Electroom 2012. november

Page 1


I DIK K O Z A IG NK! NEM ? GÍTÜ A E S S Á I OZ ,M LALK DJEN L E Á G V G OK, L Ü LDÁS INDU E CS O N N G ! E E ? Z RSAN LŐ M ÁBAN O É NEHE G Y M Á Í G L I ÉS GY SÉGK NG V N VA RŰEN O KÖLT E KETI M Z S R Á S É A TEGY NSZ AM YEZE LEFO RON, N E Á R T Ö S S K EN É 46-O MEN LEHET. 2 HELY 4 Ő T 8 CÍ HE 1 31 MAIL ELÉR 6 3 E + U IA F.H LŐDN SIRA Z K E D @ ÉR FO AZ IN

Zsiráf Design

– minden, ami website-nak ingere

www.zsirafkreativ.hu


Akárhogy is nézzük, megérkezett a tél. Ez azt is jelenti, hogy az átbulizott esték után még kevésbé lesz kellemes az éjszakai buszra várakozni, no meg persze azt is, hogy hamarosan itt az újév, ha csak be nem jön a maják jóslata, mert akkor bizony nem érdemes bespájzolni pezsgőből és virsliből. Egy dolog biztos: ez a december sem telik majd eseménytelenül. Az Electroom mindjárt két bulival köszönti a telet, először 22-én az MNML Xmas partyval, majd az év utolsó napján az MNML Madness-szel. Mindkét buli a minimal kedvelőinek fog kedvezni, hiszen a műfaj jeles külföldi képviselőit hívtuk meg mindkét eseményre, de természetesen az ismert hazai arcok is képviseltetik majd magukat! A két buliról bővebben olvashattok, ha belelapoztok a magazinba, de nézzük meg, hogy miről is lesz még szó! Szokás szerint ismét hazai lemezlovasokat faggatunk karrierjükről és a hazai modern tánczene helyzetéről. Ezúttal az egyik legnagyobb ászt, Palotai Zsoltot sikerült mikrofonvégre kapnunk, aki személyesen mesélt nekünk arról, hogy hogyan látja ő a hazai színteret és hogyan telnek mindennapjai. A Hairy Records tagjai sem maradhattak ki a sorból: Duel és Faktor X válaszolt kérdéseinkre. Továbbra is szívügyünknek tekintjük, hogy amolyan gyorstalpaló képen elkalauzoljunk mindenkit az e-zenei stílusok forgatagában. Elektropédiánkat ezúttal a Space Discónál lapoztuk fel, amely legalább olyan érdekes stílus, mint amilyennek elsőre tűnik. Kedvcsinálónak legyen is elég ennyi, hiszen a tartalomjegyzék úgyis irányt mutat majd a cikkekhez és az oldalszámokhoz. Jó lapozgatást!


www.electroom.hu Magyarország első elektronikus zenei játszótere!

Légy aktív tagja az Electroom magazin játszóterének és nyerd meg a belépőjegyedet az elektronikus zene világába! Kövesd figyelemmel az Electroom magazin honlapját és minden nap elsőként értesülhetsz az elektronikus zenei élet összes rezdüléséről. Valamint a Prime fm élő rádióműsorain keresztül egyenesben hallgathatjátok a legjobb mixeket, elektronikus zenei műsorokat.


Hír mix.........................................................................................................6 MNML Christmas...................................................................................... 10 MNML Madness ...................................................................................... 13 Interjúk Palotai Zsolt.............................................................................................. 16 Duel...........................................................................................................20 Factor X....................................................................................................24 Buli ajánló: Noise!.....................................................................................28 Portré........................................................................................................30 Top 10-ek..................................................................................................34 Elektropédia: Space Disco.......................................................................36 Party naptár..............................................................................................44 Cökxpôn...................................................................................................46 Citromdíj ..................................................................................................50 Drog stop..................................................................................................54 Divat..........................................................................................................56 W.A.S.P.....................................................................................................58 Murder......................................................................................................60 Videó ajánló..............................................................................................62

Főszerkesztő, művészeti vezető: Kovács Dániel Zenei szakértő, tanácsadó: Millei Ramon, Papp Krisztián Munkatársak: Báthori László, Gellén László, Hajdó Máté, Kelemen Kristóf, Kovács Titusz, Lemák Ágnes, Matusa István, Móri Gergely, Négyesi Anna, Németh Gergő, Várkonyi Zsolt, Zsilován Dániel Digital szakértő: Kovács András Kiadó: 2 Zsiráf Kft. Szerkesztőségi cím: 1036 Budapest, Lajos utca 42. E-mail: info@electroom.hu Internet: www.electroom.hu Telefon/fax: 318-4246 Értékesítés: Kovács Dániel (e-mail: daniel.kovacs@electroom.hu) S. Balogh Edit (sbaloghe@zsiraf.hu) Tervezés, szerkesztés: 2 Zsiráf kreatív ügynökség Internet: www.zsirafkreativ.hu


6

electroom

A berlini székhelyű houseproducer Martin Dawson november 12-én vesztette életét, miután tíz napot töltött kórházban agyi ütőértágulat miatt. Az egyébként angol származású Dawson a King Roc pszeudójával szerzett világhírt magának, az utóbbi időben polgári nevén gyarapította a minőségi technót prezentáló stúdiómágusok táborát. Dawsont november 1-jén szállították kórházba, miután összeesve találtak rá a stúdiójában. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek Martinért, de már nem tudták megmenteni az életét. Nyugodj békében, King Roc!


electroom

7

Félórás mix Jamie XX-től A legendás londoni producer/DJ, Jamie XX is tiszteletét tette a Belgiumban rendezett I Live Techno fesztiválon. Az angol előadó egy félórás mixszel örvendeztette meg a nagyérdeműt, amely teljes egészében meghallgatható a Soundcloudon, az alábbi linken: http://soundcloud.com/jzen1/jamie-xx-i-love-techno-2012. Jamie XX több klasszikus darabbal is megajándékozta már a közönséget. Gil Scott-Heron – aki ma már sajnos nincs köztünk – közreműködésével alkotta meg az „I’ll Take Care Of U” és a „NY Is Killing Me” című trackeket, amelyekhez az amerikai soul/ jazz énekes a hangját kölcsönözte.

November 19-én vasárnap adták át az American Music Awards díjait. A nyertesekről a közönség szavazhatott online. Az új, elektronikus tánczene kategóriában a 45 éves francia producer/ DJ, David Guetta diadalmaskodott. A jó nevű lemezlovas 2011-ben első helyen végzett a DJ Magazine DJ-ket rangsoroló top100-as listáján, 2010-ben pedig a World Music Awardson három kategóriában bizonyult a legjobbnak.


84 electroom

Anglia az elektronikus zene egyik fellegvára, ahol megannyi legendás klub sorakozik, arról már nem is beszélve, hogy hány híres DJ-t és producert adott a szcénának. Egy manchesteri bulira egy magyar lemezlovas, nevezetesen Metha is meghívást kapott. 2013. január 26-án a Lowdown szórakozóhely harmadik születésnapját ünnepli, fellép Alex Metric, Elit Force és még jó néhány nagy név, akik között a magyar DJ is ott lesz.

Nem csak Martin Dawson halála rázta meg az elektronikus zene szerelmeseit. November 8-án az 52 éves producer, Pete Namlook (Peter Kuhlmann) is elhunyt, aki pályafutása során több mint 100 albumot jelentetett meg, és a német FAX kiadó alapítása is az ő nevéhez köthető. Pete Namlook halálának körülményei egyelőre ismeretlenek.


electroom

Elkészültek a 10-es listák a European Festival Awards szavazása alapján, amelynek során a legjobb európai fesztiválokra voksolhatott a közönség. A nagy fesztiváloknál hetedik helyezést ért el a Sziget Fesztivál, a közepes méretűeknél pedig a Balaton Sound végzett az előkelő harmadik helyen. Minden kategóriában győztest hirdetnek majd, a nyertes fesztiválok az alábbi listákból kerülnek ki. Legjobb nagy fesztiválok 1. EXIT Festival (Szerbia) 2. Heineken Open’er Festival (Lengyelország) 3. Hurricane & Southside (Németország) 4. Optimus Alive (Portugália) 5. Rock Werchter (Belgium) 6. Roskilde Festival (Dánia) 7. Sziget (Magyarország) 8. Tomorrowland (Belgium) 9. Wacken Open Air (Németország) 10. Woodstock Festival (Lengyelország) BEST MEDIUM-SIZED FESTIVAL 1. Area4 Festival (Németország) 2. Electric Picnic Music & Arts Festival (Írország) 3. Heineken Balaton Sound (Magyarország) 4. Lokerse Feesten (Belgium) 5. Melt! Festival (Németország) 6. OFF Festival (Lengyelország) 7. Pohoda Festival (Szlovákia) 8. Rock-A-Field (Luxemburg) 9. Smukfest (Dánia) 10. Ursynalia – Warsaw Student Festival (Lengyelország)

95


2

electroom


electroom

Switch & Electroom pres: MATT MINIMAL (FR) | INDUSTRIALYZER live (ESP) | MIN & MALL (ITA) | CLUB NEXT | - December 22. bulijain pedig valósággal megőrjíti a tömeget. Nyakunkon a karácsony, de ez nem jelenti azt, hogy le kéne mondani a bulizásról, sőt! December 22-én a Switch és az Electroom együtt melegít az ünnepekre a Next Clubban, ahol külföldi sztárelőadók és hazai DJ-k kalauzolnak majd el mindenkit a minimal és a techno stílus mezsgyéin. A hangulatot 3D-s visual és táncosok fokozzák tovább, a szomjúság ellen pedig italakciókkal fegyverkezünk fel. Egyenesen Franciaországból érkezik Matt Minimal, aki már 16 évesen bekerült a modern tánczene vérkeringésébe, masszív szettjeivel pedig fel is pezsdítette azt. Játszott már az Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban is, ráadásul Magyarországon sem először lép fel. Egy spanyol úriember, nevezetesen Industrialyzer is tiszteletét teszi a Next színpadán, és garantáltan megtáncoltatja a közönséget. Industrialyzer, azaz Ricardo Rodrigues 17 éves kora óta rajong az elektronikus zenéért. Először csak saját szobájában pakolgatta a lemezeket a lejátszóra, majd Hollandiába költözött, és hamarosan a klubokat is meghódította. 2003-ban előkelő második helyezést ért el a neves I Love Techno DJ-versenyen. 2007-ben The Advent is felfigyelt tehetségére, innentől pedig egyenes út vezetett a siker felé. Industrialyzer mára a techno szcéna éllovasává nőtte ki magát, a legnevesebb labeleknél jelennek meg trackjei,

Az olasz Min&Mal duó, azaz Alessio Caterino és Mario Caterino erősíti tovább a külföldi fellépők sorát. A testvérpár Németországban adta első buliját, és nemcsak Európában, hanem Dél-Amerikában és Mexikóban is komoly népszerűségre tett szert, emellett a Beatport minimal toplistáján is gyakran értek el előkelő helyezést. Az olasz minimalpáros olyan kiadókkal dolgozik együtt, mint a 303lovers, az Italo Business vagy a Human Garden Music. Természetesen hazai előadók is lemezjátszók mögé állnak majd. Érkezik Goldsound, aki tíz éve énekesként kezdte pályafutását, az utóbbi esztendőkben pedig lemezlovasként szolgáltatja a talpalávalót. Ramone és Christian Cardwell sem marad ki a szórásból. A két lemezlovas nem első ízben lép fel egy buliban az Electroom jóvoltából, és biztosak lehettek benne, hogy találkozhattok még velük a budapesti éjszakában! A lineupot olyan nevek erősítik tovább, mint Matula, Robert Noise, Ruiz Sierra, Ploughmant, Purebeat, Tigran, Dave Stany, Goyah, D&K vagy Raka JR. December 22-én szombaton tehát irány a Next, ahol két színpadon pörgeti majd a lemezeket három külföldi és tizenhárom hazai DJ!

3


4

electroom

Lineup: MATT MINIMAL (FR) | INDUSTRIALYZER live (ESP) | MIN & MAL (ITA) Goldsound | Matula | Robert Noise | Ruiz Sierra | Ploughmant | Purebeat | Tigran | Dave Stany | Ramone | Christian Cardwell | Goyah | D&K | Raka JR Belépő: 2000 Ft (helyszínen 00:00-ig) 2500 Ft (helyszínen 00:00-után) 8000 Ft (vip | helyszínen | Korlátlan italfogyasztás | limit: 100 db) Dátum: 2012. 12. 22. | 22.00-06.00 Helyszín: Club Next (1077 Budapest, Almássy tér 6.) Italakciók: KOKTÉLOK 600 Ft-ért (egész éjszaka) http://www.facebook.com/events/199821536809777/


electroom

5


6

electroom

MNML Madness - New Years Eve Szilveszteri minimalőrület az Electroom társaságában! Túlélted a világvégét és a karácsonyt? Nem tudod, hol töltöd majd a szilvesztert? Gyere és bulizz velünk a minimal és a techno szcéna jeles képviselőinek társaságában! A SYMA Rendezvényközpontban a műfaj legnagyobb ászai gondoskodnak majd arról, hogy minden résztvevő számára emlékezetes legyen a szilveszter. Érkezik Joe Maker, a minimal egyik éllovasa, aki a Minimal Female című trackjével valóságos himnuszt alkotott. Megannyi megjelenés, fellépések világszerte, és többmilliós nézettségek a Youtube-on. Joe Maker neve garancia arra, hogy az idei szilvesztert egyhamar nem felejti el a SYMA közönsége. Az ütős szettekről az est egyik sztárfellépője, Marco Bailey gondoskodik majd. A belga DJ/producer hamar megmutatta a

nagyvilágnak, hogy érdemes vele számolni. Már karrierje kezdetén olyan kiadóknál jelentek meg számai, mint a Bonzai Records, vagy a Dance Opera. Ahogy telt az idő, egyre inkább a techno felé fordult, és fel is fedezte őt a szcéna egyik nagy aduásza, Carl Cox, innentől kezdve pedig egyenes út vezetett a sikerhez. Termékeny produceri munkája mellett több kiadót is alapított, de természetesen a fellépések sem maradhattak el. Szilveszterkor egy finom techno/tech-house szettel köszönt majd minden kedves látogatót. A felhozatalt Matula, Ramone, Goldsound, Tigran, Olli, Christian Cardwell, Krall, Dave, Szikszai, Dave Stany, Goyah, Victor V és Ruiz Sierra fellépése színesíti majd tovább. Az egész éjszakán át tartó mulatság 20 órakor veszi kezdetét, és reggel hatig tart, ha pedig még mindig bírod a pörgést, akkor pörögj velünk 11-ig, hogy vidáman induljon az újév.


electroom

Line up: JOE MAKER (UK) | Marco Bailey (BE) | Goldsound | Tigran | Goyah | Olli | Christian Cardwell | Ramone | Krall | Dave | Szikszai | Dave Stany | Victor V | Ruiz Sierra | Elővételes jegyek ( 2012.12.03 - 2012.12.23) Standard: 6.000 Ft VIP: 12.000 Ft GOLD VIP: 20.000 Ft Helyszíni jegyek: Standard: 7.500 Ft VIP: 15.000 Ft GOLD VIP: 25.000 Ft Jegyek elővételben Dec 3- tól kaphatóak a Ticket Express jegyirodáiban. www.szilveszteriparty.hu

Az esemény Facebook oldala: http://www.facebook.com/events/406231062779311/

7


16

electroom

Borongós, enyhe novemberi este a belvárosban. Sebes léptekkel közeledek az interjú helyszínére. Palotai Zsolt ajtót nyit, majd jó házigazdához méltóan beinvitál. Épp a szerdai Rewind éjszakai fáradalmait piheni ki. A szobában mindenütt CD-k, egy macska lépdel óvatosan a hanghordozók között. Zsolt pár új track-et hallgat, miközben még gyorsan elintéz egy telefonbeszélgetést az interjú előtt. Előveszem A4-es puskámat, amelyen az előre megírt kérdések sorakoznak, megnyomom a felvétel gombot, majd óvatosan leteszem a diktafont az íróasztalra.

Ma éppen nincs jelenésed egy szórakozóhelyen sem. Mit csinálsz ilyenkor, amikor nem lépsz fel?

3-4 napot játszom egyfolytában, akkor az adrenalin miatt nem is lehet pihenni.

Itthon is zenével, no meg persze a családommal.

Szoktál összejárni más DJ-kkel, hogy egy-egy sör vagy üdítő mellett szakmázzatok?

Pihenés, kikapcsolódás? Hát meg persze az is. Képzeld, a múltkor négy napig nem volt internetem. Négy napra visszamenni az időben, az körülbelül egy hét munka. Régen egy héten egyszer elmentem a lemezboltba, ma meg óránként nézhetem a leveleimet, a Soundcloudot, és non-stop huszonnégy órás szolgálatban vagyok. Szolgálat! Ezt szeretném kihangsúlyozni. I am a soldier! Több mint 20 éve pörgeted a lemezeket. Fizikailag és lelkileg nem fárasztó ez a mindennapos hajtás? A színpad az energiáid körülbelül húsz százalékát viszi el, és minden, ami előtte, utána, és közben van, az a maradék nyolcvan százalék. Nem az a fárasztó, hogy a színpadon vagy, hanem minden, ami körülötte van. Nagyon kemény, főleg az éjszaka. Az nagyon durva. Főleg, mivel én nem egy órákat játszom. Tegnap például öt órát játszottam. Most voltam Temesváron, ott 7-ig ment a buli, és 11-re értem haza. Vasárnap, hétfőn és kedden használhatatlan vagyok, és szerdán már kezdődik újra. 23 év éjszaka az kőkemény. Gyakorlatilag éjszaka már nem tudok aludni. Ma négykor keltem, tehát este megint nem tudok aludni. Ha

Örülök, ha a családomat látom. A szerdám az például úgy néz ki, hogy 10-kor rádió, utána éjszaka Rewind, és amikor hazajövök, le kell adnom egy műsort, tehát reggel nyolckor végzek. Van még benned némi drukk egy-egy fellépés előtt? Mindig. Mindig más kihívással kell szembenézni. Nehéz a magyar közönségnek megfelelni? Nyilván mindig kellenek új számok is a repertoárba, ugyanakkor a régieket sem szabad elfelejteni. Régen az volt a hívószó, hogy valami újat, valami olyat, ami még nem volt, most meg az, hogy mindig ugyanazt. Ezt meg lehet figyelni a producereknél is. Régen, ha valaki csinált egy zenét, akkor még egy olyat nem csinált. Ma meg csinál egyet, és addig klónozza, amíg csak lehet. Manapság ez megy. Mindig ugyanazt. Azt szeretik hallani, amit ismernek. Főleg itt Magyarországon. Ha kiszabadulok a környezetemből, és mondjuk egy főiskolás bulin játszok, ahol nem csak azok vannak ott, akik ezért a zenéért vannak oda, ott ez például kőkemény. A leggagyibb az talán most van.


electroom

Nyilván gyakran szólnak oda neked a bulikban, hogy ezt és ezt a számot tedd fel. Ezeket hogy fogadod? Attól félek, egyszer el fog szállni az agyam, a sok baszogatás miatt, és abban nem lesz köszönet. Most voltam egy órán a Színművészeti Egyetemen, és erről is szó volt. Mondjuk, ha az ember elmegy a színházba, akkor nincs akkora bátorsága, hogy felmenjen a színpadra, és megmondja a színésznek, hogy ez a mondat most vállalhatatlan volt, mert akkor vége is az előadásnak. Egy klasszikus zenei koncerten sem mész oda a karmesterhez megkérdezni, hogy: „ez most mi volt?” Hozzánk simán. Ha a fellépések mellett lenne időd saját számokat is írni, akkor milyen stílusban íródnának ezek?

óra alatt rakta össze, és mondta, hogy ő csak viccelt. Mondtam neki: sose vedd komolyan, amit csinálsz! Mindig azok a legjobbak. Mit adott neked, és a magyar underground életnek a Tilos az Á? Amikor jönnek hozzám, hogy 5-10 évvel ezelőtt milyen jó bulik voltak, és most meg mi van, akkor mindig azt mondom, hogy nem 5-10 éve volt a legjobb, hanem 20 évvel ezelőtt a Tilos az Á-ban. Nem feltétlenül azért, mert akkor jobb zenék, vagy jobb bulik voltak, hanem mert mindenki pozitív volt. Két évig voltam ott, és az a két év erről szólt. Mindenki azt gondolta, hogy most jó lesz. Ilyen nem volt se előtte, se utána. Mi változott meg?

Ezért sem csinálok én zenét. Milyet csinálnék? Amikor 4-5 órákat játszom, akkor abban minden benne van, még rockzene is akár, vagy 1949-ből játszom zenét. Időben is és műfajban is mindenevő vagyok. Most akkor melyiket is csináljam? Valószínű, hogy mindenbe belenyúlnék. Azért nem írok, mert nincs is rá időm, és nem is értek hozzá. Nagyon sok producert ismerek, akik már nem tudják csak úgy hallgatni a zenét, mert azon gondolkoznak, hogy hogyan csinálták, és mennyi idő alatt. Én ezt nem szeretném. Én a zenét úgy szeretném hallgatni, hogy közben nem ezen jár az eszem. Engem nem érdekel, hogy valaki 3 óra alatt írta meg. Egyébként van egy haverom Londonban, és a legjobb zenét 2-3

Akkor minden, és mindenki pozitív volt. Ebben az országban az a legnagyobb katasztrófa, hogy borzalmasan negatív hely. Soha senkinek nem jó semmi. Az a két év viszont teljesen más volt. Én tulajdonképpen ma is ebből a két évből élek. Itt valami pozitív dolgot felmutatni, az tripla annyi energia, mint máshol, mert minden és mindenki annyira negatív. Nézd meg a politikusokat! Itt soha nem nyer senki, hanem mindig a másik veszít. Nem pozitív üzenettel fogod meg az embereket, hanem a másik lejáratásával, a másik anyázásával, és akkor soha nem te nyersz, hanem mindig a másik veszít.

17


4

electroom

Ha nem lett volna ez a két fantasztikus év a Tilos az Á-ban, akkor talán nem is folytattad volna? Én már akkor tudtam, hogy annál jobb nem lesz. Akkor hagytam volna abba? Ez nem erről szól. Nekem ez az életem. Én nem hagyhatom abba, amikor azt gondolom, hogy most ennél jobb úgyse lesz. Például amikor egy olyan buliba beleszaladsz, hogy tudod, hogy ennél jobbat nem lehet csinálni, akkor nem mész el a következő fellépésre? Ez egy folyamatos kihívás. Innen jön a motiváció. Jobbat kell csinálni, mint tegnap. Tehát akkor azért még bízol benne, hogy lesz még jobb? A rómaiak óta az van, hogy az előző generáció az mindig sokkal jobb volt. Régen mindig jobb volt, de mindig most a legjobb. Már csak azért is, mert boldog csak a jelenben lehetsz, nem a múltban, nem a jövőben, csak most. Lehet álmodozni, hogy 5-10-20-200 évvel ezelőtt mennyivel jobb volt, csak nem érdemes. Mit tartasz a legnagyobb problémának a magyar e-zenei kultúrával kapcsolatban? Már az is generációs kérdés lett, hogy milyen zenét hallgatsz, és milyen buliba mész el. Alig van keveredés. A tízen és a huszonéves generációk fényévekre vannak egymástól, és talán nem is szeretnék egymást megérteni. Huszon akárhány évesen elmehetsz úgy bulizni, hogy öregnek érzed magad. Eddig a generációs különbség a felnőttek és a fiatalok között volt, a generációs szakadék ma már a fiatalok és a fiatalok között van. Melyik az a külföldi fesztivál, ahol még nem léptél fel, de szívesen zenélnél ott? Én erre mindig azt mondom, hogy nagyon szép dolog, ha olyat csinálsz, ami miatt elhívnak a világ minden tájára, de az még nagyobb dolog, ha olyat csinálsz, ami miatt oda kell menni. Én már annyit utaztam, hogy nem tudom hányszor körbejárhattam a földet. Ha van egy felkérésem aznapra Budapestre, vidékre, vagy külföldre, akkor nehéz kimozdítani innen. A Sziget Fesztiválos fellépéseidnek megvan még a feelingje? Az egyre több külföldi fellépő miatt gyakran mondják, hogy már nem olyan a Sziget, mint régen. Én egy évet kihagytam, és idén megint elmentem. Egy ideje ott már nemigen van magyar közönség, főleg hétköznap. A Balaton Soundon inkább vannak magyarok, és inkább az elektronikus zenére fókuszál. A Sziget meg inkább a koncertekre épít. Egyszer kivittük a Rewind-ot a Szigetre. Abban az évben 30 ezer francia volt kint. Volt egy francia fellépő, Missil, és őrület volt, amit művelt. Ötezer francia volt a Medúzában. Én játszottam Missil után, és egyszer csak leszaladt a színpadról, és vissza sem jött, az emberek meg őrjöngtek, hogy még, még, még. Mondták, hogy menjek játszani. Felálltam, és ötezer francia teli torokból üvöltött és füttyögött. Az elég

furcsa volt. Úgy éreztem magam, mint Franciaországban egy fesztiválon, pedig Budapesten voltam a saját estünkön, és masszívan kifütyültek. Látod, el sem kellett mennem Franciaországba, és mégis ott voltam! Vannak Magyarországon tehetséges fiatal DJ-k? Abszolút. Például akik körülöttem vannak, a Jeromos, az ikrek, meg rengeteg tehetség van. Vannak olyanok, akiket nem is ismerek. Mitől lesz valaki jó DJ? A te sikered szerinted minek köszönhető? A színpadon egy dolog számít: Te ki vagy? Milyen személyiség vagy? Van-e mondanivalód a zene által, vagy nincs? Tökmindegy milyen zenét játszol, sőt az is, hogy mit csinálsz. Ha egy dolog miatt jó az, ami most történik a zenei életben, az az, hogy minden a színpadra fókuszál. Minden ott derül ki, és nem a stúdióban, hogy milyen zenék készülnek, hanem azok hogy működnek a színpadon, és te abból mit tudsz kihozni. Egy DJ-nek minden zenéből ki kell hoznia a maximumot. Lehet, hogy az, aki csinálta azt a zenét, az nem tudja, hogy az adott körülmények között, az adott pillanatban az a zene hogy működik. Ő is meglepődne. Nekem az a dolgom, hogy minden zenéből kihozzam a legjobbat, és van olyan lemez a táskámban, amit életemben egyszer játszottam, és lehet, hogy soha többet nem fogom, mert tudom, hogy adott pillanatban az úgy működött, ahogy soha többet nem fog működni. Hogy éled meg, ha épp olyat teszel fel, ami nem működik abban a közegben? Ez a különbség a producer meg az előadóművész között, hogy a producer kezei közül azokat fogod meghallani, amire azt mondja, hogy jó, és ennyi. Ami nincs kész, vagy amire azt mondja, hogy ez nem jó, azt nem hallod. A színpadon ilyen nincs, ott minden pillanat érvényes. Nem mondhatom azt, hogy „bocsánat, ezt az elmúlt tíz percet felejtsük el” Mi a helyzet a decemberi fellépésekkel? Hol töltöd a Szilvesztert? Nem is tudom, mikor voltam utoljára itthon Szilveszterkor. Évek óta szeretnénk olyat, hogy csak egy buli, de nem jön össze. Nem is tudom, hogy idén hogy fogok tudni elmenni mindenhova. Most úgy lesz, hogy már kilenckor elkezdem, és reggel hatig megyek. Többen is mondják, hogy túl sok, meg hogy miért játszom ennyit, és miért megyek el ide meg oda. Na most mondjál nekem valakit, akit ha hívnak valahova, nem megy el! Egy focistának van heti két meccse. Ő azért van, hogy focizzon, én azért vagyok, hogy játsszak. A színész azért van, hogy játsszon. Az sokkal rosszabb, ha nem játszol. Kérdezd meg az idős színészeket. 80 évesen is akár, amikor már mozogni is alig tudnak, ha felmennek a színpadra, semmi bajuk. Fellépés előtt meg után már halnának meg, de a színpadon nem. Az gyógyít!


electroom

5


20

electroom

Az Electroom Magazin Duelt, azaz Szabó Attilát kérdezte múltról, jelenről, és jövőről. Duel több együttesben is játszott, mielőtt kipróbálta volna magát az elektronikus zenében. A hazai acid bulik sarkallták arra, hogy kipróbálja magát producerként és DJ-ként, Duel pedig egyre ismertebb név lett a modern tánczenei életben. Az Underground Recordsnak köszönhetően külföldön is megismerték a magyar előadót, aki 2008-ban csatlakozott a Hairy Records csapatához. Játszott Jamiroquai előtt, fellépett megannyi klubban és fesztiválon, valamint több hazai előadóval is kooperált. Megtudtuk tőle, hogy honnan jött a művészneve, milyen volt régen az e-zenei közeg és, hogy mivel foglalkozik, amikor épp nem kedvenc szenvedélyének, a zenének hódol.


electroom

21


22

electroom Mielőtt magával ragadott volna az elektronikus zene szeretete, egy együttesben pengetted a húrokat. Mesélj egy kicsit erről az időszakról! Az első zenekar amiben játszottam, a saját zenekarom volt, amit tizenhat évesen alapítottam, ez volt a Szálkák. Joy Division, The Cure, Bauhaus számokat játszottunk a sajátok mellett. Később bekerültem a Nulladik Változatba, ritmusgitárosként ’90 és ’95 között két albumot készítettem a csapattal, sokat játszottunk, jártuk az országot, nagy idők voltak… Majd elkanyarodtam az elektronikus zene felé, és bár nem játszottam rockzenekarban többé, de ettől függetlenül a régi kedvencek, a dark és new wave, meg az indie gitárzenék ugyanúgy kedvencek maradtak. Mi fogott meg először az elektronikus zenében? Milyen volt például egy korai acid party? Első acid party élményeim közé tartoznak Fatman EBM acid bulijai a Petőfi Csarnokban, amikor feltette pl. a Mahagony Rootsot és kitekeredett benne az a 303-as hang. Attól elájultam, és tudtam, hogy ezt akarom én is csinálni. Meg a Biosphere, Boards of Canada meg F.S.O.L őrülete, amivel szintén eltalált és ezzel megérkezett hozzám az ambient is, ami nálam azóta is alapvetés. A PeCsa mellett meg kell említenem Tituszék goa–acid bulijait, amikre jártunk, sőt még szerveztünk is partikat a Tatayában, Óbudán, amin ők dj-ztek. Füstgép, elszállt fények, festett terek, strobik... Izgalmas és erős volt zeneileg, ami ott zajlott. Akkoriban még egy közös vonalon voltak az elektronikus zenék, nem szétszedve stílusokra, mint mostanában, nem volt különválasztva az acid house, goa, house és a többi. Elképesztő energiák, frissesség, állat komoly hangzások; valahogy így kezdődött nálam ez a kattanás az elektronikára.


electroom Honnan jött a Duel mint művésznév? Baradlay Ricsi barátom adta, már akkoriban is ő volt a nagy névkitaláló. Azt hiszem tetszett neki a szó leírva, az egyszerűsége. Meg szerettük a Propaganda zenekart is persze, lehet, onnan jött, nem emlékszem már. 2000-ben leszerződtél az Underground Recordshoz, az ezt követő időszak pedig sok megjelenéssel kecsegtetett. Mondhatjuk, hogy itt kezdett el felfelé ívelni a zenei pályafutásod? Igen, az Underground Recordsnál kaptam meg azt az alapot, ami elindított igazán. Nagy munkakedvet és önbizalmat adott az, hogy Tommyboy szerette a zenéimet, ő sokat segített abban, hogy az emberek megismerjék, amit csinálok, azzal hogy promótált és kiadta a szerzeményeimet itthon és külföldön is. Első bakelitemet is ez a label nyomta ki, úgyhogy nagyon jó szívvel gondolok rájuk és az ott eltöltött időre. Az egész csapat, aki ott dolgozott, elkötelezett underground tánczene hívő volt, az U Records nemcsak lemezbolt, kiadó, de egy dj-producer közösség is volt. Nemcsak én indultam innen, de itt kezdett az Anima Sound System, Marcel, Anorganik, Julez és még sokan mások. Jó kis csapat verődött akkor ott össze, nagyon inspiráló, aktív zenei közeg volt. 2008-ban csatlakoztál a Hairy Records csapatához. Mit jelent számodra a Hairy? A Hairy-ben olyan művészekkel lépek fel együtt, akikkel régóta jó barátságban vagyok és együtt zenéltem már a kiadó alakulása előtt is. Ez, hogy egy csapatnál vagyunk,

csak erősítette a barátságot, és a közös produkciók is megindultak, illetve folytatódtak. Itt elsősorban a Le Freneticsre gondolok, ami egy társulás és egy est neve, és amit Betával, Andréval és Gasperral találtunk ki még 2003-ban. Miután csatlakoztam a Hairy-hez, a Le Frenetics átkerült ide, és a mai napig aktív a bulijaival. A Frenetics keretein kívül is a legtöbbet a label dj-ivel lépek fel, főleg Andreval és Naga&Betával együtt, fx &decks szettekkel. Amit ők játszanak, az a négy per négyben nekem etalon, úgyhogy abszolút otthon érzem magam a Hairy-nél minden szempontból. Az előadók gyakran nosztalgiáznak, mondván, hogy régen lelkesebb volt a közönség, és sokkal összetartóbb volt a szcéna. Te hogy látod ezt? Igen , lehet azt mondani, hogy régen lelkesebb volt a közönség , többen jártak bulira, nagyobb partik voltak, de azt azért nem mondanám, hogy annyira összetartó volt a színtér. Én úgy emlékszem, hogy soha nem volt az. Ami mostanában megy, illetve pár éve elkezdődött, ezt az értékvesztést látjuk mi is a bulikban és a szcénában, a csökkenő létszámot, klubbezáratásokat. Erről azt gondolom, mindenki tud, az okokat lehet sorolni, én nem teszem. Azt hiszem, hogy a mélypontról már csak felfelé van újra a menet, tehát én megőrzöm optimista szemléletemet. Számos fesztiválfellépéssel büszkélkedhetsz. Melyik volt ezek közül a legemlékezetesebb? Több ilyen is van. A Sziget fellépésem 2002-ben Austin Leeds előtt egy jó buli volt; felejthetetlen élményem, bár nem fesztivál volt ,

amikor Andy Slate-tel játszottunk warm upot a BS-ben a Jamiroquai előtt. Az elmúlt években a legjobb fesztiválokat a Hairy-vel éltem meg, a srácokkal óriás bulikat nyomattunk a BalatonSoundokon, azok emlékezetesek voltak. A Hungarian Dj Fesivalok is top partik voltak a Badgirlsszel, főleg 2009 és 2010ben, Pécs, Szolnok, Baja, rengeteg ember eljött, hatalmas bulik sikeredtek. Mivel töltöd az időd, amikor éppen nem zenével foglalkozol? Könyvek, lemezek, séták. Ez nem változott gyerekkorom óta. Meg imádom a focit nézni, a zöld gyep és a 70 ezres mély morajlás nyugtatóan hat rám, a spanyol és olasz futballt szeretem nagyon. Hogy állsz az új megjelenésekkel? Gondolkozol mostanában új projectekben? Idén két EP jött ki a Cre8tionnál, ez a sor folytatódik a „Who do you love” című digipakkal, az eredetire Andre csinált remixet, meg Andy Slate is gyúrt egy remek átiratot, úgyhogy befejezem a masterelést és kész is a matéria. De azt hiszem, ez az anyag már a jövő évben jön majd ki. És igen, van új projectem is, decemberben nekikezdek a Colorstar remixeknek, az új nagylemezükről, a Flowról választottunk ki számokat együtt a zenekarral, ezeknek a klub remixeit készítem el, ez az anyagom jövőre fog megjelenni. Mikor és hol fogsz fellépni legközelebb? December 15-én Kecskeméten James Cole szülinapi buliján játszom, majd karácsonykor, 25-én pedig Kecelen leszek , ahol az év utolsó keceli buliján zenélünk a Badgirlsszel.

23


24

electroom

Interjúsorozatunkat folytatva ismét a Hairy Records egyik tagját „faggattunk” zenei pályafutásáról és a hazai szcénáról. Ezúttal Faktor X, azaz Deák László válaszolt kérdéseinkre, aki Szerbiában született, így stílszerűen a szerbiai partykultúrára is kitértünk.


electroom

Mi vonzott a legjobban a lemezlovasságban és a producerségben, amikor elkezdted? Mesélj egy kicsit a kezdetekről! Az új, eddig sosem hallott hangok vonzottak. A sci-fi műfaj kedvelőjeként az ilyen zene szinte soundtrackként ment a jövőbeli képekhez. Kíváncsi voltam, hogyan születnek az ilyen szerzemények, és én is ezért kezdtem el kísérletezni, fejlesztgetni magam, ami még ma is tart, és ahogy látom nincs végállomás. Honnan jött a Faktor X, mint művésznév? Még a kilencvenes években, az egyik első bulimra készült a flyer amikor is felhívtak, hogy milyen név alatt tüntessenek fel rajta, mivel azonnal kellett válaszolnom, így szétnéztem és a kezemben épp egy X-Men képregény volt, amiben egy mutáns csapatnak a neve X Factor volt, ezért gyorsan rávágtam, hogy ezt írják a szórólapra. Attól a pillanattól ezt a nevet használtam rengeteg bulin, mixen, zenei kiadványon. Sajnos azóta megjelent ez az igénytelen tehetségkutató, hasonló névvel, amivel semmiképp sem szeretnék azonosulni, így többször is megfordult a fejemben, hogy talán új projektnevet kereshetnék. Még a Google keresési találataimban is elvesznek a mixeim, zenéim.

Magyarországon és Szerbiában is gyakran lépsz fel. Miben más a magyar és a szerb közönség? Milyenek a kinti szórakozóhelyek? Szerbiában nincs ennyire elkommerszesedve a bulizás. A legtöbb esemény a fővárosban történik, de vidéken is vannak rendszeres megmozdulások. Kevesebb pénz van, viszont lelkesebben csinálják az eseményeket. Mit jelent számodra Szerbia? Kozmopolita vagyok, így nincsenek hazafias érzéseim. Habár ott a legjobb a joghurt, a csevap, a pljeszkavica, az ajvár, a pálinka és burek. Mennyire hat ki egy-egy trackedre az éppen aktuális hangulatod? Teljes egészében. Ugyanis zenét csinálni az szerintem nem más, mint a pillanatnyi érzéseket hangokká transzformálni, amit aztán bárki át tud élni, anélkül hogy ismerné a másik anyanyelvét. A zene a lélek nyelve. Valahol olvastam, hogyha meg akarsz ismerni egy nemzetet, akkor csak meg kell, hogy ismerd a zenéjét.

25


26 4

electroom

Ha fel kéne állítanod egy toplistát arról, hogy melyek a legjobb számaid, melyik szerepelne az első helyen? Nincsenek legjobb számok. Nálam a zenék érzelemfoszlányok, amivel festeni lehet az idő síkján. A toplisták trendeket jelentenek, a trendekben pedig az egyetlen gond, hogy elmúlnak. A Hairy Records lelkes csapatát erősíted. Kikkel szoktatok összejárni a többi „szőrös” előadó közül?

Hogy tudnád egy mondatban megfogalmazni azt, hogy mi a legkomolyabb probléma magyar e-zenei szcénával? Túlszaturáció. Melyik az a három track, amit mostanában legszívesebben hallgatsz? Otthoni hallgatásra bekapcsolom a Deepmix vagy a Groove Salad rádiókat.

Közös miséken találkozunk vasárnap reggel. Szerinted melyik stílus hódítja majd meg az elektronikus zenei világot az elkövetkező években? Az elektronikus zene eléggé tág fogalom. Ezer mikroirányzata létezik párhuzamosan. Nem lehet években gondolkodni, van, hogy a kollektív tudat kiragad egy-egy hangzást, és elkezdődik a tömegtermelés a hasonló zenékből, és így gyorsan felhígul a dolog. Ez történik szinte évente egy stílussal. Nagyon el poposodott az egész. Egy jó szelektor nem csak az utóbbi két hónap kínálatából válogat, hanem vissza tud nyúlni évekre, és nem a top 100-as chartokat kell követni.

Legközelebb mikor láthatunk a DJ-pult mögött? December elején a zágrábi Sirup klub fog újból vendégül látni. A horvát fővárosban csak két underground klub van, de minden hétvégén minőségi felhozatal van nemzetközi vendégekkel. http://facebook.com/faktorxmusic http://soundcloud.com/faktorx http://mixcloud.com/faktorx http://twitter.com/faktorx http://beatport.com/artist/faktor-x/20955


electroom

5 27


28

electroom

Hazánk eddigi legnagyobb volumenű hardstyle rendezvényének nézünk elébe december 27-én. Hogy miről is van szó? Egy a 2000-es évek elején Hollandiában és Olaszországban kialakult elektronikus zenei műfajról, amelyet korábbi hardcore DJ-k és producerek kezdtek el művelni. Magát a műfajt a keményebb hangzású, de mégis dallamos és könnyen emészthető zenék iránti igény hívta életre. A tempója 150 BPM körül mozog, torz dobok és szintetizátorok jellemzik. A hardstyle 2012-re meghódította az egész világot, Hollandiából indulva az amerikai kontinensen át Ausztráliáig. Jelenleg a szomszédos Ausztriában is nagy népszerűségnek örvend, így rajtunk a sor, hogy megmutassuk, ott a helyünk a térképen. A Noisecontrollers duója ( https://www.facebook.com/pages/Noisecontrollers/20553908311 ) idén a DJ MAG TOP 100 szavazásán, 8 helyet javítva, az előkelő 27. helyezést érte el, így Headhunterz után, ők a világ második számú hard dance előadói. Nagy sikereket könyvelhettek el az elmúlt időszakban. Tavaly Wildstylezzal közösen útnak indították a saját kiadójukat, ami a Digital:Age nevet viseli, illetve idén kiadták az E=NC² - The Science Of Hardstyle című első szerzői albumukat. December 27-én a Harddance Magyarország csapata a Skylight nevet viselő party keretében a stílus első számú duóját, a holland Noisecontrollerst hozzák el hazánkba, a Dokk Clubba. A normál és a VIP jegyek elővételben kaphatóak már a www.skylight.hu oldalon.


electroom

3


30

electroom


electroom

31

Ahogy mondani szokták, egységben az erő. Nos, ez a zenében is érvényesül, főleg, amikor két tehetséges előadó együtt próbál létrehozni valami újat, és a közös produkcióban mindkét fél kreativitása tükröződik. Luiz Bacalao és Alex Sonne kettőse finom house/techno trackjeivel nemcsak Németországot hódította meg, hanem az egész szcénában komoly elismerésre tett szert.

A két fiatal előadó, Luiz Bacalao és Alex Sonne 2010-ben kezdték meg közös zenei karrierjüket, együttműködésük mára igazi sikertörténetté vált. Live actjeikkel nem csak Berlinben turnézgattak, próbálták minél nagyobb közönségnek megmutatni tehetségüket. Freiburg, Karslruhe, Flensburg, Hannover és Jéna városában is látogatást tettek. 2011-ben pedig a barcelonai Chiringuito Calamarban pörgették a lemezeket. Ami a produceri munkásságukat illeti, rendkívül változatos repertoárral rendelkeznek, amelyben a minimal és a tech house is szerephez jut. A megjelenésekről a berlini Kalimero Records gondoskodik, amelyben olyan nevek sorakoznak, mint Melchior Bachmann vagy Flavin Orlando. A duó 2011-ben a Soul Inn EP-vel debütált, majd 2012-ben jött a Don't Stop Pushin' névre hallgató album. Bacalao és Sonne minden egyes száma végtelenül igényes, minden hang a helyén van, a dallamok magukkal ragadnak, a lüktetést pedig az egyszerű, ám mégis okosan összerakott dobalapok adják meg.


4

electroom

A duó egyik legnagyobb dobása kétségkívül a My Heart, amely egy régi, jól ismert Moby szám, a „Why Does My Heart Feel So Bad?” dallamaival és vokáljával operál, és elképesztő chill hangulatot áraszt. A 2012. május 22-én megjelent tracket a producerpáros ingyenesen elérhetővé tette, Soundcloud oldalukról díjmentesen, legálisan le lehet tölteni az alkotást.

Bacalao és Sonne tehát nemcsak a lemezpult mögött, hanem a stúdióban is megmutatta, hogy van létjogosultságuk az elektronikus zene világában. Könnyed, igényes muzsikájukkal azokat is leveszik a lábukról, akik nem feltétlenül ebben a stílusban utaznak, ez pedig nagy szó.


electroom

Itom Records Hungary!

2012 elején kezdte meg működését a magyarországi székhelyű ITOM records. A kiadó vezetője Nortio a 2000-es évek kezdetén kezdett zeneírásba. Eleinte őt is a techno varázsolta el ,de 2007-óta a deep-house anyagok szerelmese. A kiadó zenei kínálata a deep-house , Tech House vonalon fog mozogni. A kiadó zenei arculatát maga Nortio álmodta meg ,de a management közösen dönti el mely anyagok jelennek meg Az igényes, kifinomult elektronikus zenét kereső felhasználók és lemezlovasok biztosan sokszor fogják böngészni az ITOM records aktuális kiadványait. Néhány nagyobb név akik már dolgoztak a kiadóval. Sebastian Davidson,Forteba, Qmusse, Moti Brothers,Martijn,Kavaran Knigths, ,Ariane Blank,MArco Grandi, BIg al. Dubaa és sokan mások! Keressetek minket a közösségi médiában, hogy mindig időben értesüljetek a legfrissebb hírekről.

Linkek: https://www.facebook.com/ItomRecords http://soundcloud.com/itomrecords webshop: http://www.beatport.com/label/itom-records/24007 http://www.traxsource.com/Itom_Records http://www.juno.co.uk/labels/Itom/?show_digital=1 http://www.audiojelly.com/labels/itom-records/13861 http://www.djdownload.com/labels/Itom/46851

33


2

electroom

Minimal Techno top 10 by Tex!no Tex!no - Take It Off (Original Mix) Aiho - Funkstatik (Original Mix) Giu Montijo, Anthony Tomov - Sacanagem (Alan & Passhe Remix) Ventil Shape - Max Payne (Original Mix) Droplex - Catch (Re-master) Zareh Kan, Stephen Advance - We Are Just Kids (Original Mix) Ruzhynski - Freak Chords (Original Mix) Rikko - Qarta (Original Mix) Spartaque - Pantless (Inphasia Remix) Andrez, Aiho - What Happened To The Real DJ’s (Original Mix)

NOVEMBER SLAMMIN’ JAMS Kill The Noise - BLACK MAGIC (KILL THE NOISE PT. 2) DC Breaks, Skism – KILLER Doctor Bendz - Dead At Dawn (Original Mix) Quartus Saul - Los Angeles (Tim Ismag Remix) Skism - Red Heat (Original Mix) Savant - Overworld (Original Mix) Birdy Nam Nam - Goin’ In (Skrillex „Goin’ Down” Mix) Skism - Experts (Original Mix) Zomboy - Deadweight (Original Mix) Excision, Downlink - Crowd Control (Delta Heavy Remix)

Mesut Özil first Beatport Chart Separate, DLG - Mesut Ozil (Original Mix) Chuckie, Junxterjack - Make Some Noise (Original Mix) Die Atzen - Hasta La Atze (Chris Avantgarde & Eric Chase Edit) Swedish House Mafia - Don’t You Worry Child (feat. John Martin) (Tom Staar & Kryder Remix) VergiLuv, Bounce Bro - Lonely Nights (Ariel Pereira & Miguel Valbuena Remix) Calvin Harris, Florence Welch - Sweet Nothing (Extended Mix) The Prodigy - Smack My Bitch Up (Noisia Remix) Usher - Scream (R3hab Remix) Lazy Jay, Azealia Banks - 212 Feat. Lazy Jay (Original Mix) Sebastian Ingrosso, Tommy Trash - Reload (Original Mix)


electroom

House Sessions #26 by DJ Edu Roman Eric Prydz - Every Day (Original Mix) Totally Enormous Extinct Dinosaurus - Your Love (Mark Knight Remix) Cookie, Norman Doray feat Cookie - Something To Believe In Hook N Sling, NERVO - Reason (Original Mix) The Aston Shuffle, Tommy Trash - Sunrise (Won’t Get Lost) Steve Angello - Yeah (Original Mix) Alesso, Matthew Koma - Years (Vocal Extended Mix) Dirty South, Alesso - City Of Dreams feat. Ruben Haze (Original Mix) Hard Rock Sofa, Max’C - Just Can’t Stay Away feat. Max’C (Original Vocal Mix) Sebastian Ingrosso, Tommy Trash - Reload (Original Mix)

10 Must Hear Dubstep Tracks - Week 47 Gemini (UK) - Losing My Way (Original Mix) Konec - Cascade (Original Mix) Trigga, Virus Syndicate - Ayah Bass (Eptic Remix) The Others, EmalKay - Fall Out (Original Mix) The Prodigy - Smack My Bitch Up (Major Lazer Remix) Feature Cuts - Rage Values (Original Mix) The Frim - Bassline Skanka (Original Mix) Truth - Evil In The Woods (Original Mix) Noya - Banzai! (Original Mix) Sleeper - Dawn Of The Replicants (Original Mix)

3


2

electroom

Az ún. space-disco az 1970-es évek eurodisco zenéjének egyik variációja volt, ami 1977 és 1979 között élte fénykorát. A stílus eredetét a tudományos-fantasztikum témaköréhez (világűr, robotok, jövő) kötik, a számok címében, a borítókon, szövegekben a sci-fi erősen jelen volt. A futurisztikus hangzást légies szintijátékkal, űrbéli effektekkel, valamint arpeggiatorfutamokkal érték el. Népszerűségében nagy szerepet játszott a Csillagok háborúja című 1977-es film világsikere: szociológusok szerint a diszkózene a jelen problémái elől való menekülés egyik formájának tekinthető, a space-disco pedig a jelen helyett a jövő felé irányította a figyelmet. Persze e zenei irányzattól eleve nem volt elvárható a különösebben magvas szöveg: a space-disco számos felvételének szövege a hagyományos diszkó slágerek szövegeinek csacskaságait helyezte át „űrmiliőbe”. Természetesen a space-discón belül is születtek instrumentális, illetve vokális felvételek. Az amerikai Meco például a klasszikus Star Wars-trilógia mindhárom részének John Williams által komponált zenéjét diszkósította, de a sci-fi műfaj más klas�szikusainak (Superman, Star Trek, Harmadik típusú találkozások) zenéjét is feldolgozták, nem is szólva egyéb filmzenékről (pl. Óz, a csodák csodája). A francia Space

repertoárján instrumentális és vokális darabok egyaránt szerepeltek, a legismertebb a „Magic Fly”. Számos előadó van, aki csupán alkalmilag hódolt a space-disco divatjának: például a francia Sheila & B. Devotion („Spacer”), az angol Sarah Brightman („I Lost My Heart To A Starship Trooper”; „Love In A UFO”), a német Boney M. („Nightflight To Venus”) vagy az akkoriban az NSZK-ban dolgozó angol Dee D. Jackson, aki első nagylemezét („Cosmic Curves”) teljes egészében a space-disco jegyében készítette. A francia szintetizátormágus, Cerrone egyes felvételeit ugyancsak a space-discóhoz sorolják, nem beszélve az ún. egyslágeres előadók (pl. Universal Energy „Universal Energy” , Supersempfft „Out Of Time”, Honey „Superman, Superman” stb.) tevékenységéről. Még a magyar Szűcs Judith is beállt a space-disco képviselői közé az „Űrdiszkó” című sláger erejéig. Az irányzat egyik legnépszerűbb sztárja azonban az osztrák Ganymed volt. A diszkókban ekkor használtak először lézerfényt, illetve további fényeffekteket. A futurista hatás az előadók megjelenését is meghatározta: a glam rockból kölcsönözött extravagáns elemeket ötvözték a korabeli space-sorozatokban látott űrviselettel. A Space-disco sound egyébként sokat merített az underground diszkóból, a korai Detroit


electroom

technóból és Italo discóból. Nagyon népszerű volt Franciaországban és Németország egyes részein. Németországi elterjedésében nagy szerepe volt a Musikladen nevű zenés showműsornak, amit az NDR sugárzott. A ZDF Discója is space-disco előadókat látott vendégül. A stílus Németországból továbbterjedt Olaszországba, Görögországba, hatott az Italo disco szcénára. Dee D. Jackson révén a stílus Latin-Amerikába is eljutott (Brazília, Argentína) a hangzás. A space-disco olyan további stílusokra volt hatással, mint a P-Funk (Chic), a canadian disco (Trans X, Lime), italo disco (Koto, Laserdance), vagy éppen a ‚90-es évek közepén beleerősítő french house (Daft Punk, Cassius, Etienne De Crecy).

3


4

electroom

Boney M. „Nightfly to Venus” Az eurodisco hangzás meghatározó bandájának harmadik albumának címadó dala a „Nightfly to Venus”. Frank Farian bevállalt egy kis space-disco kalandozást (noha a tízszámos LP-n olyan dalokat találunk, mint a „Brown girl in the ring” és a „Rivers of Babylon”). Természetesen kilövés előtti visszaszámlálással kezdünk, máshogy ugyanis nem juthatnák el a távoli Vénuszra. Egy kis törzsi dobolás, majd egy kis női hangon történő „Nightflight to Venus” skandálás. A gitározás is beindul, majd egy torzított robothang halandzsázik valamit, az utazáshoz társul egy orgona és egy légies szinti is. Kellemes, mérsékelten slágeres.

Sheila & B. Devotion „Spacer” Ebben a számban erősen benne van az amerikai diszkóbandának, a Chic-nek a keze. Amikor felcsendül az első taktus, azonnal belénk hasít a felismerés: te ez nem az Alcazar „Crying at the discotheque”-je, csak más vokállal? De de, csak ez előbb volt cirka húsz évvel. Az alap szépen kidolgozott, a funky hangulat fokozására még egy kis gitárszólót is bedobnak; nagyjából ennyiben, na meg a szövegében tér el az említett Alcazar változat. Klasszikus.

Cerrone „Supernature” A francia szintetizátormágus epikus, 18 és fél perces alkotása a „Supernature” olyan, mintha egy Giorgio Moroder számot hallgatnánk végtelenítve. A basszus és a szintihangok nagyon hasonlítanak, viszont a vokál itt erősebb, mint a bajszos olasz számai esetén. Folyamatosan épül a track, abszolút nincs megállás. A tizenharmadik perctől átvált chill outba, ahonnan gyakorlatilag gravitációmentesen lebegünk a záró taktusig.


electroom

5

Droids „The Force” Igazi oldskool elektrós beütésű baseline-nal startolunk, majd egy csellószerű hang nyomatja a fődallamot. Középtájban feltörünk valamilyen űrhajót, legalábbis erre utalnak a sípoló, csipogó hangok. Rafkós szerzemény, hiszen ott feszül benne végig az energia, vigyázni kell vele, jó kis darab ez is.

Meco „Star Wars: Title Theme” Már régen is léteztek pihent agyú producerek, akik más tollaival ékeskedve tettek szert népszerűségre. Ilyen Meco is, aki gyakorlatilag a Csillagok háborújának főbb tételeit diszkósította. Kíváncsi vagyok rá, hogy a jó öreg John Williams mit szólt a boogie-woogie-hoz? Egyébként érezni a zeneszerző iránti tisztelet a szám megszólalásán (ellentétben a mai feldolgozásokkal), hiszen profin hangszerelték a cuccot, ami a Star Wars taktusok nélkül önmagában is fergeteges diszkó szörnyeteg lenne.

Automat „Droid” Olyan sejtelmes hangokkal indulunk, mint anno a Kraftwerk féle „Radioactivity” (legalábbis ami a „Minimum Maximum” című dupla live válogatás cd-n található), aztán bejön egy szinti téma, ami abszolút felpörgeti a hallgatót. Ha jobban a dal mögé nézek nem kimondottan az a funky alapú diszkó track, de ettől még le lehet izzadni tőle táncoláskor. Egy kicsit elvont, de azért még hallgatható.


6

electroom

Space „Magic Fly” Ez is tipikusan egy olyan szám, amit senkinek sem kell bemutatni, hiszen az ezredforduló környékén újra ez folyt a csapból Andry Nalin jóvoltából. Bugyborékolásra emlékeztető hangszínnel érkezik a dallam, valamint az aláfestő szintik is szépen dolgoznak, igazi szállós hangulatot teremtenek: súlytalanok vagyunk, lebegünk, időnként beverjük a fejünket egy-egy bárányfelhőbe, de ez szerencsére túlélhető.

Dee D. Jackson „Automatic Lover” Az angol származású, de egy időre Németországban tanyát verő Dee D. Jackson Giorgio Moroderrel közösen jegyzet száma valódi telitalálat, amit ma az igényes pop kategóriába sorolhatunk. Egy idegesítő dolgot azért felfedeztem: nem kéne ez a folytonos „I’m your automatic lover” férfimormogás. A darabot Michael Cretu is remixelte (az Enigma szíve és lelke), ám ez a verzió nem volt túl sikeres, mert a vokált minimálra kurtította, míg az Automatic lover rigmus túlburjánzott benne.

Giorgio Moroder „The chase” Eme örökzöldet Moroder 1978-ban Alan Parker „Éjféli expressz” című felkavaró drámájának kísérőzenéjeként komponálta. Munkájáért többek között Oscar- és Golden Globe-díjat vehetett át. A film a török igazságszolgáltatást bírálta egy kábítószer-csempészésért elítélt amerikai fiatalember megtörtént esetén keresztül. A zene a film nélkül is megállja a helyét, különleges megszólalása és dallamvitele miatt számos producer készített belőle saját változatot.


electroom

Ganymed „We Like You (The Way You Like Us)” Hogy az osztákok se szürke egerek zeneileg, arra ékes bizonyiték a Ganymed nevű banda, amely a space-disco éra egyik legelismertebb csapata volt. Később csak Falco tudta hazájukban túlszárnyalni a népszerűségüket (csak érdekességképpen: Falco is basszusgitározott egy rövid ideig a bandában). Itt is valami géphanggal startolunk, majd iszonyat húzos funky cuccot kapunk az arcunkba, a szintik is ügyesen dolgoznak, a női és férfi vokál váltogatása sem egy rossz húzás. Abszolút nemzetközi szintű produkció, nem is értem ezt még miért nem remixelte meg senki...

Giorgio Moroder „From Here To Eternity” Igazi kétarcú szerzemény. Az 1977-es „From here to eternity” monoton basszusával valódi klubhimnusz hatását kelti, ám a váltáskor könnyed poppá szelídül. Én ezt a részt egyszerűen mellőztem volna, no de másképp gondolkoztak akkoriban, meg másra is gerjedtek (nem úgy, mint a mai teljesen automatizált világban). Felejthetetlen, kihagyhatatlan klas�szikus minden szempontból.

7


8

electroom

és a többiek... Rockets – Space Rock (http://www.youtube.com/watch?v=0mJxYxyPCyw) Universal Robot Band – Space Disco (http://www.youtube.com/watch?v=Zeo7ikUaTdk) Space Project – Conquest of the Stars (http://www.youtube.com/watch?v=E3knneTWtgk) Chromium – Fly on UFO (http://www.youtube.com/watch?v=fvq_oiG6g48) Sarah Brightman – (I Lost My Heart To a) Starship Trooper (http://www.youtube.com/watch?v=1wwilCs4Jqg) Amanda Lear – Black Holes (http://www.youtube.com/watch?v=-TEoVVs4EMI) Laurie Marshall – Disco Spaceship (http://www.youtube.com/watch?v=OTBGh9y3BRI) Ganymed – Saturn (http://www.youtube.com/watch?v=APGza2cboGE) Mistral – Starship 109 (http://www.youtube.com/watch?v=v1M55Ux6oUQ) Giorgio Moroder – Battlestar Galactica (http://www.youtube.com/watch?v=FCZo5QaMANA) Plastic Bertrand – Tout Petit La Planete (http://www.youtube.com/watch?v=866Jzm6bahM) Player One – Space Invaders (http://www.youtube.com/watch?v=D0dup-9wvQc) Sylvia Love – Extraterrestrial Lover (http://www.youtube.com/watch?v=UAG2QX9TvTM) Kano – I’m Ready [Edit] (http://www.youtube.com/watch?v=_LvTpjK-MEY) RAH Band – Clouds Across the Moon (http://www.youtube.com/watch?v=V4R97AeM6IE)


electroom

9


44

electroom

ll Cinema Ha @ ty r a P y c Residen 3/ & Cadenza y a d 475040728 th 3 ir 6 B 6 ll 9 a /3 H ts a n m Cine m/eve . acebook.co .f w w /w :/ december 1 p htt vintető Zeek @ Cor C lt M , ik d a C Prieger Zso tai, , lo y a o P b , y d m in m w o Re udai, T . alotai, DJ B P A38 J D , december 5 7 2 e yben ré, Snilloc @ n d á n d A a , L ta : e e B p oyote, Night of Ho DJ Titusz, C , ő . 6 rg r e e G b th m dece vintető és Néme ITCH @ Cor B P O P , O E R LSTE b: TMX, FUL lu K a v ti k e ll Ko . december 6 tő @ Corvinte esco Disco T . december 7 @Corvintető laderunnaz B tető . ek @ Corvin december 8 e Z C M , ik d tai, Ca tő ewind, Palo R @ Corvinte H C . 2 IT 1 B r P e O b P decem TEREO, illa, TMX, FULLS : b lu K (UK), Ludm a v d ti u o L llek o o o K T K), Far 3. s Gemini (U s e december 1 n d a M s hristma nal pres.: C ig S 5. blic @A38 december 1 Palotai, Du 38 rev (RU) @A a k h s u P y Andre 8 1. dmilla @A3 u december 2 L , a th e M m (UK) L (FR), nnie Pilgre e R TT MINIMA A M . 2 : 2 S r S e A b NEXT decem NML XM TA) @ CLUB om pres: M (I o L tr L c A le M E & & 7/ ), MIN Switch 2. 153680977 R live (ESP 2 2 E 8 Z r 9 Y e L 9 b IA m /1 R e ts T c n e S d INDU m/eve acebook.co .f w w /w :/ p htt no7 @A38 lotai series a P 7. december 2 A38 23/ 050401322 nobo (UK) @ 4 o 2 B 3 . s /4 re ts p n e T TES om/ev EL) 8. .facebook.c w w /w :/ rco Bailey (B december 2 p a tt M h ), K (U R MAKE rs Eve: JOE a e Y w e N ness MNML Mad . 1 3 r decembe u zteriparty.h s e v il z .s w ww


electroom

45


2

electroom


electroom

3


4

electroom


electroom

5


2

electroom

A modern tánczene csodákra képes. Megmozgatja a legfiatalabb, de még a legidősebb korosztályt is. Ezúttal is néhány nem mindennapi táncprodukció közül válogattunk!

Még hogy az elektronikus zenét csak a fiatalok értékelik! A videón látható öregúr huszonéveseket meghazudtoló módon perdül táncra, és megmutatja a fiatal generációnak, hogy neki is van helye a táncparketten.

Nincs is jobb, mint egy lagzi, amikor mindenki gátlásait levetkőzve kezd el táncolni, és megfeledkezik a fürkésző szemekről, valamint a mozgóképfelvevő eszközökről, amelyeken élénken világít a piros „REC” felirat.



52

electroom


electroom

53

Hadfi Dániel 1982-ben született, többszörös magyar bajnok, profi judós. 2007-ben Európa-bajnokságot nyert, 2008-ban hetedik helyen végzett az olimpián. Dani most golfozónak állt.

„Nem szeretek semmit hobbiból csinálni. A horgászatot sem. Ott is mindig a legnagyobb halat akarom kifogni. A golf tulajdonképpen egy mentőcsónak nekem az élsport után. Az újabb célok nélkül valószínűleg csak tengnék-lengnék” – mondta el Hadfi Dániel, akinek edzését az egykori rúdugró és atlétatréner, Balogh László vállalta el. Dani edzője szemünk láttára tette le az esküt, két év múlva elérik a szingli hendikepet. „Gyerekkorom óta tetszett ez a sport. Nem néztem versenyeket, nem jött át a golf lényege, de minden filmen megütött az a feeling, amikor az ember egyedül áll egy labdával a range-en. Az én edzésem eddig abból állt, hogy egy 100 kilós embertömeg jött szembe, aki szét

akart szedni, majd végül egymásnak estünk. A golfban mindig a tökéletességre, a maximális nyugalomra, az önfegyelemre kell törekedni. És szeretem a szép környezetet is” – mondta Dani. Az egykori judós, aki tavaly kezdett autodidakta módon edzeni, mintegy négy hónapja jár Balogh Lászlóhoz, a Hungarian Golf Magazin két hónapja követi az edzéseit. Balogh elmondta, hol tartanak 4 hónap után. Dani pályacsúcsa négy hónap után +23. „Azt gondolom, a puttjai a legerősebbek. A swingjei most már hibriddel is elég stabilak, és folyamatosan megy lejjebb a score-ja. Amikor elkezdtünk gyakorolni hibriddel, kicsit úgy tűnt, hogy Dani megtorpan. Vas-

sal már jól ütött, de amikor a hibridet a kezébe vette, teljesen mást csinált. Mintha mindent elfelejtett volna, ami a swingjében addig jó volt. Úgy tűnt, hogy nem tud eléggé odafigyelni, de szerencsére már túllendültünk ezen a problémán” – mesélte Balogh. Az edző persze tudja, hogy lesznek még nehézségek, de ebben a pillanatban Hadfi tényleg megállíthatatlannak látszik. Edzője szerint látszik rajta, hogy korábban egy másik sportban már megjárta a világ elitjét. Azt is mondhatjuk, hogy Dani most úgy hasít előre a golfsportban, mint ahogyan régen ellenfeleit a földre vitte; határozottan, keményen. A cselgáncs EB döntőjén 2007-ben például egy orosszal kellett elbánnia, akkor most egy golfütő sem állhatja útját.


54

electroom

Sokan hajlamosak úgy tekinteni a szenvedélybetegekre – közülük is leginkább a drogosokra -, mint valamiféle bűnözőkre, vagy kevésbé szélsőséges esetben csupán szerencsétlen, züllött emberekre. De ne feledjük, ők elsősorban beteg emberek, akiknek segítségre van szükségük. Ahhoz, hogy minél hamarabb eljussanak a szakemberekhez, az segítheti hozzá őket első sorban, hogy ha családjuk, hozzátartozójuk gyorsan kapcsol, és felismeri a bajt – eláruljuk hát a szerfüggőség legfőbb jeleit. Ezek után a kábítószerrel élő emberek szakszerű kezelést igényelnek – röviden azt is összefoglaljuk, miféle kezelésekről van szó.


electroom Bár minden drog másképp hat, össze tudjuk gyűjteni azokat az általános intő jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy egy családtagunk, barátunk, ismerősünk addikciótól szenved. E jelek lehetnek lelkiek, testiek, magatartásbeliek, s környezetiek is. Pszichés tünetként előfordulhat idegesség, ingerlékenység, szorongás, depresszió, levertség, közöny. Felmerülhetnek ok nélküli érzelmi megnyilvánulások, megjelenhet indokolatlan fáradtság, gyors kimerülés, álmatlanság, alvászavarok, összefüggéstelen beszéd, indokolatlan félelemérzés, pánikérzés is. Testi tünet lehet a beesett hamuszürke arc, bőrelszíneződés, ismeretlen eredetű tűszúrásnyomok a test felszínén, szájszárazság, étvágytalanság, erős fogyás, vagy a túlzott érzékenység fényre, zajra, fájdalomra. A magatartás is megváltozhat. A kábítószer-fogyasztó gyakran bocsátkozhat túlzott költekezésbe vagy kölcsön-kunyerálásba. Otthon gyanús lehet, ha eltűnik némi pénz illetve egyéb értékeknek kel lába, ha hirtelen romlik a tanulmányi eredmény hirtelen, vagy ha a családon belüli kapcsolatok kezdenek rohamosan problémásakká válni. Ijesztő jelenség továbbá, ha azt látjuk közeli barátunkon, hogy

irreálisan és önkritika nélkül tervezget, cél nélkül szabadságra törekszik, vagy ellenkezőleg, ha kiégettnek, üresnek látjuk. Távolabbi ismerősök, tanárok, osztálytársak is észrevehetik, ha baj van: rossz jel a korábbi megszokott életmód megváltozása, a kinézet és a ruházat elhanyagolása, kimaradozás az iskolából vagy a munkahelyről, a zárkózottság és a titkolózás, vagy akár a felesleges napszemüveg-hordás. A személy környezete is árulkodó lehet, bizonyos használati tárgyak megjelenésekor nem árt résen lenni. Ilyen tárgyak az alufólia darabkák, színes tabletták, injekciós felszerelés, megégetett kanál, üres vények, kifacsart citromhéj vagy citromos flakon, kockacukor. Ám hiába ismeri fel a környezet a bajt, ezután jön az igazi fekete leves: a gyúgyulás-gyógyítás lassú, kínkeserves folyamata, ami nem indulhat meg a beteg önkéntessége és aktív részvétele nélkül. A puszta kórházi méregtelenítés, detoxikáció nem jelenti a teljes gyógyulását. A sürgősségi kezelés csak a hirtelen fellépő testi-lelki tüneteket célozza. A betegnek a teljes szermentesség elérése céljából drogelvonó kezelést kell kérnie. Mik is a legtöbb terápia

55

legfontosabb pontjai? Nagyon fontos, hogy a páciens pontos felvilágosítást kapjon a szer megvonásának lefolyásáról, és cserébe „szerződést kössön” a szakemberekkel arról, hogy végigcsinálja a kötött idejű kúrát. Az első napokban sok szenvedésre, a súlyos testi tünetekre (például epilepsziás görcsökre) is lehet számítani, amiket gyógyszerekkel csillapítanak. Az állapot javulásával párhuzamosan a lelki tünetek feltárásával változik a gyógyszeres terápia is. Az a legjobb, ha egyénre szabottan tárják fel az idáig vezető okokat is. Lehetőség van annak elemzésére, hogy mit jelent, mit szimbolizál, mit takar el az életében a droghasználat. Vannak csoportos terápiák is, amelyeken a korábban a drogra beszűkült világ tágulhat, kinyílhat a másik emberre. A kezelésen tervek készülnek a jövővel kapcsolatosan, amiben a családnak, barátoknak fontos szerepe van. A cél az, hogy a kezelés végére a drogfüggőség kötelékéből lassan előbújjon a páciens eredeti személyisége. Ám erre a személyiségre – s az őt visszafogadó szerető környezetre – a kórházi kúra végén is nagy feladat vár: szermentes állapotot továbbiakban is fenn kell tartani…


56

electroom

A sötét, padlizsán árnyalatú ajkak már a tavaszi szezonban is megmutatkoztak a kifutókon. Az őszi-téli szezon azonban a hétköznapokban is megjelenik ez a trend. Viszont amilyen egzotikus és izgalmas hatást érünk el a sötét színekkel, annyira oda is kell figyelnünk, hogy mivel hordjuk, hiszen domináns színekről van szó. Az erőteljes, feltűnő árnyalatoknál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sminkelés elsőszámú alapelvét, miszerint vagy a szájat hangsúlyozzuk vagy a szemet. Tehát a túlzottan drámai hatás elkerülése érdekében a padlizsán ajkaknál ne kerüljön nagy hangsúly a szemre. Ha nagyon gazdag és feltűnő árnyalatú rúzst választunk, jó megoldás lehet, ha a szemeket csak szempillaspirállal emeljük ki, és csak nagyon kevés és halvány, vagy egyáltalán semmilyen szemhéjpúdert nem használunk.

A feltűnő színek másik veszélye az optikai csalódás: a vékonyabb ajkúak csak csínján bánjanak a sötét színekkel, mert ezek kicsinyíthetik a szájat.


electroom

Szelíd motorosok! Igazi trenddé váltak a heavy metal hangulatú, szegecselt kiegészítők. Szinte mindenfelé megtalálhatóak már a boltokban a különféle rockos darabok, amelyek feldobják a hétköznapi szetted, legyen szó kesztyűről, pólóról, pulcsiról, farmerról, sapkáról vagy táskáról. Minél fényesebb, annál jobb. Légy bevállalós, de ne ess túlzásba, nehogy azt higgyék, hogy metal koncertre mész!

57


Az 1980-as évek rengetek glam rock és glam metál bandának adott teret és helyet, de 1982-ben egy olyan zenekar jött létre, akik ötvözték a glam, a heavy metal és a shock rock elemket, így született meg a Wasp nevű amerikai zenekar, akik azóta is nyúzzák a gitárokat, püfölik a dobokat. Szinte elfáradhatatlanul nyomják a rock ’n’ rollt immár 30 éve.

Ha jobban megfigyeljük és belemélyedünk a Wasp történetébe, világossá válik mindenki számára, hogy Blackie maga a Wasp. Azonban e tény később, az ötödik stúdió lemeznél – The Crimson Idol – válik nyilvánvalóvá, hiszen egyedül tette össze az egész anyagot, és majdnem vége lett a Waspnek. De maradjunk 1982-nél, amikor a „sex, drogs and rock ’n’ roll” számított, és ebben a whiskygőzös, cigifüstös, mindentől bűnös Los Angelesben megalakult a zenekar. Az eredeti felállást Blackie Lawless, Rik Fox, Tony Richards és Randy Riper képviselte. A banda az évek folyamán rengeteg tagcserén ment keresztül, de Blackie mindig megmaradt. Megalakulásukkor, 1982-ben számos olyan zenekar jött létre, amely annak a korszaknak és a glam rock csillogásának megfelelt. A legtöbb ilyen banda szinte egymás klónja volt. A Wasp azonban mégis más volt. Esetükben is érezhető volt a glam hatása, mégis valahogy másmilyen módon. Egyes számokban glamet, rock ’n’ roll és blues elemeket is elkaphatunk, így nem lehet őket csupán egyetlen kategóriába beskatulyázni. A Wasp kezdetben elég erőteljesen épített a színpadi látványosságra, hogy felkeltsék az emberek figyelmét. Olyan elemeket használtak, amelyeket korábban Blackie példaképénél, Alice Coopernél láthattunk. Így talán nem is véletlen, hogy hozzá hasonló shock rock show-val álltak elő. Előkerült a nyers hús, amelynek volt egy külön doboza „Raw Meat” felirattal. Továbbá volt balta, művér, koponya, kikötözött lányok. A zenekarnak ebből lett épp baja, hisz kiderült, hogy egyik ilyen fellépésük során az egyik kikötözött lány, egy hivatali állásban lévő apa 18 éves kislánya volt.

De nem csak ezek okozták a problémát. A dalszövegek épp úgy meghökkentőek voltak, mint a megjelenésük. Ezek miatt sok államból kitiltották őket, Blackie-t pedig szörnyetegnek nevezték az újságok. Ennek eredményeképp jött létre egy ellenük irányuló amerikai szervezet, a P. M. R. C. Ezt a szervezetet a Harder Faster című számukban be is mutatják. Az évek folyamán a látványelemek szépen lassan eltűntek, átalakultak. Már nem volt szükségük rájuk, és a zenekar is beleunt. Dalszövegeik is kiforrottabbak lettek, aminek nagyszerű példája a The Crimson Idol című ötödik stúdióalbumuk, amely egy kerek történetet mesél el egy fiúról, Jonathanről. Az album tíz évvel megalakulásuk után született meg. Úgy tűnik, mindenhez idő kell. Természetesen egy zenekarból sohasem lehet kiirtani teljesen azokat a stílusjegyeket, amelyek már kezdetektől bennük voltak, mint a borongós hangulat, a lélek mély, sötét bugyráig hatoló képzelgések. Ezt tükrözi az 1997-ben megjelent Kill Fuck Die című album, amellyel újra visszatértek – még ha csak egy album erejéig is – a látványos gyomorforgató színpadi előadásokhoz. Ennek példájaként Blackie egy disznó levágott fejét vitte fel a színpadra. Sminkje is megváltozott, a Holló című film jól ismert arcfestése jelent meg az arcán. Az idő elteltével azonban ez a korszak is lezárult. A 2000-es években Blackie kijelentette, hogy soha többé nem fogja színpadra vinni a Fuck Like A Beast című dalukat. Kijelentésének oka egyszerűen az volt, hogy ő „megtért”, megváltoztak a nézetei. Ez a szám pedig épp az az ellenkezője annak, amit képviselni szeretne.

Ugyan ezt a kijelentését nem ígéretnek szánta a zenész, azóta sem hangzott el egyetlen koncerten sem ez a szám. Az, hogy „megtért”, talán a Heaven’s Hung In Black című számukban mutatkozik meg a legjobban. A dal alatt szinte transzba esve énekel, majd a végén imádkozik, és keresztet vet. Furcsa látni egy olyan embertől, mint ő, hiszen korábbi botrányaira gondolva nem hittük volna, hogy ilyen dolgoknak leszünk tanúi. Most pedig kis hazánkat is meglátogatták, bár már nem először, 2010-ben ugyanis a Diesel Klubban tették tiszteletüket. Feljöttek, lenyomták, amit le kellett, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is mentek. A slágerek megvoltak, mint az I Wanna Be Somebody, a Wild Child vagy a Love Machine. Mivel pedig a Babylon című lemezüket promotálták akkor, így hallottunk arról a lemezről is dalokat, mint amilyen a Crazy, a Babylons Burning és a Live to Another Day. Azonban most, mivel harmincéves lett a zenekar, minden más volt. Nagyobb hely, nagyobb show, látványos pirotechnika és igazi wasp-es stílus. De ígéretüknek híven, nem játszották le a Fuck Like A Beast című számukat a közönség nagy sajnálatára, pedig igen sokat szeretik trágár szövege miatt. Viszont megvolt a már jól megszokott imasor a Heavens Hung In Black számnál. A tömeg fergeteges volt, szinte felfalta a színpadot és a zenekart is. Őrjöngés, tombolás és headbang ezerrel. Nem akarták elengedni a zenekart. Robbanás volt, mintha kitört volna egy vulkán.


electroom

3


60

electroom

2012. november 16-tól 2013. május 31-ig Budapesten, a Vörösmarty téren az Üvegpalotában állomásozik a Murder névre hallgató kiállítás, amely hírhedt gyilkosok és sorozatgyilkosok történeteit mutatja be.

A bejáratnál minden kíváncsi résztvevő kap egy fülhallgatót, amely elengedhetetlen a tárlat során, hiszen ezen kapjuk az információkat, no meg a félelmetes hanghatások és zenék is ezen keresztül jutnak el hozzánk. A fülhallgatóban az „eligazítás” alatt lágy jazzdallamok szólalnak meg. A kísérőhölgy illedelmesen kitárja előttünk a régimódi lift ajtaját. Amint belépünk, a zene elhallgat, kísérőnk pedig hangosan bezárja a felvonót, majd elindulunk lefelé. Néhány másodperces feszült csend után egy ismert hang fogad minket, és tájékoztat róla, hogy most bizony lemegyünk a pokol legmélyebb bugyraiba, és megismerjük a legkegyetlenebb gyilkosok igaz történetét. Vérfagyasztó dallamok csendülnek fel, a lift megáll, kísérőnk pedig kinyitja az ajtókat. Megérkezünk az első helyszínre, ahol csonkig égett gyertyák pislákolnak mindenütt, fentről pedig koponyák lesnek ránk. Itt veszi kezdetét egyórás hátborzongató utazásunk, amelynek során a szemünk előtt elevenedik meg Báthory Erzsébet, Vlad Tepes, John Wayne Gacy és megannyi hidegvérű gyilkos hátborzongató története. A Murder megalkotói mind hangzás, mind vizualitás szempontból a legtöbbet akarták kihozni a tárlatból, ami

sikerült is. Hirtelen ijesztgetésektől nem kell tartani, a helyszínek sokkal inkább nyomasztó atmoszférájukkal érik el a hatást. Megtudhatjuk, milyen végigsétálni egy régi elmegyógyintézet szűk folyosóján, miközben fejünk felett hangosan villódzik a neoncső, a vasajtók mögül pedig tébolyult üvöltés szűrődik ki. Olyan modern vizuális megoldásnak is szemtanúi lehetünk, mint a ködképernyő (fogscreen, azaz egy ködoszlop, amire képet vetítenek), amely még egy lapáttal rátesz az amúgy is hátborzongató élményre. A tárlat nemcsak álmatlan éjszakákat szeretne okozni szegény látogatónak, hanem rá is világít a szörnyű gyilkosságok hátterére és valószínűsíthető okaira. Könnyen lehet, hogy lassan az efféle kiállítások versenybe szállhatnak majd a horrorfilmekkel, hiszen egyértelműen hitelesebb egy jelenet, ha a szó szoros értelmében a szemünk előtt zajlik, és halljuk, érezzük annak minden rezdülését, hiszen egy térben és egy időben vagyunk vele. Akárhogy is nézzük, a Murder bizony megéri a pénzét. Élethűen tárja elénk a történelem és az emberiség sötét és kegyetlen történeteit, amely legbelül mindenkit érdekel egy kicsit. Irány tehát az Üvegpalota, tárlatra fel! Jó borzongást!


electroom

61


6

electroom



64

electroom


electroom

65


KÖLTSÉGKÍMÉLÉS! Rendelje meg régi és új kiadványait

elektronikus formában!

Használja ki a korszerű technika nyújtotta lehetőségeket üzleti kommunikációjában! • Gazdagabb tartalom - hatékony kommunikáció • Internetes terjeszthetőség • Papírmentes megoldás - a papír lehetőségeinél jóval tágabb keretek között • Nincs terjedelmi korlát • Költséghatékony • Link, videó, spot, flash beillesztésének lehetősége

• Zsiráf Kreatív Ügynökség • 1036 Budapest, Lajos u. 42. • tel/fax: 1-318-4246


2012 20 012

M

A

G

A

Z

KKINCSES KALENDÁRIUM ALENDÁRIUM INCSES K

I

N


electroom

3


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.