Blum magazin 2018 by Blum program

MAGAZIN

játsszunk együtt!

mese a kis tiritarka sünről A Blum program magazinja 2018

a játék az élet sója és a fejlődés alapja

K E N K E K E R GYE

KEDVES SZÜLŐK ÉS NAGYSZÜLŐK!

tizennégy éve működő Gondolkodj Egészségesen! Programunk alapgondolata az abban való hit, hogy gyerekeink jelentik a jövőt. Ám csak a testileg, lelkileg, szellemileg egészséges gyerekekből válhatnak olyan felnőttek, akik képesek formálni társadalmunk jövőjét. Nem csak a programunk, de a személyes meggyőződésem is, hogy a biztos alapokon nyugvó személyiség rugalmassággal kombinálva minden jövőbeli élethelyzettel való megküzdéshez szükséges. Mindehhez az alapokat pedig az óvodás korban szükséges lerakni. Abban a pedagógiai attitűdben hiszünk, amely szerint kulcsfontosságú a művészeti nevelés és a szabad játék ahhoz, hogy minden gyerek önmagára leljen! A program a kezdetektől mostanáig azonos értékrenddel és szemlélettel működik, ám preferenciáiban átalakult. Gyakorlati működésünk tapasztalatai alapján az óvodás korú gyerekek személyiségfejlesztése úgy került programunk középpontjába, hogy továbbra is valljuk a gyerekek testi-lelki-szellemi EGÉSZ-SÉGÉNEK fontosságát is. Felmérések alapján azonban a Gondolkodj Egészségesen! programnév inkább csak a testi egészséget jelentette a közvélemény számára, ezért a névváltoztatás mellett döntöttünk. Olyan nevet kellett választanunk a programnak, amely nem csak a testi egészségre enged asszociálni, de az adaptálhatóságot is segíti. Így született meg a transzgenerációs alapokon nyugvó Blum személyiségfejlesztő óvodapedagógiai program elnevezés (nagyapánk, Bácskai Mihály drámapedagógus, a magyarországi amatőr színjátszás egyik alapítója után, aki Blum Mihályként született 1929-ben). Idén is meghirdetjük – immár új nevén – a Blum Hetet, most az elfogadás, együttműködés és kommunikáció témájára fókuszálva. Célunk nem csak az, hogy minél több hazai óvodában velünk együtt tartsák meg a csoportok ezt a kreatív, játékos és interaktív projekthetet, hanem az is, hogy a közös játék otthon is folytatódhasson. Így magazinunkban, dr. Bakonyi Anna – a gyermeki játékról szóló – bevezetője után ugyanazt a mesét (Mese a kis tiritarka sünről) is megtalálják, amellyel a gyerekek az óvodában is találkoztak. A meséhez készített, kivágható ujjbábokkal tovább játszhatják otthon is a kis süni történetét, a www.blumprogram.hu oldalról pedig még egy a meséhez tartozó kártyajáték is letölthető. Örömteli közös játékot kívánok! Bácskai Márta a Blum Program alapítója

Impresszum A Blum program magazinja a Gondolkodj Egészségesen Alapítvány lapja. Felelős kiadó: Bácskai Márta Szerkesztőség: 1051 Budapest, József A. u. 1. E-mail: kapcsolat@gondolkodj.hu Szerkesztő: Bitter Noémi Lapterv: Bácskai Dávid Korrektor: Dr. Bácskai Mihály Rajzok: Schiffer Kata Nyomdai előállítás: Ipress Center Central Europe Zrt. • Minden jog fenntartva!

TARTALOM

A JÁTÉK AZ ÉLET SÓJA ÉS A FEJLŐDÉS ALAPJA

MESE A KIS TIRITARKA SÜNRŐL

JÁTSSZUNK EGYÜTT!

Támogatóink Akiknek szerkesztőségünk köszönettel tartozik: Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, PwC Magyarország, Flow Alapítvány, MiTo, Budapesti Corvinus Egyetem diákjai egy nemzetközi stratégiai tanácsadó vállalat kíséretével, Noguchi Porter Novelli.

A program kiemelt támogatója a Generali a Biztonságért Alapítvány

Boldog gyerek – sikeres felnőtt Minden gyerek különleges valamiben. Nem kell mindenkinek egyformának lennie, a világ attól is szép, hogy mindenki más valamiben. Jó lenne, ha a mesék, a bábok, a zene erejét is felhasználva, s a felnőttek támogatását élvezve, minél több óvodás korú gyerek segítséget kapna, hogy önmaga lehessen és a saját útját járhassa. Hiszen gyerekeink csak így válhatnak magabiztos, boldog, együttműködő és elfogadó felnőttekké. Minden bizonnyal ez a legfontosabb, amit adhatunk nekik. Ezért is vagyok rá büszke, hogy a Generali a Biztonságért Alapítvány a kezdetektől fő támogatója lehet a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány Blum személyiségfejlesztő óvodapedagógiai programjának. Hiszünk e programot megálmodó, elkötelezett csapatban, és a programot a gyerekekhez eljuttató óvodapedagógusokban. És persze a szülőkben, akik ezt a szellemiséget továbbviszik otthonaikba – például játékok formájában.

Mindezt fontosnak tartom 4 gyerekes édesapaként, egy nemzetközi nagyvállalat vezetőjeként, és alapítványunk kuratóriumi tagjaként. Szülőként is megéltem, mennyire meghatározóak az óvodai évek, miként segíti a mese, a dráma, a zene, a rajz, a tánc stb. az élmények feldolgozását, különféle helyzetek és szerepek megélését. A Blum program egyik legfontosabb értékének azt tartjuk, hogy nem egyes készségek fejlesztésére koncentrál, hanem az egész személyiséget tereli afelé, hogy gyerekeink másokra érzékeny, odafigyelő, önmagukat kifejezni tudó, kreatív kisemberek legyenek, ugyanakkor tudjanak társaikkal együttműködni, rugalmasak és elfogadóak legyenek. A munka világában manapság leginkább az ilyen tulajdonságokkal rendelkező felnőtteket keressük. Nem csak azt nézzük, mit tanult, milyen papírja van, hanem azt is, hogyan tud csapatban dolgozni, tud-e rugalmasan alkalmazkodni a változó körülményekhez, hogyan támaszkodik a többiekre egy probléma megoldása során, lel-e örömet a feladatokban, a közösségben. Ez is erősíti azt az elkép-

zelésünket, hogy már óvodás korban támogassuk a sikeres és boldog felnőttkor megalapozását. Alapítványunk kiemelten fontosnak tartja a gyerekek érzelmi és fizikai biztonságát, ezt számos más programmal is támogatjuk, hadd említsek néhány példát. Gyermekotthonokban nevelkedő gyerekeket és fiatalokat támogatunk, és élménypedagógiai módszerekkel segítjük őket abban, hogy nőjön az önismeretük és önértékelésük, bízzanak magukban, társaikban és reális jövőképet alakíthassanak ki. Kiemelt figyelmet szentelünk annak is, hogy a gyerekek már óvodás korban megtanulják a közlekedésbiztonság legfontosabb elemeit, amikor házhoz visszük az óvodákba a mobil KRESZ parkot. Olyan futóeseményeket is támogatunk például, ahol óvodások is indulhatnak családjukkal egy-egy rövidebb távon, hiszen a családnak elsődleges szerepe van abban, hogy közös élményen keresztül megszerettessék a sportolást a gyerekekkel. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a szívvel-lélekkel dolgozó óvodapedagógusok és a családok közösen kiegyensúlyozott, boldog gyerekeket neveljenek, akik biztonságban érzik magukat a világban. Ennek egyik legjobb eszköze lehet a sok közös játék, ami segít abban, hogy gyerekeink majd a felnőtt játszótéren is magabiztosan és élvezettel mozgó emberekké váljanak. Sok örömet kívánok a közös játékhoz kicsiknek és nagyoknak egyaránt! ! Kalmár László a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja

A JÁTÉK AZ ÉLET SÓJA ÉS A FEJLŐDÉS ALAPJA A játék a természeti jelenségek bizonyos összetevőit rejti magában, ezért azt mondhatjuk: a játékból ered szinte minden, ami természeti, ebből következően, ami emberi, hisz az ember is a természet része. A játéknak két nagy alkotóeleme van:

írta: Dr. Bakonyi Anna A Blum program pedagógiai szakértője

a véletlenszerű és a szabályszerű.

A kisgyerek játékát követve e véletlenszerűség és szabályszerűség jellegzetességeire bukkanunk. Melyek ezek a jellemzők? A csecsemőkori szenzomotoros manipulációra a mozgás általi megismerés a jellemző, hiszen minél többet mozog a gyerek, annál több dolgot ismer meg a tárgyakról, valamint minél több tulajdonságot tud az őt körülvevő világról, annál intenzívebben fejlődik. A kisóvodásokra jellemző gyakorló játék lényege az, hogy magáért a funkcióért, a „működésmód” öröméért létezik az egész, ez a funkcióöröm, és hogy az ismétlés öröme újabb cselekvési kényszert vált ki, ez pedig a cirkuláris reakció.

Blum magazin 2018

www.blumprogram.hu

A konstrukciós játékra a már felsorolt ismérvek közül leginkább a valamit utánozni, megcsinálni minta, vagy elképzelés szerint megalkotni a jellemző, persze közben működik a fantázia is és ügyesedik a finommozgás. A szimbolikus játék kb. a 2-3-4 éves gyerekre jellemző. Ezt a

játékot a gyerekek főként még egyedül játsszák. Olyan a témája, mint a szerepjátéknak, mert az életből vett élményekről szólnak. De ezek az élmények még csak a saját, közvetlen életükből fakadnak. Pl. fürdetés, etetés, sétáltatás, stb. Ha szükséges a játékhoz még egy személy, az lehet egy mackó, vagy egy baba. A szerepjátékban viszont már megjelenik a társigény. A szerep – szociálpszichológiai értelemben – szituáció vállalása, többnyire már játszótárssal. Az együttműködés igénye és képessége csak kb. 3-4-5 éves korban alakul ki, de előbb is megjelenhetnek, már bölcsődés korban is létező játékfajta lehet. A szerepjáték egyik fő sajátossága, hogy a társas érintkezést fejleszti. Egyrészt a játék menete könnyen követhető, mert a játék során a kisgyerek utánozza a felnőtteket, másrészt azonban nem követhető a gyerek motivációja, vagy nem egyértelmű a játék tartalmának miértje, hiszen a gyerek soha nem azt játssza le, mint amit megtapasztalt, csak valami hasonlót. A gyerek nem automata, akibe beledobom az eseményt és akkor ő azt eljátssza. Saját személyiségén keresztül szűri azt át, és csak annyit játszik el belőle, ami - mint élmény

- megmarad benne. A tapasztalás maga az esemény, az élmény pedig az, ami ebből érzelmileg leszűrődik. Lehet ez az érzés pozitív, de lehet negatív is. Az, hogy mi minden, és főként, hogy hogyan szűrődik le valami a gyerekben, az teljesen egyedi, a személyiségétől függ. Tehát kiszámíthatatlan, tervezhetetlen. - A szerepjátékban megjelenik a már említett „mintha” szituáció. Saját maga általi átalakítással játszik el valamit, ami hasonló az igazihoz, de tartalmazza a vágyait, az örömeit, a feszültségeit, a fantáziáját, stb. A szerepjátékban a gyerek olyan személyek közti viszonyokat él át, amelyeket gyermeki mivoltában még nem élhet át igaziból. Pl. amikor a babát az orvoshoz viszi, aggódik érte, felelősséget vállal a babáért stb. Ez az elővételezés, más szóval, anticipálás. - A szerepjáték ebben a nagy átalakító folyamatban szimbolizál is. Egyrészt a tárgyakat, pl. lázmérő=ceruza, másrészt a kommunikációt, pl. megjelenik az arckifejezésen az aggodalom jele, harmadrészt pedig szimbolizálja az időt és a teret is. Például, tágítja az időt, mert egy napot eljátszik öt perc alatt, vagy éppen szűkíti, mert két perces cselekvést fél óráig játszik el. Tágítja a teret, mert feláll az asztal tetejére és azt mondja, hogy az az emelet, szűkíti, mert, az asztal alatti pici terület egy egész lakást jelképez.

www.facebook.com/blumprogram

Az, hogy mit és hogy játszik egy kisgyerek tehát véletlenszerű, de, ha már játszik, az viszont abszolút szabályszerű, csak róla szól, csak akkor és csak rá jellemző, tehát megváltozhatatlan, és ha beleszólunk, akkor a gyerek „kiesik” a folyamatból. Ez a szabályszerűség a fikció. Például: csak akkor lehet bemenni a székekkel körülhatárolt lakásnak nevezett részbe, ha becsöngetünk, de nem ám akárhogyan, a széknek egy konkrét csavarját kell megnyomni, mert csak az a csengő. Így beszélték meg a résztvevők, „idegen” ezt a cinkos-titkos dolgot nem tudhatja. Mindez érzelmi töltést, összetartozást, pozitív feszültséget eredményez. Mindeközben persze rengeteg új információt szerez a gyerek, ügyesedik, és fejlődik a verbális képessége is. Mi válthatja ki a szerepjátékot? Tárgy, más gyerek által előhívott téma, élmény, vágy stb. Az, hogy mi a téma, illetve, hogy az mitől függ, azt már megvizsgáltuk, de a lényeg nem a téma, hanem annak konkrét tartalma. Pl. téma: papás-mamás, tartalom: fürdetés, vendégség, főzés, séta, vagy éppen veszekedés az apukával, stb. Ez a fontos, mert ebből ismerhetjük meg a gyereket. A szerepjáték a legalkalmasabb a gyerek megismerésére. Következtethetünk az élményeire, a fantáziájára, kreativitására, az ismereteire, az ügyességére,

Blum magazin 2018

a vágyaira, az együttműködési készségeire, (alá- és fölé rendelődésére egyaránt), a figyelme tartósságára, feladatés szabálytudatára, stb. A barkácsolás a szerepjátékhoz készít kiegészítő, hiányzó eszközöket, a bábjáték, és a dramatizálás pedig lényegében minden olyan ismérvvel rendelkezik, mint a szerepjáték, mert e játékfajták során is egy szerepbe éli bele magát a gyerek. (A szabadon tervezett bábjátékról, vagy dramatizálásról van szó, nem pedig egyegy ünnepre, eseményre előre megtanult változatról.) - A szabályjáték kicsit más, mert ebben a játékfajtában a játék menete meghatározott, ezért a fantázia, a kreativitás fejlesztőhatása kisebb, viszont az alkalmazkodás, a szabálytudat, az irányíthatóság fejlődése szempontjából ez is nélkülözhetetlen típus.

Hogy tanul a kisgyerek? Amikor a kisgyerek tanulásának változatairól gondolkodunk, többféle variációt követhetünk: utánzás, játékba integrált tanulás, szervezett tanulási tevékenység stb. Nem tekinthetjük egyiket sem kizárólagosnak, egyedül üdvözítő útnak, hanem a tanulási helyzettől és a gyerek személyiségétől függ, hogy melyik tanuláselméleti út „érvényes” éppen.

www.blumprogram.hu

A tanulás tág értelmezése és a szocializáció hangsúlyozása után elkerülhetetlen, hogy részletezzük: mi tartozik végül is a kisgyermekkori tanulás tág körébe. Ha nem szeretnénk tudományosan fogalmazni, akkor azt is mondhatnánk, hogy minden. És ez – kicsit leegyszerűsítve – lényegében igaz is. Az „egy újszülöttnek minden vicc új” elv alapján, egy kisgyereknek, mindent, amit csinál és csinálnia kell az új, és ezért meg kell tanulnia. Ily módon tanulásnak tekinthető cselekvéseinek döntő többsége. Az információk beépülése, a természeti és társadalmi jelenségek közti tájékozódás egy szintje, bizonyos készségek kialakulása (zenei, mozgásos stb.) mind a tanulás körébe tartoznak. Viszonylag egyszerűen alakul egyes pszichikus funkciók fejlesztésének értelmezése is, ezeket is tanulásnak tekintjük. Ilyenek pl. a figyelem fejlesztése, az emlékezés és az érdeklődés irányának és terjedelmének alakítása, a feladattartás mértékének növelése stb. Mindezek mellett azonban a kisgyerek számára tanulás a szokások elsajátítása is. A gyereknek a szokásokat előbb meg kell ismernie, azokat be is kell tartania, azaz meg kell tanulnia. Az interiorizáció adott szintje egy eredmény, a hozzá vezető út pedig maga a tanulás. Az önmagáért és a közösségért végzett

cselekvés éppen a szokáselsajátítás tanulási folyamata által válik gyakorlattá. A gyerekek egész nap spontán fejezik ki érzelmeiket. Viszonyulnak a külvilághoz, egymáshoz. Mindez kisgyermekkorban még jól látható, nem rejtett, ugyanakkor mégiscsak meg kell tanulniuk érzelmeiket többé-kevésbé szabályozni, ezt pedig főként a játék során képesek megtanulni. Az örömteli és spontán cselekvés közben a felnőttek és a gyerekek egymásnak modelljei, miközben a tanulás észrevétlenül, ám hatékonyan működik. Az erkölcsi képességek fejlődése is az egész nap folyamán – nem feltétlenül tudatosan – alakul, melyben a mintának szintén nagy szerepe van. Az egyes élethelyzetek megoldásaiban, a konfliktusok kezelésében, a szituációkról való véleményalkotásban, a döntéshelyzetekben történő választásokkal mind a morális képességek alakulásának, azaz tanulásának vagyunk tanúi.

Tanulás, játék, szabadjáték és a fejlesztő játék A játék és a tanulás különbsége alapvetően a motivációban rejlik. A játékot a gyermek választja a tanulást – bármennyire is érdekeltté tesszük abban, és bármennyire is cselekvéshez, interaktív részvételhez kötjük – a gyerek a felnőttől kapja. Mind a játék, mind a tanulás eredménye

akkor lesz eredményes, ha az adaptívvá válik, felhasználódik (ebben a korban még „csak úgy, magától”) az élet egyéb területein. Mindezt a sokszínű tanulási formákkal segíthetjük: kooperatív tanulási formák, projekt alapú tervezés és szervezés, konstruktív tanulásra alapozás (az előzetes ismeretek és a sokféle tanulási út figyelembevétele), differenciálás, saját tempóban haladás, egyéni visszacsatolás, értékelés, stb. A szabad játék általános, önmagától történő fejlesztőhatását megvizsgáltuk, ezt a pedagógus spontán hagyja, figyeli, esetenként segíti, motiválja, és csak közvetetten irányítja. A fejlesztő játék célja és mechanizmusa azonban eltér a szabad játék céljától és fejlesztőhatásától. A fejlesztő játék részképességek fejlesztésére irányul, direkten tervezett és tudatosan, tervszerűen irányított tevékenység, szemben a szabad játék spontán megvalósulásával, a gyermek élményvilágának kontroll nélküli kiélésével, és ezek átható hatásával.

Modern világ Mindezekből láthatjuk, és arra következtethetünk, hogy a mai, rohanó, teljesítményközpontú világban -, amelyben a digitális kultúrának is egyre nagyobb szerepe van mind a szülők, a nevelők és a

gyerekek körében is – elengedhetetlen a szabad játék, nem kerülhet hátrányba a kisgyermek életében. Nem a direkt tanulás mögött van a helye, hanem mindenekelőtt, hiszen a tanulás, mit láttuk a játékból nő ki. A családi élet szervezésében is fontos a spontán játszó együttlét, amelyre a pedagógus, a szülőkkel történő kapcsolattartás során, felhívhatja a figyelmet. A kommunikáció ma már felgyorsult, a gyermek ezt látja, és más mintákat utánoz, mint régebben. Az ebédet nem biztos, hogy megfőzi a babaszobában, hanem játéktelefonján felhívja a játék-pizzafutárt és megrendeli azt stb. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a digitális eszközök jelenlétét, ezért arra érdemes összpontosítani, hogy mire lehet és jó ezeket használni. A gyerekeket nem kell megtanítani az eszközök használatára, elegendő alkalmazni azokat, ott, ahol ezen eszközök jobbnak tűnnek, mint bármi más. Lehet fejlesztő programokat, kreativitást fejlesztő rajzoló és egyéb programokat is találni. A programok kiválasztása nem kis pedagógiai feladat a szülők részéről sem. Ez a jövő, sőt, ez a jelen, szembemenni mai kultúránkkal, nem érdemes. Ugyanakkor a hagyományos játékfajtákra továbbra is szüksége van a gyereknek. Elkerülhetetlenségének bizonyítása volt e kis írás célja.

www.facebook.com/blumprogram

Játsszunk együtt!

Mivel a játék az élet sója (és a gyermeki fejlődés alapja), ahogy dr. Bakonyi Anna cikkében is olvashattuk, ezért alapítványunk szakemberei a 2018-as Blum Héten (november 19-23-án) nem csak egy egész hetes óvodai projektet dolgoztak ki a gyerekek és az óvodapedagógusok számára, hanem az otthoni, közös játékra is gondoltak. Az idei Blum Héten az elfogadás, az együttműködés és a kommunikáció témája került a középpontba, így a gyerekek az óvodában a Hét napjait a kis tiritarka sün meséjével kísérik végig. Ehhez összegyűjtöttünk sok-sok tevékenységet az óvodában, melyekből az óvodapedagógusok szabadon választhattak. A hangsúlyt – a Blum személyiségfejlesztő óvodapedagógiai program alapján – a művészetekre helyeztük: a mesére, a zenére, a táncra, a bábozásra, a kézműveskedésre és persze rengeteg játékra. Készítettünk ujjbábokat és egy kártyajátékot is, melyek mind kapcsolódnak Karczewicz Ágnes óvodapedagógus kis tiritarka sün meséjéhez. Természetesen a szülők és családok bevonását is elengedhetetlennek gondoljuk, ezért az otthoni közös játékot is inspiráló ötletekkel segítjük a Blum Hét témája alapján. A kis tiritarka sün meséjét megtalálják magazinunkban is, ahogy a meséhez készült ujjbáb figuráit is kivághatják a magazinba rejtett papírról, de mindezt a www.blumprogram. hu oldalunkról le is tölthetik. Weblapunkon kínálunk még a mesénkhez egy – Schiffer Kata által készített – kártyajátékot (a szabályzattal együtt természetesen). A tiritarka kis sün meséje két színhelycsoportban játszódik: természetben és lakókörnyezetben. A mese ujjbábos eljátszásához a természeti hátteret is letölthetővé tettük, a lakókörnyezeti háttér megrajzolására pedig a családot biztatjuk: anyát, apát, nagyit, nagypapát és persze a gyerekeket. Blum személyiségfejlesztő óvodapedagógiai program: www.blumprogram.hu 2017

1. (hétfő) Egyszer régen, réges-régen egy kora nyári hajnalon, az erdőnek közepében, egy százéves tölgyfa tövében megbúvó fészekben, született három kis sündisznó. Ez a három kis sündisznó olyan volt, mint egy-egy pamutgombolyag: fehér, puha és simogatós volt minden aprócska tüskéjük. Sünpapa és sünmama felváltva hozták nekik a finomabbnál finomabb falatokat, így a kis sünök gyorsan cseperedtek, ahogy ez már a sünöknél évszázadok óta lenni szokott. A két nagyobbnak egyre barnábbá, erősebbé és szúrósabbá váltak a tüskéi, de bizony a legkisebbnek ahelyett, hogy sötétebbé váltak volna a tüskéi, nem átallottak hét sorban hét színben tündökölni. Sünmama, sünpapa és a testvérei ámulva nézték a kis színpompás hátú sünit. Esténként, mesélés közben, szívesen simogatták, cirógatták azokat a tiritarka tüskéket, mert azok bizony varázslatos érzéseket keltettek. A barna tüskéket érintve a csöpp odút elárasztotta az eső utáni föld illata. A bordótól az érett galagonya ízét érezte mindenki. A sárgáktól mintha beköltözött volna a melengető napsugár a kis házikóba. A narancsos színűek a csillagos eget idézték. A zöldek virágokkal teli mezőt, míg a pirosak az édes szamóca ízét és illatát juttatták eszükbe. A lilák simogatása közben pedig, mintha bizony a harangvirág csengettyűi szólaltak volna meg. Így éltek együtt békességben, szeretetben egész nyáron… Mindaddig, amíg a nyár elmúltával egy őszi éjszakán hatalmas, tomboló

vihar nem kerekedett. Dörgött és villámlott az ég. Forgószél süvített végig az erdőn, ami fölkapta a sünházikót, megpörgette a levegőben, és huss… messzire repítette. A mi tiritarka sünink egy szúrós szederbokorba pottyant. Miután kiverekedte magát a tüskés ágak szövevényéből keservesen szólongatta sünpapát, sünmamát és a testvéreit, de nem találta őket. A hangos kiabálásra azonban egy keszekusza fészkéből kikukucskált a szarka, és így rikácsolt: - Én még életemben nem láttam ilyen csodabogarat, amilyen te vagy! De akárki vagy is, ha nem hagyod abba ezt a kiabálást, akkor jól megcsipkedlek – és már repült is lefelé a fészkéből. Szegény kis tiritarka sünink félelmében összegömbölyödött és gurulni kezdett. Gurult, gurult kifulladásig, és amikor már úgy gondolta, hogy messzire lehagyta a cserregőt kigömbölyödött. Egy réten találta magát, ahol a közelében egy egész bolynyi hangya szorgoskodott. Megszólította őket: - Nem láttátok errefelé a szüleimet és a testvéreimet? A hangyák nagy csodálkozva körbeállták, és azt mondogatták: - Vajon milyen szerzet lehet ez a furcsa jószág? Formára lehetne akár sündisznó is, de a www.facebook.com/blumprogram

színei… Nahát! Ilyet még nem láttunk. Meneküljünk! – és válasz nélkül úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. A mi sünink meg nagy búsan szedte rövid, kis lábait keresztül a tisztáson. Hosszú gyaloglás után elérkezett egy patakhoz, ahol éppen lefekvés előtti koncertet adtak a béka ifjak, akiket szintén megszólított: - Nem láttátok valamerre a sünszüleimet és a testvéreimet? A békák hirtelen abbahagyták a kuruttyolást, óriássá fújták magukat és így feleltek neki: - Még hogy sünpapa és sünmama és süntestvérek! Hahaha! Minket akarsz becsapni? Egy tisztességes tüskésdisznónak barnás a háta. Na, de a tied! Nézz a víztükörbe! – és ezután sorban beugráltak a vízbe és magára hagyták a sünit. A színes hátú nem és nem értette, hogy miért nem segít neki senki… Elszomorodott. Elfáradt. Egyedül maradt és… kibuggyantak a könnyei. Hüppögve dőlt neki egy kisfának és álomba szenderült.

2. (kedd) Hajnalban arra ébredt, hogy valaki, vagy valami a hátára pottyan és fennakad a tüskéin. Próbált megszabadulni az ismeretlentől, ezért a fa törzséhez dörgölőzött. De hiába. - Na! Hagyd már abba! Ez fáj! – kiáltotta az a valaki, vagy valami a hátán. - Nem hagyom, mert nehéz vagy! És egyáltalán: ki vagy, mi vagy? És hogy kerülsz a hátamra? - Rozmaring vagyok, és én vagyok az utolsó piros alma ezen a vadalmafán. A testvéreim mindegyike valamelyik kamra polcán csücsül, de én jól elbújtam a levelek között, úgyhogy nem vettek észre. Mostanra azonban

Blum magazin 2018

www.blumprogram.hu

már az összes levél lepotyogott, és én is belefáradtam a kapaszkodásba. Így kerültem a hátadra, te meg aztán jól összeszurkáltál! Nem szégyelled magad? - Nem tehetek róla. Süngyerek vagyok, és szúrós a hátam. - Te? Sün? – kérdezte csodálkozva Rozmaring – A sünök barnák, nem ilyen tiritarkák! - De én igen! És a szüleim, meg a testvéreim így szerettek! – és ahogy ezt kimondta, ismét pityeregni kezdett a kis szivárványhátú. - Na, jó. Tényleg szépek a színes tüskéid, csak ne sírj már! - Nem a tüskéim miatt sírok, hanem azért, mert a forgószél elrepítette a kuckónkat és vele együtt a szüleimet és a testvéreimet is. És most senki nem akar nekem segíteni, hogy megtaláljam őket. Pedig nagyon hiányoznak. Rozmaringnak megesett a szíve a tiritarka süngyereken: - Tudod mit? Én segítek neked! Erre aztán felcsillant a kis sün szeme, és így kiáltott: - Hát, akkor guruljunk és keressük meg a családomat! – kacagott boldogan. Aztán gurultak, gurultak a lejtőn egészen addig, amíg egy hatalmas kertkapu az útjukat nem állta. Belestek a kerítésen és egy hatalmas udvart láttak. Volt ott mindenféle csuda játék: homokozó, csúszda, mászóka, manó ház, csöpp ágyások illatozó növényekkel, madáretetők a fákon, pillangó itató cukros víz illattal. - Istenem! Ez majdnem olyan, mint az erdő, ahol születtem! – sóhajtott a kis tüskéshátú. Orrával meglökte a kaput és a résen át,

beosont a kertbe. Rozmaring körülnézett és utána gördült. Nagy hancúrozásba kezdtek. Legurultak a csúszdán. Felmásztak a mászókákra. Hemperegtek a homokban. Bebarangolták a szomszédos kiskerteket és végigszaglászták a növényeket. Sőt! A tiritarka süngyerek még a cukros vizet is megkóstolta, és éppen a bajuszáról nyalogatta az utolsó cseppeket, amikor lábdobogás hallatszott egyre közelebbről és közelebbről, aztán hirtelen berobbant a kertbe több tucatnyi „kisember”. - Jaj! Én nagyon félek! Bújjunk el valahová! – súgta a süngyerek, és hátára kapva Rozmaringot, eliszkolt egy kisház irányába. A házikóban sok-sok labdát találtak egy nagy kosárban. Rozmaring egy szempillantás alatt eltűnt közöttük, a kis sün is gyorsan összegömbölyödött és befészkelte magát közéjük. Nyílt a manóház ajtaja és szipogva megjelent egy szöszke, pici lány. Elbújt a legsötétebb szegletbe és már záporoztak is a könnyei. Nem sokáig bírta ezt hallgatni sem Rozmaring, sem a süngyerek. - Miért sírsz? – kérdezték szinte egyszerre a kosárból mind a ketten. Szöszke ijedten körbe nézett, de nem látott senkit. Aztán egyszer csak észrevette, hogy a labdák megmozdulnak és kigurul közülük egy alma, meg egy tiritarka sündisznó. Ámulatában még sírni is elfelejtett. - Miért is sírsz? – kérdezték tőle újra. - Azért, mert mindjárt bemegyünk az udvarról a tornaterembe, ahol ugyanannyi – vagy egy kicsit több – labda van, mint itt. És a gyerekek labdázni ott is fognak és velem nem játszanak. Mert én nem tudok labdázni. Nekem soha nem sikerül feldobni és elkapni a labdát. Pedig annyira szeretném, ha magasba röptethetném, hogy mindenki elámuljon, milyen ügyes vagyok. Akkor a társaim sem hívnának lyukas kezűnek – szipogott újra Szöszke.

A süni és Rozmaring összenéztek és egymás szavába vágva mondták: - Ne sírj már! Mi segítünk. - Először is simogass meg engem. Ne félj, nem szúrlak meg, csak segítek, hogy abba tudd hagyni a pityergést. – szólt a sün és Szöszke elé tartotta színpompás hátát. Szöszke meglepődött, de óvatosan végighúzta kezét a sündisznón. A barna tüskéket érintve a kis házat elárasztotta az eső utáni föld illata. A bordótól az érett galagonya ízét érezte. A sárgáktól mintha beköltözött volna a melengető napsugár a kis házikóba. A narancsos színűek a csillagos eget idézték. A zöldek virágokkal teli mezőt. A pirosok az édes szamóca ízét, illatát és a lilák simogatása közben, mintha a harangvirág csengettyűi szólaltak volna meg. És láss csodát: Szöszke abbahagyta a pityergést és megnyugodott. - Most dobj fel engem -, de kapj is el, mert különben igen megütöm magam! Vigyázz rám, kérlek! – szólalt meg Rozmaring. Szöszke így is tett. Először félénken és csak piciket dobott, de minden alkalommal sikerült elkapnia Rozmaringot. Aztán egyre bátrabban, egyre magasabbra repítette Rozmaringot és mivel nagyon figyelt, hogy ne okozzon bajt új barátjának, mindig sikerült el is kapnia. - Most velem gyakorolj! – szólalt meg a süni és összegömbölyödött. Szöszke már dobta is a magasba és…, és… el is kapta. Dobta-kapta, dobta-kapta, dobta-kapta… Vagy százszor repítette a magasba a tarka labdává gömbölyödő süngyereket és egyszer sem ejtette le! Csak úgy kacagott Szöszke boldogságában. Amikor az udvaron felhangzott az óvó néni hívó szava, a kislány óvatosan a zsebébe rejtette a tüskéshátút és Rozmaringot és már futott is be. A tornateremben mindenki szájtátva figyelte, ahogy a labdákat hajigálta. Ügyesen feldobta és el is kapta őket. Ettől www.facebook.com/blumprogram

kezdve soha, senkinek nem jutott eszébe, hogy lyukas kezűnek csúfolja. A sün és Rozmaring pedig megnyugodva elszunyókált a melengető zsebben.

3. (szerda) Amikor délután megérkezett Szöszke anyukája, a kislány jókedvűen mesélni kezdte az aznapi élményeit, de aztán hirtelen megérezte, hogy valami történhetett: az anyukája arca aggodalmas volt és csak félig-meddig figyelt rá. - Hallod anya? Mit szólsz? – kérdezte. - Tudod kicsim, most igyekeznünk kellene. A bátyádat haza kellett hozni az iskolából, mert belázasodott. Siessünk haza! Szöszke gyorsan felöltözött. A nagy sietségben el is feledkezett Rozmaringról és a süngyerekről. Megfogta édesanyja kezét (egy kicsit meg is simogatta) és már indultak is haza. Barnus, a bátyja az ágyban feküdt kipirosodott arccal és zsebkendőhalmok, lázmérő és tea vették körül. Apa az ágya mellett ült és mesélt. Ahogy megérkeztek, Anya megpuszilgatta Barnust, kicserélte a vizes borogatást a homlokán és gyógyteákkal itatta. A nagyi húslevest főzött, hátha attól erőre kap a kis beteg, Szöszke pedig azon gondolkodott, vajon ő hogyan tudna segíteni. És akkor eszébe jutottak az új barátai. Benyúlt a zsebébe. A jobb zsebében megsimogatta Rozmaringot. A bal zsebében a kis sünt. Erre mind a ketten mocorogni kezdtek. Odasúgta nekik: - Segítenetek kell, mert a testvérem beteg, nagyon lázas szegény. Mindenki körülötte sürög, forog, de nem múlik el róla a forróság! Segíteni szeretnék neki, hogy meggyógyuljon végre! De mit tehetnék? - Menj be a szobádba és fess neki egy varázsképet! – súgta a bal zsebe. Szöszke így is tett. Becsukta az ajtaját. A kis asztalkájára kitette Rozmaringot és a sünit, majd tétován megszólalt:

Blum magazin 2018

www.blumprogram.hu

- Festeni ugyan szoktam az oviban és itthon is, de hogy a csudába kell varázsképet festeni? - Először is simogass meg engem! – mondta a tiritarka sün. Szöszke nem teketóriázott, ahogy végighúzta a kezét a színpompás hátú kis sünön, a barna tüskéket érintve a szobáját elárasztotta az eső utáni föld illata. A bordótól az érett galagonya ízét érezte. A sárgáktól mintha beköltözött volna a melengető napsugár a lakásukba. A narancsos színűek a csillagos eget idézték. A zöldek virágokkal teli mezőt. A pirosok az édes szamóca ízét, illatát és a lilák simogatása közben, mintha a harangvirág csengettyűi szólaltak volna meg. - Másodszor: húzd végig az ecsetedet a tüskéimen és figyelj nagyon, hogy minden színhez hozzáérjen! Hozz egy papírt! Kezdj el festeni, és figyeld a csodát! – mondta a tiritarka süni. Szöszke munkához látott és úgy érezte, mintha az ecset magától festene a kezében: a rajzlapon egy szépségesen csillogó pillangó kezdett kirajzolódni (pont olyan színpompás, mint a tiritarka süni), és amikor már teljes pompájában tündökölt, huss, felszállt a papírról és a szobaajtó elé repült. Szöszke kinyitotta az ajtót, a lepke pedig berepült Barnus szobájába és az ágyával szembeni falra telepedett. - Honnan keveredhetett ide ez a szépséges lepke? - ámuldozott mindenki, a szöszi pici lány meg reménykedve mosolygott. Nem árulta el a titkot senkinek, csak figyelt és várta a csodát. Beesteledett, és amikor már csak a csillagfény világított be az ablakokon, Szöszke még egyszer bekukucskált a bátyja szobájába. És tudjátok, mit látott? Az egész szoba gyémántos, aranyos fényben derengett, Barnus pedig mélyen aludt. És biztosan szépeket álmodott, mert álmában mosolygott. Sőt! A lázrózsák is elhalványultak az arcán. Szöszke megnyugodva ágyba bújt, és amikor reggel felébredt már a bátyja hangját hallotta,

ahogy reggeli közben nagy vidáman meséli a szüleinek a szépséges, kalandokkal teli álmait. A betegség elmúlt, mintha sohase lett volna. Szöszke odasúgta barátainak: - Köszönöm – és már futott is reggelizni. Reggeli után mindenki elindult, ki az oviba, ki az iskolába, ki meg dolgozni. A lakásban nem maradt más csak a kis sün és Rozmaring a kisasztalon bóbiskolva.

4. (csütörtök) A nagy csendre a süngyerek és Rozmaring is felébredt. Virágos jó kedvük kerekedett és nagy örömmel, sok-sok nevetéssel gurultak ide-oda Szöszke szobájában. Így sikerült felfedezniük az izgalmasabbnál izgalmasabb játékokat. Kipróbáltak mindent. Ugráltak az ágyon, párnacsatáztak, tornyot építettek. Befészkelték magukat a nagy karosszékbe és megnézegették az összes mesekönyvet. Társasjátékoztak. Megetették a babákat, autóztak és… és… aztán egyre csendesebbé váltak. Először a süni telepedett az ablakpárkányra – mélabúsan tekintgetve kifelé –, aztán Rozmaring is odakucorodott mellé és csak nézték-nézték az utcát, a házakat, a járókelőket: - Tudod Rozmaring, nagyon jó itt, de egyre inkább hiányzik az erdő, a kisház, a szüleim és a testvéreim. Honvágyam van. – szólalt meg a süngyerek – Megsimogatnád a hátamat? - Hát, persze! – válaszolta Rozmaring, és ahogy végigcirógatta a tiritarka sün hátát a gyerekszobát elárasztotta az eső utáni föld illata, érezte az érett galagonya ízét és mintha beköltözött volna a melengető napsugár a játékok közé. Vagy a csillagos ég ragyogása és a virágokkal teli mező zöldje. Mintha érezték volna az édes szamóca ízét, il-

latát, vagy a harangvirág csengettyűinek dalát. És a kis süngyerek szemei bepárásodtak. Így talált rájuk Szöszke, amikor hazaért az óvodából. - Mi a baj? – kérdezte a barátait. - Tudod Szöszke, jó volt veled lenni, de egyre inkább hazavágyunk az erdőbe – válaszolták szomorkásan mind a ketten. Szöszke elgondolkodott: - Tudjátok mit? Az erdőbe nem tudlak vis�szavinni titeket, mert nagyon messze van, de a parkig elviszlek benneteket. Az már egy kicsit olyan, mint az erdő. Azzal bedugta a jobb zsebébe Rozmaringot, a bal zsebébe a sünt, kiszaladt a konyhába és így szólt: - Anya! Menjünk le a parkba sétálni! Légyszi, légyszi, légyszi! Ennek a kérésnek nem lehetett ellenállni. Anya, apa, Barnus és Szöszke, zsebében a barátaival, elindultak. A park egy csendes szögletében Szöszke gyorsan előreszaladt, egy hatalmas vadgesztenyefa tövénél a zsebébe nyúlt és lerakta a barátait. Utoljára, még egyszer megsimogatta a süni színpompás tüskéit.

www.facebook.com/blumprogram

Érezte az eső utáni föld illatát, az érett galagonya ízét, a melengető napsugarat. Maga fölött látta a csillagos eget, maga előtt a zöld réteket. Érezte a szamóca ízét, illatát és hallotta a harangvirágok csengettyűit, majd odasúgta nekik: - Köszönöm, hogy a barátaim lettetek és soha nem foglak elfelejteni benneteket. Még felnőtt koromban sem – azzal már futott is vissza a családjához. A kis sün és Rozmaring azzal töltötte az estét, hogy falevelekből kuckót építettek maguknak éjszakára. A sok élménytől elfáradva bekuckóztak, de bizony pihenésről szó sem lehetett. A park lámpafénye kérlelhetetlenül a szemükbe világított. Az éjszakai járókelők cipőinek dobogása, a közelben elfutó autók morajlása megzavarta a csendet és bizony a mi kis barátaink egy percre sem tudták lehunyni a szemüket. Egy ideig forgolódtak, de aztán megelégelték: - Szép, szép ez a park, és egy kicsit hasonlít is az erdőre – az igaz –, de mégsem a mi csöndes erdőnk. Induljunk el most rögtön, és keressük meg a hazafelé vezető utat! – szólalt meg a süngyerek. Rozmaring felpattant a hátára, belekapaszkodott az ezerszínű tüskékbe és nekivágtak az ismeretlennek. Mentek, mendegéltek a csillagfényes, hűvös éjszakában, de bizony csak körbe-körbe jártak a parkban, és bizony nem találták az erdő felé vezető utat. Már majdnem reggel volt, amikor egy zöld, kicsit kopott, kicsit rozoga kerékpárt láttak meg az egyik kerítés mellett. Elfáradva nekidőltek, és ekkor valaki megszólalt a fejük felett: - Vigyázz már te tüskéshátú, nehogy kilyukaszd a kerekeimet! A tiritarka sün és Rozmaring ijedten néztek jobbra is, balra is és akkor vették csak észre, hogy a kerékpár beszél hozzájuk.

Blum magazin 2018

www.blumprogram.hu

- Vigyázok rád, – válaszolta a süni – csak engedd meg, hogy itt a kerekeid mellett egy kicsit megpihenjünk, mert nagyon elfáradtunk már az erdőbe vezető út keresgélésében. - Az erdőbe vezető utat keresitek? Aztán miért akartok ti odajutni? A süngyerek és Rozmaring ekkor elmesélték vándorlásuk történetét: az elindulást és a szarkával, a hangyákkal és a békákkal való találkozást. Azt is persze, ahogy egymásra találtak és barátok lettek. Meséltek az óvodáról, Szöszkéről, a családjáról és arról, hogy már nagyon szeretnék megtalálni az erdőt és a kis sün szüleit és testvérkéit. A zöld, kissé már rozoga kerékpár rövid gondolkodás után így szólt: - Rendben. Segítek. Kapaszkodjatok fel a nyeregbe és elviszlek benneteket az erdőbe. Jól ismerem az odavezető utat, hiszen hetente többször is arrafelé kerekezik rajtam a kisgazdám. Rozmaring ismét a kis sündisznó hátára pattant, aki meg a bicikli nyergébe mászott és - a kerékpár hangos csilingelése közepette útnak indultak.

5. (péntek) Hajnalig görögtek-gurultak úttalan utakon át, de a kelő nap sugarainál a kis tiritarka már tudta, hogy jó felé járnak. Meg sem kellett simogatni, mégis érezni lehetett az eső utáni föld illatát, az érett galagonya ízét, a melengető napsugarat. Maga fölött látta a csillagos eget, maga előtt a zöld réteket. Érezte a szamóca izét és illatát és hallotta a harangvirágok csengettyűit. És valóban, a zöld, kicsit rozoga bicikli hirtelen lefékezett, és így szólt: - Megérkeztünk. Innen már

egyedül kell tovább mennetek! – csengetett még egy utolsót, és elindult vissza a városba, hogy mire felébred kisgazdája, ott találja, ahol tegnap hagyta: a kerítésnek támasztva. A sün, tiritarka hátán az almával, elindult az erdőbe. Mindketten vacogtak a hidegtől, amel�lyel az őszi köd beborította a tájat. A kis tüskésdisznó érezte, lassan eljön számára a téli álom ideje. Szedték hát a lábukat, amikor Rozmaring észrevett egy patakot, nem messze tőlük. - Odanézz! Nem ez a patak az, ahol a békákkal találkoztál? – kérdezte. - Nahát! De igen! Tényleg ez az a patak! Akkor itt van már a közelben a százéves tölgyfa is! – örvendezett a süngyerek – Ó! De mi történik ott? A patakhoz közelebb érve már nem csak a békák szívszaggató siránkozását hallották, hanem kétségbeesett ugrándozásuk okát is látták. A békák olyan elragadtatottan kuruttyoltak, hogy nem voltak elég figyelmesek… Így történhetett, hogy egyik béka beszorult egy, a domboldalról leguruló, jókora kő alá. A kő akkora volt, hogy a békák sehogyan sem tudták kiszabadítani szerencsétlenül járt társukat. - Segítsünk rajtuk! – szólt a sün. Ahogy körülnézett már ki is találta a megoldást: Rozmaringgal a hátán, felkapaszkodtak a jókora kő felett magasodó domboldalra. Onnan aztán mindketten jó nagy lendületet véve, nekigörögtek a békát fogva tartó kőnek. Kettejük erejétől a kő megbillent és a béka kiszabadult alóla. A békakórus hálából kuruttykoncertet adott süniéknek, majd boldogan a tóba toc�csantak valamennyien. A süngyerek és Rozmaring tovább görögtek-gurultak és hamarosan elértek egy tisztásra, ahol egy bolynyi hangya rohangált fejvesztve. Bizony ezek voltak azok, akik cserbenhagyták a kis tiritarka sünt a vándorútja elején. - Mi bajotok van? Miért rohangáltok fel és alá? – kérdezte a kis sün. - A tegnapi nagy eső elárasztotta a járatainkat. Eláztunk, fázunk és nincs már időnk arra, hogy új bolyt építsünk a tél beállta előtt. – válaszolta a hangyakirálynő.

- Segítsünk? – kérdezte Rozmaring a tüskésdisznót. - Persze – vágta rá a kis sün. – Már azt is tudom, hogyan, – mondta és visszadöcögött a patakhoz. Leszakított egy nádszálat. Odavitte a hangyaboly bejáratához és bedugta a bejáratba. Rozmaring alma a hátára pattant, jó erősen megszívta a nádszálat, és lássatok csodát: a nádszálon keresztül a hangyajáratokból áradt kifelé a víz. A hangyák hálásan megköszönték a segítséget, és sietve eltűntek - immár - vízmentes járataikban. A két barát tovább görgött-gurult és hamarosan elérték a szarka keszekusza fészkét is, ahol szintén csak a baj várta őket. A rikácsolós szarka őnagysága addig-addig ficergett a rendetlenül összedobált gallyak között, amit fészeknek nevezett, amíg kilyukadt az alja és őkelme a földre pottyant. A szegény szarka szárnya úgy megroppant, hogy nem tudta mozdítani sem, nemhogy a fára visszarepülni. - Ezen a madáron már biztos, hogy nem tudunk segíteni – morogta maga elé Rozmaring egy kicsit kajánul, mert, hogy haragudott ám nagyon a szarkára, amiért ijesztgette a tiritarkát még tavasszal. - Biztos, hogy tudunk – szólalt meg ekkor a kis sün – csak gondolkodjunk együtt. Törték a fejüket, és hamarosan kisütötték a szarkamentő haditervet. Ágakkal rögzítették a madár fájós szárnyát. Aztán indákból kötelet fontak, amit a szarka köré csavartak. A kötél másik végét átrepítették egy vastag ágon, és minden erejüket beleadva, felhúzták a szarkát a fészkébe. A szarka megköszönte nekik a jószívű segítségüket és utánuk kiáltott: - Ha továbbindultok az ösvényen, akkor nemsokára kiértek a százéves tölgy tisztására, www.facebook.com/blumprogram

ahol egy kis házikót is látok – azzal jó mélyre bújt a fészkébe. A süni hátára kapta Rozmaringot és megújult erővel elkocogott abba az irányba, amerre a szarka mutatott. Az ösvény végén valóban ott állt a százéves tölgyfa és körülötte a levelekből, gallyakból épített sünház. Boldogan bekopogott az ajtaján. Nagy örömére, sünpapa nyitott ajtót. Először csak állt vele szemben, alig hitt a szemének, de aztán kacagva kiabálta tele a tisztást a jó hírrel: - Gyertek gyorsan! A mi kis tiritarkánk hazatalált! És akkorára nőtt, hogy alig ismerek rá! Erre a jó hírre aztán mindenki kimászott a kisházból, és bizony hatalmas volt az öröm. Sünpapa, sünmama és a testvérei körbe-körbe szeretgették a világot járt sünit. Estig mesélték egymásnak, hogy kivel mi minden történt, amióta a forgószél felkapta a házukat. Sünpapa, sünmama és a testvérek elmesélték, hogyan építették újra a házukat. A tiritarka sün pedig a barátjáról és a velük esett kalandokról beszélt. Esteledett már, amikor a viszontlátás öröme annyira elfárasztotta őket, hogy nyugovóra akartak térni. Sünpapa, sünmama és a testvérek fáradtan, de

boldogan tessékelték a sünház kis szobájába a tiritartka süngyereket, és persze Rozmaringot is. Igen ám, de a sünkuckó túl szűk volt ahhoz, hogy még ők ketten is beférjenek. Tanácstalanul pislogtak egymásra az este sötétjében, és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor azonban, hangos szárnycsattogással megérkezett a szarka, aki gallyakat hozott. A tisztást elárasztották a hangyák és mindegyik egy-egy levelet cipelt, végül a béka ifjak ugráltak be középre sok-sok száraz hínárral a szájukban. Mindenki lerakta az adományát és már el is tűntek. Csak messziről kiabálták kórusban a süncsaládnak: - Jó tett helyébe jót várjatok, kedves barátaim! Szép álmokat! Tavasszal találkozunk. A süncsalád hamarjában nekilátott és ripszropsz hozzáépítettek a sünkuckóhoz még egy szobát. Így már kényelmesen elfért benne mindenki – a jó barát Rozmaring is. A téli hideg beállta előtt még arra is maradt idejük, hogy alaposan szigeteljék a kuckót, betömjék a bejáratot, és kizárják a fagyos szeleket. Mielőtt téli álomra hajtották volna a fejüket, Rozmaring gondolt egyet: elővett néhány üres papírt, végighúzott egy ecsetet a tiritarka kis tüskésdisznó hátán és varázsképek sokaságát festette meg így. Mindegyik varázskép egy-egy kalandjukat örökítette meg. Amikor a képek elkészültek, felakasztották a ház falára valamennyit. Ágyba bújtak és Rozmaring még egyszer megsimogatta barátja színpompás tüskéit. A kis házikóba beköltözött az eső utáni föld és a galagonya, meg a szamóca illata, a csillagos égbolt ragyogása, a melengető nap sárgája, a harangvirág csilingelése pedig álomba ringatta őket. Hagyjuk őket békésen aludni tavaszig! Itt a vége, fuss el véle! Vagy tán mégsem? Folytassátok kedvetekre!

írta: Karczewicz Ágnes óvodapedagógus

Blum magazin 2018

www.blumprogram.hu

Próbáld ki

az új, mosógépbiztos Zewa zsebkendőket!

ÚJ

Újdonság a Zewától! A megszokott puhaság és erő mellett mostantól az összes Zewa zsebkendő mosógépbiztos! Vagyis többé nem probléma, ha mosáskor véletlenül ott felejtünk egyet valamelyik ruha zsebében. A zsebkendő nem fog szétfoszlani a mosógépben, kellemetlen pillanatokat okozva a teregetéskor.

Minden oroszlán egy kicsit más. Megtalálod, miben? Jelöld meg a különbségeket a fentihez képest!