A Nahrin Magyarország katalógusa

Page 1

Természetesen a legjobb

Termékkatalógus

Made in Switzerland

Köszöntöm a NAHRIN világában!

Nagyon örülök és egyben megtisztelő is számomra, hogy a Nahrin Magyarország felkért ennek az előszónak a megírására. Ez lehetőséget ad arra, hogy valamennyi hűséges magyar Nahrin rajongót köszöntsek, és egyben megköszönjem a Nahrin Svájc nevében azt a bizalmat, hogy ilyen szenvedélyes lelkesedéssel fogyasztjátok és terjesztitek hírét Nahrin termékeinknek Magyarországon.

Tekintsünk vissza: A Nahrint 1954-ben Sarnenben, a Svájc szívében fekvő Obwalden kantonban alapították. 20 évvel később az akkor még kis vállalkozást átvette a walzenhauseni Jüstrich család. A Nahrin gyors növekedésnek indult Svájcban és 1982-ben merészkedett először külföldre, ami mérföldkőnek számított az export szempontjából. A kelet-európai piacok megnyitása után rögtön megvizsgáltuk Magyarországot, és ez volt az a piac, melynek felépítésében 1993-tól személyesen is részt vehettem. A családi vállalkozásba egy évvel ezt megelőzően léptem be exportvezetőként. Az építkezés folyamatát 15 éven át személyesen kísértem a Schmidt családdal közösen, és nagyon örülök, hogy ma – 3 évtized távlatából – egy egészséges és növekvő piac mene-

dzseléséről beszélhetünk. Sok minden változott az eltelt idő alatt, azonban a közös filozófiánk, az egészséges életmód képviselete változatlan.

Nagyon örülünk annak, hogy a JNS Hungária Kft. megkapta az AAA minősítést, amihez szívből gratulálunk. Csak igen kevés vállalkozás dicsekedhet ilyen babérokkal, nagyon büszkék vagyunk Rátok! Ez azt mutatja, hogy a gondos cégvezetés és a megbízható piacépítés meghozta gyümölcseit!

Ezek az alapok biztosítják, hogy Magyarországban a következő években is jó partnerre számíthatunk, mi mindent meg fogunk tenni, hogy ezt a piacot a lehető legjobban támogassuk. Minőséggel, innovációs készséggel, kreativitással és alkalmazkodási képességgel sikerülni fog, hogy cégeink egy állandóan változó piaci környezetben is megállják a helyüket, és hogy közösen fejlesszük tovább a magyar piacot.

Szeretettel:

Nicole Jüstrich

a NAHRIN AG tulajdonosa

2

Üdvözlünk a Nahrin családban!

Nagyon örülünk, hogy a kezedben tartod kiadványunkat, köszönjük szépen a bizalmad! Engedd meg, hogy bemutatkozzunk Neked!

A Nahrin 30 éve van jelen hazánkban. Harminc éve állunk vásárlóink és a magyar emberek, kicsik és nagyok egészségének szolgálatában. A körülöttünk lévő világ folyamatosan változik, de történjen bármi, az egészség marad a legféltettebb kincsünk. Mi ennek az értéknek a megőrzését tartjuk a legfontosabb feladatunknak.

Három évtized hosszú idő. A Nahrin Hungária közössége sok-sok sikeres projekttel, Európa szerte elismert teljesítménnyel, eredményekkel a háta mögött sem dőlt hátra. A folyamatos fejlesztésnek és értékteremtésnek köszönhetően szolgáltatásainkon és termékeinken keresztül átfogó egészségőrző szolgáltatást tudunk nyújtani a hozzánk fordulóknak. Legyen szó prevencióról, kialakult problémák kezeléséről, életmódról, diétáról, gasztronómiáról, kezelésről, nevelésről, gondozásról, szakértői csapatunk és kollégáink nem ismernek lehetetlent.

Az ehhez szükséges biztos hátteret és támogatást a svájci központú Nahrin AG biztosítja. Partnerünk 1954 óta vezető szereplője az étrend-kiegészítők és konyhai termékek piacának. A családi vállalkozásként indult brand mára igazi multinacionális céggé vált. A világ számos országában, vásárlók milliói élvezhetik minden nap a Nahrin hatást. A siker receptje egyszerű: a legmodernebb tudományos eredmények ötvözése a tradícionális tudással és receptekkel. A megszokott és gyakran irigyelt svájci minőség minden kezünkbe vett terméken érezhető. Világszabadalmak által védett újdonságok, kiemelkedő gyártási precizitás, és praktikus, sokrétű felhasználási lehetőség jellemzi a Nahrin készítményeket.

A magyarországi Nahrin ügyvezetőjeként és társtulajdonosaként, testvéremmel Adriennel együtt büszkék vagyunk arra, hogy a családi tradícióink, kultúránk és különleges szemléletünk tovább él. Remélem, ebben a Te segítségedre is számíthatunk!

Szeretettel:

Varga-Schmidt Judit a JNS Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

3

A biológiai tudományok kandidátusa, a Nahrin termékekkel folytatott emésztési modell vizsgálatok vezetője

BÉLFLÓRA

Többet számít, mint gondolná.

• A beleinkben élő baktériumok száma több, mint az egész testünket alkotó sejteké.

• A magyar emberek bélflórájában átlagosan 12% a hasznos mikróbák aránya, szemben a kívánatos minimum 45%-kal.

• Az emberi bélflóra állapota a tápanyag felszívódás kapcsán meghatározó fontosságú.

„A méregtelenítés az emberi test természetes és mindennapos folyamatainak egyike, amely önmagában is remekül funkcionál. Azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy a szervezet egészséges működését számos olyan külső hatás nehezítheti az anyagcsere folyamatokban, amelyek csökkentik az energikusságot, ronthatják a közérzetet.

Így talán egyértelműbb, miért is hasznos alkalmazni a méregtelenítő folyamatok támogatá -

sát szolgáló, az emésztőrendszer túlterheltségét csökkentő, a stressz vagy a kellemetlen puffadás érzést oldó termékeket.

Ezek a készítmények a májfunkciókat és a káros anyagok vesén keresztül történő eltávolítását segítik. Rövid idő alatt enyhülést hozhatnak, javulhat a szervezet energiaszintje, ezzel együtt csökkenhetnek a kedvezőtlen tünetek.”

4
TUDTA-E?

Tisztító kúra, tökéletes emésztés

Természetesen a legjobb

5

Tisztító kúra, tökéletes emésztés

Vivi Aloe ital C-vitaminnal

Étrend-kiegészítő ital Aloe Vera léből C-vitaminnal, szőlő- és gránátalmalével

Termékkód: 698

Az Aloe Vera az egyik legjobb regenerációt segítő növény, amit a természet kínál nekünk. A Vivi Aloe az italban található C-vitaminnak köszönhetően hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, valamint a normál energiatermelő és anyagcsere folyamatokhoz. Elősegíti a kalcium, a vas felszívódását, vitalizálja az anyagcserét.

Articsóka keserű ital

Alkoholmentes, articsóka alapú étrend-kiegészítő ital

Termékkód: 304

Frissítő, alkoholmentes keserű ital, articsóka-, édeskömény- és borsmenta-kivonattal, egyedi recept szerint készült gyógynövény esszenciával. Az articsóka javítja a közérzetet, élénkítő hatást fejt ki. A benne lévő összetevők (articsóka, alpesi füvek, édeskömény, menta) enyhítik a puffadást, javítják az emésztést, serkentik az epesav termelését és hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

Vita Flor Plus kapszula

Probiotikus baktériumokkal, vitaminokkal és édeskömény kivonattal

Termékkód: 636

A hasznos baktériumtörzsek táplálékkal való rendszeres bevitele pozitív hatással van az emésztésre és segít az ép bélflóra állapotát fenntartani. A kapszulában található baktériumok (SynBalance ®SmilinGut) szabályozzák az emésztési folyamatokat, a biotin hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához, a B6 és B12-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

Tartalom: nettó 1000 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Tartalom: nettó 700 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Tartalom: nettó 32,8 g, kb. 72 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

6

Affiline ital

Gyümölcslé koncentrátum törökmeggyel, növényi kivonatokkal

Termékkód: 616

A gyógynövények (meggylé, bodzabogyó lé, indiai füge) és a növényi kivonatok (pitypang, nyírfalevél, csalán, articsóka, spirea) serkentik a veseműködést, vízhajtó hatásúak, így segítik a szervezetben lévő felesleges folyadék kiürülését. Támogatják a szervezet méregtelenítő folyamatait, segítenek az ideális testsúly, a kötőszövetek és a vesék általános jó állapotának fenntartásában.

Alma- és Barack-író italpor

Egyszerűen elkészíthető, könnyen emészthető instant italok

Termékkód: 302, 305

Alacsony zsír- és kalóriatartalmú italok, frissítő alma, illetve barack ízzel. Az írópor biztosítja a szervezet számára a szükséges fehérjéket, enyhíti, illetve csökkenti a köszvény, a reuma, a magas vérnyomás, az akné és a székrekedés okozta kellemetlen tüneteket. Előnyös az emésztőrendszerre gyakorolt tisztító hatása miatt. Az inulin élelmi rostként működik, csökkentve az étvágyat, helyettesítve akár egy kisétkezést is.

Borókaszirup

Koncentrált hegyi boróka-kivonat glükózsziruppal, tradicionális recept alapján

Termékkód: 311

Egy valódi Nahrin klasszikus, kiváló minőségű, méz jellegű kivonat boróka bogyókból. A boróka jól ismert számos pozitív tulajdonságáról: fokozza a veseműködést, vízhajtó, gyomorerősítő hatású, segíti az emésztést, javítja az anyagcserét, gyulladáscsökkentő, csillapítja a köhögést.

Figyelmeztetés: nem javasolt veseelégtelenségben szenvedők számára illetve a terhesség ideje alatt!

Tartalom: nettó 500 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Tartalom: nettó 600 g

Gluténmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Tartalom: nettó 500 g

Gluténmentes

Laktózmentes

7

TUDTA-E?

• Szervezetünk természetes védekező képessége nagymértékben javítható, ha étrendünkben megfelelő mennyiségben szerepelnek vitaminok, ásványi sók és antioxidánsok.

• A testünk egészséges bélflórája központi szerepet játszik fertőzésekkel szembeni védekezőképességünkben.

• A biológiai immunrendszerünk állapota csak akkor lehet megfelelő, ha ahhoz a lélek egészsége is társul!

Pindroch Csaba

Jászai Mari-díjas magyar színművész

Színészként az ember több oldalról is rendesen égeti/elégeti a szervezetét. Szeretnék egészséges apuka lenni, de a művész lét ritkán jár kézen fogva az egészségmegőrzéssel.

Étkezés, sport, bioritmus, alvás… csak néhány neuralgikus pont, ahol van mit javítani.

Mégis sikerült megoldani ezt a gordiuszi csomót, köszönhetően a Nahrin termékeinek. Ezekkel sikerül túl-

élnem a húzós időszakokat! A napi Narosan vitaminom feltölti a vitaminkészletem, a Basico a sav-bázis egyensúlyomat tartja fenn. A Magnézium segít megőrizni a nyugalmam, a Q10 szellemileg tart frissen, a Kurkuma, a D-vitamin kapszula pedig segít, hogy a testem se robbanjon le.

Tulajdonképpen, ha nem őszülnék, a Nahrin hatásának köszönhetően még mindig Rómeó szerepeket játszhatnék!

8

Szervezetünk védelmében

Természetesen a legjobb

9

Gyümölcs alapú multivitaminok

Narosan fekete áfonya

Étrend-kiegészítő ital, virágpor kivonattal, vitaminokkal, vassal, rézzel

Termékkód: 602

Az áfonya közkedvelt íze, a vitaminok, az extra adag vas és réz teszi különösen népszerűvé termékünket, hiszen a vas hozzájárul a normál vörösvérsejt- és hemoglobinképződéshez. A pollen kivonat és az ásványi anyagok tökéletesen gondoskodnak arról, hogy megadhassunk szervezetünknek mindent, amire csak szüksége van. Ideális választás vashiány esetén, serdülőkorban vagy menstruációs ciklus során, illetve a vegán étrendet követőknél is.

Tartalom: nettó 500 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Narosan vörös áfonya

Étrend-kiegészítő ital, búzacsírakivonattal, taurinnal és vitaminokkal

Termékkód: 600

Vörös áfonyából, málnából, gránátalmából, fekete berkenyéből készült harmonikus, kissé fanyar ízű multivitamin. A hozzáadott extra taurinnak köszönhetően nem csak vitamin, hanem nagyszerű energiaforrás is egyben, fokozott stressz vagy koncentrációs nehézségek esetén. Az A-, B12-, B6-, C-, D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, az egészséges csontozat fenntartásához. Az A-vitamin és a riboflavin elősegíti a normál látási funkciók fenntartását.

Tartalom: nettó 500 ml

Narosan tropic

Étrend-kiegészítő ital, búzacsírakivonattal, vitaminokkal és cinkkel

Termékkód: 599

11 féle vitaminnal, cinkkel dúsított multivitamin a mindennapok kihívásaihoz az erős immunrendszer érdekében. A trópusi gyümölcsök izgalmas ízeit a narancs, a mangó, a papaya, az ananász és a passiógyümölcs teszi tökéletessé. Fiataloknak és felnőtteknek egyaránt ajánlott. A-, B12-, B6-, C-, D-vitaminnal az immunrendszer normál működéséhez.

A cink hozzájárul a haj, a bőr és a köröm normál állapotának-, valamint a vér normál tesztoszteron szintjének fenntartásához.

Tartalom: nettó 500 ml

Laktózmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

10

Narosan narancs

Étrend-kiegészítő ital, búzacsírakivonattal, vitaminokkal, magnéziummal

Termékkód: 604

A Narosan narancs multivitamin erősíti a szervezetet, köszönhetően annak, hogy tartalmazza a legfontosabb vitaminokat, ásványi anyagokat, mindezt kiegészítve a magnéziummal. Az ital alapja narancs- és ananászlé. Az A-, B12-, B6-, C-, D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a magnézium pedig a normál izomműködéshez, valamint a fáradtságérzet csökkentéséhez. Tökéletes választás diákoknak, sportolóknak.

Tartalom: nettó 500 ml

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Narosan homoktövis

Étrend-kiegészítő ital, gyümölcslevekkel, vitaminokkal, aminosavakkal

Termékkód: 333

A Narosan homoktövis különösen ajánlott serdülők és felnőttek részére, fokozott szellemi és fizikai igénybevétel esetén. A B12-vitamin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, valamint az idegrendszer normál működéséhez, a pszichológiai funkció fenntartásához. A B12-, B6-, C-, D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

Narosan mini

Narancs ízű étrend-kiegészítő cukorka 12 féle vitaminnal

Termékkód: 598

Visszatértek a kellemes, gyermekkori élmények, egy extra egészséges, gyümölcsös ízű gumicukorral, ami ráadásul tele van vitaminokkal. Amellett, hogy cukormentes, 12 fontos vitamint is tartalmaz, így teljes mértékben fedezi az ajánlott napi szükségleteket. Fiatalok és idősebbek számára egyaránt ajánlott. Hosszabb ideig is fogyasztható, kiválthatjuk vele akár a hagyományos édességeket. Az A-, B12-, B6-, C-, D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

Tartalom: nettó 500 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Tartalom: nettó 160 g, kb. 80 db cukorka

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

11

Immunrendszer támogatás

Folsav rágótabletta

Mangó ízű étrend-kiegészítő folsavval és goji bogyó-kivonattal

Termékkód: 296

A mangós rágótabletta igazi gyümölcsös ízélmény és egyben biztosítja a szervezet számára szükséges folsav bevitelét. A folsav (B9-vitamin) hozzájárul a normál vérképződéshez, terhesség alatt az anyai szövetek növekedéséhez és az immunrendszer megfelelő működéséhez. Alkalmazásával csökkenthető a fáradtságérzet, különösen fokozott igénybevétel esetén. Kifejezetten ajánlott várandós hölgyeknek, tökéletes választás lehet férfiaknak, de fiatalok igényeinek is megfelel.

Tartalom: nettó 90 g, kb. 60 db tabletta

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Oxydefense rágótabletta

Étrend-kiegészítő C- és E-vitaminnal, cinkkel, szelénnel, L-glutationnal

Termékkód: 250

Kellemes, gyümölcsös ízű rágótabletta goji bogyó-, áfonya- és hibiszkusz-kivonattal. Modern, felgyorsult világunk erős környezeti terhelést jelent a szervezetnek (pl. a légszenynyezés, stressz, táplálkozási zavarok, élelmiszer adalékok). Testünk emiatt folyamatosan többletmunkát végez. A védelmi mechanizmusok erősítésére antioxidáns hatással rendelkező vitamin-komplex lehet segítségünkre, ami növeli a védelmet, valamint alkalmas rá, hogy semlegesítse a szabad gyökök káros hatását.

Tartalom: nettó 75 g, kb. 50 db tabletta

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

12

D-vitamin kapszula kalciummal

Étrend-kiegészítő D-vitaminnal, kalciummal, csalán-kivonattal és folsavval

Termékkód: 334

A bőrben az UV-B sugárzás hatására kialakuló D-vitamin az emberi szervezet legfőbb D-vitamin forrása. A D-vitamin anyagcseréje egyedülálló az emberi szervezetben. Hatása szerteágazó, szinte minden szervrendszerben érvényesül. Hiánya az egyik legnagyobb egészségügyi probléma a civilizált világban, számos betegség kialakulásának a kockázatát erősíti fel. A kalcium és a D-vitamin hozzájárul a normál izomfunkció-, az egészséges csontozat és fogazat fenntartásához.

Tartalom: nettó 37,8 g, kb. 60 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

MARS kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula Shiitake, Maitake, Reishi gombával és acai bogyóval

Termékkód: 339

Ideális étrend-kiegészítő a szervezet védekezésének támogatásához. A Shiitake, a Maitake és a Reishi gombának köszönhetően gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, 8 féle esszenciális aminosavat tartalmaz, mindezt tökéletes arányban. Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, ezáltal hatékonyabb védelmet biztosítva a mindennapi kihívásokkal szemben. Az acai bogyót az egyik legtáplálóbb gyümölcsnek tartják, fokozza a szervezet általános vitalitását.

Tartalom: nettó 10,5 g, kb. 30 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Kurkuma kapszula

Étrend-kiegészítő kurkuma-, gyömbér-, zöld tea-kivonattal, C- és E-vitaminnal

Termékkód: 336

A kurkuma hazánkban elsősorban egzotikus fűszerként ismert, többnyire a keleti konyha receptjeiben használva. Pedig nem pusztán fűszernövény, hiszen pl. jótékony hatása van az emésztésre, valamint az ízületekre is, emellett antioxidánsként is megállja a helyét. A C- és az E-vitamin segít megvédeni a sejteket az oxidatív stressztől. A kapszulában lévő kurkumin (CAVACURMIN®) nagyon magas biológiai hasznosulással rendelkezik. A hozzáadott zöld tea extra antioxidáns hatást biztosít.

Tartalom: nettó 12,6 g, kb. 30 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

13

Immunrendszer támogatás

Magnézium kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula

magnéziummal és E-vitaminnal

Termékkód: 415

A magnézium a negyedik leggyakoribb elem az emberi testben, szervezetünk számára elengedhetetlen ásványi anyag. Számos enzimet aktivál, különösen azokat, amelyek az energiatermelésben vesznek részt. A magnézium hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez, a normál izomműködéshez, a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, valamint a normál csontozat és fogazat fenntartásához. Megelőzi az izomgörcsök kialakulását, illetve elősegíti a nyugodt alvást.

Tartalom: nettó 43 g, kb. 80 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Basico

Étrend-kiegészítő por ásványi anyagokkal, nyomelemekkel

Termékkód: 617

A szervezet sav-bázis egyensúlyának optimalizálásához. Mindenki szeretne kiegyensúlyozottá és egészségessé válni, illetve minél tovább megőrizni az optimális állapotot. A Basico segít feltölteni a test raktárait. A kalcium szükséges a normál csontozat fenntartásához. A magnézium hozzájárul a normál izomműködéshez. A cink részt vesz a normál sav-bázis egyensúly fenntartásában. A benne lévő inulin javítja az ásványi anyagok felszívódását.

Tartalom: nettó 250 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Echinacina szirup

Étrend-kiegészítő ital echinaceaval, bodzabogyóval, C-vitaminnal

Termékkód: 613

A legerősebb immunrendszer is igényli a törődést. A bíbor kasvirágot (Echinacea purpurea) régóta használják a szervezet ellenálló képességének fokozására, különösen vírusfertőzés és akut vagy krónikus gyulladások esetén, antibakteriális hatású, aktiválja a szervezet védekező mechanizmusát.

A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

Tartalom: nettó 250 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

14

Echinacina Plus rágótabletta

Étrend-kiegészítő rágótabletta echinaceaval, C-vitaminnal

Termékkód: 545

Akad olyan élethelyzet, amikor a szirup nehezebben használható (pl. utazás alkalmával), ilyenkor nyújt ideális megoldást a rágótabletta. Összetevői nagyban megegyeznek a szirupéval. A bíbor kasvirág (Echinacea purpurea) növeli az emberi szervezet védettségét, ajánlható megelőzés céljából, de ismételten vis zszatérő vagy elhúzódó, a szervezet ellenálló képességének csökkenésére visszavezethető állapotok esetén is. Antioxidáns hatása kiemelkedő. Ugyanaz, kicsit mégis másként!

Tartalom: nettó 135 g, kb. 90 tabletta

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Fenyőszirup

Étrend-kiegészítő ital C-vitaminnal

Termékkód: 614

Tradicionális, eredeti svájci recept alapján készített szirup, a modern kor kihívásaira hangolva. Gondosan válogatott alapanyagok kombinációja (a növényi kivonatok tökéletesen kiegészítik egymást). A fenyőrügy, az édeskömény, a hársvirág és a méz nyugtatja a légutakat, csillapítja a köhögést.

A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz, a fáradtságérzet csökkentéséhez.

Tartalom: nettó 250 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Kakukkfű szirup

Gyümölcslevekkel, mézzel és méhpempővel, növényi kivonatokkal, C-vitaminnal

Termékkód: 395

Mindennapi életünkben, még a fokozott óvatosság ellenére is, folyamatosan ki vagyunk téve a vírusoknak és baktériumoknak, amelyek megfázásos panaszokat okozhatnak. A természet patikája számos gyógynövényt kínál, hogy enyhítsék a meghűléssel járó kellemetlen tüneteket. A Kakukkfű szirup egyesíti az összetevők összes jó tulajdonságát: málna- és áfonyalé, méz, méhpempő, lándzsás útifű, kakukkfű, C-vitamin, mangán és réz is került az üvegekbe.

Tartalom: nettó 250 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

15

Szívügyek…

A szívről mindenkinek a szeretet, a szerelem jut eszébe. Igazán foglalkozni akkor kezdünk vele, amikor baj van. Holott elég lenne egy kicsivel több

figyelem annak érdekében, hogy a megbetegedési statisztikák sorában elfoglalt rossz helyezésen javíthassunk. Törődj magaddal, hidd el megéri!

16

Omega 3 kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula halolajjal, Dunaliella algával és szelénnel

Termékkód: 495

Omega zsírsavak, EPA, DHA. Korunk varázsigéi, nem érdemtelenül! Már csecsemőkorban is nélkülözhetetlenek a normális szellemi fejlődéshez, később pedig a jó memória megőrzésében és a depresszió elkerülésében játszhatnak jelentős szerepet. Segíthetnek a bőr egészségének megőrzésében is. Létfontosságúak az emberi szervezet számára. Az Omega 3 kapszula optimális mennyiségben tartalmaz EPA-t és DHA-t egyaránt, így hozzájárul a szív megfelelő működéséhez.

Tartalom: nettó 75 g, kb. 100 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Q10 kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula

Q10 koenzimmel, C- és E-vitaminnal

Termékkód: 630

A Q10 koenzim fontos szerepet játszik az energiaellátásban és az immunrendszer működésében. Szervezetünk energiájának 95%-a kapcsolódik valamilyen formában a Q10 koenzimhez, a szívizmok számára különösen fontos. Az életkor előrehaladtával testünk már nem termel elegendő mennyiségű Q10 koenzimet. A C-vitamin hozzájárul a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz, az E-vitamin pedig a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

Tartalom: nettó 28 g, kb. 100 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Golgotavirág komplex kapszula

Golgotavirággal, galagonyával, olajfalevéllel, hibiszkuszvirággal és rézzel

Termékkód: 390

Gyógynövények és ásványi anyagok kombinációja, könnyen adagolható kapszula formájában. A szív- és érrendszeri betegségek a leggyakoribb halálok Európában, gyakran a fokozott stressz, a szívelégtelenség és az érelmeszesedés következményeként. A rendellenes vérnyomás az erekben káros változásokat idézhet elő. Számos, a természetben található növény értékes segítséget nyújthat ezen a területen, támogatva a szívés érrendszer működését.

Tartalom: nettó 15,45 g, kb. 30 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

17

TUDTA-E?

• A megfelelő diéta hatására heti 0,5-1 kg feleslegtől szabadulhat meg. Így biztosítható a legtartósabban az ideális testsúly elérése a visszahízás veszélye és extra megterhelés nélkül!

• A fogyás nem kizárólag attól függ, mit és mennyit eszünk, hanem sokkal inkább attól, mit hogyan képes hasznosítani a szervezetünk!

Verebes

Linda színművész, beszédtanár

Egy nőnél alkattól, igényektől, életkortól függetlenül előbb-utóbb napirendre kerül a fogyókúra, a diéta, a „jobban szeretnék kinézni” érzése. Nálam sem volt ez másként. Én már tudom, hogy a legoptimálisabb segítséget a Nahrin diétás termékeitől remélhetem.

A FibroFit Tropic az intenzív fogyókúra hatását gyorsítja, az ízlés szerint választható NahroFit vanília és kávé kellő vitamin és ásványi anyag támogatást nyújt a fogyókúra során, sőt egy-egy kisétkezést is kiválthatunk vele. Nekem a NahroFit

• Ha a fogyást nyomon szeretnénk követni, akkor inkább a centimétereket érdemes figyelni, nem pedig a kilogrammokat.

kávé a kedvencem, a gyerekeim a NahroFit vaníliáért rajonganak. Egész évben állandó lakója a hűtőnknek egy üveg hűtött Articsóka-keserű. De az Alma és Barack-írók is tökéletes méregtelenítők. Az Affiline vízhajtó hatása is felgyorsíthatja a fogyókúránkat. Az edzés és az okos, egészséges táplálkozás mellett a Nahrin termékekkel könnyen elérhetjük az ideális testsúlyt, és további használatukkal meg is őrizhetjük azt! Négygyermekes anyukaként büszkeséggel tölt el minden dicséret, minden bók, amit kapok, és nagyban köszönhetem ezt a Nahrin termékeinek!

18

Diéta, egészséges táplálkozás

Természetesen a legjobb

19

Testsúly karbantartás

NahroFit kávé-, és NahroFit vanília

Étrend-kiegészítő italporok

Termékkód: 401, 402

Kiegyensúlyozott és könnyen emészthető instant italporok közkedvelt ízekkel. A fehérjében gazdag italok ideálisak egy-egy étkezés között, de tökéletesen alkalmazhatók akár reggeli, uzsonna vagy vacsoraitalként is. Diétához, fogyókúrához, aktív életmódhoz is nagyszerű választás. Miután összetevői között megtalálható a tejfehérje, az élelmi rostok, az elengedhetetlen, értékes omega-3 zsírsavak, 12 féle vitamin és ásványi anyag, így önálló, komplett étkezésként is megállja a helyét.

Tartalom: nettó 470 g

Gluténmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

FibroFit Tropic

Élelmi rostokban gazdag instant italpor

Termékkód: 331, 332

A FibroFit trópusi gyümölcsízű italpor segítségével könnyedén biztosíthatjuk a szervezet számára nélkülözhetetlen rostokat, melyek segítenek a telítettségérzet elérésében. Diétához, fogyókúrához remekül alkalmazható, utazás során is kéznél lesz adagolt csomagolása révén. Segíti az emésztési folyamatokat, a bélflóra ép állapotának fenntartását. Ajánlható a felesleges kilók ellen küzdőknek, de sportolók, aktív életet élők részére is.

Tartalom: nettó 10 g

Gluténmentes* Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

20
*glutént tartalmazó gabonaféle, de határérték alatt (gluténtartalma nem haladja meg a 20 mg/kg mennyiséget)

Articsóka keserű ital

Alkoholmentes, articsóka alapú étrend-kiegészítő ital

Termékkód: 304

Frissítő, alkoholmentes keserű ital, articsóka-, édeskömény- és borsmenta-kivonattal, egyedi recept szerint készült gyógynövény esszenciával. Az articsóka javítja a közérzetet, élénkítő hatást fejt ki. A benne lévő összetevők (articsóka, alpesi füvek, édeskömény, menta) enyhítik a puffadást, javítják az emésztést, serkentik az epesav termelését és hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

Tartalom: nettó 700 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Affiline ital

Gyümölcslé koncentrátum törökmeggyel, növényi kivonatokkal

Termékkód: 616

A gyógynövények (meggylé, bodzabogyó lé, indiai füge) és a növényi kivonatok (pitypang, nyírfalevél, csalán, articsóka, spirea) serkentik a veseműködést, vízhajtó hatásúak, így segítik a szervezetben lévő felesleges folyadék kiürülését. Támogatják a szervezet méregtelenítő folyamatait, segítenek az ideális testsúly, a kötőszövetek és a vesék általános jó állapotának fenntartásában.

Alma- és Barack-író italpor

Egyszerűen elkészíthető, könnyen emészthető instant italok

Termékkód: 302, 305

Alacsony zsír- és kalóriatartalmú italok, frissítő alma, illetve barack ízzel. Az írópor biztosítja a szervezet számára a szükséges fehérjéket, enyhíti, illetve csökkenti a köszvény, a reuma, a magas vérnyomás, az akné és a székrekedés okozta kellemetlen tüneteket. Előnyös az emésztőrendszerre gyakorolt tisztító hatása miatt. Az inulin élelmi rostként működik, csökkentve az étvágyat, helyettesítve akár egy kisétkezést is.

Tartalom: nettó 500 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Tartalom: nettó 600 g

Gluténmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

21

Balla Dávid

Nahrin séf

Az Életfa Program gasztronómiai tanácsadója

TUDTA-E?

• A modern, egészséges konyha fogásaiban elsősorban nem az alapanyagok változnak, hanem az elkészítésük során használt technológia. Így kerülhetnek az asztalra a megszokott ételek egészségesebb, emészthetőbb, frissebb, intenzívebb ízű formában!

• Bár legtöbbünk számára nem tűnik fontosnak, de a családi asztalra kerülő fogások tálalása jelentősen befolyásolja az étkezés által nyújtott élményt, sőt akár az ízérzést is!

• A helyes, egészséges táplálkozás, napjaink gasztronómiája nem a megvonásról, hanem az újdonságok, az új ízek, a friss hozzávalók okozta kulináris élvezetek megismeréséről szól.

Az egészséges táplálkozás az első és legfontosabb lépcsőfok a saját egészségünk megőrzése felé vezető úton. Nagyon sokat tehetünk önmagunkért, pusztán azzal, ha változtatunk korábbi étkezési, főzési szokásainkon.

Tarts velünk, próbáld ki milyen a Nahrin konyha univerzuma! Ne aggódj, nem jár plusz költséggel, mert abból főzünk, amink van. Jogos a kérdés, lehet minőségi, gyors, egészséges fogásokat készíteni otthon? A válasz, igen! Ahhoz, hogy ez számodra is elérhető legyen, nem kell más, mint kiváló minőségű

alapanyagok és persze tökéletes minőségű fűszerek. Ebben pedig garantáltan a Nahrin legjobb!

Ha a Nahrint választod, biztos lehetsz benne, hogy minden termékük kizárólag gondosan válogatott összetevőkből, és természetesen a legmodernebb gyártási technológiák segítségével készül.

Gyorsan, egyszerűen valami nagyon finomat! Ez az igazi Nahrin hatás. Utazzunk együtt az egészség és ízek világába!

22

Gasztronómia felsőfokon

Természetesen a legjobb

23

Ízletesen, egyszerűen

Zöldségleves instant

Termékkód: 501

A modern gasztronómia egyik legnagyobb kihívása a gyorsan, finomat és egészségeset elv. Sokan ódzkodnak az instant termékektől, ám ez a méltán népszerű levespor mindenben megfelel az elvárásoknak, gondosan kiválasztott zöldségekből, növényi kivonatokból és fűszerekből áll. Az egyszerűen elkészíthető leves önálló fogásként is tökéletes választás, de igazán sokoldalúvá egyszerű elkészítése mellett az teszi, hogy remekül kombinálható más ételekkel, legyen szó tésztáról, köretekről, zöldségekről vagy húsokról!

Tartalom: nettó 400 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Tengeri algás fűszerkeverék

Termékkód: 703

Megszokott ételeink felfrissítése, az új ízek kipróbálása sokak vágya. Azonban megtenni az első lépést nem könnyű. Ebben segít a Tengeri algás fűszer, a konyhai bestseller, ami pontosan azt nyújtja, amire szükségünk van. Tengeri só, zeller, hagyma, bazsalikom, póréhagyma, lestyán, petrezselyem és a tengeri alga adja az alapot, amelynek köszönhetően egészen mesés alkotássá válnak majd a levesek, mártások, saláták, tojásételek, zöldségek, rizs, tészta, burgonya ételeink.

Tartalom: nettó 400 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

24

Nahrom fűszerkeverék

Termékkód: 704

A legtöbb magyar háztartásban találunk valamilyen általános fűszerkeveréket, hiszen használatuk egyszerű, miközben finomak is. A Nahrom azonban más ízvilágot képvisel, sokféle fűszert és gyógynövényt tartalmaz, amelyek biztosítják a tökéletes gasztroélményt. Mint a többi hasonló jellegű keverék, jól harmonizál ételeinkkel és más fűszerekkel. Alkalmazható levesek, rizs, hal, hús, saláták, főzelékek, zöldségfélék, szószok ízesítésére egyaránt.

Tartalom: nettó 350 g

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Bors fűszerkeverék

Termékkód: 202

A bors az egyik legnépszerűbb ízesítő és szinte a világ minden konyhájának alapfűszere. Három borsfajta kombinációja teszi egyedivé ezt a keveréket, amelynek köszönhetően egyáltalán nincs utóíze, ráadásul nem marja a gyomrot sem. Bátran használható hidegmeleg saláták, köretek, levesek, zöldségfélék, tésztaételek, halak és húsok ízesítéséhez. Gond nélkül keverhető más fűszerekkel, alkalmazható akár pácokhoz is, az ízeknek kizárólag a fantázia szab határt.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes*

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Ínyenc fűszerkeverék

Termékkód: 8601

Fenséges ízesítő, különleges kombinációja az értékes fűszernövényeknek és konyhakerti zöldségeknek, igazi ízharmóniát varázsol az ételeknek. A legfinomabb összetevőkkel: hagyma, fokhagyma, tengeri só, petrezselyem, paprika és bors felhasználásával. Jól passzol mártásokhoz, levesekhez, halakhoz vagy salátákhoz. Remek ízt kölcsönöz a rántottának, omlettnek, vajjal elkeverve nagyszerű fűszervaj készíthető a segítségével.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

25
*glutént tartalmazó gabonaféle, de határérték alatt (gluténtartalma nem haladja meg a 20 mg/kg mennyiséget)

Különleges ízek

Hús fűszerkeverék

Termékkód: 701

Mindenki ismeri a konyhai alapszabályt: a fűszerezésen múlik minden! Különösen igaz ez a húsok esetén, és pont ebben segít ez a keverék. A gondosan válogatott összetevőknek (paprika, zeller, hagyma, bazsalikom, majoránna, fokhagyma, bors, oregánó, kakukkfű, babérlevél) köszönhetően fantasztikus ízeket varázsolhatunk a tányérra, gond nélkül. Legjobb, ha sütés előtt fűszerezünk. Használható szeletelt vagy darált húsokhoz, pácokhoz, levesekhez, mártásokhoz, sőt sajt-, tojás-, tofu ételekhez is.

Tartalom: nettó 280 g

Gluténmentes*

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Szárnyas fűszerkeverék

Termékkód: 700

A legtöbben kicsit tartanak a fehér húsoktól, hiszen semlegesebb ízűek, több törődést igényelnek. Az ízesítésük ugyan egyszerűnek tűnik, ám messze nem az! Ebben a speciális szárnyas-keverékben rengeteg paprika van, amit a mustármag, a curry és a rozmaring egészít ki. Tökéletes a szárnyasból készült ételek minden változatára, lehet az egészben, darabolva, sütőben, grillen vagy serpenyőben sütve, párolva, főzve. Természetesen alkalmas szószokhoz és levesekhez is, de más húsfajtával is nyugodtan kipróbálható.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Fokhagyma fűszerkeverék

Termékkód: 201

A magyar konyhában rendszeresen használt fokhagyma jól ismert erős és pikáns, aromás ízéről. Ez teszi egyedivé ezt a fűszert, amelyből a gyártási folyamat során a szárítás hatására eltűnik a kellemetlen leheletért felelős illóolaj nagy része, így akár főzés-sütés nélkül is nyugodtan használható. Zöldség- és húsételek, saláták, levesek, szószok, tésztaételek készítéséhez alkalmazható, emellett csodásan harmonizál más fűszerekkel, szinte bármilyen receptbe könnyedén beilleszthető.

Tartalom: nettó 280 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

26
*glutént tartalmazó gabonaféle, de határérték alatt (gluténtartalma nem haladja meg a 20 mg/kg mennyiséget)

Citromos bors fűszerkeverék

Termékkód: 206

Régóta közkedvelt kombináció, hiszen a fekete bors fűszeressége tökéletesen harmonizál a citrom frissességével. Ezt az önmagában is fantasztikus ízvilágot a paprika-, hagyma-, póréhagyma- és zeller-kivonat teszi teljessé. Elsősorban halak, tenger gyümölcsei, fehér húsok készítéséhez ajánljuk, de csodás alapot jelent salátaöntetek, zöldségételek, marinádok, szószok ízesítéséhez. Sőt, sós süteményekhez, köretekhez, hideg és meleg szendvicsekhez, szendvicskrémekhez is adható.

Tartalom: nettó 280 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Saláta fűszerkeverék

Termékkód: 702

A salátákról mindenkinek az egyszerűség jut eszébe, miközben ezernyi lehetőség rejlik bennük a könnyű elkészítés ellenére is. Legyen szó hideg vagy meleg salátáról, az alapanyagok mellett a friss ízű öntet az étel lelke. Pont ebben verhetetlen a Saláta fűszer, amely használható ecettel, olajjal, joghurttal, csak pár keverés és már kész is! Még tökéletesebb hatás érhető el, ha adunk hozzá esetleg egy kis hagymát, fokhagymát, mustárt, citromlevet vagy curryt.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

BBQ fűszerkeverék

Termékkód: 230

A Nahrin legújabb fűszerkeveréke füstölt paprikával, durva szemű tengeri sóval készül, amit a hagyma, fokhagyma, mustármag, fekete bors, kömény és chili együttese tesz teljessé. A finom tölgyfával füstölt paprika és az ancho chili enyhe csípőssége minden barbecue nélkülözhetetlen kiegészítőjévé teszi ezt a fűszert. Nem tartalmaz ízfokozót, 100%-ban természetes. Finom BBQ szósz, speciális mártogatós vagy füstös pác készítésére alkalmas, de a grillezett húsokon kívül zöldségekhez és tofuhoz is tökéletes.

Tartalom: nettó 150 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

27

Teák és italok

Nagy Bernadett

Magyarország első Junior női Európa-bajnoka, világbajnoki bronzérmes birkózó

A megfelelő mennyiségű és rendszeres folyadékbevitel rendkívül fontos, nálunk sportolóknál pedig kiemelt jelentőségű.

Szervezetünk működésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak a folyadékok, többek között a vérnyomás szabályozásában, a vese működésében, a hőszabályozásban, az emésztésben, az izmok és az ízületek jó működésében vesznek részt. Emellett hatással vannak a fizikai és szellemi tel -

jesítőképesség megtartására is. Épp ezért nem mindegy mit választunk erre a célra.

„Én a Nahrinra szavaztam! Az Izo teát edzések alkalmával és természetesen verseny közben is fogyasztom. Bemérés után azonnal ezt ittam, hogy regenerálódjak, legyen erőm a versenyhez. Szőlőcukrot és ásványi anyagokat is tartalmaz, izotóniás, így fokozta a teljesítőképességemet, valamint egyenletes erőnlétet biztosított a meccsek között.”

28

Izo tea citrom

Izotóniás italpor

Termékkód: 307

Az izotóniás italok a sportolók kelléktárában kiemelt helyen állnak az edzések előtt, alatt és után is. A verejtékezés során eltávozott vizet, ásványi anyagokat (nátrium, kálium, klór, magnézium, kalcium) pótolni kell és a szervezet kiürült energiaraktáraira is ráfér a feltöltés. Az Izo tea biztosítja mindezt. A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a kalcium az energiatermelés folyamataiban segédkezik, a kálium a normál izomműködést teszi könnyebbé.

Tartalom: nettó 380 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Relax tea

Instant tea vitaminokkal és gyógynövényekkel az ellazuláshoz

Termékkód: 347

Alvás előtti ideális ital, mely támogat az ellazulásban, segít alvászavarok, nyugtalanság, feszültség, idegesség, ingerlékenység és stressz esetén. Citromfű, kamilla, macskagyökér és komló tartalma mellett a benne lévő niacin és B6-vitamin tartalma hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez. Azok számára is segítség lehet, akiknek probléma az elalvás vagy nehezen tudják az éjszakát átaludni. Ízletes és gyorsan elkészíthető.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Gyömbér-kurkuma italpor

Instant, kalóriaszegény italpor gyömbérrel, kurkumával és indiai citromfűvel

Termékkód: 385

Melegen vagy hidegen egyaránt fogyasztható, télen felmelegít, nyáron frissít. C-vitamin tartalma hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez. Összehangolt gyógynövény-összetevői: a gyömbér, a kurkuma és az indiai citromfű adják az ital finom ízét. Ajánlható mindenkinek, aki jóízű, frissítő italt szeretne fogyasztani és a szokásos üdítők helyett egészséges alternatívát keres.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

29

Teák és italok

Ice-tea gyógynövényes

Instant tea az Alpok gyógynövényeivel

Termékkód: 349

A teafogyasztás – legyen az fekete, fehér, zöld vagy egyéb – már önmagában is egészséges. Gyógynövények hozzáadásával azonban még többet tehetünk a testi-lelki harmóniáért, egészségért. Ez az alacsony kalóriatartalmú italpor, kilenc gyógynövénykivonattal készült. A természetes nádcukor és a stevia édesítő ereje, a kamilla, a lándzsás útifű, a citromfű, a csalán, a kakukkfű, a borsmenta, a bodzavirág, a zsálya és a havasi gyopár legfinomabb kivonatai biztosítják a teljes ízharmóniát.

Tartalom: nettó 670 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Ice-tea gyümölcsös

Instant tea gyümölcsökkel

Termékkód: 345

Alacsony kalóriatartalmú, frissítő gyümölcsös jeges tea, gazdag C-vitaminban és zöld tea kivonatban. A csipkebogyó, a hibiszkusz, az alma, a szeder, a málna és a fekete ribizli gyümölcsös ízt és gyönyörű piros színt kölcsönöz a teának. Cukor nélkül készült, fruktózzal és édesítőszerekkel édesített. Egy dobozból 22 liter finom, gyümölcsös jeges tea készíthető.

Ice-tea virágözön

Instant tea

virágos gyógynövényekkel

Termékkód: 342

Frissítő jeges tea C-vitaminnal és zöld tea kivonattal. A hibiszkusz, bodza, kamilla, havasi gyopár és hársvirág virágkivonatai gondoskodnak az összetéveszthetetlen ízről. A jeges tea fruktózzal és édesítőszerekkel édesített, ezért alacsony a kalóriatartalma. Könnyen, gyorsan elkészíthető és már élvezheti is hidegen vagy melegen. Tippünk: bekeverés után hagyjuk állni egy kicsit a jeges teát, hogy a finom aromák valóban kiteljesedjenek.

Tartalom: nettó 670 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Tartalom: nettó 670 g

Gluténmentes

Laktózmentes

30

Egészséges test és lélek

Természetesen a legjobb

31

Varga Zsuzsa Marietta

Sportoktató, táplálkozási- és életmód tanácsadó Fitness versenyző, rúdsport magyar bajnok, latin-amerikai versenytáncos

Munka, magánélet, sport. A nagy hármas megfelelő egyensúlyának fenntartása életem szerves része.

A mozgás mindig is főszereplője volt az életemnek. Feltölt energiával, lendületbe hoz és lendületben tart. De ezt a hatást nem csak elérni kell, meg is kell tartani. Ebben sokat segítenek a Nahrin étrend-kiegészítői. Az extra terhelés nem jelent akadályt a Narosan multivitaminoknak köszönhetően, hiszen velük búcsút inthettem a gyakori görcsöknek és fáradtságérzetnek, ráadásul a meghűlés, az influenza is messzire elkerül.

TUDTA-E?

MOZGÁS

– maga az élet.

• A mozgásnak köztudottan számos jótékony hatása van a szervezetre, de azt nem mindenki tudja, hogy segít a stressz és a depresszió leküzdésében, illetve magas koleszterinszint és cukorbetegség esetén is kiváló.

• Egy 70 kg-os egyén 8 km/h iram mellett óránként kb. 460 kalóriát éget el, amely nagyjából megfelel egy tábla csokoládé energiatartalmának.

• Az ülőmunkát végzőknek kifejezetten ajánlott a rendszeres testmozgás, a túlsúly és a civilizációs megbetegedések megelőzéséhez.

A reggeli rohanást a NahroFit teszi sokkal könnyebbé számomra. A kiváló minőségű fehérjék, vitaminok és ásványi anyagok, az omega-3 zsírsavak és a megfelelő szénhidrát utánpótlás elég energiát adnak akár egész napra. Pontosan tudom, életmódommal sajnos együtt járnak időnként a sérülések, ám az ArtiFit italpor és az OsArtTen kapszula segít a sokakat érintő, ízületi és porcsérülések kockázatának csökkentésében.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy bírom ezt a tempót, mi a sikereim titka? Nincs ebben semmi titok. Egyszerűen ez a Nahrin hatás!

32

ArtiFit

Étrend-kiegészítő italpor glükozaminnal és kondroitinnal

Termékkód: 540

Az ízületi kopás, az ízületi problémák ma már a fiatalokat is érinthetik. Okok lehetnek a túlsúly, a túl kevés vagy túl sok mozgás (versenysport). A rendellenes terhelés miatt ízületi gyulladás, kopás alakulhat ki, mely fájdalmas következményekhez vezet. Az ArtiFit italpor glükozamin, kondroitin, mangán, réz, cink, szelén, króm, valamint ördögkarom-kivonat tartalma segít, hogy csontjaink, ízületeink öregedését késleltessük és élvezhessük a mozgás szabadságát.

Tartalom: nettó 150 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

OsArtTen kapszula

Étrend-kiegészítő bambusz- és zöldajkú kagyló kivonattal

Termékkód: 619

A mozgásszervi megbetegedéseket korunk népbetegségeként tartják számon. Ezek a panaszok állnak első helyen a munkaképtelenség okait vizsgáló felmérésekben. Nehéz elhinni, de a könnyed mozgásért mozgással teheted a legtöbbet! Persze nem árt a támogatás sem, a csontok, ízületek, kötőszövetek egészségéhez az OsArtTen kapszula a legtökéletesebb társ, akár megelőzésről, akár a kialakult tünetek kezeléséről van szó.

Tartalom: nettó 35,7 g kb. 80 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

NahroFit kávé-, és NahroFit vanília

Étrend-kiegészítő italporok

Termékkód: 401, 402

Kiegyensúlyozott és könnyen emészthető instant italporok közkedvelt ízekkel. A fehérjében gazdag italok ideálisak egy-egy étkezés között, de tökéletesen alkalmazhatók akár reggeli, uzsonna vagy vacsoraitalként is. Diétához, fogyókúrához, aktív életmódhoz is nagyszerű választás. Miután összetevői között megtalálható a tejfehérje, az élelmi rostok, az elengedhetetlen, értékes omega-3 zsírsavak, 12 féle vitamin és ásványi anyag, így önálló, komplett étkezésként is megállja a helyét.

Tartalom: nettó 470 g

Gluténmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

33

Férfi-női egészség, szépség

Tőzegáfonya Plus

Étrend-kiegészítő ital áfonyalével, boróka- és kamilla kivonattal

Termékkód: 496

A Nahrin Tőzegáfonya Plus a megoldás az igazán érzékeny problémákra, hiszen hatékony segítséget jelenthet kiegészítő kezelésként a sokak életét megkeserítő húgyúti fertőzések esetén. Antioxidánsokban gazdag, ennek köszönhetően hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Alacsony kalóriatartalma miatt a diétázóknak, fogyókúrázóknak sem kell lemondaniuk róla. Friss, kellemes fanyar ízével tökéletes választás, akár egy kellemes, hűsítő ital készítéséhez is.

Tartalom: nettó 250 ml

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Lutein kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula luteinnel, C- és E-vitaminnal, cinkkel

Termékkód: 635

A szem degeneratív betegségei egyre gyakoribbak. A megelőzéshez, védelemhez a hatóanyagok speciális kombinációjára van szükség. Termékünkben a lutein mellett antioxidánsok, cink, béta-karotin, E- és C-vitamin található. A lutein a szemben, a retinán található sárgafoltban nagy koncentrációban van jelen, a káros UV sugarak ellen nyújt védelmet. A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, az E-vitaminnal együtt segít megvédeni a sejteket az oxidatív stressztől.

Tartalom: nettó 24,6 g kb. 60 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

34

Nutrikap kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula kölessel, kalciummal, sörélesztővel, cinkkel és biotinnal

Termékkód: 607

A modern nők és valljuk be, a férfiak egyik legnagyobb kihívása, a környezet és életkor által okozott külső változások látható jeleinek csökkentése, kiküszöbölése. A kozmetikumok nem jelentenek mindenre megoldást, szükség van a szervezet belső támogatására is olyan hatóanyagokkal, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a bőrre, a hajra és a körmökre. A cink és a biotin hozzájárul a bőr és a haj normál állapotának fenntartásához. A kalcium szükséges a normál csontozat állapotának fenntartásához.

Tartalom: nettó 25,2 g, kb. 60 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Hyaluron komplex kapszula

Hyaluronsavval, hibiszkuszvirág-, zöldtea-kivonattal, C- és E-vitaminnal

Termékkód: 220

A hyaluronsav nagy vízmegkötő képességgel rendelkezik. A 25. életévtől a szervezet hyaluronsav termelése csökken, ami miatt a bőr folyadéktároló képessége szintén lecsökken. A hyaluronsav a száraz bőr számára megnyugtató hatású, jobban meg tudja kötni a nedvességet, tovább marad feszes. A kapszulákban felhasznált hyaluronsav teljesen növényi eredetű és a szervezet által könnyen felvehető formában található (móltömege: 5-700 kDa).

Tartalom: nettó 18,3 g, kb. 60 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Kollagén komplex italpor

Hidrolizált kollagénnel, hyaluronsavval és gyógynövény kivonatokkal

Termékkód: 293

Innovatív és tökéletesen kiegyensúlyozott szépségápolási termék, mely belülről támogat bennünket. A hidrolizált kollagén és hyaluronsav mellett, értékes kivonatot tartalmaz moldvai sárkányfűből (DracoBelle™ Nu) és hibiszkuszból.

A C-vitamin hozzájárul a normál kollagén képződéshez, a niacin és a biotin a bőr normál működéséhez szükséges. Ajánlható mindazok számára, akik szeretnék támogatni bőrük egészségét és lassítanák öregedését, mert használatával megadjuk a bőrnek mindazt, amire szüksége van.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

35

Stresszoldás, koncentráció javítás

Stressz. A modern idők átka, a szó, ami mindent visz, ha az egészségre ártalmas hatásokról beszélünk. Pedig tulajdonképpen nem más, mint a szervezetünk specifikus reakciója a változásokra, minden ingerre, ami kibillenti a kényes egyensúlyi állapotából. Szükségünk van rá, hogy alkalmazkodni tudjunk!

Mégis… A rossz hír, hogy mint minden (ártalmas) hatás, nagy mennyiségben, illetve tartósan fenntartva nem csak egy egyszerű betegség, hanem akár egy komplex betegségsorozat elindítója is lehet! A kiváltó ok pedig immár a rohanó életforma, a szorongató határidők, a minket érő hirtelen külső impulzusok, a mindennapos döntési szituációk, vagy a közlekedési dugók, a tömeg, a zaj. Mindezen tényezők miatt könnyen érezhetjük úgy, hogy túl nagy nyomás van rajtunk, a kontroll elvesztése pedig gyorsan végbemehet.

Az állandósult stressz hatására jelentkezhetnek az ilyenkor jellemző tünetek, a dohányzás, az alkohol, a folyamatos teljesítményromlás, a kimerültség, a szorongás, depresszió és a testi, szervi egészségkárosodás. A stressz kezelése nem egyszerű feladat, ám nem kell feladnunk a harcot, hiszen minden technika tanulható, ráadásul a természet is a segítségünkre siet! Persze személy és személyiség függő az eredményes megoldás, lehet ez sport, aktív pihenés, masszázs, spa és wellness programok, stb…

És persze az sem árt, ha minderre emlékszünk is. Ugyanis nem csak az életkor, hanem bizony a stressz is hatással van a koncentrációra és a rövid, valamint hosszú távú memóriára egyaránt!

A Nahrin termékek nem csak kiegészítik, segítik a problémák megoldását, hanem zseniálisan egyszerűvé és tökéletessé teszik!

36

Sarki gyökér kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula Rhodiola

Rosea-kivonattal és C-vitaminnal

Termékkód: 416

A sarki gyökér (Rhodiola Rosea) egy adaptogén gyógynövény, amely segít a stressz kivédésében, a szervezet és az immunrendszer stimulálásában. Segítségével enyhíthetők a mindennapi stressz káros hatásai, az eddig legyőzhetetlennek tűnő helyzetek máris könnyebbé válhatnak. A C-vitamin hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, valamint a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz.

Tartalom: nettó 20,1 g kb. 60 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

Relax tea

Instant tea vitaminokkal és gyógynövényekkel az ellazuláshoz

Termékkód: 347

Alvás előtti ideális ital, mely támogat az ellazulásban, segít alvászavarok, nyugtalanság, feszültség, idegesség, ingerlékenység és stressz esetén. Citromfű, kamilla, macskagyökér és komló tartalma mellett a benne lévő niacin és B6-vitamin tartalma hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez. Azok számára is segítség lehet, akiknek probléma az elalvás vagy nehezen tudják az éjszakát átaludni. Ízletes és gyorsan elkészíthető.

Tartalom: nettó 300 g

Gluténmentes Laktózmentes

Ginseng-ginkgo kapszula

Étrend-kiegészítő kapszula ginzeng- és ginkgo-kivonattal, B1-, B2- és B3-vitaminnal

Termékkód: 297

Idősebb korban már nem árt egy kis segítség a memória kapacitásának növeléséhez. Sokat segíthetnek a memória gyakorlatok, az olvasás, stb, ám ez az a helyzet, amikor a több a jobb. A ginkgo és a ginseng kivonat hatásának köszönhetően pozitívan befolyásolhatjuk a koncentrációs képességet és a memóriát, valamint csökkenthetők a fizikai és mentális fáradtság tünetei. A B1-, B2-, és B3-vitaminok hozzájárulnak az idegrendszer normál működéséhez.

Tartalom: nettó 12 g kb. 30 db kapszula

Gluténmentes

Laktózmentes

Cukorbetegek is fogyaszthatják

37

Értékké vált egészség

Prevenció, a család egészségének alapja

Ahogy a jól ismert mondás tartja, a prevenció mindig olcsóbb és egyszerűbb, mint maga a gyógyítás. Tehát minden fillér, amit egészségünkre költünk, bizony rövid és hosszú távon egyaránt biztosan megtérülő befektetés. Hogy megéri-e? Ezt mindenki saját maga döntheti el!

Egy beszédes adat: az előrejelzések szerint, 2025-re hazánkban akár a nemzeti összjövedelmünk 2-5%-át fordíthatjuk majd pusztán a túlsúly okozta tünetek és betegségek kezelésére!

Így tehát közös érdekünk az egészséges vagy egészségesebb életmód népszerűsítése és előmozdítása! A helyes életmód kialakítása a legfontosabb feladat. Ehhez a rendelkezésre álló személyre szabott felmérések, a tanácsadás nagyszerű lehetőségeket nyújtanak. Mint oly sok mindenben, itt is az első lépés megtétele a legnehezebb, hiszen senki sem teszi, teheti meg helyettünk… A döntés a miénk, az Öné, a Tiéd!

Sokkal tudatosabban kell óvnunk az egészségünket, a kondíciónkat, hiszen rajtunk múlik családunk, gyermekeink és közvetve a társadalom jól léte is!

Egészség de okosan!

Termékeink minőségét, hatékonyságukat, egyszerű, mégis széles körű felhasználási lehetőségeiket a Nahrin neve garantálja, nem beszélve a világon mindenhol elismert svájci minőségbiztosítási rendszerről. Szeretnénk, ha minél több embernek segíthetnénk problémáik megelőzésében, leküzdésében, ám nem mindegy hogyan! Néhány alapvető szabályt nem árt szem előtt tartani:

• Mielőtt alkalmazni kezdi étrend-kiegészítőinket, informálódjon azok pontos összetételéről, hatásaikról, ehhez bátran vegye igénybe képzett munkatársaink segítségét!

• Önmaga soha ne állítson fel diagnózist! Krónikus betegségben szenvedők, várandós nők és kismamák számára a konzultáció még fontosabb!

• Fogyasszon bármilyen étrend-kiegészítőt, kérjük az előírt gyógyszerei szedését ne szakítsa meg, azok adagolásán ne változtasson anélkül, hogy ezt orvosával előzőleg nem egyeztette!

• Mindig pontosan tartsa be az előírt és a termékek jelölésén megtalálható ajánlott adagolási útmutatót!

• Reményeink szerint információnkkal nem csak egészségesebbé, hanem tudatosabbá is tehetjük a hozzánk csatlakozó vásárlóink életét.

• Ha további kérdései merülnek fel, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal!

38

Minőség – az egészség garanciája

A Nahrin régóta igyekszik az egészséges és tudatos táplálkozásra irányítani a nyilvánosság figyelmét. Ennek megfelelően a fejlesztések középpontjában kezdettől a minőségi nyersanyagok és a kíméletes gyártási technológia áll. A termékek állandó minőségi ellenőrzésen esnek át, a fejlesztés során nem végeznek állatkísérleteket, és kizárólag GMO mentes alapanyagokkal dolgoznak. A prémium minőséget képviselő Nahrin termékek a világ több, mint 20 országban jelen vannak.

A minőségi termékekhez természetesen teljes körű szaktanácsadás és megfelelő tájékoztatás is párosul, köszönhetően a folyamatos képzési programoknak.

A Nahrin a lehető legmodernebb gyártósorokat használja, és kiemelt hangsúlyt fektet a legmodernebb környezetkímélő technológiák alkalmazására (pl. a gyár teljes kapacitás mellett is nulla CO2 kibocsátású). Természetesen termékeink csomagolása is kizárólag újrahasznosítható anyagokból készül.

5 érv a Nahrin mellett:

• Gondosan válogatott természetes alapanyagok, gyógynövények.

• A lehető legtermészetesebb előállítási mód.

• Egyedi, közkedvelt ízek.

• Megtalálható bennük az összes fontos vitamin, rost, ásványi anyag és nyomelem.

• Minimális zsír- és cukortartalom.

• ISO 9001:2015 (Minőségirányítási rendszer)

• FSSC 22000 Food Safety Systems Certification (élelmiszer-biztonsági rendszerek tanúsítása)

• Bio Inspecta bi-31227 for organic products (biotermékek)

• Certification according to GMP standards (jó gyártási gyakorlat)

• Dun & Bradstreet „AAA” Tanúsítvány (cégmegbízhatóság, legmagasabb minősítés)

A Nahrin Hungária magyarországi partnerei: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, Dr. Naár Zoltán kutató, Magyar Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete, NAIK Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet, Magyar Marketing Szövetség, Tonk Emil Üzleti Akadémia

39

JNS Hungária Kft.

3530 Miskolc, Papszer u. 24.

Telefon: +36 70 708 4442

www.eletfaprogram.hu

www.nahrin.hu

Az Ön személyes tanácsadója:

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.