1
ISKOLAKEZDÉS 2020
2 VEZETŐI KÖSZÖNTŐ
2019
3 Üdvözöllek a Diákszempont Általános Iskola és Gimnáziumban! Iskolaigazgatóként és szülőként is jól tudom: a gyermekünk számára minden szempontból ideális iskola megtalálása komoly feladat. Épp ezért, a következő oldalakon igyekszem majd segítséget nyújtani ahhoz, hogy megválaszolhasd magadnak a döntésfolyamat során felmerülő egyik legfontosabb kérdést: Mennyire vagyunk mi ketten közös nevezőn? Vajon Te és én, mennyire gondolkodunk hasonlóképp, ha iskoláról van szó? Iskolaalapítóként és intézményvezetőként célom egy olyan iskola működtetése, amely a gyermekre koncentrál, a gyermek igényeit tartja szem előtt, és okosan támogatva érvényesíti a gyermekszempontot. Az intézményi működésbe, a mindennapi gyakorlatot színesítve szeretném a piaci szereplőket is aktívan bevonni az oktatásba annak érdekében, hogy az iskolánkban valóban kompetenciafejlesztés történjen. A korszerű, nagyvállalati környezetben jól ismert pedagógiai módszerek alkalmazásával, mégis játékosan, a személyes élményekre, tapasztalatokra alapozva kívánom átadni a tudást. Legfőbb pedagógiai célom, kialakítani a gyermekekben a tanuláshoz fűződő pozitív viszonyt. Pályám első 15 évében a felnőttoktatásban tevékenykedtem. Aktívan követem az újfajta pedagógiai trendeket, és a saját gyakorlatomba is igyekszem beépíteni. Három gyermekem közül a középső kislányomnál tapasztaltam meg leginkább, a hagyományos iskolarendszer problémáját. Ennek hatására saját gyakorlatomban küzdök az uniformizálás ellen. Célom egy olyan iskola működtetése, ami „látja” a gyereket, figyelembe veszi az egyéni képességeit, ami támogatva, komplex mód fejleszti a személyiségét.
Gelencsér Anna, Panni néni
4 A Diákszempont egy 2016-ban indult, felmenő rendszerben alakuló alternatív szemléletű alapítványi iskola. Intézményünk 100%-ban gyermekcentrikus szemlélet képvisel, kiemelt hangsúlyt fektetve a reális énkép kialakítására és az önismeret fejlesztésére. Profilunk 3 fő alappillére a komplex művészeti nevelés, az idegen nyelvi képzés és a digitális kompetenciafejlesztés. Pedagógiai programunk a rendszerszemléletet helyezi előtérbe. Célunk, hogy a gyerekek képesek legyenek globálisan gondolkodni, önmaguk erősségeit megismerve megtalálják a saját útjukat, és fiatal felnőttként könnyen beilleszkedve, megállják majd helyüket a világban is. Az elfogadó, támogató, valóban szeretetteljes, a gyermek egyéni tempóját és életkori sajátosságait figyelembe vevő, mégis következetes, nagyfokú gyermeki önállóságra nevelő koncepciónak köszönhetően az iskola képessé válik a tudásvágy felkeltésére, a gyermeki kíváncsiság fenntartására, az önkibontakoztatásra. Minden tanóránkon fontos szerepet kap a kreativitás, a kritikai érzék fejlesztése és az önkifejezés különböző módjai. A vizuális és zenei órákon a gyerekek szabadon szárnyalhatnak a fantázia világában, mely kiemelten fontos a saját útjuk megtalálásának folyamatában. A tanórák szervezése során előfordul, hogy eltérünk a hivatalos csengetési rendtől, ha a téma, a foglalkozás jellege, vagy a tanulói közösség hozzáállása úgy kívánja. Iskolánk diákjainak a korszerű, nagyvállalati környezetben már bizonyított pedagógiai módszerek alkalmazásával, de újra gondolt játékossággal, a személyes élményekre és tapasztalatokra alapozva kívánjuk átadni a tudást.
Ö
5 AZ ISKOLA BEMUTATÁSA
6 A DIÁKSZEMPONT ISKOLAÉPÜLETE
7 A Diákszempont helyzete sok tekintetben kiváltságos.
Iskolánk Terézvárosban, a közösségi közlekedéssel egyik legjobban ellátott fővárosi kerületben működik. A Mária Teréziáról elnevezett városrészben 1875-ben adták át, a kifejezetten taniskolának épült Lovag utca 9-11. épületét. A nagy múltú, védettség alatt álló épület azóta is folyamatosan oktatási célt szolgál, és szeretett otthona a Diákszempont közösségének. Ugyan az egykori Lovag utcai diákok által sokat emlegetett „grundnak” otthont adó szomszédos telket már beépítették, udvarunk, tágas osztálytermeink, tornatermünk és tornaszobánk mind a diákszempontos gyerekek rendelkezésére állnak. A Diákszempontban két hatalmas művészeti teremben folyik vizuális és projektoktatás, hetente közel 30 különböző délutáni szakkör és foglalkozás működését biztosítjuk, valamint kényelmesen berendezhettünk
a
középiskolai
képzésben
országosan
is
unikálisnak számító, a 3D-s oktatás igényeit mindenben kiszolgáló IT-labort.
8 A PEDAGÓGIAI SZEMLÉLET
9 A Diákszempont valójában nem alternatív iskola, hisz nincs alternatív kerettantervünk. A szemléletben vagyunk „alternatív”, mert a szülők, a pedagógusok és az iskolavezetőség is egységesen, hasonlóképp gondolkodnak a hozzánk járó gyerekek oktatásáról és neveléséről. Hangsúlyozottan kisiskola létrehozását tűztük ki célul. Egy osztály maximális tanulói létszámát 20 főben határozzuk meg, hisz a kis létszámú tanulói közösségek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy pedagógiai stratégiánkat meg tudjuk valósítani. Az osztálytermek kialakításánál figyelembe vesszük a kisgyermekek életkori sajátosságait, és annak megfelelően alakítjuk a termek berendezéseit is, hogy a tanulók igénye szerinti szabad mozgásteret biztosíthassuk. A hagyományos, megszokott osztálytermi berendezést - ha a feladathelyzet úgy kívánja - felváltja nálunk a kisebb tanulócsoportos ültetés kialakítása. A tanulócsoportok összetétele azonban nem állandó, egy-egy félév során is folyamatosan változik. A kooperatív csoportba rendezés elvének lényege, hogy a különböző tudásszinten lévő, eltérő képességű gyermekek kerüljenek egy csoportba, hisz nem az ellentétek mélyítése a célunk. Mindemellett azt valljuk, hogy az azonos életkorúak tudják leghatékonyabban motiválni egymást. A tanító szerepének meghatározásánál reformpedagógiai irányzatok közül leginkább a pedagógia alapján gondolkodunk:
a létező Montessori
„Segíts, hogy magam csinálhassam!” A tanító tehát nem a tudás egyedüli birtoklója. Feladata inkább facilitátori, hisz a gyermeket aktívan bevonja a munkába, mégis mindössze hátulról támogatja, segíti, szinte észrevétlenül rávezeti. A tanár-diák viszonyrendszere iskolánkban nem hierarchizált, a tanár nem minősít felülről, nem tanúsít távolságtartást.
10 Iskolánkban komoly hangsúlyt fektetünk a hasznos, valóban érdemi visszajelzésen alapuló értékelésre. A gamifikált rendszerek fontos szerepet töltenek be a visszajelzési és értékelési folyamatok terén, ezért a hagyományos értelemben vett értékelés nálunk a 2. osztály második félévétől esedékes. A pontrendszerek egyik nagy előnye, hogy elsősorban a fejlődésre, a felhalmozásra, és a gyűjtögetésre fókuszálnak. A hagyományos, jegy alapú értékelés az év során összegyűjtött eredményekből átlagol, a pontok azonban lehetőséget adnak a a gyarapodás és a haladás érzetének átélésére és vizualizációjára. Diákjaink egy gyengébb jegy után így nem kudarcot éreznek, hanem, hogy ugyan kisebb mértékben, de még így is közelebb kerültek a következő szinthez. A pontok, szintek és jelvények alkalmazásával egy olyan komplex, de mégis transzparens visszajelzési és értékelési rendszert tudtunk létrehozni, mely a fejlődésre és a gyűjtögetésre épít, miközben kialakítja és fenntartja a hatékony tanulás alapvető motivációs jellegét. A gyerekek havonta egy bizonyos pontmennyiséget gyűjthetnek minden fő tantárgyból. A pontokat sokféle tevékenységre kaphatják (pl. órai aktivitás, extra házi feladat, beadandó munka, számonkérés stb.), és miközben egyre több pontot gyűjtenek, újabb „szinteket” képesek megugrani. A hónap végén az összesített pontjaik alapján végül kapnak 1 db havi osztályzatot. Ez az egyetlen érdemjegy leginkább az erőfeszítést tükrözi, így megeshet, hogy egy-egy hónapban több jegyet is lehet javítani, illetve rontani, hisz kizárólag a gyereken múlik, hogyan teljesít. Iskolánkban a gyerekek tisztába jönnek erősségeikkel, megismerik a korlátaikat, és mindeközben végig adott számukra a lehetőség, hogy beleszóljanak saját teljesítményük értékelésébe.
Ö
11 ÉRTÉKELÉSI RENDSZERÜNK
12 NAPIRENDÜNK
13 Nálunk a nap 8:30-kor kezdődik. Minden osztály egy beszélgető körrel indít, amit az osztálytanító vezet. A beszélgető kör célja elsősorban a napindítás, a napra való ráhangolódás, illetve a közösséget érdeklő, éppen aktuálisan foglalkoztató témák megbeszélése. Az első tanóra 9:10-kor kezdődik, a tanórák 40 perc hosszúak. A szünetek hosszabb-rövidebb ideig tartanak, a hosszabb, 20 perces szünetekben a gyerekek gyakran játszanak az iskolaudvaron. Az ebédszünet 25, illetve 30 perc. Az iskola egész napos rendszerben működik, tehát a gyerekek 14:00 és 14:30 között az esetlegesen feladott házi feladatot elkészítik. Hétközben nem visznek haza leckét, illetve tankönyveket. 15:00 órától 16:00 óráig, aki szeretne, szabadon választható szakkör foglalkozásokon vehet részt. 16:00 és 17:00 óra között összevont ügyeletet tartunk.
Csengetési rend: 1. óra 08:30-09:00 2. óra 09:10-09:50 3. óra 10:00-10:40 4. óra 10:50-11:30 5. óra 12:00-12:40 6. óra 13:10-13:50 7. óra 14:00-14:40 8. óra 14:50-15:30
14 FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS ESEMÉNYEK
15 A
Diákszempont
Általános
Iskola
és
Gimnázium
a
2020/2021-es tanévben 1 osztályt indít az általános iskola első évfolyamán. Az osztály maximális létszáma 20 fő.
Felvételivel kapcsolatos események 2019-ben: 11.05. Kedd 16:30 / Szülői tájékoztató, egyben 1. Iskolaelőkészítő foglalkozás 11.12. Kedd / 2. Iskolaelőkészítő foglalkozás 11.19. Kedd / 3. Iskolaelőkészítő foglalkozás 11.26. Kedd / 4. Iskolaelőkészítő foglalkozás 12.03. Kedd / 5. Iskolaelőkészítő foglalkozás 12.10. Kedd / 6. Iskolaelőkészítő foglalkozás 12.17. Kedd / 7. Iskolaelőkészítő foglalkozás Felvételivel kapcsolatos események 2020-ban: 02.15. Szombat / Szülői tájékoztató 02.22. Szombat / I. Felvételi válogató 03.07. Szombat / II. Felvételi válogató 03.21. Szombat / III. Felvételi válogató 03.23-03.27. / Családokkal személyes beszélgetés 03.30-04.03. / Felvételi értesítők kiküldése 04.14-04.15. / Beiratkozás
16 ÖA „Kedves Szülők! A nevem Pók Petra, és én leszek a Diákszempont Általános Iskola 2020-ban induló elsős osztályának osztályfőnöke. 2015-ben kezdtem el tanítani, és azóta is élvezem minden percét. Örömmel tölt el, mikor látom a gyerekeket fejlődni valamiben, és bevallom, velük együtt én is folyamatosan tanulok, fejlődöm. Kölcsönös bizalomra épül a kapcsolatunk, így nagyon fontos számomra a véleményük, a gondolataik, hogy ezeket megosszák velem. Szeretném, hogy nyitott, gondolkodó felnőttek váljanak belőlük, és tudom, hogy ehhez nekem kell leraknom az alapokat. Hiszem, hogy a sikeres tanítói munka titka az őszinte, jó hangulatú iskolai környezet. Tegyen bármit is egy gyerek, mindig éreznie kell a biztonságot és a szeretetet, mert így lesz magabiztos és felszabadult, motivált az alkotásra és a tanulásra! A Diákszempontban a rám bízott gyerekeknek én mindenben egy ilyen környezet megteremtésére törekszem.”
17 OSZTÁLYFŐNÖKI BEMUTATKOZÁS
18 SZÜLŐI „Mikor Ábelt a régi iskolájában piszkálták, a szünetben próbált szólni a tanár nénijének, de azt a választ kapta, hogy ne árulkodjon. Ez itt elképzelhetetlen! Itt mindent megbeszélnek a gyerekekkel és a szülőkkel, mert nagyon fontos a hármas kommunikáció.” – Ákos, édesapa „Mi januárban érkeztünk az iskolába, csak jó tapasztalatunk van. A kisfiam végre szeret iskolába járni, és ez mindent elárul.” – Vivien, édesanya „Itt a tanulás szeretetére figyelnek. Nem szülői értekezlet van, hanem fórum, ahol érdemi kérdésekre érdemi válaszok érkeznek. A gyerekeink szeretnek itt lenni, élni, játszani és mernek kritizálni! Mert lehet. Tiszta szívből ajánlom, mi nagyon szeretjük!” – Aladár, édesapa „Most van egy iskolánk, ahol a fogadóórán szülő, pedagógus és a gyerek is jelen van! Együtt beszélik meg, hogy adott tantárggyal kapcsolatban hogy áll a gyerkőc. És neki is van beleszólása, nem a háta mögött tárgyalja meg mindezt a szülő a tanárral. Így észrevétlenül meg tanulnak kommunikálni, érvelni, kiállni magukért a gyerekek.” – Nelli, az ötödikes Levi anyukája „Nincs a tantárgyakkal, jegyekkel, dolgozatokkal kapcsolatos megszokott nyomasztás, abszolút nyugodt és gyerekbarát légkörben folyik az oktatás.” – Csilla, édesanya
19 VÉLEMÉNYEK „A kisfiam két hónap után hoztam el a kerületi iskolából. Ellentétben avval a sulival, itt arra fektetnek hangsúlyt, hogy mi az, amit lehet a suliban csinálni: alkotni, tanulni, szeretni, játszani, megismerni azt, ami más. Együtt tanulni, valamiért vagy valakiért kiállni, terveket szőni, izgulni, egyénileg és a közösségben is fejlődni. Az én gyerekem itt szárnyal.” – Réka, édesanya „Amikor sulit váltottunk, mindenki azt kérdezte, hogy miért és miért ezt? Nos, mert belefáradtunk a belefáradt pedagógusokba, mert ösztönösen menekülünk a rugalmatlanság, a 20 éve így csinálom szemlélet elől... S mert szeretünk partnerként együttműködni (mi hárman: gyerek-szülő-pedagógus), mert a problémákról nem beszélni szeretünk, hanem megoldani azokat, mert hisszük és szeretjük, hogy nem csak tankönyvből lehet tanítani és tanulni, mert fontos a humánum, a megbecsülés, az odafigyelés, mert a csoportmunka, a projektmunka sokkal több, mint egy megoldott feladat... és persze a fél 9-kor kezdődő nap se rossz egy kamasznak!” – Nóra, egy nyolcadikos diák édesanyja
20 Jegyzeteim:
21 Jegyzeteim:
22
23 TARTALOMJEGYZÉK 3| VEZETŐI KÖSZÖNTŐ 4| AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 7| A DIÁKSZEMPONT ISKOLAÉPÜLETE 9| A PEDAGÓGIAI SZEMLÉLET 10| ÉRTÉKELÉSI RENDSZERÜNK 13| NAPIRENDÜNK 15| FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS ESEMÉNYEK 16| OSZTÁLYFŐNÖKI BEMUTATKOZÁS 18| SZÜLŐI VÉLEMÉNYEK
24
ISKOLAKEZDÉS | © DIÁKSZEMPONT www.diakszempont.hu Szerkesztő: Felcser Viktória Fotók: Magyar Márton Nyomdai munkák: Rastera Group Kft. Készült a Diákszempont Pedagógiai Programja alapján a Gyermekszem.Pont Alapítvány megbízásából. Budapest, 2019 november