XXV. évf. 19. szám 2011. május 11.

Page 1

Megyei pszichiátria: lemondás és kéztörés

Kinevezték, majd lemondott a meghurcolt intézmény igazgatónője. Közben egy ápoltnak eltört a keze, ám a dolgozók megelőztek egy tűzesetet.

Nádor-díj és médiadicséret

Pálffy István méltatta a helyi sajtót; Lukács László képviselő és a klub a helyi bábhagyományokat

Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Megvágott alpolgármesterek Korrupció Kunfehértón? Vérengzés a tanyavilágban Beszárad a szökőkút? Közmunka: nem éri meg?

2011. május 11. • XXV. évfolyam 19. szám • Ára: 165 Ft

A 7 ARCAI Kórház: bombahír!

Sikerrel zárt a KNKSE

A vízzel játszanak

A héten aláírják a 3 milliárdos felújítási szerződést! – jelentette be dr. Romhányi Zoltán főigazgató. (Részletek következő számunkban!)

Nagy Róbert kitálal: miért borult a városvezetés

Veszélyes válságban az önkormányzat: a városvezetés aggódik, az ellenzék lemondatná Többet érdemeltek volna a most bércsökkentett alpolgármesterek?

archív fotó: pozsgai ákos

Bûzlõ kielégítések


LAPZÁRTA 2011. május 11.

Kéztörés, gyújtogatás az otthonban Újabb rendőrségi nyomozás indult a megyei pszichiátriai otthonban, ezúttal súlyos testi sértés gyanúja miatt vizsgálódnak a rendőrök. Információink szerint gyújtogatás is történt az elmúlt napokban az egyik kórteremben. A rendőrségen múlt csütörtökön a halasi kórház tett feljelentést, miután egy ápoltat szállítottak kéztöréssel a sürgősségi osztályra a Kőrösi úti pszichiátriai otthonból még múlt hétfőn. – Az ügyben a halasi kapitányság folytat eljárást súlyos testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – közölte Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A nyomozók múlt pénteken kiszálltak az otthonba, több dolgozót és beteget is meghallgattak tanúk után kutatva. Információink szerint szintén múlt szombaton gyújtogatás is volt az otthonban. Úgy tudjuk, az ápolók gyors jelenlétének volt köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj, ők oltották el a lángokat. Nem hivatalos információink szerint egy beteg gyújtotta fel a kórteremben az ágyneműjét, az ügyben nem folyik hatósági vizsgálat. P. Á.

Köszönet a megtalálónak Ezúton köszönöm meg annak a hölgynek a lelkiismeretességét, aki játszótéren felejtett telefonomat viszszajuttatta hozzám. Mivel nem hagyta meg elérhetőségét, csak a Tükör hasábjain van módon kifejezni hálámat becsületességéért. Hegyes Attila

Pálffy: a Halasmédia példamutató Fejes Józsefné kapta az idei Nádor-díjat A Thorma-múzeumban tartotta díszülését a Halasi Nádor Klub. A szervezetet az Alsó-Kiskunság, Kiskunhalas és vidékének önkormányzati, országgyűlési képviselői és közérdeklődésű polgárai 2009ben alapították, s célja a helyi értékek, hagyományok védelme. A rendezvényen részt vett Pálffy István író, újságíró, a Parlament Kulturális és Sajtóbizottságának

alelnöke, aki beszédében ismertetőt adott a redemptio történelmi, társadalmi hatásairól, és kiskunhalasi gyermekkori élményeiről. A pénteki klubdélutánon idén először adták át a Nádor-díjat – Fejes Józsefné Erzsike munkásságát a klubelnök Lukács László méltatta. A Szivárvány Bábszínház Alapítvány vezetője meghatottan vette át a rangos elismerést.

A szerk

Ki? „Ne a saját igazukkal törődjenek, hanem velünk, az emberekkel!” „Nem azért választottuk meg magukat, hogy a cirkuszt csinálják, hanem azért, hogy legyen fejlődés, munka, rend!” Ha játékos kedvünkbe’ lennénk, se volna könnyű a megfejtés: honnan, melyik városból-faluból hallani ilyen és nagyon hasonló mondatokat. Esztergom? Szeged? Kunfehértó? Kiskunhalas? Egyszerű, józan, hétköznapi emberek mondatai ezek – eláruljuk, Kunfehértóról, ahol éppen időközi választásokra készül a faluvezetés. Jobb dolguk sincs, nyilván; bizonyára minden fantasztikusan működik. Biztos tele a kassza, biztos sorban áll a községtáblánál az EU és az állam, hogy fejlesztési pénzeket hozhasson, és biztos ezért szavaztak rájuk az emberek. Mi egyebet csináljon tehát jódolgában az önkormányzati testület, minthogy kirúgja maga alól a széket, és unalmában szétzavarja tenmagát. Nem is csoda! A minapi lakossági fórumon például olyan húde-súlyos, a kapitalizmus társadalmi építését olyan-nagyon sértő körülmények merültek fel, mint hogy a polgármester asszony néha keményen szól másokhoz. Ejha! Sőt, néha nem is megy elébe a képviselők kér(d)éseinek! Ne má’! Halason se jár más nóta mostanság. Az egyik oldal sértődött, a másik szűkül. Az egyik azért nem akar segíteni a válságon, mert a másik egyszer csúnyán

Bő 20 éve vesz részt a halasi báboséletben, az alapítványt 1994ben hozták létre Lukács László segítségével. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkáját, segítve a bábosgyermekek lelki, szellemi fejlődését. Pálffy István képviselő és közismert médiaszakember a klub rendezvénye után ezúttal is meglátogatta a Halasmédia szer-

kesztőségét. Kijelentette: „A Halas Televíziót és a Halasmédiát mindig példának állítom a többiek elé. Amikor elemzem, ki és mit csinál, akkor egyértelmű, hogy az itt folyó munka joggal teremt olyan büszkeségre alapot, amit remélem a helyiek, a nézők és mindenki érez.” Szöveg: Bakos László Kép: Pozsgai Ákos

faképnél hagyta; igaz, a másik mindeddig megvetően legyintett az egyik kéréseire. Pimaszságért se mennek a szomszédba, ha egymást kell sértegetni – mintha csak a gúny és az arcátlanság valaha, valahol, valamit is előremozdított volna. Talán ez a legpocsékabb az egészben – hogy a testület egyes tagjai, sőt, egyes városvezetők is megengedik maguknak a sértő, pökhendi, kioktató stílust, a verbális virtuskodást akkor, amikor rajtuk áll, sőt, bukhat is az egész város nyugalma, biztonsága. Ha valamire, erre aztán biztosan nem szól se egy alpolgármester, se egy képviselő mandátuma; nincs egyetlen szavazó sem, aki azért adózna, hogy ezért fizessenek a helyi politikus-gyakornokoknak. Hogy is állunk most? Alakult ősszel egy több szempontból is tarthatatlan városvezetés. Tarthatatlan szerkezet, tarthatatlan összetétel, tarthatatlan magatartások, valamint pénz- és pozícióosztás. Bár korábban mégis úgy tűnt, hogy a közös érdek összetartja ezt a konstrukciót, annak belső működési betegségei (lásd Nagy Róbert leleplezéssel felérő interjúját a 12. oldalon!) áprilisban összeomlasztották az egészet. A városvezetés válságban van, és ezt, bizony, elsősorban maguknak köszönhetik – még akkor is, ha nem tudni, másfajta felállás mennyivel lett volna stabilabb. Az ellenzéknek politikai értelemben jól jön a helyi kormány bukása, és érthető – még ha a keresztényi demokrácia-felfogástól idegen is –, hogy most nem tépik magukat a városvezetés megsegítéséért. Már csak az a kérdés, ki törődik az emberekkel? k-out


2011. május 11.

a hét

EZ TÖRTÉNT A 7EN

A 7 FOTÓJA

Miért mondott le az igazgatónő? Borudvari anekdoták Simon Ilona: a helyzet tarthatatlan Bordás Zoltán főszervező arról, mi van a népszerű és súlyos fenyegetést hordoz.............................5. o. rendezvény mögött . ..........................................9. o. Díszpolgár a rézangyal Munka, morál, megtérülés Szőke Antal elévülhetetlen érdemei...................5. o. Ellentmondásos helyzet a közfoglalkoztatásban: nem dolgozni megéri?................................. 10-11. o. Vérengzés a tanyavilágban Rendőri és önkormányzati Bűzlõ kielégítések fellépés a kutyatulajdonosok ellen?....................6. o. Nagy Róbert kitálal: miért borult a városvezetés.................................................. 12. o. Aranykalászos gazdák Fiatalít a mezőgazdasági ágazat.........................6. o. Vietnámi csipkék és hímzések..................... 13. o.

Munkabecsület. Noha a kapitalizmus, a polgári erkölcs a munka becsületét hirdeti, a mi kis országunkban nem mindenki hódol e hivatalos divatnak. Míg a társadalom egyes felső köreiben a mutyizás folyik, addig egyes setét bugyrokban a szabad bűnözés tolja a vagyont és a luxuskocsit a kigyúrt alakok alá. Legalul pedig, sokszor önhibájukon kívül, a rossz segélyezési és munkaügyi rendszer akadályozza – az egyébként hasznos – közmunka megbecsülését. (Lásd még riportunkat lapunk 10-11. oldalán!) (Kép, szöveg: KZ)

Beszárad a szökőkút? Romantika Nincs havi 100 ezer a látványosság Zorán különleges templomi koncertje.............. 14. o. működtetésére.................................................... 7. o. Válogatott bokszolóink Megvágott alpolgármesterek Remekeltek a HBC versenyzõi.......................... 19. o. Újabb csökkentés előtt is jogtalanul kerestek kevesebbet........................................... 7. o. Ballagás a Vári-szakközépiskolában Elbúcsúztak a végzõs diákok........................... 20. o. Erősségünk a gyengeségünk Elemzés a város társadalmi, emberi erőforrásairól, Gyilkosság? Röhej? lehetőségeiről . ..................................................8. o. „Megöltem és lefagyasztottam Benõ bácsit!”.......20. o.

Korrupció Kunfehértón? Mentés füstben Kitálalnak a polgármester támogatói: „gyanú, lejáratás, jegyzői uralom” Túl megy minden határon Kunfehértón a polgármester asszony elleni lejáratás – állítják Kovács Erzsébet hívei. A község vezetője mellett kiállók a település tudatos lejáratásáról beszélnek, s úgy döntöttek, hogy a Tükörben mondják el: mi is áll szerintük az ügy hátterében. – Nem tűrhetjük tovább – mondják azok a fehértóiak, akik lapunkban igyekeznek megvédeni nyilvánosság előtt az ellene felhozott vádakra nem reagáló polgármesterüket. Úgy gondolják, Kovács Erzsébet azért szálka egyesek szemében, mert fel akarja tárni a múlt disznóságait, és nem hajlandó partner lenni abban, ami eddig volt. – Kovács Erzsébet tehetséges, talpraesett asszony. Ért a pénzügyekhez, jó szakember, egyedül benne látjuk azt az elszántságot, ami garancia a múlt disznóságainak napvilágra kerüléséhez. Az elmúlt évtizedekben olyan dolgok történtek az önkormányzatban, amelyekről csak kevesen tudnak – mondja Deli Andrásné egykori hivatali dolgozó.

aki szerint minden a község honlapjának fórumán kezdődött. Ez hónapokon keresztül – amíg a többség be nem szüntette – egyfajta nyilvános vitatérré vált, a 15-20 hozzászóló időnként kendőzetlen stílusban tárgyalta ki az önkormányzati üléseken történteket. – Mi az idősebb korosztályhoz tartozunk, nem igen voltak durva szavak, ha mégis, azt moderálták. Az első vitát a leköszönt polgármester végkielégítése generálta. A törvény szerint háromhavi járt neki, de a hat képviselő még ezen felül adott neki plusz 2 hónapot. Hiába mondta Kovács Erzsébet, hogy nincs pénz, hitelből gazdálkodik a község, a testület megszavazta a millión felüli összeget. Ambrusné szerint polgármesterük – a szűkös pénzügyek ellenére A fórum betiltása – azon dolgozott, hogy a lakosság A nyugdíjas asszonynál konkré- terhei ne növekedjenek. Így egy tabban fogalmaz Ambrus Józsefné, kedvező döntés révén nem emel-

kedett a vízdíj sem, amelyről állítólag később az alpolgármester már úgy nyilatkozott, nem mindenki érdemelte volna meg. VIP-jegyek kiváltságosoknak Felháborodást váltott ki a polgármester táborában az ingyenes strandbelépők ügye is. – Az egyik képviselő kiszámolta, hogy a gyermekek ingyenes beengedése mennyi bevételkiesést jelent, de arról nem beszélt, hogy a sörfesztiválra mennyi VIP-jegyet osztogattak szét. A volt polgármester rokonsága és barátai, az összes képviselő és hozzátartozója, még ismeretlen vadkertiek is ingyen mehettek be. Könnyű volt őket felismerni: eltérő színű karszalagot viseltek a rendezvényeken. Ez az igazi pazarlás, nem pedig a gyermekem ingyenes belépése – fogalmaz egy másik asszony. (Folytatás a 4. oldalon)

Három város (Halas, Kőrös és Jánoshalma) tűzoltói gyakorlatoztak a régi kereskedelmi iskola épületénél. Nem volt könnyű: füstbe borult épület, robbanás, 5 különböző fokon sérült – köztük eszméletlen – áldozat más-más pontokon... A tűzoltók megtalálták őket, és speciális hordágyon, mentőálarcban hozták ki az épület elé. Babud Jenő tűzoltóparancsnok szerint jó alkalom volt a próbariadó a más városok egységeivel való együttműködés gyakorlására. Kép-szöveg: JL

Ha Ön a Semmelweis Halasi Kórház Nonprofit Kft. mûszerellátottságát kívánná támogatni személyi jövedelemadójának 1%-ával, úgy ajánljuk szíves figyelmébe a „Jobb mûszer, Kevesebb szenvedés” Kórházi Alapítványt Adószám: 19051262-2-03


térségi HÍREK 2011. május 11.

Korrupció Kunfehértón?: kitálalás

(Folytatás a 3. oldalról) Egy volt képviselő szerint, aki nyolc évig volt tagja az önkormányzatnak, a haveroknak, ismerősöknek szétosztogatott 1000-1200 ingyen jegy csak a jéghegy csúcsa. A múltban ennél is nagyobb visszaélések lehetnek, kezdve a jegyző szolgálati lakásának eladásától a plusz iparűzési adó eltűnéséig. – Amikor a község eladta a lakást, 10 millió forintot kapott az önkormányzat. Egy ülésen megkérdeztem, hol ez a pénz, nem tudták megmondani. A kérdésemet utólag az internetre felkerülő videóból is kivágták, műszaki problémára hivatkozva. 2009-ben az iparűzési adó kapcsán kérdeztem rá 35 millió forint sorsára, mivel a tervezetthez képest ennyivel több folyt be. Senki sem tudta megmondani, hol van ez a pénz – állítja Székács István. Egy másik helybéli gyanús pályázati ügyekre utal, így egy általa gyanúsan drágán, 9 millióért felépített közterületi illemhely esetére.

Előállnak a polgármestert támogató kunfehértói lakosok Valójában a jegyző irányít? A polgármester asszonyt támogatók azt mondják, az elmúlt közel 20 évben valójában a jegyző irányított mindent, s ma is az ő kezében futnak össze a szálak. Kovács Erzsébetnek az a legnagyobb bűne – mondják –, hogy nem állt be a sorba. – A jegyző évtizedek óta posztján van, jól kezében tart mindent és mindenkit. Példa erre az a testületi ülés, amelyen a polgármester aszszony által előterjesztett egyik napirendi pontot a hat képviselő először nem támogatta, de mikor a jegyző javasolta, hogy el kellene fogadni, rögtön mindenki feltette a kezét. Hát milyen emberek ezek, hogyan képviselik azokat, akik rájuk szavaztak? –kérdi egy nyugdíjas asszony. A jegyző felelősségét veti fel Bak János is, aki szerint nem véletlenül vitt el a rendőrség hatalmas köteg iratanyagot a hivatalból. – A polgármester asszony pénzügyi szakember, biztos megalapo-

zottan tett feljelentést bűncselekmények gyanúja ügyében. A jegyzőnek hihetetlen befolyása van az önkormányzatban, az új képviselőket is pár hónap alatt maga mellé állította. Egyedül Kovács Erzsébetre nem tud befolyást gyakorolni. Elvette tőle költségtérítését, és sportklubja támogatását is lecsökkentette. Távoz-

nia kellene posztjáról – állítja a férfi. Valamennyien úgy gondolják, ha a képviselők októberben megszavazA köztartozás csak ürügy ták a polgármester választási progKovács Erzsébet hívei azt mond- ramját, akkor annak megvalósítását ják, polgármesterük elmozdításá- is támogatniuk kellett volna. Az elra, köztartozásának felemlegetése indult vizsgálatoktól és az új válaszcsak ürügy, hiszen amikor hivatal- tástól azt remélik, győz az igazság ba lépett, még nem volt ilyen össze- Kunfehértón, és a község újra élheti férhetetlenséget kimondó törvény. békés hétköznapjait. Hegyes A.

A jegyző reagál. – A cikkben megszólalók engem érintő állításaira reagálva nem volt kétséges számomra, hogy a közel három évtizedes munkám megítélése nem mindenki számára pozitív, ez valahol „természetes” is. Azzal a képtelen és általánosító megállapítással, hogy én irányítottam „mindent”, nem lehet mit kezdeni. Az elmúlt időszakban Kunfehértó közéletében dolgozó polgármesterek, képviselők ezt a kisajátító tényállítást nyilván ki is kérnék maguknak. A fentiek bizonyítására elmondott példa sántít. A polgármester indítványának támogatására tett javaslatomat a képviselők nem „rögtön” fogadták el, de megszavazták, ezért a nyilatkozó neheztel rájuk is. Ha nem szavazzák meg, akár az én javaslatom ellenére is, akkor nyilván az lett volna a baj. E példában egyszerre kerültünk pellengérre, a képviselők és jómagam. Nincs „hihetetlen” befolyásom, erre sohasem vágytam: vannak,

akik a szakmai érveimet elfogadják, és nyilván vannak, akik nem. Senkit nem akartam és nem akarok magam mellé állítani, ez a történet nem rólam, hanem a településről, Kunfehértó fejlődéséről szól. Ha kérdeztek, elmondtam a véleményem, ha nem, akkor nem. Az elmúlt 9 évben inkább ez utóbbi volt a jellemző. Nekem egyébként nincs sportklubom, a Kunfehértó Községi Sportegyesületnek 27 éve vagyok társadalmi munkában elnöke. Nem a polgármester csökkentette a sporttámogatást, hanem a testület állapított meg kevesebb összeget 2011-re. Szerintem a cikk egyéb részeiben több, a rágalmazás törvényi tényállását kimerítő állítás hangzik el, melyeknek jogi következményei is lehetnek. A magam részéről is azt kívánom, a település újra élje békés hétköznapjait, én is emlékszem azokra a napokra. Ja, és csak úgy mellékesen, azokon a békés hétköznapokon ki is volt a település jegyzője...!?

Interaktív táblák Kisszálláson Uniós támogatással modernizált a Sallai István Általános Iskola Befejeződött a kisszállási általános iskola legújabb uniós projektje. Az intézmény 8 millió forint értékben kapott interaktív táblákat, valamint számítógépeket, amelyeknek köszönhetően izgalmasabbá váltak a tanórák minden tantárgy esetében. Mint nagyon sok vidéki kisiskola esetében, Kisszálláson sincs lehetősége a fenntartó önkormányzatnak saját erejéből biztosítani a helyi oktatás színvonalának folyamatos fejlesztését. Szerencsére a hazai és uniós pályázatok sokat segítenek az intézmény technikai felszereltségének javításában. Bár a település évek óta a Sallai István Általános Iskola és Diákotthon tetőszerkezet-rekonstrukciójára összpontosít, kedvező feltételek mellett egyetlen pályázati lehetőséget sem hagynak ki. Így a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett, „A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” című TIOP 1.1.1/7/1. kódszámú pályázaton is részt vettek. A „Kisszállás

Község Intelligens Iskola programja” (TIOP-1.1.1-07/1-2008-0888) közel 8.611.750 forint fejlesztési forrást hozott számukra. Kedvezményezett Kisszállás Község Önkormányzata, a projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. – Nagy szükségünk volt már erre a fejlesztésre. Számítógépeink átlagéletkora korábban 10 év körül volt, azt hiszem, ez mindent elárul – meséli Papdi Józsefné igazgató. A sikeres pályázat révén az intézmény 15 darab asztali számítógépet vásárolt, a hozzájuk tartozó tantermi csomagokkal, szoftverekkel együtt. Beszerzésre került ugyanakkor 5 darab interaktív tábla is, amelyet a testnevelésórán kívül szinte mindenre

tudnak használni, köszönhetően egy 10 órás tanfolyamnak, amelyen az iskola 15 pedagógusa vett részt. – Talán a matematika-, földrajz-, biológia- és rajzórákon élvezik leginkább a diákok az interaktív szemléltető eszközöket. A modern eszközök használatát nagyon gyorsan elsajátították a fiatalok, és ma már hozzátartozik a mindennapokhoz – állítja az igazgató. A 100 százalékban központi forrásból megvalósult informatikai fejlesztés Kisszálláson azért is fontos, mert az iskola 149 tanulójából 41 halmozottan hátrányos helyzetűnek számít. A bejáró fiatalok száma eléri a 20 főt. Ezek a tanulók csak itt tehetnek szert arra a tudásra, amely későbbi pályaválasztásuk során nélkülözhetetlen lesz.


2011. május 11.

hírek

innen  onnan

FOTÓ: kohout zoltán

Lukács a kultúratámogatásról

Miért mondott le az igazgatónő? Simon Ilona: a helyzet tarthatatlan és súlyos fenyegetést hordoz Noha a megyei közgyűlés nemrég újra kinevezte, a hónap ele- A volt igazgató mindezzel az jén lemondott igazgatói posztjáról Simon Ilona. Az utóbbi utóbbi hónapok – kétségteleidőben sokat támadott megyei elme-szociális otthon vezető- nül meghökkentő – sajtókampáje úgy érzi, az intézményt is védi döntésével. nyára és az igazságszolgáltatás ugyancsak sajátos magatartására Lemondott igazgatói posztjáról Si- galmát. Rendkívül súlyos helyzet utal. (Az intézményt érintően ismon Ilona, a Bács megyei pszi- alakult ki, és különösen fenyege- meretlen tettesek ellen tettek felchiátriai otthon vezetője, aki több tő belegondolni, mi vár mindan- jelentést névtelenek, ám a sajtó mint tíz évig állt az intézmény élén. nyiunkra, ha ma Magyarországon – jogsértő módon – azonosíthaTávozása azért is meglepő, mert a ezt meg lehet csinálni egy közin- tó személyekről írt csalást, veszmegyei önkormányzat a tavasz tézménnyel – mondja Simon Ilo- tegetést és más gyanúkat érintőderekán újabb ötéves megbízás- na. Hozzáteszi: míg korábban fel en. Az intézmény vezetését még sal erősítette meg korábbi pozí- sem merült benne, hogy meghát- a rendőri, ügyviteli gyakorlatban ciójában. A váratlan fejleményhez, rál, az utóbbi hetek immár szemé- is súlytalannak ismert menetlemint az igazgatónő lapunknak el- lyét is érintő támadásai miatt vé- vél-kitöltési szabálytalanság miatt mondta, alapvetően az otthont ért gül úgy döntött, lemond: igazgatói is meghurcolták a nyilvánosság méltatlan és mindeddig megala- posztjától megválva fejlesztő pe- előtt. Mindeközben a bíróságon több alkalmazott ellen folyik a pozatlan támadásoknak alapvető- dagógusként dolgozik tovább. en közük van. – Úgy érzem, az intézmény vé- megdöbbentő vádak vizsgálatát – Bár az intézményünk a meg- delmét is szolgálja a lemondásom, célzó tárgyalássorozat, mindeddig alapítása óta kifogástalanul, sza- talán mind a támadások csillapul- ítélet nélkül – KZ.) bálytalanságok nélkül működik, nak majd, mind a figyelmet sikerül – Az elmúlt egy évben a vezeegy év alatt sikerült lejáratni, hi- ráirányítani arra, hogy ebben a ki- tői munka csaknem lehetetlenné telét elrontani, demoralizálni az élezetté vált a helyzetben már az vált. Egymást érik, úgyszólván heitt dolgozók és a betegek nyu- igazság sem tud felszínre kerülni. tente jönnek a néha már egészen

esztelen feljelentések, miközben egyetlen hivatalos vizsgálat sem fedett fel soha, semmiféle súlyosabb szabálytalanságot. Nem lehet úgy folyamatos és hatékony vezetői munkát végezni, hogy még azért is feljelentik a szakmát, ha légkondicionált buszban Szegedre viszi sétálni a gondozottakat... – mondja reményvesztett hangulatban a volt igazgatónő. Mint arról lapunk is beszámolt, tények bizonyítják, és elterjedt vélekedés az otthonban, hogy az összehangolt lejáratás mögött olyanok – például szcientológusok is – állhatnak, akiknek akár kimondatlanul is az az érdeke, hogy a megyei pszichiátriai otthont bezárják. Ez azonban ugyanolyan súlyos következményekkel járna, mint az OPNI (Országon Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) bezárása Budapesten... Kohoutz

Díszpolgár a rézangyal Szőke Antal, a legendás pedagógus 1968 óta tanított a halasi zeneiskola rézfúvós tanáraként. Tóni bácsi gyorsan megszerettette növendékeivel a hangszert, a zenét, a kottákat, a hangjegyeket. Elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy ismertté és sikeressé tette a tanszakot, sok volt növendéke folytatja a tanítómesterük által kijelölt utat. Tóni bácsi nélkül nem lett volna olyan sikeres a városi gyermek fúvószenekar sem, évek hosszú során át irányította a közösség és 17 évig az iskola munkáját. A má-

sik szerelem a Rézangyalok zenekar, amelynek alapításánál ott bábáskodott, s nélküle éveken át nem is kezdődhetett el koncert. A szakma is elismerte az ott folyó munkát, négy esztendővel ezelőtt kiválóra minősítették az intézményt, az alapítás félszázadik évfordulóján pedig a Magyar Művészetoktatásért plakettet érdemelte ki az általa irányított közösség. A zeneiskola a város szellemi és művészeti életének egyik legjelentősebb fellegvára ma is. Amikor az intézményből művészetoktatási központ vált, Szőke

Antal szakmai segítséget és hátteret adott ehhez. – Összefogás, baráti hangnem, jó hangulat jellemezte a Szőke Antal által vezetett munkahelyet. Szakmai munkájával, példás családi életével Kiskunhalas egyik legkiválóbb, követésre méltó személyét köszönthettük – fogalmazott a díszpolgári cím átadásakor Ulakcsainé Lovas Jolán, az intézmény jelenlegi igazgatója. Szőke Antal pályáját Arany Pálma-díj, főtanácsosi kinevezés, Arany Katedra-díj, Bács-Kiskun

Lukács László szerint a hazai kulturális intézményrendszer kiemelkedő intézményei esetében felmerült összehasonlítás során nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti kultúra és a nemzeti civil pénzügyek alapjait szervező, irányító, bíráló eljárások ellentmondásosak. Szükségessé vált azonos összeférhetetlenségi szabályokat alkalmazni, mivel a hatályos közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény bevezetése is ezt kívánja. – Jogos igénye Magyarországnak, hogy e nemzeti közös nevező érvényesítése érdekében a közpénzekből származó források felhasználásával és befektetésével megvalósuló fejlesztések ügye jogi-politikai védelmet kapjon a pártpolitikai vitáktól, illetve a kormányzati ciklusváltásoktól egyaránt – fejtette ki a város és körzete országgyűlési képviselője a parlamenti vitában. Lukács a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatban úgy fogalmazott, az állami alapként való működtetés célja az volt, hogy a pályázati rendszer tartson távolságot a pályázatok elbírálásában résztvevők és a pályázók között, és a felmerülő öszszeférhetetlenségi kérdéseket törvény szabályozza. A képviselő szerint az nem fordulhat elő ezután sem, hogy vezető tisztségviselő a saját pályázatát bírálja el. Megfogalmazása szerint a törvényjavaslat sem kíván többet, mint azt, hogy azonos mérce legyen minden állami támogatás megítélésében. Azok se legyenek kizárva, akik aktív alakítói a közösségi művelődésnek, azok viszont igen, akik a törvényeket nem tartják meg. (Munkatársunktól)

Öregdiákok

Megye Művészeti-díja és címzetes igazgatói cím fémjelezte. A díszpolgári cím átadásakor úgy fogalmazott: a diákok, a szülők, a kollégái szeretete mindig nagy elismerést jelentett számára; a díszpolgári cím büszkeséggel tölti el. Kép, szöveg: JL

Mindig is legendás és összetartó közösséget alkottak a Szilády Áron Gimnázium öregdiákjai. A több évtizedes múltra visszatekintő baráti kör, ahol csak tudja, segíti a patinás intézményt. A szervezetet évek óta Viszmeg Sándor elnökli. A legfrissebb hír szerint szombaton közgyűlést tart a civil tömörülés. Ennek egyik célja az új elnök és az új vezetőség megválasztása lesz. A tanácskozás és tisztújítás szombaton 11 órakor kezdődik majd a Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében. (jl)


tanyavilág 2011. május 11.

innen  onnan Pályázat tanyafejlesztésre

Az illetékes minisztérium júniusban írja ki a tanyás térségek fejlesztését célzó pályázatot. A Nemzeti Vidékstratégia keretében elsősorban utak karbantartására, áruk piacra jutásának támogatására, villamosításra, valamint ivóvízellátás megoldására lesz lehetőség. Lehetőség lesz ugyanakkor a gazdálkodáshoz szükséges eszközök beszerzéséhez, valamint épületek korszerűsítéséhez is központi forrást igényelni. 2011-ben a kormány 1 milliárd forintot biztosít e célra, de a Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a következő években is lesz erre forrás.

TeSzedd – összefogással

TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” mottóval indult el az a nagyszabású, országos hulladékgyűjtési kampány, amelyet Halason az Önkéntes Pont szervez. Az akcióhoz már csatlakozott a Felsővárosi Általános Iskola, a Pásztortűz-egyesület, a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft., valamint a Budapest Bank is. Az Önkéntes Pont arra kéri az akcióhoz csatlakozni kívánókat, hogy regisztráljanak a www.teszedd. hu oldalon. Bővebb információk a halasonkentes@gmail.com, a 0630/968-81-82 elérhetőségeken. Az akcióban résztvevők zsákokat, illetve kesztyűket kapnak majd.

Segítségadó koncertbevétel

Újabb pénzbeli segítséget kapott az a család, amelynek lakása néhány hete égett ki az Esze Tamás lakótelepen. A 10 ezer forintot a református egyház többhetes gyűjtése, valamint egy szombati jótékonysági koncert bevétele tette lehetővé. A három gyermekét egyedül nevelő anyának korábban a Hites Adakozók Hálózata és a város is 50 ezer forintos azonnali segítséget adott. A gyors segítségadásban ugyanakkor számos civil szervezet, magánszemély, Laskovicsné Terzics Edit közös képviselő, Aradszky Lászlóné, a körzet fideszes politikusa, valamint a Jobbik helyi szervezete is részt vett. (ha)

Vérengzés a tanyavilágban Rendőri és önkormányzati fellépés a kutyatulajdonosok ellen?

A szétmarcangolt még élő és már elpusztult birkák láttán a mezőőrök is rosszul lettek, olyan brutális látvány fogadta őket Kiskunhalason, a téglagyárhoz közeli tanyákon. Öt kóbor kutya péntekre és szombatra virradó hajnalban két tanya udvarán vagy két tucat birkát marcangolt szét. Az ebek közül hármat megtaláltak a mezőőrök, két kutyatulajdonost is sikerült beazonosítaniuk. A birkák hangos bégetésére és a kutyák ugatására ébredt péntek hajnalban Bálint Ferenc halasi gazdálkodó, aki, mint mondja, mindig félig nyitott füllel alszik. – Farkastörvények uralkodnak a környéken, ha nem a kóbor kutyák tizedelik az állatállományt, akkor a tolvajok miatt kell ébernek lenni – mondja Ferenc, aki pizsamában rohant a karámokhoz. Iszonyatos látvány fogadta, a vérző, szerencsétlen jószágok me-

nekülni próbáltak a bekerített területről, a drótkerítéshez szorították őket a megvadult vérengző ebek. A harmincból 18 birkát olyan súlyosan megsebesítettek, hogy elpusztult, vagy le kellett vágni őket. Két birka és egy bárány most is el vannak különítve, kérdéses, hogy megmaradnak-e... Néhány hónapja 5 birkájukat marcangolták szét a vérengző ebek, de gyakran az iskolából érkező lányaik elé is ki kell men-

nie a családfőnek a pár száz méterre lévő főúthoz, mert gyerekei félnek, hogy a kóbor ebek megtámadják őket. Bálinték birtokától alig néhány száz méterre, szombat hajnalban újabb 9 birka esett a kóbor kutyák áldozatául, közülük három elpusztult. A tanya gazdája öt ebet látott, azonnal értesítette a mezőőröket, együtt keresték őket, hármat sikerült is megtalálni a közeli tanyákon. Két tulajdonos is meglett, ellenük a rendőrség rongálás miatt eljárást indított. Korda Tibor mezőőri vezető szerint egyre több a szabadon kószáló eb a külterületeken, falkákba verődnek, és egyre több tanyába törnek be. Több millió forintra tehető a gazdáknak okozott kár, de

sokszor nemcsak a jószágokra jelentenek veszélyt, hanem az emberekre is. A mezőőrök csak akkor lőhetik ki őket, ha a vadászterületen kergetik a vadat. Ákossy Zoltán, a Halasi Állatsegítő Alapítvány elnöke szerint az ebtulajdonosok ellen a városi jegyző is kezdeményezhet eljárást: gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukról a kutyák ne jussanak a közterületre. Szerinte a külterületeken vérengző kutyák évente több millió forint érékű károkat okoznak a kipusztulás miatt nemzetközileg védett vadállományban is. – Az ebek kötelező chipezése és gazdájukkal együtt való regisztrálása megelőzhetné mindezt – véli a szakember. Kép, szöveg: PÁ

Aranykalászos gazdák Fiatalít a mezőgazdasági ágazat

34 leendő gazda vette át nemrég a bizonyítványát. A Halason tartott 300 órás tanfolyam segítségével aranykalászos gazdák lettek. Többségük valamilyen szinten a mezőgazdaságban fog majd dolgozni. A képzés érdekessége, hogy a megye egész területéről, így például Nagykőrösről és Kecskemétről is jártak át tanulók. A megyeszékhelyen is próbálkoztak a csoport elindításával, de ott nem jött össze a kezdéshez szükséges létszám. Ezt a tanfolyamot a Kiskunhalas

és Környéke Gazdakör szervezte a kecskeméti képző központtal karöltve. A gazdakörnek ez már a nyolcadik aranykalászos tanfolyama volt, így eddig közel 300an szerezték meg ily módon a térségben a bizonyítványt. A képesítés megszerzésének az általános iskola elvégzése és a vezetői engedély a feltétele. – A széles körű, uniós normáknak is megfelelő tananyag elsajátítása után önálló gazdálkodásra lesznek képesek a hallgatók – mondta tapasztalatairól Bognár József, a vizsgabizottság elnöke. Az oktatás, noha költségtéríté-

ses mégis népszerű a térségben. Rodica Julieth Romániából érkezett Halasra, idejött férjhez. – Jelenleg is ezen a területen dolgozom, tejelő szarvasmarhákkal foglalkozunk, így fontos volt számomra, hogy ilyen végzettséget szerezzek – mondta közvetlenül a bizonyítvány átvétele után. A fiatal nő azt is hozzáfűzte, hogy a mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét is. A képzés népszerűsége valószínűleg annak is köszönhető, hogy a különböző agrártámogatások megszerzésének is feltétele ez az OKJ-s bizonyítvány. Akár 10 millió

forint vissza nem térítendő segítséget is szerezhet az, aki megfelel a követelményeknek. Az ágazatban elindult egy olyan törekvés, hogy megpróbálnak fiatalokat – 40 év alattiakat – a mezőgazdaságba csábítani. Ezt különböző programok segítik. – Kezd kialakulni, hogy apa a fiának adja át a gazdaságot, ha ő már idősödik, és nem bírja annyira a munkát. Ezt a kormány is támogatja. Az a célunk, hogy a fiatalok lehetőséget lássanak ebben a szakmában, és „kint maradjanak a tanyán”– nyilatkozta Rédei Ferenc gazdaköri elnök. F. E.


2011. május 11.

Megvan a zárszámadás

Bealkonyul? Nincs havi 100 ezer forint a Semmelweis téri szökőkút működtetésére

Az egykor több mint 70 millió forintért elkészült Semmelweis téri szökőkút az elmúlt években általában már április végén beindult. A májusi első hétvégéjén tartott rendezvények idején már mindig működött. Idén még nem indították be, azt sem mérték még fel, milyen állapotban van. Úgy tudjuk, a városnak nincs pénze – havi 100 ezer forintja – az üzemeltetésére. A berendezést át-

hírek

adása óta egy helyi vállalkozás kezelte, ők voltak felelősek annak működéséért. Az önkormányzattal megkötött megállapodásuk azonban idén lejárt, és a város nem akarja azt meghosszabbítani, mivel túl soknak találják az eddig ráfordított pénzt. A látványszökőkúttal az utóbbi időszakban több probléma is volt. Előfordult csőtörés, elektronikai üzemzavar, időszakos leállás, sőt, éjszakai

kivilágításában is adódtak műszaki hibák. A város most olyan megoldást keres, amely olcsóbb és egyben hatékonyabb. A Tükör úgy tudja, a Vári Szakképzővel folynak előrehaladott tárgyalások az ügyben. Az iskola a korábbi üzemeltetési költség töredékéért vállalná az üzemeltetést. Amennyiben megállapodás jön létre a szökőkút május végén indulhat be. Hegy-s

Három sikertelen próbálkozás után van elfogadott előző évi zárszámadása Kiskunhalasnak. A Fidesz-frakció tagjai közül többen leszögezték, hogy Kiskunhalas érdekében megadják a szükséges szavazatot. A városirányítók furcsállták, hogy a bizottsági üléseken nem volt különösebb ellenvetés. A vitát követően a 6 fősre apadt várost irányító koalícióhoz csatlakozott Nagy Róbert, Skribanek Zoltán, Máté Lajos, Jerémiás Béláné és Fülöp Róbert, így 11-en szavaztak igennel. (jáger)

Keveset keresett a 4 alpolgármester... A hétfői rendkívüli testületi ülésre a Fidesz-frakció előterjesztette: 386 ezer forintról 89 ezer forintra csökkenjen Jekő Attila, Halász Balázs és Dózsa Tamás Károly al-

polgármesterek javadalmazása. Közben kiderült: nemcsak a csökkentés, de az eddigi fizetésük is törvénysértő: 100 ezer forinttal kevesebb, mint a jogilag elő-

írt. A Fidesz többször hangsúlyozta: valójában azt szerették volna, ha Gyovai István visszahívja a 3 megmaradt alpolgármestert (Nagy Pétertől már visszavonta jogköre-

it és fizetését). Jekő jelezte, ha stabilizálódik a város anyagi helyzete, kikerül a jelenlegi válságból, akár még a saját alpolgármesteri címéről is lemond. A közel egyórás vita

végén, 8 igen szavazattal, Gyovai István elutasítása, Váradi Krisztián, Jekő, Vili Gábor, Halász és Dózsa tartózkodó voksa mellett elfogadták a csökkentést. (jel)

„Közkinccsé tétetik” – Mesterségek Mesterei Tulipános Láda Projekt

A Tulipános Láda Projekt célja, hogy felkutassa a kistérségben élő régi mesterembereket, és az emberen keresztül – egy portré formájában – bemutassa a régi mesterségeket, illetve a kihalóban lévő életformákat. Ezen a héten egy kádár mesterrel beszélgettünk a hordókészítésről, a szakmáról és a munkával töltött évekről... Somogyi Sándor, az utolsó halasi kádár – 1932-ben születtem Fülöpszálláson egy többgenerációs kádárdinasztia sarjaként. Egy népes, tizenegy gyermekes családban nyolcadikként láttam meg a napvi-

lágot, két bátyám is a kádár szakmát választotta. Én szinte a műhelyben nevelkedtem! Kezdetben mindhárman édesapánk mellett dolgoztunk, majd 1954. november 28-án érkezett meg a papír, hogy Halason a mezőgazdasági ktsz-nél szakmunkásvizsgát tehetek. Tartottam tőle kicsit, megjelentem a vizsga helyszínén – itt, a Szász Károly utcán volt a telephelyük akkoriban. Egy héthektós hordóba kellett egy nagy véget készíteni, behelyezni, majd befejezni a hordót. A végén a vizsgabizottság elnöke közölte: megfelelt a munkám, megkaphatom a segédlevelet. A vizsga végeztével a ktsz elnöke behívott az irodájába, és munkát ajánlott. Hazamentem, megkérdeztem édesapám véleményét, majd január 17-én munkába álltam.

így kézzel véstük, fűrészeltük, hasogattuk a fát – egy hatfős brigáddal dolgoztunk. Látták, hogy érdekel a szakma és akarom csinálni, ezért egyre többet s többet bíztak rám. Amikor a mesterek elmentek ebédelni, odalopóztam a gépekhez, hogy megtanuljam, hogyan kell velük bánni. A 60-as évek elejéig rengeteg szakmunkát végezhettem ezen a munkahelyen. 1962ben váltás volt a kádár szakmában, a 24 fős mezőgazdasági ktsz fuzionált a fa- és építőipari szövetkezettel – a kádár szakma akkor kezdett háttérbe szorulni. Ám akkorra már a ktsz-en keresztül ismeretségeket szereztünk, és jöttek a felkérések sorban. Akkoriban alakult meg a kádár gmk, melynek a vezetője voltam. Hernádon, Kecelen és Csátalján is dolgoztunk – általában negyedmagammal. Mentünk „Az inasévek szépsége” szombaton, vasárnap, ünnepnap – Tetszett nagyon, hogy manu- – csináltuk, amit vállaltunk. Kéfaktúraszerűen, kézműiparban vé- sőbb nagyon sok munkánk volt, geztük a munkát. Gépünk nem volt, amikor az állami gazdaságok, tsz-

ek megszűnésekor kiárusították a nagy hordókat, melyeket szét kellett szedni, majd új helyén ismét összeállítani. Nagyon jó kereseti lehetőség volt ez akkoriban. A ktszben megkedveltek a munkám miatt – brigádvezető voltam tíz évig, majd újabb tíz éven át műszakvezetőként dolgoztam. Angol, német, holland és olasz megrendelőknek is dolgoztunk akkoriban. A dolgos nyugdíjasévek... – 1992-ben – 60 éves koromban – nyugdíjba vonultam, ezután kiváltottam az ipart, és még 15 évig otthon dolgoztam a műhelyemben, mint kisiparos. A szakma becsülete – Manapság Magyarországon 3-4 nagy hordókészítő üzem van, de igazán nagyméretű hordókat ott sem készítenek már. A legnagyobb hordó, amit szétszedtünk majd öszszeraktunk egy 201 hektós volt – a maga 3,3 m hosszú dongáival. A

fiatalokat már nem nagyon érdekli a szakma, nem becsülik a fizikai munkát. Sajnos, a fahordó iránt sincs már akkora kereslet, mint régen. Nekem az is kitüntetés volt, hogy egy csoportot vezethettem. Én csak a munkának éltem – és még most is. Nem tudok a szobában ülni még ma sem. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert az egészségem jól szolgál, feleségemmel lassan 60 éves házasok vagyunk, öt unokánk van, akikre nagyon-nagyon büszke vagyok. 80 éves leszek jövőre, azt tervezem, hogy az unokáimban gyönyörködöm, meg majd a dédunokáimban. Ha visszatekerhetnénk az idő kerekét, ugyanezt a szakmát választanám. Én szeretem a szakmám, és azt mondom: Aki nem szereti azt, amit csinál, az inkább ne folytassa... Sarok Krisztián, Szűcs Károly, Végső István A rovatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programja, valamint a Kiskunhalasi Művelődési Központ és a Pásztortűz-egyesület támogatják.


társadalom 2011. május 11.

innen  onnan

A város humán-erőforrásainak – úgynevezett SWOT-analízise első helyen említi Halas kétségtelenül (az egészségügyi mellett) leghatékonyabb intézményes szolgáltatását: a kiterjedt oktatási rendszert. A lehetőségek között tartja számon az önkormányzati kapcsolatrendszert (mint hazai, mind külhoni vonatkozásban – a szomszédos államokkal az utóbbi években megkezdett közeledés, illetve a testvérvárosi nexusok révén). A humán vonatkozású másik nagy

Tompa: folytatódó rongálás

Szank: születések szép hagyománya

Új levelekkel gyarapodott a Születések Fája faszobra Szankon, s egyben a Szent István téri alkotáshoz hívta meg a 2010-ben született gyerekek szüleit az önkormányzat. Május 1-jén helyezték fel a fa ágaira az édesapák a gyermekük nevét tartalmazó fém levélkét, s megszületésük örömét harangszó is hírül adta. Tavaly egyébként összesen 24 baba látott napvilágot a községben, köztük hármas ikrek. A Születések Fája az új évezred szanki újszülötteinek nevét őrzi azóta, hogy Rékasiné dr. Oláh Gizella kezdeményezését egy helyi cég és az önkormányzat is felkarolta.

Majsa: diák önkéntesek takarítottak

A majsai Arany János Általános Iskola idén is csatlakozott a Nemzetközi Önkéntes Ifjúsági Szervezethez a Közöd legyen hozzá! nevű program részeként. Ezúttal olyan feladatot választottak, melyhez sok segítő kézre volt szükség. Április 15-én a városban szétdobált hulladékot gyűjtötték össze: az alsósok a suli környékén, a felsősök az osztályfőnökök felügyeletével a város távolabbi területein. A gyermekek védőkesztyűkkel, hulladékszedő eszközökkel, láthatósági mellényben haladtak és végezték hasznos munkájukat – adta hírül a helyi hírportál. (kz)

értékhordozó terület a civil és társadalmi szervezeti bázis: a jelentős számú lakossági szervezet (egyesületek, alapítványok, kö-

fotó: kohout zoltán

Valamiféle sajátos pervezitás állhat amögött, hogy Tompán ismeretlen személy-személyek(?) ismét megrongálták az önkormányzat Újföldi játszótérenek létesítményeit. A vandálok korábban a biztonsági gumilapok több szeletét vitték el (ezeket már pótolta a városvezetés), viszont legutóbb a meseházat is megrongálták. Az önkormányzati gondnokság a rendőrségen tett feljelentés után a helyi polgárőri és rendőri erők közös és fokozott figyelmében bízik a hasonló esetek megelőzéséért. Homoki-Szabó Róbert ugyanakkor azt kérte a város honlapján minden tompaitól, minden információt jelezzenek, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a közvagyon-rongálókat kézre kerítsék.

Tradicionálisan borúlátó lelkiállapot.

rök), a sport-, hagyományőrző alakulatok és az egyházi felekezetek közösségszervezési aktivitása. Ezek mind a fiatalok életmód-fejlesztési, életvezetési támogatásában, mind a felnőtt lakosság művelődési és nívós életmód iránti igényében, mind az időskorúak, rászorulók gyámolításában fontos – alkalmasint nélkülözhetetlen – szerepet vállalnak. A gyengeség-erősség-elemzés kitér arra, hogy a „térségben élők Elemzés a város társadalmi, közös múltja, együvé tartozása emberi erőforrásairól, lehetőségeiről önmeghatározó, identitástudatot hordoz”, ugyanakkor – immár az Elsősorban az intézményes oktatás és a civil (nem önkor- előnytelen vonások között – azt írmányzati) szféra hatékonyságát emeli ki az az előnyöket és ja: alacsony a közéleti kultúra szinthátrányokat összevető elemzés, amely az (eddig el nem foga- je, és a közösségi együttműködést akadályozza a bizalomhiány, az elődott) új Gazdasági Program részeként látott napvilágot.

Erősségünk a gyengeségünk

ítéletesség és a szemléletváltás lassúsága – s szintén mond valamit szűkebb társadalmunkról a környezet iránti közöny és igénytelenség (közvagyon elleni garázdaságok, szemetelés, járműves és szórakozási hangoskodás stb.). A hátrányok közismert eleme még a lakónépesség-csökkenés, az elvándorlás, az alacsony képzettségűek és segélyezzetek nagy aránya, a munkanélküliség. Néhány kivételtől eltekintve, mind a város, mind a térség híján van az igényes, a szabadidő nívós eltöltését lehetővé tévő szórakozó- és közösségi helyszíntérnek. Ez mind a fiatal, mind a középgeneráció esetében igaz: az igénytelen és sokszor veszélyes diszkókon kívül a tiniknek a változó minőségű presszók nyújtanak beszélgetési-találkozási lehetőséget; táncos, klubszerű felnőttközösségi színtér úgyszólván nincsen, csak az önszerveződő – tehát kis létszámú – köröknek. Mindezekből fakadóan a hátrányok egyik fő vonása az általános lehangoltság, amit a tradicionálisan borús mentális és lelkiállapot mellett a mentálhigiéniás állapot (depresszió, alkoholizmus, öngyilkosságok) kórtünetei is erősítenek. A kilábalást nem segíti az a tény sem, hogy mind a közéleti-politikai kultúrában, mind a politikai-városfejlesztési érdekérvényesítésben (lobbiban) gyengébben állunk, mint a környező, akár kisebb városok... (kohoutz)

Berki Violára emlékeztek Csak civilek, szűk körben a 10 éves évfordulón

„Halhatatlanok bírája az idő” – e sírfelirat szellemében gyűlt a Pásztortűz-egyesület május 5-én, kora délután a református régi temetőben a 10 éve elhunyt Berki Viola Munkácsy-díjas grafikus és festőművész, városunk díszpolgára sírjához. A kis emlékezésen Végső István helytörténész, egyesületi elnök a városunk nagyjaira való emlékezés fontosságáról szólt, és röviden felelevenítette Berki Viola életének főbb állomásait. A megemlékezés egyben figyelmeztetés is volt: Halas egykori kiemelkedő személyiségeinek sírjai elhanyagoltak, sem az

illetékes szervezetek, sem a város nem fordít erre kellő figyelmet. Berki halálának 10 éves évfordulójáról is csak a civilek emlékeztek meg eddig. Sírját és környékét most a Pász-

tortűz-egyesület hozta rendbe. Ezután Kecskés Dóra tanuló magyar népdalt énekelt, és felolvasott Berki Viola önéletrajzi írásából. A kis megemlékezést koszorúzás zárta. Az

Arc, kép. Berki Viola (Kiskunhalas, 1932. május 5. – Budapest, 2001. március 26.) festő, grafikus. Kiskunhalasi birtokos családból származott. Elődei között voltak a nevezetes Bulcsúk, Gyenizsék, Thormák, Berkik. A sokáig hányattatott sorsú grafikus, festő művészetét a narratív jelleg és gazdag fantáziavilága mellett befolyásolták a bibliai, a magyar történelmi és mondakör elemei is. Elismerései: Munkácsy Mihály-díj (1975), Szegedi Nyári Tárlat díja (1978, 1980), Érdemes művész (1984), Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (polgári fokozat) (1994), Kiskunhalas város díszpolgára (1995), Magyar Művészeti Akadémia Arany-díja (2000).

egyesület egyébként május második felében Mezey Katalin írónővel emlékezik Berki Viola Munkácsy-díjas művészre. (Munkatársainktól)


• Amikor öt éve kitaláltátok a borudvar-rendezvénysorozatot, mi volt a célotok? • Akkor még te is jártál velünk a Halasi Szépmíves Céhhel. Már akkor felmerült, hogy a hagyományos, igényes borkultúrát a magunk lehetőségei és szokásai szerint népszerűsítsük. Amikor pár éve belefogtunk, már többet akartunk: igényes, új, mégis a hagyományokat követő rendezvényt adni a halasiaknak, ahol gyerekek és idősek is jól szórakozhatnak, közben finomakat ehetnek-ihatnak. • Bevált? • A Borudvar pár év alatt az egyik leglátogatottabb városi rendezvény lett. Mindig minőségi fellépőket hívunk, csak minőségi kínálat kerül a pultokra, és elsősorban a magunk erejére támaszkodunk, nem az önkormányzatra. • Ezért lehetett hallani, hogy nem lesz Borudvar? • Részünkről ez fel sem merülhetett, nem kérdés: ezt meg kell rendezni. Tény, elindult egy ilyen burkolt kampány a „tanácsháza” irányából, de végül csak terv maradt egy-két fejben. • Hogyhogy?! • Először mind a művelődési központ, mind a városházi szakosztály munkatársai – akik maximális hozzáértéssel dolgoztak – az éves rendezvénynaptár tervezésekor rámkérdeztek: biztos-e a szokásos időpont, mert a területért úgymond felelős alpolgármesternek más elképzelései vannak. • „Úgymond” felelős...? • Sajnos, magam sem jöttem rá. Szerintem ez a terület is gazdátlanul maradt, sok minden mással. Év elején Dózsa Tamás alpolgármester az íróasztala mögött mosolyogva előállt az ötlettel, hogy a Borudvar ne az ő neve alatt jegyzett lovas verseny idején legyen, hanem május 6-án, a redemptiós ünnepen, amikor a Kun Kapitány napjai is vannak. Gondolom, hogy a Borudvar „szállítsa oda” a közönséget, meg ha nincs más rendezvény, csak a lovas, akkor mindenki lovagolni fog. Kifejtettem a nagyon határozott ellenvéleményemet, és gondoltam, ezzel tisztáztuk a helyzetet. Úgy jöttem ki az irodából, mintha meg se történt volna a beszélgetés eleje. Ám mire februárban el-

készült a városi költségvetés meg a programok, mégse került bele a Borudvar. Felhívtam Jekő Attilát, a területért szintén felelős alpolgármestert, aki szó szerint azt mondta: elfelejtették... • Mire te? • Nem vagyok naiv ezt elhinni. Négyszemközt elvárnánk, hogy őszintébben tárgyaljanak, mint a nyilvánosság előtt. Készítettem én már jó néhány pályázatot, pénzügyi és üzleti tervet, tudom, hogy kihúzni, kivenni vagy kivetetni lehet, de kifelejteni semmit. Hát csak nem sajtpapírra firkálnak ötleteket és számokat a városi vezetők...! Végül bejutottam arra a vezetői ülésre, ahol erről is szó esett. Az az érzésem, hogy a polgármester nem nagyon tudta, hogyan történt ez az egész. Egyébként szerintem a két nagy rendezvény – a szüret és a város napja – köré szerveződő programok a polgármester alá kellene, hogy tartozzanak. • Zavarhatja ez a rendezvény a lovast? • Butaság! A két rendezvény igazából segíti-segíthetné egymást. Ha egy hosszú hétvégén különféle műsorokkal tűzdeljük meg a rendezvényeket, a lakosság jó néven veszi, ellátogat rájuk, tud válogatni: ez a lényege. A teljes halasi lakosságot nem lehet egy helyre bezárni egy időben. Nem is alkalmasak erre a helyszínek. Azzal is szembesültünk tavaly, hogy egymás után

F Bordás Zoltán, Lukács László és dr. Kerényi János

Borudvari anekdoták Bordás Zoltán főszervező arról, mi van a népszerű rendezvény mögött

Sem a hivatali packázások, sem az eső nem akadályozhatta meg, hogy 5. alkalommal is tömegeket – sőt, jobb- és baloldaliakat egyaránt – vonzzon a nagysikerű Halasi Borudvar. Hogyan? – kérdeztük Bordás Zoltán vállalkozót. is. Az ő szerepe nélkülözhetetlen. Ezen kívül van a család, néhány önzetlen barát – például Vili Gabi, aki „összenőtt” a Borudvarral – és a közvetlen munkatársaim. • Mennyiből jön össze a Borudvar? • Közel 30 házat és egy 40 négyzetméteres színpadot kell megépíteni a hozzá tartozó infrastruktúrával, és háromezer ember szükségleteit is ki kell elégíteni, mindezt őriztetni, takarítani, mindez 20 emberrel

...csak egy baja van. Mi az?, kérdem. Hogy nem mi találtuk ki, felelték. Vannak dolgok, amik minden ember szívéhez közel állnak. nem szabad két-három, nagy tömeget vonzó előadót hívni, mert szűkké válik a helyszín. Továbbá a mi rendezvényünk ingyen látogatható. A fizetős programokról nagyon sokan kintrekednek, pedig a város pénzéből e családoknak is illene programokat szervezni. • Kik a motorjai a rendezvénynek? Lukács László országgyűlési képviselő például nagyon szívén viseli a Borudvart. • Ez természetes, hiszen Lukács László a barátom, akivel a rendezvényt egykor elterveztük, és később megvalósítottuk: nyilván a sajátjának tekinti, ahogy én

interjú

FOTÓ: POZSGAI ÁKOS

2011. május 11.

majdnem egy hétig; a programhirdetések és a műsorszámok, fellépők – több millióról van szó. Van tizenöt-húsz barátom, cégvezetők, akiknek fontos, és minden évben támogatják. A várostól már az elején a töredékét kértük annak, amit a másik preferált nagyrendezvényre költ az önkormányzat. Idén a töredék töredékét kaptuk... Rendben, nem is a pénz, hanem a stílus volt a probléma. Az önkormányzati támogatásnál érthető, ha a városnak szűkösek a lehetőségei. De az már nem fair, hogy nem egyenlő mércével mérnek a különféle civilek és rendezvények között. Mögöttünk olyan magabiztos és nagy-

vonalú garancia sem áll, mint a lovasverseny mögött a Városgazda korlátlan kerete, pedig ha a látogatottságot, az érdeklődést nézem, akkor a mi látogatóink is megérdemlik a város figyelmét. • Sajátos, hogy ide bal- és jobboldaliak egyaránt, egyszerre jönnek... • Köztudottan nem vagyok egy politikai platformon a volt polgármesterrel, de Várnai László kezdettől támogatásáról biztosította a Borudvart. Rögtön felfogta az értékteremtő erejét, független attól, kié az ötlet. Van erről egy anekdotám: a szocialista frakció egyik évben a polgármester vezetésével megérkezett a borudvarba, leültek egy asztalhoz, beszélgettek. Házigazdaként odaköszönök, viszek egy palack bort, és leülök velük beszélgetni. Valaki egyszer csak megjegyzi: Zolikám, jó ez a rendezvény, csak egy baja van. Mi az?, kérdem. Hogy nem mi találtuk ki, felelték. Ennyiben maradtunk. Vannak dolgok, amik minden ember szívéhez közel állnak. • De az ünnepélyes megnyitón nem láttunk városi elöljáróságokat. • Igen nagy megtiszteltetésnek lehettünk tanúi a megnyitón: egy időben három országgyűlési képviselő volt a Borudvar színpadán: Kerényi János, a megyei Kormányhivatal elnöke, Bá-

nyai Gábor megyei közgyűlési elnök és Lukács László térségi országgyűlési képviselő. Ők a Cultores Moris Redemptionis Halasi Borlovagrend színvonalas avatási ceremóniája előtt közösen nyitották meg az 5. Halasi Borudvart. Nem emlékszem, hogy bármikor lett volna hasonlóra példa Halason. • És a helyiek? • Sajnálom, hogy a városvezetésből csak Gyovai István volt jelen a megnyitón. Az alpolgármesterek távolmaradásának okát nem ismerem. Lehet némelyeknél a (nem) támogatási mizéria miatt, de az is lehet, hogy most nem szívesen jelennek meg nyilvános helyen ekkora tömeg előtt... • Elégedett vagy az ötödik Borudvarral? • Elégedett, és tényleg az a lényeg, hogy évről évre megvalósult. A leginkább az idei évben a halasi művészekre vagyok büszke. Enynyire színvonalas előadásokat régen láthattunk. Nem akarok kiemelni a sorból nagyon senkit, de a Lyra és a Rézangyalok mindent felülmúlt. A népzenészek, táncosok, bábosok is hozták a formájukat. Külön köszönetem Gusztoséknak és barátaiknak, akik az esőben is kisebb tömeget vonzottak és elkápráztattak a tehetségükkel. Köszönöm mindannyiuknak. Remélem, a halasiak már bizalmukba fogadták a borudvart, és jövőre ugyanakkor, ugyanott találkozunk... KohoutZ


10

riport 2011. május 11.

innen  onnan Kihallgatták a sofőrt

Kihallgatták a két halálos áldozattal járó jánoshalmi balesetben vétkes sofőrt. A 21 éves N. Viktor március 21-én Audijával Jánoshalma határában kisodródott, nekicsapódott egy szemből, szabályosan haladó kisteherautónak. Utasai közül egy 17 éves lány és egy 19 éves fiú kirepült a járműből, s életét vesztette; Viktort életveszélyes állapotban vitték helikopterrel a szegedi klinikára, ahol több műtétet hajtottak végre rajta, így csak a napokban hallgathatták ki. Vélhető, hogy az Audi túllépte a megengedett sebességet.

Halálos vonatgázolás

Egy 75 éves jánoshalmi asszony szenvedett halálos balesetet a városba vezetõ útnál található vasúti átjárójában: figyelmetlensége folytán a piros jelzés ellenére kerékpárral ráhajtott a sínre, ahol a Halas felől érkező motorvonat elgázolta. A rendőrség vizsgálja a vonat sebességét, de az biztos, hogy a nő féktávolságon belül hajtott be az átjáróba, a mozdonyvezetőnk esélye sem volt elkerülni az ütközést.

Mentőápoló kell

A halasi mentőállomás egy hete szolgáló 4. autójába alapítványi segítséggel több, alapfelszerelésnek nem számító, de az életmentésben elengedhetetlen eszközt és műszert sikerült vásárolni. Az újraélesztő készülék még hiányzik, de reményeik szerint alapítványi segítséggel és adományokból ezt is sikerül beszerezni. Személyzetet is sikerült kiállítani, de mentőápolóra még szükség volna: érettségizett fiatalokat várnak, akik érdeklődnek az életmentők munkája iránt.

Milliók az alapítványtól

Idén bő 1 millió forinttal járult hozzá a Kiskunhalasi Mentő Alapítvány a helyi állomás felszerelésének gyarapításához. Sikerült speciális zselét beszerezni, amely egy kémiai reakció hatására hőt termel (nemrég egy mentőautóban szülő nő csecsemőjénél is ezt használták). A lapáthordágy vásárlásához 100 ezer forinttal egy magánszemély adománya is hozzájárult. A speciális lámpa, fejlámpa, újraélesztő gyermekelektróda mindmind a sürgősségi ellátást segíti. Az 1 százalékos adók és vállalkozói befizetések révén a halasi mentőautók felszereltsége országosan is egyedülállóan magas színvonalú. (jl)

Támogatott közöny A Halasi Városgazda Zrt. az idei évre 200 közfoglalkoztatott alkalmazását akarta és tudta volna biztosítani. Mi több, szükség is lett volna rá a csapadékos időjárásban burjánzó növényzet rendben tartásához, árok- és közterület-tisztántartási és más városüzemeltetési feladatokhoz. A városban e feladatot ellátó cégnek azért is rendkívül kedvező a közfoglalkoztatottak felvétele, mert bérük 95 százalékát nem a városi költségvetés, hanem az állam fizeti. A közfoglalkoztatottakat – szemben a korábbi, idén megszüntetett rendszerrel – csak 4 órában lehet foglalkoztatni, így az összes keresetük sem éri el a munkanélküliként kapott segélyt (hivatalos nevén: bérpótló juttatás). Igaz ugyanakkor, hogy a régóta állás nélkül lévő, segélyezett embereknek elemi érdekük, hogy bekapcsolódjanak a közfoglalkoztatottságba. Ha ugyanis visszautasítják e – bár sovány – lehetőséget, akkor 3 évig minden állami és önkormányzati támogatástól elesnek. Akkor mégis miért ez a közöny?

lehetünk maradéktalanul elégedettek – fogalmaz érezhető óvatossággal Fődi István. A Városgazda jogász vezérigazgatója szerint a lehetőség iránti érdektelenségben az is közrejátszhat, hogy egyesek megpróbálják kijátszani a közfoglalkoztatottságot illető kötelezettséget. Lapunk nem hivatalosan úgy tudja, vannak olyan cégek, amelyek rövid időre hivatalosan bejelentik a közmunkára kiközvetített személyeket, aztán rövid úton – próbaidőn belül – kirúgják őket. Így a kevésbé jövedelmező közmunkás státusz helyett visszatérhetnek a munkanélküli/segélyezett helyzetbe. Börtön lehet a vége Másként látja ezt a munkaügy helyi kirendeltsége.

Ellentmondásos helyzet a közfoglalk

Csak félig sikerült feltölteni a lehetséges létszámot a városi köz nemigen van a rászorulók táborában arra, hogy ne támogatásból, zetet a közcélú munkavégzés új feltételei is okozzák.

Még ezt is kijátsszák? Miért alakult úgy, hogy a kívánt mennyiségnek csak alig több mint felét sikerült feltölteni? – Sem a munkamorál, sem a fizikai alkalmasság tekintetében nem F A segély jobban fizet?

Őzek a városban Fokozott az őzveszély a Halas környéki utakon. A rendőrség szerint a fokozott óvatosság indokolt a sofőrök részéről, ugyanis rendkívül komoly következményei lehetnek az ilyen baleseteknek. Nagy János őrnagy, a helyi közlekedésrendészet vezetője azt mondja, saját tapasztalatuk szerint is csoportosan jelennek meg a vadak az utak mentén. A rendőrtiszt egy közelmúltbéli halálos baleset helyszínéről visszatérve saját szemével látta a falkába verődött őzeket az 55-ös és az 53as főút mentén. Ami pedig megdöbbentő volt, a Dong-ér-völgyi út körforgalmában is ácsorgott egy őz. Nagy János szerint minden esztendőben van olyan baleset, amelyet vadak okoznak, és komoly anyagi kárral járnak. (jl)

Munka, morál

Múlt heti ebadóról szóló írásunk nyomán kereste meg szerkesztőségünket, a városi rendészet vezetője, mivel a cikkben több tévedés jelent meg. Törőcsik Dávid nem a tervezett ebadóval, hanem a gyepmesteri telep működésével kapcsolatos kijelentésekre reagál. A Városi Rendészet vezetője a „Jön Halason az ebadó?” címmel megjelent riporttal összefüggésben arról tájékoztatott, hogy a 243/1998. (XII. 31.) Kormány rendelet az állatkísérletek végzéséről 7. § (2) bekezdése alapján a háziasított állatfaj kóbor egyedein – beleértve a kóbor kutyát és macskát – állatkísérlet nem végezhető. – Ennek megfelelően a befogott és gyepmesteri telepen elhelyezett ebeket, a kéthetes ideiglenes megfigyelési idő letelte után megkíséreljük véglegesen elhelyezni. A tavalyi évben magánszemélynél 25,

– Ha egy cég megpróbálkozik ezzel a csalással, börtön fenyegeti a felelőst, ráadásul, ha kétszáz nap előtt elküldik a fiktíven felvett dolgozót, akkor az hiába is menne újra munkanélküli ellátásért –mondja Vilonya Balázs. A kirendeltség-vezető szerint

az utóbbi 15 évben csak egy precedens volt ilyen csalásra – börtön lett a vége. Úgy véli, az ilyen kísérletekkel legfeljebb egymást zavarhatják össze a közfoglalkoztatásba hivatalosan kiközvetített személyek.

Szó sincs Halaso állatkísérletre a

A városháza rendészeti vezetője tételesen cáfolja a táj a helyi állatmenhelyen 201 ebet helyeztünk el. Kísérleti célra a 2004 óta irányításom alatt álló gyepmesteri telepről egyetlen állatot sem adtunk át. Ákossy úr állításával ellentétben a tavalyi évben nem 54, hanem 26 ebet oltottunk le. A rendészet hozzáférhető és nyilvános éves beszámolója minden ezzel összefüggő adatot tartalmaz – mondja Törőcsik Dávid, aki elmondta, hogy az ebeket kötelező védőoltással, egészségügyi könyv- ge meghaladja a 2 millió forintot. A vel és egyedi azonosítóval ellát- rendészet célja, hogy minél több eb va adják át, melynek éves költsé- gazdára találjon, ezért a tartás és


2011. május 11.

fotó: kohout zoltán

szolja az egyik közintézmény neve elhallgatását kérő középvezetője. Másutt az okoz gondot, hogy a 4 órás munkaidő gyorsan lejár. – Mire belemelegednének vagy kiérnének a munkaterületre, már fordulhatnak is vissza, vagy kezdhetik is abbahagyni... – mondja egy munkairányító. A Városgazda ugyanakkor okos megoldást talált ki az új program eme ellentmondásának kezelésére. – Mi nem napi-heti, hanem havi munkaóra-keretben foglalkoztatjuk ezeket az embereket, így lehetőség van arra, hogy a két turnusban, páros és páratlan hetekre osztva őket, végigdolgozzák a 8 órát – tájékoztat Fődi István. Az igazgató azzal is érdekeltté teszi a jó munkában az egyes beosztottakat, hogy aki beválik, annak két-három hónappal is meghosszabbítja, különlegesen koztatásban: nem dolgozni megéri? eredményes munka esetén pedig zmunka-programhoz. Az ok: sem alkalmasság, sem hajlandóság véglegesíti a szerződését. , hanem fizetésből jussanak jövedelemhez. Igaz, az abszurd helyKönny, veríték – Amikor összejön a kommunáMunkaakadályok gendő, hogy a közfoglalkoztatottat lis cégek szövetsége az országban, A korábbi kormány által felállí- betanítsuk egy komolyabb, ösz- csak sírunk – mondja túlozva, de tott Út a munkához-programtól szetett feladatra. Korábban több, cseppet sem jókedvűen Fődi Isteltérően az új szabályzás 4 órás egészen jó munkát végző új mun- ván, aki bár érti és ismeri a mömunkavégzése abban is problé- katársunk lett így. Most viszont, göttes okokat, sokat kesereg a más, hogy csak 3-4 hónapra teszi mire betanítanánk, már le is jár közfoglalkoztatásba behozottak lehetővé a közmunkavégzést. a „mandátuma”, újat kell felven- fizikai és mentális alkalmasságán. – Ennyi idő legfeljebb arra ele- nünk, és betanítanunk – pana- – A többségük nő, akikre nem

l, megtérülés

on ebek adásáról

fotó: hegyes attila

– Az ebek végleges altatásának lehetősége Ákossy úr állításával ellentétben nem joghézagon, hanem az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről 48/A. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazáson alapszik. Altatásra természetesen – az állatorvos szakmai döntésén túlmenően – kijékozatlan nyilatkozatokat zárólag abban az esetben kerül sor, ha a telepen 15 napon túl tartott állatok száma akadályozza a kötelező feladat-ellátását. A fenti törvény meghatározása alapján az állatmenhelyen elkobzott vagy ideiglenesen megfigyelés alatt tartott állatok nem helyezhetők el, így gyepmesteri feladok állatmenhelyen történő ellátását a jogszabály kizárja. Törőcsik Dávid felhívja a figyelmet ara, hogy az önkormányzat kötelező feladatát a Városi Rendészet a hatályos jogszabályok alapján átadás költségeinek megfizetésé- végzi, amit az állatmenhely vezetőre az eb új tulajdonosát az önkor- jével nem áll módjában megvitatni. (Munkatársunktól) mányzat nem kötelezi.

bízhatunk komoly megterheléssel járó fizikai munkát, pedig a városgondnoksági, köztéri feladatok zöme megköveteli a súly emelését, a hajolgatást, a palántázásnál a térdelést, és sorolhatnám. De sok férfi sincs olyan állapotban, hogy akár tíz-húsz kilónál többet emeljen... Vilonya Balázs szerint ennek társadalom- és munkaerő-politikai háttere az, hogy éppen a legrászorultabbakat is munkához juttathassák. – Nyilvánvaló, hogy a jó fizikumú, elsősorban férfi munkaerőt a privát szféra vonzza magához, így a közfoglalkoztatásban azokról kell gondoskodni, akik másutt nem jutottak lehetőséghez. Valóban, ezek zöme nő, ahogyan a segélyezettek majd’ kétharmada is az. A programok erénye A közfoglalkoztatásban olyanok is helyet kapnak, akik akár már 10 éve nem jutottak munkához vagy ilyen – vagy akár más – forrásból jövedelemhez. A korábbi Út a munkához és a mostani közfoglalkoztatási program rokonszenves vonása és előnye az, hogy aki vállalja e szférában a munkavégzést, az ismét jogosulttá válik támogatási, segély-jellegű állami/önkormányzati segítségre. KohoutZ

Biztonságosabb az olajosok útja

Az utóbbi hetekben újabb javítások történtek az olajosok útján. A MOL Nyrt. a STRABAG Zrt.-től rendelte meg a 25 kilométernyi szakasz állapotfelmérését, a tönkrement útfelület javítását. A fenntartó tájékoztatása szerint a karbantartás keretében 5 m2-en történt mély, nagyméretű kátyú megszüntetése, valamint 2.300 m2-en kevert felületi bevonat felhordása a kisebb kátyúk és repedé-

sek eltüntetése érdekében. A felújítások ellenére még mindig kint vannak a 40-es sebességkorlátozó táblák. Az olajipari cég tájékoztatása szerint ez addig lesz így, amíg a munkát véglegesen át nem veszik a kivitelezőtől. A MOL képviselőjének ugyanis személyesen meg kell győződnie a biztonságos közlekedés feltételeiről minden általuk fenntartott út, így a halasi olajos út esetében is. h. a.

riport

11

innen  onnan Csatornázhat Kisszállás

Kiskunhalas után Kisszállás is megnyerte a település teljes csatornaprogramjának megvalósításához szükséges pénzt. A több mint 900 milliós uniós támogatással 1,1 milliárdos fejlesztés indul el a községben. A projekt tartalmazza a község északi részén egy mechanikai tisztítótelep, valamint a belterületen az elvezető-hálózat megépítését. A 2013-ig befejeződő komplett csatornázás révén közel 900 ingatlan csatlakozhat a korszerű elvezető rendszerre. A lakosság 2007 óta előtakarékoskodik havi 1990 forint hozzájárulás befizetésével.

Vakáció Kft.: ismét új vezető jön

A napokban ismét új vezetője lesz a Balatonakalin és Sikondán nyári táborokat üzemeltető Vakáció Közhasznú Nonprofit Kft.-nek. A közelmúltban lemondott Kollerné Vámos Zsuzsanna. Egy év után – mandátuma lejárta előtt – távozik a cég éléről. Múlt héten már volt egy közgyűlés, ahol kísérlet történt pótlására, ám ez eredménytelenül zárult. A Tükör megjelenése napján lesz újabb próbálkozás az új ügyvezető megválasztására. Jekő Attila alpolgármester lapunknak azt mondta, sürgető a döntés, mivel rövidesen indul a szezon, és az ezt megelőző népszerűsítő kampány. Az új vezetőnek feltehetően feladata lesz majd a három évvel korábbi vezetés által hátrahagyott pénzügyi anomáliák rendezése is.

Kerítésfestés a játszótereken

Két halasi játszótér kerítése újul meg május végén egy civil kezdeményezés nyomán. A Szövetségben Kiskunhalason a Családokért úgy döntött, hogy vállalja két leginkább kedvelt terület rendbetételét. A Erzsébet királyné téren, valamint a Hősök ligetében található játszóparkok a kisgyermekek számára legkedveltebbek, ezért nem mindegy hogyan néznek ki, ezért a kezdeményezés mögé állt az önkormányzat is. A város ad pénz a munkálathoz szükséges festékek megvásárlására. A civil szervezetnek nem ez volt az első akciója a városban. Áprilisban a vásártér mellett 48 facsemetét helyeztek ki az elpusztult fák pótlására. Az ültetéshez a fákat és szerszámokat akkor is a város biztosította. (ha)


interjú 2011. május 11.

fotó: pozsgai ákos

12

Bűzlõ kielégítések

Nagy Róbert kitálal: miért borult a városvezetés Alkuk, paktumok, hatalmi akaratok feszítették szét Gyovai István nyolcfős, négyalpolgármesteres koalícióját – legalábbis Nagy Róbert szerint. Mi az a nyomós ok, amiért kockára kerül az egész város? – kérdeztük a szakadár képviselőt. • Súlyos a helyzet Halason: kérdéses a város működőképessége, a közszféra fizetése, a pénzügyi egyensúly, a fontos fejlesztések. Polgárként is kérdem: mi az a nyomós ok, amiért ön és édesapja, Nagy Péter elhagyták és ezzel válságba sodorták a városvezetést? • Elsőször is sokkal könnyebb lett volna az ősszel kialakult, nyolcfős szövetségben maradni, végigülni a ciklust, felvenni a tiszteletdíjat, és szavazni úgy, ahogy megköveteli a városvezető Fidesz-ellenes koalíció. Ám az egyesületünk (a Nagy Péter alapította Jövőnk Halas Egyesület – KZ) azt a célt tűzte ki maga elé, hogy szakítunk a pártpolitizálással és szembenállással, és azért dolgozunk, hogy a városi közéletben jobb legyen a hangulat. • Most mindennek az ellenkezője van. Mikor rendült meg ez a folyamat? • Az első meglepetésem már a választás estéjén ért, amikor az egyesületünk csipkeházi találkozóján megjelent Várnai László – azt gondoltam,

mint leköszönő polgármester –, és kifejtette, hogy a Fideszt mindenképpen le kell nyomni, bármi áron többséget kell alakítani velük szemben, akár úgy, hogy a Fideszen kívüli nyolcak négy alpolgármestert állítanak. Nagyon furcsállottam ezt, mert azért fogtunk bele függetlenként a politizálásba, hogy ne az ilyen pártpolitikai szempontok legyenek az irányadók, hanem a szakma. • De végül Gyovai István sem a nyolcakkal vagy a szocialistákkal, hanem a Fidesszel kezdett tárgyalni a városvezetésről. • Igen, és jól indultak ezek a tárgyalások, a Fidesz szinte minden ponton akceptálta a programunkat, javaslatunkat, több kiegészítésünket is elfogadták, és Gyovai is elégedetten nyilatkozott a tárgyalásokról. Úgy tűnt, minden további nélkül a logikus, hatékony és a választási eredményből levezethető Jövőnk Halas-Fidesz-koalíció lesz. Biztos vagyok benne, hogy az stabilabb városvezetés lett volna,

és nem is lett volna négy, csak két alpolgármester. • De végül ön és önök is elfogadták, hogy ne a Fidesz, hanem a nyolcak álljanak öszsze, és legyen négy főállású alpolgármester. • El, mert Gyovai a döntését azzal indokolta, hogy a Fideszben vannak törésvonalak, nem stabil. Ma már furdal a lelkiismeret, hogy ennek akkor nem kérdeztem utána. A négy alpolgármesterest a polgármester a feladatmegosztás általi hatékony működéssel indokolta. Kilóg a lóláb, mivel most, az egyik alpolgármester tevékenységének megvonásával egyben új alpolgármester nem került kinevezésre. Ezek szerint kevesebb alpolgármester is el tudta volna látni azokat a feladatokat, amihez eddig négy kellett...? • Aztán a médiavezetői pályázat miatt borult minden. De van olyan fontos egy médiavezető, hogy mindez bekövetkezhessen? • Nem a médiavezető személye a fontos, hanem az, hogy jogszerűen legyen kinevezve, és pályázattal döntsünk róla. • Csakhogy a mostani vezetőt meg se kérdezték vagy hívták azokra az ismerkedésekre, ahová az alpolgármesterek által hozott jelölteket igen. Magyarán félre akarták állítani. • Valóban itt kezdődtek a gondok. A legtisztább az lett volna, hogy nem jelöltekben gondolkozunk, hanem pályázatban, és a legmegfelelőbb pályázatot fogadja el a testület. Nekem is bűzlik, ha mindenki a saját emberét hozná be: nem demokratikus. Az végképp gyanús, ha egy városvezető szocialista képviselő már az előzetes bizottsági ülésen kezdeményezi a pályázatkiírás visszavonását, amit maga a polgármester terjesztett elő. • De van olyan súlyú ez, hogy az egész város rendjét, működését felborítsák érte...?! • Nem csak erről volt szó. Nekem elfogadhatatlan volt, ami a csipke közalapítvány kuratóriumában történt: a szocialisták nem akarták elfogadni a Fidesz jelöltjeit. Én már akkor jeleztem a polgármesternek, hogy ha ez így megy, nem fogok tudni együttműködni a szövetséggel. Hasonló

fordult elő a városi kitüntetéseknél, ahol kiabálásig fajult, amiért nem fogadtam el azt a jelöltet, akit a szocialisták terjesztettek fel. Amikor kiderült, hogy jelöltjeik nem részesülnek kitüntetésben, még az ezzel járó jutalmak egy részét is megvonták volna az arra érdemes személyektől. Büszke vagyok rá, hogy ezt szavazatommal megakadályoztam. Végül a KIGSZ (városi intézmények gazdálkodó szervezete – KZ) vezetői pályázatánál kiderült, hogyan mennek a dolgok. Amikor a Fidesz szigorítani akarta a pályázati kiírást, a 15-ből 11 képviselő megszavazta. Csakhogy így a Jekő Attila által kiszemelt személy már nem fért bele. Ebből hatalmas veszekedés lett, mert

• Továbbra is csak a magam nevében nyilatkozom, és ismétlem: nekem nem személyi elvárásaim voltak-vannak, hanem annyi, hogy szabályosan és pályázattal legyen valaki kinevezve. A lényeg: legyen szabályos és demokratikus a kinevezés. • Én csak leragadtam még a legelejénél. Hallunk itt személyi ügyekről, alkukról, de semmiről, ami megérné, hogy a szakadék szélére sodorjuk az egész várost. Értem, hogy Gyovait a Fidesz és önök is le akarják váltani – de a város stabilitása, a régóta várt fejlesztések és „mellesleg” több száz ember fizetése is kockára lett téve. És ebben már mindenki felelős.

Nem akarták egyeztetni velünk a jelöltjüket, nehogy máskor nekik kelljen elfogadni másvalaki jelöltjét. Meg is fenyegettek, ha nem úgy szavazok, ahogy az ő érdekeik diktálják, akkor ők sem támogatják az én javaslataimat. – Így megy ez? Hol én szavazom meg a te embered, hol te az enyémet? – Épp ezt kérdeztem én is tőlük, csak hát egyesek akaratát ki kellett elégíteni. a szocialisták azért nem akarták előtte egyeztetni velünk a jelöltjüket, nehogy máskor nekik kelljen elfogadni másvalaki jelöltjét. Sőt, többször meg is fenyegettek, ha nem úgy szavazok, ahogy az ő érdekeik diktálják, akkor ők sem támogatják az én javaslataimat. Ezzel döntéseimet nem tudták befolyásolni. • Így megy ez? Hol én szavazom meg a te embered, hol te az enyémet? • Épp ezt kérdeztem én is tőlük, mert szerintem ezekről a polgármester is tudott, csak hát egyesek akaratát ki kellett elégíteni. • És kit mivel lehetett például kielégíteni? • Halász Balázs például év elején azt kérte, vonják vissza a csendrendelet tervezetét, mert a fia érdekelt a Gomba-presszóban. Le is került a napirendről. Dózsa Tamás pedig a lovas laktanya hasznosítása felett kért rendelkezési jogot. • Nagy Péter pedig a média felett.

• Ez már inkább igaz, mint amit a Tükör sugallt, hogy mindenért Nagy Péter és Nagy Róbert a felelős... Nagyon nem lenne rendben, ha két ember a feje tetejére állíthatná a várost. Szerintem éppen Gyovai István nagy részben a felelős. A gyors, a város gazdasági helyzetét megkönnyítő megoldás is az ő kezében volt és még van: be kell lássa, rossz tanácsadókra hallgatott, elfogyott mögüle a többség, vissza kell lépjen. Ha ezt nem látja be, és ragaszkodik a hatalomhoz és az azért járó fizetéshez, akkor a testületi többség ezt azzal jelzi, hogy nem szavazza meg az ő előterjesztéseit. Hadd tegyem még hozzá mindehhez, hogy sem én, sem az édesapám nem kértünk, nem kaptunk semmit a Fidesztől, semmilyen ígéretet sem. Én azért tettem, amit tettem, mert független vagyok, és olyan közéletet akarok, amelyben szabadon, pártpolitikai kényszerek nélkül szavazhatok, csak a választók érdekében. KohoutZ


2011. május 11.

fotó: pál lászló

Sebestyén Imre 15 éves kora óta gyűjti a képes levelezőlapokat. Kezdetben csak úgy és azért, mert a középiskolában minden fiatal gyűjtött valamit. Ahogy szaporodtak a lapok, egyre lelkesebb lett. Munkája során, amerre járt, mindenhol igyekezett bővíteni gyűjteményét. Közel másfél évtizede, 1997 óta tagja a hozzá hasonló érdeklődési körűek országos egyesületének, ahol sok-sok hasznos tapasztalatot szerzett. Sebestyén Imre közel 250 ezer darabos gyűjteményéből folyamatosan készít kiállítási anyagokat. Eddig már több mint 200 tárlata volt az ország különböző településein. A kiállítások esztétikumuk mellett oktató jellegűek is. Eddig 32 Közel 300 képeslapot bemutató kiállítás nyílt II. Rákóczi Fe- témakörben mutatkozott be képesrencről a nevét viselő szakközépiskolában. A május végéig lapjaival. Kiskunhalason, a Tekóban látogatható tárlat anyagát Sebestyén Imre gyűjtő bocsátotta most a II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc című tekinthető meg. az intézmény rendelkezésére.

Képeslapok

– A kiállítás végigköveti II. Rákóczi Ferenc életét családi eseményekkel, utazásokkal, csatajelenetekkel, várakkal, emlékhelyekkel. 1896-tól napjainkig vannak itt képek, de főleg a századelőről, amikor sok képeslapot adtak ki uralkodókról, fejedelmekről – mondja Sebestyén Imre. – Budapesten, a szabadságharc kezdete 300. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon 2003-ban első díjat nyertem vele. Kecskemét, Kecel és Solt után most Kiskunhalason is megtekinthetik képeslapjaimat – tette hozzá a gyűjtő. A HUNFILA minden évben megrendezi a nemzetközi képeslevelezőlap-kiállítást. Ezen 2004-től vesz részt, és azóta övé az első díj. Két alkalommal a zsűri különdíját is megkapta. 2004-ben az országos kiállításon közönségdíjas lett. P. L.

Vietnámi csipkék és hímzések Az idén szerették volna tovább növelni ennek az értékes baráti kapcsolatnak az eszméjét oly módon, hogy még többet mutatnak be az országukról és a hazánkban élő emberekről. Nguyen Van Hoan kereskedelmi attasé, a Budapesti Vietnami Nagykövetség meghívott vendégeként örömmel vett részt azon a nemzetközi hímzésés csipke kiállításon, amit a Halasi Csipke Közalapítvány szervezett. – A kiállításon nemcsak a hímzett és csipke termékeinket kívánjuk bemutatni, hanem – kihasználva ezt a lehetőséget – szeretnénk, ha Kiskunhalas és környéke lakói jobban megismernék hazánkat, a jelenleg nagy fejlődésnek indult Vietnamot, amely egy régi, négyezer éves ősi kultúrával rendelkezik, valamint az ott élő dinamikus, barátságos embereket. Kiskunhalas a csipkevarrás bölcsője, ideális helyszín egy ilyen tárlatra. Vietnamban a hímzés gyakran együtt jár a csipkekészítéssel, így születnek meg a tá-

jat ábrázoló terítők, a mindennapi használatra készített kendők, törülközők, díszpárnák. Bár nem tartozik az ország fő kiviteli árucikkei közé, a vietnami kézimunkák, textilíák már így is nagyon elismertek a nemzetközi piacokon magas szépművészeti értékük miatt, amik az ügyes mesteremberek kezei közül kerülnek ki. – Vietnam büszke arra, hogy a hagyományos hímzett áruk és csipkék hazája lehet. Az idő megannyi viszontagsága után a szülőföld szimbolikus képeinek ábrázolásával a remények, vágyak jutnak kifejezésre a tűk és a cérnaszálak által, ezzel kifejezve az élet filozófiáját. A történelmi könyvek szerint már az időszámítás utáni I. században megjelentek a vietnami csipkék, de igazi fejlődésnek ez az ág a XVIII. századtól indult, majd a XX. század elején tovább fejlődött Hué-ban, a Nguyen császári dinasztia udvarában. Ráadásul a franciák által rá gyakorolt hatás

fotó: pál lászló

Vietnamnak több mint 60 évre visszamenőleg hagyományos, baráti diplomáciai kapcsolata van Magyarországgal. Ebből az alkalomból tavaly számos ünnepi rendezvényt szerveztek. Kiskunhalason most csipke- és hímzéskiállítás várja az érdeklődőket. A tárlaton terítőket, képeket és öltözeteket is megtekinthet a közönség.

is fellelhető ezeken a csipkéken, így egy idő után a vietnami csipke mindkét kultúra jegyeit magán hordozva nagyon egyedi, tetszetős és vonzó lett. – Jelenleg Vietnamban, az ország területén 300 faluban készítenek hímzett és csipke termékeket. Köztük asztali terítőket, ágytakarókat. Nemcsak az ország saját belső igényeit elégítik ki ezek a cikkek. A vietnami csipkét a nyugati országokban, Kínában, Japánban és Dél-Kelet Ázsia más országban is nagyon kedvelik. Mostanra a hímzett és csipke termékeket a világ számos országába exportálják, nem kevés bevételt hozva Vietnámnak. Nem utolsósorban ezek a a vietna-

mi nép életfilozófiáját mélységesen tükröző termékek egy olyan művészeti világot alkotnak, ami szebbé teszi az életünket. Ezen a kiállításon mi csak egy kis részét mutatjuk be a termékeinknek azzal a reménnyel, hogy ezen keresztül is ízelítőt kapnak magyar barátaink hazánkról, egy dinamikusan fejlődésnek indult országról. A május közepéig látogatható tárlat anyagát képezik: hagyományos terítők, hímzett terítők: kézzel hímzett képek, abroszok, asztalterítők. A kiállítás bemutatja továbbá a tradicionális vietnami öltözetet és kézműves termékeket. P. L.

kultúra

13

Halasra jön Ferdinandy György

Ferdinandy György tizenöt évvel ezelőtt tartotta első közönségtalálkozóját a városi könyvtárban. Azóta járt már itt, és május 12én újra jön: 18 órakor ismét nálunk beszél könyveiről, és válaszol az érdeklődők kérdéseire. Ferdinandy György mostani író-olvasó találkozóját Garas Aliza szervezi, akivel annak idején egy iskolában találkoztak, és mára diáklányból magyartanárnő lett. A halasi szál ezúttal is a könyvtárba vezet. – Összebarátkoztunk Varga-Sabján Gyula igazgatóval. Évek óta tartjuk a kapcsolatot, és nagyon szívesen jövök újra, hogy találkozhassak vele és a halasi közönséggel. Az előadásom után kérdezz-felelek is lesz – mondja az író. Ferdinandy György hazatelepülése óta kétlaki életet él. Az év egy részét Magyarországon tölti, a többit pedig külföldön. – Sokáig Puerto Ricóban éltem. Később Floridába kellett költöznöm, ahol kezelni tudták a rákos betegségem következményeit. Egy műtétem volt még, mondhatjuk, hogy meggyógyultam. A jó Isten adott még nekem időt. Az író sokat utazik. Hat hónapig Amerikában tartózkodott, majd erdélyi olvasóival találkozott. – Új könyvem a Kérdések Istenkéhez. Az elején itthoni témák vannak, utána Franciaország és a trópus következik. Újdonság a kötetben, hogy felfedeztem az Egyesült Államok kallódó embermillióit. Örülök, hogy ezáltal újat tudtam rajzolni a nagy térképre, amit fél évszázada kezdtem. Ez nagy szerencse 75 évesen – mondja Ferdinandy György. P. L.


14

kultúra 2011. május 11.

innen  onnan A halasi moziban május 12-től 16ig 18 órakor az Anyát a Marsra! című amerikai kalandfilm megy. A 9 éves fiú akkor jön rá, valójában milyen nagy szüksége is van az anyukájára, amikor Mars-lakók rabolják el a mamát, hogy ellopják „anyaságát” a kis Mars-lakó gyerekeknek. A srác nagyszabású mentőakciójának története a film. Május 12-től 16-ig 20 órakor az Álomháború című amerikai fantasy szerepel műsoron. Egy lánytól meg akar szabadulni a mostohaapja, és az őrültek házába záratja, ahol a leggonoszabb gyógymód, a lobotómia vár rá, ami teljesen megfosztaná őt az önállóságtól és az ép elmétől. A lány szerencsére barátokra talál, akikkel együtt tervezgeti a szökést. A borzasztó valóság elől azonban van egy másik menekülő útvonal is: a fantázia.

Vizsgakoncert

Harangozó Nikoletta (cselló, képünkön) és Gombár Anikó (fuvola), a Zeneakadémia növendékei május 14-én 17 órakor adják elő a művészeti iskola hangversenytermében vizsgakoncertjük repertoárját. Bach-műveket mindketten játszanak, ezen kívül Nikoletta Poppertől és Milhaudtól muzsikál, Anikó pedig Nielsentől választott, és Reinke-szonátával érkezik. Zongorán közreműködik: Balogh József és Dani Imre. (pl)

fotó: jáger levente

Filmkínálat

Romantika

Premier

Minden szempontból különleges koncerthelyszín lesz jövő szerdán a halasi református templom. Zorán kamaraegyüttese társaságában adja elő legnépszerűbb dalait és néhány ritkábban hallható szerzeményt is. A népszerű énekes gitáros azt mondta a Tükörnek, hogy rengeteg élménnyel gyarapodtak már a turné során, amikor szakrális helyszíneken muzsikáltak.

A kiskunhalasi Hoppá Színpad múlt csütörtökön nagy sikerrel mutatta be az Edith és Marlene című zenés játékot a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola dísztermében. Piafot Kisa Bernadett, Dietrichet pedig Csabankó Kitti alakította.

Zorán különleges templomi koncertje

Ismét Zorán-koncert lesz Kiskunhalason. A méltán népszerű énekes gitáros utoljára négy esztendővel ezelőtt állt színpadra a városban, most viszont különlegességgel készül. Az eddigi sportcsarnokbéli fellépések után a református templomban lesz a koncert. A tavaszi turné során egyébként több szakrális helyszín is szerepelt a programban. A napokban például a szegedi zsinagógában volt koncert. Zorán a Tükörnek elmondta, hogy amikor megkapta a felkérést, kíváncsi várakozással tekintett a rendhagyó zenélések elé. Különleges elõadások – Érdeklődve vártam a turnét, először tavaly ősszel volt ilyen koncert. Megmondom őszintén nagyon sok élményt adtak ezek a fellépések. Legutóbb éppen a szegedi zsinagógában jött össze ezer ember, felemelő volt a hangulat. A visszajelzések szerint egyértelműen vegyítő hatása is van ezeknek a koncerteknek: voltak olyanok, akik előtte sohasem voltak koncerten, de rendszeres templomlátogatók. Aztán voltak olyanok is, akik sohasem jártak templomba, de a fellépéseimet ki nem hagynák. Ezért különlegesek ezek az előadások – fogalmazott Zorán. A kiváló énekes szerint a szakrális helyzetek szép akusztikája különleges helyzeteket teremt mind a zenekar, mind pedig a közönség számára. Zorán azt mondja, éppen ezért játszik ezeken a helyszíneken a kamaraegyüttesével. A vokalistákkal, Óvári Évával, Kabelács Ritával és Péter Barbarával, Sipeki Zoltán gitárossal évek óta összeszokott csapatot alkotnak, ahová néhány év után visszatért a Noxból vagy éppen Ákos zenekarából is ismert Czomba Imre. Korábban ő harmonikán játszott Zorán zenekarában, most a billentyűs hangszerek mögé ül. Mint megtudtuk: Zorán kedveli a halasi közönséget. Zeneértõ halasi közönség – Mindig jó érzésekkel jövök Halasra és ugyanilyenekkel megyek a városból. Puháné Bettyék mindig nagy szeretettel fogadnak, várnak, az ő lelkesedésüknek köszönhetőek a koncertjeim Halason. Tudom, hogy a közönség zeneértő és jó füle van, ígérem, ezúttal sem fognak csalódni – fogalmazott Zorán. (Zorán koncertje május 18-án este 8 órától lesz a református templomban.) Jáger L.

Edith és Marlene

Az Edith és Marlene a ’80-as évek végének sikerdarabja volt a Pesti Színházban Hernádi Judit és Kútvölgyi Erzsébet főszereplésével, Mészáros Márta rendezésében. Pataki Éva zenés játékát most Kiskunhalason vették elő a Hoppá Színpad elképzelése alapján. – Annak idején láttam, a fejemben volt – árulja el Anda Péter rendező, a Hoppá Színpad vezetője. – A főszerepeket két ballagó diákunk, Kisa Bernadett és Csabankó Kitti alakítja. Ez az ő jutalomjátékuk. Jól megértették a darab lényegét – tette hozzá. Az Edith és Marlene a múlt század közepét idézi vissza. A történet középpontjában a francia sanzonénekesnő és a német filmszínésznő barátsága áll. – A darab akár napjainkban is játszódhatna. Piaf nem tudta fel-

dolgozni a sikert, ami sok sztár esetében ma is igaz. Piafnak óriási szeretetéhsége volt, de soha nem tudta elfogadni, ami azzal is magyarázható, hogy nehéz gyerekkora volt – mondta a rendező. Az előadás Edith Piaftól 9, Marlene Dietrichtől pedig 4 dalt tartalmaz. A legnagyobb slágerek hangzanak el, köztük a Mylord és a Hova tűnt a sok virág. Szereplők: Kisa Bernadett, Csabankó Kitti, Opócki Kitti, Anda Géza Pál, Vecsernyés Gábor és Sós Erika. A darabot Anda Péter rendezte. Következő előadások meghívóval: május 23., 14 óra és június 1., 15 óra. További időpontok a társulat honlapján: www.hoppaszinpad. hu, ezekre az előadásokra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Kép, szöveg: Pál László

Vanda bronza

Flaisz Vanda, a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola 7.b-s tanulója a kisújszállási Kazinczy Szép magyar beszéd versenyen bronzérmes lett. Felkészítő tanára: Vörös Mária. A megméretésen Vanda Szabó Kornélia Szól a rádió című művével indult, kötelezőként pedig Jókai Anna Szeretet című prózáját adta elõ. A zsűri a szöveg tagolására, hangsúlyozására, a versenyző közönséggel való kapcsolattartására egyaránt figyelt. P. L.


fotó: pál lászló

2011. május 11.

Megy a gőzös Szabó Máté játszik és énekel

Szabó Máté színész, énekes, emellett televíziós vetélkedők műsorvezetőjeként is ismert. A Nagy vagy házigazdájával a kiskunhalasi közönség a Francia négyes című vígjáték szereplőjeként találkozhatott a Városi Filmszínházban. • Legutóbb a Time együttes fellépésén, egy fesztiválon találkoztunk. • Úgy van. Jó pár évvel ezelőtt. • Énekelsz, zenélsz még? • Igen, a Tornadóval, bár a könynyűzenei piac palettáján gyökeret verni nem egyszerű. Elég széles spektrumú a felhozatal. Egyébként vagyunk: éldegélünk, zenélge-

tünk. Most már kezd átmenni igazi örömzenébe ez a dolog. • Lesz albumotok? • Az album anyaga készen áll tizenkét dallal. Arra vár, hogy valaki megkocogtassa a vállunkat, és azt mondja: látok bennetek fantáziát, kiadom a lemezt. Évek óta azon vagyok, hogy legyen már végre egy kézzel fogható bizonyíté-

Telt házas találkozó

ka annak, hogy zenélünk. Ma nem éri meg lemezt kiadni, és sajnos, kevesen vannak, akik a vállunk kocogtatnák. • Mostanában a Nagy vagy című vetélkedőben lehet látni téged. Úgy vettem észre, hogy nagyon jó pedagógiai érzéked van. • Tényleg. Miből? • Nagyon jól bánsz a gyerekekkel. Ha valamelyikük elkeseredik, vagy sírni kezd egy elhibázott feladat után, azonnal igyekszel megnyugtatni. • Igen. Szeretem ezt a műsort, szerintem nagyon egymásra találtunk a készítőivel. Újrakezdtük a szezont, úgyhogy tizennégy héten át minden vasárnap a tv2-n látható a Nagy vagy. Örülök, hogy már a harmadik évadát éli meg, ami azt jelenti, hogy egyre több iskola tud róla, illetve csatlakozik a kezdeményezéshez. A sport és az egészséges életmód fogalmai már-már közhelyszerűnek hangzanak, de tényleg ennek jegyében töltjük ott a mindennapokat. Azt viszont nem tudom, hogy jövőre lesz-e. Gondolom, ennek financiális okai is lehetnek. Tény viszont, hogy egyre többen csatlakoznak hozzá, és a gyerekek is nagyon szeretik. Én meg nagyon szeretem őket, amikor verseny közben dol-

goznak, játszanak, örömködnek. Néha kicsit bánatosak, mert ez is hozzátartozik az élethez. Azután egy picit megnyugtatjuk őket, és megy tovább a gőzös. • Kecskeméti vagy. Voltál már korábban is Kiskunhalason? • Járogattam ide, igen. Édesapámék nagyon kedves barátaihoz, a Zádori család tagjaihoz jöttünk ide anno. Gyakran jártunk Soltvadkertre a büdöstóhoz és fagyizni. Most is indítványoztam a buszban, hogy álljunk meg egy kicsit, de süket fülekre találtam, úgyhogy most melba nélkül megyünk haza. • Hol találkozhatnak veled a Francia négyes előadásain kívül? • A Magyar Színházban és a Karinthyban játszom. Jelenleg nem tudok olyan bemutatóról, amiben benne lennék, viszont hála Istennek van a színház mellett rendszeresen szinkronmunkám, ott a Nagy vagy, és a zenélésből is tudok valamicskét profitálni. Ezen kívül egészen más vízre eveztem, mert félig-meddig a kereskedelemben is kipróbáltam magam. Indítottunk egy kis vállalkozást a testvéremmel. Ez egy vegyesbolt, ahol van minden az újságtól a dohányig, az édességtől az italig sok-sok finomság. Ezekkel várjuk a vevőket. Pál László

15

innen  onnan Duett Miklósa Erikával

Kökény Attila, 2010 legjobb férfihangja elkészítette első szólóalbumát. A Megasztár 5 felfedezettje Nincs semmi másom címmel jelentette meg lemezét. A korong igazi különlegessége egy duett Miklósa Erikával, a világhírű operaénekesnővel, Kiskunhalas díszpolgárával.

Iskolakerti este

A Felsővárosi Általános Iskola idén is tart tanév végi kulturális bemutatót. A rendezvény Iskolakerti est címmel május 12-én 18 órakor kezdődik.

Mesés kiállítás

Retro kiállítás

fotó: pál lászló

fotó: pál lászló

A II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola emeleti folyosóján a mozgóképés a hangtechnika fejlődését bemutató tárlat tekinthető meg. A tárgyak három vitrinben vannak kiállítva az elmúlt 100 év vívmányaiból. – Régi híradástechnikai eszközök találhatók itt az oktatáshoz kapcsolódóan – mondja Gyenizse László gyakorlatioktatás-vezető. A témakörök: fényképezés, dia- és filmvetítés, televíziózás, rádiózás, telefonálás, valamint gramofon-, hanglemez- és magnetofonhallgatás. A tájékozódást és a régi emlékek felelevenítését szöveges ismertetők is segítik. P. L.

Nagy Bandó András volt a vendég múlt kedden a kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Délután a gyerekeket ismertette meg verseivel, este pedig a felnőtteket Rád vár Toscana című regényével. Az író-humorista beszélt arról, milyen fontos, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, és ebben nagy felelősségük, szerepük van szüleiknek, nagyszüleiknek. A példa értékadó, és mindig örül, amikor bővül a tábora azoknak, akik szívesen veszik kezükbe köteteit. Mindkét találkozó telt házzal ment Halason. A rendezvény alkalmával Bandó dedikálta könyveit a műveit kedvelő érdeklődőknek. (pl)

kultúra

Álmaink mesevilága címmel rendeztek kiállítást Hambalkó Magdolna textilbabáiból a Közösségek Házában. A megnyitót múlt csütörtökön tartották telt ház előtt. Beszédet mondott Árendás Rózsa és Bozókiné Tóth-Baranyi Andrea, akik nagy tisztelői és kedvelői Magdolna alkotásainak. A rendezvényen közreműködött Frank Noémi énekkel és Nehéz Nikoletta zongorán. A TV Macitól Döbrögin át Kukoricza Jancsiig és Iluskáig számos mesefigurát bemutató tárlat május 25-ig tekinthető meg. (A kiállításról a jövő heti Tükörben részletesebben olvashatnak.) (pl)


16

hirdetés 2011. május 11. Kertvárosban, színvonalasan megépí- Lakás sürgősen eladó. tett és felszerelt 140 négyzetméteres Tel.: 06 70/37-33-988 A-438 (földszint+tetőtér) jelenleg irodaként üzemeltetett, garzon lakással, gépkocsi beálló- Tulipán u. 9. szám alatti ház eladó. Tájékoztatás munkalehetőségről. Tel.: 06 70/323-45-56 A-418 val, filagóriával, parkosított, öntözött udvarral Tel.: 06 20/328-82-78 A-445 rendelkező ingatlan eladó. Érdeklődni lehet: Kiskunhalasi cég minimum építésztechnikust 06 30/93-83-314, 06 30/99-58-299 A-352 Eladó Pirtón 3 szobás családi ház nagy vagy vízépítő technikust keres vidéki terepmunkára építésvezetőnek. Számítógépes ismeret és Eladó Tompán, 90 m2-es, összkomfor- melléképülettel 1653 m2-es telken. jogosítvány feltétel. Fényképes önéletrajzokat Tel:06-70/587-32-86 A-484 az info@bamsz.hu címre várjuk. A-461 tos, hőszigetelt, riasztós családi ház, 1 ha termőfölddel. Irányár: 8.900.000 Ft. A-402 Kárpát utcában II. emeleti 1+2 félszobás erkéMűanyagipari cég keres ambiciózus, Tel.: 06 20/989-12-55 lyes, távfűtéses, költségmegosztós lakás sürmenedzselésben jártas, agilis területi képviselőt. Elvárások: hasonló terüle- Balotaszálláson családi ház eladó. gősen eladó. Tel:06-20/252-79-27 A-485 ten szerzett szakmai tapasztalat. Előny: Tel.: 06 30/44-11-952, 06 70/70-15-959 A-411 nyelvismeret és saját gépjármű. Tel.: 06 78/581-240, 06 30/95-83-373. Mátyás téri és Semmelweis téri 1 szobás la- Eladó ingatlant keresek. Királyné. Tel: 06-70/341-92-11 A-486 Email cím: pilispack@pilispack.hu A-468 kások eladók. Tel.: 06 30/76-88-382 A-422 Kiskunhalas belvárosában 82 m2-es üzA Kunfehértói Tófürdőre végzettséggel rendelkező vízimentőket keresünk, határo- Kiskunhalason, Kárász u. 6. szám alatt ipa- let egyben vagy megosztva eladó. zott időre. Jelentkezési határidő: május 24. ri ingatlan (irodaépület + raktárak) bérlőkkel Tel: 06-20/926-77-86 A-487 Tel: 06-30/492-99-53 A-476 együtt eladó. Tel.: 06 30/619-87-82 A-454 Ipari mosodába munkaerőt felveszünk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal, minden munkanapon 15:00 - 17:00 óráig: CAR-TEX Halas Kft. 6400 Kiskunhalas Szénás utca 15. E-mail: cartex@ t-online.hu Tel: 06-77/424/340 A-482 Szépségszakmák mellé kozmetikus társulna. Tel: 06-30/434-47-74 A-497 Vidéki munkára dózerre és lánctalpas kotróra keresünk gyakorlattal rendelkező nehézgépkezelőt. Jelentkezés (8-16): 06-30/496-53-53 A-471

1 szobás, klímás lakás eladó. Tel.: 06 30/266-14-48

Ötvenhármason utcai házrész külön udvarral A-491 A-456 eladó. Tel: 06-77/421-709

Az olajosok útja közelében tanya 4 Teljesen felújított II. emeleti garzonlakás Garbai hold földdel eladó. Villany, víz van. S. utcában eladó. Tel: 06-70/428-82-28 A-492 Tel.: 06 20/91-23-781 A-470 Kiskunhalason, Fenyő u. 5 sz. alatti kertes családi Szegeden a Bécsi körúton 1,5 szobás lakás ház eladó. Az ingatlan 2 utcáról megközelíthető, eladó. Tel.: 06-30/416-25-91 A-475 üzletnek, irodának, egyéb vállalkozásnak is alkalmas; területe 900 m2. A lakás 114 m2, garázs 20 Soltvadkerten 9 ha szántóföld eladó. m2. Tel: 06-20/450-12-29 A-493 Tel.: 06-30/416-25-91 A-477

Országos üzletkötői munkakörbe adminiszt- Családi ház sürgősen eladó. ratív munkára kollegát, kolleganőt keresek. Tel.: 06-20/943-08-99, 06-20/363-40-08 A-480 Tel: 06-30/300-05-71 (kizárólag 16-19 óráig) A-499 Tompa központjában 120 férőhelyes melegkonyhás étterem terasszal, lakrésszel, Önállóan dolgozni tudó kőműves szakmun- garázzsal 260 m2 eladó. Jelenleg bérlekást keresek. Tel: 06-20/312-23-08 A-473 ményként üzemel. 4 millió forint állami támogatás és támogatott hitel felvehető új cég esetén is. Irányár nettó 15,8 millió forint. Tel.: 06-20/966-20-66 A-481 Félsertés eladó. Tel.: 06-20/332-01-60 A-478

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-641 Négyállásos autószerelő műhely megosztva is kiadó. Tel.: 06 70/4500-475 A-328 Városközpontban 60 m2-es alacsony rezsijű lakás kiadó vagy eladó. Tel.: 06 30/858-19-51 A-451 Tiszta, igényes 3 szobás lakás kiadó, 2 lakásos családi házban, a belvárosban, azonnali beköltözéssel. Tel.: 06-70/342-87-52 A-479 Kuruc vitézek terén albérlet kiadó. Másfél szobás, egyedi fűtéses, téglaépítésű. Tel: 06-30/569-13-53 A-490 Egy szobás lakás kiadó. Tel: 06-70/940-44-32

A-494

Családi házrész kiadó. Kauciót kérek. Tel: 06-70/428-42-60, 06-70/428-42-59 A-495 2 szobás albérlet kiadó. Tel: 06-30/586-83-36

A-483

Központban lakás kiadó. Tel: 06-20/263-94-22

A-498

Gabonát vásárolok aratáskor. Árpa, tritikálé, zab, takarmánybúza, kukorica. Tel.: 06 77/521-822 A-455

Kossuth utcán 1 szobás, IV. emeleti, felújított, klímás lakás eladó. Tel.: 06 70/372-59-94 A-351 Bokányi Dezső utcában garázs eladó. Tel.: 06 70/4500-475 A-329 Kiskunhalason a Félegyházi úton lévő 3500 m2-es, 3 utcáról megközelíthető ipari és kereskedelmi besorolású terület eladó. Tel.: 06 70/4500-475 A-330

Partnerközvetítés diszkréten. Tel.: 06 70/235-93-57 Uraknak egészségmegőrző Tel: 06-70/595-70-28 Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel: 06-20/917-14-03

A-44 masszázs. A-489 A-496

Anyakönyvi hírek Születtek: Kispál Dániel (Tóth Tímea Alexandra) Kiskunhalas, Török Kornél (Péter-Szabó Tímea) Kiskunhalas, Nyári Tibor Krisztián (Lakatos Nikoletta) Tompa Házasságot kötöttek: Takács Gyula és Horváth Orsolya Judit Elhunytak: Kovács Péterné Bundzsák Mária (Kiskunhalas), Jójárt Ferenc (Kiskunhalas), Gulyás Józsefné Szentgyörgyi Aranka (Kiskunhalas), Mucsi Józsefné Szalai Erzsébet (Kiskunhalas)


2011. május 11. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán

MÛSORAJÁNLATUNK:

Május 11. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 KRESZ Percek (ism.) 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Euróra 17:30 KNKSE - Inárcs-Örkény (női kézil. m.) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Mit tenne ön? 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Mit tenne ön? 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Az idegen tekintete (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Mit tenne ön? 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság Május 12. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Mit tenne ön? 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Biztonsági Zóna 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek - környezetv. magazin 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetv. m. (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Válás olasz módra (12) 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetv. m. (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.) 23:55 Képújság Május 13. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetv. m. (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 A természet patikája - magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Az évszázad bűnesete (16) 23:00 PONT - ifjúsági magazin 00:00 Képújság Május 14. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek 08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Bűvölet - olasz tévéfilmsorozat 10:00 EzoÉlet - magazin 10:30 Zodiákus 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság

16:20 Táncgála 2011 - részletek 17:20 Napi Mozaikok, Kresz Percek, Zöld Percek, Gyereksarok 18:00 PONT - ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22:00 Bencze Show - Vásáry André 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Május 15. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 12:30 Rendkívüli testületi ülés (ism.) 15:30 KNKSE - Inárcs-Örkény (női kézila. m.) 17:00 Beszéljünk róla (ism.) 17:30 Híradó/hétfő (ism.) 18:00 Híradó/kedd (ism.) 18:30 Híradó/szerda (ism.) 19:00 Híradó/csütörtök (ism.) 19:30 Híradó/péntek (ism.) 20:00 Táncgála 2011 - részletek 21:00 FILM: Trópusi hőség (16) 23:00 Képújság Május 16. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Mindent a szerelemért (12) 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Május 17. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 KRESZ Percek 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 KRESZ Percek (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Gúzsba kötve (16) 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 KRESZ Percek (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.

5 érem Budapesten

Az április végén megrendezett Aranyüst Kupán is remekeltek a halasi úszópalánták, akik 3 arany-, egy ezüst-, valamint egy bronzéremmel tértek haza.

Idén már 32. alkalommal rendezték meg az Aranyüst Kupáért elnevezésű úszóversenyt, ezúttal a fővárosban. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület HalasThermál szakosztályának 3 versenyzője vett részt a 2 napos megméretésen. Az értékelés ezúttal is 2 évjárat összevonásával történt, így az eredmények a várakozásoknak megfelelően alakultak. A gyermek korosztály résztvevőinél – itt induló Slezák Vivien számára is – elsősorban időfrissítés és éremszerzés volt a cél, míg a serdülőknél ez volt a három kijelölt verseny egyike, ahol szintidőt lehetett úszni a július végén Törökországban ren-

dezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon való részvétel jogáért. Juhász Adél és Kammerer Vivien az egy évvel idősebbek Magyar Válogatott versenyzőit felsorakoztató mezőnyében állt sikeresen helyt. – Az utolsó válogató verseny a június 9-12-i Ifjúsági Országos Bajnokság lesz Egerben, ahol még lehetőségünk lesz megkísérelni a majdnem lehetetlent, az egy évvel idősebbek között is teljesíteni az olimpiai fesztivál keretbe jutáshoz szükséges feltételeket – mondja Novotny Attila, a lányok trénere. Az Aranyüst Kupa halasi eredményei: Slezák Vivien(1999) 3 arany – 200m mell, 200m vegyes, 400m vegyes, 1 ezüst – 100m mell, 1 bronz – 100m pillangó, 4. hely – 200m gyors, Juhász Adél (1998) 4. hely – 100m pillangó, 200m pillangó, Kammerer Vivien(1998) 10. hely – 100m mell, 200m mell. (Munkatársunktól)

Sport + HIRDETÉS 17

Ezüstöt döntöttek

A közelmúltban bezárult körzeti tekebajnokságon a halasi „Fa döntők” ezüstérmes helyezést szereztek. Kis híja, hogy az élmezőnyhöz tartozó férficsapat az eredményhirdetésen nem a dobogó legmagasabb fokára léphetett. A 2010-2011. évi, őszi-tavaszi fordulós körzeti tekebajnokság tíz résztvevője között – mint az elmúlt, több mint egy évtized folyamán mindig – három csapat képviselte városunkat. A kiskunmajsai helyszínű bajnokság 18 mérkőzésén a helybeli Czifrik Baráti Kör mutatta a legjobb formát, 32 pontja elég volt a végső győzelemhez. A halasi Fa döntők, eddig Samu Bandája néven szereplő – Ternyák József, Deim László, Hős-Nagy István, Vágó Ferenc, Balkó István, Pelikán Mihály összeállítású – gárda 30 pontjával magabiztos bajnoki második helyen végzett. Az őket követő majsai dr. Fülöp Baráti Kör már csupán 25 ponttal lett a bronzérmes. Kiskunhalasról dr. Mezei János Baráti Köre és a szanki tagokkal vegyesen felálló D.I.D.I. Baráti Kör a mezőny második felében zárta a sort. A halasi Fa döntők nevéhez –– akik a tavaszi fordulót még veretlenül hozták – még egy másik dicsőség is kötődik. Ők tartják a pályacsúcsot 2056 fával, amelyet az utolsó előtti fordulóban értek el. Az egyéni teljesítmények terén csapatuk három tagja is érdemessé vált arra, hogy a mintegy hatvan versenyző közül a Top 12-be kerüljön. Ott a győztes, 527 fát felmutató Kuklis Ervint követően 507 ütése alapján Vágó Ferenc és Pelikán Mihály a megosztott ötödik, 503 fával Ternyák József a hatodik lett. Halasról dr. Mezei János került eléjük, akit 513 fája a negyedik helyezésre jogosította. A bajnokság befejezését egy levezető időszak követi és egy ráhangolódás a megyei döntőre, amelyen a kecskeméti és a kiskunmajsai körzet első három legjobbja csap öszsze a megyebajnoki címért, illetve a feljutásért. Vass Katalin


18

sport 2011. május 11.

innen  onnan

Jubileumához érkezett a DKMT Kupa nemzetközi tornaverseny. A halasi fordulóban alaposan kitettek magukért a 12 egyesület tornászai, ami külön öröm: remekeltek a hazai tornaközpont szermesterei is.

Kispálya

Két fordulón vannak túl a városi kispályás labdarúgó-bajnokság résztvevői. A kétcsoportos megméretés a hagyományoknak megfelelően a Szilády-gimnázium műfüves arénájában zajlik. Eredmények, A-csoport: Gánti-Drazsé 3-1, Wild Boys-Sóstó 1-7, Gólsöröző-Cel 1-6, Sóstó-Gánti 2-6, Wild Boys-Drazsé 1-3, ConnextionCel 3-7. A B-csoportban: Szivacs-Rapid 6-2, Filantrop-Rosszbarátok 3-0, Kis-Itália-Honvéd Gábor Áron SE 8-0, Filantrop-Honvéd Gábor Áron SE 1-2, Erman-Rapid 1-10, RosszbarátokKis-Itália 2-6.

Pingpong

Véget ért a megyei I. osztályú asztalitenisz-bajnokság. A Kiskunhalasi ATSK az igen előkelő 3. helyen zárta a szezont. A megyei II. osztályban az utolsó fordulóra került sor, ott az volt a kérdés, hogy sikerül-e a bajnoki címnek örülni. A Kiskunhalasi ATSK II. remekelt ezen a meccsen, ugyanis nyert a csapat. Kiskunhalasi ATSK II-Kunbaja 11:7, a győzelmeken Suba 3, Ilia 3, Futó 3, Szőllősy 1 és a Futó-Suba páros osztozott. A KATSK II. ezzel megnyerte a bajnokságot. A megyei III-ban remek győzelmeket arattak a halasi fiatalok. A Dunapatajt 11:7, a Csengődöt ugyancsak 11:7-re verték. Juhász 4, Sendula 8, László 5, Lajkó 3 és a Lajkó-Sendula páros győzött.

Bowling

Folytatódott a városi bowling bajnokság. A 24. forduló eredményei így alakultak: Strike Bizottság-Pelle Glass 1:2, Szekeres Pálinka-Fa Vágók 0:3, Pontvadászok-Bowling Boys 3:0, Digit Iroda-Császár Morzsák 0:3, Drink Team-Amazonok 0:3, Leki Strike-Rolling Balls 0:3. A hét legjobb csapata a Fa Vágók volt, összesen 2.864 fát szereztek. Egyéniben Balkó István volt a legeredményesebb, ő 776 fát ütött.

Darts

A 3. forduló zajlott a Kiskun Kupa 2011 Nyílt Egyéni Dartsversenyben. Ebben a körben Balkó István volt a legjobb, megelőzve a csengelei Nagy Gábort és a pirtói Mikovics Zalánt. Három forduló után Balkó István vezet 72 ponttal, a 63 pontos Nagy Gábor, a 40 pontos Darányi Zoltán, a 31 pontos Mikovics Zalán, a 29 pontos Csorba Árpád és Béri Árpád, valamint a 24 pontos Balkó Roland előtt. (jáger)

Nemzetközi érmek Sikeres DKMT Kupa

Tizedik alkalommal rendezik három nemzet bevonásával a DKMT Kupa nemzetközi tornaversenyt. A bajnokságban a kezdetektől román, szerb és honi tornászok mérik össze tudásukat. Az is hagyomány, hogy különböző helyszíneken zajlanak a fordulók. A halasi fordulóban aztán a négy korosztály jó gyakorlatokat mutatott be, és nem volt egyszerű dolguk a pontozóknak. Külön öröm, hogy halasi sikereknek is tapsolhatott a közönség. A 8-10 évesek egyéni összetett versenyében 8. lett Süveges Csanád, aki talajon 3., gyűrűn 5. volt. A 11-12 évesek között Szalai Ádám a 8. helyen zárt, de a szerenkénti bajnokság során talajon 8., lólengésben, gyűrűn, korláton 7., míg ugrásban a 6. helyet szerezte meg. A 13-14 évesek között egyéniben Kovács Gábor 5., Szalai Viktor a 7. volt. Viktor első lett a gyűrűn, talajon, ugrásban, korláton 8. helyen, nyújtón a 7. helyen végzett. Gábor 4. volt talajon, 3. lólengésben 5. gyűrűn, 2. ugrásban, 5. korláton és 8. nyújtón. A 15-16 évesek között Magyar Benjamin a 7. volt, ugrásban viszont megszerezte a 2. helyet, talajon pedig a 7. volt. A fiúk felkészítője Tóth Péter, Komlós László és Mészáros Csaba volt. Kép-szöveg: Jáger Levente

Az ellenfélnek volt Baja

A leggyorsabb csapatok

Vaskút, 100 néző, vezette: Polyák (Horváth, Hugyi) Baja: Csoknyai – Pastrovics, Csanádi (Rácz), Vedelek, Nagy (Judák), Szávuj, Csordás, Szabadi (Mihó), Bischoff, Szöllősi (Majoros), Nosztáni (Gombás), edző: Kernya Tibor Kiskunhalas: Gerner – Rencsár, Ábrahám, Ficsór, Kárász, Balkó, Herczeg (Flaisz), Bogdán, File, Mészáros, Ács (Bisztrovics). Edző: Kis Péter Gól: Herczeg, a 48. percben; Mészáros, az 58. percben; Flaisz a 63. és a 69. percben

A hagyományos és vonzó programként a közelmúltban megrendezett Szilády Kupa Utcai Futóverseny egyéni érmes helyezettjei mellett serleggel jutalmazták a legjobb teljesítményt nyújtó csapatokat is. Utóbbi elismerésben a házigazda Szilády Áron Református Gimnázium képviselői részesültek elsősorban.

Baja-Kiskunhalasi FC 0-4 (0-0)

Az előző hazai bajnoki mérkőzésen tapasztalt rendbontás miatt a következő két meccsre szövetségi ellenőr vigyázza a pályánkat, ám előtte még a Baja II. következett idegenben. A fiúk ősszel, elég mostoha időjárási körülmények között győzték le a régi „medoszon” jól küzdő ellenfelüket, Vaskúton is ez lehetett a cél. Az első 45 percben főként nekünk volt lehetőségünk, Mészáros és Ficsór is rúghatott volna gólt. A hazaiak csupán az utolsó 10 percben igyekeztek a széltől támogatva valami helyzetet összehozni, de Gerner biztosan védett. A szünet után aztán minden eldőlt, és helyükre kerültek a dolgok. Alig 3 perce tartott a félidő, amikor Herczeg kezdte meg a gólgyártást, majd 10 perccel később Mészáros lőtt álomgólt. Ezzel

meg is adtuk a játékrész alaphangját, és bizony a 3 pont sorsa is eldőlt. Derekasan próbálkozott a Baja is, de ezen a napon a halasiak sokkal jobb teljesítményt nyújtottak. A kegyelemdöfést a csereként pályára lépő Flaisz adta meg a bajaiaknak, 6 percen belül kétszer is bevette Csoknyai hálóját. Hogy ne legyen minimális öröme se a vendéglátóknak, arról Gerner gondoskodott, ugyanis kivédte a hazaiak 11-esét. A KFC magabiztosan győzött, úgy tűnik, hogy idegenben jobban megy a játék. A hétvégén szabadnapos a csapat, majd 18-án következik hazai pályán, a Kalocsa ellen elmaradt meccs pótlása. Nincs mese, ott már tényleg győzni kell... (A www.kiskunhalasi-fc.hu nyomán.) (jáger)

Utcai futóverseny

A leggyorsabb fiú csapatok, III. korcsoport: 1. Szilády, (Jurity Zsombor, Kaszap Attila, Papdi Dávid), 2. Felsővárosi, 3. Fazekas. IV. korcsoport: 1. Szilády (Patocskai Mátyás, Csillag Dániel, Papp Bence), 2. Felsővárosi, 3. Szilády, Ságvár. V. korcsoport: 1. II. Rákóczi „A”, (Tóth Ádám, Vásárhelyi Viktor, Ötvös Ferenc), 2. II. Rákóczi „B”, 3. Szilády. VI. korcsoport: 1. Vári Szabó „A” (Szabó Tamás, Szűts József, Ozsváth Attila), 2. Vári Szabó „B”. Leányok, III. korcsoport: 1. Szilády, Ságvár (Hiri Alexandra, Herbán Edina, Tóth Orsolya), 2. Szilády „A”, 3. Szilády „B”. IV. korcsoport: 1. Szilády „A” (Balázsevics Nikoletta, Bárdi Laura, Fodor Dóra), 2. Felsővárosi, 3. Szilády „B”. V. korcsoport: 1. Szilády „A” (Árkossy Doloresz, Horváth An-

na, Illés Flóra), 2. II. Rákóczi, 3. Szilády „B”. VI. korcsoport: 1. Szilády (Kovács Klaudia, Kornyis Lilla, Farkas Gizella), 2. II. Rákóczi. A rendezők nevében Péter Attila főszervező értékelt: – Zákány Sándor kollégámmal nagy örömünkre szolgál, hogy a város minden iskolájából jelentkeznek versenyzők, legnagyobb létszámban a Felsővárosiból, a Fazekasból, Kertvárosiból évek óta rendszeresen. Sőt, minden alkalommal ide utaznak a Szilády Áron Általános Iskola diákjai is Ságvárról. Saját versenyzőink szereplésével elégedett vagyok, hiszen összesítésben az általános iskolás korcsoportúak győztek, a középiskolás kategóriában pedig ezüstérmet szereztek. Vass Katalin


2011. május 11.

HalasPajzs Kupa Határozottan és kifejezetten színvonalas dobóverseny zajlott le hétvégén a Városi Sportpályán, amelyen olyan híresség is dobókörbe lépett, mint a békéscsabai Márton Anita. A sokszoros magyar bajnok, a párizsi Európa Bajnokság ötödik helyezettje március hónap harmadik legjobb atlétája címet kapott az Európai Atlétikai Szövetségtől. Nemcsak hozzá, ganzaires versenyzők nevéhez is fűződnek kimagasló eredmények. A teljesség igénye nélkül elég Váradi Krisztina 13,19 méteres súlylökését és 47,75 méteres diszkoszvetését, továbbá a 14 éves Halász Bence 16,01 méteres súlylökését vagy a tőle egy évvel idősebb Molnár Richárd 50,40 méteres diszkoszvetését nézni. A Halas-Pajzs Kupa idénynyitó dobóversenyről jövő héten számolunk be. VK

19

innen  onnan

Stuttgartban, Komárnóban, és Komáronban szerepeltek a Halasi Box Club versenyzői, mégpedig többen válogatott színekben. Jó hír, hogy valamennyien tisztességgel helytálltak, szépen csillognak az érmek, és volt olyan öklözőnk, aki újabb válogatott meghívóval gazdagodott.

Döntőben

fotó: jáger levente

A 49 kg-os Farkas István tovább öregbítette a halasi ökölvívás hírnevét. A ciprusi válogatott viadal és az edzőtábor után Stuttgartban vett részt egy német-magyar ifjúsági, felnőtt viadalon. A halasi fiú remekelt. Farkas József szövetségi kapitány úgy jellemezte Istvánt, hogy kiválóan teljesítette a küldetését. – Mind a felkészülés során, mind pedig a ringben kimagasló teljesítményével hívta fel magára a figyelmet – értékelt a szakvezető. Babós László, aki már világversenyen is bemutatkozhatott a nemzeti színekben, ezúttal Komárnóban lépett szorítóba egy litván, cseh, szlovák, magyar négyes viadalon. Az első nap simán verte litván ellenfelét, aztán az EB bronzérmes Michal Zatorski következett. A hazai ring előnyét kihasználta a szlovák fiú, de Laci második helye is kiváló eredmény. A teljesítménye értékét nö-

Sport

Válogatott bokszolóink Remekeltek a HBC versenyzői veli, hogy ellenfele lett a torna legtechnikásabb versenyzője. Mivel a halasi klubot jó kapcsolat fűzi össze a helyi Spartakkal, így másik két HBC-versenyző is ringbe léphetett. Albert Ferenc egy győzelemmel és egy vereséggel harmadikként zárt, Kertész Ádám a válogatott Sarkadi Lajossal csapott össze. A ha-

lasi fiú két menetben is remekül tartotta magát a nagyhírű ellenfelével szemben, végül egy ütés után Ádám folytatta volna a küzdelmet, de edzője inkább feladta a meccset. Ennek ellenére óriási elismerés érte a halasi fiút, ugyanis Metzger József szövetségi kapitány meghívta őt az ifikeret tatai edzőtáborába. Komá-

romban, a Kempelen Kupán Fodor Álmost csak erős bírói segédlettel, papíron tudta megverni oroszlányi ellenfele, élete első meccsén Sétáló Kitti legyőzte Szobonya Zsuzsát, míg Kozma Bea Banda Irént múlta felül. Az eredményekből látszik, hogy remek műhelymunka folyik a Halasi Box Clubnál. (JL)

Örkény dráma nélkül Kiskunhalas NKSE-Inárcs-Örkény 42-27 (23-11) Kiskunhalas, 150 néző, vezette: Arnold, Temesi KNKSE: PETHŐ – Tápai 4/1, BARNA 10, Takács 2, Kurgyis 6, Kokas 3/2, Karsai D. 6, csere: Kiss O. (kapus), Domokos 3, Gál 1, Karsai R. 2, Virág 4, Toplak 1, edző: Varga József Inárcs-Örkény: Kveták – Kökény 4, HORVÁTH 7, Szabó 4, GULYÁS 6/3, Kapás, Sipos 2, csere: SZÉKELY (kapus), László 1, Baumstark 2, Hideg 1, edző: Győrfi János Hétméteresek: 6/3, illetve 6/3 Kiállítások: 10 perc (kizárás: Domokos), illetve 12 perc (kizárás: Sipos) Az Inárcs-Örkény elmondhatta magáról azt a kivételes tettet, hogy a mezőnyben utolsóként tudott pontot szerezni ősszel a Kiskunhalas NKSE-től. Bár a novemberi mérkőzésen történt néhány érdekes jelenet, a halasiak ezzel nem igazán foglalkoztak. Jöhetett a hazai mérkőzés, amelynek jól ismert koreográfiája szerint Karsai Dóra fél perc elteltével góllal nyitott, amelyet ugyanennyivel később egyenlített

ki Kökény Nóra. Ettől kezdve viszont a hazaiak örülhettek többször és többet. Barna remekelt, Pethő heteseket hárított, és már elég korán volt kénytelen időt kérni a vendégek mestere. Ez sem segített rajtuk, fokozatosan nőtt a különbség a két csapat között, a szokásos 10-es differenciára 18 percet kellett várni. Ekkor 16-6 volt az állás Toplak góljával. A hátralévő 12 perc legemlékezetesebb esemé-

nye Sipos harmadik kisbüntetése és piros lapja volt, a félidő végére pedig 12 gólosra alakult a különbség. A második félidőben a hazaiak játékában volt egy 10 perces fehér folt. Ez azt jelentette, hogy szinte minden harmadik lövésünkből lett csak gól, naggyá tettük az inárcsi kapust, Székely Andreát. Közben a másik oldalon Horváth Vanda és Gulyás Nikolett szórta a gólokat. Ez arra volt elég, hogy 9 gólig jöjjenek fel a vendégek. A 48. perctől kezdve viszont helyreállt a régi rend: jöttek a halasi gólok, a pályára lépő fiatalok, Gál Adrienn és Karsai Roberta is betalált. Éppen utóbbi játékos lőtte a találkozó utolsó gólját. A halasiak megérdemelten nyertek ekkora különbséggel is, még két meccs idegenben és lehet ünnepelni a bajnoki címet. (levi)

Remekül szerepelt a Ferencváros női kézilabdacsapata a KEK-döntő első mérkőzésén. A zöld-fehérek a MAR Alicante ellen nyertek 34-29-re, így reális esélyük maradt a végső győzelemre. Külön öröm, hogy a sikernek halasi részesei is vannak: a kapuban jól védett Pastrovics Melinda, a korábbi mérkőzéseken pedig a szélen remekelt Szarka Adrienn. Mindketten korábban a Kiskunhalas NKSE együttesét erősítették. Amennyiben a Fradi a hétvégén meg tudja tartani az ötgólos előnyét, akkor Melinda az EHF-kupa megnyerése után KEKgyőztes lehet.

Alen remekelt

Újabb Superstock 1000-es világkupa futamon van túl a kiskunhalasi motorversenyző, Györfi Alen. A 22 éves tehetség ezúttal a technikai sportok hazájában, Monzában versenyzett. Bár az időmérő edzések során technikai hibák nehezítették a dolgát, az éles futamon bravúrosan ment Alen. A 29. rajtrácsról vághatott neki az egyébként rekordszámú, 34 motorost felvonultató etapnak. A halasi fiú tehetsége ezúttal is megmutatkozott, a jelenlévő szakemberek is dicsérték őt. Alent végül a 16. helyen intette le a kockás zászló. Ez azért is igen értékes helyezés, mert a 15. hely már pontszerző, és ettől csak egy hajszál választotta el őt. Élete második ilyen kategóriás futamán pedig ez nagyon nagy bravúrnak számít, és csak kevés motoros képes erre.

Tenisz

Megkezdődött a versenyszezon a halasi teniszezőknél is. Az 5. Tie-Break Kupára tíz páros nevezett. Ideális időjárási viszonyok közepette, remek mérkőzéseket játszottak egymással az összesorsolt duók. Már a csoportmeccseken nagy volt az izgalom és a számolgatás, az elődöntőben aztán Elek Róbert Kis Sándorral az oldalán 2:0-ra legyőzte a Domján Jenő, Vincze Bálint alkotta kettőst. A másik ágon Juhász János, Franczia Imre – Bálint István, Szalai Péter 2:0. A harmadik helyért lejátszott mérkőzésen: Bálint, Szalai – Domján, Vincze 2:1. A döntőben aztán Elek Róbert Kis Sándorral az oldalán 2:0-ra legyőzte a Juhász János, Franczia Imre párost, ezzel elnyerte a kupát. (jáger)


2011. május 11.

VÁROSUNK SZÍNEI 20

DEKÓDER

avagy a szavak mögötti világ

Elballagtak a Vári végzősei Lezárultak a középiskolai ballagások az elmúlt hétvégén Kiskunhalason. Szombat délelőtt a Kazinczy utcában a szakiskolások, délután a Kossuth utcán pedig a szakközépiskolások ballagtak el a Vári Szabó István-középiskolából. Ünnepség keretében vettek búcsút a tudás bölcsőjétől, az alma matertől a végzős diákok, átadták a 2011-es Mercurius, szakképzős, Pro Iuventute- és Vári-díjakat is. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos

RITA ÍZVARÁZSLATA Megemeli a kalapját Ön előtt

A cukkini visszatérő alapanyag receptjeimben, ám húskedvelő olvasóinknak sem kell megijedniük: sok finomsággal lesz kibélelve...! Töltött cukkini. Hozzávalók: 4 db gömbölyű töltenivaló cukkini, 30 dkg darált hús, 1 db paradicsom, 1 db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, sűrített paradicsom, só, bors, oregánó, bazsalikom, kakukkfű. Elkészítés: A gyenge cukkini tetejét levágom, ez lesz a kalapja a töltött cukkininek. A belsejét kiszedem, sózom, borsozom. A darált húst az apróra vágott hagymán megdinsztelem, sózom, borsozom. Ráreszelem a fokhagymát, ráöntöm a paradicsomot, megszórom oregánóval, bazsalikommal és kakukkfűvel. A húsos keverékkel megtöltöm a cukkiniket. A tetejét visszateszem, egy szelet paradicsomot is rakok rá. Meglocsolom olívaolajjal, és 180 oC-os sütőben, jénaiban sütöm meg. Köretnek párolt rizs illik hozzá. E recepttel gyorsan készíthetünk finom vacsorát családunknak. Rita asszony (ritarecept@freemail.hu)

Gyilkosság? Röhej? „Megöltem és lefagyasztottam Benő bácsit!” Azt hitte, megölte, ezért a fa- pakolt rá, és bekapcsolta, hogy kégyasztóba zárta ivócimborá- sőbb fedezzék fel áldozatát. ját a csontrészeg Róbert, aki A történtek után segítségért forbe is vallotta szörnyű tettét... dult egy barátjához. Rosszul tudta – szerencsére. – Megöltem és lefagyasztottam Benő bácsit! – vallotta be neki, s Egész estés ivással alapozta a jó kérte, segítsen neki az idős házában hangulatot a Jókai utcai házban Ró- lévő értékeket összeszedni. Ismerőbert és a 68 éves házigazda, ám se inkább értesítette a halasi rendidővel vitatkozni kezdtek, összeve- őröket, akik felnyitották a hűtőládát. rekedtek, s az idős eszméletét vesz- Óriási meglepetésükre az öreg ott a helyszínen őrizetbe vették embertette. Róbert azt hitte, egy ütése ült, és várta, hogy kiszabadítsák a ölés kísérlete miatt, és előzetes lemegölte a férfit, ezért betette egy fogságából – csak könnyebb sérülé- tartóztatásba helyezték. kikapcsolt hűtőládába, nehezékeket seket szenvedett. Róbertet azonban P. Á.

Nem csodálható, hogy Árpád hadai és népe megállt a Kárpát-medencében – ha ezerszáz esztendeje is olyan szívfakasztó szépséggel és bujasággal virágoztak, teremtek és zsendültek a kertek, mint idén május elején is, akkor hová is igyekeztek volna tovább...?! Kunfehértó felé félúton, a frissen kötözött, pipacsos szőlőtőkesorok, búzatáblák és gyümölcsösök igazi tavaszi idillel gyönyörködtetik a szemlélőt. Túrára fel! (Kép, szöveg: kz)

666. Nem akarom elviccelni a dolgot, ezért vegyünk egy komoly embert etalonnak. Hamvas Bélát, akit ha nem az elhülyült kommunizmusban él, hanem egy normális rendszerben, akkor a világ egyik nagy filozófusaként emlegetnénk. Szóval, Hamvas már vagy fél évszázada arra figyelmeztetett, hogy amikor az Antikrisztus eljön, nem fogjuk megismerni. Nem egy unszimpatikus ember vagy kiszámíthatóan gonosz szociopata lesz, hanem egy rendszer, egy intézmény, amivel szemben lehetetlen a harc. Ha elviccelni nem, úgy túlfeszíteni sem akarom, mindenesetre tény, hogy az óriáscégek olyan világot képviselnek, ahol az átlagember képességei, hatóereje és lehetőségei – finoman szólva – igencsak korlátozottak. Ezt érezzük, amikor számlapanaszunk van a gáz- vagy áramszolgáltató felé, amikor a biztosító nyilvánvalóan kibújna a kártérítés alól, amikor politikai okból száműznek egy munkahelyről, vagy amikor a bankok átverik a gyanútlan hitelezőket az árfolyam-változással.

jogszerű erkölcstelenség Ezekben az ügyekben a jogegyenlőség, az ügyvédválasztás, a demokrácia és a polgári világ minden tudománya csődöt mond: a szárnyaszegett polgár áll; csak áll az óriáscég fényes üvegpalotájának automata ajtajában, kezében elutasított vagy máshová irányított kérelme, számlája, fizetési felszólítása – papírja, amivel nem tudja kitörölni megaláztatásai tényét. Egy angol író-újságíró, George Orwell, 1948-ban írt, 1984 címû regényében azt jósolta: a politikai pártok fogják kiszívni az emberek vérét: még a lakásukban is megfigyelik őket, totális diktatúrát építenek ki, és mindent elvesznek tőlük. Orwell tévedett – ma már a pártok is bábuk. A totális hatalom a tőkéé, amely bankokkal, óriás-szolgáltatókkal, lehengerlő médiakulturális népbutítással és a politika megrontásával épít-épített ki teljhatalmat a polgárok világa fölé. Ha van ördögi rendszer, akkor ez az – mert nincsenek megfogható érvek ellene. Amióta a civilizáció elvetette a keresztény elveket, azóta csak a jog bálványa létezik – ám a Jog nem tud választ adni a jogszerű erkölcstelenség világának súlyos problémáira. k-out Így élünk.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.