Új FTC NAPLÓ
Az 1907. év történései
Összeállította:
Fradi Múzeum
Január 10. csütörtök
Az év első választmányi ülésén igazán nagy horderejű döntés született, az FTC kilépett a MOTESZ-ből. Az 1906-os évben már említettük, hogy viszály tört ki a MASZ és a MOTESZ között. Egy mondatba összesűrítve ennek oka az volt, hogy a MOTESZ, mint a legrégebben működő magyar sportszövetség a tornán kívül minden sport irányítására bejelentkezett. Tette ezt úgy, hogy apparátusa nem volt, a különböző sportágak alapszabályait sem ismerte vagy ismerte el. Egy példa, az atlétika elnevezés náluk nem létezett, ők az atlétikát népies játékoknak nevezték. Ezzel szemben a MASZ részletesen leírta az általa irányított sportágak (az atlétikán kívül az úszás, a vízipóló, a vívás, a tenisz, a birkózás)
játékszabályait, versenyfeltételeit, széles apparátust működtetett. A hazai sporttársadalomban nem volt kérdés, melyik a helyes út. A MOTESZ, amelynek neve eredetileg Magyarországi Tornaegyletek
Szövetsége, 1907. január 5-én köpönyeget váltott. Kimondta a MOTESZ megszűnését és megalapította a MOTESZ-t, amelynek új neve Magyarországi Testedző Egyletek Szövetsége. A torna szó helyére a testedzőt tették, ezzel akarták egyértelműsíteni, hogy minden sportággal foglalkozni kívánnak, mert az értelmezésükben minden sport testedzés volt. Az FTC vezetése 1906-ban kifejezte már álláspontját, hogy a versenyzésben ők a MASZ szabályait tekintik irányadónak, most azonban öt nappal a MOTESZ pálfordulása után egyértelműen lépett. A régi MOTESZ, ahová hagyománytiszteletből belépett már jogilag sem létezett, a magát jogfolytonosnak tekintő, de jogilag új szövetségből pedig haladéktalanul kilépett. Úttörő és egyértelmű állásfoglalás volt valódi irányt mutatott a többi egyesületnek.
A kilépésen túl foglalkoztak az 1906-os év utolsó eseményével, a nagysikerű vívóestéllyel, az úszók nagy sikereivel, az alapszabály
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=37&layout=s
1
1
módosításával, no és természetesen minden év elejének fontos rendezvényével, a bállal.
Január 11. péntek
Egy nappal az FTC választmányának ülése után az MLSZ is régen várt bejelentést tett. Elkészültek a bajnoki érmek! Ebből az alkalomból kihirdették, kik kaphatják meg, minden bajnokcsapatból az a 11 játékos, aki az adott szezonban a legtöbb mérkőzésen játszott. Döntöttek arról is, hogy ezek a játékosok büszkélkedhetnek is érmeikkel, amennyiben saját költségükön vásárolnak egy-egy gomblyukba helyezhető kitűzőt.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=37&layout=s
2
2
Február 5. kedd
Ezen a napon tartotta ünnepi közgyűlését az MLSZ. A magyar labdarúgás 10 éves születésnapját ünnepelték, mert a BTC 1897-ben játszotta első mérkőzéseit. Az ünnep része lett volna, hogy átadják az első bajnoki
érmeket a játékosoknak, ám úgy tűnik, ezek az érmek valahogy el voltak
átkozva. Nem elég, hogy annyi viszontagságos év eltelt, míg eljutottak odáig, hogy megrendelhették azokat, az utolsó pillanatban is közbejött egy malőr, amely meghiúsította az érmek átadását. Annyi történt, hogy az érmek öntéséhez használt acélforma megrepedt, emiatt időre nem készülhettek el az érmek.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=37&layout=s
3
3
Volt azonban egy másik jelentős esemény, amely nemcsak ünnepélyes, fontos is volt, ugyanis új elnököt választott a szervezet. Mindez közvetve az FTC-t is érintette, mivel a megüresedő elnöki székbe klubunk futball osztályának vezetőjét, a már több éve alelnökként ténykedő Kárpáti Bélát választották.
Február 9. szombat
Az 1900-as években az egyik legjobban várt farsangi eseménnyé nemesedett a Ferencvárosi Torna Club bálja, amelyet 1907-ben már nyolcadik alkalommal rendeztek meg. Szokás szerint megmutatjuk, mert
4 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=83&layout=s
5 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=83&layout=s
4
5
az akkori lapok fontosnak tartották megírni, kik vettek részt a vigasságon. Látjuk a vezetőket, a társegyletek és a szövetségek képviselőit, de látjuk a résztvevő hölgyek névsorát is, akik között mindig találhatunk ismerős neveket. Nemcsak a vezetők hozzátartozóira gondolunk, voltak ott a játékosok köreiből is, példának okáért a Procskó családot a „családfő asszonyságon” kívül a lányok, Margit, Etel és Emília is képviselték. Üde színfolt lehetett a messzi Graz-ból érkező Schapringer Mariska is, aki biztosan életre szóló élménnyel gazdagodott ezen az estén.
Február 10. vasárnap
Elkezdődött a futballtavasz pontosabban, csak elkezdődött volna, ám az időjárás közbeszólt, a pályákat vastag hóréteg borította, amelyet nem tudtak eltakarítani.
6 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1907_02/?pg=277&layout=s
7 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_02/?pg=241&layout=s
6
7
Február 17. vasárnap
Az előző heti tapasztalatok alapján az MLSZ dörgedelmesen figyelmeztette a pályagondnokságokat, hogy az erre a vasárnapra tervezett bajnoki rajtra minden pályát tisztítsanak meg a hótól, az első tavaszi forduló lejátszásának ne legyen semmi akadálya. 8
Mi sem természetesebb, ennek a felhívásnak az FTC pályagondnoksága igyekezett megfelelni, hogy a Főv. TC ellen a Soroksári úton lejátszandó mérkőzésnek részükről ne legyen semmi akadálya. 9
Részükről nem is volt, ám ismét bebizonyosodott, az időjárással nem lehet rendeletek, felhívások útján kommunikálni, mert könnyen lehet, hogy fittyet hány rá. Mint tette azt ezen a vasárnapon is, amikor a frissen letakarított pályákat újra és vastagon, újságírónyelven métermagasan behavazta, így az FTC számára a tavaszi rajt tovább késett.
8 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=98&layout=s
9 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1907_02/?pg=405&layout=s
Február 24. vasárnap
Újabb februári vasárnap, újabb kísérlet egy-egy mérkőzés lejátszására. Az FTC-Typográfia találkozó a pálya alkalmatlansága miatt ezúttal is elmaradt.
Nem maradt el viszont az FTC közgyűlése, amelynek legfontosabb napirendi pontja a klub új alapszabályának elfogadása volt, amelyet Balogh Hugó és Horváth Ferenc készített. Az új alapszabály az alapítás óta eltelt közel nyolc év tapasztalatai alapján készült, lényegében aktualizálta a régit, ahogy a pár soros tudósítás fogalmaz, megfelelt az új szellemben működő egyesületnek.
10 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_02/?pg=468&layout=s
11 https://adt.arcanum.com/hu/view/Magyarorszag_1907_02/?pg=563&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=130&layout=s
12
10
11
12
Március 3. vasárnap
Elmúlt a havas február, a nézők reménykedtek, márciusban már láthatják kedvenc csapatukat a pályán. Láthatták, de nem úgy ahogy szerették volna, bajnoki helyett csak edzőmeccset nézhettek végig. Miért? Nem nehéz kitalálni, a bíró a pálya használhatatlan volta miatt bajnoki mérkőzést nem engedélyezett. A csapatok úgy döntöttek, egy tréningmeccset azért mégis játszanak.
Egyébiránt valószínűleg az történt, hogy a pálya jó volt egy mérkőzésre, az azonban annyira tönkretette, hogy az következett be, ami. Az az egy mérkőzés, amit szabályosan le lehetett játszani, az a második számú csapatok mérkőzése volt a Szövetségi díjért, amit az FTC II nyert meg.
Március 6. szerda
A klub választmány a soros ülésén gratulált Kárpáti Bélának az MLSZ elnökévé történt megválasztása alkalmából és foglalkozni kényszerült a MOTESZ ügyével. Határozottan foglalkozott vele, hiszen egész erélyes módon kioktatta a magáról sokat képzelő szervezetet. Formai okokból nem fogadták el a kilépésről tájékoztató levelet, ami az az elnök és a titkár által aláírt választmányi határozat volt, azon még két választmányi tag aláírását hiányolták. A hab a tortán az volt, hogy mindezt egy olyan
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=144&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=146&layout=s
14
13
14
13
levélben tették meg, amit részükről csak a titkár írt alá. Dr. Springer
Ferenc igazán úriemberi módon, csupán különösnek jellemzi a MOTESZ eljárását, hogy megkérdőjeleznek egy olyan dokumentumot, amelyet ő, mint az egyesület vezetője aláírt. Ez a MOTESZ levél az íróit minősítette.
A tagi ügyeken túl megtudhattuk azt is, hogy 3 pályával bővül a klub teniszpályáinak száma.
Március 10. vasárnap
Az időjárás februári viszontagságai miatt eléggé rendezetlen állapotban fogadta az FTC az év első nemzetközi mérkőzésén a 1. Vienna FC csapatát. Mert mi másnak, mint rendezetlen állapotnak lehetne nevezni, hogy eladdig az FTC mindössze egy tréningmeccset tudott lejátszani.
Ahogy a lapok írják, ez meg is látszott a teljesítményen, mert a várt győzelem elmaradt, „csupán” döntetlen lett az eredmény. Megtudhattuk azt is, hogy a védelem oszlopa, Manglitz Ferenc súlyos betegséggel küzdött, az ő helyettesítését hosszabb időre kellett megoldani.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=147&layout=s
15
15
Március 16. szombat
Elkezdte a munkát az 1906-ban oly sikeres úszószakosztály. Az első versenyük egy jól sikerült háziverseny volt a Rudasban, jó felkészülés az 1907. évi feladatokra.
16 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=158&layout=s
17 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=158&layout=s
16 Az FTC II. is játszott, tréningmeccsen a BTC II. csapatát győzték le. 17
Március 17. vasárnap
Megannyi próbálkozás után végre sikerült megrendezni egy bajnoki mérkőzést a Soroksári úton. Az eredmény azt mutatja, eléggé ki voltak éhezve a játékosok, jól is laktak, a 33 FC csapata bánta.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=175&layout=s
19 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=172&layout=s
18
18
19
A II. csapat nem játszott a Szövetségi díjért, mert ellenfele visszalépett. Pontosabban egy tréningmérkőzést elkezdett, ám azt meg ukmukfukk abbahagyta.
Március 24. vasárnap
A bajnokságban a Népszigetre látogatott az FTC, hogy összemérje erejét az UTE csapatával. Összemérte, nagyon sima meccs lett.
Bécsben, ha zöld-fehér köpenyes úszókat láttak, már egészen biztosan rettegtek, itt van megint a ferencvárosi armada, lehet készíteni nekik a díjat, amit hazavisznek. Nos, ezúttal sem hazudtolták meg ezt a hiedelmet az FTC úszói, számos más első hely mellett stafétában elhozták Ausztria díját.
20 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=173&layout=s
21 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=174&layout=s
22 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1907/?pg=100&layout=s
20 21
22
Március 25. hétfő
Két nap, két bajnoki mérkőzés. Magyarországon még ma sem fordul elő, nemhogy akkoriban. Ám a havas februárban elmaradt mérkőzéseket valamikor pótolni kellett, a versenynaptár nagyon szoros volt, csak így lehetett összehozni. Az ellenfél az a Typográfia volt, amelyet előző ősszel 15:0-ra lelépett az FTC. Most bizony sokkal nehezebb volt, de a győzelem meglett. Így a 10. forduló után is 100 %-os volt a csapat mérlege.
23 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1907/?pg=102&layout=s
24 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1907/?pg=100&layout=s
23
24
A második csapatok is játszottak a Szövetségi díjért, ott sem született meglepetés, az ősszel is győző Typográfia II. ezúttal is jobb volt.
Március 30. szombat
Elkezdte a csapat az 1907. évi Ezüstlabda küzdelmeit is, amelynek, mint tudjuk, már háromszoros védője volt. Nyilván az a cél lebegett mindenki előtt, hogy újra győzni kell, közelebb kerülni az öt győzelemhez, amely az értékes vándordíj tulajdonlását jelentette. Egy mérkőzéssel közelebb kerültek a célhoz, legyőzték a BAK együttesét.
Március 31. vasárnap
Újra két nap, két mérkőzés, nem lehet mondani, hogy kondícióban rosszul álltak volna eleink. Sőt, ez a második mérkőzés, ha nem is tétért zajlott, annál nagyobb presztízsért. Az ellenfél ugyanis a BTC volt, amely ki akarta küszöbölni a hírnevén 1906. decemberében esett csorbát. Nem tudta kiküszöbölni, megint kikapott.
25 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1907/?pg=100&layout=s
26 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=208&layout=s
25
26
Április 1. hétfő
Húsvéthétfőre is jutott futball, ekkor az FTC II. játszotta le az UTE II. ellen az első csapatok találkozójának napján elmaradt mérkőzését. Lejátszotta és kiütötte az újpesti tartalékokat.
Április 7. vasárnap
A magyar válogatott mérkőzött a csehekkel és nagyon magabiztosan legyőzte őket. A csapatban ezúttal is négy ferencvárosi játékos, a beteg Manglitz helyett ezúttal Rumbold Gyula mutatkozhatott be a nemzeti színekben.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=208&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=209&layout=s
27
28
27
28
Donáth Leó Bécsben az IWASC versenyén megnyerte a 68 m gyorsúszást, mint főversenyt. Azt is megtudhattuk, hogy Donáth ezúttal a saját versenyéről már maga tudósított, mivel a Nemzeti Sport munkatársa lett.
29 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_035/?pg=12&layout=s 30 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=214&layout=s 29 30
Április 11. csütörtök
Mivel rég mérkőzött az FTC első csapata, vasárnap pedig fontos mérkőzésre készültek a MAC ellen, beiktattak egy tréningmérkőzést.
Április 14. vasárnap
Az a bizonyos fontos mérkőzés az Ezüstlabda elődöntője volt, ahol az FTC a tavasz szenzációját szolgáltatta, sajnos negatív oldalról, mert mi másnak is lehetne nevezni a 8:0 arányú vereséget. Két egyenlő képességű csapat találkozóján valóban ritkán születik ilyen eredmény, ezúttal ez is megtörtént. Tartalékos volt az FTC? Ezt sem lehet mondani, a helyzethez mérhető legjobb csapattal állt ki.
31 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=223&layout=s
32 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=223&layout=s
33 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1907_04/?pg=329&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=240&layout=s
34
31 32
33
34
Nem történt más mint az, hogy az egyik csapat szédületes napot fogott ki, minden sikerült, a másiknak pedig semmi, amitől még a kedvüket is elvesztették. Ez a mérkőzés nem az FTC, sokkal inkább a MAC aranykönyvébe illik.
Azért az élet nem állt meg a Ferencvárosban, történtek ott események. Egy hír a ferencvárosi teniszéletről, a teniszpályák számáról.
35 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_04/?pg=383&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=226&layout=s
36
35
36
Április 21. vasárnap
Az élet a legjobb forgatókönyv író. 1907 tavaszán ezt azzal is bizonyította, hogy pontosan egy héttel a MAC fényes győzelme után az FTC felett bajnoki mérkőzésre rendelte össze ezt a két csapatot. Az előzményekből tudjuk, az FTC 10 meccs, 10 győzelemmel állt a bajnokságban, de ezt most mégsem vehette jó előjelnek, mert egy héttel korábban történt, ami történt. A sportszerető publikum is szerfölött kíváncsi volt, ki tudta-e heverni a bajnokcsapat a nagy pofont. Azt láthatták, hogy kiheverte, felállt a padlóról és egy ugyancsak fantasztikus mérkőzésen 3:3-as döntetlen eredményt ért el.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=226&layout=s
37
37
Az első csapatok mellett még három másik párban is játszottak a küzdő felek, a II. csapatok a Szövetségi díjért, a III-as és IV-es számú csapatok pedig tréningmeccset. Mindhárom mérkőzésen ferencvárosi győzelem született.
Április 28. vasárnap
A bajnoki szezon 12. mérkőzésén újra a szurkolók által várt és megszokott eredmény született, azaz fölényesen nyert az FTC.
Győzött a II. csapat is a Szövetségi díjért, míg a IV. csapat az NSC III. csapatát verte, mindkét győzelem fölényes volt.
38 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_04/?pg=570&layout=s
39 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=272&layout=s
38
39
Május 5. vasárnap
A magyar labdarúgó válogatott osztrákokkal vívott párharca ezúttal Bécsben folytatódott, az utolsó mérkőzéseken kialakult „szokás” szerint négy FTC játékossal.
Amíg a válogatott Bécsben játszott, idehaza az FTC megint elfogadta a BTC kihívását. Mindkét csapat a válogatottjai nélkül játszott, ami a válogatott összeállítását látva az FTC-t érintette érzékenyebben. Ezzel együtt a zöld-fehérek jól tartották magukat, minimális vereséget szenvedtek. Nagy pozitívuma volt a mérkőzésnek, hogy hosszú betegeskedése után azon tért vissza a pályára Manglitz Ferenc.
40 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_04/?pg=768&layout=s
41 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_035/?pg=12&layout=s
40
41
Újból vívóversenyről tudósíthatunk, amikor leírjuk, hogy az NVC négynapos vívóversenyének kard főversenyében az FTC színeiben Kugler
Sándor is indult. Bár az előversenyek során kiesett, a verseny végén éremdíjazásban részesült.
42 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=290&layout=s
43 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=284&layout=s
42
43
Május 12. vasárnap
Az utolsó előtti bajnoki fordulónak úgy futott neki az FTC, ha nyer a BAK ellen, akkor minden kérdés eldőlt, az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyeri a bajnokságot, mivel 3 ponttal vezetett az MTK előtt. Ráadásul a BAK együttese nem az a világverő csapat volt, mindenki a ferencvárosiak győzelmét várta. Erre mi történt? 4:3-ra a BAK nyert, nyílt maradt a bajnokság kérdése, minden az utolsó fordulóban tartott FTC-MTK mérkőzéstől függött. Megint fel lehet tenni a kérdést, mi történt, hogy egy jóval nagyobb kvalitású csapat nem tudta legyőzni a gyengébbet, ráadásul hazai pályán. A szakírók rámutattak, lehet épp ez utóbbi volt az ok, a hazai pálya. Ugyanis az FTC játékstílusához egyáltalán nem passzolt a kicsi játéktér, ahol a csatárok nem tudtak kibontakozni, a védők nagyon könnyen össze tudtak tömörödni. Plusz még egy nagyon gyenge kapusteljesítmény is jött, szegény Dobronyi három gólt is gyakorlatilag a saját kapujába ejtett, ez így együtt sok volt!
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=303&layout=s
44
44
Május 19. vasárnap
A pünkösdi ünnepeket az FTC első csapata Bécsben töltötte. Az osztrákok nagy bizakodással néztek a mérkőzések (hétfőn is volt találkozó) elé, ennek oka a nem oly régi válogatott találkozó volt. Az FTC azonban kemény diónak bizonyult, nem tudták feltörni, az IVFC is annak örülhetett leginkább, hogy a hazai kapufák velük voltak, így nem kaptak ki. Érdemes megjegyezni, hogy ezen a mérkőzésen került vissza az FTC kapujába és vált onnan nagyon sokáig kirobbanthatatlanná Fritz Alajos.
Az itthon maradó labdarúgóknak, a II-es és III-as csapat játékosainak is szerveztek mérkőzést. Ők a Kereskedők I-es és II-es csapataival játszottak, mindkét találkozó döntetlenül végződött.
Május 20. hétfő
Pünkösdhétfőn már semmi öröm nem adatott meg az osztrák szurkolóknak, az FTC gálázott.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=303&layout=s
45
45
47 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=334&layout=s 46 Május 26. vasárnap 47 46 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=319&layout=s
Az a mérkőzés, ami a bajnokságot bebiztosította, az MTK elleni nagy rangadó volt, amely végül 2:2 arányú eldöntetlent hozott.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=334&layout=s
48
48
Állnak balról: Braun Ferenc, Koródy Károly, Ecker Nándor, Weinber János, Rumbold Gyula, Weisz Ferenc, Manglitz Ferenc, Gorszky Tivadar. Ülnek: Fritz Alajos, Bródy Sándor, Schlosser Imre. Érdemes ezt a méltatást is elolvasni.
A második csapat viszont súlyos vereséget szenvedett, így a Szövetségi díjban a harmadik helyen végzett.
49 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=340&layout=s
50 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=354&layout=s
51 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=335&layout=s
49
50
51
Május 30. csütörtök
A friss bajnokcsapat nemzetközi mérkőzést játszott, ezúttal a prágai DFC együttesével a Millenárison. A győzelem szép megkoronázása volt a szezonnak. 52
A második csapat is villantott egy nagyot, ők a Szövetségi díj friss győztesét győzték le 4:1 arányban. 53
Június 2. vasárnap
Véget ért a futballidény, kezdődhetett az egyéni sportok, mint az atlétika és az úszás főszezonja. Június első vasárnapján a MUE rendezett nagy
úszóversenyt, ahol az FTC úszói közül a stafétát kizárták, Tóbiás Zoltán második helyezést ért el.
52 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=353&layout=s
53 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=354&layout=s
Június 5. szerda
Hivatalos „rekordnapot” tartottak, ahol elveszett és született egy FTC rekord. Megdőlt Váczi Imre korábbi mellúszó rekordja, Tóbiás Zoltán viszont 440 yardos gyorsúszásban állított fel új magyar rekordot.
54 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=349&layout=s
55 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=372&layout=s
56 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=348&layout=s
54
55 56
Június 9. vasárnap
Az úszók után az atléták is elkezdték. Az első versenyen az FTC részéről a labdarúgó Iványi László indult és szerzett egy harmadik helyezést.
Június 16. vasárnap
Az FTC első 1907. évi úszóversenye a Császárban, ahol népes mezőnyök indultak, az ifjabb úszók is szép eredményeket értek el.
57 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=370&layout=s
58 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=384&layout=s
57
58
Ugyanezen a vasárnapon az MTK nagyszabású junior atlétikai versenyt rendezett. Az FTC-t, csakúgy, mint egy hete Iványi László képviselte.
Június 23. vasárnap
Az úszók folytatták, ezúttal a BUE versenyén, ahol az egyes számok helyezései alapján az egyletek is versenyeztek. Az FTC az MTK mögött a második lett.
59 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=384&layout=s
59
60
Június 28. péntek
Az MLSZ végre teljesíteni tudta egy nagyon régi adósságát, kiosztotta az arra jogosultaknak az 1901 és 1905 között megnyert bajnoki érmeket.
60 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=400&layout=s
61 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=375&layout=s
61
Június 29. szombat
Az 1900-as évek elején már-már szokásos módon a labdarúgók Kaposvárra kirándultak. Ezen a hétvégén az FTC II. és III. csapatából állítottak össze egy csapatot, amelyik azonban 3:2-re vereséget szenvedett a helyiek legjobb erőitől. A csapatösszeállítás az alábbi volt:
Június 30. vasárnap
Az első csapat Pozsonyba látogatott, ahol megmérkőzött a Pozsonyi TE együttesével. Annak ellenére nyerték biztosan a találkozót, hogy az összeállítás, főleg a védelem eléggé tartalékos volt.
Kaposvárott lejátszották az előző napi mérkőzés visszavágóját, amelyet ugyancsak a helyiek nyertek meg.
62 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=416&layout=s
63 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=416&layout=s
64 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=416&layout=s
62
63
64
Ezen a napon bonyolították le az 1907. évi magyar atlétikai bajnokságokat a Margitszigeten. Az FTC sportolói közül Braun Ferenc nevezett, aki az ¼ angol mérföldes síkfutásban indult, ám nem tudta befejezni a versenyt, feladta.
Július 4. csütörtök
Ez a nap nem a sportról, hanem az ünneplésről szólt. A klub egy nagy ünnepi lakoma keretében köszöntötte az 1906/07 évi bajnokcsapatot.
65 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=413&layout=s
66 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=428&layout=s
65
66
Július 14. vasárnap
A hazai úszóvilág Tatára, pontosabban Tata-Tóvárosra figyelt. Itt rendezett versenyt a Magyar Úszó Egyesület. Viharos verseny volt, amit nem a közdelem hevessége, hanem az időjárás tett viharossá. Az FTC úszói két elsőséget szereztek, egyet Domonkos Pál, egyet pedig a gyermekkorú Barall Sándor révén.
Július 21. vasárnap
Újabb vidéki, ám ezúttal hagyományos úszóverseny, amelyet az MTK rendezett Siófokon. Az FTC-nek nem ez volt a legsikerültebb versenye, hiszen abban az időben ritkaság volt, hogy versenyzőiről az indultak még kategóriában lehessen olvasni.
67 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=440&layout=s
67
Július 25. csütörtök
Július 14-én a Tata környékére lesújtó vihar miatt a műugróversenyt nem tudták megrendezni, ezen a napon pótolták, Domonkos Pál a negyedik lett.
Július 28. vasárnap
Egy vasárnap, amely magyar bajnoki érmet hozott az FTC-nek, amely a maga nemében úszásban az első volt. Tóbiás Zoltán szerezte, aki az ¼ angol mérföldes gyorsúszás magyar bajnokságában lett bronzérmes. Az Óbudai TE versenyén belül rendezték a bajnoki döntőt, de természetesen több számot is lebonyolítottak, ahol az FTC úszói további dobogós helyezéseket szereztek. Először találkozhatunk a tudósításokban a nagyszerű fiatal mellúszó, Toldi Ödön nevével.
68
69
68
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=453&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=453&layout=s
69
70
Augusztus 4. vasárnap
Az úszóversenyek végeláthatatlan sorát a MUE újabb versenye folytatta, újabb szép FTC sikerekkel. Egy héttel a bemutatkozása után az ifjú Toldi Ödön már megnyerte a mellúszó számát, ahogy nyert Tóbiás Zoltán is.
70 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=466&layout=s
71 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=475&layout=s
71
Donáth Leó mindeközben Prágában versenyzett Csehország
bajnokságáért, ahol a 100 m-es gyorsúszásban második lett Hajós Henrik mögött.
Ez volt az a nap, amikor az FTC beállt az országos atlétikai versenyek szervezői és rendezői közé is. A hazai sportvilág sokat várt ettől a lépéstől, hiszen pontosan tudták milyen az, ha az FTC felvállal valamit, az nemcsak a klub szakosztályát, hanem a teljes sportágat új szintre emeli. Így volt ez korábban a labdarúgással vagy éppen az úszással is. Ráadásul a szervezők is ugyanazok voltak, Horváth Ferenc és Malaky Mihály a két kifogyhatatlan energiájú sportszerető vezető.
72 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=475&layout=s
73 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=477&layout=s
72
73
A saját rendezés magával hozta, hogy nem egy vagy két labdarúgó, hanem sokkal több zöld-fehér induló volt. Íme az eredményeik:
Augusztus 12. hétfő
Megalakult az önálló magyar tenisz szövetség, akkori nevén a MOLSZ (Magyar Országos Lawn-Tennis Szövetség). Az alapítók között, természetesen, ott volt a Ferencvárosi Torna Club is.
74 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=478&layout=s
75 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=487&layout=s
74
75
Augusztus 15. csütörtök
Újabb gyaloglóverseny a fehérvári országúton, a táv 10 km, az eredmény kettős ferencvárosi győzelem, Manglitz, Csizmadia sorrendben.
Augusztus 18. vasárnap
Az FTC úszócsapata igen nagy számban Szegedre utazott, ahol az egyletek között a legjobb eredményt érték el. Egyebek mellett a két legnagyobb presztízzsel bíró versenyt, a stafétát és a csapatversenyt is megnyerték. Érdemes kiemelni a mellúszást, ahol színtiszta zöld-fehér dobogó volt és a stafétát, ahol négy FTC váltó is indult.
76 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=504&layout=s
77 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=499&layout=s
76
77
A Budapesti Athletikai Klub versenyén sok ferencvárosi indult, nemcsak futballisták, valódi atléták, mint Palotai Ottó is, aki Manglitz Ferenchez hasonlóan első helyet ért el.
Augusztus 20. kedd
Tóbiás Zoltán az első magyar bajnoki érme után megszerezte a másodikat is, amely egyúttal az első magyar bajnoki ezüstérem az FTC úszósportjában. Nem bajnoki számban, de első lett Véber László és a Donáth Leó, Olasz Andor, Domonkos Pál összetételű staféta is.
78 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=503&layout=s
79 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=498&layout=s
78
79
Augusztus 24. szombat
Elkezdődött az FTC első országos teniszversenye, amely öt napig tartott.
Augusztus 25. vasárnap
Az FTC atletizáló sportolói a Népszigeten vettek részt az UTE versenyén, Palotai Ottó győzött, a futballisták értékes helyezéseket értek el.
Az FTC teniszversenyén a férfi egyesben már eredményt is hirdettek. Nem hiszik el, ki érte el az FTC részéről a legjobb eredményt. Ő bizony az
FTC és a Postás közt ingázó Gabrovitz Emil volt, aki 1907-ben megint az FTC színeiben indult és lett második a férfi egyesben. Kosutány Béla és
Pichl Károly a II. osztályúak férfi egyesében jeleskedett.
80 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=516&layout=s
81 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=512&layout=s
80
81
Augusztus 28. szerda
Befejeződött az FTC első teniszversenye. Az FTC teniszezői nem értek el újabb dobogós eredményeket, ám így is jutott nekik a méltató sorokból, főleg Gabrovitz Emilnek. Érdekes volt az akkori tenisz szaknyelv, ma már kevesen tudják, mit is jelentett akkoriban a forhend drájó (tenyeres) vagy éppen kupírozás (másolás).
82 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=516&layout=s
83 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=527&layout=s
82
83
Augusztus 29. csütörtök
Augusztus utolsó napjaira még egy országos bajnokság jutott, amelyet hosszútávúszásban tartottak, 8 km-es távon. Az FTC színeit Tóbiás Zoltán képviselte, aki gyarapította bajnoki éremgyűjteményét, ezüstérmes lett.
Szeptember 1. vasárnap
Igazán eseménydús, sportos vasárnap volt ez az FTC számára. Kezdjük azzal, hogy végre újból a pályára lépett a bajnokcsapat. Nem is akármely csapat volt az ellenfele, hanem a bécsi zöld-fehérek, a Rapid. Ez volt az első kettejük közt vívott mérkőzés, amelyet később még nagyon sok követett. Az elsőt a jó kondícióban levő FTC labdarúgói nyerték meg, nemhiába volt az a sok nyári atlétikai edzés és verseny.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=526&layout=s
84
84
86 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportvilag_1907/?pg=301&layout=s 85 A nemzetközi mérkőzés előtt pályára lépett az FTC második csapata is, amelyik ugyancsak győzelemmel kezdte a futballőszt. 86 85 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=528&layout=s
Figyelmesen olvasva a labdarúgó mérkőzés összeállítását azonnal kitűnik, hogy a válogatott Manglitz Ferenc nem játszott. Távolléte igazolt volt, ő még a szeptember elején tartandó gyalogló bajnokságra készült. Felkészülésének utolsó állomása volt a szegedi atlétikai verseny, ahol az 1 angol mérföldes gyaloglásban indult és igazán emlékezetes küzdelmet vívott az egyik legnagyobb kihívójával, Sztancsics Györggyel. Versenyük nívójára jellemző, hogy Manglitz végül országos rekordot érő eredménnyel győzött, amelynek élvezetét egy túlbuzgó versenybíró kissé elrontotta. Hogy mi történt? Az alábbi tudósításból az is kiderül.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=523&layout=s
87
87
Úszóinkra több verseny is várt ezen a szeptemberi vasárnapon. Tóbiás
88 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_09-1/?pg=65&layout=s
89 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=525&layout=s
88
89
Zoltán és Olasz Andor Triesztbe utaztak, ahol Olasz 100 méteren, Tóbiás pedig 1000 méteren Adria bajnoka lett.
Idehaza pedig a Császárban az FTC rendezett nagyszabású úszóversenyt, ahol elsősorban Toldi Ödön kápráztatta el az egybegyűlteket.
Azért nemcsak Toldi úszott, a többiek is szép eredményeket értek el, bizonyítván, hogy abban az időben Magyarországon az FTC-ben volt az egyik legpezsgőbb és legjobb úszóélet.
90 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=546&layout=s
91 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=526&layout=s
90
91
Szeptember 8. vasárnap
Az őszi szezon bajnoki- és díjmérkőzéseire az FTC nemzetközi mérkőzésekkel készült. Az előző heti, Rapid elleni győzelem után egy újabb bécsi csapat, a Germania következett, ahol váratlanul súlyos vereséget szenvedett a csapat, amiben biztosan közrejátszott, hogy a védelme erősen tartalékos volt.
Hogy teljes legyen a „futball nagyüzem”, az FTC II-es és III-as csapata is játszott egy edzőmérkőzést a Kereskedők I-es és II-es csapatával, mindkét meccsen ferencvárosi győzelem született.
Manglitz Ferenc megvédte magyar bajnoki címét a 30 km-es gyaloglásban. Mondani sem kell, az FTC történelmében egyéni számokban ez volt az első címvédés. Mint ahogy az első dupla dobogót is itt ünnepelhettük, ugyanis Manglitz mellett Csizmadia István is a dobogóra állhatott, ő harmadik lett.
92 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=540&layout=s
93 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=540&layout=s
92
93
Úszóink Abbáziában vendégszerepeltek, ahol Toldi Ödön első külföldi győzelmét aratta. Mellette Tóbiás Zoltán, Olasz Andor és a staféta második, Donáth Leó harmadik helyezést szerzett.
94 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=536&layout=s
95 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=542&layout=s
94
95
Szeptember 15. vasárnap
Szeptember idusán a bajnokcsapat is elkezdte az 1907/08. évi bajnoki küzdelmeket. Ez a bajnokság, már a nyitány előtt több érdekességgel szolgált. Az első ilyen, hogy újra nevezett a korábban különutas BTC. Volt is belőle vita, hová is sorolják be, az I. vagy a II. osztályba. Végül az a lobbi győzött, amely engedélyezte az első két esztendő bajnokának az I. osztályban való indulását. Az is felettébb érdekes volt, hogy nem sokkal a bajnokság kezdete előtt az MLSZ tanácsa megkegyelmezett az 1905-ös Postás-Főv. TC meccs kapcsán örökre eltiltott játékosoknak. Így a Főv. TCben már játszhatott is Roóz Ernő, ő volt a három Roóz közül a II. Az eredmény nem hagyott kétséget afelől, melyik a jobb csapat.
A második csapat sem maradt adós a gólokkal, ők 11-et rúgtak a Főv. TC II. kapujába,
96 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=552&layout=s
97 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=553&layout=s
96
97
Arad után Temesvár volt a délvidék másik atlétikai központja, az aradi gyaloglóbajnokság megnyerése után ott versenyzett Manglitz Ferenc. Rövidebb volt a gyaloglótáv, de ugyanolyan biztosan győzött. 98
Temesvár mellett Debrecen is rendezett egy atlétikai versenyt, ott Palotai Ottó futott, egészen a második helyig. 99
Fennállásának 20. évfordulóját az MTK egy éven keresztül ünnepelte, versenyek sorát szentelte az ünneplésnek. Az első ilyen egy úszóverseny volt. Nagy létszámban felvonult az FTC úszócsapata is, győzni azonban ezen a versenyen nem sikerült, 4 második és 2 harmadik helyet szereztek. Az egyik harmadik hely, Tóbiás Zoltáné, országos bajnoki számban született. Az is sokatmondó, hogy immáron nemcsak a felnőtteknél tudtak a klubnál stafétát kiállítani, hanem a gyerekeknél is.
100 98
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=549&layout=s
99 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=549&layout=s
100 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=551&layout=s
Erre a napra jutott még egy országos bajnoki érem az FTC-nek, mégpedig teniszben, ahol Gabrovitz Emil a férfi egyes mezőnyben lett harmadik. Mondani sem kell, ez az első tenisz bajnoki érme az FTC-nek. 101
A bajnokság keretében volt egy külön verseny, az első magyar professzionális verseny az egyesületek trénerei részére, akik ugye a sportból éltek. Az FTC-t Farkas Antal képviselte.
Szeptember 21. szombat
Egy érdekes hír, ami bajnokavatásról számol be anélkül, hogy a bajnok egyetlen mérkőzést játszott volna. Történt ugyanis, hogy az 1907. évi vízipóló bajnokságba csupán egyetlen csapat, a MUE nevezett, amely így játék nélkül elnyerte a bajnoki címet, megkapta az érmeket. Az FTC vezetői továbbra is a csapat trenírozásában látták a fejlődés lehetőségét, mérkőzéseket nem játszottak.
101 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=554&layout=s
102 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=568&layout=s
103 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=570&layout=s
102
103
Szeptember 22. vasárnap
Az új bajnokság második mérkőzése egyből egy rangadó volt az MTK ellen, amely rangadó ezúttal a kék-fehéreknek sikerült jobban, az ő győzelmüket hozta. Pedig erre a mérkőzésre már „hazagyalogolt”
Manglitz Ferenc is, aki befejezte sikerekkel teli nyári atlétikai szereplését, hogy újra a labdarúgók védősorát erősíthesse. Nem sikerült, tán azért, mert a többiek egy kicsit elbizakodottak voltak? Legalábbis a tudósító így látta.
Enyhe vigasz volt, hogy a második csapat fölényesen győzött, ezt az eredményt sokan az első csapatok találkozóján látták volna szívesen.
104 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=566&layout=s
105 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=567&layout=s
104
105
Az év utolsó nyitott medencés úszóversenyét a MUE rendezte. Bár az FTC legjobbjai indultak, első helyet szerezniük nem sikerült. Kifejezetten érdekes, hogy Schlosser Imre a délutáni bajnoki mérkőzés után átruccant a Császárba, hogy ússzon egyet. Biztos levezető edzésnek szánta, mert nagyon eltökélt sportember volt.
Szeptember 26. csütörtök
A klub választmányának ülésén a tagi kérdések során kiderült, hogy a vívószakosztály első eredményes vívója, Éber István máris távozott az egyesületből, ez azonban nem jelentette a vívóélet végét, a többiek folytatták. Ugyancsak ekkor lépett ki az első futballcsapat egyik játékosa Procskó Mihály. Az atléták számára egy salak futópálya létesítéséről is döntöttek.
106 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=565&layout=s
106
107
Szeptember 29. vasárnap
Az újpestiek népszigeti pályáján játszott az FTC az UTE csapatával bajnoki meccset. Az eredményből ítélve valóban játszott vele, mi másként lehetne értékelni egy 6:0-s győzelmet.
108
A II-es csapatok mérkőzésén nem született ennyi gól, de a győzelem ott is az FTC csapatáé lett.
107 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=597&layout=s
108 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=580&layout=s
A MAFC rendezte versenyen bonyolították le a nagy érdeklődéssel várt 200 yardos mellúszóbajnokságot, ahol rajthoz állhatott Toldi Ödön is. Ez nem volt egyértelmű, hiszen eredetileg nem nevezték a 14 éves ifjú tehetséget, ám az elért eredményei alapján az FTC vezetői utólagos startengedélyt kértek a számára, amit végül a MASZ megadott neki. Toldi végül nem tudta megszorítani Fabinyit, aki világrekordot úszva győzött. Azért az ezüstérem is szépen fénylett a 14 éves „gyerekember” nyakában. Ráadásul a bronzérem is a Ferencvárosba került, hiszen a harmadik helyen Sliviczka Ignác végzett. Érdekesség, hogy ezen a versenyen, amint a tudósításból is látjuk, három klasszis úszó, Olasz Andor, Donáth Leó és Fühl József a BEAC illetve a MAFC versenyzőjeként úszott. Mindannyian egyetemi hallgatók lettek, első közelítésben ezért volt a váltás, ám később, már a legközelebbi versenyen sikerült mindezt „visszacsinálni”, így nem tartott számukra sokáig ez a klubon kívüliség.
109
109 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=581&layout=s 110 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=576&layout=s
110
A BEAC nemzetközi versenyén két FTC versenyző indult, közülük Palotai Ottó második helyezést ért el.
111
Október 6. vasárnap
Válogatott nap volt, a labdarúgók Prágába utaztak, hogy megmérkőzzenek Csehország válogatottjával. A „szokásos” négy FTC játékos (Rumbold, Gorszky, Weisz és Schlosser) ezúttal is megvolt, a győzelem azonban sajnos nem. 112
Az itthon maradottaknak is jutott meccsterhelés. Ők a BTC-vel álltak össze, hogy ez a kombinált csapat játsszon Dél-Németország bajnokcsapatával. Jól sikerült fúzió volt, az alkalmi csapat biztosan győzött.
111 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=579&layout=s
112 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_035/?pg=12&layout=s
113
A MAC őszi atlétikai versenyén Palotai Ottó szerepelt a legjobban, aki az 1 mérföldes síkfutásban második lett, csupán osztrák ellenfelétől kapott ki.
113 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=593&layout=s
114 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=590&layout=s
114
Palotai célba érkezését meg is örökítették, a képen keresztcsíkos mezben látható.
Október 13. vasárnap
Folytatódott a bajnokság, az FTC csapata számára egy fölényes győzelemmel.
115 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=584&layout=s
116 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=608&layout=s
115
116
Atlétikai verseny rendezéséről ezúttal a MAFC gondoskodott, Palotai Ottó itt is második lett csakúgy mint Weisz Gyula. 118
Október 20. vasárnap
Újabb „nagy pofon” a MAC csapatától. A tavasz után ősszel is sikerült beleszaladnia a csapatnak egy nagy verésbe a MAC-tól. Akkor 8:0 lett, ezúttal 7:1. A tudósító viccesen meg is jegyezte, lehet hogy egy súlyos és szenzációs gólarányú vereségsorozata indult el az FTC-nek a MAC csapatával szemben a Margitszigeten? Mintha csak valami hipnózis hatása alatt állt volna a bajnokcsapat, midőn szezonról szezonra a MAC ellenében elvesztette minden nyugodtságát és tehetetlen idegességgel kapta féltucatszám a gólokat.
117 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=609&layout=s
118 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=605&layout=s
A II. csapatnak nem kellett játszania a két pontért, ellenfele nem állt ki, feladta a mérkőzést.
117
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=624&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=618&layout=s
120
119 120
119
A II-es csapat legalább győzött, de ez ott és akkor keveseket érdekelt.
121
Győzött a III-as csapat is, az ezzel kapcsolatos megjegyzés ugyanaz, mint a II-es csapat győzelménél.
122
Az őszi szezon első fedettben rendezett úszóversenye a BUE rendezésében, ahol egyéb helyezések mellett Domonkos Pál távolba fejesugrásban, akkori elnevezéssel plungingban nyert. 123
121 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=626&layout=s
122 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=626&layout=s
123 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=622&layout=s
Október 27. vasárnap
A labdarúgó bajnokságban szünnapos volt az FTC, tréningmeccset sem játszott. A napi sporteseményről az úszók gondoskodtak, ők sem itthon, hanem Bécsben, ahol megint elindultak a Diana-díjért. Nemcsak elindultak, meg is nyerték azt.
November 1. péntek
124
A két csapat megegyezése folytán az előző vasárnapról erre a napra helyeztetett át az újra bajnoki FTC-BTC találkozó. Jóval esélyesebbnek tartották az FTC-t, ám ezeket az esélyeket a formájában kissé visszaesett csapat nem tudta valóra váltani, döntetlenül végzett az ellenfelével.
124 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=622&layout=s
November 3. vasárnap
Ismét válogatott nap, különbség az előzőhöz képest, hogy ezúttal idehaza és Ausztria ellen, no meg a legnagyobb, hogy nem vereség, hanem győzelem lett a vége. A szövetségi kapitány erre a meccsre is négy ferencvárosi játékost hívott meg.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=658&layout=s 126 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=682&layout=s
A II. csapat még rosszabbul járt, súlyos vereséget szenvedtek. 125
125
126
Egy biztos, Malaky Mihály az FTC lánglelkű szervezője briliáns módon tudott bánni az idejével. Főállásban tanító volt, mellékállásban intézte az FTC labdarúgóinak, atlétáinak, úszóinak, vívóinak, az egész klubnak az ügyeit, pluszban még a sportági szövetségeknek is „bedolgozott”. Ki tudja honnan, de arra is maradt ideje, hogy újságírói feladatokat vállaljon, ettől a naptól a kibővített terjedelemben megjelenő Nemzeti Sport főmunkatársa lett.
127 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_035/?pg=12&layout=s
128 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=642&layout=s
129 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=644&layout=s
127
128
129
November 6. szerda
Régi hagyományt elevenítettek fel az FTC labdarúgóinak vezetői, amikor ezen a napon elfogadták a főváros legjobb iskolai csapatának, a Röseriskolának kihívását és játszottak velük egy meccset a Soroksári úton. A cél nyilvánvaló volt, megnézni, mit is tudott az iskoláskorú ifjúság.
November 10. vasárnap
130
Tovább tartott a bajnokcsapat őszi vesszőfutása, újabb értékes pontot hullajtott el. Igaz, tartalékosan játszott, ám az I. osztályú újonc ellen így is mindenki elvárta a győzelmet, ami ismét csak nem sikerült, a Törekvésben nagyobb volt a törekvés.
131
A második csapat is sok gólt kapott, de ők legalább többet lőttek és győztek.
130 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1907_11/?pg=181&layout=s
131 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=682&layout=s
132
A legbiztosabb a III-as csapat volt, amely nem hagyott kétséget senkiben, fölényesen nyert.
133
Donáth Leó Boroszlóban képviselte az FTC-t és ért el egy második helyezést.
November 15. péntek
134
Donáth Leó Boroszlóból Bécsbe érkezett, ahol ugyancsak szerzett egy második helyezést a WAC úszóversenyén.
135
132 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=682&layout=s
133 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=683&layout=s
134 https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1907_11/?pg=362&layout=s
135 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=705&layout=s
November 17. vasárnap
a győzelemmel a 3. helyen, ám jelentős ponthátránnyal vonulhatott a
A második csapat is befejezte az őszt, ők vereséggel tették.
136 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=703&layout=s
137 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_11-2/?pg=345&layout=s
szurkolók. 136 Ezzel
bizony csalódás
137
Tavaszi legyőzőjével, a BAK csapatával játszotta őszi utolsó bajnoki mérkőzését az FTC. Végre ismét sikerült győzni, mondhatták elégedetten a
téli pihenőre a csapat, ami
volt.
Hosszabb idő után pályára lépett a Vén Dicsőség is, akik a MAC öregfiúkkal játszottak gólgazdag döntetlent.
November 24. vasárnap
Bár a bajnoki mérkőzések befejeződtek, az őszi szezon még nem ért véget, voltak meghívások, kötelezettségek. A meghívások egyike Prágából érkezett, ahová revans-mérkőzésre várták az FTC-t. Sikerült is a revans a Deutscher Fussball Clubnak, biztosan győzték le a tartalékos és az első 25 percben emberhátrányban játszó ferencvárosiakat. Miért volt emberhátrány? Banális ok miatt, a nem a csapattal utazó Manglitz nem érkezett meg pontosan a kezdésre, mert a vonat, amelyikkel utazott tengelytörést szenvedett, a tervezett csatlakozást lekéste. Ilyen is volt akkoriban!
138 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=703&layout=s
139 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=703&layout=s
138
139
140
Megjött a hideg, a vezetés újra foglalkozott a jégpályák ügyével, hogy a tagok tudjanak hol korcsolyázni. Sőt, ezúttal egy még nagyobb szabású gondolattal álltak elő, jéghockey csapat szervezésébe fogtak.
141
A nap utolsó híre, amely a labdarúgósport jövőjére nézve nagyon érdekes és nagy horderejű volt, a Nemzeti Sportban jelent meg nevezetesen, hogy nagyobb egyleteink, így nyilván az FTC is 16 éven aluli játékosokból
ifjúsági futballcsapatokat szervez. Ily módon saját kézbe kerülhetett az utánpótlás megfelelő színvonalú képzése.
140 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=720&layout=s
141 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=726&layout=s
Újabb „játszóhellyel” gyarapodott az FTC, azaz újabb tornatermet kapott használatra, ezúttal a VIII. kerületben a Német utcában.
Egy esztendővel korábban volt Bécsben az „Eugene Wolf-díj” körüli botrány, amit ugye az FTC két úszója, Donáth Leó és Kankovszky Artúr megnyert, ám az osztrákok arra hivatkozva, hogy a búvárúszó Kankovszkyt nekik kellett kimenteniük a vízből, tehát nem tudott önerőből kijönni, kizárták. Nevetséges volt az eljárás, nevetséges az FTC óvásának kezelése is, az osztrák szövetség úgy döntött, hogy nem döntött, nem adta oda a díjat a bécsieknek, akik harmadik győzelmükkel végleg megnyerték volna azt, hanem 1907-re új versenyt írt ki. Ez a verseny kezdődött ezen a pénteken. Elkezdődött, de az FTC versenyzői nélkül, akiknek a nevezését az osztrákok egyszerűen nem fogadták el, így az úszók nem indulhattak. A „derék” osztrákok azonban annyira biztosra akartak menni, hogy az MTK nevezéseivel is „babráltak”, ott a búvárúszójukat felejtették el beírni, tehát az MTK sem indulhatott a díjért. Erre mondják pestiesen, ügyes! Így bécsi egylet nyerte a díjat.
142 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=702&layout=s
143 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1907_11/?pg=846&layout=s
142
November 29. péntek
143
144
December 1. vasárnap
Újabb vándordíjért szállt harcba az FTC, lejátszotta le első mérkőzését a Corinthian-vándordíjért a BAK ellen. A díj története igencsak érdekes, 1904-re nyúlik vissza. Ebben az évben vendégszerepelt Budapesten a kor egyik neves (szokták mondani, legkiválóbb amatőr) angol csapata, a Corinthian FC. Három magyar csapattal, sorrendben az MTK-val, a BTCvel, végül a MAC együttesével mérkőztek. A vendéglátás olyannyira megfogta az együttes vezetőit, hogy egy esztendő múltán, 1905-ben ennek emlékére egy ezüstserleget küldtek a MAC részére. Hozzá pedig egy kérést, hogy a MAC minden évben szervezzen egy örökös vándordíjat, amelynek neve „Corinthian Football Club Vándordíj”. Kikötötték azt is, hogy ezért a díjért kizárólag csak amatőr magyar
144 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_12-1/?pg=22&layout=s
csapatok küzdhetnek, a mérkőzések tiszta jövedelmét pedig jótékony célra kell fordítani. A MAC mindent megtett a rendezésért, ám törekvéseit nem koronázta siker, ezért úgy döntöttek, hogy a serleget és a rendezés jogát átadják az MLSZ-nek. Természetesen ehhez kellett az angolok hozzájárulása is. Hosszú folyamat végén végül 1907/08-ban írták ki az első sorozatot, amiből természetesen az FTC sem maradhatott ki. Az első ellenfél tehát a BAK volt, az eredmény pedig eldöntetlen lett. A kiírás szerint ilyenkor 2x15 perces hosszabbításnak kellett volna következnie, amire azonban a sötétedés miatt nem kerülhetett sor, a mérkőzést meg kellett ismételni.
145 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=750&layout=s
145
December 8. vasárnap
A Corinthian-díjért megismételt mérkőzést, ha nehezen is, de az FTC nyerte és továbbjutott a tavaszi folytatásba.
Úszóverseny is volt e napon, ahol Domonkos Pál és Nagy József indult az FTC részéről.
146 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=750&layout=s
146
147
December 12. csütörtök
A nap híre volt, hogy megalakult a Magyar Úszó Szövetség, a MUSZ, amely így immáron önállóan képviselhette a diadalmasan fejlődő magyar úszósport ügyét. Mi sem természetesebb, hogy az új szövetség létrejötténél ott „bábáskodtak” az FTC vezetői is, akik közül külön is kiemelték dr. Springer Ferencet és Kánitz Henriket. Az elsőként megválasztott tisztikarban is találunk ferencvárosi neveket, Mednyánszky-Kánitz Henrik alelnök, Malaky Mihály ellenőr dr. Schneider
Béla tanácstag, dr. Springer Ferenc és Horváth Ferenc póttag. Malaky
Mihály szerepválallására már nehéz szavakat találni, hiszen amit ő vállalt és csinált akkoriban, az három másik embernek is abszolút a tiszteletére vált volna.
147 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=750&layout=s
149 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=802&layout=s 148 149 148 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=801&layout=s
December 15. vasárnap
Érdekes mérkőzésre került sor ezen a téli vasárnapon, az Ezüstlabda vándordíj második helyéért küzdött egymással az FTC és a BTC. Érdekes volt egyrészt azért, mert ez a vándordíj tavaszi sorozat volt, a döntőt le is játszották tavasszal (MAC-BTC), másrészt meg azért, mert nem a döntő vesztese a BTC lett a második, azért külön kellett játszania az elődöntőben a későbbi győztes MAC által legyőzött csapattal. A fáradt és elcsigázott csapatok küzdelmét végül a BTC nyerte meg és lett ténylegesen második. Arról nem szólt a fáma, hogy az FTC-t ezek után harmadiknak tekintették-e.
150
A Rudas-fürdőbe ezúttal az Óbudai TE szervezett úszóversenyt, amiről nem hiányozhattak az FTC úszói sem. Közülük Szlivicska Ignác búvárúszásban ért el első helyezést.
150 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=807&layout=s
152 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=834&layout=s December 22. vasárnap 151 Az 1907-es év utolsó előtti úszóversenyét a Budapesti AK rendezte. 152 151 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=803&layout=s
Megnyílt az FTC jégpályája.
December 26. csütörtök
Ha az imént azt írtuk, utolsó előtti úszóverseny, akkor kellett lennie egy utolsónak is. Volt is, amelyet a MUE rendezett. Ezen a versenyen szerezte meg Szlivicska Ignác az év utolsó ferencvárosi első helyezését tányérkeresésben. Tányérkeresés? Úszóversenyen? Ezt hogy? Tipikus mai kérdések ezek, akkoriban természetes volt ez a versenyszám a medencékben. A lényegét a neve elég jól visszaadja, tányérokat helyeztek el a medence alján, azt kellett a versenyzőknek megkeresniük, aki adott idő alatt a legtöbbet találta, az nyert.
153 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1907/?pg=805&layout=s
154 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1907_12-2/?pg=259&layout=s
153
154
Összesítés
Sportági eredmények
1. Labdarúgás
A csapatban játszottak: Braun Ferenc 13, Bródy Sándor 13, Csizmadia István 2, Dobronyi Béla (k) 13, Ecker Nándor 5, Fritz Alajos (k) 1, Gorszky Tivadar 12, Halász (Fischer) Elek 4, Iványi László 3, Koródy Károly 14, Kovács Géza 4, Manglitz Ferenc 6, Pákay Ágoston 6, Rumbold Gyula 14, Schlosser Imre 14, Schön József 3, Weinber János 14, Weisz Ferenc 14.
A II. csapat bajnoki eredménye:
A csapatban játszottak: Braun Rezső, Ecker Nándor, Fischer (Halász) Elek, Fecht Pál, Hahn Vilmos, Jeney István, Ladányi Miksa, Medgyesi István, Medgyessy Jenő, Paczó Pál, Pagács Lajos, Schmidt Nándor, Schön József, Weisz Gyula.
2. Úszás
Az egyéni sportok közül vitathatatlanul az úszás vált a legeredményesebbé 1907-ben. A versenyzők 30 első, 43 második és 36 harmadik helyet szereztek. Ezekből 3 ezüst- és 3 bronzérem országos bajnokságokon, 9 első, 9 második és 2 harmadik helyezés nemzetközi versenyeken született. A szakosztály legeredményesebb bajnoki versenyzője Tóbiás Zoltán (2 ezüst, 2 bronz) volt, de a 14 éves Toldi Ödön is felnőtt magyar bajnoki ezüstérmet, Sliviczka ignác pedig bronzérmet nyert. Rajtuk kívül sok helyezést szerzett Donáth Leó, Olasz Andor és Domonkos Pál. Ám a legnagyobb nyereség kétségkívül az volt, hogy az úszás szinte tömegsporttá vált a klubban, vonzotta az ifjúságot.
3. Atlétika
Az eredmények és a sportolók számában elmaradt az úszástól, ám az előző években megszokott minőséget 1907-ben is hozta Manglitz Ferenc révén, aki a 30 km-es gyaloglásban meg tudta védeni magyar bajnoki címét. Örvendetes, hogy ebben a számban a bajnokságban Csizmadia István is dobogóra állhatott, harmadik lett. Az összes versenyt tekintve 27 dobogós helyezés született, mindegyik fokból 9-
9. A két említetten kívül, akik „főállásban” labdarúgók voltak, ebben az évben már volt egy „csak” atlétikával foglalkozó, dobogós helyezéseket elérő versenyzője is a klubnak Palotai Ottó személyében.
A háziversenyek után Gabrovitz Emil már az országos bajnokságon is bizonyított, ahol férfi egyesben bronzérmet nyert.
Az egyébként úszó Domonkos Pál révén a vizes sportoknak ez az ága is feliratkozott az FTC-ben művelt sportágak közé, a különböző versenyeken 1-1 második és harmadik helyezést ért el.
4. Tenisz
5. Műugrás
Az 1907-es év eredménylistája
Mindösszesen Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 37 47 39 Utánpótlás 4 8 9 Összesen 41 55 48 Hazai versenyeken Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 28 37 37 Utánpótlás 4 8 9 Összesen 32 45 46 Országos bajnokságokon Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 2 3 5 Utánpótlás 0 0 0 Összesen 2 3 5 Csapatsportágak magyar bajnokságai és Magyar Kupa küzdelmei Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 1/0 0/0 0/0 Utánpótlás 0/0 0/0 0/0 Összesen 1/0 0/0 0/0 Nemzetközi versenyeken Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 9 10 2 Utánpótlás 0 0 0 Összesen 9 10 2 Világversenyeken (Olimpia, VB, EB) Első hely Második hely Harmadik hely Felnőtt 0 0 0 Utánpótlás 0 0 0 Összesen 0 0 0