Fidelio 2011. március

Page 1

Kulturรกlis programmagazin

ingyenes

2011

mรกrcius

www.fidelio.hu Fidelio_1103.indd 1

2/18/11 6:39:28 PM


Fidelio_1103.indd 2

2/18/11 6:39:36 PM


Fidelio_1103.indd 3

2/18/11 6:39:41 PM


Fidelio_1103.indd 4

2/18/11 6:39:45 PM


TArTALOm 2010 LegjoBB dokumeNtumfiLmje

6.

Hírek A hegedűművész Pusker nővérekről szóló dokumentumfilm kapta a Magyar Filmkritikusok Díját

ötSzöröS BiztoSítókötéL

Színház Márciustól a Belvárosi színházban látható a Czukor Show – interjú Dömötör Tamással

14. virágot aLgerNoNNak táNcBaN eLBeSzéLve

52.

Tánc Karine Ponties, az európai kortárs tánc egyik legizgalmasabb jelensége ismét hazánkba látogat

féLkomoLy oPera LiSzt fereNcrőL

Zenés színház Tények és fantázia: március 18-án mutatják be Fekete Gyula operáját a Thália Színházban

58. „a kamarazeNe sZErELEm”

66.

Klasszikus Vonósnégyest alapított a szólistaként ismert hegedűművész – interjú Kelemen Barnabással

TArTALOm

5

hírek

6

SzíNház

8

táNc

52

zeNéS SzíNház

58

kLaSSzikuS, kortárS

64

jazz, viLágzeNe

75

kiáLLítáS

81

gyerek

84

heLySzíNek

89

orSzágjáró

92

köNyvajáNLó

94

iMPRessZUM

Felelős kiadó: Fidelio Média Kft. Főszerkesztő: Zsoldos Dávid • felelős szerkesztő: Rajkó Anna • Szerkesztők: Filip Viktória (klasszikus), László Viktória (programok), Papp Tímea (tánc, zenés színház, gyerek), Rick Zsófi (színház), szanyi erika (kiállítás), Zipernovszky Kornél (jazz, világzene) • korrektor: endreiné szemők ildikó • Nyomdai előkészítés: gróf Róbert • Nyomdai munka: Comorn Kft. 1031 Bp., Őrlő u. 2. Tel.: 454-0956 ügyvezető igazgató: Bányai Péter • kereskedelmi vezető: Balázs Jenő • hirdetés: sales@fideliomedia.hu, (20) 439-7214 iSSN 2062-2902 áprilisi programok leadása: 2011. március 9-ig a program@fidelio.hu címen. a szerkesztőség címe: 1055 Budapest, szt. istván krt. 23., Tel.: (1) 476-0320; Fax: (1) 4760321, sms: (20) FiDeLiO – (20) 343-3546, e-mail: fidelio@fidelio.hu Havonta megjelenő kulturális programmagazin. Megtalálható Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, közel 400 terjesztési ponton. Megrendelhető a kiadónál. a következő fidelio megjelenésének dátuma: 2011. március 23.

huSzadSzor iS Bohém feSztiváL

Országjáró Mimi Blais, Morten Gunnar Larsen és Butch Thompson hazai színpadon – jubilál a Bohém Ragtime Jazzfesztivál

5

93.

A szerkesztőség az ingyenes megjelenítésre alkalmas programinformációt a saját szerkesztési elvei szerint helyezi el a lapban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint a hirdetéseken megjelenő adatok, képek valóságtartalmáért és jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.

1000+1 éjSzakai meSéi

93. Fidelio_1103.indd 5

Országjáró Győrben a mesés kelet elevenedik meg a Vaskakas Bábszínház jóvoltából

A FiDeLiO MAgAZinT KeResse ORsZÁgsZeRTe A LiBRi KÖnyVesBOLTOKBAn!

2/18/11 6:40:19 PM


6

hírek Lévay SziLveSzter Nemzetközi muSicaL éNekverSeNy

haLLatLaN coLtraNeSzámokat taLáLtak

Publikálatlan felvételek kerülnek napvilágra a jazztörténet egyik legnagyobb hatású alkotója, John Coltrane katalógusából, amihez a VerveUniversal csoportba beolvadt Impulse cég ötvenéves jubileuma adja az alkalmat. Megdöbbentő, hogy miközben a nagy lemeztársaságok veszteségei minden korábbit felülmúlnak, ilyen, jazztörténetileg fontos, ráadásul rajongók ezreit lázba hozó felvételek továbbra is elfekszenek a lemeztársaságoknál vagy a jogtulajdonosoknál. A négylemezes ünnepi CD-box First Impulse: The Creed Taylor Collection az egyik producer nevét viseli, aki szerződtette Coltrane-t, de később független, ugyancsak stílusteremtő lemezcéget hozott létre CTI Records néven. A szóban forgó stúdiófelvételek 1961 elején készültek, az Africa/Brass című lemezhez, amely Coltrane első saját lemeze lett a társaságnál. A trombitás Cal Massey, Coltrane régi barátja vezényelt, a magnószalagok az ő fia, Zane Massey birtokában voltak mostanáig. A három szám közül az egyik a romantikus sztenderd, a Laura, a másik kettő Massey kompozíciója, amelyek Coltrane-nel más változatban már napvilágot láttak. A lemezek további tartalma: Taylor produceri munkásságának első hat darabja, és válogatott ritkaságok.

Fidelio_1103.indd 6

A megmérettetésre, amelyet Szabadka, a zeneszerző szülővárosa és a Budapesti Operettszínház szervez, március 31-e a jelentkezési határidő. Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző, az Elisabeth, a Mozart!, a Rebecca és a Marie Antoinette musicalek szerzője, 2010. augusztus 20-a ünnepi zeneszámának, az Öszszefogás Dalának komponistája. A nevével fémjelzett énekverseny célja: lehetőséget adni a világ legkülönbözőbb országaiból, városaiból érkező tehetséges fiatalok megmérettetésére, elsősorban a világhírű, magyar származású zeneszerző művein keresztül. A Lévay Szilveszter Musical Énekversenyre három kategóriában lehet jelentkezni: női szóló, férfi szóló és karakterénekes. Hölgyeknél a korhatár 18–26 év, férfiak esetében 18–30 év, de egyéni kérelem alapján, különleges esetben a verseny zsűrije ez alól felmentést adhat. A jelentkezés feltételei: részletes szakmai életrajz, fotó, jelentkezési lap hibátlan kitöltése. Konzervatóriumi, színművészeti vagy zeneművészeti főiskolai/egyetemi végzettség nem feltétel. Részletek és a jelentkezési lap a verseny honlapján – www. levaymusicalcomp.com – találhatók. A jelentkezők közül mintegy százan jutnak a szabadkai középdöntőbe, majd húszan a döntőbe, melyre 2011. július 8-án kerül sor a Szabadkától néhány kilométerre található üdülőváros, Palics szabadtéri színpadán. A döntősöknek Lévay Szilveszter musicaljeiből kell szólókat és duetteket énekelni a neves szakemberekből álló zsűri előtt. Ez a grémium dönt majd a pénzdíjakról, a fellépési lehetőségekről és az értékes tárgyjutalmakról. A döntőn Lévay Szilveszter különdíjat ad át az általa választott versenyző számára.

artS & BuSiNeSS kéziköNyv éS koNfereNcia

Az „Új utak a művészeti menedzsmentben” című könyv megjelenésének apropójából konferenciát rendeznek március 3-án 13 órától a Budapesti Brit Nagykövetség dísztermében. A hiánypótló kézikönyv a kulturális menedzsment legfontosabb ismereteit, legfrissebb trendjeit összegzi, s emellett bemutat egy csokor hazai úttörő kezdeményezést. A március 3-i konferencián a kötet szerzői és a terület elismert szakértői tartanak előadásokat művészet és fenntartható fejlődés, illetve kultúra és online média összefüggéseiről. A vendégelőadók között a Google, a Glastonbury Festival és a Tate Galéria képviselői is jelen lesznek. Regisztráció: február 28-ig a www.artsandbusiness.hu weboldalon.

hegedűSökrőL SzóL 2010 LegjoBB dokumeNtumfiLmje

A MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya a Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek című alkotásnak ítélte a Magyar Filmkritikusok Díját. A dokumentumfilm kategóriában a Sós Ágnes rendezte és az HBO készítette film három alkotást, a Sorsod Borsod, a Fata Morgana és az Inkubátor címűt előzte meg és olyan elődökhöz csatlakozott, mint a Puskás Hungary (2010) vagy a Magyar Filmszemlén az operatőri teljesítményért díjazott Elboronálva (2007). Az 1962-ben alapított díj esetében nincs nomináció, a szakosztály tagjai az adott évben bemutatott magyar filmeket jutalmazzák.

2/18/11 6:40:20 PM


hírek

7

A debreceni MODEM vezetését cserélte a Műcsarnok igazgatói székére Gulyás Gábor. Február 1-jén lépett hivatalba Gulyás Gábor, a Műcsarnok új igazgatója. Tervei között magyar és nemzetközi tematikus tárlatok, életműveket feldolgozó kiállítások, egy kétévente megrendezendő budapesti művészeti biennále és a magyar kortárs képzőművészetet népszerűsítő nemzetközi galériahálózat kiépítése szerepel. A retrospektív tárlatok terén kifejezetten provokatív művészek neve (Francis Bacon, Arman, Bill Viola és Joseph Beuys) is felmerült mint lehetőség, míg a magyar alkotókat bemutató tárlatok sorát biztos, hogy Hantai Simon kiállítása nyitja az év végén. Az említett célok mellett Gulyás Gábor szoros együttműködést kíván kiépíteni a Flash Art magazinnal és mindenképpen növelni szeretné a kortárs képzőművészet hazai ismertségét.

Fidelio_1103.indd 7

Tao Te, fotó: Kővágó Nagy Imre

guLyáS gáBor a műcSarNok új igazgatója

átadták a LáBáN-díjakat

Fehér Ferenc a Tao Te című előadásért, a Bloom! pedig a City című koreográfiájáért kapta a magyar kortárstánc-élet egyik legrangosabb szakmai kitüntetését. A Trafó és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén szakmai díjat alapított, amelyet független esztéták, kritikusok és szakújságírók tíztagú grémiuma ítél oda. A két budapesti színház által felajánlott fél-, illetve másfélmillió forintot a Bloom! kollektíva és Fehér Ferenc következő előadásukhoz használhatják fel.

2/18/11 6:40:30 PM


8

SzíNház – premier araNyLövéS

Március 2. 19:30 – RS9 Színház Író: Halász Péter; rend.: Vadász Ádám; d.: Vadász István; szereplő: Jáger Szabolcs A főszereplő álmaiba kapaszkodó, meg nem értett képregényrajzművész, aki emlékei, vágyai és víziói segítségével viszi el a nézőt egy néha már-már horrorisztikus éjszakai utazásra. Dialógusok egy színészre, monodráma több hangra.

BeLSő SzoBa (VIRGINIA WOOLF)

Március 25. 19:30 – RS9 Színház Író, rend.: Csáki Rita; d.: Vadász István; szereplők: Lábán Katalin, Mérai Katalin, Gallai Péter Az előadás a 20. századelő mára már klasszikussá vált írónőjének életét dolgozza fel, feminista világnézetének miértjéről, belső nyugtalanságáról, a „lét-nemlét” állapotáról szól.

ezeN a SziNteN...

Március 31. 18:30 – Spinoza Író: Horváth Áron, Gönye László, Szirmai Melinda; rend.: Szirmai Melinda; szereplők: Varga Balázs, Harmath Imre, Derzsi János, Mészáros Árpád, Mester Szilvia, Kaszás Ágnes, Jelinek Erzsébet Ez a politikai fekete kabaré a korrupció poklának sokszínűségével komédiázik. Dominóként borul minden: bukik a miniszter, bukik az elnök, bukik a miniszterelnök, bukik Putyin, bukik Obama, bukik mindenki – kis hazánkban és a nagyvilágban…

Fidelio_1103.indd 8

havaNNa

Március 19. 19:30 – Thália Színház, Arizona Stúdió (BTF 2011) Író, rend.: Szabó Máté; d., j.: Csík György; szereplők: Kerekes Éva, Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Katona László Munkahely és Magánélet. Élettárs, Apa, Anya, Barát, Ellenség, Főnök, Beosztott, A fogyasztó/A vevő, Isten, Kedvenc film, Kedvenc színház, Kedvenc muzsika mind-mind mondanak, kérnek, akarnak valamit egyvalakitől. Ez a valaki, Élettársa, Szülője, Barátja, Ellensége, Főnöke, Beosztottja valakinek. Fogyasztó és Gyerek. Vagy Isten, nem tudni, melyik. Egyvalakiről szól a történet, nem tudni mégsem, ki az.

háromSzögek

Március 9. 19:30 – Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad Író: Háy János; rend.: Göttinger Pál; d.-j.: Kalmár Bence; szereplők: Horváth Lajos Ottó, Kubik Anna, Holecskó Orsolya, Fülöp Zsigmond, Császár Angela Férj, feleség, szerető. Vagy férj, szerető, feleség. A sorrend időről időre változik… Újra- és újrarajzolódó háromszögek, avagy egy párkapcsolat kulisszatitkai. Jelen, jövő, emlékképek. Vajon létezik-e megújulás, vagy minden folytatódik ugyanott, ahol abbamaradt…?

heLP

Március 25. 19:00 – Kolibri Pince és Teázó Író: Horváth Péter–Aare Tokia; rend.:

Horváth Péter; d.: Inga Vares; szereplők: Sallai Nóra, Pomlényi Attila Finnország, tél, fagyos éjszaka. Egy észt fiú és egy magyar kislány a nemzetközi táborból kilógva, eltéved az erdőben. A kitörő hóviharban napokon át senki sem indulhat a keresésükre. Vajon életben maradnak-e? Az előadást egyszerű angol nyelven játsszák.

jáNoS kiráLy

Március 12. 19:00 – Örkény Színház Író: Friedrich Dürrenmatt; rend.: Bagossy László; d.: Bagossy Levente; j.: Ignjatovic Kristina; szereplők: Debreczeny Csaba, Gálffi László, Polgár Csaba, Csuja Imre, Für Anikó, Takács Nóra Diána, Pogány Judit, Szandtner Anna, Máthé Zsolt, Mácsai Pál, Ficza István Két nagyhatalom csatározik egymással: Anglia és Franciaország. A shakespeare-i királydráma Dürrenmatt gunyoros átiratában a hatalmi játszmák mai dramaturgiáját tárja elénk. Hősei nem történelmi uralkodók, hanem a pillanatnyi állva maradásért taktikázó politikusok. A dramatizált krónikából komédia lesz.

koLduS-kaBaré

Március 22. 19:00 – Spinoza Író: Bächer Iván; szereplők: Bächer Iván, Eszes Fruzsina, Rácz Attila A zenés Bächer-kabarék sorozatának legújabb produkciója. Bächer Iván története a húszas-harmincas évekről, Hitler hatalomra jutásának koráról

2/18/11 6:40:31 PM


premier – színház szól, a hozzátartozó korabeli dalokkal. Amolyan brechtes Bächer-est.

KULTERER

egyszerűen. A jól szervezett fejetlenséget a Kaposvári Egyetem IV. éves színészhallgatói jelenítik meg.

nŐInTImE

Március 17. 19:30 – Merlin Színház, Kamaraterem – Hólyagcirkusz Társulat Író: Thomas Bernhard; zene: Szőke Szabolcs; szereplők: Csák Zsolt, Eszes Fruzsina, Nádasi László, Rácz Attila, Szabó Domokos, Szőke Szabolcs „Az egész történetet elmesélni lehetetlen. Az ember tesz egy-két utalást, de a történetet nem meséli el. Azáltal, hogy a tulajdonképpeni történetet nem meséli el, meséli el a történetet. Az egész történetet elmesélni minden bizonnyal lehetetlen lenne, függetlenül attól, hogy borzalmas lenne-e vagy sem.” (Thomas Bernhard)

Március 24. 20:00 – Fogasház – Ágens Társulat Író, rend.: Ágens; j.: Béres Móni; szereplők: Ágens, Bakos Éva, Madák Zsuzsanna Három nő az egymás fölött gyakorolt hatalom szerepeiben. Mindhárman valamely más eszközzel uralják a másikat. A néma, az önként vállalt szolgaság zsaroló attitűdjeivel; a kiemelt helyzetben lévő, azonban minden emberi alaphelyzettől darabokra hulló érzelmi terrorista a lényegre tapintó, pontos analíziseivel; és az önmaga bábjaként élő, érzelemmentes szerelemjátékos, mégis tisztán maradt, kereső lényével birtokolja a többieket.

A LAjos mEg A KáRoLy – KéT EgyfELvonásos

nyáRon, EsTE féL TIzEnEgyKoR

Március 24. 19:00 – Kabaré 24 Író: Verebes István, Sławomir Mrožek; Rend.: Szurdi Miklós; d.: Szlávik István; j.: Fekete Mónika; dramaturg: Venyige Sándor; szereplők: Megyeri Zoltán, Székhelyi József, Aradi Tibor, Schlanger András Mi történik, ha egy Ostobának, egy Erőszakosnak, egy Fontoskodónak és egy Tapasztalatlannak együtt kell vagy az„igen”, vagy a„nem” mellett határoznia? És mi lesz szegény Lajossal?! Károly hova tűnt? Létezett-e? S ha létezett, látott-e, és látta-e valaki?

moTEL

Március 27. 19:00 – Merlin Színház, Színházterem Író: Vinnai András, Bodó Viktor; rend.: Rusznyák Gábor; szereplők: Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, Kiskamoni Lilla, Lovas Rozália, Porogi Ádám, Váncsa Gábor, Vitányi Juhász István, Benkó Bence, Fábián Péter, Horváth Szabolcs, Jerger Balázs, Rózsa Krisztián. Az írói babérokra törő, öntudatos recepciós, a hiperérzékeny, mindig sértődött takarítónő, a diktatórikus igazgató, a több nyelven perfekt szobapincér, a szállóhely régi bútordarabjai, a folyton a Motelba beeső író és a titokzatos vírust megfékezni akaró kutatók abszurd története. Így

Fidelio_1103.indd 9

Március 24. 20:00 – Trafó Kortárs Művészetek Háza Író: Marguerite Duras; rend.: Vörös Róbert, Gergye Krisztián; d.: Menczel Róbert; kor.: Gergye Krisztián; zene: Kamony Ágnes; zenész: Philipp György; szereplők: Udvaros Dorottya, Makranczi Zalán, Gergye Krisztián, Jaskó Bálint, Lass Bea, Mohai Tamás, Polgár Péter, Szabó Vera, Valcz Péter, Széll Attila, Kunert Mandula Lujza, Eller Gusztáv, Fodor Katalin, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Katonka Zoltán, Mádi László, Molnár Zita, Palcsó Nóra, Derzsi Dezső, Fekete Zsolt A szereplők látszólag felhőtlen nyaralásra indulnak, de életük sorsdöntő lépéseit kényszerülnek megtenni, amikor szembesülnek egy nyílt és véres szerelmi gyilkosság által fölbolydult város forró miliőjével. Duras története mégsem pusztán a szenvedély hatalmáról szól, hanem a szereplőkben, a főszereplőben, Mariában fájdalmasan és csöndesen végbemenő veszteségről. Az előadás a tánc, a zene, a szöveg, a csönd erejével jeleníti meg a szenvedélyes, drámai történetet.

oTThonI éLET (Péter és jerry / állatkerti történet)

Március 24. 19:30 – Thália Színház, Arizona Stúdió (BTF 2011)

9

Író: Edward Albee; rend.: Vidnyánszky Attila; szereplők: Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Mészáros Tibor Ann, a feleség próbálkozik azzal, hogy felrázza túlságosan is hétköznapi és érzéketlenné vált életüket. Azonban Péter, a férj mintha meg sem hallaná, később belemegy a játékba, arra kéri Annt, kezdjék el újra a beszélgetést, mintha próbán lennének egy olyan darabhoz, mely történetesen az életük.

PIszKAvAs

Március 17. 19:00 – RS9 Színház Ú.T. Csoport Író: Martin McDonagh; rend.: Kolos István; d.: Cziegler Balázs; j.: Kárpáti Enikő; szereplők: Xantus Barbara, Drahota Andrea, Gulyás Hermann Sándor, Gerner Csaba Mag Folan hetvenéves. Nem vágyik másra, csak egy kis szeretetre, és arra, hogy az „Önök kérték” lejátssza azt a számot, amit a lányai küldtek neki. Maureen Folan negyven. Nem vágyik másra, csak egy kis szeretetre, és arra, hogy odabújhasson valakihez, aki szépnek és értékesnek tartja. Pato Dooley is negyven. Ő is csak egy kis szeretetre vágyik. Arra, hogy valaki úgy tekintsen rá, mint élete férfijára. Ray Dooley huszonegy. Egy autóra vágyik. És sok jó csajra. Meg arra, hogy ne kelljen a szülőfalujában megrohadnia.

PoKoL

Március 31. 20:00 – Trafó – Maladype Író: Dante Alighieri; rend.: Balázs Zoltán; d., j.: Polgár Péter; mozgás: Szöllösi András; szereplők: Lendváczky Zoltán, Ligeti Kovács Judit, Faragó Zénó, Fátyol Kamilla, Tankó Erika, Tompa Ádám, Orosz Ákos, Páll Zsolt Dante Isteni színjátékának három tétele a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom nem határozatlan ködbe vesző birodalmak, hanem pontosan körülhatárolt, számokkal felmérhető és részleteiben is pontosan megragadható részei a Térnek. Utazásuk nem egyszerű földi utazás lesz, hanem eksztatikus, túlvilági út középkori víziókkal és modern látomásokkal az Emberről, a Művészről…

2/18/11 7:40:23 PM


10

színház – premier RÓmEÓ és jÚLIA

Március 25. 19:00 – Vígszínház Író: William Shakespeare; rend.: Eszenyi Enikő; d., j.: Kentaur; szereplők: Bata Éva, Varju Kálmán, Börcsök Enikő, Reviczky Gábor, Gyuriska János, Mészáros Máté, Hullan Zsuzsa, Pápai Erika, Dengyel Iván, Vallai Péter, Rétfalvi Tamás, Molnár Áron, Géczi Zoltán, Czapkó Antal, Juhász István Shakespeare egyik első remekműve a világirodalom legcsodálatosabb szerelmi története, melyben két ártatlan fiatal gyönyörű szerelme áldozatul esik apáik bűneinek, a generációk óta tartó családi gyűlöletnek és politikai megosztottságnak.

RÚzs A KIsCsAjon

Március 31. 15:00 – Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad Író: Isa Schöier; rend.: Benedek Judit; d., j.: Pauliina Koivunen; szereplők: Benkő Nóra, Sipos Imre, Babócsai Réka a.n., Illés Alexa a.n., Pásztor Ádám a.n. Dráma arról, milyen felnőni. Itt történik az igazi világban és ott kint, a kibertérben. Soha sem tudod, kivel fogsz ott kint találkozni: lehet, hogy egy sárkánnyal, lehet, hogy a szerelemmel. De az is lehet, hogy egy igazi baráttal. Vagy az osztálytársaddal… talán saját magaddal. (Benedek Judit)

szERET...LEK

Március 1. 20:00 – Szikra Cool Tour House – HOPPart, Manna Rend.: Pelsőczy Réka; d.: Cziegler Balázs; j.: Tóth Hajni; kor.: Bodor Johanna, Király Béla; szereplők: Barabás Richárd, Bercsényi Péter, Gáspár Anna, Herczeg Tamás, Király Béla, Kiss Diána Magdolna, Takács Katalin, Terhes Sándor, Szilágyi Kata, Szabó Márta, Szamosi Zsófia Van egy képzeletbeli bár. Zene szól. Elegáns férfiak, titokzatos nők ülnek kerek asztaloknál. Tengerészruhás pincérek szolgálják fel a whiskyt vagy a pezsgőt. Középen táncparkett.Mindenkiről kiderül valami érdekes, személyes, szánalmas vagy nevetséges.

szÓRÓL szÓRA

Március 10. 20:00 – Trafó PanoDráma Dramaturg: Bíró Dénes, Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna; km.: Bánki

Fidelio_1103.indd 10

Gergely, Michael Bhim, Feuer Yvette, Mihaela Michailov, Ördög Tamás, Schermann Márta, David Schwartz, Verena Specht-Ronique, Szamosi Zsófia, Urbanovits Krisztina A Szóról szóra a magyarországi 2008–2009-es romák elleni támadássorozat tényeiből kiindulva vizsgálja a magyarországi többségi társadalom reakciót és felelősségét. A nemzetközi alkotócsapat interjúzott túlélőkkel, hozzátartozókkal, ügyészekkel, rendőrökkel, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetőivel, polgármesterekkel, de nagyban támaszkodik a közszereplők publikus megnyilvánulásaira és a médiavisszhangra is.

Tom jonEs

Március 5. szombat 19:00 – Pesti Színház Író: Fielding Henry; rend.: Bezerédi Zoltán; d.: Menczel Róbert; j.: Cselényi Nóra; kor.: Duda Éva; szereplők: Lukács Sándor, Igó Éva, Tasnádi Bence, Tornyi Ildikó, Kovács Patrícia, Borbiczki Ferenc, Pap Vera, Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet, Fesztbaum Béla, Harkányi Endre, Csőre Gábor, Láng Annamária, Majsai-Nyilas Tünde, Józan László, Szemenyei János, Tarr Judit Képzeljék el, éjjel hazamennek, és egy újszülöttet találnak az ágyukban. Hihetetlen, de ez az eset tényleg megtörtént, mégpedig Allworthy úrral, aki vénkisasszony húgával élt együtt. Ki is ez a zabolátlan, rakoncátlan, vonzó és szeretnivaló fiatalember, akit úgy hívnak: Tom Jones?

TováBBI KILáTásoK, KívánsághAngvERsEny

Március 5. 19:00 – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Kultea) Író: Franz Xaver Kroetz; rend.: Upor Péter; d., j.: N. Kiszely Melinda; szereplők: Závory Andrea, Molnár Ildikó A További kilátások hősnője utolsó estéjét tölti lakásában, másnap fia az öregek otthonába szállítja. A Kívánsághangverseny szereplője, Rasch kisasszony középkorú, egyedülálló nő, esténként otthonában szorgos tevékenységgel próbálja elviselhetővé tenni magányos életét.

A vAgInA monoLÓgoK

Március 11. 19:00 – RS9 Színház Ú.T. Csoport Író: Eve Ensler; rend.: Moravetz Levente; d.: Bényei Miklós; j.: Molnár Gabriella; szereplők: Dévényi Ildikó, Nyertes Zsuzsa, Xantus Barbara Lehet olyan taburól, mint a vagina, magyar színpadon őszintén beszélni(?)(!) Lehet egyszerre sírni és nevetni, groteszk és kiszolgáltatott női sorsokon(?)(!) Ez a darab nem pornográf, nem trágár, de kíméletlenül őszinte és olyan dolgokról beszél, amikről nem szoktunk.

vIRágos KERT

Március 5. 19:00 – Új Színház Író: Michel de Ghelderode; rend.: Szikora János; d.: Horesnyi Balázs; j.: Tresz Zsuzsa; szereplők: Száraz Dénes, Földes Eszter, Tordai Teri, Nemes Wanda, Almási Sándor, Papp Zoltán, Vass György, Huszár Zsolt, Nagy Zoltán A mű híven követi Szent Ferenc életének legfontosabb fordulatait, költői, gyakran szürrealista képekbe foglalja azokat, ugyanakkor kilépve a történetből szembesíti saját korával és az Assisi Szent Ferenc köré szőtt legendáriummal is.

A vÖRÖs oRoszLán

Március 18. 19:30 – Vígszínház, Házi Színpad Író: Szepes Mária; rend.: Bodor Böbe; d.: Daróczi Sándor; j.: Jánoskuti Márta; szereplő: Venczel Vera Szepes Mária 1946-ban megjelent regénye néhány hónap után zúzdába került, mint veszedelmes, felforgató irodalom. A történet 1535-ben indul, és háromszáz évvel később ér véget. Újabb és újabb életeken és halálokon át követhetjük végig egy nyughatatlan lélek reinkarnációs fejlődéstörténetét.

zEnés sAKK-KABARé

Március 26. 19:00 – Spinoza Szereplők: Szabó Endre, Garai Róbert, Masa Tamás, Csányi Sándor, Masa Anita A sakk-kabaré alapjául a három sakktehetség, a „Polgárlányok” apjának, Polgár Lászlónak a könyve szolgál. Schwarcz és Weisz sakkozik… – mindezt zsidó humor és zsidó zene kíséretében…

2/18/11 7:40:28 PM


Fidelio_1103.indd 11

2/18/11 7:40:31 PM


színház – ajánló Anger Zsolt és Vasvai Emese fotó: Eöri Szabó Zsolt

12

március 4., 5., 27. 20:00 Belvárosi Színház

CzUKoR shoW

Élő televíziós felvétel! Igazi kibeszélőshow! A mai téma: „Rendbehozom a családomat.” Öt vendég érkezik a stúdióba, hogy rendezzék a múltat. Az újraegyesítés kezdeményezője Erzsébet, akinek hat évvel ezelőtt megszakadt a kapcsolata egyetlen testvérével, Gyulával. Vendégünk lesz Gyula élettársa, Nóra, aki foggal-körömmel ragaszkodik elhidegült szerelméhez, majd Béla érkezik, Gyula barátja, aki szeretné Nórát meghódítani. A meglepetés vendég pedig Gyula alig felnőtt korú szeretője… A Füst Milán Boldogtalanok című drámája nyomán készült előadás a bemutatót követően számos díjat nyert, mostantól a Belvárosi Színház műsorán látható.

Keresztút, Várady Mária

hATáRon InnEn és TÚL

március 3., 17., 24 Merlin Színház

Határon Innen és Túl (HIT) néven indított új nemzetiségi színházi sorozatot a Merlin Színház; március 24-ig magyarországi szerb, bolgár, cigány, horvát, szlovák és örmény társulatok előadásait látja vendégül. Az előadásokat kiállítások, koncertek, könyvbemutatók és gasztronómiai programok kísérik. A Pécsi Horvát Színház a Verőcei Színházzal és a kaproncai Ludens Teatarral közösen a 39 lépcsőfok című krimit mutatja be. A darab Hitchcock azonos című filmje alapján készült. A szlovák kultúrát a szarvasi Cervinus Teátrum Ivan Holub: Angyal című előadása képviseli, az Örmény Színház pedig Nelly Shahnazaryan Keresztút című színművével vendégszerepel.

Leonce és Lena

KoLozsváR A PEsTIBEn

március 26., 27. 19:00 Pesti Színház

Tavaly indult a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Vígszínház együttműködése. A két színház idén is vendégeskedik egymásnál, ezúttal a Pesti Színházba érkezik két előadás. A Ruins True a színlap szerint Samuel Beckett szellemében készült kollektív táncszínházi alkotás, a San Diego-i Sushi Center for the Urban Arts-szal koprodukcióban. A Leonce és Léna Büchner legismertebb darabja, számos értelmezési lehetőséget kínál. A mindkét előadást rendezőként jegyző Tompa Gábor így vélekedik: Olyan vígjáték, amelyben a szereplők csintalan gyerekként megrongálják halálgép-játékszereiket, hogy megtalálhassák saját szabadságukat.”

Hírek, interjúk, ajánlók, kritikák: fidelio.hu/szinhaz

Fidelio_1103.indd 12

2/18/11 7:40:45 PM


ajánló – színház

13

Mucsi Zoltán fotó: SzoFi

A fAjoK EREDETE

március 22. 20:00 Sirály

A Mucsi Zoltán-Scherer Péter páros ezúttal Thuróczy Szabolccsal kiegészülve vállalkozik tudományos ismeretterjesztésre, Darwin azonos című művéből kiindulva. A emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, mígnem, röpke néhány milliárd év elteltével, létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja a verbalitás. Egy filmrendező első, és eleddig egyetlen filmje után fölkérést kap egy csirketelep vezetőjétől, hogy készítsen filmet a csirkék számára. Merthogy az első, és eddigi egyetlen filmje hatására a csirkék soha nem látott tempóban kezdtek fejlődni…

Macbeth fotó: Johan Person

A fEszTIváL ELŐADásAI

Liliom fotó: Peter Manninger

Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (rend.: Mohácsi János) Shakespeare: Macbeth – Cheek by Jowl társulat (rend.: Declan Donnellan)

nemzetközi színházi fesztivál

nEmzETKÖzI színházI fEszTIváL

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül harmadszorra rendezik meg a Nemzetközi Színházi Fesztivált. Az előadásoknak a Nemzeti Színház ad otthont. Március 18. és április 2. között egy magyar és három külföldi színházi produkciót láthatnak az érdeklődők. A sorozat célja, hogy évről évre újabb és újabb külföldi színházi műhelyek, alkotók és világhírű társulatok munkáját ismerje meg. Az elmúlt két évben többek között a német Rimini Protokoll, a Thalia Theater Hamburg, a Münchner Kammerspiele, a Zajc Horvát Nemzeti Színház és a román Radu Stanca Nemzeti Színház előadásai voltak terítéken.

Molnár Ferenc: Liliom – Schauspielhaus Graz (rend.: Bodó Viktor) Ingmar Bergman: Persona – Mini teater (rend.: Janez Pipan)

Hírek, interjúk, ajánlók, kritikák: fidelio.hu/szinhaz

Fidelio_1103.indd 13

2/18/11 7:41:03 PM


14

színház – portré ÖTszÖRÖs BIzTosíTÓKÖTéL

fidelio: Két és fél éve mutattátok be az előadást Szombathelyen. Hogy került elő újra? Dömötör Tamás: Bármilyen furcsa, összesen tizennégy alkalommal játszottuk. Mi nagyon szerettük volna, ha többet megy, de Jordán Tamás azt mondta, nem fér be a Weöres Színház műsorába. Egy egészen másik produkcióról beszélgettem Orlai Tiborral és valahogy fölmerült a Czukor Show is. Mondtam neki, hogy minden megvan hozzá, nálunk vannak a jogok is. És rögtön azt mondta, vegyük elő újra. Nem fogom újrarendezni, de mivel nehezen egyeztethetők a színészek, lesz három beugrás. Szabados Misi Kanadába költözött, Czukor Balázs március elején Kölnben dolgozik Bodó Viktorral, Csonka Szilvi pedig Szombathelyen játszik. Misi szerepét végleg átveszi Tamási Zoltán, Balázs helyett Hujber Ferenc, Szilvi helyett Fátyol Hermina ugrik be, ha ők nem érnek rá. Keverednek majd a színészek, ami nem baj. A kezdetek kezdetén még arra is gondoltam, hogy akár előadásonként is lehetne cserélgetni a szerepeket. Szabadon készült az egész, sok mindent bíztam a színészekre. Magát a darabot is. Három történet közül választhattak, az alapgondolata mindegyiknek a kibeszélőshow volt. Ajánlottam a „Ma rendbehozom a családomat” témát, ez lett végül a Czukor Show, de ott volt még az „Eladtam a lányom veséjét”, ez az Iphigénia történet, vagy a „Meghaltam, de tizenhat év után visszajöttem”, ez pedig a Liliom. Mind a három sztori kész volt a fejemben, megvolt, hogy mely dramaturgiai elemeknek kell szerepelniük mindenképpen. f: Amikor Czukor Balázs helyett Hujber Ferenc lesz a műsorvezető, akkor nem lesz problémás a darab címe? DT: Ugyanennél a kérdésnél mi is megálltunk. Ha Feri végleg átvette volna a szerepet, akkor nem lett volna etikus megtartani a címet. Így viszont azt a félmegoldást választottuk, ahogy a filmben is volt: Czukor Milánnak fogják hívni a műsorvezetőt. Akár Balázs, akár Feri játssza. f: Miért épp Hujbert kérted föl? DT: Játszott már Szombathelyen, beletartozik ebbe a műhelybe, és szívesen jön. Ha dolgozni kell, kevés profibbat találok nála. És jelen időben, helyi értékén nagyon ide való. Szeretném például kihasználni azt, hogy ő valóban műsort vezetett. Szeretném, ha a néző nem tudná eldönteni, mi volt a színház, és mi volt a valóság. Szombathelyen a premier másnapján beszálltunk egy taxiba, és amikor mondtuk, hogy a színházba megyünk, a taxis elkezdett kérdezősködni, hogy hallottunk-e a tegnapi előadásról, mert ő úgy tudja, botrányba fulladt…

Fidelio_1103.indd 14

fotó: Stekovics Gáspár

D Ö m Ö T Ö R TA m á s

„Ma rendbehozom a családomat” – ez a mai kibeszélőshow témája, mely tulajdonképpen Füst Milán Boldogtalanok című drámáját fedi. A Czukor Show című előadás több fesztiválon is díjat nyert, film is készült belőle. Márciustól a Belvárosi színházban látható, Dömötör Tamás rendezésében.

f: Isaura-effektus? DT: Abszolút! A játékmestert, aki a közönség hangu-

latáért, reakcióiért felel, Simicz Sándor játssza, neki valóban ez a foglalkozása. Amikor a rokonai megnézték az előadást a Nemzetiben, leszúrták, mert nem szólt, hogy tévéfelvétel lesz Még ők sem tudták szétszedni, hogy mennyi volt ebből a játék. Ennél többet nem lehet elérni. f: Nagyon sok múlik a műsorvezetőn. Hiába, hogy showműsort játszotok, ez mégiscsak egy színházi előadás, tele improvizációval, váratlan helyzetekkel. Ez bizalmi viszonyt feltételez. DT: Olyan a narráció, hogy a néző már akkor színházban van, amikor belép. Aki nem ismeri Anger Zsoltot vagy Péter Katát, az simán civilnek nézi őket. Ha valami félremegy, akkor mi a vezérlőből azt mondjuk, hogy „újra”, hiszen az is az adás része. Annyira erős az alapötlet, hogy nem lehet mellélépni. Mint egy ötszörös biztosítókötél. Amikor kiderül a színészek számára, hogy nem lehet hibázni, mert az is jó, ha valami teljesen más, mint tegnap, akkor elkezdik élvezni, mert nagyon szabadok lehetnek. Persze nem lehet összevissza bohóckodni. Mindenki függ a másiktól. f: Te végignézed mindegyik előadást, nagyritkán bele is szólsz a vezérlőből. Sosem fordult elő, hogy előadás után azért azt mondtad, hogy „itt ezt azért mégsem lehet”, vagy „ott az nem működik, legyen valami más”? DT: Nem. Pedig azért voltak olyan előadások, amikor Czukor Balázs és Vasvári Emese olyan hajmeresztő dolgokat műveltek, ami már nekem is sok volt. Agyongyötörték egymást. De nem nagyon volt feszültség. Maximum a technika terén. Itt is az lesz, tele vagyunk kábellel, élőkép jön, három kamera dolgozik… f: Rendes, klasszikus nézőtér előtt játszotok mostantól. Megmarad a stúdióérzet? DT: Úgy álmodtam meg annak idején, hogy pici helyen legyen a játéktér, nyolcvan ember férjen be, és körben legyen egy óriási stúdiódíszlet. Mázli, hogy a Belvárosi Színház eleve úgy néz ki, mint egy díszlet. És annyira jó a nézőtere, hogy hiába vannak ötszázan, olyan érzés, mintha százhúszan lennének. Ez az előadás oda való. Most hazatalált. Rick zsófi

2/18/11 7:41:10 PM


Fidelio_1103.indd 15

2/18/11 7:41:12 PM


16

színház – daraboló

Fidelio_1103.indd 16

A 88. utca foglyai (Centrál Színház) Író: Neil Simon; r.: Ilan Eldad; sz.: Básti Juli, Kern András, Borbás Gabi, Szabó Éva, Papp János Mel a gazdasági válság következében elveszíti az állását. Egzisztenciája megrendül, önbecsülése összeomlik. Felesége, Edna humorral, empátiával próbál reagálni, és mindent elkövet, hogy segítsen levert férjén.

Berlin blues (Budapesti Kamara – Ericsson) Író: Sven Regener; r.: Léner András; fsz.: Jánosi Dávid, Hajdu István, Fekete Linda, Kerekes József, Varga Klári Kocsmafilozófusok, komédiások, vidám alkoholisták a berlini fal nyugati oldalán 1989-ben. Betegre röhögjük magunkat, a végén észrevétlenül meghatódunk. Felnőttünk, elmúlt egy szerelem, ledőlt a fal. Berlin blues.

Ahogy tetszik (Új Színház) Író: Shakespeare; r.: Rudolf Péter; fsz.: Gáspár Sándor, Pokorny Lia, Fodor Annamária, Huszár Zsolt, Hirtling István, Almási Sándor Létezik egy olyan világ, ahol Fortuna igazságosabban osztogatja kegyeit, ahol csak a természet szabja meg létünk kereteit, ahol életünk könyve a gyors patak, szónoklata a kő, és szíve minden! Nos, irány az Ardennes-i erdő!

Bohémélet (Örkény Színház) Író: Aki Kaurismäki; r.: Ascher Tamás; fsz.: Epres Attila m.v., Debreczeny Csaba, Csuja Imre, Hámori Gabriella, Szandtner Anna Henri Murger az 1840-es években cikksorozatot írt a párizsi bohémek életéről. A még fölfedezetlen művészek mindennapi túlélését fanyar humorral leíró epizódokból előbb színdarab, aztán regény született.

Alkony (Radnóti Színház) Író: Iszaak Babel; r.: Valló Péter; fsz.: Cserhalmi György, Csomós Mari, Wéber Kata, Csányi Sándor, Petrik Andrea Mendel Krik, a jól menő fuvarozócég tulajdonosa hatvankét éves korában rájön, hogy más életet akar élni. Felnőtt fiai részt követelnek az üzletből, és nem válogatnak az eszközökben.

Caligula (Budapesti Kamara – Ericsson) Író: Albert Camus; r.: Csiszár Imre; fsz.: Dózsa Zoltán, Kerekes József, Újréti László, Karalyos Gábor, Szőlőskei Tímea A fiatal római császár elveszti húgát, akit bűnös szerelemmel szeretett. A patríciusok attól félnek, hogy kárt tesz önmagában: Caligulát sokkal inkább a hétköznapi felismerés nyugtalanítja: „az emberek meghalnak és nem boldogok”.

Apacsok (Radnóti Színház) Író: Bereményi Géza–Kovács Krisztina; r.: Török Ferenc; fsz.: Csányi Sándor, Szervét Tibor, Wéber Kata, Schneider Zoltán, Csomós Mari Indiánosdi a diktatúra ellen a ’60-as években. Beépülő belügyesek. A szerepjátékot csaknem ötven évvel később, az egykori szereplők gyermekei próbálják megérteni.

Cigányok (Katona József Színház) Író: Tersánszky J. Jenő–Grecsó Krisztián; r.: Máté Gábor; fsz.: Szacsvay László, Szirtes Ági, Pálmai Anna, Keresztes Tamás Tersánszky szerelmi háromszöge egy sosem volt mesevilágban mutatja meg a muzsikus romákat. Grecsó Krisztián Cigányokja a mai Magyarországra hozza át a drámát. Magyaroknak, cigányoknak egyaránt. Lelet – a rettegés alól.

Ármány és szerelem (Nemzeti Színház) Író: Schiller; r.: Alföldi Róbert; fsz.: Kulka János, Makranczi Zalán, Bánfalvi Eszter, Básti Juli, Hollósi Frigyes Ferdinánd és Lujza szerelmének története megközelíti, és megidézi Rómeót és Júliát. Lángolásuk, érzelmeik áradása ma is rabul ejti a nézőt. Ármány, szerelemféltés, cselszövés, intrika, tragikus félreértések, végzetes halál.

A Danton-ügy (Stúdió „K”) Író: Stanislawa Przybyszewska; r.: Koltai M. Gábor; fsz.: Menszátor Héresz Attila m.v., Kuna Károly m.v., Géczi Zoltán, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Kovács Krisztián m.v., Rusznák Adrienn, Tamási Zoltán 1794, Párizs. A kormányban és az utcán káosz uralkodik. Négy férfibarátság, három szerelem és egy ország széthullása.

Árpádház (Budapesti Kamara – Shure) Író: Spiró György; r.: Almási-Tóth András; fsz.: Dolmány Attila, Lengyel Tamás, Nagy Enikő, Verebes Linda, Törköly Levente Groteszk és lírai, szórakoztató és filozofikus tabló arról, mennyire lehet szabad az ember a döntéseiben és cselekedeteiben egy olyan világban, amelyet átláthatatlan kuszasággal irányít a politika.

De Sade pennája (Bárka Színház) Író: Doug Wright; r.: Szabó Máté; fsz.: Mucsi Zoltán, Seress Zoltán, Spolarics Andrea Nem tudni pontosan, hány valódi áldozata volt a márkinak. A humanizmus megbukik, az elmegyógyintézet falai közrefogják a szabadság lehetőségét elszalasztó emberiséget, a márki mitikus alakjává válik egy dekadenciába hanyatló generációnak.

Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése (Örkény Színház) Író: Brecht; r.: Zsótér Sándor; fsz.: Kerekes Éva, Csuja Imre, Ötvös András, Debreczeny Csaba, Szandtner Anna Az 1941-ben Finnországban írt darab kísérlet. Kísérlet oly módon megvilágítani Hitler felemelkedését a kapitalista világnak, hogy egy számukra otthonos környezetben mutatjuk be.

Dogville (Bárka Színház) Író: Lars von Trier; r.: Anger Zsolt; fsz.: Blaskó Péter m.v., Kardos Róbert, Margitai Ági m.v., Mucsi Zoltán, Spolarics Andrea, Szorcsik Krisztina, Varjú Olga Egy fiatal, finom nő érkezik egy Isten háta mögötti helyre. Menekül. A fejére kitűzött vérdíj ellenében a munkáját ajánlja fel. Azt mondják, csupa jóravaló, becsületes ember lakik itt...

Bánk bán – Junior (Nemzeti Színház – Gobbi Színpad) Író: Katona József; r.: Alföldi Róbert; fsz.: Szabó Kimmel Tamás, Bánfalvi Eszter, Mátyássy Bence, Fehér Tibor, Radnay Csilla A Nemzeti Színház azt tűzte ki feladatul legfiatalabb színészei számára, hogy az általuk kiválasztott jeleneteket gondolataik jegyzeteként rakják össze az előadás rendezőjével.

Dolcsaja Vita (Belvárosi Színház) Író: Peter Pavlac–Parti Nagy Lajos; r.: Ardai Petra; sz.: Csákányi Eszter, Molnár Áron/Katona László Brezsnyev lányának története, valóság és fikció. Annak idején úgy nevezték: „a szovjet hercegnő”. Galina a család fekete báránya volt, zabolátlan életéről legendák terjedtek. Sosem menekülhetett el apja hatalma elől, amely az ő életét is megnyomorította.

2/18/11 7:41:14 PM


daraboló – színház Dr. Faustus (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli) Író: Christopher Marlowe; rend.: Káel Csaba; fsz.: Kolovratnik Krisztián, Egri Kati, Kocsó Gábor, Spindler Béla, Détár Enikő, Nagy Viktor, Kovács Ferenc „Mert nekem a pokol a mennyország,/Hol Platónnal lődöröghet a lelkem!/De e híg fecsegés lélekölő.”

E.T. (Ódry Színpad – SZAKKÖR) Író, rend.: Dömötör András; sz.: Barabás Richárd, Dankó István, Hegedűs D. Géza, Klem Viktor, Pálfi Katalin Ha Madách Tragédiájával kezd el foglalkozni öt színész, egy fiatal rendező és egy apró stáb, gyakran kérdezik meg a barátaik tőlük: „Ti normálisak vagytok?” Az E.T. a jelenből indítja el az álmok sorozatát és jut el egy lehetséges megoldásig.

Dúl-fúl és elnémul (Örkény Színház) Író: Ingmar Bergman; r.: Gigor Attila; fsz.: Gálffi László, Pogány Judit, Gyabronka József, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, Polgár Csaba Bergman e művének főszereplőjét saját nagybátyjáról, Carl bácsiról mintázta. A családi legendához tartozik Carl bácsi eljegyzésének története egy nála harminc évvel fiatalabb tornatanárnővel.

Fahrenheit 451 (Bárka Színház – Cseh Tamás Terem) Író: Ray Bradbury–Francois Truffaut; r.: Anger Zsolt; fsz.: Kardos Róbert, Dévai Balázs, Telekes Péter, Kálid Artúr, Szorcsik Kriszta, Réti Adrienn, Blaskó Péter m.v. „Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” (MÓZES V. 4:5, 4:6)

Dühöngő ifjúság (Budapesti Kamaraszínház – Ericsson) Író: John Osborne; r.: Lukáts Andor; fsz.: Kolovratnik Krisztián, Szűcs Péter Pál, Horváth Lili, Szőlőskei Tímea A darab a történet hősének lázadása szűk környezete, a világ és önmaga ellen. Véget nem érő harcot folytat az emberi kapcsolatok kiüresedése és reménytelensége ellen, miközben teljesen magára marad.

Farkasok és bárányok (Radnóti Színház) Író: Osztrovszkij; r.: Valló Péter; fsz.: Almási Éva, Csányi Sándor, Szávai Viktória Harsány humorú társadalmi szatíra, lendületes orosz vígjáték, melynek hőseit gúnyos bölcsesség jellemzi. A vígjáték egy orosz kormányzóságban játszódik, ahol Murzaveckaja földbirtokosnő éhes farkasként fal fel mindent, ami a másé.

Édentől keletre (Új Színház) Író: J. Steinbeck; r.: Szikora János; fsz.: Gáspár Sándor, Huszár Zsolt, Nemes Wanda, Száraz Dénes, Petrik Andrea m.v., Baksa Imre, Derzsi János, Nagy Zoltán, Szikszai Rémusz m.v. A Nobel-díjas amerikai író, John Steinbeck világhírű regénye Káin és Ábel történetének modern példázata.

Finito (Örkény Színház) Író: Tasnádi István; r.: Mácsai Pál; fsz.: Csuja Imre, Für Anikó, Pogány Judit, Lengyel Ferenc m.v., Mácsai Pál, Bíró Kriszta A negyvennégy éves, nős, gyermektelen nagyábrándi lakos, egykori húsüzemi dolgozó élete senkit sem érdekel, halála viszont kapóra jönne sok mindenkinek. Gáspár tehát eladja halálát. Többször is.

Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe (Nemzeti Színház) Író: Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János; rend.: Mohácsi János; fsz.: Stohl András, Tompos Kátya, László Zsolt, Kulka János, Nagy Mari 1946. A falu színjátszókörét a János vitéz előadásáról Szibériába hurcolják. Igaz történeten alapuló darab szerelemről, hazaszeretetről, a 20. századi Magyarországról.

Fogat fogért (Új Színház) Író: Feydeau–Hennequin; rend.: Valló Péter; fsz.: Hirtling István, Huszár Zsolt, Rudolf Péter m.v., Pálfi Kata, Derzsi János m.v. „A férjek mind esküszegők és házasságtörők!” Vannak közöttük lelkes amatőrök, és vannak, akik „tudományos” módszerekkel csalnak. Erről a bizonyos „Ribadier-féle eljárásról” szól ez a mulatságos, ugyanakkor kiábrándító vígjáték.

Az élet álom (Katona József Színház – Kamra) Író: Pedro Calderón; r., díszlet: Kovács Dániel e.h.; sz.: Lengyel Ferenc, Keresztes Tamás, Elek Ferenc, Mészáros Béla, Pelsőczy Réka, Petrik Andrea m.v. Ha holnap vissza kell küldenünk a börtönbe, akkor az időből egy szeletet kimetszve visszapergethetjük az egészet és azt mondjuk neki: csak álmodta, hogy ő a király.

A Főfőnök (Radnóti Színház) Író: Lars von Trier; r.: Anger Zsolt; fsz.: Csányi Sándor, Gazsó György, Kováts Adél, Szávai Viktória, Petrik Andrea, Péter Kata, Schneider Zoltán Egy jól menő cég vezetője szeretné eladni a vállalatát, ám a vevő kizárólag a távolban élő főfőnökkel hajlandó tárgyalni, aki nem létezik. Fel kell bérelni egy állástalan színészt, hogy eljátssza a főfőnököt...

Én vagyok a Te (Nemzeti Színház – Gobbi Színpad) Író: Esterházy Péter; r.: Gothár Péter; sz.: Molnár Piroska, Schell Judit, Szabó Kimmel Tamás, Znamenák István, Rába Roland „Egyszer egészen biztosan tudtam, hogy aznap nem fog felkelni a nap. Egyszer (...) azt hittem, tessék nekem elhinni, nem volt több néhány másodpercnél, azt hittem, én vagyok a japán abc. Hu-hú, leírhatatlanok voltak a következmények!”

Golden Dragon (Katona József Színház) Író: Roland Schimmelpfennig; r.: Gothár Péter; sz.: Fullajtár Andrea, Tenki Réka, Hajduk Károly, Mészáros Béla, Kocsis Gergely Egy nő megcsalja a férjét. Egy öregember nem bírja elviselni, hogy öreg. Egy fiatal nő megtudja, hogy terhes. Egy kis kínai lányt prostituál egy pénzéhes kereskedő… Vagy játsszuk azt, hogy minden fordítva van?

Esőember (Belvárosi Színház) Író: Dan Gordon; r.: Anger Zsolt; fsz.: Kulka János, Nagy Ervin, Cseh Judit, Garas Dezső/Kézdy György Mi történik, ha egy harmincéves, pökhendi fiatalember megtudja, hogy van egy bátyja? Aki ráadásul autista, egy intézetben nevelik, és apja rá hagyta minden vagyonát? Az Oscar-díjas film színpadi változata, nagyszerű szereposztásban.

A Grönholm-módszer (Új Színház) Író: Jordi Galcerán; r.: Baksa Imre; sz.: Huszár Zsolt, Botos Éva, Ficzere Béla, Vass György Négy pályázó felvételi beszélgetésre érkezik egy multinacionális vállalathoz, ahol kereskedelmi igazgatót keresnek. Vajon mi mindenről hajlandók lemondani? Meddig képesek elmenni ebben a harcban? Vannak-e tabuk, morális határok?

Fidelio_1103.indd 17

17

2/18/11 6:42:13 PM


18

színház – daraboló Hamu és pálinka (Budapesti Kamara – Shure) Író: Bengt Ahlfors; r.: Márton András; fsz.: Egri Kati, Tímár Éva, Majzik Edit, Lengyel Tamás Vera Malgren férje temetésén, egy hirtelen ötlettől hajtva magához ragadja az elhunyt hamvait tartalmazó urnát, és ezzel kezdetét veszi az örökösödési háború. Bengt Ahlfors karakterei valóságosak, történetük mindnyájunknak szól.

A hattyú (Új Színház) Író: Molnár Ferenc; r.: Szinetár Miklós; fsz.: Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Takács Katalin, Nemes Wanda, Száraz Dénes, Almási Sándor „Egy éjszakára meggyúl a tűzzel játszó herceglány: a hattyú, aki kijött az ezüstös tóból a szárazföldre. De csak a partra, ameddig az éjszaka kalandja ér... Íme, mese a hattyúról, akinek a szárazon elvész a varázsa.”

Kalocsa (Vígszínház – Házi Színpad) Író: Erdős Virág; r.: Néder Panni; sz.: Józan László, Láng Annamária, Epres Attila, Majsai-Nyilas Tünde, Tarr Judit, Hullan Zsuzsa Lili a tizennyolcmilliomodik születésnapja után, a felnőttkor küszöbén nekivág a nagyvilágnak. Droid barátjával, Lalival elindulnak a Kalocsa nevű kisbolygóról, hogy fölfedezzék Budapestet.

Harminchárom változat Haydn koponyára (Bárka Színház) Író: Esterházy Péter; r.: Göttinger Pál; fsz.: Benedek Miklós m.v., Kálid Artúr, Réti Adrienn, Telekes Péter, Dévai Balázs 1954, Kismarton. Az Esterházy-család birtokán a család valahai világhírű zeneszerzőjét, Haydnt temetik újra. Hogyan viszonyul a világhírű író ehhez a személyes, mégis távoli történéshez?

Hókirálynő (MU Színház – Szputnyik) Író: Andersen; r.: Czukor Balázs; fsz.: Kerekes Éva, Székely Rozi, Téby Zita, Fábián Gábor, Molnár Gusztáv Eltűnt M. Gusztáv, huszonnégy éves, erős testalkatú színész. Utoljára K. Éva, Jászai Mari-díjas, érdemes művész társaságában látták. Az eltűnés előtt Gusztáv könnyebb sérüléseket szenvedett két üvegszilánktól, és különös, a szívéig hatoló hidegérzetre panaszkodott.

Kasimir és Karoline (Örkény Színház) Író: Ödön von Horváth; r.: Bagossy László; fsz.: Szandtner Anna, Polgár Csaba, Csuja Imre, Mácsai Pál, Debreczeny Csaba, Hámori Gabriella, Máthé Zsolt Oktoberfesti zsongás, hullámvasút, mutatványosok, tömeg. Ott van Kasimir is, a sofőr, aki tegnap veszítette el a munkáját. Menyasszonya, Karoline úgy dönt, egyedül szórakozik tovább.

Hárman a padon (Budapesti Kamara – Tivoli) Író: Nicolai Aldo; r.: Tordy Géza; sz.: Vári Éva, Szilágyi Tibor, Tahi Tóth László m.v. Három idős ember olykor a szerelem sikamlós témáira emlékszik, másszor az öregedés keservét éli meg. Finom, lágy humorral átszőve.

A hülyéje (Örkény Színház) Író: Feydeau; r.: Mácsai Pál; fsz.: Kerekes Viktória, Debreczeny Csaba, Mácsai Pál, Polgár Csaba, Takács Nóra Diána, Csuja Imre, Kerekes Éva, Hámori Gabriella Feydeau nem traktál illúziókkal a hitvesi hűségről. Az abszurdig fokozza házasok és nem házasok életrehalálra szóló küzdelmét, melynek egyetlen célja: a tiltott gyümölcs.

Keleti PU. (Új Színház) Író: Búss Gábor Olivér–Hársing Hilda–Rudolf Péter; r.: Rudolf Péter; fsz.: Bánsági Ildikó, Földes Eszter, Huszár Zsolt, Száraz Dénes, Nagy Mari, Takács Katalin, Vass György Egy darab sín, amelyről még senki nem tudja biztosan, hová vezet. Lehet, hogy elszalasztottuk életünk fontos pillanatait, és a nagy sietségben teljesen rossz vágányra kerültünk?

Három nővér (Nemzeti Színház) Író: Csehov; rend.: Andrej Șerban; fsz.: Znamenák István, Mészáros Piroska, Udvaros Dorottya, Schell Judit, Ónodi Eszter m.v., Kulka János, Alföldi Róbert „Hogy megértsük a szöveg alatti rétegek híres csehovi szüneteit, csak abban bízhatunk, hogy a kapcsolatokból fakadó rejtett feszültségek vezetnek majd minket. A szereplők legtitkosabb életébe kell behatolni.” (A.S.)

Józanok csendje (Stúdió „K”) R.: Mezei Kinga; fsz.: Hannus Zoltán, Lovas Dániel, Homonnai Katalin, Kovács Krisztián Néhány férfi delíriumos állapotban felidézi azt az eseményt, azt a sorstragédiát, mely beárnyékolta életüket. Egy reális és egy álmokból, fájdalmakból, emlékekből szőtt világ keveredik össze, és sokszor már nem lehet eldönteni, melyik az igazabb.

Két lengyelül beszélő szegény román (Katona József Színház – Kamra) Író: Dorota Maslowska; r.: Kovács Dániel; fsz.: Dankó István, Borbély Alexandra e.h., Elek Ferenc, Bodnár Erika, Pelsőczy Réka Dzsina jó lány. Semmit nem fog ellopni, lehányni. Esküszöm, annak a gyermeknek az életére, akit a szíve alatt hord. Szegény, becsületes, lengyelül beszélő románok vagyunk.

Fidelio_1103.indd 18

2/18/11 6:42:16 PM


Fidelio_1103.indd 19

2/18/11 6:42:17 PM


20

színház – daraboló A kétfejű fenevad (Katona József Színház) Író: Weöres Sándor; r.: Máté Gábor; fsz.: Kovács Lehel, Pálmai Anna, Tenki Réka, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Kocsis Gergely, Hajduk Károly, Rajkai Zoltán A vérzivataros időkben egy kálvinista deák menekül keresztül az országon. Asszonyok, lányok adják kézről kézre. Szeretetet, szépséget lop az életükbe.

Macskajáték (Örkény Színház) Író: Örkény István; r.: Mácsai Pál; sz.: Pogány Judit, Molnár Piroska m.v., Csomós Mari m.v., Kerekes Éva, Szandtner Anna, Békés Itala, Jordán Tamás, Polgár Csaba „Az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.” (Örkény István)

Molly Sweeney (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli) Író: Brian Friel; r.: Márton András; sz.: Varga Klári, Karácsonyi Zoltán, Kovács István Molly Sweeney megérzéseire és a tapintható információkra hagyatkozik, mivel vak. De érkezik egy lángoló szellemiségű fiatalember, akinek kedvéért még a látható világra is kíváncsi lesz.

Kupido (Belvárosi Színház) Író, r.: Tasnádi István; fsz.: Für Anikó, Gazdag Tibor, Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Csákányi Eszter, Katona László „Első éjszakád a swingerklubban. Ahol nem érvényes a kispolgári morál, lehullanak a társadalmi kötöttségek, kipróbálhatod magad, más emberekben kiteljesedhetsz a szeretett lény oldalán, újra felfedezve magadat és egymást.”

Magyar ünnep (Nemzeti Színház) Író: Závada Pál; r.: Alföldi Róbert; fsz.: Nagy Mari, Söptei Andrea, Znamenák István, Földi Ádám, Szatory Dávid, Szabó Kimmel Tamás, Mátyássy Bence 1940. Weiner Janka fotóművész rokonai és barátai ma este is Janka csülkös bablevessel és friss kenyérrel terített asztala körül gyűlnek össze. Ki hogyan ünnepli ebben a társaságban Észak-Erdély visszacsatolását?

Mr. Pöpec (Pinceszínház) Író: Chloe Moss; r.: Bagó Bertalan; sz.: Barabás Richárd, Mohai Tamás, Alberti Zsófi Két fiú, egy lány. Tizenévesek, a középiskola után, a nagybetűs élet kezdetén több út áll előttük: suli, gálya, esetleg nonstop tekerés otthon (fű minden mennyiségben). Szerelem, beteljesült és be nem teljesült vágyak, a kilencvenes évek és napjaink családi és társadalmi problémái.

A különterem (Budapesti Kamara – Tivoli) Író: Neil Simon; r.: Málnay Levente; fsz.: Majzik Edit, Konrád Antal, Egri Kati, Lévay Viktória Az elegáns párizsi La Casette Hotel különtermébe vacsorameghívást kap hat vendég. Először három férfi érkezik, akik nem ismerik egymást. Aztán megérkezik három nő, és itt kezdődik a meglepetések sorozata…

Mégis, kinek az élete? (Centrál Színház) Író: Brian Clark; r.: Puskás Tamás; fsz.: Rudolf Péter, NagyKálózy Eszter, Bálint András, Simon Kornél, Oroszlán Szonja Ken Harrison szobrász, aki egy autóbaleset következtében megbénul, és úgy dönt, nem akar munka, szerelem és cél nélkül tovább élni. Harcba száll az élete és halála fölötti rendelkezés jogáért.

A műselyemlány (Örkény Színház) Író: Irmgard Keun; r.: Bagossy László; sz.: Hámori Gabriella 1931–1932, Berlin. Doris, a csinos, fiatal gépírólány úgy próbál boldogulni, ahogyan tud, jobb híján férfiről férfire szállva. Titokban naplót ír, és nem éri be a kisvárosi lét nyújtotta lehetőségekkel, többre vágyik. Nagy nő akar lenni.

Kvartett (Nemzeti Színház – Gobbi Színpad) Író: Heiner Müller; r.: Gergye Krisztián; sz.: Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert, Virág Melinda, Gergye Krisztián A történet helyszíne „szalon a francia forradalom előtt, vagy bunker a harmadik világháború után”. Valmont-t és Madame de Merteuil-t – a Veszedelmes viszonyokból ismert intrikusokat – a szerző emblematikus figurává írja: a test és a vágy szörnyetegeivé.

Mein Kampf (Harcom) (Nemzeti Színház – Gobbi Színpad) Író: Tábori György; r.: Rába Roland; fsz.: Sinkó László, Makranczi Zalán, Mátyássy Bence, Mészáros Piroska, Törőcsik Mari „Ha az ember komolyan veszi a Szentírást, akkor egészen világos, hogy mind a zsidó, mind a keresztény biblia azt tanítja, úgy szeressük ellenségünket, mint önmagunkat. A szenvedély mindig rejtélyes.” (G. Tabori)

Naftalin (Radnóti Színház) Író: Heltai Jenő; r.: Szabó Máté; fsz.: Csányi Sándor, Szávai Viktória, Adorjáni Bálint, Szervét Tibor, Kováts Adél, Gyabronka József A nyári vakáció ideje alatt üresen hagyott lakást a házmester kiadja mindenféle szerelmi légyottokra. Ám az időpontokat elfelejti egyeztetni, így különböző férjek feleségek és szeretők futnak össze a lakásban, és persze a naftalinszagú szekrényben.

Lear király (Nemzeti Színház) Író: Shakespeare; r. Gothár Péter; fsz.: Kulka János, Gálffi László, Znamenák István, Makranczi Zalán, Rába Roland, Bodrogi Gyula A világ drámairodalmának egyik legnagyobb drámája. Kihívás a színház, az alkotóművészek, a nézők számára is. Kivételes lehetőség arra, hogy mai korunkról együtt gondolkodhassunk, alkotói erőnk színe-javát felmutatva.

Mesél a bécsi erdő (Katona József Színház) Író: Ödön von Horváth; r.: Zsámbéki Gábor; fsz.: Nagy Ervin, Lázár Kati, Fullajtár Andrea, Tenki Réka, Bezerédi Zoltán Mariann, a bababoltos lánya az esküvője előtt beleszeret egy fiúba, aki lóversenyezésből és idősebb nőkből él. Gyerekük születik, de magukat sem tudják eltartani.

Nehéz (Bárka Színház – Stúdió) Író: Háy János; r.: Bérces László; sz.: Mucsi Zoltán, Lázár Kati m.v., Gados Béla, Ilyés Róbert, Varga Anikó, Pásztor Tibor A vidékről tizenévesen Budapestre kerülő fiatalember, szülei egyetértésével megszakítja a végtelennek tűnő családi láncot, „különb” lesz, mint ősei. Aztán az illúziók kicsorbulnak, régi otthonát elveszíti, újat a nagyvárosban nem lel.

Lefelé a hegyről (Budapesti Kamara – Shure) Író: Arthur Miller; r.: Szántó Erika; fsz.: Szilágyi Tibor, Tímár Éva, Andai Györgyi Az írót ebben a tragikomédiában az emberi kapcsolatok természete, az igazság és a hazugság bonyolult kémiája érdekli. Azt kutatja, mitől olyan törékeny a boldogság.

Mindenkit megnyúzunk (Budapesti Kamara – Shure) Író: Boris Vian; r.: Kiss Csaba; fsz.: Horváth Lajos Ottó, Szilágyi Zsuzsa, Kocsó Gábor, Lengyel Tamás, Trokán Anna/ Verebes Linda 1944, Normandia. Az a bizonyos partraszállás. A lónyúzó mester a lányával négy éve együtt háló német katonát igyekszik véglegesen bevonni a családi kötelékbe.

New York-i komédiák (Centrál Színház) Író: Woody Allen; r.: Puskás Tamás; sz.: Básti Juli, NagyKálózy Eszter, Gesztesi Károly, Magyar Attila, Kárász Zénó, Radnay Csilla, Bede-Fazekas Anna Felnőttünk, megházasodtunk, gyerekeink születtek, eltelt a fél élet. Ez tiszta röhej. Hiába tekergetjük a fejünket, hiába csűrjük-csavarjuk, nincs menekvés.

Liliom (Magyar Színház) Író: Molnár Ferenc; r.: Guelmino Sándor; fsz.: Gémes Antos, Balsai Móni, Soltész Bözse, Pál András, Kubik Anna Ballada a ligeti vagány és a mindenes cseléd szemérmesnagy, néma szerelméről; két, környezetével, a világgal, és egymással is dacoló ember végzetdrámája a megalkuvásmentes, tiszta, egyenes gerincű létezés lehetetlenségéről.

A mizantróp (Katona József Színház) Író: Molière; r.: Zsámbéki Gábor; fsz.: Fekete Ernő, Máté Gábor, Ónodi Eszter, Fullajtár Andrea, Kocsis Gergely Alceste ki akar vonulni a társadalomból, mert undorodik a világtól és az emberektől. Reméli, hogy a szerelme társa lesz a terve megvalósításában, ám Céliméne épp az Alceste által ostorozott korszellem megtestesítője.

Nézőművészeti Főiskola (Centrál Színház) Író: Tasnádi István; r.: Árkosi Árpád; fsz.: Katona László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter Az előadás a jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A színészek többször keverednek vitába a nézőkkel, az egyik Hamlet-előadás alatt a koponyával fejbe dobnak egy popcornozó nézőt.

Liselotte és a május (Budapesti Kamaraszínház – Tivoli) Rend.: Pozsgai Zsolt; sz: Dobó Kata, Jánosi Dávid, Törköly Levente, Dolmány Attila, Bank Tamás Egy nő – hat férfi. Hat kísérlet a párkeresésre. De mintha átok ülne Liselottén, egyik férfi sem alkalmas a házastársi szerepre. Fergeteges, vígjátéki úton haladunk a végső megoldás felé…

Molière: Tartuffe (Nemzeti Színház – Gobbi Színpad) Író: Parti Nagy Lajos; r.: Alföldi Róbert; fsz.: László Zsolt, Stohl András, Udvaros Dorottya, Murányi Tünde, Gáspár Kata, Csoma Judit, Hevér Gábor Orgon befogadja házába az általa szentnek hitt Tartuffeöt, aki kiváltja az egész család ellenszenvét, ráadásul arra vetemedik, hogy elcsábítsa a ház urának feleségét.

Nini kamikaze kabaréja (Thália Színház – Arizona) Író: Andrew Martin; r.: Vági Bence; sz.: Kapócs Zsóka Nini a színpadra lépés pillanatában szembesül azzal, hogy az aznapra ígért nagyszínpadi előadásának helyszínét egy stúdiószínpadra helyezték át a tudta nélkül. Megpróbálja a lehetetlent, minden nagyszínpadon meglévő technikai bravúrt saját eszközeivel próbál helyettesíteni olykor még az élete kockáztatásával is.

Fidelio_1103.indd 20

2/18/11 6:42:20 PM


Fidelio_1103.indd 21

2/18/11 6:42:21 PM


22

színház – daraboló nőNYUGAT (Thália Színház – Arizona) Szerk.: Bíró Kriszta; r.: Mácsai Pál; sz.: Für Anikó, Bíró Kriszta, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória, Lázár Kati m.v. A Nyugat indulásának éveiben a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Ennek a kornak figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.

Pengeél (Ódry Színpad) Író: Lawrence Block; r.: Máté Gábor; fsz.: Rétfalvi Tamás, Ficza István, Huzella Juli, Kovács Gergely, Pálos Hanna Sztárok, állástalan színészek, józan alkoholisták, bűnözők, hajléktalanok. Mind a penge élén táncolnak, vagy táncoltak valaha, mindenki potenciális gyilkos vagy áldozat. Halál, szerelem – alkoholba pácolva, jó adag jazz-zel.

Pygmalion (Radnóti Színház) Író: G. B. Shaw; r.: Valló Péter; fsz.: Szervét Tibor, Petrik Andrea, Bálint András, Kováts Adél, Klem Viktor „Jézus, de nagy az arcuk! A tanítás, az bezzeg érdekli, he? Hallottam, hogy taníccsa a szép beszédet. Én nem szívességet kérek, ércsük? Vagy talán az én pénzem nem jó?... Mehetek máshova! (...) Tanításos órákat akarok venni, magától. Megfizetem, ne értsük félre egymást. (...)”

Orfeusz alászáll (Nemzeti Színház – Gobbi Színpad) Író: Tennessee Williams; r.: Sopsits Árpád; fsz.: Udvaros Dorottya, Szabó Kimmel Tamás, Péterfy Bori, Bodrogi Gyula, Nagy Mari A korrupt és velejéig romlott kisváros először csak rosszallóan figyeli, végül elpusztítja a középkorú asszony szerelemre és szabadságra törő életét.

Piszkos fotók (Budapesti Kamara – Shure) Író: Mark Ravenhill; r.: Németh Ákos; sz.: Szűcs Péter Pál, Bozsó Péter, Nagy Enikő, Törköly Levente, Stefanovics Angéla Nick, egy politikai merénylet elkövetője, a fegyházból sok év után szabadulva lassan és keservesen ráébred, hogy ez már nem az a világ, amiből ő valaha kiszakadt…

Remix (Budapesti Kamara – Tivoli) Író: Verebes István; r.: Szurdi Miklós; fsz.: Voith Ági, Almási Éva, Zsurzs Kati, Lévay Viktória, Bozsó Péter, Kerekes József Három nő! Három igazi nő! Három vérbő színésznő! Sértett öregasszonyok? Gonosz fúriák? Rossz anyák, hűtlen barátnők, magányos rémek? Vagy érzékeny, megbántott, sebzett tehetségek?

Ovibrader (Thália – Új Stúdió) Író: Garaczi László; r.: Bagó Bertalan; sz.: Földes Eszter/ Fodor Annamária, Huszár Zsolt, Szemenyei János/Szegezdi Róbert, Kolti Helga Petyus, a „szeretlek” szó kimondására képtelen kisfiú múltbéli és jövőbeni életének főbb állomásai elevenednek meg a gyermekpszichológusnál megélt hipnózis alatt. A férfi lélek legbelső bugyrai tárulnak elénk.

Platonov (Thália Színház – Arizona – Maladype) Író: Csehov; rend.: Balázs Zoltán; fsz.: Orosz Ákos, Ligeti Kovács Judit, Tompa Ádám, Lendváczky Zoltán, Fátyol Kamilla „Platonov lök. Hármas, középre. Még mindig Platonov. Fehér a lyukban. Szofja kézből. Anna jön, de elvéti. Grekova szabályos: céloz és lő. Szása feketét az ellentétes sarokba… Iszak trükközik. Platonov leteszi. A játéknak annyi. Valaki nyert.”

Sáskák (Katona József Színház – Kamra) Író: Biljana Srbljanović; r.: Máté Gábor; fsz.: Pelsőczy Réka, Takátsy Péter, Haumann Péter, Elek Ferenc, Ónodi Eszter, Ujlaki Dénes, Bodnár Erika, Kun Vilmos A Sáskák „szomorú bohózat”. Témája az öregedés és a halál, amit két generáció viszonyán, a koravén fiatalokén és a szokatlanul életerős öregekén keresztül mutat be.

Pánik (Nemzeti Színház – Gobbi Színpad) Író: Mika Myllyaho; r.: Rába Roland; sz.: Miklós Marcell, Marton Róbert, Szabó Kimmel Tamás Bár a köznyelv lépten-nyomon használja pontatlanul, mindenféle félelemmel, szorongással járó helyzetre a kifejezést, a pánik valójában heves testi tünetekkel járó, az életveszélyes helyzetekben jelentkező természetes vészreakcióhoz hasonló rettegés.

Pletykafészek (Centrál Színház) Író: Neil Simon; rend.: Puskás Tamás; fsz.: Bertalan Ágnes, Básti Juli, Rudolf Péter, Scherer Péter, Nagy-Kálózy Eszter New York alpolgármestere a tizedik házassági évfordulóját ünnepli. Érkeznek a szűk baráti kör tagjai, ám a személyzet eltűnt, a feleségnek nyoma veszett, és hol lehet a nagyszerű barát és gondos férj?

Svejk (Budapesti Kamara – Tivoli) Író: Spiró György; r.: Szegvári Menyhért; fsz.: Nagy Viktor, Spindler Béla, Haás Vander Péter, Kerekes József, Törköly Levente, Stefanovics Angéla, Cs. Németh Lajos Svejk a békességet akaró kisemberek szimbóluma, Svejk története pedig a történelem mindannyiunkkal megtörténő és mindannyiunk által megélt lenyomata.

Paravarieté (Szikra) Író, r.: Tasnádi István; sz.: Felhőfi-Kiss László, Csákányi Eszter, Hegyi Norbert, Szemenyei János, Katona László A közönséges élet csak úgy válik elviselhetővé, ha akrobatikus mutatványnak tekintjük annak minden unott, lapos, lealacsonyító pillanatát. A műsorban fellépnek a hétköznapok mániás hősei, akik elégtételt vesznek perspektívátlan életükért hallucinációik pazar színpadán.

PRAH (Radnóti Színház) Író: Spiró György; r.: Valló Péter; sz.: Börcsök Enikő, Schneider Zoltán Egy házaspárral megtörténik az, amiről a legtöbben csak álmodunk: öttalálatosuk van a lottón. Álmodozni könnyű, örülni viszont nehéz. Az elmúlt éveiket nem lehet visszavásárolni, és már nem válthatják meg közös jövőjüket sem.

Szirénének (Katona József Színház – Kamra) Író: Nádas Péter; r.: Dömötör András; fsz.: Hajduk Károly, Dankó István, Kovács Lehel, Szirtes Ági, Pelsőczy Réka, Pálmai Anna Odüsszeusz vándorlása korokon és háborúkon átívelő, sajátos és módfelett ironikus formában. Míg Odüsszeusz a hazáját, addig fiai őt keresik – bár lehet, hogy mindenkinek jobb lenne, ha inkább elkerülnék egymást…

Párlat (Stúdió „K”) Író: Danyi Zoltán; r.: Nagypál Gábor; sz.: Homonnai Katalin, Hannus Zoltán, Spilák Lajos, Nyakó Júlia (6) Végigpróbálni egy másik verziót. (7) Az útinaplót célszerű még otthon, indulás előtt megírni. (8) Mindent visszacsinálni. Addig, ahonnan újra lehet. Másként. Alakítani a dolgokat, és végigpróbálni egy másik verziót.

Pszicho (Budapesti Kamara – Ericsson) Író, rend.: Pozsgai Zsolt; sz.: Jánosi Dávid, Andai Györgyi, Dobó Kata, Bank Tamás, Dózsa Zoltán Norman Bates magányosan él a családi motelben, amit elkerül a műút és az élet. Vagy még sincs egyedül? Ki az az öregasszony az ablakban? És miféle hangos veszekedések hallatszanak az elátkozott házból?

Színházkomédia (Budapesti Kamaraszínház – Shure) Író: Bengt Ahlfors; r.: Márton András; fsz.: Andai Györgyi, Haás Vander Péter, Lengyel Tamás, Dózsa Zoltán, Stefanovics Angéla Egy vidéki színház fiatal, kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. A társulat művészeti vezetője kénytelen kompromisszumok árán megvalósítani művészi elképzeléseit.

Fidelio_1103.indd 22

2/18/11 6:42:23 PM


daraboló – színház A szív bűnei (Új Színház) Író: Henley Bet; r.: Bagó Bertalan; sz.: Földes Eszter, Fodor Annamária, Pálfi Kata, Pokorny Lia, Almási Sándor, Száraz Dénes A három MaGrath nővér hosszú évek után újra találkozik a nagyapjuk házában. Boldogan borulnak egymás nyakába. Örömüket azonban beárnyékolja, hogy egyikük nemrég lelőtte a férjét. És nem hajlandó elárulni, hogy miért…

Tengeren (Bárka Színház) Író: Conor McPherson; r.: Göttinger Pál; sz.: Ilyés Róbert, Mucsi Zoltán, Gados Béla, Dévai Balázs, Kálid Artúr Egy vénember, az öccse, régi barátjuk, és egy ismerős összegyűlnek pókerezni karácsony este. A ház a Binn Éadair-hegy oldalában, a dublini öböl bejáratánál áll. A kinti viharból egy idegen érkezik...

Az üvegcipő (Örkény Színház) Író: Molnár Ferenc; r.: Mácsai Pál; fsz.: Gálffi László, Für Anikó, Hámori Gabriella, Polgár Csaba, Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Máthé Zsolt Szabó Irma, a ’20-as évek józsefvárosi Hamupipőkéje nem a királyfi szerelme után sóvárog: ő Sipos Lajost, a szegény, éltes bútorrajzolót kívánja meghódítani.

Szutyok (Szkéné – Pintér Béla és Társ.) Író, r.: Pintér Béla; fsz.: Szamosi Zsófia, Szalontay Tünde, Enyedi Éva, Friedenthal Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Roszik Hella, Pintér Béla Akit kevésbé szeretnek, sohasem tudja pontosan, miért is szeretik őt „kevésbé”. A világ igazságtalanságát okolja vagy az emberek érzéketlenségét, holott valójában érzelmi intelligenciájának fejletlensége miatt kerüli őt mindenki.

Tojáséj (Thália Stúdió – Maladype) R.: Balázs Zoltán; fsz.: Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Páll Zsolt, Simkó Katalin, Tompa Ádám Ártatlan és ártatlannak tetsző játékok követik egymást, Ravel zenéjéből lendület, életöröm árad, s játék közben mindennapjaink láthatatlan színháza is láthatóvá válik.

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (Nemzeti Színház – Festőműhely) Író: Martin Sperr; r.: Alföldi Róbert; fsz.: Molnár Piroska, Stohl András, Tompos Kátya, Básti Juli, Farkas Dénes, Szarvas József A II. világháború utáni Németországban játszódó dráma egy bajor kisfalu közösségének munkás hétköznapjain át mutatja be az előítéletekkel, idegengyűlölettel terhelt emberi kapcsolatokat.

Takáts Alice (Budapesti Kamara – Shure Stúdió) Író: Szomory Dezső; r.: Benedek Miklós; fsz.: Nagy Cili, Dunai Tamás, Újvári Zoltán, Andai Györgyi, Németh Kristóf Alice élete egy részét Berlinben töltötte, az ottani klinikán. Egy barátja-kollégája szintén. Ám az orvos két évvel tovább maradt. Hogy miért – a teljes igazságot csak ők ketten tudják. Ez a titkos igazság mozgatja Alice életét.

Tündöklő középszer (Szkéné Színház – Pintér Béla) Író, r.: Pintér Béla; sz.: Thuróczy Szabolcs, Pintér Béla, Szalontay Tünde, Szamosi Zsófia, Enyedi Éva, Roszik Hella Mert van a Stradivari és egy átlagos hegedű,/A Stradivari Stradivari a másik meg középszerű!/És én hazudhatnék neked tovább, de nem teszem!/Te nem középszerű vagy, hanem tehetségtelen.

A vadőr (Stúdió „K”) Író, r.: Tamási Zoltán; sz.: Kakasy Dóra, Homonnai Katalin, Tamási Zoltán A Pokoli kamaradarabok-trilógia befejező része. A szenvedély szenvedéstörténete, az ágy titokzatos tárgya. Dupla fenekű világ, a regény ellenében is.

Tangó (Budapesti Kamara – Ericsson) Író: Mrožek; r.: Csiszár Imre; sz.: Tímár Éva, Tordy Géza, Bregyán Péter, Szőlőskei Tímea, Dolmány Attila, Nagy Enikő, Varga Zoltán Generációs ellentétel. Szülők és gyerekek összecsapása. Forradalom és konzervativizmus. Lázadás és hagyománytisztelet. Elfogadott promiszkuitás és házasság fehérben. Két kultúra összecsap, közben befut a nevető harmadik a kultúrán túlról.

Az utolsó roma (Szikra – KoMa) Író: Kovács Kristóf; sz.: Derzsi Dezső, Fekete Zsolt, Katona László, Jaskó Bálint, Lass Bea, Mohai Tamás, Polgár Péter, Scherer Péter, Szabó Vera, Valcz Péter Ma nyílik Az utolsó roma emlékkiállítás. Kérjük, a tárlók előtt maradjunk csendben, kövessük a tárlatvezető utasításait, mert a megelevenedő négydimenziós installációk nem riadnak vissza a látogatóktól való kommunikációtól sem.

A vágy villamosa (Budapesti Kamara – Tivoli) Író: Tennessee Williams; r.: Tordy Géza; fsz.: Eszenyi Enikő m.v., László Zsolt m.v., Nagy Enikő, Pindroch Csaba m.v. Az érzékeny lelkű, túlfeszített idegzetű Blanche a Vágynak nevezett villamossal érkezik húgához. De a látogatás nem úgy alakul, ahogy tervezte.

Téboly Thébában (Stúdió „K”) Író: Szeredás András; r.: Fodor Tamás; fsz.: Kézdy György, Nyakó Júlia, Gulyás Attila, Fodor Tamás, Nagypál Gábor, Hannus Zoltán, Horváth Zsuzsa Valaki azért érkezik a városba, hogy elismerjék korlátlan hatalmát. Másvalaki vonakodik ezt elismerni, mert övé az ész igazsága, övé a hatalom. Van, aki rajong, van, aki leszámol, van, aki meglakol. De ki írja ezt a forgatókönyvet? Ki forgatja meg ezt a világot?

Úri muri (Nemzeti Színház) Író: Móricz Zsigmond; r.: Bezerédi Zoltán; fsz.: László Zsolt, Schell Judit, Stohl András, Bánfalvi Eszter, Martinovics Dorina, Lukáts Andor Szakhmáry Zoltán földbirtokos szakítani akar a szokásokkal, felesége azonban nem írja alá a váltóit, így megköti a kezét. Elkeseredésében mulatságot rendez, amelyen szeretője, Rozi is részt vesz...

Vakkacsa tojások (Stúdió „K”) Író: Zalán Tibor; r.: Fodor Tamás; sz.: Nagypál Gábor, Homonnai Katalin, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia, Vékes Csaba, Lovas Dániel, Spilák Lajos Paródiaszínház „ivarérett bábokkal”, kizárólag felnőtteknek, Euripidész, Shakespeare, Molière, Csehov, Ibsen kifacsarásával. Az előadás nem jöhetett volna létre Karinthy Frigyes Így írtok ti című műve nélkül.

Teljes napfogyatkozás (Budapesti Kamara – Ericsson) Író: C. Hampton; r.: Léner András; sz.: Verebes Linda, Szűcs Péter Pál, Nagy Viktor, Juhász Réka, Kocsó Gábor, Tímár Éva „Olyan boldogok lehetnénk mi ketten, ez a legkönnyebb dolog a világon, hát mért nem az?” Emberek: éreznek, szeretnek, hazudnak, becsapnak, szenvednek. Mint mi mindannyian.

Utószinkron (Budapesti Kamara – Tivoli) Író: Dallos Szilvia; r.: Iglódi István; fsz.: Haás Vander Péter, Czvetkó Sándor, Szélyes Imre m.v., Kertész Péter, Kaszás Mihály, Sáfár Anikó, Lévay Viktória, Szőlőskei Tímea, Nyertes Zsuzsa m.v., Szilágyi Zsuzsa A filmszinkronizálás hőskorában, az ötvenes évek elején a színészcsapat pártutasításra hajmeresztő feladatot kap.

Victory (Bárka Színház) Író: Howard Barker; r.: Tim Carroll; fsz.: Spolarics Andrea, Mucsi Zoltán, Seress Zoltán, Kardos Róbert, Telekes Péter 1661-ben II. Károly angol király parancsára Oliver Cromwell, John Bradshaw és Henry Ireton holttestét exhumálták, a testeket Londonban lefejezték. Lady Bradshaw elhatározza, hogy visszaszerzi férje testének darabjait.

Fidelio_1103.indd 23

23

2/18/11 6:42:24 PM


24

színház – mu” sor Bárka színház

Belvárosi színház – Orlai Produkciós Iroda

Budapest Bábszínház

Budapest Bábszínház – Játszótér

11:00 MeseLadik (Kávézó) 19:00 Fahrenheit 451

10:00 A brémai muzsikusok

2 sze

11:00 MeseLadik 19:00 Nehéz (Stúdió)

15:00 BŐRÖNDMESE

19:00 Bitódalok

3 cs

18:00 Victory – ea. után köz. tal.

19:00 Sípriknik (Nagykanizsa)

10:00 Bőröndmese

15:00 Hajnali csillag peremén

4p

19:00 Nem tudni, hogyan (Stúdió) 22:00 Firkin klub (Kávézó)

20:00 Czukor Show

10:00 A brémai muzsikusok

18:00 Victory – ea. után köz.tal.

20:00 Czukor Show

10:30, 16:00 A brémai muzsikusok

6v

11:00 MeseLadik (Kávézó) 19:00 De Sade pennája

17:00, 20.00 Esőember

10:30, 15:00 FiDELiO MATiNÉ Csizmás kandúr

7h

11:00 MeseLadik (Kávézó) 19:00 Őszi álom (Stúdió)

10:00 Csizmás kandúr

19:00 Nehéz (Stúdió)

15:00 A legkisebb boszorkány

09:30, 11:30 Tehén a Holdon

19:00 Dogville

15:00 A legkisebb boszorkány

09:30, 11:30 Tehén a Holdon

14:00 „Éneklő ifjúság”

10:00 Csipkerózsa

19:00 Bitódalok

19:00 BL – Borlai Gergő–Ladányi Andrea (Stúdió)

10:00 Csipkerózsa 18:00, 20:30 A három testőr... – L'art pour l'art

1k

5 szo

8k 9 sze 10 cs 11 p 12 szo 13 v 14 h 15 k

15:00 Párkák

20:00 Dolcsaja Vita

16:00 Csipkerózsa

19:00 Nehéz (Stúdió)

10:30 Marcipán cica 16:00 Bőröndmese

19:00 Tengeren (Stúdió)

10:30 Marcipán cica

19:00 Fahrenheit 451

10:30 Hajnali csillag peremén

19:00 Iskola a határon (Stúdió)

10:00 Marcipán cica

17 cs

19:00 Harminchárom változat Haydn koponyára

15:00 Az ember tragédiája

18 p

19:00 Iskola a határon – 100. ea. (Stúdió)

16 sze

19 szo 20 v 21 h 22 k 23 sze 24 cs 25 p 26 szo 27 v 28 h 29 k 30 sze 31 cs

10:00 A gyáva kistigris

15:00 Párkák 15:00 Párkák

14:30 Hajnali csillag peremén

20:00 Kupidó

10:00 A szarvaskirály

15:00 A gyáva kistigris

10:30 A szarvaskirály

14:30 A varázsfuvola

19:00 Őszi álom (Stúdió)

15:00 A varázsfuvola

19:00 LADÁNYI ANDREA (TÁNC)

20:00 Esőember

10:00 A brémai muzsikusok

15:00 Líra és Epika

19:00 Tengeren (Stúdió)

19:00 Esőember (Mosonmagyaróvár)

11:30 Semmiség – BÁBU Feszt. 15:00 Bollár Kótyag és…

10:00 Angyalbárányok – Árgyélus Színház

10:00 Vásártér 17:00 Pulcinella és a halál – Ziranó Színház

15:00 Hüvelyk Matyi 19:00 A Szépség és a...

19:00 Dogville 19:00 Harminchárom változat Haydn koponyára

19:00 Esőember (Dunaújváros)

19:00 De Sade pennája (Stúdió)

16:00 Esőember

10:30 A legkisebb boszorkány

15:00 ZeneLadik 19:00 Nem tudni, hogyan (Stúdió)

20:00 Czukor Show

10:30 Óz, a nagy varázsló 15:00, 17:30 Szépség és a ...

19:00 Fahrenheit 451

20:00 Csókol Anyád!

10:00 Óz, a nagy varázsló

19:00 Nehéz 21:30 Háyland – könyvbem. és kiállításmny.

19:00 Dolcsaja Vita (Veszprém)

19:00 Tengeren (Stúdió) 19:00 Fahrenheit 451

Fidelio_1103.indd 24

19:00 Dolcsaja Vita (Gyula)

10:00 Mátyás… 15:00 Gulyás Terka 18:00 „Szervusztok ... 14:30 Hajnali csillag peremén

15:00 Repülési lecke kezdőknek – ESZME,Vaskakas Bábszínház 10:00 Repülési lecke kezdőknek

10:00 A szarvaskirály

15:00 Líra és Epika

18:00, 20:30 A három testőr és a jeti – L’art pour l’art Társulat

15:00 Hajnali csillag peremén

2/18/11 6:42:25 PM


■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné Budapesti Kamaraszínház – Ericsson stúdió

1k

Budapesti Kamaraszínház – shure stúdió

műsor – színház

Budapesti Kamaraszínház – Tivoli

19:00 A csábítás művészete

Budapesti Operettszínház 19:30 Lili bárónő

2 sze

19:30 Takáts Alice 19:30 Circus Hungaricus

19:00 A különterem

19:00 Rómeó és Júlia 19:30 Lili bárónő

3 cs

19:30 Takáts Alice 19:30 Circus Hungaricus

19:00 A különterem

19:00 Rómeó és Júlia 19:30 Lili bárónő

19:00 Pszicho

19:30 Válogatott jellemtelenségeim – Sándor György

19:00 Svejk

19:00 Rómeó és Júlia

19:00 Teljes napfogyatkozás

19:30 Takáts Alice

19:00 Sóska, sültkrumpli

15:00, 19:00 Mágnás Miska

6v

19:00 Tudod, hogy nincs bocsánat – Hobo

19:00 Színházkomédia

19:00 Dr. Faustus

15:00,19:00 Csárdáskirálynő 14:30, 19:30 Tavaszébredés

7h

19:00 Kövek a vízparton – Dobos Attila

19:30 Piszkos fotók

4p 5 szo

8k

19:00 Berlin blues

19:00 MÁV Szimfonikusok 19:30 Tavaszébredés 19:00 A szegény hekus esete a papagájjal

19:30 Tavaszébredés

19:00 Teljes napfogyatkozás

19:30 Harold és Maude

19:00 Berlin blues

19:30 Feljegyzések az egérlyukból

19:00 Remix

19:00 Szerdán tavasz lesz! 19:30 Impro és Kontra

19:00 Dühöngő ifjúság

19:30 Árpádház

19:00 Hárman a padon

19:00 Szerdán tavasz lesz! 19:30 Impro és Kontra

12 szo

19:00 Látja Isten, hogy állok a napon

19:30 Hamu és pálinka

19:00 Liselotte és a május

15:00, 19:00 Rebecca... 19:30 Impro és Kontra

13 v

19:00 Látja Isten, hogy állok a napon

19:30 Mindenkit megnyúzunk

19:00 Edith Piaf

15:00, 19:00 Rebecca...

19:00 Caligula

19:30 Kvartett

19:00 A vágy villamosa

19:30 Harold és Maude

19:00 Sóska, sültkrumpli

19:30 Válogatott jellemtelenségeim – Sándor György

19:00 A szegény hekus esete a papagájjal

19:00 Tangó

19:30 Mindenkit megnyúzunk

19:00 Svejk

19:00 Caligula

19:30 Piszkos fotók

19:00 A különterem

19:00 Szentivánéji álom 19:30 Ibusár

19:00 CS.A.J. (CSakAzértisJáték)

19:30 Lefelé a hegyről

19:00 Dr. Faustus

19:00 Szentivánéji álom 19:30 Ibusár

19:00 Edith Piaf

10:00 Erdei kalamajka

9 sze 10 cs 11 p

14 h

25

15 k 16 sze 17 cs 18 p 19 szo 20 v 21 h 22 k 23 sze 24 cs 25 p 26 szo 27 v

19:00 Berlin blues 19:00 A csábítás művészete

19:00 Színházkomédia

19:00 Remix

10:00 Erdei kalamajka

19:00 Teljes napfogyatkozás

19:30 Takáts Alice

19:00 Hárman a padon

10:00 Erdei kalamajka

13:00 Sissy és én 19:00 Kövek a vízparton

19:30 Kvartett

19:00 Liselotte és a május

10:00 Erdei kalamajka

19:00 Dühöngő ifjúság

19:30 Árpádház

19:00 Szerelmesék – Illényi Katica

19:00 EGY ÉJ VELENCÉBEN 19:30 Jövőre, veled…

19:00 Rejtett világ – Molly Sweeney története

19:30 Hamu és pálinka

19:00 A szegény hekus esete a papagájjal

15:00,19:00 Egy éj Velencében 19:30 Jövőre, veled…

19:00 Tangó

19:30 Mindenkit megnyúzunk

19:00 Svejk

11:00 Musicalmesék 15:00, 19:00 Egy éj… 19:30 Jövőre…

19:30 Lefelé a hegyről

19:00 Sóska, sültkrumpli

19:00 MASZK Gálaest

19:00 A különterem

19:00 Mozart!

28 h 29 k 30 sze 31 cs

19:30 Zenés pódium Est Faragó Andrással

19:00 Pszicho 19:00 Caligula 19:00 Rejtett világ – Molly Sweeney története

Fidelio_1103.indd 25

19:30 Piszkos fotók

19:00 Mozart! 19:30 Bál a Savoyban s19:00 Liselotte és a május

19:00 Mozart! 19:30 Bál a Savoyban

2/18/11 6:42:43 PM


26

színház – mu” sor Centrál színház

Gózon Gyula Kamaraszínház

1k 2 sze 3 cs

19:00 Ájlávju... de jó vagy, légy más!

4p

19:00 Jó zsaru – rossz zsaru (A Steady Rain)

5 szo 6v 7h 8k 9 sze

19:00 Cabaret 11:00 A Hang-villa titka 19:00 Mégis, kinek... 19:00 Caveman 19:00 Beugró

14:00 Varázsfuvola

19:00 Beugró

10:00 Varázsfuvola

19:00 A 88. utca foglyai

10 cs

19:00 Pletykafészek 19:00 S.Ö.R. (Kisszínpad)

11 p

19:00 Jó zsaru – rossz zsaru (A Steady Rain)

12 szo 13 v

19:00 Himnusz

19:00 Cabaret 19:00 New York-i komédiák 15:00 G.Ö.R.CS.

15:00 Anconai szerelmesek – Budaörsi Játékszín

14 h 15 k 16 sze

19:00 Cabaret

17 cs

19:00 A 88. utca foglyai 19:00 És Rómeó és Júlia

18 p

19:00 Pletykafészek 19:00 Caveman

19 szo 20 v 21 h 22 k 23 sze

19:00 Cabaret 11:00 A Hang-villa titka 19:00 A mi utcánk – Avenue Q 19:00 Beugró

10:00 Panni és az álommanók

15:00 A Hang-villa titka 19:00 Beugró

10:00 Panni és az álommanók

19:00 Cabaret

24 cs

19:00 Ájlávju... de jó vagy, légy más!

25 p

19:00 Jó zsaru – rossz zsaru 19:00 Nézőművészeti Főiskola

26 szo 27 v

19:00 Pletykafészek 15:00 Guppi

15:00 „Dúr vagyok és moll vagyok” – musicalslágerek

15:00, 19:00 New York-i komédiák – zártkörű ea.

14:00 Macskajáték 16:00 45 perc József Attila – Rékai Nándorral

28 h 29 k 30 sze 31 cs

Fidelio_1103.indd 26

10:00 Csecsemőszínház 19:30 „Önkéntes mérvadás” – stand up!

19:00 És Rómeó és Júlia 19:00 Pletykafészek 19:00 Mégis, kinek az élete? 19:00 Az ötödik Sally

2/18/11 6:42:44 PM


■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

holdvilág Kamaraszínház

műsor – színház

27

Játékszín

1k 2 sze

10:00 Rettentő görög vitéz – Stúdió „K”

3 cs

14:00 Rettentő görög vitéz – Stúdió „K”

4p 19:00 Magányos cédrus

5 szo 6v

15:00 A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

19:00 Jutalomjáték

7h 8k 9 sze 10 cs 11 p

14:00 Holle anyó

19:00 A kaktusz virága

10:00 Holle anyó

19:00 Imádok férjhez menni

14:30 Holle anyó

19:00 Édes bosszú

10:00 Holle anyó 15:00 A szabin nők elrablása

12 szo 13 v

19:00 Hotel Plaza

15:00 Holle anyó

19:00 Bubus

10:00 Árgyélus királyfi

19:00 Acélmagnóliák

10:00 Árgyélus királyfi

19:00 Édes bosszú

14 h 15 k 16 sze 17 cs 18 p

14:30 Árgyélus királyfi 19:00 Acélmagnóliák

19 szo 20 v 21 h 22 k

15:00 Mátyások és pofonok – Molnár Ildikó

11:00 Hamupipőke 19:00 Hotel Plaza

19:00 Egyenletes labirintus 16:00, 19:00 Archivatal

23 sze

10:00 Népi szőttes 19:00 RésJ (vertigo ’09) – Mándy Ildikó

24 cs

14:00 Népi szőttes 19:00 Kend a pap – Kor-Hinta Színtársulat

19:00 Acélmagnóliák

25 p

10:00 A mesélő vasaló – Batyu Színház

19:00 A kaktusz virága

26 szo

12:00 Sarkad udvar a Holdvilágban – napvilágnál

19:00 A szabin nők elrablása

10:00 Ágacska 20:00 Vers-Galéria

11:00 Hamupipőke 19:00 Imádok férjhez menni

10:00 Ágacska

19:00 Édes bosszú

10:00, 14:30 Hamupipőke

19:00 Acélmagnóliák

10:00, 14:00 Hamupipőke

19:00 Jutalomjáték

27 v 28 h 29 k 30 sze 31 cs

Fidelio_1103.indd 27

2/18/11 6:42:46 PM


28

színház – mu” sor

■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

József Attila színház

1k 2 sze 3 cs 4p 5 szo 6v 7h 8k 9 sze 10 cs 11 p 12 szo 13 v 14 h 15 k 16 sze 17 cs 18 p 19 szo 20 v 21 h 22 k 23 sze 24 cs 25 p

Kabaré 24

Karinthy színház

Katona József színház

19:00 Made in Hungária

19:00 A bermuda háromszög botrány

19:00 Pilinszky-est (Sufni)

15:00 Süsü, a sárkány 19:30 Shirley Valentine

19:00 Hyppolit, a lakáj

19:00 A kétfejű fenevad

19:00 Legyen a feleségem!

19:00 A hős és a csokoládékatona

19:00 Mici néni két élete

19:00 Kabaré retro

11:00, 15:00 Süsü, a sárkány

15:00 Kabaré retro 19:00 TárSASjáték

19:00 Hyppolit, a lakáj

19:00 A mizantróp

15:00 Olasz szalmakalap

19:00 Nicsak: kibeszél!

15:00 Büszkeség és balítélet

19:00 Cigányok

19:00 Mici néni... 19:30 Fizikusok – Forte

19:00 Akiket lájkolunk – Jamie Winchester

19:00 Balfácánt vacsorára!

19:00 Akiket lájkolunk – J. W.

19:00 Hallo, Hallo!

19:00 Golden dragon

19:00 Portugál 19:00 Szókratész védőbeszéde (Sufni) 17:00 A tavasz ébredése

19:00 Notóriusok VII. – Mellerhadnagy (Sufni)

19:00 Hyppolit, a lakáj

20:00 A szerelem diadala

19:00 Legyen a feleségem!

19:00 Kabaré retro

19:00 Aranysárkány

19:00 Cigányok

19:00 Made in Hungária

19:00 Érzelmes üzletek

19:00 Válás Budán – Pinceszínház

19:00 A mizantróp

15:00, 19:00 Made in... 300. ea. 19:30 Paraszt dekameron…

15:00 TárSASjáték 19:00 Nicsak: kibeszél!

19:00 Őrült nők ketrece

19:00 A hős és a csokoládékatona

18:00 Kölcsönlakás 17:00, 19:30 Paraszt dekameron...

19:00 Nicsak:kibeszél!

15:00 Te furcsa katona!

19:00 Olasz szalmakalap 19:00 Olasz szalmakalap 19:00 Add kölcsön a feleséged!

19:00 Cigányok

19:00 Szegény gazdagok

19:00 Kabaré retro

17:00 Fiatalság bolondság

19:00 Szegény gazdagok

19:00 Kabaré retro

15:00 Tanár úr, kérem!

19:00 Szókratész védőbeszéde (Sufni)

19:00 Szegény gazdagok

19:00 TárSASjáték

19:00 Cabiria éjszakái

19:00 Monteverdi: Egyfelvonásosok – Budapesti Kamaraopera

17:00 Mici néni két élete

15:00 Nicsak:kibeszél!

15:00, 19:00 Te furcsa katona!

19:00 Monteverdi: Egyfelvonásosok

19:00 Bérgyilkos a barátom

19:00 Mennyekbe vágtató prolibusz (Sufni)

19:00 Hallo, Hallo! 19:30 Shirley Valentine

15:00 Koldus és királyfi – Apolló Színház

19:00 A kétfejű fenevad

19:00 Mici néni két élete

15:00 A Napistennő unokája

19:00 Pilinszky-est (Sufni) 19:00 Golden dragon

19:00 A bermuda háromszög botrány

19:00 Portugál

19:00 Hyppolit, a lakáj

19:00 A mizantróp

19:00 Olasz szalmakalap

10:30 A Lajos, meg a… 19:00 A LAJOS, MEG A... 19:00 Nicsak…

19:00 Legyen a feleségem!

26 szo

19:00 Mici néni... 19:30 Fizikusok – Forte

15:00 A Lajos, meg a... 19:00 TárSASjáték

19:00 Tortúra – Dzsinn Társulat

19:00 Ivanov – 150. előadás

27 v

14:00, 18:00 Mici néni... 19:30 Stop the Tempo!

19:00 A Lajos, meg a Károly

10:30 Süsü... 15:00 Eszter hagyatéka 20:00 Csodás vagy, Júlia!

17:00 Mennyekbe vágtató... 19:00 Koccanás – 150. ea.

28 h

19:00 Ikrek 19:30 Shirley Valentine

29 k 30 sze 31 cs

19:00 Balfácánt vacsorára!

20:00 A szerelem diadala 10:30 Pán Péter – zártkörű – Fogi Színháza

19:00 Csak kétszer vagy fiatal 19:00 Made in Hungária

Fidelio_1103.indd 28

19:00 A bermuda háromszög botrány

19:00 A hős és a csokoládékatona

2/18/11 6:42:51 PM


Fidelio_1103.indd 29

2/18/11 6:42:54 PM


30

színház – mu” sor Katona József színház – Kamra

1k 2 sze 3 cs 4p 5 szo 6v

19:00 Ledarálnakeltűntem 19:00 Az élet álom 19:00 Lány, kertben 19:00 Sáskák 19:00 Szirénének

15:00 Macskák társasága

19:00 Két lengyelül beszélő szegény román

10:00 Bors néni 10:00, 15:00 Bors néni

7h 8k 9 sze 10 cs 11 p 12 szo 13 v

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági színház

19:00 Черенадраг (Cserenadrág) – TÁP Színház

10:00 Kaláka Bábszínház

19:00 Top Dogs

17:00 Völgyhíd

19:00 Két lengyelül beszélő szegény román

15:00 Völgyhíd

19:00 Szirénének 19:00 Top Dogs 19:00 Черенадраг (Cserenadrág) – TÁP Színház

10:00 Kaláka Bábszínház

14 h 15 k 16 sze 17 cs

19:00 Két lengyelül beszélő szegény román 19:00 Sáskák

15:00 Bambi

18 p

09:30, 11:00 Négy évszak – Bozsik Yvette

19 szo

15:00 Szentivánéji álom

20 v

10:00 Szentivánéji álom

21 h 22 k 23 sze 24 cs 25 p 26 szo

19:00 Az élet álom

15:00 Kövek

19:00 Top Dogs

15:00 Kövek

19:00 Lány, kertben

10:00 Macskák társasága

19:00 Szirénének

10:00 Macskák társasága

17:00 Csendet akarok 15:00 Emil és a detektívek

27 v 28 h 29 k 30 sze 31 cs

Fidelio_1103.indd 30

10:00 Bambi

19:00 Gyász – Tünet Együttes

11:00 Aki hűtlen, pórul jár

19:00 Top Dogs – zártkörű ea.

15:00 Emil és a detektívek

19:00 Hatvan perc

10:00 Emil és a detektívek

19:00 Elnöknők

10:00, 15:00 Aki hűtlen, pórul jár

2/18/11 6:42:55 PM


■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

Kolibri Fészek, Pince és Teázó

1k 2 sze 3 cs 4p 5 szo 6v 7h 8k 9 sze 10 cs 11 p 12 szo 13 v

műsor – színház

31

Komédium színház

15:00 Moha és Páfrány 17:00 Cyber Cyrano (Pince) 17:00 Cyber Cyrano (Pince)

19:00 Neil Young Sétány (Kávézó)

10:30 Spárga-tengeralattjáró 15:00, 19:00 Kikatt (Pince) 10:30 Spárga-tengeralattjáró 10:30 Spárga-tengeralattjáró

11:00 Móka Miki zsebszínháza 19:00 Stílusgyakorlat a 601-től

10:30 Kukacmatyi 19:00 Huzella-est (Pince) 15:00 Gabi 10:30 Gabi

19:00 Dolcsegabána

15:00 Alice Csodaországban 15:00, 19:00 A gyáva (Pince)

19:00 Pszínház – Playback Színház

10:30 Kippkopp gyerekei

19:00 Bornai Tibor élő blogja (Kávézó)

10:30 Kippkopp gyerekei 17:00 Lila története 09:30, 11:00 Kippkopp gyerekei 09:30, 11:00 Toda (Csoda gyereknyelven)

14 h 15 k 16 sze

15:00, 19:00 Helló, Náci! (Pince)

17 cs

15:00, 19:00 Klamm háborúja (Pince)

19:00 A bor filozófiája – Huzella Péter, Rátóti Zoltán

18 p

15:00 Koromfekete – nyilv. főpr.

19:00 Családi ágy

15:00 KOROMFEKETE

17:00 Striptease

10:30 Moha és Páfrány

11:00 Pszínház – Playback Színház

19 szo 20 v 21 h 22 k

15:00 Koromfekete 10:30 Boni és Klájd kereket old

23 sze 24 cs

15:00 Boni és Klájd… 15:00 Help – nyilv.főpr.

25 p

15:00 Boni és Klájd kereket old 19:00 HELP (Pince)

26 szo 27 v 28 h

09:30, 11:00 Tekergő

11:00 Jönnek a huszárok – Kolompos E. 19:00 Plafon kabaré

09:30, 10:30 Kippkopp és Tipptopp

11:00 Gryllus Vilmos daloskönyve 16:00 Stílusgyakorlat

10:30 Kippkopp és Tipptopp

29 k

10:30 Kippkopp és Tipptopp Színház – 19:00 Help (Pince)

30 sze

10:30 Moha és Páfrány 17:00 Európai történet

31 cs

19:00 Dolcsegabána

19:00 Stílusgyakorlat a 601-től

17:00 Európai történet (Pince)

Fidelio_1103.indd 31

2/18/11 6:42:57 PM


32

színház – mu” sor

■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

Madách színház

Magyar színház

Merlin színház – színházterem

Merlin színház – Kamaraterem, Klub, Próbaterem

19:00 Sors bolondjai

18:00 Liliom

20:00 Évszakok – Batarita Társulat

19:00 Spamalot

19:00 My fair lady 19:30 Kopogós römi

19:00 One Set to Love – Madhouse

19:30 Foglalkoztató

3 cs

19:00 Spamalot 19:30 FABÁB

19:00 Andersen, avagy a mesék meséje

19:00 39 lépcsőfok – Pécsi Horvát Színház

19:30 „Úgy éltem életem...” – Filter Performance

4p

19:00 Spamalot 19:30 I Love a Piano…

19:00 A feleségem története 19:30 A szerelmes hal

15:00, 19:00 Spamalot

15:00 A kaméliás hölgy 19:30 Hullámtörés

15:00, 19:00 Spamalot

19:00 Macska a forró tetőn

1k 2 sze

5 szo 6v 7h

18:00 Dietrich 21 – Malko Teatro

19:00 Hat szerep keres egy szerzőt – Kaposvári Egyetem

22:00 Így vonulunk be – Kaposvári Egyetem

11:00 Túl a Maszat-hegyen 20:00 Intelligens szerviz…

19:30 The Story Room/Meseszoba 20:30 Versus – Part 4. 19:30 Halál Argoszban – felolvasószínház

19:00 Sors bolondjai

19:00 La Mancha lovagja 19:30 Háromszögek

20:00 Sirzamanze – Fehér Ferenc

9 sze

19:00 Sors bolondjai 19:30 Jelenetek egy…

19:00 Arzén és levendula 19:30 HÁROMSZÖGEK

22:30 Keresők – TÁP Színház

10 cs

19:00 Anna Karenina 19:30 Jelenetek egy…

19:00 István, a király

19:00 Szabad Európa Társaság

19:30 Tudom, hogy élsz – Hólyagcirkusz

19:00 Anna Karenina

15:00 Andersen, avagy a mesék… 19:30 Háromszögek

15:00, 19:00 Macskák

15:00 A szecsuáni jó ember 19:30 Kolpert úr

15:00, 19:00 Macskák

15:00 Házasságon innen… 19:00 Macska a forró tetőn

19:00 Arthur, Part One – Madhouse

19:30 Pilonon

19:00 Angyal – Cervinus Teátrum

19:30 KULTERER – Hólyagcirkusz

8k

11 p 12 szo 13 v 14 h 15 k

19:00 És mennyi szerelem!

16 sze

19:00 Páratlan páros 19:30 Lélek színpada

17 cs

19:00 József és a színes szélesvásznú álomkabát

19:30 Kár, hogy kurva

18 p

19:00 Nagy Sándor koncert 19:30 Fabáb

19:00 Sakk (Chess)

19 szo

19:00 József és a színes szélesvásznú álomkabát

16:00 Színház a szalagon 19:00 Sakk (Chess)

20 v

15:00, 19:00 József és a színes...

19:00 Minden jót, Elling! – Hevesi Sándor Szh.

18:30 Drop In Impro Club – Scallabouche

19:00 Ne most, drágám!

19:00 Stones in His Pockets – angol nyelven

15:30, 19.30 Ady est – Kaposvári Egy. 17:00 VHK – könyvbem.

21 h

19:00 Páratlan páros II.

19:00 István, a király 19:30 A csütörtöki hölgyek

20:00 IN’N’OUT – Zadam Társulat

19:30 Partifecskék, tangapapucsok (felolvasószínház)

23 sze

19:00 Jövőre, veled, ugyanitt 2. 19:30 Fabáb

19:30 Háromszögek

19:00 Pornography – angol nyelven

20:00 Lowan Wiwila

24 cs

19:00 József és a színes szélesvásznú álomkabát

19:00 My fair lady

19:00 Keresztút – Örmény Színház

19:30 Kulterer – Hólyagcirkusz

25 p

19:00 József és a színes… 19:30 Tehetséggel...

19:00 Cyrano de Bergerac

26 szo

15:00, 19:00 József és a színes...

16:00 Mesél a színház... 19:00 Macska a... 19:30 Háromszögek

27 v

15:00, 19:00 József és a színes...

15:00 Macska a forró tetőn 19:30 Kopogós römi

19:00 MOTEL – Kaposvári Egyetem

18:30 Drop In Impro Club – Scallabouche

22 k

19:30 The naked impro show – Scallabouche

28 h 19:00 La Mancha lovagja

20:00 Stop ’n’ Go – Duda Éva

19:00 Diploma előtt

15:00 Rúzs a kiscsajon 19:00 A kaméliás hölgy

19:00 Arthur, Part One… – angol nyelven

19:00 Jézus Krisztus Szupersztár

15:00 RÚZS A KISCSAJON 19:00 A feleségem története

29 k 30 sze 31 cs

Fidelio_1103.indd 32

19:30 Csődcsicsergő – Hólyagcirkusz

2/18/11 6:43:01 PM


Fidelio_1103.indd 33

2/18/11 6:43:18 PM


34

színház – mu” sor

■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

MU színház

1k 2 sze 3 cs 4p

nemzeti színház – nagyszínpad, Festőműhely

nemzeti színház – Gobbi hilda színpad, Kaszás Attila Terem

19:00 Úri muri

19:00 Mein Kampf (Harcom)

19:00 Faun (16) – Duda Éva

19:00 Egyszer élünk…

19:00 Én vagyok a Te

19:00 Esszencia – ExperiDance

19:00 Ármány és szerelem

19:00 Pánik

10:30, 15:00 Péter és a farkas – Bozsik Yvette

19:00 Mein Kampf (Harcom)

19:00 Carneval – Közép-Európa Táncszínház

20:00 ÚJ TÁNCOK/10: FELÜLETI KÖTŐDÉS – Budapest Tánciskola

nemzeti Táncszínház

5 szo

20:00 Új táncok/10: Felületi kötődés

19:00 Ármány és szerelemkoncert – Óbudai Danubia

15:00 Moliére: Tartuffe

19:00 A fekete malom

6v

20:00 Az élet értelme… – Tünet Együttes

15:00 Berzsián és Dideki

19:00 Orfeusz alászáll 19:30 Házasságon innen és túl

10:30, 15:00 Csipkerózsika – Honvéd Táncszínház

20:00 Az élet értelme…

19:00 Jó estét nyár, jó estét szerelem

19:00 Magyar ünnep

8k

20:00 Overdose (Inner labirinth) – Duda Éva

19:00 Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl…

19:00 Én vagyok a Te

10:30, 15:00 Hófehérke – Budapest Táncszínház

9 sze

20:00 Overdose (Inner labirinth)

19:00 Pánik 19:30 The Complete Works… – angol nyelven

19:00 Nagyidai cigányok – ExperiDance

10 cs

20:00 Overdose (Inner labirinth)

7h

11 p 12 szo 13 v

19:00 Ilka és a papírrepülő – Pont(y) Műhely

19:00 Három nővér

19:00 Tánc, tánc, tánc... – Táncművészeti Egyetem

19:00 Jó estét nyár, jó estét szerelem

19:00 Magyar ünnep

19:00 Sakk-játék – Gyulai Várszh., Forte

11:00 Holdbeli csónakos

19:00 Bánk bán – Junior

19:00 Tavaszi szél – Duna Művészegyüttes

15:00, 19:00 Tizenkét dühös… 19:30 A hét asszonya

10:30 Hamupipőke – Duna Művészegyüttes

19:00 Tizenkét dühös ember

19:00 Colores del Tango

15:00 Ilka és a papírrepülő

14 h 15 k 16 sze

20:00 A szatír – Gergye Krisztián

19:00 Lear király 19:00 Vadászjelenetek… (Festőműhely)

17 cs

20:00 Vég Veled! – Gold B., Méhes Cs.

19:00 Úri muri

19:00 Orfeusz alászáll

10:30, 15:00 Zene-Bona-SzanaSzét – Honvéd Táncszínház

18 p

20:00 Vég Veled! – Gold B., Méhes Cs.

19:00 Egyszer élünk… – BTF

19:00 Én vagyok a Te

19:00 Csipkerózsika – Szegedi Kortárs Balett

19 szo

10:00 Tantermi Színház Projekt – Szemle

19:00 Három nővér

15:00 Bánk bán – Junior 19:30 The Complete Works of W.S.

19:00 Ballada – Honvéd Táncszínház

20 v

10:00 Tantermi Színház Projekt – Szemle

19:00 Buborékok

15:00, 19:00 Ezeregyév – ExperiDance

20:30 Korijolánus – HOPPart

19:00 Jeremiás avagy Isten hidege

10:30 A suszter álma – Fitos Dezső Társulat

19:00 Macbeth... – BTF 19:00 Vadászjelenetek… (Festőműhely)

19:00 Kvartett

19:00 20 éves a Budapest Táncszínház

19:00 Macbeth… – BTF

19:00 Magyar ünnep

19:00 Twins-Ikrek – Frenák Pál

19:00 A kockavető – Szputnyik

19:00 Én vagyok a Te 19:30 A hét asszonya

19:00 Nagyidai cigányok 19:30 4NŐ – Bartók Táncszínház

25 p

19:00 A kockavető 20:00 FIDELIO TánCEsT Dame de Pic

19:00 Magyar ünnep

19:00 Traviata – Bozsik Yvette

26 szo

18:00, 22:00 Hókirálynő – Szputnyik 20:00 Dame de Pic…

19:00 Liliom – Schauspielhaus Graz - BTF

20:30 Korijolánus – HOPPart

19:00 Liliom – Schauspielhaus Graz - BTF

15:00 Jeremiás avagy Isten hidege

28 h

20:00 Bишнёвый сад – Szputnyik

19:00 A jég

19:00 Kvartett

29 k

20:00 Bишнёвый сад – Szputnyik

19:00 Jó estét nyár, jó estét szerelem

15:00 Moliére: Tartuffe

30 sze

20:00 Bишнёвый сад – Szputnyik

19:00 Egyszer élünk, avagy…

19:00 TITOK... – NVERSEDANCE

19:00 Vesztegzár a Grand Hotelben

10:30, 15:00 Tündérmese – Honvéd Táncszínház

21 h 22 k

19:00 hamlet. ws – Krétakör

23 sze 24 cs

27 v

31 cs

Fidelio_1103.indd 34

15:00 A SUSZTER ÁLMA – Fitos Dezső 19:00 Évszakok – MMT

19:00 Mit akar ez az egy ember… 10:30 Hamupipőke 19:00 Rómeó és… – Magyar Fesztivál Balett

2/18/11 6:43:22 PM


Fidelio_1103.indd 35

2/18/11 6:43:24 PM


36

színház – mu” sor Ódry színpad

1k

19:00 Jógyerekek képeskönyve

2 sze

19:00 Finito – 100. ea.

3 cs

19:00 Macskajáték

4p

19:00 Dúl-fúl, és elnémul

5 szo 6v 7h

Örkény színház 19:00 Ibusár (Előcsarnok)

14:45 Félelem és macskajaj... (Aula) 23:00 A hülyéje (Padlás) 23:00 Az E.T – Szakkör

8k 9 sze

15:00 Az E.T – Szakkör 19:00 Bíít

10 cs 11 p 19:00 JÁNOS KIRÁLY

12 szo

19:00 János király

13 v

19:00 Arturo Ui feltartóztatható... – utolsó ea.

14 h 15 k 16 sze 17 cs

19:00 Bíít

19:00 Kasimir és Karoline

23:00 McDonagh-gyakorlatok (Padlás)

19:00 János király 19:00 Dúl-fúl, és elnémul

18 p

15:00 Bohémélet

19 szo 20 v

19:00 „...Merengek a múltak ütemén...”

19:00 Azt meséld el, Pista!

21 h

19:00 Az üvegcipő

22 k

19:00 Jógyerekek képeskönyve

23 sze

19:00 Edmund Kean

24 cs

19:00 A hülyéje

25 p 26 szo

15:00 Pengeél

19:00 Finito 15:00 János király – utána köz. tal.

27 v 19:00 Bíít

19:00 Bohémélet

19:00 Pengeél

19:00 Dúl-fúl, és elnémul

30 sze

19:00 „...Merengek a múltak ütemén...”

19:00 Macskajáték

31 cs

18:45 Félelem és macskajaj… (Aula)

19:00 Ibusár (Előcsarnok)

28 h 29 k

Fidelio_1103.indd 36

19:00 A Sötétben Látó Tündér 19:00 A műselyemlány

2/18/11 6:43:26 PM


■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

Pesti színház

műsor – színház

37

Pinceszínház

1k 18:30 Benkó Dixieland Band klub

2 sze 3 cs 4p 5 szo 6v 7h 8k 9 sze 10 cs 11 p 12 szo 13 v 14 h 15 k 16 sze 17 cs 18 p 19 szo 20 v 21 h 22 k 23 sze 24 cs 25 p 26 szo 27 v 28 h 29 k 30 sze 31 cs

19:00 Tom Jones 19:00 Tom Jones 19:00 TOM JONES

15:00 Libikóka

19:00 A kellékes

11:00 Nap Panni kalandjai

19:00 Tom Jones 19:00 Tom Jones 19:00 Tom Jones

18:30 Benkó Dixieland Band klub

19:00 Tom Jones 19:00 Mikve

19:00 Krumplirózsa

19:00 A dzsungel könyve

19:00 Varsói melódia

14:30, 19:00 Túl a Maszathegyen

19:00 Varsói melódia

19:00 Túl a Maszat-hegyen

19:00 Pedig én jó anya voltam

14:30, 19:00 A dzsungel könyve

19:00 Kaland

19:00 Tom Jones

18:30 Benkó Dixieland Band klub

19:00 A dzsungel könyve

19:00 Eper januárban

19:00 A dzsungel könyve

11:00 Mese a tűzpiros virágról

19:00 Tom Jones 19:00 Egy, kettő, három/Az ibolya

19:00 Az Igazi

19:00 Tom Jones

19:00 Libikóka

19:00 A kellékes 19:00 Tom Jones

18:30 Benkó Dixieland Band klub

19:00 Játszd újra, Sam!

11:00 Nap Panni kalandjai

19:00 A dzsungel könyve

19:00 Az Igazi

19:00 Leonce és Léna – Kolozsvári Állami Magyar Színház

11:00 Mese a tűzpiros virágról

19:00 Ruins True – Kolozsvári Állami Magyar Színház

19:00 Eper januárban – utána köz. tal.

19:00 Mikve

19:00 Mr. Pöpec

19:00 Mikve

19:00 Szeretlek, Faust!

19:00 Mikve

18:30 Benkó Dixieland Band klub

19:00 Mindent anyámról

19:00 Krumplirózsa

Fidelio_1103.indd 37

2/18/11 6:43:28 PM


38

színház – mu” sor

■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

Radnóti színház

1k

19:00 Naftalin

4p 5 szo

sirály

19:00 Pygmalion

20:00 Makám & RobinZon KruZo

20:00 „Eljövök érted” – a kezdet – HOPPart

19:00 Ungvári Tamás estje

19:00 Naftalin

19:00 Albert Einstein paprikáskrumpli

20:00 Plazma – KoMa

19:00 Sabbathsong Klezmer Band

20:00 Játsszunk Oidipuszt! – Laboratorium Animae

19:00 Hatodik – Breiner Tamás

19:00 Pygmalion

19:00 Karinthyráda

6v 7h 8k 9 sze 10 cs 11 p 12 szo 13 v 14 h

spinoza

15:00, 20:00 Sárkány – KoMa

19:30 ARANYLÖVÉS

2 sze 3 cs

Rs9 színház 16:30 Mesevarázs 19:30 Aranylövés – nyilv.főpr.

19:00 Naftalin 19:00 Naftalin

20:00 Élni 16:30 Mesevarázs

19:00 Farkasok és bárányok

20:00 Enci – Finita la Commedia 20:00 Enci – Finita la Commedia

19:00 A Főfőnök 19:00 Alkony

19:00 Heller Ágnes vendége Kardos András

19:00 PESTI ORFEUM 19:00 RómeóNÉ és Júlia URA

19:00 A VAGINA MONOLÓGOK – Ú.T. Csoport

20:00 Marginális – MASZK Egyesület

19:00 PRAH

19:00 Sabbathsong Klezmer Band 19:00 A címzett ismeretlen

10:30, 15:00 Bárány Boldizsár – 50. ea. 19:00 Pygmalion

15 k 16 sze 17 cs 18 p 19 szo 20 v 21 h 22 k 23 sze 24 cs 25 p 26 szo 27 v 28 h 29 k

19:00 A Főfőnök

20:00 Utópia – Harmadik Hang Háza, MOME

19:00 A Főfőnök – 25. ea.

19:00 PISZKAVAS – Ú.T. Csoport

19:00 Farkasok és bárányok

19:00 Smocekiáda – A február 25-i ea. pótlása

19:00 Purim-klezmer – SabbathSong

19:00 Alkony

19:30 Rozsfogócska – Junior Csoport, RS9

19:00 Talmud, Tóra és a többiek – zenével

17:00 Pygmalion

15:00 Máguspárbaj 19:00 Megszállottak

19:00 A kripli 19:00 Apacsok

16:30 Mesevarázs

20:00 Utópia – Harmadik Hang Háza, MOME

19:00 Ami a fiókban maradt

15:00 Kraft – N Szektor

19:00 Dob utcai zenés parti

22:30 Kraft – N Szektor

19:00 Odessza, a zsidók paradicsoma?

20:00 A fajok eredete

19:00 KOLDUSKABARÉ – III. Zsidó Zenei Fesztivál

19:00 A Főfőnök

19:00 Pengő, hitel, szerelem

19:00 Radnóti – Bálint András

19:30 Belső szoba (Virginia Woolf )

19:00 Pygmalion

19:30 BELSŐ SZOBA – RS9 Színház, Formiusz Színház.

10:30, 15:00 Bárány Boldizsár

19:30 Belső szoba (Virginia Woolf )

19:00 ZENÉS SAKK-KABARÉ

19:00 Alkony

19:00 4 x 100 – Ú.T. Csoport

19:00 Jiddis sanzon – Klein Judit

19:00 A kripli 19:00 A Főfőnök

19:00 Zenés randevú a zsinagóga és az Opera sarkán 15:00 A kis vakond, akinek a fejére csináltak – HOPPart

19:00 Klezmerész

19:00 A láthatatlan kéz Gyerek – 16:30 Mesevarázs

19:00 Medic’all Art Dance Társulat

30 sze 31 cs

19:00 Apacsok

Fidelio_1103.indd 38

18:30 EZEN A SZINTEN...

2/18/11 6:43:33 PM


Fidelio_1103.indd 39

2/18/11 6:43:35 PM


40

színház – mu” sor

■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

stúdió „K”

1k 2 sze 3 cs 4p 5 szo 6v

16:30 Mesterek nyomában – festés, rajzolás

9 sze

20:00 SZERET...lek

19:30 Jászai – Anyaszínház 19:30 Párlat

20:00 Etchno – TÁP Színház 21:00 CimbaliBand

11:00 Az aranykulcs 19:30 Józanok csendje

19:00 Port.hu India Fest – Holi

11:00 A kíváncsi kiselefánt

10:30 Kakaó Bár 20:00 Világmegváltalkshow

7h 8k

szikra Cool Tour house 20:00 SZERET...LEK – HOPPart és Manna

15:30, 16:30 Ringató

20:00 Az utolsó roma – egy utolsó cigány – KoMa

16:30 Mesterek nyomában 19:30 Versközelítés…

20:00 Tesem Lehecc Sztár – Hajós András 19:00 Paravarieté 22:30 Machow Swing

10 cs 11 p

19:30 A Magam Asszonya Vagyok

20:00 Etchno – TÁP Színház 21:00 15 éves a Kerekes Band

12 szo

11:00 Rettentő görög vitéz 19:30 Párlat

21:00 Copy Con and the Freedom Fighters

13 v

11:00 Az aranykulcs 19:30 Téboly Thébában

10:30 Kakaó Bár 20:00 HungaROCKum: Demjén

14 h

11:00 A sünteknős 19:30 A Zöld Kakadu

20:00 Grand Mexican Warlock – lemezbemutató

15 k 16 sze 17 cs 18 p 19 szo 20 v

19:00 A Danton-ügy 16:30 Mesterek nyomában…

20:00 A katona története

15:30, 16:30 Ringató 19:30 Józanok csendje

19:00 Red Bull Music Academy

19:30 Hű, de messze van Petuski!

21:00 Maszkura és a Tücsökraj, Szabó Balázs Band

11:00, 15:30 Csipkerózsika

10:30 Kakaó Bár

15:30, 16:30 Ringató

20:00 Paravarieté

16:30 Mesterek nyomában… 19:30 Könyvjelző

20:00 Tesem Lehecc Sztár – Hajós András

21 h 22 k 23 sze

22:00 Chicago – HOPPart

24 cs 25 p 26 szo 27 v

19:30 A vadőr 11:00 Az aranykulcs 11:00 Rettentő görög vitéz

30 sze 31 cs

Fidelio_1103.indd 40

10:30 Kakaó Bár 21:00 Vidámságmentes Világnap 22:30 Minden Rossz Varieté – TÁP Színház

28 h 29 k

21:00 UP! – lemezbemutató

15:30, 16:30 Ringató

20:00 Az utolsó roma... -KoMa

16:30 Mesterek nyomában… 19:30 A Zöld Kakadu

22:30 Machow Swing

2/18/11 6:43:37 PM


Fidelio_1103.indd 41

2/18/11 6:43:52 PM


42

színház – mu” sor

■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

szkéné színház

Térszínház

1k 18:00 Magyar Elektra

2 sze 3 cs 4p

20:00 Szutyok – angol felirattal

19:00 Antigoné

20:00 Szutyok – Pintér Béla

15:00 Mirkó királyfi

5 szo 6v

20:00 Tündöklő Középszer – Pintér Béla

7h

20:00 Tündöklő Középszer – Pintér Béla

8k

20:00 Tündöklő Középszer – Pintér Béla

19:00 A kopasz énekesnő

9 sze

20:00 Tündöklő Középszer – Pintér Béla

19:00 Térszínház-teaház

10 cs

19:00 Jövő-Idő: Kapszula – Föld Színház

10:00 „Zúgj, március!” 19:00 Karnyóné és a két szeleburdiak

11 p 12 szo

19:00 Origo – Kántor Kata 20:30 Bélaműhely

13 v

19:00 Az ördög és a Jóisten – Picaro

14 h

17:00 Vernissage – Tekhné Csoport

15 k 16 sze 17 cs 18 p 19 szo

20:00 Himnusz – Gózon Gyula Szh. 20:00 Hogyan ettem kutyát? – Epopteia Társulás

20 v 21 h

20:00 Himnusz 18:00 Godot-ra várva

22 k 23 sze

20:00 A sütemények királynője – angol felirattal

24 cs

20:00 A sütemények királynője – Pintér Béla 15:00 Magyarföldi szentek

25 p 26 szo 27 v

20:00 Anyám orra – Pintér Béla

19:00 Garluh és Gelgil

20:00 Anyám orra – Pintér Béla

10:00 Pinkó… 13:00 Térszínház maraton 21:00 Táncház

28 h 29 k 30 sze

19:00 Óriáscsecsemő – Janus Egyetemi Színház 19:00 Levél a föld alól – In memoriam Hervay Gizella

31 cs

Fidelio_1103.indd 42

2/18/11 6:43:58 PM


Fidelio_1103.indd 43

2/18/11 6:44:00 PM


44

színház – mu” sor Thália színház

Thália színház – Arizóna stúdió, Új stúdió

Trafó Kortárs Művészetek háza

19:30 Álmodozók 19:30 Leonce és Léna

1k

19:30 Oberon világai – Radikális Szabadidő Szh.

2 sze 3 cs 4p 5 szo 6v 7h

Tűzraktér 19:30 Oberon világai – Radikális Szabadidő Szh.

15:00, 19:00 Koldusopera

19:30 A pillangók... 21:00 Tiszta kosz

20:00 Fiúk – Frenák Pál

19:00 nőNYUGAT

20:00 Fiúk – Frenák Pál

19:00 nőNYUGAT 19:30 Szerelmem, Erdély

21:00 Is Tropical, We Have Band

19:30 Szerelmem, Erdély

14:00 Popeye... 20:00 Hat hét, hat tánc

8k

19:30 Ovibrader 20:00 Nini kamikáze...

19:30 Démonvariációk – Fantommajmok

9 sze

19:30 Kövek a zsebben 21:00 Tiszta kosz

19:30 Démonvariációk – Fantommajmok

10 cs

19:00 Platonov – Maladype 19:30 A kolonc

Outpost – A kritikai tér 20:00 SZÓRÓL SZÓRA…

19:00 Platonov 19:30 A pillangók szabadok

20:00 Szóról szóra – PanoDráma

20:00 Nini kamikáze kabaréja

20:00 Szóról szóra – PanoDráma

11 p

19:30 Mozart és Moz’Art – Concerto Budapest

12 szo 13 v 14 h 15 k

18 p 19 szo 20 v 21 h 22 k 23 sze

17:00 Zabhegyező

15:00, 19:00 A doktor úr

11:00, 14:00 Pöttyös Panni az iskolában

17:00 Zabhegyező

17:00 Abigél

19:30 Kövek a zsebben

19:00 A Rácz Vivien Projekt 19:00 Étellift

15:00, 19:00 Abigél

20:00, 21:30 Scenofest

19:00 A Rácz Vivien Projekt

19:30 Ovibrader

19:00 Scenofest

20:00 Julie – Ködszurkálók Színház

19:00 Romantikus komédia

19:30 Tojáséj – Maladype

19:00, 21:00 Scenofest

20:00 Julie – Ködszurkálók Színház

19:00 EXCELSIOR! – FEKETE GYULA

19:30 Szerelmem, Erdély

20:00 Scenofest

19:30 Zukerman ChamberPlayers

19:30 HAVANNA – BTF 20:00 Beszélő fejek II.

20:00 Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei XI.

16 sze 17 cs

19:00 Kártevőírtás – Küklopsz Műhely

19:00 Excelsior! – Fekete Gyula 19:00 Tizenegy perc

19:30 Havanna

19:00 60 év – a Magyar Állami Népi Együttes

19:30 Ovibrader

20:00 Papírvirágok – Ködszurkálók

19:00 Tizenegy perc

24 cs

19:30 Triviál – Spidron Műhely, Labor42 19:30 OTTHONI ÉLET – BTF

20:00 NYÁRON, ESTE FÉL TIZENEGYKOR

19:30 Triviál – Spidron Műhely, Labor42

25 p

19:00 LISZT: DANTE-SZIMFÓNIA / DON SANCHE

19:30 Otthoni élet…

20:00 Nyáron, este fél tizenegykor

26 szo

15:00, 19:30 100 tagú Cigányzenekar

15:30 nőNYUGAT 20:00 Beszélő fejek II.

20:00 Nyáron, este fél tizenegykor

27 v

19:00 Liszt: Dante-szimfónia / Don Sanche

19:30 Fugato Orchestra zeneszerző-pályázat

19:30 Oberon világai – Radikális Szabadidő Szh.

19:30 Horváth Bálint és Nagy Gergely 19:30 A kolonc

19:30 Oberon világai – Radikális Szabadidő Szh.

19:30 Caligula helytartója 19:30 A pillangók szabadok

19:30 Oberon világai – Radikális Szabadidő Szh.

28 h 29 k

19:00 Carmen – Antonio Gades Társulat

30 sze

19:00 Carmen – Antonio Gades Társulat

31 cs

19:00 Carmen – Antonio Gades Társulat

Fidelio_1103.indd 44

17:00 Zabhegyező

19:00 Támadás – Kókai János 19:30 Caligula helytartója – Kecskeméti Katona

20:00 POKOL – Maladype

19:00 Támadás – Kókai János

2/18/11 6:44:01 PM


■ színház ■ tánc ■ zenés színház ■ klasszikus ■ jazz ■ matiné

Új színház

műsor – színház

45

Vígszínház

1k 2 sze 3 cs 4p 5 szo 6v 7h 8k 9 sze 10 cs 11 p 12 szo 13 v 14 h

19:00 Virágos kert

19:00 Az öldöklés istene

19:00 Virágos kert – főpr.

19:00 Az öldöklés istene

19:00 VIRÁGOS KERT

19:00 Az öldöklés istene

15:00 A csúnya 19:00 Virágos kert

14:30, 19:00 Figaro házassága – utolsó ea.

19:00 A fösvény 19:00 A hattyú 19:00 Keleti PU. 19:00 Kávé habbal 19:00 Virágos kert

19:00 Hegedűs a háztetőn

15:00 Mocsármese 19:00 Édentől keletre

19:00 Tévedések vígjátéka

15:00 Tavaszköszöntő 2011 20:20 A Grönholm-módszer

19:00 A kertész kutyája 19:30 Romlás

19:00 Ahogy tetszik

19:00 Augusztus Oklahomában 14:30, 19:00 A padlás

15 k 16 sze

19:00 Még egyszer hátulról

17 cs

11:00 Világszép… 19:00 Tisztújítás

18 p

19:00 A szív bűnei 19:00 Bethlen 19:00 Kés a tyúkban

19:30 A VÖRÖS OROSZLÁN

19 szo

15:00 A hattyú 19:00 Kés a... 19:30 Szonya

19:30 A vörös oroszlán 20:00 Az öldöklés istene

20 v

11:00 Mocsármese 15:00 Virágos kert

19:00 Játék a kastélyban 19:30 A vörös oroszlán

21 h

19:00 Velencei kalmár – Jugoszláv Drámai Színház

22 k

11:00 Világszép… 19:00 A fösvény 19:00 Még egyszer hátulról

19:00 Rómeó és Júlia

24 cs

15:00 Mocsármese 19:00 Édentől keletre

19:00 Rómeó és Júlia 19:30 A léggömb elrepül

25 p

15:00 Virágos kert 19:00 Szonya

19:00 RÓMEÓ ÉS JÚLIA

26 szo

15:00 Virágos kert 19:00 Szonya

19:00 RÓMEÓ ÉS JÚLIA

11:00 Világszép… 15:00 Kávé habbal

14:30, 19:00 Rómeó és Júlia 19:30 A pestis

19:00 A szív bűnei

19:00 Egy élet e tánc

19:00 Tisztújítás 19:15 Fagy

19:00 Hegedűs a háztetőn

19:00 Ahogy tetszik

19:00 Ványa bácsi 19:30 Kalocsa

15:00 Mocsármese 19:00 Kávé habbal 19:15 Fagy

19:00 Ványa bácsi 19:30 A vörös oroszlán

23 sze

27 v 28 h 29 k 30 sze 31 cs

Fidelio_1103.indd 45

2/18/11 6:44:02 PM


További programok: fidelio.hu/szinhaz

46

színház – egyéb helyszínek Ady EndrE MűVElődési KözpOnT 5. szombat 19:00 Balfácánt vacsorára! Író: Francis Veber; rend.: Mikó István; d.: Merétei Tamás; j.: Kovács Yvette; sz.: Germán Lívia, Quintus Konrád, Mikó István, Bozsó József, Benkő Péter, Szabó Anikó, Nagy Gábor ArAnyTíz 3. csütörtök 19:00 pAnkreátorok Sz.: Andrássy Máté, Horváth Zoltán, Szabó Máté 5. szombat 19:00 ponyvalegény Író: Janox ; rend.: Kuglics Katalin; sz.: Molnár Éva, Mogyorósi Andor, Kuglics Katalin, Schindl Gabriella, Várfi Norina, Szőnyi Ádám, Szabó Adrienn, Szemző Péter, Kovács Andrea, Győri Sándor, Peller Mariann, Kozma Petra, Heuschmidt Ádám, Faragó Ágnes 10. csütörtök 19:00 Kovács KOKO istván újra ringben – szellemi „párbaj” Bereményi Géza íróval 31. csütörtök 19:00 ponyvalegény Km.: ld. 5-én ArnOld GyM 27. vasárnap 18:00 Fédra Fitness – KoMa

Fidelio_1103.indd 46

Író: Tasnádi István; rend.: Tasnádi István; d., j.: Vereczkei Rita; sz.: Jaskó Bálint, Jelinek Erzsébet, Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Scherer Péter, Zrinyi Gál Vince, Katona László, Lass Bea

BéKásMEGyEri KözösséGi ház 25. péntek 18:00 színházi kulisszák mögött Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán – a magyar színpad „tündérkirálya és tündérkirálynője”

BAKEliT M.A.C. és l1 TánCMűVEK 2. szerda 20:00 solutio – A madarak tanácskozása – Gropius színházi Műhely Km.: Bakó Gábor, Fenyvesi Bálint, Fodor Eszter, Györffy Katalin, Malova Vivien, Paál Zsuzsanna, Reiner Gabriella, Szabados Zsuzsa, Michael Babinchak 6. vasárnap 20:00 The Gull v. 1. – sz.A.F.T. Társulat 7. hétfő 20:00 The Gull v. 1. – sz.A.F.T. Társulat 9. szerda 20:00 Kamaszkorom legszebb nyara – GnM színitanoda 13. vasárnap 20:00 Kézifék Író: Leo Leonardovics; rend.: Rudas Attila; sz.: Németh Virág, Lipkovits Dániel, Rudas Attila, Kántor Judit, Debreczeny Dithke, Márkus Rita 14. hétfő 20:00 Kézifék Km.: ld. 13-án 16. szerda 20:00 Kamaszkorom legszebb nyara – GnM színitanoda

CsillAGhEGyi KözösséGi ház 28. hétfő 13:00 sinkovits imrére emlékezünk Vendég: Sinkovits-Vitay András E10 KözösséGi és KulTurális színTér 1. kedd 19:00 dzsungel Író: Deák Tamás–Csergőffy Judit–Rudyard Kipling; rend.: Deák Tamás; d.: Tamás Gábor; sz.: Orbók Áron, Zöldhegyi Sarolta, Robin László, Boka Gábor, Urmai Gábor, Orbók Áron, Pintér Gábor, Bereczky Péter, Stubnya Béla, Szabó Attila Ferenc 2. szerda 19:00 dzsungel Km.: ld. 1-jén 3. csütörtök 19:00 A nyomorultak Író: Victor Hugo; rend.: Szabó Attila Ferenc; j.: Tana-Kovács Ágnes; sz.: Jéchay Borbála, Barva László, Robin László, Szabó Noémi, Bereczky Péter, Deák Tamás, Pilling Katalin, Hégely Lajos, Simon Attila, Szabó Attila Ferenc, Németh Balázs, Zöldhegyi Sarolta, Fekete Réka, Regős János

2/18/11 6:44:06 PM


Fidelio_1103.indd 47

2/18/11 6:44:07 PM


Fidelio_1103.indd 48

2/18/11 6:44:16 PM


Fidelio_1103.indd 49

2/18/11 6:44:37 PM


50

színház – egyéb helyszínek 10. csütörtök 20:00 Bácskai Juli Pszichoszínháza – „Kidobni? Lecserélni? Megtartani? Mérlegen a párkapcsolat” Km.: Kakasy Dóra, Fenyő Iván 12. szombat 11:00 Impro Mesterek Csúcstalálkozója 23. szerda 19:00 Garabontzás László – PPKE BTK Boldog Özséb színtársulat Író: Hagymási Imre; rend.: Godena Albert, Kucséber Ervin; d.: Simon Erzsébet; j.: Kovácsné Zakócs Erzsébet; fsz.: Osváth Ádám, Farkas Mirtill, Pekoli Titanilla Veronika, Csizmadia Lili, Harmat Luca Mária; km.: Erdélyi-Molnár Klára (népi hegedű), Nemcsics Kinga (ének) 30. szerda 19:00 A tizennégy karátos autó Író: Rejtő Jenő; rend.: Regős János; d.: Regős János, Tamás Gábor; j.: Tana-Kovács Ágnes; sz.: Fekete Réka Thália, Bereczky Péter, Szabó Attila Ferenc, Tamási Zoltán, Deák Tamás, Dióssi Gábor, Zöldhegyi Sarolta, Ficzere Béla, Regős János, Robin László FészEK MűvészKLuB 28. hétfő 19:00 Bel-villon-gás XXI. – székhelyi József szerzői estje FoGAsház 11. péntek 15:00, 17:00 Pamlényi Pál Postás Panoptikum (2.0) Rend.: Boross Martin 12. szombat 14:00, 16:00, 18:00 Pamlényi Pál Postás Panoptikum (2.0) 13. vasárnap 14:00, 16:00, 18:00 Pamlényi Pál Postás Panoptikum (2.0) 24. csütörtök 20:00 nŐInTIME – áGEns TáRsuLAT Író: Ágens ; rend.: Ágens; j.: Béres Móni; sz.: Ágens, Bakos Éva, Madák Zsuzsanna 25. péntek 20:00 nŐintime

26. szombat 20:00 nŐintime 27. vasárnap 20:00 nŐintime IMPRó 6. vasárnap 19:00 Ütközet – Momentán vs. Momentán Sz.: Bódy Gergő, Boldoghy Borbála, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Molnár Levente, Nemes Takách Kata, Simonyi Balázs, Tóth Barnabás, Várady Zsuzsi, Pirisi László 8. kedd 19:00 RögvEst – Momentán Társulat 20. vasárnap 19:00 RögvEst 22. kedd 19:00 Momentán házimozi 25. péntek 19:00 RögvEst 29. kedd 19:00 RögvEst KLAuzáL GáBoR BudAFoKTéTényI MűvELŐdésI KÖzPonT 26. szombat 19:00 nem fizetünk – Kisszínház Író: Dario Fo; rend.: Kiss Gábor; km.: Papadimitriu Athina, Kiss Gábor, Jónás Rita, Czvetkó Sándor KossuTh KLuB 20. vasárnap 18:00 Gyere, mesélj! – Rögtönzések színháza Játékmester: Kiss György Ádám, Tóth Attila Ricsi; zene: Kenesei Ráchel; km.: Czellár Móni, Horváth Viktória, Kiss György Ádám, Pogány Anikó, Snír Péter, Sutka Balázs, Szabó Judit, Tóth Attila Ricsi KŐRÖsI CsoMA sándoR KŐBányAI KuLTuRáLIs KÖzPonT 9. szerda 19:00 A fogadás

Író: Eörsi István; rend.: Éless Béla; d.: Veér Károly, Urbanek Attila; j.: Rományi Nóra; fsz.: Gengeleczky László, Szokol Péter, Csonka Anikó, Rák Kati, Éless Béla, Csák György, Kertész Péter, Nyertes Zsuzsa, Sörös Sándor, Helyes Georgina, Valler Gabriella, Hegedűs Miklós MAGyAR KEREsKEdELMI és vEndéGLáTóIPARI MúzEuM (KuLTEA) 4. péntek 19:00 További kilátások/Kívánsághangverseny Író: Franz Xaver Kroetz; rend.: Upor Péter; d.: Gallai István; j.: N. Kiszely Melinda; sz.: Závory Andrea, Molnár Ildikó 5. szombat 19:00 TováBBI KILáTásoK/KívánsáGhAnGvERsEny 6. vasárnap 19:00 További kilátások/Kívánsághangverseny 12. szombat 19:00 énke Író: Karinthy Frigyes; rend.: Bodonyi József; sz.: Nagy Viktor 13. vasárnap 19:00 énke 26. szombat 19:00 Jéggyermek Író: Elisabeth Vera Rattenböck; rend., d., j.: Szitás Barbara; sz.: Kakasy Dóra, Pálos Zsuzsa 27. vasárnap 19:00 Jéggyermek MAKETT LABoR 25. péntek 20:00 vigilate! – Az éjszaki műsor Szöveg: Halász Péter–Juhász Gabriella: Bonnie és Clyde című szöveggyűjteménye felhasználásával; rend.: Lippai Krisztina; km.: Bocskor Lóránt, Simon Andi, Fazakas Júlia, Miklusicsák Alíz

FoLKBEATs AhoL A szívEM doBBAn! Márciusban-a középdöntőkkel folytatódik a folkbeats. az amerikai turné fődíjért zajló tehetségkutató fesztiválsorozat vásárral, Mediawave filmklubbal, koncertekkel várja az érdeklődőket. Március 5-én a dorombkészítő szilágyi áron világotjárt airtist elnevezésű dinamikus trance formációja (beatbox, didgeridoo, doromb) valamint a Hypernomad live essence lesz a déltől zajló esemény esti fellépője. Március 19-én pedig a „régi szép időkre” emlékezve a régi almássy tér Mű-Hely hangulatát idézik meg a legendás Makám és kolinda a neofolk közreműködésével. a vendégművész lantos zoltán lesz. a www.folkbeats.hu oldalon lehet követni az eseményeket, sőt szavazhatunk is a kedvenceinkre!

Fidelio_1103.indd 50

2/18/11 6:44:39 PM


egyéb helyszínek – színház 26. szombat 20:00 vigilate! – Az éjszaki műsor MALAdyPE BázIs 5. szombat 19:00 Figaro házassága Író: Beaumarchais ; rend.: Zsótér Sándor; d.: Ambrus Mária; j.: Benedek Mari; sz.: Tankó Erika, Törőcsik Mari, Orosz Ákos, Tompa Ádám, Ligeti Kovács Judit, Lendváczky Zoltán, Páll Zsolt, Fátyol Kamilla, Faragó Zénó 6. vasárnap 19:00 Figaro házassága 8. kedd 15:00 Übü király Író: Alfred Jarry; rend.: Balázs Zoltán; sz.: Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Páll Zsolt, Tompa Ádám 12. szombat 19:00 Figaro házassága 13. vasárnap 12:00 szabad akadémia 16. szerda 19:00 Figaro házassága 19. szombat 19:00 Übü király 20. vasárnap 12:00 szabad akadémia MARCzIBányI TéRI MűvELŐdésI KÖzPonT 1. kedd 18:30 KEX és TEA – kortárs irodalmi est a Momentánnal Sz.: Bódy Gergő, Boldoghy Borbála, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Molnár Levente, Nemes Takách Kata, Simonyi Balázs, Tóth Barnabás, Várady Zsuzsi, Pirisi László nyIToTT MűhELy 7. hétfő 19:00 A helység kalapácsa – Kovátsműhely Író: Petőfi Sándor; rend.: Kováts Kriszta; d.: Ruttka Andrea; j.: Ruttka Andrea; sz.: Sándor

Fidelio_1103.indd 51

Dávid, Kováts Kriszta, Bakos Éva, Jegercsik Csaba 16. szerda 19:00 A helység kalapácsa óBudAI KuLTuRáLIs KÖzPonT 19. szombat 15:00, 19:00 osztrigás Mici – Turay Ida színház Író: Georges Feydeau–Bradányi Iván–Szentirmai Ákos; rend.: Bor József; d.: Krsztovics Sándor; j.: Gyarmathy Ágnes; z.: Neumark Zoltán; kor.: Szamosi Judit; sz.: Mádár Tamás, Sajgál Erika, Márton András, Győri Péter, Somfai Éva, Tébi Márta, Darvasi Cecília, Jankovics József, Hűvösvölgyi Ildikó, Szacsvay László, Rátonyi Hajni, Rák Kati, Benkő Péter 29. kedd 18:00 Irodalmi est – Gyurkovics Tibor emlékére Km.: Incze Ildikó óBudAI TáRsAsKÖR 28. hétfő 19:00 A két egyetlen – dokumentumjáték Karinthy Frigyes naplója és levelei alapján Író: Fráter Zoltán oRszáGos IdEGEnnyELvű KÖnyvTáR 2. szerda 18:00 EMBERI hAnG Író: Jean Cocteau; km.: Varga Kata-Lina, Bodor Katalin, M. Kecskés András (pantomim) 9. szerda 18:00 Emberi hang 22. kedd 18:00 Jean Cocteau: Emberi hang 29. kedd 18:00 Jean Cocteau: Emberi hang zÖLd MACsKA dIáKPInCE 21. hétfő 19:00 A szürke váró – Teatro surreal

51

Író: Flores Hedvig Montserrat; rend.: Müller Ádám; sz.: Boros Ádám, Montserrat Flores Hedvig, Kántor Zoltán, Hegedűs Jenő, Pásztor Máté, Korcsmáros András 24. csütörtök 19:00 A szürke váró szEnTEndRE P’ART MozI 26. szombat 15:00 novecento – Az óceánjáró zongorista legendája Író: Alessandro Baricco; rend.: Lengyel Noémi; sz.: Sata-Bánfi Ágota, Ilyés Lénárd PEsT MEGyEI KÖnyvTáR, váRosI színházTEREM 19. szombat 19:00 Indul a bakterház – a Magyarországi szerb színház Színpadra állította: Rusz Milán; km.: Gyorgyev Branimir, Rusz Milán, Matoricz József , Dujmov Dragomir, Ember Tibor, Jurkovits Zorica, Bacsi Pavlovic, Katarina, Kraljevic Ratko, Szkority Nikola, Rusz Igor Szerb nyelven, magyar feliratozással 27. vasárnap 19:00 Esőember Író: Dan Gordon; rend.: Anger Zsolt; d.: Sebő Rózsa; j.: Cselényi Nóra; sz.: Cseh Judit, Nagy Ervin, Kulka János, Garas Dezső/Kézdy György, Simicz Sándor, Urbanovits Krisztina

a fidelio Magazint keresse országszerte a libri könyvesboltokban!

2/18/11 6:44:40 PM


52

TánC –ajánló, premier FIdELIo TánCEsT: dAME dE PIC/CoMPAGnIE KARInE PonTIEs: hoLEuLonE

március 2. 18:30 Fonó

Elkészült a nagy mű, igen. Pihenés helyett, ünneplés gyanánt inkább elő a táncos cipellőkkel! Hatalmas feladatra vállalkoztak a Hagyományok Háza és a Fonó Budai Zeneház munkatársai: a teljes Kárpát-medence hangszeres népzenéjéből készítettek reprezentatív válogatást az Utolsó Óra program keretében gyűjtött több ezer órányi anyag felhasználásával. A tavaszkezdő ingyenes táncház a Hagyományok Háza és Fonó Budai Zeneház közös, az EGT- Norvég Finanszírozási Mechanizmusok által támogatott Jövőnk öröksége XX–XXI. program zárórendezvénye, az est közreműködői az Új Pátria sorozat zenészei.

fotó: Michel Jakar

március 24., 25. 20:00 MU Színház

Karine Ponties, a Belgiumban alkotó francia táncos/koreográfus harmadszor mutatkozik be Magyarországon. A darabot Daniel Keyes Virágot Algernonnak című regénye inspirálta. Az Holeulone („all alone” – francia fonetikával) egy problémákkal küszködő ember belső világát, gondolatainak változó ritmusát, valódi és képzelt emlékeit, saját világa érzékelésének néhol kristálytiszta, néhol kezelhetetlenül összezavarodott pillanatait tárja fel. Útkeresésében saját, iker énje kíséri, aki sokszor szinte elviselhetetlen tükröt tart számára.

REndhAGyó uToLsó óRA

Hírek, interjúk, ajánlók, kritikák: fidelio.hu/tanc

Befejeződik a világon egyedülálló

Jövőnk

öröksége

XX ➞ XXI. projekt

Elkészült hét könyv, valamint az Utolsó óra gyűjtés felvételeiből az 50 CD-ből álló Új Pátria sorozat. A kiadványok egy-egy példányát 400 európai könyvtár és szervezet kapja meg, így egész Európa megismerheti a Kárpát-medence hangszeres népzenéjét.

www.utolsoora.hu

Fidelio_1103.indd 52

2/18/11 6:44:50 PM


Dózsa, fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

dózsA és A 4 nŐ

Előadás-időpontok a Fidelio.hu programadatbázisában.

Félreértés ne essék, nem egy történetről, hanem két táncelőadásról van szó. Ami közös a Nemzeti Táncszínház produkcióiban: budapesti premiereket láthatunk. A Dózsa György vezette parasztfelkelésről szóló nagyszabású kompozíciót ezúttal a Müpa színpadán adják elő Novák Péter címszereplésével a Honvéd Táncszínház művészei, akik Makó Péter (Csík zenekar) népzenei válogatására kísérik végig a legendás parasztvezér útját. A dunaújvárosi 4Nőben ifj. Zsuráfszki Zoltán állást foglal amellett, hogy minden emberi kapcsolat – legyen az férfi, női – egyaránt bonyolult.

53 PREMIER

ajánló, premier – TánC

Montázs: Fülöp László

FELÜLETI KÖTŐdés

március 4. 20:00 MU Színház

Új táncok/10., azaz a Budapest Tánciskola exdiákjainak estje. Ki tizenöt, ki tíz, ki egy-két éve lépett ki a közös iskola ajtaján. Ki kicsoda? Ki kihez kapcsolódik? S ebben a furcsa kapcsolati hálózatban találnak-e közös nyelvet, s ha igen, hogyan? Találkozások, keresések, elhatárolódások, összefonódások, közös erőfeszítések, külön vágyak, értetlenkedések, rácsodálkozások: egymástól függetlenül létrehozott szóló táncaink közös térbe emelve egymás kontextusaivá válnak. Az így kialakuló dialógusok, viszonyok, egymásra hatások szövik az együttműködés során születő struktúra ívét.

Fotó: Pintér Leó

TIToK

március 30. 19:00 Nemzeti Táncszínház

Az Inversedance egy este két koreográfiát ad elő. Az első Fodor Zoltán társulatvezetőé, a második az Angliában élő, számos díjjal kitüntetett Anh Ngoc Nguyen alkotása. A Tudatalattiban az est első felében egy fiú és öt lány a Kizökkenve című darab mélylélektanát hivatott továbbgondolni és megoldást találni legbelső, eltitkolt vágyainkra. Az Ólafur Arnalds izlandi zeneszerző művére készült F2 az emberek és tárgyak kapcsolatával foglalkozik. Azzal a szeretettel, amit mindennapi tárgyaink iránt érzünk, és ami olykor legalább olyan erős tud lenni, mint az emberek iránti érzéseink.

Hírek, interjúk, ajánlók, kritikák: fidelio.hu/tanc

Fidelio_1103.indd 53

2/18/11 6:45:01 PM


54

TánC – portré A szTEREoTíPIáK IGAz és hAMIs voLTáRóL

Egész teste mozgásban van, gesztikulál, izeg-mozog – ha nem tudnám, hogy egy angol úriemberrel ülök szemben, a látványra azt hinném, egy visszafogott olasszal beszélgetek. Mivel egy interjúban a nemzeti sztereotípiákat emlegette, innen kezdjük a „forradalmi” beszélgetést a Forte Társulat új előadását készítő táncos-koreográfussal.

nIGEL ChARnoCK

Fidelio: Először 2003-ban jártál nálunk előadóként,

aztán 2006-ban is láthattunk táncosként. Akkor milyen benyomást szereztél rólunk? nigel Charnock: Őszintén? Semmilyet. Jöttem, táncoltam, mentem tovább. F: És tavaly, amikor a workshopra megérkeztél? nCh: Prekoncepció és elvárások nélkül jöttem, úgyhogy eléggé meglepődtem, amikor ott állt velem szemben egy nyomott, szomorú hangulatú, pesszimista csoport. Úgy tűnt, ennek a hangulatnak nincs különösebb oka, csak annyi, hogy magyarok, és amióta itt vagyok, ez a feltételezés egyre inkább erősödött. F: Minden olasz spagettit zabál, minden angol teázik? nCh: Persze, minden sztereotípia, így a népeket illetőek is, közhely: igaz, de mégsem alkalmazható mindenkire. Az olaszok általában hangosak, hatalmas, teátrális gesztusokat használnak, puccosan öltöznek, nekem viszont vannak olyan olasz barátaim, akikre ez egyáltalán nem áll. F: Te hol érzed magad jól? nCh: Az íreknél például, mert náluk barátságosabb népet nem ismerek. Meg Angliában, ahol száz kilométernél többet nem kell, hogy utazz, hogy tengert láss. A víz moraja, végtelensége… Szeretem. F: Akkor itt eléggé bezártnak érezheted magad. nCh: Viszont Európa szívében vagyok! (Nevet.) Arra jöttem rá, minél többet utazom, annál angolabbnak érzem magam. F: Ez a felkérés egy darabra vonatkozott, vagy a Revolution (Forradalom – a szerk.) című darabra? nCh: Egy darabra, aztán nyolc-tíz hónapja megkérdezték, mi lesz a cím. Ezt adtam le. Optimális esetben erről is fog szólni. De nem egy konkrét forradalomról. Bár 1956 volt a kiindulási pont, történelmi darabot, korhű jelmezekkel, megtörtént események dramatikus-táncos feldolgozásával, nem akartam. Nemrég egy többesjelet ragasztottunk a főnévhez, hogy arra utaljunk, a szó általános értelmében beszélünk, amit az élet bármely területére használhatunk. F: Sokféle forradalmár van a csöndes ellenállótól a terroristáig. Te ezen a skálán hova tennéd magad? nCh: Egyértelműen a terroristák közé. Én egy színházi terrorista vagyok! (Nevet.) Ahol dolgozom, ott szeretem elbizonytalanítani az embereket, szeretek zavart, káoszt okozni. F: Ez még a punk korszakodból maradt? Egy helyen azt írták rólad, hogy a punk esztétikája és energiája, illetve a barkácsoló mentalitás tett téged művésszé.

Fidelio_1103.indd 54

nCh: Úristen! Gyönyörű! (Nevet.) De nem hiszek abban, hogy vannak dolgok, amik művésszé tesznek. A szakmát, a technikai fogásokat meg lehet tanulni, de a tehetséggel, a kreativitással vagy születik valaki, vagy nem. És ezért nem kell művészet-művészetnek érteni, elég a hétköznapokra gondolni, mert egy szakácsban vagy egy tanárban is van alkotási igény. Az véletlen, hogy én pont ebben, a táncban tudom kifejezni magam. F: Darabjaidban a bűn és a szexualitás, sőt talán inkább az érzékiség energiáiból, akár azok elfojtásából, akár azok manifesztálódásából keletkező erők vannak jelen. nCh: Miért, nem ez irányítja az életünket? Emberként tudatosan élünk, legalábbis van öntudatunk, és irányítani tudjuk az energiákat, és az érzéki kielégületlenséget optimális esetben tudjuk transzformálni a munkába. Amikor a színpadon vagyok, iszonyú érzékinek és szexinek érzem magam, de amikor lejövök, akkor a katarzist másképp akarom megélni. (Nevet.) Szenvedély nélkül semmi nem megy, ezért nem tudok mit kezdeni a középszerűséggel, a langyossággal, a nem vállalt véleményekkel. Tetszik vagy nem tetszik – emberek vagyunk, el tudjuk dönteni. A végletek érdekelnek. Abban hiszek, hogy szenvedélyesen dolgozzak, mert akkor az átragad a nézőre is. F: Ezt az előadást milyen szenvedéllyel készítetted? nCh: A megismerni vágyás szenvedélyével. Az 1956-os forradalomról olvastam, rengeteg magyar népzenét hallgattam. Nagyon szeretem a népzenét, a világ minden tájáról gyűjtöm a lemezeket, de az, hogy épp mit választottam, szinte véletlenszerűen történt. Ha tetszett, maradt, ha nem tetszett, akkor nem hallgattam tovább. Mivel nem értem a nyelvet, nem a szövegre koncentráltam, vagyis nem kellett a szövegre figyelnem, abból kiindulnom, elég volt a zenére hagyatkoznom, ami sokkal primerebb érzéseket keltett bennem. Végeredményben azonban a dallam, a ritmus ösztönösen megérteti, miről szól a szöveg. És persze azt is felhasználtam, amit magam körül látok, amiben most itt élek. Olyan vagyok, mint egy szivacs, aki megfigyel, és amit lát, azt magába szívja. A próbák alatt aztán minden kijön belőlem. Papp Tímea

Az interjú teljes terjedelmében a Fidelio.hu-n olvasható.

2/18/11 6:45:05 PM


bontás – TánC 1. KEdd Fonó

2. szERdA 15:00 hAGyoMányoK házA Kincses Felvidék – Magyar állami népi Együttes 18:00 BudAváRI Műv. ház Argentin tangó 18:30 Fonó Rendhagyó utolsó óra táncház Ingyenes 19:00 MAGyAR áLLAMI oPERAház Karamazov testvérek 3. CsÜTÖRTÖK 19:00 MAGyAR áLLAMI oPERAház Karamazov testvérek 20:00 ARTus sTúdIó sziszüphosz reggelije – Artus – Goda Gábor Társulata 20:00 MARCzIBányI TéRI Műv. KP. Gyimesi és moldvai csángó táncház 4. PénTEK 19:00 KLEBELsBERG KuLTúRKúRIA Argentin tangó A február 4-i előadás pótlása. 19:00 MÜPA – FEszTIváL színház dózsA – honvéd TánCszínház

Fidelio_1103.indd 55

5. szoMBAT ARAnyTíz

17:00 Magyar táncház 22:30 salsa Palota 19:00 KÖzéP-EuRóPA TánCszínház zyklon-B 20:00 ARTus sTúdIó sziszüphosz reggelije – Artus – Goda Gábor Társulata 21:00 E10 salsaest 6. vAsáRnAP 17:00 E10 sirtos-koncert és -táncház 19:00 MÜPA – FEszTIváL színház álomidő – Magyar állami népi Együttes 7. héTFŐ 18:30 Fonó Budai Tangó 19:00 FészEK MűvészKLuB A Medic’ All Art dance Társulat improvizációs táncestje 19:00 MÜPA – FEszTIváL színház Carmina Burana – szegedi Kortárs Balett

8. KEdd Fonó

18:30 Budai Tangó 19:00 Kalotaszegi román tánctanítás 19:00 CInEMA CITy ARénA spartacus – A Párizsi opera Baletttársulata 20:00 ARTus sTúdIó duplex Est: Alanyeset, trek –company st. – Gál Eszter E. 20:00 PAPP LászLó BudAPEsT sPoRTARénA

Trója – Fire of Anatolia dance Group 9. szERdA 10:30,15:00 MÜPA – FEszTIváL színház varázscirkusz – Bozsik yvette Társ. 18:00 BudAváRI Műv. ház Argentin tangó – táncház 18:30 Fonó utolsó óra táncház Ingyenes 20:00 ARTus sTúdIó duplex est: Alanyeset, Trek – Company sT. – Gál Eszter Együttese

További programok: fidelio.hu/tanc

18:30 Budai Tangó 19:00 Kalotaszegi román tánctanítás 19:00 MÜPA – FEszTIváL színház zorba – Magyar nemzeti Balett

20:00 ARTus sTúdIó sziszüphosz reggelije – Artus – Goda Gábor Társulata 20:00 E10 Moldvai csángó táncház

55

10. CsÜTÖRTÖK 19:00 MÜPA – FEszTIváL színház stravinsky-est – Bozsik yvette Társulat 20:00 ARTus sTúdIó Alanyeset, 3 duett 20:00 Fonó Csángó táncház

2/18/11 6:45:07 PM


További programok: fidelio.hu/tanc

56

TánC – bontás 20:00 MARCzIBányI TéRI Műv. KP. Gyimesi és moldvai csángó táncház

Jövőtánc: horváth Csaba (tánc), Lukács Miklós (cimbalom)

11. PénTEK 19:00 hAGyoMányoK házA verbunkos – Magyar állami népi E. 19:30 KÖzéP-EuRóPA TánCszínház Io sono 20:00 MozduLATMűvészETI sTúdIó szárnyak nélkül – Magyar Mozdulatművészeti Társulat

18. PénTEK 19:00 MAGyAR áLLAMI oPERAház Karamazov testvérek 20:00 E10 Moldvai csángó táncház

12. szoMBAT ARAnyTíz

17:00 Magyar táncház 22:30 salsa Palota 19:00 TEMI FŐv. Műv. házA Csángó–magyar táncház 20:00 MozduLATMűvészETI sTúdIó szárnyak nélkül – Magyar Mozdulatművészeti Társulat 21:00 E10 salsaest

19. szoMBAT ARAnyTíz

17:00 Magyar táncház 22:30 salsa Palota 19:00 CInEMA CITy ARénA spartacus – A Párizsi opera Balett-társ. 21:00 E10 salsaest 20. vAsáRnAP 17:00 E10 sirtos-koncert és -táncház 19:00 KossuTh Műv. KP. (CEGLéd) Coincidance

színház

21. héTFŐ 18:30 Fonó Budai Tangó 20:30 GÖdÖR KLuB olyan furcsa vagy ma/1:1 – Tünet Együttes

14. héTFŐ 18:30 Fonó Budai Tangó

22. KEdd Fonó 18:30 Budai Tangó 19:00 Kalotaszegi román tánctanítás

13. vAsáRnAP 15:00, 19:00 MÜPA – FEszTIváL Boldogság 69:09 – Experidance 17:00 E10 sirtos-koncert és -táncház

16. szERdA 18:00 BudAváRI Műv. ház Argentin tangó 18:30 Fonó utolsó óra táncház

Ingyenes

17. CsÜTÖRTÖK 19:00 ARAnyTíz Tabulatúra – historikus koncert és táncklub 19:00 MAGyAR áLLAMI oPERAház Karamazov testvérek 20:00 MARCzIBányI TéRI Műv. KP. Gyimesi és moldvai csángó táncház 21:00 JEdERMAnn Kávézó

23. szERdA 15:00 CInEMA CITy ARénA spartacus – A Párizsi opera Balett-társ. 18:00 BudAváRI Műv. ház Argentin tangó 18:30 Fonó utolsó óra táncház Ingyenes 19:00 MÜPA – FEszTIváL színház vásáry Tamás (zongora) és Tunyogi henriett (tánc) Liszt-estje Budapesti Tavaszi Fesztivál 24. CsÜTÖRTÖK 20:00 MARCzIBányI TéRI Műv. KP. Gyimesi és moldvai csángó táncház

25. PénTEK 18:00 MILLEnáRIs FoGAdó Millenáris Táncház 19:00 ARAnyTíz népzenei filmklub 26. szoMBAT 11:00 MAGyAR áLLAMI oPERAház A makrancos Kata 15:00 CInEMA CITy ARénA spartacus – A Párizsi opera Balett-társ. 15:00 váRosI színházTEREM (szEnTEndRE)

Tavaszköszöntő néptáncgála Szentendrei Tavaszi Fesztivál ARAnyTíz

17:00 Magyar táncház 22:30 salsa Palota 18:00 BéKásMEGyERI KÖz. ház Mediterrán est 19:00 TEMI FŐv. Műv. házA Csángó–magyar táncház 21:00 E10 salsaest 27. vAsáRnAP 17:00 E10 sirtos-koncert és -táncház 19:00 MAGyAR áLLAMI oPERAház A makrancos Kata 28. héTFŐ 18:30 Fonó Budai Tangó 29. KEdd Fonó 18:30 Budai Tangó 19:00 Kalotaszegi román tánctanítás 30. szERdA 18:00 BudAváRI Műv. ház Argentin tangó 18:30 Fonó utolsó óra táncház

Ingyenes

31. CsÜTÖRTÖK 20:00 MARCzIBányI TéRI Műv. KP. Gyimesi és moldvai csángó táncház

FIdELIo KRITIKAPáLyázAT 18-25 éves vagy? koncert vagy előadás után azonnal van véleMényed a látottakról, Hallottakról? Úgy érzed, ez eleMző kritikaként is Megállná a Helyét? neM publikálsz rendszeresen zenei vagy színHázi orgánuMokban? akkor neked szól ez a pályázat!

MIT KELL TEnnEd? Írj 4500-6000 karakter terjedelmű kritikát egy szabadon választott klasszikus zenei hangversenyről, jazzkoncertről vagy zenés színházi előadásról, és küldd el a kritika@fideliomedia.hu címre 2011. március 31-ig. Figyelem, az e-mail cím jeligeként is szolgál, ezért abban saját neved helyett fantázianév szerepeljen! Egy induló több kategóriában, kategóriánként azonban csupán egy írással pályázhat. A kategóriák legjobbjainak jutalma értékes Cd- és könyvcsomag, a fődíjast pedig a Fidelio Fiatal Kritikusaként fél évig állandó külső munkatársként foglalkoztatjuk. A zsűRI TAGJAI: Filip Viktória, Papp Tímea és Zipernovszky Kornél, a Fidelio rovatvezetői, valamint Kovács Sándor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszékének vezetője és László Ferenc, a Revizor szerkesztője. A PáLyázAT EREdMényéT 2011. április 15-én hozzuk nyilvánosságra a Fidelio.hu oldalon.

Fidelio_1103.indd 56

2/18/11 6:45:10 PM


t

nyig.

ma ĂŠnt

or,

Fidelio_1103.indd 57

2/18/11 6:45:35 PM


zenés színház – ajánló, premier Kálmán Péter a Gianni Schicchiben

58

operák Az operettben

programadatbázisában.

Nem elírás: operákat játszanak a Nagymező utcában. Az est első felében Puccini Gianni Schicchije kerül színre, a szünet után Vajda János műve, a Mario és a varázsló látható. A Puccini-műben a népes és kapzsi rokonság eszén igyekszik túljárni a címszereplő – a komédiás kedvű Kálmán Péter –, aki bár Hell’s Angel feliratú pólójában a pokolra jut, de sikerrel megszerez magának mindent, amire a família áhítozik. A második egyfelvonásos egy kortárs klasszikus – Thomas Mann kisregényéből –, amelyben a főszereplő Cipollát Szabó P. Szilveszter alakítja. Igazán ördögien. Figyelem, a varázslatról a pécsiek sem maradnak le!

március 11. 18:00 Kossuth Klub

A romantikus operairodalom legismertebb és legkedveltebb áriái és duettjei által férfi és nő találkozásának és kapcsolatának különböző stádiumait követhetjük végig. Az opera szerelmesei számára igazi kuriózum a Puccinival, Bizet-vel, Erkellel való újszerű találkozás, melyet a kamarajelleg, a könnyed, személyes hangnem és a hangszeres átirat tesz különlegessé. A dramaturgiai bravúrokat Török Tamara vitte véghez, a produkció közreműködői Gyabronka József, valamint a Mezítlábas Zenészek (Bodrogi Éva énekművész, Koltai Katalin gitárművész és Bartek Zsolt klarinétművész).

Előadás-időpontok a Fidelio.hu

MezítlábAs operA

Philippe Jaroussky© fotó: Ribes & Vo Van Tao

orlAndo Furioso

egy éj VelenCében

Oszvald Marika

preMier

március 24. 19:30 Müpa

Annak ellenére, hogy az énekesek egyre szívesebben tűznek műsorukra egy-egy Vivaldi-áriát, a velencei mester teljes operái még napjainkban is kuriózumnak számítanak. Az Orlando furioso 1727-ben debütált a lagúnák városában, korabeli népszerűségének dacára a mű kottaanyaga azonban hosszú évszázadokig pihent ismeretlenül egy archívum mélyén, míg 2004-ben Jean-Christophe Spinosi az Ensemble Matheus élén frenetikus sikerrel vette lemezre a művet. Ők közreműködnek a Budapesti Tavaszi Fesztivál koncertszerű előadásában is, a címszerepet Sonia Prina, Ruggierót Philippe Jaroussky énekli.

március 25. 19:00

Varázslatos muzsika, egyszerre andalító és felpezsdítő keringők, vérforraló polkák, álarcosbáli forgatag, igazi ünnep a Szent Márk téren. S közben persze szerelem, csalás, felszarvazás, féltékenység, beteljesülés. Igazi olasz temperamentum, csipetnyi német keserű humorral elegyítve. Szinetár Miklós rendezése nem fukarkodik ezen elemek használatával, ráadásul különleges világba helyezi a történteket: egy flipperasztalra, ahol szemet gyönyörködtető velencei díszletelemek között pattognak, forognak, dörgölőznek és háborúznak a golyónak öltöztetett szereplők.

Budapesti Operettszínház

Fekete Gyula fotó: Éder Vera

exCelsior!

március 18. 19:00 Thália Színház

Fidelio_1103.indd 58

Félkomoly opera Liszt Ferencről és mennybemeneteléről a Tavaszi Fesztiválon az Operából a Tháliában. Fekete Gyula ötödik operájának hőse egy magánéleti kétségektől kínzott, ötvenes éveihez érkezett férfiú. Egy zeneszerző, akit történetesen Liszt Ferencnek hívnak. Az Excelsior! azonban nem dokumentumjáték és nem is történelmi darab, a hiteles tényeken alapuló történetet a fantázia mozgatja. A librettó szerzője, Papp András így fogalmaz: „nem a zenészt látjuk, hanem egy olyan embert, aki válságos pillanatokban döntést hoz – elvileg lehetne bárki, de ami történik, az csak Liszttel történhetett”.

2/18/11 6:45:51 PM


Balázsovits Edit fotó: Gordon Eszter

FAbáb

március 3. 19:30 Madách Színház, Stúdiószínpad

Kiss Judit Ágnes, Fűri Anna és Gryllus Samu musicalje fordulatos, humoros, stúdiószínpadon még sosem látott technikai elemekkel gazdagított mese felnőtt gyermekeknek. Egy kamasz fiú, aki éppen fából készült, elindul meghódítani a Világot, s természetesen színészként akar boldogulni, a szülői intő szó ellenére. A Sors, vagy éppen a Bábok mindeközben úgy akarják, hogy többet tudjon meg mindig, mint amiről éppen kamasz hite álmodik. Csábítás, szerelem, kísértés mind utoléri… A Pinokkió-adaptáció a Madách Színház Musicalpályázatának második helyezett darabja.

59 preMier

ajánló, premier – zenés színház

Lukács Gyöngyi fotó: Éder Vera

MACbeth

március 22. 19:00 Magyar Állami Operaház

A fenségesen zord, komor és szerelem nélküli operában Verdi egy sor konvencionális műfajelemről lemondott, s a korszak hagyományos zenei formái helyett sajátos megoldásokat használt. A Shakespeare-dráma kihívásaival, az operai feldolgozás problémáival a komponista tökéletesen tisztában volt, szövegkönyvírójához, Piavéhoz így írt: „Ez a tragédia egyike a legnagyobb emberi alkotásoknak. Ha már nem tudunk valami nagy dolgot csinálni belőle, legalább csináljunk valami szokatlant”. A címszerepben Alexandru Agache, Lady Macbethként Lukács Gyöngyi látható.

Hírek, interjúk, ajánlók, kritikák: fidelio.hu/opera

fidelio.hu/jatek Játsszon velünk és nyerjen! Koncert- és színházjegyek CD-k, könyvek

a Fidelio magazint Keresse országszerte a libri KÖnyvesboltoKban!

Fidelio_1103.indd 59

Értesüljön a legfrissebb játékokról a Facebookon:

facebook.com/fidelio.hu

2/18/11 6:45:59 PM


60

zenés színház – portré rendszerek és történetek

s z A b ó p. s z i lV e s z t e r

Szabó P. Szilvesztert idén a Koldusopera Tigris Brownjaként és a Mario és a varázsló Cipollájaként láthatta a közönség. Egy évad, két egészen különböző szerep – vagy mégsem olyan különböző? Ezt próbáltuk megfejteni a Budapesti Operettszínház művészével. Fidelio: Mennyire áll távol egymástól a két darab és a két férfi? szabó p. szilveszter: Mindkét szerep nagyon érdekes, mert sajátos rendszereken belül működnek. A Koldusoperával főiskolásként már találkoztam, igaz, akkor Bicska Maxit voltam. Brechtet játszani nem azt jelenti, hogy sorsokat játszol, emberi drámákat élsz meg, hanem azt, hogy egyfajta példát mutatsz meg, amit a saját civil színészi véleményeddel kommentálsz. Ez a darab aktuális volt a megírásakor, és aktuális bármelyik politikai rendszerben, mert az emberi gyarlóság, az ösztönök rendszerfüggetlenek. A Mario és a varázslónál ezzel szemben a zenei rendszert és az emberi motivációkat kellett megérteni. Vajda János operáját kicsit hátulról közelítettük meg, ugyanis nem elsősorban a zenét próbáltuk megfejteni, hanem mivel a zene nagyon pontosan fejez ki egy-egy lelkiállapotot, a színpadi szituációnak kell igaznak lenni. Cipolla belül nagyon sokat megélt, és ebből az élményanyagból táplálkozik a manipulációja. Hihetetlen empatikus készsége van, az más kérdés, hogy negatívan használja: az emberekben rejlő vágyakat felismeri, és tulajdonképpen „csak” egy rendkívül szenzibilis katalizátorként működve kihozza a mélyen rejlő, elfojtott érzéseket. Számunkra ez utóbbi fontosabb volt, mint a Thomas Mann-nál vezérmotívumként megjelenő manipuláció. Ellentétben Tigris Brownnal, aki egy sokkal földibb, esendőbb, hétköznapibb figura. Hordoz egy titkot ő is, de valahogy megfoghatóbb, ismerősebb. F: Cipollák nem járnak köztünk? szpsz: Dehogynem, csak nem tudjuk őket rajtakapni. Nincsenek hozzá receptoraink, ezt nem tudjuk elsajátítani. Cipollának lenni azt jelenti, hogy végtelenül konzekvensen éled az életed, és tudod, hogy van tét, vesztenivaló, és tisztában vagy azzal, hogy nem számít az életed. Bele van kalkulálva a játszmába, hogy megölik, mint ahogyan le is lövik, és mivel azért küzd minden alkalommal, hogy a játék lezáruljon, azt is el tudom képzelni, hogy örömmel, megelégedetten, mosolyogva, ha úgy tetszik, katarzisban hal meg. Tigris Brownnak viszont a hatalom fontos: rendőrfőnökként a bűnüldözést felügyeli, a Bicska Maxival fenntartott barátságával pedig irányítani tudja a bűnelkövetést is. A Koldusopera érvényességét nehéz megfogalmazni egy olyan világban, ahol mindent szabad, illetve nem is tudom, szabad-e, mindenesetre a morális korlátok eltűnőben vannak. Míg az „átkosban” az értelmiség összekacsintott, a sorok között és mögött olvastunk, most egyáltalán nem tudom, a végső konklúzió kinek szól, vagy ha meg is hallják, van-e rá válasz. Hogy ma az összekacsintás után tesznek, teszünk-e bármit. Hiszek

Fidelio_1103.indd 60

abban, hogy kell a színház mint szócső, mint azonosulási lehetőség, hogy a nézők lássák-hallják a bennük fortyogó indulatot a színpadon, és ezáltal könnyebb legyen az élet. Félreértés ne essék, nem kell szükségszerűen vérkomoly, nagy drámákra gondolni, mert az Egy éj Velencében is tele van aktualitással, de a színház egy felelős hely. Nem hiszek a gondolkodás nélküli szórakoztatásban. Én a párbeszédben és a csoda pillanatában hiszek, amikor a nézőtér leszűkül a színpadra és egyetlen nézőre, akit valami hirtelen megérint, amikor személyessé válik a kapcsolat. Ehhez viszont gondolatok kellenek, amit színészként közvetítesz a színpadról, és eljutnak az értelemig, vagy előjön egy hatévesen megélt emlék onnan hátulról a kisagyból… Ha „csak” a lélekig jutsz el, az az igazi csoda. F: Az, hogy az Operettszínházban operát vettettek repertoárra, eléggé meghökkentőnek és rizikós vállalkozásnak tűnt. szpsz: Fontos egy színház, pláne egy vezető színház életében, hogy mindig magasabbra kerüljön a léc. Hogy az Operettszínház miért kotnyeleskedik bele az operába? Ne felejtsük el, hogy Kerényi Miklós Gábor az operából indult, neki az az első otthona, és operai igénnyel, zene és szöveg egységével közelít a darabokhoz. Az, hogy hol játszunk operát, nem helyfüggő. Egy basszista Cipolla azt jelenti nekem személy szerint, hogy van egy szinte sanzon típusú elbeszélő költemény, és meg kell fogalmaznom gondolatokat, amelyeknek ez a hangfekvés egyfajta szürreális színezetet ad. Ha én ennek a feladatnak nem színészként fogok neki, akkor elvesztem. Ha elkezdem utánozni az általam nagyra tartott operistákat, pláne némi iróniával, az első percben elvérzek és nevetségessé válok. Egy történetet akartunk elmesélni. Az a kérdés, hogy ez eljut-e a nézőkhöz. papp tímea

Az interjú teljes terjedelmében a Fidelio.hu-n olvasható.

2/18/11 6:46:10 PM


Fidelio_1103.indd 61

2/18/11 6:46:12 PM


62

zenés színház – bontás

további programok: fidelio.hu/opera

1. kedd 19:00 MAgyAr állAMi operAház donizetti: don pasquale 2. szerdA 13:00 rákoshegyi bArtók zeneház operettgála 4. péntek 19:00 Fészek MűVészklub Varga Viktória, kovács zsuzsa és kárpáti Attila estje 19:00 MAgyAr állAMi operAház puccini: bohémélet 5. szoMbAt 19:00 MAgyAr állAMi operAház jótékonysági gálaest 19:00 óbudAi társAskör Fizetek, főúr! – seress rezső-est 6. VAsárnAp 15:00 óbudAi kult. kp. kálmán imre: A cigányprímás 19:00 ArAnytíz Alessandro baricco: selyem 19:00 MAgyAr állAMi operAház puccini: bohémélet 7. hétFő 19:00 klebelsberg kultúrkúriA békeffi–lajtai: régi nyár – komáromi jókai színház 8. kedd 19:30 MüpA – bbnh rameau: Anacréon; pygmalion – les Arts Florissants 10. Csütörtök 19:00 óbudAi társAskör Mozart: Figaro házassága (próba) 11. péntek 18:00 kossuth klub Mezítlábas opera – barefoot Musicians 19:00 MAgyAr állAMi operAház donizetti: don pasquale 12. szoMbAt 19:00 MAgyAr állAMi operAház bellini: norma

13. VAsárnAp Magyar állami operaház 11:00 donizetti: don pasquale 19:00 erkel: bánk bán 15. kedd 18:00 Millenáris szAbAdtéri színpAd petőfi Vándorszínpad: A költő utazása Ingyenes 16. szerdA 19:00 MAgyAr állAMi operAház bellini: norma 17. Csütörtök 19:00 óbudAi társAskör Mozart: Figaro házassága (próba) 18. péntek 19:00 Fészek MűVészklub Most majd számolunk! 19. szoMbAt 18:00 MüpA – előAdótereM, FesztiVál színház

donizetti: lammermoori lucia – Met-közvetítés 19:00 MAgyAr állAMi operAház donizetti: don pasquale Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:00 zuglói szent istVán zeneház donizeti: szerelmi bájital (rövidített változat) 20. VAsárnAp 10:30, 16:00 zuglói szent istVán zeneház

donizeti: szerelmi bájital (rövidített változat) Magyar állami operaház 11:00 erkel: bánk bán 19:00 bellini: norma 15:00 klebelsberg kultúrkúriA hegedűs a háztetőn – dr. langermann istván előadása 22:30 orFeuM kökényessy ági és tallós rita estje 22. kedd 19:00 MAgyAr állAMi operAház Verdi: MACbeth Budapesti Tavaszi Fesztivál

23. szerdA 18:00 MAgyAr állAMi operAház Mozart: Figaro házassága 24. Csütörtök 19:00 MAgyAr állAMi operAház Csajkovszkij: Anyegin 19:00 óbudAi társAskör Mozart: Figaro házassága (operakeresztmetszet) 19:30 MüpA – bbnh Vivaldi: orlando furioso (koncertszerű előadás) Budapesti Tavaszi Fesztivál 25. péntek 19:00 MAgyAr állAMi operAház Verdi: Macbeth Budapesti Tavaszi Fesztivál 26. szoMbAt 19:00 MAgyAr állAMi operAház donizetti: don pasquale Budapesti Tavaszi Fesztivál 27. VAsárnAp 11:00 MAgyAr állAMi operAház Mozart: Figaro házassága 16:00, 18:00 józseF AttilA MűV. kp. Mozart: Figaro házassága 17:00 MüpA – előAdótereM donizetti: lammermoori lucia – Met-közvetítés 28. hétFő 15:00 békásMegyeri köz. ház bárosan szép az élet 29. kedd 19:00 MAgyAr állAMi operAház Verdi: Macbeth 30. szerdA 19:00 MAgyAr állAMi operAház Csajkovszkij: Anyegin 31. Csütörtök 18:00 MAgyAr állAMi operAház Mozart: Figaro házassága

Fidelio kritikApályázAt 18-25 éves vagy? Koncert vagy előadás után azonnal van véleményed a látottaKról, hallottaKról? Úgy érzed, ez elemző KritiKaKént is megállná a helyét? nem publiKálsz rendszeresen zenei vagy színházi orgánumoKban? aKKor neKed szól ez a pályázat!

Mit kell tenned? Írj 4500-6000 karakter terjedelmű kritikát egy szabadon választott klasszikus zenei hangversenyről, jazzkoncertről vagy zenés színházi előadásról, és küldd el a kritika@fideliomedia.hu címre 2011. március 31-ig. Figyelem, az e-mail cím jeligeként is szolgál, ezért abban saját neved helyett fantázianév szerepeljen! Egy induló több kategóriában, kategóriánként azonban csupán egy írással pályázhat. A kategóriák legjobbjainak jutalma értékes Cd- és könyvcsomag, a fődíjast pedig a Fidelio Fiatal kritikusaként fél évig állandó külső munkatársként foglalkoztatjuk. A zsűri tAgjAi: Filip Viktória, Papp Tímea és Zipernovszky Kornél, a Fidelio rovatvezetői, valamint Kovács Sándor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszékének vezetője és László Ferenc, a Revizor szerkesztője. A pályázAt eredMényét 2011. április 15-én hozzuk nyilvánosságra a Fidelio.hu oldalon.

Fidelio_1103.indd 62

2/18/11 6:46:19 PM


t

nyig.

ma ĂŠnt

or,

Fidelio_1103.indd 63

2/18/11 6:46:21 PM


64

klAsszikus – ajánló liszt FerenC kAMArAzenekAr

március 4. 19:00 Óbudai Társaskör

Jótékonysági koncertet ad a világhírű kamaraegyüttes, hogy Sárospatakon újjászülethessen az ország egyik legszebb hangzású orgonája. A sárospataki Vártemplomban a 18. században építették azt a kétmanuálos, tizenhat regiszteres, ezersípos barokk orgonát, ami az idők során teljesen használhatatlanná vált. Az egykor szebb napokat látott, jelenleg némaságra ítéltetett instrumentum felújításán a Sárospataki Bazilika Orgonájáért Alapítvány és a Római Katolikus Egyházközség együtt munkálkodik, hogy az orgona újra a hívek és az orgonamuzsikát kedvelő koncertlátogatók szolgálatába álljon.

március 6. 19:00 Régi Zeneakadémia

Második budapesti bemutatkozó koncertjét tartja a Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Kokas Dóra alkotta vonósnégyes, amely nyáron két világversenyen is indul. Bár a kamaracsoport csak 2009-ben alakult, júniusban már az olasz, Paolo Borcianiról elnevezett megmérettetésen vesznek részt, amit ha sikerülne megnyerni, olyan elődök nyomdokába lépnének, mint a Keller és az Auer Vonósnégyes. Bárhogyan is alakuljon, júliusban Ausztrália felé veszik az irányt, Melbourne-be utaznak egy bécsi előválogatót követően, ahol máris bekerültek a legjobb nyolc közé.

keleMen kVArtett

fotó: Simon Fowler

les Arts FlorissAnts

fotó: J. Henry Fair

március 8. 19:30 Müpa

A világ egyik legjelentősebb barokkspecialistái, William Christie és a Les Arts Florissants látogatnak el Budapestre. Az amerikai származású, francia karmester és együttese – akik már másodszor járnak hazánkban – gyakran dolgoznak fiatal művészekkel. Létrehoztak egy programot is, a Le Jardin des Voix elnevezésűt, amely során a kiválasztott néhány pályakezdő énekessel egy intenzív próbafolyamat után turnéra indulnak. A Fideliónak adott egyik korábbi interjújában William Christie így nyilatkozott erről: „Az a célunk, hogy a legtehetségesebb énekeseket kiemeljük abból a légüres térből, amiben az iskola elvégzése után találják magukat”.

zukerMAn ChAMberplAyers

március 19. 19:30 Thália Színház

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon Pinchas Zukerman hegedű- és brácsaművész neves professzorokból, ifjú tehetségekből álló kamarazenekara lép fel. Pinchas Zukerman egyedülálló zenei tehetségét nemcsak szólistaként, hanem kamarazenészként, sőt az utóbbi időben karmesterként is kamatoztatja. A Budapesten már másodszor fellépő Zukerman ChamberPlayerst 2002-ben alapította. Azóta több mint száztíz koncertet adtak, négy lemezt készítettek és rendszeresen koncerteznek az Egyesült Államokban, Európában, Örményországban és Dél-Afrikában is.

március 23. 19:30 Müpa

A komoly testi fogyatékossággal született művészt a sors páratlan hangszínnel és előadói karizmával ajándékozta meg. „Amikor énekelek, érzem a zenét és a szavakat. Azt szeretném elérni, hogy a hallgató észrevegye a dal, a mű érzelmi üzenetét a hangszíneim és az arckifejezéseim segítségével” – nyilatkozta a művész. Quasthoffot elsősorban Schubert dalainak legendás előadójaként ismerjük, de otthonosan mozog Bach vagy Mahler művei között is. A basszbariton ezúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként Mozart világába kalauzol bennünket az Andrea Marcon vezényelte Camerata Salzburg szólistájaként.

thoMAs QuAsthoFF

Fidelio_1103.indd 64

2/18/11 6:46:36 PM


Fidelio_1103.indd 65

2/18/11 6:47:01 PM


66

klasszikus – portré „a kamarazene szerelem”

Vonósnégyest alapított az elsősorban szólistaként ismert hegedűművész, Kelemen Barnabás. A Kelemen–Kokas házaspár, Kokas Dóra és Homoki Gábor alkotta kvartett primáriusát február végi budapesti bemutatkozó koncertje alkalmából kérdeztük. A vonósnégyes alapításával búcsút mondasz a szólistakarriernek vagy megpróbálsz mindkét területen helyt állni? kelemen Barnabás: Alig várom, hogy válaszút elé kerüljek, de egyelőre nem ez a helyzet. Szerencsére a szólókoncertjeim száma nem apad, ezért nagyon nehezen fér bele az életembe az a minőségű munka, amit most kell letennünk az asztalra, és aminek a gyümölcse csak sok év múlva várható. Ehhez jön még, hogy a gyerekeim óvodába, iskolába járnak, feleségemmel, Kokas Katalinnal a Zeneakadémián is tanítunk, s egyre több koncertre kérnek fel karmesterként. A nyáron két világversenyen is részt veszünk: júniusban az olasz Paolo Borciani, júliusban a melbourne-i vonósnégyesversenyen indulunk, ahol a bécsi előválogatón máris bekerültünk a legjobb nyolc közé. F: Miért hoztad létre a kvartettet? kB: Már tizenöt évvel ezelőtt tudtam, hogy vonósnégyest szeretnék alapítani az akkor még csak kolleginaként ismert Kokas Katival, elsősorban zenei szempontok miatt. Ha csak belegondolunk: tizenöt-húsz hegedűverseny van, amit repertoáron tartunk, van további tizenöt-húsz, amit ritkábban játszunk, ehhez jön huszonötharminc szonáta, és negyven-ötven, minden műfajból válogatott kamaradarab – ez így összesen kb. százhúszszázharminc mű, amíg Haydn csak vonósnégyesből írt csaknem ennyit és akkor most csak Haydnről van szó! Nem beszélve arról, hogy így több nagyszerű zenésszel tudunk együttdolgozni. Joshua Bell-lel New Yorkban találkozunk, hogy Brahms vonósötösét játsszuk, de a kvartett 2009-es alapítása és az első, őriszentpéteri fesztiválon tartott koncert óta többek közt Kaposvárott és Pécsett is játszottunk például Lendvay Józseffel, Maxim Rysanovval, Pekka Kuusistoval és Nicolas Altstaedttal. Feledhetetlen élmények ezek, mert sokat tanulhatunk és meríthetünk az együttjátékból, de ha például Kocsis Zoltán a zongora mellett mutat nekünk valami újat, az is életre szóló élmény. F: Hogyan választottad ki a további tagokat? kB: Dóra, Kati testvére, családtag – adott volt, de annyira mégsem, hogy magától értetődő legyen a választás. Azonban zenész család tagjaként már születése előtt érték zenei impulzusok, négy-öt évesen csellózni kezdett, mi pedig sokat foglalkoztunk vele, kamaráztunk, tanítgattuk. Akarva-akaratlanul magába szívta ezt a közeget, merített ebből, alakult hozzá. Közös zenei nyelvet beszélünk, ami elengedhetetlen. Gábort pedig már régebben is sokan hozzám hasonlították, éveken át többször hallott hegedülni, később a tanítványom lett. Mivel Katival közösen tanítunk nyolc növendéket a

kelemen BarnaBás

Fidelio:

Fidelio_1103.indd 66

Zeneakadémián, akikkel minden évben kamarakoncerteket is adunk, vele is játszottunk, így voltak már közös koncertélményeink. F: A kamarazenélés nagyon nemes művészi cél és tevékenység, de a műfajt értő, szűk közönségréteg egyre inkább eltűnőben van. Nem kockázatos vállalkozás kvartettet alapítani ilyen tendencia mellett? kB: A kvartettezés egyfajta hivatás, hitvallás, elhivatottság, elköteleződés, és – szerelem. Arra törekszünk, hogy a februárban induló, a Régi Zeneakadémián tartott sorozat vagy a Kaposvári Kamarazenei Fesztivál segítségével észrevetessük az emberekkel ezt a műfajt is: azt szeretnénk, ha megéreznék, hogy milyen csodálatos dolog ez. Ha lenne egy néhány fős mag, egy törzsközönség, akik boldogan járnak ezekre a koncertekre, nem hiszem, hogy ne tudna növekedni a táboruk. F: Van arra vonatkozó stratégiád, hogy hogyan fogod összetartani ezt az olykor négyfelé húzó embert? kB: Egyelőre van egy kimondatlan hierarchia, ami már most sem egészen helytálló, hiszen igen pozitív módon mindenki egyre aktívabb a kvartettben. Amíg egy zenekarban nincs demokrácia, hiszen elsősorban a karmester irányít, a vonósnégyesben joggal gondolnánk, hogy lehetne. De ha teljes lenne a demokrácia és mégsem egy irányba mennénk, az sem vezetne sehová. Vissza tudok utalni arra, hogy Dóri akarva-akaratlan rajtunk nevelkedett, együtt gyakoroltunk, Gábor pedig nagyon hasonló rezgésszámon él és zenél velünk. Bár a jazztanszéken is énekel és rendkívül tehetséges sok más téren, saját bevallása szerint nekünk köszönheti, hogy a hegedülés első helyen maradt az életében. A szakmai célokon felül tehát jelentős érzelmi és emberi szálak is összefűznek bennünket, amik nagyon erős, már-már eltéphetetlen köteléket jelentenek. Filip Viktória

Az interjú teljes terjedelmében a Fidelio.hu-n olvasható

2/18/11 6:47:07 PM


Fidelio_1103.indd 67

2/18/11 6:47:09 PM


68

klasszikus – bontás 1. keDD 17:00 müpa – zászlóTér Hangulatkoncert Ingyenes 19:00 Háló közösségi közponT 130 éve született Bartók Km.: Krulik Eszter, Bálint Angéla (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Kántor Balázs (cselló) Bartók: részletek a 44 hegedűduóból; V. vonósnégyes 19:00 régi zeneakaDémia a zeneakadémia magánének Tanszékének liszt hangversenye Ingyenes 19:30 müpa – BBnH máV szimfonikusok Km.: Gyöngyössy Zoltán (fuvola); vez.: Kesselyák Gergely Madarász Iván: Fuvolaverseny, No. 2 (ősbemutató); Mahler: V., cisz-moll szimfónia Előhang 18:30-tól

További programok: fidelio.hu/klasszikus

2. szerDa 17:30 müpa – előaDóTerem műhelybeszélgetés Téma: a március 25-i Nemzeti Filharmonikusok estje Bartók születésnapján Műsorvez.: Fenyő Gábor Ingyenes 18:30 kossuTH kluB spanyol dal- és zarzuelaest Km.: Heiter Melinda (ének), María Álvarez Vidales (zongora) Chapí, de Falla, Granados és Rodrigo művei 19:30 müpa – BBnH gautier Capuçon (gordonka) és a liszt Ferenc kamarazenekar Sosztakovics: Kamaraszimfónia, op. 110; Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, op. 33; C-dúr vonósszerenád, op. 48 Előhang 18:30-tól 3. CsüTörTök 18:00 mr márVányTerem 200 éve született liszt Ferenc Km.: Egri & Pertis Duó (tagjai: Egri Mónika, Pertis Attila/zongora) Liszt: Ünnepi polonéz; Induló és cavatina; Nagy koncertdarab; XIV. magyar rapszódia; XII. magyar rapszódia; IX. magyar rapszódia – Pesti karnevál 18:00 szenT isTVán Bazilika Choralis Constantinus 500 Km.: Fővárosi Kántorátus Ingyenes 19:00 semmelweis szalon ünnepi megemlékezés Km.: Császár Angela (próza), Halmai Katalin (ének), Balog József (zongora); műsorvez.: Prof. Tulassay Zsolt Chopin–Liszt: Meine Freuden; Schumann–Liszt: Widmung; Liszt: Három Goethe-dal; Mahler: Vándorlegény dalok; Gounod–Liszt: Faust-keringő

Fidelio_1103.indd 68

19:30 müpa – BBnH nemzeti Filharmonikus zenekar Km.: Baráti Kristóf (hegedű); vez.: Alexander Vedernikov Ljadov: Nénia, op. 67; Glazunov: a-moll hegedűverseny, op. 82; Szkrjabin: III., c-moll szimfónia, op. 43 4. pénTek 17:00 müpa – üVegTerem Hangulatkoncert Km.: Bozi Péter (kontratenor)

Ingyenes 18:00 BarTók emlékHáz ábrahám márta (hegedű), Bársony péter (mélyhegedű), rohmann Ditta (gordonka) Beethoven: D-dúr szerenád, op. 8; G-dúr trió, op. 9 No. 1; D-dúr trió, op. 9 No. 2 18:00 konDor Béla közösségi Ház szereti ön Bachot? Km.: Bajnok Boglárka (zongora) Bach: C-dúr Trió-szonáta – II., III. tétel; Szólószonáták; Háromszólamú invenciók; Goldberg-variációk (részletek) 19:00 kleBelsBerg kulTúrkúria grazioso zeneszalon Műsorvez.: Detvay Mária Marcella 19:00 náDor Terem Csabay Domonkos (zongora), migróczi Tamás (cselló), kohán istván (klarinét) Bach: c-moll cselló szvit – prelúdium; Beethoven: B-dúr trió, op. 11; Brahms: f-moll szonáta klarinétra és zongorára; a-moll trió ; Kodály: Cselló szólószonáta 19:00 óBuDai Társaskör a liszt Ferenc kamarazenekar jótékonysági koncertje a sárospataki bazilika orgonája javára Műv. vez.: Rolla János Csajkovszkij: C-dúr vonósszerenád, op. 48; Sosztakovics: Kamaraszimfónia, op. 110; Liszt–Wolf Péter: II. magyar rapszódia 19:00 peTőFi iroDalmi múzeum weiner-szász kamaraszimfonikusok Km.: Bodrogi Éva (ének); zongorán km. és vez.: Rohmann Imre Zemlinsky: Fantáziák zongorára, op. 9; Virágok nyílnak mindenütt 19:30 magyar nemzeTi múzeum mr szimfonikusok Vez.: Stephen D’Agostino Prokofjev: Klasszikus szimfónia, op. 25; Wagner: Siegfried-idill; Bartók: II. szvit, op. 4 19:30 müpa – BBnH pannon Filharmonikusok Km.: Komlósi Ildikó (mezzoszoprán); vez.: Bogányi Tibor Webern: Passacaglia, op. 1; Mahler: Kindertotenlieder; Dohnányi: II., E-dúr szimfónia, op. 40

5. szomBaT 11:00 régi zeneakaDémia ksenia nosikova (zongora) C. Schumann: Impromptu, Le Sabbat, op. 5/1; R. Schumann: fisz-moll szonáta, op. 11; Meyerbeer–Liszt: Le Moine; A tengerészek imája; Hindu induló 18:00 BelVárosi FőpléBániaTemplom a liszt Ferenc zeneművészeti egyetem doktorandusz hallgatói Km.: Forgó Eszter, Galgóczy Dóra, Pálmai Árpád, Frech Zoltán (ének), Horváth Ágnes (orgona), Musica Divina Kamarakórus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból alakult kamarazenekar; vez.: Horváth Ágnes, Oberrecht Ádám Bräuer Ferenc: Missa in d, Confitebor Domino; Engeszer Mátyás: Pater noster; Liszt Ferenc: O salutaris hostia, Salve Regina Ingyenes 19:00 náDor Terem Fiatal zeneszerzők vonós kamarazenéje Km.: Derecskei András, Kisfaludy Márta (hegedű), Filip-Orbán Levente (mélyhegedű), Kántor Balázs (gordonka) Barta Gergely: Vonósnégyes (ősbemutató); Szalai Katalin: Vonóstrió (ősbemutató); Horváth Márton Levente: Officium vonóstrióra (ősbemutató); Derecskei András: 2. vonósnégyes (ősbemutató); Futó Balázs: Homburg-Moment vonósnégyesre (ősbemutató); Zombola Péter: 2. vonósnégyes 19:30 HaDTörTéneTi múzeum a Cappella – mr énekkar Vez.: Szabó Sipos Máté Lajtha László: Négy a capella madrigál, op. 29; Vajda János: Madrigál; Huszár Lajos: Két madrigál; Orbán György: Madrigál; Come away; Tóth Péter: Szeretlek; Farkas Ferenc: Come away; Barabás Árpád: Madrigálok Kányádi Sándor verseire I–V.; Tallér Zsófia: Új madrigálok I–II.; Terényi Ede: Villanella; Oláh Tibor: Madrigali contertanti; Gyöngyösi Levente: Ha én kedvesemről gondolkodom 19:30 mTa DíszTerem purcell kórus, orfeo zenekar Km.: Pintér Ágnes, Szutrély Katalin, Zádori Mária, Bárány Péter, Gavodi Zoltán, Kálmán László, Megyesi Zoltán, Szigetvári Dávid, Csizmár Dávid (ének) Bach: Was willst du dich betrüben, BWV 107; Was frag ich nach der Welt, BWV 94; Nimm von uns, Herr, du treuer Gott, BWV 101; Herr Jesu Christ, du höchstes Gut, BWV 113 19:30 müpa – BBnH Concerto Budapest Km.: Perényi Miklós (gordonka); vez.: Keller András Rimszkij-Korszakov: Nagy orosz húsvét – nyitány, op. 36; Sosztakovics: G-dúr csellóverseny, op. 126; Csajkovszkij: V., e-moll szimfónia, op. 64

2/18/11 6:47:10 PM


bontás – klasszikus 6. Vasárnap 11:00 BarTók emlékHáz kovalszki és Devich család Km.: Kovalszki Mária, Zsoldos Bálint (zongora), Devich Gábor (klarinét), Miskolczi Anita, Devich Gergely (gordonka); tanítványok: Pusker Júlia (hegedű), Dolfin Balázs (gordonka), Kocsis Krisztina (zongora) Händel, Haydn, Brahms, Debussy, Sibelius, Kodály, Bartók és Piazzolla művei 11:00 magyar nemzeTi galéria aelia sabina gitárzenekar 12:00 BelVárosi FőpléBániaTemplom Choralis Constantinus 500 Km.: Corvina Consort Ingyenes 16:00 régi zeneakaDémia a liszt Ferenc zeneművészeti egyetem doktorandusz hallgatói Grieg, Beethoven, Kodály, Kókai Rezső, Manuel de Falla, Frank Martin és Szigeti Máté művei 18:00 Deák Téri eVangélikus Templom

7. HéTFő 14:00 uránia nemzeTi FilmszínHáz Tánc-zenék – pest megye szimfonikus zenekara Km.: Company Canario Historikus Táncegyüttes (műv. vez.: Aranyos Ágota); vez.: Noseda Tibor Lully, Purcell, Corelli, Händel, Haydn, Beethoven, Rózsavölgyi, Ruzitska, Domokos Pál Péter, Ifj. Johann Strauss, Id. Johann Strauss, Lanner és Piazzolla művei 19:00 BuDapesTi opereTTszínHáz máV szimfonikusok Zongorán km. és vez.: Vásáry Tamás Mozart: Don Giovanni – nyitány; Liszt: A-dúr zongoraverseny; Schumann: I., B-dúr „Tavaszi” szimfónia, op. 38 Liszt 2011

Fidelio_1103.indd 69

9. szerDa 13:00 pesTerzséBeTi Csili műVelőDési közponT

Tánc-zenék – pest megye szimfonikus zenekara Km. és műsor: ld. 7-én 18:00 BarTók emlékHáz Csáki andrás (gitár) Bach: E-dúr prelűd, BWV 1006/a; Britten: Nocturnal after John Dowland, op. 70; Paganini: Gran Sonata; Mertz: Magyar fantázia; Farkas Ferenc: Szonáta; Malats: Spanyol szerenád; Rodrigo: Junto al Generalife; Tárrega: Velencei karnevál 18:30 oszTrák kulTurális Fórum szalonJa

liszt, a misztikus Zenés beszélgetés Liszt és Bach szakrális zenéjéről 19:30 müpa – BBnH Budafoki Dohnányi zenekar Vez.: Hollerung Gábor ; km.: Varnus Xaver Csemeczky: Scherzo alla ungherese; Kodály: Háry János-szvit; Saint-Saëns: III., „Orgona” szimfónia 10. CsüTörTök 17:00 müpa – előCsarnok Hangulatkoncert

Ingyenes 18:00 mr márVányTerem rozmán lajos (klarinét), Jan michiels (zongora) Brahms: Esz-dúr szonáta, op. 120 No. 2; f-moll szonáta, op. 120 No. 1; Schönberg–Greissle: Szonáta – II., III. 19:00 BelVárosi szenT miHály-Templom east Tennessee state university kórus és Férfikar Vez.: Thomas Jenrette Palestrina, Victoria, Purcell, Brahms, Nystedt, Orbán György művei, valamint amerikai spirituálék Ingyenes 19:30 müpa – BBnH újrajátszva – pálúr János (orgona) Km.: Debreceni Kollégiumi Kántus, Partiumi Keresztény Egyetem Kórusa (karig.: Berkesi Sándor), Ewald Rézfúvós Kvintett (műv. vez.: Bakó Levente) Noordt: 24. Zsoltár; Bach: „Sei gegrüsset Jesu gütig” – partita, BWV 768; Gárdonyi Zoltán: Memento; Szenvedésből szabadulásra; Kantáta négyszólamú vegyeskarra

és orgonára; Mozart: Adagio és fúga, K. 546; Liszt: Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen; Dupré: Hősi költemény, op. 33; Duruflé: Prelúdium és fúga A-L-A-I-N nevére Előhang 18:30-tól 11. pénTek 18:00 BarTók emlékHáz Fülei Balázs (zongora) Grieg: Improvizációk két norvég népdalra, op. 29; 19 norvég népdal, op. 66; Bartók: 15 magyar parasztdal; Improvizációk magyar parasztdalokra, op. 20 19:00 Duna paloTa – színHázTerem Duna szimfonikus zenekar Km.: Galambos Lívia (ének; vez.: Deák András Id. Johann Strauss, Ifj. Johann Strauss, Josef Strauss és Eduard Strauss művei 19:00 FesTeTiCs-paloTa liszt Ferenc kamarazenekar Km.: Kokas Katalin; műv. vez.: Rolla János Bach: VI. Brandenburgi verseny, BWV 1051; a-moll hegedűverseny, BWV 1041; I. Brandenburgi verseny, BWV 1046; Ch. Bach: A-dúr sinfonia concertante 19:30 THália színHáz mozart és moz’art – Concerto Budapest Km.: a Liszt Akadémia fiatal tehetségei; vez.: Keller András; műsorvez.: Batta András Mozart: c-moll adagio és fúga, K. 546; Vonósnégyes átirat a Wohltemperiertes Klavier II. kötetéből, K. 405 Nr 3.; G-dúr vonósnégyes – IV., K 387; Szabadkőműves gyászzene, K. 477; Gran Partita, K. 364 19:45 müpa – BBnH a Budapesti Fesztiválzenekar wagner-estje Km.: Petra Lang (mezzoszoprán); vez.: Fischer Iván Wagner: Siegfried-idill; Tannhäuser: nyitány és bacchanália; A nürnbergi mesterdalnokok – előjáték; Az istenek alkonya – Hajnal és Siegfried rajnai utazása; Az istenek alkonya – gyászinduló és zárójelenet 12. szomBaT 11:00 régi zeneakaDémia Falvai-család Km.: Keveházi Gyöngyi, Falvai Katalin, Falvai Anna, Falvai Sándor (zongora) Liszt: Ave Maria; Erdőzsongás; Funérailles; Részletek a Szent Erzsébet legendája oratóriumból (négy kézre); Tarantella; 104. Petrarca szonett; h-moll ballada 16:00 óBuDai Társaskör Fiatal muzsikusok pódiuma Km.: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói 19:00 mTa DíszTerem weiner-szász kamaraszimfonikusok Km.: Csáki András (gitár); vez.: Csaba Péter Mozart: D-dúr „Párizsi” szimfónia, K. 297; Rodrigo: Fantázia egy nemes úrnak – gitárra és zenekarra; Boccherini: Éjjeli őrjárat Madridban, G 324; Méhul: g-moll szimfónia (magyarországi bemutató)

További programok: fidelio.hu/klasszikus

orgonazenés áhítat Km.: Thomas Dahl (orgona) Bach: Prelúdium és fúga, BWV 532; Buxtehude: e-moll Ciacona, BuxWV 160; Mendelssohn: A-dúr szonáta, op. 65 Nr. 3; Thomas Dahl: Improvizáció Max Reger Fantasie über den Choral „Ein feste Burg ist unser Gott” művére Ingyenes 19:00 BelVárosi szenT miHály-Templom a Budapesti műegyetemi kórus és a karlsruhei műegyetemi kórus nagyböjti koncertje Ingyenes 19:00 régi zeneakaDémia kelemen kvartett Tagjai: Kelemen Barnabás, Homoki Gábor (hegedű), Kokas Katalin (mélyhegedű), Kokas Dóra (gordonka) Haydn: B-dúr „Napfelkelte” Kvartett, op. 76 No. 4; Ligeti: I. Vonósnégyes „Métamorphoses nocturnes”; Mendelssohn: a-moll vonósnégyes, op. 13

19:00 óBuDai Társaskör Varga Csilla (zongora), perényi eszter (hegedű), kiss-Domonkos Judit (gordonka) Louise Farrenc: e-moll trió, op. 45; Cécile Chaminade: g-moll trió, op. 11; Fanny Mendelssohn: d-moll trió, op. 11; C. Schumann: g-moll trió, op.17 19:30 müpa – BBnH grigory sokolov (zongora) Bach: Olasz koncert, BWV 971; Francia ouverture, BWV 831; Schumann: Humoreszk, op. 20; Négy zongoradarab, op. 32

69

2/18/11 6:47:11 PM


70

klasszikus – bontás 19:30 olasz kulTúrinTézeT máV szimfonikusok Km.: Xiayin Wang (zongora); vez.: Marlon Chen Weber: Oberon nyitány; Schumann: Zongoraverseny; Csajkovszkij: V. szimfónia 19:45 müpa – BBnH a Budapesti Fesztiválzenekar wagner-estje Km. és műsor: ld. 11-én 13. Vasárnap 11:00 magyar nemzeTi galéria andor ilona Baráti Társaság kodály kórusa 15:30 müpa – BBnH a Budapesti Fesztiválzenekar wagner-estje Km. és műsor: ld. 11-én 17:00 BéCsi kapu Téri eVangélikus Templom

Bach kantátái és liszt motettái Ingyenes 19:00 HolokauszT emlékközponT korcsolán orsolya (hegedű), Bársony péter (brácsa) Weisz Ferenc: Nocturne (magyarországi bemutató); Arvo Pärt: Spiegel in spiegel; Gyulai Elemér: Zongoranégyes (ősbemutató); Schönfeld Sárosi Imre: Berceuse (ősbemutató); Justus György: Elegiaque (ősbemutató); Brahms: g-moll zongoranégyes 19:00 náDor Terem Bujtás József szerzői estje Km.: Accord Vonósnégyes (tagjai: Mező Péter, Veér Csongor/hegedű, Kondor Péter/ mélyhegedű, Ölveti Mátyás/gondonka) Bujtás József: Új gondolatok vonósnégyesre; Új vizeken, a csillagok útján; Álomtáj vonósnégyesre; Kis semmiségek vonósnégyesre – I., II. 16. szerDa 12:00 BelVárosi szenT annaTemplom (szerViTa Templom)

További programok: fidelio.hu/klasszikus

kiss zsolt (orgona)

Ingyenes 17:00 müpa – üVegTerem Hangulat extra – bemutatkoznak a Fischer annie ösztöndíjasok Km.: Trio Duecento Corde (tagjai: Tallián András/hegedű, Nagy Ibolya/gordonka, Szabó Ferenc János/zongora) Liszt: Tristia – La vallée d’Obermann; Gyászgondola; Elfelejtett románc; XVI. magyar rapszódia; Orfeusz; Pesti karnevál Ingyenes 17:00 óBuDai Társaskör Játékos muzsika 7x10 percben Km.: Kodály Vonósnégyes; műsorvez.: Czigány György 17:30 müpa – előaDóTerem műhelybeszélgetés Téma: a Budapesti Tavaszi Fesztivál koncertjei Műsorvez.: Fenyő Gábor Ingyenes

Fidelio_1103.indd 70

19:00 szenT JózseF pléBániaTemplom kuzsner péter (orgona), somogyi lili (hegedű) Ingyenes 19:30 FesTeTiCs-paloTa pulzus Vonósnégyes Tagjai: Pilz János, Lesták Bedő Eszter (hegedű), Rajncsák István (brácsa), Kusay H. Mahdi Kadduri (cselló); km.: Konrád György (brácsa), Kertész Ottó (cselló) Brahms: c-moll vonósnégyes, op. 51/1; G-dúr szextett, op. 36 19:30 müpa – BBnH purcell kórus, orfeo zenekar Km.: Jeffrey Thompson, Zádori Mária, Halmai Katalin, Bárány Péter, Raimund Nolte (ének); vez.: Vashegyi György Händel: Júdás Makkabeus, 1747 17. CsüTörTök 17:00 müpa – előCsarnok Hangulatkoncert

Ingyenes 18:00 mr márVányTerem accord Vonósnégyes Km.: Gaál Gabriella (ének) Bartók: I. vonósnégyes; Schönberg: fisz-moll vonósnégyes szopránszólóval Stefan Georg versére, op. 10 20:00 millenáris TeáTrum l’orchestre de Contrebasses 18. pénTek 19:00 náDor Terem savaria Barokk zenekar Km.: Németh Pál (furulya), Vitárius Piroska, Kertész Ágnes (hegedű), Várallyay Ágnes (csembaló); műv. vez.: Németh Pál Bach: a-moll hármasverseny, BWV 1044; d-moll csembalóverseny, BWV 1052; d-moll versenymű két hegedűre, BWV 1043; V. Brandenburgi verseny, BWV 1050 19:00 maDáCH imre műVelőDési közponT (VáC)

Fesztiválnyitó gála Km.: Bogányi Gergely (zongora), Váci Szimfonikus Zenekar; vez.: Farkas Pál Liszt: Esz-dúr zongoraverseny; Les Préludes; II. magyar rapszódia Váci Tavaszi Fesztivál 19:30 kleBelsBerg kulTúrkúria Hauser adrienne (zongora) Liszt: A genfi harangok; 4. Elfelejtett keringő; Schubert–Liszt: A város; Margit a rokkánál; Chopin: Mazurkák; Barcarolle, op. 60; b-moll scherzo 19:30 müpa – BBnH mischa maisky (cselló) és a prágai kamarazenekar J. Ch. Bach: Lucio Silla – nyitány; Csajkovszkij: Lenszkij áriája, op. 24; Változatok egy rokokó témára, op. 33; Mozart: g-moll szimfónia, K. 550 Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 VoJnoViCH–Huszár Villa liszt és a költészet Km.: Jandó Jenő (zongora), Mécs Károly (próza)

Liszt: 104. és 123. Petrarca-szonett; Il Penseroso; Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak; Paulai Szent Ferenc a hullámokon jár; Liszt–Jókai: A holt költő szerelme, Mefisztó-keringő, No.1 19. szomBaT 11:00 BarTók emlékHáz szolnoki Bartók Béla kamarakórus Km.: Sodrás Népzenei Kisegyüttes, Szolnoki Tiszaparti Gimnázium diákjai, a Szandaszőlősi Általános Iskola diákjai Bartók: Egynemű karok 15:00 mr 6-os sTúDió zenebeszéd Km.: Lutheránia Ének- és Zenekar; műsorvez.: Kamp Salamon Bach: Fürchte dich nicht – motetta, BWV 228 17:00 szenT isTVán Bazilika Bán istván (orgona) Liszt: Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen Ingyenes 18:00 BarTók Béla zeneiskola (VáC) Váci ifjúsági Fúvószenekar Váci Tavaszi Fesztivál 18:30 párBeszéD Háza, JezsuiTa kápolna

a zene közelről – péterváry ádám zenemagyarázó koncertje Chopin művei Ingyenes 19:00 olasz kulTúrinTézeT mr énekkar, mr szimfonikusok Vez.: Somos Csaba Vivaldi: Glória; John Rutter: Glória; Poulenc: Glória 19:30 régi zeneakaDémia alessandra pompili (zongora), Budapesti monteverdi kórus Km.: Ney Gábor (zongora), Balogh Lázár (ogona) Vez.: Kollár Éva Liszt: Graduale, 116. zsoltár; Kyrie; Ave Maria; O salutaris hostia; Fröhliche Spiele sannen wir aus; Pater noster; O Filii et Filiae; Tu es Petrus 19:30 BelVárosi FőpléBániaTemplom Virágh andrás (orgona) Liszt: Introitus; Consolation É és Desz; Choral; Excelsior; Ave Maria; Gebet; Hosannah; Zur Trauung; Offertorium; B-A-C-H 19:30 THália színHáz zukerman Chamberplayers Tagjai: Pinchas Zukerman, Jessica Linnebach (hegedű), Jethro Marks (brácsa), Amanda Forsyth, Sadao Harada (gordonka), Angela Cheng (zongora) Mozart: G-dúr hegedű-brácsa duó, K. 423; Schubert: C-dúr vonósötös, D 956; Brahms: f-moll zongoraötös, op. 34 Budapesti Tavaszi Fesztivál 20. Vasárnap 15:30 e10 közösségi és kulTurális színTér

Csúcsok csúcsa

2/18/11 6:47:23 PM


Fidelio_1103.indd 71

2/18/11 6:47:25 PM


72

klasszikus – bontás Km.: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói, a Tóth Aladár Zeneiskola növendékei Mozart és Beethoven művei Ingyenes 16:00 aranyTíz Budapesti Vándor kórus Kodály, Rutter, Stanford, Sisask, Hrisztov és Bárdos művei 17:00 BFz székHáz a Budapesti Fesztiválzenekar művészei Km.: Szabó Péter, Éder György (gordonka), Lajkó István, Kovalszki Mária (zongora), Gál-Tamási Mária (hegedű) Szabó Csaba: Szonatina; Sosztakovics: d-moll szonáta, op. 40; Smetana: g-moll zongoratrió, op. 15 17:00 marCziBányi Téri műVelőDési

További programok: fidelio.hu/klasszikus

közponT

Tavaszköszöntő koncert Km.: Balázs István (cselló), Farkas Csilla (hegedű), Fehér Nikolett (zongora), Ürmös László (brácsa) Beethoven, Brahms, Chopin, Csajkovszkij, Liszt és Mendelssohn művei 18:00 zuglói eVangélikus Templom liszt Ferenc zeneművészeti egyetem doktorandusz hallgatói Liszt: Gyászóda; Pater noster; O salutaris hostia; Qui seminant in lacrimis; Ave verum corpus; Via Crucis 19:00 péTer pál Templom (szenTenDre) pitti katalin (ének), Teleki miklós (orgona) Bach, Mozart és Liszt művei Szentendrei Tavaszi Fesztivál 19:30 müpa – BBnH Boldoczki gábor (trombita), Bogányi gergely (zongora) Brandt: Esz-dúr koncert, op. 12; Liszt: Három koncertetűd; Obermann völgye; Petrarca-szonett; Hindemith: Trombitazongora szonáta; Stanley Friedman: Solus – Fanfár; Enescu: Legenda; Hidas: Fantázia Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 uránia nemzeTi FilmszínHáz pepe romero (gitár) Milan: Fantázia, No. 16; Sanz: Spanyol táncok; Sor: Variációk egy Varázsfuvolatémára, op. 9; Tárrega: Capricho Árabe; Gran jota; Rodrigo: Fandango; Torroba: Szonatina; Turina: Sevillai fantázia; Albéniz: Leyenda; Rumores de la Caleta; C. Romero: Kubai fantázia Budapesti Tavaszi Fesztivál 21. HéTFő 18:00 alexanDra könyVesHáz – párizsi könyVáruHáz (loTz Terem)

Horváth mária (ének), Hauser adrienne (zongora) Liszt 2011 18:00 szenT isTVán Bazilika Choralis Constantinus 500 Km.: Fővárosi Kántorátus Ingyenes

Fidelio_1103.indd 72

19:00 óBuDai Társaskör Ventoscala kamarazenekar Km.: Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola), Belej Márton (oboa), Galavics Gábor (klarinét), Ott Rezső (fagott), Benyus János (kürt), Banda Ádám (hegedű), Kolarics Kinga Katinka (hárfa), Meskó Ilona (zongora, műv. vez.) Mozart: B-dúr fúvósötös, K. 458; Meskó Ilona: Suite Deliziosa (ősbemutató); Bizet: Csempész-kvintett; Borne: Fantázia Bizet Carmen című operájának témáira; Ibert: Két közjáték; Francaix: Kvintett 19:30 magyar állami operaHáz a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara Vez.: Aidars Rubikis; km.: Ivo Pogorelich (zongora) Liszt: Mefisztó-keringő; Mazeppa; Les Préludes; Chopin: II. zongoraverseny; Mahler: Adagietto az V. szimfóniából Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 müpa – BBnH wiener symphoniker Km.: Alice Sara Ott (zongora); vez.: Fischer Ádám Kodály: Galántai táncok; Liszt: I., Esz-dúr zongoraverseny; Brahms: I., c-moll szimfónia, op. 68 Budapesti Tavaszi Fesztivál 22. keDD 17:00 müpa – zászlóTér Hangulatkoncert

Ingyenes 18:00 BelVárosi szenT miHály-Templom lincoln youth symphony Vez.: Clark Potter Mozart: Figaro házassága – nyitány; Don Giovanni – nyitány; D-dúr fuvolaverseny – I.; Bartók: Román táncok; Ponchielli: Órák tánca; Sibelius: Valse Triste Ingyenes 18:00 zuglói szenT isTVán zeneHáz Berecz mihály szólóestje Km.: Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Kamarazenekara és Vegyeskara; vez.: Záborszky Kálmán Bach, Haydn és Berecz Mihály művei 23. szerDa 12:00 BelVárosi szenT anna-Templom (szerViTa Templom)

mekis péter (orgona) Déli orgonakoncert

17:00 müpa – üVegTerem Hangulatkoncert

Ingyenes

Ingyenes 18:00 országos iDegennyelVű könyVTár

Fuvola-gitár kamarazenei koncert Ingyenes 19:00 Háló közösségi közponT Black moon Km.: Dumitrache Horia (klarinét, basszusklarinét), Bolcsó Bálint (elektronika) Michael Jarrell: Assonance; Johannes Maria Staud: Black Moon; Bolcsó Bálint:

HUMAchiNe IV; Sári József: Sententiola; Roderik de Man: Yuxtaposiciones 19:00 mr márVányTerem az mr szimfonikusok kamaraestje 19:00 BarTók Béla zeneiskola (VáC) ábrahám márta (hegedű) koncertje Bartók Béla születésének 130. évfordulóján Váci Tavaszi Fesztivál 19:30 müpa – BBnH Thomas Quasthoff (ének) és a Camerata salzburg Vez.: Andrea Marcon Mozart: C-dúr szimfónia, K. 338; Cosí dunque tradisci, K. 432; Per questa bella mano, K. 612; D-dúr „Haffner” szimfónia, K. 385; Mentre ti lascio, o figlia, K. 513; Rivolgete a lui lo sguardo, K. 584 Budapesti Tavaszi Fesztivál 24. CsüTörTök 11:00 BarTók emlékHáz liszt és Bartók – Jandó Jenő (zongora) Bartók: Bagatellek; Szvit op. 14; Liszt: Késői zongoraművek; Sursum Corda 18:00 mr márVányTerem réti Balázs (zongora) Km.: Fülei Balázs (zongora) Bach–Liszt: g-moll fantázia és fúga, BWV 542; Liszt: B-A-C-H fantázia és fúga; Jézus Krisztus színeváltozásának ünnepére; Szent Dorottya; Balcsillagzat; Gyászelőjáték és gyászinduló; VI. magyar rapszódia; Rákóczi induló (négykezes változat); Wagner–Liszt: Parsifal − A grál-lovagok bevonulása 19:00 spinoza zenés randevú a zsinagóga és az opera sarkán Km.: Székelyhidi Hajnalka (szoprán), Nógrádi Gergely (tenor), Hábetler András (bariton), Fekete László (basszus), Neumark Zoltán (zongora) Zsidó Zenei Fesztivál 19:30 müpa – BBnH Vivaldi: orlando furioso (koncertszerű előadás) Km.: Sonia Prina (Orlando), Jennifer Larmore (Alcina), Veronica Cangemi (Angelica), Philippe Jaroussky (Ruggiero), Christian Senn (Astolfo), Kristina Hammarström (Bramante), Daniela Pini (Medoro), Ensemble Matheus; vez.: JeanChristophe Spinosi Budapesti Tavaszi Fesztivál 25. pénTek 16:00 BarTók emlékHáz a Járdányi pál zeneiskola tanítványai 17:00 rákosHegyi BarTók zeneHáz ünnepi koncert Bartók Béla 130. születésnapja tiszteletére Km.: Bátori Éva (szoprán), Selmeczy György (zongora), a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium vegyeskara; vez.: Bartal Lajos Ingyenes

2/18/11 6:47:26 PM


bontás – klasszikus

26. szombaT 11:00 réGi zeneakaDémia magyar zongorás Trió Tagjai: Szentpéteri Gabriella (zongora), Szecsődi Ferenc (hegedű), Rádi Ildikó (gordonka) Liszt–Saint-Saëns: Orphée; Liszt: Benedictus a Koronázási miséből; Obermann völgye; Liszt–Achron: Szerelmi álmok, No. 3; Liszt– Milstejn: Mefisztó-keringő szólóhegedűre 19:00 náDor Terem megyesi schwartz lúcia (ének), Philippe deChalendar (cselló), Gráf zsuzsanna (zongora) Brahms,Chopin, Csajkovszkij és Fauré művei

Fidelio_1103.indd 73

19:00 művészeTek háza (GöDöllő) a Gödöllői szimfonikus zenekar liszt-estje Km.: Szelecsényi Norbert (zongora), Fodor Beatrix (szoprán), Simon Krisztina (alt), Klein Otokár (tenor), Jekl László (basszus), Gödöllői Városi Vegyeskar, Győri Palestrina Kórus; vez.: Kovács János Liszt: II. Mefisztó-keringő; Haláltánc; Koronázási mise 19:00 városháza DíszTerme (szenTenDre)

erika mikami (zongora) Szentendrei Tavaszi Fesztivál 19:30 koGarT ház a fiatal és idős liszt Km.: Wiedemann Bernadett (ének), Virág Emese (zongora) Liszt: Öröm és bánat; A Villa d’Este szökőkútjai; Három Petrarca-szonett; Mignon dala; A mennyekből vagy; Izolda szerelmi halála; A három cigány Liszt 200 Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 olasz kulTúrinTézeT budafoki Dohnányi zenekar Km.: Baráti Kristóf (hegedű), Szabó Péter (cselló); vez.: Hollerung Gábor Erkel: Ünnepi nyitány; Brahms: Kettősverseny; Liszt: Faust szimfónia 20:00 szenT isTván bazilika Cantate Domino Km.: Váradi Zita, Gémes Katalin, Szerekován János, Cser Krisztián (ének), Elekes Zsuzsa (orgona), ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara (koncertmester: Dúlfalvy Éva), Tiszazugi Zenei Fesztivál fesztiválkórusa; vez.: Kovács László Marcello: Introducione, Aria e Presto; Charpentier: Te Deum; Mozart: c-moll mise Budapesti Tavaszi Fesztivál 27. vasárnaP 11:00 maGyar nemzeTi Galéria a Ferencváros ádám Jenő zeneiskola növendékei 12:00 belvárosi FőPlébániaTemPlom Choralis Constantinus 500 Km.: Corvina Consort Ingyenes

16:00 náDor Terem vass lajos kamarakórus Km.: Baráth Emőke (szoprán), Baja Mónika (zongora); vez.: Somos Csaba Orbán György művei és Lázálom (ősbemutató) Ingyenes 16:00 réGi zeneakaDémia a liszt Ferenc zeneművészeti egyetem doktorandusz hallgatói Liszt, Wagner, Saint-Saëns és Ábrányi művei Liszt 200 18:00 FuGa buDaPesTi éPíTészeTi közPonT

madai zsuzsanna (fuvola), krulik eszter (brácsa), bábel klára (hárfa) Debussy: Szonáta; T. Takemitsu: And then I knew ’twas wind; Ravel: Szonatina; Jolivet: Petite suite 19:00 CiszTerCi szenT imre-TemPlom a Ciszterci szent imre-templom kórusa és hangszeres együttese Vez.: Csányi Tamás Lotti: Missa in C; Byrd: O magnum mysterium 19:00 FesTeTiCs-PaloTa a budapesti vonósok orosz estje Km.: Alexander Seredenko (zongora) Csajkovszkij: Keringő a Vonósszerenádból; Rahmanyinov: Vocalise; Sosztakovics: 1. zongoraverseny; Kamaraszinfónia, op. 110 19:00 Thália színház liszt: Dante-szimfónia / Don sanche Vez.: Pál Tamás; kor.: Roberto Galvan; rend.: Anger Ferenc Liszt 200 Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 mr márványTerem erika mikami (zongora) Beethoven: Hét variáció a „God Save the King” témájára; C-dúr „Waldstein” szonáta, op. 53; Liszt: Harmonies poétiques et religieuses – Funérailles; Toru Takemitsu: Rain Tree, No. 2; Rahmanyinov: b-moll szonáta, op. 36; Prokofjev: Toccata, op. 11 Ingyenes Budapesti Tavaszi Fesztivál

További programok: fidelio.hu/klasszikus

19:00 Duna PaloTa – színházTerem Függöny fel! – Duna szimfonikus zenekar Vez.: Kovács László Népszerű opera nyitányok 19:00 ÓbuDai Társaskör kékes kata (gitár) Bach: a-moll szólószonáta; Scarlatti: A-dúr szonáta, L 238/K 208; d-moll szonáta, L 211/K 89; Pavlovits Dávid: Viharmadár szonáta; Tedesco: Tonadilla; Tango; Pujol:Románc; Luro: Natalia; Duarte: Idylle pour Ida; Three Waltzes 19:30 koGarT ház esterházy Trió Tagjai: Sebestyén Ernő (hegedű), Nikolaus Makk (gordonka), Aima Maria Labra-Makk (zongora) Haydn: esz-moll trió, Hob. XV:31; Brahms: C-dúr trió, op. 87 No. 2; Liszt: Obermann völgye; Második elégia; Epitalanium; IX. Magyar rapszódia Liszt 200 Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 müPa – bbnh a nemzeti Filharmonikusok estje bartók születésnapján Km.: Bazsinka Zsuzsanna, Wiedemann Bernadett, Juhász Tamás, Kovács István (ének), Nemzeti Filharmonikusok, Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella); vez.: Kocsis Zoltán Bartók: I. szvit nagyzenekarra, op. 3; Kodály: Kállai kettős; Budavári Te Deum Budapesti Tavaszi Fesztivál

73

2/18/11 6:47:45 PM


További programok: fidelio.hu/klasszikus

74

klasszikus – bontás 19:30 Thália színház – arizÓna sTúDiÓ a Fugato orchestra zeneszerzőpályázatának győztesei Km.: Fugato Orchestra Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:45 olasz kulTúrinTézeT vonósok estje – budapesti Fesztiválzenekar Hegedül és vezényel: Kelemen Barnabás Bach: Musikalisches Opfer, BWV 1079 – részletek; g-moll hegedűverseny, BWV 1056; Dvořák: E-dúr szerenád vonószenekarra, op. 22 20:00 belvárosi szenT mihály-TemPlom zuglói Filharmónia – szent istván király szimfonikus zenekar és oratóriumkórus Km.: Geszthy Veronika, Simon Krisztina, Szappanos Tibor, Rezsnyák Róbert (ének); vez.: Záborszky Kálmán Mozart: Ave verum corpus, K.618; Litaniae de venerabili altaris sacramento, K. 125; Exultate, jubilate, K. 165; Regina coeli, K. 127 Budapesti Tavaszi Fesztivál

J. S. Bach, Händel, Scarlatti, Schumann, Chopin, Fauré, Poulenc, Cui és Faragó M. művei 19:00 müPa – FeszTivál színház liszt: krisztus – Debreceni Csokonai színház Km.: Debreceni Filmarmonikus Zenekar, Csokonai Színház kórusa (karig.: Pálinkás Péter), Kodály Kórus (karig.: Pad Zoltán); vez.: Kocsár Balázs; kor.: Gemza Péter; rend.: Mispál Attila Liszt 2011 Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:00 barTÓk béla zeneiskola (váC) Dalok és duettek Km.: Dónusz Katalin, Ókovács Szilveszter (ének), Cs. Nagy Ildikó (zongora) Liszt, Mahler és Brahms művei Váci Tavaszi Fesztivál 20:00 belvárosi szenT mihály-TemPlom a szlovák Filharmónia kórusa Vez.: Blanka Juhanáková Liszt: Via crucis; Lukás: Pocta tvurcum, op. 147 Budapesti Tavaszi Fesztivál

28. héTFő 19:30 iParművészeTi múzeum a liszt Ferenc zeneművészeti egyetem zenekara Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 koGarT ház szakály ágnes (cimbalom), Dominkó istván (zongora) Liszt: Estéli harangszó; Elfelejtett románc; Két keringő; A három cigány; VI. Magyar rapszódia; I. Elfelejtett keringő; XII. Magyar rapszódia; Vitali: Chaconne; Bartók: Kis szvit, op. 14 Liszt 200 Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 Thália színház – arizÓna sTúDiÓ horváth bálint és nagy Gergely akusztikus gitárestje Budapesti Tavaszi Fesztivál 20:00 belvárosi szenT mihály-TemPlom liszt Ferenc egyházi művei Km.: Nagy László Adrián (orgona), Honvéd Férfikar (karig.: Strausz Kálmán); vez.: Rózsa Ferenc Liszt: Ima Paulai Szent Ferenchez; 116. és 129. zsoltár; Pater noster; Domine salvum, fac regem; Ave maris stella; Cantico di San Francesco Liszt 200 Budapesti Tavaszi Fesztivál

30. szerDa 15:00 müPa – bbnh orgonavezetés – audiencia a hangszerek királynőjénél Km.: Fassang László Ingyenes, előzetes bejelentkezéssel: orgonavezetes@mupa.hu 17:00 müPa – üveGTerem hangulatkoncert Ingyenes 17:30 müPa – előaDÓTerem műhelybeszélgetés Téma: a Bolsoj zenekarának április 9-i koncertje Műsorvez.: Fenyő Gábor Ingyenes 19:30 koGarT ház new Tallinn Trio Tagjai: Marrit Gerretz-Traksmann (zongora), Harry Traksmann (hegedű), Kaido Kelder (gordonka) Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel; Mozart: Adagio; Fratres; Spiegel im Spiegel; Erkki-Sven Tüür: Architectonics VII; Rahmanyinov: Trio Elegiaque, No. 1 Budapesti Tavaszi Fesztivál 20:00 belvárosi szenT mihály-TemPlom szokolay 80 – ünnepi koncert a szerző születésnapján Km.: Horváth Mária, Ambrus Ákos (ének), Teleki Miklós (orgona), Budapesti Tomkins Énekegyüttes (műv. vez.: Dobra János), Ars Longa Kamarazenekar (műv. vez.: Dinyés Soma); vez.: Szokolay Sándor, Dobra János Szokolay: „Áhítatos énekkoszorú Isten szeretetéről” (ősbemutató); Al fresco, op. 70; Musica Transylvanica, op. 104; Missa Pannonica, op. 96 Budapesti Tavaszi Fesztivál 20:00 szenT isTván bazilika kammerchor stuttgart

29. keDD 17:00 müPa – zászlÓTér hangulatkoncert

Ingyenes 19:00 hálÓ közösséGi közPonT Jabaro együttes Tagjai: Faragó Miklós (jazz gitár), Bauernfeind Éva (zongora), Bántai Erzsébet (gordonka), Lukin Zsuzsanna (ének), Varga Ferenc (hegedű, brácsa) Gitár improvizációk klasszikus zenére:

Fidelio_1103.indd 74

Km.: Daniel Kirch (ének), Óbudai Danubia Zenekar; vez.: Frieder Bernius Liszt: Pater noster; 13. Zsoltár; Verdi: Négy szent ének Liszt 200 Budapesti Tavaszi Fesztivál 31. CsüTörTök 18:00 mr márványTerem spányi miklós és tanítványai Km.: Gáspár Anna (hegedű); Fehér Nóra, Tóka Ágoston 18:00 ráTkai márTon klub Prof. Dr. salacz György és muzsikus barátai Km.: Prof. Dr .Salacz György (cselló), Dr. Kolbe Ilona (zongora), Bólyai vonósnégyes (tagjai: Dr. Greschik István, Dr. Poór Piroska/ hegedű, Németh Márta/brácsa), Dr. Lakatos János, Dr. Karlóczay Kristóf, Dr. Asbóth Richárd (cselló); műsorvez.: Prof. Dr. Pavlik Gábor Bach: Három tétel a G-dúr szvitből; Francoeur: E-dúr szonáta; Mozart: Esti dal; Schubert: Ständchen; Dvořák: Humoresque; J. Haydn: Menüett; Händel: C-dúr versenymű két csellóra 19:00 klebelsberG kulTúrkúria hajdú Diána (ének), haydn Quartet Bartók és Haydn művei 19:30 iParművészeTi múzeum alexander szeredenko (zongora) Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 koGarT ház bátori éva (ének), selmeczi György (zongora) Liszt: Schwebe, schwebe, blaues Auge; Wie singt die Lerche schön; In Liebeslust; Wo weilt er?; Die stille Wasserrose; Ich liebe dich; Du bist wie eine Blume; Bartók: Öt dal, op. 15; Petrovics Emil: Shakespeare-daloskönyv; Selmeczi György: Minutes volantes; Orbán György: Kilenc erdélyi madrigál Budapesti Tavaszi Fesztivál 19:30 náDor Terem sugár rezső és sugár miklós szerzői estje Km.: Musica Nostra Énekegyüttes, Éder Vonósnégyes, 1 + 4 Fúvósötös, Rozmán Lajos (klarinét), Lakatos György (fagott), Kántor Balázs (gordonka), Körmendi Klára (zongora); hangmérnök: Horváth István; vez.: Mindszenty Zsuzsánna Sugár Rezső: Marasztalás; Álmodozás; Szüret után; 2. vonósnégyes; Frammenti Musicali Sugár Miklós: Concede; Viri Galilei; Modellek, Reggeli etűd; Réminiscences 19:45 müPa – bbnh a budapesti Fesztiválzenekar liszt-estje Km.: Ewa Kupiec (zongora); vez.: Gerd Albrecht Liszt: Orfeusz; II., A-dúr zongoraverseny; Beethoven: V., c-moll „Sors” szimfónia, op. 67 Liszt 200 Budapesti Tavaszi Fesztivál

2/18/11 6:47:46 PM


portré – Jazz, viláGzene

75

„sohasem volTam másoDik”

Fidelio_1103.indd 75

megnyíltak számomra a legrangosabb hazai és külföldi koncertpódiumok. F: A szórakoztató zene elég szerteágazó irányokban változott az elmúlt bő fél évszázadban. Mennyire követte ezeket a változásokat, és főleg hogyan vélekedik az újabb zenei irányzatokról? Tm: Az általam képviselt szórakoztató zenei műfajok, az esztrádzenétől a jazzig, a latintól szvingig nagyon nagy repertoárt jelentenek. Egy közös van bennük, legalábbis az én interpretációmat tekintve, hogy gazdagon harmonizált, művészi megoldások jellemzik. Sajnos a mai szórakoztató zenében egyre kevesebb a harmónia, sokszor csupán egy-két akkordra épülő számokat hallani, és azokat is valami zajhatás jellemzi. A zajjal én persze egyáltalán nem tudok azonosulni. F: Az ön személyisége már-már a mintaszerű vitalitás szimbóluma. Mi a titka, mi ennek a háttere? Tm: Csak az, hogy normális életet éltem, gyönyörű családi keretek között. Az időnkénti „vendéglátózás” dacára sem dohányoztam és nem is ittam sohasem. Nem ismerek gyógyszert, hallottam róla, hogy létezik aszpirin. Fiatalkoromban a koncert után negyedórával otthon kellett lennem. Később pedig, amikor néhány éven át hetente léptem föl a Zeneakadémián, az már egyfajta tartást, felelősséget is jelentett számomra. Továbbá a szórakoztató zenét illetően is mindig ragaszkodtam a művészi igényhez, illetve a klasszikus szerkezetre épülő hangszereléshez. F: Milyen zenét hallgat leginkább, amikor egy-egy pillanatra képes felfüggeszteni az aktivitását? Tm: Klasszikus zenén nevelkedtem, minek köszönhetően szinte csak klasszikusokat hallgatok (a Bartók Rádióban). A szórakoztató zenét csak játszom, de nem hallgatom.

Ta b á n y i m i h á ly

Fidelio: Kik, úgy értem milyen előképzettségű vagy korú muzsikusok, muzsikusjelöltek járnak Önhöz harmonikát tanulni? Tabányi mihály: Akik hozzám jönnek, az már a felsőfok. Évfolyamokra bontva, három-, négy- vagy ötéves képzéseket kapnak, de olyanok is voltak, akik tíz éven át tanultak tőlem. Ezekről a tanítványaimról már elmondható, hogy „művészhelyettesi” szintig jutottak, de helyesebb, ha úgy mondom: pódiumképesek. Többeket közülük partnerként is szívesen látok a koncertjeimen, sokan járják az országot, de olyan is akad közöttük, akik már a világot. Azért koncerteket is vállalok, a zenekarommal vagy szólóban. Szólókoncert alatt nemcsak azt értem, hogy egyedül játszom – bár azt is szívesen teszem –, hanem amikor szimfonikus zenekarral, annak szólistájaként. F: Mely szerzőktől játszik nagyzenekari műveket? Tm: Elsősorban magyar zeneszerzőktől; például Vásáry Tamástól, aki 2001-ben írt egy új darabot. Tudomásom szerint jelenleg én vagyok az egyetlen harmonikaművész a világon, aki nagyzenekari kísérettel is játszik, például versenyműveket. F: Sokan ismerik az anekdotát, mely szerint Kodály Zoltán attól a pillanattól kezdte komolyan venni a harmonikát, ahogy meghallotta az ön játékát. Mégis mi volt az előzménye a hangszer iránti, életre szóló elkötelezettségnek? Tm: A hegedű volt az első hangszer, amit tanultam, de hamar kiderült, hogy engem sokkal jobban izgatnak az akkordok, mint a szólisztikus hangzás, vagyis hamarosan zongorán folytattam a tanulmányaimat, közben találtam rá a harmonikára, ami még gazdagabb összhangzat-lehetőséget rejtett számomra. A Zeneakadémiát viszont orgona és gordon szakon végeztem el; ott hallott véletlenül harmonikázni Kodály. 1933-tól akkori mesterem, az elsőrangú zongorista és harmonikás, Bobula Lajos úgy vélte, hogy zongorista elég sok van, de harmonikás alig; hét évvel később engem ítélvén legtehetségesebb tanítványának, benevezett az első országos harmonikaversenyre, amit megnyertem; ezt követően még számos versenyen indultam nemzetközi viszonylatban is, de sohasem voltam második… A hangszerválasztást egyébként nagy mértékben befolyásolta, hogy például az orgonával ellentétben, a harmonikával ki lehetett állni a közönség elé, ami számomra mindig vonzóbb dolog volt. 1940-től már lemezeket vehettünk föl az első triómmal, és hamarosan

fotó: Matisz László

Tabányi Mihály, a „Harmonikakirály” több mint hetven évet átívelő színpadi karrierjét, évtizedeken át tartó rendkívüli népszerűségét nagy valószínűséggel minősíthetjük világcsúcsnak. Egy ilyen pálya fontosabb állomásait nem is lehet terjedelmi kereteink között kellő mértékben áttekinteni, különösen, hogy Tabányi továbbra is vállal fellépéseket. Töretlen intenzitással működik jelenleg is az általa 1948-ban alapított Harmonikaiskola.

matisz lászló

2/18/11 6:47:54 PM


76

Jazz, viláGzene – ajánló blaDe mosT GiTáros-énekes

március 6., 19:30 Brian Blade: Mama Rosa – Müpa

A világ egyik legmagasabban jegyzett jazzegyüttese a Wayne Shorter kvartett, melynek dobosa, az utánozhatatlanul egyéni Brian Blade saját projektjével érkezik. Egy teljes családi album rajzolódik ki a jazzdobos Brian Blade legújabb produkciójában, melyet nagyanyjáról, Mama Rosáról nevezett el. Ez hatodik önálló lemezének címe, amelynek tematikája, hangszerelése és stílusa is eltér a tőle megszokottól, a dalok többnyire saját családtagjairól szólnak vagy az ő szemszögükből íródtak. Brian Blade, aki popsztárok lemezein és koncertjein is keresett közreműködő, sokáig csak a fióknak írta bensőséges dalait, de ezúttal énekel és gitáron is játszik.

Szalóki Ági fotó: Hajdu A.

néPzene és JazzveTélkeDő

március 3., 19:00

Jazzwerkstatt New Ensemble

Népzene és jazz – Hagyományok Háza

március 24., 20:00 Budapest Jazz Club

Virágok vetélkedése fantáziacímmel a népzene és a jazz kapcsolódási pontjaira épülő koncert lesz a Hagyományok Házában. A Hagyományok Háza nemcsak a szó legszorosabb értelmében vett hagyományőrző zenéket kívánja prezentálni, hanem nyitott az átmeneti műfajokra is. A népzene és a jazz kapcsolódási pontjait ezen a koncerten a gyereklemezeiről is ismert énekes, Szalóki Ági demonstrálja egyrészt, másrészt a két műfaj felé egyformán odaadó nyitottsággal forduló, neves hangszeres szólisták: Borbély Mihály szaxofonos, Oláh Szabolcs gitáros, Szabó Dániel zongorista, Barcza Horváth József nagybőgős, Dés András ütőhangszeres, valamint a hírneves Dresch Quartet.

másoDik oszTrák JazznaP

Másodszor lépnek fel osztrák jazzegyüttesek a Budapest Jazz Clubban az Osztrák Kulturális Fórum jóvoltából. Az osztrák jazz természetesen sokrétűbb annál, hogy egy-két mondatban lehetne jellemezni, de két jellegzetessége, a magas szintű, klasszikus zenei iskolázottság és a szokatlanra, az ironikusra nyitott előadásmód meg fog jelenni ezen az estén. Georg Breinschmid és Thomas Gansch az első, teltházas budapesti bemutatkozás sikere után térnek vissza. Újra itt lesznek az osztrák jazzéletben meghatározó műhelycsoport, a Jazzwerkstatt szólistái. Idén először magyar–osztrák kollaboráció is születik: Andy Manndorff és Eichinger Tibor gitárosok részvételével.

Snétberger Ferenc fotó: Jens Roetzsch

Tavaszi maGyar JazzünnePlés

március 25–27. A Magyar Jazz Ünnepe – Budapest Jazz Club

A Magyar Jazzszövetség fesztiváljának budapesti nyitónapján adják át az egyesületi tagság által megszavazott életműdíjakat. A Szabó Gábor-díjat először ítélték külföldön élő és dolgozó művésznek, Snétberger Ferencnek, aki azért rendszeresen hazajár, itt is fellép a díjátadás után. A Pernye-díjat Gonda Jánosnak nyújtják át, ugyanakkor. A fesztivál három napján konzis és jazz tanszéki akadémista zenekarok mellett reprezentatívnak nevezhető válogatásban hallható tíz első osztályú, friss magyar jazzprodukció, a Django Free-től Kozma Orsin és Fábián Julin át, Tóth Viktoron és Bacsó Kristófon keresztül az Equinox Oktettig és a Koala Fusionig.

Jambalaya

PörGés a JazzGöDörben

március 8. Mardi Gras Mese – Karnevál a Gödörben

Fidelio_1103.indd 76

Mind az öt márciusi szerdát kihasználják a Jazzgödör fellépői, ráadásul még a Húshagyó keddet is. A budapesti klub- és jazzélet olyan fontos figurái adják egymásnak kilincset, mint Soma Mamagésa (Éva Komplex), Kovács Ferenc (Magony), Ágoston Béla, a Trio Midnight tagjai és Tóth Viktor. De nyilván minden utcabálok ősanyjának, a Mardi Gras-nak a honosítási kísérlete a legérdekesebb, Húshagyó kedden. Pribojszki Mátyás lesz az egyik kiváló harmonikás, aki zenekarával élővé teszi majd a blueshagyományt, a szeretnivaló Ferenczi György a másik, a Jambalaya pedig New Orleanst vuduzza egyenesen ide nekünk tánccal, vendégzenészekkel.

2/18/11 6:48:06 PM


ajánló – Jazz, viláGzene

77

Bacsó Kristóf fotó: Nagy Edina

mika TivaDar és a kőleves

(egész hónapban) 21:00 Kőleves Jazz Keddek – Mika Tivadar mulató

A Kőleves Jazz Kedd új évada, fiatal és középgenerációs fellépőivel együtt két házzal arrébb költözött. Az építtető Mika Tivadar neve feliratként maradt fenn egy végre gyönyörűen felújított 1909-es Kazinczy utcai házon. Itt nyílt nemrég a Mika Tivadar mulató, ahová átkerültek a Kőleves Jazz Keddek. A kétéves sorozat már kinőtte a két házzal arrébb lévő Kőleves vendéglő kicsike szuterénjét. Március 1-jén a sorozat szellemi atyjának zenekara, a Bacsó Kristóf Quartet játszik, 8-án a fiatal generáció egyik ígéretes trombitása, Subicz Gábor kvintettje ad koncertet, majd Schreck Ferenc, Hárs Viktor és Karosi Júlia együttesei következnek.

uTolsÓ Óra

március 2., 19:00 Utolsó Óra sorozatzáró táncház – Fonó

Lezárult a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza közös, példátlanul nagy ívű folklórgyűjtése, melyet rendhagyó táncházzal ünnepelnek. Befejeződött a világon egyedülálló Jövőnk Öröksége XX. – XXI nevű projekt: elkészült az ötven CD-ből álló Új Pátria sorozat, valamint hét könyv az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával. A könyv- és lemezsorozatot négyszáz európai könyvtár és szervezet kapja meg, így könnyebben kutatható, megismerhető lesz a Kárpát-medence hangszeres népzenéje. Áprilisban a teljes gyűjtés felkerül a Hagyományok Háza honlapjára.

Besh o droM

a szaxoFon(Ó) örök

február 26. Fanfara Complexa, Besh o droM; március 26. Adolphe Sax Konsort plays Ornette Coleman: Free Jazz.

A szaxofon nélkülözhetetlen hangszer a jazzben, ezt bizonyítja a Fonóban februárban indult sorozat. A sorozat ötlete Ágoston Bélától származik, aki majdnem mindenen játszik, ami megszólal, de eredetileg szaxofonos volt, csak azután lett zenei mindenevő és javíthatatlan újító. Ezeken a koncerteken a műfajjal oly szorosan öszszefonódott hangszer lényegét próbálják meg megragadni, például Ornette Coleman zenéjének interpretálásával. A következő két hónapban a Fonóban szívesen látott sztárok, Borbély Mihály, Dresch Mihály, Tóth Viktor is elmondják-elfújják majd a magukét a témában.

Hírek, interjúk, ajánlók, kritikák: fidelio.hu/jazz

Fidelio_1103.indd 77

2/18/11 6:48:27 PM


78

Jazz, viláGzene – bontás 1. keDD 21:00 kőleves venDéGlő (bP.) bacsó kristóf Quartet Kőleves Jazz Kedd 21:00 Jelen (bP.) mitrió Jazz 2. szerDa 19:30 iF zenés kávéház (bP.) Weisz Gábor (szaxofon), Weisz János (zongora) 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) lakatos ágnes & Csuhaj barna Tibor Duo 21:00 Jelen (bP.) Grencsó realtime kollektíva 21:00 GöDör klub (bP.) soma és az éva komplex Jazz Gödör Ingyenes 3. CsüTörTök 19:30 iF zenés kávéház (bP.) oláh kálmán (zongora), bacsó kristóf (szaxofon), szandai mátyás (bőgő) 20:00 FonÓ (bP.) balázs elemér Group klub 20:00 rs9 színház (bP.) makám & robinzon kruzo 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) kiss erzsi 4. PénTek 19:00 ÓbuDai kulTurális közPonT (bP.) huzella Péter klubja 19:00 sPinoza (bP.) sabbathsong klezmer band Klezmer-péntek 19:30 iF zenés kávéház (bP.) mitrió 20:00 FonÓ (bP.) nikola Parov Quintet & herczku ágnes 20:00 marCzibányi Téri művelőDési

További programok: fidelio.hu/jazz

közPonT (bP.)

mitsoura 20:30 buDaPesT Jazz Club (bP.) nagy János Trio Harmónia Jazzműhely 21:00 szikra Cool Tour house (bP.) Cimbaliband, Tárkány művek 22:00 bárka színház – kávézÓ (bP.) Firkin klub 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – bolla Gábor Trio Ingyenes 5. szombaT 19:00 buDavári művelőDési ház (bP.) sebő klub 19:00 ÓbuDai Társaskör (bP.) Fizetek, főúr! Km.: ifj. Rátonyi Róbert (zongora), Csepregi Gyula (szaxofon), Gayer Ferenc (bőgő), Jeszenszky György (dob) 19:00 szikra Cool Tour house (bP.) Port.hu india Fest – holi 19:30 iF zenés kávéház (bP.) matthew mitchell (gitár), horváth

Fidelio_1103.indd 78

balázs (bőgő), sárvári kovács zsolt (dobok) 20:00 buDaPesT ConGress & WorlD TraDe CenTer (bP.)

Ghymes: szikraszemű – lemezbemutató koncert 20:30 klebelsberG kulTúrkúria (bP.) 54 éve Dixieországban – benkó Dixieland band 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Conexión salsa Fiesta 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) egri & Plutó active electric basses 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – Tzumo–egri–emilio Trio Ingyenes 6. vasárnaP 19:30 művészeTek PaloTáJa (bP.) brian blade: mama rosa 7. héTFő 19:00 marCzibányi Téri művelőDési közPonT (bP.)

a Calcutta Trió indiai zeneklubja 8. keDD 19:00 hálÓ közösséGi közPonT (bP.) masala Group 20:00 GöDör klub – erzsébeT Téri kulTurális közPonT és Park (bP.)

mardi Gras mese – karnevál a Gödörben Km.: Pribojszki Mátyás Band, Jambalaya, Ferenczi György és a Rackajam 21:00 Jelen (bP.) vámos Janka 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Thea soti – Jazzikonok: nina simone 21:00 CökxPon CaFé TheaTer (bP.) Cöki Jam! – akusztikus jam session Ingyenes 21:00 kőleves venDéGlő (bP.) subicz Gábor 5 Kőleves Jazz Kedd 9. szerDa 19:30 iF zenés kávéház (bP.) Weisz Gábor (szaxofon), neumann balázs (zongora) 20:00 szikra Cool Tour house (bP.) Tesem lehecc sztár – hajós andrás (talkshow-koncert) 21:00 Jelen (bP.) Groovus 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) sárik Péter Trio Feat. szirtes edina & Cserta balázs 21:00 GöDör klub – erzsébeT Téri kulTurális közPonT és Park (bP.)

magony

Jazz Gödör Ingyenes

10. CsüTörTök 19:30 iF zenés kávéház (bP.) veQ

20:00 FoGasház (bP.) subicz Gábor (trombita), benkő Dávid (villanyorgona) duó Jazzfogócska a Fogasházban No. 17. 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Tóth viktor Tercet 11. PénTek 19:00 CsillaGheGyi közösséGi ház (bP.) király martina band 19:00 klebelsberG kulTúrkúria (bP.) blues night long együttes 19:00 sPinoza (bP.) sabbathsong klezmer band 19:30 iF zenés kávéház (bP.) Dresch mihály (szaxofon), ifj. Csoóri sándor (brácsa), hock ernő (bőgő), baló istván (dob) 20:00 FonÓ (bP.) őrjöngő söndörgő 20:30 buDaPesT Jazz Club (bP.) Dés andrás Quartet Harmónia Jazzműhely 21:00 szikra Cool Tour house (bP.) 15 éves a kerekes band 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – Gyárfás istván Trio Ingyenes 12. szombaT 14:00 CsillaGheGyi közösséGi ház (bP.) népek napja – spanyol nap 17:00 mr márványTerem (bP.) szakcsi lakatos róbert (zongora), Transition együttes Klasszikus és jazz 19:30 iF zenés kávéház (bP.) kolta Péter (gitár), emeritzy György (gitár) 19:30 művészeTek PaloTáJa – FeszTivál színház (bP.)

avishai Cohen: seven seas 20:00 FonÓ (bP.) harcsa veronika Quartet, kazai ágnes Quartet 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Tim ries & oláh kálmán Quartet Alerant Jazz Est 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – bolla Gábor Trio Ingyenes 13. vasárnaP 20:00 viGyázÓ sánDor művelőDési ház (bP.)

balogh roland Finucci bros Quartet JazzPresszó

14. héTFő 20:00 szikra Cool Tour house (bP.) Grand mexican Warlock – lemezbemutató koncert +beat, Dis+Jazzekiel 15. keDD 18:00 millenáris szabaDTéri színPaD (bP.)

Petőfi vándorszínpad: a költő utazása Km.: Ferenczi György és a Rackajam

2/18/11 6:48:28 PM


bontás – Jazz, viláGzene

16. szerDa 19:30 iF zenés kávéház (bP.) kardos Dániel (gitár), vázsonyi János (szaxofon) 21:00 Jelen (bP.) Grencsó realtime kollektíva 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Gereben zita Quintet 21:00 GöDör klub (bP.) ágoston béla Group Jazz Gödör Ingyenes 17. CsüTörTök 19:30 iF zenés kávéház (bP.) sárik Péter Trio 20:00 millenáris TeáTrum l’orchestre de Contrebasses 20:00 maGyar kereskeDelmi és venDéGláTÓiPari múzeum (kulTea) (bP.)

bohém klub

Fidelio_1103.indd 79

21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) binder károly szólóest – Jazzikonok: art Tatum 18. PénTek 18:00 klauzál Gábor buDaFokTéTényi művelőDési közPonT (bP.)

Jazz+mi+Ti 19:00 sPinoza (bP.) sabbathsong klezmer band: Purimklezmer (Síppal-dobbal III. Zsidó Zenei Fesztivál) 19:00 PesT meGyei könyvTár, városi színházTerem (szenTenDre)

lajkó Félix koncert (Szentendrei Tavaszi Fesztivál) 19:30 iF zenés kávéház (bP.) nigun 20:00 FonÓ (bP.) Didgeridoo találkozó 20:00 marCzibányi Téri művelőDési közPonT (bP.)

konzervnyitó akciócsoport – improvizatív zenei est beszélgetéssel Téma: Nem félünk a kortárstól, vendég: Rácz Zoltán 20:30 buDaPesT Jazz Club (bP.) bartók konzi Jazz singers Harmónia Jazzműhely 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – Funk Jam Ingyenes

19. szombaT 15:30 FonÓ (bP.) szent Patrik napi Fesztivál 19:00 buDavári művelőDési ház (bP.) mini bluesfesztivál a bemrockparton Vendég: Kyru, Jimmy és Robi Blues Duo, Bőrgyári Capriccio 19:00 klauzál Gábor buDaFokTéTényi művelőDési közPonT (bP.)

Perczel-kováts orsolya–esze Jenő: ne ígérj – lemezbemutató koncert 19:00 sPinoza (bP.) Talmud, Tóra és a többiek – zenével (Síppal-dobbal III. Zsidó Zenei Fesztivál) 19:30 iF zenés kávéház (bP.) kovács linda (ének), orbán György (bőgő) 20:00 TraFÓ korTárs művészeTek

További programok: fidelio.hu/jazz

20:00 millenáris TeáTrum (bP.) muzsikás együttes, 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) kiende 21:00 Jelen (bP.) Placskó katina 21:00 CökxPon CaFé TheaTer (bP.) Jazz kiosk Ingyenes 21:00 kőleves venDéGlő (bP.) schreck Ferenc Trió Kőleves Jazz Kedd

79

háza (bP.)

az indiai klasszikus zene mesterei xi. – bevezetés a hindusztáni és a karnatikus zenébe A Rāga, azaz a dallam nyelve – km.: Pandit Biswajit Roy Chowdhary (Sarod), Pandit Abhijit Banerjee (Tabla) A Tāla, azaz a ritmus nyelve – km.: Pandit Abhijit Banerjee (Tabla, Pakhawaj), Somnath Roy (Ghatam) 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) borbély műhely: hungarian song book – nyilvános lemezfelvétel

2/18/11 6:48:30 PM


80

Jazz, viláGzene – bontás 21:00 szikra Cool Tour house (bP.) maszkura és a Tücsökraj, szabó balázs band – lemezbemutató koncertek 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – Tzumo–egri–emilio Trio Ingyenes 20. vasárnaP 19:00 klebelsberG kulTúrkúria (bP.) Dalnokklub Vendég: Sebő Ferenc 21:00 CökxPon CaFé TheaTer (bP.) Cöki Jam! – akusztikus jam session Ingyenes 22. keDD 19:00 hálÓ közösséGi közPonT (bP.) ága adja bimbaját – Fábián éva és tanítványai 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) micheller myrtill & Pintér Tibor Duo 21:00 kőleves venDéGlő (bP.) hárs viktor Trió Kőleves Jazz Kedd 21:00 Jelen (bP.) vörös niki trió

További programok: fidelio.hu/jazz

23. szerDa 19:00 sPinoza (bP.) Pengő, hitel, szerelem (Síppal-dobbal III. Zsidó Zenei Fesztivál) 19:30 iF zenés kávéház (bP.) Fábián Juli (ének), sárik Péter (zongora) 20:00 szikra Cool Tour house (bP.) Tesem lehecc sztár – hajós andrás (talkshow-koncert) 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) harcsa veronika Quartet 21:00 GöDör klub (bP.) Trio midnight Jazz Gödör 21:00 Jelen (bP.) santa Diver 24. CsüTörTök 19:30 haGyományok háza (bP.) liszt Ferencz Pest-budán Km.: Herczku Ágnes (ének), Zsoldos Bálint (zongora), a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara LISZT200 (Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011) 19:30 iF zenés kávéház (bP.) brandon mezzelo (szaxofon), oláh Dezső (zongora) 20:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) ii. osztrák Jazz nap Km.: Thomas Gansch–Georg Breinschmid duó, Jazzwerkstatt New Ensemble, Manndorff Trio – vendég: Eichinger Tibor 20:00 FoGasház (bP.) Tóth viktor tercett Jazzfogócska a Fogasházban No. 18. 25. PénTek 19:00 buDavári művelőDési ház (bP.) szájharmonika klub Km.: Pribojszki Trió

Fidelio_1103.indd 80

19:00 sPinoza (bP.) klezmerész 19:00 PesT meGyei könyvTár, városi színházTerem (szenTenDre)

Ghymes: szikraszemű Tavaszi Fesztivál 19:00 maDáCh imre művelőDési közPonT (váC)

harcsa veronika Quartet Tavaszi Fesztivál 19:30 iF zenés kávéház (bP.) szaniszló richárd (vibrafon), szakcsi lakatos béla Jr (zongora) 20:00 FonÓ (bP.) berka együtes, Fanfara Complexa 20:00 maGyar kereskeDelmi és venDéGláTÓiPari múzeum (kulTea) (bP.)

Jazzmozdony – második születésnapi gitáros gála Km.: Sorin Romanescu, Alex Man, Gyárfás István, Juhász Gábor (gitár) Ingyenes 20:30 buDaPesT Jazz Club (bP.) magyar Jazz ünnepe Díjátadó gála, majd Django Free, Equinox Oktett, Fábián Juli Jazz Riff 22:00 CaFe Cinema (bP.) kozma orsi–Cseke Gábor duó 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – bolla Gábor Trio Ingyenes 26. szombaT 19:00 marCzibányi Téri művelőDési

közPonT (bP.)

kaláka együttes 19:30 iF zenés kávéház (bP.) Creative art Trió 20:00 a38 (bP.) Polyphony: Darnakes, napra 20:00 FonÓ (bP.) szaxoFonó: Dzsindzsa, váczi Dániel trió, adolphe sax konsort plays ornette Coleman: Free Jazz 20:00 művészeTek PaloTáJa – barTÓk

19:30 uránia nemzeTi Filmszínház (bP.) Talamba ütőegyüttes, Tyerem kvartett (Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011) 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) magyar Jazz ünnepe Km.: Bacsó Kristóf Quartet, Karosi Júlia Quartet, Tóth Viktor Tercet 21:00 CökxPon CaFé TheaTer (bP.) Cöki Jam! – akusztikus jamsession Hangszert hozzatok! Ingyenes 29. keDD 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Fiatal énekesek estje ii. – koszi Janka (ének) 21:00 kőleves venDéGlő (bP.) karosi Juli Quartet Kőleves Jazz Kedd 30. szerDa 19:00 haGyományok háza (bP.) népzene és jazz: szalóki ági, Dresch Quartett, borbély mihály 19:00 maDáCh imre művelőDési közPonT (váC)

budapest bár 19:30 iF zenés kávéház (bP.) kardos Dániel, horváth márk (gitár) 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Pély barna & romhányi áron Duó 21:00 Jelen (bP.) Grencsó realtime kollektíva 31. CsüTörTök 20:00 a38 (bP.) Polyphony: Jennifer Walshe (ének), 4 Free birds 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Transform Quintet Alerant Jazz Est 21:00 GöDör klub (bP.) Tóth viktor Tercett, Dav Jazz Gödör

béla nemzeTi hanGversenyTerem (bP.)

max raabe & Palast orchester (Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011) 20:00 maDáCh imre művelőDési

fidelio.hu/jatek

közPonT (váC)

acoustic Trio.hu 21:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) magyar Jazz ünnepe Koala Fusion, Egri János Quartet, Finucci Brothers 23:00 buDaPesT Jazz Club (bP.) Jam session – borbély mihály Trio Ingyenes 27. vasárnaP 19:00 sPinoza (bP.) Jiddis sanzon – klein Judit (ének) Km.: Neumark Zoltán (zongora) (Síppal-dobbal III. Zsidó Zenei Fesztivál) 19:30 iF zenés kávéház (bP.) Göncölszekér együttes

Játsszon velünk és nyerjen! Koncert- és színházjegyek CD-k, könyvek Értesüljön a legfrissebb játékokról a Facebookon:

facebook.com/fidelio.hu

2/18/11 6:48:31 PM


ajánló – kiállítás

81

szocialista éjszakák

március 22–27.

Gallery by Night 2011 Kerek évfordulóhoz érkezett a Gallery by Night rendezvénysorozat: idén ünnepli huszadik születésnapját. Az esemény bizonyos formán idén is a hagyományoknak megfelelően fog zajlani, azaz egy héten keresztül minden este új tárlat nyílik, amelyet egész éjszaka megtekinthetnek az érdeklődők. A neves alkalomra azért különlegességgel is készültek a szervezők, így idén nemcsak magyar, hanem szlovák, cseh és lengyel alkotók is részt vesznek az egyhetes éjszakázásban. A tárlatok témája a szocializmus, amit a tárgyi valóságba kapaszkodva saját emlékeiken keresztül járnak körbe a művészek.

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház március 20-ig

Illatos kert Balla András kertész és fotográfus, ami önmagában nem nagy szám, hiszen nem törvénybe ütköző eme két foglalkozás együttes gyakorlása. Azonban fontos leszögeznünk, hogy nem egy amatőr fotós tájképeiről van szó, bár önmagában ez sem érv (vagy ellenérv) képei megtekintése mellett. Ami miatt viszont mindenképpen érdemes ellátogatni a tárlatra, az az aktfotókból áradó furcsa, szinte zavarba ejtő bujaság, és a reneszánsz és barokk kertekről készült képek, amelyek lenyűgöző hűséggel adják vissza a remekbe szabott kertek különleges atmoszféráját.

Stúdió Galéria

kert és erotika

kincskeresők álma

Magyar Nemzeti Múzeum március 20-ig

A kassai aranykincs Kalandregénybe illő módon rejtették el és találták meg a kassai aranykincs néven emlegetett aranypénzeket. Hogy pontosan ki rejthette el a kincset, arra csak találgatások vannak, a majd háromezer darab aranypénz és kétszáztizennégy centiméter hosszú aranylánc megtalálásának körülményei azonban ismertek. A kassai Pénzügyigazgatóság 1935-ös felújítása során bukkantak a leletegyüttesre, amelyet azóta több helyen is kiállítottak, de ez az első alkalom, hogy Magyarországon is láthatók, a Nemzeti Múzeum páncéltermében.

rajzolt betűk, betűs rajzok

2B Galéria március 21.–április 29.

Lélekjelenlét-képek „Megint Lajosnak sikerült az áttörés” – kiáltott fel Hamvas Béla Szabó Lajos képei láttán. Egy hányattatott sorsú magyar művésznek és gondolkodónak, Szabó Lajosnak állít emléket a 2B Galéria tárlata. Bár ez így egy kicsit szomorúan hangzik, valójában egy sokoldalú alkotót ismerhetünk meg, aki gondolatait Vajda Lajossal, Fülep Lajossal és Hamvas Bélával osztotta meg. 1956-os disszidálását követően Kotányi Attilával és Bálint Endrével közösen állította ki játékos és elgondolkodtató grafikáit Brüsszelben, melyekből most mi is ízelítőt kaphatunk itt, Budapesten.

Úri divat

Iparművészeti Múzeum szeptember 4-ig

Fidelio_1103.indd 81

Főúri öltözetek az Esterházy-kincstárból Az Esterházy Magányalapítvány és az Iparművészeti Múzeum közötti együttműködésnek jó pár nagyszerű tárlatot köszönhettünk az elmúlt években, és ez a gyümölcsöző kapcsolat most egy újabb fordulópontjához érkezett. A most nyíló tárlaton huszonegy darab teljes főúri öltözéket csodálhatunk meg, melyek különlegessége nemcsak pompájukban rejlik, hanem abban is, hogy ebből a korszakból egész Közép-Európában nem maradtak fenn hasonló együttesek. A kiállításhoz kapcsolódóan az Esterházy-kincstár textilanyagát feldolgozó katalógus jelent meg.

2/18/11 6:49:03 PM


82

kiállítás – bontás 2b Galéria szabó lajos: lélekjelenlét-képek márc. 21.–ápr. 23. a38 crazy horse – tóth andrej festményei febr. 22.–márc. 19. angyalföldi ifjúsági Ház balansz tánciskola: „anyuval táncolok” – kiállítás a rajzpályázatra beérkezett pályaművekből febr. 5.–febr. 28.

további programok: fidelio.hu/kiallitas

aquincumi múzeum „van új a föld alatt...” – válogatás a 2009. év legszebb budapesti ásatási leleteiből 2010. ápr. 16.–2011. márc. 31. bajor Gizi színészmúzeum a színház boldogtalan szerelmesei – a thália társaság (1904–1908) márc. 29.–máj. 12. vendégünk a színház…– bagossy levente látványtervező, grafikus színházi makettjei márc. 24.–máj. 12. bartók 32 Galéria testtextúrák – Fehér zoltán, kecskés Péter, szotyory lászló márc. 22.–ápr. 15. bethlen Galéria dömölky dániel: movein’ febr. 11.–márc. 11. blood mountain alapítvány asim memishi kiállítása febr. 23.–ápr. 3. budapest Galéria kiállítóháza 7 ½ – Gábor imre képzőművész kiállítása jan. 20.–márc. 6. budapest kiállítóterem szempontok – baráth Ferenc munkácsy-díjas grafikusművész kiáll. febr. 10.–márc. 6. vivát liszt! – Halld a fényt – lásd a hangot! márc. 18.–ápr. 3. budapesti művelődési központ a reflex fotóklub kiállítása febr. 23.–márc. 14. budapesti történeti múzeum illúziók birodalma – barokk iskoladrámák színpadképei márc. 26.–jún. 19. csillaghegyi közösségi Ház rab-kováts éva festőművész kiállítása febr. 23.–márc. 4. csók istván Galéria 27 ország – 27 festői reflexió márc. 18.–ápr. 3. e10 közösségi és kulturális színtér Hommage á liszt Ferenc márc. 19.–ápr. 10. erlin klub Galéria narrative movements – ii. indiai csoportos kiállítás febr. 1.–febr. 28.

Fidelio_1103.indd 82

ernst múzeum ed templeton: the cemetery of reason jan. 22.–márc. 20. derkovits-ösztöndíjasok 2010 ápr. 1.–máj. 29. Fővárosi képtár – kiscelli múzeum amnesia temporis (időleges felejtés) – kovács endre fotográfus kiáll. jan. 28.–márc. 6. csurka eszter: vágy jan. 27.–márc. 20. Galéria lénia európai városok – vendégemlékek – kádár katalin kiállítása márc. 19.–ápr. 4. Hamilton aulich art Galéria várhelyi tímea és Fischer balázs kiáll. márc. 28.–ápr. 28. kugler Flórián gyűjteményét bemutató tárlat jan. 24.–márc. 3. inda Galéria reused – sándor krisztián kiállítása febr. 22.–márc. 11. szabad szoba (vendégünk európa) márc. 18.–ápr. 15. iparművészeti múzeum Főúri öltözetek az esterházy-kincstárból dec. 21.–szept. 4. két korszak határán – Perzsa művészet a Quadzsár-korban (1796–1925) jan. 28.–szept. 18. a moholy-nagy lászló Formatervezési és a kozma lajos iparművészeti Ösztöndíjasok 2010. évi beszámoló kiállítása febr. 25.–ápr. 3. karton Galéria Fritzinger’s comic jam – Fritz zoltán és lanczinger mátyás kiáll. febr. 15.–márc. 21. klebelsberg kultúrkúria bartók háza – bartók világa febr. 23.–márc. 20. 54 év dixie országban – a benkó dixieland band története márc. 5.–márc. 20. rés – sallai Géza szobrászművész kiáll. márc. 22.–ápr. 15. mester és tanítványai márc. 16.– ápr. 10. elindultam szép hazámba – Fejér istván fotókiállítása márc. 23.–ápr. 10. knoll Galéria birkás ákos: „r.d.” nov. 27.–márc. 19. koGart koGart kortárs művészeti Gyűjtemény 2010-es válogatás márc. 4.–márc. 27. kőbányai Gyermek és ifjúsági szabadidő központ (kÖszi) Urbán máté fotókiállítása febr. 28.–márc. 12.

közlekedési múzeum száz vasutat, ezeret... – közlekedés és gazdaság a reformkorban szept. 23.–aug. 31. labor beszéljünk a nacionalizmusról! márc. 21.–ápr. 5. liget Galéria k-blabla – cosmos Geo kiállítása febr. 24.–márc. 24. liszt Ferenc emlékmúzeum liszt és budapest márc. 18.–2012. márc. 21. szabad szoba (spare room) márc. 18.–ápr. 15. ludwig múzeum taiwan calling – Határtalan sziget dec. 17.–márc. 6. magyar Fotográfusok Háza – mai manó Ház lakatos erika: „roma ikonok” – new York–budapest 1966–2010 márc. 24.–ápr. 10. Pécsi józsef Ösztöndíjasok beszámoló kiállítás márc. 24.–ápr. 10. illatos kert – balla andrás kertépítész, fotográfus kiállítása jan. 21.–márc. 20. szamosi lászló: szami máz jan. 22.–márc. 20. kasza Gábor: Y jan. 21.–márc. 20. magyar kereskedelmi és vendéglátóipari múzeum (kultea) 125 éves a dobos torta! dec. 1.–márc. 7. kiss manyi 100 febr. 16.–ápr. 4. európai városok – vendégemlékek – kádár katalin kiállítása márc. 19.–ápr. 4. magyar mezőgazdasági múzeum egy csipetnyi európa (a taste of europe) jan. 26.–aug. 31. magyar műszaki és közlekedési múzeum mozgásban a Hídember gépei – a reformkor technikai, gazdasági fejlődése dec. 1.–aug. 1. iii. makett Gála jan. 27.–márc. 5. kémia Ünnepe jan. 21.–ápr. 30. magyar nemzeti Galéria Festmények papíron – akvarellek a Grafikai gyűjteményben 1900–1950 febr. 15.–okt. 16. XiX. nemzet és művészet. kép és önkép nov. 5.–ápr. 3. munkácsy: krisztus-trilógia nov. 23.–ápr. 30.

2/18/11 6:49:04 PM


bontás – kiállítás

magyar zsidó múzeum „tegyük ezt még hozzá” – lajtai Péter kiállítása márc. 17.–máj. 16. marczibányi téri művelődési központ tendenciák napjaink képzőművészetében, 14. – kortárs plasztika szept. 1.–jún. 1. memoart Galéria elekes károly: 18 piros alma (tuning vii) febr. 21.–ápr. 21. millenáris b csarnok Future Home – családbarát kiállítás márc. 3.–márc. 6. mta zenetudományi intézet opera és nemzet – emlékkiállítás erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján okt. 1.–aug. 28. museion no. 1 Galéria kilian leonard dax festőművész, designer, építész kiállítása márc. 3.–márc. 11. saturo Hoshino japán keramikusművész kiállítása márc. 17.–márc. 25. műcsarnok csoportdinamika – Fiatal generációk a kortárs művészetben márc. 29.–ápr. 24. egyszerű többség – Fiatal művészcsoportok együttműködése márc. 26.–ápr. 24. művészetek Palotája – előcsarnok liszt! minden tekintetben. életútkiáll. jan. 22.–febr. 28.

Fidelio_1103.indd 83

művészetek Palotája – Fesztivál tér duna-parti szobrok márc. 3.–ápr. 7. nádor Galéria rapszódia – liszt Ferenc zenéjének hatása a képzőművészetre márc. 18.–ápr. 18. néprajzi múzeum liszt Ferenc és a „czigány zene” márc. 18.–aug. 29. átváltozások. Palotából múzeum szept. 30.–jún. 30. élő népművészet – Xv. országos népművészeti kiállítás okt. 29. –márc. 27. nextart Galéria koralevics rita: dobozolt terhek febr. 4.–márc. 6. Óbudai társaskör karmo zoltán szobrászművész kiállítása febr. 16.–márc. 13. lucia tkacova és anetta mona chisa kiállítása márc. 22.–ápr. 17. országos széchényi könyvtár terv és mű. vaszary jános iparművészeti munkái jan. 21.– márc. 10. a magyarul tudó horvát klasszikus márc. 23.–ápr. 30. Petőfi irodalmi múzeum rend / vesztő / múlt / idő – mikszáth kálmán fekete városai okt. 12.–máj. 31. az író személyes tárgyai, relikviái – tamási áron emlékszoba 2005. aug. 1.–2011. aug. 31. ködlovagok – irodalom és képzőművészet a századfordulón (1880–1914) nov. 10.–máj. 31. Pintér sonja Galéria „333” (napló és/vagy monológ) – a 20 éves látványtár jubileumi kiáll. 2010. jún. 1.–máj. 31.

Platán Galéria marge monko: mondd meg febr. 3.–márc. 25. ráday Galéria Galambos tamás képi teátruma febr. 10.–márc. 6. raiffeisen Galéria Fényfogás/lightfishing – július Gyula kiállítása jan. 17.–márc. 13. régi zeneakadémia erkel Ferenc, a zeneakadémia igazgatója 2010. jún. 5.–2011. márc. 14. semmelweis orvostörténeti múzeum, könyvtár és levéltár a sebesült Görgei dec. 3.–okt. 2. stúdió Galéria – Fiatal képzőművészek stúdiója szociál bazár – szabó Péter projektje febr. 15.–márc. 12. Gallery by night 2011 márc. 22.–márc. 27. trafó kortárs művészetek Háza outpost – a kritikai tér (critical space) márc. 10.–ápr. 23. tűzraktér erdélyi Gábor: kaptár febr. 10.–márc. 10. várfok Galéria mulasics lászló: zajok zátonyai jan. 25.–márc. 19. vasarely múzeum transzparencia – átlátás jan. 26.–máj. 1. videospace budapest denis stuart rose: kemény idők febr. 4.–márc. 11. vízivárosi Galéria bohus 70 – szobrok febr. 10.–márc. 10. zene a képzőművészetben márc. 18.–ápr. 13.

további programok: fidelio.hu/kiallitas

magyar nemzeti múzeum széchenyi világai okt. 9.–márc. 6. a kassai aranykincs febr. 1.–márc. 20. XXiX. magyar sajtófotó kiállítás márc. 26.–máj. 8.

83

2/18/11 6:49:05 PM


84

GYerek – ajánló, premier

fotó: Matz Károly

Fidelio matiné: a brémai mUzsikUsok

március 6. 15:00 Budapest Bábszínház

Papírszamár, fakutya, rézkakas, szőrmók cica – ilyen mulatságos alakban toppannak elő A brémai muzsikusok a Budapest Bábszínház előadásán. Botcsinálta zenészekből áll ez az embersorsú állatsereglet: a vaksi és sánta csacsi most harmonikán gyakorol, az erejevesztett, kivert vadászeb dobolni próbál, a levesbe szánt háziszárnyas dudaszóra váltja korábban érces kukorékolását, s a becézéshez szokott macska gitár pengetésétől reméli betevő falatját. Kalandjukat együttérzéssel és sok humorral eleveníti meg Veres András rendezése, Teszárek Csaba zenéje pedig plasztikusan illusztrálja a mesét.

láss csodát!

március 23–25. Budapest Bábszínház

Három nap alatt tíz előadást láthatnak az érdeklődők a Budapest Bábszínház másodszor megrendezendő minifesztiválján az Angyalbárányoktól Vitéz Lászlóig. A BÁBU programjában felvonul a magyar bábművészet idősebb és fiatalabb generációja, és természetesen az örökifjú Kemény Henrik! Itt lesz Bollár Kótyag és Mámori Nellike (akik végre találkoznak!), Hüvelyk Matyi, Pulcinella, valamint Gulyás Terka. Életre kel a Szépség és a Szörny története, helyet foglalhatunk Mátyás király asztalánál, és elmehetünk a Vásártérre. Mi is maradt ki? Persze, egy Semmiség.

március 20. 11:00 Millenáris, Fogadó

Az év második Csoki-koncertjén fiatal művészek kalauzolják a kicsiket a cselló és a zongora csodálatos közös világába. A tavasz első hónapjában a tavalyi KLASSZ Tehetségek gálakoncerten közös produkcióval bemutatkozott két fiatal tehetség, Mali Emese és Rohmann Ditta mutatják be, hogyan hangzik együtt a cselló és a zongora. Lukácsházi Győző, aki szokás szerint kézen fogja a kicsiket és a nagyokat, ismét sok érdekességgel és természetesen csokinyereményekkel vár. Senki ne felejtse otthon a Csoki-koncertek kifestőfüzetét, különben elveszik a második színes pecsét!

március 19. 11:00 Müpa, Üvegterem

A klasszikus szimfonikus zenekar hangszerszámai közül ezúttal a vonósok mögött helyet foglaló „kórust” ismerhetik meg az érdeklődők. A fuvolák, oboák, klarinétok és fagottok világának felfedezésére irányuló expedícióban a Zuglói Filharmónia fafúvós oktettje, valamint Fazekas Gergely műsorvezető lesz segítségünkre, és ezen a délelőttön minden bizonnyal kiderül az, miért sorolhatjuk egyik-másik fémhangszert – a szaxofont vagy a fuvolát –, sőt kerámiából, csontból vagy műanyagból készült hangszerszámot a fafúvósok közé. (Aki nem ér rá Symphoniába utazni, annak eláruljuk: a fúvóka anyaga számít!)

Lukács Miklós fotó: Vancsó Zoltán Szépművészeti Múzeum

Vajon hol köt ki a képzelet, ha az egyszerű mesét, felolvasást egy zenész a saját „nyelvén”, zenei improvizációval szövi tovább? Erre keresi választ az AEGON új, kisiskolásoknak és szüleiknek szóló sorozata, ahol többféle művészeti ág adja tovább az olvasás, a képnézegetés, a zenehallgatás örömét. Minden mese vagy zenei improvizáció egy-egy témához, illetve az ehhez választott, a múzeumban megtekinthető műtárgyhoz kapcsolódik. A márciusi délelőttön Szabó T. Anna költő, M. Tóth Géza animációs filmrendező, Herczku Ágnes énekes és Lukács Miklós cimbalomművész kalauzol a fantázia birodalmában.

március 19. 11:00

Újra bábFesztivál bUdaPesten

csoki, csellÓ, zonGora

Utazás sYmPHoniába a FaFÚvÓsokkal

Fidelio_1103.indd 84

2/18/11 6:49:10 PM


ajánló, premier – GYerek

85

március 2. 15:00 Budapest Bábszínház

Bogi, a kisiskolás lány nem nagyon szeret iskolába járni. Inkább csavarogna, bulizna, világot látna. A hatalmas utazóbőrönd viszont már unja a sok utazgatást. A koffer nem menne sehova máshova, inkább járna iskolába. Ezt a súlyos problémát egy cirkuszi kiskutya szerencsére pillanatok alatt megoldja. Hogyan? A zenés-bábos játékból kiderül. Az előadást már ötéveseknek is ajánlják az alkotók. A produkció főszereplője a Megasztárból ismert Patai Anna, bábos partnerei Juhász Ibolya és Kovács Katalin. A zene Szolnoki Péter munkája, további közreműködők Bodrogi Attila és Miskovics Róbert.

Brass in the Five

március 12. 10:00 Millenáris

Berzsenyi Bellegh Ádám

bőrÖndmese

március 19. 15:00 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Premier

biG banG

Az óvodások és a kisiskolások, illetve szüleik a hangok világának egészen új formáit ismerhetik meg. Felfedezhetik például, hogy ők maguk is zeneszerzők lehetnek. Megtapasztalhatják, hogyan lehet zene és tánc segítségével elűzni az éjszaka lidérceit, vagy éppen Moholy-Nagy László munkái elevenednek meg előttük a zene hallgatása által. Új bemutatóval jelentkezik Méhes Csaba és a Brass in the Five, és olyan, eddig felnőttek számára készült előadásaikról ismert alkotók, mint Szabó Réka, Kiss Erzsi vagy a Muziektheater Transparant is kifejezetten gyerekelőadással készülnek.

koromFekete

Hófehérke mostohája boszorkány. Vagy nem is a mostohája? Lehet, hogy az édesanyja? Vagy talán inkább egy színésznő, aki az édesanyja szerepét játssza? Az anyukák szeretik a gyereküket, és soha nem bántanák őket. De mi van akkor, ha Hófehérke miatt a Mama nem lehet többé a legszebb nő a világon? És ha mégis színjáték az egész: vajon két színésznő hogyan viselkedne, ha valóban el kéne játszania a mesehősök történetét? Eke Angéla és Megyes Melinda játsszák el a történetet, amely Wim Hoffman regénye alapján készült.

a sUszter álma bábbal és tánccal

március 12. 12:30 Millenáris, Padlás

A Tünet Együttes zenés-táncos játszótere barátságos rejtekhely, ahova behúzódva a fantázia határtalan kalandokra indulhat, zug, amely megannyi titkot tartogat. A zenészek, táncosok és színészek különféle, kreativitást ébresztő játékokon keresztül vezetik be a gyerekeket a kortárs zene és tánc világába. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a látvány, a zene vagy akár a Kucok művészeinek mozgatói, miközben ők maguk is szabadon játszhatnak, mozoghatnak, ismerkedhetnek képességeik határtalanságával.

fotó: Baranyai Edina Nemzeti Táncszínház, Refektórium

Álmunkban bármi megtörténhet: repülhetünk szárnyak nélkül, legyőzhetünk óriásokat, szivárványon sétálhatunk, bárányfelhőn hintázhatunk. Hasonló történik a mi öregecske, huncut, fütyörésző suszterünkkel is: álmában a cipők életre kelnek, topognak, kopognak, táncba visznek, rosszalkodnak. A lábbelik lábra kelnek, a cipészműhely szerszámai úgy mozognak, mintha élnének… Füttyös suszter és Füttyösné, a suszter szép felesége együtt táncol, forog, pörög a papucsokkal, facipőkkel, sarkantyús, rámás csizmával. Ez a suszter olyan suszter, ha a Napnak lába volna, cipőt vele csináltatna!

március 16. 15:00

kUcok

Fidelio_1103.indd 85

2/18/11 6:49:25 PM


86

GYerek – portré „nem akarom rUtinbÓl csinálni”

Karádi Borbála, a Budapest Bábszínház tagja, a tanítóképző után felvételizett a Színművészeti Egyetemre. Talán nem botorság azt állítani, hogy a tanítói és a színészi hivatás egy tőről fakad: amellett, hogy ki kell állni a közönség elé, amelyet nevel, ugyanolyan formában szinte soha nem ismétlődő helyzeteivel állandó megújulást követel.

k arádi borbála

Fidelio: Hogyan kerültél a bábszínész szakra? karádi borbála: A színházszerelem nagyon régen el-

kezdődött: az általános iskolában a színjátszó csoport tagja voltam, az évzárókon mindig szerepeltem, mesemondóversenyekre jártam. Drámatagozat helyett azonban a Szilágyit (a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium – a szerk.) választottam, mert úgy gondoltuk, onnan többfelé nyílhatnak utak. Persze a színművészeti volt az álom, ehelyett azonban Zsámbékra felvételiztem a tanítóképzőbe. Ott volt egy speciális kollégium, ahol bábkészítéssel foglalkoztunk, és a szakdolgozatom témájának is bábos dolgot választottam, a negyedik év végén pedig a Kolibri Színház stúdiójába vettek fel. Amikor annak vége lett, akkor indult a bábos osztály. F: Az egyetemen kik voltak rád a legnagyobb hatással? kb: Az osztálytársaimmal nagyon jól egymásra találtunk, ami azért hatalmas élmény, mert a bábozás csoportmunka. A tanárok közül Molnár Piroskának, Meczner Jánosnak, aki az osztályfőnököm volt, szintén nagyon sokat köszönhetek. Kezdetben féltem az énekléstől, Vámossy Éva tanárnő énekóráin azonban felszabadultam, mert meggyőzött arról, hogy tudok énekelni. A Csipkerózsa próbafolyamatát Decsi Ágival csináltam végig, aki kinyitotta a hangomat, és olyan csodát tett, amire nem gondoltam volna, hogy képes vagyok, mert bár örültem neki, megijedtem a szereptől, hiszen tapasztalatként nagyszerű, ám nagy feladat hirtelen zenés színésszé avanzsálódni. De akit a mesteremnek tekintek, az Lénárt András, tőle sokat tanultam-tanulok. F: A volt osztályfőnököd az igazgatód, nyilván nem véletlen az, ahogyan terhel. Te hogyan éled meg, a szerepeid akár színész-, akár bábtechnikailag mennyire épülnek egymásra? kb: Erősíti az embert, ha új feladatokat kap, és azokat meg tudja csinálni. Nemcsak azért, mert szakmailag önbizalmat ad, hanem mert rájössz, mennyi mindent kell és lehet megkeresni magadban. Az állandó megújulás és tapasztalás ebben a szakmában pláne igaz: hiába tudod a technikát, minden új bábot meg kell ismerned. A Mackó és az állatok, a Szentivánéji álom szerepátvételek voltak Semjén Nóritól, azokba igazán nem tudtam magam belevinni. Az első igazi premierem, a Bábpuccs nem volt sikeres előadás, de akkor jött össze a társulat, és megszületett egy jó csapat. A Lénárt Andrással és Kovács Judittal létrehozott Mogyoró és Mandulában csak egyszerű mozgatásokat csináltunk, de a kétszereplősség és András miatt jelentett mást, többet. Aztán jött a Faust és abban Balázs Zoli világa, majd az asztali

Fidelio_1103.indd 86

bábos Líra és Epika. Utána következett még egy királylány a Csizmás kandúrban, amit azért ne felejtsünk ki, ha a szakmai lépcsőkről beszélünk, mert ez paravános játék, és vajang- vagy pálcás technikát használunk, és a Rozi az égen. Rozi fizikailag, szellemileg, „kapcsolatilag” – mivel nem egyedül, hanem Kovács Katival mozgatom a bábot, ő az untermannom – egy teljes előadást betöltő szerep. Nagy kihívás, előtte időben le kell feküdnöm, át kell néznem a szöveget, be kell jól melegítenem, mert fáradtan nem játszhatom. A színházat egyébként sem lehet és nem is akarom rutinból csinálni! F: Nem fárasztó ez az állandó terhelés és sokféleség? kb: Nem könnyű a bábszínházban „élőszínészként” debütálni, bábozni, énekelni és táncolni egyszerre a Csipkerózsában, és igen, megijedek, amikor megnézek egy tízperces mesefilmet, miközben tudom, hogy az abból készülő előadásnak harmincöt percesnek kell lennie… F: Ez a Tehén a Holdon, ami a horvát gyerekeknek alapmese, nekünk viszont ismeretlen. kb: Ez az előadás csak technika, szöveg alig van benne, bár a zágrábi előadásokban ezt a keveset horvátul kell mondanom. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogyan reagálnak majd az előadásra a horvát gyerekek, és nem is azért, mert ők ismerik a történetet, hanem a kulturális különbségek miatt. A próbák alatt volt, amit én soknak vagy hosszúnak éreztem, a rendező, Ivan Kristijan Majic és a horvát kollégám, Petar Konkoj pedig egyáltalán nem. F: A zágrábi kalandon túl kipróbálnád magad hosszabb ideig külföldön? kb: Szeretem a változatosságot. Azt el tudom képzelni, hogy egy ideig más országban, más kultúrában dolgozzak, csak hát én itt vagyok itthon... És jó lenne még tanulni is. A nagy vágyam különben egy kosztümös film, ami lehet, hogy megmosolyogtató, de hiszek abban, hogy megtalálják az embert a szerepek. Papp tímea

Az interjú teljes terjedelmében a Fidelio.hu-n olvasható.

2/18/11 6:49:27 PM


bontás – GYerek 1. kedd 09:30, 10:15,11:00 millenáris b csarnok

ringató 17:00 bUdavári műv. Ház Fabrika műhely 2. szerda 09:00, 09:45, 10:30, 11:15 mÜPa – kék terem

ringató 10:30 temi Főv. műv. Háza Halász judit-koncert 11:00 erkel műv. kP. (bUdakeszi) állatok a zenében – air corde trio 8:00 center színHáz a hazudós egérke 3. csÜtÖrtÖk 09:30 klebelsberG kUltÚrkÚria mátyás király udvarában 10:00 bUdavári műv. Ház babamuzsika 4. Péntek 10:00 klebelsberG kUltÚrkÚria muzsikus klébzelet 11:00 ibs színPad egy kiállítás képei – m. kecskés andrás 17:00 HaGYománYok Háza aprók tánca 5. szombat 10:00, 16:00 FabUla bábszínHáz vuk 10:00 millenáris FoGadÓ tavaszváró 11:00 ibs színPad Péter és a farkas – brassimum Fúvósegyüttes 11:00 mÜPa – léPcsőterem zenebona – ne csak hallgasd! 15:00 klebelsberG kUltÚrkÚria sajtkukacz együttes; kippkopp a fűben 16:00 marczibánYi téri műv. kP. bognár szilvia koncertje 17:00 aranYtíz magyar táncház

(GÖdÖllő)

kolompos táncház 7. HétFő 09:30 csillaGHeGYi kÖz. Ház a huszárnak állt leány – Görömbő kompánia

Fidelio_1103.indd 87

8. kedd 09:30, 10:15, 11:00 millenáris b csarnok

ringató 16:30 békásmeGYeri kÖz. Ház diafilmdélután Ingyenes máv szimFonikUs zenekar PrÓbaterme

16:30 búgócsiga 18:00 szeretethang 17:00 bUdavári műv. Ház Fabrika műhely 9. szerda 09:00, 09:45, 10:30, 11:15 mÜPa – kék terem

ringató 10:00 bUdavári műv. Ház kerekítő tippentő 10:00, 18:00 center színHáz micimackó – mesekocsi színház 10:30, 15:00 mÜPa – Fesztivál színHáz

varázscirkusz – bozsik Yvette társulat 11:00 barabás villa Hangszerek a tarisznyából – kobzos kiss tamás 10. csÜtÖrtÖk 09:45 FonÓ ringató 10:00 bUdavári műv. Ház babamuzsika 11. Péntek 09:30 ibs színPad málnamese – málna zenekar 14:00 PetőFi sándor műv. Ház (Pécel) mátyás király és a varga/Pázmán lovag 17:00 HaGYománYok Háza aprók tánca 12. szombat 09:00 e10 tavaszváró játszóház 09:00, 10:30, 12:00 oPeraHáz, királYi léPcsőHáz

Hangszervarázs 10:00, 16:00 FabUla bábszínHáz mazsola 10:00 millenáris big bang Gyerekzenei Fesztivál 10:30 marczibánYi téri műv. kP. motolla játszóház 11:00 ibs színPad kolompos együttes 11:00 mÜPa – ÜveGterem Hoppláda – vaskakas bábszínház 14:00, 16:00 mr 6-os stÚdiÓ állatok a zenében – mr szimfonikusok, mr Gyermekkórus

15:00 e10 a teknős és a nyúl versenyfutása – trambulin színház 17:00 aranYtíz magyar táncház 13. vasárnaP 10:00, 16:00 FabUla bábszínHáz mazsola 10:00 marczibánYi téri műv. kP. kőketánc gyermektáncház 10:00 mÜPa – ÜveGterem cifra Palota Ingyenes 10:00 ÓbUdai kUlt. kP. a kis ida virágai – Harlekin bábszínház 16:00 klebelsberG kUltÚrkÚria Péter és a farkas – brassimum Fúvósegyüttes 14. HétFő 16:30 aranYtíz családi foglalkozás 15. kedd 11:00 millenáris nemzeti ünnep a millenárison Ingyenes 17:00 bUdavári műv. Ház Fabrika műhely 16. szerda 09:00, 09:45, 10:30, 11:15 mÜPa – kék terem

ringató 09:30 erkel Ferenc műv. kP. (bUdakeszi)

nyakigláb, csupaháj, málészáj – ládafia bábszínház 10:00, 14:00 bUdaFok-téténYi műv. kP. jancsi és juliska – vsG danszgrupp 17. csÜtÖrtÖk 09:45 FonÓ ringató 10:00 bUdavári műv. Ház babamuzsika; a huszárnak állt leányról – Görömbő kompánia 14:00 aranYtíz rigócsőr kiály 18. Péntek 09:30, 11:00 barcsaY ált. isk. (szentendre)

Hangszerek a tarisznyából – kobzos kiss tamás 10:00 klebelsberG kUltÚrkÚria macskahercegnő 14:30 rákosHeGYi bartÓk zeneHáz Humperdinck: jancsi és juliska (operafilm) 16:30 békásmeGYeri kÖz. Ház aprók tánca 17:00 HaGYománYok Háza aprók tánca 19. szombat 10:00, 16:00 FabUla bábszínHáz mazsola

további programok: fidelio.hu/gyerek

6. vasárnaP 10:00 marczibánYi téri műv. kP. kőketánc gyermektáncház 10:00 mÜPa – ÜveGterem cifra Palota Ingyenes 11:00 center színHáz az állatok nyelvén tudó juhász – mesekocsi bábszínház 15:00 tÖrÖk iGnác GimnáziUm

10:15, 11:30 mÜPa – ÜveGterem babakoncert 16:30 aranYtíz családi foglalkozás

87

2/18/11 6:49:28 PM


88

GYerek – bontás 10:00 millenáris FoGadÓ a magyar mese Ünnepe 10:00 P’art mozi (szentendre) a teknős és a nyúl versenyfutása – trambulin színház 10:30 marczibánYi téri műv. kP. motolla játszóház 11:00 mÜPa – léPcsőterem zenebona – ne csak hallgasd!

09:30 jÓzseF attila műv. kP. (dUna-

mÜPa – ÜveGterem

23. szerda 09:00, 09:45, 10:30, 11:15 mÜPa –

Utazás symphoniába: Fafúvósok 11:00 széPművészeti mÚzeUm láss csodát! – aeGon-matiné a szépművészetiben Km.: Szabó T. Anna költő, M. Tóth Géza animációs filmrendező, Herczku Ágnes (ének), Lukács Miklós (cimbalom) 14:30 ÓbUdai társaskÖr mozart klub kicsiknek és nagyoknak Ingyenes 15:00 millenáris teátrUm máv szimfonikus zenekar 17:00 aranYtíz magyar táncház 20. vasárnaP 10:00 marczibánYi téri műv. kP. kőketánc gyermektáncház 10:00 mÜPa – ÜveGterem cifra Palota Ingyenes 10:00 ÓbUdai kUlt. kP. micimackó – vaskakas bábszínház 10:30 dUna Palota a duna szimfonikus zenekar koncertje 10:30, 15:00 millenáris teátrUm csajkovszkij: csipkerózsika – máv szimfonikus zenekar 11:00 békásmeGYeri kÖz. Ház létramesék – bozsik Yvette társulat 11:00 maGYar ker. és vendéGlátÓ-

további programok: fidelio.hu/gyerek

iPari mÚzeUm

„darazsas-parazsas” – Palinta társ. 11:00 maGYar nemzeti mÚzeUm lakatos György és a concerto budapest 11:00 millenáris FoGadÓ csoki-koncert Ingyenes 11:00 olasz kUltÚrintézet a megérthető zene – budafoki dohnányi zenekar 15:30, 17:00 oPeraHáz, székelY bertalan terem

csengő-bongó délután 21. HétFő 10:15, 11:30 mÜPa – ÜveGterem babakoncert aranytíz 16:30 családi foglalkozás 19:00 kőszív 22. kedd 09:30, 10:15, 11:00 millenáris b csarnok

ringató

Fidelio_1103.indd 88

keszi)

szent György és a sárkány – Hetedhét kompánia 16:30 békásmeGYeri kÖz. Ház diafilmdélután 17:00 bUdavári műv. Ház Fabrika műhely

Ingyenes

kék terem

28. HétFő 10:00 oPeraHáz, székelY bertalan

ringató

24. csÜtÖrtÖk 09:45 FonÓ ringató 10:00 bUdavári műv. Ház babamuzsika 11:00 e10 élő zeneóra

mazsola és tádé 10:00 marczibánYi téri műv. kP. kőketánc gyermektáncház 10:00 mÜPa – ÜveGterem cifra Palota – Hetedhét ország – Gyöngyös Ingyenes 10:00 ÓbUdai kUlt. kP. Halász judit-koncert 11:00 mr 6-os stÚdiÓ susog a nád – budapest klarinét Quartet

terem

varázslatos opera 15:00 millenáris FoGadÓ kukamese 16:30 aranYtíz családi foglalkozás Ingyenes

25. Péntek 09:00 békásmeGYeri kÖzÖsséGi Ház az ezeregy éjszaka csodái – maszk bábszínpad 10:00 városi színHázterem (szentendre)

alma zenekar 14:30 klebelsberG kUltÚrkÚria bolond istók – bóbita bábszínház 17:00 HaGYománYok Háza aprók tánca 18:00 millenáris FoGadÓ millenáris táncház 26. szombat 09:00 e10 tavaszváró játszóház 10:00, 16:00 FabUla bábszínHáz mazsola és tádé 10:30, 12:00 maGYar nemzeti

29. kedd 09:30, 10:15, 11:00 millenáris b csarnok

ringató 17:00 bUdavári műv. Ház Fabrika műhely 30. szerda 09:00, 09:45, 10:30, 11:15 mÜPa – kék terem

ringató 10:00, 14:30 ÓbUdai kUlt. kP. az ördög három aranyhajszála – Fogi színháza 31. csÜtÖrtÖk 09:45 FonÓ ringató 10:00 bUdavári műv. Ház babamuzsika

mÚzeUm

Unokák és nagyszülők hangversenyei – máv szimfonikusok 10:30 marczibánYi téri műv. kP. motolla játszóház 11:00 ibs színPad táncról táncra – kisvirág Gyermektánccsoport 11:00, 16:00 klebelsberG kUltÚrkÚria

Halász judit-koncert millenáris Fogadó 11:00 kukamese 16:00 alma zenekar 11:00 mÜPa – ÜveGterem a rézerdő lakói – méhes csaba, brass in the Five 16:00 csillaGHeGYi kÖz. Ház tavasztündér mosolya – Hókirálynő meseszínpad 17:00 aranYtíz magyar táncház 27. vasárnaP 10:00, 16:00 FabUla bábszínHáz

fidelio.hu/jatek Játsszon velünk és nyerjen! Koncert- és színházjegyek CD-k, könyvek Értesüljön a legfrissebb játékokról a Facebookon:

facebook.com/fidelio.hu

2/18/11 6:49:30 PM


helyszínek Budakeszi erkel Ferenc Művelődési központ Fő u. 108., (23) 451-161, www.efmkbudakeszi.hu Budaörs Jókai Mór Művelődési központ Szabadság út 26., (23) 441-541 Budapest 2B Galéria IX., Ráday u. 47., (1) 215-4899, www.pipacs.hu/2b a38 XI., Petőfi híd budai hídfő, (1) 464-3940, www.a38.hu ady endre Művelődési központ IV., Tavasz u. 4., (1) 231-6000, www.adymk.hu alexandra könyvesház – párizsi könyváruház VI., Andrássy út 39., (1) 461-5830, www.alexandra.hu angyalföldi József attila Művelődési központ XIII., József Attila tér 4., (1) 320-3842, www.ajamk.hu aquincumi Múzeum III., Szentendrei út 139., (1) 430-1081, www.aquincum.hu aranytíz V., Arany János u. 10., (1) 354-3400, www.aranytiz.hu arnold Gym III., Szépvölgyi út 15., (1) 250-4259, www.arnoldgym.hu artus stúdió XI., Sztregova u. 7., (1) 204-3755, www.artus.hu Bajor Gizi színészmúzeum XII., Stromfeld Aurél u. 16., (1) 356-4294, www.oszmi.hu Bakelit M.a.C. és l1 táncművek IX., Soroksári út 164., (1) 358-1005, www. bakelitstudio.hu Bálint zsidó közösségi ház VI., Révay u. 16., (1) 311-9214 , www.jjc.hu Barabás Villa XII., Városmajor u. 44., (1) 1 225-4800, www.barabasvilla.hu Bárka színház VIII., Üllői út 82., (1) 303-6505, www.barka.hu Bartók 32 Galéria XI., Bartók Béla út 32., (1) 386-9038, www.bartok32.hu Bartók emlékház II., Csalán u. 29., (1) 394-2100, www.bartokmuseum.hu Bécsi kapu téri evangélikus templom I., Bécsi kapu tér, (1) 356-9736 Békásmegyeri közösségi ház III., Csobánka tér 5., (1) 388-2373, www. web.t-online.hu/bkh Belvárosi Főplébániatemplom V., Március 15. tér 2., (1) 318-3108, www. belvarosiplebania.hu Belvárosi szent anna-templom (Szervita templom) V., Szervita tér 6., (1) 318-5536 Belvárosi szent Mihály-templom V., Váci u. 47/b, (1) 337-8116, www. szentmihalytemplom.hu Belvárosi színház VII., Károly krt. 3/a., (1) 266-7130, www.belvarosiszinhaz.hu Bethlen Galéria VII., Bethlen Gábor tér 3., (1) 342-7163 BFz székház III., Selmeczi u. 14–16., (1) 388-6538, www.bfz.hu Blood Mountain alapítvány II., Vérhalom u. 27/c., (1) 3261-844, www. bloodmountain.org

Fidelio_1103.indd 89

Budapest Bábszínház VI., Andrássy út 69., (1) 342-2702, www.budapestbabszinhaz.hu Budapest Congress & World trade Center XI., Jagelló út 1–3., (1) 372 5400, www.bcc.hu Budapest Galéria kiállítóháza III., Lajos u. 158., (1) 388-6771, www. budapestgaleria.hu Budapest Jazz Club VIII., Múzeum utca 7., (1) 267-2610, www.bjc.hu Budapest kiállítóterem V., Szabad sajtó u. 5., (1) 388-6771, www. budapestgaleria.hu Budapesti kamaraszínház – shure, ericsson VII., Asbóth u. 20., (1) 351-6812, www.budapestikamaraszinhaz.hu Budapesti kamaraszínház – tivoli VI., Nagymező u. 8., (1) 351-6812, www. budapestikamaraszinhaz.hu Budapesti Művelődési központ XI., Etele út 55., (1) 371-2760, www.bmknet.hu Budapesti Operettszínház VI., Nagymező u. 17., (1) 353-2172, www. operett.hu Budapesti történeti Múzeum I., Szent György tér 2., (1) 487-8800, www. btm.hu Budavári Művelődési ház I., Bem rakpart 6., (1) 201-0324, www.bem6.hu Cafe Cinema V., Haris köz 3., (70) 366-2933, www.cafecinema.hu Center színház XV., Szentmihályi út 167–169. (az Ázsia Centerben), (20) 966-8123, www.centerszinhaz.hu Centrál színház VI., Révay u. 18., (1) 301-2060, www.centralszinhaz.hu Cinema City aréna VIII., Kerepesi út 9., (1) 880-3880, www.cinemacity.hu Ciszterci szent imre-templom XI., Villányi út 25., (1) 466-5886, www. szentimre.hu Cökxpon Café theater IX., Soroksári út 8−10., (30) 826- 4804, www. cokxponambient.hu Csillaghegyi közösségi ház III., Mátyás király út 13–15., (1) 240-0752, www.cskh.hu Csók istván Galéria V., Váci u. 25., (1) 318-2592, www.kepcsarnok.hu deák téri evangélikus templom V., Deák Ferenc tér 4., (1) 483-2150 duna palota V., Zrínyi u. 5., (1) 235-5500, www.bm.hu/dunapalota duna televízió székháza I., Mészáros u. 48., (1) 489-1200, www.dunatv.hu e10 közösségi és kulturális színtér VI., Eötvös u. 10., (1) 322-2886, www. eotvos10.hu ernst Múzeum VI., Nagymező u. 8., (1) 341-4355, www.ernstmuzeum.hu Fabula Bábszínház V., Petőfi Sándor utca 6. félemelet, (1) 333-6299, www. fabula.hu Festetics-palota VIII., Pollack Mihály tér 3., (1) 266-3101, www.festeticspalota.hu Fészek Művészklub VII., Kertész u. 36., (1) 342-6549, www.feszek-muveszklub.hu

89

Fogasház VII., Akácfa u. 51., (30) 500-3749, www.fogashaz.hu Fonó XI., Sztregova u. 3., (1) 206-5300, www.fono.hu Fuga Budapesti Építészeti központ V., Petőfi Sándor u. 5., (1) 266-0837, www. fuga.org.hu Galéria lénia II., Széher út 74., (1) 274-2342, www.galerialenia.hu Godot kávéház VII., Madách út 8., (1) 322-5274, www.godot.hu Gózon Gyula kamaraszínház XVII., XV. u. 23., (1) 253-0380 , www.gozon.hu Gödör klub – erzsébet téri kulturális központ és park V., Erzsébet tér, (20) 201-3868, www.godorklub.hu hadik kávéház XI., Bartók Béla út 36., (1) 279-0290, hadikkavehaz.blog.hu hadtörténeti Múzeum I., Kapisztrán tér 2–4., (1) 356-9522, www.militaria.hu hagyományok háza I., Corvin tér 8., (1) 225-6049, www.hagyomanyokhaza.hu háló közösségi központ V., Ferenciek tere 7–8. III. lph. 2. em. 9., (1) 266-0723, www.halo.hu hamilton aulich art Galéria V., Aulich utca 5., (1) 312-6012, www.aulichart.hu holdvilág kamaraszínház XVI., Ságvári u. 3., (1) 405-8759, www. holdvilag.hu holokauszt emlékközpont IX., Páva u. 39., (1) 455-3333, www.hdke.hu iBs színpad II., Tárogató u. 2–4., (1) 391-2525 , www.ibs-b.hu iF zenés kávéház IX., Ráday utca 19., (1) 299-0694, www.ifkavezo.hu impró VI., Ó u. 4., (70) 948-0332, momentantarsulat.hu inda Galéria VI., Király utca 34. II/4., (1) 413-1960, www.indagaleria.novasonic.hu iparművészeti Múzeum IX., Üllői út 33−37., (1) 456-5100, www.imm.hu Játékszín VI., Teréz krt. 48., (1) 312-0430, www.jatekszin.hu Jedermann kávézó IX., Ráday u. 58., jedermannkavezo.blogspot.com Jelen VIII., Blaha Lujza tér 1–3., (20) 344-3155, www.jelenbisztro.blogspot.com József attila színház XIII., Váci út 63., (1) 270-7514, www.jozsefattilaszinhaz.hu kabaré 24 VI., Nagymező u. 22−24., (1) 332-5322, www.kabare24.hu karinthy színház XI., Bartók Béla út 130., (1) 203-8994, www.karinthyszinhaz.hu karton Galéria V., Alkotmány u. 18., (1) 472-0000, www.karton.hu katona József színház V., Petőfi Sándor u. 6., (1) 318-3725, www. katonajozsefszinhaz.hu katona József színház – kamra V., Ferenciek tere 4., (1) 318-2487, www. katonajozsefszinhaz.hu kiscelli Múzeum III., Kiscelli út 108., (1) 250-0304, www.btmfk.iif.hu klauzál Gábor Budafok-tétényi Művelődési központ XXII., Nagytétényi út 31−33., (1) 226-0559, www.klauzalhaz.hu

2/18/11 7:35:12 PM


90

helyszínek klebelsberg kultúrkúria II., Templom u. 2−10., (1) 392-0860, www.kulturkuria.hu knoll Galéria VI., Liszt Ferenc tér 10., (1) 267-3842, www.knollgaleria.hu kOGart ház VI., Andrássy út 112., (1) 354-3839, www.kogart.hu kolibri Fészek VI., Andrássy út 74., (1) 332-3720, www.kolibriszinhaz.hu kolibri Gyermek- és ifjúsági színház VI., Jókai tér 10., (1) 311-0870, www. kolibriszinhaz.hu kolibri pince és teázó VI., Andrássy út 77., (1) 351-3348, www.kolibriteazo.hu komédium színház V., Tüköry u. 5., (1) 332-5967, www.komedium-szinhaz.hu kossuth klub VIII., Múzeum u. 7., (1) 338-3166, www.kossuth-klub.hu kőbányai Gyermek- és ifjúsági szabadidő központ (KÖSZI) X., Előd u. 1., (1) 262-2058, www.koszi.hu kőleves Vendéglő VII., Dob utca−Kazinczy utca sarok, (1) 322-1011, koleves.com kőrösi Csoma sándor kőbányai kulturális központ X., Szent László tér 7−14., (1) 260-9959, www.patakymk.hu közép-európa táncszínház VII., Bethlen Gábor tér 3., (1) 342-7163, www. cedt.hu közlekedési Múzeum XIV., Városligeti körút 11., (1) 273-3840 laBOr V., Képíró utca 6., (70) 398-6974, www.labor.c3.hu liszt Ferenc emlékmúzeum VI., Vörösmarty u. 35., (1) 3427-320, www. lisztmuseum.hu ludwig Múzeum IX., Komor Marcell u. 1., (1) 555-3444, www.ludwigmuseum.hu Madách színház VII., Erzsébet krt. 31−33., (1) 478-2000, www. madachszinhaz.hu Magyar Állami Operaház VI., Andrássy út 22., (1) 353-0170, www.opera.hu Magyar Fotográfusok háza – Mai Manó ház VI., Nagymező utca 20., (1) 473-2666, www.maimano.hu Magyar kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Kultea) V., Szent István tér 15., (1) 375-6249, www. mkvm.hu Magyar Mezőgazdasági Múzeum XIV., Vajdahunyad vár, (1) 363-1973, www. mezogazdasagimuzeum.hu Magyar Műszaki és közlekedési Múzeum XI., Prielle Kornélia u. 10., (1) 204-4095, www.omm.hu Magyar nemzeti Galéria I., Szent György tér 2., (1) 356-0049, www.mng.hu Magyar nemzeti Múzeum VIII., Múzeum krt. 14−16., (1) 338-2122, www. hnm.hu Magyar színház VII., Hevesi Sándor tér 4., (1) 322-0014, www.magyarszinhaz.hu Magyar zsidó Múzeum és levéltár VII., Dohány utca 2., (1) 342-8949, www. bpjewmus.hu

Fidelio_1103.indd 90

Makett labor IX., Pipa utca 4. fszt. 4., (1) 303-4881, www.medencecsoport.hu/ makettlabor Maladype Bázis VIII., Mikszáth tér 2., (70) 3268-108, www.maladype.hu Marczibányi téri Művelődési központ II., Marczibányi tér 5/a, (1) 212-2820 , www.marczi.hu MÁV szimfonikus zenekar próbaterme VIII., Múzeum u. 11., (1) 338-2664, www.mavzenekar.hu Merlin színház V., Gerlóczy u. 4., (1) 266-4632, www.merlinszinhaz.hu Millenáris II., Fény u. 20−22., (1) 336-4000, www.millenaris.hu Molnár ani Galéria VIII., Bródy S. u. 22. I. em., (1) 327-0095, www. molnaranigaleria.hu MOM park XII., Alkotás út 53., (1) 487-5501, www.mompark.hu Most! VI., Zichy Jenő u. 17., (70) 248-3322, mostjelen.blogspot.com Mozdulatművészeti stúdió IX., Tagló utca 11−13., (1) 321-9745, www. mozdulatmuveszet.hu Mr 6-os stúdió VIII., Bródy S. u. 5−7., (1) 328-7000, www.radio.hu Mr Márványterem VIII., Pollack M. tér 8., (1) 328-8779, www.radio.hu Mta díszterem V., Roosevelt tér 9., (1) 411-6100, www.mta.hu Mta zenetudományi intézet I., Táncsics Mihály u. 7., (1) 214-6770, www. zti.hu Mu színház XI., Kőrösy J. u. 17., (1) 466-4627, www.mu.hu Museion no. 1 Galéria IX., Üllői út 3., (1) 216-4784 Műcsarnok XIV., Hősök tere, (1) 460-7000, www.mucsarnok.hu Művész Étterem és kávézó XIII., Vígszínház u. 5., (1) 784-4483 Művészetek palotája IX., Komor Marcell u. 1., (1) 555-3000, www.mupa.hu nádor Galéria V., József nádor tér 8., (1) 266-3543, www.nadorgaleria.hu nádor terem XIV., Ajtósi Dürer sor 39., (1) 344-7072 nagy levin Étterem XXI., Széchenyi u. 92/b., (1) 278-0694, www.nagylevin.hu nemzeti színház IX., Bajor Gizi park 1., (1) 476-6800, www.nemzetiszinhaz.hu nemzeti táncszínház I., Színház u. 1−3., (1) 201-4407, www. nemzetitancszinhaz.hu néprajzi Múzeum V., Kossuth Lajos tér 12., (1) 473-2400 , www.neprajz.hu new Orleans Music Club VI., Lovag u. 5., (20) 451-7525, www.neworleans.hu nextart Galéria V., Aulich u. 4−6., (1) 302-7882, www.nextartgaleria.hu nyitott Műhely XII., Ráth György u. 4., (1) 214-0676, www.nyitottmuhely.hu Óbudai kulturális központ III., San Marco u. 81., (1) 388-2373, www. kulturkozpont.hu Óbudai társaskör III., Kiskorona u. 7., (1) 250-0288, www.obudaitarsaskor.hu

Ódry színpad VIII., Vas u. 2/c., (1) 318-8111, www.szfe.hu Olasz kultúrintézet VIII., Bródy S. u. 8., (1) 483-2040, www.iicbudapest.esteri.it Orfeum VII., Erzsébet krt. 43−49., (30) 948-6448, www.orfeumclub.hu Országos idegennyelvű könyvtár V., Molnár u. 11., (1) 318-3688, www.oik.hu Országos széchényi könyvtár I., Budavári Palota, (1) 224-3700, www. oszk.hu Osztrák kulturális Fórum szalonja VI., Andrássy út 43., www.okfbudapest.hu örkény színház VII., Madách tér 6., (1) 267-3775, ww.orkenyszinhaz.hu papp lászló Budapest sportaréna XIV., Stefánia út 2., (1) 422-2600, www. budapestarena.hu párbeszéd háza, Jezsuita kápolna VIII., Horánszky u. 20−22., (1) 327-4056, www.parbeszedhaza.hu park Galéria (MOM Park) XII., Alkotás út 53., (1) 487-5500 pataky Galéria X., Szent László tér 7−14., (1) 260-9959, www.patakymk.hu pesterzsébeti Csili Művelődési központ XX., Nagy Győri István u. 4−6., (1) 283-0229, www.csili.hu pesti színház V., Váci u. 9., (1) 266-5557, www.vigszinhaz.hu pestszentlőrinc–pestszentimre önkormányzatának díszterme XVIII., Városház u. 16., (1) 296-1400 petőfi irodalmi Múzeum V., Károlyi Mihály u. 16., (1) 317-3611, www.pim.hu pinceszínház IX., Török Pál u. 3., (1) 218-0116, www.pinceszinhaz.hu pintér sonja Galéria V., Falk Miksa utca 10., (1) 311-3030, www.pintersonja.hu platán Galéria VI., Andrássy út 32., (1) 331-3911, www.polinst.hu ráday Galéria IX., Ráday u. 8., (1) 218-0936, www.raday-galeria.hu radnóti színház VI., Nagymező u. 11., (1) 322-1071, www.radnotiszinhaz.hu raiffeisen Galéria V., Akadémia u. 6., (1) 484-4403, www.raiffeisen.hu rákoshegyi Bartók zeneház XVII., Hunyadi u. 50., (1) 257-1828, www. bartokzenehaz.hu régi zeneakadémia VI., Vörösmarty u. 35., (1) 322-9804, www.lisztmuseum.hu rs9 színház VII., Rumbach Sebestyén u. 9., (1) 269-6610, www.rs9.hu san Marco Galéria III., San Marco u. 81., (1) 388-2373, www.kulturkozpont.hu semmelweis Orvostörténeti Múzeum, könyvtár és levéltár I., Apród utca 1−3., (1) 375-3533, www. semmelweis.museum.hu semmelweis szalon VIII., Üllői út 26. I. em., szalon.semmelweis-egyetem.hu sirály VII., Király u. 50., (20) 498-0514, ww.siraly.co.hu spinoza VII., Dob. u. 15., (1) 413-7488, www.spinozahaz.hu

2/18/11 7:35:13 PM


helyszínek spiritusz Galéria I., Várfok .u 14., (1) 202-1420, www.spiritusz-galeria.hu stúdió „k” IX., Ráday u. 32., (1) 216-7170, www.studiokszinhaz.hu stúdió Galéria – Fiatal képzőművészek stúdiója VII., Rottenbiller utca 35., (1) 342-5380, studio.c3.hu/ studio_magyar/index.html szent istván Bazilika V., Szent István tér 1., (1) 317-2859, www.basilica.hu szent József plébániatemplom VIII., Horváth Mihály tér 7., (1) 313-6313, www. jozsefvaros.plebania.hu szépművészeti Múzeum XIV., Dózsa György út 41., (1) 469-7100 , www. szepmuveszeti.hu szikra Cool tour house VI., Teréz krt. 62., (1) 911-0911, www.szikra.eu szkéné színház XI., Műegyetem rkp. 3., (1) 463-2451, www.szkene.hu teMi Fővárosi Művelődési háza XI., Fehérvári út 47., (1) 203-3868, www. fmhnet.hu térszínház III., Fő tér 1., (1) 388-4310, terszinhaz.hu thália színház VI., Nagymező u. 22., (1) 331-0500, www.thalia.hu trafó kortárs Művészetek háza IX., Liliom u. 41., (1) 456-2040, www.trafo.hu tranzit art Café XI., Bukarest u. (volt Volánbusz Pu. a Kosztolányi Dezső térnél), (1) 209-3070 , www.tranzitcafe.com tűzraktér VI., Hegedű u. 3., (70) 434-2499, www.tuzrakter.hu

Fidelio_1103.indd 91

Új színház VI., Paulay Ede u. 35., (1) 269-6021, www.ujszinhaz.hu Újlipótvárosi klub Galéria III., Tátra u. 20/b., (1) 320-5380, www.members. chello.hu/ujlipotvaros uránia nemzeti Filmszínház VIII., Rákóczi út 21., (1) 486-3400, www. urania-nf.hu Várfok Galéria I., Várfok u. 14., (1) 213-5155, www.varfok-galeria.hu Vármegye Galéria V., Vármegye u. 11., (1) 318-8148, www.varmegyegaleria.hu Vasarely Múzeum III., Szentlélek tér 6., (1) 388-7551, www.vasarely.tvn.hu Veranda Grill & Wine IX., Vendel u. 9., (1) 886-3636, www.verandaetterem.hu Videospace Budapest IX., Ráday u. 56., (20) 984-3669, www.videospace.c3.hu Vígszínház XIII., Szent István krt. 14., (1) 340-4650, www.vigszinhaz.hu Vigyázó sándor Művelődési ház XVII., Pesti út 113., (1) 256-4626, www. vigyazomh.hu Vintage Galéria V., Magyar u. 26., (1) 337-0584, www.vintage.hu Vízivárosi Galéria II., Kapás utca 55., (1) 201-6925, www.vizivarosigaleria.hu Vojnovich-huszár Villa XXII., Művelődés u. 37/a., (1) 362-0864, www. vojnovich.hu zöld Macska diákpince IX., Üllői út 95., (20) 222-2413, www.zoldmacska.hu zuglói evangélikus templom XIV., Lőcsei u. 32., (1) 422-0637

91

zuglói szent istván zeneház XIV., Columbus u. 11., (1) 467-0786, www. szentistvanzene.hu dunakeszi VOke József attila Művelődési központ Állomás sétány 17., (27) 543-225, www.vokejamk.hu Gödöllő Művészetek háza Szabadság út 6., (28) 514-130, www.muvelodesikozpont.hu török ignác Gimnázium Petőfi u. 12., (28) 420 380, www.tig-godollo.hu pÉCel petőfi sándor Művelődési ház Maglódi út 2., (30) 996-3131, www. pecelmuvhaz.hu/contact.php törökBÁlint Munkácsy Művelődési ház Munkácsy Mihály u. 83., (23) 336-043, www.mmmh.hu VÁC Bartók Béla zeneiskola Konstantin tér 8., (27) 314-893, www.vacizeneiskola. gportal.hu Madách imre Művelődési központ Dr. Csányi krt. 63., (27) 316-411, www. mimk.vac.hu Váci Értéktár Köztársaság tér 19., (27) 513-482, ertektar.vac.hu

2/18/11 7:35:14 PM


92

OrszÁGJÁrÓ prOVOkatőr deBreCenBen

Debrecen MODEM március 27-ig

Határsértés – Transz(a)gresszív millenium Sorin Tara (von Neudorf) román képzőművész saját bevallása szerinti legnagyobb inspirációja az elnyomás és az igazságtalanságok elleni harc. Ezenközben kritikusai szerint csak nemzeti eszméket dönt romba és népek önérzetét sérti vérig, ráadásul nem is feltétlenül a legmagasabb esztétikai értékkel bíró alkotásokon keresztül. Hogy mi az igazság, azt mindenki döntse el maga. Amit bizton állíthatunk, hogy az újrarajzolt térképekkel, markáns szimbólumokat felvonultató rajzokkal fűszerezett képek bőven vetnek fel kérdéseket, amikre nem biztos, hogy könnyű a válasz.

Szegedi Csaba fotó: MAO

dOn GiOVanni

Győr Győri Nemzeti Színház március 19. 19:00

AA Győri Nemzeti Színházban az operák operájának premierjére kerül sor. A címszerepet Haja Zsolt és Szegedi Csaba alakítják, a rendező Szalma Dorotty. Mozart remekműve több mint kétszáz éve nyugtalanítja a gondolkodó embert: előadója és hallgatója egyaránt újból és újból megfejtendő rejtvényekbe ütközik zenei-drámai szövedékének számos pontján. Az opera, melyben mindent körbeleng az erotika, krimiszerűen indul. S noha az egész történet mintha arról szólna, hogy a szereplők a gyilkost keresik, a bűn és bűnhődés szerepe háttérbe szorul Don Giovanni tündöklése és bukása mögött.

1000+1 ÉJszakai MesÉi

Győr Vaskakas Bábszínház március 13. 11:00

Mindegyik gyöngyben és mindegyik hullámnak szétporló cseppjében ott van egy új mese egy másik világból – a mesés kelet világából. „Ki velünk mer álmodni, szórunk elébe pompázó gyöngyöket kacér fénycsillámmal, álmodunk burjánzó öblöket tengerhullámzással. Hol él Ali baba, palackba zárt dzsinek, s a mások: lidércek, ifrítek, boszorkányok, s él örökké hite a szépnek, férfi és nő igaz szerelmének. Reptetünk szőnyeget, kacagunk szörnyeket. Gurítunk gyöngyöket ezeregy meséből, kapd el, vagy csak nézzed. Sose nincs vége ezeregy mesének” – így ajánlják az alkotók az előadást, amely előtt játszóház vár.

huszadszOr is BOhÉM FesztiVÁl

Kecskemét Kecskeméti Kulturális Központ március 25–27.

A számok nyelvén: öt ország sztárjai három nap alatt több mint huszonegy óra élőzenét adnak – jubilál a Bohém Ragtime Jazzfesztivál. A kecskeméti székhelyű zenekar ősszel esett át a fennállásának huszonöt éves jubileumát ünneplő gálán, és újabb oka van ünnepelni: húsz éve alapították nemzetközi tradicionális jazzfesztiváljukat. A csodás humorú kanadai ragtime nagyasszony, Mimi Blais visszatérő vendég, rajta kívül itt lesz még több híres zongorista, például az európai tradicionális fesztiválok legendás alakja, Morten Gunnar Larsen Norvégiából, a műfaj őshazájából pedig Butch Thompson. www.bohemragtime.com

fotó: Müpa

Fenyő lÁszlÓ

Kecskemét Kodály Iskola március 18. 19:00

Fidelio_1103.indd 92

A Frankfurti Zene- és Előadó-művészeti Főiskola docense a XI. Starker János Országos Csellóverseny nyitókoncertjén lép fel a Capriccio Kamarazenekarral. A Fidelio.hu egyik kritikusa, Kovács Sándor a csellóművész februári koncertje kapcsán így vélekedett Fenyő László játékáról: „Az abszolút biztonság, technikai perfektség, a mindig nemes, ugyanakkor nagyon sokféle árnyalatú tónus és főként a fölényes könnyedség lefegyverző. Talán az »értelmes« szó fejezi ki legjobban Fenyő muzsikálásának lényegét. Pontosan tudja (vagy érzi, ez végül is mindegy), a zene hogyan építkezik.”

2/18/11 7:35:25 PM


McDonaghgyakorlatok, Tasnádi Bence, Neudold Júlia fotó:Solymossy Attila

OrszÁGJÁrÓ

Kecskemét több helyszínen március 21–27.

93

2. szín-tÁr FesztiVÁl

A Kecskeméti Katona József Színház második alkalommal rendezi meg a magyar nyelvű Színművészeti Egyetemek Találkozóját, melyen a budapesti, a kaposvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és az újvidéki egyetem vesz részt. A találkozó során az intézmények rektorainak alkalma lesz megvitatni az oktatási kérdéseket, a hallgatók pedig lehetőséget kapnak arra, hogy különböző színészvezetési technikákkal találkozzanak. Az egyhetes színészbörzén Ingmar Bergman, Tasnádi István, Vinnai András, Varró Dániel, Brecht, Karinthy Márton, McDonagh művei szerepelnek. (Részletes program: 18. oldal.)

Tasnádi Csaba

kOCCanÁs

Nyíregyháza Móricz Zsigmond Színház március 26., 28. 19:00

Spiró György többszörösen díjazott komédiája sokadszorra jelenik meg a színpadon. Ezúttal Nyíregyházán koccannak: a Férfi, a Nő, a Vállalkozó, a Rövidgatyás, a Srác… Csupa-csupa ismerős karakter. A meglehetősen banális esemény valóságos dominóelvként hat: egyre több autó koccan össze, s a forgalom egy egész napra megbénul. A gigantikus közlekedési vesztegzár alatt ismeretségek és üzletek köttetnek, szerelmek és konfliktusok lobbannak föl és csitulnak el, miközben az egyre szürreálisabbá váló helyzetben felvonulnak a mai magyar társadalom jellegzetes típusai. Szociológiai keresztmetszet, alulnézetben. Rend.: Tasnádi Csaba

Babos Gyula fotó: Kardos Zsuzsa

Jazz a kOdÁlyBan

Pécs Pécsi Kodály Központ március 18-19.

Jan Garbarek, Babos Gyula és Harcsa Veronika neve fémjelzi a Pécsi Tavaszi Fesztivál kiemelkedő jazzeseményét. Az új Kodály Központban először lesz Jazzfesztivál. Babos Gyula a Project Special nevű zenekarának új felállását mutatja be. Őket a hangmélység ünnepélye, a virtuóz francia nagybőgőtársulat, a L’ Orchestre de Contrebasses követi. Másnap az elektronikus popzene legfrissebb hajtásait is művelő Bin-Jip együttes lép fel, tagjai között Harcsa Verával. A fő műsorszám a Jazzhétvégén a világhírű, és itthon is gyakran turnézó Jan Garbarek és együttese, melyben kiemelt szerep jut Trilok Gurtu indiai ütőhangszeresnek.

eGy szent Élete

Szeged Móra Ferenc Múzeum március 20-ig

Ohridi Szent Naum magyarországi kultusza. Mind műfajában, mind tartalmában különleges tárlat látható Szegeden. Egy kevéssé ismert magyarországi kultusszal bíró szent életét és magyarországi hatását ismerhetjük meg a Móra Ferenc Múzeum kiállításán. A 9. században élt szentet Rómában avatták pappá, de végül Borisz bolgár cár udvarában lelt menedékre, ahol például részt vett az óbolgár írás megteremtésében. Tisztelete a Magyarországra a 18. században bevándorló ortodox kisebbségekhez köthető. A bő évszázadig virágzó kultusz emlékeit, a mintegy hetven darab Szent Naumot ábrázoló ikont és metszetet, pedig most mi is megtekinthetjük.

fotó: Müpa

szeGedi sziMFOnikus zenekar

Szeged Szegedi Nemzeti Színház március 1. 19:30

Fidelio_1103.indd 93

A Dél-Alföld legjelentősebb zeneművészeti együttese már a 18. században is létezett, így igen hosszú azoknak a karmestereknek, művészeknek a névsora, akikkel közös koncertet adtak. A 19. század végétől több-kevesebb megszakítással működött a zenekar. A II. világháború végéig Fricsay Ferenc tíz évig igazgatta a szimfonikusokat és olyan nagyságokat hívott meg, mint Willem Mengelberg, Erich Kleiber vagy Pietro Mascagni. Szegedi Szimfonikus Zenekar néven Vaszy Viktor 1969-ben önálló intézménnyé szervezte az együttest, amely jelenleg is a helyi kulturális kínálat bázisa és emellett rendszeres résztvevője a nemzetközi koncertéletnek.

2/18/11 7:35:37 PM


94

könyVaJÁnlÓ

áGOSTON BélA

fotó: Kleb Attila

zenész

FáTyOl KAMIllA

a FideliO a JÁnl Ja

színész, a Maladype Társulat tagja

aldous huxley: szÉp ÚJ VilÁG (Cartaphilus, 2008) Az író nevével a Kábítószerek könyvében találkoztam először gimnazista koromban, és most itt ér a szó ma… Lám a SZÓMA feledteti, csitítja az érzelmi viharokat – majd. „Orgia, orgia, Ford és móka,/ Nem kell más, csak egy kis szóma,/ Fiú a lánnyal eggyé válik,/ Minden gátlás feloldódik.” A könyvben minden idézet váratlanul feltűnő zászlóként lobog. Himnuszok, szintetikus hangrészlegben készült slágerszövegek, Shakespeare drámáinak részletei kiváló fordításokkal érik el azt a hatást, ami a filmvilágban nagyon működik. A főhős megjelenése is váratlanul következik be. Se vár, se xp ír, csak tapogatózás egy kiürített memóriában, amit ma winchesternek neveznek. És aztán összeáll a kép: „Társadalmi elrendelés terme, Szabványférfiak és szabványnők, Alapszintű szexuális ismeretek, Minél kevesebb az oxigén, annál alacsonyabb a kaszt, Világellenőr, Vadember-rezervátum, Szülő, Ó, Fordom!” John steinbeck: Édentől keletre (Könyvmolyképző Kiadó, 2007) Az Édentől keletre egy család történetét mondja el az amerikai polgárháborútól az első világháborúig tartó időszak alatt. A főszereplő két fiú, akiknek kapcsolata a bibliai Káint és Ábelt idézi meg. Ehhez a könyvhöz idő kell és türelem. Ha az ember az első harminc oldalon túl van, nem képes megválni a történettől. Csak akkor pihentettem, mikor tudtam, hogy egy szereplő meghal, hogy minél tovább éljen bennem az alakja. Az utolsó tíz oldalt nagyon lassan olvastam, olyan tempóban, hogy soha ne legyen vége. Ebben a tulajdonképpeni családregényben a karakterek szerethető emberek, akiket a saját érzelmeik hajszolnak végzetük felé. Van szabad akarat? Irányítható a sorsunk? Valóban minden rajtunk áll? Mi az emberi gonoszság? Mi a szerelem, a hűség? Milyen a testvéri rivalizálás? Ez a remekmű sok mindenben megváltoztatta a szemléletemet, a regény utolsó szava pedig életem egyik vezérelvévé vált.

arany zsuzsanna (szerk.): „MOst elMOndOM, Mint VeszteM el”. kOsztOlÁnyi dezső BeteGsÉGÉnek És halÁlÁnak dOkuMentuMai (Kalligram, 2010) Élete utolsó hónapjaiban Kosztolányi Dezső már nem tudott beszélni. Ínyrákja olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy gégemetszéssel tudták már csak megmenteni az életét. Akárcsak Babits, ő is írásban kommunikált a környezetével. Az Új Szent János Kórházban töltött időszakból fennmaradtak dokumentumok, amelyek haldoklásának krónikáját mutatják be. A most elmondom, mint vesztem el című kötet ezeket a kéziratokat adja közre, jegyzetekkel, bevezetővel, függelékanyagokkal. A könyv számos nekrológot és kortárs visszaemlékezést is tartalmaz, valamint a stockholmi sugárkezelésekkel kapcsolatos leveleket; de olvasható a temetésről készült koszorúkimutatás, illetve az egyik kezelőorvos özvegyének elbeszélése arról, hogyan küldetett Kosztolányi vörös rózsacsokrot a szerelmének, a halálos ágyáról. A megrázó összeállítás a költő olyan időszakába nyújt bepillantást, ami korábban nem volt minden részletében ismert sem a szakmai, sem a nagyközönség előtt, s egészen más oldaláról mutatja őt be.

KERESSE A lIBRI üZlETEKBEN éS A lIBRI.Hu OlDAlON!

Fidelio_1103.indd 94

2/18/11 7:35:48 PM


Fidelio_1103.indd 95

2/18/11 7:35:50 PM


Fidelio_1103.indd 96

2/18/11 7:35:54 PM


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.