Jön a pesti Patika: srófolják Horn Gyula retrospektív: maffia Halasra? az árat szép halasi hölgyekkel A fővárosi leleplezések után a vidék felé Fidesz-javaslatra már 38 millióról indulhat A néhai kormányfő több ízben járt Halason – először az ÁMK-ban fordulhatnak a kéretlen őrző-védők a licit a Pingvin ingatlanára kapta le a halasi fotós… Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
Nőnek a bérek a kórházban! Gáz-ügy: ez tényleg így működik?! Megjöttek a gépek! 100 százalékos megújulás a szülészeten Szúnyogfront: egyre többen fordulnak orvoshoz Mit csinált egész nap a rendőr százados…?
2013. június 26. • XXVII. évfolyam 26. szám•Ára: 165 Ft
A vártnál is több ingyen ebéd adható
Jövő nyáron már nem ismernénk rá Halas mostani központjára
Belvárosi ködcsipke Szûk egymilliárdot költenek a város főterére egy év alatt: felújítják a Május 1. téri piaccsarnokot, az összes járdát, kerékpárút és nyilvános illemhely épül a központban, nem is szólva a ködfelhő-eregető szökőkutakról és a csipkemintás homlokzati díszítésekről… A beruházási dokumentumot pár napja írták alá, így mire a csatornázásnak vége, jön az újabb felfordulás: a belváros újjáépítése. (5. oldal) Címlapunkon az első nyilvános látványtervek!
magazin 2013. június 26.
Óvszer, üvegcserép, szemét a játszótéren
Vízözön a Széchenyin
– Évek óta így van. Ha intenzívebben esik az eső, akkor az üzlet előtt összegyűlik a víz, amely minimum bokáig, de inkább féltérdig ér. Ilyenkor nincs mit tenni, gumicsizmát veszek és megkaparom a csatornaszemet – fogalmazott az egyik halasi vállalkozó.
Kökény Péter a Széchenyi és a Kölcsey utca sarkán lévő üzletét ilyenkor a vásárlók nem tudják megközelíteni. A hétfő délutáni zápor is megtette hatását, Kökény úr meg fogta magát és maga igyekezett megoldani a problémát. Azt mondja, megteszi, amit ilyenkor megtehet, de évek óta ez van. A levelet, gallyakat, szemetet a főút melletti csatornaszembe bemossa a víz és egész egyszerűen eldugul.
A Kölcsey utcai vízelvezető árok pedig nem képes ellátni feladatát, mert nincs meg a kellő mélysége. Több tucat fényképet készített, ki is nyomtatta, hogy milyen állapotok uralkodnak eső után az üzlete előtt. Most már a nyilvánosság erejében bízva fordult hozzánk. Mi megígértük, utánajárunk a témának, és a jövő heti számunkban visszatérünk a fejleményekre. Kép, szöveg: JL
FOTÓK: KOHOUT ZOLTÁN
– Anya, találtam valamit! – szalad egy kisfiú – kezében használt óvszerrel – édesanyjához, az 53-as út melletti játszótéren. A fiatal anyuka rémülten kiált gyermekére, hogy dobja el; aztán azonnal fertőtleníti a kezét. Közben próbálja kikerülni az apróság értetlenkedő, őszintén kíváncsi kérdéseit… Az eset nem ritka a Hősök ligete amúgy gondozott, bekerített játszóterén. A szülők szerint napközben is előfordul, hogy középiskolás korú fiatalok bemennek, és nem oda illő módon viselkednek, de általában sikerül őket szép szóval rendre utasítani, vagy távozásra kérni. Ám éjjel zavartalanul megy a buli, amelyre reggelre törött vagy éppen félig kiivott alkoholos üvegek, eldobott óvszerek hívják fel a figyelmet. A város csak hétközben gondoskodik a terület tisztításáról, és a közterület-felügyelők sem dolgoznak hétvégén. Péntektől vasárnapig a szülőkre hárul a takarítás. A rendőrség a menekültek miatt fokozottan ellenőrzi a belvárost és a liget térségét is. Lapunk jelzése nyomán azonban a központi játszótér bekerült a kiemelt helyek közé. Vagyis a járőrök az eddigieknél gyakrabban megfordulnak majd – éjjel is – a környéken. (ha)
Csomópontokba gubancolódva. Olvasóink folyamatosan hívják fel a figyelmet a szűkebb-tágabb belváros közlekedési szempontból (is) elhanyagolt pontjaira. Ezúttal két ilyen kockázatos helyszínre hívjuk fel a közlekedésszervezők és városkarbantartók figyelmét. Az egyik neuralgikus pont a – „fagylaltos évszakban” különösen forgalmas – Garbai utca, amely a főtér felől (délről) megközelítve csak teljes lassítással közelíthető meg. Az impozáns sarki cserje teljesen eltakarja a kanyart. A zöldfelület csonkítását elkerülendő, talán egy STOP-tábla vagy ívtükör kihelyezése volna a megoldás. A másik ellentmondásos csomópont a Bokréta Vasút utcai torkolata: itt a régi útjelek egyirányú közlekedést mutatnak, ami alaposan megzavarhatja a környéken (vagy a városban) ritkán autózó sofőrt, mert az utca már kétirányú. (HT-összeállítás)
Három játékos kiscica keresi új gazdáját, akik jelenleg ideiglenes befogadóknál vannak. A csöppségek közül kettő fiú, egy lány. Együtt, de akár külön-külön is örökbe fogadhatók. Érdeklődni a 06-30/591-45-17-es telefonszámon lehet. Támogatónk: Halas-Pajzs Vagyonvédelmi Kft.
Fotó: Lázár Zsolt
GAZDIKERESÕ
Alkotott a szépségstáb. Legutóbb Palla Brigi nevét sorsolták ki a Pont műsorban, így õt alakította át a profi szépségstáb a Partyarc rovat részeként. A lány bulisminket, új frizurát és egy szexi ruhát kapott a szakemberektől. Brigi egy óvodáskorú gyermek büszke édesanyja, és már nagyon régóta szeretett volna képernyőre kerülni. Mint mondja, nagyon megörült, amikor meghallotta nevét a műsorban. Annyira megtetszett neki a stúdió és az élő adás varázsa, hogy bármikor visszatérne egy hasonló produkcióra. Szőri Attila
2013. június 26. Felnőttek vagyunk vagy gyerekek? Idealisták vagy reálisták? Most, amikor elhunyt az egyik legvitatottabb-legvitathatóbb magyar politikus – Horn Gyuláról van szó – ismét érdemes feltenni ezt a kérdést. Kevesen képesek visszaemlékezni a gyerekkorukra, különösen nem arra, hogy kisgyerekként hogyan gondolkoztak a világról. Felnőttként, gyerekek között járva vagy éppen a gyerekkori viselkedést kutatva azonban megfigyelhető egy döntő különbség. Az óvodás korúak teljesen egocentrikusak: önmagukon keresztül néznek mindent, önkifejezésük és szemléletük csak saját magukról szól. Például azt hiszik, nem látják őket, ha kis kezükkel eltakarják a szemüket; nem gondolnak bele, hogy fáj a békának, ha jókedvűen kínozzák. Aztán 10-12 éves korukra eljutnak odáig, hogy megtanulnak több nézőpontot egyszerre figyelembe venni. Ez a híres decentrálás: út az egocentrizmusból a szociocentrikusság felé: felnövekedés az egy-nézőpontúságból a soknézőpontúság felé, az önzőségtől a bölcs önzetlenségig. Megtanulják, hogy fáj a kislánynak, ha kigúnyolják, és még később már azt is, hogy létezhet másik igazság is az övékén kívül. Ez utóbbi – a szociális nézőpontváltás képessége – valóságos forradalom az emberi személyiség életében, mert ezzel már az erkölcsi világa is hatalmasat fejlődik. Míg a kisgyerek azért „jó”, mert fél az apai pofontól vagy az anyai csalódástól, addig a serdülő már azért fegyelmezi magát, mert belátja, hogy mindenkinek jobb, ha néha lemond az önző-ösztönös indulatairól. Csakhogy sokunk aztán megáll itt, és nem megy tovább az úton. Érthető, hiszen ez az út nem könnyű. Nem könnyű ésszel belátnunk és szívvel elfogadnunk, hogy nem csak a mi véleményünk a nyerő. Ez az út nem olyan könnyű, mint az óvodai homokozók és iskolai grundfocipályák világa, ahol még volt értelme fekete-fehérben gondolkozni. Mások érdekét és véleményét figyelembe venni rögösebb út, mint éretlenül
és vakon menni csak a magunk feje után. Ha felérjük ésszel és lelki nagysággal, hogy nemcsak a keresztények kereshetik-ismerhetik Istent, hanem a hinduk vagy az arabok is; hogy nemcsak a liberálisoknak lehet igazuk, hanem a konzervatívoknak vagy a baloldalnak is; hogy nemcsak a magyar nyelv és kultúra mély, hanem másoké is – az több vitával, indulattal, félelemmel jár, mint ha mindenki egy nézőpontot vallana. Vagyis felnőni nem könnyű. Felnőtté válni társadalmi értelemben is fáradtságos folyamat. A kisgyerekkori egocentrizmus egyik leglátványosabb eleme az „én” szó használata. Hogy Magyarország hol tart ebben a folyamatban, arra szemléletes példák vannak. Elég belenézni az egykori Szomszédok című tévésorozatba: párbeszédek helyett sorozatosan egyes szám első személyű monológok hangzottak el. Vagy elég ránézni a politikára: a politikai szereplők közt nem párbeszéd – te és ti és mi összehangolása – zajlik, hanem az „én, engem, enyém” énérvényesítő nyomulása. Ennek a butaságzajnak az a legköltségesebb következménye, hogy nem halljuk meg a lényeget. A zajban nem halljuk a másik embert, nem hallhatjuk meg a véleményét. Ha pedig csak a magunk (óhatatlanul szűk) perspektíváját látjuk, nem veszünk észre semmit, ami kívül esik ezen a szűk látókörön. Az így alkotott vélemények törvényszerűen ostobák (szűklátókörűek, ugyebár) és ezért törvényszerűen tévesek is. Antall Józsefről, erről az elegáns, nagyszabású és példás moralitású emberről, a kommunista-szocialista diktatúra utáni első szabadon választott miniszterelnökről például a vele barátságtalan baloldal csak anynyit volt képes mondani, hogy vaskalapos arisztokrata. Horn Gyuláról a vele csakis ellenszenvező jobboldali sajtó egy időben csak annyit tudott mondani, hogy pufajkás. Az igazság árnyalt, a többi oldala kimaradt ezekből az óvodás-egocentrikus szemléletű jellemzésekből. Antall egy korszerűen konzervatív liberális volt: emberi és politikai jelenlétének hiányát ma is nyögi a mai jobboldal. Horn pedig egy kommunistából átvedlett szociáldemokratává vált, aki képes volt felülemelkedni Kádár-káderi árnyékán. Mindketten kiemelkedő alakjai az utóbbi évtizedeknek; súlyos hibákat ugyanúgy elkönyvel nekik a közös nemzeti emlékezet, mint történelmi erényeket. A sort folytathatnánk a jelenig: semmi-senki sem fekete-fehér, senkit-semmit nem lehet vagyvagy kategóriába sorolni. Ahogy Gyurcsány sem maffiózó nemzetáruló, úgy Orbán sem népellenes oligarcha, de sem ők, sem valamelyik párt, focicsapat, sör- vagy intimbetétmárka sem jelent kizárólagos áldást vagy átkot a bajban vagy békeidőben. Fekete-fehér jellem, állandó választási kényszer vagy és vagy között – ilyen csak a homokozók világának meséiben létezik. A valóságban mindig többre megyünk a „vagy” helyett az „és”-sel, a szembenállás és az önzés helyett az önzetlen együttműködéssel. A kérdés csak az, mikortól kezdjük el.
innen onnan
A SZERK
Fekete-fehér, vagy-vagy
álláspont/hírek
Ki nyeri meg végül a könyvtárat és múzeumot?
A héten döntés születik, hogy ki irányíthatja a jövőben a két helyi intézményt. A könyvtár igazgatói posztjára ketten pályáztak: a jelenlegi vezető, Erhardt Györgyi mellett Csikós Zoltán jelentkezett. Utóbbi pályázata több pontban is eltért a követelményektől. Erhardt Györgyi pedig minden kívánalomnak megfelelt, ráadásul jól ismeri az intézményt, amelyben 1988. óta dolgozik közmegelégedésre. Ráadásul idén januártól ő vezeti megbízással a könyvtárt. A képviselő-testület is azt javasolja, hogy Erhardt Györgyit nevezzék ki öt évre igazgatónak. A Thorma János Múzeum idéntől került viszsza a város kezelésébe. Itt is szükség volt igazgatói pályázat kiírására. Erre ketten jelentkeztek: Szakál Aurél mellett Csikós Zoltán ide is beadta pályázatát. Utóbbi jelentkezése itt sem felelt meg a feltételeknek, ráadásul Szakál Aurél 18 éves intézményvezetői tapasztalatokkal rendelkezik, feladatát eddig is magas színvonalon látta el, így az ő kinevezését támogatja a képviselő-testület.
Intézményi névadó
A Klebersberg Intézményfenntartó Központ Kiskunhalasi Tankerülete fordult a helyi önkormányzathoz azért, hogy indokoltnak látja néhány helyi intézmény nevének megváltoztatását. A Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola esetében speciális helyzet van, ugyanis az utcanevek változtatása miatt egyébként is módosítani kell. Az intézmény vezetése korábban kezdeményezte, hogy a jövőben Fazekas Mihály legyen az iskola névadója. Ezt elfogadta a fenntartó is, de a Felsővárosival, a Kertvárosival, a Bibó István Gimnáziummal együtt az elnevezésébe bekerül a kiskunhalasi jelző is. A változtatás még jobban erősítheti az adott intézmény városi kötődését.
Testületileg
Csütörtökön ül össze a halasi képviselő-testület. Ezt megelőzően már lapzártánk idején megkezdődött az előkészítő munka a bizottságokban. A testületi tagokra 32 előterjesztés megtárgyalása vár, de ismét lesz lehetőség napirend előtti felszólalásokra, valamint interpellációkra is. A 13 órakor kezdődő tanácskozást a Halas TV élőben közvetíti. (jl)
gazdaság 2013. június 26.
Végig folyamatos volt a gyógyszerellátás a kórházban
A szerződésbontás két hónappal ezelőtt történt, és bár a társaság új szerződéseket is kínált, azokban már – úgy tudni – szigorúbb fizeté-
si feltételeket kötött ki. A Hungaropharma még februárban közölte a kórházakkal, hogy a sok tartozás miatt felbontja a korábbi szerződéseket. Ugyanakkor új szállítási és fizetési feltételeket tartalmazó szerződéstervezetet is készítettek. Ezt viszont – a Magyar Kórházszövetség közleménye szerint – a kórházak többsége vitatta és elutasította, ezért a cég úgy döntött, szeptember 1-jéig megpróbál külön-külön megegyezni a kórházakkal. Néhány intézmény-
nyel, köztük a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházzal gyorsan meg is egyeztek, így a gyógyszerszállítás a változás idején is folyamatosan biztosított volt. A Hungaropharma lépését az indokolta, hogy a cégnek a korábbi szerződések alapján kezelhetetlenné váltak a kintlévőségei. A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségéhez tartozó hét vállalat ilyen hiánya március végén 15 milliárd(!) forint volt. (pá)
fotó: kohout zoltán
Folyamatos és zavartalan a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyógyszerellátása – tudta meg a Halasi Tükör azt követően, hogy napvilágra került: a Hungaropharma, a legnagyobb hazai gyógyszerellátó cég valamennyi kórházzal felbontotta a szerződését.
fotó: kohout zoltán
jékoztatta lapunkat Tóth Zoltán, a malom kereskedelmi vezetője. – Nem késik a betakarítás. A tavasz hűvös és csapadékos volt, de az utóbbi hetekben, a kánikulában fejlődésüket tekintve utolérték magukat a gabonafélék. Egyelőre a minőséggel sincs baj, nem tapasztalható gombásodás a földeken. A termés menynyisége is a vártnak megfelelően alakul: 6 tonnára számítunk hektáronként. A malom a jövő hétre prognosztizálja a termelői szállítmányok érkezését. Tóth Zoltántól megtudtuk, a malom tárolókaPéter, Pál napja június 29-én van, ehhez kötik a gabona érését. Ál- – Ez idén is így lesz. Nem kezdő- pacitása 10 ezer tonna gabona talában ez idő tájt, illetve kicsit később kezdik vágni a búzát. dött még meg a felvásárlás – tá- befogadására alkalmas. P. L.
Aratás: Péter, Pál után Sokat segít a szociális ebéd
A jövő hónaptól több gyermek juthat ingyenes nyári étkeztetéshez, miután a kormány csaknem 10 milliós forrást biztosított (a többi mellett) a helyi önkormányzat számára, hogy pályázat útján, a szociálisan rászoruló diákok a nyári szünetben meleg ételhez jussanak. A gyermekjóléti szolgálat a családsegítővel, valamint a városháza munkatársaival közösen készítette elő a programot, amelyet támogatásra méltónak ítéltek. A város sikeres jelentkezését követően a központi költségvetésből 402 gyermek
számára 54 napon át van ebédelési lehetőség. A Tiszti Klub jóvoltából az egytálétel mellett levest és gyümölcsöt is hazavihetnek a rászorulók. A lehetőség múlt hétfőn indult, de már most kiderült, hogy a pályáztatás során közel félmillió forintnyi maradványöszszeg keletkezett. Ennek köszönhetően további 20 gyermek kapcsolódhat be majd a jövő hónap elejétől a programba. Összesen így 422-en jutnak a vakáció idején meleg ételhez. (jl)
Látvány Pince összefogással Tanulságos lehet a halasi vállalkozói világ számára az az összefogás, amelynek eredményeként megszületett Soltvadkerten a Látvány Pince, s amely szombaton nyitotta meg kapuit. A Lantos Borház kezdeményezése több szempontból is egyedülálló a régióban. Egyrészt ez az első olyan létesítmény, amely a környékre érkező borturizmusra épít, és azt szeretné kiszolgálni, másrészt széles körű összefogással jött létre.
A soltvadkerti borászok közösen segítették a családi vállalkozás ötletének megvalósulását. Mint a megnyitó ünnepségen elhangzott, a város borászai nem konkurenciát látnak egymásban, hanem közös erővel igyekeznek egymást támogatni annak érdekében, hogy az „aranyháromszög” visszanyerje régi jó hírnevét. Az attraktív borturisztikai létesítmény 71 milliós beruházás keretében épült meg. (ha)
Tanyák: új pályázat! Megjelent a kormányzat harmadik tanyafejlesztési programja, amely az előzőekhez hasonlóan kiemelten kezeli a tanyavillamosítást, a külterületi útjavító gépek beszerzését. Új elem azonban idén, hogy nemcsak az önkormányzatokon keresztül nyílik lehetőség tanyavillamosításra, hanem egyéni tanyai lakosoknak is, mégpedig 100 százalékos támogatással. Az egyéni tanyavillamosítási programra 50 millió forint áll rendelkezésre ebben az évben. Folytatódik emellett – 100 millió forintos kerettel – az önkormányzatok útján történő és több tanya energiaellátását együttesen biztosító tanyavillamosítás is. A külterületi utak karbantartásához szükséges gépek beszerzésére idén 175 millió forint áll rendelkezésre. A kormány célja, hogy 2020-ig elektromos árammal legyen ellátva minden tanya, valamint járható utakon lehessen azokat megközelíteni. Kiskunhalason és vonzáskörzetében is jelentős a külterületeken élők száma, sok a tanyán egyedül élő idős ember, de a fiatal, több gyermekes családok közül is egyre többen keresnek hajlékot a magas városi rezsi elõl az olcsóbb lakhatás reményében, a sokszor összkomfort és villany nélküli tanyákon. (pá)
2013. június 26.
Aláírták a főtérrekonstrukciót! A 3. évezredre végre nyilvános vécé is lesz a belvárosban…
FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN
A múlt hét csütörtökén Szegeden aláírták a városközpont-felújítási programot segítő pályázat dokumentumait. A szűk körű, formalitásoktól mentes aktuson a sajtó sem volt jelen. A csaknem egymilliárdos, a belváros egészét érintő felújítási program már a 2000-es évek első felétől szerepel az önkormányzat beruházási terveinek listáján. A mostani formájában megvalósításra váró tervek számos korábbi elemet már nem tartalmaznak, mégis bizonyos, hogy alaposan ráfér a belvárosra a felújítás. A beruházáshoz csaknem 30 százalékos önerőt kell biztosítania
a városnak: a 265 milliós saját forrás hitelből való biztosításáról tavaly márciusban döntött a képviselő-testület. Az átalakítások során nemcsak a főtér és a szűkebb városmag közlekedési felületei változnak-újulnak meg, de például a Városháza nyitottabbá válik, és több közösségi funkciónak ad majd helyet, végre építenek nyilvános illemhelyeket a központba, továbbá a rekonstrukció érinti a piacteret is. A felújítási megállapodás ünnepélyes megerősítése és a kivitelezés konkrét előkészítése a közeljövőben várható – tudtuk meg nem hivatalosan a városvezetés felől. (Munkatársainktól)
Megjöttek a gépek! 100 százalékosan megújul a Semmelweiskórház koraszülött-ellátási gépparkja Két sikeres pályázatnak köszönhetően összesen 12 vadonatúj inkubátor, több új betegőrző monitor, lélegeztető készülék és más felszerelések segítik a legmodernebb elvárásoknak megfelelő újszülött- és koraszülött-ellátást a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban.
2.2.2/C-10/1 (a Perinatális [azaz újszülött] Intenzív Centrumok és az Intenzív Neonatológiai [újszülött] Osztályok műszaki fejlesztése érdekében kiírt) pályázatára is. Mivel a régióban régóta tapasztalható a koraszülöttek számának növekedése (az összes születések több, mint 15 százalékában fordul elő) fontossá vált a perinatális-intenzív és neonatológiai osztályok Sok a koraszülött korszerűtlenné vált eszközeit, beA kórház – a több mint 3 mil- rendezéseit újakra cserélni, illetve liárdos modernizációs beruhá- az adatok tárolását, kezelését korzás mellett – két éve sikerrel fo- szerűsíteni, hatékonyabbá tenni. lyamodott az Európai Unió TIOP Inkubátorok, monitorok, szoftverek Az említett TIOP-pályázat 50 millió forinttal járult hozzá e célkitűzéshez, és a program eredmé-
nyeként a múlt héten megérkeztek az új berendezések a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház részben már felújított, 3. szintjére. Mint lapunk már megírta, 17 új, magas színvonalú eszközt vásárol az intézmény: 5 darab infúziós pumpát, 1-1 klinikai és hordozható, 3 intenzív inkubátort, egy lélegeztető készüléket és 5 db monitorból és központi monitorból álló betegőrző monitor rendszert, illetve az ezek működését ellenőrző és regisztráló informatikai rendszert, a hozzájuk szükséges szoftverekkel együtt. Ennek eredményeként a koraszülöttek és intenzív ellátásra szoruló újszülöttek szükség esetén a nap 24 órájában megfigyelhetők, gép ellenőrzi és közvetíti egy központi monitorra az aktuális életfunk-
ciók (lázgörbék alakulása, szív és keringési rendszer, test- és külső hőmérséklet stb.), vagy akár az adagolt gyógyszermennyiség adatait. „Rendkívül nagy előrelépés” Varjú József projektmenedzser (képünkön jobbról) szerint az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával megvalósított program eredményeként teljes egészében megújult a kiskunhalasi kórház – vagyis a 150 ezres ellátási térség – koraszülött-ellátási eszköz állománya. – Rendkívül nagy előrelépés ez – értékelte a pályázati eljárás sikerét a kórház üzemeltetési ügye-
városfejlesztés
Tervezzük együtt a jövőnket!
Bács-Kiskun megye településeinek is ötletekkel, tervekkel, programvázlatokkal kell nekivágnia az Európai Uniós 2014-2020 közötti költségvetési időszakának, ezért a megyei vezetés elindította az erre az időszakra szóló területfejlesztési terveinek elkészítését. Ezek adnak alapot a hat év fejlesztési forrásainak felhasználására, és ebben a közös munkában számítanak a helyi önkormányzati szakemberek tapasztalataira, javaslataira, sőt, összehangolják a települési, kistérségi és a megyei elképzeléseket – jelentette be nemrég Bányai Gábor megyei elnök, országgyűlési képviselő. A politikus minapi fórumán elhangzott: kiemelt cél, hogy a megyében a foglalkoztatási ráta elérje a 70 százalékot, nagyobb arányú legyen a megújuló energiák hasznosítása, és nagyobb hangsúlyt kapjon az oktatásfejlesztés. Barta József, a halasi városháza Stratégiai és Fejlesztési Osztályának vezetője hangsúlyozta: a halasi elképzeléseket beépítették a koncepcióba.
kért felelős igazgatója. Varjú József azt is hozzátette, hogy a korábban megnyert, másik uniós pályázatban szintén szerepeltek koraszülött- és újszülött ellátásban használt berendezések, így ma összesen 12 db, különböző funkciójú inkubátor szolgálja a kis jövevények élet-indulásához, egészséges növekedéséhez, megerősödéséhez szükséges feltételek biztosítását. Komplexitás a 3. szinten Az új gépek és berendezések a még átalakítás alatt álló főépület 3. szintjén kaptak helyet, ahol már a végéhez közeledik a kivitelezési munka. Ezen a szinten több orvosszakmai tevékenység komplexen találkozik majd: itt lesz a kora- és újszülöttrészleg, a szülészeti osztály a szülőszobákkal és császárműtővel és a terhespatológia is. Kép, szöveg: KZ
HÍREK 2013. június 26.
innen onnan Nőnek a bérek!
– Jó minden, ami segít az egészségügyiek helyzetén – mondta Lengyel János kórházi orvosigazgató, miután a parlament döntése révén szeptembertől újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban különböző mértékben közel félezer szakdolgozót érint a béremelés, ami legalább havi bruttó tízezer forintot hoz majd, de többet kapnak, akik tavaly kimaradtak a bérfejlesztésből. A kórházban pontos számítások még nem készültek, de várhatóan több tízmillió forint érkezik majd. A diplomás egészségügyi szakdolgozók, az intézményi gyógyszerészek, a szakorvosok plusz havi bruttó több tízezer forintot kapnak, ha bérük nem éri el a 450 ezer forintot. A Magyar Orvosi Kamara szerint az egészségügyi alapellátásban dolgozó orvosok és a praxisaikban tevékenykedő szakdolgozók béremelése még várat magára, mert a tavalyi 70 ezres bevételnövekményből béremelésre nem vagy csak alig jutott. (pá)
START-munkával
Skribanek Zoltán több lakossági panasz megoldását is kérte a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, akár az interpellációs kerete terhére is. A válaszokból kitűnt, hogy a Füzes utcai szikkasztóárok kialakítására, a Gábor Áron és a Kazal utca közelében lévő utca rossz állapotának javítására, valamint a Markovits Mária utca keleti oldalának stabilizálására tervek készülnek. A Fidesz frakcióvezetőjének eljuttatott reflexiók szerint a munkálatok ezután kezdődhetnek meg, mégpedig a START-program keretében. (jl)
Az esélyegyenlőségért
Énekkel-tánccal köszöntötték egymást a lassan évtizedes múltra visszatekintő kiskunhalasi esélyegyenlőségi nap résztvevői. A szervezők meghívására idén közel 120-an gyűltek össze a megye egész területén működő mozgáskorlátozott egyesületekből, hogy közösen töltsenek el egy jó hangulatú napot. Az ünnepségen megjelenteket Gyovai István polgármester köszöntötte. A megyénkből Halasra érkező vendégek mindegyike egy-egy produkcióval készült. Mint mondják, napjainkban még mindig sokan vannak, akik nem tekintik egyenértékűnek a mozgássérült és az egészséges embereket, ezért szervezik az ilyen jellegű rendezvényeket. (sza)
Felsrófolná a bevételt a Fidesz Már az induló ár is 38 millión áll a Pingvin Patika ingatlanára
Lapzártánk idején kerül a pénzügyi bizottság elé a jelenleg a Pingvin Patikának helyet adó ingatlan értékesítésének lehetősége. Mint emlékezetes: a gyógyszertár bérleti szerződése lejárt, és ezt az önkormányzat döntése szerint nem hosszabbították meg. A Fidesz frakció 38 millió forintos vételárat tart elfogadhatónak. A Pingvint üzemeltető társaság maradni szeretett volna a Kossuth utcán, ezért jelezte: akár a piaci ár felett is hajlandó megvásárolni az ingatlant. A társaság már vételi ajánlatot is tett, ez 32 millió forint. A bizottság és testület elé kerülő előterjesztésből kiderül, hogy a vagyonrendelet alapján árverés útján lehet értékesíteni a 15 millió forintnál drágább ingatlant, ezért árverést javasol a polgármester. A kiindulási ár pedig a Pingvint üzemeltető cég
által ajánlott 32 millió forint lesz, ha elfogadják a képviselők. Ugyanakkor a Fidesz-frakció nevében Skribanek Zoltán lapzártánk idején arról tájékoztatta a Tükört, hogy a hivatalos fórumokon 38 millió forintos induló árat fog javasolni. A frakcióvezető úgy látja, hogy Gyovai István polgármester át nem gondolt, kapkodó javaslatai miatt alakult ki ez a helyzet. – Ezek feleslegesen okoztak riadalmat a házi- és gyermekorvosok,
a betegek, a Pingvin Patika dolgozóinak és vásárlóinak körében. A Fidesz-frakció a kérdésben mindvégig markánsan a városi érdeket jelenítette meg. Döntőnek bizonyult, hogy a rendkívüli ülésen a jobboldali képviselők nem járultak hozzá a patika bérleti szerződésének egyhónapos meghosszabbításához: mivel 2011. óta a Pingvin Patika számára is ismert volt, hogy idén júniusban a szerződésük lejár, további halogatásnak értelme nincs. Ez végül
is lépésre bírta a patikalánc tulajdonosait és nettó 32 milliós vételárra tettek javaslatot, amely megítélésünk szerint egy meglehetősen jó ajánlat, de még mindig nem tükrözi az ingatlan és a vállalkozás együttes értékét – fogalmazott lapzártánk idején Skribanek Zoltán, aki a frakció álláspontját tükröző 38 millió forintos induló árra tesz javaslatot. A politikus kiemelte: e megoldással a város is jelentős bevételhez jut, és a patika helyben maradhat. A frakcióvezető úgy gondolja, az sem elképzelhetetlen, hogy végül mindkét ügyelet maradhat a kórházban. JL
Egyre többen fordulnak orvoshoz szúnyogcsípéssel Fertőzést, allergiás rohamot idézhetnek elő egyes szúnyogfajták Súlyosan elfertőződhetnek, és az átlagosnál sokkal nagyobbra dagadhatnak a szúnyogcsípések az árvíz után. Halason és környékén az elmúlt hónapokban a sok eső miatt kialakult belvizes felületek miatt szaporodtak el elsősorban a szúnyogok, de az árvízi területekről és Szerbia felől is érkeznek példányok. Ezért egyre több lehet a fertőzött szúnyog és az olyan vérszívó is, amelyik szívféreggel fertőzött. Védett horgászok, védtelen város Halason, a Sóstó és a Dong-ér csatorna partján akár több száz szúnyogcsípést is össze lehet szedni néhány óra alatt. – A horgászok fel vannak készülve a szúnyoginvázióra – mondja Csankó Árpád, a Kiskunhalasi Sporthorgász Egyesület elnöke. Mindenki úgy védekezik, ahogy tud. Ki riasztóval, ki más egyéb praktikákat talált ki a szúnyogok távoltartására. Idén ugyanis a szokásosnál is több van belőlük. – A város idén eddig nem irtotta, és nem is fogja, nincs rá pénz – mondta korábban a Tükörnek Ván László főkertész. Az egyszeri szúnyoggyérítés költsége 3-400 ezer forint lenne, de az idei esős évben legalább kétszer vagy többször is
meg kellene ismételni, amire már nincs pénz. Vakarózás helyett orvost! A halasi kórház bőrgyógyászati osztályán is egyre többen jelentkeznek viszkető szúnyogcsípéses tünetekkel. Eddig komolyabb fertőzéssel járó tüneteket nem tapasztaltak, de tény, hogy a szokásosnál is jobban felhólyagosodik a bőrfelület. Kovács Nüszl Imola bőrgyógyász főorvos szerint a viszkető felület elfertőződhet; a vírusok, baktériumok, a bőrön levő és a bőrsérülést követő sebek, hólyagok, váladékozás, gennyesedés miatt, vagy ha néhány nap alatt nem múlnak el a tünetek, orvoshoz kell fordulni, s akár antibiotikus kezelésre is szükség lehet.
A 49 magyarországi szúnyogfaj közül 6 okozhat megbetegedéseket; a legveszélyesebbek a bőrférgesség és a szívférgesség, emellett bőrgyulladásokat és allergiás tüneteket is előidézhetnek. A szívférget nem lehet kimutatni pontosan az emberi szervezetben. És a tüdőrákhoz hasonlítanak a tünetei. Az embernél a féreglárvák bekerülnek a tüdő szövetébe, ott pedig egy teniszlabdányi daganatot képeznek, amit csak sebészeti úton lehet eltávolítani. Szakemberek szerint a szúnyogok által terjesztett szívféreg néhány év alatt akár járvány is lehet. (pá)
FOTÓ: POZSGAI ÁKOS
Szúnyogűzési-e az iparűzési adó…? – Fáklyával védekezünk, de az néha semmit sem ér – legyint érdeklődésünkre Kovács Réka, az ismert vendéglátós család egyik tagja, a belvárosi Matéza étterem üzemeltetője. A méltán kedvelt vendéglátóhely bár nem vizes-erdős övezetben, hanem a flaszteres belvárosban van, az esti „szú-
nyogkritikus” óráiban sziszifuszi harcot vív a rovarok ellen. Nála sokkal kritikusabb a szintén kedvelt Hóvirág söröző tulajdonosa: Lázár Levente szerint legalábbis elvárható lenne, hogy a vállalkozók befizetett iparűzési adóiból erre – s hozzátette: az utak állapotára is – költsön az önkormányzat, ha már a pénzt beszedi… (kz)
2013. június 26.
Jön a pesti maffia Halas felé? A fővárosi leleplezések után a vidék felé fordulhatnak a kéretlen őrző-védők Egyelőre ellentmondásos hírek terjengenek a városban arról, hogy nemcsak kiújul a szórakozóhelyek „védelmére” specializálódott bűnözők megjelenése, de ráadásul új szereplők is megjelenhetnek a színen – Halason is. Az utóbbi hetekben egymástól független forrásokból is hallani arról, hogy újra üzletté válik Halason is a vendéglátó- és szórakozóhelyek kéretlen, erőszakos védelme és az ebből kizsarolt pénzek. Korábban Halason is közismert volt, hogy egyes, a tágabban vett belvároshoz tartozó szórakozóhelyeken felbukkantak kétes alakok, akik műbalhéval vagy kisebb-nagyobb súlyú
rongálással, garázdasággal próbálták rávenni a tulajt, hogy fogadja el „szolgáltatásaikat”. A válság, illetve egyes bűnözői körök átmeneti – és más, például uzsora jellegű bűncselekmények következményeként történt – eltűnése miatt a jelenség Kiskunhalason viszszaszorult. Most azonban egyesek tudni vélik, hogy ismét kezdi felütni a fejét a kizsarolt védelem „üzletága”.
Sőt, jelenleg nemcsak helyi szereplőket emlegetnek, hanem fővárosiakat. Ennek részben alapot ad az a sajtóban már megszellőztetett vélekedés, hogy a Budapesten sorozatban megbuktatott hálózatok most vidéki „piacok” felé orientálódnak. Ismert, hogy az egyes vezető rendőri körökkel is összejátszó fővárosi maffia jelentős csapást és térvesztést szenvedett el, amikor egyes vezetőit és velük együtt rendőri kapcsolataikat is lebuktatták nemrégiben. Ugyanakkor a bűnözői hálózatok alsóbb struktúrái érintetlenül maradhattak, és ezek az újonnan előlépő
Tűzközelben a diákok Szertártakarítással és alaki foglalkozással kezdtek azok a halasi diákok, akik közösségi szolgálatot vállaltak a helyi tűzoltóságon. Kilenc fiú számára volt lehetőség erre és számukra hasonló kiképzési programot állítottak össze, mint a tűzoltóknak. Volt szerismeret, erdőtűzoltási-gyakorlat, magasból mentés és kemény fizikai felmérő is. Babud Jenő alezredes szerint a diákok jól teljesítettek, a sportfelmérőn olyan jó eredményeket értek el, mint a hivatásosok. A katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője hozzátette, igyekeztek olyan gyakorlatban hasznos ismeretekkel is felvértezni a fiúkat, amelyeket tudnak használni a hétköznapok során. A jókedvű csapat – javarészt a Kiskunhalasi FC U16-os keretének tagjai – minden próbatételt teljesítettek. A tálcatűz eloltása során bebizonyosodott, a későbbiek folyamán akár erre a pályára is jelentkezhetnének. A srácokkal beszélgetve a tudósító számára egyértelmű volt, hogy élményekben gazdagodva fejezték be a szolgálatot, amely lapzártánk idején ért véget. Mint ismeretes: 2016-tól az érettségi bizonyítvány egyik feltétele az 50 órás közösségi szolgálat, amelyből már 41-et le is tudtak a diákok. (jl)
csoportok most – többek között – az Alföld felé nyithatnak. A híresztelések eddig két, egy városszéli és egy belvárosi szórakozóhelyet említettek. Ugyanakkor nem hivatalos rendőrségi forrásainktól úgy tudjuk, eddig sem formális, sem informális csatornákon sem érkeztek hozzájuk jelzések ilyen ügyben. Forrásunk ugyanakkor hozzátette: az ilyen jelenségekkel szemben – mint azt a pesti események is igazolták – az egyik legjobb lépés, ha az érintettek mielőbb a rendőrséghez fordulnak valódi védelemért. (kohoutz)
Menekültek: szigor és szeretet
Biztonságot ad a gyalogos biztos Népszerűek a halasiak körében a kulturált járőrök Egyre sűrűbben lehet látni gyalogos járőröket Kiskunhalason. Korábban lakossági jelzés, sőt, képviselői kérés is volt rá, hogy minél több rendőr legyen jelen a közterületen és lehetőleg ne (csak) autóval lásson el szolgálatot. Rendőrök igazoltatnak egy háromfős csoportot (képünkön) Kiskunhalas belvárosában, egy kora esti időpontban. Szemmel is látható, hogy a fiatalemberek az idegenrendészeti nyitott szállóról jöttek. A járőrök gyorsan, higgadtan, kulturáltan intézkedtek, majd továbbsétáltak. Egyre gyakrabban találkozhatunk majd ilyen jelenséggel a városban. Nem elsősorban a migránsok ellenőrzése miatt vette sűrűbbre a gyalogos szolgálatot a helyi kapitányság.
Farkasné Wodring Zsuzsanna sajtóreferens szerint így is szeretnék növelni a lakosság biztonságérzetét. – Nyári szünet van, többen vannak a városban, a gyalogos járőr jobban tud intézkedni, ha szükség van rá. Egyértelmű cél, hogy a közterület rendjét így is eredményesebben tudják a kollégák őrizni – fogalmazott a sajtószóvivő, aki szerint máris voltak jelzések a polgárok irányából, akik pozitívan fogadták a gyalogos rendőröket. Kép, szöveg: Jáger L.
Két hét múlva eltűnhetnek Halas utcáiról a hazánkba illegálisan érkező külföldiek, miután az Országgyűlés szigorított a menekültügyi őrizet szabályain – az ok: több a menekült és több a nekik felróható jogsértések száma. Ám vannak jó példák is… Miután korábban a külföld bírálta a magyar hatóságok menekültőrizeti gyakorlatát, enyhíteni kényszerültek a szigorú őrzésen, így jelenleg csak arra van lehetőségük, hogy nyitott befogadó intézményekben (a megyében csak Halason van ilyen) helyezzék el a menedékkérőket – állandó kijárással. Azóta a nyugati határszélen sorra fogják el a nyitott szállásokról távozó, de a városokat már engedély nélkül elhagyó migránsokat. A július 1-jén életbelépő törvénymódosítás értelmében, ha fennáll a menekültek eltűnésének veszélye, őrizetbe vehetők. Hogy persze nem minden menekülttel van probléma, arra bizonyság egy minapi könnyebb baleset is. Amikor egy robogós felbukott az utcán, négy, a közelben sétáló külföldi „mintha puskából lőtték volna ki őket, szaladtak és felsegítették a szerencsére meg nem sérülő motorost” – mesélte olvasónk. (kz-pá)
köz, biztonság
Állások a kereskedelemben és az építőiparban E héten elsősorban eladók és értékesítők, valamint mérnökök, lakatosok, kőművesek és segédmunkások jelentkezését várják 3 térség munkaadói a járási munkaügyi hivatalokon keresztül. Kiskunhalas térségében kerámiaüzletbe bolti eladót, vegyésztechnikust, alkatrész-értékesítőt, felszolgálót, ruhaválogatót, péket, fodrászt, kozmetikust, hentest, mérlegképes könyvelőt és szakácsot keresnek a foglalkoztatók. Még több állásajánlat a Halasi Tükör hirdetési oldalán és a Halas Televízió képújságjában olvasható. Kiskőrösön és a környező településeken betanított munkások, műanyagipari gépkezelők, dohánybolti eladók, eladó-pénztáros, kereskedelmi ügyintéző, villanyszerelő, tehergépkocsivezető, körzeti ápoló, mérlegképes könyvelők, gyermekotthoni nevelő, cukrász, mezőgazdasági munkás-gépszerelő, asztalos, pultos, élelmiszerbolti eladó, pénzügyi tanácsadó, üzemanyagtöltőállomás-kezelő, üzemvezető asszisztens, minőségellenőr, informatika szakos tanár, lakatos, gépészmérnök, autószerelő, nemzetközi tehergépkocsi-vezető, építőipari segédmunkások, kőművesek és telefonos operátorok számára nyílt elhelyezkedési lehetőség. Kiskunmajsán karosszériafényező, festőanyag-technikus, gépgyártás-technológus, hegesztő, mérlegképes könyvelő, minőségi ellenőr, szerszámtervező mérnök, adminisztrációs ügyintéző, mentőápoló, takarmánytápgyártó, boltvezetők, dohánybolti eladó és baromfifeldolgozó számára van munkalehetőség. Az állásajánlatokkal kapcsolatban a járási munkaügyi központok adnak bővebb felvilágosítást. (ha)
riport 2013. június 26.
Vélhetően nincs egyedül Ónodi Lászlóné azzal, hogy folyamatosan kikapcsolással néz szembe, mert – a felszólítások ellenére – rendszeresen a befizetési határidő lejárta után fizet. A késedelmes fizetőket az is sújtja, hogy a kikapcsolási procedúráért akkor is fizetni kell, ha közben rendeződik a probléma. Előbb-utóbb mindig – Sokszor erőn felül kell ügyeskednem a pénzzel. Hol az élettel, hol mással spórolok, de rakosgatom a számlákat, hogy előbb-utóbb ki tudjam fizetni a különféle szolgáltatási díjakat. Meg tudom mutatni a kifizetéseimet, amiből látszik, hogy elõbb vagy később, de mindig lelkiismeretesen teljesítettünk – mondja a halasi asszony. Azért használ többes számot, mert sokszor a gyermekei segédkeznek abban, hogy ne késlekedjen túl hosszú ideig egyegy havi számlájának befizetése. Sajnos, ez még így is előfordult. Nem, de mégis Ónodiné ügye úgy kezdődött, hogy kapott egy számlát arról, hogy 2008ban „műszaki intézkedés” címén nem fizetett ki cirka 8 ezer forintot. Az elnevezés mögött egy gázóra-lekapcsolási kísérlet húzódik meg: mivel az asszony több havi gázszámláját 60 napon túl sem teljesítette (kikapcsolás csak abban az esetben indul el, ha 60 napon túli tartozása áll fent). A kikapcsolási eljárás valóban nem ment végbe, attól még a meghiúsult kikapcsolásnak is vannak költségei. Erkölcsi kérdés Hogy ez – vagyis olyasmiért kérni pénzt egy ügyféltől, amit végül NEM hajtanak végre – szimpatikus-e vagy sem, az nem jogi, hanem erkölcsi kérdés. A GDF SUEZ viszont a jog és az érvényes üzletszabályzata alapján kiszámlázta ezt a költséget is. Ónodi Lászlóné aztán az elmúlt években többször és többféle összegben teljesítette ezt és a hasonló fizetési kötezettségeit. Előfordult olyan is, hogy nagyszabású családi összefogással majd’ 80 ezer forintot utalt. Így elkerülte a legrosszabbat: a gázszolgáltatás lekapcsolását, de azt – szűkös jövedelme következtében – nem, hogy sose csússzon egy-két vagy akár több hónapot a téli számlák fizetésével. Ki, mit írt alá? Így aztán sorban kapta a különféle felszólításokat, amelyek közt nemcsak fizetésre szorgalmazták, de kilátásba
Gáz-ügy: ez így működik?!
Ónodiné méltánytalannak tartja, hogy kikapcsolják nála a szolgáltatást, ha előbb-utóbb mindig fizet is helyezték a gázóra-lekapcsolást. Hogy mégis miért maradt nyugodt? – Tavaly májusban megjelent nálam egy illetékes, aki maga írta alá egy munkalapon, jegyzőkönyvön, hogy minden adósságomat kifizettem. Erre fel most megint ki akarják kapcsolni a gázt – tárja szét az asszony. Hangsúlyozza, elfogadja a jogos követelést, de azt nem, hogy a szolgáltató nem hajlandó világos képet adni neki a – vélt vagy valós – tartozásairól.
túli tartozás – azaz a kikapcsolás elindítását okozó tartozás – rendezése lehetett, de ettől még további lejárt tartozása volt az asszonynak – mondja a GDF SUEZ, amely úgy nyilatkozott, hogy „Ónodi Lászlóné ügyének megvizsgálása után kétségtelen”, hogy gázszolgáltatásból való lekapcsolása jogos, és azt a gázdíjtartozás miatt hajtják végre. A nem kikapcsolás ára A GDF SUEZ tájékoztatásul azt is közölte, hogy korábban a postán át fizetési felszólítókat, majd tértivevényes leveleket küldtek (a tartozás felszólítói díjjal növelt összegéről), és ezeket az asszony átvette. Mivel ezek után sem fizetett, 2008 márciusában és 2012 májusában tényleg kísérletet tettek a kikapcsolásra. A társaságnak a törvény szerint joga van ahhoz, hogy ha a tartozást már a kikapcsolási kísérlet után fizetik ki a fogyasztók, akkor a kiszállási díjat a cég kiszámlázza. Ez pedig nem kevesebb, mint szűk 8 ezer forint – ennyibe kerül jelenleg Magyarországon egy meghiúsult kikapcsolás jogos költsége.
Az egyszerűség kedvéért Ónodiné többszöri kísérletet tett arra, hogy hivatalos tájlékoztatást kapjon az egyenlegéről. Állítása szerint erre csak szóban votlak hajlandóak az egyébként készséges ügyintézők. Másrészt amikor felmerült, hogy ezúttal ismét lekapcsolják nála a gázt, érdeklődött a kirendeltségen, ahol erre azt a – vélhetően nem hivatalos, bár kétségtelenül ügyfélbarát – választ kapta: oké, akkor egyelőre kiveszik a kartonját a kikapcsolandók sorából… A GDF SUEZ hivatalos válaszában részben cáfolta az asszonynak ezeket az állításait. Miközben az ÉgázDégáz (hogy ne legyen egyszerű, Késedelmi kamattal ők nem azonosak a GDF SUEZ-zel Sőt, a halasi asszony – és minden– KZ) embere 2012. május 21-én ki, aki hasonló cipőbe lép – még jól valóban „rendezte tartozásait” aláírással hagyta el az asszony portáját, 2012. március 2-áról (aztán még két későbbi időpontról) is volt tartozása a hivatalos nyilvántartás szerint. Ez valószínűleg a 60 napon
is járt, mert ha nem hiúsul meg a „fogyasztási hely kizárása”, akkor még a visszakapcsolás díját is meg kellett volna fizetnie utólag. – A számlák nemfizetése a szerződési feltételek értelmében szerződésszegésnek minősül, ami miatt társaságunk jogosult törvényes késedelmi kamat felszámítására, valamint a fogyasztási hely szolgáltatásból történő kikapcsolására. Ha a kikapcsolás számlatartozás miatt indul el, akkor ennek minden költsége az ügyfelet terheli, tekintettel arra, hogy a kikapcsolási eljárás megindítására az ügyfél mulasztása miatt kerül sor – magyarázta lapunknak a GDF SUEZ kommunikációs illetékese. Nem tudja, mit ír A társaság mindemellett cáfolta, hogy 2012 májusában (a fent idézett esetben: amikor egy szakemberük megkísérelte Ónodiné portáját kikapcsolni a szolgáltatásból) a szerelő tájékoztathatta az asszonyt a pontos tartozásról és befizetésről. – A szerelőnek ugyanis az ügyfél számlamozgására nincs rálátása: ha az ügyfél a kikapcsolás megkísérlésekor a kikapcsolásra indított összeg befizetési bizonylatát bemutatja, abban az esetben a sze-
relő nem végzi el a kikapcsolást. Tehát a kikapcsolásra átadott öszszeg nem egyezik az aktuális tartozással, mivel lakossági felhasználók esetében a 60 napon túli tartozás fennállása esetén indulhat kikapcsolás – tájékoztatott a GDF SUEZ illetékese. Nem kötelességük leállítani A cég végül közölte: idén április végén kezdeményezték, és május 29-én végre is hajtották a kikapcsolást – jogosan, gázdíjtartozás miatt. A GDF SUEZ közölte a helyi kirendeltség a tartozás fennállásáról folyamatosan értesítette a halasi asszonyt, és az ügyfélszolgálaton is többször tájékoztatták a fennálló tartozásról és a műszaki számlák jogosságáról. Ezzel lényegében cáfolták az asszony szóban kapott ígéretét arról, hogy a kikapcsolást felfüggesztik. – Ez nem volt indokolt, mivel annak elindítása és elvégzése jogosan, tartozás fennállása miatt történt. Társaságunknak nem kötelessége leállítani a kikapcsolási folyamatot, ha az ügyfél nem fogadja el a tájékoztatást, annak fennállásával kapcsolatosan – tudtuk meg a GDF SUEZ-től. Kép, szöveg: KohoutZ
2013. június 26.
Folytassa, Fidesz-vezetés!
Tisztújítás után jobboldali képviselőt, polgármestert és városvezetést akar a helyi szervezet Újabb két esztendőre bizalmat kapott a Fidesz helyi szerve- vágna neki a politikai tömörülés. zetének vezetésére Skribanek Zoltán elnökként, alelnökként – A legfőbb célunk, hogy Kiskunpedig Aradszky Lászlóné és Farkas Dániel. halasnak polgári értékrendeket valló országgyűlési képviselője, és Az új vezetés legfőbb célja és aktuá- Farkas Dániel – aki egyben a ha- végre jobboldali polgármestere és lis teendője most az, hogy a jövő évi lasi Fidelitas vezetője is – médiánk- városvezetése legyen – jelentette választások után jobboldali érték- nak azt mondta, már készülnek a ki Farkas Dániel. rendet valló országgyűlési képvise- jövő évi választásokra. Három kam- Aradszky Lászlóné úgy fogalmalője, polgármestere és városvezeté- pány vár a szervezetre, amelynek zott, a halasiak többsége megértetse legyen Kiskunhalasnak. mindenképpen egy aktív tagsággal te, mit is jelent a kormány rezsicsök-
kentése. Az alelnök úgy látja, hogy minden családnak jólesik az, ha több pénz marad a háztartásban. – Az emberek jól fogadták, és többezren aláírásukkal látták már el az íveket. Az akció még a hónap végéig tart, és reméljük, tovább gyűlik a támogatók száma – tette hozzá az alelnök. (HT-összeállítás)
Figyelem, versenygalamb!
Az utóbbi hetekben több postagalambot is találtak olvasóink. Ám e madarak versenyzők: ha nem sérültek, előbb-utóbb hazarepülnek! Jelezték, hogy leszállt udvarukba egy-egy kék gyűrűvel ellátott postagalamb. Nem tudták, mi a teendő ilyenkor. A helyi galambász egyesület szerint a madarak rövid pihenő után általában tovább állnak. Érdemes őket megetetni, megitatni. Ha meg tudják őket fogni, az általában azt jelenti külső vagy belső sérülésük van. Meglőtték őket, esetleg túléltek egy héjatámadást vagy betegek. Érdemes megnézni a lábukon található gyűrűket. A külső színes azt jelzi, hogy a madár versenyben volt. Az ez alatt található fémgyűrűn van egy kód, amely alapján meg lehet találni a tulajdonosát. Beazonosítani a www.postagalamb.hu oldalon, a gyűrűszámkereső menüpont segítségével lehet. (ha) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHHM) két pályázót tart nyilván, akik a halasi 92,9 MHz rádiós frekvencián üzemeltetnének rádiót. Az egyik a már korábban is pályázó Halas Rádió, a másik a veszprémi székhelyű Mária Rádió. Februárban alaki hiányosságok miatt az NMHHM első körben eredménytelennek nyilvánította a halasi rádiófrekvenciára kiírt pályázatot, amire egy pályázat érkezett be a halasi református egyház által létrehozott Halas Rádió Nonprofit Kft-től. A beadott pályázatban pusztán két üres oldalról maradtak le a szükséges aláírások, ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy a
társadalom
innen onnan Halas negatív példa a NAV-nál
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt figyelmet fordít a szerzői jogok védelmére, ezért fontos felhívni a figyelmet az interneten megrendelt vagy egyéb módon beszerzett hamis, illetve jogsértő szoftverek használatának veszélyeire. A NAV közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes rendelés előtt interneten utánanézni a gyártónak és biztos forrásból beszerezni ezeket a termékeket. Az adóhatóság negatív példaként említi Halast, ahol a pénzügyőrök idén februárban lakossági bejelentés alapján négy különböző helyszínen tartottak átfogó szoftverellenőrzést. Az ellenőrzött autószervizekben általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták a szakemberek. Akadt olyan helyszín, ahol az összes számítógépet le kellett foglalni.
Újabb feketelistások
Összeírták a 150 hadisírt és emlékművet Halason. A Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium kérésére Kiskunhalason is összeírták a városban található összes hadisírt és hősi emlékművet. A HM egy központi adatbázist hoz létre, amely a világhálón is elérhető lesz és nyilvántartja a Magyarország területén található összes ilyen emlékhelyet. A HM és a BM közös kérdőíve alapján az 1848 és 1956 között elesett hősi halottak sírjait és az ezekhez az eseményekhez köthető emlékműveket kellett összeírni, dokumentálni. Kiskunhalason három temetőben mintegy 150 magyar hadisír található. Ezek gondozásával az önkormányzat mellett civil szervezetek és magánszemélyek is foglalkoznak – közölte Végső István, akivel lapunk 17. oldalán közlünk interjút a témában! (Kép, szöveg: PÁ)
Két pályázó a helyi rádiófrekvenciára
Médiatanács érvénytelennek nyilvánítsa a református egyház pályázatát. A Médiatanács döntése ellen 15 napja lett volna fellebbezni a Halas Rádió Nonprofit Kft.-nek, de nem támadta meg bíróságon a hatóság döntését, így az jogerőre emelkedett. Áprilisban új pályázatot írt ki a Médiatanács a halasi frekvenciára, amire azonban a halasi székhelyű pályázó mellett a veszprémi Mária Rádió is beadott egy pályázatot. A korábbi pályázati kiírással ellentétben a második körben nem kereskedelmi, hanem közösségi rádió sugárzására lehetett pályázni, amely szakmailag és anyagilag is kedvezőbb feltételeket
biztosít az üzemeltetők számára. – Szellemiségében is közelebb álló műsorstruktúra létrehozását teszi lehetővé, valamint a közösségi rádió működtetése esetén nem kellene sugárzási díjat fizetni, amely jelentős költségmegtakarítást jelent – nyilatkozta korábban lapunknak Bödecs Pál, a helyi református egyház tulajdonában lévő Halas Rádió Nonprofit Kft. ügyvezetője. A veszprémi székhelyű Mária Rádió már Kiskőrösön és Kiskunmajsán sugároz rádióadást, de nem helyi, hanem az országosan fogható rádióműsorát. A halasi frekvenciára vonatkozóan is hálózatba kapcsolási kérelmet nyújtott
be, amely azt jelenti, hogy városunkban is a Mária Rádió országosan fogható adását sugározná. Ezzel szemben a helyi székhelyű Halas Rádió Nonprofit Kft. nem egyházi, hanem közszolgálati rádiót működtetne, helyi stúdióból helyi szakemberekkel, akik munkáját helyi önkéntesek segítenék. Jellegéből adódóan fontos szerepet kapnának az egyházi műsorok, de az iskolák és más közösségek tevékenységét is segítené a rádió, amely a tervek szerint augusztus 20-a környékén szólalhatna meg. A NMHHM előtt várhatóan jövő hét közepén kerül napirendre a halasi rádiófrekvenciára kiírt pályázat tárgyalása. P. Á.
19-re emelkedett a lebukott feketén foglalkoztató halasi vállalkozások száma az adóhatóság honlapján. A napokban közzétett májusi listán egy magánvállalkozás, egy építőipari cég, valamint egy helyi cukrász neve szerepel. Mindannyiuknál a NAV ellenőrzései állapították meg, hogy az általuk foglalkoztatott személyek után nem fizettek adót, illetve járulékot. A be nem jelentett dolgozókat foglalkoztatók ügyében már jogerős bírósági döntések születtek. A listázott társaságok két év után kerülhetnek le az adóhatóság honlapjáról, amennyiben ismételten nem követik el a törvénybe ütköző cselekményt.
Új helyi tv indult
Több mint 40 vállalkozó támogatásával, pénteken új helyi televízió kezdte meg működését térségünkben. A Kecelen indult Bogárzó Televízió helyi közéleti, sport, kulturális híreket ad a helyi kábelrendszeren. A városban még működik a Kecel Városi Televízió is, ám amióta közvetlen polgármesteri irányítás alá került, lényegében már csak képújságot ad. Egy hónappal ezelőtt a médiahatóság törölte nyilvántartásából is. Az NMHH rekord gyorsasággal jegyezte be a vállalkozói tévét, amelynek indulásához a Halas Média is biztosított szakmai segítséget. A helyi összefogás eredményeként április óta új havilap is megjelenik Kecelen. (ha)
portré 2013. június 26.
10
EGY NAP Farkasné Wodring Zsuzsannával nyek és információk helyett történetekkel hívja fel a figyelmet a veszélyforrásokra. F „Mindig legyetek körültekintőek!”
Kihallgatás az irodában Rendőr, őrnagy, bűnmegelőzési és sajtótiszt – nem gondolnánk, Zsuzsa szakmájában néha gyors a hogy egy hölgy áll mindezen címek mögött, s talán azt is kevesen váltás: alig pár perce köszönt csak tudjuk, hogy Farkasné Wodring Zsuzsanna életében a munka és a el a gyerekektől, máris várják az irodájánál: ki kell hallgatnia valacsalád mellett a gasztronómia is fontos szerepet kap. kit. Nem ritka, hogy naponta akár Felkészülés a nyár veszélyeire iről beszélget. Biztonságos közle- 10-20 ember vallomását is fel Zsuzsanna reggel 7 óra után nem kedés gyalog vagy bicajjal, a sok kell vennie. Ám kedvessége itt sokkal ér be a kapitányság épüleszabadidő… – sok a tudnivaló, sem marad el, így az asztal másik tébe. Néhány perccel később már de kétgyermekes anyaként gyor- végén ülők bátran, fenntartások kisiskolás gyerekek érkeznek hozsan szót ért a fiatalokkal: a kicsik nélkül osztják meg félelmeiket, zá, akikkel a nyári szünet veszélyefigyelnek rá, hiszen száraz té- véleményüket, tapasztalataikat.
F Minden ügynek nagy figyelmet szentel
Délben rövid ebédszünet követ- Vacsora szűk kezik, majd egészen négy óráig családi körben folytatódik a munka. Így aztán a Farkas-család mindig együtt vacsorázik. ZsuzsanKikapcsolódás a konyhában na férjével, Lajossal két gyermek Munka után Zsuzsa első útja az büszke szülei. Dániel 1988-ban, egyik bevásárlóközpontba vezet, Kata pedig 1999-ben született, ahol megveszi a vacsorához szük- de ma már öten ülnek az étkeséges alapanyagokat. Zsuzsanna zőasztalnál, hiszen fiuk barátnőnemcsak határozott egyenruhás, je, Dalma is gyakran csatlakozik de évtizedek óta a gasztronómia a falatozáshoz. A mai menüt eleszerelmese is: mindig pontosan gáns hotelek is megirigyelhetnék: megtervezi, mit és hogyan ké- libamáj pirítóson tálalva, borzasszítsen családjának. Egy kis nyu- ka, csirkecomb bacon csomagogat-magyarországi településen, lásban zöldséges rizzsel, salátákZsirán nőtt fel, így sok olyan re- kal és szószokkal, végül sütemény ceptet alkalmaz, amit Halas kör- és gyümölcssaláta fagylalttal kenyékén talán nem is ismernek a rül az asztalra. Ám nemcsak a kiháziasszonyok. Zsuzsa ma este váló menü, hanem az egésznapi egy különleges menüsort állított események és a hétvégi tervek is össze, ám neki pihenés, ha egy „asztalra kerülnek”, míg a család fárasztó nap után kötényt húzhat, vacsorázik. és beállhat a tűzhely mellé… Kép, szöveg: Szõri Attila
F Meghitt vacsora a családdal
képrégészet Horn Gyula
szép halaTényleg szerepet vállalt az 56-os forradalmat eltipró-eláruló karhatalomban, de ő engedte ki a 60 ezer kelet-német polgárt nyugatra 1989-ben. Ő írta alá a szovjet csapatok kivonásáról szóló egyezményt, de ő vezette be a demagóg kampánybeli ígérgetést is a magyar parlamenti választási korteskedésben. Sokszor úgy beszélt, mint egy késő kádári bürokrata, de amikor szükség volt rá, kiállt a kemény, de később a jobboldalon is elismert megszorító csomagért. Miközben Európában rangos kitüntetésekkel ismerték el (a nem is mindig az ő döntéséből eredő) diplomáciai tevékenységét, a magyar társadalmat teljes mértékig megosztotta a személye: egyesek a sötét múlt, mások a békés átmenet, megint mások a máig útját kereső baloldal és egy emberibb kapitalizmus jelképét látsi
anno,
hölgyekkel.
ták benne, de van olyan vélemény is, hogy kormánya a privatizációval súlyos károkat okozott. Egy biztos: Horn Gyula személye, befolyása, tekintélye megkerülhetetlen volt a rendszerváltozás 20 éve alatt. Az elmúlt 5 évben, amióta betegsége miatt eltávolodott az aktív politikai
jelenléttől, sajátos, új formában is továbbélt a rá jellemző kettősség: jobboldalon mindinkább elismerték (elég csak Orbán Viktor elegáns gesztusára vagy a radikálisjobboldali sajtó mostani méltató megemlékezéseire gondolni), addig sokszor baloldalon kerülték az
említését. Horn Gyula többször járt Kiskunhalason. Az egyik első fényképet Ternyák Jenő fotós készítette róla 1989 őszén. A felvételen jobbról Szabó Miklós egykori pártvezető, majd gimnáziumi igazgató, tőle balra haladva (a háttérben) Horváth Etelka könyvtáros és
MSZP-s politikus, a kép előterében az akkor külügyminiszter Horn, balra (szintén a háttérben) Farkas Margó, lapunk egykori titkárnője, a kép bal szélén pedig Tóth Istvánné akkori parlamenti képviselőnk látható. (HT-összeállítás)
2013. június 26.
a Duna Tv-t nézi, és sűrűn hall magyar dalokat. De nem. A citeraszó a háza előtt csendült fel. Összeszaladt az utca, nyíltak az ablakok, a lettek azt sem tudták, kik ezek az emberek, akik számukra idegen nyelven énekelnek az esőben, mely eleredt a dal végére. Bella néni a könnyeivel küszködve hallgatta erkélyéről a magyar nótát, s invitálta be népes kis csapatunkat otthonába. Beszélgetésünk során korát meghazudtoló frissességgel idézte fel gyerekkori élményeit a Sóstóról, iskolás éveit a Központi, majd a Szilády-gimnáziumról. Aztán a sors és a szerelem egy orosz katona után vitte Lettországba a világháború idején. Azóta is ott él családjával, Aizkraukléban, a kedves, csendes lett kisvárosban. Hazaérkezvén nagy lelkesedéssel írtam a Tükörben Bella néniről „Halasiak a nagyvilágban” című sorozatomban. Ismerősök, rokonok, szomszédok kerestek meg a cikk megjelenése után, így számtalan kedves, Bella nénivel közös emlékkel lettem gazdagabb. Előkerültek régi fotók a fiókok mélyéről, mindenkinek kellemes és kedves emlék maradt a szívében Bella néniről. Ekkor küldtem ki neki az első Halasi Tükört. Az eltel 5 év alatt ezt még számos követte. Jöttek a kedves köszönő sorok Bella nénitől, mentek a levelek, fényképek, az újságok innen, Halasról. S a gondolat… nem tarthatom meg egyedül magamnak az a sok szépet, s jót, amit Bella néni ír egykori városáról. Tanulhatunk soraiból ma, amikor az önzőség, a kapzsiság, az álszent érzelmek kerítenek hatalmukba sokakat. Ez az asszony nem felejtett el magyarnak lenni! Emlékeiben, szép kiejtésében, szíve minden rezdülésében őszinte szeretet van. Idézetek következnek hát az évek alatt hozzám címzett leveleiből. Talán sokak erőt merítenek soraiból, úgy ahogy én is, bármikor,
11
Miniszteri elismerés
Hónapok, sőt inkább évek óta kering a fejemben egy gondolat… Hogy értse az Olvasó, miről is van szó, 2008-ig kell visszapörgetünk az idő kerekét. Ekkor utaztunk Lettországba, Szent Iván éjszakájának ünnepére, városi delegációval. Eljutni északra, egy általam alig ismert baltikumi országba csodálatos volt, ám útközben, az autóbuszon hallottam egy aizkrauklei néniről, Modok Izabelláról. Bella néni azonban magyar. Mit magyar…!? – halasi! – Hogy milyen kicsi a világ! – ámultam, miközben szerveztük a néni meglepetés-szerenádját a Szilaj Citerazenekarral és a várost képviselő hivatalnokokkal. Merthogy egy verőfényes délután felcsendült Bella kedvenc magyar nótája: az Akácos út. Az idős hölgy azt hitte, a televízióból szól a számára oly kedves dallam, hisz mindig
portré
Bella néni nem lett lett A távolban él, de megmaradt hazaszerető halasinak a kedves asszony amikor kézbe veszem írásait. „Iskolás koromat is fölelevenítette az újság (Halasi Tükör), a ballagásra vonatkozólag. Mikor befejeztem a Polgárit, onnan a Református Templomtól szépen, kettes sorban mentünk a gimnáziumba. Gyönyörű, napsütéses nap volt és a gimnázium udvarán hosszú, fehér asztal volt terítve hófehér abrosszal, fehér csészékkel és benne tejeskávé. Ván nagytiszteletes úr köszöntött minket, és mindenkinek, mint útravalót az életben, adott kis Bibliát.” (…) „Köszönöm az újságokat, melyek visszavisznek Halasra, és a csodálatos falinaptárt is, mert a fölvételeket Ternyák úr csinálta, s azoknak bizony párjuk nincsen! Különösen tetszik a Sóstó. Szinte érezni a virág illatát, mint minden fölvételt figyelmesen nézve érezni a friss, bársonyos halasi levegőt. Visszaemlékeztet arra az időre, amikor mezítláb az Ipari szőlőkből szaladtunk a Kolozsvári birtok mellett, ahol a szőlőben a kerítés mögött két hatalmas gesztenyefa földig érő lombjai voltak és mi nyargaltunk a vízre. Ha jó volt az idő mindennap, reggel és néha délután is elengedett Édesanyánk. Elnézve a naptárt már teljesen Halason járkáltam, mivel édesapám halála után a városba költöztünk. Egy nyári délután ismét a Sóstón voltam, és ott a parkban, ahol a táncesték voltak, szólt a zene és én is megálltam megnézni. Egy ismeretlen fiú fölkért táncolni és vele táncoltam egész este. Később hazakísért és így ismeretlenül elköszöntünk. S milyen furcsa is az élet és annak útjai: Úgy egy hét múlva életem első szerenádját kaptam, a fiú nagyon szépen énekelte „Akácos út, ha végig megyek rajtad én”. 18 éves lehettem, és azt gondoltam ez volt életem első és utolsó szerenádja. Utána jött a háborús idő, a fiút sem láttam többet elutazásom előtt. És itt, ennyi évtized, 60 év után újra elhangzik az Akácos út s a gyönyörű nóta dallamában és szavaiban volt a találkozás a múlttal.
Ugye milyen csodálatos az élet, hogy megengedi még egyszer átélni, ami szép volt és most is az maradt.” Újabb idézet egy újabb levélből: „Nagyon tetszik, Mónika, a Tükör új formája, a kis újság. Olyan jó a kézben tartani, mint a könyvet, mely nem akarja, hogy letegyék. Olyan sokoldalú, mindenkihez, mindenhez van néhány szava. Egy nagy borítékban tartom őket, itt vannak velem a konyha ablakában, mert itt töltöm a legtöbb időt.” Bella néni e levelének sorai ismét a gyermekéveibe kalandoznak vissza. „…a Sóstói Csárda virul, mint az én mezítlábas időmben. Távolból hallgattam a gyönyörű cigányzenét, mert apám elküldött a trafikba Szimfóniáért. Mire odaértem elfelejtettem és sírva álltam a trafik mellett. Trafikos néni megkérdezte, miért sírsz? – én mondom. Hát kinek a lánya vagy? – Modok Imréé. Hát Ő Szimfóniát szív, mondja. Jaj, de okos a néni, gondoltam én, és a cigányok a zenét máris szebben játszották és nyargaltam a homokos szőlőúton haza.” Idézet egy 2010-es levélből: „Gondolatban sokat időzök a Református Templom parkjában. Ott szerettem üldögélni és hallgatni a szívem mélyéig behatoló templom órájának zenés hangját, mely mindig jelzi, hogy eltelt már megint egy óra hossza: Bella, az idő, ha lassan is, de lejár…” Öröm olvasni Bella néni leveleinek minden sorát. Azt is, ahogy régi ismerőseit említi: Szekula Erzsébetet a Köztársaság és Szabadosékat a Baross utcából, bátyjáékat: Modok Sándorékat Kunfehértóról, a mélykútiakat és még hosszasan sorolhatnám. Hány és hány embernek okozott ez a kedves, 85 éves hölgy boldog és feledhetetlen pillanatokat! Én csak abban reménykedem, hogy leszek én is 85 éves, és egyszer majd rólam is hasonlókat gondol valaki. Ha így lesz, akkor hasznosan éltem és valami maradandót hagyok magam után. Nem is vágyhat többre az ember… Vadkerti Mónika
Miniszteri elismerésben részesült Horváth Attiláné, a helyi védőnői szolgálat vezetője. Évike a szép díszoklevelet a Semmelweis Egyetem dísztermében megtartott ünnepségen vehette át Szócska Miklós államtitkártól. Mint a díjazott szakember a Tükör érdeklődésére elmondta: 33 éves kitartó és sokrétű munkája elismerésének tarja a miniszteri kitüntetést. A Semmelweis Egyetem dísztermében tartották meg a közelmúltban a védőnők napját. A jeles eseményen elhangzott, hogy a védőnők a családok legboldogabb és legkétségbeesettebb pillanataiban vannak jelen, segítenek. – A védőnők az egész gyereket és az egész családot látják, ebben a specializált világban pótolhatatlan – fogalmazott köszöntőjében Lengyel Györgyi kormánymegbízott. Ebből az alkalomból elismeréseket vehettek át az ar-
ra méltó szakemberek. A kiskunhalasi védőnői szolgálat vezetője, Horváth Attiláné is ott volt az elismertek között. Balogh Zoltán miniszter elismerő oklevelét Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár nyújtotta át a halasi szakembernek. – Úgy értékelem, hogy a 33 éves kitartó és sokrétű munkám elismerése ez a kitüntetés. Nagy örömmel töltött el, hogy a kezdeményezés a közvetlen munkatársaimtól indult és ők is ott voltak velem, amikor átvettem Balogh Zoltán miniszter úr díszoklevelét – fogalmazott Horváth Attiláné. Azt is hozzátette, hogy kolleganőinek köszönettel tartozik, ugyanis az ő áldozatos munkájuk, segítőkészségük nélkül nem kaphatta volna meg a kitüntetést. Horváth Attiláné, Évike azt is elmondta, hogy a feletteseinek is hálás, akik igyekeztek minden körülményt megteremteni a védőnői szolgálat számára. A XXI. század igényeinek megfelelő ellátáshoz ez is elengedhetetlen. Jáger
12
HÍREK 2013. június 26.
Szünidei tanácsok! Halason is több ezer általános és középiskolás diák számára ért véget múlt pénteken a tanév, de az intézmények a bevett gyakorlat szerint általában hetente egy nap ügyeletet tartanak, és a Központi-iskolában hathetes tábort biztosítanak. Az adóhivatal tájékoztatója szerint minden, a 16. életévét betöltött vagy a nyári szünetben pedig már a 15 éves korú tanuló is vállalhat diákmunkát, de munkavállalásukkor adóazonosító jellel kell rendelkezniük, és
meg kell győződniük arról, hogy a munkáltató bejelentette őket: ellenkező esetben baleset vagy betegség során nem lehet kártérítési igényük. A rendőrség is fokozottan készül a nyári szünidőre. Farkasné Wodring Zsuzsanna őrnagy javasolja: a szülők ismertessék a gyerekekkel a közlekedés-, a baleset- és vagyonbiztonság egyes alapszabályait és tudnivalóit. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos
2013. június 26.
Családi nap. A Városok a pusztában című kiállításhoz kapcsolódóan családi napot tartott a Thorma János Múzeum. A június 15-i rendezvény alkalmával a gyerekek és kísérőik ingyenesen látogathatták az intézményt. A programok során, interaktív módon ismerhették meg a tárlatot. Az egész napos játékos feladatok mellett múzeumpedagógiai foglalkozás is volt. Délután Vadai Henrietta és Vladár Károly Ringató című zenés foglalkozása várta a látogatókat. – Körülbelül nyolcvanan látogatták a múzeumot a családi napon. A visszajelzések alapján pozitív ötletként fogadták, jó programnak tartják, hogy a gyerekekkel közösen, játékosan ismerhetik meg jobban a múzeum kincseit. Az első ilyen rendezvény tapasztalata alapján a jövőben több hasonlóra lenne szükség, mert fellendíti a múzeum életét – tudtuk meg Szabó Nóra szervezőtől. A következő családi nap augusztus 3-án lesz. Az a rendezvény is ingyenes lesz a múzeum vendégei számára. A látogatókat puzzle, kockaés képkirakó, memóriajáték és színező lapok várják. Nagy Anita énekműsora 14 órától szórakoztatja a jelenlevőket. (pl)
Herner József Kiskunhalason lakik és írja verseit. Szerzőtársával a Nyírségi gondolat című folyóirat kapcsán találkoztak. Aktív éveiben gépészmérnökként és járműtervező szakmérnökként dolgozott. Tette mindezt közel 70 éves koráig. Költeményeit 2008-tól, 75 éves kora óta publikálja. – Mindig szerettem a verseket, sok kötetem van. Tagja lettem a Kiskunhalasi Petőfi Sándor Irodalmi Körnek és én is kedvet kaptam a versíráshoz. Később a Hajnali káprázat című költeményemmel nyertem is az Életpillanatok című internetes pályázaton – tudtuk meg. Az Elgurult gyöngyszemek című kötetben verseinek körülbelül kétharmadát adja közre. Több témában jelennek meg költeményei.
Elgurult gyöngyszemek Herner József verseskötete
– Az emberi élet szépsége foglalkoztat, mindig is meghatott – árulja el. – Elsősorban az olvasók érzelmi életére szeretnék hatni. Az egyik nagy kedvencem az Erdély 1979 őszén, a táj szépsége ihlette. A Tangó pedig a másik, nagyon szerettem táncolni. Van Politizáló versem is – teszi hozzá. A kötet Epilógusában lovag Bornemissza Attila író, Quasimoddíjas költő, elnök-főszerkesztő méltatja Herner József műveit. Alkotásairól elismeréssel ír. „Herner József költészetét öröm volt olvasni, hisz szerteágazó té-
fotó: pál lászló
Az ünnepi könyvhétre jelent meg szerzői kiadásban V. Hegedűs Zsuzsanna és Herner József közös kötete Elgurult gyöngyszemek címmel. A könyv válogatott verseiket tartalmazza.
kultúra, oktatás 13
mái miatt is nagyszerű és nagy volumenű – költő ő, aki tehetségével megszólít mindent, és mindenkit, aki figyelme középpontjába kerül. A szeretet apostola ő, aki mindent felkarol, ami a teremtés következménye és megvalósulása.” A halasi költő természetesen örül a dicséretnek. Megosztotta lapunkkal, mit gondol a pozitív visszajelzésekről. – Nekem ez csak játék, ugyanakkor nagyra értékelnek, és ennek örülök. Senkinek se legyen kevésbé nemes játéka – kívánta Herner József. P. L.
Érettségi vizsgák halasi témákkal fotók: pál lászló
A halasi sajtóról, a csipkérõl és a múzeumról is voltak kérdések A Bibóban idén is volt sajtó és nyil- között szerepelt a halasi csipke és vánosság vizsga, halasi vonatkozás- a múzeum. Magyar nyelvből téma sal. Irodalomból az érettségi tételek volt a Netszótár, amelynek illuszt-
rátora, Czikkely Anna a 12. a-ban érettségizett. A középiskolában a vizsgák 26-án zárulnak. P. L.
– matematika, fizika, természetismeret, rajz, életvitel, informatika – kerültek előtérbe. Ehhez társult még a környezettudatos magatartás, a természeti erőforrások és a környezet iránt érzett felelősség alakítása is. A május-június hónapban megrendezett projektmunka során a programba bevont 10 fő csoportfoglakozások keretében működő modellek elkészítése során bizo-
Itt a lakóépület szellőztetését és egyben fűtését biztosította a megújuló energiaforrás. A programban készült még útvonalra programozható robotautó, és egy modell, mely az energiatakarékos városi közvilágítást mutatta be. A munkadarabok mindegyike érdekes kísérletezési lehetőséget is biztosított a bevont tanulók számára. A megvalósított modellek építése során a diákok számtalan új ismerettel gazdagodtak, fejlesztve természettudományos, matematikai és műszaki gondolkodásmódjukat. A digitális, a matematikai, a környezeti, esztétikai és szociális kompetenciák fejlesztése által egy új lehetőséget mutatott meg ez a program, amellyel talán egy új esély nyílik meg a pályaválasztás során a tanulásban akadályozott tanulók előtt.
Pályázati beszámoló Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével a Nemzeti Tehetség Program keretében a „Speciális neveléssel az esélyekért”-alapítvány 500.000 Ft támogatásban részesült. A fogyatékkal élő tanulók, fiatalok tehetségsegítő szolgáltatásokhoz történő hozzáférésé-
nek javítására szolgáló programok támogatására kiírt NTP-FET-12P-0018 azonosítón nyilvántartásba vett pályázatban a Kiskunhalasi Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Nevelési Tanácsadó 9-10. osztályos tanulói vettek részt. A – Korszerű technológiák megismerése, modellépítés útján – projekt során a 60 órás tehetséggondozó műhelyfoglalkozások keretében több tantárgy ismeretei
nyíthatta be tehetségét. A modellezés során a mindennapi életben egyre inkább előtérbe kerülő napenergia felhasználása került a középpontba. Olyan lakóház makettje készült el, ahol a fényforrás napenergiával működik, és energiatakarékos LED-lámpa biztosította a belső világítást. Szintén a ház tetejére elhelyezett napelem biztosította az energiaforrást egy másik modell elkészítése során is.
14
Magazin 2013. június 26.
innen onnan Méz- és Meggyfesztivál
Jubilál a Méz- és Meggyfesztivál, melynek immár 5. alkalommal ad otthont Szank. A gasztrokulturális rendezvény június 28-án 19 órától várja a közönséget sztárvendégek sorával. Dombovári István, Pál Dénes, Majka és Curtis, Radics Gigi, Charlie és Csordás Tibi szórakoztatja a jelenlevőket. Június 29-én 10 órától a Lyra ad zenés gyerekműsort, majd dalosok, citerások, tamburások lépnek fel. Érkezik még: Balázs Pali, Ihos József, a Bon-Bon és Nagy Feró. Lesz Mézkirály- és Meggykirálynőválasztás. Átadják az Aranytepsi Díjat a legjobb mézes és meggyes süteményekért. A szervezők mindemellett közös ünneplésre is hívnak: a Világ Legnagyobb Mézes-Meggyes Torta Rekordja egy ezer szeletes tortára irányul. Műsorvezetők: Király Tamás és Mára Krisztián. (pl)
Ki mit tud?
Igazi nyári időben, immár negyedik alkalommal rendezte meg Ki mit Tud? versenyét a Kertvárosi Általános Iskola. Évről évre egyre jobb és változatosabb műsorszámokkal jelentkeznek a diákok, hogy megmutassák tudásukat. Idén 45 egyéni és csoportos produkciót nézett meg és értékelt a szakértő zsűri, melynek tagjai Lakatosné Molnár Anna, Csorvási Zoltán, Rostás László, Halla Zoltán és Detkó Dávid voltak. Nagyon sok színvonalas megmutatkozás közül választották ki a díjazottakat a következő sorrendben: Ének-hangszer kategória: 1. Bartos Boglárka (zongora), 2. Iskolai énekkar, 3. a harmadik osztály éneke, Kedvesem. Tánc kategória: 1. SziCsiBi csoport (modern tánc), 2. Bárány Olivér (néptánc), 3. Somnakuné Serhaja csoport (cigánytánc) Vers-próza kategória: 1. Nyilas Anna, 2. Kószó Szonja. Itt nem volt 3. helyezett Jelenet, színjátszás kategória: 1. Bohócok, 2. Indul a bakterház. Itt sem volt 3. helyezett Közönségdíj: Tóth Ramóna (moderntánc) A bolondballagás első helyezettje az Útszéli nők formáció lett. A tanár-diák focimeccs döntetlenül végződött, a serleget idén a diákok kapták. A jókedvű nap végén – a gyermekek örömére – Kovács Sándor igazgató lezárta a tanévet. (lma)
Reneszánsz életre vágyott Rudolf Péter szerepei: Cha-Cha-Chától az Üvegtigrisig Rudolf Péter első játékfilmjét több mint 30 éve, még főiskolásként forgatta. Diploma után 18 évet töltött a Vígszínházban, majd szabadúszó lett, mert mindennel való foglalatoskodásra, reneszánsz életre vágyott. Az Üvegtigris rendezőként is meghozta számára a sikert. Rudolf Péter Kossuth-díjas színművésszel beszélgettünk.
• A Richter Egészségváros rendezvénysorozat vendégeként érkezett Kiskunhalasra. Milyen indíttatásból vállalta a felkérést? • Amit a Richter Gedeon kitalált, az egyszerre jó az egyénnek és a közösségnek minden városban, ahol eddig megfordultunk. Öröm volt nézni, hogy együtt vannak az emberek. Azt láttam, hogy családok, barátok – szinte időjárástól független, anticiklonban is – jó kedéllyel bóklásznak, sétálnak szeretett városuk főterén. Kevés ilyen közösségi tér van. Egy-egy Egészségváros rendezvény számomra azt is mutatja, hogy sokkal több ilyen típusú ötletre lenne szükség. Az elmúlt öt év bebizonyította, hogy a megelőzés és a szűrés milyen fontos. Hazánk elég rossz állapotban levő honpolgárainak nagyon sok esetben adott ez fontos jelzést és figyelmeztetést. Ha nincs ez a program, akkor akár későn is jöhetett volna. Nagyon szeretem az alapötletben, hogy én magammal törődöm – eddig ezt tudjuk, szoktuk csinálni –, de ha elmegyek szűrésre, akkor pontot és általa pénzt is gyűjtök a saját városom kórházának egy-egy fontos műszer megvásárlására. Mindez összehozza az egyéni és a közösségi érdeket. Ez is olyan ritka, ezért is jó, hogy így találták ki. • Egy színpadi szereplőnek, művésznek is fontos a fittsége. Mit tesz ennek érdekében? • Igen, vannak olyan előadások, amelyeket le sem tudnék játszani, ha nem törődnék az egészségemmel. Az És Rómeó és Júlia című darabban az összes szerepet mi játsszuk a feleségemmel. Rengeteg mozgást igényel az előadás, és mi jelöljük ki a teret a testünkkel. Kell az erőnlét. Rendszeresen focizom, szobakerékpározom otthon, ha az időjárás mást nem enged. Néha
még ráveszem magam egy hoszszabb futásra is és a tornára. • Egészség, fiatalság. Több mint harminc éve forgatta első játékfilmjét, a Cha-ChaChát, majd a Szerencsés Dánielt. Visszanézi-e őket olykor? • Annak idején ezeket nagyon szerettem csinálni. Nagyon sok köze van az embernek egy filmhez. Olyan intenzív munka, olyan sok hónap az életből, hogy nem tud nem szeretettel nézni az ember még a hibáira is. Ezt a két filmet főiskolásként forgattam. Azt gondolom, hogy még ma is működő, helyes filmek. Még ha látom is,
életre, a sok mindennel való foglalatoskodásra, jól áll nekem, vagy jobban állhat, és nem bántam meg. Nagyon sok helyén fordultam meg a szakmának. Ha becsülettel végigküzdöttem volna magam a vígszínházi éveken, annak is meg lett volna a hozadéka, de azt gondolom, hogy ezzel én így jobban jártam. • A Beugró mellett is letették a nézők a szavazataikat. Ebben a produkcióban az improvizációs készségére van szükség. Érik még azért váratlan helyzetek? • Természetesen. A színpadi improvizáció szeretete nem jelenti azt,
„
Egy ilyen díj azért kellemesen bizsergeti az ember lelkét és ad némi önbizalmat azokra az időkre, amikor elpárolgóban van. Ezen kívül felelősséget érzek. hogy mit rontottam el, akkor is volt bennem valami olyan ösztönösség, amit meg kellene újra keresni. • A legnagyobb siker viszont, mondhatjuk, az Üvegtigris. A közönség nagyon szereti. Mit jelent ez a film az életében? • Az első filmrendezői munkám volt. Ha az előbb azt mondtam, hogy egy-egy filmszerep mennyire hozzátartozik az ember életéhez, hát még ez. Csodálatos időszak volt, amikor csináltuk. Valahogy minden arra mutatott, hogy szerethető alkotás lesz és az is lett. • A Vígszínházban eltöltött tizennyolc évet, utána lett szabadúszó. Inspirálta ez a lét? Inspirálja mind a mai napig? • Mind a két dolog jó volt az életemben. Nagyon fontos volt az a tizennyolc év. Nagyszerű kollégákkal voltam együtt a Vígszínházban, de utána úgy éreztem, hogy ez a fajta nyüzsgés és vágy a reneszánsz
hogy az élet váratlan helyzeteire is jól reagál az ember. Én eléggé zavarba jövök, ha valami, számomra előre nem látható dolog érkezik. Mivel ezt tudom magamról, ezért megpróbálok mindenre számítani. • Idén Kossuth-díjat kapott, a kitüntetéséhez ezúton is gratulálok. • Nagyon szépen köszönöm. • Jó érzés és megtisztelteMég látogatható a kiállítás. A Kiskunhalasi Mûvelõdési Központ Végh-kúriában rendezett utolsó tárlata június végéig várja a látogatókat. A Halas Galéria kiállítótermében Decsi Ilona Luca, a Berki Viola Közalapítvány 2012. évi pályázatának nyertese mutatja be alkotásait. A budapesti mûvész úgy állította össze a tárlat anyagát, hogy az méltóképpen tisztelegjen a kiskunhalasi kötõdésû, MunkácsyP. L. díjas mûvésznõ elõtt.
tés az elismerés, de milyen gondolatok fogalmazódtak meg önben, miután átvette a Kossuth-díjat? • Nagyon-nagyon boldog voltam. Ilyen egyszerű mondatot tudok csak erre mondani. Nagyon jólesett. Minden látszat ellenére azért nagyon sok kérdőjelet biggyesztek a saját létezésemben. Nagyon sokszor bizonytalanodom el. Egy ilyen díj azért kellemesen bizsergeti az ember lelkét és ad némi önbizalmat azokra az időkre, amikor elpárolgóban van. Ezen kívül felelősséget érzek. Az ember egy olyan elitbe kerül ezzel, hogy minden egyes megnyilvánulása – talán egy kis túlzás, de én így élem meg – egy másfajta szűrőn keresztüli. • Milyen feladatok várják még idén? • Forgatni fogok, de a részleteket még nem mondhatom el, mert nem volt meg a sajtótájékoztató. Egy elég nagyszabású, hatszor ötvenperces történelmi sorozatot fogok rendezni. • Színházban dolgozik? • Ez olyan hosszú munka lesz, hogy a következő egy évre minden színházi munkámat le kellett mondanom. Csak este fogok játszani az előadásokban. Kép, szöveg: Pál László
2013. június 26.
magazin
15
A bajnok tippjei Béres Alexandra: „Legyünk nyitottak!” Béres Alexandra kicsi kora óta arra törekszik, hogy jól teljesítsen. Hatévesen kezdte el a ritmikus sportgimnasztikát, melyben remek eredményeket ért el. A fitnesz világbajnoknőnek azóta is fontos a sport, edzőként dolgozik. Közben járja az országot a Richter Gedeon Egészségváros rendezvényeinek arcaként és tippeket ad az érdeklődőknek népszerűsítve az egészséges életmódot. • Halasra is ellátogatott az Egészségváros program, a rendezvénynek aktív résztvevője vagy. Milyen szerepet vállaltál? • Előadást tartok táplálkozási témában. Mivel nem vagyok dietetikus, ez nem feltétlenül szakelőadás. Inkább hétköznapi tippeket adok ahhoz, hogyan tudjuk a mindennapjainkba beilleszteni az egészséget, az egészséges szemléletet. Az előadás a nézőkkel együtt interaktívvá válik. • Problémát jelenthet a túlsúly. Milyen tanácsok hasznosíthatóak sütés-főzéskor? • Fontos tanács lehet, hogy ne hagyjunk ki étkezéseket! Amikor hirtelen nagyon éhesek leszünk, akkor történnek a rossz választások és a túlzott fogyasztás. Másrészről meg legyünk nyitottak és próbáljunk ki minél több ételt! Nem kell kihagyni semmit, amit nagyon szeretünk. Inkább azt nézzük meg, hogy a tányérunkon mennyi szerepel abból, ami esetleg nagyon sok kalóriát tartalmaz és mennyi abból, ami magas energia- és rosttartalmú! Túlnyomó részben inkább válasszunk egészséges alapanyagokból, és mellette szerepelhet egy-két olyan is, amit csak azért eszünk, mert a kedvencünk.
• A táplálkozás mellett a mozgás is nagyon fontos. Nem mindenki versenyző vagy készül annak. Milyen mozgást javasolsz egy átlagos családnak? • Egy héten háromszor egy óra mozgást javaslok. Ha nem megy, háromszor fél óra nagyon lassú kocogást. Ez bőven elegendő ahhoz, hogy karbantartsuk magunkat, hiszen mindenképpen szükséges, hogy a szervezetünk megfelelően működjön. • Te sportoló vagy. Mennyi időt szoktál mozgással tölteni? • Én picit többet, de nem sokkal – nevet. – Egy héten ötször mozgom körülbelül egy-másfél órát. • Megjelent tavaly egy DVD-d is. Mire fókuszál? • Most már tíz mozgásanyagom jelent meg. Mindegyiket saját kis gyerekként élem meg, mert nagyon hoszszú ideig foglalkozom vele. Fél évig tesztelem a gyakorlatokat, utána forgatunk, és a vágást is magam csinálom. Fontos benne, hogy könnyen követhetők legyenek a gyakorlatok, bárki számára elvégezhetőek. Nagyon hangsúlyos szerepet kapnak a tartóizmok, főként a gerinc tartóizmai, a mélyizmok, a tartásjavítás és természetesen a felületes izmok is. • Mondhatjuk, hogy az előadás tanítás is egyben. Vannak-e saját tanítványaid? • Jó hosszú ideig foglalkoztam kisgyerekekkel. Mostanában is adok órákat, melyekre bárki eljöhet, tehát vannak tanítványaim. Nincs viszont olyan, akinek mindent átadtam volna, amit én tanultam. Ahhoz még talán fiatal is vagyok. • Mit szeretnél még megvalósítani? Mik a terveid? • Minden munkámat még jobban csinálni. Pál László
fotó: pál lászló
• A COOP „Együtt az egészségért” program keretében látogattál el Kiskunhalasra. • Nagyon örültem a lehetőségnek. Kökény Attilával 18 állomásos turnén vehettünk részt, jártuk az országot. Nagyon fontos, hogy az egészségre és a szűrésekre felhívjuk a figyelmet. Egy-egy vizsgálat alkalmával megelőzhetünk olyan problémát, ami a későbbiekben elhatalmasodhat. • Te mit teszel az egészséged megőrzéséért a mindennapokban? • Igyekszem minél egészségesebben táplálkozni. Sokat sportolok. Edzeni járok, illetve pilatesre. Ez olyan mozgásforma, ami a léleknek is nagyon jót tesz, higgadttá teszi az embert. Nekem ez a stresszes mindennapokban nagyon jó, most már lassan fél éve űzöm. Odafigyelek arra, hogy mit eszem és szűrésekre is szoktam járni. • Úgy tudom, rendszeresen futsz is. Bevállalnál már egy félmaratont? • Ahhoz szerintem még edzenem és gyúrnom kellene, de szeretnék a későbbiekben annyira fitt lenni, hogy ilyet is akármikor bevállalhassak. • Az egészséges táplálkozás jegyében nemrég eperlekvárt is főztél. Hogyan sikerült? • Nagyon finom lett. A menedzseremékkel készítettük friss eperből nyírfacukorral, hogy diétázás közben is lehessen fogyasztani.
„Élj pont úgy…” Cserpes Laura egészségről, dalokról és üzeneteikről • Beszéljünk a zenéről és az énekről is, mert mégiscsak az a fő irányvonal az életedben. Eddig is sokan ismertek téged, de A Dal nemzeti döntője által még többen. Újabb utak nyíltak meg előtted az előkelő negyedik helyezéssel? Ez valóban így van? • Igen. Nagyon sokat köszönhetek A Dal című műsornak, az Eurovíziós dalversenynek. Rengeteg lehetőség nyílt meg előttem. Felléptem szimfonikus hangversenyen, Mága Zoltán koncertjén, akusztikus előadásom is volt már. Ezen a nyáron élő zenekaros nagykoncerttel készülünk, mely július 12-én lesz Budapesten. A másik, augusztusi helyszín még egyeztetés alatt áll. Fellépésekkel telik a nyár, illetve dolgozom az új dalaimon, három-négyen is egyszerre. Nagyon fontos számomra, hogy üzenetet közvetíthessek a dalokon keresztül. Megígérhetem, hogy mindegyiknek lesz üzenete
akár pozitív, akár segítségnyújtás. • Mit szeretnél üzenni? • Nem tudok általánosítani, mert ez élethelyzettől függ. Az Élj pont úgy című dalomnak az az üzenete, hogy a mélypontról igenis van kiút. Ez bármilyen mélypontra igaz: párkapcsolati, lelki mélypontra. A boldogságról is szeretnék énekelni, az is egy adott helyzet lesz. • Mondhatjuk, hogy az optimista életszemléletet képviseled? • Igen, igen. • Említetted, hogy készülnek az új dalok, lemezt viszont már nem mindenki ad ki. Szerintem azért még szeretik a CD-t is, főleg karácsonykor ajándékozni. • Igen, most rátapintottál a lényegre, mert ha minden jól megy, pont karácsony környékén szeretnénk egy lemezt kiadni. Tényleg nagyon ritkán adnak ki előadók lemezeket, de talán van egy olyan különleges presztízsértéke, ami által mégis megéri. Pál László
Emlékkönyv
fotó: pál lászló
fotó: pál lászló
Cserpes Laura optimista üzeneteket szeretne közvetíteni a dalaival. Bár egyre kevesebb előadó ad ki lemezt, ő mégis ezen szorgoskodik fellépései mellett.
Vendégek Belgrádból. Belgrádból érkeztek vendégek június 14-én Kiskunhalasra. A látogatók között a Hungaricum Centar és a Dél-Alföldi Régió nyereményjátékának győzteseit köszönthettük városunkban. A csoport tagjait a Sóstó Csárdában gulyáslevessel és rétessel várták, majd csipkeházi tárlatvezetésre voltak hivatalosak. A Csipkemúzeumban Kiliti Zsuzsanna igazgató ismertette meg az érdeklődőket iparművészeti remekünk 111 éves történetével, miközben a csipkevarró aszszonyok bemutatót tartottak. P. L.
Ismét sikerekben gazdag hónapokat tudhat magáénak a Fazekas-iskola. Túl a 40. évfordulós ünnepségeken újult erővel kezdte az intézmény a 2012/2013-as tanévet. A hagyományoknak megfelelően ebből az alkalomból is megjelentették évkönyvüket. A kiadványban a diákok élményei alapján készült írásokat, fényképeket közölnek és az intézmény tanulóinak sikereiről számolnak be. Nemcsak a sportolók teljesítettek kiválóan, hanem tanulmányi versenyek egész sorában voltak a legjobbak között a fazekasos diákok. Külön megemlékeznek az idei ballagókról és külön oldalt szenteltek az idei kitüntetettjeiknek is. jl
16
hirdetés 2013. június 26. Szerkezetlakatost felveszek. Tel.: 06 30/739-46-84 A KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG Parancsnoka pályázatot hirdet Kiskunhalas szolgálati Könyvelõiroda könyvelõt keres. helyre JÁRŐR munkakör betöltésére. A pá- Tel.: 06 70/94-94-764 lyázatról részletes tájékoztatást a www.police.hu/kr/allas oldalon találnak. A-459
Ház eladó Ág u. 9. A-591 Tel.: 06 20/97-65-168
Belvárosban 1,5 szobás II. emeleti lakás A-556 A-606 eladó. Tel.: 06 70/36-41-400 Lehel utcában 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06 20/97-04-383 A-579
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s Gyakorlattal rendelkező bútorasztalosokat területén. Már 300 Ft+áfa/m2/hó ártól. felveszünk hosszú távra. Jelentkezni fényTel.: 06 20/92-70-946 A-161 képes önéletrajzzal a bois@bois.hu email címen lehet. Tel.: 06 70/382-47-24 A-460 Mátyás téren 20 m2-es üzlethelyiség kiadó vagy eladó. Tel.: 06 20/981-65-95 A-546 Márkaszerviz keres gépjármű-villamossági műszerészt, vagy autóvillamosságban jár- Családi ház kiadó. 50.000 Ft/hó. tas autószerelőt. Jelentkezni fényképes ön- Tel.: 06 20/449-63-52 A-469 életrajzzal a feherszilvia@kbautoteam.hu email címen lehet. A-479 4 szobás családi ház kiadó. Tel.: 06 20/38-22-450
A-555
Szegeden 1+2 félszobás lakás eladó. Tel.: 06 20/487-57-80 A-601 Bocskain lakás eladó. Tel.: 06 20/88-68-227
A-602
40 m2-es belső házrész eladó. Iá.: 2,6 M Ft. Tel.. 06 70/37-47-713 A-583 A tízemeletesben lakás eladó. Tel.: 06 30/93-80-207
A-606
A-595
Vidéki munkára, jó kommunikációs készséggel, „B” kategóriás jogosítván- 2 szobás lakás a Mátyás téren kiadó. Dugulás-elhárítás, vízszerelés. nyal rendelkező asszisztenst keresek. Tel.: 06 30/36-77-278 A-596 Tel.: 06 20/917-14-03 A-580 Tel.: 06 70/31-75-123 (17 óra után)A-539 Garzonlakás kiadó. Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Soltvadkerti műanyagüzembe karbantartót, Tel.: 06 70/234-58-22 A-597 Tel.: 06 20/91-35-535 A-603 gépbeállítót keresünk. Előnyt jelent lakatos és villanyszerelő végzettség illetve gya- 1 szobás lakás kiadó. Könyvelőiroda. A-598 Tel.: 06 30/509-51-31 A-558 korlat! Önéletrajzokat a gyimo@bsplastic. Tel.: 06 70/940-44-32 hu címre várjuk. Tel.: 06 20/406-95-26 Ezoterikus jóslás. (munkaidőben) A-586 Tel.: 06 20/286-74-64 A-559 Vásárolok rossz elektromos berendezéseket. Kiskunhalasi belvárosi üzletbe középfokú Tel.: 06 20/255-65-20 A-582 Megnyílt a Hunkár Német Nyelviskola (Eötvégzettséggel, felhasználói szintű informativös u. 19.)! Nyelvvizsga-előkészítő és külkai ismerettel rendelkező, műszaki érdeklőBontásra autót veszek. www.autobontokalo- földi munkavállalást segítő intenzív tandésű eladót keresek. Önéletrajzokat az alábcsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-585 folyamok. Vezetőtanár: Bundity Zsuzsa bi címre várom: halasallas@gmail.com. Tel.: 06 30/870-12-54 A-565 Tel.: 06 20/98-55-005 A-590 Árpa, tritikálé, takarmánybúza, rozs, zab felvásárlás Kiskunhalas környékén! Marancsik Andrea kineziológus www.vanvalasztas.blogspot.hu Áruterítésre sofőrt keresek. Tel.: 06 77/521-820 A-599 Tel.: 06 70/678-29-44 A-604 Tel.: 06 70/452-77-01 A-592 Akác tűzifa 2200 Ft/q. Ma a világ legjobban fizető network cégei Tel.: 06 30/485-06-63 között van. Tel.: 06 30/271-12-31 A-593
A-600
Matematikából pótvizsgára felkészítést vállalok. Tel.: 06 70/203-55-25 A-605
West Halas Truck Kft. nemzetközi tehergépjárművezetőt és teherau- Bem utcában igényesen felújí- Nyári, intenzív nyelvtanfolyamok mintó szerelésében jártas autószerelőt keres. tott erkélyes, klímás lakás eladó. den korosztálynak. Maximum Nyelviskola Tel.: 06 70/620-14-90 A-594 Tel.: 06 20/44-67-152 A-525 Tel.: 06 70/776-08-12 A-533
Anyakönyvi hírek Születtek: Daróczi Zalán (Illés Anita) Kisszállás, Komarov Rebeka (Racsmán Margit) Kiskunhalas, Engi Zoé (Ragadics Zsuzsanna) Kunfehértó, Gacsal Daniella (Erdélyi Anita) Kiskunhalas, Szűcs István (Bodicsi Magdolna) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Ignácz Gábor és Pethő Renáta, Perneki Lajos és dr. Hegyesi Adrienn, Sulik Levente és Szilágyi Anett Beáta Elhunytak: Botka Józsefné Tobiás Magdolna (Kisszállás)
HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK: Június 26. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla 23:00 Képújság Június 27. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 13:15 Testületi ülés (élő közvetítés) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök 22:30 Kultúrkép – kulturális mag. (ism.) 23:00 Képújság Június 28. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin 12 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek 22:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 23:00 PONT – ifjúsági magazin 12 00:00 Képújság Június 29. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép
09:00 Képújság 12:00 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok 18:00 PONT – ifjúsági magazin 12 19:00 Sport Magazin 19:30 Kultúrkép - magazin (ism.) 20:00 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Képújság Június 30. vasárnap 00:00 Képújság 12:00 Testületi ülés (a kezdés változhat) 16:00 Megyei Krónika 16:30 Sport Magazin 17:00 Kultúrkép - magazin 17:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 18:00 Beszéljünk róla 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Július 1. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági magazin 12 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági magazin 12 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 20:00 Híradó/hétfő 20:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő 22:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 23:00 Képújság Július 2. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő 07.30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 08.00 Képújság 12:00 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 12:30 Híradó/hétfő 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd 20:20 Napi Mozaik 20:30 Sport Magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd 22:30 Sport Magazin 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
2013. június 26.
• Honnan vette az ötletet a Pásztortűz, hogy előadások, művelődési és ismeretterjesztési programok mellett hadisírgondozással is foglalkozzon? • Egyesületünk célja mindig is az volt, hogy a helyi és környékbeli múltbéli emlékeket megmentse, felhívja a figyelmet rájuk. Sok egyéb mellett halasi parasztverselők írásaira, városunk első említésének oklevelére, egykori tanyavilágunkra, romló állapotú műemlékekre – főként a Sáfrik szélmalomra – is felhívtuk a figyelmet. Igyekszünk Kiskunhalas közkincsei, helytörténeti fontosságú építményei védelmével foglalkozni. Ebbe szerintünk a temetők régi sírkövei és katonasírjai is beletartoznak. Más civil szervezetek is foglalkoztak sírgondozással, emellett az önkormányzat, az egyházak és magánszemélyek is gondot fordítanak ezekre az emlékhelyekre, de mi mégis találtunk olyan, nagyon elhanyagolt területeket, parcellákat, ahol már nem lehetett tovább késlekedni a munkával. Olyan szinten elburjánzott növényzettel is találkoztunk, ahol a sírköveket „megfojtotta” a gaz, és ahol még az ipari fűkasza se bírta a harcot. Ám végül sikerült rendezni az „örökbefogadott” területeket. • Halas kiemelkedőnek vagy átlagosnak tekinthető a hadisírok számát, állapotát illetően? • Abszolút átlagos mind a sírgondozás állapota, mind a hadisírok száma. Sajnos, az alföldi középvárosokra pont ez a jellemző. Az 1848-as áldozatok sírjai általában eltűntek, az első világháborús halottak sírjai éppen csak megvannak még, míg a máso-
FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE
„…maroknyi csapatát két szakasz ellenség, hatszoros túlerő támadta meg a falu szélén. A kerékpáros raj, melynek tagjai majdnem mind halasiak voltak, vitézül harcoltak a sokszoros túlerővel szemben…” – írja a krónika, ami bármily erős hazafias érzést szít is az olvasóban, nem maradna fenn, ha az utókor nem ápolná-gondozná az emlékét. Az emlékezésnek pedig a hadisírok is részei – erről kérdeztük Végsõ Istvánt, a Pásztortűz Egyesület helytörténész elnökét.
Hős parancsnok, az utolsó töltényig Miért (lenne) fontos a régmúlt háborúi hadisírjainak gondozása? dik világháborús és 1956-os sírokat általában szépen rendben tartják. Sok halasi férfi adta az életét a háborúkban. Fontosnak érezzük, hogy emlékezzünk rájuk, ne hagyjuk feledésbe merülni véráldozatukat – hangoztatja Végső István. • Melyik a legkülönlegesebb kegyeleti hely, és miért? • Mindegyik sír érdekes valami miatt. Persze vannak különleges történettel bírók vagy érdekesen megformált sírok. Utóbbiak közül kiemelném a római katolikus temetőben Elő G. Balázs (1878-1916) síremlékét, ami egy kemencére emlékeztet. Az egyik legnagyobb tömeget vonzó temetése Zilah Istvánnak volt, aki az 1939-es kárpátaljai ország-gyarapítás idején esett el. Sírja a református régi temetőben van. Haláláról a Halasi Hírlap a következőképpen tudósított: „Zilah István maroknyi csapatát két szakasz ellenség, hatszoros túlerő támadta meg a falu szélén. A kerékpáros raj, melynek tagjai majdnem mind halasiak voltak, vitézül harcoltak a sokszoros túlerővel szemben, s ebben a harcban elöl járt Zilah István, rajparancsnok. Mikor az ellenséges túlerő a hősiesen küzdő raj tüzétől alaposan megtizedelve visszavonult, bajtársai tüzelőállásában, vértócsában fekve
találták Zilah Istvánt. Puskájából és tölténytáskájából az utolsó töltényt is kilőtte, s úgy halt meg, mint egy igazi hős parancsnok: beosztottjainak vitéz magatartásával példát nyújtva. Szíven találta egy ellenséges lövedék és azonnal meghalt.” Egyesületünk számára az egyik legkiemelkedőbb sírkert az első világháborús parcella, ahol nemcsak a frontokon, hanem a helyi hadikórházakban elhunytak és hadirokkantak is nyugszanak. Köztük nem csupán magyarok, hanem osztrák és német nemzetiségűek is vannak. Sőt, itt volt a hadifoglyok nyughelye is kijelölve, de ezekből már egyetlen egy sincs meg. Pedig ebben az időben orosz, olasz és délszláv férfiak is haltak meg Halason. • Hány sírról gondoskodott eddig a Pásztortűz Egyesület, és mennyiről sejthető, hogy feltárásra, rendbe tételre szorul még valamelyik halasi temetőben? • A római katolikus temetőben 80-90, a református új temetőben 8 sírt hoztuk helyre. 2011-ben közel 20 elhanyagolt sírhely kapott újra fejfát az egyesületi tevékenységünknek köszönhetően. Büszkék vagyunk rá, hogy sikerült ezeket az eredményeket letennünk az asztalra. Arra pe-
dig még inkább, hogy az elhagyatott halmok felett az elmúlt években ismét megjelentek a virágok és a gyertyák. Célunk, hogy az első világháborús parcellát teljesen rendbe tesszük és valódi rendezett, katonai sírkertté varázsoljuk. • Hogyan kapcsolódott ez a munka a minisztériumi programhoz, és mi volt annak a nyilvántartási, összeírási akciónak a célja, lényege? • A Pásztortűz Egyesület a minisztériumtól függetlenül 2010 óta gondozza, és én magam 2003 óta dokumentálom az első, második világháborús és az ’56-os sírokat. Nagy öröm számunkra, hogy végre el-
helytörténet
17
kezdődött egy egységes magyarországi adatbázis létrehozása. 60-100-150 éves adóssága ez a magyar államnak a hőseivel szemben. Emellett egy készülő törvény alapjául is szolgálhatnak az adatok. E szerint végre a magyar hadisírok is védettséget élvezhetnek. Eddig csak az idegen katonák sírjait védte a törvény. Mint tudjuk, vesztes háborúinknál a győztes hatalom diktálja a feltételeket. Így katonáink sírhelyei védtelenek voltak eddig. Reméljük, ez hamarosan megváltozik. Kiskunhalason közel 150 magyar hadisír található. Jó részük egységes parcellákban, de vannak különálló sírhelyek is. A legtöbb a római katolikus temetőben az első és a második világháborús sírkertekben található. Ezen kívül fellelhetőek hadisírok a református régi és új temetőkben is.
Ván László koordinálta az adatgyűjtést Adatgyűjtést végzett idén tavasszal a Honvédelmi Minisztérium a Belügyminisztérium közreműködésével a Magyarország területén található hadisírokról és emlékművekről. A HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya által kidolgozott kérdőívet a BM informatikai rendszerén minden önkormányzatához, így Kiskunhalasra is eljuttatták. Az 1848 és 1956 között elesett hősi halottak sírjait és az ezekhez az eseményekhez köthető emlékműveket kellett összeírni, dokumentálni a minisztérium felé. A Stratégiai és Fejlesztési Osztályon Ván László főkertész koordinálta ezeknek az adatoknak az összegyűjtését, miközben maga is sokat kutatott és talált még hadisírokat ehhez az adatbázishoz, illetve a témában tíz éve kutatóként jártasságot szerzett Végső István segítségét kérte. (kohoutz) ***
Negyedszázaddal ezelőtt
…, azaz 1988 júniusában adták át a diákok pihenőhelyét, a sikondai ifjúsági tábort. A létesítmény önkormányzati tulajdonba adásának folyamata most is zajlik. Lapunk korabeli tudósítása szerint az avatón elhangzott, hogy a tábor révén barátsághíd épült Kiskunhalas és Komló között. Az építkezésben résztvevők emléklappal gazdagodtak, amelyet Bodor Miklós
grafikus tervezett. Az első turnusban a tompai iskolások töltöttek pár napot a festői környezetben. Ugyancsak negyedszázaddal ezelőtt adták át 33 boldog lakónak a Mátyás téri társasházat. A Tükör címlapján számolt be a jeles eseményről, s tudósításából kiderült, a lakások belső terét a vásárlókkal egyeztetve alakították ki a kivitelező cég szakemberei. (jl)
18
sport 2013. június 26.
Alen lazít
Györfi Alen köszöni szépen jól van, és máris gőzerővel készül a következő, imolai megméretésre. Mint arról beszámoltunk, a portugáliai versenyen a halasi motoros óriásit bukott, és kiderült: a kisujja, valamint a dereka sérült. Amolyan rehabilitációs céllal az elmúlt hetet a fehértói sporttáborban töltötte. Azt talán kevesen tudják, hogy Györfi Alen édesapja, Zoltán nemcsak kiváló motoros, hanem egészen fantasztikus tornász is volt. Ugyanez igaz a fiára is, a néhány évvel ezelőtt Európa-bajnokságot nyert Alen korábban más sportágban bizonyított. Talán ezért nem is volt annyira furcsa az, hogy az elmúlt hetet a kunfehértói sporttáborban töltötte, ahol Tóth Péter vezetőedző irányításával komoly munka folyt. Persze volt idő a kikapcsolódásra, viccelődésre és a szabadidős programokra is, amely kimondottan jólesett Györfi Alennek. – Rendszeresen járok futni, kocogni és edzeni is. A régi egyesületem hívott, és én mentem Kunfehértóra, mert nekem is jó, hogy nem egyedül kell edzeni – mesélte a halasi motoros, aki már Imolára gyúr. A sérülés már a múlt, de azért nyomot hagyott benne a legutóbbi bukás. – A kisujjam szerintem már sosem lesz egyenes, mert megsérült a porc, de a derekam jól van, és már el is kezdtem edzeni. A következő versenyre újra teljesen fitt leszek, úgyhogy ez biztosan nem fog hátráltatni a jó eredmény elérésében – fogalmazott Györfi Alen, aki az eddigi idei futamokon 4 pontot gyűjtött. Portugáliában is esélye lett volna tovább gyarapítani a pontok számát, de a balszerencse megakadályozta ebben. Imolában viszont minden adva lesz a jó szerepléshez. Alen örül neki, hogy eddigi eredményei bizakodásra adnak okot, látszik a fejlődés. Az új motort is kezdi megszokni és a műszaki háttér sem jelenthet akadályt. A tehetséges halasi motoros egyébként a versenyek alatt is, ha teheti, motorra pattan és hazai versenyeken méreti meg magát. A portugál futam előtt a Hungaroringen megrendezett országos bajnokságon is indult és kategóriájában két aranyérmet nyert. (jl)
Pókerbajnok Halasról
Nagy Lászlónak, vagy ahogy mindenki ismeri Halason, a „Nagylacinak” a közelmúltban nem mindennapi lehetősége adódott, ott lehetett Las Vegasban, a póker világbajnokságon. A halasi származású, de már Amerikában élő fiatalember nem is akárhogyan szerepelt a legjobbak között.
A póker az ész, a figyelem, az összpontosítás szellemi sportja. Minden esztendőben Las Vegas ad otthont a világbajnokságnak, a Rio Hotelben több mint egy hónapig tart a különböző kategóriák küzdelme. Idén ott volt a legjobbak között egy halasi fiatalember is. – A pókernek több változata van, én egy kisebb, úgynevezett site versenyen indultam. Itt az össznyeremény elérte a 195 ezer dollárt, ezen 117 fő osztozott – mesélte érdeklődésünkre Nagy László, aki épphogy lemaradt ezekről a helyekről. Mint megtudtuk: Laci kategóriájában 235 dollár volt a nevezési díj és összesen 1.031-en ültek asztalhoz. A végső nyertes 47 ezer dollárt vihetett haza. A halasi származású fiatalember a 131. helyen végzett, amivel nem volt maradéktalanul elégedett. Nagy László 9 éve pókerezik, azt mondja, kicsit jobbra számított magától. A Sárga Teremben megrendezett bajnokságon Laci volt az első halasi, aki póker világbajnokságon szerepelt. Élményekben gazdagodott, és az egész VB-t körbevevő miliõ megkapó és a hétköznapi ember számára talán hihetetlennek mondható. Lacit ismerve, nem adja fel és a legközelebbi versenyén még jobban szerepel majd. Ebben a biztos családi hátteret párja és gyermeke nyújtja számára. JL
Erős bajnokok
Kiskunmajsán rendezték meg nemrégiben a Magyar Országos Fekvenyomó Bajnokságot, melyen a hetven év felettiek kategóriájában mind dr. Jerémiás Attila, mind Réz István magyar bajnoki címet harcolt ki súlycsoportjában.
A Magyar Országos Erőemelő Szövetség megbízásából a kiskunmajsai Városi Sportcsarnokban bonyolították le a tárgyév női, férfi ifjúsági, junior és masters Fekvenyomó Magyar Bajnokságát a közelmúltban. Az élénk érdeklődéstől kísért nagy létszámú rendezvényen kimagasló teljesítményt nyújtott két halasi versenyző. Réz István – a 80 és 90 kg-osok között – magyar bajnoki címét 130 kg-os eredményével érdemelte ki, míg dr. Jerémiás Attila a 90 és 100 kg-os súlyúak kategóriájában, 132,5 kg-os „tudásával” lett a hazai legjobb. A negyven esztendősökkel kezdődő
masters korcsoportban elfoglalt helyüket jól jellemzi, hogy „szépkorú” létükre az abszolút kategóriában is arattak. Az évtizedekkel fiatalabbak elől Réz István – testsúlyától 50 kg-mal több súllyal – nyerte az abszolút első helyezést – dr. Jerémiás Attila pedig az abszolút második helyet hódította meg. A több, mint negyedszázada tartó sikersorozat újabb állomásaként. A két kiváló sportember sportszeretete időközben családjukra is kiterjedt. Dr. Jerémiás Attila egyik fia, Péter juniorként az erőemelést űzte eredményesen, ma a fallabdázás híve. Donát nevű unokáját pedig az atlétika vonta bűvkörébe. Réz István idősebbik fia, Csaba autóversenyzőként került kapcsolatba a sporttal, viszont egyetlen unokája Martin még csak kétéves. Remélve, hogy folytatója lesz a családi sporthagyománynak, neki ajánlja a 70 év feletti első győzelmét. VK
Röplabda
Sokakat megfogott a látvány az arra járók közül múlt szombaton. A Sziládygimnázium műfüvén egyszerre három pályán zajlottak röplabdamérkőzések. Hat csapat, kettő Mélykútról, a többi városunkból vett részt azon az Amatőr Röplabda Bajnokságon, melynek a Szilády műfüves pályája biztosította a helyszínt a közelmúltban. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított torna végeztével a legreálisabb eredmények alakultak ki, mivel minden csapat játszott minden csapattal. A győzelmet a Mélykút I. régóta összecsiszolódott, tapasztaltabb gárdája szerezte meg az „ÁMK” , továbbá a fiatalabb tagokat magában foglaló Mélykút II. előtt. Utánuk a valamikor Szilády néven alakított együttes, majd sziládys gimnazisták csapata következett – végül a Zöldek elnevezésű csapat zárta a sort. Zákány Sándor testnevelőtől – a házigazda Sziládyból – megtudtuk, hogy évenként rendezik a vegyes, úgynevezett MIX – 4 női plusz 2 férfijátékos összeállítású – röplabdázást, mindig más csapat lebonyolításában – és leggyakrabban az ÁMK vagy a Mélykút nyerte. Az árvíz miatt távol maradó bajaiak is komoly erők képviselői, de hamarosan számolni kell a két éve visszatérő, NB II-es múlttal rendelkező fiatalabb mélykútiakkal is. Tanítványai pedig maximálisat nyújtottak a csupa felnőttekből álló mezőnyben. Vass Katalin
A legNAGYobbakról
A döntő lebonyolításával lecsengett a Nagy vagy! Országos Televíziós Sportverseny tavaszi versenysorozata. A győztes kertvárosiaknak azonban az élmény örökre élő marad. Fantasztikus teljesítmény, lehengerlő, megérdemelt győzelem, melyet komoly díjakkal ismert el a rendező szervezet, illetve szponzorok. Ha a Kertvárosi Általános Iskola csapata mérlegre tenné azt a sok és áldozatos munkát, amelyet a célért felvállaltak és megtettek, egyértelműen feléjük billenne a mérleg nyelve. Nem csupán a heteken át tartó napi több óra hosszás edzés, a három forduló versenyei, a budaörsi, kecskeméti helyszínekre buszozás – hanem a saját költségre vásárolt gumicsónakok, vödrök, labdák, drága játékpisztolyok, lufik százai. Amit terveik megvalósítása során kaptak, emberség, empátia, segítő szándék, megértő támogatók. Csíkné Torday
Hargitta, Pappné Tóth Adrienn, Szloboda Mihály köszöni a csapat tagjainak, igazgatójuknak, az egész iskolának, mindenkinek, aki az ügy mellé állt és hozzásegítette őket a csúcsra jutáshoz. Bár alanyi jogon indulhatnának, kihagyják a következő szériát, ősztől a kimenő nyolcadikosok pótlására idő- és munkaigényes csapatépítést kívánnak folytatni. Jó szereplésük nemcsak országos ismertséget hozott, hanem saját városukban, itt, Kiskunhalason is egyre többen ismerik fel őket és gratulálnak. Katus Attilában pedig egy ütőképes csapattagra, barátra leltek – tudtuk meg a részleteket. VK
2013. június 26.
Sport
19
innen onnan Sportos hivatal
Éppen huszadik alkalommal mutatták meg gépeiket Kiskunhalason a Kántor András emlékére szervezett veteránjármű találkozó résztvevői. Az elmúlt 19 év alatt több ezren jöttek el városunkba, a kezdeményezés már az ország legpatinásabb ilyen jellegű rendezvényévé nőtte ki magát. A mostani főtéri mustrán óriási érdeklődés övezte a gépcsodákat.
Géptestben, géplélek
Évek óta hagyomány, hogy a köztisztviselői nap tájékán sportversenyeket rendeznek a közszolgálati dolgozók részére. Az idei megyei bajnokságnak Kecskemét adott otthont, ahol már 11. alkalommal találkoztak a hivatalnokok és kísérőik. Természetesen a halasi városháza is elutazott a megméretésre, amelynek során kispályás labdarúgásban, tó körüli futásban, sakkban, strandröplabdában, úszásban, streetballban, valamint városismereti- és főzőversenyben mérték össze felkészültségüket. A Bács-Kiskun Megyei Közszolgálati Dolgozók Szabadidősport Napja kellemesen telt és összesen 21 csapat versengett egymással. A halasaik az igen előkelő 9. helyet szerezték meg, míg idén a kiskunfélegyháziak voltak a legjobbak.
Új elnök
Tisztújítással egybekötött közgyűlést tartott a Kiskunhalasi FC pénteken. Ezen a beszámolók mellett új elnököt és elnökségi tagot is választott a tagság. Kiderült, hogy Rádi Zoltán eddigi klubvezető nem tudja tovább vállalni ezt a feladatot, ezért helyére Faddi János vállalkozó került. A vezetőségben megüresedett posztot a továbbiakban Dózsa Tamás Károly képviselő tölti be.
Ki tudja, mi történt volna, ha annak idején, a kilencvenes évek elején nem találkozik egymással egy olaszországi nyaralás alkalmával
Szigorúbb sportorvos
Fejes Ferenc és Kántor András. Akkor és ott fogalmazódott meg az első találkozó ötlete. Külön fájdalom, hogy Kántor András, akinek először volt a városban egy veterán Opel Olimpiája, nem élhette meg az első alkalmat. Az viszont nem volt kérdés, hogy az ő emlékének szentelve megrendezik a gépcsodák randevúját. Túraversennyel, barátkozással, közös szereléssel, bütyköléssel. Azóta az ország legnagyobb múlttal bíró ilyen jellegű rendezvényévé nőtte ki magát, külön köszönet illeti ezért a lelkes halasi szervezőcsapatot. A huszadik alkalommal megrendezett
találkozónak a legnagyobb attrakciója a főtéri mustra volt. Több ezren tekintették meg a patinás gépeket, több tízezer fotót készítve a legkedvesebbnek tűnő két- vagy négykerekűről. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy gépeslapok készültek. A gépköztársaság megint három napon át fogadta polgárait Kiskunhalason, a résztvevők nagyon jól tudják, hogy géptestben csakis géplélek lehet. A szervezők már készülnek a 21. találkozóra és nagyon sokan megígérték, ki nem hagynák legközelebb sem a gépművészet remekeit. Kép, szöveg: JL
Szigorodtak a sportorvosi szabályok. A Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség felhívása szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet állásfoglalása szerint a 35 év feletti sportolók évente esedékes szűrővizsgálata öszszetettebbé és szigorúbbá vált. A versenyengedély kiadásához laboratóriumi és kardiológiai vizsgálatokra is szükség van – derült ki a közleményből.
Junior Open
Idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Halasi Tenisz Club az utánpótlás bajnokságát. Az eddigi hét verseny is nagy népszerűségnek örvendett a fiatalabb korosztály körében. A VIII. Merkbau Junior Open június 26-a és augusztus 14-e között várja a sportot szerető fiatalokat. Az első összejövetelre, amolyan bajnoki nyitányra most szerdán kerül sor az Erzsébet királyné téren. A bajnoksági mérkőzések szerdánként 9-13 óra között lesznek. Mindenkit szeretettek vár Virág István. (jl)
2013. június 26.
mozaik
20
Javítanak a lakótelepen A hónap végéig megoldódhat néhány olyan probléma, amelyet Aradszky Lászlóné jelzett az Esze Tamás lakótelepen. A város már megrendelte az III-as lakótömb előtti parkoló rendbetételét, valamint az I-es lakótömbnél lévő buszmegálló mart aszfaltos feltöltését, tömörítését. A képviselőnő a legutóbbi képviselő-testületi ülésen kérte, hogy vizsgálják meg, miként lehetne csökkenteni a lakótelephez vezető út egyik kanyarulatának balesetveszélyét. A hónap végéig szakemberek mondanak véleményt a lehetséges megoldásokról. (jl)
rita ízvarázslata
Veszélyes a kánikula Csaknem leszakadt a motoros karja; 40 fokos hőségben mentették
Naponta legalább két olyan esettel találkoztak a halasi men- is súlyos sérülése volt. A helytők, amelyek összefüggésbe hozhatók a kánikulai meleggel. színre elsőként érkező halasi roA friss kapor illata, íze semmivel sem A szolgálatban lévőket is megviseli a hőség: a múlt szomba- hamkocsi személyzete a 40 fokos téveszthető össze, így csodálatos ti súlyos balesetnél a tűző napon mentették egy motoros éle- melegben látott neki a válságos tét tűzoltókkal közösen. állapotban lévő férfi ellátásához. A sütemény, halasi tűzoltók a műszaki mentékapros-túrós lepény is süthető vele. A múlt heti kánikulai meleg, a Ilyen volt a múlt szombati drá- sen túl segítettek az infúziót tartaHozzávalók: a tésztához: 10 dkg fi- nem egyszer mért 37-38 fok mai baleset is, amelynek során ni, és a hordágyat vinni. Közel egy nomliszt, 10 dkg rétesliszt, 1,5 dkg megviselte az emberi szerveze- egy motoros és egy autó ütközött órán át tartott az elsődleges elláélesztő, 1 teáskanál cukor, 2 dkg vaj, tet. Kiugróan nem nőtt meg az a város határában. A Honda veze- tás, amelyben hat mentős és két 1 tojás, 1 dl tej vagy híg tejföl, só időjárással összefüggő rosszullé- tője életveszélyes állapotba ke- tűzoltó vett részt, csak ezután letek száma, de érezhető az eset- rült, kis híján leszakadt a bal kar- hetett elszállítani a férfit. Kép, szöveg: Jáger Levente számok emelkedése. Nagy Jó- ja, emellett több más, egyenként zsef, 80 ezer ember sürgősségi ellátásáért felelős halasi mentőállomás-vezető szerint naponta legalább két alkalommal a hő- A Paksi Rendőrkapitányságon tett bejelentést egy halasi férfi arról, A tetejére: 2 tojássárga, 3 tojásfe- ség okán hívják őket. Kollégáit is hogy az M8-as autópályán egy korábban Biatorbágyról ellopott, egyehérje, 1 evőkanál búzadara, 50 dkg megviseli a nagy meleg, de hi- di pótkocsit ismert fel. A halasi férfi társával követte a lopott járművet, túró, 2 evőkanál tejföl, só, finomra deg szóda biztosított, ám gyak- amit a sofőr Dunaföldváron, egy parkban hagyott, feltehetően azért, vágott kapor, 1 tojássárga és 1 evő- ran tűző napon kell végezniük a mert észrevette, hogy követik. A paksi rendőrök szerint a pótkocsin két kanál tejföl a kenéshez. Az élesztőt munkájukat. alvázszám volt, az eredetit fekete gépzsírral bekenték. (pá) langyos cukros tejben felfuttatom, a vajat a lisztben elmorzsolom és a többi hozzávalóval együtt összedagasztom. Kelni hagyom duplájára, kinyújtom, kikent tepsibe rakom. Amíg kicsit kel, elkészítem a tetejére valót. A tojássárgákat elkeverem a túróval, darával, sózom. Beleteszem az apróra vágott kaprot. A sütés előtt a 3 tojásfehérjét kemény habbá verem, óvatosan a túrós masszába keverem. Ezt rásímítom a tésztára, 180 fokra melegített sütőben sütöm, úgy fél óráig. Nagyjából 20 perc múlva a tetejét tejföl-tojássárga keverékkel megkenem, és aranybarnára sütöm. Sóstó újra a régi lehet? A kánikula, a csapadékos és napos időjárásban csodálatosan zöldellő növényzet, Most készítettem először ilyen sü- az igényesen helyreállított tópart és a kiszolgáló létesítmények sora egyre nagyobb – csaknem a „békebeli” teményt, de a sikere egyértelmű 90-es évekre emlékeztető – tömegeket vonz a Sóstó idilli partjára. Az erős (múlt heti) napsütésben a szúvolt…! nyogok sem mutatkoztak, így a meleg napok alatt összesen több száz fürdőző látogatta a város egyik legRita asszony szebb, sokáig érdemtelenül elhagyatott pontját. (Kép, szöveg: KZ)
Halasi taxis szúrta ki a lopott kocsit
Hisznek-e istenben az ufo-k? Az angliai Manchesterben saját tengelye körül forog egy egyiptomi szobor. A jelenségnek nincs tudományos magyarázata, sőt, még a helyi múzeum egyiptológusa is misztikus erőket sejt a háttérben. Nem sokkal korábban amerikai kisvárosban filmeztek le egy UFO-látogatást. Három fénylő valami lebegett egy hatalmas irodaház felett; állítólag hatalmas sebességgel érkeztek, aztán csak lebegtek egy sort, majd ugyancsak gyorsan elhúztak. Sokan idegen civilizációt, mások katonai gépeket, megint mások talán légköri jelenséget vagy kollektív pszichés élményt sejtenek a háttérben. Sose fogjuk megtudni. A hit és a tudomány dolgaiban a világ a süketek és vakok párbeszédét folytatja. Mindkettő a saját rendszerében gondolkodik, ezért az elmúlt évszázadokban alig közelítettek egymás felé – inkább távolodtak. A vita így sosem lesz eldönthető. Ahogy a szerelem vagy a gyász bonyolult érzelmi világa nem írható le szociológiai kategóriákkal; ahogy az illatok vagy a hangok világát nem lehet a látványérzékelő szem fogalmaival leírni, úgy tud egy nyelvet beszélni lélek-/istenhit és tudomány. A tudomány abban és csak abban hisz, amit lát, a lélek világa éppen abban hisz, amit sosem lát, ellenben gyakran érez. Sosem fogjuk megtudni, miért és hogyan keletkezett a világegyetem (hogyan lett a Semmiből a Valami), de érezhetjük, hogy állhatott mögötte egy fensőbb akarat, és hogy a világban ettől fogva semmi sem véletlen. Nem igazolhatjuk tudományos bizonyítékokkal, hogy van értelme a bizalomnak, alázatnak, szeretetnek vagy az igazságnak, de néha még ma is beleérzünk, hogy ezek nélkül pocsék az emberi lét. A földöntúli jelenségek iránti vágy mindenesetre mutatja, hogy a mai tudományos-materialista emberiségnek valami mélyen hiányzik. Az ufók iránti bizarr izgalom és a táncoló szobrok iránti médiaérdeklődés mögött is ez húzódik meg. Elvégre ha léteznének, az ufókat és misztikus erőket is teremtenie kellett valakinek-valaminek. Lehet, hogy csak egyszerűen viszsza kellene térnünk az eredeti forrásokhoz. k-out