Sokan szeretik azt a házi tejet, amit Bent 250-en várták, kint néhány tucat tüntető fogadta Gyurcsány Fe- a Mátyás téri szociális bolthoz szálrencet Halason. Erős szavak és minősíthetetlen városminősítések. lít hetente kétszer az őstermelő... www.halasmedia.hu
Juhász Tibor lovas-kitüntetése
(2. o.)
Házi ízek
(5. o.)
(9. o.)
Provokáció, düh, bunkóság
Újabb, rangos kitüntetéssel ismerték el a kiskunhalasi menedzser, mecénás és sportszervező tevékenységét a lovassport hazai kiválóságai.
„Te még élsz...?!”: morbid iskolai gúny
A 10 éves diáklányt hoszszú ideje gúnyolják és kirekesztik néhányan az osztályából. Arra azonban még sosem volt példa, ami a múlt héten történt: a betegségéből felépülő és újra az osztályba lépő tanulót
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
2011. február 16. • XXV. évfolyam 7. szám • Ára: 165 Ft
egyes társai azzal fogadták: már éppen készültek megünnepelni halálhírét... A szülők, majd lapunk jelzése nyomán az iskolavezetés felháborodását vizsgálat követte. A gyors intézkedés nyomán a szülők egyelő-
re úgy döntöttek: nem veszik ki az iskolából a kislányt, ugyanakkor ők és az igazgató is azt szeretné, ha többé ilyen nem fordulhatna elő... További részletek lapunk 2. oldalán olvashatók.
Gyurcsány szólt Várnai: pénzügyi diktatúra van A szegények pénze a gazdagoké
Hibázott a városháza * Alpolgármesterek: több szerénységet, több igazi segítséget Gyovainak
fotó: pozsgai ákos
Keményen bírálta a városvezetés irányítási gyakorlatát és néhány év végi pénzügyi intézkedését az előző ciklusok polgármestere. – Messze nincs
Hogyan kerül a kisfizetésűek kevés jövedelmének egy része a tehetősekhez? Miért fordítottja Orbán Viktor Robin Hoodnak? Miért kerülik meg az Európai Unióban 35 nap után Magyarországot? Ezekre a kérdésekre is kitért beszédében Gyurcsány Ferenc. A rendszerváltás utáni korszak talán legvitatottabb miniszterelnöke zsúfolásig megtelt terem előtt tartott meghívá-
sos lakossági fórumot, amelyen a sajtó csak rövid ideig lehetett jelen. A volt miniszterelnököt odakint lármás, odabent hangos tapssal kísért köszöntések fogadták. Riportunkat és a lakossági fórum nyilvános mozzanatairól készült összefoglalónkat (valamint a Fidelitas legfrissebb híreit) a 9. oldalon, Politika-rovatunkban olvashatják.
Levi’s: utólagos vizsgálat Éppen a halasi rászorulók kapták a legkevesebbet abból a pénzből, amit a gyárát bezáró Levi’s karitatív alapítványa hagyott hátra. Az ügyben egy kecskeméti civil szervezet járt el, és döbbenetes döntéseiről bő egy éve cikkezik a sajtó. Az ügyben januárban maga a Levi’s is vizsgálatot indított. Részletek lapunk 3. oldalán!
az elért eredmények szintjének a megőrzése, vagy egy jól átgondolt költségcsökkentő szerkezeti átalakítás, hanem pusztán a pénzügyi mérleg – fogalmazott
X-Faktor: halasi szülinapi party-túra Vastag Csaba, az X-Faktor győztese party-túrával töltötte az elmúlt hétvégét. A 29. születésnapját ünneplõ énekes városunkba is ellátogatott, a Halasmédia Szerkesztőségében köszöntöttük. (12. o.)
Koponya után akasztott tyúk
Kórház: ártó hibák, drága biztosítatlanok
fotó: pozsgai ákos
L.-nének nincs haragosa, és olyan személyről sem tud, aki esetleg rossz viccet űzne vele. Mégis arra kényszerült, hogy lenémítsa a telefonját, hogy ne idegesítse az állandó telefoncsörgés. A pár nap alatt sok tucatnyi zaklató hívást fogadó előfizető a múlt héten már a szolgáltató cég helyi ügyfélszolgálatán kért segítséget, ahol több hasonló problémákkal küszködő ügyféllel is találkozott. A telefonos cég a számcserét vagy a hívásszűrést javasolja, míg az ügyészség lehetőséget lát arra is, hogy a nyilvánvalóan zaklató vagy megfélemlítő jellegű hívássorozat esetén a hatóság avatkozzon be, és kérje a zaklató felderítéséhez szükséges adatok kiszolgáltatását. (2. o.)
mák jelentkezhetnek. Ezt már az új vezetés teremtette az indokolhatatlan pénzügyi diktátum hatására, aminek a célja már nem a város valós működése és
fotó: Pál lászló
Zaklató telefonhívások
vészhelyzet, az igazi probléma az önkormányzat fizetőképessége, likviditása: az önkormányzat intézményeinél és gazdasági társaságainál súlyos fizetési problé-
Míg nemrégiben emberi koponya jelképezte a morbid és abszurd köztéri ízléstelenséget Kiskunhalason, addig most egy felsőöregszőlők-beli kert vasszerkezetén egy nyakánál felakasztott tyúk borzolja a szomszédok és az arra járók idegeit. Az sem kizárt, hogy állatkínzás-ügy lesz a vége a dologból – ha ugyan élve lógatták fel a szárnyast. (12. o.)
Várnai László. Úgy véli: az alpolgármesterek ma inkább nehezítik a polgármester munkáját, és pénz ügyében illő lenne szerényebbnek lenniük. (4. oldal)
A TARTALOMBÓL Kistérségbe az iskolákkal? A városháza hajlandó megvizsgálni azokat az ismét körvonalazódó elképzeléseket, amelyek szerint több település beszállna egy közös oktatási szervezet létrehozásába. (3. o.) Marad a Kánaán! Csak átmenetileg zárt be a Kánaán élelmiszerbolt Kossuth utcai üzlete, ahol milliós átalakítások, felújítások kezdődtek. Bár a tulajdonosváltás sem elképzelhetetlen, biztos, hogy élelmiszerboltként működik majd tovább, és a dolgozók munkahelye is megmarad. A nyitásra mintegy két hét múlva kerül sor. Az üzlet egyébként 17 éve működik. h. a. Szavazz a Bibó-filmre! Szőke Anna és Símity Milán bibós diákok is részt vettek a Dohányzásról Leszokást Támogató Központ által meghirdetett video-pályázaton. A nevezők kisfilmje – aminek a címe: Dependens, azaz Függő (függőségben lévő) – a cigaretta káros hatásait mutatja be, és jelenleg vezeti az internetes szavazást (www. leszokas.hu). (12. o.)
20 olimpiai érem! Újabb ragyogó sikert könyvelhetnek el a halasi versenyúszók: Sokba kerülnek a tb-t nem fizetők * Pszichiátriai zavarok a hétvégi megyei úszó diákolimpián az összesítésben 9 megyei A napokban közleményben kényszerült felhívni az orszá- szabály ugyan van, de sem annak diákolimpiai címet, továbbá 8 gos sajtó figyelmét a kiskunhalasi kórház, amelyet gya- hatékonysága, sem a kifizetetlen ezüst- és 3 bronzérmet szerezkorta tévesen azonosítanak a megyei fenntartású elme- betegellátások árának behajtása tek. (11. o.) otthonnal. A morális kár mellett pénzügyi veszteséget is nem érvényesíthető. okoznak az intézménynek: sok a biztosítatlan beteg. A pénzügyi mellett erkölcsi kárt okoznak a halasi kórházA Semmelweis Halasi Kórház- tásokról, munkahelyi balesetekről nak azok a felületes sajtójelentéban átlagosan havi 2-3 – ma- és szülésről van szó, amiért sem a sek, amelyek összemossák a vágyar vagy külföldi állampolgár- magyar egészségbiztosító, sem a rosi kórház és a megyei otthon ságú – olyan beteget látnak el, menekültek sorsáról gondoskodó pszichiátriáját. akinek a gyógyítását senki sem idegenrendészet vagy az illetékes Részletes jelentéseink az 5. és fedezi anyagilag. Sürgősségi ellá- szakminisztérium nem fizet. Jog- a 8. oldalakon.
Hírek
www.halasmedia.hu
Lovas-elismerés Juhász Tibornak
„Te még élsz...?!”: morbid agresszió az egyik iskolában
Fotó: Somogyvári Anett
A szövetség számít Kiskunhalasra
Magyar Lovassportért Emlékéremben részesült Juhász Tibor, aki több mint két évtizede versenybíróként és szervezőként jeleskedik a sportágért. Az elismerést azért kapta meg a szakember a szövetségtől, mert számos nagy sikerű rendezvény létrehozásában volt elévülhetetlen érdeme. Kiskunhalasra idén és a jövőben is számít a Magyar Lovas Szövetség. Többek között ezt nyilatkozta Szotyori Nagy Kris-
tóf, a díjugrató szakág elnöke a Nemzeti Lovasbálon. – Kiskunhalas kiemelt bázisa volt fél évszázadon át a magyar lovassportnak. Az egykor virágzó lovasiskola újraélesztése érdekében rengeteget tett a város, amely példás összefogásra sarkallta a helyi lovas közösséget. Az újraszerveződött és változó dinamizmussal fejlődő díjugrató versenyek 2010-ben országos visszhangot kiváltó magas szakmai színvonalat értek el, amelynek csúcsát a Fiat Díjugrató Magyar Bajnok-
Gúnyolódás és halálhírkeltés céltáblájává vált egy 10 éves kislány
ság jelentette – fogalmazott a szakágvezető. Még a bálat megelőzően rendezték a szövetség közgyűlését, ahol elismerések átadására került sor. Magyar Lovassportért Emlékéremben részesült Juhász Tibor. A lovas szervezet indoklásából kiderült, hogy tevékenységét példaértékűnek tekintik, ezért adományozták neki Tóth Béla szobrászművész alkotását és a díszoklevelet. – Juhász Tibor szövetségi versenybírói tevékenységével összhangban olyan integráló szervezői, támogatói munkát végzett számos halasi sportbaráttal együtt, amely mellett nem mehettünk el szó nélkül. Az elismeréssel jeleztük, hogy a díjugrató sport számít Kiskunhalasra, és bízunk abban, hogy ebben az esztendőben is 2010-hez hasonló elkötelezettséggel vesz részt a hazai versenyrendezésben – tette hozzá Szotyori Nagy Kristóf. Juhász Tibor egy hónappal ezelőtt kapta meg a díjugrató szakág emlékplakettjét két évtizedes versenybírói és sportszervezői munkájáért. HT
Nemzetőrök Halason
Régi katonasírok rendbetételét tűzték ki célul a halasi nemzetőrök. A szervezet tagjai eddig a kecskeméti egyesülethez jártak át, de most már egyre bővül és erősödik a halasi szervezet is. A toborzást plakát hirdeti majd, de már most is vannak jelentkezők a meglévő tagok mellé. – Azok csatlakoznak hozzánk, akik szeretik a hagyományápolást és az egyenruhát, elvárjuk
a pontosságot, a tisztaságot és a feddhetetlen előéletet – mondta magukról Gyalai Imréné nemzetőr törzszászlós, a helyi csoport elnöke. Úgy tervezik, aktívan részt vesznek majd a város életében, ünnepségeken. A Magyar Nemzetőrség tagjainak saját – nem fekete – egyenruhájuk és szolgálati azonosítójuk van, és hangsúlyozzák, szigorúan politikamentes szervezet, és sze-
retnék, ha nem kevernék össze őket a gárdistákkal. A szervezet tagdíjakból és támogatók segítségével működik. – A hagyományőrzés mellett karitatív feladatokat is ellátunk, például ott voltunk az árvízi védekezésnél, Kecskeméten főzni szoktunk, és ételt osztunk a rászorulóknak – mondta még el halasi látogatásán vitéz lovag Béni Tibor nemzetőr ezredes. (fehér)
Fotó: Pozsgai Ákos
Rendbehoznák a násznagy sírját Többé-kevésbé ismert, hogy az 1778-ban megnyitott, műemléki védelem alatt álló halasi régi református temetőben – amely a Nemzeti Sírkert része – van eltemetve Petőfi Sándor násznagya. Sass Károly családi sírboltja az elmúlt évtizedek alatt igencsak elhanyagolt állapotba került. A Magyar Nemzetőrség halasi csoportja azt a célt tűzte ki maga elé, hogy március 15-ére ra tovább romlott, alapos felrendbe hozza a sírhelyet. újításra szorul. A Magyar Nemzetőrség halasi tagjai március Néhány évvel ezelőtt már tör- 15-ig, az 1848-49-es szabadténtek próbálkozások Sass Ká- ságharc és forradalom évforduroly sírjának rendbetételé- lójára szeretnék rendbe hozni a re. Akkor arról szóltak a hírek, sírhelyet. hogy a méltánytalan sorsú csa- Sass Károly (1825. febr. 14ládi kriptát feltörték, hajléktala- 1890. jún. 5.) egyébként tisztnok laktak benne. Átmenetileg viselő volt, Petőfi Sándor barátrendbehozták, de állapota má- ja; az ő kérésére közvetítette a
2011. február 16.
költő és Júlia levelezését, és esküvőjük alkalmával Petőfi egyik tanúja volt. Barátságukról, a költő szerelméről és házasságkötéséről részletes visszaemlékezést közölt. Petőfivel Sopronban a katonáskodása alatt ismerkedett meg. Számos alkalommal és helyen találkoztak, de Kiskunhalason sosem. (pozsgai)
Újabb szomorú iskolai történet: egy 10 éves kisfiú és társai rendkívül bántó módon gúnyolódnak és betegségét halálhírré torzítva annak „ünneplésével” bántották egyik osztálytársukat. A lapunk jelzése nyomán indult vizsgálat megerősítette a korábban szerkesztőségünktől segítséget kérő kislány nagymamájának állításait. Szakemberek egyre sürgetőbbnek tartják egy, a fiatalkori agresszióval kapcsolatos városi fórum létrehívását. Az utóbbi évek-hónapok országos és helyi iskolai agresszióról szóló híradásai a jelek szerint bátorítást adnak azoknak a szülőknek, érintetteknek, akik mind gyakrabban járulnak ahhoz, hogy a nyilvánosság nyomása is hatást gyakoroljon az intézmények falai mögötti erőszak elleni fellépésre. A napokban egy elkeseredett nagymama jelezte szerkesztősé-
günknek: 10 éves kislány unokáját egy fiú osztálytársa és annak barátai hosszabb ideje csúfolják dundisága miatt. Előfordult, hogy gyilkosságra, öngyilkosságra utaltak, amikor gúnyolták alakja miatt. Múlt pénteken azonban minden eddiginél brutálisabb dolgot tapasztalt a kislány, miután betegségéből felépülve újra iskolába ment. – Az osztálytársai gúnyos csodálkozást mímelve fogadták: „Te élsz...?!” Az unokám nagyon
meglepődött, nem tudta, miért kérdezik tőle. Aztán kiderült, hogy ez a fiú azt terjesztette el róla, hogy meghalt. Sőt, egy ünnepséget is akart szervezni ennek „örömére” – meséli könnyek között a nagymama, aki a hihetetlennek tűnő történet kapcsán megjegyzi, hogy a kislányra nem jellemző a füllentés. Az iskola igazgatója azonnal vizsgálatot indított az érintett szülők, pedagógusok bevonásával. Az igazgató szerint a történet igaz, és bár meglepőnek tűnik, ebben a korban mégsem ritka a hasonló verbális agresszió. Ennek szerinte egyrészt a tanulmányok miatt megnövekedett leterheltség az oka. Másrészt ebben a korban a gyerekekben kezd kialakulni a közösséghez tartozás igénye.
Zaklató telefonhívások A szolgáltató számcserét, az ügyészség feljelentést javasol
Hetek óta anonim zaklató telefonokat kapnak halasi magánszemélyek. A hívó néma, ezért előfordulhat, hogy műszaki hibás automatáról van szó. Az Ügyészség feljelentést javasol, a szolgáltató szerint rövid távon a számcsere is megoldás lehet. – Kedden 16, szerdán 20 alkalommal volt névtelen hívásom. A számkijelzése le van tiltva , fogalmam sincs ki vagy mi lehet ez – állítja a Tükröt megkereső L.-né. Olvasónk azt mondja nincs haragosa, és olyan személyről sem tud, aki esetleg poénból szórakozna vele. Az asszony lenémította telefonját, így nem idegesíti már az állandó telefoncsörgés, de a készüléket így naponta kell feltölteni, mert a sorozatos hívások miatt gyorsan lemerül az akkumulátora. A T-Mobile előfizető múlt héten a helyi ügyfélszolgálaton kért segítséget, ahol több
hasonló problémákat tapasztaló ügyféllel is találkozott. A szolgáltató azt javasolta, hogy indítson rendőrségi eljárást, mivel nekik nem áll módjukban a zaklató hívások azonosítása, nincs ilyen szolgáltatásuk. L.-né megfogadta a tanácsot, és megkereste a rendőrséget, ahol – bár
több hasonló esetről is tudomásuk van – azt mondták, ez nem minősül zaklatásnak, mivel nem hangzott el erre irányuló kijelentés. Lapunk azonban az Ügyészségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy érdemes lehet ezt is megfontolni. A BTK-ban ugyanis van olyan megfogalmazás, amely
Megkéselte exneje élettársát Véresre sikerült a hétvége egy jánoshalmi családnál. A válófélben lévő férj többször is megszúrta volt párja új barátját. A jánoshalmi férfi ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt indított eljárást. A csalódott férj szombaton késő este jelent meg válófélben lévő neje jánoshalmi lakásán. Az 51 éves férfi előbb az aszszonnyal, majd annak 50 éves új élettársával veszett öszsze. A két férfi dulakodni kezdtek, amibe bekapcsolódott a
házaspár 21 éves fia is. Mindhárman megsérültek, az apa és fia könnyebben, az élettárs életveszélyes sérüléseket szenvedett. A dühödt férj többször is megszúrta õt egy késsel, a halasi kórházba szállították a mentők. P. Á.
Létrejönnek a vezéregyéniségek, akik pozíciójukat és a bennük lévő feszültséget, hasonló – általában tettlegességig nem fajuló – cselekményekben vezetik le. Az iskola vezetője lapunknak elmondta azt is, hogy az ügyet megnyugtatóan rendezik a szülők bevonásával, az osztályfőnök pedig fokozottan odafigyel majd mind a kislányra, mind pedig a kisfiúra. Egyelőre nem tartják szükségesnek egyikük kiemelését sem az adott osztályból. Úgy tudjuk, a szülők – a beiskolázási időszakra is tekintettel – még egy esélyt adnak az iskolának. Ha azonban nem történnek radikális változások, másik iskolába íratják gyermeküket. Hegy-s szerint megfélemlítésre alkalmas hívások miatt el lehet járni telekommunikáció területén is. Az illetékes szolgáltató pedig ilyenkor köteles kiadni a számhoz tartozó tulajdonos nevét. Így kiderülhet, áll e konkrét személy a hívás mögött, vagy csak egy meghibásodott berendezés okozza a zaklató telefonokat. Rövid távon azonban a számcsere lehet a megoldás. A szolgáltató lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójából kiderül, hogy a T-Pont üzletekben igénybe vehető ez a szolgáltatás, akár kedvezményes módon is. A csere díjából kérésre, egyedi elbírálás alapján, méltányosságból kedvezményt adhat a szolgáltató. Egyes gyártók készülékein pedig beállíthatók bizonyos hívásszűrés-funkciók is. A Tükörhöz fordult panaszos azonban nem akar számot váltani, mivel régóta megvan már, és ezzel azonosítják őt. Így marad a türelemjáték, esetleg egy korszerűbb készülék beszerzése. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ha nem veszik fel a telefont, a hívások 3-4 nap után maguktól megszűnnek. Hegy-s
2011. február 16.
Csak a szépre emlékeznek...?
Kistérségbe az iskolákkal? szerint úgy gondolom, hogy az intézményi társulás szakmailag jobb megoldás. Amit a Felsővárosi Általános Iskola és a Pirtói Általános Iskola példája is évek óta bizonyít – tájékoztatott Csúzdi Zoltán humánpolitikai főosztályvezető. Az intézmények társulásának ötlete, 8 évvel ezelőtt merült fel először. Akkor konkrét előterjesztés is készült arról, melyik halasi iskolához, mely kistelepülési iskola társulna. A tervek azonban nagy vihart kavartak a községi önkormányzatoknál, és az akkori elképzelések jó időre lekerültek a napirendről. Az iskolák kistérségi működtetésbe adásának ötlete most merült fel először. A rendszerbe ugyanis így több pénzt lehetne bevonni, amely az önkormányzatok jelenlegi helyzetében nyomós érv lehet. Mivel a ciklus elején járunk, könnyebben felvállalhatók az ezzel együtt járó döntések is. Konkrét előkészítő munka azonban még nem indul el. Ahhoz hogy a kistérségi szintű oktatási rendszer felálljon, öt önkormányzatnak kell összefognia. Az elmúlt években azonban a települések egy része a maga módján már megoldotta a jogszabályi feltételeknek való megfelelést. Zsana és Balotaszállás alapítványi működtetésbe adta iskoláját. Harkakötöny Kömpöccel társult, a Pirtói Általános Iskola pedig a halasi Felsővárosiiskola tagintézménye lett. Ahol még indokolt lehet a lépéskényszer, az Kisszállás és Kunfehértó, erről azonban döntést még egyik képviselő-testület sem hozott. Ahhoz azonban, hogy kistérségi szintre helyeződjön át az itteni iskolafenntartás, Halasnak négy, Pirtónak és Harkakötönynek pedig egy-egy iskolájával is így kell majd döntenie. h. a.
Miután rengeteg vitát indukált, sőt, bírósági pert is eredményezett a folyamat, a Levi’s most megvizsgálja, hogy a kiskunhalasi gyára bezárása után indított civil támogató programja sikeres volt-e. Alaposan kiértékelik, ami itt történt – beleértve a sok vitát kiváltó Kecskeméti Civil Szolgáltató Központ tevékenységét is, amely meglepő gyakorlattal döntött az – elvileg – volt levi’s-es dolgozóknak járó támogatásokról... Lapunk 2009 őszétől kezdve több cikkében is foglalkozott a Levi’s-gyár bezárása után indult civil támogató program botrányos ügyeivel. A feszültséget egyrészt az okozta, hogy a 21 halasi pályázóból csupán 5 nyert, miközben az akciót úgy harangozták be, hogy az a térségünkben élő volt dolgozókat támogató program. Másrészt, korábban a farmer gyár önkormányzati körökben és helyi civil vezetők előtt 100 milliós támogatásról beszélt. Ám a kecskeméti támogatásbonyolító szervezet, a Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) a program bejelentetésekor már csak 40 milliós alapról beszélt. Később már az derült ki, hogy valójában ennek csak 70 százaléka a farmergyár pénze, a többi uniós pályázati forrás, amelyet a CISZOK nyert el. A pályázaton (elvileg) azon települések egyesületei, alapítvá-
nyai vehettek részt, amelyeken a volt dolgozók élnek. A gyár kivonulásával 600 kiskunhalasi veszítette el állását, a program rajtuk igyekezett segíteni. Ennek ellenére kiskőrösi, mélykúti cigányszervezetek, kecskeméti, jánoshalmi, helvéciai, jászszentlászlói, bácsalmási hagyományőrzők vitték el a pénz nagy részét. A vesztes halasi pályázatok között volt többek között egy számítógépes tanfolyam, amelyen 100 főt képeztek volna ki, továbbá egy Önkéntes Központ és a gazdálkodás alapjait elsajátító program is. A nyertesek között viszont nagyobb arányt képviselnek a szabadidős tevékenységek, kirándulások, kulturális programok, de volt köztük Mikulás-ünnepség is... A halasi civilek többször felemelték szavukat a szerintük igazságtalan és haszontalan pályáztatási eljárás és támogatási célok miatt. A CISZOK meglepő érvelés-
F Kevés halasi nyert vele sel válaszolt: a volt Levi’s-dolgozók nemcsak halasi civil szervezetektől számíthatnak segítségre, hanem a többiektől is. Minden nyertes pályázó tisztában van vele, hogy a legtöbb volt Levi’s-dolgozó halasi, figyelemmel lesznek arra, hogy szolgáltatásaikkal halasi-
Új házak, új vásártér
Társasházak, új intézmények, új területen létesítendő vásártér lanná válik funkciója ellátására. – megannyi városfejlesztési, városépítési cél, amelyhez szakmai – A város mind ez utóbbihoz, mind javaslatokat készíttet az önkormányzat. egy átfogó garázs- és parkolóbázis kialakításához a privát tőke érA javaslatok szerteágazóan szol- szociális vonatkozásokban okoz- deklődésére és partnerségére szágálnák a már most körvonalazódó hat konfliktusokat. A másik fontos mít – mondta nemrég Nagy Péter önkormányzati és vállalkozói vá- kérdés a jelenleg a Harangos téren alpolgármester. Ez a fajta együttrosfejlesztési elképzeléseket. Az el- működő vásár új helyének kitűzése. működés akár már a kijelölt telkek ső ilyen kérdés a társasház-építések A mostani helyszín mind mérete, megvételekor, azok fejlesztésekor, problematikája. Ma is tapasztalható, mind a minimális komfort-szolgál- illetőleg továbbhasznosításakor is hogy sok lakóközösségi épület csa- gatások hiánya, mind a Dong-éri út szolgálhatja a közös célt. (Részletekládi házas övezetben-környezetben leendő szakaszához való illeszkedé- kel jövő héten szolgálunk.) (Munkatársainktól) épül fel, ami mind városképi, mind se folytán egyre inkább alkalmat-
Hírek, jelentések a kiskunban azt állította, visszaéltek a köhalasi, a jánoshalmi, a kiszösségi honlapon az ő adatlapjával. kőrösi és a kiskunmajsai Szerinte professzionális politikistérségből szaki számításának módosítása és zalékos kamatozású államilag szerint azonban egyes internetes kai lejáratókampány folyik ellea beruházási hitelfelvétellel kap- támogatott hitelből többet ve- közösségi oldalakon a félreérthe- ne, ezért a személyét ért támadácsolatos határozat szerepel. (Ha a het fel: ezzel a tompai víziközmű tő szófordulatok mellett „ribanc”- sok miatt jogi útra viszi az ügyet. Kunfehértó: elmarad közgyűlés nem lesz határozatké- társulatnak és önkormányzatnak nak, „ribanckának”, „kis dögnek” A félreérthető és a tanár-diák-viés új időpontban lesz szonylatban legalábbis szokatpes, akkor azonos napirenddel és kevesebb kamatot kell majd fi- nevezi a fiatalabb fiúkat. a rendkívüli ülés ugyanott délután fél 5-re újra ösz- zetnie a későbbiekben. A botrány miatt elsőként a helyi lan nyelvezettel kapcsolatban azt Az üdülőfaluban kedden el- szehívja a társulat elnöke.) ellenzék szólította fel lemondásra mondta: mindig is igyekezett közmaradt a korábban aznapra A pénzügyi változás mögött Majsa: botrány a KDNP-s alpolgármestert, illetve vetlen kapcsolatot ápolni diákjaimeghirdetett rendkívüli ön- egyébként az áll, hogy időköz- az alpolgármester körül megbízatására Faludi Tamás vá- val, hogy a legtöbbet hozhassa ki kormányzati képviselő-tes- ben új előtakarékossági szerző- Egyre terebélyesedő és immár rosvezetőt. A polgármester en- belőlük. tületi ülés. A soron követke- déseket kötöttek lakosok, és eze- a városvezetést is elérő sajtó- nek a javaslatnak helyt is adott, A kereszténydemokraták mező rendes községi közgyűlés ket is be kell venni a számításba botrányt kavart a diákjaival sa- és jövő hét (február 21-én) hét- gyei vezetősége kijelentette: mint időpontját február 22-én – ez azonban kedvező, mert na- játosan bizalmaskodó, bizarr és főre össze is hívta azt a rendkí- mindenkit, Abonyit is megilleti az délután 2 órában tette közzé gyobb állami támogatással tud- pajzán nyelvezetet használó kis- vüli ülést, amelynek egyetlen na- ártatlanság vélelme, de ha a váa helyhatóság honlapja. ják a beruházás hátterét bizto- kunmajsai alpolgármester ügye. pirendje Abonyi megbízatásának dak beigazolódnak, megteszik a szükséges lépéseket. sítani. A társulat egyébként a Abonyi Henrik, a KDNP alpolgár- visszavonása. (Szerkeszti: KZ) Tompa: jó hírek! – ülésezik nagyon kedvezményes, 3,5 szá- mestere egyben tanár is: a sajtó Abonyi egyébként nyilatkozatáa Víziközmű Társulat Rendkívüli küldöttgyűlést tart február 17-én (csütörtökön) dél- Szank: sok fejlesztési pályázat nyert A minapi szanki lakossági közmeghallgatáson a polgármester az új gazdasági évvel kapcsolatban ismertette a megnyert pályázatoután 4-kor a Víziközmű Társulat. kat. Patkós Zsolt beszámolt arról, hogy megvalósult az iskola és a tornacsarnok felújítása és egyben energetikai korszerűsítése, vaA csatornafejlesztés előkészítélamint a teke- és sportpálya felújítása is. Ugyancsak rekonstrukción esett át a Művelődési Ház, és elvégezték a bentlakásos szociális sében résztvevő szervezet a Műotthon burkolatcseréjét is. A fontos fejlesztések sorában említette, hogy 3 darab új kamerával gyarapodott a közbiztonság erősítésévelődési Házban tartja tanácskonek céljával telepített települési kamerarendszer. zását, amelynek napirendjén az Szank egyébként tavaly elnyert egy a testvérvárosi rendezvényeket finanszírozó pályázatot. Ennek révén valósult meg a kerékpáros érdekeltségi hozzájárulás megfiturizmust segítő Szank-Kiskunmajsa-Csólyospálos települések közötti kerékpárút fejlesztése. Patkós Zsolt megemlítette a háziorvosi zetését érintő alapszabály-módorendelők kialakítását a volt gyógyszertár épületében, valamint a vállalkozói befektetést ösztönző pályázatokat is. sítás, a beruházás pénzügyi-mű-
akhoz is elérjenek még akkor is, ha székhelyük nem Halason van. A halasi civileket ez természetesen nem nyugtatta meg. A nyilvánossá váló vita hevében a CISZOK politikai tevékenységgel is megvádolta a helyi nagycsaládos egyesületet, amely ezért beperel-
te a központot. A bíróság bocsánatkérésre kötelezte a kecskeméti intézményt, amely elismerte, hogy „tévedett”, és elnézést kért. A támogatási projektek idén januárban fejeződtek be. A társaság közölte, mindent megtettek azért, hogy a cég halasi gyárának korábbi dolgozóit támogassák, és a város számára hosszú távú stratégiát alakítsanak ki. Az általuk létrehozott 175 ezer dolláros közösségi áthidaló alapból, a teljes városi lakosságnak támogatást adtak, beleértve a korábbi Levi’s-alkalmazottakat is. A CISZOK-ot egyébként pályáztatással választották, hogy a támogatásokat független szervezetként juttassa el a megfelelő helyekre. A pályáztatással kapcsolatos anomáliákról lapunktól értesült a Levi’s. – A támogatási időszak 2011 januárjában ért véget, mely után a Levi’s teljes körűen kiértékeli a folyamat eredményeit – fogalmazott levelében Morven Mackinnon kommunikációs menedzser, aki a kiértékelés befejezését követően részletes válaszokat ígért a felmerült vitás ügyekkel kapcsolatban. Hegyes Attila
Víz a Fazekas szivacsgödrében
TÉRSÉGI TÜKÖR
fotók: Vili Antal
A folyamatosan csökkenő gyermeklétszám miatt a 2011-es tanévtől a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás több kistelepülésén is gondok lehetnek az általános iskolák önkormányzati fenntartásával. Az érintett polgármesterek már jelezték a társulás felé azt, hogy a 2011-es tanévtől változatlan formában (valószínűleg) nem maradhatnak intézményeik. A lehívható normatívák ugyanis – a demográfiai adatok következtében – jelentősen csökkennek majd. A hazai közoktatás finanszírozási rendszerébe kódolt szabályozók, az önkormányzati összefogást, az oktatás terheinek közös viselését ösztönzik. Az óvodák és kisiskolák kistelepülésen való működtetése, például társulások keretében is megoldható anélkül, hogy a fenntartó kistelepüléseknek aránytalan terheket kellene vállalniuk. Ugyanakkor kistérségi működtetésbe adásra is vannak példák az ország több pontján is, így például Kiskőrösön is. Szakemberek szerint mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai. Az intézményi társulás mellett főként szakmai, míg a kistérségi társulás mellett elsősorban gazdasági érvek sorakoztathatóak fel. – Amennyiben ilyen felkérést kapunk, mindkét alternatívát megvizsgáljuk majd. Személy
Kiértékeli a Levi’s, hogy sikerült-e a méltányos búcsú
fotó: kohout zoltán
A városháza hajlandó megvizsgálni azokat az ismét körvonalazódó elképzeléseket, amelyek szerint több település beszállna egy közös oktatási szervezet létrehozásába. Az oktatásért felelős főosztályvezető szerint azonban inkább a Halas és Pirtó közötti társulási forma az, ami biztosan működőképes.
városfejlesztés
www.halasmedia.hu
Először a csarnokban terjengő kellemetlen szagra figyeltek fel pár napja a Fazekas-iskola tornatanárai, majd kiderült: a másfél méter mély, amúgy leszigetelt, szivacsdarabokkal teli gödörben a felszivárgó talajvíztől átnedvesedtek a darabok. A speciális csarnokot egész nap használják; napi 10 órában 200 gyereket tornáztatnak, a sportolók versenyidőszaka miatt különösen rosszkor jött a felázás. Azóta megkezdték a hatalmas mennyiségű szivacs átszellőztetését; az átázott darabokat kidobják. A felsőbb rétegben lévő
szivacsokat valószínűleg vissza lehet majd tenni. Szakemberek megvizsgálták a gödröt, egy bitumenes, melegítéses eljárást és egy vékony betonréteget javasolnak. Egyelőre még nem tudni, mikor áll vissza a tornacsarnok megszokott rendje. – Jelenleg a terem felét tudjuk használni. Régóta esedéskes lenne már itt egy átfogó felújítás, várható volt, hogy előbb-utóbb történik valami hasonló, bár mi elsősorban nem a szivacsgödörből vártuk a bajt – mondta Kárász Péter, az iskola igazgatóhelyettese. Egyelőre azt sem tudni, mekkora költségekkel jár a helyreállítás. F. E.
interjú
www.halasmedia.hu
2011. február 16.
Szorosabbra kell fogni a pórázt
fotó: sebestyén istván
A volt polgármester a négy helyettes szerepéről, a pénzügyi diktatúráról és arról, bajban van-e a városkassza
F Szerénységgel javíthatnák a megítélésüket Keményen megbírálja a városvezetés „pénzügyi diktatúráját” a korábbi polgármester. Várnai László nemcsak elhibázottnak látja az év végén hozott, komoly veszéllyel fenyegető intézkedéseket, de abban sem ért egyet utódaival, hogy vészhelyzet volna Kiskunhalason. A korábbi városvezető ugyanakkor pénz és szereplés terén is mérsékletre és hitelességre intette a polgármester segítésére szerződött alpolgármestereket... Ciklus elején mindig nehéz • Az utóbbi hetekben egymást érik a Tükörben a nyilatkozatok arról, kelleneke és miféle megszorítások? Továbbá arról, hogy kezelhetetlen mértékű a hiány és hogy ki a felelős azért, hogy így eldurvult a helyzet. Kezdjük az előzővel. • Még messzebbről kezdem. A polgármesteri és az alpolgármesteri időszakomban is, de még azelőtt, Tóth Zoltán polgármester idejében is rendszeresen tapasztaltuk, hogy az önkormányzati ciklusok elején mindig rosszabb a helyzet, mint az azt megelőző időszakban. Két oka van ennek: az állam folyamatosan egyre több pénzt von el az önkormányzatoktól, továbbá a helyhatóságok bevételei is szűkülnek, miközben a feladatok nőnek, és ezzel együtt a kiadások is. Úgyhogy minden ciklus elején azzal kezdtük, hogy alaposan megnéztük, hogyan áll az új helyzet • De igazán kemény megszorítás nem volt. • Na ne vicceljen! Azt nagyon kemény intézkedésnek nevezem, amikor, az ezredforduló táján, átadtuk a megyének egy sor iskolánkat: a Garbait, a zeneiskolát, a kisegítő iskolát, a nevelési tanácsadót. Ezek az intézkedések az elmúlt 12 év alatt bőven milliárd feletti megtakarítást hoztak a városnak, úgyhogy az ellátás színvonala nem romlott, sőt, helyenként javult is. Aztán ugyancsak fájó és az érintettek számára nyilván nehezen elfogadható döntésre kényszerültünk a Székely utcai óvoda, aztán 2007-ben az ÁMK bezárásával. A sor folytatható a kórházzal, amely 2004 óta működési hozzájárulást nem kapott a várostól, ha nem adjuk át működtetésre a HospInvestnek – figyelemmel a hasonló kórházakra – évente átlagosan körülbelül 400 millió forint pluszkiadásunk lett volna, tehát 7 év alatt több mint 2,5 milliárd forintot takarítottunk meg a város-
nak. Nem beszélve arról, ha nincs a működtetésbe adás, jelentős fejlesztések – például SBO – maradtak volna el. Tudom, hogy ez az intézkedés is okozott jelentős érdeksérelmeket. Csakhogy egy dolgot látni kellett: ha egy-egy területen fájó intézkedéseket hoztunk, az a város egészének működőképességét biztosította. Azzal, hogy ezeket a lépéseket megtettük, nagy felelősséget és sok népszerűtlenséget, támadást vontunk magunkra. Viszont ez alatt a bő tíz év alatt összességében közel 4 milliárd működési költséget takarítottunk meg. Hová lehet itt nyúlni? • Mégis van vagy három és fél milliárd adósságunk... • Kérdezem akkor magától, hogyan állnak azok, akik a számukra szükséges intézkedéseket nem lépték meg? Hogy csak Hódmezővásárhelyt említsem: ott a város adóssága az éves költségvetésnek a 150 százaléka! Halason ez 40 százalék. Aztán sorolhatnánk Esztergom vagy Félegyháza példáját, ahol ma már az is gond, hogyan adjanak fizetést a városi intézményekben, és mit zárjanak be végleg. • Halast finanszírozhatónak tartja? • Mindenképpen, ez egyértelmű, ennél nagyobb hiány sem volna kezelhetetlen, de nem feltétlenül kell oda eljutni. A helyzet kézbentartásához komoly, szakmailag megalapozott, csak elviselhető érdeksérelemmel járó szerkezeti döntések szükségesek, igaz, ehhez meg kell várni az egészségüggyel, oktatással kapcsolatos esetleges kormányzati döntéseket, s annak tudatában még a ciklus elején kell döntésekre jutni. A most benyújtott költségvetéshiányának 100 millió forint nagyságrendű lefaragása 2011-ben elég lehet, de nem térítheti el a városvezetést a távlatos megoldás megtalálásától.
• Jó, de akkor ön mit javasol? A kötelező feladatokhoz nem lehet nyúlni, a támogatott szféra – sport, média, közművelődés meg a civilek – nem nagy falat... Hová lehet itt nyúlni? • Ezt most nem az én dolgom kitalálni vagy megmondani. Amikor a mi felelősségünk volt cselekedni, akkor léptünk, és vállaltuk a felelősséget. Most a jelenlegi városvezetésé a döntés felelőssége. Javaslatom persze volna, de ne kérje, hogy most konkrétumokkal jöjjek. De hadd mondjam meg, nem irigylem őket. A helyzet valóban nem könnyű, egyszerre kell vagy kellene kielégíteni a kívánságokat, működtetni a kötelező feladatokat, és még fejleszteni is. De hát határozottság kell, ki kell jelölni, hogy mit akarunk, hogyan, mikortól, aztán menni előre. Szemmel láthatóan ott toporognak a hideg víz előtt, de bele kell ugrani, nem lehet megúszni. Higgye el, még hivatalban voltam, néhányszor megmártóztam a fagyos vízben. Határozottan meglepő • És mit lát azon, amit a városvezetés csinál? Van, aki elszántnak látja, mások hezitálásnak, pánikkeltésnek, sőt, elhibázottnak. • Az semmiképp se jó, ha folyamatosan lebegtetnek különféle terveket, aztán az egyiket hol visszavonják, hol újra felmerül. Az sem jó, hogy ha az alpolgármesterek úgy tesznek, mintha saját politikai programjuk lenne, azért egy személyben felelősek lennének, és a lakosságnak akarnak elszámolni a munkájukkal. Nem! Ők a polgármester munkáját kell hogy segítsék, az ő döntését kell hogy előkészítsék, neki tartoznak elszámolással. Nem mellérendeltjei a polgármesternek. A végrehajtott döntésekért a képviselő-testület összessége, de a választók szemében a polgármester felelős.
Ehhez kell szabni a hatáskört, és a mozgásteret is. Ez az önkormányzati működés lényege. • Még egy idetartozó kérdés van: a múltbeli felelősség. A baloldal az elmúlt négy év jobboldali pazarlását, a jobboldal a baloldal tizenkét- vagy épp húszéves elmulasztott vagy elrontott intézkedéseit okolja. Mi az igazság ön szerint? • De hiszen a maiak közül sokan ott ültek a képviselő-testületben. Akkor nem látták, hogy mi történik? A mostani Fidesz-frakcióban ülők közül öten velünk együtt szavaztak 2006 és 2010 között minden költségvetésnél, két alpolgármester szintén fideszes képviselő volt, tehát heten az előző ciklus többségéből, akik nélkül nem lehetett döntést elfogadni. A jelenlegi testület tagja Máté Lajos volt fideszes pénzügyi bizottsági elnök is. Mit csináltak ott az elmúlt négy évben, ha most csodálkoznak a pénzügyi folyamatokon, vagy csak azért jártak be, mert fűtöttek rájuk. Akkor milyen felelősséget hárítanának a baloldalra a pénzügyi intézkedésekért? Egycsapásra kapkodás • Mindenesetre, ha jól értem, a fő probléma nem a helyi intézkedésekben, hanem a központi elvonásokban van. • Ahogy mondtam, az állam folyamatosan szűkít, lefaragja az önkormányzatok támogatását. Ez mindig így volt, húsz éve így van, függetlenül attól, hogy MSZP-
lesleges kiadásoknak, melynek összege, sajnos, meghaladta a 300 millió forintot. Ki emlékszik már Halason a fideszes képviselők által kiemelt fizetéssel alkalmazott „topmenedzserekre”, Valaczkaira, Makaira, Aladicsra, Szarvasra, Aradszky Montikára, Poór Csabára, akik lufiként szálltak el. • Arra még nem találtunk választ, hogy hová hátrálhat a mostani városvezetés a szűkségből? • Vannak olyan tartalékok, amiket – megint csak ellentétben más városokkal – Halas még nem élt fel. Sok olyan vagyontárgyunk van még: épület, földingatlan, ami könynyíthet a pénzügyi helyzeten. Tudom, ma nincs konjunktúrája az ingatlannak, de majd pár év múlva lesz. Nem egy napot kell megúszni. • Ezt hogy érti? • Úgy, hogy nem kell rögtön úgy tenni, mintha itt lenne a világvége, és most, azonnal, egy csapásra kellene minden hiányt lefaragni, lyukat betömni. Jószívűek és népszerűtlenek • Az új polgármester láthatóan mégis ezen van: azt nyilatkozta, a következő években a kötvények miatt még nehezebb lesz a helyzet, ezért most kell szorosra húzni a szíjat. • De hát akkor lépni kell...! Én azt látom, hogy egyelőre nem kapnak elég segítséget, hogy világosan lássák a valós helyzetet, ezért aztán kitalálnak ilyen-olyan lehetőségeket, de végül visszahő-
• Ez egy gyakran hallható vélekedés a városban. Senki sem azt mondja, hogy nem kellene takarékoskodni, azt viszont sokan, hogy nem ilyen átgondolatlanul. • Biztos, hogy nekem-nekünk is voltak rossz döntéseink. De amikor láttuk, hogy strukturális döntés kell – kórház-átalakítás, iskola-átadás –, akkor azt nagyon alaposan elemeztük, és aztán nem hátráltunk meg akkor sem, ha tudtuk, hogy népszerűtlenek leszünk. A vezetőknek vezetőknek kell lenniük. Hozzáteszem, tudom, hogy olyan, mint „jó költségvetés” nem létezik, de finanszírozható, fenntartható költségvetés igen. Erre kell a jelenlegi helyzetben törekedni, nem megalapozatlan visszafelé mutogatásra, vagdalkozásra.
nincs a folyószámláról lehívható pénz, vagy a szükségesnél kevesebb, akkor az önkormányzat intézményeinél és gazdasági társaságainál súlyos fizetési problémák jelentkezhetnek. Ezt a helyzetet már az új vezetés teremtette, az indokolhatatlan pénzügyi diktátum hatására. A pénzügyi vezetés álláspontom szerint rossz döntés-előkészítést végzett, ezért a hibás döntés ellensúlyozásában is oroszlánrészt kell vállalnia. • Ezt értette „fiskális diktatúra”, vagyis pénzügyi diktatúra alatt? • Ezt: amikor a szakmai munka célja nem a valós élet, a város valós működése és az elért eredmények szintjének a megőrzése vagy egy jól átgondolt költségcsökkentő szerkezeti átalakítás, hanem pusztán a pénzügyi mérleg.
Világbanki mintára...? • Érdekes, hogy magát azzal gyanúsítják, hogy a háttérből mozgatja az új városvezetést, közben meg... hát éppen nem úgy fest, mintha ugyanazt beszélné, mint az utódai. Mi várható idén ön szerint? • Idén körülbelül kettőszázötven millióval kevesebb a központi költségvetésből kapott pénz a tavalyinál, és az adóbevételt is biztonságra törekvően alátervezték. A benyújtott költségvetés működési hiánya 890 millió forint. Nagynak tűnik, de ha részletes elemzéssel kibontjuk a belső tartalmát, messze nincs vészhelyzet.
Munka, együttműködés és pénz dolgában • Mit értett azon, hogy a városvezetésnek nincs meg a politikai háttere a határozottsághoz? • Nézze meg: Halas ősszel a Fidesz dominanciája ellen szavazott: Gyovai Istvánt választotta polgármesternek, a fideszes Lukács Lászlóval szemben. Világos és helyes, hogy Gyovai ezért nem a Fidesszel állt koalícióba, hanem a másik táborban keresett szövetségeket. Önmagában még az sem probléma, hogy négy alpolgármester van. A probléma akkor van, ha mértékletesség és munkaszervezés ügyében ezek az alpolgármesterek nem erősítik, hanem gyengítik a polgármestert. Az alpolgármesterek lehetnének visszafogottabbak, együttműködőbbek és hatékonyabbak, amikor arról van szó, hogy a városvezető munkáját segítsék. Most azt látom, inkább rögtönöznek, szerepelnek, nyilatkozgatnak, amivel nem segítenek a polgármesternek, sőt, némelyikük sokszor feszültséget, békétlenséget szít. A fizetésük dolgában pedig egyértelműen lehetnének szerényebbek, ezzel javítanák mind a városvezetés, mind a saját megítélésüket, így a városvezetés takarékossági intézkedései is hitelesebbek lennének. Egyszóval, a polgármesternek szorosabbra kellene fognia a pórázt. • Azt már tisztázta, hogy nem irányítja a háttérből a városvezetést. Az viszont kérdés, kérnek-e magától tanácsot, javaslatot, kikérik-e a véleményét? • Előfordult már, hogy kérték, de úgy érzem, sokkal több mindenben tudnék, vagy legalábbis szeretnék segíteni, hiszen egy évtized tapasztalata talán tudna hozzátenni a mostani útkereséshez is. De ha nem keresnek, én nem ajánlkozok. KohoutZ
Önmagában még az sem probléma, hogy négy alpolgármester van. A probléma akkor van, ha mértékletesség és munkaszervezés ügyében ezek az alpolgármesterek nem erősítik, hanem gyengítik a polgármestert. Most azt látom, inkább rögtönöznek, nyilatkozgatnak, némelyikük sokszor feszültséget, békétlenséget szít. A fizetésük dolgában pedig egyértelműen lehetnének szerényebbek. Egyszóval, a polgármesternek szorosabbra kellene fognia a pórázt. SZDSZ vagy Fidesz kormányzat van. Ez nem pazarlás kérdése, nem hanyagság dolga, ez egy tény, ami logikus: ha az államháztartás egésze súlyos hiánnyal küzd, akkor annak alrendszere – az önkormányzat – is hiányos költségvetéssel dolgozik. Megint emlékeztetném önt és mindenki mást is, hogy az elmúlt ciklusban mind a költségvetést, mind annak beszámolóit közösen fogadta el jobb- és baloldal. Amit csak a Fidesz szavazott meg: Városgazda Zrt.-t, a Városmenedzser Kft.-t, a Régió Naplót, az Ady Endre utca 3. felújítását, Sztányik Mariann tanácsadói megbízatását, és folytathatnám. Ezek tényleg szakszerűtlen, felesleges és pazarló döntések voltak. A Fidesz azért támad engem, hogy ezek ellen harcoltam, kemény munkával véget vetettem ezeknek a pazarló és fe-
kölnek. Ki kellene dolgozni, hogy mit akarnak, és azt végrehajtani. Például azt nem lehet komolyan venni, ha ma egy alpolgármester a kommunális adó csökkentéséről beszél. Ez két dolgot mutat, egyrészt, az alpolgármester nagyon jószívű, másrészt meglehetősen hiányosak az ismeretei a költségvetési környezetről. Szóval, ez nem jó út. Ismétlem, nekem szívügyem, hogy ez a városvezetés sikeres legyen, nagyon-nagyon szurkolok nekik, de a sikerhez nagyobb határozottság, széles körű egyeztetési készség, szakmaiság és egység kell.
„
Szerintem az igazi probléma az önkormányzat fizetőképessége, likviditása. 2010-ben két év veszteségét nyelették le a költségvetéssel: a 2009-ből áttolt veszteséget és a 2010-ben keletkezettet. E kifizetéséhez jelentősen lecsökkentették a folyószámlahitelt, 353 millióval, így a folyószámláról felhasználható pénz mindössze 150 millió maradt. Tudott dolog, hogy az önkormányzat saját erőből csak a helyi adók beszedésekor – március és szeptember hónapokban – fizetőképes, a többi hónapban külső forrásból kell kiegészíteni a megkapott állami támogatást. Ha
2011. február 16.
Akár a tervezett összevont iskolai gazdasági szervezeteknek is helyet tudna biztosítani a Bernáth Lajos Kollégium, emellett befogadná a tekós diákokat is. Többek között ezek az érvek szerepelnek a mellett, hogy az intézményt ne adják át megyei működtetésbe. A Bernáth jelenleg 70%-os kapacitással működik. A diákotthon kész fogadni a jelenleg még a II. Rákóczi kollégiumában lakó tanulókat is. Ezzel a lépéssel egyes számítások szerint 10 milliós megtakarítás is elérhető lenne. A gazdasági szervezetnek pedig olyan két helyiséget tudna biztosítani, amely megfelel minden elvárásnak. Emellett internet-kapcsolattal, telefonos elérhetőséggel rendelkezik, és az épületben portaszolgálat van. Nagy Ernő igazgató azt hangsúlyozta,
HELYREIGAZÍTÁS
Lapunk január 26-i számában – részben városházi kimutatásra alapozva – tévesen írtuk, hogy az utóbbi években több (tíz) milliós nagyságrendű, beruházási jellegű támogatást kapott az önkormányzat Lomb utcai óvodája. Az intézmény vezetőségének közlése szerint kisebb, néhány száz ezer forintos kereten túl semmiféle karbantartási, beruházási hozzájárulást nem kaptak a várostól. A pontatlanságért elnézést kérünk. A szerk.
hogy sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű és igen rossz szociális körülmények között élő diákoknak jelenti hétköznaponként az otthont az intézményt. A róluk való gondoskodás pedig önkormányzati feladat. A kollégium vezetője kitért arra is, hogy nagyon szoros a kapcsolat a Családsegítő Szolgálattal. Több alkalommal éppen a kollégium jelentett megoldást a nehéz helyzetbe került gyermek számára. Említett olyan esetet is Nagy Ernő, hogy éhesen jöttek viszsza az intézménybe a gyerekek, mert nem tellett élelemre otthon. Több diáknak a ruháját az intézményben mossák éppen azért, hogy hétfőn legyen tiszta nadrág, felső, amiben el tudnak menni az iskolába. A város is igyekszik megoldást találni a Bernáth jövőbeni működtetésére. A héten helyszíni bejárás lesz az épületben, és egyeztetnek majd Klein Imrével, a II. Rákóczi igazgatójával. Gyovai István polgármester pedig a hét közepén találkozik kollégiumügyben Bányai Gáborral, a megyei közgyűlés elnökével. A lapzártánk idején tartott sajóttájékoztatón kiderült, hogy ezen a héten mindenképpen eldől az intézmény sorsa. Jáger L.
Vállalkozók a polgármesternél
Bevételt hoz és hozhat Kiskunhalasnak az olaj- és gázkutatás
Fórum és eszmecsere a költségvetésről
Hatalmas járművek végeznek szeizmikus méréseket Halason és térségében mintegy 400 négyzetkilométeren. A kőolaj és földgáz után kutató osztrák tulajdonú cég az ország három területén van jelen. Kiskunhalas azért van speciális helyzetben, mert városok belterületén ritkán végeznek ilyen átfogó vizsgálatot, de a pontosabb adatok érdekében ezt itt szükségesnek látták. A külterületen már hetek óta dolgoztak, de hétfőtől Halas belterületén is elkezdődött a munka. A szélesebb utcákba mennek be a hatalmas járművek. A mérés a denevérek módszeréhez hasonló. Egyszerre két – a külterületeken négy – gép vibráltatja meg a talajt, egy másik távolabb álló jármű pedig fogadja a visszaverődő jeleket. Ezekből következtetnek a geológusok arra, hogy mit rejt a föld mélye. Várhatóan 5 napot vesznek igénybe a mérések a város területén. A vizsgálatok nagy zajjal járnak, illetve a bemutatón magunk is tapasztaltuk talpunk alatt a talaj rezgését. Az önkormányzatot többen kétségbeesve keresték fel, mi lesz, ha kár keletkezik az amúgy is felázott falú otthonaikban. A tá-
Közel 100 vállalkozónak postáztak a napokban városházi meghívót arra a fórumra, amelynek megismerkedhetnek a helyi üzleti élet szereplői a tervezett költségvetéssel. Gyovai István polgármester kíváncsi a jelenlévők véleményére és javaslataira is.
jékoztatás szerint szakemberek előzetesen megvizsgálták a mérőpontok környékét, és ahol nem kellően stabilnak ítélték meg az épületeket, azokat a helyeket elkerülik. Az érintett házakról fényképeket készítenek, így bizonyítani lehet az esetleges károkat. A Bányakapitányságnál fedezetként 1 milliárd forintos bankgaranciát kellett a cégnek letenni. A méréseket nem a város kérte, de profitálhat belőle – mond-
ta Nagy Péter alpolgármester és Gyovai István polgármester –, hiszen a cég 100-150 dolgozója hetek óta itt van a elszállásolva, itt fogyaszt, vásárol, amit érezhetnek a helyi vállalkozók. A városvezetés iparűzésiadó-bevételt is remél a kutatásoktól. Hogy mennyire lesz eredményes ez az átfogó mérés, azt még nem tudni, de azt igen, hogy még idén szeretnének kutatófúrást végezni. F. E.
28-án tűzi napirendjére a város gazdálkodásával kapcsolatos rendeletet. Addig is számtalan egyeztetés és javaslatkérés lesz majd, egyik ilyen egy nagyszabású vállalkozói fórumon várható. A városháza közel száz meghívót postázott a csütörtöki megbeszélésre. Gyovai István polgármester azt mondta, hogy eddig is nagy hangsúlyt fektetGőzerővel folyik a városhá- tek a helyi üzleti élet szereplőzán a költségvetés előkészíté- inek véleményére, javaslataira. se. A testület várhatóan február Ezúttal is számítanak arra, hogy
a gazdasági életben jártas cégvezetők hasznos elképzeléseiket megosztják majd a város irányítóival. Gyovai azt is szeretné, ha a vállalkozók elmondanák igényeiket is. A költségvetés kapcsán a polgármester jelezte, hogy egyre többen kapják meg a tervezetet, és egészen biztosan lesznek módosítások. A cél viszont nem változott, szeretnék a hiányt minél kisebb szinten beállítani. JL
Boróka csak egy van
Kártékony sajtóhibák
Április 1-jéig oldódik meg azoknak a helyi civil egyesületeknek az elhelyezése, amelyek a Borókában működhetnek. Többen a művelődési házban kaphatnak új otthont, míg néhányan a Szent Imre utcába, a régi kereskedelmi iskola helyére kerülhetnek. Ott jelenleg még nincsenek olyan állapotok, amelyek a gyors költözést biztosíthatnák, ezért a városháza árajánlatokat kért elektromos és fűtési rendszer korszerűsítésre. Gyovai István
polgármester azt mondta, hogy 10 milliós árajánlat érkezett. Ezt Rendszeresen összekeverik növelik még a belső munkálatok a kórházi és megyei pszichiköltségei, a festés, a vizesblok- átriát az idegen médiumok. kok felújítása. A renoválásnak a tervek szerint a jövő hónap végére kellene befejeződnie. Jekő Attila alpolgármester hozzátette: nem kívánnak alternatív Boróka Civil Házat létrehozni, de valamennyi szerveződés megtalálja számítását és helyét az új rendszerben. JL
Utoljára gyerekkoromban éreztem Boci-mobil: népszerű a házi tej, és a termelőket is segíti a népszerűség Hetente két napon Halas belvárosában is kapható házi tej. A környék kistermelőitől közvetlenül begyűjtött, még feldolgozatlan nyers tejet főként az idősebb korosztály kedveli. A halasi szociális bolt szinte megnyitása óta lehetővé teszi vásárlóinak a frissen fejt tejhez való hozzájutást. A szakirodalom szerint ezt a tejet semmilyen technológiával nem dolgozták fel, illetve nem kezelték. A házi, friss tej elsősorban azért lehet veszélyes, mert betegséget okozó mikroorganizmusokat tartalmazhat. Az ilyen tej nagyjából 3 napig áll el, legfeljebb 6 C°-on tárolva. Fogyasztás előtt ajánlott felforralni. A tej proteint, kalciumot, D vitamint és más, az egészségre jótékony anyagokat tartalmaz. A „boci-mo-
is lehetőséget biztosít a környékbeli termelők portékáinak értékesítésére. A tej csak egy ezek közül. – Sokan dicsérik a házi tejet, mint ahogyan többi helyi árut is. Üzletünk több mint 100 termelővel áll rendszeres kapcsolatban – közölte lapunkkal Németh Ágnes tulajdonos. A házi tej árusítását 3 évvel ezelőtt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetségek Szövetsége határozta el. Részben az évtizedek hogy elég legyen a következő vá- nizse Sándor. Egy másik törzsvá- óta meglévő illegális árusítás megelőzése, részben a sárlásig – nyilatkozta a sorban ál- sárló elsősorban a lók között Nagy Szeder László (kéhazai kistermelők pünkön, balról). kisnyugdíjas. Egy megbízható minőség másik idős ember azt is elárul- miatt vásárol heti két alkalommal megsegítése ta lapunknak, hogy már koráb- a boci mobilból. – Biztos vagyok érdekében. Célja ma is a multikat ban is vásárolt házi tejet a lakóte- abban, hogy ez tej, amit a nagyobb kikerülve rögtön a fogyasztóknak lepen, de akkor még ez nem volt üzletekben kapni, arról nem va- árusítani a termékeket, legális keteljesen legális. – Hetente 6 litert gyok meggyőződve. Esténként retek között. Így mindenki jól jár, a vásárolok belőle, azért ragaszko- iszom meg egy pohárral – mondja vásárlók friss terméket kapnak, a dom hozzá, mert ezt a tejet leg- Vajda Istvánné (képünkön, jobb- nyereség pedig nem a nagy árualább nem fölözik le, és valódi tej ról). A szociális bolthálózta szerte házláncoknál, hanem a gazdáknál Hegy-s íze van – árulta el lapunknak Gye- az országban – így városunkban marad. FOTÓk: hegyes attila
A héten várhatóan eldől, hogy mi lesz a Bernáth Lajos Kollégium jövőbeni működtetésével. Felmerült, hogy a Tekó hasonló profilú intézményéből átvennék a diákokat, sőt, a Bernáth arra is kész, hogy az iskolák gazdasági szervezeteinek helyet adjon. Ezzel spórolni lehetne.
Óvatosan rezegtetik a város földjét
FOTÓ: VILI ANTAL
Mi lesz veled, kolesz?
városélet
www.halasmedia.hu
bil” szerdán és szombaton gördül be az üzlet parkolójába. Állandó vásárlói körrel rendelkezik. A jármű 8 órakor érkezik, de már ezt megelőzően hosszabb sor várakozik rá. – A kezdetektől itt vásárolok tejet. Nyersen és kávé mellé is használom. Ezt az ízt utoljára gyermekkoromban éreztem – állítja Jánosi Erzsébet (képünkön, középen). – Kétszer jövök érte hetente, egy-egy literért. Beosztom, naponta 2,5 decit iszom meg,
Gyalogszerrel Szibéria úttalan útjain
Csaknem két évtizeddel ezelőtt, 1993-ban 2 hét alatt több mint 200 kilométert gyalogolva járta be Belső-Ázsia számos vidékét Szilassi Péter. A neves földrajzkutató február 18-án, pénteken délután 5-kor erről a rendkívüli élményről tart előadást a Pásztortűz-esték rendezvénysorozat
következő eseményén Hátizsákkal Belső-Ázsiában címmel. Az előadó a tajgától a gleccserekig eljutott az Altaj-hegység Oroszországhoz tartozó területeinek legmagasabb pontjaira; a túrán érintették a szibériai irtványtelepüléseket és a tajga őserdőit is, majd keresztezték a hegység
4000 métert meghaladó magasságú eljegesedett gerinceit. Megfigyelték a gleccserek formakincsét, majd a jég és sziklavilágot maguk mögött hagyva megismerték a mongol puszták, a füves sztyeppvidék tájait. A diaképes előadás során képet kaphatunk a térség földrajzi,
néprajzi viszonyairól, a helyiek életmódjáról. A Thorma János Múzeumban rendezett előadásra a belépés díjtalan. A paraszti-polgári hagyományokat őrző egyesület szokásos Böjtelő Havi Aprók Tánca rendezvénye idén február 26-án, szombaton délután 3-tól kez-
dődik a Fészekrakó-egyesülettel közösen. Gyerekeknek, apróságoknak tánc- és énektanítás, kézműveskedés, mesemondás és diavetítés – 14 éves kor alatt, szülőkkel együtt. A két szervezet könyvtári rendezvénye szintén díjtalan. H. T.
Rendkívül aggasztó és immár folyamatos jellege miatt különösen káros az a tévesztéssorozat, amely a magyar sajtóban összekeveri a Kiskunhalason működő megyei elmeotthont és a városi kórházi pszichiátriát – állapította meg az a kórházi jelentés, amelyet a napokban juttatott el az országos sajtóhoz az intézmény. Az utóbbi hónapokban több tucatszor fordult elő, hogy újságok, elektronikus és internetes médiumok összekeverték a két, Kiskunhalason működő, ám egymással semmilyen összefüggésben nem álló intézmény nevét és egyes érintettségeiket. (Legutóbb a tv2 Tények című hírműsora, korábban több ismert internetes, valamint régióbeli térségi médium keverte össze a neveket és intézményi helyeket.) Ez a tévesztéssorozat különösen annak fényében kínos, hogy nyomozás és bírósági eljárás a kórházi pszichiátria ellen sohasem folyt, míg a megyei elmeotthonban tavaly néhány ápolót megvádoltak. – Az utóbbi napok-hetek-hónapok sokszor hanyag, felelőtlen és felszínes híradásai rendkívül súlyos kárt okozhatnak az érzékeny szakterületnek, a kórház iránti betegbizalom fenntarthatóságának és az intézmény jó hírének – áll a kórházi kommünikében, amely kérte a szerkesztőségek vezetőit, hogy a kiskunhalasi kórházi betegellátást érintő tudósításaikban a fenti tényekre különös tekintettel ügyeljenek. (Munkatársunktól)
Kultúra
www.halasmedia.hu
2011. február 16.
„A kultúrát erősen központosítottnak érzem” Jankovics Marcell Budapest és a vidék viszonyáról, terveiről és életműdíjáról
• A kultúra különböző szakterületeit – ha tágan értelmezem – szeretném összehangolni. Erre kísérlet a csúcsminisztérium is. Az egészségügy egy oldalon a kultúra része. A sport, a család, a szociális terület, az ifjúság- és oktatásügy szintén. Úgy gondolom, holisztikusan kell a témát kezelni. Nekem 1998 és 2002 között az volt a tapasztalatom, hogy a kultúra és az oktatási tárca között nem volt átjárás, pedig azoknak egymás mellett a helye. Sze-
rintem az a jó, ha tudnak egymás dolgairól. • Budapest, a vidék és a határon túli területek tevékenységét is szeretnék összehangolni. • Inkább a vidék javára. Ennek két oka van. Tény, hogy Budapesttel kicsi ország vízfejű fővárost kapott. Van egyfajta elvándorlás most már, de a kultúrát erősen központosítottnak érzem még mindig. Budapesten nyomnak vidéki folyóiratokat, és buda-
lassú, fáradságos munka. Az előző négy évemben egy viszonylagos javulást el lehetett érni. Most se hiszem, hogy fél év után. A testületek ugyanazok, azon kívül egy döntési cikluson vagyunk túl, amelyben már tapasztalom, hogy tettekben nem veszik figyelembe azokat a szempontokat, amiket szóban igen. Ezzel nehéz harcolni. Nincs okom, alkalmam, eszközöm a retorzióra. Kimagyarázzák magukat. Azt kellene elérnem, hogy hasonló gondolkodású emberek üljenek a székekben. Ezt a kicsit empatikus gyakorlatot kí-
vánatos lenne úgy tekinteni, hogy az ország megújulása mindig vidékről érkezett. Az össznemzeti területről és nem Budapestről. A globális elvek szerint Budapest a szűrője a külföldről érkező hatásoknak, amelyeket az elmúlt nyolc év gyakorlata szerint úgy kell felfogni, hogy azok a jók és a hazaiak a retrográdok. Ezzel állok szemben. Azt gondolom, ez fordítva van. Így nem könnyű, de a csapataink harcban állnak. Meglátjuk, ki fog győzni. • Hogyan éli meg elnökként, hogy feladatokat kell
fotók: pál lászló
Jankovics Marcell a Nádor Klub vendége volt a közelmúltban. A filmrendezőt, aki a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét is betölti, Lukács László országgyűlési képviselő hívta meg Kiskunhalasra. A Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében Nemzeti kultúránk jövője címmel tartott előadást. Jankovics Marcellt interjúnkban terveiről és életműdíjáról is kérdeztük.
pesti szerzők írnak bele. Nagyjából ugyanaz az ötven-hatvan név található, akkor is, ha miskolci, akkor is, ha debreceni, és akkor is, ha szegedi a folyóirat. Azt lehet látni, hogy a megítélt pályázatok erősen Budapest felé orientálódnak. Általában az a védekező magyarázat erre, hogy a pályázó budapesti, de ahová megy a pénz, az nem. Ha egy budapesti komolyzenei együttes kap pénzt, járja az országot, koncertezik. Igen, de a helyi zenei élettel mi van? Ha mindig kívülről kapja, akkor nem alakul ki saját, védett, önálló kultúrája, amit versenyeztetni tud a budapestivel. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a kuratóriumi testületben 150 főből 100 budapesti. Ez egy adottság, ezen én szeretnék változtatni. Vannak területek, amelyekre ez nem érvényes. Ilyen például a levéltár, könyvtár, közgyűjtemény, közművelődés, néprajz, népművészet. Ezek igazságosan osztják a pénzt, nem is tudják másképp. A többi terület viszont olyan centralizált, hogy ezzel együtt is roszszak az átlagarányok. Ezt a testületben elfogadják, de a budapesti kurátor döngeti a mellét, hogy vegyem tudomásul, ő igenis az egész országot tartja szem előtt, és akkor még nem is beszéltünk a határon kívüli területekről. Ez egy
adnia, tárgyalnia kell, hiszen eddig alkotó munkát végzett, bár korábban is volt vezető pozícióban. Úgy veszem ki a szavaiból, hogy ez nagy próbatétel önnek. • De nem utálom. A sikertelenséggel, a verséggel nem nagyon nagy örömmel békülök meg. Életkori sajátosság, hogy az ember tudja: nem azonnal kell valami. Minél idősebb az ember, annál jobban ráér. Nem vagyok türelmetlen. Nem akarok erőszakos változtatást. Ki fogom bírni szép lassan. Az igaz, hogy az alkotó munka rovására megy. Nem is kicsit. Az a probléma, hogy ha több időm lenne, akkor se lenne több lehetőségem az alkotó munkára. Nekem momentán két befejezendő feladatom van. Az ember tragédiája az egyik. • Korábban mondta, hogy egy perc leforgatása hárommillió forint. • Most már annál több. Nem az idő, hanem a pénz a kérdés. Van ígéretem rá, hogy idén be tudom fejezni. A másik: írok még egy könyvet, ami emiatt legfeljebb nem karácsonykor, hanem a jövő évi könyvhéten fog megjelenni. Nem adom fel ezeket. Ha viszont teljesen szabad lennék, akkor több vidéki előadást vállalnék, és pénzt is kérnék érte. Ezzel
szemben most – mint pozícióban levő ember – nem akarok ilyen terhet a vendéglátóimnak. • Pozsonyban életműdíjat kapott tavaly. Hogyan élte meg? • Az öregséggel együtt járnak a jó dolgok is – nevet. – Kétélű a történet. Szlovákiában kaptam szlovákoktól. Az én családom pozsonyi. Vissza se mertem kérdezni, hogy ez benne van-e, mert magyar család a miénk. Az nagyon aranyos, hogy a fesztivál igazgatója az ünnepség előtti ebéden azt mondta kedvességből, hogy Fico idejében kaptam, ami nagy dolog. A zsűriben ugyan volt valaki, aki megjegyezte, pont egy fideszesnek adjuk. Ez tetszett nekem, mert Magyarországon sem mondják rám csak úgy, hogy fideszes. Szlovákiában ezt miért tartják számon? Nekem dunsztom nincs, hogy melyik szlovák filmrendezőnek milyen a politikai háttere. Úgy látszik, ez valamiért vörös posztó. Amiért igazán nagy dolog a díj az az, hogy a szlovákok ezt kizárólag tényleg jelentős művészeknek adják. Akik kapták, azokat ismerem. Nagyjából korosztályombeliek vagy nálam jóval idősebbek. A szakma nagyágyúi és művészek. Pál László
Irodalomra cuppanva
Az önkép ellentmondásai
Rendhagyó irodalomóra Kukorelly Endrével
Kétértelmű érzések, válságos körülmények. Ez jellemi napjainkban a helyi, halasi alkotók viszonyát is szűkebb környezetükhöz, szülővárosukhoz. Ilyen megfontolásból választottuk a 4. Halasi Tárlat mottójául a római költő, Catullus ismert sorait: Gyűlölök és szeretek, Kérded tán, mért teszem én ezt? Nem tudom, érzem csak, szerteszakít ez a kín. A tárlatra 34-en küldték be műviket, így tűnik tehát, hogy a mottó választása sikeres volt. A közvetlen környezetünkhöz, Kiskunhalashoz fűződő kétértelmű önkép a múltban is a halasi emberek egyik jellemző vonása volt. A tárlat megnyitóján ezért Végső István helytörténész beszélt a régi halasiak városukhoz fűződő érzéseirõl. Mint elmondta, a halasi emberek régen is sokat és sokfélét írtak Kiskunhalasról, közöttük irodalmárokat, történészeket ihletett meg a helyi ember lelke... Nagy Czirok Lászó, Lakatos Vince, Nagy Szeder István és mások nádkoszorús településnek, temetővárosnak, mocsár és homok városának is mondták egykoron. A halasi embör egyszerre volt városi földbirtokos és gyütt-mönt idegen. Egyszerre volt városi és tanyasi. Szerette, a kövidinkát, ellenben gyűlölte a homokot, ahol a szőlő termett. A régi halasi ember biblia olvasó volt, de nehezen mozdult rá az istentiszteletre. Kálvinista volt, mégis városa legkisebb közterét nevezte el a svájci vallásalapítóról. Szerette Rákóczit, Kossuthot, de saját közössége élére soha nem tudott megfelelő vezetőt választani.
Mi a tárlat kapcsán szerettünk volna minél világosabb képet kapni a mai halasi alkotók Kiskunhalashoz kapcsolódó életérzéséről. Ezért megkértük őket, hogy vessék papírra gondolataikat. Elődeikhez hasonlóan, a napjainkban Kiskunhalason élő festők, fényképészek, keramikusok és költők műveiben szintén ez a kétértelmű, szeretem is meg nem is viszonyulás jelenik meg. A művészek többségét kitevő csoport a kulturális és szociális válság jelenségeit mutatta be műveiben, fogalmazta meg írásaiban. A másik póluson elhelyezkedő alkotók inkább a szépet és az életörömöt keresték közvetlen környezetükben. A szociális és megélhetési válság drasztikus jelenségét fogalmazza meg versében Pintér Zoltán: Kutyák népe vagyunk. Nyüszítünk, pitizünk, csaholva rohanunk koncért. Közben kiskirályok, csinált bárók, nagyurak tartanak néhány csontért. Pintér Szabolcs egy mesterséges illúziókban élő, kábítószeres lány fényképét küldte be, és ezt írta mellé: Álomvilág, a le-
épülésért cserébe. A környezeti és kulturális válságot mutatja meg Varó Karmela festménye, amelyen az eltűnő tanya világát az autópálya mentén feltűnő félmeztelen örömlány váltja fel. Varga András versében szintén a tanyák és a tájkörnyezet lezüllését fogalmazza meg. Ide kapcsolódik Balogh Attila fényképe, amelyen egy városunkat ábrázoló panoráma-felvétel előterében óriásra nagyított döglött hal látható. A kép a Sóstó és a város máig megoldatlan, problémás együttélésére utal. Maróti Dezső versében így ír a tanyáról: A vén, öreg ház rogyadozik, Csavargók tanyája, Mert régen elment, Vissza nem jő az ő régi áldott jó gazdája. Fölötte a varjú károg, Kéményét csali-csókák lakják, Eresz alján veréb fészkel, Az eperfákon csacsognak a szarkák. A tanya és a Sóstó, mint tovább élő, speciális helyi érték jelennek meg Sáli Levente, Székely Tibor, Juhászné Anna festményén és Berzátzy László, valamint Mongyi Marianna fényképén. Az épített városi környezet szépsége egy-egy mohával borított régi szoborban, omladozó kapualjban, régi kilincsben vagy utcai lámpában is tetten érhető. Ezt mutatják meg Jakabfi Márta, Saár Zsófia, Virágné Színes Ilona, Petruskáné Markó Ibolya és Rácz-Fodor Katalin képei. A virágok, fák világa ösztö-
nözte Oláh Ibolya, Sáriné Császár Anna és Rácz-Fodor Ibolya munkáit. A növényi lét és az elmúlás gondolatát ekként fogalmazta meg Herner József: Szertefoszlott mint egy kurta látomás, a hálátlan, küzdelmes ifjúság. Örökül az öregkor gondját-baját, Nem kért bőkezűséggel hagyta rám. Igaz tanúim ti vagytok rá, susogó, halasi vadgesztenye fák. Néhány alkotó számára az anyaság érzése kapcsolódott öszsze a várossal. Barabás Anita és Bácsalmási Gabriella képei azt bizonyítják, hogy számukra éppen az újjászületés környezetét jelenti Kiskunhalas. És befejezésül két alkotást kell megemlíteni, ami a helyi önképünket jelentős mértékben befolyásoló kulturális értéket ragadja meg. Katona Márta számára a halasi csipke az egyik legfontosabb kötődés a városhoz, míg Kollarics Gábor a több ezer helyi polgárról portrét készítő Diószegi Balázsról készített arcképet. Ez a két utóbbi alkotás is kiválóan bizonyítja hogy a 4. Halas Tárlatra beadott festmények, fényképek, versek és írások a készítőik által olyan kulturális önképet adtak Kiskunhalasról, amelyben a közös, kulturális értékek féltése és kedvelése ad választ arra a kérdésre, hogy mit jelent itt, ebben a városban élni. Szűcs Károly
fotó: pál lászló
Gyűlölök és szeretek
mert muszáj, de utána elengedik az irodalmat. Kortárs szöveg csak ritkán kerül a diákok kezébe. Ennek ellenére hiú vagyok. Azt szeretném, ha hetvenezer ember előtt olvashatnék fel veraz életet. Ironikusabbá, megen- set a Népstadionban – mondta a gedőbbé, barátságosabbá válhat futball szeretetéről is ismert Kutőle az ember. Nagy versektől is korelly Endre. Pál László lehet zsigeri érzést kapni. Kukorelly Endre a magyartanítást sem hagyományosan képzeli el. Nem tartja jónak, ha megmondják a diákoknak, hogy Maróti Dezső: miről mit gondoljanak. Valentin napjára – Az irodalomóra ne arról szóljon, hogy a tanár meg akarA hideggel dacolva ja mondani, miről szól egy vers. Kicsiny rügyek bújnak Jöjjön rá a diák magától! Egy-egy Az élet csodájára költeménynél az élvezeti faktorA szerelem napjára nak kellene beindulni először, Hóvirágok nyílnak utána jön az érdeklődés – osztotta meg véleményét a rendhaA szűzies virágok gyó irodalomóra résztvevőivel. Mint meseszerű álmok Kukorelly Endre írói hitvallását Telve gyönyörökkel is megosztotta a jelenlevőkkel. Akár a mi szívünk Szerinte a vers magánügy. Gyengéd szerelemmel. – Azért írom, mert jól érzem magam, elolvadok tőle – árulta (2011. február) el. – Az iskolában olvasnak még,
Kukorelly Endre rendhagyó irodalomórát tartott február 2-án a Bibó István Gimnáziumban. Az író, újságíró többek között arról beszélt a diákoknak, hogyan kedvelte meg a verseket, a regényeket, a könyveket. – Tizenöt-tizenhat évesen döntöttem el, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni. Az egyik órán nagyon csinos magyartanárnőmnek elkenődött a szemfestéke a meghatottság könnyeitől, amikor József Attilától olvasott fel. Annyira megtetszett, hogy így beleélte magát, hogy további ösztönzést kaptam tőle – mesélte. Az irodalom iránti szeretete azóta is tart. Kukorelly Endre az egyik legismertebb és legnépszerűbb író napjainkban. Szerinte megszerethetők a versek, regények, könyvek. – Olvasással rá lehet cuppanni az irodalomra. Úgy, ahogy a cigire, a fűre, a sörre vagy a komputerjátékokra. Függő helyzetbe kerülhet az ember. Az irodalomtól olyan benyomásokat lehet kapni, amelyek megváltoztatják
„
Hiú vagyok. Azt szeretném, ha hetvenezer ember előtt olvashatnék fel verset a Népstadionban.
2011. február 16.
kultúra
www.halasmedia.hu
Tavaszi színházi évad
Telt házas koncerteken zenélt Németországban
Charley nénje, Francia négyes, Bob herceg
• Az elmúlt hetekben belekóstolhattál abba, hogyan zajlik egy nagyszabású külföldi turné. Milyen élményeket szereztél? • Pozitív tapasztalatokkal tértem haza. A turné résztvevői: a szólisták, a kórus, a tánckar és a zenekar között szoros kapcsolat alakult ki. Az előadások rendre zajlottak le, még az egyetlen szabadnapunkra is felkértek egy újabb előadásra, mert annyira tetszett a közönségnek. A zenekar hamar
nem sétáló emberek közti szemlélődés fogott meg engem leginkább Németországban. • Tavaly többször is együtt zenéltél a szimfonikusokkal kiegészült Republic együttessel. Folytatódik a közös munka? • Igen, folytatódik. Március 14én a Budapest Kongresszusi Központban ismét együtt fogok velük zenélni. • Milyen feladatok várnak rád most itthon? • A legfontosabb feladatom az egyetemi óráim újbóli szervezése és a klasszikus vonal erősítése. Nagyon örülök, hogy mást is van lehetőségem kipróbálni, sok műfajjal foglalkozom párhuzamosan, de amiért felvettek az egyetemre, és amiből diplomázom, az a klasszikus zene, és rengeteg gyakorolnivaló vár még rám. • Újabb tervek? • Jelenleg nincs nagyszabású tervem. Jó lenne kicsit pihenni, és csak a tanulásra koncentrálni. A közeljövőt nézve májusban már vár rám egy szolfézs szigorlat és az újabb vizsgaidőszak, nyáron pedig reménykedem, hogy ismét egy kis örömet tudok szerezni a halasi közönségnek könynyű csellómuzsikával. Pál László
RÖVIDEN Filharmónia A Városi Filmszínházban február 17-én 13 órakor folytatódik a Filharmónia komolyzenei hangversenysorozata. Közreműködik Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolán és Csáki András gitáron. Bál A Közösségek Házában február 19-én 19 órakor magányosok farsangi bálja lesz. Emlékezés A művelődési házban február 20-án 15 órakor Biegelbauer Pálra (1945-2001) emlékeznek. A hét filmje A kiskunhalasi moziban február 17-től 23-ig 18 és 20 órakor a Gulliver utazásai című amerikai vígjáték megy Jack Black, Emily Blunt, Jason Segel és Amanda Peet főszereplésével. Lemuel Gulliver igazi kisember. Legfőbb ellensége a vekkere, a munkahelye és irodai kollégái. Pedig egy nagy New York-i újságnál dolgozik – igaz, csak a postázóban. Végül valahogy mégis ráveszi elérhetetlennek tűnő szerelmét, az utazási rovat szerkesztőjét, hogy adjon neki egy komolyabb munkát, méghozzá hogy a Bermuda-háromszögből tudósítsa lapját. Gulliver utazása közben hajótörést szenved egy különös törpekirályságban, ahol a miniatűr uralkodónak azt hazudja, hogy ő az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Azután részt vesz a helyiek háborújában és békéjében, szerelmi és stratégiai tanácsokat ad nekik egészen addig, míg megjelennek az óriások.
Újabb három előadással örvendezteti meg a kiskunhalasi Németh Kristóf, Harsányi Gábor, közönséget a művelődési központ az elkövetkezendő hó- Szabó Zsófi és Szabó Máté. napokban. A tavaszi színházi évad kínálatában a Charley Májusban a Bob herceg című zenénje, a Francia négyes és a Bob herceg szerepel. nés darabot tekinthetik meg az érdeklődők a Turay Ida Színház előA halasi tavaszi színházi évad idei tüntetett színművész is, aki a Szo- adásában. A regényes nagyoperett első előadása március 1-jén 19 morú vasárnapban Seress Rezsőt alkalmával a királynőként színpadórakor a Charley nénje lesz a Sza- alakította. A Charley nénje egy ra lépő Bencze Ilonával, továbbá badkai Népszínház bemutatója- naiv történetet feldolgozó kedves Kiss Zoltánnal, Vásári Mónikával, ként, Mezei Zoltán rendezésében. darab a régmúltból sok-sok mu- Mikó Istvánnal és Laklóth Aladárral is találkozhat a közönség. Az elA címszerepet Mess Attila játssza, zsikával és tánccal, humorral. de találkozhatunk többek között A Francia négyes, a Gergely ső felvonásban kibontakozik a nagy Ralbovszki Csabával, a közelmúlt- Theater produkciója április 13-án szerelem. A másodikban akadályok ban játszott Adieu Bandi Dodójá- tekinthető meg a Városi Filmszín- gördülnek a szerelmesek elé. A harval is. Itt lesz újra Pálfi Ervin házban. A pikáns vígjáték szerep- madikban mégis megkondulnak az P. L. Pataki Gyűrűvel és Jászai-díjjal ki- lői: Gregor Bernadett (képünkön), esküvői harangok.
fotó: pál lászló
Harangozó Nikoletta Németországban töltötte az elmúlt másfél hónapot. A Csárdáskirálynő-turné számos várost érintett karácsonytól február első hetéig. A kiskunhalasi csellista bécsi operett-színészekkel és táncosokkal szerepelt egy színpadon magyar kamarazenészek kíséretében. Nagyon örült ennek a lehetőségnek, élményeit most olvasóinkkal is megosztja.
összeszokott, és egy hét elteltével már a termekhez való igazodás sem okozott problémát. Alkalmazkodnunk kellett természetesen a karmestereinkhez és a szólisták igényeihez is, és ez az élmény zenészként sokat fejlesztett rajtam személyesen is. Más kamarazenélés közben alkalmazkodni egy másik hangszerhez hangszeresként, és más szólistaként egyetlen énekeshez, és megint csak más egy zenekar tagjaként egy vagy két szólistához és még a kórushoz is. Többször játszottam már zenekarban és jelenleg is zenekarozom az egyetemen, de az operett világa csak most nyílott meg előttem, és olyan tapasztalatokkal sikerült visszatérnem ebből a világból, melyből életem végéig meríthetek. • Mi volt az, ami a leginkább különbözött az itthoni gyakorlattól? • Ami leginkább meglepett az a helyszín és a közönség... Majdnem minden alkalommal több ezreket befogadó stadionokban, csarnokokban és hatalmas színházakban játszottunk, és a közönség soraiban alig akadt üres szék. Rengeteg telt házas koncertet adtunk, ami azért felemelő érzés, mert itthon, sajnos, nem ezt tapasztalhatjuk. A másik meglepetés, az utcán sétáló emberi arcok látványa... Amikor volt egy kis szabadidőnk, elsétáltunk várost nézni. A csodálatos templomok, épületek és a rendezett közlekedés is megnyerő volt, de a kiegyensúlyozott, mosolygós, nem rohanó, ha-
Még a hangja is mosolyog Hűvösvölgyi Ildikó feleség-szerepekben Hűvösvölgyi Ildikó már visszatérő vendégnek számít városunkban. Előbb a Női furcsa pár, majd az Osztrigás Mici című előadás alkalmával találkozhatott vele a kiskunhalasi közönség. Interjúnkban szerepeiről, izgalmas kihívásokról és terveiről kérdeztük, és arra is választ kaptunk, hogyan lehet kellemesen szórakoztató egy celeb műsor. • Már a színpadi bejáráskor énekelt. Mindig ennyire készül az előadásra? • Persze. Az énekes szerep előtt az ember már a buszban zümmög, és beénekli magát egy kicsit. Hajdanában a Macskák előtt otthon skáláztam, és úgy mentem be a Madách Színházba. A hosszú utazás ezt nem teszi lehetővé. Itt kell megtenni, de azért nem viszem túlzásba. Ha viszont összeáll a zenekar, egy kis beéneklés mindig van. A hangmérnök ilyenkor szokta belőni, mennyit kell adni ebből, abból, amabból, mert minden színház más. Láttam közben a pótszékes telt házat, ez nagyon nagy dolog. • Legutóbb a Női furcsa párban léptek színpadra Kiskunhalason Ivancsics Ilonával. Egy feleséget játszott, ahogy most is. Milyen ez a nej? • Ez egy egészen más feleség – nevet. – Egészen más a kor is, a helyszín is. Ez stíl-vígjáték, Franciaországban játszódik, a Női furcsa pár pedig Amerikában. Még egy alapvető különbség van. Ez a nő a ronda, kardos, kicsit kellemetlen, erőszakos, kevésbé szeretnivaló feleségek közé tartozik. Tőle azonban nem válik el az ura, mint a Női furcsa pár feleségétől. Ez az én színészi palettámon is egy nagyon érdekes szín. • Az egyéniségétől eltérő? • Igen, így van. Sokkal többet kellett maszkban, ruhában, járásban, mindenféle külsődleges eszközökben – parókában, szemüvegben, festésben – hozzátenni, és persze hanghordozásban „rútítani”. Egy picit magam ellen kellett dolgozni. El kellett érnem, hogy ne az én lírai hangszínem jelenjen meg és ne az a kedvesség, ami engem jellemez, amikor azt mondják, hogy még a hangom is mosolyog. • Anyaszínháza most Sopronban van. Úgy tudom viszont, hogy a Madách is visz-
szavárta. A Diploma előtt előadásra gondolok. • A tavalyi évad és az idei is egyszerűen fantasztikus gazdagságot adott nekem. Nem is gondoltam volna. Sok kolléganőmnek nem jut szerep, és nincs is színháznál. Igazi szívfájdalom nekik, hogy nem tudják művelni ezt a gyönyörűséges pályát. Áprilisban volt a Diploma előtt bemutatója a Madáchban. Herendi Gábor hívott fel. • Aki filmrendező. • Igen. Szerette volna, hogy szerepeljek a darabban. Elég régen próbáltam már a Madáchban. Utoljára talán ’97-ben volt egy bemutatóm. A nyári éj mosolya és utána volt 2003-ban még egy musical gála. Premie-
fotó: pál lászló
fotó: pál lászló
Niki újra itthon!
nészi eszközökkel dolgozott. Az volt a cél, hogy minél egyszerűbben, simábban játsszunk. A legfontosabb instrukciója az volt, hogy ne színezzek. Ezzel együtt nagy sikerem van benne. Nekem azért is volt élvezetes, mert a kollégáimat láttam. Mindig nagy dolog, ha más színházbeli színészekkel találkozunk. Ha látom, hogy ők hogyan dolgoznak, hogyan gondolkodnak egy szerepről. • A közönség a közelmúltban a televízióban, a Vacsoracsatában is láthatta egy
A családomban is megtaláltam a boldogságot. A pályámat is nagyon szeretem a mai napig. Ez bővült a tanítással, ami szintén nagyon izgalmas feladat. rem nem volt, és szépen-lassan a tanításon kívül kikoptam onnan meg a musical-darabokból. Ez egy nagyon-nagyon kecsegtető ajánlat volt. Nem is gondoltam volna, hogy Herendi Gábor figyeli a pályafutásomat, és amikor felvetődik a kérdés, hogy ki játssza Szerednyei Béla feleségét, akkor rögtön én jutok eszébe. Boldogan mondtam igent. Nagyon érdekes munkafolyamat volt. A szerepem nem nagy. Abban is feleséget, a főszereplő fiú anyját játszom. Volt módom, hogy beüljek próbákra. Egyik színésznő a másiktól sokat tud tanulni, főleg, ha olyanokról van szó, mint Udvaros Dorcsika vagy Nagy-Kálózi Eszter. Azon túl, hogy elég hamar elkészültem a szerepemmel, és jól dolgoztam Herendi Gáborral, vissza kellett, hogy fogjon engem meg minket általában. Herendi Gábor filmszí-
„
nagyon kellemes társasággal. Rendszeresen főz? • Igen, természetesen főzök, de nem minden nap. Ráadásul olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem remekül főz. Nálunk ő a főszakács, én csak a kukta vagyok mellette. • Férje megjelent a műsorban is. • Igen, ő vágta fel a tavaszi borjúragut, és vezényelte le a főzését, mert abban ő a nagymester. Nem szégyellem. Én ennek nagyon örülök. Miért kellene mindenkinek mindenhez érteni?! Az a jó, ha egy családban kiegészítjük egymást. Az apa is mást tud, az anya is. Ezzel együtt a lányaink tőle nagyon izgalmas, különleges ételeket tanulhattak meg. Karácsonykor például ő csinálta a korhelylevest, a halat, a pulykát, az édességeket viszont én. A lánya-
ink úgy készülnek az életre – még egyik sincs férjnél, sajnos –, hogy a papától megtanulják az ízletes, különleges ételeket, tőlem meg a főzelékeket, süteményeket, amiket egy anyának tudni kell általában. Egyébként a Vacsoracsata tényleg nagyon izgalmas volt. Meg kell mondjam , elég sokáig kérettem magam, amíg igent mondtam a felkérésre. Háromszor-négyszer rám telefonáltak, hogy nagyon-nagyon szeretnék, ha benne lennék. Én meg mondtam, hogy szeretném, de nem tudom összehozni, mert nagyon sokat játszom. Végül is sikerült egyeztetni. Igényes asztaltársaság jött össze. A visszajelzések is azt mutatják, hogy talán felvillan a remény: celeb műsorokban is lehet igényesebb szórakoztatást nyújtani. Úgy, hogy valóban bepillanthatnak egy művész életébe, de nem lealacsonyító módon, hanem szellemesen. Én például törekedtem arra, hogy a családom is szerepeljen – énekeltek velem –, ha már beengedetem a kamerákat a lakásunkba. • Mi jelenthet örömet egy színésznőnek a hétköznapokon? • Alapvetően boldogságra született ember vagyok, hála a jó Istennek. A családomban is megtaláltam a boldogságot. A férjemmel 34 éves házasok voltunk nem is olyan régen. A pályámat is nagyon szeretem a mai napig. Ez bővült a tanítással, ami szintén nagyon izgalmas feladat. Nemcsak a színpadról, hanem az utódoknak is átadhatjuk a tudást. Nagyon szerencsés vagyok. Fentről Isten vezérelt engem, és szeretett, a tenyerén hordott. Remélem, hogy megszolgálom a bizalmát és a szeretetét azzal, hogy én is megpróbálok szeretetet sugározni. • Mit vár 2011-től? • Elsősorban békességet, szeretetet az embereknek, hogy ne aggódjunk örökösen, és ne rohanjunk. Tudjunk megállni a csendes csodák pillanataiban, ahogy Reméyik Sándor is mondja. Figyeljünk egyre többet egymásra, és ne csak önzőn magunkra. Akkor a világunk is sokkal szebb lesz. Pál László
társadalom
www.halasmedia.hu
2011. február 16.
Milliókba’ vannak: Zűrös lehet a könyvtár külföldiek, biztosítatlanok beolvasztása Évi 30 betegért és még több ellátásért nem fizet senki a gyógyítóknak
Tízmilliókat bukhatnak a térség önkormányzatai Halas miatt
A Semmelweis-kórház fizette annak a tamil nőnek a szülését, akiről múlt heti számunkban számoltunk be. Az intézmény évente csaknem 3 milliót költ biztosítás nélküli ellátásokra...
Bár gazdaságossági érvek szólhatnak amellett, hogy szélszerű egy intézmény kereteibe vonni a kulturális színtereket, könnyen lehet azonban, hogy a városi könyvtár esetében ez akadályokba ütközik. A folyamatban lévő uniós pályázat(ok) által szabott követelményektől való eltérés ugyanis – amilyen például az önállóság kérdése is – akár az elnyert forrás visszavonásával járhat. Ráadásul a térség önkormányzatai számára is.
Szolgáltatás – ingyen Bejelentett lakcím, feketemunkában (azaz társadalombiztosítás nélkül) alkalmazott dolgozó, biztosítatlan külföldi és/vagy menekült – mind olyan esetek, amelyekben az emberiesség és a gyógyításra tett eskü parancsa miatt saját költségére (kárára) dolgozik a Semmelweis Halasi Kórház. Az intézményben átlagosan havi 2-3 olyan beteget látnak el, akiknek a gyógyításáért senki sem fizet. Elsősorban sürgősségi ellátásokról, munkahelyi balesetekről vagy szülésről és az azt megelőző kivizsgálásról van szó, amiért sem a magyar egészségbiztosító, sem a külföldi menekültek sorsáról gondoskodó idegenrendészet vagy az illetékes szakminisztérium nem fizet.
Igazságtalanság Mindez éves szinten csaknem 3 millió forintot vesz el a kórház saját költségvetéséből. Kevésbé higgadt és tárgyszerű megfogalmazásban ez azt is jelenti, hogy azok a betegek kerülnek igazságtalan helyzetbe, akik rendesen fizetik a tb-járulékot – közvetetten tő-
Fotó: Pozsgai ákos
Ellátni kötelező, behajtani lehetetlen Ez az első látszatra nem túl nagy szám tüstént beszédesebb, ha figyelembe vesszük, hogy az ellátott esetek száma ennél sokkal több, hisz több beteg visszajár, több és többfajta – akár igen költséges – ellátást vesz igénybe. – El kell látnunk őket, mindenféle kötelezvényt aláíratunk velük, de ez az összeg mégis behajtathatatlan. Ezekbe az esetekbe tartozik az idegenrendészet által igényelt egészségügyi ellátás, ami miatt folyamatos harcot vívunk a hatósággal a finanszírozásért, de eddig nem sikerült senki ellátását megtéríttetni – közölte érdeklődésünkre Romhányi Zoltán kórházi főigazgató. Ez vonatkozik arra a Srí Lanka-i menekült nőre is, aki múlt héten szülte meg gyermekét a halasi kórházban.
Kiskunhalas képviselő-testülete legutóbbi ülésén több, eddig önálló intézmény Kiskunhalasi Művelődési Központ Nonprofit Kft.-be történő integrációjáról, illetve annak elindításáról döntött. Ami már biztos, februártól a Halas Galéria, Vég-kúria, a Tájház, a Sáfrik-malom, valamint március 15-től a Csillagvizsgáló kerül át az intézményhez. A döntést
F Menekült nő kisbabájával a halasi kórházban. Nyersen hangozhat lük is elveszik a biztosítatlanokra költött milliókat... Jogszabály persze van, amely alapján el lehetne számolni a külföldiek ellátását. Csakhogy a törvény abból indul ki, hogy a másik országban az illetőnek van biztosítása, valósak a beteg által adott nyilatkozatok, illetve abból, hogy a beteg fizetőképes és ráadásul hajlandó is fizetni (ő vagy biztosítója). – Ettől eltérő esetekben a kórház követelése behajthatatlan, márpedig csak ettől eltérő esetek vannak... – fűzi hozzá rezignáltan a kórházvezető. Népszerűtlen valóság Kérdés persze, hogy mit lehet tenni? Az nyilván lehetetlen, hogy egy azonnali ellátást igénylő, életveszélyes vagy sürgős állapotú beteget először nyilatkoztatnak, és csak hiteles dokumentum ellenében látják el.
De vajon az rendjén van-e, hogy míg a többség tisztességesen fizeti a járulékot, mások más kárára ingyen kapnak ellátást? – Ezek az esetek csak akkor lennének felszámolhatóak, ha a közvélemény elfogadná azt a cseppet sem népszerű egészségügyi szolgáltatói álláspontot, hogy az ellátás megkezdése előtt (nyilván az életveszélyes helyzeteket kivéve) nyilatkoztatni kell arról, hogyan, mi alapján fizeti ő vagy biztosítója az ellátást. Ha az ellátása finanszírozásáról nem kaphat a kórház meghatározott, megnyugtató biztosítékot, akkor meg kellene tagadni az ellátását. Lehet, hogy ez nyersen hangzik, ám a fejlett országokban is ez a rendszer így működik – érvel a biztosított betegek sorsáért is Romhányi Zoltán. KZ
a költségvetési megtakarítások reménye vezérelte. Lapunk úgy tudja, ezzel együtt a csatolt kulturális színterek költségvetését 50 százalékkal tervezik csökkenteni, kivétel talán a csillagda, ahol eddig szinte csak egy fő bérét fizette a város. Az „anyaintézmény” büdzséjét is várhatóan jelentősen kurtítják. Hírek szerint 28-ról 20 millióra. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak a bérekre lesz pénz vagy még arra sem. – Ha nem változik a támogatás mértéke, a mozinál, sajnos, létszámleépítésre kerül sor. Heti ötnapos vetítési rendet vezetünk be. A művelődési házban a takarítóval együtt 5-en dolgozunk csak, létszámot már nem lehet csökkenteni. További megtakarításokra nem látok lehetőséget, és egyelőre azt sem tudom, hogy a beintegrált szervezetek révén hogyan lehet spórolni – mondja Király Gábor ügyvezető igazgató. A 20 milliós támogatásból programszervezésre nem igen jut majd pénz. A májusi város napja rendezvényeit külön fizeti majd a város, a szüreti fesztivált – egyes elképzelések szerint – idén már nem ők, hanem helyi önkéntesek vállalnák fel. A Halasi Hetek Fesztivál-sorozat sem marad el, ezt többnyire vállalkozók támogatásából próbálják majd fedezni. Annyi rendezvény lesz, amennyi pénz
összejön a kalapolásból. A képviselő-testület a művelődési házat érintően egy másik előterjesztést is elfogadott nemrég. Ez a Martonosi Pál Városi Könyvtár beintegrálásáról szól. Igaz, még csak szándéknyilatkozatról van szó, de a döntés így is kiverte a biztosítékot a bibliotéka dolgozói körében. Az igazgató szerint hivatalos tájékoztatást a mai napig nem kaptak. – Az integráció tervéről valójában a képviselő-testületi előterjesztésből értesültem. Egyeztetésre ez ügyben nem került sor. Huber Helga szerint több okból is aggályos az, amire a város készül. Egyrészt olyan pályázatok vannak folyamatban, amelyek nem teszik lehetővé az intézmény működési formájának megváltoztatását. A költségvetési megtakarítások miatti esetleges átalakítások pedig azt is
nyomán új szolgáltatások indultak el, amelyeket a pályázat követelményeihez igazodva 2016-ig fenn kell tartanunk. Vannak kétségeim afelől, hogy ez egy integráció után változatlan formában folytatódhat majd – jósolja az igazgató, aki tudja, hogy az önkormányzat jelentős költségmegtakarítást vár tőle. Szerinte azonban ez csak – az egyébként is vállalt – 8 százalékos működésikiadás-lefaragásban kivitelezhető. Létszámleépítésre nincs mód, mivel a projektben minden szakdolgozó érintett. Huber Helga ugyanakkor hozzáteszi, hogy az idén nyugdíjba vonuló kettő, illetve szülési szabadságra készülő szintén két dolgozójuk révén – akiket nem pótolnak – létrejön megtakarítás. A városházán lapunknak azt mondták, még semmi sem dőlt el az ügyben. Az önkormányzat által elfogadott szándéknyilatkozat csak annyit jelent, hogy elindulnak az ilyenkor szokásos előkészítő munkálatok. – Szakértőt kérünk fel az egész integrációs folyamat szakmai kidolgozására. Ezzel párhuzamosan jogász fogja megvizsgálni, milyen követ-
„
A megtakarítások miatti esetleges átalakítások pedig azt is eredményezhetik, hogy a kft. lekerül a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékéről. eredményezhetik, hogy a kft. lekerül a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékéről. Mivel ez lényegében minőségi szűrőt jelent, valójában hátrányosabb besorolást kaphat a halasi könyvtár. Megszűnik az érdekeltségnövelő támogatás, a szakmai pályázatok nagy része is csak a nyilvános könyvtáraknak szól. Ami azonban ennél is súlyosabb, hogy több tíz milliós uniós források kerülnek veszélybe nem csak Halason, hanem a pályázati projektben résztvevő további 7 településen is. – Az egyik pályázat keretében 13 dolgozó vett részt különböző képzésekben, volt, aki egy, akadt, aki öt végzettséget is megszerzett. Ezek
kezményei lehetnek ennek a folyamatban lévő pályázati projektekre. Ha ezek a szakvélemények megvannak, továbbítjuk az egész előterjesztést az illetékes minisztérium felé, ahol a tárcavezető véleményezi azt – tájékoztatta lapunkat Csúzdi Zoltán humánpolitikai főosztályvezető. Lapunk úgy tudja, hogy a minisztérium véleményezése nem jelent kötelezettséget a város számára, ám ezt a települések általában figyelembe szokták venni. Leghamarabb májusra érkezhet meg a szaktárca állásfoglalása, vagyis ekkor kerülhet a könyvtár integrációja ismét napirendre. Hegyes Attila
111 halasi civil kaphat 1 százalékot
Közeledik az adóbevallások ideje, ezért hamarosan mindenki rendelkezhet adója 1 százalékáról. Kiskunhalason 111 szervezetnek lehet juttatni pénzt. bálya, illetőleg az alapító okirata szerint a rendelkező nyilatkozat(ok) évét A törvényi szabályozás szerint megelőző év első napja óta megsza2011-ben az a társadalmi szerve- kítás nélkül közhasznú tevékenységzet és alapítvány jogosult 1 százalék- gel ténylegesen foglalkozik. A feltéra, melyet a bíróság legalább két éve teleknek városunkban a következő nyilvántartásba vett, tehát 2009. ja- civilek felelnek meg: nuár 1. előtt. Kertváros Jövőjéért Alapítvány, Illetve az olyan kiemelkedően köz- Alapítvány a Nyelvoktatás Fejlesztéhasznú alapítvány, társadalmi szerve- sére, Albert Schweitzer Segítőszolzet és közalapítvány, amelyet a bíró- gálat Alapítvány, Alsóvárosi Diáktárság a rendelkező nyilatkozat évének saság, Bernáth Lajos Kollégiumért első napja előtt legalább egy évvel Alapítvány, Bóbita Kulturális Ala– vagy ez idő letelte előtt, amennyi- pítvány, Dél-magyarországi Tűzolben a fentebb említett feltételeknek tó- és Technikai Mentő Egyesület, egyébként megfelel –, kiemelkedően Életünk a Gyermekünk Alapítvány, közhasznú szervezetként jogerősen Élő Reménység Alapítvány, Előnyilvántartásba vett, és az alapsza- zősáv az Élhetőbb Életért Kulturá-
lis és Szabadidősport Egyesület, Fáy András Iskolaegyesület, Fazekas Diáksport Egyesület, Fogadj El Alapítvány, Ganzair Kiskunhalasi Atlétikai Club, Garbai Sándor DSE, Gyermekeinkért Nevelési Alapítvány, Halas Big Band Alapítvány, Halas és Környéke Méhészeti Egyesület, HalasFitness Egyesület, Halasi Box Club, Halasi Cserkész Alapítvány, Halasi Csipke Közalapítvány, Halasi Könyvtárpártoló Alapítvány, Halasi Múzeum Alapítvány, Halasi Torna Központ Sportegyesület, Halas-kart Egyesület, Hétszínvirág Alapítvány, Honvéd Gábor Áron Sportegyesület, II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskoláért Alapítvány, Írisz-ked-
velők Magyarországi Egyesülete, Iskolánkért Alapítvány Szűts József Általános Iskola, Jobb Műszer, Kevesebb Szenvedés Alapítvány, Kalamáris Kulturális Alapítvány, Kiskun Sztómások Alapítvány, Kiskunhalas Alsóvárosi Misszió Alapítvány, Kiskunhalas Mentő Alapítvány, Kiskunhalas Művészeti Oktatásáért Egyesület, Kiskunhalas Város Önkormányzatának Martonosi Pál Városi Könyvtára, Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány, Kiskunhalasi Állatvédő és Természetbarát Egyesület, Kiskunhalasi Felsővárosi Diáksport Egyesület, Kiskunhalasi Felsővárosi Egyházközösség Alapítvány, Kiskunhalasi Honvéd Kulturális Egyesü-
A Halas Televízió és a Halasi Tükör az önkormányzat intézményeinek, jótékony célú alapítványoknak 50%-os kedvezményt biztosít a hirdetési áraiból.
let, Kiskunhalasi Lórántffy Zsuzsanna Kamarakórus Egyesület, Kiskunhalasi Lovas-tömegsport Egyesület, Kiskunhalasi Művelődési Központ Kulturális és Közművelődési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Kiskunhalasi Református Egyház Orgona és Műemléki Épületeiért Alapítvány, Kiskunhalasi Református Oktatási Intézmények Szilády Áron Alapítványa, Kiskunhalasi Sakk Club, Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó
Egyesület, Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar Egyesület, Kiskunhalasi Városi Szilaj Citerazenekar Zenei Közhasznú Egyesület, Kiskunhalasi Városi Vegyeskar Zenei Közhasznú Egyesület, Konduktív Pedagógia Kiskunhalason Alapítvány, Magyar Garabonciás Szövetség, Magyarországi Orgonák Alapítvány, Mici Mackó Gyermekekért Alapítvány, Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete, Néptánc Kulturális Alapítvány,
Nyírő Gyula Alapítvány, Nyújts Segítő Kezet Szociális Alapítvány, Pitypang Tehetség és Közösségfejlesztő Egyesület, Remény Egészség-és Családvédő Egyesület, Rézangyalok Egyesület, Segíts Magadon Alapítvány, Sóstó Sporthorgász Egyesület, Speciális Neveléssel az Esélyesekért Alapítvány, Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület, Stúdió 2000 Kiskunhalas Táncsport Egyesület, Stúdió 2000 Kiskunhalasi Tánc Sport Klub Alapítvány, Szélkiáltó Természetvédő Egyesület, Szivárvány Bábszínházi Alapítvány, Tehetségért Alapítvány, Thúry József Alapítvány, Tudás és Remény Alapítvány, Városvédő és Városszépítő Egyesület, Wiegerda az Eltérő Fejlődésű Gyermekekért Alapítvány, Zanshin Dojo Kiskunhalasi Kyokushin Karate Egyesület, Zeneszeretők Kiskunhalasért Alapítvány.
2011. február 16.
politika
www.halasmedia.hu
Gyurcsány és a fordított Robin Hood
Halasiak a Fidelitas kabinetjében
Halason járt az exminiszterelnök Orbán Viktor egy fordított Robin Hood, aki a szegények pénzével gyarapítja a gazdagok vagyonát. Többek között erről beszélt Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök kiskunhalasi látogatásán. A korábbi kormányfőt, aki jelenleg a Demokratikus Koalíció Platform képviseletében járja az országot, tüntetők fogadták a Tiszti Klub előtt.
tést Orbán Viktor háta mögött hoznak meg – érvelt a volt miniszterelnök. Gyurcsány szólt a baloldal újjáépítéséről is. Azt mondta, hogy nekik az Orbánrendszert kell megdönteni, és ezt kell majd megváltoztatni. Újságírói kérdésekre is volt lehetőség. (Közben megérkezett a rendőrség, és igyekeztek távol tartani a demonstrálókat a rendezvénytől. A hangos zenét is lekapcsoltatta a hatóság.)
Balhék Unió A sajtósok érdeklődése legin– Magyarország uniós elnök- kább a sukorói telekbotrány fejsége 35 nap után véget ért. leményeire irányult. A volt korTisztán látszik, hogy több dön- mányfő hol türelmesen, hol pedig
Fotó: POZSGAI ÁKOS
Fordított Robin Hood Gyurcsány a sajtó előtt először az ország helyzetét és az Orbánkormány működését értékelte. Elmesélte annak a pénztárosnőnek az esetét, aki vásárlás közben szólította meg a volt miniszterelnököt. Az exkormányfő szerint a becsületesen dolgozó asszonynak csökkent a fizetése az új adórendszerrel. Gyurcsány perverznek nevezte az új járulékfizetési rendszert, amely a gazdagokat még gazdagabbá teszi. A politikus úgy látta, hogy Orbán Viktor egy fordított Robin Hood, aki a szegények 5-6 ezer forintjából teszi össze a tehetősebbek 130-140 ezer forintos fizetésnövekedését.
FOTÓ: JÁGER LEVENTE
tájékoztatónak helyt adó terem felé igyekezett.
kicsit ingerültebben válaszolt a nekiszegezett kérdésekre. Leginkább akkor veszítette el a türelmét, amikor a 2006-os szemkilövetésekről kérdezték. Gyurcsány visszakérdezett, mire az újságíró közölte vele, hogy ne kérdezzen vissza, inkább válaszoljon. A volt miniszterelnök figyelmeztetett, hogy ez így nem párbeszéd. A rövid közjáték után beszélt a Táncsics Alapítvány képzéseiről is.
széket helyeztek el a teremben. Volt olyan szimpatizáns, aki több mint 100 kilométert utazott, hogy itt legyen a találkozón. A nagyterembe lépő Gyurcsányt felállva tapsolta a hallgatóság, ami láthatóan jólesett a korábbi kormányfőnek. Vakuk és operatőrök kereszttüzében kezdte meg a beszédét az exkormányfő, aki már az elején kérte a sajtósokat: 15 perc után hagyják el a termet, hogy a szimpatizánsok és ő a nyilvánosság kizárásával beszélgessenek. A találkozó több mint egy órán át zajlott, néhány kitartó demonstráló azért megvárta a távozó miniszterelnököt. Jáger Levente
Taps, ováció Annak ellenére, hogy a fórumot nem hirdették meg külön, teljesen megtelt a Tiszti Klub nagyterme. A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint 250
A tavalyi kormányalakítást követően a Fidelitas megváltoztatta a kabinetrendszerét. Ennek során létrejött a humán szekció, amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mintájára oktatási, egészségügyi, kulturális, sport, ifjúsági és szociális ügyekkel foglalkozik. Négy munkacsoport alakult, ezek közül az ifjúsági és sport bizottságba halasiak is kerültek. Mint Farkas Dániel, a Fidesz helyi alelnöke érdeklődésünkre elmondta, folyamatos egyeztetéseket tartanak a minisztérium államtitkáraival és kabinetfőnökeivel. A munkacsoportnak egyébként javaslattételi joga is van, emellett a törvényjavaslatokat is véleményezheti. Farkas Dániel arra is kitért, hogy a szakmai munka elősegítése a legfontosabb céljuk.
Fletó a rezervátumban
Ha botrány nem is, kisebb cirkusz kerekedett a Gyurcsány-látogatás kapcsán a Tiszti Klubban. A volt miniszterelnök lakossági fóruma előtt jobboldali képviselők és radikális jobboldaliak tüntettek, sőt, be is mentek a terembe – ahonnan ki-ki vérmérséklete szerint küldte-kísérte ki őket. Az ügynek jogi következményei is lehetnek, még akkor is, ha a jövőbemutató, kulturált párbeszéd halovány jelei is megmutatkoztak. Utólag pedig a bunkóságé.
a helyszíni rendőri erők jóindulatúan kezelték, akárcsak a később történt fényképezőgép-rongálás tényét). Kapott a szórásból a volt polgármester, Várnai László is, akit hazaárulónak neveztek, és a testalkatára tett rendkívül modortalan és becsmérlő minősítésekkel illettek.
Nem jóindulatú fogadtatás Gyurcsány Ferenc múlt kedden, délután ötre jött – a helyi MSZP-sek meghívására – a Petőfi utcai Tiszti Klubba (a részben nyílt lakossági fórumra meghívóval várták az érdeklődőket). A járdán közel 40 demonstráló fejezte ki tiltakozását a volt kormányfő érkezése miatt, köztük jobboldali önkormányzati képviselők, akiket Lukács László fideszes parlamenti képviselő is üdvözölt, illetve a radikális jobboldal „színeibe” öltözött tüntetők. Gyurcsány Tiszti Klubba való belépését fütty mellett a megszokott köszöntővel – börtönre, az őszödi beszédre, a rossz kormányzásra való utalásokkal – kísérték a demonstrálók (akiknek egyébként, úgy tudjuk, nem volt engedélyük a közterület-foglalásra, és szabálytalanul nem a szemközti járdát foglalták el; mindezt azonban
Levegővételnyi hely Az első incidensre akkor került sor, amikor két tüntető bement a lakossági fórumnak helyt adó, egyébként zsúfolásig megtelt nagyterembe. Egyikük Pajor Zoltán, aki 2006 októberében zászlóval zavarta meg az ünneplést („méltatlannak találtam, hogy egy MSZP-s polgármester 56-os ünnepségen beszédet mond”). – Most azért tüntettünk, mert szerintünk „egy” Gyurcsány Ferencnek azok után a bűnök után, melyeket éveken át elkövetett: hazugságok, szemkilövetések és más, nincs helye a közéletben. A teremben pedig azt akartuk megtudni, kik lehetnek még ma is kíváncsiak rá, és hogy vajon miket mondhat még az az ember – mondta. Kezdettől tapasztalhatták, hogy számukra kevés a levegő: a Gyurcsányra kíváncsiak előbb-utóbb egyre hangosab-
Fotó: POZSGAI ÁKOS
Érvek és ellenérvek a Gyurcsány-fórum megzavarásáról és arról, kinek joga meghívni valakit
FOTÓ: JÁGER LEVENTE
Az õszödi beszéd remixelt változatával, néhány Beatrice és Ismerős Arcok dallal várták a tüntetők a Kiskunhalasra látogató Gyurcsány Ferencet. A Tiszti Klub előtt Pajor Kálmán és Hunyadi Péter, Aradszky Lászlóné önkormányzati képviselő mellett néhány percre feltűnt Lukács László országgyűlési képviselő is. A Jobbik szimpatizánsai is ott demonstráltak az épületnél, folyamatos hangos zene, kiabálás és sípolás kísérte többek között Várnai László és feleségének érkezését. A volt kormányfőt szállító sötétített üvegű kisbusz egyből az udvarba hajtott, ekkor felerősödött a tüntetők hangja is. – Gyurcsány, takarodj! Hazaáruló! – többek között ezeket skandálta a közel egy tucatnyi demonstráló, akik egészen a kapuig jöttek. – De szép fogadtatás – ezt már Gyurcsány mondta egy mosoly kíséretében, miközben a sajtó-
A Fidesz Humán Kabinetjében kapott helyet két halasi fiatalember. Szilágyi Pál Ferenc és Farkas Dániel az Ifjúsági és Sport Munkacsoport tevékenységéből veszi ki aktívabban a részét. Mint megtudtuk: az új szervezeteknek javaslattételi és véleményezési joguk is van.
kus joga bárkinek, hogy véleményt mondjon, demonstráljon, sőt: egyben azt is jelenti, hogy a jobboldal ma is tart az MSZP erejétől. Csakhogy Pajor Kálmánék meg akarták szabni, hogy kit szabad és kit nem szabad meghívnia az MSZPnek, amihez nyilván nincs joguk: mi sem mondjuk meg nekik, kinek rendeznek fórumot. Ez is a demokrácia része – mutat rá a helyi MSZP-elnök. Vízkeleti hozzáteszi: a hazaárulózó demonstrálók még a tüntetésre vonatkozó szabályokat sem tartották be. – A teremben egyértelműen provokatív módon léptek fel: például közelről kamerázták az idős párttagokat. Nem a jobboldaliak ellen van kifogásunk, hi-
szen volt olyan ismert jobboldali vendégünk, aki meghívó nélkül jött; ám ő nem is csinált balhét: jött, leült, figyelt, aztán hazament. Nekünk senki sem ellenségünk vagy ellenfelünk, de azt elvárjuk, hogy ne zavarják meg a kétszázötven érdeklődő vendég programját – teszi hozzá Vízkeleti. (Az MSZP egyébként közleményben tett fel kérdést a helyi Fidesz-vezetésnek: helyesnek tartják-e, hogy helyi Fidesz-képviselők megzavarták a közrendet és más politikai szervezet rendezvényét.) Pajor Zoltán szerint viszont tény, hogy nem ők, hanem a teremben ülők provokáltak, amikor indulatos szavakkal és lökdöséssel akarták eltávolítani őket.
F Közéleti idill „Zuschlag-falván” ban kezdték kitessékelni, sőt, egyesek kilökdösni őket a teremből. Végül a helyi szocialisták fiatalabb generációjának tagjai, a rendezvényt is szervező Vízkelezi Szabolcs, Jekő Attila és Váradi Krisztián kérték meg Pajorékat, hogy távozzanak. – Udvariasak, higgadtak és kulturáltak voltak; olyanok, akikkel lehet egy ilyen helyzetben és nyilván más közügyben is párbeszédet folytatni – mondta Pajor Zoltán. Jog a szólásra A rendezvényt szervező Vízkeleti szintén az érem két oldalát megvilágítva emlékszik. – Azzal semmi bajom, hogy bárki tüntet. Demokrati-
Ledarálás, panaszkodás Kétségtelen, hogy az indulatok magasra csaptak, amikor Pajorék távozni készültek. A volt polgármester indulatos, személyében és politikai hovatartozásában becsmérlő szavakkal („Húzz a f... te barom állat, menj a fasisztáidhoz!”) utasította ki őket a teremből. Egy idős férfi ki is verte Pajor társának kezéből annak fényképezőgépét (a tönkrement masina árát másnap Vízkeleti kifizette). Kint pedig az egyik megyei MSZPs prominens, hüvelykujjal mutogatva Pajorékra, azt találta mondani: „Ezeket még nem daráltátok le...?” Várnai nem kívánt érdemben foglalkozni az üggyel, mert, mint mondta, méltatlannak érzi, hogy olyanokkal vitatkozzon, akiknek „politikai ízlésére az jellemző, hogy lila fejjel hazaárulóznak egy másik szervezet demokratikus, meghívóval szervezett rendezvényén”. – A helyszínt mi béreltük, a rendfenntartás a mi kötelességünk, a több száz vendég pedig nem egy maroknyi provokátorra kíváncsi. Ma is vállalom, és vallom, hogy ezért indokolt volt az erőteljes kitessékelés. Egyébként pedig, miért kell a baloldalnak folyamatosan eltűrnie egyes szélsősége-
Szilágyi Pál Ferenc hozzátette: a Fidelitas mindig is nagy hangsúlyt fektetett az ifjúságpolitikai kérdésekre. A két halasi delegált főként ezen a területen ténykedik majd. A helyi Fidelitas elnöke azt mondta, hogy szükség volna minden szakmai szempontnak megfelelő térségi központú ifjúsági információs és tanácsadó irodákra. Szilágyi Pál Ferenc hozzátette: erősíteni kellene a fiatalok önkéntes szerepvállalását, valamint a pályázati rendszerek átfogó felülvizsgálatát és javítását. A helyi Fidelitas vezetője úgy látta, hogy tájékoztató kampányok indítására volna szükség, amelyek különféle társadalmi problémákra jelentenének megoldást. A sport munkacsoport is fontos teendőket tűzött ki célul: úgy látják, a mindennapi sportolás lehetőségét meg kell teremteni a fiatalok számára. A program kidolgozásába egyébként ismert személyiségeket szeretnének bevonni, olyan olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, akik példaképként állíthatók minden generáció számára. JL
sek minősíthetetlen provokációját...? Miért kell nekem és a feleségemnek a saját rendezvényünkön eltűrnünk, hogy több évtizedes városi szolgálat után olyanok gyaláznak, akiknek az egész közszereplésük az ellenkezésben merült ki? De ha politikai identitásukra emlékeztetik őket, akkor mindjárt szaladnak panaszkodni...? – érvelt a volt polgármester. Pár beszéd Pajor Zoltán nem titkolta, pert fontolgat az őt ért rágalmazás miatt, hogy példát mutasson: egy tekintélyes közszereplő sem sérthet meg felelősségrevonás nélkül egy állampolgárt. Egyébként végső soron úgy értékelte a Gyurcsány-látogatáson történteket, hogy ott megmutatkozott: lehet párbeszédet kialakítani, fenntartani két, egyébként elvi dolgokban egyet nem értő tábor között. Ő maga idézte Váradi Krisztián MSZP-s képviselőt, aki Pajor védelmében maga is azzal csitította az arrogáns és neveletlen megyei szocialista vezetőt: „Hagyd, vele pont lehet beszélni...!” Ám nem csak intelligens megoldások, értékelések születtek. Erre példa az egyik szélsőséges jobboldali halasi (vagy legalábbis helyi illetőségű) honlap, amely a Gyurcsány-látogatás után „utolsó szocialista rezervátumnak” és „Zuschlag-falvának” nevezte városunkat... KohoutZ (Lásd még kommentárunkat a Dekóderben, a 12. oldalon!)
10 hirdetések
www.halasmedia.hu
Német nyelven jól beszélő fuvarszervezőt keresünk. Jelentkezni a fizetési igény megjelölésével az ugyvezeto@elektrans.com Az Allianz Hungária Zrt. kiskunhalasi iro- címen. A-179 dája pénzügyi tanácsadókat vesz fel. Gyakorlati idő alatt fix fizetés. Ingyenes oktatá- Kisegítő virágkötőt keresek, gyakorlat előny. sok, irodahasználat, címlisták. Jelentkezni Tel.: 06 70/944-21-93 A-204 fényképes, szakmai önéletrajzzal lehet az imre.3.gulyas@allianz.hu címen. A-1020 Pénzintézet munkatársat keres. Tel.: 06 30/271-12-31 A-205 A kiskőrösi Masina Gépgyártó Kft. gépészmérnök vagy gépész üzemmérnök munkatársat keres. Bővebb tájékoztatás: www.masina.hu Tel.: 06 30/94-50-600 A-94 Félsertés eladó. Tel.: 06 30/938-64-16 A-180 ADR vizsgával rendelkező tehergépjármű-vezetőt, vizsgával rendelkező targoncakezelõt, valamint felsőfokú végzettséggel rendelkező értékesítőt keresünk. Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s Tel.:06 30/249-82-34 A-175 területén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ártól.
Bizományi Kisáruház értékesítésre átvesz lakberendezési és lakásfelszerelési cikkeket Kiskunhalas, Kossuth u. 27. Tel.: 06 30/540-75-39 A-186
Széchenyi utcai, II. emeleti, 72 m2-es lakásomat elcserélném földszintes, kertes, családi házra. Ár megegyezés szerint. Jó állapotban lévő billencs IFA eladó. Tel.: 06 70/33-05-447 A-152 Tel.: 06 20/92-70-741 A-126
Sürgősen eladó nagyobb mennyiségű aranyékszer. Jelzálogpapír! Tel.: 06 20/403-36-95 A-206
Fagymentes mélygarázs eladó. Tel.: 70/339-22-65
Eladó a Kertvárosban egy igényesen felújított sorház jellegű csalá- Kiskunhalason a Kiffer utcában, nagyon di ház a Pattantyús u. 6. szám alatt. szép helyen, II. emeleti panorámás lakás Tel.: 06 20/92-70-741 A-125 új konyhával, gyönyörű állapotban sürgőKiskunhalason, 3422 m2-es telken lévő sen eladó. Tel.: 06 70/355-64-80 A-188
Tel.: 06 20/92-70-946 Topnetworkereket keresünk Európa egyik leggyorsabban fejlődő cégéhez. Garázs kiadó a Vasút utca mögött. Kertvárosban, színvonalasan megépített és Tel.: 06 30/40-80-688 A-176 Tel.: 06 30/361-29-73 A-117 felszerelt 140 m2-es (földszint+ tetőtér) jelenleg irodaként üzemeltetett garzon laA Modinvest Kft. munkatársakat ke- 130 m2-es műhely kiadó. kással, gépkocsi beállóval, filagóriával, res az alábbi munkakörbe: műanyaghe- Tel.: 06 20/233-91-33 A-181 parkosított, öntözött udvarral rendelkező gesztő-hőformázó szakmunkás. Jelentingatlan eladó. Tel.: 06 30/93-83-314, kezni lehet: Kiskunhalas, Kéve u. 39. Budapesten a Keletinél 2 szobás lakás 06 30/99-58-299 A-83 Tel.: 06 77/521-160 (Németh Zsolt) A-177 kiadó. Tel.: 06 70/452-51-65 A-182 Kunfehértón a Seregély soron nyaraló Piacvezető pénzintézet 2 fő diploII. emeleti 49 m2-es egyedi fűtésű lakás eladó. Tel.: 06 30/6-231-331 A-106 más vagy érettségizett munkatárkiadó. Tel.: 06 20/278-71-68 A-183 sat keres Jánoshalma, Soltvadkert, Kárpát utcában 1 szobás lakás eladó. Kecel, Mórahalom, Kiskunmajsa, KisTel.: 06 30/266-14-48 A-110 kunhalas térségbe. palyazat.22@ gmail.com Tel.: 06 30/75-41-326 A-158 Bükk tűzifa eladó. 2.100 Ft/q. Lakás eladó. A-1250 Középfokú végzettségű autósze- Tel.: 06 20/377-37-86 Tel.: 06 70/373-39-88 A-111 relőt felveszünk jánoshalmi telepRossz akkumulátort veszek, háztól is. helyre, továbbképzési lehetőséggel. A-1463 Téglaépítésű családi házat vásárolnék. Tel.: 06 30/91-56-820 A-178 Tel.: 06 20/465-98-17 Irányár: 12 M Ft. Tel.: 06 20/365-60-66 A-112 Vágott sertés, hurka, kolbász. Tel.: 06 20/37-30-276 A-184 62 m2-es tömbfűtéses lakás beépített konyhával a városközpontban eladó. Akác tűzifa eladó. 2200 Ft/q A-140 Tel.: 06 20/253-14-07 A-185 Tel.: 06 70/457-22-12
Születtek: Tartott Zsigmond (Erdélyi Szilvia) Balotaszállás, Zsubori Lilla Bori (Simity Györgyi) Kiskunhalas, Nagy Gellért (Szőke Zita) Kiskunhalas, Czifra Bianka (Nagy Edit) Kunfehértó, Szakál István (Pap Beáta) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Toriska Tibor és Jekő Mária Elhunytak: Papdi József (Kisszállás), Almási Géza József (Kiskunhalas), Sörös Péterné Harkai Regina (Kiskunhalas), Dr. Birkás János Mihály (Kiskunhalas), Mészáros Imréné Farkas Zsófia (Kiskunhalas), Kun-Szabó Jenőné Lengyel Erzsébet (Kiskunhalas), Bálind Zoltánné Lajos Veronika (Kiskunhalas), Simon Lajosné Fáskerty Hildegárd Erzsébet (Kiskunhalas), Solti Antal (Kiskunhalas), Pintér Gézáné Batiz Mária Ilona (Kiskunhalas), Eke Istvánné Rácz Mária (Pirtó), Sós Ferenc (Kiskunhalas), Kamara Miklósné Kovács Mária (Kiskunhalas)
A-153
Hitellel terhelt újépítésű családi házat vásárolnék Kiskunhalason. Tel.: 20/537-08-66 A-154
több épületből álló ingatlanegyüttes, bérlőkkel együtt eladó. Tel.: 06 30/311-11-01, Kisszálláson ház eladó. A-91 Tel.: 06 70/337-45-21 A-641 06 30/619-87-82
Anyakönyvi hírek
2011. február 16.
Újszerű állapotú Golf III-as benzin-gázos eladó. 580.000 Ft Tel.: 06 70/382-80-62 A-199
Partnerközvetítés diszkréten. Tel.: 06 70/235-93-57
A-44
Angol, olasz nyelvből korrepetálást vállalok. Tel.: 20/29-80-211 A-156
Dugulás-elhárítás, vízszerelés. A-189 Tel.: 06 20/91-71-403
A-172
Élelmiszerüzlet eladó Kunfehértón a rend- Szegények Ügyvédje. Rászorulókőrség mellett. Tel.: 06 77/407-080, nak díjtalan. Tel.: 06 70/94-20-150, 06 06 30/287-36-70 A-190 70/912-30-74 A-1037 Családi ház eladó, lakáscsere is érdekel. Veszélyes fakivágás, visszavágás biztonTel.: 06 20/943-08-99 A-191 ságosan alpintechnikával. Tel.: 06 70/37-37-287 A-201 Mátyás téren 1 szobás lakás eladó. Tel.: 06 30/76-88-382 A-192 Szobafestést, mázolást tapétázást vállalok
elérhető áron. A Vasút u. 8/c sz. alatti 55 m2-es, 2 szo- Tel.: 06 70/320-34-85 A-201 bás, egyedi fűtéses, erkélyes, I. emeleti lakás eladó. Tel.: 06 20/97-22-396, Délutáni órákban takarítást vállalok. 500 06 70/33-28-608 A-193 Ft/óra Tel.: 06 30/295-55-38 A-202 2 szintes családi ház olcsón eladó. Radnóti ING magánnyugdíjpénztár-tagoknak reu. 82. Tel.: 06 30/49-77-993 A-194 álhozam-kalkuláció. Idõpontegyeztetés: 06 70/516-8942 A-159 Kiskunhalason a Semmelweis téren 90 m2-es, 4 szobás, földszinti különleges la- Takarítást, háztartási munkát vállakás eladó. Tel.: 06 20/380-68-60 A-195 lok Tázlár, Soltvadkert térségében. Tel.: 06 70/66-73-205 A-203 17 ha 30 éves fenyőerdő Harkakötönyben eladó. Tel.: 06 77/489-187 A-197 Az Esze Tamás lakótelepen 100 m2- Cigány (lovári) nyelvtanfolyam indul Kises egyedi fűtésű lakás eladó. 7,5 M Ft kunhalason a Tiszti Klubban. Jelentkezni: Tel.: 06 20/382-41-51 A-198 06-30/415-97-44 A-158
HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK: Február 16. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Szentföldi Szent Helyek üzenete ismeretterjesztő sorozat 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Farkasfutam (16) kanadai akciófilm 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság Február 17. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Nagykörút - közéleti magazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek környezetvédelmi magazin 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetvédelmi magazin (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: A nagy esés (16) amerikai filmdráma 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetvédelmi magazin (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.) 23:55 Képújság Február 18. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetvédelmi magazin (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Öko-házak - építészeti magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: A düh utcája (16) amerikai akciófilm 23:00 PONT - ifjúsági magazin 00:00 Képújság
Február 19. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek 08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Teleshop 09:30 Sztárok a konyhában - sorozat 10:00 Zodiákus 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT - ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel zenés showműsor 22:00 Bencze Show - Papp Gergő 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Február 20. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Sötét ébredés (16) amerikai akciófilm 23:00 Képújság Február 21. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Miért pont az én lányom? (16) amerikai filmdráma 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Február 22. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Az idegen tekintete (16) amerikai filmdráma 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 Napi Mozaik (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
2011. február 16.
sport 11
www.halasmedia.hu
KNKSE kontra KNKSE
Különdíj Bencének
Sikeres halasi idénynyitó
Gratulált a sikeredző is
Hozta a kötelezőt a Kiskunhalas NKSE az NB I/B-s női kézilabda-bajnokság tavaszi nyitányán. A halasiak ősszel 9 góllal kikaptak a Kecskeméttől, ezért fontos volt a visszavágás a kudarcért. Karsai Dóra beállóként jeleskedett, az ifikapus az utolsó pillanatban hetest védett.
Domokos Kingával és Kiss Orsolyával erősödött a Kiskunhalas NKSE a tavaszi szezonra, amely nem titkoltan a bajnoki címre hajt. Erre meg is van az esélye Varga József csapatának, annál is inkább mert a klub helyzete is rendeződni látszik. (Erről bővebben a jövő heti Tükörben beszél Bordás Zoltán egyesületi elnök.) Mindenesetre úgy tűnik, hogy a lányokon múlik a siker. Első lépésként hazai pályán kellett megverni a Kecskemétet. Ősszel, a bajnoki nyitányon a hírös város lányai 30-21-re verték a mieinket, ennek oka az, hogy ami az egyik oldalon gól lett, az a másikon helyzet vagy kapu-
fa. A halasiak a 3. helyen várták a 9. Kecskemétet, a találkozó első gólját Barna lőtte, majd nem sokkal később Herczeg egyenlített. A KNKSE 1-2 gólnál nagyobb előnyt nem tudott kiharcolni, a vendégeknél pedig elsősorban a gólerős Korsós Dorinát lehet kiemelni. A 14. percben vezetett először és utoljára a vendégcsapat, amely talán ezzel el is lőtte a puskaporát. A nem teljesen egészséges Toplak helyett Karsai Dóra lett a beálló, és kiderült, ez a poszt is fekszik a halasi lövőnek. Sikerült a fordítás, sőt, a félidő hajrájában 5 gólos előnyt harcoltak ki a hazaiak. 17-12-vel fordultak a
csapatok, és ezután 8 percig nem született hazai gól. Rengeteg hiba volt a pályán, a kecskemétiek kétszer találtak be, így szorosabb lett az eredmény. Nem sokáig volt ez így, mert néhány gyors indításgól után máris jelentős különbség alakult ki a pályán. Ekkor kapott lehetőséget a jól védő Pethő Renátát váltó Kiss Orsolya, aki szintén pár szép hárítással mutatkozott be a hazai közönségnek. A különbséget csak hat gólig tudták csökkenteni a vendégek, amely a végére nyolcgólosra hízott. A találkozó időntúli hetessel zárult, de a csereként beálló ifikapus, Szalai Pintér Barbara hárította a büntetőt. Kiskunhalas NKSE-Kecskeméti NKSE 32-24 (17-12). A halasiak a következő fordulóban a Csömör ellen meccselnek, majd következhet a Hajdúnánás elleni rangadó. levi
Fotó: Bertalan Gábor
A terematlétika fellegvára
A közelmúltban lebonyolított Vári Szabó terematlétikai versenyen meggyőző fölénnyel győzött a Szilády Áron Református Gimnázium általános és középiskolás korú csapata is. Mint kiderült: nem véletlenül. Ez évben pedig már mindkét korcsoport összesített versenyén taroltak a sziládysok: egyéniben a hat arany-, tíz ezüst- és tizenkét bronzérem, mellette számtalan – négytől nyolcadik – pontszerző helyezést szerezve. A legeredményesebb iskola sikerének titkáról Zákány Sán-
dor testnevelő számolt be. – Címvédőkhöz mérten készültünk, a versenyszámok kiemelten, hangsúlyozottan szerepeltek mind Péter Attila kollégám, mind az én tanítási anyagomban. Különösen az általános iskolásoknál figyeltünk fokozottan, tervszerűen a gyakorlásra. Az új, 69 fős csapatunkat a jó képességű, tavaly is jó teljesítményt nyújtók köré építettük, törekedve hogy minden versenyszámban indítsuk a maximum négy főt. A Tekótól tartottunk ugyan, de gimiseinknél sok testnevelés tagozatos hozta a jó eredményt. Végül is minden éremért, pontért meg kellett küzde-
20 olimpiai érem! Újabb ragyogó sikert könyvelhetnek el a halasi versenyúszók: a hétvégi megyei úszó diákolimpián az összesítésben 9 megyei diákolimpiai címet, továbbá 8 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. A bajai verseny nem sportegyesületi megmérettetés, hanem iskolai nevezésű diáksport-esemény volt. Az első helyezett versenyzők kvalifikálták magukat az országos döntőbe, amely az I-II. korcsoportnak március 12-én Székesfehérvárott, a III-IV-es korcsoportnak április 2-án Hódmezővásárhelyen lesz. Kiskunhalas diákolimpiai bajnokai: I. korcsoport fiú:
Bánóczki Milán (2002) 50m hát, 50m gyors (Felsővárosi-iskola); II. korcsoport fiú: László Levente (2000) 50m gyors, 50m hát (Felsővárosi); II. korcsoport lány: Lakatos Krisztina (2000) 50m mell (Felsővárosi Ált. Isk.); 4x50-es gyorsváltó: (Tóth Beatrix, Lakatos Krisztina, Vas Luca, Juhász Janka), (Felsővárosi); III. korcsoport, „A” kategória lány: Juhász Adél (1998) 100m gyors, 100m pillangó (KRK Szilády Áron Gimnázium); Slezák Vivien (1999) (az egy évvel idősebbek között) 100m mell (Felsővárosi Általános Iskola). H. T.
nünk, de a résztvevőknek óriási élményt jelentett egy ilyen komoly létszámú, színvonalas megmérettetés részesének lenni, amelynek külön érdeme, hogy a rendezők – Rostás Csabával és Kovács Attilával az élen – kiterjesztették a középiskolásokra is. Vass Katalin
Újabb elismerés illette meg Koligyer Bencét, a Kiskunhalasi UKSC fiatal tehetségét. A mellett, hogy Bence hétről hétre remek teljesítményt nyújt az egyesületében, a korosztályos válogatottban is szerepet kapott. Éppen ezért a napokban átvehette a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség különdíját, mint 2010 utánpótlás-válogatottja. A rangos elismerést a férfi bajnokság rangadójának, a Kecskemét-MKB Veszprém találkozó szünetében adták át Bencének. az egyik legjobb magyar kézilabA találkozó lefújását követően daedző, Mocsai Lajos is gratu-
LABDARÚGÁS Bajnokok A VI. Dobszai Ferenc Emléktornán szerepelt a Kiskunhalasi FC 2000-es korosztálya. A 10 csapatot felvonultató mérkőzéssorozaton parádéztak a halasiak. A Kiskőrös elleni döntetlen után Fekete Sándor 2 góljával 2-0ra legyőzték a Kecskemétet. A Solt ellen már öt gólt termeltek a mieink, ebből Papp Dominik 3, Angeli Tamás és Hercz Dániel 1-1 találattal vette ki a részét. A Kalocsa is kapitulált a halasiak előtt, a gólunkat Fekete Sándor szerezte. Következhetett a döntő, ahol óriási csata és izgalmak vártak a KFC-re. A rendes játékidőben a Kiskunfélegyháza ellen nem esett gól, következtek a büntetők. Piegel Dominik, aki addig nem kapott gólt, két büntetőt is hárított, így Fekete Sándor és Papp Dominik értékesített büntetője elég volt a kupagyőzelemhez. Nem véletlen az sem, hogy a leglátványosabb csapatnak járó tortát is a halasiak vehették át. A fiatalok edzője Velez Attila volt.
Új egyesület Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, és Vincze Attila jelezte is, új egyesület alakult a városban. A klub kizárólag utánpótlás-neveléssel és versenyeztetéssel foglalkozik. A Kiskunhalasi Szilády Református Football Club szerdán bontott szárnyat, és kezdte meg működését. Az egyesület elnöke Zsellér Pál lett, míg alelnöknek Lengyel Pétert választották. A szakmai munkáért Vincze Attila edző lesz a felelős. Egyelőre a tagság 22 fő, ők 7-8 éves ifjú tehetségek, de a tervek szerint egészen az ifjúsági korosztályig versenyeztet majd csapatokat a debütáló klub. Szilády ezüst Kiskunmajsán szerepelt a Szilády RFC 2004-es korosztálya a II. Hosszú Kéz Kupán. A halasiak debütálása Vincze Attila irányításával remekül sikerült. A Szilády RFC 25-9-es gólkülönbséggel a 2. helyen végzett. A győztes Kalocsától 7-4-re kaptak ki a halasiak, de a Kiskunmajsát (6-2) és a Kecskemétet (15-0) is legyőzték a mieink.
RÖVIDEN
Kupáztak Több halasi kötődésű kézilabdázó pályára lépett a nemzetközi kupamérkőzéseken a hétvégén. Ráadásul sikeresen tették, mivel a magyar együttesek jól vették az akadályokat. A Ferencváros 1 góllal megverte a tavalyi Bajnokok Ligája győztes Viborg csapatát, így továbbjutottak a zöld-fehérek. A sikerből kivette a részét a kapuban Pastrovics Melinda és a 4 gólt szerző Szarka Adrienn. A váciak 5 gólos hátrányból várták a dán Byassen elleni találkozót. Németh András csapata óriálált a halasi fiúnak és trénerének, si bravúrt végrehajtva 7 góllal Nagy Ernőnek. jel nyert, így kiverte nagynevű ellenfelét az EHF Kupából. A váciaknál ott volt Juhász Edina kapus és a második félidőben remek teljesítményt nyújtó és 4 gólt szerző Tápai Szabina is. A torna gólkirálya a halasi Lengyel Szabolcs volt, aki 16 gólt szerzett. Ifikézi Remek győzelmet aratott a Kiskunhalas NKSE ifjúsági csaIzsákoltak A városi sportpályán folytatta pata az NB I/B-s bajnokság felkészülését a Kiskunhalasi FC, tavaszi nyitányán. A lányok a ezúttal az Izsák volt az ellenfél Kecskeméti NKSE ellen léptek a C jelű játéktéren. Az időnként pályára, hazai környezetben. viharos erejű szélben hajtottak A halasiak vezették a tabellát, a csapatok, és az első félidő- és ennek megfelelően egyetlen ben a vendégek szereztek veze- percig sem forgott veszélyben tést. Több alapemberét (Kárász, a győzelmük. A kecskemétiek Hegyesi, Ábrahám, Ficsór) nél- lelkesek voltak, de csak kekülözte a KFC, ennek ellenére a vés ellenállást tudtak kifejteni szünet után sikerült a fordítás. a gólerős hazaiakkal szemben. Kiskunhalasi FC-Izsák 3-2 (0-1), Kiskunhalas NKSE-Kecskeméa halasiak gólját Herczeg, Török ti NKSE 42-14. A bajnokság a Csömör ellen folytatódik. és Mészáros szerezte. Focikupa Második alkalommal rendezik meg szombaton a Szilády-Merkbau Kupa kispályás teremfocitornát a református gimnázium műfüves arénájában. A 2003-as korosztály számára kiírt mérkőzéssorozaton tíz csapat, a Szilády RFC, a Tompa, a Kiskunmajsa, a Kiskőrös, a Kiskunfélegyháza, a Soltvadkert, a Kecskemét és az Izsák szerepel. JL
Rákóczi Kupa az érmesek tükrében A február első hétvégéjén, immár 38. alkalommal lebonyolított Rákóczi Kupa nemzetkö- bósok elleni meccsen, hosszú zi középiskolás teremlabdarúgó torna orosházi győzelemmel zárult. Értékelések, emlé- 0-0-s döntetlent követő vezekezetes pillanatok edzői szemmel. tés után visszakontrázott a Bibó, Oláh Máté nagyon jó formáStriffel László a bajnokcsapat, lyás Richárd különdíjának, és is- rom csoportmérkőzésen győz- jával. Talán jókor jött a vereség, az orosházi Kossuth Lajos Köz- kolánk maximális támogatását tünk, a keresztbejátszáson a a pofon, mert összerázta a jáoktatási Intézmény testnevelője: élvezve szeretnénk jövőre is él- Tekó ellen is. Noha szoros volt tékosaimat, – másnap egy más – Mivel kevés helyen változott ni a meghívással. végig a meccs, sok helyzettel felfogású csapat lépett már páa csapat, úgy véltem, az előző A magyarkanizsai Beszédes nekik, nekünk is, az 1:0 azonban lyára, akaraterejük fölényesen évihez hasonlóan jó eredményt József Mezőgazdasági és Mű- a javunkra szólt. A döntőbe ju- megmutatkozott. A Tekó elleni érhet el, magyarán mondva: szaki Középiskola csapatának tás volt a célunk, ami teljesült is, taktika bevált, a szerencsés első címvédésre készültünk. Az elő- ezüstérmes sikeréről a különdí- de azt megnyerni, mint tavaly, gól megnyugtatta őket, és masszív mérkőzésből megérdemelt döntőben az új stratégia, a fe- jas Nagy Zoltán csapatkapitány most sem sikerült. gyelmezettebb védekezés meg- nyilatkozott: Vincze Attila, a Szilády Áron győzelem született. Az ezt kövehozta az eredményt, 7-2-re – Bár öt héten át heti három Református Gimnázium bronz- tő Gyöngyös elleni győzelemmel csoportelsőként kerültünk szemnyertünk Szarvas csapatával alkalommal készültünk edzőink érmes csapatának edzője: szemben, és készülhettünk a hathatós segítségével, mind fi- – Nemcsak a játékosaink, most be Kanizsával a döntőbe jutásért, döntőre. Azzal a csapattal, Ma- zikailag, mind az akciók, szög- kiteljesedett – diákokat, tanáro- amelyen papírforma szerint kigyarkanizsával, amellyel kezd- let-, sarok- vagy oldalrúgás kat, öregdiákokat, szülőket ma- kaptunk. 2-0-ra, amivel jobbak tük a tornát, és tudhattuk mi- begyakorlásával – az első mér- gába foglaló – szurkológárdánk is voltak. Így a 3. helyért szállre számítsunk. Úgy érzem, úgy kőzésen valahogy még nem vol- is készült, Bertalan Gábor veze- hattak harcba Szarvas csapatáreális a megfogalmazás, ami tunk összeszokva. Kóstolgattuk tésével és irányításával. Tuda- val, akarták az érmet – és 16 év a 2:0 mögött van, hogy „egy egymást az azonos erőt képvi- tosan oldották az első mérkőzés után hatalmas mérkőzésen meg Hrabovszkival” jobbak voltak selő orosháziakkal, az előnyü- előidézte pszichés feszültséget, is szerezték. Köszönjük a szuraz orosházi játékosok. Örülünk ket lefaragtuk, de pár hibánkból egymásra talált csapat és közön- kolótáborunknak, amelyben dr. a bajnoki címnek, Hrabovszki gól született, és Orosháza meg- ség, ami szoros, de sikeres győ- Bognárné Nagy Éva igazgatónő Zoltán gólkirályi címének, Gu- érdemelten nyert. A további há- zelmet hozott. A második, a bi- volt az egyik leglelkesebb. VK
Emléksakk Az egykori kiváló sakkozó, Halász Géza emlékére rendeztek versenyt péntek délután. A népes mezőnyben Antal Tibor Kende szerezte meg az 1. helyet, megelőzve ezzel Juhász Barbarát és Marjanovics Györgyöt. A szervezők számtalan különdíjjal kedveskedtek a versenyzőknek. A legjobb halasi lány Balogh Judit Nóra volt, míg a legjobb ifistaként Fekete Alexet díjazták. A legjobb halasi felnőtt versenyző Bor Ferenc volt, a legtapasztaltabb pedig Bükkös Ákos. A legfiatalabb fiú a 11 éves Valaczkai Dávid volt, de különdíjat vehetett át Marjanovics Annamária, Fekete Martin, Márta Dominik és Juhász Bence is. Sportgála Lapzártánk idején dönt a Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány kuratóriuma az idei sportkitüntetésekről. Mint arról többször beszámoltunk, egy régi hagyományt felelevenítve ismét lesz Sportgála Kiskunhalason. A mindenki számára nyitott rendezvényre február 26-án, szombaton 19 órától kerül sor a Sóstói Csárdában. Az esten adják át az elmúlt év legjobbjainak járó elismeréseket is, amely idén halasi csipke és emlékérem lesz. Jegyek még korlátozott számban kaphatók, érdeklődni Harkai Péternél (06-30-928-9674-es számon) lehet. jáger
12 városunk színei
www.halasmedia.hu
2011. február 16.
Rock- X-faktoros party-túra Halason is farsang
DEKÓDER avagy a szavak mögötti világ
A báli szezon már javában tart. Eddig többnyire a szalon- és a tánczene kedvelői szórakoztak a rendezvényeken, most a keményebb műfaj kedvelőit várják bulizni: Rockfarsang lesz. A program helyszínéül a művelődési házat választották, ahol február 18-án 19 órától helyi zenekarok lépnek közönség elé. Koncertet ad a Mad Gun, a Légy a kaktuszban, az Ozirisz, a Devil’s Road. Házigazda a Voices zenekar. – Ez már a hetedik Rockfarsang lesz – tudjuk meg Jeszenszky Zoltán szervezőtől. – A zene mellett jelmezversenyre is sor kerül nyereményekkel. Aki beöltözik erre az estére, kedvezményt kap a koncertbelépő árából – tette hozzá. P. L.
RITA ASSZONY HÉTKÖZNAPI ÍZVARÁZSLATA A hazai ízek kedvelőinek (3.)
Fotó: Szőri Attila
A februári rovatom a hazai ízeké. Most egy vegetáriánus ételt ajánlok Olvasóim figyelmébe. A lecsó könnyed, közkedvelt és persze magyar étel. No, de rakott ételként...?!
Rakott
fotók: pál lászló
Születésnapi buli Vastag Csabával, akit kiskunhalasi születésû menedzsere kísért el városunkba
Vastag Csaba 29. születésnapját party-túrával ünnepelte a hétvégén. Az XFaktor győztese hozzánk is ellátogatott, a Halasmédia Szerkesztőségében köszöntöttük. A veszprémi énekes Budapestről indult, és egy dunaújvárosi clubból érkezett hozzánk szombat hajnalban. A belvárosi benzinkútnál találkozunk vele és halasi menedzserével, Posztobányi Andorral. Már várták őket a következő bulira, így kocsiba ültünk, és Mélykút felé vettük az irányt. Az újabb helyszín a Bé-
ke étterem. Míg odaértünk volt idő beszélgetni Csabával, akinek általában kora reggeltől be van táblázva az egész napja. – Nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy a születésnapomon is mehetek, és tehetem a dolgom. Nagyon jó érzés, hogy találkozhatok azokkal a kedves emberekkel, akik bizalmat szavaztak nekem, nekünk. Eddig csak ők láttak minket a műsoron keresztül, most mi is őket, és végre személyes kapcsolatot tudunk kialakítani egymással. Vastag Csaba menedzsere, Posztobányi Andor kiskunhalasi. A kocsiban felelevenítik megis-
nem feledkeztek meg Csaba születésnapjáról: dallal és ajándékokkal köszöntötték. Hajnali 3 után érünk Kiskunhalasra. A televízióban még riport készül a Pont című ifjúsági műsor számára. Csaba készségesen válaszol Szőri Attila kérdéseire, majd a stáb meglepetéseként újabb születésnapi köszöntés következik pezsgős koccintással. Az X-Faktor győztese acapella énekel még két dalt, majd elköszön. Mint megtudjuk, reggel 5 körül kerül ágyba leghamarabb, és pihennie kell, mert újabb fellépések várják. Pál László
Nyakánál felakasztott tyúk himbálózik régóta a Felsőöregszőlőkben, egy hétvégi ház udvarának vasszerkezetén. A Parlamentben a múlt héten nyújtotta be az egyik frakció törvénymódosító javaslatát, amely alapján az állatkínzás büntetési tételét megemelnék.
padlizsán rizses lecsó-
A friss, minőségi alapanyagok beszállítója a Kisbosnyák Zöldségker Kft.
mezét nagyon jóra szeretné megcsinálni, ezért nem sieti el. Közben megérkezünk Mélykútra. A sofőr és a menedzser még egyeztet a vendéglátókkal, majd gyors átöltözés következik, és kezdődhet a műsor. Egymást követik a jól ismert slágerek, kattognak a fényképezőgépek, fokozódik a hangulat. Csaba mindent belead, lelkesedése töretlen, az autogramkérőkhöz is kedves. – Minden koncert után igyekszünk egy picit beszélgetni a közönséggel, és mindenkinek megadni azt, ami jár – mondja. A rajongók természetesen
Fiatalok filmje Állatkínzás?: a függőségről felakasztották a tyúkot
val. Hozzávalók: 2db közepes pad-
lizsán, 2 deciliteres bögrényi rizs, 4 db zöldpaprika, 3 db paradicsom, 3 db hagyma, 1 evőkanál vaj, étolaj, pirospaprika, só, vegeta, pici cukor. Elkészítés: a padlizsánt meghámozom, karikákra vágom. A rizst megfuttatom 20 evőkanál étolajon, kevergetve pirítom, majd felöntöm kétszer annyi mennyiségű vízzel amennyi a rizs, sózom, vegetával megszórom. A hagymából, paprikából, paradicsomból elkészítem a lecsót, a végén ízlés szerint cukorral ízesítem. A lecsót a szaftjából kiszedem, és a rizzsel összekeverem. Egy tűzálló tálat kivajazok, lerakok egy sort a padlizsán karikákból, ráterítem a rizses lecsót. Megint egy sor padlizsán következik, a tetejét meglocsolom a lecsó szaftjával. Jó forró sütőben 20 percig sütöm. E recepttel rövid idő alatt tartalmas, ízletes finomság kerülhet a halasi asztalokra is. Lepjék meg családjukat egy igazán finom egytálétellel! Ötleteiket, észrevételeiket a ritarecept@freemail.hu címen várom! Rita asszony
merkedésük történetét is. – Egy buliban találkoztunk Budapesten – árulja el Csaba. – Andor elismert szakember, és örülök, hogy megismerkedtünk. Amikor az X-Faktor elindult, már az volt a vágyam, hogy vele dolgozhassak a későbbiek folyamán. Ennek azért voltak kritériumai is. Ehhez meg kellett, hogy feleljek egy bizonyos mércének. Nagyon boldog vagyok annak okán, hogy ez megtörtént, és vele lehetek – mondta Csaba. A továbbiakban elmondta, hogy jól viseli a sűrű időbeosztást, sőt, nagyon élvezi. Új le-
Szőke Anna és Símity Milán bibós diákok is részt vettek a Dohányzásról Leszokást Támogató Központ által meghirdetett video-pályázaton. A nevezők olyan kisfilmet forgattak, mely a cigaretta káros hatásait és következményeit mutatja be. A tehetséges fiatalok magyartanáruk, Fodor Bernadett felkérésére csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az alapötlet és a forgatókönyv kidolgozása után Mélykúton forgatták le a Dependens című filmet. A két bibós diák videójára a www.leszokas.hu weblapon lehet szavazni, egészen február 28-ig. Az alkotók számára nagy öröm, hogy jelenleg a Dependens vezeti az internetes szavazást. Szöveg-fotó: Szőri Attila
Egyesek szerint a tulajdonos ezzel a bizarr fenyegetéssel akart üzenni azoknak, akik rendszeresen ellopták a házi szárnyasait. A bomló tetem látványa kétségtelenül visszataszító, és a környékbeleik attól is tartanak, a szag a ragadozó madarakat is idecsalja. A Városi Rendészet vezetője szerint azzal, hogy valaki a saját udvarán egy fára felakasztja az elpusztult tyúkját, semmilyen jogszabályt nem sért. Ám kérdés, hogy az állat miért múlt ki. Ezt csak a rendőrség
Nagy hattyúk tava Továbbra is költenek és kedvelik a Sóstó – télen különösen nyugodt – környezetét a hattyúk. Az impozáns madarak a búcsúzó tél szolid pompáját emelik karcsú, méltóságteljes megjelenésükkel – amint azt Szűcs Károly felvételén is láthatjuk.
vizsgálhatja, ha valaki feljelentést tesz állatkínzás gyanújával – eddig bejelentést nem kaptak. A múlt héten a Parlament elé került egy törvénymódosító javaslat, amely szerint alapesetben az állat-
kínzót az eddigi kettő helyett, 1-től 5 évig terjedő szabadságveszéssel lehetne büntetni, minősített esetben pedig az eddigi 3 helyett, 2-8 évig terjedne a szabadságvesztés. Fotó, szöveg: Pozsgai Ákos
Magányos kiskutyák
Sajnos, gyakran úgy szabadulnak meg a kutyatulajdonosok a megunt házi kedvencektől vagy a nem tervezett túlszaporulattól, hogy a kölyköket egyszerűen zsákban vagy dobozban kiviszik a gyepmesteri telepre, ahol berakják a kerítésen belülre. Brutálisabb a Gubodi úton, elpusztult anyjuk mellett talált három kölyökkutyának a története. Az éhségtől nyüszítő ki-
csik jelenleg a gyepmesteri telepen várják további sorsukat. (További részletek és háttér következő számunkban!) Kép-szöveg: Pozsgai Ákos
Egyed, fejlődés. A dolgok igazi arca és az események valódi jelentése általában utólag rajzolódik ki. A visszatekintő összegzés általában árnyaltabb, bölcsebb és „igazabb”, mint az, amit a dolgok sűrűjében hozunk. Amit gyerekként hittünk, tinédzserként már megmosolyogjuk; amit lázadó húszévesként vallottunk, felnőtt fejjel meghaladjuk; halálunk óráján pedig érett egyenlegben pároljuk le tapasztalatainkat. Így van ez az emberiség nagy korszakaival is. Az archaikus ősember elméje és tudata még kaotikus volt. Minden perce a fizikai túlélésről szólt: ellensége volt a vihar, a vadállat, és riválisa volt a horda másik tagja is. Ennek megfelelően alakította ki az elméjét: minden félelmetes, ami idegen. Aztán jöttek a nagy közösségi kultúrák, amelyeket vallások, később ideológiák tartottak össze. Vallás, tudományos vélemény, illemkódex, táncrend, klubtagsági, kötelező ruhaviselet. Itt a fő szabály már nem a félelmetes külvilág elleni készenlétről szólt, hanem arról, hogy akkor vagy jó, ha ugyanazt hiszed-mondod-teszed, amit a többiek. A személyes én védelmét átvette a csoport védelme: mi vagyunk a jók, amit mi gondolunk, az a helyes. Te-ti vagy(tok) a rosszak, hülyék, pogányok, csúnyák és gonoszok, amit ti képviseltek, az elfogadhatatlan, érthetetlen. Ám a modern világban lassan ez is a múlté lesz. Észre kell vegyük – és néhány évtized múltán elkerülhetetlen lesz szembenézni vele –, hogy az emberi evolúció új szakasza túlhaladja a csoport-szemléletet is. A nagy találmány voltaképp roppant egyszerű: senki sem több, jobb, szebb, okosabb a Másiknál. Az a bizonyos Jézus nevű tanító már kétezer éve behozta ezt az egyszerűen nagyszerű tudást. Ám sokunk lassan okul. Sokunk még ott tart, hogy a közélet nem más, mint a modernizált őskor és ókor. Ahol tűrhetetlen a másik horda jelenléte, a másik vallás, a másik párt, a másik öltözék, a másik erkölcsi felfogás. Szó sincs róla, hogy képesek vagy kötelesek vagyunk szeretni a Másik embert. Szó sincs róla, hogy gonosz vagy ostoba tetteket el kellene tűrni. A felebaráti szeretet nem ájult rajongásról szól, de még csak nem is tétlen rokonszenvről. Hanem a szív cselekvő intelligenciájáról. Az elfogadásról, a megértésről és a kíváncsiságról. Miért él, gondolkodik úgy a Másik, ahogy én nem? Mi a közös bennünk a különbözőségeken túl? Mit tanít nekem az, hogy ő máshogy él? Mivel nyer többet az én személyiségfejlődésem: a Másik kirekesztésével vagy az ő megértésével? Az emberi sötétséget nem egy vörös, hosszú farkú ördög produkálja, hanem a mi nyakas korlátoltságunk. Amikor azt hisszük, okunk és jogunk van kőbaltával, nyaktilóval, gázkamrával, gulággal, törvénnyel vagy kifütyüléssel likvidálni a Másikat. Erkölcsi és kulturális értelemben még soha, a történelem egyetlen korszakában sem győzhette le az agresszor a megtámadottat. Utóbb mindig kiderült, hogy a szelídeké a Föld. Azoké, akik inkább eltűrték a Másik embert, mint hogy tiltakoztak volna ellene. Kemény kotta kemény kobakjainknak. k-out