2019/01
opera
balett
színház
Uránia 2019 TAVASZ anna nETrEBKO anita raHVELiSViLi Elīna Garanča Javier CaMarEna isabel LEOnarD
ralph FiEnnES Sophie OKOnEDO
Benedict CUMBErBaTCH ian MCKELLEn
Olga SZMirnOVa Szemjon CSUDin
Pablo PiCaSSO Vincent van GOGH Hieronymus BOSCH Edgar DEGaS
koncert
képzőművészet
ADJ ESÉLYT A SZERENCSÉDNEK, ÉS DOBD FEL A NAPOD!
Uránia műsorának fontos pillérét alkotják a társművészeti vetítések. Opera-, balett- és színházi közvetítéseink, valamint képzőművészeti tárlatokat bemutató filmjeink egyre több érdeklődőt vonzanak: 2018-ban több mint 25 ezren keresték nálunk ezeket a mozivásznon elérhető magasművészeti tartalmakat. Hogy az egyre bővülő kínálatot még áttekinthetőbbé tegyük, idén is elkészítettük tavaszi programfüzetünket, amelyben az új premierek és a korábbi sikerprodukciók frissen meghirdetett ismétlései mellett hírt adunk kiemelt filmes programjainkról, így a Cseh Tamás emlékét idéző tematikus napunkról és a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megvalósuló David Lynch-sorozatunkról.
Az
A New York-i Metropolitan Operából három élő közvetítés és további három ismétlés vár még ránk az évadban. Élőben vetítjük Donizetti felhőtlen szórakozást ígérő vígoperáját, Az ezred lányát Pretty Yendével és Javier Camarenával; Wagnertől a Nibelung-ciklus legnépszerűbb darabját, A walkürt Stuart Skelton és Eva-Maria Westbroek főszereplésével; végül A kármelitákat a tündöklő Isabel Leonarddal. Ismétléseink sorában megtalálható a 18/19-es szezon két sikerdarabja: az évadnyitó Aida Anna Netrebkóval, valamint az idei évad arculatát adó Sámson és Delila Roberto Alagna és Elīna Garanča sztárkettősével. Londoni színházi sorozatunk újdonsága a Ralph Fiennes és Sophie Okonedo díjnyertes alakításával fémjelzett Antonius és Kleopátra, amely magyar felirattal lesz látható. Két olyan darab is lesz azonban a National Theatre LIVE IN HD válogatásában, amelyet csak angol felirattal vetítünk: a Strindberg Júlia kisasszonya nyomán készült, jelenkorba helyezett és női szemmel megrendezett Julie, valamint Alan Bennett rendkívül látványos György királya, amelyből korábban Oscar-díjas film is készült. A moszkvai Bolsoj Balettből a klasszikusok mellett két korábban betiltott darabot is játszunk, az Aranykort és a Carmen-szvitet – utóbbit élő közvetítésben.
ÁLLANDÓ KAPARÓS SORSJEGYEINK
Az Exhibition on Screen képzőművészeti sorozatában két újdonsággal készülünk: március végén jön Az ifjú Picasso, amely a barcelonai, a malagai és a párizsi Picasso Múzeum gyűjteményei alapján a mester pályakezdését elemzi, júniusban pedig a Van Gogh és Japán, amely a holland zseni művészetének kevéssé feltárt japán hatásaival foglalkozik. Élő zenei programokban sem lesz hiány: francia, magyar és orosz dallamokkal folytatódik a Nemzetek zenéje kamarazenei sorozat a Sinfonietta Pannonica művészeivel és vendégeivel; március 28-án a Rádiózenekar brácsaművészei adnak rendhagyó koncertet Viva la viola! címmel; a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezésében áprilisban három produkcióra is készülünk. A BTF keretében idén vetítésekre is sor kerül: április első felében négy filmmel vezetjük be a nézőket David Lynch útvesztőjébe. Május végéig tart és hét filmet tartogat még az olasz tájakra elkalauzoló Itáliai utazás sorozat. A spanyol film szerelmeseit pedig az Európai Filmakadémia életműdíjával nemrég kitüntetett Carmen Maura retrospektívjével várjuk. Remélem, Önt is üdvözölhetjük majd tavaszi programjainkon az Urániában! Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója
www.szerencsejatek.hu
antonIUs és kleopátra
Rendező: Carrie Cracknell Szereplők: Vanessa Kirby (Julie), Aric Kofi Abrefa (Jean), Thalissa Teixeira (Kristin)
Rendező: Simon Godvin Szereplők: Ralph Fiennes (Antonius), Sophie Okonedo (Kleopátra), Tunji Kasim (Caesar), Tim McMullan (Enobarbus), Alan Turkington (Canidius), Fisayo Akinade (Eros)
Csak angol felirattal!
alan bennett
WIllIam shakespeare
gYÖrgY kIrálY
hamlet
Alan Bennett 1991-es drámája többszörös díjnyertes alkotás, Oscar-díjjal jutalmazott mozifilm is készült belőle. 1786-ban járunk, III. György angol király a legnagyobb hatalmú ember a világon. Még úgy is, hogy tíz évvel korábban le kellett mondania a királyság amerikai gyarmatairól. Viselkedése azonban egyre bizonytalanabb. Elméje drámai ütemben bomlik meg. Ezt látva ambiciózus politikusok és legidősebb fia, a walesi herceg, a későbbi IV. György igyekeznek kihasználni a helyzetet. A György király izgalmas történet a hatalomról és az identitásról. A főszerepet Mark Gatiss alakítja, aki egyebek mellett a 2010 óta futó Sherlock-szériából ismert Magyarországon. Az előadást – az NT Live 2019. március 12., kedd 19:00 sorozatban először – a 70 éves jubileumát ünneplő Nottingham Play2 óra 30 perc (egy szünettel) house-ból közvetítjük. Csak angol felirattal! Rendező: Adam Penford Szereplők: Mark Gatiss (III. György), Adrian Scarborough (Dr. Willis)
Amint egy ország a közelgő háborúra fegyverkezik, ezzel egy időben egy család darabokra hullik. Hamlet apja halálát kényszerül megbosszulni, de a feladat megbénítja, s ebben az elkeserítően behatárolt helyzetben növekvő indulata, lázadása nem csupán épelméjűségét, de az ország jövőjét is veszélybe sodorja. William Shakespeare klasszikus tragédiája a londoni Barbican Színház előadásában elevenedik meg. A címszerepben Benedict Cumberbatchet láthatjuk, minden idők egyik legjobb Hamlet-alakításában. Ez az előadás az Uránia történetének egyik legnépszerűbb színházi közvetítése! Rendező: Lindsey Turner Szereplők: Benedict Cumberbatch (Hamlet), Anastasia Hille (Gertude), Ciarán Hinds (Claudius), Sian Brooke (Ophelia), Leo Bill (Horatio), Rudi Dharmalingam (Guildenstern), Matthew Steer (Rosencrantz), Jim Norton (Polonius)
Fotó: Manuel Harlan
Shakespeare szenvedéllyel, hatalommal és politikával teli drámájának neves szerelmespárját most Ralph Fiennes és Sophie Okonedo alakítja a National Theatre Olivier színpadán. Julius Caesar és gyilkosai halottak. A hatalmat gyakorló triumvirátus tagja, Marcus Antonius, miközben Rómáért küzd a háború sújtotta birodalom peremén, szenvedélyes szerelembe esik a legendás szépségű egyiptomi királynővel, Kleopátrával. Az odaadás és a kötelességtudat között vívott tragikus harcban a megszállottság a háború katalizátorává válik. Okonedo és Fiennes egyaránt megkapta alakításáért 2018-ban a rangos Evening Standard színházi díjat. 2019. március 19., kedd 19:00 2019. április 27., szombat 17:00 3 óra 20 perc (egy szünettel)
Fotó: Jehan Persson
A National Theatre Julie című előadásának alapja a nálunk Júlia kisasszonyként ismert Strindberg-dráma. A férfi-nő kapcsolat ösztönök és társadalmi hierarchia meghatározta mélyrétegeiről férfiszemmel, férfitapasztalatokkal megalkotott Strindberg-művet egy harmincas évei elején járó írónő, Polly Stenham alkalmazta a londoni Nemzeti Színház színpadára, és helyezte mai környezetbe, így lett a 25 éves grófkisasszonyból, Julie-ből Stenham átiratában egy gazdag, harmincas szingli, az inas Jeanból pedig a sofőrje, egy ghánai bevándorló. A női szemszög érvényesülését erősíti továbbá, hogy az előadás rendezője is harmincas nő. Érdekesség, hogy a Júlia kisasszonyt Magyarországon először éppen az 2019. február 26., kedd 19:00 Uránia színpadán játszották 1910-ben. 2 óra 5 perc (szünet nélkül)
Fotó: Richard H. Smith
átDolgozta: pollY stenham
2019. március 26., kedd 19:00 3 óra 20 perc
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LONDONBÓL
JUlIe
magYar FelIrattal, Felvételről
WIllIam shakespeare
Fotó: Catherine Ashmore
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LONDONBÓL angol FelIrattal, Felvételről
4
aUgUst strInDberg nYomán
5
Ian McKellen 2007-ben a Royal Shakespeare Company előadásában már magára öltötte egyszer Lear király szerepét. Egy évtized múltán újra eljátszhatta Leart, ezúttal a londoni York Hercegi Színházban (Duke of York’s Theatre), ahol 2018 júliusa és novembere között száz alkalommal ment a darab. Ian McKellen minden idők egyik legjelentősebb Learje. Jonathan Munby rendezése kortárs miliőbe helyezi a történetet, amely ebben az olvasatban két öregedő apáról szól, a királyról és udvaroncáról, Gloucesterről, akik mindketten megtagadják azt a gyermeküket, aki igazán szereti őket. Vakságuk a kíméletlen ambíciók és árulások tornádóját szabadítja el. 2019. május 14., kedd 19:00
Fotó: Absurda
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai az Uránia Nemzeti Filmszínházban
Április 8. | 20.00
David Lynch útvesztőjében: Radírfej
David Lynch útvesztőjében: Veszett a világ Fotó: Twin Peaks Production
David Lynch útvesztőjében: Twin Peaks – Tűz, jöjj velem!
Április 16. | 20.00
Szandai Mátyás Quartet
Április 18. | 19.30
Nemzetek zenéje – Orosz est www.btf.hu Információ: +36 1 555 3300 +36 1 269 0470
Fotó: Vadnai Szabolcs
Fotó: Sin Olivér
David Lynch útvesztőjében: Lost Highway – Útvesztőben
Oláh Vilmos és Balog József koncertje
Fotó: Suzanne Tenner
Április 14. | 20.30
Rendező: Jonathan Munby Szereplők: Ian McKellen (Lear), Sinéad Cusack (Kent), Danny Webb (Gloucester), Kirsty Bushell (Regan), James Corrigan (Edmund), Lloyd Hutchinson (Bolond), Claire Price (Goneril), Luke Thompson (Edgar), Anita-Joy Uwajeh (Cordelia), Daniel Rabin (Cornwall)
3 óra 40 perc (egy szünettel)
Április 13. | 19.30 Fotó: Csendes Krisztina
Április 11. | 20.00
Fotó: Varga Marietta
Április 5. | 20.30
Fotó: Jehan Persson
lear kIrálY
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LONDONBÓL
WIllIam shakespeare
Április 20. | 20.00
Wigama Lekko
A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL AZ URÁNIÁBAN A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) eseményei között áprilisban négy remek koncertnek ad helyet az Uránia, továbbá a Műcsarnok kiállításával együttműködve David Lynch különös hangulatú filmjeiből kínál válogatást. A koncertek közül elsőként, április 13-án a világszerte ismert hegedűszólista, Oláh Vilmos és a kiváló zongorista, Balog József kamarakoncertjét hallhatjuk. Az előadott művek között lesznek Debussy-darabok, cigányzene és jazz által is inspirált Ravel-
kompozíciók és egy pompás szonáta is Prokofjevtől. Majd április 16-án az immár hosszabb ideje Párizsban élő bőgős, Szandai Mátyás kvartettje ad lemezbemutató koncertet. A különböző zenei kultúrákból érkező (brazil, kubai, francia származású) kvartett-tagok zenéjében egyaránt helyet kap a kompozíciós fegyelem, a virtuozitás, a latinamerikai temperamentum, a könynyedség és az elegancia. Április 18-án az Uránia népszerű Nemzetek zenéje sorozatának fináléja, az Orosz est következik Arenszkij és Csajkovszkij darabjaival a
Sinfonietta Pannonica előadásában. A BTF-koncertek sora a sikeres zenész és a sikeres színművész, azaz Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor közös zenekara, a Wigama Lekko lemezbemutató estjével zárul április 20-án. Mindeközben a Budapesti Fotófesztivál Műcsarnokbeli David Lynchkiállításához kacsolódóan az Uránia és a BTF a David Lynch útvesztőjében című sorozatban vetíti az alkotóművész négy filmjét: a Radírfejet, majd a Veszett a világ, a Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! és a Lost Highway című alkotásokat.
7
Az Oscar-díjas rendező, Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos) rendezte ezt a látomásszerű, két előadásból álló produkciót Benedict Cumberbatch és Johnny Lee Miller főszereplésével. Mary Shelley klasszikusa alapján a forgatókönyvet írta Nick Dear. Különlegessége, hogy az első előadáson Johnny Lee Miller játssza Frankensteint, és Cumberbatch a doktor által alkotott lényt, a másodikon pedig fordítva. Ennek megfelelően az Urániában és világszerte a többi, közvetítésben részt vevő filmszínházban is két alkalommal, mindkét szereposztással látható lesz az előadás. A darab több díjat is hozott a produkciónak, egyebek mellett Olivier-díjat a két főszereplőnek.
VIAGGIO IN ITALIA
Rendező: Danny Boyle Szereplők: Jonny Lee Miller (A teremtmény / Frankenstein), Benedict Cumberbatch (Frankenstein / A teremtmény), Ella Smith (Gertel / Clarice), John Killoran (Gustav / Constable), Steven Elliott (Klaus), Karl Johnson (de Lacey), Daniel Millar (Felix de Lacey), Lizzie Winkler (Agathe de Lacey)
Fotó: Catherine Ashmore
FrankensteIn I – II.
2019. március 29., péntek 20:00 (Frankenstein I.) 2019. március 31., vasárnap 20:00 (Frankenstein II.)
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LONDONBÓL
marY shelleY
2019. június 13., csütörtök 19:00 (Frankenstein I.) 2019. június 20., csütörtök 19:00 (Frankenstein II.) 2 óra 10 perc (egy szünettel)
OlaszOrszág régiói a Filmek tükréBen májUs 27-ig minden másOdik hétFőn
2018 Uránia nemzeti 2019 Filmszínház www. u ra n i a - n f. h u · www.fa ce b o o k .co m / U ra n i a B u d a p e st 8
9
Hieronymus Bosch – Egy géniusz látomásai volt a címe az eddigi legnagyobb retrospektív Bosch-tárlatnak, melyet 2016. február 13. és május 8. között mutatott be a Het Noordbrabants Múzeum a mester halálának 500. évfordulója alkalmából. Összesen 44 fennmaradt műalkotása közül 36-ot állítottak ki ez alkalomból szülőfalujában, Den Boschban a világ legkiválóbb múzeumaiból kölcsönkapott művekből. Több mint 420 000 látogató látta a tárlatot, amelyből a Hieronymus Bosch különös világa című film is készült. A közreműködők közt ott van Peter Greenaway rendező, Rachel Campbell-Johnston, a The Times vezető művészeti kritikusa és Dr. Charles de Mooij, a Het Noordbrabants Múzeum igazgatója is. 2019. március 9., szombat 11:00 2019. május 11., szombat 11:00
Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az? Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét a sikerében: a nevelést, a rendkívüli eredményekhez vezető tanulást. Három város játszott kulcsszerepet ifjúságában: Malaga, Barcelona és Párizs. A film mindháromba ellátogat, s megvizsgálja Picassóra gyakorolt hatásukat. Szigorúan nézve két kulcsfontosságú korszakot elemez – az úgynevezett kék periódust és a rózsaszín korszakot –, vagyis az 1907-ig tartó időszakot, amely az Avignoni kisasszonyok című festmény megszületésével zárul. Ez a kép fordulatot hozott a művészetben. Picasso még csak 25 éves volt. A film a malagai, a barcelonai és a párizsi Picasso Múzeummal 2019. március 30., szombat 11:00 együttműködve készült. 2019. április 27. szombat 11:00
1 óra 27 perc
Rendező: Phil Grabsky
magYar FelIrattal
Rendező: David Bickerstaff
10
én, claUDe monet
mIchelangelo – szerelem és halál
Az Én, Claude Monet című film a festő képein és személyes levelezésén keresztül mutatja be Monet-t, a művészt, üzletembert és szeretőt. Levelei fontos találkozásokról mesélnek, felfedik kétségbeesését, depresszióját, sőt öngyilkossági kísérletének okait, ugyanakkor bemutatják azt az örömöt, amit a festés, a természet és az utazásai jelentettek számára. A film elrepít olyan tájakra Párizstól Velencéig, Londontól Le Havre-ig, ahol Monet a műveit alkotta és leveleit írta. „A szenvedélyét, az örökös útkeresését és persze a benne élő géniuszt láttatja ez a film elemi erővel” – fogalmaz Phil Grabsky rendező.
Michelangelo, a karizmatikus reneszánsz szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát részben a kortársaihoz fűződő kapcsolatain keresztül, részben pedig alkotásai tükrében mutatja be a film. A forgatás egyebek mellett a firenzei Buonarotti-házban, a Medici-kápolnában, a carrarai márványbányákban és a vatikáni Sixtus-kápolnában folyt. A gyönyörű helyszínek és Michelangelo nagy felbontásban látható művei lélegzetelállító látványt nyújtanak. A filmben a művészettörténész szakértők mellett megszólalnak olyan mai képzőművészek is, mint Tania Kovats.
Rendező: Phil Grabsky
2019. március 16., szombat 11:00 1 óra 27 perc
Rendező: David Bickerstaff
KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON
az IFJÚ pIcasso
1 óra 25 perc
2019. április 22., hétfő 17:00 2019. június 22., szombat 11:00 1 óra 30 perc
magYar FelIrattal
KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON
egY zsenI látomásaI – hIeronYmUs bosch kÜlÖnÖs vIlága
11
Degas-t frusztrálta a tökéletlenség: miközben megszállottan ragaszkodott a saját maga állította mércéhez, látása egyre romlott. Minden művében ott az elszántság, hogy az adott pillanatot a maga tökéletességében ragadja meg. Soha nem volt teljesen elégedett. Rajzainak és szobrainak nagy része életében nem is került nyilvánosságra. Az Exhibition-sorozat legújabb része a cambridge-i Fitzwilliam Múzeum 2017-es kiállítása alapján készült, amelyet a festő halálának századik évfordulójára rendeztek. Itt található Nagy-Britannia legátfogóbb Degasgyűjteménye: festmények, rajzok, sőt bronz- és viaszszobrok is. A film kortársak és barátok írásait, Degas leveleit is idézve ad átfogó képet a 19. század egyik legbefolyásosabb művészének életéről és alkotásairól. 2019. május 4., szombat 11:00
Johannes Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című munkája egyike a legismertebb festményeknek a művészettörténetben. Észak Mona Lisájának is nevezik. Legutolsó világ körüli útja során is kígyózó sorok vártak arra, hogy akár csak egy rövid pillantást vethessenek nagyszerű szépségére – Japánban 1,2 millió érdeklődő látta a kiállítást. Világ körüli útja után a Leány gyöngy fülbevalóval visszatért Hágába, a Mauritshuisba. A festményt máig kérdések és titkok övezik. Ki volt a lány? Miért és hogyan festették le? Miért áll olyan nagy tiszteletben? Phil Grabsky filmje e rejtélyek nyomába ered.
Rendező: David Bickerstaff
1 óra 25 perc
van gogh és Japán
magYar FelIrattal
12
2019. június 10., hétfő 11:00 1 óra 30 perc
rembranDt tárlatvezetés a lonDonI natIonal gallerY és az amszterDamI rIJksmUseUm életmű-kIállításárÓl
„Irigylem a japánokat“ – írta Van Gogh testvérének, Theónak. Ebből a filmből megtudhatjuk, miért. A Exhibition on Screen sorozat legújabb része alapjául szolgáló, Van Gogh&Japán című kiállítás 2018 kora nyarán az amszterdami Van Gogh Múzeumban volt látható. Bár Vincent van Gogh soha nem járt Japánban, mégis ez az az ország, amely a legmélyebb befolyást gyakorolta művészetére. Nem érthetjük meg mindezt anélkül, hogy ne ismernénk, miként hódította meg a japán művészet Párizst a 19. század közepén, és hogy milyen mély hatást gyakorolt olyan művészekre, mint Monet, Degas és mindenekelőtt Van Gogh. Rendező: David Bickerstaff
Rendező: Phil Grabsky
KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON
leánY gYÖngY FÜlbevalÓval és más kIncsek hollanDIábÓl
2019. június 8., szombat 11:00 1 óra 25 perc
Közkívánatra újra mozivásznon. Minden Rembrandt-kiállítást nagy várakozás előz meg, de az a tárlat, amely a londoni National Gallery és az amszterdami Rijksmuseum együttműködésében jött létre 2014–15 fordulóján, minden korábbit felülmúlt. (Emlékezhetünk, Budapesten is ekkor rendezett Rembrand-kiállítást a Szépművészeti Múzeum, s jó néhány kölcsönzésre kért művet kellett nélkülözni a londoni tárlat miatt.) A kiállítás a mester kései alkotói periódusára összpontosított. Ekkor született festményei olyan őszinték és kifejezőek, hogy segítségükkel a művészhez és az emberhez is közelebb kerülhetünk. A film 2019. június 15., szombat 11:00 nem csupán a tárlatot dokumentálja, hanem egyidejűleg Rembrandt 1 óra 30 perc életét is bemutatja. Rendező: Kat Mansoor
magYar FelIrattal
KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON
Degas – a tÖkéletesség nYomában
13
RADÍRFEJ ÁpR. 5.
VESZETT A VILÁG ÁpR. 8.
small stories kis történetek
03/01
DAViD LYNCH
06/02
ÚTVESZTőJÉBEN A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Uránia vetítéssorozata
ÁPR. 05–14. TWIN pEAKS – © S a n d r o M i l l e r : D a v i d Ly n c h
TŰZ, JÖJJ VELEM! ÁpR. 11.
LOST HIGHWAY – ÚTVESZTŐBEN ÁpR. 14.
MUCSARNOK “ D a v i d Ly n c h : S m a l l S t o r i e s ” wa s c o - o r g a n ize d by t h e Ma i s o n E u r o p é e n n e d e l a P h o t o g r a p h i e , Pa r i s , a n d I t e m G a l l e r y, Pa r i s . ”
David Lynch: Small Stories” kiállítása a párizsi Maison Européenne de la Photographie és a párizsi Item Gallery közös szervezésében valósult meg.
A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.
Jegyár: 1800 Ft
KEDVEZMÉNY Aki az Uránia-pénztárban felmutatja a Műcsarnokban megrendezésre kerülő David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítására megváltott jegyét, 1500 forintért vehet jegyet a sorozat valamelyik vetítésére (egy belépő egy kedvezményes jegy megváltására jogosít).
A kedvezmény fordított irányban is érvényes: a sorozat valamelyik filmjére szóló mozijeggyel a Műcsarnok kiállítása 20%-os kedvezménnyel látogatható.
2019. 02. 24. vasárnap 17:00
Leon Minkus: A bajadér
Bolsoj Balett
2019. 04. 27. szombat 17:00
Shakespeare: Antonius és Kleopátra
National Theatre Live
2019. 02. 26. kedd
Strindberg–Stenham: Julie
National Theatre Live
2019. 04. 28. vasárnap 18:00
Bizet: Carmen
Metropolitan Opera
2019. 03. 02. szombat 19:00
Donizetti: Az ezred lánya ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 05. 04. szombat 11:00
Degas – A tökéletesség nyomában
Exhibition on Screen
2019. 03. 09. szombat 11:00
Egy zseni látomásai: Hieronymus Bosch különös világa
Exhibition on Screen
2019. 05. 05. vasárnap 17:00
Wagner: A walkür
Metropolitan Opera
2019. 03. 10. vasárnap 18:00
Donizetti: Az ezred lánya
Metropolitan Opera
2019. 05. 11. szombat 11:00
Egy zseni látomásai: Hieronymus Bosch különös világa Exhibition on Screen
2019. 03. 12. kedd
Bennett: György király
National Theatre Live
2019. 05. 11. szombat 18:00
Poulenc: A kármeliták ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 03. 16. szombat 11:00
Én, Claude Monet
Exhibition on Screen
2019. 05. 12. vasárnap 18:00
Poulenc: A kármeliták
Metropolitan Opera
2019. 03. 17. vasárnap 17:00
Csajkovszkij: Csipkerózsika
Bolsoj Balett
2019. 05. 14. kedd
Shakespeare: Lear király
National Theatre Live
2019. 03. 19. kedd
19:00
Shakespeare: Antonius és Kleopátra
National Theatre Live
2019. 05. 19. vasárnap 17:00
Bizet–Scsedrin: Carmen-szvit / Sztravinszkij: Petruska ÉLŐ Bolsoj Balett
2019. 03. 26. kedd
19:00
Shakespeare: Hamlet
National Theatre Live
2019. 05. 26. vasárnap 18:00
Verdi: Aida
Metropolitan Opera
2019. 03. 29. péntek
20:00
Shelley: Frankenstein I.
National Theatre Live
2019. 06. 08. szombat 11:00
Van Gogh és Japán
Exhibition on Screen
2019. 03. 30. szombat 11:00
Az ifjú Picasso
Exhibition on Screen
2019. 06. 09. vasárnap 18:00
Saint-Saens: Sámson és Delila
Metropolitan Opera
2019. 03. 30. szombat 17:00
Wagner: A walkür ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 06. 10. hétfő
11:00
Leány gyöngy fülbevalóval és más kincsek Hollandiából Exhibition on Screen
2019. 03. 31. vasárnap 20:00
Shelley: Frankenstein II.
National Theatre Live
2019. 06. 10. hétfő
17:00
Csajkovszkij: Csipkerózsika
Bolsoj Balett
2019. 04. 07. vasárnap 17:00
Wagner: A walkür
Metropolitan Opera
2019. 06. 13. csütörtök 19:00
Shelley: Frankenstein I.
National Theatre Live
2019. 04. 14. vasárnap 17:00
Sosztakovics: Aranykor
Bolsoj Balett
2019. 06. 15. szombat 11:00
Rembrandt
Exhibition on Screen
2019. 04. 21. vasárnap 18:00
Donizetti: Az ezred lánya
Metropolitan Opera
2019. 06. 20. csütörtök 19:00
Shelley: Frankenstein II.
National Theatre Live
2019. 04. 22. hétfő
Michelangelo – Szerelem és halál
Exhibition on Screen
2019. 06. 22. szombat 11:00
Michelangelo – Szerelem és halál
Exhibition on Screen
Az ifjú Picasso
Exhibition on Screen
19:00
19:00
17:00
2019. 04. 27. szombat 11:00
19:00
KALENDÁrIuM
MOZIVÁSZNON
Facebook.com/UranIabUDapest
KALENDÁrIuM UranIa-nF.hU
16
SZÍNHÁZ KIÁLLÍTÁS OPERA BALETT
17
METrOpOLITAN-OpErÁK
gaetano DonIzettI
az ezreD lánYa
Rendező: Laurent Pelly Vezényel: Enrique Mazzola Szólisták: Pretty Yende (Marie), Javier Camarena (Tonio), Stephanie Blythe (Berkenfield márkiné), Maurizio Muraro (Sulpice), Michael Todd Simpson (Sonora), Matthew Rose (Ashby), Oren Gradus (Jake Wallas)
Fotó: Met
KLASSZIKUS ÉS JAZZ
Az ezred lánya szinte szürreálissá fokozza az abszurdnak nevezhető humort – megtekintése két óra felhőtlen szórakozást ígér. No meg magas színvonalú zenei megvalósítást is, amiről nemcsak a kiváló dirigens, Enrique Mazzola gondoskodik. Pretty Yende a leginkább nyaktörő bel canto szólamokban bizonyított már a Met színpadán, Javier Camarenára pedig az a feladat vár, hogy Luciano Pavarotti és Juan Diego Flórez után ő is az ujja köré csavarja a közönséget Tonio híres, kilenc magas C-t tartalmazó áriájának tolmácsolásával. Berkenfield márkiné szerepét a Met egyik legragyogóbb drámai mezzoszopránja, a most komikaként bemutatkozó Stephanie Blythe kelti életre.
2019. március 2., szombat 19:00 ÉLŐ 2019. március 10., vasárnap 18:00 2019. április 21., vasárnap 18:00 2 óra 35 perc (egy szünettel)
A Metropolitan most a közönség óhajának engedve tűzi újra műsorra a Nibelung-ciklus legnépszerűbb darabját, az önállóan is gyakran játszott Walkürt. Philippe Jordan már több produkciót is dirigált Bayreuthban, tehát avatott kezű Wagner-karmester; ráadásul a Párizsi Nemzeti Opera fő-zeneigazgatója, aki rövidesen a Bécsi Állami Operában tölti majd be ugyanezt a posztot – vagyis érdemes rá odafigyelni. Csakúgy, mint a szereplőkre: a nálunk is jól ismert Stuart Skelton és Eva-Maria Westbroek alakítják Siegmundot és Sieglindét, Greer Grimsley Wotanja pedig a róla szóló pozitív híradások fényében kelt várakozást. Brünnhildét a szerep egyik legkiválóbb alakítója, Christine Goerke énekli.
1996 óta a klasszikus zene és a jazz szolgálatában
Rendező: Robert Lepage Vezényel: Philippe Jordan Szólisták: Christine Goerke (Brünnhilde), Eva-Maria Westbroek (Sieglinde), Stuart Skelton (Siegmund), Jamie Barton (Fricka), Greer Grimsley (Wotan), Günther Groissböck (Hunding)
Fotó: Met
a WalkÜr
2019. március 30., szombat 17:00 ÉLŐ 2019. április 7., vasárnap 17:00 2019. május 5., vasárnap 17:00 4 óra 55 perc (két szünettel)
kÖzvetítés élőben és Felvételről, magYar és angol FelIrattal
rIcharD Wagner
19
carmen Megnyitása óta a Metropolitan több mint 1000 alkalommal játszotta már a Carment – persze egy ilyen rangú színház nem teheti meg, hogy ne nyújtson ennél is többet: izgalmas rendezést, igazi világsztárokkal. Sir Richard Eyre rendezése már kétszer szerepelt a közvetítéssorozatban, ám népszerűsége – akárcsak a műé – így is töretlen; egyszerűen nem lehet levenni a műsorról. Roberto Alagna ideális Don José – a rendezést mintha csak neki találták volna ki. Micaëlaként partnere Aleksandra Kurzak, akivel az életben is egy párt alkotnak (2018-ban Budapesten is felléptek együtt). A címszerepet a Metben nemrég az épp e szerepben debütált s máris nagy népszerűségre szert tett Clémentine Margaine formálja meg. 2019. április 28., vasárnap 18:00 Rendező: Sir Richard Eyre Vezényel: Louis Langrée Szólisták: Clémentine Margaine (Carmen), Aleksandra Kurzak (Micaëla), Roberto Alagna (Don José), Alexander Vinogradov (Escamillo)
Fotó: Met
METrOpOLITAN-OpErÁK
georges bIzet
3 óra 21 perc (egy szünettel)
20
a kármelIták Poulenc 1957-ben bemutatott operája (eredeti címén: Les Dialogues des Carmélites, vagyis A kármeliták párbeszédei) a legutóbbi időkig szinte ismeretlen volt Magyarországon, mígnem az Operaház közelmúltbeli bemutatója ráirányította a figyelmet Blanche de La Force tragédiájára. A mostani újrajátszás különlegességét a dirigens, a francia repertoárban különösen járatos Yannick Nézet-Séguin fő-zeneigazgató mellett a szereposztás adja: Blanche de La Force-t Isabel Leonard, az utóbbi években egyre nagyobb sikereket arató fiatal mezzoszoprán alakítja. Az újabban karakterszerepekben bemutatkozó finn Karita Mattila ezúttal Croissy perjelnőként lép színpadra. Rendező: John Dexter Vezényel: Yannick Nézet-Séguin Szólisták: Isabel Leonard (Blanche de la Force), Adrianne Pieczonka (Mme. Lidoine), Erin Morley (Constance), Karen Cargill (Marie anya), Karita Mattila (Első perjelnő), David Portillo (de la Force lovag), Dwayne Croft (de la Force márki)
Fotó: Met
kÖzvetítés élőben és Felvételről, magYar és angol FelIrattal
FrancIs poUlenc
2019. május 11., szombat 18:00 2019. május 12., vasárnap 18:00 3 óra 9 perc (egy szünettel)
ÉLŐ
METrOpOLITAN-OpErÁK
gIUseppe verDI
NEMZETEK ZENÉJE Kamarakoncertek a Sinfonietta Pannonica Ensemble és sztárvendégei előadásában Művészeti vezető: Szabó Péter Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész
Verdi Aidája nemcsak a szerző életművében foglal el kitüntetett helyet, de a Metropolitan Operának is a második legtöbbet játszott darabja, az idei szezon kezdetéig 1162 előadást ért meg. Sonja Frisell látványos, klasszikus rendezése 1988 óta szerepel a Met repertoárján. A mostani felújítás – ahogy az a Mettől elvárható – bővelkedik sztárénekesekben: Aidát Anna Netrebko énekli, aki a kritikák szerint e szerepben is „jött, énekelt és hódított”. Szerelmi vetélytársa, Amneris szerepében napjaink egyik vezető mezzoszopránja, Anita Rahvelisvili látható. Netrebko és Rahvelisvili elsöprőt alakít. Radamest a közelmúltban Budapesten is fellépett Alekszandrsz Antonenko formálja meg. 2019. május 26., vasárnap 18:00 Rendező: Sonja Frisell Vezényel: Nicola Luisotti Szólisták: Anna Netrebko (Aida), Anita Rahvelisvili (Amneris), Aleksandrs Antonenko (Radames), Quinn Kelsey (Amonasro), Ryan Speedo Green (Egyiptom királya)
Fotó: Met
aIDa
3 óra 26 perc (két szünettel)
2019. február 21., csütörtök, 19:30 19:30
sámson és DelIla
MAGYAR EST
2019. március 14., csütörtök, 19:30 19:30
A hatalmas kórust foglalkoztató, látványos táncjeleneteket – köztük a híres Bacchanáliát is – tartalmazó opera igazi jutalomjáték a rendezők számára. A darab középpontjában három monumentális szerep áll, melyet a Met hagyományaihoz híven három világsztár szólaltat meg. Napjaink egyik legnagyobb mezzoszopránsztárja, Elīna Garanča számára magától értetődő volt, hogy előbb-utóbb minden mezzoszerepek talán legnagyobbikában, Delilaként is bemutatkozhasson. A másik címszereplő, Roberto Alagna évtizedek óta visszatérő vendége és kedvence a Metnek – emellett pedig specialistája a francia repertoárnak, csakúgy, mint a Dágon főpapját megszemélyesítő Laurent Naouri.
OROSZ EST
2019. április 18., csütörtök, 19:30 19:30
Uránia Nemzeti Filmszínház
Rendező: Darko Tresnjak Vezényel: Sir Mark Elder Szólisták: Roberto Alagna (Sámson), Elīna Garanča (Delila), Laurent Naouri (Dágon főpapja), Elchin Azizov (Abiméleh satrapa), Dmitrij Beloszelszkij (Öreg zsidó)
www.urania-nf.hu | www.facebook/UraniaBudapest
2019. június 9., vasárnap 18:00 3 óra 4 perc (két szünettel)
kÖzvetítés Felvételről, magYar és angol FelIrattal
FRANCIA EST
Fotó: Met
camIlle saInt-saËns
23
24
A történet egy hindu mese, amely a bátor harcos, Szolor és a templomi táncosnő, Nikja szerelméről szól. Idilljüket meghiúsítja a rádzsa lánya, Gamszatti ármánykodása, akit Szolor eljegyez (a darab egyik leglátványosabb táncjelenetében). Gamszatti egy virágcsokorba rejtett mérgeskígyóval megöli Nikját, így Szolor csak az Árnyak királyságában találkozhat újra igazi szerelmével. A lelkek árnyai járják itt fátyoltáncukat, s a balett ez utóbbi részlete annyira szép és poétikus, hogy gyakran önálló alkotásként is játsszák. Jurij Grigorovics 1991-es koreográfiája visszatért Marius Petipa 1877-es eredeti koncepciójához, de új táncokkal is kiegészítette azt, és újraértelmezte a befejezést. 2019. február 24., vasárnap 17:00 Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Marius Petipa és Szergej Hugyekov nyomán Szereposztás: Olga Szmirnova (Nikja), Olga Marcsenkova (Gamszatti), Artyemij Beljakov (Szolor), Alekszej Loparevics (Rádzsa), Alekszandr Fagyejecsev (Brahmin)
Fotó: Damir Juszupov
a baJaDér
BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK
lUDWIg mInkUs
3 óra 15 perc (két szünettel) A 2019. január 20-i előadás vetítése
pJotr IlJIcs csaJkovszkIJ
Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Ivan Vszevolozsszkij és Marius Petipa nyomán Szereposztás: Olga Szmirnova (Aurora hercegnő), Szemjon Csudin (Désiré herceg), Alekszandr Fadejecsev (Király), Jekatyerina Barjkina (Királynő), Alekszej Loparevics (Carabosse, gonosz tündér), Julia Sztyepanova (Orgonatündér)
Fotó: Damir Juszupov
Ezzel a parádés, Jurij Grigorovics által koreografált darabbal nyitott újra 2011 novemberében nagyszabású felújítás után a Bolsoj. Bár abban az előadásban még nem a mostani közvetítésben látható Olga Szmirnova alakította Aurora hercegnőt, a fantasztikus fizikai adottságokkal rendelkező, fiatal primabalerina 2014 óta táncolja a szerepet. A történet szerint Aurora hercegnőt megátkozza a gonosz tündér, ezért 16. születésnapján 100 évig tartó álomba merül. A varázslatot majdan Désiré herceg csókja töri meg az Orgonatündér segítségével. Esküvőjükre pedig eljönnek mesék ismert szereplői is. 2019. március 17., vasárnap 17:00 2019. június 10., hétfő 17:00 2 óra 50 perc (egy szünettel) A 2017. január 22-i élő előadás felvétele
kÖzvetítés Felvételről
csIpkerÓzsIka
27
aranYkor Jazzkorszak a Szovjetunióban? E balett alapján úgy tűnik, létezett ilyen. A balettmese Oroszország déli részén, egy tengerparti városban játszódik az 1920-as években, az Aranykor nevű mulatóban, amelyet egy helyi bűnözőbanda üzemeltet. Ebben lép fel esténként Rita, a Margot Mademoiselle néven ismert fiatal táncosnő és partnere, Jacques, alias Jaska, a banda vezetője. Vele kell megküzdenie Borisznak, a fiatal halásznak a lányért. A ’29-ben írt darabot hamar betiltották, a műnek előbb 1982-ben, majd 2006-ban Jurij Grigorovics koreográfiája adott új életet. A darab így mára egy fiatal lány szerelméért folyó harcról szól, ugyanakkor tisztelgés Sosztakovics zenéje előtt. Az Aranykort kizárólag a Bolsoj társulata játssza. 2019. április 14., vasárnap 17:00 Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Jurij Grigorovics és Isaak Glikman Szereposztás: Nyina Kapcova (Rita), Ruszlan Szkvorcov (Borisz), Mihail Lobuhin (Jaska), Jekatyerina Kriszanova (Ljuska)
Fotó: Mihail Logvinov
BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK
DmItrIJ sosztakovIcs
2 óra 20 perc (egy szünettel) A 2019. április 7-i előadás vetítése
georges bIzet–rogYIon scseDrIn
carmen-szvIt A Carmen-szvit Alberto Alonso világhírű kubai táncművész koreográfiája, aki először 1967-ben, majd 2005-ben állította színpadra a művet a Nagyszínházban.
Igor sztravInszkIJ
petrUska A Petruska című négyfelvonásos burleszket 1911-ben a Gyagilev-féle 2019. május 19., vasárnap 17:00 ÉLŐ Orosz Balett mutatta be először Párizsban. A Bolsoj Balett új előadását 2 óra 20 perc (egy szünettel) a világhírű, román származású Edward Clug koreográfiájában láthatjuk. Koreográfia: Edward Clug Táncolják a Bolsoj vezető szólótáncosai, valamint balettkara.
28
Fotó: Mihail Logvinov
Koreográfia: Alberto Alonso Librettó: Alberto Alonso
ÁLTALÁNOS éS JEgyINfOrMÁcIÓK Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és internetes jegyvásárló felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában. Pénztárnyitás az első előadás előtt 30 perccel, pénztárzárás az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel. A Metropolitan Opera előadásai (élő közvetítések és ismétlések): Teljes árú jegy: 4100 Ft Bérletben vásárolt jegy: 3800 Ft (érvényes egyidejűleg öt vagy több előadásra szóló jegy megváltása esetén) A Bolsoj Balett előadásai (élő közvetítések és ismétlések): Teljes árú jegy: 3600 Ft Bérletben vásárolt jegy: 3200 Ft (egyszerre három vagy több balettelőadásra vásárolt jegy esetén) Az Exhibition on Screen sorozat képzőművészeti filmjei és az NT Live színházi előadások: Teljes árú jegy: 3600 Ft Diák-, nyugdíjas- vagy pedagóguskedvezménnyel a pénztárban vásárolt jegy: 3200 Ft Kedves Nézőink! A zavartalan kikapcsolódás érdekében az előadás kezdete után helyfoglalásra csak az emeleti oldalkarzaton van lehetőség. A késve érkezők a szünetben foglalhatják el helyüket. Megértésüket köszönjük! A műsorváltozás jogát fenntartjuk. Uránia Nemzeti Filmszínház,1088 Budapest, Rákóczi út 21. · www.urania-nf.hu · www.facebook.com/UraniaBudapest/
AZ
URÁNIA
MINT
RENDEZVÉNYHELYSZÍN Impresszum: Szervező, lebonyolító: Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. Fidelio-különszám: Társművészetek az Urániában Szerkesztő: Csordás Lajos · Nyomdai előkészítés: Gavajda Péter · Korrektor: Nyilas Ágnes Felelős kiadó: Programmagazin Kiadó Kft. ∙ 1052 Budapest, Semmelweis utca 14. ∙ ügyvezető igazgató: Szentpéteri András E-mail: fidelio@fidelio.hu ∙ Nyomdai munkák: Comorn Kft. 1031 Bp., Őrlő u. 2. Tel.: 454-0956 ügyvezető: Bányai Péter HU ISSN – 2062-2902 ∙ Megjelenik 2019. február 19-én 15 000 példányban. A címlapon Sophie Okonedo és Ralph Fiennes az Antonius és Kleopátra című NT Live-előadásban. Fotó: Johan Persson Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.
A patinás, százhúsz éves filmpalota Budapest frekventált kulturális intézménye és rendezvényhelyszíne. A 460 fő befogadására alkalmas díszterem exkluzív helyszínt kínál zárt körű és nyilvános vetítésekhez, előadásokhoz, ünnepségekhez. A legmodernebb kép- és hangtechnikai berendezések garantálják a céges rendezvények, konferenciák, szakmai napok és továbbképzések sikerét. Az Uránia Kávéház ideális helyszíne fogadásoknak, irodalmi esteknek, kiállításoknak és könyvbemutatóknak. Az épület lenyűgöző szépsége mellett segítőkész, profi stábunk áll megrendelőink rendelkezésére. www.urania-nf.hu/rendezvenyhelyszin
Több,
mint C-vitamin!
Új C-vitamin család a Bérestől! Magas dózisú D3-vitaminnal Csipkebogyó kivonattal Háromféle hatáserősségben
ÚJ
A Béres Gyógyszergyár a minőségi kultúra közvetítésében az Uránia Nemzeti Filmszínház kiemelt partnere. Étrend-kiegészítő készítmények. A C- és D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.
www.beres.hu facebook.com/beres.klub
CD201902F
HOSSZANTARTÓ