Új FTC NAPLÓ
Az 1905. év történései
Összeállította:
Fradi Múzeum
Január 15. vasárnap
Az első verseny az évben egy úszóverseny volt, ahol az FTC színeiben a fiatal Donáth Leó indult és szerzett egy első és egy harmadik helyet, amely ugyancsak lehetett volna első, ha nem áll idő előtt le.
Január 30. hétfő
Az 1905-ös Ezüstlabda sorozatra 11 csapat nevezett. Az FTC, mint kétszeres címvédő indult harcba, azzal a céllal, hogy újra győzzön. A háromszori egymásutáni győzelem a kiírás szerint véget vetne a vándordíj vándorlásának, azt végleg a győztes csapat kapná.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=51&layout=s
1
1
Február 3. péntek
Foglalkozzunk egy kicsit a játékvezetőkkel, „népiesebb” nevükön a bírókkal. Nem mintha nem foglalkoznánk velük eleget, gondoljunk csak bele, nincs olyan mérkőzés, amikor ne emlegetnénk őket. Hol így, hol úgy! A leginkább persze úgy, azaz nem tetszvén az ítéletük vagy ítéleteik, elküldjük őket oda, ahova nagyon nem kívánnának menni. A tréfát félretéve, az eddigi naplóbejegyzésekben is láttuk, a tudósítók szorgalmasan feljegyezték a neveiket a mérkőzések végén, akkor is, ha az éppen játszókét nem, ami a bírók fontosságát mutatja. A kezdeti időkben a bírók az MLSZ tagegyleteinek soraiból kerültek ki, gyakran maguk is
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=51&layout=s
2
2
játékosok, sportvezetők voltak. El tudnánk képzelni mindezt napjainkban? Ugye, nem! Akkor viszont így működött, az MLSZ minden évben meghatározta azokat, akik szövetségi mérkőzéseket vezethetnek. 1905-ben így nézett ki a listájuk, rajta négy FTC taggal.
Február 11. szombat
Az MLSZ évi közgyűlése két az FTC-t érintő döntést hozott. Egyrészt elengedte az 1904-es elhíresült FTC-33 FC meccs eltiltottjainak, így Bródy Sándornak is, a hátralevő büntetését, másrészt újra alelnöknek választotta Kárpáti Bélát, klubunk alelnökét. 4
3 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=92&layout=s
4 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=103&layout=s
3
Február 19. vasárnap
Az FTC számára is elindult az 1905. évi labdarúgó bajnokság, amelyen végül 9 csapat indult el. Némi meglepetésre nem volt a csapatok között az első két év bajnoka a BTC, amely csapat fontosabbnak tartotta a nemzetközi mérkőzéseket, mint a magyar bajnokságban való részvételt. Az első forduló az utókor számára is érdekes mérkőzést hozott a II. osztály frissen feljutott bajnokával, azaz először volt FTC-UTE bajnoki mérkőzés.
Természetesen játszottak a II. csapatok is, ott is FTC győzelemmel.
5 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=116&layout=s
6 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=117&layout=s
5
6
Február 26. vasárnap
Az FTC nem játszott bajnoki mérkőzést, ám játékosai játszottak, nem is akárhányan. A vezetés ugyanis három csapatnak kötött le tréningmeccset. Mindhárom csapat fölényesen győzött.
A II. csapat játékosainak méltatásánál külön kiemelik a Ferencvárosi
Remény csapatától alig egy hónapja igazolt fiatal Rumbold Gyula játékát.
7 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=78&layout=s
8 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=78&layout=s
7 8
Március 5. vasárnap
Újabb bajnoki, az ellenfél ezúttal a MAC volt, Oláh és Borbás új csapata. A sors pikantériája, hogy egyikük sem játszott a mérkőzésen, az FTC viszont győzött.
9
A jó erőkből álló II. csapatok az előző évben nem meccselhettek, ekkor viszont igen a MAC II. győzelmével végződött mérkőzésen.
Március 11. szombat
Donáth Leó részt vett és második lett a BEAC úszóversenyén, melynek érdekessége, hogy először volt sok néző - főleg hölgyek - úszóversenyen.
9 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=144&layout=s
10 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=145&layout=s
10
Először 1900 elején volt, 1905-ben immár hatodszor rendezték meg a klub bálját, amely a főváros egyik jeles eseményévé lett. Igaz a megszokás a tudósítókat is arra vitte, hogy már nem több hasábon számoltak be róla, nem adták meg a résztvevő lányok, asszonyok névsorát, de azt még megtudhattuk, milyen volt a női táncrend külleme, továbbá ki húzta a talpalávalót.
Március 12. vasárnap
Bál után újra mérkőzés, bár valószínű, hogy a játékosok nem mulatoztak hajnalig. Annál is inkább, mert jó formában volt az FTC, a bajnokság harmadik fordulója után is kapott gól nélkül, három győzelemmel állt.
11 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=160&layout=s
12 https://adt.arcanum.com/hu/view/Magyarorszag_1905_03/?pg=269&layout=s
11
12
Érdekesség, hogy a korábban oly sokat szipolyozott, örökös eltiltásra javasolt Bródy Sándort immáron ajnározták.
Március 19. vasárnap
Az év első nemzetközi mérkőzése, bécsi vendégek vizitáltak a Soroksári úti pályán. Nem bizonyultak udvarias vendégeknek, az első félidő végén önhatalmúlag levonultak a pályáról, nem folytatták a mérkőzést, ami így
1:0 arányú FTC vezetésnél félbeszakadt.
13 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=157&layout=s
14 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=158&layout=s
15 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=174&layout=s
13
14
Javított, nem is kicsit, a II. csapat is.
15
Március 24. péntek
Ülésezett a klub választmánya, amely kitűzte a közgyűlés időpontját. Okulva az előző évek tapasztalataiból, ezúttal már a határozatképtelenség esetére összehívandó ismételt közgyűlés időpontját is előre közölték.
Március 25. szombat
16
A bajnokság nagy rangadója, az előző évi két bajnok találkozója, azaz meccs az MTK ellen. Döntés nem volt, döntetlen eredmény született.
16 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=225&layout=s
17 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=190&layout=s
17
Hasonló volt a helyzet a II. csapatok mérkőzésén is.
Március 26. vasárnap
18
Egy kellemetlen és meglepő eredmény, súlyos vereség a Postásoktól. Igaz, tréningmeccsen, igaz felforgatott csapattal, de mégiscsak kellemetlen volt 5:1-re kikapni.
Március 31. péntek
19
A MUE úszó háziversenye egy vízipóló mérkőzéssel zárult, ahová az FTC csapatát hívták meg. A Rudas-fürdőben lejátszott mérkőzésen az FTC vízipóló csapata döntetlenül végzett a házigazdákkal. 20
Április 2. vasárnap
Gyorsan eljött a Postás elleni revans napja. Egy hét telt el az edzőmeccsen elszenvedett súlyos vereség óta és máris itt volt a sokkal
18
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=191&layout=s
19 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=192&layout=s
20 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1905_04-1/?pg=7&layout=s
fontosabb, a bajnoki találkozó. Eldöntetlen lett, ám kemény, harcos mérkőzés volt.
21 Érdemes megnézni, ezek után hogy is állt a bajnokság.
Kellemetlen meglepetés azért erre a napra is maradt, ezt a Szövetségi díjat védő II. csapat szolgáltatta, amely kikapott a Postás II.-től.
21 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=204&layout=s
22 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=205&layout=s
23 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=205&layout=s
22
23
Április 9. vasárnap
Erre a napra válogatott mérkőzés jutott, kivel mással, mint az osztrákokkal. Ezúttal Budapesten találkoztak és gól nélkül végeztek. Az FTC két játékossal, Pokorny Józseffel és Weisz Ferenccel képviseltette magát.
Április 16. vasárnap
Bajnoki mérkőzés nem lévén, a klubvezetés elfogadta a bajnokságban nem induló BTC kihívását. Elfogadta, ám nem a legjobb csapatát állította ki, azt eléggé felforgatta, mert mi másnak is lehetne nevezni Berán középcsatár játékát.
24 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_035/?pg=11&layout=s
25 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=235&layout=s
24
25
A II. csapat is játszott, ők Pozsonyban mérkőztek a helyi csapattal a Pozsonyi Vándordíjért. Ez egy olyan díj volt, amelyre a másodosztályú csapatok, valamint az I. osztályú egyletek II. csapatai nevezhettek. A többfordulós sorozat első akadályát sikerrel vették, legyőzték a házigazdákat. Ritka pillanat a korabeli sajtóban, hogy olvasható a II. csapat összeállítása is.
A klubvezetés, nyilván motivációs céllal létrehozta „A hét legjobbja” kitüntetést, amelynek első három díjazottja Bródy Sándor, Takács Dániel és Weisz Ferenc voltak.
26 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=235&layout=s
27 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=225&layout=s
26
27
Április 23. vasárnap
Húsvét vasárnapján az FTC a „Vén Dicsőség” nevű csapatát állította csatasorba, hogy megmérkőzzön a Budapestre látogató kaposváriakkal.
Játszott néhány aktív labdarúgó is, mint a kapus Weinber vagy a fedezetsorban Ordódy, ám a többség valóban a régiek közül, mint a Malaky testvérek vagy éppen Horváth Ferenc került ki. Az „oldboyok” gólgazdag meccset vívtak, amely döntetlenül végződött.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=253&layout=s 29
https://library.hungaricana.hu/hu/view/FTCnaplo_1899/?pg=46&layout=s
28
28 29
Április 30. vasárnap
Újabb bajnoki mérkőzés, az ellenfél a Fővárosi TC volt, könnyed győzelemmel. Még fölényesebb volt a II. csapat győzelme a Szövetségi díjért.
Később kiderült, az MLSZ az általa hozott szigorú bíróküldési szabályok megsértése miatt a II. csapatok mérkőzését nem ismerte el hivatalosnak, azért pontot egyik csapat sem kapott.
Május 7. vasárnap
Ezen a vasárnapon a MUE volt az ellenfél, ráadásul nem is csak a szokásos leosztásban, azaz az első csapatok bajnoki és a II. csapatok Szövetségi-díjért folyó mérkőzéseivel, hanem a III. számú csapatok is megmérkőztek. Volt egy újság, amely a mérkőzés napján mindhárom FTC csapat összeállítását közölte, amelyből képet kaphatunk arról, kik is alkották abban az időben az FTC labdarúgó keretét.
https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-05_1/?pg=22&layout=s
31 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=289&layout=s
30
30
31
Érdekes, hogy a Nemzeti Sport a meccsről szóló tudósításban meg is rótta a klubot, mert „fölforgatta” az első csapat összeállítását. Nem, mintha közük lett volna hozzá.
A II. csapatok mérkőzésén is váratlanul könnyű győzelem született. Ja kérem, Berán, Bródy, Pokorny, Pákay is itt játszott az első csapatból, hogy ott nyugodtan lehessen kísérletezni.
Hogy mi lett a III. csapatok mérkőzésének eredménye? Azt sajnos ennyi idő távlatából nem tudjuk, az akkori újságok erről nem tudósítottak.
32 https://adt.arcanum.com/hu/view/Magyarorszag_1905_05/?pg=116&layout=s
33 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=283&layout=s
34 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=284&layout=s
32
33
34
Május 14. vasárnap
Az Ezüstlabda kétszeri védőjeként az FTC első mérkőzését játszotta a harmadik évadban és simán jutott tovább.
Május 21. vasárnap
Három mérkőzés, három győzelem, 35:3 gólarány. Ez volt a ferencvárosiak mérlege ezen a vasárnapon. Az első és a második csapat a MAFC csapatait „végezte ki” 14:0 és 15:0 arányban, a III. csapat a BTC hasonló csapatát győzte le 6:3-ra. A szerencse műve volt, ahogy az újság írja? Aligha. Sokkal inkább az erőkülönbség, meg az, hogy az egyetemiek nem tudtak kiállítani 11-11 embert. A II. csapatok mérkőzését ráadásul a bíró a II. félidő 20. percében a csapatok kérésére beszüntette.
35 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-05_1/?pg=368&layout=s
36 https://adt.arcanum.com/hu/view/Hazank_1905_05/?pg=287&layout=s
35
36
Mindenesetre ezekkel a mérkőzésekkel befejeződött az 1905. évi bajnokság tavaszi szezonja. Így festettek a bajnoki tabellák.
Június 1. csütörtök
Bár a tavaszi bajnoki szezon befejeződött, ez nem jelentette azt, hogy nem volt több izgulni való. Jött a szezon második BTC elleni mérkőzése. Az első tét nélküli edzőmeccs volt, a másodiknak az Ezüstlabdáért annál nagyobb volt a tétje, ennek megfelelően játszottak a csapatok. A győzelem a BTC csapatáé lett, ami azt jelentette, hogy az FTC nem tudta három egymást követő évben elhódítani a díjat, annak végleges birtokbavételéhez még további éveket kellett várnia, további győzelmeket szereznie.
37 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=329&layout=s 38 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=329&layout=s
37 38
Ugyanezen a napon a két egylet II. csapatai is játszottak, ugyancsak tétmérkőzést, a Pozsonyi Vándordíjért. Az FTC II. újabb szép győzelmet aratott.
Az FTC második csapata tehát két szép győzelemmel nyitott a Pozsonyi
Vándordíjért folyó küzdelemben, többet azonban nem játszott. Miért? A válasz, hogy a klub nem kért a szervezők egyoldalú tornaszervezéséből. Történt ugyanis, hogy a pozsonyiak, miután csapatuk az első mérkőzésen kikapott a kieséses rendszerű tornán az FTC II-től, megváltoztatták a torna szabályait, hogy a csapatuk versenyben maradhasson. Hogy-hogy nem ez azt jelentette, hogy az FTC II-vel is újra kellett volna játszaniuk, amelybe a ferencvárosi vezetők nem mentek bele, mondván, őket már április 16-án legyőzték, minek az ismétlés.
39 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=330&layout=s 40 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=330&layout=s 39
40
41 42
Június 2. péntek
Az MLSZ ezen a napon megtisztelte a válogatottban addig pályára lépett játékosokat egy-egy bordó bársonysapkával. Az FTC-ből 8 játékos kapott sapkát.
43
41 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=399&layout=s
42 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=411&layout=s
43 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=342&layout=s
Június 4. vasárnap
Az MLSZ szövetségi tanácsa mégis engedélyezte az április 30-án el nem ismert Szövetségi díj mérkőzés újrajátszását az FTC II. és a Főv. TC II. csapatai között. A Főv. TC rosszabbul járt, akkor 8:1-re, ezúttal 16:1-re kapott ki, az FTC II. viszont közelebb került a tabellát vezető csapatokhoz.
Június 11. vasárnap
A tavaszi idény zárását egy szép nemzetközi sikerrel ünnepelte meg az FTC, miután legyőzte a prágai Sparta csapatát.
44 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=346&layout=s
45 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=342&layout=s
46 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=341&layout=s
47 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=357&layout=s
44 45 46
47
Június 18. vasárnap
A Vén dicsőség a Régi jó idők ellen, azaz FTC – III. ker TVE öregfiúk labdarúgó mérkőzés volt Óbudán. Hat év tel el az első mérkőzésük óta, azóta az FTC jóval magasabbra jutott, ám az akkoriak küzdelméből is fölényes győzelemmel került ki.
Négy hosszú év után újra kerékpáros sikernek örülhetett az FTC. Az
EDISON KE országos versenyén a Millenárison az 1000 m
térelőnyversenyt Ligeti Gyula nyerte meg.
Június 21. szerda
Régen volt szó úszásról. Ennek egyetlen oka, hogy ritkán rendeztek úszóversenyeket. Ám a Balatoni Úszó Egyesület megtörte a
48 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=371&layout=s
49 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=372&layout=s
48
49
versenycsendet és ezen a napon megrendezte első nyári úszóversenyét, ahol az FTC úszói is szép sikerrel szerepeltek. Váczi Imre kétszer is nyert, Horváth Károly és Donáth Leó második lett, utóbbi és Berán József egy harmadik helyet is szerzett.
Június 23. péntek
Ha egyszer egy üzlet beindul! Két nappal az első nyári úszóverseny után jött is a második, a MUE versenye. Donáth Leó itt előrébb lépett, első lett.
Az úszóversenyek végén vízipóló mérkőzést rendeztek, ahol – csakúgy mint március végén – a MUE ellenfele az FTC volt. Ezúttal a MUE győzött. 52
50 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=374&layout=s
51 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=385&layout=s
52 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=385&layout=s
50
51
Június 25. vasárnap
Az FTC II. csapata Óbudán vendégeskedett, ahol a kerületiek első és második csapatából verbuvált együttest győzték le.
Június 29. csütörtök
Újra összejöttek a Ferencvárosi Ramblerek, soraikban javarészt FTC játékosokkal, akik ezzel is próbálták formában tartani magukat.
Újra játszott a „Vén dicsőség” is, akik a BAK úri csapatát győzték le.
53 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=388&layout=s
54 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1905_06/?pg=698&layout=s
55 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1905_07/?pg=37&layout=s
53
54
55
Július 2. vasárnap
A Ferencvárosi Ramblerek az újpestiekkel játszottak, akiknek így megadatott, hogy olyan csapatot győzhettek le, amelyben ferencvárosiak játszottak.
56
A „Vén dicsőség” igazán úri módon revánsot adott a III. ker „A régi jó időkből” csapatának, akiket újra fölényesen legyőztek, ám a lényeg, hogy utána szívesen poharazgattak. 57
Július 9. vasárnap
Az FTC első csapata revánsot vett az egy hete a ramblereket verő újpestieken, egyben mutatva nekik a valós rangsort.
58
Ligeti Gyula ezen a vasárnapon egy második helyet „kerékpározott össze”.
56 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-07_1/?pg=65&layout=s
57 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=248&layout=s
58 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=411&layout=s
Július 12. szerda
A BAK úszóversenyén Donáth Leó indult és ért el harmadik helyezést.
Július 16. vasárnap
Az FTC játékosok alkotta ramblerek ezúttal fölényesen győztek.
Július 22. szombat
Az óbudaiak úszóversenyén jól szerepeltek, három első helyezést szereztek az FTC fiataljai.
59 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=410&layout=s
60 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=409&layout=s
61 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=426&layout=s
62 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=422&layout=s
59
60
61
62
Július 23. vasárnap
Egy nappal Óbuda után Váczi Imre és Donáth Leó már Gödöllőn versenyzett. Ne zavarjon meg senkit Donáth mögött az MTK felirat, nyilvánvaló sajtóhiba.
A kor kerékpárosainak volt egy Versenyzők Szövetsége nevű szervezete, amely olykor versenyt is rendezett, mint ezen a vasárnapon is. Ligeti Gyula itt is folytatta eredményes szereplését.
63 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=433&layout=s
64 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=438&layout=s
63
64
Egy érdekes futball mérkőzés is jutott erre a napra, nevezetesen Ferencvárosi Ramblerek – Ifjúsági Labdarúgók Szövetsége válogatott csapata, amely mai fogalmaink szerint az ifjúsági válogatottnak felelt meg. Ily módon sok ferencvárosi aktív játékos a pályán tapasztalhatta meg, milyen nívót is képvisel a feltörekvő ifjúság.
Az ifjúsági válogatottnak is voltak ferencvárosi játékosai. Korábban említettük már, hogy ebben az időben az ifjúsági korú ferencvárosiak a Ferencvárosi Remény csapatában játszottak. 1905 elejétől ez a klub nevet váltott, FSC, azaz Ferencvárosi Sport Club lett, a lényeg azonban ugyanaz maradt, felfedezni és gondozni a tehetségeket, akik idővel az FTC felé vehették az irányt.
Július 25. kedd
Közelgett a második vízipóló-bajnokság rajtja, a szövetség igazolta a csapatokban, így az FTC-ben is nevezhető játékosokat, akiknek névsora gyakorlatilag megegyezett az egy évvel korábbival, azaz a fiatal úszók mellett a vállalkozó kedvű futballisták neveit tartalmazta.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=449&layout=s
65
65
Július 30. vasárnap
Újra kerékpárverseny, újra a Versenyzők Szövetsége rendezésében, újra a Millenárison, újra Ligeti Gyulával, aki egy második és két harmadik helyezést szerzett.
Augusztus 4. péntek
A MUE a Császárfürdőben rendezett nagyszabású úszóversenyt, amelyen
Váczi Imre – szokás szerint – győzött, Donáth Leó harmadik lett.
66 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=439&layout=s
67 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=451&layout=s
66
67
Augusztus 6. vasárnap
Váczi Imre két nappal később már Bécsben versenyzett és ott sem vallott szégyent, a nemzetközi mezőnyben is győzött.
Augusztus 11. péntek
Két fiatal úszónk, Váczi Imre és Donáth Leó a Józsefvárosi SC kétnapos versenyén indult. Az első napon Donáth ugrott a vízbe és harmadik lett.
68 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=450&layout=s
69 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=460&layout=s
70 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1905_08/?pg=147&layout=s
71 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=474&layout=s
68
69 Ligeti
be úgy magának, mint a klubnak. 70
Gyula újabb elsőséget gyűjtött
71
Augusztus 12. szombat
Folytatódott a Józsefvárosi SC úszóversenye. A második napon Donáth már győzni tudott, ahogyan Váczi is.
Bár még nincs FTC vonzatuk, érdemes egy pillantást vetni a középiskolások 35 méteres hendikep versenyének eredményére, 1. Rémi Károly, 2. Schlosser Imre. Nem sokkal később mindketten az FTC tündöklő klasszisai lettek, ha nem is éppen úszásban.
Augusztus 13. vasárnap
Az úszók vasárnapra is maradtak a Császárfürdőben, csupán a versenyszervező változott, amely most az MTK volt. Váczi és Donáth nem törődött a szervező klub kilétével, folytatták győzelmi sorozatukat.
Nagy hiányt pótolt a klub vezetése, hiszen 1905-ben még nem indultak a sportolók atlétikai versenyen. Mindez furcsa volt annak a tükrében, hogy Manglitz Ferenc 1902-ben atlétaként robbant be a magyar sportéletbe és ért el szebbnél szebb sikereket. 1904-től azonban egyre inkább a labdarúgó pályafutására összpontosított, lényegesen megritkította atlétikai indulásainak a számát. Persze a klub által rendezett
háziversenyen azért elindult, amelynek érdekessége a pontverseny volt.
Ezt úgy számolták ki, hogy összeadták a versenyzők különböző versenyszámokban elért helyezési számait és akié a legkisebb lett, az nyert.
72 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=474&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=474&layout=s
73
72
73
Látjuk, a pontversenyt Horn L., azaz Horn K. Lajos nyerte, aki a különböző versenyszámoknál Horgos néven szerepel. Próbáltak magyarítani, ahogy Deutschból is Dongó lett, ám a következetesség nem mindig sikerült.
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=291&layout=s
74
74
Augusztus 14. hétfő
Amikor feketébe borult az FTC, a mérhetetlen gyász napja.
75 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=479&layout=s
76 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=288&layout=s
75 76
Augusztus
16. szerda
Eltemették Berán Józsefet.
Azt nem tudjuk, mit mondott a sírnál dr. Schneider Béla az FTC titkára, de azt tudjuk, milyen nekrológot írt barátjáról, sporttársáról Horváth Ferenc a futballisták akkori vezetője.
77 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=293&layout=s
78 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=293&layout=s
77
78
Augusztus 20. vasárnap
A klub újra Kaposvárra látogatott, ahol szokás szerint részt vettek egy atlétikai versenyen, majd egy labdarúgó mérkőzésen.
Ahogy látjuk, a futballmeccsre nem a legjobbjaival állt ki az FTC, azt meghagyta az öregfiúknak. Ám a kaposvári futball fejlődését mindenképp mutatja, hogy korábban a „Vén dicsőséget” sem tudták legyőzni, ezúttal pedig már fölényes győzelmet arattak.
Augusztus 24. csütörtök
A Császárfürdőben elkezdődött a második vízipóló bajnokság. Az első fordulóban egymás után két mérkőzést játszottak le. A második volt az FTC-Óbudai TE találkozó.
A meccs utáni tudósításban nem olvashattuk az összeállításokat, ám szerencsére egy másik lap megadta azokat még a találkozó előtt.
79 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=488&layout=s
80 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=490&layout=s
81 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=489&layout=s
79 80
81
Augusztus 27. vasárnap
Az MTK Siófokon rendezett úszóversenyt, ahol az FTC részéről ezúttal „csak” Váczi Imre indult. Ám ebben az évben, ha ő indult, az azt is jelentette, hogy nyert, ahogy ezúttal is. 83
Az FTC csapata Szabadkán vendégszerepelt, ahol a Bácska-Szabadkai AC együttesét 6:1 arányban győzte le.
82 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-08_2/?pg=203&layout=s
83 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=502&layout=s
84 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=503&layout=s
82
84
Augusztus 31. csütörtök
Következett a vízipóló bajnokság második fordulója, az egy esztendővel korábbi bajnok, a BUE ellen. Azaz csak következett volna, mert az FTC visszalépett a mérkőzéstől.
Szeptember 2. szombat
Az FTC is belépett az úszóversenyt rendezők táborába. Első alkalommal a Császárfürdőben rendeztek versenyt, amely igen népszerű volt úgy a versenyzők, mint a közönség körében. A sajtó szinte ódákat zengett a versenyről, érdemes elolvasni a versenyek tudósítása előtti felvezetést is.
85 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=502&layout=s
86 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=518&layout=s
85
86
A verseny eredményei a következők voltak:
A tudósításból képet kaphatunk az FTC úszó szakosztályáról, akikről eddig csak az „élversenyzőket” Váczi Imrét és Donáth Leót ismerhettük. Most olvashatjuk, hogy úszott az FTC színeiben Nagy József, Reisenleitner
Antal, Vojacsek Gyula, Roller Sándor és Schlosser Imre is, aki ekkor már úszóként az FTC-ben sportolt.
Szeptember 3. vasárnap
Meg kell emlékeznünk arról, hogy az 1905. évi egyfordulós ifjúsági
bajnokságot a Ferencvárosi SC nyerte meg. Hogy miért volt egyfordulós az a bajnokság? Azért, mert az ifjúsági szövetség vezetői a felnőttek szövetségénél előbb, 1905. őszétől tértek át az őszi-tavaszi lebonyolítású bajnoki rendszerre.
https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1905_09/?pg=68&layout=s
87
87
88
Szeptember 7. csütörtök
A vízipóló bajnokság harmadik, befejező fordulója, az FTC ellenfele a MUE csapata volt, sok köszönet nem volt benne.
89
A bajnokság tehát befejeződött, a csapat ismét negyedik lett, amelynek okait a sajtó így taglalta.
90
88 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=503&layout=s
89 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-09_1/?pg=189&layout=s
90 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=528&layout=s
Szeptember 8. péntek
Az labdarúgók újabb tréningmeccset játszottak, ahol „visszavágtak” a MUE csapatának a pólóban elszenvedett súlyos vereségért, mutatván a futballpályán ki is az úr.
91
Váczi Imre az FTC fiatal úszója Abbáziába utazott, ahol egy nagy nemzetközi versenyen óriási sikert aratott, legyőzte a németek világhírű bajnokát, Schwarcz-ot. 92
Ki is volt Váczi Imre? Ő volt.
91 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1905_09-1/?pg=241&layout=s
92 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=526&layout=s
93 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=524&layout=s
93
Szeptember 10. vasárnap
A Prágai Ramblerek Budapestre látogattak, hogy megmérkőzzenek a helyiekkel. A tudósításból látható, hogy a Budapesti Ramblerek csapatát öt ferencvárosi játékos (Gorszky, Bródy, Deutsch, Weisz, Braun) erősítette.
94 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=528&layout=s
95 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=532&layout=s
94
95
A csehek a mérkőzés előtt igen nemes gesztust tettek, amikor testületileg elmentek Berán József sírjához és megkoszorúzták azt.
Manglitz Ferenc ezen a délutánon nem focizott, úgy gondolta, feleleveníti egy kicsit atlétikai múltját, ezért Szabadkára utazott, ahol két gyaloglószámban is elindult és szerzett egy harmadik és egy második helyet. A harmadik az bizony első is lehetett volna, ha a hazai bírók nem „csukott szemmel nézik” a hazai versenyző gyaloglását.
96 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=323&layout=s
97 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=530&layout=s
96
97
Erre a napra végezetül még egy hír, mely azt igazolja, hogy Horváth Ferenc, az FTC I. kapitánya mennyire kreatívan gondolkodott. Tudjuk, ő volt az elsők egyike, aki az MLSZ ötletét felvetette, annak megvalósításán keményen dolgozott, majd első főtitkárként irányította is. Az MLSZ-ből történt hátravonulása után minden energiáját az FTC fellendítésére fordította. A fellendülésnek akkor is záloga volt a pénz, a minél több pénz. Volt egylet, aki ezt nemzetközi meccsek lekötésével próbálta biztosítani, akár a magyar bajnokság mellőzése árán is, mint a BTC. Az FTC-ben Horváth Ferenc új utakat keresett, ilyen volt a sportreklám, az abból származó bevételek. Ma tudjuk csak igazán, mit jelent ez, ezért nem árt feljegyezni, hogy ez is egyletünk egyik vezetőjének fejéből pattant ki.
Szeptember 16. szombat
A MUE úszóversenyén ifjú úszóink közül ezúttal Roller Sándor, Donáth Leó és Schlosser Imre szállította az eredményeket. Az idő távlatából milyen furcsa, hogy 1905-ben Schlosser Imrére, mint az úszósport egyik üdvöskéjére kellett figyelni.
98 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=517&layout=s
99 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=544&layout=s
98
99
Szeptember 17. vasárnap
Folytatódott a futball bajnokság, az őszi első ellenfél, a tavaszi szezonhoz hasonlóan, az UTE volt. A helyszín változott, az eredmény azonban nem, az FTC kétgólos győzelmet aratott. A játékosok a kezdés előtt gyászszünettel emlékeztek meg a nyáron elhunyt Berán Józsefről. 100
A második csapatok mérkőzésén döntetlen eredmény született. 101
100 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=546&layout=s
101 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=547&layout=s
Folytatódott a klub tenisz háziversenyeinek a sora, amelyen ezúttal is az előző években megismert nevek (Gabrovitz Emil és Berán Vilma) jeleskedtek.
Szeptember 24. vasárnap
Az 1905. évi bajnokság egyik csúcsrangadója lett az őszi FTC-Postás mérkőzés, hiszen a két csapatot egyetlen pont választotta el egymástól az élen, ami a mérkőzés után is megmaradt, mivel az döntetlenül végződött. Az eredménynek tán az MTK örült a legjobban, mely csapat győzött, így pontszámban beérte a Postást és egy pontra megközelítette a vezető FTC-t. Mindenesetre, ahogy az olvasható ritka nagy szerencséje volt a Postásnak, hiszen nem mindennapos dolog, hogy egy meccsen egy csapat hét kapufát rúgjon, mint ezen tette az FTC.
https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiNaplo_1905_09/?pg=555&layout=s
102
102
Október 4. szerda
103 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=563&layout=s
104 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=564&layout=s
105 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=581&layout=s
103
A Szövetségi díjért a II. csapatok mérkőzésén FTC győzelem született.
104
105
Történelmi pillanat, az FTC az ifjú úszóját, Schlosser Imrét bejelenti, mint labdarúgót az MLSZ-hez.
Október 5. csütörtök
Ülésezett a klub választmánya, amely a tagi kérdéseken túl foglalkozott Berán József emlékével, annak ápolásával. Fontos döntés volt a vívás elindítása az egyesületben.
Október 8. vasárnap
A bajnokságban a Postás legyőzte az MTK-t, így utóbbi nagyon úgy tűnt, kiesett a bajnoki címért folyó versenyfutásból. Az FTC nem játszott bajnokit, egy edzőmeccsel tartotta magát formában.
106 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=581&layout=s
106
Október 14. szombat
Elkezdődött a téli úszószezon. Váczi Imre ott folytatta, ahol a nyáron abbahagyta, azaz győzött, az egyleti staféta pedig második lett.
Október 15. vasárnap
108
A MAC elleni bajnoki napja. Először játszott volt egyesülete ellen az egy éve az FTC-ből a MAC-ba távozott Oláh Aladár és Borbás Gáspár.
107 https://adt.arcanum.com/hu/view/Alkotmany_1905_10/?pg=94&layout=s
108 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=604&layout=s
107
Klubunk tagja, Berán Lajos plakettet tervezett, amelyből első alkalommal a szeptember 2-án tartott úszóverseny győztesei kaptak, így az FTC részéről Váczi Imre, Donáth Leó és Schlosser Imre.
109 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=606&layout=s
110 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=607&layout=s
108 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=605&layout=s
109
Október 19.
A Szövetségi díjért folyó küzdelemben a II. csapatok mérkőzését a MAC nyerte meg.
csütörtök 110
111
Október 22. vasárnap
Bajnoki mérkőzésnek tervezték, tréningmeccs lett belőle, a MAFC ugyanis hiányos létszámmal jött, aztán a pálya állapotát kifogásolta, de a bíró azt játékra alkalmasnak találta. Lett is játék, ha csak barátságos is.
Az első csapatok meccse körüli mizéria szinte „természetessé” tette, hogy a MAFC II. csapata sem állt ki.
Úszóverseny is volt, amelyet a Balatoni UE rendezett. Itt Váczi Imre nem csak fő számában, mellúszásban indult, ahol megint verhetetlennek bizonyult, hanem búvárúszásban is próbálkozott, aminek harmadik helyezés lett a vége, csakúgy mint az összetett versenyben. Rajta kívül még Donáth Leó szerepelt, aki az egyik számában harmadik lett.
112 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-10_2/?pg=189&layout=s
113 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-10_2/?pg=189&layout=s
112
113
Október 25. szerda
A klub ezen a szerdai napon úszásban hívta háziversenyre a sportolóit, ahol próbára tehették úszótudásukat.
114 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=621&layout=s
115 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1905_10-2/?pg=290&layout=s
114
115
Október 26. csütörtök
Ülést tartott az atlétikai- és úszóosztály, amelyen elnökül Kanitz Henriket, oly sok díj felajánlóját választották meg. Döntöttek továbbá leendő versenyekről, azok megszervezéséről is.
Október 29. vasárnap
Most kiállt az ellenfél, az úszók csapata a MUE. Utólag biztos azt gondolták, bár ne tették volna, mert az eredmény számukra megsemmisítő lett.
116 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=657&layout=s
117 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=637&layout=s
118 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=637&layout=s
Nem fukarkodott a gólokkal a II. csapat sem.
116 117 118
Egy héttel korábbra tervezték a gyalogló versenyt, ám akkor az időjárás közbeszólt, halasztani kellett. Ezen a vasárnapon már nem volt semmi hátráltató körülmény, így a gyaloglók elindulhattak. Elindultak és 10 km megtétele után Manglitz Ferenc vezetésével masíroztak be a célba.
119
Úszóink Bécsben versenyeztek, bár ne tették volna. Nem azért, mert leszerepeltek, sőt épp az ellenkezője történt, a Váczi Imre, Olasz Andor és
Donáth Leó alkotta csapat megnyerte a Diana díjat. Azazhogy megnyerte volna, ha a derék osztrák sógorok menet közben nem módosítanak a szabályokon. Ám megtették, így a mieink csalódottan utaztak haza. A Nemzeti Sport dörgedelmes cikkben ítélte el az osztrákok eljárását, sőt egyenesen bojkottra szólította fel a magyar úszókat.
119 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=637&layout=s
120 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=635&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=635&layout=s
121
120 121
122
123
szerda A magyar bajnokságot „szabotáló” BTC ezen a szerdán az FTC-t hívta ki barátságos mérkőzésre. 122 Ezen a napon indult be az FTC vívóélete. 123
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=638&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=611&layout=s November 1.
November 5. vasárnap
Az FTC bombameglepetést okozott a bajnokságban, a Főv. TC ellen pontot vesztettek.
A tudósítás is kiemeli, a Főv. TC két legjobbja Rusz és Roóz volt. Jegyezzük meg ezt a két nevet! Miért? Később kiderül a szerepük. Mindenesetre ezen mérkőzés után így állt a bajnokság.
Az előny még megvolt, de az elsőséget már csupán a gólarány biztosította a Postással szemben.
124 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=653&layout=s
125 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=653&layout=s
124
125
November 7. kedd
November 1-jén jelezte a klub, hogy beindította a vívóéletet, egy hét alatt már 40 tag jelentkezett.
November 12. vasárnap
A nap, amely megrengette a magyar futballt, amelyen gyakorlatilag eldőlt – bár ezt akkor senki sem tudta – az 1905. évi bajnokság. Sejtelmesen hangzó mondat, ám az elkövetkezendő hónapok (!) bizonyították, hogy igaz. Mi történt? Két sorsdöntőnek tűnő bajnoki mérkőzést sorsoltak erre a vasárnapra, az egyik az MTK-FTC, a másik a Postás-Főv.TC találkozó volt. Az elsőnek fontosságát már akkor sem kellett hangsúlyozni, hiszen az 1903-as bajnokcsapat játszott az 1904-essel, ráadásul 1905-ben is volt még mindkettőnek esélye megszerezni a címet. A másik mérkőzés pikantériáját az adta, hogy a harmadik bajnokesélyes, a Postás azzal a nagy formába lendült Főv. TC-vel játszott, amely előző héten kis híján megverte az FTC-t, végül döntetlenre játszott. Nagy volt tehát a várakozás, ami utóbb vad számolgatásba, találgatásokba, gyanúsítgatásokba ment át. Történt ugyanis, hogy az MTK-FTC meccs a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Pontosabban, mint bajnoki mérkőzés maradt el, mert a bíró az esőtől felázott játékteret játékra alkalmatlannak találta. Ott volt azonban a nagyszámú közönség, akik játékot akartak látni. Játszottak is, de csak bajnokinak nem minősülő barátságos meccset. A pálya állapota miatt nem meglepő, ezen gól nem született. Annál több született viszont a Postás meccsén, 7:0-ra verték a fővárosiakat. Érdemes elolvasni a másnapi újságot, mert már a
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=657&layout=s
126
126
mérkőzésen suttogtak arról, hogy bizony rendkívüli, addig sosem tapasztalt dolog történt a megelőző napokban.
Igen, kitört az első magyar bundaügy! Az egy héttel ezelőtti naplóbejegyzésben kiemeltük, hogy az FTC elleni döntetlennek a Főv.TC részéről Rusz és Roóz jó játéka volt az előidézője. Mit tesz Isten, ők nyújtották a Postás ellen, amit nyújtottak. A szikla méretű kő beleesett a tóba, természetes, hogy hatalmas hullámokat kavart. Az iménti írást közlő lap is ráérzett arra, hogy szenzációs a történet, ezért figyelemmel kísérte azt, három nappal később az alábbiakról tudósított. Az is igaz, hogy mindez nem csupán a Budapesti Hírlap akciója volt, az összes akkor megjelenő lap hasábokat szentelt az ügynek.
https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1905_11/?pg=372&layout=s
127
127
128
128 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1905_11/?pg=418&layout=s
129 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=668&layout=s
Mindezek után a Postás kétségbeesetten cáfolt és fenyegetőzött.
129
Nyilvánvalóvá vált, hogy az ügynek még hosszú folytatása lesz. Az is lett.
A II. csapatok vasárnap délelőtt még le tudták játszani bajnoki
mérkőzésüket a Szövetségi díjért, amit az FTC II. fölényesen megnyert az MTK II. ellenében.
130
Sőt még egy labdarúgó mérkőzés jutott erre a napra, ahol az FTC öregfiúk játszottak a Monori FC ellen.
131
Úszóverseny is volt, ahol a mellúszók hendikep számában FTC győzelem született. Ezt nem Váczi Imre szállította, hiszen ő nem is indult, hanem Mednyánszky Henrik csapott először a célba. Róla csak annyit, ő azonos Kanitz Henrikkel, az úszószakosztály vezetőjével és a jelek szerint úszni is jól tudott.
November 15. szerda
132
Megtartotta szokásos ülését a futball osztály, amely újjáválasztotta a tisztikarát. A Borbás Gáspár távozása óta betöltetlen II. kapitányi posztra Ordódy Bélát választották meg.
130 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiNaplo_1905_11/?pg=307&layout=s
131 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1905-11_1/?pg=356&layout=s
132 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1905_11/?pg=391&layout=s
133
November 17. péntek
Az MLSZ igazgatótanácsa újra foglalkozott a Postás-Főv.TC mérkőzés ügyének kivizsgálásával. Az ügyben eljáró bizottságot újabb tagokkal egészítették ki. Egyben hoztak egy nagyon fontos, a következő évi bajnokság sorsát érintő döntést, nevezetesen hogy a következő évtől áttérnek az őszi-tavaszi rendszerű lebonyolításra. Elfogadták az MTK serlegfelajánlását az 1906 tavaszán lebonyolítandó, bajnokságpótló mérkőzések díjazására.
November 19. vasárnap
134
Az elmúlt hét viharos eseményei után máris jött az újabb bajnoki, az utolsó előtti, amely nagyon úgy tűnt, végleg elvette az FTC bajnoki esélyeit, hiszen teljesen váratlanul kikaptak a 33 FC csapatától.
133 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=668&layout=s
134 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=698&layout=s
135 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=680&layout=s
136 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=681&layout=s
135
136
Miért tűntek veszendőnek az FTC bajnoki esélyei? Azért, mert így nézett ki a bajnoki tabella:
Egy mérkőzés volt hátra és a Postás nemcsak két ponttal vezetett, a gólaránya is sokkal jobb volt. Így az utolsó mérkőzését az UTE ellen akár el is veszthette volna, azaz FTC csak az MTK nagyarányú legyőzésével előzhetett volna, amire az esély szinte egyenlő volt a nullával.
A második csapat játék nélkül nyert, mert ellenfele nem állt ki.
137
Lejátszották viszont a november 5-én elmaradt Főv. TC elleni Szövetségi díj mérkőzést, amelyen az FTC II. fölényesen győzött.
138
Újabb 10 km gyaloglóverseny volt, újra a fehérvári országúton. Ezúttal azonban nem az FTC rendezte, de indult rajta FTC gyalogló, igaz, nem Manglitz Ferenc, aki a labdarúgó meccsen játszott, hanem Krammer Béla, aki nem is ért el oly szép eredményt, mint klubtársa szokott.
November 26. vasárnap
139
Egy hektikus bajnokság hektikus befejezése. A pálya alkalmatlansága miatt elhalasztott FTC-MTK mérkőzés ezúttal a pályára ereszkedő köd miatt szakadt félbe 11 perccel a vége előtt, 0:0-ás állásnál.
137 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1905/?pg=407&layout=s
138 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=685&layout=s
139 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=679&layout=s
A játékosok azzal a tudattal nézhettek a hátralevő 11 perc elé, hogy hiába is győznének, a Postás is nyert, így pontszámban nem tudták volna elérni.
Belejöttek az öregfiúk is, hiszen ezen a vasárnapon is játszott a „Vén dicsőség”, ezúttal a BAK „Öreglegények” ellen és ezúttal is győztek.
140 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=694&layout=s
141 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=695&layout=s
140
141
A Józsefvárosi SC úszóversenyt rendezett, ahol az FTC részéről Nagy József nyert, Roller Sándor második, Donáth Leó harmadik helyen végzett.
142
Végezetül egy újabb vizes hír ami azt igazolja, hogy az FTC vízipólósai a bajnoki kudarcok ellenére is folyamatos edzésben voltak.
November 29. szerda
143
Az MLSZ intéző bizottsága a félbeszakított FTC-MTK meccs befejezését december 3-ára rendelte el.
144
142 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=693&layout=s
143 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=677&layout=s
144 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=698&layout=s
December 3. vasárnap
Hiába írták ki erre a napra az FTC-MTK mérkőzés befejezését, azt az MTK lemondta, így nem volt mérkőzés.
Váczi Imre és Olasz Andor újra Bécsben úszott. Váczi, mintegy megkoronázva egész éves teljesítményét győzött, Olasz negyedik lett.
December 6. szerda
145
Az MLSZ tudomásul vette az MTK-FTC mérkőzés folytatásának MTK általi lemondását, a két pontot 0:0-ás gólaránnyal az FTC javára írta.
146
Mindezek után a pályán, illetve elmaradt mérkőzések után a papíron ez lett a végeredmény.
147
145 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=710&layout=s
146 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=713&layout=s
147 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=747&layout=s
Ám az 1905. évi bajnokság győztese, a bajnok nem a Postás, hanem a Ferencvárosi Torna Club lett. Az az olvasó, aki eddig folyamatosan olvasta a bejegyzéseket, nyilván kitalálta, hogy miért. Igen, ama bizonyos november 12-én lejátszott Postás-Főv.TC mérkőzés miatt, amelynek a következő volt az utóélete.
1905.12.20-án az MLSZ intéző bizottsága még mindig a tanúk meghallgatásával és keresésével foglalkozott.
148
1906.01.05-én az MLSZ igazgatótanácsa elfogadta az intéző-bizottság jelentését, mely szerint a bizottság még dolgozik és időt kér a munkája befejezéséhez.
149
1906.01.07-én, bár még nem hirdették ki a végeredményt, a Nemzeti Sport bajnokként mutatta be a Postás csapatát.
151 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=11&layout=s
152 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=59&layout=s
150
Ugyanezen a napon a sajtó már erősen türelmetlen, pedig ha tudták volna, hogy még mily messze a vége?
151
1906.01.22-én a Postás két eltiltott játékosa sajtópert indított a meccsről tudósító Budapesti Hírlap ellen.
152
Hosszabb szünet következett, majd 1906.03.02-án az MLSZ ügyet vizsgáló bizottsága az elkészített jelentését benyújtotta az igazgatótanácsnak.
150 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=9&layout=s
151 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=11&layout=s
152 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=59&layout=s
153
Ebben azt javasolták, hogy a Postás kapitányát, Bienenstock Samut és a Főv. TC két játékosát, Roóz Ernőt és Rusz Miklóst örökre tiltsák el a játéktól, mert bűnösségük a vesztegetésben egyértelműen bebizonyosodott. A Postás másik labdarúgóját Túri Jenőt viszont felmenteni javasolták. A Postásra, mint egyletre a megfeddésen, dorgáláson túl más szankciót nem javasoltak, bár határozottan elítélték azt a gyakorlatot, miszerint a csapat megerősítését az állásajánlatok belebegtetésével érték el.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=152&layout=s
153
1906.03.16-án az MLSZ igazgatótanácsa elkezdte a bizottság jelentésének a tárgyalását. Az örökös eltiltásokat helybenhagyta, Túri Jenőt 3 évre tiltotta el, de az ügy tárgyalását nem fejezte be.
154
Egy hét múlva azonban befejezték, a Postás egyesületet figyelmeztették, de egyéb szankciót nem hoztak.
155
154 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=186&layout=s
155 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=201&layout=s
Akkor mégis a Postás a bajnok? Ezt hihette a közvélemény, sőt az MLSZ Intéző Bizottsága is, hiszen ez utóbbi testület 1906.05.02-án ki is hirdette: 156
Nosza, akkor lehet ünnepelni, gondolhatták – joggal – a Postás berkeiben. A kedélyek ugyanis megnyugodtak, egyesület - így az FTC sem - a döntés ellen nem fellebbezett. A Postás végül 1906.05.18-án
díszlakomára gyűlt össze a Klivényi-féle vendéglőben, ahol alaposan megünnepelte a bajnokcsapatot, amelyet köszöntöttek a társegyletek, köztük az FTC küldöttei is.
156 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=282&layout=s
157 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=282&layout=s
Igaz, azt is megjegyezték, hogy ezt jóváhagyás végett az igazgatótanács elé terjesztik.
157
Aztán kiderült, hogy amint mondani szokták, előre ittak a medve bőrére. Hivatalos döntés ugyanis még mindig nem volt, Viszont a Főv. TC egyik
örökre eltiltott játékosának Roóz Ernőnek megjött a bátorsága és tiltakozott az eltiltása ellen. Tette ezt úgy, hogy közben elismerte, amit addig tagadott, hogy tudniillik őt megvesztegették. Sőt, továbbment ez ügyben már a Postás vezetőit is megvádolta. (159)
Mindezek hatására az igazgatótanács 1906.06.22-én újabb ülést tartott, ahol újabb vizsgálatra kötelezte az intéző-bizottságot, viszont határozatban kimondta, hogy a Postás-Főv.TC mérkőzés eredményét megsemmisíti, a két pontot egyik csapat sem kapja meg, sőt az újrajátszást nem engedélyezi.
158 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=327&layout=s
159 Dénes Tamás – Sándor Mihály – B. Bába Éva: A magyar labdarúgás története I. – 134.oldal 158
160
Újabb egy hónap telt el, az intéző-bizottság összeállította az új tabellát, amit 1906.07.23-án az igazgatótanács egyhangúlag elfogadott.
161
Még ezzel sem lett bajnok az FTC, hiszen a Postás fellebbezésére az ilyen ügyekben össze kellett hívni a klubok képviselőiből álló rendkívüli közgyűlést, amelyet 1906.07.27-én tartottak meg.
162
160 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=402&layout=s
161 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=439&layout=s
162 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=465&layout=s
Ez volt tehát a hivatalos, jogerős verdikt, amely végleg kimondta, hogy az 1905. évi I. osztályú bajnokság győztese a Ferencvárosi Torna Club lett.
1905.11.12. – 1905.12.03. – 1906.07.27. Azaz a vitás mérkőzés dátuma, az utolsó mérkőzés dátuma és a hivatalos bajnokhirdetés. Voltak viták az 1903-as, az 1904-es bajnokság végén is, no de hogy több mint 8 hónapig tartson egy ilyen horderejű döntéshozatal, erre ennyi idő távlatából is csak azt lehet mondani, ez nem volt semmi!
December 10. vasárnap
Ezen a vasárnapon az MTK rendezett úszóversenyt a Rudasban. Az FTC-t az úszó-osztály megszokott nevei képviselték és érték el a már-már szokásos szép helyezéseket.
December 13. szerda
163
Ülésezett az FTC választmánya. Foglalkoztak a szezonális jégpálya megnyitásával, az 1906. évi klubbál megszervezésével, továbbá a Magyar Olimpiai Bizottságba jelöltek új tagot Kanitz Henrik személyében.
163 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1906/?pg=465&layout=s
164
Ugyanezen a napon házi úszóversenyt tartottak, amely gyakorlatilag egy tréningverseny volt az FTC négy nap múlva esedékes nagy úszóversenyére.
December 17. vasárnap
165
Az FTC újabb nagy úszóversenyének a napja a Rudas-fürdőben, szerencsére tele a sportolóink által elért jobbnál jobb eredményekkel.
164 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=754&layout=s
165 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=722&layout=s
166 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=745&layout=s
166
Az öregfiúk igen kemény év végi hajrát produkáltak, még december közepén sem pihentek.
December 26. kedd
167
Az év utolsó úszóversenyét a MUE rendezte, ahol három FTC elsőség és egy harmadik hely született.
168
167 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=748&layout=s
168 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1905/?pg=766&layout=s
Összesítés
Sportági eredmények
1. Labdarúgás
Ha csak 1906. július 27-án is, de hivatalos lett az 1905. évi magyar labdarúgó bajnokság végeredménye.
Az FTC tehát másodszor nyerte meg a bajnokságot. A bajnokcsapatban játszottak: Berán József 7, Braun Ferenc 13, Bródy Sándor 12, Deutsch Béla 8, Dobronyi Béla (k) 1, Ecker Nándor 1, Fritz Alajos (k) 14, Gorszky Tivadar 15, Koródy Károly 8, Kovács Géza 5, Lissauer Lipót 14, Manglitz Ferenc 10, Pákay Ágoston 10, Pokorny József 6, Rumbold Gyula 1, Scheibel József 5, Takács Dániel 13, Ullerich Ferenc 6, Weisz Ferenc 15.
A tavasz volt az erősebb, ősszel visszaesés mutatkozott a csapat játékában és eredményességében, aminek nyilván oka lehetett az együttes kapitányának, Berán Józsefnek a nyári tragikus halála, az ő elvesztésének a feldolgozása.
A Szövetségi díj 1905-ös végeredménye, a címvédő FTC II ezúttal a harmadik helyen végzett.
Az évben igen aktív volt az öregfiúk csapat is, amely hírverő jelleggel 6 mérkőzést is játszott, ezek közül 4-et megnyert, 1-1-et pedig döntetlenre adott vagy elvesztette.
Az 1905-ös évben az egyéni sportágak között az atlétika után az úszás tört az élre. Váczi Imre, Donáth Leó, Olasz Andor, Nagy József, Roller Sándor és Schlosser Imre győzelmek és helyezések sokaságát szerezték a klubnak. Közülük is kiemelendő a nemzetközi klasszissá érett Váczi Imre, aki Európa egyik legjobb mellúszója lett. A SportVilág című lap elkészítette az úszók 1905-ös eredményeinek táblázatát, amelyből kitűnik, hogy a hazai versenyeket tekintve a rangelső Váczi Imre volt, de a többiek eredményére is büszke lehetett a klub.
2. Úszás
Mindent összevetve az 1905-ös év 29 első, 13 második és 18 harmadik helyezést hozott az FTC úszóinak.
Az úszók nemcsak úsztak, ha lehetett, pólóztak is. Nem sikerült azonban javítaniuk a bajnoki helyezésükön, ott továbbra is 4 csapat között a 4. helyen végeztek.
4. Atlétika Újra volt háziverseny, az egyletközi versenyeken azonban továbbra is Manglitz Ferenc jelentette az FTC atlétikát, annak ellenére, hogy ő elsősorban labdarúgó pályafutására koncentrált. Az 1905-ös eredménysor így (a háziverseny nélkül) 1 első, 4 második és 1 harmadik helyezés.
169 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1906/?pg=20&layout=s
169
3. Vízilabda
5. Kerékpár
Ligeti Gyula személyében 1905-ben újra volt olyan kerékpárosa az FTC-nek, aki helyezéseket (3 első, 3 második, 2 harmadik) tudott szerezni.
6. Tenisz
Az Üllői út 41. szám alatti teniszpályáján, immáron szokás szerint, 1905-ben is volt háziverseny, ahol a tagok örömmel indultak. Az már nyilvánvalóvá vált, hogy a férfiak között Gabrovitz Emil, a hölgyeknél pedig Berán Vilma az FTC legjobb teniszezője.
7. Egyéb sportágak
November 1-jén útjára indult a klubban a Magyarországon oly népszerű és eredményes vívósport, alig egy hét alatt 40 jelentkező is akadt, akik vívómesteri segédlettel elkezdték a sportág alapjainak a megismerését.
A klub továbbra is biztosította a tornatermet a tornázás illetve télen a jeget a korcsolyázás számára, ám ezek a sportágak egyelőre csupán a szabadidő hasznos eltöltésére adtak az érdeklődőknek lehetőséget.
Az 1905-ös év eredménylistája
Mindösszesen Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 28 18 17 Utánpótlás 6 2 5 Összesen 34 20 22 Hazai versenyeken Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 25 18 17 Utánpótlás 6 2 5 Összesen 31 20 22 Országos bajnokságokon Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 1 0 0 Utánpótlás 0 0 0 Összesen 1 0 0 Csapatsportágak magyar bajnokságai és Magyar Kupa küzdelmei Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 1/0 0/0 0/0 Utánpótlás 0/0 0/0 0/0 Összesen 1/0 0/0 0/0 Nemzetközi versenyeken Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 3 0 0 Utánpótlás 0 0 0 Összesen 3 0 0 Világversenyeken (Olimpia, VB, EB) Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 0 0 0 Utánpótlás 0 0 0 Összesen 0 0 0