XXV. évf. 11. szám 2011. március 17.

Page 1

További munkahelybővítést terveznek a Kereskedőből országhíres Budapestrõl Halasra csábított osztrák cégnél. mecénás menedzser.

3 milliárd „új” kórházra

(8. o.)

(10-11. o.)

(4. o.)

Új cég a Levi’s Már nem helyén alkudozik

Nem áll le a betegellátás a beruházás során, de történelmi fejlõdés valósulhat meg.

Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Üdülési csalás: nincs bűn? 7fotó: kukacos csoki a Tescóban Háziorvosok hanyatlása Szcientológus-érdek a lejáratás? Zsinórban nyer a KNKSE

2011. március 17. • XXV. évfolyam 11. szám • Ára: 165 Ft

DEKÓDER: A cunami üzenete

Városházi vagyonok Százezertől hatszázezerig terjednek az önkormányzati bruttó fizetések

www.halasmedia.hu


a hét 2011. március 17.

F Melengető napsugarak

F Irány a tér!

Képek, szöveg: KZ

Szevasz, tavasz!

F Ámulatba ejtő évszak...!

F Az utolsó hókupacok

F Elandalító zsongás

F Nyílnak a kert(helyiség)ek is F Az első fagyigombócok

A SZERK

A téboly szomorú históriája Meglepődtem, amikor meglepődött a kérdésemen a szcientológus alapítvány elnöke (lásd cikkünket a 6. oldalon!). Azt akartam megtudni, mit szól ahhoz, hogy egyes szóbeszédek összefüggésbe hozzák őket a halasi-megyei elmeotthon elleni kampányszerű lejáratás-sorozattal. Állítólag azért, mert a szcientológusok szemet vetettek a volt szovjet laktanya helyén felújítandó következő objektumra. Ha tehát a pszichiátriai otthon a botrányok miatt bezár, akkor Kalocsa után Halasra is beköltöznének a szcientológusok... – pusmogják. Az elnök méltatlankodott a kérdésemen. Átérződött a telefonban békés háborgása, miközben nevetségesnek, légből kapottnak, alaptalannak nevezte a pletykát. A helyzet csakugyan kísérteties, mert a „másik oldal” ugyanígy háborog. A mindeddig alaptalanul megrágalmazott, porig alázott Kőrösi úti intézmény ugyanolyan méltatlannak érzi a pletykákat, amelyek miatt szörnyű helyzetbe került az elmúlt egy évben. Ők is azt mondják, hogy hol nevetséges, hol rendkívül gyalázatos, hol alaptalan, hol pusztán ostoba szóbeszédekkel rombolják a jó hírüket. Az egyre elkeserítőbb „meccsnek” azonban mindeddig egy szenvedő alanya van: az intézmény, amelyben be-

médiaszerte köpködnék, szidalmaznák, aláznák őket; ha egy hanyagul kitöltött menetlevél vagy egy névtelenül tett kabátlopás-feljelentés miatt a lapok címoldalára kerülnéteg embereket ápolnak. Sok-sokéves fennállása alatt soha nek? Tehetős szervezetként nyilván a legjobb ügyvédeket semmiféle botrány, szabálytalanság, jogsértés nem történt bíznák meg, és erős kézzel csapnának oda a „szóbeszédek” ott. Míg két (volt) ápoló be nem mószerolta az otthont, míg híresztelőire, ajkukon az ártatlanság vélelmének jelszaváegy-két felelőtlen sajtótermék olcsó balhét nem szimatolt val... Az elmeotthonnak ilyesmire nincs pénze, így vélt áraz ügyön, addig érdekes módon soha, senki nem beszélt tatlansága sem érvényesül – őket majd a bíróság tisztázza erőszakról, szexorgiáról, jogsértésekről, hamis menetleve- egyszer. Már ha egy árva ítélet érdekelni fogja a szennyet lekről meg vesztegetésekről. Talán azért nem, mert ilyen most szorgalmasan turkáló sajtót... veszett őrültségeket először illene bizonyítani, nem rög- A halasi-megyei elmeotthon jó hírét ok és alap nélkül tön szétfröcsögni. Nálunk viszont nem számít a jog és az tönkretették, tekintélyét, szakmai és morális integritását szétzúzták, vezetőit és rajtuk keresztül dolártatlanság vélelme. Boldog-boldogtalan gozóit megalázták. Ha mindez egy bírói ítéfeljelentést írogat, szaglászik, blogon ráSenki sem lesz leten alapulna, azt mondanám: végre, meggalmaz és nyomorít meg erkölcsileg mindérdemelték, győzött az igazság. máig feddhetetlen embereket; lihegve kosgyőztese Így azonban máris győzött az alávaló nemlat olyanok után, akik legalább egy rossz telenség, akár egyházi-jogvédői köntösbe szót ha mondanának az intézményre, vezetőre vagy legalább valamelyik középvezetőre. Köztük szci- bújtatták, akár rosszindulatú vagy megbántott súgók leentológusok, akik azért léteznek és kapnak fizetést – hisz járató propagandájába, akár médiapletykába. Akármit is „küldetésük” címerében ez áll –, hogy küzdjenek az eleve mond majd a bíróság: a Jogot, az Igazságot és a Méltányosságot már nem tudják visszaadni az otthonnak. Valakinek feltételezett jogsértések ellen... Vajon mit éreznének a névtelen rágalmazók, a szcientoló- végül formálisan igaza lesz, de ennek az ügynek senki sem gia-alapítvány önjelölt embermentői, ha egyszer őket érné lesz győztese. megalapozatlan rágalmazás? Ha már egy állítólagos plety- Rettenetesen szomorú história. k-out kára méltatlankodva reagálnak, akkor mit éreznének, ha


2011. március 17.

A 7 KÉPE

EZ TÖRTÉNT A HÉTEN Új munkaadó a városban Beruházás a megszűnt Levi’s helyén

Még rendelnek 4. o. Elöregszik, hanyatlik a háziorvosi pálya

Vagyont vallottak Hogyan keresnek a városi vezetők?

Ígérte, hogy nem alkudozik 4. o. Portré: hogyan lett kereskedőből mecénás menedzser 10-11. o.

Marad 105 éves Nincs pályázat városközpont-felújításra Pihen a tervtanács A válságban kevesebb a kiemelt építkezés

Kukacos müzlicsoki-szeletet vásárolt egy olvasónk az ünnep napjaiban. A Cerbona különleges, véletlenül sem vegetáriánus édességevőknek gyártott készítményét a Tescóban hozták forgalomba, igaz, szavatossági időn belül. Tanulság: csak fényes nappal, jó látási viszonyok között vásároljunk, és vigyünk magunkkal szemüveget... no meg féregirtót. Hogy aztán kívánhatunk-e jó étvágyat...?! Kép, szöveg: KZ

a hét

9. o.

5. o. Plusz 20 gyermek!

Körvonalazódó oktatási létszámok Halason 12. o.

5. o. Mûhelynap a Bibóban Sajtó és nyilvánosság

Leplezetlen lejáratás Kik és miért akarják tönkretenni az otthont? 6. o. Pákó mulat Kongásból lett médiasztár Üdülési csalás A rendőrség szerint nincs bűncselekmény 6. o. Örömest muzsikálok Charley szerepében: Pálfi Ervin Magányos menetelés Meddig bírja Kiskunhalas az intézményeit? 7. o. Bibó Kupa Élen a KNKSE * Bence országos bajnok 3,2 milliárdos megújulás Nem áll le a betegellátás a kórházban 8. o. Magyarok vására Hatalmas, színes forgatag Tömegek az ünnepen Munkatársunk sajtódíjas 8. o. DEKÓDER: A cunami üzenete

13. o. 14. o.

15. o. 19. o. 20. o. 20. o.


hírek 2011. március 17.

Osztrák cég ad munkát Halason

Budapestről helyezte át székhelyét városunkba, ahol a volt Levi's területén, mintegy 900 m2-es raktártérrel, kibővült árukészlettel áll régi és új partnerei rendelkezésére. A Sigron tisztító, illetve fertőtlenítő szerek és eszközök, valamint takarítógépek forgalmazásával foglalkozik. Tucatnyi társaság termékei érthetőek el rajtuk keresztül. Kisés nagykereskedőket is kiszolgálnak, és most már Kiskunhalasról látják el az egész országot. A Tükörnek elmondták, hogy áprilisig 8 főnek adnak munkát, de később létszámbővítés is elképzelhető. Személyes kapcsolatok miatt, valamint a megfelelő hely miatt választották éppen Kiskunhalast új magyarországi központjuknak. Rövidesen a hivatalos nyitásra is sor kerül, tájékoztatták lapunkat, amely elsőként adhat hírt a városban egy újabb munkahelyteremtő beruházásról. Az osztrák cég a válság óta – az élelmiszeráruházakat leszámítva – az első olyan nagyvállalat, amely városunkba települt, és helyi szakembereknek ad munkát. További részletek a jövő heti Tükörben. Hegy-s

A Tekó főzne a Bibónak is Elképzelhető, hogy szeptembertől a Rákóczi-szakközépiskola konyhájából étkeznek majd a Bibó István Gimnázium diákjai is. Döntés még nincs, Jekő Attila alpolgármester lapunknak csak azt tudta megerősíteni, hogy folyamatban van az önkormányzati konyhák működésének felülvizsgálata, amelynek része ez az elképzelés is. A város célja, hogy olcsóbb legyen azok fenntartása úgy, hogy e közben az ellátás minősége se változzon. A Bibó diákjai jelenleg a Csipke Hotel konyhájából kapják az ebédet, de a céggel kötött megállapodás júniusban lejár. h. a.

fotó: pozsgai ákos

A Sigron Magyarország Kft. az osztrák Sigron Gmbh leányvállalataként tavaly novemberben kezdte meg kiskunhalasi telephelyének kialakítását. A hazánkban 21 éve jelen levő társaság

Vagyonos vallomások Ingatlan, nyaralók, száz- és sok száz ezres fizetések

Idén is leadták vagyonnyilatkozataikat az önkormányzat tisztségviselői. A vagyonbevallásokban nem kellett feltüntetni az önkormányzati tisztségek után járó tiszteletdíjakat és a nem adóköteles jövedelmeket, például a nyugdíjukat sem. A Tükör az öt városvezető vagyonbevallása mellett az önkormányzati gazdasági társaságok vezetőinek fizetéseit is közzéteszi. A cégvezetők bruttó keresetei nem változtak az utóbbi két évben, a Halamédiánál csökkent a leginkább az eleve legkisebb mértékű ügyvezetői bér. Városvezetői jövedelmek Váradi Krisztián ügyrendi bizottsági elnök tájékoztatása szerint a polgármester és négy alpolgármester keresetét egy tavaly októberben elfogadott képviselő-testületi határozat szabályozza. Gyovai István havi keresete októbertől 521.775 forint; a polgármestert 156.530 forint költségtérítés is megilleti. A főállású alpolgármesterek – Dózsa Tamás Károly, Halász Balázs, Jekő Attila és Nagy Péter – egységesen 386.500 forintot kapnak havonta. Az összegek nem kell szerepeljenek a nemrégiben leadott vagyonbevallásokban, ám az ezeken felüli jövedelmeket, megtakarításokat vagy ingatlanokat fel kellett tüntetniük. Gyovai István felerészben tulajdonosa egy 400 négyzetméteres építési teleknek és rajta egy családi háznak. Van egy 2008-ban vásárolt Skoda Octaviája, egy 10 milliós banki és 1,5 milliós magán adósága. Polgármesteri fizetésén felül havi 10 ezer forintot keres építész-tervezőként. Gazdasági érdekeltsége van egy bt.ben, amelynek 33 százalékban tulajdonosa. Dózsa Tamás Károly alpolgármester nevén van összesen 1,6 hektár szántó-gyep terület, és egy 80 négyzetméteres épület. Rendelkezik egy 2007-ben vásárolt Suzukival és egy szintén ez év-

ben szerzett pótkocsival. 570 ezer forint megtakarítása és 300 ezer forint készpénze mellett 2,6 milliós adóssága van. Vagyonbevallásában feltüntetett 600 ezer forint értékben fegyvereket, és 3,5 milliós összértékben 2 lovat és 6 méhcsaládot. Õstermelőként havi 40 ezer forint jövedelme van. Jekő Attila alpolgármester 50 százalékban tulajdonosa egy 126 és egy 38 négyzetméteres lakás-

nak. Értékpapírban, befektetési jegyben összesen 6,8 millió forintot tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. 10 millió forint készpénze és 1,7 milliós hiteltartozása van. Egyéni vállalkozóként időszakos jövedeleme 2010-ben 11,8 millió forint volt. Felerészben tulajdonosa egy kft.-nek is. Halász Balázs alpolgármester egy sor ingatlant tüntetett fel nyilatkozatában. Van köztük 350 négyzet-

CÉGVEZETÕK Szintén nyilvánosak az önkormányzat gazdasági társaságainál dolgozó vezetők keresetei. Ezen adatokat a cégek saját honlapjukon kell hogy közzétegyék időről időre. Az ügyvezetők keresetei nem változtak az utóbbi két évben, és extra juttatásokat sem kapnak a gazdasági körülmények miatt. A Halasi Városgazda Zrt.-nél dr. Fődi István ügyvezetőként havi 450 ezer forintot kap; költségtérítést nem vesz fel. A HalasThermál Fürdő és Idegenforgalmi Kft. ügyvezetőjének, Hugyecz Sándornak a havi keresete 300 ezer forint. Költségtérítés nem jár számára. A Halasmédia Non-Profit Szolgáltató Kft.-nél Tóth István ügyvezető-főszerkesztő megbízási díja a legalacsonyabb a városban: 120.000 forint. Költségtérítést ő sem vesz fel. A Kiskunhalasi Művelődési Központ Kulturális és Közművelődési Non-Profit Kft. ügyvezetőjének, Király Gábornak a megbízási díja 305 ezer forint. Egyéb juttatás számára sem jár. Halasvíz Kft. vezetőjének havi keresete 428,8 ezer forint. Farkas Istvánt megilleti még az alapbére 60 százalékát kitevő prémium is. A távhőszolgáltató kisebbségi tulajdonosánál, a Halas-T Kft.-nél Kovács József részmunkaidős ügyvezetőként 130 ezret kap, de ezen felül megilleti évente 1 havi alapbére is. A Semmelweis Halasi Kórház Nonprofit Kft.-ben dr. Romhányi Zoltán ügyvezető igazgató bére 650 ezer, dr. Lengyel János orvosigazgatóé pedig 600 ezer forint.

méteres telek, egy 130 négyzetméteres lakóház, amelynek fele az övé, továbbá egy 928 négyzetméteres kert, egy 24 négyzetméteres üdülő és egy 300 négyzetméteres telek, rajta egy 70 négyzetméteres lakóház. Nevén van egy 4300 négyzetméteres tanyaudvar, rajta egy 40 négyzetméteres épület, s résztulajdonosa egy erdőútnak is. Rendelkezik továbbá egy kiskanálgyűjteménnyel, 943 ezer forint értékű szövetkezeti üzletrésszel, és 20 ezer forint értékű befektetési jeggyel. Takarékban 2, készpénzben pedig szintén 2 milliója van. Halász, alpolgármesteri fizetésén túl, egyéni vállalkozóként 78 ezer forintot keres még havonta. Nagy Péter alpolgármester tulajdonosa egy 35 négyzetméteres társasházi lakásnak és Horvátországban egy 58 négyzetméteres üdülőnek. Halason és közelében összesen 21 darab építési telek van a nevén, ezek nagysága eléri a 14.000 négyzetmétert. Van egy 2004-ben vásárolt Opel Astrája. Pénzintézeti követelésként 1,8, míg tartozásként 2,1 millió forintot tüntetett fel. Az 5 városvezető közül Dózsa Tamás és Halász Balázs egyéni, Jekő Attila és Nagy Péter pedig listás képviselőként jutottak be a képviselő-testületbe, ám e poszt után járó fizetéseiket a törvény szerint nem vehetik fel. Az önkormányzati tisztségviselők bevallásaiba előzetes bejelentkezéssel bárki betekinthet. A képviselők vagyoni helyzete is mindenki számára hozzáférhető a városházán. Bár a cégvezetői fizetéseknek (lásd keretes anyagunkat a szomszédos hasábokon!) szerepelniük kellene cégük honlapján, ebben mulasztásos helyzetben vannak a társaságok (kivéve a Halasmédiát). (Munkatársunktól)


2011. március 17.

Új gasztrofesztivál

Hagyományteremtő céllal rendezik meg az I. Gulyásfesztivált Kiskunhalason. Az ötletet az adta, hogy igazán nincs hasonló profilú rendezvény a városban, pedig igény az volna rá. Éppen ezért döntött úgy a Sóstó Csárda, hogy megszervezi a gasztronómiai vetélkedést. Mint megtudtuk: április 2-án lepik majd el a bográcsosok a területet, 5 fős csapatok jelentkezését várják (06-20-544-5518, 30-9191892) a hónap végéig. Előzetes érdeklődés alapján bizton lehet állítani, hogy alig lesz szabad hely majd a fesztiválon. Az étkek zsűrizéséről kiváló szakemberek gondoskodnak, többek között Sós Dezső mesterszakács, Illés Lajos szakoktató, Font Sándor, Szekeres Sándor kapott felkérést a bírálatra. A gyerekeket egész nap arcfestés, lufihajtogatás, állatsimogató várja, de lehetőség lesz sétakocsikázásra is. A jó hangulatról a finom falatok mellett a vajdasági Csíszár Pityu és zenekara gondoskodik. (JL)

Több éven át futottak olyan európai uniós és állami-térségfejlesztési pályázatok, amelyek az egyes kistérségek szűk belvárosának integrált fejlesztését célozták. Ezekben nemcsak a központi főépület(együttesek) rekonstrukciója szerepelt, hanem az övezet szerves részét képező gazdasági, közösségi és zöldövezeti állapotának, közlekedésének fejlesztése is. Bár Halas is nagy lendülettel mozdult rá ezekre a pályázati lehetőségekre, nem nyertünk támogatást. Azóta ráadásul ilyen irányú közösségi vagy állami dotációs alap sincs, azaz nincs hova folyamodni a jellemzően alapból is több száz milliós kiadások legalább részleges enyhítésére sem. Hogy valóban jelentős összegekről van szó, F Ütött-kopott kilátások arra az is bizonyíték, hogy csak az idén 105 éves városháza felújítása is horribilis pénzeket igényelne. Csak a tetőszerkezet, a nyílászárók, az elképesztő állapotú homlokzat felújítása megSe pénz, se pályázat nincs a városmag rendbetételére közelítené a 400 millió forintot, nem is szólva az udvari közösséTúl azon, hogy a korábbi ciklus kísérletei kudarcba fulladtak, gi-idegenforgalmi egység kialamost már pályázat sincs a városmag kicsinosítására. A smin- kításának költségéről. Kép, szöveg: kohoutz kelés ráadásul vastag százmilliókba fájna.

Marad 105 éves

Válságpihenő a tervtanácsban

A korábbi havi 8-10 helyett manapság csupán „8 tizednyi” tervről kell döntenie a helyi tervtanácsnak. A válságban szinte nem építkeznek Halason sem.

A arányszám tréfás megfogalmazója, a városi főépítész szerint a gazdasági visszaesés kezdete – azaz 2009 – óta minden addiginál kevesebb megrendelést hoznak „zsűrizni” az építészek. Míg az ezt megelőző időszakban havonta akár 8-10 kivitelezési elképzelés is foglalkoztatta a városkép óvásán munkálkodó testületet, ma már előfordul, hogy egy-egy hónapban össze sem ülnek. – Mostanában nem menetrendszerűen, hanem az igényekhez igazítva ülésezünk, olyan kevés a beadott terv: kéthavonta ha kéthárom elbírálás alá eső anyaggal

dolgozunk – tájékoztat Tóth Péter. Ez a statisztika természetesen nem azonos a városban születő építészeti tervek arányával, hiszen nem minden ilyen dokumentáció kerül a tervtanács elé: a szépészeti testület a négynél több rendeltetési egységet (lakás, iroda, üzlet vagy más) magába foglaló épületekkel, a városképvédelmi szempontból kiemelt övezeteket érintő tervekkel, illetve az országos és megyei utak városi szakaszán létesítendő ingatlanokkal foglalkozik. Az utóbbi egy-másfél évben azért akadtak szépségükben is komoly feladatok a tervtanácsban: impozáns családi házaktól a múzeumbővítés (lapunkban nyáron bemutatott) tervei mellett egy új kereskedelmi egység dokumentációja is megjárta a fórumot. (kohoutz)

Több kuka és kukásautó

Egyre népszerűbbek városunkban a szelektív hulladékgyűjtő szigetek. Mindez többek között abból is lemérhető, hogy gyakran megtelnek a színes konténerek. Bár néhányat az elmúlt időszakban fel is gyújtottak, a lakosság nagyobb része rendeltetésszerűen használja azokat, olyanynyira, hogy szükségessé vált számuk növelése az egész térségben. Kiskunhalason legalább tíz edényre, vagyis öt újabb sziget kialakítására lenne igény. Ezzel párhuzamosan egy újabb ürítő jármű beszerzése is indokolttá vált. A szolgáltató – mivel a konzorciumi megállapodás szerint az ilyen jellegű beszerzéseket központi forrásból finanszírozzák – jelezte ebbéli igényét a gesztor felé. – A lakossági megkeresések nyomán már tavaly jeleztük igé-

nyünket, mivel mi csak béreljük az eszközöket. Konkrét választ azonban még nem kaptunk – fogalmazott a Tükörnek Szabó Tamás, a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője. Lapunk megkereste a Homokhátsági Regionális Zrt. vezetőjét, aki azt mondta, csak sikeres pályázat esetén van lehetőség a szóban forgó fejlesztésekre. – A pályázat első fordulóját megnyertük, a második elbírálására ez év végén kerülhet sor. Csak az így elnyert forrás ad lehetőséget, többek között a hulladékgyűjtő szigetek számának növelésére is – tájékoztatott Illés Tibor vezérigazgató, aki szerint leghamarabb jövőre kaphat Halas térsége újabb szelektív gyűjtőedényeket, valamint új járművet. Hegy-s

városfejlesztés

innen  onnan Lámpás kereszteződés?

A legutóbbi vállalkozói fórumon ismét felvetődött a városháza előtti nagy forgalmú csomópont forgalmi rendjének megváltoztatása. Egy internetre felkerült video szerint a város polgármestere a lámpás kereszteződés kialakítása mellett érvelt. Mindez azért meglepő, mert 4 évvel ezelőtt több millió forintot költött az önkormányzat egy körforgalmat tartalmazó tanulmányterv elkészítésére, amelyből forráshiány miatt nem lett semmi. (ha)

Nincs pénz utazni

A halasi cigány önkormányzatnak idén nincs pénze a tehetséges sportolók és művészek versenyekre, kulturális eseményekre történő eljuttatására. A kisebbségi önkormányzat idén csak annyi pénzt kapott, amenynyi az iroda fenntartási költségeit augusztusig fedezi. Rostás László elnök azt mondta a Tükörnek, az elmúlt 20 évben nem volt példa még arra, hogy focimeccsekre ne tudták volna elvinni a gyerekeket. (ha)

Graffi-tisztító önkéntesek

A jó idő megérkeztével az Önkéntes Pont ismét napirendre tűzi a belvárosi graffitik eltávolításának programját. A több civil szervezetet integráló Önkéntes Pont-akciócsoport tagjai mindazok jelentkezését, jelzését várják, akik részt tudnak venni ebben a munkában. A megmozdulás pontos időpontja még nem ismert, ez még időjárás és a résztvevők koordinálásának is függvénye. Részletes információ: Önkéntes Pont Kiskunhalas, 6400 Kossuth u. 21.; 06 30/8576-077; halasonkentes@gmail.com; www.halasionkentes.tar.hu. (kz)

Indul a bölcsőde bővítése

Heteken belül elindulhat a Városi Bölcsőde bővítése. A kivitelezést pályázat útján egy keceli cég nyerte el, amely heteken belül elkezdheti a munkát. Úgy tudjuk, jövő héten kerül sor a szerződéskötésre, amelyből kiderül, hogy mennyi ideig tartanak majd ezek. A fejlesztés eredményeként újabb 20 kisgyermek felvételére lesz mód. A bölcsőde egy hét alatt tud átköltözni ideiglenes otthonába az Ady Endre utcára, ám ez alatt is biztosítani tudják a zavartalan ellátást. (ha)


törvény-ügyek 2011. március 17. egy ápolt süteménnyel történő „befolyásolásától”) a nemi erőszakig terjedtek. Meglepő és jogsértő módon mindezek azonnal sajtónyilvánosságot kaptak, lehetőséget sem adva az intézménynek és a besározott dolgozóknak ártatlanságuk védelméhez. Az azonban szinte csak a Halasi Tükörben jelent meg, hogy a megyei otthont korábban is rendszeresen, a támadások óta pedig különösen sokszor ellenőrizték, és kisebb szabálytalanságokon túl

F Ki van mögötte...?

Leplezetlen lejáratás Több ellenper indul(t) az alaptalanul rágalmazott intézménytől

Nemcsak a legutóbbi súlyos rágalmazás, de több korábbi jogsértés miatt is indulhatnak bírósági keresetek a megyei pszichiátriai otthontól. Az intézményben már biztosra veszik, hogy a Szcientológia Egyház áll a tudatos tönkretételi kísérletek mögött. A múlt héten jobboldali lapok és tévék kürtölték világgá, hogy a Bács megyei Pszichiátriai Otthon egyes vezetői gyanúsíthatók bizonyos jogsértések elkövetésével. Annak ellenére konkrét és azonosítható személyekre utaltak a tudósítások, hogy ilyesmi a rendőrségi közleményben szerepelt volna. – Halason és a térségben mindenki tudja, kik azok a vezetők és szakemberek, akik az utóbbi egy év aljas és hazug támadásai ellenére is kitartanak. Most már őket is

konkrét támadás érte, ha a nevüket nem is, de tisztségüket kiírták a lapok – mondja keserűen az elmeotthon vezetőnője. Simonné Váradi Ilona azonban eltökélt, ezúttal nem hagyják válasz nélkül a becsületsértő, súlyos rágalmazásokat: minden olyan médiumot beperelnek, és helyreigazításra köteleznek, amelyek közreadták a jogsértő tudósítást. Az otthont bő egy éve „tartja tűz

alatt” a sajtó, illetve – az intézmény meggyőződése szerint – a szcientológia-egyház által alapítványa, amely „állampolgári bizottság”nak nevezi magát (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért). Az első támadást két (köztük egy lejárt szerződése miatt ma már nem foglalkoztatott) alkalmazott indította el, majd sorozatban jöttek a különféle ügyek. A mind hajmeresztőbb gyanakvások és vádak a legbanálisabb „visszaéléstől” (például egy-

valy például a szervezet azért is feljelentette őket, mert nyáron – bár légkondicionált busszal – szegedi kirándulásra vitték az otthon lakóit. A „vád” az volt: kockára tették egészségüket a kánikulában... A szcientológusok alapítványának elnöke lapunknak cáfolta, hogy prekoncepció alapján dolgoznának. – Világszerte azért küzdünk, hogy megszűnjenek a visszaélések, jogsértések a pszichiátriai otthonokban, s nem lepődünk meg, ha ezért kritizálnak bennünket – mondta semmiféle törvénysértést, Dobos János. visszaélést Elismerte, hogy nemcsak az elnem állapítottak meg. Elégedet- ső támadást kirobbantó ápolóten távoztak a – bejelentés nél- nővel állnak kapcsolatban, de kül – Strasbourgból érkező ember- folyamatosan és betegjogi revizorok: ők, majd a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális „dolgokra bukkannak” Hivatal, a szakminisztérium, a me- a megyei intézményt illetően. Engyei kormányhivatal és a többi el- nek forrásáról, módszeréről azonlenőr is példás, jogkövető munkát ban nem közölt részleteket. Megtapasztalt itt. kérdeztük arról is: igaz-e, hogy a Az intézményvezetés szerint a szcientológus alapítvány azért táfolyamatos, kampányszerű, új és madja az otthont, hogy elérje anúj abszurdumokat előrángató tá- nak bezárását, s az annak helyet madássorozat mögött a pszichi- adó volt szovjet laktanya területén átriai ellátást – üzleti és ideológiai ingatlant szerezhessenek. Dobos okokból – világszerte támadó Szci- ezt teljesen légből kapott, nevetséentológia Egyház áll. Alapítványuk ges szóbeszédnek minősítette. – mint címerpajzsuk jelszava írja – Úgy tudjuk, az intézményi sajeleve abból indul ki, hogy a pszichi- tó- és polgári pereken túl több alátriákon történnek visszaélések. kalmazott is a bírósághoz fordult– Halason soha, egyetlen ilyet fordul, miután az intézmény elleni nem jelentettek, nem jeleztek sem kampány során egyes internetes az ápoltjaink, sem következetes és oldalakon súlyos becsületsértérendszeresen ellenőrző gyámjaik – sek, személyiségi jogi visszaéléteszi hozzá az igazgatónő. sek, rágalmazások fordultak-forOkkal vélelmezik a háttérben a dulnak elő. szcientológusok ténykedését: taKép, szöveg: KohoutZ

Üdülési csalás: lezárult a nyomozás

Csalódottan vették tudomásul az egykor üdülni vágyók egy napokban lezárult rendőrségi eljárás eredményét, amely szerint nem csapták be őket... Tavaly tavasszal számoltunk be arról a halasi asszonyról, aki 3 éve vásárolt üdülési jogot egy helyi rendezvényen. Ekéné Misándi Klára 1,1 millióért szerzett üdülési lehetőséget 30 évre, évente minden 6. héten való használattal. Három évig sikerült is felhasználni, amit vett, de tavaly már nem. Az asszony szerint mindig is voltak zűrök

Kértem vissza a pénzem, de az utolsó levelemet már visszahozta a posta, azzal, hogy a címzett ismeretlen...

tudtuk igénybe venni a hetünket, és erről nem is értesítettek minket. A telefonok nem működtek a cégnél, kiderült, más lett a tulajdonos, és ő nem tud róla, hogy létezünk mint üdülésijog-tulajdonosok – mondta akkor Ekéné. Egy másik kárvallott, Lekrinszki Tivadar szintén bő 1 millióért váa hotel körül, mivel az értékesítő sárolt üdülési jogot 30 évre egy nem utalta át a tulajdonos részére hévízi apartmanban, évi egyszeri az összes pénzt, ami az eladások- üdüléssel, ám ból befolyt. Azzal nyugtatták őket, hogy rendeződik minden, mert egy napig sem tudta azt rendőrségi feljelentés és nyomo- élvezni. – Rövidesen kaptam egy levelet zás is van. – Tavaly februárban már nem a cégtől, hogy a földhivatal nem

jegyezte be tulajdonrészem. Felajánlottak cserébe két hét ingyenes üdülést, amit nem fogadtam el. Több levelemben is kértem viszsza a pénzem, de az utolsó levelemet már visszahozta a posta, azzal, hogy a címzett ismeretlen... Tavaly nagy kárt okozó csalás bűntett miatt nyomozást indított a dunakeszi kapitányság, de a napokban kapott határozat szerint

lás szerint csalást az követ el, aki jogtalan haszonszerzés céljából mást megtéveszt, és ezzel kárt okoz. Ám a nyomozással nem sikerült bizonyítani, hogy az üdülési jogot értékesítő cég tudott volna arról, hogy annak földhivatali bejegyzése, vagyis érvényesítése akadályokba ütközhet. A határozat homályos részletei miatt Ekéné Misándi Klára egy helyi ügyvéd segítségével panasszal él az illeténem állapítható meg kes ügyészség felé. Abban bízik, bűncselekmény, hogy új nyomozást rendelnek el, és az eljárás folytatásától sem vagy egyből bíróságra továbbítvárható eredmény, ezért a nyo- ják az ügyet. mozást megszüntetik. Az indokh. a.


2011. március 17.

intézmények

innen  onnan

fotó: pozsgai ákos

Új működtetőnél a csillagda

Meglepő nem-fordulat Hosszú idő óta (egyelőre) a mostani az első olyan önkormányzati ciklus, amely nem intézmény-bezárással vagy megyei kézbe való átadással kezdi. A korábbi években-évtizedekben ez szinte kivétel nélkül így volt. A 90-es évek derekán került a Bács megyei önkormányzat szárnyai alá a nevelési tanácsadó, a speciális és a zeneiskola, a Pető-módszerrel működő mozgássérült-intézet, később a mai Vári Szabó-középiskola. Az ezredforduló után zárták be a Székely utcai óvodát, majd az ÁMK-t, illetve adták magáncég működtetésébe a Semmelweis-kórházat. Hogy a Gyovai István vezette mostani önkormányzat egyetlen ilyen drasztikus lépést sem tesz, az annál inkább meglepő: soha ilyen komor képet nem festettek a város gazdasági helyzetéről, mint ők. Továbbá – éppen az átadások és bezárások miatt – soha korábban olyan megszorításokra-ésszerűsítésekre és fejlesztés-viszszafogásokra nem került sor, mint most.

Magányos menetelés Meddig bírja Kiskunhalas válla az intézmény-fenntartást?

Mintha csak elszegényedésünk folyamatának ábrája lenne: a rendszerváltás óta minden önkormányzati ciklusban tovább csökken az önkormányzati intézmények száma. Az ok egyszerre külső és belső: a város magánya. Halas magára hagyatottan cipel egy olyan súlyt, amelynek vállalásához nincsenek erőforrásai.

hibás(ak). Köztudott, hogy a kormányok minden évben újabb és újabb megszorításokat erőltetnek az önkormányzatokra; közfeladataikat szaporítják, de közkiadásaikat egyre romló áron támogatják, és elszipkázzák az adóbevételek egy részét. Ugyanakkor a válság egy időre mélyen betett a helyi bevételeknek is. Mióta Halason elhunyt a korábbi szocialista ipar, majd megszűntek a nagy üzemek – legutóbb a Levi’s –, végül amint beköszöntött a válság, a városkassza végleg magára maradt. Mindeközben azonban a még megmaradt intézményrendszer is akkora, hogy három kistérségből fogad beteget, diákot, gondozásra vagy elVégszó, válság, vállalás látásra szorulót – és mindezt Mindebben persze a legkevés- egymaga fizeti, a helyi cégek és bé a városvezetés(ek) (voltak) a lakosok adójából. Szókimondók. Tóth Zoltán korábbi polgármester, aki hivatali idejében több hasonló, intézményt érintő döntést hozott, nemrég a Tükörben rámutatott: a város gazdasági erejéhez mérten aránytalanul nagy intézményhálózat fenntartására ma már nem képes. Szerinte ezért a megfontolt átadások-bezárások egy törvényszerű folyamat részeként utólag is igazolhatók. A fejlesztés-intézmény-fenntartás-eladósodás háromszögében egyébként minden döntés nehéz, de Tóth szerint előbb-utóbb Halas további leépítésekre kényszerülhet. Várnai László előző polgármester – szintén a Tü-

Vizsgánként egymillió Halason a legutóbbi napokig három intézmény átadásának lehetősége járt-kelt a városban: a Rákóczi- és a Bibó-középiskoláé, illetve a Bernáth-kollégiumé. Nem véletlen. A két nagy önkormányzati büszkeség a Tekó és a Bibó évente 190 és 100 millió forintos támogatást vár és kap a városkasszából. A számok jól mutatják, milyen terhet vállal Halas: a májusban itt érettségiző közel 300 diák e meghökkentő adat-átszámítás szerint egy-egy milliót kap a településtől – akár halasi, akár vidéki. Az intézménytámogatás (amely városi pénzből egészíti ki a diákokra jutó állami összegeket) a Bernáthtal együtt évente több mint 350 milliós kiadást jelent.

hogy mégsem válik meg ezektől. Gyovai két érvvel magyarázza ezt. Egyrészt mind a Tekó, mind a Bibó esetleges (már megyei tollból történő) bezárása vagy összevonása más megyei intézménynyel, súlyos kárt okozna a városi oktatás rendszerében. Különösen a nem-egyházi státuszú gimnázium esetében, ahol – mint mondta – a végsőkig cél, hogy a választás lehetősége megmaradjon a polgároknak. A másik ok, hogy mindazok a racionalizálások, amiket a megye elvégezne az intézményekben, a város kezéből is megtörténhetnek. Máris megvannak azok az átvilágító cégek, amelyek elemzik majd, honnanmennyit lehet lefaragni minőségcsökkenés nélkül. Öröm és üröm A két hatalmas intézmény (a két A városvezetés most eltökélte, iskolában csaknem 1000 diák tanul nappalin és levelezőn összesen) városi státuszának megőrzékörnek – azt mondta e témáról: az elmúlt 12 év se még úgy is megkönnyebbülést alatt bőven milliárd feletti megtakarítást hoztak hozott az érintetteknek – szülőka városnak az intézmény-kiszervezési és bezárá- nek, alkalmazottaknak –, hogy si döntések, ám az ellátás színvonala nem romlott, az átadás lehetőségéről a várossőt, helyenként javult is. Tény, hogy mint az SBO- vezetés október óta igyekezett a val és számos műszerrel gyarapodó kórház 2004 legvisszafogottabban kommunióta városi hozzájárulás nélkül fejlődött (igaz, nem kálni. A következő nagy kérdés kevés feszültséggel), és folyamatos például a Vá- azonban az, hogy az öröm nem ri Szabó fejlődése, gyarapodása is. Várnai úgy szá- válik-e ürömmé: az évi 350 millimol, hogy az elmúlt 7 év alatt több mint 2,5 milli- ós támogatás adott esetben fonárd forintot takarítottak meg a városnak az ilyen tos városfejlesztési céloktól is elveszi az éltető forrást. intézkedések. Kohout Zoltán

Folyik az átadás-átvétel, március15től a művelődési központ veszi át a Városi Csillagvizsgáló működtetését. Erről a képviselő-testület hozott döntést. Az obszervatórium eddig a Rákóczi-szakközépiskolához tartozott. Király Gábor a művelődési központ igazgatója azt nyilatkozta a tervekről, hogy szeretnék még jobban fellendíteni a csillagda látogatottságát, az ismeretterjesztő előadásokat továbbfejleszteni és folytatni a csillagászati napok hagyományát. (fe)

Pályázat hétvégi ebédeztetésre

Hétvégi és ünnepnapi alkalmakra meleg ebéd beszállítására keres vállalkozót a kelebiai önkormányzat. A községben működő, idősek ellátását, gondozását végző Szent Erzsébet Otthonház lakói és szociális étkezésben részesülő gondozottjai érdekében ötéves időtartamra kötne szerződést az intézmény. Az elvárások között szerepel az igény szerint diétás étel hozzáférhetősége a normál étrenddel azonos nyersanyagnormával és azonos áron. A megrendelést csak olyan cég teljesítheti, amelynek nincs lejárt köztartozása. A pályázatokat március 24-én bírálja el a kelebiai önkormányzati testület. (kz)

Különös betörés a központba

Az esőcsatornán, majd a kéménytesten felmászva jutottak az épület tetejére, onnan pedig a tetőablakon keresztül másztak a színházterem padlásterébe azok az elkövetők, akik a napokban betörtek a majsai Konecsni György Kulturális Központba. A kulturális centrumba minden évben behatolnak, és kisebb-nagyobb sikerrel járnak is e kísérletek – ezúttal szerencsére „csak” rongálási kárt okoztak a kéretlen látogatók. A betörők eldarabolták a rádióadó kábelét, és azon ereszkedtek le mintegy 9 méter magasságból a színháztérbe. Ott azonban – mint a helyi internetes portál írja – bekapcsolt a riasztó, ezért menekülni kezdtek, és a garázs ajtaját belülről kiszakítva illantak el a helyszínről. A helyszínre gyorsan kiérkező Halas Pajzs munkatársai észrevették őket, de elfogásra, felderítésre már nem kerülhetett sor. Az eddigi leltár szerint az ingóságokban nem esett kár, de a behatolás során csaknem negyedmilliós kár keletkezett. (kz)


város+ünnep 2011. március 17. innen  onnan

Kórházi cafeteria

Kétség és egység

Megbomlani látszott a várost irányító koalíciós egység a szocialisták szerint. Váradi Krisztián szerint a város biztonsága miatt aggályos, hogy Dózsa Tamás Károly és Nagy Péter alpolgármester több alkalommal kiszavaz a koalícióból. Jekő Attila alpolgármester szerint az egység hiánya veszélybe sodorhatja a város működését. Skribanek Zoltán, a Fidesz-frakció vezetője szerint városi érdeke az lenne, ha megszűnne a jelenlegi koalíció, amely csak a megszorításokat ismeri, és a kampányban ígért lobbitevékenységnek nyoma sincs. Gyovai István polgármester szerint a költségvetés gyors elfogadása jelezte, hogy az irány jó, és a többség egységes. (jl)

Olaj, gáz – károk és eredmények

Mint ismert, hetek óta új gázmező feltárásáért rezgetéses talajszerkezet-vizsgálatot végeznek Balota, Imrehegy, Jánoshalma, Kéleshalom, Halas, Kisszállás, Fehértó és Mélykút térségében. Városunkban a mérések befejeződtek, de az eredményekre hónapokat kell várni. – A szeizmikus mérés nem ad közvetlenül választ arra, mennyi gáz termelhető ki az adott térségből, de meghatározható, hol érdemes a mélyfúrásos kutatást megkezdeni – közölte Vargáné dr. Fülöp Ágnes, a társaság hatósági kapcsolatokért felelős vezetője. Lapunkat egy szakember ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy a mérések adatai igazolják a korábbi várakozásokat. A cég képviselője beszámolt arról is, hogy a rezegtetések miatt érkezett kárbejelentések jogosságát független szakértők bevonásával megvizsgálják, és csak ezt követően lehet szó kártérítési összeg fizetéséről. (ha)

3,2 milliárdból újul a kórház Nem áll le a betegellátás a nagyberuházás idején

Gyovai István polgármester és Romhányi Zoltán kórházi főigazgató közösen jelentette be: megkapták a támogatói nyilatkozatot a 3,2 milliárdos kórházi óriásberuházáshoz. Optimális esetben ősszel elkezdődhet a munka, amelynek során a 6. emeletig to-

Több százan ünnepelték a szép tavaszi időben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepét márciust 15-én. A hagyományos zászlófelvonás után, a filmszínházban Gyovai István polgármester adta át az idei sajtódíjat (lásd külön anyagunkat!). Az ünnepség szónokaként Maglódnié Gärtner Mária, a Fazekas-is-

vábbépül a korábban megkezdett torony; komfortosabb szobák és környezet várja majd a betegeket. Leglátványosabban a szülészet újul meg, ami különösen jó hír, hisz' e területen nagy az elvándorlás. Jelentős eszközbeszerzésekre nyílik mód, amivel tovább

javul a betegellátás színvonala. Romhányi szerint a legnagyobb gondot az ellátásszervezés jelenti majd, mert a munkálatok idejére sem áll le a kórház. A felújítási időszakra kész tervek vannak két év múlva egy modernebb kórház várja majd a régió betegeit. Romhá-

nyi szerint ez a javulás azt is magával hozhatja, hogy több orvost, szakdolgozót tudnak majd a kórházba csábítani. A főigazgató szerint az is jelentős eredmény, hogy az önkormányzatnak még nem kellett anyagilag támogatni az intézményt. (jáger)

Tömegek az ünnepen Elégedettek volnának-e a reformkori nagyok...?

kola magyar-történelem szakos tanára a forradalom jeles eseményei mellett a múlt és a jelen párhuzamát emelte ki: vajon Petőfi

Sándor tudna-e lelkesítő versekkel szólni a mai halasiakhoz? Széchenyi István elégedett lenne-e a közcélú felajánlásokkal? Wesselé-

SAJTÓDÍJ

fotó: pozsgai ákos

Hozzájuthatnak az év elején felfüggesztett plusz juttatásokhoz a kórházi dolgozók, akik személyre szabottan kapják meg üdülési csekkben, ételutalványban vagy egészségpénztári befizetésben a körülbelül egy havi járandóságnak megfelelő összeget. Ez átlagosan 8 százalékos keresetnövekedést jelenthet havi szinten, de ez így is csak a tavalyi szintnek felel meg. A kórházban is sok az olyan dolgozó, aki rosszul járt az új adótörvénnyel. Nekik a cafeteria az állami elvonás részleges kompenzációját jelentheti. (jl)

Pál László, a Halasi Tükör munkatársa érdemelte ki idén Kiskunhalas Város Sajtódíját. Kollégánk 1994 óta dolgozik a szerkesztőségben; pontossága, nyelvi igényessége, alapossága és lelkiismeretes értékmentő munkája a lap nélkülözhetetlen szerkesztőjévé teszi. A díjat Gyovai István polgármester adta át.

nyi Miklós pedig mit szólna a személyes példamutatásról? A szónok a városi értékek sorában említette a csipkét, a Thorma-múzeum, a könyvtár és a Halasmédia tevékenységét, kiemelve a népművelőket és a pedagógusokat is, akik igent mondanak a változásokra, és fáradhatatlanul végzik a munkájukat. A szónok példaként állította a hallgatóság elé a 15 éves Pintér Gábor Leventét, aki csendesen két jelentős rendezvényt szervezett meg a városban, amely összehozta a halasiakat a közös cél érdekében. Az ünnepi műsort a Fazekas-iskola diákjai adták, majd az ünnep a Petőfi-szobornál és a múzeumban ért véget. JL


2011. március 17.

a hét

innen  onnan

fotó: kohout zoltán

Halasi mosoda

– Talán nekem van a legtöbb páciensem a városban, mégsem kapok többet az egész rendelő költségeinek meg az alkalmazottak és a saját bérem kifizetésére, mint havi nyolcszázezer-egymillió forintot – érzékelteti a jövedelmi helyzetet Gyurcsik Klára. A népszerű doktornő 2 főállású és két részmunkaidős alkalmazottat foglalkoztat a nagyszámú betegforgalom miatt. Fizetéseik, azok közterhei, továbbá a rezsiköltségek, illetve a felhasznált orvosi eszközök, műszerek fenn- és karbantartása, pótlása, amortizációja is ennyiből kell, hogy fussa. A jellemzően vállalkozási keretek között működő háziorvosokat továbbá egy, a kórházi feladatellátást is negatívan meghatározó tényező is sújtja: a degresszió. (Az úgynevezett kórházi teljesítményvolumen-korlát lényege, hogy az állam – a társadalombiz-

Még rendelnek

Elöregszik a pálya, csökken a presztízs és a jövedelem

Miközben az országban csaknem kétszáz háziorvosi állás betöltetlen, Halason – most még – nincs hiány aktív praxisból. A ’még’ időhatározó itt azért hangsúlyos, mert a szakma helyzete korántsem vonzó: sokszor az alapellátást végző orvosok sem kapják meg a szükséges erkölcsi és anyagi elismerést. tosító – egy bizonyos mennyiségen túl nem vagy nem teljes áron fizeti ki a betegek gyógyításának költségét a kórházaknak.) A háziorvosok esetében ez úgy jelentkezik, hogy bizonyos betegszám felett az ellátást nem fizeti ki az Országos Egészségügyi Pénztár – a költséget a doktoroknak kell kigazdálkodniuk.

Már ha ez lehetséges. A nagyobb városokban valószínűleg könnyebben, a kistelepüléseken pedig valószínűleg sehogyan sem. Ez is közrejátszik abban, hogy ma Ma-

DIAGNÓZIS A hazai nyilvántartás összesen 6800 háziorvosi praxist szerepeltet, amelyekből 150-200-nak jelenleg nincs működtetője, orvosa. Ebből 120 tartósan, vagyis hat hónapja nem fogad betegeket. A működő háziorvosi praxisok számának csökkenése az 1990-es évek elejétől folyamatos, és ez a jelenség elsősorban a kisebb, lélekszámú településeket sújtotta. A legújabb trend már a közép- és nagyobb városokban is hasonló, bár a körzetekben élők alapján számított kártyapénz-arány itt még mindig megtartja a doktorokat. Már akit: a pálya vonzereje szakmai, erkölcsi és anyagi okok miatt egyaránt hanyatlik, aminek következtében e hivatás nem népszerű a fiatalok körében. Egyes adatok szerint a jelenleg dolgozó háziorvosok harmada elmúlt hatvanéves, és nem ritka a 70, 80 éves háziorvos sem.

gyarországon mintegy kétszáz háziorvosi állás betöltetlen. Ha a fent idézett, nagy betegszámmal működő háziorvosi rendelő ilyen szűk költségvetésből él, logikus, hogy a kisközségek praxisa lényegében nem fenntartható. Ugyanakkor vannak rokonszenves példák. Pirtón például nemcsak az orvosi rendelő pár évvel ezelőtti felújításával, hanem az alapellátás önkormányzati biztosításával is bizonyítja a községvezetés, hogy elkötelezett a helyben élő polgárok életminősége iránt. – A kis beteglétszám miatt a társadalombiztosítási támogatás, a kártyapénz nem volna elegendő ahhoz, hogy vállalkozásban független doktor végezhesse a háziorvosi feladatokat. Ahhoz, hogy a pirtóiak ezt az alapellátást megkapják, az önkormányzatnak hozzájárulást kell adnia, vagyis a község vállalja fel ezt a szolgáltatást – mondta munkatársunknak nemrég Vetró László. A község orvosa nemcsak azért elégedett, mert közalkalmazottként végezheti a gyógyító, betegségmegelőző munkát. Az orvo-

Változtassanak a néha orvosellenes vagy hangulatkeltő kommunikáción. si rendelő 2007-ben megújult és jobb felszerelést kapott, ma korszerű és kielégítő ellátás várja a pirtóiakat. Hasonló erőfeszítéseket tesz Zsana is, amely – köszönhetően a községhez tartozó telephellyel működő energiaszolgáltató iparűzési adójának havi 100 ezer forinttal tudja támogatni a helyi beteg-alapellátást. Háziorvosi körökben egyébként óvatos optimizmussal tekintenek az új kormány szakvezetőire. Azt várják tőlük – mondja egy halasi háziorvos –, hogy változtassanak a korábbi időszakok néha orvosellenes vagy legalábbis velük szemben hangulatkeltő kommunikációján. Hogy változásra itt – akárcsak a kórházak – esetében szükség van, azt az adatok is jól jelzik: a pálya rohamosan veszít népszerűségéből (lásd keretes anyagunkat!). KohoutZ

Évek óta nem volt megoldott a halasi kórház mosodai ellátása. Több panasz is felmerült a korábbi szolgáltatóval kapcsolatban. Most úgy tűnik, hogy a múlt hónaptól megnyugtatóan rendeződött az intézményben ez a szolgáltatás. Ráadásul egy helyi vállalkozóval, Kemenes Ivánnal kötöttek szerződést. Romhányi Zoltán főigazgató tájékoztatása szerint több ajánlattevő közül a helyi cég kínálta a legelőnyösebb feltételeket. Azt is megtudtuk, hogy a kontraktus 18 hónapra szól, azt követően újabb közbeszerzés lesz. (jl)

Elismerés a kórháznak

Két éven belül megkezdheti működését az új szakorvosi rendelő Kiskőrösön, miután a közeljövőben sor kerül az alapkőletételre és a kivitelezés megindítására. A 440 millió forintos nagyberuházás révén mind építészetileg, mind műszerezettségében megújul a városi szakrendelői ellátás körülményrendszere (az eszközbeszerzési pályázatot a napokban írják ki – írta nemrég a regionaplo.hu). Az önkormányzat szakágazati vezetése abban bízik, hogy a korszerűsítési beruházás, az új és modern eszközök előmozdítják majd a szakorvosi pálya presztízsének erősödését. A helyi média tudósítása szerint a kiskőrösi városvezetés kifejezett elismeréssel nyilatkozik a halasi kórházzal kialakított, sokéves együttműködésről. Tapasztalataik szerint a járóbeteg szakorvosi ellátás színvonala stabilizálódott, a Semmelweis Halasi Kórház való tartozás a szakmai színvonal emelkedését hozta. (kz)

Babaőrző

Kisgyermekes anyukák számára jelenthet segítséget a babamegőrző, amelyet az EJHA (Egy Jobb Halasért Egyesület) tervez beindítani. A szervezet kellő számú jelentkező esetén, pályázati lehetőségeket is kihasználva, szeretné tevékenységét ez irányba bővíteni. A kezdeményezők a nap bármely szakában vállalnák – „barátságos” díjak mellett – a gyermekek egy-két órára történő ellátását. (ha)


10

portré 2011. március 17.

innen  onnan Szavaltak a diákok

Idén is megrendezték a hagyományos versmondóversenyt a Szent József Katolikus Általános Iskolában. A szervezők legnagyobb örömére most is sok fiatal állt a zsűri elé, hogy kedvenc költeményét saját előadásában mutassa be az ítészeknek és a közönség tagjainak. A közel negyven szavaló közül végül az 1-2. osztályosoknál 1. helyezett lett Vas Réka, míg a 3-4. osztályos kategóriában Véber Márk végzett az élen. Fotógalériánk a www.halasmedia.hu oldalon tekinthető meg. (sza)

Halasi programok

A Városi Filmszínházban március 17én 9 órakor és 10.30-kor az óvodásokat várják előadásokkal. A Szabad Ötletek Színháza mutatja be a Misi mókus kalandjai című mesemusicalt. Március 17-én 13 órakor és délután fél 3-kor a Zorróka című zenés mesejátékot játszsza a társulat immár az iskolásoknak. A Közösségek Házában március 19én 18 órakor Magányosok bálja lesz. A szervezők várnak mindenkit kellemes kikapcsolódást nyújtva a rendezvény résztvevőinek. A Közösségek Házában március 23án 18 órakor folytatódik a Válaszd az életet! című előadássorozat. Téma: Mire vagyok képes? Hogyan éljek képességeimmel? (pl)

FOTÓ: pál lászló

Új klip

A Napra együttes Holdvilágos című albuma a Fonogram-díj nomináltjai között az év öt legjobb világzenei albumának egyikeként szerepelt. Az albumot hamarosan kisfilm is népszerűsítheti. Egy nyilvános felhíváson keresztül hirdették meg, hogy a Tulipános című számhoz videóklipet szeretnének készíttetni. Minderről a zenekar kiskunhalasi kötődésű énekesnőjétől, Krámli Kingától értesültünk. (pl)

Megígértem, hogy nem alkudo

Hogyan lesz autókereskedőből mecénás, menedzser és államilag elismert lovassport-szervező? – portré Juhász Tiborral Ő is egy azok közül, akiket ismerünk – és mégsem ismerünk, mert többet látjuk a médiában, rendezvényeken, mint az utcán vagy a saját társaságunkban. Hogyan lett Juhász Tibor kalandos életű, privát autókereskedőből a város egyik sikeres menedzsere, szponzora, sport-közszereplője, és hogy mi most a legfontosabb neki az életében? • Sok jót hallani mostanában magáról... • Nocsak. Jó a kommunikációnk...? • Tévedés volna? Ilyeneket mondanak, hogy Juhász Tibor kedves, szociálisan érzékeny, üzlettársaival együtt elkötelezett mecénás, sikeres autókereskedés-vezető, nemrég még lovasdíjat is kapott... • Nem gondolnám, hogy kedves vagyok, szociálisan érzékeny talán inkább, de a kollégáim ezzel sem biztos, hogy egyetértenének. Az üzlet más világ, általában felülírja ezt a fajta viszonyulást. • Tudatosan választja ketté? • Igen. Ami nem odavaló, annak nincs helye ott, mert ha az üzlet kárára megy, annak végül mindenki kárvallottja. • Tanulta az üzletvezetés szigorát, vagy a kemény korai évek tanították meg? • Huszonkét évi autókkal való foglalkozás, kereskedés során sok képzésen részt vettem, ezek is adtak alapot, ez tény, de mindez nem onnan ered. • Hanem? Azt mesélte nekem egy barátja, hogy elég kemény időszaka volt az életének, amikor, még a 90-es évek elején körbejárta fél Európát használt autókért, amiket aztán itthon értékesítettek. Szóval, onnan való a tapasztalat? • Az egyik titka annak, hogy ma sikereink vannak, az, hogy végigjártam ezt az „iskolát” a legelső állomásától. Nem csak úgy beültem a készbe. Az biztos, hogy kemény évek, iszonyú sok munka volt az első időkben is. Nyugatról, főleg Német- és Olaszországból hoztuk be a kocsikat a kereskedésünkbe, úgyhogy sokat láttunk, sokat megéltünk és tapasztaltunk.

• Így jött, hogy létrehozzák az Arénát? • Igen, még nyolcvankilencben, a társaimmal együtt. • Mi volt a legnehezebb élménye? Vagy a legtanulságosabb? • Legnehezebb? Tudja, akkor még olyan fiatal voltam, hogy a probléma nem tűnt problémának. Például az olyan epizódok, mint mikor az olasz-osztrák határról küldtek vissza a kinti határőrök csak azért, mert egy papír – szerintük – nem volt megfelelő. Mehettem vissza Rómáig, egyheti kinti lét után... De ez csak egy a rengeteg esetből. • Kezdettől autókereskedő akart lenni? • Nem emlékszem rá, hogy mi akartam lenni. Azt tudom, hogy amikor az első kocsimat eladtam, az akkori egyetlen kereskedőhöz, Kovács Karcsi bácsihoz vittem, aki a háza kertjében árulta, amije volt. Utólag aztán kiderült, hogy mennyit keresett „rajtam”, vagyis a kocsimon... • ... és akkor dühében, irigységében kitalálta, hogy onnantól inkább maga veszi kézbe a szakmát? • Nem, nem, semmiféle harag nem volt bennem. Máig sincs, Karcsival a mai napig jó a viszonyunk, a napokban, amikor a kislányom született, fel is hívott, hogy gratuláljon. Szóval, akkor sem harag volt bennem, hanem ötlet: az adott ihletet, hogy belevágjak. • Akkor inkább hálás most. • Pontosan, hálás vagyok. • Kezdettől sikeres volt ebben az üzletben? • Úgy gondolom, igen, persze, ahogy mondtam, rengeteg munkával. Annyit jártam ki, hogy San Marinóban például két éven át bérelt szobám volt egy szállodában. Ott, akkor szerettem bele az olasz kocsikba.

Itt nőttem fel, itt élek, fontos, mi történik a várossal. • De aztán mégis az Opellel kötötte össze az életét... • Igen, de annak – hiszen az üzlet, az üzlet – üzleti okai voltak. Amikor kilencvenkettőben beindult az Opel szentgotthárdi gyára, úgy gondoltuk, hogy a hazai piacon ennek a félig hazai gyártónak lesz nagy előnye a hazai piacon is, ebben lesz pénz. Jól éreztük. Meg az igazság az, hogy a nyugatot járva kezdettől ott munkált bennünk a vágy egy igazi, nagycsarnokos, csillogó-villogó autószalonra. Így lett az Arénából Opel Autóaréna. • Viszont aztán, ahogy tudni lehet, elég kellemetlen körülmények között szakítottak Dénes Józseffel, aki az Aréna másik vezetője volt. • Társak voltunk, és egy idő után eladtam a részem. Amikor hívtak a Fiathoz. Jóska ezt valóban rossz néven vette, akkor volt egy mosolyszünet. De aztán, csak mondom, 2000 és 2008 között ő is Fiatot árult másutt... • Miért döntött úgy, hogy átnyergel a Fiathoz? A hívók személye vagy a márka vagy az ajánlat miatt? • Nem, az ajánlat kedvezőtlenebb volt, mint amennyit az

Opelnél kerestem. Ez úgy történt, hogy a Radon tulajdonosai, akiket régről ismertem, megkértek, hogy segítsek: meg akarták vásárolni az akkor még más tulajdonában, de már felszámolás alatt lévő márkakereskedést. Kértek, hogy elemezzem, megéri-e. Vállaltam a kérést anélkül, hogy felmerült volna bennem, hogy átváltok hozzájuk. Csakhogy miközben végeztem azt a munkát, éreztem, hogy egy sor ötlet, inspiráció jön elő bennem. Nagy élmény volt, mert az Opelnél az évek során egy kicsit mindez kihalt belőlem, ellaposodtunk, rutinból végeztük a dolgunkat. Végül, amikor a korábbi Fiat átvilágításával végeztünk, megkérdezték, ha kivásárolják, vállalom-e a vezetését. • És igent mondott. • A kihívás miatt mondtam igent, meg a leendő üzlettársak (Fülöp Róbert, Bölecz Jenő és Csombók Imre – a szerk.) személye miatt. • Azóta tizennégy év telt el. Mi a szaldója ennek az időszaknak az ön számára? Nem a száraz adatok érdekelnek, hanem az élményegyenleg. • Nehéz időszak volt, sok-sok munkával és kudarccal – és soksok sikerrel. • Kudarc? Hiszen a helyi eladások tekintetében a Fiat

arc-kép

Juhász Tibor 1966 decemberében s koláit városunkban, a középfokot – majd a Garbai szakképzőt – Budape nak a Szegedi úti honvédekhez vonul két – Dórát, Dömét és a március 4-é 1997 óta a FIAT KB Autoteam ügy horgászat; kocsijában jellemzően ola lóerős(!) Maserati Quattroporte. Mint arról a Tükör is beszámolt, nem tért Emlékérem és díszoklevél-kitün versenybírói és szervezői munkájáér


2011. március 17.

született Kiskunmajsán; alapfokú is– a Landler Jenő Szakközépiskolát, esten és Halason végezte el. Katonált. Házas emberként három gyermeén született Lolát – neveli. yvezetője. Hobbija a lovassport és a asz zene szól; kedvenc autója a 450

mrég vette át a Magyar Lovas Sportetést és emlékplakettet 2 évtizedes rt.

innen  onnan Jótékonysági bál

FOTÓ: pál lászló

túlélte a válságot, és az élen teljesít eladásokban...! • Akkor is ez a helyzet: ez a munka sem csak sikerekből áll, még ha kifelé így látszik is. Jól állunk eladásokkal, de természetesen vannak sikertelen üzleteink és problémás időszakaink, mint mindenkinek. • Mi vezet rá egy dörzsölt autókereskedőt, egy menedzsert arra, hogy kiterjedt mecenatúrát tartson fenn, és szociálisan érzékennyé váljon? • Azért ebben sok a reklámszemléletű megfontolás is, hiszen alapvetően kereskedésről van szó. De itt nőttem fel, itt élek, és nekem fontos, hogy hogyan viszonyulok a környezetemhez, és mi történik a várossal. Ez pedig mindig is így volt. Az, hogy segítsek, támogassak fontos, jó kezdeményezéseket, azóta van így, hogy a nyolcvanas évek végétől vállalkozó vagyok. A lehetőségeimhez mérten mindig is gyakoroltam, mert segíteni jó érzés. Jó, ha hozzá tudok tenni a közöshöz. • Volt egy pillanat, amikor ez eldőlt, egy segítségkérő telefon, egy meggyőző esemény...? • A tánc esetében igen. Juhász Ági (a Studio 2000 TSE egyik vezetője – a szerk.) például azok közé tartozott, akiknek régóta igyekszem segíteni, de vele mindig nagyon keményen alkudoztam. Aztán egy ízben rábeszélt, hogy menjek el egy táncversenyre, nézzem meg, mit produkálnak.

11

lata – akárcsak az autók világában az olasz márkák... Egyetért ezzel? • Lehet ilyen párhuzamot vonni, sőt, a Ferrarinak címerállata is. Nekem egyébként Vincze Jenő doktor úr adott rengeteget ezen a vonalon, aki, bár sajnos már nem él, emberileg és lovasszakmailag is máig a példaképem. De hogy miért is fontos nekem és Halasnak ez a sportág, azt nem nehéz bizonyítani: a helyi lovasbázison generációk tanulták meg az állat és a Jótékonysági bált rendeztek a Benjasport szeretetét, tiszteletét, sőt, min Gyermekház, Lakóotthon, SzereHirling Jóska bácsi alatt a kellő fetet és Támogató Szolgálat javára vagyelmet is. Ez a pálya, ami túlzás sárnap a Tiszti Klubban. A program nélkül a világ egyik legjobb talaeste 6 óra után a Studio 2000 TSE jú lovaspályája, rengeteget adott gyermek táncosainak bemutatójával több generációnak. Nagyon fonindult. Kajtár Bence és Maska Miratos érték, amit fokozottan kell bella (képünkön), Tóth Szilárd és Koóvnunk. vács Bianka lépett közönség elé. A • Úgy legyen. Végül egy meglepetésvendég Szikra László hukérdés még: ki a legfontomorista volt. A rendezvény résztvevőit Így is tettem. Ott aztán megérez- mi, pszichés szimbolikában sabb az életében? magyaros vacsora várta. A muzsikát a tem, megértettem, milyen hatal- a szenvedély, a tűz, a szaba- • A gyermekeim. Halas Hangulat zenekar szolgáltatta. KohoutZ mas munka, erőfeszítés, mennyi don áramló érzések jelképál(Részletek a jövő heti Tükörben.) gyakorlás van mögötte, és milyen színvonalat hoznak ebben a városban! Akkor ünnepélyesen megígértem neki, hogy többé nem alkudozom vele... • És a kézilabda? • A kézilabdának nagy hagyománya és nagy tábora van a városban, ezért fontos nekem is, és fontos az említett marketingszempontok miatt is. Ma már az egyik szerelem ez a csapat (a KB Autoteam SE – a szerk.). • Maga is játszik? • Nincs gömbérzékem... Én gyerekkoromtól lovagolok, ez az igazi szerelmem, fő hobbim, sőt, elhivatottságom is azóta, hogy 1991 óta hivatásos bíróként is részt veszek a sportágban, 96ban pedig Magyarország legfiatalabb első osztályú versenybírója voltam. • Mit ad önnek a ló, a lóval való foglalkozás? • Nagyon közel áll hozzám a ló és a lovas emberek, akik az ál- Újságot olvas, sokat beszélget, és imádja az édességet. A napokban ünnepelte 103. születésnapját a halasi Garas lat mellett élnek. Más szemléletet Benőné. Zsófi nénit a Gózon utcai otthonában köszöntötték a rokonai, szomszédai és az önkormányzat nevében kapnak; aki szereti a lovakat, ab- Halász Balázs alpolgármester, valamint Simon István népjóléti osztályvezető. Az ünnepi alkalomra finom diós- és ban több a jóság, a természetes- dobostorta készült, a gyertyát természetesen az idős asszony fújta el. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a hallásával ség: más, őszintébb közeg. van problémája, de rendszeres olvasója a Halasi Tükörnek, a Petőfi Népének és a Szabad Földnek. Kicsit nehezen • Nem akarok erőltetett mozog már, pedig most is szívesen végezne ház körüli munkát. Zsófi néninek remek a humorérzéke, ezért adomápárhuzamokat keresni, de ival gyakran csalt mosolyt az őt ünneplők arcára. A jelenlévők megegyeztek, hogy 2012. március 10-én is ott lesztudjuk, hogy a ló az érzel- nek majd a néni 104. születésnapján. Kép-szöveg: jáger FOTÓk: KOVÁCS IVÁN

ozom

Nem csak úgy beültem a készbe.

portré


oktatás 2011. március 17. innen  onnan Az idei demográfiai adatok alap12

Új forgalmi rend lépett életbe az Árpád utcán: bár a keramitos szakaszon megállni tilos, az utca megmarad kétirányúnak. A képviselő-testület azért döntött így, mert gyakran összefüggő kocsisor áll az utca e szakaszán, ami nehezítette a közlekedést. A változtatás megosztotta a környéken élőket és az arra járókat, volt, aki inkább az egyirányúsítást szorgalmazta volna, ám ez ellen a Schönfeld udvariak tiltakoztak, míg mások hagytak volna mindent úgy, (fe) ahogy volt.

Járdányi erő

Új lehetőség lakossági járdaépítésre a városban: az önkormányzat idén is segíti a betonjárda-kialakítást (alapesetben öt egymás melletti telek esetén) 3 ezer forintos négyzetméterenkénti áron; díszburkolat esetén az összeg 3,5 ezer forint. Különleges helyzetekben akár egy ötödével is növelhető ez az összeg. Támogatás csak akkor adható, ha az építtető rendelkezik már a közútkezelő hozzájárulásával. (jl)

ján stagnál, illetve némileg csökkenni fog a halasi oktatási intézményekbe jelentkező gyerekek száma, s nem hoz lényegi változásokat a következő tanév a helyi iskolák létszámában. A Felsővárosiban 3, míg a többi önkormányzati iskolában 2 első osztály indul. Az egyházi Szent József-iskolát nem kötik körzethatárok (az egész városból, sőt, a kistérségből is vehet fel diákokat) idén együttműködik a várossal. A tavalyi 4 után csak 3 első osztályt indít, akiket nem tudnak felvenni, továbbirányítják önkormányzati iskolák felé. Az óvodai csoportlétszámokban sem várható változás. A Városi Bölcsőde viszont plusz 20 gyermeket tud felvenni szeptembertől. Az intézménynek otthont adó épület ugyanis bővítés előtt áll, amely lehetővé teszi újabb csoport beindítását, így 60-ra növekszik a gondozott kisgyermekek száma. Bár a fejlesztés késő ősszel fejeződik be, már az Ady Endre utcai ideiglenes elhelyezés is lehetővé teszi a megnövelt létszám ellátását, már szeptembertől is. A bölcsőde új szolgáltatásokat

Kié lesz az iskola?

E tanévtől másként működik a kötönyi iskola: a település oktatási koncepciójának része annak gazdaságosabb működtetése.

fotó: kohout zoltán

Megállási tilalom

Plusz 20 gyermek! Körvonalazódó oktatási létszámok Halason is bevezet. Elvileg már 6 hónapos kortól tudják fogadni a babákat, de a szülők általában 2 éves kor után igénylik ezt a fajta ellátást. Ezentúl senkit sem kell majd elküldeniük

helyhiányra hivatkozva. Bölcsődei ellátás több helyi óvodában is elérhető a szülők számára, most 4 ilyen csoport működik a városban. h. a.

– Szeptembertől megváltozik az intézmény működése – mondta Brassó Imre Albert polgármester a csökkenő gyermeklétszámmal indokolva. Az iskola jelenleg Kömpöccel közösen működik, de ezt most mindkét fél megszüntetné. Az óvodával együtt közel 100 fős oktatási központ helyben tartására két alternatíva van: egyházi vagy önkormányzati fenntartás. A katolikus egyház vállalná a feladatot. A másik lehetőségről – miszerint a községi iskola Halas Fazekas utcai tagintézményévé válna – a város hivatalos tájékoztatást még nem kapott. Úgy tudjuk, az önkormányzat hamarosan dönt a kérdésben. Az ide vonatkozó törvények szerint iskolaátadásra júliusban és augusztusban van lehetősége a fenntartónak. h. a.

tulipános láda projekt – mesterségek mesterei Halasi gyökerek „Kiskunhalasi parasztcsaládból származom, szüleim földműveléssel foglalkoztak. Kecskeméten végeztem mezőgazdasági iskolában, 1944ben érettségiztem – életem legszomorúbb éve volt. Édesapám meghalt 1944 telén, én beiratkoztam a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémiára, de haza kellett jönnöm, s munkába kellett állnom.” A háború viszontagságai „Hamarosan bevonultam katonának a Dráva-ezreddel Csáktornyára, a Zrínyi-várban kaptunk elhelyezést. 1945 kora tavaszán útnak indultunk Zalaegerszegre, ahol megkaptuk volna a ruháinkat, majd vonultunk volna tovább a frontra. De menet közben aztán megelőztek az oroszok, 8-10 kilométerre Zalaegerszegtől egy dombos, erdős területen rajtunk ütöttek, heves tűzpárbajba keveredtünk. Amikor véget ért a háború, néhányan elhatároztuk, hogy hazatérünk, november 19én jöttünk haza, kopott viseletben, lukas cipőben –, de alig vártuk már, hogy hazatérjünk.”

Id. Szanyi Béla: Egy halasi kőfaragó kalandos élete Szanyi Bélát ki kell rúgni azonnal! „Ezután Kunfehértón kezdtem dolgozni az Állami Gazdaságnál, szőlőt nyitottam. Amikor a főagronómus megtudta, milyen iskolát végeztem, felkért, hogy dolgozzak mellette segéd-agronómusként. A gazdaságvezető helyettes behívott egyszer elbeszélgetésre, s megkérdezte, hogyan kerültem a gazdaságba. Azt feleltem, hogy az iskolai végzettségem okán. Mire visszatértem a gazdaságba, már előttem odaért a telefonüzenet: Szanyi Bélát ki kell rúgni azonnal! Az elbocsátásom okát a mai napig nem tudom, azt nekem nem mondták meg.” A kőfaragás „A kőfaragással akkor kerültem kapcsolatba, amikor az unokatestvérem szólt, hogy egy kő-

műves dolgozik náluk, és mellé egy segédmunkást kellene biztosítania. Később a Tatarozó Vállalathoz kerültem, a DÁV-építkezésénél voltam egyszer kint, ahol az építkezést egy idős kőműves mester vezette, akit mindenki elismert. Ő bemutatta nekem, mit csináljak és hogyan – ellátott tanácsokkal. Az egyik feljáró műkő lépcsőit is nekem kellett elkészíteni, az volt az első munkám műkőből, akkor kaptam kedvet hozzá. Mucsi Lajos bácsi volt az a mester, akivel sok párkányt és egyebet készítettünk. Ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a műkővel. Ezután több kőfaragóhoz

elmentem, egyébként jó kapcsolatot ápoltam valamennyiükkel. Kecskeméten tanultam a legtöbbet. Bende Károlynak hívták azt a mestert, aki az udvarába hozatott egy régi emlékművet, amelyen lehetett gyakorolni. Három napig jártam oda, az emberek megmutatták nekem a szerszámokat, hogyan kell velük bánni, hogyan kell élezni őket. Akkoriban kezdtem emléktáblákat készíteni. Először az apámnak csináltam meg a sírját, aztán a rokonok kerestek meg, amikor látták az elkészült táblát. Lassan jöttek az első megrendelések, ezek a táblák még betonból készültek. Az első

Szerzõk: Végső István, Sarok Krisztián, Szűcs Károly

A rovatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programja, valamint a Kiskunhalasi Művelődési Központ és a Pásztortűz Egyesület támogatják.

városi emléktáblát a múzeumnak véstem, ezután szinte mindegyik temetőbe készítettem emléktáblákat. Csetényi Artúr tábláját nyolc évvel ezelőtt készítettem el, a mai napig kihelyezésre vár. Kézzel dolgozom, gépeket nem használok. Minták alapján tervezem meg a feliratot, ceruzával és vonalzóval pontosan berajzolom a betűket. Más véső kell a betonnak, más a márványnak – az keményebb, mint az acél. Manapság már mindenhol géppel dolgoznak, beírják a szöveget a számítógépbe, a gép pedig néhány perc alatt kivési a táblát. Nekem egy egész nap nem elegendő egy átlagos tábla elkészítéséhez.”


2011. március 17.

13

innen  onnan

Műhelynap

Mozioktatás

A helyi általános és középiskolák média szakos pedagógusait szólítja meg rövidesen a halasi mozi. Az intézmény a tananyaghoz igazodva ad lehetőséget a diákok számára, szakember segítségével a filmszínház működésének bemutatására. A moziban lehetőség van kihelyezett órák után, oktató jelleggel egy film levetítésére is. (ha)

Sajtó és nyilvánosság Műhelynapot tartanak március 18-án a Bibó István Gimnáziumban. A rendezvény témája: Sajtó és nyilvánosság.

Nyelvi fesztivál fotó: pál lászló

A középiskolai program és érettségi tantárgy bemutatása pénteken lesz a Bibó-gimnáziumban. A rendezvény a középiskolás diákok olvasásra nevelését célozza. A vizsgálati eredmények azt támasztják alá, hogy a sajtót rendszeresen olvasó diákok szövegértési és –alkotási képessége jobb társaikénál. Az értő olvasóvá váláshoz azonban más fontos képességekre is szükség van. Ilyenek a gondolkodás képességének kritikus elemei, a szövegértésen belül az értés és értelmezés képessége, a kommunikáció képessége, az információ megszerzésével és kezelésével kapcsolatos képességek. A sajtótermékeknek ezek fejlesztésében fontos szerepe lehet. A Magyar Lapkiadók Egyesülete által életre hívott program alkalmazásának lehetőségeiről és eredményeiről szerezhetnek tapasztalatokat és információkat az érdeklődők. Az iskola pedagógusai bemutatják, hogyan válik az újság a tanítás folyamatának szerves részévé, és mire képesek azok a diákok, akik számára természetes a lapolvasás. A rendezvény alkalmával a háttérmunka részleteiről is beszélgetnek a programban résztvevők. A 10 órai köszöntő után bemutatkozó foglalkozások lesznek. A reklámról a médiában Kovács Erika, a disputáról Zákányné Frei Erzsébet és a reklámeffektusokról a prezentáció készítésében Fodor Bernadett beszél. A grafikus manipulációról Rapcsák Csaba; az újságról, mint háttéranyagról a középfokú történelem érettségi vizsgán Hegedűs Katalin; a hírdramatizálásról pedig Palásti Károly tart előadást. A délutáni konzultáció moderátora Eszterág Ildikó, a Nyugat-Magyarországi Egyetem adjunktusa. A műhelynap háziasszonya: Kovács Erika tanárnő. P. L.

oktatás

Életképek. A Bibó István Gimnázium nemzeti ünnepi műsorát múlt pénteken tartották több mint száz közreműködő részvételével. A diákok diorámákat készítettek és kiállítást rendeztek az aulában Petőfi Sándor életútjához, verseihez. A tárlat témái: szülőföld, életképek, szerelem, szabadság. A tanulókat Fehérváriné Ábrahám Melinda, Zákányné Frei Erzsébet és Palásti Károly készítette fel. P. L.

Maróti Dezső: A haza édes fia

Különleges élmény

Zsenge dalom zengem Hős nagyjaink nyomán Véremben pezseg művük Létük fenséges fényt, Dicső dalt kíván

Ulakcsainé Lovas Jolán igazgató asszony köszöntötte a mûvészeti iskola múlt szerdai zongorakoncertjének résztvevőit, vendégeit, majd Kántor Erika bemutatta a fellépő fiatal zenészeket, akiket Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő hívott Halasra első önálló koncertjük megtartására.

Dicsőítni vágyom Nagy elődök tetteit A hazáért hevült S génjeinkben feszült, Bátor műveit

Péterfay Dóra, Ferenc és Zoltán tizenöt éves hármas ikrek. Mindhárman tanulnak zenét: Dóra zongorázik, énekel, verset mond, Ferenc zongorázik orgonán és harmonikán játszik, Zoltán dobol. Ezekben a műfajokban különféle országos versenyek első, második, harmadik helyezéseit érték el, és számos más díjat szereztek. Dóra és Ferenc születésüktől fogva nem látnak, és így jutottak – tehetségük, tanáruk és családjuk segítségével – az említett szép eredményekre. Baján Kántor Erika tanárnő, Budapesten Eckhard Gábor tanár úr foglalkozik velük és ké-

Honi céljuk példa Művük sorsformáló ima Mert ki a hazáért Tenni úgy mert, Ő már áldott... A Haza édes fia Legyen Petőfi, József Attila, vagy Ady, Oly nagy ama tőke... A bölcs bölcsebb tőle, Mert örökké fog „taní-tani”...

Viva l'Italia

Olaszország létrejöttének 150. évfordulóján olasz napot tart március 17-én a Bibó István Gimnázium. A Viva l’Italia című programsorozat reggeltől késő délutánig kínál tartalmas időtöltést. A prezentációs témák között szerepelnek: Olaszország természeti szépségei, az olasz képzőművészet remekei, Itália története. A La mia Italia – Az én

szíti őket a főiskolai évekre. Szerdán a halasi közönség is élvezhette fantasztikus játékukat. A barokktól – Bach – a klasszikus koron át – Haydn, Mozart, Beethoven – a romantika zenéje után – Liszt, Mendelssohn, Muszorgszkij –, Rachmaninov, Bartók Béla kétzongorás műve – Új magyar népdal (Erdő, erdő, de magos a teteje) zárta a színvonalas hangversenyt. A két tehetséges szerény ifjú muzsikus elvarázsolta a zeneiskola hangversenytermét teljesen megtöltő közönséget, köztük a Pető Intézet növendékeit és tanárait is. L. Molnár Anna

Itáliám című fotókiállítást 11 órakor dr. Alessandro Rosselli, az SZTE Olasz Tanszékének tanára és lektora nyitja meg. Vendégművész: Himmer Veronika operaénekesnő, közreműködnek a bibós olaszosok. A 4. órában a lektor előadást tart Olasz egység olasz szemmel címmel a művészetek termében. A 6. órában Hegedűs Katalin rendhagyó történelemórájára kerül sor. Háromnegyed 2-kor Mambo italiano tánciskola várja az érdeklődőket az aulában. Kollarics Gábor megnyitója után Roberto Rossellini Viva l’Italia című filmjét vetítik a művészetek termében. (pl)

Városi német és angol nyelvi fesztivál lesz március 18-án délután fél 3-tól este 6-ig a Bethlen Gábor téren. A helyszín a Zenepavilon és környéke, rossz idő esetén pedig a szervező Felsővárosi Általános Iskola. Program: Pódium színpadi jelenetekkel, Utazási iroda totóval és élménybeszámolókkal, Panoptikum hírességekkel, valamint Charity Shop játékokkal, könyvekkel és ajándéktárgyakkal. (pl)

Marad az iskola

– Kunfehértó önkormányzata nem adja kistérségi működtetésbe iskoláját. Az önkormányzat ugyan gondolkodik intézménye beintegrálásán, egy helyi több feladatot ellátó szolgáltató központ kereteibe, de arról nem lehet szó, hogy a helyi oktatást átpasszolják a Halasi Többcélú Kistérségi Társulásnak. A polgármester erről azt követően tájékoztatta lapunkat, hogy a közelmúltban a társulási ülésen felvetődött egy térségi oktatási központ létrehozásának lehetősége. (ha)

Iskolai előkészítő

Kunfehértón ingyenes iskola-előkészítő foglalkozásokat tartanak az általános iskolában a fehértói nagycsoportos óvodások részére. – A gyermekek a program révén megismerkednek az intézményi környezettel, az iskola pedagógusaival – jelentette be Harnóczi Erzsébet iskolai illetékes. A játékos foglalkozásokon bővül az ismeretük, fejlődik a figyelmük, és olyan készségeik, képességeik bontakozhatnak ki, amelyek a szeptemberben kezdődő iskolai tanulás sikerességét segítik. (kz)

Nem tudtam én

Kosztolányi Dezső verseiből Nem tudtam én címmel felolvasóestet rendeznek március 17-én 17 órakor az egyházi középiskola dísztermében. Az irodalmi műsorban a Szilády Áron Református Gimnázium határon túlról származó pedagógusai és diákjai működnek közre. (pl)


magazin 2011. március 17.

innen  onnan Könyvtári programok

A Martonosi Pál Városi Könyvtárban március 18-án, pénteken 17 órakor Fejős Éva író, a Nők Lapja újságírója lesz a vendég. Ő a Bangkok tranzit, az Eper reggelire, a Csajok, A mexikói és a Hotel Bali című kisregények szerzője. Árvai Attila parapszichológus estje március 24-én 17 órakor lesz szintén a városi könyvtárban.

Író-olvasó találkozó

A belvárosi Kávészünet könyvesboltban március 22-én 16 órakor író-olvasó találkozó lesz. Az érdeklődők dr. Kiszely István antropológussal találkozhatnak, aki Mit adott a magyarság a világnak? című kötetét mutatja be.

Filmkínálat

A halasi moziban március 17-től 21-ig 18 órakor – szombaton és vasárnap 16 órakor is – a Csak szexre kellesz című amerikai vígjáték szerepel műsoron. Ebben a vígjátékban Emma – Natalie Portman – és Adam – Ashton Kutcher – ősrégi barátok, akik egy reggel majdnem mindent elrontanak azzal, hogy lefekszenek egymással. A barátságuk megóvása érdekében egyezséget kötnek, mely szerint a kapcsolatuk kötöttségek nélküli. A kötöttségek nélküliség azt jelenti, hogy nincs féltékenység, nincsenek elvárások, nincs veszekedés, nincs virág, nincs gyereksírás. Azt jelenti, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, amikor csak akarják, olyan nyilvános helyen, ahol csak akarják, de egymásba szeretniük nem szabad. Kérdéses, lehet úgy szexelni, hogy nem szól közbe a szerelem, és vajon nem megy erre rá a barátságuk. Március 17-től 21-ig 20 órakor a Féktelen harag című akció, thriller megy. Milton – Nicolas Cage – versenyt fut az idővel. Egy vérszomjas szekta vezetője az ő lányát akarja feláldozni, mert azt hiszi, hogy ezzel beteljesítheti őrült küldetését: a pokol földre hozatalát. Milton már meghalt egyszer, de a pokolból kitörve egy pincérnő – Amber Heard – és egy tűzvörös sportkocsi segítségével száguld a cél felé. Nem csupán a rendőrség van a nyomában. A Sátán utána küldte egyik zsoldosát, akit senki nem állíthat meg abban, hogy visszavigye Miltont a pokolba.

Pákó mulat Kongásból lett médiasztár

Fekete Pákó Add ide a didit! című dalával vált ismertté. Sajátos stílusával országos hírnévre tett szert, amit azóta a médiában is kamatoztathat. Televíziós show-k rendszeres szereplője, az utóbbi időben már nemcsak vendégként, hanem műsorvezetőként is. Közben az énekléssel sem hagyott fel, mostanában afrikai dalokkal is meglepi közönségét.

sok magyar számot ismerek. A tévében hallok énekeket, cigányzenét, magyar népzenét, Balázs Palit. A producerem írta le nekem, hogy melyik dalokat tanuljam meg. Nem is gondoltam, hogy annyira be fog robbanni. • Az egyetemen halasztottál. • Tényleg már be kell fejeznem. Halasztottam, mert a médiaszereplések és a fellépések mellett nem volt rá időm. Egyszerűen nem tudok mindent bevállalni egyszerre. Jó lenne, ha • Hogyan telnek a hétvégéid? dr. Fekete Pákó lehetnék – nevet. A halasi tavaszi színházi évad idei első előadása március 1-jén a • Maximum négy fellépésem szoCharley nénje című darab volt. A zenés vígjátékot a Szabadkai Népkott lenni. Szülinapokra is hívnak színház társulata mutatta be Mezei Zoltán rendezésében. Donna meglepetés vendégnek. HétköznaLucia d’ Alvadorezt, Charley nénjét Vicei Natália alakította. pokon pedig rengeteg médiamunkám van. Újságírókkal találkozom, – Egy úrinő. Elegáns, okos, ara- – Valamiféle egyéni hangvéterádiókba, tévékbe járok. nyos úrihölgy – így jellemezte Vicei lű előadás született. Talán a vá• Új slágered is készült. Natália az általa megformált sze- rosunk, ahol készült, meghatároz• Amikor visszajöttünk a dzsungelreplőt. – Ez egy könnyed kis ko- ta egy kicsit. A közegünk egy picit ből, Argentínából, elkészítettük Delmédia. Túl mély karakterjegyeket beivódott ebbe az előadásba. Jó husa Johnnyval az Akalamagót. Azónem kell keresni. Az a lényeg, hogy próbafolyamat volt. Könnyed, vita megcsináltam a saját verziómat is ezt a nőt szeressék a nézők, druk- dám, feszkómentes. Ha pozitív afrikai hangulatban. koljanak neki és a szerelmének. energiát sugároznak a színpadról, • A híres didis számot is A Charley nénjét 2004. decem- akkor azt a nézők érzik. A játék felülmúlja? Névjegy. Lapite Oludayo konga- ber 19-én mutatták be Szabad- fesztelen, a színészeket szeretik, • Pontosan – nevet. – A Celeb vadobos Fekete Pákó néven lett hí- kán. A zenés vígjáték azóta siker- ezért van az, hogy a mai napig kégyok, ments ki innen című műsor rik a Charley nénjét. P. L. res Magyarországon. Ösztöndíjjal rel megy. után mindenhol csak akalamagóztak. érkezett ide, az ELTE jogi karán Örülök, hogy az emberek szeretik tőnemzetközi jogot hallgatott. Hatlem hallani ezt az afrikai dalt is. éves kora óta zenél. Nigériában • Úgy tudom, hogy kongásszámos profi zenekarban játszott ként kezdtél. és énekelt. Harmadéves egyete• Persze, persze, de rájöttem, hogy mista volt, amikor rájött, hogy őt ezt sokan csinálják. A médiában ez Különleges helyszín, rendkívü- viszont egy különleges helyszía muzsika érdekli. nem egyéni produkció. Még a kínali zenei élmény. Exkluzív koncer- nen, a református templomban iak is kongáznak. Inkább olyat kell • Úgy hírlett, hogy saját show- tet ad Halason Zorán Sztevanovity zenél. A jól ismert slágerek, dalok csinálni, amire az emberek odafi- műsorod is lesz. Ez bulvár- – kapta a hírt szerkesztőségünk. új hangszerelésben szólalnak meg gyelnek. Ezért találtuk ki, hogy fe- pletyka volt? A méltán népszerű énekes-gitáros a remek akusztikájú helyen. Zorán kete srácként a mulatós zenét • Igen, bulvárpletyka. Győzike után eddig 6 alkalommal a Bibó sport- hamarosan elkezdi tavaszi, nyári képviseljem. Benkővel folytatódott a show. Bol- csarnokában lépett fel zenésztár- turnéját, amelynek egyik állomása • Mikor találkoztál először dogságot kívántam neki, és hogy saival. Május 18-án, este 8 órától lesz a halasi koncert. (jel) ilyen számokkal? csinálja jól, mert sok rajongója • Megmondom őszintén nagyon van. Részemről egyelőre nem lesz valóságshow. • Amikor csak teheted, sok időt töltesz a kisfiaddal. Olvastam, hogy internetes szépségversenyt nyert. A Közösségek Házában március 18-án 20 órakor a Five Non Bonds • Igen, ez így van. A kis Bence na- zenél. A kiskunhalasi együttes estjének címe: Film and Music Bar. A zegyon-nagyon aranyos. Elmegyek ne nyújtotta élmény mellett némafilm-vetítés is várja a közönséget. vele gyerekuszodába, kirándulni. – Az első ötven vendégünket meghívjuk egy adag popcornra. A múltVoltunk már együtt Miskolcon, a bar- kori Steak & Music Bar est nagyon hangulatosra sikeredett. Bízunk langfürdőben is. Imádom, szeretem. benne, hogy ezúttal is így lesz – ad hangot reményének Jeszenszky Imádom, hogy felelős ember vagyok, Zoltán énekes-gitáros. – A zenehallgatást most is megpróbáljuk egyéb és apa lettem. élvezetekkel összekapcsolni. Lehet filmet nézni, a büfében pedig sült krumpli és kóla is kapható lesz a mozizáshoz – tette hozzá. P. L.

Charley nénje

fotó: pál lászló

14

Zorán zenél

Film & Music


• Fiatal létedre számos díjat kaptál már. Nagyon inspirálnak téged? • Számít is meg nem is. Olyan szempontból nagyon jónak tartom, hogy az anyaország odafigyel arra, mi történik a határon túl. Ez azt is jelentheti, hogy a jövőben olyan rendezők jöhetnek el hozzánk dolgozni, akik esetleg eddig nem lettek volna érdekelve. Megpróbálom ugyanúgy tenni a dolgom, ahogyan eddig és minden energiámat megmozgatni minden egyes színházi megmozdulásommal. Ez nem feltétlenül szerepet jelent. Ha segíteni tudok a színházban, akkor jelen vagyok. Például műsorvezetésnél is. Próbálom csinálni a színházi feladataimat, ameddig az energiáim lehetővé teszik. • Az egyik legfrissebb elismerésed a Jászai Mari-díj. Ez a magyarországi vendégjátékoknak köszönhető vagy jellemző az is, hogy Budapestről ellátogatnak a Vajdaságba, és megnéznek előadásokat? • Is-is. Egy-egy színházi fesztiválon megmutatkozhattunk a Szomorú vasárnappal és a Gézagyerekkel. Gondolom, ez a két előadás nyomott a legtöbbet a latba meg az elmúlt nyolc év. Amióta a pályán vagyok, minden évben legalább egyszer megfordulunk Budapesten. Általában az a tapasztalat, hogy eljönnek a színházi szakemberek, kritikusok, teatrológusok, és követik a munkásságunkat. Szerintem ez ennek tudható be. • A Szomorú vasárnap fajsúlyosabb darab. Most egy könnyedebb hangvételű előadással, a Charley nénje című vígjátékkal érkeztetek Kiskunhalasra. Te vagy az oxfordi diák. • Igen, az egyik. • A Charley nénje című darabot már sokan sokfélekép-

fotó: pál lászló

2011. március 17.

Örömest muzsikálok Charley szerepében: Pálfi Ervin

Pálfi Ervin a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatát erősíti. A kiskunhalasi közönség többek között az Étellift és a Szomorú vasárnap című előadások alkalmával találkozhatott vele. Az idei tavaszi színházi évad nyitó előadása a Charley nénje volt. Ő Charley-t alakította ebben a fergeteges vígjátékban.

pen bemutatták. Megnéztél-e Ezt a fajta zenés műelődöket? • Nem. Ezt a fajta zenés műfajt fajt én művelni szereén művelni szeretem. Az ember ki tem. Az ember ki tud tud élni magából olyan játékosságot, könnyedséget, amit egyéb- élni magából olyan jáként más hangvételű darabok nem tékosságot, könnyednagyon engednek meg. Itt egy picit séget, amit egyébszabadjára engedhetjük a pozitív ként más hangvételű értelemben vett bolondériánkat. • Más formában is kiélheted darabok nem nagyon magad a színpadon. Úgy tuengednek meg. dom, hogy zenélsz is. • Egy pirinyócskát ebben a da- • Zongora, nagybőgő, gitár. Ez a rabban is. három. • Milyen hangszereken szok- • A Charley nénje címû előtál játszani? adásban? • Gitározok. Félig-meddig a rendezők is használják ezt a tudáNévjegy. Pálfi Ervin 2003-ban szerzett színészi diplomát az Újvi- somat. A Szomorú vasárnapban déki Művészeti Akadémián, azóta a Szabadkai Népszínház tagja. Az zongorázok, a Zárórában nagyelmúlt nyolc évben számos elismerésben részesült. A legkiemelke- bőgözök zömmel. Az élő zenédőbb vajdasági magyar színházi alakításért járó Pataki-gyűrűt már nek a színpadon mindig van egy kétszer érdemelte ki. Emellett POSZT-különdíjas és a Színikritiku- hatalmas varázsa. Úgy gondosok Díját is elnyerte 2009-ben. Tavaly a nemzeti ünnep alkalmá- lom, ezt jó dolog beleépíteni. Miból kulturális kitüntetést vehetett át a Szépművészeti Múzeumban ért ne? Ha már van lehetőség, a március 14-én: Jászai Mari-díjas lett. Pálfi Ervin vendégjátékok ré- rendező és az alkotótársak nyitotvén jelen van a magyar színjátszás áramlatában is. A Határon Tú- tak erre, akkor én szíves-örömest li Magyar Színházak XX. Fesztiválján legjobb zenés szórakoztató muzsikálok. előadás címmel elismert Szomorú vasárnappal a Nemzeti Színház • Ebben az évben lesz még új Gobbi Hilda Színpadán is közönség elé lépett. bemutatód?

• Lesz bizony, kettő is. Az egyiket épp a napokban kezdtük el. Budapestről Szekeres Csaba rendez nálunk egy darabot. Eddig főleg filmezett, most színpadra állít nálunk egy szöveget, amit ő maga írt. Ezt követően pedig Csáth Géza írásaiból próbálunk egy darabot. A jelenlegi munkacíme: Egy elmebeteg nő naplója. Dömötör András rendezi szintén Budapestről. • A színészet és a muzsikálás mellett tanítasz is. Már a diploma megszerzése előtt felkértek. A tanítványokkal szinte egykorú vagy. • Most már azért nem. Van köztünk hét-nyolc-kilenc év is. Eleinte nagyon furcsa volt. Az első osztályban, ahol elkezdtem tanítani, az egyik diák meg köztem egy év korkülönbség volt. Azt gondolom, ennek szintén megvolt a pozitívuma is meg a negatívuma is. A pozitívuma, hogy bennem is frissek voltak az élmények, és emiatt szerintem könnyen át tudtam lendíteni őket olyan problémákon, amiket intenzíven éltek meg, holott nem kellett volna annyira mellre szívniuk. Tudtam nekik nagyon

interjú

15

praktikus megoldásokat javasolni, az energiáikat jó irányba terelni. Mindig maximálisan megkaptam tőlük azt a tiszteletet, amit egy „tanári” pozíció megkövetel. Elsősorban nem tanárként próbálok viszonyulni hozzájuk, hanem olyan emberként, aki egy picit többet tapasztalt tőlük. Soha nem éreztem, hogy visszaélnének azzal, hogy nem vagyok keménykezű pedagógus. Emiatt szenvedek is, és szeretem is. Néha azt érzem, nem vagyok eléggé autoritás ahhoz, hogy bizonyos helyzetekben jól döntsek. A tanítás bonyolult, ráadásul olyasvalami esetében, mint a színjátszás. Erre nincsenek receptek. Minden embernek más a lelke, más kulcsokat kell találni hozzá. Meg kell keresni, mitől lesz valaki magabiztos, mitől kezd el működni a színpadon, mikor mer megnyilvánulni. Annyira összetett ez az egész. Hernyák György mellett vagyok tanársegéd. Vannak helyzetek, amikre ő sem tud reagálni, közel hatvanévesen. Rengeteg emberi tényező játszik szerepet, ezeket meg nem lehet előre kiszámítani.

Soha nem éreztem, hogy visszaélnének azzal, hogy nem vagyok keménykezű pedagógus. • Az utóbbi időben volt olyan darab, amit a diákok javasoltak, hogy csináljátok meg? • Volt. Azt a darabot én rendeztem Nagybecskereken. Egy ottani amatőr színház kért fel bennünket, hogy csináljunk egy kis költségvetésű darabot, amivel tudnak majd tájolni pici bánsági falvakban. Azt a diákok ajánlották. Elolvastam. Én nem azt választottam volna, de igent mondtam rá. Egy klasszikus bűnügyi vígjáték volt, a Gyilkos társak. Pluszként jött a kérés, hogy legyenek benne dalok. Teletömtük magyar slágerekkel. Alapokat készítettünk, és huszonhét nap alatt kétfelvonásos zenés darabot állítottunk színpadra. Kijött a bemutató, szerintem nem sikerült rosszul, de mégsem lett folytatása. Azt az egyet játszottuk belőle. Kár érte, nagyon sajnálom. • Legutóbb azt mondtad, úgy sikerült ideérni, hogy városnézésre már nem maradt idő. Most? • Délelőtt még Szabadkán próbáltunk. Ezúttal sem jött össze. Pál László


16

hirdetés 2011. március 17. Bontásra autót veszek. www.autobontokalo- Szegények ügyvédje. Rászorulókcsa.hu. Tel.: 06 30/432-62-26 A-299 nak díjtalan. Tel.. 06 79/420-150, 06 70/319-30-74 A-1037

Autószerelőt felveszünk középfokú végzettséggel. Továbbképzési lehetőség. Tel.: 06 30/91-56-820 A-279 Bokányi Dezső utcában garázs eladó. Tel.: 06 70/4500-475 A-214 Gyakorlattal rendelkező, szakképzett élelmiszerbolti eladót felveszek. Kiskunhalason a Félegyházi úton lévő 3500 Tel.: 06 20/56-52-952 A-286 m2-es, 3 utcáról megközelíthető ipari és kereskedelmi besorolású terület eladó. A Ganz Vízgép Kft. agilis, jól terhelhető, haTel.: 06 70/4500-475 A-215 tározott fellépésű gépészmérnök munkatársat keres középfokú angol/német nyelvtuKunfehértó, Kossuth u. 19. sz. alatdással. Gépgyártás-technológus végzettség ti családi ház eladó. Irányár: 4 M Ft. előnyt jelent. Szakmai önéletrajzot kérünk. Tel.: 06 77/407-080, 06 30/334-90-88 A-219 Tel.: 06 77/528-445 (101 mellék), e-mail: vizgep@t-online.hu. A-292 A Semmelweis téren 1 szoVidéki munkára asszisztens munkakör- bás földszinti felújított lakás beépíbe kollégát keresek. Jogosítvány előny. tett konyhabútorral, gardróbbal eladó. A-221 Tel.: 06 20/662-92-68 (16-19-ig) A-295 Tel.: 06 30/76-88-382

Kémények javítása, Tel.: 06 30/395-63-62

gépi

marása. A-225

Márciusban nőnapi 20%-os sminktetoválási akció az Aphrodité Szalonban. Tel.: 06 77/421-850 A-278 Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 20/91-71-403

A-281

Könyvelés, adóbevallások készítése vállalkozók, magánszemélyek részére. Tel.: 06 20/55-55-706 A-283 Szennyvízszállítás, szippantás. Tel.: 06 30/346-76-64

A-288

Könyvelést vállalok. Gömböcz Károlyné regisztrált mérlegképes. A-290 Lávakövi Pizzériába felszolgáló hölgyet ke- Lakás eladó. Tel.: 06 70/373-39-88 A-111 Tel.: 06 70/30-66-518 resünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal. E-mail: lavakovi2010@freemail.hu. A-302 Eladó Soltvadkert-Selymesen 3 szobás családi ház nagy területtel, a főszámítógép-kezelő tanfoPultost felveszünk. A fényképes ön- út mellett. Tel.: 06 20/94-75-469, Alapfokú A-235 lyam! Március 17. csütörtök 17 óra. életrajzokat a XXX Kávézóban várjuk. 06 20/33-35-318 Tanfolyamdíj: 18500 Ft (részletfizeTel.: 06 70/30-111-03 A-303 Városközponti, magasföldszinti, 1 szobás téssel). Oktatási Központ, Béke u. 4.. A-251 Otthonról végezhető telefonos szervezői lakás eladó. Tel.: 06 20/55-30-700 A-244 Tel.: 06 70/331-50-75 munka főállásban. Tel.: 06 30/530-93-76 (hétfőtől péntekig 9-17-ig). A-304 Széchenyi utcai, II. emeleti, 72 m2es lakásomat elcserélném kiskunhalasi, földszintes, kertes, új építésű családi házra. Ár megegyezés szerint. Hízók eladók. Tel.: 06 70/33-05-447 A-267 Tel.: 06 20/61-62-181 A-268 A városközpontban II. emeleti lakás eladó. Tel.: 06 70/33-05-800 A-266 Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s Mátyás téren 1 szobás lakás eladó. területén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 30/76-88-382 A-267 Tel.: 06 20/92-70-946 A-641 A Kertvárosban építési telkek eladók. Négyállásos autószerelő műhely megosztva Tel.: 06 30/697-22-32 A-273 is kiadó. Tel.: 06 70/4500-475 A-212 Kunfehértón ház eladó. Ár: 2,4 M Ft. Kiskunhalason a Vadkerti úton az Akácle- Tel.: 06 70/945-24-75 A-284 vél Söröző kiadó. Tel.: 06 70/4500-475 A-213 Erdősítéshez ingatlan eladó Kunfehértón. Tel.: 06 30/468-58-14 A-285 Városközpontban új építésű 60 m2es alacsony rezsijű lakás kiadó. Ügyvédi iroda eladó, vagy kiadó KisTel.: 06 30/858-19-51 A-264 kunhalas központjában a postánál. Tel.: 06 30/976-86-51 A-291 Családi ház kiadó. Tel.: 06 20/32-94-853 A-276 Halas belvárosában felújítandó ház eladó A-296 Lakás kiadó. Tel.: 06 20/80-20-127 A-287 eladó. Tel.: 06 70/209-47-73 Tanyás albérlet kiadó a Kertvároshoz közel. Vágásérett erdőt és akác-, nyár-, fenyőgyéTel.: 06 20/556-73-42 A-289 rítést veszek. Tel.: 06 20/91-81-516 A-297 A Visage Stúdió bérleti joga átadó. Tel.: 06 70/387-29-79 A-294 Pozsony és Lehel utcában lakás eladó. Tel.: 06 77/424-063 A-200 Fiatal pár kiadó házat keres kb. 1 évre, esetleges vásárlási szándékkal. 52 m2-es földszinti lakás eladó a SzécheTel.: 06 30/66-47-606 A-298 nyi utcában. Tel.: 06 30/448-66-73 A-305 Irodának, fodrászüzletnek üzlethelyiség a sétálóutcában havi 25.000 Ft+Áfa-ért kiadó. Tel.: 06 20/337-13-36 A-301 Suzuki Ignis 6750 km-rel újszerű állapotban eladó. Tel.: 06 30/44-78-489. A-293 Bizományi kisáruház értékesítésre átvesz lakberendezési és lakásfelszerelési cikke- Partnerközvetítés diszkréten. ket. Kiskunhalas, Kossuth u. 27. A-238 Tel.: 06 70/235-93-57

A-44

Anyakönyvi hírek Születtek: Patai Roxána (Aradi Szilvia) Kisszállás, Lőszter Lili Kamilla (Daru Gyöngyi) Kiskunhalas, Juhász Anna Lola (Juhász Tímea) Kiskunhalas, Kató Norbert (Kolompár Tímea) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Varga Gábor és Martonosi Krisztina, Hagymási Sándor és Szentpéteri Diána Matild Elhunytak: Kőrösi Imréné Kristóf Erzsébet (Kiskunhalas), Szőke Balázs (Kiskunhalas), Szefcsik Imre (Kiskunhalas), Fehér Károly (Kiskunhalas), Barabás Nándor (Kiskunhalas), Sándor Imre (Kiskunhalas), Csonka Imréné Demkó Terézia (Kiskunhalas)


2011. március 17.

a hét

HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán

MÛSORAJÁNLATUNK: Március 16. szerda 00:00 Képújság 07:00 Március 15. - ünnepi műsor 08:00 Képújság 12:00 Március 15. - ünnepi műsor 13:00 Képújság 17:00 Kultuszok és mítoszok 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: A bérgyilkos (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság Március 17. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Biztonsági Zóna 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetv.mag. (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: A küzdelem törvénye (16) 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetv.mag. (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális mag.(ism.) 23:55 Képújság Március 18. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetv.mag. (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Virágzó Magyarország - Letenye 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Bikinis őrület (16) 23:00 PONT - ifjúsági magazin 00:00 Képújság Március 19. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek

08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Teleshop 09:30 Sztárok a konyhában - sorozat 10:00 Zodiákus 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT - ifjúsági magazin 19:00 Falu végén kurta kocsma - táncjáték 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22:00 Bencze Show 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Március 20. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 18:30 Beszéljünk róla (ism.) 19:00 Híradó/hétfő (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Dupla vagy minden (16) 23:00 Képújság Március 21. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Sárkány düh 2. (16) 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Március 22. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 KRESZ Percek 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 KRESZ Percek (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: A halál álarca (16) 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 KRESZ Percek (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.

17


18

sport 2011. március 17.

innen  onnan Futsal

Folytatódott az NB II-es női futsal bajnokság felsőházi rájátszása. A halasiak Tolnán szerepeltek, és remek eredményeket értek el. A házigazdák ellen még döcögős volt a játék, de a tatabányaiak ellen helyenként sziporkázó játékot mutattak be a lányok. A kiskunhalasiaknál Balázs Tímea, Kilin Krisztina-Dudás Diána, Csóti Kitti-Kéri Judit, Nagy Zita, Koch Fruzsina-Gémes Noémi, Faragó Loretta szerepelt. A Tolna Mözs II. ellen 6-2-re nyertek Kuhn Róbert tanítványai, Gémes 3, Dudás, Koch és Nagy lőtt gólt. A Tatabánya Kalafát 6-3-ra verték a mieink, a gólokon Nagy 3, Koch 2 és Csóti osztozott. A halasiak ezzel a két győzelemmel a tabella élére álltak. (jl)

Kiütéssel

Valósággal kiütötte ellenfelét a megyei keresztpályás bajnokságban a Kiskunhalasi FC. A halasi focisták Dusnokon léptek pályára az ünnep előtti napon, és alaposan kitömték a házigazdák hálóját. A KFC-ben Balázs Tímea (Kilin Krisztina)-Dudás Diána (Csampa Erzsébet)-Csóti Kitti, Kéri Judit (Judák Beáta)-Gémes Noémi (Zseni Zsófia), Koch Fruzsina, Herczeg Andrea (Csorba Szandra)-Martonosi Erika (Faragó Loretta) lépett pályára, Érdekesség, hogy a megyei szövetség játékvezetői bizottsága egyszerűen nem delegált bírót a találkozóra. Ezért a nézők soraiban ülő sípmester vállalta az egyébként sportszerű meccs levezetését. A halasiak sok hibával játszottak, ennek ellenére tucatszor vették be a dusnoki kaput. Dusnok KSE-Kiskunhalasi FC 2-12 (1-6). A listavezetőtől Koch 4, Gémes 3, Martonosi 2, Herczeg, Kéri, Zseni szerzett gólt. (jl)

Solt volt

Idegenben is győzni tudott a megye I. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokságon a Kiskunhalasi FC. Kárász Zsolt csapata, Szelei Péter-Sejben Péter, File István, Sőregi Krisztián, Csányi János-Máté-Tóth Viktor, Szabó Béla, Baranek Sándor (Tóth Richárd), Csányi László, Zelei Béla (Horváth Ádám)-Farkas András (Földes Máté) összeállításban állt ki a meccsre. A fölényes és szép siker értékét növeli, hogy az edzések után gyakorlatilag most játszottak elsőzör nagypályán a fiúk. Solt-Kiskunhalasi FC 1-3 (1-1). A góljainkat Farkas szerezte. (jl)

Újra háromszorosan magyar bajnok Március 5-én zajlott le a Magyar Köztársaság 2011. évi Serdülő Fedett Pályás és a Serdülő Téli Dobó Országos Bajnoksága, amelyen a Ganzair KAC versenyzői káprázatos sikereket értek el. Halász Bence triplán szerzett magyar bajnoki címet, Molnár Richárd magyar bajnoki ezüstérmekkel, Bálint Bettina magyar bajnoki bronzzal büszkélkedhet. A hazai legfiatalabbaké volt a pálya múlt szombaton Budapesten, a Syma csarnokban a fedett pályás, a Puskás Stadion Dobó Fészerében a szabadtéri versenyek zajlottak. A serdülő korosztály színe-java, mintegy nyolcszáz résztvevő lépett pályára az egész napon át tartó hangulatos megmérettetésen, ahol a szakvezetés által is megkülönböztetett figyelemben részesült Halász Bence, a Ganzair új, 14 éves ásza. Kimagasló teljesítményéről, amely számára

három magyar bajnoki címet eredményezett, edzőjét, Míg Györgyöt kérdeztük. – Tudtommal Kiskunhalas sporttörténelmében először a kitűnő adottságokkal rendelkező Halász Bence nyert meg OB-n három – súlylökés, diszkoszvetés, kalapácsvetés – versenyszámot. Ráadásul kalapácsvetésben nem került eddig Kiskunhalasra magyar bajnoki arany. Bence ebben a számban a tavaly szeptemberi 36 méteres eredményén 20 métert javított –

Soltodiglan

és 55,93 méteres új egyéni csúcscsal a tavalyi bajnok pápai Toki Adriánt is több, mint egy méterrel verte. A tudatos, kemény munka hatása a súlylökés 17,17 méterében is megmutatkozott. Négy méterrel volt több a második helyezett eredményétől – és egyedülálló az elmúlt tíz esztendőt tekintve. A diszkoszvetésben produkált 48,27 méteres eredményével szintén toronymagasan vezetett, hiszen a mögötte végző versenytársának csak 40 méter alatti eredményt jegyezhettek. Másik tanítványom, a 15 esztendős Molnár Richárd még nincs egy éve, hogy dobóatlétikával foglalkozik, és volt edzőjének, Szloboda Mihálynak köszönhetően rendkívülien jó alapokkal rendelkezik.

Méltóan a jubileumhoz

Szombaton kezdődött a Kiskunhalasi FC számára a fociidény, és mindjárt idegenben, a listavezető volt az ellenfél. Annak ellenére, hogy a hazaiak egy meccsel többet játszottak, a halasiak több ziccert kidolgoztak, és védelmi hibáikat használta ki az ellenfél. Röviden: győzelmet ajándékoztunk a soltiaknak.

Az iskola 20. születésnapjának megünneplésére „Jubileumi Kertvárosi Kupát” rendeztek a város legfiatalabb oktatási intézményében a hétvégén.

A városi sportpálya használhatatlansága miatt alig tudott megfelelő körülmények között edzeni a Kiskunhalasi FC, ennek ellenére nagy önbizalommal várták a fiúk a csúsztatott bajnoki nyitányt. A listavezető Solt otthonában egyik csapatnak sincs egyszerű dolga, de úgy tűnt sokáig, ez alól a mieink kivételek lehetnek. A hazaiak többet birtokolták a labdát, de a Urlauber István, Rencsár József, Ács László (Brindza Tamás), Herczeg Róbert, Ábrahám László (Flaisz Zoltán), Ficsór Miklós, Kárász Zsolt, Balkó Roland, Mészáros Tibor, Bogdán Róbert, Csáki Róbert összeállítású KFC több ziccert dolgozott ki. Kár, hogy ezek kimaradtak. Az első 45 percben a soltiak inkább pontrúgásokkal próbálkoztak, elég kis hatékonysággal. A térfélcsere után aztán jött a hidegzuhany: védelmi hibánkat Sallai

A 20. évforduló sokrétű ünnepléséből a Kertvárosi ifjú sportolói a Kertvárosi Kupa Terematlétikai Versennyel vették ki a részüket. A rendezők és a meghívást elfogadó budapesti, kecskeméti, szolnoki ellenfelek csapatát, a felkészítőket Kovács Sándor igazgató köszöntötte, majd megnyitotta a versenyt. A váltó-, gát- és ingafutást, akadályváltót, helyből hármasugrást, súlylökést, gerelyhajítást játékos formában teljesítő összecsapáson a veszélyes riválisok ellenére is szép sikert értek el a halasiak. A részletekről a szervező-főrendező Szloboda Mihály testnevelő tájékoztatta lapunkat. – Az ünnepi sporteseményen egyesületek és városi válogatottak mérték össze erejüket, tudásukat. Így az Európa-bajnoki bronzérmes gátfutó, Kiss Dániel budapesti

használta ki. 1-0 után alig 9 perccel később jött az egyenlítés, a meccs legszebb támadása során Csáki-Ábrahám-Csáki-Ficsór volt a pettyes útja, utóbbi játékosunk szinte a gólvonalról egalizált. Újra nyílt volt a meccs, de egy újabb hiba eldöntötte a 3 bajnoki pont sorsát. Egy bal oldali beadást mind Rencsár, mind pedig Kárász elvétett, jött Fekete és a nemrégiben igazolt kapusunk, Urlauber Cuni csak beleérni tudott a lövésbe. 2-1 után még volt lehetőségünk, Csáki ziccere után a gól Robi lábában maradt. Solt-Kiskunhalasi FC 2-1 (0-0). Kis Péter edző: – Az első félidőre munkahelyi elfoglaltság miatt nem érhettem oda. Három pontot ajándékoztunk, nem hittük el, hogy győzhetünk. Helyzeteink kihagytuk, és ma a legrutinosabb játékosaim hibáztak. (jáger)

Az azóta kapott technikai képzésének betudhatóan nagyon nagy egyéni csúcsokkal súlylökésben és diszkoszban magyar bajnoki ezüst, gerelyhajításban magyar bajnoki bronzérmet érdemelt ki. A 13 éves Bálint Bettinát Szloboda Mihály edzőtársammal közösen készítettük fel, aki kalapácsvetésben élete első Magyar Bajnokságáról bronzéremmel térhetett haza. Csernák Zsolt és Szloboda Mihály további tanítványai is előkelő helyen végeztek. Korosztályában Gavlik Ádám diszkoszvetésben negyedik, kalapácsvetésben hetedik, Nagy Dávid – aki az első sorozat után még vezetett – gerelyhajításban az ötödik, Szabó Petra súlylökésben hetedik, diszkoszvetésben pedig nyolcadik lett. Vass K.

egyesülete az Ikarus két csapattal, a szolnoki Széchenyi Általános Iskola és az országos hírű kecskeméti Lánchíd utcai iskola – Kalocsa lemondta – és a mi 11 Kertvárosi, 7 sziládys, 2-2 felsős, Szent Józsefiskolából érkezõ és 1-1 fazekasos, szűtsös gyerekből álló Kiskunhalas Válogatottunk képviseltette magát Csíkné Torday Hargitta és Zákány Sándor csapatvezetőkkel. Meglehetősen kiélezett küzdelemben a II. és a III. korcsoportos leányaink és a III. korcsoportos fiaink másodikak, a II. korcsoportos fiaink – szoros versenyben és alig elmaradva – harmadikak lettek. Mind a négy kategóriát és az összesítést is – a halasi atlétika egyik legsikeresebb korszakának exedzője, Bencsik Pál szolnoki tanítványai nyerték. Ebben a mezőnyben „világraszóló” az előbb említett három csoportbeli, továbbá az öszszesített ezüstérmes helyezésünk is. A dobogó harmadik fokára az ikaruszosok állhattak, negyedik helyen a kecskeméti fiúk-leányok végeztek. A vándorserleg mellett különdíjakat is kiosztottak, tőlünk a Kertvárosiból Erdei Alexandra, Braun Csilla, Tóth Gvendolin, a sziládys Papdi Dávid, Papp Dominik, valamint Nagy Nikoletta és Jerémiás Donát érdemelte ki a Szent József-iskolából. V. K.


2011. március 17.

Halasi nézőtér Túl a félszázon Hétvégi mérkõzések

Szuper Liga

Kiskunhalas NKSE-Tápiószele 52-24 (27-12)

Aki a hétvégén jó focit akar látni, annak lehetősége lesz a városi sportpályán megtenni ezt. A remény megvan arra, hogy kedvezően alakul az időjárás, és lehetőség lesz a zöld gyepre lépni. A Kiskunhalasi FC vasárnap délután 15 órától a Bácsalmást fogadja, előtte 13 órától lesz az ifjúsági mérkőzés. Az élen álló halasi lányok pedig a kalocsai Méhecskékkel játszanak vasárnap délelőtt 10 órától a megyei keresztpályás bajnokságban. (jl)

Bibósok a dobogón A Bibó István Gimnázium 44. alkalommal bonyolította le hagyományos kézilabda gáláját, melynek megnyitóján Rapavi Róbert megbízott igazgató – szavait idézve – „egyik szeme sírt, a másik nevetett”. Az örömöt az ország középiskolás sporteseményeit tekintve egyedülálló, hosszabb, mint négy évtizedes múltra visszatekintő kézilabdás kupa megléte indukálta, a szomorúságot a megfogyatkozott, foghíjas mezőny. Anyagi okokra visszavezethetően ugyanis három csapat állt el a részvételtől. A versengés programja koszorúzással folytatódott, a résztvevő csapatok és a halasi iskolák képviselői a megemlékezés virágait helyezték el a kupa elindítója, Horváth István testnevelő márványtáblájánál. A kétnaposra apadt Bibó Kupán szokásosan körmérkőzés formában döntötték el a vándorserleg, illetve érmes helyezések sorsát. A leányok mezőnyében száz százalékos teljesítménnyel győzött a rendezők csapata, két győzelemegy vereséggel második helyezést érdemelt ki a székelyudvarhelyiek válogatottja, míg egy győzelme és két veresége a budapesti Vásárhelyi szakközépiskolásait bronzéremhez juttatta. Negyedik helyen a másik erdélyi, a sepsiszentgyörgyi középiskola végzett. A fiúcsapatok esetében csupán a Bibó és a Székelyudvarhely állt három mérkőzése után is veretlenül, így a végső győzelmet kettejük párharca dön-

tötte el. Az ötvenperces meccs végére 18:13-ra a vendégek javára. Ezzel együtt a kupát a székelyudvarhelyiek hódították el a bibósok elől, meggyőző játékkal itthon tartották a bronzérmeket Gurály Attila rákóczis kézilabdásai, negyedik helyen a kecskeméti Piarista Gimnázium, ötödiken a sepsiszentgyörgyi SZKI zárta a sort. Különdíjat gólkirályként 33 góljáért a székelyudvarhelyi Görgicze Mónika, illetve 39-ért Gerner Dániel, a II. Rákóczi SZKI játékosa kapott. Legjobb kapusként Szabó Krisztát és Jobb Lőrincet jegyezték, mindkettőjüket Székelyudvarhelyről. A legtechnikásabb mezőnyjátékosnak két bibóst minősített a zsűri Katona Liza és Nagy Bence személyében. A legeredményesebb bibós játékosnak Katona Liza mellett Fülöp Józsefet tartották az ítészek, míg edzői javaslatra a hazaiak közül Csomor Kinga és Pecséri Máté a Bibóból, Friebert Barnabás a Tekóból vehetett át elismerést. Edzői elemzés a jövő héten. Vass Katalin

fotó: fodor imre

Hétvégén lezajlott a 44. Bibó Kupa Nemzetközi középiskolás kézilabda torna, amelyen kilenc csapat lépett pályára. A Bibó színeiben Katkó Andrea leány tanítványai megvédték a tavaly elnyert vándorserleget, a Lajkó Róbert edzette fiúcsapat a dobogó második fokára állhatott.

Kiskunhalas, 150 néző, vezette: Bakos, Mihály KNKSE: Pethő – Kurgyis 2, Karsai D. 5, TAKÁCS 5, BARNA 12, Toplak 1, KOKAS 5, csere: KISS O. (kapus), Szalai Pintér (kapus), TÁPAI A. 9/4, Kapási 5, Virág 2, DOMOKOS 6, edző: Varga József Tápiószele: Szegedi – Szűcs 2, Pető 2, HALASI 5, Kiss T. 4, SOWUMNI 6, Bezzeg 2, csere: Horváth (kapus), Pajor 3, Szénási, Brecska, edző: Tóth Róbert Kiállítások: 4 perc, illetve 14 perc A listavezető meccse a sereghajtóval nem ígért előzetesen különösebben izgalmas csatát, de általában az ilyen papírformának tûnõ találkozók a legnehezebbek. Gyorsan leszögezzük: ez nem volt ilyen, éppen ellenkezőleg. Barna góljai nyitották a meccset, a 2. percben még Bezzeg révén a vendégek is betaláltak, de ezt követően az újabb tápiószelei gólra majd 10 percet kellett várni. Ekkor már 122-re vezetett a Kiskunhalas NKSE, amelyben minden pályára lépő játékos nagy kedvvel játszott. Takács, Tápai, Kokas mind eredménye-

Győztesen Feledtette az előző hazai fordulóban elszenvedett vereségét a Kiskunhalas NKSE ifjúsági csapata. A lányok a Hajdúnánás ellen nem játszottak jól és kikaptak, a mostani fordulóban a Tápiószele ellen már nem volt probléma. Már az első félidőben jelentős különbség alakult ki a két csapat között, amely gólokban is megmutatkozott. Végül fölényes halasi siker született. KNKSE-Tápiószele 37-24. A halasiak a 2. helyen állnak a bajnokságban. (jl)

19 Sport innen  onnan

sen és jól szerepeltek. Fokozatosan nőtt a különbség, a 22. percben már 20-6 volt az állás a halasiak javára. A vendégek közül Sowimnitól láttunk szép megoldásokat. A hajrában még igyekezett megtörni a hazai lendületet a vendégegyüttes, de a csereként beállt Domokos góljai 27-12-re alakították az eredményt. A szünet után csupán egyetlen kérdés maradt: megdobja-e a halasi csapat az 50. gólt. Igen, megdobta. A gólgyártást Tápai kezdte, a 39. percre már 20 gólos volt a különbség. Pajor és Kiss még igyekezett a vendégoldalon, de a csereként beállt Kapási góljai és a nagy kedvvel játszó KNKSE ellen kevés volt. Az 51. percre 25 gólos volt a halasiak előnye, az 50. gólt pedig Takács lőtte az 58. percben. Ezt még két hazai találat követte, így 28 góllal tudott nyerni Varga József együttese. Továbbra is élen áll a KNKSE, amely pénteken Dorozsmára látogat. (levi)

Befejeződött az idei teke Szuperliga alapszakasza. A Köszolg SC női együttese Pécsett zárta a bajnokságot. Ha minimális különbséggel is, de a házigazdák legyőzték elkenfelüket. Pécs Köszolg SC 4,5:3,5. A pontszerzők között találjuk Tóth Andreát 523 fával (1 pont), Tóth Bagi Anikót 536 fával (1 pont), Bozsóki Anettet 525 fával (0,5 pont), Tímár Edinát 553 fával (1 pont). A lányok a 7. helyen végeztek, a rájátszásban a pécsiekkel kezdenek. A férfiak a szegváriakat fogadták az utolsó körben. A találkozón aztán fölényes, 6:2 arányú köszolgos siker született. A pontszerző Iványi László (562 fa), Tóth Bagi József (595 fa), Béres Árpád (549 fa), Mózer László (573 fa) volt. A férfiak a 10. helyen fejezték be az alapszakaszt, nekik a BKV ellen kezdődik a play off. (jl)

Asztalitenisz

Kiskőrösön rendezték a Petőfi Kupát. 51 csapat 102 versenyzője nevezett a megméretésre. A halasiak remekül teljesítettek a versengésben. Az erős mezőnyben az A-ligában Mikó László és Szécsényi Levente végzett az élen, ugyanebben a kategóriában vigaszágon Kuti Sándor és Futó Bence nyert. A C-csoportban Sendula Gergő és Balázs Tamás az igen előkelő 2. helyen zárt. Egy elhalasztott mérkőzést is pótoltak a megyei II. osztályú bajnokságban. Baja III-Kiskunhalasi ATSK II. 6:12. (jel)

Rajtközelben

A hétvégén Tázláron kezdi meg a megyei III. osztályú labdarúgó bajnoki szereplését a Kiskunhalasi Spartacus. A fiúk lejátszották utolsó felkészülési mérkőzésüket, ahol a Balota FC volt az ellenfél. Kiskunhalasi Spartacus-Balota FC 2-2 (0-1), a halasiak góljait Németh Norbert és Varga Líviu szerezték. (jl)

Bowling

A 17. fordulóval folytatódott a városi bowling bajnokság. A 16. fordulóból elhalasztott mérkőzésen az eredmény: Fa-Vágók-Amazonok 3:0. A 17. fordulóban: Amazonok-Pelle Glass 3:0, Digit Iroda-Drink Team 0:3, Rolling Balls-Fa-Vágók 0:3, Jankováczi Golyószórók-Szekeres Pálinka 3:0, Császár Morzsák-Pontvadászok 0:3. A forduló csapata a Jankováczi Golyószórók lett 2.794 fával. A legjobb egyéni játékos pedig a 4 sorozatban 756 fát ütő Rigó János (Szekeres Pálinka) volt. (jel)


2011. március 17.

lapzárta

20

DEKÓDER

avagy a szavak mögötti világ

RITA ÍZVARÁZSLATA Hús helyett tojás

Csak a miénk volt a tér!

Hatalmas tömeg, több ezernyi érdeklődő volt kíváncsi a Halason második ízben megrendezett Magyarok Vásárára. A hazafias kereskedelmi kultúra szellemében az eredeti forrásból származó, minőségi (bár néha az indokoltnál drágább) áruk nem véletlenül vonzanak egyre több halasit is: a Magyarok Vására nemcsak a nemzeti öntudat ápolását és erősítését vágyó szívnek rokonszenves, hanem a népzenét szerető fülnek, a hagyományos mesterségekben gyönyörködő szemnek és a tradicionális ízeket kereső ínynek is. Igazi közösségi eseménnyé válik ez a jól kitalált és szépen gondozott rendezvény, amely gyereknek és felnőttnek, városlakónak és látogatónak egyaránt míves időtöltést nyújt. Kép: PÁ, szöveg: KZ

Fotó: Szőri Attila

A böjti időszakra húsmentes ételt ajánlok Olvasóimnak: kelkáposztából, tojásból készült finomságot.

Kelkáposzta-főzelék Tojáspörkölttel. Hozzávalók. Főzelék:1 kg kelkáposzta, 25 dkg burgonya, 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, köménymag, fehér bors, só. Tojáspörkölt: személyenként 2 tojás, egy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, pirospaprika, só, bors. Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát megpirítom az olajon. A megmosott, meghámozott, kockákra vágott burgonyát is hozzárakom. Pár percig együtt pirítom a hagymával, majd vízzel felöntöm. A megpuhult burgonyát kiszedem, felét összetöröm, a másik felét félreteszem. A főzővízben 15-20 perc alatt megfőzöm a csíkokra vágott kelkáposztát; az összetört krumplival besűrítem a főzeléket, megfűszerezem, és visszarakom az egészben hagyott főtt krumplit is. A tojásokat megfőzöm, negyedekre darabolom. Pörköltalapot készítek: az olajon üvegesre párolom az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a pirospaprikát. Ebbe rakom a tojásokat, sózom, borsozom. A tálaláskor a kész tojáspörköltet a kelkáposzta tetejére szedem. Rita asszony (ritarecept@freemail.hu)

Tuja után kőrisfa

A Városgazda a főkertész megbízásából kivágta a Spar mellett található öreg tujákat. A növényekkel sok probléma volt, teledobálták szeméttel és a közvilágítást is eltakarta. Ván László bejelentette: a közeljövőben kőrisfákat ültetnek majd oda. Kép-szöveg: JL

Cunami. A sorscsapások idején exponenciálisan nő az esélye annak, hogy az emberek (pontosabban egyes emberek) az Istenre gondoljanak, mint máskor. Amikor fájni kezd a fog, veszélybe kerül a munkahely, kitör a közeli vulkán vagy szökőárat hoz a partmenti földrengés – satöbbi – hajlamosak vagyunk elkezdeni „hinni”. Mindjárt kérjük is a – máskor feledett – Mennyei Gondviselést, hogy bennünket vegyen le a listáról, velünk ez és az ne történjen meg. Vagy ha mégis, akkor ússzuk meg enyhefokú testi-lelki fájdalommal és anyagi kárral, hogy aztán holnapra visszatérhessünk a magunk világába. Hogy feledhessük Isten létét. Fura lény tehát az ember. Persze Isten nem biztos, hogy létezik. Lehet, hogy tényleg a semmiből jött létre a világegyetem, lehet, hogy az atomok olyan okosak, hogy önmaguktól találták ki a kristályok, egysejtűek, növények, állatok és emberek világát, vele a katedrálisokat, verseket és szimfóniákat, meg a szuperszámítógépeket... Nem tűnik valószínűnek, de lehet, hogy mindez a véletlen műve. Ha azonban minden véletlen, akkor a sors vak szeszélyén múlik az is, mikor-kire csap le egy óriáshullám, a rák vagy egy vírus vagy a gazdasági válság. Ha a látható világ „mögött” nincs ott egy láthatatlan értelem és jóakarat, akkor minden értelmetlen. Értelmetlen biztosítást kötni, tanulni, törekedni nemesebb-csiszoltabb emberré válni, hiszen ma vagy holnap mindent elvisz magával az ilyen vagy olyan formában megérkező elmúlás. Már csak ezért is jobb „üzlet” végiggondolni, hogyan gondolkozzunk a világról. Ha ugyanis – akár csak játékból is – úgy tekintünk a világra, hogy létezik „mögötte” egy titokzatos, de jóakaratú hatás, akkor mindjárt más képet fest a látvány. Akkor elképzelhetővé válik az is, hogy a különféle jelenségeknek – akár a fájdalomnak és a megpróbáltatásnak is – oka, értelme és célja van, ami végső soron az ember javára fog szolgálni. Elvégre az mégiscsak lehetetlen, hogy rosszindulatból teremtsen „valaki” egy világegyetemet... Ez a szemléletmód lehetővé teszi, hogy elfogadjunk bármit, ami történik, márpedig a sorsot és az adott élethelyzetet semmi más nem válthatja meg, csak az elfogadás és a hit, hogy végül tényleg jóra fordul minden. k-out


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.