Hagyományok Háza 2017/2018-as évad
fotó: Bege Nóra
bérletek, sorozatok, képzések programok gyermekcsoportoknak
2
A kiadványban szereplő fotókat készítette Bege Nóra, Dusa Gábor, Puskel Zsolt, Szilárd Katalin, Csákányi Zoltán, Turbéky Dénes
Hagyományok Háza az élő népművészet otthona
A Hagyományok Háza kiemelt nemzeti intézményként a Kárpát-medence népi kultúrájának megőrzése és életben tartása érdekében végzi tevékenységét az év 365 napján. Része a világhírű Magyar Állami Népi Együttes, amely budapesti előadásai mellett rendszeresen lép fel vidéken és a határon túli magyar közösségek körében, de nagy sikerrel turnézik a világban is.
népi iparművészet műhelyeit, irányait, mestereit és mesterségbeli fortélyait a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és Nyitott Műhely tereiben lehet közelről megismerni. Ha valaki népzenei, néptáncos gyűjtésekre, néprajzi kiadványokra kíváncsi, a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum munkatársai és az online adatbázis lesz segítségére. A Hagyományok Háza hittel és szakértelemmel áll az olyan kezdeményezések mellé és indít útjára maga is olyanokat, amelyek hagyományos kultúránkat népszerűsítik, mint például a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő, a Táncház Napja, a balatonfüredi Anna-bál prímásversenye vagy a Kárpát-medencei Táncházzenész Találkozó és a nagyszabású Újév-köszöntő gála.
Hagyományok Háza képzései között megtalálható kétéves, szakmát adó felsőfokú kézműves tanfolyam, a néphagyomány iskolában és óvodában való alkalmazásához segítséget nyújtó akkreditált pedagógus-továbbképzés, rövidebb tanfolyamai, szakkörei pedig ízelítőt nyújtanak egy-egy mesterség fortélyaiból vagy akár egy tájegység táncából. A kortárs népművészet, 3
 4
Bérletek, sorozatok Almáriumaink sorát, ezúttal hagyományos bálokba invitáljuk a nagyérdemű közönséget, mestereink és meghívott vendégeink a régmúltat idézik meg – amelynek az est végére kicsit mi is részeseivé válunk. Fókuszban a koreográfusok sorozatunk előadásait is kicsit másképp tervezzük a következő időszakban, egy-egy ma sokat emlegetett koreográfus életművével, emblematikus koreográfiáival lesz lehetőség a Bethlen Téri Színházban ismerkedni.
Alig várjuk a 2018/2019-es évadot, hogy a megújult Budai Vigadóban köszönthessük ismét nézőinket. Addig is azonban szeretettel ajánljuk a tánc szerelmeseinek bérletben a Magyar Állami Népi Együttes esti és délutáni előadásait, amelyek helyszínéül a MOM Kulturális Központot választottuk. A népzenerajongók számára az egyszeri és megismételhetetlen Mesterek és tanítványok sorozat koncertjeire hívjuk fel a figyelmet a Fonó Budai Zeneházban. Érdemes figyelni a bérelteken kívül is a Hagyományok Háza programjait, a Fonóban ősszel a 20 éves Utolsó Óra gyűjtést fogjuk ünnepelni jobbnál jobb zenekarokkal. Folytatjuk rendhagyó
A bérletek megváltásával, amellett, hogy biztosítja helyét az előadásokon, jelentős kedvezményben is részesül!
Hagyományok Háza Jegyiroda 1011 Budapest, Fő utca 6. | (+36-1) 225-6056 | jegy@hagyomanyokhaza.hu Nyitvatartás: h–cs.: 12.00–18.00, p.: 10.00–14.00, előadások előtt 2 órával a helyszíneken www.hagyomanyokhaza.hu 5
Magyar Állami Népi Együttes Táncról táncra szabadbérlet Szabadon összeállítható, négyalkalmas bérlet a tánc szerelmeseinek Állítsa össze kedve szerint bérletét a Magyar Állami Népi Együttes előadásaiból az autentikus műsortól a táncszínházig! Az előadásokból tetszőlegesen kiválasztott 4 előadás jegyeihez a bérlet megvásárlásával 30% kedvezménnyel juthat hozzá! A 2017/2018-as évadban választható előadások: 2017. szeptember 8. Szállnak a pávák – gálaműsor 2017. november 9. Naplegenda* 2017. december 1. Verbunkos 2018. január 26. Apám ablakából az ég* Kezdési idő: 19 óra
2018. február 16. Aranyba táncolva 2018. március 10. Az örök Kalotaszeg 2018. április 27. Naplegenda* 2018. május 25. Édeskeserű – Tánc erdélyi muzsikára
Helyszín: MOM Kulturális Központ 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
6
Alap helyár: 2800 Ft, 2300 Ft, 1800 Ft *Kiemelt helyár: 3500 Ft, 2800 Ft, 2200 Ft
Dél-után bérlet nemcsak szépkorúaknak A Magyar Állami Népi Együttes előadásai délutánonként: az autentikus műsortól a zenekari koncerten át a táncszínházig. Az előadások előtt az együttes művészei, vezetői beszélgetnek Önökkel a bemutatott művekről, az alkotási folyamatról. Az őszi bérlet előadásai: 2017. október 27. Stílusok, fúvós hangszerek Gera Attila koncertje a Magyar Állami Népi Együttes zenekarával 2017. november 9. Naplegenda 2017. december 1. Verbunkos
Kezdési idő: 15 óra
A tavaszi bérlet előadásai: 2018. február 16. Aranyba táncolva 2018. március 10. Kodály népzenéje A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje 2018. május 25. Édeskeserű – Tánc erdélyi muzsikára
Helyszín: MOM Kulturális Központ 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Jegyárak: 1600 Ft Bérletár 3 előadásra: 3360 Ft (legalább 10 bérlet megvásárlása esetén: 3000 Ft)
7
Mesterek és tanítványok koncertsorozat „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” (Kodály Zoltán)
célunk a folytonosságot megmutatni, az idősebb és fiatalabb zenészeket, az egymástól tanuló generációkat, a mestereket és a tőlük tanuló, ihletet szerző tanítványokat egy színpadra állítani.
A Hagyományok Háza felismerve az eltűnő paraszti kultúra élő átadásának jelentőségét, 2012 óta rendezi meg Mesterek és tanítványok koncertsorozatát. Kodály sorainak szellemében
Az évad koncertjeinek összeállítói és kulcsszereplői: Nyitrai Marianna, Nyitrai Tamás, Tintér Gabriella, Versendi Kovács József tamburás és zenekara
A pontos dátumok hamarosan a www.hagyomanyokhaza.hu oldalon.
Helyszín: Fonó Budai Zeneház 1116 Budapest, Sztregova u. 3.
8
Jegyár: 1500 Ft
Figurás néptáncos bérlet 6-10 éves gyerekeknek A négy előadásból álló bérlet során végigjárjuk a négy nagy néprajzi tájegység (Dunántúl, Alföld, Felföld, Erdély) egy-egy kis területét, megismerkedünk gazdag zenés-táncos hagyományaival, szokásaival, viseletével, gyermekjátékaival. A bérlet érdekessége, hogy előadóink olyan gyerektáncegyüttesek, amelyek
évek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes vagy művészeti iskola keretein belül. Műsorvezetőnk dr. Sándor Ildikó néprajzkutató, aki gyakorlott narrátorként, a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodva „vezeti” a közönséget a Kárpát-medence ismeretlen, felfedezésre váró kistájaira.
Időpontok: 2017. október 19., november 30., 2018. február 8., április 19.
Jegyár: 1200 Ft Bérletár: 2900 Ft
Figurás 9
 10
Gyermekprogramok Figurás - néptáncos bérlet | Találkozás a néphagyománnyal | Rendhagyó órák Kapcsolat: Németh Nóra, (+ 36-1) 225-6086, nemeth.nora@hagyomanyokhaza.hu Jeles napok és Mesterségünk címere | Aprók tánca Kapcsolat: Legeza Márta, (+ 36-30) 731-1327, legeza.marta@hagyomanyokhaza.hu Múzeumpedagógiai foglalkozások Kapcsolat: Farkas Réka, (+ 36-70) 377-2236, farkas.reka@hagyomanyokhaza.hu 11
Foglalkozások
iskolai és óvodai csoportok részére Foglalkozásainkon a gyerekek élményekben gazdag, változatos tevékenységi formákban ismerkedhetnek népi kultúránk különböző ágaival. A foglalkozások a gyerekek életkorához igazodva nyújtanak ízelítőt a Kárpát-medence táncaiból, régi mesterségek fortélyaiból, jeles napok, ünnepek szokásaiból, miközben a gyerekek is alkotnak, táncolnak, népi játékokat játszanak, mesét és történeteket hallgatnak dédanyáik korából.
5-12
éveseknek
6-14 éveseknek
Jeles napok és Mesterségünk címere komplex ismeretterjesztő foglalkozások
Dal- és tánctanulás, drámajáték és kézműveskedés mellett archívumunk anyagából régi korok szokásait, mestereit idéző filmrészleteket nézhetnek meg kis látogatóink.
Találkozás a néphagyománnyal
a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével Ismeretterjesztő program előadással, mesével, kézművességgel, élőzenés táncházi foglalkozással, népi játékkal és hangszerbemutatóval
10-18 éveseknek
Rendhagyó órák
Hagyományismereti foglalkozások Néprajzi ismeretekkel, jóízű adomákkal, olykor hangszeres zenével, énekszóval és tánccal átszőtt, 45–60 perces, interaktív irodalom-, honés népismereti, történelem-, földrajz-, tánc- és zeneórák.
12
Múzeumpedagógiai foglalkozások a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban és a Nyitott Műhelyben
A különböző tematikájú foglalkozásokon a gyerekek betekintést nyerhetnek a hagyományos népi kultúrába, játékos módon megtekinthetik a múzeum kiállításait, kézművesmestereink segítségével pedig elkészíthetik a saját alkotásaikat a múzeum nyitott műhelyében.
Aprók tánca Szeretettel várjuk azokat a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket, akik szeretnének megismerkedni az évkörhöz tartozó ünnepeink és jeles napjaink szokásaival! Minden héten más hangszeren szól a talpalávaló: duda, tekerő, furulya, citera, hegedű, koboz, gardon. Időpont: péntekenként 17.00-tól 18.30-ig
Helyszín: a Hagyományok Háza Apor Péter utcai közösségi terme
13
Belépődíj: 500 Ft/fő (2 éves kor alatt díjmentes)
 14
Képzések Népi bőrműves | Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő | Kosárfonó Kapcsolat: Vargacz Alíz, (+36-20) 359-3289, vargacz.aliz@hagyomanyokhaza.hu Csipkekészítő | Nemezkészítő | Szőnyegszövő Kapcsolat: Péter Szidónia, (+36-20) 992-2205, peter.szidonia@hagyomanyokhaza.hu Bútorfestő | Viseletkészítő | Népi játszóházi foglalkozásvezető Kapcsolat: Mundrusz Anett, (+36-1) 225-6066, mundrusz.anett@hagyomanyokhaza.hu A Kárpát-medence táncos öröksége | Játék és tánc az iskolában Kapcsolat: Dóra Fruzsina (+36-1) 225-6019, dora.fruzsina@hagyomanyokhaza.hu Tájegységek játék- és táncszempontú ismerete | „Útravaló” Kapcsolat: Babinecz Sándor (+36-1) 225-6019, babinecz.sandor@hagyomanyokhaza.hu Magyar népi ének Kapcsolat: Berta Alexandra (+36-1) 225-6018, berta.alexandra@hagyomanyokhaza.hu Magyar népmese Kapcsolat: Szabad Boglárka (+36-1) 225-6018, szabad.boglarka@hagyomanyokhaza.hu 15
SZAKMÁT ADÓ, OKJ-S KÉZMŰVESKÉPZÉSEK
16
Népi bőrműves Népi bőrművesképzésünk sikeres elvégzésével a hallgatók képesek lesznek a népi bőrműves tárgyalkotás és díszítőművészet funkcionális és esztétikai törvényszerűségeinek megismerésével, korunk igényeihez igazodó bőrműves termékek tervezésére és készítésére (tarisznya, bocskor, erszény, táska, öv stb.). A képzés folyamán megismerik a népi bőrművesség történetét, elsajátítják a különböző technikákat, bőrfeldolgozási módokat, mint például a fűzések, fonások, szironyozások, festés, pácolás. Gyakorlati oktató: Terényi Gyöngyi
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter u. 2–4.
A felnőttképzés nyilvántartásba vételi száma: OKJ 34 215 01
Csipkekészítő Csipkekészítő-képzésünk során lehetőség adódik a hagyományos csipkekészítés területén olyan tárgyak megalkotására, melyek megfelelnek a népi formavilágnak és a korszerű lakáskultúrában is felhasználhatók. A képzés során megismerik a Kárpát-medencei magyar és a nemzetiségek hagyományos textildíszítő kultúráját, a csipkeverés történetét, megismerik a különböző csipkekészítési technikákat, módszereket, a csipkék típusait, mintázatát, színeit és jellemző használatukat, de ugyanakkor képessé válnak modern változataik alkalmazására. Gyakorlati oktató: Nagy Vincéné
Helyszín: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6.
A felnőttképzés nyilvántartásba vételi száma: OKJ 34 215 01
Nemezkészítő A képzés során megismerik a hagyományos alapanyagokat, ezek előkészítési, festési eljárásait, műveleteit, elsajátítják a nemezkészítés történetét, eszközeit, Belső-Ázsia és Észak-Európa nemezkészítő népeinek technikáit, a nemezkészítést a magyar hagyományban. Megtanulják a nemeztárgyak tervezését, kivitelezését, illetve hagyományos mintavilág alapján modern tárgyak elkészítését. Nemezkészítő-képzésünk sikeres elvégzésével a hallgatók képesek lesznek olyan tárgyak megalkotására, melyek a népi formavilágnak megfelelnek és a korszerű lakáskultúrában is felhasználhatóak, legyen az játék, báb, táska, tároló, kalap, takaró, ruhadarab vagy ékszer. Gyakorlati oktató: Szabóné Németh Bea
Helyszín: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6.
17
A felnőttképzés nyilvántartásba vételi száma: OKJ 34 215 01
SZAKMÁT ADÓ, OKJ-S KÉZMŰVESKÉPZÉSEK
18
Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő A képzés során a résztvevők különböző technikákat sajátítanak el, mint például a fonás, pödrés, üvegbekötés. Gyékényből, szalmából és csuhéból használati tárgyak (kosár, táska, papucs, kalap, edényalátét), az évkör ünnepeinek díszei és játékok készülnek. Gyakorlati oktató: Bárány Mara
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter u. 2–4.
A felnőttképzés nyilvántartásba vételi száma: OKJ 34 215 01
Kosárfonó A képzés során a hallgatók megismerik a Kárpát-medence építkezésének, lakáskultúrájának, gazdálkodásának, halászatának fonott tárgyait. Elsajátítják a hagyományokra épülő, de korunk elvárásaihoz is igazodó tárgyak elkészítésének módját és képesek lesznek különböző fonástechnikával készült kosarak tervezésére és kivitelezésére, legyen az gazdasági, aszaló-, bevásárló-, papír- vagy ruháskosár. Készítenek kerek, ovális és szögletes aljú, fedeles, lábazattal ellátott, fakeretre készülő vagy épp csúcsos karórendszerű kosarat hántolatlan zöld vesszőből, hántolt fehér vagy épp főzött vesszőből. Gyakorlati oktató: Kovács Zoltán
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter u. 2–4.
A felnőttképzés nyilvántartásba vételi száma: OKJ 21 215 01
Szőnyegszövő A képzés során a hallgatók megismerik az erdélyi festékes szőnyegek kompozícióit, mintavilágát, szövéstechnikáit, ugyanakkor a kilim, a csángó, valamint a nomád szőnyegek szövését is. Megismerik a fonás és szőnyegszövés történetét, elsajátítják a különböző technikákat, szövőszerkezeteket és szövési módokat, a festőnövények használatát, fonalak festését. Készül tarisznya, hátizsák, párna, szőnyeg, falvédő és rongyszőnyeg is. Gyakorlati oktató: Pintér Piroska
Helyszín: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6.
A felnőttképzés nyilvántartásba vételi száma: (OKJ 34 215 01)
A szakmát adó OKJ-s képzések időtartama: 4 félév (2 tanév), valamint két intenzív nyári tábor. A szakmai foglalkozásokat heti egy alkalommal tartjuk. Kezdés: 2017. szeptember A tanfolyamok díja: 350 000 Ft, amely 10 részletben ütemezve fizetendő. Július 31-ig történő jelentkezéskor 10 000 Ft kedvezményt adunk a tanfolyami díjból. 19
AKKREDITÁLT KÉZMŰVES TANFOLYAMOK
Bútorfestő-tanfolyam A festett bútor iránt érdeklődők elméleti és gyakorlati ismereteiket szélesíthetik a tanfolyamon. A képzés bővíti a szakkörvezetők, rajztanárok, kézműves tanárok tájegységre, technikákra, színekre, szerkesztésekre, de még a betűírásra vonatkozó tudását is. Cél, hogy a tanfolyami hallgatók alkalmazni tudják ismereteiket a hétköznapi munkájuk során is. Elsajátítják azokat a lépéseket, melyek az önálló tervezés kívánatos útját jelölik ki a gyűjtéstől a tervezésen át a kivitelezésig. A képzés végére a résztvevők megtanulják a néprajztudomány részterületeit és a hagyományos magyar népi kultúra elemeit, kiemelt figyelemmel a népi lakáskultúrára. Megismerik a magyar néprajz alapvető tájegységeit, bútorfestő központjait, azok sajátosságait. Fontos, hogy a hallgatók megértsék, miképpen élhet tovább egy tradicionális elemeket viselő darab a mai életünkben. 120 órás akkreditált képzés. Részvételi díj előreláthatólag: I. félév: 100 000 Ft, II. félév: 100 000 Ft + vizsgadíj Kezdési időpont: 2017. szeptember
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter u. 2–4.
Viseletkészítő-tanfolyam A viseletkészítő-tanfolyam során a résztvevők alapvető ismereteket szereznek a magyar népviseleti ruhadarabokról tájegységek, társadalmi rétegződés, életkor és alkalmak szerint. Megtanulják a legjellemzőbb női és férfi ruhadarabok elkészítésének módját, a különböző varrási technikákat, alapos jártasságot szereznek a népi szabás-varrás területén. 120 órás akkreditált képzés Részvételi díj előreláthatólag: I. félév: 60 000 Ft, II. félév: 60 000 Ft + vizsgadíj Kezdési időpont: 2017. szeptember
Helyszín: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6.
20
Népi játszóházi foglalkozásvezető-tanfolyam Tanfolyamunkat ajánljuk mindenkinek, aki szeretne sokféle kézműves mesterséget kipróbálni, hetente egyszer kézműveskedéssel felüdülni a mindennapok rutinja után, s jó társasában felszabadultan alkotni. A tanfolyam elméleti foglalkozásain a hallgatók megismerkednek a hagyományos magyar népi kultúra területeivel, a gazdálkodás, népi táplálkozás, népi építészet és lakáskultúra, viselet jellegzetességeivel, megismerik a népszokásokat, az évkör és a családi élet ünnepeit, a néphit, a gyermekélet, a játékszokások, a gyermekfolklór, a népköltészet jellegzetességeit. Elsajátítják, hogyan legyenek képesek a gyermekekkel is elkészíteni a természetben található különböző anyagokból – vessző, csuhé, szalma, nád, gyékény, bürök stb. – készülő egyszerű játékokat. Jártasságot szereznek az alábbi technikák alkalmazásában: nemezelés, szövés-fonás, bőrmunkák, egyszerű fazekasság, gyöngymunkák, növényi festés. A képzés specialitása, hogy a tanfolyamon elsajátított tananyag különböző korú gyerekek oktatásához használható és bővíthető. 120 órás pedagógus akkreditált (47793/23/2014) és közművelődés akkreditált (893-2/ 2013/ KOZMUV) képzés. Időtartam: két félév (1 tanév), valamint egy hét bentlakásos, vidéki, nyári intenzív tábor. A féléves foglalkozások hetente egyszer zajlanak csoportbeosztás alapján (kedd vagy szerda, munkaidő után vagy kora délután), igénytől függően. Részvételi díj előreláthatólag: I. félév: 53 000 Ft, II. félév: 56 000 Ft nyári tábor szakmai költsége: 30 000 Ft + szállás, ellátás vizsgadíj előreláthatólag: 20 000 Ft (tájékoztató jellegű) Július 31-ig történő jelentkezéskor 10 000 Ft kedvezményt adunk az első félév díjából. Kezdési időpont: 2017. szeptember
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter u. 2–4.
21
SZAKKÖRÖK
Kézműves szakkörök A 6-10 alkalmasra tervezett szakkörök ízelítőt nyújtanak egy-egy természetes anyag (vessző, bőr, nemez, fonal) megmunkálásának technikáiból, egy-egy mesterség alapjaiból. A szakkörök nemcsak kellemes kikapcsolódást, időtöltést jelentenek, hanem az egy-egy alkalom során elkészített egyszerűbb tárgyaknak köszönhetően az alkotás öröme is hazavihető! Tervezett szakkörök: bőrműves, bútorfestő, gyöngyfűző, nemezkészítő, szövő, zöld vesszős kosárfonó
22
NÉPTÁNC
A Kárpát-medence táncos öröksége A továbbképzést olyan gyakorlott, néptáncot oktató pedagógusoknak ajánljuk, akik tudásukat szeretnék bővíteni, kiegészíteni. A tanfolyam négy tájegységet ölel fel, a hallgatók a választott táncok néprajzi hátterét, az adott területre jellemző etnográfiai, történelmi, társadalmi, környezeti hatásokat, a paraszti öltözetet, a táncfolklorisztikai és népzenei vonásokat ismerhetik meg. Megtanítjuk a választott területen megtalálható régi és új stílusú táncok alapmotívumait, díszítéseit, jellegzetes motívumfűzéseit, valamint a táncszerkesztést, táncrendet, stílusjegyeket és népdalokat. Éves program: Tájegység
Időpont
Néptáncgyakorlat
Domaháza
2017. október 28–29.
Szabó János és Szabó Ágnes Ilona
Felcsík
2017. december 2–3.
Both József és Both Zsuzsa
Sárköz
2018. január 20–21.
Taba Csaba és Fejér Erika
Tanfolyamon kívül, egy-egy hétvégére is lehet jelentkezni. Táncegyüttesek táncosainak 4 fő felett csoportos kedvezményt adunk. Tanfolyami díj: 55 000 Ft Elővásárlási kedvezménnyel a tanfolyam díja 45 000 Ft, vizsgadíj 5000 Ft. Az elővásárlási jelentkezés határideje: 2017. augusztus 14. A tanfolyami órák szombaton 10.00-től 17.00 óráig, vasárnap 9.00-től 14.00 óráig tartanak. Kezdési időpont: 2017. október
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter utca 2–4.
23
60 órás akkreditált pedagógustovábbképzés (23/19/2015)
NÉPTÁNC
Játék és tánc az iskolában A képzést olyan pedagógusoknak ajánljuk, akik szeretnének megismerkedni a néptánc alapjaival, a népi játékok rendszerezésével és típusaival, átadásuk módszertanával, és tudásukat alkalmazni szeretnék az óvodai és iskolai nevelőmunkában, tanórákon vagy szakköri foglalkozásokon. A gyakorlatokon a résztvevők elsajátíthatják a néptánc alaptechnikáit (ritmika, plasztika, dinamika, zenei hangsúlyok) és a somogyi ugrós, lassú és friss csárdás, valamint a szatmári verbunk, lassú és friss csárdás 4–12 éveseknek megtanítható alapmotívumait, a motívumalkotás szabályait, valamint a táncok módszertanilag megalapozott továbbadását. A néprajz alapjaiból, a jeles napok és ünnepi szokások témaköréből, valamint táncfolklorisztikai alapismeretekből álló elméleti ismeretek átadásával a hallgatók általános tájékozódását kívánjuk előmozdítani. Oktatók: dr. Sándor Ildikó, Babinecz Sándor, Tálas Ágnes, Berta Alexandra, Szélpál-Bajtai Éva Tanfolyami díj: 55 000 Ft (vizsgadíjjal együtt) Elővásárlási kedvezménnyel a tanfolyam díja 45 000 Ft, vizsgadíj 5000 Ft. Az elővásárlási jelentkezés határideje: 2017. augusztus 14. A tanfolyami órák 16.00 órától 19.00 óráig tartanak. Kezdési időpont: 2017. szeptember 18-tól hétfőnként
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter utca 2–4.
60 órás akkreditált pedagógustovábbképzés (23-420/2015)
Tájegységek játék- és táncszempontú ismerete A képzés célja a táncot tanító pedagógusok meglévő játékrepertoárjának, tánctudásának és módszertani ismereteinek szélesítése, az intézményes oktatásban hasznosítható, elmélyült komplex ismeretanyag átadása egy tájegység hagyományos szellemi kultúrájának teljes körű megismertetésével, középpontban a népi játékokkal és a táncélettel. 24
NÉPTÁNC A képzés célja továbbá, hogy a Martin György által meghatározott három táncdialektus (nyugati/dunai, középső/tiszai és keleti/erdélyi) stílusjegyeit, táncfolklorisztikai jellegzetességeit, motívumkincsét egy mikrotáji példaanyagon keresztül bemutassa és a gyakorlatban a résztvevőkkel elsajátíttassa. A tanfolyam a táji tagozódás, a történelmi, társadalmi hatások ismertetésével, ezen hatások, a lokális sajátosságok táncfolklorisztikai és népzenei megnyilvánulásainak elemzésével kíván a képzésen részt vevőknek személyes, saját élményű tánctudást nyújtani. A tanfolyam tematikája évről évre változik. 2018-ban a kiválasztott tájegység: Mezőföld. Tanfolyami díj: 55 000 Ft (vizsgadíjjal együtt) Elővásárlási kedvezménnyel a tanfolyam díja 45 000 Ft, vizsgadíj 5000 Ft. Az elővásárlási jelentkezés határideje: 2017. november 27. A tanfolyami órák 16.00 órától 19.00 óráig tartanak. Kezdési időpont: 2018. január 29-től hétfőnként
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter utca 2–4.
60 órás akkreditált pedagógustovábbképzés (23-148/2015)
„Útravaló” - a néphagyomány hiteles módszertana az óvodában Az „Útravaló” célja nem(csak) a tárgyi tudás (népi játékok, népmesék, néptáncok) gyarapítása, hanem az alkalmazás módszertani kérdéseinek felvetése. A képzés a meglévő tudás korszerű, napjaink szakmai kihívásainak megfelelő felhasználására ad útmutatást. A programot olyan óvodapedagógusok részére szervezzük, akik ismerik és használják, vagy szeretnék megismerni és mindennapi munkájukban alkalmazni a néphagyomány elemeit, illetve akik a Hagyományok Háza korábbi tanfolyamain végeztek és szerezték meg az alapismereteket. Célunk, hogy a folk– lorisztikai hitelességet szem előtt tartva mutassuk be a néphagyomány felhasználásának módszereit, és gazdagítsa az óvodapedagógus portfólióját. Oktatók: Berta Alexandra, Dobi Pál, Gundyné Szerényi Andrea, dr. Sándor Ildikó, Tálas Ágnes, Vargáné Szűcs Anna Tanfolyami díj: 55 000 Ft Alkalmi részvételi díj: 15 000 Ft/fő/alkalom A tanfolyami órák szombaton 10.00-től 17.00 óráig, vasárnap 9.00-től 15.00 óráig tartanak. Kezdési időpont: 2018. tavasz
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter utca 2–4.
25
60 órás akkreditált pedagógustovábbképzés (107-69/2016)
NÉPZENE / NÉPMESE
Magyar népiének-tanfolyam
A hiteles népdaléneklés tanulása és tanításának módszertana A tanfolyam a magyar népdal stílusos énekléséhez szükséges hangképzési, elő adásmódbeli és tájegységi ismeretek, jártasságok megalapozását, megszilárdítását tűzi ki célul. A képzés során nagy hangsúlyt kap a megszerzett ismeretek elméleti és gyakorlati átadásának módszertana is. Oktatók: Navratil Andrea, Czidráné Bodza Klára, dr. Juhász Katalin, Maczkó Mária, dr. Sándor Ildikó, Ábrahám Brigitta, Guessous Majda Mária, Konkoly Csenge, Zsikó Zoltán Az oktatás kéthetente, szombati napokon zajlik. Tanfolyami díj: 55 000 Ft (vizsgadíjjal együtt) 2017. július 31-ig történő jelentkezéskor a tanfolyami díj 50 000 Ft.
Kezdési időpont: 2017. október
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter utca 2–4.
60 órás akkreditált továbbképzés (23/48/2015)
Magyar népmese - hagyományos mesemondás A szövegfolklór tanulása és tanításának módszertana
A tanfolyam célja olyan gyakorlatban alkalmazható tudás átadása, amely mind a pedagógusok, mind az előadóművészek, mind pedig az érdeklődők számára hasznosítható. A képzés elméleti és gyakorlati része egymásra épülve biztosítja a hallgatóknak azokat az ismereteket, amelyekkel hagyományos népmesék szóbeli elmondására alkalmassá válnak. A tanfolyam gyakorlati óráin a hallgatók hagyományőrző mesemondókkal is találkoznak így, közös foglalkozások során alakíthatják ki saját mesemondó technikáikat. Oktatók és előadók: Voigt Vilmos, Raffai Judit, Sándor Ildikó, Agócs Gergely, Fábián Éva A tanfolyam óráit havonta egy hétvégén tartjuk, 2018 januárjától. Képzés díja: 50 000 Ft (mely magában foglalja az 5 hétvége költségeit, a tananyagot, valamint a vizsgadíjat)
Kezdési időpont: 2018. január
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter utca 2–4.
26
60 órás akkreditált képzés (OKM-43/144/2014/)
Hagyományok Háza Hálózat a Kárpát-medencében A Hagyományok Háza mint a Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének kiemelkedő jelentőségű nemzeti kulturális intézménye, 2017-ben elkezdte a határon túli hálózatosodás megszervezését és a megyei feladatellátás kiterjesztését. Hagyományok Háza Hálózatot hoztunk létre Kárpátalja (Ukrajna), Erdély (Románia), Vajdaság (Szerbia) és a Felvidék (Szlovákia) területén. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Zala megyékben indult el ebben az évben a népművészeti munka megerősítése, a néphagyománnyal foglalkozó közösségek segítése. A tevékenységek a rendezvényszervezés, a gyűjteményezés és az élő hagyományátadás (képzések) területein folynak. Ennek köszönhetően reméljük elérni a már meglévő néptáncos-népzenei-kézműves kezdeményezések hosszú távú megerősítését és a fájó hiányok pótlását, valamint a mobilitás erősítését. Cél továbbá a máshol tárolt, de a régióból származó gyűjtések összegyűjtése és visszajuttatása, betagozódása az intézményünkben kialakított adatbázisba, valamint a „fehér foltok”, a gyűjtésileg még nem felfedezett, de néprajzilag, népzeneileg még értékes területek feltérképezése és az ottani gyűjtések megszervezése. Elindultak az akkreditált képzések, továbbképzések, tanfolyamok szervezése a helyi közművelődési szakemberek és pedagógusok számára. Folyamatban van az OKJ-s, mesterséget adó képzések indítása a kézművesség területén és a gyerekprogramok megszervezése, bővítése.
HAGYOMÁNYOK HÁZA H Á L Ó Z AT
27
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum A Hagyományok Háza részeként működő Magyar Népi Iparművészeti Múzeum 10.000 tárggyal rendelkező, országos gyűjtőkörű szakmúzeum, mely jelenleg időszaki tárlatokkal mutatja be a népi iparművészet történetét, jeles alkotóit, műhelyeit, irányzatait. A népi iparművészet öt szakágának (hímzés, szövés, fazekasság, faragás, népi mesterségek) tárgyait átfogó egyetlen hazai gyűjtemény, mely az idő múlásával egyre inkább felértékelődik.
2017 második felében látható kiállításaink: • • • • • •
Ifjú mesterek remekei, Dr. Illés Károlyné életmű-kiállítása, Játéktól a mesterségig, Sárköz – Sárköz régi és új népművészete, III. Vászon – Fazék Kiállítás Csipkecsodák – 115 éves a halasi csipke.
Kapcsolat: (+36-1) 201-8734, muzeum@hagyomanyokhaza.hu Nyitvatartás: hétfő–szombat 10–18 óráig
Cím: 1011 Budapest, Fő u. 6.
Belépőjegyek: felnőtt: 600 Ft, gyermek: 300 Ft
Hagyományok Háza Nyitott Műhely A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban található nyitott műhely egy olyan különleges hely, ahol bemutatjuk, átélhetővé és megtapasztalhatóvá tesszük a kortárs népművészet, népi iparművészet mesterségeit, alkotófolyamatait. A látogató közvetlenül a mesterektől ismerheti meg az egyes munkafolyamatokat, azok technikáit, a használt alapanyagokat és a különleges munkaeszközöket. A műhely-
ben szalma-, csuhé- és gyékényfonók, gyöngyfűzők, hímzők, kosárfonók, nemezkészítők, szűrrátétkészítők és szövők dolgoznak, és tartanak naponta a múzeumi nyitvatartási időben bemutatót az egyéni és (iskolai) csoportos látogatók számára. Egyszerre több alkotó is dolgozik a műhelyben, így a betérők egy látogatás alkalmával különböző mesterségek fortélyait ismerhetik meg.
Kapcsolat: Farkas Réka (+36-70) 377-2236, farkas.reka@hagyomanyokhaza.hu Nyitvatartás: hétfő–szombat 10–18 óráig
Cím: Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, 1011 Budapest, Fő u. 6. 28
A műhely látogatása díjtalan!
Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület A közhasznú egyesület célja, hogy a Kárpát-medence néphagyománya minél szélesebb körben ismertté és szerethetővé váljon, így megmaradjon a következő generációk számára is Az egyesület a tagoknak és az érdeklődőknek szakmai és baráti programokat szervez, klubestjein előadásokat, filmvetítéseket, vita esteket, könyvbemutatókat tart. Havi rendszerességű tánctanfolyamán – Lőrincz Beáta és Varga Zoltán vezetésével – kezdőknek és haladóknak egyaránt lehetőséget biztosít a néptánccal való megismerkedésre és alapjainak elsajátítására. A szintén havonta megren-
dezett klubestek előadói a népi kultúra és a társtudományok területein dolgozó szakemberek. A tagsággal járó kedvezmények: Az egyesület tagjai • a Hagyományok Háza saját szervezésű előadásaira 25% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet, • elővásárlási joguk van a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes bérleteire, • a Hagyományok Háza kiadványait 20% kedvezménnyel vásárolhatják meg, • 50% kedvezménnyel iratkozhatnak be a Martin Médiatárba.
Szeretettel várjuk Önt is egyesületünkbe! Kapcsolat: Nagy Viktória, (+36-1) 225-6061, hhbk@hagyomanyokhaza.hu A klubestek és a tánctanfolyamok 18 órakor kezdődnek.
Helyszín: 1011 Budapest, Apor Péter utca 2–4.
29
Éves tagdíj: 6000 Ft, Nyugdíjas: 2400 Ft
Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum A Hagyományok Háza részeként működő tudományos részleg célja, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye a kezdetektől napjainkig Magyarországon felhalmozott, a Kárpát-medence vagy akár távolabbi tájak bármely etnikumához tartozó népzenei és néptáncgyűjtéseket. A különböző adathordozókon – mint például magnószalag, videókazetta, flopi, CD, DVD – őrzött értékes felvételeket digitalizálva őrizzük meg az utókornak. Az intézményektől vagy magángyűjtőktől hozzánk került folklórgyűjtések néprajzi, népzenei szempontok alapján feldolgozva a széles nagyközönség számára válnak hozzáférhetővé az interneten elérhető folklóradatbázisban. Népzenei és néptáncos kiadványokra, folklór témájú szakirodalomra specializálódott könyvtárunk őrzi többek között Martin György, a magyar néptánckutatás megalapozójának könyvállományát, Lajtha László kéziratos hagyatékát, Halmos Béla hagyatékát és a Táncház Archívumot is.
Online multimédiás adatbázisaink: www.hagyomanyokhaza.hu/fdk/adatbazisok Folklór Adatbázis: Népzene-, néptánc- és más folklórgyűjtéseket, néprajzi adatokat tartalmazó hang- és videofelvételek részletes feldolgozását tartalmazó adatbázis. (www.folkloredb.hu) Hangzó kiadványok adatbázisa: Publikált népzene- és néptáncfelvételek adatbázisa, amely folklórgyűjtéseket és a folklórmozgalmak képviselői által előadott és közreadott revival felvételeket is tartalmaz. A felvételek meghallgatására, megtekintésére könyvtárunkban van lehetősége az érdeklődőknek. (www.hagyomanyokhaza.hu/fdk/hangzokiadvanyok) Könyvtári keresőrendszer: Könyvtári könyvés folyóirat-katalógus, amely folyamatosan bővül, jelenleg több mint 76 000 tételt tartalmaz. (isis.hagyomanyokhaza.hu) A Budai Vigadó rekonstrukciója idején könyvtárunk olvasótermi szolgáltatása szünetel. Az audio- és videószolgáltatás, valamint a Népművészet Ifjú Mestere dolgozatok ügyében a martinmedia@hagyomanyokhaza.hu címen érdeklődhet.
30
„A gyermeknek mese kell” A mese szerepe az óvodai és iskolai nevelésben szerkesztette: Bujdosóné Papp Andrea A 10 tanulmányt tartalmazó kötet célja, hogy a mese szerepének, jelentőségének, komplex módszertanának korszerű megközelítése(i) révén motiváló élményt és gyakorlati segítséget nyújtson óvodapedagógusoknak, tanítóknak a mindennapi mesefeldolgozásokhoz. 3500 Ft
A vajolai zenekar CD szerkesztette: Árendás Péter Az erdélyi Beszterce környéki, Sajó melléki hangszeres népzene régóta kedvelt a népzenét szeretők körében, azonban a mozgalom leginkább csak a nagysajói zenekar játékát ismeri annak ellenére, hogy több kiváló, azon a kistájon működő bandával is készültek felvételek. A most megjelenő, részletes magyar és angol ismertető füzettel kiegészített dupla CD-n a vajolai zenekar eddig nem publikált felvételei hallhatók. A Téka együttes, Árendás Péter és Kelemen László gyűjtéseiből készült válogatáson a dallamok nemzetiségek szerint csoportosítva hallhatók, így a lemezeken magyaroknak, románoknak, cigányoknak és szászoknak játszott táncdallamok és lakodalmi nóták is helyet kaptak. 3000 Ft Virágvölgyi Márta: Kapus vidéki népzene Viski Rudolf gyalui prímás dallamai (CD-melléklettel) A Hangszeres Népzenei Példatár legújabb kötete egy kevéssé ismert prímás repertoárját és játékát mutatja be. A táncházakban a kalotaszegi zenét elsősorban a Nádas mente, a cifra Kalotaszeg zenészeinek játéka jelenti. A régiesebb hangzást megőrző Kapus vidéki bandák játéka kevésbé népszerű, holott ez is kalotaszegi muzsika, mégpedig a régebbi idők lenyomata, kisbőgővel, háromhúros kontrával, dúros harmonizálással. Jelen kötettel az 1912-es születésű Viski Rudolf játéka válik könnyen elérhetővé, megtanulhatóvá, Virágvölgyi Márta pontos lejegyzéseivel. 4000 Ft
A könyvek megvásárolhatók a webáruházunkban: www.hagyomanyokhaza.hu/kiadvanyok 31
Hagyományok Háza
FOLK FE S Z TI VÁ L
N YÁR Kapolcska Fesztivál Double Rise Fesztivál Művészetek Völgye FolkUdvar Mérai Világzenei Csűrfesztivál Bőköz Fesztivál Táncházzenészek Találkozója
www.hagyomanyokhaza.hu/fesztival 32