POSZT 2012

Page 1

f端zet12

5/17/12

7:10 PM

Page 1

2012/14.


füzet12

5/17/12

7:11 PM

Page 2

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdemû Közönség! Június 7-én újra felmegy a függöny, s tíz napon át ismét mindenki a pécsi színpadra figyel. Amikor elsötétül a nézôtér, magával ragad bennünket a megmagyarázhatatlan izgalom, s lélegzetvisszafojtva figyeljük majd, miként alakul a Dashwood-lányok, a makrancos Kata, a filozófus Párménió vagy éppen Stanley Kowalski sorsa. A Pécsi Országos Színházi Találkozó ma már megkerülhetetlen tényezô a színházi életben. Sôt mi több: talán a szakma legfontosabb eseménye. Jordán Tamás – aki tíz éven át irányította a találkozót – fogalmazott úgy egyszer, hogy az elsô POSzT olyan volt, mint az elsô szerelem. Nos, mi, pécsiek végleg beleszerettünk ebbe a fesztiválba. Szerencsések vagyunk, mert nekünk minden esztendôben adatik tíz nap, hogy rácsodálkozhassunk arra, milyen gazdag is a magyar színházi kultúra. A kísérôprogramok pedig a mûfajok gazdag kavalkádját hozzák el városunkba. Köszönöm mindazok munkáját, aki segítették a találkozót, akik erôfeszítéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy az idei POSzT – hagyományaihoz híven – öregbítse a Kultúra Városának hínevét. Jó szórakozást, tartalmas, szép színházi estéket, kellemes hangulatú sétákat kívánok mindenkinek Pécsett! Üdvözlettel

Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere

2


füzet12

5/17/12

7:11 PM

Page 3

Köszöntô Valamit az egymást követô években tizenkettedszer is megcsinálni, az már elismerésre méltó teljesítmény. Természetesen, ha úgy ítélik meg azok, akiknek szánják. Idén ismét vizsgázik a Pécsi Országos Színházi Találkozó; s az ítészek is úgy változnak, ahogy a színházi nézôtér szokott – elôadásonként. Mádl Ferenc, akkori köztársasági elnök is a 12 évvel ezelôtti köszöntôjében az idôt álló kultúra ünnepérôl írt: „… a nemzeti öntudat ébresztésének, a függetlenség és a társadalmi haladás kikényszerítésének legkivételesebb pillanatában is kitüntetett feladatnak tekintettük a magyar színpadi mûvek, magyar nyelvû színjátszás, a magyar színház ügyének felkarolását.” Emlékszünk? A kezdetekkor, tehát 2001-ben, a Magyar Színházi Társaság az addigi vándor szakmai fesztiválnak állandó helyszínt keresett, volt egy város – Pécs – mely befogadta, és volt egy minisztérium - Nemzeti Örökség Minisztériuma – mely segítette elindulását. Így indult útjára a nyolc, majd tíz napos rendezvénysorozat Pécsett. A rendezvénysorozat varázsa az, hogy e rövid idô alatt az ország minden részébôl érkezett olyan neves szereplôket és alapmûveknek számító darabokat láthat a nagyérdemû, mint addig egyidejûleg, másutt, soha. Ehhez kellett és kell az ilyen színházi fesztivál, mint a pécsi, ami alapgondolatában és küldetésében ma is változatlan, de kivitelezésében már jelentôsen átalakult. A kultúra szinte minden területe szó szerinti teret követelt magának Pécs történelmi belvárosában. Így megjelentek - összefoglaló néven - a kísérôprogramok: közönségtalálkozók, kiállítások, könyvbemutatók, koncertek, szakmai pódiumviták, kézmûves vásár vagy éppen a gasztro udvar, ahol a színészek saját fôztjükbôl tarthattak ételkóstolót. És ez így van minden esztendôben. Idén – a versenyprogramban szereplô hét nagyszínpadi és hét kamaradarab és a tucatnyi kísérôprogramok mellett - is tovább gazdagszik a Pécsi Országos Színházi Találkozó. A színházi szakma teljességének ünnepe lehet a POSZT, azzal, hogy Pécs városa és a Színházi Társaság mellett tulajdonossá és rendezôvé vált a Teátrumi Társaság. A város megújult közösségi központjában, a Széchenyi téren állítja fel a Magyar Teátrumi Társaság a rendezvénysátrát, tovább gazdagítva a szélesebb közönség számára is elérhetô programok számát. Így a nyolc nap alatt ez több mint félszáz új eseményt jelent; minden korosztálynak és mûfajban. Sztárokból sem lesz hiány, errôl a bemutatkozó Magyar Teátrum Díjas mûvészek gondoskodnak. A Nemzeti Erôforrás Minisztérium, ma már Emberi Erôforrások Minisztériuma számára kiemelt fontosságú rendezvény a Pécsi Országos Színházi Találkozó, ennek megfelelôen kiemelt figyelemmel és támogatással segítette e 12. alkalom zavartalan megszervezésének lehetôségét. Kívánom, hogy a színházi szakma résztvevôi, a pécsiek és a Pécsre látogató érdeklôdôk a tartalmas és színvonalas színházi elôadásokon és a kapcsolódó kulturális eseményeken gyôzôdjenek meg arról, hogy POSZT-ot szervezni, POSZT-on részt venni érdemes. Aki teheti, legyen részese a tizenkettedik a Pécsi Országos Színházi Találkozónak!

Halász János parlamenti államtitkár Emberi Erôforrások Minisztériuma

3


füzet12

5/17/12

7:11 PM

Page 4

FESZTIVÁL – A KÖZÖSSÉG ÜNNEPE Amikor tágabb és szûkebb világunkat egyre inkább elborítja a gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság érzete, az emberek közössége és azon belül is az egyén, mint személyiség fokozottan keresi azokat a támpontokat, melyek tájékozódási alapul szolgálhatnak irányt vesztett életünkben. Amikor az anyagi, kézzelfogható dolgok egyre inkább devalválódnak, elértéktelenednek, az ember nagyobb eséllyel döbbenhet rá, hogy a materiális javak birtoklásán túl olyan kincsekkel is rendelkezik, melyeket korábban talán feleslegesnek tekintett és nem fordított rá kellô figyelmet. Lehetôséget adhat számunkra a szellemi és lelki megújulásra, amennyiben az általános krízishangulat közepette képesek vagyunk meglátni, hogy a kultúrából és azon belül is a mûvészetbôl, mint az évezredek során felhalmozott emberi tudás és kreativitás kincsestárából bármikor meríthetünk. Csodálatos módon a színház, amely talán a legszemélyesebb mûvészeti forma, nemcsak Magyarországon, de világszerte továbbra is nagy számban vonzza a közönséget, ezért rendkívül fontos, hogy a nézôknek, illetve alkotóknak lehetôsége legyen ünnepként megélni a találkozást. Ennek egyik legalkalmasabb formája a „fesztivál” – mint olyan kulturális jelenség, amely közösségteremtô és közösségformáló, hagyományokat ôrzô és megújító fóruma a színházat mûvelô szakmának és közönségének. A „Fesztivál” – térben és idôben sûrített színház, ahol szórakozva és komoly dolgokról szólva ünnepelhetünk, és meríthetünk lelki-szellemi muníciót az anyagi világ problémáinak megoldásához. Kívánom, hogy a 2012-es Pécsi Országos Színházi Találkozó valóban a közösség színvonalas, örömteli ünnepe legyen!

Vidnyánszky Attila a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

4


füzet12

5/17/12

7:11 PM

Page 5

Ünnep a POSzT! Ünnep az alkotóknak, a színházi szakmáknak és ünnep a közönségnek is. Ünnep akkor is, ha a színházak mûködését a pénzhiány fojtogatja, ha színházak megszûnnek, társulatok felbomlanak, és úgy érezhetjük, hogy már csak tenyérnyi hely marad szakmánk gyakorlására. Ilyenkor igazán értékes ez a találkozó, mert mutatja, hogy még létezünk. Vannak más színházi ünnepeink is. A Színházi Világnap, a színházi évadnyitók, a premierek mind ünnepek, hiszen elkészült a mû, az elôadás, amivel az alkotók átadják gondolataikat, érzéseiket, világról alkotott benyomásaik színpadi tükörképét a közönségnek. És a nézô ott van, figyel és kíváncsi. A POSzT minden egyes elôadása a Nézôt is ünnepli. Dramaturgok, tervezôk, kritikusok, színházi egyetemek, határon innen és túl, fontosnak tartják, hogy megjelenjenek a POSzT-on a versenyprogram melletti kínálatban is. A független színházak külön szakmai programsorozattal készülnek a POSzT-ra. A POSzT megjelenést biztosít olyan színházaknak is, akik a saját közösségükben megbecsült formációk, de ilyenkor lesz lehetôségük arra, hogy az országos figyelmet is magukra vonják. Így a szakma sokrétûségét is ünnepli a POSzT. 2012-ben sok szempontból megújul a színházi találkozó. Új a mûvészeti vezetô, új társtulajdonos lépett be a fesztivált szervezô kft.-be, néhány ponton módosul a programszerkezet, a Zsolnay Kulturális Negyed megnyitásával izgalmas, új helyszínek jelennek meg és teszik színesebbé, érdekesebbé ezt az eseményt, gyereknek és felnôttnek egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a színházi szakmának, hanem Pécs városának is ünnep lesz ez a fesztivál. A XII. POSzT-hoz a Magyar Színházi Társaság nevében jó szórakozást, tartalmas ünnepet kíván

Csizmadia Tibor a Magyar Színházi Társaság elnöke

5


füzet12

5/17/12

7:11 PM

Page 6

XII. POSZT – PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ RENDEZÔ:

Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft.

FESZTIVÁLIGAZGATÓ: Stenczer Béla ügyvezetô MÛVÉSZETI VEZETÔ: Márta István A VERSENYPROGRAM VÁLOGATÁS KOORDINÁTORA: Vajda Márta A VERSENYPROGRAM SZERVEZÔI: Danyi Judit, Schwarcz Éva, Illés Attila, Szirtes Antal AZ OFF PROGRAMOK KOORDINÁTORA: Máté Péter A NYÍLT FÓRUM KOORDINÁTORAI: Lôkös Ildikó, Radnai Annamária, Solténszky Tibor A MAGYAR TEÁTRUM SÁTOR SZERVEZÔI: Fekete Péter, Szabó Ágnes, Szabó László, Szlopoczki Janka AZ ALEXANDRA KÖNYVHÉT SZERVEZÔI: Jusztinger Brigitta, Lettner Krisztina FESZTáv KOORDINÁTOR: Csóka Tímea A SZÍNMÛVÉSZETI EGYETEMI ELÔADÁSOK SZERVEZÔJE : Ari Zsófi OFF POROND A POSZTON: Pilári Gábor (MárkusZínház) SAJTÓKAPCSOLATOK: Spilák Klára és Naszály György (Budapest), dr. Éberling László (Pécs) ARCULATTERVEZÉS: Bagossy Levente GAZDASÁGI ÜGYEK: Gombosi Ágnes (Gombosi Bt.), Németh Edit WWW.POSZT.HU fôszerkesztô: Lipics Zsolt POSZT INFOPONT: Szûcs Judit FESZTIVÁL JEGYIRODA: Balázsné Fenyô Anna, Benkô Márta, Kéri Ágnes NAPI MÛSORINFORMÁCIÓ A FESZTIVÁL HONLAPJÁN: www.poszt.hu INFORMÁCIÓ A SZÍNHÁZAKRÓL: www.szinhaz.hu INFORMÁCIÓ: (06-72) 512-675 (06-72) 512-669 E-MAIL: szervezesi.osztaly@pnsz.hu FELELÔS SZERKESZTÔ: Rajnai – Máté

JEGYEK KAPHATÓK: a Pécsi Nemzeti Színház pénztáránál, 2012. április 24-tôl – a versenyprogramokra május 17-tôl – az OFF programokra 7621 Pécs, Színház tér 1., tel.: (06-72) 211-965 pénztári órák: hétfôn 15.00-19.00, kedd–péntek: 10.00–19.00 szombat, vasárnap és ünnepnap: az elôadások kezdete elôtt egy órával június 1-jén: 10.00–17.00, 4-én, 5-én, 6-án: 12.00–18.00 június 7-tôl 16-ig 10.00-tôl folyamatosan, az utolsó elôadás kezdetéig információ és csoportos jegyrendelés 9.00–16.00-ig. Tel: (06-72) 512-675, tel./fax: (06-72) 512-669 online jegyvásárlás: www.poszt.hu napi információ: www.poszt.hu

A F ESZTIVÁL

FÔTÁMOGATÓI :

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Emberi Erôforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Színházi Társaság, Magyar Teátrumi Társaság, PannonPower Holding Zrt., Dalkia Energia Zrt.,

Szervezô, lebonyolító: Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft. Fidelio különszám – XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2012. június 7–16. Szerkesztô: Rajnai – Máté • Grafikai munka: Bagossy Levente • Felelôs kiadó: Fidelio Média Kft. – Márkus Gábor • Szerkesztôség: 1055 Budapest, Szent István krt. 23. Tel.: (1) 476-0320. Fax: (1) 476-0321. E-mail: fidelio@fidelio.hu • Nyomdai munkák: Comorn Kft.; 1031 Bp., Ôrlô u. 2. Tel.: (1) 454-0956. Ügyvezetô igazgató: Bányai Péter ISSN 2062-2902 Megjelenik május 22-én 20 000 példányban.

6


füzet12

5/17/12

7:11 PM

Page 7

Köszöntôk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Zsûrik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Megnyitó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Versenyprogram ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 KOCCANÁS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 TRIÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 MAKRANCOS KATA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 A FILOZÓFUS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 VÁGYVILLAMOS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 BÁNK BÁN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 JÁNOS KIRÁLY . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 NORDOST . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 SZENTIVÁNÉJI ÁLOM . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 BÁNYAVIRÁG . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 SCAPIN, A SZEMFÉNYVESZTÔ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 HEDDA GABLER . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 POSzT naptár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 MAGYAR TEÁTRUM SÁTOR naptár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 NYÍLT FÓRUM naptár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 FESZtáv naptár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Országos Fesztiválmelletti Fesztivál (POSzT OFF) . . . . . . . . . 33 június 7. csütörtök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 június 8. péntek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 június 9. szombat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38 június 10. vasárnap . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40 június 11. hétfô . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43 június 12. kedd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45 június 13. szerda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48 június 14. csütörtök . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50 június 15. péntek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52 június 16. szOMBAT . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54 Zsolnay térkép . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58 Helyszínek (címek, telefonok) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60 Térkép . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62 A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

7


füzet12

5/17/12

7:11 PM

Page 8

ZSÛRI: Takács Katalin színmûvész Kerényi Imre rendezô Lôkös Ildikó dramaturg Szlávik István díszlettervezô Koltai Tamás kritikus Szakonyi Károly drámaíró Rimas Tuminas rendezô, a moszkvai Vahtangov Színház mûvészeti igazgatója

SZÍNÉSZZSÛRI: Margitai Ági Pásztor Erzsi Gáspár Sándor

KÖZÖNSÉGZSÛRI: Bruder Erzsébet dokumentum digitalizáló Dr. Szolcsányi Jánosné pedagógus (nyugdíjas igazgató) Nyíriné Kôhalmi Klára ügykezelô

A színházi találkozó versenyprogramját válogatták: BICSKEY ISTVÁN színész, rendezô, koreográfus LÔRINC KATALIN táncmûvész ROCKENBAUER ZOLTÁN mûvészettörténész és ZAPPE LÁSZLÓ kritikus A szereposztások után személyes hangvételû ajánló soraik olvashatók.

8

A díjazottak részére készült Zsolnay-emléktárgy Fürtös György Munkácsy-díjas keramikus alkotása.


5/17/12

8:01 PM

Page 9

június 7. 17.00 Színház tér 16.30 Az 50 éves Bóbita Bábszínház és a Pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar zenés felvonulása a Színház térre 17.00 A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitója a Fesztivált köszönti: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erôforrások Minisztériuma a Fesztivált megnyitja: a POSzT díszvendége, Cserhalmi György Kossuth-díjas színmûvész

június 16. 20.00 Nagyszínház DÍJKIOSZTÓ GÁLAEST A díjátadó Gálaesten a mûfaji sokszínûség jegyében musicalrészleteket, táncot, jazzt, kabaréjeleneteket láthatnakhallhatnak. A közremûködô mûvészek ismert elôadók, éppen most végzô növendékek és a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagjai. rendezô: Nagy Viktor

Közremûködnek a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett mûvészei, valamint a Pécsi Nemzeti Színház Operakórusa.

Fotó: Lipics Zsolt

füzet12

9


füzet12

5/17/12

8:02 PM

Page 10

Fotó: Mel

VERSENYPROGRAM

czer Zsol

Nagyszínház

Veszprémi Petôfi Színház

június 7. június 8.

JANE AUSTEN:

t

18.00 18.00

ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM színmû

Borbás Mária regényfordítása alapján a színpadi változatot készítette: Deres Péter

Mrs. Dashwood . . . . . . . . . .Csarnóy Zsuzsanna Elinor Dashwood . . . . . . . . . . . . . . . . . .Kéri Kitty Marianne Dashwood . . . . . . . . . . . .Trokán Anna Margaret Dashwood . . . . . . . . . . .Bécsi Kamilla John Dashwood . . . . . . . . . . . . . . . .Kôrösi Csaba Fanny Ferrars Dashwood (Mrs. John Dashwood) . . . . . . . . . . .Juhász Róza Sir John Middleton . . . . . . . . . . . . .Nyirkó István Lady Middleton . . . . . . . . . . . . . . . .Palásthy Bea Mrs. Jennings . . . . . . . . . . . . . . . . .Bajcsay Mária Edward Ferrars . . . . . . . . . . . . . . . .Oberfrank Pál Brandon ezredes . . . . . . . . . . . . . .Szalma Tamás John Willoughby . . . . . . . . . . . . . . .Sághy Tamás Charlotte Palmer . . . . . . . . . . . .Terescsik Eszter Thomas Palmer . . . . . . . . . . . . . . . . . .Tóth Loon Lucy Steele . . . . . . . . . . . . . . . . . .Szûcs Krisztina

súgó: Tóth Zsanett ügyelô: Madár K. Zoltán rendezôasszisztens: Péti Krisztina koreográfus: Frank Róbert jelmez: Benedek Mari szcenikus: Perlaki Róbert díszlet: Valló Péter rendezte:

Valló Péter játékidô: 2 óra 45 perc (egy szünettel) bemutató: 2011. október 21. Borbás Mária engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.

Szellemesen megrendezett, romantikus elôadás, remek színészi alakításokkal és rendhagyó színpadi képpel, mely igazi kihívás a játékra, de „filmszerû” játékvitelre is provokálja úgy a rendezôt, mint a színészeket. (B. I.)

10


füzet12

5/17/12

8:02 PM

Page 11

Fotó: Nagy Erzsébet

VERSENYPROGR AM

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza SPIRÓ GYÖRGY:

Kamaraszínház június 7. 18.30

és 22.00

KOCCANÁS tragikomédia

Férfi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Petneházy Attila Nô . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Kuthy Patrícia Vállalkozó . . . . . . . . . . . . .Horváth László Attila Hajléktalan . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Vicei Zsolt Rövidgatyás . . . . . . . . . . . . . . . . .Balogh Gábor Öregasszony . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Antal Olga Öregember . . . . . . . . . . . . . .Koblicska Kálmán Naccsága, Feleség, Turista 1 . . . .Gerle Andrea Srác, Turista 2, Maffiózó 1 . . . . . . . .Horváth Sebestyén Sándor Kamionos, Idegenvezetô, Maffiózó 2 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Olt Tamás Védônô, Kismama 1, Térítô 1 . . . .Fridrik Noémi Kismama 2, Turista 3 . . . . . . . . . . . . . .Barta Éva Belemenô, Törzs, Térítô 2 . .Tóth Zoltán László Koccanó, Rendôr, Bôrfejû 1 . . . . .Vaszkó Bence Gördeszkás, Maffiózó 3, Bôrfejû 2 . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Nagyidai Gergô Munkás, Tüntetô . . . . . . . . .Kameniczky László továbbá: Andrásdi Tibor, Borók Péter, Jakab Attila, Jendrek Zsolt, Kováts István, Sárközi Attila

súgó: Kovács Katalin ügyelô: Kováts István rendezôasszisztens: Fülöp Angéla zene: Csókolom zenekar zenei vezetô: Kazár Pál látványtervezô: Daróczi Sándor dramaturg: Sediánszky Nóra rendezte:

Tasnádi Csaba játékidô: 1 óra 45 perc (szünet nélkül) bemutató: 2011. március 26.

Tömör, lendületes, erôs énekbetétekkel feldúsított, nagyon élvezhetô elôadás. A zeitstück ma is érvényes, mûködôképes. A dramaturgiai megoldatlanságok most is megoldatlanok. A Krúdy Kamarában a térbeli elhelyezés kisebb problémákat okoz, de más okokból is olykor leül, kiüresedik az elôadás. Horváth László Attila most is egészen remek, jó Petneházy Attila és Kuthy Patrícia szomorú-humanista értelmiségi kettôse, Vicei Zsolt hajléktalanja, de mások is. Egyáltalán: színvonalas a társulat. (Z. L.)

11


füzet12

5/17/12

8:02 PM

Page 12

Fotó: Sim

VERSENYPROGRAM

Kamaraszínház június 8. 21.00 június 9. 18.30

on Erika

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár ISRAELA MARGALIT:

TRIÓ színmû

fordította: Orbán Eszter

Clara Wieck Schumann . . . . . . .Tóth Auguszta Robert Schumann . . . . . . . . . . . . . .Kuna Károly Johannes Brahms . . . . . . . . . . . . . . . .Pál András Joachim József . . . . . . . . . . .Csizmadia Gergely

jelmez: Kárpáti Enikô díszlet: Galambos Péter dramaturg: Orbán Eszter

súgó: Csete Ágnes ügyelô: Kalmár Johanna rendezôasszisztens: Csete Ágnes, Kalmár Johanna

Galambos Péter

rendezte:

játékidô: 3 óra (egy szünettel) bemutató: 2011. október 14.

Lehet-e romantikusabb helyzet, mint a romantika három zsenijének: a házaspár Robert és Clara Schumann-nak, valamint az ifjú Brahmsnak tragikus szerelmi háromszöge? Mi történik, ha lehántjuk a XIX. századi mázat, és a mai sivár hétköznapok világába csöppennek a szereplôk, akik mint egy valóságshow amatôr sztárjai, üvegkalickában élik napjaikat a publikum kukkolása közepette? Kevés eszközzel, de ötletesen megoldott dráma, sírni is szabad annak, aki mindennek ellenére hisz a szentimentalizmusban. (R. Z.)

12


füzet12

5/17/12

8:02 PM

Page 13

Fotó: Dömölky Dániel

VERSENYPROGR AM

Vígszínház, Budapest WILLIAM SHAKESPEARE:

Nagyszínház június 9. 19.00

MAKRANCOS KATA vígjáték

fordította: Varró Dániel Baptista Minola, gazdag padovai polgár . . . . . . . . . Dengyel Iván Katalin, a „makrancos”, Baptista nagyobbik lánya . . . . . . Börcsök Enikô Bianca, Baptista kisebbik lánya . . . Réti Adrienn Petruchio, veronai nemes, Katalin kérôje . . . . . . . . . . . . . . Nagy Ervin m. v. Grumio, Petruchio személyi szolgája . . . . . Molnár Áron Gremio, gazdag öregember, Bianca kérôje . . . . . . . . . . . . . . . . Lukács Sándor Hortensio, átöltözve Litio, Petruchio barátja, Bianca kérôje . . . . . . . . . . . . . . . Fesztbaum Béla Lucentio, átöltözve Cambio, pisai nemes, Bianca kérôje . . . . . . . . . . . . Rétfalvi Tamás e. h. Tranio, átöltözve Lucentio, Bianca kérôje . . . . . . . . . . . . . . . Mészáros Máté Biondello, Lucentio szolgája . . . Lengyel Tamás Vincentio, gazdag pisai polgár, Lucentio apja . . . . . . . . . . . . . . . Harkányi Endre Kereskedô, átöltözve Vincentio, mantovai ember . . . . . . . . . . . . . . . Csôre Gábor Özvegy, szép fiatal nô . . . . . . . . . Hullan Zsuzsa Curtis, Petruchio gondnoka . . Márkus Sándor e. h.

továbbá: Viszt Attila, Ágoston Péter e. h., Hekler Melinda e. h., Szabó Irén e. h., Nagy Dániel Viktor e. h., Kertész Katalin, Kertész Károly viola da gambán közremûködik: Stollár Xénia súgó: Gál Tünde ügyelô: Kuti László, Wiesmeyer Erik zene: Tallér Zsófia jelmez: Bujdosó Nóra világítástervezô: Petô József szcenika: Krisztiáni István díszlet: Gothár Péter dramaturg gyakornok: Vajda Viktória dramaturg: Morcsányi Géza a rendezô munkatársa: Pintér Beáta rendezte:

Gothár Péter játékidô: 2 óra 45 perc (egy szünettel) bemutató: 2012. január 8. Az elôadás egy jelenetében rövid ideig meztelenség látható!

Legújabb fordítás. Shakespeare-t, úgy látszik, nem lehet eléggé átkölteni. Biztos van, aki összevonja szemöldökét Varró Dániel rím-cunamijának hallatán, pedig jól jön ez a nyelvi humor, mert az alaptörténetet – a nô betörésének féktelen módozatait – talán ma már nem érezzük annyira viccesnek. Ezért csavar a rendezô is egyet-kettôt e macsó tanmesén: nem szexis hisztérikát, hanem házsártos házmesternét zaboláz meg Petruchio, és végül Kata egy fémtállal jól helyrebillenti a nemek között felborult egyensúlyt. Jutalomjáték a fôszereplôknek. (R. Z.)

13


füzet12

5/17/12

VERSENYPROGRAM

8:02 PM

Page 14

Fotó: Dömölky

Nagyszínház

Katona József Színház, Budapest

június 10. 18.00

BESSENYEI GYÖRGY:

és 21.00

Dániel

A FILOZÓFUS Párménió, philosophus, nemes ifjú . . . . . . . . . . . . . . . . . .Ötvös András Eresztra, özvegy nemes asszony . . . . . . . . . . . .Fullajtár Andrea Titius, Eresztra fia . . . . . . .Tasnádi Bence e. h. TEVA-ösztöndíjas

Szidalisz, Titius testvérhúga . . . . . .Tenki Réka Berenisz, nemes leány, Szidalisznak titkosa, Titius szeretôje . . . . . . . .Kulcsár Viktória e. h. TEVA-ösztöndíjas

Lílisz, nemes ifjú . . . . . . . . . . . . . .Dankó István Angyélika, Párménió testvérhúga, Lílisz szeretôje . . . . . . . . . . . . . . . .Pálmai Anna Pontyi, gazdag nemes ember, igaz ember . . . . . . . . . . . . . . . . .Kocsis Gergely Lidás, Párménió szolgája . . . . . .Mészáros Béla Lucinda, Szidalisz szolgálója . . .Borbély Alexandra e. h.

zene: Solti Árpád m. v. jelmez: Izsák Lili m. v. díszlet: Gothár Péter dramaturg: Morcsányi Géza m. v. a rendezô munkatársa: Tóth Judit rendezte:

Gothár Péter játékidô: 1 óra 30 perc (szünet nélkül) bemutató: 2011. október 8.

TEVA-ösztöndíjas

Ebben az elôadásban minden „mozog”. Ahogyan a rafinált elemekbôl épített díszletvilág megnyílik és kitárul a darab végére, ugyanabban a ritmusban az akcentusokkal nehezített nyelvezet is „kisimul”… Nincs megállás, pereg-pörög itt minden, ami csak hátára kaphatja a veretes történetet. A parádés színészi alakítások mellett nem törpülnek el az utolsó papírspárgáig szellemesen kigondolt (s szintúgy mozgatott) kellékek, bútorok, jelmezek, kiegészítôk, frizurák. Abszolút színház. (L. K.)

14


füzet12

5/17/12

8:02 PM

Page 15

it

Fotó: Horváth Jud

Nemzeti Színház, Budapest SÜTÔ ANDRÁS:

EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA

VERSENYPROGRAM

Kamaraszínház június 10. 20.30 június 11. 18.00

dráma két részben Kolhaas Mihály . . . . . . . . . . . . . .Szarvas József Lisbeth . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Söptei Andrea Nagelschmidt . . . . . . . . . . . . . . . .Hevér Gábor Herse . . . . . . . . . . Farkas Dénes TEVA-ösztöndíjas Mária . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Murányi Tünde Tronkai Vencel báró . . . . . . . . .Marton Róbert Günther báró . . . . . . . . . . . . . . . . .Földi Ádám Müller Ferenc . . . . . . . . . . . . . . . .Rába Roland Kallheim . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .László Attila Hinz, Vámos . . . . . . . . . . . . . . . . .Seres Dániel Kunz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Elôd Álmos Zauner . . . . . . . . . . . . . . . . .Váncsa Gábor e. h. Várnagy, Mann . . . . . . . . . . . . . . .Újvári Zoltán Antónia nôvér . . . . . . . . . . . . . . . .Gerlits Réka Luther Márton . . . . . . . . . . . . . . . .Blaskó Péter Henrik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Gerô Botond Várkatona . . . . . . . László Attila, Takács Zalán, Fogarasi Gergely

súgó: Sütô Anikó ügyelô: Kabai Márta zene: Zságer-Varga Ákos videó: Kehi Richárd mozgás: Gergye Krisztián díszlet-asszisztens: Szalai József jelmez: Cselényi Nóra díszlet: Znamenák István dramaturg: Perczel Enikô a rendezô munkatársa: Herpai Rita rendezte:

Znamenák István játékidô: 2 óra 20 perc (egy szünettel) bemutató: 2011. december 19. Sütô András örököseinek engedélyét a Hofra Kft. közvetítette. Köszönet a Gyôri Kft. Kaposvár Acéláru Kereskedésnek.

Müllert, az ügyvédet Rába Roland játssza. Színes keretû szemüvege mögül korunk emberének látszik kívül, belül. Nem gonosz, még csak nem is rossz. Csak praktikus, számító. Mindennel számol. Csak annyira cinikus, amennyire tapasztalatai kényszerítik rá. Tudja, hogyan mennek a dolgok. Hogyan gondolkodnak, éreznek az emberek, azok is, akik a hatalmat gyakorolják. Segíteni is akar, hisz is a sértett lókereskedô igazában, de egyáltalán nem hisz az igazság erejében. Trükkökben hisz. Meg talán abban a nagyobb igazságban, amelyet a társadalom rendje jelent, és amely adott esetben elsöpri útjából az egyén, a kisember igazát, jogát, egyáltalán az írott jogot. A többi szereplô inkább XVI. századi. Luther korából, a reformáció és a német parasztháború korából való. No meg Sütô András drámájából. Znamenák István rendezése gondos, szép munka, bár a heves közlésvágy hiányzik belôle. (Z. L.)

15


füzet12

5/17/12

8:02 PM

Page 16

Fotó: Konc

z Zsuzsa

VERSENYPROGRAM

Nagyszínház június 11. 21.00 június 12. 17.00

Radnóti Miklós Színház, Budapest TENNESSEE WILLIAMS:

VÁGYVILLAMOS fordította: Ambrus Mária, Zsótér Sándor

Blanche DuBois . . . . . . . . . . . . . . . . .Kováts Adél Stanley Kowalski . . . . . . . . . . . . . .Csányi Sándor Stella DuBois Kowalski . . . . . . . . .Petrik Andrea Harold Mitchell (Mitch) . . . . . .Schneider Zoltán Eunice Hubbel . . . . . . . . . . . . . . . . . .Wéber Kata Egy Mexikói Asszony . . . . . . . . . . .Martin Márta Egy Fiatal Pénzbeszedô . . . . Formán Bálint e. h. TEVA-ösztöndíjas

zongora: Formán Bálint e. h., Wéber Kata ügyelô: Szalai Péter súgó: Serfôzô Andrea a rendezô munkatársa: Balák Margit zene: Tallér Zsófia

világítás: Baumgartner Sándor jelmez: Benedek Mari díszlet: Ambrus Mária dramaturg: Ungár Júlia rendezte:

Zsótér Sándor játékidô: 3 óra (egy szünettel) bemutató: 2011. október 16. Az elôadást a The University of the South, Sewanee, Tennessee hozzájárulásával a Casarotto Ramsay & Associates Ltd. és a Hofra Kft. közvetítette.

Kovács Adél Blanche DuBois-ja nélkül nemigen tudtam volna elképzelni az idei POSzT-ot. Maga az elôadás inkább érdekes. Zsótér Sándor szemtelen játékot ûz a nézôvel Ambrus Mária városi bérház belsô udvarát idézô díszletében. Egyszerre kint és bent játszatja a történetet. A rendezônek megvan a véleménye a mûrôl, s ezt nem is rejti véka alá: a darab új magyar szövege, jelentôs mértékben átirata, is igen élvezetes, és valóban új dimenziókat nyit Williams amerikai történetének értelmezéséhez. Akárcsak a szereplôk kint és bent között, úgy cikázik a szöveg az amerikai dél világa és egy pesti bérházé között. (Z. L.)

16


füzet12

5/17/12

8:04 PM

Page 17

Fotó: Walter Péter

Katona József Színház, Kecskemét KATONA JÓZSEF:

VERSENYPR OGRAM

Kamaraszín

ház

június 12. 17

.30 és 21.00

BÁNK BÁN tragédia

mai magyar nyelvre átültette: Szabó Borbála II. Endre, a magyarok királya . . . . . . . .Pál Attila Gertrudis, királyné . . . . . . . . . . . . . . .Danyi Judit Ottó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Orth Péter Bánk bán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Fazakas Géza Melinda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Zeck Juli Petur bán, bihari fôispán . . .Körtvélyessy Zsolt Mikhál bán, Melinda bátyja . . . . .Szokolai Péter Simon bán, Melinda bátyja . . . . . .Farkas Ádám Bendeleiben Izidora . . . . . . . . . . .Hajdú Melinda Biberach, lézengô ritter . . . . . .Szemenyei János Tiborc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Kiss Jenô Solom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Olasz Csaba I. szolga . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Porogi Ádám II. szolga . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Vári János Bánk fia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Józsa Kristóf Békétlenek . . . . .Domján Sándor, Erdôdi Zsolt, Olasz Csaba

súgó: Arató Andrea ügyelô: Domján Sándor rendezôasszisztens: Vári János díszlet, jelmez: Vereckei Rita szövegkönyv: Szabó Borbála dramaturg: Hárs Anna rendezte:

Bagó Bertalan játékidô: 1 óra 50 perc (szünet nélkül) bemutató: 2011. szeptember 21., Ruszt József Stúdió Színház

Bánk bán másként. Ironikus prológ lett a drámai végbôl, de mégsem áll minden a feje tetejére. Sôt, a fehér dobozokra osztott színpadi térben nagyon is jelentôséggel bír a lent és a fent. Az egyszerûségében tiszta, de gyenge Bánk, a sugárzóan ártatlan Melinda, a kihívó domina Gertrudis, a patetikusan dúltkeblû Petur és a bólogatójánosokká züllött, békétlen magyarok közegében a perverzitásig narcisztikus, az intrikát kedvtelésbôl ûzô „lézengô ritter” lopja el a showt. (R. Z.)

17


füzet12

5/17/12

VERSENYPROGRAM

Nagyszínház június 13. 17.00

és 20.30

8:04 PM

Page 18

Fotó: Gordon

Örkény István Színház, Budapest

Eszter

FRIEDRICH DÜRRENMATT:

JÁNOS KIRÁLY Shakespeare után fordította: Görgey Gábor Plantagenet János, Anglia királya . . . . . . . . . . . . Debreczeny Csaba Eleonóra királyné, János anyja . . . .Pogány Judit Angoulême Izabella, János felesége . . . . . . . . . . . .Takács Nóra Diána Kasztíliai Blanka, János unokahúga . . . . . . . . . . . .Szandtner Anna Konstancia, a sógornôje . . . . . . . . . . . Für Anikó Plantagenet Arthur, János unokaöccse . . . XXX Falconbridge Fülöp, a Fattyú . . . . Polgár Csaba Lady Falconbridge, a Fattyú anyja . . . . . . . . . . . . .Takács Nóra Diána Falconbridge Róbert, a Fattyú testvérbátyja . . . . . . .Ficza István e. h. TEVA-ösztöndíjas

Pembroke grófja, János minisztere . . . . . . . . . . . . . . . Máthé Zsolt Chatillon, Fülöp követe . . . . . . . . . . Máthé Zsolt Lord Bigot . . . . . . . . . . . . . . . Takács Nóra Diána Lord Essex . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Pogány Judit Lord Salisbury . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Für Anikó Szerzetesek, hóhérok, polgárok . . . . Elm Zoltán, Csire Zoltán, Kocsán Bálint, Kónya József, Tóth Csaba súgó: Kanizsay Zita ügyelô: Berta Tamás Gergely asszisztens: Érdi Ariadne jelmez: Ignjatovic Kristina díszlet: Bagossy Levente dramaturg: Gáspár Ildikó

II. Fülöp, Franciaország királya . . . .Gálffi László Lajos, a dauphin . . . . . . . . . . . . Ficza István e. h. rendezte: TEVA-ösztöndíjas

Bagossy László

Lipót, Ausztria hercege . . . . . . . . . . . Csuja Imre játékidô: 1 óra 50 perc (szünet nélkül) Pandulpho, milánói bíboros-érsek, bemutató: 2011. március 12. III. Ince pápa követe . . . . . . . . . . . . . . Mácsai Pál Az elôadás a jogtulajdonosok engedélyével, a Diogenes Verlag AG. és a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.

Kétórányi keserû kacagás: szatíra a hatalmi játszmák természetérôl. A rivalizáló despoták hol összecsapnak, hol összekacsintanak, de alapjában véve remekül érzik magukat e harcban, mert kiválóan értik egymást. Végtelenül cinikus világ, amelyben az alávetettek sem érdemelnek jobbat, mint ami rájuk méretett. Leleményes díszlet, átgondolt rendezés, összeérett társulat, ahol nemcsak a fôhôsök, a mellékszereplôk is sziporkáznak. Dürrenmatt Shakespeare-parafrázisa az Örkény Színház megszokottan magas színvonalú elôadásaiból is kiemelkedik ötletességével. (R. Z.)

18


füzet12

5/17/12

8:04 PM

Page 19

niel

Fotó: Dömölky Dá

Katona József Színház, Budapest TORSTEN BUCHSTEINER:

VERSENYPRO GRAM

Bóbita Bábszính áz június 13. 18.00 és 21.00

NORDOST fordította: Török Tamara Zura . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Pálmai Anna Tamara . . . . . . . . . . . . . . . . . .Fullajtár Andrea Olga . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Bodnár Erika díszlet, jelmez: Füzér Anni m. v. dramaturg: Török Tamara a rendezô munkatársa: Héricz Anna

rendezte:

Forgács Péter m. v. játékidô: 1 óra 15 perc (szünet nélkül) bemutató: 2011. április 28., Kamra

Mintapéldája annak, hogyan lehet egy nagyon erôs szöveggel és három remek színésznôvel izgalmas és felkavaró elôadást akár a vizuális mutatványok totális nélkülözésével is létrehozni. Sehol egyetlen perc szürkeség vagy unalom: a csecsen terrorcselekmény története torokszorító hitelességgel jelenik meg a nézônek: benne vagyunk magunk is, ugyanazokban a széksorokban ülünk, ahol a megtámadott színház túszai. Hihetetlenül intenzív elôadás: utólag magam is ámultam, hogyan lehetséges ilyen erôs hatás, ennyi – viszonylagos – mozdulatlansággal… (L. K.)

19


füzet12

5/17/12

8:04 PM

Page 20

VERSENYPROGRAM

Kamaraszínház június 13 21.00 június 14 17.00

Fotó: Mészáro s Zsolt

Weöres Sándor Színház, Szombathely

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM William Shakespeare mûve alapján, Arany János és Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával írta: Mohácsi István és Mohácsi János

Theseus, Athén ura . . . . . . . . . . . . .Trokán Péter Hippolyta, amazonkirálynô, Theseus menyasszonya . . . . . . . . . . . . .Nagy Cili Philostratus, athéni protokollintendáns . . . . . . . .Avass Attila Egéus, Hermia atyja . . . . . . . . . . . . .Szabó Tibor Lysander, szerelmes Hermiába . . .Zayzon Zsolt Demetrius, szerelmes Hermiába . . . . . . . . . . .Horváth Ákos Hermia, Egéus leánya, szerelmes Lysanderbe . . . . . . . . .Csonka Szilvia Heléna, szerelmes Demetriusba . . . . . . .Märcz Fruzsina Mesteremberek Werkner Lajos (alapozó) . . . . . .Szerémi Zoltán Hornung Gáspár (parkolóellenôr) . . . . . . . . . . . . .Kelemen Zoltán Lichtneckert Pál (céllövöldés) . . . . . . . . . . . . . . . . . .Szabó Gyôzô Memlauer Iván (részecskegyorsító) . . . . . . . . . . . .Orosz Róbert Tordasi Barna (partjelzô) . . . . . . . .Balogh János Faragó Imre (ombudsman) . .Endrôdy Krisztián Gerde Lívia (röntgenasszisztens) . .Németh Éva Fenyvesi Csaba (postás) . . . . . . . . . .Avass Attila

Oberon, tündérkirály . . . . . . . . . . . .Mertz Tibor Titánia, tündérkirályné . . . . . . . . .Vlahovics Edit Pukk, égetnivaló . . . . . . . .Bajomi Nagy György A váltott gyerek . . . . . . . . . . . . . . .Balogh János Tündérleányok Titánia kíséretében . . . Nagy Cili, Csonka Szilvia, Märcz Fruzsina, Németh Éva, Varga Dóra Tündérek Oberon kíséretében . . Horváth Ákos, Kelemen Zoltán, Zayzon Zsolt, Orosz Róbert, Endrôdy Krisztián zenészek: Hotzi Péter (fúvóshangszerek), Unger Tünde (cselló), Valastyán Tamás (dobok) súgó: Kiss Lívia ügyelô: Németh Éva korrepetitor: Falusi Anikó jelmez: Remete Kriszta díszlet: Khell Zsolt zene: Kovács Márton a rendezô munkatársa: Kovács Nóra, Pusztai Fanni rendezte:

Mohácsi János játékidô: 3 óra 45 perc (egy szünettel) bemutató: 2012. január 27.

Mohácsi János kijelentette, hogy nem szereti a darabot, nyilván ezért is született meg az átirat. Egy momentumot ragadott ki a szövegbôl, amely meghatározza az elôadást és annak hangulatát: az esôt. Amely esik, ha kell, ha nem, de mégsem tudja szürkévé és unalmassá tenni az elôadást! Remek, nagyon szellemes színészi alakítások. A mai füleknek, a mai emberhez szól! (B. I.)

20


füzet12

5/17/12

8:04 PM

Page 21

Fotó: Bartha László

Yorick Stúdió, Marosvásárhely – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

VERSENYPR OGRA

M Bóbita Báb színház június 14. 19 .0 június 15. 18 0 .00

SZÉKELY CSABA:

BÁNYAVIRÁG Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Nagy Dorottya, Kovács Botond, Gulácsi Zsuzsanna

videó: Sebesi Sándor díszlet, jelmez: Lukácsy Ildikó

rendezte:

Sebestyén Aba játékidô: 2 óra (szünet nélkül) bemutató: 2011. augusztus 20.

Székely Csaba sötét komédiájának fergeteges elôadása, bár a vége felé kissé túljátsszák a temetés utáni részeg hazatérést, az ablakon való bemászást stb. Egyszerû külsôségek, egyetlen kulisszafal és a legszükségesebb berendezési tárgyak, kellékek között frenetikus játék. Ám a divatos fekete humort ritkán látni ilyen hitelesnek, igaznak. Végig érzôdik, hogy ugyanabban a világban járunk, amelyrôl Tamási Áron is írt, csakhogy meséket. Ez mintegy annak a kifordítása: szatíra. Különösen Viola Gábor robusztus alakítása idézi a székely humort, mentalitást, vagy legalábbis annak fekete lenyomatát. (Z. L.)

21


füzet12

5/17/12

VERSENYPROGRAM

8:04 PM

Page 22

Nagyszínház

Csokonai Színház, Debrecen

június 14. 21.30 június 15. 18.00

MOLIÈRE:

Fotó: Máthé Andrá

SCAPIN, A SZEMFÉNYVESZTÔ fordította: Rideg Zsófia

Scapin, Leander szolgája, szemfényvesztô . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Trill Zsolt Argante, Octave és Zerbinette apja . . . . . . . . . . . . . .Varga József Géronte, Leander és Jácint apja . . . . . . . . . . . . .Garay Nagy Tamás Octave, Argante fia, Jácint szerelmese . . . . . . . . . . . . . . . .Rácz József Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese . . . . . .Mészáros Tibor Szilveszter, Octave szolgája . . . .Vranyecz Artúr Zerbinette, állítólag cigánylány, Leander szerelmese . . . . . . . . . . .Orosz Melinda Jácint, Géronte lánya, Octave szerelmese . . . . . . . . . . . . . . .Szûcs Kata Nérine, Jácint dajkája . . . . . . . . . . . .Oláh Zsuzsa Carle, léhûtô . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Olt Tamás zongorán közremûködik: Szentai Cecília

súgó: Pethô Zsuzsa ügyelô: Karl József rendezôasszisztens: Jóvér Csaba zene: Vasile ˛Sirli díszlet, jelmez, light design: Helmut Stürmer dramaturg: Rideg Zsófia rendezte:

Silviu Purca˘rete játékidô: 2 óra 25 perc (egy szünettel) bemutató: 2011. október 7.

Az elsô percekben akár azt hihetné az ember, hogy eltévesztette a házszámot: itt nem Molière vígjátékát adják ma… Aztán lassan megszületik a felismerés: nos igen, egy cseppet sem kedélyes az a világ, amelyben Scapinnek ügyeskednie kell… Minden ízében átgondolt koreográfia mentén mûködik ebben az elôadásban nem csupán a színészi játék, de még a forgóajtó, a széklábak, sôt a saláta is a villán… Egy következetesen végigvitt rendezôi elv eszközeivel varázsolja el nézôit a debreceni elôadás. (L. K.)

22

s


füzet12

5/17/12

8:04 PM

Page 23

Fotó: Biró István

Kolozsvári Állami Magyar Színház HENRIK IBSEN:

HEDDA GABLER

VERSENYPROGR AM

Kamaraszính

áz június 15. 21.0 0 június 16. 16.0 0

Andrei S˛erban és Daniela Dima színpadi adaptációja magyar szöveg: Biró Eszter

Hedda Gabler . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kézdi Imola Jörgen Tesman . . . . . . . . . . . . . . .Bogdán Zsolt Elvstedné . . . .Györgyjakab Enikô / Pethô Anikó Brack bíró . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hatházi András Ejlert Lövborg . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szûcs Ervin Juliane Tesman . . . . . . . . . . . . . . . . . Varga Csilla Berte . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csutak Réka ügyelô: Kerezsy Imola a rendezô munkatársa: Daniela Dima díszlet, jelmez: Carmencita Brojboiu dramaturg: Biró Eszter

fények: Maier Sándor, Nagy Alpár hangterv: Kerekes Zsolt asszisztensek: James Rutherford, Alexandru Gherman, Alexandra Felseghi, Emily Gleeson, Anda Saltelechi rendezte:

Andrei ˛ Serban játékidô: 2 óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató: 2012. január 24. A díszletet az Altax SRL (Bukarest) készítette.

Érdekes és szép a tér, amelybe az elôadást helyezi a rendezô. ˛ Serban úr mindig rendkívül izgalmasan vezeti színészeit, ezért láthatunk elôadásaiban felejthetetlen alakításokat. Így van ez a kolozsvári Hedda Gablerben is. Világszínvonalú elôadás! (B. I.)

23


füzet12

5/17/12

8:05 PM

Page 24

2012. június a pirossal szedett program versenyelôadás

7–16.

POSzT 2012 Helyszínek

június

7. csütörtök

június

PNSz – Nagyszínház

18.00

Értelem és érzelem (Veszprém)

18.00 Értelem és érzelem (Veszprém)

PNSz – Kamaraszínház

18.30

Koccanás (Nyíregyháza)

21.00 Trió (Székesfehérvár)

22.00

Koccanás (Nyíregyháza)

PNSz – Nagyszínház elôcsarnok

8. péntek

Miéink voltak – velünk maradtak

Bóbita Bábszínház Ezüstláz Ékszergaléria

„Kizökkent az idô…”

Jókai tér

10.00 Míves Mag Mûhely vásár

OFF Porond a POSzT-on

16.00 Vitéz László 19.00 Vörösmarty Cirkusz …

Király utca

18.00

Király FlaszTér: Ez király!

14.00 Király FlaszTér: Ez király!

POSzT – visszapillantás Kodály Központ

20.00 *EAST Zenekar

Kossuth tér

14.00

Alexandra Könyvtér

könyvárusítás

17.00 Vacka

18.00

könyvbemutatók

18.00 könyvbemutatók

20.30

Ferenczi György és a Rackajam

20.30 Specko Jedno

Márkus Szín

Kemény Henrik kiállítás

„Múzeumok utcája” Mûvészetek és Irodalom Háza

„Életmûvem nincs – csak …”

13.00 Nyílt Fórum megnyitó 13.30

Ruszt József könyvbemutató

15.00 Nyílt Fórum felolvasószínház Palatinus Hotel (volt Sörözô)

Díszvendégünk: Cserhalmi György 11.00 17.30

Parti Galéria

szakmai beszélgetés Cserhalmi – kiállítás megnyitó

20.00 Pilinszky - Apokrif

Pécsi Galéria

Látványtér 2012

Pécsi Harmadik Színház

18.00 **E kor nekünk szülônk…

Pécsi Horvát Színház

19.00 *ANGYAL, avagy az Igazság

Csopor/t/ Horda Galéria

18.00 SZEM-SZÖG megnyitó

Széchenyi tér

A Magyar Teátrum Sátor a Széchenyi téren minden nap 10-tôl éjfélig változatos programmal vár mindenkit:

Magyar Teátrum Sátor

gyermekelôadások, szakmai beszélgetések, talkshow, színházi elôadások — részletes program a 28. oldalon

Színház tér

17.00

Fesztivál megnyitó

Szoba Tudásközpont

PSzT-OFF: múltidézés …

Zsolnay Kulturális Negyed

Üzemi kiállítás, cím és…

Könyvvásár

ArtÉr kávézó Bárcsak udvar

21.00 DJ Koszits

E78 Ginkgo Gasztro Korzó

21.00 Jazzkoncert (LFZE)

JESZ

17.00 *„Téli utazás” 20.00 *„Téli utazás”

Üvegház

24

10.00

PANNONPOWER játszóház

a *-gal jelölt elôadások belépôjegyesek

10.00 PANNONPOWER játszóház

a **-gal jelölt elôadásokra jegyek a helyszíneken kaphatók


füzet12

június

5/17/12

7:31 PM

9. szombat

19.00 Makrancos Kata (Vígszínház)

Page 25

június

10. vasárnap

18.00 A filozófus (Katona J. Sz., Bp.)

június

11. hétfô

21.00

Vágyvillamos (Radnóti Sz.)

18.00

Egy lócsiszár… (Nemzeti Sz., Bp.)

21.00 A filozófus (Katona J. Sz., Bp.) 18.30 Trió (Székesfehérvár)

21.00

20.30 Egy lócsiszár… (Nemzeti Sz., Bp.)

*Az ördög hárfái

20.00 *Hát hogy szeret maga engem?

10.00 Míves Mag –TekergôTér

10.00 Míves Mag – TekergôTér

16.00 Zsigaföstô fest

16.00 Bódog és Szomorilla

16.00 A Jánosvitéz

17.00

19.00 Bitang Tró

19.00 Etnofaun

19.00 Szemenszedett mese

18.00 Király FlaszTér: Ez király!

17.00 Király FlaszTér: Ez király!

18.00 Király FlaszTér: Ez király!

Schäffer Erzsébet mesél

20.30 Ördögök 18.00 *L’art pour L’art Társulat 16.00 The Rockforce

16.00 Csináljunk zenekart!

10.00 könyvárusítás

17.00 könyvbemutatók

17.00 könyvbemutatók

17.00

20.30 Stereo Out

20.30 Musicalgála

20.30 Dórika és a Rombolók

könyvbemutatók

17.00 *Rockenbauer Z. tárlatvezetése 13.00 Nyílt Fórum

13.00 Nyílt Fórum

12.00

15.00 Nyílt Fórum felolvasószínház

15.00 Nyílt Fórum felolvasószínház

14.00 Van-e élet a Facebook után?

Nyílt Fórum

19.00 *Válogatott rögtönzéseim

16.00 „Életmûvem nincs…” megnyitó

15.00

POSzT felolvasószínház

19.00 *In memoriam George Gershwin 11.00 Gödör III.

11.00

szakmai beszélgetés

11.00

szakmai beszélgetés

20.00 *Játszó-társak… 17.00 Látványtér 2012 megnyitó 19.30 **Folk a POSzTon 19.00 *Ne adj Isten, szerbek egyesülnek

19.00 *Balladák földjén

16.00 Kirakatverseny díjátadó

16.00 Térzenék a Belvárosban

18.00 Sárosi István könyvbemutató

on

18.00 [foszfor] 14.00 *Gyárturisták

Mûvészeti Piac – Könyvvásár 19.00 Jelenetek…

21.00 DJ Koszits

21.00 DJ Koszits

21.00

20.00 *Homokpuzzle

17.00 *A hétfejû tündér

19.00 *„Szedett-vedett orfeum”

DJ Koszits

15.30 Folk a POSzTon

21.00 Harmadik Figyelmeztetés

21.00

19.00 *Kreón… vagy fordítva

20.00 *10

10.00 PANNONPOWER játszóház

10.00 PANNONPOWER játszóház

MïUS

10.00 PANNONPOWER játszóház

25


füzet12

5/17/12

7:31 PM

Page 26

2012. június

POSzT 2012 Helyszínek PNSz – Nagyszínház PNSz – Kamaraszínház

június 17.00

12. kedd

Vágyvillamos (Radnóti Sz.)

17.30

Bánk bán (Kecskemét)

21.00

Bánk bán (Kecskemét)

Bóbita Bábszínház Jókai tér OFF Porond a POSzT-on

június

7–16.

13.szerda

17.00

János király (Örkény Sz.)

20.30

János király (Örkény Sz.)

21.00

Szentivánéji... (Szombathely)

18.00

Nordost (Katona J. Sz., Bp.)

21.00

Nordost (Katona J. Sz., Bp.)

16.00

A székely menyecske…

16.00

A rézerdô lakói

18.00

A helység kalapácsa

17.00

német táncház

19.00

Harp-Agon Z. T.

19.00

Kathputli

Király utca

17.00

Király FlaszTér: Ez király!

18.00

Király FlaszTér: Ez király!

Kodály Központ

19.00

**Vonósnégyes verseny

17.00

Hauer János „tárlatvezetése” könyvárusítás

20.00 *A nagy négyes Kossuth tér

10.00

könyvárusítás

10.00

17.00

könyvbemutatók

17.00

könyvbemutatók

20.30

Louisiana Double

20.30

Kaláka együttes

„Múzeumok utcája”

17.00

*Oberfank Pál tárlatvezetése

Mûvészetek és Irodalom Háza

15.00

POSzT felolvasószínház

Alexandra Könyvtér

Palatinus Hotel (volt Sörözô)

11.00

Színházi fesztiválok…

15.00

POSzT felolvasószínház

19.00

*Széllel szembe…

11.00

szakmai beszélgetés

19.00

*39 stepenica

Pécsi Est Café Pécsi Horvát Színház Anna udvar Pécsi Püspöki Pince

18.00

Széchenyi tér

A Magyar Teátrum Sátor a Széchenyi téren minden nap 10-tôl éjfélig változatos programmal vár mindenkit:

Magyar Teátrum Sátor

**Hit és szépség

gyermekelôadások, szakmai beszélgetések, talkshow, színházi elôadások — részletes program a 28. oldalon

Színház tér Szoba

18.00

[foszfor]

Tudásközpont

11.00

A Sötétben Látó Tündér

18.00

[foszfor]

Zsolnay Kulturális Negyed Bárcsak udvar

21.00

DJ Koszits

21.00

DJ Koszits

E78

19.00

*Hajrá Háry!

19.00

*Gardénia

Ginkgo Gasztro Korzó

10.00

Színes Kavalkád 2012

16.00

Színes Kavalkád 2012

21.00

Romano Drom

20.00 *Karnyóné-gyakorlatok

20.30

*A tér

10.00

10.00

PANNONPOWER játszóház

JESZ Júlia terem Üvegház

PANNONPOWER játszóház

a *-gal jelölt elôadások belépôjegesek a **-gal jelölt elôadásokra jegyek a helyszíneken kaphatók

26


füzet12

5/17/12

június

7:31 PM

Page 27

14. csütörtök

június

15. péntek

június

16. szombat

21.30

Scapin... (Debrecen)

18.00 Scapin... (Debrecen)

20.00 Díjkiosztó Gálaest

17.00

Szentivánéji... (Szombathely)

21.00 Hedda Gabler (Kolozsvár)

16.00 Hedda Gabler (Kolozsvár)

19.00

Bányavirág (Marosvásárhely)

18.00

16.00 **SzerelMese

Bányavirág (Marosvásárhely)

16.00

Babszem Jankó

16.00 Az égigérô fa

19.00

zzaJ.H Quartett

18.00 Berecz András mesél, énekel

17.00

Király FlaszTér: Ez király!

18.00 Király FlaszTér: Ez király!

19.00 Rohoncz Folkmûhely Trió 20.00 *Születtem Magyarországon 2.

20.00 *Varnus Xaver hangversenye

14.00 Király FlaszTér: Ez király!

10.00

könyvárusítás

15.00 korongozás

16.00 Kiskalász zenekar

17.00

könyvbemutatók

17.00 Csernik Szende – Lábita Sz.

17.00 könyvbemutatók

20.30

Napra zenekar

20.30 Jam & Eggs

20.30 Szirtes Edina „Mókus” 18.00 **Múzeumok Éjszakája

14.00

Jon Fosse könyvbemutató

15.00

POSzT felolvasószínház

19.00

*Rájátszás

11.00

szakmai beszélgetés

19.00 A jubiláló Szinetár Miklós…

11.00

szakma beszélgetés

20.00 *Játszó-társak… 21.30

Magyar Teátrum záró est

15.30

Cirkusz... – Oroszlán emléknap

11.00 szakmai beszélgetés 15.00 Fesztiválértékelô beszélgetés

16.00

*Banyamesék

21.00

*A show folytatódik

18.00

[foszfor]

18.00 [foszfor]

17.00

Márta István „tárlatvezetése”

16.00 FESZTáv termelôi piac

21.00

DJ Koszits

21.00 DJ Koszits

21.00 FESZTáv társasjáték

20.00 *FESZTáv – Konzervnyitó…

10.00 FESZTáv

14.00 FESZTáv konferencia

21.00

21.00 Talán – Németh Judit estje

HOPPartklub

20.00 *Presznyakov-gyakorlatok

20.00 *Egy kis Marivó 18.30

10.00

PANNONPOWER játszóház

18.00 FESZTáv – Fôszerepben a város!

*Berenice

10.00 PANNONPOWER játszóház

10.00 PANNONPOWER játszóház

27


füzet12

5/17/12

június

7:31 PM

7. csütörtök

Page 28

Magyar Teátrum Sátor 20.00 Magyar Teátrum Hangolódó – Balázs Csongor zenél 21. 30 Fényshow – Magyar Teátrum Világítástervezô Verseny

június

8. péntek

10.00–14.00

Teátrumi Mocorgó

június

9. szombat

10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó

10.30 Gál Tamás: A nagyidai cigányok (Cervinus Teátrum, Szarvas)

10.30 Lázár Ervin: Dömdödöm, dôl a fa! (Mandala Dalszínház)

13.00 Gál Tamás: A helység kalapácsa (Cervinus Teátrum, Szarvas) 14.30 Párválasztó Csarnóy Zsuzsanna és Sághy Tamás házigazda: Vida Péter 16.00 Beszélgetés a Magyar Mûvészeti Akadémia tagjaival: Dévényi Sándor, Fekete György, Szakonyi Károly, Vidnyánszky Attila házigazda: Kiss József 17.15 Jubileum

13.00 Lázár Ervin: Négyszögletû Kerek Erdô (Mandala Dalszínház) 14.30 Párválasztó Tóth Auguszta és Margitai Ági házigazda: Hollós János 16.00 Színházban Szabó Zoltánnal / Budapest–Párizs–London Szabó Zoltán 100

Bujtor István születésének 70., Latinovits Zoltán születésének 80. évfordulója

21.00 *Orfeum Hungaricum MACIVA produkció

június

12. kedd

10.00–14.00

Teátrumi Mocorgó

17.15 Jubileum Béres Ilona születésnapi köszöntése 21.00 *Magyar sorstöredékek Trianon óta... elôadja: Kubik Anna és Blaskó Péter 23.00 Szabó Ágnes: Apámat Zoltánnak hívták (filmvetítés)

június

13. szerda

10.00–14.00

Teátrumi Mocorgó

10.30 Csörgôkezû, vödörjáró, dobhasú (Cinka Panna Cigány Színház)

10.30 Szille és a tavak népe (Gózon Gyula Kamaraszínház)

13.00 Cinka Panna gyermek kavalkád (Cinka Panna Cigány Színház)

13.00 Mekk mester menyegzôje (Gózon Gyula Kamaraszínház)

14.30 Párválasztó Kôszegi Ákos és Kútvölgyi Erzsébet házigazda: Márton András 16.00 Szolgáltatás vagy szolgálat. Lehetôségek és veszélyek a vidéki befogadó színházak országos hálózatában. moderátor: Dr. Várszegi Tibor 17.15 Jubileum Jancsik Ferenc 40 éve a pályán, a Békéscsabai Jókai Színház 133 éves, felújítva 100 éve

14.30 Párválasztó Dósa Mátyás és Mészáros Árpád Zsolt házigazda: Kautzky Armand 16.00 A Magyar Teátrum Díj és díjasok bemutatása házigazda: Fekete Péter

21.00 *Brestyánszki Boros Rozália: Csörte (Békéscsabai Jókai Színház)

21.00 *Mészáros István: LIFT (Szigligeti Színház, Szolnok) különleges olvasó- és elsô rendelkezô próba

23.00 Nagy József: Utolsó tájkép (portréfilm vetítés)

23.00 Világvége szerelem zenés dokumentumfilm a 25 éves PG Csoportról – beszélgetôtársak: Szomjas György és a PG Csoport

beszélgetôpartnerek: Gemza Péter, Várszegi Tibor

28 a *-gal jelölt elôadások belépôjegesek

17.15 Jubileum Kiss Jenô és Réti Erika 50 éve a színpadon, a kecskeméti Katona József Színház 115, a szolnoki Szigligeti Színház 100 éves


füzet12

5/17/12

7:31 PM

Page 29

a POSzT-on 2012. június 7–15. június

8–15.

június

Magyar Teátrum Sátor és Ferenczy Károly Galéria RiPOSZT – Babusa János szobrászmûvész kiállítása

10. vasárnap

június

11. hétfô

10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó

10.00–14.00

12.00 A helység kalapácsa (Kölcsey Ferenc Gimnázium /Zalaegerszeg/ Ripacsok Irodalmi Diákszínjátszó-kör) 13.00 Jevgenyij Svarc: Hókirálynô (Sziporka Gyermekszínpad és Pécsi Horvát Színház) 14.30 Párválasztó Járai Máté és Pásztor Erzsi házigazda: Gergely László 16.00 Beszélgetés Rimas Tuminas rendezôvel, a POSzT zsûri külföldi tagjával beszélgetôpartnerek: Király Nina, Kozma András

10.30 Lázár Ervin–Szabó Attila: A kétarcú boszorkány (Pécsi Nemzeti Színház)

17.15 Jubileum Az Egri Gárdonyi Géza Színház önálló társulata 25 éves Vendég: Szarka Tamás költô, zeneszerzô, a Ghymes zenekar alapító tagja 22.00 *GG Tánc Eger: Táncfantáziák

17.15 Jubileum A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 30, Czegô Teréz 65 éves 21.00 Csak Rómeó és Júlia… (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)

június

14. csütörtök

10.00–14.00

Teátrumi Mocorgó

Teátrumi Mocorgó

13.00 Ki hol lakik? (Vojtina Bábszínház, Debrecen) 14.30 Párválasztó Sztarenki Pál és Schnell Ádám házigazda: Lipics Zsolt 16.00 Jókai Anna: Éhes élet (könyvbemutató)

június 10.00–14.00

15. péntek Teátrumi Mocorgó

10.30 Utazás a Csacsifogaton (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

11.00 Baross Imre Artistaképzô Szakközépiskola és Szakiskola: Diák-Cirkusz

13.00 Vásárfiak (Békéscsabai Napsugár Bábszínház)

13.00 Dórci és Fülesek: Pókügymester akcióban! (Kvártélyház Szabadtéri Színház, Zalaegerszeg) 14.30 Párválasztó Trill Zsolt és Szûcs Nelli bevezetôt mond: Szinetár Miklós 15.30 Baross Imre Artistaképzô Szakközépiskola és Szakiskola: Cirkuszmisszió – Cirkuszi Játszóház – a Színház téren

14.30 Párválasztó Dobó Kata és Gulyás Levente házigazda: Beleznay Endre 16.00 Valère Novarina és a magyar nyelv – A cselekvô szó színháza

17.15 Kaszás Attia-díj: A színházak nomináltjainak bemutatása

16.30 Oroszlán Nap a Színház téren

21.00 *Papageno a metróban (Békéscsabai Jókai Színház)

21.00 *Paulinyi Tamás–Perjés János: A fiú a tükörbôl avagy rekviem a gyerekkorért (Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínház)

23.00 MÚLTIDÉZÔ Vérfagyasztó színpadi pillanatok Szigethy Gábor színháztörténeti csemegéi vetítéssel

21.30 MAGYAR TEÁTRUM SÁTOR Záróest és buli Gózon Gyula Kamaraszínház: Szenesnek áll a világ – a Pécsi Est Caféban

29


30

13:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA, KISTEREM Vita a Nyílt Fórum füzetekben megjelent darabok kapcsán Az új polgári dráma – színpadon a középosztály Szép Annabella: SELYEMZSINÓR felkért hozzászóló: Forgách András, Radnóti Sándor

15:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

13:00. MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA, KISTEREM Megnyitó a Nyílt Fórumot megnyitja: Márta István

15:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

A Nyílt Fórum felolvasószínháza Szálinger Balázs: KÖZTÁRSASÁG dramaturg: Faragó Zsuzsa rendezte: Laboda Kornél

A Nyílt Fórum felolvasószínháza Székely Csaba: BÁNYAVAKSÁG dramaturg: Lôkös Ildikó rendezte: Csizmadia Tibor

a **-gal jelölt elôadásra jegyek a helyszínen kaphatók

In memoriam Ö. I. rendezte: Vincze János

SZÜLÔNK ÉS MEGÖLÔNK

**E KOR NEKÜNK

18:00 Pécsi Harmadik Színház

NAGYTEREM

NAGYTEREM

A Nyílt Fórum felolvasószínháza Pungor András: VAKVARJÚCSKA dramaturg: Perczel Enikô rendezte: Makranczi Zalán

NAGYTEREM

15:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

13:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA, KISTEREM Vita a Nyílt Fórum füzetekben megjelent darabok kapcsán A virtuális valóság drámai szerepe Lénárd Róbert: VIRRASZTÓK felkért hozzászóló: Brestyánszki Boros Rozália Nagy András

június 10.

A POSzT felolvasószínháza Vörös István: PLAY FAUST dramaturg: Orbán Eszter rendezte: Solténszky Tibor

NAGYTEREM

15:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

12:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA, KISTEREM Vita a Nyílt Fórum füzetekben megjelent darabok kapcsán Klasszikusok újrahasznosítása Keresztesi József: HOLTSZEZON felkért hozzászóló: Ágoston Zoltán, Závada Pál kb. 13:30 Fórumzárás A Vilmos-díj átadása

június 11.

A POSzT felolvasószínháza Borbély Szilárd: SZÓL A KAKAS MÁR dramaturg: Radnóti Zsuzsa rendezte: Kárpáti Péter

NAGYTEREM

15:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

június 12.

A POSzT felolvasószínháza Nényei Pál: TEMPEFÔI HoppArt Társulat dramaturg: Enyedi Éva rendezte: Herczeg Tamás

NAGYTEREM

15:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

június 13.

A POSzT felolvasószínháza Jon Fosse: VALAKI JÖN MAJD dramaturg: Faragó Zsuzsa rendezte: Forgács Péter

NAGYTEREM

15:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

Jon Fosse: Valaki jön majd (könyvbemutató) a kötetet bemutatja: Hársing Hilda a drámaíró munkásságát méltatja: Domsa Zsófia moderátor: Faragó Zsuzsa

NAGYTEREM

14:00 MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA,

június 14.

7:31 PM

13:30 A Ruszt József életmûvét feldolgozó könyvsorozat két újabb kötetének bemutatója a kötetet bemutatja: Forgách András, Tucsni András

június 9.

5/17/12

június 8.

A beszélgetések moderátora: Csáki Judit színikritikus

A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2012

A Színházi Dramaturgok Céhe a POSzT-on

füzet12 Page 30


*Konzervnyitó Akciócsoport

a *-gal jelölt elôadások belépôjegesek

21.00

20.00

18.00

16.00

14.00

13.30

*Feltétlen Reflex

Tünet Együttes: Kucok

Mézeskalácsház (Kerekasztal Társulás)

E78 Táncterem

E78 Színházterem

E78

Társadalmi felelôsségvállalás az elôadómûvészetekben (konferencia)

Krétakör: MOBIL

Bábok (Káva Kulturális Mûhely)

Panorámaterem

Fôszerepben a város! (díjátadó)

Piac

Pirogránit tér

Fôszerepben a város!

ZsKN

E78

Csináljuk a fesztivált! (konferencia)

Panorámaterem

Összmûvészeti Társasjáték

Bárcsak kávézó

E78

június 16. (szombat)

Piac

Pirogránit tér

7:32 PM

10.00

E78

június 15. (péntek)

5/17/12

június 14. (csütörtök)

Zsolnay Kulturális Negyed

FESZTáv 2012. június 14–16.

füzet12 Page 31

31


f端zet12

32

5/17/12

7:32 PM

Page 32


füzet12

5/17/12

7:34 PM

Page 33

Országos Fesztiválmelletti Fesztivál A fesztiválkitûzôvel a POSzT saját OFF rendezvényeire a belépés ingyenes, amíg férôhely van. Felhívjuk vendégeink és kollégáink figyelmét, hogy csak a helyek egy részét tudjuk fenntartani a szakmai érdeklôdôknek, a többi a pécsi közönségé. A Kodály központbeli és a PNSz-beli rendezvényekre, továbbá az áttekintô táblázatban **-gal jelölt programokra a kitûzô nem érvényes.

A POSzT kiállításai június 7–15. Mûvészetek és Irodalom Háza – Martyn Galéria n „ÉLETMÛVEM NINCS – CSAK ÉLETEM VAN” Száz éve született Várkonyi Zoltán A kiállítás nem vállalkozik a teljes életmû feldolgozására, elsôsorban azt mutatja be a látogatóknak, hogyan él a mûvész szellemisége ma. A tárlaton elfeledett szerepek, sosem látott fotográfiák, színházi ereklyék idézik fel Várkonyi Zoltánt. a kiállítás kurátora: Gajdó Tamás színháztörténész A kiállítás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet segítségével jött létre. kiállítás megnyitó: június 10. 16.00 június 7–15.4 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n DÍSZVENDÉGÜNK: CSERHALMI GYÖRGY Fotókiállítás B. Müller Magda fotómûvész válogatásában filmek és fotósok: Ötödik pecsét (Domonkos Sándor), Hamvadó cigarettavég, Megint tanú (Kende Tamás), K.O. (Inkey Alice), Tanítványok (Jávor István), A Hídember (Kiss Júlia), Allegro Barbaro, Psyche (Szóvári Gyula), Dögkeselyû, Nagy generáció (Bartók István), Érzékeny búcsú a fejedelemtôl, Mephisto (B. Müller Magda) A kiállítás az Országos Széchényi Könyvtár segítségével jött létre. kiállítás megnyitó: június 8. 17.30 június 7–15. Pécsi Galéria és Pincegaléria n LÁTVÁNYTÉR 2012 – Az Év Díszlet- és Jelmeztervezôje Harmadik alkalommal kerül megrendezésre (elsôsorban színházi látványtervezôk részvételével) a LÁTVÁNYTÉR kiállítás. A szervezôk e sokszínû anyagot (látvány- és jelmeztervek, makettek, megvalósult jelmezek, elôadásfotók, installációk) kissé színpadias megjelenítéssel rendezik egységes keretbe. Valóságos és virtuális kulisszajárásra hívunk mindenkit: kedvelt elôadásaikat láthatják viszont egészen más szemszögbôl! a kiállítás kurátora: Balla Ildikó látványtervezô, társrendezô: Papp Ervin kiállítás megnyitó: június 9. 17.00 részletes információ: www.stagedesign.hu www.facebook.com/LATVANYTERAzEvDiszletEsAzEvJelmeztervezoje

június 7–15. Magyar Teátrum Sátor n MAGYAR TEÁTRUM SÁTOR A POSZT-ON Egy életen át kapaszkodó az élethez, ez a színház! A Széchenyi téri Magyar Teátrum gömbsátor programjai e gondolat köré szervezôdnek! Délelôtt egyedi, különleges játszóházzal és gyermekprogramokkal várunk kicsiket és nagyokat! Délután párválasztó show, ahol hazai színész sztárjaink kerülnek reflektorfénybe! Ezt a programot változatos, gondolatébresztô szakmai beszélgetések, színházi évfordulók ünneplései és esti színházi elôadások követik! A Magyar Teátrum Sátor a POSzT ideje alatt egész napos, változatos programmal vár mindenkit. Addig kapaszkodj, míg a kedved elér! Kiállítás június 8–15. Magyar Teátrum Sátor, Ferenczy Károly Galéria n RiPOSZT Babusa János szobrászmûvész kiállítása június 7–15. Ezüstláz Ékszergaléria n „KIZÖKKENT AZ IDÔ…” Király Fanni színpadi ékszerei William Shakespeare Hamletjéhez kiállítás Király Fanni ékszertervezô iparmûvész a Veszprémi Petôfi Színház 1995-ös, Vándorfi László rendezte Hamlet-elôadásához – Rátkai Erzsébet jelmezeihez – készítette a kiállított tárgyakat. A nagyméretû, látványos testékszerek, valamint vért, kard és korona viaszveszejtéses technikával sárgarézbôl készültek. Ennek az ôsi eljárásnak a során a kézzel formázott és akár egészen aprólékosan mintázott viaszmodellrôl öntôforma készül, melybe forró fémet öntve kiolvad a viasz, s helyén a mûvész keze nyomát hûen megôrzô fémtárgy jön létre. A régies hatás elérése érdekében Király Fanni különbözô patinázási eljárásokkal kezelte a réztárgyak felületét. A kiállításon a tervezés és kivitelezés teljes dokumentációja is megtekinthetô. a kiállítás megtekinthetô: naponta 10–20 óráig június 7–16. PNSz – Nagyszínház elôcsarnok n MIÉINK VOLTAK – VELÜNK MARADTAK Latinovits ’80 – Bujtor ’70 Kiállítás egy testvérpár tiszteletére Kitörölhetetlen nyomot hagytak. Életük példa. Igazodási pont. Tehetség, alkotás, hit, küzdés, szenvedély és szeretet. Színház, film, költészet, írásmûvészet és a Balaton. Szemes és Tihany. Kosárlabda és vitorlázás. Budapest, Veszprém, Fészek és a Bakony. Szerepek, rendezések. Sírás és nevetés. Könnyek. Emlékek és emlékezések. A szemesi temetôben megérintenek, ha hagyod. Köszönet értük, az életükért... Nyugodjatok, háborgó szellemek! a Veszprémi Petôfi Színház kiállítása június 7–16. ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n GINKGO GASZTRO KORZÓ A ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYEDBEN Borászatok, vendéglátók várják a POSzT vendégeit a Negyed Ginkgo terén. Kultúra és kulináris élvezetek egy helyen. Bor, sör, pálinka, kolbász, sült hús, nem csak negyedelve. további információ: www.zskn.hu június 7–16. ZsKN – Pirogránit udvar n ÜZEMI KIÁLLÍTÁS CÍM ÉS HÍRVERÉS NÉLKÜL… az egykori üzemépület ablakai mögé komponált fény-, tárgy és térkompozíció a kiállítás alkotói: Pécsi Tudományegyetem Mûvészeti Kar – Pécsi Tudományegyetem, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék – Közelítés Mûvészeti Egyesület – Márta István – Komor István

33


füzet12

5/17/12

7:34 PM

Page 34

június 7–16. ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház Szalmából készült játékok, kézmûves foglalkozások, izgalmas és kreatív feladatok óvodásoknak és kisiskolásoknak. Szeretettel várunk minden érdeklôdôt! naponta: 10 és 18 óra között, a belépés ingyenes június 7–16. Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR Ünnepi Könyvhét az Alexandra Kiadóval A Kossuth téren az Alexandra várja az érdeklôdôket közel harminc kiadó könyvkínálatával. Egész nap könyvvásár, késô délután beszélgetések a Könyvhétre megjelenô mûvekrôl, könyvbemutatók, dedikálások, esténként koncertek. Részletes program a www.alexandra.hu oldalon! június 7–16. Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! A Király utca 9. – az egykori Hamerli Vaskereskedés üzlete, raktára és kiszolgáló épület-együttese – évtizedeken keresztül adott otthont a Kilenc Király Gyermekkönyvtárnak, amely felújítva, Belvárosi Könyvtár elnevezéssel újra várja könyvszeretô látogatóit. Ez az épület ad otthont a Várkonyi Nándor Emlékszobának is, melyben az író hagyatéka tekinthetô meg. A POSzT alatt a könyvtár és terei naponta, reméljük, „király” programokkal várják a látogatókat. Bizton számítunk arra is, hogy a Király utca 9. környékének hangulata a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter és a Flaszter Társulat meglepetés-akciói nyomán idônként átalakul majd. A belépés díjtalan! a Csorba Gyôzô Megyei - Városi Könyvtár, a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter és a KUPÉ (Kultúra, Pécs) Egyesület közös programja június 7–16. Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! POSzT – visszapillantás Komlós Attila fotói a Belvárosi Könyvtárban A kiállítás a korábbi pécsi színházi találkozókról villant fel pillanatokat. A fotókon a színházi elôadások jelenetei mellett a fesztivál hangulata is megjelenik: láthatók felvételek szakmai beszélgetésekrôl, felolvasószínházi elôadásokról, kiállításokról, továbbá életképek és ellesett pillanatok az utcákról, terekrôl. a kiállítás megtekinthetô: naponta 12–20 óráig a Csorba Gyôzô Megyei - Városi Könyvtár programja június 7–16. Tudásközpont n POSzT-OFF: MÚLTIDÉZÉS A CSORBA GYÔZÔ MEGYEI VÁROSI KÖNYVTÁRBAN Fesztiváltörténeti kiállítás – paravánon és az interneten a kiállítást létrehozták: dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka, dr. Kerekes Imre, Jancsik Patrícia és a Helyismereti Osztály munkatársai a kiállítás megtekinthetô: június 6–20-ig a Tudásközpontban és a Csorba Gyôzô Megyei - Városi Könyvtár honlapján, majd a honlapon folyamatosan a kiállítás virtuális tere: www.baralib.hu kiállítás megnyitó: június 6. 18.00 Már a POSzT „nulladik napján” OFF-programmal jelentkezik a Csorba Gyôzô Megyei - Városi Könyvtár. A pécsi Tudásközpont földszintjén, paravánokon és ezzel párhuzamosan a könyvtár honlapján digitális formátumban kutathatók a fesztivál legfonto-

34

sabb dokumentumai: a POSzT-ok eredeti plakátjai, meghívói és mûsorfüzetei, több évtizeddel ezelôtt készült képeslapok, fotók a színházi élet ritka pillanatairól és nem utolsósorban egy csokorra való cikk és digitális másolatuk. A gyûjtés és rendszerezés a jövô záloga is: a virtuális kiállítás folyamatosan böngészhetô és bôvíthetô lesz mindazzal, amit a Pécsi Országos Színházi Találkozóról tudni lehet. a Csorba Gyôzô Megyei - Városi Könyvtár programja június 8–10. ZsKN – Boltok utcája n KÖNYVVÁSÁR A ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYEDBEN Két napig minden a könyvekrôl szól a Boltok utcájában. A különleges vásáron könyvesboltok, kiadók és antikváriumok régi és új könyvekkel, könyvritkaságokkal várják a könyvrajongókat. további információ: www.zskn.hu június 8–11. Mûvészetek és Irodalom Háza n A SZÍNHÁZI DRAMATURGOK CÉHE A POSZT-ON kortárs drámák kötetben és felolvasószínházban A Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fóruma 2012 a szakmai beszélgetéseket vezeti: Csáki Judit színikritikus június 8–13. Pécsi Horvát Színház, Csopor(t) – Horda Galéria n SZEM-SZÖG Vékony Veronika, Boros Dorottya, Michac Gábor, Illés Attila, Oláh Rihárd, Fenyô Péter kiállítása A POSzT évek óta épít hidat a hétköznapi civil és a varázslatos színházi világ között. A Kaposvári Egyetemen 2010-ben végzett fiatal látványtervezôk is szeretnének nyitni közönségük felé, betekintést kínálva a tervezôi munka folyamatába. A kiállításon bemutatják egykori egyetemi és a diploma óta megtett szakmai útjuk produktumait: díszlet-, jelmez- és bábterveiket, makettjeiket – remélve, hogy új, izgalmas szemszögbôl sikerül megmutatniuk a csodát, amit színháznak hívunk… kiállítás megnyitó: június 8. 18.00 a Pécsi Horvát Színház kiállítása június 8–10., 13–14. Pécsi Horvát Színház n NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA ’12 „A Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség Egyesület 2010-ben azzal a céllal jött létre, hogy összehangoltan léphessünk fel érdekeink és céljaink megvalósításáért. A tizenhárom magyarországi nemzetiséget tizenhat hivatásos és több mint száz amatôr színház képviseli, akik együttes erôvel jelenítik meg a hazai nemzetiségi és kisebbségi színjátszást. Színházi szövetségünk egyre aktívabb résztvevôje a magyarországi kulturális közéletnek, így különösen nagy lehetôségnek ígérkezik elsô megjelenésünk a POSzT OFF programsorozatában.” (Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség Egyesület) június 8–15. Jókai tér, Márkus Szín n OFF POROND A POSZT-ON Kiállítások Jókai tér Címszereplôk Az Arnolfini Archívum kiállítása Az 1993-ban alapított archívum reneszánsz családi alkotócsoport, amely különbözô élet- és képzômûvészeti ágakban kíván kreatív módon megmutatkozni önmaga, valamint szûkebb és tágabb környezete elôtt. Tagjai Horváth Ira és Zsubori Ervin. Zsubori Ervin Címszereplôk címû, a POSzT-ra készített elektrografikai sorozata egy-egy ismert színmû fôhôsét idézi meg. A hazai és


füzet12

5/17/12

7:34 PM

Page 35

nemzetközi elekrografikai színtér meghatározó mûvészeti folyóirata, az Árnyékkötôk co-media egyik alapító-szerkesztôjének alkotói koncepciója a színházi világ pillérei közül azonos súlyt helyez a szövegre és a látványra, s a szerzô ’90-es évek elején kezdett, Embernyomatok címû ciklusába illeszkedik. Márkus Szín Kiállítás Kemény Henrikrôl a tárlat megtekinthetô: június 1. és 15. között

Kiállítás Sufni Cult Café SzínTér fotókiállítás kurátor: Hámori Gábor fotómûvész, a Mecseki Fotóklub elnöke A kiállítás képeit az egyesület által rendezett, korábbi Színes Kavalkád fesztiválokon készítették pécsi fotómûvészek. a Színes Gyöngyök Egyesület programja

június 8–15. ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE Koszits Attila az elsô pécsi DJ, aki 1968 és 1973 között a legendás Pepita Oroszlán Hanglemezklubot vezette, majd a ’80-as évek közepétôl az alternatív zene fôvárosi népszerûsítôjeként punk és new wave „free dance” partijaival az Almássy téri Szabadidô Központ Club MM közönségét is felpörgette. Huszonegy éven át a Magyar Rádió zenei szerkesztô-mûsorvezetôjeként jelentkezett kulturális-mûvészeti programjaival. Most a Bárcsak kávézó kerthelyiségében, a Zenecsôben kínálja minden este-éjszaka az utóbbi ötven év hallgatnivalóit naponta változó szettekben. Mûsorán a francia könnyûzene elôadói és az angolszász és hazai klasszikusok éppúgy szerepelnek, mint a soul, new wave, reggae, rock, nujazz vagy az elektronikus zenei összeállítások.

Az idei POSzT-on a Nemzetiségi Színházak Találkozója ’12 rendezvénysorozat keretében – a Színes Gyöngyök Egyesület programjaival összhangban – a Pécsi Horvát Színházban két cigány színtársulat, a Karaván Színház és a Cinka Panna Cigány Színház elôadásai is láthatók.

június 8–16. Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉSEK A szakmai beszélgetések mindig élénk vitákat váltottak ki a POSzT-on. Sokszor felmerült, hogy vita legyen vagy beszélgetés, csak a szakmának szóljon vagy legyen nyilvános, színházi szakemberek vagy kritikusok, más mûvészeti ágak képviselôi vagy netán civilek legyenek azok, akik egy-egy elôadásról véleményt alkotnak. 11 év után idén kipróbálunk valami újat. Úgy döntöttük, hogy továbbra is nyilvános beszélgetések lesznek. De! az egyes elôadásokhoz a társulatokkal egyeztetve kérünk fel hozzászólót és az adott darab kapcsán felmerülô általánosabb kérdésekrôl is szót ejtünk. Így szó lesz például az átiratokról, a regények színpadi adaptációjáról és a filmszerû színpadi dramaturgiáról. a beszélgetéseket vezeti: Lévai Balázs június 9–10. ZsKN – Boltok utcája n ZSOLNAY MÛVÉSZETI PIAC A POSZT-ON Elsô alkalommal rendezik meg a Zsolnay Mûvészeti Piacot a Zsolnay Kulturális Negyedben. A vásáron fiatal helyi mûvészek és alkotók kézmûves áruiból, iparmûvészeti, lakberendezési, divat- és használati tárgyaiból válogathatnak az érdeklôdôk. további információ: www.zskn.hu június 10., 12–13. Sufni Cult Café, Caflisch Kávéház és Cukrászda, ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n SZÍNES KAVALKÁD 2012 – SzínTér Tematikus Roma Fesztivál „A POSzT OFF rendezvényeként immár negyedik éve megszervezett tematikus roma fesztivál 2012-ben a nemzeti együttmûködés jegyében cigány és nem cigány, híres és pályájuk elején járó mûvészek felvonultatásával a többségi társadalom és a roma nemzetiség együttélésének pozitív példáit kívánja bemutatni. Az idei rendezvénysorozat is bepillantást enged a roma hagyományokba, elôsegítve, hogy a hétköznapi szokások, közösségi normák, azaz a szélesebb értelemben vett kulturális értékek elismerhetôvé váljanak, értékként jelenjenek meg, és megértésükkel a konfliktusok és félreértések helyén valódi találkozások jöhessenek létre.“ (a szervezôk)

június 10., 12., 13., 14. „Múzeumok utcája” – Modern Magyar Képtár, Amerigo Tot Múzeum, Kodály Központ, ZsKN n SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS A Káptalan utcai múzeumokra és mûvészeti gyûjteményeire Pécs méltán büszke. Tárlatvezetôink a Janus Pannonius Múzeum kiállításai közül maguk választották azt a tárlatot vagy annak egy részletét, amelyrôl beszélnek. Bemutatják az ô kiállításukat – szubjektíven. Idén két Szubjektív tárlatvezetés+ is gazdagítja a kínálatot, Márta István a Zsolnay Kulturális Negyed, Hauer János üzemeltetési igazgató a Kodály Központ titkai között kalauzolja kíváncsi vendégeit. június 11–15. Szoba n [FOSZFOR] KREATÍV BÁZIS A SZOBÁBAN „A [foszfor] célja, hogy a fiatal generáció tagjainak a kortárs kultúra világában új tájékozódási modellt és közösségszervezési alternatívát kínáljon. Szeretnénk, ha lenne egy olyan pihenô- és gyülekezôhely, ahová betérve bárki megoszthatja az élményeit, érzéseit a színházzal, a darabokkal kapcsolatban. Várjuk az egyetemistákat, a színészeket, a képzômûvészeket, a lelkes amatôröket, mindenkit, akinek színügye a színház! Minden nap 18-tól 24 óráig kreatív, kritikaíró, élménymegosztó, feltöltô, pihenôbázis és találkozóhely!” (a szervezôk) június 14–16. ZsKN n FESZTáv „A FESZ (Független Elôadó-mûvészeti Szövetség) négy szekciója (színházi-nevelési, produkciós mûhely, kritikus és improvizatív zenei) a társadalmi elkötelezettség és innovativitás jegyében szervezi a Szövetség megjelenését az idei POSzT-on, a Zsolnay Kulturális Negyedben – progresszív zenei programokkal, színháznevelési elôadásokkal, konferenciákkal és egy civil összmûvészeti alkotással várja az érdeklôdôket. A FESZ legfontosabb célkitûzése a független magyar színház-, tánc-, zene-, báb- és cirkuszmûvészek jogainak és érdekeinek képviselete. Ezen felül a kortárs mûvészet népszerûsítése, szakmai hálózat létrehozása, fesztiválok és szakmai rendezvények szervezése, innovatív projektek támogatása, a kortárs elôadó-mûvészet szponzorációs stratégiáinak kidolgozása, a nemzetközi kapcsolatok kiterjesztése, a hazai avantgárd hagyomány ápolása. A FESZ különösen fontos feladatának tekinti a mûvészet-pedagógia, a diákmûvészet, a közösségi mûvészet és minden egyéb közösségfejlesztô kezdeményezés felkarolását, támogatását és népszerûsítését.” (a szervezôk)

35


füzet12

június

5/17/12

7.

7:34 PM

csütörtök

8.

Page 36

péntek

június 7. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 7. 14.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 14.00 Könyvárusítás 18.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Ferenczi György és a Rackajam koncertje június 7. 18.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Ez király! A Király FlaszTér megnyitója közremûködnek: a Pécsi Mûvészeti Gimnázium növendékei június 7. 20.00 Magyar Teátrum Sátor 20.00 MAGYAR TEÁTRUM SÁTOR HANGOLÓDÓ: Balázs Csongor zenél 21.30 Fényshow – Magyar Teátrum Világítástervezô Verseny június 8. ZsKN – Boltok utcája n KÖNYVVÁSÁR A ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYEDBEN június 8. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó: különleges játszóház minden korosztály számára 0-tól 99 éves korig 10.30 Gál Tamás: A nagyidai cigányok Cervinus Teátrum (Szarvas) szereplôk: Gál Tamás, Bodonyi András A fergeteges humorú, interaktív, játékos elôadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyûjtötte Szepsi környékérôl. 13.00 Gál Tamás: A helység kalapácsa Cervinus Teátrum (Szarvas) szereplôk: Gál Tamás, Bodonyi András Az elôadást az állandó kommunikáció a közönséggel, a sokszor improvizációnak tûnô stílusgyakorlat és interaktív játékmód teszi fergeteges komédiává. 14.30 Párválasztó aki választott: Csarnóy Zsuzsanna, a Veszprémi Petôfi Színház színmûvésznôje, választottja Sághy Tamás színmûvész házigazda: Vida Péter 16.00 Beszélgetés a Magyar Mûvészeti Akadémia tagjaival vendégek: Dévényi Sándor, Fekete György, Szakonyi Károly, Vidnyánszky Attila házigazda: Kiss József 17.15 Jubileumok A Veszprémi Petôfi Színház ünnepli Bujtor István születésének 70., Latinovits Zoltán születésének 80. évfordulóját. 21.00 Orfeum Hungaricum MACIVA produkció résztvevôk: Berkes Gabriella, Farkas Gábor Gábriel, Gulyás Attila, Janza Kata, Duo la Vision, Illés Renató, Jecsmen Oksana, Nagy Molnár Dávid, Sebastian & Kristina, Veress Henrik Az Orfeum Hungaricum a varieté stílusjegyeit felsorakoztató elôadás, amely ötvözi a színház, a revü, a cirkusz, a tánc és a zene világát. A népszerû, országosan ismert színészeket, énekeseket, táncosokat és újszerû artistaprodukciókat, világszínvonalú varietészámokat felvonultató mûsor biztos közönségsikerre számíthat.

36

június 8. 10.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON 10.00–19.00 A Míves Mag Mûhely kézmûves vására Pályi János: Vitéz László 16.00 Szükségünk van olyan szerethetô példaképekre, akik legalább képzeletünkben vagy akár a bábszínházban jól elagyabugyálják azt, aki rosszat tesz velünk s a világgal. S ez a valaki most itt van, s nemes egyszerûséggel csak Vitéz Lászlónak hívják! Pályi János ebben az elôadásban nyújtott alakításáért számos nemzetközi és hazai fesztiválon a legjobb bábjátékos díját nyerte el. 19.00 MárkusZínház: Vörösmarty Cirkusz – Csongor és Tünde Vörösmarty–Mozart nyomán, London, Párizs, New York, Vlagyivosztok, Iregszemcse után most újra e helyt! A Vörösmarty Cirkusz Világszám! fellépnek: Csongor és Tünde: a trapéz két letüneményes csillaga Ilma és Balga: a két fanatikus bohóc Mirigy: az illuzionista és szabaduló mûvész Karrah, Bezzeg, Duzzog: az ördögi ugrócsoport június 8. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 17.00 Vacka koncert (gyerekprogram) 18.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Specko Jedno koncert június 8. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 8. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza (Spiró György: Koccanás) Veszprémi Petôfi Színház (Jane Austen: Értelem és érzelem) június 8. 13.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2012 13.00 A 2012. évi Nyílt Fórumot megnyitja Márta István, a POSzT mûvészeti vezetôje 13.30 A Ruszt József életmûvét feldolgozó könyvsorozat két újabb kötetének bemutatója a kötetet bemutatják: Forgách András és Tucsni András, szerkesztôk június 8. 14.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Klaszter a Flaszteren! A Pannon Klassz Közösség és a Sámli Színház alkalmi mûsora közremûködnek: a Flaszter Társulat és a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Pódiumának növendékei június 8. 15.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n Székely Csaba: BÁNYAVAKSÁG a Nyílt Fórum felolvasószínháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Lôkös Ildikó rendezte: Csizmadia Tibor


füzet12

5/17/12

7:35 PM

Page 37

június 8. 17.00 és 20.00 JESZ n „TÉLI UTAZÁS” Venyedikt Jerofejev Moszkva – Petuski címû regénye alapján színpadra alkalmazta és rendezte: Jeles András Kaposvári Egyetem Mûvészeti Kar, színmûvész szak, III. évfolyam játsszák: Bende Kinga, Benkó Bence, Dobó Enikô, Fábián Péter, Horváth Szabolcs, Jerger Balázs, Kátai Kinga, Kiss Emma, Kopek Janka, Máté Anett, Rózsa Krisztián, Szakács Hajnalka, Dargó Gergely (II. évfolyam), Edvi Henrietta (I. évfolyam) zene: Melis László (Franz Schubert Téli utazás címû dalciklusának felhasználásával) díszlet: Perovics Zoltán korrepetitor: Lukin Zsuzsanna osztályvezetô tanár: Kelemen József játékidô: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) június 8. 17.30 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n DÍSZVENDÉGÜNK: CSERHALMI GYÖRGY a kiállítást megnyitja: Márta István, a POSzT mûvészeti vezetôje június 8. 18.00 Pécsi Harmadik Színház n A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2012 E KOR NEKÜNK SZÜLÔNK ÉS MEGÖLÔNK színpadi játék In memoriam Ö. I. játsszák: Bánky Gábor, Cseporán Zsolt, Dévényi Ildikó, Fischer Norbert, Götz Attila, Kállai Gergely, Krum Ádám, László Csaba, Reil Evelyn, Stubendek Katalin, Széll Horváth Lajos, Tamás Éva technikai munkatársak: Adonics Attila, Bódi Adrienn, Hegedûs Róbert, Kolonics Gábor, Szabó Gyula a táncokat betanította: Vass Oszkár koreográfus: Bognár József jelmez: Várady Zsóka játéktér, zenei összeállítás: Vincze János a rendezô munkatársa: Szalai Beatrix rendezte: Vincze János Vannak írók, színházak és rendezôk, akik hívószavai egymásnak. Amilyen Örkény István, a Pécsi Harmadik Színház és Vincze János. A vadonatúj Örkény-produkció drámarészletekbôl, egypercesekbôl, filmforgatókönyvbôl, prózai írások részleteibôl a rendezô által létrehozott színpadi játék. Színészi idegrendszerbôl és jelenlétbôl építkezô elôadás, amely nem századik évfordulós emlékmûsor akar lenni, hanem Örkény szavaival: „kollektív nemzeti önvizsgálat, közös megrendüléseink színpadi ábrázolása.” játékidô: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) június 8. 18.00 Pécsi Horvát Színház, Csopor(t) – Horda Galéria SZEM-SZÖG Vékony Veronika, Boros Dorottya, Michac Gábor, Illés Attila, Oláh Rihárd, Fenyô Péter kiállítása a kiállítást megnyitja: Molnár Zsuzsanna díszlet- és jelmeztervezô, szcenikus június 8. 19.00 Pécsi Horvát Színház n NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA ’12 Ivan Holub: ANGYAL, avagy az Igazság szatirikus játék két részben Cervinus Teátrum (Szarvas) fordította: Dósa Zsuzsa magyarországi bemutató

Lemrowitch, a férfi, akinek egyszerûen nincs szerencséje . . Bocsárszky Attila Klára, a süket felesége, aki már pálcát tört felette . . . . . . . . . . . . . . .Dósa Zsuzsa Alica, Klára szemfüles húga, néma, de nem süket . . . . . . . . . . . . . . . . . Zsemlye Flóra Pap, egy ember, akit kétségek gyötörnek . . . Havasi Péter Angyal, a lelki lényeg nemtelen hírnöke . . . . .Varga Viktor díszlet, jelmez: Martini Yvette rendezte: Gergely László Abszurd helyzetek, váratlan fordulatok, rengeteg humor és kiváló karakterek. Akár egy klasszikus francia komédiában, úgy formálódik a színpadon életünk kifordított képe – kissé torz, ám figyelmeztetô ábrázatot mutat. Fôhôsünknek egyszerûen nincs szerencséje: házát árvíz vitte el, két éve munkanélküli és a nôkkel is csak gondjai vannak. Ráadásul elütött egy Angyalt. Felesége már pálcát tört fölötte. Ebbe a családba zuhan bele az Angyal. Ahol pedig van egy angyal, ott egy papnak is lennie kell; csak hát ôt meg kétségek gyötrik. Mi a megoldás, avagy: mi az Igazság? magyar nyelvû elôadás játékidô: 1 óra 45 perc (egy szünettel) június 8. 20.00 Parti Galéria n PILINSZKY – APOKRIF MÉG Színház alkotók: Mocsár Zsófia, Bassola Richárd, Kárpáti Péter, Szerencsés Dániel Márton „Százöt vers a teljes életmûbôl. Szándékunk az, hogy a költôi képek nyomvonalán analóg színházat rendelünk Pilinszky poétikája mellé. Meg akarjuk találni annak az evangéliumi értékrenden alapuló alapállásnak és magatartásformának – Pilinszky mozdulatlan elkötelezettségnek nevezte – színpadi liturgiáját, amely mindenre és mindenkire vonatkozóan inkarnálódott költészetében. Ez az elkötelezettség avatja az Univerzum polgárává, ez teszi, hogy önnön létezésében – minden megtöretés és kísértés ellenére – valódi és hiteles.” (az alkotók) játékidô: 1 óra 45 perc (szünet nélkül) a MÉG Színház programja június 8. 20.00 Kodály Központ n EAST ZENEKAR Móczán Péter (basszusgitár, Taurus pedál), Pálvölgyi Géza (billentyûs hangszerek), Varga János (gitár), Király István (dob), Zareczky Miklós (ének, billentyûs hangszerek), Dorozsmai Péter (ütôhangszerek), Takáts Tamás (ének) A progresszív rockzene jelentôs hazai képviselôje, a Pécshez ezer szállal kötôdô, 18 év óta hallgató, legendás EAST zenekar erre az alkalomra szervezôdik újjá. A koncerten felcsendülnek az 1984-ben a tettyei romoknál nagy sikerrel bemutatott Az áldozat (Szodoma) címû elôadás balettzenéjének részletei és az EAST legemlékezetesebb, legszebb szerzeményei. június 8. 21.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n A LISZT FERENC ZENEMÛVÉSZETI EGYETEM (LFZE) HALLGATÓINAK JAZZ KONCERTJE Ávéd János (sax), Komjáti Áron (gitár), Hofecker Mátyás (nagybôgô), Benkó Ákos (dob, ének) június 8. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE

37


füzet12

5/17/12

június

9.

7:35 PM

Page 38

szombat

június 9. ZsKN – Boltok utcája n KÖNYVVÁSÁR A ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYEDBEN június 9. ZsKN – Boltok utcája n ZSOLNAY MÛVÉSZETI PIAC A POSZT-ON június 9. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó 10.30 Lázár Ervin: Dömdödöm, dôl a fa! zenés mesejáték Mandala Dalszínház szereplôk: Tarczali Krisztián, Bódis Gábor, Kovács Attila, Cserjési Beatrix, Vajnárovics Viktória, Horváth Vica, Papp György, Marinka Roland, Bencze István, Bacskai Zsolt, Polyák Alíz koreográfia: Kovács Attila jelmez: Fazekas Zoltán díszlet: Dobos László játékmester: Bódis Gábor Dömdödöm nagy bajba kerül, de szerencsére Maminti, a kicsi zöld tündér éppen arra jár... 13.00 Lázár Ervin: Négyszögletû Kerek Erdô zenés mesejáték Mandala Dalszínház szereplôk: Tarczali Krisztián, Bódis Gábor, Kovács Attila, Cserjési Beatrix, Vajnárovics Viktória, Papp György, Marinka Roland koreográfia: Kovács Attila jelmez: Sz. Fazekas Zoltán díszlet: Dobos László játékmester: Bódis Gábor Lázár Ervin kedves, népszerû meséje nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnôtteknek is sok-sok tanulságot rejt. 14.30 Párválasztó aki választott: Tóth Auguszta, a székesfehérvári Vörösmarty Színház színmûvésznôje, választottja Margitai Ági színmûvésznô házigazda: Hollós János 16.00 Színházban Szabó Zoltánnal / Budapest–Párizs–London beszélgetés a 100 éve született Szabó Zoltánról beszélgetôtársak: A. Szabó Magda, Szabó Zsuzsa (Szabó Zoltán felesége), Szabó Ágnes (a lánya) színházi témájú írásaiból részleteket ad elô: Béres Ilona színmûvésznô Mûérzékenység, tárgyismeret, szeretetben fogant szigor, láttató erô, etikus tapintat, kivételes erények és képességek összegzôdnek Szabó Zoltán színházi beszámolóiban. 17.15 Jubileum Béres Ilona születésnapi köszöntése 21.00 Magyar sorstöredékek Trianon óta Borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig elôadják: Kubik Anna és Blaskó Péter A mûsor nem csupán a békeszerzôdést, hanem elsôsorban az abból következô magyarországi eseményeket és azok hatásait idézi fel a magyar szellemi és mûvészeti élet képviselôire tett személyes benyomásokon keresztül. Jászai Mari, Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezsô, Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron, Márai Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Zoltán, Fábri Zoltán, Örkény István, Kányádi Sándor, Kassák Lajos, Füst Milán, Sütô András, Farkas Árpád, Duray Miklós, Vári Fábián László, Csoóri Sándor és mások szövegrészleteivel szinte párbeszé-

38

det folytatva meséli el a két színész idôrendben az elmúlt 92 év legmeghatározóbb magyarországi történéseit. 23.00 Szabó Ágnes: Apámat Zoltánnak hívták (filmvetítés) június 9. 10.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON 10.00–19.00 A Míves Mag Mûhely kézmûves vására TekergôTér játékai 16.00 Hepptrupp: Bódog és Szomorilla írta és rendezte: Kolozsi Angéla zene: Csernák Samu A szépen és szellemesen megírt történetet egy asztalra helyezett fonott piknikkosár és egy hatalmas utazóbôrönd elôtt-között-mögött játssza el lenyûgözô bábos profizmussal Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó. Bartal Kiss Rita kedvesen pajkos bábjai könnyedén kelnek életre a kezükben, a bôröndökbôl és dobozokból elôkerülô számtalan tárgy mind megannyi játéklehetôség az alkotók, pompás mulatság a nézôk számára. 19.00 Bitang Trió koncert Munkácsi Ádám (fuvola), Nemes „Kölyök” Gábor (gitár, didgeridoo, ének), Restás Gergô (ütôhangszerek, vokál) Munkácsi Ádám és Nemes Gábor klasszikus zenei tanulmányaik során kezdtek együtt muzsikálni. 2011-ben csatlakozott hozzájuk az ütôhangszeres Restás Gergô. A trió zenéjében mindazoknak a mûfajoknak a hatása felfedezhetô, amelyekkel az együttes tagjai pályájuk során kapcsolatba kerültek: a jazz, a world-music, a rock és pop. június 9. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 16.00 The Rockforce koncert 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Stereo Out koncert június 9. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 9. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n GÖDÖR III. A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság konferencia-sorozata Minek tanulunk? Minek tanítunk? A Színmûvészeti Egyetemekrôl/Akadémiákról Budapest – Kaposvár – Kolozsvár – Marosvásárhely – Újvidék – Pozsony módszerek – feltételek – igények – lehetôségek – elvárások elôadók és vitapartnerek: az iskolák vezetôi, vezetô munkatársai és oktatói június 9. 13.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2012 Az új polgári dráma – a középosztály a színpadon tematikus vita a Nyílt Fórum füzetekben megjelent darabok kapcsán Szép Annabella: Selyemzsinór (vö. Térey János: Asztalizene, Protokoll, Jeremiás… / Tasnádi István: Fédra Fitness, Kupido stb.) felkért hozzászólók: Forgách András író és Radnóti Sándor irodalomtörténész


füzet12

5/17/12

7:35 PM

Page 39

június 9. 15.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n Szálinger Balázs: KÖZTÁRSASÁG a Nyílt Fórum felolvasószínháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Faragó Zsuzsa rendezte: Laboda Kornél június 9. 15.30 ZsKN Ginkgo Gasztro Korzó n FOLK A POSZTON 15.30 Szabadtéri szóló- és csoportos néptánc bemutatók a Déli Kapu Folklórszövetség táncegyütteseinek közremûködésével Csurgó zenekar gyermekkoncertje, interaktív gyermekprogramok Táncház 20.00 Dutar koncert a Déli Kapu Folklórszövetség programja június 9. 14.00 ZsKN n GYÁRTURISTÁK Irányított szabadidô, avagy rendhagyó idegenvezetés a Zsolnay Kulturális Negyedben a Cabaret Kutuzov tagjaival közremûködik: Köles Ferenc (Pécsi Nemzeti Színház), Ottlik Ádám (Pécsi Nemzeti Színház), Matta Lóránt (Bóbita Bábszínház), Ács Norbert (Budapest Bábszínház) és Várnagy Kinga június 9. 16.00 Színház tér n IV. MEDITERRÁN KIRAKATVERSENY PÉCS Díjátadó A közízlés és a szépérzék fejlesztésének egyik fontos formája – a kirakat – kissé elfeledettnek tûnik. Nap mint nap találkozunk kirakatokkal, üzletportálokkal, feliratokkal, emblémákkal, melyek hol jobban, hol rosszabbul, vagy egyáltalán nem sikerültek. A Dekorszövetség – a kirakatrendezôk és dekoratôrök szakmai szervezete – által meghirdetett verseny nem titkolt szándéka, hogy újra méltó rangra emelje a dekoratôri szakmát. A „versenymûvek” Pécs belvárosában láthatók június 7. és 19. között. a Magyarországi Dekoratôrök és Kirakatrendezôk Szövetsége programja június 9. 17.00 Pécsi Galéria n LÁTVÁNYTÉR 2012 Az év Díszlet- és Jelmeztervezôje kiállítás megnyitó június 9. 18.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Túlhordott ölelések rendhagyó irodalmi est közremûködik: Frank Fruzsina, Kiss László, Szabó Márk József részletek: www.kupefolyoirat.hu június 9. 19.00 Pécsi Horvát Színház n NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA ’12 Radoslav Zlatan Doric’: NE ADJ ISTEN, SZERBEK EGYESÜLNEK szomorú komédia Magyarországi Szerb Színház Aca Hádzsi Betyárevics, a szerb . . . . . . . .Matoricz József Nikolics Kurta, a muzsikás cigány . . . . . . . . . .Rusz Milán Zorán, a különös milliomos . . . . . . . . . .Karácsonyi Zoltán Rózsi, a takarítónô . . . . . . . . . . . . . . . . . .Jurkovits Zorica Markovics Miljan, montenegrói felügyelô . . . .Ember Tibor ügyelô, súgó: Bacsi Pavlovic Katarina mûvészeti titkár: Siskovity Éva a rendezô asszisztense: Sokác Katalin mûszaki vezetô, fény és hang: Mezei Lajos

szcenikus: Krisztovics Sándor díszlet és jelmez: Vesna Radovic´ zene: Lengyel Gábor rendezte: Radoslav Zlatan Doric´ „Radoslav Zlatan Doric´ alapított magyar színházat. Vagy húsz magyar nyelvû elôadást rendezett. Arra vágyott, hogy egyszer Magyarországon, »kôszínházban« rendezhessen. Nem érhette meg. Májusban volt két éve, hogy elveszítettük. Ô volt a »vajdasági életérzés« utolsó rendezôje. A magyar–szerb Bácsföldváron nôtt fel, és már gyerekkorában magába szívta mindkét nyelv dallamát. Újvidéken a magyar, Magyarországon a szerb kisebbségi színjátszást támogatta. Tanult mestersége a rendezés volt, választott mestersége az írás. Jugoszláviában szinte mindenütt rendezett, ahogyan ott mondják: Goricától Strumicáig. Négy drámakötete jelent meg, ez a mûve a harmadikban olvasható. A kötet címe: Drame za Slaviju. Az ô emlékére mutatjuk be ezt a darabot.” (az alkotók) magyar nyelvû elôadás játékidô: 1 óra 25 perc (szünet nélkül) június 9. 19.00 JESZ n Baráth Attila–Hajdú Tamás–Mácsai Endre–Pámer Csilla: KREÓN... VAGY FORDÍTVA Illetve az elôadás pontos címe: Kreón Avagy ellenében a szélnek, avagy egy aktív hulla kiáltványa, avagy mindennek az ellenkezôje is igaz. Vagy fordítva. zenés-táncos anti(k) tragédia Újvidéki Mûvészeti Akadémia, színész szak, a 2011-ben végzett évfolyam vizsgaelôadása Kreón, Théba királya . . . . . . . . . . . . . .Mácsai Endre m. v. Erinnüszök: Megaira, az emlékezô . . . . . . . . . . . . . .Pámer Csilla m. v. Alektó, a kíméletlen . . . . . . . . . . . . . . . .Baráth Attila m. v. Tísziphón, a kérlelhetetlen . . . . . . . . . .Hajdú Tamás m. v. fény: Flajsman Róbert fényterv: Mezei Zoltán jelmez: Pesitz Mónika munkatárs: Bartal Kiss Rita m. v. segédtanár: Pálfi Ervin osztályvezetô tanár, rendezô: Hernyák György játékidô: 75 perc (szünet nélkül) Köszönjük Szilágyi Nándor, Szedlár Rudolf és ifj. Kucsera Géza segítségét. Az Újvidéki Mûvészeti Akadémia és a szabadkai Népszínház közös produkciója jelenleg a Népszínházban látható. június 9. 19.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n SÁNDOR GYÖRGY: VÁLOGATOTT RÖGTÖNZÉSEIM „Elôzetesként csak annyit, hogy semmi jót, és még rosszat sem tudok ide írni kedvcsinálónak magamról, mert a lassan 50 éves pályafutásom alatt a világgal ugyan már annyi minden történt, de velem még soha semmi… Talán annyit mégis ide jegyzek, hogy a nagyvilág tele van áfonya-illattal, amivel szemben a KGB, a Moszad és a CIA is tehetetlen. De hogy belsô, hazai vizekre is evezzek, ide jegyzem még a legújabb közvélemény-kutatásomat. Tehát: KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS! Az a kérdésünk, hegy egyet tetszik-e érteni?!! – Miveeel??? – Ja, hát akkor már könnyû… Ennyi, (a többit a helyszínen, személyesen.)” (Sándor György)

39


füzet12

5/17/12

7:35 PM

Page 40

június

június 9. 19.30 Pécsi Harmadik Színház n FOLK A POSZTON Déli Kapu Régiós Táncszínházi gála Válogatás a Déli Kapu Folklórszövetség tagjainak táncszínházi darabjaiból Somogy Táncegyüttes: 1 darab föld A Somogy Táncegyüttes új táncszínházi darabja Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk címû regényének történetét dolgozza fel és jeleníti meg a mai korban. a Déli Kapu Folklórszövetség programja június 9. 20.00 ZsKN – E78 n Jana Dobreva: HOMOKPUZZLE fordította: Hadzsikosztova Gabriella, C. Nagy István a Szkéné, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE Produkció közös elôadása Anya, Bánsági Ildikó, élénk, üde, szereti az életet és a tavaszt. Nagyon jól van. Nô, Moldvai Kiss Andrea, nem szereti a tavaszt, még kevésbé az életet. Harapdálja az ujjait. Nagyjából jól van. Lány, Simkó Katalin, Máriának hívják. Saját belsô világa van. Nincs túl jól. Egyetemista lány, Jankovics Anna, idônként 26, idônként 28 éves. Állandóan lecsúszik a harisnyája. Nem tudja biztosan, jól van-e. jelmez: Papp Janó dramaturg: Gyulay Eszter rendezte: Király Attila A szeretés, a féltés, a kétely és a csöpp boldogság mind-mind ott ülnek lelkünk polcain, csupán nem látszik ki semmi sem. A dolgok csücske csak, mi kilóg. A kirakatok homályosak, a tekintetek maszatosak. De vajon észrevesszük-e az ablakok mögül, hogy ha halálba táncol egy hulló falevél? Képesek vagyunk-e még csöndet okozni? játékidô: 1 óra 20 perc (szünet nélkül) a Független Elôadó-mûvészeti Szövetség ajánlásával támogatók: Elôadómûvészi Jogvédô Iroda (EJI), Mindennapi Pszichológia június 9. 21.00 Bóbita Bábszínház n AZ ÖRDÖG HÁRFÁI Sebô Ferenc megzenésített versei válogatás az Énekelt versek címû kötetbôl Kaposvári Egyetem Mûvészeti Kar, színmûvész szak, II. évfolyam elôadják: Borsányi Dániel, Dargó Gergely, Domokos Zsolt, Erdélyi Adrienn, Fábián Szabolcs, Gonda Kata, Hajmási Dávid, Horváth Anna, Kiss Péter Balázs, Móga Piroska, Mózes András, Pallagi Melitta, Piti Emôke, Sodró Eliza, Szvetnyik Kata zenei vezetô: Rozs Tamás osztályvezetô tanár: Réthly Attila játékidô: 60 perc június 9. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE

40

10.

vasárnap

június 10. ZsKN – Boltok utcája n KÖNYVVÁSÁR A ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYEDBEN június 10. ZsKN – Boltok utcája n ZSOLNAY MÛVÉSZETI PIAC A POSZT-ON június 10. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó 12.00 A helység kalapácsa Kölcsey Ferenc Gimnázium (Zalaegerszeg) Ripacsok Irodalmi Diákszínjátszó-kör Petôfi Sándor komikus eposzának elôadásával a diákok már többször megnevettették a nagyérdemût. 13.00 Jevgenyij Svarc: Hókirálynô mesejáték a Sziporka Gyermekszínpad és a Pécsi Horvát Színház programja szereplôk: Hajdú Hajni, Rónai Bálint, Gyöngyösi Fecó, Pytel Panna, László Rebeka, Berta Fanni, Varasdi Szilvia, Majdik Dávid, Drávai Szilveszter, Denke Kamilla, Kappéter Viktor, Szalay Péter, Schröder Hanne, Sólymos Lilla, Rónai Dávid, Gyöngyösi Sára, Dézsi Laura, Soós Márk a zenéket összeállította: Német Judit N. Szabó Sándor rendezôpéldányának instrukciói alapján a szülôk segítségével színpadra állította: Unger Pálma 14.30 Párválasztó aki választott: Járai Máté, a Gyôri Nemzeti Színház színmûvésze, választottja Pásztor Erzsi színmûvésznô házigazda: Gergely László 16.00 Beszélgetés Rimas Tuminas rendezôvel, a POSzTzsûri elnökével beszélgetôpartnerek: Király Nina, Kozma András 17.15 Jubileum 25 éves az Egri Gárdonyi Géza Színház társulata. xx.xx Szarka Tamás és a színház Vendégünk Szarka Tamás költô, zeneszerzô, az 1983-ban létrejött Ghymes zenekar alapító tagja. Az együttes világszerte ismert eredeti stílusa nagyrészt az ô népzenei alapú zenéjébôl és irodalmi értékû szövegeibôl született. Mária címû musicaljét 2011. dec. 11-én mutatta be a debreceni Csokonai Színház a Fônix Csarnokban, Vidnyánszky Attila rendezésében. A Máriát alakító Újhelyi Kinga tiszta forrást idézô éneke, lényének drámai ereje felejthetetlen pillanatokat szerzett a nézôknek. A mûvésznô részletet fog elôadni a mûbôl. 22.00 GG Tánc Eger: Táncfantáziák táncolják: Homolya Patrícia, Kôhalmi Viktória, Kelemen Dorottya,Tóth Karolina, Pintár Ágota Lotti, Nagy Csaba, György László, Emôdi Attila, Balogh Zsolt közremûködik: Nagy Barbara asszisztens: Pintér Ágota Lotti jelmez: Molnár Gabriella ügyvezetô: Reiter Zoltán tagozatvezetô: Topolánszky Tamás koreográfia: Streicher Péter, Grecsó Zoltán, Pintér Ágota Lotti, Salik Zoltán Négy alkotó, négy mû, négy mûfaj, nyolc táncos, egy este – ezt kínálja a GG Tánc Eger új premierje! A humor és a líra keveredése izgalmas és színes kortárstánc elôadást eredményez!


füzet12

5/17/12

7:40 PM

Page 41

június 10. 10.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON 10.00–19.00 A Míves Mag Mûhely kézmûves vására TekergôTér játékai 16.00 MárkusZínház: A Jánosvitéz írta: Petôfi Sándor szándéka szerint a Társullat – a MárkusZínház egy bábszínház írókortárs: Balogh Robert zenéjét szerzette: Kovács Márton diplomás zenemûvész díszlet és báb: Fekete Dóra , Boráros Szilárd, Pilári Gábor színpadra teszi: Vajda Zsuzsanna, Pilári Áron, Csernák Samu, Pilári Gábor, Pilári Lili Eszter, Radák János A Petrovics bácsi, az ügyelô, a színházban nagyon fontos ember. A színészek félelmesztô kalandokon mennek keresztül, hogy a zsiványok vagy éppen a törökök legyôzettessenek. Tessenek látni illy’ nehéz sora van a hazai (báb)színházi életnek. Ja, hogy közben a Jánosvitéz történetjét használhatja a nézôsereg – amit ez a mi Sándorunk ügyesen odakanyarított – hát kérem tisztelettel az sem mellékes dollog. Nem lesz itt vér meg erôszak, csak bársonyos finomság kicsiknek s nagyoknak. 19.00 Etnofaun koncert Ágoston ZUBOLY Béla (szaxofon, duda, steel drum, havasi kürt, ének), Bocskor Bíborka (ének), Kiss Gábor (dob, ének, rap), Mizsei Zoltán (billentyûs hangszerek, ének), Resch Béla (bôgô), Sándor Tamás (ütôhangszerek, ének, rap, furulya, tilinkó) A ZUBOLY PLAYS JAZZ formációból alakult zenekar ebben a felállásban január óta zenél. Örökölték a ZUBOLY-tól a humoros zenei ötletek alkalmazását, a népdalok feldolgozását is, de saját útjukon indultak el. Nem elégednek meg a népdal egyszerûen modern keretbe foglalásával, hanem kontrasztáló elemek beépítésével igyekeznek olyan flasht adni, hogy kitûnjön a régi ôsi ereje. Mennyiben jazz ez a zene? Amennyi impró belefér. június 10. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 16.00 Csináljunk zenekart! Vermes Timea mûsora 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Musicalgála Sasvári Sándorral és Vermes Timeával (moderátor: Bencze Attila) június 10. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 10. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Vígszínház, Budapest (William Shakespeare: Makrancos Kata) Vörösmarty Színház, Székesfehérvár (Israela Margalit: Trió) június 10. 13.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2012 A virtuális valóság drámai szerepe tematikus vita a Nyílt Fórum füzetekben megjelent darabok kapcsán Lénárd Róbert: Virrasztók (vö. Almási-Tóth András: Chatroom, Tasnádi István: Cyber Cyrano, Garaczi László: Ovibrader stb.) felkért hozzászólók: Brestyánszki Boros Rozália és Nagy András írók

június 10. 15.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n Pungor András: VAKVARJÚCSKA a Nyílt Fórum felolvasószínháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Perczel Enikô rendezte: Makranczi Zalán június 10. 16.00 Mûvészetek és Irodalom Háza – Martyn Galéria n „ÉLETMÛVEM NINCS – CSAK ÉLETEM VAN” Száz éve született Várkonyi Zoltán a kiállítást megnyitja: Halász Judit színmûvész, a Vígszínház tagja június 10. 16.00 Caflisch Kávéház és Cukrászda n SZÍNES KAVALKÁD 2012 – SzínTér Tematikus Roma Fesztivál Színes Költészet Irodalmi délután Bari Károllyal, Jónás Tamással, Molnár Ákossal és Tesch Gábor Ferenccel közremûködik: Szabó József Márk (JESZ) moderátor: Standovár Ágota a Színes Gyöngyök Egyesület és a Szépírók Társasága „Könyv utóélete” programja június 10. 16.00 Színház tér n TÉRZENÉK A BELVÁROSBAN fúvós térzenei koncert Gyárvárosi Gyermek és Ifjúsági Fúvószenekar (Pécs) karnagy: Kerekes Csaba, Maronics Zsolt a Pécsi Kulturális Központ programja, társrendezô: Pécsi Német Önkormányzat június 10. 17.00 Modern Magyar Képtár n SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS a Képtár 20. és 21. századi képzômûvészeti gyûjteményében a tárlatvezetô: Rockenbauer Zoltán, a XII. POSzT válogatója, mûvészettörténész június 10. 17.00 ZsKN – E78 n Lázár Ervin: A HÉTFEJÛ TÜNDÉR bábszínpadra alkalmazta: Gimesi Dóra Budapest Bábszínház játsszák: Hoffer Károly e. h., Tatai Zsolt, Teszárek Csaba asszisztens: Rigó Anna zene: Sáry László koreográfus: Fosztó András tervezô: Mátravölgyi Ákos rendezte: Kuthy Ágnes m. v. Mit tehet egy hôs, ha csúnyának született? Ha a lába gacsos, a feje úritök, a termete girbegurba? Ha kineveti a tükörképe, ha lépte nyomán elhervadnak a virágok, ha megijednek tôle az emberek? Hogy lehet valaki ilyen csúnya? Mi végre? Ki végre? Mesénk hôse azért indul el, hogy bosszút álljon a csúnyaságáért, hadakozni indul karddal, lándzsával, péklapáttal, vassal, vérrel, vencsellôvel – elindul, hogy felkutassa minden bajának okozóját, a titokzatos Hétfejû Tündért… 5 éves kortól ajánlott a VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé Üveghegy-díjas gyerekelôadása

41


füzet12

5/17/12

7:40 PM

Page 42

június 10. 17.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Pique-nique á la troubadour Zenei körutazás idôben és térben a középkori Portugália, Katalónia, Provence és Franciaország tájain közremûködik: Szabó Judit (gitár, ének), Gelencsér Balázs (gitár), Mulaj Sándor (darbuka, ütôhangszerek) június 10. 18.00 Kodály Központ n L’ART POUR L’ART TÁRSULAT 26 év legemlékezetesebb jelenetei 2x90 percben, koncerttel a végén... közremûködik: Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethô Zsolt, Szászi Móni és meghívott vendégmûvészek A L’art pour l’art Társulat fennállásának 26 éves jubileumát ünnepli ebben az évadban. A magyar színházi életben különleges színfoltként jelenlévô mûfajteremtôk 1986 óta töretlen lendülettel szórakoztatják közönségüket. A jubileumi mûsorban – melynek összeállításánál bizony gondot okozott, a gazdag múltból mi is maradjon ki – megannyi neves vendégmûvész és egy rock zenekar is szerephez jut. Egy biztos: próbára fogják tenni a közönség rekeszizmait, és ehhez minden eszköz rendelkezésükre áll. június 10. 19.00 Pécsi Horvát Színház n NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA ’12 BALLADÁK FÖLDJÉN erdélyi balladák színpadi adaptációja Kallós Zoltán és Vargyas Lajos Balladák könyve címû kötete alapján, gyûjtött erdélyi népzenével Cinka Panna Cigány Színház Fekete Asszony . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Jónás Judit Fehér Asszony . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Pásztor Edina díszlet, jelmez: Werner József rendezte: Jónás Judit „Elôadásunk célja, hogy minél többeknek megmutassa a balladák örök érvényét, hiszen megmutatják: bár születéssel, halállal, szeretettel, gyûlölettel, átokkal, hittel és hitetlenséggel együtt kell élnünk, a közös áldozat lehet csak túlélésünk záloga.” (az alkotók) magyar nyelvû elôadás játékidô: 70 perc június 10. 19.00 ZsKN – ArtÉr kávézó n JELENETEK PAPP ANDRÁS–TÉREY JÁNOS KAZAMATÁK CÍMÛ DRÁMÁJÁBÓL, VALAMINT KARAKTERTANULMÁNYOK (MONOLÓGOK) A PINCEBÖRTÖN CÍMÛ DOKUMENTUMFILM ALAPJÁN rendezési gyakorlat – színészmesterség vizsga Színház- és Filmmûvészeti Egyetem, színházrendezô–fizikai színházi koreográfus szak, III. évfolyam 1. Kazamatafilm játssza, rendezte: Kiss Anikó 2. I. felvonás 8. jelenet: Hús játssza: Táborosi Margaréta (Asszony 1), Kiss Anikó (Asszony 2) rendezte: Widder Kristóf 3. I. felvonás 5. jelenet: Nosztalgia játssza: Táborosi Margaréta (Tábori), Hegymegi Máté (Mérô) rendezte: Simányi Zsuzsanna

42

4. I. felvonás 7. jelenet: Illegalitás játssza: Táborosi Margaréta (Tábori), Horkay Barnabás (Esztena) rendezte: Simányi Zsuzsanna 5. Húsdaráló játssza: Nagy Norbert (Horváth J. Zoltán) rendezte: Soós Attila 6. II. felvonás 17. jelenet: Baló jön játssza: Horkay Barnabás (Baló), Varga Krisztina (Gróf), Pallag Márton (Bakator), Kiss Anikó (Juhász), Nagy Norbert (Pilóta) rendezte: Widder Kristóf 7. Papírdaráló játssza: Gyöngy Zsuzsa (Horváth J. Jutka) rendezte: Soós Attila 8. II. felvonás 4. jelenet: A spanyol játssza: Pallag Márton (Pócs), Horkay Barnabás (Esztena), Táborosi Margaréta (Tábori) rendezte: Simányi Zsuzsanna 9. Nylonzacskó játssza: Varga Krisztina (dr. Sziki Lászlóné) rendezte: Hegymegi Máté 10. II. felvonás 11. jelenet: A pincétôl a padlásig játssza: Nagy Norbert (Esztena), Horkay Barnabás (Ottó 3), Zsíros Linda (Csonkáné) rendezte: Widder Kristóf 11. II. felvonás 18. jelenet (Nem válaszol) játssza: Zsíros Linda (Csonkáné), Pallag Márton (Mérô), Gyöngy Zsuzsa (Pulitzer), Nagy Norbert (Esztena), Horkay Barnabás (Pócs) rendezte: Widder Kristóf 12. Süllyesztô van játssza, rendezte: Widder Kristóf (Szabó Lászlóné) 13. III. felvonás 2. jelenet: Falfúrók játssza: Horkay Barnabás (Rakacza), Nagy Norbert (Pulitzer), Zsíros Linda (Ottó 3), Varga Krisztina (Hörömpô), Pallag Márton (Nikkel), Gyöngy Zsuzsa (Jutasi) rendezte: Hegymegi Máté 14. II. felvonás 6. jelenet: Fészek játssza: Nagy Norbert (Varjas) rendezte: Widder Kristóf 15. Bíróság játssza: Nagy Norbert (Horváth J. Zoltán), Kiss Anikó (Asszony), Zsíros Linda (Valéria elnöknô), Varga Krisztina (dr. Sziki Lászlóné), Táborosi Margaréta (Manyi), Horkay Barnabás (Gergô), Gyöngy Zsuzsa (Horváth J. Jutka), Pallag Márton (Imi), Widder Kristóf (Szabó Lászlóné) rendezte: Soós Attila 16. III. felvonás 10. jelenet: Ugrás játssza: Táborosi Margaréta (Tábori), Zsíros Linda (Pulitzer), Gyöngy Zsuzsa (Pan troglodytes 1), Pallag Márton (Pan troglodytes 2), Horkay Barnabás (Pan troglodytes 3), Varga Krisztina (Pan troglodytes 4), Nagy Norbert (Pan troglodytes 5) rendezte: Simányi Zsuzsanna 17. II. felvonás 14. jelenet: A ház erôs embere játssza: Pallag Márton (Mérô), Widder Kristóf (Szóvivô), Táborosi Margaréta (Tábori), Horkay Barnabás (Pócs), Nagy Norbert (Esztena), Gyöngy Zsuzsa (Pulitzer), Zsíros Linda (Csonkáné) rendezte: Widder Kristóf


füzet12

5/17/12

7:40 PM

Page 43

június

18. III. felvonás 12. jelenet: Tisztviselônô játssza: Pallag Márton (Esztena), Nagy Norbert (Mocsári), Zsíros Linda (Iringó), Gyöngy Zsuzsa (Pulitzer), Horkay Barnabás (Rideg) rendezte: Widder Kristóf 19. III. felvonás 19. jelenet: Corvinisták, gyülekezô! játssza: Widder Kristóf (Meszena), Gyöngy Zsuzsa (Galóca), Horkay Barnabás (Jutasi), Pallag Márton (Nikkel), Zsíros Linda (Ottó 3), Nagy Norbert (Szóvivô), Varga Krisztina (Áldozat) rendezte: Hegymegi Máté 20. Az utolsó segélykérés játssza: az osztály rendezte: Hegymegi Máté kurzusvezetô tanár: Máté Gábor osztályvezetô tanár: Horváth Csaba, Lukáts Andor játékidô: 1 óra 30 perc (szünet nélkül) június 10. 20.00 JESZ n 10 Babes¸–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, Magyar Színházi Intézet, színmûvész szak, III. évfolyam írták és rendezték a játszók Júlia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Albert Júlia Ágnes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Ábrahám Ágnes Krisztina . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Bíró Krisztina Noémi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Daróczi Noémi Éva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Imre Éva Rita . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Sigmond Rita Emese . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Simó Emese Csaba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Marosán Csaba Bence . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Molnár Bence Zsolt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Vatány Zsolt feliratok: Bodoki Halmen Kata technikus: Albu István, Almási Attila énektanár: Incze G. Katalin osztályvezetô tanár: Bíró József játékidô: 40 perc június 10. 21.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n HARMADIK FIGYELMEZTETÉS a Pesti Magyar Színház színészzenekara Gémes Antos (ének, elô-háttér vokál), Fillár István (szólógítár), Puskás Péter (billentyû), Horváth Zoltán (basszusgitár), Pethô Gergô (dob) Cserna Antal (ének, elô-háttér hangszerek) június 10. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE

11.

hétfô

június 11. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó 10.30 Lázár Ervin–Szabó Attila: A kétarcú boszorkány mesejáték Pécsi Nemzeti Színház játssza: Sólyom Katalin asszisztens, ügyelô: Markó Rita díszlet, jelmez: Tresz Zsuzsa zene: Rozs Tamás rendezte: Szabó Attila Síró-Nevetô ország határán az idôk kezdete óta egyedül él az Öreg Fiatalasszony egy apró szemû házban. Ez az utolsó állomása annak az útnak, amely az üveghegyre vezet. 13.00 Ki hol lakik? Vojtina Bábszínház (Debrecen) szereplôk: Nagy Mónika, Hell Krisztina, Hajdú Péter rendezte: Bartal Kiss Rita Hol laknak az állatok? Barlangban? Fészekben? Víz alatt? Kövek között? Mindenki lakik valahol, olykor mégis elôfordul, hogy valaki elvész. Eltéved. Nem talál haza, fôleg ha igazán azt sem tudja megmondani, hogy ô kicsoda, micsoda… 14.30 Párválasztó aki választott: Sztarenki Pál, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mûvészeti vezetôje, választottja Schnell Ádám színmûvész házigazda: Lipics Zsolt 16.00 Jókai Anna: Éhes élet – könyvbemutató 17.15 Jubileum Idén 30 éves a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, színmûvésznôje, Czegô Teréz 65 éves. 21.00 Csak Rómeó és Júlia... Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) elôadással egybekötött beavatóprogram Rómeó és Júlia szerepében: Barsi Márton és Madák Zsuzsanna rendezô: Sztarenki Pál, Madák Zsuzsanna Nem véletlen, hogy Shakespeare tragédiája a mai napig oly népszerû a fiatalok körében. Hiszen Rómeó és Júlia története az ô történetük… Hányféleképpen lehet elmesélni ezt a történetet? A válasz: számtalan módon… A mi receptünk: két színész, egy játékmester, egy tanterem és egy csapat diák! június 11. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Dórika és a Rombolók koncert június 11. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 11. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Katona József Színház, Budapest (Bessenyei György: A filozófus) Nemzeti Színház, Budapest (Sütô András: Egy lócsiszár virágvasárnapja)

43


füzet12

5/17/12

7:40 PM

Page 44

június 11. 12.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2012 12.00 Klasszikusok újrahasznosítása tematikus vita a Nyílt Fórum füzetekben megjelent darabok kapcsán Keresztesi József: Holtszezon (vö. Parti Nagy Lajos klasszikus átiratai, Tasnádi István: Finito, Fédra Fitness, Garaczi László: Mizantróp stb.) felkért hozzászólók: Ágoston Zoltán kritikus és Závada Pál író 13.30 A Nyílt Fórum zárása, a Vilmos-díj átadása június 11. 14.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n VAN-E ÉLET A FACEBOOK UTÁN? Színház.hu évadértékelô összejövetel A Színház.hu portál tizenkét éves hagyományát megváltoztatva idén a POSzT-on tartja évadértékelô tájékoztatóját. Az esemény során megtudhatjuk, miben különbözött a 2011–2012-es évad a többitôl, mik a Színház.hu tervei a következô évadra, szó lesz másodkézbôl való jegyértékesítésrôl, online színház-mozikról, a hazai egyetlen mûködô last minute színházjegy-értékesítô szolgáltatásról, színházi társkeresôrôl, a facebook hatásáról a színházi médiára, illetve bemutatják Magyarország elsô színházi mobil alkalmazását. Ezenkívül természetesen bepillanthatunk a jövôbe is. június 11. 15.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n Vörös István: PLAY FAUST a POSzT felolvasószínháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Orbán Eszter rendezte: Solténszky Tibor június 11. 16.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON 16.00 Tintaló Társulás: Zsigaföstô fest az elôadást létrehozta: Rumi Zsófia, Sipos Katalin, Sisak Péter, Kolozsi Angéla játssza: Törôcsik Eszter / Kolozsi Angéla Külön köszönet Vathy Zsuzsának! Az elôadásból megtudható, milyen élete van Zsiga föstônek egy hófehér világban. Látható továbbá két szín (a Kék meg a Sárga) veszekedése. Bemutatunk egy fura figurát: a zöld Lificet. Kiderül, hogy hét különbözô kék virág közül ki hasonlít leginkább Varga Julcsa szemére. Végezetül pedig a Feketerigóról mesélünk, aki azt hiszi: ô a legrútabb madár a ligetben. (az alkotók) 17.00 Schäffer Erzsébet író, újságíró mesél közremûködik: Karácsony Tamás „Elég csak nyitott lélekkel figyelni a világra. Befelé meg elcsöndesedni. Mindenki remélheti, megérkeznek a válaszok. [...] Kóstolgat az élet minket, gondoltál már erre? Hoz rengeteg jót, de mindig valami nagy árat fizetsz. Olyan terheket ró rád, meggebedsz. Aztán megint ad. Elvesz, ad. Néha azt érzem, figyeli, mit bírsz még...? [...] – Van a szenvedésnek értelme? / – Van. / – És mi az? / – Kinyílik a szívünk.” (Schäffer Erzsébet) 19.00 ESZME: Szemenszedett mese a Grimm testvérek Egyszemke, kétszemke, háromszemke címû meséjébôl írta: Gimesi Dóra játsszák: Bartal Kiss Rita, Hannus Zoltán zeneszerzô: Bakos Árpád tervezô-rendezô: Bartal Kiss Rita A Grimm testvérek e kevésbé ismert meséje egy fordított világban játszódik: egy országban, ahol mindenkinek egy, három vagy öt szeme van. Egy országban, ahol a két szemmel született Erzsiké-

44

re ferde szemmel néznek. Hisz olyan furcsa, idegen, ijesztô. A különleges, vicces Hamupipôke-történetben a kiközösített, cselédsorban tartott kétszemû kislány jó szíve és bátorsága végül gyôzedelmeskedik, sôt még a párját is megtalálja. Mi, nézôk pedig talán megtanulunk más szemmel nézni azokra, akik nem olyanok, mint mi vagyunk. június 11. 18.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Zenés mûsor közremûködnek: a Pécsi Mûvészeti Gimnázium növendékei június 11. 18.00 Pécsi Horvát Színház n SÁROSI ISTVÁN: VESZEDELMES -SMS- VISZONYOK könyvbemutató a beszélgetést vezeti: Szikora János rendezô közremûködik: Vlasits Barbara és Vidákovics Szláven, a Pécsi Nemzeti Színház mûvészei „…idônként megint felszisszen a regényt kezében tartó olvasó, mert a képzelt és valós világ mezsgyéjén kavargó történet annyira életszerû, mintha az elmúlt évek napjainkig tartó eseményei (közéleti, gazdasági, bûnügyi, színházi és kapcsolati viszonyai) jelennének meg, azokat látnánk, hallanánk, s ha igazak az események, miért ne lehetnének azok a helyzetek is… …és akkor a szereplôk?” (részlet a könyismertetôbôl) június 11. 19.00 ZsKN – E78 n „SZEDETT-VEDETT ORFEUM” bohózatok, kuplék két részben Kaposvári Egyetem Mûvészeti Kar, színmûvész szak, IV. évfolyam játsszák: Czakó Juli, Deák Péter, Gergely Rozi, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara korrepetitor: Ujláb Gábor osztályvezetô tanár: Rusznyák Gábor rendezte: Réthly Attila játékidô: 3 óra (egy szünettel) június 11.00 19.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n IN MEMORIAM GEORGE GERSHWIN emlékkoncert Szakcsi Lakatos Béla és Bornemissza Mária dalestje zenei rendezô: Bornemissza Géza június 11. 20.00 Bóbita Bábszínház n Fráter Zoltán: HÁT HOGY SZERET MAGA ENGEM? Krúdy Gyula szerelmi levelezôje Pinceszínház (Budapest) Krúdy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Szikszai Rémusz Rezsán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Bozó Andrea Zsuzsi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Eke Angéla e. h. súgó: Skrabán Judit rendezôasszisztens: Csicsely Zoltán látvány: Lisztopád Krisztina dramaturg: Marsalkó Eszter rendezte: Néder Panni Köszönjük a közremûködést Bíró Krisztának, Hegyi Barbarának, Járó Zsuzsának, Majsai-Nyilas Tündének, Kari Györgyinek, Petrik Andreának, Réti Iringónak. Amikor Krúdy sugárzó fiatalon, tele életkedvvel, reménnyel a fôvárosba érkezett, rögtön az éjszakázók világába csöppent, és örökre eljegyezte magát vele. A nôknél nagy sikere volt a közel két mé-


füzet12

5/17/12

7:40 PM

Page 45

június ter magas, bikaerôs, barnapiros arcú, borostyánsárga szemû, gyönyörû kezû, mélyen zengô hangú szívrablónak. Nem szeretett hosszasan udvarolni, sikereit természetesnek vette. Szabados életmódjának megfelelôen szállodában élt, 1915–18 között a Royalban, itt viszonyt kezdett Rezsánnal, a szállodaigazgató feleségével. Szerelmük napról napra növekedett, lángoltak, sírtak, ôrjöngtek, Krúdy minden korcsmárossal összeveszett – mígnem egy forró augusztusi napon megismerte Rezsán veszélyesen fiatal, bájos és kacér lányát, Zsuzsit… játékidô: 70 perc (szünet nélkül) június 11. 20.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n JÁTSZÓ-TÁRSAK (a függöny mögött...) POSzT különkiadás! Cserhalmi György és vendége, Pogány Judit A színházi beszélgetô-sorozat célja, hogy a közönség megismerhesse a mûvészeket a színházon kívül, a színpadtól távol, vagyis testközelbôl. A háromfogásos zenei csemegét a Duo Doranova (Fehér Dóra és Villuth András) tálalja. A borkóstolón a Maul Zsolt Pincészet zamatos nedûi és a Helesfa Vendégház sajtremekei kerülnek terítékre. beszélgetôtárs: Szolnoki András, az MTV színházi közvetítéseinek egykori szerkesztôje és producere Köszönjük a Maul Zsolt Pincészet, Helesfa Vendégház és a Hajas Szalon támogatását! június 11. 20.00 Szoba n [FOSZFOR] KREATÍV BÁZIS A SZOBÁBAN VJ performance a [foszfor] vizuál eddigi alkotásaiból, összmûvészeti jamboree június 11. 20.30 Király utca n MÉG Színház: ÖRDÖGÖK játsszák: Arany Démon Brigitta, Borbíró Sátán Judit, Ördög Mocsár Zsófia, Bassola Woland Richárd, Boglári Belzebub Tamás, Kárpáti Lucifer Péter, Szerencsés Pokolfajzat Dániel Márton Pécs utcáin bolyong a tisztátalan lélek, keresi otthonát, keresi, míg meg nem leli. A gonosz megidézése és elûzése, amorális játék, melynek hossza, mint az utcáé. A díszletek adottak, a statiszták száma számos. Lássuk a vétkes várost. „Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberbõl, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nem talál, ezt mondja: visszatérek az én házamba, a honnét kijöttem. Maga mellé vesz más hét lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsõnél.” (Lukács 11:24,26) „És minekutána kimentek az ördögök az emberbôl, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekrôl a tóba rohana, és megfullada.” (Lukács 8:33) június 11. 21.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n MïUS Álmos Gergely, Horányi Júlia A duó 2011 nyarán jött létre, zenéjét a konstruktív, minimalista elektronika, az akusztikus hangszerek és ének harmóniája jellemzi. Stílusukra nagy hatással volt a jazz, blues és bristoli trip-hop. Koncertjeiken két vendégmuzsikussal lépnek fel. Horányi Júlia színházi díszlet- és jelmeztervezô, és kiállítások kurátoraként korábban maga is dolgozott a POSZT-on.

12.

kedd

június 12. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó 10.30 Csörgôkezû, vödörjáró, dobhasú Cinka Panna Cigány Színház szereplôk: Jónás Judit, Mata András, D. Horváth Károly, Logodi László díszlet, jelmez: Werner József Szécsi Magda története nem is annyira mese, inkább moralitás szeretetrôl, barátságról, elfogadásról. 13.00 Cinka Panna gyermek kavalkád Cinka Panna Cigány Színház szereplôk: Jónás Judit, Logodi László, Mata András, Csapláros László, Szabó Zsuzsanna, D. Horváth Károly, Werner József, Mezei Lajos, Werner Olivér Interaktív gyermekkoncert minden korosztálynak sok zenével, énekkel, bábmûvésszel és bohóccal. 14.30 Párválasztó aki választott: Kôszegi Ákos, a kecskeméti Katona József Színház színmûvésze, választottja Kútvölgyi Erzsébet színmûvésznô házigazda: Márton András 16.00 Szolgáltatás vagy szolgálat Lehetôségek és veszélyek a vidéki befogadó színházak országos hálózatában a beszélgetés résztvevôi: Benkô Péter Pál (Soltis Lajos Színház, Celldömölk), Scherer Péter (színmûvész), Dr. Szabó Tamás (Jászberény Város polgármestere) moderátor: Dr. Várszegi Tibor (Malom Színház, Jászberény) 17.15 Jubileum Idén 40 éve a pályán Jancsik Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színmûvésze, továbbá kereken 133 éves és éppen 100 éve újították fel a színházat. 21.00 Brestyánszki Boros Rozália: Csörte karaoke sztárbazár Békéscsabai Jókai Színház szereplôk: Kara Tünde, Katkó Ferenc, Gulyás Attila, Liszi Melinda, Szabó Lajos rendezte: Fekete Péter A dráma erôsen ironizálva, de kegyetlenül teszi fel kérdéseit: mi történik akkor, ha a modern kor váratlanul tör be vívmányaival – mobiltelefon, tévékamera, laptop, skype – egy falucska egyszerû lakóinak megszokott életébe. Zavar, félelem az újtól, értetlenség és meghasonlottság. 23.00 Nagy József: Utolsó tájkép (portréfilm vetítés) beszélgetôpartnerek: Gemza Péter, Várszegi Tibor június 12. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Louisiana Double koncert

június 11. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE

45


füzet12

5/17/12

7:40 PM

Page 46

június 12. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 12. 10.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n SZÍNES KAVALKÁD 2012 – SzínTér Tematikus Roma Fesztivál 10.00 Zsaka˘! – gyermekprogramok kreatív, érzékszervi és angol nyelvi játékok, Cigánykerék társasjáték, zenés, táncos gyermekprodukciók, mesemondók, bohócok 19.00 Zsaka˘! – táncház zene: Kanizsa Csillagai a táncházat vezeti: Roma Csillagok Hagyományôrzô CigányTánccsoport a Színes Gyöngyök Egyesület programja június 12. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZÍNHÁZI FESZTIVÁLOK HATÁRON INNEN ÉS HATÁRON TÚL Jelen/jövô, be- és kitekintés kerekasztal beszélgetés a Magyar Mûvészeti Fesztiválok Szövetsége és a Magyar Fesztivál Szövetség társrendezésében Zsámbék, Gyula, Szeged, Kôszeg, Kisvárda, Nyírbátor, Keszthely, Miskolc, Debrecen, Kaposvár, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Temesvár, Gyôr, Szatmárnémeti, Gyergyószentmiklós, Budapest… Kolibri, Gyermekszínházi Biennálé, Szárnyas Sárkány, Kollokvium, Deszka, Desirefesztivál, Interferencia meghívottak: a fesztiválok igazgatói moderátor: Márta István június 12. 11.00 Tudásközpont n A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR mesebeszéd magyar népmesék motívumainak felhasználásával írta: Bagossy László A Sötétben Látó Tündér . . . . . . . . . . . . . . . .Pogány Judit „Most elmondom, hogyan születnek a tündérek. A tündérek úgy születnek, hogy…” A Sötétben Látó Tündér nemcsak születésérôl mesél, hanem elárulja azt is, hogyan tanult meg látni a sötétben és biztatja azokat, akik félnek az éjszakától, akik félnek a semmit-se-tudástól. Tündéranyja szerint három dologra van szükségünk ahhoz, hogy lássunk a sötétben: képzeletre, szeretetre és bátorságra – ezen a délelôttön mindenki részese lehet az élménynek. játékidô: 60 perc a Csorba Gyôzô Megyei - Városi Könyvtár programja június 12. 15.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n Borbély Szilárd: SZÓL A KAKAS MÁR a POSzT felolvasószínháza a Színházi Dramaturgok Céhe szervezésében dramaturg: Radnóti Zsuzsa rendezte: Kárpáti Péter június 12. 16.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON 16.00 ESZME: A székely menyecske meg az ördög bábos mesemondó: Fabók Mariann zenei felelôs: Ács Gyula díszlet: Mátravölgyi Ákos bábok: Lellei Pál

46

„Fabók Mariann azt az utat folytatja, amelyet elsô önálló munkájában, A halhatatlanság országában megkezdett. Most is bábos mesemondóként szervezi a produkciót: kedves közvetlenséggel szólítja meg a közönséget, nemcsak mesél nekik, hanem néha kérdezi is ôket, beszélgetésbe is elegyedik velük. De ezek a kiszólások sosem zökkentenek ki a történetbôl, inkább még jobban belevonnak abba, folyamatosabbá és koncentráltabbá válik nemcsak a gyerekek, hanem a felnôttek figyelme is azáltal, hogy mi magunk is játékostársakká válunk.” (Sándor L. István) 18.00 MárkusZínház: A helység kalapácsa felvezetik: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor Nagy közös játék, amelyben a nézô észrevétlenül lesz részese az elôadásnak: lehet tartópillér egy templomtoronyban, kelléktartó kilincsfelelôs, vendég a csapszékben. Még egy szerelmi vallomás fôszereplôjévé is elôléphet, ha túljut a kocsmai verekedésen. És hogy senki ne menjen haza üres kézzel, a végén „suvenir-ajándékok” megszerzésére is lehetôsége lesz. 19.00 Harp-Agon Z. T. koncert Bodor Tibor Teskó (kelta hárfa), Nemes Gábor Kölyök (gitár) közremûködik: Restás Gergô (cajon és más ütôhangszerek) Teskó és Kölyök bemutatja Pécs egyik legújabb folk-etno-kreatívvilág zenei formációját. Célközönség: fogantatástól 99 éves korig. A Harp-Agon Zenei Társulás muzsikájában barokk kori ír motívumok keverednek reggae-vel, bosa novával és jazzes ritmikával, Erdély népeinek dallamai vegyülnek blueszal, és találnak békét a 36 húron. június 12. 17.00 „Múzeumok utcája” – Amerigo Tot Múzeum n SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS tárlatvezetô: Oberfrank Pál színész június 12. 17.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! 17.00 A szavak ereje, a költészet mágiája író-olvasó találkozó, mûhelytitkokkal, a www.kupefolyoirat.hu alkotóival 18.00 Nagy Bandó András a Beszélgetôtárs 19.00 Szabó Anikó (ének, lant – Pécsi Tudományegyetem Mûvészeti Kar) mûsora június 12. 18.00 Pécsi Püspöki Pince n HIT ÉS SZÉPSÉG beszélgetés Lackfi János író-, költô-, drámaíróval házigazda: Heidl György eszmetörténész, zenész, zeneszerzô Beszélgetés és elôadás Istenrôl, emberrôl, világról, az élet és a mûvészet szentségérôl és szépségérôl. „A szépség az a szó, amelyet legelsôként kell kimondanunk.” (Hans Urs von Balthasar) A belépés díjtalan! június 12. 19.00 ZsKN – E78 n HAJRÁ HÁRY! HOPPart A tanári kar tagjai: Sikk Magdolna Dialektika . . . . . . . . .Kiss Diána Magdolna Igyálisz Katalin . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Szilágyi Katalin Chován Aspiráns . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Chován Gábor prof. Báró Münchausen . . . . . . . . . . . . . . . . .Egyed Attila Háry János, rektor . . . . . . . . . . . . . . . . . .Herczeg Tamás A diákság részérôl: Barabás Richárd, bukott növendék . . . . .Barabás Richárd


füzet12

5/17/12

7:41 PM

Page 47

írta: Jánossy Lajos, Kárpáti Péter rendezôasszisztens: Szántó Péter rendezte: Novák Eszter Pirult már el? / Hebegett, habogott, izzadt a tenyere? / Történt már olyan, hogy egy füllentésen rajtakapták? / Érezte már magát rosszul a bôrében? / Gyûlt már meg a baja a Hivatallal? / Tragikus kimenetelû állásinterjú? / Kellemetlen családi konfliktusok? / Huncut kalandok, zsiványságok? / Hétköznapok, ünnepnapok? / Jövôkép? Szerezzen diplomát a Háry János Igazmondó Szabadegyetemen! (A diploma alapfokú oktatásra jogosító végzettséget ad!) játékidô: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) a HOPPart és a Kôszegi Várszínház közös produkciója június 12. 19.00 Kodály Központ, 103. terem n AZ I. NEMZETKÖZI VÉGH SÁNDOR VONÓSNÉGYES VERSENY KÖZÖNSÉGDÍJAS EGYÜTTESÉNEK KONCERTJE A fiatal zenészek (a vonósnégyes tagjainak életkora együttesen nem haladhatja meg a 128 évet) versenyét június 4. és 11. között a budapesti Mûvészetek Palotájában rendezik, s a versenyre Pécs városa közönségdíjat ajánlott fel. A közönségdíjas együttes az eredményhirdetést követô napon, a Filharmónia koncertjén mutatkozik be Pécs és a POSzT közönségének. Részletes program a www.filharmonia-dd.hu oldalon! június 12. 20.00 JESZ n KARNYÓNÉ-GYAKORLATOK Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak címû mûve alapján Színház- és Filmmûvészeti Egyetem, IV. évfolyam, bábszínmûvész osztály Játszó személlyek: Karnyó, egy idôs kalmár . . . . . . . . . . . . . . .Ivanics Tamás Karnyóné, felesége . . . . . . . . . . . . . . . . . .Bohoczki Sára Samu, ezeknek fiok, ki bolondos . . . . . . .Mórocz Adrienn Boris, szobaleány . . . . . . . . . . . . . . . .Andrusko Marcella Lázár, boltos legény . . . . . . . . . . . . . . . . .Márkus Sándor Tipptopp, szelepurdi . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Fehér Dániel Lipittlotty, szelepurdi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Fritz Attila Kuruzs, egy személyben doctor, borbély, alchimista, kéznézô chiromantista, zsibvásáros, drótvonó, poéta, kosárkötô . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Spiegl Anna Tündérek . . . . . . . . . . . . . . . .Eke Angéla, Makra Viktória Bábmozgatók és zenészek . . . . . . . . . . . . .Czupi Dániel, Fehér Dániel, HofferKároly, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna, Szolár Tibor zongorán kísér: Kemény Gábor zene: Selmeczi György jelmez: Tihanyi Ildikó bábtervezô: Hoffer Károly dramaturg: Nagy Orsolya (II. évfolyam) a rendezô munkatársa: Szántó Péter osztályvezetô tanár: Meczner János, Csizmadia Tibor rendezte: Gothár Péter játékidô: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) támogató: Nemzeti Erôforrás Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Polgár Krisztina Emlékalap

június 12. 20.00 Kodály Központ n Ronald Harwood: A NAGY NÉGYES fordította: Zöldi Gergely Cecily Robson . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Molnár Piroska Jean Horton . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Vári Éva Reginald Paget . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Szacsvay László Wilfred Bond . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Benedek Miklós díszlet: Khell Zsolt jelmez: Tordai Hajnal világítás: Bányai Tamás grafika: Szöllôsi Géza videó, animáció: Magic Hand Film a rendezô munkatársa: Jánoska Zsuzsa rendezte: Gálffi László producer: Orlai Tibor Ünnepelt operaénekesek voltak. Mára visszavonultak. Egy békés mûvészotthonban él a tenor, a basszus és az alt – amikor egy nap váratlanul beköltözik a szoprán is. Teljessé válik az egykori legendás Nagy Négyes. Minden szerep változatlan: a kamaszosan túlfûtött Rigoletto, a kacér Maddalena, az érzékeny Herceg, a kiszámíthatatlan Gilda. Sérelmek, vonzalmak – mintha tegnap történtek volna, véd- és dacszövetségek – mintha tegnap köttettek volna. És elôttük a nagy feladat: egy Verdi-gála, hosszú évek után újra a közönség elôtt. De olyan-e ma is a hangjuk, mint fénykorukban? Ronald Harwood, Az öltöztetô és A zongorista Oscardíjas szerzôje, színdarabjában az örök ifjúságról és a mûvészet hatalmáról mesél iróniával és sok humorral. játékidô: 1 óra 30 perc (egy szünettel) a Bartók Kamaraszínház és Mûvészetek Háza (Dunaújváros) és az Orlai Produkciós Iroda közös elôadása június 12. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE

47


füzet12

június

5/17/12

13.

7:41 PM

Page 48

szerda

június 13. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó 10.30 Szille és a tavak népe (Wass Albert meséi) párbeszédes játék kisiskolásoknak Gózon Gyula Kamaraszínház szereplôk: Haik Viktória, Máté Krisztián, TakácsKiss Zsuzsanna, Tóth Máté A gyerekekkel együtt idézzük meg az író történeteit, keltjük életre szereplôit, s haladunk a „bûvös ösvényen”. 13.00 Mekk mester menyegzôje Gózon Gyula Kamaraszínház szereplôk: Bor Viktor, Túróczy Éva, Nádházy Péter, Szabó Zsuzsa, Habány Tamás rendezte: Bor József A népszerû báb mesefilm-sorozat mesemusical változatában Mekk mester a boldogságot keresve vándorol, hogy megtalálja szerelmét, a falu polgármesterének lányát, Barika Marikát. 14.30 Párválasztó aki választott: Dósa Mátyás, a szolnoki Szigligeti Színház színmûvésze, választottja Mészáros Árpád Zsolt színmûvész házigazda: Kautzky Armand 16.00 A Magyar Teátrum Díj és díjasok bemutatása házigazda: Fekete Péter 17.15 Jubileum Kiss Jenô és Réti Erika a kecskeméti Katona József Színház mûvészei 50 éve a színpadon, 115 éves a kecskeméti Katona József Színház, 100 éves a szolnoki Szigligeti Színház épülete. 21.00 Mészáros István: LIFT különleges olvasó- és elsô rendelkezô próba Szigligeti Színház (Szolnok) szereplôk: Karczag Ferenc, Radó Denise, Molnár László, Kautzky Armand, Kertész Marcella, Gombos Judit, Vándor Attila, Dósa Mátyás, Mészáros István, Barabás Botond, Jankovics Anna Egy felhôkarcoló liftje – a „Magányos Szívek” báljára igyekvô emberekkel zsúfoltan – elakad ég és föld között. A bezártságban kibomlik elôttünk szereplôink sorsa, különös történetük és kalandos utazásuk egy meghökkentô végkifejlet felé… 23.00 Világvége szerelem zenés dokumentumfilm a színdarabról és a 25 éves PG Csoportról beszélgetôtársak: Szomjas György, a film rendezôje és a PG Csoport tagjai A debreceni rockzenekar, a PG Csoport 2011-ben volt 25 éves. A zenekar dalaiból és Jantyik Zsolt énekes-szövegíró gondolataiból, dalszövegeibôl alakult ki a Világvége szerelem címû „kortárskeserédes”, Vidnyánszky Attila rendezésében (bem. 2011, Csokonai Színház). A zenekarról – és az elmúlt 25 évrôl – zenés dokumentumfilm és három részes TV film is készült. Az egyik rész – a Világvége szerelem – bepillant a próbafolyamatba és a premieren is követi a produkciót. A film az RF produkció Kft. és a Híd Média Kft. gondozásában készült.

június 13. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 A Kaláka együttes koncertje június 13. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 13. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Katona József Színház, Kecskemét (Katona József: Bánk bán) Radnóti Miklós Színház, Budapest (Tennessee Williams: Vágyvillamos) június 13. 15.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n Nényei Pál: TEMPEFÔI a POSzT felolvasószínháza a Színházi Dramaturgok Céhe szervezésében HoppArt Társulat dramaturg: Enyedi Éva rendezte: Herczeg Tamás június 13. 16.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON 16.00 Méhes Csaba és a Brass in the Five: A rézerdô lakói interaktív zenés játék írta és rendezte: Méhes Csaba, Takács Tibor játsszák: Méhes Csaba (pantomim, comedy), Simai László (trombita), Tóth Tamás (trombita), Koppányi Béla (harsona), Soós Péter (kürt), Takács Tibor (tuba) A rézerdô közepén találkozik hat manó. Zenélnek, táncolnak, mókáznak, kirándulnak, kertészkednek, élik az erdei manók vidám életét. Közben megszelídítenek egy medvét, és nem maradhat el a csiga-teknôs derbi sem. Óvodás és kisiskolás korú nézôinket különösen várjuk! 17.00 Német táncház táncház-vezetô: Heil Helmut közremûködik: a Leôwey Gimnázium Táncegyüttesének zenekara a Pécsi Kulturális Központ programja 19.00 Kathputli – indiai est bábokkal, vetítéssel A MárkusZínház felkerekedett és hátizsákosan keresett – egy hónapon át – bábosokat, muzsikosokat Indiában. Rajasthani, gujarati élményeiket szeretnék megosztani ezen az estén, zenével, bábbal, sok-sok képpel. június 13. 16.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n SZÍNES KAVALKÁD 2012 – SzínTér Tematikus Roma Fesztivál Orkesztra Bohemika (Budapest), Tamburazenekar, Roma Csillagok Hagyományôrzô Cigány Tánccsoport (Pécs), Limba Nostru Beás Zenekar (Gerde), Csillogó Gyöngyszemek Mûvészeti Egyesület Tánccsoportja (Furta) június 13. 17.00 Kodály Központ n SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS + a Kodály Központ titkai megmutatja: Hauer János üzemeltetési igazgató

48


füzet12

5/17/12

7:45 PM

Page 49

június 13. 18.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Welcome Sinatra! – Sinatra Pécsett énekel Frank Sinatra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Deák Gábor Panni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Stefanovics Dóra részletek: www.kupefolyoirat.hu június 13. 19.00 Pécsi Horvát Színház n NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA ’12 John Buchan–Alfred Hitchcock–Patrick Barlow: 39 STEPENICA (39 LÉPCSÔFOK) Hrvatsko kazalisˇte Pec˘uh (Pécsi Horvát Színház) – Kazalisˇte Virovitica – Ludens teatar iz Koprivnice Richard Hannay . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Filip Jurc˘ic´ Anabella, Pamela, Margareta . . . . . . Jelena Hadzˇi-Manev Voditelj (kísérô), novinar (újságíró), s˘pijun (kém), seljak i jos˘ mnogo toga (paraszt és még sok más) . . . Goran Kosˇi, Mladen Kovac˘ic´ scenografija (díszlet): Ivo Knezovic´ kostimografija (jelmez): Tresz Zsuzsa scenski pokret (színpadi mozgás): Pravdan Devlahovic´ redateljica (rendezte): Franka Perkovic´ Gamulin horvát nyelvû elôadás június 13. 19.00 ZsKN – E78 n Elz˙bieta Chowaniec: GARDÉNIA fordította: Pászt Patrícia magyarországi bemutató A K. V. Társulat elôadása a Thália Színház támogatásával Nô I . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Urbanovits Krisztina Nô II . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Száger Zsuzsanna Nô III . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Bartsch Kata Nô IV . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Spiegl Anna zongora: Kákonyi Árpád/ Matkó Tamás fény: Tengely Gábor díszlet, jelmez: Nagy Fruzsina zeneszerzô : Kákonyi Árpád dramaturg: Markó Róbert rendezte: Pelsôczy Réka Négy gyönyörû nô. Négy generáció. Anyák és lányaik. A harmincas évektôl napjainkig. Szubjektív történelem. Egy család története. A mi történetünk. játékidô: 1 óra 20 perc (szünet nélkül) a Független Elôadó-mûvészeti Szövetség ajánlásával

június 13. 19.00 Szoba n [FOSZFOR] KREATÍV BÁZIS A SZOBÁBAN A pécsi Slam Poetry képviselôi szövegelnek színházról, Pécsrôl, POSzT-ról… Hip-hop színház és költészet egy helyen. június 13. 20.30 JESZ n Kocsis István: A TÉR monodráma Bolyai János hitérôl, gyötrelmérôl és szerelmeirôl Yorick Stúdió (Marosvásárhely) Bolyai János . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Sebestyén Aba fény, hang: Aszalos Attila jelmez: Török Viola, Sebestyén Aba dramaturg, rendezô: Török Viola Az abszolút térelmélet matematikai megalkotója Bolyai János filozófusként jelenik meg Kocsis István monodrámájában és gondolkodó-alkotó emberként keresi a helyét az ôt körülvevô világban, abban, amit ô egyszerûen „TÉR”-nek nevez. A világot „másként látó geométer” az emberiség „üdvét” tartja a legfontosabbnak, mely az önmagunk legyôzésén alapuló felemelô érzés, a végtelen tér megtapasztalása, az idôtlen „ÉN” felfedezése. játékidô: 65 perc június 13. 21.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n ROMANO DROM KONCERT Kovács Antal (gitár, ének), Balogh József (gitár, ének), Kovács Krisztián (cajon, darbuka), Kovács Máté (dobok), Egri János (basszusgitár) A Romano Drom 1999-es megalakulása óta egyedi zenei világával hódít idehaza és a nagyvilágban, Kanadától Dél-Koreán és Norvégián át, Szerbián és Portugálián keresztül Ukrajnáig. Ezen a koncerten küszöbön álló új nagylemezük dalait is bemutatják. június 13. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE

június 13. 19.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n SZÉLLEL SZEMBE – POÉNOK ÉS POÉMÁK Jordán Tamás stand up estje „Nagyon sok remek történetem van. A színházról, az életembôl, saját magamról, erôs öniróniával. Sok bajom van a »stand up« mûfajjal. Alig-alig van jó, a többsége komoly szenvedést okoz. Ezt még el is lehetne viselni. Az igazi katasztrófa az, hogy a közönség ezekért is odavan. Felébredt bennem egy dacos düh. Elhatároztam, hogy én is csinálok egy speciális stand up-ot, amelynek az a lényege, hogy a remek történeteim közé becsempészek verseket is. Hiszen a vers is közlés, sok esetben történet is, megpróbálom úgy belopni, hogy egy-egy vers jelenléte magától értetôdô legyen.” (Jordán Tamás)

49


füzet12

5/17/12

június

14.

7:45 PM

Page 50

csütörtök

június 14. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó 10.30 Utazás a Csacsifogaton Békéscsabai Napsugár Bábszínház rendezte: Csortán Zsóka Móricz Zsigmond, Zelk Zoltán, Kányádi Sándor, Weöres Sándor verseibôl, verses meséibôl 13.00: Vásárfiak Békéscsabai Napsugár Bábszínház Az elôadás a vásári bábjátékok humorát, közvetlenségét követve három nép három történetét meséli el. 14.30 Párválasztó aki választott: Dobó Kata színmûvésznô, választottja Gulyás Levente, a Békéscsabai Jókai Színház zenei vezetôje házigazda: Beleznay Endre 16.00 Valère Novarina és a magyar nyelv – A cselekvô szó színháza beszélgetôpartnerek: Valère Novarina író, rendezô, Rideg Zsófia mûfordító-dramaturg, Dr. Sepsi Enikô irodalomtörténész, mûfordító, Szûcs Nelli és Jámbor József színmûvészek „A magyar és a francia elterülnek, szétáradnak, ömlenek: mindkét nyelv azért van, hogy messzire jusson, mélyre – nem a hangsúlyok szökellésével és a folyamatos zaklatottsággal, hanem széles ritmussal és az ölelkezô lélegzéssel. Gyökeres idegenségük ellenére – ellentétes eredetükkel együtt – volt köztük valamiféle mélységes összhang. A Loire-t a Dunához hasonlítottam – a franciában is megtaláltam a mesteri dunai ritmust.” (Valère Novarina: Érthetetlen anyanyelv) 17.15 Kaszás Attila-díj: A színházak nomináltjainak bemutatása Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatának polgármestere, Pokorni Zoltán és Szûcs Gábor, a Mozaik Mûvészegyesület elnöke 2008-ban alapították a Kaszás Attila-díjat, elismerendô azoknak a színmûvészeknek a munkáját, akik kiemelkedô mûvészi teljesítményük mellett a társulaton belül is fontos közösségépítô szerepet vállaltak. 21.00 Papageno a metróban Békéscsabai Jókai Színház Szalma Dorotty ötlete alapján írta: Zalán Tibor szereplôk: Komáromi Anett, Tákanetom Romi, Komonett Mária, Morákoma Netti, Román-Etmo Kati, Káromi Omanett, Morometták Ani, Kelemen Dániel Mert mi történik akkor, ha egy bombariadó miatt kiürítik az Operát, és az énekeseket úgy kergetik ki az utcára a biztonsági emberek, hogy még a jelmezüket sem cserélhetik át polgári ruhájukra? És mi történik akkor, ha egy peches napja után a Papagenót játszó mûvész, talpig tollban, a metróban összetalálkozik egy punk-lánnyal, aki kineveti ôt madárjelmezében? Megmondom, mi történik. Tarararam. Tarararam. És – tatam. 23.00 Múltidézô: Vérfagyasztó színpadi pillanatok Szigethy Gábor színháztörténeti csemegéi vetítéssel június 14. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Napra zenekar

50

június 14. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 14. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Örkény István Színház, Budapest (Friedrich Dürrenmatt: János király) Katona József Színház, Budapest (Torsten Buchsteiner: Nordost) június 14. 14.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n Jon Fosse: VALAKI JÖN MAJD – HAT SZÍNMÛ CÍMÛ DRÁMAKÖTETÉNEK BEMUTATÓJA (Polar Könyvek/SzínMûHely Alapítvány/ SzDC) a kötetet bemutatja: Hársing Hilda a drámaíró munkásságát méltatja: Domsa Zsófia kutató, fordító moderátor: Faragó Zsuzsa A kötet a helyszínen, kedvezményes áron megvásárolható. június 14. 15.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n JON FOSSE: VALAKI JÖN MAJD a POSzT felolvasószínháza a Dramaturg Céh és a SzínMûHely Alapítvány szervezésében dramaturg: Faragó Zsuzsa rendezte: Forgács Péter a Színházi Dramaturgok Céhe, a Polar Könyvek, a SzínMûHely Alapítvány és a Creativ Média Színházi Ügynökség közös programja támogató: Norvég Királyi Nagykövetség, Budapest június 14. 16.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON 16.00 Ziránó Színház: Babszem Jankó játszók: Pfeifer Zsófia, Varga Péter írta és rendezte: Veres András tervezte és készítette: Boráros Szilárd Hôsünk kicsi létére nagy segítsége szeretne lenni édesapjának, akinek folyton arra kell ügyelnie, hogy megóvja aprócska gyermekét attól, hogy bajba ne keveredjék a nagy segítés közepette. Az óvás ellenére a baj elkerülhetetlen, és nem jár egyedül. 19.00 zzaJ.H Quartett koncert Kováts Gergô (tenor- és szopránszaxofon), Mákó Miklós (trombita), Ajtai Péter (nagybôgô), Geröly Tamás (dob, ütôhangszerek) A zenekart tagjainak a szabadzene iránti elkötelezettsége hozta létre. Tudatában vannak kulturális örökségüknek; de el is tudnak távolodni tôle, hogy átlépjenek a jövôbe. A két veterán muzsikás Szabados szellemi köréhez tartozik. A két fiatal muzsikus is. június 14. 16.00 Pécsi Horvát Színház n NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA ’12 BANYAMESÉK (A PLETYKÁS ASSZONY – A HÁROM LEÁNY – RÉPAMESE) élôzenés bábos elôadás Karaván Színház elôadják a Karaván Mûvészeti Alapítvány színészei rendezte: Tóth Géza Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember meg egy asszony. Ez az asszony szeretett nagyot mondani és jókat hazudozni, de még jobban szerette mindezt letagadni… és hol volt, hol


füzet12

5/17/12

7:45 PM

Page 51

nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony, s volt annak három világszép leánya, egyik szebb volt, mint a másik, de egy kis hibája azért mindegyiknek volt… meg hol volt hol, nem volt, volt egyszer egy öregapó. Ültetett egy répát, nevelgette, biztatgatta, legyen édes, nôjön minél nagyobbra… magyar nyelvû elôadás játékidô: 45 perc június 14. 17.00 ZsKN n SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS + a Zsolnay Kulturális Negyed titkai megmutatja: Márta István június 14. 17.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! 17.00 Klaszter a Flaszteren! – Avagy, hogyan haknizunk? a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter workshopja az utcai színjátszásról és a vásári komédiáról 18.00 DIP Trio június 14. 19.00 Mûvészetek és Irodalom Háza n RÁJÁTSZÁS költôk: Erdôs Virág, Szálinger Balázs zenészek: Beck Zoltán, Szûcs Krisztián Két kortárs költô és zenész írja és játssza újra egymás mûveit. A játékban a költôk új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a költôk egy-egy versét. A nagy sikerû program folytatásaként újra színre lépnek kedvenc dalköltôink és költô dalnokaink, hogy megduplázzák az élvezetet! június 14. 20.00 JESZ n Vlagyimir és Oleg Presznyakov: PRESZNYAKOV-GYAKORLATOK (TERROR) fordította: Radnai Annamária Színház- és Filmmûvészeti Egyetem, IV. évfolyam, zenés színmûvész osztály játsszák: Ágoston Péter, Dénes Viktor, Hekler Melinda, Kosik Anita, Kulcsár Viktória, Mikola Gergô, Nagy Dániel Viktor, Szabó Irén, Wunderlich József látvány: Tihanyi Ildikó e. h., Gothár Péter dramaturg: Nagy Orsolya e. h. a rendezô munkatársa: Szántó Péter osztályvezetô tanár: Novák Eszter, Selmeczi György rendezte: Gothár Péter Az elôadás megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott! támogató: Nemzeti Erôforrás Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Polgár Krisztina Emlékalap június 14. 20.00 ZsKN – E78 n FESZTáv Konzervnyitó Akciócsoport Ávéd János (szaxofon), Bacsó Kristóf (szaxofon), Lukács Miklós (cimbalom), Oláh Szabolcs (gitár), Szabó Dániel (zongora), Barcza Horváth József (nagybôgô), Dés András (ütôhangszerek) vendég: Pelényi Margit, okl. építészmérnök A Konzervnyitó Akciócsoport rendhagyó mûvészi közösségét a magyarországi improvizatív zenei színtér fiataljai hozták létre. Témáik legtöbbször nem zenéhez kapcsolódóak, kiválasztásuk fô szempontja az, hogy inspirálóak legyenek, a cél pedig, hogy újabb és újabb kihívások elé állítsák a zenészeket, hogy újabb és újabb darabok szülessenek. Az estek másik fôszerep-

lôje egy, az adott témában jártas vendég. A program egyik mozgatórugója pedig az interaktivitás: a meghívók kérdezik a meghívottat, a vendég is hozzászól a koncerthez és számítanak a közönség aktivitására is. Reményeik szerint estjeik igazi közösségteremtô események, melyeken párbeszéd alakul ki zene és társmûvészetek, szakmabeliek és laikusok, elôadók és közönség között. június 14. 20.00 Kodály Központ n Cseh Tamás–Bereményi Géza: SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON 2. Cseh Tamás emlékest Cserhalmi György, Kálloy Molnár Péter, Holecskó Orsolya, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Udvaros Dorottya, Für Anikó, valamint Hrutka Róbert zenekara a dalokat áthangszerelte és a koncert zenei rendezôje: Hrutka Róbert a Budapest és a Somlai Margit címû dalok társszerzôje: Másik János rendezte: Bereményi Géza Több Cseh Tamás emlékest volt már, ahol énekesek énekelték a dalokat, de mindig hiányérzet támadt ilyenkor. Ôk eléneklik a dalokat, a színészek pedig elôadják. És ez fontos különbség, mert Cseh Tamás is színész volt, másrészt ezek a dalok inkább novellák. A színészek erre is figyelnek, nem csak a hangjukra. Ez egy igazán gazdag, tömény elôadás, ahol az egyik dal a másikba rántja a közönséget. támogató: nol.hu, port.hu, fidelio.hu június 14. 21.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korzó n HOPPartklub Barabás Richárd, Bercsényi Péter, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin HOPPart Klub! Nemcsak meggymárka és traubi parti! Slágerek a ’80-as és ’90-es évekbôl és 2004 áprilisából, sôt mi több, a HOPPart produkciók zenei anyagából is (egy, kettô, három, négy és öt szólamban). Mindenkit szeretettel vár – a HOPPart! június 14. 21.00 Pécsi Horvát Színház – Anna udvar n NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA ’12 A SHOW FOLYTATÓDIK Karaván Színház Kardos Péter és Nyári Gábor Cigánylabirintus címû könyve ötletének felhasználásával írta és rendezte: Nyári Oszkár játsszák: Horváth Gyula, Horváth Kristóf, Csányi Dávid, Dobos Judit, Feuer Yvette, Jászberényi Gábor, Márton Eszter, Mózes Balázs, Nyíri Evelin, Orsós Róbert, Szegedi Tamás, Takács Géza, Varga Klára zene: Karaván Família közremûködik: Jammal Fekete János magyar nyelvû elôadás játékidô: 1 óra 20 perc (szünet nélkül) június 14. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE

51


füzet12

5/17/12

június

15.

7:45 PM

Page 52

péntek

június 15. 10.00 Magyar Teátrum Sátor n 10.00–14.00 Teátrumi Mocorgó 11.00 Diák-Cirkusz A Baross Imre Artistaképzô Szakközépiskola és Szakiskola növendékeinek bemutatója A Baross Imre Artistaképzô Szakközépiskola és Szakiskola az ország egyetlen, artista és cirkuszmûvészetet oktató intézménye. Az itt végzett fiatalok rendszerint külföldi cirkuszokban kezdik el pályájukat, és rangos nemzetközi fesztiválok díjnyerteseiként öregbítik a hazai artistamûvészet hírnevét. 13.00 Dórci és Fülesek: Pókügymester akcióban! versek, dalok, játékok Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg) játsszák: Csávás Dóra és a fülesek 14.30 Párválasztó aki választott: Trill Zsolt színmûvész, választottja Szûcs Nelli, a debreceni Csokonai Színház színmûvésznôje bevezetôt mond: Szinetár Miklós 21.00 Paulinyi Tamás–Perjés János: A fiú a tükörbôl avagy rekviem a gyerekkorért színjáték Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínház Paulinyi Tamás Bólébál címû regényének színpadi változata színpadra alkalmazta: Perjés János játsszák: Makranczi Zalán, Perjés János zene: Kiss Tibor szerzeményeinek felhasználásával Quimby produkciós vezetô: Mohácsi Nóra Játék az elveszített gyermekkorért, a családi összetartozásért a függôségek világában, a családon belüli erôszak ellen. A tragikomikus, fénnyel és sötéttel játszó történet hitet tanít a reménytelenségben és a céltalanságban, hitet abban, hogy minden túlélhetô és megszerethetô. Egy családi pokol sírós-nevettetôs bemutatása: „van olyan gyerek, aki minden nyomorúságot túlél?” június 15. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 15.00 Korongozás egész estig 17.00 Csernik Szende (székely lábbábos, mesemondó) – Lábita Színház 18.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Jam & Eggs koncert június 15. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 15. 10.00 ZsKN – E78 FESZTáv 10.00 Panorámaterem Bábok színházi nevelési program 14–16 éves fiatalok számára Káva Kulturális Mûhely a foglalkozásban szereplô színházi jelentek Georg Büchner szövegei, a csoport és Viski Dorottya improvizációi alapján születtek színész-drámatanárok: Milák Melinda, Romankovics Edit,

52

Gyombolai Gábor, Kardos János színházi munkatársak: Tóth Miklós, Kiss Gabriella Színházi játékunk témái a szabadság és a kompromisszumok. A szabadság kapcsán a felelôsségrôl, a kötelességekrôl, a szabályokról és az elvárásokhoz való alkalmazkodásról gondolkodnak közösen a színész-drámatanárok és a résztvevô fiatalok. A program középpontjában a következô kérdés áll: mire képes, mire hajlandó az ember azért, hogy megfeleljen másoknak? játékidô: 2 óra 30 perc 10.00 Táncterem Mézeskalácsház Kerekasztal Társulás írta: Hajós Zsuzsa díszlet: Mindák Gergely konzulens: Cecily O’Neill dramaturg: Sebôk Bori színész-drámatanárok: Bagaméry Orsolya, Lipták Ildikó, Nyári Arnold rendezte: Bethlenfalvy Ádám Az 1–2. osztályosoknak szóló színházi nevelési elôadás a Jancsi és Juliska feldolgozása. A mesében a Grimm testvérek a gyerekek legalapvetôbb félelmeit fogalmazzák meg, és így lehetôvé teszik, hogy biztonságos keretben foglalkozhassanak nehéz kérdésekkel a legfiatalabbak. Az elôadáson a nézôk aktív résztvevôi attitûddel figyelhetik a két nehéz sorsú gyerek, Jánoska és Margitka történetét. Mi több: a legnehezebb pillanatokban ôk maguk is szembeszállhatnak a gonosszal. játékidô: 2 óra 13.30 Panorámaterem Krétakör: MOBIL színész-drámatanárok: Romankovics Edit, Sárosdi Lilla, Terhes Sándor A színház-pedagógiai foglalkozás 16–18 éves diákok számára fejlesztett kreatív közösségi játék, amely egyesíti a színházi nevelést és az ismeretterjesztést. A vázolt alapprobléma a diákok iskolai mobiltelefon-használata, és ezen keresztül maga az iskolai kommunikáció, a hierarchia-rendszerek és az egyéni önérdek-érvényesítés lehetôségeinek vizsgálata. A történet egy képzeletbeli iskolában játszódik: egy diák telefonjával titokban felvételt készít magyartanárnôjérôl, s annak tudta és hozzájárulása nélkül felteszi azt egy közösségi megosztó oldalra. A játék a tett következményeit vizsgálja: mit jelent mindez az tettes, az áldozat, az osztálytársak, a tanárok, valamint az iskola számára. játékidô: 2 óra 30 perc 14.00 Tünet Együttes: Kucok játsszák: Furulyás Dóra, Gôz István, Kántor Katalin / Réti Anna, Szabó Réka, Szász Dániel szöveg: Peer Krisztián hang és fény: Szabon Balázs zene: Ágoston Béla, Rubik Ernô Zoltán jelmez: Andrea Haamer rendezte: Szabó Réka külön köszönet Szirtes Attilának A Kucok, mely egy színházi elôadás és egy kreatív mozgásos-zenés foglalkozás keveréke, 3–7 éves kor között ajánlott. Milyen is egy kucok? Barátságos rejtekhely, ahova, ha behúzódunk, a fantázia határtalan kalandokra indulhat, zug,


füzet12

5/17/12

7:46 PM

Page 53

amely megannyi titkot tartogat. Kucokfalva lakói a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásához és az éjszaka lidérceinek elûzéséhez. Az úton a kis kalandozók találkozhatnak az egyszemû óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A kucoki idôvel mérve reggeltôl másnap reggelig tartó mágikus úton maguk is mesehôssé, és a játék, a tánc és a zene részeseivé válnak, hangjuk, testük, mozdulataik lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplôk mozgatói. játékidô: 60 perc 16.00 Panorámaterem Társadalmi felelôsségvállalás az elôadómûvészetekben Konferencia a FESZ színházi nevelési szekció szervezésében néhányan az elôadók közül: Krétakör, Nyitott Kör, KoMa, MU Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Projektfabrik, Baltazár Színház moderátor: Bethlenfalvy Ádám (Kerekasztal Társulás), Takács Gábor (Káva Kulturális Mûhely) A konferencia a színházi nevelési csoportok, társulatok, kôszínházak, független intézmények céljainak, feladatainak meghatározása – demokrácia projektek, integrációt támogató elôadások, közösségi színház, ifjúsági programok – egy-egy mintaprojekten keresztül, a társadalmi szerepvállalás terén. 20.00 Feltétlen Reflex A Feltétlen Reflex független zenész improvizátorok vezetésével más mûvészeti területen alkotók bevonásával reflektál a POSzT versenyprogramjának elôadásaira. A rögtönzés függetlenségének, a szabad asszociációs gondolkodásmódnak a jegyében olyan új kompozíciók születnek, melyek körüljárják egy-egy választott színházi elôadás bizonyos motívumait, esetleg átveszik, továbbgondolják, cáfolják vagy megtámogatják azokat. Olyan összmûvészeti installációk születnek, melyekben különbözô arányokban szerepel a kompozíció és az improvizáció, a vizuális és a zenei élmény. A reflexiók aktív térélményt teremtenek, mely a befogadót nem elválasztja, hanem bevonja az elôadásba és összekapcsolja az elôadókkal. június 15. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Weöres Sándor Színház, Szombathely (Szentivánéji álom) Yorick Stúdió, Marosvásárhely – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat (Székely Csaba: Bányavirág) június 15. 15.30 Színház tér 15.30 CIRKUSZMISSZIÓ – Cirkuszi Játszóház a Baross Imre Artistaképzô Szakközépiskola és Szakiskola és a Magyar Teátrumi Társaság programja 16.30 Oroszlán Nap Kaszkadôr, kaszkadôrszakértô, akciórendezô, egyetemi docens, testnevelô tanár, öttusaedzô, vívó szakedzô, a Magyar Kaszkadôr Szövetség elnöke, a Magyar Kaszkadôr Szakszervezet elnöke, a Magyar Köztársasági Arany Érdem Kereszt és a Magyar Érdemrend Lovagkereszt tulajdonosa, Belváros-Lipótváros Díszpolgára. Színészgenerációk mozgás- és kaszkadôrmestere volt, közel 400 filmben mûködött közre, 40 évig tanított a fôiskolán! A Magyar Kaszkadôr Akadémia – amelyet Oroszlán alapított – és a Baross Imre Artistaképzô Szakközépiskola tanulói látványos bemutatóval emlékeznek Pintér Tamás Oroszlánra!

június 15. 16.00 Jókai tér n OFF POROND A POSZT-ON MárkusZínház: Az égigérô fa 16.00 játsszák: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor, Pilári Áron Az öreg király egyetlen leányát hirtelen „forgószél” ragadja el. Az egész birodalmat nyeri el, aki visszahozza és még a kezivel is számolhat, de számtalan herceg, lovag veszik oda a feladatban. Jánoska az egyetlen, aki a háromfejû sárkányt legyôzve hazaviheti Gyöngyvirág királykisasszonyt. A király boldog, halni sincs már kedve, hisz minden jó véget ér. Berecz András mesél, énekel 18.00 „Egyik nagy álmom filmet készíteni egy észt, egy török, egy skót, egy amerikai és egy algériai mesemondóról. A török fiú, ahogy hallottam róla, Anatóliában, családi környezetben gyûjti a meséket, és Németországban, munkásszállásokon mondja el. Az észt leány kis faluból származik, és Észtországban miatta, az ô hatása alatt mondanak sokan újra mesét. Az algériai postás nemcsak levelet hord, hanem amerre jár, mesét is mond. Ezeknek az egymástól távoli embereknek ugyanazt a tíz kérdést tenném fel, hogy kiderüljön, milyen egészségnek örvend ma az írásbeliség öregapja, a szóbeliség, annak is szeme-füle: a mese.” (Berecz András) Rohoncz Folkmûhely Trió 19.00 Szokolay Dongó Balázs (furulya, duda, szaxofon), Bolya Mátyás (koboz, citera), Geröly Tamás (dobok) június 15. 16.00 ZsKN – Pirogránit tér n FESZTáv Piac A termelôi piacra a FESZ szervezôi a legjobb helyi termékeket és eladóikat hívták meg, hogy a mediterrán piachangulattal még pezsgôbbé tegyék a Zsolnay Kulturális Negyed életét. június 15. 18.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! 18.00 Baró lába – Balogh Robert és Lázár Balázs könyvbemutatója 19.00 Túlhordott ölelések rendhagyó irodalmi est közremûködik: Frank Fruzsina, Kiss László, Szabó Márk József részletek: www.kupefolyoirat.hu június 15. 18.30 Színház- és Filmmûvészeti Egyetem, V. évfolyam, színmûvész osztály 18.30 ZsKN – Júlia Terem Jean Racine: BERENICE (1670) fordította: Vas István Titus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Kovács Gergely Berenice . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Tóth Eszter Antiochus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Simon Zoltán dramaturg: Lôkös Ildikó rendezte: Hargitai Iván játékidô: 60 perc 20.00 JESZ EGY KIS MARIVÓ Marivaux A szerelem és véletlen játéka (1730) címû mûve nyomán Lator László fordításának fölhasználásával Silvia, Orgon lánya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Huzella Júlia Dorante, Silvia kérôje . . . . . . . . . . . . . . . . . .Radnai Márk

53


füzet12

5/17/12

7:46 PM

Page 54

június Lisette, Silvia öltöztetôje . . . . . . . . . . . . . . . .Pálos Hanna Arlekin, Dorante embere . . . . . . . . . . . . . .Tasnádi Bence dramaturg: Lôkös Ildikó rendezte: Máté Gábor játékidô: 60 perc osztályvezetô tanár: Máté Gábor, Dömötör András támogató: Nemzeti Erôforrás Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Polgár Krisztina Emlékalap június 15. 19.00 Mûvészetek és Irodalom Háza A JUBILÁLÓ SZINETÁR MIKLÓSSAL BESZÉLGET OBERFRANK PÁL a színházcsinálás értelmérôl június 15. 20.00 Kodály Központ n VARNUS XAVER ORGONAHANGVERSENYE Filmzenék anno 1920 sztárvendég: Bodrogi Gyula közremûködik: a Talamba ütôegyüttes június 15. 20.00 Palatinusz Hotel (volt Sörözô) n JÁTSZÓ-TÁRSAK (a függöny mögött...) POSzT különkiadás! Mácsai Pál és vendége, Für Anikó A színházi beszélgetô-sorozat célja, hogy a közönség megismerhesse a mûvészeket a színházon kívül, a színpadtól távol, vagyis testközelbôl. A háromfogásos zenei csemegét Nemes Gábor (Kölyök) tálalja. A borkóstolón zamatos nedû és a Kaba Farm sajtremekei kerülnek terítékre. beszélgetôtárs: Szolnoki András, az MTV színházi közvetítéseinek egykori szerkesztôje és producere Köszönjük a Kaba Farm és a Hajas Szalon támogatását! június 15. 20.00 Szoba n [FOSZFOR] KREATÍV BÁZIS A SZOBÁBAN VJ performance a [foszfor] vizuál fesztivál alatt készült alkotásaiból, közösségi, POSzT ihlette falfestés június 15. 21.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korsó n TALÁN – NÉMETH JUDIT ESTJE a zenekar tagjai: Müller Péter (billentyû), Kondor Tamás (szintetizátor, ének), Szabó Róbert Endre (basszusgitár), Aradszki Zsombor (gitár), Mersics György (dob) Egy színésznô történetei. Álmok, vágyak a színpadon és az életben. Útkeresés – dalokkal. És aki segít ebben: a barát, a kolléga, a színházigazgató, Jordán Tamás. június 15. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE június 15. 21.30 Pécsi Est Cafe n MAGYAR TEÁTRUMI SÁTOR záró est és buli Szenesnek áll a világ Gózon Gyula Kamaraszínház énekel Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János zenekar: Pengô Csaba (bôgô), Csejtei Ákos (szaxofon), Nagy Szabolcs (zongora), Pusztai Csaba (dob) Szenes Iván slágerei Szerelemrôl, Barátságról, Életrôl, Elmúlásról! Humor, líra és emelkedett drámai pillanatok az elragadó színésznô, az érces hangú énekes és a kiváló zenészek koncertjén!

54

16.

szombat

június 16. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 16.00 Kiskalász zenekar koncertje – Bartos Erika verseivel 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Szirtes Edina „Mókus” és a Fabula Rasa koncertje június 16. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 16. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Kolozsvári Állami Magyar Színház (Henrik Ibsen: Hedda Gabler) Csokonai Színház, Debrecen (Molière: Scapin, a szemfényvesztô) június 16. 14.00 ZsKN – E78, Panorámaterem n FESZTáv Csináljuk a fesztivált! konferencia a FESZ kritikus szekció szervezésében tervezett résztvevôk: Lengyel Anna, Tompa Andrea, Jászay Tamás, Nánay István moderátor: Csáki Judit Ideje van az összegzésnek és ideje van a megújulásnak: a Független Elôadó-mûvészeti Szövetség Kritikus szekciója által szervezett konferencián a felkért elôadók arról beszélnek, hogy milyen volt és milyen lett a POSzT, és szerintük milyen lehetne (vagy milyennek kellene lennie). Hazai fesztiválkörkép és külföldi kitekintés: szem elôtt tartjuk a különbségeket, hangsúlyozzuk a hasonlóságokat, a konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen pedig talán még a megoldást is sikerül megtalálnunk. június 16. 14.00 ZsKN – Pirogránit tér n FESZTáv Piac június 16. 14.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Klaszter a Flaszteren! A Pannon Klassz Közösség és a Sámli Színház alkalmi mûsora közremûködnek: a Flaszter Társulat és a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Pódiumának növendékei június 16. 15.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n FESZTIVÁL-ÉRTÉKELÔ BESZÉLGETÉS június 16. 16.00 Bóbita Bábszínház n Alain Serres: SZEREL MESE Levél a világ körül Bóbita Bábszínház Alain Serres Je vous aime tant címû meséjét bábszínpadra alkalmazta Szász Ilona Az elôadás alapjául szolgáló könyv illusztrációit készítette: Olivier Tallec fordította: Sôregi Melinda játsszák: Bogárdi Aliz, Illés Ilona, Boglári Tamás, Károlyi Szabolcs, Jankó Mátyás dramaturg: Sôregi Melinda zene: Csernák Zoltán Samu bábok, díszletek: Bartal Kiss Rita, Salamon Ágnes,


füzet12

5/17/12

7:46 PM

Page 55

Emôd Kriszta, Nagy-Kovács Géza tervezô-rendezô: Bartal Kiss Rita Két szemközti ablak, néhány méternyi távolság. A kisfiú és a kislány az ablakból méregetik egymást, míg végre a fiú levélírásra szánja el magát. A levél hosszú éveken át kalandozik, tengereken, földrészeken át, míg végre célba ér az egyetlen, nagyon fontos mondat, amire várt a címzett, hogy ugyanazzal a mondattal válaszolhasson… játékidô: 45 perc „Je vous aime tant” Alain SERRES meséje © Editions Rue du Monde (Franciaország) az Editions Rue du Monde engedélyével, az SACD és a Hofra Kft. közvetítésével június 16. 18.00 ZsKN n FESZTáv Fôszerepben a város! A FESZT 2012 izgalmas attrakciójának ígérkezik ez a közös mûvészeti alkotás Schermann Márta vezetésével. A színészek, résztvevôk Pécs lakói közül kerülnek ki, legyenek amatôr mûvészek (zenészek, táncosok, bábosok) vagy mûkedvelô civilek. A bemutató idején felejthetetlen vásári hangulatról is gondoskodik a szervezô Független Elôadó-mûvészeti Szövetség. Az elôadás után a produkció legjobb alkotóit díjazzuk! június 16. 18.00 különbözô helyszíneken n MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA Tárlatvezetés a Zsolnay Múzeumban, a „Kôkert” – Múzeumgalériában, a Martyn Múzeumban, a Vasarely Múzeumban, a Csontváry Múzeumban. A „Kôkert” – Múzeumgalériában, a Modern Magyar Képtár Nemzetközi Gyûjteményben, a Martyn Múzeumban dráma- és pedagógiai program, séta a középkori kanonoki pincékben.

A Vasarely Múzeumban és a Várostörténeti Múzeumban múzeumpedagógiai foglalkozás. A Martyn Múzeumban Karosszékben Martyn Ferencnél címmel tárlatvezetés, felolvasás a mûvész írásaiból és a róla megjelent szövegekbôl. „Pécsi szellemek nyomában” irodalmi séta az északi várfalsétányon. Színháztörténeti kiállítás, filmvetítés és elôadás, koncert és múzeumpedagógiai program a Várostörténeti Múzeumban, ahol a Pécsi Csipkeverô Mûhely bemutatója is megtekinthetô. Fáklyás felvonulás a Jakabhegyre a vaskori földvár és a pálos kolostor romjaihoz (indulás 17.30-kor az Éger-völgybôl). Gyerekfoglalkozás, póksimogató, elôadás, origami-foglalkozás, titkos fôzetek receptjei és Szent Iván éji zenés tûzugrás a Természettudományi Múzeumban. … és mindezek mellett (szinte) minden a sörrôl a Néprajzi Múzeumban. a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága – Janus Pannonius Múzeum rendezvényei, részletes program: http://www.jpm.hu június 16. 21.00 ZsKN – Bárcsak kávézó n FESZTáv Összmûvészeti Társasjáték Az esti programok után egy pohár bor és jókedv mellett lazításképpen összeverôdik szakma és közönség. A záró estén különbözô mûvészeti ágak (színház, tánc, zene stb.) profi és amatôr képviselôi összefognak és néhány perces improvizatív jeleneteket formálnak a jelenlévô közönség által megadott, kisorsolt témákra. Itt a helyed: ha van egy jó témád/ha szeretsz kötetlenül, de mégsem a „ /megszokott mederben” szórakozni/ha szereted a spontán dolgokat/ha úgy érzed, jól meg tudsz jeleníteni egy adott/témát saját eszközeiddel/ha szeretsz másokkal megismerkedni/ha szeretsz másokkal együtt mûködni

55


f端zet12

56

5/17/12

7:46 PM

Page 56


füzet12

5/17/12

7:48 PM

Page 54

június Lisette, Silvia öltöztetôje . . . . . . . . . . . . . . . .Pálos Hanna Arlekin, Dorante embere . . . . . . . . . . . . . .Tasnádi Bence dramaturg: Lôkös Ildikó rendezte: Máté Gábor játékidô: 60 perc osztályvezetô tanár: Máté Gábor, Dömötör András támogató: Nemzeti Erôforrás Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Polgár Krisztina Emlékalap június 15. 19.00 Mûvészetek és Irodalom Háza A JUBILÁLÓ SZINETÁR MIKLÓSSAL BESZÉLGET OBERFRANK PÁL a színházcsinálás értelmérôl június 15. 20.00 Kodály Központ n VARNUS XAVER ORGONAHANGVERSENYE Filmzenék anno 1920 sztárvendég: Bodrogi Gyula közremûködik: a Talamba ütôegyüttes június 15. 20.00 Palatinusz Hotel (volt Sörözô) n JÁTSZÓ-TÁRSAK (a függöny mögött...) POSzT különkiadás! Mácsai Pál és vendége, Für Anikó A színházi beszélgetô-sorozat célja, hogy a közönség megismerhesse a mûvészeket a színházon kívül, a színpadtól távol, vagyis testközelbôl. A háromfogásos zenei csemegét Nemes Gábor (Kölyök) tálalja. A borkóstolón zamatos nedû és a Kaba Farm sajtremekei kerülnek terítékre. beszélgetôtárs: Szolnoki András, az MTV színházi közvetítéseinek egykori szerkesztôje és producere Köszönjük a Kaba Farm és a Hajas Szalon támogatását! június 15. 20.00 Szoba n [FOSZFOR] KREATÍV BÁZIS A SZOBÁBAN VJ performance a [foszfor] vizuál fesztivál alatt készült alkotásaiból, közösségi, POSzT ihlette falfestés június 15. 21.00 ZsKN – Ginkgo Gasztro Korsó n TALÁN – NÉMETH JUDIT ESTJE a zenekar tagjai: Müller Péter (billentyû), Kondor Tamás (szintetizátor, ének), Szabó Róbert Endre (basszusgitár), Aradszki Zsombor (gitár), Mersics György (dob) Egy színésznô történetei. Álmok, vágyak a színpadon és az életben. Útkeresés – dalokkal. És aki segít ebben: a barát, a kolléga, a színházigazgató, Jordán Tamás. június 15. 21.00 ZsKN – Bárcsak udvar n DJ KOSZITS A BÁRCSAK UDVAR (ZENECSÔ) REZIDENSE június 15. 21.30 Pécsi Est Cafe n MAGYAR TEÁTRUMI SÁTOR záró est és buli Szenesnek áll a világ Gózon Gyula Kamaraszínház énekel Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János zenekar: Pengô Csaba (bôgô), Csejtei Ákos (szaxofon), Nagy Szabolcs (zongora), Pusztai Csaba (dob) Szenes Iván slágerei Szerelemrôl, Barátságról, Életrôl, Elmúlásról! Humor, líra és emelkedett drámai pillanatok az elragadó színésznô, az érces hangú énekes és a kiváló zenészek koncertjén!

54

16.

szombat

június 16. 10.00 Kossuth tér n ALEXANDRA KÖNYVTÉR 10.00 Könyvárusítás 16.00 Kiskalász zenekar koncertje – Bartos Erika verseivel 17.00 Könyvbemutatók, dedikálások 20.30 Szirtes Edina „Mókus” és a Fabula Rasa koncertje június 16. 10.00 ZsKN – Üvegház n Szalma az Üvegházban – PANNONPOWER Szalmapajta Játszóház június 16. 11.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n SZAKMAI BESZÉLGETÉS Kolozsvári Állami Magyar Színház (Henrik Ibsen: Hedda Gabler) Csokonai Színház, Debrecen (Molière: Scapin, a szemfényvesztô) június 16. 14.00 ZsKN – E78, Panorámaterem n FESZTáv Csináljuk a fesztivált! konferencia a FESZ kritikus szekció szervezésében tervezett résztvevôk: Lengyel Anna, Tompa Andrea, Jászay Tamás, Nánay István moderátor: Csáki Judit Ideje van az összegzésnek és ideje van a megújulásnak: a Független Elôadó-mûvészeti Szövetség Kritikus szekciója által szervezett konferencián a felkért elôadók arról beszélnek, hogy milyen volt és milyen lett a POSzT, és szerintük milyen lehetne (vagy milyennek kellene lennie). Hazai fesztiválkörkép és külföldi kitekintés: szem elôtt tartjuk a különbségeket, hangsúlyozzuk a hasonlóságokat, a konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen pedig talán még a megoldást is sikerül megtalálnunk. június 16. 14.00 ZsKN – Pirogránit tér n FESZTáv Piac június 16. 14.00 Király utca 9. és környéke n KIRÁLY FLASZTÉR: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen! Klaszter a Flaszteren! A Pannon Klassz Közösség és a Sámli Színház alkalmi mûsora közremûködnek: a Flaszter Társulat és a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Pódiumának növendékei június 16. 15.00 Palatinus Hotel (volt Sörözô) n FESZTIVÁL-ÉRTÉKELÔ BESZÉLGETÉS június 16. 16.00 Bóbita Bábszínház n Alain Serres: SZEREL MESE Levél a világ körül Bóbita Bábszínház Alain Serres Je vous aime tant címû meséjét bábszínpadra alkalmazta Szász Ilona Az elôadás alapjául szolgáló könyv illusztrációit készítette: Olivier Tallec fordította: Sôregi Melinda játsszák: Bogárdi Aliz, Illés Ilona, Boglári Tamás, Károlyi Szabolcs, Jankó Mátyás dramaturg: Sôregi Melinda zene: Csernák Zoltán Samu bábok, díszletek: Bartal Kiss Rita, Salamon Ágnes,


füzet12

5/17/12

7:49 PM

Page 55

Emôd Kriszta, Nagy-Kovács Géza tervezô-rendezô: Bartal Kiss Rita Két szemközti ablak, néhány méternyi távolság. A kisfiú és a kislány az ablakból méregetik egymást, míg végre a fiú levélírásra szánja el magát. A levél hosszú éveken át kalandozik, tengereken, földrészeken át, míg végre célba ér az egyetlen, nagyon fontos mondat, amire várt a címzett, hogy ugyanazzal a mondattal válaszolhasson… játékidô: 45 perc „Je vous aime tant” Alain SERRES meséje © Editions Rue du Monde (Franciaország) az Editions Rue du Monde engedélyével, az SACD és a Hofra Kft. közvetítésével június 16. 18.00 ZsKN n FESZTáv Fôszerepben a város! A FESZT 2012 izgalmas attrakciójának ígérkezik ez a közös mûvészeti alkotás Schermann Márta vezetésével. A színészek, résztvevôk Pécs lakói közül kerülnek ki, legyenek amatôr mûvészek (zenészek, táncosok, bábosok) vagy mûkedvelô civilek. A bemutató idején felejthetetlen vásári hangulatról is gondoskodik a szervezô Független Elôadó-mûvészeti Szövetség. Az elôadás után a produkció legjobb alkotóit díjazzuk! június 16. 18.00 különbözô helyszíneken n MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA Tárlatvezetés a Zsolnay Múzeumban, a „Kôkert” – Múzeumgalériában, a Martyn Múzeumban, a Vasarely Múzeumban, a Csontváry Múzeumban. A „Kôkert” – Múzeumgalériában, a Modern Magyar Képtár Nemzetközi Gyûjteményben, a Martyn Múzeumban dráma- és pedagógiai program, séta a középkori kanonoki pincékben.

A Vasarely Múzeumban és a Várostörténeti Múzeumban múzeumpedagógiai foglalkozás. A Martyn Múzeumban Karosszékben Martyn Ferencnél címmel tárlatvezetés, felolvasás a mûvész írásaiból és a róla megjelent szövegekbôl. „Pécsi szellemek nyomában” irodalmi séta az északi várfalsétányon. Színháztörténeti kiállítás, filmvetítés és elôadás, koncert és múzeumpedagógiai program a Várostörténeti Múzeumban, ahol a Pécsi Csipkeverô Mûhely bemutatója is megtekinthetô. Fáklyás felvonulás a Jakabhegyre a vaskori földvár és a pálos kolostor romjaihoz (indulás 17.30-kor az Éger-völgybôl). Gyerekfoglalkozás, póksimogató, elôadás, origami-foglalkozás, titkos fôzetek receptjei és Szent Iván éji zenés tûzugrás a Természettudományi Múzeumban. … és mindezek mellett (szinte) minden a sörrôl a Néprajzi Múzeumban. a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága – Janus Pannonius Múzeum rendezvényei, részletes program: http://www.jpm.hu június 16. 21.00 ZsKN – Bárcsak kávézó n FESZTáv Összmûvészeti Társasjáték Az esti programok után egy pohár bor és jókedv mellett lazításképpen összeverôdik szakma és közönség. A záró estén különbözô mûvészeti ágak (színház, tánc, zene stb.) profi és amatôr képviselôi összefognak és néhány perces improvizatív jeleneteket formálnak a jelenlévô közönség által megadott, kisorsolt témákra. Itt a helyed: ha van egy jó témád/ha szeretsz kötetlenül, de mégsem a „ /megszokott mederben” szórakozni/ha szereted a spontán dolgokat/ha úgy érzed, jól meg tudsz jeleníteni egy adott/témát saját eszközeiddel/ha szeretsz másokkal megismerkedni/ha szeretsz másokkal együtt mûködni

55


f端zet12

56

5/17/12

7:49 PM

Page 56


f端zet12

5/17/12

7:49 PM

Page 57

57


füzet12

5/17/12

7:49 PM

Page 58

ház

vám elsô

utca

27

F

31

lé ca fe

ly ut

Kirá

25

28

Major u.

30

jor Ma

26

u. 29

s út

ilmo ay V

ln Zso

58

é

t fel

zi ú

óc Rák


f端zet12

5/17/12

7:49 PM

Page 59

59


füzet12

5/17/12

7:49 PM

Page 60

A Fesztivál helyszínei

15. Pécsi Est Café Kereskedôk Háza, Római Szint 7626 Pécs, Rákóczi út 46.

1. Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ)

Nagyszínház, Kamaraszínház, Elôcsarnok, parkoló 7621 Pécs, Perczel u. 17. tel.: (+36-72) 512-660, (+36-72) 512-671, (+36-72) 512-672

16. Pécsi Galéria

Anna udvar (lásd Pécsi Horvát Színház)

17. Pécsi Harmadik Színház

7621 Pécs, Széchenyi tér tel.: (06-72) 511-322

7633 Pécs, Hajnóczy u. 41. tel.: (+36-72) 252-478

ArtÉr kávézó (lásd Zsolnay Kulturális Negyed) Bárcsak udvar (lásd Zsolnay Kulturális Negyed)

18. Pécsi Horvát Színház

7621 Pécs, Anna u. 17. tel.: (+36-72) 210-197

Belvárosi könyvtár (lásd Király utca) 7621 Pécs, Király u. 9. tel.: (+36-30) 463-6835

19. Pécsi Püspöki Pince

Boltok utcája (lásd Zsolnay Kulturális Negyed)

20. Széchenyi tér (Magyar Teátrum Sátor)

2. Bóbita Bábszínház 7626 Pécs, Felsôvámház u. 50. tel.: (+36-72) 210-301 Csopor/t/ Horda Galéria (lásd Pécsi Horvát Színház) E78 (lásd Zsolnay Kulturális Negyed)

7624 Pécs, Szent István tér 23. tel.: (+36-72) 513-036

21. Színház tér 22. Szoba

7621 Pécs, Boltív köz 2. tel.: (+36-20) 465-5980

23. Tudásközpont

7622 Pécs, Universitas u. 2/A. tel.: (+36-72) 501-650

3. Ezüstláz Ékszergaléria 7624 Pécs, Ferencesek utcája 18. tel.: (+36-30) 486-9981, (+36-30) 3060-177

4. Ferenczy Károly Galéria 7621 Pécs, Király u. 29-31. tel.: (+36-72) 310-469 FesztiválSzalon (lásd Pécsi Nemzeti Színház – parkoló) Ginkgo Gasztro Korzó (lásd Zsolnay Kulturális Negyed) JESZ (lásd Zsolnay Kulturális Negyed)

5. Jókai tér (OFF Porond a POSzT-on)

Üvegház (lásd Zsolnay Kulturális Negyed)

24. 25. 26. 27. 28. 29.

Zsolnay Kulturális Negyed (ZsKN) ArtÉr kávézó Bárcsak udvar Boltok utcája Ginkgo Gasztro Korzó JESZ 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16. tel.: (+36-72) 501-500/28292, (+36-30) 584-4228 30. Júlia terem Gyugyi gyûjtemény (Sikorski ház) 31. Üvegház

Júlia terem (lásd Zsolnay Kulturális Negyed)

6. Király utca 7. Kodály Központ 7621 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. tel.: (+36-72) 500-300

8. Kossuth tér (Alexandra Könyvtér) 9. Márkus Szín 7621 Pécs, Perczel Miklós u.23.

A Fesztivál szállodái 32. Aranyhajó fogadó

7621 Pécs, Király u. 3. tel.: (+36-72) 210-685

33. Corso Hotel

7626 Pécs, Koller u. 8. tel.: (+36-72) 421-900

34. Diana Kishotel

7621 Pécs, Tímár u. 4. tel.: (+36-72) 333-373

„Múzeumok utcája” 10. Amerigo Tot Múzeum 7621 Pécs, Káptalan utca 2. tel.: (+36-72) 514-040 11. Modern Magyar Képtár 7621 Pécs, Papnövelde u. 5. tel.: (+36-72) 324-822

35. Fônix Hotel

12. Mûvészetek és Irodalom Háza

37. Millennium Hotel

7621 Pécs, Széchenyi tér 7–8. tel.: (+36-72) 522-834

13. Palatinus Hotel (volt Sörözô) 7621 Pécs, Király u. 5. tel.: (+36-72) 889-400

14. Parti Galéria 7621 Pécs, Mária u. 1. tel.: (+36-72) 510-544

7621 Pécs, Hunyadi János u. 2. tel.: (+36-72) 311-680

36. Kafka Fogadó

7624 Pécs, Alkotmány u. 8. tel.: (+36-72) 512-500

7625 Pécs, Kálvária u. 58. (+36-72) 889-400

38. Nap Hostel Pécs

7621 Pécs, Király u. 23-25. tel.: (+36-72) 950 684 Palatinus Hotel (lásd a helyszíneknél)

39. Pátria Hotel

7621 Pécs, Rákóczi út 3. tel.: (+36-72) 889-500

60


füzet12

5/17/12

7:49 PM

Page 61

A Fesztivál éttermei és kávéházai Bistro 48 (lásd a szállodáknál, Corso Hotel) tel.: (+36-72) 421-911

48. Makártanya Hotel Sport és Wellness

7635 Pécs, Középmakár dûlô 4. tel.: (+36-72) 224-400

49. Massimo Italiano Fast Food 7621 Pécs, Király u. 3. tel.: (+36-72) 213-459

40. Café Zacc

50. Menta étterem

41. Cellárium Étterem

51. Monarchia Sörház Étterem és Sörözô

7621 Pécs, Mátyás király u. 2. tel.: (+36-72) 222-005 7621 Pécs, Hunyadi u. 2. tel.: (+36-72) 314-453

42. Dóm Vendéglô

7621 Pécs, Király u. 3. tel.: (+36-72) 210-019

43. Enoteca Corso 7621 Pécs, Színház tér 2. tel.: (+36-72) 525-198 44. Fenyves Hotel Panoráma étterme

7625 Pécs, Szôlô u. 64. tel.: (+36-72) 211-429

45. Fregatt Arizona Steak House & Pub

7621 Pécs, Király u. 21. tel.: (+36-72) 511-068, 511-069 Inferno Club (lásd Murphy’s Pub - pince)

Kafka Fogadó (lásd a szállodáknál)

7621 Pécs, Jókai tér 5. tel.: (+36-72) 225-670 7629. Pécs, Xavér u. 19. tel.: (+36-72) 534-444

52. Murphy’s Pub 7621 Pécs, Király u. 2. tel.: (+36-72) 325-439, 518-173 Palatinus Hotel étterme (lásd a helyszíneknél) Pátria Hotel étterme (lásd a szállodáknál)

53. Roxy Cafe 7621 Pécs, Király u. 36. (+36-72) 314-580

54. Tettye Vendéglô 7625 Pécs, Tettye tér 4. tel.: (+36-72) 532-788

55. Vasutas Klub étterme 7621 Pécs, Várady Antal u. 7. tel.: (+36-72) 210-866

46. Kalamáris Vendéglô

7623 Pécs, Rákóczi út 30. tel.: (+36-72) 312-573

A fesztivál-éttermekben és -kávéházakban a fesztivál-kitûzôvel érkezôk az ételárakból 20% kedvezményt kapnak

47. Korhely Étterem & Pub

7621 Pécs, Boltív köz 2-4. tel.: (+36-72) 534-916

Az INTERPOSZT kisvonat a fesztivál idején napközben és a programok alatt menetrendszerûen közlekedik a Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Kulturális Negyed között – pontos menetrend a Színház téri megállóban. POSzT kitûzôvel ingyen lehet vele utazni.

Az Euro Hét Taxi Egyesület az alábbi kedvezményes személyszállítási tarifákat ajánlja a 2012. XII. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó vendégeinek. Vasútállomás – Kodály Központ, Corso Hotel Vasútállomás - Széchenyi tér (dél) Vasútállomás - Nemzeti Színház Vasútállomás – Palatinus Hotel, Fônix Hotel Vasútállomás - Pátria Hotel Vasútállomás – Diana Kishotel Vasútállomás – Kafka Fogadó Corsó Hotel – Zsolnay negyed Széchenyi tér (dél) – Zsolnay negyed Széchenyi tér (dél) – Kodály Központ Nemzeti Színház - Zsolnay negyed Nemzeti Színház - Kodály központ Pátria Hotel – Széchenyi tér (dél) Pátria Hotel – Nemzeti Színház Pátria Hotel – Kodály Központ

800,-Ft 600,-Ft 750,-Ft 1.000,-Ft 600,-Ft 600,-Ft 650,-Ft 550,-Ft 750,-Ft 600,-Ft 750,-Ft 600,-Ft 650,-Ft 700,-Ft 750,-Ft

Pátria Hotel – Zsolnay negyed Kafka Fogadó - Széchenyi tér (dél) Kafka Fogadó - Nemzeti Színház Kafka Fogadó - Kodály Központ Kafka Fogadó - Zsolnay negyed Fônix Hotel - Kodály Központ Fônix Hotel - Zsolnay negyed Diana Kishotel - Kodály Központ Diana Kishotel - Zsolnay negyed Palatinus Hotel (mély garage) - Kodály Központ Palatinus Hotel (mély garage) - Zsolnay negyed

900,-Ft 700,-Ft 750,-Ft 800,-Ft 950,-Ft 700,-Ft 750,-Ft 600,-Ft 750,-Ft 600,-Ft 750,-Ft

A fenti szállítási díjak a célállomástól viszont viszonylatban is értendôk. A kitûzôvel rendelkezô utasainknak, ha más útvonalon veszik igénybe szolgáltatásainkat, akkor 3. tarifa -15%-os kedvezményt biztosítunk. A combi és a 6 személy szállítására alkalmas gépkocsit 200,-Ft plusz felárral tudjuk biztosítani.

61


füzet12

5/17/12

7:49 PM

Page 62

Radnics u.

úk útja

Aradi vértan Klimó György u.

48

51

. án u

lt

ly Zo

Kodá

19 Dóm tér

Esze T. u

.

J

Alkotm

ány u.

Petô

A

fi Sán

36

dor u .

F

Hungária u. 39 Váradi A. u.

czi

út

55

Rét u.

17

József Attila u. Szabadság u.

62


füzet12

5/17/12

7:49 PM

Page 63

44

54 37

i J. yad Hun

10 u.

u.

35 18 tca Anna u

41

24 2

14

13 6 49 32 42 . u ly á Kir 22 43 21 52 1 47

12

3

Ferencesek utcája

50

l utca

sok utc

40

ája

Jókai u.

Teréz u.

9

Percze

Irgalma

5

tca

45

Széchenyi tér

16

ór u

Mária utca

20 Apáca u.

nt M

Sze

Janus Pannonius u.

38 4 53 Felsômalom u.

talan

Káp

11

33

i út

8

Rákócz

Kossuth tér

34

7 23

. Citrom u

46

15

Bajcsy Zsilinszky u.

i út

Rákócz

Nagy Lajos Király útja Bajc sy Z szky

silin

Jókai u.

Szabadság u.

Távolsági busz pu.

u.

63


f端zet12

5/17/12

7:50 PM

Page 64


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.