XXIV. évf. 37. szám 2010. szeptember 15.

Page 1

Még a feneketlennek tûnõ óriáskondér sem tudta kielégíteni a még több éhes bendõt a kiskunhalasi szüreti karneválon, amelynek egyik sikerfogása volt a halasi specialitás. www.halasmedia.hu

Halasi csipke: falinaptár és csoki

Elkészült a 2011-es halasi csipkés falinaptár és immár csokipapíron is elérhetõ a csipke, de csak azok számára, akik vásárolnak a kézzel varrt csodából.

Új gyár a Levi's helyén; 120 új munkahely Ha egyelőre nem is a korábbi nagyságrendben, de lassan éledezik a Kötönyi úti, egykori Levi’s-farmert gyártó üzemi terület. Korábban, mint megírtuk, a helyi kerékpár-összeszerlő gyár, most pedig

Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

2010. szeptember 15. • XXIV. évfolyam 37. szám • Ára: 165 Ft

(4. o.)

(6. o.)

Kevés volt az 1300 adag savanyúmáj is...!

egy energiafű-termeléssel foglalkozó, Eközben minden korábbinál több munvolt Levi’s-es dolgozók vállán induló egy- kaerőt tervez foglalkoztatni a helyi igazség létesült ott. Terveik között a térség ságszolgáltatás, amely több mint 100 gazdaságára is pozitívan ható, bővülő munkavállaló felvételét tervezi. foglalkoztatásban bízó gyár szerepel. Részletek lapunk 2. és 5. oldalán.

Miért rontott rá a Hír Tv a halasi Fideszre?!

Végóráit éli újra a szélmalom?

Ván: rövid megbízásért és segítségért támadnak * Skribanek: manipulált adás alaptalan vádakkal * Krammer a vádemelésről: „gusztustalan” ügyészi-politikai koncepció

Noha nemrég felújították, a csapadékos időjárás miatt ismét veszélyben a gyorsan romló állapotú Sáfrik-szélmalom. (5. o.)

a kiskunhalasi Fidesz belügyeivel foglalkoztak-foglalkoznak. A nem éppen etikus eljárásairól korábban is ismert tévécsatorna azt sugallta, hogy két fideszes jelölt, Ván Barna és ifjabb Fülöp Róbert vitatott ese-

tekkel – Zuschlag alapítványi ügyeivel és a sukorói állami ingatlant érintő értékbecslésekkel – függnek össze, és ellentéteket szültek a helyi tagság, illetve Lukács László képviselő-polgármesterjelölt között.

Lapunk összeállításában a helyi Fidesz részletes álláspontját, valamint a Városgazda ügyei kapcsán megvádolt fideszes képviselő tényfeltáró interjúját is közöljük. Cikkeink a 2. és a 3. oldalon.

Hogyan hívják Kiskunhalast?

Erről és számos más helytörténeti érdekességről – titkokról és tévhitekről – is szó lesz azon az előadáson, amelyet a Pásztortűz-egyesület és a városi könyvtár rendez. További részletek lapunk 5. oldalán olvashatók.

RÖVIDEN

A TARTALOMBÓL Éles harc a romák közt? – Volt, aki nem is tudott arról, hogy képviselőnek jelölték, de van olyan személy is köztük, akinek indítása erkölcsileg is megkérdőjelezhető – állította Rostás László, aki szerint a Majsai cigányok elindítása Halason csak a hatalom megszerzéséről szól. (3. o.)

Halas, Kötöny: harc a vízzel

fotó: pozsgai ákos

fotó: kohout zoltán

Manipulált, alaptalan, sugalmazó és óriási csúsztatásokkal teli – ilyen és hasonló jelzőkkel, és meglehetős értetlenséggel fogadta a helyi jobboldal a fideszes Hír Tv utóbbi hetekben közölt „híradásait”, amelyek

216 laptopot kap 4 iskola Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 216 laptopot kap négy önkormányzati iskola. A Bibó István Gimnázium, a Fazekas, a Szűts-, illetve a Kertvárosi-iskola az ott zajló kompetencia alapú oktatáshoz nyerte meg az informatikai eszközök beszerzéséhez szükséges 31,8 millió forintot. A számítógépeket a gimnáziumban 6, míg az általános iskolákban 2-2 tanulócsoport használhatja majd a tanórákon. A laptopok az intézmények tulajdonában lesznek, vagyis azokat a diákok otthoni használatra nem kaphatják meg. h. a.

Nem illegális a fakitermelés Veszély a tanyákon: Brassó napok óta talpon * Halason vízben a temető is Amióta 4 évvel ezelőtt az olajos út mentén, több helyen is illegális fakitermelés történt, az arra közlekedők rendszeresen tájékoztatják lapunkat, ha valami gyanúsat látnak. Az elmúlt napokban is érkezett egy ilyen bejelentés. A Bodoglárra Halason korlátozni kell a koporsós temetkezéseket csak Kiskunhalason okozott közlekedési és belvízvé- nya, ahová a kötönyi önkormányzatnak nincs vagy vezető szakaszon láttak többen is kidőlő fákat. Lapunk jelzése nyomán a megyei a rendkívül bőséges, pénteken több mint 70 milli- delmi szükséghelyzetet. Harkakötönyben napok óta csak körülményesen van módja eljuttatni a segítsé- Zenélõ Szélmalom és Élõ Tájház A Tájház szombaton délelõttõl a Szélerdőfelügyelőség kiderítette, hogy ezúttal minden szabályosan történik. Egy ma- métert is elérő esőmennyiség miatt. A belvíz nem- a világtól elvágva küszködik a belvízzel tucatnyi ta- get. (2. és 12. oldal) malom pedig kora délutántól várja a látogánerdő-tulajdonos kért és kapott engedélyt fakivágásra. Mivel területe legelő gatókat. Mindkét helyen tartalmas progművelési ágba sorolt, ezért meg kell ritkítania a faállományt ahhoz, hogy közramok várják az érdeklõdõket. (4. o.) ponti támogatáshoz jusson. H. A.

Gázpalackjáért verték össze Elfogta, és őrizetbe vette a rendőrség azt a három embert, aki a gyanú szerint összeverte és kirabolta egy tanya tulajdonosát az előző hétvégén Kiskunhalason. Az eset szeptember 3-án, késő éjjel történt, amikor több, akkor még ismeretlen tettes támadott rá egy helybéli tanya 52 éves tulajdonosára. Az elkövetők a tanyaépületbe betörve rontottak be a sértetthez, akit – pénzt követelve – többször is bántalmaztak. A férfi azonban nem tudott nekik pénzt adni, így a rablók végül csak egy gázpalackot vittek el tőle. A halasi kapitányság csoportos rablás gyanúja miatt indított nyomozást, és múlt kedden el is fogták a feltételezett tetteseket: egy 39 éves és két 15-16 év közti helyi lakost. P. Á.

Zsidónak lenni a falfirkák korában

Szeptember első hetének végén beköszöntött a zsidó vallásúak számára az újév. Ennek kapcsán nyilatkozik lapunknak Ritter Nándorné vallástanár, aki legalábbis ellentmondásosnak ítéli

a zsidók helyzetét a mai közéletben. – Talán meglepő, de nagyon jó kapcsolatban vagyok már évek óta a radikális jobboldal által támogatott halasi polgármesterjelölttel. Nem tudom ró-

la elképzelni, hogy azonosulna annak a pártnak egyes nézeteivel. Eddig úgy köszöntünk, hogy Adjon Isten!... Most meg, ahogy náluk szokás, azt kellene mondanom, hogy Szebb Jövőt...? –

mondja, hozzátéve: annak mégis örül, hogy a helyi zsidóság fesztiváljára idén is több politikus eljött, mindkét politikai oldalról. (9. oldal)

fizetett politikai hirdetés

400 milliós banki csalás A megyei rendőrség a napokban fejezett be egy különösen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás, hitelezési csalás és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást. A nyomozók szerint egy mélykúti, gabonatermeléssel és kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság ügyvezetője 2008-2009-ben 3 ezer tonna gabona vonatkozásában kötött közraktári szerződést, és a közraktári jegyek fedezetére hitelt vett fel. Ugyanakkor a vállalkozó ebben az időszakban ugyanezt a gabonamennyiséget két másik közraktárnál is az elsőhöz hasonló módon regisztráltatta, majd a kiállított közraktárjegyek fedezete mellett a cége hitelkeretét megnövelte. Összességében egy halasi bankfiókban a fentiek szerint valós fedezet nélküli közraktárjegyek segítségével 800 millió forint hitelkeretet szerzett, melyből 400 millió forintot fel is használt. Ezt nem fizette meg a bank részére. A nyomozás szerint a mélykúti vállalkozó nemcsak a saját cége által termelt gabonát közraktároztatta, hanem környékbeli gazdák által a részére bértárolásra átadott gabonával is hasonló módon járt el, annak árát a gazdáknak nem fizette meg. A többi gazdától pedig vetőmag-, illetve műtrágyavásárlás érdekében különböző pénzeket vett át, az árut azonban nem adta át. P. Á.


 Hírek

120 új munkahely Halason!

www.halasmedia.hu

2010. szeptember 15.

Támadják a Médiát Kampányfinis „Színes hírek” helyett érdemi vitát követelnek a „nem-fideszes négyek”

Például Halas szolgáljon

Élesen bírálja négy polgármesterje- hogy a négy polgármesterjelölttel szemben Lakossági fórumokon lölt a Halasmédia Kft.-t amiatt, hogy a Fidesz küldöttsége nem ért egyet a be- igyekszik a programa helyi televízió még nem döntött a szélgetőműsorral, és Lukács László fide- ját minél szélesebb városvezető-jelöltek élő tévévitájá- szes polgármesterjelölt elzárkózik az abban körben megismertetni 120 új munkahelyet teremt Kis- nak kérdésében. A Fidesz kivételével való szerepléstől. Ezért a Halasmédia veze- a polgárokkal a Szökunhalason a megyei főkapitány- mindegyik jelölt érdemi élő beszélge- tése egyelőre levette a napirendről az élő- vetségben egy Jobbik tést követel, és a kampány degradálá- adás megtartását, és további egyeztetése- Halasért. Dózsa Taság. Mint megtudtuk: a fegyveres sát veti a helyi média szemére. ket folytat annak érdekében. más Károly polgármesterjelölt szerint a halasiak kezbiztonsági őrök az Őrzött SzálláMindeközben az említett polgármester- dik megérteni az összefogásuk lényegét. son szolgálnak majd, a Tükör in- Mint a Halasi Tükör is közzétette: a Halas- jelöltek élesen bírálják a HalasTv-t érintő formációi szerint máris élénk az média (a Halas Tv, a Halasi Tükör és a ha- szerkesztési elveket (ott a kampány utolsó A média adta lehetőségek mellett személyes találkozókon, lakosérdeklődés a munkalehetőség lasmedia.hu internetes portál) terjedelmi és hetében névsorrendben, minden este 8 perc sági fórumokon igyekszik megismertetni a programját a Szövetségiránt. műsoridő-keretek közé szorítja a helyható- áll egy jelölt rendelkezésére - a szerk.). ben egy Jobbik Halasért. A szervezet az október 3-i választáson 8 sági politikai kampány eseményeit. Lényegé- – A polgármesterjelöltek megjelené- független és két Jobbik delegálta jelöltet támogat, ők valamennyiRégen volt példa arra, hogy Kis- ben minden jelölő szervezet és jelölt azo- si módja a „színes hírek” szintjére helyezi en a Szövetség nyolcpontos elképzeléseit szeretnék megvalósítani. kunhalason tömeges munkalehetősé- nos műsoridőt és újságfelületet kap, majd a város lehetséges vezetőinek és program- Dózsa Tamás Károly, az SZJH támogatta polgármesterjelölt és csaget kínál egy szervezet. Most a Bács- a kampány finisében a Tükörben és a HTV- juknak bemutatását, a lakosság számára pata már az elmúlt hetekben is aktívan járta a körzeteket. Az első Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ben minden polgármesterjelölt hosszabb in- nem teremt közvetlen összehasonlítási le- nagyobb volumenű lakossági fórumnak a művelődési ház adott otthetőséget, és nem nyújt objektív tájékozó- hont. A program során valamennyi egyéni képviselőjelölt bemutat120 fő felvételét tervezi. Valamennyi- terjúban fejtheti ki programját. Az erről a vállalásról szóló tanácskozáson dási lehetőséget. Az egymást követő napo- kozott az érdeklődők előtt, Dózsa Tamás Károly pedig részletesen en fegyveres biztonsági őrként dola média mellett mind a hat érdekelt fél jelen kon történő közvetítés kizárja az azonos ismertette a 8 pontos programját, Például Halas címmel. A városgoznak majd az Őrzött Szálláson. Mint volt, és öt szervezet polgármesterjelöltje – esélyeket, és a kerekasztal-beszélgetéstől vezetői székért harcba induló aspiráns azt mondja, a halasiak kezmegtudtuk: a jelentkezés feltételei köGyovai István (Jövőnk Halas), Dózsa Ta- egyedüliként elzárkózó jelölt egyéni kor- dik megérteni az összefogásuk lényegét. Mint mondja: ők azért szözött szerepel a büntetlen előélet, az más Károly (Jobbik Halasért), Halász Balázs látait kényszeríti a többi résztvevőre – ír- vetkeztek, hogy Kiskunhalasért tegyenek, valamennyien egy célért érettségi, illetve a szakmunkás-bizo- és Horváth Mihály függetlenek – egy élő- ja Gyovai István, Dózsa Tamás Károly, Ha- küzdenek. Megválasztásuk esetén pedig nekifoghatnak a program nyítvány megléte. Előnyt jelent a sze- ben sugárzott, közvetlen tévés beszélgetés lász Balázs és Horváth Mihály. megvalósításának – tette hozzá. A kampányfinishez közeledve vamélyi, vagyonőr, illetve biztonságiőr- megrendezésére jelentett be igényt. Nyílt levelük érezteti: ez a gyakorlat nem lamennyi jelöltjük a saját körzetét járja, és igyekszik minél több emigazolvány, valamint az idegen nyelv A Halasmédia vezetése azt szerette volna, szolgálja a halasiak tájékozódási igényeit és berrel találkozni, és meghallgatni őket a problémáikról. Dózsa azt ismerete is. A leendő munkatársak a ha erről a kérdésről teljes egyetértésben si- nem is demokratikus. mondja, hogy ezeknek a találkozásoknak a tapasztalatait beépítik (Munkatársainktól) majd a programjukba is. Kép-szöveg: JL közalkalmazotti bértábla szerinti jut- kerül döntést hozni, azonban világossá vált, tatásokat kapnak, 24 órás munkaidőt 72 óra pihenő követ. A jelentkezéseket szeptember 20-ig várják a megyei főkapitányságon, Kecskeméten, a Battyhány utca 14. szám alatt. A munkába állás napja október 16-a, addig Az utóbbi hetekben több adásban is foglalkozott a Hír Tv a halasi ön- koró-ügyként elhíresült, kormányzati Zuschlag János szocialista politikusa kiválasztott 120 főnek képzésen kell kormányzati választásra készülő helyi Fidesz-szervezet belügyeivel. vizsgálatokban szereplő esetekhez. A nak, és Ván Barna később tanúként majd részt vennie. Részletes informá- Az egyébként jobboldaliként, Fidesz-barátként számon tartott televí- Skribanek Zoltánnal folytatott, a Hír és szakértőként szerepelt a perben. ciók telefonon kérhetőek (77/522- zió – mint arról beszámoltunk – félreérthetetlenül sugalmazó riport- Tv stábja által baráti beszélgetésként Az állami ingatlanok értékbecslé944/7100-as mellék) Gulyás Zsolt jaiban azt a látszatot keltette, hogy összefüggés van a helyi Fidesz rögzített felvétel szerint kettejük jelö- se kapcsán kipattant ügyben szintén léséhez Lukács László alpolgármester „óriási csúsztatásról” beszélnek a healezredesnél, illetve Györe Csaba őr- egyes jelöltjei és a Zuschlag-, valamint a „Sukoró-ügyek” között. „ragaszkodott”. lyi Fidesz köreiben: ifjabb Fülöp Rónagynál, itt elsősorban a szakmai kérA Hír Tv első adásában tudta és be- na könyvelőirodájának köze volna a Mint alábbi összeállításunkból ki- bert édesapjának cége ugyanis nem désekre adnak válaszokat. A megyei leegyezése nélkül, ráadásul szerkesz- Zuschlag-ügyhöz és a volt szocialista tűnik, a városban és a megyében is a vitatott, hanem az akkor be sem főkapitányság humánigazgatási szol- tett formában közöltek egy telefon- politikus perében szereplő bűncselekismert Ván Iroda csupán két ügy- fogadott munka miatt – azaz alapgálatánál (76-484-684/3398-as mel- beszélgetést a halasi Fidesz-elnökkel. ményekhez, továbbá ifjabb Fülöp Ró- ben végzett szolgáltatást az ak- talanul – került a jobboldali média lék) Borkútiné Podmaniczki Dóránál Az adásból úgy tűnt, mintha Ván Bar- berten keresztül a sajtóban csak Su- kor (2005-ben) még hivatalban lévő kereszttüzébe. pedig a foglalkoztatási feltételekkel kapcsolatban lehet érdeklődni. jl

Miért támadja a Hír Tv a halasi Fideszt?

Gazdafórum Gyors intézkedések a termelõk védelmében Erős felhatalmazást kapott a választóktól a parlament és a kormány, az ügyek viszont nagyon sok esetben helyben dőlnek el. Ahhoz, hogy a kormányzat és a helyi önkormányzatok között jó együttműködés legyen, olyan képviselõ-testületre és polgármesterre van szükség, aki elfogadja és támogatja kormány politikáját – hangoztatta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke Kiskunhalason.

A parlamenti alelnök szerint a kormány határozott és gyors intézkedést tesz a gazdák védelmében, de fontos, hogy a vis maiort alkalmazzák a termelők. Jakab szerint egyes multinacionális cégek próbálnak minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy a gazdákat ellehetetlenítsék. Kiskunhalasról azt üzente ezeknek a kereskedőknek, hogy személyesen tett feljelentést

Manipuláció és provokáció A helyi Fidesz elnök is értetlenül áll a Hír Tv lejárató adásai előtt, de nem hisz a szocialisták hiteltelen aggodalmának sem...

Mint már ismert, a Hír Tv azt sugallta egy korábbi adásában, hogy Ván Barna és ifjabb Fülöp Róbert, két fiatal halasi Fidesz-jelölt választási indítása a helyi tagság és a helyi elnök akarata ellenére történt, Lukács László ragaszkodott kettejükhöz. Skribanek Zoltán éleA Hír Tv-ben lejáratni szándékozott egyik ban való közreműködés volt minden kapcsolat vele, hírű vállalkozóknak) azt hazudta egy videofelvétefiatal halasi fideszes jelölt szerint a MSZP- és az általa akkor képviselt, vezetett vagy ellenőr- len, hogy ő tolta Ván Barna szekerét, és vitt neki te- sen bírálja a Hír Tv magatartását. től a szélsőjobbig mindenkinek érdeke most, zött szervezetekkel, és semmi több. Mi szolgáltatók hetős ügyfeleket. hogy rajta keresztül Lukács László polgár- vagyunk, a megye egyik legnagyobb könyvelő cé- – Ha lett volna bármi közöm vagy részem az ő – A Fidesz tavaszi kétharmados győVéget ért a Homokhátsági Regi- mesterjelöltnek is ártsanak. geként, majdnem háromszáz ügyfelünk van, köztük ügyeiben, akkor az elmúlt évek során, a felvétel egé- zelme után várható volt, hogy a politikai onális Települési Hulladékgazdálfüggetlen polgármesterjelölt és jobbikos politikus is. szének ismeretében, nyilván a nyomozók és a bíró- riválisok némelyike az egyetlen sovány kodási Projekt, amely a Dél-Alföld Ván Barna akkor került a fideszes Hír Tv riportja- Ugyan miért tettünk volna politikai alapon különbsé- ság már meghallgatott volna. De sosem idéztek be. esélynek a negatív kampányt fogja telegnagyobb környezetvédelmi beru- inak célkeresztjébe, amikor „kiderült” az egyébként get, főleg akkor, 2005-ben, amikor Zuschlag parla- Mindenki tudja, hogy ez egy szerencsétlen, alaptalan kinteni az önkormányzati választásokon. házása volt. Ennek keretében épült addig is ismert tény: könyvelőirodájuk egyik ügyfele menti és helyi képviselő volt, és úgy kért szolgálta- ügy, ami az első szótól az utolsóig egy banális, felfújt A szocialistáktól nem is vártunk mást, az semmiségen alapszik – kommentálta Ván Barna. viszont csalódás, hogy a számunkra ez fel a Szegedi úti kezelő központ, és a bíróság által első fokon elítélt Zuschlag János volt tást az irodánktól, mint bárki más...?! MSZP-s politikus volt. A Hír Tv „tényfeltáró” riportVán Barna rendkívül méltánytalannak érzi, hogy a A fideszes jelölt úgy érzi, a Hír Tv lejárató kampá- idáig példaként számon tartott Hír TV is a program keretében rekultiválták a Keceli úti szeméttelepet. Informáci- ja azt igyekezett bizonygatni (lásd erről a helyi Fi- Hír Tv annak ellenére meghurcolta a nevét, hogy ő nya most jól jön a vele és a Fidesszel szembeni erők- szerepet vállalt ebben. Jellemző, hogy a desz-elnökkel készült anyagunkat!), hogy Ván Barna mindvégig tanúként segítette a bíróság munkáját a nek Halason. baloldali kötődésű csatornák sem vették óink szerint a terület tájba, illeszté(akit a Hír Tv és a Népszabadság is tévesen neve- Zuschlag-perben. Ezért is tett feljelentést becsület- – Most mindenkinek az az érdeke, hogy a Fideszt át ezeket a hírérték nélküli, nyíltan konse a projekt hivatalos lefújása elle- zett „Zuschlag könyvelőjének”) jelölése a helyi Fi- sértés és rágalmazás miatt. és engem is támadjanak. Ez jó a szocialistáknak, jó nére még nem fejeződött be teljes desz akarat ellenére, Lukács László polgármesterje- A képviselőjelölt nevét a Hír Tv folyamatosan em- Halász Balázsnak és Dózsa Tamás Károlynak és Lu- cepciós anyagokat, nem kívánván leegészében. A füvesítés és a fásítás a lölt nyomására történt. legeti; legutóbb már a Weiszenberger-üggyel is kap- kács László fő ellenfelének, Gyovai Istvánnak is. Re- járatni magukat. A Hír Tv eleve etikátkövetkező hetekben fog megtörtén- – Zuschlag csak annyit kért az irodától 2005-ben, csolatba hozták. Tény, hogy Weiszenberger László mélem, hogy ezeknek a valótlan híreszteléseknek lan – és talán törvénytelen módon is –, ni, mint ahogy a műszaki átadások is hogy néhány egyesületnek a már meglévő könyve- (egykori kistérségi megbízott, aki egy általa is beis- mégsem ülnek fel a halasi szavazók – tette hozzá nem közölte velem, hogy a barátinak vélt beszélgetést rögzítik, és majd adásba is tartanak még. lését ellenőrizzük le. Mi ezt két hét alatt elvégeztük – merten komolytalan hősködés során vállalkozói pá- Ván Barna. kohoutz kerül. Az elhangzottakat pedig manipuh. a. ez, illetve később még egy vagyonosodási vizsgálat- lyázatok sorsának segítését ígérte legalábbis kétes lálták. De még így sincs semmi ebben a kreált „ügyben”, hiszen egyszerűen az történt, hogy a vezetőség egyeztetéseket követően demokratikus szavazások során a mintegy harminc szóba kerülő jelölt közül ajánlott tízet, akiket minTovábbra is másodfokú a belvízvédelmi sek és civilek – Brassó Imre Albert polgármes- dött a hosszú távú megoldás előkészítése. állatokat a szabad ég alatt éjszakáznak, az egyik den elnökségi tag el is fogadott. A végső készültség Harkakötönyben a pénteki 61 ter is – hajnalig segédkeztek a falu legkritikusabb – Nem ez az első ilyen eset, de ekkora prob- tanyán 20 birka már elpusztult. Noha Brassó Im- döntést egyébként a halasi Fidesz-tagság milliméternyi eső után. A polgármester területeinek kármentesítésében, hisz még az is- lémát még nem okozott. Meg kell oldanunk a re azt mondja, megállás nélkül talpon vannak, le- hozta, mind a tíz személy magas szavazati aránnyal vált jelöltté. szerint mostanra normalizálódott a hely- kola udvara is vízben áll. A fő problémát az okoz- vízelvezetők kialakítását és kiépíteni a hálózat hetetlen mindenhová odaérni. zet, de a tanyás térségben élők napok óta za, hogy az utak mellett nincsenek vízelvezető Dong-érbe csatlakoztatását – mondta Brassó – Türelmet kérünk mindenkitől. Sajnos, nem Skribanek Zoltán szerint a Hír Tv mael vannak vágva a külvilágtól. árkok, vagy ahol mégis, ott nem folyik el bennük polgármester, tudván, hogy pályázati forrás nél- vagyunk olyan anyagi helyzetben mint Zsana, ga cáfolta meg saját magát, amikor azt a víz. A most is működő szivattyúk mellett szip- kül ez aligha oldható meg. de mindent megteszünk. Kötönynek egy régi állította, nem forgathattak a minapi Fi– Jelenleg stabil a helyzet Harkakötönyben, de pantókocsikkal kénytelenek elszállíttatni a fel- Megoldásra vár a tanyákon élők helyzete is a UAZ terepjárója van, szükség esetén ezzel tud- desz-rendezvényen (ahol a Magyar Híra másodfokú készültség még egy ideig fenn ma- gyülemlett belvizet. járhatatlan utak miatt. Legalább 10 család él a nak alapvető élelmiszereket szállítani a tanyák- lap főszerkesztő-helyettese volt a venrad –mondja a polgármester. A víz elárasztotta Brassó Imre Albert polgármester szerint most térségben elvágva a külvilágtól. A bekötőutak ra, illetve ezzel viszik ki az orvost is, ha szükség dég), ellenben a közönségről mutattak felvételeket. az utcákat, kerteket és termőföldeket. Kárfel- minden erejükkel a nagyobb károk megelőzé- 30-40 centiméter mélyen átáztak; a főként idős van rá. mérés még nem készült, a községházához eddig sére koncentrálnak, elképzelhető, hogy a múlt emberek 5 napja nem tudnak kimozdulni; föld- A község vezetője egyébként jelzésünk nyo- – Kilóg a lóláb, hiszen az eseményen elhangzottakról egy mondatot sem tudóilyen bejelentés nem érkezett. Kitelepítésekre héten elindult Kötönyi Napok rendezvénysoro- jeik vízben állnak, ami főleg a birkatartók életét mán, gyalog indult el egy közeli tanyára... sem volt szükség. Tűzoltók, katasztrófavédelmi- zatot is lerövidítik. Közben pedig megkezdő- nehezíti meg, mivel a hodályokba betört a víz. Az (ha) sítottak, pedig több mint fél órát forgat-

Két rövid megbízás: a segítségért hurcolják meg?

Véget ért...?

Kötönyben már pusztulnak a juhok!

az egyik ilyen multicég ellen a gazdasági versenyhivatalnál gazdaságierő-fölénnyel való visszaélés gyanúja miatt. Kiemelt fontosságúnak nevezte a gazdaelnök, hogy 2011-től megszűnik a vízgazdálkodási társulati díj, és hogy összevonják az állami, az önkormányzati és a társulati vagyont az emberek érdekében. Lukács László, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje szerint az elmúlt nyolc év irdatlan pusztítása miatt nehéz helyzetbe kerültek a magyar gazdák, a kormány ezért igyekszik segíteni az adminisztrációs akadályok megszüntetésével és a hazai piacról kiszorított magyar termékek visszajuttatásával a hazai termelők helyzetén. P. Á.

tak a teremben – kommentálta a Hír Tv újabb csúsztatásait a halasi elnök. Kérdésünkre – miért nem került a jelöltek közé Halász Balázs és Dózsa Tamás Károly? – azt mondta: öt jelenlegi képviselő tekintetében más feladatkörre gondolt az elnökség többsége, hárman ezt a döntést el is fogadták, és azóta is aktívan részt vesznek a Fidesz munkájában, ketten pedig más utat választottak. – Egyébként mindenki beláthatja, ezek intim kérdések, egy párt privát szférájába tartoznak. Mi sem firtatjuk miért nem indították újra a szocialisták Kószó Jánost vagy Szabó Károlyt – tette hozzá Skribanek Zoltán. Miközben a helyi MSZP ezzel kapcsolatban „botrányos kizárásokról” beszél, a halasi Fidesz-vezető a Fidesz Alapszabályával érvel. – Az Alapszabály szerint annak a Fidesz tagnak, aki függetlenként vagy más párt jelöltjeként a Fidesz hivatalos jelöltjével szemben elindul a választáson, automatikusan megszűnik a tagsága. Erre az eseményre sem a botrány, sem a kizárás szó nem alkalmazható. A jobboldalért érzett szocialista „aggodalom” nem tűnik hitelesnek. Hitelességről egyébként sem beszélhetünk a szocialisták kapcsán. Magyarországot nyolc év kormányzásuk során tönkretették, a közpénzeket hihetetlen mértékben nyúlták le. Halasi pártkasszájukat pedig az elcsalt pályázati pénzekből töltötték fel a Zuschlag-ügy eskü alatt valló tanúi szerint. Főnökük bevallása szerint pedig reggel, délben, este hazudtak. A helyi elnök a Városgazda volt vezetőjét (Valaczkai László) és jogászát (Krammer Balázs) érintő vádemeléssel kapcsolatban közölte: Krammer Balázs 2009 februárja óta nem tagja a Fidesznek. – A testületi ülés előtti frakciós megbeszélésen a Fidesz-frakció tagjai a telephely-vásárlás ellen szavaztak. A feljelentést az ügyben a polgármester és az alpolgármester együtt tette meg – tette hozzá Skribanek Zoltán. (kohoutz)


2010. szeptember 15.

Hírek 

www.halasmedia.hu

Eszes ember és a véletlen

Gomb helyett vádat varrtak rá

Krammer Balázs képviselő MSZP-s ügyészi politikai koncepciót sejt ügyében

A megyei főügyészség bíróság elé viszi a Városgazda korábbi vezetőjének Harangos téri telekügyét

– Sajnos, csak politikai koncepciót látok amögött, hogy a megyei főügyészség a kétéves ügy során most, a kampány idején vádolt meg – mondja Krammer Balázs. A helyi volt fideszes képviselő abszurdnak érzi az ellene folyó eljárást. • Mi a véleménye arról, hogy az ügyészség hűtlen kezeléssel és különösen nagy vagyoni hátrány okozásával vádolta meg az egykori vezérigazgatót? • Bár én az egész eljárásba csak május elején, tehát 4 hónapja csöppentem bele, a véleményem éppen olyan összetett, mint – a sajtóhírekkel ellentétben – maga az egész ügy. Először is látni kell, hogy itt nem egy egzakt módon tetten érhető „bűncselekményről” van szó, mint például olyan esetekben, amikor valaki a másikat bántalmazza, meglopja vagy a sérelmére más fizikai vagy vagyoni veszteséget okozó cselekményt követ el. Itt komoly szaktekintélyű jogászok okoskodása folyik immár két éve arról, hogy bizonyos személyek egy tényállási halmazatban összefoglalt cselekményei büntetőjogilag értékelhetőek-e vagy sem. Ennek a folyamatnak egyik állomásaként, 16 hónapnyi nyomozás után oda jutott el jogászok egy csoportja, élükön az ügyet akkor vizsgáló bajai ügyészség vezetőjével, hogy az ügyben nem indokolt vádat emelni, és a nyomozást meg kell szüntetni. Aztán később más jogászok pedig a megyei főügyészségen az eljárás folytatását szorgalmazták, és ennek következményeként készülhetett vádirat az ügyben. Én a személyes véleményemmel nyilván elfogult vagyok, de a vádhatóság nyomozati szakban ismertetett érvei oly mértékben gyengék és iratellenesek, hogy azok alapján a tárgyaláson majd nagyon könnyű dolga lesz a védelemnek. Az nyilvánvaló számomra, hogy az ügyészség nagyon vádat akart emelni, és ez egy olyan műfaj, amelyben meg is teheti. • Korábban jelezte, hogy pontatlannak látja a sajtóhíreket. Mi volt tehát ténylegesen az Ön szerepe ebben az ügyben? • Az ügyvédi irodánknak havi általánydíjas megbízása volt a Városgazda Zrt.-vel, a vezérigazgató úrral pedig jó munkakapcsolatom volt. Én mindig precízen, a Zrt. és a tulajdonos Önkormányzat érdekeinek megfelelõen, azok vezetőivel egyeztetve igyekeztem dolgozni, mint ahogy ebben a most vitatott szerződésben is körültekintően jártam el, és a szerződésben megfogalmazott garanciák miatt kizárt, hogy a tulajdonosnak vagyoni hátránya keletkezhetett volna. Az ügyészség az eljárás során „közreműködéssel” gyanúsított meg, ennél többet, részletesebbet azonban nem tudtunk meg az eljárás során. Egyébként maga a gyanúsítás közlése is teljesen komolytalan volt, a nyomozást vezető rendőrtiszt elnézést is kért miatta. • Mi állhat az akkor, illetve a később becsült és a főügyészség szerint is elfogadott ingatlanérték közötti jelentős különbség között? • Nem tudom, csak azt, hogy a saját szakterületük elismert képviselői készítették valamennyi értékbecslést, nekem pedig jogászként nem volt okom kételkedni a szerződéskötést megelőzően készült értékbecslések tartalmát illetően. A vételár kialakítása különben

is csak az eladóra és a vevőre tartozik, egy szerződést előkészítő ügyvéd soha sem szokott ilyen alkufolyamatokban részt venni. Megjegyzem azonban, hogy a büntetőeljárás nem az értékkülönbözetről szól, a sajtóban napvilágot látott hírekkel ellentétben arra nem is volt gyanúsítás. Az ügyészség a kötelességszegésre építette fel az eljárást, arra, hogy Valaczkai úr testületi felhatalmazás és külön fedezet biztosítása nélkül írta alá a szerződést, amelyet én készítettem. Mindez persze iratellenes megállapítás, és csak felületesen nézve igaz úgy, hogy a sorok között olvasva kiderül: nem igaz. • Ki és miért választotta a Városgazda Zrt.-ben a Harangos téri telephelyet, s az valóban megfelelt-e a városüzemeltetésiszakmai elvárásoknak? • Erre Valaczkai úr tudna pontosan válaszolni, az én emlékeim szerint azonban nem egyszemélyi döntés volt, többször felvetődött vezetői értekezle-

egy nem reális vételárat kifizetni. Ezzel szemben az igazság az, hogy csak kísérletre nem lehet bűncselekményt elkövetni. Kísérlet miatt a Btk. szerint az büntethető, aki szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de azt nem fejezi be. Ebből pedig az következik, hogy a most vád alá helyezett személyek szándékában a bűncselekmény megvalósításának, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésnek kellett volna állni. Mindehhez képest a szerződés egyértelműen pénzintézeti hitelt jelölt meg a vételár forrásaként és a hitel elmaradását szerződést bontó feltételként kezelte, azaz hitel nélkül nem lett volna fizetési kötelezettsége a Zrt.-nek. Miután a hitelfelvétel a képviselőtestületi SZMSZ-ünk szerint minősített többségű testületi döntést igényel, sőt: az Önkormányzat kezesség vállalását is feltételezi, kizárható hogy a felhatalmazás és fedezetbiztosítás nélkül az ingatlan megvásárlása megtörténhetett volna. Ezért teljesen közömbös az ingatlan értéke vagy funkcionális állapota, hiszen a több önkormányzati szűrõn történő megtárgyalás a szerződésben biztosítva volt. • Lát-e bármiféle politikai koncepciót az ügyben? • Sajnos, azt kell mondjam, hogy csak azt látok. Nem tudok olyan esetről sem a rendszerváltás előtt, sem azt követően, hogy egy képviselőt a ha-

„Jogsértő és gusztustalan”: Krammer vizsgálatot kér az ügyészekre A legfőbb ügyész közbenjárását – vizsgálatát és az ártatlanság vélelmét biztosító nyilatkozatot – várja Krammer Balázs azok után, hogy a Népszabadságban szeptember elején, szerinte Szabó Ferenc megyei ügyész tájékoztatása nyomán, sajtónyilvánosságot kapott az ellene folyó eljárás. – Az információk tálalása mind a politikai és a szakmai jó hírnevemet, mind további személyiségi jogaimat súlyosan sérti, különösen felháborít Szabó ügyész úr magatartása, ami a csatát nyert hadvezér egyoldalú és önfényező magabiztosságát visszhangozza, és felületességük minden elrejtésével együtt is egy választási kampányban különösen gusztustalanok – írta Krammer a legfőbb ügyésznek. A jobboldali halasi képviselő kéri, hogy haladéktalanul vizsgálják meg, „egy választási kampányban a pártatlanság látszatát is félredobva a Bács-megyei főügyészség munkatársai közül ki és milyen politikai érdekből tájékoztatta a Népszabadság című szocialista napilapot egy olyan vádirat tartalmáról, amelyről az érintettek is csak hetek múlva szereznek majd tudomást, és amely vádirat a bíróságra is csak az újságcikk megjelenése után érkezett?” Egyben kéri, hogy a Legfőbb Ügyészség utasítsa a megyei főügyészség vezetőjét egy olyan sajtónyilatkozat kibocsátására, amely az ártatlanság vélelmének törvényi alapjogát szem előtt tartva a történtek kampányfelhasználását is elítéli. (kz) teken, hogy a Szent Imre utcai telephely már nem alkalmas a hosszú távú megoldásra és állapota miatt annak fejlesztésére sem szabad pénzt szánni. Nyilván szakmai és pénzügyi szempontokat is mérlegelt a vezetőség, amikor elkezdett az ügyben tárgyalni. • Ki ellenőrizte ezeket a – szakmai vagy pénzügyi szempontokat – a városházán vagy a Zrt.-ben? • Ebbe én napi szinten nem láttam bele, és mint jeleztem az előbb, a vételár kialakulásának körülményeit sem kellett ismernem. Valaczkai úrról köztudomású volt, hogy eszes ember, van közgazdasági gyakorlata, egyébként pedig az ingatlan adottságait is ismerte. Szeretnék azonban visszakanyarodni ahhoz, hogy a büntetőeljárás nem a telephelyről, hanem egy vitatott szerződés megkötésének körülményeiről és az ahhoz kapcsolódó következményekről szól. Az ügyészség szerint kísérlet történt a város vagyonának kijátszására, úgyhogy a döntéshozók megkerülésével kellett volna

lasi testület felhatalmazásával indult büntetőeljárásban bíróság elé állítsanak. Engem azt követően szólítottak meg ebben az eljárásban, hogy a tavaszi választások olyan eredménnyel zárultak, ahogy. Azt megelőzően 20 hónapig még tanúként sem kérdeztek, pedig az ügyészség meghallgatott vagy 40 tanút. A Megyei Ügyészségen Praveczki Magdolna felügyelte ekkor a nyomozást, aki Balogh László kecskeméti MSZP-s országgyűlési képviselő felesége. Amikor jeleztem a Főügyész úrnak, hogy kicsit kilóg a lóláb, a Főügyész úr – megfogalmazása szerint a látszatát is kerülve bármilyen pártoskodásnak – ki is zárta az ügyésznőt az eljárásból. Aztán ezt a látszatot szeptember 6-ig sikerült megőrizni, amikor is a Népszabadságból tudhattam meg, hogy vádlott vagyok. Egyébként pedig választási kampány van. Erre szoktuk azt mondani baráti körben, hogy azért ekkora véletlenek nincsenek... (kohoutz)

„Minket támadni olyan, mint meleg fingra gombot varrni” – a Halason elhíresült útszéli megfogalmazás Valaczkai Lászlótól, a Halasi Városgazda Zrt. (HV) korábbi vezetőjétől ered, akit a megyei főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt meg nemrégiben. Az ügyben többek közt azt vizsgálják, milyen körülmények között vett volna meg a HV egy vitatott értékű Harangos téri ingat- kozott ki, amikor kiderült, hogy a Válant új telephelynek. rosgazdának (mint a város cégének) Mint annak idején számtalan – s nemcsak helyi, hanem országos sajtóban is megjelent – cikk beszámolt róla, a Városgazda teljes vezérkarának lecseréléséig fajuló botrány lett egy Harangos téri ingatlan tervezett megvételéből 2008-ban. Az ügy kiindulópontja egy új Városgazda-telephely megvétele volt. A választás arra a Harangos téri ingatlanra esett, amely egy a Városgazda akkori vezetőségével közeli kapcsolatban álló vállalkozóé. A probléma akkor bonta-

Éles harc várható a romák között

botrány, vizsgálat, majd lényegében a Városgazda akkori vezetését is maga alá temető vizsgálat lett. Az önkormányzati és a Ván Iroda által végzett vizsgálat alapján végül Várnai László polgármester és Lukács László alpolgármester tett feljelentést, majd a bajai ügyészség hűtlen kezelés miatt indított nyomozást. (Hűtlen kezelés lényegében akkor valósul meg, ha valaki a rábízott vagyonnal tudatosan és szándékosan úgy bánik, hogy abban kár esik, vagy az attól várható haszon elmarad.) Baján úgy ítélték meg az ügyészségen, hogy a Harangos téri telekügyben nincs kellő bizonyíték a hűtlen kezelés alátámasztására, az Ady utcai engedély nélküli Városgazda-beruházáson pedig – a bajai ügyészség februári döntése szerint – nem történt bűncselekmény. Ezt a nyomozást megszüntető véleményt azonban a város megtámadta, és nyár elejére a Bács megyei főügyészség is úgy találta:

sem pénze, sem engedélye a képviselő-testülettől nincs a vásárlásra. Mindezt tetézte, hogy később rendkívüli aránytalanság derült ki az ingatlan árát illetően: míg az egyik bő 70, addig a város által megbízott – és az ügyészség szerint ma alapul vett – értékbecslés 33 millió forintot állapított meg. Kiderült továbbá, hogy a Harangos téri ingatlan nem is alkalmas a célra. Az ügyből (illetve az Ady utcai Pol- folytatni kell a nyomozást gárok Háza szabálytalan felújításából) a két ügyben. A halasi jogászok sze-

rint ugyanis mind a két ügyben megáll a hűtlen kezelés ténye: Valaczkainak tudnia kellett, hogy engedély és pénz nélkül fog hozzá egy túlértékelt és alkalmatlan ingatlan megvételéhez, továbbá az engedély nélkül felújíttatott Ady utcai beruházás miatt az önkormányzatnak más, fontos szociális céltól kellett elvonnia pénzeket. Az akkori Városgazda belső állapotaira jellemző, hogy miközben a cég a vezetők egymás közti hatalmi harcainak és torzsalkodásainak terepévé vált, Valaczkai László vezérigazgató a Halas Tv élő adásában így kommentálta az ügyét: „aki minket támad, az olyan, mintha meleg fingra akarna gombot varrni”... Noha a jobboldali többség nagy várakozásokkal alapította meg a Halasi Városgazda Zrt.-t és sokáig türelemmel figyelte az ott folyó jelenségeket, végül 2008 nyarának végén a képviselő-testület egyetértésben döntött a vezetés leváltásáról, és a vizsgálatok, majd a feljelentés megindításáról. KohoutZ (Lásd a témáról összeállításunkat e hasábokon!)

***

MSZP: botrányokozás és városipénz-eltüntetés

Politikai botrányhősnek nevezte sajtótájékoztatóján az MSZP választókerületi elnöke Lukács Lászlót. Jekő Attila annak kapcsán beszélt az alpolgármester felelősségéről, hogy a megyei főügyészség vádat emelt a Városgazda Zrt. egykori telephelyvásárlási ügyében.

Bemutatkoztak az Esély Cigány Módszertani Központ színeiben induló cigány képviselőjelöltek. A Rostás László vezette csapat olyan személyekből áll, akik mint elhangzott, elismertségük okán nagyobb Különösen nagy vagyoni hátrányt eséllyel indulnak, mint egy más vá- okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a rosban élő, de itt induló romák. Bács-Kiskun Megyei Főügyészség VaIdén minden eddiginél élesebb harc indult a cigány önkormányzati képviselőségért Halason. Mint múlt héten megírtuk, egy másik szervezet is indít jelölteket, akik Majsán élnek. Az Esély Cigány Módszertani Központ színeiben 5-en mérettetik meg magukat. Kolompár László nyugdíjas, Halason civil munkájáról ismerik főként. Ő volt 2009-ben az év polgárőre. Köves Ágnes a halasi roma közösség első tanítója. Halason egyelőre nem kapott állást, ezért Jánoshalmán dolgozik. Rostás László alapítója a helyi és országos cigány önkormányzatnak. A rendszerváltástól kezdve folyamatosan tagja a halasi képviselő-testületnek is. Szabó Tünde a Családsegítő Szolgálatnál dolgozik. Munkája mellett főiskolai tanulmányokat folytat. Szűcs Csaba elismert halasi vendéglátós vállalkozó. Több cigány származású helyi lakosnak ad munkát. A jelöltek bemutatkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, mindannyian elismert személyek a helyi kisebbségben, és tudnak is tenni érdekükben. – Ők itt élnek, ismerik a cigányság problémáit, és azt is tudják, hogyan lehet azokat megoldani. Olyan emberek, akik nem Halason laknak, nem képesek ellátni faladatukat. Volt, aki nem is tudott arról, hogy képviselőnek jelölték, de van olyan személy is köztük, akinek indítása erkölcsileg is megkérdőjelezhető – állította Rostás László, aki szerint a Majsai cigányok elindítása Halason csak a hatalom megszerzéséről szól. (HT-információ)

laczkai László egykori vezérigazgató és Krammer Balázs, a Fidesz-frakcióban ülő képviselő ellen a Harangos téri telephely vásárlásának ügyében. A halasi szocialisták múlt heti sajtótájékoztatóján Vízkeleti Szabolcs helyi elnök azt mondta: Valaczkaiék kísérletet tettek arra, hogy a városi pénzt eltüntessék Kiskunhalasról. Az MSZP jelöltjei azért szeretnének képviselők lenni, hogy ezeket a jövőben is megakadályozhassák. Jekő Attila választókerületi elnök úgy fogalmazott: Lukács László alpolgármesternek, a Városgazda fel-

ügyelő bizottságának elnökeként van felelőssége a történtekben. Az MSZPs politikus azt mondta, Lukács László egy politikai botrányhős, akinek jelenlétére nincs szükség városunk közéletében. Jekő szerint ahol eddig a politikus megfordult, feszültséget generált. – Botrányos volt az alpolgármesteri tevékenysége, a mostani jelöltválasztás is komoly visszhangot kapott az országos sajtóban. Ráadásul már a jobboldalnak sem elfogadható ez, mert az ottani médiában is foglalkoznak a tevékenységével – tette hozzá. HT


 kultúra

www.halasmedia.hu

Pénteken újabb kimagasló elismerésben részesül a halasi csipke. Felkerül a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára, amely újabb mérföldkő a történetében. A hétvégi Kulturális Örökség Napokon

csipkénk Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében is megtekinthető lesz egy bemutató keretében, sőt: ezzel egy időben Horvátországban, a lepoglavai nemzetközi csipkefesztiválon is kiemelt helyen szerepel. Ezzel párhu-

zamosan a Csipkeház ingyenesen látogatható, ahogy a többi, akcióban résztvevő múzeum is. – 1999 őszén a Csipkeház az elsők között volt, akik csatlakoztak az akkor induló kulturális „nyitott” hétvégéhez. Szeptember 18-án és 19-én ismét belépőjegy váltása nélkül látogatható a Csipkemúzeum, sőt aki művészi elhivatottságot érez magában, az kipróbálhatja a kontúrozást is – tudtuk meg Kiliti Zsuzsanna igazgatótól További örvendetes hír, hogy megjelent a 2011-es halasi csipkés falinaptár, és immár – a cukortasakok után

– csokipapíron is elérhető a halasi csipke, de csak a csipkevásárlók számára. – Ezzel az újabb marketing-kampánnyal népszerűsítjük a halasi csipkét határokon belül és kívül, biztatva mindenkit a halasi csipke vásárlására. A csipkénk ára három éve nem emelkedett, így az év végéig még a tavaly előtti áron lehet megvenni, sőt: a vásárlóink egy exkluzív dobozban négy darab halasi csipkés csokoládét is kapnak ajándékba – mondta Kiliti Zsuzsanna. P. L.

Találkozások a könyvtárban A Martonosi Pál Városi Könyvtár számos tartalmas programot kínál az érdeklődőknek az ősz folyamán a családi olvasás éve alkalmából. Az intézmény vendége lesz többek között Réz András, Tallér Edina, Lőrinc L. László és Bangó Margit. Réz András filmesztéta, író szeptember 16-án 17 órakor A vámpírok a spájzban vannak címmel hív közönségtalálkozóra. Végső István helytörténész Legendák, anekdoták Halason címmel tart előadást szeptember 17-én 17 órakor. Tallér Edina: A húsevő című rövidregényének bemutatójára szeptember 24-én 18 órakor várják az érdeklődőket. A kiskunhalasi kötődésű újságíróval, műsorvezetővel Kohout Zoltán beszél-

get. A magyar népmese napja alkalmából Fábián Éva mesemondó, népdalénekes Kidőlt-bedőlt oldalú kemencén túl című ünnepi műsorának ad otthont a könyvtár szeptember 29-én 15 órakor. Dr. Gyóni Gábor október 1-jén 17 órakor halasi néprajzi rejtélyekről beszél. A kisiskolás korosztály részére Vándormuzsikus, avagy a régi világ hangszereinek meséi címmel Gulyás László tart előadást október 5-én 10 órakor. Petrus-

fotók: pál lászló

Mongol mûvek a Csipkeházban

Topon a halasi csipke A halasi csipke eddig sem szűkölködött a sikereket illetően, de most újabb térhódítás fűződik a nevéhez. A hétvégén ünnepélyes keretek között kapja meg az oklevelet dr. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás minisztertől, és ezzel hivatalosan is felkerül a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára. Emellett elkészült és megvásárolható a jövő évi „halasi csipkés” falinaptár, és az év végéig halasi csipkét vásárlók „halasi csipkés” csokisorozatot is kapnak ajándékba.

2010. szeptember 15.

A mongol kézügyesség címmel nyílt kiállítás pénteken este a Csipkeházban. A tárlaton Danzanbaljir Enkhtuya asszony különbözõ technikákkal készült munkái tekinthetők meg. A kiállítást megtiszelte jelenlétével őexcellenciája dr. Omboosuren Erdenechimeg, Mongólia Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete. A vendégeket dr. Várnai László polgármester köszöntötte. A tárlat október 31-ig látogatható. Részletek a Tükör késõbbi számában. P. L.

Info Papa teadélutánja

ka Sándorné gyermekportréinak, fest- Info Papa nem akar party-fotókon szerepelni. Azt mondja, elég, ha a ményeinek kiállítását október 6-án 17 munkáit ismerik. Erre ad lehetőséget a Street art kiállítás a Borókaórakor Szűcs Károly művészettörténész házban működő ifjúsági irodában. nyitja meg. A könyvtár vendége október 8-án 17 órakor Lőrincz L. László író lesz. A professzorral Palásti Károly beszélget. A gyermekek október 11-én 14 órakor Böszörményi Gyula ifjúsági íróval találkozhatnak. Bangó Margit Kossuth-díjas énekesnő Édes pillanatok címmel október 14-én 17 órakor szakácskönyveiről beszél. Takács Katalin kineziológus Hogy találod meg a szeretet a szeretlen világban? címmel október 19-én 18 órakor tart előadást. P. L.

Hol vannak a sírok? fotó: pál lászló

a témában. Az ő édesapját is elhurcolták, és kivégezték. Szenvedő alanyként kutatásokat végzett szülőhelyén, és keresztet állított kegyeleti céllal. Szakál Aurél rámutat: a magyarság sorsában nagyon fontos momentum, amelyről a szerző könyvet jelentetett meg. P. L.

Tehetséggondozás és környezettudatos nevelés Szlovákiában és a Szelidi-tónál táborozott a Felsővárosi-iskola A Felsővárosi Általános Iskolában kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás és a környezettudatos magatartásra nevelés. Ennek érdekében több évtizede szervez nyári szaktáborokat a nevelőtestület. Idén Szlovákiába és a Szelidi-tóhoz látogattak el tanárok és gyerekek együtt. – A Felsővárosi Általános Iskola tanulói számára nem ismeretlen a hazaszeretet és a magyarságtudat megélése. Ezt a szellemiséget követve minden évben Szlovákia egy-egy vidékét látogatjuk meg művelődéstörténeti szaktáborunk, a Humán tábor keretében – tájékoztat Mészáros Imre igazgatóhelyettes. – A táborozás során tanulóink a helyszínen ismerik meg a történelmi Magyarország – kiemelten a Felvidék – természeti szépségeit, művészeti, irodalmi és történelmi emlékeit, alkotásait. A Humán tábor sajátossága, hogy résztvevői a Kalamáris Kulturális Alapítvány meghívására főként a művészetek (rajz, ének-zene), a történelem és az irodalom iránt érdeklődő tanulók közül kerülnek ki. A táborozás kezdetekor minden diák kap egy Útinaplót – városokat, várakat, építészeti stílusokat, címereket ábrázoló képekkel, felvidéki mondákkal, legendákkal, népdalokkal megtöltve. A tábor folyamán ezt a naplót gazdagítják új ismereteik, saját gondolataik, élmé-

nyeik leírásával. – Közép-Szlovákia gyöngyszemeit, a bányavárosokat – Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya – jártuk végig. Sorra látogattuk a legszebb várakat, Zólyom, Bajmóc és Árva várát, és egy 3 órás túra keretében a hófehér cseppköveiről híres Harmaneci-barlangot. Táborozásunk tetőpontja Lengyelország egyik legszebb városának, Krakkónak a megismerése volt. A Wawel-dombon álló királyi palota és katedrális megtekintése felejthetetlen élményt jelentett számunkra. A legmeghatóbb az volt, amikor Báthori István katedrálisbeli sírjánál elénekelhettük a magyar Himnuszt. A táborozás utolsó napján Esztergomnál gyalog érkeztünk haza a Mária Valéria hídon, ezzel szó szerint átlépve a két országot elválasztó határvonalat – tudtuk meg Mészáros Imrétől. Az oktatási intézmény Környezetvédő szaktáborát idén a Szelidi-tónál szervezte meg. A tábor – 30 tanulónknak nyújtva gazdag programot – alkalmat adott

nyitotta meg. Rámutatott: minden kor vissza-visszatérő jelensége, hogy a fiatalok a köz terében kívánják megmutatni saját elképzelésüket a világról. Az előre tervezettség és a sokszorosítás eszközeinek utcára vitele új ablakokat nyitott a városi szubkommunikációra. Ebbe a világba tekinthetünk be szeptember végéig a Boróka Civil Házban, az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda kiállításán. P. L.

Zenélő Szélmalom Immár harmadik alkalommal lesz Zenélő Szélmalom Halason. A rendezvény alkalmával kirakodóvásár, fotókiállítás, továbbá prózai és zenés előadások várják a közönséget szeptember 18-án. A Sáfrik-malomnál fellép a Szivárvány bábcsoport, Bucsi Andor, a

Teleki Júlia könyvbemutatója Halason A Thorma János Múzeumban szeptember 17-én 17 órakor tartják Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? című könyvének bemutatóját. A szerzővel Szakál Aurél igazgató beszélget az 1944-es, több tízezer áldozatot követelő délvidéki eseményekről és azok utóéletéről. Teleki Júlia személyesen érintett

A street art, az utca népének szóló figurális ábrázolás az 1960-as évekig nyúlik vissza. Elterjedése két nagy forradalmi eseményhez köthető: az egyik a hippi mozgalom, a másik pedig az acryl, a gyorsan száradó műanyag alapú festék megjelenése. A street artosok, köztük Info Papa is, ezzel az eszközzel és ebben a közegben akar üzenetet közölni. A Kiskunhalason rendhagyónak számító tárlatot Szűcs Károly művészettörténész

Kiskun Táncegyüttes, a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus, a dr. Monszpart László Cserkészcsapat, Vladár Károly, Szabó Borisz, a Halas Táncegyüttes, a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar és a Napsugár Óvoda. A belépés díjtalan. Esőnap jövőre. P. L.

Élő Tájház

A Marx tér 1. szám alatt szeptember 18-án 10-től 14 óráig Élő Tájház várja a látogatókat. A programkínálatban kézműveskedés, íjászkodás, állatsimogatás, népi játékok, népzene, Lakatos Vince-fotókiállítás, filmvetítés, tanyamakett, lángosevő verseny, régi mesterségek, néptánc- és énektanítás, továbbá tanyatotó szerepel.

Tekós filmesek Rómában Jó volt a reklám Harminchárom film az Európai Unió 16 országából, köztük a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola diákjainak alkotása is ott lesz Rómában, egy nagy nemzetközi fesztiválon. A halasiak lapunk megjelenése után utaznak előbb Velencébe, majd az Örök Városba.

arra, hogy a résztvevők az iskolában elsajátított, a környezetvédelemhez kötődő magatartásformákat külső terepen is alkalmazzák, gyakorolhassák, megtanulva ezáltal, hogy ők személyesen mit tehetnek az adott élőhely megőrzéséért. Táborosaik megismerték a Szeliditó természeti adottságait – a tó kialakulását, növény- és állatvilágát, túráztak a

kiépített tanösvényen, madártani megfigyeléseket végeztek, sőt: lovas kocsival a szomszédos településre is ellátogattak. A látottakról esténként vetélkedőn adtak számot. – Táboraink többszörösen is elérték céljukat. Egyrészt tanulóink sok ismerettel lettek gazdagabbak, másrészt felelősebben gondolkodnak szűkebb és tágabb

természeti környezetükről, a benne rejlő értékek megóvásáról, harmadrészt erősödött tanulóinkban a magyar nép történelméhez, valamint a határon túl élő magyarsághoz való kötődés tudata is – adott értékelést Mészáros Imre. A táborokról további képes beszámolókat az iskola honlapján lehet megtekinteni: a www.felsovarosi.halas.hu címen.

Az olaszországi mezőgazdasági minisztérium írt ki egy nemzetközi pályázatot, FOOD 4U néven, amelyben a jelentkezőknek 45 másodperces reklámfilmet kellett készíteni az egészséges életmód népszerűsítésére. A pályaműnek tartalmaznia kellett egy 3 perces werkfilmet is, amely bepillantást engedett a készítés és a forgatás műhelytitkaiba. A II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola diákjai, Antal Zsolt, Binkl Renáta, Kovács Dániel, Molnár András, Rokolya Edit, Szalin-

ka Katalin, Tóth Anett belevágott a nagy feladatba. Sikerrel tették, ugyanis a Know What Is Good For You című film bejutott a döntőbe, amelyet Rómában rendeznek. A fináléban 16 ország 33 alkotása szerepel és a jeles eseményre meghívást kaptak az alkotók is. Az iskolától kapott tájékoztató szerint a diákok, valamint felkészítőik, Illésné Liska Teréz, valamint Anda Péter a napokban Velencébe, majd a döntő színhelyére, az Örök Városba utaznak. Jáger Levente


2010. szeptember 15.

város és vidéke 

www.halasmedia.hu

Az idő(járás) malma

Tényleg ’Halas’-nak a kiskun Halas?

Mai formájában halálra van ítélve a város utolsó tradicionális „szélerőműve”

Trónfosztott történetek és tisztázott talányok a város helytörténetéből... Valószínűleg számos érdekes szakmai-helytörténeti vitát indíthat el az az érdekesnek ígérkező előadás, amelyre szeptember 17én kerül sor a könyvtárban arról, mi és mi nem igaz a közelfogadott helytörténeti ismereteinkben...

resett és tett Dózsa György népe Halason? Valóban igaz-e, hogy Mátyás legendás, félelemmel tisztelt Fekete Serege itt lett szétverve? Mik voltak a boszorkányüldözések halasi vonatkozásai? Hogyan történt 1849-eban a Mária napi futás? És hogyan 1944-ben a karácsonyi bombázás? És nem kerülhetők meg a közelmúlt ma is sok vitát, indulatot kiváltó történelmi eseményei sem: a

Terménytárlat

Farmer után pellet!

zi majd, mi a valóság Kiskunhalas nevének etimológiájában: vajon az egykor tavas-mocsaras földrajzi adottságok miatt vagy egész más okból lett ’Halas’ ez a kun vidék...? Szóba kerülnek az utóbbi évek régészeti talányai is, és arról is sokat megtudhatunk: melyik uralkodók és mikor töltöttek vendégéjszaVégső István helytörténész – ku- kát Halason – többek között királyok és tatásai nyomán – először is azt elem- erdélyi fejedelmek is...! Aztán: mit ke-

A felsővárosi szélmalmot valószínűleg a 19. század derekán építették. Fala – amely ma problematikus tényezőként a külső téglaköpeny belső burkolatát képezi – vályogtéglából készült, és 1892-ben kapta a „takarót”. Az utóbbi évtizedekben állapota rendkívül leromlott, s végül már a látogatókat sem

volt szabad beengedni, sőt: 2004 csapadékos őszén a belső, 83 centiméter vastag északi fal és egy födémdarab is leomlott. Végül 2005-ben az országos védettség alatt álló épületen megyei támogatással 10 milliós felújítást végeztek. Csakhogy közben kiderült az is, hogy a belső vályogfal szétporladt, sőt: az épületnek alapja sincs, az épületet az összedőlés fenyegette, míg végül 2007-ben a Nemzeti Kulturális Alap és a halasi önkormányzat támogatásával felújították az épületet.

Az idei, rendkívül csapadékos tavasz és ősz azonban továbbra is próbára teszi a védettség alatt álló ipari emléképület állapotát. A téglaköpenyen átszivárgó csapadék a belső vályogbélést átáztatja: az épület belsejében olyan nagy a páratartalom, hogy a falon hatalmas gombák is nőnek már. A szakértők szerint a faszerkezeteket egyelőre nem károsítja a víz, de ebben a formájában a malomnak legfeljebb egy-két éve van hátra... Kép, szöveg: kohoutz

50 éves a cigány iskola Régen írást-olvasást, ma szakmát oktatnak 1959-ben kezdte meg működését Halason a cigány iskola. Bár az intézmény időközben átalakult, oktatási tevékenysége 25 év után megszűnt, még ma is fontos szerepe van a helyi képzésekben. Az iskolának köszönhető a helyi cigány értelmiségi réteg kialakulása, közvetve pedig az is, hogy ez évtől roma származású tanítója is van a városnak. Az 50-es évek végén a Városi Tanács hozta létre Halason a cigány iskolát. Az intézmény célja egyrészt a telepeken élő gyermekek felzárkóztatása volt, másrészt szerették volna, ha az

idősebb korosztály minél nagyobb része megtanul írni-olvasni. A Tó utcai épületben 25 évig működött a hagyományos 8 osztályos képzés. Rostás László, a kisebbségi ön-

TÉRSÉGI HÍREK

Hírek, jelentések a kiskunhalasi, ünnepélyes átadása 2010 szeptema jánoshalmi, a kiskőrösi és a kis- ber közepére várható. A nem hivatalos kunmajsai kistérségből jelzések szerint sikeres lesz az a folyamodvány is, amely a polgárőrök munTompa: szívügyük káját segítené a jobb közbiztonság éra templom rendbetétele is dekében egy köztéri kamerarendszer Számos városfejlesztési program van felállításával. A sportpálya felújításáfolyamatban Tompán. A lokálpatrióták ra beadott pályázat révén az öltözőket és hívők számára a Tompai Szent An- tervezik felújítani Tompán. na Templom Alapítvány törekvése, a templom felújítása az egyik legáhítot- Szank: bő 160 család tabb cél. Az egyházközség által kedvez- cserélhet háztartási gépet! ményezett cél mellé az önkormányza- Összesen csaknem 170 szanki csati apparátus is teljes mellszélességgel lád örülhet nemsokára: az Együtt Szanodaállt, így közös erővel készült el az az kért Egyesület (ESZE) sikerrel szerepelt 51 millió forintos pályázat, amely siker- az Energiatakarékos Háztartási Géprel szerepelt a döntéshozók előtt. Be- csere pályázaton. A Környezetvédelmi lágyi Mihály polgármesternek, az ala- Minisztérium tavaly meghirdetett akpítvány egyik létrehozójának azért szí- ciója keretében Szankon 68 mosógép vügye ez a folyamat, mert meggyőző- és 93 hűtőgép cseréjét segítik – az „A” dése, hogy a Dél-Alföld egyik legszebb energia-hatékonysági osztályú háztartemplomáról van szó. tási gépek cseréjéhez maximum bruttó A szakrális épület homlokzata egyéb- 60, míg az „A+”, „A++” energia-hatéként igen rossz műszaki állapotban van: konysági osztályú új hűtőgépek cseréjéa szakértők szerint a rekonstrukció már hez maximum bruttó 70 ezer forint tácsak legfeljebb egy-két évig lett volna mogatást nyújt a szaktárca. halogatható azzal a fenyegetéssel, hogy Az Együtt Szankért Egyesület közel 10 a legrosszabb állagú részek leomlanak. millió forintot nyert. Az ESZE pályázaA mostani tervezés szerint, ha még idén tának egyetlen korrekciójaként egyes sikerül végezni a külső munkákkal, a jö- háztartásoknál a választott új gép hevő év tavaszán elkészülhet a felújítás. lyett másik, energiatakarékosabb gépet Tompa szintén pályázati siker révén kell választani ahhoz, hogy a támogaépített külterületi játszóteret – ennek tást a regisztrált háztartás megkaphas-

kormányzat elnöke volt az első, aki itt végezte el az általános iskolát. Az indulás évében közel 100 fiatalt iskoláztak be, később azonban ez a szám fokozatosan csökkent. A 80-as évektől a telepek felszámolásával egyre több gyermeket már a hagyományos iskolákba írattak be, így feladatként maradt az analfabétizmus leküzdése az idősebb korosztályban. Több mint két évtized alatt mintegy ezer halasi ro-

sa. Az egyesület a szankinfo.hu internetes portál szerint minden egyes pályázót személyesen értesít. Kiskőrös: felújítják a bölcsődét Régóta várták már a kiskőrösi önkormányzati bölcsőde épületének felújítását, miután a több mint 30 éve épült intézmény ma is átlagosan 35 kisgyermeket tud fogadni, 3 csoportban. Rájuk 7 gondozónő vigyáz, így nem mindegy, milyen környezetben töltik napjaikat. Egy nyár közepén elindult, sikeres fejlesztési pályázati program révén kívül-belül rekonstruálják a bölcsődét. A csaknem 72 millió forintos beruházásra mintegy 61,5 milliót nyert a város, a projekt támogatási intenzitása több mint 85 százalékos. Ha minden a terveknek megfelelő ütemben zajlik, és a kivitelező tudja teljesíteni az ígért határidőket, akkor várhatóan az ősz derekára megszépül az intézmény. A kivitelezés során sor kerül fűtéskorszerűsítésre, a szigetelések és nyílászárók cseréjére, így jelentősen csökken majd az intézmény energiaszükséglete. A megújuló, nagyobb csoportszoba még több kisgyermek felvételét teszi lehetővé, az új játszóudvar pedig szebb, jobb, biztonságosabb körülményeket teremt a bölcsődében, amely egyébként hárommal több embernek ad majd mindennapi munkát.

Zöldberuházás a Levi's területén – volt dolgozó részvételével

Kiskunhalason kezdte meg működését a térség talán egyetlen pellet, brikett, tűzifa és a hozzájuk kapcsolódó termékek forgalmazásával foglalkozó társasága. A cég egyik tulajdonosa a Levis volt dolgozója, aki Manilából (Fülöp-szigetek) hazatérve barátjával közösen hozta létre a Pellet Magyarország Kft.-t. A fiatalemberek két éven belül 10 főnek adnak majd munkát, sőt: egy nyugat-európai cég Halasra hozataláról is tárgyalnak, amely újabb munkahelyeket tema tanult meg itt írni-olvasni. Ennek remt majd. Nagy Viktor és Hegyi köszönhető, hogy ma már van egy ér- Péter elszántan hisz abban, hogy telmiségi rétege a közösségnek. Egyre fellendíti a térség gazdaságát. többen szereznek szakmát, érettségit, sőt: ha lassan is, de gyarapodik a dip- A „magunk urai” lomások száma is. Ez évtől cigány szár- akarunk lenni mazású tanítója is van Halasnak, igaz, Kiskunhalas legújabb vállalkozóit nem kapott munkát a városban. Ké- hallgatva az ember úgy érzi, ilyen emsőbb az iskola működése oka fogyot- berekre van szüksége a pangó halasi tá vált, és az épület művelődési házzá gazdasági életnek. Tele vannak eneralakult. Képzések azonban továbbra is giával, tervekkel, elszántak, hiszik, folynak itt. A munkaügyi központ tá- hogy amit elképzeltek, meg is valósítmogatásával ugyanis rendszeresek a ják. Nagy Viktor 10 éve jött a városbetanított szakmát adó tanfolyamok, ba Budapestről, egy német tulajdonú amelyek növelik a munkaképes lakos- társaság vezetője volt. Hegyi Péter pedig a Levi's-nél dolgozott, majd amikor ság elhelyezkedését. Hegy-s bezárt, egy Fülöp-szigeteki vállalathoz ment ki fél évre. És bár a legjobb teljesítményt nyújtva maradásra akarták bírni, őt hazahúzta szíve. A két fiatalPirtó: csak úgy gurul a község! A politikai ciklus vége a községfej- ember párjaik révén ismerkedett meg, lesztési törekvések értékelésének ideje és csakhamar kiderült, egy húron penis. Pirtó ebben a vonatkozásban a sike- dülnek. Tavasszal – amikor Péter hares települések közé tartozik. Az utóbbi zajött – kezdtek el gondolkodni egy évek legnagyobb községfejlesztési be- közös vállalkozás indításán. ruházása a Halastól Soltvadkertig hú- – Mind a ketten megálltuk a helyünzódó kerékpárút építése volt. A két kis- ket korábbi munkahelyeinken. Mindig térséget érintő építkezés összesen 420 a legnagyobb teljesítményre törekedmillió forintba kerül, s ebben a legna- tünk, és úgy gondoltuk, itt az idegyobb szelet Pirtóé: a 190 milliós sza- je annak, hogy saját magunk javára kaszt ez a település avatja fel elsőként fordítsuk tudásunkat, tehetségünket, megszerzett tapasztalatainkat – az érinettek közül. A községnek egyébként továbbra is mondja Péter, aki az augusztusban vannak már bizonyossá vált és még indult cégnél inkább a termelés gyafüggő beruházási tervei: megnyert pá- korlati részéért fog felelni. lyázattal várható a ravatalozó felújítása és a Kiffer, valamint a Rákóczi utcák Tudatos 80 millió forintos utca-felújítási pro- vállalatépítés jektje, amelyhez európai uniós támo- Az üzleti, kereskedelmi vonalat vivő Viktor szerint igyekeztek mindent nagatást várnak. A közeljövő fejlődését mozdítja elő gyon jól megtervezni. a nemrég kijelölt ipari övezet a nem- – Két hónapon keresztül kutattuk zetközi főút keleti oldalán. Itt a tel- azt, hogy egyáltalán mi az a termék kek 50 százalékig beépíthetőek, és vagy tevékenység, amivel itt, a tér– mint már tudósítottunk róla – már- ségben labdába lehet rúgni. Először is népszerűek egyrészt a helyi önkor- az építőiparban néztünk körül, de úgy mányzat vállalkozásbarát magatartá- láttuk, hogy ez a szegmens még nasa miatt, másrészt azért, mert az ilyen gyon bizonytalan. Aztán Péter mondövezetbe való betelepülés sok vállal- ta egyszer, hogy neki elege van a kozástámogatási pályázaton eleve fel- gázfűtésből, drága és nem is ad annyi tétel. A pirtói ipari övezet célja, hogy meleget. Keressünk valami alternatígazdaságilag prosperáló, munkahely- vát erre, hiszen sokakat érint. Valateremtő és helyiadó-bevételt termelő hogy így találtunk rá a pelletre. Az üzleti életbe frissen belekerült fialapot hozzon létre. (Szerkeszti: KZ) atalemberek alaposan körbejárták a A 31. Nemzetközi Szüreti Karneválnak is része volt a nagy hagyományokkal rendelkező terménykiállítás a Közösségek Háza udvarán. A kiskunhalasi Szathmáry Sándor Kertbarát Kör bemutatója idén is számos érdeklődőt vonzott. Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása alaposan próbára tette mind a növényeket, mind a gazdákat, ezért talán a korábbinál is nagyobb figyelmet érdemeltek a tárlat gyümölcsei és zöldségei. P. L.

fotó: hegyes attila

Omladozófélben van ismét a nemrég szépen felújított Sáfrikféle szélmalom a Kölcsey utca keleti végében.

helytörténész előadása kitér az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi vonatkozású kérdéseire is. Végső István Legendák, anekdoták Halason című (díjtalanul látogatható) előadása péntek délután 5 órakor kezdődik a könyvtárban, a Pásztortűz-egyesület és az intézmény rendezésében. (kz)

F 1 évvel a Levi’s bezárása után eltûnt az utolsó útjelző tábla is, ami a városunkba érkezőket üdvözölte. Helyén egy új név köszönti az idetérőket. zöldenergia-előállításnak ezt az ágát. Szakkönyveket olvastak, járták az országot és a szomszédos országokat is. Megtapasztalták, mennyi komolytalan cég van. Látták, mások hogyan buktak el, milyen hibákat lehet véteni. Felmérték a környéket, és látták, hogy ilyen profilú társaság, ami a pelletet, brikettet, tűzifát és a hozzájuk szükséges kazánokat összefogja, még nem működik a térségben, sőt: talán a megyében sem. – Igyekeztünk megtudni mindent, amit csak lehet, és így vágtunk bele. A rossz és a kedvező tapasztalatokat egyaránt felhasználtuk a cég elindításakor. Már a kezdet kezdetén mellénk állt a szerencse. Azt akartuk, hogy a nevünk is a komoly szándékot sugallja. A Pellet Magyarország Kft.-név még szabad volt, így azt hiszem elértük a célunk. A honlapunk is jól sikerült, de említhetném azt is, hogy egy ismert, bejáratott helyet sikerült megszereznünk itt, a Levi's helyén, nagyon jó adottságokkal és megközelítési lehetőségekkel – mondja Viktor. Kis lépésekben haladva Kettőjük közül ő a megfontoltabb, a kisebb lépesek híve. Alkalmazottaik még nincsenek. Módszeresen vitték véghez a terveiket az épület felújításától a szükséges infrastruktúra kialakításán át egészen az információs táblák kihelyezéséig. Még irodájukat is maguk rendezték/rendezik be. Bár nem látszik, már működnek. A kft. tevékenysége kiterjed pellet, brikett, tűzifa értékesítésére, és várhatóan 1 hónapon belül, megérkeznek a pelletkazánok és kandallók is. Egyelőre csak a kereskedelmi rész működik, vagyis egy uniós tagországból behozott tüzelőanyagokat forgal-

maznak. Bár még viszonylag kevesen tudnak róluk, az első nagyobb szállítmány már elfogyott. Két éven belül azonban – reményeik szerint – saját gyártósoruk is megkezdi működését. Akkorra 10 főt alkalmaznak majd. – Röviden összefoglalva, mindennel foglalkozunk, ami nem gáz. És ezt akár a szó mindkét értelmében is állíthatom. Már most kínálunk pelletet, amelynek havi költsége egyharmaddal olcsóbb a gáznál, és ami nagyon fontos, fűtőértéke is magasabb. Kényelem szempontjából ez az, ami igazán előnyös. Ebben, de csak ebben hasonlít a gázfűtéshez. Vagyis egy pelletkazán esetében, csak a termosztátot kell beállítani a megfelelő hőmérsékletre. A brikett inkább a fatüzelés kiváltására ajánlható. Itt árban nincs jelentős különbség, a lényegesen kedvezőbb fűtőérték miatt gazdaságosabb alkalmazása – mondja Péter, aki azt is elárulja, hogy tevékenységük mellé szerviz szolgáltatást is terveznek. Sőt: a Pellet Magyarország Kft. újabb fejlesztésekben is gondolkodik. Szintén a Levi's területén már működik, egy csavar, kötőelem termékek forgalmazásával foglalkozó másik társaság, amely szintén hozzájuk köthető. Szeretnének egy osztrák céget is idehozni a városba, amelyről most csak annyit árulnak el, hogy nagyobb számban teremtene munkahelyeket. A két halasi üzletember magabiztosan állítja, hogy mindent megtesznek térségünk gazdasági felemelkedéséért. Hogy mi hajtja őket? A hitük és a tenni akarásuk. Meg akarják mutatni, hogy egy vidéki kisvárosban is lehet érvényesülni. Ki lehet törni a gazdasági válság szorításából. Hallgatva őket az ember el is hiszi, amit hall. Hegyes Attila


 szüreti karnevál

www.halasmedia.hu

2010. szeptember 15.

Az eső sem zavarta a karneválozókat Esett, de a nagy menet nem maradt el

Több mint két órán át hömpölygött végig Kiskunhalas utcáin, terein a hagyományos szüreti menet. A fogatok mellett ezúttal is felvonultak a helyi egyesületek, iskolák képviselői, akiket a szakadó eső ellenére is ezres tömeg nézett kíváncsian az útvonal mellett, illetve a főtéren. Az ünnepi köszöntőt az a Várnai László polgármester nyitotta meg, aki három évtizeddel ezelőtt kollégáival útjára indította a rendezvényt. A városvezető elköszönt a halasiaktól, a helyi lovasélet reprezentánsai pedig ajándékkal lepték meg őt. tuszban, a Kanmacska és a T-Band zenészeinek. Szombat volt a karnevál fő Az időjárás-előrejelzések böngészésé- napja, délelőtt csendes eső és verővel telt el a halasi szüreti karnevál szer- fényes napsütés váltogatta egymást, vezőinek ideje, ugyanis a meteorológia a legnagyobb attrakciónak szánt mekomoly esőzéseket jelzett. Pénteken net indulása után nem sokkal rákezdett zuhogott, de mire este, a helyi rockze- az ég. Ennek ellenére a közel 1000 fős nekarok álltak színpadra, már nem volt sokadalom dalolt, integetett, és dacolt égi áldás. A maroknyi, ám annál lelke- az elemi erőkkel. A helyi közönség pesebb közönség hálás volt a Légy a kak- dig az útvonal mellett, illetve a főtéren

gyülekezett, komoly létszámban. Az eső nem vette el senkinek sem a kedvét, és közel két órán át érkezett a menet az ünnepségek centrumába. Várnai László polgármester köszöntőjének idején már nem esett, a város első emberének ez volt ebben a minőségében az utolsó halasi szüreti karneválja. Arra ő sem számított, hogy meglepik őt egy ajándékkal. Hirling József egykori lovasis-

kola-parancsnok és Varró József olimpikon egy díszkarddal köszönte meg azt, amit Várnai László a lovaséletért tett. Ezt követően a művészeti csoportok váltották egymást a színpadon, az esti házibuli pedig másnap hajnalig tartott a főtéren. JL Fotók: Pozsgai Ákos További képek a www.halasmedia.hu oldalon láthatók.

Fogadd el, fogadj el!

Óriási siker volt a halasi „májdéj”

Esélyegyenlőségi nap Kiskunhalason

Kicsit savanyú volt, de a miénk a rekord Minden elismerést megérdemel Soós Dezső halasi életműdíjas mesterszakács, aki társaival együtt hatalmas élményt szerzett Kiskunhalasnak. Vasárnap több mint 1300 adag halasi savanyúmáj készült egy jókora edényben, a finom falatok gyorsan elfogytak, végre városunk pozitív eseménnyel tűnt ki a honi sajtóban. Kicsit savanyú, de a mienk. Talán a vártnál is nagyobb sikere volt annak a rekordkísérletnek, amelynek a halasi főtér volt a helyszíne vasárnap délelőtt. Soós Dezső és barátai gasztronómiai csúcsra törtek akkor, amikor kitalálták: több száz adag halasi savanyúmájjal kedveskednek a szüreti karnevál vendégeinek. Az életműdíjas halasi mesterszakács barátait, tisztelőit és természetesen a családtagokat állította csatasorba, hogy aztán a 370 kg disznóhús, a 80 kg máj, a 10 kg velő, a 300 kg burgonya és a 250 kg vöröshagyma fogyasztható étellé forrjon össze. A speciális edényben, eve-

zőlapátnyi kanalakkal kavargatott csúcsétel főzése közben Ihos József, alias Kató néni, valamint a sztárséf, Benke Laci bácsi is szakavatott tanácsokkal segített. Hiába esett az eső, több százan izgulták végig a főzés fázisait, élénk médiafigyelem közepette. Közben a színpadon hastánc, modern tánc és néptánc váltotta egymást, majd Kató néni is dalra fakadt, az általa kifőzött poénokat már több mint ezren nézték végig a főtéren. Pontban délben Várnai László polgármester köszöntötte az egyedülálló gasztrorekordot, a több mint 1.300 adag halasi savanyúmáj alig egy óra alatt elfogyott. Minden elisme-

Köszönjük Kiskunhalas város Polgárainak, hogy elfogadták meghívásunkat a 31. Nemzetközi Szüreti Karneválra! A rossz idő ellenére sokan jöttek el köszönteni a felvonulókat és a fellépő művészeket, csoportokat! Külön köszönet a városközpontban lakó és dolgozó embereknek, vállalkozóknak, akik türelemmel, megértéssel és segítőkészséggel fogadták azokat a kellemetlenségeket, amellyel egy ekkora rendezvény jár! Több mint százan működtek közre a futóverseny, a felvonulás, a kirakodóvásár, a táncházi és hagyományőrző programok, színpadi bemutatók, kistérségi találkozó, a gálaműsor, a vendéglátás, a halasi savanyúmáj ünnepnapja és még számtalan csatlakozó program megszervezésében. Az ő közreműködésükért elismerésünket fejezzük ki!

Városért Közalapítvány

fotók: pozsgai ákos

A Fogadd el, fogadj el! program keretében látogatott el Kiskunhalasra az elmúlt hétvégén a Kézenfogva Alapítvány esélyegyenlőségi kamionja a 31. Nemzetközi Szüreti Karneválhoz kapcsolódva. Az elfogadás kamionja olyan számítógépes játékokkal van felszerelve, amelyek segítségével bárki kipróbálhatta, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük nap mint nap a fogyatékos embereknek. DVD-n

azokat a filmeket is megnézhették a program résztvevői, amelyek az esélyegyenlőség témakörét járják körbe. A legnagyobb hazai pénzintézet által támogatott Esélyegyenlőségi Játék szintén ellátogatott Kiskunhalasra, apró ajándékokkal és számos érdekes, hasznos kérdéssel járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A program kiskunhalasi főszervezője, az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat is bemutatkozott a rendezvényen, a gyerekek különböző képességfejlesztő programokon vehettek részt, a szüreti nagyszínpadon vasárnap délután a helyi református gimnázium diákjai közös műsorral léptek fel az intézményben gondozott fogyatékos gyerekekkel. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos

rés Soós Dezsőéknek, akik olyan valamivel sikerült a „májdéj”, és nagyon sokan remétudták a halasiak és az ország figyelmét kis- lik azt, hogy egy év múlva valami hasonlóval városunkra irányítani, amelyre talán még készülnek a helyi szakácsok. sohasem volt példa. Kiskunhalason remekül JL


2010. szeptember szeptember 15.

I. Gazdasági melléklet

Városháza Hírek  7

www.halasmedia halasmedia.hu hu www

SZÁMADÁS – A VÁROSHÁZA HIVATALOS BESZÁMOLÓJA AZ ÖNKORMÁNYZATI FEJLESZTÉSEKRÕL 2002-2006-2010

Csak végig kell menni a városon Várnai László jó lelkiismerettel vonul vissza, és ismert-bizonyított jelöltre adja a voksát

Noha várnak kihívások Kiskunhalasra a közeljövőben, stabil pénzügyi helyzetben, számos sikeres fejlesztéssel a • Ez kétségtelenül fájdalmas, ugyanháta mögött készül átadni a város kulcsait a jelenlegi, a közélettől végleg búcsúzó polgármester. Várnai László akkor nekem és az önkormányzati vezebeszél arról, miért nem érdemes blöff-álmokat szövögetni, és hogy minden egykori politikai marakodás ellené- tésnek a város egészének az érdekeit kell re miért szereti a közös sikerek ízét. szem előtt tartanom, nem egyetlen, igaz, kiemelt fontosságú intézmény foglalkoz• Ez az utolsó polgármesteri in- botálta a jobboldali többség vá- Azért, mert egy-két tisztességtelen és tatási helyzetét. A halasi strandhoz peterjúja a Tükörben, úgyhogy az első rosépítő munkáját: halogatták a költséges rögeszme nem nyert utat, at- dig egyszerűen hiába kerestünk magánbefektetőket. Mindenki azt várta, hogy a kérdés mégiscsak a legfontosabb: végrehajtást, gáncsolták vagy las- tól még a többi szépen sikerült. milyen lelkiismerettel, milyen ál- sították a kidolgozást. Így volt-e, • Akkor, ha mégoly rosszízű is a város saját pénzét fektesse be, és a helapotban adja át az utódjának a és ha igen, miért? két oldal összegzése, a közös siker lyi vendéglátósok és szállodások az esetleges keletkező hasznot befektetés nélkül várost? • Eleve abszurd a felvetés, hiszen mi is lesz az, ami megmarad. • Sikerekre büszkén, jó lelkiismeret- itt élünk és a város fejlődéséért dolgozunk. • Hogyne, közös a siker, és azt se mon- realizálják. Saját tőkéjüket kockáztatni bitel vonulok vissza. Négy évig, azaz 1998 Ha megszületik a testületi döntés, azt vég- danám, hogy rosszízű. A személyeskedő zonytalannak látták. Ők jobban ismerik a és 2002 között alpolgármesterként igye- rehajtja a hivatal. De bizony sokszor volt támadások, azok rosszízűek. A felkészü- piacot, hogy kockáztathattam volna a kökeztem megtanulni a közigazgatást, és olyan, amikor nem engedtem előterjesz- letlenségből adódó agresszivitás fájdal- zösség pénzét bizonytalan befektetésre, ezt a speciális vezetői munkát, így ami- teni döntésre pénzpazarló előterjeszté- mas, a gonoszság bántó. Ezt is tűrnöm elvonva a kötelező önkormányzati felkor 2002-ben polgármesterré választot- seket, mert végső soron mindig a pol- kellett, időnként jó képet is vágtam hoz- adatoktól a finanszírozást. tak a már meglévő ismeretekhez kellett gármester felelős a városért, függetlenül zá, de amikor ez már sok volt, akkor erő- • Tény, hogy Majsán egy téesz csatolni az első számú vezetőnek kijáró attól, hogy aktuálisan milyen a többség. teljesen reagáltam. Összességében a pol- bukott bele a mostani prosperáló felelősséget is. E felelősség mondatja ve- Amikor egyeztetés nélkül az apparátus gármesteri munka jó volt, szerettem fürdőért. lem, hogy jó pénzügyi helyzetben lévő vá- megkerülésével testületi ülésen spontán csinálni, és végül nem a rossz, hanem a • Így van. Lehet álmokat meg teleksperost „adok át”. hozakodtak elő olyan előterjesztéssel – jó emlékek maradnak meg, a közös mun- kuláns terveket szövögetni tíz- meg húszmilliárdos óriás beruházásokról a kórház • Kiemelte a mostani, búcsú- sok ilyen próbálkozás volt –, hogy haver- kák és az eredmények. zó ciklust, de emlékszem: a 2002- nak, a holdudvarba tartozó vállalkozónak, • Sokszor említi az eredményeket, meg a Csetényi-park mellett. Csakhogy 2006-os időszakban is voltak ideg- pártbeli ismerősnek akartak komoly pén- miközben Halason sokan nagyon is ezeknek a realitása kábé a nullával egyenzeket kifizetni, vagy a Városgazda Zrt.-n pesszimisták: lemaradásról beszél- lő. Nem lett semmi a hat évvel ezelőtti főőrlő viták. • Nem voltak idegőrlő viták, csak a keresztül pénzt elvinni a városkasszából, nek, a jobboldal súlyos és fenyegető városi beruházók látványterveiből sem, és köddé vált a nagy lármával beharangozott még többet tenni akarás egészséges fe- akkor azt persze megpróbáltuk megfog- eladósodásról. Ezt hogyan látja? szültsége volt érzékelhető. Akkor a kép- ni. Sokszor, sajnos, nem sikerült: több száz • Csak annyit kell tenni, hogy minden- GeroHostel-es álomszövögetés is, pedig viselő-testületi többség nem rögtönzött, millió forintra rúg az a pénz, amit felesle- ki idézze fel magában, milyen volt a város már a két évvel ezelőtti szeptemberre hanem hatékony és alapos előkészületek gesen pazarolt el a jobboldali többség. akár csak az ezredfordulón is. Aztán men- ígérték az „első kapavágást”... A blöff, a után döntött. Amikor polgármester let- • Nem, nem, a jobboldal utcaépí- jen körbe a városon – de ne vakon, fehér választási ígérgetés semmi, komolytalan. tem, egy hét alatt kialakítottam a kabi- tést, kisebb-nagyobb városfejlesz- bottal –, és nézze meg a saját szemével. A városvezetés komoly, aprólékos, szisznetrendszert, melyben az apparátus ve- tési célok megvalósulásának elma- Nézze meg, milyen volt a Semmelweis tematikus munkát igényel. tér, a Dong-ér-völgy, a Sóstó vagy az ut- • Hogy áll a város pénzügyileg? zetői és a koalíciós partnerek képviselői radását kéri számon!? dolgoztak. Ez így a legszélesebb szakmai • Szó sincs róla! Amiről a testület dön- cák-közterek tisztasága – és nézze meg, • Mondok valamit a jobboldaltól hanelőkészítést tette lehetővé. A testület elé tött, az megvalósult, vagy megvalósul a milyen most. Az első ciklusban, amikor goztatott „fenyegető eladósodásról”. A kiérlelt, szakmailag megalapozott előter- maga rendje szerint. Csak azt ne vár- polgármester lettem, számos kisebb vo- város évente körülbelül hét és félmillijesztések kerültek, így nem csoda, hogy ja senki, hogy az egyéni képviselői ér- lumenű fejlesztés történt: utak, utcák, árd forintból gazdálkodik, amihez képest a döntések magabiztosan, jól és gyor- deket majd a város egészének rovására járdák, lakásfelújítások, míg a mostanisan megszülethettek, komolytalan és ní- a városháza előre fogja sorolni! Egyetlen ban nagyszabású, uniós támogatású fejvótlan politikai veszekedések helyett. A olyan szakmailag megalapozott és költ- lesztések: főutak, intézmény-felújítások mostani ciklusra ez eltűnt, a jobboldali ségvetésbe iktatott döntés sincs, amit és sok más egyéb, amiről nemrég szátöbbség már nem volt partner ebben az nem hajtott volna végre az apparátus. moltunk be. együttműködésben. Azért pedig ne mást hibáztasson, hanem Számomra a három legfontosabb ezek • Ők ugyanezt mondják önről- találja meg a saját felelősségét a jobbol- közül a Semmelweis tér, ami országos viönökről, hogy a kabinetbe se kap- dal, hogy nem tudott egységes, felkészült, szonylatban is csodálatos, egységes kertak meghívást. Miért? következetes munkát végezni a testület- tészeti koncepciójú, tiszta és derűs han• A ciklus utolsó évét kivéve termé- ben, és a végén elolvadtak, mint tavaszi gulatú; valamint az intézmény-felújítási szetesen ott voltak, de a jobboldaliak ki- napsütésben a hó. programunk utóbbi nyolcéves sikertörtészámíthatatlan magatartása az egészet • Érdekes, hogy más szemszög- nete, meg természetesen a Dong-ér-völértelmetlenné tette. Délelőtt megálla- ből viszont az elért sikerek, ered- gyi út, amely az egykori mocsár felett a podtunk, délutánra kaptak egy telefont mények tagadhatatlanul közösek, semmiből épült fel szinte. vagy felsőbb utasítást, aztán borult min- nem is lehet másképp. • Eközben több stratégiai fejden. A város vezetése komolyságot, gon- • Hogyne, nem is akarja tagadni senki. lesztést vár a közvélemény, hogy dos előkészítést, felnőtt hozzáállást igé- A legtöbb fontos ügyben egyhangú sza- csak a termálvizű strandot idézzem nyel és megbízható embereket. vazat hozta meg a döntést, tehát a lénye- elsőként. • Azt is a szemére vetik, hogy a gi kérdések, fejlesztési pályázatok, költ- • Nézzük csak meg, mi történt azokban maga által vezetett városháza sza- ségvetési rendeletek is így születtek meg. a városokban, ahol meggondolatlanul erejükön felül vágtak bele ilyenekbe! Kiskunfélegyházán például az utóbbi évekNézzük csak, mi történt azokban a ben a létszámleépítések ellenére több városokban, ahol meggondolatlaszáz millió forintot, évi talán háromszázat is a kórházra kellett költeni, amit a városnul vágtak bele! Kiskunfélegyházán fejlesztésből kellett elvonni. Ott most tíz például a létszámleépítések ellenészázalékos bércsökkentést vezetnek be – re több száz millió forintot a kórHalason fenyeget ilyesmi? Természetesen nem! Csak jelzésként hadd emlékezházra kellett költeni, és most tíz tessem közben: az Állami Számvevőszék százalékos bércsökkentést vezetkét vizsgálatban is foglalkozott Halassal, nek be – Halason fenyeget ilyesmi? de olyan megállapítást, amely pénzügyi visszafizetéssel járt volna, nem tett. Vagy Szigetváron a hatalmas uszodafejott van Szigetvár, ahol a hatalmas uszolesztés vége az, hogy a fürdő még a dafejlesztés vége most az, hogy a fürdő kamatokat sem tudja kitermelni, a még a kamatokat sem tudja kitermelni, a városi kórház ott is súlyos gondokkal küzd kórház ott súlyos gondokkal küzd – – a város is csődben van emiatt. Halason a város is csődben van emiatt. Havan ilyesmi? Nem, semmiféle csőd, eladólason van ilyesmi? Nem, semmiféle sodás nem fenyegeti a várost, még rövidtávon sem! Persze csak akkor, ha minden csőd, eladósodás nem fenyegeti a így marad... várost! Persze csak akkor, ha min• Ám a kórház fájdalmas közelden így marad... múltja, hogy sokakat elbocsátottak.

az éves törlesztési kötelezettségünk ma körülbelül száznegyven millió forint. Ez tehát mintegy két százalék, miközben a költségvetés még egy tíz százalék körüli megterhelést is elbírna – persze sose kerüljön rá sor! A kérdés az, hogy az intézményeink működtetése mellett marad-e pénz a fejlesztésekre is – ma látjuk, hogy igen, hiszen komoly fejlesztéseink voltak és vannak, még akkor is, ha ezek önerejének biztosításához, mint minden más városban is, Halason is hitelt kell felvenni. Egyszóval, az adósságterheink felől a város stabilitása zavartalan. • Viszont két-három év múlva a kötvény-visszafizetési moratórium lejár, és a mostani kétszázalékos, száznegyvenmilliós törlesztés akár a duplájára is megnő. Ez befolyásolja majd a következő önkormányzati vezetés mozgásterét. • Az egy feszítettebb helyzet lesz, de a mozgástér alapvetően attól függ majd, milyen szakmai munkát végez a leendő városvezető. Vannak a pénzügyin kívül más komoly feladatok Halason: a távfű-

tés, a kórházfejlesztés, a helyiadó-túlfizetés visszafizetése. Ezért van kiemelt fontossága annak, hogy kit választanak a halasiak. Erre mondtam korábban, hogy rögtönzés, pártutasítások végrehajtása nem fér bele ebbe a munkába: itt közigazgatásban jártas, kiegyensúlyozott, kapcsolatteremtő készséggel rendelkező polgármesterre van szükség. Szerintem a mostani jelöltek közül ez Gyovai István lehet, akinek már sokéves gyakorlata van a városfejlesztésben, kistérségi munkában. Itt politikai megbízatások teljesítése, egyéni törekvések, bizonytalanságok és a hozzáértés hiánya nem fordulhat elõ, ezért kell jól választani. • Ám Gyovaival szemben és a fideszes jelölt, a képviselő Lukács László mellett az hozható fel, hogy kormánypárti színekben szerepel... • Az, hogy valaki ért-e a városvezetéshez, tud-e a mai gazdasági környezetben hatékonyan vezetői döntéseket hozni, az nem attól függ, hogy valaki kormánypárti-e vagy sem. Gyovairól már tudja a város, hogy alkalmas, hiszen kiemelkedően

dolgozott a város és a kistérség különféle vezetői beosztásában. Az pedig, higygye el, semmit sem jelent – tudom, hiszen négy évig egy nagy létszámú frakcióban voltam képviselő az Országgyűlésben –, hogy valaki egy kétszázhatvanöt tagú kormánypárti frakció ikszedik számú tagja. Ma már a kormány is beismeri, hogy nincs plusz pénz, jövőre se számítson senki osztogatásra. A kormány felé most kétszázhatvanöt fideszes képviselő keze nyúlik plusz pénzekért. Komolyan gondolja, hogy az erős megyei, kiskőrösi-vadkerti kormánypárti lobbi mellett majd pont Halas képviselője fog sikerrel lobbizni...? Ez puszta ámítás, választási fogás, aminek semmi alapja nincs. A szorgalom, a felkészültség, a közösség iránti szenvedélyes szeretet, ez a sikeres polgármesteri munka titka. Remélem, mások számára is észrevehetően e három kiemelt szempont figyelembe vételével igyekeztem a munkám végezni az elmúlt nyolc évben. Kívánom, hogy az utánam jövők legalább ilyen sikeresen végezzék a szolgálatukat. Sok sikert, Kiskunhalas!


 Kultúra

www.halasmedia.hu

2010. szeptember 15.

Csellózene és gitárszó a házban Faludy Györgyre emlékeznek 100 éves lenne a költőóriás

Harangozó Nikoletta elköszönt a halasi közönségtől

Harangozó Nikoletta, a Zeneakadémia kiskunhalasi kötődésű, immár A rendezvényt dr. Várnai László polmásodéves hallgatója múlt szerdán búcsúkoncertet adott a Közössé- gármester nyitotta meg, és ajánlotta gek Háza nagytermében. A fiatal tehetség Csellókvartett című hang- a közönség figyelmébe. Elmondta, Niversenyén zenész barátaival muzsikált. ki egyre több felkérést kap itthon és külföldön is. Kifejezte, reméli, újabb Mivel valószínűsíthető, hogy a Haran- gárnak, aki támogatta akár csak egy és újabb sikerek várnak még rá és gozó család elköltözik a városból, Niko- mosollyal, egy kedves szóval vagy ado- azt is, hogy később visszatér a városletta egy nagyszabású koncerten sze- mánnyal, a hangszerével, köszönetet ba, hogy megajándékozza játékával a rette volna megköszönni mindazt a jót, mondott. Ezzel a hangversennyel akar- helyieket. Búcsúkoncertjére Niki zenész baamit kapott. Minden kiskunhalasi pol- ta megmutatni, hogy mennyire hálás.

rátait is meghívta. A művelődési ház nagytermében együtt lépett vele közönség elé: Kadocsa Mária (gitár), Németh Zsuzsanna (cselló), Lukácsházi György (cselló), Fülöp Gergely (cselló) és Gallina Réka Csenge (szavalat). Négy csellóval komoly- és könnyűzenét játszottak Bachtól A rózsaszín párducig. P. L.

Vértestvérek Maróti Dezső könyvbemutatója

A költő tollán A költő tollán termés szökken Vérből kelő szívszólamú ének Mert a költő jövőt érző Isten küldte áldozati lélek.

töny ős-életét tárja fel. Az ősmagyarok vándorlásáról és a kunok megtéréséről szól – árulta el Maróti Dezső. – Foglalkoztatnak a jelen kor viszonyai is. Olyan alkat vagyok, aki reagál a társadalom gondjaira, és kiértékeli a helyzeteket. Egyre többen ismernek, és tapsolnak a verseimnek. Úgy érzem, megbecsülnek erkölcsileg – tette hozzá. A költő örömmel vesz részt rendhagyó irodalomórákon. Új könyvének bemutatóját is a gyerekek társaságában képzelte el, így a rendezvényen közreműködnek a helyi általános iskola diákjai is. Maróti Dezső Vértestvérek című könyve a közelmúltban jött ki a nyomdából, és a budapesti Accordia Kiadó gondozásában jelent meg. P. L.

Heti filmkínálat

A halasi mozi art-sávjában szeptember 15-én 18 és 20 órakor a Milarepa című bhutáni drámát vetítik Jamyjang Lodróval, Kelsanggal és Orgyen Tobgyallal. A történet egy valóban létező személy, a 11. században élt, a tibeti buddhisták számára rendkívüli jelentőségű Milarepa kivételes életét meséli el. A fiatal és tudatlan Mila Thöpagát családjának tragédiája a fekete mágia világába sodorja. Megalázott anyja kérésére kitanulja az okkult tudományokat, és pusztító viharokkal, emberéletek kioltásával leckézteti meg a kapzsi rokonokat és az igazságtalanságok felett szemet hunyó falubelieket. Mila azonban megretten tettei súlyától, és megfogadja, hogy élete hátralévő részében kizárólag a jót szolgálja. Szeptember 16-tól 22-ig 18 órakor a Varázslótanonc című amerikai fantasy megy Nicolas Cage, Teresa Palmer és Monica Bellucci főszereplésével. A film főhőse egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne randit kérni álmai nőjétől. A varázslómester, aki a mai, modern Manhattan-

ben tengeti napjait, és próbálja megvédeni a várost ősi ellenfelétől, felfogadja tanoncának a fiút, akiben rejtett mágikus képességeket vél felfedezni. Az ifjúnak minden bátorságára szüksége lesz, hogy túlélje a kiképzést, megmentse a várost, és még a kiszemelt lány szívét is meghódítsa, hogy végül joggal nevezhesse magát igazi varázslótanoncnak. Szeptember 16-tól 21-ig 20 órakor a Nagyfiúk című amerikai vígjáték szerepel műsoron Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, Rob Schneider és David Spade főszereplésével. Az öt egykori jó barát 30 év után kedvenc kosárlabda-edzőjük temetésén találkozik újra, és ha már így együtt vannak, együtt is maradnak egy hétvégére. Méghozzá edzőjük tóparti házban, ahova feleségeik és gyerekeik is elkísérik őket. A csapat most is a régi formáját hozza: a bulizás, egymás ugratása együtt a legjobb, hiszen a kor amúgy sem számít, ha egy kis őrültködésről van szó. Meg is próbálják bebizonyítani gyerekeiknek, hogy szórakozni a nagy öregek módjára is lehet.

tesei: Birkás Kinga, Szalai Julianna és Tatai Gergő. A 95 évesen is aktív Faludy György a városi könyvtár meghívására 2005-ben látogatott el Kiskunhalasra a – József Attila születésének 100. évfordulójára rendezett – Forrás irodalmi estre. Örült, hogy sokan kíváncsiak rá. A Tükörnek adott interjújában azt mondta, jó érzés, hogy már ennyi éve a magyarság mellette áll. P. L.

Magyar dalok a szüreten

Sztárok a Pontban. A Facebookon, a Pont profiljában szavazni lehetett, hogy melyik előadót, együttest szeretnék látni a Halas Televízióban. A legtöbb voks Harmadszor rendezték meg Presser Gábor kezdeményezésére a magyar dal napját, melyet idén szeptember második hétvégéarra érkezett, hogy pénteken este 6 órakor a Sugarloaf-interjú kerüljön adásba. jén ünnepeltek. A 31. Nemzetközi Szüreti Karnevál vasárnap délutáni programjainak sorában Kiskunhalas fõterén is több koncerAz ifjúsági műsor szerkesztői természetesen eleget tesznek a kérésnek, így az ten vehetett részt a közönség. Atee G és a RAProdukció, a Crystal, továbbá a Fiesta együttes lépett színpadra, és mutatta be sláérdeklődők hamarosan megtudják, mi újság a zenekar háza táján. P. L. gereit. A Tükör jövõ heti számában elolvashatják, hogyan vélekednek az elõadók, zenészek a magyar dal napjáról. P. L.

A múzsa csókját várják Unique: „Sok olyan témát találni, ami összeköt bennünket”

Akarva-akaratlanul a Unique best of albuma egy korszak lezárása lett. Az együttes a jövőben saját maga adja ki dalait, és mindent megtesz azért, hogy igényes és tartalmas új albummal rukkoljon elő. A helyi közönség a kunfehértói fesztiválon találkozhatott az elektronikus popzenei formáció tagjaival: Völgyesi Gabriellával, Kovacsics Ádámmal és Ferbár Zsolttal. • Amikor lezárul egy korszak, akkor szoktak a zenekarok best of albumot készíteni. A válogatáslemez nálatok is ezt jelentette? Ádám: • Valami hasonló lehetett, de nem ez adta az ötletet. Sokkal prózaibb az oka. A kiadónk javaslata volt, amikor újra kijött egy valóságshow. A műsor kérésére ismét elő kellett venni egy régi dalunkat. Ezzel kapcsolatban született később a best of album. Így utólag, látva, hogy az új számunk kicsit más szemléletben készült, azt kell mondjam, akarva-akaratlanul, de a lemez tényleg lezárása lett egy korszaknak. Most már mindent saját magunk viszünk a vállunkon. A best of volt az utolsó, nagy kiadónál megjelent albumunk. Zsolt: • Felnőttekké váltunk. Amikor az első és a második lemezünket készítettük, nem volt még ennyire tudatos, hogy miről és hogyan akarok szólni. Azt érzem, hogy a Más világnál már sikerült elkapni egy olyan vonalat, amit nagyon szerettem volna, és valószínűleg majd ezen túl is így lesz. Nem esetleges dalszerzésről van szó, hanem pontosan azt csináljuk, amit szeretnénk. Igazából eddig is

azt csináltuk, de talán most még jobban, még fókuszáltabban így lesz. Nem szeretünk úgy albumot készíteni, hogy nekiülünk, gyártjuk a dalokat egymás után, és amikor tízhez érünk, akkor kész a lemez. Biztos van, aki így csinálja. Mi azt szeretnénk, hogy a lépcsőket egyesével véve jussunk el egy emeletre. Ennek megfelelően kezdtük el az új CD munkálatait. • Szoktál szólni a fiúknak, hogy miről szeretnél énekelni? Gabi: • Igen, és ha erre az a kérdés, hogy számításba veszik-e, akkor az a válasz, hogy nem – nevet. – Nem igaz! Ez egy kicsit sarkos így. Nehéz ezt a témakört körbejárni. Zsolt, aki a szöveget írja, fiú, én meg lány vagyok, de ismerjük egymást régóta. Hasonló érdeklődésű és korú emberek vagyunk, ráadásul mindhárman zuglóiak is. Nagyon sok közös dolog van bennünk, nyilván ebből is fakad, hogy sok olyan témát találni, ami összeköt bennünket. • Az évek, évtizedek során sokat változik az ember. Mi az, ami most a Unique együttest foglalkoztatja? Miről szól majd az új lemez? Zsolt: • Nehéz ezt megfogalmaz-

ni gyorsan. Gabi: • Sok konkrétum van, de a kört még szűkíteni kell. Amikor fellépegetni járunk, rendszeresen előjön témaként a következő album körvonalazása. Mind zeneileg, mind tematikailag beszélgetünk arról, hogy legyen. Vannak irányvonalak, amik tetszenek. A popzene íratlan játékszabályai miatt azonban nem lehet annyira magvas gondolatokat belevinni egy dalszövegbe, amit mi sokszor szeretnénk. A „vadhajtásainkat” igyekszünk letörni, és ebbe az íratlan rendszerbe belepakolászni.

fotó: www.uniquemusic.hu

Maróti Dezső népi költő, aki autodidakta módon képezte magát. Bátor sasok tanítottak című első önálló kötetén kívül tíz antológiában és számos újságban, köztük a Klárisban és a Nyírségi Gondolatban jelentek meg költeményei. Második saját könyvének bemutatóját szombaton délelőtt 10 órakor tartja a harkakötönyi parkerdőben. – A második, Vértestvérek című kötetem is népies jellegű, Harkakö-

fotó: pál lászló

Új kötettel jelentkezett Maróti Dezső a közelmúltban. A harkakötönyi költő Vértestvérek című versgyűjteményét szeptember 18-án, szombaton délelőtt 10 órakor a Kötönyi Napok keretében mutatja be a parkerdőben.

Faludy György költőóriás kiemelkedő műveivel beírta magát a halhatatlan tollforgatók társaságába. Kollégái, barátai, tisztelői emlékeznek rá századik születésnapja alkalmából, szeptember 26-án a Nemzeti Színházban. A kétórás emlékestet Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója rendezi, és Szőcs Géza kulturális államtitkár nyitja meg. A fellépő művészeket Tóth Ágnes, a Faludy-szavalóversenyt rendező tabi Rudnay Gyula Szakközépiskola irodalomtanára konferálja fel. A rendezvényen természetesen Faludy György özvegye, Faludy Fanni is tiszteletét teszi. „Faludy György a Nemzeti Színházban ünnepelte a 95. születésnapját is. Nagyon jó hangulatú volt az este, nagyon jól érezte magát. Azt hiszem, Gyurka meghatódna, hogy a 100. születésnapját is a Nemzetiben ünnepli az ország. Talán fentről most is mosolyog ránk, és örül, hogy barátok, ismert színészek emlékeznek rá. Szerintem külön öröm számára, hogy az estet Alföldi Róbert rendezi, hiszen kedvelte őt, nagyon” – vélekedik Faludy György özvegye, Faludy Fanni. Az est fellépői: Hobó, Deák Bill Gyula, Kubik Anna, Turek Miklós, Gerendás Péter, Lukács Sándor, Székhelyi József, Molnár Piroska, F. Dőry Magdolna, Farkasházy Tivadar, Galkó Balázs, Palya Bea, Kálloy Molnár Péter, Tihanyi László és a tabi Rudnay Gyula Szakközépiskolában évente megrendezésre kerülő Faludy-szavalóverseny eddigi győz-

fotók: halasi tükör archív/pozsgai ákos

fotók: pál lászló

Faludy György szeptember 22-én ünnepelné 100. születésnapját. A Kossuth-díjas költőre barátai, tisztelői, kollégái emlékeznek szeptember 26-án este 6 órakor a Nemzeti Színház nagyszínpadán. A rendezvényre Faludy György özvegye, Fanni asszony szeretettel várja a kiskunhalasiakat is.

dolja, hogy attól több lesz, ha gyűlik a bankszámláján a pénz? Ha ezt gondolja, nem jól csinálja az életét. Egy szempontból igen, de a nagybetűs ÉLET szempontjából nagyon rosszul. Ezt időben fel kellene ismerni szerintem. Főleg azoknak, akik ezt nagyon űzik.

Vannak irányvonalak, amik tetszenek. A popzene íratlan játékszabályai miatt azonban nem lehet annyira magvas gondolatokat belevinni egy dalszövegbe, amit mi sokszor szeretnénk. A „vadhajtásainkat” igyekszünk letörni, és ebbe az íratlan rendszerbe belepakolászni. Zsolt: • Közben gondolkodtam, és ha erre a kérdésre konkrétan kellene válaszolni, azt mondanám: engem mostanában az foglalkoztat igazán, hogy nem éljük az életünket. Annyira felgyorsult körülöttünk a világ, hogy lassan lemaradunk a saját életünkről. Arról szól a világ, hogy keressük a pénzt, de pontosan miért is?! Az ember azt hiszi, hogy az ad neki valamit? Azt gon-

Eltelik úgy az életük, hogy magukkal nem törődtek. Vagyis úgy, hogy azt hiszik, de az nem törődés. Nem befordulásról van itt szó, de sokkal többet kell magával foglalkoznia egy embernek, mint azt sokan teszik. Arra kellene koncentrálni, amivé ő válhatna, ha egy kicsit másként gondolkodna dolgokról, vagy nem merülne bele annyira a napi rutinba, hogy már nem lát ki belő-

le egyáltalán. Nem is gondol arra, hogy máshogy is lehetne esetleg csinálni dolgokat. Ez lesz a fő csapásirány. • Tizenkilenc klipet készítettetek már eddig. Mikorra várható a jubileumi, huszadik? Gabi: • Ez azzal függ össze, hogy mikor jön ki az új kislemez, és azt mikor követi a nagylemez, vagy mikorra készül el az album, amiről a maxi megjelenik. Ez elsősorban a fiúkat, mint szerzőket érinti. Én csak egy előadó vagyok e tekintetben. Egyébként vannak módszereim, hogyan egrecírozzam őket, hogy egyről a kettőre jussunk, és a dalokat végre mindenki meghallgathassa, de ezek a próbálkozások általában nem túl eredményesek. Azt érzem, minél jobban erőszakoskodok, annál nagyobb ellenállásba ütközök. A fiúk meg arra hivatkoznak, hogy még nem szállta meg őket az ihlet, a múzsa még nem kapta el őket, vagy ők a múzsát. Előrelépések azért vannak, dalfoszlányok is, a lemeznek majdnem a fele elkészült, de az még mindig nem 100 százalék. Tudom, hogy jó munkához idő kell. Békén hagyom őket. Egyszer csak megérik, ami megérik. Pál László


2010. szeptember 15.

Adjon Isten – Szebb Jövőt!

vélemény 

www.halasmedia.hu

Pálfordulások

Ritter Nándorné: horogkeresztekről, jobbikos kapcsolatokról, választásról

Elvekről és elvtelenségről Szűcs Károly múlt heti cikke nyomán

A zsidó naptár szerint szeptember 9-én kezdődött el az 5771es esztendő. Vajon mit vár az új évtől a mostani közállapotokban a halasi zsidóság. Hogyan élik meg a szélsőjobb térnyerését, a hetek óta látható horogkereszteket a falakon. Erről kérdeztük Ritter Nándorné vallástanárt, aki a Tükörnek beszélt politikai kapcsolataikról és arról, miért tartják egyesek cikinek a zsidóságukat, és miért nincs olyan személy, aki ilyen gyökereit vagy a róluk alkotott pozitív képet felvállalva indulna el polgármesterés képviselőjelöltnek.

Érdekesen ráfilozofált a (helyi) kampányra Szűcs Károly művészettörténész a múlt heti Tükörben (Értékváltás a politikában). Lényegében úgy érvel – szerintem álnaivan és csuszamlósan –, hogy a társadalomfilozófiának álcázott politikai kampányírás épp annyira igaz, mint a ma oly divatos politikusi sztereotípiák: Jók és Gonoszak állnak most hadrendbe kis hazánk megmentése-elpusztítása érdekében... Nem volna mindez érdekes, ha Szűcs Károly nem vonatkoztatná mindezt egy elképesztő logikai kanyarral Kiskunhalasra. Lássuk sorjában.

Idén szeptember 8-án este köszöntött be a zsidó újév, Ros Hásáná. A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5771. évfordulójára emlékeznek, megújítva az Örökkévalóval kötött szövetséget a világ létezésére és újjáteremtésére. Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése a Jom Kipur szeptember 18-án. Az Engesztelőnapon 25 órát böjtölnek, bűneiket megbánják, és megtérést gyakorolnak. Az önvizsgálat napjaiban beszélgettünk Ritter Nándorné halasi zsidó vallástanárral, aki azt mondja, nemcsak önmagukon gondolkodnak ezekben a napokban, hanem arról a világról is,

Fené(k)be az elvekkel!

ami körülveszi őket. – Nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk, mi történik körülöttünk akár itt, a városban is. A Tükör is írt azokról a horogkeresztekről, amelyek augusztus 29-én jelentek meg a városban. Gondolom, nem véletlen, hogy épp a zsidó fesztivál napján. Sajnálom, hogy azok még két hét után is ott vannak a falakon. Sorra jönnek a nagy városi rendezvények, és senki sem érzi fontosnak a városban, hogy eltüntesse azokat. Másrészt, ha valaki jobban megnézi az egyiket, látja, hogy fekete és sárga színnel rajzolták, tehát az illető tudatosan készült rá, és egyértelműen látszik a mögötte meghúzódó gyűlölet.

fotó: pozsgai ákos

merre kell szavazni, ez minden ember alapos és megfontolt döntése. – Számomra nem jelent gondot az, hogy melyik képviselőre vagy polgármesterjelöltre szavazzak. El tudom dönteni, hogy ki alkalmas a feladatra és ki nem. Annak azonban örülök, hogy a fesztiválunkra idén is több politikus eljött, mindkét oldalról. Aki nem tudott eljönni, az örömét fejezte ki annak, hogy idén is színvonalas műsort sikerült összeállítani. Ez jelez számunkra elfogadást, ami vélhetően szavazatainkban is megnyilvánul. Ritter Nándorné nagyszülei holokauszt-túlélők voltak, amennyire lehetett, asszimilálódtak, habár a Mandelbaum névvel ez elég nehezen ment, a zárt redőnyök mögött viszont megtartották az ünnepeket. Hogy most, 20 évvel a rendszerváltás után, amikor időnként itt, a váPedig tudja, mi köt össze ben- rosban is nyílt támadásnak vannak nünket? Az, hogy hozzá vagy hoz- kitéve, miért zájuk hasonlóan mi is magyarok vagyunk, amiben különbözünk, csu- nem hallatják hangjukat? pán a vallásunk. Ugyanabban az országban élünk, közösek a céljaink A kétgyermekes anya szerint nem és a gondjaink. Egy irányba kelle- biztos, hogy az ilyen nyilatkozatok ne haladnunk. Mondok egy megle- minden esetben jól sülnek el. pő dolgot. Nagyon jó kapcsolatban – Nem állítom, hogy nem lehetne vagyok már évek óta a szélsőjobb hatékonyabban kifejteni véleméáltal támogatott halasi polgármes- nyünket. Látni kell azonban azt is, terjelölttel. Nem tudom róla el- milyen környezetben élünk. Emelképzelni, hogy azonosulna annak lett mindenki tudja, hogy a közhana pártnak a nézeteivel, ezért van gulat, például Sukoró kapcsán sem bennem most bizonytalanság. Ré- kedvez a megítélésünknek. De áltagen az Adjon Isten megszokott kö- lánosítani nem lenne szabad! Sem szöntési forma volt, és még ma is pro, sem kontra! Nem minden zsidó az, ma úgy kéne visszaköszönnöm, „nagytőkés befektető”. Ennek ellenére voltak és vannak zsidó, reméhogy Szebb Jövőt? Igen, köszönök én is így, de ennél nyeim szerint pedig lesznek is, zsidó sokkal SZEBB JÖVŐT kívánok a sza- származású politikusok. Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy itt, a városvak mögé! A választásokon azonban a halasi ban is nagyobb közéleti szerepet zsidóság is voksol, ki jobbra, ki bal- vállaljunk mi is. Hegyes Attila ra. Nincs „központi irányítás”, hogy

ÉRTÉKMENTÕ Fogások, praktikák és ünnepek a magyar hagyomány világából A csodálatos kecsketej. Krónikásainktól tudjuk, hogy a honfoglalás korában a Kárpát-medencében élő népcsoportok már foglalkoztak kecsketartással. Az Alföldön a fehér színű, suta típust kedvelték, északabbra a szarvalt változat terjedt el, a hegyvidékekre a tarka, nagyobb testű kecske volt a jellemző. Megfigyelések szerint a kecske nálunk 576 fajta növényből 499félét eszik meg. Legeléskor mindig új élvezet után futva, mindenütt csak keveset tép és belekóstol ebbe is, abba is, és baj nélkül eszi azokat a növényeket is, amelyek más állatokra nézve veszedelmesek. A kecskének az a tulajdonsága, hogy igényli a takarmány sokféleségét, lehetőséget ad arra, hogy speciális gyógytejet állíttassunk vele elő. Magyarországon az antibiotikumok felfedezéséig általánosan ismert volt, hogy a kecsketej gyógyító szerként hat. E felismerést

hasznosították úgy, hogy a tüdőszanatóriumok mellett kecsketenyészeteket tartottak, és a kecsketej-kúra volt a gyógyítás legfontosabb része. A 19. század végén széles körben elterjedt a dada helyettesítése kecskével. Krenedits 1900-ban azt írta: „Egyes gyerekorvosok azt mondják, hogy a kecske a legjobb szoptatós dajka, mert teje ragadós, betegségeket nem okoz, és feleslegessé tesz minden pótlékot, mesterséges táplálást, sőt: a dajkatartás kellemetlenségeitől is megkíméli a családot; okos állat, hamar megszokja a dada szerepét, duzzogás nélkül, jókedvvel, hűségesen teljesíti feladatát.” A kecsketej összetételében igen közel áll az anyatejhez. Mivel apró zsírgolyókat tartalmaz, természetes állapotban, forralatlanul fogyasztható. Két deciliter kecsketejben egy ember egy napi teljes aminosav-szükséglete megtalálható. Tejérzékenyek is fogyaszthatják, és nem tartalmaz koleszterint. A tej a gyomorba érkezve megalvad. Az alvadék lágy, könnyen

emészthető, kevésbé okoz nyáktermelést a gyomor- és bélrendszerben. A tej vakítóan fehér színe abból adódik, hogy a karotin A-vitaminná átalakítva kerül a tejzsírba, így a kecsketej A-vitamin tartalma 400%-kal (!) is magasabb lehet, mint a tehéntejé. Emiatt hatásos pajzsmirigy zavart működése esetén; magas orotsav-tartalma védelmet nyújt a rákos megbetegedések ellen, és a parlagfű-allergiát is jól lehet kezelni vele. Ha a kecskét parlagfüves legelőn tartják, akkor a lelegelt parlagfű allergén anyagaira ellenanyag képződik a kecske vérében, ami a tejében is megjelenik. Rövidesen el kell érnünk azt is, hogy a tejallergiás csecsemők részére kecsketejből készítsünk tápszereket, hasonlóan, mint az iparilag fejlett országokban teszik. Ezt követően várható csak, hogy az orvos és a védőnő nem tiltja, hanem javasolni fogja a kecsketej fogyasztását.

Szűcs Károly azzal indít, hogy „az utóbbi években... a hagyományos ideológiák lassan eltűntek”. Már ez sem pontos. Nem újkeletű a folyamat: a Nyugat, amely kábé 20 vagy akár 200 évvel jár előttünk a társadalmi fejlődésben, legalábbis évtizedek óta szakított a hagyományos jobb- és baloldali ideológiák komolyan vételével. A 90-es évek elején az amerikai Clinton, aztán az angol Blair és a spanyol Aznar – mind szakítottak azzal, hogy hűek legyenek valamilyen korábbi, pártpolitikai, mozgalmi áramlathoz. Programjukat pragmatikus, ha úgy tetszik: ideológiamentes hatékonyságra alapozták: 1. mit akar a nép, 2. mit kell tenni a kormányzásszakmai elvek alapján, 3. mit bír el a társadalom tűrőképessége és 4. a népszerűségi mutatók. Elvek, ideológiák, eszmék, elvi hűség – ugyan már!, ki vesz komolyan manapság ilyesmit? Amikor Európa és Amerika felváltva bújik bele az emberi jogokat és például Tibetet tipró Kína fenekébe, csak azért, mert Kína nagyhatalom (és nagy PIAC) lett – akkor elhiszi még valaki, hogy a Nyugat (és a magyar politika) hisz az elvekben? Demagógia – altatónak Annak is csak épp a fele igaz, amivel Szűcs Károly folytatja, hogy „a neoliberális gazdaságpolitika és egyetemes szabadságjogi elvek köré gyűltek a liberális és magukat baloldalinak nevező pártok”. A piacpártiság eredetileg abszolúte nem a bal-, hanem a jobboldal zászlaján virított, még a szociálisan érzékeny svédeknél is (és ezen az sem változtat, hogy a volt MSZMP-s káderek egy jó része időközben tőkéssé vedlett át). Csak a volt szocialista blokkban, így Magyarországon fordult meg a helyzet, és elsősorban nyilván azért, mert a Kádár-korszak szociális demagógiája elaltatta az agyunkat, és lehetetlenné tette 1989-ben a józan-jobboldali fordulatot, vagyis az européer piacgazdasági irányváltást. Magyarországon maradt a baloldali ábrándokat űző vadkapitalizmus – ami persze, mint látjuk, nem működik: itt mindenki teljesítmény és felelősség nélkül akar Kádár-kori szinten élni... A magyar „ideológiai” viszonyok minden oldalon és mindmáig zavarosak: a magyar baloldalnak épp annyira volt a „népnyúzó” jobboldali programjai, mint amennyire baloldali (néha egyenesen kádárias) a mostani jobboldal állampártisága. Szűcs Károlyt azonban ezek az ellentétek nem zavarják, szerinte a társadalmunk kirívó vagyoni igaz-

ságtalanságai is kizárólag a „baloldali liberálisok” nyakába varrhatók – ami legfeljebb akkor lenne igaz, ha a francia, német és a többi jobboldali kormányok idején, vagy akár nálunk a jobboldali kormányok idején máshogy lett volna. Nem volt máshogy, mert a politikai elit nemcsak Európában, hanem itt, a balkáni Magyarországon is vak és érzéketlen: bal- és jobboldal egyaránt magasról tesz a társadalom vészterhes szétszakadására. Egységkínálat A legsúlyosabb kérdésben magam is egyetértek a lapunk múlt heti számában véleményét kifejtő művészettörténésszel: a Fidesz egyben minden ellenfelét magasan veri – olyan alternatívát kínál, amit a baloldal és a szélsőjobb nem tud hitelesen felmutatni. Ez a nemzet- és közösségteremtő erő és gondolat. Mondjuk, a szerző olyat is ír, hogy „most a Fidesz-KDNP kormány ...

ja le, miszerint „nyilvánvaló, hogy a közösséget romboló és tönkretevő egyéni szabadságjogokat korlátozni kell”. Ez, ha nem is nyilvánvaló, de tényleg aktuális probléma. Ám az igazi kérdést Szűcs megkerüli, ez pedig a következő: ki tegye ezt? Ki mondja meg, ki a jó és ki a rossz embör? Attól tartok, a mai nyugati tömegdemokráciák nem alkalmasak arra, hogy olyan elitet mutassanak fel, amely elit képes hiteles ítélkezésre. Ki lesz az, aki megítélhetné, ki és meddig ártalmas a többségre nézve? Ki és mikortól válik veszélyessé a többségre vagy a többségi normákra? Végső soron minden inkvizíció, minden pogrom, minden fajés politikai üldözés ezzel kezdődik; így kezdték a vallási üldözők, így a fasiszták. Valakik (általában sajnos a leghitványabbak és legostobábbak) veszik a bátorságot, hogy eldöntsék: ki a jó és ki a rossz magyar, ki az igazhitű és ki az eretnek, ki a jó demokrata vagy ki a rossz kommunista. Főpapok, nácik és bolsevikok, pártpolitikusok ma is szeretik azt hinni magukról, hogy ők és persze csakis ők alkalmasak Jó és Rossz dolgában ítélkezni. Talán erős, amit mondok, de mivel ma nincsenek alkalmas és hiteles nagypolitikusok – városi szint felett mintha törvényszerű volna a morális züllés –, ezért semmi jó nem vár a nyugati demokráciákra.

Ki mondja meg, ki a jó és ki a rossz embör? Attól tartok, a mai nyugati tömegdemokráciák nem alkalmasak arra, hogy olyan elitet mutassanak fel, amely elit képes hiteles ítélkezésre. Ki lesz az, aki megítélhetné, ki és meddig ártalmas a többségre nézve? szemlélete a többségi társadalom kulturális, vállalkozói és alkalmazotti értékrendjéből kiinduló nemzeti és szociális értékeket és érdekeket támogatja”. Ez viszont egyelőre csak remény, nem pedig tény; sőt, máris vannak olyan lépések (szegény- és középrétegnek kedvezőtlen egykulcsos adó; a szakmai testületekbe és az állam élére/!/ kizárólag politikai alapon történő kinevezések), amelyek nem éppen a polgári értékrendet tükrözik. Az viszont tény, hogy a nemzet megtartásáért csakis egy összetartó, a hazafias egységérzetre apelláló kormány tehet valamit, és ehhez ma a Fidesznek van a legtöbb muníciója. Az is igaz, hogy a túlhajszolt liberalizmus lerombolja-lerombolta ezt a nemzeti egységtudatot, és az is fontos, hogy a többségi normák tudatos züllesztését és szabotázsát valamiképpen meg kell állítani. Ki elég jó, hogy megmondhassa, hogy ki elég jó? Ám Szűcs mindebből máris azt a – sokfelé elterjedt, és könnyen veszélyessé váló – következtetést von-

A hanyatlás megállíthatatlan– de ez még mindig jobb, mintha feltámadna az ideológiai-politikai üldöztetések rendszere. Csúszós elfogultság Szűcs Károly végül rákanyarodik a „civil fordulat” témájára, de a kanyarban mintha megint megcsúszna érvelése íve. Nem igaz ugyanis, amit ír, hogy a „civil fordulatot az áprilisi választások eredménye és a világválság nemzetközi hatása váltotta ki”. Nem, lényegében már a „Polgári” Körök gondolata is a politikából kiábránduló társadalmi igényre repült rá az ezredforduló táján (sajnos, az is csalfa pártpolitikai alapon). Az sem igaz – nem is értem, hogyan lehet ilyen elfogult a szerző –, hogy csak „a tavaszi országgyűlési választáson hitelességüket és népszerűségüket vesztett neolib-baloldali pártok klientúrája most civil mezbe bújva próbál a többségi társadalom bizalmába férkőzni”. Vajon jobboldaliak nem vesztették el a hitelüket, és jobboldali érzelmű csalódott polgárok nincsenek? Vajon jobboldali független jelöltek nincsenek? Deho-

gyisnem, Halason és a térségében, meg az egész országban. Szóval, nekem kissé úgy fest, mintha a szerző e ponton ismét felhagyott volna a higgadt-filozofikus tempóval, és átváltott volna elfogult pártpolitikai kampányolásba. Biztos nem, de így tűnik. A lélek mélye és a lelepleződés Végül a régi vita: civil lehet-maradhat-e, aki valamiféle politikai szerepbe fog egyáltalán? A ’valamiféle’ szó itt eléggé fontos különbségtevést takar. Nyilvánvaló, hogy aki egy pártba vagy a mögé állva vállal közszerepet, az a pártot fogja képviselni, nem pedig a választókat (erről szól az a tarthatatlan szabály, ami frakciófegyelem címszó alatt arra kötelezi az egyéni körzetben nyertes városi képviselőket is, hogy néha ne lelkiismeretük, hanem a pártvezényszó alapján szavazzanak; ez elképesztő politikai erkölcstelenségeink egyike). Én viszont nem értek egyet azzal, hogy egy civil szellemiségű egyén ne léphetne be a politikai mezőbe anélkül, hogy civil identitását feladná. Nem kell, hogy feladja! Joschka Fischer, a zöldek, a jog- és fogyasztóvédők – ugyan, miért ne indulhatnának önállóan egy városi-megyei vagy akár parlamenti választáson a képviselt társadalmi csoport érdekében? A lényegi kérdés: az identitás. Azonosulás önmagunkkal. (Nagyjából: ’id’ – mély-én, lényegi én; ’entitás’ – létező; ön-azonosság, önmagunk hiteles megélése, még szabadabban: „én-létezés”. Freud a latintól a németig átvezetve az ’id’ előtagot egyenesen az ősi önvaló legmélyebb forrásának tartotta.) Aki tehát mélyen azonos saját hiteles önmagával, aki sikerrel megőrzi pártfüggetlen, civil-cívis önazonosságát, independens énjét, azaz „lakossági” (utazóközönségi, bolti vásárlói, természetjáró satöbbi) típusú „id-entitását”, az ugyan miért ne harcolhatna képviseltjeiért „civil politikusként”? Abban már aztán megint teljes lehet az egyetértés, hogy az olyan szervezeteknek, amelyek – ahogy Szűcs írja – „pártokra jellemző érdekképviseletre vállalkoznak”, azoknak nincs helyük a hagyományos civil körökben. Csakhogy Szűcs Károly írásának az íze, hangulata és sugalmazása ezzel éppen a most szereplő pártok, mondjuk ki: a Fidesz malmára szeretné hajtani a vizet. Ez is rendjén van, hisz ma reménytől, hittől vagy érdektől vezérelve jónéhányan ugyanígy éreznek. Az viszont már cseppet sincs rendjén, hogy mindezt a civilekért kardoskodó írás égisze alatt műveli. Végső soron épp azt teszi, amit a sorok között elítél: civil hangon korteskedik a pártpolitika mellett. KohoutZ

(Lapunk nyitva áll a téma iránt érdeklődők vitacikkei, hozzászólásai előtt! Várjuk véleményüket e-mailen: info@halasitukor.hu; levélben: Bethlen G. t. 1.; 06-77/423-003. A szerk.)


10  hirdetések Ingatlanközvetítői, de nem ügynöki munka. Fix + jutalék. Tel.: 06 30/520-45-12 A-303 Komoly szakmai tapasztalattal rendelkező autószerelőt márkaszervizbe felveszünk. Tel.: 06 30/289-49-44 A-959

www.halasmedia.hu

Jánoshalmán üzlethelyiség (Gomba) kiadó. Kiskunhalason, az Esze TaTel.: 06 70/331-59-04 A-1084 más ltp-en 66 m2-es lakás eladó. Tel.: 06 20/382-41-51 A-1033 I. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás kiadó. Tel.: 06 20/222-88-89 A-1085 Kiskunhalason, a Bercsényi utcában 56 m2-es, erkélyes lakás eladó. Az Erdei F. téren lakás kiadó. Tel.: 06 20/382-41-51 A-1033 Tel.: 06 30/287-59-06 A-1086 A Bem utcában 1 szobás, földszinti lakás A-1034 Városközpontban új építésû, 60 m2- eladó. Tel.: 06 20/55-30-700

Az Allianz Hungária Zrt. kiskunhalasi irodája pénzügyi tanácsadókat vesz fel. Gya- es, alacsony rezsijû, klímás lakás kiadó. A-1029 korlati idő alatt fix fizetés. Ingyenes Tel.: 06 30/858-19-51 oktatások, irodahasználat, címlisták. Jelentkezni fényképes, szakmai önéletrajzzal lehet az imre.3.gulyas@allianz.hu címen. A-1020 Étkezési burgonya házhoz szállítva megrendelhető. Tel.: 06 20/470-60-54 A-1008 Házvezetőnőt keresek bentlakással. Tel.: 06 30/63-07-089, 06 30/50-18-857 A-1023 Használt autót bontásra vásárolok. Tel.: 06 20/265-12-27 A-1063 Nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk. Érdeklődni: Kiskunhalas, Átlós út 31-33. Használt szekrénysor olcsón eladó. Tel.: 06 30/95-50-742 A-1024 Tel.: 06 70/20-25-125 A-1064

Garázs eladó, kiadó. Tel.: 06 70/339-22-65

Bulmastiff kiskutyák eladók. Tel.: 06 30/250-36-94

A-1055

Félsertés eladó. Tel.: 06 20/95-90-422

A-1056

Fehér hússertés választási malacok eladók. Tel.: 06 30/96-51-301 A-1057 Beagle kiskutyák eladók. Tel.: 06 30/839-97-90

A-1058

Őrzött telephelyen raktárak és irodahelyiségek kiadók. Tel.. 06 30/515-38-98 A-1017 Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-641 Városközpontban bútorozott lakás kiadó. Tel.: 06 70/263-25-23 A-924 2 szoba + nappalis albérlet kiadó Szegeden. Tel.: 06 70/37-33-997 A-1059 A sétálóutcán albérlet kiadó. Tel.: 06 30/539-15-38

A-1060

Kiskunhalas belvárosában keresek másfélkétszobás albérletet, lehetőleg bútorozatlanul. Internet szükséges, gázfűtés, DIGI kábel előny. Tel.: 06 30/558-49-06 A-1061 Garázs kiadó a Kurucon. Tel.: 06 70/337-17-46

A-1062

Kiadó házat, tanyát bérelnék. Tel.: 06 30/643-60-24

A-1083

Családi és egyéb filmek archiválása akár A-1069 normál 8-as, super 8-as, 16 mm-es filmről DVD-re feliratozással, zenei aláfestés5 ha homokos föld eladó. sel. Hanglemezek, orsós és kazettás hangTel.: 06 77/422-517 A-1078 felvételek CD-re másolása. Videofelvétel és 2 generációs családi ház eladó, lakáscsere utómunka megbeszélés szerint. Vili Antal A-795 érdekel. Tel.: 06 70/428-42-60 A-1079 Tel.: 06 30/21-85-664

Az Esze Tamás lakótelepen új építésű, hőszigetelt téglaépületben, hitelmentes, II. emeleti, igényes, 44 m2- www.videoesfoto.hu es lakás kis rezsivel, bútorozva eladó. Tel.: 06 20/943-39-19 A-1066 www.menyasszonyiszalon.hu

Kémények bélelése,(üvegszálas, műgyanta) javítása, szerelése. Tel.: 06 30/395-63-62 A-856 A-1016

Partnerközvetítés diszkréten. Tel.: 06 70/235-93-57

A-44

indul KisA-1081 Cigánynyelvoktatás kunhalason a Tiszti Klubban. A-1080 Tel.: 06 30/415-97-44 A-1039

Kiskunhalasi lakás eladó. Tel.: 06 30/33-98-733

A Köztársaság u. 3. sz. alatt garázs eladó. Rugalmas időbeosztású bejárónőt és béKisszállás, Újfalun kertes családi ház eladó. Tel.: 06 30/398-18-92 A-1070 biszittert keresek egy személyben. Tel.: 06 20/35-01-370 A-1087 Tel.: 06 30/28-62-971 (10-17 óra között) A-1048 Kunfehértón a rendőrség melFöldszinti 2 szobás lakás eladó. lett, 150 m2-es élelmiszer- és vePultost keresek. A-968 gyesáru-bolt kft-vel együtt eladó. Tel.: 06 20/80-82-810 A-1049 Tel.: 06 70/949-59-28 Tel.: 06 77/407-080, 06 30/287-36-70 A-934 Kiskunhalason, a Lehel utcában, I. emeleti, Szakácsot felveszünk. Kiskunhalason zártkert eladó. Kántor ka2 Tel.: 06 30/399-19-45 A-1050 igényes, 62 m -es, 3 szobás, egyedi fűtéses száló. 3277 m2. 12 AK.Hrsz.: 42176. lakás eladó. Tel.: 06 30/26-97-868 A-969 Tel.: 06 30/326-37-82 A-1075 Egyéni vállalkozóknak adminisztratív munkát 2 ajánlok. Tel.: 06 30/271-12-31 A-1051 Sóstón 2000 m -es zártkert melléképü- Budapesten, az Örs vezér tér közelélettel, garázzsal eladó. Irányár: 1,35 M Ft. ben 1 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. A Postakocsi Söröző és Pizzéria gyakor- Tel.: 06 70/53-77-544 A-1012 Tel.: 06 30/467-39-63 A-1076 lattal rendelkező konyhai kisegítőt keres. Tel.: 06 77/423-219 A-1052

2 hetes üszőborjú anyával vagy anélkül eladó. Tel.: 06 20/613-81-35 A-1054

Garázst vennék. Tel.: 06 70/387-49-91

A Kuruc vitézek terén lakás sürgősen eladó. Elektromos targoncák eladók. Tel.: 06 70/605-53-17 A-1065 Tel.: 06 30/515-38-98

Henteseket keresünk. Fejes és Tár- Kisszálláson családi ház nagy kert- A Kuruc vitézek terén 2 szobás, klímás, 63 2 sa Kft., Kecel, III. körzet 79. tel eladó. Irányár: 1,5 M Ft. m -es panellakás eladó. Irányár: 5,8 M Ft. Tel.: 06 20/92-48-083 A-1045 Tel.: 06 30/319-86-04 A-1088 Tel.: 06 70/949-47-64 A-902

Ügyvédi irodába titkárnőt keresek felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel. Tel.: 06 20/98-26-019 A-1082

Dugulás-elhárítás. Vízvezeték-szerelés. A-1077 Tel.: 06 20/91-71-403 A-852

A-1047

A-1067 ADR vizsgával rendelkező tehergépjármű-vezetőt, valamint udvaKiskunhalason, a Schönfeld udvarri munkára rakodó munkást keresünk. Kiskunhalason, kis rezsijű lakás eladó. ban 2 szobás, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 30/249-82-34 A-1026 Tel.: 06 30/33-987-33 A-1068 A-841 Tel.: 06 30/464-19-95

Konyhai kisegítőt keresek pizzériába. Tel.: 06 30/23-98-518 A-1053

Tanya és széna eladó. Tel.: 06 70/33-90-359

2010. szeptember 15.

Anyakönyvi hírek Születtek: Farkas Fedor János (Gyetvai Erika Zsuzsanna) Kiskunhalas, Német Beatrix Dorina (Horváth Ágnes Éva) Kiskunhalas, Bartkó Vivien (Deák Szilvia) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Polgár Tamás és Ónodi Szilvia, Szabó László István és Deli Katalin, Horváth Sándor és Fésűs Hajnalka, Csóti Gábor és Korda Éva, Nagy József és Lantos Melinda, Szalma Attila és Jagodics Zsuzsanna Elhunytak: Pocsai Károlyné Nagy Margit (Kiskunhalas), Baranyi Ferenc (Kiskunhalas), Mostoha Istvánné Barta Mária (Kiskunhalas), Tenczer Lászlóné Petkovics Erzsébet (Kiskunhalas), Purak János (Kiskunhalas), Sándor Istvánné Rékasi Julianna (Kiskunhalas), Hegedűs Jánosné Hegyi Mária (Kiskunhalas), Pakai Józsefné Zámbó Julianna (Kiskunhalas)

HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán

MÛSORAJÁNLATUNK: Szeptember 15. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Ki üljön a székbe? - 6. sz. v.k. 08:00 Képújság 12:00 Ki üljön a székbe? - 6. sz. v.k. 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 A polgármester - Szita Károly, Kaposvár 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Üzletember - Kalmár Teréz 19:30 Ki üljön a székbe? - 7. sz. v.k. 20:00 Híradó/szerda 20:20 Üzletember- Kalmár Teréz 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 Kapcsoljuk Magyarországot: Kaposvári Korzó 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Üzletember- Kalmár Teréz (ism.) 23:30 Ki üljön a székbe? - 7. sz. v.k. 00:00 Képújság Szeptember 16. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Üzletember- Kalmár Teréz 07:30 Ki üljön a székbe? - 7. sz. v.k. 08:00 Képújság 12:00 Ki üljön a székbe? - 7. sz. v.k. 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Nagykörút - közéleti magazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek - környezetvédelmi mag. 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: A strand angyalkái (16) 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.) 23:55 Képújság Szeptember 17. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Nagy Mezőgazdasági Magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Ki üljön a székbe? - 8. sz. v.k. 20:00 Híradó/péntek 20:30 Híradó / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: FILM: Az utolsó kalóz (16) 23:00 PONT - ifjúsági műsor 00:00 Képújság Szeptember 18. szombat 00:00 Képújság

08:00 Híradó/péntek 08:30 Ki üljön a székbe? - 8. sz. v.k. 09:00 Teleshop 09:30 Győzzük le a rákot! 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági műsor 19:00 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.) 19.30 A hét Napi Mozaikjai 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22:00 Sztárok a konyhában 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Szeptember 19. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 16:30 Híradó/hétfő (ism.) 17:00 Híradó/kedd (ism.) 17:30 Híradó/szerda (ism.) 18:00 Híradó/csütörtök (ism.) 18:30 Híradó/péntek (ism.) 19:00 Ki üljön a székbe? - 5. sz. v.k. 19:30 Ki üljön a székbe? - 6. sz. v.k. 20:00 Ki üljön a székbe? - 7. sz. v.k. 20:30 Ki üljön a székbe? - 8. sz. v.k. 21:00 FILM: FILM: Telitalálat (16) 23:00 Képújság Szeptember 20. hétfő 00:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Ki üljön a székbe? - 9. sz. v.k. 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Harci kutyák (16) 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:20 Napi Mozaik (ism.) 23:30 Ki üljön a székbe? - 9. sz. v.k. 23:55 Képújság Szeptember 21. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism) 07:30 Ki üljön a székbe? - 9. sz. v.k. 08:00 Képújság 12:00 Ki üljön a székbe? - 9. sz. v.k. 12:30 Híradó/hétfő (ism) 13:00 Képújság 17:00 Patikus Magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Ki üljön a székbe? - 10. sz. v.k. 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Jeges csillogás (16) a 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 Napi Mozaik (ism.) 23:30 Ki üljön a székbe? - 10. sz. v.k. 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.


2010. szeptember 15.

sport  11

www.halasmedia.hu

Taroltunk a HunEnt Kupán Futóversennyel adóztak Kis Roland emlékének

Szép ajándékkal lepte meg a halasi focikedvelőket a helyi utánpótlás, Dániel és Papp Dominik is bekerült. ugyanis a X. HunEnt Kupán mind a négy korcsoportban helyi győze- A 2003-as kategóriában szereplő halem született. A 24 csapatot felvonultató rangos torna szereplőinek zai válogatott is kitett magáért. kedvét a kegyetlen időjárás sem tudta elvenni, és szép focit láthattak Eredmények: Kiskunhalas Szilády a szakemberek meg a nézők. RFC-Kiskőrös 4-1, Kalocsa-Kiskunhaév felettiek elsőségét a Futapest verlas Szilády RFC 1-2, Kiskunfélegyházi senyzője, Kapitány László aratta le, városunk ultramaratoni futója, TabajA szervezőket komoly feladat elé ál- nokságon. Az 1999-es korosztályban HTK-Kiskunhalas Szilády RFC 1-0, Atdi József a belgrádi Melios Antoniclította az esős idő: a X. Hun-Ent Ku- remekelt a Kiskunhalasi Szilády RFC, letico Arad-Kiskunhalas Szilády RFC 1csal megosztott harmadik helyen zárta pa eredeti helyszíne, a városi sport- amely magabiztosan tartotta itthon a 3. A kupagyőztes halasi csapatból Husza kihívást. A női – 20 és 39 év közötti pálya egy része víz alatt állt. Végül a kupát. A halasiak a Kiskunfélegyháza ka Bendegúz, Vuits Gergő, Lengyel – versenyzők küzdelmében az első háSzilády-arénában és a Tekó sportcsar- elleni döntetlen után a Kelebiát 12-0- Szabolcs kapott helyet a válogatottban. rom helyre a MAC-Népstadiont képvinokában is rendeztek mérkőzést a 24 ra, a Bajsát 3-0-ra győzték le. A torna A 2004-2005-ös korcsoportban is haselő Kis Zsanett, Lauf Kinga, Molnár csapatos nemzetközi utánpótlás-baj- válogatottjába Kovács László és Piegel zai siker született, mégpedig imponáló Barbara került a velük együtt sportDominik került. A 2000/2002-es kor- magabiztossággal. társuk emlékére kézen fogva befutó osztály is remekelt: Kiskunhalas Szi- Eredmények: Kiskunhalasi Szilády Vajda Zsuzsával, a kiskunhalasi Papplády RFC-Kiskunfélegyházi HTK 9-0, RFC-Kiskunfélegyházi HTK 4-0 Kaloné Tóth Adrienn előtt. A 40-49 éves Kiskunhalas Szilády RFC-Kiskunmaj- csa-Kiskunhalas Szilády RFC 3-2, Kiskorosztály első helyezettje Kelő Sása 2-1, Kiskunhalas Szilády RFC-Baja kunhalas Szilády RFC-Arad 3-1, UFC ra a fővárosból. Az abszolút 1-3. heLSE 3-2, Kiskunhalas Szilády RFC-FK Kecskemét-Kiskunhalas-Szilády RFC Bajsa 3-2. A halasiak győzelme mellett 0-3. A halasi Lengyel Szabolcs ebben Kerek, szép jubileumához érkezett a Nemzetközi Halasi Szüreti Utcai Fu- lyezettek komoly pénzdíjazásban rémég az is örömet okozott, hogy a kupa a korosztályban is bekerült az All Star tóverseny, pénteken huszadik alkalommal rendezték meg a Szüreti Na- szesültek, a korcsoportok dobogós válogatottjába Molnár Patrik, Hercz csapatba. pok egyik bevezető eseményét. Harmadik esztendeje ható szomorú mo- helyezettei érmet és kupát kaptak a mentumként pedig a 2008-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal legeredményesebb halasi versenyzőatléta, Kis Roland emlékének adózva futották le a versenytávot szakadó nek ítélt Kis Zsanett, illetve Péter-SzaJeles jubileumra készül a Halabó András mellett. Kérésünkre Kalicz esőben volt sportbarátai, magyar bajnok, illetve válogatott atléták. si Box Club a hétvégén: 10. alLászló a Városi Sportiroda igazgatója kalommal rendezik meg a Testvérvárosok Kupáját. Az előzetes A szűnni nem akaró eső sem tudta viseletében pedig még 13 másodperc- adott plusz információt: – Délelőtt a nevezések rekordrészvételt jemegakadályozni a hosszú múltra visz- re. Egyébként a 15 éves és fiatalabb fi- katolikus temetőben a családtagok, volt leznek – a több mint 100 verszatekintő Nemzetközi Halasi Szüreti úk legjobbjának a szekszárdi Halmai sportbarátok, sporttársak kíséretésenyző között 8 halasi, köztük Utcai Futóverseny – Kis Roland Em- Balázs bizonyult, a 20 és 39 év közöt- ben helyeztünk el virágokat Kis Roland, két válogatott is ringbe lép majd. lékverseny lebonyolítását. A rendező, ti férfiak között a már említett Erfo- a Kiskunhalasról indult, többszörös sera Városi Sportiroda a zömében gye- lo Ashenafi. Ebben a korcsoportban a dülő, ifjúsági és felnőtt magyar bajnok, Eddig 22 egyesület 139 versenyzője A HunEnt Kupa másnapján sze- (Papp Dominik), Kaszap Attila, Ju- rekeket, a tanulóifjúságot érintő ko- halasi Péter-Szabó András a 11., Mo- válogatott atléta sírján. Ekkor még rejelezte részvételi szándékát a szerve- repelt a halasi utánpótlás Kalo- rity Zsombor, Kovács László (Babud cogást ugyan lefújta, de negyven, a dok Balázs a 12., Babud Tamás a 13., ménykedtünk abban, hogy a versenyzőknél a jubileumi, X. Testvérvárosok csán, a megyei kiemelt bajnok- Ákos), Sárközi Benjámin, (Ács Ger- végsőkig elszánt sportoló – közöt- Szilágyi Zoltán a 14., Babud Csaba a re kiderül az idő. Sajnos, azonban egyKupája nemzetközi ökölvívótornára. ság mérkőzésein. Ezen a napon gely) Csizmadia Christopher (Juhász tük tizenkét halasival – rajthoz állt a 15. és Ficsor Tamás a 16. lett. A 40 és re rosszabb lett. Noha a szokásos, ezer Az idei bajnokság meghívásos, ezért a Szilády RFC-nek egyetlen pon- Péter) lépett pályára. A becsületgó- Semmelweis téren szeptember 10-én 49 év közöttiek mezőnyében a kiskun- körüli kocogóra számíthattunk, a fiaa beérkező jelentkezések után derül tot sikerült szerezni, a helyi Mé- lunkat Sárközi Benjámin szerezte. a versenykiírásban megszabott 6800 félegyházi Nagy Sándor szerezte meg talok egészségének megőrzése érki, hogy ki lehet majd itt szombaton hecskék megcsípték a mieinket. Az U16 is nehéz meccset játszott, méter leküzdésére. Az abszolút győ- az elsőséget, városunk színeiben Kris- dekében inkább lemondtuk ezt a progés vasárnap a Bibó István Gimnázium Szűcs Norbert csapatának sikerült a zelmet a békéscsabaiak egyik ásza, tóf Imre a bronzéremre, Mánik István ramot. Az előző évek 100-150 körüli sportcsarnokában. A házigazda Hala- Kemény próbatétel várt a Kiskun- pontszerzés. Méhecskék SE Kalocsa- Erfolo Ashenafi szerezte meg. Az eti- a negyedik helyezésre vált érdemessé. versenyzői létszáma most negyven fősi Box Club azt szeretné, hogy min- halasi Szilády RFC U13-as és U16- Kiskunhalas Szilády RFC 2-2 (2-1). óp származású fiatalember, akinek 18 Az 50-től 59 évesekig kategóriában a re apadt, de ez nem ment a minőség den súlycsoportban legalább 3-4 ver- os együttesére. Mindkét gárda Kalo- A KSZRFC-ben Farkas Ákos – Tóth perc 41 másodperces ideje ragyogó 3 kecskeméti Pénzváltó István léphetett rovására, amelyet a többek által prosenyző álljon ringbe. Annyi viszont már csán, a helyi Méhecskék ellen lépett Robin, Kanyó József, Hugyecz János, perces ezer métereket takar, 2008- a dobogó legmagasabb fokára, a hala- dukált fantasztikus időeredmények is most bizonyos, hogy az MTK, Kapos- pályára. Az U13-as együttes nagy Rik Bence, Patocskai Mátyás (He- ban is megnyerte a szüreti futóver- si Babud László a dobogó mellett, ne- alátámasztanak. Vass Katalin vár, Szolnoki MÁV, Szeged, Kecske- csatában szenvedett vereséget ródek Péter), Facskó Máté, Csupi- senyt és Kis Roland Emlékversenyt. gyedikként végzett. A 60, illetve 60 mét, Gyöngyös és más hazai együtte- ellenfélétõl. Méhecskék-Kiskunhalas ty István, Tóth Tamás, Torma Bar- Másodikként, 7 másodperccel később sek mellett itt lesznek a korábbi évek Szilády RFC 3-1 (1-1). A halasi csa- nabás (Papp Bence ), Csillag Dániel klubtársa, Tóth László futott át a célkiváló külföldi csapatai is: Spartac Su- patban László Tamás (Piegel Domi- (Somogyvári Gergő) kapott bizonyí- kapun. Beérkezéséhez a MAC-os Jóbotica (SRB), Golden Team Nowy-Sacz nik) –Torma Roland, Pocsai Ákos, tási lehetőséget. A gólokat Facskó zsa Gábornak újabb 3 másodpercre (POL) és a Spartak Komarno (SK) leg- Nagy Dániel (Laskovics Marcell), Máté és Heródek Péter lőtte. volt szüksége – az élmezőny negyedik jobbjai is elindulnak a kupán. Az is biz- Keresztúri Márk, Fenyvesi Kristóf JL tagjának Szabó Imrének, a Vasas képtos, hogy több válogatott korosztályos Pirtón, a „Radvánszki-tó” partján volt a húszéves Pirtó „Compo” HE szülebajnok jön Kiskunhalason. Az is eldőlt, tésnapi horgászverseny, amelyre a környék szinte minden településéről érhogy 8 halasit láthat a közönség, Tahoz nekünk sikerült jobban alkalmazkeztek. A felnőtt mezőnyben 34-en indultak. kács Ákosnak, Kertész Ádámnak, kodnunk. 70 percig irányítottuk a Eredmények: 1. Krug Márton (3,8 kg, Kiskunhalas), 2. Budai Ferenc (3,0 Farkas Pistának, Albert Ferinek, Fomérkőzést, ezt jelzi a 4 rúgott gólunk. kg, Tázlár), 3. Szalma József (2,9 kg, Solt) dor Álmosnak, Cseri Adriennek, KozEkkor megnyugodtunk, minek követAz első 3 helyezett értékes horgászfelszereléssel gazdagodott. A jubileumi ma Anitának és a két válogatottunk- Úgy tűnik, hogy elkapta a fonalat a Kiskunhalasi FC: egyetlen botlás- keztében a hazaiaknak lettek lehetőnak: Kozma Beának és Babós Lacinak tól eltekintve idegenben is sorra nyeri a meccseket Kis Péter együt- ségei. Még mindig bennünk van a ka- versenyen tíz gyermek is szerencsét próbált: Eredmények: 1. Bús Ádám (1,9 kg, Kiskunhalas), 2. Petrich Csaba (1,3 kg, szoríthat a publikum. tese. A hazaiak számára kiakasztó volt a halasiak játéka, akik végül 4 pott gól, ezen kell javítanunk. Kiskunhalas), 3. Szalma Ádám (1,1 kg, Solt) A szervezőktől kapott tájékoztatás gólt rúgva hozták el a 3 pontot az egykori Stadler-fellegvárból. Az ifisták a hajráig vezettek, de két A jutalmakat Kádár István elnök főszervező adta át. szerint először adják ki a Csenki Feakasztói gól három pontjukba került. renc-emlékdíjat a kiváló edző, a ha- Nem mindig volt sikerélményünk Róbert, File István, Csáki Róbert, Mé- Akasztó FC-Kiskunhalasi FC 2-1 (0lasi ökölvívás megteremtője előtt tisz- Akasztón, ha a megyei I. osztályban fo- száros Tibor összeállítású csapat lé- 1). A halasiaknál Szelei Péter-Szabó telegve. Emlékdíj őrzi Kincses György cimeccsen találkoztunk az ottani csa- pett pályára. Már az első félidőben Béla, Máté-Tóth Viktor, Bisztrovics versenyző és Tóth Balázs sportszer- pattal. Úgy tűnik, az idei sorozat már megszórtuk a hazaiakat, de az Akasztó Róbert, Csordás Gergely (Zelei Béla), vező nevét is. – Nem fog csalódni, aki egy új fejezetet jelent a halasi labdarú- a hajrában szépíteni tudott. A fordulás Baranek Sándor (Faragó Ronald), 18-án, szombat délután és 19-én, va- gásban: a fiúk kiakasztották ellenfelü- után még két gól esett, de a KFC győ- Csányi László, Nagy Dániel, Csányi sárnap délelőtt ellátogat a Bibó István ket. A hétvégi találkozón a Gerner Dá- zelme nem forgott veszélyben. János, Flaisz Tamás, Sejben Péter kaGimnázium sportcsarnokába. A kétna- niel–Rencsár József, Ábrahám László Akasztó-Kiskunhalasi FC 2-4 (1-3), a pott lehetőséget Kárász Zsolt edzőtől. pos bajnokságot tombolasorsolás szí- (Farkas András), Ficsór Miklós (Szűcs halasi gólokon Ficsór, Török, Mészáros, A gólunkat Csordás szerezte. nesíti, a fődíj egy kerékpár lesz – kö- Patrik), Kárász Zsolt, Balkó Roland, Ábrahám osztozott. (A www. kiskunhalasi-fc.hu nyomán) zölte a Halasi Box Club. JL Török András (Ács László), Bogdán Kiss Péter edző: – A sárdagasztásJáger Fotó: kovács Iván

Bokszünnep

Csíptek a Méhecskék

Jól kifogták

(Ki)Akasztó Halas

Régi dicsőségünk... KNKSE-KNKSE 30-21 (14-9)

Kecskemét, 400 néző, vezette: Kozák, Wenzel. Kecskemét: Zsoldosné – Mocsári 3, Tanú 5, Márki 6/1, Horváth Sz. 3, Korsós 7, Rózsa 5, csere: Herceg 1, Orell, Csatlós, Kálmán, Balázs, Gombos, edző: Kalmár Jenő. Kiskunhalas: Pethő – Virág 5, Kokas 1/1, Barna 4, Toplák, Karsai R. 3/1, Tóth, csere: Szűcs (kapus), Kurgyis 5, Juhász 3, Vikor, Katona, Gál, edző: Varga József. Hétméteresek: 1/1, illetve 4/2. Kiállítások: 10 perc, illetve 12 perc.

Óriási várakozás előzte meg a két csapat mérkőzését. A kecskemétiek most jutottak fel az NB II-ből, míg a halasiak most estek ki az élvonalból, ennek megfelelően minden szakember szoros csatát várt. Nos a halasi NKSE kevés edzőmeccset játszott, úgy tűnik, hogy ez a rengeteg kimaradt ziccerben meg is mutatkozott. A hazai NKSE pedig nagyon harapott, és a majd félezer fős közönségének meg akart felelni. Ennek az lett az eredménye, hogy 7-0-s villámrajtot követően Varga edzőnek időt kellett kérni. Ez valamennyit használt,

mert megszületett az első gólunk, és ezután még nyolc az első 30 percben. A kecskemétiek 5 gólig engedtek fel bennünket, amit a második félidő nagy részében is meg tudtak tartani. Sőt: a halasi hibákat kihasználva vaskos meglepetést okozva alaposan kitömték az egykor szebb napokat látott halasi klub hálóját. A halasiak számára szombaton 16 órától itt a bizonyítási és javítási lehetőség. A városi sportcsarnokban a Csömör ellen lépünk pályára, 18 órától pedig a két ificsapat meccsel majd egymással. levi

RÖVIDEN Szuper Liga Megkezdődött a teke 2010-2011-es szezonja. A KÖSZOLG SC férfi és női csapata is a Szuperligában vágott neki a küzdelmeknek. Első mérkőzését a női csapat Szombathelyen játszotta, ellenfél a Szombathely-Perenye TK volt. A találkozó a várakozáson felül sikerült a köszolgosok számára. Remek teljesítménnyel a csapat 8:0 arányban győzött. Pontszerzők között volt Tóth Andrea 511 fa, Kiss Melinda 522 fa, Tóth Bagi Anikó 529 fa, Bozsóki Anett 516 fa, Tímár Edina 538 fa, Nagypál Angéla 529 fa. A férfiak a nyitányon a Szombathelyi Gravitáció TK csapatát fogadták hazai környezetben. Ezen a találkozón az ellenfél bizonyult jobbnak, a vasiak 8:0-ra nyertek idegenben. Kispályán A 2. fordulóval folytatódott a városi kispályás labdarúgó bajnokság. A Szilády-aréna műfüves pályáján az alábbi gólgazdag mérkőzéseket játszották: A-csoport Gánti-Sóstó 3-2, Drazsé-Wild Boys 6-1, Cel-Connextion 3-2. A B-csoportban: Honvéd Gábor Áron SE-Filantrop 1-4, Rapi-Erman 1-6, Kis Itália-Rosszbarátok 2-2. Ötös Hazai pályán folytatta a megyei keresztpályás labdarúgó bajnokságot a Kiskunhalasi FC női együttese. A halasiak jól vették ezt az akadályt is. Kiskunhalasi FC-Pálmonostora SE 51 (1-0). A KFC-ben Balázs Tímea (Kilin Krisztina)–Gréczi Gáborné, Dudás Diána (Herczeg Andrea)–Csehi Evelin (Judák Beáta), Csorba Szandra (Csóti Kitti), Koch Fruzsina, Kéri Judit (Terecskei Tünde)–Gémes Noémi (Hernádi Orsolya) lépett pályára. Góljainkon Csehi, Kéri, Judák, Gémes és Koch osztozott. Kiütéssel Elkezdődött a hétvégén a megyei I. osztályú női kézilabda bajnokság is. A Fiat KB Autoteam SE a Kiskunfélegyháza ellen nyitott, mégpedig nagyarányú győzelemmel. Az első gólt a vendégek szerezték, de ezután alaposan megváltozott a játék képe. A Fiat gólgyártása nemcsak az első, de a második félidőben is folytatódott. Az új edző, Virág Erika győzelemmel mutatkozott be a kispadon. Fiat KB Autoteam SE-Kiskunfélegyházi HTK 36-9 (15-5). A halasiak góljait Csősz Szilvia 7, Agócs Erika 7, Brindza Tímea 4, László Krisztina 4, Laczkó Krisztina 3, Mészáros Anita 3, Dudás Katalin 2, Selymesi Mariann 2, Botka Nóra 2, Nagyné Tartóczki Edina 1, Kis Barbara 1 szerezte. Krausz túra A hagyomány folytatódik vasárnap, ugyanis ismét gyalogtúrára invitálják az érdeklődőket. A Krausz és Társai őszi gyalogtúra résztvevőit szeptember 19-én reggel fél 7-kor várják a vasútállomáson. Nem sokkal háromnegyed 7 előtt indul a vonat Balotaszállásra, a kellemes gyaloglás kiinduló helyszínére. A természet szépségeiben gyönyörködőknek a balotai erdőkön, az alsószállási buckákon át vezet az út a regionális hulladéklerakó központhoz, ahol frissítő állomás és ajándéksorsolás lesz. A 12-13 kilométeres táv végállomása a halasi Tesco parkolójában lesz. Érdeklődni a további részletekről Kovács Ivánnál lehet (30-249-0977). jáger


12  városunk színei RITA ASSZONY HÉTKÖZNAPI ÍZVARÁZSLATA

Cuki ez a cukkini

2010. szeptember 15.

LEGYEN EGY JÓ HÍRÜNK! VEGYÜK ÉSZRE!

Legyen egy jó hírünk! Vegyük és vetessük észre egymással mindazt, ami örömteli a mindennapokban! Nemcsak sajtóhírekből áll a világ, hanem normális, hétköznapi valóságból, amelyben sok az öröm, az emberi minőség! E rovatot azért indítottuk, hogy újságírók és olvasók, ismert és ismeretlen szerzők elmondják, leírják – főleg: megosszák egymással apró örömeiket, közösségi értékeinket. Kérjük az Olvasót, ragadjon tollat vagy számítógépet, és ossza meg Halassal azt, amit jónak, fontosnak, szépnek, hasznosnak, vigasztalónak, boldogítónak érez! Legyen egy jó hírünk! Fontos, vegyük-vetessük észre! Anita mosolyog. Manapság már a nosztalgia sem a régi – tartja a posztmodern kor egyik legszellemesebb tréfája. A mai kereskedelmi szokásokat és magaviseletet elnézve nem csoda, ha idáig fajul a közbeszéd. A vevőt nagyvonalú-pimaszul letegező fiatal

bolti eladó, a hányaveti-trehány pénztárosnő; a tévesen feltüntetett árak, a koszos üzletek, a lejárt szavatosságú fóliázott áru vagy a száradt zsemlét a többi közé rejtő csomagolás a hétköznapi esetek közé sorolható – bár láttam már olyat is, hogy kilyukadt(!) sörösdobozt

celluxszal(!) megragasztva visszatettek az üvegajtós hűtőbe... Ám az egyik halasi áruházban Anita mosolyog. Rendületlenül kedves: olyan rossz idő, annyi vevő, olyan ideges szitu még nem volt, ahol kevesebb kedvesség, önkéntelen derű vagy kevesebb tü-

relem áradt volna belőle. A pszichológia ismeri azt a „jelenséget”, amikor a hivatásbeli szerepünk arca-álarca szinte ráfagy, rámerevedik az arcunkra: a katona otthon is parancsol, a doki otthon is diagnosztizál, az asztalos a szekrény lábát méregeti...

Akárhogy is van, fontos, hogy hogyan viselkedünk egymással – fontos mindenütt, és a kereskedelemben ugyanúgy, mint a dokinál, a templomban vagy a rendőrségen. Anita példát mutat ebben, és ez a példa érdemes az elgondolkozásra. (K-án)

Vízben a temető, az utcák: árvízi eső

fotó: Szőri Attila

Bár tisztában vagyok vele, hogy családomhoz hasonlóan a magyar emberek többsége inkább a húsból készült ételeket részesíti előnyben, igyekszem időről időre egy-egy kizárólag növényi alapanyagból összehozott finomságot az asztalra tenni. E havi menüsoromba egy tartalmas, cukkiniből sütött ételt „csempésztem be”.

www.halasmedia.hu

Rakott cukkini. Hozzávalók: 1/2 kg cukkini, 15 dkg gomba, 20 dkg sajt, 1 kis fej vöröshagyma, 1 db sárgarépa, 5 dkg vaj, 1 tojás, 2 dl tejföl, 1-2 gerezd fokhagyma, 1/2 csokor metélőhagyma, őrölt fehér bors, só Elkészítés: A cukkinit megmosom, majd karikákra vágom. A finomra vágott hagymát vajon üvegesre megpirítom, hozzáadom a szeletelt gombát, a vékonyra karikázott sárgarépát. Sóval, fehér borssal, fokhagymával, apróra vágott metélőhagymával, petrezselyemmel fűszerezzük. A cukkinit kivajazott jénaiba rakom, és rárakom a gombát, sárgarépát, és befedem még egy sor cukkinivel. Ezután beborítom szeletelt sajttal. A tejfölt a tojással simára keverem, megsózom, és a tetejére öntöm. Előmelegített forró sütőben pirosra sütöm. Ezt követően, a jó illatok hatására érkeznek meg a konyhába a családtagok, akik szinte egyszerre kérdezik meg, mi készül a sütőben. Tálaljunk fel egy-egy adagot a frissen sütött finomságból, és gyűjtsük be az elismerő, kedves szavakat! Kérdéseiket, ötleteiket, javaslataikat a ritarecept@freemail.hu címen várom! Kellemes időtöltést kívánok a konyhában! Rita asszony

Újabb rekordmennyiségű csapadék zúdult pénteken Kiskunhalasra: a Szilády-gimnázium meteorológiai állomásának mérése szerint 75 mm hullott az égi áldásból. A tűzoltókat közel félszázszor riasztották, több helyen betört a lakásba a víz, és homokzsákokra is szükség volt. Ekkora mennyiségű esőt nem bír el a város csapadékvíz-elvezető rendszere, ez pénteken újból kiderült. A több mint 75 milliméternyi eső extrém helyzeteket idézett elő az egész városban. A halasi tűzoltóság ügyeletére is egy-

más után futottak be a riasztások, tartalékszivattyút kellett Kiskunhalasra rendelni, annyi volt a feladat. A Fazekas-iskolánál már reggel fél térdig ért a víz, így a szülők közül többen a kezükben és hátukon vitték be gyerme-

A friss, minőségi alapanyagok beszállítója a Kisbosnyák Zöldségker Kft.

Két autómentes nap! Az 1990-es években több nyugateurópai országban olyan környezetvédelmi mozgalmak jöttek létre, amelyek a motorizált közlekedés hátrányaira hívták fel a figyelmet. 1997-ben egy franciaországi városban rendeztek először autómentes napot. 1998-ban egész Franciaországban megtartották a rendezvényt. 2000 februárjában az Európai Unió 13 tagországa közös nyilatkozatban ismerte el a rendezvényt, amelyet 2001-ben Magyarország is aláírt. Kiskunhalas idén

is bekapcsolódik az Európai Autómentes Nap programjainak sorába. A szokásoknak megfelelően a rendezvények javarészét már a szeptember 22-ét megelőző hétvégén tartják a KMK és Városháza szervezésében. Most vasárnap délelőtt reggel 7 órakor a Szélkiáltó Egyesület rendez madárgyűrűzést a Csetényi-parkban. A Bringabarangoló rendőrségi felvezetéssel 9 órakor indul a Bethlen Gábor térről. A főtéren 10 órakor kezdődnek a kerékpáros ügyességi versenyek iskolásoknak. A fődíj egy Koliken kerékpár. Lesz-

nek kerékpáros, kismotoros ügyességi versenyek óvodásoknak, bababiciklizés, aszfaltrajzverseny, számítógépes szimulációs játékok. Az érdeklődők láthatnak tűzoltó- és rendőrautó-, valamint rendőrmotor-bemutatót. Emellett lesz többek között közös faültetés, Keresd a fáját! címmel játékos növényismereti teszt, de Tapiszekrény, valamint játszóház is várja a gyerekeket. A hivatalos autómentes napon, szerdán ingyenes lesz városunkban a tömegközlekedés. Vagyis bárki térítési díj nélkül felszállhat a helyi buszjáratra. ha

keiket az intézménybe. Az ebédeltetést pedig úgy sikerült megoldani, hogy a szomszédos Bernáth-kollégiumhoz padokból, ládákból alkalmi hidat építettek az út fölé. A Markovits Mária utcában, B. néni házába betört a víz, a tűzoltók hosszú órákon át folytattak kilátástalannak tűnő küzdelmet a felgyülemlett piszkos lével. A Kossuth utca egyik társasházának lakói pedig saját pénzen vett homokkal és zsákkal védekez-

tek az esővíz ellen. A Kertvárosban és a Felsővárosban is akadt dolguk a tűzoltóknak, van, ahol még vasárnap is dolgoztak az egységek. Sokkal rosszabbul járt viszont Harkakötöny, ahol belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni pénteken. A halasi tűzoltók félegyházi kollégáikkal együtt dolgoztak a településen. A sok csapadék miatt egyébként idén már harmadszor öntötte el az alsóváro-

si katolikus temető alacsonyabban fekvő részeit az ár. Néhol térdig ért a víz, a felázott talaj miatt ismét korlátozni kell ezeken a területeken a koporsós temetést. Először tavasszal kellett betiltani, mert heteken keresztül vízben álltak a sírok, csakúgy mint most. Szöveg: Jáger Levente Fotók: Pozsgai Ákos További képeink a www.halasmedia. hu oldalon.

DEKÓDER

avagy a szavak mögötti világ

Szentséggyakorlás. Az élet néhány kiemelten fontos eseményével egészen furcsán viselkedünk. Legalábbis mi, a modern emberek. Azért különös – és egyben fájdalmas veszteség – ez, mert olyan tanulságokat és erőket veszítünk el, amelyek nélkülözhetetlenek az Élet egészéhez. Például a születés. Egykor a születés a család, a törzs, a nemzetség közös ünnepe volt. Ma fehér, steril csempés falak mögé visszük, a család árnyalt jelenléte helyett álarcozott egészségügyi szakszemélyzetre bízzuk a folyamat kíséretét. A természetes testhelyzet helyett (sok helyütt még) ágyra erőltetik a szülő anyát; a kisbabát a legfontosabb percekben-órában sokszor elveszik tőle; az anya szaga helyett fertőtlenítőt nyel az újszülött... A Tudománynak köszönhetően ma persze több embergyermek éli meg a felnőttkort. Ám ugyanennek a tudománynak ma újra fel kell fedeznie, hogy a mama nem veszélyes a babára; hogy a természetes eljárás jobb, gyorsabb és fájdalommentesebb, mint a gyógyszerekkel, felszerelésekkel körbevett rendszer. A szülés és a születés: misztérium, amelynek saját törvényei vannak, és nem egyszerű egészségügyi aktus. Az, hogy hogyan viszonyulunk e misztériumhoz, megmutatja, hogyan viszonyulunk az Élethez általában: a többi emberhez, a Teremtőtől kapott létezéshez és önmagunkhoz. Hasonlóan így a halálhoz. A halált, a gyászt ugyanúgy mesterséges keretek közé rejtjük, mint a szülés-születés misztikus momentumát. Nem érdekes? Három-négyéves korától fogva minden ember tudja, hogy meg fog halni, és hogy ez a távozás többé-kevésbé fájdalmas lesz, igénybe fogja venni fizikai, lelki és szellemi erőit egyaránt. A túlzott szemérem, a téves részvét és kímélet ma olyan természetellenes jelenségeket szül, mint például a haldokló elől eltagadott igazság a saját állapota felől; a kórházak mélyére száműzött szenvedés; a félreértett szeretetből (és persze a gyászra épülő ipar profitigényéből) fakadó méregdrága szertartás... Hogy hogyan viszonyulunk a halál misztériumához, megmutatja, hogyan vagyunk a saját életünkben. A mai, kilúgozott korunkban távol élünk a szentség fogalmától. Sokszor azt hisszük, hogy ez a szó és ez az élmény a templomok sötétjébe tartozik; vagy épp azt hisszük, hogy a világ evésből és tévézésből áll csak. Vissza kell találnunk oda, ahol az Élet eleven erői fakadnak. Az élet tele van örömmel, nevetéssel és könnyel meg fájdalommal, gyarapodással és veszteséggel, kínnal és mámorral, lármával és mozgással meg imával és nyugalommal. Az élet nem egy film, amit kényelmesen végig lehet ülni –, de nem is érdemes! Nemcsak érdemes, de fontos is belemerülni, mert olyan erők fakadnak az életeseményekből, amelyek máshonnan nem szerezhetők be. A születés, a serdülőkor, a szülővé válás, az önmegértés és önmegvalósítás harcai, az öregedés fényes ösvénye vagy a halál drámája... – mind olyan nagyszabású pillanatok vagy folyamatok, amelyek értelmessé és tartalmassá teszik az életet. Ha ezek helyett a havi szintű megélhetés és az üres lét a program; ha ezeket a „hétköznapi szentségeket” hanyagoljuk, száműzzük, hamisítjuk, akkor úgyszólván alig vettünk részt a világban, ahová leszülettünk. És akkor minek éltünk? k-out


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.