Életfa Info 2021. okt-dec

Page 1

AZ ÉLETFA PROGRAM HIVATALOS, HITELES KIADVÁNYA

INFORMÁCIÓS ÚJSÁG

info XXII. évfolyam 4. szám 2021. negyedik negyedév

Küldetésünk ramunk Azért élünk a prog áemberek és a csal szerint, hogy az get sé tő he le k un biztosíts dok tömegeinek ikai fiz és re, szellemi, lelki az egészséges élet őségi életkörülmények int min fejlődésre, valam megteremtésére. sszanyerése a ég megőrzése, vi Célunk az egészs égű termékek el, a magas minős kon természet erejév ló szolgáltatáso teljességével, kivá keresztül.

Életfa Program: A CSALÁD EGÉSZSÉGE www.eletfaprogram.hu • www.facebook.com/EletfaProgram


AZ ÉLETFA PROGRAM ALAPJAI

Kedves Olvasónk! Szeretettel köszöntelek a 2021-es esztendő utolsó negyedévében! Tudjuk, érezzük, az idő nem áll meg, sőt rohan, de ez az év még a korábbiaknál is gyorsabban elszaladt. Nemrég kezdtük el felvázolni az idei terveinket, most pedig már lassan az advent napjai köszöntenek ránk. Nem volt könnyű ez az év, de úgy érzem, Együtt vészeltük át a legnehezebb napokat, és folytattuk sikerrel a munkát az Életfa Programban. Nagyon örülök, hogy az online rendezvényeink mellet személyesen is több alkalommal találkozhattunk Veletek, és még nincs vége az évnek .

geket. Termékeink, szolgáltatásaink mellett felkínálva nekik egy befogadó, pozitív, szeretettel teli közösség segítségét, amire a mai világunkban, úgy érzem, óriási szükség van! Örülök, hogy minden nap egyre több vásárlónkat, munkatársunkat ismerhetem meg személyesen is, és remélem, hogy minél előbb újra találkozhatunk Veled, Veletek! A nehéz mindennapokban kihívást jelent a nyugodt, biztonságos családi háttér megteremtése. Nos, nekem van egy, illetve két segítségem is mindehhez! Ahogy láthatjátok, a legifjabb

Sajnos sok családban történtek szomorú események, ezúton is szeretnék kitartást, erőt kívánni a nehézségek leküzdéséhez. Mi is gyászolunk még, azt hiszem ez soha nem fog elmúlni. De igyekszem a szép dolgokra gondolni és azokból erőt meríteni. Mindent megteszünk, hogy az Életfa Programot úgy vigyük tovább, hogy Édesapám büszke lehessen ránk. Mi ad ehhez erőt, lendületet minden nap? A Ti szeretetetek, barátságotok, emberségetek, a jószándékotok, amit Tőletek kapok. És ezek mellett a svájci Just és Nahrin cégek, valamint vezetőik feltétel nélküli támogatása. Ők hisznek Bennetek, ahogy mi is!

IMPRESSZUM

Rengeteg változás történt körülöttünk, az életünkben, cégünk működésében. Számtalan döntést kellett meghoznunk, amelyek nem voltak könnyűek. Amikor nehéz feladat elé állítottak a történések, Apukám mondata jutott eszembe, és ezt tartottam szem előtt: „a változásnak örülni kell”. Mindig minden változik, és ehhez nekünk muszáj alkalmazkodni és a lehető legjobb módon „kihasználni”. Egy kedves ismerősöm mondta, hogy „minden változásban benne van a fejlődés és a visszaesés lehetősége”. Rajtunk múlik, melyiket választjuk. Mi fejlődünk, és szándékaink szerint töretlenül fejlődni is fogunk, egyre több emberhez visszük el az Életfa Program által nyújtott lehetősé-

2|

nemzedék, két pici fiam szépen cseperedik, nap mint nap újabb lendületet, örömet és boldogságot adnak nekem. Kívánom Nektek, hogy találjátok meg a szeretteitek körében Ti is minden nap a boldogságot, a feltöltődést! Vigyázzatok Magatokra, a Családotokra! Nyugodt és szép hónapot, kellemes, áldott Ünnepeket kívánok!

Kiadja a JNS Hungária Kft., Miskolc Felelős kiadó: JNS Hungária Kft. | Szerkesztők: Szarka Laura, Hajdu Viktor | Fényképek: Tóth Béla ELÉRHETŐSÉGEINK: Budapesti képviselet: T/F: +36 1 413-0293. Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 45. Hálózati csoport: T: +36 46 505-466, 505-467; F: +36 46 504-888; cím: 3530 Miskolc, Papszer u. 24. Képzés, titkárság, általános információk: kommunikacio@eletfaprogram.hu; +36 70 708-4442 Logisztikai Központ: T: +36 46 509-590, 509-591; F: +36 46 509-030; M: +36 70 457-2700. Cím: 3527 Miskolc, József A. u. 74. E-mail: megrendeles@eletfaprogram.hu Marketing csoport: T: +36 46 505-466, 505-467/3-as mellék; F: +36 46 504-888; cím: 3530 Miskolc, Papszer u. 24. Pénzügyi-számviteli csoport: T: +36 46 505-466, 505-467/4-es mellék; F: +36 46 504-888; cím: 3530 Miskolc, Papszer u. 24. E-mail: penzugy@eletfaprogram.hu

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

Szeretettel: Judit


KÖZPONTI HÍREK

TÉGED IS VÁR AZ ÉLETFA BUDAPESTI KÉPVISELETE Szeretettel köszöntelek! Varga Lászlóné Marika vagyok, a budapesti irodavezető. Az elmúlt 15 évben a miskolci kollégákkal képviseltem az Életfa Programot, idén augusztustól a Budapesti Képviseleten várlak nagy szeretettel. Ha Just és Nahrin termékekre van szükséged, hétfőtől péntekig átveheted a nyitvatartási időben. Ha a programjainkkal kapcsolatban van kérdésed, akkor is szívesen állok rendelkezésedre!

Készül az új Facebook csoportunk, ahová a budapesti vásárlóinkat várjuk aktualitásokkal, friss információkkal. Csatlakozz bátran! Minden kedden 17.00-18.00-ig bekapcsolódok a Miskolci Központi Klub online előadásaiba, itt a Termék Ponton. Ha érdekel, Te is velem nézheted. Amíg a vírushelyzet engedi, lehetőség van az előadás közös megtekintésére, a napi téma megbeszélésére, a személyes találkozásra, ismerkedésre. Amikor megtalálsz: Hétfőn 09.00 - 17.00 Kedden 09.00 - 18.00 Szerdán 09.00 - 17.00 Csütörtökön 09.00 - 17.00 Pénteken 09.00 - 13.30.

Természetesen „magammal hoztam” a Gyerek Klub egy részét is Miskolcról. Becsempésztem egy kis gyereksarkot a budapesti klubhelyiségbe. Nem kell otthon hagynod a gyerkőcöt akkor sem, ha esetleg nem tagja a Gyerek Klubnak, itt is regisztrálhatod. Az idei gyerekversenyzőknek továbbra is küldjük a versenyfeladatokat, és amint lesz rá lehetőség, akkor személyesen is találkozni fogunk a gyerekekkel.

Tehát a hét minden munkanapján itt vagyunk: a Justok, a Nahrinok és Én is! Gyere! Várunk rád! Vargáné Marika Budapesti irodavezető Mobil: 70/708-4401 E-mail: vargalne@eletfaprogram.hu Facebook: Életfások Budapesten és környékén

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 3


VEZETŐI HÍREK JUST-NAHRIN BUDAPEST CSAPAT

AZ ISTENI SZIKRA Az isteni szikra minden emberben ott van, csak a felszínre kell hozni és szítani kell, hogy lángra kapjon és megvilágítsa a lehetőségeket. Lehetőséget arra, hogy a kezedbe vedd életed irányítását. Ébredj fel abból a kiszolgáltatott állapotból, amit tapasztalsz a nagyvilágban. Sokan mondanak le a körülményeikre hivatkozva arról, hogy semmit sem tehetnek. Inkább erőt, inspirációt adjon arra, hogy „csak azért is” szembe nézel azzal, ami az utadba kerül. Ismerd fel önmagadban az erőt. Többre vagy képes. Képességeid megvannak, csak túl óvatos vagy. A szerencse és a jósors a bátrak mellé áll. Túl sok ember félénk. Kedvező lehetőségek nincsenek gyakran, és nem látszanak jól. Munkának látszanak, feladatnak, tenni kell valami ismeretlent. Pénzbe kerül minden, befektetés nélkül nem megy. Kockázatosak a mutatkozó lehetőségek, és sok idő kell mindenhez. Az időd mindenképpen el fog telni. Újabb hónapok, évek múltán bevallhatod magadnak, még mindig nem kezdtél el semmit. A hétköznapok pedig gyakoriak. Megvan a képességed, többre vagy képes, és álmodozol is róla.

Próbáld meg a JustNahrin üzletet és adj igazi esélyt magadnak. Pénzbe nem kerül, valamennyi idő kell hozzá és közben is jöhetnek kreatív ötleteid. Az mindenhol jól jön. Vannak rokonaid, barátaid akik bíznak benned, és hisznek neked. Velük is összefoghatsz. Miért?? Legyen célod, mit szeretnél elérni és mikor. Adj időt magadnak és tedd a dolgod rendesen. Miért ne…? Hát persze. Valakik már megcsinálták, tehát nem lehetetlen. Bízzál magadban jobban. Te is megtudod csinálni. Kezd el ma – tegyél most a HOLNAPÉRT! Borsányi Éva értékesítési igazgató Just-Nahrin Budapest Tel: 06 30-415-2288

ÉLETFA DELFIN CSAPAT

KELLEMES ÜNNEPEKET! Kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok minden kedves Vezetőmnek, csapatom Törzsvásárló családjainak, Vásárlóinknak, az Életfa Program testvércsapatainak, együttműködő partnereinek és a cég dolgozóinak! Életfás családnak lenni jó, biztonságot, nyugalmat és magabiztosságot ad bármely szigeten is kötöttél ki. Lehetsz az Életfa Program teljes árú vásárlók szigetén, lehetsz az Életfa Program tagjainak szigetén, lehetsz a törzsvásárlói szigeten vagy a vezetők szigetén. Ezeken a szigeteken több közös dolog megfigyelhető: rendelkezésünkre állnak a minőségi Just és Nahrin termékek, a tudás amit elsajátíthatunk egészségmegőrzésünk témájában és az egy közösséghez tartozás élménye, mely többször megmutatkozott ebben az évben online rendezvényeinken keresztül. Vezetőként hálás vagyok a csapatomért, a sok tudásért, amit birtokolhatok és nap, mint nap gyakorolhatok, a sok barátért akit kaptam a Programunktól és nem utolsó sorban a minőségi termékekért, amit már 19 éve fogyaszthatok családommal együtt! Ha ezeket a sorokat úgy olvasod, hogy nem ismersz minket, akkor örülj és légy hálás, hogy kezedbe került ez az újság és olvashatod cikkeinket! Gyere közénk és legyél csapatunk tagja. Itt bármi a tiéd lehet, amit csak akarsz! Legyél kitartó, alázatos és legyél nyitott az új ismeretekre! Várunk Rád nagy szeretettel! Hegyi Gyöngyi Életfa Program Értékesítési Igazgatója Delfin csapat vezetője

4|

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV


20 ÉVES

AZ ÉLETFA BAGLYOK CSAPATA

és másoknak segíthetek vele. Minden értékké vált, a rossz is. Nehézségek vannak, voltak, lesznek! De együtt mindent túlélünk. És az örömök is mások, ha foghatjuk egymás kezét! Boldogan, hálásan és bízva nyitom meg a következő 20 évet veled, veletek. Ez az élet, amit érdemes élni! Hálával tele szívvel köszönöm, hogy velem vagytok!!! Szeretettel: Dr. Harsányi Edit, a BagolyAnyu

JANUÁR 1. NOVEMBERBEN? IGEN!!! Miért is ne? Szinte látom, emlékeimből felidézem a megannyi január 1-i fogadalmat. A szívből jövő évindító lelkesedést,a nagyszabású terveket, a teli edzőtermeket, a megújuló étrendeket. Te is fel tudod idézni az érzést? Van még néhány hét az évből! Mi lenne ha megvizsgálnád, hol tartasz az éves céljaidhoz képest? Ééééés: mi lenne, ha megfejelnéd az eredeti célkitűzésedet? Hogy megadd Magadnak az igazi fejlődés esélyét! Mert, ahogy Bob Proctortól tanultam, 3 fajta cél van: az A típusú cél az, amiről tudod, hogyan tudod megvalósítani, a B típusú olyan, amiről hiszed, hogy megvalósítható, míg

az igazi fejlődést, kihívást jelentő C típusút pedig AKAROD, és olyan nagyszabású, hogy a döntésed pillanatában fogalmad sincs arról, hogyan fogod elérni, sőt, akár picit meg is rettenhetsz a nagyságán. Viszont hajt, erőt ad, kitartást, kreativitást fejleszt, az eléréséhez szükséges úton egyre csak fejlődsz!!! Neked mi a C típusú célod? Egyáltalán, van ilyen? Vagy még bátortalan voltál kitűzni? Ha igen, akkor ITT AZ IDŐ!! Itt és most! Vedd elő legmerészebb álmaidat, vesd papírra, és indulj újra útnak január 1-i lelkesedéssel! Ha elakadnál, gyere, segítek!

Sok szeretettel: Szilágyi Ildikó Vezető Tanácsadó, John Maxwell Team tréner

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 5

NAPSUGÁR CSAPAT

Hála. Ez az első szó, ami eszembe jut, az első érzés, amikor kimondom a 20 évet. 2022. február 5-én lesz 20 éve, hogy aláírtam Balogh Andrásnak a belépő papírt. Akkor még nem tudtam, hogy ez nekem is születésnapom lesz. Az új életem kezdetének. Mesébe illő csodák történtek velem és munkatársaimmal innentől. Csapatban dolgozni Magyarországon? Összetartani? Mind olyan fogalmak, amiket hallottam korábban, de nem éltem bennük. Itt azóta is velem, velünk vannak. Orvosi csodák ezreit kaptam, epehólyagok százait, amikből eltűnt a kő. Gyógyszerek ezreit, melyek szükségtelenné váltak az életmódváltás után. Mandulákat, méheket, fogakat, melyeket nem kellett eltávolítani. Hitet az orvosi munkámban, hogy lehet másképp. Hálásan köszönöm az Életfa Program összes tagjának, aki hajmeresztő ötleteimet, javaslataimat elfogadta és bízott bennem. Itt kaptam vissza a bizalmat, biztonságot, a hitet, hogy van rám, a tudásomra szükség. Hogy minden bajom, betegségem tapasztalás,

ÉLETFA BAGLYOK

VEZETŐI HÍREK


VEZETŐI HÍREK TŰZMARADAK CSAPAT

„A F NY CSAK ABBAN V LIK

LD SSÁ, AKI M SNAK IS AD BEL LE!”

KEDVES ÉLETFÁS! Nehéz év áll mögöttünk… Elvesztettük Schmidt Ferenc Igazgató urat, tanítót, mentort, példaképet….. „Az Életfa Program életem legjelentősebb alkotása” – vallotta, hitte, cselekedte és a magyar családok számára elérhetővé tette. Számunkra pedig felépített egy olyan értékeken alapuló rendszert, amely az Ő konkrét irányítása nélkül (is) működik. Ez volt az Ő küldetése…. Ezzel a rövid számadással szeretném mindannyiunk számára megmutatni, hogy élete legjelentősebb alkotását, szellemiségét nemcsak megőrizzük, hanem tudásunkhoz képest továbbvisszük, fejlesztjük. Néhány összehasonlító adat a 2020 és 2021-es évek első 8 hónapjáról: Bár a tavalyi év a pandémia miatt jelentős emelkedést hozott, ebben az évben ezt is +5%-os emelkedéssel felül tudtuk múlni. Míg tavaly a Céges forgalom közel 10%-át, az idén már 12-15%-át a Tűzmadarak csapata hozza! Így egyre nagyobb „torta szelet” a mienk! Az Életfa Program új belépőinek 25 %-a a MI Csapatunk tagja. A rendezvények és találkozók 30-35%-a Tűzmadár. A képzések és központi rendezvények aktív résztvevői vagyunk egyre nagyobb létszámban.

A nyáron három szűrőnapot szerveztünk: Püspökladányban, Hajdúszoboszlón és Orosházán. Családi napunk a Farkas szigeten igazán jól sikerült. Immár túl vagyunk a 70. élő online klub előadáson, s a Darvak – Galiné Katika vezetésével – úgyszintén egyre magasabban szárnyalnak. A zoom rendszer adta lehetőségeket kihasználva Nyitott előadásokat, Startot, Kulcsember találkozókat és konzultációkat is tartunk. A régi hagyományok megőrzése mellett az új online módszereket is megtanultuk, folyamatosan tanuljuk. Kedves Igazgató Úr! Köszönöm Neked az utat, amelyet megteremtettél! Köszönöm a JNS Hungária Cégnek, hogy méltóképp viszi tovább az örökséget! Köszönöm a Tűzmadarak Vezetőinek és minden Csapattagnak, hogy továbbra is Velünk tartanak! Áldott, békés ünnepeket és nagyon jó egészséget kívánok Mindenkinek! Sok sok szeretettel: Rigó Éva 21%-os Vezető tanácsadó Tel: 20/4736336

DARVAK CSAPAT

Hogyan merj belevágni olyan dologba, amit még nem tudsz, nem ismersz? A legtöbb szakma oly olyan, lyan a , vig vi g amit 2-3 akár több évig is tanulni kell, hogyy elkezdhess vele foglalkozni és csak azután kereshetsz vele pénzt. Van egyy á ás jó hírem! Az Életfás munka nem ilyen! Nem szabad éveket várni, hogy elkezd, ne akarj előbb mindent tudni és csak azután hozzáfogni! Itt egy folyamatos tanuláson veszel részt, ami nem ér véget 2-3 év után, de azt gondolom még 10 év után sem. Mindig van új dolog, amit elsajátíthatsz, amivel finomíthatod módszereidet, bővítheted tudásod! Ebben a folyamatban az a legjobb, hogy segíthetsz embertársaidnak jobb életkörülmények létrehozásában és abban, hogy tudatosabban vigyázzák az egészségüket ezekkel a kiváló minőségű termékekkel. Ennek a folyamatnak a szépsége, ha segítesz másoknak azt veszed észre, hogy magadon is segítettél! Egyre jobban érzed magad a bőrödben, rendeződhetnek az anyagi gondjaid, ha voltak, kaptál egy új családot. Egy más gondolkodást sajátíthatsz el, ha ott vagy a megfelelő találkozási pontokon sok-sok alkalommal. ( Amikor csak teheted.) Az a lényeg, hogy MERJ belevágni azonnal! FELEJTSD EL A MAJD SZÓT! CSAK A MOST VAN!!!! Nem baj, ha nem megy

6|

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

eellsőre ő tökéletesen! Saját példámon merem neked javasolni, elsőre ho bízz magadban és vállald a feladatokat. Tedd meg ho hogy a lépéseket, amit a Szponzorod javasol neked. Tudom, hogy nem könnyű, de megéri bátornak lenni és biztos lehetsz benne, mindig lesz segítséged! Néhány példa, amit még nem tudtam mikor elkezdtem. Klubot nyitni m 2009-ben, mikor 12%-os lett a csapat. Anyagi téren még se álltam a helyzet magaslatán, ami mostanra pozitív sem irán ir ányy változott. Emberek előtt megszólalni, az elején nem irányba ismertem az összes terméket, laptopom se volt így nem tudtam használni, okostelefont sem, online klubot tartani a facebook zárt csoportban és sorolhatnám! Még most sem tökéletes, talán soha nem is lesz, de az a fontos, hogy mindenkihez eljusson a megfelelő információ. Mindenbe belevágtam és most már a 18%os szintet is elérhette a Darvak csapata! Ez az eredmény nem csak az én érdemem. Szerencsére vannak a csapatban olyan tagok, akik szintén belemertek vágni az ismeretlenbe! Azóta nekik is jobb lett az életkörülményük, a család egészsége, megtanultak másként gondolkodni, másként látni a világot és még a pénztárcájuk is nagyobb tartalommal bír! Közeleg az év vége teli ünnepekkel. Kívánok neked jó évzárást és élj meg minden ünnepet, pillanatot egészségben, boldogságban! Azt is kívánom neked MERJ belevágni bármilyen új dologról van szó, az élet bármely területén! Szeretettel: Galiné Kati a Darvak csapat 18%-os vezetője. 06-70/ 6129 924


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT

AZ ÁFONYA SZEREPE A NŐI EGÉSZSÉG MEGŐRZÉSÉBEN Nem tudom, hogy tudjátok-e, a világon jelenleg 7.891.881.109 ember él. A cikk írásakor megnéztem a legfrissebb adatokat, és a megnézés pillanatában, 125.593 gyermek született a világban, szinte másodpercenként növekedett ez a szám. A világon a 100 éven felüli életkorú férfiak száma 142.674 fő, ugyanez a nőknél 469.872 fő. Japán az az ország, ahol a Földön a legtöbb idős ember él. Régebbi adatok szerint a 100 évnél idősebb emberek száma Japánban majdnem eléri a 70.000 főt, ennek a 90%-a nő. A világ eddig leghosszabb ideig élő embere, a francia nemzetiségű Jeanne Calment volt. A hölgy 122 évig és 164 napig élt.

2020. január 1. napján Magyarországon (2 adatot is találtam a KSH adatbázisában) 9.769.526 ill. 9.917.337 fő él. Ugyanebben az időben a magyarországi népességből 5,1 millió a nők száma, ami a teljes népesség 52,1%-át teszi ki. Vagyis ez azt jelenti, hogy 1.000 férfire 1087 nő jutott. Nem hiszem, hogy ez az arány 2021. évben sokat változott volna! Az Unió 28 tagállamában az utóbbi három évben a nők várható élettartama 83,6 év, a férfiaknál 78,3 év körül mozgott. Ezekből a statisztikai adatokból jól látszik, hogy a élet tartama a nők javára billen! Annak ellenére, hogy a szer-

vezetünket erősen igénybe veszi a világ egyik legcsodálatosabb folyamata a gyermekvállalás és a gyermekszülés. A hosszú élet titkát évtizedek óta fejti a világtudományok sorozata. Megfejteni még nem nagyon sikerült teljes egészében ezt a titkot. Abban azonban minden tudományág egyetért, hogy a hosszú élet három fontos pilléren nyugszik. Az első: az egészség megőrzése, a második: az egészség ápolása és gondozása, a harmadik az egészséges(ebb) életvitel. Hogy miért választottam éppen a nők egészségét megőrző ötleteket, és ajánlásokat? Hát azért, mert mi vagyunk többen a világon, a hazánkban, és a férfiak egészségének megőrzéséről majd a következő cikkemben szeretnék írni! Mivel az emberi szervezet központja a szív, a női szívek őrzőjeként 6 darab bogyós gyümölcsöt szeretnék ajánlani Nektek. A fekete áfonya, a vörös áfonya, a szeder, az eper, a málna és az acai bogyó.

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 7


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT összetéveszthető a hamvas áfonyával, amelyiknek a levele épp szélű, bogyója gyümölcshúsa zöldes, enyhén mérgező hatású! A fekete áfonya bogyótermésének összetevői közül a rengeteg antioxidánst, a flavonoidot, a vas és króm tartalmat, valamint az A-, C-, D-vitaminokat emelném ki. A termés gyógyhatásairól azonban picit hosszabban szeretnék beszélni.

Az áfonyákról általában tudni kell, hogy a Földünk északi felén, a hangafélék családjába tartozó, fás szárú, örökzöld, vagy lombhullató törpecserjék. A neve a magyar köznyelvbe az erdélyi nyelvjárásokból került be, a román afin, illetve az áfina szavakból. Az áfonyák (fekete áfonya, vörös áfonya és tőzegáfonya) védett növények. A fekete áfonyának (Vaccinium myrtillus) történelme van. Már a középkorban használták. Az indiánok arra jöttek rá, ha ezzel a bogyóval dörzsölik be a szárított húsokat, lassíthatják a hús romlását. Az indiánok fedezték fel azt is, ha megfőzik a növényt hasmenést lehet vele gyógyítani. A II. világháború írásos emlékei között pedig az szerepel, hogy a Brit légierő pilótái, ha az éjszakai bevetés előtt fekete áfonya lekvárt ettek, akkor élesebb volt a látásuk. A népgyógyászatban fekete inzulinnak nevezik. Alacsony glikémiás indexű gyümölcs. A fekete áfonya 30-60 cm magas félcserje. Levele tojásdad, kihegyezett fűrészes. Virága zöldes, a levélhónaljból fejlődnek. Termése bogyótermés. Borsó nagyságú, hamvaskék. Vigyázat! A fekete áfonya

8|

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

A szív és érrendszerre gyakorolt jótékony hatása közül kiemelném: fokozza a sejtek oxigénellátottságát, javítja a vérkeringést, védi az érfal sejtjeit, érfal tisztító, csökkenti a szisztolés és diasztolés vérnyomást, a vérzsírok egyensúlyát javítja, csökkenti a teljes koleszterin szintet, növeli a HDL koleszterint, krómtartalma miatt vércukor csökkentő. A látással, szemmel kapcsolatos pozitívumai: a retinában keletkezett káros elváltozásokat képes csökkenteni, megszüntetni, a szem energiatermelésének fokozásában vehet részt (csökkenti azt az időt, amely a szemnek a sötétséghez való alkalmazkodáshoz szükséges éles fény után), szürke hályog fejlődését lassíthatja, makula degenerációt (szemfenéki meszesedést) gyógyít, zöld hályognál a csarnokvíz termelődését csökkentheti (tengerparti fenyőkéreggel együtt fogyasztva), pozitív hatást fejt ki farkasvakságnál, magas A-vitamin tartalma miatt, akár meg is gyógyíthatja azt, a homályos látást csökkenti, az éleslátást elősegíti. Az aggyal kapcsolatos bizonyított pozitívumai: rendszeres fogyasztásával az öregedéssel együtt járó memóriavesztés ellen véd, az Alzheimer-kórnál csökkenti az amyloid plakkok felgyülemlését. A férfi impotencia hatásos ellenszere. Az európai orvostudomány közel 1.000 éve alkalmazza az áfonyát hasmenés kezelésére. A tannin tartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő, összehúzó hatása van, emiatt jó bélgyulladás ellen is. V Vigyázzunk: gyermekeknek 2 éves kor alatt csak orvosi felügyelet mellett adható! Összetevői gátolják azokat az enzimeket, amelyek a rák kialakulásáért felelősek. Felső légúti problémák megelőzésére, és betegség esetén kiegészítő kezelésre is kiváló. Nincsenek mellékhatásai még azoknál az embereknél sem, akik huzamosabb ideje fogyasztják. Aki a fekete áfonya fenti egészséget megőrző, gyógyító hatását szeretné megtapasztalni, annak mindenkép-


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT pen ajánlom a magas minőségű svájci termékek közül a Narosan áfonyát. A Narosan Áfonya legfontosabb összetevője a fekete áfonya koncentrátum, amely számunkra télen-nyáron elérhetően, igen kellemes ízben mindazokat a jótékony hatásokat elhozza a háztartásunkba, amelyekről fent beszéltem. A Narosan Áfonya virágpor kivonattal, vitaminokkal, vassal és rézzel kiegészülve minden lehetőséget biztosít az egészség megőrzésében, vagy a megbomlott egészség visszaállításában. Gluténmentes, laktózmentes, és cukorbetegek is fogyaszthatják! A vörös áfonya (Vaccinium vitisidaea) a hangafélék családjába tartozó hegyvidéki növény. Darubogyónak is nevezik - ez az elnevezés az első amerikai telepesektől ered –, mert úgy gondolták, hogy a virága leginkább egy daruhoz hasonlít. Az első feljegyzések e gyümölcsről 1550-ben keletkeztek, amikor az indiánok fontos tápláléka volt, mellette sebgyógyításra és színezőként is alkalmazták. A fekete áfonyához hasonlóan ez a növény is félcserje, szára hengeres, levele tojásdad, bőrnemű. Virágzata csüngős, illatos. Termése éretlenül fehér, éretten piros színű. Nagyon gazdag többek között antioxidánsban (antocianidinek, tanninok), amik védik a szervezetet a káros oxidációs folyamatoktól. Hölgyeim! Védenek az öregedéstől! Az antioxidánsokkal ugyanis megelőzhetők: az érelmeszesedés, a koleszterin lerakódás, a szívinfarktus, a memóriazavar, a különböző bőrproblémák és a rák. A vörös áfonyában lévő mirtillin tartalom javítja a vénák, és az artériák falának rugalmasságát. A vörös áfonya fogyasztásával megelőzhetők, kezelhetők a krónikus húgyúti fertőzések. Kiváló a vesebetegeknek, akik vesehomok, vagy vesekőképződésre hajlamosak. Csökkenti a húgyhólyagban megjelenő káros baktériumok számát. A hegesedés vagy daganat miatt kialakult vizeletfolyási akadályokat tisztítja. Jótékony hatást fejt ki a prosztataproblémáknál. A szaporítószervek tekintetében afrodiziákum. A hajhullást is meg lehet akadályozni a vörös áfonyalé rendszeres fogyasztásával. A Nahrin termékek közül a Narosan vörös áfonya (Red Berry) elsősorban vörös áfonya koncentrátumot tartalmaz, ami kiegészül még búzacsíra-kivonattal, málnával, gránátalmával és fekete berkenyével. Az A-, B12-, B6-, C-

és D-vitamin tartalmával a fentieken túlmenően erősíti az immunrendszert, és a koncentrációs nehézségek leküzdésében is segít, és véd a csontritkulás ellen is, hiszen erősíti a csontozatot. Laktózérzékenyek is fogyaszthatják! A Tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos) lápi növény, Magyarországon védettsége miatt termésének gyűjtése, illetve termesztése engedélyhez kötött. Népies elnevezése: brusnyica. Levele fényes zöld, fonákja fehér, virága rózsaszín vagy fehér, termése a bogyó közepén a mag helyett levegő van. Az íze fanyar, kesernyés, nem igazán fogyasztjuk nyersen. Összetevői közül említésre méltó a quercetin, melynek komoly szerepe van a rákbetegségek megelőzésében. Gyógyhatásai közül kiemelném még az antibakteriális hatást. Nem pusztítja el a baktériumokat, hanem meggátolja azok megtapadását, úgymond átmossa az érintett területeket. A húgyúti fertőzések megelőzésének és kezelésének nagyszerű eszköze. Használatos a szájhigiénia során (fogínysorvadás, szuvasodás megelőzésére). A gyomorban véd a heliobakter fertőzésekkel szemben is. A Nahrin termékek közül a Narosan vörös áfonya kis mértékben tartalmaz tőzegáfonyát is. Végezetül: az áfonyák a bogyós gyümölcsök királyai. A táplálkozás szakértők szerint alacsony glikémiás indexű gyümölcsök. Baktériumölők, gyulladásgátlók, fertőtlenítők. Antioxidánsok , magas rosttartalmúak. Mindezen tulajdonságok miatt a női egészség megőrzésében óriási szerepet töltenek be. Tisztelt Olvasó! Kedves leendő Termékfogyasztó! Mint természetgyógyász-fitoterapeuta szeretettel ajánlom mindkét terméket! Az Életfa Program lehetőséget ad arra, hogy ezeket a kiváló egészségmegőrző hatással rendelkező gyümölcsöket, üvegekbe zártan hazavidd, kipróbáld! Fogyaszd egészséggel és jótékony hatásait mondd el másoknak is! Az ember legnagyobb kincse az egészsége, őrizd meg! Ebben segíthetnek Neked a fenti Nahrin termékek! Köszönöm megtisztelő figyelmedet ! Balázsné dr. Burkus Gabriella Természetgyógyász-fitoterapeuta Egészségügyi Team

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 9


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT

FÜRDŐSZOBAI KULTÚRA, azaz fürdés, tisztálkodás egykoron és manapság „A tisztaság fél egészség” – tartja a mondás. Vannak nemzetek, ahol a fürdőzés hagyománya több évszázados kultúrával rendelkezik. Magyarországon a - fürdőkultúrával rendelkező - hódító népek bejövetelével érkezett és évszázadokat követően került a háztartásokba.

Ma már magától értetődő a napi legalább egyszeri fürdés/zuhanyzás és a fürdőszoba otthonainkban. Egykoron ez nem így volt. A test tisztítása és tisztántartása a ragályos megbetegedések megfigyelésének és azonosításának köszönhetően előtérbe került. Tanulás révén tudatosodott az emberekben, hogy a fertőzések leküzdésében tett erőfeszítésben nagy szerepet játszik a fürdés, hajmosás, kézmosás, a test tisztítása és tisztántartása.

10 |

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

A tisztálkodás a test felfedésével jár, így a testiség tabu falait kellett áttörnie. A polgárosodás során fürdésre alkalmas helyiségek kerültek kialakításra az ingatlanokban. Volt, ahol kamrából alakították ki, és fürdőszoba elnevezést kapott. A rendszeres tisztálkodás napi igénnyé vált. A polgári réteghez tartozó nőkre jellemző volt a napi (általában esti) egyszeri tisztálkodás. A fürdőszoba reggeli használata a férfit illette meg, hiszen általában ő ment el elsőként otthonról. Lavórból vagy kézmosó kagylónál arc, nyak, hónalj megmosása bolti (drogériában vásárolt) szappannal (házi szappanhoz nem alacsonyodtak le, - presztizs). Általános gyakorlat volt, hogy naponta fejtetőtől derékig, illetve térdtől lefelé mosakodtak. A derék és a térd közötti részt csak a heti nagyfürdésnél tisztították meg. A kádfürdőzés/nagyfürdés egyik fontos motivációja az ünnepre, a templomba készülődés volt. A zsidó családoknál pénteken, a katolikus, református családoknál általában szombaton este volt a heti nagyfürdés. Víztakarékosság (melegvíz mennyisége) miatt „sorfürdés” volt. A fürdés utáni test szárításához minden családtagnak külön törülközője volt, hímzéssel megjelölve. A fürdést követően tiszta alsó és felső ruhát vettek fel. A rangosabb családoknál cselédet alkalmaztak, akinek feladata volt: a fürdőszoba előkészítése, a fürdőszobai kályhába befűteni, a kádnyi melegvizet előállítani és illatosítani. A szappant és a törülközőt a fürdőkád mellé odakészíteni, majd szólni, hogy lehet fürödni; valamint a fürdő befejeztével kisúrolni a kádat, kitakarítani a fürdőszobát és felmosni. A nagyfürdés egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek meg. Majd a nők, végül a gyerekek és utolsónak maradva a csecsemők. A sorfürdés során a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett tűnni benne. Innen ered a mondás: „Don’t throw the baby out with the bath!” – Ne dobd ki a fürdővízzel a gyermeket is! A kádfürdőzéshez a férfiakkal ellentétben a nők behív-


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT hatták a cselédet a fürdőszobába a fürdés során, hogy segédkezzen a vetkőzésben és az öltözésben, a kádból való be- és kilépésnél; valamint a hát megmosásában. Ilyenkor alkalma nyílt a cselédnek elsajátítani a helyes tisztálkodást. A férfiaknak a cseléd legfeljebb a lábát moshatta meg, de csakis este a lavórban. Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel az évi hagyományos fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedésére a menyasszonyi nagy csokor illatos virágait tartották a kezükben. Ez lett később a menyasszonyi csokor. Gyakori eljárás volt hajmosás helyett az ún. hintőporozás – ez manapság nagyjából a száraz samponnak felel meg. A hintőpor ugyanis levitte a hajzsírt. A nők a nyakuk köré tekertek egy törülközőt vagy ruhavédőt, s ezt követően behintették az egész fejet hintőporral. Utána a fejüket előrehajtották és sűrű fésűvel átfésülték. A műveletet vagy az udvaron végezték, vagy a bérház folyosóján, a földre tett újságpapír felett. A hajról lejövő, kifésült piszok az újság-

papírra került. Az úrihölgyek gyakran mosták meg fejüket esővízben, mivel nagyon jó hajszépítőnek tartották. A bérházakban az eresz alá rakott vödrökben gyűjtötték az esővizet, ahonnan bárki merhetett belőle, akinek szüksége volt rá. A hajat hetente, kéthetente mosták szappannal, majd a sampon térhódításával samponnal. Gyakori volt a hajmosás miatt fodrászhoz menni. A haj fényesítését, frissítését tojássárgájával és citrommal végezték. A haj szárítása nyáron a napon, télen a kályha mellett történt. A XX. század 20-as éveiben sajátos átalakuláson ment át a középosztálybeli anyaszerep. A lényege az volt, hogy az anya maga foglalkozzon a gyermekével és ne bízza a gyermeknevelést más háztartási alkalmazottra. Szinte fontosabb volt a gyermek tisztasága a saját személyes tisztaságuknál. Az újszülöttek fürdetését már a szülőotthonokban megmutatták a védőnők az újdonsült édesanyáknak. A gyermek egy éves koráig csecsemőnek számított, így fürdetésére külön odafigyeltek. A gyermekfürdetést az

édesanya végezte, esetleg a nagyobb leánygyermek az anya segédkezésével. A csecsemő fürdetését kis, bádog kádban vagy lavórban végezték a konyhában vagy a fürdőszobában. Leggyakrabban két széket összetolva készítettek a fürdetéshez állványt. Az először ritkaságnak számító – a nagy kádra keresztbe tett, gyalult deszka – állvány a későbbi évtizedekben elterjedté vált. A gyógyszertárban kapható babaszappannal fürdettek és a kipirosodott popsit hintőporral hintették be. Ahogy nőtt a gyermek, úgy önállósodott. A konyha és a fürdőszoba közötti kis ablakon át az anya titokban ellenőrizhette a gyermek tisztálkodását. Ez akkor jött jókor, ha a gyermek fiú volt, hiszen bizonyos korától, annak tisztálkodása közben nem mehetett be a fürdőszobába. Napjainkban a fürdésnek nem csupán a test tisztán tartása a cél, hanem: • feltöltődés, élmény, • megelőzés, ápolás • gyógykezelés, • illatterápia és minden egyéb. Az Életfa Program Just palettáin megannyi termék áll rendelkezésünkre, hogy a fürdő számtalan funkcióját maradéktalanul ki tudjuk elégíteni. Használjuk bátran és változatosan, hogy a test tisztítása és tisztántartásának rutinja teljes élmény legyen, mely mindennapjainkat csodával tölti fel. Szeretettel: Tóth Andrea diplomás ápoló infekciókontroll nővér Egészségügyi Team tag

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 11


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT

D-VITAMINNAL A TEST KÖRÜL ÉS BELÜL V. 2012-ben az Orvosi Hetilapban megjelent 20 magyar orvos és 13 hazai intézmény konszenzusa, azaz egyetértése a D-vitamin szerepéről a betegségek megjelenésében, illetve megelőzésében. Utószor írok erről a régi konszenzusról. Mert mire olvasod, kedves Olvasóm, lehet, hogy már kijön a frissített újabb verzió. S akkor még több érved lesz napozni és enni a D-vitamint.

Várandósság alatti D-vitamin hiány: Annak ellenére, hogy a D-vitamin hiány kismamákban extrém gyakori, alig tudunk valamit a jelentőségéről. Az biztos, hogy a magzat és az anya csontanyagcseréjére is rosszul hat, gondoljunk csak a fogak romlására várandósság alatt. Az anyában csontvesztés jelenik meg, a magzatban extrém kalciumhiány. Csecsemőkorban neve is van, craniotabes, ami azt jelenti, hogy a csontok lágyabbak és vékonyabbak. Pl a koponyacsontok ujjal benyomhatóak, a nyomás megszűntével visszaáll az eredeti helyzet. Anyákra nézve bizonyos terhességi szövődmények, praeeclampsia kockázata is fokozódik. Ekkor a várandósságot meg kell szakítani az anya érdekében, mert pl. májelégtelenség, magas vérnyomás, vizeletben fehérjeürítés jelenik meg, és az anya élete veszélyben van. Az alacsony D-vitamin szint a várandósság kezdeti szakaszában még nem tisztázott, hogy milyen tünetek írhatók a javára. De a D-vitamin anyagcserének van egy, csak a terhesség alatt megfigyelhető változása, a klasszikus reguláló faktoroktól függetlenül az aktív D-vitamin mennyisége megtöbbszöröződik! Ez a 25 hidroxi D-vitamin mennyiségétől függ. Ha ez van, a szervezet átalakítja 1,25 dihidroxi D-vitaminná, vagyis aktív formába. Ez sehol máshol nem jelenik meg, csak várandósságban… A természet az utódlást támogatja a legjobban…

12 |

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

Jelen adatok szerint az anyukának 100 nmol/l 25 hidroxi D-vitamin szükséges, hogy az átalakítás végbe menjen. A magzati 50 nmol/l szinthez az anyában 80 nmol/l koncentrációra van szükség. 70 évvel ezelőtt nagy adagú D-vitamin pótlást javasoltak, majd elvetették. Évtizedeken keresztül annyit kapott az újszülött is, mint a várandós anyuka. Pedig kiderült, hogy jóval többre van szükség az anya esetében. A mostani ajánlás 600 NE-4000 NE-ig terjed. Jelen vizsgálatok szerint a 12. héttől napi 4000 NE adásának nincs magas kalciumszint vagy magas kalciumürítés a vizeletben következménye, viszont felviszi az anya D-vitamin szintjét a minimum 80 nmol/l felé…


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT A jelen magzatvédő multivitaminokban 400500 NE van csak. Szoptatás alatt az újszülöttek számára az egyetlen D-vitamin forrás az anyatej. Ennek D-vitamin szintje megegyezik az anyák szintjével. Ezért is fontos annyira az anyák D-vitamin szintjét ellenőrizni. Különösen, hogy megszűnik az a bizonyos magas D-vitamin szint, ami a várandósság alatt a 25 hidroxi D-vitamin mennyiségétől függött csak. Ez szüléssel megszűnik, így hirtelen nagyon le tud csökkenni megfelelő bevitel nélkül. A női szaporodóképességre is befolyással van, mert az északi országokban a téli hónapokban csökken a fertilitás, amit részben a D-vitamin hiánya magyaráz. Egereken végzett kísérletben D-vitamin adására a női hormonok elválasztása nő. D-vitamin hiányában csökken a fertilitás, a petefészkekben és a méhben is szövettani elváltozások alakulnak ki. Policisztás ovárium szindrómában gyakoribb a D-vitamin hiány. Menopauza után is fontos a D-vitamin pótlása, mert az ösztrogénhiány hatására kialakult egyéb hormonemelkedések, pl. parathormon ellensúlyozására, ami csontritkulást okoz és a fokozott emlőtumor kockázata miatt.

Gyerekkori D-vitamin hiány Mivel a D-vitamin hiány várandósság alatt extrém gyakori és a vizsgált anyáknál a napi 600 NE/nap adagolás mellett 76%-nak mértek 50 nmol/l alatti értéket, belátható, hogy muszáj a folyamatos ellenőrzés és a megfelelő pótlás beállítása. A magzat D-vitamin ellátottsága a váradósság végéig, a csak

Finnországban napi 2000 NE adásával észlelték az I. típusú cukorbetegség 88%-os csökkenését. Japánban 1200 NE adása mellett 46%-kal csökkent az influenza kockázata. Érdemes végiggondolni, hogy 400 NE adásával a minimum 25 nmol/l érték biztosítható, míg 2000 NE adásával 75nmol/l érték érhető el…

Népegészségügyi vonatkozások A D-vitamin hiány rendkívül gyakori világszerte. A 35. szélességi fokon közel 60%. A teljes lakosság 25%-a rendelkezett megfelelő D-vitamin szinttel, és 10% extrém alacsony, 25 nmol/l alatti értéket ért el. Európában sem jobb a helyzet, mert a korábban javasolt 50 nmol/l szint esetén is 30%-nak hiánya volt. Megemelve 75 nmol/l szintre a kívánatos értéket, a csípőtáji törések értéke 26%-kal csökkenne, az I. típusú cukorbetegség 78%-kal, a daganatos betegségek 35%-kal, az influenza pedig 90%kal csökkenne… Ez a teljes halálozást 7-10%-kal csökkentené. Ez pedig a 15 milliárdos ráfordítással az egészségügyi költségeket 250 milliárd forinttal csökkentené. Eddig az írás! Mit szűrsz le belőle? Hogy kell pótolni nagyon a D-vitamint. Én ajánlom a mi saját Nahrinos D-vitaminunkat, ami kalciummal van dúsítva. Nahrofit kávé és vanília szintén tartalmazza… Természetesen a Narosan multivitaminjainkban is ott van. És gyere el a szűrőprogramunkra, nézesd meg évente legalább 2x a D-vitamin szintedet! Igen, az adagok kisebbek… Gondolhatod, hogy más fajtát használsz. Vagy gondolhatod, hogy bízol a svájci minőségben és használod a Nahrint. Mert abból mindig sokkal kevesebb kell. Jobb a felszívódása, jobb a beépülése. Egyszóval: hatékonyabb. És a legjobb!!! Sri Chinmoy üzenetével búcsúzom: „Légy kedves, légy csupa együttérzés, Mert minden emberi lény Kénytelen önmaga ellen küzdeni.”

anyatejes tápláláson lévő babánál pedig a hozzátáplálásig csak az anya D-vitamin szintjétől függ! Ezért az anyáknál a napi 4-6000 NE D-vitamint kellene fogyasztani, hogy megfelelő legyen a szint. A csecsemőket tavasztól őszig napi 30 percet kellene napoztatni minden nap, ami nem valósul meg. Különösen, ha napvédő krémmel kezeljük a babát, ami más okból érthető. Ősztőltavaszig, pedig lehetetlen a napoztatás is. Kisgyermekkorban az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság napi 400 NE-et javasol.

Szeretettel: dr. Harsányi Edit orvos-marketing igazgató

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 13


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT

FELKÉSZÜLÉS TESTILEG- LELKILEG

AZ ÜNNEPEKRE!

z Az v utols negyed v he rkezve előtt nk ll az s nnepekre val kész lődé szeretetteljes időszaka .

Készüljünk fel, hogy nyugalomban és békében egymásnak segítve tudjuk megélni az ünnepek adta csodát! Tervezetten és időben mondjuk el egymásnak, kire milyen feladatok várnak. Ne hagyjuk, hogy a stressz befűszerezze a mindennapjainkat. Ajándékozzunk egészséget szeretteinknek, hiszen az egész éves munka és stresszhelyzetek lemeríthetik a szerveink sejtszintű működését. A stressz kihat a hormonális működésünkre, a belső elválasztású mirigyeinken át az egész szervezetünkre. Belső elválasztású mirigyeink: + Pajzsmirigy + Mellékpajzsmirigy + Mellékvese + Nemi mirigyek + Hasnyálmirigy + Tobozmirigy + Agyalapi mirigy

14 |

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

A belső elválasztású mirigyek közül most a tobozmirigyre teszem a fókuszt. Hogyan befolyásolja a tobozmirigy - a test és lélek találkozása - a lelki világunkat, az ünnepeink megélését? Mi is az a tobozmirigy? Mit termel ez a mirigy? A melatonin a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős.


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT A melatonin kritikus szerepet játszik az ébrenlét és az alvás ciklusainak szabályozásában. Emellett antioxidánsként is működik. Sem a túlzott, sem a csökkent termelődésnek nincsenek ismert tünetei, de álmatlanságban szenvedőknél, illetve idősebb embereknél általában kevesebb a szérum melatonin szintje. Ez az agy közepén elhelyezkedő, borsú méretű, fenyőtoboz nagyságú, aprócska mirigy. Működése nagyban függ a cirkadián ritmustól, vagyis attól, hogy mennyi fény jut el a tobozmirigyig. Mikor a fény áthalad a retinán, az agy üzenetet küld a tobozmirigynek, hogy csökkentse a melatonin termelését, így következik be az ébredés. Mikor gyenge a fényhatás, az agy a melatonin termelésére stimulálja a tobozmirigyet; ez felkészíti testünket az alvásra. Ebből következően a tobozmirigy sötétben a legaktívabb.

Némi természetes melatonint tartalmaz a cseresznye, a banán, a szőlő, a rizs, a bor és a sör, ám ezek nem akkora mennyiségek, hogy komolyabb hatásuk legyen az emberi szervezetre. A tobozmirigy megfelelő működése boldogságunkat és jólétünket közvetlenül befolyásolja. Befolyásolja a stresszt és az alkalmazkodó képességünket a változó világhoz. Legyünk felkészültek és tervezetten haladjunk a feladatok teljesítésében, ekkor nem leszünk feszültek. Az ünnepek fényében a stresszt oldjuk Just illóolajokkal, gyertyafényes Just fürdőkkel, hatalmas beszélgetésekkel és sétákkal. Így a hormonrendszerünknek is nyugalmas időszaka következik!

Alváshoz készülődve kisebb világítást alkalmazzunk a lakásban, ne olvassunk, ne számítógépezzünk és ne nézzük kedvenc sorozatainkat elalvás előtt legalább fél órával. Készítsük fel szervezetünket a minőségi alvásra! A tobozmirigy a melatonin kiválasztás mellett más, belső elválasztású mirigyek működését is befolyásolja. A melatonin igen fontos szerepet játszik a test napi ritmusának szabályozásában, vagyis abban, hogy mikor alszunk el, mikor ébredünk fel, mennyire mélyen alszunk és mennyire tudjuk kipihenni magunkat. A melatonin emellett szabályozó hatással van a női szaporodásra és az öregedésre is. A melatoninnak antioxidáns hatásai is vannak, vagyis hozzájárul a szabad gyökök elleni küzdelemhez. A tobozmirigy aktiválása révén képesek vagyunk elérni a telepátia és a pszichés látás képességét. A vizuális gondolkodás, valamint a meditatív, eufórikus állapotok előidézésének központja is egyben. A legmagasabb spirituális központunk. Nagyon titokzatos szerv.

Kellemes, békés ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak! Szeretettel: Hegyi Gyöngyi Hormon egyensúly terapeuta 06-70/4572712

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 15


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT

MIT TESZEL

?

AZ ARCBŐRÖDÉRT Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki meglepődött, hogy a nyár milyen hamar elviharzott. Nem is olyan régen, tavasszal készültünk a meleg időre és kiválasztottuk a Just ápolási termékeket.

Sajnos nyáron a hosszan tartó hőség miatt minimálisra csökkentettük a krémek használatát, kivéve a napvédő krémeket, az arctisztításon és frissítésen volt a hangsúly. Hiába szereztünk szép bőrszínt, a nyár mégis alaposan megrongálta bőrünket, szárazzá és foltossá tette. A szín egyébként is elmúlik, de a ráncok sajnos megmaradnak. Tükörképünk világosan megmutatja nekünk, hogy nem szabad húzni az időt, hanem cselekedni kell. Ne hagyjuk cserben arcbőrünket, kezdjük az arcbőrápolást ma, és ne holnap! Egyáltalán nem kell tartani attól, hogy a bőrápolás nagyon bonyolult „szertartás”. Válasszunk ki néhány terméket, amit tudunk használni reggel és este. Ezek használata rövidebb időt vesz igénybe, mint a fogmosás. A termékek lassan fogynak, nagyon gazdaságosak, kitartanak több hónapig, nem kell őket gyakran cserélni. Sokunk arcbőrét a nyár, a nap hatására alaposan megszárította. Később viszont, a hideg időszakban a bőr még szárazabbá válik. Minél alacsonyabb a levegő hőmérséklete, annál kevesebb nedvesség található a levegőben. A bőr kifelé nedvességet ad le, a faggyúmirigyek is kevesebb bőrzsírt termelnek. A túlságosan száraz bőr nem képes

16 |

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

megkötni a vizet. Hiába van vízhiány, a túl sok víz nem használ neki, mert nem tölti fel, hanem kiszárítja. Emiatt fontos, hogy az arc tisztítására ne sima vizet használjunk, hanem micellás technológiával elkészült lemosó termékeket, melyek a vizet erősen vonzzák, de a szennyeződéseket precízen eltávolítják. • A Vital Just Damaszkuszi rózsa/Havasi gyopár Sminklemosó (gleccservíz, havasi gyopár, damaszkuszi rózsa, provencei rózsa) pont ilyen termék, kifogástalanul, de kíméletesen és gyöngén elvégzi az arctisztítás feladatát. Ezt elég naponta kétszer használni, reggel és este, lefekvés előtt. Ne csodálkozzunk, ha a végén meglátjuk, milyen koszos lesz a vattapamacs, amivel végeztük az arctisztítást.

• Hetente 1-2-szer a bőrtisztítás után a VJ Provencei rózsa Havasi gyopár Arcradírt (havasi gyopár, provencei rózsa, neroli, bambusz, ecetrózsa) érdemes „bevetni”, hogy megszabadítsuk bőrünket az elhalt bőrsejtektől, és hogy megtisztítsuk a pórusokat. Gyenge simogatással átpolírozzuk a nedves bőrünket. • AVJ Damaszkuszi rózsa/Havasi gyopár Arctonik (damaszkuszi rózsa, provencei rózsa, gleccservíz, havasi gyopár) még puhává és rugalmassá teszi a bőrt. Ezt akár krém helyett is lehet használni reggelenként. • A VJ Havasi gyopár/Hóalga Szem- és ajakkontúr ápolót (liposzóma havasi gyopárból és svájci gleccservízből, lifting komplex afrikai akácból, hóalga) nem lehet másik Just krémmel helyettesíteni. Összetételeinek köszönhetően csak ez a készítmény frissíti és hatékonyan javítja a bőr szerkezetét a szem és ajkak körül. Enyhíti a ráncokat,


EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT illetve megelőzi a ráncképződést. • A k önynyű VJ Havasi gyopár/Sárga Moambe Hydrogél (havasi gyopár, svájci gleccservíz, hyaluronsav, sárga moambe) rugalmassá teszi a bőrt, miközben tonizálja, frissíti, táplálja és fiatalítja is azt. Zsíros, illetve kevert bőr esetén is javasolt arckrém helyett. • A 24 órás arckrém (havasi gyopár, gleccservíz, hóalga, pünkösdi rózsa, C-vitamin) éjjel-nappal magas színtű védelmet és ápolást biztosít. Fiatalító hatással rendelkezik. Nyak és dekoltázs ápolásra is ideális! • Az Alpesi rózsa termékcsaládba tartozó nappali és éjszakai krémek (alpesi rózsa őssejtek) fokozzák a bőr feszességét, javítják az elasztin képződést, és csökkentik a kollagén hiányt. Ránctalanná és fiatalossá teszi a bőrt a nyakon, arcon, dekoltázson.

• A Lamelloderm krém (argánolaj, szívmag, fekete kömény, borbolya, édesgyökér) kiválóan alkalmazható arckrémként nagyon száraz bőr esetén. Megnyugtatja az irritált bőrt, megóvja a folyadék és lipidveszteségtől, rendszeres használatkor egy bőrazonos védőréteget képez. A bőr védelmi vonalát regenerálja és ellenállóvá teszi.

Természetesen nem muszáj egyszerre használni a fent felsorolt összes terméket. Lehet kiválasztani belőlük néhányat saját bőrünk és igényünk szerint. A lényeg, hogy a bőrápolás mindig tisztítással kezdődjön. Anélkül nem ér semmit. A Szemkontúr ápolót nem lehet más termékkel helyettesíteni. Éjszakára mindenképpen „ki kell jelölnünk”

egy éjszakai terméket. Hiszen bőrünk éjjel nagyon aktív, segíteni kell ebben. • A Kerti Zsázsa krémet (kerti zsázsa, liposzómák, szója) természetes bőrkorrektorként használhatjuk. Mert a napsütés hatására bekövetkezett barna foltokat képes halványítani. Kenhetjük a foltokra, illetve külön az egész arcra is, hiszen kiváló ápolókrém. • Mosolyunkat jelentősen megszépítheti az Ajakápoló balzsam (citromfű, körömvirág, olíva olaj, rozmaring, guajakfa, jojoba, seavaj, stb.), mert teljes védelmet biztosít az ajkunknak. Segít elviselni a hideget, a szelet, a meleget, és sokszor kivéd olyan kellemetlen betegségeket, mint a szájherpesz. Ápolja az ajak bőrét, gyorsan szívódik be. A repedéseket, sérüléseket gyorsan gyógyítja, megszünteti a szárazságot. Az összetételeinek köszönhetően optikailag jobb megjelenést biztosít. Az ajkak enyhén teltebbnek tűnnek (a rozmaring fokozza a vérkeringést), felülete csillogóvá válik. Az Ajakápoló balzsam használata nagyon egyszerű, még tükör sem kell hozzá. Elég egy kicsi mennyiséget kinyomni a szánkra és néhány másodperc múlva kész az eredmény. Szükség szerint naponta többször lehet ismételni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bőrt belülről is szükséges ápolni. Fogyasszunk A- és E-vitaminokban, Omega-savakban gazdag ételeket (máj, hüvelyesek, növényi olajok, hal olaj, zsíros hal, sok gyümölcs és zöldség) és étrend-kiegészítőket (Nutrikap, Nahrofit vanília, Nahrofit kávé, Narosan Tropic, Omega 3 kapszula). És ne felejtsük a sok vizet, amit meg kell inni! De a bőrünknek belülről kell segíteni megtartani ezt a vizet. Szerencsénkre birtokunkban van a Hyaluron Komplex kapszula. A hyaluronsav egy olyan szénhidrát molekula, amely a legnagyobb vízmegkötő képességgel rendelkezik. A saját súlyának akár 1000-szeresét képes megkötni. Képes késleltetni a bőr öregedési folyamatát és nyugtató hatással van a száraz bőrre. A hyaluronsavat a szervezetünk állítja elő, de 25 éves kortól fokozatosan csökken a termelése, tehát feltétlenül szükséges a pótlása. A Hyaluronsav Komplex kapszulák ezen kívül tartalmaznak C-vitamint, hibiszkusz virágot, zöld teát, E-vitamint, és biotint. Ezek segítik a bőr vérellátását, regenerációját, a kötőszövet képződését, méregtelenítő és antioxidáns hatásúak. Napi 2 kapszula szükséges ahhoz, hogy a bőrünk állapota javuljon. Kedves Hölgyek! A szép és egészséges bőrért nem kell az egész életünket megváltoztatni. Csak néhány apró lépést kell beiktatnunk a mindennapi rutinunkba. Legyetek türelemmel, használjátok a természet erejét, és érezzétek magatokat jól a saját bőrötökben! Szeretettel, Dr. Dacko Natalia Egészségügyi Team

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 17


ÉLET(FA)MÓD KLUB HÍREI

Fűszernövény = gyógynövény? Az emésztőrendszeri problémák megelőzésének egyik kulcsa a helyes étkezési ritmus és a vegyesen összeállított, kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás. A másik kulcs, ha étrendünkbe tudatosan olyan növényeket építünk be, melyek szintén segítségünkre lehetnek a megelőzésben.

A jó emésztéshez, az emésztőrendszer megfelelő működéséhez régóta használ az ember gyógynövényeket. A gyógynövények ismerete olyan régi, mint az emberiség története. Az ősember ösztönösen keresett olyan anyagokat, amelyeket betegségének, bajának gyógyítására felhasználhatott. De nemcsak gyógyításhoz, hanem ételeinek tartósításához, a vadhúsok nehéz szagának elfedésére is illatos, aromás növényeket használt.

Fűszerek Azokat a gyógynövényeket, amelyeknek gyógyhatásukk mellett jellegzetes ízük, illatuk van, rég-

18 |

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

múlt idők óta fűszerként is használják. Az ókori Egyiptomban már a Kr. e. IV. évezredben gyógynövénytermesztéssel is foglalkoztak, amint azt a híres Papirus Ebers is igazolta. Az írás első részében receptgyűjteményt közöl, a második részében orvosi tanácsokat tartalmaz. Ismerteti például a kapor, ánizs, sáfrány, koriander, len, liliom, ricinus, szezám, vasfű hatását.

Fűszernövény = gyógynövény? A fűszerekre táplálkozásunkban nagy szükség van, mivel ízükkel, illatukkal és színükkel élvezetessé teszik az alaptápanyagokat és elősegítik, hogy a szervezet az elfogyasztott étel tápanyagait megfelelően hasznosítsa. Általánosságban elmondható, hogy a mértékkel használt fűszerek serkentik az emésztést, javítják az étvágyat. Helyi izgató hatásúak, vérbőséget okoznak, ennek következményeként fokozódik az emésztőnedv elválasztása, nő az étvágy, megkönnyítik a nehéz, zsíros éte-


ÉLET(FA)MÓD KLUB HÍREI lek emésztését, haték onyabb a felszívódás. Ízfokozó hatásuknak köszönhetően ételeinket kevesebb só felhasználásával készíthetjük el. Ezen gyógy/fűszernövények hatóanyagai közül az emésztőrendszer szempontjából kiemelendően fontos csoport a keserűanyagok. A gyógynövények nagy része keserű ízű, főleg a gyomornedvek elválasztására hatnak (étkezés ( előtt 15-20 p perccel étvágyfokozó), ezért étkezés előtt fél órával célszerű az alkalmazásuk. A gyomor és bélműködés zavaraiban elsősorban étvágygerjesztőnek használják, a nyálkatermelést és az emésztőnedvek elválasztását fokozzák, ezen kívül antibakteriális hatásuk is van. A számunkra kellemes ízek világa az idővel megváltozott, a mai kor emberének táplálkozásából a keserű ízek, szinte teljesen kiszorultak. Az emésztést segítő keserű anyagokat tartalmazó zöldségeknek és salátáknak ma már nemesített, a keserű anyagot nem tartalmazó változatait termesztik. Táplálkozásunk ez irányú változása is hozzájárulhat az emésztőnedvek csökkent termelődéséhez, májés epeproblémák kialakulásához.

Szervezetünknek jótéteményt jelentenek a keserűanyagok, szoktassuk hozzá magunkat. Együnk gyakrabban cikóriát, endívia- és káposztasalátát, tegyünk saját szedésű pitypanglevelet salátáinkba és a zöldturmixokba. Használjunk ezen kívül keserűanyagokban gazdag fűszereket, mint a kardamom, a kömény, az édeskömény, a gyömbér, a szegfűszeg. Keserű anyagokat tartalmaz pl.: cikória, articsóka, benedekfű, ezerjófű, fehérüröm, kálmosgyökér, tárnicsgyökér, narancs éretlen héja, cickafark, komló, angyalgyökér, nagybojtorján, katángkóró gyökér, gyermekláncfű, aloe vera. Arra bíztatok mindenkit, hogy használja ezeket a gyógy-, fűszernövényeket bátran egészségmegtartó céllal, a betegségek kialakulásának megakadályozására, lassítására.

Szeretettel: Starkné Szabó Eszter vezető dietetikus

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV | 19


AZ ÉLET(FA)MÓD KLUB HÍREI

NAROSAN TERMÉKCSALÁD AZ ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK ALKALMAZÁSA ELŐTT MINDIG EGYÉNI MÉRLEGELÉSRE VAN SZÜKSÉG. TÚLZOTT FOGYASZTÁSUK NEM AJÁNLOTT, DE VANNAK OLYAN ÉLETHELYZETEK, BETEGSÉGEK, MELYBEN BIZONY SZÜKSÉG VAN AZ ÉTREND VITAMINOKKAL, ÁSVÁNYI ANYAGOKKAL TÖRTÉNŐ KIEGÉSZÍTÉSÉRE. ILYENKOR NEM MINDEGY, HOGY MILYEN MINŐSÉGŰ ÉS HATÓANYAGTARTALMÚ TERMÉKET FOGYASZTUNK. A Nahrin neve egyet jelent a minőséggel. A 67 éves múltra visszatekintő svájci vállalat termékei ma is megfelelnek a legmagasabb követelményeknek. A Nahrin kiváló hírnévnek örvend a világ több mint húsz országában. A modern és egészséges életmódot folytató fogyasztók a Nahrin termékeket részesítik előnyben, mert bíznak a termékek által megtestesített „svájciasságban”. Az igényes vásárlók kiváló minőségű alapanyagokat keresnek, amelyeket környezetbarát módon dolgoznak fel. A Nahrin AG az innovatív ötletek, a kiváló minőségű alapanyagok, valamint a hagyományok és a természet megőrzésével ötvözi a hozzáadott értéket. A svájci cég mindig odafigyelt arra, hogy meg tudjon felelni a vele szemben támasztott magas elvárásoknak és igényeknek. Ezt megvalósítani és fenntartani kizárólag folyamatos innovációval, állandó megújulással lehet. A JNS Hungária Kft. fontosnak tartja, hogy ezt a minőséget hazai körülmények között is visszaigazolják, vizsgálják, ezért több Nahrin terméket vizsgált már az Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet és az általuk kiállított szakvéleményekből is egyértelműen kiderül, hogy a termékek valóban azt tartalmazzák, ami a címkére van írva és megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek. A Narosan vitamincsalád a prevenció területén és szükség esetén az alkalmazott terápia kiegészítéseként is a segítségünkre lehet. 4 féle ízesítésben elérhető, folyékony, szirupszerű multivitamin készítmények: Narosan narancs, Narosan tropic, Narosan fekete áfonya, Narosan vörös áfonya. Közös jellemzőjük, hogy magas koncentráltságúak, természetes alapanyag-tartalmúak és csak természetes alapú tartósítószereket tartalmaznak. Mivel természetes, minőségi összetevőkről beszélünk, ezért nagy hatékonysággal képesek felszívódni, belőlük kis mennyiség is elegendő. A 70-80%-os gyümölcsalapot kiegészítendő, 11 féle hozzáadott vitamint tartalmaznak: C-vitamint, niacint, E-vitamint,

20 |

info | 2021. NEGYEDIK NEGYEDÉV

pantoténsavat, B12-, B6-, B2-, B1-, A-, D-vitamint és biotint. Az egyes készítményekben más-más a bázis gyümölcslé, gyógynövény és a hozzáadott ásványi anyag, így különböző ízű és összetételű termékeket kapunk, melyek célzottan tudnak segíteni, pl.: a Narosan fekete áfonya kifejezetten a vaspótlásban. A Narosan narancs, a vörös áfonya és a tropic búzacsíra kivonatot tartalmaz, míg a fekete áfonyában virágporkivonat a specifikus hatóanyag és összetételénél fogva gluténmentes termék. A Narosan termékcsalád egyetlen tagja sem tartalmaz ezen felül egyéb allergént (tojást, halat, földimogyorót, szóját, tejet, csonthéjas gyümölcsöt-, diófélét, zellert, mustárt, szezámmagot, csillagfürtöt), valamint vegetáriánusok is fogyaszthatják. A fentiekből is jól látszik, hogy a Narosan termékcsalád összetevői komplex módon járulnak hozzá a megfelelő vitamin- és ásványi anyag ellátottsághoz és a szervezet harmonikus működéséhez. A Narosan vitamincsalád igazi Nahrin klasszikus, több mint 47 éve győzi meg a vásárlókat. Napjainkban az immunrendszer továbbra is nagyon fontos és kiemelt téma. Erre az igényre a Nahrin egy Narosan újdonság bevezetésével reagált, mely hamarosan Magyarországon is elérhető lesz.

Narosan homoktövis Új vitaminunk alapja a homoktövis, mely regionális „Superfood”-nakk számít, nagyon magas C-vitamin tartalommal, flavonoidokkal, karotinoidokkal és teljes mértékben megfelel a Nahrin filozófiájának. Kerül még bele sárgabarack és különféle gyógynövények pl.: bakopa (Bacopa monnieri), így az immunrendszer támogatása mellett plusz előnye: az agy és a memória támogatása. Mindez modern recept alapján készül, alacsony cukortartalommal.

Várunk szeretettel! Starkné Szabó Eszter vezető dietetikus


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.