzetes elváltozásokat eredményez.

Az előadásban továbbá olyan összehasonlító vizsgálatok is bemutatásra kerülnek, melyek az éghető cigaretta és a hevített dohánytechnológia hatásait vizsgálja a szájüregi, fogíny hámszövetein, valamint a kemény fogszöveteken.

Hialuronsav

ÚJ

Mindennapos használat

Nehezen hozzáférhető területek

Beteg íny rendszeres ápolása

TÖRŐDJÜNK AZ ÍNYÜNKKEL

Mindennapos ínyápolás

FOGKRÉM

Kozmetikum.

SPRAY GÉL SZÁJÖBLÍTŐ OLDAT

Fogorvosi beavatkozás után

Fogak kibújása

ÖBLÖGETŐ OLDAT GÉL

Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszközök.

Magyarországon forgalmazza: Pharmanext Kft. • 1085 Budapest, Stáhly u. 2/a • info@pharmanext.hu • www.gengigel.hu A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

HALITÓZIS ELLENI SZÁJVIZEK

12

ÓRÁN ÁT TARTÓ FRISS

LEHELET

*

ÚJ

AZ OXIGÉN EREJÉVEL

Mesterséges színezék mentes Mesterséges ízfokozó mentes Alkoholmentes Szulfátmentes Parabénmentes

*Az ajánlott alkalmazás mellett. Kozmetikumok. Magyarországon forgalmazza: Pharmanext Kft. • 1085 Budapest, Stáhly u. 2/a • info@pharmanext.hu • Lezárás dátuma: 2024.07.22. PNXT-27/2024

Prevenciós Kongresszus 2024. október

12., szombat

09.20–09.30 Székelyhidi Éva: Megnyitó

09.30–10.15

Dr. Vályi Péter: Személyre szabott prevenció

Az orális egészséget veszélyeztető kihívások közül a szájüregi rák, caries és fogágybetegség mellett, a civilizációs betegségeknek is köszönhetően, a fog keményszöveti károsodásai is fontos célpontja a fogászati megelőzési tevékenységeknek. A prevenció szintjei (primer, szekunder, tercier) is tovább szélesíti feladatainkat. Univerzális, mindenkire és minden tényezőre kiterjedő megelőzés nem várható el sem az ellátóktól, sem az érintett célcsoportoktól sem, idő, erőforrások és megfelelő motiváció hiányában. A hatékony prevenció feltétele a kockázati tényezők azonosítása, a páciensek habitusának, együttműködési készségének felmérése, amely alapján megtalálhatjuk a megfelelő motivációs metódusokat és személyre szabott, betartható megelőzési programot kínálhatunk betegeinknek. Az előadásban megpróbálom rendszerezni a preventív fogászati feladatainkat a rizikócsoportok azonosításától kezdve, a kockázatbecslésen keresztül, a különböző beavatkozásokig, beleértve a fogászati terápiás eljárások által okozott iatrogén ártalmak megelőzését is.

10.45–11.15

Dr. Markgruber Bence: Orálbiotikumokkal a modern fogászatért –elméleti és gyakorlati tapasztalatok

11.15–12.45 Ebédszünet

12.45–13.15 Dr. Radánovics-Nagy Dániel: Hialuronsav mint szupportív terápiás szer

A hialuronsav régóta polgárjogot nyert már az orvoslásban: ismert a plasztikai sebészeti beavatkozások kiegészítőjeként, de remekül teljesít az ortopédiában és a fogorvoslásban is. Számos közlemény és klinikai vizsgálat igazolja a hialuronsav tartalmú készítmény előnyös befolyását a plakk-okozta parodontális megbetegedések nem-sebészi terápiájában. A konzervatív subgingivális depurálás és gyökérsimítást követően a sebgyógyulás menetének elősegítése mellett jótékony hatása a vérzési index és a parodontális tasakmélység csökkenésében érhető tetten. További előnye, hogy gélszerű konzisztenciájának köszönhetően könnyen applikálható az ínyalatti területekre is, íztelen, valamint nem rendelkezik mellékhatásokkal.

13.15–13.45 Dr. Vályi Péter: Fehér léziók a szájnyálkahártyán

Az előadásban a letörölhető és nem letörölhető, fehér szájnyálkahártya elváltozásokról lesz szó. Az etiológiai faktorok áttekintését követően esetismertetések segítségével a differenciáldiagnosztikai szempontokat tárgyaljuk végig az anamnézistől kezdve a klinikai vizsgálaton át, a képalkotó és laboratóriumi vizsgálatokkal bezárólag. Kiemeljük a premalignus és malignus elváltozások felismerését, illetve a páciensek menedzselését.

13.45–14.15

Dr. Decsi Gábor: Sötét léziók a szájnyálkahártyán

A fej-nyak régió bőrén, az ajakpíron és a szájnyálkahártyán egyaránt megjelenhetnek sötét színű makulák, papulának imponáló képletek. Ezeket egyebek mellett okozhatják endogén vagy exogén pigmentek depozitumai, infiltratív festéksejtes jelenségek, vaszkuláris elváltozások. Etiológiájukat tekintve sokrétűek. Kialakulhatnak lokális folyamat eredményeképpen és szisztémás betegség tünetei is lehetnek. A fentiekből következően differenciáldiagnosztikájuk a klinikai kép alapján sokszor nehéz, gyakran csak kiegészítő vizsgálatokkal kivitelezhető. Ismeretük a szájüreg vizsgálatát végző szakemberek számára elengedhetetlen a tünetek mögött álló, olykor letális kimenetelű betegségek korai felismerése céljából.

14.15–14.30 Kávészünet

14.30–15.00

Dr. Mensch Károly: Szájüregi HPV fertőzés jelentősége, klinikuma, megelőzés jelentősége

Magyarország a szájüregi daganatok epidemiológiáját tekintve sajnálatos módon, hosszú évek óta igen rossz helyzetben áll. Nevezetesen Európában mind az egy év alatt diagnosztizált új eseteket tekintve, mind pedig az éves halálozási adatokat tekintve első helyen állunk, a világon pedig harmadik-negyedikek vagyunk. Az aktuális irodalmi adatok szerint ma már beszélhetünk klasszikus etiológiai tényezőkről, úgy mint dohányzás, mértéktelen alkohol fogyasztás, krónikus mechanikai irritáció, UV-expozíció, melyek jellemzően az ajak és a szájüreg elülső kétharmadában kialakuló tumorokért felelősek első sorban, illetve a szájgaratot érintő HPV-pozitív daganatokról. A megváltozott szexuális szokások következtében egyre gyakoribb a szájüregi HPV fertőzés, mely a vírus típusától függően okozhat jóindulatú elváltozásokat (pl.: papilloma, condyloma, verruca vulgaris), illetve különösen a szájgarat területén rosszindulatú daganatot is. A diagnózishoz elengedhetetlen a páciens panaszainak kikérdezése, az alapos anamnézis felvétel, extra- és intraorális vizsgálat, esetlegesen szájüregi HPV-szűrés. A páciens számára kiemelten fontos a HPV-fertőzés szájüregi veszélyeinek ismertetése, az önvizsgálat elsajátítása, fegyelmezett szexuális magatartás, valamint a HPV-vakcináció. Előadásom célja a fogászati szakma képviselői számára ezen témakör ismertetése, a lehetséges elváltozások bemutatása, a vizsgálat ismertetése, a megelőzés lehetőségeinek bemutatása, valamint saját vizsgálatunk rövid bemutatása, mely a nemi szervi és szájüregi HPV-fertőzés közötti összefüggéseket vizsgálta. A gyakorlati rész során lehetőség nyílik a kefebiopsziás mintavétellel történő HPV-szűrés módszerének elsajátítására is.

15.00–15.45

Dr. Vályi Péter, dr. Decsi Gábor, dr. Mensch Károly, Székelyhidi Éva: Gyakorlat

A szájüregi nyálkahártyán kialakult elváltozások korai felfedezése a dentálhigiénikusi munka része. Az orális medicina szekció elméleti alapjait követően a hallgatóság az előadók segítségével a gyakorlatban teljes körűen is elsajátíthatja a sztomato-onkológiai szűrővizsgálat extra- és intraorális lépéseit. A gyakorlati rész során lehetőség nyílik a kefebiopsziás mintavétellel történő HPV-szűrés módszerének elsajátítására is.

Aktív oxigén terápia

Hivatalos forgalmazó: Profimed Magyarország Kft. I Üzletünk: 1131 Budapest, Reitter Ferenc utca 132/E I Rendelés: info@profimed.hu Telefonszám: +36 20 298 4274 I Szakembereknek egyedi árat biztosítunk. I www.profimed.hu

Csomagban jobban megéri!

5+2 csomagajánlat

Érvényesség: 2024. október 10-11-12.

Használja egyedi kuponkódját: DW24BUILDER

További termék kedvezményekért keresse fel standunkat!

Földvári Imre Fogtechika Kongresszus

2024. október 11., péntek

09.35–09.45 Róth Lajos: Megnyitó

09.45–10.45 Ermes Brunato (Olaszország): Hogyan alkalmazzuk a 3D nyomtatott prototípusokat az új generációs, kvarc-alapú kompozit anyagokkal?

Az utóbbi években a Vertysystem SRL elkötelezte magát az új generációs kvarc kompozit anyagok kifejlesztése mellett. Ez a fejlesztés teljesen új felhasználási protokollok létrehozását tette szükségessé. A MINERAL termékcsalád, a Flow és Pasta kompozitokkal kiegészülve (amelyeket lehet stampingelni, injektálni, vagy csak manuálisan kézzel felvinni) magába foglalja a kvarc alapú, kompozittal bevont kvarcszálas anyagok teljes sorát. Ezek az új generációs fémmentes anyagok, amelyeket kifejezetten implantátumos munkákhoz alkottunk meg, mint például a kvarcszálas stég a substruktúrákhoz vagy a 70% kvarcszálat és 30% kompozitot tartalmazó ‚fólia’ lehetővé teszi például egy All-on-4 munka monoblokkos kivitelezését fém alépítmény használata nélkül.

10.45–12.00 Florin Stoboran (Románia): Frontfogak morfológiája A-tól Z-ig

Ez az előadás kifejezetten a frontfogak morfológiájával foglalkozik: a központi metszőfogak, az oldalfogak és a szemfogak, ahol a fogforma szorosan összefügg a funkcióval. Először a forma külső vonalait és típusait vitatjuk meg, mind oktatási viasszal, mind szürke viasszal. Az frontok biomimetikájának felépítése után, mind viaszban, mind kerámiában, ismertetem a több mint 12 évvel ezelőtt kifejlesztett racionális-matematikai feldolgozási technikámat, egy olyan technikát, amely mindig kiszámítható eredményre vezet bennünket egy kétoldali szimmetriára épülő rendszerben. Az előadás nagy része az elsődleges és másodlagos átmeneti vonalak, az érintkezési vonalak tanulmányozására összpontosít, ami a proximális aspektusok maximális domborúságának megvalósításához vezet. A színkarakterizációs technika 2 lépésben történik, mely egy egyszerű és hozzáférhető technika, amely elképesztő eredményeket ad. Végül a textúrák néhány típusára fogunk reflektálni: makro- és mikrotextúra.

12.00–13.00 Jacek Swiecimski (Lengyelország): Digitalizálás, amelynek a fő szempontja a funkció

Digitális axiográfia, kondilográfia, a közép arány (CR) megtalálása, digitális okklúzió és a CT adatok felhasználása egy eszközzel! Előadás során élő esetbemutatókkal és hands-on képzéssel a Zebris for Ceramill 3.0 digitális arcív továbbfejlesztett eszközével az Amann Girrbach-tól. Páciensek eset bemutatása dokumentációinkon keresztül, Zebris modulok bemutatása, manuálisan történő egyszerű regisztráció a gyors izület- és kondíliaméréshez. Jacek Świecimski bemutatja Önnek a digitális arcív előnyeit és sokoldalúságát, valamint azt, hogy az egyszerű és biztonságos munkafolyamat hogyan kínál maximális időmegtakarítást szinte minden fogászati indikáció elkészítésénél.

13.00–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Dr. Ragai-Edward Matta (Németország): Szkenneléstől a restaurálásig

A digitális technológiák integrálása a fogorvosi gyakorlatba megállíthatatlan fejlődést jelent, és a digitális fogászat ma már kulcsszerepet játszik a mindennapokban. A különböző innovációk közül az intraorális szkenner (IOS) a modern fogászati kezelések központi elemévé vált. A kezdeti szkepticizmus és egyes szakemberek kritikája ellenére a digitális lenyomatvételi technológia figyelemre méltó fejlődésen ment keresztül, és alkalmazása szinte már kihagyhatatlan a mindennapi gyakorlatban. Különösen az egyfogú implantátumok és a rövidtávú hidak implantációs lenyomatainak területén az IOS ma már jelentős előnyöket kínál. Egy különleges kihívás, amely a közelmúltig a teljes állkapocs szkennelését jelentette, ma már szintén pár pillanat alatt megtörténik szinte tű pontossággal, így ez a probléma is megoldásra került. Ez az előadás részletes betekintést nyújt a digitális lenyomatvételi módszerek fejlődésébe és jelenlegi állapotába, különös tekintettel az intraorális szkennerre, és az ez által kapott helyreállítási lehetőségekre és munkafolyamatokra.

15.00–16.00 Martin A. Schulz (Németország):

Az új fogászati terápiás koncepciók, új váz anyagokat igényelnek

A PEEK-alapú anyagokat már több mint tíz éve használják a fogpótlásban, de sok fogtechnikus és fogorvos indokolatlanul előítéletes velük szemben. Ezek közé tartozik a plakk-affinitás, az anyagtörések, a borítás vagy a ragasztás lepattogzása és így tovább. Mindezek a dolgok, amelyek olyan elméletekből fakadnak, amelyek szerint a polimerek a fogászatban már a kezdetek óta szerepelnek, vagy egészen az anyag alkalmazásának hibáira vezethetők vissza. De ez gyakori félelem az újdonságtól, mikor egy új anyagot vezetnek be a piacra. Helyes alkalmazás esetén azonban ezek az említett dolgok ma már nem jelentenek problémát. Mivel az orvostechnikai termékek esetében 5-10 éves vizsgálati időszakokra van szükség, ezért a múltban nehéz volt meggyőzni a kezelőorvosokat vagy a betegeket, hogy PEEK-alapú anyagot válasszanak vázként a rögzített, implantátummal alátámasztott fogsorokhoz. Több mint 10 év sikeres klinikai tapasztalat után, a fizikai tanulmányok, a tudományos cikkek és az elégedett páciensek, valamint a digitális fogszabályozás támogatásával együtt a használata ennek az anyagnak biztonságos és a Poli(éter-éter-keton)-ban jobban meg kell bízni és bátran kell használni. 16.00–16.45 Magyar Zsolt, dr. Bajusz Örs (Magyarország): Digitális workflow

A teljes digitális munkafolyamatra való átállás egyre több gyakorló fogorvos vágya. Sokan külső hatásokra ezt egy néhány nap alatt megvalósítható menetnek gondolják, miközben más kollégáktól azt hallják, hogy több év alatt sem sikerült elérni a megfelelő eredményt. Előadásban fogorvosi rendelők példáján keresztül a digitális munkafolyamatok adaptálásának jó és rossz lépéseit mutatjuk be az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján, ahogyan az első navigált sebészeti műtétektől eljutottunk a teljesen digitális munkafolyamatokig.”

17.00–18.00 A Magyar Fogtechnikus Akadémia végzős hallgatóinak ünnepélyes oklevél átadója

Orálbiotikum: innovatív terápiás lehetőség a szájüregi betegségek kezelésében

Meghívott előadó:

PROF. DR. WIM TEUGHELS Az orális mikrobiológia szakértője

Csatlakozzon hozzánk, és ismerje meg elsőkézből az orálbiotikumok működését és hatékonyságát, többek között a gingivitis, a parodontitis, a peri-implantitis és a halitózis kezelésében! 2024. október 11. péntek, 10.00-11.30 XXIV. Dental World, 12. terem

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, október 8-ig jelezze részvételi szándékát ezen a linken: https://t.ly/bP7Dg, vagy a QR kód beolvasásával: Az előadás angol nyelven folyik majd, a helyszínen szükség esetén szinkrontolmácsot biztosítunk.

BioGaia-Prodentis-programfuzet-hirdetes-175x127-FINAL.indd 2

Lépj szintet a fogfehérítésben!

Gyors fogfehérítés a dentálhigiénés kezelés után azonnal (16% Karbamid-peroxid)

1x10 perc, ínyvédelem nélkül

3-5 árnyalat, érzékenység nélkül

3 havonta ismételhető

Belépő szint - vonzó ár

Intenzív fogfehérítő kezelés

(16% Karbamid-peroxid)

3x8 perc, ínyvédelem nélkül

5-8 árnyalat, érzékenység nélkül

6 havonta ismételhető

Általános elvárásokhoz kedvező áron

Erősen elszíneződött fogakra és gyökérfehérítéshez

(35% Hidrogén-peroxid)

3x8 perc ínyvédelem mellett

10+ árnyalat

Évente megismételhető

A magas elvárásokhoz

09.45–10.00 Friss Tamás: Megnyitó

10.00–11.00 Friss Tamás:

A teljes fogászati iparág számokban – végre itt egy teljes kép

Tekintsük át együtt a magyarországi fogászati szektort! Kik a jelentős szereplők; milyen bevételek érhetőek el; mekkora jelentőségű a szektor a GDP-hez arányítva; mik az átlagos bérek, költségek; mennyi anyagot használunk; mekkora jutalékokkal kell számolni és más vajon mennyit fizet? Számmisztika felsőfokon!

11.00–12.00 Tóth Mihály: Forradalmasítsa praxisát a mesterséges intelligenciával –a hatékonyabb marketing és praxismenedzsment kulcsa

Miért jó ez Önnek, mint fogorvosnak?

Növelje bevételét: Az AI hatékonyabb marketingkampányok létrehozásában segíthet, amelyek több beteget vonzanak a praxisba.

Javítsa hatékonyságát: Az AI automatizálhatja a feladatokat, mint például a beteg ütemezését, az emlékeztetők küldését és a dokumentáció kezelését, így Ön több időt fordíthat a betegeire.

Csökkentse költségeit: Az AI segíthet csökkenteni a marketing- és adminisztratív költségeket.

Növelje a betegek elégedettségét: Az AI jobb betegélményt nyújthat, például személyre szabottabb kommunikációval és gyorsabb várakozási időkkel.

Szerezzen versenyelőnyt: Az AI bevezetésével Ön a legmodernebb technológiákat használhatja praxisában, így kiemelkedhet a versenytársak közül.

Az AI nem helyettesíti az emberi szakértelmet és kreativitást, de hatékony eszköz lehet a fogászati praxisok számára a hatékonyság javítására és a siker elérésére. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget! Jöjjön el az előadásra, és megtudhatja, hogyan használhatja az AI-t a praxisa javítására.

12.00–12.30 Aranyi Rita: Munkatársra várva: ne kutasd, vonzzad! – Az Employer

Branding ereje a fogászatban

Előadásunk alkalmával a MindentMent fogászati magánrendelőhálózat vezetője mélyreható betekintést nyújt az employer branding világába, bemutatva mi is a munkáltatói márkaépítés, ennek célját, valamint azokat a kritikus jeleket, melyek az egészségügyi szektorban ennek hiányára utalnak.

Az előadás során áttekintjük a munkáltatói márkaépítés körüli kihívásokat, és belelátunk abba, milyen dilemmákkal szembesülnek a praxisok és az orvosi szakma képviselői. Kitekintünk mikrovilágunkból és belelátva az eredményekbe példákon keresztül jobban megértjük a munkáltatói márkaépítést, valamint az előadás kiemeli azokat a központi problémákat is, amelyeken keresztül a praxisok jobban megérthetik e stratégia alkalmazásának fontosságát. Az employer branding ereje abban rejlik, hogy nem csupán vonzza, de a legmagasabb szintű tehetségeket hosszú távon is képes megtartani. Fedezzük fel együtt az employer branding rejtett erőit!

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Máté Zoltán: Csapda vagy lehetőség? – megtérül-e anyagilag valaha a „digitális fogászat”?

Tornádóként söpör végig a digitalizáció a fogászatban is. De vajon ez csak egy iparági nyomás, vagy lehet úgy csinálni, hogy anyagilag is megérje?

15.00–16.00 Kluka Attila: Mit tegyek, ha az orvosom nem úgy teljesít, ahogyan az a rendelőnek jó lenne? Az orvosok pozitív befolyásolásának eszközei

Mit tegyünk, ha új orvos érkezik a rendelőbe és szeretnénk, ha mihamarabb felépülne a saját páciens állománya? És mit tegyünk akkor, ha a már nálunk dolgozó fogorvos nem úgy teljesít, ahogy szeretnénk? Van lehetőségünk ezen változtatni, vagy csak elfogadjuk, amit kopunk? Konkrét és gyakorlati megoldások az orvosok teljesítményének és jövedelemtermelő képességének növelésre valamit a kezdő fogorvosok rendelői integrációjának felgyorsítására. Javasolt rendelő tulajdonosoknak, rendelő vezetőknek, praxis menedzsereknek és fogorvosoknak.

ems-dental.com

SZKENNELJE BE AZ INGYENES BEMUTATÓ LEFOGLALÁSÁHOZ

SZKENNELJE BE ÉS TUDJON MEG TÖBBET A GBT-RŐL

Fiatalok Fiataloknak Kongresszus 2024. október 11., péntek

09.00–09.15 Dr. Kesztyűs Artúr: Megnyitó

09.15–10.00 Dr. Olariu András: „TOOTH in an hour” – kezelési idő tervezése direkt kompozit restaurációk esetén Napjaink fogászati marketingjében a gyors és egyszerű megoldásokat kínáló szlogenek nemcsak a paciensek, de sokszor a fiatal kollégákat is félrevezetik. Sajnos nem létezik a „rövidebb út”, ahhoz hogy a végeredmény tartós legyen, rá kell szánni az időt. Az előadásban igyekszem megmutatni, hogy lehet az időt tervezni egy tömés elkészítésénél, legyen az egy felszínű vagy direkt betét. Szó lesz a váratlan helyzetekről és azok megoldásáról is, hogy a kezelés ne csak a paciensek számára legyen stresszmentes.

11.45–12.45 Dr. Fechete Sebastian (Románia): Planning in Fixed and Implant Prosthodontics

Planning is an important part of every treatment, even if we think in the beginning that the time invested in planing is wasted we will realise in the end that the amount of time we spent gives us predictability and comfort in the execution part of the treatment. In this lecture, I want to show you the step by step protocol I am following and what can go wrong.

12.45–14.00 Ebédszünet

14.00–14.45

Dr. Bárka Csanád:

10.00–10.45 Dr. Farkas Péter:

A fogászat sötét oldala

Munkánk során vannak olyan nehéz pillanatok, amikor kínszenvedés fogorvosnak lenni. Amikor arra ébredünk rá, hogy a megszokott módszer most nem fog működni, és új megközelítésekre van szükség a sikeres kezelés érdekében. Ezek az esetek arra kényszerítenek minket, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és kreatív megoldásokat találjunk a problémákra. Az előadásomban az általam tapasztalt legnehezebb eseteket mutatom be, hogy megosszam veletek, hogyan küzdöttem meg ezekkel a kihívásokkal, és hogyan találtam meg végül a megoldást az adott problémára.

Teljes száj rehabilitációk –analóg vs. digitális

Mára már itthon is mindennapi rutin része a fogászati munkafolyamatok digitalizációja. Különböző teljes száj rehabilitációs eseteken keresztül szemléltetem mikor, mit és hogyan kezelek komplex kezelési tervek ellátása során. Hagyományos vs. digitális lenyomatvétel, harapás rögzítés.

14.45–15.30 Dr. Pintér Zsolt: Fejnyaki régió dentális eredetű gyulladásainak kezelése

Az előadás célja, hogy bemutassa a fogászati eredetű, fej-nyaki régióban keletkezett súlyos gyulladásos elváltozások ellátásának lehetőségeit. Az előadás elsősorban arra összpontosít, hogy hol helyezkedik el a határ a fogorvosi és szájsebészeti ellátás között. Előadásomban bemutatom, hogy mely laborparaméterek monitorozása lehet fontos, illetve kitérek a diagnosztikai képalkotás és a kezelési típus megfelelő megválasztására. A súlyos fej – nyaki fertőzések igen ijesztő, fájdalmas és sokszor életveszélyes betegségek.

10.45–11.00 Kávészünet 15.30–16.00 Kávészünet

11.00–11.45 Dr. Bakucz Márton:

Betegkezelés vs. egészségmenedzsment Tömünk, preparálunk...ha a probléma súlyosabb, gyökérkezelünk...ha ez sem jött be, fogat húzunk, majd implantálunk...de vajon lehet-e ennél több, amit a pácienseink egészségéért fogorvosként megtehetünk? Milyen egyéb lehetőségeink vannak a rágószervi problémák megelőzésére, korai felismerésére és kezelésére? Hogyan kovácsoljunk ebből versenyelőnyt, illetve hogyan érjük el, hogy pacienseink 15-20 év után is bizalommal üljenek be a fogorvosi székünkbe? Előadásomban többek között napjaink modern diagnosztikai lehetőségeről, páciensedukációs trükkökről, illetve a kezelési tervet megelőző alapvető fogorvosi megfontolásokról is beszélgetünk.

16.00–17.00 Dr. Radóczy-Drajkó

Zsombor: Pink esthetics: lágyszöveti esztétika műtéti javítása

A rózsaszín esztétika nélkül nincs szép, természetes és funkcionálisan megfelelő rehabilitáció. Legyen szó akár ínyrecesszióról, akár keratinizált ínyszöveti hiányokról, akár fogágybetegségből eredő szövetveszteségekről, a lágyszöveti regeneratív szemlélettel a defektusok széles köre korrigálható.

Semmelweis Egyetem, Digitális Munkacsoport felmérése alapján*: reddot winner 2024

Arcszken 10 mp alatt. Arc analízis. Auto CBCT+Arc+Lenyomat illesztés. Ortho fogak +ajak szimuláció. 3D mosolytervezés. A leggyorsabb* Az egyik legpontosabb*

ÚJRA (2024)

Intraorális szkenner

Kétszeres IDD díjas:

• Digitális fogászat leginnovatívabb vállalalta díj

• Legjobban túlteljesítő intraorálszkenner díj

MetiSmile

Face Scanner

* Semmelweis Egyetem Digitális Munkacsoportja által összehasonlított 29 szkennerből minden kategóriában az Aoralscan 3 szkennerek voltak a leggyorsabbak és egyik legpontosabbak (2024).

Tel.: 06-20-982-6148

info@nextdental.hu www.nextdental.hu

Digitális Fogászat Kongresszus 2024. október 12., szombat

24

09.20–09.30 Dr. Nagy Zsolt: Megnyitó

09.30–10.30 Dr. Pawel Paszkiewicz (Lengyelország):

Digitális okklúzió a teljes fogíven történő rehabilitációban Különböző orvosi eszközök segítségével manapság képesek vagyunk újraalkotni pácienseink megjelenését. Intraorális szkennelés, fotók, videók, pontos okklúzió, akár digitális arcív vagy mozgáskövető eszközök, továbbá CBCT tomográfia segítségével felépíthetjük páciensünk „virtuális változatát” egy megismételhető eljárás során. A digitális Facebow segítségével pontosabb okkluzális képet kapunk, mint a szokásos Boneville háromszög CAD beállítás használatával. A mozgáskövető eszközök, mint például a digitális kondilográf, lehetővé teszik számunkra, hogy rögzítsük a páciens egyéni rágási folyamatát, ami jelentős hatással van a jövőbeli restaurációk tervezéséhez. Ezen az előadáson megismerheti a mai digitális intraorális szkenner szoftverének lehetőségeit a pontos okklúziós regisztráció érdekében. Hasznos tippek és trükkök a digitális fogászatról, amelyek segítségére lesznek majd a munkavégzése során.

10.30–11.30 Dr. Luis Maria Ilzarbe Ripoll (Spanyolország): Mosolytervezés minimálisan invazív protetikával

Ezen az előadáson Dr. Ilzarbe bemutatja az Invisalign rendszerrel való multidiszciplináris orthodontiai megközelítést, minimálisan invazív szemszögből. Részletezi, hogy miként használja a ClinCheck szoftvert, amelyek integrálják a restauratív irányelveket, és biztosítják a fogak megfelelő szabályozását. Kitér arra is, hogyan használja ezt a szoftvert a diagnosztikai eljárás során, valamint a páciensekkel és a csapatával folytatott kommunikációs protokolljában. Lépésről lépésre elmagyarázza protokolljait klinikai eseteken keresztül, és a legkülönbözőbb beavatkozások tapasztalataival (direkt kompozitok, indirekt porcelán héjak és implantátumok rehabilitációja) szemlélteti.

11.30–12.30 Dr. Riccardo Ammannato (Olaszország):Digitális munkafolyamatok alkalmazása kopott fogazat esetén

Az előadás fő célja, hogy indikációkat és protokollokat adjon egy kiszámítható és biztonságos digitális munkafolyamathoz súlyosan kopott fogazat esetén. Ez egy új, preparálás nélküli „hibrid” megközelítés, amely növeli az okklúzió vertikális dimenzióját (VDO) - egy közvetlen copy&paste formázási megközelítéssel („Index technika”). Az előadás elsősorban arra összpontosít, hogy mikor és hogyan kell a kopott fogazatra additív, részleges indirekt restaurációkat (onlay/overlay) kompozitból és/vagy kerámiából ragasztani, az indikációtól függően. Valamennyi alkalmazott protokollt lépésről lépésre, pácienseken készült képeken és videókon keresztül mutatjuk be, hogy pontos áttekintést kapjanak az érdeklődők.

Az előadás kiemelt területei:

- Digitális protokollok a hagyományos adhezív restaurációban és a teljes rehabilitációban - kopott fogazat esetén

- Digitális munkafolyamat a preparálás nélküli, közvetlen formázó adhezív megközelítéshez: az Index-technika

- Digitális munkafolyamat a minimálisan invazív, indirekt adhezív megközelítéshez kompozit és/vagy kerámia onlay/overlay segítségével

12.30–14.00 Ebédszünet

14.00–15.00 Dr. Ioannis Vergoullis (Görögország): Transzmukozális szövetkontúrozás egyetlen implantátum helyén – biológiai és protetikai megfontolások a digitális korszakban

Ez az előadás a transzmukozális szövetkontúrozás megfelelő stratégiáit elemzi az esztétikai igények teljesítése és a biológiailag szilárd alap megteremtése érdekében. Innovatív digitális protokollok kerülnek bemutatásra és elemzésre.

15.00–16.00 Dr. Alessandro Devigus (Svájc): Színmeghatározás – szükséges egyáltalán?

Ez az előadás rávilágít az árnyalat-meghatározás alapvető szerepére az esztétikai fogászatban, és felteszi a kérdést, hogy az egységes árnyalatok felé mutató tendencia ellenére mennyire fontos a pontos árnyalat kialakítása.

Kitérünk a színérzékelés és a kommunikáció fontosságára, továbbá kiemeljük a Vita Zahnfabrik fejlődését és innovációit, különösen a Vita Classic és Vita 3D Master árnyékoló rendszerek bevezetését. Hangsúlyt fektetünk az árnyalat-meghatározás digitális forradalmára, különös tekintettel az EasyShade rendszerre. Az előadás gyakorlati betekintést nyújt az árnyalat meghatározásába és a fogtechnikai laboratóriummal való kommunikáció fontosságára is.

„Drónnal szkennelt tájtól a szájüregi modellezésig”

A digitális fogászati kompetencia a már megszerzett elméleti tudáson túl ennek gyakorlati alkalmazását és az ezt körülvevő labortechnológia ismeretét jelenti. Az egyes esetek megoldásánál lehetővé teszi a rutinszerű döntést, illetve a lehetőségek közül a legmegfelelőbb kiválasztását segíti. A digitális fogászati kompetencia megszerzésének egy új, komplex lehetőségéről beszélgettem dr. Sárossi Benedekkel, a Dental Visual Communication Kft. ügyvezetőjével és a tatabányai Fogászati Centrum társtulajdonosával.

Hétvégi tatabányai digitális skill labor: száraz maráshoz, 3D nyomtatáshoz, vizes csiszoláshoz.

Milyenek a hazai viszonyok a képzés területén?

Magyarországon a kiváló elméleti képzéshez sajnos bőven van feladat a gyakorlat fenntartásához az ország minden területén, tehát nincsen unatkozó fogorvos. Ezért gondoltunk egy olyan támogatásra, ahol a napi munkából nem kell kibillenni ahhoz, hogy az új ismeretek gyakorlati rutinná váljanak.

Mit jelent ez a támogatás pontosan?

Sok esetben hallottuk a képzés és fejlődés gátjaként az eszköz (a szkenner), vagy a szkenner vásárlását követően a gyakorlati támogatás hiányát, ami a megtérülés időbeli bizonytalanságát vetíti előre. Fontos, hogy beszerzés esetén az új technológia ne csak dísze legyen a rendelőnek. Egy olyan csomagot állítottunk össze, amelyben minden egyben van: tartalmaz egy intraorális szkennert, ami a legújabb képességekkel rendelkezik és mindezt olyan ajándékokkal egészítettük ki, amik lehetővé teszik azt, hogy az eszköz egyből hadrafogható legyen és számításaink szerint egy év alatt megtérülő beruházássá váljon. Mindezt azzal a feltétellel, hogy napi szinten a rendelés elején és végén egy-egy beteggel használja a szakember. Ehhez olyan új szolgáltatást is hozzá kellett rendelni a digitális lenyomathoz, mely korábban nem volt jellemző.

Mit jelent pontosan ez a szolgáltatás és ki dolgozhat vele?

Mesterséges intelligencia által támogatott betegségfelismerés mint javaslat segíti a higiénikus munkáját az

instrukcióban és növeli a motivációs képességét, az árajánlatok jobb megértését és még rengeteg mindent. Ráadásul ezt a munkafolyamatot az orvos átadhatja higiénikusának, aki a digitális intraorális lenyomatot a megjelölt fogászati problémákkal validálásra a fogorvosnak bemutatja. Így készül az MI támogatott, fogorvos által ellenőrzött fogászati státusz.

Úgy fogalmazott, hogy ebben a csomagban minden benne van. Milyen támogatásról van szó a már említetteken kívül?

Az intraorális szkennerek fogpótlástani és fogszabályozási képességeire is gondoltunk. Ezért tettük bele a csomagba a skill-labor szolgáltatást. Ez azt jelenti, hogy a csomag vásárlása után 32 tag fogpótlást elkészítünk a résztvevő fogorvossal. Ez a feladat egy év alatt kényelmesen, heti egy fog elkészítésével abszolválható. Segítünk a jó lenyomatvételben és bemutatjuk a monolit protetikai lehetőségek tárházát: a nyomtatott fogaktól kezdve, a szinterezett cirkonkerámiákon át, a vizes csiszolással megmunkált kerámiák különböző típusaiig bezárólag. Láthatóvá téve ezzel a digitális fogászat minden előnyét. A skill-labor gyakorlatokon hétvégenként kinyitjuk a digitális fogászati laborunkat a személyes tapasztalatok megszerzéséhez.

Kinek ajánlják pontosan ezt a szolgáltatáscsomagot? Fogorvosoknak, olyan fogorvosi rendelőknek, ahol még nem mindennapi rutin a technológia alkalmazása és nem csak kuriózumként, hanem megtérülő, termelő tevékenységként érdeklődnek a digitális fogászat iránt. Ahol a dentálhigiénikus is felhasználó, segítve az orvos munkáját a diagnosztikában és a kezelési tervek elkészítésében: egy színes fotorealisztikus digitális lenyomatot vesz a kiértékeléshez, így válik aktív részesévé a digitális beruházás megtérülésének.

Mióta foglalkoznak digitális fogászati technológiákkal?  2016-ban tértünk át rendelőnkben az intraorális szkennerek használatára, ezt megelőzte egy gyermekkori álmom megvalósítása, egy animációs filmstúdió létrehozása 2014-ben. Első kisfilmünket éppen 10 éve Győrben mutattuk be a Múzeumok éjszakáján egy városfejlesztési

jövőkép vetítésével. Az animációs filmekkel könnyebben mutatunk be – akár nyelvi segítség nélkül is – bonyolult folyamatokat, vagy nehezen hozzáférhető helyeket, mint a szájüreg. Az animációs filmek elkészítésének folyamata nagyon hasonlít egy fogpótlás megtervezéséhez, ami valójában modellezés. De ilyen a fogszabályozási kezelésen belül a fogak mozgatása, amit animációnak is hívhatunk.

Egy időben látványterveket készítettünk építészeti feladatokhoz. Amíg sík terepen kellett dolgozni, a feladat egyszerű volt. A problémát a Tatai Kálvária-dombra vetített látványterv okozta. Itt vetettünk be egy drónt, amiről légi felvételt készítve és ezt képkockákra bontva a fotogrammetria segítségével digitálisan felépítettük a domb pontos mását. Ezután a látványterv már egyszerű volt. Ez a technológia annyira megfogott, hogy hamarosan a fogorvosi rendelőben is alkalmaztuk. Ez átalakította az életünket, az animációs filmeket elengedtük és két év múlva már az új rendelőnkben voltunk 3D-s diagnosztikával és fogtechnikai laborral együtt. Ez cégünk rövid története és ezt a digitális világot nyitjuk ki minden kollégánk számára, hogy komplex segítséget nyújtva mindenki megvalósíthassa saját digitális fogászati történetét.

Ha jól értem, akkor ez egy képességfejlesztő szolgáltatás szkennerrel. Vagy inkább egy szkenner „skill-labor” szolgáltatással?   Mindkettő. Célunk az elméleti tudás gyakorlati készségre váltása és hogy a tapasztalatok után jó döntések szülessenek a mindennapi feladatokban. Ez a digitális fogászati kompetencia.

Kérem, meséljen a szóban forgó intraorális szkenner képességéről!

A digitális képességfejlesztéshez magunk választottunk egy korszerű intraorális szkennert. A cél az volt, hogy a termék a kényelmes és biztonságos használathoz szüksé-

ges képességekkel rendelkezzen: elektromosan felfűtse a képet vetítő tükröt, így nincs várakozás, vagy párásodás, a lecsatlakoztatható kábel USB-C vezetékkel rendelkezik, megcsavarodás esetén könnyen cserélhető. Fogszabályzó orvosok munkájában a retainerekhez a lenyomat utáni modell elkészítése pillanatok alatt megtörténik, készülékről egy gomb segítségével elérhető a menü. A polygonális hálóra vetített textúra fotóminőségű, forgatható modellt képvisel.

Milyen tesztnek vetették alá a terméket?

Az általunk kért összeállítást a külső vizsgálat után lenyomatok készítésével teszteltük. Először az elkészített trianguláris hálót vizsgáltuk, a szkennelés nehézségét a frontfogaknál, a feszes és elmozduló íny mentén a fényes felületek rögzítését, a gördülékeny munkát, megállásokat. A gyakorlati teszt elvégzésére egy munkanapot szántunk, amikor 29 tagról vettünk lenyomatot, fontos volt a kombinált lenyomat: implantátum szintről markerrel, preparált konvex fogcsonkról, konkáv betét üregről és implantátumcsonkokról szabadon, szájüregi fémfelületekről.

Az előlenyomatokat dentálhigiénikusok vették, akik a terméket először látták, kipróbálásra nem volt idejük, de évek óta különböző szkennereket használnak. A származtatott lenyomatokat és a harapást fogorvos végezte és ellenőrizte. A protetikai munkát másnapra elkészítettük, választottunk szárazon mart és szinterezett cirkóniumkerámia szuprastruktúrát és nyomtatással előállított végleges restaurátumot is, a betét elkészítéséhez vizes csiszolással előállított rezin-kerámia restaurátumot. Fontos volt nagyobb kiterjedésű fogpótlás elkészítéséhez végzett vizsgálat is. Itt egy alsó-felső teljes rögzített fogpótláshoz vettünk lenyomatot és készítettünk nyomtatással hosszú távú terápiás helyreállítást az elkészíthetőség és pontosság vizsgálatához. Az esettanulmány eredményei a reklámban feltüntetett prezi-ben megtekinthetőek.

Indirekt pulpasapkázás

Indirekt pulpasapkázás esetén minimális invazív, szelektív szuvasodás eltávolítást végezzen, a szuvasodással érintett dentin megtartásával a pulpa fölött

Mély szuvasodás ellátása

(1) A nemzetközi fogorvosok szakértői testületéből származó eljárás (Állásfoglalás. 2023. szeptember).

(2) A kiterjedt II. osztály proximális falfelépítést igényel. (Mount GJ, Hume WR. Egy új üregosztályozás. Australian Dental Journal. 1998;43(3):153-9)

(3) Lehetséges technika a koronális restaurációval összefüggésben.

Közvetlen pulpa sapkázás (vitális fog) Első ülés

1

2

3

4

5

6

7

8

9

A pulpa vitalitásának megállapítása

Izolálja a fogat kofferdám lepedővel

A szuvas foganyag eltávolítása

Hiányzó fal(ak) esetén helyezze fel a matricát a fogra

Csillapítsa a vérzést kompresszióval (1-6% NaOCl)

Aktiválja a Biodentine™ XP kapszulát , használja a Biodentine™ Mixert.

A Biodentine pisztolyt helyezze a kavitás aljába, és lassan fecskendezze be a Biodentine™ XP-t, miközben a pisztolyt visszahúzza (Bio-Bulk Fill) (3)

Ügyeljen a széli záródásra, minimális okkluzális formázás/nyomást gyakoroljon a megkötő Biodentine-re

Vegye ki a Biodentine-t az okklúziós érintkezésekből

Direkt pulpasapkázás (vitális fog)

A második kezelés

minimum 2 hét után és maximum 6 hónappal az 1. kezelés után.

1

2

3

4

5

Vizsgálja meg a pulpa vitalitását

A megfelelő mértékben (átlagosan 2 mm) vegyen el a Biodentine-ből

Vigyen fel adhezivet: totál etch vagy önsavazó módon a Biodentine-re és a fogra

Kompozit tömőanyaggal lássa el a fogat

A páciens visszahívása és követése az aktuális szakmai irányelveknek megfelelően

Ha a vérzés 5 percen belül nem csillapodik, további pulpaszövetet kell eltávolítani (részleges vagy teljes pulpotómia).

Ha a páciens utánkövetése nem kivitelezhető, akkor az eljárást 1 ülésben végezze el.

1

2

3

4

Hagyjon 2 mm helyet, várjon legalább 12 percet a kötés elkezdődésére

Vigyen fel önsvazó adhezívet (szelektív savazással vagy önsavazással) a Biodentine-re és a fogszövetre

Kompozit tömőanyaggal lássa el a fogat

A páciens visszahívása és követése az aktuális szakmai ajánlásoknak megfelelően

Workshop-programok 24

Innovatív gyakorlati technikák komplex fogszabályozási problémákra

október 10., 14.00-17.30

Dr. Chad Foster

Ezen a workshopon olyan konkrét kezelési technikákat tekintünk át, amelyek gyakorlatiasak és hasznosak. Ennek a workshopnak nem csupán az a célja, hogy látványos orthodontiai eseteket mutasson be, hanem az is, hogy a résztvevők megértsenek és elsajátítsanak néhány egyszerű és rendkívül hatékony technikát, amelyek másnap már azonnal alkalmazhatók a praxisukban.

Részvételi díj: 30 000 Ft

Ahol van egy MIÉRT, ott van egy MEGOLDÁS is! –kommunikációs és esettervezési workshop

október 10., 14.00-17.30

Dr. Michael Melkers

A restauratív fogászatban már régóta törekszünk a technikai készségeink fejlesztésére, csiszolására és tökéletesítésére. A sikert hajszolva úgy éreztük, hogy ha többet tudnánk, ha több technikai készségünk lenne, ha több artikulátorunk lenne…, a páciensek igent mondanának a kezelésre. Sajnos sokak esetében ez nem így történt/történik. Ebben a programban dr. Melkers bemutatja és beépíti a „miértet, a mit és a hogyant” a mindennapi gyakorlatunkba, valamint feltárja a kezelés tervezése és az esetek elfogadtatása érdekében a hiányzó összefüggéseket is. Részvételi díj: 50 000 Ft

Minimálisan invazív részleges és teljes korona készítés – egy napos gyakorlati hands-on kurzus

október 10., 09.00-17.00

Dr. Gerlóczy Pál

A fogászati anyagok fejlődése szükségessé tette a részleges és teljes koronakészítés preparálási technikáinak a megváltoztatását. Ezek a változások lehetővé teszik a fogak előkészítésekor a mennyiség csökkentését a PFM vagy PFZ koronákhoz szükséges mennyiség negyedére. Az ilyen minimálisan invazív technikák fokozott pontosságot és készségeket igényelnek a kezelő részéről. Az oktató mikroszkópos nagyítással kivetítve bemutatja az összes preparálási és cementezési technikát különböző fogakon. Minden résztvevő legalább 2 fogat készít majd a klinikai helyzetet szimuláló mulázsokon. Részvételi díj: 115 000 Ft

Endodontiai fókuszú CBCT mesterkurzus –fél napos gyakorlati hands-on kurzus

október 11., 14.00-17.30

Dr. Shanon Patel

Újszerű, intenzív gyakorlati kurzus, amelyet olyan fogorvosok számára terveztek, akik szeretnének kitűnni és szakértővé válni a kis látómezejű CBCT használatának optimalizásában az endodontia területén. A résztvevők az Európai Endodontológiai Társaság iránymutatásait követik a gyakorlat során. Minden jelenlévőnek számítógépet biztosítunk a képzési napra. A maximális interakció biztosítása érdekében a résztvevők száma korlátozott. Részvételi díj: 150 000 Ft

Most kapható: Invisalign ® Moderate Package

Testreszabható opciók: megfelelőség-indikátorok, precíziós vágások és harapásemelők

20 készletnyi aligner

Az enyhe és közepes fokú fogazati hibák a legelterjedtebbek a lakosság körében. A páciensek ezen csoportjának hatásos és elérhető áron történő kezelésére terveztük meg az Invisalign® Moderate csomagot.

2 további aligner-készlet 2 évre a csomag része

Klinikai indikációk: enyhe malokklúziók, enyhe vagy közepes mértékű fogtorlódás és tőtávolság, pre-restauráció

24 Workshop-programok

Preparálási protokoll indirekt kerámia héjakhoz –fél napos gyakorlati hands-on kurzus

október 11., 14.00-17.30

Dr. Federico Ferraris

Az indirekt kerámia héjak manapság a legkiegyensúlyozottabb restaurációkat jelentik a tökéletes esztétikai eredmény érdekében, amelyek a lehető legjobb esztétikai átalakítást és a fog keményszövetének a megőrzését ötvözik. Ezen a gyakorlati kurzuson a két fő preparációs típusra összpontosítunk az esztétikai protokollok szerint, áttekintve a héjak készítésének legklasszikusabb megközelítéseit: a 0,6 mm-es bukkális és incisalis preparációval, a normál, valamint a 0,3 mm-es minimálisan invazív kialakítással. Kitérünk az interproximális preparációs területre is, két különböző megközelítéssel, amelyek különböző helyzetekben indikáltak, ismertetve és majd a résztvevőkkel megvalósítva a 0,6 mm-es proximális chamfert és a 0,3 mm-es butt jointot is. Minden résztvevő egy modellen fogja elkészíteni a két különböző típust, több fogon.

Részvételi díj: 150 000 Ft

A fogászati fotózás, szerkesztés és a közösségi média használata

október 11., 09.30-17.00

Dr. Alessandro Devigus, Dr. Farkas Péter, Dr. Zsoldos Márton

Ez az átfogó tanfolyam olyan fogászati szakemberek számára készült, akik a fogászati fotózás és szerkesztés terén kívánják fejleszteni készségeiket, különös tekintettel a közösségi médiaplatformok számára történő minőségi tartalomkészítésre. A tanfolyam végére alapos ismeretekkel rendelkeznek a fogászati fotózás és szerkesztés terén, és olyan készségekkel is, amelyekkel meggyőző tartalmakat készíthetnek a közösségi médiában. Ezzel a fogorvosi rendelő sokoldalú szaktudását is illusztrálják, és mindez új pácienseket is vonzhat.

Részvételi díj: 100 000 Ft

Palatális megközelítés, trans-sinus és implantátumok a pterygoid régióban október 11., 10.00-12.00

Dr. Pedro Moura

A komplex esetek kezeléséhez szükséges kifinomult technikák és stratégiák alapos feltárását kínálja ez a workshop. A résztvevők gyakorlati tapasztalatot szereznek a palatális megközelítésről, egy olyan módszerről, amely javítja az implantátum stabilitását és a kezelések eredményeit. A foglalkozás kitér az implantátumok használatára a pterygoid régióban, és kihívást jelentő anatómiai helyzetekben mutatja be azok hatékonyságát a stabil alátámasztás biztosítása érdekében. Interaktív bemutatókon és gyakorlatokon keresztül a résztvevők megtanulják, hogyan navigáljanak, és miként kezeljék magabiztosan, precízen az összetett sebészeti eseteket. Ennek az átfogó képzésnek az a célja, hogy a fogászati szakembereket olyan készségekkel és ismeretekkel ruházza fel, amelyek szükségesek a teljes íven történő implantáció esetében a kiemelkedő teljesítményhez és a kezelés sikerességéhez. Részvételi díj: 60 000 Ft

A biomimetikus posterior kurzus – egy napos elméleti és gyakorlati hands-on kurzus október 12., 09.00-17.00

Dr. Forster András

A Biomimetikus helyreállító fogászat alapvetése, hogy az elveszett ép foganyag pótlása funkciójában, szerkezetében és esztétikumában a természeteshez hasonló módon kerüljön helyreállításra. Ez által elérhető a megmaradt ép foganyag megtartása, valamint a hiányzó szövetek mesterséges pótlása által a fog eredeti „erejének” közel tökéletes helyreállítása. Ez a kurzus azoknak szól akik szeretnék megérteni az őrlőfogak biomimetikus helyreállításának elméleti alapjait és megismerni azt a tudományosan alátámasztott biofunkcionális megközelítést amelyet részben saját, részben mások eredményeit és elképzeléseit ötvözve hoztam létre. A kurzus során elméletben és gyakorlatban ismerhetik meg a résztvevők azokat a technikákat amelyek a posterior régió fogainak helyreállításához és a fogbél vitalitásának megőrzéséhez segítik a modern biomimetikus fogorvost. A posterior fogak vitalitásának elvesztése és gyökérkezelésük esetén a csap nélküli szálerősítéses megoldások kerülnek előtérbe, amelyek alkalmazását szintén elsajátíthatja a hallgatóság.

Részvételi díj: 225 000 Ft

Dr. Kivovics Márton, Pesti Csaba, Adrien Farizy

Az iPhysio klinikai alkalmazása: Az iPhysio abutmentek egyéniesített emergencia profil kialakítását és egyszerűsített digitális munkafolyamatot tesznek lehetővé. A koncepció alkalmazásának előnye a beteg számára a biológiai szövődmények megelőzése és a rövidebb kezelési idő, az orvos számára az egyszerűbb, pontosabb munkafolyamat, és a kevesebb hibalehetőség lehetnek.

iPhysio: egyszerűsített munkafolyamat az implantátum protetikában: A megfelelő lágyrész „management” kulcsszerepet játszik, ha prémium minőségű, hosszú távon fenntartható fogpótlásokat szeretnénk készíteni. Ennek különböző lehetőségeit és buktatóit mutatom be a fogtechnikus szemszögéből.

Részvételi díj: 70 000 Ft/fő francia oklevéllel, 100 000 Ft/fogorvos+fogtechnikus párban

Jelentkezés: Csenki Attila (csenki.attila@dentisystem.hu, +36 20 366 9325)

Miért leszel jobb orvos

a beteg szemében, ha lézert használsz? október 12.

Dr. Kutvölgyi Ida, dr. Schmideg György

A résztvevők a kétórás program alatt elméleti és gyakorlati tudást is szereznek praktizáló, jelentős tapasztalattal bíró előadóinknak köszönhetően. Megtudhatják, hogy milyen szakmai és anyagi előnyöket és lehetőségeket biztosít a lágylézerek és a sebészeti diódalézerek alkalmazása, a különböző szövetek hogyan reagálnak erre a rendkívül hatékony terápiára, milyen esetekben érdemes és mikor kontraindikált a lézerek alkalmazása. A workshop végén a résztvevők teszt környezetben saját élményt/tapasztalatot is szerezhetnek az OPTIKOP diódalézerek kipróbálása során.

Részvételi díj: 15 000 Ft • Jelentkezés: ugyfelszolgalat@gyogylezer.hu, +36 1 203 0001

csontpotlas mentesen.hu

YEARS

fogpótlásig

Az innováció a kreativitásból ered és a kreativitás nem más, mint kapcsolatok teremtése. A 60 perces* digitális workflow egyedülálló módon egyesíti a különböző gyártók kiemelkedő hardver- és szoftverkomponenseit, hogy egy minden eddiginél hatékonyabb és eredményesebb munkafolyamatot hozzon létre.

GMT 91198 HU 2407 © Nobel Biocare Services AG, 2024. Minden jog fenntartva. A Nobel Biocare, a Nobel Biocare logó és minden más védjegy a Nobel Biocare védjegye, kivéve, ha másképp nem rendelkezik. vagy a szövegkörnyezetből nem derül ki. További információk a http://www.nobelbiocare.com/trademarks oldalon találhatók. A termékképek nem feltétlenül méretarányosak. A DEXIS™ IS terméket a Dental Imaging Technologies Corporation (450 Commercial Drive, Quakertown, PA USA 18951) gyártja és a Nobel Biocare forgalmazza. A SprintRay 3D nyomtatókat a SprintRay gyártja SprintRay Inc. (2705 Media Center Drive, Suite 100A, Los Angeles, CA) és a Nobel Biocare forgalmazza. Az X-Guide®-t az X-Nav Technologies, LLC 1555 Bustard Road Suite 1555 Bustard Road Suite 75, Lansdale PA 19446, USA, gyártja és a Nobel Biocare forgalmazza. * A munkafolyamatra megadott idő egy optimalizált forgatókönyvön alapul, amely nem tartalmaz további lépéseket, mint például röntgenfelvételek készítése, a páciens érzésteleítése,

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.