Alultáplált, rettenetesen elhanyagolt, sőt: sorozatosan megvert és megerőszakolt gyerekek szülei felett ítélkezett a megyei bíróság. A Halashoz közeli rémtanyán ókori körülmények között éltek a kisgyermekek, akik későn kerültek védelem alá...
Takarékoskodás és fejlesztés egyaránt jellemzi a frissen elfogadott fehértói költségvetést, amelyről elsőként lapunknak nyilatkozik a község polgármester asszonya. www.halasmedia.hu
2011. március 2. • XXV. évfolyam 9. szám • Ára: 165 Ft
Indul a csatornázás A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hivatalos honlapján kedden tették közzé a hírt, amely szerint nyert Kiskunhalas szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése. A város többször átdolgozott és beadott pályázata 3,4 milliárdos uniós forrást nyert. A támogatás felhasználásával több mint 5 milliárdos fejlesztés indul. Megépül egy korszerű szennyvíztisztító a Félegyházi úton, és a még csatornázatlan városrészekben kiépül az elvezető hálózat. A támogatói szerződés aláírását, valamint a közbeszerzési eljárás befejeződését követően még idén elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. A projekt megvalósítása próbaüzemmel együtt két évet vesz majd igénybe. h. a.
Akció indul a kiskunhalasi filmszínház megmentésére.
Kórház: miért kevés a szerv-felajánlás?
Az orvosi hivatás egyik ellentmondásos pontja az, amikor a hirtelen elhunyt személy szervezetének ép részeiről kell olyan döntést hozni, amely mások egészségének, életének meg-
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
Gyászjelentés
Szeresd a mozit!
(3. o.)
Fehértó: fogd, és fejleszd!
(5. o.)
(12. o.)
Horror otthon: a bíró is döbbenettel állt elõtte...
mentését szolgálhatja. Bár a törvény szárazon rendelkezik e kérdésben, a megrendült, gyászoló hozzátartozókat illető részvét érzelmi, kommunikációs nehézsége gyakran megakadályozza en-
nek a mélyen humánus aktusnak a gyakorlását. Riportunkban annak jártunk utána, miért fontos és hogyan is történik a szerv-felajánlás. Cikkünk lapunk 9. oldalán olvasható.
Csaknem negyedszázados fennállása során sok nehéz időszakot élt meg és élt túl Magyarország egyik első városi hetilapja, a Tükör. Számos konkurensét legyőzte, és sikerrel tartja magát az írott sajtót világszerte érintő olvasáscsökkenés ellenére is. Noha a helyi és országos politika és az élet színvonalának folyamatos csökkenése sokat árt(ott) a lapnak, a minden korábbinál súlyosabb érvágás miatt most a lap formátumának átalakítására kényszerülünk: jövő héttől a Tükör kisebb (A4-es) formátumban (de lényegében azonos terjedelemben) jelenik meg. Igaz, a kisebb formátum sűrűbb, olvasmányosabb, változatosabb és kényelmesebb lesz – ám az ok keserű: a város egyetlen más intézménye, szervezete, szolgáltatása sem sínyli meg ilyen mértékben az önkormányzati megszorításokat. A városi támogatás lecsökkenésével új helyzet áll elő: a lap függetlenebb lett – ám minden korábbinál inkább rászorul Olvasói támogatására. A lap sorsa mostantól a polgárok, az Önök kezében van! Kérjük, minden héten vegyék a kezükbe...!
„Te szemét! A k.va anyád!” – lesz-e béke a meccseken? Beszólt a dühöngő polgármester * A megyei szövetség is tehetetlen a lecsapódó agresszióval szemben A tavaszi idény előtt ismét napirendre került egy, a sporttól független, ám vele mégis együttjáró jelenség: a pálya mel-
lett szurkoló tömeg egy állandó kisebbségének közönséges, trágár, sőt, sokszor szavakban és tettleg is garázda magatartása.
A TARTALOMBÓL
Bordás Zoltán a megtisztulás nem akármilyen históriájáról...
Elfogadták a város költségvetését kesztő-főmunkatársa, Pál László veheti át. Az önkormányzati testület – az ellenzék elutasítása mellett – elfogadta az idei év költségvetését is. (2. o.)
– Voltak és vannak letisztázatlan és elgondolkodtató ügyek a 2007-es és a megelőző időszakról, és a nagyobb támogatók jelentős része azonnal hátat fordított. Utána kiesőként nem lett volna szabad elindulni az első osztályban. Ez hozzájárult a klub teljes eladósodásához, későbbi felszámolásához – idézi fel a kiskunhalasi női kézilabda elnöke a mélypontot: ahonnan mostanra sikerült megtisztítani, sőt, újra sikeressé tenni a sportágat. Igaz, Bordás Zoltán sem tagadja, hogy nem volt könnyű. – Sokakat agyilag is helyre kellett tenni – akik azt hitték magukról, hogy ők találták fel a meleg vizet, s csakis rajtuk keresztül működik ez az egész. Az eltelt hét hónap szívós munkájából mostanra a csapat a tabella 2. helyén zolás után a csapat egyben van. nyerése, ami sokak szemében foglal helyet. Néhány remek iga- Egyelőre a cél a bajnokság meg- egyenlő a feljutással. (4., 11. o.)
Fotó: Pozsgai Ákos
fotó: fodor Imre
Felfüggesztett börtön a fojtogató diáknak Rendőrök állították elő a bíróságra a tanárveréssel vádolt P. Richárdot, aki nem jelent meg a kiírt időpontban a tárgyaláson. A 18 éves fiatalember február elején fojtogatta szakoktatóját az egyik iskolában. A diákot jogerősen egy év börtönre ítélte a halasi bíróság – két évre felfüggesztve –, valamint pártfogói felügyeletet egyik diáktársuk hívta, hogy várendelt el. lassza szét a rendbontókat. Miután a tanár belépett a terembe Az iskola egyik helyiségében feb- – a fojtogató fiú elmondása szeruár másodikán tört ki verekedés. rint – több olyan osztálytársát is Az 57 éves oktató ezt észrevette, leszidta, aki nem vett részt a bánodalépett, hogy szétválassza a di- talmazásban, majd megfogta őt ákokat, az egyik fiatal ekkor for- a kabátjánál. A fiú ezen háborodult ellene. A 18 éves P. Richárd a dott fel, megfogta a szakoktató bíróságon elmondta, hogy az osz- nyakát, és fojtogatni kezdte, de tályteremben többen közrefog- a tanár segítséget kért a teremtak egy diákot, akit rugdostak, és ben lévő gyerekektől, és kiszabekötötték a szemét. A tanárt az badította magát. Az oktató nem
modortalanságból közszereplők utóélete mind a mai napig fogis kivegyék a részüket. Ez tör- lalkoztatja a labdarúgás regionátént a halasi megyei focicsapat lis szervezetét. egyik mérkőzésén, amelynek Riportunk a 4. oldalon olvasható.
KNKSE: fordulat?
Szőke Antal a díszpolgár Szőke Antal díszpolgári, Püspöki Ferencné csipkevarró, Soós Károlyné Fáy Piroska gyermekorvos és Regős Gyula hivatalvezető Pro Urbe-díjat kap idén – döntött a képviselő-testület hétfőn; a sajtódíjat lapunk szer-
A probléma hol a játékvezetők rajongói elleni támadásban nyilkifütyülésében és súlyos sérte- vánul meg. getésében, hol a bírók, játéko- Arra azonban viszonylag ritsok vagy éppen a rivális csapat kán akad példa, hogy a súlyos
sérült meg. A tárgyaláson a rátámadó diák bocsánatot kért. Az oktató ugyan elfogadta a bocsánatkérést, de a bírói kérdésre úgy válaszolt, hogy kíván a magánvád lehetőségével élni, mert mint fogalmazott, meg kell, hogy tanulja a rá támadó diák, hogy a tanárára nem emelhet kezet. A fiút közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett erőszak miatt ítélték jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre. P. Á.
Újabb nemzetőr-csoport
Vérszomjas ebek Vérszomjas kutyák támadtak egy kis ebre a Pozsony utcai parkban. Harnóczi Zsolt vasárnap este sétáltatta Perecet, amikor két megvadult kutya rohant feléjük. Mire felvette volna ölebét, egy tigriscsíkos staffordshire terrier és egy hasonló, de annál jóval nagyobb eb megmarcangolta Perecet. (12. o.) Megijedtek a parkolóháztól Noha még csak koncepció szintjén létezik, máris súlyos aggályokat ébreszt sokakban a Bem utcai parkolóház elképzelése. A lakók egy része máris aggódik a jelenlegi körülmények elvesztése miatt. (3. o.) Az ezerarcú Kína Kézzel szedni a szószos zöldséget az utcai kifőzdében, követni a szmogos és kaotikus forgalmat a hatmilliós lakosú „falvakban”, egymás mellett látni a dzsunkák nyomorát és a temérdek szuperdrága sportkocsit... Hát, ennél könnyebb diákéletet is el lehet képzelni – erről beszél a halasi fiatal. (2. o.)
Kistérségi lesz az oktatás? Elfogadta idei költségvetését a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás. Nagyobb fejlesztésekre idén Csodálkozva értesültek az alakulásról intézmény-felújítások kapcsán kerülhet sor, de elképzelhető a ke– Csodálkozva értesültünk a na- csatlakoztak a már évek óta meg- a katolikus temetőben a nemzetrékpárút tovább építése is. Több pokban arról, hogy szerveződik a lévő halasihoz. A városban társa- őr sírt tartjuk rendben, különösen települést érintve átalakulhat az nemzetőrség halasi csoportja, hi- dalmi munkát végzünk, legutóbb így március 15. előtt, illetve a Vári általános iskolai oktatás rendszeszen mi már egy ideje működünk például az egységes Református Szabó síremléket is. re... (5. o.) a városban – mondta szerkesztő- Pedagógiai Szakszolgálatnak se- A Kecskeméti Nemzetőr Egyeségünket felkeresve a szervezet gítettünk költözésükkor a termek sülethez tartozó halasiak – ők egyik tagja. rendberakásában, az egyházi óvo- toboroznak tagokat az új hala– 1956 Magyar Nemzetőrség a dának pedig felajánlottuk a keríté- si csoporthoz – szintén készülnek nevünk és 13 fős a helyi csoport. sük javítását. március 15-re, ők Sass Károly, Decemberben a Halasról Kecske- A szervezet fő célja azonban az Petőfi násznagya síremlékének métre átjáró tagok egy része ki- 1848-as hagyományok ápolá- rendbehozását vállalták fel, és kovált az ottani szervezetből, és ők is sa. Sírgondozásokat is végzünk, szorúzást is terveznek. F. E.
Hír+ nagyvilág
www.halasmedia.hu
2011. március 2.
Elfogadták a költségvetést
Az ezerarcú Kína
Ellenzéki nem a rendeletre * Lapunk munkatársa sajtódíjas!
Halasiak a nagyvilágban: Csongor és a sokezernyi írásjel
Tartalmas vitával, de a koráb- javaslataik nem köszönnek visz- felek között. Skribanek Zoltán bi évekre jellemző, ellenszen- sza a költségvetési tervezetben, frakcióvezető módosító indítváves marakodás nélkül tárgyal- és hogy nem volt egyeztetés a nya a Halasmédia Felügyelő Bita a város idei költségvetését a képviselő-testület. A városvezetés a súlyos megszorításokat a korábbi évek elmulasztott intézZárt ülésen döntöttek az idei városi kitüntetésekről. A képvikedéseivel, a válság és az állami selő-testület határozata szerint idén a díszpolgári címet Szőke támogatás csökkenésével indo- Antal, a zeneiskola nyugalmazott igazgatója érdemelte ki. Pro kolta. A Fidesz szerint ugyanak- Urbe-díjat 2011-ben hárman vehetnek át: Püspöki Ferencné kor hiteltelen a lefaragás olyan csipkevarró, dr. Soós Károlyné dr. Fáy Piroska gyermekorvos, városvezetéstől, amelynek négy valamint Regős Gyula, a Városért Közalapítvány elnöke. Dönfőállású alpolgármestere nem töttek a sajtódíjról is. Idén ezt az elismerést Pál László, a Halasi húzza meg a nadrágszíjat. Az el- Tükör újságírója veheti át március 15-én. A díszpolgári címet és lenzék azt is kifogásolta, hogy a Pro Urbe-díjat pedig a város napján adják át.
Városi kitüntetettek
Mi a baj, magyarok? Pásztortűz-est A mai magyar ember életmódjáról lesz szó azon az exkluzív és mindannyiunkat érintő előadáson, amelyre a Pásztortűzegyesület Székely Andrást, a Semmelweis Egyetem kutatóját hívta meg március 4-én, péntek estére a művházba. Internet, vallás, televízió – a mai magyar ember életmódja: e témáról fejti ki ismereteit, kutatói tapasztalatait a neves szakértő, aki többek között a „Magyar lelkiállapot”-tal kapcsolatos előadása és az e témában végzett munkái alapján ismert. Székely úgy véli, a magyar társadalom jellegzetes lelkiségére a nagyfokú individualizmus és beteges bizonytalanságkerülés jellemző, továbbá az értékek és a szabályok (betartásának) hiánya, a stressz és egészségtelen életmód, valamint az a tapasztalat, hogy érvényesülni csak a szabályok áthágásával lehet. Az adócsalástól a korrupción át az utcai szemetelésig és a gyorshajtásig számos bizonyíték van a normák be nem tartására. Ugyanakkor a nemzettudat szándékos elfojtásával 1956 után identitás- és értékhiányos, szorongó, depressziós társadalommá vált a magyar, és a fogyasztói társadalom érdekeinek alárendelten könnyen manipulálható. A tudós kitörési pontként a magyar nemzettudat erősítését jelöli meg az oktatás, a média, és a közösségi szerveződés területén, valamint a törvényi játékszabályok kiszámíthatóvá tételét irányozza elõ. (kz)
Ítélet: újabb iskolai botrány Gyorsított eljárásban tárgyalta a Kiskunhalasi Városi Bíróság annak a férfinek az ügyét, aki megfenyegette unokája tanárát a jánoshalmi általános iskola udvarán. A nagypapa azért rontott rá tanítási idő után délután unokája tanárnőjére, mert úgy hallotta, a pedagógus megütötte a gyereket. A férfi magából kikelve ordítozott a tanárnővel a folyo-
són, s azzal fenyegette, hogy a hajánál fogva fogja feltörölni vele a padlót. A pedagógus a történtek után egyenesen a rendőrségre ment, és feljelentés tett a 45 éves nagypapa ellen, aki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állt gyorsított eljárásban az igazságszolgáltatás elé. A bíróság nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit, 2 év próbaidőre felfüggesztette. P. Á.
Durva gyorshajtások Januárban Pirtón fogott a traffipax egy olyan gyorshajtót, akinek 300 ezer forintot kell fizetnie: a hónapban az volt az abszolút megyei rekord. Februárban két rekordert is produkált a halasi sebességmérő: az egyik 50 helyett 128-cal hajtott: büntetése 300 ezer forint. A másik Jánoshalma lakott területén bukott le, ahol a hala-
si traffipax megfogta őt. Ő még súlyosabban sértette a szabályokat, ugyanis 50 helyet 139cel közlekedett. Ebben az esetben is 300 ezer forint a bírság. 2010-ben egyébként közel 4.000 felvétel készült a gyorshajtókról, összesen pedig közel 130 millió forintnyi büntetést szabtak ki. Jáger
Ölt a fa Fehértón
A rendőrség vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, amely lapzártánk idején történt Kunfehértó külterületén. Heten dolgoztak Kunfehértó külterületén, amikor egy kivágott fa rádőlt egy 23 éves helybéli férfire – az életét már nem lehetett megmenteni. Az eljárás halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult. A munkások először azt mondták, hogy gallyazás közben, mintegy 10 méteres magasságból esett le a férfi, de a sérülései jellege miatt a rendőrök úgy vélik, fa dőlhetett az áldozatra. Ezután a szemle és a kihallgatások már ezt támasztották alá. JL
zottsága (FB) által is javasolt összeget kérte a városvezetés tarthatatlan megszorítása helyett. Kuris István László FB-elnök szerint a tervezett 16 milliós támogatás elsorvasztotta volna a helyi sajtót, amely végül 20 milliós vészköltségvetéssel néz szembe idén (ez a legsúlyosabb elvonás a városban – a szerk.). A költségvetést végül 8 igen és 7 nem szavazat mellett fogadták el: a város 882 millió forintos hiánnyal indít. Jáger Levente
Fizetési felszólítás! Csatornázás Ha szükséges, adók módjára is behajtja a város, a csatornázás második ütemének lakossági hozzájárulás részét, és az eddig nem fizetők rosszul járnak. A csatornázás második üteme városunkban 2500 ingatlant érint. A bő 5 milliárdos program kivitelező munkái már nyáron elindulhatnak, ezért sürgető a projekt egyik pillérét képező lakossági hozzájárulások megléte. A többség előtakarékosság keretében fizeti a havi törlesztéseket, a hozzájárulás összege 148 ezer forint, mivel ebben az esetben mintegy 40 ezer forint állami támogatás is jár. Akik eddig nem léptek be a Víziközmű Társulatba, nem kezdték meg a törlesztéseket, most felszólító leveleket kaptak. Ők már most úgynevezett kényszertagoknak számítanak: elestek az állami támogatástól, s nekik a csatornázás teljes összegét: 188 ezer forintot kell megfizetniük. A napokban több mint 100-an kaptak felszólító levelet az összeg mielőbbi kiegyenlítésére. – Az önkormányzat kezességet vállalt az összegre, ha szükséges, adók módjára mindenkitől behajthatja azt – mondta Vili Gábor, a társulat elnöke. Úgy tudni, főként azok tagadták meg eddig a hozzájárulások befizetését, akik nem értettek egyet az egész konstrukcióval. Van, aki ma is ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor fizet, ha elkészült a munka, és ingatlana előtt ott a rákötésre alkalmas csonk. h. a.
Gyurcsányként hívta a tűzoltókat Egy korábbi miniszterelnökként mutatkozott be egy férfi, aki igyekezett a bolondját járatni a halasi tűzoltókkal. A helyi parancsnok úgy döntött, hogy utánajár a történetnek, és elképzelhető, hogy a tréfamester több tíz ezer forintos bírságot kap. Éveken keresztül következmények nélkül lehetett riasztani a mentőket, a tűzoltókat nem valós események miatt. Több ilyen ügy is volt az elmúlt években, amikor hiába volt meg a bejelentő telefonszáma, nem volt
szankció ellene. A jogszabály változott, a valótlan bejelentést szigorúan büntethetik. Könnyen lehet, hogy ez lesz a veszte egy férfinek. Ő a halasi tűzoltókat riasztotta, és amikor visszahívták, hogy leellenőrizzék a bejelentése
valódiságát, egy korábbi miniszterelnökként mutatkozott be az ügyeletesnek. A telefonról hangfelvétel van, amely könnyen lehet, hogy komoly bizonyítékként szolgál majd. Babud Jenő alezredes, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka ugyanis megelégelte az ízetlen tréfákat. Utánajárt a dolognak, és mivel most már jogszabályi háttér van, a vaklármát okozó férfi bíróság elé áll-
hat. Ott pedig akár 100 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak vele szemben. A halasi tűzoltóknak már nem egy alkalommal gyűlt meg a bajuk a hamis bejelentésekkel. Volt egy időszak, amikor az egyik Dong-ér melletti utcából és környékéről szinte naponta jöttek telefonok. Ezeket az utcabizalmikon keresztül igyekeztek leellenőrizni, már amikor el lehetett őket érni. JL
Kézzel szedni a szószos zöldséget az utcai kifőzdében, követni a szmogos és kaotikus forgalmat a hatmilliós lakosú „falvakban”, eligazodni a több ezernyi írásjel és tucatnyi nyelvjárás között, egymás mellett látni a dzsunkák nyomorát és a temérdek szuperdrága sportkocsit... Hát, ennél könnyebb diákéletet is el lehet képzelni, Gyovai Csongornak viszont éppen ez tetszik Kínában. Hogy olyan ezerarcú. A huszonkét éves Gyovai Csongor nemzetközi gazdálkodást és kereskedelmet tanul, és úgy véli, miután Kína a világ második legnagyobb gazdasága, az egyéves állami ösztöndíja kivételes lehetőséget nyújt a mai kínai élet és a több ezer éves kultúra saját nyelvén, élőben történő megismerésére – a Tükör akkor csípte el, amikor téli szünetre hazajött városunkba. – Ma még az amerikai a legerősebb gazdaság, mégis a világot a kínai termelés árasztja el. Nem kétséges, néhány éven belül övék a vezető szerep, ezzel a hatalmas belső piaccal együtt. Mivel az angollal jó baráti viszonyban vagyok, és a némettel is megismerkedtem korábban, így jött az ötlet, hogy egy egzotikus nyelvet kezdjek el tanulni. Sokan mondják bizonyos helyzetekben, hogy nekem ez kínai... Én pont ezt szerettem volna szó
nagyon egészséges, és sokszínű is: bambuszrügy, gombák és más effélék. Kisebb helyeken pár száz forintból alaposan jóllakhatsz, a nagyobb éttermek szélesebb kínálata kicsit drágább ugyan, de még mindig messze van az itthoni áraktól. A legdurvább az, ahogyan az utcai kis kifőzdék működnek: ott kézzel szedsz a tálakból – te is és mások is, több ezren akár, és kézzel meg pálcikával eszed meg. Gondolj csak bele, előtted hányan nyúltak bele a húsos vagy zöldséges tálba...! A sokféle hüllő- és rovarsültekről ne is beszéljünk..., bár azok pekingi specialitások. – Ajaj. Nem ment még a hasad? – Hát, kellett egy kis idő, míg elszántam magam, de aztán láttam, hogy a társaim is régóta esznek ezekben az „éttermekben”, ezért én is kipróbáltam a beazonosítható ételeket. Nem volt különösebb ba-
Kína sem. Egyfelől a hatalmas, irtózatos ütemben fejlődő, futurisztikus városrészek, másfelől a kis, földszintes házas régi kerületek, a nyüzsgő utcai élet... Egyszerre látni a nagy szegénységet és a méregdrága nyugati luxuskocsikat az utcákon. Nemrég például felmentem a „sörnyitó”, a világ 3. legmagasabb épülete századik emeletére: 474 méter magasból az autók gombostűfej nagyságúak, az emberek elvesznek, a város rendezett, de beláthatatlan. Utaztam a Maglev-mágnesvasúton, ami 430cal száguld: a repülőtérre vezető harminc kilométeres utat hét perc alatt teszi meg, és nem zötyög... Kína sok szempontból maga a jövő. Szóval, eszméletlen!
szerint megtapasztalni. Itthon másfél évig tanultam a kínai nyelvet az ösztöndíj szerencsés elnyerése előtt. – Azt mondják, iszonyú nehéz nyelv, már csak a lenyűgöző szépségű, de komplikált írásjelek miatt is... – Az írásjelekből van vagy negyven-ötvenezer, de egy kínai diplomás „csak” hat-hétezret használ belőlük, a kevésbé művelt átlagember pedig nyilván ennél is kevesebbet. – Mi, nyugatiak meg harmincnegyvenet... – Így van. Én most tartok körülbelül ezernél. – És mondjuk, ha Sanghajban megéhezel, vagy nem találsz haza a kollégiumba – elboldogulsz? – Elvont témákról még nem szívesen kezdenék párbeszédbe, de egyszerűbb helyzetekben már jól tájékozódok. A 11 metróvonal 272 megállóját térképpel, a kisebb utcákat pedig járókelők segítségével meg tudom találni, a boltokban is elboldogulok, és lassan a sanghaji dialektust is felismerem. Ami nagyon nehéz, hogy sokszor azonos hangalakú szavak attól kapnak más jelentést, hogy más hangsúllyal ejtik ki őket. Így például ugyanaz a kínai szó jelenthet anyát, kendert, lovat vagy szidalmat, annak megfelelően, hogy a négyféle közül melyik hangsúllyal ejtik ki. – Milyen a napi élet kint? Például a kajára azt mondják, kínkeserves, hogy vagy a mindig-ugyanolyan kínait eszed, vagy a mindig-ugyanolyan nyugati gyorséttermek menüjét. És hogy nincs kenyér... – Van igazság abban, hogy a kínai konyhának markáns ízei vannak, de azért nem ugyanazt kapod mindenhol. Például én nagyon élvezem, hogy mindig sokféle zöldséget adnak, ami
jom, bár óvatos voltam. – Kanál, villa sehol? – A külföldi éttermekben esetleg találsz. Egyébként kénytelen vagy a pálcikákkal boldogulni. – Mi a legrosszabb Kínában? – Igazán rossz élményem nem volt. Talán a közlekedési káosz az, ami elég veszélyes. A piros lámpa lényegében nem számít, a motorosok mindig áthaladnak rajta, az autósok is elég gyakran. Udvariasság nincs, a bátrabbaké és erősebbeké a szerencse. A külvárosi részek elég koszosak, viszont rendkívüli a tisztaság a belső városi övezetekben és a kampuszokon is. – Sok rendőrt látni a képekről. – Ez így van, a közbiztonság nagyon jó, sok a rendőr és a térfigyelő kamera is. Az emberek nyugodtak, békések. Este, ha buliban vagyunk, nyugodtan haza lehet sétálni vagy taxizni, eszünkbe se jut, hogy félnünk kellene valamitől. – Taxiztok?! Buliztok?! Ilyen élet van odakint...? – Elég sok ismerősöm van már, köztük egy másik magyar srác, de van pár amerikai, egy holland, több ír, svédek és sok dél-amerikai haverom is, a kínaiak mellett. Sanghaj pedig bővelkedik szórakozási lehetőségekben is, ami 1-1 vizsga után kész felüdülést jelent. A taxiról anynyit, hogy elég olcsó: egy félórás út két-háromezer forint, amit persze, összedobunk. – És mi a legpozitívabb? – Ez az egész! Az óriás metropolisz magával ragadó, változatos világa és pörgő ritmusa. Sanghajban közel kétszer annyian laknak, mint Magyarországon, ezer arca van, sosem mutatja ugyanazt a képet, ahogyan maga
Tervezem, hogy kicsi kínai településeket is meglátogatok, amiknek egyedi hangulata van. – A felhőkarcolók világa mellett még létezhet ilyen...? – Igen, jártam már „kisebb” városban, Hangzhouban, ahol 6 millió lakos él, de a Nagy Falnál tett kirándulás során apróbb falvakat is láttunk, ahol az óriási szegénység mellett az ősi, hagyományos környezet volt a meghatározó. – Térjünk haza, mielőtt visszaindulsz: mint leendő üzletember mit gondolsz, egy Kiskunhalas jellegű kisváros mit tud tenni azért, hogy valamit sikerüljön kihalásznia a kínai gazdaság adta lehetőségekből? – A kínai gazdaság számára egy európai kisváros nem mértékadó. Viszont ahogyan Halason is megjelentek a kínai kereskedő-vállalkozók, úgy – legnagyobb meglepetésemre – Sanghajban is találkoztam már kiskunhalasi üzletemberekkel, és az elmúlt napokban itthon is beszéltem többekkel, akiknek kínai kapcsolataik vannak/lesznek. Láthatóan Halason is felvettük a világ ritmusát, és felismertük, hogy a kínaiak számára is a legfontosabb a személyes ismeretség és kapcsolat. Ezt természetesen jól kiegészíti egy-egy színvonalas, többnyelvű honlap, vagy jól elhelyezett kiadvány a városról és gazdaságáról. Az elmúlt félévben nemzetközi és kínai diáktársaimon, tanáraimon kívül természetesen sanghaji cégekkel, képviseletekkel is kapcsolatba kerültem már, sőt, több helyen munkamegbízást is kaptam, mindemellett magyar nyelvet oktatok, melyek – bízom benne –, szülővárosom, Kiskunhalas javát is szolgálják. (kohoutz)
2011. március 2.
városfejlesztés
www.halasmedia.hu
Megijedtek a parkolóháztól Gyere, és szeresd! FOTÓ: SEBESTYÉN ISTVÁN
A lakók egy része máris aggódik a jelenlegi körülmények elvesztése miatt
Talán nem véletlen, hogy az önkormányzat kisebb volumenű városrendezési-városfejlesztési tervei között a parkolóház-koncepció kelti a legnagyobb visszhangot. A kétségtelenül látványos, „nyugatias” elgondolás korábban a költség miatt okozott értetlenséget a közvéleményben, noha a vá-
Leszálló? Megoldható a galamb-probléma Hivatalos megkeresést egyelőre sem a város, sem pedig lakóközösségek nem jeleztek a helyi állategészségügyi állomás, illetve állatvédők felé annak érdekében, hogy csökkenthető legyen a belvárosi galambok száma. Mindkét szervezet szerint március az utolsó hónap, amikor még lehet tenni valamit, ezt követően ugyanis elindul a költési időszak. Egyre több a panasz, eddig azonban senki sem kezdeményezte a Halas belvárosát megszálló galambok gyérítésének igényét. Elsősorban szakmai segítséget azonban a helyi állategészségügyi állomás, valamint az állatvédők is tudnak ajánlani. A hatóság – lapunk kérésére – utánajárt a szóba jöhető megoldásoknak. A már eddig alkalmazott – felemás sikert hozott – módszereken felül a fogamzásgátlás, a befogás lehet a legjobb megoldás. Utóbbi esetben engedély adható ki az állatok külterületen történő kilövésére is. Sőt, az állatok elfogyasztására is engedélyt lehet kapni, ám ez esetben sürget az idő. Most még egészségesek a madarak, mivel a telet csak az ilyen példányok vészelik át. Ám ha beindul a költési időszak, különböző betegségek üthetik fel fejüket. A helyi állatvédők is partnerek a galambügy megoldásában. Ám a szervezet tagjai csak humános megoldásokat tartanak elfogadhatónak. Így a különböző ijesztő eszközöket és szaporodásgátlókat. Befogásukat és elpusztításukat csak akkor támogatják, ha az bódítással, illetve altatással történik. Mindkét szervezet partner a lehetséges megoldások kivitelezésében. Március lehet az utolsó hónap, amikor az eljárások valamelyikét el lehet kezdeni. h. a.
ros nem saját, hanem vállalkozói beruházásként adna lehetőséget ilyen fejlesztésre. Most azok a hangok erősödtek fel, amelyek egy ilyen létesítmény elhelyez(ked)ésével kapcsolatosak. Mint írtuk, a parkolóházat (vagy mélygarázst) a Bem utca 10 emeletes és a Bercsényi utca közé zárt szakaszára képzeli a városvezetés (illetve az annak megbízása alapján eljáró várostervező mérnöki iroda). – Ha ide egy ilyen épület kerül, a mostaninál is nagyobb lesz a
forgalom, több lesz a kipufogógáz és a zaj – panaszolják T.-ék. – Itt, a házak közé zárt térben minden zaj felerősödik, mivel nem hatol be a szél, nehezen tisztul ki a levegő. Nem tartjuk jó ötletnek, reméljük, nem kell tüntetnünk amiatt, hogy ez a hatalmas valami ne épülhessen ide... Mások azt észrevételezik, hogy újabb veszteséget szenvedne el a zöldfelület-mennyiség. – Van a városnak egy csomó üres telke, amik ott csúfoskodnak, csak a gaz veri fel őket
Új LEADER-program Bár még az előző forduló tornacsarnok-felújításokról szóló pályázatait el sem bírálták, máris elindult az úgynevezett maradványpénzek felhasználását célzó újabb program. Hogy pontosan mekkora összeget lehet majd ismét felhasználni, arról egy hónapon belül lesznek adatok. Az biztos, hogy lesz forrás, mivel több,
korábban nyertes projekttől is visszavonták a megítélt pénzt, és olyan célokat is meghatároztak, amelyek nem voltak népszerűek. Ilyen például a helyi termék előállításáról és piacra jutásáról szóló pályázati kiírás, amely olyan bonyolultra és szigorúra sikeredett, hogy alig volt rá érdeklődő. Az új célterületek kijelölése érdekében ismét
Több bűn, kisebb létszám fotó: pozsgai ákos
Noha még csak koncepció szintjén létezik, máris súlyos aggályokat ébreszt sokakban a Bem utcai parkolóház elképzelése.
akár a Kossuth utcán, akár a főút mellett, a volt Hotel Halasnál... Miért nem oda tesznek egy ilyet, nem lehet öt percet sétálni onnan? – veti fel olvasónk, egy középkorú asszony. Az illetékes alpolgármester óvott attól, hogy közeli és konkrét tervként értékelje a közvélemény a parkolóház ügyét. – Több városfejlesztési problémára keressük a választ, és egyelőre még csak ötletekről van szó. Egy biztos: a városközpont-felújítás során a gépkocsiforgalom jó része kiszorul majd a városmagból, és helyet kell nekik találnunk. Így merült fel a Bem utca is, amely forgalmiközlekedési szempontból logikus lehet. Autó ma is sok jár arra, a zöldfelület pedig ma is kevés ott, de annak idején olyan döntést fogunk hozni, amely minden szempontot figyelembe vesz – hangoztatta Nagy Péter. (kohoutz)
Mind több ügyben indul nyomozás és eljárás a halasi rendőrségen. A tavalyi 2300 eset bő 8 %-os emelkedést jelent az előző évhez képest, ám a bűnügyek felderítési aránya több mint 65 %-os (ezzel a 2. legeredményesebbek a megyében), miköz-
ben szinte teljesen kicserélődött az állomány. Nem áll jól viszont létszámban a helyi kapitányság: 27-en hiányoznak az állományból. Ez leginkább a járőröket érinti: 10 tiszthelyettesnek tudnának munkát adni. jl
Új áramszámlák
A Démász Halason idén 10 fejlesztést tervez megközelítőleg 90 millió forint értékben energia-ellátási, hálózatbővítési területen és a feszültségpanaszok megszüntetésére. A társaság a térségben összesen 100 millió forint nagyságrendben tervez hálózati korszerűsítéseket. A szolgáltatónak egyre nagyobb gondokat okoznak a késve kifizetett számlák. Egy új szám-
lacsomag segítségével az ügyfelek energiaköltségei egy éven át változatlanok, könnyű velük számolni, nem kell bejelenteni minden hónapban a mérőállást, mégsem lesz a 12. hónapban kellemetlen meglepetés. Az elszámoláskor tájékoztatják az ügyfeleket a következő hónapban esedékes befizetésről, így lehetőség van felkészülni rá. h. a.
lehet ötleteket benyújtani. Ezekből 10 irányt határoznak majd meg. A konkrét pályázatok kiírására pedig egy-két hónapon belül kerül sor. Lásd még: www.kiskunokvidekeert.hu/ vagy személyesen az irodában. A határidő március 4. (péntek), amelyet megelőzően szerdán 16.30-tól fórumra kerül sor a műh. a. velődési házban.
Olcsóbb jegyek, jobb kínálat, tematikus csomagok a moziban
A tipikus vidéki mozik egyik utolsó honi bástyája a halasi, megmentésére széles körű kampány indul. A szűkös önkormányzati költségvetés miatt még a bezárás lehetősége is felmerült, de az idei városi támogatás csökkentett üzemmódot tesz lehetővé. A létszámleépítés mellett 5-re csökken a vetítési napok száma. Márciustól kedden és szerdán nem lesz vetítés a moziban. Tovább nehezíti az intézmény helyzetét a szinte folyamatos forgalomcsökkenés. Pedig az utóbbi években pályázati és saját pénzből bő 5 milliót költöttek rekonstrukciókra; felújították a vizesblokkot, az előteret, kicserélték a székeket, a vetítővásznat, lett térhatú hangzás, gyorsabbá vált a premierfilmek bemutatása, sőt, a filmek hangulatos környezetben dolby digital-hangzással mennek. Az elmaradó nézősereg sok esetben a rezsiköltséget sem fedezi, igaz, a közelmúltban befejeződött fűtéskorszerűsítés jelentős megtakarításokat eredményez. Ám a halasi filmszínház jövője csak akkor látszik biztosnak, ha sikerül visszacsábítania nézőit. Ez motiválta azt a kampányt, amely a márciusi új vetítési renddel egy időben indul. – Arra kérjük a mozi létét fontosnak tartó halasiakat, hogy havonta egyszer jöjjenek el,
és nézzenek meg egy filmet. Akik hétfőnként jönnek, azoknak csak 500 forint lesz a jegyár, aki pedig felmutat egy teljes árú korábbi jegyet, annak csak 400-at kell fizetni – mondja Király Gábor, a mozit üzemeltető Kiskunhalasi Művelődési Központ ügyvezetője. Hétfőnként egy-egy korosztályt megcélozva állítják össze a filmkínálatot: idősebbeket, diákokat, családokat egyaránt szeretnének megnyerni a vetített film élményének. A 250 férőhelyes halasi moziban, minden adott lesz egy tartalmas esti kikapcsolódáshoz. – Az előtérben folyamatosan mennek majd a legújabb filmek ajánlói, újraindul a büfé és nyáron a terasz. Ideköltözik rövidesen az ifjúsági iroda, így internet-lehetőség is lesz. A filmek iránt érdeklődők a www.halasimozi.hu oldalon kaphatnak naprakész információkat már most is – árulta el Gregussné Modok
Annamária filmszínház-vezető. A halasi mozi az oktatási intézmények felé is nyit. Külön ajánlat szólítja meg az iskolák médiaszakos pedagógusait a filmről, moziról tanultak gyakorlati bemutatására is. A vállalkozókat is igyekeznek megnyerni a mozimentés ügyének. Az úgynevezett „mecénás szék” 25 ezer forintos megfizetésével egy-egy cég egész évre biztosíthatja magának a mozizás élményét azon túl, hogy hozzájárul az intézmény fennmaradásához. A filmvetítési profil mellett eztán is lesznek színházi előadások, köztük helyi társulatokkal. A mozi márciustól promóciós stratégiát vált. Az eddigi plakátok helyett a művelődési központ kiadványban tájékoztatja a lakosságot: a Paletta tavasztól közel 5 ezer példányban jelenik meg, és szeretnék azt valamenynyi otthonba eljuttattatni. Hegyes Attila
Sport + társadalom
www.halasmedia.hu
2011. március 2.
„
Lekezelhetetlen helyzetek Anyázás, köpködés, fenyegetőzés, verbális és néha fizikai agresszió – ezek ma már legalább annyira hozzátartoznak a magyar labdarúgáshoz, mint a játék, a szurkolás és a közösségi élmény. A primitív indulat hangjai azonban erősebbek, különösen akkor, ha vezető beosztású közszereplők is kiveszik a részüket belőle. Egy tavalyi eset kapcsán az idei megyei futballidény előtt ismét felmerül a pályaszéli útszéli stílus problémája. Színvonal „Te szemét! A k.rva anyád! Vigyétek el innen azt a kalapos majmot!” – kiáltotta indulatosan a hartai polgármester, amikor helyi csapata tavaly október elején, hazai pályán, vereséget szenvedett a Kiskunhalasi FC-től. A címzett – Harkai Kálmán, a halasi csapat kísérője – szót fogadott, de így is alig úszta meg a pofonokat, amikor a rendezők az öltözőbe tuszkolták. Az ügyből hivatalossá váló botrány kerekedett, miután Harkai nem hagyta annyiban. Levelet írt a Harta nagyközségi polgármesteri hivatal jegyzőjének, a megyei és az országos szintű labdarúgó-szövetségi vezetőknek is. Bocsánatot ugyan nem kért tőle senki, de nem is ez zavarja – hanem a foci körüli magatartási színvo-
nal. Ami a megyei elnököt is. Verés kilátásban Az akkori tudósítások szerint a halasiak összeszedetten és lelkesen játszottak, és 2:1re verték a vendéglátókat. A meccsen „különös esemény” nem történt, bár a játékvezetők tevékenységét a vereség felé menetelő csapat közönségének egy része egyre folyamatosabban minősítgette durva kifejezésekkel. A bírók ezt és a meccs vége utáni hangoskodást is rezignáltan fogadták, noha egyes visszaemlékezők szerint „a játékvezetőre többen megsemmisítő verbális verést mértek”. Ekkor támadtak rá Harkaira is, aki a bírók mellett jött le a pályaszélről. Ekkor még nem tudta, hogy ki az a férfi, aki a játékos kijáró
Az ő érdekük is az, ami a sportszerető közösség többségének: hogy a játékért, a közösségért, a sportért és a szurkolásért jöhessenek ki a pályára szombat-vasárnaponként, ne a cirkuszért. túloldaláról a rendezők és három-négy hazai felé kiabálva hajtogatta: „az a bajuszos majom az, az a kalapos majom! Te szemét, a k.rva anyád, vigyétek el innen!”. Harkai szerint más is kivette a részét a produkcióból: valaki a felmenőket emlegetve kilátásba helyezte, hogy „a pofám szétveri”. Az alantas hőbörgésnek az vetett véget, hogy Kis Péter – a Halas edzője – és két rendező lényegében beráncigálta Harkait az öltözőbe. Nincs optimista taktika Hogy a meccseken nem ritkák az efféle – sőt, ennél sokszor, sajnos, durvább – megnyilvánulások, azt az országos szintekről szóló tudósításokban is láthatjuk. A megyei labdarú-
gó szövetség vezetője szerint azonban a megyei szinteken sem jobb a helyzet. – Sokan, sajnos, a társadalmi és gazdasági problémákból eredő feszültségeket vezetik le úgy, hogy a mérkőzéseken eleresztik az indulataikat. Ennek jellemzően az ellenfél és a játékvezetők a célpontjai. Az utóbbi időkben különösen elharapózott ez a jelenség, gyanítom, hogy a bírók már említést sem tesznek minden esetről... Mi az ilyen eseteket legfeljebb úgy kezelhetjük, hogy kirívó cselekmény esetén megbírságoljuk az adott egyesületet – mondja Orell Zsolt. Kérdésünkre – a bírság, ami nem a randalírozókat, hanem a csapatot sújtja, megfékezimegelőzi-e a következő bot-
FOTÓ: ZALA MEGYEI HÍRLAP, ONLINE
A tavalyi futballbotrányok után az új idényben is csak remény a szurkolói agresszió enyhülése
F Kép egy Zala megyei meccsről. Kilátásba helyezte, hogy szétveri a pofáját rányt? – az elnök sem ad optimista választ. – Az ilyen szurkolókat, sajnos, nem érdekli a csapat sorsa: csak a balhéért mennek ki. Mélyen elítélem ezt, és különösen szomorú, hogy csupán a szurkolók egy kisebbségéről van itt szó: miattuk kerül kínos helyzetbe a sportág, a rendezvény és a többi rajongó is. Nemesség – csak foltokban Harkai Kálmán, aki Németországban él és vezet a magyar megyeihez hasonló szintű mecscseket, azt mondja, ilyesmivel ott kint sem találkozni. – Nem először fordul elő ilyen magatartás, sőt, sokszor nemcsak szóbeli, hanem valós bántalmazások is. Érthetetlen, hogy magukat sportszerető embe-
reknek mondó személyek így megfeledkeznek arról, hogy a sport a nemes versengés terepe, és hogy az ellenfél nem ellenség, sőt, holnap akár sporttárs is lehet! – érvel Harkai, aki Németországban 21 éve vesz részt a sportban, 10 éve képesített menedzserként. – Egy település vezetőjének magatartása, erkölcsi normái döntően befolyásolják a települési közösségek viselkedését. Az eset után telefonon kerestem a polgármestert. Nem kértem számon, de szerettem volna közösen felidézni az esetet, bár ő csak foltokban emlékezett rá; bocsánatot máig sem kért.
rási István hartai községvezetőtől, csupán levélben anynyit, hogy a fair play szellemében tartózkodjon a hasonló magatartástól. – A hartaiakról köztudott, hogy vehemens focirajongók. Az ő érdekük is az, ami a sportszerető közösség többségének: hogy a játékért, a közösségért, a sportért és a szurkolásért jöhessenek ki a pályára szombatvasárnaponként, ne a cirkuszért – mondja Orell Zsolt. A levélben megkeresett hartai jegyző, Tóth Zoltán azt mondta: a szabadidőben, a pályán történtek nem tartoznak a helyi képviselő-testületre, így Harkai levelét ott nem ismertetA többség nevében ték. Andrási István lapzártánkig A megyei labdarúgó szövetség nem reagált megkeresésünkre. sem kért lehetetlent(?) And(kohoutz)
KNKSE: fordulat hét hónap alatt Bordás Zoltán elnök a megtisztulásáról, a bajnokival felérő feljutástól és arról, miért más ez a klub
• Mennyire múltak el a viharfelhők a klub fölül? • A klubunk ellen 2009 októberében indított felszámolás egyezséggel befejeződött. Sem a szegedi székhelyű felszámoló irodának, sem az ügyet vivő bírónak nem volt még olyan esete, ahol egyesület ellen elrendelt felszámolás így végződött volna. Ebben a lényeges témában nem mehetek el szó nélkül Kastyják János neve mellett, aki mind szakmailag, mind tapasztalatai révén mentálisan is rendkívül sokat segített. • Korábban mindig említetted, hogy úgy éreztétek, néhányan elengedték a KNKSE kezét... • A KNKSE zuhanórepülése 2007 márciusában kezdődött, amikor az akkori elnök, aki az egyik fő támogatója is volt a klubnak, tragikus körülmények között elhunyt. Voltak és vannak ma is letisztázatlan, gyanús és elgondolkodtató ügyek a 2007-es és a megelőző időszakról... Ezt a klubot sokan az elnök személyével azonosították, így érthető, hogy a nagyobb támogatók jelentős része azonnal hátat fordított. Megjegyzem, utána kiesőként nem lett volna szabad elindulni az első osztályban. Ez hozzájárult a klub teljes eladósodásához, fizetőképtelenné válásához, későbbi felszámolásához. • A nézők, úgy tűnt, elpártoltak a csapat mellől. • Amikor egy látványsport, amit alapvetően nagyobb töme-
gek előtt vívnak, utoljára elveszti még a szurkolókat is, ott már nem csak pénzügyi, hanem morális problémák is vannak. Én még emlékszem meccsekre, ahol a képviselő-testület egyik fele az első sorban ült. Biztos, hogy nem túl felemelő sorozatosan vesztes mérkőzéseket nézni, de a sport ilyen: egyszer fent, egyszer lent. Nem hiszem, hogy a kudarcok miatt maradtak el, hiszen ebben a szezonban itthon minden mérkőzést kötelező jelleggel hoztak a lányok. Halasi viszonylatban egyébként a legmagasabb szinten, a nemzeti bajnokság B ligájában szerepel a csapat, és „ha nem vigyázunk”, meg is nyerjük... Szerintem igenis vannak kötelezően elvárt szereplései a városatyáknak, ha már a sport szeretete önmagában nem elegendő. • Úgy tudom, változások történtek az elnökségben. • Tulajdonképpen a közgyűlés már 2009 szeptemberében jóváhagyott egy megújított elnökséget, de ez csak majd 2010 decemberében lett jogerős. Kellett a tiszta jogi háttér, a magas szakmai teljesítmény is. Ahol tiszteletdíj vagy fizetés nélkül végzik a munkát, ott megesik, hogy az elvállalt feladat nem lesz végrehajtva, hisz fel sem merülhet retorzió. Ez nálunk is előfordult, ezért kellett először is átmenni egy megtisztuláson, ami a vezetőséget és a játékosokat is jelenti. • Voltak konfliktusok? • Sokakat agyilag is helyre kel-
lett tenni – akik azt hitték magukról, hogy ők találták fel a meleg vizet, s csakis rajtuk keresztül működik ez az egész. Ez nincs így. Sok esetben össze voltak keverve a dolgok: az edző koordinálta a pénzügyeket (ami sok helyen kiverte a biztosítékot a támogatók között), a gyúró játékosokat szerződtetett, a játékos vezette az edzéseket, a szurkolók pedig sok esetben megmondták a tutit. A vezetőség meg végignézte a folyamatot. Ez már nincs így. Nem titkolom, volt olyan is, hogy két napig szívtam a füstöt egy presszóban azért, hogy az illető ne tudjon részt venni az edzésen, olyan is volt, hogy elvontam minden operatív feladatot valakitől, hogy ezzel önként lemondjon a tisztségéről. De azt is csak egyesületi vezetők tudják, hogy a magyar törvényeknek megfelelően egy elnök nem jogosult senkit elküldeni, kirúgni. A viszontagságokhoz az is hozzá tartozik, hogy egy-egy ilyen személyi változás azt eredményezi, hogy a „hűséges alattvalók” követték a távozót. Az utolsó bosszú pedig az, hogy akit bír, azt viszi, vagy az, hogy olyat hoz maga helyett, akit megemlegetnek. Mindkét variációban volt része a halasi klubnak. • Megvannak már az alkalmasak? • A tisztségviselők megválasztásán a legfontosabb kritérium az volt, hogy a vezetőségi tagsággal járó kötelezettségeknek
meg tud-e felelni a jelölt. Végre eljutottunk oda is, hogy a vezetőségi munka is szervezetten folyik. Nehogy félreértés legyen: Paczolayné Marica például nem vállalt már vezetőségi tisztséget, de az ő és Nagy István munkája nélkül nem menne. • Adott tehát egy eredményes csapat, de a nézőszám nem gyarapodott. Hogyan lehetne jól eladni a KNKSE-t? • Nyolc hónapja csak majdnem kizárólag pozitív hír veszi körül a klubot. Tudtunk igazolni régebbről is ismert arcokat és újakat egyaránt, egyre-másra elhozzuk a „kétpontokat”. Tapasztalatból tudjuk, egy jól felépített név akár néhány nap alatt is összeomolhat, itt, sajnos a leépülés folyamata hosszú volt. Lépésről lépésre kell haladni a népszerűség visszahódításában. Kevés a néző? Minden relatív. A nézőtéren valóban elférnének még néhány százan, de eljön az idő, amikor ismét időben kell ahhoz érkezni, hogy legyen ülőhely a csarnokban. Egyébként ez az egyetlen sport Halason, amit a tévé teljes terjedelmében közvetít. Nyilván, ha nem lenne elegendő nézőszám a képernyők előtt, ez sem lenne így. Az a legfontosabb, hogy egyre többen legyenek a lelátókon. Aki járt élő mérkőzésen, tudja, hogy olyan élményekkel gazdagodunk hétről hétre, amit a televízió sosem tud pótolni. • Kevés információ érkezik
a csapattól. Ez változni fog? • A kifelé történő kommunikációra, sajnos, a bizonytalanság miatt nem tudtunk elég időt fordítani, de ebben volt egy kis szándékosság is. Mi végig hittünk benne, hogy rendeződik a felszámolási ügyünk, de azért belülről is látva a folyamatokat, ha bal lábbal keltem, néha voltak kétségeim. Egy lebegő karddal a fejünk fölött nehezen tudtatok volna rávenni egy pozitív interjúra, hiszen mi van, ha holnap mégis kulcsra zárják a klubot. • Szeretnénk jókat írni a csapatról... • Megtört a jég, a média minden területe egyszerre emelte meg a telefonokat, hogy segítsen a hírek eljuttatásában. Ismét van saját honlapunk, ahol a legfontosabb dolgokat meg lehet tudni, ami a csapat körül történik, és hétről hétre megjelentek az eredmények. Többször úgy éreztem, a zaftos, csámcsogni való, botrányos eseményeket szerették volna többen kihúzni belőlünk. Így volt ez a Halasmédia Fórum-rovatában is, ahol a „bátrak” valóban tudni véltek sok igazságot. Ha akkor azokra válaszolok mint megszólított, a dolgok még jobban elmérgesedhettek volna. Igaz, szerintem teljesen rossz információkra alapozott, kimondottan szándékos, rosszindulatú hangulatkeltések voltak, de ez is része a mai médiának. Okafogyottá váltak, eltűntek ezek a hírek. Nem mondom, hogy most ezektől a személyek-
től ezt is elvárnám, hogy a mai helyzetet is legyenek szívesek hasonlóan lekövetni. • Cél a feljutás? • Varga Józsi 2010 nyarán már nem először teljesített a főiskolás korúak világbajnokságán (ráadásul világbajnoki arannyal) vagy a Nemzeti Bajnokságban egyaránt. Ő valóban az, aki a szakmában ténylegesen az edzői munkásságával vívta ki sokak elismerését. Igazából ma sem tudom, mit talált annyira vonzónak Halasban. • Fanatikus szakember, aki nem szeret veszíteni... • Az elmúlt szezon végén egy lelkileg összetört, mindössze három-négy felnőtt korú játékost számláló klubra, néhány tucat kitartó szurkolóra, egy pár szponzorra, és ha ez számít, ránk támaszkodhatott. Július utolsó harmadában kezdte meg a munkát úgy, mintha a válogatottat edzené. Az eltelt hét hónap szívós munkájából mostanra a csapat a tabella 2. helyén foglal helyet. Néhány remek igazolás után a csapat egyben van. Egyelőre a cél a bajnokság megnyerése, ami sokak szemében egyenlő a feljutással. • Ez jó hír az NB I-párti drukkereknek. • Az NB I-ben történő szereplést több oldalról kell megközelíteni. Óriási felelősséggel jár. Láthatjuk, milyen anomáliákkal küzd a magyar élsport, és itt már erőteljesen közbeszól a finanszírozhatóság. Az NB I-be fel lehet
jutni az NB I/B megnyerésével, amit ha megvizsgálunk az elmúlt néhány év tekintetében, látható, hogy sok esetben nem vállalják a feljutással járó kihívást a klubok. Ez nem gyávaság vagy alkalmatlanság, hanem felelős gondolkodás, egyszerű matematika. Kiesőként is bent lehet maradni, ahogy számunkra is megvolt a lehetőség, adhattunk volna be nevezési kérelmet erre a szezonra az NB I-be mint kieső, még az is lehet, hogy a szövetség elfogadta volna. Az lett volna a halasi női kézilabda kálváriája vagy haláltusája. A feljutási szándék kérdésére konkrét választ adni akkor lehet, ha ismerjük a város sportjáért felelősséggel tartozó önkormányzati vezetők ide vonatkozó álláspontját is. • Ha az unió elfogadja az új sporttámogatási rendszert, jól jár a KNKSE? • Ez lehet az a fordulópont a sport életében, amit a kormány igen jól lát, nemcsak megmenti a nemzeti sportot, hanem kihúzhatja a jelenlegi kátyúból. Ezért mindennél fontosabb volt Halason megmenteni ezt a sportágat, hiszen a térségben egyedüli klubként lehetne haszonélvezője e jogszabálynak a halasi női kézilabda. Egyébként ki az a sportoló, sportvezető, szponzor vagy szurkoló, aki a saját csapatát nem látná szívesen a legmagasabb osztályban? Most egy dologra koncentrálunk: megnyerni a bajnokságot. Jáger Levente
2011. március 2.
Elfogadta idei költségvetését a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás. Nagyobb fejlesztésekre idén intézmény-felújítások kapcsán kerülhet sor, de elképzelhető a kerékpárút továbbépítése is. Több települést érintve átalakulhat az általános iskolai oktatás rendszere...
fotó: hegyes attila
Kistérségi lesz az oktatás?
Közel egymilliárd forintból gazdálkodik 2011-ben a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás. A 9 településes térségi együttműködés központi támogatása 500 millió forinttal kevesebb a tavalyinál, elsősorban az idén kifutó pályázatok, például a kerékpárút-beruházás miatt. A normatívák nem csökkennek jelentősen, a településeknek sem kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk. Szinte minden településen csökkent a lakosság száma, egyedül Pirtón növekedett 7 fővel. A kistérség idén is közel 10 ezer emberrel áll kapcsolatban szociális ellátáson, foglalkoztatáson keresztül. Az utóbbi években sikeres közmunkaprogram keretében csak tavaly öt településen 52 főnek biztosítottak rendszeres jövedelmet – ám idén már nem lehet ilyen jellegű pályázatot benyújtani. A társulás mégis pályázni fog közfoglalkoztatásra, de e forrásokat már a Szociális Szolgáltató Központ szükségleteinek kielégítésére használja fel.
Idén két nagy kistérségi fejlesztés várható: egyik a hamarosan befejeződő kerékpárút, a másik az áprilisban induló a szociális intézmény 2 telephelyének (családsegítő, idősek klubja) felújítása. – A legtöbb pályázati kiírás még nem jelent meg, elsősorban ilyen jellegű fejlesztésekre van igény a településeken. A kerékpárút folytatásához akár Fehértó vagy Tompa irányába az eddiginél lényegesen nagyobb önerőre volna szükség, ami egyelőre kétségessé teszi azok elindulását – mondta Csernák Lajos, a kistérség Humán Szolgáltató Intézményének vezetője. A jelenlegi kistérségi finanszírozási rendszer fenntartása és a csökkenő gyermeklétszám indíthatja el az általános iskolák társulási működtetési formába történő átszervezését. Konkrétum még nincs, de két polgármester szorgalmazza az ezirányú tervezést. – A kiskőrösihez hasonló kistérségi oktatási rendszer akkor
Hírek, jelentések a kiskunhalasi, a jánoshalmi, a kiskőrösi és a kiskunmajsai kistérségből Szank: vár a Mercedes-gyár Munkatársakat keres a Mercedes kecskeméti gyára – hirdeti állástalan polgárai érdekében a szanki önkormányzat, amelynek honlapján a teljes munkakörleírás és jelentkezési lap is letölthető. Egyes területeken felső- vagy középfokú szakképzettség és német nyelvtudás, szakmunkásvégzettség és német nyelvtudás (vagy nyelvtanulás vállalása szükséges az elhelyezkedéshez. Fehértói fejlesztések A nagy községfejlesztési folyamatok mellett a nemrég elfogadott költségvetés több kisebb beruházásra is fordít az idei évben. Például tervezik helységjelző, üdvözlő táblák kihelyezését mintegy 400 ezer forint értékben, 3 busz-
állhat fel, ha a 9 település közül legalább 5 csatlakozik, és azok összlakosságszáma eléri a térség lakosságszámának legalább 60 százalékát. Mindezek pluszforrásokat nem feltétlenül hoznának az intézmények központi finanszírozásába, de nem csökkenne tovább a normatíva, kiszámíthatóbb lehetne a térségi intézményrendszerek fenntartása – tájékoztatott Csernák Lajos. Tompa és Kelebia a gyermeklétszám-csökkenés miatt még nincs kényszerhelyzetben. Zsana és Balotaszállás alapítványi működtetéssel hosszabb távra megoldotta iskolái fenntartását. A majdan létrejövő közoktatási társulás így csak Kötöny, Kisszállás, Fehértó, Pirtó és Halas általános iskoláinak figyelembevételével valósulhat meg. – Ha a települések és a társulás ilyen formában indul el, az átszervezést legkésőbb nyáron le kell bonyolítani ahhoz, hogy a 2011/2012-es tanév már ebben így kezõdhessen – mondta a vezető. A társulás működésében további lényeges változást a járási rendszerre történő áttérés okozhat. A kormány járások kialakítását tervezi, de nem lehet tudni, hogy ez csak elnevezésbeli változást hoz, vagy az ellátandó terület nagyságát, a feladatellátást és formát is befolyásoljae majd. h. a.
térségi tükör
leszálló kialakítására csaknem negyedmilliót, a csatorna-beruházás előkészítésére 625 ezret fordítanak, utak közcélú megvásárlására összesen 5 milliót. A Rákóczi út felújítási tervének 2. része 325 ezer forintba kerül majd.
Majsa: nem váltják le a bizalmaskodó alpolgármestert Az előjelek ellenére Faludi Tamás polgármester végül nem terjesztette a kiskunmajsai képviselő-testület elé Abonyi Henrik alpolgármester lemondatását a múltkori képviselő-testületi ülésen Kiskunmajsán. A közel egyórás rendkívüli ülésen teljes létszámmal képviseltette magát a 11 fős testület. Mint lapunk is beszámolt róla, a városvezetést is elérő sajtóbotrányt kavart a diákjaival sajátosan bizalmaskodó, bizarr és pajzán nyelvezetet használó kiskunmajsai alpolgármester ügye. Abonyi Henrik KDNP-s városi vezető ta-
Tompa: éles vita a kiadásokról Lakossági fórumon igyekezett választ adni a költségvetési helyzet okozta feszültségekre a tompai polgármester, Homoki-Szabó Róbert. A február 26-i találkozóra azért volt szükség – indokolta a városvezető –, mert „stabil, kiszámítható munkahely megóvó, ezek mellett a fejlesztésekre, pályázatokon résztvevő, munkahelyteremtő költségvetést” akar elfogadtatni a képviselő-testülettel. Ehhez azonban megszorításokra van szükség, miután az állam a tavalyi évhez ké-pest 14 millióval csökkentette támogatását, míg az önkormányzatot terhelő kiadások nőttek, s nőttek a hitelkiadások is. Az eredeti, 3milliós hiánnyal számoló költségvetés-tervezet elvonta volna például a városi alkalmazottak béren kívüli juttatásait, a cafeteriát, és a tanárokat és óvónőket megillető túlóra és különböző pótlék jogcímén kifizetett összegekből egy jelen-
térségi hírek
www.halasmedia.hu
nárként a sajtó szerint egyes internetes közösségi oldalakon a félreérthető szófordulatok mellett „ribanc”-nak, „ribanckának”, „kis dögnek” nevezi a fiatalabb fiúkat. Abonyi azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány folyik ellene, és visszaéltek a közösségi honlapon az ő adatlapjával. Tázlár: konditermet nyitottak Tázlári Sportért Alapítvány kezdeményezésére községi testépítő-kondicionáló termet nyitottak Tázláron. A helyi tornaterem közelében egy, az önkormányzattól kapott ingatlanban kapott helyet az egészséges életmód híveinek szánt létesítmény, amely Bán Róbert önkormányzati képviselő és Németh Ferenc körzeti megbízott törekvéseinek sikerét testesíti meg – írta a regionaplo.hu. A beruházáshoz félmilliós támogatást nyertek. (Szerkeszti: KZ)
tős részt. A képviselő-testület 4 tagja azonban február 14-én úgy döntött, hogy adja vissza a település vezetője a cafeteriát és a juttatásokat – ezt azonban a polgármester vétózta meg. A vita lapzártánk idején zárul: hétfői ülésén kell döntenie a kérdésről a városvezetésnek. A pluszkiadás összesen 3 millióról csaknem 11-re növelné a hiányt (és a hitelfelvételt). Homoki-Szabó ezzel szemben azzal érvel, hogy működésre költött, eladósító hitelek helyett inkább fejlesztésre, munkahelyteremtésre, pályázati önerőre költsön a város. – Ha például korszerűsítenénk a fűtési rendszert, akkor a gázenergiából éves szinten súlyos milliókat lehetne megtakarítani. Ehhez azonban bizonyos dolgokról le kell mondani – írta közleményében a városvezető, aki úgy vélte: ingatlan-eladás és újabb hitel helyett a közszférában végrehajtott jólétikiadás-csökkentés célravezetőbb.
Gázos várakozás
Körjegyzőség Harkakötöny és Kelebia 2 éve látja el közösen a jegyzői feladatokat. Utóbbi eddig „kölcsönadta” heti 2 napra hivatalvezetőjét. Egy törvényváltozást követõen új megállapodást kötött a két község, ezúttal már a körjegyzőségről. Kelebia 4 millió Ft-ot takarít meg évente, Kötönyben csak utazási költség terheli a költségvetést. h. a.
Díjtarifa-változások és az egyetemes szolgáltatásba visszatérő fogyasztók ügyeinek intézése miatt megnőtt az ügyfélszolgálati irodák, köztük a halasi forgalma is. A társaság telefonszáma gyakran foglalt, amely nem kis bosszúságot okoz a lakosságnak. Közleményében a cég azt állítja, ugyan
felkészültek a megnövekedett ügyfélforgalom ellátására, a mostani helyzet mégis rendkívüli állapotot jelent. Azt kérik ügyfeleiktől, akinek most nem sürgős, az online ügyfélszolgálatot válassza. A társaság ugyanakkor kilátásba helyezte azt is, hogy változhat a halasi ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási
rendje is, amely jelenleg csak kedden délután, illetve pénteken délelőtt 4-4 órában áll a fogyasztók rendelkezésére. Az országgyűlés e hónap végén fogadhatja el az új gáztörvényt, amely kitér e feladatra is, így július 1-jétől növekedhet meg a kiskunhalasi iroda nyitvatartási ideje. h. a.
Polgárok, fogyasztók, jobbágyok
Két mese a posztmodern Magyaror- ni. A Dégáz – mint az összes arcátlan óriásválla- némely nagyobb bank. Mivel az ember a legnalat – a nyereségnövelés és a költségcsökkentés gyobb működési költségű gép és a legdrágább szág vidéki városából. Egy belvárosi asszony meséli, a napokban csaknem negyvenszer hívta a Dégázt, hogy beolvashassa gázfogyasztása óraállását. Nem sikerült: a megadott szám egyfolytában foglalt volt. Végül a helyi üzemegységet kereste telefonon, ahol végre sikerült is élő emberi hanggal „találkoznia”. Az órabeolvasás problémája ugyan nem oldódott meg: a kapott „magyarázattól” csak okosabb lett (már ha ’okosodás’ az, amikor valaki kap egy számára merőben érdektelen információt). Elmondták neki – kábé –, hogy a Dégáz-telefonszám azért nem felel, mert ügyfelekkel bajlódik; de ha az ügyfélnek fontos az óraállás-elszámolás, akkor fogja magát, menjen, és dobja be a Mátyás téren. Köszi. Ha tehát fizetni szeretnél a multinak, akkor kérj munkaszünetet a főnöktől, kanosszázz el a Szent Tehén színe elé, és ródd le. Ha nem így teszel, ne félj, a multi nem lesz olyan türelmes és megértő, mint te – rögtön lezárja a gázt, aztán méregdrágán méltóztatik majd visszakapcsolni. Az fix, hogy ő nem fog negyvenszer utánad futkos-
érdekében kivágta a házból az óraleolvasókat, minimálisra csökkentette a polgárok ügyeit intéző apparátus számát. Most magasról tesz arra, hogy kinek mije fáj. Ma a szolgáltató csaknem úgy viselkedik, mint aki szívességet tesz. A fogyasztóvá züllesztett polgárok kiszolgáltatottsága teljesebb és ridegebb, mint a szocialista rezsim idején. Akkoriban legalább egy kiadós cirkusznak, kiabálásnak lett eredménye; legalább ember érintkezett az emberrel. Ma egy arctalan, a világ távoli pontjáról vezérelt testetlen-lelketlen óriásvállalattal állsz szemben, valódi jogok, lehetőségek nélkül. Ha beleolvasunk a bankokról szóló év eleji hírekbe, a következő tagmondat kivétel nélkül fellelhető: „csökkent a nyereség”. Hol tíz, hol harminc százalékkal, hol a válság, hol a bankadó miatt. Arról viszont sehol sem olvashatunk, hogy (önhibáján kívül) veszteségessé vált volna akár egyetlen pénzintézet is. Ez természetesen jó hír, maradjon is mindig így: a bankok a gazdaság motorjai. Az már kevésbé rokonszenves, amit a saját dolgozóival (polgár és alkalmazott) csinál egy-
igavonó, ezért az a jó (jó egy fenét!), ha minél kevesebbet kell foglalkoztatni belőle. A nagyobb bankok ezért takarékosságból előszeretettel bízzák a termékértékesítést... nem, nem házalókra, üzletkötőkre, DM-es ügynököcskékre. Hanem a saját dolgozóikra: pénztárosra, ügyintézőre, jövőre talán már a biztonsági őrök is hitelakciókat hirdető szendvicsemberként állnak majd az ajtókban... A számviteli, könyvelői, pénztárosi – satöbbi – végzettségű dolgozóból így lesz kalmár, kereskedő, alkusz és rábeszélőember. A helyzet nemcsak átlátszó, kicsinyes, de nyilván rémesen megalázó is. Átlátszó – mert ha csekket megyek befizetni, gyors és tárgyilagos szolgáltatást várok, nem marketing-bemutatót. Kicsinyes, mert lehetetlen dolog, hogy a neves bankok a legelső fronton és legalsó szinten dolgozó kiskollégákra terhelik ezt az ügynökösdit. S végül megalázó? Mert egy banki adminisztrátor nem kofának tanul, hanem megbízható ügyintézőnek. Így lesznek a polgárokból fogyasztók; polgárokból jobbágyok, s így fordul ki a világ a sarkaiból.
k-out
Súlyos örökség – reménykeltő kilátások Kötelezettségvállalások sora terheli Kunfehértó költségvetését. A hiány és a központi alulfinanszírozás miatt folytatni kell a racionalizálási intézkedéseket, de 39 milliót költenek beruházásra, és akár felére csökkenhet az iskola fűtésköltsége – mondja Kovács Erzsébet polgármester. A folyamatosan csökkenő állami támogatáson túl súlyos örökséggel terhelt Fehértó idei költségvetése. A 2009-es pontatlan normatívaigénylés miatt 12 milliós visszafizetési kötelezettség mellett a 3 éve „beragadt” 14,5 millió forint működési hitel visszafizetése is idén esedékes. A végelszámolás alatt levő Fehértó Gazda Kft. tevékenysége miatt 16 milliós szerződések terhelik az évet. A község folyószámlahitele is mínuszban van, ezért nem meglepő, hogy a képviselő-testület idei legfőbb célja a kiadás csökkentése. – Létszámleépítésekre is rákényszerültünk. A tanyagondnoki szolgálattól két, a polgármesteri hivataltól egy dolgozót küldtünk el, az intézményhálózatban további öt álláshelyet nem töltünk be. A két főzőkonyha közül a tópartit tálalóhellyé alakítottuk. Azzal spórolunk, hogy nem onnan szállítják be az ételt, üzemanyagot – mondta Kovács Erzsébet. A vezetés elkötelezett a helyi iskola megtartásában és abban, hogy a gyerekek a jövőben is helyben járjanak iskolába. Folyamatosan csökkentik a működési kiadásokat, ezért fontolgatják egy, a helyi óvodát, iskolát és a művelődési házat is magában foglaló közös igazgatású intézmény létrehozását. A szükséges döntést a tanév végéig kell meghozza az önkormányzat.
Egy helyi vállalkozás kezdeményezésére az ipari hulladékhő hasznosítása érdekében folynak a tárgyalások; a cél, hogy a megyei önkormányzattal közösen a gyermekotthon és az iskola fűtési költségét csökkenteni tudják. A vállalkozásnál képződő hulladékhő hasznosítása révén a gázár 50 százalékkal csökkenthető a két intézmény fűtésköltsége esetében. A testület 2011-re mintegy 39 milliós fejlesztési forrást szavazott meg múlt héten. Sikeres pályázat révén a tófürdő területén tavasszal indul a kivitelezés. – Jelenleg az 1. pénztártól a tavaly kialakított homokos partrészig vezető sétányhoz szükséges térkő gyártásán és megépítésén dolgozunk. A tanösvény bútorzatai elkészültek, a fagyok elmúltával kihelyezik őket. A tanösvény közcélúvá tételéért a 3. pénztárhelyiséget is áthelyezik. A turisztikai iroda kialakítását, wifi-router kihelyezését, az ivókutak, csúszda, vízi játszótéri eszközök kihelyezését március végére tervezzük – mondta a polgármester asszony. A fürdőbelépők árát nem emelik, és változatlanul lesz nyugdíjas jegy. Nyártól a helyi iskolásoknak és óvódásoknak ingyenes belépést biztosítanak, és a továbbiakban is ingyenes lesz a belépés a mozgáskorlátozottak és kísérőjük számára. Átmene-
tileg új helyre kerül a piac is. A falu központjában levő terület biztonságos kialakítására kész tervekkel rendelkezik az önkormányzat. A faluközpont megújítására, a piaci közösségi tér kialakítására irányuló pályázati kiírás jelenleg nincs, ezért a testület ideiglenesen a Szabadság tér Gazdabolttal szembeni területrésztét jelölte ki. Tavasszal a piac alapterületét és a Szabadság tér jelenlegi elhanyagolt sétányait zúzott kővel fogják borítani úgy, hogy néhány elárusító asztalt is kihelyeznek. Az önkormányzat néhány hete a főutcán áthaladó járművek sebességére figyelmeztető, KRESZ-jelzést felvillantó berendezésére nyújtott be pályázatot. Szeretnének forrást nyerni a belterület és a tófürdő közötti kerékpárút megépítésére. – A szennyvízcsatorna-pályázatunk elbírálására várunk. Fontos, hogy a projekt nem viheti csődbe az önkormányzatot, és a korábbi vezetés pályázatában leírtakkal ellentétben gravitációs rendszerű csatornahálózat valósuljon meg Kunfehértón, és ne a nyomott rendszer – tette hozzá. A helyi vállalkozások dinamikusan fejlődnek, és ebből a közös projektek mellett a helyi munkaerő foglalkoztatásával is hasznot húz a község. Idén legalább újabb 4 főnek nyílik így elhelyezkedési lehetőség. Az idénre tervezett iparűzésiadóbevétel 82 millió forint. A helyi adórendszer megváltozott, mivel januártól az üdülők alapterülete utáni idegenforgalmi adó megállapításának lehetősége megszűnt.
– Az önkormányzat éves bevétele ebben meghaladta a 12 millió forintot, amit a központi költségvetés nem kompenzál. A működőképességünk megőrzése, fejlesztési céljaink érdekében a hiány pótlásáért a helyiadó-rendeletünket módosítottuk: az üdülőket a szintén helyi adó körébe tartozó „építményadó” szabályozási körébe vontuk. Az üdülőterületen levő ingatlanokban életvitelszerűen élő fehértói lakosoknak mentességet biztosítunk. A polgármester szerint idei gazdálkodásuk már akkor eredményesnek lesz mondható, ha az önkormányzat 20 milliós hitelkeretének év végi összege az idei mínusz 16 millióhoz képest csökkenni fog. A Fehértó-Gazda Kft. végelszámolása kapcsán létrehozott Településüzemeltetési Szolgáltató Idegenforgalmi Intézmény létrehozásával – a szállásdíjak, tőfürdő üzemeltetéséből származó bevételek költségvetési keretek közé történő visszakerülésével – az önkormányzat gazdálkodásában tapasztalható likviditási problémák a nyári hónapban enyhülni fognak, ezáltal az önkormányzat gazdálkodása kiegyensúlyozottabbá válik. Hegyes Attila
mozaik
www.halasmedia.hu
2011. március 2.
Hatvani Zoltán emlékére
Dr. Lenkei Gábor egészségről, betegségről, mentőövről
Középiskolás szavalóverseny a Közösségek Házában
vallom, hogy az egészség egyszerű. Az egészség olyan, mint egy kert. Ha ápoljuk, gyönyörű, ha nem, elgazosodik. Jó kertésznek kell lenni – tette hozzá. Első könyve, a Cenzúrázott egészség 130 ezer példányban fogyott el. Eddig ötvenezer köszönőlevelet kapott. Szerinte nézőpont kérdése, hogy ez sok vagy kevés. Dr. Lenkei Gábor azt mondja, nem a gyógyszergyárakkal harcol. A kontrollálatlan használattal van a baj. – Gyógyszerekre szükség van. Én az emberek megtéveszté-
Diákmunkák tárlata
A Felsővárosi Általános Iskolában 92 diák vesz részt integrációs programban. Velük 30 tanító és tanár foglalkozik tanítási órákon és azokon túl, szakköri foglalkozásokon. A gyerekek rajzokat és plüss figurákat készítettek a diáktárlatra. Volt, aki kis könyvecskébe
fotó: pál lászló
A Felsővárosi Általános Iskola tornatermében kiállítás nyílt az integrációs programban résztvevő tanulók alkotásaiból. A vendégeket Kerekes Katalin igazgató köszöntötte, majd Jekő Attila alpolgármester mondott beszédet.
gyűjtött recepteket, és olyan is, aki divattal foglalkozott, albumba rendezve cikkeket. Alkotásaikat tanulótársaik és felnőttek is
megnézték. A kiállításra azért is szükség van, hogy a munkákat látva a szülők büszkék lehessenek gyermekükre. P. L.
Az év gyűjtője Lyra: új hang Csatári Sándor nevet ad a traktoroknak
Csatári Sándor körülbelül tíz éve kezdett el mezőgazdasági gépeket gyűjteni. Jelenleg 30 traktor, 30 stabil motor, közel 100 daráló és még sok-sok más eszköz van a birtokában. Ezzel kiérdemelte az év gyűjtője címet a III. Országos Mezõgazdasági Gépgyûjtõk Találkozóján. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum igazgatójától mezőgazdasági gép kategóriában idén a kiskunhalasi Csatári József kapta az év gyűjtője kitüntetést. – Öttagú bizottság döntött az elismerésről. A díjamat Gödöllőn, a Szent István Egyetemen vehettem át dr. Hentz Károly múzeumigazgatótól – tudtuk meg Csatári Józseftől. A Bicsak Kft. ügyvezető-igazgatója körülbelül egy évtizede kezdett mezőgazdasági gépeket, eszközöket gyűjteni. Mint mondja, korábban anyagilag sem lett volna erre lehetősége. – Sok kiadással jár. Jelenleg 30 traktor, 30 stabil motor és rengeteg más eszköz van nálunk. Csak darálóból közel szá-
Mi tudható meg a rajzokból? rajzok alapelemeit ezek a tényezők nem befolyásolják. Vannak olyan alapmotívumok (mint például a pötty, a karika vagy a szabálytalan folt), melyekhez születésüktől fogva vonzódnak a gyerekek. A kutatások szerint ezeket rajzolják elsőként a kicsik, s ezekből alakulnak ki a későbbiekben az összetett formák és alakzatok. Általánosságban elmondható, hogy a lányok szívesebben ülnek le rajzolni és színezni, mint a fiúk, akik inkább a térbeli dolgok iránt érdeklőd-
fotó: szõri attila
– Van, aki már egyévesen zsírkrétát ragad, mások még iskoláskorukban sem szeretnek rajzolgatni – mesélte előadásán Molnár V. József a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. A szakember ezúttal is érdekes témával érkezett városunkba. Beszélt a gyermekrajzok jelentéséről, mondanivalójáról és azokról az egyedi jellegzetességekről, melyekből kiismerhető az alkotást készítő csöppség lelkivilága. Egy biztos, aki ott volt, többé nem olyan szemmel néz majd rá kisfia vagy kislánya rajzaira, mint az előadás előtt. Molnár V. József kérdésünkre elmondta, hogy bár egy gyermek életében nagyon fontos a család és az őt körülvevő környezet, a
nek (ezért népszerűbb az ő életükben például az építőkocka). Az előadás a nagy sikerre való tekintettel folytatódik, a tervek
Az egyik olyan Buda Ferenc-vers, amely a Forrás című lapban megjelent. A másik Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez című költeményének rövidített változata.
Frank Noémivel egészült ki az együttes
szerint az elkövetkező hónapokban Molnár V. József még két alkalommal vendégeskedik majd a könyvtárban. Szőri Attila
zat gyűjtöttem össze – árulja el érdeklődésünkre. A Csatári József birtokában levő Hoffer traktorok arról is híresek, hogy tulajdonosuk elnevezi őket. Közöttük járkálva Guszti, Malvin, Szöcske, Papa, Tódor és Oszkár feliratokat olvasni. – Az országban körülbelül hetvenen foglalkozunk ilyen gépek gyűjtésével. Ismerjük egymás anyagát. Négy-öt gép nálam is van, amiért sokat megadnának. Ezzel az első tíz között vagyok – mondja Csatári József, mikor a sorrendről kérdezzük. – Minél régebbi, minél kevesebb van belőle, annál nagyobb érték. A legújabb szerzeményem Szombathelyről való, egy 1904-es Mayer motor. Úgy 30-40 mázsa lehet. Ahogy beköszönt a jó idő, indulnak a fesztiválok, nagyobb rendezvények. Csatári József már készül a keszthelyi és bokori kiállításokra, valamint a jánoshalmi felvonulásra. P. L.
fotó: pál lászló
Sok-sok érdeklődő látogatott el a Közösségek Házába pénteken esete, hogy találkozzon az orvossal, aki szembeszállt a gyógyszermaffiával. Ő azt mondja, ebben az egészben a hírnév érdekli a legkevésbé. Segíteni szeretne. – Az ember sokkal hosszabban élhetne egészségben, boldogságban, optimistán. Meg vagyunk fosztva sok mindentől, lerövidült az élettartam. Azért megyek el mindenhová, hogy elmondjam, sokkal jobb lehetne az életük. Nem ülhetek a babérjaimon, dolgom van – mutatott rá. – Azt
A Hatvani Zoltán megyei középiskolás sza- rendezvénye szombaton délelőtt 10 óravalóverseny március 5-én lesz a Közössé- kor kezdődik. A fővédnök Gyovai István gek Házában. A Bibó István Gimnázium és polgármester. a Kiskunhalasi Művelődési Központ közös Az indulóknak két verset kell elmondaniuk.
Az idén 35 éves Lyra együttes továbbra is koncertezik. Énekesnőjük Sebők Judit anyai örömök elé néz, így ideiglenesen Frank Noémi helyettesíti a fellépéseken. A Pro Urbe-díjas Lyra együttes a Halas Televízió Kultúrkép című műsorában mutatkozott be először az új felállásban. Az adásban a Quimby zenekar Most múlik pontosan című szerzeményét adták elő. A dalt ezúttal Frank Noémi, a Pont karaoke versenyének győztese énekelte. Nyereménye egy demo CD, melyet a Bendegúz stúdióban rögzítettek febru-
ár 19-én, és ez a szám is szerepel rajta a felvett öt dal között. Sebők Judit áprilisra várja első gyermekét, így ideiglenesen helyettesíteni kell. Az együttes szeretettel visszavárja. Úgy tervezik a kiskunhalasi és a városhoz közeli településeken nyáron már énekel. A Lyra legközelebb március 5én a III. Hatvani Zoltán megyei középiskolás szavalóversenyen lép fel. A műsorban Csorvási Zoltán zenekarvezető, Nagy Zoltán gitáros, Kovács Sándor hegedűs, csellista és az új énekesnő, Frank Noémi lép közönség elé. P. L.
Kiállítás
A Közösségek Házában március 4-én, pénteken 18 órakor kiállítás nyílik Lengyel István „Hercegem” military kitüntetésés éremgyûjteményébõl. A rendezvényen beszédet mond Jekõ György, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola nyugalmazott címzetes igazgatója.
Rezes hangverseny
A művészeti iskola hagyományos, tavaszi házi hangversenysorozatát a rézfúvósok nyitották meg múlt pénteki hangversenyükkel. Gáspár Csaba tanár növendékei közül öten – Magyar Gábor, Papp Jonatán, Sz. Kovács Benedek, Taskovics Gellért és Taskovics Teodor – a Kiskőrösön március másodikán megrendezésre kerülő regionális trombitaversenyre készülnek. Szépen zengő hangszereiken a verseny anyagát – Haydn, Petrovics, Mozart és Bach műveit – mutatták be a közönségnek. Sok tapsot érdemeltek ki, tehetséges játékukkal. A betegség megtizedelte a csapatot, de akik felléptek, mind tudásuk legjavát adták. Török Gergő, Szabadi Máté, Seffer Dávid, Hunyadi Gá-
fotó: kovács teréz
Dr. Lenkei Gábor múlt pénteken Kiskunhalasra látogatott. „Egészségünk titkai – Amit még soha nem mondtam el Önnek!” címmel tartott előadást a művelődési központban telt ház előtt.
se és tudatlanságban tartása ellen szeretnék tenni – hangsúlyozta. – Táplálkozási hiányállapotok létrehozhatnak olyan tünetegyütteseket, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a betegségekre. A hiányokat pótolni kell ásványi anyagokkal, nyomelemekkel. Ez nincs a hivatalos orvosi terápia ellen. Dr. Lenkei Gábor azt tartaná igazi eredménynek, ha négy-öt év múlva jelentős javulást érnének el a lakosság egészségi állapotának javulásában. Szeretné, ha csillogóbbak lennének a tekintetek. – Tanuljunk meg örülni annak, hogy az új nap új lehetőségeket hoz. Ne csak tőlem várják a csodát. Dr. Lenkei Gábor Mentőöv című könyve támaszt nyújt az embereknek. A beteg emberekhez szól benne. – A mentőöv esély, meg kell kapaszkodni benne. Dolgozni kell az egészségért. Az ember saját magát gyógyítja meg, a szakemberek viszont támogatást tudnak adni ehhez. A cél, hogy egészségesebbek és frissebbek legyünk. Ennek érdekében indult útjára az Egészség zsebkönyvek sorozata is, melynek első kötete már megjelent. Pál László
fotó: pál lászló
fotó: pál lászló
Jó kertésznek kell lenni
bor, Balázs Norbert trombitán szólaltatták meg Brodszky, Mozart, Purcell, Händel és Gluck zenedarabjait. Berki Benjámin Járdányi Pál Magyar táncát harsonán, Szabó Sándor Alan Street Rondínóját tubán játszotta sikerrel. A koncert leg-
jobbja Gregus Sándor, Hidas Frigyes: Három kis tétel tubára című művét kiemelkedően muzsikálta. A hangulatos rezes hangversenyen zongorán közreműködött Offenbek Szabina tanárnő. L. Molnár Anna
2011. március 2.
kultúra
www.halasmedia.hu
Sztársávban a Dirty Slippers
Nyitás új piacok felé
A Magyar Televízió műsorában zenélnek
Halasi csipke: orosz és japán érdeklődés* Ajándék a bálon A halasi csipke nyit az orosz piac felé, a japánok pedig házhoz jöttek. Magyarországot bemutató filmjükben városunk büszkeségét is népszerűsítik. A 3. Budapesti Orosz Bálnak február 19-én adott otthont egy elegáns fővárosi szálloda. A rendezvényen a Halasi Csipke Köz-
fotó: pál lászló
A srácok 2010 májusától egészen decemberig csiszolgatták, alakítgatták új, Te vagy a fény című dalukat különböző stúdiókban, neves producerekkel és hangmérnökökkel. A számot több hazai rádió is a műsorára tűzte, a rajongók pedig a koncerteken is nagyon kedvelik. A jól sikerült dal tehát a közönség és a szakma érdeklődését egyaránt felkeltette, ami rögtön új felkérést is eredményezett. A Dirty Slippers tagjai meghívást kaptak a Magyar Televízió Sztársávjába, ahol Sipos Szilvia mûsorvezetõvel beszélgettek. A zenekar hamarosan megjelenő második lemezéről két slágerét is Alig, hogy elkészült a Dirty Slippers Te vagy a fény című legfrissebb dala, rögtön új fel- előadta: az Élned kell és a Te vagy kérés érkezett a csapathoz. A gyulai srácok kiskunhalasi dobosukkal, Biró Lacival együtt a fény címűt. A felvételek márciúj bemutatkozási lehetőséget kaptak. A Magyar Televízió Sztársáv című műsorában ze- us 5-én a déli Híradót követően kerülnek adásba az m1-en. nélhettek, és mesélhettek terveikről. Az együttes folyamatosan turnézik. Február elején indult körútjuk egészen a nyár végéig tart. Bejárják az egész országot Miskolctól Győrig. Lemezbemutatójuk március 12-én lesz a békéscsabai Frankó fesztiváMolnár Mária-Eti kiálítása lon, ahol az est folyamán SP és Janicsák Veca is fellép. A Dirty Molnár Mária-Eti először Slippers-rajongók számára igajárt Kiskunhalason. Alkotózi csemegének ígérkezik a küként érkezett hozzánk, kiállílön erre az alkalomra megjelenő tása a Végh-kúriában tekintmaxi CD. Pál László hető meg március közepéig. Szereti a természeti képeket, és főként a hangulatától függ, hogy mikor fest.
A halasi moziban március 3-án és 4-én reggel fél 8-kor, délelőtt 10 és este 6 órakor Az ifjú Viktória hercegnő című amerikai-angol történelmi dráma megy. Tizennyolcadik születésnapjának estéjén az angol trónörökös, Viktória hercegnő személye a brit hatalmi harc tárgya. Nagybátyja, Vilmos király haldoklik, így Viktória a trón várományosa, az ő kegyeiért verseng mindenki. Zsarnok anyja és ambiciózus tanácsadója azonban távol tartja az udvartól, elérve ezzel az ifjú nemesi sarj gyűlöletét. Ekkor találkozik unokatestvérével, Alberttel, akit gyerekkora óta tudatosan arra készítettek fel, hogy leendő férje legyen, és akinek szintén elege van kékvérű felmenőinek manipulációjából. Kapcsolatuk barátságból
vözi. Ezt átvettem tőle. A férjem biztatására kezdtem el festeni. Előbb virágokat, majd tájképeket. Fejből festek: rögzítem az agyamban a képet, és azt viszem vászonra – tudjuk meg. Általában nem mindegy, hogy mikor készülnek a képek. Vannak olyan időszakok, amelyek inspirálóbbak. – A képeimen általában meglátszik, hogy milyen hangulatban festem őket. Amikor szomorú vagyok, akkor többet festek vagy táborok után. Ilyenkor jobban jönnek az élmények. Ilyen szempontból a végletek embere vagyok – mutat rá.
Molnár Mária-Eti kedvenc hangszere a hegedű. Gyermekként maga is zenélt. – Kiskoromban hegedültem. Ha hegedűszót hallok, sírok. A művészetet folytatom, csak másképp – mondja. A megnyitón Jekő Attila alpolgármester ajánlotta a közönség figyelmébe a kiállítást. A rendezvényen közreműködött Kiss Ákos Jenő (képünkön) előadóművész dallal és verssel. A tárlat március közepéig tekinthető meg a Végh-kúriában. Utána tovább utaztatják Soltvadkertre, majd Budapestre. P. L.
Film
egy őrült nap. Lalit Rudolf Péter, az ügyvédet Kamarás Iván játssza. Március 3-tól 7-ig 20 órakor A következő három nap című amerikai thrillert vetítik Russel Crowe és Elizabeth Banks főszereplésével. Férj és feleség tökéletes házasságban élnek. A férfi egyetemi tanár, a nő sikeres üzletasszony, van egy aranyos kisfiuk, az idill tökéletes. Addigi életük szétesik, amikor az asszonyt a rendőrség letartóztatja gyilkosság gyanúsítottjaként. A férj elszántan küzd, minden törvényes eszközt bevet, hogy bebizonyítsa felesége ártatlanságát. Azonban hiába minden, a bizonyítékok alapján a végső fellebbezést elutasítja a bíróság. A kétségbeesett férfi mindent kockára tesz, hogy megszöktesse feleségét.
csakhamar szerelemmé alakul át. Az ifjú Viktória szerepében Emily Blunt, Albert herceg szerepében Rupert Friend látható. Március 5-től 7-ig 18 órakor az Üvegtigris 3 című magyar vígjáték szerepel műsoron. Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi – ennyi elég, hogy Lali meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Az Üvegtigris váratlan vendége, Feri, a budapesti sztárügyvéd – bár nem tervezte –, a büfénél marad, míg Lali – bár nem tervezte –, az ügyvéd Bentley kabriójában marad. Elindul
pán külképviseletének szervezésében. Bejárták az országot, Kiskunhalasra is ellátogattak. Filmjükben a Csipkemúzeum és a halasi csipke is szerepel. A kulturális értékeket bemutató felvételeket március 6-9. között tűzik műsorra. A BS TV hivatalos honlapján már látható a Magyarországról szóló műsorok ajánlója: http://www.bs-j.co.jp/hungary/, kellemes időtöltést! P. L.
Fonogram-gála
Óvodai bál
A Magyar Televízió egyes csatornája március 2-án 20 órától élőben közvetíti a Fonogram-gálát. Az ünnepi rendezvényen a legjobb hazai előadókat és zenekarokat díjazzák. Világzene kategóriában a jelöltek között van a Napra együttes, melynek énekesnője a kiskunhalasi kötődésű Krámli Kinga. A zenekar 2008-ban már nyert Jaj, a világ címû lemezével.
Tavaszi óvodai bál lesz március 5-én 18 órától Kunfehértón, a sportcsarnokban. A műsorban fellép a Jánoshalmi Aerobic Csoport és Bátyai Fruzsina hastánc-bemutatóval. A zenét Virág Norbert szolgáltatja. A belépő tombolaszelvény is egyben. A jegyek megvásárlásával az óvodai SZMK-n keresztül az óvodás gyermekeket támogatják.
Jószolgálati nagykövet lett Vastag Csaba lehetőségekről, új lemezről és arról, kinek mit enged
Vastag Csabát, az X-Faktor győztesét sok felkérés várja, de ő nem panaszkodik. Arról álmodott, hogy pörgős élete legyen, és ez megadatott számára. Azt mondja, a rá aggatott újságcikkekkel ellentétben, amit vállal, az az ő döntése, nincs semmi erőszak. Az sem igaz, hogy nem jut ideje pihenésre. Véleménye szerint mindennek megvan a helye és az ideje. Erre az interjúra például hajnali fél 2-kor nyílt lehetőség, útban Kiskunhalasról Mélykútra. A városban a Béke étterembe és discóba várták születésnapi bulira. • Egy magazinban azt olvastam, hogy nem érzed megterhelőnek, ami rád szakadt az X-Faktor után. Hogyan bírod a sok fellépést? • A fellépéseket nagyon szeretem, mert találkozhatok azokkal az emberekkel, akik láttak minket, de mi őket eddig nem. Nagyon élvezem ezeket a találkozásokat. Fontos, hogy hangsúlyozzam: mindenféle eddig ránk aggatott újságcikkel ellentétben soha semmi nem erőszak. Ezeket mind én vállaltam és ezek az én kéréseim külön. Nagyon örülök, hogy végre az emberekkel lehetek egy picit. • Mikorra tervezed az új lemezed megjelenését? • Pár hónap még biztosan beletelik. Nem akarjuk feláldozni a minőséget a sebesség érdekében. Igyekszünk olyan jó lemezt készíteni a csapatommal, amire hosszú távon is büszkék lehetünk. Nézted a műsort? • Persze. • Akkor láttad, valamelyest minden héten újat hoztunk, mást csináltunk. Ezután is igyekszünk új dolgokat kipróbálni. • Melyik műfajt érzed magadhoz a legközelebb?
• Nincs műfaji korlát, nagyon szeretek mindent. Úgy gondolom, minden, amit teszünk az életben, visszajelzéssel szolgál. Ha az az üzenet, hogy nem kell valami felé menni, akkor később nem megyünk arra. Legalább megmutatja, hogy nem kell azt csinálni. Az Operettszínházat és a musical-előadásokat nagyon-nagyon szeretem, nagyon-nagyon vágyom rá. Remélem, hogy lesz rá idő, és fel tudok nőni a feladathoz. • Orbán Viktor miniszterelnök felkért jószolgálati nagykövetnek. Mivel jár ez együtt? • Kiskoromtól kezdve szociális típusú vagyok. Nagyon szeretem az embereket, és ahol tudok, segítek. Ez most sincs másként. Azon vagyok, ahol és ahogy az erőmből kitelik és futja, mindig segítek a lehetőségeimhez mérten a legjobbat és a legtöbbet. Nagyon fontosnak tartom, hogy a segítség, a támogatás ahhoz jusson el, akinek kell. • Hetek óta vezeted a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének sikerlistáját. • Ez nagyon-nagyon megtisztel. Jó érzés, hogy az emberek ilyen
remek visszajelzéssel éltek irányomban. Most már lassan tripla platinalemez lesz. Ez azt mutatja, hogy jó az út, amin járunk, és ne is forduljunk vissza, ahogy a Tankcsapda-sláger mondja. • Tervek? • Nagyon szeretünk dolgozni. Minden vágyam, hogy senkinek ne legyen egy szabad perce sem a munkatársaim és a barátaim között. Ez azt jelenti, hogy van miért, és van mit csinálni.
„
Nagyon szeretem az embereket, és ahol tudok, segítek. • Az éneklés a hivatásod, az autóvezetés a hobbid. • Soha senkinek nem adnám oda a kocsimat, nem bízok senkiben, egy kivétellel. Csak Maszler László barátom vezetheti az autómat. A kedves olvasók nem látják, de most háttal ülök az útnak, és úgy beszélgetünk. Ezt rajta kívül senkinek nem engedem meg. • Azt szokták mondani, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Úgy láttam viszont, hogy téged
fotó: pál lászló
Molnár Mária-Eti 1949-ben született Magyarkanizsán. Textilipari szakon szerzett oklevelet, mint szövő-kötő és konfekció varrónő. – Festészettel 1996-ban kezdtem foglalkozni. Szeretem a különböző technikákat, de a kedvencem az akvarell – árulja el. – Saját eredeti technikám a gyűrött papír színes applikációban. Eddig alkotótáborokban és a nemzetközi képzőművészek nyári akadémiáján bővítettem a tudásomat. Az alkotó több mint 200 közös, 8 önálló és egy állandó kiállításon mutatta be a műveit. Kiskunhalason először járt. – A mesteremnek dr. Beung Kunsont tartom, aki az akvarell és a rizspapír technikát öt-
fotók: pál lászló
Kedvence az akvarell
alapítvány egy ajándék csipkével képviseltette magát, melyet Rózsa B. György, a bál alapítója adott át a díszvendégnek, Pavel Nyikolajevics Gurzevnek, aki a Moszkovszkij Komszomolec vezérigazgató-főszerkesztője, a Moszkvai Újságíró Szövetség elnöke és az Oroszországi Társadalmi Kamara tagja. A japán BS TV háromfős stábja tavaly 12 napot töltött hazánkban a Magyar Turizmus Zrt. ja-
nagyon szeretnek otthon. • Képzeld el, még kézilabdakapus is voltam Veszprémben. Nekem is szétdobták a kezemet meg a fejemet. Igazi fanatikus voltam mindig, a sportot nagyon-nagyon szeretem, és nagyon nagyra tartom. Igyekszem az embereket arra ösztökélni, hogy mindenki sportoljon. • Mikor pihensz a fellépések és a sportos órák mellett? • Nagyon sokat támadnak minket azzal, hogy nem pihenünk eleget. A fellépések nagy örömet jelentenek számunkra, és mellettük sok időnk is van, amikor tudunk pihenni. Igyekszünk mindennek megtalálni a normális helyét. • Kivel tartod a kapcsolatot az X-faktoros csapatból? • Mindenkivel. Nikolas és Norbi a legjobb barátaim, és Vecát is nagyon szeretem. Ide tartozik MC DC és Varga Viktor is. Mindenkit nagyon szeretek. Pál László
oktatás
www.halasmedia.hu
2011. március 2.
BEMUTATKOZNAK ISKOLÁINK Kertvárosi Általános Iskola
Szent József Katolikus Általános Iskola
Bernáth Lajos Kollégium
Iskolánk a város legfiatalabb részén, a Kertvárosban található. Idén ünnepeljük fennállásunk 20. évfordulóját. Épületünk modern, akadálymentes, jól felszerelt, minden osztálynak saját tanterme van, a speciális tantárgyak tanításához szaktantermek; informatikaterem, multimédiás kistermek, nyelvi labor, műhely, tankonyha, könyvtár, két részre osztható, kosárlabdapálya méretű sportcsarnok áll rendelkezésre. Iskolaudvarunkon játszótér, aszfaltozott kézilabda- és kosárlabdapálya, füves focipálya ad lehetőséget a sportolásra, játékra. Tantermeink nagy részében új bútor, új taneszközök, interaktív eszközök, 120 db számítógép és 40 db tanulói laptop szolgálja a tanórai munkát. 11 tantermet interaktív eszközökkel szereltünk fel. Osztálytermeink tágasak, barátságosak, hangulatos belső tereink jól szolgálják közösségi programjainkat. Emelt szintű képzések a 2011/2012-es tanévtől: Iskolánkban az első évfolyamon emelt szintű angol nyelv tanítással szeretnénk megalapozni a felső tagozaton szintén emelt óraszámban folytatódó nyelvoktatást. Az első osztályosok heti órarendjébe napi rendszerességgel beépülő angol foglalkozások (pl.: drámajáték, bábjáték, tánc, testnevelés) a tanulók életkori sajátosságaihoz igazodva teljes mértékben a kommunikáció központú nyelvoktatás minél hatékonyabb bevezetését és hosszú távú alkalmazását szolgálják intézményünkben. Szeptembertől kezdődően a negyedik évfolyamon az érdeklődő tanulók számára emelt szintű természettudományos oktatást vezetünk be. Célunk a tanulók természettudományos gondolkodásmódjának fejlesztése, a környezettudatosságra nevelés, az érdeklődés felkeltése a fizika, a kémia és a biológia tantárgyak iránt. Elsődleges szempontnak tartjuk, hogy tanítványaink pozitív tapasztalatokat szerezzenek a természettudományok területén, hogy hasznos, az életben jól eligazító ismeretnek tekintsék a természettudományos tudást. Hagyományos, speciális képzési formák: angol és német nyelv tanítása 1. osztálytól kezdve, anyanyelv, matematika, informatika tanítása emelt óraszámban, egyéni felzárkóztatás fejlesztő pedagógusok vezetésével, művészeti nevelés, néphagyományok ápolása, néptánc oktatás, környezetvédelem, természetvédelem, ökoiskolai programok. Tanítási órákon kívül: 1-2. évfolyamon egész napos napközis ellátás, felső tagozaton klubnapközi, felső tagozaton angol, német vagy francia második idegen nyelv szakköri formában, térítés nélkül, tehetséggondozás, felkészítés tanulmányi versenyekre, szakkörök: bábjáték, drámajáték, természetvédelem, helytörténet, logopédiai foglalkozás, énekkar, sportköri foglalkozások: atlétika, labdarúgás, kézilabda, aerobik, játékos sport. A legkorszerűbb pedagógiai módszerek alkalmazása terén iskolánk sokat fejlődött, hiszen nyertes pályázatok eredményeként negyedik éve a szövegértés, a matematika és az informatika oktatása kompetencia alapú tanítás keretein belül történik. Tanítási óráinkon kooperatív munka, differenciált fejlesztés folyik, terjed a projektpedagógia. A foglalkozások középpontjában a tanulói tevékenység áll, jelentős hangsúlyt helyezünk az „életközeli” probléma alapú tanulásra, az önálló ismeretszerzés elsajátítására, amely a személyes tapasztalatok gyűjtése, az információszerzés módszereiből kiindulva az önálló tanulás képességének megszerzését eredményezi. Pedagógiai munkánk eredményeként tanulóink több mint kétharmada érettségit adó középiskolában folytatja tanulmányait. Környezetünket folyamatosan ápoljuk, védjük, tanulóinkat az egészséges életre neveljük. 2007. óta birtokoljuk a megtisztelő Ökoiskola címet, amit 2010-ben újra elnyertünk. A szülőknek nagy segítséget jelent, hogy iskolánk ad helyet az alapfokú művészetoktatási intézmény szolfézs, néptánc, rajz és grafika szakjainak. Ezen kívül lehetőség van a katolikus és református vallású gyermekek hittan foglalkozásokon való részvételére az iskolában. A Szülői Munkaközösség felajánlásokkal, támogatásokkal működteti a Kertváros Jövőjéért Alapítványt, valamint évről évre jótékonysági bál bevételével járul hozzá oktató-nevelő munkánk sikeréhez. A tanításhoz kapcsolódó programok mellett nagyon fontos a szeretetteljes nevelés, a közösségi programokon szerzett élmény, hiszen a tanulmányi versenyek, sportrendezvények, osztálykirándulások, a farsangok, a májusfaállítások, az ökoprogramok, a karácsonyi ünnepségek együttesen teszik emlékezetessé tanulóink számára a Kertvárosi Általános Iskolában eltöltött iskolás éveket. A 2011/2012-es tanévben két egész napos osztályt fogunk indítani. Új elsőseinket idén Paczolayné Lusztig Beáta és Pappné Tóth Adrienn, valamint Taskovicsné László Erika és Laskovicsné Terzics Edit tanítónők várják nagy szeretettel. Kertvárosi Általános Iskola Nevelőtestülete
A Szent József Katolikus Általános Iskola szeretettel várja a 2011/2012-es tanévre a leendő elsős gyermekeket. Az elmúlt években egyre több család választott bennünket a keresztény alapokon nyugvó, gyermekközpontú oktatás, a magas szakmai színvonal és a folyamatosan bővülő technikai feltételek miatt. Fontos feladatunk a gyermekek hitéleti nevelése, ezért órarendi keretben biztosítunk katolikus vagy református hittanórát, tanórán kívül pedig hittan szakkört és közös programokat a lelkiség megéléséhez. Iskolánkba felvételt nyerhet az a kisgyermek is, aki még nincs megkeresztelve, de szülei fontosnak tartják a keresztény értékeket. Jelentkezni a város bármely részéről lehet. Nagy figyelmet fordítunk az újonnan érkező diákok iskolai közösségbe és a tanulásba való beilleszkedésére. Működésünket úgy szervezzük, hogy valóban második otthona legyen a gyermekeknek. Így az alsó tagozatban kisfelmenő rendszerben, iskolaotthonos csoportokban tanítunk. A tanítási órákat a délelőtti és a délutáni időre egyenletesen elosztva tartjuk, a gyerekeket játékos testmozgással, kulturális foglalkozással, kézművességéggel pihentetjük, majd felkészítjük a következő napi órákra. Eredményesen készülnek vers- és mesemondó versenyekre. Jól együtt működünk a zeneiskolával és a művészeti iskola néptánc tagozatával. A mindennapos testedzést úszásoktatással egészítjük ki, a sportfoglalkozásokon a kézilabda, a futball és az asztalitenisz sportágakat alapozzuk meg. Hagyományainknak megfelelően matematika és angol tantárgyakból biztosítjuk az emelt szintű oktatásba való fokozatos bekapcsolódást. Kezdetben szakkör jelleggel, majd 5. osztálytól emelt óraszámmal. Első évfolyamtól kezdve lehet választani az angol vagy a német nyelv tanulását. Nagy sikerrel indítottuk meg a német nemzetiségi nyelvoktatást, amely most már 1-3. évfolyamon ad lehetőséget a német nyelv és népismeret elsajátítására. Széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezünk. A Comenius nemzetközi projekt keretében a következő tanévtől lengyel, román, olasz, szlovák, svéd és német iskolákkal működünk együtt a nyelvtudás fejlesztése és az olvasás-fejlesztés módszertanának bővítése érdekében. A felső tagozatban kollégáink nagy szakmai tapasztalattal, türelemmel viszik tovább az alsó tagozaton megalapozott munkát. A TÁMOP 3.1.4. pályázat során megkezdett kompetencia alapú oktatást folytatjuk szövegértés és matematika kompetencia területeken. Az informatika szaktanterem mellett a sikeres TIOP pályázatnak köszönhetően 119 tanulói laptop segíti az infokommunikációs oktatást a tanórákon. Tehetséges gyermekeinket folyamatosan készítjük fel versenyekre. A szerényebb képességűeket segítjük, hogy sikeresen megtalálják a bennük rejlő értékeket. Tanulásukban és fejlesztésükben logopédussal, gyógypedagógussal és fejlesztőpedagógussal együttműködve haladhatnak. Célunk, hogy a kor kihívásaival bátran szembenéző, testileg és lelkileg is harmonikus személyiséggel rendelkező, felelősségtudatos és önfegyelmezett fiatalokat neveljünk. Olyan iskolát szeretnénk megteremteni, amely az emberi kultúrát úgy hangolja össze az üdvösség hírével, hogy a hit fénye hassa át a világról, az életről és az emberről fokozatosan szerzett ismereteket. Nyílt napunkat a leendő elsősöknek és szüleiknek 2011. március 12-én, szombaton 7.40 és 11.00 óra között tartjuk, melyre mindenkit szertettel várunk. A beiratkozás időpontja intézményünkben: 2011. március 28-29-e. Elsős osztályfőnökök lesznek: Füzér Anita, Tormáné Török Szilvia és Vida Jácint Ferenc. Tóth Tibor Győző Igazgató
Az 1976-ban épült, majd 1999-ben tetőtér ráépítéssel bővített Bernáth Lajos Kollégium 204 férőhellyel rendelkezik. Kiskunhalas Város Önkormányzatának egyetlen olyan intézménye, amely egy óvodába, négy általános iskolába és három középiskolába felvett tanulóknak biztosít férőhelyet és lehetőséget tanulmányaik sikeres elkezdéséhez, illetve folytatásához. Alaptevékenységünk mellett, mely a megfelelő lakhatási, tanulási feltételek biztosítása, biztonságos szociális ellátást és hátteret is nyújtunk. Kollégiumunk elősegíti a bentlakásos intézmény sajátos eszközeivel a társadalmi szerepek tanulását, támogatást nyújt a sikeres (társadalmi) beilleszkedéshez, a közösségi együttlét alapvető szabályainak elsajátításához. A kollégisták tanulmányi munkáját 10 tanulószoba, három tanórás szilencium, mintegy 5000 kötetes – a kötelező irodalmat felölelő – könyvtár, Sulinet Internettel ellátott 2009ben „tetőtől talpig” új, a legmodernebb gépekkel felszerelt informatikaterem biztosítja. A felkészülést – főiskolát, egyetemet végzett (megfelelő szakos) – nevelőtanárok segítik. A tantárgyi nehézségekkel küszködő diákjaink részére felzárkóztató foglalkozásokat szervezünk, melyeket szaktanáraink végeznek, fokozott figyelmet fordítva a tantárgyak specifikus tanulási módszereire. A középiskolások igénybe vehetik az ugyancsak internetes taniroda és a jól felszerelt fodrászműhely szolgáltatásait is. Szakköreinkre (kézműves foglalkozás, gasztronómiai szakkör, színjátszó kör) a szabadidő kulturált eltöltésére, sportolásra, a fentieken túl 3 klubszoba, 1 kézimunkaszoba, 1 kondicionáló szoba, valamint egy sportpálya áll a diákok rendelkezésére. A beteg tanulók hazautazásukig történő elkülönítésére két betegszobában van lehetőség. Intézményünkből valamennyi középiskola jól megközelíthető, a legtávolabbi is 20 perc alatt elérhető. A Bóbita Óvodába, a Szűts József Általános Iskolába és a speciális iskolába járókat reggel és délután helyi busz szállítja. A buszra felnőtt kísérőt biztosítunk. A kollégiumban való tartózkodás ideje: vasárnap 16 órától péntek 17 óráig tart. A kollégiumi elhelyezés ingyenes, térítési díjat az étkezésért kell fizetni. Azok az 5 éves kort betöltött óvodaköteles gyermekek, akik igénylik a kollégiumi elhelyezést, a Bóbita Óvodába iratkozzanak be, majd ezután jelentkezzenek intézményünkben. Azokat a leendő általános iskolás első osztályosokat, akik kollégiumot igényelnek a 2011/2012. tanévben, a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola fogadja. Az iskolai beiratkozást követően jelezzék igényüket titkárságunkon. A középiskolások közül a Bibó István Gimnáziumba járó 7-12. évfolyamon tanuló lányok és fiúk, a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 9-14. évfolyamos lányok részére a kollégiumi elhelyezést csak mi biztosítjuk. A Vári Szabó István Szakképző Iskola leány és fiú tanulóinak is tudunk a szabad férőhelyeinkre kollégiumi elhelyezést biztosítani. Az iskolába történt felvétel után kérjük, jelentsék be kollégiumi elhelyezési igényüket az intézményünkben. Címünk: Bernáth Lajos Kollégium, Kiskunhalas, Bajza utca 1/A. Telefon: 77/522-980. További információk kollégiumunk honlapján: http://bernath.halas.hu Szeretettel várjuk az új kollégistákat! Bernáth Lajos Kollégium Közössége
2011. március 2.
„
egészségügy + társadalom
Donortalanság: a gyász segítő ereje Bár életmentő segítség és óriási emberi hozzájárulás, az utóbbi években egyre csökken a szervfelajánlások száma
mazó szervvel. A szervátültetés A gyász mindannyiunknak elsősorban azokat a testrészeket illeti, amelyek nem függnek fájdalmas. Ha viszont tudszoros közvetlenséggel a vérke- juk, hogy az elhunyt ilyen ringést vagy a légzést fenntartó, működtető rendszereinktől, hi- módon megmenthet mást szen, ha ezek sérültek, károsod- a szenvedéstől vagy a hatak vagy betegedtek meg, akkor láltól, akkor az talán még a nyilvánvalóan nem is adhatók toA pótolhatatlan pótlása vább. Ugyanakkor bizonyos hir- gyászt is enyhítheti kissé. A szervfelajánlás, a donáció az telen halálok bekövetkeztekor embertől emberhez eljutó segít- az ilyen tekintetben másodlagos tartják életben a szervezetet, a máj, a szív, a hasnyálmirigy, a ség egyik ritka, ám annál mé- fontosságú szervek gyors be- amelynek létfontosságú szervei leggyakrabban átültetett: a vese lyebb lelki és egészségügyi vonat- avatkozással megmenthetők. tökéletesen épek maradhatnak, vagy éppen a bőr. kozásokat megmozgató területe. és ezek – hathatós és gyors be- A szervátültetésről természeVannak ugyanis olyan beteg- Menthető, felhasználható avatkozással – megmenthetők. tesen jellemzően az nem döntségek, amelyek semmiféle más Az egyik ilyen, tragikus esetek- Ilyen szervek (betegségtől vagy het, akinek a szervéről-szerveibeavatkozással, eljárással nem ben gyors lefolyású elhalálozás belesettől függetlenül, épp ezért ről adott esetben szó lehet. A ma gyógyíthatók, kezelhetők, csakis az agyhalál vagy például a bal- a leggyakrabban adományo- hatályos magyar törvény egyébegy másik ember testéből szár- eset. Ilyenkor sok esetben gépek zott szerv: a vér mellett) a tüdő, ként úgy rendelkezik, hogy ha az elhunyt máshogy nem rendelkeDonorjelentéstől szervátültetésig. 2007 óta az Országos Vérellátó Szolgálathoz érkeznek a do- zett, akkor szervei szabadon felnorjelentések. Ott országos koordinátor rögzíti a donor azon adatait, amelyek alapján megítélhető, használhatóak gyógyítási célokhogy mely szervek kerülhetnek átültetésre, majd a szerveket felajánlják a beültető centrumoknak. ra. (Más vonatkozású – például Máj-, szív-, hasnyálmirigy- és tüdőkivétel esetén a recipiens (szervre váró beteg) már a szervkivé- szervkivételt tiltó – végrendetel előtt kiválasztásra, behívásra és előkészítésre kerül a donor vércsoportja, testméretei és egyéb let esetén természetesen annak szakmai szempontok alapján. A donort jelentő kórházba szervkivevő csoport utazik, szükség ese- tartalma az irányadó.) tén újabb vizsgálatokat végeznek, folyamatosan követik a donorgondozás menetét és ellenőrzik az addigi adatokat és sok egyéb szempontot. A listáról történő betegkiválasztást meghatározott szem- Racionális részvét pontok (donor és recipiens korának körülbelüli egyezése, gyerekek, régen várók és hiperimmuni– A legnagyobb probléma záltak előnye, centrumok közötti egyensúly, távolsága és sok más szempont) szerint történik. mindennek a kommunikációja Az elvégzett transzplantációkról a koordinátorok pontosan szabályozott, standardizált iratkezelé- – mondja Kálló Zsuzsanna fősi rend alapján készítenek dokumentációt, mely biztosítja a későbbiekben a pontos nyomonkövet- orvos. A kórházi mátrix-vezehetőséget. Az országos koordinátorok minden esetben visszajelzést adnak a donorkórházaknak és tő szerint bár nem volna kötea donor legközelebbi hozzátartozójának a kivett szervek sorsáról. lező az elhunyt hozzátartozóit
FOTÓ: HT-ILLUSZTRÁCIÓ / LÁZÁR ZSOLT
Míg pár éve viszonylag rendszeres volt, az utóbbi időkben lényegében nincs szervfelajánlás a halasi kórházban. Ennek oka távol esik a szigorúan vett orvosi szakmától: a váratlan haláleset bekövetkeztekor a gyász és a részvét előbbre való, mint az egészségügyi vonatkozások. Ugyanakkor azok is fontosak, sőt: a másokon való segítség a hozzátartozók búcsújának is új vonást nyújthat.
www.halasmedia.hu
F Sokan segíthetnek sokakon tájékoztatni vagy hozzájárulásukat kérni, a halasi kórház orvosai mégis minden esetben megteszik ezt. – Ezt diktálja a humánum és a hozzátartozók gyásza iránti tisztelet. Ugyanakkor éppen ezekben a legnehezebb órákban volna szükség arra, hogy az orvos a részvét érzése mellett a „gyógyítói ész” racionális érveire is hallgasson. A gyász mindannyiunknak fájdalmas. Ha viszont tudjuk, hogy az elhunyt ilyen módon megmenthet mást a szenvedéstől vagy a haláltól, akkor az talán még a gyászt is enyhítheti kissé – érvel a doktornő.
Üzletmentes, erkölcsi kérdés A törvény, hogy elkerülje a szervekkel való kereskedelmet, úgy rendelkezik, hogy a kiemelt szervekért sem az elhunyt (örökösei), sem természetesen más nem kaphat fizetséget. – A kórház csupán a beavatkozás mint orvosi-kórházi feladatellátás ellenértékét kapja meg – tudatja Lengyel János, aki szintén erkölcsi szempontokkal indokolja a donáció, a szervadományozás fontosságát. – A véradás esetében általánosan ismert annak fontossága, a szervekkel kapcsolatban viszont ugyanez a helyzet: életeket menthetünk
meg azzal, hogy gondoskodunk és döntünk adott esetekben – hangoztatja az orvosigazgató. Tájékoztatása szerint mint minden kórházban, Halason is működik egy külön e célra kiképezett, szakorvosokból álló bizottság, amely dönt arról, hogy az adott elhunyt mely szervei volnának felhasználhatók gyógyítási, életmentési célra. Az utóbbi években azonban – főként a fenti okok miatt – egyetlen esetben sem akadt dolguk ilyen ügyben. Magyarország egyébként tavaly csatlakozott az európai transzplantációs szervezethet KohoutZ
Kezelés, börtön vagy öngyilkosság A társadalom odafigyelése, a nevelési intézmények jelzései, szakember segítsége nélkül súlyos következményei lehetnek a fiatalkori agressziónak. Városunkban az utóbbi hetekben több eset is felhívta a figyelmet a jelenségre. Kelemen Emese klinikai szakpszichológus szerint a jelenlegi oktatási rendszer is hatékonyan vehetné fel a küzdelmet, ha a pedagógusok több szakmai segítséget kapnának. A kórház szakembere a média felelősségét is felveti az ügyek szenzációra törekvő tálalása miatt. Az utóbbi évek híradásai arról tanúskodnak, hogy nemcsak a diákok közötti nézeteltérések durvultak el: tanárok is egyre többször válnak a fiatalkori erőszak áldozatává. Bár a média sokszor általánosítva és eltúlozva mutatja be az eseteket,
fotó: internet
a jelenség ma
már egyre inkább része a hazai oktatásnak. A pedagógusok jó része nincs felkészítve az erőszakba torkolló helyzetek megelőzésére és megfelelő kezelésére. Az utóbbi hetekben Halason több eset is felhívta a figyelmet a diákok agressziójára. Az intézmények szerint az erőszak számos formája fellelhető, sőt, ma
F Illusztrációs felvétel
Az agresszió mindenkiben meglévő, az alkalmazkodást szolgáló lehetőség, ám hogy a személyiségben a viselkedés harmonikus eleme lehessen, a szociális tanulási folyamatnak van fontos szerepe. Ennek megfelelően legmeghatározóbb a családi környezet. – A gyermek elsődlegesen a szülői viselkedés mintázatát követi, az agresszív modellek környezetében a gyerek maga is agresszívvá válik. A családon belüli erőszak, a szülők egymással szembeni erőszakos viselkedése, trágár beszéde, hangos veszekedése utánzásos tanulással beépül a viselkedésbe. Továbbá a gyereket érzelmileg elhanyagoló, fenyegető, kiszámíthatatlan, veréssel büntető szülői bánásmód eredményezi leginkább a gyermeki agreszsziót. Olykor ez robban ki
már számukra alig akad meglepő ügy... A halasi kórház klinikai szakpszichológusa bár elsősorban felnőttekkel foglalkozik, tanácsadói munkája során maga is találkozott a jelenséggel. Főleg azon szülők és gyermekeik, fiatalok keresik fel, akik elszenvedik az iskolában történő csúfolódást, megalázást, felszerelésük rongálását, a megszégyenítést, kiközösítést. A sérelmeket nehéz feldolgozni, gyakran szorongásos tünetekben, testi panaszokban, a tanulás romlásában, iskolafóbiában nyilvánulnak meg. Szerinte a bejelentett súlyos esetek száma mintegy védekezésképpen, nem nőtt, de az elkövetés módja ha sérelem éri, súlyosabb esetben olyankor,hasérültlelkénekvalamidurvult, eszköze kibővült az féle elégtételt jelent mások báninternet, közösségi oldalak tása – vázolja a pszichológus, aki szerint az agresszív reakciók kezfelhasználásával is. – Pár éve környezete felfigyelt deti jelei már óvodás korban is jól egy középiskolás lányra, aki nem felismerhetők. Később az iskolai ment iskolába. Kiderült, hogy szabályok megszegése, a tanánem egyszerű lógásról van szó: rokkal szembeni ellenállás, ronosztálytársai eltorzított képét gú- gálás, verekedés utal a maganyos megjegyzésekkel kísérve tartászavarra. A kamaszkortól, feltették az internetre – meséli. amikor a szülői függőség csök-
ken, a kortársi kapcsolatok pedig erősödnek, újabb lendületet kaphat az agresszív viselkedésforma: a bandázás, az agresszív viselkedésre hajlamos fiatalokhoz félelemből való csatlakozás, a csoport megerősítést, bátorítást ad, a felelősségérzet csökken. A fiatal személyiségében egyre inkább megszilárdulnak az agresszív viselkedési formák, az indulatosság, ami felnőttkori személyiségzavar kialakulásához vezet. Ilyenkor már nagyon nehéz kezelni a jelenséget. – A legjobb mindig a megelőzés, a rendezett családi élet. Sajnos, erre tudunk a legkevésbé hatással lenni, ehhez a társadalmi hatásoknak is sokat kell változni. A gyerekek agressziójának kezelésekor a viszontagresszió, pellengérre állítás vagy a média nyilvánossága előtti bemutatás nem jó módszer – véli Kelemen Emese, aki szerint a pedagógusok sokat tehetnek azzal, hogy korán észreveszik a gyerekek közötti konfliktusokat, kiismerik családi hátterüket, nehézségeiket, szórakozási szokásaikat, és személyes kapcsolatot sikerül kialakítaniuk a diákokkal. Ha nagy a baj, szakemberhez irányítják a gyereket. A korábbi években a
fotó: internet
Kelemen Emese a fiatalkori agresszió veszélyeiről
F Illusztrációs felvétel pedagógusokat nem készítették fel a durva konfliktusok kezelésére. Ráadásul a rendszerváltás óta a tanárok tekintélye is csorbult: nehezebb a fegyelmezés, mivel nem mindenkinek van hitele a diákok szemében. A szülők együttműködése, elvárásai is változtak, a pedagógusok is gyakran vannak kitéve kritikának, ellenségeskedésnek, ami bennük is feszültséget kelt. – Az iskolapszichológusoknak nagyon fontos szerepe lehet. Remélhetőleg egyre több iskola teheti meg, hogy pszichológusokat alkalmaz. Fontos, hogy a fiatalkori agressziót a diákkal, a szülőkkel, a tanárokkal közösen lehet csak kezelni. A
mutató filmeknek, játékoknak is van hatása az agresszív magatartásra, az utánzásos tanulás révén, de önmagában ezek hatása kisebb, mint a személyes tapasztalatoké. A már pszichésen sérült, arra fogékony gyerekeknél válthat ki katalizátor hatást. Nagyobb jelentősége lehet annak, hogy Halason és régiójában közismerten rossz az emberek mentális állapota, magas a depresszió, alkoholbetegség, az öngyilkosság aránya. Szakemberek szerint ezért térségünkben különösen fontos odafigyelni a jelenség legapróbb jeleire is. Több éve Halason Kalmár Sándor vezető pszichiáter kutatást és tanácsadói programot is szervezett, tavaly pedig hasonló pedagógusok tematikájú konferenciát tartottovábbképzése is tak. Több hasonló rendezvényre nagyon fontos. és a média pozitív hatásainak kiKelemen Emese ara int, hogy használására volna szükség. az erőszakos jeleneteket beHegyes Attila
10 hirdetések Négyállásos autószerelő műhely megosztva is kiadó. Az Allianz Hungária Zrt. kiskunhalasi Tel.: 06 70/4500-475 A-212 irodája pénzügyi tanácsadókat vesz fel. Gyakorlati idő alatt fix fizetés. Ingyenes Kiskunhalason a Vadkerti úton oktatások, irodahasználat, címlisták. Je- az Akáclevél Söröző kiadó. lentkezni fényképes, szakmai önéletrajz- Tel.: 06 70/4500-475 A-213 zal lehet az imre.3.gulyas@allianz.hu címen. A-1020 A központban igényes más-
www.halasmedia.hu A Szállásforg Kft. Kisszállás, Felszabadulás u. 6. március 12-én használtruhaés cipővásárt tart. Nyitás: reggel 6 órakor. Tel.: 06 77/457-474 A-258 Nyár tűzifa 1000 Ft/q-tól. Tel.: 06 30/485-06-63
A-262
fél szobás bútorozott lakás kiadó. Kertvárosban, színvonalasan megépíTel.: 06 70/96-70-982 A-240 tett és felszerelt 140 négyzetméteres A-242 (földszint+tetőtér) jelenleg irodaként üzemeltetett, garzon lakással, gépkocsi Eötvös u. 4. sz. alatti, 90 m2Horvátnyelv-tanárt keresek. beállóval, filagóriával, parkosított, öntöTel.: 06 70/45-03-403 A-248 es, igényesen felújított, riasztózött udvarral rendelkező ingatlan eladó. val ellátott üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni lehet: 06 30/93-83-314, A Kisherceg Sörözőbe ven- Tel.: 06 77/424-156 A-245 06 30/99-58-299. A-83 déglátóipari eladót keresek. Tel.: 06 70/367-93-10 A-254 Dob u. 2. sz. alatti 50 m2-es üzlethelyi- Kunfehértón a Seregély soron nyaraló Szakácsot felveszünk. Tel.: 06 70/371-34-61
Reklámstúdiónkba gépes ismeretekkel ző grafikai tervezőt Tel.: 06 30/52-42-654
ség kiadó. Tel.: 06 77/424-156 A-246 számítórendelkeCsaládi ház kiadó. keresünk. Tel.: 06 70/420-00-93 A-250 A-223
Szakácsot keresünk. Tel.: 06 70/630-38-82
Városközpontban újépítésû 60 m2-
A-256 es, alacsony rezsijû lakás kiadó. Tel.: 06 30/858-19-51 A-264 Német nyelven kifogástalanul beszélő fuvarszervezőt keresünk! Jelentkezés: A buszállomással szemben üzlethelyiugyvezeto@elektrans.com címre fizeté- ség kiadó. si igény megjelölésével! A-259 Tel.: 06 20/577-66-03 A-253
Kiskunhalason a Semmelweis té- A Pozsony utcában 2 ren 90 m2-es, 4 szobás, föld- tes lakás eladó. Irányár: 10,8 szinti különleges lakás eladó. Tel.: 06 70/351-10-81 Tel.: 06 20/380-68-60 A-195 2 szobás összkomfortos Az Esze Tamás lakótelepen 100 m2di házrész felújított állapotban es egyedi fűtésű lakás eladó. 7,5 M Ft Tel.: 06 30/329-77-69 Tel.: 06 20/382-41-51 A-198
2011. március 2. szinM Ft. A-252 csaláeladó. A-261
Bokányi Dezső utcában garázs eladó. Tel.: 06 70/4500-475 A-214
Golf III-as 94-es, benzin-gáKiskunhalason a Félegyházi úton lévő zos eladó. Ár: 495.000 Ft. A-247 3500 m2-es, 3 utcáról megközelíthető Tel.: 06 70/382-80-62 ipari és kereskedelmi besorolású terület eladó. Tel.: 06 70/4500-475 A-215
Kunfehértó, Kossuth u. 19. sz. Partnerközvetítés diszkréten. A-44 alatti családi ház eladó. Tel.: 06 70/235-93-57 Irányár: 4 M Ft. Tel.: 06 77/407-080, eladó. Tel.: 06 30/6-231-331 A-106 06 30/334-90-88 A-219 Szegények ügyvédje. Rászorulóknak díjtalan. Tel.. 06 79/420-150, Fagymentes mélygarázs eladó. A Semmelweis téren 1 szobás föld06 70/319-30-74 A-1037 Tel.: 06 70/339-22-65 A-153 szinti felújított lakás beépített konyhabútorral, gardróbbal eladó. Angol, olasz nyelvből korrepetálást válHitellel terhelt újépítésű csaláTel.: 06 30/76-88-382 A-221 lalok. Tel.: 06 20/29-80-211 A-156 di házat vásárolnék Kiskunhalason. Tel.: 20/537-08-66 A-154 Lakás eladó. Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 70/373-39-88 A-111 Kárpát u. 3. szám alatTel.: 06 20/91-71-403 A-172 ti 1 szobás, klímás lakás eladó. Eladó Soltvadkert-Selymesen 3 szoKémények javítása, gépi marása. Tel.: 06 30/266-14-48 A-263 bás családi ház nagy területtel, a főTel.: 06 30/395-63-62 A-225 út mellett. Tel.: 06 20/94-75-469, Kisszálláson ház eladó. 06 20/33-35-318 A-235 Tel.: 06 70/337-45-21 A-189 Személyszállítást vállalok Európán be-
Egyedül is dolgozni tudó, jól képzett, Lakás kiadó. Tel.: 06 70/544-70-00 (19 leinformálható autószerelőt keresünk. óra után) A-257 Élelmiszerüzlet eladó Kunfehértón a 1 hold, 5 éves őszibarackos eladó. lül éjjel-nappal. Tel.: 06 30/93-83-691 A-260 A-246 A-237 Tel.: 06 70/33-161-99 rendőrség mellett. Tel.: 06 77/407-080, Tel.: 06 20/94-21-631 06 30/287-36-70 A-190 Városközponti 82 m2-es üzlethelyiség egyben vagy megosztva eladó. Bükk tűzifa eladó. 2.100 Ft/q. Családi ház eladó, lakáscsere is érdeHízók eladók. A-239 Cigány (lovári) nyelvtanfolyam indul A-191 Tel.: 06 20/92-67-786 A-1250 kel. Tel.: 06 20/943-08-99 Tel.: 06 70/341-90-99 A-241 Tel.: 06 20/377-37-86 Kiskunhalason a Tiszti Klubban. JelentAz 53-as út mellett, a sóstói csárdától kezni: 06 30/415-97-44 A-158 Félsertés eladó. Bizományi kisáruház értéke- A Vasút u. 8/c sz. alatti 55 m2-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, erkélyes, I. emele- 2 km-re, kövesúttól 100 m-re kétfunkTel.: 06 20/33-20-160 A-255 sítésére átvesz lakberendezéti lakás eladó. Tel.: 06 20/97-22-396, ciós rendezett tanya áron alul eladó. Alapfokú számítógép-kezelő tanfosi és lakásfelszerelési cikkeket. 06 70/33-28-608 A-243 lyam! Március 17. csütörtök 17 óra. A-193 Tel.: 06 30/26-94-092 Kiskunhalas, Kossuth u. 27. A-238 Tanfolyamdíj: 18500 Ft (részletfizemagasföld2 szintes családi ház ol- Városközponti, Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s téssel). Oktatási Központ, Béke u. 4. területén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ár- Körbálás széna és szalma eladó. csón eladó. Radnóti u. 82. szinti, 1 szobás lakás eladó. Tel.: 06 70/331-50-75 A-251 Tel.: 06 20/55-30-700 A-244 A-194 A-249 Tel.: 06 30/49-77-993 tól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-641 Tel.: 06 20/55-18-983
Anyakönyvi hírek Születtek: Ujvári Viktor (Banka Beáta) Kunfehértó, Hirsch Lizi (Zsigó Krisztina) Kiskunhalas, Radics Máté (Pap Beáta) Kiskunhalas, Vida Hanna (Kátai Helga) Kiskunhalas, Horváth András (Dr. Gödöllei Judit) Kiskunhalas, Faragó Kevin (Denczinger Krisztina) Balotaszállás Elhunytak: Bárány József (Kiskunhalas), Király Flóriánné Sipos Irén Rozália (Kiskunhalas), Lakos Istvánné Ferenczi Mária (Kiskunhalas)
HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK:
Március 2. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 KRESZ Percek (ism.) 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Szentföldi szent helyek üzenete 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: A Fekete Kalóz (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság
Március 3. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Patikus Magazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetv. mag. (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Álomtörő (16) 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetv. mag. (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.) 23:55 Képújság Március 4. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetv. mag. (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Business-mix magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Házasságközvetítő (16) 23:00 PONT - ifjúsági magazin 00:00 Képújság Március 5. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek
08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Teleshop 09:30 Sztárok a konyhában - sorozat 10:00 Zodiákus 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT - ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22:00 Bencze Show - Szalai Vivien 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Március 6. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 13:00 Testületi közvetítés (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: A kód neve: ALEXA II. (16) 23:00 Képújság Március 7. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: A halál keletről érkezik (16) 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Március 8. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 KRESZ Percek 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 KRESZ Percek (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Drogvadászok (16) 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 KRESZ Percek (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
2011. március 2.
sport 11
www.halasmedia.hu
Országos döntőben
Díjazták a legjobbakat
Remekelt a Felsõvárosi-iskola * Folytatás Egerben
Válogatottak a legeredményesebbek között
Fotó: Mészáros Imre
Szombaton lezajlott a 2010/2011. tanév Játékos Sportversenyének Országos Elődöntője. A Vári Szabó Városi Sportcsarnokában a Felsővárosi Általános Iskola kis képviselői hatalmas fegyvertényként ismét jogot szereztek az országos döntőben való szereplésre. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye két-két legeredményesebb iskolájából léphettek pályára február 26-án Kiskunhalason a Diákolimpia Játékos Sportversenyében a helyezések eldöntésére, a feljutás reményében. Miután a rendező iskola igazgatója, Kerekes Katalin köszöntötte a megjelent hat csapatot, felkészítőiket, szülőket, vendégeket – megkezdődött a több órán át tartó kemény küzdelem a megyebajnokok és megyebajnoki második helyezettek között. A hazai elitben régóta jelentős pozíciót kiharcolt Felsővárosi gárda kiválóan kezdett, és ezt kiváló folytatással toldotta meg. Három feladat megnyerése után azonban néhány fel-
adatot nem elsőként sikerült végrehajtaniuk, viszont a büntetőpontokat teljes mértékben és egyedülálló módon el tudták kerülni. Mindent egybevetve a kisorsolt tíz feladat megoldása után 51 pontot gyűjtöttek a rájuk komoly veszélyt nem jelentő – 41 pontos, második helyezett – Mórahalomról érkezett ellenfeleikkel szemben. A bronzérmet az először győzelemre, majd ezüstéremre aspiráló gyulaiak szerezték meg a szegedi Vörösmarty, az ötödik helyezett solti Vécsey, illetve a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola versenyzői előtt. Az Országos elődöntőt Kubinyi József, a Magyar Diáksport Szövetség Játékos Sportverseny Munkabizott-
ságának vezetője zárta be, aki őszinte elismerését fejezte ki gyerekeknek, felkészítőiknek a feladatok – a sok-sok fáradtságos percbe, órába kerülő – precíz megoldásáért. A Felsővárosi sikerét Fülöpné Ábrahám Irén, Bende Bernadette és Baksainé Horváth Eszter irányításával, szeptembertől heti három edzéssel a következők alapozták meg: Agócs Lili, Ágoston Tamás, Bozóki Luca, Csorba Renáta, Gyovai Fanni, Keller Dominik, Lengyel Péter, Minda Bianka, Miskei László, Pap Levente, Papp Diána, Piegel Dominik, Pintér Liza, Soós Anna, Suhajda Merlin, Szabó Márk, Tóth Beatrix, Tóth Árpád, Baksai András, Bartek Boglárka, Ginder Dorina, Horváth Rebeka, Kiss Bianka, Koklár Tamás, Kollarics Anna, Madarász Melina, Pintér Dóra, Rávai Gabriella, Székács Tekla, Valaczkai Vass Katalin Délia.
Öt év után szerveztek újra Sportbált Kiskunhalason, a Sóstó Csárdában rendezett esten adták át az elmúlt év legjobbjainak járó elismeréseket. Most először jutalmazták a legidősebb aktív sportolókat. A 82 éves Nagy Torma Gyuláné, a Mindenki Tornája lelkes tagja; míg a 101 éves Szabó József tavaly még sakkversenyt nyert. Évek óta hagyomány, hogy ilyenkor ítélik oda a Gulyás József Emlékdíjat is. Idén ezt két kiváló labdarúgó, Ábrahám László és Bogdán Róbert érdemelte ki. Ugyancsak tradíció, hogy az év speciális sportolója is itt kapja meg az elismerést. 2010-es teljesítménye alapján Király Nándor, a Sport az Esélyért Egyesület versenyzője volt
a díjazott. Az év utánpótlás leány versenyzőjére érkezett jelölések alapján a kuratórium úgy döntött, hogy megosztott díjat ad ki. Ezt két remek úszólány, Juhász Adél és Juhász Janka vehette át. Az év utánpótlás fiú versenyzőjénél is hasonló döntést hozott a szaktestület. Koligyer Bence válogatott kézilabdázó mellett Szűcs Ákos Európa-bajnoki 2. helyezett fallabdázó volt a kitüntetett. Az év csapata a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola III-IV. korcsoportos tornászválogatottja lett – Szalai Viktor, Kovács Gábor, Lajos Richárd, Papp Kornél, Csendes Krisztián, Gáldonyi István – , amely egymás után négy alkalommal nyert diákolimpiai bajno-
fotó: jáger levente
A Sóstó Csárdában megrendezett Sportbálon jutalmazták az előző évben kiválóan szereplő halasi versenyzőket. A díjazottakra több mint 60 jelölés érkezett, a legjobbak szombaton este vehették át az elismeréseiket.
F Míg György és Dózsa Tamás Károly alpolgármester ki címet. Idén először adták ki az év sportegyesülete díjat. Ezt a tíz éve eredményesen működő és hét bajnoki címet begyűjtő Fiat KB Autoteam SE érdemelte ki. Az év edzője a dobószámokban jeleskedő, diákolimpiai és országos bajnokokat nevelő Míg György volt. Az év férfi sportolója az új kategóriájában is igen eredményes, tehetséges gyor-
Járvány ellenére is erőset úsztak
Bár a járvány a halasi versenyúszókat sem kímélte, a talpon maradók két úszóversenyen is részt vettek: a rangidősek Hódmezővásárhelyre, a kicsik pedig Kecskemétre utaztak, hogy felmérjék pillanatnyi formájukat. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület HalasThermál úszócsapata a vásárhelyi nemzetközi mezőnyben 3 ország versenyzőivel és 30 egyesülettel szállt szembe: öszszesen 512 úszó indult. Novotny Attila versenyzői főleg 200 méteres számokban indultak, és 14 érmet, 4 oklevelet és 1 különdíjat szereztek. Eközben a csapat „mini különítménye” Grigo-
rov Leila vezetésével a megyeszékhelyre utazott, ahol elsősorban 50 méteres számokban mérettek meg, melynek 6 szépen csillogó érem lett a jutalma. A vásárhelyi Tavaszváró Nemzetközi Úszóversenyen aranyat szerzett Juhász Adél, Juhász Janka, Bánóczki Milán, Vas Luca és Galyassy Szilárd, aki egyben korosztályos LEN-pont győztes is lett! A kecskeméti Hírös Kupán Rátkai Anna és Fülöp Bianka végzett az élen, az összesítésben 8 arany-, 8 ezüst-, 4 bronzérem, 4 oklevél, és 1 különdíj a hétvégi mérleg. (Munkatársunktól)
Rangadót nyert a KNKSE Bajnokok lehetnek Biztató
A KNKSE hozta a kötelezőt, a Gyöngyös viszont pontot vesztett Csorváson. A két csapat azonos pontszámmal áll az NBN I/B-s női kézilabda tabella első két helyén. A halasiak három góllal verték a bronzérmes helyen tanyázó Hajdúnánást. Rangadót játszottak az NBN I/ B-s női kézilabda bajnokságban. A halasiak azt a Hajdúnánást fogadták, amely ősszel legyőzte a KNKSE-t. A bajnoki cím szempontjából sem mellékes találkozó első gólját Beke révén a nánásiak szerezték, amelyet Karsai Dóra egyenlített ki. A meccs hátralévő részében még három alkalommal volt döntetlen, a többi
részben a hazaiak vezettek 1-23 góllal. Sok hiba csúszott a játékba, és a védekezés sem volt mindig jó, ráadásul az emberelőnyös helyzeteinket sem sikerült kellő hatékonysággal kihasználni. Ennek ellenére a Hajdúnánás 8-8-nál, 9-9-nél és 12-12nél érte csak utol az ellenfelét. Halasi oldalon Kurgyis és Barna játszott jól, a vendégeknél Kar-
nik, Takács jeleskedett. A hajrára kétgólos előnnyel fordultak a halasiak, amelyből egyet sikerült a szünetre megtartani. 16-15-tel fordultak a csapatok, az első gólt rögtön a KNKSE szerezte a térfélcsere után. A 41. percben volt először 4, majd egy perccel később 5 gólos a különbség, de ettől nem tudott továbblépni a hazai egylet. A nánásiak jól tartották magukat, a megfiatalított csapat igyekezett oroszlánként küzdeni. A halasiak nagyon akarták a sikert, a vége előtt nem sokkal úgy tűnt, magabiztos lesz a győzelem. Ekkor Virág vette be Salánki kapuját, ám a hátralévő időben a vendégek szorosabbá tették a végeredményt. KNKSE-Hajdúnánás 31-28 (16-15). A találkozó legeredményesebb hazai játékosa Kurgyis Niokolett volt, aki vezeti a házi góllövő listát is. A Gyöngyös idegenben vesztett pontot, így a KNKSE-vel azonos ponttal áll a bajnoki tabella első két helyén. A hétvégén a halasiak utaznak Gyöngyösre, ha nyernek, átvehetik a vezetést a bajnokságban. levi
Ha szombaton hazai környezetben a Kiskunhalasi UKSC legyőzi a Makót, akkor bajnok lesz az NB II-es ifjúsági kézilabda bajnokságban. A halasi fiúk sikeres és eredményes hétvégét tudhatnak maguk mögött. Pénteken kezdődött a hétvégi sorozat: a Kiskunhalasi UKSC serdülői Debrecenbe utaztak. A jó utánpótlásbázissal rendelkező cívis város kézilabdázói csak megnehezíteni tudták a halasiak dolgát. A szünetben 15-12-re vezettek Nagy Ernő tanítványai. A szünet után sem tudott a Debrecen fordítani, így a végén megérdemelt KUKSC-győzelem született. Debrecen-Kiskunhalasi UKSC 24-28. – Koligyer Bence 11, Varga Tamás 9 alkalommal talált be a kapuba. Dicséret illeti még Vincze Ádámot, aki mindig jókor szerzett gólt, valamint Pál Gábornak és Tóth Istvánnak is elévülhetetlen érdemei vannak az idegenbéli sikerben – értékelt Nagy Ernő. Az ifi és a felnőtt Békéscsabán szerepelt. A Viharsarokban aztán
bebizonyosodott, hogy a halasi szél erősebben fúj, mint a hazai. A fiatalok a tabella éléről várták a folytatást, már az első 30 percben remek mérkőzés és óriási küzdelem alakult ki. Az első félidőben 22-19es előnyt szerzett a KUKSC. A szünet után azért maradtak izgalmak, de Koligyer Bence 11, Pecséri Máté 9, Tóth István 7 gólja elég volt a sikerhez. Békéscsaba-Kiskunhalasi UKSC 36-39. Szombaton a Makó érkezik Kiskunhalasra, a délután 3 órakor kezdődő meccsnek a bajnoki cím megnyerése szempontjából van óriási jelentősége. Ha a KUKSC nyer, akkor övék a bajnoki aranyérem. Erre egyébként minden esélyük megvan a fiataloknak. Éppen ezért számítanak a halasiak arra, hogy ismét népes szurkolótábor előtt szerepelhetnek. Az utóbbi időkben azért minden mérkőzésre megteltek a lelátók. A felnőttek is nyertek, 16-16-os félidőt követően 34-30-ra. Ezen a találkozón Virág Sándor 12 alkalommal vette be a csabaiak kapuját. A felnőttek is a Makó ellen meccselnek, nekik is fontos volna a két bajnoki pont megszerzése. JL
Elkezdődik az atlétaszezon is. A halasi Ganzair Atlétikai Club idén is legalább olyan eredményes évet remél, mint amilyen a tavalyi volt. A hétvégén Bonyhádon vettek részt egy ranglistaversenyen a serdülők. Mint megtudtuk, a bajnokságnak a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium impozáns, minden igényt kielégítő, szinte irigylésre méltó sportlétesítménye adott otthont. A versengésen Nagy Dávid 60 méteres gátfutásban remekelt, minden ellenfelét maga mögé utasította, távolugrásban pedig az igen elismerésre méltó bronzérmes helyen végzett. Szabó Petra súlylökésben szerepelt, és remek eredménnyel a dobogó második fokára állhatott fel. Igen erős volt a mezőny, éppen ezért értékes Bálint Bettina súlylökésben elért negyedik helyezése. Összegészében véve a halasi versenyzők eredményei biztatóak, így minden remény megvan arra, hogy remek lesz az idei fedett pályás idény is. vk
sasági motorversenyző, Györfi Alen lett. Az év női sportolójának járó díjat a város eddigi egyetlen olimpiai érmét szerző Váradi Krisztina kapta meg. Ő egyébként egy 5 ezer forintos különdíjat is kapott a High Care Stúdiótól, és a Ganzair Kft ügyvezetője, Gidai János 100 ezer forintot ajánlott fel a halasi tehetségnek. HT
Pofonparti
Első, de minden bizonnyal nem utolsó alkalommal rendezték meg az I. Kunfehértói Farsangi Pofonpartit, ugyanis nagy sikere volt a rendezvénynek a település sportcsarnokában. A Halasi Boksz Club és egy lelkes apa, Kozma László remek sporteseményt szervezett. A Spartac Subotica, a Duna Box Club, a Kecskemét, a Baja, valamint a Halasi Box Club versenyzői léptek ringbe az I. Kunfehértói Farsangi Pofonpartin. A remek kezdeményezésre sokan voltak kíváncsiak, és a rendezvény sikere biztos folytatást ígért. Ráadásul ami fontos: 4 halasi győzelem, egy döntetlen és négy vereség lett a mérleg, amely mögött nagyon jó teljesítmények és tisztes helytállás van. Sokak számára emlékezetes volt Jakab Zoltán visszatérése vagy éppen Fodor Álmos csatája, ő Kaszás Attilával a nap egyik legjobb mérkőzését produkálta. A halasi Farkas István szépen helytállt kecskeméti riválisával szemben, Kertész Kovács Ádám pedig már az első menetben felőrölte ellenfelét. A nap meccsének ítélték a jelenlévő szakemberek a Takács Ákos-Gálos Viktor találkozót. A jelenlévők szerint a mérkőzés az ökölvívás valamennyi szépségét felvonultatta. A halasi Albert Ferenc döntő fölénnyel verte kecskeméti ellenfelét, Babós László pedig egyhangú, pontozásos sikerének örülhetett. A hazai csarnokban öklöző Kozma Bea Lukács Kittivel döntetlen bokszolt, míg Kozma Anita szépen helytállt szerb ellenfelével szemben. A különdíjak átadása során a legharcosabb halasinak Albert Ferencet, míg a legjobb halasi női versenyzőnek Kozma Beátát választották.
12 városunk színei
www.halasmedia.hu
Sonka és veltelíni Osztrák attasé a borbarátoknál
Több mint 100 éves családi vállalkozás Ausztriában a Zimmerlborászat. Üzemeltetője, Ernst Zimmerl 11 esztendeje osztrák kulturális attaséként ápol élénk barátságot az itt élő Manfred Rottmarral. A sikeres vállalkozó és képzőművész tagja a Kiskunhalasi Borbarát Társaságnak, így nem volt kérdés, hogy előbbutóbb az osztrák ízek is megjelen-
RITA ASSZONY HÉTKÖZNAPI ÍZVARÁZSLATA Forró leves hideg napokra
gazdálkodik, pincéjét a löszfalban alakította ki. A gazdaságot – ami egy népszerű filmsorozatban is szerepelt – a legszebbek között tartják számon a környéken. Herr Zimmerl kiválóan beszél magyarul, és nagyon tetszenek neki a Kiskunhalas környéki borok is, amelyeket már volt alkalma megkóstolni... Kép-szöveg: jáger
Romák és rendőrök Együtt dolgoztak, tanultak településfejlesztési segítést
Uniós projekt keretében tanultak együtt a helyi rendőrségen rendőri, roma, polgárőr és más civil szervezetek képviselői. A február 7-én kezdődött tanfolyam célja, hogy a településükön élők számára minél nagyobb összegű hazai és EUforrást tudjanak lehívni az Új Széchenyi Terv segítségével. A húsz alkalomból álló akkre-
Tárkonyos csirkeraguleves Hozzávalók: 40 dkg felsőcomb vagy csirkemell, 1 kis fej vöröshagyma, 20 dkg vegyes zöldség, 5 dkg zeller, 10 dkg zöldborsó, 10 dkg gomba, 5 dkg liszt, 2 dl tejszín vagy tejföl. Az ízesítéshez: petrezselyem, só, vegeta, tárkony, citromlé. Elkészítés: a húst kockákra vágom. Az apróra vágott vöröshagymát olajon megpárolom, majd rárakom a húst. Együtt párolom tovább, amíg a hús kifehéredik. Ezután a kockákra vágott zöldségek, majd a borsó és a gomba következik. Felengedem a levest, megsózom, vegetát szórok bele, és amikor megpuhultak a hozzávalók, a tejszínnel vagy tejföllel (habarással) besűrítem. Apróra vágott petrezselymet, finomra vágott (vagy szárított) tárkonyt adok hozzá, majd kevés citromlével ízesítem. A következő lapszámban egy tartalmas főétellel készülök. Addig is jó munkát kívánok mindenkinek a konyhában! Rita asszony
ditált képzésen több mint 200 fő tanul pályázatírást, önkéntes szervezést, partnerség-építést, munkaerő-piaci ismereteket és számítógépes ügyintézést. A képzéseken megtervezett közös pályázatokon együtt dolgoztak a hallgatók, s végül 11 közös pályázatot adtak be. A legnagyobb eredmény az, hogy a Kecskeméten, Kiskunhala-
son és Kalocsán közösen szervezett képzések nemcsak új ismereteket adtak a végzett 67 hallgatónak, hanem közösséget, partnerséget építettek, és várhatóan jelentős forrást is jelentenek majd a kisebb településeknek. A hallgatók egy része a megye két leghátrányosabb helyzetű kistérségéből érkezett. Kép-szöveg: P. Á.
A bíró is megdöbbent a szörnyűségen Az anya elhanyagolta, az apa megkínozta gyerekeit * Bírálat a gyermekvédelem felé is Tizennégy év fegyházra ítélte a megyei bíróság azt a környékbeli férfit, aki megerőszakolta és sanyargatta gyermekeit. Az anya két év felfüggesztett börtönt kapott. Az iszákos szülők gyerekei patkányok között éltek, éheztek, verték és elhanyagolták őket... Szemrebbenés nélkül hallgatta végig ítéletét a vádlott, az anya viszont rosszul lett, amikor megtudta. Ennél vélhetően jobban bírták az egykori otthoni körülményeket, amelyek szörnyűségén a bíró is megdöbbent. A gyerekeket állati körülmények között tartották
egy közeli tanyán. Ágyaik, matracaik körül patkányok szaladgáltak. Tanúk szerint a szülők gyakran részegek voltak; volt, hogy az anya a gyerekeit sem tudta megetetni; rendszeresen éheztek, súlyosan viszszamaradtak a fejlődésben. A tavaly 5 éves Zsófia alkata 3
éves, míg a 3 éves Bonifác alkata egy 2 éves korú gyermek testfelépítésének felelt meg. A héthónapos beteg Pétert csak akkor vitték orvoshoz, amikor már életveszélyesen kiszáradt. Télen a gyerekek fűtöttek be, hogy meg ne fagyjanak. Az apa gyakran a gyerekek előtt verte az anyjukat, ilyenkor a gyerekek is kaptak pofont és rúgásokat, de volt, hogy a falhoz csapkodta, sőt, a nagyobb gyerekeket – két fiát és lányát – rendszeresen megerőszakolta,
és arra kényszeríttette őket, hogy orálisan elégítsék ki őt. Ha tiltakoztak, veréssel fenyegetve kényszerítette őket. Sárközi Szabolcs bíró megdöbbentőnek és szívszorítónak nevezte a történteket. A nyolc általánost végzett 35 éves vádlott, B. Tibor nem ismerte be, hogy gyerekeivel fajtalankodott, és fellebbezett. A 43 éves anya, S. Eleonóra elismerte a vádiratban szereplő cselekményeket és büntetőjogi felelősségét. A nyomozás során azt
vallotta: nagyon sajnálja a történteket, és megbánta magatartását – ítélete jogerős. A tárgyaláson a vádlottak kirendelt védői a hazai gyermekvédelem hiányosságaira hívták fel a figyelmet, amely komoly anyagi problémákkal küzd, és nem működik megfelelően. Bár a hatóságok 2006-ban először jelezték a gyerekek veszélyeztetettségét, a legkisebb 2009ben, a többiek pedig csak 2010ben kerültek nevelőszülőkhöz... (pozsgai)
Vérszomjas ebek
Fotó: Szőri Attila
Egyelőre nem nagyon akar tavaszodni, ezért a hideg ellen egy forró, gazdag ízvilágú levessel szálljunk harcba! A csirkeragulevest citromostárkonyos jellege miatt az ínyenc családtagok is előszeretettel fogják fogyasztani.
nek majd a Csipke Hotelben tartott összejöveteleken. Múlt héten az attasé borai kerültek az asztalokra. A Zöld Veltelíni, a Rajnai Rizling vagy éppen a Blauburger nagy sikert aratott a borközösségben, s az italokhoz megfelelő étel is dukál: különleges sajt és vaddisznósonka, amelynek alapanyagát az attasé maga lőtte. Ernst Zimmerl 3,5 hektáron
2011. március 2.
Ha már tele is van a hócipőnk a téllel, ha már alig várjuk az illatos tavasz mámoros beköszöntét, véssük jól az eszünkbe, amit a Természet nem győz évszázezrek óta megtanítani nekünk: az öröm sohasem kintről, hanem mindig bentről fakad. A szépség, a derű – bár ezt hisszük – sohasem a körülményektől függ, hanem attól, mennyire fogadjuk be a jelen pillanatot... Ha most elmegyünk a tél zord ajándékai mellett, kevésbé lesz ünnep a tavasz; ha most nem az itt-és-most-ban utazunk, sosem fogunk megérkezni sehová... (Kép, szöveg: kz)
Vérszomjas harci kutyák támadtak egy kis ebre a Pozsony utcai parkban. Harnóczi Zsolt vasárnap este sétáltatta Perecet, amikor két megvadult kutya rohant feléjük. Mire felvette volna ölebét, egy tigriscsíkos staffordshire terrier és egy hasonló, de annál jóval nagyobb eb megmarcangolta Perecet. Zsolt próbálta leráncigálni, bottal ütni a kutyákat, de eredménytelenül. Odaérkező gazdáik se tudták visszahívni azokat, a nagyobbik csak akkor engedte el a kiskutyát, amikor az már a sokktól élettelenül lógott a szájából: a nyakát több öltéssel kellett összevarr-
ni, de a mellkasán is megsérült, és valószínűleg több bordája is eltört. A gazda a Városi Rendészeten tett panaszt, ahol szabálysértési eljárás indulhat a két eb gazdája ellen. Zsolt is várja azok jelentkezését, mert szívesen elbeszélgetne velük a felelős állattartásról... A két támadó kutyán nem volt se póráz, se szájkosár, úgy sétáltatták őket gazdáik a lakó-pihenő övezetben lévő parkban. Ijesztő abba belegondolni, mi történik, ha nem egy ölebre, hanem egy játszadozó kisgyerekre támadnak rá a kutyák... Kép, szöveg: P. Á.
DEKÓDER
avagy a szavak mögötti világ
Fejlődés. Vajon mi, ma élő emberek, boldogabbak vagyunk-e, mint elődeink bármikor? Jobb-e az életünk, kevesebb-e a szenvedés, mint ötezer, ezer, ötszáz vagy ötven éve? Jutottunk-e valamit előrébb azóta, hogy baltával, karddal, géppuskával és atombombával mentünk egymásnak? Több-e a lelki és testi egészség bennünk, mint az ősi, átmeneti és modern korokban? Fejlődtünke valamit? Avagy nem? Csak a színfalak és a jelmezek változtak? Csak a szenvedések formái alakultak át? Ma nincs pestis, nem fenyegetnek közvetlenül a Természet veszélyei, és több a fűtött otthon meg az ennivaló. A világon elterjedt a demokrácia, az általános oktatás és egészségvédelem, lépten-nyomon szórakozóhelyek és tömegközlekedés, nem is szólva a legális drogokról: tévéről és internetről. Ugyanakkor soha ennyi személyiségzavar, általános agresszió, széthulló család, társadalmi igazságtalanság nem volt, mint ebben a korban. Vagy ha volt is, ma sincs kevesebb. E rovat egy kedves-hűséges olvasója a napokban könnyek közt mesélte a szerkesztőségben, hogy Rákosi emberei gúnyos-gyűlölködve hajtották be rajtuk az adót, nem kímélve ágyban fekvő beteg édesanyját sem. Vajon máshogy volt ez a suméroknál, a török hódoltság idején vagy éppen manapság? Talán akkor vagy ma nem voltak/nincsenek önző, arrogáns hatalmasok, akik egyfolytában „nép”-pel és „az emberek érdekei”-vel a szájukban rabolták le a társadalmakat? S ha most több is a technikai vívmány – vajon a nemesítő lelki-szellemi gyarapodást szolgálják ezek vagy csupán a testit: az elhízást, a civilizációs betegségek kialakulását, a túlzott kényelmességet, a sokszor beteges szórakoztatást? Az az érzésem, hogy az emberiség még nem ugrotta meg azt az akadályt, ami a továbbfejlődéséhez szükséges volna. Úgy élünk, mint az az egyén, aki lusta és ostoba ahhoz, hogy kisgyerekből nagygyá vagy tinédzserből felnőtté váljon. Tudjuk, hogy túl kellene már lépnünk a régi beidegződéseinken: az agresszión, a csordaszellemen és a testi vágyak/szükségletek kényszeres hajszolásán. Mégsem tesszük: előszeretettel gyűlöljük a Mást, és az életet nem tekintjük másnak, mint egy lakomának, amit lehetőleg a képernyőt bambulva fogyasztunk el. Ez pedig veszélyes helyzet, mert az evolúció – még ha azt szellemi vagy társadalmi értelemben nézzük is – nem szokta megvárni a hátra maradókat. Talán nem tudományos azt mondani, hogy a majmok abból az emberfajtából lettek, amely faj nem volt hajlandó kiemelkedni az állati létből. Ám ha ma körülnézünk, látjuk, ahogy egyes emberek és embercsoportok úgyszólván örömmel hullanak vissza az állati (sokszor a növényi) szintre, ahol a létnek – magánéletnek vagy közszereplésnek – semmi értelme nincsen, mert nincs benne fejlődés, csiszolódás és boldogabbá válás. k-out