2023. VI. évfolyam 13. szám
E-JOURNAL
FOGTECHNIKA
A FOGÁSZAT INFORMÁCIÓS MAGAZINJA www.dental.hu
A kemény munka meghozta édes gyümölcsét Mesteri tudás A Majesthetik varázslata
Ilyen szép a fogtechnika! Kis fog nagy hatással! 35 éve arany standard: VITABLOCS
A VILÁG PIACVEZETŐ SZÖGKORREKCIÓS CADCAM MEGOLDÁSA MINDEN IMPLANTÁTUM RENDSZERHEZ
KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓ
Alpha Implant Kft. / 1016 Budapest, Mészáros utca 58., B épület, 4. emelet +36 1 353 9090 / info@alphaimplant.hu / www.alphaimplant.hu
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
3
Tisztelt Olvasó! 2023-ra a fogászati szektor – reményeink szerint – fel tudja dolgozni a Covid-19 okozta nehézségeket, a háború mellett elszabaduló inflációt, és már tervezi az idei év fejlődési lehetőségeit. Mindan�nyian abban bízunk, hogy időben alkalmazkodni tudunk majd a változásokhoz, és stabilan tudjuk vezetni a vállalkozásinkat! A tavalyi év sokunk életében hozott különböző nehézségeket, mégis elmondhatjuk, hogy mindenképp jobb volt, mind a 2020-as és a 2021-es esztendő, amikor a létbizonytalanság, a járványtól való félelem uralta a napjainkat. Az idegenforgalom szépen megindult, de a korábbi számok, a vendégéjszakák még nem érik el a 2019-es év adatait. A nagy rendelők már próbálnak teljes kapacitással üzemelni, a fogtechnikai laborokban is visszatért a folyamatosság, a fogászati kereskedők jelentős része pedig jobb évet zárt 2022-ben, mint korábban. A fogászati rendelők és fogtechnikai laborok az elmúlt 2-3 évben főleg a fejlesztéseket állították előtérbe, amelyhez számos pályázat és egyéb forrás is kedvező konstrukciókat kínált. 2023-ban – tudomásunk szerint – is lesznek új pályázati források, melyekről a kereskedelmi vállalatok részletesebb információkat tudnak adni. Az új források bevezetése idén már bizonyosan ismét növekedési spirálba helyezi majd ezt a szektort! Az infláció elérte a fogászati ágazatot is, a vállalkozások az euro változásától, gyengülésétől függően azzal találkoznak, hogy az árak – a mindennapi élet mellett – itt is jelentősen és folyamatos változnak, emelkednek. A fogászati rendelők is kénytelenek az áraikat emelni, egyre több rendelő, ún. „piaci alapú” árképzést vezet be. A folyamat kimenetelét még nem lehet pontosan látni, a munkaerő fluktuációja, az Európai Unió áraihoz képest alacsony magyar fogászati beavatkozások értéke - jelenleg még nem érte el a drágulás csúcspontját. Az elmúlt időszakban számos újság, cikk foglalkozott a fogászati szektorban található extra drágulási folyamattal. Ez egyelőre - a hazai rendelőkben - még nem mutatott jelentős problémát, új hívószavakkal, sok marketing munkával, reklámmal most a magyar lakosságot kell határozottabban a rendelőkbe invitálni! A kiadó bizakodva tekint a jövőbe, a megújult tartalmaink kapcsán sok pozitív visszajelzést kapunk,
melyeket nagyon köszönünk! Az elmúlt években - a nehézségek ellenére is - növelni tudtuk a kiadványaink, a magazinjaink számát, nem csökkentve azok tartalmi minőségét. 2020 óta a tematikus e-Journalok is folyamatosan megjelennek, melyek egyfajta online könyvtárként is szolgálnak az olvasóinknak. A dental. hu oldalon díjmentesen elérhetőek a korábbi tematikus online lapszámaink is. A mostani kiadványunkban általános fogorvosi eljárások mellett a fogtechnika témakörével foglalkozunk. Jó olvasást kívánok! Laczkó Tamás, felelős kiadó
4
Tartalom
FOGTECHNIKA
A kemény munka meghozta édes gyümölcsét
6
Mesteri tudás
12
A tökéletes kialakítástól az optimális esztétikai eredményig: „SQINNED” restaurációk
24
Mesterien a jövőbe
30
A Majesthetik varázslata
40
Ilyen szép a fogtechnika!
48
Betegspecifikus természetes vibrálás reprodukálása a VITA LUMEX AC leplező kerámiával
54
Kis fog nagy hatással!
60
Hatékony és gazdaságos
70
35 éve arany standard: VITABLOCS
74
E-Journal VI. évfolyam, 2023. 13. szám Kiadja: DP Hungary Kft. 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9. Felelős kiadó: Laczkó Tamás Főszerkesztő: Róth Lajos Előkészítés: DP Hungary Kft., Sárközi András e-mail: grafika@dental.hu Információ, hirdetésfelvétel: Bárdos Veronika, telefon: 06-30-472-0030, 06-1-793-1874 Az újság e-mail címe: info@dental.hu Az újság internetcíme: www.dental.hu Terjesztés: E-mail hírlevél formájában.
A tudományos közleményeket a szerkesztőség lektoroknak adja át véleményezésre. Közlés csak egyetértő lektori vélemény, illetve a javasolt módosítások elvégzését követően lehetséges. A cikkek szerzői vállalják, hogy az általuk elküldött írás saját forrásból származik, illetve a felhasznált anyagokat (publikációkat, illusztrációkat, képeket stb.) mindenkor pontosan feltüntetik. Írásaiknak jogi és egyéb adatvédelmi kérdéseiben felelősséget vállalnak. A német nyelvű szakmai cikkeink magyar fordítását az Oemus Media AG Kiadó engedélyével szerkesztettük lapunkba. A fel nem használt kéziratokat, fotókat nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza. A hirdetések tartalmáért nem vállalunk felelősséget. A gyártó, illetve forgalmazó cégek kérésére közzétett cikkeket keretbe foglalva közöljük és (x)-szel jelöljük, azok szakmai tartalmáért a szerkesztőbizottság nem vállal felelősséget.
P i d e n t a l M a n u f a c t u r i n g C o . L t d . w w w. p i d e n t a l . h u
P i d e n t a l F o g á s z a t i Gy á r tó K f t . H -1 1 41 B u d a p e s t , Sz u g l ó u tc a 8 3 – 8 5 . E - m a i l : s a l e s . p i d e n t a l @ p i d e n t a l . h u · Te l e f o n : + 3 6 3 0 9 6 4 3 7 2 1
6
e-Journal
FOGTECHNIKA
Szőnyi Balázs
A KEMÉNY MUNKA MEGHOZTA ÉDES GYÜMÖLCSÉT tettel. Egész életemre jellemző, hogy bármilyen helyzetbe is kerültem, megoldjam, amit ebben a szakmában is lehetőségem van kamatoztatni. Szepeshelyi Szabolcsal üzemelteted a Hanser Kft. laborját. Mesélj kicsit magatokról, a szakmai kapcsolatokról. Mikor nyitottátok meg első saját laborotokat? Miket tartottál szem előtt, minek feleljen meg a labor? A Hanser Kft. laborját 2000. januárjában nyitottam meg, amiben akkortájt egy barátom és jómagam dolgoztunk. Szabolcs az unokaöcsém, aki 2005-ben jött el a laborba, hogy megismerkedjen a fogtechnikusszakmával. 2007-ben indultunk el egy közös szakmai úton, amin egymást támogatva, az elvárásainknak megfelelve a legjobbat hoztuk ki magunkból. Persze a szakmai és rokoni kötődés egy barátsággá forrta ki magát, így 2017-ben jött el az az idő, amikor a Hanser Kft.-ben tulajdonostársam lett és azóta is a legjobb tudásunknak megfelelően oldunk meg minden feladatot. Bár a modern technológia nem volt jelen az életünkben, de talán ez adott okot arra, hogy folyamatosan képeztük magunkat, s így tudtuk felvenni a versenyt a gépekkel szemben. Minden helyzetben a saját elvárásainkat tartottuk szem előtt, ami befolyással volt a megrendelőink folyamatos változására is.
Térjünk vissza az alapokhoz, kérlek mesélj kicsit magadról. Hogyan lettél fogtechnikus? Kik és mik motiváltak a szakmai utad során? Gyerekkoromban sokat barkácsoltam a nagypapámmal, majd az általános iskolai éveimben szakkörökre jártam. Minden érdekelt, amiben kiélhettem alkotási vágyaimat. Ezekben az években volt lehetőségem megismerni a fogtechnikusszakmát, bár akkor még felületesen. Itt döntöttem el, hogy ebbe az irányba veszem az utamat, amint lehetőségem nyílik rá. A fogtechnikus-iskolai éveimet egy külsős laborban töltöttem, ahol mestereim, Gál Judit és Nagy László alapozták meg a jövőmet, a szakma iránti kíváncsisággal és szere-
Egy jó szakember kezéből nem hiányozhatnak a kiváló eszközök és alapanyagok. Karriered során sok gyártó termékével találkoztál. Tudomásom szerint most pl. a GC termékeit is használjátok, de előtte a Merz, Kulzer, Ivoclar és más anyagokat is használtál. Mi határozza meg a termék- és alapanyag-választásodat? Az anyagok kiválasztását a feldolgozhatóság és a kíváncsiság határozza meg. 1997-ben volt lehetőségem részt venni Oliver Brix kurzusán, amin az előadó elmondta, hogy „nem az a lényeg, hogy milyen anyagot választasz, hanem hogy ismered-e az anyagot, amit használsz”. Így kipróbáltam többféle anyagot, amire lehetőségem nyílt és az így szerzett tapasztalataimat kamatoztattam a munkám során. A mai napig többféle rendszert alkalmazunk az elvárásainkhoz igazítva. Hosszú éveken keresztül küzdöttünk a modern technológia ellen, mert hitvallásunk szerint egy Rolls-Royce is kézzel készül és így is a legjobb minőséget hozzák létre. De idővel beláttuk, hogy a minőség javítása érdekében a digitális technológia segít és megkönnyíti a hétköznapjainkat. Úgy gondolom, hogy a digitális technológia előnyeit kihasználva, magasan képzett szakmai tudással olyan egyedi fogpótlásokat készíthetünk, amelyek minden elvárásnak megfelelnek a mai 21. században. Nagyon fontos számodra a szakma elismerése és pozitív megítélése. Több cikk kering az interneten – pl. a Profes-
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
sion álláskereső weboldal egyik blogcikke, ahol a fogtechnikusszakmát mutatod be nagy alapossággal és pozitívan. Vagyis rengeteget dolgoztál a szakma pozitív hírnevének az erősítéséért. Mikor és hogyan vetted a válladra a fogtechnikai szakma képviseletét? Hogyan és milyen eszközökkel próbálkoztál? Amikor csak lehetőségem nyílt, mindig kiálltam a szakmáért, a szakma elismeréséért. Ezt tettem különböző cikkekben, rádióban, szaklapokban és az iskola falain belül is, és ezt teszem 2009 óta a mai napig. Miért fontos ez nekem? Mert olyan világban kezdtem élni és dolgozni, amikor fontosabb lett a munka mennyisége, mint a minőség. Amikor azzal kérkedtek egymásnak a kollégák, kinek van több munkája, ki tudott több tagot elkészíteni egy adott hónapban. Egy verseny kezdett kialakulni, aminek nem volt győztese, csak vesztese, önmaguk. Én fontosabbnak látom a szakma szépségét megmutatni, amivel ugyanúgy elérhetjük céljainkat, amit önmagunknak állítunk fel. Úgy hallottam veled nagyon jó együtt dolgozni, kifejezetten pozitív gondolkodású és motiváló személynek tartanak és ezek mellett sokan jó vezetőnek is látnak. Mi ennek az oka? Hogy marad meg a pozitivitásod? Én is ezt hallottam. Egész életem során mindenhez pozitívan álltam hozzá, bár nem mindig voltam a csúcson lelkileg és anyagilag sem, de mindig tudtam, mik a céljaim. Mindig hittem magamban és a közösség szellemében. Mindig motiváltnak érzem magam és ezt próbálom átadni a környezetem számára is. Mielőtt apa lettem, azt mondták nekem, hogy a gyerek lemásol mindent a szüleiről, ezért fontos, mit és hogyan teszek. A példamutatás fontos része az életemnek. A Budapesti Komplex SzC Kézművesipari Technikum oktatója voltál jó pár éven át, sok tehetséges fiatalnak alapoztad meg a mai tudását. Mikor kezdtél el tanítani, és men�nyire vettél, vagy veszel részt az oktatásban? Mit tanítottál pontosan a diákjaidnak, hogy raktad össze a tananyagot? Miért vonultál vissza az oktatástól? Gyártók képviseletében is oktattál? 2013–2016-ig a MOSZI iskolájában tanítottam első és másodéves diákokat. Mivel a kivehető fogpótlások témaköre közel áll hozzám és a kommunikációs készségem is megvolt hozzá, így nagy sikerrel tanítottam a diákjaimnak az első évfolyamban. A másodéveseknek a rögzített fogpótlásokról adtam részletes tájékoztatást. Mindkét évfolyamon szakmai és anyagismeret volt a területem, amit szakrajzzal egészítettem ki. Mivel diákjaim többször bizonyították felkészültségüket szakmai versenyeken, így a BKSZC iskolájában is felkértek szakmai oktatónak 2019–2022-ig. Itt a harmadik évfolyamnak adtam át a felkészültségemet implantátumos fogpótlásokból és kombinált fogpótlások készítésből. Mint általában egy vállalkozás csak megfelelő egyensúlyban működik tökéletesen. Ha a szakmai és anyagi érdekek ellentétesek, akkor ez az egyensúly elbillen. Ezért vonultam vissza az oktatástól. Szabolcs barátommal tartottunk kompozitkurzusokat a Kulzer cég színeiben is, de megfordultunk hazai és külföldi helyszíneken is a kivehető fogpótlások témakörében. Hogyan látod a fogtechnika mint szakma jelenlegi helyzetét? Szerinted mik azok a problémák, amik nehezítik a
7
szakma megítélését és fejlődését? Javult a kommunikáció szerinted a szakmán belül? Sokan vannak, akik nem tudják félretenni a büszkeségüket a szakmai összefogás érdekében. Erre a legjobb példa a közösségi médiában megjelenő posztokhoz tartozó hozzászólások. Hiába van szó szakmai vagy szakmapolitikai kérdésről, mindig akad egy olyan mindent tudó vagy több, aki nem segítő szándékkal szól hozzá. A szakmánkban a kommunikáción még nagyon sokat kell javítani. Talán ez is lehet a kulcsa szakmánk fejlődésének. A Medicover multinacionális cég igen magas elvárásai alapján erős szakmai csapatot raktál össze. Szerinted manapság mi a titka egy jó fogtechnikus szakembernek? Mik azok a tulajdonságok, készségek, amiknek ma meg kell felelni? (Te mint vezető mit javasolsz a fiataloknak, miben fejlődjenek?)
„
Szerintem nagyon fontos, hogy a kö zösséghez, amiben dolgozunk, lojálisak legyünk. Fontos a szakma szeretete, a kreatív gondolko dás és a felelősség érzet. A szorgal mas ember mindig többre viszi, mint a tehetséges, ezért úgy gondolom, hogy a szakma tanulható.
A fiataloknak azt üzenem, hogy csak kitartással tudják elérni céljaikat, bármit is tűztek ki annak. Sajnos jellemző a most felnövekvő generációra, tisztelet a kivételnek, hogy többet várnak el ettől a félig rohadó világtól, mint önmaguktól. Mire vagy a legbüszkébb eddigi pályafutásod alatt? Milyen terveid vannak a jövőre nézve? A legbüszkébb magamra vagyok és persze a laboromban tanult diákjaimra. A közösen elért eredményekre, az átadott és befogadott tudásra, amivel hozzájárultunk egymás jelenéhez. Szeretném a most létrehozott fogtechnikai labor szakmai jövőjét megalapozni és elismerést hozni kollégáim és magam számára. Olyan közösséget működtetni, ahol mindenki vidám, kiegyensúlyozott és szakmailag, erkölcsileg is megtalálja a helyét ebben a rohanó világban.
8
e-Journal
Eddigi szakmai pályád során fantasztikus munkát végeztél, hiszen a saját laborod vezetése mellett a Medicover fogtechnikai laborját is felépítetted és vezeted, de ezek mellett a MOFI Magyar Fogtechnikus Ipartestület elnökségi tagja is vagy, valamint tanítasz, képzéseket is tartasz, de úgy tudom, esküvőszervezésben is részt veszel autó bérbeadással. Hogyan néz ki az életed? Hogy oldod meg az időmanagementet?
FOGTECHNIKA
A világot soha nem akartam megváltani, de céljaim eléréséhez volt hitem. A munkát mindig építő jellegűnek tartottam, de törekedtem, hogy más is odaférjen. Így jut időm a családra, utazásra, pihenésre és a hobbimra is. Pontosabban, nem esküvőszervezéssel, hanem autó bérbeadással foglalkozom ezen a területen és ez inkább csak egy hobbi, szórakozás. Egy esküvőn részt venni mindig nagyon jó dolog, hozzájárulni emberek boldogságához úgy, hogy ezzel is, életre szóló élményt nyújtunk.
Hanser Zsolt nevét szerintem ma Magyarországon nincs olyan fogtechnikus, aki ne ismerné. Elhivatottságának és erőfeszítéseinek köszönhetően a fogtechnikusszakma tekintélye és hírneve rengeteget javult a civil szférában. Karrierje legelején már a legnagyobb céljának a saját labor megalapítását tűzte ki, amihez tudta jól, hogy rengeteg tapasztalatra és tudásra lesz szüksége. Ennek az ambíciónak köszönhetően hamar laborvezető lett 1997-ben, majd nem sokkal később 2000-ben megalapította saját laborját, melyet 2007-ben 10 fős mikrovállalkozásra bővített ki. A cég sikereit jól jellemzi, hogy megrendelőik 90%-ától pozitív visszajelzéseket kap. Zsolt pozitív életfelfogásának és munkatapasztalatának köszönhetően nagyon szeretnek vele dolgozni, mind az alkalmazottak, mind a fogorvosok. 2013 és 2022 között szakoktatóként is tevékenykedett. Kezdetben a kivehető fogpótlások, majd az implantátumos fogpótlások készítésének szakmai és anyagismeretét oktatta. Az állami oktatás mellett több kurzust is tartott, többek között a nemzetközileg is elismert Dental World-ön, Székelyudvarhelyen protetikai előadásokat, valamint a Kulzer gyártó képviseletében Signum kompozit anyag demonstrátoraként is láthattuk. Szakmapolitikailag 2013-tól a Fogtechnikai Ipartestület elnökségi tagjaként csöppent bele a szakma gazdasági és politikai életébe, majd később mint a testület alelnöke folytatta. 2020-tól a MOSZI alelnöke, és az OFI elnöke lett, és egészen a lemondásáig rengeteget tett a szakmánkért. Az OFI kommunikációját és tájékoztatásait folyamatosan olvasni lehetett Zsoltnak köszönhetően a Dental Press magazinjaiban. Az eddigi szakmai pályafutása alatt több elismerést is kiérdemelt, többek között 2004-ben megkapta a szakma mestere díját, 2015-ben a fogtechnikusszakma kitüntetett oktatója, majd 2016-ban Aranykoszorús fogtechnikus mester elismerésben részesült. Talán ennek a szakmai alázatnak és kitartásnak köszönhetően, tavaly a Medicover óriás multinacionális vállalat felkérte a fogtechnikai laborjának vezetésére, mondhatjuk a szakma csúcsára ért. Interjúm Hanser Zsolttal nagyon motiváló, melyet szívből ajánlok bárkinek.
Nyomtatott magazinok DENTAL HÍREK A FOGÁSZAT INFORMÁCIÓS MAGAZINJA
2022 / XXVI. ÉVFOLYAM – 3. SZÁM
ÁRA: 2500 FT
2022 / XIX. ÉVFOLYAM – 3. SZÁM ÁRA: 2500 FT
FOGTECHNIKA FOGTECHNIKUSOK
SZAKMAI LAPJA
CÍMLAPSZTORI PORTRÉ
MED. DENT
„A tanulási folyamatnak soha nincs vége...”
Kalcifikált felső metszőfog kiszámítható gyökérkezelése 3D-nyomtatott fúrósablon segítségével
MED. DENT
„Csak komplexen kezelek egy problémát...”
Szemfog és kisőrlő formázása kismetsző aplázia részárással történő kezelése során
Egyedi fogszínkulcsok a CAD/CAM fogpótlások színének meghatározásához
www.dental-triBune.com
TUDOMÁNY ÉS KUTATÁS
A fogászati implantológiát évtizedeken keresztül kizárólag az „osszeointegráció” elérése vezérelte. A kifejezés létrejöttét P. I. Branemarktól eredeztetik, aki elsőként írta le a vitális csontszövet és a vele kapcsolatba kerülő titániumból készült eszközök között megfigyelhető...
Kép: Shutterstock/MarcinK3333
Anisha Hall Hoppe, Dental Tribune International
ESETISMERTETÉS
Hagyományos teljes fogsor hatékony átalakítása ESETISMERTETÉS
INTERJÚ
„A helyreállító fogászat lett a szenvedélyem és a mindennapi munkám”
Teljes ívű rehabilitáció primer vázra ragasztott lítium-diszilikát szekunder koronákkal
Digitális Fogászat 1 szám/év
A dél-koreai Sungkyunkwan Egyetem kutatóinak áttekintése szerint bizonyos típusú nanorészecskék lehetnek a következő élenjáró megoldás a fogfehérítésben. Korábban azért nem bíztak bennük, mert az invazív fogfehérítési eljárásokban való alkalmazásuk károsodást okozhat, azonban számos nanorészecskéről bebizonyosodott, hogy nem invazív módon alkalmazva javítják a fogfehérítést, és emellett antibakteriális, gyulladáscsökkentő és remineralizációs tulajdonságokkal rendelkeznek. A nanorészecskéket már széles körben alkalmazzák a fogászatban, beleértve a fogpótlást, a helyreállító fogászatot és a parodontológiát. A jelenleg klinikailag használt fogfehérítő szerek, mint például a karbamid-peroxid és a hidrogén-peroxid, a szabad gyökök keletkezése miatt potenciálisan kóros károsodást okozhatnak. Az áttekintés azt sugallja, hogy a nanorészecskék nemcsak akkor hasznosak, ha a fehérítő termékekhez abrázió céljából adják őket, hanem fehérítőszerként alkalmazva még jobban működhetnek, mint a meglévő termékek, mivel képesek elősegíteni a remineralizációt, és a fehérítéshez is hasznos reaktív oxigénfajokat szabadítanak fel. A keletkező reaktív oxigénfajok a nanorészecskétől függnek: A cinkoxid és az arany nanorészecskék hidrogén-peroxidot, az ezüstalapú nanorészecskék viszont hidroxil-
gyököket termelnek. Az áttekintés beszámolt egy kutatásról, amely szerint a hidrogén-peroxid fokozott fehérítő hatást fejtett ki, amikor arany nanorészecskéket használtak, valamint egy másik vizsgálatról, amely kimutatta, hogy az arany nanorészecskék használata nem okozott biológiai problémákat a vizsgált állatokban. A felülvizsgálat szerzői szerint azonban további kutatásokra van szükség annak ellenőrzésére, hogy ezek a nanorészecskék potenciálisan jelenthetnek-e toxicitási kockázatot. A hosszú hullámhosszú fénnyel kombinálva egy másik tanulmány, amelyről beszámoltak, azt sugallta, hogy a cink-oxid és a biomaszsza szén kompozitja jobb fehérítési eredményeket nyújtott, és nem találtak nyilvánvaló toxicitást. Egy hasonló vizsgálat kimutatta, hogy 405 nm-es diódalézerrel aktiválva egy 3,5%-os hidrogén-peroxid-oldat, amely titán-dioxid nanorészecskéket tartalmazott, ugyanolyan mértékű fehérítést biztosított, mint egy 35%-os hidrogén-peroxid-oldat.
A Cerec Accept programjának erőteljes szegmense a status quo megvitatása. Mindannyian átéltük már, mindannyian éreztük már otthonosan magunkat benne.
10. oldal
19. oldal
Velünk nyaralt a remény Katona József Az már a választás éjszakáján eldőlt, hogy túl nagy változások nem várhatók az egészségügyben. Egy érdemi fejleményt azonban már a kormányalakítás is hozott: a humán tárca (EMMI) felszámolásával az ágazat egyértelműen a belügyminiszter portfóliójába került. Ezzel megszűnhetett az az áldatlan állapot – az orvoskamara kifejezésével élve: „irányítási-igazodási válság” –, amiben az egészségügy a járvány eleje óta őrlődött két tárca között. Igaz, sokan csalódtak, hogy az új kormányban sem lesz egészségügyi minisztérium. Őket a friss ágazati államtitkár, Takács Péter egyik első megszólalásakor azzal vigasztalta, hogy az egészségügy érdekérvényesítő képességét nem az önálló minisztérium erősíti, hanem a miniszter személye. Az államtitkár kiválasztása is a stabilitás érzetét erősítheti, mivel őt „igen közelről”, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettesi székéből vette maga mellé a belügyminiszter. Bemutatkozásakor pedig azt hangsúlyozta: „a főbb csapásirány megmarad az egészségügyben. Az első nagy lé-
pések már megtörténtek az előző ciklusban, most a finomhangolás zajlik”. Ugyanott szó esett a közeljövő szereposztásáról is: a stratégiai irányítás az államtitkáré, míg az operatív végrehajtás az országos kórházi főigazgató feladata lesz. Ez utóbbi poszton Jenei Zoltánnal indul a ciklus, aki már 2020. novembere óta tölti be e hivatalt. Bemutatkozásakor azt is jelezte az államtitkár: a nyár közepéig elkészítik a „stratégiai anyagaikat”, s csak olyan megoldási javaslat kerülhet a kormány elé, amit támogatnak a szakmai szervezetek is. Így minden érdekelt reményekkel telve indulhatott nyaralni, bízva abban: számára is gyümölcsözően alakul majd az ágazat sorsa. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azonban semmit sem bízott a véletlenre. Amint felállt a kormány, egy 8 oldalas levélben részletezték a belügyminiszter számára, hogy miben látják az egészségügy orvosolandó problémáit. Látleletükben egyebek mellett megemlítik, hogy a betegutak szétzilálódtak, a várakozási idők extrém módon megnyúltak, egyes ellátások közel elérhetetlenné váltak, s sok helyen alakult ki súlyos szakemberhiány. Összességében úgy látják,
KERESKEDELMI HÍREK
Nézzünk előre!
Implantológia 3 szám/év
IRÁNYVONALAK, ALKALMAZÁSOK
Egy fogpótlás készítéséhez a fogorvos felpuhított viaszba haraptatja a pácienst. Ennek sokféle eredménye lehet. A hibás harapás alapján készített fogpótlás nem csak a fogak, a fogpótlás...
4. oldal
Fontos a rendszeres megújulás
INTERJÚ
XViii. éVfolyam, 3. szám
GYAKORLÓ FOGORVOS AJÁNLJA
INTERJÚ
„Én a szakterületek harmonikus együttműködésében hiszek…”
The World‘s Dental Newspaper Budapest, 2022. augusztus
Új tanulmány szerint a nanorészecskék használata hatékonyabb módszer lehet a fogfehérítésre
Tanulmányozd először az elméletet, aztán jöjjön a gyakorlat, mely belőle származik
A „Majesthetik” csodája – a munkamenet
INTERJÚ
„Mindennek az alapja egy tökéletes team megszervezése és működtetése…”
2022 / III. ÉVFOLYAM – ÁR: 2500 FT
FOGÁSZAT
PORTRÉ
A DP HUNGARY TEMATIKUS KIADVÁNYA
Fogtechnika 4 szám/év
DIGITÁLIS A DENTAL PRESS TEMATIKUS KIADVÁNYA
LABORATÓRIUM
A kézművesség tisztelete
Dental Hírek 4 szám/év
IMPLANTOLÓGIA
LABORATÓRIUM
Makó János és Péry Eleonóra interjú – páratlan páros AKIKTŐL TANULHATUNK
ÚJ GENERÁCIÓ
2022 / XIX. ÉVFOLYAM – 2. SZÁM
ÁRA: 2500 FT
hogy „a közellátás rendszere sem hosszú, sem rövid távon nem tartható fenn jelen formájában”. Ezért szorgalmazták – s ajánlották hozzá a segítségüket –, hogy a tárca vezetői a helyzet javítására egy, a 2011-es Semmelweis Tervvel összemérhető részletességű programot alkossanak. Az ellátási problémák nagyságának érzékeltetésére Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója szolgált egészen meghökkentő adatokkal június elején. E szerint idén, az első negyedévben a kórházak közel negyedével, a szakrendelők ötödével kevesebb beteget láttak el, mint a járvány előtti utolsó év megfelelő időszakában. A krónikus osztályok teljesítménye pedig a korábbinak kevesebb mint kétötödére zuhant. Mindez arra utal, hogy sok páciens be sem jut az ellátórendszerbe, illetve a terápiák egy része elérhetetlen a rászorulók számára. A főigazgató azzal is szembesítette a kórházszövetség kongresszusának résztvevőit, hogy az intézményeik ma 19-31 százalékkal kapnak több pénzt, mint amit a teljesítményük indokolna. ” 3. oldal hirdetés
A csoport beszámolt a hidroxiapatittal kapcsolatos kutatásról is, amelyről ismert, hogy a fogak szilárdságát növeli azáltal, hogy apatitot ad a demineralizált zománchoz. Az egyik tanulmány megállapította, hogy a hidroxiapatit nanorészecskék fogkrém formájában javították a fogak színét, egy másik pedig azt jelezte, hogy a hidroxiapatit nanorészecskéket tartalmazó szájápolási termékek általában biztonságosak. A tanulmány, amelynek címe: „Nanoparticles as next-generation toothwhitening agents: Progress and perspectives” címmel, az ACS Nano 2022. június 15-i számában jelent meg, még a számba való felvétel előtt. Forrás: www.dental-tribune.com
Dental Tribune 4 szám/év
Szakkönyvek ajándékba! 2023-as éves, mind az öt magazinunkra történő előfizetés esetén választhat fogászati szakkönyveink közül egyet ajándékba
2023 DENTAL PRESS AKCIÓ!
bankkártyás fizetés esetén
Online magazinok
16 újság + 16 e-Journal 41 000 Ft helyett
- 45% 23 500 Ft
Az előfizetéshez kattintson
IDE!
12
e-Journal
FOGTECHNIKA
Wolfgang Weisser, Bernd Blum (Németország)
MESTERI TUDÁS Hogy is mondják szépen? Az alma nem esik messze a fájától! Ez az egész Blum családra érvényes. 2020-ban őt választották az év mesterének Stuttgartban. Egészen nyilvánvalóan örökölte szülei tehetségét, akik mindketten fogtechnikusok. Édesapja, Bernd Blum 1993-ban tette le a mestervizsgát – kiemelkedő eredménnyel. Wolfgang Weisser, szerkesztőségünk tagja meggyőzte róla, mutassa be egykori munkáját.
Még mielőtt felépítette Aspergben kiváló üzemét, Bernd Blum 1993-ban letette a mestervizsgát Stuttgartban. Két munkája, a kombinált és a tíztagú híd is ugyanabban az artikulátorban, egymással szemben, egyértelműen megmutatják, mit kellett annak idején teljesíteniük a kollégáknak tapasztalatuk és tudásuk bemutatására, hogy sikeres vizsgát tehessenek. Már a mesterképzésen való részvételhez is nagyon magasra tették a mércét. Akkoriban öt év munkaviszonyt is kellett
ehhez igazolni – természetesen szakmait. Ráadásul elméleti és gyakorlati felvételi vizsgát is teljesíteni kellett. De mindez nem garantálta a fölvételt a mesteriskolába. Végül adott évfolyamból a legjobb 25 főt választották ki – Bernd Blum is közéjük tartozott. Sajnos, időközben megváltozott a képzés politikája. Így szól a törvény: „Ha a szakmai vizsgát sikeresen teljesítette valaki egy engedélyezett kézműves ágazatban, ….. jelentkezhet mestervizsgára.”
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
1–7. képek: 1993-as vizsgamunka artikulátorban
13
14
e-Journal
FOGTECHNIKA
Természetesen az ilyen szabályozások alaposan alábecsülik a fogtechnika komplexitását. A 2004-es reform óta most ismét történik némi „visszakormányozás”. De tény: A vizsgabizottságokban újra és újra megállapítjuk, hogy a jelöltek szükséges gyakorlati tapasztalata és tudása gyakran hiányzik. Jó néhányan végeznek olyanok, akik korábban megbuktak. A mai gyakorlati munkák minősége nem éri el korábbi mester-aspiránsok által készítettét. Természetesen szerencsére vannak kivételek. Barbara Blum közéjük tartozik. Édesapja, Bernd jövőbeli utódja. Az ő mestermunkája igen különleges. Nagyon örülök, hogy bemutathatjuk e cikkünkben.
8–11. képek: A felső munka okkluzális nézete.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
12–15. képek: Perspektívák.
Vizsgamunka 1993 A munkákat egy artikulátorban, antagonistaként, együtt kellett elkészíteni (1–7. képek). A különböző területeken – kerámia, fémlemez, kombi-technika, csúsztatók, retesz-technika, műanyagok, leplezések és más – egyaránt megkívánták a tapasztalatot és tudást. Annak idején az öntési ismeretek és a beágyazóanyagokkal való bánásmód is erőteljes vizsgálatra került. Az illesztés technikája a forrasztás volt, melynek különlegességét az arany és a nem nemesfém illesztése jelentette. A gracilis frikciós stiftek beforrasztása egyedi kihívást jelentett. Cikkünk a felső tíztagú hidat és az alsó kombimunkát prezentálja az 1993-as mestervizsgáról (8–59. képek). A munka a részletek szerelméről és virtuozitásról árulkodik.
15
16
e-Journal
16–20. képek: Perspektívák.
FOGTECHNIKA
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
21–22. képek: Mesterminták.
23–25. képek: Tökéletes vázkialakítás.
17
18
e-Journal
FOGTECHNIKA
26–28. képek: Bazális nézet – tökéletes pontic.
29–30. képek: Az alsó kombimunka.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
31–33. képek: Lengőretesz.
34–35. képek: Horonyváll-stiftes egyedi csúsztató (RSS-Geschiebe – a ford.)
36–38. képek: Gyűrűteleszkóp-korona.
19
20
e-Journal
39–42. képek: Átmenetek.
43–44. képek: Alsó mesterminta.
FOGTECHNIKA
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
45–46. képek: A lengőreteszt befogadó csap frézelése.
47–48. képek: Az interlock és az RSS csúsztató frézelései.
49–51. képek: A gyűrű-teleszkóp.
21
22
e-Journal
FOGTECHNIKA
52–55. képek: A szekunder részek és a fémlemez.
56–57. képek: A fémlemez tökéletes egysége a nemesfém szekunderrészekkel.
Összefoglalás A vizsga során minden aspiráns folyamatos időzavarban szenved. Az antagonistaként elkészítendő mestermunkák kiváló tervezést és stratégiát kívánnak meg. És természetesen alfától ómegáig terjedő tudást! Bernd Blum valódi mesteri teljesítményt mutatott. Tiszteletünk, kedves Bernd! Forrás: Das Dental Labor 2021/8
58–59. képek: Tágra a szemeket – minden egy öntésből!
Dolgozz velünk digitálisan ! Több mint 30 éves szakmai tapasztalat
Minden ami virtuális tervezés Küldje el a lenyomtatot akár intraoral scan formájában és mi megtervezzük illetve legyártjuk a kívánt fogpótlást ! cirkónium-dioxid, PEEK, lítium-diszilikát, PMMA, kompozit
Minden ami 3D nyomtatás Az általunk vagy az Ön által tervezett vázakat, lemezeket 3D nyomtatással készítjük el ! CoCr és Ti 3D nyomtatása Teljeskörű support Precíziós utómunkálat
Minőség, pontosság, szakértelem. A fogtechnikai újdonságok úttörői ! www.dentarttechnik.hu
labor@dentarttechnik.hu
dentarttechnik
+36 30 682 3827
labor@dentarttechnik.hu
ER E ZET T T N I Z S R E LÉZ ág
N BELÜL Á R Ó 4 2 VÁ Z AK
goss • Gazdasá ág • Pontoss nitás e g • Homo ág • Gyorsas
! ja a SZÁLLÍTÁS latban hív o INGYENES s c p a k l káva Próbamun
w w w.leze
nszámot!
lefo 1080-as te 6 6 3 0 2 6 +3
u rszinter.h
6 +36 20/36
-10 -80 www.lezerszinter.hu
24
e-Journal
FOGTECHNIKA
Jędrek Komoda (Lengyelország)
A TÖKÉLETES KIALAKÍTÁSTÓL AZ OPTIMÁLIS ESZTÉTIKAI EREDMÉNYIG:
„SQINNED” RESTAURÁCIÓK Fogtechnikusként végzett napi munkám során mindig foglalkoztam a vázak előkészítésével minden kerámiamunkához. Minden tervezés a helyreállított fogak teljes anatómiájának tökéletes lemodellezésével kezdődik, hasonlóan a teljes akril fogsor felviaszolásához. Igazítás a fogívben, okklúziós érintkezők, érintkezési pontok, emergencia profilok, arányok...
Miért olyan fontos ez? Először is iránymutatásként szolgál, és megmutatja a kerámia alkalmazásakor követendő utat. A második és legfontosabb ok a váz vastagságára és alakjára vonatkozó helyes paraméterek fenntartása, a kerámia restauráció megfelelő szilárdságának biztosítása, a technika jelenlegi állásának való megfelelés és a páciens hosszú távú kiszolgálása. A kerámiaanyagok területén az anyagfejlesztés miatt a rétegző kerámia vastagságának az aránya csökken. A modern anyagok egyre javuló esztétikája a kiváló mechanikai tulajdonságok mellett számos lehetőséget és alkalmazást nyitott meg, mint például a teljesen monolitikus helyreállításokét. A viaszszerkezetek kézi modellezésében, valamint a 3D-s környezetben történő modellezésben szerzett tapasztalatok lehetővé teszik, hogy a monolitikus restaurációkkal nagyon kielégítő végeredményeket kapjunk, miközben a helyes anatómia és okklúziós kapcsolatok ismerete továbbra is elengedhetetlen. Ezenkívül fontos ismerni a tervezőprogramok és gépek lehetőségeit és korlátait a tervek pontos reprodukálása érdekében (1-2. ábra). A hátsó fogak területén végzett teljes kontúros munka többnyire felváltotta a hagyományosan kerámia rétegtechni1a
kával készült fogpótlásokat, míg a lítium-diszilikát magas esztétikája és természetes megjelenése még az anterior szegmensben is lehetővé tette az ilyen megoldások sikeres alkalmazását. A váranyagok fejlesztése mellett számos megoldás jelent meg a full contour munkák befejezésére. Az olyan optikai tulajdonságok, mint a természetes opálosság, fluoreszcencia vagy az áttetszőség mimikája a fényelnyelő rétegben olyan anyagok felhasználásával adhatók meg, mint az Initial Lustre Pastes ONE (2. c ábra), akár kombinációban az Initial Spectrum Stains anyaggal, akár nem. Ezeknek az anyagoknak és megoldásoknak köszönhetően sok fogtechnikus, így jómagam is, lehetőséget kapott arra, hogy könnyebben és kiszámíthatóbban készítsen fogpótlásokat. Sok esetben azonban az anterior szegmens több finomítást igényel, és a teljes anatómiai megoldások nem elegendőek. A fényelnyelő kerámiaréteg hiánya azt jelenti, hogy a hatások utánzásával elkészített full contour pótlások nem adnak elég természetes megjelenést nappali fényben és dinamikus mozgások során. Ezekben az esetekben az ideális megol1b
1. ábra: (a) Kész EXOCAD tervezés. A tervezést a teljes anatómiából indult ki, és kis, 0,2 mm-es cut-back-et kapott. A fogmorfológia legfontosabb szempontjait, például az arányokat és a kontaktpontokat érintetlenül hagyták, ami lehetővé teszi a valósághű reprodukciót. b) Számítógéppel segített gyártásra kész váz és modell.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
2a
2b
25
2c
2. ábra: a) A cut-back váz digitális kialakítása (okklúziós nézet). A viaszmodellezésben szerzett tapasztalat, valamint az anatómia és az okklúzió ismerete elengedhetetlen. b) Az Initial LiSi Press LT-B1 árnyalatból készült váz okklúziós nézete,. (c) Okklúziós nézet az Initial Lustre Pastes ONE-nal történt első égetés után: a belső karakterizálás, valamint a mosóégetés befejeződött. 3a
3b
3c
3d
3. ábra (a) Initial LiSi Press váz (LT–B1) minimális (0,2 mm) bukkális cut-back-el, készen áll az Initial Lustre Pastes ONE fogadására; (b) Lustre Pastes ONE pasztákkal történő égetés után. Inzizálisan L-3 (Lustre Enamel Effect 3 Light Grey) + SPS-19 (Illusion 2)+ L-OP (Lustre Opal) anyagokat használtak az opálosság és az áttetszőség utánzására. A nyaki rész L-A (Lustre Body A) SPS-2-vel (Melon Yellow); c) Közvetlenül az SQIN alkalmazása és égetése után, a érintkezési pont kiigazítása előtt. A kerámiaréteg egyenletes vékony rétegben történő felhordása még soha nem volt ilyen egyszerű és gyors; (d) Végeredmény mindössze két égetés után: Lustre Pastes ONE és SQIN önfényező kerámia. dás a mikrorétegezési technika alkalmazása. A legfeljebb 0,2–0,3 mm vastag földpátkerámia finom rétege egyedülállóan természetes megjelenést kölcsönöz a teljes anatómiai restaurációknak. A mikrorétegzési munkaprotokollomban hagyományosan a teljes anatómiai formák modellezésével kezdem, amit aztán csak a bukkális oldalon redukálok (1. ábra). A redukálást világos módon hajtom végre az Exocad szoftverben (az Aadva Lab Scanner 2 része) a „Kijelölt terület kizárása” eszközzel. Fontos, hogy az érintkezési pontokat, valamint a fog hosszát és szélességét a palatinális vagy lingvális felületek csökkentése nélkül tartsuk fenn. A fent említett bukkális oldalak 0,20,3 mm-es vékony réteggel történő csökkentése az elhajlás, a konvexitás és az oldalcsíkok megtartása mellett lehetővé teszi a fog morfológiájának legfontosabb jellemzőinek megtartását. Az így elkészített váz a protetikai rekonstrukció alakját és arányait tekintve szinte kész termék (2. ábra). Annak érdekében, hogy ne veszítse el az alakját a gyártási fázisban, meg
kell ismernie a CNC marógépek és a 3D nyomtatók lehetőségeit és korlátait. A cirkónium-oxid öttengelyes géppel történő marása esetén számos paraméter áll rendelkezésünkre, amelyek lehetővé teszik számunkra a projekt hű reprodukálását. A marási stratégia és a megfelelő marószerszámok kiválasztása mellett az is fontos, hogy a CAM szoftverben hogyan pozícionáljuk a modellezett szerkezetet a blokkon belül. Számos gépnek lehetősége van egyidejű marásra, akár 25 fokos szögben is, ami jelentősen csökkenti a maró fejjel nem hozzáférhető területek számát. Félig nyitott tartókat (C-bilincseket) is használok megfelelően előkészített vágási stratégiával 90 fokos szögben, ami azt jelenti, hogy a többpontos szerkezetek szinte tökéletes pontossággal reprodukálhatók, akár alámetszésekben és interdentális terekben is. Egészen más a helyzet a lítium-diszilikát szerkezetek esetében. Ebben az esetben két alternatívát használunk: a GC Initial LiSi Block – teljesen kristályosított lítium-diszilikát CAD/
26
e-Journal
FOGTECHNIKA
4. ábra: Végeredmény a szájban történő beragasztás után. A mosoly természetes és harmonikus. CAM blokkokat – és a GC Initial LiSi Press pelleteket préselt szerkezetekhez. Mindkét módszernek számos előnye van, amelyeket ki lehetne fejteni. A lítium-diszilikáttal végzett mindennapi munkám során az én választásom az, hogy a szerkezeteket nyomtatható rezinből nyomtatom, majd GC Initial LiSi Press pelletekkel préselem (1-4. ábra). Ez a módszer gazdaságosabb megoldás, de mindenekelőtt lehetőséget ad a terv teljesen pontos reprodukálására, mivel a 3D nyomtatásnak, mint additív módszernek nincsenek korlátai, mint például a hozzáférhetetlen területek megléte a marás során. A módszer kiválasztása rajtad múlik. Véleményem szerint az itt leírt gyártási módszerek és azok nagy hangsúlya elválaszthatatlanul kapcsolódik a mikrorétegződés módszeréhez. Filozófiám meghatározó része a tökéletesen elkészített, minimálisan redukált váz, amelyet kiegészít a GC Initial IQ ONE SQIN kerámia koncepció (3-5. ábra). A munka befejezése valójában művészi-rekreációs munka. A kerámiapasztákkal, például a GC Lustre Pastes ONE-nal végzett munka rendkívül kiszámítható (2. c és 3. b ábra). Az a koncepció, hogy olyan anyaggal dolgozzunk, amely az égetés előtt ugyanolyan vizuális hatást nyújt, mint az égetés után, jelentős könnyítés. Ez lehetővé teszi, hogy ne csak a sokéves tapasztalattal rendelkező keramikusok, ha5a
5c
nem azok a technikusok is, akik nem napi szinten dolgoznak kerámiaanyagokkal, egyszerűen, kielégítő eredményeket érjenek el. A Lustre Pastes anyagok nagy potenciállal rendelkeznek, nemcsak szabványos munkákhoz, hanem magas esztétikájú esetekhez is, mint például a rekonstrukció „metszőfogtól a metszőfogig” vagy a nagyon esztétikus héjak „szemfogtól szemfogig”. Abszolút “gamechanger” volt a GC Initial IQ SQIN megjelenése, az önfényező kerámia, amelynek példátlan konzisztenciája a „Form & Texture” folyadék által biztosított. A kerámiaréteg egyenletes vékony rétegben történő felhordása még soha nem volt ilyen egyszerű és gyors (2. d, 3. c, 3. d és 5. c ábra). További előny, hogy nincs szükség további mázégetésre, ami jelentősen lerövidíti a munkaidőt. Az égetés utáni effekt nem különbözik a hagyományosan rétegelt kerámiától. Ezenkívül a kerámia mikroréteg előnye hogy lehetőséget ad a fogfelszín szerkezetének karakterizálására, amit full contour munkák esetén nagyon nehéz elérni. A cirkónium-oxid vagy lítium-diszilikát felületén lévő minimális kerámiaréteg természetes megjelenést kölcsönöz a restaurációnak, amely nappali fényben is jól látható, köszönhetően azoknak az optikai tulajdonságoknak, amelyekkel csak az üvegkerámiák rendelkeznek (5. ábra).
Következtetés GC Initial IQ ONE SQIN teljes fogtechnikussá tett. Még a legigényesebb protetikai munkákat is képes vagyok elvégezni az elejétől a végéig, nagyon kielégítő végeredmén�nyel. Véleményem szerint ez az anyag tökéletesen illeszkedik az aktuális trendekbe, ahol az esztétikai hatás számít, kiszámítható protokollal a megfelelő munkaidőn belül. A mikrorétegezés technikája és a festhető kerámiával való munka kiegészíti a digitális fogászatot, és véleményem szerint a modern technológiák és az emberi elem kombinációja ma már a legjobb végeredményt nyújtja.
5b
5d
5. ábra: a) Szóló front korona vázának kialakítása EXOCAD-ban, marásra készen; (b) Nagyon áttetsző cirkónium váz, készen áll a Lustre Pastes ONE alkalmazásra; c) Végeredmény az SQIN-nel történő második égetés után. Önfényező hatása miatt a munkaidő drasztikusan lerövidül; d) A szájban történő beragasztás után.
IQ ONE SQIN
Festhető szín-és-forma kerámia rendszer
Végtelen színárnyalatok A Spectrum Stains összekeverhető a Lustre Pastes vagy SQIN anyaggal
Fény és felület A SQIN létrehozza a végső formát és felszínt, önfényező hatással
A legsokoldalúbb festhető kerámia A Lustre Pastes színt és fluoreszcenciát biztosít, és köztes felszínként funkcionál a SQIN-nel használva
GC EUROPE N.V. info.hungary@gc.dental https://www.gc.dental/europe/hu-HU
Mestervizsga sikeres teljesítése tökéletes tudást igényel. Hosszú évek ta
s időbeosztást és természetesen mesteri apasztalata nagy előnyt jelent
30
e-Journal
FOGTECHNIKA
Wolfgang Weisser, Barbara Blum (Németország)
MESTERIEN A JÖVŐBE 1. rész
Fogtechnikus szülők gyermeke, maga is nagy odaadással foglalkozik a fogászattal: Barbara Blum, a Hilsenbek Laboratórium ifjú főnöknője. Tehetségét bizonyítja, hogy a Stuttgart környéki Kézműves Kamara tavaly a legjobb mesternek választotta. Wolfgang Weisser a vizsgáztatók egyike volt. Véleménye: a feladat összetett volt. Barbara Blum bravúrosan oldotta meg, érdemes dokumentálni! Nem csak mondta, meg is tette. Világos: a mestervizsga máig nem veszített jelentőségéből és bájából. Még mindig a kézművesség koronája, akkor is, ha néhány felsőfokú intézményben már lehetséges bachelor és mester fokozat megszerzése is. A laboratóriumvezetők általában mesterek és mesternők. Mikor Bernd Blum felismerte leánya, Barbara tehetségét, rengeteg időt és energiát áldozott tanítására és továbbképzésére, a Hilsenbek AG utódlási érdekeit is szem előtt tartva. Barbara már egész fiatalon jelen volt az üzemben, érdekelte édesapja mestersége. Édesanyja is kiváló fogtechnikus, de ő a család mellett döntött. Barbara minden sarkalatos erénnyel rendelkezik, ami a fogtechnikához kell – kitartó, tehetséges, kellő akarata van. Mesterképzése alatt ezek a tulajdonságai előnyére váltak. A megoldandó feladat valóban trükkös volt (1-7. képek).
Pontos tervezés A megvalósítás pontos tervezést kíván, teljes viaszmintázatot. Barbara ehhez egyedi készítésű kész viaszelemeket használt. Ezzel időt lehet megtakarítani, mégis jó terv készíthető. A foganyag egy részét meghagyta az orientáció érdekében. Ezzel lefektette a rekonstrukció alapjait (8-12. képek). A 13–16. képek a felső rögzített és kivehető pótlást mutatják. A 24 és 25 fogakra fémkerámia koronákat készített, összefogva. A 25-ön disztálisan található a Scröder-csap, amely az egyedi lengőreteszt fogadja be. Látható rajta egy erőtörő kar meziális véghoronnyal is. Az 14 és 13 fogakat szintén összefogta fémkerámia koronákkal, az 14 fogra gyári rúdcsúsztató került, erőtörő karral és
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
31
1–7. ábrák: Mestermunka: a kiindulási helyzet. véghoronnyal. Az 17 fogon nyitott gyűrűteleszkóp látható. A hiányzó fogakat egyedi gyártású kompozitfogakkal pótolta.
Reteszkonstrukció A részleges kivehető fogsor pótlandó fogai egyedileg, kompozitból készültek, amiket magával hozott a vizsgára. Az öntött reteszlap szintén egyedi gyártású.
A fogpótlás A2 színben készült. Az alsó és felső mintán az 12, 23, 42 és 43 fogak színmintaként szolgálnak a kerámiahidak és a kombimunka rétegzéséhez. A munka elkészültekor ezeket is beadta. Mindkét minta poliuretánból (Sherapolan, izoláló: Sheraseparat) készült. Akárcsak a csonkok, amelyeket kúpos csapok rögzítenek. Az implantátumok és a koronák területére levehető ínymaszkok készültek, szintén poliuretánból (17. kép). Mindkét minta Split-Cast talpú. A csonkok orvosilag elfogad-
32
e-Journal
8–12. ábrák: A viaszmintázat.
FOGTECHNIKA
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
13–16. ábrák: A felső munka.
17. ábra: Műanyag mesterminta.
18. ábra: Primer részek.
33
34
e-Journal
FOGTECHNIKA
19–20. ábrák: Szekunderek ESG-vel.
21–22. ábrák: A retesz.
23–24: Harmonikus átmenetek. hatóan preparáltak. A cementrés elmaradt, hogy ellenőrizhető legyen az illeszkedés és a koronák súrlódása. A kivehető csonkok jól rögzülnek a mintában. Minden preparált csonkhoz tartozik további kettő, amelyeket szintén leadott a mintákkal együtt. Egy készletet használt a munka elkészítése során a vizsga alatt, illetve a másik, érintetlen készleten lehetett ellenőrzést végezni.
Fémkerámia koronák Az 13, 14, 24 és 25 fogakra összefogott fémkerámia koronák kerültek (18–20. képek). Ezzel a primer horgonyokat sínezte, stabilizálta. A fémkerámia koronákat esztétikai okokból veszti-
bulárisan kerámiával leplezte. A horizontális erőket a fogra irányítandó erőtörő karok készültek, háromnegyedes furatokkal. A 25-ös fog lengőreteszt fogad be a második kvadráns pótolt szabadvége felől (21-28. képek). Nagyméretű reteszlap biztosítja a súrlódásmentes illeszkedést a reteszházban, zárófelülete ugyancsak nagy. A csukott retesszel a részleges kivehető fogsor szilárdan rögzül, nem tud dorzálisan süllyedni. A retesz súrlódásmentes tartóelem. A passzív tartóelem indikációja a parodontálisan károsodott fogak kímélése. Ezeket hamar elvesztené a páciens, ha komoly húzóerők terhelnék őket a kivehető rész kivételénél és behelyezésénél. A meziális horonyban végződő erőtörő kar megkönnyíti a páciens számára a behelyezést, és óvja a fogat a horizontális erőhatásoktól. Az axiális irányú, esetleg kedvezőtlen erőhatásokat a fog tengelyirányába vezeti le.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
25–27. ábrák: Tökéletes frézelések és csap.
28. ábra: A bazális nézet.
35
36
e-Journal
FOGTECHNIKA
Lehetséges a fogat kímélő preparáció Az 17-es fogra nyitott gyűrűteleszkóp kerül. A fogorvos ezáltal kímélően preparálhat, mivel a fém rágófelszínhez kevesebb hely szükséges. A horizontális erők ellen, és megtámasztásként is remekül funkcionál két furatával a nyitott gyűrűteleszkóp. Az 14-es fogon disztálisan gyári rúdcsúsztató rögzül, cserélhető műanyag mátrixszal. A súrlódás könnyen állítható a különböző erősségű betétek cseréjével. A mátrixok eltérő keménysége színkódolt (29–35. képek).
Összefoglalás Mestervizsga sikeres teljesítése tökéletes időbeosztást és természetesen mesteri tudást igényel. Hosszú évek tapasztalata nagy előnyt jelent (36–37. képek). A következő számban az alsó hidat, a teljes fogsorokat és a fogszabályozót mutatjuk be. 29–30. ábrák: Harmonikus átmenetek.
31–32. ábrák: Előregyártott rúdcsúsztató (Preci-Vertix)
Lépjen be a frézelés új korszakába!
Öttengelyes száraz frézelés a legmagasabb szinten Nem szükséges sűrített levegő a használatához, ennek köszönhetően maximális szabadságot élvezhet a gép telepítésénél, ezen felül az üzemeltetési költségek is csökkennek. Az E5 nyílt rendszerű architektúrája megkönnyíti a belépést a digitális fogpótlások gyártásának folyamatába és tökéletesen beleillik a gyártási láncba. A mellékelt Dental CAM szoftverrel azonnal lehet kezdeni a munkát.
Három egyszerű lépés: kicsomagolás, bekapcsolás, frézelés A csupán 43 kg-ra optimalizált súlyú gép kompromisszumok nélküli, kiváló minőségű ipari alkatrészekből épül fel. Az E5 különleges újítása, hogy nincs szükség külső sűrített levegő csatlakozásra, sem beépített kompresszorra. Ezt a szabadalom alatt álló AIRTOOL rendszer teszi lehetővé. A nagyfrekvenciás orsó nagy fordulatszámának köszönhetően az AIRTOOL turbinalapátjai erős légáramlatot produkálnak, ami elfújja a port és a forgácsot, amit az elszívó elszív. Az E5 nem csak köralakú tömbök befogadását teszi lehetővé. Megfelelő tartóval 6 különböző méretű blokkot is el lehet helyezni. Automatikus szerszámcserélés 16 standardszerszámhoz és 1 AIRTOOL-hoz. Kompakt kialakítása ellenére az E5 bőségesen elegendő munkaterületet biztosít, ahol kényelmesen lehet a munkadarabokat rögzíteni és a szerszámokat elhelyezni.
2023.11.12-ig
E5 frézgép
+ ajándék eszközkészlet*
19 980 € +ÁFA
*a kép csak illusztráció
38
e-Journal
FOGTECHNIKA
33–34. ábrák: A nyitott gyűrűteleszkóp a két horonnyal és a rúdcsúsztató.
35. ábra: Bazális nézet.
36–37. ábrák: A kivehető felső rész perspektívái. Forrás: Das Dental Labor 2021/6
STRAUMANN® BLX IMPLANT SYSTEM Confidence beyond Immediacy.
System overview
40
e-Journal
FOGTECHNIKA
Achim Ludwig (Németország)
A MAJESTHETIK VARÁZSLATA Achim Ludwig szerint a szellemi és testi egészség összhangja a fogászati képzés során nem hangsúlyozódik eléggé. Ezért fejlesztette ki a „Majesthetik” elméletet. Korábbi cikkeiben megmagyarázta már filozófiáját, páciensesetekkel illusztrálva. Új, rövid sorozatunkban a „Majesthetik”-us munka technikai részleteit ismerhetjük meg. Most kizárólag a munkafolyamatok bemutatására koncentrálok. A megfelelő anamnézis, preprotetikai tervezés, előkezelés és klinikai eredmény lényeges kérdéseit tudatosan nem említem. Ezek természetesen fontos, alapvető lépések, amelyek a Majesthetik táptalaját képzik, de most közvetlenül a fogtechnikai megvalósítással foglalkozom.
A munka pihentető módja A leírásra kerülő alkalmazás egyértelművé teszi, mennyire pihentetőek a módszer lépései a gyakorlatban – ezt a paradoxont rejti ez a technika. Hihetetlenül izgalmas az eljárásról írni –, minden szó emlékeket ébreszt bennem, mennyire fárasztó és sok ráfordítással járó szakmai életet éltem korábban, mielőtt a Majesthetik-us módszert kifejlesztettem. Azóta azonban sokkal egyszerűbbé váltak fogtechnikai mindennapjaim. Folyamatos jutalmak az eredmény kifejezői. Más „Majesthetik”-usok, és olyanok, akik azzá akarnak válni, hasonló tapasztalataikról számolnak be. Ez az út azért pihentető, mert csak kis, egyszeri lépésekre koncentrálunk. Hasonlóan, mint egy nagyzenekar hangszeres próbáján, ahol külön-külön, egyes szekciókra koncentrálva fejlesztik ki az összhangzást. Így aztán a gondosan megmunkált, végleges teljes viaszmintázat hihetetlen fontosságú, segítségével egyenként koncentrálhatunk a fogakra. Approximális érintkezések, az interdentális terek zárása már készen vannak – a teljes esztétika áttekintése lehetséges. Alapvetően egyes koronákat rétegzünk csak, így minden lépésnél a szemünk előtt a cél. Ez a körülmény ellazít munka közben, és a cél stresszmentes elérését biztosítja. Ez a „Majesthetik” mágiája. Nézzük át a lépéseket egyenként. Mint említettem, az előzetes, három oldalú anamnézis, valamint a laborban történő preprotetikai tervezés elengedhetetlen. Ebből kapjuk meg az elérendő eredményt mint célt, a gyulladásmentes, egészséges szájkörnyezet kialakítását. A szituációs mintára készített első teljes viaszmintázat képezi az alapját a további folyamatoknak – pl. a költségkalkulációnak, provizóriumoknak, preparációs segédleteknek stb. Az első lépéseket követően az alábbi terv készült: Majesthetik-módszerrel készített koronák az 13-tól 11-ig, a 22 és 24 fogakra, ragasztóbázisra készülő egyrészes implantátumkorona a 21-re, héj a 23-ra. A „Majesthetik” eljárás szerinti preparációt követően analóg lenyomatvétel történt, egyedi lenyomatvételi csonkkal a 21 régióban, amelyet előkezelés során megfelelően kondicionáltak.
Az ennek alapján készült szekciós minta a „Majesthetik” módszerben megkülönböztetett figyelmet kap: az anyagok korrekt feldolgozása, és az ideális funkció mellett a tökéletes optikai hatás és a megfelelő minta tervezése fontos alkotó elemei a szinesztetikus elvnek, ami minden „Majesthetik”-us munkát elkísér. Szükséges közti lépés a 23-as fog tűzálló csonkjának elkészítése, amely jet- és blokk-stifttel rögzíthető a mintában. Ezzel kezdődik a kerámiamegvalósítás.
Második viaszmintázat – az egész munkafolyamat alapja A végleges viaszmintázat a teljes munkafolyamat alapja. Ahogy már említettem, ennek segítségével a munka „végső” megjelenési formája mindig a szemünk előtt van. A „Majesthetik” alapkurzus (Fogászati formák és struktúrák I) tanítása szerint eldöntöttem, hogy nem használok előregyártott fazettákat vagy segédelemeket, hanem teljesen szabadon, analóg módon dolgozom – mindig a természetes példával a közelemben. E technika előnye, hogy előzetesen intenzíven foglalkozunk a formával, és a tudatalattiban már megjelenik a mindenkori készítendő fog előképe. A többlet munkaidő-ráfordítást később, a leplezés során alaposan behozzuk majd. Szépen mondják: „minden kezdetben csoda rejlik”. A mi csodánk oka egyszerű – már a rétegzés előtt „kipróbáltuk” az egész eljárást. Ugyanez érvényes a „Majesthetik”-us felületi struktúrára, ami az előzetes viaszmintázat a kerámiamegvalósítás során már „gyakorlott”. Csak a szerszámok mások, az eljárás megegyezik. A 21-es mintázásával kezdtem, mivel ez a fog implantátumra készülő, leplezett felépítményként átfogó figyelmet igényelt. Az implantátumot befogadó gingiva-környezet nagyon érzékeny, megtámasztását nagy precizitással kell elkészíteni, hogy hosszú távú sikerrel számolhassunk. A wax-up (teljes viaszmintázat – a ford.) itt is a váz alapját adja, amelyre a gingiva megfelelően támaszkodik. Az 11-es mintázata egészíti ki a nagymetszőket, és megnyitja az utat az 12 és 22 fogakhoz. A digitális világba való átmenetet követően, a cirkóniumdioxid vázak elkészülte után a héj következett. (A következő részben az 13-as héj készítésével, a digitális vázkészítéssel és a gingivális implantátumtervezéssel foglalkozom a 21-es fogra.)
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
1. kép: A „Majesthetik” workflow eredménye
2. kép: A „Majesthetik” koncepcióban nagy figyelmet kap a minta.
...és ami mögötte van
biztos megoldás a fogászati szakma elérésére
41
42
e-Journal
3.
FOGTECHNIKA
4.
5.
3. kép: A „Majesthetik” ínymaszk levétele után láthatóvá válik a technikai implantátum 4. kép: A „Majesthetik” módszer preparálási paraméterei: kavitásmentes, sima csonk, felső harmad ferdén lecsapva, váll-előkészítés a biológiai szélesség figyelembevételével, dupla fonal – ha lehetséges. 5. kép: A blokk-stift technika lehetővé teszi a tűzálló csonk tökéletes integrálódását a mintába.
7. kép: A 21-es ragasztóbázis in situ.
6. kép: A nagymetszőkkel kezdődik a végleges viaszmintázat. 8. kép: A gingivára nagy figyelmet fordítok. A vázkészítés alapját is meghatározza.
9.
Forrás: Das Dental Labor 2021/11 10.
9. kép: A definitív viaszmintázat végleges formája. Előre meghatározza a kerámia megformálását, a „Majesthetik”-us felületi struktúrát beleértve. 10. kép: Roda Ates „Majesthetik” tanuló, valamint a szerző, Achim Ludwig
CSAK SZÍNEZZEN EsthEtic colorant
Esztétikus színezők a “KATANA™ Zirconia”-hoz
ÉLETSZERŰ VÉGEREDMÉNY „KATANA™ ZiRcoNiA” EREDETi SZiLÁRDSÁGÁNAK FENNTARTRÁSA KoMPAKT ÖSSZEÁLLÍTÁS AZ EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSHoZ
Marás után
Szinezés után
Szinterezés után
Kész munka Forgalmazza
New York Dental Kft. NEW YORK DENTAL
H-1135 Budapest, Frangepán utca 66/B. Telefon +36 (1) 236 40000 www.newyorkdental.hu vevoszolgalat@newyorkdental.hu
„Minden jó azoknak jut, akik megszerzik a tudást.” J. Steinbeck
Magyar Fogtechnikus Akadémia I. szemesztere.
2023–2024.
2023. 11. 25. szombat – első nap
Kivehető teljes és részleges protetika 9:30–10:15 Dr. Gerle János: Részleges lemezes fogpótlások tervezése 10:30–11:15 Hanser Zsolt: Fogsort egyszerűen – jót 11:30–12:15 Modor Gergő: A kivehető teljes lemezes fogpótlások digitális lehetőségei 12:30–13:30 Konzultációs ebéd
A gnathológia világa – hagyományos és virtuális artikulátorok 13:30–14:15 Dr. Kelemen Kata: Digitális arcívek a napi gyakorlatban 14:30–16:15 Románszky László: A gnathológiailag kifogástalan fogpótlás készítésének alapfeltételei, avagy reális és irreális igények a fogtechnikával szemben
2024. 01. 13. szombat – második nap
Kombinált fogpótlások változása a digitalizáció hatására 9:30-10:15 Róth Lajos: A változó világ – hogyan fejlődött a kombinált fogpótlások eszköztára 10:15-10:45 Róth Lajos: A teleszkóp koronák nagy napjai 11:00-12:15 Kónya János: Kombinált implantációs fogpótlások digitális innovációja 12:30-13:30 Konzultációs ebéd
Az implantációs protetika – a jelen kihívása 13:30-14:15 Dr. Rakics Péter – Rőth Gergely: Implantációs lehetőségek határok nélkül 14:30-15:15 Dr. Müll Attila: Implantátumok körüli lágyrész zárás optimalizálása digitális megoldások segítségével 15:30-16:15 Dr. Götz Gergely – Temple Roland: Innovatív implantológiai megoldások
2024. február 3. szombat – harmadik nap
A digitális fogászat jelentősége és lehetőségei 9:30-10:15 Dr. Róth Ivett: Hogyan tanulható a digitális lenyomatvétel 10:30-11:15 Horváth András: Digitális work flow – a sikeres fogpótlás érdekében 11:30-12:15 Róth Lajos: Digitális innováció, teljesen digitális esetbemutatások 12:30-13:30 Konzultációs ebéd
3D nyomtatás 13:30-14:15 Temple Roland: A 3D nyomtatás lehetőségei, határai 14:30-15:15 Schulze László: Fémek 3D nyomtatása, fejlődés – innováció 15:30-16:15 Erdélyi Attila: 3D nyomtatás, egy kicsit másként, avagy a nem választható digitális jövő Jelentkezz az akadémiai képzésünkre!
mofielnok@gmail.com
Szervező: Magyar Országos Fogtechnikus Ipartestület (MOFI) Helyszín: Budapest, VI. Erzsébet krt. 51. 1. emelet A Magyar Országos Fogtechnikus Ipartestület Oktatási és Logisztikai Központja Előadás napok: szombat • 6 szakmai nap • 12 témakör • 36 előadás
▲
Részvételi díj: 40 000 Ft/nap MOFI tagoknak és tanulóknak 20% kedvezmény.
„Az a szép a tanulásban, hogy senki sem veheti el tőled.”
48
e-Journal
FOGTECHNIKA
Barbara Blum, Daniela Leicht (Németország)
ILYEN SZÉP A FOGTECHNIKA! A dl olvasói tudják: a Hilsenbek AG fogtechnikai laboratóriumában tehetséges, ambiciózus fogtechnikusok dolgoznak. Ezt több szakmai cikk is bizonyítja. Ezúttal szintén az aspergi sváb tehetségkovácsok csoportjába tartozó Daniela Leicht egyik munkáját mutatjuk be.
A Zirkonzahn cég titánbázisaira egyedi cirkonfelépítményeket készítettünk. A kezelőorvos számára egyszerűbb a konstrukciót a szájban összeragasztani és tisztítani. A csavarrögzítéses hidat a Zirkonzahn cég Prettau gyártmányából készítettük. A pótlás különlegessége, hogy először levehető műanyag hidat készítettünk, így bevonva a pácienst és fogorvost az esztétika és funkció ellenőrzésébe, tesz-
telésébe. Így mindent lépésről lépésre lehetett megtervezni. A CAD/CAM technológia ideális feltételeit ezzel megteremtettük. Az ideiglenes hordása közben folyamatos információcsere folyt a kezelőorvossal és a pácienssel, majd cirkonból valósítottuk meg a végleges pótlást. A végleges restaurációknál mindig az időlegesen levehető megoldás hívei vagyunk, mert ezeket – szükség esetén – eltávolíthatja a fogorvos.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
49
50
e-Journal
FOGTECHNIKA
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
51
52
e-Journal
FOGTECHNIKA
Forrás: Das Dental Labor 2022/1
Scan body
Titán felépítmény
Csavarozható megoldás
EREDETI GYÁRI FELÉPÍTMÉNYEK CAD/CAM RENDSZEREKHEZ KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓ
Alpha Implant Kft. / 9400 Sopron, Deák tér 45. +36 1 353 9090 / info@alphaimplant.hu / www.alphaimplant.hu
54
e-Journal
FOGTECHNIKA
Michele Prosperino (Olaszország)
BETEGSPECIFIKUS TERMÉSZETES VIBRÁLÁS REPRODUKÁLÁSA
A VITA LUMEX AC LEPLEZŐ KERÁMIÁVAL
1. kép: Kiindulási állapot: vázpróba, fogszín meghatározás a VITA fogszínkulcs segítségével. Amikor a természetes fogazat nagyon hangsúlyos árnyalati karakterisztikával rendelkezik, az különleges kihívást jelent a fogtechnikus számára. A természetes színjáték minden egyes hatásának reprodukálása érdekében megfelelő leplező kerámia anyagra és az effekt masszák széles skálájának alkalmazására van szükség. Ezen kívül a természetes vibrálás visszaadása különösen bonyolulttá válik, ha az éli régió sokoldalú szín- és fényjátékot mutat, például szürkésfehér transzparencia formájában. Ebben az esetben elengedhetetlen az egyedi áttetszőség különböző él, és effekt anyagokkal történő megvalósítása. A VITA LUMEX AC (VITA Zahnfabrik, Bad Säckingen Németország) egy új leplező rendszer, amely gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket kínál az árnya-
lati hatások pontos és megbízható reprodukciójához és a sokoldalú fényjáték megvalósításához. A következő esettanulmányban Michele Prosperino (San Severo, Olaszország) fogtechnikus bemutatja, hogyan tudta sikeresen kezelni az egyik ilyen kifinomult esetét az új leplező kerámiával.
Esetbemutatás és anyagválasztás Egy 52 éves beteg összes foga trauma következtében törést szenvedett a mandibula front régiójában. A fogmaradékok megóvását követően a páciensnek nem volt rossz
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
közérzete. A trauma miatt kilazult fogak stabilizálódtak. Egy hosszabb távú ideiglenessel történő kezelést követően a páciens végleges rekonstrukciót kért, mely után úgy szeretett volna mosolyogni, mint a balesetet megelőzően. Annak érdekében, hogy a traumás lazulást követően stabilizálják a fogakat, a fogorvos és a beteg úgy döntött, hogy a 32-42 fogakon, a koronákat összekötve, híd pótlást alkalmaznak. Az anyag kiválasztásakor a cirkónium koronavázak mellett döntöttünk, amelyeket az új, leucit erősítésű üvegkerámia leplező rendszerrel, a VITA LUMEX AC-val lepleztünk.
55
Fogszín meghatározás és a vázak készítése A négy frontfog területén helyi érzéstelenítés történt. Ezt követte a szisztematikus és pontos fogszín meghatározás a VITA fogszínkulcs segítségével. Az előkészítést követően elkészült a csonkok végleges formája, melyek a mestermodell kialakításának alapjául szolgáltak. A váz készítéséhez előszínezett, LL1 árnyalatú, transzparens VITA YZ T anyagot választottuk. A digitalizálási folyamatokat az S600 ARTI laborszkenner segítségével hajtottuk végre, a vázat a M5 Heavy Metal CAM (mindkettő Zirkonzahn, Pustertal, Dél-Tirol, Olaszország) készülék segítségével gyártottuk le.
Kimagaslóan precíz leplezés tökéletes árnyalat hűséggel
2. kép: Kész a mosóégetés: FLUO INTENSE sun, illetve az éli régiókban FLUO INTENSE sesame.
A mosó égetésnél FLUO INTENSE sand, illetve az incizális régiókban FLUO INTENSE sesame masszákat használtunk a mélységi fluoresszencia szabályozásához. A dentin alapot a DENTINE A3 használatával rétegeztük a meghatározott fogszín szerint. Ezután a DENTINE A3,5, illetve a DENTINE MODIFIER copper 50:50 arányú keverékét felvittük a központi palatinális területre. A nyaki régió intenzitását az oldalsó felszíneken a DENTINE A3,5 és kevés FLUO INTENSE sand keverékével
3 kép: A dentin alap kialakítása DENTINE A3-ból.
4. kép: A DENTINE A3,5 és DENTINE MODIFIER copper masszák 50:50 százalékos keverékének elhelyezése palatinálisan.
5. kép: A laterális nyaki intenzitásokat a DENTINE A3,5 és a FLUO INTENSE sand kombinációjának használatával értük el.
6. kép: A DENTINE A3-ból felrakott középső területeket OPAL TRANSLUCENT opal neutral masszával borítottuk
56
e-Journal
7. kép: Az első égetés előtt felraktuk az ENAMEL light réteget.
FOGTECHNIKA
8. kép: A végső élmassza réteg a korrekciós égetés előtt: 50:50 arányban ENAMEL medium és ENAMEL clear.
9. kép: Végeredmény: magas esztétikájú pótlás a VITA LUMEX AC segítségével.
emeltük. A központi DENTINE A3 kerámia felrakását az OPAL TRANSLUCENT opal neutral massza felhordása követte. Végül az ENAMEL light zárta a sort, majd elvégeztük az első dentin égetést. A kimagasló modellálási tulajdonságainak és stabilitásának köszönhetően a kerámia felrakás során, alkalmazása szempontjából az anyag egészen lenyűgöző volt. A végső korrekciós égetés élszín rétegét ENAMEL medium és ENAMEL clear 50:50 arányú keverékével oldottuk meg a koronák felső harmadában. Az utolsó égetést követően a végeredmény figyelemre méltó árnyalat hűséget mutatott. A VITA LUMEX AC használatával az eredetileg meghatározott fogszín árnyalatok pontos reprodukálása hihetetlenül sikeres volt. Ezt követően finomszemcsés gyémánt kidolgozókat és VITA AKZENT Plus glazúrt használtunk a véglegesítéshez.
A végeredmény ideális fénydinamikája A koronákból álló híd restauráció önkötő ragasztó kompozit cementtel lett véglegesen beragasztva. A páciens nagy lelkesedéssel fogadta a magas esztétikájú végeredményt. A fogpótláson ideális kölcsönhatásban valósult meg a fényáteresztés, az opacitás és a színtelítettség. A természetes fogak egyedi színkarakterisztikája tökéletesen lett reprodukálva, mely a pótlás a maradó fogazat alkotta környezetbe való harmonikus illeszkedését eredményezte. A kerámiát nagyon pontosan és precízen lehetett megmunkálni, kiváló tulajdonságokat mutatott az árnyalat hűség terén, ami kiemelkedő fénydinamikát eredményezett.
Új! M-PRINT modell 3D nyomtató folyadékok A fogászat területén, a protézisek és műanyagok elismert szakértőjeként, a termékek fejlesztése és gyártása terén szerzett több mint 70 éves tapasztalatával, a németországi gyártóüzemekkel rendelkező Merz Dental bemutatta új fejlesztésű MMA-, BPA- és THF-MA mentes 3D nyomtató folyadékait „M-PRINT” márkanév alatt. Ezek precizitás, illeszkedési pontosság és stabilitás tekintetében a legmagasabb követelményeknek is megfelelnek, mivel homogén összetételük nem tartalmaz színpigmenteket, töltőanyagokat, illetve szuszpendált szilárd anyagokat sem. Az M-PRINT nyomtatófolyadékok ülepedésstabilak és nyomtatásra készek (ready 2 print), azaz sem alkalmazásuk előtt, sem alkalmazásuk során nincs szükség időigényes „felrázásra”, és a tartályokban vagy a gyártás során sem képződnek lerakódások. A fogpótlások gyártásánál és ellenőrzésénél a modellek pontossága alapvető fontosságú. Az M-PRINT Model a Merz Dental egy olyan opakos fény- és nedvességálló nyomtatófolyadéka , melynek tulajdonságai optimálisak a nagyon pontos, részletes, finom és sima felületi struktúrájú mester-, szekciós- és/vagy funkcionális modellek előállításához. Az M-PRINT Model nagy építési pontossággal rendelkezik, így biztosítja a modellek kiváló és nagyon pontos illeszkedését. A preparációs vonalak az opacitásnak köszönhetően jól láthatók, míg a finom és sima felületi struktúra pontosan csiszolható. Az M-PRINT Model alacsony viszkozitással kevesebb anyag felhasználását teszi lehetővé a nyomtatásban, rövidebb utómunkálatokat és ezáltal nagyobb hatékonyságot eredményez a modellek gyártása során. Az anyag színe igény vagy ízlés szerint választható a világosabb hamuszürke, a sötétebb taupe-szürke vagy a homokszín között. Az M-PRINT Model nyomtatófolyadék alapvetően kompatibilis a 385 nm hullámhosszúságú tálcás 3D DLP nyomtatókkal. Néhány 405 nm-es hullámhosszúságú DLP nyomtatóhoz is rendelkezésre állnak már a nyomtatási paraméterek. A validált nyomtatók aktuális áttekintése és a nyomtatási paraméterek letöltése a www.merz-dental.de/digital-solutions/3d-druck oldalon lehetséges.
A végső próbánál jól ült a fogsor, és funkcionált az okklúzió. Nem ke VIGO fogak életteli háromdimenziós rétegzésétől és természete és továbbfejlesztése a digitális munkamenet kívánalmaihoz jelentős kivehető fogpótlás
ellett becsiszolni. A páciens nagyon elragadtatott volt a VITA VIONIC es felületi struktúrájától. Az előregyártott fogak optimalizálása hatékonyságnövekedést és egyszerűsödést hoztak a teljes lemezes sok készítésében.
60
e-Journal
FOGTECHNIKA
Darius Northey (Ausztrália)
KIS FOG NAGY HATÁSSAL! A VITA VIONIC VIGO precíz illeszkedése és előkondicionálása lehetővé teszi a CAD/CAM gyártású fogsorokhoz való, egyszerű építési módszerrel történő felhasználását. Ezt mutatja be itt következő cikkében Darius Northey. A „digitális” előregyártott fog a szerző véleménye szerint igazi előnyt nyújt a digitálisan dolgozó laboratóriumoknak, hogy felhasználói hard- és szoftverjüket még hatékonyabban használhassák ki. Néha tényleg elég csak egy kis változás, hogy a döntő előrelépést megtehessük. A digitális fogsor hírneve eddig arról szólt, hogy gazdaságtalan és körülményes. A kutatás és fejlesztés már régen meghaladta ezeket a szóbeszédeket, és folyamatosan foglalkozik azzal, hogy tovább optimalizálja a teljes lemezes kivehető fogsorok gyártási eljárását. Most egy olyan csavart sikerült megtekerni, amelyet egyértelműen a siker tényezőjének neveznék: sikerült létrehozni a digitális protetikához alkalmazható előregyártott fogat.
A laboratórium digitális mindennapjaiba megérkezve Sok rendszer elveszíti digitalizáltságának előnyét, ha a fogak és az alaplemez egymáshoz illesztéséről van szó. A fogakat meg kellett csiszolni, kondicionálni, hogy nagy felülettel, körülményesen bepolimerizálhatók legyenek. Ez jelentős többletmunkát, utómegmunkálást, okklúziós változásokat hozhat magával, és eleddig analóg fékként is működött a digitális fogsorgyártási munkafolyamatban. A VITA VIONIC DD FRAME anyagrendszer először azzal tűnt ki, hogy az egyes fogak tökéletesen illeszkednek az alaplemezhez, ami elegáns és gyors adhezív rögzítést tett lehetővé. A fogakat azonban először cervikálisan és bazálisan egyedileg kellett beilleszteni a digitális folyamatba, megtisztítani, illetve kondicionálni. A helyet igénylő vázszerkezetek miatt a kombi- és részleges protetikában minden bizonnyal ez lesz a jövő útja a gyári fogak felhasználásakor. A VITA VIONIC VI-
GO előregyártott foggarnitúra kifejezetten a teljes lemezes kivehető fogsorok digitális gyártására optimalizált. Az intelligens szépség piaci bevezetése óta elmondható: kivesszük a buborékcsomagolásból, beragasztjuk a nyomtatott vagy frézelt alaplemez befogadó helyeire, kész! A bemutatásra kerülő klinikai eset ismerteti, milyen hatalmas előrelépés a gyári fog a nyitott CAM- és 3D nyomtatórendszerek számára, hogyan illeszti az egész gyártást a mindennapi dolgok közé a laborban.
A pácienseset 77 éves páciens jelent meg a rendelőben, elrágott, kopott, 20 évnél idősebb fogsorokkal. Panaszkodott, hogy abradálódott rágói miatt már nem képes megfelelően rágni, és megjelenése sem tetszett már magának. A klinikai vizsgálat balra dőlő okklúziós síkot tárt fel. A fogsor fogai opákosan élettelenek voltak. Az okklúziós felszín az idők során erőteljesen abradálódott. A használt agresszív tisztítószerek is hátrahagytak károsodásokat. A vertikális dimenzió az intenzív használat során jelentősen csökkent. A pácienssel egyeztetve új fogsor készítése mellett döntöttünk. Szerettük volna kihasználni a digitális fogsorgyártás összes lehetséges előnyét. Funkcionális és esztétikai szempontok alapján a VITA VIONIC VIGO fogak használatát határoztuk el, amelyek a telített előregyártott fogak minden nagy értékű előnyét magukban hordozzák. Az okklúziós koncepció lingvalizált, amely nagy szabadságfokot biztosít a páciensnek zárt helyzetben, excentrikus mozgásokkal.
A régi fogsor rágósikja ferde. Az incizális élek lefutása nem harmonizált az ajak vonalával.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
61
Analóg precíziós lépések Az első ülésben alsó-felső anatómikus alginát lenyomatokat vettek, amelyek alapján elkészülhettek az egyéni kanalak. Az alsó fogsort még puhánmaradóval alá is bélelték, hogy a lágyszövetet a muko-dinamikus lenyomatvételhez stabilizálják. A funkciós lenyomatokat az alsó és felső állcsontról az egyéni kanállal először Medium Body anyaggal vették, majd Light Body A-szilikonnal finomították. Szuperkemény gips�szel öntöttük ki azokat, majd a mintákra harapásregisztrátumokat készítettünk viaszsánccal. Ezekkel rögzítették a páciens centrális relációját, és létrehozták a megfelelő vertikális dimenziót. A felső viaszsáncon bejelölték a közép- és mosolyvonalat, valamint a szemfogak helyét, hogy ezeket is átvihessük a digitális gyártásba. Általános szabály, hogy az analóg lépések során a legnagyobb precizitásra van szükség. Ez a labor digitális munkafolyamatának alapja.
Az okklúzió erősen abradált, jelentősen csökkent a harapási magasság.
A digitális munkamenet Egyéni kanalak készültek a muko-dinamikus lenyomatvételhez. A mestermintákat egyenként beolvastuk laborszkennerrel, 3D+ anyagból a NextDent 5100-as nyomtató (mindezek a 3D majd a regisztrátummal együtt egyben is, ennek alapján Systems, Rock Hill, South Carolina USA termékei) segítségével. kezdhettük meg a digitális tervezést a 3Shape CAD-szoftveA nyomtatást követően eltávolítottuk a támasztószerkezeteket, rével (3Shape, Koppenhága, Dánia). A minta analízisét előelőpolíroztuk az alaplemezeket, hogy a VITA VIONIC VIGO fogak zetesen elvégeztük, hogy a fogak elhelyezéséhez szükséges beragasztása után ne károsítsuk azokat akaratlanul a túlzott összes releváns információ rendelkezésre álljon. Végül előpolírozással. Minden fog elfordulásmentesen illeszkedett, precíregyártott fogként kiválasztottuk a VITA VIONIC VIGO garzen az alveolusokba, amit a rövid ellenőrzést követően aluoxidnitúrát, digitális fogfelállítást végezve. Az egyes fogállások dal lefújtunk és izopropil-alkohollal tisztítottunk meg. egyéniesítését követően a felső és alsó fronton különböző tervezőeszközökkel meghatároztuk a behelyezési irányt és a funkciós széleket, így kialakítva az alaplemezeket. A fogpróbához fehér monoblokkot választottunk, additív módon elkészítve az Asiga MAX (SCHEU-DENTAL GmbH, Iserlohn, A kiindulási helyzet a nagy befejezéshez: a VITA fogak előNémetország) nyomtatóval, így ellenőrizve az esztétikai hakészítve, kondicionálva – nyaki és cervikális területen lefújtást, a fonetikai és okkluzális funkciókat in situ. A köztes eredménnyel mind a kezelőorvos, mind a páciens elégeva, még a buborékos csomagolásban. Okkluzális és cervikádett volt, így a végleges fogsor alaplemezt exportálhattuk a terlis korrekcióra, tisztitásra és kondicionálásra nincs szükség. vezőszoftverből a nyomtatóéba. Az alaplemezt a V2.13 3D szoftSok rendszer lötyögő illeszkedéssel dolgozik, akár blokkolt verben illesztettük, hozzáadtuk virtuálisan a támasztó struktúfog ívekről, akár egyenkénti fogakról van szó, amit aztán rákat, és végül megkaptuk a pontos eredményt az Opaque Pink polimerrel kell kiegyenlíteni. A VITA VIONIC VIGO rendszer
A hatékony készrevitel
62
e-Journal
FOGTECHNIKA
A mestermintákra harapásregisztrátumok készültek, viaszsánccal A Medium Body A-szilikon funkciós lenyomat.
A harapásvételkor rögzítették az összeillesztett sablonokat.
A mintákat egyenként beolvastuk laborszkennerrel.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
63
A VITA VIONIC VIGO virtuális fogfelállítása, valamint az alaplemezek anatómikus kiképzése a tervezőszoftverben.
Monoblokk nyomtatott fogpróba.
A fogpróba keretén belül ellenőrizték a funkciót, fonetikát és esztétikát.
64
e-Journal
Az incizális éli lefutás harmonizál az ajak vonalával.
FOGTECHNIKA
A nyomtatáshoz támasztóelemekkel ellátott alaplemezek virtuális beillesztése.
A nyomtatás eredménye a nyomtatóból kiemelve.
A kidolgozott és kondicionált alaplemezek.
minden egyes foga precízen, kulcs�szerűen illeszkedik, ami lehetővé teszi a VITA VIONIC BOND rendszerrel történő egyszerű és tiszta ragasztást. A kétkomponensű ragasztót hajszálvékonyan kell felhordani mini ecsettel a VITA VIONIC VIGO fogak cervikális részére és az alveolusokra, majd megfelelően pozicionálni kell a fogat. 30 perc keményedést követően a fogsorokat 2 bar nyomáson, 55 Celsius-fokos vízben 20 percig polimerizálni kell a kuktában. Végül a papillákat kell pontszerűen kontúrozni a VITA VM LC flow GINGIVA 4 és 5 anyagokkal. A mély mosolyvonal miatt további anatómikus egyéniesítést nem végeztünk az alaplemez labiális részén. Kész!
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
65
A fogak összekötése az alaplemezzel pontos és egyszerű, építőkocka-szerűen, kézzel kivitelezhető, minden munkatárs meg tudja csinálni.
66
e-Journal
FOGTECHNIKA
A felső front beragasztva.
A papilla területét pontszerűen kontúroztuk.
Az egyéniesítéshez a VITA VM LC flow fényre keményedő leplező kompozit anyagot használtuk.
A készrevitt teljes rehabilitáció az óvatos polírozást követően.
MPS
MULTY PLATFORM SYSTEMS Kiváló minőségű protekiai elemek minden ismert implantációs rendszerhez
PIACVEZETŐ MÁRKAKOMPATIBILIS GYÁRTÓ Az összes ismert implantátum rendszerrel kompatibilis.
MADE IN GERMANY Tradicionálisan magas minőség.
GYORSASÁG
Idő- és pénzmegtakarítás a fogtechnikusok és a fogorvosok számára.
PRECIZITÁS
Német mérnökök és fogászati szakemberek dolgoznak együtt, hogy tökéletes protetikai rendszert alkossanak.
68
e-Journal
A front játéka egyedi.
FOGTECHNIKA
A vörös és fehér struktúrák harmóniában.
Teljes protetika a labor-mindennapokban
Lingvalizált okklúzió gondoskodik centrális és excentrális szabadságról.
Az incizális éli lefutás harmonizál az ajak vonalával.
A VITA VIONIC VIGO gyári fogak teljesen természetes hatásúak.
A végső próbánál jól ült a fogsor, és funkcionált az okklúzió. Nem kellett becsiszolni. A páciens nagyon elragadtatott volt a VITA VIONIC VIGO fogak életteli háromdimenziós rétegzésétől és természetes felületi struktúrájától. Az előregyártott fogak optimalizálása és továbbfejlesztése a digitális munkamenet kívánalmaihoz jelentős hatékonyságnövekedést és egyszerűsödést hoztak a teljes lemezes kivehető fogpótlások készítésében. Mialatt az alaplemezek kedvező költséggel elkészülnek a 3D nyomtatóban vagy egy marógépben, a munkatársak más feladatok után is nézhetnek. A foggarnitúra precíz illeszkedése és előkondicionálása a fogsor gyors, építőelemenkénti készrevitelét teszi lehetővé. A „digitális” gyári garnitúra valódi többlet-érték a digitális munkafolyamatot alkalmazó laboroknak, hatékonyabban terhelhetik hardés szoftverjüket. A digitális fogsorkészítés megérkezett a labor-mindennapokba. Forrás: Das Dental Labor 2022/1
A TÖKÉLETES PÁROS!
Medit T-series labor szkennerek
Form 3B 3D nyomtató
A digitális fogászatban élenjáró két gyártó termékei remekül együttműködnek, hogy Ön még kényelmesebben és gyorsabban tudjon tökéletes végeredményt elérni, páciensei megelégedésére. Amennyiben szeretne többet megtudni a termékekről vagy érdeklődik a digitális fogászat iránt, várjuk szíves megkeresését ismert elérhetőségeinken.
9400 Sopron, Faller Jenő u. 5 | Tel.: 99/508-698 | Fax: 99/508-696 iroda@dentalplus.hu | www.dentalplus.hu BCW Irodaház . 1113 Budapest, Nagyszőlős u. 11-15. / I. emelet (Budapesti bemutatótermünkben előzetes egyeztetés alapján tudjuk fogadni Önöket!)
70
e-Journal
FOGTECHNIKA
Axel Seeger (Németország)
HATÉKONY ÉS GAZDASÁGOS A festéstechnika ma valódi alternatívája a kerámia koronák rétegzésének. Berlini fogtechnikusmesterünk, Axel Seeger számos esetben bizonyította már e tényt. A csúcskeramikus időben felismerte, milyen potenciál rejlik e technikában. A specialista nagy tudását a monolit frontfogellátás területén már évek óta kurzusokon is továbbadja. A résztvevők szélesítik készségeiket és tapasztalataikat, megismerkedve azzal, hogy a hatékonyság és gazdaságosság a fogtechnikában nem zárja ki egymást.
Az elmúlt években sok anyaggal alaposan megismerkedtem – a lítium-diszilikáttól a többrétegű cirkonig. Elvem a fogtechnika minden területén: mindent kipróbálni, sokat kísérletezni. Ha sokat is idézzük a közmondást, attól még igaz: gyakorlat teszi a mestert. Továbbképzéseim koncepciója is gondosan kimunkált, didaktikai és szakmai szempontból is. Minden résztvevő megfelelő alapot – egy mintát – kap egy sikeres bemutató munkához – kivehető csonkokkal.
„
A mindenkori laboratórium ezzel egy ideális marke tingeszközhöz jut. A tapintás és a vizuális élmény nagyon fontos a sikeres tanácsadás ban és értékesítés ben. További fontos szempont, hogy ma már nem lehet eladni a rekonstrukciókat utópisztikus árakon.
„
Sokkal inkább meggyőző eredményt kell szállítani méltá nyos áron. Nekünk, fogtechnikusoknak ez azt jelenti, hogy a laboratóriumban a gazdaságosság is központi téma kell legyen.
A cikkben bemutatott 3D nyomtatású tanfolyami mintákat a lemfördei Shera céggel fejlesztettük. Ralf Oppacher fogtechnikusmester kölcsönzi a cégnek hatalmas tudását a 3D nyomtatás területén (1-6. képek). Kurzusaimon a résztvevők lehetőséget kapnak fiatal, vagy öregebb hatású rekonstrukciók festéstechnikával történő kialakítására (7.-10., 12.-13. képek). Festékkészletem masszáinak és színeinek kiválasztásában az áttekinthetőség és hatékonyság vezérel (11. kép). A résztvevők – ha kívánják – saját anyagaikat is elhozhatják a tanfolyamra. A kurzusokat így akár a helyszínen, saját laboratóriumban is megszervezhetjük, a teljes csapat részére. A honlap megtekintésével (www.axelseeger.com) láthatják a lehetőségeket.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
1–6. képek: A 3D nyomtatású kurzusminták a Shera-val folytatott kooperáció eredményei.
71
72
e-Journal
FOGTECHNIKA
7–9. képek: Fiatalabb és idősebb koronák – tanfolyami résztvevőktől.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
73
10. kép: Fiatalabb és idősebb koronák – kurzuseredmények.
13. kép: „Make it your own monolithic way” - a könyvben Axel Seeger számos páciensesetet ismertetve árul el tippeket és trükköket festéstechnikájából. 11–12. képek: További eredmények.
Forrás: Das Dental Labor 2022/2
74
e-Journal
FOGTECHNIKA
35 ÉVE ARANY STANDARD: VITABLOCS A Vita Zahnfabrik 35 évvel ezelőtt fejlesztette ki első CAD/CAM anyagát, és mutatta be a CERECrendszer feltalálóival közösen: az volt a VITABLOCS születésének órája. Az anyagfejlesztésnek köszönhetően 1985-ben került az első CAD/CAM készítésű VITABLOCS inlay egy páciens szájába a zürichi egyetemen. A következőkben egy sikertörténetet tekintünk át, amely a gyártó szerint a digitális eljárások betagozódásának következtében még sok tudományos és gyakorlati fejezettel fog bővülni. 1986 óta hozzáférhetőek a piacon a Vita Zahnfabrik egyszínű földpát-kerámia tömbjei. Azóta világszerte alkalmazzák őket a CEREC csiszolórendszerekben. 2007-ben keletkeztek a polikróm VITABLOCS TriLuxe forte variánsok, nyaktól élig terjedő színezéssel, majd 2010-ben a VITABLOCS RealLife háromdimenziós, dentin-él színátmenetével. A CEREC felhasználók így a fronton is megfelelhettek az esztétikai követelményeknek monolit anyag alkalmazásával. 35 éve készítenek VITABLOCS anyagból egy fogra terjedő restaurációkat. 1990 óta több mint harmincmillió VITABLOCS nyerstömböt használtak fel – ez az egyik oka, hogy az új anyagokat mindig ehhez az arany standardhoz mérik1. Tudósok a széles világból készítettek stúdiumokat az évek során, amelyek bizonyították a VITABLOCS funkcionális és esztétikai hosszú idejű stabilitását. A gyakorlatban megmutatkozó sikerek nyomán ideje tudományos mérleget is vonni.
Betétek és onlay-k 27 éve stabilan A CAD/CAM inlay-kel és onlay-kel indult. Ezért e restau rációtípusok adatállományai állnak a leghosszabb vizsgálati idővel rendelkezésre. Egy svájci fogorvosi rendelő-
ben 200 VITABLOCS ellátás készült, az előírások szerint szájba került, és a 27 év alatt háromszori vizsgálat történt. Tíz év után 90,4%-os2, 17 év után 88,7%-os3, 27 év után 87,5%-os4 túlélés mutatkozott. A kutatók ezt a napi fogorvosi gyakorlatban klinikailag igen elfogadhatónak találták. A klinikai, egyetemi kutatások még jobb eredményeket mutattak. A kölni egyetemen – meghatározott módszerrel – 2328 ilyen ellátást végeztek, majd kilenc évig követték azokat. A sikeresség ezután is 95,5%-os maradt. Osztrák kutatók a teljes rágófelület onlay-kel történő ellátását követően nyolc évvel 99,3%-os túlélést tapasztaltak5. Inlay-k, onlay-k és overlay-k VITABLOCS-szal történő ellátásának 14 releváns kutatás eredményeit összefoglalva brazil és svájci kutatók tíz év után 91%-os sikerességet mértek6. Dr. Okszana Najgyonova (Karaganda, Kazahsztán) bemutatásra kerülő esete példaértékűen mutatja a gyökérkezelt 27-es fog ellátását VITABLOCS Mark II overlay-jel, két és fél évvel a beragasztást követően. PD dr. Andreas Bindl (Zürich, Svájc) VITABLOCS Mark II inlay stabilitását dokumentálta 14 évet követően. Jól láthatóak a harmonikus abrazív folyamatok eredményei a restauráció és a zománc területén.
A karies feltárása és tisztítása, valamint gyökérkezelés utáni kiindulási helyzet a 27-es fogon: a bukkális csücsök rövidítése overlay preparációhoz.
VI. ÉVFOLYAM – 2023. 13. SZÁM
A CAD/CAM támogatással készített és finírozott overlay a definitív rögzítés előtt.
A VITABLOCS Mark II anyagból készült overlay két és fél évvel adhezív rögzítését követően.
Az 17 fog érintetlen betétjének röntgenfelvétele 14 év után.
A borítókoronákhoz preparált 24-27 fogak.
Harmonikus elhasználódás 14 év után a zománcon és a földpát-kerámián.
75
76
e-Journal
FOGTECHNIKA
Koronák és endokoronák: klinikai siker 20,5 év után
A VITABLOCS Mark II koronák közvetlenül beragasztás után.
Vizsgálat 17 év után.
20,5 évvel a beragasztást követően.
Némi idő elteltével koronák és endo-koronák is készültek VITABLOCS anyagból CAD/CAM-mel. Svájci fogorvosi rendelőben molárisokra készítettek definiált kritériumok szerint 40 koronát és 25 endo-koronát. 12 évvel beragasztás után a koronák 95%-a szájban volt, az endo-koronák – gyökérkezelt, erősen károsult molárisokra – 90,5%-a élte túl7. Francia kutatók 212 korona és 235 endo-korona vizsgálatánál hét év után 98,66%-os sikerességet mértek. Az endo-koronák 99,6%-os sikerrel még enyhén túl is szárnyalták a teljes átlagot8. A zürichi egyetem kutatói VITABLOCS moláris koronák készítésekor a klasszikus, makro-retentív csonkmagasságnál öt év után 94,6%-os túlélést igazoltak, rendellenes csonk-geometria és alacsony csonkmagasság esetén pedig 92,1%-ot mértek, ami bizonyítja a földpát-kerámia jó kondicionálhatóságát és tapadását9. Két klinikai példát mutat VITABLOCS endo-koronákra PD dr. Andreas Bindl (Zürich, Svájc). Az első esetben a 24-től 27-ig terjedő fogakat preparálta teljes borítókoronához, majd elkészítette a VITABLOCS ellátásokat. A klinikai helyzetet közvetlenül beragasztáskor, 17, majd 20,5 évvel később is dokumentálta. A második eset (következő oldal) erősen károsodott 16-os fogra készített endo-koronát ábrázol, redukált retencióval, csekély zománcmaradványokkal, 17 év után.
Az 16-os fog gyökérkezelve, preparálva.
VITABLOCS Mark II endo-korona a rögzítés előtt.
A 16-os endo-korona közvetlenül beragasztás után.
A VITABLOCS endo-korona 17 évvel adhezív rögzítése után.
Láthatatlan Egyszerű használat Kényelmes
A magabiztos mosolygás nem csak álom! Vágj bele a láthatatlan fogszabályozásba és mosolyogj bátran! Mosolyogj felszabadultan! Hogy mi szól a ClearCorrect mellett? kényelmes hatékony víztisztán áttetsző, vagyis teljesen láthatatlan fémmentes könnyű tisztítani
Látogasson el weblapunkra a QR kód segítségével ACC017/it/00 04/19
78
e-Journal
Kiindulási helyzet megsüllyedt harapással, kifejezett abrázióval és töredezettséggel.
Hosszú ideig stabil esztétika: héjak és frontfog-koronák A VITABLOCS a frontfogak területén is bizonyítottan meg győző. Németországi fogorvosi rendelőben 509 héj és front-korona készült szinte kizárólag földpát-kerámiából. Kilenc és fél év követés és kiértékelés után 94%-os volt a sikeresség. Úgynevezett Rewiew-ban kutatók 13 releváns, a VITABLOCS héjakkal összefüggő klinikai vizsgálatot ös�szegeztek. Az eredmény: kilenc év után 87%-os siker10. Ráadásul a polikróm VITABLOCS variánsok bizonyíthatóan esztétikus megoldást jelentenek hosszú távra is a frontfogak területén, monolit anyagból11. A következő esetben dr. Julio Gomez Paris fogorvos és fogtechnikus mutatja be (Santa Fe, Argentína), milyen esztétikus rehabilitáció lehetséges a frontfog területen polikróm VITABLOCS TriLuxe forte anyagból. Ugyanebből az anyagból készült koronákkal és részleges koronákkal
FOGTECHNIKA
Rehabilitáció VITABLOCS TriLuxe forte anyagból másfél év után. harapásemelés a támasztó zónában, így a töredezett, abradált frontfogakat nivellálni lehetett héjakkal, a természetes színhatást és morfológiát monolit anyaggal megvalósítva. A készrevitel során csak minimális festést és karakterizálást alkalmaztak VITA AKZENT PLUS festékekkel.
Bevált anyagtulajdonságok A VITABLOCS földpát-kerámia klinikailag hosszú idejű stabilitása mellett bevált anyagtulajdonságokkal is rendelkezik. A zománcéhoz hasonló abrázió óvja az antagonistákat, lehetővé teszi a harmonikus elhasználódást, megakadályozva a hosszú idejű parafunkciókat12. A csiszolási eredmények pontosak és dimenzióhűek13, az adhezív rögzítés megbízható és bizonyított14,15,16. A biokompatibilis anyag jól polírozható17, égetés nélkül azonnal felhasználható és klinikai körülmények között színstabil18. Forrás: Das Dental Labor 2022/3
Irodalom 1. Labban N, Al Amri M, Alhijji S, Alnafaiy S, Alfouzan A, Iskandar M, Feitosa S. Influence of toothbrush abrasion and surface treatments on the color and translucency of resin infiltrated hybrid ceramics J. Adv Prosthodont 2021 Feb; 13(1): 1-11. 2. Otto T, De Nisco S. Computer-aided direct ceramic restorations: a IO-year prospective clinical study of Cerec CAD/CAM inlays and onlays. Int J Prosthodont 2002 Mar-Apr; 15(2): 122-8. 3. Otto T, Schneider D. Long-term clinical results of chairside Cerec CAD/ CAM inlays and onlays: a case series. Int] Prosthodont 2008 Jan-Feb; 21 (1):53-9. 4. Otto T. Up to 27-years clinical long-term results of chair side Cerec 1 CAD/ CAM inlays and onlays. Int] Comput Dent 2017; 20(3): 315-329. 5. Arnetzl GV, Arnetzl G. Reliability of nonretentive all-ceramic CAD/CAM overlays. Int] Comput Dent 2012; 15(3): 185-97. 6. Morimoto S, Rebello de Sampaio FB, Braga MM, Sesma N, Ozcan M. Survival Rate of Resin and Ceramic Inlays, Onlays, and Overlays: A Systematic Review and Meta-analysis.] Dent Res 2016 Aug; 95{9): 985-94. 7. Otto T, Mormann WH. Clinical performance of chairside CAD/CAM feldspathic ceramic posterior shoulder crowns and endocrowns up to 12 years. Int J Comput Dent 2015; 18(2): 147-61. 8. Fages M, Raynal J, Tramini P, Cuisinier FJ, Durand JC. Chairside Computer-Aided Design/Computer-Aided Manufacture All-Ceramic Crown and Endocrown Restorations:A 7-Year Survival Rate Study. Int] Prosthodont 2017 November/December; 30(6): 556-560. 9. Bindl A, Richter B, Mormann WH. Survival of ceramic computer-aided design/manufacturing crowns bonded to preparations with reduced macroretention geometry. Int] Prosthodont2 005 May:Jun; 18(3):2 19-24. 10. Morimoto S, Albanesi RB, Sesma N, Agra CM, Braga MM. Main Clinical Outcomes of Feldspathic Porcelain and Glass-Ceramic Laminate Veneers:A
Systematic Review and Meta-Analysis of Survival and Complication Rates. Int] Prosthodont 2016 Jan-Feb; 29(1): 38-49. 11. Reich S, Hornberger H. The effect of multicolored machinable ceramics on the esthetics of all-ceramic crowns.] Prosthet Dent 2002 Jul; 88(1): 44-9. 12. KrejciI, Wear of CEREC and Other Restorative Materials. In Mormann WH (ed.) International Symposium on Computer Restorations, Berlin: Quintessence, 1991: 245-251. 13. Al Hamad KQ, Al-Rashdan RB, Al-Rashdan BA, Baba NZ. Effect of Milling Protocols on Trueness and Precision of Ceramic Crowns.] Prosthodont 2020 Aug 28. doi: 10.1111/jopr.1324O5.n line ahead of print 14. Jafari Z, Alaghehmand H, Samani Y, Mahclian M, Khafri S. Light transmittance of CAD/CAM ceramics with different shades thicknesses and microhardness of the underlying light-cured resin cement. Restor Dent Endod 2018Jun 4; 43(3): e27. 15. Straface A, Rupp L, Gintaute A, Fischer], Zitzmann NU, Rohr N. HF etching of CAD/CAM materials: influence of HF concentration and etching time on shear bond strength.H ead Face Med. 2019 Aug 8; 15(1):2 1. 16. Ebeid K, Sabet A, Rafla N, Al-Haj Husain N, Özcan M. Effect of photo-polymerization mode on the degree of conversion of resin cement under different ceramic materials. Minerva Stomatol. 2020 Jul 21. 17. Contreras LPC, Dal Piva A, Ribeiro FC, Anami LC, Camargo SEA, Jorge AOC, Bottino MA. Effects of Manufacturing and Finishing Techniques of Feldspathic Ceramics on Surface Topography, Biofilm Formation, and Cell Viability for Human Gingival Fibroblasts. Oper Dent 2018 Nov/Dec; 43(6): 593-601. 18. Aldosari LI, Alshadidi AA, Porwal A, Al AhmariN M, Al Moaleem MM, Suhluli AM, Shariff M, Shami AO. Surface roughness and color measurements of glazed or polished hybrid, feldspathic, and Zirconia CAD/CAM restorative materials after hot and cold coffee immersion. BMC Oral Health 2021 Aug 30; 21(1): 422.
A Tizian frézgépek új generációja
ÚJDONSÁG
High Tech – High Speed: A felülmúlhatatlan erő A Tizian 5.5 Loader öt tengelyes frézgép az optimalizált felépítésével és technikai megoldásaival számtalan előnnyel szolgál. A frézerek teljesen új generációja a Tizian 5.5 Loader roppant nagy erejével és stabilitásával hihetetlen frézelési sebességet biztosít a legnagyobb precizitás mellett. A Tizian 5.5 Loader minden része és összetevője az alábbi célokat szolgálja: • Gyorsaság • Precizitás • Kényelmes és biztonságos kezelés • Hosszú élettartam • Univerzális felhasználhatóság, nem nemesfémre optimalizált További információ: Kiss László Telefon: +36 30 318 0609 E-mail: kiss.laszlo@realtrade.hu
80
e-Journal
Gyémántozott csiszolókövek cirkónium-dioxodhoz és kerámiához A cirkónium-dioxid és a kerámia előnye a kiemelkedő esztétika, biokompatibilitás és stabilitás. Ugyanakkor hátrányos tulajdonságaik közé tartozik, hogy nehezen megmunkálhatók és különleges kihívások elé állítják a forgó-csiszoló eszközöket. A cirkonoxid- és kerámiarestaurációk megmunkálásának lényeges célja, hogy a szerkezetük ne károsodjon, ami a pótlás idő előtti tönkremeneteléhez vezethetne.
Retainer SLM-eljárással A hamburgi Michael Flussfisch GmbH kiegészíti retainer-választékát egy kiemelkedő minőségű lézerszinterezett Co-Cr változattal, kívánságra CLEAR PRINT mestermintákon, környezetbarát biogipsz szövedéken. A retainereket a Flussfisch NEM-gyártóközpontjában (NEM = nem-nemesfém – a ford.) SLM – eljárással (Selectiv Laser-Melting – szelektív lézerolvasztás) CO-Cr ötvözetből készítik. „A retainerek készítése választékunk logikus bővítése, mivel a konstrukcióval szemben támasztott követelmények a fémlemezéhez hasonlók, amellyel sikeresek vagyunk a piacon” – hangoztatja Tim-Frederic Flussfisch vezetőhelyettes. „Retainereink anyagminősége a kétszeri utólagos hőterhelés következtében kiváló, magas rugókeménységet érünk el a legfiligránabb szerkezeteknél is”. A Flussfisch-retainerek standard polírozáson esnek át, és kívánságra CLEAR PRINT mestermintákra passzítják őket. „A
ZERO rock: csonkgipsz nullszázalékos tágulással Nem minden gipsz egyforma, a fogászati gipszek különböző fajtái optikailag és anyagtulajdonságaikban is különböznek (pl. szilárdság, tágulás). A dentona fogászati gipszei évtizedek óta sikeresek, a cég újra és újra mérföldköveket rak javított fejlesztéseivel. A gyártó gipszválasztékának új eleme a Zero rock. Ez a szuperkemény gipsz szekciós és teljes mintákhoz elsősorban nulla százalékos expanziójával tűnik ki. Tágulásmentes – optimális pontosság A modern lenyomatanyagoknak és gipszeknek köszönhetően manapság olyan szekciós mintákat készíthetünk, amelyek pontosság szempontjából már nehezen felülmúlhatók. Ez a magas eredményszint a mérce a digitális technológiában is. A nagy precizitású szekciós minta előfeltétele a minimális expanziójú keménygipsz, pontos öntési és kötési tulajdonságokkal, magas végső keménységgel. A dentona az expanzió szempontjából is konzekvensen halad: 0%-ra törekszik. Ezt persze könnyebb mondani, mint megvalósítani. A tágulás nél-
FOGTECHNIKA
Ennek okán a cirkonoxid- és kerámiafelszínek megmunkálását vízhűtéssel végzik, hogy megakadályozzák a nemkívánatos hőfejlődést. A Busch új, szintetikus kötésű, gyémántszemcséket tartalmazó csiszolókövei vízhűtés nélkül is használhatók. Ennek abszolút előnye, hogy nem keletkezik zavaró vízköd, amin keresztül rosszabbul látható a felszín, vagy mindent eláztat a környezetben. Így megspórolhatjuk a gyűjtőedényt, a folyamatos folyadékelszívást, a fogtechnikus munkája során pedig zavartalan rálátást élvez a megmunkálandó felszínre. A speciális szintetikus kötési forma következtében nem lépnek fel a csiszolás során kritikus hőmérsékleti csúcsok, amelyek veszélyesek lehetnének az anyagszerkezetre. Három forma és két szemcsenagyság áll rendelkezésre (durva/zöld, közepes/rózsaszínű). www.busch.eu
3D nyomtatási eljárás fejlesztése során ügyeltünk arra, hogy CLEAR PRINT mintáinkat a lehető legkörnyezet- és erőforrás-barátabb módon gyártsuk”, folytatja tovább Tim-Frederic Flussfisch. „Alig képződik műanyagszemét, vagy különleges elbánást igénylő melléktermék, nem úgy, mint a hagyományos SLA- vagy DLP-folyékonyműanyag nyomtatóknál”. A biogipsz szerkezetet PLA és gipsz alkotja. A PLA (poli-lactid vagy poli-tejsav) növényi keményítőből készül, és számos iparágban, például a csomagolóanyag-gyártásban is használják egyre növekvő arányban mint biológiai alapú műanyagpótlék. A CLEAR PRINT mesterminták kiemelkedő pontosságúak, csekély súlyúak. A fémlemezekhez is megrendelhetők. A retainereket könnyen és gyorsan rendelhetik meg az ügyfelek a Flussfisch weboldalán. A Flussfisch természetesen e termékhez is nyújtja bevált és megbízható konstrukciós szolgáltatását. www.flussfisch.de
küli gipsz létrehozása nagy tapasztalatot, magasszintű tudást kíván, és nagy kihívások elé állítja a gyártót. Már a ZERO arti-val sikerült a dentonának tágulásmentes artikulációs gipsz előállítása. A ZERO rock – a tágulásmentes szekciós minta-gipsz – folytatja most e sikertörténetet. Manuális készítésű szekciós minták: precíziós gipsz a pontosság érdekében A ZERO rock a nagy fesztávolságú implantátum- és hídrestaurációkhoz optimalizált 0%-os tágulású gipszként a nagymértékű pontossághoz vezető út egyik fontos építőköve. A gipsz tixotróp konzisztenciája megkönnyíti a lenyomat kiöntését. A nagyfokú élstabilitásnak köszönhetően a keményedést követően a preparációs határ tisztán és pontosan szabaddá tehető. E három tulajdonságával a ZERO rock valóban zseniális húzás a dentonától. A dortmundi szakértők ezzel még jobban aláhúzzák kiemelkedő fogászati tudásszintjüket. Megmutatják, hogy a dentona a digitális és analóg termékek világát is uralja. www.dentona.de
e.m e.max e.m ®
e.max
®
A MINŐSÉG A SIKER GARANCIÁJA
BIONIKA
MŰ MŰ MŰKÖ MŰKÖDIK
IPS “MERT
IvoDent Magyarország Kft. 1034 Budapest, Sz l u. 8. +36 1 / 299-0117
www.alphaimplant.hu
ai_hird_47x69.indd 4
www.ivodent.hu | info@ivodent.hu
5/7/15 9:24 AM
IPS
Ha fúr-farag, akkor
MERT ““MERT “MERT IPS IPS Egyedit, gyorsan, kiváló minőségben.
Fogászati kidolgozó eszközök és anyagok a legnagyobb választékban, a legkedvezőbb áron. Raktárról azonnal szállítunk. Viszonteladóknak nagy kedvezmények.
shop.bionika.hu
CE
+36 70 670 6875
” “ A LEGTÖBBET ELADOTT ALL-CE
MERT LEZERSZINTER.HU A LEGTÖBB A LEGTÖBBET
IPS
MŰK *
A LEGTÖBBET ELADOTT * ALL-CERAMIC RENDSZER • 3D lézerszín-
mic BREDENT all cera d ee you n all DFS
EDENTA KKD
terezett vázak
A LEGTÖBBET ELADOT
Egyre több és több fogo szake szakember szakemberek döntésében és klinikailag válasszatea amely egy
anyagból
TOPDENT
ic
m megbízható erősséget all cera need Tel.: 06-20-366-10-80 u all yo náról, inly/onlay-ről, lep www.lezerszinter.hu szakemberek döntéséb * Eladások alapján
1077 Budapest, Izabella u. 10. Tel.: 06-1-223-3999, info: 06-30/944-1441 www.dentaldiszkont.hu
• Anger matricák, ideiglenes koronák, fényvezető ék; • ASA műszerek, egyszer használatos eszközök; • CMS polimerizációs lámpa • FKG orthodonciai eszközök; • DTS színes műanyag lenyomatkanalak www.ivoclarvivadent.com • L&M kiskészülékek Ivoclar Vivadent AG • ORO CLEAN fertőtlenítőszerek; Bendererstr. 2 | 9494 Schaan | Liechtenstein | Tel.: +423 235 35 35 | Fax: +423 235 33 60 • MEDEX önelőhívós röntgenfilm • PROMEDICA cementek, tömőanyagok, alábélelők, kerámiajavító; • SHOFU cementek, tömőanyagok, csiszolók • SURE DENT papírcsúcs és guttapercha • SS White koronafelvágó, karbid- és gyémántfúrók; • TIDI védőmaszkok • WHITEWASH fogkrém, fogkefe, fogfehérítő • ZHERMACK A- és C-szilikon, alginát lenyomatanyagok. NEW YORK DENTAL Közvetlenül az importőrtől:
HERBODENT Kft.
✉ 1025 Bp., Szépvölgyi út 52. % 325-7129 %/fax 325-7220, mobil: 30/203-6957, 30/241-5737 e-mail: herbodent@herbodent.hu, www.herbodent.hu
www.ivoclarvivadent.com
www.ivoclarvivadent.com www.ivoclarvivadent.com Ivoclar Vivadent AG www.ivoclarvivadent.com
Bendererstr. 2 | 9494 Schaan | Liechtenstein | Tel.: +423 235 35 35 | Fax: +423 235 33 60 1135 Budapest, Frangepán u. 66/B. Vivadent AG Ivoclar Ivoclar Vivadent AG Tel.: +36 1 236 4000 Bendererstr. 2 | 9494| Liechtenstein Schaan | Liechtenstein | Tel.: 23 Bendererstr. 2 | 9494 Schaan | Tel.: +423 235+423 35 35 Ivoclar Vivadent AG e-mail: info@newyorkdental.hu Bendererstr. 2 | 9494 Schaan | Liechtenstein | Tel.: +423 235 35 35 | Fax: +423 235 33 60 web: www.newyorkdental.hu facebook: New York Dental Hungary
P i d e n t a l M a n u f a c t u r i n g C o . L t d . w w w. p i d e n t a l . h u
CEREC család a tökéletes megoldás GlobDent Kft.
P i d e n t a l F o g á s z a t i G y á r t ó K f t . H -1 1 41 B u d a p e s t , S z u g l ó u t c a 8 3 – 8 5 . E - m a i l : s a l e s . p i d e n t a l @ p i d e n t a l . h u · Te l e f o n : + 3 6 3 0 9 6 4 3 7 2 1
EgyreEgyre több
Egyre több és több fogorvos és fogtechnikus szavaz bizalmat az IPS e.max-nek, Egyre több és több fogorvos és fogtech • Gyorsan tökéletes amelyamel egy amely egy klinikailag tesztelt all-ceramic rendszer, ami magas esztétikumot és amely egyeLegyen klinikailag all-ceram micteszteltmegbízhat akoroallmcic r r minőségben e megb megbízható erősséget biztosít. Ezt igazolja 100 millió restauráció. szó c ll a eed need a ic amabutmentről n u megbízható biztosít. Eztnáról igaz náról, inly/onlay-ről, leplezésről, vagy hídról – bízzon ll you all cer n aerősséget all yaofogászati náról, inly/ eed • Remanium u o MAKE IT e.maxstar ! szakemberek döntésében és válassza az e.max-et …náról, all y inly/onlay-ről, leplezésről, abutm
1134 Budapest, Visegrádi u. 82/b. Mobil: 06-30 932-16-76 e-mail: globdent@vnet.hu www. globdent.hu
Straumann GmbH Magyarországi Fióktelepe 1016 Budapest, Hegyalja út 7–13. COMMITED TO
SIMPLY DOING MORE FOR DENTAL PROFESSIONALS
Könyvajánlataink Dr. Divinyi Tamás
Róth Lajos
A FOGÁSZATI IMPLANTOLÓGIA
Fogpótlás.tan update
története Magyarországon
Fogaszati implantologia tortenete terv.indd 1
8750 Ft
7000 Ft 3500 Ft
A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az orvosi műhiba perek gyakorlatának á�ekintéséről szóló összefoglaló jelentésében rögzíte�e, hogy az élet, tes� épség és egészség sérelme mia� indíto� orvosi kártérítési perekben a bekövetkeze� hátrányokat, káros eredmény mia� érvényesíte� nem vagyoni kárigényeket a károsult vagy a saját egészségromlása, vagy saját jogán a hozzátartozójának halála, egészségkárosodása mia� érvényesí� azzal, hogy ezek a károsult esetében együ� is jelentkezhetnek. Ténybeli alapja lehet a szélesen ve� gyógyítás (orvoslás) során bekövetkeze� valamely hiba: általában a diagnosz�kus tévedés következményei, kezelési, műté� hiba akár tevőleges, akár mulasztásos magatartással, a tájékoztatás elmaradása vagy elégtelensége.
Napjainkban az egészségügyi szolgáltatóknak – beleértve az intézményeket és a magánpraxist folytató orvosokat – egyre inkább számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy a beteg vagy hozzátartozója, ha nem elégede� az ellátással, bíróság elő� keresi az igazát. Büntetőeljárás orvossal szemben ugyan lényegesen ritkábban indul, azonban ez talán még nagyobb lelki megterhelést jelent az érinte� orvos számára.
Hajdu Zoltán
FOGORVOSPEREK
Csak természetesen
2500 Ft
4000 Ft
Fogászat és esztétika
FOGORVOSPEREK
Magyarországon a műhibaperek során megítélt összegek folyamatosan emelkednek. A nyilvánosságra hozo� legmagasabb kártérítés eddig 55 millió forint volt, de folyamatban van olyan per is, amelynek tétje meghaladja a 80 millió forintot. A kérdésben érinte� jogászok véleménye szerint az oly sokat emlegete� 1997-es Egészségügyi Törvény hatályba lépése óta az orvosi felelősséggel kapcsolatos perek kétharmadát a betegek nyerik. Megjegyzendő, hogy 2008-hoz képest 10%-kal nő� a műhibaperek száma, amely most 151, a folyamatban lévő ügyek vonatkozásában pedig 467 eljárásról beszélhetünk. (Forrás: EBF) Ezen ügyek megközelítőleg 17%-a tekintetében beszélhetünk ún. fogorvosperekről.
Ifj. dr. Lomnici Zoltán
2016. 04. 22. 11:56
3500 Ft 2000 Ft
A jogi helyzet �sztázására, a releváns szabályozás és a fogorvosi tevékenységet érintő műhibaperek bemutatására és értelmezésére hivato� a Fogorvosperek című kötet, amelyet közérthető megközelítése mia� elsősorban fogorvosok, szájsebészek, de jogászok, illetve a jog iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. A szerző
3500 Ft
3500 Ft
Dr. Forrai Judit
Fejezetek a fogorvoslás és eszközeinek történetébôl 7000 Ft 3500 Ft
Megrendelés: www.dental.hu/webshop
3500 Ft
5000 Ft
2500 Ft
DP Hungary Kft. 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9. Tel.: +36 30/472 0030, 06-1-793-1874 www.dental.hu
Hajdu Zoltán
Csak természetesen Fogászat és esztétika
A fogpótlások elkészítése mindig összetett feladatnak számított. Szakmai szempontok az elsődlegesek: stabilitás, funkció, illeszkedés, biológiai és kémiai megfelelőség. A fogorvos és a fogtechnikus is törekszik munkája során, hogy legjobb tudását, széleskörű ismereteit a lehető leghasználhatóbb, a páciens számára sikert garantáló formában építse be az elkészülő fogműbe. Tervezés, kivitelezés csakis akkor lehet sikeres, ha mindketten jól képzettek és felkészültek a szakmai munkában. És mit észlel első sorban a páciens, a beteg? Az esztétikai megjelenést. Sőt, ma már gyakran azért megy a páciens a fogorvoshoz, hogy változtassa meg mosolyát. Nem azért, mert fáj a foga, vagy laikus szemmel is látható defektusai lennének. Mindannyian érezhetjük – fogorvos, asszisztens, fogtechnikus és páciens –, hogy nehezen megfogható, szakmai nyelvezettel nem minden esetben definiálható területről van szó. Az „esztétikus” mást jelent mindan�nyiunk számára, még akkor is, ha látszólag egyről beszélünk. A páciens esetleg hófehér, szabályos fogakat ért alatta. A kezelőorvos hibátlan, korhoz illő megjelenést. A fogtechnikus természetes, a páciens típusára, korábbi megjelenésére jellemző fogakat készítene. Igazán jó, természetes, esztétikus restaurációt készíteni nem csak szakma – művészet is.
E könyv megismertet minket olyan emberekkel, akik technikai felszerelést, technológiát és kézügyességet ötvözve kifejezésre tudják juttatni művészi érzéküket. Mindannyiunk, a páciens, a kezelő-csapat és a fogtechnikus számára is érzékelhetően. Végül is ez a cél. Forgassák bizalommal, és ügyeljenek a részletekre. Hasznos időtöltést kíván a szerkesztő: Hajdu Zoltán Technikai információk: méret: A4 • terjedelem: 291 oldal • kötés: keménytáblás • nyomás: színes, ofszet
Vizsga - sokaknak idegeskedést, félelmet, önbizalomhiányt okoz a szó. Nem egyszerű megfelelni mások elvárásainak, különösen, ha megítélésüktől sok függ későbbi életünkben. Tovább bonyolódik a helyzet, ha gyakorlati vizsgáról van szó. Itt már a kézügyesség is számít, nem csak a megjelenés, a tudás – be kell bizonyítanunk, képesek vagyunk adott folyamatok elvégzésére. Mindezt idegen helyen, új, számunkra barátságtalan eszközökkel, többedmagunkkal, meghatározott időre... Könnyen belátható, miért remeg egy-egy vizsgázó keze. A fogtechnika, mint hivatás, különlegesen összetett. Sokoldalú, több más szakmát felölelő ismeret együttesére van szükség – elméletben és gyakorlatban egyaránt. A szerzők képzettségük és tapasztalataik alapján ismerik mind a szakmai, mind az emberi oldal nehézségeit, buktatóit. Könyvük célja a -segítségnyújtás. A cím - ,,Átrágtuk” - jól jellemzi hozzáállásukat: lelkiismeretesen, értelmezve, bemutatva. Rendszerezett, intenzív előkészületeket biztosítanak. Bemutatják az adott munkafolyamatokat, lépésről lépésre. Szöveggel és képpel is bizonyítják számtalan vizsga rengeteg diákjának ismeretét, megfigyelését. Megmutatják, előre jelzik, hol várható probléma - s segítenek azt már előre elkerülni. Felsorolják, és a gyakorlatban is demonstrálják, hogyan, mit kell csinálni, mire kell felkészülni -· sőt, a végeredmény objektív bemutatása bizonyosságot ad a felhasználóknak gyakorlás közben. Kitérnek nem csak a feladatokra - még a szerszámok, anyagok, eszközök összeállításában is segédkezet nyújtanak. A könyv kihagyhatatlan segédeszköz minden leendő és gyakorló fogtechnikus számára - bepillantást nyújt a német szakmai vizsga anyagába, minőségébe is. A briliáns képek és utalások még az esetleg hozzá nem értők számára is egyértelműek. Forgassuk minél többen, minél többet! Hasznos olvasást és jó szórakozást kíván a szerkesztő: Hajdu Zoltán Technikai információk: méret: B5 • terjedelem: 160 oldal • kötés: keménytáblás • nyomás: színes, ofszet