Baja Magazin 2/3

Page 1

 Interjú Prof. Dr. Majdán János rektorral  Nagybaracska bemutatkozik

 Rejtvény  Rendôrségi hírek  Vállalkozói akadémia

. oldal

A tartalomból:


Beszélgetés

2012. május

Prof. Dr. Majdán János rektorral

1. 2011. év értékelése Az elmúlt esztendő nagyon sikeres volt az Eötvös József Főiskolán, mivel kiváló pályázatok révén megújítottuk a Bajcsy-Zs. úti régi épületünket. Ahogy a bajaiak is látják: KEOP pályázat segítségével teljes külső és belső rekonstrukciót hajtottunk végre. A megépítése óta változatlan ablakok, fűtőtestek cseréjével nemcsak a komfortfokozatot tudtuk a legjobbra emelni, hanem komoly energia megtakarítást is elértünk. Az oktatási feltételek javítása mellett tartalmi téren is változások következtek be, mivel 2011. szeptemberétől sikerült elindítani a Neveléstudományi Karon a nemzetközi tanulmányok szakot. Ezzel a szakkal célunk volt az uniós közösségbe kevéssé ismert balkáni területet jól átlátó és a közösségi, valamint magánszférába kapcsolatokat kötő diplomások képzése. Az oktatás területén az egész magyar felsőoktatást érintő hallgatói létszámcsökkenés a tavalyi esztendőben már megállt és több első éves főiskolást sikerült beiskoláznunk, mint az azt megelőző esztendőben.

Gyógyszertárak Bácsalmás Kék Iris Gyógyszertár Bácsalmás, Hősök tere 4. Nyitva: Hétfő-Péntek: 8-18 óráig Szombat: 8-13 óráig Vasárnap (ügyelet): 8-15 óráig Tel.: (79) 541-190 Tel./Fax: (79) 541-191 Kígyó Gyógyszertár Bácsalmás, Szent János út 30. Nyitva: Hétfő-Péntek: 8-19 óráig Szombat: 8-13 óráig Vasárnap (ügyelet): 8-15 óráig Tel: (79) 341-233 BAJA MAGAZIN IMPRESSZUM

. oldal

Megjelenik: Bajai Kistérség, Bácsalmás, Borota, Kiskunhalas, Rém, Pörböly, Tataháza, Hajós helységekben minden hónap első hetében, 18.500 példányban. Kiadja: Sugó-Reklám Kft. Nyomdai munkák: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó

Nagy örömünkre szolgált, hogy a IPA Magyarország Szerbia határon átnyúló együttműködés keretén belül több nagy összegű, közös munkára nyertünk pályázati támogatást. (55 mFt ill. 90 mFt) A korábban nyert nagy pályázataink közül döntően 2011-ben valósult meg a könyvtári katalógus teljes elektronizálása, melynek segítségével bárki otthonról megkeresheti az őt érdeklő könyv kölcsönzési adatait. A nagy pályázatok mellett kisebb-nagyobb támogatásokat is nyertünk, melyek elsődlegesen a tehetséggondozással voltak kapcsolatosak. A városban és a környező településeken működő középiskolák diákjait sikeresen megszólítottuk a Sugó-parti különleges rendezvényeinkkel, ahol a hazai és nemzetközileg jegyzett tudósok beszéltek kutatási területükről és életpályájukról. A Bajcsy-Zs. u. campus területén lévő konferencia-központban ill. könyvtárban sok

sikeres és nagy jelentőségű külső és belső rendezvény bonyolódott le, melyek közül ki kell emelni a XX. Országos Tudományos Konferencia Műszaki Szekciójának kiválóan lebonyolított bajai találkozóját. Az aula adta lehetőségeket számtalan kiállítással, rendezvénnyel sikerült hasznosítani, melyek közül a Víz és Élet Biennálé híre a határokon is átnyúlik, de a bajai művészek számára is évente egy fix időpontban ingyenes bemutatkozási lehetőséget biztosít. A város polgárai keveset tudnak a főiskola oktatóinak tudományos fokozatszerzéséről, ezért fontosnak tartom, hogy megemlítsem: a 2011. évben 2 fő szerzett doktori fokozatot, így Neveléstudományi Karunk formailag egyetemi karként is működhetne. A főiskola könyvkiadással is foglalkozik: az elmúlt esztendőben négy önálló kötet és konferenciáink kiadványai is megjelentek. folytatás a 14. oldalon

2012. május 14-től ügyeleti idő minden nap 22:00 óráig, 22.00 órától készenlét sürgős, életveszélyes esetekben. Baja, ügyeletet ellátó gyógyszertárak: 1. Kígyó Gyógyszertár 2. Manna Patika 3. Kamilla Patika 4. Városkapu Gyógyszertár 5. Pingvin Patika 6. Forrás Patika 7. Szent István Gyógyszertár 8. Sugovica Gyógyszertár 9. Korona Gyógyszertár 10. Aranykereszt Gyógyszertár 11. Kehely Gyógyszertár Május 14. Május 15. Május 16. Május 17. Május 18. Május 19. Május 20. Május 21. Május 22. Május 23. Május 24. Május 25. Május 26. Május 27. Május 28. Május 29. Május 30. Május 31. Június 1. Június 2. Június 3.

Baja, Vörösmarty u. 14. Baja, Czirfusz F. u. 31. Baja, Kaszás u. 7. Baja, Déri Frigyes sétány 4/a. Baja, Vörösmarty u. 6. Baja, Lőkert sor 1/L. Baja, Dózsa Gy. út 197. Baja, Rókus u. 10. Baja, Tóth K. tér 2. Baja, Szabadság út 28. Baja, Ybl sétány

Kígyó Gyógyszertár Manna Patika Kamilla Patika Városkapu Gyógyszertár Pingvin Patika Forrás Patika Szent István Gyógyszertár Sugovica Gyógyszertár Korona Gyógyszertár Kígyó Gyógyszertár Manna Patika Kamilla Patika Városkapu Gyógyszertár Pingvin Patika Forrás Patika Szent István Gyógyszertár Sugovica Gyógyszertár Korona Gyógyszertár Kígyó Gyógyszertár Manna Patika Kamilla Patika

79/322-805 79/324-049 79/700-000 79/324-165 79/520-060 79/323-398 79/428-551 79/422-233/2061 79/322-551 79/321-627 79/322-753 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 13:00 órától 22:00 óráig 8:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 8:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 13:00 órától 22:00 óráig 8:00 órától 22:00 óráig 8:00 órától 22:00 óráig 18:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 19:00 órától 22:00 óráig 13:00 órától 22:00 óráig 8:00 órától 22:00 óráig


Orvosi rendelôk I.sz. körzet Dr. Völgyi Balázs Baja, Hadik u. 3. Tel.: 79/325-420 H 8-12 K 8-11 16-17 Sz 8-11 16-17 Cs 8-11 16-17 P 8-12

IV. sz. körzet Dr. Hancsicsák József Baja, Szabadság u. 42. Tel.: 79/324-203 H 8-11.30 K 13-15.30 Sz 8 -11.30 Cs 13-15.30 P 8-11

VII. sz. körzet Dr. Pálmai Tamás Baja, Kazinczy F. 2/a Tel.: 79/426-965 H 8-12 K 8-12 16-17 Sz 8-12 Cs 8-12 16-17 P 8-12

X. sz. körzet Dr. Csötönyi Gábor Baja, Kölcsey u. 49. Tel.: 79/325-546 H 8-11 K 8-11 Sz 13-16 Cs 13-16 P 8-11

XII. sz. körzet Dr. Csibi Zoltán Baja, Bajcsy-Zs. 6. Tel.: 79/324-412 H 9-13 K 9-13 Sz 13-17 Cs 13-17 P 9-13

XV. sz. körzet Dr. Ferencsik Anna Baja, Ybl stny. 1/a Tel.: 79/326-433 H 8-10 14-16 K 8-10 Sz 8-10 14-16 Cs 8-10 14-16 P 8-10

II. sz. körzet Dr. Szettele Fülöp Baja, Illyés Gy. 6. Tel.: 79/423-224 H 8-11 16.30-17.30 K 8-11 16.30-17.30 Sz 8-11 16.30-17.30 Cs 8-11 16.30-17.30 P 8-11 16.30-17.30

V. sz. körzet Dr. Gergely László Baja, Szabadság u. 77. Tel.: 79/324-363 Rendelő nyitvatartás: H 8-12 14-18 K 8-12 14-18 Sz 8-12 14-18 Cs 8-12 14-18 P 8-12 14-18

VIII. sz. körzet Dr. Walter Ferenc Baja, Czirfusz u. 31. Tel.: 79/322-636 H 8-11 K 13-16 Sz 8-11 Cs 13-16 P 8-12

XI. sz. körzet Dr. Maros Barna Baja, Czirfusz F. u. 31. Tel.: 79/422-391 H 8-11 K 13-16 Sz 8-11 Cs 13-16 P 8-12

XIII. sz. körzet Dr. Maros Zoltán Ibl sétány 1/a Tel.: 79/324-202 H 8-11 K 8-11 Sz 14-17 Cs 14-17 P 8-11

XVI. sz. körzet Dr. Tóth Éva Baja, Szabadság u. 77. Tel.: 79/324-363 Rendelő nyitvatartás: H 8-12 14-18 K 8-12 14-18 Sz 8-12 14-18 Cs 8-12 14-18 P 8-12 14-18

VI. sz. körzet Dr. Szlavikovics Ilona Baja, Kazinczy F. 2/a Tel.: 79/426-966 H 8-11 16-17 K 8-11 16-17 Sz 8-11 16-17 Cs 8-11 16-17 P 8-12

IX. sz. körzet Dr. Barsi Attila Baja, Kölcsey F. u. 42/a Tel.: 79/320-736 H 8-11 15-16 K 8-12 Sz 8-11.30 Cs 8-11 15-16 P 8-11

XIV. sz. körzet Dr. Czuck Antal Baja, Hadik u. 3. Tel.: 79/323-794 H 8-11 K 15-18 Sz 8-11 Cs 15-18 P 8-11

XVII. sz. körzet Dr. Hóman János Baja, Csermák tér 12. Tel.: 79/427-602 H 8-12 K 7.30-11 Sz 8-12 Cs 7.30-11 P 8-12

. oldal

III. sz. körzet Dr. Ábrahám György Baja, Vasvári P. u. 16. Tel.: 79/323-881 H 13-17 K 8-12 Sz 13-17 Cs 8-12 P 13-17


Pályázati tájékoztató

2012. május

a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAMHOZ

DAOP-5.2.1/C-11. „2000 lakos-egyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése”

• Egyedi zárt szennyvíztárolók létesítése, az összegyűjtött szennyvíz művi szennyvíztisztító telepen, vagy természetközeli telepre való szállításával.

1. ALAPVETŐ CÉL A pályázati felhívás alapvető célja a 2000 lakos-egyenérték (LE) alatti települések települési környezetének fejlesztése a korszerű szennyvízkezelési módszerek elterjesztésével, ezáltal a természeti környezetet terhelő szenynyezések csökkentése. A konstrukció további célja, hogy a fejlesztések révén korszerű, környezetvédelmi, valamint gazdaságossági szempontból is indokolható műszaki megoldások és kapacitások valósuljanak meg, és hogy a tervezett létesítmények folyamatos szakszerű üzemeltetésének, illetve fenntartásának feltételei hosszútávon biztosítottak legyenek.

4. Önállóan nem támogatható, választható kap csolódó tevékenységek A kiírás keretében önállóan nem, csak a C1.1. pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogathatók az alábbi tevékenységek:

Jelen kiírás támogatási forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

2. PÁLYÁZÓK KÖRE A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról szóló, 25/2002 (II.27.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott agglomerációs településlistákon nem szereplő 2000 lakosegyenérték alatti települések körében: - helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. § (1) bekezdése szerinti települési önkormányzatok, (KSH 321, 322) - Jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások esetén maga a társulás (KSH 327,328); - Többcélú kistérségi társulás (KSH 326); - Az 1997. évi CXXXV. tv. 8. §-a alapján létrejött, nem jogi személyiségű társulás esetén a társulási megállapodásban rögzített székhely szerinti önkormányzat (gesztor), az 1997. évi CXXXV. tv. 9. §-a alapján létrejött, nem jogi személyiségű társulás esetén a tanácsi határozatban a társulás nevében, a társulás tagjai közül a pályázat benyújtására kijelölt önkormányzat (KSH 321,322);

. oldal

3. ÖNÁLLÓAN TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK A projekt eredményeképpen a keletkező szennyvíz összegyűjtésének, kezelésének és a tisztított szennyvíz megfelelő elvezetésének, elhelyezésének együttesen kell megvalósulnia, ezért az alábbiakban soroljuk fel a szennyvízkezelési megoldások típusait, melyekhez a projekt keretében megvalósítandó (támogatható) tevékenységeknek kapcsolódniuk szükséges. • Gyűjtőrendszer és önálló művi szennyvíztisztító telep, a tisztított szennyvíz felszíni vízbe vezetésével • Gyűjtőrendszer csatlakozása meglévő agglomerációs szennyvíztisztító telephez, vagy 2000 LE alatti szennyvízkezelő rendszerhez • Gyűjtőrendszer és művi szennyvíztisztító telep és a tisztított szennyvíz helyben tartása, természetközeli hasznosítása (pl. nyárfás öntözés) • Gyűjtőrendszer és természetközeli szennyvíztisztító telep, a tisztított szennyvíz felszíni vízbe vezetésével • Gyűjtőrendszer és természetközeli szennyvíztisztító telep, a tisztított szennyvíz elszikkasztásával, illetve helyben tartásával • Közszolgáltatásba vont egyedi szennyvízkezelő berendezések, egy vagy 2-4 ingatlanonként, a tisztított szennyvíz felszíni vízbe történő bevezetésével • Közszolgáltatásba vont egyedi szennyvízkezelő berendezések, egy, vagy 2-4 ingatlanonként, a tisztított szennyvíz helyben tartásával, hasznosításával

• Előkészítési tevékenységek (pl. kötelezően előírt előzetes tanulmányok, engedélyezési-, műszaki-, tender és kiviteli tervek készítése) • A támogatásból létrehozandó létesítmények megközelítéséhez elengedhetetlenül szükséges és indokolt beruházások megvalósítása • A projekt keretében létrehozott szennyvízcsatorna-hálózat építésével közvetlenül érintett, a beruházás során sérült közúthálózati sáv, járda, kapubejáró, parkolófelület eredetivel azonos minőségi és mennyiségi paraméterekkel történő helyreállítása, szakmai indokoltság alapján. Teljes forgalmi sáv felújítása kizárólag indokolt esetben, a Magyar Közút Nzrt. által kiadott, a projekt által érintett útszakaszra vonatkozó kötelezés alapján lehetséges. • Szennyvízhálózat rekonstrukciós munkái az elszámolható összköltség 5%-áig • Projektmenedzsment tevékenységek (külső-, belső és vegyes struktúrában is) • Próbaüzem • Monitoring rendszer kiépítése (amennyiben jogszabályi előírás alapján kötelező) • Megvalósításhoz kapcsolódó, elszámolható szolgáltatások.

5. Önállóan nem támogatható, kötelezően meg valósítandó tevékenységek A kiírás keretében önállóan nem, csak a C1.1. pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek: – Nyilvánosság biztosítása a Pályázati Útmutató c. dokumentum C1.2 pontjának megfelelően. A kommunikációs tevékenység megkezdése előtt kérjük, vegye fel a kapcsolatot a közreműködő szervezet kommunikációs kollégájával. Felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy jelen kiírás keretében a Nyilvánosság biztosítása költségek között kizárólag az adott kommunikációs csomagra vonatkozó kötelezően előírt minimum tevékenységek támogathatók. A nyilvánosság biztosításával kapcsolatos költségek az elszámolható költségek részét képezik. – Projektszintű könyvvizsgálat a Pályázati Útmutató c. dokumentum C1.2 pontjának megfelelően. A részletekért keresse munkatársunkat a +36-30/922-78-41 telefonon.

www.fotokft.hu


Pünkösd Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök, Krisztus mennybemenetelének napja. Neve onnan ered, hogy az évi egyszeri áldozás határidejéül az egyház ezt a napot szabta. Sok helyen ez a gyerekek elsőáldozásának napja is. Mit ünneplünk Pünkösdkor? Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnep, neve a görög pentekosztész “ötvenedik” szóból ered. Eredetileg a zsidó nép ünnepe, előbb a befejezett aratást, később pedig a Sínai hegyi törvényhozást (ekkor kapta Mózes Istentől a törvényeket kőtáblákon) ünnepelték a Pészah szombatját követő ötvenedik napon Sabouthkor. A keresztény egyházi ünnep története a következő: Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. “És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk.” Ekkor Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja is.

Orbán nap Jeles napunk az Orbán napja A források mélyen hallgatnak arról, hogyan lett Orbán, a civilizált, finom modorú „urbánus” pápa borisszák szentje. Életéről jóformán semmit sem tudunk, a II. vatikáni zsinat törölte is a római kalendáriumból. A hagyomány szerint I. Urbanus néven uralkodott 220–230 között. Uralkodása alatt nevéhez illően nyugalom honolt az egyházban. A hagyomány szerint Orbán pápa rendelte el, hogy a misekelyhet nemesfémből készítsék, ezért kezében kehellyel, később szőlőfürttel ábrázolták. Orbánt mindenesetre a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok választották patrónusuknak, szobrot, kápolnát szőlőhegyeken emeltek tiszteletére, képmása szőlőprést, hordót, kádár céhzászlót díszített. Népi kultusza összefügg „égi születésnapjával,” és forrása a német-francia határ menti szőlővidék. Onnét jutott el a középkor végén hazánkba. Névünnepét, május 25-ét a nyár kezdőnapjának is tartották. A szőlőket azért helyezték oltalma alá, hogy megvédje a kora nyári szőlőkárok ellen. Erre utal, hogy az egri kádárcéh Medárddal együtt választotta patrónusának. Orbán-nap táján virágzik a szőlő, s ebben az időszakban még támadhat fagy, súlyos károkat okozva a szőlőkben. Ezért népünk Orbánt is a fagyosszentek közé sorolja. A finom modorú szent védencei elég neveletlenek. Ha neve napján szép idő járja, a további jó időért könyörgő körmenetek, szőlőjárások résztvevői hálásak, kegyesek a szenttel, szobrát felvirágozzák, borral öntözik, kelyhébe friss cseresznyét raknak; de ha nem, kővel dobálják, leköpdösik, megpálcázzák, csupasz feneküket kínálják feléje.

Bölcsôde nyílik Bátmonostoron

Kedves Kisgyermekes Szülők! Örömmel tájékoztatjuk Önöket arról, hogy 2012. második félévben megnyitja kapuit településünk bölcsődéje, ahová szeretettel várjuk a környékbeli kisgyermekeket.

Szeretetteljes, biztonságot adó, érzelemben gazdag bölcsődei élet megteremtésére törekszünk a szülők együttműködésével, ahol a gyermekközpontúság úgy jelenik meg, hogy fejlődési lehetőséget, önállóságot ad a gyermeknek. Amennyiben 3 éven aluli gyermekét szeretné kiemelkedően jó körülmények között, egy új bölcsődében, biztonságban tudni, akkor jelentkezzen! Jelentkezni lehet Béleczki Mihály polgármesternél: 70-331-3211, vagy Bátmonostor Község Önkormányzatánál: 79/574-010

. oldal

A bölcsőde az első lehetséges intézményi színtér a kisgyermek életében. A bölcsődei szakemberek a gondozónők, akik magas szintű szaktudás birtokában nevelik, gondozzák a rájuk bízott gyermekeket. Bölcsődénk 20 férőhelyes, két csoportszoba került kialakításra. Minden csoportszobához tartozik egy terasz, ami a közös játszóudvarra nyílik, ahol a napos és árnyékos udvarrész aránya megfelelő. A bölcsőde rendelkezik több udvari játékkal, amiket a kisgyermekek a levegőn tartózkodás során vehetnek birtokba. Fontosnak tartjuk, hogy időjárástól függően a lehető legtöbb időt biztosítsuk a kisgyermekek számára a szabadban történő mozgáshoz, játékhoz. A kisgyermekek napi négyszeri étkezését a Vaskúti ÁMK égisze alatt üzemelő, több mint napi 500 adagot készítő bátmonostori konyha fogja biztosítani, ahol az ételkészítés szakképzett élelmezésvezető felügyeletével történik. Törekszünk a természetes alapanyagok felhasználására, előnyben részesítjük a friss, vegyszermentességet tanúsító alapanyagok felhasználását. Igény esetén, orvosi vélemény alapján az ételallergiás vagy speciális étrendet igénylő gyermekek étkeztetését is tudjuk biztosítani. A bölcsődében külön orvosi szoba is kialakításra került, ahol a kötelező szűrések és egyéb orvosi- vagy védőnői vizsgálatok nyugodt körülmények között elvégezhetők. Bölcsődénk nagy hangsúlyt fektet a családdal való jó kapcsolat ápolására.


Pályázatot hirdetünk a Baja magazin júniusi borítójának megrajzolása „Hogyan képzeled el a nyaradat?” témakörben Várjuk azoknak a gyerekeknek a műveit, akik szeretnek rajzolni és szívesen látnák művüket magazinunk főoldalán! Pályázni alsó korhatár nélkül lehet! A műveket kérjük az alábbi címre elküldeni: Foto Kft. 6500 Baja, Dózsa Gy. út 195. A borítékon kérjük feltüntetni: Baja Magazin rajzpályázat

Az első három helyezett díjazásban részesül. A rajzok elbírálását a Foto Kft. által összeállított zsűri végzi. Az első helyezett rajza az aktuálisan megjelenő Baja magazin borítójára kerül. A pályázatra beküldött képek megtekinthetők lesznek a magazin honlapján a www.bajamagazin.hu oldalon.

A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy beküldött rajzát a Foto Kft. térítésmentesen hozza nyilvánosságra. A pályázat beküldési határideje: 2012. május 29. A pályázat eredményhirdetésére június elején kerül sor. A pályázatról további felvilágosítás a www.fotokft.hu kapcsolati oldalon kérhető.

Foto Kft. kínálja

az alábbi szolgáltatásokat és termékeket

Arculati kézikönyv összeállítása, tervezés és gyártás: arculati elemek komplex meghatározása, flotta elemek, nyomtatványok Nagyarculati elemek tervezése és gyártása: dosszié, facebook, kisarculati elemek, mappa, weboldal Kisarculati elemek tervezése és gyártása: boríték, levélpapír, logó, névjegykártya Csomagoló anyagok tervezése és gyártása: borosdoboz, papírtáska, vászontáska Fotózás és utómunkák: ételfotó, rendezvény fotó, termékfotó

Könyvgyártás: grafikai előkészítés, tördelés, gyártás Munkaruha: láthatósági mellény, munkaköpeny, póló Reklámügynökségi szolgáltatások: arculattervezés, autódekor, digitális nyomtatás, fotózás, grafikai tervezés, hagyományos nyomtatás, kiadvány szerkesztés, kirakatdekor, marketing tanácsadás, pályázat készítés, rendezvényszervezés Tábla készítés: építőipari tábla, EU-s pályázatokhoz tábla, munkavédelmi tábla, reklámtábla

. oldal

Grafikai feladatok, kreatív tervezés: embléma, logó, grafika, grafika vektorizálás

Tömbszerű termékek előállítása: átírótömb, brossúra, csekktömb, jegyzettömb, önátírós nyomtatvány

Kártyaszerű termékek gyártása: meghívó, névjegykártya, oklevél, törzsvásárlói kártya, ültetőkártya, menükártya

Tűzött, ragasztott termékek: katalógus, programfüzet, prospektus, könyv

Kereskedelmi nyomtatványok készítése: garancia jegy, használati utasítás, termékismertető, etikett matrica

Újsággyártás: grafikai előkészítés, tördelés, gyártás

Vendéglátóipari termékek tervezése és gyártása: étlap, itallap, nagyméretű nyomtatások, söralátét, tányéralátét Nagyformátumú nyomtatás: 3D autófólia, építési háló, molinó, plakát, ponyva, plakátpapír, festővászon színes nyomtatása Naptár tervezés és gyártás: asztali naptár, falinaptár, kártyanaptár, speditőr, naptár Nyomdai kivitelezés: egyszínes nyomtatás, ofszetnyomás, színes nyomtatás, szitázás, tamponnyomás Online megjelenés: weblap, facebook, online marketing tanácsadás, elektronikus hírlevél Önkormányzatok részére: helyi kiadvány tervezés és gyártás, nyomtatvány készítés, pályázatok infókommunikációs bonyolítása, tábla készítés Reklám és ajándéktárgyak: bögre, toll, kulcstartó, nyomott vászontáska, póló, sapka

Baja, Dózsa Gy. út 195. E-mail: info@fotokft.hu Mobil: +36-30/618-9841


Faluoldal

2012. május

Engedje meg a Tisztelt olvasó, hogy a felkínált lehetőséggel élve bemutassam Nagybaracskát, ezt a Bajától délre, az 51. sz főútvonal mellett fekvő települést. Azt a települést, amelyet mi, az itt lakók nagyon szeretünk a csodálatos természeti környezete miatt is. A falut élő, természetes, és mesterséges vizek veszik körül. Természeti értékei közül kiemelkedik a 400 méter mélyről feltörő 36 fokos gyógyvíz, mely a mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas. A 17 hektáros ódunai holtág a horgászok paradicsoma. A 2011. év fejlesztési feladatai közül kiemelkedett a 902 fm hosszan megépített Füzesi út, illetve a 492 fm hosszúságú Mohácsi út felújítása pályázati támogatással, amely összesen 126 698 000 Ft-ba került. Ezzel a fejlesztéssel alapjaiban változott meg az un. Füzesi sziget további fejlesztésének, hasznosításának a lehetősége. A 2011. évről nem lehet anélkül szólni, hogy ne említenénk meg, a 2010. évben indított szennyvíz beruházási program nagyon jó rajtot vett. A három település – Gara, Hercegszántó, Nagybaracska – összefogásában megindult fejlesztés I. üteme eredményesen zárult, minden tervvel, engedéllyel rendelkezünk, az első fordulóban tett vállalásainkat eredményesen teljesítettük, és a gesztor szerepet felvállalt nagybaracskai önkormányzat sikeresen elszámolt, minden támogatást megkaptunk. A projekt zárójelentést elfogadták, a II. fordulóra, azaz a konkrét kivitelezésre szóló pályázatunk időben benyújtásra került. A 2011. évi gazdálkodását az önkormányzat összességében 566 782 000 Ft bevétellel, és 538 245 000 Ft kiadással zárta, amely céltudatos, eredményes gazdálkodást mutat.

Szilárd meggyőződésünk, hogy legnagyobb problémáink legfőbb oka a rendkívül magas munkanélküliség, illetve az alacsony jövedelmi szint azoknál a családoknál is, akik dolgozni tudnak. Ezért törekszünk maximálisan arra, hogy az önkormányzat vagyonát ennek a csökkentése érdekében hasznosítsuk. Aki északi irányból közelít a településünkhöz, rögtön érzékeli, hogy a falu előtt létesült egy parketta üzem, akinek a tulajdonosai minden évben hatalmas anyagi segítséget, támogatást nyújtanak a település kulturális-, és sportéletének megvalósításához. Az üzem mellett nagyon szépen fejlődik a mezőgazdasági vállalkozás, akinek a tulajdonosa évekkel ezelőtt települt át a volt Jugoszláviából, de jól látható a korszerű terményszárító is, amely a mezőgazdasági vállalkozók, őstermelők számára nyújt helyben igénybe vehető szolgáltatást. A jelzett területtől északi irányban elhelyezkedő cca. 14 ha önkormányzati tulajdonú földterületet egy olyan gazdasági érdekcsoport vásárolta meg, akik bioerőmű telepítését tervezik megvalósítani az egyre ismertebbé váló „Pí” technológiára alapozva. A tervezett erőmű természetesen elektromos energiát állít elő, amelyet sokféleképpen lehet majd felhasználni, de az erőmű „hűtővize” lehetővé teszi a szintén „P프 technológiára alapozott fóliasátras vagy üvegházas zöldség- és gyümölcstermesztést. Ez jelentős létszámú foglalkoztatási lehetőséget jelent akár a jelenleg szakképzetlen munkaerő számára is. Más önkormányzatokhoz hasonlóan mi is élünk minden évben a közfoglalkoztatás lehetőségével. 2011-ben is 50 fő közcélú dolgozót foglalkoztattunk, de folyamatosan jeleztük, hogy a jelenlegi lehetőségnél – megítélésünk szerint – létezik egyszerűbb, és célravezetőbb megoldás is. Vizsgáltuk a Startmunka Program lehetőségeit is, de csak addig tudtunk eljutni, hogy javaslatot tegyünk a jelenlegi szabályzás módosítására. Településünk földrajzi elhelyezkedéséből adódóan, de a történelmi gyökerek miatt is jó kapcsolatokat ápolunk több vajdasági településsel. Tudatosan készülünk arra – a magunk eszközeivel segítjük is –, hogy az Európai Unió további bővítése lehetővé, sőt szükségessé teszi a határokon átnyúló gazdasági együttműködést. 2010-ben létrehoztuk az EKOTUR projektet,

illetve megalkottuk annak szervezeti kereteit. A projekt egy Nemzetközi Interregionális öszszefogást célzó terv, amelynek alapítói között a Baja, Mohács, Nagybaracska településeken kívül megtalálható a Pécsi Tudományegyetem, továbbá a határon túli Bezdán település, és a Darázsi járás is. A 2012. év legfontosabb célkitűzései között értelemszerűen az önkormányzati rendszer változásaiból fakadó tennivalók előkészítése és végrehajtása jelentenek prioritást. A településünk nagyságrendjéből fakadóan nem kell a polgármesteri hivatal megszüntetésében gondolkodnunk, de a megalakuló járási hivatalokkal való feladatmegosztás, az önkormányzati munka súlypont áthelyezése kapcsán vizsgálni-, és előkészíteni célszerű egy körjegyzőség létrehozatalát. A települések közötti együttműködés további lehetőségeinek vizsgálatát folytatni kell. Számunkra Hercegszántó és Gara községekkel együtt kiemelkedő jelentőségű fejlesztési feladat a szennyvíz program folytatása. Ma már rendelkezünk a 2012. február 22.-én aláírt Támogatási Szerződéssel, amely kinyitotta a kaput a konkrét megvalósítás érdekében. Május hónap végéig ellenőrzésre és meghirdetésre kerülnek a megvalósításra kiírandó közbeszerzési eljárások. 2012. augusztus-szeptember hónapban várhatóak a szerződéskötések, és ebben az esetben az ősszel az előkészítő munkákat a kivitelezők mindhárom településen megkezdhetik. A projekt zárása 2014. szeptember 1-ig kell, hogy megtörténjen. Ez magában foglalja a teljes rendszer minden elemének kiépítését, átvételét, a számlák kifizetését, és a próbaüzemet is. Tisztelt Olvasó! Ebben a hosszúnak tűnő újságcikkben törekedtem a településünk bemutatására. Most már tudom, hogy ez nem sikerülhetett, hiszen nagyon nehéz egy ekkora emberi közösség jelenét, problémáit, azok megoldására tett erőfeszítéseit, terveit bemutatni. Bízom viszont abban, hogy sikerült két gondolatot érzékeltetnem: Nem kell mindig máshonnan várni a megoldásokat, magunk esze alapján is sok mindent meg tudunk tenni. Az önkormányzati vagyont nem szabad a hiányok pótlására használni. Sokkal fontosabb, hogy kellő időben, arra alkalmas vállalkozásokkal kooperálva – de a vagyon biztonságát a legvégsőkig őrizve –, úgy hasznosítsuk, hogy munkahelyek teremtődjenek. „Egyedül nem megy” mondja a régi sláger. Való igaz: sem gazdaságot, sem turizmust nem lehet a közigazgatási határokon belül megvalósítani, de ma már nem lehet az oktatást sem, és számos más feladatot sem egyedül megszervezni, megoldani. Király Sándor polgármester

. oldal

Mi úgy gondoljuk, joggal hangoztatjuk, hogy itt a Bácskában a gazdasági válság nem az elmúlt 4-5 évben kezdődött, hanem megszakítás nélkül tart a volt jugoszláv állam szétesése óta, azaz legalább 20 éve. Példák sora mutatja, hogy a munkahelyteremtő tőke szinte azonnal kivonult, és azóta sem jelentkezik. Rá kellett, hogy jöjjünk: nekünk, magunknak kell az összes kreativitást, innovatívitást mozgósítanunk, hogy a folyamatosan romló szakképzettségű munkaerő számára megoldásokat keressünk, csökkentsük a szociális ellátásra szorultak számát. Ennek szellemében sikerült 2011. márciusban Nagybaracskán a Fővárosi Kézműipari Kft. segítségével egy 72 munkahelyet jelentő varrodát üzembe helyezni, és azóta is működtetni. Mivel szinte kizárólag szakképzett, gyakorlott varrónőket foglalkoztat, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy térségi eredményként könyvelhető el, hiszen a dolgozók 8 településről járnak ide dolgozni.

Király Sándor polgármester

Nagybaracska


KAROSSZÉRIAJAVÍTÁS ÉS FÉNYEZÉS nagyobb sérülések huzatópados javítása szélvédők, oldalüvegek, ablaküvegek cseréje

www.karosszeria.f itohorm.hu

horzsolások, karcolások, horpadások javítása sérült elemek kikalapálása alkatrészek beszerzése: gyári, utángyártott, bontott kipufogó javítás alváz, üregvédelem alumínium gépjárművek javítása műanyag hegesztés műszaki vizsgáztatásra való felkészítés

ÚJ SZOLGÁLTATÁS +36-30/606-6674

AUTÓMENTÉS, AUTÓSZÁLLÍTÁS autómentés és szállítás 0-24 óráig (NON-STOP) motormentés és szállítás veterán autók szállítása

optikai tuning alkatrészek szerelése

mezőgazdasági gép-alkatrészek és egyéb járművek szállítása 3,5 tonnáig

teljeskörű biztosítási ügyintézés

sportautók szállítása

kalkuláció készítése Audatex program alapján buszokra és kamionokra is

árokba futott, futómű-sérült, kerék nélküli gépjárművek mentése

flottakezelés, flottajavítás

igény esetén tárolása

sérült autóját a megbeszélt helyen és időben átvesszük, elszállítjuk, telephelyünkön való lerakás esetén igény szerint Önt szállítjuk otthonába, munkahelyére

az autó otthonába való szállítása vagy

polírozás

biztosítós autók teljes körű ügyintézése

hőkamrás fényezés optikai tuning alkatrészek fényezése

igény esetén, telephelyünkön teljes körű javítása külföldön történt balesetek, meghibásodás esetén hazaszállítás

vizes bázisú fényező anyagok felhasználása a környezet védelme érdekében

ELÉRHETŐSÉGEINK Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaság Fejlesztési Operatív Programjának keretében megvalósított beruházás.

6500 Baja, Iparos u. 12. Szabó Balázs +36-30/606-6674


Anyák Napja Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresz-

Nepomuki Szt. János Nepomuki Szent János a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. A gyónási titok mártírjaként tartják számon. Egyes helyeken a fuldoklók, illetve a bányászok, sóbányászok védőszentje. Az idők folyamán több sóbányában, illetve sóbányászattal kapcsolatos településen templomokat, kápolnákat szentelnek neki, szobrokat emelnek, sőt, Aknasugatagon még bányát is neveznek el róla. Élete Nepomuki János 1340 és 1350 között született, a csehországi Pomuk (ma: Nepomuk) városkában, Plzeň (németül: Pilsen) közelében, németcseh ősökkel rendelkező szülők gyermekeként. Gyermekkoráról nincsenek adatok. 1369-ben császári jegyző lett a prágai érseki

Rejtvény

EGYET LENEM!

tény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét. Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. A célját 1914-ben érte el, amikor Wood-

row Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába.

kancellárián. 1380-ban szentelték pappá. Ezután jogot tanult Prágában, majd a páduai egyetemen. Itt lett 1387-ben az egyházjog doktora. 1389-ben Johann von Jenstein prágai érsek kinevezte általános helynökévé. Ezekben az években nagyon feszült volt a viszony a prágai érsek és az uralkodó, IV. Vencel cseh és német-római király között. 1392-ben az érsek panaszlevelet adott át a királynak, amiben sérelmezte az egyház és a klérus elnyomását, és sürgette a helyzet jogi tisztázását. A király a levélre nem válaszolt, hanem elhatározta, hogy egy új püspökség létrehozásával csökkenti a prágai érsek gazdasági és egyházi hatalmát. E királyi terv meghiusításában szerepe volt az érseki helynöknek, aki nem azt a személyt nevezte ki a kladraui (csehül Kladruby) bencés kolostor apátjának, akit a király a létrehozandó új püspökség élére szeretett volna állítani. Csak fél évszázaddal későbbi források említik

először, hogy a király haragját nem csak ez az intézkedés váltotta volna ki, hanem az is, hogy Nepomuki János, a királyné gyóntatója, nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot. Vagyis a féltékeny király fenyegetőzése ellenére sem árulta el a, mit vallott be gyónásában a hűtlenséggel gyanúsított királyné. Hogy ez utóbbi esemény valóban megtörtént-e, nem bizonyítható. Azt viszont tényként fogadják el a történészek, hogy a király 1393-ban elfogatta Jánost, kegyetlenül megkínoztatta (a kínzásban állítólag személyesen is részt vett), és végül a Károly hídról a Moldva folyóba dobatta.

TITKON EGY ĐK EZEN HITTE NAGY NÉMETÜL ÁLLUNK RÉGEN SEMMI! /sie/ RÖVIDEN!

4.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

János holttestét az érsek a prágai Szent Vitusszékesegyházban helyeztette örök nyugalomra. Vértanúságának a híre hamar elterjedt, de szentté avatására csak évszázadokkal később került sor.

A, AZ SPANYOL NÉMETÜL GK.JELE / die /

SORSOK GYAKRAN SZÓBA ÜRES HOZ JEL !

N

LÁM

VALA MELYIK

E

1.

A rejtvényt helyesen megfejtők között Baja Mindenképp c. könyvet sorsolunk ki. Beküldési határidő: 2012. május 31. A kisorsolt nyerteseket értesítjük.

ELSĐ

OSZTÁLYÚ

2.

SZERE PELT

EME

E NAPI

NORVÉG

MODELL JELE

HALOTT HELYEK

RÓMAI 50

ZENEI KÖTVE

FĐVÁROS

BOLTI BÚTOR

TÁVOZIK

LÓ NÉPI ESEN

MAGATOK

KECSKE MONDJA

MÚZEUMI DOLGOZÓ

JÁTÉK ÉS SPORT SZER

TALÁL

EGY NĐI IZOM

MELL

NAGY TAVAK

IPSZILON

KELETI A BETİ LAKO DALOM

HORVÁT VÁROS ZOKOG

VANINA .......

TELET ÁTÉLĐ

3.

EGYIK OLDAL

... LADY

SZ

nđi márka

ALBÁN PÉNZ

TANTÁL

BANKUNK

DALOLÓ SZÓ

AMPER JELE

TEZĐGÉP TÍPUSA

MEGLESZ LĐ.........

VEGYJELE

PERME

I

SZ

T

RÓMAI 500

TY

. oldal

A helyes megfejtést az info@fotokft.hu e-mail címre várjuk.


„Közös célunk a tiszta környezet!” A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. 2002-ben alakult meg. Szolgáltatási területe mára ötvenöt települést foglal magába Magyarországon, az Alföld déli részén. Közszolgálati tevékenységét mintegy 160.000 lakos számára biztosítja. Feladata egy korszerű, térségi komplex hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése, illetve a rendszer elemeinek (regionális hulladéklerakó, komposztáló telep, válogató és bálázó technológia, öt hulladékudvar, kalocsai hulladékátrakó állomás, bajai elektronikai hulladékbontó) üzemeltetése. A Szolgáltató tagja a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszernek, tevékenységét a települési önkormányzatok, valamint a szakmai tulajdonos (Vertikál Zrt.) támogatásával végzi. A Kft. a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Dél-Alföld legnagyobb hulladékgazdálkodási közszolgáltatójává vált, emellett a Bajai kistérség jelentős foglalkoztatója is.

hulladékudvarok, hulladékátrakó állomás üzemeltetése, elektronikai hulladékbontó üzemeltetése inert hulladék aprítás, hasznosítás, szennyvíziszap-kezelés, komposztálás, energetikai alapanyag előállítása hulladékból. Folyamatos fejlesztések. A vaskúti telephelyen folytatott mechanikaibiológiai hulladékkezelés lényege nemcsak a szerves anyag csökkentése, hanem a további fejlesztések megalapozása is. Az energetikai célú hasznosítás során a technológiájából származó, durva frakciójú hulladékok alkalmasak cementgyári hasznosításra és egyéb alternatív fűtési rendszerek kiszolgálására is. A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. fontosnak tartja a folyamatos fejlesztést, új hulladékkezelési technológiák megvalósítását. Hosszú távú kiemelt feladata a hulladékok lerakótól történő eltérítése, az eltérített hulladék hasznosítása mind anyagában, mind energetikai célra. Ennek érdekében, a mechanikai-biológiai hulladékkezelés technológiájára építve egy másodnyersanyagelőállító üzemet is megvalósított. Szakmai irányelvek A Kft. tagja a több mint húsz éves múltra visszatekintő Vertikál cégcsoportnak, amely Magyarországon fejlett hulladékgyűjtési és –kezelési gyakorlatot valósít meg. Ezzel biztosítja partnerei számára a magas szintű szolgáltatási tevékenységet és a környezet védelmét. A Kft. az évek óta folyó kutatás-fejlesztési projektekben való részvétellel az egyre korszerűbb technológiák alkalmazását, a szelektív gyűjtési rendszerek folyamatos fejlesztésével pedig a hulladékok minél nagyobb arányú, elkülönített gyűjtését és másodnyersanyagként történő hasznosítását kívánja elérni.

Az eddigi fejlesztések ISPA program keretében valósultak meg. A Kft. által működtetett minőség- (ISO 9001), környezetirányítási- (ISO 14001), valamint munkahelyi egészségvédelem és biztonsági irányítási (OHSAS 18001) rendszerek biztosítják a szolgáltatás magas színvonalát. A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. tevékenységi körei: Regionális Komplex Hulladékkezelő Telep üzemeltetése, települési szilárd hulladékgyűjtés és szállítás, mechanikai-biológiai hulladékkezelés a vegyesen gyűjtött hulladékra, veszélyeshulladék-gyűjtés, szállítás, hulladékkezelés, előkezelés, ártalmatlanítás a kommunális hulladék esetében, szelektíven gyűjtött hulladéknál komposztálás, hasznosítás, előkezelés,

Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. Ügyfélszolgálati irodák: 6500 Baja, Szabadság u. 22. Tel.: 79/420-609, fax: 79/ 572-052 6300 Kalocsa, Érsekkert út 1. Tel.: 78/461-377, fax: 78/461-678 Levélcím: 6521 Vaskút, Kossuth L. u. 90. Tel.: 79/572-050, 79/572-051 villámposta: fbhkft@fbhkft.hu, honlap: www.fbhkft.hu


Polgármesteri Hivatalok

2012. május

ügyfélfogadás

Bajai Polgármesteri Hivatal

6500 Baja, Szentháromság tér 1. Tel.: 06-79/527-100 Okmányiroda ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8.00 - 15.00 Kedd, Csütörtök: 13.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 17.00 Péntek: 8.00 - 12.00

Bácsalmási Polgármesteri Hivatal További irodák ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00, 13.00 - 15.00 Kedd: – Szerda: 8.00 - 12.00, 13.00 - 17.00 Csütörtök: – Péntek: 8.00 - 12.00

6430 Bácsalmás Gróf Teleki József u. 4–8. Tel.: 06 79/541 - 455 Fax: 06 79/541 - 470 E-mail: polg.hiv@bacsalmas.hu polgarmester@bacsalmas.hu jegyzo@bacsalmas.hu Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

7.30-17.00 7.30-16.00 7.30-16.00 7.30-16.00 7.30-12.30

Ebédidő (munkaközi szünet) minden nap: 12:00-12:30

Rendőrségi hírek Pályázati felhívás

Féken Tartott Lendület – pályázati felhívás A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. országos közlekedésbiztonsági fotópályá„ zatot hirdet – „Féken Tartott Lendület címmel. Az alkotóktól olyan kreatív pályaműveket várnak a szervezők, amelyek alkalmasak a különböző közlekedési csoportok kultúrájának fejlesztésére, közlekedői magatartásuk pozitív irányú befolyásolására, a közlekedés sokszínűségének kifejezésére. A beküldött pályamű mondanivalója járuljon hozzá a biztonságos közlekedés propagálásához, a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számának csökkentéséhez, és annak tudatosításához, hogy legfőbb értékünk az ember. A pályázat tartalmi és formai követelményei: – pályázni kizárólag saját készítésű művel lehet. – egy pályázó több pályaművel is nevezhet, különböző fotótechnikák és stíluselemek szabad alkalmazásával. – pályázni kizárólag A/4 méretű papír alapú, fekete-fehér vagy színes fotóval lehet, melyeket körben 6 cm széles fekete színű paszpartuval ellátva kell eljutatni a pályázat kiírójához. – a pályamű mondanivalója és képi megjelenítése nem sérthet személyiségi jogokat, kegyeleti jogokat, közerkölcsöt valamint szerzői jogokat. – a szerző a pályázaton történő részvétellel hozzájárul, hogy a pályamunkáját a rendőrség térítésmentesen a sajtóban és további propaganda, valamint oktatási tevékenysége során felhasználja. A pályamunkákat névvel, születési, lakcím és közvetlen elérhetőségi adatokkal ellátva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság nevére és címére (6000 Kecskemét, Batthyány u. 14.) kell eljuttatni személyesen vagy postai úton, illetve személyesen leadhatják minden munkanap 08.00–16.00 óra között a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán is (Baja, Köztársaság tér 3.).

2012. június 05.

A beküldött pályaműveket egy 5 főből álló versenybizottság fogja értékelni, és egy kiállítás keretében a Múzeumok Éjszakája rendezvény sorozat alkalmával a megyei rendőr-főkapitányságon kerül bemutatásra. A legjobb három alkotást tárgynyereménnyel díjazza a zsűri. Putnik Zoltán sajtóreferens

11. oldal

A pályamunkák beküldésének vagy személyesen történő leadásának határideje:


AMIRE ÖNNEK IS SZÜKSÉGE LEHET!

KÉZI AUTÓMOSÓ ÉS AUTÓKOZMETIKA

Baja, Monostori u. 23.

Soltész Zsolt

+36-20/9509-904

INGYENES PB GÁZ HÁZHOZSZÁLLÍTÁS Telefon: 06-40/630-430 +36-30/382-3688

+36-20/921-0576

MEGVÁSÁROLHATÓ A Foto Kft. gondozásában tavaly megjelent Baja MindenKÉPp című könyvünk még limitált példányszámban megvásárolható!

ára: 2450 Ft Amennyiben szeretné megvásárolni a könyvet, azt

12. oldal

- személyesen irodánkban (6500 Baja, Dózsa Gy. út 195), - telefonon a 30/618-9841, - vagy weboldalunkon a http://www.fotoreklam.hu/konyv oldalon teheti meg.


Vállalkozói akadémia

2012. május

ÚMVP arculat III.

Jelen cikkünkben ismertetjük az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program arculati elemeinek felhasználási módját.

logó szöveges része kerül a papírtáskára. A papírtáska oldalsó felületére fel kell kerülnie az EMVA mondatnak az arculatban szabályozott betűtípussal.

Passtartó Interjú fal Az interjú „pop-up” háttér fal kötelező elemei az ÚMVP logó, az EU zászló és az EMVA mondat.

A passtartó szalag alapszíne az ÚMVP vörös árnyalata, melyre az ÚMVP logójának speciális felhasználási módja, az inda motívum, az EMVA mondat és az EU zászló kerül.

Általános kiadvány CD-DVD Az ÚMVP vörös átmenetes háttér, rajta alnyomatként „inda” motívumokkal adja az alapot. A logóból kiemelt virág motívum díszíti a lemezek bal oldalát. A felső harmadba kerül a fehér hátteres logósáv, mely tartalmazza az EU zászló és az ÚMVP fekvő logóját vörös színnel. A lemezekre rákerül az EMVA mondat és a webcím is, illetve a kötelező formátum jelölések (DVD, Compact Disc). Használt betűtípus: Helvetica, fekvő logó vörös színnel. A lemezekre rákerül az EMVA mondat és a webcím is, illetve a kötelező formátum jelölések. Használt betűtípus: Helvetica

CD és DVD tok borítók A lemezen használt grafikai motívumokból szerkesztett szabvány, műanyag tok, borító. Használt betűtípus: Helvetica, Helvetica Condensed

Formaruha A pólók és ingek tervezésekor az ÚMVP vörösét és a fehér alapszínt használjuk. Ez a két szín magában is elég markánsan tükrözi az arculat elemeit. Visszafogottabb változatok és játékosabban illusztrált verziók készülhetnek (hátoldaluk nyomott mintás).

Papírtáska

Online kommunikáció Egy szervezet megismerésének ma már legelterjedtebb módja, annak internetes weboldalának felkeresése. Az online kommunikáció számos olyan eszközt biztosít a szervezet számára, melynek segítségével egy interaktív megismerési folyamat révén a látogató jobban megismeri a szervezetet, annak célkitűzéseit. Az online kommunikációs eszközök segítségével könnyen kapcsolat létesülhet a szervezet számára fontos közösségekkel, egyénekkel, pályázókkal, szakmai csoportokkal, stb. A kommunikáció ezen fajtájának a legnagyobb előnye a gyorsaság és interaktivitás.

A fejléc elemei Az ÚMVP logó fekvő változatát használjuk. A fejléc alapját a vidéki tájképeket váltó animáció adja. A logóval egy sorban, a logó magasságával megegyező méretben helyezkedik el az EU zászló. Mérete a weboldal (háttér nélküli frame) szélességének minimum 1/8-a. Minden grafikai keret 10 pixeles lekerekítésre kerül. A fejléc másik fontos eleme a tematikus, klikkelhető, főtéma-menüsor. A menü háttere az ÚMVP vörös színátmenet egy változata, Arial Bold betűtípusú feliratokkal.

A baloldali menüsor elemei Ez a menüsor tartalmazza a „gyorsindító” menüpontokat. Színe az ÚMVP vörös, melyre a virág/inda motívum halványított alnyomata kerül díszítésként. A felhasznált betűtípus Arial Bold. A regisztrációs szekció, illetve a regisztrált felhasználók részére a belépéshez szükséges felület alatt bannereket, illetve az EMVA mondatot helyezzük el.

A tartalom megjelenítése A weboldal központi felületén megjelenő tartalom a két menüsor témaválasztásai alapján változik, de hátterük egységesen fehér marad (alnyomatként itt is a virág/inda motívum, visszahalványított ÚMVP világos szürke) változatát használjuk. A tartalom oldal jobb oldalán felül helyezkedik el a keresősor. Alatta kiemelt leadek és hasznos linkeket tartalmazó bannerek helyezkednek el, adott szélességű tördelésben.

Az oldal lábjegyzete és háttere Az oldal hossza tartalomfüggő. A lábjegyzet a háttérre kerül, és a kötelező „Impresszum”, „Jogi nyilatkozat”, „Adatvédelem” és „RSS” menüsort, illetve a jogtulajdonos megnevezését tartalmazza. A weboldal háttere az ÚMVP szürke árnyalatait használó virág motívum ismétlődő textúra világosszürke háttérszínen.

A weboldal A weboldal elsődleges célja a lehető legtöbb információt adni az adott szervezet, cég, szolgáltatás portfóliójáról. Mindezt úgy kell tennie, hogy egyértelmű vizuálkommunikációs

6500 Baja, Dózsa Gy. út 195. e-mail: info@fotokft.hu

13. oldal

A reklámajándék tárgyak közül a papírtáska két színösszetételben (fényes fehér alap, ÚMVP vörös grafikai elemek és szöveg, EU zászló ÚMVP vörös alap inda alnyomattal, fehér grafikai elemek és az EU zászló fehér kerettel) készülhet. Mindkét esetben a virág motívumokon a speciális felhasználás szabályait alkalmazzuk. Ebben az esetben nincs szükség a logó egészének elhelyezésére, így a virág motívum mellett a

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program általános kiadvány formátuma B5 (176x250 mm), a belív egyhasábos tördelés, Helvetica alap betűtípus használattal. A kiadvány belívében szereplő fejezet- és alcímek ÚMVP vörös színnel és Helvetica Bold karakterekkel kiemeltek. A borítón a kötelező elemeknek szerepelnie kell (EU zászló, ÚVMP logó, EMVA mondat és opcionálisan a magyar címer). Az ÚMVP színátmenetet a fejlécben és a borítókon használjuk a virág motívum alnyomattal. A kiadványok elkészítésénél minden esetben figyelembe kell venni az arculat erre vonatkozó szabályozását (alnyomatos háttér- és fejléc használat, ÚMVP logó használata, EU zászló megjelenése, EMVA mondat, betűtípus). A nem szabályozott elemeket kreatív elképzelések alapján lehet módosítani, mindig az adott koncepció alapján.

eszközökkel a weboldal látogatójának tekintetét „rávezesse” a keresett információk lelőhelyére. Az ÚMVP weboldal letisztult képi világában könnyű kiigazodni, egyértelmű iránymutatást ad a látogatónak, a szépséges vidéki táj képeinek váltakozása pedig hosszabb időzésre készteti az érdeklődőket, információgyűjtőket.


Beszélgetés Prof. Dr. Majdán János rektorral – folytatás a 2. oldalról 2. Jövőkép A sajtóból ismerik a kedves olvasók a hírt: nemzeti felsőoktatási törvény elfogadására került sor idén tavasszal. A törvény segítségével próbálja kezelni az oktatási kormányzat az utolsó évtizedben felhalmozódott problémákat. Ezek egy része anyagi természetű, mivel a magánberuházásból (PPP) megépült ingatlanok törlesztése óriási terheket ró az intézményekre. Az Eötvös József Főiskola korszerű aulája, nagyelőadója és könyvtára is ilyen konstrukcióban épült, és ez olyan éves összegek visszafizetését jelenti, melyeket a főiskola működése során keletkezett haszonból kellene fizetni. Ez bizonyos fokú eladósodottsághoz vezetett minden PPP beruházással rendelkező intézményben, köztük intézményünkben is. Az így keletkezett működési hiányt nagyon nehéz, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy lehetetlen saját erőből megszűntetni. Egyik oldalon ez az eladósodási folyamat, míg másik oldalon a hallgatói létszám csökkenése, és a különböző szakok túlzott elburjánzása jellemzi ma a magyar felsőoktatást. Az oktatási kormányzat vállalása szerint ezeket a párhuzamosságokat meg kívánják szűntetni, illetve a gazdasági ellehetetlenülést különféle

szerződésmódosításokkal akadályoznák meg. Az egész országban meglévő kettős problémát egy intézményfejlesztési programmal tervezik kezelni, melynek első változatát f. év június 30ig kell az illetékes államtitkárhoz eljuttatni. Az előkészületi munkák során sok fajta nézőpontból értékeltetik önmagukkal az intézményeket. A táblázatok kitöltése, a kérdésekre adott válaszok megfogalmazása befejeződött, hiszen május 2-án délután kellett ezt postáznunk. A kormányzat törekvése szerint nem erőszakkal, hanem előzetes tárgyalásokkal kíván nagyobb felsőoktatási egységeket létrehozni. Jelen pillanatban nem eldöntött tény, hogy ezek az új elnevezésű pólusok pontosan hogyan működnének. Ami biztos, hogy Dr. Kis Norbert helyettes államtitkár látogatásakor megfogalmazódott: az Eötvös József Főiskola a déli pólushoz tartozna a Pécsi Tudományegyetemmel, és a Kaposvári Egyetemmel alkotna egy közös, fejlesztendő központot. Ennek előkészületei és a lebonyolítás különböző részletei jelenleg kezdeti stádiumban vannak, mivel nem ismert pontosan a kormányzati szándék a kapcsolat lazaságáról vagy szorosságáról, illetve egy esetleges teljes körű integrációról minden adatot megpróbálunk úgy feltölteni az intézményfejlesztési tervünkbe, illetve a jövőképünket úgy megfogalmazni, hogy

lehetőség szerint esélye legyen a főiskolának a teljesen önálló vagy a póluscentrum alatti önálló működésre. Dolgozunk egy másik változaton is, melynek értelmében esetleg más póluscentrumhoz kötődő hálózati felsőoktatási fejlesztésben vennénk részt. A kormány vállalása szerint május végére világossá kívánják tenni a következő évtől kezdődő változásokat. Nagyon bízunk benne, hogy a készülő intézményfejlesztési terv első változata meggyőzi az illetékeseket arról, amit a Helyettes Államtitkár úr is személyesen mondott: Baján felsőoktatási képzést kíván fenntartani a kormányzat és véleménye, hogy a főiskolának Baján elismert speciális képzései vannak, melyek az egész ország számára fontosak. Most a számítások és mérlegelések ideje van, melynek hasznosságáról a hallgatók, a dolgozók és a város lakói hamarosan értesülnek. A főiskola vezetése, és dolgozói úgy vélik: az intézmény az utóbbi években minden területen komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy bizonyítsa a munkaerőpiachoz való kötődését, a régióban meglévő szerepét, a minőségi oktatás fenntartását, és a családias hangulatot. Nagyon bízunk abban, hogy az intézményről döntők hasonlóan értékelik a tevékenységünket, és valóban támogatják a további bajai felsőoktatás létét.

Gömbakác faiskola • • • • •

ÖRÖKZÖLDEK DÍSZFÁK (csÜngô, gömb) DÍSZCSERJÉK FORMÁRA NYÍRT NÖVÉNYEK törpe sziklakerti növények

Tuják nagy tételben sövénynek. Kedvezô ár, nagy választék!

14. oldal

Sükösd, Dózsa Gy. út 10/c Tel.: 79/363-920, 30/349-7360


Minden Caparol Alpina vékonylazúr vásárlása után

Caparol Alpina vékonylazúr 0,75 l

10.000,- Ft feletti vásárlás esetén

FORGASSA KI SZERENCSÉJÉT!

• 1.600,- Ft/l

1.400

Ft

1.200

Ft

BAJA, DÓZSA GY. ÚT 12. (DIEGO mellett, volt SPAR) Telefon: +36-30/309-2009 A Baja, Kölcsey u. 23. (20/575-4286), valamint a Kiskunhalas, Széchenyi u. 27. (20/501-0399) sz. alatti üzleteink a továbbiakban is várja minden kedves régi és új vásárlóját! Az akció 2012. 05. 02 - 05. 31-ig, ezen belül a készlet erejéig tart, illetve kizárólag a Dózsa Gy. út 12. sz. alatti üzletünkre érvényes!

Ne vegyen – BÉRELJEN! sövényvágó

fűkasza

körfűrész

rönkhasító

Építőipari és kertészeti gépek nagy választékban! 6500 Baja, Dózsa Gy. út 235. Tel.: 79/428-041; +36-20/589-9445

6500 Baja, Kölcsey u. 23. Tel.: 79/322-683; +36-20/912-0036

dunabergep@dunakor.hu

6400 Kiskunhalas, Széchenyi u. 94. Tel.: 77/421-515; +36-20/564-3238

www.dunabergep.hu


16. oldal


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.