Isten bennüken van by Gabriele-Verlag Das Wort

Gabriele

Isten bennünk van A könyvecske az azonos címû tévéadás alapján készült, mely Gabriele által adatott, aki Isten prófétanõje és követe a mai korra.

Gabriele Kiadó A Szó

Isten bennünk van Kedves Olvasó! A téma, hogy „Isten bennünk van”, sok ember számára provokáló, különösen a mai korban. Ha az ember a médiában olvassa és hallja, hogy mi játszódik le ebben a világban, akkor az „Isten” szó egyre inkább háttérbe szorul, s még inkább az, hogy „Isten bennünk van”. Katasztrófákról hallani e világban, és arról, hogy emberek hogyan viselkednek, hogyan bánnak a hozzájuk hasonlókkal, és hogy ellenségeskedésben élnek azokkal, akik nem osztják felfogásukat. A Föld növényeivel és állataival együtt szenved a „keresztény” szón elkövetett címkehamisítás, valamint a kizsákmányolók önzése miatt. Mindenkinek van saját érve arra, hogy a Földet kifossza, az állatokat kínozza és megölje, valamint hogy a természetet leigázza. Mindennek azonban egészen biztosan semmi köze nincs Istenhez és Jézushoz. És most jön valaki, aki azt állítja: Isten bennünk van.

Újabban sok, nagyon sok ember lép ki az intézményes egyházakból. Egyre többet hallani a papi osztály kicsapongásairól, az álszentségről, hazugságokról, és nem utolsó sorban a számtalan perverzitásról és szertelenségről, melyeket az ember nem is akar megnevezni, kivéve, ha az emberiség aljasságairól és söpredékéről van szó. Egyre többen lépnek ki az egyházból. Sokan csalódtak az egyházban, melyben hittek, ahol otthon érezték magukat, hogy megtalálják Istent. Megint mások a fejüket csóválják, és azt mondják: „Nincs Isten! Ha lenne – akkor hol van?” Az egyházi felsőbbségek hiteltelenekké váltak, a pártok pedig a közjóról és a szociális értékekről fecsegnek. Ha azonban mélyebbre tekintünk, akkor főleg az osztalék a mérvadó, az egyéni jólét. Az úgynevezett keresztény német kormány azt az országot kormányozza, mely a világ harmadik legnagyobb fegyverexportálója, ennek ellenére „kereszténynek” nevezi magát.

Amíg a kormány tartja a kengyelt a papi osztálynak, és azt például Németországban mintegy 14 milliárd euróval támogatja évente, addig nem fog sok minden változni, mert a felekezeti bakot tartó, és egyben a ló egyházi lovasa és irányítója egyáltalán nem is látja szükségesnek, hogy változtasson Istennel és embertársaival való viselkedésén. Ezen kívül a templomokat és a székesegyházakat több millióért újítják fel, amit végső soron az államnak kell előteremtenie, vagyis nekünk, polgároknak. Ezt teszik, holott a papi Bibliában, melyre a papi osztály hivatkozik, és amelyet hívőinek abszolút igazságként szó szerint elad, ez áll: „Isten, aki a világot és benne mindent teremtett, Ő, aki Úr a menny és a Föld fölött, nem lakozik templomokban, melyeket emberkéz készített.” Minket, polgárokat, adókkal sújtanak, és egyre inkább megkopasztanak, hasonlóan a kakashoz, melyet kínzások közt kappanná alacsonyítanak, és azután karácsonyi sültként

Benedek pápa tányérjára kerül, ahogyan azt évekkel ezelőtt karácsonykor a médiában mutatták. Mit mondott Jézus, a Krisztus? „Aki kardot ragad, kard által vész.” E világ mutatja, hogy kik vagyunk mi, emberek: háborúk, gyilkolás, öldöklés, éhezés, szenvedés, betegségek, járványok, állatkínzás vég nélkül – és az ember azután azt kérdezi: hol van Isten? Ismét más valaki azt mondja: „Az Istenről szóló mesében hittem egy ideig – azonban most már nem. Nincs Isten.” De mit tegyen Isten a túlságosan emberi, bűnös törmelékkel? Teljesen zúzza szét? Erre nincs Istennek szüksége, megtesszük mi magunk, mert mi tettük ezt a világot és Földet olyanná, amilyen, nem pedig Isten. Kedves embertársaim, néhányan Önök közül jó analitikusok. Feltehetem-e most a kérdést

minden jó analitikusnak és mindenkinek, aki most a fejét csóválja: Önök egy csorda egyedei, vagy bólogató Jánosok? Olyan emberek, akik elhiszik azt, amivel emberek embereket hitegetnek, akkor is, amikor valaki Istenről beszél? Önök egy csorda egyedei, akiknek kőből épült templomokra van szükségük, valamint hagyományokra, felekezetekre, és ezzel dogmatikus papokra? Vagy szabad szellemek, akik megtanultak mérlegelni, és nem hisznek mindenkinek, aki hiteget valamivel, legyen az akár az ígéret, hogy Isten egy adott helyen lenne, vagy hogy e világ káosza Isten „titkának” lenne betudható. Én csak egy ember vagyok ugyanúgy, ahogy mindannyian emberek vagyunk. Aki valakinek valamit megígér, állít, azt be is kellene tudnia bizonyítani. Egy ember sem tudja a másiknak megígérni, hogy útmutatásai és tanácsai által majd megtalálja Istent. Ezt én sem ígérhetem. Isten nem itt vagy ott található meg – Isten az élet bennünk, mindannyiunkban.

Benső lényünknek megfelelően társas lények vagyunk. Senkinek sem kell egyedül lennie, mert írva van: „Nem jó, ha az ember egyedül van.” És hogy nem futunk egy ember után sem, az azt jelenti, hogy megtaláljuk Istent önmagunkban, mert csak ebből alakul ki az igazi, hű közösségi érzés. Istent megtalálni tehát azt jelenti, hogy először önmagunkat találjuk meg annak tudatában, amit Jézus, a Krisztus tanított az embereknek. Többek között azt tanította nekünk: „Én, Krisztus, Vagyok az Út, az Igazság és az Élet; senki sem juthat az Atyához, csakis Énáltalam.” Ez rám is érvényes. Nem kötöm magam egy emberhez sem, akkor sem, ha sokat ígér nekem, és ide-oda szeretne vezetni, hogy megtaláljam Istent. Még ha egy ember Istenhez is talált bensőjében, akkor sem tudja ezt másnak bebizonyítani. Egy jó példakép útmutató lehet, de bizonyíték nem.

Ennél fogva szavaim nem kötnek; Jézus, a Krisztus tanítására utalnak, különösen ígéretére: „Én Vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” Az én kívánságom az volt és ma is az, hogy magát Istent találjam meg, és meg is találhattam Őt önmagamban, mert nem kötöttem magam egy emberhez sem, hanem Jézus tanításához igazodtam és igazodom. A nagy kinyilatkoztatási műben, melynek címe „Ez az Én Szavam”, olvashatjuk, hogy már a Názáreti Jézus is konfrontálódott kortársaival az Isten iránti kérdések kapcsán. Ez áll a könyvben: „Akkor néhány ember, tele kételyekkel, odalépett Jézushoz és így szólt: »Azt mondtad, hogy életünk és létünk Istentől van, de mi sohasem láttuk Istent, és semmilyen Istent nem ismerünk. Meg tudod-e mutatni azt, akit te Atyának és egyetlen Istennek nevezel? Mi nem tudjuk, hogy van-e Isten.« Jézus azt felelte nekik: »Halljátok a következő példázatot a halakról. Egy folyó halai

így beszélgettek egymás között: Azt mondják, hogy életünk és létünk a víztől ered, de mi sosem láttuk a vizet, nem tudjuk, mi az. Akkor egyesek, akik okosabbak voltak a többieknél, így szóltak: ’Hallottuk, hogy él a tengerben egy okos és tudós hal, aki minden dolgot ismer. Menjünk hozzá és kérjük meg, hogy mutassa meg nekünk a vizet.’ Így aztán néhányan közülük felkerekedtek, hogy felkeressék a nagy és bölcs halat, és végül eljutottak a tengerbe, ahol a hal élt és megkérdezték őt. Miután az meghallgatta őket, így szólt: ’Ó, ti buta halak, hogy nem gondolkodtok! Kevés az okos köztetek, kik kerestek. A vízben éltek és mozogtok, és abban van létetek; a vízből jöttetek, és abba tértek újra vissza. A vízben éltek, mégsem tudjátok.’ Hasonló módon éltek ti is Istenben, és mégis Engem kértek, hogy mutassam meg nektek Istent. Isten mindenben jelen van, és minden benne van Istenben. «”

Mint már említettem, az ember természetes hajlama a másokkal való közösség, az együttes lét, mert ahogy mondva van: Nem jó, ha az ember egyedül van. Ha azonban az ember kapcsolatba lép az Egyetlennel, aki tanításával folyvást tudatosította és tudatosítja bennünk, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet, vagyis Krisztus, és ha az ember lépésről lépésre az Ő tanítását követi, akkor azokhoz az emberekhez talál, akik szintén hasonlóan gondolkoznak és élnek. Azonban hozzájuk sem kellene kötődni. Ha megvitatjuk a kijelentést: „Isten bennünk van”, akkor jöhet az ellenvetés: „Micsoda kijelentés! Vakmerő, ha megvizsgáljuk a mai társadalmat.” Azonban az igazsághoz hűen áll jó néhány papi Bibliában: „Isten nem lakozik templomokban, melyeket emberkéz készített.” Ez felveti a kérdést: Hol lakozik akkor Isten, ha nem kőből épült templomokban? Sok ember hiszi, hogy bennünk egy-egy lélek él. Most lehetne filozofálni arról, hogy ez így

van-e, vagy sem. Azonban fogadjuk el egyszer tényként, hogy egy finomabb anyagú test éltet minket, mely nem ettől a világtól való. Fogadjuk ez egyszer el: Lelkünk mélyén, ebben a finomabb anyagban van az élet, az isteni lehelet, ISTEN, akit mi emberek megtapasztalunk a lélegzetünkben. Az „élet” tényét nem kellene csak a földi burokra, az emberre korlátozva néznünk, akinek majd egyszer, amikor kilélegzik, a lélegzete nem tér többé vissza a belélegzés által. Az élet az örökkévalóság, és az örökkévalóságot „Istennek”, vagy „Örökkévalónak”, vagy „örök létezésnek”, vagy „örök létnek” nevezzük. Gondoljunk csak a természetre. A tavasz több fényt, több napot hoz, és feléled az a földrész, mely a Nap felé fordult. A természet elkezd zöldellni és virágozni. Mi a helyzet velünk? Ha a fény felé, Isten felé fordulunk, aki bennünk van, akkor lelkünk egyre világosabbá válik; tudatosabban élünk, szabadabbak és boldogabbak leszünk; őszinték, nyitottak, egyenesek és

igazságosak leszünk embertársainkkal, mert önmagunkra találtunk Istenben, az életben, és hűek vagyunk önmagunkhoz. Térjünk vissza ismét témánkra: Isten bennünk, Isten Önökben, Isten bennem van – és mindannyian Isten templomai vagyunk, Isten pedig bennünk lakozik. Vagyis a halhatatlan élet, Isten lehelete lelkünk mélyén van. Az élet áramlik lelkünkön keresztül. Az élet áramlik testünk sejtjeibe, és mi az életet lélegezzük. Szívünk azért dobog, mert fogadja az életet a mindent átfogó életből, Istenből. A Názáreti Jézus nem tanított nekünk egyházi hagyományokat. Jézus nem tanította nekünk, hogy kőből épült templomba menjünk. Jézus azt tanította, és ezt mondta akkoriban a papoknak: „Ne nevezzétek magatokat rabbinak, mert csak egy a ti mesteretek, Krisztus.” Azt kérdezhetnénk: Hol a mester? Krisztus, a feltámadás és az élet bennünk van, Isten

Krisztusa tehát Isten Krisztusa bennünk. Ő Istenben a szeretet és a szabadság törvénye. Vagyis Önök, ugyanúgy, mint minden ember, szabadon eldönthetik, hogy hisznek-e vagy sem, másokhoz kötik-e magukat, vagy szabaddá válnak. Én nem szeretném Önöket semmihez sem kötni, vagy Önöket bármivel is hitegetni, és nem szeretném előírni sem, hogyan kellene cselekedniük. Egyszerűen csak azt szeretném Önöknek mondani: Próbálják ki azt, amit én is kipróbáltam, és sok embertársam. Ők, ugyanúgy, mint én, Istenhez találtak önmagukban, és ez által olyan emberekké váltak, akikkel együtt lehet élni. A Názáreti Jézus azt tanította nekünk, hogy menjünk egy csendes kamrácskába, és a csendben keressük fel Istent. Nem azt tanította nekünk, hogy kőből épült templomba menjünk. Mit értsünk a csendes kamrácska alatt?

Én berendeztem például egy kis imasarkot a lakásomban, egy kis asztallal, székkel, gyertyával. Idővel rendszeresen kívánságommá vált, hogy visszahúzódjak, hogy imádkozzak, vagy zene segítségével ráhangolódjak arra, hogy elcsendesedjek, hogy azután néhány mély és bensőséges imát a bensőm felé irányítsak. Próbálják ki! Rendezzenek be maguknak egy imasarkot. Tegyék azt zenével és imával olyan hellyé, mely vonzóan hat Önökre, és tudatosítsák folyvást: Isten, mennyei Atyánk szereti Önöket, szeret mindannyiunkat. Arra vágyik, hogy Hozzá menjünk, hiszen lelkünk mélyén mindannyian Isten birodalmának gyermekei vagyunk. Isten birodalma a mi valódi, a mi elmúlhatatlan otthonunk, mindörökké. Mindenki szabadon dönthet, hisz-e abban, vagy sem, hogy emberként csak egy vándor, aki az örökkévalóságot hordozza magában. Lelkünk a világban való létéhez átmenetileg

elfogadott egy emberi testet. Miután az emberi test elhúnyt, a lélek saját útját járja mindaddig, amíg ismét a bensőjébe, Teremtőjéhez nem talál, Istenhez, az ő Atyjához, és egy nem lesz Vele úgy, ahogyan azt Jézus mondta magáról: „Én és az Atya egyek vagyunk.” A belső egység Istenben, a mi örök Atyánkban, összeköt minket fivérekként és nővérekként, akik Isten birodalmához tartozunk. Egyedül az örök haza Istenben, a mi Atyánkban, egyesít minket.

Térjünk ismét vissza a csendes kamrácskához. Tudatosult Önökben, hogy én nem akarom Önöket semmiféle külső egyesüléshez, semmiféle külsőséges közösségbe vezetni. Csupán arra szeretném Önöket ösztönözni, hogy találják meg önmagukat a kérdéssel: Kik Önök, kik vagyunk mi valójában?

Ha szeretnék, találjanak önmagukra, és elemezzék, mit jelent a kijelentés: Isten mindig jelen van. Ő ott van a természetben. Ő az élet, a fény minden állatban, minden növényben, minden kőben, minden hatalmas fában. Isten ott van az Önök lelkének mélyén. Isten Önökkel és Önök mellett van. Ha ráhangolódnak a csendes kamrácskára, akkor az a hely – még ha csak egy kis csendes szobasarok is – újra és újra vonzani fogja Önöket. Területüket, melyet a benső összpontosításhoz és a bensőbe téréshez hoztak létre, tartsák szabadon a rossz, túlságosan emberi gondolatoktól. Ebbe a kis meghitt fészekbe csak akkor húzódjanak vissza, ha zenét hallgatnak, és az imára szeretnének ráhangolódni. És ha imádkoznak – mélyen a lelkük mélye felé imádkozzanak, vagyis bensőjük felé, mert Önök Isten templomai, és Isten Önökben lakozik.

Ezeket a fejtegetéseket nem kellene „tanóraként” értelmezni. Amit szeretnék, az a következő: Istenért szeretnék síkra szállni, nem magamért, nem egy hagyományos közösségért, hanem egyedül Istenért. Őt szeretném embertársaimhoz közel hozni. Megtaláltam Istent, az életet lelkem mélyén, és tudom: Ő szeret mindannyiunkat, mert a mi örök Atyánkként Ő látott meg minket szívében és teremtett meg. Erről ugyan beszélhetek – azonban ezt senkinek nem tudom bebizonyítani. Én ezt tudom – de nem tudom bebizonyítani. Önök, mi mindannyian, örökké élünk, mert Isten örökké van. Ő, Isten, a mi mennyei Atyánk, tiszta, finomanyagú lényeknek teremtett meg minket. Egyszer elválunk testünktől, azonban az Ő hívása érvényes, például Isten Krisztusának szavai által: „Gyertek mindannyian Hozzám, akik fáradtak és terheltek vagytok, Én fel szeretnélek titeket frissíteni.”

Hová kellene tehát mennünk, ha Isten Szelleme, Isten Krisztusa, lelkünk mélyén lakozik? Hozzá, aki bennünk lakozik.

Ismét visszatérnék röviden a csendes kamrácskára. Ha berendeznek maguknak egy ilyen csendes fészket, egy csendes imasarkot, ahol meggyújtanak egy gyertyát és imádkoznak, esetleg harmonikus zenével ráhangolják magukat erre, hogy önmagukra találjanak, akkor nagyon hamar meg fogják érezni, hogy nincsenek egyedül. Van valami Önökben, ami szól Önökhöz, ami bátorít, ami vezetni szeretné Önöket. Egyszer felmerül a kérdés Önökben és mindannyiunkban: Mit tehetnék, mit tehetnénk még, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, hogy egész lelkületünket, egész életvitelünket pozitív irányban megváltoztassuk? Ha ez a

szívbéli vágy megszólal, akkor emlékeztessük magunkat az isteni adományokra, melyeket már útmutatókként megkaptunk: Mi emberek megkaptuk Istentől, a mi örök Atyánktól, Mózes által a Tízparancsolatot, és Jézustól, a Krisztustól a Hegyi Beszédet. Egy jó analitikus megérti Isten parancsolatainak és Jézus Hegyi Beszédének a lényegét, és tudja: Az Új Kor be lett jelentve. Eljön! Néhányan vágynak arra, hogy új emberekké váljanak, a szabadság embereivé, emberekké Isten szellemében, emberekké, akik értékelik a természetet, szeretik azt, és felebarátukkal Isten erejével békében találkoznak. Ők az Új Kor emberei, az eljövendő generáció. Velük tartanak? Nincs szükségük külső vezetőkre – Önökben van a belső vezető, Isten Krisztusa. Ő ott van mindannyiunkban. Próbálják meg megtalálni önmagukat, hogy közelebb kerüljenek a valódi élethez. Senkinek sem szabad Önöket szellemi tettekre

kényszerítenie. Az Igazság szellemében, Istenben Önök, mi mindannyian, szabad emberek vagyunk. De hitet tenni valaki mellett lehet, és én ezt szeretném most megtenni: Szeretem Istent, mennyei Atyánkat, mert megtapasztalhattam, hogy Ő Önöket, minket, mindannyiunkat szeret. Nekünk embereknek nincs szükségünk egyházi felekezetekre, egyházi hagyományokra. Nincs szükségünk papokra, közvetítőkre. Van bennünk valami, mégpedig egy kincs, egy elképzelhetetlenül értékes kincs. Jézus, a Krisztus felhívott minket arra, hogy ezt a bennünk lévő kincset hozzuk felszínre, mert Jézus azt tanította nekünk: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” És felszólított minket: „Kövessetek Engem.” Én elhatároztam, hogy közeledek a belső kincshez, nem pedig elméletből beszélek. Saját tapasztalatból beszélek, és tudom: Önök, mi

mindannyian, felszínre tudjuk hozni a kincset. Örülök, ha felkerekednek, hogy eme egyedülálló kincs felé forduljanak. Örülök, ha Isten jelenlétének tudatában megtalálják a benső békét. Örülök, ha észreveszik, hogy nincsenek egyedül, hanem van valami Önökben, ami kopogtat, lüktet, lélegzik és áramlik – ez a Szellem, az Igazság, az Élet Önökben, mindannyiunkban.

A csendes kamrácskát kívánom Önöknek. Jó és bensőségteljes imákat kívánok Önöknek. Szabadságban Önöknek.

való

növekedést

kívánok

Életet kívánok Önöknek a természetben és a természettel. Kommunikációt kívánok az Önök, a mi embertársaink bensőjével. Ebben a tudatban: Istennel üdvözlök mindenkit, Isten velünk! Gabriele

További kiadványainkat webáruházunkban tekintheti és rendelheti meg: www.gabriele-konyvaruhaz.com

Isten bennünk van Gabrielétől Amit szeretnék, az a következő: Istenért szeretnék síkra szállni, nem magamért, nem egy hagyományos közösségért, hanem egyedül Istenért. Õt szeretném embertársaimhoz közel hozni. Megtaláltam Istent, az életet, lelkem mélyén, és tudom: Õ szeret mindannyiunkat, mert a mi örök Atyánkként Õ látott meg minket szívében és teremtett meg. Isten mindig jelen van. Õ ott van a természetben. Õ az élet, a fény minden állatban, minden növényben, minden kőben, minden hatalmas fában. Isten ott van az Önök lelkének mélyén. Isten Önökkel és Önök mellett van.

Gabriele Kiadó A Szó