1
GIMNÁZIUM 2020
2 VEZETŐI KÖSZÖNTŐ
3 Üdvözöllek a Diákszempont Általános Iskola és Gimnáziumban! Iskolaigazgatóként és szülőként is jól tudom: a gyermekünk számára minden szempontból ideális iskola megtalálása komoly feladat. Épp ezért, a következő oldalakon igyekszem majd segítséget nyújtani ahhoz, hogy megválaszolhasd magadnak a döntésfolyamat során felmerülő egyik legfontosabb kérdést: Mennyire vagyunk mi ketten közös nevezőn? Vajon Te és én, mennyire gondolkodunk hasonlóképp, ha iskoláról van szó? Iskolaalapítóként és intézményvezetőként célom egy olyan iskola működtetése, amely a gyermekre koncentrál, a gyermek igényeit tartja szem előtt, és okosan támogatva érvényesíti a gyermekszempontot. Az intézményi működésbe, a mindennapi gyakorlatot színesítve szeretném a piaci szereplőket is aktívan bevonni az oktatásba annak érdekében, hogy az iskolánkban valóban kompetenciafejlesztés történjen. A korszerű, nagyvállalati környezetben jól ismert pedagógiai módszerek alkalmazásával, mégis játékosan, a személyes élményekre, tapasztalatokra alapozva kívánom átadni a tudást. Legfőbb pedagógiai célom, kialakítani a fiatalokban a tanuláshoz fűződő pozitív viszonyt. Pályám első 15 évében a felnőttoktatásban tevékenykedtem. Aktívan követem az újfajta pedagógiai trendeket, és a saját gyakorlatomba is igyekszem beépíteni. Három gyermekem közül a középső lányomnál tapasztaltam meg leginkább, a hagyományos iskolarendszer problémáját. Ennek hatására saját gyakorlatomban küzdök az uniformizálás ellen. Célom egy olyan iskola működtetése, ami „látja” a gyereket, figyelembe veszi az egyéni képességeit, ami támogatón és komplex mód fejleszti a személyiségét.
Gelencsér Anna, Panni
4 A Diákszempont egy 2016-ban indult, felmenő rendszerben alakuló alternatív szemléletű alapítványi iskola. Intézményünk
100%-ban
gyermekcentrikus
szemlélet
képvisel, kiemelt hangsúlyt fektetve a reális énkép kialakítására és az önismeret fejlesztésére. Profilunk 3 fő alappillére a komplex művészeti nevelés, az idegen nyelvi képzés és a digitális kompetenciafejlesztés. Pedagógiai programunk a rendszerszemléletet helyezi előtérbe. Célunk, hogy a gyerekek képesek legyenek globálisan gondolkodni, önmaguk erősségeit megismerve megtalálják a saját útjukat, hogy fiatal felnőttként könnyen beilleszkedve megállják majd helyüket a világban is. Az elfogadó, támogató, valóban szeretetteljes, a diák egyéni tempóját és életkori sajátosságait figyelembe vevő, mégis következetes,
nagyfokú
önállóságra
nevelő
koncepciónak
köszönhetően az iskola képessé válik a tudásvágy felkeltésére, a kíváncsiság fenntartására, az önkibontakoztatásra. Minden tanóránkon fontos szerepet kap a kreativitás, a kritikai érzék fejlesztése és az önkifejezés különböző módjai. A tanórák szervezése során előfordul, hogy eltérünk a hivatalos csengetési rendtől, ha a téma, a foglalkozás jellege, vagy a tanulói közösség hozzáállása úgy kívánja. Iskolánk diákjainak a korszerű, nagyvállalati környezetben már bizonyított pedagógiai módszerek alkalmazásával, de újra gondolt játékossággal, a személyes élményekre és tapasztalatokra alapozva kívánjuk átadni a tudást.
Ö
5 AZ ISKOLA BEMUTATÁSA
6 A DIÁKSZEMPONT ÉPÜLETE
7 A Diákszempont helyzete sok tekintetben kiváltságos. Iskolánk Terézvárosban, a közösségi közlekedéssel egyik legjobban ellátott fővárosi kerületben működik. A Mária Teréziáról elnevezett városrészben 1875-ben adták át, a kifejezetten taniskolának épült Lovag utca 9-11. épületét. A nagy múltú, védettség alatt álló épület azóta is folyamatosan oktatási célt szolgál, és szeretett otthona a Diákszempont közösségének. Ugyan az egykori Lovag utcai diákok által sokat emlegetett „grundnak” otthont adó szomszédos telket már beépítették, udvarunk, tágas osztálytermeink, tornatermünk és tornaszobánk mind a diákszempontos gyerekek rendelkezésére állnak. A Diákszempontban két hatalmas művészeti teremben folyik vizuális és projektoktatás, hetente közel 30 különböző délutáni szakkör és foglalkozás működését biztosítjuk, valamint kényelmesen berendezhettünk
a
középiskolai
képzésben
országosan
is
unikálisnak számító, a 3D-s oktatás igényeit mindenben kiszolgáló IT-labort.
8 A PEDAGÓGIAI SZEMLÉLET
9 A Diákszempont nem alternatív iskola, hisz nincs alternatív kerettantervünk. A szemléletben vagyunk alternatív, mert a szülők, a pedagógusok és az iskolavezetőség is egységesen, hasonlóképp gondolkodnak a hozzánk járó fiatalok oktatásáról és neveléséről. Hangsúlyozottan kisiskola létrehozását tűztük ki célul. Egy osztály maximális tanulói létszámát 20 főben határozzuk meg, hisz a kis létszámú tanulói közösségek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy pedagógiai stratégiánkat meg tudjuk valósítani. Az osztálytermek kialakításánál figyelembe vesszük a gyerekek életkori sajátosságait, és annak megfelelően alakítjuk a termek berendezéseit is, hogy a tanulók igénye szerinti szabad mozgásteret biztosíthassuk. A hagyományos osztálytermi berendezést - ha a feladathelyzet úgy kívánja - felváltja nálunk a kisebb tanulócsoportos ültetés kialakítása. A tanulócsoportok összetétele nem állandó, egy-egy félév során is folyamatosan változik. A kooperatív csoportba rendezés elvének lényege, hogy a különböző tudásszinten lévő, eltérő képességű gyerekek kerüljenek egy csoportba, hisz nem az ellentétek mélyítése a célunk. Mindemellett azt valljuk, hogy az azonos életkorúak tudják leghatékonyabban motiválni egymást. A tanító szerepének meghatározásánál a létező reformpedagógiai irányzatok közül leginkább a Montessori pedagógia alapján gondolkodunk: „Segíts, hogy magam csinálhassam!” A tanító tehát nem a tudás egyedüli birtoklója. Feladata inkább facilitátori, hisz a diákokat aktívan bevonja a munkába, mégis mindössze hátulról támogatja, segíti, szinte észrevétlenül rávezeti. A tanár-diák viszonyrendszere iskolánkban nem hierarchizált, a tanár nem minősít felülről, nem tanúsít távolságtartást.
10 Iskolánkban komoly hangsúlyt fektetünk a valóban érdemi visszajelzésen alapuló értékelésre.
hasznos,
A gamifikált rendszerek fontos szerepet töltenek be a visszajelzési és értékelési folyamatok terén, ezért a hagyományos értelemben vett értékelés, nálunk csak az általános iskola 2. osztályának második félévétől kapcsolódik be. A pontrendszerek egyik nagy előnye, hogy elsősorban a fejlődésre, a felhalmozásra, és a gyűjtögetésre fókuszálnak. A hagyományos, jegy alapú értékelés az év során összegyűjtött eredményekből átlagol, a pontok azonban lehetőséget adnak a gyarapodás és a haladás érzetének átélésére és vizualizációjára. Diákjaink egy gyengébb jegy után így nem kudarcot éreznek, hanem, hogy ugyan kisebb mértékben, de még így is közelebb kerültek a következő szinthez. A pontok, szintek és jelvények alkalmazásával egy olyan komplex, de mégis transzparens visszajelzési és értékelési rendszert tudtunk létrehozni, mely a fejlődésre és a gyűjtögetésre épít, miközben kialakítja és fenntartja a hatékony tanulás alapvető motivációs jellegét. Tanulóink havonta egy bizonyos pontmennyiséget gyűjthetnek minden fő tantárgyból. A pontokat sokféle tevékenységre kaphatják (órai aktivitás, extra házi feladat beadandó munka, számonkérés stb.), és miközben egyre több pontot gyűjtenek, újabb „szinteket” képesek megugrani. Végül a hónap végén, az összesített pontjaik alapján kapnak 1 db havi osztályzatot. Ez az egyetlen érdemjegy leginkább az erőfeszítést tükrözi, így megeshet, hogy egy-egy hónapban több jegyet is lehet javítani, illetve rontani, hiszen kizárólag a diákon múlik, hogyan teljesít.
Ö
11 ÉRTÉKELÉSI RENDSZERÜNK
12 ANGOL NYELVI TAGOZAT
13 Az osztályba felvehető külsős tanulói létszám: 18 fő Nyelvi tagozatunk nem kéttannyelvű tagozat. Az angol nyelvet, illetve néhány tárgyat (nem főtárgyat) emelt óraszámban tanulnak a diákok, és az oktatásba anyanyelvi oktató is bekapcsolódik. Tudjuk, hogy az emelt szintű nyelvi program önmagában nem kuriózum. Egyre több az olyan típusú intézmény, ahol magas óraszámban tanulnak a diákok idegen nyelvet, de az is látszik, hogy ez nem garancia arra, hogy a gimnáziumi években magas szintű nyelvtudást szereznek majd. Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy ezt az anomáliát – nevezetesen, hogy magas az óraszám, mégsem gyarapszik látványosan a nyelvtudás – kiküszöböljük, egyfajta szemléletváltás szükséges a nyelvoktatásban. A cél nem a NYELVTANULÁS, hanem a NYELV ELSAJÁTÍTÁS kell, hogy legyen. Ehhez pedig beszédcentrikus képzésre van szükség, ahol a tanulóknak nyelvi környezetet teremtünk, életszerű szituációkkal, problémákkal, helyzetekkel kell találkozniuk, amelyekben a nyelvet használják, használni tudják. Az óraszámok tekintetében a kerettanterv által biztosított heti 3 szabad órát az angolra szánjuk. Emellett még 3 órát iktatunk be, melyek kötelezően választható tanórák a különböző évfolyamokon. Ezekből 1 tanórát native tanár tart. A heti 6 nyelvi óra mellett minden évfolyamon szintén kötelezően választható +1 angol nyelvű tanóra. Ezek a különböző évfolyamokon a következők: 9. évfolyamon: dráma 10. évfolyamon: informatika vagy művészet 11. évfolyamon: etika 12. évfolyamon: média A tanórák bontott, kis létszámú csoportokban (8-10 fő) zajlanak haladó és középhaladó szinteken.
14 Az osztályba felvehető külsős tanulói létszám: 18 fő Általános iskolánk egyik fő profilja a komplex művészeti oktatás. Ezt a vonalat visszük tovább a középiskolai szakaszba, de nem azért, hogy művészeket neveljünk, sokkal inkább, mert a kreativitást tartjuk az egyik legfontosabb készségnek. Az emberi kreativitás nehezen helyettesíthető gépekkel, így azok a szakmák, amelyekhez ez elengedhetetlenül szükséges érezhetően felértékelődtek. Mi ezt a gondolatot ragadtuk meg, mikor a digitális piacon jól ismert ARworks szoftverfejlesztő céggel együttműködve, kidolgoztuk a digitális-művészeti tagozat programját. A képzésben ők adják a szakmai know how-t, valamint a képzés magas színvonalára garanciát nyújtó oktató szakembereket, a Diákszempont pedig biztosítja a megfelelő oktatási környezetet. A program szerint a 9. és 10. évfolyamon a tanulók együtt haladnak. A művészeti és digitális tárgyaik óraszámai egyenlő arányban lesznek elosztva. A fő tárgyaik mellett emelt óraszámban tanulnak vizuális művészetet, és digitális tárgyakat, majd a 11. évfolyamtól a képzés ketté válik. A művészeti tárgyak iránt affinitást érző diákok magasabb óraszámban számíthatnak kézi rajz órákra, kreatív alkotásra, a 3D animálás és alkotás részleteinek megismerésére. A digitális/programozás iránt affinitív tanulók fókusza a szoftverfejlesztésre (Unity) és a programozás alapjaira helyeződnek át. A képzés nagyon újszerű - hisz iskolarendszerben még nem oktatnak 3D programozást – és mindenképpen a hasonló érdeklődéssel bíró fiatalok számára ajánlott. A program igen sok plusz órát jelent majd a tanulók számára, így emellett egyéb elfoglaltság csak korlátozottan ajánlott. Összességében az érdeklődő, terhelést bíró diákok számára ideális, ez a minden tekintetben unikális tagozat.
Ö
15 DIGITÁLIS-MŰVÉSZETI TAGOZAT
16 DIGITÁLIS-MŰVÉSZETI TAGOZAT TEMATIKA
17 3D technológia felhasználási lehetőségei Építészet | Belsőépítészet | Díszlet | Képző- és Iparművészet | Formatervezés | Design | Divat | Tudományok | Film | Animáció | Játékfejlesztés | Reklám | Oktatás | Ipari tervezés | 3D nyomtatás | VR/AR • 3D tervezés és animációs fakultáció a 9-12 osztályokban Előfeltételek: Geometriai és számítógépes ismeretek, angol alap nyelvtudás. Végzés: 3D számítógépes modellek készítése, egyszerű animációs kisfilmek készítése, elképzelt forma megvalósítása, 3D nyomtatáshoz formatervezés Tanmenet: Kezelőfelület megismerése - Koordináta rendszer (Elmélet) - Snappelés - Pivot point - Primitív alakzatok létrehozása, mozgatása, skálázás - Perspektivikus és ortografikus nézet (Elmélet) - Modellezési technikák: box és spline modelling - Fontosabb modifierek megismerése (Displace, FFD, Mirror, Symmetry, Taper, Bend, Turbosmooth, Twist, stb.) - Compound Objects (Boolean, ProBoolean, Loft, ProCutter) Fakultáció 11-12. évfolyam: Művészi irányban kreatív alkotás, animáció, 3D alkotás - Programozási irányban szoftver fejlesztés, interakciók, programozás C# • Művészeti képzés a 9-12 osztályokban Előfeltételek: Rajzkészség, alapszintű rajztudás, számítógépes alapismeretek Alapozó program: Kreativitás fejlesztés, szabadkézi rajz készség erősítése, térlátás, komplex gondolkodás fejlesztés, tervezési folyamatok megismerése Projektszemlélet: Kapcsolódás a többi tantárggyal, brainstorming, csoportos és egyedi tervezési folyamatok, összehangolás, együttműködés, prezentáció
18 A Diákszempont Mentor Program lényege, hogy minden felsős és gimnáziumi osztályfőnök, egy általa kiválasztott tanárral ún. „mentor párt” alkot. A két mentor, a tanév során végig szoros együttműködésben dolgozik az adott osztállyal kapcsolatos minden feladat és kihívás kezelésében, és azok megoldásában. A páros munkában továbbra is az osztályfőnök felel a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartásért, a tájékoztatásért, ő adminisztrál, szervezi az iskolán kívüli programokat, illetve minden hivatalos teendő is az ő felelősségi köre marad. Ugyanakkor azzal, hogy van egy állandó társa - aki szintén jól ismeri az iskolaközösséget - lehetősége nyílik rendszeres egyeztetésre az osztályt érintő kihívások, vagy aktuálisan felmerülő nehézségek megoldásával kapcsolatban. A két mentor gyakran közösen tartja a reggeli beszélgető alkalmakat, így módjukban áll az osztályt megosztva, alaposabban is átbeszélni a gyerekeket foglalkoztató témákat. Természetesen ennek pontos bonyolítása a két mentor saját hatásköre. A mentorrendszer 5. osztálytól lép életbe. A mentorok rendszeres időközönként, kéthetente tartanak meetinget, ahol megbeszélik a különböző osztályokban felmerülő kérdéseket, problémákat, és beszélnek az egyes gyerekekről is. A programmal kiemelten fontosnak tartjuk a gyerekekben azt erősíteni, hogy bár egyre nagyobbak, önállóbbak, és úgy érzik nincs szükségük maguk körül felnőttekre, mert már mindent képesek önállóan is megoldani, mégis bátran forduljanak a felnőttek felé, mert ők azért vannak körülöttük, hogy segítsenek nekik, bármiről is legyen szó. A beszélgető alkalmak témáit a gyerekek is aktívan alakíthatják, tehát szóba kerülnek a kifejezetten őket foglalkoztató kérdések. E mellett a mentorok kiemelt feladata segíteni diákjaikat a tanulásban, a saját time menedzsmentjük kialakításában, összességében pedig az eddigieknél is erősebb támogatást nyújtani a gyerekek egészséges lelki fejlődéséhez.
Ö
19 MENTOR PROGRAM
20 ISKOLAI NAPIREND, FONTOSABB ESEMÉNYEK
21 Iskolánkban minden tanítási nap beszélgetőkörrel indul. A 8:30-kor kezdődő, és az osztályfőnök által vezetett napindító óra célja, elsősorban a gyerekek napra való ráhangolása, és az őket érdeklő, a közösséget aktuálisan foglalkoztató témák megbeszélése. Az első valódi tanóra 9:10-kor kezdődik, a tanórák 40 perc hosszúak. A szünetek hosszabb-rövidebb ideig tartanak, a hosszabb, 20 perces szünetekben a gyerekek gyakran játszanak az iskolaudvaron. Az ebédszünet 25, illetve 30 perc. Az iskola egész napos rendszerben működik, tehát a gyerekek 14:00 és 14:30 között az esetlegesen feladott házi feladatot elkészítik. Hétközben nem visznek haza leckét, illetve tankönyveket. 15:00 órától 16:00 óráig, aki szeretne, szabadon választható szakkör foglalkozásokon vehet részt. 16:00 és 17:00 óra között összevont ügyeletet tartunk.
A gimnáziumi események
felvételivel
kapcsolatos
fontosabb
2019.11.19. (kedd) 17:00-19:00 / Általános szülői tájékoztató 2020.02.01. (szombat) / Szülői Fórum és gimis DiákTanár találkozó 2020.03.04-03.06 / Gyakorlati alkalmassági vizsga a digitális-művészeti tagozatra jelentkezőknek 2020.03.07. (szombat) / Videóprezentáció bemutatása az angol nyelvi tagozatra jelentkezőknek 2020.02.24.-03.13. / Szóbeli alkalmassági vizsga 2020.03.16-17-18. / Családokkal személyes beszélgetés
22 Jegyzeteim:
23 TARTALOMJEGYZÉK 3| 4| 7| 9| 10 | 13 | 14 | 17 | 18 | 21 |
VEZETŐI KÖSZÖNTŐ AZ ISKOLA BEMUTATÁSA A DIÁKSZEMPONT ÉPÜLETE A PEDAGÓGIAI SZEMLÉLET ÉRTÉKELÉSI RENDSZERÜNK ANGOL NYELVI TAGOZAT DIGITÁLIS-MŰVÉSZETI TAGOZAT DIGITÁLIS-MŰVÉSZETI TAGOZAT TEMATIKA MENTOR PROGRAM ISKOLAI NAPIREND, FONTOSABB ESEMÉNYEK
GIMNÁZIUM 2020 | © DIÁKSZEMPONT www.diakszempont.hu Szerkesztő: Felcser Viktória Fotók: Magyar Márton Nyomdai munkák: Rastera Group Kft. Készült a Diákszempont Pedagógiai Programja alapján a Gyermekszem.Pont Alapítvány megbízásából. Budapest, 2019 november
24 „Nincs a tantárgyakkal, jegyekkel, dolgozatokkal kapcsolatos megszokott nyomasztás, abszolút nyugodt és gyerekbarát légkörben folyik az oktatás.” – Csilla, édesanya
„A fiam két hónap után hoztam el a kerületi iskolából. Ellentétben avval a sulival, itt arra fektetnek hangsúlyt, hogy mi az, amit lehet a suliban csinálni: alkotni, tanulni, szeretni, játszani, megismerni azt, ami más. Együtt tanulni, valamiért vagy valakiért kiállni, terveket szőni, izgulni, egyénileg és a közösségben is fejlődni. Az én gyerekem itt szárnyal.” – Réka, édesanya
„Amikor sulit váltottunk, mindenki azt kérdezte, hogy miért és miért pont ezt? Nos, mert belefáradtunk a belefáradt pedagógusokba, mert ösztönösen menekülünk a rugalmatlanság, a 20 éve így csinálom szemlélet elől, mert szeretünk partnerként együttműködni (mi hárman: gyerekszülő-pedagógus), mert a problémákról nem beszélni szeretünk, hanem megoldani azokat, mert hisszük és szeretjük, hogy nem csak tankönyvből lehet tanítani és tanulni, mert fontos a humánum, a megbecsülés, az odafigyelés, mert a csoportmunka, a projektmunka sokkal több, mint egy megoldott feladat... és persze a fél 9-kor kezdődő nap sem esik rosszul egy kamasznak!” – Nóra, egy nyolcadikos diák édesanyja