Korrupt határőrök Nem csak Kincset hoztak a bíróságon miénk a tér a kórházba Az érkezők előre az útlevélbe készítették az 5-50 eurós „kávépénzt”. Vesztegetés bûnszövetségben?
Haragszanak a halasi kereskedők a könyvessátor miatt
Országos viszonylatban is kiemelkedő arányban jöttek rezidensek: erõsebb a helyi gyógyítás
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
5 év alatt 4,7 milliárd jött a térségbe Döglött-ügyek: Öltek, gázoltak, raboltak Nemzetközi bűnszervezet? Vakáció – itt a vég? Gyurcsány megint Halason alakít Tárkonyos hal és adventi DEKÓDER
2011. december 7. • XXV. évfolyam 49. szám•Ára: 165 Ft
Halasra jön munkásért a Mercedes Legalább 100 főt keresnek * Kiképzés itthon és Németországban * Bevonják a Vári Szabót is
www.halasmedia.hu
LAPZÁRTA 2011. december 7.
3,4 milliárdos fejlesztés indulhat Több mint 3,4 milliárdos környezetvédelmi beruházásra készül a regionális hulladékgazdálkodási projekt. A pályázati segítséggel megvalósuló projekt keretében többek között fejlesztik a lerakót, és zöld-, valamint szelektívhulladék-gyűjtő járatot indítanak. Szerény mértékű díjnövekedéssel jár majd az a milliárdos fejlesztés, amelyhez múlt héten adta hozzájárulását Halas önkormányzata. Az uniós forrásból megvalósuló beruházást törvényi előírások indokolják. Ezek közül a legfontosabb és egyben legsürgetőbb a hulladéklerakókban lerakható biológiailag lebomló szervesanyag-mennyiség csökkentésére vonatkozó kötelezettség. Az 1995-ben keletkezett mennyiséghez viszonyítva 2016. július 1-jéig ugyanis 35 százalékosra kell csökkenteni a lerakott szervesanyag-mennyiségét. Emellett fejleszteni kell a szelektívhulladékbegyűjtést annak érdekében, hogy az ellátás gazdaságilag hatékonyabbá és gyorsabbá váljon. A 3,4 milliárdosra tervezett beruházás keretében a Szegedi úti kezelőközpontban megvalósul a mechanikai-biológiai hulladékkezelés. Felépül egy újabb csarnok, továbbá kialakítanak egy térbeton felületet. A hulladékudvarban 2 zárt konténerben lehetőség lesz továbbá bútorok, műszaki eszközök és ruhaneműk átvételére. A szelektív gyűjtőszigetek megmaradnak, de számuk nem növekszik. Beindul ugyanakkor a házhoz menő zöldhulladékgyűjtő járat, és lesznek szintén rendszeresen közlekedő szelektívgyűjtő járművek is. A beruházás hatással lesz a szolgáltatási díjakra is. A projekt működtetéséhez – azaz a működési költségek fedezéséhez – az első működési évben (2014-ben) 1 százalékos – díjemelés szükséges. A 2015-2019. évek közötti időszakban pedig évi 1-1 százalékos díjemelés várható. Az emelések után a hulladék közszolgáltatási díj összege várhatóan nettó 3,07 forint lesz literenként. h. a.
Fülesbaglyok a lakótelepen
Térfoglaló – országépítő
A Térfoglaló – országépítő projekt részeként a Ne vásárolj semmit! napi kezdeményezéshez kapcsolódva közös programot szervezett a Zöld-híd csoport és a Bibó István Gimnázium a középiskola aulájában.
Ismét erdei fülesbaglyok költöztek Halas belvárosába. Az évek óta visszatérő hét fülesbagoly valószínűleg azért választotta a volt kenyérgyár melletti fákat, mert ott néhány fokkal melegebb van, mint az erdőben. Ráadásul az egerek is a házak között keresnek téli menedéket, így táplálékuk is van a baglyoknak. A madarak tollazata szinte összeolvad a falevelekkel, de napos időben jól láthatók, csendben elmélkednek a faágakon, éppen szemközt a lakótelepi házakkal. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos
– Összefogásra hívtuk a lakosságot. Célunk a környezettudatos magatartás kialakítása és a figyelem felhívása a tudatos vásárlás fontosságára – mondta Mongyi Mariann óvónő, fejlesztő pedagógus, a Zöld-híd csoport vezetője. Az aulában gyerekrajzokat és több ezer petpalack kupakjának felhasználásával készített város- és országtérképet állítottak ki. – Magyarország is így épül fel át-
vitt értelemben. Rengeteg munkával, sok tényezővel, nagyon sok ember összefogásával mutatja meg magát a világ számára – fogalmazott Gyovai István polgármester. A rendezvényen részt vett Tóth Tamás (képünkön) is. A Magyar Televízió időjárás-jelentéseiben szereplő meteorológus egykor a Bibó-gimnázium diákja volt. – A környezetvédelem a szívügyem. A „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!” elvet vallom. Ha az ember kicsit is tesz a környezetéért, az már előrevisz – mutatott rá. A múlt keddi programon közreműködtek a Bibó-gimnázium diákjai, Csapi Vanda a Fazekas-iskolából és Harjung Dóra a Szilády-óvodából. Kép, szöveg: P. L.
Mintha még maga sem tudná, mit akar, hol kora októberi napsütéssel, hol késő novemberi köddel, hol januári fagyos reggellel, hol nyárias aszállyal hozza magát az idei év vége. Szeszélyes a klíma, mintha csak mindazokat a szeszélyeket mintázná az időjárás eszközeivel, amiket mi, emberek, e legfőbb földlakók teszünk magunkkal, egymással és a Földdel. Minden, ami kint van, előbb volt meg belül – tartja a régi görög és keresztény bölcsesség; hát nézzük így az időjárást, hátha tanulunk belőle valamit. (Kép, szöveg: Kán)
2011. december 7.
A SZERK Se szeri, se száma azoknak a törvényeknek, amelyek kiveszik az önrendelkezés jogát és lehetőségét a kezünkből. Mind az egyént, mind a családot, mind a közösséget, aztán a nemzetet is egy sor norma, jogszabály kényszeríti arra, hogy elfogadjon olyan korlátokat, amelyek saját érdekével ellentétesek. Ez alapvetően rendben van: a civilizált ember nagyjából tudja, vagy beláthatja, hogy keretek nélkül véres káosz, békétlen, fejlődés nélküli az élet, a város, a világ. Csakhogy éppen a civilizáció egyik csúcstermékében, a túlszerveződő közösségekben az építő jogi keretezés sokszor a visszájára fordul. Tipikusan ilyen szuperszerveződés már a modern állam is, de mehetünk még tovább, még bonyolultabb, komplexebb organizmusok – például az Európai Unió – felé. Ezekben a szervezetekben azzal a roppant komplikált feladattal néznek szembe a jogalkotók, hogy számtalan, egymással természetesen ütköző vagy legalábbis nem harmonikusan
Ostorvég
„
illeszkedő érdeket csiszoljanak össze. Számos országban – például az olaszoknál vagy nálunk – egészen eltérőek a térségi gazdasági különbségek: míg a fejlett iparú Észak-Olaszország vagy az osztrák határ melletti megyék pörögnek, addig Nápoly vagy Borsod megye ugyanazon állampolgárságú honfitársai például már egész más térségi kiegyenlítési politikában volnának érdekeltek. Egy másik probléma az európai kapitalizmusban a tőkeáramlás szabadságának biztosítása. A képlet egyszerűbb, mint a megfogalmazás: a piac szabadsága megköveteli, hogy az áruk és a szolgáltatások, no meg a befektetések szabadon vándorolhassanak az államok határain át. Ebből fakad, hogy az unióhoz csatlakozó ország lemond az önrendelkezés
pítványok számára, továbbá természetesen nem zárhatja ki a helyi vonatkozású közbeszerzésekből (konyhák, intézmények áruellátása vagy egyéb). Csakhogy amikor mindebből feszültség van, akkor visszajutunk oda, ahonnan elindultunk: a túlszervezettség problémájához. Ha például egy vidéki könyvesház Halasra toppan, ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint egy helyi. Ott igényel és kap bérelhető közterületet (lásd lapunk 6. oldalán!), ahol akar, és úgy tesz keresztbe a helyi érdekeltségeknek, ahogyan akar. Ugyanígy hozhatnánk példának dán sertésgazdát, szegedi szesznagykereskedőt vagy dél-spanyol patikát – egy a kotta. Amikor aztán kipattan a feszültség, mindjárt lelepleződik a túlbonyolított szerveződések állandó és elkerülhetetlen belső problémája: az érdekérvényesítés hiánya, a bürokrácia és a beavatkozás közvetettsége. Nem tudni, hogy amikor a magyarok (halasiak, litvánok, dél-olaszok) döntöttek a szuperszervezethez – például az EU-hoz – való csatlakozásról, akkor tudták-e, mivel jár majd a döntésük. Most mindenesetre ismét ezzel szembesülünk, és az ostor vége itt csattan. Kérdés, tudjuk-e, kihez lehet – lehet-e valakihez? – menni panaszra.
EZ TÖRTÉNT A 7EN Jön Halasra a Mercedes Munkatársakat toboroz az autógyár ... 4. o.
5 év alatt 4,7 milliárd egy rendkívül fontos eleméről: saját gazdasága Jól teljesített a kistérség .................... 4. o. védelméről (vagyis annak bizonyos alapvető elemeiről). Onnantól fogva Budapest vagy Kiskun- Korrupt határőrök a bíróságon halas nem mondhatja azt, hogy a magyar autópá- Az érkezők előre kikészítették lyákat vagy a kiskunhalasi csatornahálózatot csak az 5-50 eurós „kávépénzt”.................. 5. o. magyar cég építheti. Olyan közbeszerzést kell végigcsinálnia, amelyben portugál, ír, észt vagy ro- Öltek, gázoltak, raboltak mán cég is elviheti a kivitelezést – és persze a ve- Halasi döglött-ügyek az elmúlt évtized helyi rendőrségi krónikájából ...................... 5. o. le járó pénzt. A mini-globalizmus szelleméből fakadóan az önrendelkezés és a saját kutyáink kölykeinek való Nemzetközi bűnszervezetet gyanítanak kedvezés mozgástere tovább szűkül. Ha a ma- Egy szélesebb kör tagja lett gyar nemzeti alkotmány elfogadja – márpe- volna Csábi Bettina? ........................... 5. o. dig elfogadja az új is – ezt a szemléletet, akkor egyetlen magyar parlamenti törvény vagy kor- Nem csak miénk a tér mányrendelet, de még megyei vagy városi/köz- Haragszanak a halasi kereskedők ségi önkormányzati rendelet sem mondhat ellent a könyvessátor miatt .......................... 6. o. ennek a szellemiségnek. Ha a külföldi kézben lévő kisebb-nagyobb áruház kiviszi a pénzt a város- Igazságosság és megtakarítás ból – márpedig hogy kiviszi, afelől ne legyen két- Új adópolitika körvonalazódik ség –, akkor az önkormányzat ezt ölbe tett (vagy Kiskunhalason ..................................... 7. o. ökölbe szorított, mindegy) kézzel kénytelen nézni. Nem hozhat olyan rendelkezést, ami különbséget Vakáció – itt a vég? tenne aszerint, hogy az adott érdekeltség városi A társaság még bízik a jövőben, avagy városon (akár határon) túli illetőségű. Pél- az önkormányzatok kevésbé ............... 8. o. dául nem írhatja elő, hogy az idegen cég adózzon többet, foglalkoztasson több munkavállalót, netán adakozzon mélyebb zsebből a városi közala-
Nem írhatja elő, hogy az idegen adózzon többet, netán adakozzon mélyebb zsebből.
a hét
Gyurcsány megint Halason alakít ....... 8. o.
Kincset hoztak a kórházba Országos viszonylatban is kiemelkedő arányban jöttek rezidensek ................ 9. o. Min botlott meg a lovasprogram? Kitalálták, felmérték, aztán visszarántották a gyeplőt a diáklovagoltatásban .... 10-11. o. Csipkés póló, csipkés sál .................. 13. o.
Ünneplés a közönséggel Kovács Kati járja az országot ........... 14. o. Mindig is kalandvágyó voltam Kumich Tamás az X-Faktorról és lehetõségekrõl .............................. 15. o. Rangadókon a KUKSC Tabellavezetõ kéziseink .................... 18. o. Szilády-bronz a Kárpát Kupán Folytatódott a remek sporthagyomány ............................... 18. o. Több, mint extrém ............................ 19. o. Tárkonyos hal és adventi DEKÓDER ... 20. o.
Halasi diák-összefogás a magas vérnyomás ellen
Sikeresen zárta a Magyar Hypertonia Társaság az „Éljen 140/90 alatt!” program során idén ősszel indított, elsősorban fiatal korosztályhoz szóló kampányát. A kezdeményezés célja az volt, hogy az iskolákon és a közösségi médián keresztül hívja fel a figyelmet a magas vérnyomás megelőzésére. Az iskolák részére kiírt „Hypertonia Éve 2011” pályázaton Bács-Kiskun megyéből a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium vett részt a megmérettetésen. Az iskola több mint ezer vérnyomásmérés elvégzésével járult hozzá a diákok és családtagjaik, rokonaik egészségének megőrzéséhez. A Magyar Hypertonia Társaság „Hypertonia Éve 2011” címmel iskolai pályázatot hirdetett az ország összes általános és középiskolája részére, hogy kiderüljön, melyik intézmény diákjai tudják a legnagyobb figyelmet fordítani az egészségre, azon belül a magasvérnyomás-betegség megelőzésére. A feladat az volt, hogy a diákok mérjék meg a legtöbb szülő, nagyszülő, családtag, ismerős vérnyomását, és a mért értékeket rögzítve és beküldve vegyenek részt a pályázaton. Minden megmért vérnyomás 1 pontot ért. További külön pontot ért, ha az illető, akinél magas vérnyomást észleltek, el is ment orvoshoz, és a vérnyomásív megfelelő rubrikájában az orvos pecsétje is szerepelt. A pályázaton 42 iskola indult, akik összesen több mint 20.000
ember vérnyomásértékét mérték meg, és több mint 1400 főt – akinél magas vérnyomás értéket mértek – irányítottak orvoshoz! Hazánkban továbbra is növekszik a magas vérnyomás előfordulása – meghaladva a 2 milliót – és a betegség következményeként kialakuló súlyos szervi betegségek száma is folyamatosan emelkedik. A Magyar Hypertonia Regiszter 2002 és 2005 közötti időszakban végzett mérései alapján a nem kezelt magasvérnyomásbetegek száma megközelíti a 60 százalékot hazánkban. Örvendetes ugyanakkor, hogy a felmérések azt is mutatják, hogy a hazai betegek több mint 40%-a ma már hatékony gyógyszeres ellátásban részesül, ami európai szinten is kiváló eredmény. P. Á.
Város-gazdaság 2011. december 7.
Munkahelyek a régióban
technikai, mechatronikai, karbantartó, karosszérialakatos, lakatos, autószerelőket keresnek, de a BKM-i Kormányhivatal és Munkaügyi Központja támogatásával várják szerszámkészítő vagy ipari technikusok, elektromechanikai műszerészek, elektromos vagy villamos területen szerzett végzettséggel rendelkezők jelentkezését is. A munkaerő-toborzáson,
A munkaügyi központok tájékoztatása szerint továbbra is a szakmunkás végzettséggel rendelkezőket keresik a foglalkoztatók térségünkben. Kiskunhalason nyomdaipari munkásnak, épületvillamossági szerelőnek, fóliaszabásznak, továbbá raktári, illetve építőipari segédmunkásnak kínálnak munkát. A bérek szakmától függően 78-94 ezer forint között vannak. Részletesebb tájékoztatást a 77/523-554-es számon kaphatnak az érdeklődők. (Még több ajánlat a Tükörben, illetve a Halas TV Képújságjában.) Kiskőrös térségében állattenyésztő technikusnak, 3 libatelepi állatgondozónak, 4 gyakorlattal rendelkező varrónőnek, 1 TB-bér munkaügyi ügyintézőnek, 1 pályázatíró munkatársnak, 1 gyártástechnológusnak, 1 műszaki beszerzőnek, 1 fő mezőgazdasági termelésvezetőnek, 1 építőipari ügyintézőnek, 1 angolul beszélő, diplomás analitikus könyvelőnek, 1 mentőautó-vezetőnek, 1 iskolatitkárnak, 3 fő takarítónőnek, 1 piaci árus-sofőrnek, valamint 3 pékárueladónak, 1 fő kereskedelmi ügyintézőnek, 1 gépészmérnöknek, továbbá 1 cukrásznak, 5 pedagógusnak és 15 fő pénzügyi tanácsadónak kínálnak munkát. További infókat a 78/311891-es számon adnak. Kiskunmajsa körzetében főkönyvelő, villanyszerelő, kertész, gépkezelő, élelmiszerbolti eladók, teherautó-javítók, baromfitelepi dolgozók, csirkegondozók jelentkezését várják. Bővebb tájékoztatás a 77/481-348as telefonszámon kapható. (ha)
Jön Halasra a Mercedes Munkatársakat toboroz az autógyár Kiskunhalasi munkatársakat keres kecskeméti gyárába a Mercedes. A társaság december 9-én tart tájékoztatót a művelődési házban. Az utóbbi években elkerülik városunkat a nagyobb munkahelyteremtő beruházások. A gazdasági világválság következtében nem sok régió büszkélkedhet a befek-
tetési kedv megnyilvánulásával. Kecskemét talán az egyetlen hazai kivétel ezek közül. Az itt folyamatosan épülő autógyár befektetései révén kiemeli megyeszékhelyünket a hazai gazdasági életben. Lapunk is írt már arról, hogy a társaság – a több mint 60 kilométeres távolság ellenére – több halasi dolgozónak ad munkát. Az alkalmazottak szállítását egy rendsze-
Start és sztornó
Kiskunhalas eséllyel pályázik a Startmunka-programra: a hivatali szakemberek kiváló pályázatot készítettek, mondta Gyovai István polgármester hétfőn. Ha realizálódik a pályázat, akkor 114 millió forintért lehet 114 főt foglalkoztatni január elsejétől egy évig, és a munkásokat ellátják a megfelelő gépekkel. A programban résztvevők több területen is foglalkoztathatóak: illegális hulladéklerakók felszámolása, közúthálózat-javítás, belvízelvezetés.
*** Bizonytalan időre elhalasztotta Kiskunhalas a kilépési szándékát a Magyar Szőlő- és Borvárosok, Borfalvak Szövetségéből. A döntést hétfőn kellett volna meghoznia a közgyűlésnek, de az erről szóló előterjesztést visszavonta a polgármester: még kivár az önkormányzat. Mint írtuk, a város azért akart kilépni a szövetségből, mert a társaság két év óta kevés érdemi munkát végzett. jel
Városi adók Több mint 90%-ban teljesültek a halasi helyiadó-bevételek szeptember végéig. A városháza 3/4 éves beszámolójából kiderült, hogy építményadóból a tervezett 175 millióból eddig 170,8 millió folyt be, ez közel 97%-os teljesülés. Az iparűzési adóból a kilencedik hónap vé-
géig a kalkulált 765 millióból 663 millió érkezett be, ez 86,6%-os realizálás. A kommunális adóból 2011-re 55 milliót tervezett a város, ebből szeptember 30-ig 50,1 millió érkezett be ez 91,12 %-os teljesülés. Az idegenforgalmi adóból 5 milliót tervezett a vá-
ros, de ennek alig valamivel több mint fele érkezett be a 3/4 éves zárásra. A gépjárműadó is jól teljesült: 225 milliót prognosztizált a város, ebből 220 millió szeptember végéig befolyt, ez 98,1 %-os eredmény. jl
resen közlekedő buszjárattal oldják meg. Most újabb munkások felvételére kerülhet sor, mivel toborzási nap lesz városunkban. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2012 első félévi munkaerő-felvétel céljából jön Halasra. Tájékoztatójuk szerint végzettségekkel és/vagy szakmai tapasztalattal rendelkező elektro-
csak a felsorolt szakmákkal kapcsolatban érdeklődők jelenjenek meg december 9-én, pénteken 9 és 11 óra között a Közösségek Háza nagytermében. Lapunk úgy tudja, most legalább 100 fő felvételéről van szó, de a Vári szakképző is értesítést kapott, hogy a munkalehetőséget az idei, illetve a jövő tanévben végzők körében is hirdessék ki. A Tükör információi szerint a felvételt nyert dolgozókra többhónapos betanítási időszak vár, egyes szakmák esetében erre Németországban kerül majd sor. A bérek a betanulási időszakban az itteni szakmai minimálbérnek megfelelően alakulnak, később azonban ettől jóval magasabbak lesznek. Ráadásul ahhoz egyéb juttatások is társulnak. Hegy-s
5 év alatt 4,7 milliárd Jól teljesített a kistérség Megyénk 10 kistérségi központja közül Halas városa a 4. az elnyert uniós források arányát tekintve. Kecskemét, Baja és Kiskőrös kedvezőbb adottságokkal rendelkezik, így velük nehéz versenyre kelni, de városunk önkormányzata, illetve az itt működő vállalkozások így is szépen szerepeltek, szerepelnek az aktuális pályázatokon. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) adatai szerint 2007 óta 142 projekt indulása kapott támogatást. Csak az idei ősz folyamán 11 vállalkozást nyilvánítottak nyertesnek. A Trend-Hydro Kft. technológiai fejlesztése kapott 18,8 milliót, a Reginavest Kft. innovációs programra 29,9 milliót, a Mappa Kft. pedig szintén fejlesztésre 7,7 milliót. A Merkbau 19,9 milliót használhat fel korszerűsítésre, a Kreatív Projekt Kft. kávézó kialakításához kapott 4, míg a Lagom Natura nonprofit kft.
szemléletformáló kampányokra nyert 22,6 millió forintot. A Kiskunhalas Sóstó-Fürdő Idegenforgalmi Kft. sport- és szabadidőpark létesítéséhez kapott 42,3, a Frankó-Szer Kft. technológia-fejlesztésre 5,5, dr. Vancsura János egyéni vállalkozó pedig eszközbeszerzésre nyert 4 milliós pályázati segítséget. Sikeresen pályázott még az Edo-Hungary Kft., amely szolgáltatásainak fejlesztéséhez kapott 5 milliós, valamint a Bankit Market Bt., amely technológiai korszerűsítéshez vehet igénybe 4 milliós támogatást. Az NFÜ adatai alapján a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás 3 nagy pályázatával öszszesen 532 milliós uniós forráshoz jutott. Kiskunhalas 15 jogcímen összesen több mint 4,7 milliárdos forráshoz jutott, amelyek közül legnagyobb tételt a csatornaprogramok és a Dong-ér-völgyi elkerülő utak jelentik. Hegy-s
2011. december 7.
Korrupt határőrök a bíróságon Az érkezők előre kikészítették az 5-50 eurós „kávépézt” Nyolc tompai határrendész állt bíróság elé Kecskeméten a napokban. A vád: hivatalos személyek folytatólagos, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetése – miután útlevelekbe és a forgalmi engedélyekbe helyezett euróért cserébe biztosítottak akadálytalan átjutást. Az egyenruhások közül öten ma is a rendőrség hivatásos állományának tagjai. A korrupt rendszer lényege az volt, hogy a tompai határátkelőn a személyautó-sávba Szerbiából érkezőtől fejenként öt-tíz eurót kértek az útlevélkezelő határrendészek. A tarifa árfolyamát befolyásolta, hogy találtak-e a beutazóknál valamilyen szabálytalanságot. A harmadik országból érkező túltartózkodóknak 50 eurót is kellett
fizetniük a rendőröknek. A rendszer közel két évig működött, sokan már előre bekészítették az euró bankjegyet az útlevélbe a gyorsabb és zökkenőmentes átjutás érdekében. M. Sándor elsőrendű vádlott a nyomozás során tett beismerő vallomásában azt mondta az ügyészség nyomozóinak, hogy a helyettes
ügyeletesként szolgáló R. Zsoltnak adták át a pénzt, amit egy cigarettás dobozban gyűjtött össze. Szolgálatonként 200 és 800 euró közti összeget tudtak beszedni, amit havonta egyszer, egyikük lakásán szétosztottak egymás között. Az ügy harmadredű vádlottja, L. Sándor beismerte a bűncselekményt, a másodrendű vádlott R. Zsolt és a negyedrendű vádlott Gy. Sándor tagadták, hogy pénzt fogadtak volna el a belépő utasoktól.
R. Zsolt nadrágzsebében előállításakor egy 20 eurós bankjegyet találtak a nyomozók, amely a szabályok szerint szolgálatban nem lehetett volna nála. A férfi ezt azzal magyarázta a vele szembe eljáró kollégáinak, hogy valószínűleg a zsebkendőjével együtt markolta fel a bankjegyet, és tette észrevétlenül a zsebébe. A megvádolt határrendészek szabadlábon védekezhetnek, közülük öten ma is a rendőrség hivatásos állományú tagjai. P. Á.
„
A tarifa árfolyamát befolyásolta, hogy találtak-e valamilyen szabálytalanságot...
A Tükör leporol néhány rendőrségi aktát, olyanokat, amelyekben nem sikerült megtalálni az elkövetőt. Három cserbenhagyásos gázolás, két halállal végződő támadás és három rablás, amelynek tetteseit nem kapták el a hatóságok. Döglött halasi ügyek az elmúlt évtizedből. Öltek K. Balázsné 2004 pünkösd hétfőjén délelőtt fél 10 körül sétált a Kossuth utcán. A közeli cukrászdából tartott Erdei Ferenc téri otthona felé. A II. Rákóczi sarkánál aztán egy 25 év körüli kerékpáros férfi hátulról megtámadta őt, és kitépte kezéből a táskát. Az idős néni elesett, és beverte a fejét a betonszegélybe. Egy arra járó taxis próbált segíteni neki, volt, aki üldözte is a biciklist, de nem jártak sikerrel. Az asszony néhány nappal később a kórházban meghalt, támadója a mai napig nem került elő. 2004. október 19-én 23 óra körül ért Berzsenyi utcai otthonába B. István. Mivel gyanús zajokat hallott, telefonon hívta a házvezetőnőjét. Nem sokkal később ő is megérkezett, három férfi támadt rájuk. Megkötözték őket, szájukat leragasztották, és átkutatták a házat. A nő reggelre kiszabadította magát, mentőt hívott Bhez, de életét nem tudták megmenteni. Itt sem kerültek elő a tettesek.
bûnügyek
innen onnan Nemzetközi bűnszervezet tagja lett volna Csábi?
Három országon ívelt át az a bűnszervezet, amelyet három héttel ezelőtt lelepleztek a NAV nyomozói román és szlovák kollégáikkal. A két szomszédos országban is lehetnek letartóztatások, mivel voltak ott is segítői annak a bűncselekménynek, amelyben gyanúsított Csábi Bettina is. A gyanú szerint az ügyben harmadrendű gyanúsított, P. Hajnalka cége egy szlovák vállalat megbízásából vásárolt Romániában gabonát, amit papíron utaztattak, értékesítettek országokon át, így mentesülve az áfabefizetéstől. A gabonát valójában Magyarországon hozták forgalomba, ebben működött közre a gyanú szerint az egykori bokszolónő és volt férje, K. István. Mivel a gyanú szerint bűnszervezetként működtek, a büntetés akár 20 év is lehet. Mint megírtuk, Csábi Bettinát és társait két hete vették őrizetbe, amikor az országban egyszerre több helyszínen csaptak le a nyomozók. Időközben megszüntette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Csábi Bettina előzetes letartóztatását, bajai lakásán házi őrizetben marad. (pá)
Autóból börtönbe
Öltek, gázoltak, raboltak Halasi döglött-ügyek az elmúlt évtized helyi rendőrségi krónikájából
ta a Keceli úton L. Sándort. Október 18-án este történt a tragédia. Az áldozat ittas volt, az úton feküdt, a gázoló megpróbálta kikerülni a testet, de nem sikerült. Hetven méterrel később megállt, körülnézett, majd leoltott lámpákkal elhajtott Halas felé. 2003. január 10-én Cs. Sándorné a boltba indult reggeliért. Hat óra körül aztán az 53-as főút és a Bácskai utca kereszteződésének közelében egy fehér kisbusz elütötte őt. A sofőr itt is kiszállt a járműből, megnézte a földön Gázoltak fekvő testet, majd elhajtott Tompa A 2002-es helyhatósági választá- irányába. 2003. szeptember 18-án sokra készült a város, amikor ed- a Bibó-gimnázium előtt egy középdig ismeretlen autós halálra gázol- korú kerékpárost gázolt el egy isme-
retlen autós. A biciklis még élt, amikor a mentők kiérkeztek a helyszínre, válságos állapotban vitték kórházba. Ott azonban a gondos ápolás ellenére meghalt. Raboltak 2008. november 25-én dél előtt nem sokkal egy fegyveres férfi kirabolta a balotai takarékszövetkezetet. Több száz ezer forint volt a zsákmánya, nagy erőkkel keresték, de még nem akadtak a nyomára. Kétszer is kirabolták az egyik Mátyás téri ékszerboltot. 2009. szeptember 16-án fél 1 körül egy piros baseballsapkát, fekete felsőt vise-
lő férfi a táskájába öntött egy tálcányi ékszert, majd kirohant az üzletből. Az alkalmazott utána futott, de egy közelben parkoló autóba ugrott, és gyorsan elhagyta a környéket. 2010. március 9-én, délután negyed 4-kor két férfi lépett be ugyanebbe az üzletbe, egyikük torkon ragadta az eladót, a raktárba tuszkolta, kezét-lábát megkötözte. Társa addig pakolt, majd elhagyták a helyszínt. A hölgynek sikerült megnyomni a pánikriasztót, jöttek is a rendőrök, de a tettesek, a 30-40 év körüli és a 20-30 év körüli férfi elszökött. A két esetnél öszszesen 18 milliós kára keletkezett a vállalkozásnak. Jáger L.
Elrettentő példa lehet annak az 56 éves halasi férfinak az esete, aki a napokban bukott le vezetés közben, jogosítvány nélkül. A járőr a város külterületén igazoltatta a vezetőt, akiről kiderült: korábban már eltiltották attól, hogy sofőrként vegyen részt a forgalomban. Előállítása és őrizetbe vétele után nem sok ideje maradt gondolkodni: gyorsított eljárásban állt bíróság elé, és elfogása napján megkezdte a rá kiszabott 15 napos büntetést. A rendőrök újabb akciókat tartanak az ittas sofőrök kiszűrésére. Az ilyen kaland könnyen a rács mögött végződhet. (jl)
Agyonverték a cipészt?
Emberölés gyanújával indított nyomozást a rendőrség, miután holtan találtak egy 86 éves férfit a hozzátartozói múlt hétfőn Mélykúton. Az idős férfi nyugdíjkiegészítésként korábban cipészként dolgozott a helybéliek elmondása szerint, néhány hónapja halt meg az élettársra, azóta egyedül élt a városszéli házában. A szerény anyagi körülmények között élő férfi néha kölcsönadott a szegény ismerőseinek, de sosem tartott a házban nagyobb menynyiségű pénzt. Az igazságügyi orvosszakértői boncolás eredménye szerint az elhunyt férfit bántalmazták. (pá)
városélet 2011. december 7.
innen onnan Javított utak
Befejeződtek a városi útjavítások, amelyek kivitelezője a Soltút Kft. volt. A lapzártánk idején tartott bejáráson kiderült, hogy néhány helyen egyáltalán nem volt egyszerű feladatuk a munkálatokat végző szakembereknek. A 600 négyzetméternyi kátyúmentesítés mellett közel 4 ezer négyzetméteren történt útmegerősítés. A mostani beruházás főként azokat a szakaszokat érintette, ahol a tavalyi belvíz komoly károkat okozott. Gyovai István polgármester rendhagyó sajtótájékoztatóján kitért rá, hogy olyan szakaszok is sorra kerültek most, ahonnan számtalan lakossági panasz érkezett a városházára. Ilyen volt a Dégáz előtti aszfaltsüllyedés, a Liget utca vagy éppen a Radnóti utca amortizálódott része. A munkálatok költsége elérte a 4 millió forintot.
Város a testület előtt
Üzlete akadálymentesítéséért anyagi áldozatot vállalna, és számít városi segítségre is a Köztársaság utcai kerékpárbolt és műhely tulajdonosa – jelezte Jerémiás Béláné a minapi képviselő-testületi ülésen. Felvetődött az is, hogy továbbra is rengeteg a panasz a főtéri galambokra. A Tükör is több alkalommal foglalkozott az üzlettulajdonosok sokszori küzdelmével e mocsok ellen. Ezúttal szintén Jerémiás Béláné képviselő kért intézkedést érdekeik védelmére. Hiába nyírták meg a tujákat, nagy a sötétség esténként a Spar oldalában, ezért a képviselő asszony több panaszos véleményét tolmácsolva egy világítótest telepítését kérte.
Szüretszervezés
A következő években is, határozatlan ideig a Városért Közalapítvány szervezi a Halasi Szüreti Napokat – döntött a képviselő-testület. Az ügy előzménye, hogy idén először az alapítvány és az általa megbízott civil munkacsoport szervezte a város legnagyobb kulturális eseményét, a kisebb akadályok és súrlódások mellett is sikerrel. Dózsa Tamás Károly, aki akkor még alpolgármesterként vett részt a szervezésben, kiemelte: a 2,5 milliós önkormányzati támogatás mellé 1,6 milliós vállalkozói és csaknem 1 milliós helypénz-bevétel társult, és 150 aktivista anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezte a munkáját. (jl)
Tetszik, nem tetszik: az önkormányzat nem védheti saját vállalkozóit és ezzel saját érdekeit sem – ez a summája annak a jellemző ügynek, amely az adventi kereskedelem tipikus eseteként kavarta fel a kedélyeket. Amikor könyvessátrat vert egy vidéki cég a városháza lábánál. Alkotmányosan tagadhatatlan Halason jól ismert az a vidéki könyvesház, amelynek fehér műanyag sátra hol a 10 emeletes és a Bocskai utca szomszédságában, hol a piactér és a református imaház találkozásánál árulja kiadványait. Ezúttal egy pár héttel ezelőtti – a helyi önkormányzat közterület-használat ügyében illetékes munkatársaival történt – bejáráson a városháza északkeleti, Hősök tere felőli sarkára kért közterület-használati engedélyt. Ezt – mint Törőcsik Dávid városirendészet-vezető megerősítette – meg is kapta. – Ha egy vállalkozó olyan tevé-
Nem csak miénk a tér Haragszanak a halasi kereskedők a könyvessátor miatt Látvány-aratás Így aztán a könyvesház megkapta az engedélyt, és a sátrat a hétvégén felállították. A nem éppen vonzó küllemű, az adventi városközpont hangulatába kétségkívül nem illő látványt hozó műanyag sátor alig pár méterre van a város-
„
Ha a város jog nélkül utasítaná el egy vállalkozó kérelmét, akkor törvényt sértene, és ha ebből a vállalkozásnak kára származik, akkor a városnak kártérítést kell fizetnie. A helyi gazdasági érdek védelme helyben nem oldható meg: ehhez a parlamentnek kellene megfelelő törvényeket hoznia. kenységet akar végezni, amit a jogszabály megenged, akkor a város nem tagadhatja meg az engedély kiadását. Ha ezt tenné, vagyis jogszerűtlenül, helytálló jogszabályi indoklás nélkül utasítaná el valamely cég vagy vállalkozó kérelmét, akkor törvényt, sőt, alkotmányt sértene. Ha pedig ebből egy vállalkozásnak kára származik, akkor a város kártérítést fizet...
háza falától. Ezen – városesztétikai szempontból – várhatóan az sem fog javítani, ha leesik a decemberi hó. A hatalmas sátor továbbá az ott évek-évtizedek óta működő vállalkozások kirakatait a tér távolabbi pontjai felől eltakarja. Ám nemcsak ez az, amiért a környékbeli kereskedők – mondjuk úgy – fanyalognak. – Mi sok-sok éve fizetjük a he-
Ítéletre várva Csütörtökön lesz az utolsó tárgyalási napja az úgynevezett fairtók perének. Mint arról a Tükör is beszámolt, a második jogerős döntés születhet meg egy 50 tagú szervezet ellen, amely több száz hektárnyi erdőt irtott ki a környéken. Az első perben érintett család tagjai már börtönbüntetésüket töltik, most a másik csoport tagjai állnak a bíróság előtt. Ebben az eljárásban is környezetkárosítással és természetkárosítással vádolják a banda tagjait. A tervek szerint csütörtökön ítélethirdetésre kerülhet sor. Mivel nagy létszámú vádlotti körről van szó, ezért a tárgyalásra a Tiszti Klub nagytermében kerül sor. jl
lyi adókat, fizetjük a magas városi bérleti díjakat. Most, amikor lenne lehetőségünk egy szerény pluszbevételre szert tenni, idejönnek más városból való, hasonló profilú kereskedők, és learatják a hasznot. Nem értjük, miért jó az a városnak, ha ezzel saját zsebéből is elszórja a pénzt – mondja az egyik téren működő vállalkozás képviselője. – Ez a cég nem halasi, nem érdekli őt a látvány, csak a pár hét alatt lefölözhető bevétel. Amiből aztán nem is Halason fog helyi adót befizetni. Ki érti ezt...? – kérdi indulatosan egy másik kereskedő. Beláthatatlan játszadozás Egy, a közterület-használat jogi viszonyaiban és fortélyaiban jártas forrásunk szerint a városnak mint jogalkalmazónak legfeljebb olyan, nem hivatalos eszközei lennének, mint például a közterület-használati engedély kiadásának lebegtetése. A helyi hatóságnak 30 napja áll rendelkezésre ahhoz, hogy határozzon egy ilyen kérelemről. Ha például egy cég november 15-20án folyamodik érte, és a város a
maximális időt kitölti a megadásával, akkor – törvényesen – december második felére kaphatná kézbe a vállalkozó. Vagyis lemaradna a legnagyobb forgalomról. – Ez a fajta nem hivatalos diszkrimináció azonban beláthatatlan folyamatokat indítana el. Ha a hivatalnokok akár politikai, akár helyi vállalkozói, akár más nyomásra elkezdenek „játszadozni” a kérelmezőkkel, akkor előbb-utóbb a helyi vállalkozók közt is viszály támad – mutat rá nem hivatalosan súgó szakértőnk. Ilyen viszályra többek közt éppen az adventi szezonban, a karácsonyfa- és/vagy ajándékárusok közt adódhatna példa. Sokszor ők is viszonylag kis területen – a kisbosnyákon vagy a belváros egyegy kisebb szegletében – zsúfolódnak össze. – A helyi vállalkozói-gazdasági érdekek védelme helyi szinten nem oldható meg: ehhez a magyar parlamentnek kellene erre megfelelő törvényeket hoznia – tette hozzá forrásunk. Kép, szöveg: KZ
Ivartalanítási akció, támogatással Tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre és az ebadó lehetséges bevezetésére, a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület (KÁE) ivartalanítási akciót hirdet kutyák számára. – Az egyesület a műtét összegének felét a nehéz anyagi helyzetben levő tulajdonosoknak támogatásként ítéli oda – tájékoztatott Rémánné Halmosi Éva, a szervezet elnöke. Az ivartalanítási akcióra jelentkezni
2011. december 14-ig lehet naponta 1718 óra között a +36-30/207-45-99-es telefonszámon, illetve a halasiallatvedoegyesulet@indamail.hu e-mail címen. Jelentkezéskor meg kell adni a tulajdonos nevét, címét és telefonszámát, valamint a kutya nemét, korát és súlyát. A műtétek várható időpontjai 2012. január és február hónapban lesznek. A további részleteket a tulajdonossal a KÁE képviselői személyesen fogják megbeszélni. P. Á.
2011. december 7.
ingatlan
Nem lesz ingatlanadó, szó van ugyanakkor egy, az üresen álló (jellemzően befektetési célokat szolgáló) telkekre vonatkozó adónem bevezetéséről városunkban. A most körvonalazódó új adópolitika az igazságosabb teherviselés jegyében készül. Mint a polgármester lapunknak elmondta, mind a lakossági, mind a vállalkozói terheket kiegyenlítetten kezelő adórendszer kialakításán dolgoznak. Bár jobb- és baloldalról, valamint a szakmai oldalt képviselő több önkormányzati érdekszövetség részéről is folyamatosan a bírálatok kereszttüzében áll a parlament asztalán fekvő több (önkormányzaÚj adópolitika körvonalazódik Halason ti, köznevelési, költségvetési, stb.) törvény tervezete, a központi aka- sainak mértékéig vállalhat fel nem si adót azonban végül a parlament személyek kommunális adója jerat továbbra is érvényesülni látszik. kötelező feladatokat. nem fogadta el. Így az ez alapján lenleg 7.000 Ft/év, mely minden tervezett ingatlanadó bevezetése egyes ingatlanra vonatkozik. MenNincsenek számok Milliárdos elvonás sem kerülhet szóba. Az új adótör- tes az adó alól a város külterüleA feladat- és az ehhez kapcsoló- Az adóbevételekkel kapcsolatban vényekhez igazodva, a megtaka- tén lévő ingatlan, a szükséglakás, dó forráselvonások miatti aggodal- a koncepció összeállításának pilla- rítások és igazságosabb tehervi- a komfort nélküli lakás. Nem kell mak mellett az idő előrehaladtával natában – a benyújtott kormány- selést szem előtt tartva készíti el kommunális adót fizetnie továbbá adódó bizonytalanság is egyre na- párti módosítások alapján – azt a városvezetés az adózásról szóló annak a tulajdonosnak vagy bérgyobb feszültségeket okoz. Soha lehetett tudni, hogy a helyi önkor- helyi rendeleteket. lőnek, aki az adóévben 70. életnem fordult még elő ugyanis, hogy mányzatok gépjárműadója, vissza- Az iparűzési adó Halason a ma- évét betölti, vagy már betöltötte. a településvezetők novemberre ne forgatott személyi jövedelemadó- ximumon, vagyis 2 százalékon Az előkészítés alatt álló rendelet kaptak volna 80 százalékban fix, a ja és az iparűzésiadó-bevételének van. Amin változtatni lehet, az a az igazságosabb teherviselést hetervezhetőséghez nélkülözhetetlen 20%-a a központi költségvetés be- mentességet élvezők köre. Jelen- lyezi előtérbe. főszámokat, a következő évi tá- vétele lesz 2012-től. A változások leg mentes az adó alól az a vál- – Számos 70 év feletti magánmogatásokra vonatkozóan. Most legsúlyosabban az iparűzésiadó- lalkozó, adózó, akinek/amelynek személy több ingatlant is birtokol, ez a helyzet állt elő. Az önkor- bevételt érinthetik. Ez az idénre az adóévre vonatkozó vállalko- sok esetben találkozunk külterületi mányzatok, lényegében egy-egy várható 765 millió után jövőre vár- zási szintű adóalapja nem haladja luxus-ingatlanokkal. Az aránytalan tervezet és az ahhoz benyújtott hatóan 153 millióval csökken. Ösz- meg a 2 millió forintot. Ennek el- teherviselést igazságosabbá kívántöbb száz módosító javaslat alap- szességében nézve még katasztro- törléséről folynak megbeszélések, juk tenni azáltal, hogy természeteján kell, hogy következtessenek a fálisabb a kép, ugyanis az államhoz ami 15 milliós pluszbevételt hoz- sen figyelembe vesszük a családok 2012-es kormányzati elképzelé- kerülő helyi bevételek több mint hatna. Az építményadó jelenleg szociális helyzetét, teherbíró késekre. Ilyen körülmények között egymilliárdos bevételkiesést okoz- 620 Ft/m2, amelyből idén 175 mil- pességét. A kommunális adó beszületett meg Kiskunhalas jövő évi nak majd a városnak. Az állam – lió forint folyik be. Minden 10 Ft- vétele a városfejlesztés pénzügyi költségvetési koncepciója is. Mint az első elképzelések szerint – a he- os emelés 3 millió forint bevétel- alapja, ez az adó nemcsak azért ahogy ebben szerepel, a helyi fel- lyi adók szinte korlátlan jogcímű és növekedést jelent. A törvény adta van, hogy egy-egy konkrét ingatadatellátás tervezéséhez szükség mértékű bevezetésével kompen- maximális lehetőséget nem ki- lantulajdonos elvárásait teljesítsük, van a központi kormányzati dön- zálta volna a bevételkiesést. használva kisebb mértékű igazí- hanem általában a város élhetősétések előzetes ismeretére. A kötetásról folynak tárgyalások, amely gét és vonzóvá tételét kell, hogy lező feladatellátás mellett ugyanis A halasi adócsomag további 9 millió forint bevételt je- szolgálja. Ebből a bevételi forrásból az önkormányzat csak saját forrá- Az ezt lehetővé tevő települé- lentene a városnak. A magán- képezünk pályázati önerőt, vagy
Igazságosság és megtakarítás
5 lakást ad el a város
Napokon belül piaci áron fogja értékesíteni a város 5 bérlakását. A 34 és 62 négyzetméter közötti ingatlanokhoz állapotuktól függően akár olcsóbban is hozzájuthatnak az érdeklődők. Az önkormányzat idei költségvetésében 50 milliós bevételre számít ingatlanértékesítésekből. Fizetőképes kereslet hiányában azonban ez már szinte biztosan nem fog teljesülni. Többek között a hosszú ideje eladásra kínált Bethlen tér 6. alatti ingatlan12, illetve az Eötvös utca 10. alatti ingatlan16,2 millióért ugyanis nem talált gazdára. Javíthat azonban a helyzeten az a most piacra dobott 5 lakás, amelynek értékesítését napokban kezdte meg a Városgazda Zrt. Az önkormányzat ezúttal kifejezetten alacsonyabb forgalmi értékű ingatlanok értékesítését jelölte ki. Vannak köztük távhős panelek, illetve téglaépítésű gázfűtésesek. Az
Esze Tamás lakótelepen 2. emeleti, 45 négyzetméteres, 2 szobás lakást, a Kuruc Vitézek terén egy 2. emeleti 62 négyzetméteres 1+2 félszobás, valamint egy 1. emeleti 34 négyzetméteres 1 szobás lakást kínálnak eladásra. Ezek mellett az Állomás utcában egy 2. és egy 4. emeleti ingatlan vásárolható meg, amelyek 55, illetve 49 négyzetméteresek és 2 szobásak. A lakások értékbecslése még folyamatban van, de azok ára valószínûleg 5-7 millió forint között lesz majd. – A lakások árát befolyásolja majd a lelakottság mértéke, így a piaci árhoz képes néhány százalékos eltérések lehetnek majd – nyilatkozta a Tükörnek Molnár Ferenc igazgató. A Városgazda még idén szeretné valamennyi meghirdetett lakást árverés útján értékesíteni. (ha)
valósítunk meg utakat, járdákat, zöldfelületeket, közvilágítást – tájékoztat Gyovai István. A polgármester lapunknak azt mondta, az adó mértékét nem feltétlenül kívánják emelni, de azt is figyelembe kell venni, hogy a kormányzati elvonásokat az eddig végrehajtott és tervezett takarékossági intézkedések nem tudják teljes mértékben pótolni. A garázsingatlanok esetében csak a több garázst birtokló tulajdonosok tartoznak fizetési kötelezettséggel. Jön a telekadó A 2012. évi költségvetés kieső bevételeinek kompenzálására – a törvény adta lehetőséget kihasználva – telekadó bevezetésének előkészítése indult meg. A polgármester szerint jelenleg csak vizsgálják ennek lehetőségét. – Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez az adó kizárólag üres, beépítetlen, használatban nem lévő, nem magántulajdonú ingatlanokra vonatkozik. Több száz olyan használaton kívüli ingatlan van a város környékén, amelyet a tulajdonosai egykor olcsón, befektetés céljából vettek meg, arra számítva, hogy azokat majd a város terjeszkedésekor jelentős haszonnal tudják értékesíteni. Ezek a telkek eddig mindenfajta adófizetés alól mentesek voltak. Az igazságos teherviselés jegyében ezt meg kell szüntetni, a város fejlesztésére fordított adóbevételek ezeknek a telkeknek az értékét is emelik – fogalmaz Gyovai István. Az új adótörvények, a jelenlegi elképzelések szerint 90 milliós bevételtöbbletet eredményeznek majd, és azokról december 19-én születhet döntés. Hegy-s
HÍREK 2011. december 7.
innen onnan Donorköszöntő
A kecskeméti városháza dísztermében köszöntötték a többszörös véradókat – köztük halasiakat – és szervezőket a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének véradó napi ünnepségén. Országosan 400 ezer egység vérre van szükség Magyarországon, amit donorok biztosítanak. Az ünnepségen a kitüntetettek között Pro Vita-díjat kapott Posztobányi László halasi zenész-újságíró többszörös véradó. Elismerték a legjobb donorszervezők munkáját is. A kitüntetéseket Zombor Gábor kecskeméti polgármester, a Vöröskereszt megyei elnöke adta át. (pá)
Gyurcsány jön alakítani
Rövid időn belül második alkalommal érkezik városunkba az exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc. Szerda délután 5-től lakossági fórumot tart a Csipkeházban, és több bejelentést is tesznek. Egyik ilyen, hogy a városban is megalakul a Demokratikus Koalíció Pártja, amelynek eddig 18-20 fős tagsága van. A helyi szervezet is csatlakozik ahhoz a mozgalomhoz, amely az itteniek véleményét kéri ki a képviselő-testület feloszlatásáról. A Tükör arról is beszámolt az elmúlt hetekben, hogy Várnai László expolgármester mellett Váradi Krisztián képviselő is távozott a helyi MSZP alapszervezetből, és belép az új baloldali tömörülésbe. (jl)
Bagó az iskolaelhagyókról
Régiónk EP-képviselője is támogatta azt az Európai Parlament elé került jelentést, amely az iskolai lemorzsolódás csökkentésével kapcsolatos. Bagó Zoltán szerint az iskolai lemorzsolódás különösen a szegény és hátrányos helyzetű gyermekekre jellemző. A magyarországi roma gyermekek esetében további intézkedésekre van szükség, hogy megvalósuljon az oktatás azon célja, miszerint mindenki egyenlő eséllyel válhat sikeressé. – A korai iskolaelhagyás negatív következménye és csökkentésének jótékony szociális és gazdasági hatása széles körben ismert. Magyarországon sem csak az iskola tehet a gyermek kimaradásának megakadályozásáért, kell egy, a folyamatot megelőző intézkedés is – fogalmazott Bagó Zoltán. (ha)
Vakáció – itt a vég? A társaság még bízik a jövőben, az önkormányzatok kevésbé
Újabb település szabadult meg a Vakáció Kft.-ben meglévő tulajdonrészétől, sőt, felvetődött Kiskunhalas kilépésének ötlete is. Ezzel szemben a társaság bízik a folytatásban, és már a következő év feladatait tervezi. Elkészült a Vakáció Közhasznú Nonprofit Kft. által működtetett ifjúsági táborok idei működésének összegzése. Az elmúlt évek adataihoz viszonyítva az idei évet jobb eredménnyel zárták a szálláshelyértékesítés területén. Biztatóbb jövő A tulajdonos önkormányzatok fenntartásában lévő intézmények közül négy település táborozó gyerekei használták a szálláshelyeket 7-8 napos programjaik keretében.
Az ebből származó bevételek az egy évvel korábbi szezonhoz képest növekedtek. – A balatonakali tábort közel 70 százalékkal nagyobb mértékben tudtuk értékesíteni, ugyanakkor Sikonda kihasználtsága 37 százalékkal visszaesett tavalyhoz képest – tájékoztatott az ügyvezető. Makai Tamara beszámolójából kiderül az is, hogy már gőzerővel készülnek a következő szezonra. A táborokban fokozatos felújítások, fejlesztések indulnak el. Ezt a célt szolgálják az elmúlt hetekben megkezdett munkálatok.
tására, valamint egy előtető megépítésére az étkező bejáratánál. Az ügyvezető szerint Balatonakalira már most 4 turnust lekötöttek az igénylők, legfontosabb céljuk pedig, hogy a táborok együttes bevételei növekedjenek, csökkentve a tulajdonos önkormányzatok terheit. – Arra szeretnénk ösztönözni a tulajdonos települések lakosait, a tábor- és kirándulásszervező iskolákat, intézményeket, hogy elsősorban a mi szálláshelyeinket vegyék igénybe kedvezményes díj ellenében – mondja Makai Tamara. Felújítások indultak Hogy erre mennyire lesznek foA felújítás keretében már sor ke- gadókészek az önkormányzatok, rült a balatoni táborhely konyha- azt egyenlőre nem tudni. étkező épületének tetőszigetelésére, nyílászáróinak cseréjére, Szabadulnának tőle elektromos rendszerének megújí- Ami tény, hogy az utóbbi idő-
Milliós károk, elpusztult szárnyasok
Jánoshalmán egy családi ház tetőszerkezete kapott lángra múlt szerdán. Senki nem sérült meg, de az anyagi kár több millió forintra tehető. Egy nappal később ismét Jánoshalmára riasztották a halasi tűzoltókat, ahol egy emeletes társasház harmadik emeletén csaptak fel a lángok. Az emelőkosaras jármű és egy fecskendő igyekezett a jánoshalmi önkéntes tűzoltók segítségére. Két helyiségben keletkezett a tűz, ahol
rengeteg szemetet halmoztak fel az ott lakók. Személyi sérülés nem történt, de egy idős asszonyt be kellett nyugtatózni, később az orvosi ügyeletre szállították. Múlt pénteken a halasi piacon egy lángossütőben keletkezett tűz. Szemtanúk elmondása szerint többméteres lángok csaptak fel, amikor az épületben egy fémedényben tárolt olaj lángra kapott. A tulajdonos lélekjelenlétén múlott, hogy nem keletkezett nagyobb tűz, egy poroltóval igyeke-
zett megfékezni a lángokat a tűzoltók kiérkezéséig. Közel ötszáz liba pusztult el vasárnap hajnalban egy majsai állattartó telepen, amikor egy fóliával borított, 400 négyzetméteres épület gyulladt ki. A lángokat a halasi hivatásos tűzoltók és a majsai önkéntesek oltották el, az anyagi kár megközelíti az 5 millió forintot. A tűz keletkezésének okát szakértő bevonásával vizsgálják. P. Á.
szakban egyre többen inkább szabadulnának tulajdonrészüktől. Három éve Jánoshalma egy cégnek adta el érdekeltségét, legutóbb pedig Borota ajánlotta fel azt megvételre. Könnyen lehet, hogy Halas is meglépi ezt. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen Jekő Attila úgy fogalmazott, hogy a társaság csak a pénzt viszi, miközben évek óta sikertelenül próbálja megszerezni a táborok tulajdonjogát. A képviselő (volt alpolgármester) úgy látja, hogy a jelenlegi kormányzatnak nincs is szándékában azokat kiadni a kezéből. – Kiskunhalas évente 4-5 millió forintot költ a táborok fenntartására, vagyis egy állami tulajdon korszerűsítésére. Ez a pénz jobban hasznosulna, ha odaadnánk a helyi intézményeknek, csökkentve ezzel a táborozási kiadásokat – fogalmazott lapunknak a képviselő, aki szerint már tavaly is szóba került Halas tulajdonrészének eladása, ami most ismét napirendre kerülhet. A társaság ügyvezetője ezzel szemben optimista. Bizonytalan jövő Szerinte egyértelműen nincs kimondva, hogy a táborok tulajdonjoga nem szerezhető meg. Sőt, Makai Tamara azt mondja, hogy ő olyan tájékoztatást kapott, amely szerint érdemes próbálkozni. A kormány minden évben meghatároz egy önkormányzati kézbe adható állami tulajdonrészt, ebbe pedig beleférhet akár ez is. Kérdés azonban, hogy az ország, illetve a város gazdasági helyzetét látva, van-e, lesz-e erre akarat, illetve igény. Hegy-s
Rontás után lopás
Egy 51 éves halasi nő feljelentést tett egy 37 éves vadkerti férfi ellen, aki tavaly értékes arany ékszereket is azzal vitt el tőlük, hogy megtisztítja azokat a rontástól. Ezeket viszont a mai napig nem adta vissza: csak hitegette őket. A rontást egyelőre nem sikerült levenni, de a mintegy 400 ezer forint értékű arany ékszer és más tárgyak nyomtalanul eltűntek. Az ügyben a halasi rendőrség nyomoz. (pá)
2011. december 7.
egészségügy
innen onnan Cigistop Halason is?
Kincset hoztak a kórházba
osztályon. Szintén a helyi szakmai munkát erősíti, hogy december 1-jétől a reumatológián egy szakorvosi képzésben résztvevő új munkatársat alkalmaznak a kórházban.
A kormány tervei szerint szigorodnak a dohánykereskedelem szabályai: a tervezet szerint a 2000 fő alatti településeken egy, míg a nagyobb városokban 2000 lakosonként egy elárusítóhely lenne, és csak dohányboltokban lehetne a jövőben hozzájutni a cigarettához. Kiskunhalas esetében 14-15 helyen lehetne 2013. január 1-je után füstölnivalót vásárolni. Konkrét döntés nem született, de több kereskedés aggodalmát fejezte ki a tervezet miatt. (jl)
Még lehet nappali pszichiátria
Kincsek idén, jövőre – A sürgősségire kiváló felkészültségű munkatársakat találni felér egy kinccsel – mutatott rá Lengyel János. A kórház orvosigazgatója az intézmény szakmai munkája és jelentősége elismerésének érzi, hogy ilyen számban jelentkeztek rezidensek. – Hét meghirdetett helyre hárman jelentkeztek, és ezzel ráadásul fontos területekre sikerült szakembereket hozni. A folytatás is kedvező, mert két szigorlatos orvos tölti itt a gyakorlati idejét, és szándéknyilatkozatban már jelezték, hogy jövőre itt kezdenék meg pályájukat. (HT-összeállítás)
Bár a legutóbb képviselő-testület elé került előterjesztés szerint a város nem biztosított volna ingatlant a kistérségnek, sőt, nem is támogatta egy nappali pszichiátriai gondozó elindulását, az ennek ellenére még megvalósulhat. Mint megírtuk, a kistérségi társulás januártól tervezte, fejleszti, térségi szintre emeli a pszichiátriai, fogyatékos, illetve szenvedélybetegek ellátását. A tervek szerint ezzel 20 munkahelyet teremtenének, és 50-60 főnek adnak lehetőséget a szociális foglalkoztatásban való részvételre is. Az önkormányzat múlt héten a beterjesztett előterjesztést levette napirendjéről, és arról várhatóan e hónapban dönt. Úgy tudjuk, a városháza ismét megvizsgálja a társulás kérését. (ha)
Tüneményes, barátságos és rendkívül érdeklődő kisfiú az 5 esztendős Windecker Endre. Kissé bicegős járása árulja el, hogy nem Súlyos betegségben szenved a kötönyi kisfiú egészséges. Idén tavasszal derült ki, hogy olyan genetikai eredetű betegsége van, amely az orvostu- nyei szörnyűek, izomsorvadás lép küzdenek gyermekükért, életük nek részt, és bíznak abban, hogy domány jelen állása szerint gyó- fel. Az apa, Endre és az anya, Eri- legfőbb értelméért. Gyógyúszás- előbb-utóbb eljut a tudomány argyíthatatlan. A kór következmé- ka egyetlen pillanatra sem adja fel, ra járnak, fejlesztő tornákon vesz- ra a szintre, hogy megtalálják a
gyógymódot, vagy legalább késleltetik kissé a következményeket. A család rendkívül nagy szeretetben él, de anyagi tartalékaikat felélték. Az édesapa nem tud dolgozni, mivel állandóan otthon kell lennie. Felesége néhány évvel ezelőtt szélütést kapott, emiatt az egyik kezét nem tudja használni. – Nagyon nehezen élünk. A magas benzinárak miatt nagyon gyorsan elfogy a pénzünk – mondta az apa. A család a külterületen él, Máriás Mária gyakran látogatja őket, és segít nekik. Ottjártunk idején adta át azt a 82 ezer forintot, amelyet a kötönyiek ajánlottak fel. – Bált szervezek tavaszra, hogy így segítsem Endre gyógykezelését. Vannak németországi kapcsolataim, szeretném, ha kinti orvosok is megnéznék a kisfiút – nyilatkozta a Tükörnek Mária. Kép, szöveg: JL
Országos viszonylatban is kiemelkedő arányban jöttek rezidensek a helyi gyógyításba Az országos 4-5-tel szemben Halason csaknem 50 százalékos arányban sikerült feltölteni a kezdő orvosi helyeket. Az orvosigazgató örömmel újságolja: jelentősen megerősödött a gyógyítás a halasi kórházban, sőt: jövőre tovább bővül a szakember-állomány a városi intézményben. Kimennek, bejönnek Az orvosi egyetemet elvégzett, általános orvosi diplomát szerzett, pályakezdőként dolgozó gyakorló orvosok – világszerte ismert szóhasználattal rezidensek,
azaz meghatalmazottak – alkalmazása, utánpótlása igen fontos minden gyógyintézmény szakmai életében, hiszen rájuk épül a folyamatosság. Ismert, hogy az országban – elsősorban a külhoni egészségügyi intézmények jobb, méltányosabb költségvetési helyzete miatt – jelentős számban vándorol el a magyar pályakezdő orvostársadalom külföldre, ezért (is) egyre nehezebb a hazai kórházakba rezidenseket találni. (Nemrég az egyik kelet-magyarországi kórházban a 27 meghirdetett rezidensi állásra csupán 2 jelentkező akadt.)
Szakemberekkel erősítünk A Semmelweis Halasi Kórház tavaly és idén 7 helyet hirdetett meg pályakezdő orvosok számára. A jelentkezők nemcsak számarányukkal, hanem szakmai felkészültségükkel is nagyban megerősítik a helyi gyógyítást. A Sürgősségi Betegellátó Osztályra egy frissen – nem mellesleg évfolyamelsőként – végzett fiatal doktornő került, aki korábban itt végezte gyakorlatát, s már akkor kifejezte igényét, hogy rezidensként a városi kórházba kerülhessen. Október 1-jétől továbbá két új rezidens dolgozik a gyermek-
Szörnyű tudattal kell együttélnie a harkakötönyi Windecker-családnak. Szemük fénye, büszkeségük, az 5 éves Endre olyan gyógyíthatatlan, genetikai eredetű betegségben szenved, amelynek következményeként elsorvadnak az izmai. Az anya, Erika és az apa, Endre mindent megpróbál, és egyaránt bízik a segítő összefogásban és a csodában.
Segítségre várnak!
10
riport 2011. december 7.
Min botlott meg a lovasprogram? Kitalálták, felmérték, szervezték, aztán visszarántották a gyeplőt a diáklovagoltatásban Alig érné el az egy-kétmilliós öszszeget, mégis áll, leállt az a lovasprogram, amelynek célja és jótékony hatása sokakat megmozgatott a városban. Önkormányzati és iskolai illetékesek, szülők szervezkedtek azért, hogy közelvigyék gyermekeiket a lovassport megismerésének, megkedveltetésének első mozzanataihoz – most aztán (állami) pénz híján visszahőköl az egész. Egészségbiztosító Mentálisan, pszichésen és fiziológiás szempontból egyaránt hallatlanul értékes hozzájárulást tud adni a lóval való foglalkozás, a kísért-őrzött lovaglás már az egészen kicsi vagy sérült gyerekeknek is. Ezzel a céllal
indult az a kezdeményezés, amely Halason – számos hasonló, rokonszenves és sikeres előzmény után – hivatalos, önkormányzati-iskolai keretek között biztosította volna ezt a lehetőséget. Népszámlálás A városházán az akkor még hivatalban lévő – a lovassportot hivatásszerűen ismerő és a lótenyésztésben jártas – Dózsa Tamás Károly alpolgármester vette a kezébe. Az előkészületek során azt kérték az iskoláktól: írják öszsze a heti rendszerességű, a délutáni napközis programokba illeszthető lovasfoglalkozások iránti igényeket. Aszerint, ki tud, hajlandó áldozni is egy ilyen programra,
M it tud a ló ? Az utóbbi évtizedben hétről hétre komoly sikerrel zajlott a lovasiskolában a tanulásukban és értelmükben hátráltatott gyermekek fejlődését elősegítő lovas terápia. A halmozottan sérült gyermekek életét és mindennapjait a lovak és a lovaglás segítségével nemcsak szebbé, élménydússá varázsolják, de jelentősen hozzájárultak lelki, fiziológiai állapotuk javulásához is. A gyógypedagógiai lovaglást és lovas tornát elsősorban pszichés problémák, kommunikációs, viselkedés- és tanulási zavarok, illetve autizmus esetén alkalmazzák. A terápiában ha a körülmények megfelelőek, a kezelt akár önállóan is lovagolhat: ekkor nem a ló mozgása, hanem az ember és a ló közvetlen érintkezése a lényeg, ami maga-
illetve ki igényelné, ha erre állami vagy önkormányzati támogatás lehetőséget ad. Az igények összegzése során kiderült, hogy számottevő igény van erre, elsősorban természetesen a szülők pénztárcáját tovább nem terhelő keretek között. Úgy tudjuk, iskolánként összesen legalább egyegy osztálynyi diák jelentkezett – összesen 120-150 fő. Ez, a lovassportban szokványos tarifákat alapul véve, igen tetemes öszszeget jelent, hiszen egy-egy óra bér-lovagoltatás díja 2000 forint körül van. A halasi iskolások egészségügyi és fejlesztő célú lovagoltatása így évente 10-15 millió forintos kiadást jelentene az önkormányzatnak.
biztosságra, felelősségre neveli a gyerekeket. Bár általános cél az általános fejlesztés és nevelés, de segítségével egy-egy érzékszerv külön is fejleszthető. Ugyanakkor a vázrendszerre, az izmokra is kedvező hatású: alkalmazható mozgásszervi, ortopédiai megbetegedések (például hanyag tartás, végtagfejlődési rendellenességek, gerincferdülés, csípőficam) kezelésében, továbbá koordinációs és egyensúlyzavarok, izombetegségek vagy a sclerosis multiplex terápiájában is. A lovaglás olyan tartási reakciókat vált ki az emberből, amelyek később aztán járás közben is automatikusan kiváltódnak. Maruzsenszki Erna, az Egységes Református Pedagógiai Szolgálat gyógypedagógus-igazgatója akkor azt mondta lapunknak: a terápia pozitív ha-
Segítő siker A folytatás ettől kezdve megjósolható lenne a város pénzügyi helyzetéből fakadó nemleges választ ismerve. Csakhogy például a Kertvárosi-iskolában a városi pénzhiánytól függetlenül is készültek a lovagoltatásra. Az intézmény diákállományának ugyanis csaknem 40 százaléka hátrányos helyzetű, így igen jelentős állami pályázati támogatást élveznek különféle alternatív képzési, szabadidő-eltöltési, fejlesztési programokra. – Az idén is pályáztunk, és mivel 2006 óta eddig minden ilyen HHH-s (halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek segítésére kiírt – a szerk.) pályázatunk nyert, bízunk
Mit nem tudnak a fiatalok? A halasi fiatalok többsége naponta átlag 2,5 órát tölt tévé és csaknem 2 órát számítógép előtt, ám hétvégén ez az időmennyiség 3 és 3,5 órára nő. Kisebb részük ennél is sokkal többet: bő 10 százalékuk napi 6 órát ül tévé és komputer előtt, vagyis a serdülők a hétköznapi szabadidejük 93, hétvégi szabadidejük 70 százalékát(!) töltik a szobában, görnyedve vagy fekve a televíziót és/vagy a számítógépet bámulva. Nem meglepő, hogy a halasi tinédzserek 15-23 százalékánál tapasztalhatóak mozgásszervi elváltozások (gerincferdülés, hanyag tartás), több mint 10 százalékuk túlsúlyos és magas vérnyomásos, látási problémája átlag 35(!) százalékuknak van. Noha egy nemrégiben készült felmérésen a fiatalok bő harmada azt nyilatkozta, hogy rendszeresen sportol, a szabadidő-eltöltés során a mozgás úgyszólván nem jelenik meg kellő súlylyal a programban. A lányok 58, a fiúk 67 százaléka napi 1 óránál is kevesebbet(!) mozog – mondta nemrég lapunknak egy helyi ifjúsági védőnő.
A gyerekek-fiatalok men ugyanúgy kiemelten jó hat a társakkal való viszony kapcsolatos fejlődésükre. tebb” kópék is megjámbor vagy figyelemzavarral küz kedtek, irányítottak! – mo
2011. december 7. benne, hogy ezzel is sikerrel járunk. A problémát most az okozza, hogy a minisztérium a saját magára vonatkozó szabályokat sem tartja be, és nem hirdet pályázati eredményt, így a pénzt sem folyósítja az iskoláknak, azaz nekünk sem – mutat rá Kovács Sándor. Az iskolaigazgató már csak azért is fontosnak, hasznosnak és kifejezetten előremutatónak tartja a lovagoltatást, mert pozitív példát ad egyes hátrányos helyzetű diákoknak, csoportoknak. – Sok gyerek szeretne nemcsak alapfokon tudni lovagolni, hanem a lovász szakmában is ismereteket szerezni. Már volt is olyan roma diákunk, akinek sikerült is így elhelyezkednie a lovardában – mondja Kovács Sándor. Hozzáteszi: ha a pénz megjön a minisztériumtól, ők egészen biztosan fordítanak erre a célra abból a keretből. Jámbor kópék csodája A Fazekas-iskolának jelenleg nincsenek tartalékai a gyerekek lovagoltatására. Ők is begyűjtötték a jelentkezéseket, de azok között is csak egy-két fizetőképes igénylő akadt: a többiek mind támogatással éltek volna a lehetőséggel. – Nekünk a közelség miatt különösen kedvező lett volna ez a program. Külső, városi vagy állami támogatás nélkül viszont mi nem tudjuk biztosítani ennek költségeit – mondja az igazgatónő.
ntális, kognitív állapotára tással van a lovaglás, mint yukra, a beilleszkedéssel – Még a „legelvetemülrodtak, a rossz mozgással zdők is csodálatosan viselondja a pedagógus. tással van a fiatalokra. A terápiát egyébként Buskó Gabriella lovas terapeuta vezette, aki akkor az ország 20 ilyen kiképzettségű szakembereinek volt egyike. Könynyes szemmel mesélt például arról a 15 éves halasi fiúról, aki a lovas terápia megkezdéséig egyáltalán nem tudott járni. Több éves kitartó munka és a különleges foglalkozás eredményeként azonban mára már önállóan is tud közlekedni…
riport
11
Azt ugyanakkor Nagy Czirok Lászlóné is megemlíti, hogy a gyerekek-fiatalok mentális, kognitív állapotára ugyanúgy kiemelten jó hatással van a lovaglás, mint a szocializációjukra, azaz a társakkal való viszonyukra, a beilleszkedéssel kapcsolatos fejlődésükre. – Amikor a Pici-paci-tanyán jártunk gyerekekkel, még a „legelvetemültebb” kópék is megjámborodtak, a rossz mozgással vagy figyelemzavarral küzdők is csodálatosan viselkedtek, irányítottak! Visszahívás, elhívás A nemrég visszahívott alpolgármester cáfolja, hogy a személyével kapcsolatos változások befolyásolták volna a program megvalósulását. – Gondolja, hogy meg merem említeni a mai pénzügyi helyzetben, hogy erre a célra mennyi pénz kellene? – vezet érdeklődésemre rögtön a probléma közepébe Dózsa Tamás Károly. – Nem alpolgármesterként kezdtem hozzá a program szervezéséhez és elindításához, hanem a lovasélet, a sport iránti elhivatottságom miatt. Így az, hogy visszahívtak, nem is érinti, érintené annak megvalósulását. A probléma az, hogy míg az egyik iskola (mint említettük, a Kertvárosi – a szerk.) nem kapja meg az állami pályázati támogatást, addig másutt az önkormányzati költségvetés szűkössége nem
„
F Halason tömegével kellene elaltatni a gazdátlan állatokat a külföldi adományozók támogatása nélkül
Miért lenne jó az ebadó? A halasi állatvédők szerint végső soron enyhíthet a kóborállat-sokasodáson A városban működő állatvédők támogatnák az ebadó újbóli bevezetését Halason. Szerintük a problémák megoldásához elsősorban a lakosok felelőtlen állatszaporítását kellene megfékezni. Az önkormányzatok maguk döntik el, beszedik-e a „hozzájárulást”. A képviselő-testület legutóbbi ülésén volt napirenden a 2012. évi költségvetési koncepció, de ebben még nem szerepelt az ebadó bevezetése. Az Országgyűlés múlt héten fogadta el a szigorított állatvédelmi törvényt, amelynek egyik lényeges pontja, hogy az önkormányzatok számára eb rendészeti hozzájárulás kivetésére ad lehetőséget, és kötelezővé teszi legalább háromévente egyszer a településen az ebösszeírást. Ekkor az állatok gazdáinak nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levélcímét és többek között a kutya fajtáját, születési idejét, nemét, színét, nevét rögzítik. Kik mentesülnek az adó alól? Az elfogadott törvény értelmében az önkormányzatok évente egyéb kutya esetén 6000 forint eb rendészeti hozzájárulást szedhetnek a kutyák gazdáitól. Ez alól kivételt élveznek a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő vagy terápiás, a honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott, az ivartalanított, az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, eb rendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet telephelyén tartott, valamint állatmenhelyről, eb rendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől örökbe fogadott kutyák.
tud erre forrást biztosítani. Tény, hogy a lovassport nem az olcsóbbak közé tartozik, nem elég hozzá egy edzőcipő… A lovat etetni, gondozni kell, felszerelni, mindezt szakemberek háttérmunkájával, a gyerekek lovagoltatásához szintén szakmai felkészültségre van szükség, és mindezt meg kell fizetni – egészíti ki Dózsa Tamás Károly. Ezért hozzáteszi: továbbra is azon lesz, hogy a program folytatódjék, megvalósuljon. Kép: Sebestyén István, Ebszámlálás és ivartalanítás Szöveg: Kohout Zoltán Rémánné Halmos Éva, a Kiskun-
halasi Állatvédő Egyesület (KÁE) elnöke szerint fontos, hogy az esetleges ebadó bevezetését mindenképpen előzze meg az ebek öszszeírása, ami reális képet nyújthat a kutyák számáról, egészségi állapotáról, és minden állatot nyilvántartásba vezet majd. A KÁE egyetért a törvény szándékával, amely a felelős állattartásra ösztönözheti az állattartókat. A halasi állatvédők szerint a problémák megoldásához elsősorban a lakosok felelőtlen állatszaporítását kellene megfékezni. Az állatvédők úgy látják: az állatvédelmi törvény szigorítása rövidtávon megnövelheti a kóbor kutyák számát, néhányan éppen a díj miatt szabadulnak meg majd állataiktól, ugyanakkor az adó hosszú távon megoldást jelenthet a túlszaporodott kutyapopulációra. Az egyesület egyébként januárra és februárra ivartalanítási akciót tervez éppen a nem kívánt kutyaszületések megelőzésére. Adó fejében szolgáltatás A Kiskunhalasi Állatvédelmi Őrszolgálat elnöke szerint a lakosság jelentős része úgy tart háziállatot, hogy ahhoz nem tud megfelelő körülményeket biztosítani. Vannak, akik divatból tartják házi kedvenceiket, mások felelőtlenül az utcára teszik megunt állataikat, ami
egyébként eddig is bűncselekménynek számított. Eközben az állatvédő szervezetek, az állatmenhelyek költségei egyre magasabbak, erre eddig normatív alap nem állt rendelkezésre, ezt lehet, hogy az ebadó pótolni képes majd. Az állatvédőrség támogatná, hogy az eb rendészeti díj fejében az önkormányzat valamilyen ellenszolgáltatást nyújtson (védőoltás, féregtelenítés, adott esetben ivartalanítás) a kiszabott összeg nagyságától függően. Lesz, vagy nem lesz? Az önkormányzatok maguk dönthetik el, hogy újra bevezetik-e az ebadót. – A halasi képviselő-testület hétfői ülésén került napirendre a város 2012. évi költségvetési koncepciója, ebben azonban egyelőre nem szerepelt az ebadó esetleges újbóli bevezetése – nyilatkozta lapunknak Dózsa Tamás Károly önkormányzati képviselő. A politikus szerint a lakosság terhelhető képessége már így is a határán van, és fennáll a veszélye annak, hogy akik nem tudnák kifizetni az eb rendészeti hozzájárulást (havi 500 forint), inkább szélnek eresztenék a kutyáikat, amely hirtelen olyan többletfeladatot jelentene az önkormányzatnak, amely kezelhetetlen lenne. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos
12
közélet 2011. december 7.
innen onnan Városgazda-per
December 16-ra és január 6-ra írta ki a szegedi bíróság a Városgazda-ügy következő tárgyalási napjait. Valaczkai László volt vezérigazgatót és Krammer Balázs ügyvédet vádolják az ügyben. A 2008-as Harangos téri telephely, vásárlási szándék kapcsán állapította meg a megyei főügyészség a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletét a társaság akkori irányítójával szemben. A perben eddig tanúként meghallgattak több érintettet is, így Nagy Lajos korábbi képviselő, Fődi István vezérigazgató, Várnai László polgármester az elmúlt hónapokban válaszolt a bíróság kérdéseire. Az ügyben eljáró tanács szeretné meghallgatni a két következő tárgyalási nap valamelyikén Lukács László volt alpolgármestert, a Városgazda akkori felügyelőbizottsági elnökét. Erre ugyanis eddig Lukács parlamenti elfoglaltsága miatt nem kerülhetett sor.
Lukács januárban jön
Elfoglaltságai miatt nem vesz részt a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás decemberi ülésén a térség országgyűlési képviselője. Lukács Lászlót Gyovai István, a társulás elnöke hívta meg – egy internetes hírportál szerint – zártkörű megbeszélésre. A találkozó a közzétett kommuniké szerint a parlament felfokozott törvényalkotási munkája miatt nem jön létre. Lukács László januárban tervezi, hogy a halasi nyilvánosság elé lép. A helyi sajtóban közlemények formájában számol majd be törvényhozói munkájáról. Arról nincs szó az írásban, találkozna a város polgármesterével. (ha)
Testületi dupla
Úgy tűnik, hogy még két megbeszélés vár idén a halasi képviselő-testületre. A „rendes” tanácskozásra december 19-én, hétfőn kerül sor, ahol várhatóan újra napirendre kerül majd a költségvetési koncepció. Gyovai István polgármester ugyanakkor jelezte, egy héttel korábban is összehív egy egyeztetést. Ez a nyilvánosság teljes kizárásával zajlik majd, témája pedig a város jövőbeni gazdálkodása lesz. A városvezető azt mondta, hogy erre az időpontra már ismerni lehet majd az önkormányzati, illetve a költségvetési törvényt, amely támpontokat adhat a halasi testületnek is a tervezéshez. A megbeszélésen szóba kerülhetnek majd a jövő évre tervezett helyiadóváltozások is. (jl)
Esztergombák a sötétben Szabad-e, és van-e értelme az önkormányzat feloszlatásának?
Meglepődött bárki is, hogy kiakadt, türelmüket vesztett polgárok Lehetetlen ugyanis, hogy az egyik oldal csupa ártó baromságot, a másik csujöttek el a legutóbbi közmeghallgatásra? pa városfejlesztő és életszínvonal-jobbító okosságot javasol. És ez persze lehetetlen fordítva is. Mégsem alkalmasak arra, hogy közös nevezőt találjanak, Letűnt idill mert a szűk perspektivikus látóterű pártszemellenző vagy frakciófegyelem A közmeghallgatáson eddig jellemzően egymással vagy a városházával volt nem engedi meg nekik. Amikor tehát nem „tudnak” egyetérteni, voltaképbajuk a polgároknak: hangos a szomszédos kocsma, lassú az ügyintézés a hi- pen azt jelenti: nem akarnak egyetérteni. „Nem tudok”-ot általában akkor vatali osztályon, tele van a csatorna szeméttel. Egy boldog, letűnt világ idilli mondunk, amikor titkoljuk az ellenkezésünk valódi okát. Csakhogy amikor problémái ezek. Egy megjavítható, önmaga működésének terhét még elbíró őszintén megmondjuk, hogy „nem akarunk” valamit, akkor tüstént felelősközösség feladatai, amiket csípőből orvosolt a mindenkori önkormányzat: el- séget kell vállalnunk azért, amit nem akarunk. lenőrizte a jegyző a kocsmát, takarította a Városgazda-kocsi az árkot. Ez a felelősségvállalás a politikusokból – tisztelet ismét a kevés kivételnek Amivel most jöttek a polgárok – akik vették a fáradtságot és a bátorságot –, – általában hiányzik; hiánycikk ez Halason is. hogy szóljanak és beszóljanak a széles városvezetésnek, azok már nem ilyen Ha tehát azt mondja a polgár, hogy urak és hölgyek itt nem ővele és nem apró-cseprő gondok miatt emeltek szót. Hanem az Egészért. az ő városával foglalkoznak, hanem saját véleményükkel és pártállásukkal, akkor jogosan dühöng. A civilizáció vége A kiskunhalasi önkormányzatban az ezredforduló óta sokasodnak az ag- Fizetett kötelesség gasztó jelek. Azóta, hogy az országos politika betette az ormótlan, durva és Nem volt elég nekünk a szocialista Zuschlag? Kell, hogy második fideszes – hogy finoman fogalmazzunk – sárostalpú cipőjét a városba. Azóta kór- Esztergomként is emlegessenek bennünket? Félreértés ne essék: mindig minház-ügyben és járda-felújításban, avar-elszállításban és kerülőút-építésben den fél felelős. Sem egy családban, két barát közt, sem egy vezetői testületegyaránt arról szól a „párbeszéd”, hogy ki jobboldali és ki baloldali. Kicsi vá- ben nincs egyszemélyi vagy egyoldalú felelősség. Aki mások vezetését vállalja ros kicsiny politikusai azt gondolták, és gondolják magukról, hogy fontos az magára (nota bene: a vezetettek adóforintjából), annak nincs mérlegelési leő véleményük – hogy fontosak ők maguk. Ezért nem elegendő a szakem- hetősége. Annak kötelessége megtalálni az egyezséget az ellenoldallal. Eheberek véleménye kórház, járda- és avar-ügyben: köll még oda literszámra a lyett egyes halasi testületi tagok jópofa poénokkal cikizik, alázzák egymást. nagylöttyös politizálás is. Folyamatosan próbálják a – jobb önkormányzatiságot érdemlő – lakossáÍgy aztán várható volt, hogy előtt-utóbb gombamód elszaporodnak az got a másik oldal ellen hangolni. Minden okunk megvan rá, hogy belássuk, olyan elmérgesedő helyzetek és ügyek, amelyekben a városvezetés válik le- a lejárató politizálás valójában éppen olyan gyűlölet, mint az, amikor baltáhetetlenné. Míg az évtized elején még csak a politikai viták jelentek meg, val-gépfegyverrel estek egymásnak szekértáborok. Így fordulnak az egyébaddig a korábbi ciklusban már előfordultak tényleges döntéshozatali blok- ként és egyénenként derék és jóravaló politikusaink inkább az elkeserítő testkok (például a Városgazda, a Városmenedzser vagy egy ideig bizonyos beru- vérharc felé. házások esetében). Most pedig csaknem ott tartunk, mint Esztergom, Nem volt elég Zuschlag? Kell, hogy Esztergomként is emlegessenek ahol – képletesen és közvetlenül ért- bennünket? Félreértés ne essék: mindig minden fél felelős. Aki mások ve – majdnem lekapcsolták a várost vezetését vállalja magára, annak nincs mérlegelési lehetősége: a civilizációról.
„
kötelessége megtalálni az egyezséget az ellenoldallal. Ehelyett egyes testületi tagok jópofa poénokkal cikizik, alázzák egymást. És ez már közbűn: azt a közbizalmat ássák alá, aminek a felépítése elsősorban az ő kötelességük és dolguk lenne.
Oszlatni vagy dolgozni inkább...? Ehhez a lebénuláshoz nem kell más, mint totálisan visszaélni a lakosság akaratával. Akárcsak Esztergomban, Halason is kiegyenlített erőviszonyokat hoztak létre a szavazók. Ha politikusként nem politikusok, hanem városmérnökök, orvosok, közgazdászok, értelmes kétkezi szakemberek ülnének a képviselő-testületben, akkor egy ilyen kiegyenlített helyzet áldás volna mindenhol. Akkor a szakmai kérdéseket – követve a szakapparátust – pikk-pakk összeraknák a komoly városatyák és városanyák, aztán egy-két óra múltán mennének sörözni-teázni egymással. Amikor politikusok fognak munkához, akkor fenyegetni kezd az, mint Esztergomban megtörtént, és ami Halason kilátásban van: a politizálás felemészti a szakszerű szolgálni akarást. Itt most sem szakmai munka, sem emberi szóbaállás nincs, mert itt az ókori csordaszellem él: egyik a másikat téveshitűnek és/vagy ellenségnek látja. Ha viszont nincs szóbaállás, akkor nem segít a testület feloszlatása sem. Mivel mindenki meg van győződve a maga igazáról, ezért egy új választáson ugyanazok a jelöltek szerepelnének, akik ma is napirenden vannak. Csakhogy attól, hogy legtöbbjüket újravoksoltatják a polgárokkal, semmi sem változna. Csak a város veszítene újabb hónapokat. A teendő tehát nem ez, hanem az alázatos munka. Lenne.
És ez már voltaképpen közbűn: azt a közbizalmat ássák alá, aminek a felépítése leges-leges-legelsősorban az ő kötelességük és (fizetett) dolguk lenne.
Ahol bukott klubok terelnek „Esztergom országos modell (...), hasonló könnyen megeshet máshol is, ahol a pártérdek felülírja a józan észt. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy Meggyes Tamás hibáit és mulasztásait azért kellene elnéznie esztergomiak ezreinek, mert történetesen Fidesz-szavazók, és teljességgel ki van zárva, hogy a Tétényi Éva mögött álló tiritarka koalíció hívei ilyen állapotokat kívántak volna bő egy évvel ezelőtt. (...) Ha én esztergomi lennék, nagyjából mostanra jutottam volna el odáig, hogy egyetlen helyi pártaktivistában sem bíznék ... mert bebizonyították, hogy éppen én, az egyszerű polgár nem számítok. (...) Én, az egyszerű ember pedig úgysem számítok, legfeljebb ha választás lesz, akkor majd jól beterelnek az egyik szavazófülkébe, és sóvár tekintettel várják, melyik bukott klubra voksolok. Közös a szégyen, közös tehát a felelősség is” – írta nemrég a kormánypárti-jobboldali Magyar Hírlap. Tegyük hozzá a kereszténydemokráciát, de a haladó baloldaliság eszmeiségét is megalapozó Biblia talán legnagyobb alakja, János apostol sem gonAz alkalmatlanság új arca dolkodott másként. „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az Ebben a térben az alkalmatlanság fogalma és jelensége új értelmet nyer. ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben van.” (kohoutz)
Csipkés póló, csipkés sál
2011. december 7.
kultúra
fotó: pál lászló
fotók: az iskola felvételei
F Monostori Melinda csipkevarró
Aki az adventi időszakban halasi csipkét vásárol, csipkés motívumú pólóval vagy sállal ajándékozzák meg, de természetesen ezek külön is kaphatók. – Egy helyi cég készítette a gyönyörű csipkés hímzéseket, amelyek a halasi csipkékhez méltó elegáns ajándékok – nem csak karácsonyra. A Halasi Csipke Közalapítvány ezekkel az új termékekkel nyitja meg a halasi csipke 110 éves fennállásának ünnepi esztendőjét, 2012-t, amikor is számos megtisztelő bemutatkozással, különle-
Családi napok A 2011-es esztendõ a Családok Éve a Felsővárosi Általános Iskolában. Az idei tanévben szakítva a hagyományokkal rendhagyó egészséges életmód vetélkedőt rendeztek. A Felsõvárosi-iskola csatlakozva az országos kampányhoz Családok Évét, illetve családok napját tartott. Jó előre meghirdették a versenyt, hogy minél többen alakíthassák úgy a napjukat, hogy november 11-én és 25-én az intézményben tölthessék a délutánt. A felső és alsó tagozatosoknak külön-külön olyan programot szerveztek, ami gyereknek és felnőttnek egyaránt tartogatott érdekességet. A felsősök és szüleik a megnyitó után előadásokat hallgathattak
meg a kamaszkorról, a családon belüli erőszakról, a gyógynövények életünkben betöltött szerepéről és a leggyakoribb háztartási balesetek elsősegélynyújtásáról. Ezt követően különbözõ feladatok vártak a családokra. Négy területen kellett mindenkinek helytállnia: műveltség, egészséges életmód, családismeret és ügyességi feladatok. A legtöbb pontot begyűjtő család két főre szóló belépőjegyet kapott az iskola szülők-nevelők báljára. Az alsó tagozaton is hasonlóan telt a délután, bár ott a gyerekek és szüleik tizenkét helyszínen teljesíthettek és a végén egy tanúsítvány igazolta, hogy igazán sokat tettek az egészségükért. A résztevevõk szerint jó volt együtt lenni, egészségesnek lenni és családnak lenni azon a napon!
fotó: pál lászló
Újabb ajándéktárgyakkal gazdagodott a Csipkeház kínálata, ezzel is népszerűsítve városunk szellemi kulturális kincsét.
13
Országelsők Strasbourgban
A Gimnáziumi Esték sorozat legutóbbi előadásán az Európai Parlamentben járt sziládys tanulók és tanáraik mutatkoztak be a közönségnek. A Felsővárosi 2009 óta viseli az Élményeiket szóban és fotók által is megosztották az érdeklődőkkel. Erőszakmentes Egészségtudatos Iskola megkülönböztető címet. A A Szilády Áron Református Gimnásaságában vett részt a nagyszabású nevelőmunkában ezért kiemelt fi- zium diákjai képviselték hazánkat rendezvényen. A projektet a Szilády gyelmet fordítanak e témára. az Európai Parlamentben StrasboÁron Református Gimnáziumban műAz idei programjukat a Családok urgban. Ezt a lehetőséget azzal érködő Pro Lingua Idegennyelvi AlapítÉve alkalmából úgy szervezték, demelték ki, hogy megnyerték az vány kezdeményezte, koordinálta és hogy számítottak mindenki rész- EuroMedScola programban való patronálta Péter Imréné elnök vezevételére. Az alsó és felső tagozatos részvételre kiírt európai uniós pátésével. A középiskolások 5 szakbigyerekeknek és szüleiknek egy- lyázatot. Az Európai Parlament plezottságban vitatták meg az aktuális és egy délután szerveztek előadáso- náris ülése előtt, november 12-14. fontos oktatási, foglalkoztatási, migrákat, bemutatókat interaktív játszá- között az Európai Unió 27 tagorszációs, esélyegyenlőségi és környezetvési alkalmakat. Irodalmi összeállítás gából érkező 16-18 éves fiatalok delmi kérdéseket. A Gimnáziumi Esték keretében tanulságos gondolatok találkoztak mediterrán országokcímű sorozat idei utolsó előadásán, az hangzottak el a családról, a gyere- ból származó kortársaikkal. Nagy egyházi középiskola dísztermében szekekről, szeretetről, bánatról. Zoltán angoltanár Csík Kitti, Karmélyesen is beszámoltak tapasztalataAz iskola munkáját egészségne- dos Roberta, Bödecs András, Foikról. Úti élményeiket vetített képekkel veléssel foglalkozó szervezetek és dor Zoltán és Katona Bernát táris színesítették. P. L. intézmények, magánszemélyek segítették. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a nagyon hasznos program, amiért ezúton is köszönetet mondanak. A családi napok alkalmával be- Bábos karácsony és koreográfus: Mándity László. Mindenbizonyosodott, hogy a felsővárosi A Bóróka Civil Ház bábmûhelyében kit szeretettel várnak. Jegyek elővételszülők szívesen látogatják az intéz- december 10-én 10 órakor Bábos ben a Közösségek Házában, az előadás ményt, és több százan sokat tesz- karácsony lesz Fejes Józsefné veelőtt pedig a moziban kaphatóak. nek önmaguk és családjuk egész- zetésével. A Szivárvány csoport a ségéért. H. T. Rózsakenyér, továbbá a Surranó és Zenés aranyvasárnap Peller Anna, Szabó P. Szilveszter és brekkenõ címû bábjátékot adja elõ. Nádasi Veronika, a Budapesti OperettUtána játszóház várja a gyerekeket színház művészei aranyvasárnap Kisés kísérõiket. kunhalason lépnek színpadra. Előadásuk címe: Zenés karácsony. A műsorban Táncgála népszerű musical slágereket, tradicioA Városi Filmszínházban decemnális karácsonyi dalokat, hazai és külfölber 13-án 18 órakor ünnepi táncgádi popszámokat énekelnek december la lesz Betlehem címmel. Fellépnek a 18-án 15 órakor a Városi FilmszínházKiskun Táncegyüttes és a művészeban. Szabó P. Szilveszter Lélekzet című ti iskola növendékei Mándity Lászverseskötetét is elhozza, melyet dedikál ló vezetésével. Az előadás tematikus az érdeklődőknek. (pl) táncjáték Jézus születéséről. Rendező
HALASI PROGRAMOK
Ünneplés a közönséggel Kovács Kati járja az országot Kovács Kati számára természetes, hogy ünnepnapokon is színpadon áll. Egyik szilveszterkor szándékosan nem vállalt fellépést, de később bánta. Azt tartja jónak, ha sok emberrel oszthatja meg örömét. Igaz ez a névnapjára is, így boldogan jött Kiskunhalasra november 25-én, hogy a Coop vendégeként énekeljen. Még egy tévészereplést is lemondott emiatt. • Ez az ünnep, hogy itt lehetek – mondta Kovács Kati, aki a Bibó István Gimnáziumban a közönséggel együtt tartotta idei névnapját. – Szeretem, ha nagy társaság vesz körül.
Egyszer szándékosan nem vállaltam fellépést szilveszterkor, de csend volt a lelkemben. Azóta ha hívnak, akkor megyek, sokkal ünnepélyesebb így egy névnap is.
Az egyik önálló estemet december 25-én tartottam a Pest Vígadóban. Előtte próbáltak lebeszélni róla. Azt mondták, nem lesz ott senki, mégis telt ház volt. Később azt mondták, ilyenre nem volt még példa. Boldog voltam, hogy kitaláltam. Ilyen egy jó Katalin nap is! • A legendás időket idézték a Volt egyszer egy Táncdalfesztivál gálaműsorai. Az egyiket 2009 őszén a Budapest Sportarénában, a másikat tavaly nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartották. Milyen érzésekkel álltál színpadra? • Érdekes volt ennyi kollégával újra találkozni. Élőben énekeltünk nagy zenekarral. Nagy szórakozás volt. Féltem tőle, de jól sikerült, és örülök neki nagyon. Most is járom az országot, a tévéműsorokat. Vasárnap már volt egy Katalin napi köszöntő. Szerepelek rengeteget évközben is. A mai (november 25. – P. L.) reggeli tévéműsort az esti kiskunhalasi fellépés miatt nem vállaltam el. • Néhány évvel ezelőtt fiatal zenekar keresett meg, és kért fel közös koncertekre. • Igen, a Qualitons együttessel több nagykoncertünk volt. Ezek a jazz estek kuriózumok. Rajtuk kívül is felléptem zenekarokkal. (Egerben a Highway Band, Szolnokon a Smile együttes koncertezett vele – P. L.) Négy-ötszázan is eljöttek. Egy emberként énekelték a számaimat. Nagy öröm, hogy ennyien tudják, fújják a dalaimat. • Legutóbb 2002-ben jelent meg lemezed. Mikorra várható a következő? • Egy jó szövegírón múlik, bizonyos kritériumoknak meg kell felelni. Várom a jelentkezőket. Pál László
Könyvbemutató
fotó: pál lászló
kultúra 2011. december 7.
fotó: pál lászló
14
Fourtissimokarácsony A Prima Primissima-díjas Fourtissimo zenekar tagjai tartalmas koncertprogrammal vendégszerepeltek Kiskunhalason, az Alsóvárosi Római Katolikus Templomban advent első vasárnapján. A helyszín és a közelgő ünnep hangulata határozta meg a műsort, amelyben igyekeztek a „hagyományos” ünnepi dallamok mellett a komolyzene területéről is bemutatni néhány szívükhöz közel álló remekművet. Elkísérte őket Magda Dávid orgonaművész is, akivel immár hat éve zenélnek együtt. Közösen készítették el Karácsony című albumukat is. Ami pedig a jövőt illeti: a Fourtissimo továbbra is keresi az új kihívásokat. Mint megtudtuk, a komolyzene és a crossover mellett a jazz és más improvizatívabb műfajok felé is nyitnak. P. L.
Zenés advent
Kiskunhalas főterén, a Zenepavilonnál december 11-én, vasárnap gyújtják meg a harmadik gyertyát az adventi koszorún. Közreműködők: Evangélikus egyház, Szilády Dalnokok. Az Adventi Zenés Esték és Vásár december 12-én nyit. Hétfőn 17 órakor a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar, kedden 17 órakor pedig a Zeneiskola Rézfúvós Kamara Együttese játszik. A Szent József Katolikus Általános Iskola diákjai december 14-én 17 órakor mutatják be műsorukat. P. L.
A Vári Szabó-iskola tanéttermében november 26-án este tartották Illés Zsuzsa: Kiskunsági ételek című zsebkönyvének bemutatóját. A Thorma János Múzeum gondozásában megjelent, fotókkal gazdagon illusztrált kötet magyar és német nyelven is közreadja a 33 kiválasztott kiskunsági leves, főétel és tésztaféle receptjét. A szerző hagyományos ételek korszerűsített ismertetésére vállalkozott. Az ételekhez borajánlót is tartalmaz a kötet a térség nemes nedűivel. A rendezvényen részt vettek a könyv készítői, Molnár Nándor igazgató és Lukács László országgyűlési képviselő, aki pohárköszöntőt mondott. (A könyvről a Halasi Tükör jövő heti számában részletesebben is olvashatnak.) Kép, szöveg: P. L.
2011. december 7.
„Mindig is kalandvágyó voltam” Kumich Tamás az X-Faktorról, lehetőségekről
sok után, a mi zenénket játszották, és természetesen mindenki minket akart meghívni egy-egy italra. • Azóta csillagképet neveztek el rólatok, és a hangodat hallva az is érezhető, már optimista vagy. Milyen tervek megvalósításán munkálkodtok? • Igen, a vigaszdíjnak nagyon örültünk. Én különösen, mert mindig is vonzott a csillagászat, és valóban, elkeseredésre nem volt idő, rögtön munkába kezdtünk. Felvettük a kapcsolatot néhány emberrel, és belekezdtünk első saját dalunk készítésébe, amit a december 21-i Aréna-koncerten szeretnénk majd bemutatni. • Úgy hallottam, a verseny idején nagyon elfoglaltak voltatok. Lazább most már a napi program? Mi jelent kikapcsolódást? • Igen, a verseny ideje alatt nagyon nagy volt a hajtás, de most is van mit csinálni bőven, csak talán kicsivel kevesebb a stressz. Mindenképp több idő marad most barátokra, illetve újra eljárunk edzeni is. • Azt tudom, hogy Kiskunhalason sokan büszkék rád, rátok. Nemrég ellátogattál egykori iskoládba, a Szilády Áron Református Gimnáziumba. Milyen érzésekkel lép-
ted át a kapuját? Milyen élményeket szereztél? • Amikor visszamentünk a gimibe, nagyon izgatott voltam. Több ismerős is mondta már előtte, hogy nagyon szurkol nekem az egész iskola, de nem igazán tudtam, hogy mire is számítsak. Amit azonban abban az egy órában ott átéltem, az mindent felülmúlt. Nem gondoltam volna, hogy szó szerint az EGÉSZ iskola így szurkolt nekünk, és ennyire szeretnek minket. • Milyen visszajelzéseket kaptál lakóhelyedről, Kelebiáról? • Kelebián, a lakóhelyemen is hasonló a helyzet. Gyakorlatilag mindenki nekünk szurkolt. Többen mesélték, hogy szombat es-
ténként közös X-Faktor partikat rendeztek, ahol együtt nézték az adásokat. Nagyon-nagyon jólesett a biztatás. • Nagy kihívás vár az Apollo23-ra és a többi X-Faktor versenyzőre. December 21én a Sportarénában léptek közönség elé várhatóan több mint tízezer ember előtt. Hogyan készültök a nagy élő show-ra? • Igen, az Aréna-koncert egy hihetetlen lehetőség. Nem sokan mondhatják el, hogy ennyi ember előtt énekelhetnek. A koncertre több számmal is készülünk, és ahogy már említettem is, nagyon szeretnénk, ha az első saját dalunkat is előadhatnánk már ott. Pál László
15
Heti filmkínálat
A kiskunhalasi moziban december 8tól 12-ig 18 órakor az Egy nap című amerikai romantikus vígjátékot vetítik Anne Hathaway és Jim Sturgess főszereplésével. A történet 1988. július 15-én kezdődik. A film főhősei diplomaosztójuk estéjén ismerkednek meg. Emma egy középosztálybeli lány, elvekkel és tele ambícióval, aki arról álmodozik, hogy jobbá teszi a világot. Dexter egy gazdag, sármos fiú, aki arról álmodik, hogy a világ a játszótere lesz. Húsz év alatt nyomon követhetjük július 15-éiket, elkísérve őket barátságuk hullámhegyein és – völgyein. Szeretet és veszteség, csalódás és siker, valóra vált álmok és összetört remények útján éli ez a két ember a néha csodás, néha tragikus pillanatait, lenyűgöző, gyakran fordulatokkal teli, de mindig magával ragadó életét. Valahol az útjuk során, rájönnek, amit kerestek az mindvégig ott volt a szemük előtt. A Városi Filmszínházban december 8-tól 12-ig 20 órakor az A kaland című magyar romantikus dráma szerepel műsoron Marozsán Erika, Csányi Sándor és Gerd Böckmann főszereplésével. A történet központi alakja egy sikeres professzor gyönyörű fiatal feleséggel. Tökéletes élete épp azon a napon hullik darabjaira, amikor kinevezik a legnevesebb klinika vezetőjévé. A professzor nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája, fogadott fia, szökésre készül a feleségével. Az ígéretes kaland azonban váratlan fordulatot vesz. A profeszszor súlyos alkut köt, amely mind a három ember életét végérvényesen megváltoztatja. H. T.
Kerek-történet A Bernáth Lajos Kollégium Színjátszó Körének tagjai november 30-án mutatták be legújabb zenés, humoros előadásukat az intézmény ebédlőjében.
fotó: pál lászló
• Milyen céllal neveztél az X-Faktorba? Mit vártál elsősorban a műsortól? • Sok minden közrejátszott a döntésben. Mindig is kalandvágyó voltam, és szerettem volna kipróbálni magam. Szerettem volna belelátni ebbe az egész „világba”, és mindenképp szerettem volna tapasztalatokkal gyarapodni. Ez mind valóra is vált. • A válogatók során énekes társakra, majd barátokra leltél. Mentorotok, Geszti Péter szerint az Apollo 23 robbanómotorja a lelkesedés. A sikernek több összetevője van. Melyek ezek csapatotok esetében véleményed szerint? • A csapatok esetében is, de talán általánosan is valóban fontos a lelkesedés, de ezen felül fontos az egymásra figyelés, a zenei alázat, hogy ne legyen rivalizálás, hogy egymást segítsük, és ne hátráltassuk. • A novemberi 5-i adásban ti búcsúztatok az X-Faktortól. Hogyan telt az az éjszaka? • Az az éjszaka, bármilyen hihetetlen is nagyon jó volt, egy szép emlék nekem. Eszméletlen sok gratulációt, együttérzést és biztatást kaptunk mindenkitől. Amikor elmentünk a szórakozóhelyre, ahol az egész stáb összejön az adá-
fotó: pál lászló
Kumich Tamás az Apollo23 tagjaként jutott az X-Faktor döntőjébe. Lakóhelyén, Kelebián partikat rendeztek, és együtt nézték az adásokat. Kiskunhalason egykori iskolája, a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai és tanárai szurkoltak nekik. Az együttes most készíti első saját dalát, melyet terveik szerint hamarosan Budapesten, a Sportarénában mutatnak be a nagyközönségnek.
kultúra
Az általános és középiskolás gyerekek Lázár Ervin meseregényéből, A Négyszögletű Kerek Erdőből adták elő a Szörnyeteg Lajos jaj de álmos című jelenetet. A közönséget Nagy Ernő kollégiumigazgató üdvözölte, megköszönve érdeklődésüket, a tanulóknak és felkészítőjüknek pedig a munkát, amit a mese színpadra állítása igényelt. A rendezvényen közremûködött a kollégium énekkara és Kádár Szilárd. P. L.
16
hirdetés 2011. december 7. 25 éves hazai múlttal rendelkező pénzügyi cég 3 fő munkatársat keres nyugdíjigény felmérésére, nyugdíjtervezésre. Címanyagot, ingyenes képzést, anyagi támogatást, mentorálást biztosítunk. Fényképes szakmai önéletrajzát az imre.3.gulyas@allianz.hu e-mail címre küldheti. A-1165 Reklámbemutatóhoz kereskedelmi gyakorlattal és 3,5 tonnás tehergépjármű vezetésében jártas asszisztenst keresek vidéki munkára. Tel.: 06 70/31-75-123 A-1234 Elektroműszerészt, villanyszerelőt felveszünk. C-s, vagy C+E-s jogosítvány előny. Tel.: 06 70/325-41-50 A-1238 Nappali tagozatos és félévhalasztó diákokat keresünk könnyű fizikai munkára, kiskunhalasi áruházba. Tel.: 06 70/984-29-17 A-1267 Autószerelő, autóvillamosság-szerelő vagy technikus munkatársat keres márkaszerviz, minimum 3 éves szakmai tapasztalattal. Jelentkezni a juhasztibor@kbautoteam.hu e-mail címen. A-1291 Ügyvédi irodába titkárnőt keresünk felvételre. Számítógépkezelés, gyors- és gépírás szükséges, német nyelvtudás előny. A fényképes önéletrajzokat a drszaboklara@ t-online.hu email címre várjuk. A-1311
Asztrológia- klub és tafolyam. www.halasmagok.hupont.hu Tel.: 06 20/535-94-63
Kétlakásos, felújított családi ház eladó A-1310 Kunfehértón (85+35 m2). Ár: 13 M Ft. Tel.: 06 30/911-66-35 A-1263 Újszerű, megkímélt állapotban lévő villamos hajtású utcai kerekesszék (B-4220/ Az MBT cipőbolt eladó árukészlet + berenA-1277 V típus) kedvező áron eladó. Jellem- dezés. Tel.: 06 30/99-09-304 zői: több fokozatban dönthető ülés, felhajtható karfák, irány- és hangjelző, Toldi utcában kertes ház eladó. A-1278 egy feltöltéssel kb. 40 km tehető meg. Tel.: 06 20/95-22-630 Tel.: 06 30/336-74-70 A-1275 Kuruc vitézek terén 62 m2-es, I. emeleti lakás eladó. Tel.: 06 20/95-22-630 A-1279 Vágott nyár tűzifa, 1100 Ft/q. Tel.: 06 70/339-81-99 A-1289 Schönfeld udvari 64 m2-es, II. emeleti laFigyelem! A Szállásforg Kft. Kisszállás, Fel- kás eladó. Tel.: 06 20/95-22-630 A-1280 szabadulás u. 6. december 10-én használtruha- és cipővásárt tart. Nyitás: reggel 6 Kossuth utcai téglaépületben nem távfűtéórakor. Tel.: 06 77/457-474 A-1301 ses I. emeleti alacsony rezsijű lakás eladó. Tel.: 06 30/249-12-86 A-1297 Akciós kemikália és csavar-kiárusítás a Schellhorn Kft-nél. Min- Esze Tamás lakótelepen 1 szobás lakás A-1317 den nap 9-12-ig és 13-15-ig. eladó. Tel.: 06 20/448-06-27 Kiskunhalas, Kárász u. 6. A-1308 Négylakásos társasházban, központhoz közel, 80 m2-es, alacsony rezsijű lakás eladó. Nyárfa 1000 Ft/q-tól. A-1318 Tel.: 06 30/485-06-63 A-1316 Tel.: 06 70/701-34-40
200 literes hidrafor tartály eladó. A-1263 A T-Mobile partnerüzlete ügyfélszolgála- Tel.: 06 20/230-76-89 ti képviselőt keres Kiskunhalasra. Követelmény: érettségi, felhasználói szintű számítógép-kezelői végzettség. Fényképes önéletrajzot a Kiru-Fon Kft. üzletébe várjuk 2011.12.31-ig. Cím Kiskunhalas, Köztársa- Befektetőket keresek ezoterikus klub ság u. 10. A-1324 teaház kialakításához, vagy eladó felújítandó ház nagy telekkel a Magyar u. 14-ben. Irányár: 17 M Ft. Tel.: 06 20/535-94-63 A-1309 Hízó eladó. Tel.: 06 20/444-04-31 A-1312 Kertvárosban, színvonalasan megépített és Malacok eladók. felszerelt 140 m2-es (földszint+tetőtér) Tel.: 06 70/372-84-27 A-1313 jelenleg irodaként üzemeltetett, garzon lakással, gépkocsi beállóval, parkoHízók eladók 120-150 kg-ig, félsertésként sított, öntözött udvarral rendelkező inis. Tel.: 06 20/49-89-091 A-1314 gatlan eladó (belvárosi ingatlant, üzletet beszámítunk). Tel.: 06 30/938-33-14, Félsertés eladó. A-352 Tel.: 06 20/33-20-160 A-1315 06 30/995-82-99 Építési telek eladó. Közművesítve. Ár: 2.150.000 Ft-tól. Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s Tel.: 06 30/52-54-264 A-1224 területén. Már 300 Ft+áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-1036 2 szobás családi ház az alsóvárosban kívül-belül felújítva, új tetővel, szigetel2 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 70/70-284-29 A-1322 ve, garázzsal, parkosított udvarral eladó. Tel.: 06 30/579-18-35 A-1231 Soltvadkert központjában üzlethelyiség iroda vagy üzletnek kiadó. Kiskunhalason a Semmelweis téTel.: 06 30/94-63-381 A-1323 ren 4 szobás földszinti lakás eladó. Tel.: 06 20/380-68-60 A-1252
Anyakönyvi hírek Születtek: Nagy Kincső (Gyenizse Ingrid) Kiskunhalas, Berta Petra (Oláh Márta) Kiskunhalas, Makai Cintia (Hegedűs Piroska) Kiskunhalas Elhunytak: Hegedűs László (Kiskunhalas), Babó Benő (Kiskunhalas), Hegedűs Istvánné Visegrádi Ilona (Kiskunhalas), Rácz Ferenc (Harkakötöny), Knyur Béla (Tompa), Veres Györgyné Csesznok Katalin (Kiskunhalas), Hatvani János (Kiskunhalas)
Budapesti, egyetemhez közeli, kis rezsijű, lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Tel.: 06 30/501-03-02 A-1255
Városközponti felújított garzon eladó. Tel.: 06 30/540-69-09 A-1319 Kiskunhalason új építésű családi ház áron alul, sürgősen eladó, 1 szobás lakást beszámítok. Tel.: 06 20/44-96-352 A-1222 Városközpontban felújított lakás áron alul eladó. Tel.: 06 70/22-22-400 A-1325 Áron alul a belvárosban 3 szoba, összkomfortos lakás, garázzsal eladó. Tel.: 06 70/452-51-65 A-1326
1985-ös évjáratú diesel Mercedes eladó. Tel.: 06 70/422-53-86 A-1320
Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 20/917-14-03
A-496
Kineziológiával az egészségért! www.halas.net.hu/kineziológia
A-1261
Műszaki vizsgáztatás 19.000 Ft. Tachográf illesztés, hitelesítés. Hívjon, házhoz megyek! Tel.: 06 70/773-44-40 A-1283 Műszaki vizsgáztatás, helyben, Kiskunhalason 19.900 Ft. Tel.: 06 77/429-395, 06 30/635-78-51 A-1284
Kuruc III. emeleti igényesen felújított lakás eladó vagy kertesre cserélnénk. Mélyszántás, erdő és gyümölcsnek, kis teTel.: 06 20/493-00-61 A-1253 rületen is. Tel.: 06 30/690-17-76 A-1321
2011. december 7. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK:
December 7. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 KRESZ és Bűnügy (ism.) 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Pénzügyi 1X1 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 Harmadik Boogie Woogie és Blues Est - koncertfilm 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság December 8. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság
12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Virágzó Magyarország - Visegrád 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek - környezetvédelmi magazin 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetvédelmi magazin (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Kissinger és Nixon (16) amerikai filmdráma 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetvédelmi magazin (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.) 23:55 Képújság December 9. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetvédelmi magazin (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.)
BEMER terápia
AZ EGÉSZSÉGÜNK SZOLGÁLATÁBAN A BEMER mágnesterápia egy új, világszerte egyedülálló technológia, amit 12 éves kutatómunkával a korlátozottan vagy rosszul mĦködĘ hajszálér hálózat stimulálására fejlesztettek ki a Berlini Mikrocirkulációs Intézetben. Már két perces kezelést követĘen, 26%-os javulás mutatható ki a mikro-keringésben, és a hatása még 12 óra elteltével is jelentĘs.
TELECOMP KFT.
www.telecompnet.hu BEMER készülékek forgalmazása, bérbeadása
Kovács Béla
BEMER szaktanácsadó Tel: +36-30/3226656
13:00 Képújság 17:00 Irányjelző - autós magazin 17:30 Képújság 18:00 Pont - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Az évszázad bűnesete (12) amerikai filmdráma 23:00 Pont - ifjúsági magazin 00:00 Képújság December 10. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek 08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Bűvölet - olasz tévéfilmsorozat 10:00 EzoÉlet - magazin 10:30 Zodiákus 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, KRESZ és Bűnügy, Zöld Percek, Gyermeksarok 18:00 Pont - ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel zenés showműsor 22:00 Bencze-Show: Vermes Tímea 22:30 Neked bejön ez a trend 23:00 FILM: A Sátán: Karate tigris 5. (18)
01:00 Hírháló / Az ország helyi hírei 01:30 Műveltségi kvíz 02:00 Képújság December 11. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Helyzet-Kép 09:30 Mese sarok 10:00 Ezoélet - magazin 10:30 Zodiákus 12:00 Képújság 17:00 Megyei Krónika (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Keresd a nőt! (16) kanadai vígjáték 23:00 Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés showműsor 00:00 Neked bejön ez a trend - divatmagazin 00:30 Pénzügyi 1X1 - magyar ism. sorozat 01:00 Hírháló / Az ország helyi hírei 01:30 Műveltségi kvíz 02:00 Képújság December 12. hétfő 00:00 Képújság 07:00 Pont - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 17:00 Stílus - életmódmagazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló
HIRDETÉS 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Lökött tehenek (12) angol vígjáték 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság December 13. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 KRESZ és Bűnügy 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 KRESZ és Bűnügy (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: A nagy esés (16) amerikai filmdráma 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 KRESZ és Bűnügy (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
Világfeledő angyallesés
Az olvasás világában segítő, tanító táltosként repítenek a népmesék. A kisgyermekkorban hallott, majd egyre jobban megismert történetek – többek közt – a későbbi sikeres próbatételek zálogai. Az anyáktól kapott hamuba sült pogácsa, az apáktól kapott felszerszámozott ló, a sikeresen küzdő mesehősök példáját követte Benedek Elek is, aki egyszerre volt újságíró, író, szerkesztő, kiadó, művelődés- és oktatáspolitikus, országgyűlési képviselő, mesegyűjtő, mesemondó. Kora igényére ő rögzítette írásban népmesei örökségünk egy részét, ezért választotta a re-
formátus gimnázium mese- és prózamondó versenye névadójának. Az idén is megrendezett meseviadalon a 10-14 éves (5-8. osztályos) növendékek vettek részt. A mottót egy Wass Albert-idézet adta („Olyan jó néha angyalt lesni / s angyalt lesve a csillagok közt / Isten szekerét megkeresni... / s mesék tavában mélyen, mélyen / ezt a világot elfeledni.”). A zsűri elnöke, Komáromi Szilárd szakiskolai tanár, jogász szerint nem volt könnyű dolga a grémiumnak a végső sorrend kialakításakor: a fellépők a maguk személyiségének meg-
felelő szöveget választották, és az előadásmód is kiemelkedő volt. Hoszszas tanácskozás után született csak meg a végeredmény (1. Bata Viola (5.a), 2. Brassó Bátor (7.a), 3. Kákonyi Gábor (7.a). 4. Tóbiás Anna (5.a), 5. Bodoki Alexandra (8.a), 6. Szakál Tamás (6.b), míg a közönségdíjas Bodoki Alexandra (8.a) lett.) A Kollárné Granyák Linda tanárnő szervezte meseverseny érzelmekkel, szép élményekkel töltötte meg a délutánt. A Szilády-gimnázium egyébként Bata Viola révén képviseli magát a területi mesemondó versenyen is. (Munkatársunktól)
17
18
sport 2011. december 7.
innen onnan Győzni kell
Idegenben is a győzelemre hajt a Kiskunhalas NKSE a Dunaújváros elleni mérkőzésen. Varga József csapata a hozzánk hasonlóan kétpontos, egykor szebb napokat megélt vasgyáriak otthonában sem adja fel a sikerhez vezető utat. A hazaiak eleddig egyetlen egyszer nyertek, idegenben verték a Békéscsabát. Kikaptak a Győrtől, a Szekszárdtól és az Érdtől is Újvárosban. A csapatok legutóbbi két meccséből 35-28-ra és 29-27-re került ki nyertesen a Dunaújváros. A halasiak egy jó teljesítménnyel egyáltalán nem esélytelenek az idén gyengélkedő vasgyáriak otthonában.
Bowling
A 8. fordulóval folytatódott a városi bowling bajnokság. Eredmények: Amazonok-Pelle Glass 3:0, Fa Vágók-Strike Bizottság 3:0, Drink Team-Leki Strike 0:3, Digit IrodaSzekeres Pálinka 0:3, Bowling BoysJankováczi Golyószórók II. 3:0, Jankováczi Golyószórók I.-Rolling Balls 3:0. A forduló legjobb csapata a Fa Vágók volt, 2.916 fával. A legeredményesebb játékos ebben a körben a Fa Vágók tagja, Deim László volt, ő 804 fát ütött.
Öregfiúk
A jó hangulatban, a szép megoldásokban és persze a kölcsönös zrikákban nem lesz majd hiány szombaton, a városi sportcsarnokban, ahol Öregfiúk Kispályás Labdarúgó Kupát rendeznek. A kitaláló Kiskunhalas Város Sportjáért Közalapítvány, a Medosz Klub Büfé és a Csirkefogó Söröző 40 év felettieket szólít a parkettre. A Tükör megjelenésének napján még lehet jelentkezni, a szervezők célja az, hogy ne csak halasi, hanem környékbeli együttesek is nevezzenek. Az első mérkőzésre 8 órakor kerül sor.
Bíróképzés
Fontosnak tartják Kiskunhalason is azt, hogy legyen labdarúgójátékvezető-utánpótlás. Aki kedvet érez a bíráskodáshoz, vagy csak tisztában akar lenni az összes szabállyal, az nyugodtan jelentkezhet a képzésre. Mint megtudtuk: a helyi játékvezetői bizottság vezetőjénél, Ignácz Józsefnél (06-70/935-8113) lehet érdeklődni. A kurzus január 7-én indul, a jelentkezési határidő január 3-a – kaptuk a hírt. (jl)
Rangadókon a KUKSC Tabellavezető kéziseink
Rangadók után és előtt áll a Kiskunhalasi UKSC két csapata. A kettes számú gárda a hétvégén Kecel ellen lépett pályára, míg a másik válogatott a Miklós KC-vel vívott hatalmas csatát. A mérleg felemás, az idegenbeli sikerrel Simon László csapata megszilárdította vezető helyét a tabellán. A nyár végén keserű döntést kellett meghoznia a Kiskunhalasi UKSC vezetésének, ugyanis anyagi nehézségek okán kénytelen volt a magasabb célokat háttérbe szorítani. Viszont közel 40 tettrekész és sportot szerető fiatalember jelentkezett edzésre. Úgy döntött az elnökség, a megyei I. osztályban két csapatot is szerepeltet. Az idő igazolta ennek helyességét, mert mindkét gárda komoly tényezőként van jelen a bajnokságban. Az UKSC Simon László irányításával egyetlen egy alkalommal botlott eddig, mégpedig éppen az UKSC II. ellen az első fordulóban szenvedtek 28-27-es vereséget. Azóta szárnyal a gárda, és bajnokesélyesnek számít. Legutóbb a hétvégén a legnagyobb rivális, Miklós KC ellen léptek pályára. A fiúk teljesítették a feladatot, és 37-36-ra nyertek, ezzel 22 ponttal vezetik a tabellát. Az UKSC II. megyei rangadót játszott hazai környezetben a Kecel ellen. A jó erőkből álló ellenféllel szemben a szünetben 16-15-ös vesztésre állt Nagy Ernő csapata, de a szünet után
akár fordíthattak volna. Szoros volt az eredmény, egészen a hajráig. Több piros lap borzolta a kedélyeket, és 25-24-es állásnál 4 alkalommal is egyenlíthetett volna a KUKSC II., de a ziccerek kimaradtak. A hajrát jobban bírta a Kecel, és nyert is 30-26-ra egy kifejezetten magas színvonalú, jó iramú meccsen. A hétvégén, szombaton 10, illetve 12 órától újabb rangadók következnek, előbb az UKSC II. játszik a Soltvadkerttel, majd az UKSC lép pályára a Kecel ellen. Kép, szöveg: jáger
Diákbajnokság Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a honi református iskolák egyik legrangosabb megméretését a sakk- és asztalitenisz bajnokságot. Az idei versengésre 14 iskola nevezte be tanulóit, akik két sportágban mérhették össze tudásukat, felkészültségüket. A pingpongosok a buborékban felállított asztaloknál mérkőztek egymással, itt szép hazai sikerek születtek. A Szilády egy egyéni és egy csapatbronzot ért el a rangos mezőnyben. A sakkozók Ábel Lajos nagymester felügyeletével a díszterem csendjében szerepeltek. A hazaiak itt is remekeltek, egy egyéni és egy csapatarany mellett volt egy harmadik helyezésük is. A patinás verseny színvonaláról és a házigazdák szervezéséről az elismerés hangján szólt Balássy László, a Református Diákszövetség elnöke is. (Részletek a jövő héten). jel
Szilády-bronz a Kárpát Kupán Folytatódott a remek sporthagyomány Az egy esztendővel ezelőtt életre hívott ExtractumPharma Kárpát Kupa újabb állomásához érkezett a hétvégén. Kiskunhalas után Karcag volt remek házigazdája a jeles eseménynek, amelyen két csoportban hat csapat mérkőzött egymással a jó helyezésekért. A hagyomány folytatódott, mert a két honi, a karcagi és a kiskunhalasi Szilády mellett Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről érkeztek válogatottak a rangos tornára. Vincze Attila tanítványai ezúttal is helytálltak.
Nemes József vezérigazgató szereti a sportot, a focit és a fiatalok nevelésében is elkötelezett. Nem véletlen, hogy az ExtractumPharma élére állt egy remek kezdeményezésnek, amely határon innen és túli labdarúgók versenyeztetési lehetőségét biztosítja. A Kárpát Kupa premierjére egy évvel ezelőtt Kiskunhalason, a Szilády Áron Gimnáziumban került sor. Akkoriban a karcagiak hódították el a vándorserleget, a döntőben a Szé-
kelyudvarhelyt győzték le. A halasiak a 4. helyen végeztek, a bronzmeccset büntetőkkel veszítették el. Az idei, sorrendben második kupának Karcag adott otthont, és több szempontból megismétlődött a tavalyi koreográfia. A bajnokságra a házigazdák és a Szilády mellett a Zenta, a Székelyudvarhely, a Szepsi és Sepsiszentgyörgy érkezett. A halasiak a csoportmecscsek során Máté Tóth Viktor 2, Bisztrovics Róbert 1 góljával
3-3-as döntetlent játszottak a Szepsivel, de a büntetőpárbajt 10-9-re a mieink nyerték. Vincze Attila tanítványai a Sepsiszentgyörgytől 4-1-re kikaptak, a becsületgólt Máté Tóth Viktor szerezte. A Szilády vasárnap a 3. helyért játszhatott, ahol a Székelyudvarhely volt az ellenfél. Egy nagyon színvonalas mérkőzésen a rendes játékidőben Máté Tóth Viktor és Csillag Dániel góljaival 2-2 volt az eredmény, következtek a büntetők.
Ebben 7-6-ra bizonyult jobbnak a halasi csapat, amely megérdemelten szerezte meg a bronzérmet. A döntőben ismét a karcagiak remekeltek, ezúttal 4-1-re verték a Sepsiszentgyörgyöt, és második alkalommal hódították el a kupát. A rangos torna vándorserlegét Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a karcagi csapatnak. A győztes csapatnak járó serleget Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkár nyújtotta át. A halasiaknak Nemes József, az ExtractumPharma vezérigazgatója adta át a díjat. Külön elismerés a Sziládynak, hogy a kupa legtechnikásabb játékosa Rigler László lett, a válogatottba pedig Máté Tóth Viktor és Sőregi Krisztián is bekerült. A különdíjakat Dobos László Karcag polgármestere és Antal Balázs, az ExtractumPharma igazgatósági elnöke adta át. Jáger Levente
2011. december 7.
Kispályán
Több, mint extrém
ciklisták, különböző kunsztokat bemutató gördeszkások, görkorisok, egykerekű biciklisták szórakoztatták a szép számban megjelent közönséget. A fitneszesek bemutatója jó felvezetése volt a jeles eseménynek, amelyen nemcsak bemutatókat láthatott a nagyérdemű, hanem voltak versengési lehetőségek is. Ebben a különleges műfajban jókora ügyesség kell meg rengeteg gya-
korlás. Volt, aki úgy fogalmazott, ez már már művészeti kategória, hogy kitalálja, megvalósítsa azt a trükköt, amely elnyeri a közönség szimpátiáját is. Egy igazi deszkás vagy BMX-es pedig saját kunsztok garmadával rendelkezik, amit ő fejlesztett tökéletesre. – Azt gondolom, hogy rengeteg olyan fiatal van ebben a városban, aki tehetséges. Az extrém kifejezés nem feltétlenül
jelet rosszat, és ezt be is bizonyították a délután résztvevői – fogalmazott az ötletgazda és szervező Grizák Ákos. A legfiatalabb érdeklődő alig néhány hónapos volt, de ott voltak a lelátókon meglett családfők, sőt, nagypapák is. Az extrém sportágak pont olyanok, mint a többiek, vagyis kortól függetlenek… Kép, szöveg:JL
Ricsi bajnokságai kiskunhalasi sportolót. • Édesapám, Molnár Miklós régóta focizik, csapatuk bajnokságokon vett részt annak idején. Én kiskoromtól öt éven át cigánytáncot táncoltam az Esély Együttesben. A Szent József Katolikus Általános Iskolában tagja voltam a Játékos sportverseny országos elődöntős csapatának, terem- és szabadtéri atlétikai versenyeken többször győztem 30 méteres, majd 60 méteres síkfutásban, és lettem érmes távolugrásban. A testnevelőm, Szloboda Mihály készített fel ezekre a versenyekre és a négypróba – 110 méteres gátfutás, magasugrás, gerelyhajítás és távolugrás – versenyszámaira. Így nyerhettem meg az országos bajnokságot 13 éves koromban. • Mikor került át Míg György edzőhöz?
• Tavaly januárban, a dobószámokban elért eredményeimet már neki köszönhetem. A gerelyhajítás technikájának elsajátításában még – 80 méter feletti teljesítményével volt felnőtt válogatott Halász Tamás – Bence apukája is segít. • Négy dobószámban is jeleskedik, melyik a kedvence? • Fő számomnak a diszkoszvetést tartom, mellette a gerelyhajítást, de a súlylökést és a kalapácsvetést sem akarom egyelőre elhagyni. • Melyek a legemlékezetesebb sportos pillanatai? • Az első országos bajnoki cím megszerzése és itthon a Halas Pajzs Kupa abszolút legeredményesebb versenyzői címe. • Tervei? • Továbbra is sikereket elérni a
Újabb köröket rendeztek a Joma városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokságban. Ezúttal szombati és vasárnapi forduló is volt, a két nap alatt összesen 30 mérkőzést rendeztek, a gólok is potyogtak rendesen. Eredmények, szombaton: Cel FC-Connextion 2-0, Kis-Itália-Paracel 4-1, Jóbarátok-XXX-Cafe 11-0, Drazsé-Fröccsjárat 1-3, StarbrigadMásnaposok 4-0, Bourbon Brothers-Frankószer 3-7, CsakkapuraTricomp 3-4, Retró-NIMFÁSZ 2-0, Szivacs-Halaspack 7-0, Rose-Grund FC 5-1, Lindau-Sigron 2-3, Rolo Halas-Trinát Junior 3-3, Just for fanBalota 1-2, H1N1-Sóstó 0-7, Totya Boltja-Sz-Food Team 3-2. Vasárnap: Frankószer-H1N1 2-3, SigronSzivacs 0-1, NIMFÁSZ-Jóbarátok 2-9, Balota-Drazsé 1-7, ParacelCsakkapura 0-1, Sz-Food Team– Rose 1-2, Tricomp-Kis-Itália 2-3, Trinát Junior-Starbrigad 2-1, XXXCafe-Retró 0-1, Másnaposok-Rolo Halas 0-11, Fröccsjárat-Just for fan 6-2, Sóstó-Bourbon Brothers 11-0, Halaspack-Lindau 0-2, Grund FC-Totya Boltja 1-4, Honvéd Gábor Áros SE-Cel 0-7.
Folytatás
A Ganzair KAC 15 esztendős dobóatlétája, Molnár Richárd szép sikerekkel dicsekedhet, hiszen négy magyar bajnoki aranya mellé több magyar bajnoki ezüstöt és bronzot is begyűjtött, továbbá képviselhette hazánkat válogatott viadalon is.
Váradi Krisztina és Halász Bence után Molnár Richárd a Ganzair Kiskunhalasi Atlétikai Club harmadik legeredményesebb versenyzője. Közel két éve a Magyar Köztársaság Serdülő Összetett Bajnokságán nem talált először legyőzőre, most nyáron gerelyhajításban, ősszel pedig a serdülő halasi fiúcsapat tagjaként léphetett a dobogó legmagasabb fokára a 2011. évi Ügyességi CSB eredményhirdetésén, két versenyszámban is. Az idei – öt nemzet – U16-os válogatott viadalán ötödik helyezéssel gazdagította a magyar csapat eredményét. Súlylökésben és ötpróbában bejutott és jól szerepelt a diákolimpia országos döntőjében. • Sportszeretetét honnan örökölte? – kérdeztük a kiváló
19
innen onnan
Jó kezdeményezés, remek rendezés és több száz résztvevő. Röviden így lehetne megvonni az első alkalommal szervezett extrém sportdélután mérlegét. Olyan fiatalok mutathatták meg kivételes képességeiket, akik egyébként csak ritkán tehetik ezt meg. Pedig Kiskunhalason hihetetlen tehetségek vannak, akik most lehetőséget kaptak egy diákok érdekeit szem előtt tartó pedagógustól, Grizák Ákostól. Az, hogy valami extrém nem feltétlenül jelent rossz minőséget. Ha valami más, mint a hétköznapokon megszokott, akkor az attól még képviselhet hihetetlenül magas színvonalat. Kiskunhalason rengeteg tehetséges fiatal van, akik nem a hagyományos sportágakban jeleskednek. Nekik kínált lehetőséget egy fiatal pedagógus, Grizák Ákos, aki azt szerette volna láttatni, hogy komoly értékei vannak ennek a városnak, még ha erről kevesebben is tudnak. Az első extrém sportdélutánon levegőben repkedő bi-
Sport
sportban és a Vári Szabói-iskolában, ahol tanulok megszerezni a szakács végzettséget – vallotta Molnár Richárd. Edzője, Míg György szerint Ricsinek a kimagasló eredményeket a Szloboda Mihály edzőnél elsajátított alapok, majd a további szorgalmas munka hozták meg. A jó dobókészségű fiúnak – ha nehezedő körülmények mellett is, de – reális esélye van az országos élvonalban maradásához. Ifjúsági korosztályba kerülésével ugyanis nehezednek a szerek, és hogy a plusz súlyok a technikai kivitelezést ne befolyásolják, komoly munkával tovább kell erősödnie. Ezáltal, ha fiatal ifiként még nem is, de két év múlva újra válogatott lehet. Vass Katalin
A kispályás sorozat vasárnap folytatódik a következő párosításokban: Paracel-Connextion, Bourbon Brothers-Totya Boltja, Szivacs-Jóbarátok, Drazsé-Starbrigad, Just for fan-Rolo Halas, Balota-Trinát Junior, Tricomp-Honvéd Gábor Áron SE, Sigron-NIMFÁSZ, Frankószer-SzFood Team, Sóstó-Grund FC, Csakkapura-Szilády Joma, Lindau-Retró, Halaspack-XXX-Cafe, FröccsjáratMásnaposok, H1N1-Rose, Kis-Itália-Cel FC.
Focikupa
Szombaton rendezik meg a hagyományos Déli Városkapu Kupát fiatal labdarúgók számára a Szilády Áron Református Gimnázium műfüves arénájában. Az 1999-2000ben született korosztály számára lebonyolított tornán 8 csapat vesz részt. A sorsolást követően a I-es csoportba az Izsák SE, a Szilády RFC ’99, a Kiskunfélegyháza és a Soltvadkert nyert besorolást. A II. csoportban a Szolnoki MÁV UFC 2000, a Bácskatopolya, a Szilády RFC és a Szilády RFC 2000 szerepel majd. (jl)
2011. december 7.
VÁROSUNK SZÍNEI
20
DEKÓDER
avagy a szavak mögötti világ
Vastaps kísérte a szalagozók bécsi keringőjét. A városban idén utolsóként a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola diákjainak tűzték fel a szalagokat múlt pénteken. A végzős hallgatókat Téglás László igazgató köszöntötte, aki arra emlékeztette a fiatalokat, hogy a szalagtűzés nem valaminek a vége, hanem egy új kezdete. A diákok színvonalas műsorral készültek, látványos előadásokkal, táncokkal kápráztatták el a szülőket, mosolyt és könnyet egyaránt csalva a büszke tekintetekre. A különböző produkciók mellett természetesen elmaradhatatlan volt a bécsi keringő, több mint 60 táncospár lépett a parkettre. Végig vastaps kísérte a már hagyományosnak mondható táncot, amelyet a Halas TV Pont című műsorában nézhetnek vissza az érdeklődők. Fotók: AP, Szöveg: PÁ
RITA ÍZVARÁZSLATA Itt a december, az ünnepi receptidő. Sokak asztalára kerül halászlé karácsonykor. Most egy alternatív változatot mutatok meg, mely elsőre talán meglepő lesz, de legalább olyan finom, mint az ismertek... Íme: a tárkonyos halleves! Hozzávalók: 60 dkg pontyfilé, 1 db vöröshagyma, 20 dkg sárgarépa, 20 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg zeller, 2 dkg liszt, 5dkg vaj vagy margarin, 2 dl tejföl, 15 dkg zöldborsó, só, tárkony, borsikafű.
A haldarabokat sózom, a zöldségeket megtisztítom. A vöröshagymát apróra, a zöldségeket gyufaszál vastagságúra darabolom. A hagymát a vajban üvegesre pirítom, hozzáadom a zöldségeket, és kevés vízzel félpuhára megpárolom. Ezután megszórom a liszttel, és enyhén megpirítom. Felengedem kb. egy liter vízzel, hozzáadom a zöldborsót, a tárkonylevelet, sózom, kb. 10 percnyi forralás után hozzáadom a halat. A tejfölt kevés forró levessel elkeverem, és így adom az egészhez, mert különben kicsapódik. Ízesíthetjük egy kicsi citromlével is. Egy hét múlva folytatom karácsonyi menüsorom. Rita asszony
fotó: Vili Mariann
Tippek karácsonyra (I.)
Születésnap a gyermekekunokák körében Kilencvenedik születésnapját ünnepelte szombaton Simonné Tóth Julianna. A halasi asszonyt a jeles napon felköszöntötte Halász Balázs alpolgármester is, aki személyesen adta át Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevelét. Julika nénit sokan ismerik a városban, férjével, Simon Gáborral, az egykor Halason működő Hangya Szövetkezet üzletvezetőjével 1946. október 5-én házasodtak össze. Évtizedekig dolgoztak a Szász Károly utcai kisboltban, amely mára teljesen összeforrt nevükkel, hiszen még ma is úgy emlegetik, a Simon Bolt. Julika néni elmondta, nagy öröm, hogy az ünnepségen jelen volt mindhárom gyermeke, családjaik és mind a hat unokája. Bakos László
Várakozás. Különös, hogy milyen magabiztossággal nyilatkozunk Isten viselt dolgairól. Sőt, Isten létéről is. Istennel általában nem szoktunk találkozni, így hát mindazok gyanúsak, akik állítják, hogy létezik – vagy állítják ennek az ellenkezőjét. Különösen az ateista tudósok zavarbaejtőek. Egy Istenben nem hívő tudóst megkérdezni arról: szerinte van-e Isten, kábé olyan, mint egy irodalmárt faggatni az építészetben használt rétegrend elméletéről, vagy egy matematikust interjúvolni a lélektani elhárító mechanizmusok logikájáról. Míg a tudós nem tanul teológiát, és nem tapasztalja meg egy ima élet-átalakító erejét, addig egyszerűen illetéktelen abban, hogy Szellemről nyilatkozzék. A nem félredobható különbség ugyanis az, hogy a tudós az anyagot: a látható, tapintható anyagot kutatja, a hit tudósai pedig az érzékelhető világon túli „anyagot”. Hogy ennek a neve Isten, lélek, szellem, jószívű energia vagy morfogenetikus mező, az már ízlés kérdése, mint a karácsonyi bejgli. Csakhogy azért van egy különbség. Nagyon valószínű, hogy az anyagot kutatva soha sem lesz bizonyítható néhány alapvető tény. Mégpedig: az eredet. A forrás. Hogy mindez a nagy világ hogyan lett. Miből-mitől, miért és mi célra? A tudósok eddigi tudása szerint a világ a semmiből lett, csak úgy, nyilván épp nem volt más dolga a Semminek, így csinált magából egy Valamit, amit momentán Világegyetemnek, s benne egy csomó minden másnak: például amőbának, embernek vagy adventi időszaknak hívnak. Azzal még elvolnánk, hogy lövésünk sincs saját létünk eredetéről, de ez felveti azt a kérdést: tudunk-e így többet a létünk céljáról? Nem. Amíg nem tudunk a honnanról, nem tudunk a hováról sem, és ami még rosszabb: azt sem tudjuk, mi a fenét keresünk egyáltalán itt, a jelenben, ebben a pillanatban. Ha valamiért érdemes gondolkodni, akkor ezért: hogy a dolgokat vallás nélkül, ugyanakkor hitre nyílt szemmel lássuk végre. Míg ugyanis a láthatót célozzuk, csak a kérdésekig jutunk. De ha a láthatatlant kutatjuk, előbb-utóbb feltárulnak a válaszok is. k-out