2017.
INGYENES
JANUÁR
Kulturális programmagazin
A NŐ NÉGYSZER
#nóra
#anőkiskolája
#harperregan
#petravonkant
www.fidelio.hu
#katonajózsefszínház
Michel de Ghelderode
AZ ÚR KOMÉDIÁSAI Képek Assisi Szent Ferenc életéből Főbb szerepekben: TOMPOS KÁTYA
BAKOS-KISS GÁBOR
NAGY-KÁLÓZY ESZTER
Koreográfus-rendező: BOZSIK YVETTE Lanczkor Gábor átiratát felhasználva fordította Rideg Zsófia
Bemutató: 2017. február 24. A középkor és a modern színház találkozása, a 20. század beteljesült víziója Michel de Ghelderode színdarabja arról a szentről, aki gazdag családból származott, de minden vagyonról lemondott, hogy Istennek szentelhesse életét, és a madaraknak prédikált. Ez a rejtélyes mű abszurd és avantgárd, varázslatosan szürrealista, allegorikus képek sorozata. Az emberi bűnök groteszk karneválja, danse macabre, tánc és absztrakció, misztériumjáték, politikai kabaré és dráma, archaikus zene és kortárs kompozíció.
2016. december 26 27(hétfő–kedd), 19 óra 2017. január 23 (hétfő), február 19. (vasárnap), 19 óra és
Belvárosi Színház (VII.ker. Károly krt. 3/a) Főbb szerepekben:
Gesztesi Károly, Hujber Ferenc, Száraz Dénes, Kiss Ramóna Jegyinformáció: (1) 266-7130 Jegyek válthatók a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a), az Interticket jegyirodáiban és a www.jegy.hu oldalon.
TARTALOM
Miles Tredinnick:
Elvis, oltár, Miami avagy félmillió dollár
gazdát keres
HÓGÖMBBE ZÁRT VALÓSÁG
Színház Interjú Ónodi Eszterrel
HÍREK 6 SZÍNHÁZ 10 ZENÉS SZÍNHÁZ
46
KLASSZIKUS, KORTÁRS
52
JAZZ/WORLD/FOLK 62
„EZ A FESZTIVÁL EGY FELKIÁLTÓJEL!”
Fordító: Benedek Albert
TARTALOM 5
TÁNC 40
16. Tánc Interjú Szabó Györggyel
KIÁLLÍTÁS 68 GYEREK 73
41.
HELYSZÍNEK 76 ORSZÁGJÁRÓ 77 KÖNYVAJÁNLÓ 78
A SZÍNEKBEN REJLIK A LÉNYEG
HUJBER FERENC
47.
Zenés színház Interjú Charles Castronovóval
„ÚJ UTAKAT KERESEK” Klasszikus Interjú Oláh Vilmossal
54. VASTAG TAMÁS
KISS RAMÓNA
Főbb szerepekben:
HUJBER FERENC, BUGÁR ANNA /GÖRGÉNYI FRUZSINA, VASTAG TAMÁS, KISS R AMÓNA, BÁNFALVY ÁGNES, FARAGÓ ANDRÁS/URMAI GÁBOR, HARMATH IMRE
„AZ ÉNEKLÉS SEGÍT AZ ÖNISMERETI MUNKÁMBAN IS”
63.
Rendező: HARMATH IMRE Producer: HCS, OLIVER W. HORVATH
2017. január 22. (vasárnap), Belvárosi Színház (VII.ker. Károly krt. 3/a) Jegyinformáció: (1) 266-7130 Jegyek válthatók a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a), az Interticket jegyirodáiban és a www.jegy.hu oldalon.
Jazz/World/Folk Interjú Szalóki Ágival
Felelős kiadó: Fidelio Media Kft. – Andacs Botond Alapító: Zsoldos Dávid Főszerkesztő: Molnár Barbara Felelős szerkesztő: Gurubi Ágnes • Rovatvezetők: Borbély Zsuzsa, Szász Emese, Ur Máté, Várhegyi András • Munkatársak: Bárdos Katalin • Terjesztési információk: Szabó László • Korrektor: Nyilas Ágnes • Hirdetés: kultsales@cemp.hu • Nyomdai előkészítés: Gróf Róbert • Nyomdai munka: Comorn Kft. 1031 Bp., Őrlő u. 2. Tel.: 454-0956. Ügyvezető igazgató: Bányai Péter ISSN 2062-2902 A 2017. februári programok leadása: 2017. január 4-ig a szerkesztoseg@port.hu címen. Programinformáció: PORT.hu Programszerkesztők: Falus Ildikó, Földvári Anna, Szlanárs Emese, Zsolnai Rita A szerkesztőség címe: 1033 Budapest, Polgár u. 8–10. Havonta megjelenő kulturális programmagazin. Megtalálható Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, közel 400 terjesztési ponton.
69. ROBERT DOISNEAU: PHOTOGRAPHS – FÉNYKÉPEK
70.
IMPRESSZUM
E-mail: print@fidelio.hu
„ÉREZNI A KORT A KÉPEKEN”
Kiállítás Interjú Schwanner Endrével
5
Kiállítás Robert Doisneau képei Berlinben
A következő Fidelio megjelenésének dátuma: 2017. január 17. A szerkesztőség az ingyenes megjelenítésre alkalmas programinformációt a saját szerkesztési elvei szerint helyezi el a lapban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint a hirdetéseken megjelenő adatok, képek valóságtartalmáért és jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.
HÍREK
HÍREK ÁTADTÁK A PRIMA PRIMISSIMA DÍJAKAT
fotó: Kovács Tamas, MTI
Idén 14. alkalommal vehették át az elismerést tíz kategóriában a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői. Magyar irodalom kategóriában Vámos Miklós író, műsorvezető; magyar népművészet és közművelődés kategóriában Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. vezetője, producer, fesztiváligazgató; zeneművészet kategóriában Medveczky Ádám karmester, címzetes egyetemi tanár vehette át a kitüntetést. Magyar képzőművészet kategóriában Benkő Imre fotográfusnak; a magyar oktatás és köznevelés kategóriában a hátránykompenzáló pedagógiai módszert használó hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolának; magyar sport kategóriában Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőnek, edzőnek ítélték oda az elismerést. Magyar építészet és építőművészet kategóriában Tima Zoltán építész; magyar tudomány kategóriában Maróth Miklós klasszikafilológus, orientalista; magyar sajtó kategóriában Oplatka András történész, újságíró, műfordító; magyar színház- és filmművészet kategóriában Marton László rendező érdemelte ki az egyenként 15 millió forinttal járó díjat. Az ugyanekkora összeggel járó közönségdíjat Olasz Ferenc fotográfus, filmrendező vehette át a Müpában rendezett gálaesten. Oplatka András a díjhoz tartozó 15 millió forintot jótékony célra ajánlotta fel: az összeg egyik felét a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásával, személyiségfejlesztésével foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány, másik felét az Erdélyben hasonló missziót folytató Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület kapja.
ŐK A KÖZÖNSÉG KEDVENCEI
Idén nyolcadik alkalommal adták át a Mészáros Márton kulturális újságíró által alapított Arany Medál kulturális közönségdíjakat. A legígéretesebb fiatal tehetség díját Osváth Judit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója nyerte. Az év színésznője Halász Judit Kossuth-díjas színművésznő lett, az év színésze elismeréssel Thuróczy Szabolcsot jutalmazták. Az év írója Németh Gábor József Attila-díjas szerző lett, az év filmrendezőjének Till Attilát választották, míg az idei életműdíjat Márton András Jászai-díjas színművész vehette át.
fotó: Börcsök Zsófia
6
fotó: Kovács Tamas, MTI
A LEGJOBB EPIZODISTÁKAT DÍJAZTÁK
Gobbi Hilda a végakaratában alapította meg az Aase-díjat „emlékezetes percek, pillanatok főszereplői”, az epizódszerepek megformálói számára. Évente két női és két férfi színész veheti át. A díj Henrik Ibsen Peer Gynt című művének egyik alakjáról, Aase anyóról, Peer Gynt édesanyjáról kapta a nevét, mert bár maga a szerep rövid, felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget. Az elismerést idén Dimanopulu Afrodité, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja, Szatmári György, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, az elsősorban az Evangélium Színházban szereplő Szoboszlai Éva és a jelenleg szabadúszó Kertész Péter vehette át. Az Aase-díj alapkezelője a kulturális tárca és a Magyar Színházi Társaság, a kitüntetés odaítéléséről neves színművészekből álló kuratórium dönt, amelynek tagja Blaskó Péter, Martin Márta, Méhes László, Pogány Judit és Szilágyi Tibor.
A FIDELIO MAGAZINT KERESSE ORSZÁGSZERTE A LIBRI KÖNYVESBOLTOKBAN!
2017-ben is várjuk előadásainkon!
Magyar
Állami
épi N Együttes Hagyományok Háza fidelio127x58-03.indd 1
Hagyományok Háza Jegyiroda 1011 Budapest, Fő utca 6. (+36-1) 225-6056 / jegy@hagyomanyokhaza.hu www.hagyomanyokhaza.hu/jegy
2016.12.13. 19:00:27
7
8
HÍREK
HÍREK VÁR AZ ÁTLÁTSZÓ HANG 2017 ÚJZENEI FESZTIVÁL
UTAZÁS APÁNKKAL
A Cinefest versenyprogramjában láthatta először a magyar közönség az Utazás apánkkal című humoros, hidegháborús road movie-t. A részben magyar származású Anca Miruna Lăzărescu első nagyjátékfilmjével a saját családja történetét vitte vászonra. „A Nyugaton töltött két nap szakítópróba lett a családomnak: mindhárman – nagyapám, apám és a testvére – érezték, hogy itt volna a lehetőség teljesen és visszavonhatatlanul megváltoztatni az életüket. És ettől mindhárman majdnem összeroppantak” – meséli az 1979-ben Temesváron született rendezőnő, aki 1990-ben a szüleivel Németországba költözött. A filmben a prágai tavasz idején két fiú és idős apjuk egy Wartburggal felkerekedik, hogy Aradról az NDK-ba utazzon. A magyar–román–német koprodukcióban készült film Miskolcon elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját. A részben hazánkban forgatott alkotás – amelynek zeneszerzője Darvas Ferenc – 2017. január 19-étől lesz látható a hazai mozikban.
Január 6. és 15. között kilenc helyszínen kerülhetünk közelebb a kortárs kompozíciós zene sokszínű és innovatív világához. Miért kezd hat európai zeneszerző a thivai női börtön lakói által rögzített hangokkal komponálni? Hogyan szól a nagydob, ha egy köteg ceruzával rajzolnak rá? Milyen „szórakoztató komolyzenét” ír egy magyar zeneszerző egy osztrák együttes számára egy 1923-as szovjet némafilmhez? Miért veszi fel egy amerikai zenekar az egyik citrusféle francia nevét? A válaszokat idén is az újzene legkiválóbb előadói és alkotói szállítják majd nekünk a világ legkülönbözőbb pontjairól. A fesztivál „átláthatóan” mutatja be a közönség számára a kortárs zene világát, ezt a számos hangverseny mellett családoknak és felnőtt közönségnek szánt műhelyfoglalkozások, előadások, kiállítások és filmvetítések segítik a Hermina Galériában, a Zeneakadémián, a Trafóban, a CEU-ban, a Szimpla Kertben, a Müpában, az Aurórában, a BMC-ben és a Fugában.
A FIDELIO MAGAZINT KERESSE ORSZÁGSZERTE A LIBRI KÖNYVESBOLTOKBAN!
HARRY POTTERT ÉS NICK CAVE-ET IS LEKÖRÖZTE A BFZ
David Bowie, Harry Potter és Beyoncé mellett Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar egyik koncertje is felkerült a Telegraph 2016-os toplistájára. A lap kritikusai az év 30 legemlékezetesebb művészi produkcióját gyűjtötték össze. Mozart „misztikus és meghitt” Requiem-előadásával került fel Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar arra a 30-as toplistára, amelyet a The Daily Telegraph kritikusai állítottak össze a 2016-os év legemlékezetesebb művészi produkcióiról. A BFZ a londoni BBC Promson aratott „diadalával” a 18. helyre került, megelőzve többek között egy Nick Cave-lemezt és a Harry Potter egyik színházi adaptációját is. Miután a Fesztiválzenekar a hatszoros Grammy-díjas Daniel Barenboimmal közös koncertjén színültig megtöltötte a 2700 fős Dohány utcai Zsinagógát, és négy telt házas koncertet adott a Zeneakadémián Leonidas Kavakosszal, európai koncertturnéra indult Frankfurtba, Bécsbe, Antwerpenbe és Zágrábba. A turné németországi állomásán, Frankfurtban állva tapsolták meg őket, ahogy a mindig kritikus bécsi Musikverein közönségét is elvarázsolták. „Amikor a budapesti zenészek a koncert végén kórussá rendeződve, mennyei lágysággal ráadásként előadták Franz Schubert Angyalok kórusa című művét, a közönség felállva ünnepelt” – írta a Musik Heute. A Budapesti Fesztiválzenekar legközelebb 2017 februárjában indul turnézni az USA-ba. Budapesten négy előadásból álló sorozattal készülnek januárra: a Müpában Paavo Järvivel és Truls Mørkkel, a zenekar próbatermében a Vissza a természethez sorozat első koncertjével, január 22-én a Müpával közös szervezésű Brahms-maratonnal, január utolsó napjaiban pedig újra a Müpában Fischer Ivánnal és Richard Goode-dal.
ITT A KÖVETKEZŐ NEXTFESZT
Január 5. és 23. között ismét csokorba gyűjti a Trafó az Y generáció alkotóinak legfrissebb munkáit. A NEXT egy alapos merítés a 2010-es évek fiatal táncos, zenész, színházi csapatainak előadásaiból. Azokéiból, akik a legendás öregekhez képest homlokegyenest mást csinálnak: mást gondolnak rólunk, magukról és mindarról, ami körülvesz minket. Kilenc olyan produkciót láthatunk, ami egészen más úton közelít a nézőhöz és a világhoz, mint amihez hozzászoktunk – magadra hagy, vagy a cinkosod lesz, kérdez, aztán a szavadba vág. A kínálatban az előadások mellett idén az irodalom, valamint performanszok, beszélgetések és smart programok is helyet kapnak.
NEXT_ feszt 2017_ január 11_27
Trafó Kortárs Művészetek Háza I Trafó House of Contemporary Arts I 1094 Budapest, Liliom u. 41. I www.trafo.hu I facebook, tumblr, instagram, youtube, twitter: @trafohouse
9
10
SZÍNHÁZ – premier ANYÁM TYÚKJA 2.
Január 21. 19:00 – Örkény Színház A magyar irodalom kötelező verseit adja elő az Örkény Színház társulata Mácsai Pál rendezésében. Az első részhez hasonlóan ezúttal is Várady Szabolcs válogatta a költeményeket. „Az elsőnél az volt a kérdés, hogy érdeklik-e a nézőket a versek, a másodiknál az a tét, hogy ne ugyanazt a bőrt húzzák le másodszor is a rókáról” – olvasható az előadás ismertetőjében.
FUTÓTŰZ
Január 7. 19:00 – Radnóti Színház Wajdi Mouawad műve egy nyomozás története: Nawal a halála után végrendeletben adja a gyermekei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Azt a feladatot kapják, hogy találják meg a két elveszett családtagot, és adjanak át nekik egy-egy borítékot. Jeanne és Simon először tiltakoznak a feladat ellen, de végül nem hagyja őket nyugodni a múlt kérdése. Alföldi Róbert rendezésében a főbb
szerepeket László Zsolt, Martinovics Dorina és Olasz Renátó alakítja.
A KOMÉDIA MŰVÉSZETE
Január 6. 15:00 – Ódry Színpad Eduardo De Filippo művében egy hivatalnok megalázóan bánik egy színtársulat igazgatójával, aki bos�szúból azt ígéri neki, hogy nem tudja majd megállapítani: a hivatal aznapi ügyfelei közül ki a valódi, és ki a színész. A Zsámbéki Gábor rendezte előadás második felében a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak improvizációi következnek ugyanerre a témára.
MACSKAJÁTÉK
Január 7. 19:00 – Budaörsi Latinovits Színház A Macskajátékot a magyar drámairodalom klasszikusai között tartjuk számon. Örkény István darabja az elmúlás melankóliájával szemben arról a fájdalmas, mulatságos és groteszk küzdelemről szól, ahogy az ember mégis, mindennek ellenére dacolni képes a halállal. Forgács
Péter rendezésének főbb szerepeiben Spolarics Andrea, Takács Katalin, Pásztor Edina és Ilyés Róbert látható.
MARADJUNK ANNYIBAN – A VALÓSÁG SHOW
Január 17. 19:00 – Centrál Színház A saját tapasztalatait és Lakatosné Jutka életének történetét írta színpadra Szalay Kriszta, aki öt napig a saját bőrén is érezhette, milyen kikerülni az utcára. Az előadásban részt vesz az a fiatalember is, aki Krisztát befogadta a hajléktalanok közé a Kálvin téren. A Centrál Színház minden előadással akciót is tervez, s a befolyt jegybevétel egy részéből hajléktalanok mindennapi problémáin próbálnak könnyíteni.
NEM VAGYUNK MI BARBÁROK
Január 7. 19:15 – Katona József Színház Egy házaspár szomszédjába új lakók költöznek. Átjönnek, a párok barátkoznak, isznak, vitatkoznak. Ám egy viharos éjszakán idegen
BELVÁROSI SZÍNHÁZ (VII. KER. KÁROLY KRT. 3/A)
2017. JANUÁR 3. KEDD (20 ÓRA), 2017. JANUÁR 7. SZOMBAT (17 ÉS 20 ÓRA), 2017. JANUÁR 12. CSÜTÖRTÖK (20 ÓRA) Jegyek válthatók a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a, tel.: 266-7130, nyitva: H-P 10-18 óráig), valamint az ismert jegyirodákban, a jegyterjesztőknél. Bankkártyás vásárlás a www.jegy.hu és a www.orlaiprodukcio.hu oldalon lehetséges.
A NŐ NÉGYSZER HENRIK IBSEN:
NÓRA FEBRUÁR 12., 13., 24., 25., 27. MOLIÈRE:
AFEBRUÁR NŐK ISKOLÁJA 1., 4., 10., 15., 23. SIMON STEPHENS:
HARPER REGAN FEBRUÁR 22. FASSBINDER:
PETRA VON KANT FEBRUÁR 19.
I
EUM JUBILAD ÉV
I OCIRÓSLIRAODA UK
PROD
WWW.KATONAJOZSEFSZINHAZ.HU
12
SZÍNHÁZ – premier kopogtat. Az egyik pár kidobja, a másik beengedi az illetőt. Mi lesz ebből? A Vajdai Vilmos rendezésében látható darab groteszk társadalmi szatíra, középpontjában a menekültkérdéssel. Előadja Dankó István, Pálos Hanna, Rajkai Zoltán és Fullajtár Andrea.
SZÜRKE GALAMB
Január 20. 19:30 – Stúdió K A hetedik napon az Úr megpihen, és nézi, mit teremtett. Most azt kell látnia: emberek halnak meg titokzatos betegségekben, igazságosztó gyilkos szedi áldozatait a kisvárosban, az emberekből elfojtott ösztönök és vágyak törnek fel. Tar Sándor apokaliptikus vízióként is felfogható történetét Horváth Csaba rendezi, mások mellett fellép Homonnai Katalin, Horkay Barnabás és Nagypál Gábor is.
TESTVÉREST
Január 22. 20:00 – B32 Kultúrtér Mindjárt negyven leszel. Mit tudsz felmutatni? Végre közelében vagy a
kamaszkori álmaidnak, sok munkával itt egy nagy koncert a Barba Negrában, ami biztosan feltesz a rocktörténeti térképre. Közben meghal a tesód. A csajod sem az igazi. De nehogy már meghatódjunk magunktól, inkább szóljon a rock n’ roll, és irány a patológia! A Nézőművészeti Kft. előadását Scherer Péter rendezi, mellette színpadra lép Katona László és Simkó Katalin.
TORTÚRA
Január 13. 19:00 – Karinthy Színház Súlyos autóbaleset éri a behavazott, néptelen coloradói országúton Paul Sheldont, a népszerű regényírót. Szerencséjére az egyik rajongója találja meg és siet a segítségére. Annie Wilkes, aki ráadásul szakképzett ápolónő, a saját házában helyezi biztonságba a mozgásképtelen írót. Az ápolásnak azonban csak nem akar vége szakadni. Stephen King művét Iványi Árpád állítja színpadra a főbb szerepekben Balázs Andreával és Árpa Attilával.
Fo r d í totta:
Január 12. 19:00 – Eötvös10 Minden ember számára nehéz téma a halál gondolata. Zsuzsi és Zsombor azonban olyan helyzetben találják magukat, amikor a saját halálukról már múlt időben tudnak beszélni. Tényleg olyan a halál, mint ahogy elképzelték? Tényleg olyan a túlvilág, ahogy várták? És természetesen az örök kérdés: volt-e az életüknek bármi értelme? Egressy G. Tamás rendezésében fellép a szerző, Korcsmáros András, valamint Nagy Kata.
SZERB ANTAL
[ V I I . O L I V É R] zenés vígjáték két felvonásban
Díszlet-jelmez: HÚROS ANNAMÁRIA Rendezo˝: KERÉNYI
IMRE
Bemutató:
2016. december 16. 1900 Elo˝adások:
SOR
13
2016. december 31. 1500 és 1900
ÜLÉS
09
Jegyvásárlás
1061 Budapest, Paulay Ede u. 35. | Jegypénztár 351-1406 Közönségszervezés 351-1405, 269-6024 | szervezes@ujszinhaz.hu www. facebook.com/ujszinhaz.budapest | www.ujszinhaz.hu
Rendező:
HAM VAI K O RNÉL
FEHÉRVÁRI PÉTER DÖRNER GYÖRGY TORDAI TERI BÁTYAI ÉVA KISS EMMA SZAKÁCS TIBOR TÓTH TAMÁS BESZTERCZEY ATTILA SZARVAS ATTILA VASS GYÖRGY VARGA ÁDÁM GYÜRKI ISTVÁN HAJDU ÁDÁM IFJ. JÁSZAI LÁSZLÓ INCZE JÓZSEF
TÚLVILÁGI UTAZÓK
WA SS A L B ER T
K APIT ÁNY IVÁN
Á tdol gozta:
BÚSS GÁBO R O LIVÉR
színpadi játék két részben Színpadra alkalmazta:
Pozsgai Zsolt és Turcsány Péter
Bemutató: 2016. december 10.
LENGYEL TAMÁS
MOLNÁR ÁRON
Rayy Co Ra oney Coon ey – Jo hhnn CChhaap pmaann
Egy lakás 1 évre kölcsönbe?! t két bo bohóza
ré résszzbbeenn
További részletek: kolcsonlakas.hu
LÉVAY VIKTÓRIA DOBÓ KATA DEBRECZENY CSABA ERDÉLYI TIMEA SZULÁK ANDREA KLEM VIKTOR SZABÓ ERIKA
Koncz Andrea Timkó Eszter Koncz Gábor Jánosi Dávid Nagy Zoltán Lux Ádám Incze József Szakács Tibor ifj. Jászai László Kautzky Armand Almási Sándor Bordán Irén Vass György Beszterczey Attila Szarvas Attila Tóth Tamás Nagy Árpád Díszlet-és jelmeztervező: Húros Annamária Koreográfus: Román Sándor Rendező: Kerényi Imre
Előadások:
2016. december 22. 1900 2016. december 27. 1500 és 1900
14
SZÍNHÁZ – ajánló
Székely Kriszta, fotó: Nánási Pál
FIDELIO SZÍNHÁZI EST: NÓRA
január 7. 19:00 Katona József Színház
Lehetséges-e két ember tartós együttélése megalkuvás és elnyomás nélkül – teszi fel a kérdést a Katona előadása. Ibsen drámáját Székely Kriszta gondolta újra. Minden házasságban eljöhet az a pont, amikor a dolgok a legrosszabbra fordulnak. A Nóra befejezése 1879-ben hatalmas botrányt robbantott ki: egy nő elhagyja a férjét és a gyerekeit. 2016-ra új, alapvető kérdések fogalmazódtak meg a házasság és a család intézményével kapcsolatban. A főszerepben Ónodi Eszter és Fekete Ernő látható. A címszereplővel készült interjúnkat a 16. oldalon olvashatja.
fotó: Ambrus Marcsi
KÖLCSÖNLAKÁS
január 5., 10., 17., 24., 29. 19:00, 29. 15:00 Játékszín
Ray Cooney-t nem véletlenül nevezik az angol Feydeau-nak. John Chapmannel közösen írt vígjátékát közel ötven éve folyamatosan tűzik műsorra a világ színházai. Az elegáns londoni emeleti lakás Philipé és Johannáé. Philip és Henry sikeres gyermekkönyvkiadók, irodájuk a földszinten található. Henry nagy nőcsábász. Amíg Philip a feleségével vendégségben van, addig Henry egy hölgyismerősével randizna társa lakásában. Ám nem tudja, hogy a felesége is erre készül újdonsült lovagjával. Kapitány Iván rendezésében Dobó Kata, Lengyel Tamás, Lévay Viktória és Debreczeni Csaba is színpadra lép.
ifj. Vidnyánszky Attila
III. RICHÁRD
január 10., 11. 19:00 Nemzeti Színház
A nyári gyulai bemutatót követően januárban a Nemzeti Színházban láthatja a közönség ifj. Vidnyánszky Attila Shakespeare-rendezését, amelyhez Vecsei Miklós készített új fordítást. Évszázados háborúk után megfogyatkozva bár, de béke ül Angliára. Az utcán szól a zene, hömpölyög a sör, a pincékben orgia, a holtakat elfelejtik. „Éljen, hisz béke van!” – harsogja a nép. Egy ember áll csak meg, hogy feltegye a kérdést: valóban ez a béke? Richárd hősként harcolta végig a háborút, de egyedül maradt. Eldönti hát: játszani fog. A főbb szerepekben Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza és Szűcs Nelli látható.
Trokán Péter
HALPERN ÉS JOHNSON
január 10. 19:00 Centrál Színház
A Gólem Színház legújabb előadása rávilágít, milyen kevéssé ismerjük valójában azt az embert, aki a legközelebb áll hozzánk. Joseph Halpern nemrég töltötte be a hetvenet, morcos, hirtelen haragú férfi. Dennis Johnson szintén hetven körüli, elegáns, kifinomult, visszafogott, finom modorú úr. A két férfi még sosem találkozott, és egyértelműen nincs bennük semmi közös. Látszólag. Ám a találkozás elkerülhetetlen, és amikor végre megtörténik, fény derül arra is, hogy ők ketten valamiben nagyon is hasonlítanak. Lionel Goldstein darabját Borgula András rendezte, színre lép Székhelyi József és Trokán Péter.
FONDOR ÉS SZERELEM
Messaoudi Emina, Mészöly Anna
január 12. 19:00, 14. 19:30 Ódry Színpad
Friedrich Schiller drámáját Zsótér Sándor rendezésében tűzte műsorra az Ódry Színpad negyedéves hallgatók előadásában. A rendező szerint a fiatal színészeknek látszólag idegen, szokatlan, fekete-fehér világ az, amiről Schiller ír, mégis érdemes velük megismertetni. „Sokat beszélnek, és ami főleg zavarba ejtő, hogy az érzelmeikről beszélnek. Bonyolultan fogalmaznak, de azért, mert amit megfogalmaznak, az bonyolult. Szenvedélyt megélni és megformálni tudni, felháborodni és felháborodást kiváltani. Egy ilyen nehéz anyaghoz közel hajolni, és kézzelfoghatóvá tenni” – fogalmaz Zsótér Sándor.
16
SZÍNHÁZ – portré HÓGÖMBBE ZÁRT VALÓSÁG
Fidelio: Jól láttam, hogy ez az első Ibsened? Ónodi Eszter: Igen, ezt a darabot talán akkor lapozgat-
tam legutoljára, amikor a főiskolai felvételire készültem, hiszen az a fajta szerep, ami ott gyakran előkerül. De végül is nem tettem be a repertoáromba. A színpadon sem talált meg mostanáig, pedig több Ibsen is futott már a Katonában, mint a Hedda Gabler, A vadkacsa vagy A nép ellensége, ami jelenleg is repertoáron van. Most azonban Székely Kriszta rendező rám gondolt a szerep kapcsán. F: A maga idejében a darab botrányosnak számított a női egyenjogúsággal kapcsolatos kérdések kimondása miatt. Mitől képes ma hatásosan megszólalni? ÓE: El kell tolni a hangsúlyokat. Manapság a női egyenjogúságról beszélni nem akkora arculcsapás a társadalomnak, mint Ibsen idejében volt, hiszen ma már mindenhol találkozunk ezzel. A nőknek lehetőségük van az önmegvalósításra, és hogy döntést hozzanak a saját életükről. Az előadásban mi inkább arra fókuszálunk, mi történik akkor, ha egy hazugságokra épülő házasság annyira meginog, hogy tovább már nem tartható fenn, és lehullik a lepel. Az első rész zenei nyitánynak is tekinthető – valóban megjelenik a színpadon egy kamaszokból álló zenekar –, ezután megismerjük az előzményeket, és valójában csak a végére érkezünk meg igazán a darabba, amikor felszínre kerülnek a hazugságok. Ez az olvasat mindenki számára érvényes problémákat vet fel: mi van a látszat mögött, milyen szerepeket játszunk, és mi történik, ha már nem folytatható tovább a színlelés. F: A hétköznapi életben mennyire határoznak meg minket a ránk osztott szerepek? ÓE: A társadalom mindig komoly béklyót fon az emberek köré. Nóra a darab elején úgy áll előttünk, mintha a Született feleségekből lépett volna elő: tökéletes feleség és szerető családanya. Minden tekintetben megfelel annak a szerepnek, amit a férje előléptetésével hirtelen keletkező társadalmi státusz megkövetel. Aztán bekopogtat az ajtón a végzet, és Nóra – a fojtogató körülmények ellenére – végül letépi magáról a bilincset. F: Mikor jön el nála az a pont, ahonnan nincs visszaút? ÓE: Sokismeretlenes az egyenlet. Olyan pillanatában kapjuk el a családot, amikor mindenki a szokásosnál izgatottabb lelkiállapotban van, hiszen egy fantasztikus új élet kapujában állnak. Ekkor érkezik meg a zsaroló és a barátnő, akik elkezdik Nórát két oldalról összepréselni, egymásnak ellentmondó érdekek mentén befolyásolni, ráadásul egy régi barát érzelmi síkon hozza nehéz helyzetbe azzal, hogy megvallja neki a szerelmét, és hozzá azt, hogy meg fog halni. Ilyen mértékű terhet nem sokan bírnánk el. Aztán megtörténik a fordulat, és
fotó: Nánási Pál
ÓNODI ESZTER
Székely Kriszta rendezésében készül a Nóra a Katona József Színházban. Az Ibsen-dráma címszerepében Ónodi Eszter látható, akivel színlelésről és kitörésről beszélgettünk.
Nóra az addig tökéletesnek hitt férjet hirtelen kicsinyesnek, ócskának, önzőnek kezdi látni, amitől az annyira idegenné válik a számára, hogy nincs többé maradása. F: Nóra nemcsak a férjét, de a gyerekeit is hátrahagyja. Ezt a döntését hogyan értelmezed? ÓE: Szerencsére nem voltam még ilyen élethelyzetben, de talán pont azáltal, hogy nekem is van gyerekem, sok esetben tudok azonosulni vele, és apránként összeáll a mozaik. Bár azt hiszem, a civil életben sose tennék ilyet, de remélem, abban a pillanatban, amikor meg kell hoznom ezt a döntést a színpadon, hiteles leszek majd. F: Az Aranyélet című filmsorozatban ugyancsak egy olyan családanyát alakítasz, aki elhagyja a férjét és a gyerekeit. Mi lehet kettejükben a közös? ÓE: A látszatélet. Ebben a sorozatban is egy kívülről tökéletesnek tűnő családot látunk: budai villa, szép gyerekek, jól kereső férj, a feleségnek csak annyi a dolga, hogy megrendelje a pizzát, és összeegyeztesse a kozmetikust a fodrásszal. A kiindulási pont tehát azonos, a fő csapásirány azonban lényegesen eltér, és nekem kimondottan jól is esik most Nórát játszani. A darab első felében olyan, mintha egy pihe-puha hógömbben lennék, aztán jön a rock ’n’ roll. F: Neked volt már olyan, hogy ki kellett törnöd a hógömbödből? ÓE: Persze. Időnként jólesik visszagondolni erre a gondtalan létezésre, de ahogy az ember idősödik, egyre több szelete nyílik meg a világnak, és közben egyre súlyosabbá válik a valóság. Meg kell becsülni a hópelyheket, mert mindig eggyel kevesebb marad a gömbben. Várhegyi András
JURÁNYI PRODUKCIÓS KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ (1027 BUDAPEST, JURÁNYI U. 1-3.)
2017. JANUÁR 25., 26. (20 ÓRA) Jegyinfó és jegyrendelés: (+36 70) 777-2533, jegy@fugeprodukcio.hu, www.juranyihaz.hu
Az interjú bővebb változata a www.fidelio.hu oldalon olvasható. interticket
18
SZÍNHÁZ – daraboló
Válogatás a budapesti színházi kínálatból I. Erzsébet (Szkéné Színház) Író: P. Foster; R.: Szikszai Rémusz; Fsz.: Fodor Tamás, Nagypál Gábor, Bercsényi Péter A darab a világtörténelem egyik legnagyobb és legellentmondásosabb alakjának, a modern kori Anglia megteremtőjének, I. Erzsébetnek állít emléket. Olyan világot teremt, amely részben eljátssza, részben pedig kívülről reflektál a korra, Erzsébetre és cselekedeteire, valamint döntéseinek mozgatórugóira.
Cájtstükk (Átrium Film-Színház) R.: Fábián Péter, Benkó Bence; Sz.: Bíró Kriszta, Domokos Zsolt, Piti Emőke Mi van, ha egy előadás képes megváltoztatni mindent? Mi történik, ha e korokon átívelő művészeti tevékenység képes átszakítani minden falat? Ha tétlenségünk és közönyünk pusztán annak a folyamatnak a terméke, amely az első törzsi rituálé óta tartott a tökéletes, mindent eldöntő színházi történés létrejöttéig? Mi történik, ha valami történik?
Bádogdob (Katona Kamra) Író: G. Grass; R.: Hegymegi Máté; Fsz.: Tasnádi Bence, Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Pálmai Anna A hároméves Oskar egy szabad városba születik Lengyelország és Németország határán a ’20-as években. Úgy dönt, nem illeszkedik be a felnőttek világába, megmarad gyereknek. Minden adott lenne a kockázatmentes polgári élethez, ám ő a családi üzlet helyett a dobolást választja.
Előttem az élet (Rózsavölgyi Szalon) Író: É. Ajar; R.: Alföldi Róbert; Sz.: Nagy Mari, Csomós Mari, Jordán Tamás, Lukács Sándor Az előadás alapjául szolgáló regény 1977-ben a szabadság levegőjét hozta el Magyarországra a merész humorú arab utcakölök életének történetével. A tizenegy éves Momo elbeszéléséből ismerhetjük meg a hajdani örömlány, Rosa mama, a színes bőrű traveszti, Lola asszony és az eltűntnek hitt apa sorsát.
A Bernhardi-ügy (Örkény Színház) Író: A. Schnitzler; R.: Ascher Tamás; Fsz.: Mácsai Pál, Gálffi László, Für Anikó, Znamenák István Schnitzler a lélektani naturalizmus irányzatának egyik legjelentősebb alakja volt. A bécsi szalonok kedvelt figurájának számított, írásai mégis rendre botrányt okoztak. A Bernhardi-ügy az emberi tolerancia, a humanizmus jelentőségéről szól, a darab címszereplőjét Schnitzler az édesapjáról mintázta.
Francia szobalány (Turay Ida Színház) Író: J. Deval; R.: Szurdi Miklós; Fsz.: Germán Lívia, Benkő Péter, Xantus Barbara Elegáns amerikai család, jólét, előkelő társaság, ahol minden rendben van. Látszólag. Mert az üzleti élet kiszámíthatatlan és kegyetlen. Egyszer fent, másszor lent. És ha már lent vagy, nehéz újra visszakerülni. Hacsak nem segít valaki!
Bérgyilkos a barátom (Thália Színház) Író: F. Veber; R.: Vida Péter; Fsz.: Nagy Viktor, Tamási Zoltán, Szabó Győző, Gubás Gabi Két férfi egyszerre költözik be a szomszédos szállodai szobákba. Egyszerre teszik ki a táblát: „Kérem, ne zavarjanak”. Egyikük gondosan összecsavarozza a távcsöves puskát, másikuk hurkot készít a függönyzsinórból. Minden készen áll. Csakhogy a bérgyilkos bal lábbal kelt fel, az öngyilkos pedig jobb lábbal, és a szobáik egybenyílnak.
A funtineli boszorkány (Újszínház) Író: Wass Albert; R.: Kerényi Imre; Fsz.: Nemes Wanda, Timkó Eszter, Koncz Gábor Aki kicsit is fogékony a léleknemesítő élményekre, ebben a borzongatóan meseszerű történetben megtalálja a szépet. Nuca, a megejtő szépségű, veszedelmes havasi tündér-boszorkány lírai történetét álmodja színpadra most Kerényi Imre mozgalmas, látomásos és látványos formában, az Újszínház társulatával.
Boeing, Boeing – Leszállás... (Thália Szh.) Író: M. Camoletti; R.: Réthly Attila; Fsz.: Pindroch Csaba, Schell Judit, Molnár Piroska Bernard, a felkapott francia építész minden férfi számára irigylésre méltó életet él. Nemcsak Párizs gyönyörű látképe hever a lába előtt, de a világ óriás légitársaságainak álomszép légiutas-kísérői is az ő ágyában landolnak. Berthának, a házvezetőnőnek arra sincs ideje, hogy felmondjon, miközben kénytelen nemzetközi konyhát vinni.
A halottember (Szkéné Színház) Író: Háy János; R.: Bérczes László; Sz.: Mészáros Sára, Mucsi Zoltán „Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő” – írja a szerző.
A borbély (Katona József Színház) Író: Tolnai Ottó; R.: Hudi László; Sz.: Bán János Egy régi szakma kihalófélben lévő képviselője. Egy illegális üzlet, egy kifordított, ellentétes, negatív biznisz, ahol nem a vevő fizet a szolgáltatásért, hanem a szolgáltató. Mert kiszolgáltatott. Agora, ahol minden történetünk összegyűjtve hever halmokban. Minden törés, repedés egyértelművé teszi, hogy a Mindenség törik, repedezik...
Hazudj inkább, kedvesem! (Budaörsi Latinovits Színház) Író: A. Paso; R.: Znamenák István; Fsz.: Böröndi Bence, Marton Róbert, Bregyán Péter, Chován Gábor, Bohoczki Sára Hazudni rossz. Bár néha kétségtelenül muszáj. Az előadásban jólét szülte, unalom nemzette hazugságok hálóját csodálhatjuk meg, valamint a folyamatot, amelynek során a fent említett háló egyre tágabb, egyre áthatolhatatlanabb és a maga módján egyre szórakoztatóbb lesz.
Brand (Nemzeti Színház) Író: H. Ibsen; R.: Zsótér Sándor; Fsz.: Trill Zsolt, Törőcsik Mari, Mátyássy Bence, Trokán Nóra Brand Istent szolgálja, de nem a szelíd nagyapónak képzelt szeretet és megbocsátás istenét, hanem egy fiatal, erős, megalkuvást nem ismerő, kérlelhetetlenül szigorú istent. Ahhoz, hogy az emberek méltók legyenek az ő istenére, teljesen meg kellene változniuk. Szülőfalujában, ahol éhínség dúl, felkérik, legyen a papjuk.
Hitted volna? (Belvárosi Színház) Író: R. Baer; R.: Verebes István; Fsz.: Hernádi Judit, Kern András Christine-nek elege van a nagyvárosból, a zajból, de főleg a nemrég elvesztett férjével közös helyszínekből. Költözik tehát: New Yorkból Floridába. Már pakolnak is a költöztetők. Ekkor toppan be Herman, néhai férjének barátja, és egy képtelen ötlettel áll elő…
Bűn és bűnhődés (Vígszínház) Író: Dosztojevszkij; R.: M. Dočekal; Fsz.: Orosz Ákos, Stohl András Dosztojevszkij világhírű krimije egy brutális gyilkosság és az azt követő nyomozás története. Egy lélek vergődése a bűn és a büntetés útvesztőjében: Raszkolnyikov, a Moszkvában tanuló fiatal egyetemista megpróbálja elhitetni magával, hogy joga volt kioltani egy ember életét.
Iván, a rettenet (Radnóti Színház) Író: M. Bulgakov; R.: ifj. Vidnyánszky Attila; Fsz.: Rusznák András, László Zsolt, Petrik Andrea A zsúfolt társasház élete egy időgép hatására a feje tetejére áll, Rettegett Iván cár és a kicsinyes házmester szerepet cserélnek, történelmi korok idéződnek meg, és miközben a jelenben a szereplők besúgják egymást, a múltban háborúk törnek ki.
WILLIAM
STEPHEN KING
GOLDMAN
RENDEZTE:
REGÉNYE ALAPJÁN
IVÁNYI ÁRPÁD
PSZICHOTRILLER K É T R É S Z B E N
18 ÉVEN ALULIAKNAK N E M A JÁ N LOT T
BALÁZS ANDREA
ÁRPA
ATTILA
A S Z Í N D A R A B M AGYA R O R S Z ÁG O N A T H E AT R U M M U N D I S Z Í N H Á Z I É S I R O D A L M I Ü GY N Ö K S É G KÖ Z V E T Í T É S É V E L K E R Ü L S Z Í N R E .
20
SZÍNHÁZ – daraboló
Válogatás a budapesti színházi kínálatból
A kőszívű ember fiai (Újszínház) Író: Jókai Mór; R.: Seregi Zoltán; Fsz.: Almási Sándor, Szarvas Attila, Jánosi Dávid „A föld ne forogjon, hanem álljon” – ezek Baradlay Kázmér utolsó atyai szavai a dicső 1848-as magyar szabadságharc előtti napokban. Ekkor azonban minden másképpen alakul, mint ahogy a családfő eltervezte.
Művészet (Pinceszínház) Író: Y. Reza; R.: Pajer Róbert; Sz.: Quintus Konrád, Megyeri Zoltán, Lux Ádám Serge, Marc és Yvan évtizedek óta barátok. Serge egy nap vásárol egy képet: 120x160-as, teljesen fehér, bár ha jobban megnézzük? Marc azonban nem akarja jobban megnézni. Tömören és ellentmondást nem tűrően mondja ki véleményét a költséges vételről. Szó szót követ, a vitába akarata ellenére Yvan is egyre jobban belesodródik.
„Szülőfalum, Pest” (Rózsavölgyi Szalon) Író: Molnár Ferenc; Sz.: Fesztbaum Béla Jól ismerjük a briliáns vígjátékok vagy a A Pál utcai fiúk szerzőjét, de nem igazán ismerjük azt a szenvedélyes hangú, tisztán látó publicistát, aki a világhírű darabok hátterében estéről estére, magányosan, egy kávéházi asztal mellett egyéni hangvételű cikkekben írta meg, mondta el véleményét a körülötte lévő világról. Az estet zenekar kíséri, az elhangzó zenék a főszereplő szerzeményei.
A krokodilus (Nemzeti Színház) Író: Dosztojevszkij; R.: V. Fokin; Fsz.: Kristán Attila, Szarvas József, Blaskó Péter, Szűcs Nelli A történet szerint a pétervári csinovnyikot, Ivan Matvejevicset egy hatalmas krokodil váratlanul lenyeli, ám legnagyobb meglepetésre a csinovnyik nemhogy meghalna, de kifejezetten örül új helyzetének, mivel a krokodil gyomrából világosságot és új eszméket hirdethet polgártársainak.
Négy fal között (Jurányi Ház) R.: Ördög Tamás; Fsz.: Szalontay Tünde, Szász Dániel, Székely Rozi Dr. Fritz Kahn A szerelem iskolája című kézikönyve 1957-ben jelent meg, és akkori forradalmi szemléletével nem egy szemérmes házaspárt indított el a boldog párkapcsolat és az érzéki örömök felé. Kahn eszményi világában illatos és kívánatos Nők erős és potens Férfiakkal szeretkeznek. De mi van a zárt ajtók mögött?
Szenvedély (Nemzeti Színház) Író: Ingmar Bergman; R.: Kiss Csaba; Fsz.: Györgyi Anna, Horváth Lajos Ottó, Tóth Auguszta Ingmar Bergman precízen kidolgozott forgatókönyveiből Magyarországon is több színházi előadás született. A Szenvedély ősbemutató, színpadon még nem játszották. A filmnovella és az eredeti dialógusok alapján készült Kiss Csaba rendezése.
Kutyaharapás (Szkéné Színház) Író: Székely Csaba; R.: Szikszai Rémusz; Fsz.: Mucsi Zoltán, Kaszás Gergő, Fodor Tamás Egy kockázatos bankrablás és egy kockázatos rendőri akció. Egy gengszter, aki fiaként szereti a beépített rendőrt, és egy gengszterfőnök, aki elnyomja a fiát. Egy világ, ahol mindenki mindenkit lenéz, mindenkit szid, és mindenki mindenkivel szövetkezik. Aztán mindenki rajtaveszt.
Péter (Karinthy Színház) Író: Aszlányi Károly; R.: Karinthy Márton; Fsz.: Száraz Dénes, Marton Róbert, Klem Viktor Péter, az Üreghy család váltóhamisítással megvádolt unokaöccse Amerikába hajózik, börtönbüntetését más üli le helyette. Az ál-Péter azonban kijön a börtönből, és megkezdi saját üzletének kiépítését.
Terror (Katona Kamra) Író: F. von Schirach; R.: Dömötör András; Fsz.: Kiss Eszter, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Fullajtár Andrea A Lufthansa Berlin és München között közlekedő utasszállítóját eltéríti és egy telt házas stadion felé kormányozza egy terrorista. Lars Koch vadászpilótának döntenie kell: lelője-e a repülőgépet a fedélzetén 164 emberrel, hogy megmentse a stadionbeli 70 ezret? Döntéséről néhány héttel később a bíróságon ad számot.
Kvartett (Pesti Színház) Író: Spiró György; R.: Marton László; Sz.: Kern András, Börcsök Enikő, Hegedűs D. Géza, Péter Kata A panelházaspár rutinos mindennapjait különös esemény zavarja meg: egy Amerikából érkező idegen kopogtat be hozzájuk, s azt hajtogatja, hogy a családfő mentette meg az életét ’56-ban. A váratlan vendég most drága ajándékokkal szeretné meghálálni az egykori segítséget, de a múltban ragadt és gyanakvó családfő árulónak nevezi őt.
Pukedli (Átrium Film-Színház) Író: W. Gombrowicz; R.: Blaskó Borbála; Fsz.: Vida Emőke/ Kertész Júlia/Szirmai Irén, Gál Gergely/Pásztor Richárd Adott egy formalista világ pontosan behatárolt rendszerekkel, viselkedési sémákkal, kódolt gondolatokkal, ideákkal. Funkcionál, de nincs benne lényeg. Adott egy Yvonne nevű lény, aki szabad, viszont ebben a világban nem funkcionál, mégis van benne valami lényegi.
A tizedes meg a többiek (Magyar Színház) Író: Dobozy Imre; R.: Lengyel Ferenc; Fsz.: Eperjes Károly, Bede-Fazekas Csaba, Rancsó Dezső „Az előadás teljesen más lesz, mint a film, hiszen mások a szereplők, és nem használunk filmes eszközöket. Az ismert fordulatok természetesen benne lesznek. Ezek ma is nagyon hatásosak. Nem kell aktuálpolitizálni, nem kell külön hangsúlyokat tenni erre. Adja magát” – nyilatkozta a rendező.
Meg tudom magyarázni… (Vidám Színpad) Író: Vaszary Gábor; R.: Straub Dezső; Fsz.: Szőlőskei Tímea, Harsányi Gábor, Pusztaszeri Kornél Egy őrületesen erotikus levél kering a családban. Csak a gyerek kezébe ne kerüljön! Ja, hogy ő írta? Vagy lehet, hogy apué? A férj mindent tagad, ám a megcsalatott asszony segítsége is megérkezik. Ki hazudik, kié a levél? A végére minden kiderül.
Sörgyári capriccio (József Attila Színház) Író: B. Hrabal; R.: Hargitai Iván; Fsz.: Zöld Csaba, Fekete Réka Thália Francin, a kisvárosi sörfőzde gondnoka csendes, visszahúzódó életmódot folytat, míg felesége, Maryska szereti a társaságot, a sertéshúst és a sört. Francin kénytelen mindenről jelentést írni. A helyzet csak súlyosbodik, amikor megérkezik a gondnok testvére, a nagyvilági életet élő Pepin.
Ügyes kis hazugságok (Madách Színház) Író: J. DiPietro; R.: Szirtes Tamás; Sz.: Balla Eszter, Kerekes Éva, Nagy Sándor, Szerednyey Béla Kinek ne lennének titkai? Így van ezzel Billy, a szépreményű amerikai fiatalember is. Látszólag egyenes előtte az út, ügyesen építi a karrierjét, szépen élnek csinos feleségével és a kisbabájukkal, ám idilli hétköznapjaikat Billy ügyes kis hazugságokkal párnázza ki. Ezzel veszélybe kerül a kis család békessége.
22
SZÍNHÁZ – műsor Átrium Film-Színház
1
19:30 Egy, kettő, három
további helyszínek műsor – SZÍNHÁZ
ı színház ı tánc ı zenés színház ı klasszikus ı jazz ı bóbita
Belvárosi Színház
Bethlen Téri Színház
Budaörsi Latinovits Színház
19:00 Pesti barokk
vasárnap
2
19:00 Mindent Éváról
3
20:00 Bocs, félrement!
4
20:00 Párterápia
5
19:00 Aranytó
2
hétfő
hétfő
3
kedd
kedd
4
szerda
szerda
csütörtök
6
19:00 Parasztopera – Pintér B.
19:00 A nagy négyes
7
15:00 Igenis, miniszterelnök úr!
17:00, 20:00 Bocs, félrement!
8
19:30 Vaknyugat
15:00 Várj, míg sötét lesz
9
15:00 Igenis, miniszterelnök úr!
19:00 Macskajáték – nyfp.
péntek
10 kedd
19:00 Dada Cabaret – Maladype
19:00 MACSKAJÁTÉK
19:00 Pesti barokk 19:00 Bagoly és Cica
18:00 Indiai táncest – Trigatu Táncműhely
12
20:00 Bocs, félrement!
19:00 Stand Up Klub – Stand Up Brigád 17:00 A két Lotti 18:00 Szellem idézés – Márkus László (Adler)
19:30 Sirály
20:00 Párterápia
18:00 Hamlet – Spirita
14
14:30, 19:30 Az Őrült Nők Ketrece
15:00 A folyón túl Itália
19:00 KERENGŐ – Közép-Euró pa Táncszh.
15
14:30, 19:30 Az Őrült Nők Ketrece
19:00 Gyógyír északi szélre
10:00 ÖRDÖGMESE
16
20:00 Párterápia
10:00 Horda2
hétfő
19:00 Kerengők – Csongor és Tünde
17
9:00, 11:00 Nézőképző
20:00 Hitted volna?
18
19:00 Rendben élni
19
19:00 Rendben élni
19:00 Római vakáció
20
19:00 Várj, míg sötét lesz
péntek
19:00 Mindent a kertbe! – Miskolci Szh.
21
9:00, 11:00 Nézőképző
15:00, 19:00 Száll a kakukk fészkére
22
19:00 Bábelna – Keleti Nyitás 15:00 Elvis, oltár, Miami – Bánfalvy S.
23
19:00 Cájtstükk – k2
24
19:00 Pillanatfelvétel
15:00 Magyar állapotok (VIK)
11:00, 15:00 A két Lotti
7
16:00 Boribon és Annipanni
15:00, 19:00 Mágnás Miska
vasárnap
8
10:30, 16:00 Boribon és Anni panni 14:30 Pettson és Findusz
11:00 Oszi Boszi 15:00, 19:00 Mágnás Miska
9
10:00 Boribon és Annipanni
10:00 Erdei kalamajka 17:00 Lady Budapest
10
10:00, 15:00 Diótörő
10:00 Erdei kalamajka 19:00 Lady Budapest
szerda
11
10:00, 15:00 Diótörő 18:00 Semmi
10:00 Erdei kalamajka 19:00 Marica grófnő
12
18:00 Semmi
10:00 Erdei kalamajka 18:00 Marica grófnő
13
18:00 Semmi
10:00 Erdei kalamajka 19:00 A chicagói hercegnő
14
10:30, 16:00 Nyúl Péter
10:00 Musicalmesék 15:00, 19:00 A chicagói hercegnő
vasárnap
15
10:30 Nyúl Péter 14:30 Hoppá-hoppá!
15:00, 19:00 A Csárdás királynő
16
19:00 A képzelt beteg
17:00 Isten pénze
17
10:00 A csillagszemű juhász
17:00 Isten pénze
18
10:00 A csillagszemű juhász
17:00 Isten pénze
19
10:00 A csillagszemű juhász
17:00 Isten pénze
20
17:00 Isten pénze
péntek
10:00 Gengszter nagyi 18:00, 20:30 A pofon egyszerű
21
10:30, 16:00 Diótörő
15:00, 19:00 Sybill
22
14:30 Gengszter nagyi 19:00 Kabaré
15:00, 19:00 Ördögölő Józsiás 19:30 Lili bárónő
23
10:00 Pettson és Findusz
19:30 Lili bárónő
24 kedd
10:00, 15:00 A Hétfejű Tündér 19:00 A kaukázusi krétakör
19:00 Varázslatos nők von zásában
25
10:00 A Hétfejű Tündér
19:00 Varázslatos nők von zásában
26
10:00, 15:00 Lúdas Matyi
19:00 Rómeó és Júlia 19:30 Lili bárónő
27
10:00 A csillagszemű juhász
15:00, 19:00 Rómeó és Júlia 19:30 Lili bárónő
28
10:30 A csillagszemű juhász 14:30, 18:00 Gengszter nagyi
15:00, 19:00 Marie Antoinette 19:30 Virágot Algernonnak
10:30 A csillagszemű juhász
11:00 Oszi Boszi 15:00, 19:00 Marie Antoinette 19:30 Virágot Algernonnak
30
10:00 Marcipán cica
17:00 Abigél 19:30 Virágot Algernonnak
31
10:00 Boribon és Annipanni
18:00 Abigél 19:30 Virágot Algernonnak
péntek
hétfő 10:00 Horda2
kedd
19:00 Egy fiú Boszniából
10:00 Téli mesék (VIK)
szerda
szombat
10:00 Az öreg kisasszony autós meséi (VIK) 19:00 Sex, drugs, gods & rock and roll – Aradi Kamaraszh.
19:00 A nagy Romulus
19:00 Tündéri – Aradi Kamaraszh.
17:00 Macskajáték
19:00 Sonkamenüett
19:00 Drámaíró verseny
19:00 Pillanatfelvétel
vasárnap 19:00 Ma estére szabad a kecó – Bánfalvy S.
14:00 Magyar flódni 19:00 Mary és Max
hétfő 15:00 Liliomfi
20:00 Hernádi pont
19:00 Aranjuezi szép napok
17:00 János vitéz
szerda 19:00 Aranytó
26
csütörtök
szombat
kedd
szerda csütörtök
csütörtök
27
19:30 Az Őrült Nők Ketrece
19:00 A folyón túl Itália
19:00 CSendÉlet – Pataky Klári T.
péntek
28
15:00 II. Edward
15:00, 19:00 Pesti barokk
19:00 Pusztuló – Spirita
szombat
péntek szombat
29
19:30 Sirály
30
19:00 Cájtstükk – k2
31
19:00 Dada Cabaret – Maladype
17:00 A nagy négyes
vasárnap
10:00 Farsang három napjában
11:00 Barátom, Gombocska (VIK) 19:00 Maskarák
hétfő kedd
A BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ ÉS A MANNA BEMUTATJA:
szerda
csütörtök
25
15:00, 19:00 Fame
szombat
kedd
hétfő
10:00 Misi mókus vándorúton
csütörtök
13
vasárnap
6
kedd
csütörtök
vasárnap
10:00 Misi mókus vándorúton 19:00 A képzelt beteg
hétfő
11
szombat
5
szombat
szerda
péntek
csütörtök péntek
vasárnap hétfő
Budapesti Operettszínház 20:30 Újévi Operett Gála
1
vasárnap
szombat
Budapest Bábszínház
29
vasárnap hétfő
20:00 Párterápia
16:00 Maskarák
kedd
TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM PATAKI ÉVA
NŐBŐL IS MEGÁRT A...
SZEREPLŐK: TORDAI TERI, HORVÁTH LILI RENDEZŐ: CSEH JUDIT
AD DE BONT
EGY FIÚ BOSZNIÁBÓL SZEREPLŐK: BOTOS ÉVA, JÁSZBERÉNYI GÁBOR RENDEZŐ: LAZICI NOÉMI
BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ www.bethlenszinhaz.hu | www.mannaprodukcio.hu
23
24
SZÍNHÁZ – műsor Centrál Színház
további helyszínek műsor – SZÍNHÁZ
ı színház ı tánc ı zenés színház ı klasszikus ı jazz ı bóbita
Gózon Gyula Kamaraszínház
Játékszín
József Attila Színház
1
vasárnap 19:00 A napsugár fiúk
2
hétfő 19:00 Ma este megbukunk 19:00 S.Ö.R.
19:00 Vidám kísértet
szerda
4
19:00 Házassági leckék... 19:00 A lepkegyűjtő
19:00 A hölgy fecseg és nyomoz
5
19:00 Sok hűhó semmiért
6
19:00 Ma este megbukunk
19:00 A szőke ciklon
7
15:00 Leenane szépe 19:00 Ma este megbukunk
15:00, 19:00 Hatan pizsa mában
8
15:00 Illatszertár 19:00 Francia rúdugrás
9
10:00 Csecsemőszínház
19:00 Kölcsönlakás
19:00 A lepkegyűjtő 19:00 Házassági leckék...
19:00 Beugró
19:00 Sörgyári Capriccio 19:30 Sóska, sültkrumpli
10
19:00 Halpern és Johnson 19:00 Jó emberek
19:00 Kölcsönlakás
18:00 Ádámok és Évák ünnepe
11
19:00 G.Ö.R.CS 19:00 Sok hűhó semmiért
19:00 Hajdu Do you?
19:00 Veszek egy éjszakát 19:30 Shirley Valentine
12
19:00 A lepkegyűjtő 19:00 A kutya különös esete...
19:00 A napsugár fiúk
16:30 Oidipusz nyomozás 19:00 Mici néni két élete
13
19:00 A lepkegyűjtő 19:00 Pletykafészek
19:00 Virágot Algernonnak
10:00 Füttyös kalandjai 19:00 Veszek egy éjszakát
14
19:00 Nézőművészeti Főiskola 19:00 Függöny fel!
19:00 Déryné hadművelet
15:00, 19:00 Hatan pizsa mában
10:00 Csizmás kandúr 19:00 Balfácánt...19:30 Bűntény...
15
11:00 A Hang-villa... 19:00 Edith és Marlene 19:00 Nem félünk…
15:00 Déryné hadművelet
15:00, 19:00 Nyolc nő
15:00 A három sárkány 19:30 Írók, gyilkosok, lúzerek
16
19:00 Kövek a zsebben
19:00 Sweet charity
19:00 Kaviár és lencse
17
19:00 MARADJUNK ANNYIBAN 19:00 New York-i komédia
14:30 A csodatevő varázspálca
19:00 Kölcsönlakás
16:30 Bánk az esküdtszék előtt 19:00 Sörgyári Capriccio
18
19:00 Pletykafészek 19:00 A lepkegyűjtő
19:00 Liliomfi
19:00 A szerető álma
19:00 La Mancha lovagja 19:30 Alku
19
19:00 Házassági leckék... 19:00 Kövek a zsebben
14:00 Én, te, ő
19:00 A hölgy fecseg és nyomoz
19:00 Arzén és levendula
20
19:00 Nem félünk a farkastól
19:00 Megadom magam
19:00 Virágot Algernonnak
18:00 Legendák nyomában 19:00 Angyalföldi ballada
21
19:00 És Rómeó és Júlia... 19:00 Illatszertár
15:00, 19:00 És már senki sem, avagy a Tíz kicsi néger
10:00 Hetedhét varázslat 19:00 Hattyúdal a Republic együttessel
22
19:00 KrizShow 19:00 Jó emberek
11:00 Gombóc Artúr, a nagy utazó 19:00 Vidám kísértet
10:00 Hetedhét varázslat 17:00 Helyet az ifjúságnak 19:30 Sóska, sültkrumpli
hétfő
23
19:00 Függöny fel! 19:00 S.Ö.R.
14:00 A szörnyeteg
19:00 Acélmagnóliák
19:00 Indul a bakterház
24
19:00 Jó zsaru – rossz zsaru
14:00 A szörnyeteg
19:00 Kölcsönlakás
19:30 Duna/Tisza
25
19:00 New York-i komédia
26
19:00 Nem félünk a farkastól 19:00 Maradjunk annyiban
27
19:00 Pletykafészek 19:00 Caveman
28
15:00, 19:00 Francia rúdugrás 19:00 Függöny fel!
csütörtök péntek szombat vasárnap
17:00 Edith és Marlene
19:00 Edith és Marlene
hétfő kedd
szerda csütörtök péntek szombat
vasárnap
kedd
19:00 Legyen a feleségem!
szerda csütörtök péntek szombat
29
15:00, 19:00 Ma este megbu kunk 19:00 G.Ö.R.CS.
30
19:00 Házassági leckék... 19:00 A lepkegyűjtő
31
19:00 Kövek a zsebben 19:00 Sok hűhó semmiért
vasárnap hétfő kedd
4
19:00 És a függöny felhördül 20:00 A csemegepultos naplója
5
19:00 Felülről az ibolyát 20:00 A pitbull cselekedetei
6
19:00 Egyasszony 19:30 Menekülj okosan!
7
19:00 Egyasszony 20:00 Mindegy
8
11:00 GóleMese 15:00 A csúnya kacsa 19:00 Árpád-ház
9
19:00 Korrup Schőn – TÁP 19:30 Dráma a designban
péntek 15:00 Sörgyári Capriccio 19:30 Duna/Tisza
szerda
19:00 40! avagy Véges élet
csütörtök
11:00 Süsü, a sárkány kalandjai 19:00 Bányavirág
kedd
3
szerda
péntek
hétfő
19:00 Szülői értekezlet
kedd
csütörtök
vasárnap
2
hétfő
3
szombat
Karinthy Színház
1
vasárnap
kedd
Jurányi Ház
10:00 Csecsemőszínház
19:00 Déryné hadművelet
16:30 Rómeó és Júlia 19:00 Kaviár és lencse
szombat vasárnap hétfő
19:00 A férfiak szexuális világa 20:00 H@Hamlet – Scallabouche
szerda
11
19:00 Etikett, avagy A tökéle tes... 20:00 A csemegepultos...
12
19:00 Orlando – Trojka
10:30 Tortúra – nyfp.
13
19:00 Peter 19:30 Szociopoly 20:00 Mellettünk
19:00 TORTÚRA
14
11:00 GóleMese 19:00 A szerelem zsoldosai 19:30 Cím Nélkül
10:30 Rozsda lovag... 19:00 Tortúra 20:00 Pandora szelencéje
15
15:30, 17:00 Kucok – Tünet 19:00 Elhanyagolt férfiszépségek
11:00 Hamupipőke 15:00 DeGeneráció 19:00 Tortúra
16
19:00 A mi osztályunk
17
19:00 Napraforgó
szerda
18
19:00 Pokolra kell annak menni
19
19:00 Négy fal között – Tünet
19:00 Péter, avagy szélhámos kerestetik
20
19:00 Át az ingoványon – k2
19:00 Gőzben 20:00 Gellérthegyi álmok
21
16:00 Bazsó és Borka 19:00 Lefitymálva 19:30 Cím Nélkül
11:00 Hamupipőke 15:00 Nercbanda
22
19:00 A nagybőgő 20:00 A csemegepultos naplója
kedd
csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő
csütörtök péntek szombat vasárnap
23
19:00 A bolond lány
24
19:00 A nadrág
hétfő kedd
25
20:00 A Fura
19:00 Szajré
26
20:00 A Fura
19:00 Második nekifutás 20:00 Gellérthegyi álmok
szerda csütörtök
19:00 Nyolc nő
19:00 Mici néni két élete 19:30 Alku
péntek
11:00 Gombóc Artúr 19:00 A hölgy fecseg és nyomoz
19:00 La Mancha lovagja
szombat
19:00 Megadom magam
20:30 Költészet a’la carte
19:30 Bűntény a Kecskeszi geten
14:00 Én, te, ő
19:00 A hűtlenség ára
19:00 Arzén és levendula 19:30 Írók, gyilkosok, lúzerek
19:00 A bolond lány
kedd
19:00 Sörgyári Capriccio
10:00 Nyuszi ül... 15:00 Veszek egy... 19:30 Shirley Valentine
20:00 DeGeneráció
10
19:00 Legyen a feleségem!
15:00, 19:00 Kölcsönlakás
17:00 Szent Péter esernyője
19:00 Péter 20:00 Pandora szelencéje
27 28
11:00 Füled érjen bokáig! 19:00 Négy fal között – Tünet 20:00 Egy őrült naplója
29
16:00, 20:00 Egy őrült naplója
30
20:00 Egy őrült naplója
31
20:00 Egy őrült naplója
14:30 Klotild néni
(VII. KER KÁROLY KRT. 3/A)
2017. JANUÁR 14. SZOMBAT (15 ÓRA), 2017. JANUÁR 27. PÉNTEK (19 ÓRA) Jegyek válthatók a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a, tel.: 266-7130, nyitva: H-P 10-18 óráig), valamint az ismert jegyirodákban, a jegyterjesztőknél. Bankkártyás vásárlás a www.jegy.hu oldalon lehetséges.
vasárnap hétfő kedd
BELVÁROSI SZÍNHÁZ
19:00 Nercbanda
25
26
SZÍNHÁZ – műsor Katona József Színház
további helyszínek műsor – SZÍNHÁZ
ı színház ı tánc ı zenés színház ı klasszikus ı jazz ı bóbita
Katona Kamra
1
11:00 Juhász Gábor Trió
2
19:00 Portugál
3
19:00 A két Korea újraegye sítése
19:00 A mi osztályunk
4
19:00 Illaberek
19:00 Elnöknők
5
19:00 Minden jó, ha vége jó
6
19:00 Nóra
7
19:00 Nóra – FIDELIO SZÍNHÁZI EST 19:15 NEM VAGYUNK...
19:00 Bádogdob
8
19:00 A nők iskolája 19:15 Nem vagyunk mi barbárok
19:00 Elnöknők
9
19:00 Petra von Kant
19:00 Oszlopos Simeon
10
19:00 Rükverc
19:00 Top Dogs
11
19:00 Nóra 19:15 Nem vagyunk mi barbárok
12
19:00 Kurázsi mama és gyermekei 19:15 Szép napok
13
19:00 A nők iskolája 19:15 Prostitúció
19:00 Terror
14
19:00 A bajnok 19:15 Bihari 19:30 A borbély
15:00, 19:00 Ahogy tetszik
15
10:00 Workshop 15:00 A bajnok 19:00 Egy komcsi nyanya 19:30 A borbély
19:00 Mártírok
16
19:00 Az olaszliszkai 19:15 Csendet akarok
19:00 Abigail bulija
hétfő
17
19:00 Sirály
19:00 Részegek
18
19:00 Minden jó, ha vége jó 19:15 Prostitúció
Klebelsberg Kultúrkúria
Kolibri Színház vasárnap
19:00 Terror
hétfő
19:00 Abigail bulija 19:00 Bádogdob
péntek
hétfő
csütörtök péntek szombat vasárnap
15:00 Guruló Cirkusz 19:00 Grazioso Zeneszalon
11:00, 15:00 A karácsonyi rózsa legendája
csütörtök
11:00, 15:00 A karácsonyi rózsa legendája
péntek
11:00, 15:00 A karácsonyi rózsa legendája
szombat
5
18:00 Már megint kezdik!
19:00 Ügyes kis hazugságok 19:30 Bepasiztunk
6
10:30 Moha és Páfrány
19:00 Mary Poppins
7
10:30 Moha és Páfrány
10:30 Vuk 15:00, 19:00 Mary Poppins
8
9:30, 11:00 Toda
15:00, 19:00 Mary Poppins
9
10:30 Boni és Klájd kereket old 17:00 Cyber Cyrano
10 kedd
15:00 Boni és Klájd kereket old 17:00 Cyber Cyrano
11:00 Játsszunk Háry Jánost!
11
15:00 Bunyósszív
12
18:00 Bunyósszív
13
15:00 A bagoly, aki félt a sötétben
19:00 Az Operaház fantomja 19:30 Bepasiztunk
szerda
19:00 Emilia Galotti
15:00 Locspocs, a kis tengeri szörny
csütörtök
9:00, 10:30 Torzonborz 2.
10:00 Locspocs, a kis tengeri szörny
péntek
19:30 Újévi koncert
10:00 Locspocs, a kis tengeri szörny
szombat
14
15:00 A bagoly, aki félt a sötétben
15:00, 19:00 Az Operaház fantomja
15
9:30, 11:00 Kippkopp és Tipptopp
10:30 Négyszögletű Kerek Erdő 15:00, 19:00 Az Operaház fantomja
16
10:30 Kippkopp és Tipptopp
19:00 Az Operaház fantomja
17
10:30 Kippkopp és Tipptopp 17:00 Nincsenapám, seanyám
19:00 Meseautó
szerda
18
10:30 Bóbita 17:00 Nincsenapám, seanyám
19:00 Az Operaház fantomja 19:30 Lélek színpada
19
10:30 Bóbita
csütörtök
19:30 Gondolat bonbonok 19:00 Az Operaház fantomja
20
19:00 Az Operaház fantomja
15:00 Az operairodalom gyöngyszemei
10:00 Bors néni
10:00 Miau 19:00 Várj, míg sötét lesz
15:00 Bors néni
vasárnap hétfő 15:00 Kastanka
19:00 Maksaméta
19:00 Terror 19:00 Nóra 19:15 Nem vagyunk mi barbárok
19:00 Bádogdob
21
15:00 Nem vagyunk mi... 19:00 A két Korea… 19:30 A borbély
19:00 Cukor Kreml
22
19:00 Illaberek 19:30 A borbély
19:00 Così fan tutte
23
19:00 Össz-Hang 19:15 Vakság
hétfő
19:00 Meseautó 19:30 Bepasiztunk
hétfő
19:00 Bádogdob
20
vasárnap
18:00 Már megint kezdik!
kedd
19
szombat
4
vasárnap
16:00 Igazán 15:00, 18:00 kettős:játék
csütörtök péntek
19:00 Meseautó
szerda
kedd
szerda
3
11:00, 15:00 A karácsonyi rózsa legendája
kedd
szerda
19:00 Ügyes kis hazugságok
kedd
csütörtök
vasárnap
2
hétfő
szerda
szombat
14:30 A kóró és a kismadár
15:00, 18:00 kettős:játék
péntek 15:30 Dilafilmek délutánja
9:30, 11:00 Csip-csip csóka
10:30 Lúdas Matyi 15:00, 19:00 Az Operaház fantomja 19:30 Bepasiztunk
22
9:30, 11:00 Kippkopp gyerekei
19:00 Meseautó
23
17:00 Klamm háborúja
19:00 Meseautó
24
10:30 Kippkopp gyerekei
19:00 Ügyes kis hazugságok
25
10:30 A medve 19:00 Delete
19:00 Az Operaház fantomja
26
10:30 A medve, akit Vasárnap nak hívtak
19:00 Az Operaház fantomja
27
17:00 Helló, náci!
19:00 Az Operaház fantomja
28
10:30 A medve, akit Vasárnap nak hívtak
10:30 Vuk 15:00, 19:00 Az Operaház fantomja
29
9:30, 11:00 Tekergő
10:30 Vuk 15:00, 19:00 Az Operaház fantomja
30
10:30, 15:00 A boldog herceg
31
10:30 Kukacmatyi 18:00 Bűn és bűnhődés
21
szombat 15:00 Emília és az angyal
vasárnap 10:00, 15:00 Emília és az angyal
24
19:00 A bajnok 19:15 Bihari 19:30 A borbély
19:00 Ahogy tetszik
kedd
25
19:00 Az olaszliszkai
19:00 Harper Regan
26
19:00 Sirály
19:00 Részegek
27
19:00 Minden jó, ha vége jó 19:15 Egy komcsi nyanya vagyok
19:00 Emilia Galotti
28
19:00 A nők iskolája 19:15 Szép napok
29
17:00 Mario és a varázsló
hétfő kedd
szerda
szerda 15:00 Doktor Proktor és a holdkaméleonok
csütörtök
10:00 Doktor Proktor és a holdkaméleonok
péntek
15:00, 19:00 Terror
15:00 Doktor Proktor és a holdkaméleonok
szombat
19:00 Nem tudhatom 19:15 Mennyekbe vágtató prolibusz
19:00 Mártírok
15:00 Macska voltam Lon donban
vasárnap
30
19:00 Rükverc
19:00 Top Dogs
15:00 Macska voltam Lon donban
hétfő
31
19:00 A bajnok 19:15 Bihari
19:00 Tanuljunk hallani
csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd
Madách Színház
1
vasárnap
kedd
Kolibri Fészek és Pince
10:00 Muzsikus Klébzelet
kedd
27
28
SZÍNHÁZ – műsor Magyar Színház
további helyszínek műsor – SZÍNHÁZ
ı színház ı tánc ı zenés színház ı klasszikus ı jazz ı bóbita
Marczi Közösségi Tér
MU Színház
Nemzeti Színház – Nagyszínpad
1
hétfő
3
3
kedd
kedd
4
19:00 Vámpírok bálja
15:00 Fekete ég – A fehér felhő
5
19:00 Vámpírok bálja
19:00 Vitéz lélek
6
19:00 Vámpírok bálja
20:00 A halandóság feltételei – Hodworks
19:00 Isten ostora
7
15:00, 19:30 Vámpírok bálja
20:00 Grace – Hodworks
15:00 Isten ostora
8
15:00, 19:30 Vámpírok bálja
19:00 A miniszter felesége
9
19:00 Vámpírok bálja
19:00 Apám ablakából az ég
szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
10
10:00 Icurka-picurka 10:00 Csend
19:00 Szentivánéji álom
kedd
11
10:00 Csend
15:00 Szentivánéji álom
12
10:00 Csend
15:00 A helység kalapácsa
szerda csütörtök
13
15:00 Harisnyás Pippi 19:30 A Szkalla lányok
19:00 Tóth Ilonka
14
11:00 A békakirály 14:30 Huzavona 15:00 Harisnyás Pippi
19:00 Cyrano de Bergerac
15
15:00 Rumini 19:30 Házasságon innen…
19:00 A krokodilus
16
11:11, 15:00 Rumini
15:00 János vitéz
szombat vasárnap hétfő
19:00 Csongor és Tünde
17 kedd
18
19:30 Hajnalban, délben, este
15:00 Csongor és Tünde
19
19:00 A tizedes meg a többiek
10:00 A hosszabbik út
19:00 Cyrano de Bergerac
20
19:00 A muzsika hangja 10:00 Igazat mondd
10:00 A hosszabbik út 18:00 Magyarok a Kárpát-medencében
19:00 Körhinta
21
15:00 A muzsika hangja 19:30 A Napló
22
11:00 A békakirály 14:30 Huzavona 15:00 A tizedes... 19:30 Murphy
szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
17:00 PÁN PÉTER 19:30 Őket is hazavárták 19:00 Hartmann Domonkos, Korossy-Khayll Csongor
23
hétfő
24 kedd
19:30 Házasságon innen, házasságon túl
25
15:00 Rév Fülöp
26
19:00 Valahol Európában 19:30 Murphy
10:00 Pici Bonbon – Góbi R.
27
15:00, 19:00 Valahol Európá ban 19:30 Egypercesek
19:00 A gammasugarak hatása a százszorszépekre – SZINDRA
28
15:00, 19:00 Chioggiai csete paté 19:30 A Szkalla lányok
29
15:00 Tündér Míra
19:00 A miniszter felesége
péntek szombat
6
péntek
20:00 Saller
19:00 A miniszter felesége
20:00 Mesefolyamok óceánja – FAQ
15:00 Éden földön
19:00 Lady Lear 20:00 Suha – KB35
7
szombat
8
19:00 Carmina Burana (Müpa)
9
19:00 Apám ablakából az ég (Nemzeti Szh.)
vasárnap hétfő
10
19:00 III. RICHÁRD
11
19:00 III. Richárd 19:30 Halj meg és nagy leszel
kedd
szerda
12
csütörtök péntek
13
15:00, 19:00 SÖR 19:30 SZÁJON LŐTT TIGRIS
14
19:00 Szenvedély
15:00 A Tenkes kapitánya (Müpa)
hétfő
16
19:00 Boldogságlabirintus 19:30 A Gulag virágai
10:00 Horda2 (Bethlen t.) 19:00 Táncoló filmkockák (MOM)
17
19:30 Sinka ének
10:00 Horda2 (Bethlen t.)
18
19:00 6 – Csehov 19:30 Galilei élete
10:00, 15:00 PINOKKIÓ (Müpa) 19:00 Kármen (MOM)
19:30 Fedák Sári
19:00 Lautrec táncolni fog (Müpa) 19:00 Budapest – Prága „Tánchíd” (MOM)
szombat
15
vasárnap
kedd
szerda
19
csütörtök
20
19:00 Szenvedély
21
15:00 Galilei élete 19:00 Kabaré – Bozsik Yvett
19:00 Kabaré (Nemzeti Szh.)
hétfő
23
19:30 Tudod, hogy nincs bocsánat 19:00 Részegek
19:00 Egy faun alkonya (Marczi)
24
19:00 Részegek
19:00 Moderato Cantabile / Baby boy (Müpa)
25
19:30 Brand 19:30 Szájon lőtt tigris
19:00 Közhely (Marczi)
péntek
19:00 Betyárjáték
kedd
szerda csütörtök
26
19:00 Kína néptánckincse (Müpa)
27
19:00 Mementó (Várkert)
19:00 Tóth Ilonka
28
19:00 Deja vu (MOM) 19:00 Sakuntalá (Marczi) 19:00 Bartók–Sztravinszkij-est (Várkert)
29
10:30 Sárkánymese (MOM) 19:00 Táncmelódiák (Várkert)
hétfő
30
19:00 Beszélj hozzám / Tűzmadár szvit (Várkert)
31
19:00 Naplegenda (Müpa)
szombat 20:00 CMMN SNS PRJCT
15:00 Éden földön 19:00 Mesés férfiak szár nyakkal
30
10:00 A széttört tál
19:00 Rómeó és Júlia (Müpa)
MAGYAR SZERZÔK BEMUTATÓI A RÓZSAVÖLGYI SZALONBAN
péntek 20:00 Engedetlenek – KB35
16:00 Banyamosoda
19:30 Hoztam valamit a hegyekből
22
19:00 Körhinta
hétfő kedd
5
csütörtök
vasárnap
vasárnap
31
4
szerda
szombat
17:00 Pán Péter
szerda csütörtök
1 2
19:00 Calcutta Trió
2
hétfő
péntek
Nemzeti Táncszínház
vasárnap
vasárnap
hétfő
Nemzeti Stúdiók
19:00 Mesés férfiak szár nyakkal
vasárnap
kedd
Művészeti Szalon és Kávéház 1052 Budapest, Szervita tér 5. Jegypénztár: 06-1-266-8337 jegy@rozsavolgyi.hu
www.szalon.rozsavolgyi.hu
29
30
SZÍNHÁZ – műsor Óbudai Társaskör
további helyszínek műsor – SZÍNHÁZ
ı színház ı tánc ı zenés színház ı klasszikus ı jazz ı bóbita
Ódry Színpad
Örkény Színház
Pesti Színház
1
vasárnap 19:00 A dzsungel könyve
2
hétfő
3
19:00 Anyám tyúkja
19:00 Audiencia
4
19:00 Apátlanok
19:00 Don Juan
5
19:00 Tóték 19:30 Emlékezés (Asbóth u. 22.)
19:00 Sógornők
19:00 Tartuffe
19:00 A Kellékes
6
15:00 A KOMÉDIA MŰVÉSZETE
7
22:30 A komédia művészete
5
csütörtök
péntek
6
19:00 Futótűz
7
19:00 FUTÓTŰZ
péntek 19:00 A Bernhardi-ügy
19:00 A testőr
szombat
szombat
vasárnap
8
11:00, 17:00 Pezsgős újévi koncert
9
19:00 Opera az egész világ!
11:00 A HÁROMEMELETES MESEKÖNYV
22:30 Tajtékos napok
10
15:00 Az ügynök halála
14:30, 19:00 Audiencia
19:00 Macskajáték
19:00 Toldi
19:00 Liliomfi
19:00 A dzsungel könyve
8
vasárnap
kedd
9
hétfő
10
19:00 Kék róka
kedd
17:00 Játékos muzsika
21:00 Kukurikú ifiúr
szerda
19:00 Mesél a bécsi erdő 19:30 Kripli Mari (Asbóth u. 22.)
19:00 A velencei kalmár
19:00 Fondor és szerelem 21:00 Kukurikú ifiúr
19:00 Hamlet 19:30 Diggerd rájver (Asbóth u. 22.)
19:00 Audiencia
13
19:00 SzínPro 19:30 Remek hang a futkosásban
19:00 Három nővér
19:00 A képzelt beteg
14
19:00, 22:30 Férfiak, nők és férfiak 19:30 Fondor és szerelem
16:00 Csoda és Kósza 20:00 Két néni, ha megindul
19:00 A vágy villamosa
péntek szombat
15
17:00 Dalok a Kispipából
19:00 Az ingolstadti invázió
16
19:00 A magyarok újabb kalandjai
22:30 A komédia művészete 19:00 Toldi
kedd
19:00 A testőr
18
szerda 19:00 Farkas Mira (hárfa), Karasszon Eszter (gordonka)
19:00 Hamlet
19:00 Futótűz
13
19:00 Buborékok
péntek
14
19:00 Prah
11:00, 15:00 Ofélia árny színháza
15
15:00 A pokoli puncs
17:00 Iván, a rettenet
szombat vasárnap
16
19:00 Iván, a rettenet
17
19:00 A párnaember
18
19:00 Platonov – Apátlanul
19
19:00 Lear király
20
19:00 Vágyvillamos
hétfő
22:30 Sirály
17
12
csütörtök
11:00, 15:00 A dzsungel könyve
vasárnap
11
szerda
12
csütörtök
19
4
szerda
csütörtök
csütörtök
3
kedd
szerda
hétfő
2
hétfő
kedd
11
Radnóti Színház
1
vasárnap
hétfő
Pinceszínház
19:00 Arturo Ui feltartóztatha tó felemelkedése
19:00 Mikve
kedd
szerda csütörtök
20
19:30 Kripli Mari (Asbóth u. 22.)
19:00 Kvartett
péntek
21
19:00 ANYÁM TYÚKJA 2.
19:00 A dzsungel könyve
15:00 Zero – How can be nothing to be something?
19:00 Anyám tyúkja 2.
11:00 Túl a Maszat-hegyen 19:00 Audiencia
22:30 Válogatás
19:00 Tartuffe
19:00 A dzsungel könyve
19:30 Úton 22:30 Válogatás
17:00 Előszoba (Asbóth u. 22.) 19:00 Három nővér 19:30 Emlékezés (Asbóth u. 22.)
19:00 A dzsungel könyve
24
19:00 Futótűz
19:00 Hamlet 19:30 Digger drájver (Asbóth u. 22.)
19:00 A velencei kalmár
25
19:00 A Glembay ház
szerda
szombat
22
vasárnap
23
hétfő
19:00 Baranyi 80
24 kedd
25
szerda 19:00 ANTIGÓNÉ
26
19:00 Haramiák
csütörtök
péntek
21
19:00 Művészet
19:00 Iván, a rettenet
22
15:00 A pokoli puncs
17:00 Heltai naplója
23
19:00 Pedig én jó anya voltam
19:00 Karamazov testvérek
szombat vasárnap hétfő kedd
26
18:00 Magyar Napló
19:00 Buborékok
27
19:00 Fej nélküli holttest
19:00 A párnaember
csütörtök
27
19:00 Hot Jazz Band
19:00 Antigóné 19:30 SzínPro
19:00 Anyám tyúkja 2.
19:00 Jó estét nyár, jó estét szerelem
péntek
28
15:00 Mozart klub – Óbudáról indultak
15:00 Az ingolstadti invázió
19:00 Az ügynök halála
19:00 Don Juan
szombat
29
19:00 Don Juan
vasárnap
30
19:00 Játszd újra, Sam!
péntek szombat vasárnap hétfő
31 kedd
19:00 Roberto Zucco
19:00 A testőr
19:00 Platonov – Apátlanul
28 29
11:00, 15:00 A négyszögletű kerek erdő
17:00 Karamazov testvérek
30
19:00 Tartuffe
19:00 Lear király
hétfő
31 kedd
19:00 Futótűz
31
32
SZÍNHÁZ – műsor RaM Colosseum
további helyszínek műsor – SZÍNHÁZ
ı színház ı tánc ı zenés színház ı klasszikus ı jazz ı bóbita
Rózsavölgyi Szalon
RS9 Színház
Spinoza
1
vasárnap
2
19:30 romance.com
3
19:00 ExperiDance – fergete ges újévköszöntő gálaelőadás
19:30 Valami csaj(ok)
4
19:00 Ezeregyév
19:30 Valami csaj(ok)
kedd
1 2
19:00 Száz év magány
hétfő
3
kedd 19:30 Szimpla szerda
19:00 Lola Budapesten
szerda
4
5
19:30 Egy élet háromszor – K. V.
19:30 Ha mi, holtak, feltá madunk
csütörtök
5
6
19:00 Csoportterápia – Madách Szh.
19:30 Egy élet háromszor – K. V.
19:30 Zöld Szofi 19:30 Neujahrs Konzert (Vallai)
péntek
7
15:00, 19:00 Csoportterápia – Madách Szh.
19:30 Valami csaj(ok)
15:00, 19:00 A tizenegyes kórterem
szombat
8
15:00, 19:00 Csoportterápia – Madách Szh.
15:00, 19:00 Az őz
11:00 Nyolckor a bárkán 19:30 Nimfománia
vasárnap
szombat vasárnap
9
19:30 Mellékhatás
hétfő
19:00 Gyöngyhajú Lány Balladája
19:30 romance.com
12
19:00 Gyöngyhajú Lány Balladája
19:30 Amazonok
19:00 Miért nem marad reggelire? 19:00 Retikül – Ulickaja-est (Vallai) 19:30 Zöld Szofi
13
17:00 Mellettem elférsz
19:00 Összkomfort
14
16:00, 19:30 „Szülőfalum, Pest”
19:00 Skizofrén monológ
15
19:30 Előttem az élet – In memoriam Margitai Ági
11:00 Ágacska 19:00 Szomjas férfiak sört isznak…
16
19:30 Istenek tanácsa
17
19:30 Valami csaj(ok)
18
19:30 Amazonok
péntek szombat vasárnap
19:00 Rose
19:00 Nostradamus – Világok vándora
19:30 Széllel szembe
20
19:00 Nostradamus – Világok vándora
19:30 Valami csaj(ok)
péntek
21
15:00, 19:00 Monte Cristo grófja
19:30 Napfény kettőnknek
22
15:00, 20:00 Anconai szerelmesek
16:00, 19:30 Istenek tanácsa
9
16:30 Shakespeare-mesék 19:00 Ölelj át!
17:00 Kiállok érted – K. V. 17:00 Szerdai piknik 19:00 Versközelítés
11
szerda
12
19:00 Pasolini: Tétel
13
19:00 A vád
14
19:00 A vád
11:00 A rettentő görög vitéz
19:00 Sámli díj – díjátadó
11:00 Madárház
szombat 11:00 Maya hajója
15
vasárnap 19:00 Lola Budapesten
16
19:00 Zorba, a görög
17
19:00 Zorba, a görög
16:30 Shakespeare-mesék
19:00 Párkabaré (Vallai)
19:00 A Pulitzer-ügy 19:00 Heller Ágnes-est
17:00 Szerdai piknik
18
szerda
19:30 Érzéki matematika
19
19:00 Végzetes játék
19:00 Antigoné
20
19:00 Furcsa pár – Női változat
21
19:00 Chatszoba
22
17:00 Csin-csin
19:30 SZÜRKE GALAMB
11:00 Szorgalmas és rest lány (Vallai) 19:30 Bolondok hajója
szombat
11:00 Nyolckor a bárkán 19:00 The Importance of… (Vallai)
vasárnap
11:00 A rettentő görög vitéz 19:30 Mielőtt az éj leszáll! – k2
19:00 Balfácánok
hétfő
23
16:30 Shakespeare-mesék 19:30 Emigránsok
20:00 1914 / 1915 / 1916 – Mándy I.
19:00 Herzl
24
19:00 Ír-olvas – Grecsó Krisztián
19:30 Meddig mehetek el?! – Sándor György
19:30 Szomjas férfiak sört isznak helyettem
19:00 Végszó
24
19:30 Válótársak
25
kedd
szerda
19:30 Többszörös orgazmus 19:30 Menekültek (Vallai)
péntek
19:30 Mellékhatás
26
19:00 Nagyidai cigányok
19:30 Kedvencek
19:00 Összkomfort 19:00 Don Dzsuva (Vallai)
27
19:00 Váratlan vendég – Madách Szh.
19:30 Tisztelt hazudozó!
19:30 Nimfománia 19:30 Kossuth tér 1956. október 25. – (Vallai)
28
15:00, 19:00 Váratlan vendég – Madách Szh.
11:00 Rózsavölgyi olvasókör 19:30 Szerelem
29
15:00, 19:00 Váratlan vendég – Madách Szh.
csütörtök
19:00 Jentl (Vallai) 19:30 Woyzeck
19:30 Salamon király szorong
19:00 Álomszínház 19:30 petizlájf! (Vallai)
31
19:30 Válótársak
19:30 Többszörös orgazmus
hétfő
kedd
25
19:00 Play Krúdy!
26
19:00 Száz év magány
szerda
17:00 Szerdai piknik 19:30 Négyeshatos
csütörtök 19:30 Szürke galamb
27
péntek 19:00 Venus in fur – magyar felirattal
28
19:00 A Pulitzer-ügy
19:00 Play Krúdy!
19:30 Szürke galamb
szombat
29
11:00 Szamár a torony tetején 19:30 Nóra
hétfő
30
10:00 Szélben szállók 16:30 Shakespeare-mesék
31
10:00 Szélben szállók
vasárnap
11:00 Nyolckor... 19:00 The Importance... (Vallai) 19:30 Sirály
30 kedd
19:30 Bakfitty
csütörtök
23
hétfő
vasárnap
8
kedd
19
szombat
11:00 A kíváncsi kiselefánt 19:30 Bakfitty
hétfő
szerda
péntek
19:00 A másik
péntek
kedd
vasárnap
7
csütörtök
hétfő
szombat
19:30 Nóra
kedd
11
csütörtök
19:00 Furcsa pár – Női változat
10
kedd
csütörtök
6
hétfő 19:00 Párkabaré (Vallai)
10 szerda
19:00 Az ajtó
szerda
csütörtök péntek
Stúdió K
vasárnap 19:00 ExperiDance – Fergete ges újévköszöntő gálaelőadás
hétfő
Spirit Színház 19:00 Ölelj át!
kedd
BELVÁROSI SZÍNHÁZ (VII. KER. KÁROLY KRT. 3/A) ELŐADÁSOK:
2017. JANUÁR. 5., 26. (19 ÓRA) Jegyek válthatók a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a, tel.: 266-7130, nyitva: H-P 10-18 óráig), valamint az ismert jegyirodákban, a jegyterjesztőknél. Bankkártyás vásárlás a www.jegy.hu oldalon lehetséges.
interticket
33
34
SZÍNHÁZ – műsor Szkéné Színház
további helyszínek műsor – SZÍNHÁZ
ı színház ı tánc ı zenés színház ı klasszikus ı jazz ı bóbita Thália Színház – Nagyszínpad, Mikroszínpad
Thália Színház – Új Stúdió, Arizóna Stúdió
Turay Ida Színház
Trafó vasárnap
2
hétfő
hétfő
3
20:00 A Sütemények Királynő je – Pintér B.
4
20:00 A Sütemények Királynő je – Pintér B.
19:00 A férfiagy
5
20:00 A Sütemények Királynő je – Pintér B.
18:00 Femina Klub 19:00 A férfiagy
6
19:00 Züfec – k2 22:00 Majdnem 20
19:00 Ketten egyedül 20:00 Segítség! Megnősültem!
19:30 Moszkva–Petuski
20:00 Mégsincs este
7
18:00 A halottember 22:00 Majdnem 20
19:30 Őszi szonáta
11:00 A rézerdő lakói 14:30 Brass cirkusz
20:00 Mégsincs este
szombat
8
19:00 A halottember
17:00 Boeing, Boeing – Leszál lás Párizsban
hétfő
9
19:00 Rosencrantz és Guil denstern halott
14:30 Csibész Csabi
10
19:00 Caligula helytartója
11:00, 14:30 Csibész Csabi
11
19:00 Don Quijote
12
19:00 Bányavakság
19:00 Alul semmi
19:30 Toldi – Forte
20:00 Téli utazás
19:00 Patkányok – Forte
19:00 Alul semmi
19:30 Mogács Mesék
18:00 S. Alvarez, K. Ferrari, Szimán Gy. performansz 20:00 Parental Ctrl
szerda csütörtök péntek
vasárnap
20:00 Pirkad – Hodworks 20:00 Pirkad – Hodworks
20:00 Csehov – Dollár P.
2
19:00 Bűn és bűnhődés
3
19:00 Bűn és bűnhődés 19:30 A Pentheszileia Program
kedd
4
19:00 A második teríték
5
19:00 Ex
19:00 Forró hétvége
19:00 A Pál utcai fiúk
6
19:00 Kreutzer szonáta
19:00 A kaktusz virága
19:00 A revizor 19:30 A léggömb elrepül
7
11:00 A királylány bajusza 19:00 A Noszty fiú esete Tóth Marival
8
11:00 Országjáró Mátyás király 19:00 A vörös bestia
19:00 Alul semmi
szombat vasárnap
11
19:00 Hangemberek
19:00 Földrengés Londonban 19:30 A vörös oroszlán
12
10:00 Országjáró Mátyás király 19:00 A bolondok grófja
19:00 Bűn és bűnhődés 19:30 A Pentheszileia Program
13
19:00 A kőszívű ember fiai
19:00 Ön is lehet gyilkos!
19:00 A Pál utcai fiúk 19:30 Hallgatni akartam
14
19:00 A Béres
19:00 Család ellen nincs orvosság
17:00 Óz, a csodák csodája 19:30 Sóvirág
15
11:00 Pöttöm Panna 19:00 EX
19:00 Négy meztelen férfi
11:00, 15:00 Óz, a csodák csodája 19:30 Fátyol nélkül
hétfő
16
19:00 Újszínházi beszélgeté sek Takaró Mihállyal
19:00 A Pál utcai fiúk 19:30 Orfeusz és Eurüdiké
18:00 Dongó – k2 20:00 Selfy
17
10:00 A királylány bajusza
19:00 Istenítélet 19:30 Sóvirág
20:00 A tó
18
19:00 A funtineli boszorkány
szerda
19:00 A padlás 19:30 Hallgatni akartam
19
19:00 A királynő aranyból van (Stuart Mária)
szerda csütörtök péntek
19:30 Mogács Mesék
15
19:00 Nehéz
15:00, 19:00 Bérgyilkos a barátom
11:00 Világszép nádszálkis asszony
16
19:00 Bányavíz
17
19:00 EztRád
8:00 Beavató színház 19:00 Rövid a póráz
18
18:00, 20:30 Vértestvérek
19:00 Rövid a póráz
19
18:00, 20:30 Guppi
19:00 Rövid a póráz
19:30 A kézmosás fontos ságáról
19:30 Szociopoly
20
19:00 Don Quijote
20:00 Segítség! Megnősültem! 20:00 Gellérthegyi álmok
19:30 Moszkva–Petuski
19:00 Between the world and me 20:00 Eclipse – SÍN
péntek
21
19:00 M/Ámor, vagy amit akartok
19:00 Mr. és Mrs. 20:00 Gellérthegyi álmok
11:00, 15:00 A három kismalac és a farkasok
19:00 Miközben ezt a címet olvassák…
szombat
22
19:00 Galaxis útikalauz
19:00 Hétköznapi őrületek
11:00 Pöttyös Panni az iskolában – Bozsik Y.
20:00 Schrödingerre várva
vasárnap
23
19:00 Kutyaharapás
19:00 Danny Blue estje
19:30 Rövid
19:00 Gyermek – Dollár P. 20:00 Az időnk rövid története
24
19:00 Kutyaharapás
25
19:00 Röpülj, lelkem! – k2
19:00 A hőstenor
19:30 Telefondoktor
26
21:00 A nagy füzet
19:00 Amerikai bölény 21:00 Így készül a Kean, a színész ea.
20:00 nőNYUGAT
27
19:00 Patkányok – Forte
19:00 A nagy kézrablás 19:30 Ecc-pecc kimehetsz
28
11:00 A helység kalapácsa 15:00 A nagyidai cigányok
19:00 Mulatság 19:00 Ketten egyedül
29
14:30 Bűn és bűnhődés – Forte
17:00, 20:00 Segítség! Meg nősültem! 19:00 A férfiagy
30
19:00 EztRád
19:30 Őszi szonáta
31
19:00 I. Erzsébet
szombat 18:00, 20:30 Krund Ni Ovel
19:30 Ady / Petőfi – Nézőmű vészeti Kft.
szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő
szombat vasárnap
csütörtök
19:30 Meg tudom magya rázni...
19:00 A Pál utcai fiúk 19:30 Hallgatni akartam
20
19:00 Imádok férjhez menni
19:00 Az áldozat – Szt. Margit legendája
19:00 A Mester és Margarita 19:30 A vörös oroszlán
21
19:00 Cigányprímás
19:00 Nem élhetek muzsika szó nélkül
19:00 Bűn és bűnhődés
22
15:00 Csak kétszer vagy fiatal
19:00 Énekes madár
10:00 Hókirálynő
14:30 Bűn és bűnhődés 19:30 A Pentheszileia Program
23
hétfő
24
19:00 Hangemberek
19:00 Tévedések vígjátéka
25
19:00 A kőszívű ember fiai
19:00 Földrengés Londonban 19:30 Hallgatni akartam
26
19:00 A vörös bestia
19:00 Istenítélet
19:00 Vértestvérek
19:00 A Noszty fiú esete Tóth Marival
19:00 Jóembert keresünk 19:30 Kelet-Nyugati pálya udvar
28
19:00 Charley nénje
15:00 A funtineli boszorkány 19:00 A második teríték
19:00 Család ellen nincs orvosság
19:00 A Pál utcai fiúk 19:30 Orfeusz és Eurüdiké
29
11:00 PINOKKIÓ 15:00 Francia szobalány
11:00 Országjáró Mátyás király 19:00 A Béres
19:00 Forró hétvége
14:30, 19:00 A Pál utcai fiúk 19:30 Az élet mint olyan
csütörtök 20:00 Emlékek klinikája – STEREO Akt
27
péntek szombat
15:00 Világszép nádszálkis asszony
vasárnap
30
hétfő kedd
kedd
szerda
szerda
péntek
vasárnap
kedd
kedd
csütörtök
19:00 A padlás 19:00 A padlás
19:00 Bérgyilkos a barátom 19:00 Mr. És Mrs.
19:30 Telefondoktor
16:00, 20:00 Budapest Bár
10:00 Pöttöm Panna 19:00 Dózsa
19:00 Kohlhaas
kedd
15:00 A szerelmes nagykövet
9
14
hétfő
19:00 Makrancos Kata 19:30 Hallgatni akartam
kedd
20:00 bodylotion co-dance: LépésIdő 21:00 Téli utazás
péntek
péntek
10
csütörtök
vasárnap
19:00 A Pál utcai fiúk 19:30 Az élet mint olyan
szerda
hétfő
19:30 Toldi – Forte
szerda
szombat
Vígszínház
csütörtök
kedd
13
Vidám Színpad
1
1
vasárnap
kedd
Újszínház
10:00 A királylány bajusza
19:00 Makrancos Kata 19:30 Sóvirág
10:00 Pöttöm Panna 16:00 A kőszívű ember fiai
19:00 A padlás 19:30 A vörös oroszlán
hétfő 19:00 A férfiagy
19:30 Garzonpánik
20:00 1 link – Proton
31 kedd
10:00, 14:00 Pinokkió
35
36
SZÍNHÁZ – további helyszínek
A FIDELIO.HU ajánlja
1 MACSKAJÁTÉK
Örkény István darabja arról a fájdalmas, mulatságos és groteszk küzdelemről szól, ahogy az ember dacolni képes a halállal. Egy szerelmi háromszög törté nete, amely azt bizonyítja: a szerelem kortalan. A főszereplő testvérpárt Spola rics Andrea ás Takács Katalin alakítja. január 6., 7. 19:00, 21. 17:00 Budaörsi Latinovits Színház
2 ANYÁM TYÚKJA 2.
Az eredeti előadásba a fele sem fért bele abból, amit az Örkény társulata szeretett volna elmondani, ezért össze állították a magyar irodalom kötelező verseit tartalmazó válogatás második részét. A válogató ezúttal is Várady Szabolcs volt. január 21., 22., 27. 19:00 Örkény Színház
3 A FURA
A történet egy húszas évei elején járó íróról szól, aki a nappalait egy sötét pincelakásban tölti, este pedig az utcákat járja. Szorong a jövője miatt, örökösen megkérdőjelezi a tehetségét, miközben próbál kötődni. Fehér Balázs Benő rendezésében a főszerepet Rada Bálint alakítja. január 25., 26. 20:00 Jurányi Ház
ARANYTÍZ 26. csütörtök 19:00 Caligula ARTUS 14. szombat 20:00 Kérész Művek 47. BALTAZÁR SZÍNHÁZ 19. csütörtök 19:00 Nézzünk bizakodva a jövőbe 20. péntek 19:00 Nézzünk bizakodva a jövőbe 25. szerda 19:00 Nézzünk bizakodva a jövőbe CSILI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 15. vasárnap 15:00 Párterápia ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ 15. vasárnap 18:00 Várj, míg sötét lesz 21. szombat 17:00 Don Quijote 22. vasárnap 18:00 Orfeum FÉSZEK MŰVÉSZKLUB TEÁTRUM 9. hétfő 18:00 A sámántudás ma 1. 10. kedd 19:00 Dácsa 18. szerda 19:00 Szeretni egyszer bolondulásig 26. csütörtök 19:00 Mindenki színháza – pulóvergyűjtő
28. szombat 19:00 Válaszúton 30. hétfő 18:00 A sámántudás ma 2.
2017. JANUÁR 31. | 20.15
FÉSZEK SZÍNHÁZ / JEMOL 8. vasárnap 18:00 Iza és Krisztián 10. kedd 19:00 Happy New York 11. szerda 18:00 Fém 13. péntek 19:00 Édes Dezső! 16. hétfő 16:00 Gém 16. hétfő 20:00 A kékszakállú herceg csodálatos élete 19. csütörtök 19:00 Gém 21. szombat 18:00 Iza és Krisztián 22. vasárnap 19:00 Édes Dezső! 25. szerda 19:00 Édes Dezső! 26. csütörtök 18:00 Fém 27. péntek 19:00 Happy New York
GIUSEPPE VERDI
A TRUBADÚR
IMPRÓ (MOMENTÁN TÁRSULAT) 5. csütörtök 19:00 RögvEst
JANUÁR 2016. OKTÓBER 4.–2017. JANUÁR 8. ÜRESSÉG | FESTMÉNYEK 2006–2016 MOLNÁR SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA 2016. OKTÓBER 20.–2017. JANUÁR 8. OKTÓBERI EMLÉKEZÉS | A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA 1956-RA EMLÉKEZŐ KIÁLLÍTÁSA 2016. NOVEMBER 29.–2017. JANUÁR 22. KERESZTES DÓRA ÉS OROSZ ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA
2017. JANUÁR 12. | 19.30 A MAGYAR GAVALLÉR | KONCERT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY MŰVEI ALAPJÁN – FÖLDES LÁSZLÓ HOBO ELŐADÓESTJE | SZÓ•SZÍN•JÁTÉK 2017. JANUÁR 14. | 17.00 ZUGLÓI FILHARMÓNIA TÉLI BÉRLETE 2. 2016/2017 2017. JANUÁR 18.–MÁRCIUS 12. GRAFIKÁKTÓL A DOBOZKÉPEKIG PRUTKAY PÉTER KIÁLLÍTÁSA
2017. JANUÁR 3. | 19.30 A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR ÚJÉVI KONCERTJE | KÖZREMŰKÖDIK: KOLONITS KLÁRA
2017. JANUÁR 28. | 19.30 HEGEDŰS ENDRE CHOPIN-ESTJE
2017. JANUÁR 7. | 19.30 „MATUZ 70” | CONCERTO BUDAPEST – MAGYAR KINCSEK BÉRLETSOROZAT
2017. JANUÁR 31. | 20.15 VERDI: A TRUBADÚR | ROYAL OPERA HOUSE 2016/17 ÉLŐ KÖZVETÍTÉS LONDONBÓL
KÖZPONTBAN A MŰVÉSZET A PESTI VIGADÓ A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA SZÉKHÁZA
1051 BUDAPEST, VIGADÓ TÉR 2. | WWW.VIGADO.HU
További információk kapcsán kérjük, látogassa meg honlapunkat, vagy érdeklődjön telefonon az alábbi elérhetőségeken! Jegypénztár: +36 (1) 328-3340 | Közönségszolgálat: +36 (1) 328-3300
8. vasárnap 19:00 Fröccs 9. hétfő 19:00 Mélyvíz csak kezdőknek! 15. vasárnap 19:00 RögvEst 17. kedd 19:00 Fiúk ketten 20. péntek 19:00 Mozaik – összeáll a kép 22. vasárnap 19:00 re:Verze 24. kedd 19:00 RögvEst 27. péntek 19:00 Budapest Improv Show 28. szombat 19:00 Fröccs MALADYPE SZÍNHÁZ 8. vasárnap 19:00 III. Richárd
22. vasárnap 15:00 Numera! 23. hétfő 19:00 III. Richárd
ÓKK 3K – KASZÁSDŰLŐI KULTURÁLIS KÖZPONT 14. szombat 19:00 Gyógyír északi szélre
MOZSÁR MŰHELY 13. péntek 19:30 Szépkisnap 14. szombat 20:00 Beszélő levelek 18. szerda 10:00, 15:00 Puha vagy banya 21. szombat 19:30 Kortalan kortárs – BOTRÁNY 22. vasárnap 19:30 Karnyóné 26. csütörtök 19:30 Szépkisnap
PESTÚJHELYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 22. vasárnap 19:00 Az ajtó
2017. február 18.–március 1.
SZÍNHÁZ – további helyszínek
ÚJPALOTAI KÖZÖSSÉGI HÁZ 28. szombat 19:00 Azt meséld el, Pista!
ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT 14. szombat 15:00 Francia szobalány
URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ 10. kedd 19:00 III. Richárd 17. kedd 19:00 Hamlet 31. kedd 19:00 Lear király
www.tancfesztival.hu
VASKAKAS KAMARATEREM (9022 GYŐR, CZUCZOR G. U. 17.) ORSZÁGOS BEMUTATÓ:
2017. FEBRUÁR 10. (19 ÓRA) TOVÁBBI ELŐADÁS:
2017. FEBRUÁR 11. (19 ÓRA) Elérhetőségek: tel.: 96/512-690 e-mail: vaskakas@vaskakas.hu online jegyvásárlás: jegyek.vaskakas.hu I EUM JUBILAD ÉV
I OCIRÓSLIRAODA UK
PROD
Charlotte Landreau, Soloist, Martha Graham Dance Company Photo Courtesy of NYC Dance Project
38
Támogatók
Médiatámogatók
TÁNC – ajánló
portré – TÁNC
január 11. 21:00, január 12. 20:00 Trafó
ANYEGIN
fotó: Csillag Pál
Januárban újra Puskin legendás szplínes alakja elevenedik meg a balettszínpadon Csajkovszkij zenéjébe ágyazva, John Cranko koreográfiájával. Anyegin túl későn, kioltott és tönkretett emberéletek árán ébred rá, hogy az igaz szerelem felrázhatja a lelket, és értelmet adhat az életnek. Tatjana szenvedélyének és fájdalmának hullámai végül útját állják a megbocsátásnak. A fő szerepekben a Magyar Nemzeti Balett kiváló szólistáit, Felméry Lilit, Melnik Tatjanát, Tanykpayeva Aliyát, Popova Aleszját, Leblanc Gergelyt, Oláh Zoltánt, Kekalo Iuriit és Liebich Rolandot csodálhatjuk meg.
Időpontok: opera.hu
KÁRMEN
fotó: Ori György
január 18. 19:00 MOMKult fotó: Gao Tian
Bizet halhatatlan operája ihlette a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház előadását, amely most Budapesten is bemutatkozik. Ez a történet azonban nem Sevillában játszódik, hanem a jelenkori Magyarországon. Főhősünk Kármen, aki szabadnak született, és úgy is hal meg. „Hatalmas szemei voltak. Szépen íveltek, feketék. Tökéletes bőre olyan volt, mint a réz; az ajka kicsit erős, de szép vonalú, mely látni engedte fogait. Meglepő, vad szépség volt” – áll az előadás ajánlójában. A táncjátékot a Harangozó-díjas Vári Bertalan rendezte, a zenét a Karaván Família szolgáltatja, a tánctanításban Pirók Zsófia flamencoművész közreműködött.
EGZOTIKUS KÍNAI TÁNCSHOW
január 26. 19:00 Müpa
A Beijing Dance Academy a tradicionális kínai népzenét és néptáncot bemutató grandiózus, látványos előadással érkezik Magyarországra. Produkciójuk nemcsak megtestesíti az örökséget és napjaink fejlődését, de a különböző etnikai tartományok jellegzetességeit is tükrözi. „Kína néptánckincse hihetetlenül gazdag, amit az ottani táncakadémián rendkívüli profizmussal oktatnak. Négyezer tanuló tanításán mintegy ezer tanár szorgoskodik nap mint nap. Látszik, hogy a kínai kultúrában a tánc egy nagyon megbecsült előadó-művészeti ág” – mondta lapunknak a kínai vendégjátékkal kapcsolatban Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.
január 29. 20:00 MU Színház
Az előadás a közösségi kapcsolatokkal foglalkozik, és a hézagokkal, amelyek a gazdasági profit logikáján túli működésben keletkeznek. A művet nyolc különböző előadópáros immár több mint 90 alkalommal játszotta világszerte 7 különböző nyelven. A darab magyarországi előadásán Molnár Csaba táncos/koreográfus megvásárolta a mű jogait, majd Raubinek Lilit és Szász Dánielt kérte fel az itthoni bemutató megtartására. A darab páratlan élményt kínál a bizalmas és a szokatlan metszéspontjában: így válik a színház a szabadkereskedelem és a kalandok arénájává – egy olyan térré, amely a voyeurizmus és a részvétel között húzódik.
CMMN SNS PRJCT
41
„EZ A FESZTIVÁL EGY FELKIÁLTÓJEL!”
Ahogyan a gondolkodás változik, úgy formálódik a színházi nyelv is. A Trafó Nextfeszt elnevezésű programsorozata pedig épp ezt az új „hangot” kívánja megmutatni. Hogyan gondolkodik, alkot az Y generáció? Január 5. és 23. között kilenc előadás alapján kaphatunk képet erről. A fesztiválról Szabó Györgyöt, a Trafó vezetőjét faggattuk. Fidelio: Mi volt a Nextfeszt alapötlete? Hogyan
merült fel a sorozat megszervezésének gondolata?
SZABÓ GYÖRGY
forrás: Trafó
TÉLI UTAZÁS
Molnár Csaba és Márcio Canabarro a 2015-ös Lábán-díj után minimum kettőt lépett tovább a kísérletezés útján. Már nemcsak tánc az, amit művelnek, hanem happening, performansz, érdekes, új, felfedezni való világ. „A felvidéki Losoncon született Molnár és a brazil Canabarro közös munkája olyan, mint egy kalandos, vezetett túra egy interaktív látványraktárban vagy izgalmas produktumokat előállító manufaktúrában. (…) A két szereplő, aki benépesíti előttünk ezt az általuk zsúfolt teret, olykor kaján és szellemes, ám jóleső játékot űz velünk észrevétlenül” – írta Halász Tamás előző darabjuk, a Tropical Escape laudációjában.
Szabó György: A Nextfeszt tulajdonképpen annak
az összetett változásnak köszönhető, ami az elmúlt években felerősödött. A fiatalok anyagi lehetőségei erősen beszűkültek, produkcióik pedig kevés médiamegjelenést kapnak, miközben meglehetősen érdekes alkotásokról van szó, amelyek több figyelemre volnának érdemesek. Úgy gondoltuk, egy fesztivállal nagyobb nyilvánosságot teremthetnénk a számukra, így született meg a kétévente megrendezésre kerülő Next ötlete. Az első fesztiválunk olyan átütő siker volt, hogy azóta is idézik a szakmában, és a közönség is kérdezi, hogy mikor lesz ismét. Állandó kérdés felénk évek óta, hogy milyenek a fiatalok. Noha mi a magyar közönségnek szánjuk ezt a programot, most néhány külföldi szakember is jelezte, hogy eljön, mert kíváncsi. F: Hogyan történt a program összeállítása? Minek mentén kerültek kiválasztásra a darabok? SZGY: A válogatás szempontjai a frissesség, az eredetiség voltak, és persze az, hogy a formáció vagy az alkotók a mai fiatal nemzedékből kerüljenek ki, azaz ez is egy Y generációt bemutató eseménysorozat. De ezúttal sokkal mélyebbre mentünk, és nagyon sok kis rendezvényünk is van, mert az irodalom, a performanszok, a beszélgetések és smart programok is bekerültek a Nextfesztbe. Teljesebb képet szeretnénk adni arról, hogy mi foglalkoztatja ezt a generációt. Nem egy gondolat mentén válogattunk, hiszen épp azt akartuk elérni, hogy a sok különböző előadás láttán lassan kirajzolódjon a nézőben, hogy egy mai fiatal alkotó mit érez és lát a világból, hogyan alkalmazkodik a drasztikusan megváltozott körülményekhez. Furcsa, hogy vannak, akiket külföldön jobban ismernek, mint itthon, mert néhányan közülük elsősorban külföldön dolgoznak. Ami még fontos, hogy a válogatás során próbáltunk nem csak a Trafóban készült produkciókat beválasztani. Még aláhúznám, hogy most a zenei programunk is gazdagabb lett, és a képzőművészet is szervesebben illeszkedik a fesztiválba. Lényegében az egész ház mozogni fog, és ismét egy premierrel zárjuk a kéthetes programsorozatot. F: Mennyiben cél egy új alkotógeneráció bemutatása, és mennyiben egy új, fiatal közönség megszólítása? SZGY: Az új generáció bemutatása most a fő fókusz, és az, hogy felhívjuk a figyelmet a fiatalokra. Ez a fesztivál egy felkiáltójel: „Hékás, vannak, dolgoznak, és csodálkozz rájuk!” Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok érdeklőd-
fotó: Nagy Gergő
40
nek egymás munkái iránt, és ha egy csokorba tesszük ezeket az alkotásokat, akkor jelentősebb sikert érünk el. Ugyanakkor az idősebbek is szeretnének képbe kerülni ezzel a nehezen látható generációval kapcsolatban. A kommunikációnkban egy sor online elemet helyeztünk el, megpróbáljuk ebbe az alkotókat is tömegesen bevonni, valamint felkérünk közismert és sikeres, fiatal generációbeli személyeket, hogy mondjanak pár mondatot a fesztivál kapcsán. De hiszünk abban, hogy a program tartalma és egyedisége a fő hívószó. F: Mik azok a motívumok, gondolatok, amelyek összekapcsolják az előadásokat? SZGY: Nehéz most előre megmondani, hogy a generációs kapcson kívül mi a közös. Szeretnénk, ha a közönség gondolkozna el ezen, és nem készen kapná tőlünk a válaszokat. Inkább vitát, kérdéseket szeretnénk generálni, ezért is lesznek beszélgetések. De annyit elárulunk, hogy ez egy nagyon szubjektív világ, kicsit visszahúzódó, az érzékenység és a személyesség közös. Szinte minden egyes előadás bepillantást enged egy kis közösség életébe, ahol sok az intimitás. Mintha a durvuló világ finom és óvatos vizsgálódás felé lökné az alkotókat; a „merre tartunk?”, „hova tartozom?”, „mi lesz velünk vagy velük?” kérdései rajzolódnak ki. F: Mennyiben érdemes a nézőnek más attitűddel, más „szemmel” közelíteni az előadásokhoz? SZGY: Legyen a néző kíváncsi és megértő. A mai fiatal alkotók roppant nehéz körülmények között dolgoznak. Nagyon sokan keserűek, és keresik a lehetőségeket. Most nőnek fel, így másképpen látják a világot. Nekünk ezt meg kell érteni, és segíteni kell nekik. De ehhez az első lépés, hogy megnézem őket, időt és energiát szentelek rá, és elemzem, hogy mit is láttam-hallottam. Kovács Péter
PROMÓCIÓ
„Pozitívak vagyunk”
A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁVAL AZ ÚJ ÉPÜLET KÖRÜLI MUNKÁLATOKRÓL, A FRISS BEMUTATÓKRÓL ÉS A FEBRUÁRBAN ÚJBÓL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ BUDAPEST TÁNCFESZTIVÁLRÓL BESZÉLGETTÜNK.
Egy hosszúra nyúlt átmeneti időszak után januárban elindul a Nemzeti Táncszínház új, állandó játszóhelyének kialakítása a Millenáris Teátrum újjáépítésével. Ennek fényében hogyan indulnak neki az új évnek? Valóban, a tervezés azon stádiumában vagyunk, hogy januárban megkezdődhet a kivitelezési munka a bontással, majd az építkezéssel. De ez számunkra azt jelenti, hogy a 2017-es évet is az ideihez hasonlóan átmeneti helyzetben töltjük, tehát ugyanúgy szükség van a bérelt helyszínekre a műsor szervezéséhez, mint most. Egy új, nehéz év elé nézünk tehát, de – mivel már kettőn túl vagyunk – pozitívak vagyunk abban a tekintetben, hogy ezt is eredményesen le tudjuk bonyolítani. Az új épület minden igényt kielégítő lesz? Gyakorlatilag most véglegesedik a kiviteli terv a kivitelező és a tervezők egyeztetései alapján. Jelen pillanatban abban az állapotban vagyunk, hogy az elképzelések megvalósíthatók, de még nem történt meg a záró egyeztetés, ami alapján konkrétumot lehet mondani. A színpadtér, az előcsarnok és a kiszolgálóhelyiségek,
amelyeket a Zoboki Tervezőiroda megálmodott, szerintünk teljes mértékben lehetővé teszik, hogy az épület reprezentáns táncintézménnyé emelkedjen. Milyen előadással indul a Nemzeti Táncszínház új éve? Január 9-én a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza Apám ablakából az ég című, december 2-án nagy sikerrel bemutatott darabja lesz látható a Nemzeti Színház nagytermében. Ezt a darabot Szabó Balázs jegyzi zeneszerzőként és rendezőként. A kortárs néptánc nagyon izgalmas, új előadása született meg az ő keze alatt, Mihályi Gábor vezetésével. Ami különösen jóleső dolog volt a bemutatón, hogy december elsején ünnepelte a Nemzeti Táncszínház a 15. születésnapját, és ezen a december 2-ai előadáson Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke a színpadra szólította Török Jolánt, a Nemzeti Táncszínház alapító igazgatóját és engem, majd a szövetség nevében kedves születésnapi köszöntést mondott. Ez fontos gesztus volt, hiszen intézményünk a táncművészetben dolgozók egyik megkerülhetetlen csomópontja.
fotó: Andrea Merlo
ERTL PÉTER:
Milyen további előadásokra lesz érdemes odafigyelni az év elején? Ami nagyon izgalmas, hogy a Bozsik Yvette Társulat az örök érvényű Pinokkiót állítja színpadra január 18-án a Müpában. Ugyanezen a napon a Dunaújvárosi Bartók Táncszínháztól láthatjuk a Kárment. A Pécsi Balett a Beszélj hozzám és Tűzmadár szvit című darabjaival érkezik, ami egy budapesti premier lesz január 30-án. Pirók Zsófia Táncmelodikák címmel a Melodika Projekt tel közösen folytatja megkezdett flamencosorozatát. A Duna Művészegyüttes pedig Mementó címmel a gulag emlékév kapcsán a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékére készített darabot, amit január 27-én láthat a közönség. A korábbi évekhez hasonlóan külföldi vendég előadások is bekerültek a programba? Igen, Kína és a kelet-közép-európai országok összefogása révén egy kínai produkciót is hozunk: a Pekingi Táncakadémia folklórosztálya január 26-án állít színpadra egy grandiózus műsort. Kína néptánckincse hihetetlenül gazdag, amit az ottani táncakadémián rendkívüli profizmussal oktatnak. Négyezer tanuló tanításán mintegy ezer tanár szorgoskodik nap mint nap egy hatalmas területen a fővárosban. Látszik, hogy a kínai kultúrában a tánc nagyon megbecsült előadó-művészeti ág. Ez a társulat egy tíz előadásos kelet-európai
turné keretén belül érkezik Budapestre, így Miskolcon és Pécsett is bemutatják rendkívül szép, színes előadásukat. Izgalmasnak ígérkezik a Budapest–Prága „Tánchíd” elnevezésű előadás is, ami a Ballet Prague Junior és a Magyar Balett Színház közös projektje. 2017 februárjában újból megrendezik a Budapest Táncfesztivált. Milyen szempontok szerint állítják össze a programot? Míg a nyári rendezvényünk, a Táncbazár elsősorban a folklórprodukciókra épít, addig a Budapest Táncfesztivál egy kortárs táncfesztivál. Fontos számunkra, hogy ilyenkor külföldi fellépők is ellátogassanak hozzánk. Idei sztárvendégünk a Netherlands Dans Theater, amely már sokadszorra tér vissza Budapestre, de nagyon örülünk a jelenlétüknek, mivel a kortárs táncvilág egyik legmeghatározóbb társulatáról van szó. Egy skót csapatot is hozunk, a Scottish Dance Theatre-t, amely szintén izgalmas darabot mutat be, csakúgy, mint a La Veronal spanyol társulat. Ez a nemzetközi része a kínálatunknak, és továbbra is szeretnénk, hogy budapesti bemutatók, premierek színesítsék a programot. A Budapest Táncfesztivál mostanra az átmeneti állapotnak köszönhetően utazófesztivállá vált: a nagy előadások a Müpában és a Nemzeti Színházban kapnak helyet, emellett pedig a Pesti Vigadóban, a MOM Kulturális Központban, valamint a Zeneakadémia Solti Termében is szervezünk előadásokat. A fesztivál a nemzetközi programkínálattal képes olyan fórummá válni, ahol a táncosok eszmét cserélhetnek külföldi kollégáikkal? Mindig lényeges, hogy a magyarok megnézzék a külföldi társulatokat, illetve óhatatlanul is létrejönnek találkozások és beszélgetések. Ez fontos célunk, ugyanezért voltunk jelen 2016 szeptemberében a Düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron, ahol több mint húsz magyar társulat részvételét segítettük. Természetesen a társulatoknak személyes tapasztalatuk is van nemzetközi kapcsolatok terén, de mindig érdemes új irányokat keresni. Úgyhogy megvan ez a törekvésünk, és bízunk benne, hogy a Budapest Táncfesztiválra érkező három társulat továbbszélesíti ezt a horizontot. Hogyan kell elképzelni a társulatok és a Nemzeti Táncszínház együttműködését? Számtalan eredeti produkcióterv születik meg a társulatvezetők, alkotók fejében, és ezeket szívesen támogatjuk. Emellett figyeljük a magyar kulturális életet, például jövőre Kodály-év lesz, és ilyenkor mi is szívesen csatlakozunk a tematikához. Nemrég hagyta jóvá Kodály özvegye, Sári néni a Győri Balett és Velekei László koreográfus tervét, így február 16-án Romans címen új Kodály-bemutatóval érkezik a Győri Balett a Müpa Fesztivál Színházába. Az évados egyeztetések folyamatosan zajlanak, és ezek alapján döntünk arról, hogy milyen premierje lesz egy-egy társulatnak abban az évben, vagy mely produkciókat játsszuk tovább. Rengeteg társulat számtalan előadásából választjuk ki azt a kört, amit a Nemzeti Táncszínház repertoárjában a közönségünknek ajánlunk.
44
TÁNC – bontás
1 MÉGSINCS ESTE
360 fokos akrobatika, szving és ember piramis. 22 vakmerő francia akrobata szerepel a Compagnie XY előadásában, akiket felfelé húz a gravitáció: feltűnő hétköznapiság, virtuóz egyensúlyozás és elképesztő erő, a biztonsági hálójuk pedig a bizalom. január 6-7. 20:00 Trafó
2 CSODA SZÜLETIK – AZ ELSŐ LÉPÉSEK FILMVÁSZNON
Lakatos János nívódíjas koreográfus Táncoló Filmkockák elnevezésű előa dás-sorozatának mostani epizódjában visszakalauzol minket a modern táncművészet úttörőihez. Fotóritka ságok, felejthetetlen filmrészletek, meglepő történetek másfél órában! január 16. 19:00 MOM Kulturális Központ
3 LAUTREC TÁNCOLNI FOG
A produkció egyfajta forszírozott szó rakoztatás, amelyben közreműködik a neves koloratúrszoprán, Kolonits Klára, Philipp György zenei vezető, bábszí nészek és táncosok, megvalósítva a Gergyére jellemző műfaji sokszínűséget. január 19. 19:00 Müpa
3. KEDD 20:00 TRAFÓ Pirkad – Hodworks
21:00 TRAFÓ Téli utazás – Molnár Csaba – Márcio Canabarro
4. SZERDA 20:00 TRAFÓ Pirkad – Hodworks
12. CSÜTÖRTÖK 19:00 RaM COLOSSEUM Gyöngyhajú Lány Balladája – ExperiDance Produkció 20:00 TRAFÓ Téli utazás – Molnár Csaba – Márcio Canabarro
6. PÉNTEK 20:00 MU SZÍNHÁZ A halandóság feltételei – Hodworks 20:00 TRAFÓ Mégsincs este 7. SZOMBAT 20:00 MU SZÍNHÁZ Grace – Hodworks 20:00 TRAFÓ Mégsincs este 8. VASÁRNAP 19:00 MÜPA Carmina Burana – Szegedi Kortárs Balett 9. VASÁRNAP 19:00 NEMZETI SZÍNHÁZ Apám ablakából az ég – Magyar Állami Népi Együttes 11. SZERDA 19:00 MÜPA Rómeó és Júlia – Győri Balett 19:00 RaM COLOSSEUM Gyöngyhajú Lány Balladája – ExperiDance Produkció 20:00 TRAFÓ bodylotion co-dance: L é p é s I d ő
13. PÉNTEK 18:00 TRAFÓ Performansz-előadások – Serafin Alvarez, Karin Ferrari, Szimán György 14. SZOMBAT 19:00 BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ KERENGŐ – Közép-Európa Táncszínház 15. VASÁRNAP 18:00, 20:30 TRAFÓ Krund Ni Ovel – Vadas Zsófia – Gryllus Ábris 17. KEDD 20:00 TRAFÓ Cserepes Gyula: Selfy 18. SZERDA 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Anyegin 19:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Kármen – Dunaújvárosi Bartók Táncszínház
20:00 TRAFÓ A tó – Dányi Viktória 19. CSÜTÖRTÖK 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Anyegin 19:00 MÜPA Lautrec táncolni fog – Gergye Krisztián Társulat 19:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Budapest – Párga „Tánchíd” – Nemzeti Táncszínház 19:00 RaM COLOSSEUM Nostradamus – Világok vándora – ExperiDance Produkció 20. PÉNTEK 19:00 TRAFÓ Between the World and Me – Antré (N)extra / Valencia James 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Anyegin 19:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Megidézett Kárpátalja – Magyar Állami Népi Együttes 19:00 RaM COLOSSEUM Nostradamus – Világok vándora – ExperiDance Produkció 20:00 TRAFÓ Eclipse – SÍN 21. SZOMBAT 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Anyegin
22. VASÁRNAP 20:00 TRAFÓ Schrödingerre várva – Timothy and the Things 23. HÉTFŐ 19:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Magyar Rapszódia – Magyar Állami Népi Együttes 19:00 MARCZI KÖZÖSSÉGI TÉR Egy faun alkonya – Nemzeti Táncszínház 24. KEDD 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Anyegin 19:00 MÜPA Moderato Cantabile – Szegedi Kortárs Balett 25. SZERDA 19:00 MARCZI KÖZÖSSÉGI TÉR Közhely – Nemzeti Táncszínház 26. CSÜTÖRTÖK 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Anyegin 19:00 RaM COLOSSEUM Nagyidai cigányok – ExperiDance Produkció 19:00 MÜPA Kína néptánckincse – Nemzeti Táncszínház 27. PÉNTEK 19:00 BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ Csendélet – Pataky Klári Társulat
19:00 VÁRKERT BAZÁR Mementó – Nemzeti Táncszínház 20:00 MÜPA Éjszaka – Bábel-est – Tünet Együttes 28. SZOMBAT 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Anyegin 19:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Deja vu – Nemzeti Táncszínház 19:00 MARCZI KÖZÖSSÉGI TÉR Sakuntalá – Nemzeti Táncszínház 19:00 VÁRKERT BAZÁR Bartók–Sztravinszkij-est – Nemzeti Táncszínház 29. VASÁRNAP 19:00 VÁRKERT BAZÁR Táncmelodikák – Nemzeti Táncszínház 20:00 MU SZÍNHÁZ CMMN SNS PRJCT – Raubinek Lili – Szász Dániel 30. HÉTFŐ 19:00 VÁRKERT BAZÁR Beszélj hozzám / Tűzmadár szvit – Nemzeti Táncszínház 31. KEDD 19:00 MÜPA Naplegenda – Magyar Állami Népi Együttes
IV. KÁROLY KIRÁLY KORONÁZÁSA – 1916
KÍNA NÉPTÁNCKINCSE EGZOTIKUS KÍNAI TÁNC SHOW
Fotó: WWANQING
Beijing Dance Academy
2016. december 20. – 2017. március 19. Magyar Nemzeti Múzeum 1088 Budapest, Múzeum krt. 14–16. www.mnm.hu Info: +36 1 327 77 73
Budapest, MÜPA, 2017. január 26. | Miskolci Nemzeti Színház, 2017. január 28. | Pécs, Kodály Központ, 2017. január 30.
45 További programok: fidelio.hu/tanc
A FIDELIO.HU ajánlja
bontás – TÁNC
46
ZENÉS SZÍNHÁZ – ajánló, premier ÚJÉVI OPERETT GÁLA
Műsoron a legnagyobb operettslágerek, némi musicallel és operával fűszerezve. Ünnepel a világ! Zenés utazás a Budapesti Operettszínház sztárjaival az új év első napjának estéjén. A nagyszabású újévi gálán részletek hangzanak el A Csárdáskirálynőből, A Denevérből, A víg özvegyből, A mosoly országából, a Mágnás Miskából, a Lili bárónőből, a Marica grófnőből, a Cigányszerelemből, a Parasztbecsületből, a Gianni Schicchiből, illetve a Chicagóból, a West Side Storyból és a Mozart!-ból.
RICHARD WAGNER: A SZERELMI TILALOM
január 12. 19:00 Újszínház
A helyzetkomikumban bővelkedő és komoly etikai iránymutatással is bíró komédia ritka vendég a magyar színpadokon. Az idős és dúsgazdag pesti bankár válaszút elé állítja a fiát. Lehet belőle bankár, politikus, amit csak akar, és átad neki egy kisebb vagyont. Koromfi Árpád azonban inkább egy kastélyt szeretne vidéken, ahol elgazdálkodhat. Vásárol is egyet magának, rendkívül jutányosan – de ennek a nagy kedvezménynek ára van. A kastély új tulajdonosának meg kell tartania a személyzetet és a házban élő fiatal grófkisasszonyt. Koromfi a kastélyba érkezve kénytelen szembesülni vele: a személyzet egytől egyig gyengeelméjű.
Szabó Máté
január 12. 18:00 Erkel Színház
Große komische Oper – ritkán olvasni ezt egy Wagner-darab címe mellett műfaji meghatározásként. A nagy német zeneszerző életművében mindössze két vígoperát találunk: A nürnbergi mesterdalnokokat 1868-ból és A szerelmi tilalmat pályája elejéről. A szerző a darabhoz Shakespeare Szeget szeggel című komédiáját vette alapul, és azt nagymértékben átdolgozta. A téma azonban ugyanaz: az elfojtott vágyak és az álprüdéria kritikája komikus köntösben. A produkció a Kolozsvári Magyar Operával közös együttműködésben jött létre Szabó Máté rendezésében.
Alföldi Róbert
A BOLONDOK GRÓFJA
EÖTVÖS PÉTER: A SZERELEMRŐL ÉS MÁS DÉMONOKRÓL
fotó: Marco Borggreve
PREMIER
január 22. 19:00 Bábszínház
KABARÉ
Alföldi Róbert izgalmas rendezése decemberben újra látható a Budapest Bábszínházban. Európa közepén, egy nagyváros vigalmi negyedének kétes hírű romkocsmájában énekel Sally Bowles. Nagy színésznő szeretne lenni, és bízik abban, hogy egyszer a világhír még a szárnyára veszi. Cliff, az ígéretes fiatal író megismerni érkezik az életet e hazába. Barátkozni szeretne, és sokat dolgozni. Sally és Cliff találkoznak, és menthetetlenül egymásba szeretnek. Schneider kisasszony panziójában bútoroznak össze, közös jövőről álmodoznak, még vakon bíznak a véletlenben, és eközben nem veszik észre, hogy mi történik körülöttük.
január 27. 19:00 Magyar Állami Operaház
A szerző ötödik operája a Glyndebourne-i Fesztivál felkérésére, Gabriel García Márquez azonos című kisregénye alapján készült. Minden adott egy izgalmas színházi élményhez: a történet operaelemei (vallási intolerancia, démoni megszállottság és tiltott szerelem), Eötvös saját bevallása szerint is legdallamosabb műve, az elemzők által mágikusnak nevezett zene – mindezt pedig Silviu Purcărete, az Európa-szerte elismert román színházrendező állítja színpadra, akinek előadásait határozott színészvezetés és erőteljes képiség jellemzi.
47
A SZÍNEKBEN REJLIK A LÉNYEG
A szicíliai és ecuadori szülők gyermekeként Amerikában nevelkedett operaénekes, Charles Castronovo decemberben Puccini Bohémélet című operájában lépett fel a Magyar Állami Operaházban. Az énekes, bár rocksztárnak készült, később mégis az operát választotta. Erről, a nyelvek sokszínűségéről, Rodolfo karakteréről és szilveszteri szokásokról is beszélgettünk. Fidelio: Nem először énekel a Magyar Állami Operaházban. Emlékszik az első alkalomra? Charles Castronovo: Ha jól emlékszem, öt évvel ezelőtt léptem fel utoljára Magyarországon. Rövid időt töltöttem itt, két nap próba után két előadást adtunk a Traviatából. Most Rodolfóként állok színpadra a Bohém életben. Őszintén szólva ezt a szerepet sokkal jobban szeretem. F: Mikor énekelte először Rodolfo szerepét? CC: Mindig türelmes vagyok magammal, amikor új szerepekről van szó. Rodolfót 2005-ben formáltam meg először Detroitban. Az akkori felkészültségemhez képest sikeres vol az előadás, de úgy döntöttem, hogy egy időre pihentetem a szerepet. A következő alkalom 2009-ben volt, ekkor viszont már a berlini Stadtsopernben léptem fel, mára pedig úgy érzem, egyértelműen birtoklom a szerepet. F: Amerikában született olasz és ecuadori szülőktől. Hogyan került közel az opera műfajához? CC: Édesapám azt mondta, hogy gyerekként mindig lelkesített a zene és a tánc. Tizenhárom éves lehettem, amikor gitározni kezdtem. Különböző rockbandákban játszottam, még akkor is, amikor már operaénekesnek készültem. Egyszer a középiskolában Beatles-számokat énekeltünk a szünetben, amikor odajött az iskolai kórus vezetője, és azt mondta, be kellene állnom a kórusba. Én azt feleltem, hogy inkább rocksztár leszek. Erre azt válaszolta, gondoljam meg, mert jelenleg tizenhat lány jár a kórusba, és csak két fiú. Tudta, hogyan kell meggyőzni egy tizenévest. F: Ez a döntés sok mindenben hozhatott változást. CC: Az egyik kórustársamat nagyon érdekelte az opera, és kölcsönadott egy lemezt tenoráriákkal. Meghallgattam, romantikusnak találtam, és rögtön megpróbáltam mimikával utánozni az énekest. Felismertem, hogy ez való inkább nekem, sokkal tisztább és puhább volt a hangom, mint hogy rockot énekeljek. F: Az operák nyelvezetével kapcsolatosan jelentett valami előnyt, hogy olasz és spanyol felmenőkkel bír? CC: Az angol az anyanyelvem, mert New Yorkban születtem bevándorlócsaládban. Otthon persze beszéltünk olaszul, vagyis inkább szicíliai nyelven és spanyolul, de nem naponta, így egyiket sem beszélem tökéletesen. Sok énekes ért minden szót, de a lényeg szerintem a nyelvek színében rejlik – nekem ez segített, hogy közelebb kerüljek például az olasz operákhoz. F: Karrierjét Mozarttal kezdte, most mégis inkább az olasz opera a fő profilja. Többet szeretett volna?
CHARLES CASTRONOVO
január 1. 20:30 Budapesti Operettszínház
portré – ZENÉS SZÍNHÁZ
CC: Igen, de továbbra is éneklek Mozartot. Természetes úton találtak meg a bel canto karakterek, ugyanakkor azt mondhatom, hogy a francia repertoárban érzem magam a legjobban. Ezekben a művekben nem válnak el olyan élesen az érzelmes tenor és a hőstenor szerepek, inkább valamiféle egyensúly jellemzi a karaktereket. Az egyik álomszerepem például Werther, akiről tudom, hogy egyszer képes leszek elénekelni, ha viszont valamiért holnap már nem énekelhetnék, akkor azonnal Turiddut választanám a Parasztbecsületből. F: Ha ugyanazt a karaktert énekli estéről estére, mint Budapesten Rodolfót, hogyan viszonyul az egyes előadásokhoz? CC: Rodolfo nagyon becsületes karakter, akit természetesen kell játszani, és nem szükséges minden este valami újat mutatni. Az a fontos, hogy a szerep megérintse a hallgatóságot, hiszen egy nagyon őszinte emberről van szó, aki romantikus és humoros, a fináléban pedig előbújik belőle a felelősségérzet: megijed, mert szegény, és úgy érzi, nem képes gondoskodni a választottjáról. F: Hogyan tölti a karácsonyt és ünnepli az újévet? CC: Orosz feleségemtől két fiam van. Az oroszok számára nagyon fontos az újév megünneplése, szinte kötelező programot szervezni, az amerikaiakra ez annyira nem jellemző. Karácsonykor kibontjuk majd az ajándékokat családi körben, én pedig külön örülni fogok, hogy végre a saját ágyamban alhatok. Újévkor pedig otthon leszünk Los Angelesben, kimegyünk majd a városba a gyerekek nélkül, és ott várjuk 2017 első perceit. Ur Máté Az interjú bővebb változata a www.fidelio.hu oldalon olvasható.
bontás – ZENÉS SZÍNHÁZ 1. VASÁRNAP 20:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Újévi Operett Gála 2. HÉTFŐ 19:00 PESTI SZÍNHÁZ A dzsungel könyve 3. KEDD 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Meseautó 4. SZERDA 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Meseautó 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A denevér 19:00 MAGYAR SZÍNHÁZ Vámpírok bálja 19:00 SPINOZA SZÍNHÁZ Lola Budapesten 19:30 MADÁCH SZÍNHÁZ Bepasiztunk 5. CSÜTÖRTÖK 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ A varázsfuvola 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Bohémélet 19:00 MAGYAR SZÍNHÁZ Vámpírok bálja 19:30 MADÁCH SZÍNHÁZ Bepasiztunk 6. PÉNTEK 15:00, 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
Fame
18:00 ERKEL SZÍNHÁZ A varázsfuvola 19:00 ÁTRIUM Parasztopera 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Mary Poppins 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A denevér 19:00 MAGYAR SZÍNHÁZ Vámpírok bálja 19:00 RaM COLOSSEUM Csoportterápia 7. SZOMBAT 11:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A denevér 15:00, 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
Mágnás Miska 15:00, 19:30 MAGYAR SZÍNHÁZ Vámpírok bálja 15:00, 19:00 RaM COLOSSEUM Csoportterápia 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Bohémélet 8. VASÁRNAP 11:00, 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ A varázsfuvola 15:00 KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR KULTURÁLIS KÖZPONT
Hippolyt, a lakáj 15:00, 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
Mágnás Miska
49
A FIDELIO.HU ajánlja
1 A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL
Egy 1901-ből származó újságszenzáció az alapja Mikszáth híres regényének. A humorból kibomló szatíra mellett idilli társadalom- és zsánerrajz, szám talan magyar archetípus, romantikus cselekményszövés, tiszteletet paran csoló életbölcsesség, szikrázó szerel mek – békebeli miliő elevenedik meg. január, Újszínház
2 AZ OPERAHÁZ FANTOMJA
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezését. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emle gették. január, Madách Színház
3 BALFÁCÁNOK
Rejtő Jenő életművének elfeledett részét alkotják a szerző kabaréjele netei, derűs-borongós hangulatú egyfelvonásosai. A pesti folklórhumor kacsint vissza az előadásban. A darab négy kacagtató jelenetet fűz egybe, megfűszerezve korabeli dalokkal. január, Spinoza Ház
ZENÉS SZÍNHÁZ – bontás 15:00, 19:30 MAGYAR SZÍNHÁZ Vámpírok bálja 15:00, 19:00 RaM COLOSSEUM Csoportterápia 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A denevér 9. HÉTFŐ 17:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Lady Budapest 19:00 MAGYAR SZÍNHÁZ Vámpírok bálja 19:00 NEMZETI SZÍNHÁZ Apám ablakából az ég 10. KEDD 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Lady Budapest 11. SZERDA 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Marica grófnő 12. CSÜTÖRTÖK 18:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Marica grófnő 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ A szerelmi tilalom 13. PÉNTEK 18:00 BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ Hamlet – Let That Motherf*cker Burn 19:00 ERKEL SZÍNHÁZ Sly 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja
bontás – ZENÉS SZÍNHÁZ
19:30 MADÁCH SZÍNHÁZ Bepasiztunk
19:00 SPIRIT SZÍNHÁZ Zorba, a görög
14. SZOMBAT 14:30 ÁTRIUM Az Őrült Nők Ketrece 15:00, 19:00 BUDAPESTI
17. KEDD 17:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Isten pénze 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Meseautó 19:00 SPIRIT SZÍNHÁZ Zorba, a görög 19:00 SZKÉNÉ SZÍNHÁZ EztRád
OPERETTSZÍNHÁZ
A chicagói hercegnő 15:00, 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ A szerelmi tilalom 19:00 JURÁNYI HÁZ A szerelem zsoldosai 15. VASÁRNAP 15:00, 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
A Csárdáskirálynő 15:00, 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 17:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR Dalok a Kispipából 19:00 ERKEL SZÍNHÁZ Sly 19:30 ÁTRIUM Az Őrült Nők Ketrece 16. HÉTFŐ 17:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Isten pénze 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 19:00 SPINOZA SZÍNHÁZ Lola Budapesten
18. SZERDA 17:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Isten pénze 19:00 JÁTÉKSZÍN A szerető álma 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 19. CSÜTÖRTÖK 17:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Isten pénze 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 20. PÉNTEK 17:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Isten pénze 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ Aida 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 19:00 TURAY IDA SZÍNHÁZ Imádok férjhez menni
20:00 PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
José Carreras 21. SZOMBAT 11:00 ERKEL SZÍNHÁZ Aida 15:00, 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
Sybill 15:00, 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 15:00, 19:00 RAM COLOSSEUM Monte Cristo grófja 19:00 TURAY IDA SZÍNHÁZ Cigányprímás 19:30 MADÁCH SZÍNHÁZ Bepasiztunk 22. VASÁRNAP 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ Aida 19:00 KAMRA Così fan tutte 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Meseautó 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Lili bárónő 23. HÉTFŐ 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Meseautó 19:00 SPINOZA SZÍNHÁZ Balfácánok 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Lili bárónő
24. KEDD 20:00 RS9 SZÍNHÁZ 1914 / 1915 / 1916 25. SZERDA 18:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A szerelemről és más démonokról 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 26. CSÜTÖRTÖK 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ Aida 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Rómeó és Júlia 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Lili bárónő 27. PÉNTEK 15:00, 19:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ
Rómeó és Júlia 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ Aida 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A szerelemről és más démonokról 19:00 TURAY IDA SZÍNHÁZ Vértestvérek 19:30 ÁTRIUM Az Őrült Nők Ketrece 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Lili bárónő
28. SZOMBAT 11:00 ERKEL SZÍNHÁZ Aida 15:00, 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 19:00 R.S.9 „VALLAI KERT” Jentl 19:00 TURAY IDA SZÍNHÁZ Charley nénje 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Virágot Algernonnak 29. VASÁRNAP 15:00, 19:00 MADÁCH SZÍNHÁZ Az Operaház fantomja 18:00 ERKEL SZÍNHÁZ Aida 19:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A szerelemről és más démonokról 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Virágot Algernonnak 30. HÉTFŐ 17:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Abigél 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Virágot Algernonnak 31. KEDD 18:00 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Abigél 19:30 BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ Virágot Algernonnak
imagine. create. share. 2014-2020-ig, 1,46 milliárd euró támogatás a kulturális és audiovizuális szektorok számára.
www.kreativeuropa.hu facebook.com/KreativEuropaIroda twitter.com/CED_HU
51 További programok: fidelio.hu/zenes_szinhaz
További programok: fidelio.hu/zenes_szinhaz
50
52
KLASSZIKUS – ajánló
ajánló – KLASSZIKUS HÁMORI MÁTÉ ÉS A RÁDIÓZENEKAR
január 7. 20:00 Szent István-bazilika
A tizenöt éves születésnapját ünneplő együttes hatodik Orientale lumen sorozatát rendezi meg. A sorozat első, ünnepi koncertjén az ortodox karácsony alkalmából a férfikar jelenlegi és korábbi tagjai az együttes széles repertoárjának legjavából énekelnek. A mediterráneum, a szláv világ és a Kárpát-medence karácsonyi tradíciójából összeállított programot Sipos Mihálynak, a Muzsikás együttes primáriusának hegedűszólói ékesítik. A korábbi tagság jelenléte okán a műsor egyes részeiben 35 tagú férfikarrá bővül a Szent Efrém, s a hagyományos kántálásba az egész közönséget bevonják.
január 12–14. 15:30, 19:45 Müpa
A koncerten két 20. századi, klasszikus orosz mű előtt egy vadonatúj észt darabot hallhatunk. Paavo Järvi kivételesen sokat tesz az észt zene megismertetéséért. Budapesti koncertjein sem lesz ez másképp: honfitársa és régi barátja, Erkki-Sven Tüür Ki szelet vet című – Arvo Pärt nyolcvanadik születésnapjára komponált – darabjával kezdődik az este. Ezt követően a világhírű norvég csellista, Truls Mørk játssza Sosztakovics II. (g-moll) csellóversenyét. Prokofjev 1947-ben írt VI. szimfóniájának alapgondolata pedig, hogy a nagy győzelem mámorában sem szabad megfeledkezni a gyógyíthatatlan sebekről.
január 14. 19:30 BMC
Az 1984-ben alakult, hét szólistából álló, újzenére és zenei színházra specializálódott énekegyüttes neve fogalommá vált az elmúlt években. A koncerten részlet hangzik el Stockhausen Licht ciklusának Mittwoch darabjából, valamint sor kerül az egykori tanítvány, Claude Vivier egy hosszabb ciklusának bemutatására. Az együttes Mediterranean Voices című programjából lesz hallható két darab, a Franciaországban élő libanoni zeneszerző, Zad Moultaka, illetve a Kanadában élő magyar Biró Dániel Péter egy-egy műve, ezenkívül a Stuttgartban élő, spanyol születésű Manuel Hidalgo egy alkotása, amely az együttes Alles Theater című lemezén jelent meg.
fotó: Ritter Doron
január 5. 19:30 Zeneakadémia
Az estén a huszadik század három meghatározó magyar komponistájának művei hangzanak fel. Bár Bartók, Kodály és Dohnányi zenéje napjaink koncertgyakorlatában gyakran tűnik fel egyazon hangversenyen, viszonylag ritka, ha a felcsendülő művek nagyobb része az emigrációban keletkezett darabok közül kerül ki. A Concerto és a Stabat Mater egyaránt az Egyesült Államokban született. Utóbbi egy fiúkórus vezetőjének felkérésére, akinek azért esett a választása az idős magyar zeneszerzőre, Dohnányi Ernőre, mert úgy vélte, hogy a fiúkórus nagyon hasonlít a kamarazenei összeállításokra.
BRAHMS-MARATON
január 22. Müpa
A BFZ és a Müpa 2008-ban Csajkovszkij-maratont rendezett. Az egész napos hangversenysorozat azóta hagyománnyá terebélyesedett. A zenekedvelők évről évre piros betűs ünnepként várják a téli napot, amikor valósággal tobzódhatnak kedves zeneszerzőjük életművében. A 2017-es maraton főszereplője Johannes Brahms. A 19. századi zene e nagy összegzője a szimfonikus muzsikától a versenyműveken át a vokális zenéig és a kamarazenéig, illetve a szólózongorára írt darabokig számos zsánerben alkotott jelentőset. Brahms zenéjének kedvelői tartalmas nap elé néznek a magyar zenei élet jeles képviselőinek előadásában.
január 30. 19:30 Müpa
Az orosz zene első számú előadója és előadó-együttese érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Gergijevnél többet talán senki sem tett azért, hogy ez a csodálatos, izgalmas és kulisszatitkokkal teli repertoár, a 19. és 20. század orosz szerzőinek alkotásai – koncertdarabok és színpadi művek – ne csak egzotikus színt képviselő műsorszámokként vagy kuriózumoperákként hangozzanak el Nyugat-Európában és a tengerentúlon, hanem valóban a koncertrepertoár részévé váljanak. A szentpétervári Mariinszkij Színház éppen Gergijev vezetésével kapcsolódott be a nemzetközi vérkeringésbe.
SIPOS MIHÁLY ÉS A SZENT EFRÉM FÉRFIKAR
VALERIJ GERGIJEV ÉS A MARIINSZKIJ SZÍNHÁZ ZENEKARA
PAAVO JÄRVI ÉS A FESZTIVÁLZENEKAR
NEUE VOCALSOLISTEN
Tornyai Péter
BALOGH–MUNTAG–TORNYAI
január 21. 18:00 BMC
A kortárs zenei szerzői estre a belépés ingyenes. Balogh Máté, az UMZF 2015 zeneszerzőverseny kamarakategóriájának győztese Jeney Zoltán tanítványaként végzett zeneszerzés szakon. Kompozíciói számos hazai és nemzetközi fesztiválon szólaltak már meg. Muntag Lőrinc 2013-ban végzett Vidovszky László tanítványaként. Több kórusban és énekegyüttesben énekelt, 2014-ben pedig megalapította az Istvánffy Kamarakórust. Az est harmadik szerzője, Tornyai Péter, az UMZF 2013 kamarakategória I. helyezettje is Jeney Zoltán tanítványaként végezte tanulmányait. Állandó tagja Csalog Gábor együttesének, a Ludiumnak.
A FIDELIO MAGAZINT KERESSE ORSZÁGSZERTE A LIBRI KÖNYVESBOLTOKBAN!
53
54
KLASSZIKUS – portré „ÚJ UTAKAT KERESEK”
1036 Bp., Kiskorona u. 7. Telefon: 250 0288 obudaitarsaskor.hu jegymester.hu
OLÁH VILMOS
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmesterével, Oláh Vilmossal beszélgettünk zenekari játékról, szólókarrierről és egy egyedülálló, szólóhegedűre írt versenymű megszületéséről, ami még egy filmes producert is megihletett. Fidelio: Évekkel ezelőtt egy, a világon egyedülálló versenyművet komponáltak a számodra. Minek köszönhetted a megtiszteltetést? Oláh Vilmos: Még 2009-ben meghívást kaptam az Egyesült Államokba egy hangversenysorozatra, ahol az egyik koncerten hallott engem a montanai Eric Funk zeneszerző, akit az elmondása szerint azonnal megihletett a játékom. Nem egy olyan visszajelzést kaptam az évek során, miszerint a hegedűjátékomra különleges sokszínűség jellemző, amelyben sokrétegű muzsikálás nyilvánul meg. Benne van a zenekari játék, a kamarázás és a tanítás tapasztalata. Azt hiszem, Funk is valami hasonlót vélt felfedezni. F: Milyen zenei nyelv, zenei tradíciók jellemzik az elkészült darabot? OV: Funk egy modern, mégis a tradicionális zenén alapuló művet alkotott. Érdekessége, hogy nagyban támaszkodik az amerikai indián zenére. A népi hagyományok mellett természetesen a nyugat-európai zenei kultúra is képviselteti magát benne, hiszen a zeneszerző előtt nem ismeretlen Veress Sándor vagy Tomáš Svoboda munkássága sem. F: Milyen technikai nehézségek elé állítja az előadót az alkotás, amely nem más, mint versenymű szólóhegedűre? OV: A leírás érdekessége mindössze annyi, hogy két sor van, és a zenekari anyag esetében mindig pontos jelzést ad a szerző, hogy milyen hangszínnek, milyen hangszercsoportnak megfelelően kell játszanom. A szóló szinte a fantáziára van bízva. Funk itt volt Budapesten, átjátszottuk a darabot, én pedig próbáltam minden esetben a hangszerjáték legvégső határáig eljutni. F: Van példa hasonló szólóhangszeres versenyművekre, vagy egyedinek mondható az alkotás? OV: Ez egy különleges zenemű, mert olyan sokszínűséget kíván meg, amilyen még egy hegedűversenyt vagy kortárs művet sem feltétlenül jellemez. Olyan hangszeres tudás birtokában kell lenni, ami széles repertoár ismeretét feltételezi Bachtól egészen korunk zenéjéig. A játékos lelkének fel kell tárulkoznia, és ebben a darabban erre rengeteg lehetőség kínálkozik. F: Évek elteltével most egy film is készült a zenemű kapcsán. Mit lehet erről tudni? OV: Amerikában január 4-én lesz a bemutató. Scott Sterling, az ottani közszolgálati csatorna, a PBS producere olyan igénnyel dolgozta fel az anyagot, hogy az nem is a műről, hanem sokkal inkább a munkafolyamatról szól, amelyben a szerző és a művész együtt dolgozik. Itthon már volt koncerttermi előadás, aminek részletei a filmen is láthatóak, most pedig a nézők a legapróbb részletekig tanúi lehetnek az útkeresésnek és a külön-
Január 8., vasárnap 11 és 17 óra Pezsgős úJévi koncert kék Duna koncert-szalonzenekar
Január 9., hétfő 19 óra oPera az egész világ!
Szerkesztő, műsorvezető: Hábetler andrás
leges pillanatoknak. Az M5 csatornával már folynak a tárgyalások, és szeretném, ha a Zeneakadémián is lenne egy vetítés. A Szegedi Tudományegyetem dékánja, Tóth Péter szintén jelezte már, hogy örülne, ha a városban is lejátszanák az alkotást. Elérhető lesz a film az interneten is, mert szeretném, ha példaként állna a fiatalok előtt, hogy a művészvilágban munkával, szorgalommal és tehetséggel is előre lehet jutni, nem csak kapcsolatok által. F: A szólókarrier mellett már hosszú évek óta vezeted a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát. Mi egy koncertmester igazi feladata? OV: Hat éve vagyok koncertmester, a zenekar nagyon fontos az életemben. Az egyetlen valódi vezető a koncertmester, mert az ő személye jó esetben nem változik, és sokkal jobban ismernie kell a kollégáit, mint a vezető karmestereknek. A dirigensek megcsinálják a feladatukat, de a valódi kohéziós erőt a koncertmester képviseli a különböző helyről érkező, időnként csapongó, mégis közös céllal bíró művészek között. Nem is olyan egyszerű ez a feladat, és nehéz is megfelelő embert találni erre a hivatásra. F: Úgy érzed, a zenekarnál megtaláltad a helyed? OV: Én mindig új utakat keresek, nyughatatlan vagyok. Nemrég Szombathelyen játszottam szólószerepben, Pécsett tartottam mesterkurzust, majd Ázsiába megyek kvartettezni, de a Rádiózenekarhoz mindig vissza fogok térni. Az együttes az otthonom, és bízom a jövőjében. Maradhatunk a 6-os stúdióban, marad a Márványterem is. Azt gondolom, a zenei együtteseknek, a zenekarnak, az énekkarnak és a gyermekkórusnak változatlan formában kell továbbra is együtt dolgoznia, hogy a magyar zenei élet megkerülhetetlen és magas szintű képviselői maradjanak. Ur Máté Az interjú bővebb változata a www.fidelio.hu oldalon olvasható.
Január 15., vasárnap 17 óra Dalok a kisPiPából seress rezső-est
Fesztbaum béla kék Duna koncert-szalonzenekar
Január 16., hétfő 19 óra a Magyarok úJabb kalanDJai lackfi János, költő Fülei balázs – zongora
Január 19., csütörtök 19 óra barokk és roMantikus Művek HárFára és gorDonkára
Farkas Mira – hárfa karasszon eszter – gordonka
Január 23., hétfő 19 óra baranyi 80
baráti portré egy reneszánsz emberről Szerkesztő, műsorvezető: Merényi Judit, Farkas lászló
Január 27., péntek 19 óra tuDoM, Hogy van neki Hot Jazz band
56
KLASSZIKUS – bontás
A FIDELIO.HU ajánlja
1 A VIRTUÓZOK ÚJÉVI KONCERTJE
A vártnál is nagyobb sikerre való tekin tettel a Virtuózok Produkció a folytatás mellett döntött. 2017. január 1-jén a Zeneakadémia nagytermében újra megrendezik a Boldog új évet, Virtuózok! című koncertet, mely az idei zenei tematikáját tekintve magyar szerzők, illetve magyar témájú darabok bemu tatására épül. január 1. 19:30 Zeneakadémia
2 FRANKL PÉTER ÉS A KELEMEN-KVARTETT
Több generáció nemzetközi hírű tagjai tisztelegnek a 20. századi magyar zene egyik meghatározó személyisége, a karmester, zeneszerző és zongoramű vész Dohnányi Ernő emléke előtt, születésének száznegyvenedik évfor dulóján. január 11. 19:30 Zeneakadémia
3 A MAGYAROK ÚJABB KALANDJAI
További programok: fidelio.hu/klasszikus
Tudta, hogy az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar meg távozás nélkül búcsúzik? Tudta, hogy a „boci, boci tarka” voltaképpen pajzán népdal? És hogy a „márminálás” miféle tevékeny ség a néphagyományban? január 16. 19:00 Óbudai Társaskör 1. VASÁRNAP 17:00 CORINTHIA GRAND HOTEL ROYAL Budapesti vonósok – Újévi koncert Km.: Miklósa Erika (ének) Grieg, Mozart, Kreisler, Sosztakovics, Orbán György, Bizet, Weiner, Veress Sándor, Wolf Péter, Piazzolla, Gershwin, Bernstein, Strauss művei 19:00 MÜPA Haydn: A teremtés 19:30 ZENEAKADÉMIA A Virtuózok újévi koncertje 20:00 DUNA PALOTA Duna Szimfonikus Zenekar; vez.: Deák András Berlioz, Kodály, Brahms, Bartók, Erkel, Liszt, Lehár, Dinicu, Monti, ifj. J. Strauss, Kálmán művei 20:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Újévi hangverseny Km.: Magyar Nemzeti Balett, Kovács István, Megyesi-Schwartz Lúcia, Pataki Potyók Dániel, Rőser Orsolya Hajnalka (ének); vez.: Pinchas Steinberg Karosi: Nyitány 2017; Radnai: Az infánsnő születésnapja; Szabó T. Anna: Vers újévre; Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125
2. HÉTFŐ 20:00 SZENT ISTVÁN-BAZILIKA Virágh András (orgona) újévi hanversenye Km.: Szakács Ildikó, Gion Zsuzsanna (ének), Borsódy László (trombita), Virágh András Gábor (orgona) Charpentier, Albinoni, Gounod, Bach, Mozart, Händel, Reger, Liszt, Vivaldi, Purcell, Mascagni, Widor művei 3. KEDD 19:00 MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERME Fejérvári Zoltán (zongora) Debussy: Bergamaszk-szvit; Ravel: Couperin sírja – szvit; Schumann: Hajnali dalok, op. 133, Humoreszk, op. 20 19:30 PESTI VIGADÓ A Liszt Ferenc Kamarazenekar újévi koncertje Km.: Kolonits Klára (ének) Vivaldi: Négy évszak – Tél, RV 297; Csermák: Az intézett veszedelem, avagy a Haza szeretete; Schubert: Német táncok; Mozart: Egy koncertária, avagy operaária szopránnal; Hacsaturján: Keringő; Kreisler: Liebesfreud, Liebesleid, Schön Rozmarin; Sosztakovics: Walzer; Holst: Jig a St. Paul szvitből; Strauss: Kacagó dal A denevérből; Liszt: 6. magyar rapszódia, S. 244/6 4. SZERDA 19:00 BUDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONT
MozART Group 5. CSÜTÖRTÖK 19:30 ZENEAKADÉMIA Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Gyermekkórusa Kodály: Kádár Kata; Dohnányi: Stabat mater, op. 46; Bartók: Concerto, BB 123 6. PÉNTEK 19:00 FUGA 3272 km / Nápoly–Perzsia / Mancini Km.: Bodrogi Éva, Rajk Judit, Kéringer László, Mizsei Zoltán, Patai Péter (ének), Pétery Dóra (csembaló), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz szakos hallgatói, EllenPont Együttes; vez.: Bali János Mancini: A nagylelkű szerelmesek 19:00 KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Budafoki Dohnányi Zenekar újévi koncertje 19:30 R.S.9 + „VALLAI KERT” Neujahrs Konzert – S.O.S. Triolando 7. SZOMBAT 15:00 MAGYAR RÁDIÓ 6-OS STÚDIÓJA Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara; vez.: Hámori Máté Bartók: Concerto, BB 123 18:00 KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR KULTURÁLIS KÖZPONT
Tutta Forza; vez.: Gál Tamás
19:00 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA Grazioso Zeneszalon Km.: Medgyesi Zsolt (zongora), Detvay Mária Marcella (házigazda) Debussy: Pour le piano, L. 95, 2 prelűd; Liszt: h-moll szonáta, S. 178 Ingyenes 19:00 FUGA 73 km / Köthen–Lipcse / Bach – Szalai András (cimbalom) Bachestje Km.: Szűcs Péter (klarinét), Zétényi Tamás (gordonka) Bach: C-dúr szólószonáta, BWV 1005, Chaconne a d-moll partitából, BWV 1004, c-moll partita, BWV 826 – Dargay Marcell átirata 19:00 ZENEAKADÉMIA Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál Km.: ARTéfacts Ensemble 19:30 PESTI VIGADÓ Concerto Budapest Km.: Matuz István, Kaczander Orsolya (fuvola); vez.: Rácz Zoltán Kodály: Nyári este; Bozay: Pezzo concertato, op. 37, No. 3; Kocsár: Concertino per due fluti, cembalo e archi; Dubrovay: Concerto fuvolára és negyven vonósra; Petrovics: Fuvolaverseny 8. VASÁRNAP 11:00 CISZTERCI SZENT IMRE-TEMPLOM Esterházy: Harmonia Caelestis Km.: Hajós György (orgona), a templom ének- és zenekara (korhű hangszereken); vez.: Csányi Tamás 11:00, 17:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR Kék Duna Koncert-Szalonzenekar Művészeti vezető: Berki Sándor 17:00 KISPESTI MUNKÁSOTTHON MŰVELŐDÉSI HÁZ
Újévi koncert – Dallamok szárnyán 17:00 LAFFERT KORTÁRS KÚRIA Újévi koncert Km.: Orchestra La Scintilla, Malin Hartelius, Bernard Richter, Thomas E. Bauer (ének), Dresdner Kammerchor; vez.: Fischer Ádám Haydn: A teremtés, Hob. XXI:2 19:00 FUGA 3186 km / London–Ciprus / Shakespeare Km.: Izmir Barok Ensemble 19:30 MÜPA Budafoki Dohnányi Zenekar; vez.: Hollerung Gábor 9. HÉTFŐ 19:30 ZENEAKADÉMIA Gyöngyösi Ivett zongoraestje 10. KEDD 17:00 MÜPA Hangulatkoncert
Ingyenes 19:00 MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERME Bizják Dóra és Zentai Károly négykezes zongoraestje Brahms, Schumann, Mendelssohn művei
58
KLASSZIKUS – bontás 11. SZERDA 17:00 MÜPA Hangulatkoncert
17:00 MÜPA Hangulatkoncert Ingyenes
17:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR Játékos muzsika 7x10 percben 19:30 ZENEAKADÉMIA Kelemen-kvartett Km.: Frankl Péter (zongora), Ács Ákos (klarinét), Szőke Zoltán (kürt) Dohnányi: 1. (c-moll) zongoraötös, op. 1, esz-moll zongoraötös, op. 26, C-dúr szextett, op. 37
12. CSÜTÖRTÖK 18:00 ARANYTÍZ KULTÚRHÁZ Magyar Vonóstrió Haydn: B-dúr trió, Hob. V:8; Mozart: B-dúr divertimento, K. 229; Beethoven: Esz-dúr trió, op. 3 18:30 RÁKOSHEGYI BAPTISTA IMAHÁZ Újévi Cimbalomfesztivál 19:30 MÜPA Varga Judit: Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén Km.: Ensemble Phace 19:45 MÜPA Budapesti Fesztiválzenekar Km.: Truls Mørk (gordonka); vez.: Paavo Järvi Erkki-Sven Tüür: Ki szelet vet – magyarországi bemutató; Sosztakovics: II. (g-moll) gordonkaverseny, op. 126; Prokofjev: VI. (esz-moll) szimfónia, op. 111 13. PÉNTEK 18:30 VIGYÁZÓ SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ
Újévi Cimbalomfesztivál 19:00 DUNA PALOTA Duna Szimfonikus Zenekar Km.: Fülei Balázs (zongora); vez.: Medveczky Ádám Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, op. 73, VI. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, op. 68 19:00 FÉSZEK MŰVÉSZKLUB TEÁTRUM Kádár Viktória és Molnár Tímea dal- és áriaestje Km.: Nagy Márta (zongora) 19:45 MÜPA Budapesti Fesztiválzenekar Km.: Truls Mørk (gordonka); vez.: Paavo Järvi Műsor: lásd 12-én 14. SZOMBAT 16:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Királyi zeneterem Km.: Puskás Rodrigo, Rajka Imola, Puskás Tizia (hegedű), Kondor Péter, Tóth Balázs, Mészáros Balázs (brácsa), Kádi Erika, Chung Hosung (gordonka), Eckhardt Gábor (műsorvezető) Kodály: Duó hegedűre és csellóra, op. 7; Gliere: D-dúr oktett vonósokra, op. 5 17:00 ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM Trio Energico Haydn: G-dúr trió, Hob. XV:25; Schubert: Esz-dúr trió, op. 100 – I. tétel; Mozart: E-dúr trió, K. 542; Brahms: H-dúr trió, op. 8
Ingyenes 17:00 PESTI VIGADÓ Szent István Király Szimfonikus Zenekar Km.: Monostori Gábor (zongora); vez.: Horváth Gábor Beethoven: Fidelio – nyitány; Mozart: A-dúr zongoraverseny, K. 488, Esz-dúr szimfónia, K. 543 19:30 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA Duna Szimfonikus Zenekar Km.: Fülei Balázs (zongora); vez.: Medveczky Ádám Műsor: lásd 13-án 19:30 BMC Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2017 19:30 ZENEAKADÉMIA Concerto Budapest Km.: Perényi Miklós (gordonka); vez.: Arvid Engegard Schubert: VIII. (h-moll „Befejezetlen”) szimfónia, D. 759; Sosztakovics: I. Esz-dúr csellóverseny, op. 107; Mozart: Esz-dúr szimfónia, K. 543 19:45 MÜPA Budapesti Fesztiválzenekar Km.: Truls Mørk (gordonka); vez.: Paavo Järvi Műsor: lásd 12-én 15. VASÁRNAP 16:00 CSOKONAI MŰVELŐDÉSI HÁZ 1956 – Egy nép kiáltott... Km.: Beöthy-Kiss László (ének), Nádházy Péter (színművész), Koncertmuzsika Zenekar; vez.: Csányi Valéria, Hollós János (filmrendező) Ingyenes 18:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Újévi gálahangverseny Km.: Hegyvidéki Solti György Zenekar; vez.: Bolyky Zoltán, Szalóczi Dóra (műsorvezető) 18:00 BMC Csalog Gábor (zongora), Tóth Kristóf (hegedű), Varga István (gordonka) Haydn: E-dúr trió, Hob. XV:28; Bartók: 14 bagatell, op. 6, BB 50; Schubert: G-dúr zongoraszonáta, D 894 18:00 DEÁK TÉRI EVANGÉLIKUS TEMPLOM
Karácsonyi oratórium Km.: Bódi Zsófia, Czabán Angelika, Németh Judit, Megyesi Zoltán, Jekl László (ének), Dobozy Borbála (csembaló), Lutheránia Énekkar; vez.: dr. Kamp Salamon Bach: Karácsonyi Oratórium, BWV 248 – IV., V., VI. kantáta Ingyenes 18:00 FUGA THReNSeMBLe 19:30 ZENEAKADÉMIA Concerto Budapest Km.: Perényi Miklós (gordonka); vez.: Arvid Engegard Műsor: lásd 14-én
16. HÉTFŐ 15:00 BENCZÚR HÁZ Filmvetítés Ludwig van Beethoven életéről 19:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR A magyarok újabb kalandjai Km.: Lackfi János (költő), Fülei Balázs (zongora) 19:30 BMC Henry Purcell dalai Km.: Pasztircsák Polina (szoprán), Lesták-Bedő Eszter (hegedű), Baranyay Piroska (viola da gamba), Davidovics Igor (theorba), Dinyés Soma (csembaló, viola da gamba, művészeti vezető) 19:30 MÜPA Nagy kínai újévi hangverseny Km.: a Kínai Nemzeti Opera- és Táncszínház Tradicionális Kínai Zenekara; vez.: Hong Xia 19:30 ZENEAKADÉMIA Venice Baroque Orchestra Km.: Viktoria Mullova (hegedű) Geminiani, Telemann, Vivaldi, Händel, Mozart, Haydn művei 17. KEDD 16:00 MÜPA OrgonaExpedíció 17:00 MÜPA Hangulatkoncert
Ingyenes 19:00 MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERME Götz Nándor klarinét- és szaxofonestje Km.: Csáky András (gitár), Tóth Balázs (mélyhegedű), Götz Szaxofon Quartet Tárrega, Láng István, Götz Nándor művei 19:30 ZENEAKADÉMIA Nemzeti Filharmonikus Zenekar Km.: Schöck Atala, Brickner Szabolcs, Bognár Szabolcs, Blazsó Domonkos (ének), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba); vez.: Hamar Zsolt Schumann–Hamar Zsolt: Esz-dúr zongoraötös, op. 44; Mendelsshon: Az első Walpurgis-éj, op. 60 18. SZERDA 19:30 MÜPA Liszt Ferenc Kamarazenekar Km.: Baráti Kristóf (hegedű) Haydn: C-dúr hegedűverseny, Hob. VIIa:1; Vivaldi: A-dúr („Il rosignuolo”) hegedűverseny, RV 335a, D-dúr („La pastorella”) hegedűverseny, RV 95, G-dúr („Alla rustica”) hegedűverseny, RV 151, Ysaÿe: Les Neiges d’antan, op. 23; Sibelius: Szvit hegedűre és vonósokra, op. 117; Arvo Pärt: Fratres; Saint-Saëns: Bevezetés és rondo capriccioso 19:30 NÁDOR TEREM Szilvágyi Sándor gitárestje 19. CSÜTÖRTÖK 19:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR Farkas Mira (hárfa), Karasszon Eszter (gordonka) D’Hervelois, Donizetti, Bruch, Vivaldi, Lorenzi, Hasselmans, Bach, Liszt művei
19:30 URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ Sinfonietta Pannonica Mozart: C-dúr vonósötös, K. 515, Esz-dúr vonósötös, K. 614, g-moll vonósötös, K. 516 19:30 ZENEAKADÉMIA Bogányi Gála – az autizmussal élőkért Km.: Bogányi Bence (fagott), Dent-Boganyi Clara (oboa), Bogányi Bernadett (fuvola), Bogányi Gergely (zongora) Vivaldi: g-moll concerto, RV 103 – 1. Allegro ma cantabile; Schumann: Adagio és allegro, op. 70, Három románc, op. 94, Gyermekjelenetek, op. 15; Haydn: C-dúr („londoni”) trió, Hob. IV:1; Schubert: Bevezetés és variációk az Elszáradt virágok című dal témájára, D 802 19:45 BFZ PRÓBATERME Kamarazene korhű hangszereken 20. PÉNTEK 16:00 ZENEAKADÉMIA Házimuzsika a Zeneakadémián Km.: Hargitai Géza tanítványai Ingyenes 18:00 ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM Király Csaba zongoraestje Bartók: Négy zongoradarab, BB 27, Mikrokozmosz 5. kötet, BB 105 19:30 MÜPA Pannon Filharmonikusok Km.: Andrej Gavrilov (zongora); vez.: Bogányi Tibor Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraverseny, op. 30; Sosztakovics: VII. (C-dúr, „Leningrád”) szimfónia, op. 60 19:30 ZENEAKADÉMIA Óbudai Danubia Zenekar Km.: Balázs János (zongora); vez.: Izaki Masahiro Ligeti: Concert romanesc; Bartók: II. zongoraverseny; Dohnányi: II. szimfónia, op. 40 21. SZOMBAT 15:30 ZENEAKADÉMIA Szent István Király Szimfonikus Zenekar Km.: Forgó Eszter, Patak Zita, Hajdu András, Jekl László (ének), Járdányi Gergely (nagybőgő); vez.: Medveczky Ádám Rossini: Olasz nő Algírban – nyitány; Bottesini: Norma Fantasia, Cerrito Fantasia; Haydn: Nelson-mise, Hob.: XXII:1/1 16:00 MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERME A Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny győzteseinek hangversenye Ingyenes 17:00 BMC KÓTA Ünnepi Kórushangverseny Ingyenes 17:00 MÜPA Hangulatkoncert Ingyenes 18:00 BMC Balogh Máté, Muntag Lőrinc és Tornyai Péter szerzői estje Km.: Kéringer László, Istvánffy Kamarakórus; vez.: Muntag Lőrinc Ingyenes
19:00 PESTI VIGADÓ Aranybál – Az aranykor bálja 19:30 ERKEL SZÍNHÁZ Renée Fleming dalestje Km.: Hartmut Höll (zongora) 22. VASÁRNAP 10:30 MÜPA Concerto Budapest; vez.: Keller András Brahms: I. (c-moll) szimfónia, op. 68 11:30 MÜPA Budapesti Vonósok Km.: Pilz János (koncertmester), Botvay Károly (művészeti vezető) Brahms: I. (D-dúr) szerenád, op. 11 12:30 MÜPA Győri Filharmonikus Zenekar; vez.: Berkes Kálmán Brahms: II. (D-dúr) szimfónia, op. 73 14:00 MÜPA Kelemen Kvartett Brahms: B-dúr szextett, op. 18 15:00 MÜPA MÁV Szimfonikus Zenekar; vez.: Csaba Péter Brahms: III. (F-dúr) szimfónia, op. 90 16:00 MÜPA Cantemus Vegyeskar Km.: Zentai Károly, Bizják Dóra (zongora); vez.: Szabó Soma Brahms: Három motetta, op. 110, Szerelmi dalkeringők, op. 52 – részletek, Öt ének vegyeskarra, op. 104 16:30 VOJNOVICH-HUSZÁR VILLA Zenés vasárnapi teadélután 17:00 MÜPA Nemzeti Filharmonikusok; vez.: Csaba Péter Brahms: IV. (e-moll) szimfónia, op. 98 18:00 KASSÁK MÚZEUM Olasz barokk hegedűszonáták 18:00 FUGA Vámosi Nagy Zsuzsa (fuvola), Csáki András (gitár) Mozart: A-dúr szonáta, K. 331; Poulenc: Mouvements Perpétuels; Liebermann: Szonáta, op. 25; Pujol: Buenos Aires szvit; Ravel: Pavane; Piazzolla: Tango Suite 18:00 MÜPA Ács Ákos (klarinét) Km.: Eckhardt Violetta, Bujtor Balázs (hegedű), Sipos Gábor (brácsa), Sovány Rita (gordonka) Brahms: h-moll klarinétötös, op. 115 19:00 MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Hartmann Domonkos (gordonka), Korossy-Khayll Csongor (hegedű) Km.: Nagy Anna, Balogh Ádám (zongora), Dósa Csenge, Várallyai Eszter (hegedű), Pattantyús Balázs (brácsa), Devich Gergely (gordonka) Gabrieli, Schubert–Cassado, Cassado, Kodály, Dohnányi, Stravinsky, Bach, Ernst, Brahms, Ravel, Schubert művei
59
19:00 MÜPA Pannon Filharmonikusok; vez.: Vass András Brahms: I. (d-moll) zongoraverseny, op. 15 20:00 MÜPA Rados Ferenc (zongora) Brahms: Nyolc zongoradarab, op. 76; Változatok egy Schumann-témára, op. 9 21:00 MÜPA Budapesti Fesztiválzenekar; vez.: Fischer Iván Brahms-maraton – Meglepetéskoncert 23. HÉTFŐ 18:00 BMC Weiner Ensemble Webern: Passacaglia, op. 1; Laczkó Bálint: Times for changes, Új mű; Respighi: f-moll zongorakvintett Ingyenes 19:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR Baranyi 80 – Baráti portré egy reneszánsz emberről Km.: Ardó Mária, Csák József (ének), Harazdy Miklós (zongora), Szersén Gyula, Papp János (próza) 19:00 ZENEAKADÉMIA Házimuzsika a Zeneakadémián Km.: Kováts Péter tanítványai 19:30 NÁDOR TEREM EAR Együttes 19:30 ZENEAKADÉMIA Purcell Kórus és Orfeo Zenekar Km.: Kalafszky Adriána, Bárány Péter, Megyesi Zoltán, Thomas Dolié (ének), Purcell Kórus, Orfeo Zenekar; vez.: Vashegyi György Conti: Languet anima mea – magyarországi bemutató, g-moll mise (Missa mirabilium Dei) – újkori bemutató; Bach: „Ich will den Kreuzstab gerne tragen” – kantáta, BWV 56, g-moll mise, BWV 235 24. KEDD 17:00 MÜPA Hangulatkoncert
Ingyenes 18:00 MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR PRÓBATERME
Szeretethang 19:00 MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERME Balog József Lajtha–Kodályzongoraestje 19:00 ZENEAKADÉMIA Házimuzsika a Zeneakadémián Km.: Kováts Péter tanítványai 19:30 MÜPA Zongora Gála 25. SZERDA 17:00 MÜPA Hangulatkoncert
Ingyenes 18:00 BENCZÚR HÁZ Fülei Balázs zongoraestje 19:00 FÉSZEK MŰVÉSZKLUB Matuz István jubileumi koncertsorozata Km.: Matuz Gergely (fuvola), Györffy Gergely (hegedű), Vas Katalin (gordonka), Baráth Bálint (zongora)
További programok: fidelio.hu/klasszikus
További programok: fidelio.hu/klasszikus
bontás – KLASSZIKUS
További programok: fidelio.hu/klasszikus
60
KLASSZIKUS – bontás 19:30 MÜPA Nemzeti Filharmonikusok Km.: Alexandra Soumm (hegedű); vez.: Kovács János Stravinsky: I. és II. szvit kiszenekarra; Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64; Mozart: A-dúr hegedűverseny, K. 219, D-dúr („Haffner-”) szimfónia, K. 385 19:30 ZENEAKADÉMIA „5lett” – Jubileumi különkiadás Km.: Kéringer Dávid (klarinét), a Bartók Konzi koncertfúvószenekara; vez.: Kiss Zoltán, Dubóczky Gergely Elgar: Pomp and Circumstance, op. 39/1; Lendvay Kamilló: Három farsangi maszk – fúvósegyüttesre, ütősökre és zongorára; Tóth Péter: Ikaros; Holst: 1. (Esz-dúr) szvit, op. 28/1; Copland: Fanfare for the Common Man; Ives: Central Park in the Dark; Stravinsky: Ebony Concerto; Copland: Appalachian Spring – zenekari szvit 26. CSÜTÖRTÖK 18:00 VÁCI PÜSPÖKI PALOTA Vedres Csaba (zongora), Gyermán Júlia (hegedű) Ingyenes 19:00 ZENEAKADÉMIA MÁV Szimfonikus Zenekar Km.: Horváth István (tenor), Kodály Kórus Debrecen; vez.: Halász Péter Kodály: Galántai táncok, Psalmus Hungaricus; Csajkovszkij: IV. (f-moll) szimfónia, op. 36 19:30 MÜPA Concerto Budapest Km.: Muzsikás; vez.: Keller András Liszt: Magyar Rapszódiák, S. 244 – I., III. tétel; Gyöngyösi: „Úgy elmennék, ha mennék” – Concerto népi hangszerekre és zenekarra – ősbemutató; Dvořák: Szláv táncok I., op. 46 27. PÉNTEK 19:30 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Anima Musicae Kamarazenekar Km.: Szabadi Vilmos (hegedű) Mozart: Serenata notturna, K. 239, Haffner-szerenád, K. 250; Pleyel: D-dúr hegedűverseny
Micheál MacLiammóir:
19:45 MÜPA Budapesti Fesztiválzenekar Km.: Richard Goode (zongora); vez.: Fischer Iván Beethoven: I. (C-dúr) szimfónia, op. 21, IV. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58, V. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67 28. SZOMBAT 10:00 BENCZÚR HÁZ Bosnyák Csilla és növendékeinek zongorakoncertje 15:00 MAGYAR RÁDIÓ 6-OS STÚDIÓJA Zenebeszéd Km.: Aura Musicale kamarazenekar C. Ph. E. Bach: c-moll triószonáta (sangineus und melancholicus), Wq 161/1 15:30 BMC Contrapposto Ingyenes 17:00 BMC Budapesti Vonósok Kamarazenekar Km.: Új Liszt Ferenc Kamarakórus, karigazgató: Nemes László Norbert Schütz, Szabó Barna, Jeney, Bach művei 17:00 MÜPA Hangulatkoncert Ingyenes 19:00 NÁDOR TEREM Bozay Melinda (zongora), González Mónika (ének) Schubert, Schumann, Chopin, Brahms, Rachmaninov művei 19:30 PESTI VIGADÓ Hegedűs Endre Chopin-estje 19:30 ZENEAKADÉMIA Budafoki Dohnányi Zenekar; vez.: Madaras Gergely 19:45 MÜPA Budapesti Fesztiválzenekar Km.: Richard Goode (zongora); vez.: Fischer Iván Műsor: lásd 27-én 29. VASÁRNAP 15:30 MÜPA Budapesti Fesztiválzenekar Km.: Richard Goode (zongora); vez.: Fischer Iván Műsor: lásd 27-én
The Importance of Being Oscar
RS9 Theatre - Bp. Rumbach S. u. 10.
22., 29. jan. 19:00
English language performance starring: Balazs Szirtes tickets: jegy.hu
17:00 RÁKOSHEGYI BARTÓK ZENEHÁZ Die Forelle Km.: Bokor Jutta (mezzo), Fodor Tamás (hegedű), Fodor Dániel (brácsa), Sisak András (gordonka), Fodor Péter (nagybőgő), Hegedűs Endre, Hegedűs Katalin (zongora) Schubert művei 18:00 DEÁK TÉRI EVANGÉLIKUS TEMPLOM
Pálúr János orgonaestje
Ingyenes 18:00 FUGA Palojtay János zongoraestje Dohnányi, Medtner, Grieg, Debussy, Bartók művei 19:30 ZENEAKADÉMIA Chanticleer – My secret heart 30. HÉTFŐ 19:30 MÜPA Valerij Gergijev és a Mariinszkij Színház Zenekara Km.: Daniel Karitonov (zongora) Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia; Bartók: A csodálatos mandarin – szvit, op. 19, BB 82; Rachmaninov: Rapszódia egy Paganini-témára, op. 43; Rimszkij-Korszakov: Seherezádé – szimfonikus szvit, op. 35 19:30 ZENEAKADÉMIA Nemzeti Filharmonikus Zenekar Km.: Molnár Ágnes, Valentin Dubovskoy, Vladimir Miller (ének), Balog József (zongora), Nemzeti Énekkar; vez.: Kesselyák Gergely Wagner: Parsifal – Nagypénteki varázs; Liszt: Haláltánc, S. 126; Ribnyikov: V. szimfónia 31. KEDD 17:00 MÜPA Hangulatkoncert
Ingyenes 18:00 MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERME Kéringer László (ének), Borbély László (zongora) Héber, arab és magyar nyelvű, kíséret nélküli énekek, Schubert, Csajkovszkij, Mahler, Richard Strauss, Rachmaninov, Ravel, Kodály, Thomas Ades és Balogh Máté művei
Megjelent Palya Bea új könyve! Dalok és játékok a vidám mindennapokhoz
Hangolódjatok egymásra táncokkal és dalokkal egy sűrű nap után: használd mindennapi tárgyaidat hangszerként! Palya Bea CD-melléklettel megjelenő könyvében olyan dalok és játékok várnak rátok, amik a stresszoldást és az egymásra hangolódást segítik. Zenével könnyebb a világ!
bookline.hu/palyabea
JAZZ/WORLD/FOLK – ajánló www.zoltanorosz.com
OROSZ ZOLTÁN ÚJÉVI ÖRÖMKONCERTJE
A világjáró harmonikaművész nemzetközileg ismert és elismert előadókkal veszi magát körbe újévi koncertjén. A végig színpadon lévő Orosz Zoltán mellé a koncerten mindig új partner érkezik. Duóban hallhatjuk majd Borbély Mihály Kossuth-díjas jazzfúvóssal, Horváth Kornéllal, akit nemrég a világ legjobb ütőhangszeresének választottak, Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművésszel, Lattmann Béla basszusgitárművésszel, valamint Roby Lakatossal, a gipsy jazz és számtalan más műfaj avatott képviselőjével. január 2. 19:00 MOMKult
Laszló Attila, fotó: Déri Miklós
A Hollán Ernő utcai kultikus hely idén három formációval és emeletes tortával várja a jazzrajongókat egy közös ünneplésre. Az idei programot a Bencze Alma Quartet nyitja, amelynek repertoárján egyedileg hangszerelt átdolgozások szerepelnek. A születésnapi program második formációját László Attila gitáros vezeti, akinek pasztellszerű hangszereléssel megszólaló szerzeményei egyszerre lágyak, lendületesek és energikusak. Az est harmadik szereplője a Beardance című albumával nemrégiben itthon és nemzetközileg is hangos sikert arató Barabás Lőrinc Quartet lesz.
január 7. 19:00 Budapest Jazz Club
Gyémánt Bálint, fotó: Petneki Ábel
GYÉMÁNT BÁLINT TRIO FEAT. SHAI MAESTRO
január 11. 21:00 Opus Jazz Club
Ritka, amikor egy trió a bemutatkozó lemezén mindjárt egy világ sztárt láthat vendégül; a Gyémánt Bálint Triónak ez megadatott. A gitáros-zeneszerző az elmúlt két év során kifejezetten a saját triója számára írta érzékeny és dinamikus kompozícióit. 2017 tavaszán megjelenő bemutatkozó albumukon a zenekarvezető Gyémánt Bálint, a bőgős Fonay Tibor és a dobos Csízi László mellett a világhírű zongorista, Shai Maestro vendégeskedik. Shai Maestro a nagybőgős Avishai Cohen triójában tűnt fel Mark Guiliana mellett. Zenéjével az érzelmek legmélyebb rétegeit mutatja meg, lenyűgöző arányérzékkel és finomsággal.
január 13. 20:00 Müpa
A most negyvenhat éves zongorista-zeneszerző budapesti hangversenye 2017 egyik legfontosabb magyarországi jazzeseményének ígérkezik. Mehldau azzal együtt, hogy az elmúlt húsz évben a világ egyik legkeresettebb jazz-zongoristájává fejlődött, pompás Bach-előadó, akár megírt zenét játszik, akár improvizál. Műsora tele van játékos zenetörténeti utalással, például Sosztakovicsra és Ravelre, vagy a maga műfajából a nemrég elhunyt John Taylorra. Előadásában jófajta feszültséget érzünk, melyet az európai klasszikus zenei kánon és az amerikai jazzimprovizáció találkozása hív életre.
január 21. 20:00 Fonó Budai Zeneház
A Fonó minden év elején megrendezi a Népzenész bált, amelyre a zenészeken kívül várnak minden néptáncot és népzenét kedvelőt. Az idei muzsikáért a Bazseva és a Fokos felelős, de a szervezők adatközlő zenészeket és táncosokat is hívnak az idei bálra. A Bazseva tagjai a népzene gyermekei, akik bár nem viseletben lépnek elénk, mégis képesek megmutatni a magyar népzenei hagyományok eredeti teljességét. Ezen az estén a jazz- és népzenészként is elismert fúvós, Bede Péter csatlakozik hozzájuk. A színpadon a Fokos zenekar váltja őket, akik hasonló lendülettel húzzák majd a talpalávalót.
fotó: Michael Wilson
BRAD MEHLDAU: THREE PIECES AFTER BACH
NÉPZENÉSZ BÁL
63
„AZ ÉNEKLÉS SEGÍT AZ ÖNISMERETI MUNKÁMBAN IS”
Szalóki Ági január 12-én a MOM Kulturális Központban Csak egy nap a világ címmel ad koncertet. Az énekesnővel szabadságról, tanulásról és az önismeret különböző útjairól beszélgettünk. Fidelio: 2008-ban jelent meg A vágy muzsikál című nagy sikerű Karády-lemezed. A mostani est hogyan kapcsolódik ehhez az albumhoz? Szalóki Ági: Ennek a lemeznek az anyagát évekig játszottuk országszerte, sőt mivel Japánban is megjelent, az ottani közönséghez is elrepültünk vele. A dalok érni kezdtek, a repertoár időközben nemzetközi slágerekkel is bővült. Előbb portugál fadókat, újabban pedig néhány Édith Piaf-sanzont is megtanultam. A január 12-i koncerten vendégünk lesz Korb Attila, aki kornetten játszik, és remek énekes. Duóban is énekelünk majd. F: Ahhoz, hogy sztenderdeket, illetve a jazzhez jobban közelítő sanzonokat, fadókat is énekelj, szükséges egyfajta extra zenei szabadság? SZÁ: A zenéléshez általában jó a felszabadult, ellazult állapot. Azt a szabadságot, aminek birtokában a hang önfeledten áradhat, belső munkával, sok gyakorlással és elmélyült tudással szerezhetem meg. Rendkívül inspiráló látni a zenésztársaimat, ahogyan ezt a szabadságot megélik: tudatossággal, nyitottsággal, kreativitással, rugalmassággal. A barokk zenétől a népzenén át a jazzig az improvizációnak komoly felszabadító szerepe van: a jelenre reflektálni, itt és most létezni csodálatos lehetőség. Azok a muzsikusok, akikkel az elmúlt húsz évben együttműködtem, valamennyien improvizálnak. Ökrös Csaba és Fodor Neti Sándor kalotaszegi prímás éppúgy, mint Barcza Gergő, a Besh o Drom fúvósa, Szabó Dániel jazz-zongorista, a Ravi Shankar-tanítvány, Szalai Péter, vagy éppen az Ensemble Sospiri barokk együttes muzsikusai, akikkel nemrégiben volt szerencsém együtt játszani. F: A gyakorlatban is folytatsz tanulmányokat az ének vagy a zenei improvizáció terén? SZÁ: Igen, mert az önismereti utamon is nagy segítségemre van a gyakorlás: jógázom, énekelni tanulok és Alexander-technikát gyakorlok. Ez utóbbi Magyarországon kevéssé ismert, annak ellenére, hogy a világ legelitebb zenei intézményeiben az alapképzés része. Lényege, hogy a testével dolgozó előadóművészt megtanítja megszabadulni a feszültségektől, a berögzült rossz tartástól, elősegítve a helyes légzést, hangadást, a lazább előadásmódot, valamint a kellemes közérzetet. Kepes Julitól tanulok, aki húsz éve foglalkozik Alexander-technikával, énekmesterem pedig Bodrogi Éva szopránénekes, aki hol az Ensemble Sospiri barokk együttessel járja az országot, hol pedig a Fischer Iván vezette Fesztiválzenekarral hódítja a berlini és londoni közönséget. F: A technikán túl mit jelent számodra a tanulás? SZÁ: Mindig is boldog voltam a tudattól, hogy énekes lehetek, tudom, hogy zenésznek lenni adomány. Pályám során rengeteg visszajelzést kaptam arról, hogy miben és hol képes segíteni a zene, amelyet játszom.
SZALÓKI ÁGI
9 ÉVES A BUDAPEST JAZZ CLUB
portré – JAZZ/WORLD/FOLK
fotó: Emmer Lászlo
62
De nem csak másoknak tudok segíteni: az éneklés segít az önismereti munkámban is. Ahogy a jógagyakorlás, az éneklés alapja is a helyes légzés, amely olyan, mint a tenger hullámzása. Mondhatnám azt is, hogy tulajdonképpen lélegezni, mi több, élni tanulok. Ez így persze vicces első hallásra, de ez az igazság. Minél többet gyakorlok, minél inkább megérik bennem a tanult anyag, annál jobban becsülöm az életet. F: Hogyan kapcsolódsz az olyan drámai sorsú előadókhoz, mint Karády vagy Piaf? Szükséges tisztában lenned az élettörténetükkel is, hogy rájuk hangolódj? SZÁ: A receptoraim elsődlegesen a hangokra fogékonyak. Tehát az első, amit elkezdek bontogatni, hogy egy bizonyos személyiség milyen érzéseket, gondolatokat tud belecsomagolni egy-egy dallamba, sorba, díszítésbe, dinamikába, hangsúlyba, hangszínbe. Ez a réteg is hihetetlenül széles. Ha pedig tanulmányozni kezdem az illető teljes repertoárját, élettörténetét, az tovább szélesíti a látókörömet, az újabb szinteken található kapcsolódási pontok további inspirációval gazdagítanak. F: Karády Katalin története mit ad neked? SZÁ: Rendkívül tisztelem őt, a gerincessége, tartása számomra megkérdőjelezhetetlen. Régóta foglalkoztat, hogyan vált szegény sorsú gyerekből ünnepelt sztárrá, elegáns dámává. Bántalmazott gyerek volt, és a háború alatt is megkínozták. Zsidó gyerekeket mentett, és önként hagyta el az országot, majd miután amnesztiát kapott, már sosem tért vissza Magyarországra. Nagyon fontos volt számára a magyarsága, és ezért szomorú, hogy mindezzel a mélyen átélt hazafisággal sem jött vissza. Komoly sebeket kaphatott. Számomra fantasztikus érzés, hogy egy ilyen ember dalait énekelhetem. Szász Emese
64
JAZZ/WORLD/FOLK – bontás
A FIDELIO.HU ajánlja
1 TRUMPET SUMMIT: KOÓS-HUTÁS–PECZE–
1. VASÁRNAP 20:00 BUDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONT
SUBICZ
A Magyar Rádió 2008-as trombita-te hetségkutatójának három dobogósa – Koós-Hutás Áron, Pecze Balázs és Subicz Gábor – a verseny óta most először lép közösen színpadra. Kon certjük korántsem a virtuóz trombi tások „párviadala” lesz, hanem remek muzsikusok kreatív együttműködése. január 20. 20:00 Müpa
2 MULTITUDE OF ANGELS
Keith Jarrett 1996-os, négyállomásos olasz turnéjának anyagát foglalja magában az a négy lemezből álló sorozat, amit az ECM kiadó november ben jelentetett meg. „Ezek voltak az utolsó koncertek, amiket szünet nélkül játszottam végig” – mondta az Ama zonról már megrendelhető anyagról Keith Jarrett.
3 BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR
bontás – JAZZ/WORLD/FOLK
Az egyik legjobb balkáni fúvószenekar budapesti újévi nagykoncertje nem ígér mást, mint önfeledt, szabad öröm zenélést, ahol a balkáni és az európai zenei hagyományok keverednek. január 3. 15:00, 19:00 Müpa
Budapest Klezmer Band újévi koncert 21:00 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session 2. HÉTFŐ 19:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Orosz Zoltán és Barátai – Újévi örömkoncert világhírű virtuózokkal! 19:00 MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Calcutta Trió 19:00 URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ Több mint klezmer – A Sabbathsong Klezmer Band újévi koncertje 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Utószilveszter 2016: Pankastic! 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE Monday Open Jam: Ég Alatti 5 3. KEDD 19:30 MÜPA Boban Marković Orkestar 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Bartók Konzi félévi vizsgakoncert 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Dés András Trió 4. SZERDA 20:00 B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR Újévi koncert a B32-ben – Chameleon Jazz Band
20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Club Aliga Jazz Est: Révész Richárd Latin Trio 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Baló István Project 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Wednesday Open Jam: Baris Gábor trió 5. CSÜTÖRTÖK 18:00 BENCZÚR HÁZ Az EastWing Group újévköszöntő koncertje 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Alerant Jazz Est: Sárik Péter Trio feat. Gyárfás István 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Fusio Group 6. PÉNTEK 20:00 EÖTVÖS10 Újévi Tázló-koncert a Tázló klubban 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Harmónia Jazzműhely: Szakcsi Trio, vendég: Zana Zoltán 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Alex & Hrutka Róbert – Kalmus Felicián: Egy este Pilinszkyvel 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session: Juhász Gábor Trio 7. SZOMBAT 19:00 BUDAPEST JAZZ CLUB 9 éves a Budapest Jazz Club – Bencze Alma, László Attila Q., Barabás Lőrinc Q.
21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Pulcinella (F) 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session 8. VASÁRNAP 19:00 TRAFÓ Ensemble Pamplemousse: The Absurd Dancing With The Sublime 19:30 ZENEAKADÉMIA Lajkó Félix – Újévi szólókoncert 9. HÉTFŐ 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Formatex Jazz Est: Trio Minor feat. Gerendás Péter 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE Monday Open Jam: Tálas Áron Trio 10. KEDD 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Fidelio Jazz Est: Sequence – Kézdy Luca & Szendőfi Péter Duo 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Pankastic! 11. SZERDA 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo – az est támogatója a Glonet 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Gyémánt Bálint Trió és Shai Maestro (ISR) 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Wednesday Open Jam: Rafael Mario Trio
12. CSÜTÖRTÖK 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB A ChartaPack bemutatja: Finucci Bros Project feat. Zsoldos Béla – Jaco Pastorius est 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Klangzeug Orchester (A)
16. HÉTFŐ 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Filharmónia – Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjasok koncertje 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE Monday Open Jam: Varga Tivadar Trio
13. PÉNTEK 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB V4 Jazz Fesztivál @ BJC 20:00 MÜPA Brad Mehldau: Three Pieces After Bach 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Cirkusz-KA – „Csak az Égé” lemezbemutató koncert 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session: Egri János Trio
17. KEDD 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Az InfoRádió bemutatja: VANAVAN 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Kada ad Libitum
14. SZOMBAT 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB V4 Jazz Fesztivál @ BJC 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Timo Vollbrecht’s Fly Magic (D/J/A/ USA) 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session 15. VASÁRNAP 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Harmónia Jazzműhey: Liane Caroll (UK)
18. SZERDA 14:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE-bemutatókoncert 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB BG5 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Wednesday Open Jam: Kalmár Zoltán Trio 19. CSÜTÖRTÖK 19:00 ÁDÁM VILLA Pély Barna önálló koncertje 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Alerant Jazz Est: Szakcsi Jr. Quartet, vendég: Pocsai Krisztina 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Barcza Horváth József Projekt 20. PÉNTEK 14:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE-bemutatókoncert Ingyenes
Boban Marković Orkestar Szólókoncert
Zeneakadémia • 2017.01.08.• 19.30 Üzemeltető:
Fő médiatámogató:
Kiemelt támogatók: Kiemelt médiatámogatók:
Kiemelt partnerek:
Újévi nagykoncert
MÜPa s 2017. 01. 03. s 19.30
Szerenád szimfonik
ráadás koncert 15.00 órától!
www.jegy.hu • www.mupa.hu
www.jegy.hu • www.mupa.hu
MÜPA • 2017.02.14.•19.30
65
66
JAZZ/WORLD/FOLK – bontás 19:00 MAGYAR RÁDIÓ MÁRVÁNYTERME Bágyi Balázs New Quartet 19:30 ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ Kiss Attila Band 20:00 EÖTVÖS10 Ágoston Béla a Tázló klubban 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Harmónia Jazzműhely: Cseke Gábor & Szaniszló Richárd Duo 20:00 MÜPA Trumpet Summit: Koós-Hutás– Pecze–Subicz 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Varga Bendegúz Quintet 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session 21. SZOMBAT 19:30 A38 HAJÓ Arnaldo Freire (BR), Ímpetu 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB 2017 fiatal jazz-zenésze verseny 20:00 MÜPA Vinicio Capossela / Ilaria Graziano és Francesco Forni 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Sylvain Rifflet Mechanics (F) 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session 22. VASÁRNAP 18:00 BUDAPEST JAZZ CLUB A Budapest Jazz Orchestra bemutatja: Singing and Swinging
19:00 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Magyar motívumok, A magyar kultúra napja 23. HÉTFŐ 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE Master Diploma Koncert 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE Monday Open Jam: Bazsinka Mihály Quartet 24. KEDD 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE Master Diploma Koncert 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Tariqa 25. SZERDA 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Koós-Hutás Áron E.T. Project 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB Wednesday Open Jam: Kollmann Gábor trió 26. CSÜTÖRTÖK 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB LFZE Master Diploma Koncert 20:00 MÜPA Náray Erika vendége: Hajós András 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Elsa Valle Afrocando 27. PÉNTEK 19:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR Hot Jazz Band 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Harmónia Jazzműhely: Rozsnyói Péter Trio
21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Modern Art Orchestra 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session 28. SZOMBAT 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB A Natural Systems bemutatja: Balázs Elemér Group 20:00 B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR Ferenczi György és a Rackajam 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB FAZIOLI Estek – Keith Tippett (UK) 22:30 BUDAPEST JAZZ CLUB BJC Jam Session 29. VASÁRNAP 19:00 VIGYÁZÓ SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ
Sequence 30. HÉTFŐ 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Szűcs Gabi születésnapi koncert – AllStars Jazz Party 22:00 BUDAPEST JAZZ CLUB Szűcs Gabi – születésnapi Jam Session 31. KEDD 20:00 BUDAPEST JAZZ CLUB EuroCable Jazz Est: Szulák Andrea Quintet – Szeretni Bolondulásig 21:00 BMC – OPUS JAZZ CLUB Ángela Tröndle & Pippo Corvino (A): Getting Out of the Envelopes
KIÁLLÍTÁS – ajánló
portré – KIÁLLÍTÁS
forrás: MKVM
AZ ISMERETLEN GÖRL – HUNCUTSÁGOK A PESTI ÉJSZAKÁBAN
forrás: Ludwig Múzeum, Susan Swartz: Reflections
december 10.–2017. január 29. Ludwig Múzeum
SUSAN SWARTZ: SZEMÉLYES UTAK
A vastag olajfestékrétegek mögött maga a természet rejtőzik Susan Swartznak a Ludwig Múzeumban látható absztrakt festményein. Az amerikai festő absztrakt gesztusokkal, rétegről rétegre hordja fel a festéket a nagyméretű vásznakra. Hangsúlyos és plasztikus ecsetvonásokkal ábrázolja a víztükröt, a rajta megcsillanó fényt vagy az eget. Munkáiban a természeti jelenségek érzelmi töltetét, hangulatát ragadja meg, így azok váltakozását is képes érzékeltetni. Maguk a képek is változnak attól függően, milyen szögből vagy távolságból nézzük őket. A látszólag egységes felületek számtalan színnel gazdagodnak, ahogy közeledünk hozzájuk.
forrás: BVA
NEKED MIT JELENT BUDAPEST?
december 12.–2017. január 23. Budapest Projekt Galéria
A Budapest városarculatával foglalkozó kft. felmérésének nyomán az itt élők 100 szóban foglalták össze a főváros lényegét. Az eredményt a Budapest Projekt Galériában öntötték kiállítás formájába. A Te szavad, a TE városod mottójú tárlat Budapest első közösségi művészeti projektje, amely a lakosság aktív bevonásával jött létre. Az október közepén indult Neked mit jelent Budapest? kampányban a BVA egyetlen szóban várta a budapestiek gondolatait, érzéseit egy szógyűjtő felületen. A 100 legnépszerűbb szó listájából készült el a Neked mit jelent Budapest? című interaktív közösségi kiállítás.
ÁRNY A KÖVÖN – ORSZÁG LILI MŰVÉSZETE
forrás: Ország Lili, Kislány a fal előtt
december 16.–2017. március 26. Magyar Nemzeti Galéria
A Magyar Nemzeti Galéria a hazai művészet meghatározó egyéniségeit feldolgozó kiállítássorozatát folytatva Ország Lili (1926–1978) életművét mutatja be. A több mint háromszáz alkotást felvonultató kiállítás két különlegességgel is szolgál. Egyrészt hazai és külföldi analógiákkal, művészekkel és műveikkel szemlélteti Ország Lili látásmódjának alakulását. Másrészt a tárlaton a művész eredeti elképzelésének megfelelően felépül a Labirintus, benne pedig a több mint ötvendarabos labirintussorozat, mely így, egészében még soha nem volt látható.
fotó: Tóth József Füles
PLAKÁTOK A MÚLT SZÁZADBÓL
január 11.– február 12. Klebelsberg Kultúrkúria
Az 1970-es és 1980-as évek retróvá nemesedett hirdetéseiből , Tóth József Füles munkáiból rendez kiállítást a Klebelsberg Kultúrkúria januárban. Tóth József Füles fotográfiai ismeretek nélkül, karikaturista múlttal és sajátos humorral érkezett a reklámszakmába. Az 1972 előtt kizárólag grafikus reklámokat ismerő magyar vásárlók első találkozása a reklámfotóval Tóth József Füles túrótehene volt. 1972 és 1990 között Tóth képei a hétköznapjaink részévé váltak. Mint az Élmény az ágyban című Videoton-reklám, a Bíró Ica szereplésével készült CSÉB-hirdetés vagy a Casco- és a Traubi-reklám.
69
„ÉREZNI A KORT A KÉPEKEN”
Schwanner Endre a motorsport és a színházak világában ugyanolyan otthonosan mozog, mint a hangversenyekében. Az intézménynek adományozott fotóiból a Nemzeti Múzeum Pulszky-termében Idők címmel nyílt kiállítás. A 88 éves fotográfust arról kérdeztük, hogyan férhet bele ennyi különböző témakör egyetlen ember életművébe. Fidelio: Fotós karrierje autó- és motorversenyekkel indult, akárcsak a kiállítás. Hogy került a sport közelébe? Schwanner Endre: Világéletemben technikai érdeklődésű voltam, és ehhez jött néhány véletlennek tűnő dolog. A Baross utca 21. szám alatt laktunk, ahol Szőnyi István festőművész is. A ház aljában volt egy hentesüzlet, amit Teifl Antal vitt a fiával, Ferenccel, aki az FTC motorszakosztályának volt a pénztárosa. Neki köszönhetően kerültem 1948-ban Tihanyba, ahol már a háború előtt is minden évben rendeztek motorversenyt. Úgy vittek engem is, ahogy a versenyzőket: nyitott teherautóval, amin rajta volt a motor, a versenyző meg a segédszemélyzet. Egy kis, középkategóriájú fényképezőgépem volt, és mint afféle kezdő, nekiálltam az edzésen is fényképezni. A versenyen aztán szakadt az eső, mind a négy futamon. A profi fotósok – akik a tréningen ott sem voltak – nem mertek kimenni, mert a háború után egy jobb fényképezőgép kincs volt, pláne egy profinak. Nekem viszont volt képem az indulókról az az évi rajtszámokkal. Az ifjabbik hentes szólt anyámnak, hogy megkeresték egy Autó című laptól: kellene fotó a versenyről, de senkinek nincs. Így került nyomtatásba az első felvételem. Utólag rájön az ember, hogy véletlenek nincsenek. Minden mindennel összefügg. F: A komolyzene is a látszólagos véletlennek köszönhetően került az életébe? SE: Édesanyám húga a Rózsavölgyi cégnél dolgozott, így gyerekkoromtól sűrűn megfordultam abban az üzletben. Végső soron a zenét nem lehet képileg vis�szaadni, legfeljebb az embert, és én ezt próbáltam meg. De 5-6 éve elkezdett romlani a hallásom, azóta nem tudok zenét hallgatni. Ezt viselem a legnehezebben. Számomra a zene a legkevésbé nélkülözhető dolog az életben. Közel 600 bakelitlemezem volt, amiket a Széchényi Könyvtárnak ajándékoztam. Köztük csomó Anda Géza-lemez, számtalan Richter... F: Szvjatoszlav Richter zongoristáról és Msztyiszlav Rosztropovics gordonkaművészről látható a kiállításon egy közös fénykép is, amelyet mindketten dedikáltak. Egyikük óriási, másikuk egészen apró betűkkel. SE: Richterről azt mondták, hogy nehéz ember. Volt humora, bár ezt kevesen hiszik el. Én voltam az egyetlen fotós – talán nem csak Magyarországon –, aki bármikor bemehetett a művész szobájába az Erkelben is, a Zeneakadémián is, és ott hülyéskedtünk. Életem legnagyobb zenei élménye volt 1973-ban adott Schubert-estje az Erkel Színházban. Amikor az ön által említett kép készült,
Rosztropovics épp azt mesélte, hogy egy dél-amerikai országban koncertezett, ahol kis híján megverték, mert hasonlított egy helyi politikusra. A gordonkaművésszel aláírattam a képet, de Richter másnap elutazott, és másfél év múlva jött Magyarországra. Kértem, írja alá ő is. Elvette, majd kollégája szignóját meglátva közölte, hogy ha egy ilyen nagy művész, mint Rosztropovics, nagy betűvel írta alá, akkor ő csak apróval írhatja. F: Hogy illeszkedik a korábbiakhoz a harmadik nagy témakör, a színház? SE: Az Mensáros László jóvoltából érkezett, akivel egy gimnáziumba jártunk. 1965 őszén mutatta be híres előadását, a XX. századot. Ez életre szóló művészi élmény volt számomra, akárcsak az előbb említett Richter-koncert, vagy néhány évvel korábban a Nyolc és fél című film. A kiállításon is láthatóak a XX. század előadásáról készült fotók, amiken Mensáros egyedül áll a színpadon, és csak őt világítja meg a fény. Egy évig dolgoztam a sorozaton. A kiállítás kurátora, Fisli Éva az első beszélgetésünk alkalmával azt kérdezte, az én fotóim miért egészen mások, mint amiket eddig színházi fotókként ismert. Az lehet emögött, hogy engem nem a szerkesztő küldött ki, hogy csináljak három kockát, mert a jövő héten prömier van. A fotográfusi munkához számomra hozzátartozik az emberi kapcsolat. F: A kiállítás egyik különlegessége, hogy a képek nagy része az ön eredeti nagyítása, amelyeken látszik az idő múlása és az is, mikor készültek. SE: Egy régi ismerősöm úgy fogalmazott: Érezni a kort a képeken. Mindent magam nagyítottam kezdő koromtól, amikor még a nővéremék fürdőszobájában hívtam elő a felvételeket. Borbély Zsuzsa Az interjú bővebb változata a www.fidelio.hu oldalon olvasható.
SCHWANNER ENDRE
december 9.–2017. április 2. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum az 1930-as évek éjszakai életébe kalauzolja a látogatókat. A két világháború között a magyar arisztokrácia és a külföldiek az Arizonához és a Moulin Rouge-hoz hasonló luxusmulatókban töltötték az estéiket. A külföldi újságok a budapesti éjszakai életet a londonival, a párizsival, a New York-ival emlegették együtt. A kiállítás a korszak névtelen művészeinek és neves vendégeinek állít emléket. A szeparé és a parkett mellett a látogatók bejuthatnak a színpadra és az öltözőkbe is. Beleshetnek a kulisszák mögé: kiderül, kik üzemeltették a klubokat, kiből lehetett görl.
fotó: Szécsi István
68
70
KIÁLLÍTÁS – bontás
A FIDELIO.HU ajánlja
1 A MŰFORDÍTÓGÉP
Vagy inkább: A műfordító gép? – teszi fel a kérdést a Petőfi Irodalmi Múzeum. A tárlat arra az előítéletre reagál, misze rint a műfordítás automatizmusokból, algoritmusszerű megfeleltetések so rozatából, szótárlapozásból áll csupán, vagyis a műfordítón csak átfolyik a szöveg. november 25.–2017. május 31. Petőfi Irodalmi Múzeum
2 KEDVENC UTCÁIM INDIÁBÓL – DELHI– LADAKH
S. Varga Ilona fotográfus az országhoz kapcsolt közhelyek és az utazási pros pektusok álomképei mögé nézve az India utcáin zajló hétköznapi életet és az embereket mutatja be. december 12.–2017. január 6. Amrita Sher-Gil Kulturális Központ – Indiai Nagykövetség
3 GÉSÁK A DUNAPARTON / A JAPÁN
KULTÚRA HATÁSA A MAGYAR MŰVÉSZETRE
Az 1800-as évek közepén egész Európa Japán-lázban égett. A jellegzetes témák és motívumok a dísztárgyaktól a női ruhákig mindenütt felbukkantak. A kiállítás azt vizsgálja, hol érhető tetten ennek hatása a hazai képzőművészet ben. december 16.–2017. március 12. Várkert Bazár – Testőrpalota
bontás – KIÁLLÍTÁS BUDAPEST Abigail Galéria Holesch dec. 8.–2017. jan. 19. Amrita Sher-Gil Kulturális Központ S. Varga Ilona: Streets from my India dec. 6.–2017. jan. 6. Angyalföldi József Attila Művelődési Központ Zirkelbach László emlékkiállítása dec. 8.–2017. jan. 8. Adventi tárlat nov. 12.–2017. jan. 20. Aranytíz Kultúrház Kalotaszeg kazettákban 2017. jan. 6.–2017. febr. 5. Art+Text Budapest Transitioning Spaces dec. 2.–2017. jan. 15. Artphoto Galéria Benkő Imre: Panoptikum 1980–2016 nov. 28.–2017. jan. 4. Bajor Gizi Színészmúzeum Háromszázezer magas Cé szept. 21.–2017. márc. 5. Ezer év – Szabadsághegy – Galilei okt. 19.–2017. márc. 5. B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR Jelenetek egy szőke nő életéből 2017. jan. 18.–febr. 8. Bálint Ház Túl az óperencián dec. 1.–2017. jan. 20. Barabás Villa Piros kenu, fehér bögre, kék alsógatyó nov. 30.–2017. jan. 8. Barcsay Terem DLADLA100 dec. 15.–2017. jan. 31. Berekai Art Stúdió Shlok Arts projekt dec. 8.–2017. jan. 12.
Bethlen Téri Színház A Tanoda Fotóiskola tanulóinak kiállítása 2017. jan. 23.–2017. febr. 20. Bibliamúzeum Tóth Menyhért kiállítása okt. 27.–2017. febr. 28. Budapest Bábszínház Csak tiszta forrásból okt. 9.–2017. febr. 28. Budapest Galéria Stúdió 1958–1989 okt. 18.–2017. jan. 8. Budapest Projekt Galéria Neked mit jelent Budapest? dec. 12.–2017. jan. 23. Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum Paloták, polgárházak, templomok a középkorból okt. 3.–2017. jan. 8. A barokk fénye nov. 6.–2017. jan. 15. Gyerek/kor/kép okt. 13.–2017. febr. 19. CULTiRiS Galéria/Örkény István Könyvesbolt Tettamanti Béla: A kör négyszögesítése nov. 16.–2017. jan. 7. Deák 17 – Galéria Bartók135 nov. 16.–2017. jan. 14. Deák Erika Galéria Baranyai Levente: Nemzeti Land Art nov. 10.–2017. jan. 14. Eötvös10 KOR/TÁRS IV dec. 1.–2017. jan. 31. SpiriTUSz Alkotócsoport nov. 9.–2017. febr. 8. Nyitott Hálózatok 2017. jan. 12.–2017. febr. 26.
ROBERT DOISNEAU: PHOTOGRAPHS – FÉNYKÉPEK A háború utáni párizsi életet rengeteg humorral és jó ritmusérzékkel megörökítő fotográfus képeiből nyílt kiállítás a berlini Martin-Gropius-Bauban. „Az emberek azért szeretik a képeimet, mert azt látják rajtuk, amit akkor látnának, ha abbahagynák a rohanást, és nem sajnálnák az időt arra, hogy élvezzék a várost...” – vélekedett Robert Doisneau (1912–1994). A francia fotós többek közt a Vogue és a LIFE fotóriportereként is dolgo zott, de gyakran fotózott a saját kedvére is Párizs utcáit járva. Utóbbi képei közül különösen a második világhá ború alatti és utáni életet és hétköznapokat megörökítő munkák jellegzetesek. Különösen jó érzékkel ragadta meg a mindennapok humorát. A berlini kiállítás nyitóképe, a Csók a városháza előtt a LIFE magazin számára készült 1950-ben, és a XX. század legismertebb fotói közé tartozik. DECEMBER 9.–2017. MÁRCIUS 5. MARTIN-GROPIUS-BAU, BERLIN, NÉMETORSZÁG
Ferencvárosi Művelődési Központ Pillangó a labirintusban dec. 7.–2017. jan. 18. Fest;tisztít Galéria Nexus – Mészáros László fotográfus kiállítása dec. 15.–2017. jan. 19. Fészek Művészklub Teátrum Cserny Márton kiállítása dec. 13.–2017. jan. 7. Horváth Dániel és Lapos László: Előszó dec. 12.–2017. jan. 13. Fiktív Gasztrogaléria Léghajók Budapest felett dec. 8.–2017. febr. 26. Forrás Galéria Bocskai Vince: Szoboremberek dec. 15.–jan. 13. FUGA Mene, mene, tekel, ufarszin dec. 7.–2017. jan. 8. Látványtér 2016 dec. 9.–2017. jan. 8. Virág Pálma: Színes világba zárva dec. 14.–jan. 15. Ócsai Károly: Kristály-műhely dec. 15.–jan. 15. Zelei Péter: dis/function dec. 9.–2017. jan. 22. Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Viseletek Délkelet-Ázsia szárazföldi térségéből szept. 30.–2017. máj. 1.
Inda Galéria Philip Pocock: A fotográfia végjátéka nov. 24.–2017. jan. 20. Jurányi Galéria Ragaszkodás-elengedés: avagy – betegség gyűjteni? 2017. jan. 12.–2017. febr. 9. Karinthy Szalon Ágnes Von Uray: „...csupa mai dolog!” dec. 13.–2017. jan. 20. Kassák Múzeum Elképzelni egy mozgalmat szept. 24.–2017. jan. 15. Lakhatási mozgalmak a modernitásban 2017. jan. 26.–2017. ápr. 2. Klebelsberg Kultúrkúria Földön lebegők, égen járók dec. 1.–2017. jan. 10. Kettős portré 2017. jan. 7.–2017. jan. 29. Plakátok a múlt századból 2017. jan. 11.–2017. febr. 12. KOGART Ház Kaleidoszkóp jún. 6.–2017. febr. 27. Kő-Café Galéria Szekeres Attila kiállítása dec. 8.–2017. jan. 7. Danka Zoltán kiállítása 2017. jan. 18.–2017. febr. 6. Kőrösi Galéria Reális realisták dec. 6.–2017. jan. 6.
Léna & Roselli Galéria Jam Session dec. 9.–2017. jan. 10. Ludwig Múzeum #Bartók okt. 7.–2017. jan. 29. Susan Swartz: Személyes utak dec. 10.–2017. jan. 29. Kísértetek és kísérletek dec. 16.–2017. febr. 19. M Galéria Csendéletek a székely Partiumban jan. 13.–2017. febr. 8. Kéry Bálint Bence: Követés 2017. jan. 5.–2017. jan. 31. Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház Ács Alíz Veronika: Walpurg dec. 1.–2017. jan. 8. A háború és béke képei júl. 18.–2017. jan. 8. Budapest 1 napja nov. 10.–2017. jan. 8. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Kultea Szentiványi 85 nov. 5.–2017. jan. 29. Gádor 125 nov. 11.–2017. jan. 29. MKVM 50 szept. 23.–2017. jan. 29. Az ismeretlen görl dec. 9.–2017. ápr. 2. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Irányított iparfejlesztés 1946–1956 nov. 23.–2017. jan. 31.
71
KIÁLLÍTÁS – bontás Nagy Balogh János Kiállítóterem Hatvan év emlékezete okt. 21.–2017. jan. 20. Néprajzi Múzeum Betlehem 2015. dec. 5.–2017. jan. 8. Óbudai Kulturális Központ Civil Ház Mackókiállítás és készítés dec. 12.–2017. jan. 12. Óbudai múzeum Óbuda 1956 okt. 20.–2017. márc. 31. Óbudai Társaskör Galéria Zalavári András: Kicsit még gondolkodom 2017. jan. 11.–2017. jan. 29. Országos Idegennyelvű Könyvtár Baltazár Színház: 12 Parancsolat dec. 2.–2017. jan. 31. Szendrei Judit: Ébren is álmodom dec. 5.–2017. jan. 31. Országos Széchényi Könyvtár Háborús hétköznapok szept. 30.–2017. márc. 31. A bőség zavara okt. 24.–2017. júl. 31. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Emlékszilánkok dec. 12.–2017. márc. 3. Osztrák Kulturális Fórum kiállítóterme Catharina Freuis, Tihanyi Anna: Beszélő szobák nov. 16.–2017. jan. 14. Palmetta Design Galéria Baráth Hajnal: TEXTure nov. 18.–2017. jan. 20. Pesti Vigadó Molnár Sándor: Üresség okt. 4.–2017. jan. 8. Októberi emlékezés okt. 20.–2017. jan. 8. Keresztes Dóra és Orosz István kiállítása nov. 29.–2017. jan. 22. Petőfi Irodalmi Múzeum Portrékísérletek – Pilinszky János szept. 16.–2017. jan. 8. Írói fogások jún. 23.–2017. márc. 31. „Ilyen nagy dolog a Szabadság?...” nov. 4.–2017. ápr. 2. A műfordítógép nov. 25.–2017. máj. 31. PH21 Galéria Josiane Keller: Hotel dec. 15.–jan. 10. Platán Galéria Tessel – Interaktív installáció dec. 8.–2017. febr. 9. Platán Könyvtár Zúzmara lovagok dec. 6.–2017. jan. 15. Pótkulcs Fény-képzetek – Gyulay Erika 2015. szept. 10.–2019. okt. 11.
Resident Art Budapest Magas, mély, korlátolt nov. 24.–2017. jan. 13. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Egy harcos epikus szerelmi története dec. 6.–2017. jan. 8. Pécsi 25 okt. 18.–2017. jan. 8. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Tabáni titok. 50 éves a SOM nov. 18.–2017. ápr. 30. Szent Lukács Galéria Adventi kiállítás dec. 11.–2017. jan. 11. Tárt Kapu Galéria Outsider Karácsony dec. 2.–2017. jan. 20. Trafó Interferencia dec. 17.–2017. jan. 29. Új Budapest Galéria Prófétaparádé okt. 4.–2017. jan. 8. Újlipótvárosi Klub – Galéria Szőke Péter Jakab kiállítása nov. 30.–2017. jan. 16. Polyák Ildikó kiállítása dec. 1.–2017. jan. 16. Várfok Galéria Czigány Ákos: Földek dec. 1.–2017. jan. 21. Project Room Néma csendben tűntél el dec. 1.–2017. jan. 21. Várkert Bazár „Angyal zenéje, gyertyafény” nov. 25.–2017. jan. 6. Szín-játék – Kínai színház képekben dec. 9.–febr. 19. Gésák a Duna-parton dec. 16.–márc. 12. Városház Galéria XIII. kerületi kortárs építészet az elmúlt évtizedben dec. 13.–2017. jan. 20. Vigyázó Sándor Művelődési Ház Négyszögletű Kerek dec. 6.–2017. jan. 8. Tenk László: Kötődések 2017. jan. 21.–2017. febr. 19. Vízivárosi Galéria Sinkó Károly–Sinkó István: Festmények 2017. jan. 10.–2017. jan. 31. SZENTENDRE Ferenczy Múzeum Bereznai Péter: Konfirmáció nov. 10.–2017. jan. 22. Barcsay Terem A betiltott Mozgó Világ (1975–1983) nov. 17.–2017. febr. 5. Szentendrei Képtár Kerekes Gábor: Futur X nov. 25.–2017. febr. 12.
HAYDN: A TEREMTÉS – ÚJÉVI MATINÉKONCERT
A matinékoncerten a mű leglátványosabb részletei szólalnak meg Fischer Ádám vezényletével. A teremtés többrétegű remekmű: Haydn oratóriuma a földi lét nagyszerűségét, beláthatatlan gazdagságát hirdeti, egy-egy részlete képeskönyvszerűen, élénk színekkel, sok-sok kedvességgel és bájjal, valamint humorral tárja a hallgató elé e csoda részleteit. A szemünk előtt, a fülünk hallatára elevenednek meg a madarak, születnek a tengerek, hegyek, folyók, Isten megteremti a Napot, a Holdat, a világosságot, végül pedig az embert.
Fischer Ádám
Magyar Nemzeti Galéria Remekművek a Szépművészeti Múzeumból 2015. júl. 1.–2018. márc. 15. Rippl-Rónaitól Vajdáig nov. 17.–2017. márc. 19. Árny a kövön – Ország Lili művészete dec. 16.–2017. márc. 26. Utolsó felvonás – IV. Károly király koronázása – 1916 dec. 19.–márc. 19. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Nyomot hagytak márc. 15.–2017. jún. 30. Magyar Nemzeti Múzeum Schwanner / Idők dec. 1.–2017. jan. 29. Magyar Újságírók Országos Szövetségének székháza Faragó Ágnes: Sorozatok nov. 30.–2017. jan. 23. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 100! ápr. 8.–2017. márc. 27. Memoart Galéria Elekes Károly: Esztétikai támasz dec. 18.–márc. 18. MET Galéria Téli tárlat – Napforduló dec. 15.–2017. jan. 26. MissionArt Galéria Czóbel–Csernus–Márffy dec. 1.–2017. jan. 14. Molnár Ani Galéria Mátyási Péter: Wunderwelt dec. 1.–2017. febr. 24. Molnár C. Pál Műterem-múzeum „Íme, az ember” szept. 16.–2017. máj. 27. Megosztott öröm szept. 16.–2017. máj. 27. MOM Kulturális Központ Berta Hajnalka fotókiállítása 2017. jan. 2.–2017. jan. 31. Műcsarnok Kertek és műhelyek: Kováts Albert és a Magyar Festők Társasága dec. 7.–2017. jan. 8. Szemadám György dec. 7.–2017. jan. 8. Zoltán Mária Flóra: Az avignoni hálószoba dec. 7.–2017. jan. 8. ENTER dec. 2.–2017. márc. 5. Az első aranykor nov. 21.–2017. márc. 12. MÜSZI – Művelődési Szint Kovács Bálint: Nagyon színes és nagyon nem dec. 6.–2017. jan. 8. What we have in common? dec. 8.–2017. jan. 8.
ajánló – GYEREK
január 1. 16:00 Müpa
ÚJÉVKÖSZÖNTŐ CIRKUSZI CSALÁDI DÉLUTÁN
Mélyen Tisztelt Publikum! Amit itt lát, Unikum! Nyissák ki a szemüket, üssék össze kezüket! Január első szombatján minden titokra fény derül, ami a cirkusszal kapcsolatos. Kezdésként a Mikropódium Bábszínház a Guruló Cirkusz című előadással szórakoztatja a nagyérdeműt. A porondon Aracs Eszter, a zenekarban Szirtes Edina „Mókus”. Őket követi Habók János bűvész műsora, reméljük, lesz nyúl és cilinder is. Végül a Tűzfészek Tűzzsonglőr Társulat Fénycirkusz előadásával zárul a mutatványos délután. január 7. 15:00 Klebelsberg Kultúrkúria
MEDVE ÉNEK
Mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak. Valamikor réges-régen, amikor a Nap és a Hold még égi kunyhójában lakott, elindult a bocs, hogy megismerje a földi világot. A sztyeppék bokrosában ott sompolygott az Ezüstróka, a zúzmarás cirbolyafenyők fölött vijjogott a Fehérfejű Halász-Sas, és a jeges folyókban fickándozott a Tokhal, a vizek fejedelme. A kis medve történetét előadja Krucsó Júlia Rita és Kormos Z. Zsolt, rendező Rumi László. január 14., 28. 11:00 Müpa
SZENVEDÉLYEM: AZ OPERA
Ókovács Szilveszter
További programok: fidelio.hu/kiallitas
72
január 15. 11:00 Müpa
A januári Matinékoncert sorozatban Ókovács Szilveszter mesél az operához fűződő szenvedélyéről. „Nálunk, a vidéki város közeli völgyben ragadt, patakparti faluban nem voltak sem operalemezek, sem diplomák. Először tizenhárom évesen jártam Budapesten. Az Operaházban négy évvel később a Fideliót néztük a kakasülőről, és csak arra emlékszem, hogy elaludtam, hiába tanultam már énekelni. Néhány héttel később viszont feltett a tanárom egy lemezt, és lám, itt vagyok, s ma már nekem kötelességem, hogy tovább meséljek az opera szépségeiről.”
KASTANKA
január 17. 15:00 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház
A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház gyerekelőadását Novák János nemcsak rendezőként jegyzi, hanem a betétdalok zeneszerzőjeként is. Csehov meséjének különlegessége, hogy a történet állat hőseit a szerző emberi tulajdonságokkal felruházva ábrázolja. A címszereplő Kastanka egy keverék kölyökkutyalány, aki az utcai forgatagban elveszíti gazdáját. Reményvesztetten sírdogál, amikor egy éppen arra járó idegen úr, akiről később kiderül, hogy foglalkozása cirkuszi bohóc és állatszelídítő, megszánja, és hazaviszi.
73
74
GYEREK – bontás
A FIDELIO.HU ajánlja
1 GRIM(M)ASZOK
A Figurina Társulata egyszerű haszná lati tárgyakkal ad elő négy Grimm-me sét, bebizonyítva, hogy fantáziával minden életre kelhet. január 14. 11:00, 17:00 Figurina Animációs Kisszínpad
2 AZ ÉGIGÉRŐ PASZULY
A Veszprémi Kabóca Bábszínház klas� szikus magyar népmesék alapján írt történetében Jancsiból, az éretlen és mihaszna legényből férfi lesz. Ehhez azonban fel kell jutnia a rejtélyes paszuly tetejére, ott pedig le kell győznie a Rettentő Óriást. január 17., 18. 9:30, 11:00 Erzsébet ligeti Színház – Corvin Művelődési Ház
3 PÁN PÉTER
Pán Péter történetének színpadra állítása során a gyerekek a tánclépések megta nulásán kívül örök érvényű értékeket és személyes tapasztalatokat is gyűjtenek. január 21., 22. 17:00 MU Színház 1. VASÁRNAP 16:00 MÜPA Haydn: A teremtés – újévi matinékoncert 4. SZERDA 9:30 EÖTVÖS10 KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS SZÍNTÉR
7. SZOMBAT 9:30, 11:00 IBS SZÍNPAD Mazsola és Tádé Ametist Bábszínház 10:00 FABULA BÁBSZÍNHÁZ Mazsola és Tádé 10:30 DUMASZÍNHÁZ Piroska 11:00 MAGYAR MESEMÚZEUM Papírszínház mesék 11:00, 17:00 FIGURINA ANIMÁCIÓS KISSZÍNPAD
Grim(m)aszok 15:00 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA Újévköszöntő cirkuszi családi délután 15:30 ÓKK 3K – KASZÁSDŰLŐI KULTURÁLIS KÖZPONT
Hangszersimogató klub 8. VASÁRNAP 9:00, 11:00 IBS SZÍNPAD A két Lotti Nevesincs Színház
9:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Varázslatos opera 10:30 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT A kisleopárd és a kiszsiráf barátsága Domi Bábszínháza 10:30 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Hangszervarázs 11:00 ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ – CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ
Kippkopp a hóban Nefelejcs Bábszínház 11:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Vásári Komédia Portéka Színpad 11:00 JURÁNYI PRODUKCIÓS KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ
GóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni! Gólem Színház 11:00 ZENEAKADÉMIA Liszt-kukacok Akadémiája az Átlátszó Hang Fesztiválon 15:00 JURÁNYI PRODUKCIÓS KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ
A csúnya kacsa HOPPart Társulat 15:30 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Csengő-bongó délután 10. KEDD 10:00 MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Icurka-picurka Vaskakas Bábszínház 11. SZERDA 10:00, 14:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ
Holle anyó
13. PÉNTEK 9:00, 10:30 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA
Torzonborz 2. – Torzonborz visszatér Bóbita Bábszínház 14. SZOMBAT 9:30 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Klasszikusok új ruhája BonBon Matiné 10:00 FABULA BÁBSZÍNHÁZ Mazsola és Tádé 10:30 DUMASZÍNHÁZ Mekk Elek, az ezermester 10:30 DUNA PALOTA Hókirálynő Noir Színház 10:30 ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ – CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ
Manómozi 11:00 MAGYAR MESEMÚZEUM Farsangi készülődés Farkas Réka iparművésszel 11:00 ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ – CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ
A két Lotti Budaörsi Latinovits Színház
11:00, 17:00 FIGURINA ANIMÁCIÓS
9:30, 11:00 ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ –
KISSZÍNPAD
CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ
Grim(m)aszok 11:00 IBS SZÍNPAD Lúdas Matyi 11:00 JURÁNYI PRODUKCIÓS KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ
GóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni! Gólem Színház 11:00 MÜPA Égigérő mesefa első virága – Medveének Ciróka Bábszínház 11:00 MÜPA Zenebona – Ne csak hallgasd! 15:00 ÚJPESTI POLGÁR CENTRUM (ÚJPESTI KAMARASZÍNHÁZ)
Az égigérő paszuly Veszprémi Kabóca Bábszínház 18. SZERDA 9:30, 11:00 ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ – CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ
Az égigérő paszuly Veszprémi Kabóca Bábszínház 10:00, 15:00 MOZSÁR MŰHELY Puha vagy banya 10:30, 15:00 MÜPA Pinokkió Bozsik Yvette Társulat 14:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Mese okos gyerekeknek Malko Teatro
Vuk 16:00 RÁKOSKERTI MŰVELŐDÉSI HÁZ Családi délután Rákoskerten
19. CSÜTÖRTÖK 14:00 GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ Én, te, ő
15. VASÁRNAP 9:00 KISPESTI MUNKÁSOTTHON
20. PÉNTEK 14:30 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA A kóró és a kismadár Magyar Népmese Színház 17:30 SZÜLŐK HÁZA JÁTSZÓHÁZ Szörp színház
MŰVELŐDÉSI HÁZ (KMO)
Kuckómóka Ciróka Bábszínház 10:00 EÖTVÖS10 KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS SZÍNTÉR
Zene Zénó kalandjai Hangszerországban: Ütősök, billentyűsök 10:30 KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR KŐBÁNYAI KULTURÁLIS KÖZPONT – KÖSZI
Macskakirály Pódium Színház 10:30 BENCZÚR HÁZ Kolompos: A csodaszarvas legenda 11:00 CENTRÁL SZÍNHÁZ A Hang-villa titka 11:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Holle anyó 11:00 MÜPA Hetedhét táncház: Mezőföldi táncok és szamica 11:00 MÜPA Szenvedélyem: az opera – Ókovács Szilveszter 11:00 RÓZSA MŰVELŐDÉSI HÁZ Vadnyugati meskete Lőrinci Színpad 14:30, 16:30 BFZ PRÓBATERME Kakaókoncert 15:00 DUNA PALOTA Aladdin Noir Színház 15:30, 17:00 JURÁNYI PRODUKCIÓS
21. SZOMBAT 10:00 FABULA BÁBSZÍNHÁZ Vitéz László 11:00 MAGYAR MESEMÚZEUM Kutatás a Föld hangja után Mesekocsi Színház Társulata 11:00 ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZ – CORVIN MŰVELŐDÉSI HÁZ
Mocorgó koncert az Anima Musicae kamarazenekar művészeivel 11:00, 17:00 FIGURINA ANIMÁCIÓS KISSZÍNPAD
Grim(m)aszok 11:00 IBS SZÍNPAD Tenkes Zenekar: Néktek emlékezem... BonBon Matiné 11:00 MÜPA Utazás Symphoniába – Vonósok, Hang-szer-szám 15:00 MÜPA Budapesti Vonósok Kamarazenekar: Operajátszóház 15:30 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA Diafilmek délutánja 16:00 CONCERTO ZENEHÁZ ZajonGO – Babar és Poulenc 16:00 JURÁNYI PRODUKCIÓS KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ
KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ
Bazsó és Borka 16:30 WEKERLEI KULTÚRHÁZ ÉS
16. HÉTFŐ 10:00 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA Miau Veszprémi Kabóca Bábszínház
A békamenyecske Álomzug Társulás 17:00 MU SZÍNHÁZ Pán Péter
17. KEDD 9:00, 10:30 CSILI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Mazsola Fabula Bábszínház
22. VASÁRNAP 10:00 BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ Mese-Játszó-Ház – családi kézműves mese
Kucok Tünet Együttes
KÖNYVTÁR
10:00, 11:30 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT A zongora 10:30 KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR KŐBÁNYAI KULTURÁLIS KÖZPONT – KÖSZI
Málna parti gyerekeknek 11:00 CONCERTO ZENEHÁZ Manó koncert gyerekeknek 11:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Árnyas Mesék Társulat: Micimackó 11:00 ZENEAKADÉMIA Vivaldi: Négy évszak Budafoki Dohnányi Zenekar A megérthető zene 15:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Operatúra Papagénóval 17:00 MU SZÍNHÁZ Pán Péter 23. HÉTFŐ 14:00 GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ A szörnyeteg 24. KEDD 14:00 GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ A szörnyeteg 16:30 MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR PRÓBATERME
Búgócsiga
25. SZERDA 10:00 CSEPELI MUNKÁSOTTHON A didergő király Turay Ida Színház 10:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Jancsi és Juliska Batyu Színház 14:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Szorgalmas és rest lány Formiusz Színház 26. CSÜTÖRTÖK 10:00 MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Pici Bonbon Góbi Rita Társulat 10:30 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Babakoncert 27. PÉNTEK 10:00 KLEBELSBERG KULTÚRKÚRIA Muzsikus Klébzelet Mr. Händel, rendel? – avagy zenei lakoma barokk módra 28. SZOMBAT 10:00 FABULA BÁBSZÍNHÁZ Vuk 10:00 MAGNET KÖZÖSSÉGI HÁZ Mazsola és Tádé Ametist Bábszínház 10:00 MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR PRÓBATERME
Zene-Tér-Kép Plusz 10:30 DUNA PALOTA Hamupipőke Noir Színház 11:00 MAGYAR MESEMÚZEUM Közös társasjátékozás
75
11:00, 17:00 FIGURINA ANIMÁCIÓS KISSZÍNPAD
Grim(m)aszok 11:00 JURÁNYI PRODUKCIÓS KÖZÖSSÉGI INKUBÁTORHÁZ
Füled érjen bokáig! Góbi Rita Társulat 11:00 MÜPA Égigérő mesefa első virága – Medveének Ciróka Bábszínház 11:00 MÜPA Zenebona – Ne csak hallgasd! 15:00 ÓBUDAI TÁRSASKÖR Mozart klub – Óbudáról indultak... 15:00 SZKÉNÉ SZÍNHÁZ A nagyidai cigányok Csavar Színház 15:00 ÚJPESTI POLGÁR CENTRUM (ÚJPESTI KAMARASZÍNHÁZ)
Hang-Színpad kamarazenei sorozat 17:00 VIGYÁZÓ SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ A Dzsungel könyve 29. VASÁRNAP 9:00 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Varázslatos opera 10:00 CSEKOVSZKY ÁRPÁD MŰVELŐDÉSI HÁZ
A Zabszalma együttes koncertje a Ligeti Csalamádé családi délelőttön 10:30 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Sárkánymese Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) 10:30 MOM KULTURÁLIS KÖZPONT Az egérkirály Domi Bábszínháza 10:30 DUMASZÍNHÁZ Mekk Elek, az ezermester 10:30 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Hangszervarázs 11:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Rémusz bácsi 11:00 MAGYAR RÁDIÓ 6-OS STÚDIÓJA Tóbiás matiné 11:00, 14:00 STEFÁNIA PALOTA – HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT
Jégvarázs Ékszer Balett 15:00 DUNA PALOTA Hókirálynő Noir Színház 15:30 MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Csengő-bongó délután 16:00 MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Banyamosoda Bohócok a Láthatáron Csoport 30. HÉTFŐ 11:00 MÜPA Így zenélünk mi! – A rendkívüliek 31. KEDD 14:00 GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ Én, te, ő
További programok: fidelio.hu/bobita
További programok: fidelio.hu/bobita
„Zenegyerekeknek!” 10:00 HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ Az elvarázsolt fazék, avagy konyhamesék Batyu Színház
bontás – GYEREK
HELYSZÍNEK
ORSZÁGJÁRÓ ART DÉCO A PUSZTÁN
fotó: MODEM
Néprajzi Múzeum V., Kossuth Lajos tér 12., (1) 473-2400, www.neprajz.hu Óbudai Társaskör III., Kiskorona u. 7., (1) 250-0288, www.obudaitarsaskor.hu Ódry Színpad VIII., Vas u. 2/c., (1) 318-8111, www.szfe.hu Örkény Színház VII., Madách tér 7., (1) 267-3770, www.orkenyszinhaz.hu Pesti Színház V., Váci u. 9., (1) 266-5245, www.vigszinhaz.hu Petőfi Irodalmi Múzeum V., Károlyi Mihály u. 16., (1) 317-3611, www.pim.hu Radnóti Színház VI., Nagymező u. 11., (1) 322-1071, www.radnotiszinhaz.hu RaM Colosseum XIII., Kárpát u. 23–25., (1) 222-5254, www.ramcolosseum.com Rákoshegyi Bartók Zeneház XVII., Hunyadi u. 50., (1) 257-1828, www.bartokzenehaz.hu Régi Zeneakadémia VI., Vörösmarty u. 35., (1) 322-9804, www.lisztmuseum.hu Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ VI., Nagymező u. 8., (1) 413-1310, capacenter.hu Rózsavölgyi Szalon Arts & Café V., Szervita tér 5., (30) 463-8822, szalon.rozsavolgyi.hu RS9 Színház VII., Rumbach Sebestyén u. 9., (1) 269-6610, www.rs9.hu Stúdió K IX., Ráday u. 32., (1) 216-7170, www.studiokszinhaz.hu Szépművészeti Múzeum XIV., Dózsa György út 41., (1) 469-7100, www.szépművészeti.hu Szkéné Színház XI., Műegyetem rkp. 3., (20) 384-6049, www.szkene.hu Thália Színház VI., Nagymező u. 22., (1) 331-0500, www.thalia.hu Trafó IX., Liliom u. 41, (1) 456-2040, www. trafo.hu Turay Ida Színház VIII., Kálvária tér 6 , (30) 562-2699, turayidaszinhaz.hu Uránia Nemzeti Filmszínház VIII., Rákóczi út 21., (1) 486-3401, www.urania-nf.hu Újszínház VI., Paulay Ede u. 35., (1) 2696021, www.ujszinhaz.hu Vigadó V., Vigadó tér 2., (20) 429-4124, vigado.hu Vígszínház XIII., Szent István krt. 14., (1) 340-4650, www.vigszinhaz.hu Zeneakadémia VI., Liszt Ferenc tér 8., (1) 321-0690, www.zeneakademia.hu
Debrecen, MODEM december 9.–2017. február 26.
Székesfehérvár, Vörösmarty Színház január 3., 13., 27., 31. 19:00
A balkáni fúvós újévi nagykoncertje nem ígér mást, mint önfeledt, szabad örömzenélést, ahol harmonikus eleggyé sűrűsödnek össze a Balkán és Európa más zenei hagyományai. Kedvenc országuk továbbra is Magyarország: itt adta Boban élete legszebb koncertjeit, itt muzsikáltak a legtöbbet. Boban Marković már mintegy két évtizede számít Szerbia legjobb trombitásának, a Songlines zenei magazin szerint ő a világ legjobbja, és e következtetés értelmében Magyarországnak is az első számú trombitása.
Veszprém, Hangvilla január 4. 19:30
ÚJÉVI TÁNCKONCERT
január 7. 19:00
A már társadalmi eseményként jegyzett újévi megagála megálmodója Izaki Maszahiro japán karmester. A zenekar vendége ez alkalommal az elmúlt évben nagy sikert aratott Pécsi Balett, de a közönség újra találkozhat a Budapest Táncszínház művészeivel is. A produkcióban első alkalommal mutatkoznak be a helyi SZOL DANCE Táncsport Egyesület, valamint a budapesti Latin Carnevál formáció művészei. Természetesen a kórusok sem maradhatnak ki a tánckoncert résztvevői közül, új szereplőkként ezúttal a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus és a váci Vox Humana Kórus énekesei színesítik az előadás palettáját.
A Magyar Művészeti Akadémia intézménye
BUDaPEsT XIV., HŐsÖk TErE
Az Osztrák�MAgyAr MOnArchiA festészete és a Műcsarnok 2016. 11. 22. – 2017. 03. 12.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában Csehov Három nővérének fő alakjai megkettőzve jelennek meg a színpadon. Hat arc, hat portré ugyanarról a három lányról: a nagyon fiatalról és arról az alakról, amivé az idő e szárnyaló lelkű, érzékeny lényeket torzította. Hol mutatkozik meg egy fiatalban a majdani öreg? Hogyan bukkan elő az öregekből egy lobbanásnyi időre a fiatal, hogy aztán örökre kivonuljon az életükből, mint a katonazenekar, amely a távozó reményekkel együtt enyészik? Ezt vizsgálja Szikora János rendezése, amelyben Tóth Ildikó, Kiss Diána Magdolna és Törőcsik Franciska is színpadra lép.
BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR
Szolnok, Városi Sportcsarnok
AZ ELSŐ ARANYKOR
Debreceni magánházak és középületek sora viseli magán Sajó István építész jellegzetes art déco motívumait. Sajó mintha fordítva építette volna fel karrierjét: amerikai sikerek után tért vissza az országba, ráadásul Debrecenbe. A kiállításon az építész tervei, a megvalósult épületek korabeli és mai fotói mellett virtuálisan sétálhatunk a Sajó tervezte New York-i épületek között vagy a Hatvan utcai izraelita bérház lépcsőházában. Sajó a középületeket ingyen tervezte, míg a magánvillák terveiből tartotta fenn családját. A tárlat érdekessége Sajó dolgozószobája, amit az általa tervezett art déco bútorokkal és tárgyakkal rendeztek be.
3N – HÁROM NŐVÉR fotó: Kiss László
Jurányi Inkubátorház II., Jurányi u. 1–3., (70) 777-2533 Karinthy Színház XI., Bartók Béla út 130., (1) 203-8994, www.karinthyszinhaz.hu Katona József Színház V., Petőfi Sándor u. 6., (1) 266-5200., www.katonajozsefszinhaz.hu Katona József Színház – Kamra V., Ferenciek tere 4., (1) 318-2487, www. katonajozsefszinhaz.hu Klebelsberg Kultúrkúria II., Templom u. 2–10., (1) 392-0860, www.kulturkuria.hu Kolibri Fészek VI., Andrássy út 174., (1) 332-3720, www.kolibriszinhaz.hu Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház VI., Jókai tér 10., (1) 311-0870, www.kolibriszinhaz.hu Ludwig Múzeum IX., Komor Marcell u. 1., (1) 555-3444, www.ludwigmuseum.hu Madách Színház VI., Erzsébet krt. 31–33., (1) 478-2000, www.madachszinhaz.hu Magyar Állami Operaház VI., Andrássy út 22., (1) 353-0170, www.opera.hu Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház VI., Nagymező u. 20., (1) 4732666, www.maimano.hu Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Kultea) III., Korona tér 1., (1) 375-6249, www.mkvm.hu Magyar Nemzeti Galéria I., Szent György tér 2., (1) 356-0049, www.mng.hu Magyar Nemzeti Múzeum VIII., Múzeum körút 14–16., (1) 338-2122, www.hnm.hu Magyar Mesemúzeum I., Döbrentei u. 15., (1) 202-4020, www.mesemuzeum.hu Magyar Mezőgazdasági Múzeum XIV., Vajdahunyadvár, (1) 363-1973, www. mezogazdasagimuzeum.hu Magyar Színház VII., Hevesi Sándor tér 4., (1) 322-0014, www.magyarszinhaz.hu Marczibányi Téri Művelődési Központ II., Marczibányi tér 5/a., (1) 212-2820, www. marczi.hu MOM Kulturális Központ XII., Csörsz u. 18., (1) 319-9854, www.momkult.hu MÜPA IX., Komor Marcell u. 1., (1) 555-3000, www.mupa.hu MU Színház XI., Kőrösy J. u. 17., (1) 4664627, www.mu.hu Műcsarnok XIV., Dózsa György út 37., (1) 460-7000, www.mucsarnok.hu Nemzeti Színház IX., Bajor Gizi park 1., (1) 476-6800, www.nemzetiszinhaz.hu
fotó: Ivor Szaniszló
A38 XI., Petőfi híd budai hídfő, (1) 464-3940, www.a38.hu Aranytíz V., Arany János u. 10., (1) 354-3400, www.aranytiz.hu Átrium Film-Színház II., Margit krt. 55., (1) 317-9338, www.atriumfilmszinhaz.hu Bartók Emlékház II., Csalán u. 29., (1) 394-2100, www.bartokmuseum.hu Belvárosi Színház VII., Károly krt. 3/a., (1) 266-7130, www.belvarosiszinhaz.hu Bethlen Téri Színház VII., Bethlen Gábor tér 3., (1) 342-7163, www.cedt.hu BFZ próbaterme III., Selmeczi u. 14–16., (1) 388-6538, www.bfz.hu Budapest Bábszínház VI., Andrássy út 69., (1) 342-2702, www.budapest-babszinhaz.hu Budapest Jazz Club XIII., Hollán Ernő u. 7., (70) 413-9837 Budapest Music Center IX., Mátyás u. 8., (1) 216-7894, www.bmc.hu Budapesti Operettszínház VI., Nagymező u. 17., (1) 353-2172, www. operett.hu Centrál Színház VI., Révay u. 18., (1) 301-2060, www.centralszinhaz.hu Dumaszínház VIII., Corvin sétány 1/b., (30) 680-5263, www.dumaszinhaz.hu Duna Palota V., Zrínyi u. 5., (1) 235-5500, www.bm.hu/dunapalota Erkel Színház VIII., II. János Pál pápa tér 30., (1) 333-0108, www.opera.hu/hu/erkel Erzsébetligeti Színház – Corvin Művelődési Ház XVI., Hunyadvár u. 43/b., (1) 401-3060, www.kulturliget.hu Fészek Színház – JEMOL VIII., Orczy út 46–48., (30) 650-0259, www.cziczo.hu/ feszekszinhaz Fonó XI., Sztregova u. 3., (1) 206-5300, www.fono.hu FUGA V., Petőfi Sándor u. 5., (1) 266-0837, www.fuga.org.hu Gózon Gyula Kamaraszínház XVII., XV. u. 23., (1) 253-0380, www.gozon.hu Hagyományok Háza I., Corvin tér 8., (1) 225-6049, www.hagyomanyokhaza.hu Impró VI., Ó u. 4., (70) 948-0332, momentantarsulat.hu Játékszín VI., Teréz krt. 48., (1) 312-0430, www.jatekszin.hu József Attila Színház XIII., Váci út 63., (1) 270-7514, www.jozsefattilaszinhaz.hu
ALMAFÁCSKA
fotó: Walter Péter
76
Támogatók:
Médiatámogatók:
Kecskemét, Ciróka Bábszínház január 22. 9:30, 11:00
Első színházi élmény négy éven aluliaknak. Meghatározó egy kisgyerek életében, hogy milyen módon találkozik először a színházzal. Az első színházi élmény célja, hogy a legkisebbeket is közel hozza ehhez a csodálatos világhoz. A Ciróka Bábszínház előadásában csengő-bongó hangokkal, szépen nyíló almafával, gyönyörűséges madarakkal mesélik el, hogyan lesz a tavaszból nyár, abból ősz, és miként köszönt ránk a csillogó tél. Az előadás időtartama körülbelül 25 perc, amelyet 25 perc közös játék követ a gyerekekkel, szülőkkel.
77
KÖNYV
fotó: Gyarmati Lili
78
SZABÓ BALÁZS zenész
Alfredo de Braganza: AMRITA (Európa Kiadó, 2016, 3990 Ft)
Indiában a huszadik század egyik legnagyobb festőjének tekintik Amrita Sher-Gilt. Művészetében az indiai és az európai kultúra, a vizuális művészetek és a zene iránti rajongás mutatkozik meg.
A KÖNYVES MAGAZIN AJÁNLJA
Alessandro Baricco: TENGERÓCEÁN (fordította: Székely Éva, Helikon Kiadó, 2014, 2990 Ft) Sok-sok évvel ezelőtt találkoztam először Baricco írásaival. A szerző magáról azt mondja, sokáig vágja, ollózza az írásait, hogy a végeredmény szikár, tömör, sallangmentes mű legyen, és ez így is van, valóban „fémgolyóvá” gyúrt történetet kapunk tőle. A Tengeróceán egy kevésbé ismert írása. Én úgy olvastam, ahogy Bariccót lehet: szünet nélkül, belezuhanva, elmerülve minden sorába. A több szálon futó történet apránként fedi fel a titkait, és mindig visszatér a vízhez, a víz minden titkához, az életet adó és elvevő mindenséghez. Olyan írás, amelyben az olvasó is több utat jár be: egyszerre nézzük a homokot a lábujjaink között a tengerparton, messziről figyelve a különös karaktereket, és egyszerre vagyunk a történetben olyan szereplőként, akihez bár nem szólnak, de nagyon is a pillanat és a történet részévé válik. Forgassák szeretettel a lapokat, de ne felejtsenek el evezőt és több napi élelmet vinni, mert hosszú útra visz ez a kalandregény.
Baranyi Ferenc: AZ OPERA NÉGY ÉVSZÁZADA – KÖLTŐK ÉS KOMPONISTÁK (Kossuth Kiadó, 2016, 3990 Ft) Sajátos operakalauz, amely azt vizsgálja, hogyan válnak jeles irodalmi alkotások zeneművekké a librettisták közreműködésével. Baranyi az ismertetőket anekdotákkal színesíti szórakoztató stílusban.
Bächer Iván: VÁNDORBAB (Göncöl Kiadó, 2016, 2940 Ft)
Az élet többnyire az evés-ivás körül zajlik. Van, aki megadja a módját, másoknak mindegy, mit és hogyan esznek. Bächer Iván válogatott írásainak ez az ötödik kiadása.
Winston Groom: EL PASO (fordította: Lázár Júlia, Tarandus Kiadó, 2016, 4990 Ft) Három évtizeddel a Forrest Gump első megjelenése után Winstom Groom a huszadik század egyik legborzalmasabb epizódjáról, a Pancho Villa által vezetett mexikói forradalomról írt regényt. A történet középpontjában két gyerek elrablása áll, valamint a forradalom legendásan kiszámíthatatlan tábornoka ellen vívott küzdelem. Közben Európában is dúl a nagy háború, a mexikói zavargások pedig könnyen átterjedhetnek Amerikára, a hangulat már-már apokaliptikus, az emberélet mit sem ér. Az El Paso az elállatiasodásról, a mindent elsöprő brutalitásról és az értelmetlen gyilkolásról szól, miközben tanúskodik arról is, hogy még a legkegyetlenebb hadvezérben is felfedezhető egy leheletnyi emberség. FK
∙
∙
KÖNYVES MAGAZIN Terjesztés: Lapker-hálózat, Libri-üzletek, bookline.hu 870 Ft, Libri-törzsvásárlóknak 299 Ft; a bookline.hu vásárlóinak 5 pont + 199 Ft
INGYENES
Kulturális programmagazin
2017. JANUÁR
Rendező: Alföldi Róbert Főbb szerepekben: Kováts Adél, László Zsolt, Martinovics Dorina, Lovas Rozi, Olasz Renátó Bemutató: január 7. radnotiszinhaz.hu
www.fidelio.hu