Pécsi Országos Színházi Találkozó 2016

Page 1

2016 / 5.

INGYENES / FREE

PROGRAMOK ÉS JEGYEK ELŐVÉTELBEN:

www.poszt.hu és www.jegymester.hu

KÜLÖNSZÁM



PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdemű Közönség!

Tisztelt Publikum, kedves Fesztivállátogató!

Másfél évtized egy ember életében is hosszú idő. Formálódunk, alakulunk, idomulunk megváltozó környezetünkhöz, sok-sok tapasztalattal gazdagodva bölcsebbé válunk.

A fenti kérdést szakmabeliek és mások is gyakran tették fel nekünk az elmúlt időszakban. A válaszunk: a reformok eleve új fesztivált eredményeznek.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó az elmúlt tizenöt esztendőben is folyamatosan gazdagodott, s a folyamatosan változó világban kisebb-nagyobb átalakulásokon esett át.

Koncepciónk megalkotására remek alkalmat kínált végül a POSZT történetében először a nyílt pályázati eljáráson való részvétel. Menedzsmentünk a február 1-jei start óta alapvető változtatási folyamatokat indított el a POSZT látható és láthatatlan tartományaiban, a Találkozó megújítása érdekében.

Reform, vagy új fesztivál?

Elkerülhetetlenné vált azonban, hogy a tizenhatodik évébe lépő fesztivál alapjaiban újuljon meg. Mindez a rendezvény gazdáinak köszönhető, akik a nagyérdemű és a színházi szakma, a művészek érdekében cselekedtek. Bár a változások eredményeit majd csak június második felében, a fesztivál lezárását követően értékelhetjük teljes körűen, azt már most kijelenthetjük: a tradíciókat megtartja, ám teljesen más, több és jobb lesz az idei rendezvény, mint az eddigiek. Ha egy pillantást vetünk a programsorra, amelyet e sorok után Ön is, kedves érdeklődő megtekinthet, megállapíthatjuk ugyanis: 2016-ban az eddigieknél sokkal több, nívósabb előadást vonultat fel, soha nem látott minőségű és mennyiségű exkluzív előadást tartogat a találkozó. Bizton állíthatom, hogy az idei POSZT alatt minden korosztály, minden érdeklődési kör talál kedvére való programot, s az eddigieknél is jobban szórakozhat.

Új fesztiválstruktúra, új fesztiválhelyszín, megújult grafikai arculat, új honlap, lényegesen intenzívebb és reszponzívabb Facebook-aktivitás, a professzionális működés szervezeti, működési és informatikai hátterének kialakítása, folyamatosan bővülő partneri kör, a pécsi kulturális és szolgáltatási szinergiák, együttműködések növelése, a médiajelenlét növelése a nyomtatott, az online és a köztéri felületeken, a Szakmai Tanácsadó Testület megalapítása. A befektetett energia, erőforrások, illetve a rendelkezésre álló idő és várható eredmény kapcsolatát jól fejezi ki a régi vicc: „Kérdés: Hány macska farka kell ahhoz, hogy elérjen az égig? A válasz: Egy is elég, hogyha olyan hosszú.”

Pécs városa a fesztivál ideje alatt pedig továbbra is teszi a dolgát: nyitottsággal, kulturális értékeivel szélesre tárja kapuit mindenki előtt!

Középtávú terveink 2018 felé mutatnak, az átmeneti évnek 2017-et szánjuk, de a legnagyobb mértékű változásokat a teljes megújulás érdekében az idei esztendőben már elindítottuk.

Kívánok Önöknek önfeledt szórakozást, kellemes napokat, remek előadásokat és izgalmas kísérőprogramokat ez alatt a tíz nap alatt!

Kérem, fogadják az idei POSZT-ot olyan szeretettel, amilyen aggódással, szeretettel és izgalommal kollégáim és jómagam munkálkodtunk rajta.

Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere

Szűcs Gábor Fesztiváligazgató

3


4

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

Tartalom Köszöntők

3.

POSZT Fesz vál programbontás 12.

A megújuló POSZT-ról

5.

Térkép

28.

Miénk i a tér

6.

Közérdekű információk

34.

Versenyinformációk, zsűri

7.

Jegyárak

35.

Versenyprogram

8.

A POSZT bemutatja programjai

39.

TÁMOGATÓK:

Fidelio különszám – Pécsi Országos Színház Találkozó 2016 Szerkesztő: Kovács-Cohner Róbert · Grafikai munka: Designlabor, STB Media · Korrektor: Endreiné Szemők Ildikó · Felelős kiadó: Fidelio Media Kft. – Andacs Botond · Szerkesztőség: 1033 Budapest, Polgár u. 8–10. Tel.: (1) 476-0320. Fax: (1) 476-0321. E-mail: fidelio@fidelio.hu · Nyomdai munkák: Comorn Kft.; 1031 Bp., Őrlő u. 2. Tel.: (1) 454-0956; ügyvezető igazgató: Bányai Péter A POSZT ügyvezetése · Ügyvezető igazgató: Magyar Attila · Fesztiváligazgató: Szűcs Gábor · Produkciós igazgató: Kővári Zsuzsanna · Programszervezés: Gáspár András · Zenei programszervezés: Bóna Márk · PR és kommunikáció: Kovács-Cohner Róbert · Marketing: Hamza Gergely · Sajtófőnök: Naszály György · Szakmai beszélgetések: Borsós Bea · Koordinátor: Kiss Alexandra · Irodavezető: Imre Orsolya · 1116 Budapest, Sztregova utca 1. · Tel.: (30) 370 7421 HU ISSN –2062-2902 Megjelenik május 17-én 20 000 példányban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A felhasznált képeket a megjelölt színházak, illetve koncertszervezők az előadás népszerűsítése céljából történő felhasználásra bocsátották rendelkezésünkre.


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ KIVÁLÓ MINŐSÍTÉSŰ MŰVÉSZETI FESZTIVÁL, A MAGYAR FESZTIVÁLSZÖVETSÉG TAGJA 2016-tól a Pécsi Országos Színházi Találkozó három alappillérre épül: a Versenyprogramra, a POSZT bemutatja rendezvénysorozatra, illetve a POSZT Fesztiválra. A POSZT Versenyprogram A POSZT Versenyprogramjának előadásai a Pécsi Nemzeti Színházban (illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban), a Fesztiválprogramok pedig a Zsolnay Negyedben, illetve a Kodály Központban kerülnek megrendezésre.

A POSZT Fesztivál A Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyével egy időben, a Zsolnay Negyedben zajló POSZT Fesztivál nívós kulturális programokat és minőségi kikapcsolódást nyújt a közönségnek, akik a bérlet, illetve karszalag megvásárlásával a fesztiválprogram minden eseményére, előadására, kiállítására, programjára, illetve koncertjére ellátogathatnak.

A POSZT bemutatja A Fesztiválprogram egyik alappillérét a Kodály Központban bemutatásra kerülő, exkluzív A POSZT bemutatja estek képezik. Ezek az előadások Európa egyik legszebb, legtökéletesebb akusztikájú hangversenytermében tekinthetőek, illetve hallgathatóak meg.

A Zsolnay Negyedben megrendezésre kerülő POSZT Fesztivál céljai: sokszínű, minőségi programok színpadra állítása, fiatal tehetségek (színészek, zenészek, előadóművészek, írók, költők) bemutatása a Miénk Itt a Tér! rendezvénysorozat keretein belül, egyetemi, vizsga-, független és alternatív, tánc-, mozgás- és bábszínházi előadások színrevitele, kiállítások, képzőművészeti tárlatok, szakmai beszélgetések, workshopok, valamint minőségi könnyűzenei programok megszervezése.

Színházi előadások, vígjátékok, könnyű- és komolyzenei koncertek, hangversenyek, exkluzív, csak a POSZT-on látható-hallható estek, koncertszínházi előadások között egyaránt válogathatnak az érdeklődők.

A helyek a programokon érkezési sorrendben foglalhatók el a játszóhely befogadóképességének határáig. A Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Negyed között a POSZT teljes ideje alatt ingyenes fesztiválbusz közlekedik.

5


6

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

INGYENES POSZT PROGRAMOK A FESZTIVÁL SÉTÁNYON! KONCERTEK UTCASZÍNHÁZ GYEREKPROGR AMOK TÁNCHÁZ MECCSKÖZVETÍTÉS KÉZMŰVES VÁSÁR BORKÓSTOLÓK GASZTRONÓMIAI TER ASZOK A POSZT MINDENKIÉ!

Utcazenészek! Stand-uposok! Énekesek! Táncosok! Bűvészek! Vers- és mesemondók! Duettek, triók és quartettek! Várnak titeket a POSZT Miénk Itt a Tér! színpadai! Ha van valami, amiben Te vagy a legjobb, valami, amit szívesen megmutatnál a világnak, jelentkezz és POSZTOLJ! Küldd be felhívásunkra a produkciódról szóló videó vagy trailer linkjét a poszt@poszt.hu címre, vagy oszd meg Facebook-oldalunkon (facebook.com/posztpecs)! A beérkező videókról szavazást indítunk, illetve zsűri értékeli őket, a legjobb produkciókat pedig azzal támogatjuk, hogy helyet biztosítunk számukra a Miénk itt a tér! színpadokon, ahol a nagyérdemű előtt is megmutathatják magukat, sőt: napijeggyel ajándékozzuk meg őket!

Mutasd meg magad! Töltsd ki és küldd el nekünk a honlapunkról letölthető jelentkezési lapot, küldd be videódat, gyűjts szavazatokat! POSZTOLJ velünk!


7

A Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramja az évad legfontosabb előadásainak válogatása. Az idei évben Kiss B. Atilla Kossuthdíjas operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta a Versenyprogramba kerülő előadásokat: 2015 és 2016 márciusa között több száz színházi előadást tekintettek meg, ezekből választották ki azt a tizenhatot, amelyek az ide Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramját alkotják. Hat nagyszínházi és tíz kamaraszínházi produkciót választottak ki, amelyek június 9. és 18. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházi termében, illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban kerülnek bemutatásra. A Szakmai Tanácsadó Testület által delegált szakmai zsűriből, a MASZK Egyesület és a MOZAIK Művészegyesület által delegált színészzsűriből, illetve a Pécs polgármestere által kisorsolt közönségzsűriből összeálló zsűri a POSZT ideje alatt minden versenyelőadást megtekint, másnap reggel zártkörű tanácskozást tart, majd a fesztivál utolsó napján meghozza döntését.

A POSZT utolsó napján, az ünnepélyes gálán kiosztásra kerülő díjak: Legjobb előadás Legjobb rendező Legjobb férfi főszereplő Legjobb női főszereplő Legjobb női mellékszereplő Legjobb férfi mellékszereplő Legjobb 30 év alatti női főszereplő Legjobb 30 év alatti férfi főszereplő Legjobb színházi zene Legjobb dramaturg Legjobb jelmez Legjobb díszlet Közönségdíj A Magyar Művészeti Akadémia különdíja

DÍSZVENDÉG: Piros Ildikó A 2016-os POSZT zsűrije SZAKMAI ZSŰRI: Boros Kinga (kritikus), Bozóki Mara (díszlet- és jelmeztervező), Czajlik József (rendező), Dobák Lívia (dramaturg), Garaczi László (író), Kiss Mari (színésznő), Kocsár Balázs (karmester), Sztarenki Pál (színész) SZÍNÉSZZSŰRI: Timár Éva, Vasvári Emese, Rácz Tibor KÖZÖNSÉGZSŰRI: Bélteky Orsolya, Hűbér Zoltán, Adamikné Novák Andrea

VERSENYPROGRAM

A Verseny


VERSENYPROGRAM

8

A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A ZSOLNAY NEGYED KÖZÖTT A POSZT TELJES IDEJE ALATT INGYENES FESZTIVÁLBUSZ KÖZLEKEDIK

TÚL ZAJOS MAGÁNY MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ, NYÍREGYHÁZA Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínpad június 9. 18:00 / június 10. 17:00 Rendező: Ivo Krobot JÁTÉKIDŐ: 2 ÓRA 30 PERC (EGY SZÜNETTEL) Fotó: Szánkai Niki

AZ OLASZLISZKAI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, BUDAPEST Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 9. 18:00 / 21:00 Rendező: Máté Gábor JÁTÉKIDŐ: 1 ÓRA 45 PERC (SZÜNET NÉLKÜL) Fotó: Dömölky Dániel

MOLIÈRE: TARTUFFE JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, TATABÁNYA Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 10. 20:00 Rendező: Szikszai Rémusz JÁTÉKIDŐ: 170 PERC (EGY SZÜNETTEL) Fotó: Szvatek Pál

TIZENKÉT DÜHÖS EMBER VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ, SZÉKESFEHÉRVÁR Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínház június 11. 17:00 Rendező: Cserhalmi György JÁTÉKIDŐ: 1 ÓRA 50 PERC (SZÜNET NÉLKÜL)

Fotó: Moly Róbert


9

BUDAÖRSI LATINOVITS SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 11. 20:00 Rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila JÁTÉKIDŐ: 2 ÓRA 30 PERC (EGY SZÜNETTEL) Fotó: Borovi Dániel

A TE ORSZÁGOD FORTE TÁRSULAT/TRAFÓ Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 12. 16:30 Rendező: Horváth Csaba JÁTÉKIDŐ: 100 PERC (SZÜNET NÉLKÜL) Fotó: Kővágó Nagy Imre

A BERNHARDI-ÜGY ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ, BUDAPEST Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínház június 12. 19:00 / június 13. 17:00 Rendező: Ascher Tamás JÁTÉKIDŐ: 2 ÓRA (SZÜNET NÉLKÜL) Fotó: Gordon Eszter

PISZKAVAS PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ Pécsi Harmadik Színház június 12. 21:30 / június 13. 20:00 Rendező: Vincze János JÁTÉKIDŐ: 1 ÓRA 50 PERC (SZÜNET NÉLKÜL) Fotó: Tóth László

VERSENYPROGRAM

LILIOMFI


VERSENYPROGRAM

10

A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A ZSOLNAY NEGYED KÖZÖTT A POSZT TELJES IDEJE ALATT INGYENES FESZTIVÁLBUSZ KÖZLEKEDIK

LEAR KIRÁLY RADNÓTI SZÍNHÁZ, BUDAPEST Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 13. 19:30 Rendező: Alföldi Róbert JÁTÉKIDŐ: 3 ÓRA 10 PERC (EGY SZÜNETTEL) Fotó: Dömölky Dániel

A GÁT CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ ÉS NEMZETI SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínház június 14. 16:00 / 19:00 Rendező: Bérczes László JÁTÉKIDŐ: 1 ÓRA 50 PERC (SZÜNET NÉLKÜL) Fotó: Memlauer Imre

MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, KECSKEMÉT Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 14. 19:00 Rendező: Zsótér Sándor JÁTÉKIDŐ: 170 PERC (2 SZÜNETTEL)

Fotó: Walter Péter

A VÁGY VILLAMOSA PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínház június 15. 17:00 Rendező: Rázga Miklós JÁTÉKIDŐ: 2 ÓRA 30 PERC (EGY SZÜNETTEL) Fotó: Mihály László


11

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, KECSKEMÉT Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 15. 20:00 Rendező: Rusznyák Gábor JÁTÉKIDŐ: 140 PERC (EGY SZÜNETTEL)

VERSENYPROGRAM

TÓTÉK

Fotó: Walter Péter

ISTENÍTÉLET VÍGSZÍNHÁZ, BUDAPEST Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínház június 16. 19:30 Rendező: Mohácsi János

Fotó: Szalontay Ábel

VÍZKERESZT, VAGY AMIRE VÁGYTOK TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ, SEPSISZENTGYÖRGY Pécsi Nemzeti Színház | Kamaraszínház június 17. 17:00 Rendező: Bocsárdi László Fotó: Barabás Zsolt

JÁTÉKIDŐ: 3 ÓRA (1 SZÜNETTEL)

DON QUIJOTE NEMZETI SZÍNHÁZ, BUDAPEST Pécsi Nemzeti Színház | Nagyszínház június 17. 20:15 Rendező: Vidnyánszky Attila JÁTÉKIDŐ: 3 ÓRA (1 SZÜNETTEL) Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Az előadásokkal kapcsolatos részletes információk a www.poszt.hu weboldalon olvashatók.

JÁTÉKIDŐ: 3 ÓRA 45 PERC (EGY SZÜNETTEL)


POSZT FESZTIVÁL

12

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

A POSZT Fesztivál A közönség, illetve az „ünnepi találkozó” hangulatának szempontjából a POSZT legfontosabb pillére a Zsolnay Negyed csodálatos helyszínén megrendezésre kerülő, összművészeti POSZT Fesztivál. A Fesztivál Sétányon tartott rendezvények ingyenesen látogathatók: képzőművészeti vásárok, gasztronómiai teraszok, családi és gyermekprogramok, ifjúsági előadások, utcaszínház, koncertek, performanszok, meccsközvetítés, kézműves sörök, a versenyelőadásokhoz tartozó, illetve egyéb szakmai beszélgetések, workshopok közül válogathatnak az érdeklődők. Valamint a POSZTOLJ! felhívás nyertesei is itt mutatják meg magukat a nagyérdeműnek. A Fesztivál nívós kulturális programokat és minőségi kikapcsolódást nyújt a közönségnek, akik a bérlet, illetve karszalag megvásárlásával a fesztiválprogram minden eseményére, előadására, kiállítására, programjára, illetve koncertjére ellátogathatnak.

ÉS HOGY MIVEL VÁRJUK A LÁTOGATÓKAT A ZSOLNAY NEGYEDBEN? FUTNAK MÉG! A hazai színházi palettán évek, évtizedek óta futó előadások A ZENE MINDENKIÉ! Könnyű- és komolyzenei koncertek a POSZT-on A MUZSIKA HANGJAIN Zenés színházak a POSZT-on HATÁRTALAN POSZT! Határon túli színházak a POSZT-on GENERATION NEXT A színház- és társművészetek új generációi a POSZT-on NAGY MŰHELYEK Vidéki és budapesti kőszínházak előadásai a POSZT-on ALTER POSZT! Alternatív és független színházak a POSZT-on

A Zsolnay Negyedben megrendezésre kerülő POSZT Fesztivál céljai: sokszínű, minőségi programok színpadra állítása, fiatal tehetségek (színészek, zenészek, költők, előadóművészek) bemutatása a Miénk Itt a Tér! rendezvénysorozat keretein belül, egyetemi, vizsga-, független és alternatív, tánc-, mozgás-, és bábszínházi előadások színrevitele, kiállítások, képzőművészeti tárlatok, szakmai beszélgetések, workshopok, valamint minőségi könnyűzenei programok megszervezése.

MOZGÁSBAN A POSZT! Mozgás- és fizikai színházi programok a POSZT-on

A Fesztivál első három napján, a POSZT történetében először megszervezzük az Egyetemi Színházi Találkozót, amelyeket szakmai és kötetlen beszélgetések, workshopok, improvizációs tréningek követnek. Célunk, hogy hazánk fiatal művészeit megismertessük a színházi élet új generációival és szakmebereivel.

POSZT MATINÉ Gyerek- és ifjúsági színházi programok a POSZT-on

A POSZT Fesztiválra vásárolt jegyek, illetve bérletek az adott időszakban megrendezésre kerülő összes programon történő résztvételre feljogosítanak. A Fesztivál Sétányra a belépés díjtalan.

FESZT-DÍJASOK A POSZT FESZTEN! Fesztiváldíjas előadások a POSZT-on POSZT–KOMÉDIA Vígjátékok, improvizációs show és egyéb szórakoztató programok a POSZT-on EGYEDÜL A REFLEKTORFÉNYBEN! Önálló estek, monodrámák, slam poetry és standup előadások, verses estek a POSZT-on

MIÉNK ITT A TÉR! Kisebb alkotóműhelyek, művészeti iskolások, stand-uposok, utcazenészek, performanszok, előadóművészek, unplugged koncertek a POSZT-on SZAKMÁZZUNK! Szakmai és kötelen beszélgetések, workshopok a POSZT-on POSZT-ART Képzőművészeti és egyéb kiállítások, tárlatok a POSZT-on



PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

POSZT FESZTIVÁL

14

Fesztiválszínpad A POSZT Fesztivál könnyűzenei fellépői Az idei év sok szempontból az első a POSZT életében: A POSZT bemutatja programsorozat, illetve az összművészeti POSZT Fesztivál megrendezésre mellett a Zsolnay Negyedben a korábbinál komolyabb hangsúlyt szeretnénk

fektetni a minőségi könnyűzenére is, így az idei évben neves külföldi, illetve hazai fellépőket is meghívtunk, akik esti nagykoncertjei a POSZT Fesztiválszínpadán tekinthetőek meg, éjszakánként pedig, a fesztivál első három napján DJ-k szórakoztatják hajnalig a legkitartóbbakat. Artpop, elektronikus és világzene, rock, reggae és unplugged koncertek a POSZT Fesztiválszínpadon és az ingyenesen látogatható Fesztivál Sétányon.


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

20:00 Ocho Macho

Ocho Macho

Deladap!

21:00 Deladap! (A) Bár az osztrák illetőségű Deladap! bázisa Bécs, a tagok a szomszédos országokban látták meg a napvilágot. Az alapító és korábban a képzőművészetben is jeleskedő Stani Vana Prágában született, míg társai, Stoika Melinda és Bardoczy Tibor Budapesten születtek. Előbbi már tizenöt éve Ausztriában él, zongorázik és énekel, utóbbi pedig a Liszt Ferenc Konzervatórium növendéke volt. A Deladap! a mai, progresszív jazz-zenét és a hagyományos roma hangzást vegyíti, nem véletlen, hogy hitvallásukban is nagy hangsúlyt fektetnek a különböző kultúrák, zenei stílusok és emberek találkozására, illetve az ebből születő új és érdekes dolgokra.

JÚNIUS 10.

Kaukázus

Magashegyi Underground

20:00 Kaukázus A tartós békében rendíthetetlenül hívő Kaukázus az Agyhalálból bekapcsolódik az Élettérbe, nem utazik Angliába, de a Gellért hegyi luxuslakásból Lifftel surran ki Lángosért, a piacra, aztán Celebekkel áll sorba a Pingvinek Szexuális Életének feljavítására alapított alapítvány toborzóján, amit a Rendőrségnek persze elfelejtettek bejelenteni. 21:30 Magashegyi Underground

POSZT FESZTIVÁL

JÚNIUS 9.

15


POSZT FESZTIVÁL

16

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

JÚNIUS 11. 21:30 Che Sudaka (E) A hatalmas energiákat mozgató Che Sudaka együttes Barcelona utcáin alakult argentin és kolumbiai menekültekből, akik lendületes reggae és punk zenei alapjaikat spanyol, portugál, angol és olasz szövegekkel, rengeteg tánccal és elképesztő színpadi produkcióval ötvözik energikus örömfiesztává. Több mint 600 koncerttel a hátuk mögött az egyik legnépszerűbb barcelonai együttessé váltak. S olyan fesztiválmeghívásokkal büszkélkedhetnek, mint a Sziget, a Lowlands, a Territorios, a Bardentreffen, a Stockholm vagy a Vic fesztiválok.

Che Sudaka

JÚNIUS 12.

Lóci Játszik

18:00 Kálloy Molnár Péter Unplugged 19:30 Lóci játszik A Lóci játszik egyszemélyes, storyteller jellegű produkcióból nőtte ki magát először duóvá, majd hétfős zenekarrá. 2014-ben szoros versenyben második helyezést ért el a Ki Mit Tubeon, a Youtube által szervezett videó-tehetségkutatón. Április végén - már két héttel a koncert előtt teltházas - lemezbemutató koncertet adott az A38 hajó színpadán a zenekar. Lóci zeneszerzőként részt vett a nagy sikerű, számtalan nemzetközi díjat nyert Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film elkészítésében. 20:30 Magna Cum Laude

Kálloy Molnár Péter

Magna Cum Laude


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

17:30 Kádek Heny – One Woman Show Dés- és Presser-dalok, KovácsCohner Róbert versei. Vágyról, szerelemről és az elmúlásról. Szenvedélyesen, jazzesen, LGT-sen - természetesen. A slow-flow egyetlen magyarországi képviselőjével újra szerelmes és boldog lehetsz... (Andrew M. Waters, Music Maker, Sydney)

Kádek Heny

JÚNIUS 16. 16:30 Duende Akusztik Menszátor Héresz Attila: zene, dalszövegek, ének, gitár. Kardos Dániel: gitár, elektromos gitár. Duende Akusztik

A Z E NE MINDE NK IÉ !

<OEEzn E /Ŭ

KONCERTEK ŬWJ] cöJE

DELADAP (A) CHE SUDAKA (E) MAGNA CUM LAUDE

MAGASHEGYI UNDERGROUND LÓCI JÁTSZIK, KAUKÁZUS OCHO MACHO, KÁLLOY MOLNÁR PÉTER É S M ÉG S O K AN M Á S O K ...

POSZT FESZTIVÁL

JÚNIUS 13.

17


POSZT FESZTIVÁL

18

INGYENES PROGRAMOK A FESZTIVÁL SÉTÁNYON

JÚNIUS 9.

20:00 Ocho Macho-koncert – Fesztiválszínpad

16:00 A POSZT Fesztivál ünnepélyes megnyitója – Zsolnay negyed

21:00 Deladap! (A) koncert – Fesztiválszínpad

16:30 Psyché (A Gyulai Várszínház, a Kaposvári Egyetem, és a Nemzeti Színház közös produkciója, r.: Vidnyánszky Attila) – JESZ Lázadás, szabadság, szerelem. Ami egyszerre fölszabadító és halálos, szárnyakat ad és összetör, elpusztít. Az előadás különlegessége, hogy nem egy, hanem minden női szereplő Psyché, hiszen minden nőben ott él, szunnyad vagy kitörni kész a lázadó, szabadságra és szerelemre vágyó Psyché. Az előadást a 7ora7.hu a 2015-ös év 40 legfontosabb előadása közé választotta. 16:30 Vagyunk, akik vagyunk (Terne Cserhaja Színkör, Biri Dankó Pista Gimnázium Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola) – Bóbita Bábszínház 17:00 Közönségtalálkozó Hobóval – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 18:00 Furcsa Hurok (Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, í.: Simon Grabovac–Surányi Sándor) – E78

Hagyományos cigány népzenei motívumokat elektronikus hanghullámokkal díszítő közép-keleteurópai szuperprodukció. 21:00 HOBO: Halj meg, és nagy leszel (Nemzeti Színház) – Bóbita Bábszínház Zenés kálvária 14 stációval - Dalok, versek, vallomások, történetek az utolsó hetven évből. 23:00 DJ Albrecht – Fesztivál Sétány. Ingyenes program

JÚNIUS 10. 11:00 Szakmai beszélgetés a Túl zajos magányról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 11:00 Solaris (Színház- és Filmművészeti egyetem, r.: Dékány Barnabás) – JESZ

Fotó: Molnár Edvárd

Kosztolányi Dezső Mások, Chris Cutler There must be something, Ernst Jandl My own song című műve, valamint Bernard Montaud, G. I. Gurdjieff és P. D. Ouspensky gondolatai alapján.

Fotó: Znamenák István


19 19:30 Sirály – feldolgozó foglalkozás (Színházés Filmművészeti Egyetem) – Bóbita Kamara

11:00 Dolgozók (Slepp) – Bóbita Bábszínház

20:00 Kaukázus-koncert – Fesztiválszínpad

12:00 Szakmai beszélgetés Az olaszlikairól – E78 Panorámaterem. Ingyenes program

20:30 40! Avagy véges élet (Dumaszínház, FÜGE Produkció) – Bóbita Bábszínház

12:30 Solaris-feldolgozó foglalkozás – JESZ Kamara 13:00 Rómeó és Júlia (Kaposvári Egyetem, r.: ifj. Vidnyánszky Attila) – E78 17:00 Beszélgetés ifj. Vidnyánszky Attila színművész, rendezővel és Uray Péterrel, a Kaposvári Művészeti Egyetem osztályvezető tanárával - Fesztivál Sétány. Ingyenes program 17:00 Vizsgajelenetek a Vörösmarty Színház kaposvári egyetemistáitól – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 17:30 Sirály (Színház- és Filmművészeti Egyetem, r.: Zsótér Sándor) – Bóbita Előtér

Fotó: Dévényi Zoltán

18:00 A hullám – tantermi projekt (Pesti Magyar Színiakadémia) – E78 Panorámaterem. 18:30 Főhős (Momentán Társulat) – E78 Drámák, örömök, titkok és vágyak imprójelenetekben a Momentánnal. Vele, róla, neki, nektek. Ő középen, mi körülötte egy impróuniverzumban. Vajon kinek az életével játszunk? Vajon megfejtjük Őt közösen? A FŐHŐS főszereplője egy meghívott színházi ember lesz a POSZT-on. De hogy mi történik vele az improvizációs showban, az ott és akkor dől el. Előre semmi sincs megírva, még a múlt is változhat a Momentán showban...

Fotó: Nagy György

Újabb szókimondó a Jurányi Házból. Most az öregedést veszi górcső alá Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla a 40! avagy véges élet című produkcióban. 21:00 Nagybőgő (FÜGE Produkció, r.: Klem Viktor) – JESZ A magyar közönség Darvas Iván legendás alakításán keresztül ismerheti a német író 1981-es darabját, amit ez az előadás most új alapokra készül helyezni. Ahogy Klem Viktor elmondta: „Az eredeti mű főhőse pont kétszer olyan idős, mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák, amelyeket hősünk feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalembert, mint egy nyugdíj előtt álló, tapasztalt muzsikust…” 21:30 Magashegyi Underground-koncert – Fesztiválszínpad 23:00 DJ Albrecht – Fesztivál Sétány. Ingyenes program

JÚNIUS 11. 11:00 Szakmai beszélgetés a Molière: Tartuffe-ről – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 11:00 Akár Akárki (Pesti Magyar Színiakadémia, í.: Borbély Szilárd, r.: Lengyel Ferenc) – E78

POSZT FESZTIVÁL

11:00 Úton-veletek (Lovassy Színpad) – Bóbita Kamara


POSZT FESZTIVÁL

20

A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A ZSOLNAY NEGYED KÖZÖTT A POSZT TELJES IDEJE ALATT INGYENES FESZTIVÁLBUSZ KÖZLEKEDIK

11:00 Nem növünk fel (Faludi Ferenc Diákszínpad) – JESZ 11:00 Cocteau: Elveszett éden (Zugszínház) – Bóbita Bábszínház 11:00–15:00 Impro Course SZFE-hallgatókkal (Dékány Barnabás és Pálya Pompónia ötödéves diákok vezetésével) – E78 Zeneterem és Júlia terem 13:00–18:00 Teátrumi Mocorgó – Bóbita Szabadtéri Színpad A Teátrumi Mocorgó Játszóház – a különböző életkorok és érdeklődési körök adta kihívásnak megfelelve a gyermekbirodalom különböző színterein eltérő játékokkal (babajátszó, fajátékok, mozgásos, konstrukciós, fejlesztő játékok), kézművesfoglalkozással és logikai asztallal várja az érdeklődőket.

2 évtized, több mint 600 előadás, 12 Jászai-díj-jelölés, 43 orvosi beavatkozás (1 sikeres), 17 jegyszedőnyugdíjazás, 2 színházbezárás – Shakespeare összes műve 2 óra alatt! Rekordkísérlet 2 évtizede töretlen sikertelenséggel! Garantáltan minimum 70% kötelező tananyag-koncentrátum! 20:15 Közönségtalálkozó Kálloy Molnár Péterrel, Kálid Artúrral és Gáspár Andrással – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 21:00 Mindegy (Budapest Counterpoint, r.: Widder Kristóf) – JESZ

16:00 Énekelünk… – Bagó Gizella tanítványainak koncertje (Színház- és Filmművészeti Egyetem) – E78 17:00 Impro Course Final (Színház- és Filmművészeti Egyetem) – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 17:00 Örömkoncert – a Kaposvári Egyetem diákjainak koncertje – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 18:00 S.Ö.R. - Shakespeare Összes Rövidítve (Centrál Színház) – E78

Fotó: Barta Vica

A III. Titánium Szemle Jurányi-díjas előadása. Krasznahorkai magával ragadó intenzitású szövegei, két vetítővászon és négy előadó találkozik egy mediálisan telített, mégis szűk térben. Négy réteget ajánlunk a nézőknek: szöveg, tánc, zene, film – és rájuk hagyjuk a választás lehetőségét, hogy mikor, mit követnek. Mint az életben. Mert nem mindegy. És mivel nem az, ezért kérdezünk: Hol csúszik el a kommunikáció két ember között? Mekkora a szakadék az elvárásaink és a valóság között? Hogyan mulasztunk el fontos találkozásokat, mert nem jelen idejű a figyelmünk? A válaszkeresésből rajzolódik ki helyzetjelentésünk az Y generációról. Nyers korrajz mozgásba öntve. 21:00 Guppi (Újvidéki Színház) – Bóbita Bábszínház

Fotó: Srbjan Doroski


21

21:30 Che Sudaka (E) koncert – Fesztiválszínpad A hatalmas energiákat mozgató Che Sudaka együttes Barcelona utcáin alakult argentin és kolumbiai menekültekből, akik lendületes reggae és punk zenei alapjaikat spanyol, portugál, angol és olasz szövegekkel, rengeteg tánccal és elképesztő színpadi produkcióval ötvözik energikus örömfiesztává. Mindössze néhány év alatt a Che Sudaka az egyik legnépszerűbb barcelonai együttessé vált. Olyan fesztiválmeghívásokkal büszkélkedhet, mint a Sziget, a Lowlands, a Territorios, a Bardentreffen, a Stockholm vagy a Vic fesztiválok. 23:00 DJ Melon – Fesztívál Sétány. Ingyenes program

16:00 Mindent a kertbe (Miskolci Nemzeti Színház, r.: Zsótér Sándor) – E78

Abrakadabra foto

Albee klasszikusa Zsótér Sándor rendezésében, Ulmann Mónikával és Voith Ágival a főszerepben. 16:00 FOLK A POSZTON! (A baranyai szólótáncfesztivál díjazottjai) – Bóbita Szabadtéri Színpad. Ingyenes program 17:00 Mario és a varázsló (Békéscsabai Jókai Színház) – JESZ Kamara 18:00 FOLK A POSZTON! – Táncház (Déli Kapu Folklórszövetség) – Fesztivál Sétány. Ingyenes program

JÚNIUS 12. 10:00 Bagolykisasszony meséje (Bóbita Bábszínház) – Bóbita Bábszínház Bábos játék 5 éven felüliek számára 11:00 Szakmai beszélgetés a Tizenkét dühös emberről – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 11:00 FOLK A POSZTON! – Régiós ifjúsági program (Déli Kapu Folklórszövetség) – Fesztiválszínpad . Ingyenes program 11:00 Huzella Péter koncertje – Bóbita Szabadtéri Színpad. Ingyenes program 12:00 Szakmai beszélgetés a Liliomfiról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:00 GÓBI RITA: Pici Bonbon – Bóbita Szabadtéri Színpad. Ingyenes program

18:00 Kálloy Molnár Péter unplugged koncertje – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 19:00 Közönségtalálkozó a Miskolci Nemzeti Színház művészeivel. Ingyenes program 19:30 Lóci játszik koncert – Fesztiválszínpad

POSZT FESZTIVÁL

Vaszilij Szigarjev Guppi című drámája az új orosz vagy posztszovjet dráma vonulatába sorolható, az arisztotelészi hármas egységnek megfelelő játék a komédia és a tragédia határán (tragédia vagy komédia – írja maga a szerző). A Guppi az átlagnő szerepével foglalkozik, az érzelmi kizsákmányolás jelenségével, amelyet gyilkos iróniával, végletesen ábrázol.


POSZT FESZTIVÁL

22

INGYENES PROGRAMOK A FESZTIVÁL SÉTÁNYON

20:30 Egyasszony (FÜGE és Orlai Produkció, fsz.: Tenki Réka) – Bóbita Bábszínház A MOST FESZTivál legjobb alakításnak járó különdíját elnyerő előadása. A darab a PéterfyNovák Éva által írt nagysikerű blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, és Tasnádi István alkalmazta színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezte. Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált mentálisan súlyosan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.”

18:00 Beugró (Játékszín) – E78

20:30 Magna Cum Laude-koncert – Fesztiválszínpad Fotó: Nánási Pál

22:00 DJ Albrecht – Fesztivál Sétány. Ingyenes program

A népszerű tévéműsor színpadi változata: színházi játék eredeti szereposztásban – Novák Péterrel, Kálloy Molnár Péterrel, Rudolf Péterrel, Pokorny Liával és Szabó Győzővel.

JÚNIUS 13.

19:45 Közönségtalálkozó a Beugró színművészeivel - Fesztivál Sétány. Ingyenes program

21:00 Svejk vagyok (Mikó István) – JESZ

11:00 Szakmai beszélgetés A te országodról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:00 Szakmai beszélgetés A Bernhardi-ügyről – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 16:00 Závada Pál: Egy piaci nap (A POSZT felolvasószínháza a Nyílt Fórum szervezésében) – E78 Panorámaterem. Ingyenes program

20:30 Happy Ending (Belvárosi Színház, Orlai Produkció) – Fesztiválszínpad A budapesti Belvárosi Színház zenés revüje Hernádi Judit, Fekete Ernő és Hegyi Barbara főszereplésével. 20:45 Sóvírág (Tünetegyüttes, r.: Szabó Réka) – Bóbita Bábszínház

16:00 Fordulj Kispej lovam (Élő Forrás) – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 17:30 One Woman Show (Kádek Heny) – Fesztivál Sétány. Ingyenes program Dés- és Presser-szerzemények, jazz, valamint Kovács-Cohner Róbert versei Kádek Heny, a Cotton Club Singers alapítótagja és zenekara előadásában.

Fotó: Mészáros Csaba


23 18:00 Portugál (Katona József Színház, r.: Lukács Andor) – E78

JÚNIUS 14. 11:00 Szakmai beszélgetés a Lear Királyról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:00 Szakmai beszélgetés a Piszkavasról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 16:00 Darvasi László: Odakint (A POSZT felolvasószínházi előadása a Nyílt Fórum szervezésében) – E78 Fotó: Dömölky Dániel

16:00 A Langaléta Garabonciások vásári komédiái (Langaléta) – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 17:00 Közönségtalálkozó a budapesti Katona József Színház művészeivel – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 17:45 Steam On (Tűzmadarak) – Fesztivál Sétány. Ingyenes program

Klasszikus, ám steampunk világban játszódó táncszínház zsonglőrök és akrobaták előadásában.

A fordulatos, nagyon mai vígjáték több mint másfél évtizede tartozik a Katona és a magyarországi színpadok legsikeresebb előadásai közé – a főbb szerepekben Pelsőczy Rékával, Szirtes Ágival, Csuja Imrével, Bán Jánossal és Jordán Adéllal. 20:30 Diggerdrájver (Örkény Színház, r.: Bagossy László, fsz.: Epres Attila) – Bóbita Bábszínház „Nehézgépkezelő vagyok. Közérthetőbben: markológépes. Itt Londonban: digger driver. A nyelvtudásom alig haladja meg az alapfokot. Nem szerencsét próbálni jöttem, hanem jövőt biztosítani a nyolcéves gyerekemnek és tisztességes fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életemet a nyugdíjig, végül is biztos állásom volt. A szakmában elértem a csúcsra. Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott.” 20:45 Irodabirodalom (Life Dance Company) – Fesztiválszínpad A Life Dance Theater a kortárs táncművészet dramatikus irányával megy szembe, és új előadásával, az Irodabirodalommal bebizonyítja, hogy a kortárs tánc igenis lehet önfeledt, kacagtató, vicces, felszabadító, könnyen értelmezhető, ugyanakkor tartalmas is.

POSZT FESZTIVÁL

Sóvirág, avagy a létezés eufóriája. A Tünet Együttes előadása a Vígszínház Házi Színpadáról látogat a POSZT-ra. Egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje.


POSZT FESZTIVÁL

24

A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A ZSOLNAY NEGYED KÖZÖTT A POSZT TELJES IDEJE ALATT INGYENES FESZTIVÁLBUSZ KÖZLEKEDIK

JÚNIUS 15. 11:00 Szakmai beszélgetés A gátról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program

20:00 Közönségtalálkozó Lőrinczy Györggyel, a Budapesti Operettszínház főigazgatójával, Somogyi Szilárd rendezővel, valamint az Operettszínház művészeivel. Ingyenes program

12:00 Szakmai beszélgetés A macska a forró bádogtetőnről – E78 Panorámaterem. Ingyenes program

20:45 Bernarda Alba háza (Forte Társulat, koreográfus: Widder Kristóf) – Fesztiválszínpad

16:00 Térey János: A Legkisebb Jégkorszak – felolvasószínház (Színházi Dramaturgok Céhe) – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 17:00 Give Me a Name (Sapp) – Fesztivál Sétány. A startup szemléletű kortárstánc alkotócsoport, a SAPP – Street Art Project Performances formabontó utcai előadás sorozata. Missziójuk, hogy színházat hozzunk létre hétköznapi terekből téradaptív előadásokkal. Ingyenes program Fotó: Felvégi Anna

17:00 Virágot Algernonnak (Budapesti Operettszínház) – E78 Musicalsiker Kerényi Miklós Máté és Földes Eszter főszereplésével. Daniel Keyes regénye sokunk kamaszkorának meghatározó olvasmányélménye volt. 27 nyelvre fordították le és több mint ötmillió példányban adták ki. A regényből Oscar-díjas film is készült. Mennyire kell teljes értékű embernek tekinteni egy alacsonyabb IQ-val rendelkező társunkat, és mennyire tartozunk felelősséggel mindazért, ami vele történik?

Klasszikus mű kortárs adaptációja, amely felhasználja a fizikai, sőt olykor a prózai színház alkotóelemeit, mégis elsősorban zene- és mozdulatközpontú. A mű a generációk közötti feszültséget dolgozza fel egy zárt viszonyrendszerben: egy családban, amelynek már nincsenek férfitagjai. Az ebből adódó hiátus a színpadon mind a zene, mind a mozgás meghatározó eleme. A fülledtség, az elfojtott szenvedélyek és a finom gesztusok az előadás leguralkodóbb motívumai.

18:00 Hekabé (Vörösmarty Színház, koreográfus: Blaskó Borbála) – Bóbita Bábszínház Euripidész Hekabé című tragédiája ihlette Blaskó Borbála azonos című tánccal, mozgással elmesélt történetét: az ő Hekabéja egy olyan mozgásszínházi előadás, amelyben különböző képekre és a táncosok karakteres figuráira épülnek a jelenetek. A rendező-koreográfus annak a híve, hogy „a tánc az egyetlen művészeti ág, ami nem konkretizál, hanem a sejtetés művészete, ezáltal nagyobb szabadságot enged a fantáziának.”

21:00 Emigránsok (Manna Produkció, r.: Mucsi Zoltán) – JESZ

19:30 Színésztestek-Táncostestek – Szakmai beszélgetés Hegedűs Sándor vezetésével – E78 Panorámaterem.

Fotó:Kállai-Tóth Anett


25

JÚNIUS 16.

bűvkörében töltött el, a nézők legromantikusabb, legdédelgetettebb álmait valósítaná meg. Hiszen minden annyira igazságtalannak tűnt a fiatal és tehetséges Kosztyával szemben, hogy szinte szükségszerű, hogy Nyina visszatérjen és az ő karjaiba vesse magát. Csehov ezt az elégtételt nem adta meg nekünk, nézőknek, amit Visnec álnok módon megtesz. Kosztya nem hal meg, és a szerelmi háromszög újra együtt van a régi szerelem helyszínén.... Ez lehetne a paradicsom, a purgatórium, vagy a pokol…

11:00 Szakmai beszélgetés A vágy villamosáról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program JÚNIUS 17. 12:00 Szakmai beszélgetés a Tótékról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 16:00 A pisztráng a pácban, körettel (Méhes Csaba) – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 16:30 Hamlet (JESZ Produkció, r.: Tóth András Ernő) – JESZ 17:30 Duende Akusztik-koncert (Menszátor Héresz Attila – ének, gitár, Kardos Dániel, gitár) – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 18:00 Közönségtalálkozó a Madách Színház művészeivel - Fesztivál Sétány. Ingyenes program 19:30 Csoportterápia (Madách Színház) – Fesztiválszínpad A Madách Musical Pályázat első helyezett alkotása. Mjuzikelkámedi a lélekről, esendőségről, vágyakozásról, útkeresésről... azaz rólunk Simon Kornéllal, Polyák Lillával, Szente Vajkkal, Balla Eszterrel, Sándor Dáviddal. 20:30 Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről (Spectrum Színház – Marosvásárhely) – Bóbita Bábszínház A Nyinával Visnec a legjelentősebb mai Csehovkritikus lett azáltal, hogy a kritikát egy drámairodalmi művel helyettesítette. A Nyina nem más, mint Csehov Sirályának felülvizsgálata, újraértelmezése és újrajátszása. Nyina visszatérése Kosztyához 15 év moszkvai tévelygése után, amelyeket Trigorin

11:00 Szakmai beszélgetés az Istenítéletről – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 15:00 4x100 (Győri Nemzeti Színház, í.: Egressy Zoltán, r.: Simon Kornél) – Bóbita Bábszínház Négy fiatal futólány. Egy edzőnő és egy gyúró. Egy válogatott. Egy váltó. Egy csapat, amelynek ki kellene harcolnia az olimpiai indulás jogát. Az utolsó verseny, az utolsó lehetőség a szintidő megfutására. A széthúzás azonban komolyabb, mint bármikor korábban. Dzsudi néni megpróbálja összeszedni a lányokat. Harc a győzelemért, az olimpiáért, a közös célért. És a férfiért. 17:00 Méhek – Fesztivál Sétány. Ingyenes program 18:00 Kohlhaas (Szkéné Színház, r. Hegymegi Máté) – E78 A Szkéné Színház, A Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület (Szeged) közös, a III. Titánium szemlén Szkéné-díjat nyert előadása. A címszerepben: Nagy Zsolt. 18:00 Közönségtalálkozó a Győri Nemzeti Színház művészeivel. Ingyenes program 19:00 Közönségtalálkozó a Pesti Magyar Színház művészeivel. Ingyenes program 20:30 Chioggai Csetepaté (Pesti Magyar Színház) – Fesztiválszínpad

POSZT FESZTIVÁL

A sok kis hatásszünettel megszakított szövegben nincs igazi színházi szünet: egyetlen tömböt képez a dráma, két harmincöt-negyven év körüli, hazájától kényszerűen távol élő férfi párbeszéde, marakodása, békülése, elfajuló összetűzése, majd semmiféle reményt nem kínáló leroskadása. A se ott, se itt, se vissza tudatának egymást kínzása.


POSZT FESZTIVÁL

26

INGYENES PROGRAMOK A FESZTIVÁL SÉTÁNYON

A történet szerint egy Velence melletti kis halászfalu terecskéjén csipkeverő lányok, asszonyok ugranak egymásnak – de a szó szoros értelmében! –, mire nemsokára a férfiak is bekapcsolódnak a veszekedésbe. Családok közti vitáról van szó, amelyhez itt elég egyetlen szikra, és rögvest fellángol a mindent és mindenkit elsöprő csetepaté. Vajon sikerül-e csitítani a kedélyeket, és egymáshoz édesgetni a szerelmeseket? A főszerepben Balsai Móni, Gémes Antos, Rajkai Zoltán és Eperjes Károly.

21:00 Tündéri (Aradi Kamaraszínház) – Bóbita Bábszínház A Tündérin nevetünk, mert tele van poénnal és a három színész kitűnően használ ki minden lehetőséget, látszik, jól érzik magukat a szerepükben, tökéletesen egymásra hangolódtak, és ez a közönségre is átsugárzik. A nevetés mögött azonban ott bujkál a torokszorító félelem a nagy ismeretlentől. A Tündéri eredetileg prózai darab, telitalálat a megzenésítése. Az, hogy a dalok több nyelven hangzanak el, tovább fokozza a valóságtól való elrugaszkodás élményét.

21:00 Woyzeck (Anyaszínház, r.: Menszátor Héresz Attila) – JESZ JÚNIUS 18. 11:00 Szakmai beszélgetés a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásról – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 12:00 Szakmai beszélgetés a Don Quijotéről – E78 Panorámaterem. Ingyenes program 20:30 A POSZT ünnepélyes díjátadó gálája sztárvendégekkel, koncertekkel, a Versenyelőadások résztvevőivel, alkotóival – Kodály Központ

A műsor keretében átadásra kerülő díjak:

A Woyzeck valós eseményen alapul: 1821-ben, Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély több késszúrással megölte barátnőjét – a korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a latolgatás, beszámítható-e vajon Woyzeck. Georg Büchner (1813–1837) mindössze három drámát írt élete 23 éve alatt. Ezek közül utolsó a Woyzeck, amelyen haláláig dolgozott, de már nem volt ideje véglegesíteni a dráma szerkezetét. Az első világháború, az annak hatására fellobbanó művészeti élénkülés idején kezdték méltányolni a mű eredetiségét, sajátos, félelmetes és teljesen egyedi nyelvi világát, szinte filmszerű jelenetezési technikáját, és a szereplők átütő, lemeztelenített ábrázolását. A különös, látomásos szöveg a modern dráma élvonalába emeli a Woyzecket.

Legjobb előadás, Legjobb rendező, Legjobb férfi főszereplő, Legjobb női főszereplő, Legjobb női mellékszereplő, Legjobb férfi mellékszereplő, Legjobb 30 év alatti női főszereplő, Legjobb 30 év alatti férfi főszereplő, Legjobb színházi zene, Legjobb dramaturg, Legjobb jelmez, Legjobb díszlet, Közönségdíj, A Magyar Művészeti Akadémia különdíja


A

BEMUTATJA:

TÖRTÉNELEMKÖNYVE

MOST JÖTTEM... – LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ:

DON PASQ KISCSIL

SEMMI KONFERENCIA MADÁCH SZÍNHÁZ:

A szerve vezők a programvált változta atás jogát fenntartják!

PÁRATLAN PÁROS BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ:

KUS OPE

A POSZT TISZTELETÉRE

TUÓZO KODÁLY KÖZPONT

JEGYEK ELŐVÉTELBEN:

PÉCS, BREUER MARCELL SÉTÁNY 4. poszt.hu | facebook.hu/posztpecs | instagram.com/poszt_


POSZT BUSZ ÉS

KISVONAT ÁLLOMÁS

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ

BEJÁRAT

a

z utc

mhá

vá Felső

15-20 perc séta 5-8 perc busszal 3-5 perc taxival

RUM

CENT

EB B SSZURKOLÓK KLUBJA

BÓBITA SZABADTÉRI RI SZÍNPAD

BÓBITA BÁ BÁBSZÍNHÁZ

FESZTIVÁ VÁL SÉTÁNY Majo

r utca

E78 SZÍNPAD

BEJÁRAT a r utc

Majo

FESZTIVÁL SZÍNPAD ca s ut

lmo y Vi a n l so

Z

KODÁLY KÖZPONT 5-8 perc séta M

TRU

CEN

A FESZTIVÁL SÉTÁNY területére ingyen léphet be! A programhelyszínekre elővételben, vagy helyszínen megvásárolt belépő szükséges. Az előadásokra a helyek érkezési sorrendben foglalhatóak el!


FESZ T I VÁ L Mathiász János ut ca

6

ST

APE

BUD

P ca s ut

lmo y Vi a n l so

Z

BEJÁRAT

JESZ SZÍNPAD

lom ama

Bas út

Töltse le a Tüke Busz valós idejű menetrend tájékoztató, Android alkalmazását, aminek segítségével másodpercre pontosan lehet tudni, merre jár a busz, amire vár.


FESZ T IVÁ L FUTNAK MÉG!

ÉVEK, ÉVTIZEDEK ÓTA FUTÓ ELŐADÁSOK A HAZAI SZÍNHÁZI PALETTÁN

PÁRATLA PÁR AN PÁROS

S S.Ö.R. (SHAKES SPEARE E ÖSSZ ÖSSZES RÖVID DÍTVE) BEMU UTATÓ: KOMÉDIUM SZÍNH ZÍNHÁZ 1994

BEMUT TATÓ: MADÁCH SZÍNHÁ ÁZ, 1985

SV SVEJ VEJ EJK J VAGYO OK!

MIKÓ ISTVÁN N 19 1987 7 ÓTA MŰSORON LÉVŐ Ő DARABJA.

PORTUGÁL L B MUTATÓ: KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, BEM ZÍNHÁZ, 1998

ALTER POSZT

ALTERNATÍV ALKOTÓMŰHELYEK ÉS FÜGGETLEN SZÍNHÁZAK A POSZT-ON DUMASZÍNHÁZ/FÜ FÜGE PRO RODUKCIÓ

JESZ

40! AVA VAGY Y VÉGES ÉLET VÉ

HAM HAMLET

RENDEZŐ: EZŐ: Ő: TÓTH HA ANDRÁS ERNŐ ANYASZ SZÍNHÁZ/ ÍNHÁZ/ HÁZ Z/RS9

MANNA NA PRODUKC KCIÓ

WOY YZ CK YZEC K

EMIGRÁ RÁNS SOK RENDEZŐ: MUCSI SI Z ZOLTÁ TÁN

RENDEZŐ: MENSZ SZÁTOR OR R HÉRES HÉRESZ Z ATTILA A

MOZGÁSBAN A POSZT

STEAM AM MO ON

HEKAB ABÉ

TŰZMADARAK MADAR

VÖRÖSMAR RTY R TY SZÍNH SZÍNHÁZ, HÁZ, SZÉKESFEHÉRVÁR H

IRODABIRODALO IRO LOM

FOLK K A POSZT-ON! ON!

LIFE DANCE THEAT THEATER

DÉL LI KAPU FOLKLÓR SZÖVETSÉG

GIVE ME M AN NAME NAM

FORDULJ FORDU KISPEJ LOVAM AM

SAPP ART SAP

BE BERN BER ERNARDA DA ALBA HÁZA A FORTE TÁRSULAT

TÁNCVÁLOGATOTT ÉS LOVAS SC CSOPORT TÁNCGÁLÁJA LÁJA

ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED

JEGYEK ELŐVÉTELBEN:

PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 37.

poszt.hu | facebook.hu/posztpecs | instagram.com/poszt_

A szervezzők a prrogramváltoztatás jogá jogát fenntartják!

FIZIKAI ÉS MOZGÁSSZÍNHÁZI PROGRAMOK, NÉPTÁNC A POSZT-ON


FESZ T IVÁ L A ZENE MINDENKIÉ! KÖNNYŰZENEI KONCERTEK A POSZT-ON

DELADAP DEL P (A) CH C HE SUDAKA A (E) MAG AGNA GNA NA CUM LA AUDE MAG AGA GASHE SHEGYI YI UNDER RGROUND RGROUND ND D

LÓ ÓCI Ó CI JÁTSZIK KAUKÁZU KÁZUS KÁLLOY MOLN KÁ NÁR ÁR PÉTER OCHO MACHO ACHO ÉS MÉG SOKAN MÁSOK... ÁSO

NAGY MŰHELYEK A POSZT-ON VIDÉKI ÉS BUDAPESTI KŐSZÍNHÁZAK ELŐADÁSAI

MINDENT NT A KERTBE E

GYŐRI NEMZETI NEMZET SZÍNHÁZ

4×1 ×1100 00 0

RENDEZŐ: ZSÓ SÓTÉR SÁN ÁNDOR

RENDEZŐ: SIM REN MON KO ORNÉL NÉL

BÉKÉSCSABAI JÓKAI AI SZÍN NHÁZ

NEMZ ZETI SZÍN NHÁZ ÁZ

MARIO MAR RIO ÉS A VARÁZSLÓ VARÁ ÁZS

HALJ LJ MEG, EG ÉS NAG AGY LESZEL SZEL – HOBO O

REN ENDEZŐ: KOVÁCS FRIGYES S ÖRKÉ KÉNY SZÍNHÁZ

DIGGERDR GERD DRÁJVER D RENDEZŐ: BAGOSSY AGO SY LÁSZLÓ

RENDEZŐ Ő: VIDNYÁNS NSZKY ATTILA

A MUZSIKA HANGJAIN ZENÉS SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK A POSZT-ON

HAPPY PY ENDI END DING BELV ELVÁROSI VÁROSI SZÍNHÁZ VÁR

C CS CSOPORTTERÁPIA ORTTERÁ

VIRÁGOT ALGERNONNAK BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ BU

MADÁCH SZÍNHÁZ

ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED

JEGYEK ELŐVÉTELBEN:

PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 37.

poszt.hu | facebook.hu/posztpecs | instagram.com/poszt_

A szervezzők a prrogramváltoztatás jogá jogát fenntartják!

MISKO KOLCI NEMZETII SZÍNHÁZ


FESZ T IVÁ L GENERATION NEXT

A SZÍNHÁZMŰVÉSZET ÚJ GENERÁCIÓI A POSZT-ON

KAPOSVÁRI EGYETEM PSYCHÉ RÓMEÓ ÉS JÚLI RÓ LIA ÖRÖMKONCERT ÖR T

PESTI MAGYAR AKADÉMIA

HULLÁM ÁM TANTERMI PROJEKT

BORBÉLY SZILÁR RD: AKÁR AKÁRK RKI

SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM SIRÁLY SIR SI SIRÁLY DRÁM MAINSTRUKTŐ AINSTRUKTŐRI TŐRI FOGLAL ALKOZÁ OZÁS SOLAR ARIS SOLARIS RIS DRÁMAIN INSTRUKTŐRI KTŐR FOG OGLALKOZ OZÁS ÉNEKE KELÜNK K...

A DIÁKSZÍNJÁTSZÁS LEGJAVA

VAGYUN VA UNK, AKIK V VAGYUNK DO O DOLGOZÓK COC OCT CTEAU: TEA ELVESZ ZETT ETT É ÉDEN

BAGÓ GIZELLA TANÍTVÁN ÁNYAINAK AK KONCERT KONCERTJE

NEM NÖ NÖVÜNK ÖVÜN ÖVÜ ÜNK FEL ÜNK F

IMPRO KURZ RZUS S SZFE HALLGATÓK SZ S HALLGATÓKKAL KAL

ÚTON N – VELETEK LETE

FESZTIVÁLDÍJAS ELŐADÁSOK

A NAGYBŐG GYBŐGŐ

MOST FESZTIVÁL – LEGJOBB LEGJO MONOD ODRÁMA

SÓVIRÁG ÓVIIIRÁG

MOST FESZTIVÁL ZTIVÁL L – A LEGJOBB STÚDIÓSZÍNHÁZ SZÍNHÁZ DÍJA DÍJ

KOHLHAAS

MINDEGY NDEG

III TITÁ III. TÁNIUM ÁNIUM SZEMLE – SZKÉNÉ-DÍJ

III. TITÁNIUM SZEMLE – JUR JURÁNY UR RÁNYI-DÍJ

EGYA EGYASSZONY YASSZON

MOST FESZTIIVÁL – LEGJOBB AL M ALAKÍTÁS KÜLÖNDÍJA

TÜNDÉRI

A XVI XVII. NEMZETKÖZI „DAVILA-INTERFEST” STÚDIÓSZÍ SZÍ SZÍNHÁZI ÉS A IV. BALKÁNI SZÍNHÁZAK K FESZTIVÁLJ ÁLJ – LEGJOBB RENDEZÉS ÁLJA ÉS DÍJ DÍJA

ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED

JEGYEK ELŐVÉTELBEN:

PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 37.

poszt.hu | facebook.hu/posztpecs | instagram.com/poszt_

A szervezzők a prrogramváltoztatás jogá jogát fenntartják!

FESZT-DÍJASOK A POSZT FESZTEN


FESZ T IVÁ L POSZT MATINÉ

GYEREK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI PROGRAMOK

B BEUGRÓ Ó CHIOGGIA AI CS CSETEPATÉ É

BAGO GO GOL OLYASSZONY NY MESÉJ ESÉJE

PEST EST STI MAGYAR SZÍNHÁZ

FŐHŐS FŐ HŐS

MOMENT NTÁ TÁN TÁRSULAT AT

PISZT TRÁ RÁNG A PÁC CBAN AN MÉHEK M K ÉS A ST STROK KES

BÓBITA SZÍNHÁZ

TEÁ T ÁTRUMI MOCORGÓ CORGÓ GÓ Ó FÜLED ÉRJ JEN N BOKÁIG! G! MIÉNK ITT A TÉR! A POSZ POSZTO ZTOLJ!! FELHÍVÁSRA ZTOLJ! F JELENTKE KEZŐK KE EZŐ ZŐ KÖZÜL L MEGHÍVOTT MEGHÍVO T PROGRA P PROG OGRA GRAM AMOK K KISEBB ALK LKOTÓMŰHELYEK, KOTÓM KOTÓM ÓMŰHELY MŰ LYEK, MŰVÉSZETI ZETI ISKOLÁSOK, OLÁSOK SOK K STAND-UPOSOK, OSOK, SLAMMEREK, SLAMMERE AMM UTCAZENÉSZEK, ZEK, ELŐADÓMŰVÉSZ SZ ZEK

SZAKMÁZZUNK!

SZAKMAI SZ BESZÉLG ÉLGETÉSEK GET G A VERSENYELŐAD ELŐADÁSOKRÓL Ó

A POS POSZT T FELOVASÓSZÍNHÁZ SÓSZ HÁZA

HATÁRTALAN POSZT HATÁRON TÚLI SZÍNHÁZAK A POSZT-ON

FURC UR RC CSA SA HUROK

KOSZTOLÁN KOSZ NYI DEZSŐ SZÍNHÁZ, SZABADKA

A NYÍLT FÓRUM UM SZERVE SZERVEZÉSÉBEN

SZÍNÉSZTEST SZTESTEK – SZTES SZTEST TÁNCOSTEST TÁNCOSTESTEK TÁNC CSZAKMAI FÓRUM

G GUPPI

ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

NYINA

MAROSV SVÁSÁRHELYI SPECTRUM SZÍNHÁZ SV

ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED

JEGYEK ELŐVÉTELBEN:

PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 37.

poszt.hu | facebook.hu/posztpecs | instagram.com/poszt_

A szervezzők a prrogramváltoztatás jogá jogát fenntartják!

POSZT–KOMÉDIA

VÍGJÁTÉKOK ÉS SZÓRAKOZTATÓ PROGRAMOK


34

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK KÖZLEKEDÉS

BIZTONSÁG

A Pécsi Országos Színházi Találkozó ideje alatt a versenyprogramoknak helyt adó Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Negyedben zajló POSZT Fesztivál között ingyenes buszjárat közlekedik, amelynek használatára minden POSZT programra érvényes jegy, illetve bérlet feljogosít.

A Fesztivál szervezői kifejezett figyelmet fordítanak a biztonságra: a fesztivál- és a programhelyszínek környékén is fokozott lesz a közterületek biztonságát és nyugalmát segítők jelenléte.

A POSZT FESZTIVÁL HELYSZÍNEI: Az ingyenes Fesztiválbuszok a Széchenyi tér Városháza előtti területéről indulnak, menetrendjük a versenyelőadások időtartamához, befejezéséhez igazodik. A Pécsi Nemzeti Színház előtti térről induló városnéző kisvonat szintén térítésmentesen viszi a vendégeket a Zsolnay Negyedbe. A Tükebusz támogatásának köszönhetően a POSZT idején két, a Zsolnay Negyedet érintő buszjárat is hosszabbított menetidővel közlekedik majd, segítve a biztonságos hazajutást a késői órákban. A Tükebusz menetrend-applikációjának letöltésével minden vendégünk figyelemmel kísérheti a Fesztiválbusz és a menetrend szerinti járatok aktuális helyzetét, várható érkezését, menetrendjét.

Utazóközönségünk kedvence, az ingyenes, androidos mobilapplikációnk a -on is segíti Önt!

INGYENES HELYSZÍNEK Fesztivál Sétány – könnyűzenei (unplugged, rock-, jazz-, ifjúsági és gyerekkoncertek), utcaszínházi előadások, performenszok, gasztronómiai és kézműves kiállítás és vásár, Foci EB közvetítés, Szurkolók Klubja Miénk Itt a Tér pódiumok Bóbita Szabadtéri Színpad (koncertek, ifjúsági koncertek és előadások) Szakmai beszélgetések az E78 Panorámateremben NAPIJEGGYEL, BÉRLETTEL LÁTOGATHATÓ HELYSZÍNEK Fesztiválszínpad, E78, Bóbita Bábszínház, Bóbita Kamara, Bóbita Előtér, JESZ, JESZ Kamara

A jegyek nem helyre szólnak, a helyfoglalás érkezési sorrendben, a helyszín befogadóképességeinek határáig történik. A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják. További, aktuális információk a Zsolnay Negyed infopontjain és a Fesztiválirodában, valamint a poszt.hu-n. Sajtókontakt: Zsolnay Negyed, POSZT Sajtóiroda.


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ JEGYÁRAI 1. VERSENYPROGRAM

2. A POSZT BEMUTATJA

A Pécsi Nemzeti Színházban zajló versenyprogram előadásokra a jegyár egységesen 3990 Ft.

A rendezvénysorozat a Kodály Központban zajlik.

A versenyprogram előadásaira szóló jeggyel rendelkező vendégeink 500 forintos felárért a Zsolnay Negyedben zajló fesztivál bármely előadását megtekinthetik az adott napon. 3. POSZT FESZTIVÁL A POSZT Fesztivál idén a Zsolnay Negyedbe költözik. Az érdeklődőket a Ginkgó téren kialakításra kerülő Fesztivál Sétányra várjuk, ahol ingyenes koncertek, utcaszínházi előadások, gyerekprogramok, táncház, meccsközvetítés, kézműves vásár, gasztronómiai teraszok és borkostolók várják a látogatókat. A foci kedvelőit kézműves sörökkel és meccsközvetítésekkel várjuk, a mérkőzéseket meglepetés vendégként ismert színészek közvetítik. A Fesztivál Sétány programjaira a belépés INGYENES. A POSZT Fesztivál több mint száz színházi, könnyűzenei, művészeti programnak ad otthont, amelyek a következő jegy- és bérletárakon elérhetőek: A 9 napos bérlet ára, amely a Zsolnay Negyedben bármelyik napon, bármely produkció megtekintésére lehetőséget biztosít 6500 Ft.

A jegyek ára 3590Ft–5590 forint, a Magyar Állami Operaház előadására 4990–6590 forint. A POSZT BEMUTATJA rendezvénysorozat jegyeivel a belépés a Zsolnay Negyedben zajló FESZTIVÁLPROGRAMRA az adott napon INGYENES. Bátran állíthatjuk, hogy ez az ország egyik legszínesebb összművészeti fesztiválja, egyben a legolcsóbb is, hiszen az egy napra elosztott bérletár 722 Ft. Külön öröm számunkra, hogy együttműködve a ZsÖk-kel, a POSZT idején – a 9 napos POSZT bérlettel rendelkezők számára – a kiállítások megtekintése 10-18 óráig a Zsolnay negyedben INGYENES. Gondolva azokra, akik rövidebb időt tudnak csak Pécsett tölteni, kidolgoztunk egy 3 napos bérletkonstrukciót, amely bármelyik 3 egymást követő napon biztosít belépést a Fesztivál programjaira, 4500 forintért. Ez a 3 napos bérlet diákigazolvánnyal és nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező látogatóinknak 3200 Ft. A napijegy, amely az adott nap minden programjára érvényes, 2800 Ft, diákoknak 1800 Ft. 12 éven aluli gyermekek számára a belépés INGYENES.

35




PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

KODÁLY KÖZPONT

38

Virtuózok

Fotó: Bíró András

Kodály Központ június 17. 19:00

A Virtuózok című tehetségkutató műsor idei és tavalyi szériája legjobbjainak nagyszabású gálakoncertje A Virtuózok a világ első komolyzenei tehetségkutató televíziós műsora, amely először 2014 végén futott a közszolgálati televízió képernyőjén. A műsor a világon egyedülálló elképzelés, amely bár sokkal több és tágabban értelmezett célt tűzött maga elé, a végső cél csakis a tehetségek felfedezése, segítése volt. Az elhivatottság, az a megingathatatlan meggyőződés, amely a műsor és mozgalom kitalálói és segítői képviseltek, megalapozták a sikert. Olyan gyerekeket kerestek, akik ugyanúgy fociznak, kapnak egyest vagy jelest matekból, ugyanúgy jönnek-mennek a világban, mint bármely kortársuk, mégis képesek valamire, amivel példát tudnak mutatni másoknak. Ezt szerették volna elsősorban megmutatni olyan mai, korszerű és innovatív eszközrendszer segítségével, amelyre azok is odafigyelnek, akik eddig nem hallgattak klasszikus zenét.

Alapvető különbség a Virtuózok és a hagyományos tehetségkutató műsorok között, hogy ez a műsor nem mutat be elrontott produkciókat vagy nem vállalható minőségű játékot, nem is jelentkeztek olyan gyermekek, akik nem voltak tökéletesen felkészülve az általuk eljátszott művekből. A műsor óta eltelt egy év alatt a Virtuózokban felfedezett fiatalok több mint 300 hangversenyen játszottak, Magyarország valamennyi jelentős hangversenyszínpadán megfordultak, de Európa számos országában és a tengerentúlon, sőt Japánban is sikerrel szerepeltek. A mozgalom pedig sok ezer új zeneiskolai hallgatót adott a hazai zenei képzésnek. A műsor második szériája 2016 áprilisában indult. Már az első adásokban bebizonyosodott, hogy a jelentkezők tudása, felkészültsége méltán vetekszik az első széria versenyzőiével. A Kodály Központban június 17-én színpadra kerülő produkcióban mindkét széria versenyzői zenekari kísérettel lépnek majd fel, egy minden bizonnyal felejthetetlen estét szerezve a Virtuózok követőinek és a klasszikus zene barátainak.


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

Budapesti Operettszínház: Mágikus Operett Operettgála a POSZT tiszteletére Kodály Központ június 1. 19:00

Részletek Kálmán, Lehár, Ábrahám, Jacobi, Szirmai és Huszka legnépszerűbb műveiből

Fotók: Budapesti Operettszínház

A Budapesti Operettszínház a POSZT tiszteletére bemutatott gáláján különböző hangulatok követik egymást. A Bécsi pezsgőzés részben Strauss A Denevér című művéből és a Cigánybáróból hallhatunk slágereket. A Párizsi élet a kor hangulatát idézi fel a Víg özvegy vagy a Madame Pompadour dalaival. Az Egzotikus című részben a mesés Indiába kalauzol bennünket egy látványos táncbetét, és az Ez Hungarikum! című összeállítás segítségével a magyar virtusból is ízelítőt kaphatunk.

RENDEZŐ: Kerényi Miklós Gábor KERO® FELLÉPNEK: Fischl Mónika Bordás Barbara Lévai Enikő Boncsér Gergely Dolhai Attila Vadász Zsolt

Dancs Annamari Szendy Szilvi Peller Anna Kerényi Miklós Máté Peller Károly Kocsis Dénes

KÖZREMŰKÖDŐK: Vezényel: Makláry László

Közreműködik: a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara

KOREOGRÁFUSOK: Bodor Johanna Lőcsei Jenő Gesler György

Lénárt Gábor Nagy György

KODÁLY KÖZPONT

A POSZT bemutatja

39


KODÁLY KÖZPONT

40

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

A POSZT bemutatja

Madách Színház - Ray Cooney: Páratlan Páros komédia

Fotó: Mohos Angéla

Kodály Központ június 15. 19:00 John Smith londoni taxisofőr, hétköznapi ember, különös ismertetőjele nincs, szorgalmasan fuvarozza saját kocsiján az utasokat, olykor túlórázik és munka után siet haza szerető feleségéhez. Valószínűleg békés nyugalomban élné le az életét, ha egy este nem keveredne bele egy verekedésbe, amikor is egy idős hölgyet véd meg két huligántól. A támadók elmenekülnek, John azonban megsebesül, mert a hölgy őt is támadónak véli és leüti a táskájával. John fejsérülését ellátják a kórházban, és reggel egy rendőrfelügyelő szállítja haza. És ekkor különös dolog derül ki. John más címet mondott be a rendőrségen és mást a kórházban. Elkezdődik a kétségbeesett magyarázkodás, amelybe a felső lakó is bekapcsolódik. És ettől kezdve elszabadul a pokol! John Smithről, erről az átlagemberről a legelképesztőbb titkok kerülnek napvilágra. Két szomszédos kerületben két lakása van, s az egyikben Mary, a másikban Barbara nevű feleségével él együtt. A leleplezéstől való rettegés Johnt hihetetlen helyzetekbe sodorja. Az előadást 1985-ben mutatták be Budapesten.

A Madách Színház produkciója 31 éve folyamatosan színpadon van, és ezzel a legtöbbet játszott prózai darab Magyarországon. A Páratlan páros méltán szerepel a POSZT Futnak még! programjában, amely műsorsorozat olyan produkciókat kínál a színházszeretőknek, amelyek évtizedek óta futó repertoárdarabként már több száz estén bizonyítottak. RENDEZŐ: Pethes György FORDÍTOTTA: Ungvári Tamás SZEREPLŐK: John Smith ..........................................................Cseke Péter Mary Smith ..................................................Kökényessy Ági Barbara Smith ....................................................... Tóth Enikő Stanley Curtis.......................................... Szerednyey Béla Porterhouse .............................................................Lőte Attila Troughton, felügyelő ................... Barabás Kiss Zoltán Bobby Franklyn ................................. Pusztaszeri Kornél Fotóriporter ..... Galbenisz Tomasz, Laklóth Aladár Díszlettervező ...........................................................Götz Béla Jelmeztervező ...................................................Felkai Anikó


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

Kiscsillag: Semmi Konferencia Kodály Központ június 14. 20:30

A Kiscsillag, az ország legnépszerűbb art rock zenekara idén újszerű színházi elemeket, látványt felvonultató, a zenekar vezetője, Lovasi András meghatározása szerint „koncertszínház” irányba indult el.

„Mikor dalokat írok, mindig képeket, alakokat látok sürgölődni a dalok körül, de ezeket csak én látom. Amikor az Idáig tudom a történetet sorozat elkezdődött 2011-ben, az volt a cél, hogy legyen egy olyan dramaturgiai szál, amire felfűzhetjük az esteken elhangzó dalokat, hogy más is lássa, egy sztori fénytörésében hogyan csilloghatnak. A Semmi konferencia ennek a történetnek a folytatása, de egy régi terv megvalósulása is, hiszen a történet alapsztorija kb. 10 éve megvan a fejemben, sőt anno dalok is készültek hozzá (Menetszél, Tűkön táncol). A megvalósításban nagy szerepet vállalt a feleségem, Földes Eszter, aki a darab egyik szerzője és rendezője is lett egyben. Fontos mérföldkőnek gondoljuk ezt a Kiscsillag zenekar életében, nagyon izgalmas próbafolyamaton vagyunk túl, reméljük, legalább annyi örömet okozunk vele a közönségnek, mint amennyit nekünk eddig adott.” L.A. És egy kis kedvcsináló: „...anya mindig csak ül a konyhában és néz maga elé némán. Néha reggelig ég a villany és úgy megy el munkába, hogy nem is aludt semmit... És ha kérdezem mi a baj, csak annyit mond: - „Semmi.” És ha tovább nyaggatom, megint csak annyit mond, hogy semmi és hogy hagyjam és menjek játszani, mert tényleg semmi, semmi, semmi, semmi. És akkor egyik nap eszembe jutott, hogy kéne egy konferencia, konferencia a semmiről. A szomszéd Dobán bácsitól jött az ötlet, akinek tetszett az anyu, úgyhogy gyakran átkopogott hozzánk esténként egy kis konyakkal. Utáltam.”

Az előadást Földes Eszter rendezi, a Kiscsillag szolgáltatja a zenét, mellettük pedig olyan vendégelőadók lépnek fel, mint Péterfy Bori, Falusi Mariann, Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Varga Livius (Quimby), Likó Marcell (Vad Fruttik), Busa Pista (Irie Maffia). A Semmi Konferencián először hallhat a közönség a 2016 őszén megjelenő új nagylemez dalaiból.

Az előadás teltházas bemutatója április 26án Budapesten, az Erkel Színházban került megrendezésre.

KODÁLY KÖZPONT

A POSZT bemutatja

41


KODÁLY KÖZPONT

42

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

A POSZT bemutatja

Magyar Állami Operaház – Gaetano Donizetti: DON PASQUALE Vígopera két részben, három felvonásban, magyar nyelven, magyar felirattal Kodály Központ június 12. 19:00 A Don Pasquale az operairodalom egyik legismertebb bohózata, filmvígjátékokat is megszégyenítő helyzetkomikumával, színpompás jellemeivel, sziporkázó humorával. Zenéje különösképpen virtuóz, Malatesta doktor és Don Pasquale híres kettőse minden idők egyik legkedvesebb gálaszáma. Ugyanakkor, ha kicsit jobban elmerülünk a történetben, láthatjuk, hogy valójában örök emberi vágyakról, csalódásokról és illúzióvesztésekről van itt szó: egy társ után sóvárgó öregemberről, jó életre vágyó szerelmesekről, egymásban nem bízó rokonokról. Káel Csaba rendezése a téma örökérvényűségét hangsúlyozza, megmutatva a látványos szituációk mélyén rejlő drámai tartalmat, a magánytól való félelmet, a szerelem sokféle arcát.

Fotó: Nagy Attila

KARMESTER: Káli Gábor Don Pasquale .............................................................................................................Szvétek László Malatesta ................................................................................................................Káldi Kiss András Ernesto .........................................................................................................................Horváth István Norina ................................................................................................................................Sáfár Orsolya Carlotto ...............................................................................................................Beöthy-Kiss László Szövegíró ..................................................................Gaetano Donizetti / Giovanni Ruffini Fordító: ..........................................................................................................................Fischer Sándor Rendező ................................................................................................................................ Káel Csaba Díszlettervező ..........................................................................................................Szendrényi Éva Jelmeztervező ..........................................................................................................Németh Anikó Koreográfus ........................................................................................................... Nádasdy András Karigazgató .............................................................................................................. Strausz Kálmán


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

KODÁLY KÖZPONT

Budapest Klezmer Band – Sztárvendég: Szinetár Dóra Kodály Központ június 11. 19:00

Az immár 1990 óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok KözépKelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt – kilépve a liturgikus környezetből –, sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház Kerényi Imre által rendezett Hegedűs a háztetőn című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, Purim, avagy a sorsvetés című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, New Yorkban, New Jersey-ben és Németországban, Londonban, Szlovákiában, Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve az évezred rendkívül divatos zenei formáját, a crossovert. A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődéstől vezérelve a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a Klezmer Szvit, amelyet 1999-ben mutattak be a Dohány utcai zsinagógában és azóta minden évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is előadják, mindig újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült műből a Magyar Rádióban CD-felvétel készült. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán

fotó: Vigh György

Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Bandnek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat kapott. JÁVORI FERENC „FEGYA” zeneszerzőt, előadóművészt, érdemes művészt, a Budapest Klezmer Band zenekarvezetőjét a „magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért”, valamint kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként 2014. március 15 -én Kossuth-díjban részesítették. A zenekart 2015-ben a „Magyar Zeneművészet” kategóriában Prima-díjjal tüntették ki. A Közönség Prima Primissima 2015 díját a Budapest Klezmer Band nyerte el. KÖZREMŰKÖDNEK alapító, együttesvezető, zeneszerző, hangszerelő, zongora, ének .....................Jávori Ferenc harsona ..........................................................Barbinek Gábor hegedű, ének .....................................................Gazda Bence klarinét.................................................................. Kohán István nagybőgő.............................................................Máthé László harmonika ................................................................Nagy Anna dob, ütőhangszerek..........................................Végh Balázs SZTÁRVENDÉG: Szinetár Dóra

43


KODÁLY KÖZPONT

44

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

A POSZT bemutatja

Lajkó Félix: Most jöttem… Lemezbemutató koncert Kodály Központ június 1. 19:00

Fotó: Révész Róbert

Nevezték már az ördög hegedűsének, a Vajdaság Paganinijének, de ő minderre csak a vállát, pontosabban a vonóját vonogatja. „Csak a zene érdekel, erre fókuszálok” – mondja. Egyedi hegedűjátékával lenyűgözte már a nagyérdeműt, azután pár éve újra elővette a citeráját is, a Mező című albummal olyat alkotva, amely alapjaiban rendezte át a világzene világát!

együtt sikerült egy olyan pörgő, végigtáncolható műsort összehozni, ahol a virtuozitás, a hegedűk, a citera szólói és az énekesnők egyedisége felváltva írja felül a pillanatokat. Persze a „nagyszám” itt is a finálé, amikor együtt énekelnek a lányok, olyan melódiákat, amelyeket aztán még napokig is dúdolgatunk.

KÖZREMŰKÖDNEK Lajkó Félix zenéje mindazon zenei hagyományokból gazdagon merít, amelyek kiskorától befolyásolták mindennapjait: a folk; a Vajdaságban megismert népzenék, úgy a magyar, a cigány vagy akár a román népzene is. A POSZT-ra a Most jöttem című folkprodukciót hozza el – a népzenész barátokkal, az énekesekkel

hegedű, citera ..........................................................Lajkó Félix brácsa ..................................................................Brasnyó Antal bőgő ..................................................... Szabó Csobán Gergő hegedű...........................................................Porteleki László ének .................................................................Tintér Gabriella ének ................................................................Csizmadia Anna


PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

KODÁLY KÖZPONT

A POSZT bemutatja

Cseh Tamás történelemkönyve Kodály Központ június 9. 19:00

Fotó: Kleb Attila

A dalok egy tágabb művészi és történelmi értelmezési keret részeiként hangoznak el oly módon, hogy az előadásra kiválasztott dalok és azok sorrendje egy sajátos „zenés történelemkönyvként” vázolja fel Magyarország elmúlt negyven évét a Kádár-korszak közepétől egészen a kétezres évek első évtizedéig. A produkció létrehozóinak meggyőződése szerint a dalokra felfűzött történelmi utazás olyan sajátos képet rajzol majd fel Magyarország elmúlt évtizedeiről, amely a mindannyiunk számára ismert korszakot és eseményeket újszerű megvilágításba helyezve tanulságokkal, valamint művészi élménnyel szolgálhat azok számára, akik megélték a korszakot, és azoknak is, akik azt csak tankönyvekből vagy elbeszélésekből ismerik. A létező szocializmus hétköznapjai, a fővárosi lét, az értelmiségi sors, a szerelem, a család, a hazaszeretet, a vívódó lélek mélységei, majd a rendszerváltás, az új demokráciába vetett hit, majd annak elvesztése, a magyarság és a közép-európaiság kérdései, a nemzeti öntudat és

annak ellentmondásai, a szomszédos népekhez fűződő viszony és a gyakori közvetett vagy közvetlen közéleti utalások csak néhány szín arról a széles palettáról, amelyet a dalok szerzői felhasználtak ennek a sajátos Magyarországképnek a megfestéséhez. A koncert létrehozói ezt a képet szándékoznak a közreműködő zenészek és színművészek segítségével, korabeli újságcikkek, feljegyzések, naplórészletek és egyéb kordokumentumok felhasználásával, az adott kort megidéző díszletek között újraélni. KÖZREMŰKÖDNEK Vodku fiai zenekar Adorjáni Bálint Ferenczi György Holecskó Orsolya Jordán Adél Miczura Mónika Keresztes Tamás Tompos Kátya

45



PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ 2016. JÚNIUS 9–18.

A Fesztiválprogram egyik alappillérét a Kodály Központban megrendezésre kerülő, exkluzív A POSZT bemutatja estek képezik. Ezek az előadások Európa egyik legszebb, legtökéletesebb akusztikájú hangversenytermében tekinthetőek, illetve hallgathatóak meg. Színházi előadások, vígjátékok, musicalek, komoly- és könnyűzenei koncertek, hangversenyek, önálló estek, koncertszínházi előadások között egyaránt válogathatnak az érdeklődők: a Kodály Központban a POSZT ideje alatt, június 9. és 18. között korábban soha nem látott mennyiségű, minőségű program kerül bemutatásra. A hétfői „pihenőnapon” kívül a POSZT minden estéjére felejthetetlen előadásokat tartogató, lemezbemutató koncertet, exkluzív, csak a POSZT-on látható operettelőadást, népszerű könnyű- és komolyzenei koncertet éppúgy kínál az érdeklődőknek, mint – először a POSZT történetében – több mint negyed évszázada telt házzal futó színházi előadást. A június 9-én műsorra tűzött, Cseh Tamás történelemkönyve című esten neves zenészek és színészek emlékeznek meg az ország krónikásának „fehér babáiról”: a Vodku fiai zenekar kíséretével Adorjáni Bálint, Ferenczi György, Holecskó Orsolya, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Miczura Mónika és Tompos Kátya Cseh Tamás dalain keresztül idézi meg a magyar történelem Kádár-korszak közepétől a kétezres évek első évtizedéig tartó szakaszát. Sok pihenésre nem lesz idő, hiszen másnap a hegedű, a zongora és a citera virtuóza, a Liszt Ferenc-díjas Lajkó Félix látogat el a POSZT-ra, hogy zenekarával a pécsieknek először mutassa be új, Most jöttem... című nagylemezét. A program a világzene jegyében folytatódik: a világszerte ismert és elismert Budapest Klezmer Band a tradicionális zsidó muzsika hangjaival tölti meg az ország legjobb akusztikájú hangversenytermét. Jávori Ferenc

Fegya és együttese az estre sztárvendégnek Szinetár Dórát is meghívta. A mozgalmas hetet vasárnap a Magyar Állami Operaház zárja: Donizetti Don Pasqualéját hozza el a Kodály Központba Káel Csaba rendezésében. A hétfői napot érdemes pihenéssel tölteni, hiszen kedden robban be a Kodály színpadára A POSZT bemutatja talán legnagyobb szenzációja: a pécsi születésű Lovasi András idén először „tér haza”, ráadásul az Erkel Színházban áprilisban hatalmas sikert arató, különleges koncertszínházi előadását, a Semmi Konferenciát hozza el, amelyet az őspremier után először a POSZT-on lehet majd megtekinteni. A hatalmas kritikai és közönségsikert arató, ritkán látható produkcióban a Kiscsillag tagjain kívül olyan művészek lépnek fel, mint Péterfy Bori, Falusi Mariann, Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Varga Livius (Quimby), Likó Marcell (Vad Fruttik) vagy Busa Pista (Irie Maffia) – az előadáson a Kiscsillag következő albumáról is számos sláger elhangzik. A szerda a nevetésé lesz a Kodály falai között: a Madách Színház ugyanis az ország legtöbbet játszott előadását, a 31 éve telt házzal futó Páratlan Párost eredeti szereposztásban hozza el Pécsre. Szerdán igazi all stars előadást láthatnak a vendégek: az Operettszínház repertoárja és művészei legjavát állítja színpadra egy speciálisan a POSZT tiszteletére megrendezett operettgálán, amelyet Kerényi Miklós Gábor Kero rendez. A programsorozatot pénteken egy igazi kuriózum, a Virtuózok című, a világon egyedülálló komolyzenei tehetségkutató műsor hangversenye zárja, amelyen a tévéműsor első két évadának legjobb virtuózai adnak koncertet. A rendezvénysorozatot szombaton a Pécsi Országos Színházi Találkozó ünnepélyes díjátadó gálája zárja. A POSZT bemutatja előadásaira váltott jegyek aznapra ingyenes belépőként szolgálnak a POSZT Fesztivál programjaira is!

KODÁLY KÖZPONT

A POSZT bemutatja programjai a Kodály Központban

47


2016 / 5.

KÜLÖNSZÁM

INGYENES / FREE

LA AJ JKÓ FÉ FÉLIX X

K KISCSILL SILLA LAG

CSEH H TAMÁ T ÁS

DON N PASQUALE P QUA E

MOST JÖTTEM... – LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

TÖRTÉNELEMKÖNYVE

SEMMI KONFERENCIA

MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ

A

BEMUTATJA

BUDA DAPEST AP A KLEZMER ER BAND E AND TRADÍCIONÁLIS ZSIDÓ MUZSIKA

MÁGIKU KUS US OP PER ERETT T

BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ

PÁRATL PÁR RATLA R LAN LA PÁ L ÁRO ROS MADÁCH SZÍNHÁZ

DÍJÁTAD D ÍJÁTADÓ Ó GÁLA LA A

VIRT IRTUÓZOK IRT TUÓZOK UÓZOK PROGRAMOK ÉS JEGYEK ELŐVÉTELBEN:

www.poszt.hu és www.jegymester.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.