Új FTC NAPLÓ
Az 1921. év történései
Összeállította:
Fradi Múzeum
Január 1. szombat
Szilveszteréji futás az FTC-ben, amit pontban éjfélkor kezdtek el, így valójában 1921. első perceiben zajlott. A vacsora és az elfogyasztott italok után a bátor vállalkozók 400 métert futottak utcai ruhában. A győztes, aki elfogyaszthatta a felajánlott pezsgőt Héger Ferenc lett.
Az iménti tudósítás nem véletlenül emelte ki Misángyi Ottó nevét, aki tizedik lett. Ettől a naptól kezdődően ugyanis ő lett az FTC legnépesebb és legeredményesebb szakosztályának, az atlétáknak a hivatásos trénere.
1 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=7&layout=s
2 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=7&layout=s
Január 2. vasárnap
A Lapterjesztők boxversenyt rendeztek, ahol a meghívásos kategóriában nagy FTC fölény volt, valóban bemutatóztak a ferencvárosi öklözők.
Január 6. csütörtök
Befejeződött az MTE ifjúsági birkózó versenye, ahol két ferencvárosi győzelem is született. Az egyiket a légsúlyú Bock Gyula, a másikat az immár nehézsúlyba izmosodó Badovetz (a későbbi Badó) Rajmund aratta. Badó mögött Helfmann Béla lett a második, ugyanezt a helyet szerezte meg a könnyűsúlyú Szekrényi Vilmos is.
3 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzEst_1921_01/?pg=14&layout=s
4 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=9&layout=s
Január 17. hétfő
Az elmúlt évben nagy visszhangot kapott, Németországban szerepelt és professzionálisnak nyilvánított játékosok együttesen kérték az MLSZ-t, hogy újra nyilvánítsa őket amatőrnek. Az aláírók egyike Pataky Mihály nem árult zsákbamacskát, ő elmondta, hogy a kényszer szülte ezt az indítványt, ő – amint lehet – újra harcolni fog a professzionalista ideálért.
5
Kellemetlen bűnügy izgatta a kedélyeket, a Széchenyi Kávéház FTC részére fenntartott különterméből ismeretlen tettesek ellopták a klub egyetlen, még békebeli írógépét. 6
Január 23. vasárnap
Ezúttal a Vasas rendezett birkózóversenyt, amelyen az élgárda indult. A ferencvárosi birkózók közül a nehézsúlyú Falk Gyula győzött, némi meglepetésre a világbajnoki második Péter Rezső ezen a versenyen is „csak” második lett, mögötte Schmeisz Béla végzett.
5 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=18&layout=s
6 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=17&layout=s
7
És hogy miért nem nyert Péter Rezső? Hihetetlen okból, az egyik mérkőzésen ugyanis öntust csinált, úgy esett hanyatt, hogy azt az ellenfele is csak nézte, de hát a két váll a földön volt, így tust ítéltek.
8
Február
2. szerda
Az FTC futballcsapata egy meglepő vereséggel indította az évet, ahol ellenfele egy katonaválogatott, a Vasútépítő zászlóalj csapata volt. Némi öröm lehetett csak az ürömben, hogy katonáéknál is szerepelt négy ferencvárosi játékos. Az első alkalom volt egyébként, amikor a találkozó labdáját repülőgéppel hozták és arról dobták a pályára.
7 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=27&layout=s
8 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=31&layout=s
9
Február 6. vasárnap
Az első felkészülési meccs után máris jött a második, egyben az utolsó, mert egy hét múlva már indult a bajnokság tavaszi szezonja. A 33 FC együttesét, igaz már a teljes csapattal, sikerült legyőzni.
9 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=39&layout=s
10 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=43&layout=s
Birkózásban ezúttal Benő Imre hozott első helyet a klubnak a Húsiparosok versenyén, ahol versenyen kívüli bemutató jelleggel Mády József is birkózott.
11
Február 8. kedd
Emlékszünk még, hogy a kezdeti időkben mekkora hír volt az FTC mulatsága? Bizony, az eltelt idő arra bőséggel elegendő volt, hogy ne a vigalmi programokkal kelljen az egyesületnek hírét kelteni. 1921-ben is volt mulatság, ám arról csak egy nagyon rövid hír tudósított.
12
Február 13. vasárnap
A rövid felkészülésnek már az első bajnoki mérkőzésen meglett a böjtje, hiszen az FTC vereséget szenvedett a gyengécske BAK-tól, így azok az álmai, hogy feljebb zárkózik a tabellán, hamar szertefoszlani látszottak.
11 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=43&layout=s
12 https://adt.arcanum.com/hu/view/Nepszava_1921_02/?pg=39&layout=s
13
A tartalékcsapatok mérkőzésén az FTC II magabiztosan győzött a Szövetségi díjért.
14
Az ifjúsági bajnokságban, bár a mérkőzésen kikapott, a két pont az FTC csapatáé lett, mert ellenfele hivatalosan lemondott róla.
15
Február 14. hétfő
Az FTC nevével már 1921-ben is mindent el lehetett adni, főleg az újságot. Képzeljük csak el, hogy a rikkancsok teleharsogják az utcát a hangzatos kérdéssel, „Jogosulatlan játékos az FTC-ben?” Aztán elolvasva a cikket kiderül, hogy még maga a címet adó szerkesztő sem hiszi ezt. Miről is volt szó? Kelemen (született Kohn) Richárd kissé megsértődött,
13 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=9&layout=s
14 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=10&layout=s
15 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=10&layout=s
16
hogy kikerült az FTC első csapatából, ezért átigazolását kérte a KAOE együttesébe. Hogy ne kelljen kivárnia az ilyenkor kötelező egy évet, leleplezte önmagát, miszerint ő Kohn Richárd néven már 14 évesen a
KAOE igazolt játékosa volt és az is maradt. Az maradt, mert az FTC ifjúsági csapatába Kelemen Richárdként jelentkezett, úgy kapott igazolást.
Tehetséges volt, használt is neki a ferencvárosi iskola, hamar eljutott az FTC első csapatáig, ahonnan azonban kiszorult és sértődötten el akart igazolni, gyorsan eszébe is jutott, hogy Kohnként el sem igazolt. Ilyen is csak azokban a szép ősi időkben történhetett meg.
Az ügy végül happyenddel zárult, nem lett ügy, Kelemen (Kohn) Richárd visszavonta átigazolási kérelmét és játszhatott tovább az FTC-ben.
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=48&layout=s
Február 17. csütörtök
Úgy tűnik, a Sporthírlap az imént idézett hétfői Kelemen-igazolást szenzációként tálaló cikkével jól fogyott, mert a szerkesztők rátettek egy jó nagy lapáttal. Az újabb szenzációs cím: „Az FTC „reneszánsza””. Igen, így dupla idézőjellel, hisz a reneszánsz szót erősen gúnyos értelemben használták. Ezúttal egy név nélkül nyilatkozó bennfentest találtak, aki megmondta a „tutit”, mi is volt a baj az FTC-ben. Ugye, hogy nincs új a nap alatt? No de, mit is mondott ez a bennfentes? Egyebek mellett azt, az FTC trenírozatlan csapat, a többihez viszonyítva mindenképp. Aztán beszélt elégedetlen futballistákról, akik sajnálták, hogy az általuk keresett pénzt a klub az atlétákra meg a birkózókra költi. Bírál játékosokat, mint Tóth Potya, a nem is védő, de mámoros állapotú kapust, ám leginkább szidja a vezetést, az egy Malaky Mihály kivételével. Szerinte ezek a vezetők csak beszélni és dominózni tudnak, komoly munkát kifejteni azonban nem. Igen, így fogyott akkoriban a Sporthírlap! Tegyük hozzá, egyetlen, igaz váratlan vereség – után. Ennyi idő után is érdemes elolvasni, hogyan adta el az FTC a Sporthírlapot.
Volt is olyan játékos, mint Tóth Potya István is, aki nyilvánosan kikérte magának, hogy őt lejárassák.
17 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=54&layout=s
18 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=1&layout=s
Ám nemcsak Potya, a Nemzeti Sport, mint a Sporthírlap konkurense is az FTC védelmére kelt, lebuktatván a tendenciózusan hangulatkeltő sorokat író „Anonymust”.
Persze, éppen ez volt a Sporthírlap célja, válaszoljanak csak, így ők is tovább üthetik a felmelegített vasat, fogyjon csak a lap. Meg is adták a szót Malaky Mihálynak, aki a vele folytatott beszélgetésben tételesen cáfolt minden állítást, sőt ebből a beszélgetésből tudhatjuk meg azt is, miképp működött az FTC az elnökének és az alelnökének tragikus halála után. Jöjjön egy költői kérdés! Ha az FTC gondjai után őszintén érdeklődő újságírók egyből Malaky Mihályhoz vagy éppen Mattyók Aladárhoz fordulnak, akkor is van ügy? Persze, hogy nincs, viszont akkor a lap sem fogyott volna olyan ütemben.
19 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=12&layout=s
20
Február 20. vasárnap
Hangulatkeltés ide, hangulatkeltés oda, játszani kellett, az FTC-nek a pályán kellett bizonyítani, amit a Vasas ellen meg is tett.
20
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=61&layout=s
21
A tartalékcsapat is biztosan győzött a Szövetségi díjért.
22
A legbiztosabb győzelmet azonban az ifjúsági csapat aratta. 23
Az FTC megtartotta első felnőttek részére kiírt birkózóversenyét, ahol
Péter Rezső és Benő Imre győzni tudott, Mády József második lett. Az ugyanekkor befejezett, Törekvés által rendezett ifjúsági versenyen Bock
Gyula és Adorján László győzött, míg Szekrényi Vilmos és Helfmann Béla másodikként végett, Badó Rajmundnak pedig meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
21 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=13&layout=s
22 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=14&layout=s
23 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=61&layout=s
Az előző hír végén egy rövid mondat volt csupán, hogy a birkózóverseny végén boxmérkőzések is voltak. Egy másik lapból megtudhatjuk, hogy ezeken a Lapszerkesztők nemcsak a lapokat, hanem a pofonokat is terjesztették, hiszen öt győzelmet arattak, miközben az FTC öklözői csupán kettőt. Érdekesség, hogy a Lapszerkesztők a sikereiket Rózsa Jenőnek, az FTC tagjának köszönhették, hiszen amatőr trénerként ő készítette fel őket a versenyekre.
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=61&layout=s
25
Február 27. vasárnap
A bajnokság harmadik tavaszi fordulójában a MAC volt az FTC ellenfele, ám esélye nem sok volt. Nem sok azért, mert az FTC határozottan javuló formát mutatott és 5:0-ra győzött.
26
25 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarsagMilotayPetho_1921_02/?pg=113&layout=s
26
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=21&layout=s
Hasonlóan fölényes volt az FTC II győzelme is.
Mint ahogy az ifjúsági csapat sem akart lemaradni.
Március 6. vasárnap
A bajnokságnak már a korai szakaszában összejött a nagy találkozó, az a mérkőzés, amelyre nemcsak a játékosok, a nézők is nagyon vártak, az MTK elleni meccs. Mi sem bizonyítja jobban a nagy várakozást, mint a Hungária úton összezsúfolódott 30 ezer néző. Mit láttak? Egy, a tudósítás szerint néhány percet kivéve szürke, óvatos játékot, amelyből a végén az MTK jött ki jobban, hiszen 3:1-re megnyerte ezt a fontos találkozót, megerősítve ezzel vezető helyét a tabellán.
27 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=22&layout=s
28 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=22&layout=s
29
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=28&layout=s
A kettes számú csapatok mérkőzésén éppen a fordított arányú eredmény született, azaz az FTC II nyert 3:1-re.
30
Jól ment az FTC csapatainak az ifjúsági küzdelmekben is, egy győzelem és egy döntetlen volt a mérleg.
Az ifjúsági első csapat 3:0 arányú győzelme annyira megdobogtatta
Komoróczy Lajos szívét, hogy az FTC tagjaként 11 ezüstérmét készíttetett, amelyeket további motivációként felajánlott a győztes csapat tagjainak.
Lezajlott az év első mezei futóversenye is, úgy a felnőttek, mint az ifjúságiak számára. Az FTC csapata mindkét korosztályban a második helyen végzett, egyéniben az ifjúságiaknál Ambrózy Sándor (a tudósításban tévesen Károlynak írták) győzött, a felnőtteknél pedig Kulcsár József a csapattal egyezően második lett.
30 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=30&layout=s
31 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=30&layout=s
32 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=86&layout=s
31 32Jöjjön itt, egy kis „színes” hír, miért is tudott győzni az újonc Ambrózy Sándor? Saját elmondása szerint az „FTC lélektana” segítette, amikor már-már feladta volna a versenyt, akkor egy üvöltést hallott a pályán kívülről: „Ne hagyd magad Fradi!”. Nem hagyta, győzött! Igen, ez a „Küzdeni mindig, feladni soha!” mondásunk előfutára, sok sportolón segített már akkoriban is.
33 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=30&layout=s
34 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=139&layout=s
Március 13. vasárnap
Nem volt bajnoki forduló, mert válogatottak játszottak az Üllői úton. Nem volt ez hivatalos válogatott mérkőzés, hanem Budapest és Berlin csapatai mérkőztek meg. Budapest csapata ugyan egyenlő volt a magyar válogatottal, ám Berlin esetében nem lehetett német összválogatottról beszélni. Mindenesetre a Budapest válogatottban két ferencvárosi játékos, Obitz és Blum szerepelt, a vége nagy csatában 2:2-es döntetlen lett.
35
Egy héttel a MAC versenye után az MTK hívta versenybe a mezei futókat. Az FTC ifjúsági csapata ezúttal is második, a szeniorok egy helyet visszaesve a harmadik helyen végeztek. Egyéniben egyedül az ifjúsági Ambrózy Sándor ért el dobogós helyezést.
35 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=37&layout=s
Március 20. vasárnap
Nem indult jól ez a tavasz a ferencvárosi labdarúgóknak, akik ötödik bajnoki mérkőzésükön a harmadik vereségüket szenvedték el. Ezen a vasárnapon a BTC csapatától kaptak ki 1:0-ra.
36 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=38&layout=s
37 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=44&layout=s
36 37Érdekes, hogy a vereségek ellenére a csapat a bajnokságban tartotta a harmadik helyet, igaz, a mögötte levő óbudaiak kettővel kevesebb meccset játszottak.
38
A heti mezei futóversenyt az FTC rendezte az ifjúságiak részére. A hazai pálya meg is mutatkozott, úgy a csapat-, mint az egyéni versenyt a ferencvárosi futók nyerték.
38 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=44&layout=s
39 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=46&layout=s
A szenior mezei futóknak nem ment ilyen jól, ők a BEAC versenyén indultak és csapatban az első háromtól jócskán lemaradva a negyedik helyen végeztek.
Március 24. csütörtök
Ez a hét már a nagyhét volt, már ami a katolikus naptárt illette, azaz a húsvét előtti hét. A húsvéti ünnepekre a magyar élcsapatok újra serlegmérkőzésekkel kedveskedtek a publikumnak, amelynek résztvevője volt a bajnokság első három helyezettje, az MTK, az UTE és az FTC, negyediknek pedig a svéd bajnok Kamraterna Göteborg csapatát nyerték meg. Mindenki játszott mindenkivel, a legtöbb pontot szerző csapat nyerte a serleget. A ferencvárosiak első ellenfele a Hungária úton az UTE volt, amellyel megosztozott a pontokon.
40 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=46&layout=s
41 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=49&layout=s
Olvashatjuk, az FTC összeállításának érdekessége az volt, hogy az edző Bródy Sándor beállította magát a csapatba, mert Blum Zoltán nem vállalta a játékot. De miért nem vállalta a játékot Blum Zoltán? Egyesek már azt rebesgették, azért, mert abbahagyja a futballt. Valóban, volt benne ilyen szándék is, ám erről letett, megígérte a vezetésnek, hogy folytatja.
Március 27. vasárnap
A húsvéti serlegért folyó csatározások második napján az FTC mérkőzött a svéd bajnokkal a Hungária úton és azt 1:0 arányban legyőzte, immár újra Blummal a soraiban.
42 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=54&layout=s
43 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=52&layout=s
42 43Az ifjúsági csapat barátságos mérkőzést játszott a Vasklub ifjúságiakkal és fölényesen legyőzte őket.
44
A mezei futóversenyek sorát a Munkás TE folytatta. Az ifjúsági mezőnyben újra az FTC csapata győzött, egyéniben Goschy Ferenc második, Kovács (Kaltenecker) Béla harmadik lett. A szeniorok között a csapatversenyben az FTC a harmadik, egyéniben pedig a legjobb ferencvárosi, Sárosdy Ferenc az ötödik helyen végzett.
45
Március 28. hétfő
Úgy adódott, hogy húsvéthétfőn az Üllői úton valódi döntőt vívhatott az FTC és az MTK a Húsvéti serlegért. A ferencvárosiaknak a serleg elnyeréséhez feltétlenül győznie kellett, az MTK-nak a döntetlen is elég volt. Ennek ellenére a kék-fehérek nem döntetlenre játszottak, a bajnoki mérkőzéshez hasonlóan újra két góllal győztek, ők vihették haza a serleget, az FTC-nek a második hely jutott.
44 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=53&layout=s
45 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=54&layout=s
46
28 ifjúsági csapat nevezett az Ékszerész serlegért vívott kieséses tornára, amelynek első fordulójában az FTC a kiírók csapatát győzte le és jutott tovább.
46 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=53&layout=s
47 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=53&layout=s
Március 29. kedd
Két az FTC atlétikai szakosztályával kapcsolatos hír. Az elsőből megtudhatjuk, hogy nem véletlenül találkozhatunk hétről-hétre az FTC atlétáinak a neveivel a versenyeken. Azért nem volt ez véletlen, mert ebben az időben nem kevesebb, mint 82 atléta trenírozott rendszeresen az Üllői úton.
48
Joggal volt minderre büszke Malli bácsi, a népszerű Mailinger Béla, az atlétikai szakosztály vezetője.
49
A másik hír pedig egy érdekes motivációról tesz említést. Történt ugyanis, hogy a hosszú hadifogságból hazatért Stolmár Károly eljegyezte Szántó Mariskát. Eddig nem is lenne érdekes a hír, úgy már annál inkább, hogy a menyasszony kikötötte, esküvő csak akkor lehet, ha a vőlegény megjavítja a 110 méteres gátfutás magyar rekordját.
48 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=55&layout=s
49 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=139&layout=s
Április 3. vasárnap
Abban az időben úgy tűnt, már nem is meglepetés az óriási meglepetés, avagy az FTC újabb váratlan vereséget szenvedett, ezúttal a VII. ker SC csapatától. A vereség azért is fájdalmas volt, mert az élvonal újonca így oda-vissza megverte a Ferencvárost.
50 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=55&layout=s
51 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=108&layout=s
Ahogy az lenni szokott ezen a tavaszon, az első csapat eredménytelenségére gyógyírt a tartalékcsapat győzelme jelentett.
52
A tartalékcsapat győzelme mellett ne feledkezzünk meg az ifjúsági csapat győzelmi szériájáról sem.
53
Atlétikában bajnoki vasárnapra virradt Budapest, ezen a vasárnapon rendezték meg a mezei futóbajnokságokat. Az ifjúságiaknál nem volt kérdés, hogy az FTC csapatát a többiek nem tudják legyőzni, csupán azt nem lehetett előre tudni, egyénileg ki viszi el a pálmát. Nos, a csapat hozta a papírformát, egyéniben pedig Nemes Imre lett az 1921. évi ifjúsági mezei futóbajnok. Némi meglepetésre a felnőttek között az FTC nem indította el a versenyzőit.
54
52 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=109&layout=s
53 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=109&layout=s
54 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarAtletikaiSzovetsegEvkonyve_1921/?pg=24&layout=s
Április 4. hétfő
Igaz, alaposan felforgatott csapattal, de az első csapat is újra meg tudta ízlelni a győzelem ízét egy barátságos mérkőzésen a KAOE ellenében.
Április 10. vasárnap
Az FTC sorozatos vereségeit követően már nem is várta a sajtó a bajnoki győzelmet a TTC ellen. Az azonban mégis megjött, igaz az ellenfél már 2:1-re és 3:2-re is vezetett, azonban a vége mégis 5:3 lett a zöld-fehérek javára. Újra játszott, sőt gólt is lőtt a csapatban a nem is oly rég még elvágyódó Kelemen (Kohn) Richárd.
55
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=61&layout=s
56 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=68&layout=s
57 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=121&layout=s
58 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=121&layout=s
56 A kettes számú csapat ennél magabiztosabban győzött a Szövetségi díjért. 57 A győzelem a zöld-fehér ifik meccsén sem maradt el. 58Az Egyetértés mezei futóversenyén is – a bajnoksághoz hasonlóan - csak a ferencvárosiak ifjúsági részlege indult, ám messze nem értek el olyan jó eredményt, mint egy héttel korábban a bajnokságban, csapatban csupán a negyedik helyen végeztek.
59
Április 16. szombat
Nemcsak a futballban voltak zajosabb átigazolási ügyek, azok bizony előfordultak más sportágakban, így atlétikában is. Itt a naplóban is gyakran találkozhattunk Trampitsch Ernő nevével, aki az FTC igen tehetséges középtávfutója volt. Olyannyira, hogy fejlődését az MTK is szemmel tartotta. Aztán amikor az ifjú Trampitsch megbetegedett, gyorsan fel is ajánlották neki, hogy magánorvossal kikúráltatják, míg az FTC csupán a munkásbetegsegélyzőnél „szerzett neki protekciót”. Az ifjúnak ez nem volt elég, megzsarolta az FTC-t, ahol nem engedtek, így az ifjú titán az MTK-ba lépett.
59
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=70&layout=s
Április 17. vasárnap
A bajnokságban fontos mérkőzés következett az FTC számára, amelynek tétje a harmadik hely bebiztosítása volt. Az ellenfél a negyedik helyen álló III. ker. TVE csapata volt, amely nem tudott élni a zöld-fehérek sorozatos botlásaival, nem tudott előzni. Erre pedig ezen mérkőzés után még kevesebb esélye maradt, hiszen a ferencvárosiak megemberelték magukat és helyenként szemet gyönyörködtető játékkal 3:1-re győztek.
60 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=74&layout=s
61 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=76&layout=s
A tartalékcsapat folytatta a győzelmi sorozatát. 62
A mezei szezon utolsó versenyén „helyreállt a világ rendje”. Az FTC ifjúsági futói biztosan nyerték a csapatversenyt, egyéniben pedig Ambrózy Sándor győzött. Újra indultak, mi több, jól is szerepeltek a felnőtt korosztályú ferencvárosi futók, Uglár István megnyerte a versenyt, a csapat pedig a második helyen végzett.
63
Április 24. vasárnap
Az 1921-es esztendő első országok közötti válogatott mérkőzésére Bécsben került sor, természetesen Ausztria ellen. Tovább tartott a magyar csapat negatív sorozata (utoljára 1919.11.09-én tudtak győzni). A 4:1-re elveszített találkozón a zöld-fehéreket három játékos, Hungler János, Szabó József és Blum Zoltán képviselte.
62 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=78&layout=s
63 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=78&layout=s
Míg a válogatottak Bécsben játszottak, az FTC első csapata az Üllői úton szegedi vendégeket fogadott, a Szegedi AK csapatával mérkőztek. Az eredmény a szegedieket dicsérte, hiszen az csupán 3:1 volt a ferencvárosiak javára.
Május 1. vasárnap
A bajnokságban újabb szép győzelemmel mutatta az FTC, hogy elkezdett kikászálódni a gödörből.
64 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_035/?pg=28&layout=s
65 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=88&layout=s
66 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=99&layout=s
67 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=157&layout=s
68 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=157&layout=s
66 A Szövetségi díjért a második csapat, ha a szokottnál szűkebben is, de újra győzött. 67 Nem sikerült viszont a győzelem az ifjúsági csapatnak. 68A MASZ a kezdők részére (juniorkorból éppen a felnőttkorba lépők) rendezte meg a szezon első pályaversenyét, ahol az FTC ifjú atlétái öt (ezen belül Farkas Endre egyedül három) győzelmet arattak.
69
Az Egyetértés SC egyórás futóversenyén az örökifjú Paskál Ignác indult és ért el egy negyedik helyezést.
69 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=157&layout=s
70 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=101&layout=s
Az első gyaloglóversenyt Hóra Ferenc nyerte meg, Ladányi (Lautenburg) Miksa a harmadik helyen végzett.
71
A Postás által rendezett ifjúsági birkózóversenyen az FTC részéről Sztakó Sándor győzött, a magyar birkózósport későbbi halhatatlanját, Matura Mihályt előzte meg, Bock Gyula második, Szekrényi Vilmos pedig harmadik lett.
72
Május 5. csütörtök
Áldozócsütörtök ünnepe lévén bajnoki forduló volt ezen a napon, ahol az FTC a bajnokság egyik „vendégcsapata”, a MAFC ellen játszott (az egyetemi csapatok versenyen kívül, a többiekkel nem, csak egymással versenyezve indultak a bajnokságban). Bár az eredmény nem lett olyan lehengerlő, mint ősszel (10:0), de azért győztek a zöld-fehérek.
71 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=101&layout=s
72 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=99&layout=s
73
Május 7. szombat
Az MTK ifjúsági atlétikai versenyén az FTC sportolói kétszer nyertek Ambrózy Sándor és Goschy Ferenc révén, a többiek még 5 második és 2 harmadik helyezést szereztek (Virág Lászlót a tudósító tévesen „igazolta” az MTK-ba).
73 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=104&layout=s
74 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=113&layout=s
Május 8. vasárnap
Amikor rangadóként tekintettek az éppen esedékes UTE-FTC meccsre, hiszen a második játszott a harmadikkal. Nem született meglepetés, a második győzött és ezzel be is biztosította magának a bajnokság második helyét. Sajnos, ebben a szezonban nem az FTC volt ez a csapat. 75
75 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=111&layout=s
76 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=112&layout=s
Az ifik pedig, csak hogy a vereség és a győzelem után meglegyen a harmadik eredmény is, döntetlenül végeztek.
77
A MAFC szenioroknak rendezett atlétikai versenyén a ferencvárosi győzelmet a gerelyvető Nizsalovszky Ferenc szállította, mellette három második és egy harmadik hely volt a mérleg.
78
Május 1-jén a MASZ versenyén egy számot, a 4x200 m-es váltót a sötétedés miatt nem tudták megrendezni, ezt a MAFC versenye előtt pótolták. Az FTC számára komoly tétje volt a számnak, hiszen, ha váltója az első két hely egyikén végez, akkor az összesített pontverseny is az övé lett volna. A váltó a harmadik lett, így az összesítésben is csupán a második hely jutott a ferencvárosiaknak.
77 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=112&layout=s
78 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=112&layout=s
79
Május 10. kedd
Az Ékszerész serlegért vívott körmérkőzés sorozatban az FTC ifjúsági csapata a TTC ifjait lépte le 5:1 arányban.
79 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarAtletikaiSzovetsegEvkonyve_1921/?pg=28&layout=s
80 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=167&layout=s
Május 14. szombat
Úgy tűnik, akkoriban, ha szombat, akkor ifjúsági atlétikai verseny is volt. Az MTK után ezúttal a MAC rendezett versenyt, ahol az FTC atlétái 1 első, 3 második és 2 harmadik helyezést szereztek.
Május 15. vasárnap
A korábban nagy vihart kavart, sok port felvert németországi profik ügye rendeződött az MLSZ-ben, ezzel a nappal visszakapták az amatőr játékjogukat, igaz egyelőre a bajnoki mérkőzések kivételével. A bajnokikon csak 1921. augusztus 28-tól, tehát a következő bajnokság kezdetétől játszhattak.
81
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=127&layout=s
82
Wilheim Vilmos és Pataky Mihály azonnal élt is a lehetőséggel és pályára lépett az FTC pünkösdvasárnapi nemzetközi mérkőzésén az SV Leipzig ellen. Pataky Mihály nem hazudtolta meg önmagát, góllal tért vissza a pályára a győztes mérkőzésen. Nem volt ilyen szép, ám kétségkívül ugyancsak emlékezetes Wilheim visszatérése, hisz ő is gólt szerzett, apró szépséghiba, hogy a labdát a saját kapujába juttatta.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=81&layout=s
83
Az FTC kombináltnak nevezett FTC II ezen a napon Nyíregyházán játszott bemutató jellegű meccset, ahol nyertek a helyiek ellen.
84
Az Egyetértés SC rendezte meg Budapest bajnokságáért a 25 km-es országúti futóversenyt, amelyen Ertl József a harmadik helyen végzett.
83 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=124&layout=s
84
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=180&layout=s
85
A Postás SE pályaavató versenyén Ujfaluczky József és Gyurkó László győzött, míg Farkas Endre ezúttal „csak” a második helyet szerezte meg, csakúgy, mint a középtávfutó Sárosdy Ferenc, Dankó Géza pedig harmadik lett. 86
85 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=127&layout=s
86 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=127&layout=s
A nyár, a jó idő közeledtének csalhatatlan jele volt, hogy elkezdődtek az úszóversenyek. Egyből az elsőn születtek zöld-fehér sikerek, hiszen Szubota Béla és műugrásban Szentgyörgyi Antal győzött, míg Wagner Olga és a műugró Nagy Károly második, míg Serény István harmadik lett.
87
Május 16. hétfő
Pünkösdhétfőn folytatódtak a sportesemények. Az FTC futballcsapata az előző napi nemzetközi meccs után ezúttal egy hazai barátságos találkozón mérte össze erejét a kispestiekkel. Igaz, nem az előző napi csapat, hanem annál sokkal tartalékosabb, akik nagyon simán kikaptak.
87
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=128&layout=s
88
A Nyíregyházán tartózkodó ferencvárosi csapat is duplázott, azaz vasárnap után hétfőn is játszott, ők viszont a hétfői mérkőzésüket is megnyerték, ráadásul sokkal biztosabban.
89
Természetesen atlétikai versenyből is jutott hétfőre, ezt a Spárta AK rendezte. Farkas Endre egy számban újra győzött, egy másikban második lett, ugyanezen a helyen végzett Oleksák János, Brausz Károly és Sárosdy Ferenc is.
88 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=125&layout=s
89 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=180&layout=s
90
Ám a nap fő atlétikai attrakciója nem ez a verseny volt, sokkal inkább az, amely Budapest utcáin 100 ezer néző előtt zajlott. A verseny fő számában a 10x400 méteres stafétában az FTC váltója a második helyen végzett.
91
90 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=127&layout=s
91 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=129&layout=s
Propaganda célokból a vízbe ugrott a vízipóló bajnokcsapat is, amelyik legerősebb ellenfelét győzte le meglehetősen magabiztosan.
92
Május 17. kedd
Időtálló gondolatok az aznapi Nemzeti Sportból. „De igenis az ifjúság ellen vétkezik az az egyesület, amely a tagjait pénzeli, munkanélküli életre szoktatja, anyagi támogatással kávéházra, korcsmára, mulatóhelyre, kártyára, lóversenyre stb. nyújt módot, éretlen gyerekeket lakkcipőben, selyemharisnyában, finom ruhában járat és gondtalan fényűző életre nevel. Ez az egyesület bűnt követ el nem a sport, de embertársai, hazája s önmaga ellen is.” A szerző mindezt az amatőrsport és a profizmus témakörben zajló vitához fűzte hozzá, a fék nélküli profizmus ellen. Igaza volt? Mindenki döntse el maga!
92
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=128&layout=s
93
Május 21. szombat
A szombati ifjúsági atlétikai versenyek rendezőinek sorában az FTC következett, ami már önmagában is előrevetítette, hogy számos ferencvárosi siker születik. Így is lett, Reiner László, Kovács Béla kétszer, Adorján László és a 3000 m-es futócsapat is győzött, mellettük még 3 második és 4 harmadik hely is otthon maradt.
93 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=126&layout=s
94
Május 22. vasárnap
A bajnokságban ezúttal nem hazudtolta meg a papírformát a ferencvárosi csapat, a várt könnyű győzelmet aratta a 33 FC felett.
94
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=126&layout=s
A meglepetést ezúttal a tavasszal remeklő tartalékcsapat szolgáltatta, amely a Szövetségi díjért nem bírt ellenfelével, csupán döntetlenül végzett.
96
Az ifjúsági csapat viszont gólfesztivált rendezett az ellenfele lemondása folytán barátságossá degradált mérkőzésen.
97
95 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=139&layout=s
96 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=140&layout=s
97 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=140&layout=s
95
Az atléták eredményeit figyelve több helyszínt is vizsgálni kellett. Az
Óbudai TE versenyén Brausz Károly megnyerte a rúdugrást, ahol Farkas
Endre lett a második, utóbbi távolugrásban is elért egy harmadik helyet.
98
A KAOE versenyén Gyurkó László tudott győzni, Kovács János második, míg Nizsalovszky Ferenc és a 4x1500 m-es váltó harmadik lett.
98 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=141&layout=s
99 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=141&layout=s
A harmadik atlétikai verseny az FTC által rendezett 4 mérföldes országúti gyaloglás volt, ahol először indult az évben Szablár Péter, aki győzelemmel kezdett, mögötte Hóra Ferenc és Ruzsák Henrik végzett.
100
Úszásban a MAFC versenyén két ferencvárosi versenyző ugrott a Császárfürdő medencéjébe, Serény István győzött, az újonc Málik József harmadik lett.
101
98 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=141&layout=s
99 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=142&layout=s
Május 24. kedd
Birkózásban befejeződtek Budapest bajnokságai. Az FTC legnagyobb esélyese, Péter Rezső nem indult, a távollétében a legjobb ferencvárosi helyezést Schmeisz Béla érte el, aki második lett, míg Czigány László a harmadik helyet tudhatta magáénak.
102
Május 26. csütörtök
Úrnapja, ünnep, tehát bajnoki forduló, ahol az FTC ellenfele a bajnokságban versenyen kívül induló másik egyetemi csapat, a BEAC volt. Az eredmény újra a meglepetések kategóriájába kívánkozott, hiszen azt kevesen gondolták volna, hogy a vége 1:1 lesz.
102
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=202&layout=s
103
Mivel az egyetemi csapat a Szövetségi díjért nem játszott, a kettes számú csapatok barátságos mérkőzést játszottak, amelyet az FTC II nyert meg.
104
Atlétikában Budára, a Széna téri pályára invitálta a versenyzőket a BBTE. A zöld-fehér atléták közül ezúttal Kalotai Vilmos nyert, mellette egy második és három harmadik helyezést lehetett elkönyvelni.
105
103 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=146&layout=s
104 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=209&layout=s
105
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=149&layout=s
Május 28. szombat
Atlétikában ezt a hétvégét az MTK kérte ki magának, már ami a versenyrendezést illeti. A szombati napra időzítették – természetesen –az ifjúsági számokat, amelyekben a ferencvárosiak két-két második és harmadik helyezésig jutottak.
106
Május 29. vasárnap
A bajnokságban az FTC lejátszotta utolsó mérkőzését a KAC ellen, amely azonban a helyezését tekintve már nem osztott, nem szorzott, így is úgy is a harmadik helyet szerezték meg. Ez a tétnélküliség egészen biztosan meglátszott a meccs képén is, amely döntetlenül végződött.
107
106
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=156&layout=s
108
Az MTK atlétikai hétvégéjének második napja az osztrák és svéd atléták indulásával nemzetközivé lett, ahol Némethy Jenő szép futással győzte le neves svéd ellenfelét. Igaz, külföldi ellenfelek nélkül, de a magyar mezőnyben győzött még Farkas Endre és Lautenburg Miksa is, mely győzelmeken kívül volt még egy második és két harmadik helyezés is. Ezen a versenyen indult először Stolmár Károly, aki hiába nyert, nagy igyekezetében három gátat is döntött, ezért diszkvalifikálták.
109
107 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=153&layout=s
108 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=182&layout=s
109
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=156&layout=s
110
Az MTE nagyszabású úszóversenyén Wenk János jelezte, ebben az évben is ott lesz a medencében, biztosan győzött, ahogy tette azt rajta kívül Serény István és az egyre szebb eredményeket elérő Wagner Olga is.
111
Május 31. kedd
Az ifjúsági labdarúgó csapatoknak az Ékszerész-serlegért folytatott küzdelme váratlan fordulatot vett. Az FTC még május 10-én sikerrel abszolválta a TTC elleni mérkőzését, amelyet utólag a MAC megóvott. Miért a MAC? Mert a kieséses rendszerű sorozatban ők lettek az FTC ellenfelei a négy közé jutásért. Biztosan jobban szerettek volna a TTC-vel játszani, ezért megkérdőjelezték a mérkőzésen játszó és három gólt is
110 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarAtletikaiSzovetsegEvkonyve_1921/?pg=46&layout=s
111 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=156&layout=s
szerző Tőkés Sándor játékjogát, mondván ő már nem ifjúsági korú játékos. Azonban tévedtek, Tőkés hivatalos papírokkal bizonyította, hogy életkora megfelelt a szabályoknak. Minderre az FTC képviselője is megpróbált turpiskodni, ő meg ki akarta záratni a MAC csapatát, mivel az idő előrehaladta miatt nem tudtak június 5-ig terminust egyeztetni. Ez sem jött össze, a terminust kitolták, a mérkőzést júniusban le kellett játszani.
112
Június 1. szerda
Wenk János a vizek nyughatatlan vándora úgy gondolta, ha van két hét szabadsága, akkor éppen Orosházára utazik úszást és vízipólót oktatni.
113
112 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=159&layout=s
113 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=221&layout=s
Június 4. szombat
Az MLSZ egyik újítása volt, hogy amikor a magyar válogatott játszik, akkor a fővárosi élcsapatok utazzanak vidékre a futball propagálására. A ferencvárosiaknak Békéscsabát dobta a sors, odamentek és játszottak egy döntetlent a Csabai AC csapatával, ami nagy örömet okozhatott a helyieknek, hiszen a papírforma biztos fővárosi győzelmet ígért.
114
Az atlétikai ifjúsági versenyek sorában ismét a MAC következett, ahol a ferencvárosi ifjak 2 első, 3 második és 2 harmadik helyezéssel gazdagították a klub eredménylistáját. 115
114 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=224&layout=s
115 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=169&layout=s
Június 5. vasárnap
A németek elleni válogatott mérkőzés napja volt, amikoris a magyar válogatott megszakította végre a lassan kínossá váló hosszú nyeretlenségi sorozatát. Az FTC csapatát Blum Zoltán és Tóth Potya István képviselte. Érdekesség, hogy ez volt az első olyan válogatott találkozó, ahol egy játékos sérülése esetén lehetőség volt cserélni.
116
A Békéscsabán vendégeskedő ferencvárosi futballisták az előző napi döntetlen után, ha szűken is, de ezúttal nyertek.
117
Atlétikában az MTE versenyén Némethy Jenő 800 méteren győzött, míg Farkas Endre távolugrásban harmadik lett.
116 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sportkonyvek_035/?pg=28&layout=s
117 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=224&layout=s
118
Szablár Péter 5 angol mérföldes gyaloglásban állított fel alapcsúcsot az FTC versenyén, az ifjúsági számot is ferencvárosi gyalogló, Guzsák Kálmán nyerte.
119
Ezen a vasárnapon még két vidéken rendezett atlétikai versenyen is indultak az FTC sportolói. Nagy István (Toldy István álneve) Hajdúböszörményben, Kovács (Kaltenecker) Béla Székesfehérváron képviselte a ferencvárosi színeket. Előbbi egy második, utóbbi három első helyet hozott haza.
118 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=169&layout=s
119 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=169&layout=s
120
121
A BBTE kétnapos úszóversenyén a ferencvárosi érdekeltséget Wagner Olga és a műugró Nagy Károly biztosította, akik csak a második napon indultak, előbbi a második, utóbbi pedig az első helyen végzett.
122
Kerékpározásban Pirity Jenő kifejezetten jól kezdte a szezont, legyőzte a sokszoros bajnok Uhareczky Ferencet. Nem akart tőle lemaradni Eigner Jenő sem, aki a juniorok hasonló versenyét nyerte meg.
120 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarAtletikaiSzovetsegEvkonyve_1921/?pg=48&layout=s
121 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarAtletikaiSzovetsegEvkonyve_1921/?pg=49&layout=s
122 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=170&layout=s
123
Az Üllői úti pálya szokatlan sporteseményt kínált ezen a vasárnapon, szabadtéri boxversenyt rendeztek, ahol az FTC öklözői négy elsőséget szereztek.
124
Június 6. hétfő
Befejeződött a MAC nemzetközi birkózó versenye, ahol az FTC birkózóit Schmeisz Béla képviselte, a harmadik helyen végzett.
123 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=225&layout=s
124 https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1921_06/?pg=50&layout=s
125
Június 11. szombat
Az Egyetértés SC ifjúsági atlétikai versenyén tarolt az FTC, hiszen 6 első helyezést ért el a 2 második és 5 harmadik mellett.
126
125 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=178&layout=s
126 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=185&layout=s
Június 12. vasárnap
A bajnokságban sokat bukdácsoló FTC helyreállította a magyar futball kissé megtépázott becsületét Bécsben, ahol Nikolsburger Rezső mesterhármasával 3:1-re legyőzte a Rapid csapatát.
127
128
127 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=181&layout=s
128 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=190&layout=s
Volt is ömlengés idehaza a sajtóban.Malaky Mihályt is megszólaltatták, aki nyilatkozatában „hivatalos rangra” emelte a Fradi elnevezést, amelyről eddig nemigen beszélhettünk, elvétve fordult csak elő. Malaky ezúttal a közönség ütemes Fradi-tapsa kifejezést használta, amely doppingszerűen hatott a játékosokra. Még nem kiáltották, de már tapsolták, hogy Fradi, úgy véljük, innentől itt a naplóban is megállja a helyét, ha Fradiként is hivatkozunk a csapatra, a klubra.
129
A BEAC atlétikai versenyén egy-egy második és harmadik helyezés fémjelezte a ferencvárosi atlétikát.
129 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=190&layout=s
130
Az óbudaiak úszóversenyén
volt ferencvárosi érdekeltség, ott Nagy Károly győzött Szentgyörgyi Antal előtt.
131
Kerékpározásban Pirity Jenő egyéniben nem tudta megismételni korábbi győzelmét, tandemben viszont összeült a fiatalságot képviselő Eigner Gyulával és nyert, aki pedig a kezdők részére kiírt versenyben lett második.
132
130 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=185&layout=s
131 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=240&layout=s
132 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=240&layout=s
csupán műugrásbanJúnius 15. szerda
Egyszer fent, egyszer lent. Úgy tűnik így járt a három napja a magasságokban szárnyaló, Bécsben a Rapidot legyőző ferencvárosi csapat. Útban hazafelé ugyanis megálltak Szombathelyen és játszottak egyet a helyiek derék csapatával, akik hőstettet hajtottak végre azzal, hogy legyőzték az FTC-t, amely így került a magasságból a mélybe.
133
Senki nem magyarázta ezzel a vereséget, ám ettől még tény volt, a bécsi mérkőzés hősét, Nikolsburger Rezsőt az első percekben lőtt gólja után úgy lerúgták, hogy onnantól kezdve statisztált, műteni is kellett.
133 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=190&layout=s
134 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=259&layout=s
Június 16. csütörtök
A szombathelyi vereség ellenére a ferencvárosiak ünnepséggel, a teljes vezetőséggel az élen várták a Bécsben győző csapatot.
135
Június 17. péntek
Lejátszották az Ékszerész-serlegért az elődöntőt, amelyet végül nagy meglepetésre a MAC ifjúsági csapata nyert meg a jóval esélyesebb FTC ellenében.
136
Június 18. szombat
Az MTK ifjúsági atlétikai versenyén Virág László kétszer és a váltott távú staféta győzött, mellettük még három második hely is az Üllői útra került.
135 https://adt.arcanum.com/hu/view/ANep_1921_06/?pg=118&layout=s
136 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=188&layout=s
137
A budapesti nagy regatta szombati versenynapján az FTC egy négyest állított ki, amely azonban az „indultak még” kategóriában végzett, helyezést nem ért el.
138
137 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=199&layout=s
138 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=256&layout=s
Június 19. vasárnap
A MAC nagyszabású atlétikai versenyén győzelmet csak Stolmár Károly aratott (igaz, ő ellenfél nélkül), Némethy Jenő a remek ideje ellenére a hendikep rendszer áldozata lett, nem tudta ellenfele túlzottan nagy előnyét behozni. Mellettük még Nizsalovszky Ferenc és Kovács János ért el harmadik helyezést.
139
Az MTK úszóversenyén baj volt az FTC úszóinak oldalúszásával, két számot is elvesztettek ennek szabálytalanná minősített volta miatt. Így csupán a nem az oldalán oldalon, hanem gyorson és gyorsan úszó Serény István győzelmének lehetett örülni.
140
139 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=200&layout=s
140 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=201&layout=s
Vízipólóban az FTC második csapata ugrott vízbe a Szövetségi díjért, ahol biztosan nyert. A közölt összeállításból látszik, hogy a „nagy öreg” Domonkos Pál mellett a csapatban fiatal úszók játszottak.
141
Kerékpározásban Pirity Jenő ezúttal a másik Jenővel, egyúttal a másik Eigner testvérrel, azaz Eigner Jenővel ült tandemgépre, hogy induljon egy szokásos és egy speciális tandemversenyben. A szokásos versenyben harmadikok lettek, a speciálist, amelynek lényege az volt, hogy az egyes bajnok Uhareczky Ferenccel versenyeztek, megnyerték. Eigner Jenő győzött a nagy osztályozó hendikep versenyben is, ahol Papp Gyula a harmadik lett.
142
A budapesti nagy regattán az FTC junior négyese sem járt jobban, mint előző nap a kezdők, ők is maradtak az „indultak még” kategóriában.
141 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=255&layout=s
142 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_1/?pg=201&layout=s
143
Június 26. vasárnap
Magyarország-Délnémetország 3:0 (2:0). Mivel Délnémetország nem Németország, ezért országok közötti válogatott mérkőzésről nem lehetett beszélni. Mindenesetre magyar oldalról minden ugyanolyan volt, mintha válogatott meccs lett volna, válogatott a bizottság, aztán játszottak a kiválasztottak, köztük Szabó József, Blum Zoltán, Pataky Mihály és Tóth Potya István, az FTC játékosai. Pataky egyenesen briliáns módon játszott, ő volt a győzelem záloga, aki már az első percben megszerezte a magyar vezetést.
144
143 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=256&layout=s
144 Dénes Tamás–Sándor Mihály–B. Bába Éva A magyar labdarúgás története I. 442. oldal
145
146
145 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=266&layout=s
146 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=269&layout=s
Az Üllői úton rendezett gyaloglóversenyt Hóra Ferenc nyerte, Lautenburg Miksa a harmadik lett.A MAC úszóversenyén ferencvárosi részről Glatter Gyula és Wagner Olga győzött.
147
Az Újpesti Munkás Testedzők Egyesülete nemzetközi kerékpár- és motorversenyt szervezett a Millenárisra, ahol a FTC részéről Eigner Jenő és Papp József tudott győzni, Kovács József és Papp Gyula harmadik lett.
148
Az ökölvívók a Lapterjesztők boxolóival közösen Balassagyarmaton népszerűsítették a sportágukat, ahol nagy közönség előtt bemutató mérkőzéseket tartottak.
147 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=269&layout=s
148 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_1/?pg=269&layout=s
149
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiUjsag_1921_06/?pg=209&layout=s
149
Június 29. szerda
Megkezdődött az 1921. évi magyar atlétikai bajnokság. Az első napon az ifjúsági számokat és három felnőtt számot bonyolítottak le. A ferencvárosi atlétika három bajnoki címmel lett gazdagabb, ebből kettő ifjúsági (Adorján László és Kovács Béla), egy felnőtt (Szablár Péter). A bajnoki címek mellett az ifjúságiaknál három második és két harmadik, a felnőtteknél pedig egy második helyezés született.
150
A birkózók is megrendezték az ifjúsági bajnokságokat, ők azonban az atlétáktól eltérően az első alkalommal versenyeztek az országos bajnoki címekért. Az FTC a pehelysúlyú Bock Gyula és a nehézsúlyú Badovetz (Badó) Rajmund révén két elsőséget szerzett, mellettük Helfmann Béla második, Szekrényi Vilmos negyedik helyen végzett.
150
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=4&layout=s
151
Az FTC az MTK-val közösen rendezett egy nemzetközi kerékpáros versenyt, ahol a Pirity Jenő-Eigner Jenő páros egyszer a második, egyszer pedig a harmadik helyen tekert a célba.
152
151 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=6&layout=s
152 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=7&layout=s
Július 1. péntek
A MAC teniszversenyén több ferencvárosi teniszező is indult. Közülük a Pick-Ordódy férfi páros a hendikep versenyben a második helyen végzett, míg Vígh a férfiegyes hendikepben a döntőbe jutott.
153
153
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=6&layout=s
Július 2. szombat
A III. ker. TVE úszóversenyén a műugrásban kettős ferencvárosi győzelem született, de nyert az oldalúszó Halmi Tibor is, míg Serény Istvánnak ezúttal meg kellett elégednie egy-egy második és harmadik hellyel.
154
Kerékpározásban a Kitartás rendezett kétnapos nagyszabású versenyt. Az első napon a Pirity Jenő-Eigner Jenő tandem a második helyen végzett.
155
Az előző napról elhalasztott döntőben Vígh Viktor második lett a MAC teniszversenyén.
156
154 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=14&layout=s
155 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=15&layout=s
156 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=14&layout=s
Július 3. vasárnap
Az új szezonra készülvén az FTC labdarúgócsapata elfogadta az orosháziak meghívását, hogy felavassák az új pályát.
157
Az atlétikai bajnokságok második napján bonyolították le a felnőtt bajnokságok zömét, amelyeken a nézők két ferencvárosi elsőséget láthattak, Stolmár Károly és Némethy Jenő révén. Mellettük a dobogóra állhatott még Farkas Endre és Brausz Mihály rúdugrásban, illetve Gyurkó László és Nizsalovszky Ferenc gerelyvetésben.
157 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=9&layout=s
158 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=12&layout=s
Az atlétika mellett úszásban is született egy országos bajnoki cím, amelyet – ki más – Wenk János ért el a 400 méteres mellúszásban, ahol
Glatter Gyulát győzte le. Serény István az előző naphoz képest előrébb lépett, vagy inkább úszott, hiszen megnyerte a számát. Wagner Olga harmadik lett, míg műugrásban Nagy Károly más ellenfelekkel szemben is megismételte az előző napi győzelmét.
159
Birkózásban is országos bajnokságokat rendeztek, ahol a ferencvárosi birkózók közül a legjobb eredményt Benő Imre érte el, aki második helyezést szerzett.
160
159 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=14&layout=s
160 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=4&layout=s
Kerékpározásban a Kitartás versenyének második napján a junior térelőnyversenyt az Eigner testvérek nyerték, Jenő lett az első, Gyula a második. Pirity Jenő egy második és egy harmadik helyezéssel gazdagodott.
161
Hosszú idő után újra nyeregbe szállt a világháború előtt oly nagy sikerrel szerepelt kerékpárpóló csapat is. A visszatérés nem volt túl sikeres, a Világosság csapata biztosan legyőzte őket.
162
Július 9. szombat
A KAOE ifjúsági atlétikai versenyén a ferencvárosi atléták 6 első, 3 második és 3 harmadik helyezéssel jelezték, hogy továbbra is az ifjúsági atlétika élmezőnyébe tartoznak.
161 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=15&layout=s
162 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=15&layout=s
163
Kerékpározásban ezúttal az FKE volt a kétnapos verseny rendezője, amelynek első napján az Eigner testvérek, változatlan, tehát Jenő, Gyula sorrendben ismét győztek.
164
163 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=28&layout=s
164 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=30&layout=s
Július 10. vasárnap
Bár mérkőzés nem volt ezen a napon, de az FTC labdarúgó csapatát érintő hír mégis akadt. Ez pedig az volt, hogy az együttes trénere Bródy Sándor egy esztendő után elköszönt a csapattól, Svédországba, a göteborgi Kamraterna csapatához szerződött edzőnek.
165
Bródy Sándor is nyilatkozott erről a lehetőségről, ahol – ma már szinte hihetetlen módon – a szerződése részleteiről is beszélt.
166
165 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=27&layout=s
166 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=41&layout=s
Egy héttel az országos bajnokság után az FTC rendezett atlétikai versenyt, ahol Némethy Jenő nagy rekordokat döntve győzött. Mellette első lett még Stolmár Károly, Brausz Károly, Ujfaluczky József, Hóra Ferenc és Gyurkó László is.
167
169
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=28&layout=s
168
Ugyanezen a napon néhány ferencvárosi atléta Szolnokra utazott, ott vett részt egy versenyen.
169
168 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarAtletikaiSzovetsegEvkonyve_1921/?pg=82&layout=s
169 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=29&layout=s
Úszásban a 400 m gyors magyar bajnokságában Serény István második lett, a nem bajnoki számok közül Halmi Tibor győzött oldalúszásban és Nagy Károly is folytatta a győzelmi sorozatát műugrásban.
170
Az FTC bajnokcsapata számára is megkezdődött az 1921. évi vízipóló bajnokság. Ennek örömére az első mérkőzésen az NSC kapuját egy híján egy tucat góllal terhelték meg.
171
Az FKE kerékpárversenyének második napján Eigner Jenő nyert, Pirity Jenő harmadik lett, az általuk alkotott tandem viszont műszaki hiba miatt feladta a versenyt.
170 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=29&layout=s
171 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=29&layout=s
172
A Lapterjesztők SC újabb nagysikerű boxversenyt szervezett, amelyen az FTC öklözői közül Rózsa Jenő, Untenecker József és Bokor Pál nyert, Palotai László és Bodor József második, Magyar László pedig harmadik lett.
173
172 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=30&layout=s
173 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=31&layout=s
Július 12. kedd
Az FTC vezetésének mindig volt gondja arra is, hogy a versenyek között egy kicsit megálljon ünnepelni és köszöntse a nagy sikert elért tagjait. Így volt ez ezen a kedden is.
174
175
Július 15. péntek
A nap versenye kétségkívül az 1921. évi magyar folyambajnokság volt, ahol Serény István néhány nappal a 400 m gyorson szerzett ezüstérme után újra egy második hellyel gazdagodott, ám a junior összevetésben első lett.
174 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=7&layout=s
175 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=20&layout=s
176
Július 16. szombat
A labdarúgók felvidéki túrára indultak, amelynek első állomásaként Pozsonyban a helyi MTK csapata volt az ellenfelük. Az eredmény röviden,
177 majd kicsit részletesebben is.
178
176 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=32&layout=s
177 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=43&layout=s
178 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=32&layout=s
Az MTK ifjúsági atlétikai versenyén az FTC egy első, négy második és egy harmadik helyezést tudott felmutatni.
179
A Kondor KE kétnapos jubileumi kerékpárversenyének első napján a ferencvárosi kerekesek közül Eigner Jenő, Pirity Jenő és Porsch József is nyerni tudott. 180
179 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=28&layout=s
180 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=47&layout=s
Július 17. vasárnap
Az FTC labdarúgói Pozsonyban egy újabb mérkőzést játszottak, ezúttal azonban nem magyar, hanem szlovák nemzetiségű csapattal. Az előző napi mérkőzés fáradalmaival a lábakban nem sikerült nyerni, pedig a vezetést már a 10. másodpercben megszerezték.
181
Az Egyetértés SC atlétikai versenyén győzelem nem, csupán három második és két harmadik hely jutott a ferencvárosiaknak.
182
181 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=32&layout=s
182 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=44&layout=s
Wenk János és Glatter Gyula Orosházán úszott 200 métert mellen. Wenk győzött, Glatter csupán harmadik lett. Figyeljünk csak a „cseles”
újságíróra! Vastagon szedi Glatter vereségét és csak úgy mellesleg a cikk közepén hozza Wenk győzelmét.
183
A Kondor KE kerékpárversenyének második napján Pirity Jenő tartotta jó formáját, megnyerte a jubileumi nagydíjat. Mellette győzött Eigner Gyula és Eigner Jenő is.
184
183 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=46&layout=s
184 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=47&layout=s
Kerékpárpólóban az FTC kombinált csapatként játszott, így sem járt nagyobb sikerrel, mint előző héten.
185
Július 20. szerda
Az FTC labdarúgói Pozsonyból nem a következő mérkőzés helyszínére, hanem a Tátrába utaztak, nem futballozni, sokkal inkább pihenni. Persze, azért a labdarúgás sem maradhatott ki a programból, találtak rá módot és lehetőséget, hogy kergessék a labdát, amint arról az alábbi Csorbatónál keltezett levél is beszámol.
186
Nem csak azt tudhatjuk meg a levélből, hogy a játékosok jól szórakoztak, hanem igen informatív az a rész is, amely a „Csorba bajnokságát” elnyert csapatról számol be, amelyet személyesen Malaky Mihály vezetett. Tagja volt ennek a csapatnak, mi több, gólt is rúgott, Szigeti Imre, aki feleségével együtt vett részt ezen a túrán. Ki volt Szigeti Imre? A válasz egyszerű, egy zuglói nagykereskedő, aki egyben a Zuglói AC elnöke is volt. Akkor viszont hogy került az FTC túracsapatába, ráadásul nem is egyedül, hanem a feleségével karöltve? No, erre már csak hosszabban lehet válaszolni. Kezdjük ott, hogy a „régi nagy öregek”, akik még a csapatban játszottak, így Blum Zoltán, Tóth Potya István és Pataky Mihály gyakran
185 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=47&layout=s
186 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=43&layout=s
187
beszélgettek, miért is nem sikerül az FTC-nek újból olyan nagynak lenni, mint korábban. Arra jutottak, hogy a tehetség már kevés, kell egy mecénás is a csapat mellé. Olyan, aki nem sajnálja a pénzét sem, ha a csapatáról van szó, olyan, mint az MTK-nak Brüll Alfréd. Látták, Szigeti Imre, a Zuglói AC elnökeként ilyen mecénás volt, mindent megtett a csapatáért, hogy az egyre előrébb jusson. A régi nagy FTC-ből már nála játszott Payer Imre és Medgyessy Jenő, sőt azt szerette volna, ha Pataky Mihály is hozzájuk szegődik. Pataky azonban csavart egyet a dolgon, nem volt ellenére a közös munka, csak nem Zuglóban, hanem a Ferencvárosban. Szigeti Imre üzletember volt, nyilván nem árult és soha nem vett zsákbamacskát, szerette volna megismerni a „portéka” jelenlegi állapotát, mert a múltjával nagyon is tisztában lehetett. Ezért fogadhatta el a túracsapat kíséretét. A nem is oly távoli jövő megmutatta, nem csalódhatott.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/FTCnaplo_1921/?pg=13&layout=s
Július 23. szombat
A néhány napos tátrai pihenés után Kassára utaztak a játékosok, ahol Pozsonyhoz hasonlóan ugyancsak két mérkőzést játszottak. Az elsőn a Kassai AC volt az ellenfél, 2:1-re legyőzték őket.
188
189
Az ifjúsági atlétáknak ezúttal az FTC rendezett versenyt, ahol 4 elsőség, 4 második és 1 harmadik helyezés maradt az Üllői úti fák között.
188 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=60&layout=s
189 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=45&layout=s
190
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=40&layout=s
190
A MAFC nemzetközi úszóversenyén Serény István második lett 800 m gyorson, míg Nagy Károly folytatta műugró győzelmi sorozatát.
191
Július 24. vasárnap
A második kassai mérkőzésen is győzött az FTC labdarúgó csapata, bár az ellenfél erősen törekedett egy jobb eredmény elérésére, ezúttal kevés volt a törekvés.
192
191 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=62&layout=s
192 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=66&layout=s
193
A legjobb magyar atléták (a magyar válogatott) Stockholmba látogattak, hogy megmérkőzzenek svéd riválisaikkal. A magyar csapatnak két ferencvárosi volt a tagja, Némethy Jenő a második lett versenyszámában, Stolmár Károly pedig vezető pozícióban bukott.
193 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=45&layout=s
194 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=42&layout=s
195
Miközben a legjobbak Stockholmban versenyeztek, idehaza egy történelmi léptékkel bíró verseny volt a Hungária úton. Az MTE versenyét az tette különlegessé, hogy azon először indultak népes mezőnyben női atléták. Mi sem természetesebb, az FTC sem maradhatott ki ebből az „újításból”, zöld-fehér színekben is indult női versenyző. Az „első fecske” Mekler Margit volt, aki a két sprintszámban, valamint a váltóban második helyezést ért el. A férfiaknál Virág Endre, Pesti Egyed és Brausz Mihály viszont győzni tudott.
195 https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarAtletikaiSzovetsegEvkonyve_1921/?pg=2&layout=s
196 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=61&layout=s
Az MTK gyaloglóversenyén az FTC nem a legjobbjait indította, így a győzelmeket nem sikerült megszerezni.
197
A MAFC úszóversenyének második napja ferencvárosi szempontból jóval eredményesebb volt, mint az első. Wenk János, Wagner Olga és Nagy Károly révén a két második helyezés mellett három győzelmet is elkönyvelhettek.
197 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=40&layout=s
198 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=62&layout=s
Folytatódott a vízipóló bajnokság, mégpedig a nagy rangadóval, az FTCIII. ker. TVE mérkőzéssel, amelyet a bajnoki címvédő zöld-fehérek Wenk János és Fazekas Tibor vezérletével biztosan nyertek meg.
199
Kerékpározásban Pirity Jenő nagy napja volt ez a vasárnap. Amellett, hogy Budapest-bajnok lett 1000 méteren, megnyerte a 15 km-es motorvezetéses versenyt is. Az Eigner fivérek tandemje egy győzedelmes üldözési versenyben segédkezett a felvezetésével, mellettük a versenyen még két ferencvárosi második és egy harmadik helyezés született.
200
199 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=62&layout=s
200 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=62&layout=s
Július 26. kedd
A Stockholmban tartózkodó magyar atléta különítmény újabb versenyen vett részt, ahol Némethy Jenő nagyszerű hajrával győzött a 3000 m-es síkfutásban.
201
Stolmárnak ezúttal sem jött ki a lépés, újra rontott, úgy tűnik, rá nem volt jó hatással a svéd levegő.
202
201 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=73&layout=s
202 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=73&layout=s
Július 30. szombat
A magyar úszósport kétnapos ünnepe kezdődött el ezen a napon, amikor a bajnoki versenyek sorában lebonyolították a váltószámokat. A 3x100 mes vegyesváltóban az FTC csapata harmadik lett, a 4x200 m-es gyorsváltót viszont megnyerte. Ez volt az FTC úszósportjában az első csapatban elért bajnoki elsőség, eddig csak Wenk János nyert bajnoki címeket. Wenk János persze ebből a bajnokságból sem maradt ki, hiszen ő volt a váltó első embere, őt Vértessy József és Keserű Alajos váltotta, majd a befejező ember a gyorsúszó specialista Serény István volt.
203
A vízipóló Szövetségi díjért az FTC második számú csapata parádézott, kiütötte a BAK első csapatát.
204
Július 31. vasárnap
A szlovák túráról hazatért labdarúgócsapat Debrecenbe volt hivatalos egy pályaavató mérkőzésre. A Debreceni TE új nagyerdei pályáján lejátszott mérkőzést az FTC csapata 2:0-ra nyerte meg.
203 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=77&layout=s
204 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=51&layout=s
205
206
Az úszóbajnokságok második napján is született egy „első” ferencvárosi bajnokság, ezt Nagy Károly érte el műugrásban. Serény István egy újabb második helyezéssel gyarapította bajnoki éremgyűjteményét, ezúttal 800 m gyorson. Bajnoki számként írták ki a hölgyek 100 méteres úszását, ahol Wagner Olga második lett, mégsem lehetett ezt bajnoki helyezésként elkönyvelni, mert a bajnoki szintidőt nem érte el.
207
205 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=75&layout=s
206 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=56&layout=s
207
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=78&layout=s
Vízipólóban a bajnokság harmadik mérkőzésén fölényesen nyert az FTC. Nem is az eredmény miatt volt érdekes a meccs, hanem hogy új kapust avattak, miután a nagy ellenfél, a III. ker. TVE második számú kapusa, Bory Tivadar azonnali hatállyal átigazolást kapott a ferencvárosiakhoz, mai szóhasználattal, régi egyesülete kölcsönadta.
208
209
Atlétikában a KAOE országos versenyén csupán két ferencvárosi atléta indult, Ujfaluczky József második, Gyurkó László harmadik lett.
210
208 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=69&layout=s
209 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=78&layout=s
210
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=75&layout=s
Kerékpározásban a legjobban várt esemény az 1000 méteren lebonyolított Király-díj volt, ahol Pirity Jenő messze elmaradt a legjobb formájától, csupán a negyedik helyen végzett. Viszont a tandemversenyben, Eigner Jenővel együtt egy győzelemmel vigasztalódott.
211
Egy hír, amely azt bizonyította, hogy volt teniszélet az FTC-ben. Klubközi versenyen vettek részt a III. ker. TVE ellenében, amelyet 8:5-re elvesztettek, ám Ordódy Béla az univerzális sportember még mindig csillogtatta a képességeit.
212
211 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=51&layout=s
212
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=79&layout=s
Augusztus 2. kedd
Boksz az Angol Parkban. Nem, nem verekedtek, versenyeztek. A BBSE rendezett nagy sikerű boxversenyt, ahol az FTC öklözői közül Bodor József, Rózsa Jenő és Untenecker József tudott győzni.
213
Augusztus 6. szombat
Malaky Mihály nyilatkozott, amellyel egyrészt sok FTC-t érintő pletykalufit kipukkasztott, másrészt beszámolt egy-két valóban fontos dologról. Ki kellett pukkasztani például azt a lufit, hogy az FTC fuzionálna a Zuglói AC-val. Lám, lám a pesti nép, elég volt neki azt olvasni vagy hallani, hogy Szigeti Imre a zuglóiak elnöke elutazott a ferencvárosiakkal a szlovák-tátrai túrára, máris találgatni kezdett, ezek biztos fuzionálnak. A háttérben zajló tárgyalásokról persze fogalmuk sem lehetett, annyira jólértesültek mégsem voltak a pletykacunami elindítói. Elmondta Malaky azt is, hogy az új bajnokság előtt egy időben két túrát is terveznek a csapatnak, pontosabban csapatoknak. Az első csapat Németországba indult, ahonnan még bizonytalan volt az útirány (ami végül Dánia lett). A felvidékre pedig egy FTC-Zugló kombinált csapatot terveztek indítani, szigorúan a klubok közötti baráti együttműködés, véletlenül sem a fúzió szellemében (ez a túra végül nem jött létre). Ahogy az manapság is lenni
213
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=63&layout=s
214
szokott, a futballcsapatért felelős vezető a szezon előtt nem kerülhette ki a személyi kérdéseket sem, amelyek közül ebben az évben nem is a játékosok, hanem a tréner személye volt a legizgalmasabb.
Mindenképpen FTC múlttal rendelkező trénert kerestek, szerették volna megnyerni Rumbold Gyulát vagy Manglitz Ferencet. Tudjuk, ez így nem jött össze, maradt az átmeneti megoldás, miszerint játékosedzőként a Pataky Mihály, Blum Zoltán páros edzették a csapatot. Beszélt még a kiírandó, Springer vándordíjról, a készülő Springer emlékműről és a pálya tervezett bővítéséről is. Valószínű, a Nemzeti Sportnak ez a száma eladási rekordokat döntött, hiszen már akkoriban is a zöld-fehérek híreire voltak leginkább vevők az emberek.
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=80&layout=s
Érdekesség, hogy ugyanebben az interjúban Malaky Mihály elárulta, akkoriban még úgy számolt az MLSZ, hogy a hadibajnokságok eredményét nem tekintette hivatalosnak, így a bajnokságok számát tekintve az MTK még nem érhette volna utol az FTC-t.
215
Malaky Mihály is említette a Springer vándordíjat, amely egy monumentális alkotás volt, másfél méter magas, Berán Lajos készítette.
216
Sportesemény is volt ezen a szombaton, mégpedig az FTC kétnapos úszóversenyének az első napja, ahol véglegessé vált az FTC vízipóló csapatának újabb bajnoki címe, mivel a negyedik ellenfelét, a MAC csapatát is biztosan legyőzte. Az eredmény „csak” 3:0 volt, ám erre az a magyarázat, hogy a MAC csapata ennél az állásnál kiúszott a medencéből, nem folytatta a meccset.
215 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=81&layout=s
216
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=89&layout=s
217
Úszásban Serény István megnyerte az 1000 m-es főversenyt, Halmi Tibor oldalúszásban második, a 4x70 m-es gyorsváltó pedig harmadik lett.
217 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=94&layout=s
218 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=69&layout=s
218219
Augusztus 7. vasárnap
A két legjobb ferencvárosi atléta a svéd útról hazafelé tartva Bécsben versenyzett. Némethy Jenő 1500 méteren másodikként futott át a célvonalon, Stolmár Károly viszont megnyerte a 110 m-es gátfutást.
220
Az itthon levő atléták a BTC országos versenyén vettek részt. Kovács János és Zsolt Géza révén két első helyet szereztek, melyeken kívül még volt négy harmadik helyezés is.
219 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=94&layout=s
220 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=62&layout=s
221
Az FTC úszóversenyének a második napján Wenk János volt a főszereplő. Kezdjük ott, hogy vízipólóban öt gólt dobott az osztrákoknak a ferencvárosiak hat góljából, ezzel oroszlánrészt vállalt a fölényes győzelemből.
222
Folytassuk azzal, hogy az úszószámokban is brillírozott, megnyert két egyéni számot, egyben pedig második lett, csakúgy, mint a váltóval. Ezek után nem csoda, hogy a Rémi-vándordíj pontversenyét is ő nyerte. A klubok egyleti pontversenyében a Hégner vándordíjért az FTC a harmadik helyen végzett. Wenk János mellett győzött Wagner Olga és a műugró (nem műúszó) Nagy Károly is, szebbé téve a zöld-fehér szurkolók vasárnapját.
221 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=62&layout=s
222 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=94&layout=s
223
Mindeközben Serény István bajnok lett a Balatonon hosszútávúszásban, ami a mai nyíltvízi úszóbajnokságok őse volt.
224
Kerékpározásban a bajnoki versenyen az 1000 méteres bajnokságért nem indult ferencvárosi versenyző, viszont a vadászversenyt Kovács József nyerte. Mellette Eigner Gyula és Papp Gyula második, utóbbi egy harmadik helyezést is szerzett.
223 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=62&layout=s
224 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=62&layout=s
225
Augusztus 11. csütörtök
Úszásban a legszorgalmasabb ferencvárosi sportoló sokáig Wenk János volt. Úgy tűnik, 1921-re ezt a címet lassan, de biztosan elvette tőle Serény István, aki minden meghirdetett versenyen elindult. Így tett ezen a csütörtöki napon is, amikor az UTE szervezésében úszott egy jót és nem mellesleg nyert 1000 méteren. Műugrásban ugyanígy győzött az 1921ben szinte legyőzhetetlen Nagy Károly és megnyerte versenyszámát Glatter Gyula is.
225 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=63&layout=s
226 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=102&layout=s
Augusztus 12. péntek
Az FTC labdarúgói elindultak az újabb túrájukra, amelynek célállomásai
Németország és Dánia voltak. A csapat csupán 12 játékossal kelt útra, a kísérők Malaky Mihály – természetesen – és Szigeti Imre, a Zuglói AC elnöke – sokat sejtetően – voltak. 227
A 12 fős játékos létszám már az indulásnál „bajt okozott”. Kiderült ugyanis, hogy Takács Géza nem utazhat, helyette Hungler I Józsefet riasztották, aki a csapat után utazott.
Augusztus 14. vasárnap 228
Az FTC csapata lejátszotta első mérkőzését Németországban, ahol Duisburgban 6:0-ra intézett el egy kombinált csapatot. A mérkőzésről a csapat középcsatára, egyben társedzője, Pataky Mihály írt tudósítást.
Újra változott a csapat összetétele, hiszen Hégert családi gyász miatt hazahívták, viszont mégis sikerült elintézni Takács utazását, továbbá Nikolsburgert is kirendelték.
227 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=99&layout=s
228 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=96&layout=s
229
230
A magyar sportsajtóra még mindig jellemző volt a pontatlanság, ahogy azt a második tudósításból látjuk, ahol az eredményt 6:1-nek írták. Hozzá kell tenni, nemcsak ők, az összes többi magyar lap sportrovata. Mi azért higgyünk csak nyugodtan a mérkőzésen résztvevő, ott gólokat is szerző Pataky Mihálynak!
Atlétikában a MAC emlékversenyén Dankó Géza nyert, Pesti Egyed és Ujfaluczky József harmadik helyen végzett.
231
229 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=97&layout=s
230 https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiHirlap_1921_08/?pg=109&layout=s
231 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=108&layout=s
Az úszók egy kongresszus apropóján Tatára látogattak, ahol az FTC „ügyeletes” győzői Wenk János, Serény István és a műugró Nagy Károly voltak.
232
Kerékpározásban Papp Gyula egy második, míg Pirity Jenő egy harmadik helyezést gyűjtött. 233
232 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=76&layout=s
233 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=77&layout=s
Augusztus 15. hétfő
Az FTC csapata egy nappal az első után lejátszotta a második német mérkőzését, Duisburg után Kölnben. A kölniek kombinált csapata, bár nagyobb ellenállást tanúsított, ugyanúgy kikaptak, mint a duisburgiak.
234
235
Az FTC itthon maradt labdarúgói sem unatkoztak, ők az FSC csapatával játszottak egy mérkőzést, amelyet biztosan megnyertek.
236
234 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=114&layout=s
235 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=97&layout=s
236 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=75&layout=s
Természetesen erről a találkozóról is írt Pataky Mihály.Atlétikában a BBTE nemzetközi versenyén Stolmár Károly biztosan győzött, a Brausz fivérek pedig egymás között döntötték el a rúdugrás elsőségének kérdését, végül Mihály győzött Károly előtt.
Sokkal eredményesebbek voltak a klub versenyzői a saját rendezésben lezajlott ifjúsági atlétikai versenyen, ahol 3 második és 2 harmadik helyezés mellett 8 elsőséget szereztek.
239 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=108&layout=s
238
Kerékpározásban az ünnepi versenyek második napján Pirity Jenő nemzetközi mezőnyben szerzett két harmadik helyezést.
239
238 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=108&layout=s
239 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=109&layout=s
Kerékpárpólóban csak nem sikerült visszatalálni a győztes útra, ezúttal az MTK-val közösködve is vereséget szenvedett a csapat.
240
Augusztus 18. csütörtök
Harmadik németországi mérkőzését is megnyerte a ferencvárosi labdarúgó csapat, ezúttal Krefeldben az ottani kombinált ellen.
241
Természetesen Pataky Mihály írt erről a mérkőzésről is, sőt előre vetítette a dán mérkőzéseket is.
242
Augusztus 19. péntek
Serény István a hazai sikerei után elindult az osztrák bajnokságban is, ahol az 1500 m-es gyorsúszásban osztrák bajnok lett, emellett megnyerte az 500 méteres főversenyt is. Wenk János osztrák bajnoki második helyezése mellett nyert 100 m gyorson és még ezen kívül is született a versenyen további egy elsőség a 4x200 m gyorsváltó révén, valamint három második helyezés. Nem csoda, hogy a pontversenyt is az FTC csapata nyerte.
240 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=109&layout=s
241 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=114&layout=s
242 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=97&layout=s
243
Az iménti eredményekből látszik, hogy az FTC pólócsapatának a tagjai igencsak kivették a részüket az úszósikerekből. Mivel pólózni is hívták őket, ott is alaposan „kibabráltak” az osztrákokkal.
244
Augusztus 20. szombat
Az MTE atlétikai versenye újra kibővült a női számokkal, ahol Mekler Margit ezúttal a távolugrásban indult és ért el harmadik helyezést a nemzetközi mezőnyben. A férfiak közül Stolmár Károly győzött, a többiek 3-3 második és harmadik helyezést szereztek.
243 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=126&layout=s
244 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=126&layout=s
245
Kerékpározásban az FTC összeállt az MTK-val, legalábbis egy nívós nemzetközi verseny megrendezésének az erejéig. A kétnapos verseny első napján két harmadik és egy negyedik hely jutott a ferencvárosiaknak.
246
Hiába reaktiválta az FTC a régi idők bajnokait, Szamek Ferencet és Merényi Lajost, az ő segítségük is kevés volt, továbbra sem tudott győzni az FTC kerékpárpólóban.
245 https://library.hungaricana.hu/hu/view/FTCnaplo_1921/?pg=12&layout=s
246 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=127&layout=s
Augusztus 21. vasárnap
Az első csapat ugyan külföldön túrázott, ám az itthoniak is folyamatosan edzettek és játszottak. Ezen az ünnepen a KAOE csapatát múlta felül az FTC kombinált, amely gyakorlatilag a Wilheimmel megerősített ifjúsági csapat volt.
247 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=85&layout=s
248 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=122&layout=s
A KAOE atlétikai viadalán Némethy Jenő ezúttal 3000 méteren döntötte meg a magyar rekordot, természetesen nyert. Győzelmet aratott Radnai Hermann is, a távolugró csapat pedig Budapest bajnokságért szerezte meg a második helyet, ahogy Ujfaluczky József is, míg Kovács János és Brausz Mihály – ezúttal hármasugrásban – harmadik lett.
249
Nem minden ferencvárosi úszó volt Ausztriában, Glatter Gyula és a műugró Nagy Károly sem, akik idehaza nyertek a MOVE országos versenyén. Ahogy nyert Keresztessy Kamilla is, akinek ez volt az első versenye az FTC színeiben, később Keresztúri Kamilla néven ért el nagy sikereket.
249 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=124&layout=s
250 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=126&layout=s
A nemzetközi kerékpárverseny második napján Pirity Jenő a maratoni hatórás párosversenyben vett részt és végzett az ötödik helyen.
251
Augusztus 24. szerda
A német túra utolsó mérkőzése pont olyan eredménnyel zárult, mint az első, azaz 6:0-ra győztek a ferencvárosi futballisták. Az ellenfél, egyúttal a szenvedő fél a Preussen együttese volt.
252
253
Négy meccs, négy győzelem, 17:1-es gólarány, ez volt a német túra mérlege. Nem csoda, ha a német lapok is az FTC dicséretét zengték.
251 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=127&layout=s
252 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=130&layout=s
253 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=90&layout=s
254
Augusztus 26. péntek
Valami bűzlött Dániában. Shakespeare óta ismerjük ezt a nagy igazságot, ezen a pénteki napon az FTC futballcsapata is megtapasztalta, súlyos vereséget szenvedtek Koppenhágában.
255
254 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=132&layout=s
255 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=139&layout=s
A mérkőzés előtt készült fotó, ahol a ferencvárosiak az első két sorban láthatók. Balról Kertész Géza (civilben), Héger, Csajka (sapkában), innentől kezdve a csíkos mezesek, Tóth Potya, Pataky, elől Blum, Takács Géza, Hungler II, Schwarcz, Obitz, Szabó, Nikolsburger.
256
Befejeződött az MTK ifjúsági birkózóversenye, ahol a pehelysúlyban Bock Gyula, a nehézsúlyban pedig Badó Rajmund győzött.
257
Augusztus 28. vasárnap
A dán visszavágó már jobban sikerült, az FTC a súlyos vereség helyett egy gólgazdag döntetlennel búcsúzott a dán fővárostól.
256 https://library.hungaricana.hu/hu/view/Fradifutballmuz_36/?pg=55&layout=s
257 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=143&layout=s
Az FTC itthon maradt játékosai, az FTC kombinált színeiben egy minimeccset játszottak, ahol vereséget szenvedtek. Mini volt a meccs, mert csupán 2x15 percig tartott, ugyanis a sötétség nagy úr volt, leszólította a csapatokat a pályáról. Az eredményt ismerve, szerencsére, mert teljes időben akár rosszabbul is végződhetett volna. 259
És hogy miért szólhatott közbe a sötétség? Azért, mert a fenti mérkőzést az FTC nagyszabású atlétikai versenye után rendezték, amely a tervezetthez képest hosszabbra nyúlt. Ez a verseny volt az első a Springer-emlékversenyek sorában. A klub már szeretett elnökének elhunyta után kifejezte abbéli szándékát, hogy dr. Springer Ferenc emlékét a különböző sportágakban emlékversenyekkel is megörökíti, amelyekre vándordíjakat ír ki. Az atlétikai szakosztály elsőként készült el
258 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=146&layout=s
259 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=101&layout=s
260
a saját tervezetével, így ezen a vasárnapon már ki is írhatták az atlétikai emlékversenyt.
260
A versenyen az FTC atlétái 6 számban győztek, mellette még szereztek 4 második és 2 harmadik helyet, így a pontversenyt is fölényesen megnyerték és lettek ezzel a Springer-vándordíj első védői. 261 262
https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=68&layout=s
261 https://adt.arcanum.com/hu/view/Sporthirlap_1921_2/?pg=101&layout=s
262 https://adt.arcanum.com/hu/view/Magyarorszag_1923_08/?pg=179&layout=s
Goschy Ferenc nem az Üllői úton, hanem Szolnokon indult és győzött az ifjúsági 800 m-es távon. 263
Hol volt már az az idő, amikor egyedül Wenk János jelentette az FTC úszószakosztályát? A BAK úszóversenyén is többen, köztük olyanok is indultak, akiknek ez volt az első versenyük. Úgy tűnik, akkoriban is a jó eredmények vonzották mágnesként a fiatalokat. A jó eredmények, mint éppen Wenk Jánosé vagy Serény Istváné, akik ezen a versenyen is győztek.
Az Edison KE kerékpáros versenyén Pirity Jenő Eigner Jenővel párban megnyerte a tandemversenyt, a 20 km-es párosversenyben pedig a negyedik helyen végzett.
263 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=140&layout=s
264 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=142&layout=s
Olvashatjuk az iménti tudósításban, hogy a futballszezon kezdete elkezdte éreztetni nem egészen jótékony hatását a többi sportágra.
Hiába, nincs új a nap alatt, a futball 1921-ben is mindent vitt, sok embernek csak az jelentette a sportot, valljuk be, mint ma is. Mindez a kor karikaturistáját is megihlette.
265 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=141&layout=s
266 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=128&layout=s
Augusztus 29. hétfő
Egy meglepő hír, az 1920/21-es bajnoki szezonban a fair díjat az összes bajnoki osztályt figyelembe véve az FTC érdemelte ki. Írhattak az újságírók bármit az FTC játékáról, a tények akkoriban is nagyon makacs dolgok voltak.
Szeptember 1. csütörtök
Az előző vasárnapi atlétikai versenyen a sötétedés nem csupán az azt követő labdarúgó mérkőzést rövidítette meg, hanem magát az atlétikai versenyt is. Az akkor elmaradt számokat ezen a csütörtöki napon pótolták, az FTC Pesti Egyed révén szerzett egy újabb győzelmet.
267 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=139&layout=s
268 https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1921_2/?pg=149&layout=s
267 268