k u l t u r á l i s
2010 • 2. évfolyam 4. szám
Cigánykaraván
ISSN 2061-9359
Gyöngyösi Anikó író 8 • János vitéz cigány nyelven Jankovics Marcell elõszavával 12 • „Láttatni a láthatatlant” rajzpályázat díjazottak 16 • Színes Gyöngyök egyesület bemutatkozója 19 • Fûkõ Béla írása • Balogh Márti: Az Élõ könyvtár mosolya 22 • Sansz filmklub 24 • Balatoni Ilona szárnypróbálgató 25 • Páva Zsolt (fénytörés) költõ 27 • Kanyarog az út c. filmajánló 29
Tartalomból: Pulai Éva: Cigány alkotók 3 • Horváth János festõmûvész 4 • Tóth Olivér költõ 6 •
f o l y ó i r a t
Hitvallásunk: „Megmutatni, láttatni a köztünk élô mûvészek, alkotó emberek munkáját, értékeit. Becsülni a mûvészet szubjektivitását, divattól, vallástól, politikától mentesen. Ôrizni a hagyományt, a mûemlékeinket, a történelmünket, de közben haladni elôre. Lehetôséget, segítséget nyújtani a hátránnyal indulóknak, legyen az akár testi, szellemi, etnikai, szociális vagy földrajzi nehézség. Hiszünk abban, hogy a könyvek, egy festmény, a szobrászat vagy egy fotó, a táncos a színpadon, a hársfa az udvaron, az ablakban sütkérezô macska, folyóink, természeti, építészeti környezetünk mind – mind segítôink. Segítôink, hogy megtaláljuk helyünket a világban, otthon legyünk. Boldogan.”
Ha szereti a friss nyomdaillatot, a színes, tartalmilag is minôségi olvasnivalót, amivel a fotelba kucorodhat, amit bátran kitehet a könyvespolcára, akkor ne késlekedjen! Lehetôség van, a KUPÉ folyóirat elôfizetésére 400 Ft+postaköltség áron. Minden elôfizetônk támogatja a folyóirat rendszeres megjelenését. Köszönjük! WWW.KUPEFOLYOIRAT.HU Postai cím: KUPÉ Közhasznú Egyesület, 7742 Bogád, Petôfi utca 18/5 elofizetes@kupefolyoirat.hu
"Cigány alkotók... Valóban Õket vártuk és hívtuk. Akik érzik, tudják, õsi kultúrájuk, mûvészetük ma is ott él bennük, és szívesen megmutatnák nekünk, az országnak, világnak.
Pedig itt van nekünk Sebestyén Márta is, aki bárkinél jobban, hatásosabban világgá énekelte, mi magyarok vagyunk, és ilyen zenei kultúrával tesszük a mindent gyönyörûvé.
És mi kíváncsian vártuk alkotásaikat, hogy tovább is adjuk Önöknek – azoknak –, akik ebben a rohanó világban megállnának a szépért egy percre, és nem csak legyintenek: Eh, cigányok...
Nos, így vártuk mi a cigány mûvészeket. Nyitott füllel, szemmel, és szívvel. Akiknek írásaiban, képeiben ott van több ezer éves múltjuk, örökségük, amiket porlepte, sziklák szabdalta útjukon hoztak, és adtak apák fiaiknak, anyák lányaiknak szájról szájra. S írják, festik õk bele mai életükbe, mindennapjaikba.
Persze, mert olyan sokszor van, ha azt halljuk, olvassuk is, „én magyar vagyok”, akkor félve nézünk oda, mert lehet, hogy egy álságosan felkokárdázott, mellét döngetõ valakit, „valamit” látunk. Aki még életében nem hallott magyar mondát, népmesét, népzenét. S még azt sem tudja, hogy a magyarság mûvészete, megannyi csodálatos nép világából is forrott egyé.
Köszönjük szépen!” Pulai Éva a szerkesztõség nevében
A különszám megjelenését támogatta: Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány
Horváth János: Zöld angyal
Violin rovat
Özö
Hajótöröttek, mint mi
A földre szállt angyal
Vágtázó
20 10 04
04 05
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Két hold kél bennem
Horváth János
önvíz utáni elsõnaplemente
Erotikus idill
Nem látok semmmit
Alsóvadászon egy nyolcgyermekes családban nôttem fel, édesapám bányász, édesanyám otthon dolgozott velünk. Sokat dolgozva, mégis mindig szegényen éltünk, s nôttünk fel. Az általános iskola rajztanára, Szentirmai László tanítgatott elsôként a rajzolásra, s ôt tekintem elsô mesteremnek is. A középiskolai tanulmányaimat Miskolcon végeztem, itt lett mesterem Zsignár István festômûvész és Petô János grafikus mûvész. Az elsô munkáim inkább realista irányzatúak, a mestereim hatásait tükrözô munkák voltak. A kilencvenes évek elején alakult ki önálló stílusom. Nincs különösebb filozófiám a mûvészetrôl, talán az a legfontosabb számomra, hogy hogyan tud az ember jó embernek maradni. Apró mindennapi örömök: a fiam, a lányaim, a feleségem mosolya, szeretete, törôdése az, amiért minden nap felébredek, s tolom magam a következô napig. Néha azon tipródok, milyen jó lenne Istennel beszélgetni, de nekem is csak az ima marad, mint mindenki másnak. Képet festeni jó, mert egy kicsit elérhetem a másik embert, picit megsimogathatom a lelkét.
Ki vagyok? Válaszom saját személyemrôl egyszer? és velôs : Tóth és Olivér.
Tóth Olivér Nationale
De ki is ô?
FALAKRA FESZÜLT Falakra feszült a félhomály s kereszted íveiben megbújt álmaim enni kérnek, nekem kevés jut imára, hûségem morzsáit vedd magadhoz, nem telik többre, hibába van terítve az oltár s hiába égnek a mécsesek, a persely kifogyott, szívkamráimban csöndes a lüktetés, takart arcomba ágyazódott fejfájásom miséjén maradék kitartásom magamhoz veszem, bordád alatti dárdarésedbe tömni, beszélj hozzám ha tudsz, míg kirabolnak, akik keresztedért sorba állnak,
20 10 04
06 07
A cigányteleprôl felcseperedett fiatal, egy férfi, aki mindig ember igyekezett lenni, a mezítlábas csupasztestû gyerek, aki idôvel ruhát öltött? Álmot szülô, és kíméletlen módon üldözô lélek? Hit és valóság között révedezô anya szülöttje, a mostohaság átkát kapva örökül? Sok, lehetetlennek tûnô válasz mindarra: ki lehetek? Ismerem magam, és ismernek mindazok, akiknek Olivér vagyok. De, ki is vagyok én? Jól tudom, hogy lapjaim tisztasága, lapjaim medreibe vetett soraim élete, az általam megálmodott és kimondott versek szülôje, olvasója. Aki ismer, tudja, hogy a lapban, otthon talál. Huszonnyolc évesen cigányként és magyarként minden vonásban ott lakom.
de sorsod nekik sem kell, házuk falára nem gyászolni, dísznek kell koszorúd, s véreddel pirosított arcukon szemükben kurvult az alázat, kurvult a kegyelem, zsebükben csörög a megváltás,üres zsebem tele szegénységgel, a szegénység minden kincsem, akinek kell, mint az ostyát vigye ingyen, itt ahol fehér falakra feszült soraink súlyát leadják a méhbe, s téli tüzekhez gyûjtött lapjaink füstjében eloldoznak, falakra égett a félhomály s kereszted íveiben megbújt gazdag álmaim enni kérnek.
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Kéméndy Toda József: Idõ
Gyökereim színhelye és mélye, Taktaszada, ahol gyermek voltam. Jelenlegi életem Prügyön, Móricz sáraranyában telik, s a prügyi por bearanyoz, életem társával, Ilussal és születendô gyermekemmel együtt. Ami most biztos, apa leszek. Nekem nehéz egyszerû képet adni magamról, így ha meg kell határozni magam, ajánlom tisztelettel verseimet olvasóim figyelmébe. Hihetem, hiszem, sosem halok meg, mert a költészet mindig él, s bízom abban, hogy olyan haza földjén termékenyülve állhatok meg mindenki szeme láttán, ahol majd egyszer én is vers lehetek az emberek tudatában; József Attilához és sok nemes, érthetetlennek tûnô alkotóhoz mérten, akiket adott korukban nem, csak késôbb értettek meg. A mûvészi lelkület önzôsségének ellenére, nem azért írok, mert meg akarok felelni, a folyóiratok külön-külön állított mércéinek.
Írok, mert írnom kell! Adni akarok, a verseimet, a mondanivalómat, a hitemet, az enyémet, hogy legyen közös, ha közös lehet. A kritikusok, olvasók dolga megítélni, de remélem érthetô, élvezhetô versszövet vagyok, egyszerû, magyar identitástudattal is rendelkezô cigánygyerek. Elsô kötetem Fekete Tûzben címmel jelent meg a Felsô Magyarország Kiadó jóvoltából tanítóm, Fecske Csaba ajánlásával. Eddigi publikációim: Polisz, Esô, Új Holnap, Lungo - Drom, Khetano- Drom, Amaro- Drom és más folyóiratokban, napilapokban, antológiákban, várhatóan Magyar Napló, Irodalmi Páholy, Jelenkor irodalmi képviselôi között is tiszteletem tehetem. Verseim megtalálhatóak továbbá: www.dokk.hu, www.kupefolyoirat.hu Tisztelettel és hálával, hogy idáig kibírta velem: Olivér (Tóth)
CIGÁNYNAK LENNI Minden vonásban ott lakom ahol Te is, a vonalkavalkád zajának tompítója s lázítójaként. Tudom milyen nyáron a repedéseken áttörõ szurok, mint arcodon elered a sírás szemed pillapárkánya miként a putrik fala mily koromsötét, s tudom a pókhálós ablak peremén belül tátong az éhség, hogy neked élni milyen nagy nehézség, mert zarándok út a léted, Indiától Magyarországig lovaid nyeregében ülve megzaboláz szegénységed s tudom, hogy lenéznek vagy köpnek utánad fehérfûzõs bakancsok elpusztítanának Te mégis gyermeket szülsz mint téli este szikrát köpköd a kémény táncolni perifériákon, formáló anyaméhedbõl
ma is születnek vajdák és koldusok. Felelj hát! Milyen cigánynak lenni? Az elme szeret a szív tagad. Adyként szeretlek s Adyként tagadlak,miközben mint a láb vándorszekerünk kereke kibicsaklott, ponyvája szétfoszlott, váza kopik toporog. Tudnod kell bár megtelik veled az utca, a börtön, s belõled nõnek gyermekvárosok, itt mindegy ki vagy. miféle úton haladsz legyél romungro, beás, oláh.... cigány maradsz. Hosszú az út menni kell még homlokodon kevés a verejték hogy otthonra, hazára magadra találj mert ismerem örömöd, fájdalmad s a közös gyökér engem is magába szívminden vonásban ott lakom ahol Te is, a vonalkavalkád zajának tompítója s lázítójaként.
Gyöngyösi Anikó vagyok, 1977-ben születtem a magyar-román határmenti kis faluban, Berekböszörményben. Valamikor ez a falu része volt a híres Bereknek, „illa Berek, nádak erek.” HajdúBihari rész, bihari csücsök. Igazán nem éreztem ennek jelentését, ha csak a sok sarat nem tekintjük annak. Középiskolába a szomszéd kisvárosbeli Biharkeresztesre jártam, ott, ahol az iskolával Bocskainak állítottak emléket. Innen vitt az utam Buda-
tam az Amaro Drom munkatársa. Közösség lettünk, arculatot alakítottunk, természetesen világot is váltottunk. Közben tanulmányokat folytattam a Baptista Teológiai Akadémián, és késôbb az egri tanárképzôn. 2000-ben haza költöztem a Berekbe, azóta itt élek újra szülôfalumban, sôt, mi több a szülôi házban. Lett férjem, és két fiúgyermekem. Róluk gyakran írok, így valaha még találkozhattok Norbert Ervinnel és Zoltán Ivánnal. A gyermekvállalás évei alatt sem csak babáztam, hanem oktatásügyben dolgoztam koordinátorként az Oktatási Minisztériumnak, az Educationál. Az integrált oktatás elterjesztése, bázisközpontok kialakítása volt az elsôdleges célunk. Két éve foglalkozom pályázatok felkutatásával, elôkészítésével. Idén szerepet vállaltam a közéletben politikusként is, így a helybeli cigány kisebbségi önkormányzat elnöke lettem.
Gyöngyösi Anikó író
Írásaim több mint egy éve jelennek meg a blogjaimban.
pestre, ahol újságírást tanultam több helyen, több embertôl. Elôször a KOS. Stúdióba jártam, a Népszabinál gyakorlatoztam. Hamar jelentek meg írásaim különféle hetilapoknál a fôvárosban. Állandó munkát mégis olyan újságnál vállaltam, ahol fontos volt, hogy roma vagyok. Öt évig vol-
KuPé
20 10 04
08 09
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
nyica.nolblog.hu renyica.nolblog.hu nyicuska.blogsziget.hu
– Hahahaha, mindjárt bepisilek a gyönyörûségtôl. Az a cigány ribanc? – Mikor legutóbb ott voltam, bejárónônek néztem. – Hát nem az. – Mi? Te hülye vagy? Hogy komoly? Csak a pénzére hajt. – Hát… A mûkörmös úgy tett, mint aki ott sincs, ô itt a levegôbe szállt, elrepült, most éppen fül nélküli szobrocska. De persze minden szót tisztán hallott és fülelt. A két nô évek óta idejárt. A legjobb
csíkot Szilvikém, bálba megyünk. De csak diszkréten. – Nem is mondtad! – Az év nagy eseménye. Vállalkozók vagyunk, vagy mi… Szilvia tudta, hogy az egyik lány végzettsége szerint közgazdász, de soha nem dolgozott. A kiseb-
Gyöngyösi Anikó: Úriak /részlet/
vendégei. Jattosak. Háromezer nyolcszáz helyett ötezer ötöt adnak, per fej. Tehát ha be vannak jelentve, ha nem, ôket akkor is vállalja. Persze mindig be vannak jelentve. Ez az ô kiváltságuk. – Ne, töröld már le Szilvi, ez a piros olyan közönséges. – Pont annak a cigány kurvának való. Ezen jót röhögtek. Szilvi konstatálta az eddig hallottakat. Az öregúr felszedett egy cigány nôt, akit a lányai ki nem állhatnak. Nyilván be vannak szarva, féltik a hatalmukat, meg a pénzüket, meg a sok Zsolnayt, Herendit, a festményeiket, kötvényeket. – Mikor voltál nála? – Telefonon beszéltem vele. Rutinvizsgálaton volt a kórházban, tudod, a mániája. Kért, találkozzunk valamikor, így kiszaladtam. Ebédidôben, futtában. – A városban futottam vele össze. Együtt ebédeltünk. Én mikor voltam? Ja, karácsonykor. Amikor kimentem a régi díszekért. Nehogy kidobja már vénségére. – Vagy elvigye a cigány… – Ez az. A bordó tökéletes. Még egy kis arany
Fotó: Orbók Ildikó
bik, aki nem olyan fölvágós, de befolyásolható, ügyvéd. Magánpraxisa van a városban. – Na és András? – Áprilisban jön haza, apa születésnapjára. Tudod, soha nem hagyná ki. – Pedig ki se mozdul Londonból. – De a vén hülye! Csak azt a cafkát el ne hívja. – András még meg is értené a nagy toleranciájával. – Ja, vagy megdugná. Amál már csak ilyen volt. Ha leesett valakinek a pénztárcája, felemelte és visszaadta. Ha egy öreg állt a troli megállójában, felsegítette a jármûre. Neki ez nem volt különös. Tán a falusi neveltetés… Még ma is hiányzott, hogy köszönjön mindenkinek. Minden járókelônek. Papus mindig azt mondta, „úgy menj el Pestre, ott esel seggre”. Ettôl valahogy nem tudott szabadulni. Mikor
mond majd csôdöt? Mikor esik seggre? Mert eddig klappoltak a dolgai. Befejezte a nôvérképzôt, talált munkát. Egy öregek otthonában fôápoló. Nem akármilyen beosztás. Tisztelik, szeretik. Meg közalkalmazott, hát az állam is becsüli. Még. Papus azt is mondta mindig: „Málnácska, ej, te Málnácska, egyszer a jó szívedre fizetsz rá.” Amál ezt nem tudta elhinni. A jó szívre hogy lehet ráfizetni? Mert, hogy a rossz májra, azt elhiszi. De a becézô szó azért hiányzott. Itt senki nem szólítja így. Na, egyszer egy nénike, ahogy hívta, nem tudta kimondani – Amál nôvér, valahogy az csúszott a szájára Málna. Akkor megdobbant a szíve. Papus! Vajon most mit szólna a férfihez az életében? Aki több mint harminc évvel idôsebb, egy más világból jött. Milliomos. Azt kérdezné, „hun szedted te össze?” S akkor már nem lenne Málnácska, akkor papus azt mondaná, „Heee? Rácz Amália?” – Barna Bronhília! – Tessék? – Maga olyan, akár egy barna Bronhília. Amál éppen egy ultrahangos leletet vitt, mikor az ismeretlen férfi megszólította. Szokásos viseletében, hófehér köpenyben, harisnya nélkül, mert azt utálta, lófarokba kötött hajjal. A köpenye hangsúlyozta finom barnaságát, arra mindig gondosan ügyelt, hogy a ruhája patyolat tiszta legyen. Haját csak összefogta, felcsurkázta. Ezen nem változtatott. Minek? Így kényelmes és természetes. Még festeni sem kellett. Hátrafordult. Más nem volt a folyosón. Csak a kissé pökhendi, ôszülô úr. De mire válaszolt volna, a férfi már beszélgetett egy orvossal. Az orvos átölelte, nagyokat nevettek, így nem gondolta, hogy beteg. Volt valami abban a férfiban, valami, ami a visszafogottság és huncutság keveréke, és kellemes volt a hangja. Vagyis olyan meleg. Nevetôsen meleg. S a mosolya. Olyan fanyar, de igazi. Nem is értette, miért kavarja ez fel annyira. Barna Bronhília! Ô, aki csak Málnácska. Amint ideje lesz, megkérdezi ki ez a fura alak. Összefutottak az intézmény gondnokával, aki mindig mindent tud. – Tessék mondani, Ági néni, ki ez az úr? – Ezt nem tudni! Körtvélyessy Iván. Amál, miért 20 10 04
10 11
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
érdekli ez magát? Bár igazán tudhatná az intézmény alapítójának a nevét. Ágika mindig mindent tudott. Vagy ha nem, hát akkor is. Nem múlhatott el esemény anélkül, hogy ô ne tudott volna róla. Nem repülhetett úgy be egy légy az intézménybe, hogy elôbb ne kérjen tôle engedélyt. Vagy legalább be ne köszönjön a
Kéméndy Toda József: Ádvent idején
gondnoki irodába. Amál késôbb magában helyesbített, mert K. Iván csak a fia volt az intézmény alapítójának, de hasonlóan szenvedélyes és bôkezû pártfogó. Késôbb a "bronhíliára" is választ kapott, az úr orchideákkal foglalkozott, pontosabban botanikus volt, a trópusi növények nagymestere. Doktor. Bejárta a fél világot, sziklakerteket épített, sôt ô honosította meg idehaza a bronhíliát. Akkor van pénze, legalább fennmarad a kórház. – Nos, Barna Bronhília, velem ebédel? Megint neki szólt, de mit utal a származására, hogy ô cigány! Ôt ne cigányozza le senki! Még egy Körtvélyessy sem. – Magával. Nem tudja, hogy csúszott ki a száján. Talán azért, hogy jól megmondhassa neki, ôt nem lehet csak úgy lecigányozni. K. Iván megbotránkozott saját magán. Mi van, te vén hülye? Elhívtál ebédelni egy ismeretlen nôt,
aki minimum 30 évvel fiatalabb, és lehet, hogy egy nincstelen senki? Tényleg ôszülök. Már az agyam is. De olyan jó segge van. Meg a barna lábak, ahogy kivillantak a köpenye alól, nem tudta megállni. Pedig már igazán megállhatná. Annyi nôügy után. Mások hívták így, ô magában kapcsolatoknak fogalmazta.
Mert egy dugás is kapcsolat, egy jó szex, egy kiadós orgazmus. Ez a barna csaj… Lehet, hogy cigány? Nem hinné, itt nem fordulnak meg ilyenek. Nem mindegy? De ô a Medicinába hívta. Ott lehetnek ismerôsök, barátok, még rokonok is. Hisz a fél család orvos. Most megint eszébe jutott, csak ô lett olyan különc, hogy elment virágokat tanulmányozni a világ túl-felére, mikor itthon is vannak virágok. De hát ilyen a vére. Még ma is hajtja. Mi van, ha nem megy el az ebédre? Ô fontos ember, közbejöhet valami, annyi csak, hogy beszól Ágikának, adja át az üzenetet. Felemelte a Nokiát, de valamiért a házvezetônôt tárcsázta. – Nem ebédelek otthon. – De miért? A kérdés máskor bosszantotta volna, most jogosnak tartotta, hiszen hónapok óta nem mozdult ki a házból. – Mert találtam egy Barna Bronhíliát – azzal kinyomta a gombot.
Valika a vonal túlsó végén konstatálta, az öreg becsavarodott. Már megint kezdi a virágmániáját. Beszarás! Ez tényleg egy barna Bronhília. Nemes, gyönyörû és arányos. Igaz, kicsit alacsony. De ettôl még törékenyebb. Még nemesebb. Még szebb. – Jó helyen járok? – Amennyiben velem akart találkozni. A zavart nem nagyon lehetne fokozni. – Mit kér? – Somlói galuskát. – És elôtte? – Semmit. Somlóit. Ha somlóit, hát somlóit. Édesszájú a nô, és micsoda édes a szája. Mikor hozzák már azt a tequilát? Ez legalább olyan hülye választás délben, mint a somlói. Lehet, hogy a nô iszákosnak nézi majd, akkor meg mit ítélkezik? Végre. Mi a túró van, hogy a somlóit elôbb kihozzák, mint egy kis lime-ot meg a tequilát? Megôrül, ahogy a csokit nyalja a kiskanálról, meg a habot. Most mi van? Csak ô látott régen nôt, vagy ez tényleg egzotikus? – Miért hívott barna bronhíliának? – Nos, mert olyan egzotikus. – Hmm. Rácz Amália vagyok, semmi egzotikum. Akkor hát tényleg roma csaj, de már nem érdekli, a hangja is tetszik, a szája is, a mellei ágaskodnak a vékony pamut blúzon keresztül. Próbálja szabályozni, hogy egy adott percen belül hányszor nézzen oda. Itt matematikusnak kellene lenni. Sehogy nem tudja szabályozni. – Ez ôrület. – Micsoda? – Elnézést, csak elgondolkodtam. Tudja, nem jött össze a tervezett utam. Mit dumál itt össze? Régen tudott nôzni. Kell kérnie még egy tequilát? – Mikor ér rá? – Hogy érti? – Vacsorázzunk együtt. – De még be sem fejeztük… az ebédet. – Nem baj. Válasszon egy helyet. – Ráday utca. Kék Pisztoly a neve. A mellei gyönyörûek, és a haja! Legszívesebben visszaillesztené azt a barna tincset, ami elkóborolt. Odanyúl, majd megáll a keze a levegôben. Hiszen a lánya lehetne.
Az 1980-as években az akkori Pécsi Kisegítô Iskolában napközis nevelôként dolgoztam. Szabadidônkben rendszeresen rajzoltunk, festettünk, mivel fiatal tanárként ehhez értettem egy keve-
(A könyv grafikai illusztrációin felfedezhetôek a természetbôl vett, egyénien használt motívumok.) Akkoriban hatodik osztályos tananyag volt a János vitéz. Petôfi csodálatos meséjének képisége kínálja az ábrázolás lehetôségét, megmozgatja a gyermeki fantáziát. A legizgalmasabb történeteket, szereplôket nagy lelkesedéssel és szeretettel ábrá-
Fodor Ildikó János Vitéz könyvérôl set. (Amit azóta tudok, azt nagyrészt tôlük tanultam az évek során.) Az érdeklôdô gyerekekbôl megalakult mûvészeti szakkörünk. Hamar felfigyeltem a cigány gyerekek különös világlátására, tehetségére, egyéni kifejezés-módjukra. Ezért talán nem is véletlen, hogy az évek során szinte kizárólag cigány fiatalokkal foglalkoztam. Diópáccal dolgoztunk, faragott nádat, régi rajz tollakat, töltôtollat használtunk. Elôször tanulmány rajzokat készítettünk, megfigyeltük a környezetünkben fellelhetô apró kis csodákat, legyen az vadgesztenye, falevél, vagy maga az emberi kéz. Az elemzô feladat sor végigjárásával egy vizuális „szókincs” birtokába kerültek, amelyet ki-ki a saját egyéniségére formálva alkotó módon alkalmazott. 20 10 04
12 13
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
zolták. Évekig gyûjtögettem az általuk készített alkotásokat (Sajnos néhányat elküldtem külföldi pályázatokra, amelyek pótolhatatlanok, némi kárpótlást jelentett a nemzetközi elismerés.) Titokban dédelgetett álmom volt, hogy ezeket a gyönyörû mûveket szélesebb körben is bemutassam. 1995-ben megalakult a DEVI ART Alapítvány, mely segítségével közelebb kerültünk a könyv megszületéséhez. Mivel a baranyai régióban a beás cigány nyelv a legelterjedtebb, így elsô lépésként le kellett fordítani a mûvet. Nagy segítségemre volt Orsós Anna, aki a nyelv leghitelesebb mûvelôje, tanítója. Két tanítványa: Orsós Sándor tartalmi fordítását, és Orsós János mûfordítását végül ô rendezte össze; az elsô részt fordította, a többit lektorálta, példaértékûen igényesen, magas színvonalon.
Már minden készen állt a könyv kiadásához, amikor súlyos autó balesetet szenvedtem, és hosszú idôre ágyba kényszerültem. Minden rosszban van valami jó, tartja a közmondás, és ez ebben az esetben is beigazolódott. Volt idôm gondolkodni, és arra jutottam, hogy a beás nyelv mellett az angol nemzetközivé tehetné nemzeti eposzunkat. Megtudtam, hogy létezik egy angol fordítás, amit egy amerikai nyelvész professzor, költô és mûfordító jelentetett meg a Corvina Kiadónál 1999-ben. John Ridland úr, aki Santa Barbarában él – miután kérésemmel megkerestem – nagylelkûen, jogdíj nélkül bocsátotta rendelkezésünkre mûfordítását. Amit késôbb megtudtam; sokkal jobban felértékeli ezt a nem mindennapi cselekedetet. Ridland úr egyszer Budapesten járt barátjánál, Kodolányi
Részlet a háromnyelvû könyvbõl
Gyulánál, amikor egy István pincében elköltött vacsora közben megakadt a szeme néhány illusztráción, ami a János vitézhez készült. Barátai által megismerte a történetet, mondhatni, azonnal beleszeretett. Egy gond volt csupán, hogy ô nem beszélt magyarul. Megszerezte az akkor még egyetlen külföldi fordítást francia nyelven. A franciát lefordította angolra, ezek után az Országh-féle angol-magyar szótár segítségével szóról szóra angolról magyarra. Amerikai magyar barátai segítségével végül gigászi munka árán – hét év alatt – megszületett az angol-magyar nyelvû János vitéz. Ezek után az ô segítségével és sok szervezet valamint nagylelkû barát támogatásával (akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani), végül megszületett a háromnyelvû könyv. A könyv bemutatója, és az illusztrációkból rendezett kiállítás elôször 2001. októberében volt a Pécsi Mûvészetek Házában, melyre sajnos – bár nagyon készült rá – a tragikus szeptember 11-i terrortámadás miatt nem tudott eljönni Ridland úr. Szerencsére a következô évben, 2002. júniusában a Pannon Magyar Házban létrejött a nagy találkozás. Angolul John Ridland, beás nyelven Orsós Anna, magyarul Stohl András olvasott fel részleteket a mûbôl. Hihetetlenül izgalmas és felemelô élmény volt a három különbözô hangzást összehasonlítani. A kiállítás ezután sok helyen volt látható, Kaposvárott, Budapesten, Gyôrben valamint iskolánk testvér-városában, a németországi Fellbachban. Legutóbb a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fôvárosa program-sorozatának részeként került megrendezésre a Pécsi Civil Közösségek Háza Gebauer Galériájában, valamint a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának épületében, a Széchenyi téren.
Igyekeztem – lehetôségeimhez képest – az egykori alkotók életét nyomon követni, meghívni ôket a kiállításokra. Ôk ma már felnôttek, valamennyien – jelen nehéz körülmények között is – példásan rendezett körülmények között élnek. Büszkék egykori mûveikre, büszkén mutatják képeiket és mesélik a történeteket. Hiszem, hogy a mûvészet olyan eszköz, mellyel jobbá, nemesebb lelkûvé válhat a gyerekember. Különösen fontosnak tartom ezt a cigány gyermekek nevelésében, akik ezen a területen fantasztikusan tehetségesek, ki tudnak teljesedni, meg tudják mutatni, hogy milyen csodák léteznek az emberi lélekben. Köszönettel és hálával tartozom azoknak az – egykori – gyerekeknek (akiktôl igen sokat tanultam), akik annak idején létrehozták a János vitéz illusztrációit: BOGDÁN TIBOR, CSONKA HAJNALKA, GLIGOROVICS MÁTYÁS, KALÁNYOS ZOLTÁN, KALÁNYOS GYULA, KISS FERENC, ORSÓS SÁNDOR, ORSÓS ZOLTÁN, PÁLFI MÁRIA, SÁRKÖZI GYULA , SÁRKÖZI ZSOLT, SIPOS ZSUZSANNA. Köszönöm Nektek! Szeretettel gondol Rátok: Fodor Ildikó rajztanár
Jankovics Marcell (aki a János vitéz címû rajzfilmjéért Kossuth díjat kapott) elôszava az azonos címû könyv beás cigány és angol nyelvû fordításához: „Két esztendôvel ezelôtt ajánlásképpen többek közt a következô sorokat írtam e könyvhöz: „Önmagában is nagyszerû dolog, hogy megjelenik végre roma nyelven - kétnyelvû kiadásban a János vitéz. Még nagyobb öröm a számomra, hogy azoknak az illusztrációival, akikhez Petôfi verses meséje (ma) igazán szól: gyermekek, méghozzá roma gyermekek rajzaival. A roma, de hadd mondjam így: a cigány képzômûvészetnek, s azon belül a gyerekrajzoknak- és festményeknek régi csodálója vagyok, ráadásul büszke és boldog tulajdonosa egy remekmûnek ebbôl a mûfajból.” 20 10 04
14 15
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Hadd egészítsem ki a fentieket néhány gondolattal. A János vitéz majdnem igazi népmese, abban az értelemben, hogy a verses mûformától eltekintve Petôfinek esze ágában sincs lerázni magáról a szóbanforgó mûfaj kötöttségeit. Legfeljebb azt mondhatnók, hogy Kukorica Jancsi karriertörténete a népmesék körkörös szerkezetéhez képest határozottabban irreverzibilis. Magyarul: „lenn” a halandó sors leges legmélyén kezdôdik a „fenn”, a tündéri halhatatlanságban végzôdik az „örök visszatérés” szükségszerû voltára való utalás legcsekélyebb jele nélkül. Még a népmesékben kötelezô „míg meg nem haltak” zárófordulat is elmarad. (Külön tanulmányt írhatnék, és alkalmasint írnék is szívem szerint e tárgyról a költeménnyel kapcsolatban. Kezdve azon, miért jó, hogy hôsét Jánosnak, szerelmét Iluskának hívják; hogy milyen jellegzetes mesei mozzanatokból építi föl a maga meséjét, miben tér el a népmesétôl; végül persze nem felejtkeznék meg arról sem, mit jelentett számomra e mûvet rajzfilmre adaptálni.) A magyar irodalom története ('60-as évek) – híres-hírhedt Spenót, mely gúnynevet borítójának színe után kapta – a mûvet úgy jellemzi, mint a valószerû és tündérmesei mozzanatokkal, háryádákkal fûszerezett, tiszta hangú népi eposzt, ami a mesei igazságszolgáltatást beteljesítve „irodalmi
állásfoglalás a nép felemelkedése mellett. Tündérország - a boldogság hazája - mesei táj. De nincs messze már az idô, amikor Petôfiék kezdik lefordítani a mesét - valóságra.” Minderre azért tartottam szükségesnek kitérni, mert épp ezen sajátosságok révén válhat a János vitéz cigány gyermekek számára különösen kedves és fontos olvasmánnyá. Nem utolsó sorban a közvetlen, olvasmányos hangnemért, a háryádákat sem nélkülözô fantáziadús jelképiségéért, mely átszövi a valóságos keretbe ágyazott tündérmesét. (Hadd említsem meg itt példaképpen Macskássy Katalin: Nekem az élet teccik nagyon címû animációs dokumentumfilmjét, amit komlói cigánygyerekek meséltek és rajzoltak, és amiben egy, képeit tekintve csodálatos fantáziájú mûvész, ugyanakkor, ami a mindennapi valóságot illeti, realista kicsi ember földhöz ragadt vágyairól beszélt: fodrász akart lenni.) Mindenekelôtt pedig azért, mert a legszegényebbek közül kiemelkedô hôst állít példaként (!) az olvasó elé. És azért is, mert a magyar népmesék Kukorica Jancsihoz igencsak hasonló pozitív hôse nemegyszer cigány, és nemcsak a tréfás változatokban! Nem csoda hát, hogy különleges érzés számomra kézbe venni a kész könyvet, és – még egyszer mondom – nemcsak illusztrációi miatt. A könyv gazdagodott az eredeti tervhez képest, azzal, hogy nem két, hanem három nyelven: magyarul, beásul, azaz cigányul és angolul olvashatók és vethetôk egybe Petôfi Sándor halhatatlan sorai. Az angol fordítás nem volt ismeretlen elôttem, értek is angolul, cigányul azonban nem, mégis izgalommal vártam, hogy ha érteni nem is értem, legalább láthassam, ízlelgethessem a szöveget. Még azzal is megpróbálkoztam, hogy fennhangon - persze, önkényes kiejtéssel - mondogassam a számomra oly kedves, ismerôs sorokat.
(A filmemben fölhasznált párbeszédes részeket nagyrészt ma is kívülrôl fújom.) Meg kell vallanom, Petôfi természetes hangsúlyú és rímelésû, ifjontian szabados alexandrinusai beás nyelven gördülékenyebben hangzanak – az én számból – mint angolul (az angol fordítás nehézsége, hogy míg a magyar „idômértékes” nyelv, az angol nem). Mintha ezzel az indogermán nyelvvel a magyar közelebbi rokonságban állna, mint amazzal. (Az évszázados együttélés nyilvánvaló jelei, a magyar kölcsönszavak természetesen fel-felbukkannak a cigány szövegben.) Ami a gyermekkezek munkáját illeti, változatlanul e vagyok ragadtatva tôlük. Irigylem a felnôttekétôl eltérô, – meséhez illô – szürrealista (=tündéri) látásmódjukat, bátorságukat a színek és formák kezelésében, ösztönös ízlésbeli biztonságukat a felületek dekoratív, mégis kifejezô kitöltésében, a szabadságukat a témával való bánásmódban. De sajnálom ôket azért, amiért ilyen rémisztônek, nyomasztónak látják a világot, amiért félelmeik ábrázolásához elég mindennapjaikból meríteni. Vajha Kukorica Jancsi példája adna erôt nekik és e könyv kis olvasóinak a fölemelkedéshez!” Jankovics Marcell 2001.
A Színes Gyöngyök egyesület 1.HELYEZETT FENT CINTIA KATALIN KALÁNYOS MÓNIKA: ÉN C. VERSÉHEZ És az erõsen font rostok ideghártyáján nem sejlik át a dallam-
A téli éjszakák havas leheletébe burkolom a lelkemet. Sûrûn hulló hópihék zuhanó zenéjét halkan, hangtalan követem.
hangszikra, mely fellobbanva célját lelvén megmutatja, hová, mi mögé rejtettem dalomat...
Letûnt esték és újholdak harca villódzik át a pocsolyán.
Ezerfényû hangjával hószín hárfáján álmodhatna és felébreszthetné a téli álmába fagyott önbecsülésem józan istenét.
Üres ûrt szõnek agyam szálaiból a Bûn, a Vágy és az Árulás... 2.HELYEZETT ORSÓS KRISZTIÁN ROVA-FARKAS PÁL: ALTATÓ Oson a nyár piros pici sarujában búzaszínû koronáját elrakja szipogva
Este van az erdõben alszik már a falka ágyazzál meg angyalom itt egy kocsi szalma
Búsan lépdel az õsz sün szuszog matatva száraz fûben gally reccsen sírva jár a szarvas
valahonnét tücsök szól lepedõnk a harmat zöld mezõkröl
Ki zörög a határban jön a tél dohogva elfut elõle a nyúl fázik füle talpa 20 10 04
16 17
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Láttatni a láthatatlant címû rajzpályázatának díjazottjai: 3.HELYEZETT ORSÓS SZILVIA ROSTÁS- FARKAS PÁL: ÚJKÍGYÓSRÓL JÖTTEM
Emlékemben még hazavár a fehérre meszelt kis ház a temetõre nyíló ablakban pislákoló lámpa fénye
Valami furcsa láz kerít hatalmába amikor kimondom nevedet Újkígyós Mert itt éltem, nevelkedtem, ismerek minden dûlõutat minden tanyát Anyám cirmos eperfáját Ismerõsen hangzik Apám szekerének nyikorgása a friss széna ropogása lova patáinak dobogása Ismerõs a Sisák-sarok és az Öreg utca a düledezõ házak sora és az akácok illata Meghatódva térek mindig vissza Újkígyósra ahol megismernek még a régi öregek s mint hajdan szívbõl üdvözölnek Ismerõs a szülõôi ház ahol Apám sokszor ült a kispadon s ahol Anyám hazavárt mindig nagyon
Fülemben cseng még Apám lovainak nyerítése a kutyák csaholása Anyám ismerõs hangja ahogy szólított mindig Kisfiam gyere haza Hosszú utat tettem meg azóta de a fájdalom még ma is hozzá vezet haza Neki panaszolom el bánatom ami történt velem eddigi utamon Ma is vár rám ahogy régen szokta a kiskapu nyitva áll azóta
KÖZÖNSÉGDÍJ CSONKA KATALIN
A SZÍNES GYÖNGYÖK EGYESÜLET EGYIK KÜLÖNDÍJASA KÖRÕZSI NIKOLETT TÓTH OLIVÉR: ALTATÓDAL Feküdj karom, feküdj karomra kedvesem, feküdj karomra, s hunyjuk le két szemünk. Álmodj kincsem, álmodj rózsám, babácskám. Álmodj zöld mezõt, víg hazát, víg hazában kék eget, kék égben gyöngybarna cigány lányt, göndör hajába rózsát, pirosat, válassz rózsám szép szeretõt, csinosat, válassz rózsám, válassz rózsám magadnak. Válassz rózsám szép szeretõt, csinosat, válassz rózsám, válassz rózsám magadnak.
Álmodj kincsem, álmodj rózsám, babácskám. Álmodj cigány fiút, cigány lányt, álmodj cigányokkal karavánt, vágtass földön, vágtass égen, vágtass karavánod vad lován, két kezedben gazdag álmok legyenek, napszemembõ süssön rád a szeretet. Két kezedben gazdag álmok legyenek, napszemembõl süssön rád a szeretet. Feküdj karom, feküdj karomra kedvesem, feküdj karomra, s hunyjuk le két szemünk.
Feküdj karom, feküdj karomra kedvesem, feküdj karomra, s hunyjuk le két szemünk.
RÁCZNÉ KALÁNYOS GYÖNGYI KÜLÖNDÍJASA NÉMETH ISTVÁN TÓTH OLIVÉR: PATKÓNYOMOK A CSILLAGOK Ezer patájú ló az ég. KÖZÖNSÉGDÍJ Hajnal, s alkony paripája õ. CSONKA NORBERT DÁVID Körbe fut a föld kerekén. Napból iszik hogyha szomjas, s tovább fut tova. Hold-szarvával semmit hasít, így a földre árnyat lopva. De lassan kopik a szerencse, a távolság horzsolja fényét áttetszõ pamuttá. S ha már látatlan nyomik fedik a hegytetõt, vadcsikóként új idõt szül, mert hajnal s alkony paripája õ. Hisz ezer patájú ló az ég. S patkónyomok a csillagok. 20 10 04
18 19
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Színes Gyöngyök egyesület Bemutatása A Színes Gyöngyök Egyesület 2004-ben azért jött létre, hogy segítse a roma nôket családi és társadalmi szerepeikben: hátrányos helyzetüket ellensúlyozandó támogatni kívántuk ôket szociális, jogi, mentálhigiénés tanácsadással és a közéletben való szereplésük elôsegítésével. Egyesületünk tevékenységi köre azóta több új elemmel bôvült: mára egyik legfontosabb célunkká a roma kultúra megôrzése vált: Színvonalas rendezvényekkel, kiállításokkal szeretnénk felhívni a figyelmet kulturális értékeinkre,
Továbbra is kiemelten fontosnak tartjuk azokat a képzéseket, konferenciákat és egyéb fórumokat, melyeket romáknak, illetve roma civil szervezetek munkatársainak szervezünk: ezek növelik az egyéni érdekérvényesítô képességet, segítik a közéleti szerepvállalást, a civil szervezeteknek pedig olyan fejlôdési lehetôséget kínálnak, melynek eredményeként nagyobb súllyal tudnak részt venni a közéletben. Tanácsadási tevékenységeinkkel a hozzánk fordulók információkhoz való hozzáférését szeretnénk
továbbá keressük a kapcsolatot a kortárs mûvészeti ágakkal, mert hiszünk abban, hogy a mûvészet hozzájárulhat a kultúrák közötti párbeszéd létrejöttéhez.
biztosítani: segítséget nyújtunk szociális és jogi ügyeik intézésében, álláskeresésükben támogatjuk ôket az irodánkban mûködô Foglalkoztatási Információs Pontban.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy elôsegítsük egy olyan társadalmi közbeszéd létrejöttét, melyben a hétköznapi szokások, közösségi normák, azaz a szélesebb értelemben vett kulturális értékek elismerhetôvé válnak, értékként jelennek meg, illetve megértésükkel a konfliktusok és félreértések helyén valódi találkozások jöhetnek létre. Az utóbbi években fontos célkitûzésünkké vált az egészséggel kapcsolatos szemlélet formálása a hátrányos helyzetû csoportokban: az egészséges életmód fontosságára kívánjuk felhívni a figyelmet.
Gyermek- és ifjúsági programjaink a hátrányos helyzetû gyermekek számára szervezett ünnepi játszóházak, rendezvények és nyári táborok mellett az integráció elôsegítését tûzik ki célul a roma és nem roma fiatalok közötti találkozásokkal, elsôsorban közös önkéntes tevékenységek által. Távlati céljaink között szerepel a hátrányos helyzetû gyermekek és fiatalok iskolai integrációjának támogatása rendszeres iskolán kívüli programokkal.
"Arra való a mûvészet, hogy ne haljunk bele az igazságba." Friedrich Nietzsche Szobrász diplomám kézhezvétele után - mint általában mindenkinek – a mélyvízben kellett kezdenem. Olyan volt, mintha újra kellett volna úszni tanulni. A sok vargabetû, melyet utam során addig tettem, segített felismernem, hogy az akkor belátható esélyeim a pályán maradásra a nullával egyenlôk. A régi, jól bevált tempókat még nem feledtem, mégis nehezemre esett a hullámokkal való tánc. Ráadásul a tág környezetem
gom tisztaságára, és még ma is tisztán emlékszem az elsô sikeresnek érzett rajzom okozta örömre. És arra is, milyen gyötrelmesek voltak azok az évek, mikor az alkotás örömétôl el voltam zárva. Lehetôségeik súlyos bilincsként foglyul tartották tehetségüket. Rövid, féléves ottlétem alatt arra törekedtem, hogy felfedezhessék magukban is a varázslót. Mindegyikük nagyon tehetséges volt, az élet szinte kipréselte szomorú lelkükbô az édeset. Volt, ki vég nélkül mesélt, már nem tudtam, komor balladáiból mi volt a valósan megélt, és mi a fantázia szüleménye. Volt, aki zenélt, volt, aki táncolt és volt, aki egyszerûen nem csinált semmit,
Kéméndy-Toda József:
Fûkõ Béla MADÁR LELKÜLETTEL távolságtartása, a gôgös mesterek közönye és rosszindulata elnehezítették kalapácsomat, és végképp leszûkítették lehetôségeimet. Így kerültem Szigetvárra, a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskolába. Napközi, tanulószoba, etnikai felkészítô, és néha rajz. Roma gyerkôceim számára nem jelentett akadályt tudatukban az elérhetô rétegeknél mélyebb rétegekbe visszanyúlni, hiszen hozzám hasonlóan ôk is védekezésképpen a mesében, az álomvilágban, a hagyományok meleg zsebében keresték a biztonságot. Lesték a katedrán álló tanár minden szavát, és romlatlan hittel várták a szobrászt, aki valami nagyon különlegeshez ért. Számukra én voltam a mágus, aki kövekkel zsonglôrködik és ráadásul ôket is várhatóan meg fogja tanítani szépséges trükkökre. Az ô varázserejük természetességükben és csiszolatlanságukban rejlett. Én már közel sem rendelkeztem ezen erényekkel ilyen tisztán. De emlékszem csiszolatlansá20 10 04
20 21
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
csupán csak beszédesen hallgatott. Egyébként ez a hallgatag fiú volt az, aki a késôbbiekben gáttalanul ontotta a drámaibbnál drámaibb festményeket. A mûvészet szférájában könnyebben boldogulnak azok az emberek, akikben nem dolgozik kíméletlenül a megfelelés lélekromboló kényszere. Nekem, mint ôket formáló tanárnak rá kellett ébrednem az elsô pár alkalom után, hogy nem a rajz és a mûvészettörténeti tanítások kliséit kell alkalmaznom velük szemben, hanem egyszerûen csak mesélnem kell a kôrôl, a szoborról, és legfôképpen az ôket nagyon érdeklô kultúrák mítoszairól. Árnyékvilágukban rejlô gazdag szimbólumvilágot és színvilágot, azt hiszem, sikerült a foglalkozásaimon felszabadítani. De ehhez sokat kellett tanulnom nekem is tôlük, többek közt alázatot, ôszinteséget és végtelen nyitottságot. Egykori féktelenségem és korántsem zökkenômentes diákéveim eseményei segítettek abban, hogy le tudjam vetkôzni tanári gôgömet a foglalkozások alkalmával. Jól tudtam, az ô lázadásuk és mérhetetlen
szabadságuk az, ami miatt a leginkább tisztelnem tottságban, a gondolatok finom egymás felé terelkell ôket. Diákéveim és az azt követô ifjúkorom getésének módjában rejlik az együttmûködésünk devianciáiból szerzett sérüléseimet rajtuk keresztül sikere. A mesterségest, a tudatosságból eredô mecéltem újra, és általuk tudtam részben feldolgozni. hanikusságot kell kiküszöbölnöm, a természetes, a Nem betegség az ô devianciájuk és szélsôéges tudattalan vitalitásának felszínre hozása érdekében. viselkedésük, csupán védekezés a világot átformáló Olyan technikát kellett kitaláljak számukra, amely kórokozó ellen, amire talán a legjobb kifejezés az a legkisebb akadályt gördíti tudatalattijuk két dielidegenedés. Az ellenszer a mûvészetben keresenmenzióban való megszólaltatása elé. Egy-egy feladô, és ezt ôk is sejthették. Közös ellentmondások datnál szinte rárobbantak az elôkészített anyagra. jellemzik talán leginkább a rokon szellemeket. ElFeltartóztathatatlanul áramlottak az érzések és szülentmondásaink lázadásunkban mutatkoznak meg lettek egyre-másra az ösztönképek. A vágytól, a leginkább. A mûvész mindig lázad, szorongástól agyongyötört ironikusan, némi éllel gyönyörû papírfelületek azt is mondhatnám, sorsokról, életérzésekrôl kutya kötelessége elmeséltek. Ha valóban lentmondani korának. igaz, hogy „Minden A mûvész a lázadásából szépség mélyén van valaél, és a szabadságába hal mi embertelen” (Albert bele. Maga alakítja ki szaCamus), akkor ott, a bályait, és Albert Camus szigetvári iskola súlyos ó barátommal egyet értve falai között ez bizonyosgyvág i meg szõlõs ó g „Minél tébolyultabb viszosá vált számomra. Muná v õ vagy k ztó, a s a nyok között kell rendet kájuk szépsége nehezen b b Gu teremtenie, annál feszeleírható, coloritjuk és sebb, szigorúbb rendet fantáziaviláguk zabolátszab magának, és annál lansága számomra a die inkább bizonyítja vele Brücke (Híd) elneveszabadságát.” zésû német expressziKiszolgáltatott kis taonisták képeinek lüknítványaimnak pedig a tetését és színvilágát kirekesztés démonával idézték. Az én kis „Híd szemben csak akkor volt esélyük, ha más formába kommandóm” olyan könnyedén bánt a felhordásöntik a valóságot. Minden tünékeny és törékeny a ra váró festékkel, hogy sokszor a rám bízott terem világban. A szabadságukért való lázadás az életben érdekében fóliát kellett leterítenem. Ha a készülémaradásuk kulcsa. Most, több éves távlatból sük módját tekintem, akkor Pollock festményeitekintve ôket, ez közel sem túlzás. A szabályokat nek akcionizmusának drámaiságát produkálták. bizony át kell hágni, de meg is kell tanulni rendet Eszköz helyett – amit egyébként több ízben javateremteni az ösztön kényszervilágban, mert különsoltam – inkább ujjukat, könyöküket használták, ben nem lehet mit kezdeni a szabadsággal. Mindegyszóval mindent, csak nem a jól bevált hagyoennek megvan az ára, még a szabadságnak is. mányos eszközöket. A nappali foglalkozások szigoKözösen eltöltött óráinkat úgy próbáltam felépírú rendje, amit az akkori tanterv áttörhetetlen teni, hogy az intézetben felnövô roma gyerekek a rendalkotási kényszere is okozott, délután, az etniközösségi munka felszabadultságát, és az elmélyült kai felkészítésnek nevezett szabad foglalkozáson a szellemi munka fesztelenségét megtapasztalják. Ne feje tetejére állt. Szerencsére Kolics Pál az iskola pusztán egy intézetben eltöltött kötelezettség miatt akkori igazgatója támogatta törekvésemet és legyenek jelen, hanem az említett szellemi mûhely segített abban, hogy a roma gyerekek otthonos varázsa miatt. Otthonos légkört akartam létrehozni körülmények között fedezhessék fel az alkotás azok számára, akik világosságra éhezve lôdörögtek örömét, és megismerhessék a kifejezésben rejlô Szigetvár utcáin, és keresték a melegség mindenhatártalan szabadságot. Ô is tudta, hogy a szabad féle megnyilvánulását. Ezért úgy éreztem, a nyifoglalkozás, melyet nem köt semmiféle tanterv, az
Fotó: Deli József
a roma gyerekek álmodozó szellemének sokkal inkább megfelelt. Talán mondanom sem kell, a délelôtti kötelezô órákon tanított merev perspektíva, és a statikus rendre való görcsös törekvés után számomra is üdítô volt az ô madárlelkületük. Sámán-transzuk varázsa abban állt, hogy elôször is megdermesztették az idôt, majd felszabadulva mindenhol jelen voltak. Hogy csinálták? Nem tudom. Jókedvükkel betöltötték a teret, és szárnycsapásaikkal egymásra is gyógyítóan hatottak. Miközben foglalkozásaimat kilenc fôvel kezdtem, rendszertelen névsorolvasásom egyik alkalmával derült ki számomra, hogy tizennégyen, sôt tizenhatan is voltak akcióinkon. Kollázskészítésen, festésen, diavetítésen túli beszélgetéseinken jelen voltak szerelmespárok, cserfes, szeleburdi kislányok, élet tiporta kérges ifjak, lázadók, beletörôdôk, tudásra éhezôk. Életem egyetlen igazi szellemi mûhelyét sikerült megteremteni Szigetvár városában. A mûvészet által felfedeztük természetünk mélyebb rétegeit. Az elkészült mûveket kiállítás keretén belül szerettem volna bemutatni a szélesebb kisvárosi közösségnek. Sajnos ez nem jött létre, de tudom, hogy az együtt eltöltött idô és az önfeledt alkotás öröme többet jelent mindenfajta felszínes elismertségnél. A mûvészet, a zene, a tánc, mind olyan létélmény, mely átlényegít. Az átlényegülés teátrumából mind az alkotó, mind pedig a befogadó gyógyultan távozik. Csak remélni merem, hogy némelyiküknek sikerült megôrizni madárlelkületét, és még ma is gyógyít általa. A megmutatható belsô tartalmak adnak esélyt arra, hogy egy ilyen mértékig gazdag önkifejezés képességével rendelkezô népcsoport megôrizze öntudatát. Ma kiégett szívûvé kezd válni a mûvészet, és csak kevesek privilégiuma. Hiába a sok alkotói vénával rendelkezô tehetség, ha nincs mozgósítva, ha nincs, vagy csak kevesek számára van esély a kiteljesedésre, és a majdani letisztulásra. Pécs, 2006. december 6. 20 10 04
22 23
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Balogh Márti
„TALÁLKOZZ AZ ELÔÍTÉLETEIDDEL!” Ez a mondat 2000-ben, egy dán ifjúsági szervezet tagjaiban fogalmazódott meg, az ifjúság körében megjelenô erôszak megelôzéseként. Céljuk a fiatalok aktivizálása volt, a tenni akarásé, melynek ötleteként megszületett az „Élô könyvtár, az élô könyv” kölcsönzés. A koncepció – miszerint az emberi jogokat nem csak paragrafusokban kell rögzíteni, védeni, hanem szélesebb körben terjeszteni, és a hétköznapok világában gyakorolni, érvényesíteni, toleranciát mutatni embertársaink felé, akik mások, mint mi –, azóta is nagy sikerrel mûködik, minden nagyobb ifjúsági fesztiválon, Európa-szerte. November 16-án a „2010 – A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének"
keretében Pécsett, a PTE-n megrendezett ÖKO napon mutatták be az élô könyvtárat. Ezek a könyvek élô személyek. Sztereotípiáink, elôítéleteink „áldozatai”, akikkel beszélgetni lehet, kérdéseket feltenni, amit más körülmények között sohasem mertünk volna. Kölcsönözni olvasójegygyel a hagyományos könyvtár szabályai szerint lehet, meghatározott idôre. Az egyik ilyen meghökkentô szabály, hogy a „könyvet” ugyanolyan (lelki) állapotban kell visszaadni, ahogy kivettük ôket. Katalógusból választhattunk például: muszlimot, mozgássérültet, feministát, volt szerhasználót, alkoholistát, hajléktalant, leszbikust, homoszexuálist. Két gondolat vibrált bennem. Az egyik, hogy a felsorolt „könyveknél” mit keres a pszichológus, a pap és a vegetáriánus? A másik gondolatom az volt,
Az Élô könyvtár mosolya hogy céltalan az egész koncepció, nem jut el ahhoz, akihez valójában szól. Hiszen ha elôítéleteim vannak, nem fogok szembeülni olyan emberrel, aki olyan embercsoportot képvisel, akit gyûlölök és megvetek. Ha magunkba nézünk – lehet
nem is kell olyan mélyre tekinteni –, mindegyikünkben van némi elôítélet. A rossz felfedezése a másikban, ha semmilyen új pozitív tény vagy élethelyzet nem tudja megváltoztatni, könnyen negatív véleménnyé formálódik, ami egy egész csoportra nézve túláltalánosított hamis fogalommá válik. Magyarországon a legnagyobb elôítélettel a cigány emberek viseltetnek, ezért is kölcsönöztünk roma „könyvet”. Mindjárt kettôt. Beszélgetô partnereink Anita és Péter. Az elôzô csoportról kérdezzük ôket (bizonyíték az elképzelés céltalanságára), volt-e köztük olyan, aki elôítélettel ült le velük beszélgetni? Igen, ötbôl, négyen. Kérdéseik többsége az életkörülményeikre vonatkozott, tisztaság, lakás helyzet, gyermekvállalás, munkához való hozzáállás. Szinte valamennyi a megtapasztalt, vagy másoktól hallott negatív vélemény közül hangzott el. Hogy sikerült-e meggyôzni ôket, csak remélni tudjuk Elmondják, hogy gyerekkorukban nem érték negatív élmények, nem is értették volna, mert Péter egy kis faluban nôtt fel, zárt cigányközösségben – Ha a városba mentünk, akkor láttam magyar embert. Nekem természetes volt a temperamentum, a szokásaink, az életmódunk – meséli mosolyogva. Anita olyan cigány családba született – egykeként –, ahol generációk óta volt a munkának becsülete,
ahol a szülôk támogatták a tanulásban, jó példával járva elöl tisztesség, beilleszkedés dolgában.
Fiatal felnôttként viszont már voltak próbatételek, folytonos bizonyítás maguknak és a külvilág felé. Hogy környezetük elhiggye, nem mások, ha másnak is látszanak. Hogy tudnak és akarnak tanulni, dolgozni. Mindketten hisznek benne, hogy a diszkrimináció két generáció múlva eltûnik. Értékes példa lehet a tanulás, a vegyes házasságok, az, hogy egyre több helyen kaphatnak esélyt a
bizonyításra, hogy emberként, jó munkaerôként, munkatársként, szomszédként képviseljék saját népcsoportjukat. Anita és Péter sokat mosolyog, látszik, hogy jól érzik magukat a bôrükben, hogy helyükön vannak a világban. Mindketten büszkén vállalják, és soha nem tagadnák le cigány származásukat. Ha a kezedbe fogsz egy könyvet, de nem tetszik, üsd fel a borítóját, lapozz bele. Mert az elsô benyomás nem mindig követi a belsô tartalmat.
SANSZ FILMKLUB
Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17.)
MEGHÍVÓ KARÁCSONYVÁRÓ MULATSÁG A program ingyenes! Idõpont: 2010. december 18. Helyszín: Pécs, Uránia Mozi (Hungária u.19.) PROGRAM: 11.00–13.00 MásKépMás Délelõtt: kiállítás, játszóház, kézmûveskedés fogyatékos fiatalok és felnõtek közremûködésével 11.30–13.00 Zöld Alma filmek: fiatal kortárs alkotók filmjei fogyatékossággal élõkrõl 13.00 - 14.00 Karácsonyi versmondó verseny 14.00 - 15.30 Bogyó és Babóca mesefilm kicsiknek 13.00 - 18.00 Kupé Játszóház és Kézmûves Matiné a pécsi Waldorf Kezdeményezés, Mortimer Nyelviskola, az Oázis Játszóház, Kicsi Kék Bölcsõde és Jó Játék Stúdió közremûködésével 15.30 - 17.00 Zöld Alma filmek: fiatal kortárs alkotók filmjei fogyatékossággal élõkrõl 16.00 - 17.00 Betlehemi Jászol - Ördögszekér Kompánia bábelõadása 14.00 - 17.00 Piros Orr Bohócdoktorok 12.00 - 18.00 büfé ( pogácsa, kalács, zsíros kenyér, muffin, tea, gyümölcs) Partnerek: •Baranya Megyei Esélyegyenlõségi Iroda - Esélyek Háza •Uránia Mozi •MásKépMás Alapítvány •KUPÉ Egyesület • Önkéntes Központ 20 10 04
24 25
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
2011. január 12.
KIKUJIRO NYARA
színes, magyarul beszélõ, japán vígjáték, 117 perc, 1999 Masao kilencéves fiú, s a nyarat, mint mindig, a nagymamájánál tölti. Nincs kivel játszania, egyedül érzi magát. Barátai a tengerhez utaztak a szünidõre. Magányát
fokozza, hogy édesanyjával még soha sem találkozott, csak egy fotó van róla, a kép hátulján címmel. Masao nagyon szeretné meglátogatni édesanyját, van egy kis zsebpénze is. De egyedül nem mehet. A nagyszájú és felelõtlen, kisstílû szélhámos, Kikujiro a lehetõ legvalószínûtlenebb útitársnak tûnik egy túlérzékeny, kilencéves fiúcska számára. Kalandos utazásuk során azonban kiderül, hogy sokkal több közös vonásuk van, mint elsõre gondolták volna.(port.hu)
2011. január26.
AZ UTOLSÓ METRÓ
színes, magyarul beszélõ, francia filmdráma, 130 perc, 1980 A film a németek megszállta Párizsban játszódik. Marion Steiner színésznõ átvette zsidó férjétõl a Montmartre színház igazgatását. Mindenki azt hiszi, hogy a férj Dél-Amerikába menekült, valójában a szín-
ház pincéjében rejtõzködik. Marion élelemmel látja el, õviszont pontos utasításokat ad, hogy miként rendezze a színház új bemutatóját. A szépséges és megközelíthetetlen Marion közben halálosan beleszeret a társulat egyik új tagjába.(port.hu)
Tôsgyökeres barcsi lány vagyok. Bármennyi ideig tanultam is Pécsett, még mindig rohadt jó érzés hazamenni és csak lógni. A gimnáziumot a Ciszterciek Nagy Lajos Gimnáziumában végeztem, aztán a Pollack Mihály mûszaki fôiskola környezetmérnöki szakán diplomáztam. Akkoriban jó ötletnek tûnt, hogy oda járjak, és majd sok pénzt keressek a munkámmal. Aztán a diplomázás után fél évig nem találtam semmit. Ebben az idôszakban kezdtem el írni.
Soha nem akartam író lenni. Nem én választottam. Az írni akarás észrevétlenül alakult ki bennem, míg csak azt nem vettem észre, hogy nekem ezt kell csinálnom! Ha nem tenném, az olyan lenne, mintha a gyerekemet hanyagolnám el. Ha nem tenném, sokkal rosszabb ember lennék. De most elégedett vagyok. Megtaláltam a célom, a helyet, ahol lennem kell, ahol jól érzem magam. Vágyhat ennél többre az ember lánya?
Balatoni Ilona: A kisebb testvér Vasárnap éjjel történt, és másnap már errôl beszélt a cigánytelep. A Halászék lánya megszökött a Bogdán fiúval! Ezt lehetett hallgatni minden egyes utcasarkon, és a házunk is emiatt forrongott. A Halászék mi voltunk. És a Bogdán fiú, akivel a nôvérem megszökött, anyai ágon a harmadunokatestvérünk. Senkinek még csak halvány fogalma sem lehetett róla, hogy idáig fajulnak a dolgok, mert ôk tettek róla, hogy hatékonyan leplezzék a kapcsolatukat. Apámék nem azért nem vették észre, mert nem törôdtek velünk. Egyszerûen csak túl sokan voltunk. Túl sok lány, akikre ha apám csak ránézett, elborult a tekintete és bevonult a nyári konyhába, hogy igyon egyet. Illetve nem csak egyet. Nehezek voltak azok a napok. A legnehezebbek, amikre csak emlékszem. Akárhányszor csak szóba került a nôvérem neve, anyám elsápadt és ijedt tekintetet vetett apámra, aki vöröslô arccal és
könnyezô szemmel már fordult is ki az ajtón, hogy megtegye a szokásos útját a felejtés felé. Éjjelente izgatottan hallgatóztam a paplanom alól, hogy hallom-e a nyári konyha irányából a kiabálást. És az üvegcsörömpölést. Mert az mindig volt. Apám vérbeli cigányként gyászolta elveszett lányát. Minden éjjel eszméletlenre itta magát. Finoman arrébb toltam a hozzám simuló kishúgom jéghideg lábát, és felkeltem. Az ajtóból még visszanéztem a nôvérem üresen tátongó ágyára. Hiába ment el már lassan egy hete, senki nem mert belefeküdni abba az ágyba. Kimentem a konyhába és feltettem a még meleg tûzhelyre egy lábos vizet. Dobtam pár száraz fát a tûzre, és egy ideig belebámultam a fellobbanó narancsvörös lángokba. A víz bugyogásának hangjára tértem magamhoz. Kamillát kanalaztam a forró vízbe és teát készítettem belôle. Félúton a szüleim szobája felé már meghallottam a hisztérikus zokogást.
Hajnali négy, pont idôben. Óvatosan benyitottam a sötét szobába és odamentem édesanyám ágyához. A jól ismert kép fogadott. A párnája már teljesen átnedvesedett a lecsorgó könnyektôl. – Anyu, ezt idd meg, jó? – suttogtam neki, mire rémülten kinyitotta a szemeit és körülnézett. – Apád? – kérdezte.
del, ennyivel is kevesebb feladatot hagyva neki. Már fôtt a krumpli, mikor észrevettem, hogy elfogyott a hagyma. El kellett ugranom a boltba. Fogtam a maradék pénzemet és elindultam a kétutcányira lévô kisbolt felé. Ha szerencsém lesz, nem kell túl sokat várnom a bolt kinyitásáig. Nem láttam az autót, amely már nagyon közel
Kéméndy-Toda József: 73
– A szokásos, ne aggódj, még eltart egy ideig. Ezt idd meg. Nehezen, de sikerült rávennem, hogy megigya az egész csészével. Számítottam rá, hogy ettôl majd egy kicsit megnyugszik. Na, meg a belecsempészett kis adag pálinkától, amit a dugipénzembôl vettem külön erre a célra. – Menj aludni, kedves! – mondta még, aztán egy sóhajjal visszadôlt a párnájára, és halkan hortyogva el is aludt. Visszamentem a konyhába, és alaposan megpakoltam száraz fával az alacsony tûzhelyet. Aztán munkához láttam. Feltettem a kávét fôni, és megmostam az ebédre szánt krumplit. Pucolás közben felfigyeltem a szokatlan csendre. Idô van – gondoltam, és elindultam felébreszteni a nagynénémet. Egy kicsi szobában lakott, a konyha mellett. Ô volt az egyetlen, aki ebben az állapotában tudott bánni az apámmal. A nôvére volt. Az anyjuk halála után ô nevelte fel. Miután ô összekanalazta apámat, én megnyugtattam, hogy nem kell segítenie, nyugodtan visszafekhet aludni. Azt terveztem, hogy mire anyám felébred, már készen leszek az ebéd20 10 04
26 27
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
volt, mikor kiléptem az útra. Nem láttam, mert éppen arra gondoltam, hogy kenyér sincs otthon, de a pénzem már nem lesz elég arra is. Nem éreztem fájdalmat, mikor az autó eleje elérte a lábaimat és eltörte azokat. Nem éreztem fájdalmat, mikor a fejem a szélvédô üvegén koppant és elsötétült elôttem a világ. Nem éreztem fájdalmat, mikor a gázt adó autó – biztos voltam benne, hogy véletlenül – áthajtott a jobb karomon is. Fájdalmat csak akkor éreztem, mikor eszembe jutott az anyukám arca, mikor megtudja, hogy meghaltam. A húgom, akinek ezen túl át kell vennie a helyemet. Az apám, aki már biztosan nem lesz többé ugyanaz. Miért kell nekem meghalnom, ha ezzel csak minden rosszabb lesz? Nem kaptam választ. Lassan eleredt az esô. Fáztam. Egyre jobban fáztam. Nehezen, de sikerült kinyitni a szemeimet. A vérem esôvízzel kevert tócsaként terjengett az úton. Olyan volt, mint egy vörös tó, aminek én voltam a közepe. A hangok tompítva érkeztek hozzám. A közelben lakó nôvérem sikolya. Az apám ordítása. Rohanó léptek zaja. És egyetlen kép. Az apám, ahogy vérben úszó szemmel öleli az ordító nôvéremet. A haját simogatja. Talán nélkülem is minden rendben lesz. Talán…
Kéméndy-Toda József: Tengerszem
MINDENRÕL SZÓL versekrõl szólnak a nappalok: ami felgyülemlett két év alatt, azt most összehozzák a mindennapi ébredések, a veled kelek, veled fekszem szituációk, a tél-tavasz-nyár és õszi színdarabok, a mindenben más kell és mást akarok, a sohából is semmit, semmit sem akarok. versekrõl szólnak az éjszakák; a hovatartozásról és megmaradás törvényekrõl, az elnyúló, hosszas káromkodásokról, az én kurvám-szeretõm akarsz-e maradniról az itt alszom, ott alszom kérdésekben. versekrõl szólnak a mindennapok; feljegyezni, leírni késõbb az emlékeket, te voltál, én vagyok, te voltam, én leszel, ugyanolyanok leszünk, ugyanolyanok lesztek utánunk ti is, de ahhoz fel kell keljek, ragaszkodni egy bioritmushoz; „tej, kenyér, Hertz-szalámi”, babfõzelék vagy füstölt csülök, egy korty vörösbor, vagy csak szimplán tea a kávé után, egy korty a mindenbõl, de csak a másnapos éjszakák után.
1982. október 17-én születtem Páva Zsoltként Törökszentmiklóson. Szüleim anyagi helyzete miatt, illetve családi problémái miatt 1986 augusztusában Fótra kerültem állami gondozásba. Gyermekéveim itt teltek, és általános iskolai tanulmányaimat is itt végeztem az intézményben, közben megszerettem a focit, a természetet és a horgászást is. Kilencévesen Petôfi hatására kezdtem az irodalommal foglalkozni, és a versírással megismerkedni. Elsô versem nagy hatással volt nevelôimnél és társaimnál. Eme hivatást 1997-ben, ballagásom elôtt kezdtem újra, és azóta komolyabban is foglalkozom vele. Ugyanebben az évben kezdtem el a szakmunkásképzôt is a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskolában, édesipari termékgyártó szakon. Az iskola elvégzésével az intézmény igazgatója esti tagozatra ajánlott, így nappal dolgoztam, délután tanultam az érettségire. Két év után átkértem magam nappali tagozatra, ahol három év alatt sikerült is letennem az érettségit. A verselést újra kezdtem, és kisebb-nagyobb pályázatokon sikeresen vettem részt. Az érettségi után még egy évig tagja voltam egy technikusi osztálynak is, amit már nem tudtam elvégezni, mert elkerültem az intézetbôl. Családi helyzetem még nem engedte meg, hogy saját lakásban éljek, így albérletben lakom már jó ideje. Postásként megtaláltam az ideális munkahelyet, amit nagyon szeretek csinálni, ügyfeleim szerint kedves, odaadó vagyok, és ôk meghálálják ezt. Költészetemben is egyre a kifinomultabb hangokat alkalmazom, ahogy változik az életkörülményem, így a szavak is. Jelenleg huszonnyolc éves vagyok, érett az életre, és a korral fejlôdve.
KÉT VERS 1. majdnem nyár ez, amivel üzensz, csak egy tavasz utánad, amiért újra benned élhetek, amiben újra összeszoríthatom fogaim, és nekiütközöm a falnak is néha, amiért minden percemet örökli hiányod. Kéméndy Toda József: For ever
2. itt csak te tudod jobban, azt amit én félig értek, és talán lesz okom egyszer megérteni teljesen is ezt a kifeszített várakozást, a mindenkori percben való idegrohanást, amikor nem hallok mást csak ajtó csukódást, és készen állva bírálom mennyire idõszerû is lenne újra beléd mártózni, neked vallani a magánháborúkat, elmondani, mennyi idõ kellene még, hogy összecsukódjunk, mért állok õrt feletted, és mért visz hiányod mindig a nyárba.
Kéméndy Toda József: Séta
20 10 04
28 29
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Pulai Éva:
Kanyarog az Út - egy cigánykaraván meséi „Mentem, mentem végtelen utakra, találkoztam boldog cigányokkal. Mentem, mentem végtelen utakra, találkoztam boldog cigányokkal. Hej, cigányok, hej testvérek! Hej, cigányok, hej testvérek!” (Roma himnusz) „A dal arról szól, hogy amikor a romák eljöttek Indiából, egy család letelepedett és nem volt mit enniük. A férj elindult élelemért, és kedves romákkal találkozott, akik vendégül látták családját. A cigánydalok mások. A cigány ünnepeken feltüzelve, szenvedéllyel énekelnek. Régen a cigányok a Dalban lázadtak. A zene Isten ajándéka. Szebb, mint a Föld, a bölcsesség, vagy az ezerszeres apaság. A zene az élet. Büszkék a cigányok rá. Nem közismert például, hogy a Flamenco is cigányzene. A flamenco cigány eredetû, a cigányok kiáltása. Ha nem is ismeri az ember mélyebben a zenét, akkor is megnevettet, megríkat, megborzongat a zene. Ez a duende. Bármilyen zene lehet. Ez az út, a cigánykaraván út arról mesél, hogy összehozzuk az embereket a zene által, hogy megértsék egymást” „Ha kanyarog az út, nem járhatsz egyenesen” – s ebben az egyetlen roma közmondásban benne van az egész cigánylélek. Az egész világuk. Egykoron a romák ôsei nyugat felé indultak, Észak-Indiából, ezer éves vándorútjukra. Muzsikusok, milliomosok, koldusok és költôk, szolgák, tudósok és udvari tanácsosok... Cigányoknak nevezték ôket. Tíz millióan élnek világszerte, szétszórtan. – mondja az egyik szereplô a filmben. S ahogy egy cigány mondás tartja:
Jamine Dellal brit rendezô egy nagyszabású roadmoviet hozott össze. Az Angliában született, de gyermekkorát DélIndiában töltô Jasmine Dellal filmrendezô Oxfordban és Berkleyben töltött egyetemi tanulmányai után, a kilencvenes évek elején olvasott egy könyvet a romákról, ami egy évtizedig a romákról szóló filmek készítésére ösztönözte. A 2000-ben készített Amerikai cigányok, idegenek mindenki földjén címû filmje után 2006-ban a világ öt különbözô cigányzenekarából verbuválódott, a World Music Institute által szervezett Gypsy Caraván hathetes észak-amerikai turnéját követte végig úgy, hogy nem csupán koncertfilmet készített hat hétig együtt élve a zenekarokkal a turnébuszban, öltözôkben, szállodákban, de ellátogatott mindegyik zenekar szûkebb hazájába, hogy megismerje családjukat, otthonukat. Az etnográfiát és a koncertfilmet hatásosan egyesítve a világ négy különbözô országából érkezett öt cigánybanda útját követi 2001-es amerikai turnéjukon. Számokba fojtva: 5 roma-együttes, 4 ország, 9 nyelv, 35 zenész. Esma Redzepova Macedóniából, a Maharadja együttes Észak-Indiából, Antonio El Pipa
és flamenco együttese Andalúziából, valamint a két legismertebb romániai roma zenekar, két különféle stílus képviselôi: a Taraf de Haidouks és a Fanfare Ciocarlia. Óriási turné. A cigány road movie-ban szereplô zenészek teltházas közönség elôtt adtak koncerteket országszerte. A romániai Taraf de Haidouks már az 1993-as Latcho dromban (Poros út - rendezte: Tony Gatliff) és a Johnny Depp-pel forgatott A síró ember címû filmben is szerepelt. A hollywoodi színész Dellal filmjében is megszólal, hogy hitet tegyen a zenekar zsenialitása mellett. A turné ötlete is a Taraf de Haidoukstól, vagyis a Hajdúbandától származik. Romániaiak. Húros hangszereken játszanak és támogatják a falujukat. A cigánybandák hangzásban teljesen különbözôek egymástól, hangszereik is mások, de a közös turné alatt elkezdik egymás zenéjét utánozni. Elôször csak a hecc kedvéért, de késôbb egyre nagyobb érdeklôdést mutatnak egymás zenéje iránt, és beszélgetéseikben egészen a közös, észak-indiai gyökerekig visszamennek. Az utolsó koncerten cigányok hada tölti be a színpadot, hogy népük a zenében egyesüljön. Közönségdíjak sorát nyerte méltán ez a cigány road movie: a Jeonju-i, a Flandriai és a San Francisco Független Filmfesztiválon, valamint a Zsûri Zenei Nagydíját a Nashville Filmfesztiválon. Idézetek a filmbôl: „Fontos nekem a turné, mert más, nagy cigány mûvészekkel találkozom. Remélem, ezzel megmutathatjuk a cigány lét legélénkebb, legemberibb, legszebb oldalát, mert évekig üldöztek minket, kirekesztettek, miközben nem is tudják, mi az a cigány. Torz képük van rólunk. Különbözôek vagyunk. Vannak romániaiak, macedóniaiak, spanyolok, indiaiak. Még amerikai romák is vannak.” „Sose felejtem el a múltamat. A részem.” "A férjem kívülrôl egy szép gádzsó volt, de belül roma volt." (macedón énekesnô) Roma menekült, Koszovóból: „Ha tehetném, megállítanám az idôt, és nem lenne több elôítélet, 20 10 04
30 31
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
háború és menekült.” „Cigánynak lenni megtisztelô, mert Andalúziában a cigányság boldogság.” KANYAROG AZ ÚT - EGY CIGÁNYKARAVÁN MESÉI
színes, amerikai dokumentumfilm, 110 perc, 2006 rendezô: Jasmine Dellal operatôr: Alain de Halleux, Albert Maysles vágó: Mary Myers, Jasmine Dellal szereplôk: Fanfare Ciocarlia Taraf de Haidouks Antonio El Pipa Maharaja Esma Redzepova Gypsy Caravan: When the Road Bends „A film 2006-ra készült el, és gyakran elhangzik vele kapcsolatban, hogy három síkon mozog: egyrészt a koncertfelvételekkel operál, aztán a koncertek hátterében, szüneteiben, az utazás alatt szövôdô barátságokat, együttmûködést mutatja meg, valamint a zenészeket saját otthonukban – egyébként igen jó arányérzékkel. 200 óra forgatott nyersanyaggal dolgoztak, olvasom a film hivatalos weboldalán (www.whentheroadbends.com). Szerintem azonban egyetlen sík van: az életé ahogyan ezek az események (a külsô szemlélô által szemlélten) a zenészekben egyesülnek, lecsapódnak; Albert Maysles és Alain De Halleux kamerája 111 percben azt láttatja, ahogyan ôk élik meg az eltávolodást meg a hazaérkezést. Ezt az elméletet csak megerôsíti az a szomorú esemény, amelyet a film is dokumentál: Nicolae Neacs,ut, a Taraf de Haidouks öreg hegedûsét is elkíséri utolsó útjára.” Kali KingaKultúra - Amaro Drom, 2007. május Forrás: frokk.hu, cigany-zene.hu, port.hu, dunatv.hu
Ünnepeljen velünk!
www.villanyibatthyanypince.hu
A Batthyány Pince a Villányi Borvidék egyik legrégebbi pincéje. Ebben az 1750-es években épült „Borkatedrálisban” érlelõdnek a „Villányi Szársomlyó” Kft. borai immár 60 esztendeje. Hûen tükrözve ars poetikájukat: a „Hagyomány és Minõôség” együttes képviseletét. Erre garancia az a több mint 250 éves tradíció, amit ez a pince képvisel, mind a mai napig. A társaság közel 130 hektáron foglalkozik szõlõmûveléssel, amely a borászatuk alapját képezi. Czigler Adrienn borászati üzletágvezetõ enged betekintést a cég életébe, irigylésre méltó lelkesedéssel és érezhetõ szakmaszeretettel. Magyarország két mediterrán bortermõ vidékén: a Villányi és a Pécsi Borvidéken foglalkozunk szõlõtermesztéssel. Ehhez kapcsolódik szorosan borászatunk, melynek keretében évente 5-6.000 hl bort érlelünk hagyományos ászokhordókban a mûemlék jellegû villánykövesdi Batthyány Pincében. Úgy hírlik, hogy némi újdonsággal is szolgálnak a villányi borok kedvelõinek a karácsonyi ünnepekre?
Nemcsak vörösborfajtákkal foglalkozunk, hanem szép számmal fehérborokkal is. Ezek közül pedig nagyon sok fajta mint pl. a Muskotály, Hárslevelû és Tramini elsõsorban desszertborként ismert és közkedvelt a hazai fogyasztók körében. Ezért fontosnak tarjuk, hogy a hagyományos száraz fehér-, rosé-, siller- és vörösborok mellett félszáraz,
borászati üzletágvezetõ
(Magda cukrászda mellett)
Pécs, Rákóczi út 7. Villány, Baross G. u. 44.
Czigler Adrienn
VILLÁNYI BOROK BOLTJAI: Pécs, Király u. 63. Pécs, Nagyvárad u. 11.
félédes valamint édes borok is szerepeljenek a kínálatunkban az immár 10 esztendeje „VVillányi Borok Boltja” néven mûködõ borszaküzleteinkben, ahol közel 150 termék közül választhat a kedves vásárló. Ezt a desszertbor sort bõvítettük a közelmúltban megjelent barrique jellegû félszáraz, félédes vörösborsorozatunkkal is elsõsorban Cabernet Franc, Merlot és Kékfrankos fajtákból. Ezek a palackos borok már „rusztikus” címké-
jükkel is közvetítik és egyértelmûvé teszik a fogyasztók felé, hogy bordói típusú tartalmas nedûkrõôl van szó. Ugyanakkor borszaküzleteink révén természetesen nem mondhatunk le a tradicionális száraz villányi borokról sem: így kerülhetett palackba a 2009es évjáratú Portugieser és Cabernet Sauvignon-Kékfrankos Rosé tétel mellett a 2008-as Kopári Olaszrizling a 2007-es Zweigelt Barrique borunk, melyek remélhetõleg az ínyencek számára is maradandó élményt nyújtanak majd.
ban. A menüsort záró desszertek viszont már az édesebb muskotály jellegû fehérborokat igénylik. Vagyis a borsor minden esetben függ az ételek sorától, hiszen e kettõ együtt, egymást kiegészítve egy új magasabb szintû gasztronómiai élményt eredményez. Érdemes kipróbálni! Az év vége nemcsak a számvetés ideje, hanem egyben felkészülés, az új célok kitûzése is a következõ évre? Önök mivel készülnek a 2011-es esztendõre?
Elsõsorban új borokkal, melyeket már 2010-es esztendõ Márton napi újboraiból palackoztunk. Itt a helyi fajták sorában elsõsorban a Zweigelt vörösborunkat, míg a világfajták sorában a Cabernet Sauvignon szõlõbõôl készült rosé borunkat emelném ki. A 2010-es évjáratú hungarikum boraink közül pedig a Pécsi borvidék talán leghíresebb és egyben legkedvesebb fajtáját, a Cirfandli fehérborunkat javasolnám, me-
Ebbõl a széles választékból Ön milyen borokat javasol az ünnepi asztalra karácsonykor?
A klasszikus karácsony esti halászlé és töltött káposzta mellé elsõsorban helyi, tájjellegû vörösborokat javasolnék többnyire Kadarka, Kékfrankos vagy Portugieser fajtákból. Míg a pulykahúsból készült ételekhez már egyértelmûen a Chardonnay, Szürkebarát típusú fehérborok, valamint a rizling fajták illenek leginkább száraz, félszáraz formá-
lyet elsõsorban desszertborként kínáljuk a kedves vásárlóinknak. Ezzel is jelezve, hogy nyitottak vagyunk egy szélesebb fogyasztói kör felé: vagyis a választást a vevõkre bízzuk.
Szegedi Katalin: Lenka Szegedi Katalin sokunk által várt könyve, amit nemcsak õ rajzolt, de õ is írt, a barátságról és az elfogadásról szól. (A Csimota Kiadó könyve)
Fülszöveg: Lenka, a dundi kislány naphosszat csak magányosan rajzolgat. Egy nap elindul barátokat keresni, de nem jár szerencsével: a gyerekek kicsúfolják, mindenhonnan elzavarják. Bánatában végül rajzolni kezd az aszfaltra, amikor Palkó, a rolleres kisfiú megáll álmélkodva mellette... Lenka története a barátságról és az elfogadásról szól.
Elôzmény 2006-ban az Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány felhívására számos mese született, melyek a multikulturális társadalmak kihívásaira reagálnak. A létrejött mesék az 5-10 éves korosztálynak szólnak. Elsôdleges céljuk, hogy olyan, a klasszikus mesei elemekre épülô történeteket olvashassanak a gyerekek, melyek a különbözô kultúrák közötti dialógus és a sokszínûség irányába mutatnak, melyek szólnak a hovatartozásról, az emberiség sokszínûségérôl, a másságról, az ebben rejlô értékekrôl, és ezek elfogadásáról; mindarról melyek megalapozzák önmagunk és mások tiszteletét. A szövegek külön értékét pedig az adja, hogy mindezt mesei környezetben, klasszikus motívu20 10 04
32 33
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
mokkal, sztereotípiák nélkül teszi, kerülve az ideológiai felhangokat és a didaktizmust. A 2009-ben a Csimota Kiadó ezekbôl a mesékbôl két címet jelentetett meg; Böszörményi Gyula „Az emberke színe” és Finy Petra „A fehér hercegnô és az aranysárkány”. Idén ezt a sorozatot folytatták a Szegedi Katalin által írt és illusztrált „Lenka” c. kötettel.
Részlet a könyvbôl: Egy szép májusi éjjelen, éppen teliholdkor született Lenka. Vajon ezért-e vagy másért, ki tudja, de épp olyan szép kerek lett, mint maga a telihold. A szülei nagyon szerették, még a csillagokat is lehozták volna neki az égrôl. Ô mégis magányosnak érezte magát, mert barátai nem voltak. Egy napos, ôszi délután Lenka éppen az ablak mellett kucorgott egy széken, és elmélyülten rajzolgatott az ablakpárkányon, amikor a mamája benyitott hozzá. Egy csöppet sem lepôdött meg azon, hogy a kislányát megint rajzolás közben találja. Lenka legjobb barátai ugyanis a ceruzák voltak. Meg a papírok, a tollak, a zsírkréták, a festékek, az ecsetek, és minden, amivel csak rajzolni lehetett. – Mit kuksolsz itt bent a szobában ezen a szép napon? Menj ki a térre, szaladgálj egy kicsit te is a barátaiddal! Lenka dacosan válaszolt: – Nem megyek! Különben sincsenek barátaim! A gyerekek nem akarnak játszani velem, csak
csúfolnak, mert... mert... dagi vagyok – mondta, és bánatosan lehorgasztotta a fejét. A mamája gyorsan magához ölelte. - Jaj, miket beszélsz, dehogy vagy te dagi! Te pont így vagy szép, ahogy vagy! - vigasztalta, és egy puszit nyomott Lenka szöszmösz hajába. Most pedig egy-kettô, húzd föl gyorsan a cipôdet, és szaladj le játszani! Na, futás! Lenkának nem sok kedve volt abbahagyni a rajzolást, de mit volt mit tenni: anya szava parancs. Így hát letette a ceruzáját.
– Beállhatok? A lányok abbahagyták a játékot, és tetôtôl talpig végigmérték Lenkát. – Nem is tudnál te ugróiskolázni! Barátkozz csak a malackáddal, Röfike! – azzal kuncogva ott hagyták.
– Majd késôbb befejezlek! – súgta oda az elkezdett rajznak, és otthagyott mindent az ablakpárkányon. Felhúzta a kopogós lakkcipôjét, hóna alá kapta kedvenc csíkos malackáját, és leszaladt a lépcsôn. Cipôsarkának kopogása még akkor is ott visszhangzott a lépcsôházban, amikor Lenka már rég a téren ácsorgott, és azon tûnôdött, hogy merre induljon. Ugróiskolázó lányokra lett figyelmes. Vidáman odaszaladt hozzájuk.
Lenka elszomorodott. Ám ahogy ott álldogált magában, észrevett néhány krétát a földön. – Ez még jól jöhet! –, gondolta, és zsebre vágta a krétákat. Aztán egy kavics koccant a cipôjéhez, ezt is felkapta, az ugróiskolára dobta, és játszani kezdett. Ugrálni jó dolog: Lenkának is rögtön jobb kedve lett, vidáman dudorászta: – Egy, kettô, három, négy, Lenka, Lenka, merre mégy?
Forrás: http://www.pagony.hu/szegedikatalin-lenka-reszlet
KUPÉ
KULTURÁLIS FOLYÓIRAT 2 ÉVFOLYAM 3. SZÁM ISSN 2061-9359 A KÖH Lapnyilvántartási szám:163/0963/2/2010. Megjelenik havonta
Támogatásával Megrendelés: E-mail: elofizetes@kupefolyoirat.hu Cím: 7741, Bogád, Petôfi utca 18/5 Ára: 400 Ft+postaköltség Kiadja: a KuPé Közhasznú Egyesület 7741, Bogád, Petôfi utca 18/5 www.kupefolyoirat.hu kupefolyoirat@kupefolyoirat.hu telefon: +3630/574-7779 Címlap: HORVÁTH JÁNOS: HAJÓTÖRÖTTEK, MINT MI címû alkotása fôszerkesztô: BÁDER JUDIT foszerkeszto@kupefolyoirat.hu Irodalmi szerkesztôk: MAGDÁS EMÕKE MOLNÁR PÉTER irodalmiszerkeszto@kupefolyoirat.hu képzômûvészet: BALOGH MÁRTI FÛKÔ BÉLA kepzomuveszet@kupefolyoirat.hu Terjesztés: NAGY SZILVIA TÖRÖK LÍVIA terjesztes@kupefolyoirat.hu Fotó: DELI JÓZSEF KÉMÉNDY TODA JÓZSEF KEREKES ISTVÁN KOVÁCS GÁBOR ORBÓK ILDIKÓ
Kerekes István
A KUPÉ megtalálható: FOKUSZ könyváruház Pécs, Jókai utca Dialóg Campus könyvesbolt Tudásközpont Pécs Cella Septhicora Homoktövis Mintabolt Budapest, Thököly u.117. 20 10 04
34 35
KUPÉ kulturális folyóirat www.kupefolyoirat.hu
Sajtóreferens: BALASA ANDREA +3620/462-3658 hirdtetes@kupefolyoirat.hu korrektor: NAGYAJTAI KOVÁCS ZSOLT Grafikai munka totharpad@kupefolyoirat.hu nyomás és kötészet BOCZ NYOMDAIPARI KFT., PÉCS Felelôs vezetô: BOCZ EMIL
Ami fontos, hogy hangsúlyozzuk mennyire nagy szükségünk van erre a vitaminra és, hogy a mai társadalom nagymértékû D-vitamin hiányban szenved. Ami sok betegség kialakulásához vezet. A „MEGOLDÁS” PEDIG:
„Napsütés hiányában is tudjuk biztosítani a megfelelõ mennyiségû D vitamin pótlást egészséges mértékû szoláriumozással. Ennek elõnye, hogy napsütés-hiányos idõszakban is elérhetõ, és szabályozott kereteken belül bõr károsodás nélkül is élvezhetõ, betartva a bõrtípusnak megfelelõ szoláriumozási javaslatokat.”
Pécs, Ferencesek u. 14.
Nyitva tartás: H–P: 7.00- 22.00, Sz: 9.00–21.00, V: 11.00- 20.00