Visszabarnult a Sokáig gyüttment- Lemondatnák a képviselő haja! ként kezeltek strand feljelentőjét A városatya kozmetikai ajánlata férfiaknak 5 év után a hivatalos fórumok is elismerték, amit a és nőknek dolgozók: a kórházigazgató erőfeszítéseit
A véleményezők szerint elfogadhatatlan, ha egy testületi tag nekimegy saját városának
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
Menzaforradalom: jobbatjobban hoz a konyhára a helyi termelő! Szilády emberarca – ahogy még nem ismerjük Nagy siker a Thorma-tárlat Berlinben Bajban a bajnokúszók
2012. december 12. • XXVI. évfolyam 50. szám•Ára: 165 Ft
Övön alul ütni adventet
Hideglelés a gimiben!
fotó: pál lászló
3 millió forintos a Bibó gázszámlája, a rossz ablakok miatt mégis kabátban kell tanulni…
Egyes tantermekben 13-14 oC a maximum hőmérséklet a hideg téli napokon: a diákok kabátban, párnán, pokrócban ülnek az órákon. Az ablakokon betör a hideg, süvít a szél, a számla mégis havi 3 millió(!) forint a Bibó-gimnáziumban. Most abban bíznak, lesz pályázat ahhoz, hogy végre – az 1995-ös átadás óta először – felújítsák a mindössze 17 éves épületet.
F 2011 nyara és 2012 tele: a mosoly a régi, a hajszín új…
Megfiatalodó képviselõ Dózsa Tamás szerint a fizura sokat elárul (kép)viselőjéről
Pár hét alatt csodálatos átalakuláson ment keresztül Dózsa Tamás Károly, aki szakított azzal a hagyománnyal, hogy a (helyi) politika mindig csak unalmas hírekről szóljon. Ezúttal olyasmit osztott meg a nyilvánossággal, ami várhatóan nemcsak női szíveket, hanem férfiúi önérzeteket is megmozgat majd… Miközben a természet elhullajtja csodás őszi tónusait, az elmúlt hetekben sokaknak feltűnt a politikus haja színében beállt változás. A fiatal kora ellenére erősen deres hajú politikusunknak ezt sokan meg is jegyezték, ezért személyes weblapján leplezte le magát – azaz hajszíne változását. Egy nap a számítógépe előtt ülve egy reklám megragadta a figyelmét, s bár ő maga is szkeptikus a csudaszereket illetően, mégis utánanézett a dolognak. Patikus, majd gyógynövény-kereskedő ismerőseivel is konzultált, végül megtalálta a televízióban is reklámozott olasz fejlesztésű készítményt. A szer napi használat mellett 20 nap múlva érzékelhető változást ígért. Az összetevők ismeretében és abban bízva, hogy nem okoz csalódást és hajhullást, elkezdte használni. Az elJeruzsálem maraton újra. Jövőre is képviselteti magát Kiskunhalas a Jeruzsálem maratonon. A futást március 1-jén rendezik Izrael fővárosában, és egy halasi résztvevője már biztosan lesz. Tavaly a Tükör munkatársa, Hegyes Attila futotta le a több, mint 42 kilométeres távot, 15 ezer induló között a középmezőnyben végezve.
ső felvitelre két hónappal ezelőtt került sor, és valóban a 20. napon már látható volt a változás, azóta is heti egy alkalommal használja a csodaszert. A december 2-án készült kép alapján a szer használt. A mindig elegáns és jól fésült képviselő bátran ajánlja a szert minden hölgynek és úrnak, saját magát állítva példaként. Vallja, hogy a frizura sok mindent elárul a viselőjéről. (pá)
FOTÓK: KOHOUT ZOLTÁN
színek 2012. december 12.
Fotó: dozsatamas.hu
Sok volt a sérülés Nem jelentett különösebb fennakadást a város közlekedésében és életében a hétvégi havazás. A hideg, szeles időjárás nagyon sokakat otthon tartott, azok hagyták el lakhelyeiket, akiknek sürgős intéznivalója volt. A Halasi Városgazda Zrt. munkatársai vasárnap kora reggeltől kint voltak a közterületeken. Molnár Ferenc vezérigazgató azt mondta, hogy 30 közmunkás és a síktalanításba bevonható munkaerő dolgozott az utak, járdák takarításában. A szűkös anyagi forrásaik és több gépük műszaki állapota miatt nem volt egyszerű dolguk, de igyekeztek minden elvárásnak megfelelni. A halasi mentősöknél
sem okozott különösebb problémát a mostoha időjárás. Több vonulásuk is volt, és minimálisan több időbe telt, mire megérkeztek a betegekhez. Nagy József állomásvezető mentőtiszt szerint a téli gumik jó szolgálatot tettek a havas, csúszós utakon. Egy mélykúti beteget eredetileg a bajai kórházba kellett volna szállítani, mert eddig is ott kapta a kezeléseket. Az 55-ös főút viszont le volt zárva, ezért a beteget a halasi intézménybe hozták. Lapzártánkig fagyásos, kihűléses esettel nem volt még dolguk – kaptuk a tájékoztatást. A halasi tűzoltók szombat reggel a Kertvárosba vonultak, ahol egy fáskamra gyulladt ki.
Sokan kerültek az SBO-ra Extra forgalom volt az első igazán télies hétvégén a halasi kórház traumatológiáján és az SBO-n. Sokan elcsúsztak és a kórházban kötöttek ki töréssel, rándulással és ficamokkal. Szombaton például 71 beteget láttak el, közülük 28 volt a balesetis. A kórházban a hétvégét az is nehezítette, hogy teli vannak az osztályok. Az időjárás megviseli a légzőrendszeri betegségben szenvedőket, de magas volt a stroke-ok és az infarktusok száma is. Azt kérik, az keresse fel az intézményt, akinek ez valóban indokolt, és óvatosan közlekedjenek!
A szép téli idő ugyanakkor már a szánkósokat és kirándulókat is megmozgatta: sokan sétáltak az edző, fagyos levegőben a város tágas terein, parkjaiban és Sóstón is. (fe, jl, kz)
GAZDIKERESÕ
A város széli bevásárlóközpont parkolójában talált, körülbelül 1 éves, nagyon szelíd szürke cica várja szerető gazdáját. Érdeklődni a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület 06-30/59145-17-es telefonszámán lehet. Támogatónk: Takarmánybolt, Kiskunhalas, Széchenyi u. 94.
2012. december 12. „Ők tették tönkre Magyarországot, de mi nem felejtünk!” A vészjósló mondatok közé zárva két arcot látunk: éppen összesúgnak, mint Al Pacino és Marlon Brando a Keresztapa című maffiafilmben. De ez most Magyarországon van; a két alak nem is maffiózó, hanem politikus – na, nem mintha a kettő olyannyira különbözne az elmúlt 20 évben. És amit látunk, az nem egy gengszterfilm vagy más kitalált történet köztéri reklámja, hanem a Kis Magyar Politikai Pornográfia című ezerrészes sorozat egy újabb darabja. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon szerepel a képen, akiket nyilvánvalóan a jobboldali ellenfeleik mészárolnának le éppen. A fotó és a vérboszszút sejtető szöveg postaládákba dobott szennylapon és országúti óriásplaká-
A SZERK
Övön alul adventnek
súlyosabb még csak nem is ez. Hanem a gyűlöletkampányok elvetemült és – advent idején talán hat még ez a szó – istentelen logikája. „Ők tették tönkre Magyarországot, de mi nem felejtünk!” A mondat első része egyrészt átlátszóan hazudik. Nyilvánvaló, hogy bármit is tettek, ez a két alak önmagában nem „tehette tönkre Magyarországot” – a felelősség az elmúlt 20 év összes kormányáé és a miénk, akik vagyunk olyan ostobák, hogy ehhez még lelkesen szavaztunk is. Ez a mondatrész olyan ostoba, mint a középkori főpapok, vagy a múlt századi diktátorok, vagy a mai pártelnökök, vagy a mai venezuelai tévésorozatok, akik-amik fekete-fehérre, jóra-rosszra osztják a világot. Ám a mondat második része az, amiért ez a cikk is született. „Nem felejtünk!” Ez közéleti nyelvre lefordítva nem azt a jámbor emlékezést jelenti, amit mondjuk a Don-kanyar áldozatai vagy az 56-os harcosok joggal megérdemelnek. A gyűlöletkampányban ez azt jelenti: „gyerünk, utáljuk a képüket is, a hibáikat folyamatosan hánytorgassuk fel, és ha már lecsukMikulás és Krisztus helyett jött ni nem sikerült, legalább most erkölaz elvetemült bosszú csileg nyírjuk ki őket”. Rövidebben: „gyűlölj és ne bocsáss meg!” ton, fővárosi buszon és villamoson is Ezt kapja Magyarország népe az arcába advent idején, a saját egyaránt látható. A magyar nemzet, adóforintjaiért. a polgárok advent első heteiben ezt Ez a bosszú, a gyűlölet, az indulatszítás félreérthetetlen hangja. kapják. A gyerekek éppen a Mikulást Ez a leplezetlenül rosszindulatú, gyáva és alantas ízléstelenség fényévnyi távárták: késő estig lógtak az ablakon, volságban van az archaikus görög közélettől és a keresztény erkölcstől, adhátha meglátják a fehér szakállút, venttől, a megbocsátást és türelmet hirdető Krisztus legalapvetőbb tanítáamint mogyorót csen a kint hagyott sától. Éppen most és ilyen alpári stílusban támadni két gyenge, egyszer már csizmácskákba. A felnőttek meg – leszerepelt, veszélytelen baloldali alakot – ez, amint máris látszik, a valóban már akiknek van munkahelyük – polgári és valóban keresztény(demokrata) érzelmű emberekben is ellenszenvárták a novemberi fizetést, amiből vet kelt. Így hát nem fog hasznot hozni azoknak a jobboldaliaknak sem, akik úgy ahogy még tudnak vásárolni az annyira félnek ezektől az állítólagos ország-tönkretevőktől… ünnepekre, aztán sokan várták még, Magyarországot illetően nem az a hogy ez a karácsony előtti rossz- legrosszabb hír, hogy valaki „tönkrekedvű, kizsigerelt, elárult és össze- tette”. A magyarok annyi mindent túlroskasztott ország egy kicsit békés és éltek, és olyan sokszor építették újra nyugodt lesz. a semmiből az országot, hogy egy-két Hát, nem. évtized alatt bármikor helyreállíthatAmi jött, az nem a Mikulás volt, nának bármilyen kárt, összeomlást. nem az adventi szellem és atmosz- Volt jövő Trianon és a világháborúk féra, hanem a gyűlölet. A színtiszta, után, volt feltámadás a Rákosi- és a lecsupaszított gyűlölet, ami ráadá- Kádár-terror után, és még a rendsul olyan hazug és ostoba, hogy nem- szerváltás után is folyamatosan kacsak a Gyurcsány- és Bajnai-pártiak, paszkodtak, bíztak az emberek. Minde még a radikálisan jobboldali véle- dig pórul jártak a leadott szavatokkal, ményezők biztosítékait is kiveri. mégis igazuk volt, mert ha akarná, Nem is az a lényeg, hogy mibe ke- felemelhetné magát ez a nemzet. rült ez a kampány. Bár alighanem Egyvalami azonban menthetetlen tény, hogy a sok száz óriásplakát, és kezelhetetlen: a testvérgyűlölet. szennylap-nyomdaköltség és a többi Nemcsak az osztja meg a nemzetet, hirdetési felület okozta adventi kör- amit a szélsőséges liberálisok, a glonyezetszennyezésre százmilliók men- bális tőkepártiak vagy az újnácik csitek el, ha ugyan nem egy-két milliárd. nálnak: végső soron az is fasizmus, És senki sem gondolja, hogy „civi- amikor gyűlöletre, bosszúra, megbolek” vagy gazdag vállalkozók any- csátás-ellenességre, megosztottságnyira szeretik a politikát, vagy olyan ra hívják fel a tömegeket. fontos nekik két bukott szocialista Nem kell nekünk románt, zsidót, politikus, hogy százmilliókat adomá- cigányt, kínait vagy oroszt keresni, nyozzon egy ilyen mocsokra. hogy kigyűlölhessük magunkat. A számlát tehát mi fizetjük majd, Elegek vagyunk mi, saját magunkadóforintokból. De, ismételjük, a leg- nak, hogy tönkretegyük az országot.
„
álláspont/hírek
innen onnan Bajban a bajnokok
A tél beálltával komoly pénzzavarba került az országos hírű halasi sportúszóutánpótlás csapat két növendékének gondviselője. Miközben a fiatal sportolók továbbra is hozzák a kiemelkedő eredményeket, otthon egyelőre nincs pénz lassan a fűtésre sem: 10-11 fokban laknak azóta, hogy bedőlt devizahitelük alapjaiban rengette meg az életüket… A család hangsúlyozta, nem könyöradományt, hanem átmeneti segítséget kér a téli fűtési szezonra – a gázszolgáltatás feltöltő kártyás rendszerben működik – az erején felül dolgozó egyedülálló anya talán képes előteremteni a többit, amíg a helyzetük rendeződik. Lapunk és az országos sajtó is több ízben beszámolt a számos kiemelkedő eredményt elérő HalasThermál utánpótlás-úszók sikereiről; szerkesztőségünk most – csatlakozva a család felhívásához – azt kéri olvasóitól, aki hajlandó valamiféle segítséget nyújtani, jelezze szándékát a 06-30/96-76-297, a 0630/535-61-32, a 77/423-003 vagy a 77/426-676-os telefonszámon! (kz)
Tűzben veszett minden
A halasi katasztrófavédelem és az önkormányzat segített annak az aszszonynak, nevelt lányának és annak két gyermekének, akik hajléktalanná váltak egy tűz miatt. Az eset lapzártánk idején történt az Alsóöregszőlőkben. A feltételezések szerint az egyik kisgyermek okozta a tüzet, s bár a tűzoltók időben érkeztek, az épületet nem lehetett megmenteni. Babud Jenő alezredes szerint az oltáson túl lakosságvédelmi intézkedés keretében gondoskodniuk kell az érintettek elhelyezéséről is. Ezt Simon István szociálpolitikai osztályvezetővel közösen oldották meg. A következő napokban a családsegítő közreműködésével a ruházatukat is pótolni kell. (Kép, szöveg: JL)
HÍREK 2012. december 12.
innen onnan
Két éve készült el, de már javításra szorul a Kiskunhalas és Soltvadkert-Selymes közti kerékpárút. Olvasóink szerint itt-ott hullámvasúthoz hasonlít az aszfaltréteg.
Karácsonyi koncert
fotó: kohout zoltán
A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Pedagógus Énekkara ad karácsonyi koncertet az alsóvárosi katolikus templomban december 16-án, vasárnap 18:30-kor, melyre szeretettel hívják és várják a kedves érdeklődőket. A belépés díjtalan, az énekkar adományokat köszönettel elfogad, melyeket új egyenruha elkészítésére fordítanak. (Munkatársunktól)
Sikeres volt a Flora
Pénteken délelőtt Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg az idei Flora Virágfesztivált. A szervezők 3 napon keresztül több mint 5000 látogatót fogadtak. A 2012-es rendezvénysorozat a múlt század eleji divatot helyezte előtérbe, korabeli asztalokkal, székekkel mutatták be az adott korra jellemző stílust. A sportcsarnokban felállították a város karácsonyfáját is. A Művelődési Ház nagyterme adott otthont a 10. fazekas kiállításnak. A Florát ezúttal is kirakodó- és virágvásár kísérte. Az idei események különlegessége volt a Keceli Ízek utcája, amelyben hat helyi vállalkozás mutatja be termékeit.
Döntés a megszűnésről
A Halasi Többcélú Kistérségi Társulás néhány nappal ezelőtti ülésén döntött Humán Szolgáltató Intézményének megszüntetéséről. Minderre az idevonatkozó törvények miatt volt szükség. A kistérségi iroda néhány alkalmazottja tovább dolgozik a halasi városházán, lezárva a folyamatban lévő ügyeket. A 9 település alkotta társulás fél évig még biztosan tovább működik. Azt követően pedig az együttműködés sorsáról, az érintett önkormányzatoknak kell dönteniük.
Gyors ebösszeírás Pirtón
Az állatok védelméről szóló törvény alapján ebösszeírás kezdődött Pirtón. A tulajdonosnak nyilatkoznia kell többek között kutyája fajtájáról, neméről, születési idejéről, színéről, hívónevéről, illetve állata tartási helyéről. Az ebösszeíró adatlap átvehető az önkormányzati hivatalban, továbbá letölthető a település honlapjáról. A kitöltött dokumentum leadási határideje december 15. Pirtó nem tervezi az ebrendészeti hozzájárulás bevezetését. (ha)
F 2010. óta folyamatosan „épül”…
Romlik az új kerékpárút
Ingyenes átállás?
Kiskunhalason 3200 rászoruló számára (elvileg) ingyen biztosítja majd az állam a közszolgálati és nagyobb kereskedelmi tévécsatornák vételét az analóg adóhálózat lekapcsolását követően. Idén kísérleti jelleggel már elindult a Digitális Átállás Támogatási Program: a halasi városháza is továbbította a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felé azoknak a neveit, akik a földi sugárzású analóg televízióadók 2014-ben esedékes lekapcsolása után, pénz híján nem nézhetnék a közszolgálati és nagyobb kereskedelmi csatornák műsorait. A jogszabályban előírt feltételeknek Halason több mint 3000 rászoruló felel meg – tájékoztatott a városháza. Ez a szám azonban valószínűleg kevesebb, mivel vannak egy háztartásban élők is. Ezt maga a hatóság is kiszűri majd, mivel az érintetteket később még kérdezőbiztosok is felkeresik, hogy felmérjék, valóban mindannyian rászorultak-e a műsorok ingyenes vételére. Akik az újabb szűrőn is keresztül jutnak, legkésőbb 2014-ben ingyen kapnak megfelelő antennát, digitális set-top-box készüléket, de az is lehet, hogy műholdas előfizetés révén biztosítják számukra a televíziós műsorok vételét. Hegy-s
2010. óta jelentősen romlott a Kiskunhalast Soltvadkert-Selymessel összekötő kerékpárút állapota – állítják annak rendszeres használói. Bár már nem ideálisak az időjárási körülmények a biciklizéshez, a bátrabbakat a hideg sem tartja vissza. A halasmedia.hu egyik fórumozója – aki évi 3-4 ezer kilométert teker – például azt állítja, hogy egyre több helyen nyomják fel a fák gyökerei az aszfaltot, már van olyan hely, ahol az fel is repedt. A „mickey” néven regisztrált olvasó szerint erre jó példa a Karaván előtti szakasz, amely helyenként már hullámvasúthoz hasonlít. A szerkesztőségünkhöz eljutott többi jelzés nyomán megkerestük a Halasi Többcélú Kistérségi Társulást, amely annak idején 385
millió forintot nyert a 22 kilométeres szakasz kivitelező munkáira. Mint kiderült, a kerékpárútra 5 éves garanciális fenntartást vállalt az építő. Ezek keretében szeptemberben volt utoljára egy bejárás (gépkocsival meg-megállva), ami két problémát tárt fel. A vízalámosást és a korábbi mintavételezési helyek után maradt lyukakat már kijavították, de hogy a fák gyökerei felnyomnák az aszfaltot, nem vették észre. Mint megtudtuk, jövőre is lesz minőségellenőrzés, és a feltárt hiányosságokat ismét kijavítják. Az útszakaszok fenntartói egyébként már az érintett önkormányzatok, vagyis azokat a hibákat, amelyek a hiányos fenntartásból adódnak, már a településeknek kell helyreállítaniuk. Hegy-s
ján Völner Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a Pest-Halas-Kelebia vasútvonal korszerűsítéséről. Az uniós egyeztetéseken sikerült a transzeurópai vasúti hálózatok közé bevetetni a Kelebia felé menő vasúti vonalat, ennek eredményeként a 2014-től induló költségvetési ciklusban a fejlesztése elkészül. Az államtitkár a térséget érintő legfontosabb fejlesztésnek nevezte a vasútvonal felújítását, amely 120 kilométeres óránkénti sebességgel, menetvezérlő berendezésekkel a legmodernebb kívánalmakat kielégítő felújítást jelent, amihez az állomások felújítása is Egyebek mellett a Belgrád Legutóbb tavaly novemberben hozzátartozik. (Kép, szöveg: PÁ) és Budapest közötti vas- beszélt halasi sajtótájékoztatóútvonal közös fejlesztéséről állapodtak meg a felek a Magyar–Szerb Gazdasági Vegyes Bizottságban, de a Kelebián, Kiskunhalason át- Vasárnap 0 órakor lépett életbe a Volán-társaságok 2012/2013. évi haladó vasútvonal fejleszté- autóbusz-menetrendje, amelynek érvényessége 2013. december se nem került napirendre. 14-én éjfélig tart. A változások nagyrészt jogszabályi előírásokból
Megint álmodják a vasútfejlesztést
Új menetrend!
Közös beruházási terv keretében korszerűsítik a Belgrád és Budapest közötti vasútvonalat, és megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy erre támogatást szerezzenek a kínaiak által közép-európai infrastrukturális fejlesztésekre létrehozott alapból.
következnek, mivel a helyközi autóbuszjáratokat elővárosi, regionális és országos kategóriákba sorolják be. Újdonság, hogy az országos személyszállítási szolgáltatásban több vonalon egyes autóbuszjáratokat emelt szintű járatként közlekedtetnek. Ezek az autóbuszok ezután csak kiegészítő díj megfizetésével vehetők igénybe. Országosan a helyközi közlekedésben az idei menetrendben szereplő járatok közül 945-öt leállítanak, és 664 új járat indul. (ha)
2012. december 12.
hírek
Szakmunkások, diplomások előnyben
FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN
E héten főként szakmunkásoknak, pedagógusoknak, mérnököknek van nagyobb számban munka Halas, Kőrös és Majsa térségében.
F Ha vízpótlás előtt befagy, nagy baj lehet…
Hivatali arcátlanság árthat Sóstónak Másfél hónap kellett a felügyeleti válaszhoz, de a számla már persze megjött… – Érthetetlen és felháborító ez a hatósági hozzáállás – mondja Váradi Krisztián képviselő Úgy tudjuk, hogy egy ilyen elannak kapcsán, hogy az illetékes hivatal csak 41 nap után méltóztatott válaszolni egy önkor- bírálás 30-45 napot vesz igénybe. mányzati kérelemre. A Sóstó égető vízutánpótlásáról a bürokrácia másfél hónap után újabb Értesülésünk szerint a felügyeadatokat kért, így a tó egyelőre nem kaphatja meg az egyébként életmentőnek szánt 40 mil- lőség korántsem volt olyan lassú lió liter vizet… az eljárási díj kiszámlázásával: azt máris elküldték a városházának. Egyelőre nem kap plusz vizet a Ez ugyan nem oldana meg minden ma Magyarországon egy csap ki- A mostani (nem)döntés egyébhalasi Sóstó, mivel az engedély problémát, de arra elégségesnek nyitásához hónapok kellenek. A ként a népes helyi horgásztársakiadására hivatott szervezetnek tűnik, hogy az élőhely átvészelje a felügyelőség ezeket az adatokat dalomban is komoly aggodalmat 41 nap kellett ahhoz, hogy feléb- téli időszakot. Az engedélyt októ- rögtön a kérelmünk beadása után váltott ki. – Ha vastagra duzzad redjen, és további adatokat kér- ber végén kérték meg, de ez lát- megkérhette volna, és akkor már a jég, a bokáig érő vízben semmi jen. Mint arról a Tükör is beszá- hatóan nem zavarta a környezet- előrébb tartanánk. Most újabb he- esélyük nem marad a halaknak a molt, Váradi Krisztián javaslatára védelmi felügyelőséget, amelynek tek telnek majd el, és félő, hogy túlélésre. Ma reggel már a felület az önkormányzat lehetőséget kért másfél hónapra volt szüksége ar- januárban, amikor talán megérke- 80 százaléka behártyásodott. Huarra, hogy a vízutánpótlásra kije- ra, hogy részletes számításokat és zik majd az engedély, késő lesz – szonnegyedik órában ketyeg az lölt két kút kapacitását újabb 40 indokokat kérjen a vízpótlásra. fogalmazott a Tükör érdeklődésre óra – fogalmazott egy horgász. Jáger L. ezer köbméterrel növeljék meg. – Felháborítónak tartom, hogy a képviselő.
Kiskunhalason a www.munka.hu adatai szerint kamionsofőr, pék, szakácsok, gépi kötő, hűtőraktári rakodó és webszerkesztő számára van betöltetlen álláshely. Ettől lényegesen több munkalehetőség olvasható a Halasi Tükör hirdetési oldalán és a Halas TV Képújságjában. Kiskőrös térségében – a helyi munkaügyi kirendeltség hírlevele alapján – géplakatost, tehergépkocsi vezetőt nehézgépkezelőt, könyvelőt, hentest, gépjármű-karbantartót, könyvelésben jártas szakembert, testnevelés szakos tanárt, német szakos nyelvtanárt, matematika szakos tanárt, angol szakos nyelvtanárt, vendéglátó szakirányú főiskolai végzettségű tanárt, agrár, illetve kertészmérnököt, betanított hűtő- és klímaszerelőt, 2 üzletkötőt, 2 gépészmérnököt, 10 területi üzletkötőt, 10 biztosítási üzletkötőt; németországi munkára húsfeldolgozót és hentest keresnek a vállalkozások. Kiskunmajsán villanyszerelő, pék, mentőápoló, faipari gépmunkás, élelmiszerbolti eladó, húsbolti eladó és értékesítési munkatárs számára van munka. Az állásajánlatokkal kapcsolatban bővebb információk a helyi munkaügyi központoktól kérhetők. (Munkatársunktól)
Mintamenza címmel országos programot hirdet az ÁNTSZ az óvodák és iskolák étkeztetését ellátó intézményeknél. Az egészség megőrzését szolgáló helyes táplálkozásra vonatkozó országos tisztifőorvosi ajánlás nagy hangsúlyt helyez a helyi termelők által előállított termékek használatára is. Kiskunhalason az 1100 fő étkezését biztosító Lomb utcai konyhán már 2 éve megújították a menzai ellátást a gyerekek és a felnőttek megelégedésére, de a környék gazdáinak még nem sikerült betörniük erre a helyi piacra. A kezdeményezést egy gyászos eredményű felmérés alapozta meg: a gyermekek túl sok szénhidrátot, zsírt és sót, ám kevés fehérjét, friss gyümölcsöt és zöldséget kapnak, és 30 éve beidegződött menüsorok alapján állítják össze az óvodai-iskola étrendet. Egészségesebb menzával kevesebb lesz az elhízott gyermek, a felnőttkori betegségek száma, különösen, ha a családok is követnék az egészséges étrendet. A 450 óvodás és a 470 iskolás heti ötnaponta háromszori, s 170 felnőtt napi főétkezését ellátó Lomb utcai óvodai főzőkonyha vezetője kinevezésekor az ÁNTSZ
ajánlásától függetlenül jelentős reformokat vezetett be a menüsor összeállításában. – Kevesebb sót, zsiradékot, tésztát és szárított alapanyagot használunk, de sok a friss zöldségféle és a gyümölcs, amelyekből nyersen is kapnak a gyerekek. Többször van főzelék, sárgarépás, tökmagos kenyér, teljes kiőrlésű pékáru – magyarázza Faragóné Hován Éva dietetikus, aki úgy látja, a konyhai dolgozók is gyorsan átálltak a reformételek készítésére. Fontos cél az is, hogy bevonják a közétkeztetésbe a helyi termelőket is. A közelben termelt friss
Menzareform helyi gazdákkal alapanyagokból vitamindúsabb, egészségesebb és finomabb ételek készülhetnek, mint a több ezer kilométerről szállított alapanyagokból és tápértékük is magasabb. Ed-
dig csak két helyi péküzem indult és nyert a kiírt közbeszerzési pályázatokon, a halasi és környékbeli gazdák külön-külön nem tudnak megfelelni a pályázati feltételek-
nek. Szövetkezetbe tömörülve tudnák biztosítani azt az árumennyiséget, amelyre egy éven át szüksége van a Lomb utcai konyhának. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos
hagyományaink 2012. december 12. A halasi múzeum névadója halálának 75-ik évfordulójára rendhagyó vándorkiállítást szervezett: Kecskemét, Nagybánya, Kiskunhalas, München és Stuttgart után most a német főváros kultúraszerető lakói ismerkedhetnek meg Thorma János képeivel. A kiállításnak a Magyar Nagykövetség ad otthont. A megnyitón Melitta Jonas német művészettörténész méltatta Thorma János munkásságát.
Fotó: Szenczi Lajos
s Thorma János alkotásai tökéletesen beleillenek ebbe a légkörbe. A 70-80 évvel ezelőtt megfestett képek jól tükrözik Thorma János modern gondolkodását, a művész bebizonyította, hogy a monumentális, történelmi ihletésű képek mellett a tájkép- és portréfestészetben is megilleti az elismerés. A nagykövet szerint a kiállítás méltó helyre került, a Brandenburgi kapu mellett lévő követségi kiállító terem Berlin legfrekventáltabb helyén van, így bízik benne, hogy több ezer látogatónak tudják majd bemuövezte a tárlatot, több ezer ember is- A kiállítás megnyitóján Czukor Jó- tatni Thorma alkotásait. merhette meg a méltatlanul elfele- zsef nagykövet rámutatott, Berlin Büki Barbara művészettörténész dett festő képeit. mindig is a modernségéről volt híres, szerint példaértékű az, amit a hala-
Példás Thorma-tárlat Berlinben
Szakál Aurél a vándorkiállítást szervező halasi múzeum igazgatója elmondta, az eddigi helyszíneken nagy érdeklődés
Meglepõ mindennapok Mind a mai napig kötődünk bizonyos régi, akár évszázados szokásainkhoz, ugyanakkor sok hagyományunk valójában sem nem a miénk, sem nem „eredeti”, azaz nem a nép kedvéből született… Erről is szó volt a Minden napok, jeles napok című könyvbemutatón. A Pásztortűz-egyesület könyvtári ren-
dezvényén Verebélyi Kincső néprajzkutató, egyetemi tanár beszélt a magyar szokásvilágról. A szokáselmélet, a népszokások tükrében megmutatkozó mindennapiság, folklór, a népművészet-történet és az általános művészetelmélet szakértője szerint az ünnepek nemcsak családi vagy közösségi élmények voltak, hanem a munka és az élet meg-
határozó keretei is. A hétköznapi életben, akár a főzésnél, a köszönésnél és más megszokott cselekvéseinknél ma is mélyen kötődünk a régi időkhöz. Az adventi és karácsonyi ünnepek és a mögöttük rejlő szokások elemzése mellett szó esett a mindennapi babonás cselekedetekről: a jégeső-elriasztásról, a pogácsakészítésről és a párválasztásról – sok egyéb mellett. Verebélyi az eltűnő, az eltűnt és az új, hagyományosnak mondott népszokásokról is lerántotta a leplet. Az aratóna-
pok például nem a nép, hanem egy reformkori miniszteri rendeletre születtek, sőt, a szüreti mulatságot sem a köznapi emberek, hanem a 19. század eleji politikai mozgalmak és megbeszélések álcázására szervezték meg a nemesek. Ezt a divatot vették át városban és falun… Ellentmondásos a busójárás is, ami bár ma reneszánszát éli, már alig van köze az eredeti hagyományokhoz. Kevesen tudják azt is, hogy ez a mohácsi jellegzetesség egy délszláv, sokác rituálé. A professzor asz-
si múzeum véghezvisz, méltón emlékeznek meg névadójukról, életének legfontosabb állomásait jelentő helyeken mutatják be az eddigi leggazdagabb tárlatot. A vándorkiállítás következő állomása Budapesten, a Nemzeti Galéria lesz. Információink szerint Kiskunhalas német testvérvárosa Kronach is jelezte, szívesen látja a halasi születésű festő műveit. A település központi kiállítótermében biztosítanak számukra helyet, hogy a kronachiak is megcsodálhassák a nemzeti galériák és magángyűjtők által bemutatásra átadott képeket. Bakos László szony sajnálattal említette, hogy a valóban ősi eredetű búcsúk eltűntek, és helyettük – a nem kevés pályázati pénzzel támogatott, erőltetett, gyökértelen – falunapokat és fesztiválokat rendezik meg inkább vidéken. Beszélgetés alakult ki a mai trendekről, „szokásokról”. Világnapokról, fiatalok kitűnési vágyáról és a népi kultúra ápolásának zsákutcáiról is sokaknak megvolt a véleménye, hiszen a Pásztortűz-egyesület kitartó és lelkes közönsége alig akarta elengedni végül a kutatót.
SAJTÓKÖZLEMÉNY A KB AUTOTEAM KFT 2012. ÉVI TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSE 2012. december 5. A KB Autoteam Kft. „A KB Autoteam Kft. 2012. évi technológiai fejlesztése” címmel pályázatot nyújtott be Bosch, Siemens-VDO, Delphi, Denso rendszerek injektorainak és üzemanyag szivattyúinak, személy és tehergépjárművek teljes körű tesztelésére alkalmas vizsgáló berendezés beszerzésére. A Pályázat száma: GOP-2.1.1-11/A-2012-0844 A fejlesztés 2012. 08. 21-én indult és 2012. 11. 29-én fejeződött be. A technológiai fejlesztésére elnyert összeg 7.080.800 Ft. A beszerzésre került eszközzel nagy mértékben bővült a KB Autoteam Kft. Autószervizének ügyfélkiszolgálást biztosító szolgáltatási köre. A vizsgáló pad segítségével a KB Autoteam Kft. szakemberei négy injektort képeeks egy időben megvizsgálni. Az alaprendszer 30 féle injektrohoz és 10 féle szivattyúhoz biztosít alkalmas vizsgálatot. KB Autoteam Kft. Cím: 6400 Kiskunhalas, Keceli út 19-23. Telefon: +36 (77) 422-596 E-mail: kbauto@kbautoteam.hu Honlap: www.kbautoteam.hu
Bibó: fagy a teremben, horror a havi gázszámlán
Nem idilli a helyzet mostanság a Bibó-gimnáziumban. Egyes tantermekben 13-14 oC a maximum hőmérséklet a hideg téli napokon: a diákok kabátban, párnán, pokrócban ülnek az órákon. Az ablakokon betör a hideg, süvít a szél, a számla mégis havi 3 millió(!) forint… – Az iskolát 1995-ben adták át, azóta nagy értékű beruházás, fejlesztés nem történt – summázza a helyzetet Stírné Prikidánovics Tímea gazdasági vezető, igazgatóhelyettes. – Karbantartásra a diákok és a pedagógusok bejelentései alapján sort kerítettünk, de csak „tűzoltás jelleggel”, s azt is csak 2010 előtt tudtuk megtenni. Azóta kisebb hőszigetelési munkákat sem tudtunk elvégeztetni a költségvetés helyzete miatt. Olyanok az ablakok, hogy most sajnos kifelé fűtünk. Mivel viszonylag új
építésű a gimnázium, a pályázati kiírásoknak eddig nem tudtunk megfelelni – tette hozzá. A beáramló hideg, a süvítő szél, a beeső csapadék az egész épületet érinti. Egyes termekben azonban az átlagosnál is nagyobb a probléma. Mivel a diákok vándorolnak, mindenkit érint ez a helyzet. – Most nagyon bizakodók lettünk – mondja Veszelszkiné Huszárik Ildikó igazgató. – Egy pályázatnak köszönhetően végre a Bibó-gimnázium lehetőséget kapott a nyílászá-
ró-cserékre, a fűtés hatékonyságának növelésére. A képviselő-testület felhatalmazta Gyovai István polgármestert a szükséges lépések megtételére. A Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke, Bányai Gábor is támogatja a Bibó mint leendő állami fenntartású iskola korszerűsítését. Ökoiskola a miénk. A fejlesztés így még a pedagógiai törekvéseinkkel is összhangban van. Így nemcsak beszélnénk az energiatakarékos fűtésről, hanem a gyakorlatban is megtapasztalnánk. Ráadásul növekedne a diákok és a pedagógusok komfortérzete. A Bibó István Gimnáziumba most elég nagy összegű számlák érkeznek. A beruházás megvalósulása után sokat lehetne megtakarítani.
2012. december 12.
közoktatás
F Kiidegelő hideglelő – rés az ablakokon – Vannak osztályok, ahol 13-14 oC a maximum hőmérséklet. Ennek ellenére óriási összegű, 3 milliós gázszámlák érkeznek hozzánk havonta. Ezt a kiadást jelentősen lehetne csökkenteni. A beruházás viszony-
lag rövid időn belül megtérülne – osztotta meg lapunkkal véleményét Stírné Prikidánovics Tímea. – Reméljük, a következő fűtési szezonra már rendbe tudjuk tetetni, amit kell – teszi hozzá a gazdasági vezető. Kép, szöveg: PL
November második felében elterjedt a híre, hogy komoly tömegben jelentek meg a gimnáziumi képzések iránt érdeklődő szülők a Szilády nyílt napján. Vajon minek köszönhető ez a felfokozott kíváncsiság, és mit tud erre válaszolni a református középiskola? Erről kérdeztük Varga Juditot (képünkön középen), az idén kinevezett új igazgatót.
Miért keresett a Szilády? Ahol tényleg fontos a siker, a gyámolítás és a lelki stabilitás • Úgy tudni, meglepően sokan voltak kíváncsiak a Szilády nyílt napjára novemberben: vagy 300 szülőről beszélnek. Létezik ez, és ha igen, mi a magyarázat rá? • Valóban így volt: a KRK Szilády Áron Gimnáziuma november 17-én tartotta nyílt napját, és tényleg több mint háromszáz érdeklődő jelent meg. Az egyik magyarázat az, hogy a nyolc évfolyamos képzésünk továbbra is népszerű, érthető, hisz magas színvonalú, tehetséggondozáson alapuló képzést nyújtunk a hozzánk jelentkező tanulóknak, szükség esetén kollégiumi elhelyezést, valamint tanulószobai felügyeletet biztosítunk. Ezt a képzést az általános iskolák-
ból, négyes-ötös jeggyel érkezőknek ajánljuk, elegendő jelentkező esetén két osztályt fogunk indítani. A másik magyarázat az lehet, hogy híre jár: a nyolc évig együtt maradó tanulók kifejezetten jó osztályközösséget alakítanak ki, három idegen nyelvet tanulnak a 12 év során, a sikeres egyetemi, főiskolai jelentkezés biztos alapja lehet ez a képzés. Természetesen nemcsak a nyolc, hanem a négyosztályos gimnáziumi képzés iránt is jelentős az érdeklődés, ezt is tapasztaltuk és továbbra is szeretettel várjuk a szülőket! • Mi a helyzet a négy évfolyamos képzés terén? • A négy évfolyamos képzésünkön
négy csoportot indítunk: matematika, biológia, humán és általános tagozatot. A tagozatot érdemes a gyermek érdeklődésének és pályaválasztási terveinek megfelelően kiválasztani. Az általános tagozat a nyelvek és az informatika iránt érdeklődő tanulóknak kínál jó lehetőséget. • Van-e valamiféle plusz, ami kiegészíti az elméleti tanulmányokat? • A 11.-es fakultáció-választás a későbbiekben minden tanulónak lehetőséget biztosít továbbtanulási irányának megfelelő felkészülésre. Diákjainknak lehetősége van a mindennapos testnevelés órákon és edzéseken, hogy magas színvona-
lú futball, atlétika, különféle labdajáték és falmászás keretében fejlessze erőnlétét és kitartását. Ez az alapja a kreatív és tanulmányaiban sikeres személyiségnek. • Valóban megalapozza a későbbi előmenetelt a gimnázium. • A gimnáziumunk képzésének nagy előnye, hogy kiváló alapot ad a továbbtanulásra, és emellett biztosítja az idegen nyelv használatát. Ez ma már elengedhetetlen akár egyetemi továbbtanulásról, akár szakmával történő elhelyezkedésről van szó. • Eddig azokról beszéltünk, akik sokat és sok mindent tanulnak, és továbbtanuláson gondolkoznak. Ám nyilván vannak olyanok, akiknek a helyzete sokkal nehezebb. Nekik mit kínál a Szilády-gimnázium? • Természetesen ők is jelentős támogatást és a megfelelő szolgáltatást kapják nálunk. Iskolánk a speciális nevelési igényű (SNI) és a beilleszkedés mellett tanulási és magatartási zavarokkal küszködő (BTMN) tanulók fogadására, tanítására is készen áll, jelenleg is vannak ilyen tanulóink. Hátrányos helyzetű diákjaink segítséget kaphatnak különböző
alapítványainkon keresztül, nyelvvizsga, osztálykirándulás, tankönyv és étkezési támogatásra van lehetőség. • Mit tegyen az, aki a Sziládyba akarja íratni a gyermekét? • A jelentkezés módja és ideje: személyesen az iskola titkárságán lehet átvenni a jelentkezési lapot január közepétől. A kitöltés után a 8 évfolyamos képzésre jelentkezők esetén a 3. év végi és a 4. félévi, a 4 évfolyamos képzés esetén a 7. év végi és a 8. félévi bizonyítvány fénymásolatával együtt a titkárságunkon kell leadni. • Kívülről nézve úgy tűnik, hogy az egyházi fenntartásban töltött időszak gyarapodást hozott a Sziládynak. Ön hogyan látja ezt belülről? • A Szilády-gimnázium számára ez a huszadik tanév, amit a református egyház fenntartása mellett tölt. Szemmel látható a fejlesztés, iskolánk épülete kívül-belül igényesen felújított teret ad az ide járók közösségének. Ezúton is köszönjük fenntartónk támogatását, amely nemcsak az infrastruktúránk állandó fejlesztésében, hanem a lelki, szellemi élet, a közösségi összetartozás erősítésében is megnyilvánul. Ez a változó világunkban gyermekeink számára a létfontosságú lelki stabilitást jelenti… (Munkatársainktól)
helytörténet 2012. december 12.
130 éves vasút Újabb jeles vasúttörténeti dátum volt a napokban, december 5-én volt 130 esztendeje, hogy elindult az első szerelvény Budapest és Kelebia között. Az úgynevezett 150-es vonal a nemzetközi korridor része, többször átépítették, de ráférne egy átfogó felújítás. Erre egyébként több konkrét ígéret is elhangzott már az elmúlt évtizedekben. Először a 19. század első felében merült fel az észak-déli vonal kiépítése, országgyűlési téma is volt, ám a megvalósításra egészen az 1880-as évekig kellett várni. A szerb fejedelemséggel 1880-ban megkötött vasúti egyezmény alapján az ország vállalta, hogy 1883. június 15-éig elkészül a Budapest-Szabadka-ÚjvidékZimony vonal. A kivitelezési munkálatok 1881. augusztusában indultak el. Az ütemesen haladó építkezésnek köszönhetően 1882. december 5-én elindulhatott az első szerelvény Ferencváros és Szabadka között. Aztán az első világháború kezdetéig úgynevezett ráhordó jellegű helyi érdekű vonalak létesültek, többek között a közelmúltban a 100. évfordulóját ünneplő Kiskunmajsa-Kiskunhalas szakasz is. A növekvő forgalom indokolttá tette a második pálya kiépítését is. Ferencvárostól Kiskunlacházáig, Kelebia és Somischtanya között meg is valósult ez. A vesztes világháborút követően azonban a MÁV anyagi helyzete miatt felszedték a második vágányt. A múlt század hatvanas éveiben kezdődött egy korszerűsítés, 1979-re valósult meg Ke-
lebiáig a villamosítás. Azóta ilyen mérvű rekonstrukció nem következett be a szakaszokon. Voltak ugyan felújítások, de ez nem volt elégséges. Komoly változást jelentett a személyforgalomban az, hogy 2005. december 11-én bezárt a Józsefvárosi pályaudvar, ezt követően a szerelvények egy része a Keleti, másik része a Kőbánya-Kispest állomásra fut be. Ami a teherforgalmat illeti, a szakemberek szerint ez napjainkban is jelentősnek mondható. JL
Lehet-e egy ember egyszerre fegyelmezett keresztény és kíméletlenül kritikus saját egyházával? Megfér-e egy emberben az ízes-parasztos nyelvezet és az európai nívójú tudós nyelvészet? Bár itt-ott viták övezik Ván Benjámin nagyszabású portréját, tény, hogy kirajzolódik belőle Szilády Áron ritkábban emlegetett, emberközeli arca. Fent és lent, magasságok és gyökerek Majdnem 60 évvel elkészülte után, tavasszal jelent meg Ván Benjámin egykori református lelkész Szilády Áron életéről szóló könyve. A csaknem 300 oldalas, portrékkal és dokumentumokkal illusztrált könyv nem elsősorban – azaz főként nem – a város életében meghatározó jelentőségű F Ahogyan ritkán látjuk tudós, politikus és lelkész közéleti arcát mutatja be. Hanem az emberét. A hús-vér, közülünk magasra emelkedett, de az Istent és gyökereit, eredetét, földijeit mégis mindvégig tisztelő és képviselő emberét. Ma is pikáns, élvezetes és tanulságos Ván Benjámin 60 éve írt könyve Így a könyv egyszerre érvényes a múltra és a jelenre, az adventi idő- akkor már országos hírű Szász si református népem javára s bol- tam úgy forgolódni, hogy elég érszakra és az év bármely napjára. Károlyt, Szilády közelebb állt az dogulására” akarta, később azt demet szerezzek a szemükben egyszerű emberekhez, és ezt a ki- látta, hogy a tanárok a halasi gye- (egyes egyházi vezetőkében – a Az arc a szakáll mögött állását élete végéig meg is tartot- rekeket kicserélték a máshol már szerk.), akkor szemétre vettetéHa egy nagyszakállú középko- ta. Sosem csábította el fiatalkorá- nem boldoguló gazdag sváb, rác, semet már az Isten ítéletének verú tudós, parlamenti képvise- tól mindvégig ígéretes és nagyívű zsidó gyerekekkel, „a maguk né- szem, s elhordozom”. lő az általa építtetett gimnázi- pályája. Igaz, volt kiktől tanulnia – pét meg valósággal kinézték, s ki- Természetesen erről szó sem ummal a háttérben festtetik meg, Arany János például (akinek lelki szorították az iskolából”. Később volt – olvasható ki a szubjektív nem gondolnánk, hogy méltá- és fizikai szenvedéssel teli életéről még elkeseredettebben nyilatko- életrajzból. Bár az átlagból mesznyos dühében használ csúnya in- nemrég beszélt a Szilády-társaság zott: úgy látta, a régi hazafias és sze kiemelkedő Szilády Áront kondulatszavakat, vagy hogy kereset- konferenciáján Palásti Károly) azt vallásos értékek is kivesznek az kurensei félték és támadták, az őt len minősítésekkel leplezi le kora „mutatta” meg neki, hogyan lehet iskolából, és „belételepülhet min- tisztelő nép mindvégig, halála ideegyházának merev, hiteltelen és mind a kínt, mind a mások elisme- den, ami az utcáról nyitott ajtain jén is tanúságát adta ragaszkolusta tagjait. Ván Benjámin – akit rését semlegesen fogadni… át gát nélkül bekívánkozik.” dásának, de ravatalánál egykomagát is megalkuvást nem ismerő ri lelkész-ellenfele, Szász Károly karakterű személyiségnek ismer- Kőkemény, keserű kritika Szilády: „szemétre mellett az akadémia és a felsőoktek – nem volt rest megörökíte- Megtudjuk azt is, miféle irigy- vettetésem elhordozom” tatás több neves alakja is tiszteleni Sziládynak ezt a vonását sem. kedés fogadta – sőt, betegítette Nem véletlen, hogy ez a szóki- tét tette. Bár a Ván-féle életrajzot érik kriti- meg – Sziládyt, amikor 24 éve- mondó és – mint Ván fogalmaz kák, tény, hogy más monográfiák- sen az akadémia tagjává emelték, – „erőben, lángolásban, értelem- Az Ige tolmácsa kal együtt éppen ezzel az ember- meg azt, hogyan lett a két Szilády ben” gazdag jellem folyamatosan Nehéz s talán felesleges is volközeli és számos, eddig ismeretlen – László, az apa és Áron, a fia – kihívta maga ellen az irigyeket és na az utókor emberének mérlevagy ilyen-olyan okokból mellő- összesen 74 évre érő lelkészsége intrikusokat akár a közéletben, gelni, hogy Szilády közéleti, városzött részletekkel egészíti ki a nagy alatt még virágzóbb a helyi pro- akár saját egyházában. Saját egy- építő, tudományos vagy egyházi polgár portréját. testáns élet. Ván könyve a sokat házában sem tűrte szó nélkül azo- alakja volt-e a legjelentősebb. Egy vitatott – a református gimnázi- kat, akiknek a papi szolgálat csak biztos: életrajzíró lelkész utóA kutuvágók büszkesége um építését kísérő – Páka-perről színészkedés, karrier, akik csak da szerint ez a „csodásan nagy Hétköznapi oldalát így megis- is ír, feltétlen hűséggel az őt lel- mások tekintélytiszteletéért, lus- szellem sehol nem volt olyan fölmerve az is érthetőbbé válik, mi- késszé nevelő nagy férfiú oldalán. taságból és szellemi erények hí- séges, mint mérhetetlenül hatalért állt ki Szilády mellett a – a ve- Függetlenül az interpretáció mély- ján mennek lelkésznek. Kritikus mas imádságaiban” és prédikácizetőség felől csak „kutuvágóknak” ségétől, az olyan vallomások, mint hajlama azért is érthető az ő és óiban, amelyekből prófétai ereje gúnyolt – helyi református közös- Szilády érvelése az iskolaépíté- a szerző szemszögéből, mert Ván tört fel”, és „az embert rá föl tudség 1863-ban, első lelkésszé vá- séről, ma is okulásul szolgálhat a Benjámin tanúja volt, amikor Szi- ta emelni, rá tudta vezetni az islasztásakor. Bár nagyobb tekin- közéletnek. Szilády keserűen lát- lády, élete alkonyán, ezt mondta: teni útra”. télytisztelet övezte ellenfelét, az ta, hogy bár a gimnáziumot „hala- „ha 60 esztendő alatt nem tud(Kép, szöveg: KZ)
Szilády – az ember arca
2012. december 12.
Bukott a jogosítványhamisító
dély készítésére. Átadta a férfinek a fényképét, az útlevele fénymásolatát, valamint 200 euro „munkadíjat”. Az elkészült hamis szerb vezetői engedélyt honosítás céljából a vádlott a Tompai Okmányirodába nyújtotta be. Az ügyintézés során pedig írásban úgy nyilatkozott, hogy a külföldi vezetői engedély kiadásakor Szerbiában tartózkodott munkavállalás céljából. Az okmányiroda – nem tudva az irat hamisságáról – honosítot-
Felfüggesztette a nyomozást a halasi kapitányság abban az ügyben, amelynek óriási visszhangja volt a külterületen. Az ott élők még mindig azt találgatják, hogy az 56 éves J. Erzsébetet valaki megölte, vagy cserbenhagyásos baleset áldozata lett az asszony. A hatóságok szerint utóbbi történhetett.
ta, és a magyar vezetői engedélyt kiállította. A sikeres ügyintézés után M. Zsolt a lehetőséget több ismerősének is megemlítette, s végül összesen 24 személynek szerzett ezzel a módszerrel 300-500 euró közötti összegekért hamis, valótlan tartalmú szerb jogosítványo-
kat. Ezeket az okmányirodákban honosították, így érvényes magyar vezetői engedélyekhez jutottak, mintha korábban az adott jármű kategóriában vizsgáztak volna – áll a vádiratban. A hamisítási ügy vádlottjai ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. P. Á.
Milliókat kerestek a menekülteken
Egy magyar, szerb és cseh állampolgárokból álló 17 tagú csoport 2009 júliusa és 2010 októbere között hozzávetőleg 700 embert juttatott el Koszovóból illegálisan Nyugat-Európába, ezzel körülbelül 1-2,5 millió euró összegű jövedelemre tettek szert. A feltételezett elkövetők közül tizenhármat elfogtak,
ellenük az NNI kiemelt migrációs ügyek osztálya üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanújával folytatott nyomozást. A 2011. június 14-én lezárt eljárás iratait vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. A banda négy tagja ellen azonban jelenleg is
Gyilkos cserbenhagyó
Viszonylag könnyű szerrel jutottak a tanulni és vizsgázni nem akarók az okmányirodákban honosított hamis szerb jogosítványokkal a magyar vezetői engedélyekhez. Az ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a hamis vezetői engedélyekkel üzletelő férfi és társai ellen. Az ügy fő vádlottja, a kalocsai M. Zsolt a tompai illetőségű H. Bélával még 2009 tavaszán került kapcsolatba. Megemlítette neki, hogy pénzért tudna bármilyen járműkategóriára vezetői engedélyt „szerezni”. Mivel M.-nek csak segéd-motorkerékpárra volt járművezetői igazolványa, szeretett volna több kategóriára is papírt, de tanulni és vizsgázni nem akart, ezért elfogadta a feltételeket. Megbízást adott H. Bélának egy hamis szerb vezetői enge-
hírek
nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, az ismeretlen helyen tartózkodó három szerb és egy magyar-szerb kettős állampolgárságú férfi ellen távollétükben folytatták le a nyomozást. Az eljárás anyagát november 29-én ugyancsak vádemelési javaslattal továbbították a Kiskunhalasi Városi Ügyészségre.
Közben két újabb embercsempész bukott le, most Balotaszállás belterületén, amikor két autóval összesen nyolc menekülttel haladtak és igazoltatták őket a kelebiai határrendészeti kirendeltség járőrei. A menekültek közül három személyt már korábban kitiltottak Magyarországról. (pá)
Nem jutottak közelebb a tetteshez a halasi rendőrök az 56 éves J. Erzsébet halála ügyében. Mint arról több alkalommal is beszámoltunk, a külterületen élő asszonyra a Bíró-dűlőn találtak rá holtan még május 20-án. A helyszíni nyomok alapján a rendőrség azt gondolta, hogy a nőt valaki megölte. Ezzel szemben kiderült, hogy feltehetően cserbenhagyásos gázolás áldozata lett az asszony. A megyei főkapitányság nyár közepén átadta az aktákat a halasi közlekedésrendészetnek. Szakértőket vontak be az ügyben, tanukat hallgattak ki, igyekeztek minél több nyomot fellelni, amely elvezethet az elkövetőhöz. Aztán több hónapos vizsgálódást követően egyelőre felfüggesztették az eljárást – tudtuk meg a megyei főkapitányság sajtószolgálatától. Ez nem azt jelenti, hogy feladták volna a nyomozást, ugyanis ha új adat merül fel, akad egy eddig ki nem hallgatott tanú, akkor azonnal előveszik az aktákat. jl
Hol állnak meg a volt Pro Urbe-polgár perei? Máris fizet a biztosító a jogerős perekre, és sokan még mindig várnak a pénzükre az Aegontól Néhány tízmilliót már kifizetett az Aegon biztosító társaság azoknak a halasiaknak, akik a Pro Urbe-díjjal kitüntetett és 2007-ben sajátos körülmények közt meghalt Sipos János ügyfelei voltak. Miközben azóta is számos talányos részlet kíséri az ügyet, a még mindig folyó, hatalmas összegeket érintő perekben egyelőre rendre az Aegon ellen ítélnek, de nem tudni, ott tudtak-e Sipos ügyködéséről… Lapunk 5 éve kíséri nyomon az Aegon-ügyfelek kálváriáját, ami akkor kezdődött, amikor brókerük és biztosítási ügynökük, Sipos János 2007 tavaszán autóbalesetben meghalt. Halála körülményei azóta is okot adnak találgatásokra, ugyanis az ügynök egy olyan írást hagyott hátra, amelyet a rendőrség „tipikusnak nem mondható” búcsúlevélnek nevezett. Több, az ügyben érintett forrásunk szerint
e levélben azok listáját írta össze Sipos, akiknek a pénzével „beragadt”: akiknek hozamát, biztosítási járandóságait már nem tudta visszafizetni. Sipos ugyanis, közismerten, nemcsak népszerű és hatékony sportvezető és mecénás volt Halason, hanem az (ÁB-)Aegon helyi, majd regionális vezetője, később a nagy biztosítótársaság nevét demonstratív módon használó független üzletkötője. Így olyan kiemelt kötésekre
is engedélye volt, amelyek rendkívül nagy – akár tízmilliós – nagyságrendű befektetéseket is jelenthettek. Ám nemcsak ilyenek jártak pórul vele, hanem olyanok is, akik megtakarított pármilliójukat akarták Siposnál több tízszázalékos(!) kamattal megforgatni. Végül e károsultak bírósághoz fordultak. Sipos halála után a rendőrség valamiért nem volt kíváncsi arra, hogy hová mentek a neki befize-
tett, de soha vissza nem térített pénzek. A volt ügyfelek szerint viszont az Aegon felelőssége akkor is megáll, hiszen az ő fejléces-sorszámozott papírjaival, logójával, nevével dolgozott a bróker, és szerződésekben az állt, hogy a cég felelősséget vállal a Sipos által esetleg okozott károkért. E perek egy része tavaly az Aegon ellen fordulók sikerét hozta: a bíróság megállapította és „pénzre váltotta” a biztosítótársaság felelősségvállalását. Ez a jelek szerint valóban annak ellenére is fennáll, hogy mindmáig nem tudni: azok a pénzek, amiket Sipos felvett volt ügyfeleitől, eljutottak-e egyáltalán az Aegon kasszáiba, biztosítási alapjaihoz. Egy
tény: az ügynök és a társaság közötti kapcsolat nem szűnt meg – sőt, szorosnak volt mondható. Ezt az is bizonyítja, hogy a legutóbbi, még mindig folyó tárgyalásokon kiderült: 100 millió forintos nagyságrendben kapott jutalék-jóváírást – vagyis ennek sokszorosát vihette be az Aegonhoz magas hozamok ígéretével. A volt ügyfelek e másik, még mindig perben álló körei egyelőre ott tartanak, hogy nem jogerősen már számukra is kimondta több bíróság a biztosítótársaság felelősségét. Kérdés, mikor és milyen kondíciókkal juthatnak hozzá a pénzükhöz e károsultak. (kohoutz)
10
advent 2012. december 12.
Ünnepi miserend Készül a karácsonyi ünnepekre a helyi katolikus közösség. Nemcsak Kiskunhalason, hanem több vidéki településen is lesz szentmise. December 21-én, pénteken a harkakötönyi iskolában lesz lel-
Étel és tűzifa a rászorulóknak Összesen 300 csomag, tartós élelmiszerekből álló pakkot állítanak öszsze a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat munkatársai, akik napok óta folyamatosan fogadják az érintett családokat a Garbai Sándor utcai központban. Az egyedül élő időseknek, beteg embereknek személyesen viszik ki a csomagokat, a legeldugottabb tanyákra is eljutnak, de kérik, ha valakiknek van az ismeretségi körében hasonlóan rászoruló idős ember, azt jelezzék a halasi családsegítő szolgálathoz. Nélkülöző családoknak kenyérjegyet juttat a napokban a polgár-
ki nap és ünnepség, a karácsonyi misére december 24-én 22 órakor és másnap délelőtt fél kilenckor kerül sor. Zsanán 24-én 20 órától és másnap háromnegyed tíztől kezdődik a
szertartás. Balotaszálláson szenteste 20 órakor és másnap délelőtt 11 órakor kerül sor a misére. Ami a halasi programokat illeti, a hittanos gyerekek pásztorjátéka december 24-én 16 órától lesz az alsóvárosi katolikus templomban. Az éjféli mise ugyanezen a napon lesz, előtte fél 12-től koncertet ad a városi vegyes kar.
időszakban, ezek helyszíne a Katolikus Közösségi Ház kápolnája. A szertartásokat követően közös reggelik vannak, ehhez nagyon szívesen fogadnak adományokat, cukrot, Hajnali misék teát, élelmiszert és süteményt. EbDecember 3-tól kezdve, hétfő- ben az időszakban a hétköznapi esti től-szombatig minden reggel 6 órá- szentmiséket is a Közösségi Házban tól hajnali miséket tartanak adventi tartják. jl
ADVENT – MIÉRT, HOGYAN VÁRJUK A MEGVÁLTÁST, A MEGVÁLTÓT? Mindennapi emberek, olyanok, mint mi magunk – ezúttal egy nagycsaládos édesanya, televíziós szerkesztõ-riporter és lelkipásztor – mondják el lapunk decemberi számaiban, az adventi hetekben, mit jelent számukra az ünnepi időszak, túl a formaságokon: mit jelent szokásokban, és mit jelent lélekben…
Idén már Lizi is aktívan karácsonyozik…! A három lányt nevelő Hirsch-családban is elkezdődtek már az adventi előkészületek. Az édesanya, Kriszta a gyerekekkel közösen díszíti fel a lakást december elején, ekkor kerülnek otthonukba a karácsony meghitt ünnepét idéző díszek, gyertyák, fények. A család nagy örömére a 17 éves Kitti és a 11 éves Lili együtt süti minden évben a finom mézeskalácsot.
Szenteste az 5 tagú család közösen díszíti fel a karácsonyfát, majd az asztalra halászlé és mákosguba kerül. Karácsony első napján a nagyszülők érkeznek ebédre, ekkor tárkonyos raguleves, bográcsban főtt töltött káposzta, aszalt szilvás hús és tiramisu várja a vendégeket. Az ünnep második napján az édes- Pirtón. Azért lesz különleges az idei tagja, a 2 éves Lizi is aktív részese apa, Csaba családját látogatják meg karácsony, mert a család legkisebb ezeknek a szép napoknak.
Szeretteinktől szép az ünnep, nem a tökéletességtől!
mesteri hivatal népjóléti osztálya. A jegyek a város legtöbb élelmiszerboltjában beválthatók kenyérre. További mintegy 120 család tűzifát is kap a családsegítő szolgálaton és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzaton keresztül. A szociális intézmények a nagyobb helyi és környező vállalkozások felajánlásaiból tudnak segítséget nyújtani a rászorulóknak, az adományozási hajlandóság azonban évről évre egyre csökken. Több mint 70 vállalkozást kerestek meg kérésükkel a családsegítő munkatársai, azonban mindössze alig néhány cég tudott segítséget nyújtani a nehéz gazdasági helyzet érződik a vállalkozások felajánlásának csökkenése mögött. Kép, szöveg: PÁ
A karácsonyi ünnepi szertartások 25-én és 26-án is a vasárnapi napokon megszokott rend szerint, délelőtt fél 9-től és este fél 6-tól lesznek.
– Egyedülálló anyaként nem könynyű ez az időszak (sem). Helytállni a munkában, háztartásban, gyereknevelésben…!, így a karácsonyi készülődésre nem sok idő és energia marad. Hálás vagyok anyukámnak és a húgaimnak, hogy rájuk bármikor számíthatok, ha kell, főznek, fát díszítenek helyettem – mondja Fehér Erika, a Halas Tv ismert szerkesztő-bemondónője. – Az ünnep előtti görcsös készülődés, idegeskedés,
ajándék utáni rohangálás nálam már a múlté: nem kell mindennek tökéletesnek lenni, hogy szép legyen a karácsony. Nem a csillogás, az ételektől roskadozó asztal és a sok ajándék a lényeg. Az a legfontosabb, hogy együtt lehetünk szeretteinkkel, ilyenkor vége az egész éves hajtásnak, pár napra le lehet tenni a munkát. Van idő beszélgetni, egymásra figyelni, elolvasni egy jó könyvet – teszi hozzá Erika.
Karácsonyra nála is ünnepi díszeket kap a lakás. – Szeretem a gyertyafényt és az illatokat. A szentestét mindig anyukámnál töltjük, a következő két nap egyikén én látom vendégül a családot, a másik nap a testvéremnél gyűlünk össze. Amikor elmennek a vendégek és egyedül maradunk a lányommal az is szívmelengető. Nézni a fát, közösen olvasni karácsonyi történeteket, játszani, sétálni a hóban. Ilyenkor sokat gondolok a gyermekkorom karácsonyaira is és azokra, akik sajnos már nem ünnepelhetnek velünk. Álmaim karácsonya csak egy kicsit tér el a valóságtól, de egyszer
annak is eljön az ideje… – mondja Fehér Erika, aki lapunkban kíván mindenkinek szeretetteljes, szép ünnepet.
Engedjük, hogy a lélek elérje a valóságot! sabb célja, hogy feltöltődjünk. Így van ez advent időszakában is. Beszélünk róla, és mai korunkban már önmagában ez is valami! – véli a helyi baptista közösség lelkipásztora. S hogy személy szerint neki miről szól a nagybetűs Advent? – Arról, hogy ne csak beszéljek a gyógyulásról, hanem – Advent… Mire is várunk ilyen- gyógyuljak is! Engedjem meg a lelkor? Minden ünnep egyik legfonto- kemnek, hogy utolérje zaklatott va-
lómat! Természetesen arról is, hogy volt az emberiség történelmében egy olyan időpont, amiről a Biblia így nyilatkozik: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta az Isten az ő Fiát… (Gal. 4,4). Isten fiában, Jézus Krisztusban megoldást kínál az emberiségnek: neked és nekem. Fontos odafigyelni advent kapcsán a következő üzenetre is: „Ímé eljövök hamar.
Boldog, aki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit” (Jel. 22,7). Helyes várakozás az, ha odafigyelünk Jézus ígéretére: eljövök hamar! Vajon készen állok a második találkozásra? Mert eljön ez is! Nem emberi ígéret, a Teremtő üzen, hív, vár…! Engedd, hogy végre utolérjen a lelked, és Isten megújító szeretete ebben az Adventben! – mondja Friebert Tibor.
Sokáig kezeltek gyüttmentként
Romhányi Zoltán kórházigazgató kockáztatta státuszát, most viszont türelmet kér az „ajándékhoz” Bár sokat tett a városi kórház megmentéséért, és bár az intézmény dolgozói és vezető kollégái kiálltak mellette, sokáig – úgy érezte –, nem fogadta bizalmába a város. Ennek ellenére ma a halasi kórház az ország egyik legstabilabb és fejlődő gyógyintézménye, aminek nyilván része volt abban, hogy Romhányi Zoltánt megerősítette és 5 évre főigazgatónak nevezte ki az állami fenntartó. • Amikor 2007-ben elvállalta a halasi kórházat, sejtette, hogy ilyen rögös út vezet a végleges – legalábbis fix öt évre szóló – kinevezésig? • Nem, mert egyértelműen hoszszú távra terveztem, amikor ideérkeztem, és a vezetés tagjaival egyeztettük az elképzeléseinket. De ez a „rögös út” szerintem csak nekem volt az, ebből a dolgozók vagy a vezetők nem sokat vehettek észre. • Egyes részei bizonyára közismertek voltak. Köztudott volt, hogy bár a Hospinvest kérte fel, mégis sokszor szembeszállt velük, aztán az is ismert tény, hogy a város az érdemek ellenére sem véglegesítette az ön kinevezését 2009-ben, aztán jött az államosítás… • Az inkább az én hibám volt, hogy nem mértem fel kellőképpen a Hospinvest elvárásait, nem láttam előre, milyen mélyen fog ütközni a kórház és a befektető érdeke. Igaz, hogy ők kértek fel engem, de voltak olyan intézkedéseik, amikkel nem akartam egyetérteni, mert ennek a jó szakmai munkát és nagy teljesítményt nyújtó intézménynek a kárára voltak. Sok összetűzésem volt a HIvezetőkkel, volt olyan is, amikor már a munkaviszonyomat fenyegette a konfliktus… • Aztán végül a helyi vezetőkkel ön is a halasi kórház érdeke mellé állt, épp a legkritikusabb pillanatban: amikor a Hospinvest összeomlásakor már-már annak léte került kockára. Ezt utólag hogyan látja? • Ahogy mondtam, korábban is kiálltam a kórház érdekeiért, már
csak amiatt is, hogy a befektető sokszor idehozta a többi tulajdonában lévő kórház által „elvégezni nem tudott munkát”, de az érte járó anyagi elismerés már munkatársainknál nem jelent meg. Igen, igyekeztem és igyekeztünk mindannyian mindent megtenni azért, hogy a halasi kórház ne szenvedje meg a befektető felszámolását. Ennek ellenére a városvezetésben például, úgy érzem, sokáig rajtam égett még a „hospinvestes” bélyeg, sokáig nem bíztak bennem, gyüttmentként kezeltek, ami fájó volt, mert én akkor már egyértelműen Halas mellett köteleztem el magam. • És nem érezte, hogy az emberek, a dolgozók érzik ezt? • De igen, az ő részükről éreztem és tudtam is, hiszen még aláírást is gyűjtöttek az érdekemben. • Akkor az idei pályázat során szervezett támogató aláírásgyűjtés nem az első eset volt. • Nem, de idén közbeavatkoztam, és kértem, hogy állítsák le. Bár jólesett a dolgozók támogatása, nem engedhettem meg, hogy esetleg ellentétet, megosztottságot okozzon az intézmény szűkebb-tágabb vezetésében. Egyébként, meg kell mondjam, ez a sok változás és a vezetői poszt bizonytalansága nemcsak az adott személynek kínos és kimerítő ennyi év után, de demoralizálja, negatívan érinti a vezető integritását, vezetési hatékonyságát is. Szóval, végső soron az egész intézménynek árthat.
• De hiszen az új városvezetés sem szólt bele a munkájába, vagy igen? • Nem, nem szóltak bele, valóban biztosították a szabad kezet, aminek az eredményeként rendkívül komoly pénzügyi eredményeket értünk el úgy, hogy ekkor már nem dolgozók elbocsátásával spóroltunk, hanem a kiadásainkat szerveztük át. Ezek már ismert dolgok: visszavettük saját kézbe a konyhát, a patikát. Így ma a kórház stabil gazdasági alapokon, likviditási, fizetési gondok nélkül működik, ami országosan is jelentős eredmény! Mindebben a városvezetés partner volt, ahogyan a pályázatainkban is. Ezért hálával tartozunk. Ami hiányzott, az a bizalom. • Miben hiányzott ez? • Például volt egy javaslatunk arra, hogy a kórház üzemeltesse a termálfürdőt. Egy komplex fejlesztési, idegenforgalmi tervünk volt, aminek a város számára az lett volna az előnye, hogy megszabadult volna a fürdő anyagi terheitől, az éves támogatási kiadástól. Sőt, megszerezhettük volna a most már leromló OEP-székházat is (a Nagy Szeder utcán – a szerk.). Hoztunk volna ide idegenforgalmat, betegellátást, fejlesztési programokat valósítottunk volna meg, hiszen ez a halasi termálvíz rendkívül jól kihasználható a gyógyhatása miatt. A környékben ilyen sehol sincs. Nos, ez, azt hiszem, a bizalom hiánya miatt nem valósulhatott meg, ahogyan az is bántott, hogy mindannak ellenére, amit tettem a kór-
házért, nem kaptam kinevezést, csak megbízást… • Mostanáig. • Így van. Más kérdés, hogy közben, az állami működtetésbe vétel során a kórház új problémákkal, és egy kissé hátrányos helyzettel szembesül: mivel nem költségvetési, hanem nonprofit gazdasági társasági formában vette át az állam, sokkal szűkebben részesülhet támogatásokból. • Most viszont folyik és nemsokára látható is lesz a hatalmas volumenű átalakulás, amikor januárban kezdődik az építkezés. Mire számít? • A területet december 10-én átadjuk (interjúnk december 6-án készült – a szerk.) a kivitelezőknek, és a munka várhatóan januárfebruárban válik kézzelfoghatóvá a nagyközönség, betegek, hozzátartozók és az ellátó személyzet számára. Mivel a betegek ellátását minden téren biztosítjuk, minden oldalról fontos, hogy türelemmel, belátással fogadjuk el ezt az átmeneti helyzetet. Egy működő kórházat félig átépíteni, korszerűsíteni, nagy és szép feladat, és azt várom, hogy mind a betegirányítás, mind a betegeink és hozzátartozóik, s természetesen a dolgozóink érzik ennek a súlyát. Nem lesz könnyű az elkövetkező bő fél év, ám utána Bács megye középső része egy megújult, megerősödött, még korszerűbb és kényelmesebb kórházat „kap ajándékba” a türelemmel viselt átalakításért. (Munkatársunktól)
portré
11
innen onnan A második halasi Prima-polgár!
Miklósa Erika Kornai János után a második halasi származású Prima Primissima-díjazott. A 42 éves operaénekes, Kiskunhalas díszpolgára múlt pénteken zeneművészet kategóriában kapta meg a díjat, ami 20 éves világkarrierjének elismerése is. A Kossuth-díjas művész a díjátadón büszkén beszélt Kiskunhalasról, és elsők között szüleinek mondott köszönetet, de név szerint említette néhai ének-zene tanárát, Madai Lillát is. Erikával immár két halasi kötődésű Prima Primissima Díjas is van: 2005-ben Kornai Jánosnak ítélte oda a kuratórium az elismerést, a Prima Primissima Díjat. A világhírű közgazdász 1945-ben a kiskunhalasi református gimnáziumban érettségizett; a világ legnevesebb egyetemei mellett 2011-től a Corvinuson oktat, s tagja több ország tudományos akadémiájának. (pá)
Ricsi már protézissel jár!
Egyelőre egy merev lábprotézissel jár, de hamarosan megkaphatja hajlítható művégtagját az a halasi fiatalember, akit nyáron gázolt el, majd hagyott magára egy autós a fehértói úton. Ricsinek egy másik autós segített, de a lábát nem sikerült megmenteni. Mégis kezdet-
FOTÓ: HALASI TÜKÖR/ARCHÍV
2012. december 12.
től optimista. – Látod, már járok a művégtagommal! – mondta a napokban munkatársunknak. – Ez még nem hajlik, de a végleges már ilyen lesz! Ricsi elmondta, hogy várhatóan januárban kapja meg az új protézisét, amelyen már tényleg ott lehet a villámfestés. (jl)
12
politika 2012. december 12.
Lemondatnák a feljelentő képviselőt „Ha szabálytalanság történt, ha törvénysértés történt, azt jelezni kell! Van annak módja, menete, és egy képviselőnek tájékoztatási kötelezettsége is. Duplán így van ez, ha valaki egy önkormányzati cég alkalmazottja, és egy másik önkormányzati cég kapcsán jut információkhoz. Nem a tény, hanem a módszer az, ami erősen kifogásolható – írja a baloldali kiskunhalas.eu honlap kommentátora lapunk két héttel ezelőtti számának tudósítása nyomán. Mint a Tükör már a képviselő-testületi vita előtt beszámolt róla, Nagy Róbert képviselő úgy jelentette fel a termálfürdőt a hatóságoknál, hogy előtte nem egyeztetett a fürdő vezetőségével. A képviselő azzal magyarázta a legalábbis szokatlan eljárást, hogy többen ezt kérték tőle: ne tárgyaljon, ha-
nem egyenesen forduljon panasszal a hatóságokhoz. A bejelentés tartalmával (a víz fertőtlenítője csípi a szemet; sokan alsónadrág-szerű öltözetben látogatják a fürdőt; kevés a hely az öltözőben) egyébként nem foglalkozott a hatóság, sem a városháza. A baloldali képviselők által is jegyzett internetes blog szerint Nagy eljárása megkérdőjelezi a képviselői alkalmasságát. „Aki így intézi a város – azaz a saját – ügyeit, az alkalmatlan arra, amit csinál. Tehát fel kell állni, le kell mondani és el kell ballagni” – javasolja az egyébként névtelen szerző (a kommentárt ’Halasi Demokraták Közössége’ címen jegyzi a honlap – a szerk.). (Munkatársunktól)
Médiaháború – most Kecelen… Példát ad a „szabadságharchoz” a Halasmédia múltja A néhány évvel ezelőtti kiskunhalasi médiaháborúhoz hasonló cirkusz van kibontakozóban Kecelen. Míg Halason 2008-ban, Kecelen most vonná ellenőrzése alá a sajtót az önkormányzat. A Kecelen kibontakozó botrány első felvonását képező képviselő-testületi ülés az internetre is felkerült, és azt néhány nap alatt ezrek nézték meg, a hír pedig az országos médiába is bekerült. Döbbenetes előterjesztés Általános megdöbbenést váltott ki a keceli önkormányzat legutóbbi ülésén a polgármester szóbeli előterjesztése, amely saját irányítása alá vonná a Városi Sportcsarnokot és a KecelMédiát. Haszilló Ferenc azzal indokolta döntését, hogy a törvényi változások miatt januártól nem nagyon lesz munkája, ő pedig dolgozni akar…
tézmény vezetése helyett. A vitában egy helyi nagyvállalkozó is szót kért, aki elfogadható indokokat kért Haszilló Ferenctől arra, hogy miért kell egy jól működő, a város polgárai által elismert közösséget bizonytalan helyzetbe hozni. A kibontakozó vitában a feladatelvonásban érintett Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatója azt mondta, hogy a sportcsarnok és a média is gazdaságosan működik, amióta az intézményen belül tevékenykednek.
Tedd hasznossá magad máshol Több képviselő reagálásában azonnal ötletekkel látta el a városvezetőt, Gazdasági ok nem lehet hol tehetné hasznossá magát a két in- Kiderült az is, hogy jelentősen megnövelték bevételüket a korábbi – a polgármester irányítása alatt álló – időszakhoz képest. A vita hevében a polgármester megszavaztatta szóbeli előterjesztését, amelyet a 2013. évi költségvetési koncepció részeként fo-
gadtak el 4 igen, 3 nem szavazattal. A jegyző azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a két intézmény csak akkor kerül közvetlenül a polgármester irányítása alá, ha azt az alapító okiratba is átvezetik. Végleges döntés elhalasztva A kialakult helyzetben Haszilló Ferenc némileg visszakozott, és a költségvetés februári tárgyalásáig kitolta a két intézmény átvételének határidejét. A helyi sajtó munkatársai úgy döntöttek nem adják fel, és a HalasMédia „szabadságharcának” tapasztalatait is felhasználva, igyekeznek függetlenségüket és munkahelyeiket megőrizni. A testületi ülésről készült – döbbenetes helyenként komikus – videó a Kecelmédia YouTube oldalán nézhető meg. (Munkatársunktól)
Törvényi változás a Hulladékgazdálkodás terén
Az Országgyűlés 2012. évi CLXXXV. törvénye a hulladékról, 2013. január 1-jétől lép hatályba, amely számos változást hoz a hulladékgazdálkodással összefüggésben. Az új hulladéktörvény (HT) 2013-tól hatályon kívül helyezi a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényt. A térség közszolgáltatását ellátó Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. tájékoztatja a nyilvánosságot néhány hangsúlyos, a közszolgáltatást érintő feltétel változásáról. Az új HT szerint 2013. január 1-jétől a hulladéklerakóban elhelyezett hulladék mennyisége és fajtája, jellege, illetve típusa alapján a hulladék hulladéklerakótól történő eltérítése érdekében hulladéklerakási járulékot kell fizetni. A szennyező
fizet elve alapján a hulladéktermelő, a hulladékbirtokos vagy a hulladékká vált termék gyártója felelős a hulladék kezeléséért, a hulladékgazdálkodás költségeinek megfizetéséért. A lerakási járulék 2013. január 1-jétől a közszolgáltatási díjon felül fizetendő, a törvényben meghatározott mértékben. Települési hulladékok esetén 2013ban a fizetendő díj tonnánként 3000 Ft. – Az ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, birtokosa, illetve használója, illetve a hulladék termelője, birtokosa az ingatlan területén képződő települési hulladékot gyűjti, és azt a közszolgáltatónak rendszeres időközönként átadja. Az új szabályozás értelmében az érintett köteles a képződő települési
hulladékot rendszeres időközönként a közszolgáltatónak átadni. Ez egyrészt meghatározza a helyi közszolgáltató kizárólagos illetékességét a vegyesen gyűjtött települési hulladék átvétele tekintetében, másrészt kötelezővé teszi a rendszeres szállítást. Ez a szabály nem vonatkozik a gazdálkodó szervezet elkülönítetten gyűjtött hulladékainak kezelésére. – A közszolgáltató kintlévőségei továbbra is köztartozásnak minősülnek, azonban a díjhátralék adók módjára történő behajtását a települési önkormányzattól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal veszi át. Lényeges változás tehát, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék és
az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtható köztartozásnak minősülnek. 2013. január 1-jétől a NAV intézkedik a díjhátralék, a késedelmi kamat és a felmerült költségek behajtása érdekében. A fenti változások nem befolyásolják a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. ügyfélkezelési rendjét, a szolgáltatás végzését. Tájékoztatónk végén, egy a vállalkozások, intézmények számára költségcsökkentő és környezetkímélő lehetőségre hívjuk fel a figyelmüket, amely a szervezett szelektív hulladékgyűjtésbe való bekapcsolódással érhető el. A szelektív gyűjtésbe kapcsolódással a vegyes hulladék kezelési költségek je-
lentősen csökkenthetők. A lehetőségről a www.homokhatsagi.hu honlapunkon, a Kiskunhalas, Szilády Áron u. 5-7. szám alatti ügyfélszolgálaton és a +36 30 321 0525 telefonszámon tájékozódhatnak, továbbá érdeklődhetnek az info@homokhatsagi.hu email címen! Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft.
2012. december 12.
Babavilág Babavilág – meseország címmel december 7-én babakiállítást rendeztek dr. Garai István Levente országgyűlési képviselő gyűjteményéből a keceli Városi Múzeumban. Időpontját a virágkiállításra időzítették, mert ez a legnagyobb, leglátogatottabb rendezvénye a városnak. A tárlatot Jakobovics Angéla, a Halas Galéria múzeumpedagógusa, a babák világának beavatott ismerője nyitotta meg. A babákról Bárány Tiborné Vica néni mesélt, aki Garai Istvánnak ajándékozta több mint ötszáz babából álló, különleges gyűjteményét. Azért bízta a gyűjteményt Garai doktorra, mert azt szeretné, ha még többen láthatnák a babákat, és ezzel még több embernek okoznának örömet. A rendezvényen köszöntőt mondott Haszilló Ferenc, Kecel polgármestere. Táncgála és ünnepi koncert A Városi Filmszínházban december 15-én 16 órától a Kiskun Népművészeti Egyesület és a Művészeti Iskola Kiskun Néptáncgálát rendez. A mûvészetoktatási intézmény december 15-én 18.30-tól Karácsonyi Koncertet szervez. Fellépnek az iskola zenetanárai és volt növendékei. (pl)
Csipke: 110 év!
A budapesti Kossuth Klub után ezen a héten az Iparművészeti Múzeum közönsége is megcsodálhatja a halasi csipkét. Az évadzáró, 110. születésnapot köszöntő jubileumi kiállítás megnyitóját december 13-án 17 órakor tartják ezen az impozáns helyen. Az ünnepi kiállítás vendégeit a jubileumi év védnöke, Mádl Dalma aszszony is köszönti, aki az elmúlt évtizedben sokat tett a halasi csipkéért, sőt, napjainkban is fáradhatatlanul dolgozik annak hazai és külföldi népszerűsítésén. – Nagy megtiszteltetés a halasi csipke számára, hogy az Iparművészeti Múzeum lehetőséget biztosít egy átfogó kiállítás megrendezésére. Csipkénk ismét azon a helyen mutatkozhat be, ahonnan 1902-ben elindult világhódító útjára – mutatott rá Kiliti Zsuzsanna, a Csipkeház igazgatója. A tárlaton megtekinthető 100-120 darab korabeli színes és fehér halasi csipke főképp az Ipaművészeti Múzeum Textilosztályának gyűjteményéből származik, de kiállítják a Halasi Csipke Közalapítvány, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum és magángyújtők halasi csipkéit is. – A kiállítás megnyitóján a halasi csipke történetében először, hala-
si csipkével díszített kilenc ruhamodell is bemutatásra kerül, melyeket d’Elhougne Zsuzsanna ruhatervező álmodott meg – tájékoztatott Kiliti Zsuzsanna. – A csipkék tervezésekor, a halasi csipkevarrási technika szabta keretek figyelembevételével, olyan újfajta és lazább kompozíció kialakítására törekedett, mely öltözetek díszítő elemeként is megfizethetővé válhat, ugyanakkor megfelel korunk divat trendjeinek. Őszintén remélve, hogy ez a kollekció egy új korszak kezdetét jelenti a halasi csipke életében, és a jelenlegi egyedi darabok sikeres árverése, értékesítése után megvalósulhat egy szériagyártásra alkalmas kollekció, mely a hazai üzletekben is elérhető áron megjelenhet – tette hozzá. Városunk büszkesége időről időre igyekszik megújulni. Ez mind a motívumokra, mind a megjelenésére vonatkozik. Persze közben őrzi a múlt értékeit is, mert abból táplálkozik. – A Halasi Csipke Közalapítvány hitvallásának tartja, hogy megőriz-
13
innen onnan
ve Kiskunhalas 110 éves csipkevarrási hagyományát, a halasi csipkét közelebb hozza a ma emberéhez, és szembesíti azzal a ténnyel, hogy a csipke nem csupán letűnt korok „dísze”, nem egy múzeumban kiállított „tárgy”, hanem jelene és jövője is van, sőt, életet teremt maga körül, azaz a ma embere számára is elérhető értéket képvisel – fogalmazott Kiliti Zsuzsanna. A tárlat kurátora Erdei T. Lilla múzeológus-etnográfus – Iparművészeti Múzeum –, az európai csipkevilág egyik kiemelkedő szakértője, aki hosszú éveken át kutatta, tanulmányozta a halasi csipke készítését és történetét. A megnyitóhoz kapcsolódóan jelenteti meg a Halasi Csipke Közalapítvány „A cérnába szőtt évszázad – a halasi csipke 110 éve” című kiadványát, amely értékes történeti és technikai leírásai mellett számos – eddig még nem látott halasi csipkés – képmelléklettel ajánlja az olvasó figyelmébe a „királynők csipkéjét – a csipkék királynőjét”, a világhírű halasi csipkét. A megnyitón a Magyar Posta Zrt. halasi csipkés alkalmi bélyegzést tart és korábbi kiadványait is elérhetővé teszi az érdeklődők számára. P. L.
Adventi koncert Jakobovics Nikolettával
fotó: pál lászló
röviden
kultúra
A zeneiskola koncerttermében december 14-én 17 órakor Adventi koncert lesz. Fellépők: Jakobovics Nikoletta (cselló és viola de gamba), Monostori Ferenc (zongora), Németh Zsuzsanna (viola de gamba). Szerzők: Schostakovich, Dvorzak, Bach, Kurtak, Bukinik és filmzenei részletek, Ave Maria és más karácsonyi dallamok. A hangverseny főpróbája lesz a Zeneakadémián december 17-én esedékes vizsgakoncertnek, valamint ízelítője egy 45 állomásos németországi turnénak. A rendezvényre belépődíj nincs, de a helyszínen adománnyal segíthetik a művészeket. (pl)
fotók: pál lászló
Visszatért a veterán: Szabó Borisz
A kiskunhalasi Szabó Borisz igazi karaokeveteránnak számít már a Pont műsorában. A tehetséges fiatalember eddig minden évben megmutatta hangját a zsűrinek és a közönségnek.
Jókedvű és ügyes gyermekek töltötték meg a zeneiskola szolfézstermét múlt hétfőn délután. Morvainé Kovács Ibolya igazgatóhelyettes irányításával készültek a szebbnél szebb díszek, figurák, karácsonyi csillagok. Csattogtak az ollók, kivágott formák, színes szalagok váltak szép karácsonyi díszekké, miközben szállt a meleg
tea illata a levegőben. Aki eljött, mind jól érezte magát a közös készülődésben, a karácsonyi játszóházban. Az esti adventi koncerten teljesen megtelt a hangversenyterem érdeklődőkkel. Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő vezette a hangversenyt, melyen a Rézfúvós Kamara karácsonyi dalokkal köszöntötte a megjelenteket, majd
felvonult az iskola szinte minden hangszere – trombita, zongora, hegedű, klarinét, tenorkürt, cselló, furulya, kürt, fuvola, szaxofon és énekhang szólóban, kettesével, négyesével. A Furulya Kvartett – Birgés Evelin, Daday Zita, Dusnoki Réka Zsuzsanna és Tóth Bianka – Mikulás sapkában, piros-feketében, az ünnepekhez il-
lő dalokat játszott a szépen díszített teremben. Közös énekléssel fejeződött be a hangulatos este: a 2/b szolfézscsoport és a közönség együtt énekelte a Csendes éj ismert dallamát az angyalokká változott furulya kvartett kíséretével. Negyvenöt növendék és tanáraik érdeme a kiváló ünnepi hangverseny. L. Molnár Anna
Fotó: Rábel Csaba
Karácsonyi játszóház és adventi koncert
Borisz idén egy dicsőítőénekkel állt a karaokeverseny óriásszínpadára, teljesítményével pedig bekerült a legjobb 9 előadó közé. (sza)
14
kultúra 2012. december 12.
Angyali hangfüzér Advent első vasárnapja előtt, december elsején, szombaton a vokális zene kedvelői gyülekeztek a Közösségek Házában operaária-estre.
Hardy-Horváth Mária, az est háziasszonya Kodály Zoltán szavaival köszöntötte a megjelenteket: „Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosok dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termőtalaja.” A koncert színes, változatos műsora a barokk kortól a 20. századig terjedt dalokban-áriákban. A fellépők mindnyájan Hardy-Horváth Mária tanárnő volt, illetve jelenlegi növendékei. Jordanov Enikő (lírai szoprán) szép hangon énekelte Scarlatti dalát és Mozart áriáját a Figaro házasságából. Himmer Veronika (lírai szoprán) a Súlyos gyötrelem kezdetű áriát (Mozart: Mitridate, Pontus királya) és Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátékából a Francia királylány dalát lírai szépséggel szólaltatta meg. Jordanov Ágnes (drámai szoprán) Csajkovszkij és Mascagni egy-egy áriáját gyönyörű zengéssel, valamint Wagner: Lohengrin című operájából mély drámaisággal énekelte Elza álmát. Ezek a művek, mint a többi is megérdemelte a hallgatóság elismerését. Az ifjú művészek tanárnője kiváló előadásában hallhattuk az Éjkirálynő áriáját (Mozart: A varázsfuvola), valamint a Rigolettóból (Verdi) Gilda szerelmi dalát. A Kodály-évben a nagy zeneszerző, zenepedagógus emlékére Jordanov Enikő énekelte Kodály gyűjtéséből az Ifjúság, mint sólyommadár kezdetű dalt. Két jókedvű duettnek is tapsolhatott a közönség: Hardy-Horváth Mária és Erdélyi Ákos: Zerlina és Don Giovanni kettősét Mozarttól, Jordanov Ágnes és Enikő Purcell: Boszorkány-duettjét varázsolta elénk. Raáb Gábor (tenor) Leoncavallo: Bajazzók című operájából a szomorú bohóc, Arleqin szerepében érdemelt elismerést, majd a koncert zárásaként gyönyörű Ave Mariával (Mascagni: Parasztbecsület) bocsátotta útjára a sikeres, jókedvű hangverseny hálás közönségét. Az est folyamán, zongorán közreműködött Kerényi Mariann, a SZTE- ZMK korrepetitor-tanára. L. Molnár Anna
ÜNNEPI KÖRKÉRDÉSÜNK Milyen esztendőt zár? Hogyan ünnepli a karácsonyt? Mit vár az új évtől? Ezeket a kérdéseket tettük fel ismert halasi tehetségeknek, művészeknek. Íme a válaszok, melyek sok, már elért sikerrõl számolnak be és új eredményekkel is kecsegtetnek.
Erdélyi Ákos gimnáziumi tanuló – Az ünnepeket pihenéssel szeretném tölteni, mert elég aktív éven vagyok túl. Több fellépésem volt, legutóbb a Közösségek Házában énekeltem az Angyali hangfüzér című operaesten. Úgy tervezem, hogy a téli szünetben sok időt leszek együtt a családdal és a barátaimmal. Az idei évvel elégedett vagyok. Az új esztendőtől hasonló sikereket várok.
Hardy-Horváth Mária operaénekesnő, tanárnő – Az ünnepekre koncertekkel készülök, főleg itt, Kiskunhalason. Legutóbbi előadásunk, az Angyali hangfüzér nagyon szép és különleges volt. Az egykori és jelenlegi növendékeimmel együtt adtunk műsort. A karácsonyt családi körben, pihenéssel töltöm. Az új évre nagy projekttel készülünk a halasi közönségnek. Nagy sikerű operákból áriákat, duetteket adunk elő.
Himmer Veronika operaénekesnő – Júniusban diplomáztam Szegeden magánének szakon, majd felvételiztem opera szakra. Nyáron részt vettem a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Énekeltem a Parasztbecsület, a Bajazzók és a Mágnás Miska című előadásokban. December 12-től Bécsben vendégszerepelek, majd németországi turnén veszek részt. Ez remek évzárásnak ígérkezik.
Jordanov Ágnes operaénekesnő – Bécsből jöttem most Kiskunhalasra énekelni. Jelenleg a Zenei és Előadóművészeti Egyetemre járok az osztrák fővárosban. Az éneklés mellett német nyelvvizsgára készülök. Karácsonykor hazajövök. Addig is gyakorolgatok, és koncertet szervezünk magyar énekesekkel közösen. Az új évtől sikereket várok. Szeretnék bekerülni a bécsi zenei körforgásba.
Jordanov Enikő egyetemi hallgató – Idén kezdtem tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneakadémián. A beilleszkedésben már a gólyatábor is sokat segített. Nemcsak énekeseket ismertem meg ott, hanem hangszeres zenészeket is más szakokról. Ezt a lehetőséget nagyon jónak tartom. A tanév során Budapesten vagyok. Úgy tervezem, hogy a karácsonyi ünnepeket itthon töltöm, szűk családi körben.
Raáb Gábor operaénekes – Idén részt vettem egy franciaországi turnén. Szeptemberben diplomáztam Londonban. Koncerteken és operában énekeltem. Most átmenetileg itthon vagyok. Angolt és éneket tanítok, közben fellépéseken veszek részt. Ez idő tájt főleg adventi hangversenyeken. Úgy tervezem, hogy tavasszal folytatom tanulmányaimat. Londonban részt veszek egy kurzuson.
Az oldalt összeállította, kép, szöveg: Pál László
2012. december 12.
F Posztobányi Andor és Vastag Csaba
fotók: pál lászló
Adventi koncert a Szilády dísztermében
A magyar konyha a kedvence Vastag Csaba harcsapaprikást rendel
ségem van rá. Igazából nekem a karácsony az ünneptől karácsony, és nem attól, hogy adunk vagy kapunk ajándékot. Én nem kérek senkitől semmit, az az igazság. Ha valamit kapok, nagyon szépen köszönöm, de külön nagy kívánalmaim tárgyakra vonatkozólag nincsenek. Inkább érzéseket, együttléteket, időt, ilyesmiket kérek, amiket igazából nem lehet megvenni sehol. • Ha az ételekre gondolunk, mi az, amit anyukáddal mindenképpen el fogsz készíttetni? • Ez a juhtúrós sztrapacska harcsapaprikással. Ez a legjobb étel szerintem az egész világon. Amikor itt járok, Kiskunhalason, a Sóstó Csárdában elég sok halász-
levet szoktam enni. Nagyon jól főzik. Anyukám egy kicsit máshogy csinálja, de itt is zseniális. • Te is főzöl? • Elég sokat. Arra még nem jöttem rá, hogy mitől lesz egy halászlé igazán jó, de más ételeket jól főzök. Pörköltet, olasz kajákat például. A japán ételek közül szusit jól tudok csinálni. A magyar konyha viszont a kedvencem. Tényleg nagyon szeretem. Az az egyetlen buktató, hogy a legtöbbször nem lehet leírni mindent grammra, centire, kilóra. • Ízlés szerint. • A lelkét kell beletennie az embernek az ételbe, ezért főznek olyan jól a magyar asszonyok. Sok gyakorlat meg szeretet van benne. Pál László
fotók: pál lászló
F Tripla-hangulatban
kedves közönségnek. Szerintem jó irányt választottam. • Végéhez közeledik az X-Faktor harmadik szériája. Van kedvenced? • Szombatonként fellépésekre járok, így nem tudtam figyelemmel kísérni az összes adást. Tervezem, hogy később bepótolom. Amikor viszont dalpremierem volt, megnéztem élőben az X-Faktort, mert ott voltam a helyszínen. Csodálatos műsor, professzionális, a gyerekek is nagyon jók. Mindenkinek nagyon drukkolok azóta is. Kedvencem azért nincs, mert annyira viszont nem ismerem őket, hogy az egész munkásságukat meg tudjam ítélni. Itt már nem csak azt kell figyelni, hogy különböző szavakat ki hogyan tud szépen kiejteni. Itt már inkább a munkát látom benne. Mivel részese voltam, tudom értékelni azt a sok mindent, amit csinálnak. Sok energia kell ahhoz, hogy az ember ilyenkor még tudjon működni és mindig új oldalát tudja megmutatni. Igazából ezt tisztelem bennük és ezt ragyogóan hozzák is. • Hogyan készülsz a karácsonyra? Mikor szoktál vásárolni? • Soha nem veszek ajándékot előre. Sőt, az utolsó pillanatban még a boltokban rohangálós fiatalember vagyok. Akkor vágyom a megoldásra, amikor éppen szük-
kArc: József Attilát idézték
A Közösségek Házában múlt hétfőn Örkény-estje után újabb kArc-előadással vendégszerepelt a Szabadkai Népszínház. Irodalmi kávéházukat azoknak ajánlották, akik olvasnak, írnak,
és mindazoknak, akiket ez érdekel. A színészek József Attilára emlékeztek halálának 75. évfordulóján. Közreműködött: Kovács Nemes Andor, Baráth Attila, Kalmár Zsuzsa, Vicei Natália,
15
innen onnan
Vastag Csaba, az X-Faktor első szériájának győztese rendszeresen jár Kiskunhalasra. Menedzsere, Posztobányi Andor helyi kötődésű, így „idegenvezetője” is van látogatásaikkor. A fellépések előtt vagy után szívesen rendelnek valami finomságot. Csabának városunkban a Sóstó Csárda harcsapaprikása a kedvence juhtúrós sztrapacskával. Ezt az ételt anyukája is elkészíti otthon az ünnepekre saját receptje alapján. • Az X-Faktorban novemberben mutattad be új dalodat Ugye, érzed címmel. • SzabóZé a zeneszerző, a szövegíró pedig Major Eszter, aki az Őrizd az álmod! című számot is jegyzi. • Ami az év dala lett. Utolérheti az új szám? • Teljesen másfajta dalt akartunk, teljesen másról is szól. A zenei stílusban is igyekeztünk formabontóak lenni. Eddig többnyire klasszikus rockzenét játszottunk. Most picit megfordítottuk, elektronikus alapot vettünk. Nekem régi vágyam, hogy diszkós rockot játsszunk. Kitaláltam már vagy öt éve, de sohasem sikerült megvalósítani. Most adódott rá először lehetőség. Reméljük, tetszik a
kultúra
Pámer Csilla, Pálfi Ervin, Mezei Zoltán, Szőke Attila, Mácsai Endre, ifj. Kucsera Géza és Miroslav Jovancic. A videobejátszásokhoz Baráth Attila kölcsönözte a hangját. Közel másfél
órában versek, visszaemlékezések idézték József Attilát szavalatokkal és zenével. – Előadásunkat a magyar nyelv napján mutattuk be Szabadkán. Második alkalommal a kiskunhalasi közönségnek hoztuk el – árulta el Kalmár Zsuzsa színésznő. P. L.
A Sziládyban folytatódik a Gimnáziumi Esték programsorozat. A következő rendezvény december 13-án 17 órakor lesz a Liszt Ferenc Zeneakadémia kürt tanszakának hallgatóival a református középiskola dísztermében. A résztvevők tanára: Varga Zoltán kürtművész, a zeneakadémia adjunktusa. A komolyzenei hangverseny közreműködője: Szabó Teréz zongoraművész, tanár. A műsor ízelítőt ad a kürtirodalom gyöngyszemeiből a klasszikus művektől a könnyedebb hangvételű darabokig.
Irodalmi találkozó a könyvtárban
A kiskunhalasi Petőfi Irodalmi Kör december 13-án 17 órakor tartja Adventi találkozóját a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. A műsort vezeti: Buda Zsuzsanna költő. Gitáron közreműködik: Sári Kati.
Programok a Zenepavilonban
A Bethlen Gábor téri Zenepavilonban az elkövetkezendő napokban 17 órától előadások várják a közönséget. December 13-án a zeneiskola furulyásai és a Központi Református Általános Iskola lép fel. December 14-én a Szent József Katolikus Általános Iskola ad mûsort. December 16-án gyertyagyújtás lesz. A program: evangélikus ceremónia, majd a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola mutatkozik be összeállításával. December 17-én a Bibó István Gimnázium szerepel. December 18-án és 19-én a Rézfúvós Kamaraegyüttes zenél.
Egészségügyi versenyen a várisok
A Vári Szabó Szakközépiskola egészségügyi szakmacsoportos, 11.a osztályos tanulói 5. helyen végeztek a Magyar Vöröskereszt által szervezett AIDS-versenyen. A rendezvényen minden megye legjobbjai képviseltették magukat. A váris csapat tagjai: Farkas Zsanett, Jáger Fanni és Rutka Valentina. Felkészítőjük: Somosköviné Németh Ildikó. (pl)
16
hirdetés 2012. december 12. Gyakorlattal rendelkező autószerelőt keresünk autóvillamossági ismeretekkel kiskunhalasi márkakereskedésbe. alkatresz@kbautoteam.hu Tel.:06 30/518-13-92 A-972 Munkalehetőség Ausztriában, Bécsben, teljeskörű ügyintézéssel (albérlet, kontószámla, munkaszerződés, jogi képviselet) becsimunkasos@gmail.com. Tel.: +43 681/811-084-88 A-876 A Wagner Pharma Kft. kunfehértói gyógyszergyártó üzemébe keres 1 fő laboratóriumi gyakorlattal rendelkező vegyésztechnikust, 1 fő HPLC és GC gyakorlattal rendelkező vegyészmérnököt. Jelentkezést önéletrajzzal az info@wagner.hu email címre kérjük. Tel.: 06 77/407-153 (munkaidőben 8-15 óráig) A-1104
Városközpontban 60 m2-es ala- Összkomfortos faház 256 m2 eladó. A-1070 csony rezsijű lakás és garázs kiadó. Tel.: 06 20/77-25-316 Tel.: 06 30/858-19-51 A-1042 Lehel utcában lakás eladó. A-1074 Kossuth utcai I. emeleti lakás kiadó. Tel.: 06 77/424-063 Tel.: 06 30/249-12-86 A-1111 55 m2-es lakás Szilády Áron u. eladó. Tel.: 06 20/250-13-00 A-1096 Garázs kiadó. Tel.: 06 30/9-680-663 A-1112 Kiskunhalas központjában eladó vagy kiadó I. emeleti, 60 m2-es luxuslakás. Turbókazános egyedi fűtés, egyedi fa nyílásBontásra autót veszek! www.autobontoka- zárók. Iá.: 12 M Ft. Igény szerint 20 m2-es alápincézett garázs. Ár: 2,5 M Ft. locsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-1092 klímás, Tel.: 06 30/21-92-731 A-1099
Év végi kiárusítás a Panda Áruházban (a ré- A Balatontól 10 km-re Szöllősgyögi Posta épületében), minden árura 40% rökön 60 m2-es közművesített csakedvezmény december 3-tól. A-1094 ládi ház eladó. 380 V-tal, különállló pincével, ásott kúttal. Iá.: 5,5 M Ft. Termelői fenyővásár Kiskunhalason! Tel.: 06 30/578-82-00 A-1114 Tel.: 06 20/450-56-50 A-1113 Legelő eladó. Tel.: 06 77/457-057, Tejet vásárolok. 06 20/456-47-71 (du. 14-től) A-1115 A-1121 CO-hegesztőt keresek jánoshalmi telep- Tel.: 06 70/452-77-01 helyre. Tel.: 06 30/314-77-20 A-1105 Belvárosi lakás, garázs eladó, kiadó. Jó állapotban lévő sarokkony- Tel.: 06 77/422-517 A-1116 Üzletkötőt keresek. Önéletrajzot kisszal- habútor jutányos áron eladó. A-1122 lasitej@gmail.com címre várjuk. A-1120 Tel.: 06 70/37-00-155 Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 20/917-14-03
A-496 2009-ben átadott családi ház gazdálA-982 kodásra alkalmas telken a Kertváros- Nem bontok, tisztítok! A-858 hoz közel eladó. Irányár: 10.900.000 Ft. Tel.: 06 20/968-41-60 Mangalica hízók, süldők és malacok Tel.: 06 30/748-96-32 (10-17-ig) A-1050 eladók. Tel.: 06 30/96-70-865 A-1106 Terápia. Tel.: 06 70/382-62-61 A-1117 Eladó 63 m2-es 2 szobás IV. emeleti Kis súlyú hízó eladó. távfűtéses, költségmegosztókkal felsze- Házi gondozást vállalok. Tel.: 06 30/44-95-364 A-1107 relt felújított lakás a Kuruc vitézek terén. Tel.: 06 70/213-74-77 A-1118 Tel.: 06 20/543-22-44 A-1058 Hízók eladók. Tel.: 06 20/534-68-04 A-1108 110 m2 üzlet 160 m2 parkolóval, 116 m2 lakás, 74 m2 garázs 1400 m2 telken Ingyen méhészképzés Tompán. A-1119 Hízók eladók. eladó. Tel.: 06 20/985-62-88 A-1031 Tel.. 06 70/60-60-772 Tel.: 06 70/432-13-53 A-1109 Félsertés eladó. el.: 06 30/938-64-16
Kacsa eladó. Tel.: 06 70/644-47-26
A-1110
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft+áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-1036 Telephely bérleti joga átadó. Tel.: 06 20/77-25-316
A-1033
Anyakönyvi hírek Születtek: Szöllősy Áron (Dr. Serfőző Melinda) Kiskunhalas, Száller Hanna (Demeter Erika) Kiskunhalas, Nyári Zsolt (Erdélyi Zita) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Szűcs Róbert és Ördög Alexandra Elhunytak: Szanyi Béláné Krammer Irén (Kiskunhalas), Földi Ferencné Dudás Ilona (Kiskunhalas), Schűtz Lászlóné Kornya Margit (Kiskunhalas), Pajtás Irén (Kunfehértó), Kocsi László (Kiskunhalas), Fenekes Benőné Gardalics Juliánna (Kiskunhalas)
2012. december 12. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK: December 12. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd 13:00 Képújság 17:00 Dimenzió - magazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Virágzó Magyarország - sorozat 21:00 FILM: OP Center 2. rész (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság December 13. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 „Akinek sebeivel gyógyultatok meg” 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök 20:30 Virágzó Magyarország - sorozat 21:00 Tájoló – ismeretterjesztő sorozat 22:00 Dallamokon át 23:00 Híradó/csütörtök 23:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:55 Képújság December 14. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Irányjelző - autós magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 153 – Lélekmód – ifj. magazin 20:00 Híradó/péntek (ism.)
20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 Virágzó Magyarország - sorozat 21:00 FILM: Az elveszett kislány (16) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (ism.) 00:00 Képújság December 15. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép 09:00 Kukkantó 09:30 „Akinek a sebeivel gyógyultatok meg” – egyházi műsor 10:00 EzoÉlet - magazin 10:30 Tájoló – ismeretterjesztő sorozat 11:30 EzoÉlet - magazin 12:00 153 – Lélekmód – ifj. magazin 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok 18:00 PONT – ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin 19:30 Kultúrkép - magazin (ism.) 20:00 153 – Lélekmód – ifj. magazin 20:30 Virágzó Magyarország - sorozat 21:00 SlágerMix Attilával 22:00 Bencze-Show 22:30 Miért éppen Magyarország? 23:00 FILM: Az Enron botrány (16) 01:00 Virágzó Magyarország - sorozat 01:30 Műveltségi kvíz 02:00 Képújság December 16. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Kukkantó 09:30 Rák Kati meséi 10:00 Ezoélet – magazin 10:30 Mesterek tornája 11:00 Helyzet-Kép – magazin 11:30 EzoÉlet - magazin 12:00 Képújság 17:30 153 – Lélekmód – ifj. m. (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Az évszázad bűnesete (16) 23:00 SlágerMix Attilával 00:00 Kincses Sziget – zenés magazin 00:30 Dimenzió - magazin 01:00 Hírháló / Az ország helyi hírei 01:30 Műveltségi kvíz 02:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
November 27-én értékelték a Homokhátsági Regionális Zrt. és Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. által az általános iskolák részére kiírt tetrapak pályázati munkáit, amelyből egyúttal alkalmi kiállítás nyílt a Felsővárosi-iskolában. Tíz oktatási intézményből közel 500 alkotást küldtek az iskolások. Juhászné Czinkóczi Éva igazgatónő örömét fejezte ki, hogy házigazdája lehetett a kiállításnak, Tóth István zsűrielnök a diákok aktivitását és kreativitását emelte ki. A díjakat Illés Tibor, a Homokhátsági Regionális Zrt. vezérigazgatója és Fülöp Dániel, a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője adták át. Iskolai helyezések: 1. Felsővárosi Általános Iskola, 2. Soltvadkerti Általános Iskola, 3. Szent József Katolikus Általános Iskola Egyéni helyezések: 1. Berta Dávid, Kiskunhalas, Alapfokú Művészeti Iskola 6.o.; 2. Szőnyi Borbála, Fazekas Gábor Utcai Általános
hírek/HIRDETÉS
Tetrapak-tervező halasi diákok
Iskola 5.b.; 3. Berta Donát, Felsővárosi Általános Iskola 2.b. Különdíjasok: Kádár Réka, Kiskunhalas, Alapfokú Művészeti Iskola; Mészáros Dorottya, Kiskunhalas, Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola 7.a.; Dóczi Márk,
Kiskunhalas, Református Központi Általános Iskola 8.b.; Horváth Szabolcs, Református Központi Általános Iskola 5.b.; Dukai Fanni, Soltvadkert, Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola 2.a. Kovács Iván
Pénzkidobás az arzénmentesítő?
Összesen 200 mobil víztisztító és arzénmentesítő konténert telepít jövő június végéig a honvédség országszerte. A víztisztítókra egy uniós szabály miatt van szükség. A honvédség által kifejlesztett berendezés magyar szabadalom alapján készült és egyedülálló a világon, a 200 víztisztító 1,5 millió ember ivóvízellátását biztosítja majd. A Halasvíz Kft. ügyvezető igazgatója szerint a konténerek hadrendbe állítása felesleges pénzkidobás. A víztisztítókra azért van szükség, mert az Európai Unió még 1998-ban meghatározta, hogy minden tagországnak biztosítania kell az egészséges ivóvízellátást a teljes népesség számára. Az uniós előírások szerint egy liter vízben legfeljebb 10 mikrogramm arzén lehet, e fölötti értéknél az EU napi 100.000 euró bírságot szabhat ki. Az ivóvízben mért érték ma 200 magyar településen haladja meg az uniós értékhatárt. BácsKiskun megyében a legrosszabb a helyzet. Kelebián, Tompán és Kisszállás térségében a megengedett érték többszöröse az arzéntartalom az ivóvízben. Magyarország egyszer már kapott halasztást, idén december 25-én azonban lejár az ivóvízminőség javítására kapott újabb határidő is. Ezért az érintett településeken átmeneti időszakra a Magyar Hon-
védség által kifejlesztett víztisztító berendezésekkel fogják biztosítani a megfelelő vízellátást. A bemutatott konténereket a katonák telepítik le és működetik majd. Sok még a tisztázatlan kérdés a konténerek működését illetően, véli Farkas István, a Halasvíz Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember szerint a cég szolgáltatási területén 14 település érintett különböző mértékben az arzén- és ammónium-tartalmat illetően. A vizsgált kutakból kitermelt nyers vízben van, ahol több mint a tízszerese az arzén mennyisége a megengedettnek. Valamennyi helyen tisztítják a vizet, vas- és arzénmentesítést végeznek, megközelítőleg literenként 20-30 mikrogrammra tudják leszorítani az arzén mennyiségét. Ahol korábban nem érte el az 50 mikrogrammos értéket az arzénmennyiség, ott nincs
arzénmentesítés. Kisszálláson, Pirtón és Borotán viszont magyar fejlesztésű víztisztító berendezéseket használnak, így tudják biztosítani az EU által előírt vas-, mangán- és arzénértékeket. A szakember felesleges pénzkidobásnak látja a honvédségi víztisztító konténerek üzembe helyezését, szerinte jóval olcsóbb technika volna a víz tisztítására. Más kérdés, hogy a Halasvíz Kft. által is alkalmazott, bizonyíthatóan jól működő hazai technológia egybeesik-e az Európai Unió érdekeivel. Farkas István szerint a 2002-ben kezdődött tízéves előkészítést negyed annyi pénzből meg lehetett volna oldani. Az önkormányzatok azonban egyetlen fillért sem kaptak arzénmentesítésre, most viszont rohamléptékben kell megoldani az átmeneti megfelelő ivóvízellátást palackos, zacskós vízzel és lajtos kocsival. A honvédségi konténerek telepítése a következő napokban megkezdődik Bács-Kiskun megyében is, az érintett települések vezetői és vízügyes szakemberek azonban még sok mindent nem látnak tisztán. P. Á.
17
18
sport 2012. december 12.
innen onnan Újra Virág
Eredményes és szép évet zárt a KB Autoteam SE, amely nyár elején a 9. bajnoki címét ünnepelhette. Most a tizedikre készül és ez nincs is olyan messze. Az őszi idényben egyszer, Kiskőrösön botlott a Katkó Andrea irányította csapat, de ezt tavasszal ki lehet javítani. A lányok évzáróján Juhász Tibor elnökségi tag is elégedetten értékelte a szezont. Elmondta azt is, hogy a korábbi megegyezés szerint januártól a szülési szabadságról visszatérő Virág Erika irányítja majd a KB Autoteam SE-t. Katkó Andrea tapasztalatára a jövőben is számít az egyesület.
Kigurították
Megmutatták a halasi bowlingosok, hogy országos versenyen is helyt tudnak állni. Ráadásul a hírek szerint félszáz versenyző ámult a mieink teljesítménye láttán. A székesfehérvári bajnokságon közel ötvenen indultak, a mezőnyben ott volt három halasi is. Hős-Nagy István pazar teljesítménnyel leckéztette a teljes mezőnyt, és alig maradt le az aranyéremről, de az ezüst is nagyon szépen csillogott. Rigó János a 14., míg Kökény Gábor a 19. helyet szerezte meg az erős mezőnyben. – Ez nagyon nagy eredmény annak tudatában, hogy mi amatőr szinten űzzük ezt a sportágat. A versenyen viszont voltak válogatott gurítók is. Nem kivételeztek senkivel, az amatőrök a profikkal mérték össze erejüket. Hősinek (Hős-Nagy Istvánnak) még speciális cipője sem volt és kesztyű nélkül gurított. A menők pedig guruló bőröndökben hozták a teljes felszerelésüket, még a golyókat is. A mi Pistink kölcsönfelszerelésben is majdnem leverte a mezőnyt – fogalmazott Bor Péter, a halasiak kapitánya.
Bowling
Folytatódott a városi bowling bajnokság. A csapatok már a 8. fordulónál járnak. Eredmények: Fa Vágók-Szekeres Pálinka 3:0, Bowling Boys-Leki Strike 3:0, Jankováczi Golyószórók-Strike Bizottság 0:3, Digit Iroda-Halaspack Bowling Team 3:0, AmazonokPontvadászok 0:3. (jl)
Bronz a Kárpát Kupáról
Kiskunhalason indult útjára, Magyarkanizsa pedig már a harmadik volt az Extractum Pharma Kárpát Kupák sorában. A Kárpát-medence fiataljait pályára hívó tornán az anyaországot a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium és Karcag képviselte. Vincze Attila tanítványai ismét jó hírét vitték iskolájuknak, városuknak és hazájuknak azzal, hogy bronzérmet nyertek. 2010 decemberében Kiskunhalason elindult egy remek kezdeményezés, amelyet Nemes József, az Extractum Pharma vezérigazgatója hívott életre. Az Extractum Pharma Kárpát Kupa felvidéki, erdélyi, vajdasági és az anyaországból származó fiatalok testi, szellemi, lelki épülé-
Kipipálva Ezúttal nem tréfálta meg az ellenfele a Kiskunhalasi FC női csapatát az NB II-es futsal-bajnokság 9. fordulójában. A halasiak a Debreceni EAC ellen léptek pályára és szereztek gyorsan vezetést. A vendégek nem adták fel és minden hazai hibát könyörtelenül kihasználva már 4-2-re hozták az első 20 percet. A szünet után Koch Fruzsina és Szalai Ágnes vezérletével fordított a KFC, Martonosi Erika is betalált, 6-4 után csak szépíteni tudott az egyetemi csapat. Kiskunhalasi FC-DEAC 6-5 (2-4), a góljainkon Koch Fruzsina 3, Szalai Ágnes 2 és Martonosi Erika osztozott. jl
sét szolgálja. A csapatok labdarúgásban mérik össze erejüket, a sorrendben harmadik megméretésre Magyarkanizsán és Tóthfalun került sor a hétvégén. Az anyaországot egyedüli iskolai csapatként a Szilády Áron Református Gimnázium, valamint a Karcag SE képviselte. A Vincze Attila ve-
zette halasiak a házigazdákkal és a sepsiszentgyörgyiekkel kerültek egy csoportba. A fiúk 3-1-re kikaptak a hazaiaktól, a gólunkat Vágó Olivér szerezte. A követmező meccsen már nem volt mit tennie az ellenfélnek, Vágó Olivér és Enesei Márton találataival legyőzték a szentgyörgyieket. Ez azt jelentette, hogy másnap a 3. helyért léphettek pályára a sziládysok. Az ellenfél a rendkívül erős Székelyudvarhely volt. Vincze Attila tanítványai tudták mi a dolguk és egy jó meccset nyertek 2-1-re. Ezzel a Szilády nyerte a kupa bronzérmét. A győzelmet a felvidéki Sepsi szerezte meg, legyőzve a döntőben a házigazdákat. A vándorserleget dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ajánlotta fel. A Szilády Áron Református Gimnázium 3. helyet elérő csapatának Nemes József, az Extractum Pharma vezérigazgatója adta át a díszes serleget. Érdekesség, hogy a tavalyi bajnok Karcag ezúttal a 6. helyen zárta a kupát. Különdíj is jutott a halasiaknak, ugyanis Tasnádi Dávid lett a torna legtechnikásabb játékosa. A 2010-ben alapított vándorserleg megtalálta a gazdáját, ez mellett a Kárpát-medence magyar ifjainak testi, lelki, és szellemi egészségét szolgálta a támogatók által létrehozott ifjúsági torna – értékelt Vincze Attila vezetőedző. A IV. Kárpát Kupa jövőre Sepsiszentgyörgyön lesz. JL
röviden Feljövőben Több alkalommal is cikkeztünk a halasi női kézilabda-utánpótlásról. Az elmúlt időszakban több jó hírt is kaptunk a fiatalok háza tájáról. Hogy feljövőben van az elmúlt években méltánytalanul elhanyagolt és korábban országos hírű nevelőbázis, arra az eredmények a bizonyítékok. Az országos junior kupában a KNKSE például csoportjában a Békéscsaba mögött, 50%-os teljesítménnyel a 2. helyen áll. A góllövőlista élén két halasi lány, Csordás Renáta és Nagy Marianna szerepel. Az Országos Serdülő Bajnokságban pedig a lányok győzni tudtak idegenben, 18-17-re a Csorvás ellen. A Kovács Attila vezette elnökség szándéka, hogy újra felépíti a neves utánpótlásbázist. Bronzérem Újabb tekós sportsikerről kaptunk hírt. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola kézilabdázói Kecskeméten szerepeltek a napokban. A Piarista Gimnázium hagyományos, immáron harmadik alkalommal megrendezett Patrocínium Kupáján léptek pályára Gurály Attila tanítványai. A fiúk kiválóan szerepeltek a tornán, ahol végül a 3. helyet szerezték meg, így bronzéremmel térhettek haza.
Rákóczi Kupa Már gőzerővel készülnek a szervezők a jövő februári Rákóczi Kupára. Ez lesz sorrendben a 40. ilyen megméretés, éppen ezért különlegesen emlékezetessé szeretné tenni a névÚjabb két fordulón van túl a Joma városi kispályás teremlab- adó iskola. Első olyan alkalom lesz, darúgó-bajnokság 32 csapatos mezőnye. A hétvégi mérkőzé- amikor a házigazdák új néven szerepelnek az ország egyik legpatinásabb sek után is rengeteg nyitott kérdés maradt. diáklabdarúgó-eseményén. Még semmi sem dőlt el a Joma Bourbon Brothers-Rose 0-9, Továrosi kispályás teremlabdarú- tya Boltja-Jóbarátok Bócsa 2-2. Gyarmati emléktorna gó-bajnokságban. Az elitliga me- Vasárnap történt: Fröccsjá- Tavaly indította útjára a Szent József zőnye is erősen kérdéses, miután rat-Balota 5-3, Paracel-Szivacs Katolikus Általános Iskola az egykori úgy alakultak a legutóbbi két for- 1-0, Jóbarátok Bócsa-Flasz- kiváló testnevelőre, kézilabdaedzőre duló eredményei. Szombaton tör- ter 3-0, Frankó-Szer-Lever- emlékező tornáját. A Gyarmati János tént: Valkom Pékség-Hammer- pool 1-1, Csakkapura-Tricomp Emlékkupán egy évvel ezelőtt kettős fall 6-2, Szivacs-Fröccsjárat 3-1, FC 1-4, Retro 2-Valkom Pék- házigazda siker született, a szervező Flaszter-Paracel 1-5, Halaspack- ség 4-2, Zsana-Bourbon Brot- intézmény pedig már készül a másoZsana 3-0, Szilády Retro-Just For hers 1-4, Rose-Hammerfall dik megméretésre. Erre úgy tudjuk, Fun 7-1, Connextion-Balota 1-2, 11-1, Sóstó-Halaspack 14-0, hogy jövő januárban kerül majd sor. Viviera-Trans-Csakkapura 4-2, Dr. Kis-Itália-Másnaposok 4-4, Gyarmati János testnevelőtanár volt, Tricomp FC-Grund-Gugu FC 3-3, Just For Fun-Top Ár-Bácskaagrár aki imádta és nagyon értette is a kéLeverpool-Dr. Kis-Itália 2-6, 0-7, Rolló-Halas-Balota-Viviera- zilabdát. Nevelőmunkájának köszönRetro 2 Sóstó 2-2, Cel FC-Rol- Trans 5-3, Totya Boltja-Connex- hetően több olyan játékossal is gazló-Halas-Balota 5-1, Trinát Juni- tion 7-2, Lindau Logistic-Grund dagodott a halasi női kézilabda, akik or-Lindau-Logistic 0-2, Top Ár- Gugu FC 2-3, Trinát Junior-Cel később az NB I-ben is meghatározójel Bácskaagrár-Frankó-Szer 1-3, FC 0-3. JL ak voltak.
Közel a vég
2012. december 12.
Úszóaranyak
A legjobb 8-ba juthatunk
Óriási esélye van a Kiskunhalas NKSE-nek arra, hogy bejusson a Magyar Kupa legjobb 8 csapata A Kiskunhalasi Úszó és közé. Ehhez egy verhető ellenfélen Gyógyúszó Egyesület Halas- kell túllépni, mégpedig idegenben. Thermál-Merkbau szakosztályának legkisebb versenyzői a hétvégén Kiskunfélegyházára utaztak. Ott rendezték meg ugyanis a megyei bajnokságot.
Novotny Attila 2003-as születésű versenyzői szinte az összes lehetséges dobogós helyet megszerezték. Grigorov Leila 2004-2005-ös születésű tanítványai pedig a sikeres minimumvizsgát követően szintén dobogóra állhattak, előre vetítve, hogy már kopogtat a csapat utánpótlásának újabb nemzedéke. Az eredmények: Fülöp Bianka 4 arany – 50 m gyors, 50 m hát, 50 m pillangó, 50 m mell, 1 ezüst – 200 m vegyes. Flaisz Fanni 4 arany – 50 m gyors, 50 m hát, 50 m pillangó, 50 m mell. Varga Kata 1 arany – 200 m vegyes, 3 ezüst – 50 m gyors, 50 m hát, 50 m mell, 1 bronz – 50 m pillangó. Schwob Fanni 1 ezüst – 50 m pillangó, 3 bronz – 50 m gyors, 50 m hát, 200 m vegyes. Barna Rozina 3 ezüst – 50 m gyors, 50 m hát, 50 m pillangó. Kiss Virág 2 bronz – 50 m gyors, 50 m pillangó. HA
Fit-Kid
Kiválóan szerepeltek a halasi versenyzők a Fit-Kid Országos Bajnokságon, amelynek Dabas volt a házigazdája. Tóth Péter vezetőedzőtől megtudtuk, hogy a Halas-Fitness Egyesület képviseletében figyelemreméltó eredményeket értek el a lányok. A csoportos kategóriában a III. Korcsoportos nagycsapata, Virincsik Réka, Piszmán Rita, Csányi Ágnes, Angeli Ágota, Kerti Petra aranyérmes volt. A II. korcsoportban a kiscsapat – Péter-Szabó Helga, Törjék Noémi, Skribanek Dóra – az előkelő 6. helyet szerezte meg. A II. korcsoportban Péter-Szabó Helga és Törjék Noémi 5. volt. A IV. korcsoportban Skribanek Dóra egy 5., míg Törjék Noémi egy 6. helyet is szerzett. A VIII. korcsoportos Piszmán Rita az 5. helyen végzett. A vezetőedző szerint Tassi Nelli, Zsebi Dóra, Földi Cintia és Radvánszki Zsófia is minden dicséretet megérdemel versenyzésük kapcsán. jel
A Dunaújváros elleni találkozóra jövő szombaton 17 órától kerül sor a kohászváros sportcsarnokában. Külön érdekesség, hogy január 5-én már Kiskunhalason talál-
kozik egymással a két csapat, NB I-es meccs keretein belül. A KNKSE az 5., míg az újvárosiak a 11. a bajnokságban. jáger
Sport
19
innen onnan Halasiak az EB-n
Lapzártánk idején játssza a második középdöntő mérkőzését a magyar női kézilabda válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon. A találkozókra alig két órányi autóútra, Újvidéken kerül sor, éppen ezért nem csoda, hogy sok halasi és környékbéli sportbarát gondolja úgy: ott a helye a lelátókon. A vasárnapi meccsen, amelyen Montenegró volt az ellenfél, a téli időjárás miatt kevesebben voltak a magyar drukkerek, de a románok és az oroszok ellen újra megtelhetnek a sorok.
Diáksport
Évek óta hagyomány, hogy az ország református iskoláinak legjobb asztaliteniszezői és sakkozói Kiskunhalason vendégeskednek. A Szilády Áron Református Gimnázium idén is kitűnő házigazdának bizonyult, ráadásul közel 20 intézmény küldte el versenyzőit a rangos megméretésre. Az is hagyomány, hogy a pingpongosok a Buborékban, míg a szellemi sport mesterei az iskola patinás dísztermében mérik össze tudásukat. Pénteken délután és szombaton délelőtt is folyamatosan zajlottak az események mindkét helyszínen. A sport mellett egyéb programok is várták a vendégeket. A kétnapos versengés végén az ünnepélyes eredményhirdetésen Bognárné Nagy Éva címzetes igazgató és Varga Judit igazgató adta át a serlegeket és az érmeket. Külön öröm a házigazdák számára, hogy idén is remekeltek versenyzőik. Az asztaliteniszezők mezőnyében, ahol igen kiváló versenyzők gyűltek öszsze, szépen szerepeltek a hazaiak. Csapatban és saját kategóriájában Herczeg Veronika és Sato Mayu harmadik, Jurity Zsombor, Kákonyi Gábor, Micic Márta és Lakner Mariann, László Lilla és Besze Martin a második legjobb volt. Lilla egyéniben is ezüstérmet nyert az erős mezőnyben. A sakkozók között folytatódott a hagyományosan jó sziládys szereplés. Márta Dominik aranyérmet nyert és az iskolás fiúk csapatversenyét is a Szilády nyerte. A győztes csapatban Virág Tamás, Váczi Lelevnte és Márta Dominik kapott helyet. Az egyéni versenyben Nagy Lili büszkélkedhet még egy második helyezéssel. (jl)
2012. december 12.
Ajándék és díj!
vehettek át a tanáraik által megnevezett diákok. A kétségtelenül leghátrányosabb szociális helyzetű kisegítős diákok kollektíven gyarapodtak a halasi Rotarytól: számukra egy-másfél hónapra elegendő úszóbérletet vásároltak a helyi humanisták. Két
és ajándékcsomag a
rászorulóknak.
A lapzártánk utáni órákban, kedd este az idén 6. alkalommal kedveskedett – korántsem csak gesztusszerűen, hanem nagyon is okosan átgondolt ajándékokkal – a legrászorultabb gyerekeknek a halasi Rotary-klub. Mint a korábbi években, ezúttal is összesen 20 diák, illetve az idén először több tanulócsoport részesült a jószívű adományokban. A halasi rotaristák által összeadott pénzből fejenként körülbelül 20 ezer forintos – hasznos és ínyenc csemegékkel, továbbá írószer- és más ajándéktárgyakkal – megrakott ünnepi dobozt
rita ízvarázslata
Áfonyás-nutellás palacsintatorta! Hozzávalók (18-20 palacsintához): 25 dkg liszt, 3 tojás, 3 dl tej, 1 ek. porcukor, olaj, szódavíz, só; töltelék: 40 dkg fekete áfonya (lehet mirelit is), 4 ek. cukor, 1/2 citrom leve, 1/2 citrom reszelt héja, 1/2 tk. fahéj, Nutella. Az áfonyához hozzáadom a cukrot, fahéjat, a citrom kifacsart levét, a lereszelt héját, és sűrűre főzöm. A palacsintához a tojásokat a porcukorral, csipet sóval, tejjel és liszttel elkeverem. Ha kell, szódavizet adok hozzá, csomómentesre keverem. Félórát pihentetem, majd kisütöm a palacsintákat, és összeállítom a palacsintatortát. Tányérra rakom, megkenem az áfonyás töltelékkel, erre kerül a következő palacsinta, amit Nutellával kenek meg, s addig rétegezem, míg a hozzávalók elfogynak. Tetejét tejszínhabbal díszíthetjük, és tortaként szelhetjük. Rita asszony
Nemcsak az elismert két halasi Rotary-tagot, hanem az egész helyi szervezetet – így közvetetten városunkat is – pozitívan érinti, hogy nemrég Varga Alajos alapító és Bordás Zoltán jelenlegi elnököt is Paul Harris-díjjal tüntette ki a Rotary-világszervezet elnöke. Az azonos nevű elismerést a világszervezet egykori alapítója hozta létre azzal a céllal, hogy e meghatározó díj a nemzetközi kapcsolatok ápolásában kiemelkedő tevékenységet produkáló rotaristákat méltassa. A halasi klubban ez mind a diákcsere-kapcsolatok, mind a testvérklubokkal kialakított kapcsolattal megvalósult. Bár a díj elsősorban az egyéni teljesítményt értékeli, az egész klub tevékenységének is értékmérője, így világszerte rangadó az a tény, hogy egy helyi klubnak hány Paul Harris-díjazottja van. (kz)
Királyi tánc!
Zimankós téli időjárásban, de hatalmas érdeklődés és kifogástalan rendezés mellett zajlott le december 9-én a Studio 2000 TSE IX. RexTerra Kupa országos táncversenye. Az óriási szakmai sikert eredményező rendezvénynek a Vári Szabó-középiskola sportcsarnoka adott ott-
FOTÓ: KOVÁCS IVÁN
Úszóbérlet
halasi is paul harris-díjban
részesült!
hont. Juhász Ágnes és Tóth Szilárd joggal lehet elégedett az esztendővel, hiszen egész évben sikert sikerre halmoztak párosaik és a RexTerra Kupa ezt most megkoronázta. A verseny eredményeiről és részleteiről következő számunkban írunk. (HT-összeállítás)
VÁROSUNK SZÍNEI
20
Csoda. Amíg nem kezd újra hinni az ember a csodában, nem fog visszatalálni oda, ahol a csodák elkezdenek működni az életében. Könnyű persze erre azt felelni, hogy manapság nem a csodák korát éljük, hanem a megélhetési kényszerekét és sírnivalóan nevetséges közéletét. Ez addig igaz, amíg folyton kifelé tekintünk. Mert amint befelé fordítjuk a figyelmet, azonnal cáfolhatatlan csodák tárulnak fel. Elég egy pillantást vetni például az emberi test működésére. Minél többet tudunk róla, annál csodásabb, de igazán rejtélyes nagyszerűsége abban van, hogy működik a mi odafigyelésünk nélkül, a mi tudatos akaratunk vagy beavatkozásunk nélkül is. Hisz’ már a fogantatásunkról sem mi döntünk, sem arról, hogy nagyra nőjünk, hogy legyen szemünk, epehólyagunk, hogy stabil legyen a 37 fokos testhőmérsékletünk vagy a sav-lúg-egyensúlyunk, arról meg végképp nem, hogy milyen ütemre verjen a szívünk… Hatmilliárd 60-90 kilós varázsmű működik éjjel-nappal, folyamatos profeszszionalizmussal, kifogástalan pontossággal (olyannyira, hogy sokszor még a félt-utált betegségeink is a javunkra vannak, de ebbe most hosszú volna belemenni). Ennek a nagy, bőrbe varrott alázatos, szótlan szorgalommal működő csodának a tetején ül a mi – általában elég buta – fejünk. A fej is lenyűgöző eszköz, benne annyi sejtkapcsolat, ahány naprendszer az univerzumban. Ám ezt a fejet sokszor arra használjuk, hogy elhitessük magunkkal: nem egy hatalmas rakás csoda tetején lebegünk, hanem egy gondokkal, szenvedéssel, félelemmel teli világban. Semmi sincs hozzánk közelebb, mint a saját testünk. A test, amit nem mi teremtettünk, sosem téved, sosem agyal, sosem szorong és nem kapzsi, sosem akar rosszat másnak, és nincsenek (ön)pusztító gondolatai. Szüntelenül előállítja mindazt a stabilitást, amire az egész életünk alapozódik. Közben mégis azt hisszük, hogy nincsenek csodák, mert a mi kultúránk azt hiszi, hogy a csoda a lottó-főnyeremény, a benzinárak csökkentése, egy új választás vagy a karácsonyi plazmatévé szokott lenni. Varázslat már maga a tény, hogy élünk, de mivel mindig mást akarunk, mint ami van, nem vesszük észre ezt. k-out