e-Journal - Upgrade Congress 2023/3

Page 1

e-Journal Esztétika & Endo Kongresszus Fogászati Kiállítás és Kongresszus 2023. március 24–25.
KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓ alphaimplant.hu powered by TM Launch!
Predictability and Performance in Immediacy
Empowering

Tisztelt Olvasó!

A Dental Press másfél évtizede döntött arról, hogy a Dental World őszi rendezvényeit megelőzően, tavaszonként is szervez egy továbbképző kongresszust azzal a céllal, hogy több, olyan kiemelten fontos kérdést mutasson be mind elméleti, mind gyakorlati megközelítésben, melyek a fogászat vezető témái az adott esztendőben.

Éveken át sikerült ezt a szándékunkat realizálni is, majd sajnos – nem várt külső körülmények miatt – ez a folyamat megszakadt.

2023-ban szeretnénk ismét visszatérni a korábban sikeresen megtartott programjainkra, így idén már a VIII. Upgrade Congress – Fogászati Kongresszus és Kiállítás megrendezésére kerül sor, melyen közel 60 kiállító is várja majd az érdeklődőket. A kiállítás helyszínén a következő díjmentes programok látogathatók: Live Demo, Alpha Bio Buborék Bár, Flexi kávézó.

A kongresszusok programjait az esztétika, az endodontia, az implantológia, az orthodontia, a digitális fogászat és prevenció témaköréből állítottuk össze, melyeken közel 40 előadás hangzik el. A fogorvoslás tudománya állandóan fejlődik, változik. Újabb és korszerűbb anyagok, eszközök, eddig nem ismert technikák, módszerek gazdagítják folyamatosan a gyógyítás lehetőségeit, és természetesen egyre fokozódnak a páciensek elvárásai, igényei is. Így az ismeretek kiegészítésére, aktualizálására mindig szükség van, ehhez szeretnénk hozzájárulni a most megrendezésre kerülő VIII. Upgrade kongresszussal is.

Megítélésünk szerint a rendezvényen való jelenlét – az ismert és elismert rangos előadóknak, valamint a sokszínű programnak is köszönhetően – segíthet a fogorvosok naprakész tudásának a bővítésében, a szélesebb körű tájékozódásban, valamint abban, hogy a különböző szakterületek újdonságai iránt érdeklődők hasznos, a napi gyógyító munkában is jól alkalmazható ismeretekhez jussanak.

A VIII. Upgrade kongresszusra – az eddigi tapasztalatainkat is figyelembe véve – még nagyobb körültekintéssel készülünk, és bízunk abban, hogy a két nap után az érdeklődők megelégedéssel távoznak majd az előadásokról és egyéb programjainkról egyaránt.

MOTTÓNK: KÉT NAP A JÖVŐÉRT!

Hasznos és tartalmas előadásokat, programokat kívánva, tisztelettel: Laczkó Tamás, a rendezvény főszervezője

Általános információk

Kiállítás helyszíne

Hungexpo Vásárközpont, 1101 Budapest, Albertirsai út 10. „C” kongresszusi központ

Kiállítás nyitvatartása

2023. március 24., péntek: 08.30–18.00, 2023. március 25., szombat: 08.30–17.00

A kétnapos rendezvény alatt közel 60 szakkiállító várja az érdeklődőket, a kiállítás megtekintése díjmentes, de regisztrációköteles.

Kongresszusi regisztráció

2023. március 24–25. reggel 8 órától. A regisztráció a szakmai programokra kötelező.

A regisztráció a Hungexpo „C” kongresszusi központ bejáratánál található.

Kreditpont

A kongresszusok 2 napi programjainak összpontértéke: 16, napi pontérték: 8

A tanfolyamok a szakma szerinti kategóriába tartoznak (szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. arc-állcsont-szájsebészet, 2. dento-alveoláris sebészet, 3. fogszabályozás [fogorvos], 4. konzerváló fogászat és fogpótlástan), vizsga nincs, a kreditpont-igazolást a rendezvényt követően küldjük el. A szakmai programokban a változtatás jogát fenntartjuk.

Megközelítés, parkolás

Az Albertirsai és a környező utcákban díjmentes parkolási övezet található.

A rendezvény megközelíthető tömegközlekedéssel is:

Az Örs vezér tere metrómegálló és a Hungexpo vásárváros között a rendezvény napjain is közlekedik a 10-es autóbusz. Az M2-es metró Pillangó utcai állomásától a Hungexpo vásárváros főbejárata körülbelül 15 perces sétával elérhető.

MAGYARORSZÁG PIACVEZETŐ

Kongresszusi jegyek

Kedvezményes árak időtartama

03. 06-tól

1 VÁLASZTOTT KONGRESSZUS: esztétika-endo / implantológia

Digital & Ortho Kongresszus: 24 000 Ft

Prevenciós Kongresszus: 19 500 Ft

Jelentkezzen legkésőbb március 20-áig weboldalunkon:

Március 21-től már csak személyesen, a rendezvényen tud jegyet váltani.

Várjuk szeretettel a lenti élményhelyszíneken a kiállítás 2 napja alatt!

BUBORÉKbár FLEXI KÁVÉZÓ

ALL ACCESS mind a 2 témakörű kongresszusra belépést biztosít TELJES ÁR 2023.
45 000 Ft 60 000 Ft
WWW.UPGRADECONGRESS.HU

Live demo – Mini

Kónya János, Bozsányi Lajos: Kreatív és innovatív megoldások a fogászati szakterületen esetbemutatásokkal

Domonkos Szilárd:

Tippek és trükkök Medit szkennerrel

Modor Gergely:

3shape Trios száj szkenner lehetőségei egyszerűen

Dr. Döbrentey Zsolt: Esztétika és funkció a direkt restaurációk világában

Dr. Takács Ildikó: NightLase® – lézeres horkoláskezelés

Dr. Takács Ildikó: SmoothEye® – lézeres kezelés

Dental Aréna – Talkshow az előadókkal

Dr. Borzási Imre

Dr. Luigi Canullo

Dr. Baktai Zoltán

Dr. Antal Márk

Dr. Borbély Judit

Dr. Róth Ivett

Dr. Alexander Tzovairis

Dr. Dumitru Muntean

Dr. Fráter Márk

gyakorlati bemutatók,
színpadon
többféle területen
DÍJMENTES program
DÍJMENTES program

Gálaest

2023. március 24., péntek

19.30–01.00

Program:

19:30 kapunyitás, asztalfoglalás, welcome koktél

Hász Eszter-Gáspár Károly duó zenél az este alatt

20:00 köszöntő, büféasztalos vacsora ínyencségekkel

20:30 revüműsor

21:30 élő koncert – Rubor Labii zenekara (dr. Benyőcs Gergely, dr. Mócz András, dr. Siklós Csaba, dr. Sidó Levente)

23:30 funkypop & dance

Helyszín: Orfeum, a Pesti Mulató, 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Részvételi díj: 25 000 Ft Jegyek korlátozott számban igényelhetőek! További információ: info@upgradecongress.hu, www.upgradecongress.hu

2023.

Hungexpo „C” Kongresszusi Központ

1101 Budapest, Albertirsai út 10.

1. KONFERENCIATEREM

Esztétika & Endo kongresszus

Dr. Baktai Zoltán

Dr. Gurzó Mária

Dr. Zsoldos Márton

ebédszünet

Dr. Jakab András

Dr. Maurer-Morvai Bence

Dr. Antal Márk

Témavezetők: Dr. Benyőcs Gergely, Dr. Volom András

Esztétika & Endo kongresszus

Dr. Dumitru Muntean

Dr. Takács Ildikó

Dr. Michał Ganowicz

ebédszünet

Dr. Fráter Márk

Dr. Döbrentey Zsolt

Dr. Farkas Péter

Témavezetők: Dr. Benyőcs Gergely, Dr. Volom András

MÁRCIUS 24., PÉNTEK 2023. MÁRCIUS 25., SZOMBAT

VIII. UPGRADE CONGRESS

Fogászati Kiállítás és Kongresszus 2023. március 24–25., péntek–szombat

2. KONFERENCIATEREM

Implantológia kongresszus

Dr. Luigi Canullo

Dr. Sidó Levente

ebédszünet

Dr. Antal Márk

Dr. Baráth Zoltán

Dr. Nyárády Zoltán

Dr. Nagy Pál

Témavezetők:

Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente

Implantológia kongresszus

Dr. Alexander Tzovairis

Dr. Joób-Fancsaly Árpád

ebédszünet

Dr. Párkányi László

Dr. Kövér Zsanett

Dorogi Gábor

3. KONFERENCIATEREM

Prevenciós kongresszus

Dr. Borzási Imre

Walter-Kovács Noémi

Mester Emese

ebédszünet

Dr. Molnár Bálint

Dr. Tihanyi Dóra

Dr. Tóth György

Kis-György Rita

Dr. Simon Fanni

Témavezető:

Dr. Radánovics-Nagy Dániel

Digital & Ortho kongresszus

Dr. Borbély Judit

Dr. Felkai Tamás

Dr. Nagy Zsolt

Dr. Daniel C. Neves

ebédszünet

Dr. Filipa de Almeida

Dr. Palkovics Dániel

Dr. Mikolicz Ákos

Témavezetők:

Dr. Németh Zsolt, Dr. Sidó Levente

Témavezető: Dr. Nagy Zsolt

ADENTALPRESSTEMATIKUSKIADVÁNYA

Nyomtatott magazinok

2022 / III.ÉVFOLYAM–ÁR:2500FT

DIGITÁLIS FOGÁSZAT

pot az orvoskamara kifejezésével élve: „irányítási-igazodási válság” –, amiben az egészségügy járvány eleje óta őrlődött két tárca között. Igaz, sokan csalódtak, hogy az új kormányban sem lesz egészségügyi minisztérium. Őket friss ágazati egyik első megszólalásakor azzal vigasztalta, hogy az egészségügy érdekérvényesítő képességét nem az önálló minisztérium erősíti, hanem a mi

niszter személye.

bilitás érzetét erősítheti, mivel

Tanulmányozd először az elméletet, aztán jöjjön a gyakorlat, mely belőle származik

„A helyreállító fogászat lett a szenvedélyem és a mindennapi munkám”

Hagyományos teljes fogsor hatékony átalakítása

Teljes ívű rehabilitáció primer vázra ragasztott lítium-diszilikát szekunder koronákkal

ESETISMERTETÉS ESETISMERTETÉS
PORTRÉ
INTERJÚ
Katona József hogy túl nagy változások nem vár-demi fejleményt azonban már tárca (EMMI) felszámolásával azniszter portfóliójába került. Ezzel megszűnhetett az az áldatlan álla-
-
-
őt „igen közelről”, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettesi székéből vette magakozásakor pedig azt hangsúlyozta: egészségügyben. Az első nagy léciklusban, most finomhangolásjövő szereposztásáról is: stratégioperatív végrehajtás az országos utóbbi poszton Jenei Zoltánnal indul óta tölti be hivatalt. Bemutatkozásakor azt jelezte az államtitkár: nyár közepéig elkészítik „stratégiai anyagaikat”, csak olyan megoldási javaslat kerülhet kormány elé, amit támogatnak szakmai szervezetek is. Így minden érdekelt reményekkel telve indulhatott nyaralni, bízva abban: számára is gyümölcsözően alakul majd az ágazat sorsa. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azonban semmit sem bízott a véletlenre. Amint felállt a kormány, egy 8 oldalas levélben részletezték belügyminiszter számára, hogy miben problémáit. Látleletükben egyebekutak szétzilálódtak, várakozási idők ellátások közel elérhetetlenné váltak,berhiány. Összességében úgy látják, hosszú, sem rövid távon nem tartszorgalmazták ajánlották hozzá a helyzet javítására egy, a 2011-es részletességű programot alkossanak. Az ellátási problémák nagyságának érzékeltetésére Kiss Zsolt Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója szolgált egészen meghökkentő adatokkal június elején. E szerint idén, az első negyedévben a kórházak közel negyedével, szakrendelők ötödével kevesebb beteget láttak el, mint a járvány előtti utolsó év megfelelő időszakában. A krónikus osztályok teljesítménye pedig korábbinak Mindez arra utal, hogy sok páciens be sem jut az ellátórendszerbe, kórházszövetség kongresszusának ma 19-31 százalékkal kapnak több indokolna. 3. oldal TUDOMÁNY ÉS KUTATÁS A fogászati implantológiát évtizedeken elérése vezérelte. kifejezés létrejöttét P. Branemarktól eredeztetik, aki elsőként írta le vitális csontszövet és vele kapcsolatba kerülő titániumból készült eszközök között megfigyelhető... GYAKORLÓ FOGORVOS AJÁNLJA Egy fogpótlás készítéséhez a fogorvos felpuhított viaszba haraptatja pácienst. harapás alapján készített fogpótlás nem csak fogak, a fogpótlás... IRÁNYVONALAK, ALKALMAZÁSOK A Cerec Accept programjának erőteljes szegmense status quo megvitatása. Mindannyian átéltük már, mindannyian éreztük már otthonosan magunkat benne. Velünk nyaralt a remény Új tanulmány szerint a nanorészecskék használata hatékonyabb módszer lehet a fogfehérítésre Anisha Hall Hoppe, Dental Tribune International A dél-koreai Sungkyunkwan Egyebizonyos típusú nanorészecskék lehetnek következő élenjáró megazért nem bíztak bennük, mert azkéről bebizonyosodott, hogy nem a fogfehérítést, és emellett antiremineralizációs tulajdonságokkalben alkalmazzák fogászatban, beleértve fogpótlást, helyreállító fogászatot és parodontológiát. A jelenleg klinikailag használt fogfehérítő szerek, mint például karbamid-peroxid és a hidrogén-peroxid, szabad gyökök keletkezése miatt potenciálisan kóros károsodást okozhatnak. Az áttekintés azt sugallja, hogy a nanorészecskék nemcsak akkor hasznosak, ha fehérítő termékekhez abrázió céljából adják őket, hanem fehérítőszerként alkalmazva még jobban működhetnek, mint meglévő termékek, mivel képesek elősegíteni remineralizációt, oxigénfajokat szabadítanak fel. A keletkező reaktív oxigénfajok oxid és az arany nanorészecskék nanorészecskék viszont hidroxiláttekintés beszámolt szerint hidrogén-perhatást fejtet ki, amikor arany nanorészecskéket használtak, valamint egy másik vizsgálatról, amely kimutatta, hogy az aranylata nem okozott biológiai problémákat vizsgált állatokban. A felülvizsgálat szerzői szerint szükség annak ellenőrzésére, hogy ezek nanorészecskék potenciálisan jelenthetnek-e toxicitási kockáA hosszú hullámhosszú fénnyel amelyről beszámoltak, azt sugallsza szén kompozitja jobb fehérítésiláltak nyilvánvaló toxicitást. Egy hanm-es diódalézerrel aktiválva egy amely titán-dioxid nanorészecskéket tartalmazott, ugyanolyan mértékű fehérítést biztosított, mint egy 35%-os hidrogén-peroxid-oldat. A csoport beszámolt hidroxiapatittal kapcsolatos kutatásról is, amelyről ismert, hogy fogak szilárdságát növeli azáltal, hogy apatitot ad demineralizált zománchoz. Az egyik tanulmány megállapította, hogy hidroxiapatit nanorészecskék fogkrém formájában javították fogak színét, egy másik pedig azt jelezte, hogy a hidroxiapatit nanorészecskéket tartalmazótonságosak. A tanulmány, amelynek címe: „Nanowhitening agents: Progress and perjúnius 15-i számában jelent meg, Forr s: www.dental-tribune.com Kép: Shutterstock/MarcinK3333 B 2022. - XViii é 3. szám The World‘s Dental Newspaper 2022 / XXVI. ÉVFOLYAM – 3. SZÁM A FOGÁSZAT INFORMÁCIÓS MAGAZINJA DENTAL HÍREK ÁRA: 2500 FT PORTRÉ „A tanulási folyamatnak soha nincs vége...” ÚJ GENERÁCIÓ „Csak komplexen kezelek egy problémát...” MED. DENT MED. DENT Kalcifikált felső metszőfog kiszámítható gyökérkezelése 3D-nyomtatott fúrósablon segítségével Szemfog és kisőrlő formázása kismetsző aplázia részárással történő kezelése során 2022 / XIX. ÉVFOLYAM – 3. SZÁM FOGTECHNIKA FOGTECHNIKUSOK SZAKMAI LAPJA ÁRA: 2500 FT Egyedi fogszínkulcsok a CAD/CAM fogpótlások színének meghatározásához A „Majesthetik” csodája – a munkamenet Makó János és Péry Eleonóra interjú –páratlan páros CÍMLAPSZTORI LABORATÓRIUM LABORATÓRIUM A kézművesség tisztelete AKIKTŐL TANULHATUNK 2022 XIX. ÉVFOLYAM – 2. SZÁM A DP HUNGARY TEMATIKUS KIADVÁNYA ÁRA: 2500 FT IMPLANTOLÓGIA INTERJÚ INTERJÚ INTERJÚ „Mindennek az alapja egy tökéletes team megszervezése és működtetése…” Fontos a rendszeres megújulás KERESKEDELMI HÍREK Nézzünk előre! „Én a szakterületek harmonikus együttműködésében hiszek…” Dental Hírek 4 szám/év Fogtechnika 4 szám/év Digitális Fogászat 1 szám/év Dental Tribune 4 szám/év Implantológia 3 szám/év bankkártyás fizetés esetén Szakkönyvek ajándékba! 2023-as éves, mind az öt magazinunkra történő előfizetés esetén választhat fogászati szakkönyveink közül egyet ajándékba 2023 DENTAL PRESS AKCIÓ!
Online magazinok 16 újság + 16 e-Journal 45%41 000 Ft helyett 23 500 Ft Az előfizetéshez kattintson IDE!

PAlbertirsai út (díjmentes parkoló)

Albertirsai út (díjmentes parkoló)

3shape / Dental-Trade

Align Technology

Alpha Bio Tec

Bardeco Kft.

Baru Foshan Medical Technology Co., Ltd

BioGaia

Biohorizons/Camlog

Cortex

Dens Alba

Dental-X

DentOwl

Dent-East Kft.

Dental Plus

Dental Press

DentAvantgArt Kft.

Dent-Art-Technik

Dentech

PDigitális Fogászati Egyesület (DFE)

Doctor Tools Srl

Dr. Volom Dental

Fejér-Fog

Flexi-Dent

Flexioss

KIÁLLÍTÁSI
2023. Fogászati Dental
Realtrade Ihde Dental Harmonycom Fejér-Fog BioGaia DentAvantgArt Bardeco Philips Sonicare Baru Foshan Medical Technology Co., Ltd Alpha Straumann Group Medentika Cortex Front-Dent Flexioss Dentech Bt. Gallax Dental Dent-Art-Technik Wellness Trade Dental Press Unique Ent. Ormco Align Technology Sager Dental New York Dental SGS Dental Fogaszbolt.hu FlexiDent Oral-B Dr. Volom Dental Dent-East
Flexi-Dent Kávézó 2 3 4 5 6 7 12 13 14 15 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 32 33 33a 34 35 36 Fotona Füstmentes Dental-X DentOwl 37 38 39 43 44 45 46 47 16 ÉTTEREM RESTAURANT LIVE DEMO VIP ÉTTEREM DENTAL ARÉNA

Fogászati Kiállítás és Kongresszus

Dental Exhibition and Congress

Fogaszbolt.hu

Fotona

Front-Dent

Füstmentes

Gallax Dental

Harmonycom Kft.

ICX

Ihde Dental

Magyar Dentálhigiénikusok

Egyesülete (MDE)

Medentika

New York Dental

Next Dental

Nobel Biocare

Oral-B

Ormco

Patent

Philips Sonicare - Szájápolás

Realtrade Kft.

Sager Dental

SGS Dental Smilezor

Straumann Group

Wellness-Trade

KIÁLLÍTÁSI TÉRKÉP
ÉS LISTA VIII. Upgrade Congress
Zirconiadent Ltd
központ Fogászati Kiállítás és Kongresszus
2023. 03. 24–25., Hungexpo „C” kongresszusi
TÉR Információ Pénztár Regisztráció Ruhatár
/ Entrance Dental Trade Doctor Tools Zirconia Dent Alpha Bio Tec Straumann Dental Plus Next Dental Nobel Biocare Bio Horizons Camlog MDE MFHE Dens Alba DFE Patent ENTRANCE AREA Buborék bár 1 2 8 9 10 11 12 22 29 30 31 32 40 40a 41 42 43
Congress Implantológia Kongresszus Implantology Congress Digitális & Ortho, Prevenciós Kongresszus Digital & Ortho, Oral Hygiene Congress Konferencia terem Conference room Konferencia terem 2 Conference room 2 Konferencia terem Conference room
Hungexpo
Dental Exhibition and Congress FOGADÓ
Főbejárat
Esztétika-Endodontia Kongresszus Aesthetics-Endodontics
2023. 03. 24–25.,
„C” kongresszusi központ
FOGADÓ TÉR Információ Pénztár Regisztráció Ruhatár Főbejárat / Entrance Realtrade Dental Trade Doctor Tools Zirconia Dent Alpha Bio Tec Straumann Group Medentika Dental Plus Next Dental Nobel Biocare Dental Press Align Technology Oral-B Bio Horizons Camlog MDE Dens Alba DFE Patent P ENTRANCE AREA Buborék bár 1 2 8 9 10 11 12 13 22 23 24 29 30 31 32 40 41 42 43 Esztétika-Endodontia Kongresszus Aesthetics-Endodontics Congress Implantológia Kongresszus Implantology Congress Digitális & Ortho, Prevenciós Kongresszus Digital & Ortho, Oral Hygiene Congress Konferencia terem 1 Conference room 1 Konferencia terem 2 Conference room 2 Konferencia terem 3 Conference room 3

Interjú dr. Döbrentey Zsolttal

fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lehet fogorvosnak lenni és én is az szeretnék lenni.

Mindig is szerettem apró dolgokat szerelgetni, barkácsolni, segíteni másoknak. Már gyerekkoromban is látszott, hogy fokozottak a manuális készségeim, így azt gondolom, nem született rossz döntés.

Kérem, vázolja szakmai életútjának legfontosabb állomásait!

2012-ben a végzést követően a Semmelweis Egyetemen maradva a Konzerváló Fogászati Klinikán kezdtem meg a fogorvosi pályafutásom. Ott szereztem meg a Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát is. Az egyetemi munka mellett 2013-ban a Four Seasons Dental Centerben indult el a magánrendelői karrierem. Ezt követően 2014-től kezdve kezdetben részmunkaidőben, majd teljes munkaidőben a Kizman Dental Stúdió egyre növekvő csapatát erősítem mind a mai napig. 2020 óta mindemellett prof. Urbán István rendelőjében (Urban Regeneration Institute) végzek restauratív fogászati ellátásokat.

A magánrendelői pályafutásom ellenére a Semmelweis Egyetemmel nem szakadt meg a kapcsolat. A graduális képzés keretein belül tartok előadásokat a héjakkal kapcsolatban, valamint 2013 óta az „Esztétikus töméskészítési technikák” nevű elméleti és gyakorlati tárgy oktatójaként csepegtetjük az Esztétikai fogászat iránti szeretetünket a jövő nemzedékeibe.

Legyen kedves, mondja el röviden, mi vezetett ahhoz a döntéshez, hogy a fogorvosi pályát válassza? Édesanyám ágán erős volt a családi indíttatás az egészségügyi pálya irányába, hisz nagypapám (prof. Záborszky Zoltán) traumatológusprofesszor volt, nagybátyám (dr. Záborszky Zoltán) sebész, édesanyám (Döbrenteyné dr. Záborszky Klára) pedig gyógyszerész.

Emlékszem, az érettségi közeledtével nagypapám mindöszsze ennyit kérdezett: „Mi leszel, cimborkám? Orvos vagy sebész?” Végül én „csak” fogorvos lettem.

Fogorvosi hivatással kapcsolatban dr. Tihanyi István fogszabályozó szakorvossal kapcsolatban vannak gyerekkori emlékeim. Objektív érveket ugyan nem tudok felidézni, de az érzés erősen él bennem, ahogy tinédzserként egy óriási, halakkal teli akvárium mellett ültem a fogorvosi székében és az

2017-ben alapítottuk meg a Magyar Esztétikai és Restauratív Fogászati Társaságot, melynek elnökségi tagjaként szeretném segíteni a fogászat ezen területének az összefogását és szakmai fejlődését.

Rendszeresen tartok előadásokat és hands-on kurzusokat főként direkt anterior és posterior témákban.

A választott szakterületét milyen motivációk miatt választotta, hol szerezte be a megfelelő szakmai tudást, illetve hol és miként tudja azt permanensen kiegészíteni, bővíteni?

A Fogorvostudományi Karra még azzal a motivációval jelentkeztem, hogy későbbiekben fogszabályozással szerettem volna foglalkozni.

Harmadéves fogorvostan-hallgató korom környékén egy családi jóbarátunkhoz, dr. Kávássy Beátához kezdtem el bejárni a Gellért Szállóban lévő rendelőjébe. Tőle nemcsak a

„A mosoly az öröm kifejezésének eszköze, de a boldogságot valahol máshol kell megtalálni...”

szakmai elhivatottságát, odaadását, igényességet, hanem az esztétikai fogászat melletti elkötelezettséget is magamba szívtam.

Az egyetemi évek alatt több hallgatói verseny eredménye is megerősített abban, hogy jó úton haladok, de az áttörést ötödévesen a Jules Allemand Trophy nevű fogfelépítő verseny jelentette. Az egyetemi forduló után az országos versenyt megnyerve Olaszországba, Chieti városába vezetett az utam, ahol a nemzetközi megmérettetésre került sor. Itt személyesen is megismerhettem prof. Lorenzo Vaninit, aki az esztétikai fogászat egyik legmeghatározóbb alakja. Innentől kezdve nagyon felpörögtek az események. Gyakorlatilag minden a témába vágó hazai és jelentősebb külföldi továbbképzésen igyekeztem jelen lenni és a lehető legtöbb tudást magamba szívni.

Ebben az időben alakul ki a StyleItaliano közösség, ami akkoriban korszakalkotónak számított. Állandóan figyeltem, mikor tesznek fel új esetbemutatót vagy újabb technikát leíró cikket. Meghívásos alapon abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az alapító tagoktól személyesen is tanulhattam, ami tovább fokozta a motivációm. A Konzerváló Fogászati Klinikán eltöltött 5 évem alatt a kollégák megtanították a modern trendek és technikák fenntartással való elfogadását, amiben a tudományos háttér és a szakirodalom tanulmányozása adott iránymutatást.

Az egyetemi munkám során kerestem az olyan eseteket, ahol az elméletben megtanultakat gyakorlatba is átültethetem és kamatoztathatom azt. Mindezt fotódokumentáltam és azokat visszanézve próbáltam rájönni, hogy mit kéne másként csinálni, hogy még jobb eredményt érhessek el. A fotók nyugodt körülmények között való kielemzése és előadásokon, online felületeken látottakkal vagy saját korábbi esetekkel összehasonlítva segít irányt mutatni, hogy hol tartok és miben kéne fejlődni.

A Jules Alemend Trophy-nak hála megismerhettem dr. Csizmadia Katalint, aki már a pályám kezdetén bizalmat szavazott és felkért, hogy az élpótlások témájában kurzust tartsunk. Az előadásokra való készülés, a prezentáció összeállítása, az adott téma rendszerbe szedése, illetve annak oktatása jobban elmélyítette a tudásom. Segített olyan protokollok kialakításában, ahol a kezelés menete tervezhető és végeredmény kiszámítható.

Privát szektorba átnyergelve nem csak az esetszám növekedett meg, hanem olyan eszközök és anyagok felhasználása vált lehetővé, ami segített újabb szintre emelni a munkám minőségét.

Kihívást jelent az egyre magasabb elvárásokkal érkező páciensek elvárásainak is megfelelni, valamint rászolgálni a referáló orvosok bizalmára. Mindezek segítenek feszegetni a saját határaimat, fenntartva az állandó fejlődésre való igényt.

Továbbra is igyekszem minden lehetőséget megragadni a tanulásra. Kritikusan kezelni a saját munkám is, a fejlődés érdekében, hogy a pácienseimnek a lehető legjobbat nyújthassam.

Erre buzdítok minden kollégát!

Kérem, ismertesse az előadásának lényeges kérdéseit, mit fog bemutatni a résztvevőknek?

Pályám első évei főként új technikák elsajátításával teltek. Azaz a „Hogyan?” kérdésre kerestem a válaszokat. Az idő előrehaladtával és egyre több információ birtokában próbáltam rájönni, mi lehet az oka az esetenként előforduló siker-

telenségeknek. Például, miért pattan le egy élpótlás újra és újra, míg sok másik hasonló restaurátum tökéletesen bírja? Tehát elkezdtem a „Miért?-eken”, azaz az ok-okozati összefüggéseken elmélkedni. Sőt, törekedtem arra, hogy ezeket a rizikófaktorokat előre fel tudjam mérni és lehetőleg ki tudjam védeni.

Az előadásom során szeretném az így összegyűjtött tudást átadni. Direkt anterior eseteken fogunk úgy végigmenni, hogy közben felhívom a figyelmet azokra a szempontokra, amikre a tervezés legelső lépésétől a kidolgozás legutolsó lépéséig érdemes odafigyelni. Hogy függ össze a funkció és az esztétika? Mi köze van mindennek a tartóssághoz?

Egy direkt anterior felépítés vagy diasztémazárás főbb lépései mellett rámutatok olyan részletekre, amiken a kezelés sikere vagy bukása múlhat. Miért alakul ki a restaurátum széli záródásában egy fehéres határfelületet?

Hogyan kerülhető el a fekete háromszög kialakulása diasztémazárás esetében?

Ezekre és további részletekre, összefüggésekre szeretnék rámutatni és megoldást kínálni az előadás keretein belül.

A fogászat különböző szakterületei óriási léptékben változnak az utóbbi években is. Mit gondol, ez a fejlődés elsősorban a páciensek életminőségének a javulását segíti, vagy főleg a fogorvosok, a fogtechnikusok munkáját könnyíti?

Az utóbbi években a legnagyobb forradalmat a digitális technológia irányába történő eltolódás jelentette. Kezdetben ugyan invesztíciót igényel, valamint egy új tanulási görbével is jár a fogorvostól és fogtechnikustól is. Viszont azt követően már így kialakított, új kezelési protokollhoz kell hozzászokni, ami utána kiszámíthatóbb és hatékonyabb végeredményhez vezethet. A páciensek általában szájtátva figyelik a számukra még űrtechnológiának számító scannert. Továbbá fontos szempont lehet, hogy akár a kezelés invazív része előtt vizualizálható a tervezett végeredmény. Mivel a páciens már ebben a fázisban tud visszacsatolást adni, így későbbiekben rengeteg fölösleges kör előzhető meg. Ráadásul ez akár az online térben e-mail formájában is egyeztethető, szükség esetén átalakítható. Így a fogtechnikus a végleges restaurátum újrakészítését, munkaórákat, a fogorvos pedig értékes székidőt spórolhat meg.

Azt gondolom, a páciens-fogorvos-fogtechnikus trió olyan, mint egy háromlábú szék. Ha a szék lábai egyforma hosszúak, azaz mindenki elégedett és a változás folyamata az érdekeit szolgálja, akkor egyensúlyban tud maradni. Abban az esetben, ha ez a rendszer kiegyensúlyozatlanná válna, a szék felborulna, de legalábbis kényelmetlenné válna mindaddig, amíg a rendszer újra egyensúlyba nem kerül.

A protetika területén lévő szakmai irányelvek ma főleg a digitális megoldások mellett érvelnek. Ön szerint az esztétikai fogászatban is átveszi az irányítást a digitalizáció? Az általános praxisok meddig tudnak kimaradni a fejlesztésből?

Az elmúlt években a scannerek terjedésével a digitális megoldások érezhetően egyre nagyobb teret hódítanak. A tervezési résznél egyértelmű előnyöket hordoz magában a digitális irányvonal. Legyen szó a vizualizáció, kommunikáció vagy szükség esetén az egyszerűbb módosíthatóságról. Azt látom, hogy abban viszont még megosztja a fogorvos- és fogtechnikus-társadalmat is, hogy a végleges munka is digitálisan készüljön-e. A digitálisan tervezett, majd faragott monolitikus, megfestett vagy akár a micro-layering techno-

lógiával leplezett technikai munkák egészen megközelítik a rétegzett kerámiarestaurátumok esztétikáját. Így az esztétikai fogászatban is teret nyertek a full digitális megoldások.

Egyre több típusú és jobb minőségű intraorális scanner jelenik meg, ráadásul egyre elérhetőbb áron. Ennek megfelelően gyarapszik a scannerrel rendelkező rendelők száma is. Rohamosan nő azon laborok száma is, aki nyit a digitális irányvonal felé. Sőt van, aki már analóg lenyomatra nem is dolgozik. A folyamat gyorsasága a gazdasági környezettől a földrajzi elhelyezkedésen át rengeteg szemponttól függ, de az irány egyértelmű. A frissítések és újabbnál újabb lehetőségek szinte heti szinten jelennek meg. Azok a szempontok, amik eddig egyértelműen az analóg irány mellett szóltak, azokra válaszként sorra jönnek ki az innovatív digitális megoldások (pl. egyéni artikulációs mozgások regisztrálása).

Jóslásokba nem mennék bele, de mivel egy öngerjesztő folyamatról van szó, így exponenciális növekedést vizionálnék. Ez pedig a kritikus tömeg elérése után fenyegető lehet azok számára, akik nem nyitottak az újításra: „Aki kimarad, lemarad.”

Az esztétikai fogorvos a kezeléseivel magabiztosságot, örömöt, sőt reményt is ajánl, illetve adhat a pácienseinek. Ezek közül Ön szerint melyik a legfontosabb?

Tény, hogy csodás élmény azt látni, amikor egy kezelés végeztével a páciens a tükörbe nézve örömkönnyeket hullajt vagy a nyakamba ugrik, annyira boldog. Egyik fő motivációm, hogy a pácienseim mosolyát tökéletesebbé tegyem, aminek következtében büszkén és önfeledten merjenek nevetni.

Az elégedettebb önkép, amihez a szép fogazat is hozzájárul egyértelműen fokozhatja a magabiztosságot. Bízom benne, hogy ha csak kicsivel is, de így hozzájárulhatok a társas kapcsolataik teljesebbé válásához. Viszont nem szeretnék senkit azzal áltatni, hogy pusztán azzal, hogy a mosolya szebb lesz, az élete egy csapásra megváltozik és boldogabb lesz.

A mosoly az öröm kifejezésének eszköze, de a boldogságot valahol máshol kell megtalálni.

Pont ezért az olyan kezeléseket, ahol érzem, hogy a probléma nem a fogakkal van, azt el sem vállalom.

Találkoztunk már olyan véleménnyel is, hogy alapjában véve minden jól képzett fogorvos egyben esztétikai fogorvos is. Ön szerint a magas esztétikájú és funkcionálisan is stabil megoldásokhoz elegendő lehet az alapképzés?

Nézőpontom szerint az esztétikai fogászat egy olyan látásmód, ahol lege artis elvégzett kezelések során fokozott figyelmet szentelünk arra, hogy a restaurátum harmonikusan integrálódjon az adott fogba, több fog esetén a fogak egymáshoz.

Szem előtt tartva a fehér és rózsaszín esztétika szabályait, egymáshoz való viszonyukat, mindezt az arc referenciavonalaihoz illesztve. Tehát egy olyan igényesség, ahol törekszünk a lehető legtöbb részletre odafigyelni, a tökéletesség érdekében.

Azt hiszem, azt a kort már meghaladtuk, ahol a páciensek egyedüli elvárása a fogaikkal szemben, hogy ne fájjon és tudjanak vele enni. Manapság legalább olyan komoly elvárást támasztanak a kezelés esztétikai megjelenésével szemben, mint a funkcionális rehabilitálással.

Gasztronómiával tudok párhuzamot vonni, ahol szintén nem elég, hogy az étel finom legyen, hanem annak a gusztusos

megjelenése is szükséges, hogy gasztronómiai élményről beszélhessünk.

Az alapképzés, ahogy a nevében is szerepel, egy olyan alapot ad, amire későbbiekben lehet építkezni. Ahhoz, hogy egyszerű eseteket megoldjunk, talán elég is lehet. De valljuk be, a valóságban ezek vannak elenyésző százalékban.

A komplexebb esetek ellátásához át kell látni az ok-okozati összefüggéseket. Egy-egy részproblémára általában többféle megoldási lehetőség is van. Minél több ilyen kezelési módszert ismerünk, annál nagyobb valószínűséggel tudjuk azokat úgy összekombinálni, amik együtt a lehető legjobb végeredményt adják.

Minél nagyobb a háttértudásunk, annál több olyan részletet és összefüggést fedezhetünk fel, amin akár a kezelés tartóssága, sikere vagy bukása múlhat.

Folyamatosan jelennek meg új anyagok, eszközök és kezelési metódusok, amik között csak akkor tudunk eligazodni és a megfelelőt választani, ha a tudásunk naprakész.

Ha a pácienseink megtisztelnek a bizalmukkal és az egészségüket a mi kezünkbe helyezik, akkor mi is tartozunk nekik annyival, hogy a lehető legjobbat nyújtjuk számukra. Ezt pedig csak akkor tudjuk megtenni, ha a tudásunkat folyamatosan fejlesztjük.

Napjainkban az esztétikai fogászat rendkívüli népszerűségnek örvend. Ön miként ítéli meg e szakterület jelentőségét? Milyen jövőképet lát egy évtized múlva ennek a területnek?

Az igényes megjelenésnek elengedhetetlen része a szép, harmonikus mosoly. A szépségipar fejlődésével együtt az esztétikai fogászatra is egyre nagyobb igény van. Ahhoz, hogy ennek az elvárásnak eleget tudjunk tenni, felkészült szakértelemre van szükség.

Az esztétikai fogorvosnak át kell látni, hogy az adott kiindulási állapotból mi hozható ki és milyen szempontokat kell szem előtt tartani a kívánt eredmény elérése érdekében. Gondolni kell a fogak pozíciójától kezdve a fehér és rózsaszín esztétika összhangjáig megannyi részletre. A kezelések kivitelezéséhez viszont sok esetben interdiszciplináris együttműködésekre is szükség lehet. Az egyes szakterületeket pedig a tervezést végző orvosnak, azaz az esztétikai fogorvosnak kell összefognia és összehangolnia.

Reményteljesen állok az előttünk álló évtizednek, ami a modern technológiának köszönhetően hatalmas lehetőségeket rejt magában. Biztos vagyok benne, hogy a jelenleg még csak terjedő digitális technológia igazán kiforrja magát és átstruktúrálja a kezelések menetét. El tudom képzelni, hogy a mesterséges intelligencia és az augmented reality is teret nyerhet, ezzel újabb kapukat megnyitva a jövő fogászatának.

Egyedüli veszélyt abban látom, hogy a média, főleg a szociális média olyan a természetestől elrugaszkodott szépségideált sugall, ami a fogászati trendekre is kihathat. Ezek pedig olyan kezelésekbe hajszolhatják bele a dominánsan fiatal pácienseket, amik szükségtelen invazív beavatkozásokkal járnak. Szerintem a szakma felelőssége, hogy ezeket a vadhajtásokat kordában tartsa, ezzel eleget téve az orvosi hivatás „Nil nocere” alaptézisének.

DOESNOT CONTAINBISPH

> Nagyfokú biokpmpatibilitás: nem tartalmaz

Bis-GMA-t és szabad nanopartikulát

> A természetes zománccal megegyező abrázió

> Mechanikai és funkcionális jellemzői megegyeznek az arannyal

> Könnyű kezelhetőség és ideális polírozhatóság

> Egyaránt alkalmas direkt és indirekt felhasználásra

> Röntgenárnyékot ad

> Fluoridot tartalmaz

dens.Alba

®

Cím: 1123 Budapest, Alkotás u. 15. 4. em. 4. • Tel: (06-1) 201-7103

Mobil: (+36-30) 957-0500 • E-mail: csk@densalba.hu

Impl lantológiában és csontpótlásban az első!

Virtuális tervezés Ti és CoCr 3D nyomtatása

Egyéni implantátumok

Egyedi titán zsaluhálók Csontpótlás

Csontpótlás eszközei

Implantológiai fúrósablonok

Műtéti segédeszközök

9024 Győr, Csokonai u. 10.

ÚJ BIOKOMPATIBILIS KOMPOZIT bpafree
E N LOA BISGMA FREE
Clinical case by Dr. Lorenzo Vanini Esztétikus megoldás bármilyen restaurációhoz!
NOVA micerium-adv-210x297-201906.indd 1 2019. 06. 18. 10:38 labor@dentartttechnik.hu www.dentarttechnik.hu +36 30 682 3827

WWW.VOLOMSHOP.COM/TANFOLYAM

ÚJRATÖLTVE

"1-2 MÁSODPERC ALATT ÖSSZERAKTA A HARAPÁST"

"A SZOFTVER FELHASZNÁLÓBARÁT...MINDEN FUNKCIÓ KÖNNYEN MEGTALÁLHATÓ"

"KÉZREÁLLÓ, JÓ ERGONÓMIÁJÚ, KÖNNYŰ... A SÚLYPONTJA IS JÓ HELYEN VAN"

32%-KAL GYORSABB MINT A 3SHAPE TRIOS4 A SEMMELWEIS EGYETEM SZKENNER TESZTJÉN (IN VIVO TELJES ÁLLCSONT)

5 999 900 FT

ASUS GAMER LAPTOPPAL ÉS EGYEDI TERVEZÉSŰ, KÖNNYEN MOZGATHATÓ ÁLLVÁNYUNKKAL 6 999 900 FT

KÉRJEN BEMUTATÓT • ÉRDEKLŐDJÖN A FINANSZÍROZÁSRÓL

SHOP@VOLOMSHOP.COM • 06-30-520-2000

DR. KOVÁCS • DR. KURDI • DR. MEKIS • DR. FARRELL • VARGA MARIANNA • DR. KUDELIS • DR. VOLOM • DR. BENYŐCS
PROFI TANFOLYAMOK
@VOLOMSHOP MÁR
INSTAGRAMON IS HELIOS 600 SZKENNER

KONGRESSZUS 2023. március 24., péntek

09.30-09.40 Dr. Benyőcs Gergely, Dr. Volom András: Megnyitó

09.40–10.40 Dr. Baktai Zoltán: Helyes Drill & Fill a moláris régióban – tippek, trükkök esetbemutatásokon keresztül

Előadásomban olyan eseteket fogok bemutatni, amelyekkel mindannyian találkozunk a hétköznapjainkban. Átvesszük a nehézségeket, és olyan apró, de nagyon fontos döntéshozatali dilemmákat fogok kihangsúlyozni, amelyek végül hasznos tippként segíthetnek megoldani az ilyen és ehhez hasonló kompozit helyreállításokat. Bízom benne, hogy a kedves kollégák olyan praktikai tanácsokkal fognak gazdagodni, amelyeket akár a legközelebbi munkanapjukon hasznosítani is tudnak.

10.40–11.25 Dr. Gurzó Mária:

Fejlődő fogászat 29 év tapasztalatával ötvözve

A folyamatosan fejlődő tudomány a fogászatban is új technológiák, eszközök, anyagok megjelenését eredményezi. Az általam használt és fontosnak vélt innovációk alkalmazását szeretném bemutatni a mindennapi fogászatban, ötvözve közel 3 évtized gyakorlatával és tapasztalatával. Az előadás klinikai esetek bemutatásán keresztül, mindenki számára könnyen elsajátítható praktikák, trükkök, hétköznapi fogászatban alkalmazható gyakorlati tanácsok bemutatására és átadására fókuszál.

11.25-11.55 Kávészünet

11.55-12.40 Dr. Zsoldos Márton:

A dentofaciális esztétika három szintje

A jó megjelenés alapja a fogak, az ajkak és az arc harmóniája. A szép mosolyhoz több kell, mint önmagukban esztétikus fogak, mert egy kellemes összhang sokkal több, mint a részletek külön-külön. A mosolytervezés és a magas esztétikájú fogászati rehabilitáció során fontos figyelembe venni a páciens egészét, az arctól a miniesztétikán át egészen az egyes fogak szintjéig. A kívánt hatást megfelelő tervezéssel, csapattal és szisztematikus gondolkodásmóddal bárki elérheti. Segítséget szeretnék nyújtani, hogy milyen irányelvek adnak támpontokat a sikerhez a dentofaciális esztétika világában. Gyakorlati példákkal kísérve vesszük át a háromszintű esztétikai analízist a makroszinttől indulva egészen a mikroesztétikáig. A fókuszban olyan egyszerű fotóelemző módszerek vannak, amelyek a hétköznapokban, speciális szoftverek nélkül is kivitelezhetőek.

12.40-14.00 Ebédszünet

14.00–14.45

Dr. Jakab András: Szubgingivális, mély kavitások kezelése, ládaemelése – gyakorlati megvalósítás és limitációk

Gyökérkezelendő posterior fogak esetén gyakran találkozunk mély, szubgingivális szuvassággal az approximális területen, melynek szanálása elengedhetetlen előfeltétele a fog endodonciai kezelésének. Az így kialakuló, már kitisztított üreg restaurálása gyakran nehezen kezelhető szituációt teremt a klinikai gyakorlatban. Ezt sokan „endodonciai csonkfelépítésként” kezelik, mely magában rejthet egy ideiglenes jelleget is, holott ez teljesen téves irány. A jelenlegi modern angol nómenklatúra, azaz a „Deep Margin Elevation (DME)” sokkal jobban tükrözi a beavatkozás célját és nehézségét is. Ugyanis a DME a legnehezebb körülmények között elvégzendő adhezív beavatkozásnak minősül. Emellett a teljes, végleges restaurátum sikerességét meghatározza, és kulcsfontosságú a fog megtarthatóságának eldöntési folyamatában: „ha nem tudjuk megfelelően elvégezni, ugyan hogyan akarjuk most vagy a későbbiekben kezelni és megtartani az érintett fogat?” Előadásomban szeretnék bemutatni egy a jelenlegi szakirodalmon alapuló modern, könnyen kivitelezhető protokollt és néhány trükköt, amelyek megkönnyíthetik és kiszámíthatóbbá tehetik ezeknek az erősen destruált fogaknak a helyreállítását.

14.45–15.45 Dr. Maurer-Morvai Bence:

Kofferdám: ellenség vagy barát?

Véleményem szerint az abszolút izolálás elengedhetetlen kelléke a mai modern fogászatnak. Az izolálás ezen formája – számos előnyének köszönhetően – segítséget tud nyújtani mind az endodoncia, mind pedig a resturatív fogászat területén. Az előadásom fő célja, hogy meghozzam a kedvet a kofferdám használatához. Megerősítést szeretnék adni azoknak is, akik alkalmazzák, de bizonytalanok. Emellett tippekkel és trükkökkel is fogok szolgálni a hozzám hasonló fanatikusok számára, ezzel megkönnyítve a nehezebb esetek izolálását is.

15.45-16.15 Kávészünet

16.15-17.15 Dr. Antal Márk:

A célzott endodontiai mikrosebészet legfrissebb ismeretei

A modern diagnosztikai módszerek és a fejlett kezelési lehetőségek segítségével a fogászatban az endodontiai kezelések sikerességi aránya meredeken emelkedett az elmúlt évtizedekben. Ha az ortográd megközelítés nem szünteti meg az előforduló tüneteket, lege artis gyökércsatorna jelenlétében obturáció esetén az apex és a gyulladt periapikális szövetek sebészi eltávolítását alkalmazzák rutinbeavatkozásként. Az implantológiai fogászat újításai és a CBCT jelenléte egy olyan lehetőséget nyújthat, amely kombinált módszert kínál a lépések csökkentésére és a gyógyulás elősegítésére az apikoektómia után. Az egyedülálló CBCT és számos tervezőszoftver által biztosított egyedülálló vizualizáció javíthatja a tervezési fázist és a pontosságot bármilyen műtétnél. Ezek a módszerek széles körben elterjedtek az implantológiai fogászatban napjainkban. Ezért a cél ugyanaz, a 3D tervezés és a 3D nyomtatott sebészeti útmutatók a fogászat más területein is alkalmazhatók. Másrészről a gyökérvégműtét szükségessége bizonyos esetekben elkerülhetetlen. A dokumentáltan széles körű sikerek miatt a korai sebészeti endodontiai kezelések sikere (44-95%), az apikális sebészeti beavatkozások elveinek újratervezése a sebészeti mikroszkópok használatával releváns kérdés volt. A minimál invazív sebészeti terápiát Kim S. et al. vezette be és írta le alapmódszerként és azóta megkezdődött a fogászati sebészet forradalma. Ez inspirált minket arra, hogy megtaláljuk és bizonyítsuk ezt az újszerű módszert, amely 3D nyomtatott sablonokat és trepint kombinál az apikoektómiához. A előadás először a célzott endodontiai mikrosebészet területén elért legújabb innovációkat tekinti át, kezdve a terület 2007-es első preklinikai kutatásától. Szó lesz a technika fejlődéséről, valamint azokról az innovatív lépésekről, amelyek a jelenleg hangsúlyozott, teljesen irányított endodontiai műtéthez vezettek egy trepinnel, de. A vonatkozó preklinikai és klinikai kísérletek is bemutatásra kerülnek, bemutatva a technikának a hátterét, amelyet mára már számos esettanulmányban ismertettek, de csak néhány valós tudományos tanulmányban.

ESZTÉTIKA
ENDO
&

2023. március 24., péntek 10.00–16.00

• Hatványozottan növekszik az elégedetlen páciensek és a praxisokat érintő támadások száma!

• Hogyan kezdődnek és hogyan végződnek ezek, mit kell tennie ahhoz, hogy meg tudja védeni saját magát és alkalmazottait?

Flexi-Dent szoftver felhasználóknak

25% kedvezmény

• Ismerje meg, hogy pontosan milyen kötelmeket jelent az Egészségügyi Törvény, milyen módon kellene tájékoztatni a pácienseket és milyen adminisztrációt kell végeznie a szabályos működéshez.

• Legyen átfogó képe az automatizált dokumentum menedzsmentről, elektronikus dokumentum kezelésről és elektronikus aláírásról!

Előadnak:

Részvételi díj: 25 000 Ft

Jelentkezés: upgradecongress.hu

Restoring and maintaining the cervical profile around dental implants with anatomical abutments

Cervical profile generation in post extraction sockets (CSP technique) along and in edentulous sites. Tips & tricks for cervical contour generation around dental implant.

Szeretettel várjuk az Upgrade Kongresszuson MIS hands-on kurzuson!

Előadó: Dr. Alexander Tzovairis

Dátum és időpont: 2023. 03. 25., 14:00-16:30

Helyszín: Hungexpo, C pavilon, galéria, G terem

Ár: EUR 300/fő

Jelentkezés: www.front-dent.hu, tarsoly.csenge@frontdent.hu

Jogi esetek és jogi védelem
Friss Tamás (a téma szakértője) Dr. Gáspár Lajos (igazságügyi szakértő) Kluka Attila (praxis menedzser, kommunikációs szakértő) Dr. Alexander Tzovairis

Interjú dr. Gurzó Máriával

Kérem, mondja el röviden szakmai életútjának és tudományos munkásságának legfontosabb állomásait!

Az orvosi egyetemet a bukaresti „CAROL DAVILA” Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem 1994-ben. 1998-ben Fog- és szájbetegségek szakvizsgát tetem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán jeles eredménnyel. 2008-ban Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát raktam a Szegedi Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán kiváló eredménnyel.

Érdeklődési területem az esztétikai fogászat és a mosolytervezés. Kétszer tartottam előadást a SZOTE Fogorvostudományi Karának belső továbbképzésén és egy alkalommal a SOTE Fogorvostudományi Karán, szintén a belső továbbképzésen. Előadásaim témája a direkt héj készítése és az üvegszálak lehetőségei a fogászatban voltak. Az igazi megtiszteltetésként éltem meg, hogy mint egy ki városi fogorvos a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozat lapjában megjelenhetett két cikkem. 2018-ban megrendezésre került Restorative InFluence továbbképzésén tartott előadásom címe, „Üvegszállal megerősített direkt hidak”. Békés Vármegye fogorvosi szakfelügyelő főorvosa vagyok 2018 óta, és 2019-től a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának Békés Vármegyei elnökévé választottak.

Mit tart legfontosabbnak a mindennapi gyógyító munkája során?

Betegeimet igyekszem mindig és minden körülmények között a legjobb tudásommal ellátni. Minden egyes páciensemre úgy tekintek, mintha a saját családtagom lenne. Így az ember sosem hibázhat a mindennapi szakmai döntései során. Mindemelett nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan továbbképezzem magam és mindig tisztában legyek a legújabb ellátási technikákkal, anyagokkal stb. Lehetőségeimhez mérten ezeket biztosítani tudjam a betegeim részére. Számomra nagyon fontos a hivatásom, a mindennapokban a szakma iránti alázat, és mások megsegítése vezérel. Én tényleg szeretek segíteni az embereken és mindig igyekszem mindenkit a tőlem telhető legnagyobb odafigyeléssel ellátni, anyagi helyzettől függetlenül. Igazán felemelő érzés, amikor könnybe lábad a páciens szeme a megújult mosolya láttán, vagy amikor a betegek arcán igazi öröm, megkönnyebbülés látszik egy gyors fájdalommentes foghúzás után. Talán, ezért is maradtam körzeti fogorvos.

Kit tekint példaképének szakmájában?

Igazi példaképen a szó szoros értelmében nincs, de igazán nagyra értékelem dr. Volom András munkásságát. Sok nagytu-

dású, nemzetközileg is elismert fogorvossal dicsekedhet Magyarország, de dr. Volom András sokrétűségével és személyiségével kiemelkedik a magyar fogorvostársadalomból. Fantasztikus, amit eddig véghezvitt karrierje során. Arra gondolok, hogy a mindennapi kiemelkedő fogorvosi munkája mellett létrehozott egy „Volom” márkanevet! Az ő nevéhez fűződik több külföldi termékcsalád Magyarországra hozatala (pl. Cosmedent, Ribbond, Myobrace, Eighteth…) és e termékeknek a megismertetése a magyar fogorvosokkal. Saját maga által megtartott képzéseken keresztül és külföldi neves előadok Magyarországra hozatalával. Számtalan továbbképzés fűződik a nevéhez, ezzel nagyban hozzájárult a magyar fogászat világszínvonalúra emeléséhez. Mindemellett, kihangsúlyoznám, számos fiatal tehetséges fogorvos felkarolását, támogatását! Lehetőséget biztosítva számukra továbbképzéseken tudásuk bemutatását. Úgy gondolom, hogy a mai napig szívügye az ehhez hasonló továbbképzések szervezése. És akkor még nem is beszéltünk Dr. Volom Dental Fogászati Szaküzlet létrehozásáról, menedzseléséről, a többszékes Dr. Volom Dental Fogásztati Rendelő fenntartásáról. Mindez számomra a szakma iránti elhivatottságáról és odaadásról tesz tanúbizonyságot. Igazán, példa értékű a következő generáció számára.

Napjainkban az esztétikai fogászat rendkívüli népszerűségnek örvend. Ön miként ítéli meg e szakterület jelentőségét?

Milyen jövőt jósol az esztétikai fogászatnak?

Az esztétikai fogászat számomra egyet jelent az esztétikum (ami egy szubjektivitáson alapuló fogalom) összehangolása a mindenekfelett álló funkcionalitással.

Pozitív változásnak tartom, hogy az esztétikai szemlélet átitatja a fogászat minden eszes szegmensét, az implantológiától, a konzerváló fogászatig mindent. Magába foglal egy komplexebb mosolytervezéstől kezdve, egy moláris régióban történő esztétikai szemléletű, funkcionális direkt tömést vagy helyreállítást.

Meggyőződésem, hogy a mosolyrehabilitáció vagy nevezzük mosolytervezésnek egy külön szakterületé növi ki magát és szerintem nem túl távoli jövőben. (Valami hasonlónak a szemtanúi vagyunk, mint a fogszabályzás kialakulásának a XIX. század közepén, amikor elindult világhódító útjára.)

A mindennapjainkat átitatja a szépségipar, amelynek szerves része az arc esztétika és azon belül a mosoly esztétikája. Bizonyított tény, hogy egy ápolt, egészséges, harmonikus mosolylyal rendelkező ember bátrabban mosolyog, kedvesebb kisugárzása kölcsönöz az arcának, ami a személyiségére is pozitív kihatással van. Esztétikus mosoly iránt növekvő igény a vele együtt párhuzamosan fejlődő, technológiai és technikai fejlesztések biztosítják, mint például a fogszínével tökéletesen megegyező tömőanyagok vagy préskerámiák… Az „informati-

„A mosolytervezés komplex szemléletet igényel, amely a fogorvostudomány egy részét vagy egész szakterületeit is magába foglalhatja”

kai forradalom” aminek szintén a szemtanúi vagyunk, fantasztikus és izgalmas lehetőségek tárházát nyitja meg az egész fogászat számára.

A mosolytervezés komplex szemléletet igényel, amely a fogorvostudomány egy részét vagy egész szakterületeit is magába foglalhatja, olykor valódi team munkát igényelve. Az egyszerű fogkontúrozástól kezdve, a direkt/indirekt héj, a gingivo-sebészeten keresztül a fogszabályozásig. Új fogalmak jelentek meg a fogászatban, mint mosolyanalízis, arcdiagnosztika, mosolyvonal, fehér esztétika, hogy csak egy párat említsek. Megjelentek a számítógépes a mosolytervezések, digitális Wax-up-ok stb. Nélkülözhetetlenné vált a fotózás nem csak a mosolytervezésénél, hanem a mindennapi fogászatban.

Ön szerint, mi a legfontosabb egy esztétikai beavatkozásnál?

Soha nem szabad, hogy egészség károsodást okozzon vagy, hogy a funkció kárára történjen! Nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyek nem összeegyeztethetők az orvosi hivatással. Az esztétikai beavatkozásokhoz a páciens szentimentális megközelítéssel érkezik, a szakmai szempontok ismerte nélkül. A szakmai kritériumokat és azok a határait nekünk, orvosoknak kell tudni és biztosítani a páciens számára.

Mi a véleménye az ún. „biofunkcionális” fogászatról? (Esztétika – funkció – testtartás egysége a helyreállító fogászatban.)

Igazán büszkék lehetünk, dr. Csillag Mária munkásságára, aki nemzetközileg is elismert és igazi úttörője világviszonylatban is ennek a témakörnek. Mindenképp létjogosultsága van, a helyes maxila-mandibula helyes pozicionálásának, amely el-

Dr.

MONOGLYC™ felszívódó varróanyag típusok:

lenkező esetben visszafordíthatatlan károsodásokat okozhat, akár az egész vázizomzatra.

Ő alkotta meg Magyarország első mosolytervező programját és amelynek én fordítottam le a román nyelvű változatát. Nagyon sok kollégát indított el a mosolytervezés, mosolyesztétika, világába, ahogyan engemet is.

Napjainkban a frontfogak helyreállításának számos módja ismert. Ön milyen eljárásokat részesít előnyben?

Mindig a minimál invazibb beavatkozást preferálom, ez az elsődleges szempont számomra. Abszolút a direkt restaurációkat helyezem előtérbe. Ez nem azt jelenti, hogy az indirekt restaurációnak, például az indirekt héjnak nincs létjogosultsága a praxisomban. Szeretem a felviaszolás utáni injektabil technikát. Azt gondolom, hogy amiben igen sok éves tapasztalatom van az a direkt héj. Ráadásul körzeti fogorvosként pácienseim anyagi lehetőségei nem korlátlanok.

Arról nem is beszélve, hogy egyre jobb és jobb minőségű anyagokkal tudunk dolgozni, például a napjaink folyékony tömőanyagai szinte ugyanolyan tulajdonságokkal bírnak, mint a 15-20 éve megjelent normál konzisztenciájú kompozitok tulajdonságai. Megjelentek az poliészter szállak, üvegszálak, üvegszállal megerősített folyékony tömőanyagok, ezek új dimenziókat nyitottak a direkt restaurációk terén.

Szabadidejében mi jelenti Ön számára a kikapcsolódást, a pihenést?

A családommal való együttlét jelenti a kikapcsolódást és feltöltődést, de sajnos szabadidőmben is sokat foglalkozom a fogászattal. Előszeretettel böngészem a szociális médiai fogorvosi oldalait. Imádok másoktól tanulni.

06 30 942 7560 dental@harmonycom.hu www.harmonycom.hu
varrófonala KETTÔT FIZET,
kiszerelés
Fergeteges AKCIÓ! PRF sajátmárkás Resorba varrófonal 4/0 DS18 45 cm 4/0 DS21 70 cm 4/0 DS18 70 cm 6/0 DSM13 45 cm 5/0 DS18 45 cm 5/0 DS18 70 cm 5/0 DSM13 70 cm 5/0 DSM16 45 cm
Joseph Choukroun sajátmárkás felszívódó prémium
HÁRMAT KAP azonos
esetén, vagy 20% kedvezmény vegyes kiszerelés esetén, min. 3 doboz, egyidejû vásárlásakor!

Elképesztően GYORS1

Elképesztően PONTOS2

Wireless vagy vezetékes változat

Bevezető ár: 5 699 000 Ft helyett

most bruttó 4 999 000 Ft-tól.

„Gyors, tervezhető és nagyon pontos. Mindenkinek csak ajánlani tudom” (Dr. Dombi Ábel).

ÚJ: fogászati Face Scanner

ortho szimuláció; anatómiai analízis; harapási mozgáspálya mérés; automatikus lenyomat beillesztés.

Carestream Dental – CS 9600

A legokosabb CBCT

CBCT – Panoráma – FaceScan – Teleröntgen –Model Scan

Felhasználóbarát okos

funkciók

• AI-alapú pozícionálás

• Automatikus fogív és csontozat felmérés

Nincs többé lemaradt fog vagy hibás beállítás!

• 120 kV: még jobb kép, még kevesebb káros sugárzás

• Lenyomat + FaceScan illesztés

• Fúrósablonkészítés

• FOV: akár 16x17 cm

• Felbontás, alsó+felső állcsont: 75 μm

• Virtuális teleröntgen a 3D felvételből

Shining 3D Dental

Intraorál szkenner I Labor szkenner I Arc scanner I 3D nyomtató

Tel.: 06-20-982-6148 info@nextdental.hu

ÚJ: mesterséges intelligencia alapú leletkészítés
www.nextdental.hu Próbálja ki a csúcssebességű szkennelést a NEXT DENTAL standján, az UPGRADE-en!
1 Lenyomatvételi sebessége az egyik leggyorsabb a jelenleg kapható készülékek között. 2 Padovai Egyetem felmérése (2022): teljes fogíven az átlagos eltérés 14 és 54 μm között mozog.

db

1 db G-ænial A’CHORD + 3 db G-ænial A’CHORD + 1 db G2 BOND Bottle Kit + 1 db G-Premio BOND utántöltő + 1 db Composite Modeling Kit + 1 db American Eagle M5 Sculpt műszer

shop.realtrade.hu GC G-ænial® A’CHORD Korszerű
Unishade egyszerűségével Egyszerűség, esztétikum és teljesítmény a kezeiben Most ezzekel az akciókkal megvásárolhatja! A tájékoztatás nem teljeskörű, a részletekért keresse kollégáinkat.
10
4
4
3
5
univerzális kompozit az
G-ænial A’CHORD fecskendő vagy unitip 4 db
db
db
db
db
+

Külső nyaki reszorpció –diagnosztika és terápiás megfontolások

Dr. Jakab András – fogorvos, PhD-hallgató

A maradó fogak gyökérreszorpciója patológiás folyamat. Az elváltozások elhelyezkedése alapján csoportosíthatjuk őket külső és belső reszorpciós folyamatokra. A külső gyökérreszorpciók egyre gyakrabban diagnosztizált formája a külső nyaki reszorpció (angolul External Cervical Resorption, ECR) [1. és 2. kép]. Az ECR egy komplex elváltozás, amely egyszerre érintheti a fog keményszöveti állományát, a parodontális szöveteket és előrehaladott esetben a pulpaszövetet is. A modern diagnosztikai eszközöknek köszönhetően egyre gyakrabban és egyre korábban kerül diagnosztizálásra ez a típusú lézió, így a kezelése is egyre inkább a mindennapi klinikum részévé válik az endodonciával foglalkozó kollégák számára. A 3 dimenziós diagnosztikai eszközök terjedésével felmerült az igény egy 3 dimenziós klasszifikációra. Patel és munkatársai 2018-ban kidolgoztak egy új klasszifikációt, amely segít az elváltozások kategorizálásában és a kezelések tervezésében [1]. A téma aktualitását jól mutatja, hogy ezzel egy időben az ESE (European Society of Endodontology) is kidolgozott egy állásfoglalást a külső nyaki reszorpciók diagnosztikájával és terápiás lehetőségeivel kapcsolatban [2].

számos tényezőt figyelembe véve kell kiválasztanunk, több anyag is szóba kerülhet. Amennyiben megfelelően izolálható a kavitás, kompozit tömőanyagok is használhatóak restauratív anyagként. Kutatások bizonyítják, hogy megfelelően elkészített és polírozott kompozitanyagok nem károsítják a parodontális szöveteket és jól használhatóak szubgingivális kavitások esetén is [3, 4]. Kiterjedtebb kavitások esetében rövid üvegszál-erősített kompozitanyagok is használhatóak a fog megerősítésének érdekében [5, 6]. Ezen kívül, hagyományosabb megközelítésben, jól használhatóak különböző üvegionomer tömőanyagok, melyek használata szubgingivális régióban jól dokumentált az irodalomban [7]. Nagyszerű biokompatibilitása miatt széles körben alkalmaznak kalcium-szilikát bázisú anyagokat is az íny alatti keményszöveti defektusok ellátására, azonban mechanikai és esztétikai értelemben ezek az anyagok elmaradnak a korábban említettektől [8].

Első eset

Ötvenes éveiben járó páciensünk rutinellenőrzésre érkezett rendelőnkbe. A vizsgálat során felfigyeltünk a jobb felső metszőfogán kialakult, íny alatti elváltozásra. A röntgenfelvételen jól látható a kis méretű (Patel 1Ad) reszorpciós elváltozás [3. kép]

A külső nyaki reszorpciós elváltozások behatolási kapuja rendszerint a hámtapadás szintjében található, így a klinikus számára komoly kihívást jelenthet az elváltozás láthatóvá tétele, annak izolálása, valamint a kezelése is. Bár kutatások nagy számban foglalkoznak a reszorpciós elváltozások természetével és etiológiájával, jelenleg csak nagyon kevés tudományos evidencia érhető el a kezelésükkel kapcsolatban. Továbbá, jelenleg nincs tudományos konszenzus a restaurálásra alkalmazható anyagok tekintetében sem. Számos kérdésre kell választ találnunk a kezelésünk megtervezése közben. Elsődleges célunk, hogy a külső nyaki reszorpcióval diagnosztizált fogakat funkcióban tartsuk, megelőzzük a további keményszövet-veszteséget és helyreállítsuk az esztétikumot (kiváltképpen az anterior régióban). Nagy méretű reszorpciós kavitások esetén már felmerülhet a fog megerősítésének kérdésköre is. Mivel a restauratív anyagunkat

A megfelelő vizuális kontroll és az izolálhatóság kedvéért lebenyt alakítottunk [4. kép]. Így az abszolút izolálás már kivitelezhető volt és kofferdám izolálásban kezeltük a léziót [5. kép]. Mivel az elváltozás nem látható területen helyezkedett el, illetve a kavitás kis kiterjedését figyelembe véve kalcium-szilikát bázisú anyagot választottunk a restauráláshoz (Biodentine, Septodont) [6. kép]. Miután letelt a választott anyagunk kötési ideje (12 perc), zártuk a lebenyt [6. kép]. Páciensünk azóta is panaszmentes, kétéves kontrollon állapota rendben volt [7. és 8. kép].

Második eset

Ötvenes éveiben járó hölgyet fogorvosa irányította hozzánk a bal alsó 4-es fogának nagy méretű reszorpciójával [9. kép]. A hölgy ragaszkodott foga megmentéséhez, így a kezelés megtervezéséhez CBCT felvételt készítettünk a fogról [10. kép]. A felvételen a Patel-féle klasszifikáció szerinti Patel 3Ap reszorpciós elváltozás látható. A szájüregi vizsgálat során a fog bukkális felszínén gyulladt ínyt, mély parodontális tasakot és a fog nyaki részén, a foganyagon átsejlő reszorpciós lacunát találtunk [11. kép]. A fog szenzibilitás vizsgálat során nem reagált hideg ingerlésre. A pulpális érintettség miatt elvégeztük a fog trepanálását, majd lebenyt alakítottunk a kavitás láthatóvá tételéhez [12. kép]

1. és 2. kép: Külső nyaki reszorpciós elváltozások CBCT képen.

Kónuszos felépítmény kapcsolat

Kisebb mikromozgás

Erősebb és egyenletesebb csatlakozás

Platform switching

KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓ www.alphaimplant.hu

Az üregben nagy mennyiségű gyulladásos szövetet találtunk, mely eltávolítása után láthatóvá vált a kavitás kiterjedése [13. kép]. A kisőrlő fogakra jellemző tengelyirányú, valamint oldalirányú terhelés kombinációja, valamint a jelentős foganyagveszteség miatt szerettük volna a lehető legjobban megerősíteni a fogat. A terület kofferdám gumilepedővel történő abszolút izolálása után a gyö-

3. kép: Patel 1Ad besorolású külső nyaki reszorpció a jobb felső metszőfog disztális felszínén.
1. eset képei (3-8.) 3 5 7 4 6 8
4. kép: Lebenyes feltárás a megfelelő vizuális kontroll érdekében. 5. kép: Lézió izolálása kofferdam lepedő segítségével. – 6. kép: Kavitás ellátása kalcium-szilikát bázisú anyag segítségével 7. és 8. kép: 2 éves kontrollfelvételeken a fog és a környező lágyrész megfelelő állapotban van. 9. kép: Referáló orvos által készített röntgenfelvétel – 10. kép: CBCT felvételen 3 dimenzióban értékelhető a reszorpciós kavitás kiterjedése.
11 9 10
11. kép: Kiindulási állapot.

KAVOSZ SZÉCHÉNYI LÍZING MAX+

• 5 % fix kamatozás

• 2,5 % szerződéskötési díj

• Önerő 30 %

A-dec 500

Prémium kategóriás alsó/felső karos kezelőegység

5 É V GARANCIA

2003 ÓTA FOLYAMATOSAN ELNYERTE A LEGJOBB KEZELŐEGYSÉG FŐDÍJAT

Csak az a gyártó ad 5 év garanciát a termékére, aki biztos a gyártmánya minőségében

DELUXE vezérlés, 8+4 LED páciens lámpa, NSK NLZ LED-es mikromotor www.a-dec.com/virtual-tour www.dent-east.hu

Az A-dec kezelőegységek szervizeléséhez a vételár mindössze átlagosan 1,97%-át teszi ki az évente vásárolt alkatrész. Ebben az A-dec páratlan.

A-dec 230

Felsőkaros kezelőegység, DELUXE vezérlés, 8+4 LED vagy 4 LED páciens lámpa, NSK NLZ LED-es mikromotor

A-dec 200

Kompakt alsókaros kezelőegység

DELUXE vezérlés, 8+4 LED vagy 4 LED páciens lámpa, NSK NLZ LED-es mikromotor

A-dec/NSK elektromos, nyomaték szabályozott LED-es, ENDO funkciós mikromotor, rpm 100-40000
ÚJ MEGKÖZELÍTÉS! Dr. Faluhelyi Péter egynapos ergonomiai tréningje – ajándék a gép mellé
Keressen bennünket! Telefon: 06 20 943 8109 • 06 20 929 0701 • 06 20 922 8508 E-mail: mail@dent-east.com
„Amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra”
Ügyintézést biztosítunk

kércsatornát egy guttapercha segítségével kiblokkoltuk, ezzel megelőzve a csatorna obliterálódását [14. kép]. Ezután megfelelő adhezív előkezelést követően kompozit tömőanyaggal restauráltuk az elváltozást (Essentia Universal, GC Europe) [15. kép]. Finírozást és alapos polírozást követően zártuk lebenyünket, majd újabb kofferdám izolálásban elvégeztük a fog gyökérkezelését [16. és 17. kép]. A kezelést követően páciensünk teljesen panaszmentes

volt. Két hónapos kontrollon a fog teljesen ép, az íny tökéletes kitapadását tapasztaltuk [18. és 19. kép]. Szondázási mélység a bukkális oldalon mindenhol 2 mm alatt volt.

Összegzés

A külső nyaki reszorpciós elváltozások egyre inkább a mindennapi klinikum részévé válnak. Kezelésük során számos tényezőt figyelembe kell vennünk. Amennyiben abszolút izolálás elérhető, az adhezíven rögzülő kompozit tömőanyagok hatékonyan használhatóak az érintett fogak ellátására és megerősítésére.

Az innovációs és technológiai minisztérium ÚNKP-22-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.

12. kép: Trepanálás és lebenyalakítás. – 13. kép: A gyulladásos szövet eltávolítása után a kavitás kiterjedése jól láthatóvá vált. 14. kép: Kofferdam izolálás és a gyökércsatorna kiblokkolása guttapercha segítségével. 15. kép: A fog restaurálására mikro-hibrid kompozit tömőanyagot alkalmaztunk. 16. és 17. kép: Lebenyzárást követően befejeztük a fog gyökérkezelését. – 18. kép: 2 hónapos kontrollon a fog és az íny állapota is rendben.
12 14 16 17 18 13 15
19. kép: Kontroll low-dose CBCT felvételen a fog állapota rendben.
DIGITAL
DIFFERENTIATE YOUR PRACTICE NEODENT®
SOLUTIONS
Grand Morse® Connection

KIVÁLÓSÁG AZ AZONNALISÁGBAN

Straumann® TLX Implantátum rendszer Az ikonikus Tissue Level és az azonnali terhelés találkozása

AZONNALI TERHELÉS PROTOKOLOKRA

KIFEJLESZTVE

Kúpos forma az optimális primer stabilitásért

A PERIIMPLANTÁRIS EGÉSZSÉG

FENNTARTÁSA

Kevesebb megtapadó baktérium és egyszerűbb

tisztíthatóság

EGYSZERŰSÉG ÉS HATÉKONYSÁG

Egyfázisú folyamat, amely szöveti szintű restaurátumot és jobb szék melletti időkihasználást tesz lehetővé

A Straumann TLX implantátum rendszer kialakításánál számításba vették a keményés lágyszövet gyógyulás kulcsfontosságú elemeit.

Az implantátum-felépítmény kapcsolat távolabb került a csonttól, ezzel jelentősen csökkentve a gyulladás, valamint a csontreszorpció esélyét.

Keresse helyi Straumann képviselőjét vagy látogasson el a www.starumann.com/tlx oldalra!

KONGRESSZUS 2023. március 25., szombat

09.30-09.40 Dr. Benyőcs Gergely, Dr. Volom András: Megnyitó

09.40-10.45 Dr. Dumitru Muntean:

Esztétikus fogpótlás, mintha mi sem történt volna

A páciensek elvárásai a fogászati kezelés esztétikai eredményével kapcsolatban ma már olyan magasak, mint még soha. Mi több, elvárás, hogy ezt a célt minimális beavatkozással és maximális fogmegőrzéssel érjék el. De vajon valóban lehetséges-e úgy helyreállítani a fogakat, mintha semmi sem történt volna velük? Vannak-e határai annak, hogy mi az, ami korrigálható, és mi az, ami visszafordíthatatlanul elveszett? Számos esemény károsíthatja a mosoly esztétikáját, ezért nekünk, fogorvosoknak kreatívnak kell lennünk a kezelési megoldások terén. Bizonyos esetekben a fehérítés és egy egyszerű, jól elvégzett tömés lehet a legjobb megoldás. Beszélek majd a paradigmaváltásról a direkt restaurációs kezelések színmegfelelésében. Ha az elülső területen elszíneződött fogak vannak, nem szabad megfeledkeznünk az „ernyőhatás” jelenségéről. Ez mind a rózsaszín, mind a fehér esztétikát befolyásolja, ezért mélyebben beleássuk majd magunkat ebbe a fogalomba. A frontfogak helyreállítása implantátumok esetén az új trend praxisunkban. A természetes fogak, a héjak és az implantátumokra helyezett koronák illesztésének módjáról is szó lesz. Más esetekben teljes szájrehabilitációra van szükség interdiszciplináris megközelítéssel, amely magában foglalja a fogszabályozást, az implantátumokat, a szövetátültetéseket, a koronákat és a héjakat. Még ha a szakterületek eltérőek is, a cél ugyanaz: a szép mosoly helyreállítása!

10.45-11.15 Dr. Takács Ildikó: Fotona, az első fogászati lézer sokoldalú esztétikai arckezelési lehetőséggel

Napjaink versenyképes fogászati egészségügyi ágazatában széleskörűen elterjedt a lézeres kezelések alkalmazása. Továbbá lassan önálló tudományágként az esztétikai beavatkozások is teret nyernek a fogászatban is, ld.: mosolytervezés, makroesztétika, kozmetikai fogászat. Nemzetközileg is egyre nő az igény, mind a páciens, mind a kezelőorvos oldaláról, hogy egyszerre teljeskörű ellátást kapjon/kínáljon. Ezt a piaci igényt látta meg a szlovén orvosilézert gyártó és forgalmazó cég, a Fotona. Szerencsére a LightWalker® lézereket a maximális sokoldalúságra tervezték. A kemény- és lágyszövetes fogászati kezelések széles választékán túl a Fotona LightWalker® lézerrendszere számos népszerű arcesztétikai kezelést is lehetővé tesz, a hideg és nagyon felületes bőrfelújítástól, a szövettel való mély hőkölcsönhatásig az öregedésgátló és fiatalító hatások érdekében.

11.15-11.45 Kávészünet

11.45-13.00 Dr. Michał Ganowicz: A fogak biológiai kezelésea reverzibilis és irreverzibilis pulpitis kezelése gyökérkezelés nélkül

13.00-14.00 Ebédszünet

14.00–14.45 Dr. Fráter Márk: Gyökérkezelt fogak restaurálása –hol húzódik a határ direkt és indirekt megoldások között?

A gyökérkezelt fogak megerősítése rég áhított cél a gyakorló fogorvosok körében. Sajnos a nem megfelelő restauratív megoldások, helytelen indikációmeghatározás miatt elég gyakran találkozunk a gyökérkezelt fogak eltörésével, mely a fog eltávolítását teszi szükségessé. Ez is jól mutatja, hogy ezen fogak esetén az általunk választott restauratív megoldásnak kötelessége a fog megerősítése, egységben tartása. Emiatt kézenfekvő lehet indirekt restaurátum választása. Ugyanakkor a mai modern üvegszálas anyagok mára kiterjesztették felségterületüket az indirekt restaurátumok indikációs területére is. De vajon fontos-e, hogy pontosan milyen anyagot választunk, vagy ha modern üvegszálas anyagot használunk, akkor bármit megtehetünk direkt technikákkal? Az előadás rávilágít a legújabb indikációkra direkt és indirekt restaurátumok választása területén gyökérkezelt fogak esetén és bemutatja a pontos alkalmazási protokollokat is.

14.45-15.30 Dr. Döbrentey Zsolt:

Esztétika és funkció a direkt restaurációk világában

Hiszem, hogy a sikeres kezelés kulcsa nem a művészi készség, hanem az átgondolt tervezés és precíz kivitelezés. A megfelelő esztétikai irányelvek, foganatómiai ismeretek segíthetnek a kezelés megtervezésében, természetesen szem előtt tartva a fogak elsődleges szerepét: a funkciót is. Az előadás folyamán részletgazdag esetbemutatásokon keresztül betekintést nyerhetünk olyan protokollokba, melyeket követve lépésről lépésre kiszámíthatóan elérhető a kívánt végeredmény. Szó lesz funkcionális analízisről, különböző direkt restaurációs technikákról és a kezelési lépések mögött meghúzódó gondolatmenetről.

15.30-16.00 Kávészünet

16.00–16.45 Dr. Farkas Péter: Repedés, törés, extrakció

Hosszú út vezet a fog repedésétől a törésig. Előadásomban ezt az utat igyekszem alaposan, minden irányból körüljárni olyan eseteken keresztül, amelyekkel minden fogorvos nap mint nap találkozhat. A biomimetikus szemléletmódot szeretném bemutatni, ami többek közt igyekszik elkerülni a repedés kialakulását, de megoldást nyújt a már meglévő problémákra is, legyen az repedés vagy letört fog.

ESZTÉTIKA & ENDO

ClearCorrect alapozó kurzus

Hogyan kezdj azonnal dolgozni a ClearCorrect alignerekkel, a Straumann Group piacvezető prémium aligner rendszerével?

A jövő már ma elérhető: a clear alignerek helye és szerepe a praxisban. Kezd el már holnap az első esetedet! ClearCorrect workshop Dr. Daniel Neves-el az azonnali induláshoz.

Vegyél részt a kurzuson, ahol a Világ vezető ClearCorrect specialistájától sajátíthatod el többek között az alábbi ismereteket:

• Hogyan bővítsd ki a rendelőt egy olyan szolgáltatással, amelyet a páciensek már jelenleg is aktívan keresnek.

• Hogyan válaszd ki a megfelelő kezdő esetet.

• Lepésről – lépésre megmutatjuk hogyan kezd el a kezelést.

• Hogyan legyél magabiztos a prémium minőségű ClearCorrect aligner rendszer használatában.

Légy részese te is a digitális fogszabályozásnak, az induló tudást most megadjuk a kurzusunkon, és regisztrálj a Dr. Portal-ra nálunk a helyszínen!

*A kurzus ára: 29.900 Ft Oklevelet adunk a kurzus elvégzéséről.

Időpont: 2023. 03. 25., 14:45-17.00-ig 1. emeleten

*A kedvezmény a regisztrációt követő első, április 30-ig feltöltött, megtervezett és megrendelt esetre vonatkozik (több eset is feltölthető.)

(Tervezés: 3-5 munkanap / terv változtatása: 2-3 munkanap / gyártás: 10 munkanapon belül történik.)

Dr. Daniel C. Neves „The future is now: clear aligners as a reality in your practice!”
Dr. Daniel C. Neves

ClearQuartz™

Remarkably comfortable

Fantastic tooth adaptation

Extraordinary sustained force

Exceptional stain resistance

Amazingly flexible

Outstanding tear resistance

You asked for comfortable, durable, multi-layer aligners that feature sustained force, great clarity, and excellent tooth adaptation. Our answer: ClearQuartz™. We’re proud to present it to you, and we believe you’ll be proud to treat your patients with it.

Optimized clarity

480.529_en_A 09/20 *Compared to ClearCorrect aligners previously made from single-layer .030 (Zendura A) material. **Digital rendering, actual aligner samples available on request.
ClearQuartz for yourself:
info.clearcorrect.com/clearquartz to request a sample.
**
See
Visit
Introducing ClearCorrect’s third generation, state-of-the-art, tri-layer aligner material. Truly, a leap ahead.*

2023. október 12-13-14. dentalworld.hu „

Találkozzunk Európa fogászati eseményén Budapesten

KONGRESSZUSI PROGRAMOK ELŐZETES ELŐADÓI

Vegye meg most kongresszusi jegyét Ultra Early Bird kedvezménnyel!*

1 témakörű kongresszus: 50 000 Ft (esztétika, implantológia, endodontia, orthodontia)

Teljes ár: 100 000 Ft

All access: 75 000 Ft (mind a négy témakörű kongresszusra belépést biztosít)

Teljes ár: 150 000 Ft

*A kedvezmény 2023. március 31-ig érvényes.

Dr. Giovanni Olivi Olaszország Danielle Rondoni Olaszország Dr. Marco Mailonio Olaszország Dr. Francesco Amato Olaszország Prof. dr. Marcel Wainwright Németország Dr. Andrea Franzo Olaszország Dr. Nuno Pinto Portugália Dr. Giedré Kobs Litvánia Prof. dr. Mutlu Özcan Svájc Dr. Mile Churlinov Észak-Macedódina Dr. Ruth Perez Alfayate Spanyolország Dr. Maciej Czerwiński Lengyelország

Mosolytervezés, mely élmény páciensei számára.

Bemutatjuk az Invisalign® Outcome Simulator Pro mosolytervezőt

Már a konzultáció során segít szemléltetni a kezeléssel elérhető eredményeket. Élethű képei páratlan motivációs hatással bírnak. A program elérhető iTero Element™ Plus Series kezelőegységekre.

Látogasson meg bennünket az Align kiállítási standján, vagy foglaljon időpontot bemutatóra saját rendelőjében az itero.com weboldalon.

it starts with

ÚJDONSÁG
Az Invisalign, az iTero, az iTero Element, az iTero logó és Invisalign logó valamennyien az Align Technology, Inc. vagy leányvállalatainak egyike által az Egyesült Államokban és/vagy egyéb országokban védjegyzett márkanevek. © 2022 Minden jog fenntartva. Align Technology Switzerland GmbH., Suursto 22, 6343 Rotkreuz, Svájc. 219543 Rev A

Teljes szájrehabilitáció 72 óraalatt

▶ Egyfázisútechnika

▶ Azonnaliterhelésesprotokoll

▶ Egyedülállóprimerstabilitás

▶ Azegyetlentökéletesimplantátum-felépítmény „kapcsolat”–nincsmikromozgás

▶ Polírozottfelszín–nincstöbbéperiimplantitis

▶ Csontpótlásmentes,apáciensszámáraisigazán egyszerű,gyors, költséghatékonyimplantológia*

*Aköltséghatékonyság aztfejeziki,hogyazonoshatásosság(eredményesség)milyenköltséggel(ráfordítással) érhetőel.Aleginkábbköltséghatékonyazazeljárás,technológia,amelyikalegkisebbráfordítássalalegnagyobb eredménytériel.Azaz egészségügyitechnológia tekinthetőköltséghatékonynak,amelyazakárszűkösenrendelkezésreállóerőforrásokbólalehetőlegtöbb egészség-nyereséget termeli,illetveaztalegkisebberőforrás felhasználássalállítjaaztelő. (Azegészségügyifogalomtáralapján.)

sofortimplant sofortimplant sofortimplant ihdedental SofortimplantKft. | H–9400Sopron,Deákkútiút16. | +36703640600 info@sofortimplant.com | sofortimplant.com

A 10 éves Alpha Implant Kft. a hagyományos munkafolyamatok mellett a digitális workflow minden lépésére megoldást kínál. A digitális technika fejlődése a fogászati piacon is egyre nagyobb teret hódít. Ebben nyújt

segítséget a 6 lépésből álló Alpha Digital Workflow, amely az intraorál scanneléstől a kész fogmű behelyezéséig terjed. Ne zárja magát keretek közé, lépjen az Alpha Implant Kft.-vel a Digitális Szabadság Világába!

ÜDVÖZÖLJÜK
IMPLANTÁTUM
IRÁNYÍTOTT SEBÉSZET
A DIGITÁLIS SZABADSÁG VILÁGÁBAN!
PROTETIKAI FELÉPÍTMÉNYEK +36 1 353 9090 | info@alphaimplant.hu | www.alphaimplant.hu
INTRAORAL SCANNER CIRKON TÖMB
3D NYOMTATÓ REGIONÁLIS KÉPVISELŐ:

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.