XXVIII. évf. 39. szám 2014. szeptember 24.

Page 1

Durva: 413 Hamis eskük, milliót csaltak a esküvők és számlagyárban állampolgárok

Halasi központ, halasi szervező, kiterjedt bűnszövetkezet, majdnem 30 céget érintően

Parkológarázdák: pofátlanok, sőt, néha agresszívek

Felkapta a sajtó a hamis esküvők és állampolgársá- Nem elég, hogy arcátlanok, néha még nekik áll felgi papírok ügyét jebb: sorozatos parkolói cirkuszok Halason Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Bő 1 milliárdot költhetnek a Sóstóra! Átütő siker az esélyegyenlőségi és jótékonysági rendezvényen! Újabb diákverés: néhány család a háttérben Tovább buszozhatunk

fotó: szûcs károly

2014. szeptember 24. • XXVIII. évfolyam 39. szám•Ára: 165 Ft

Az eget karistolták a halasi modell-repülők

Élet két keréken


esélynap

2014. szeptember 24.

X-Faktor!

A halasi Gusztos Enidről eddig is tudhattuk, hogy jól énekel. Tavaly megnyerte a Balaton Hangja versenyt, most pedig újabb országos tévészereplés előtt áll. A Bibó diákja az X-Faktor szeptember 27-én este fél 8-kor kezdődő adásában bizonyíthatja tehetségét édesapja, Gusztos Károly gitárkíséretével. Aki szeretné tudni, hogy mit adott elő, hogyan értékelte produkcióját a zsűri, válassza szombat este a népszerű tehetségkutató műsorát! Kép-szöveg: P. L.

Autómentesen, két keréken

Az idén 13. alkalommal hívták fel a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti problémákra és a fenntartható városi közlekedés előnyeire a környezettudatosság iránt elhivatott szervezők. Kiskunhalason szá-

mos kerékpáros programot szerveztek az Európai Mobilitási Hét részeként, amelyet a vasárnapi Európai autómentes nap zárt. Bizonyára a Halasi Média és Kultúra Nonprofit kft. szervezésében induló kerékpáros konvoj volt a

legelső, amelyik részt vettek a programban, szeptember 16-án 0 óra 0 perckor rajtolt el a Kiskunhalasról Pirtóra tartó etap. A kerékpárosok oda-vissza közel 20 kilométert tekertek az éjszakában. Azóta több kerékpáros program is

zajlott, számos körékbeli helyszínre és településre eltekertek a biciklisek. Az idei autómentes nap jelszava: „A mi utcánk – a jövőnk!” volt. Az elmúlt vasárnap bringabarangolóval kezdõdött a Semmelweis térről, majd nem sokkal később a Sétáló utcából babakocsis és kisbringás felvonulás indult a térre, ahol számtalan érdekes program várta az érdeklődőket. A halasi rendőrkapitányság munkatársai közlekedési vetélkedővel és kerékpáros ügyességi pályával várták a gyerekeket, de a Vöröskereszt elsősegélynyújtó asztalánál is sok hasznos dolgot tudhattak meg a fiatalok. Emellett volt környezetvédelmi vetélkedő, egészséges ételek kóstolója, madárodú-készítés, különböző ügyességi bemutatók. A Halas-Fitness Egyesület, a Fun Dance és a Stúdió 2000 TSK táncosai és sportolói színesítették az autómentes nap programjait. Kép, szöveg: PÁ

Ernyők, esélyek

fotók: pozsgai ákos

Megható és humoros pillanatokból sem volt hiány, hiszen a Konduktív Pedagógiai Intézet fiataljai több meglepetés produkcióval is készültek a jeles alkalomra. A polgármesteri köszöntő után Kató Ilona, a Konduktív Pedagógiai Intézet vezetője meghatódva mondott hálát a jelenlévőknek az önzetlenségért, amit az elmúlt napokban tanúsítottak a halasiak. Nagy-Apáti Ivett, a rendezvény ötletgazdája szerint a szervezőket is meglepte, milyen „lavinát” indítottak el néhány nappal ezelőtt. – Korábban nem tapasztaltam még ehhez hasonló összefogást Halason. A legszebb, hogy a kisgyermekektől a nyugdíjasokig szinte mindenkit megérintett a kezdeményezésünk. Az Esélyegyenlőségi Napra sokan kilátogattak, legtöbben a láthatatlan kiállítás állomásaira voltak kíváncsiak, de persze a zenei programok is nagy sikernek bizonyultak – nyilatkozta a főszervező, aki közölte: mindössze hat napra volt szükség, hogy négyszáz esernyő, valamint számtalan hűtőmágnes, kitűző találjon gazdára. Az így befolyt közel 830 ezer fo- a végleges összeg, hiszen a gyűjtés doboz még jó ideig kint lesz a Halas rint remélhetőleg azonban még nem tovább folyik, az adománygyűjtő Tv Szerkesztőségében. SzA

Szüreti mulatságot tartottak az elmúlt szombaton Harkakötönyben. Reggel szüreti hívogatóval invitáltak a falu melletti parkerdőbe, ahol a nap folyamán bográcsos főzőverseny, süteménykészítő verseny, hintók és lovas fogatok, fellépő művészeti együttesek, tűzoltó és rendőrségi bemutatók és malacfogó verseny várta a résztvevőket. Késő délután szüreti felvonulás volt a faluban, majd estétõl hajnalig tartó szüreti bálba várták a mulatni vágyókat a helyi művelődési házba. Kép-szöveg: P. Á.


2014. szeptember 24.

álláspont/hírek

„Mindig lesznek szegények”, mondotta volt egy Jézus nevű fiatalember évezredekkel ezelőtt. Mielőtt ebből arra gondolnánk, hogy akkor megkönnyebbülten legyinthetünk is a szegénység problémájára, emlékezzünk csak: ez a bizonyos Jézus azt is mondta, hogy botrányok is mindig lesznek, elkerülhetetlenül, viszont jaj annak, aki miatt a botrány kerekedik…

A SZERK.

Tortabotrány

Legyen most mindegy, hogy ki mit gondol erről a bizonyos Jézusról: élt-e vagy nem, Isten fia volt-e vagy csak egy okos rabbi. Akárhogy is, a görögök után ő a másik nagy civilizációépítő szellem Európában – így hát amikor az ő tanításaira gondolunk, egyben saját magunkról kezdünk gondolkodni. Onnan jut eszünkbe most ez, hogy megjelent egy kimutatás a magyarországi jövedelmekről. Érdemes megkapaszkodni. F Télen-nyáron viszi az utasokat Tavaly az átlagbér 175 ezer forint volt. Mivel ez átlag, ez köztudottan azt jelenti: nagyon sokan ennél sokkal kevesebbet, kevesen pedig ennél sokkal többet kerestek Magyarországon. A legkiugróbb jövedelem egy olyan dolgozóé volt, aki 3 milliárd(!) forintot kapott fizetésként – azaz havonta 250 milliót utalnak a bankszámlájára (mert hogy valószínűleg nem kápéban veszi fel, ha csak nem súlyemelésből él). A hivatalos statisztika persze nem tesz említést a nyomortelepi uzsorások, a bivalynyakú pénzbehajtók, az adócsaló értelmiségiek és földművesek ellenőrizhetetlen jövedelméről – ilyen kiugró és ennél szerényebb jövedelmek a feketegazdaságban is nyilván szép számmal léteznek.

Tovább buszozhatunk

Egyelőre nincs eredménye a helyi buszjárat üzemeltetésére kiírt pályázatnak, így a jövőben is a Halas Busz Kft. viszi majd az utasokat, legalább is erre tesz javaslatot a képviAki még kapaszkodik, annak azzal folytatjuk, ami a fizetések adójával történt az selő-testület. A megbízás adutóbbi években. Amikor bevezették a 16 százalékos, egykulcsos adót, akkor tör- dig érvényes, amíg nem siketént valami különös. Azok, akiknek a fizetési besorolása 150-160 ezer forint alatt rül új működtetőt találni. állt, egyszercsak kevesebbet kezdtek keresni. Ugyanúgy, ugyanannyit és vélhetően ugyanolyan végzettséggel dolgoztak, a fizetésük mégis ezrekkel-tízezrek- Két pályázat is eredménytelenül kel csökkent. Akik viszont a 16 százalékos kulcs bevezetése előtt 200-220 ezer zárult a helyi buszközlekedés üzeforintot kerestek, azoknak a fizetése – ugyanannyi és ugyanolyan munkáért – meltetésével kapcsolatban. Tavaly egyszerre megnőtt. Sőt, minél többet kerestek, annál nagyobb mértékben, noha nemzetgazdasági szempontból a munkájuk értéke egy petákot sem változott. Különösen nem nőtt az értéke annak a munkának, amit – hogy csak vaktában példálózzunk – azok a politikusok végeztek, akik ezt a jogszabályt elfogadták.

szeptember óta igyekszik a város működtetőt találni, de az első kiíráskor az utolsó pillanatban viszszalépett az egyetlen jelentkező, a második lehetőséggel pedig senki sem kívánt élni. Szeptember végén viszont patthelyzet alakulhat ki, ugyanis lejár a jelenlegi szolgáltató megbízása. A Halas Busz Kft. viszont a jövőben is szívesen ellátná ezt a feladatot. Úgy tűnik, hogy a képviselő-testület is támogatja a vállalkozást és újbóli meg-

bízatást adna a cégnek. Erre azért van szükség, hogy folyamatos legyen a helyi buszközlekedés és ne szűnjenek meg a járatok. Amenynyiben a közgyűlés utolsó tanácskozásán igent mond, akkor addig üzemeltetheti a helyi tömegközlekedést a Halas Busz Kft., ameddig a pályázatnak nem lesz nyertese. Az új kiírást egyébként szintén csütörtökön fogadhatja el a képviselő-testület. Kép-szöveg: JL

Mégis lesznek fekvőrendőrök?

A jövedelemkülönbségek égbekiáltóan szélsőségesek. Egy bankfiók-vezető megkeres havi egy-kétmilliót, míg a banki kispénztáros ennek tizedét sem. Egy menőbb lakatosműhely vagy kereskedés főnökének-tulajának simán jövedelmezhet fél-egymilliót a kis- és/vagy középvállalkozása, de alkalmazottai (ha egyáltalán nyugdíjra-tébére bejelentett státuszban vannak) sokszor legfeljebb a minimálbért kapják kézhez. A helyzet legfeljebb az állami szférában kevésbé igazságtalan, kivéve – hogy találomra példálózzunk – mondjuk, a törvényhozásban és a kormányhivatalokban, ahol az elmúlt hatvan-hetven évben nem sikerült a népjólétet és a nemzet stratégiai céljait valóban megszolgáló munkát végezni, viszont a jövedelmek az átlagosnak öt-tízszeresei… Nem vagyunk egyedül. Ha azzal kezdtük, amivel a civilizációalapító: hogy mindig lesznek szegények (azaz mindig lesznek gazdagok is), akkor azt látjuk, hogy ebben a modern-posztmodern kor, vagyis a demokráciák kora sem hozott egy centiméternyi elmozdulást sem. Sőt, a világválságok azt bizonyítják, hogy a tőkével rendelkezők gyakorta ugyanolyan gátlástalanul szeletelnek maguknak a társadalmi össz-jövedelem tortájából, mint egykor a főrendek: uralkodók, főpapok, kiskirályok, helyi érdekeltségű urak. Most legfeljebb a demokrácia képmutatásának a giccses-negédes cukormáza kerül erre a tortára. Születnek persze javaslatok is ennek a botrányos és tolakodó igazságtalanságnak a felszámolására. A keresztény gondolatot leginkább továbbvivő nyugat-európai államok némelyike például egyszeri alkalommal durván (harmadával) megadóztatná a leggazdagabbakat. Ebből a szuperadó-bevételből aztán kifizethetők lennének az általános elszegényedésben felgyűlt, ma már ijesztő mértékű általános adósság legnagyobb terhei. Szegénységbotrány mindig volt és lesz, de jaj annak, aki miatt e skandalum fennáll – viszont kérdés, hogy a tehetősek felső-társadalma hajlandó lesz-e áldozni a vagyonából e botrány felszámolásáért…

Kilenc év után felülbírálhatja korábbi álláspontját a halasi képviselő-testület a fekvőrendőrökkel kapcsolatban. Nagy Róbert képviselő most önálló indítványként szeretné eléri, hogy a közgyűlés alkosson helyi szabályozást az ilyen jellegű forgalomlassítók telepítésére. Merev elutasítás miatt a lakossági panaszok, kérések, képviselői interpellációk ellenére sem létesült az elmúlt időszakban fekvőrendőr Kiskunhalason. Ennek gyökerei kilenc évvel ezelőttre vezethetőek vissza, amikor is az akkori városfejlesztési bizottság elutasított egy kérést. Az indok az volt, hogy ez a fajta forgalomlassító akadályozza a téli hóeltakarítást. Azóta sem bírálta felül senki ezt az álláspontot, pedig szinte minden hónapban érkezik olyan észrevétel a városlakók részéről, hogy bizony néhány útszakaszon elkelne a

fekvőrendőr. Most úgy tűnik, lesz elmozdulás és felülbírálhatják a korábbi merev elzárkózást. Nagy Róbert képviselő önálló indítványként terjeszti a testület elé elképzeléseit a téma kapcsán. – A korábbi döntés óta eltelt közel egy évtized bebizonyította, hogy legtöbb településen van létjogosultsága a fekvőrendőrnek. Ma már olyan modern technikai megoldások vannak, amelyek hatékonyak – fogalmazott a városatya. A képviselő azt is hozzátette indítványában, hogy a sebességlassítók a téli időszakban felszedhetőek, így

nem akadályozzák az utak takarítását. Nagy Róbert azt szeretné elérni, hogy a képviselő-testület saját maga alkosson egy szabályozást a fekvőrendőr létesítésével kapcsolatban. Az önálló indítványában azt is megfogalmazta, hogy ilyen forgalomlassító telepítésére a lakosság is tehessen javaslatot a városházára beadott kérelemmel. – A jogszabály nem ad felhatalmazást önkormányzati rendeletben történő szabályozásra. Minden sebességcsökkentő borda kihelyezésére érkező kérelem egyedi eset, amelynek jóváhagyásáról vagy éppen elutasításáról a képviselő-testület, mint tulajdonos dönt az adott körülmények figyelembevételével – fogalmazott Ferenczi Mária jegyző az előterjesztés kapcsán. Jáger L.


HÍREK

2014. szeptember 24.

„Tudom, hogy nem ez volt a helyes elintézési mód, de én nagyon sok pénzt és energiát fektettem az üzletembe, ráadásul fölháborított, hogy egy védtelen nőt inzultáltak, emiatt nem tudtam helyes belátásom szerint cselekedni” – nyilatkozta lapunknak Savanya Szabolcs, a halasi Sóstó büfé üzemeltetője, aki ellen vádemelést javasol a rendőrség, mert bántalmazta egy vendégtársaság egyik tagját, majd a nyomozati anyag szerint megrongálta a kocsijukat. Szabolcs ismert vállalkozó Kiskunhalason, több sikeres fesztiválprogram szervezője, és támogatója volt a nyár során. Nehezen viseli az ügy körüli hivatalos rendőrségi eljárást, mint mondja, leginkább az bántja, hogy az édesanyja a sajtóból értesült a történtekről, aki szintén nehezen viseli a fia körüli felhajtást. Az eset még augusztus közepén történt egy keddi napon, a szokásos nyitvatartási rend szerint reggel 7 órától este 21 óráig üzemelt a büfé, amikor 19 óra körül a pultos hölgy telefonon értesítette, hogy két férfi randalírozik a büfében. Amikor megérkezett, a két román vendégmunkás már távozóban volt. Ezután hazament, már éppen vacsorázott, amikor ismét megcsörrent a telefonja. Este, 20 óra után nem sokkal a pultos hölgy hívta, hogy öt férfi a büfében van, és nem hagyják őt békén. A lány elpanaszolta, hogy a férfiak megtiltották neki, hogy felhívja

Rendet kellett tennie Savanya Szabolcs védelmére kelt alkalmazottjának és üzletének

a főnökét, csak elbújva tudta értesíteni a telefonjáról. Szabolcs ismét kocsiba ült, újra a büféhez sietett. Amikor megérkezett, az egyik férfi félmeztelen volt, és a csocsóasztal is fel volt borítva, amit a randalírozó férfiak kapcsoltak be, úgy, hogy engedély nélkül mentek be a pult mögé. Távozásra szólította fel a vendégeket, akik között ott volt a néhány órával korábban randalírozó két román férfi is. Ebből lett aztán a szóváltás, Szabolcs elmondása sze-

rint többször is normális, de határozott hangnemben szólította fel a hangoskodókat, hogy hagyják el az üzletet, mire a társaságból az egyik férfi arrogánsan, támadólag lépett fel ellene. Nem várta meg, hogy mi lesz, egy közepes ütéssel ártalmatlanná tette. A román vendégmunkások a kocsijuk felé távozóban ismerőseiket hívogatták telefonon és fenyegetőztek. A vállalkozó ekkor értesítette a rendőrséget. Felszólította a külföldieket, hogy várják meg a

rendőröket, de ők kocsiba ültek és mentek vagy 20-30 métert, amikor a vállalkozó a kocsi felé rúgott, hogy feltartóztassa őket. Ekkor tört be a vezető melletti szélvédő, ezután érkeztek ki a rendőrök. Végül a halasi vállalkozó ellen indult rendőrségi eljárás garázdaság megalapozott gyanúja miatt. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem jelentős. A rendőrség az ügyben befejezte a nyomozást és vádemelést javasol az ügyészségnek a vállalkozó ellen.

Savanya Szabolcs, mint lapunknak elmondta, sajnálja a történteket, tudja, hogy nem ez lett volna a helyes elintézési mód, de mélységesen felháborította, hogy az büfében egyedül dolgozó pultos lányt inzultálták. Arról nem beszélve, hogy az üzletbe is nagyon sok pénzt és energiát fektetett, főként abba, hogy megszüntesse a Sóstón tapasztalható sorozatos rongálásokat, amelyek évente több százezres kárt okoztak a korábbi időszakban. Kép, szöveg: PÁ

csalásban összesen 27 gazdasági társaság működött közre, melyek állítottak ki fiktív számlákat a bűnszervezetet irányító M. József utasításai szerint. A vádlottak közül 17-en vettek részt tevékenyen

a számlagyár működtetésében, a többi vádlott a fiktív papírokat felhasználó cégek, vállalkozások képviselője volt. A vádlottak jelenleg valamennyien szabadlábon védekezhetnek. P. Á.

413 milliós halasi számlagyár Hétfőn folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken a kiskunhalasi központtal működő számlagyár ügye, amely a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata szerint 413 millió társasági adót és áfát csalt el. A számlagyárat egy 38 éves szegedi férfi és negyvenegy társa üzemeltette. A vád bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntette, illetve magánokirat-hamisítás. F Nem túl elegáns… A vádhatóság szerint a bűnszervezetben működő társaság különböző vállalkozásoknak állított, illetve állíttatott ki fiktív tartalmú számlákat működő társaságok nevében, anyagi ellenszolgáltatás

fejében. A számlák értéke az áfa értéke és még 5-10 százalék volt. A számlákért fizető megrendelők tudtak arról, hogy hamis számlákról van szó, amelyeket bekönyveltek az elszámolásaik-

ba, a számlák segítségével valótlan tartalmú adóbevallást adtak be az adóhatóság felé, így jelentősen tudták csökkenteni adófizetési kötelezettségüket. Az ügyészség szerint az adó-


városfejlesztés

fotó: pozsgai ákos

2014. szeptember 24.

Határidő előtt nincs pályázó a Csipkeház-vezetésre

Fülöp Róbert az alkalmas polgármester

A Közösségek Házában tartotta kampányrendezvényét a Fidesz-KDNP. A találkozón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára azt mondta, Kiskunhalasnak egy energikus, vállalkozó szellemű emberre van szükség, ő nem más, mint Fülöp Róbert! A politikus szerint Cser Palkovics András, Székesfehérvár vezetője olyan korosztályú, mint a halasi jelölt. Lapzártánkkor sincs érdeklődő a endőket jelenleg, úgy tudjuk, kvázi kereskedelmi – végzettséghez, mi- Az idő bebizonyította, hogy a feladatra alkalmas, rátermett fiCsipkeház vezetésére – erősítet- önszorgalomból Réz Istvánné peda- nimum hároméves vezetői gya- atalemberként sikerre vitte a települést, a térséget. te meg érdeklődésünkre a Városhá- gógus látja el.) Kinevezett vezető hi- korlathoz és tárgyalóképes angolza illetékese. Mint ismert, a világhí- ányában, külsős tolmács segítségé- nyelvtudáshoz köti a manufaktúrát – Fülöp Róbert hozhat lendüle- az intézményeinket. Én abban bírű hungarikum-manufaktúra korábbi vel látogatott el a csipke a hétvégén működtető közalapítvány. A pályázat tet, új szemléletet a városba. Csa- zom és mindent megteszek azért, vezetője, Kiliti Zsuzsanna a nyár vé- Horvátországba is, ahol egy bemuta- benyújtásának határideje szeptem- patával, programjával sikeresen hogy erre meglegyenek a szükségén jelentette be távozását a műhely tón vett részt a kollekció egy része. ber utolsó napjával lejár, és a csipke- részt vehet a település a 2014- ges források. Fülöp Róbert szevezetői posztjáról, ám az akkor kiírt A vezetői poszt betöltését egyéb- ház-vezetői állás legkorábban októ- 2020 közötti uniós pályázatokon. mélyében olyan emberben bízom, pályázatra mindeddig senki sem je- ként felsőfokú – lehetőség szerint ber 15-étől volna betölthető. Én arra biztatom a halasiakat, aki már vezetett vállalkozást, fejlentkezett. (Az operatív vezetői te- marketinges, közgazdasági és/vagy Kép-szöveg: (kz) hogy október 12-én szavazzanak lesztett és bizonyított, tiszta szívFülöp Róbertre, hiszen ő viheti si- vel ajánlom őt a halasiaknak a vákerre azokat az elképzeléseket, rosvezetői posztra. amelyek a fejlődés útjára terelik Fülöp Róbert polgármesterjelölt és új alapokra helyezik Kiskun- a találkozón elmondta, bízik abhalas jövőjét. Nagyon sok jót kí- ban, hogy a szavazók érzik, hogy Az Egyesült Arab Emirátusokkal is tárgyalnak vánok a halasiaknak a követke- történelmi lehetőség előtt áll a váAz ősz nemcsak a betakarítás, nap. Itt számolnak be a cég kutatási mionszám viszik ki a piros kukoricát. ző négy évre, bízom abban, hogy ros. Amennyiben létrejön egy erős hanem a tárgyalások időszaka eredményeiről, terveiről és próbálnak Lengyelországban rengeteg verseny- sokan elmennek majd szavazni és testületi többség, új úton indulhat is a Kiskun Kutatóközpontnál. vetőmagbeszerzési tanácsokat adni a galambot tartanak és a sok repülés- harmadszor is jól dönteni ebben az el a város, a fejlődés útján. – Az utóbbi önkormányzati váA halasi székhelyű cég a város gazdáknak. Minden évben van újdon- től, hosszú utaktól kimerült szárnya- esztendőben. egyik olyan vállalkozása, mely- ság. A Kiskun most nagy hangsúlyt sok hamarabb erőre kapnak a magas Bányai Gábor országgyűlési lasztások során sajnos olyan eredképviselő szerint Halason színre mények születtek, melyek nem nek neve jól ismert a világ szá- helyez a nagy zöldtömeget adó siló- kalóriatartalmú szemektől. alapozták meg kellőképpen az akmos pontján. A napokban Török- kukoricákra. Hajdanán a cég indulása- Az idei termésről szólva Rádi Fe- színt kell húzni! országból érkeztek vendégek, kor is egy silókukorica vetőmag révén ríz elmondta, hogy nem panaszkod- – A tavaszi választás során az tuális polgármester munkáját. Én de lehetséges üzleti partnereket ismerte meg a magyar piac a Kiskun hatnak, jó lett a hozam, de a terme- emberek egyértelműen jelzést azt gondolom, hogy ez mindig navárnak az Egyesült Arab Emi- nevet. A sok zöldet adó silófajtának lőknek gondot okozhat, hogy a nagy adtak, hogy jó irányban haladunk, gyon nehezen kezelhető összetett rátusokból, illetve Irán és Irak egyrészt a takarmányozásban tudják nedvességtartalom miatt szárításra október 12-én arra kérem a sza- helyzetet teremtett. A választók is érdeklődik a Kiskun vetőma- hasznát venni a gazdák. Mivel az állat- van szükség. Sok gazda elkeseredett vazókat, hozzanak bölcs döntést, kezében van most a lehetőség, gok iránt. tartási ágazat erősítését a kormányzat a szélsőséges időjárás miatt. Egyszer szavazzanak a Fidesz-KDNP je- október 12-én, ha személyemre is szorgalmazza, élénkülhet a kereslet a szárazság, míg máskor, mint idén, löltjeire és Fülöp Róbertre! Ha a szavaznak, akkor egy szakmailag – A kiküldött mintáink jól vizsgáztak a a silókukoricák iránt, de egy szintén a sok csapadék miatt vannak prob- kormányzati, megyei és helyi el- felkészült csapatot tudnak mellém Közel-Keleten, felkeltették az érdek- fejlődőben lévő ágazat, a bio erőmű- lémák, így jól meg kell gondolni, hogy képzelések összhangban van- ültetni a testületbe. Elismert, köznak, megvalósulhatnak a projek- ismert, tapasztalt emberek. Hiki mit vet. lődést, ezért indulnak el az üzleti meg- vek is számítanak a silókukoricára. beszélések, így egy kicsit visszatérünk Korábban a magas kalóriatartalmú, A Kiskunnál azt tanácsolják, akinek tek, melyek a jelölt programját szem és tudom, hogy a mi csapaa családi gyökereinkhez is (egyipto- madaraknak szánt piros kukoricára a területnagysága megengedi, alkal- alkotják. Fülöp Róbertet régóta tunk alkalmas a város vezetésére, mi származás) – mondja dr. Rádi Fe- helyezett nagyobb hangsúlyt a Kiskun. mazzon vetésforgót, vessen többfé- ismerem, kiváló együttműködés- meg tudja valósítani a városfejríz, a Kiskun Kutatóközpont ügyveze- Ez is jó elképzelésnek bizonyult. A Kis- le szántóföldi növényt, például búzát, ben dolgozunk együtt. Ennek a lesztési programban foglaltakat. tő igazgatója. kun napokon, kint a kukoricatáblák- árpát, repcét, kukoricát forgatva, így városnak a vállalkozás-fejlesztés- A kormányzati, a megyei és a heA Kiskunnál sokéves hagyomány a nál tartott bejáráson mesélte az egyik talán nincs olyan kockázat, mint csak sel kell foglalkozni, nem leszünk lyi erők összefogása lehet a biztoszeptemberben rendezett szakmai vendég, hogy Lengyelországba ka- egy növényre támaszkodva. F. E. előrébb ha toldozzuk-foltozzuk síték a város fejlődésére. B. L.

A Közel-Kelet felé nyit a Kiskun


sziréna

2014. szeptember 24.

Hami

Helyben a házasságb

A legellenszenvesebb korrupcióval zetegyesítő programjának részekén ság intézményét. Míg tavaly a hami az állampolgársági státusz közvetle Falból nősülni EU-polgárságért

Újabb diákver(eked)és Néhány balhés család és gyerek fenyegeti az iskolák belső nyugalmát

Lapunk nem hivatalos információi szerint könnyebb sérüléssel, de agyrázkódás gyanújával vitték kórházba azt a fiatalt, akit iskolatársa vert meg a Vári Szabó Szakközépiskola közelében múlt héten. Nem ez az első ilyen incidens.

gatta ki, és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást, majd az ügyet életveszélyt okozó testi sértés gyanújával miatt átvette a megye. Közben az iskola is belső vizsgálatot indított: terhel-e valakit felelősség a baleset miatt.

Betonacél a koponyába

Tombolt, tanult, majd újra vert

A mostani támadás múlt csütörtökön, fél 9 körül történt. A 16 éves elkövetőt – garázdaság megalapozott gyanújával – péntek délelőtt hallgatta ki a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Az utóbbi években többször – noha hála Istennek, nem gyakran – kényszerül a sajtó hírt adni hasonlóról. Tavaly egy durva diákbaleset történt a Vári Szabó-középiskola Kőrösi úti telephelyén, ahol egy halasi diák tanítási idő alatt egy méteres betonacéllal fejbe dobta osztálytársát. A betonacél a diák fültájékán keresztül a koponyaüregbe hatolt: súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban szállították a halasi kórházba, majd a szegedi klinika idegsebészeti osztályára, ahol azonnal megműtötték. A sérülést okozó halasi diákot a rendőrség gyanúsítottként hall-

Korábban a Felsővárosi-iskola egyik akkori diákja okozott botrányt. Egy korábban is garázda megnyilvánulásairól már ismert gyerek, a 14 éves K. véresre verte egy diáktársát azért, mert az előző nap ügyeletesként figyelmeztette őt: menjen le az udvarra a többiekkel. K. másnap egy arcra ütéssel, egy combrúgással, majd egy újabb arcütéssel bosszulta meg a dolgot. A támadó korábban a katolikus templom szobrait rongálta meg a társaival, majd a Szűtsiskola pedagógusát ütött meg. A fiú megjárta a fiatalkorúaknak létesített nevelőintézetet, ahol javult a magatartása, és magántanulóként a Felsővárosi fogadta be, de mivel nem haladt a tanulmányokkal, beíratták az egyik 7. osztályba. Ez után kezdett verekedésbe.

Revans és rasszizmus A gyerekekkel-fiatalokkal foglalkozók között egyetértés van abban, hogy az ilyen – lényegében minden iskolában előforduló – ügyekben nincs szerepe a bőrszínnek, a származásnak. Az iskolai és rendőrségi világot is közvetlen közelről ismerő Farkasné Wodring Zsuzsa rendőrtiszt, bűnmegelőzési előadó akkori nyilatkozata szerint a gyerekekben sem előítéletesség, sem ilyen-olyan revansvágy vagy indulat nem él. Az iskolások általában aktuális, nem pedig társadalmi vagy ideológiai konfliktusok miatt vesznek össze. Megkülönböztető mércék A felnőttek, a szülők világa már gyakran – általában több aggodalommal és ebből fakadóan több előítélettel – másként közelíti meg a kérdést, aminek az is alapot adhat, hogy a verekedésekben leggyakrabban a cigány kisebbséghez tartozó elkövetőké a főszerep. – Általános a félelem, mert nem ez az első ilyen súlyos verekedés a városban, és nem ez az első eset, amikor más elbírálásban részesül valaki csak azért, mert

Jelenleg megközelítőleg 100 házasságkötést vizsgál, és további gyanúsítások várhatóak a BácsKiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályán – adta hírül tavaly annak sajtótisztje, miután tavaly nyáron a rendőrség több letartóztatást hajtott végre. A megalapozott gyanú szerint 2013ban több száz(!) nő csak azért ment hozzá balkáni származású vőlegényéhez, hogy azok EU-s jogokat szerezzenek.

A nemzeti összetartozás s

a kisebbséghez tartozik, akiket mintha nem szabadna ugyan- tömeges kettősállampolgá olyan mércével mérni, büntetni, miatt sok hivatalnok már h mint a mi gyerekeinket… – méltatlankodott akkor egy anyuka. határon túliak kérelmeit is Az iskola mindenesetre nem tességes kérelmezők szenv folyamodott megkülönböztető bánásmódhoz: a támadás volt Nem tudni, hogy a tömeges fiktív az utolsó csepp a pohárban, házasulásokat mikor kezdték szererősítette meg az iskola akkori vezni, de azt igen, hogy az elsőt igazgatója. tavaly tavasszal kötötték. Egy kisszállási nő, F. A. Szerbiában ment A cigányoknak sem kell hozzá egy törökösen hangzó nevű, a cirkusz szerb állampolgárságú férfihoz. Maga a helyi cigányság sem Már pár napra rá a férfi a röszkei nézi közönnyel az ilyen esete- határállomáson belépett Magyarket. A tekintélyes cigányveze- országra, és csak könnyebb eltőnek, Rostás Lászlónak köz- lenőrzésen esett át. Sem az autója ismerten meggyőződése – mint állapotát, sem készpénze mennyimaga is megerősítette –: meg- ségét, sem az EU területén való jeengedhetetlennek tartja, hogy lenléte célját vagy annak időtarnéhány renitens cigánycsa- tamát nem firtatták a határőrök lád az egész kisebbségre rossz – úgy engedték át az EU schengefényt vessen, ezért az ilyen csa- ni kapuján, mint minden más uniós ládokból ki kell emelni a veszé- polgárt. Ennek csak azért van jelyeztetett vagy máris rossz útra lentősége, mert az azóta kibontatévedt gyereket. Ám a kisebb- kozó bűnügyben ez is jellemző köségnek nincs olyan hatósági-el- rülményt jelent. járási joga, mint az önkormányzati gyámügynek: nekik kellene Többférjűség szigorúbban ellenőrizni, követni A szerbiai határ két déli megyénéhány olyan halasi család éle- jében kötött névházasságokban tét-életmódját, akiknél potenci- elsősorban a cigány kisebbségben álisan előfordulhatnak hasonló élő roma nők házasodhattak Szeresetek – véli Rostás László. biában, szerb, török és más – az (Összeállította: KZ) EU-tagállam felől megfogalma-


2014. szeptember 24.

is esküvések

sziréna

biznisz az állampolgársági maffiaipar fő ágazata

fordítja ki a maffia a kormány nemnt lehetővé tett kettős állampolgáris esküvőkről, idén már komplett és en hamisításáról ír a magyar sajtó.

megnevezését, és/vagy a magyarnyelvtudást. A bűnszövetkezeti működés további jellemzője, hogy bennfentes hivatalnokok beszervezése – és nyilván lefizetése – nélkül nem lehetett volna tízezrével bonyolítani e gyalázatos hamisítás-sorozatot. Az Index szerint a hamisított ősökkel ellátott kérelmezők legalább 80 százaléka megkapta a magyar állampolgárságot, amihez korrupt hivatalnokokat vettek meg. Voltak persze olyan csalók is, akik átvették a pénzt a hamis kettős állampolgárságra vágyóktól, de aztán egyszerűen csak meglógtak a pénzzel.

zott – harmadik országbeli férfiakkal az elmúlt egy-másfél évben. A cél e házasságokkal az volt, hogy a férjek egyrészt könnyebben bejussanak a schengeni határokkal védett Európába, ott pedig könynyebben kapjanak munkavállalási és/vagy letelepedési engedélyt. A lányok és asszonyok (! – többen valóban asszonyok: sokuk élettársi kapcsolatban él magyar párjával) a házasságkötésért 150 ezer forintot is kaptak, míg a közvetítők, ennek akár a sokszorosát: millió- Régi arcok, új vétkek Ugyanilyen szervezettséggel kat kaszálhattak. Hogy ez nem túlzás, most bebi- ment vélhetően a jogilag legális házasodások bonyolítása. A szerb magyar szervezők közösen dolszép mozzanatai a sokszor ésgoztak, köztük olyan alakok is, ár-avatások, de a csalások akik évek-évtizedek óta ismertek hiteles magyar származású a Bács-Kiskun megyei rendőrök és előtt. November 12s visszautasítja – így tisz- ügyészségek én például őrizetbe vettek, majd letartóztattak két kisszállási férvedhetnek hátrányt… fit, akik konkrétan főszereplőként zonyosodott: az index.hu nevű be- hozhatók kapcsolatba a 90-es folyásos hírportál szerint 5–30 évek elejének olajszőkítési ügyeiezer euróért, azaz 1,5–9,4 millió vel. Köze lehet az ügyhöz két, taforintért intéztek el egy-egy ha- valy prostitúciós ügyekért nem mis állampolgársági kérelmet azok jogerősen elítélt férfinak, továbbá a szervezők, akik ukrán, orosz és egy cigány származású helyi uzsomás polgároknak segítettek EU-s rásnak is. jogokkal járó papírokat szerezni. Fogkefe és írástudás Profik és pitiánerek A magyar nőket általában a VajNem túlzás a ’maffia’-jelző al- daságban eskették össze a külfölkalmazása sem. Van például olyan di férfival, majd Németországba honlap, amely arcátlan nyíltság- utaztak, hogy a férfi ott kreditálja gal hirdeti a „szolgáltatást”, sőt: az álházasság előnyeit – a német a (kettős) magyar állampolgársá- hatóságokat is megvezetve ezzel got reklámozó szöveg még a ma- annak ellenére, hogy a németek gyar törvény azon kitételét sem sokszor még a tisztálkodási eszkökéri, amely előírta a magyar ős zöket és a külön-külön kikérdezett

A műveletlen, írás-olvasásban, de minimum a jogban teljesen járatlan nők talán ma sem érzik át annak a jogi felelősségét, hogy feleségként vettek részt az álházasság-üzletben.

és tavaly ősszel a nyomozók öszszehangolt akció keretében több személyt fogtak el, és több helyszínen tartottak házkutatást. Ezt követően indult eljárás vagy 100 személy ellen.

házaspárok megvallott szokásait is ellenőrzik, hogy kontrollálják: valós-e az együttélés. Aztán a hamis nej visszajött Magyarországra, és élte tovább addigi életét. A jellemzően műveletlen, nem egy esetben talán (funkcionális) analfabéta, jogban pedig egész biztosan teljesen járatlan nők talán ma sem érzik át annak a jogi felelősségét, hogy feleségként vettek részt az álházasság-üzletben.

Hitelesen is hátrányban

Börtönéves dilemmák Miközben a korrupcióval, okirathamisítással szerzett hamis állampolgárság jogilag viszonylag könynyen megfogható, addig a fiktív

házasságoké korántsem ennyire egyértelmű. Mint tavaly összefoglaltuk: a helyi-járási ügyészség szerint döntő különbség, hogy a cselekménysorozat kitervelőit és főszereplőit a határátlépés avagy az EU-ban való letelepedés és munkavállalás motiválta-e. Vagyis új eszközökkel kivitelezett embercsempészésről van-e szó, avagy jogellenes tartózkodásról és családi kapcsolattal való visszaélésről. Az első jogi kategória, vagyis az embercsempészet súlyos, akár 2-16 évig terjedő börtönnel fenyegetett bűntett. Halason a bűnüldözés az embercsempészési minősítés mellett foglalt állást,

A kettősállampolgárság-maffia a bűnüldözés sikerei ellenére árnyat vet a rokonszenves törekvésre. Miközben a környező településeken is – különösen például Kisszálláson vagy Pirtón – a nemzeti összetartozás szép mozzanatai a sokszor tömeges kettősállampolgár-avatások, addig a csalástól félő hivatalnokok már hiteles magyar származású határon túliak kérelmeit is visszautasítják. Az Index szerint attól félnek, nehogy hibázzanak, így viszont a tisztességes kérelmezők szenvedhetnek hátrányt. (HT-összeállítás)


emlékek

2014. szeptember 24.

F Fekete Szabolcs, Madarász Norbert, Kis Csaba, Nagy Zoltán és Fekete Csaba

Jó napot! Itt lakik egy dobos? Ha hiszik, ha nem, ezzel a két sorral indult a népszerű Ozirisz, majd a Welcome tagjainak közös pályafutása, mi több, barátsága. De erről majd később… A Fenyő utcai Bendegúz hangstúdióban találkozom a két jó barát zenésszel. Kis Csaba Kopasz (47) és Madarász Norbi (40) sorozatunk e heti szereplői, akiknek a sikert és a népszerűséget gyermekkori álmuk megvalósítása hozta meg. Ha a sors nem szól közbe sok évvel ezelőtt, akkor ezen a beszélgetésen ott ül Daczi Zsolt is, aki jóban, rosszban a fiúkkal tartott. A kottaállvány, a dobfelszerelés, sok minden… Zsoltié volt. Csaba, akire „hiányos” hajkoronája miatt ragadt a Kopasz becenév, Halason született. Kamaszként kezdte érdekelni a zene, kapta is az ívet a hegedűn játszó édesapjától. S mivel a nóta műfaját nem szerette, keményebb hangszerhez, a gitárhoz nyúlt. Autodidakta módon tanult a ballagási ajándékként kapott hangszerén. De hogy??? Egy Beatles-képről hangolta be a gitárt, a szerint, ahogy a poszteren álltak a gitár kulcsai. – Nyolcadik év végén találtuk ki, hogy zenekart alapítunk – mesél a kezdetekről Norbi. – Megjegyzem, senkinek, semmilyen köze nem volt a zenéléshez. Papírdobozokból raktuk össze a dobcuccot, eszméletlen csapkodást rendeztünk. Sebők Juci javasolta, hogy keressük meg Csabit. – Erőteljesen gyakoroltam én is, minden nap dobon, az utcafronti

szoba nyitott ablakánál. Ezt hallhatta meg Jucus – nevet fel Kopasz. – Becsöngettek, jöttek vagy hárman a srácok. – Én akkor is nagyon jó gyerek voltam, így nyakig begombolt köpenyben, félszegen kérdeztem meg: Jó napot! Itt lakik egy dobos? – szól közbe Norbi. – Nem tudom, mit gondolhatott, amikor ezt a csapatot meglátta a kapuban, hisz nem is tudtunk zenélni. Volt viszont önbizalmunk, és időnk a próbákra. Nagy Zoli (Zuzu) mindig is gondoskodó típus volt, õ vett a szárnyai alá, vele gyakoroltam sokat. Ekkoriban kezdődött a WAX korszak, amelyben Norbi és Csabi mellett olyanok is zenéltek, mint Buknicz Gabi, Szűcs Jani vagy még talán sokaknak maradt emlékezetes Szalontai Szilvi megjelenése az együttesben. Aztán a WAX-ban nem volt több, ahogy a fiúk mondják, így Norbi „dobbantott” az Oziriszbe. – Fekete Szabinál gitároztam, tőle tanultam az első akkordot lefogni. Tudott a zenekarunkról, ők meg épp gitárost kerestek az Oziriszbe. Akkoriban nagyon ment a metál. Évi 60- 70 bulit csináltunk, ami nem kevés egy ilyen műfajban. Mire összerázódtunk, addigra a dobosunk ment el, így kerestük meg Csabit. – Musztafa szólt, hogy menjek le a mai Freedomba, próbára. Oly nagyon ez a műfaj nem állt közel hozzám, nagyon „tanulgatós” számokat játszott a banda, de ahogy változtak az idők, csiszolódott a zene is. Ezért is maradtam, no meg a Norbi miatt is. Hamarosan Zuzu is csatlakozott, így újra

összeállt a régi csapat. És ez bizony jó döntésnek bizonyult, hisz az Orizisz szárnyalt a következő években. Jó pozícióban volt a magyar zenei életben. Számos hazai és külföldi turné és fellépés várta a csapatot, hálás közönség, nagy bulik, népszerűség, rajongók és sok rakoncátlankodás, ahogy a fiúk fogalmaznak. – Akkoriban a glam metál volt a menő, így mi is próbáltuk azt a stílust hozni. Úgy szerettünk volna kinézni, mint az amerikai sztárok. Most ez, mai szemmel… – nevet fel a régi képek láttán Norbi. – Életünk talán legjobb 4 napja volt, amikor az Ossián előzenekarként meghívott minket egy 4 napos turnésorozatra. Nyíregyházától Egerig végig zenéltünk, úgy, hogy abban az időben fizettek az előzenekarok, hogy a nagyok előtt játszhassanak. Mi ingyen megkaptuk a lehetőséget! Olyan sikerünk volt, hogy a Petőfi Csarnokba is meghívott minket az Ossián, az év végi bulijukra. 2000 ember előtt fellépni fantasztikus volt. A gitáromat soha úgy nem hallottam szólni, mint ott, akkor, még most is kiráz a hideg. – Profi technikával és személyzettel dolgoztunk – kapcsolódik be Csabi. – Jó érzés volt, hogy nem egy kis előzenekarként tekintettek ránk, hanem ugyanazokat a feltételeket biztosították, mint a főzenekarnak. Persze ezek az idők a hatalmas bulikról is szóltak. Van, ami publikus, a többit inkább nem mesélnénk el. Volt egyszer például, hogy Köröstarcsán léptünk fel, és a közelben volt egy lako-

dalom. A vőlegény egy haverja által meghívott minket, hogy a koncert után menjünk át. De olyan sikerünk volt, hogy konkrétan kétszer kellett eljátszanunk az egész bulit, így már szomjasak se voltunk, mire átértünk. Az volt a baj, hogy a nem épp odaillő öltözékünkre hamar felfigyeltek az örömszülők, akiknek senki sem szólt az érkezésünkről. Menekülnünk kellett, úgy kergettek minket, de persze Nagy Zolinak volt még annyi lélekjelenléte, hogy egy sültestálat felkapjon az egyik asztalról, és azzal együtt ugrott be a már járó autóba. – Köztudott volt, hogy Zuzu ott, ahol tudott, aludt. A hatalmas mikrofon frizurájába beszállt egy légy, és egy órán keresztül kereste a kijáratot. Vagy amikor kitaláltuk, hogy belefújjuk a füstöt a hajába, és még két óra múlva is füstölt, mert nem tudott kiszállni a sűrű hajszerkezetből. Ekkorra a beszélgetés inkább sztorizgatásba megy át. Hatalmas röhögések közepette idézik fel a kalandokat, azt sajnálom, amit most nem írhatok le. Hisz az elfogyasztott pálinka és rozé fröccs arányával együtt nőtt a közös történetek száma is. Talán majd egyszer, ha kitalálják az újságírás 18-as karikáját… – Az Ozirisz-korszak után jött a Welcome. Megint én „dobbantottam” először, majd követett Csabi is. Más történet, más közönség, de rengeteg új fellépés, nagy bulik. Akkoriban a Welcome együttessel évi 80-90 fellépésünk volt, szóval nagyon ment a dolog. Más úgy zenélni, hogy olyannal vagy egy csapatban, aki a barátod is egyben. Csabival azonnal megéreztük, hogy mit szeretne a másik, tudtuk egymás gondolatait is. – Pár éve Norbi kiszállt a csapatból, és a fiam, Dávid állt be. Fantasztikus fiú, büszke vagyok rá. Állandó résztvevői vagyunk a sörfesztiváloknak, a szüretnek és sok bulinak. Szeretik a stílusunkat, a zenéinket, tudják, ha minket hívnak, ott garantáltan jó buli lesz. Norbi így is sokat van köztünk, és ez remélem, még nagyon sokáig meg is marad. Azt szeretném, ha majd 85 évesen, görbe bottal egy 22 éves lányért verekednénk össze a mozi előtt! Na az buli lenne!! Csabi és Norbi, zenészek, bohémek. Egy biztos, ennyit rég nevettem. Maradjon meg ez a jókedv sokáig köztük! Mert míg vidámság van, minden van! Sorozatunk következő részében is folytatódik a sztorizgatás. Az új szereplőként felkért Nagy Zoli zenész által a szálak ismét összefutnak. Vadkerti Mónika

Rózsa néni emlékére Elment egy igazi pedagógus – egy tanító, aki nemcsak a tantárgy titkait és szeretetét, hanem saját emberségét is átadta növendékeinek. Az augusztus végén elhunyt tanárnő – Karsay Sándorné Szabó Rózsa – Kiskunhalason született 1921 tavaszán. Szülei derék iparosok voltak, akik leányukat a református leányiskolában taníttatták, ahol – Rózsa saját emlékei szerint – négy „nagyon napfényes esztendőt” töltött példaképként tisztelt tanárai között. Kecskeméti, majd szegedi tanulmányai után, a 2. világháború utolsó évében került vissza Halasra, ahol a szintén gimnáziumi tanár Karsay Sándorral megismerkedve egyben élete párjára is rátalált. Szabó Rózsa több általános iskola után a gimnáziumban oktatott matematikát és geometriát, kiemelkedő eredményességgel. Később, 1974-ben családi okokból Sátoraljaújhelyre költöztek, és férjével együtt ott tanított nyugdíjazásáig, majd férje elhunytával Pomázra költözött. Ugyanakkor nemcsak rokonai és kollégái – akik közül sokakat átsegített a pályakezdés nehézségein – gondoltak és emlékeznek most rá szeretettel, hanem tanítványai is. Nem csoda, hiszen Rózsa néni fantasztikus elkötelezettséggel és emberfeletti kitartással még hajlott éveiben, kilencven felé is vállalat tanítványokat…! Mindezeknek eleven emléke máig él halasi ismerősei szívében, akik fájó szívvel búcsúztak tőle szeptember derekán. (Munkatársunktól)


2014. szeptember 24.

hírek

Bezúzta az autó szélvédőjét Kissé erőszakos módon próbált lerendezni egy közlekedési szituációt egy halasi sofőr, akinek teherautója elé kikanyarodott egy személyautó. A tehergépkocsi vezetője megállásra kényszerítette az autóst úgy, hogy megelőzte és keresztbe állt elé. A vita hevérosháza utcába kanyarodott be a ben még az autó szélvédőjét is forgalommal szemben a Jósika ut- betörte. ca felõl egy fiatalasszony, amikor a parkolóőrök figyelmezették a Az eset még januárban történt cseppet sem veszélytelen szabály- Várpalota közelében a 8-as szászegésre. Bekanyarodott az egyik mú főúton. A várpalotai rendőrüres parkolóhelyre, majd kitolta- ség most fejezte be a nyomozást a tott és ment még vagy száz métert kiskunhalasi A. Zoltán ellen. a forgalommal szemben, hogy közelebb parkolhasson a főtéri üzlet bejáratához. A gépkocsit vezető nő a boltba menet csak annyit kiabált a feléje igyekvő parkolóőröknek, hogy megadja a férje telefonszámát, aki Kelebián rendőr, beszéljék meg vele. Kép-szöveg: P. Á.

Őrjöngve esett nekünk egy szabálytalanul parkoló autós nő, amikor meglátta, hogy fotózzuk a gépkocsiját. Hasonló esetek fordulnak elő szinte naponta, amikor a Városgazda Zrt. parkolóőreivel kerülnek konfliktusba a szabálytalanul parkoló autósok. A tapasztalatok szerint nagyon sokan figyelmen kívül hagyják a közlekedési és parkolási szabályokat. A pofátlan parkolásoknak se szeri, se száma a városban, időnként a legkirívóbb esetekről a közösségi oldalakon is jelennek meg érdekes képek. Ilyen emlékezetes eset volt, amikor tavaly ősszel a Lidl áruház előtti gyalogos átkelőhelynél állt keresztbe egy sofõr egy Mercedesszel a járdára, akadályoztatva a gyalogosok forgalmát.

Nem kevésbé parkolt udvariasabban terepjárójával a hétfő reggeli csúcsforgalomban a Thúry József utcán az a fiatal nő, aki őrjöngve támadt ránk, amikor telefonnal lefényképeztük a kocsiját, miután jeleztük felé, hogy egy gyalogosoknak kialakított, akadálymentesített lejáró elé állt le, akadályozva a gyalogosok közlekedését.

Neki nyolc volt, bicikliből Nemcsak bicikliket, hanem számítógépes alkatrészeket is lopott az a 22 éves halasi férfi, aki hamarosan bíróság elé áll. A kétkerekűeket a legváltozatosabb helyekről „csórta el”, egy alkalommal egy kerékpárbolt előtt kötötte el a drótszamarat. Vádat emelt a halasi ügyészség az ellen a 22 éves helybéli férfi ellen, aki kevesebb, mint két hét alatt nyolc biciklit lovasított meg, ezen kívül még számítógép-alkatrészeket is lopott. Május huszadika és június elseje között áruház parkolójából, a kórház bejárata mellől, lakóházak udvarából kötötte el a kétkerekűeket. Egy alkalom-

Kevésbé vette zokon az autójáról készült fényképeket az a fiatalember, aki az egyik főtéri bank előtt parkolt szabálytalanul a kijelölt gyalogátkelőn. Az említett esetek csak két kirívóbb történés az elmúlt napokból, az ilyen és ehhez hasonló parkolások azonban mindennaposak. A parkolóőröket ért atrocitások is mindennaposak. – Nem múlik el úgy nap, hogy ne szidnák a felmenő családtagjainkat – mesélte el érdeklődésünkre név nélkül az egyik kiskunhalasi parkolóőr. Néhány napja az egyirányú Vá-

Menekültözön

Szinte tömegével jönnek át a zöldhatáron a koszovóiak Tompa és Kelebia közelében. A rendőrségi tájékoztatóból tudjuk, hogy nem ritka a húsz vagy mal pedig odáig merészkedett, annál nagyobb lélekszámú csohogy egy kerékpár-kereskedés port. Nagyon sok a gyermek és elől lopta el az eladásra szánt a fiatalkorú is. bicajt. A drótszamarak értéke tíz- és Az elmúlt hetekben megfigyelhető ötvenezer forint között moz- volt, hogy jelentősen megnőtt a kogott, hat kerékpár esetében szovói migránsok száma a zöldhatámegtérült a kár, egy biciklinek ron. Erre jó példa a lapzárta (kedd délután) előtti két nap, amikor közel a gazdáját nem találják. A 22 éves vádlott még éjjeli lá- ötven külföldit állítottak elő. A metogatást tett egy halasi udvar- gyei főkapitányság sajtósától tudban is, ahonnan merevlemezt juk, hogy 29(!) főt egyszerre tartózés videokártyát vitt magával. tattak fel, velük volt húsz gyermek A férfi szabadlábon védekez- és hat fiatalkorú is. Ugyanazon a het, az ügyészség felfüggesz- délutánon az 55-ös főút közelében tett fogházbüntetést kért vele szemben – tájékoztatta szerkesztőségünket Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője. Jáger

fogtak el hat koszovóit. Rajtuk kívül még két alkalommal az országba belépő tehervonaton is találtak migránsokat. A kilenc afgán, köztük egy gyermek és hat fiatalkorú hónapokkal ezelőtt hagyta el hazáját a jobb megélhetés reményében. Ebben az évben egyébként megtöbbszöröződött a migránsok és a menedékjogot kérők száma. Az egyik legélénkebb határszakasz itt található a közelünkben, de a mórahalmi, ásotthalmi régióból is tömegével érkeznek hírek sikeres lefülelésekről. A szerencsétlen külföldiek euróezreket fizetnek ki az embercsempészeknek, akik sokszor a sorsukra hagyják őket. Az elmúlt időszakban azonban több bűnözői csoport is lebukott a déli végeken. J. L.

FOTÓ: FELVÉTELÜNK CSAK ILLUSZTRÁCIÓ

Pofátlan parkolások

A nyomozati adatok szerint a férfi az általa vezetett tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt járműszerelvénnyel haladt a főúton, amikor megelőzte az elé kikanyarodó személygépkocsit. Az autó 64 éves várpalotai vezetője látta, hogy a tehergépjármű vezetője feldúlt állapotban közeledik a gépkocsija felé, ezért jobbnak látta, ha az autóból nem száll ki, és az ablakot is csak résnyire húzza le. A 39 éves férfi először szóváltásba keveredett az idős férfivel, majd a feldúlt tehergépkocsi sofőr a személygépkocsi vezető felõli oldalának első ablaküvegébe vágott ököllel. A bezúzott szélvédő szilánkjaitól megsérült az autó vezetője. Az ügyben hamarosan a Veszprémi Járási Ügyészség emel vádat a halasi férfi ellen. P. Á.


10

közélet

2014. szeptember 24.

Az utóbbi években több s városba, s ennek is volt kö mán vitte a 2014-es parla ezzel cáfolta azokat a kom zó érveket, hogy csak korm állami pénzt.

Amikor kihúztuk a kezünket a biliből 2012-ben fordult egyenesbe a városvezetés szekere – de addig sokszor sírva vigadtunk Ahhoz képest, hogy 2012-ben majdnem az aztékok által megjövendölt világvége szakadt Kiskunhalas városára, az önkormányzat elég nehézkesen „találta fel a melegvizet”. Abban a tragikomikus évben sok minden más is hozzájárult a derű- és borúlátáshoz: takarékszövetkezeti bukástól utcanév-változtatáson át abszurd adó-eltörlésig és történelmi adósságmentesítésig. Ébredés Már az év első hetei-hónapjai ízelítőt adtak a városvezetés teljes meghasonlásából és jobbkéz-balkéz-tévesztő magatartásából. Miközben a polgármester arról beszélt, hogy 10 millió forintonként, kínkeservesen keresik a spórolási lehetőségeket, aközben Nagy Péter a jobboldalt is magával rántva egy 100 milliós adócsökkentésbe vitte bele a városkasszát. Ezt a kommunálisadó-csökkentést egyébként Gyovai István még a választások előtt ígérte meg kampányilag Nagy Péterrel – így minimum pikáns fejezete lett a helytörténetnek, hogy az adót végül a Fidesz törölte el. A pénz azonban annyira hiányzott, hogy végül visszaállították, de így is elég bugyuta helyzet állt elő: a lakosság szinte nem érzékeli az évi 7-ről 5 ezerre való csökkentést, de az önkormányzatnak mínusz 50 millió esett ki – nem is szólva a központi elvonásokról. Ennyi értelmetlenséget már a nyugdíjas polgármester sem bírt megállni szó nélkül. Várnai László kimondta azt, amit mindenki érzett-érez: „nincs tovább illúzió – ez a képviselő-testület nem ké-

pes ellátni a feladatát”. Ebben a közvélekedésben közrejátszottak olyan alkalmi produkciók is, mint például a média folyamatos piszkálása, tízmilliós ügyekben leadott téves(!) szavazatok, vagy az, amikor a költségvetés 1 százaléknyi(!) kiadásáról 300 százalékkal több ideig vitázott a képviselő-testület, mint az egész, 6 milliárdos költségvetésről…

Jobbra fordult

De vissza ebbe a jobb sorsra érdemes városkába! Múlt héten – vagyis 2011-ben – ott hagytuk abba, hogy a 2010 őszén 4 alpolgármesterrel elinduló városvezetésről cirka másfél év alatt kiderült, hogy tarthatatlan a rendszere. Elsőként Jekő Attila elégelte meg, aztán Dózsa Tamás, legvégül Halász Balázs és Intermezzo Nagy Péter lépett ki a kvartettA szomszédos települések nem- ből. Ezután a polgármester a legcsak városfejlesztési sikerekből és nagyobb erőt (legtöbb képviselőt)

dálódni. Gyovai józan fordulatának aztán lett egy másik pozitív hozadéka is: előmozdította a fideszes megyei elnök és leendő parlamenti képviselő, Bányai Gábor lobbizását Halas érdekében. Bányai az utóbbi években több százmillió forintot hozott a városba. Ennek egy része mindenképpen, más része vélhetően sosem érkezett (volna) ide. Részben nyilván ennek is volt köszönhető, hogy Bányai simán vitte a 2014es parlamenti választást. Viszont ezzel jóelőre megcáfolta azokat az érveket, hogy csak kormánypárti városok kapnak állami pénzt. E kommunista észjárásra hajazó, visszataszító kampányérvelés a jelek szerint csak akkor

Kimondta azt, amit mindenki érzett-érez: „nincs tovább illúzió – ez a képviselő-testület nem képes ellátni a feladatát”. Ebben a közvélekedésben közrejátszottak tragikomikus produkciók is. a helyi politikusok együttműködési képességéből adnak leckét – vagy mondjuk finomabban: példát – Kiskunhalasnak. Kőrösön és Vadkerten például tényleg és tényleg nem egymás ellen, hanem a város közérdeke felé mozognak a képviselők. Ahol ez nem megy – mint például 2012-ben Tompán és Kunfehértón –, ott szépen fogták magukat, és feloszlatták a munka-, döntés- és párbeszédképtelen önkormányzati testületet.

bíró Fidesz-frakciótól kért maga mellé helyettest – ő lett Fülöp Róbert, aki csendes, személyeskedéstől és szájtépéstől mentes, konkrét ügyekkel foglalkozó képviselőként mutatkozott be korábban. Amíg aztán a volt alpolgármesterek bizottsági helyeket kaptak és az elmaradt bérükért perelték szeretett városukat (fizetésüket jogi értelemben szabálytalanul csökkentette a városháza), addig a városvezetés kezdett konszoli-

lemezte” az egyik ülést, ahol ráadásul a jobboldal is jókat mondott az addig és azóta is sokat szapult városházáról. A kedélyeket ugyanakkor sokáig borzolta a kormányzati törekvéseket követő helyi kezdeményezés az utcanevek felülvizsgálatára és némelyik megváltoztatására. Bár egy tekintélyes külsős szakmai bizottság (töritanár, muzeológus, helytörténész) kétoldalas munkaanyagot adott le, a javasolt változások szakmai indoklását már az imént megdicsért polgármesteri hivatal nem mellékelte – így tüntetés, aláírásgyűjtés, értetlenség és zsigeri ellenállás bontakozott ki néhány esetben. A civil elégedetlenkedések sorához magunk is csatlakoztunk – mi, újságírók. A 2010-ben felállt önkormányzat folytatta elődei rossz szokását: hogy a sikertelenségéből fakadó frusztrációját a sajtón verje le. Ez minden éves költségvetési szavazásnál jó móka – egyeseknek legalábbis – szokott lenni, 2012-ben pedig a média és a közművelődés szakmailag indokolható összevonása kapcsán jött elő megint. A politikusok és a válság okozta pénzügyi szűkösség jelszava alatt a fő céltábla a Halasmédia lett – sokan itt akarták megspórolni a korábbi évek pazarlásait. Mi azt kértük: legyen állandó (akár mérsékelt, de kiszámítható) a média támogatása, és végre kapjon demokratikus beleszólást (például vétójogot) a főszerkesztői-ügyvezetői kinevezésekbe a stáb – hátha egyszer majd, talán vége lesz a politikai függőségnek a kiskunhalasi sajtóban…

igaz, ha ügyetlen és barátságtalan városvezetés+képviselő kombináVárosgarázdálkodások ció áll fenn – Halas esetében az elmúlt évek kompromisszumkész és A 2012-es évet sajátos bűnügyi a halasiak érdekét szolgáló együtt- históriák is összekötötték az önkormányzatisággal. Például abban működést hoztak. az évben ítélték el a nagy reméEgymáson verni le nyekkel és sokkal kevesebb reális A kiegyezés elhozta a békét a ésszerűséggel alapított Halasi Váképviselő-testületi ülésekre is. En- rosgazda Zrt. néhány első vezetőnek jegyében írhatta joggal Jáger jét. Miután egy 30 milliót érő telket kolléga, hogy „sosem tapasztalt 90 millióért akartak közpénzből békés és egyetértő hangnem jel- megvenni, a bíróság átkeresztel-


2014. szeptember 24.

közélet

11

te az adás-vételt hűtlen kezelésre, és felfüggesztett börtönt sózott a 2007-ben politikai alapon kinevezett exkáderekre. Azóta sokat szelídült a világ – a Városgazda törvényesen működik, és az is ritka, hogy nagynevű rokonok kerüljenek a cégvezetőségbe… A másik nagy port felkavaró ügy a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csúnya csődje volt. A jelek szerint nem egyszerűen eltévedt a takszöv-vezetőség: rendőrségi és más nyomozások arra utalnak, hogy legalábbis vétkes hanyagság, rosszabb esetben bűntények vezethettek a sok kispénzű gazda, alkalmazott és önkormányzat betéteit kezelő pénzintézet bebuk(tat)ásához. Eljárás indult még a nyaralásügyekben működő Vakáció Kht. volt cégvezetőnője ellen, akit több mint 10 millió elsikkasztásával gyanúsított meg a rendőrség. Nem lett viszont – egyelőre – büntető ügy a távhőszolgáltatást végző cég-cégek 2012-ben kipattant botrányos ügyeiből. Azon a nyáron 1280 lakás melegvíz-szolgáltatása állt le két hétre a szolgáltató hibája miatt – a háttérben hatalmasra duzzadt adósság, elmaradt fejlesztések, indokolatlanul drága helyi távhőszolgáltatás állnak, no meg mulasztások a működtetésben és a politikai döntésekben… Felelős nincs, a helyzetet megint Bányai Gábor közbenjárása mentette meg, aki központi segélyt kért a több tízmilliós probléma kezeléséhez. Karácsonyi csomag Az esztendőt aztán egy kétségtelenül örömteli hír zárta: a bejelentés arról, hogy a kormány átvállalja a város összes, addig felhalmozott adósságának 40-50 százalékát. Amiből végül – a hírek szerint megint csak nagyrészt Bányai Gábor közbenjárására – 60 százalék lett. A tízszázalékos alkudozás a bő 4 milliárdos adósságát nyögő Halas esetében mintegy 400 milliót jelentett. KohoutZ

Fotó: Pozsgai Ákos

százmillió forintot hozott a öszönhető, hogy Bányai siamenti választást. Viszont mmunista észjárásra hajamánypárti városok kapnak

Jobbik: ifjúságpolitika, közbiztonság Megállítani a fiatalok elvándorlását, ifjúsági parlament létrehozása, a mezőőrség, a közbiztonság megerősítése és a külterületen élők komfortérzetének javítása. Ezekben a témakörökben tartott sajtótájékoztatót a Jobbik kiskunhalasi szervezete, amely két egyéni képviselőjelöltjén keresztül mutatta be a körzetek problémáit. Rendhagyó helyszínen, a Vári Szabó István Szakközépiskola bejárata előtt tartotta legutóbbi sajtótájékoztatóját a Jobbik kiskunhalasi szervezete. Mint megtudtuk: nem véletlen, hogy éppen az oktatási intézménynél volt a beszélgetés. Tari Szabolcs Manó, a négyes körzet jelöltje arról beszélt, hogy a fiatalok jövője kulcskérdés. Az elmúlt évek kormányai a felelősek azért, hogy az ifjúság jelentős hányada nem az országban képzeli el az életét. Rengeteg tehetséges szakember hagyta el hazáját és ezt a folyamatot meg kell állítani. Tari Szabolcs Manó utalt arra is, hogy városunkban komoly szakmunkáshiány van. Ezen sürgősen változtatni kell. Az önkormányzat abban tudna segíteni, hogy a munkát keresőket hozzák össze azokkal a vállalkozókkal, akik viszont munkát ajánlanak. A képviselőjelölt szerint működőképes ifjúsági parlamentet kellene létrehozni a városban, amelyre eddig még nem volt példa. Bús Mónika, az ötös körzet je-

löltje. Ennek a kerületnek az a sajátossága, hogy jelentős külterülettel rendelkezik. Ez pedig alapvetően meghatározza a képviselő munkáját – véli Bús Mónika. Meg kell erősíteni a közbiztonságot, ezt pedig a mezőőrség támogatásának növelésével tudnák elérni. Ugyanakkor fontos lenne, hogy a települések mezei őrszolgálatai között szorosabb legyen a kapcsolat, az együttműködés. Még hatékonyabbá kellene tenni a mezőőrség, a tanyagondnoki szolgálat és a rendőrség kooperálását. Bús Mónika szerint a külterületen élők is fizetnek kommunális adót, ám ennek áldásos hatásait nem érzékelik. A jelölt azt mondja, hogy a földutak rendszeres karbantartása mellett a téli hóeltakarítást is igénylik a területen élők, ha már fizetnek adót. Hozzátette: az illegális szemétlerakók megszüntetése is fontos feladat lesz majd. Patocskai Tamás polgármesterjelölt arról beszélt, hogy továbbra is keresik az alkalmat az emberekkel való párbeszédre. Nagyon sok halasival találkoztak eddig is, akik megosztották velük gondjaikat és ezek megoldási javaslatait be is építették programjukba. Nemcsak a sajtó nyilvánosságát használják fel, hanem a heti piacokon, lakossági fórumokon is részt vesznek. Mostantól pedig saját irodájukban is várják majd a halasiakat. A napokban nyílt helyszín a Kossuth utca 28. szám alatt működik, délután három és este hat óra között. HT

Beszéd helyett mutassunk példát! Ezt a mottót választották legutóbbi sajtótájékoztatójukhoz a Sikeres Halasért Társaság tagjai. Mint ismeretes, idén több mint nyolcszázan vettek részt a szüreti futóversenyen. A népes mezőnyhöz csatlakozva ott voltak az SHT jelöltjei is. Hol máshol mondhatták volna el ötleteiket, észrevételeiket a város sportéletével kapcsolatban, mint az egyik legnagyobb, tömegeket megmozgató városi futóversenyen. A sport mellett programjukban nagy hangsúlyt kap a tehetséges fiatalok itthon tartása, így természetesen ezzel kapcsolatban is kidolgoztak egy komoly elképzelést az SHT-s politikusok. – Magam is rendszeresen, napi szinten sportolok, így nagyon fontosnak tartom, hogy ha a kiskunhalasi sportélet fejlesztéséről van szó, ne csak beszéljünk, hanem mutassunk is példát. Ezért jöttünk ki a futóversenyre az SHT több képviselőjelöltjével. Programunkban benne van, hogy rögtön át kell vizsgálnunk a helyi sport koncepcióját. Az utánpótlásra és a szabadidősportra sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mint korábban. Be kell vezetni az úgynevezett edzői életpályamodellt is. Ez azt jelenti, hogy az utánpótlássport területén dolgozó edzőknek, akik komoly, akár országos vagy európai sikereket hoznak a város számára, biztosítanunk kell lehetőséget, akár fix álláshely megteremtésével is. Nagy szívfájdalmunk az, hogy egyes sportágak teljesen visszaszorultak, leépültek Kiskunhalason. Ezeknek a nagy múltú, nagy hagyományú sportágaknak, mint például az atlétika vagy a birkózás, az újraindítását mihamarabb meg kell szerveznünk. – mondta el sajtótájékoztatóján Jekő Attila polgármesterjelölt. Váradi Krisztián képviselőjelölt az

SHT programjából azokat a pontokat emelte ki, amik a helyi fiatalság támogatását és itthon tartását helyezik előtérbe. – A Sikeres Halasért Társaság programját képezi több olyan pont, amik a fiatalok tényleges városunkban tartását célozzák meg. Ilyen például annak az ösztöndíjnak a kidolgozása, amelyben a város számára fontos, és Halas számára szükséges szakembereket akár már tanulmányaik során támogatná. Véleményem szerint sokkal több olyan programra is szükség lenne a városban, amely a fiatalságot bevonzza, megmozgatja. Ilyen például a szüreti futóverseny is, de fontos lenne, hogy ne csak ünnepekkor legyenek hasonló sportesemények, hanem sokkal többször, rendszeresen az év során. Jekő Attila, illetve több képviselőjelölt társa a tájékoztatót követően valóban rajtvonalhoz állt, és a város lakosságával együtt lefutották a két kilométeres távot. A célba érve a polgármesterjelölt a dobogós helyezetteknek maga adta át az érmeket és egy-egy tárgynyereményt is. Szőri Attila


12

környezet

2014. szeptember 24.

fotó: kohout zoltán

Mentik a Fejetéket

Sóstó: bõ milliárd a vízre

Mintegy 1,2 milliárd forintos projekt oldhatná meg véglegesen a Sóstó vízutánpótlását. A kétütemű tervre a szakemberek is rábólintottak már. A tisztított vizet egy 8 kilométeres nyomóvezetéken keresztül juttatnák a szennyvízkezelőtől a Sóstóba, szikkasztómedencéket építenének, a tavat és a sóstói csatornát összekötnék, valamint

zsiliprendszer épülne a vízszabályozásra. A teljes beruházás közel 1,2 milliárd forintba kerül. Miután évek óta megy a vita, abban mindenki egyetért, hogy megoldás kell, mert több alkalommal is aggasztóan alacsony volt a Sóstóban a víz. A most képviselő-testület elé kerülő előterjesztés szerint szakemberekkel egyeztetett módon a kö-

zelmúltban átadott új szennyvízkezelő tisztított vize alkalmas lehet az utánpótlásra. Ezt viszont el kell juttatni a tóig, erre is megvannak a tervek. A projektet két részletben is meg lehet valósítani a hozzáértők szerint, de célszerű volna az egy ütemű beruházás. Ennek forrása csakis pályázati pénz lehet. jáger

Szigetelés, füvesítés előtt a domb Akár kilátót is kaphat Halas legmagasabb földrajzi pontja Aki már rég járt arra, rá sem ismer a Jókai utcai egykori szeméttelepre. Mostanra komoly – mintegy 15 méteres – domb nőtt a területen, illetve tavak alakultak ki a kármentesítési munkálatok során. A nagyszabású környezetvédelmi beruházáson a napokban tartott bejárást Gyovai István, Kiskunhalas polgármestere és a kivitelező cégek – Pentavia Kft., Bácska Mérnöki Kft. – képviselői. Mint kiderült, a munkálatok java része már kész van, de a csapadékos időjárás miatt nem lehet úgy haladni, ahogyan azt a kivitelezők tervezték. A Jókai utcai egykori szeméttelep területén a kármentesítés legszembetűnőbb eredménye a hatalmas domb, ami mára Halas legmagasabb földrajzi pontjává nőtte ki magát. A halomban, hivatalos nevén a lokalizációs depóniában mostanra az ide szánt teljes hulladékmenynyiség elhelyezést nyert. A dombot a lerakó területéről összegyűjtött, szétválogatott, tovább már nem bomló, földszerű hulladékból alakították ki. A kivitelezők készülnek a következő munkafázisra. A szigetelőanyag hatalmas hengerekben már a domb aljában vár a felhelyezésre. Amint az időjárás engedi, felhelyezik

a speciális anyagot. A domb még egy méternyi magas – több rétegből álló – anyagborítást kap és ezt követően már csak a füvesítés lesz hátra. Közben folyamatban van a víztisztítás is. A munkálatok végeztével a szennyezőanyagoktól megtisztított területet visszaveszi majd a természet – kaptuk a tájékoztatást Janák Emiltől, a kivitelezői konzorcium vezető tagjától, a Pentavia Kft. képviselőjétől. A kivitelezők hozzáfűzték, hogy a csapadékos időjárás hátráltatja a munkálatokat, ám a jövő tavaszi határidőig biztosan elkészülnek minden feladattal. Most körülbelül 70 százalékon áll a beruházás.

– A városnak ez a legnagyobb kármentesítési programja, melynek során 30 év szemetét számolják fel, a munkálatok végére pedig hosszabb távon egy új szabadidős területet kap a város – nyilatkozta a helyszínen Gyovai István polgármester. A fenntartási időszakot követően, illetve a roskadási idő után, akár még kilátó is épülhet a domb tetején, ahonnan jó rálátás nyílhat a városra. Sokan viszont már a szánkózási lehetőséget várják. Úgy tudni, az önkormányzat tervei között szerepel egy, az egykori lerakó mellett futó kerékpárút kialakítása, mely megkönnyítené az Esze Tamás lakótelepen és a mögötte lévő családi házas övezetben élők közlekedését. Valószínűleg a kármentesített terület rendezésekor figyelembe veszik majd, hogy párméteres sávot célszerű fenntartani a majdani kerékpárútnak. Pár érdekesség a beruházásról: A területre 1966-tól 1993-ig válogatás nélkül hordták a város szemetét, úgy, hogy a talaj előtte semmiféle

A Duna-Tisza köze tőzeges mocsarainak egyik utolsó „hírmondóját” próbálják megmenteni Halas mellett mintegy 100 millió forintos beruházással. A ritka természeti kincs Kiskunhalason, a Hatöles út mellett található, ahol a többi, környékbeli vízjárta területekhez hasonlóan az ötvenes években végzett lecsapolási munkálatok és az éghajlati változás is szerepet játszottak abban, hogy elszivárgott a víz nagy része. A nemzeti park közleménye szerint föld alatt épülő fallal fogják visszatartani a felszín alatt elszivárgó vizet a Kiskunhalas melletti Fejetéki-mocsárban. E módszert gyakran alkalmazzák vízvisszatartásra, árvízvédelemre, de természetvédelmi célból eddig Magyarországon most először készítenek résfalat: a 8 méter mély és 180 méter hosszú árkot vízzáró anyaggal töltik fel. A földmunkák még szeptemberben elkezdődnek és a tervek szerint az év végéig be is fe-

jeződnek. A felszíni víz szintjét egy zsilippel fogják szabályozni. A Fejetéki-mocsár számos védett állat- és növényfaj otthona. Megtalálható itt például a kornistárnics és az orchideafélékhez tartozó mocsári kosbor, valamint a hússzínű ujjaskosbor. A természetvédelmi szakemberek bíznak benne, hogy az eddig szabályozatlanul elszivárgó vizek megtartásával újjáéled a mocsár és újra megjelenik majd a feltűnően szép, fehéres rózsaszín virágú vidrafű vagy a fokozottan védett lápi békabuzogány. Az élőhely helyreállítását a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága végzi, és 20 munkást foglalkoztatnak majd. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

védelmet nem kapott. Emiatt a hulladék érintkezett a talajvízzel és több anyag is belemosódott, ám most, a telep bezárása után 21 évvel megoldódik a víztisztítás és a terület kármentesítése. A területen 2-3 méternyi mélységben állt a szemét. A felszedett hulladékot kirostálták és a veszélyesnek számító anyagokat, például az akkumulátorokat elszállították a területről, de így tettek a le nem bomló háztartási szeméttel és a gumiabroncsokkal is. Az egykori szovjet laktanya szomszédsága miatt különös figyelemmel dolgoztak a kivitelezők. A szóbeszéd úgy tartotta, hogy még elásott harckocsi is lehet a szemét mélyén, ám ilyet nem találtak, viszont ak-

nák, gránátok miatt többször kellett tűzszerészeket hívni. Több mint 200 ezer köbméternyi hulladékot mozgattak meg az egykori szeméttelep közel 14 hektáros területén. A KEOP-2.4.0/B/2F/10-11-20120001 „Kiskunhalas, Jókai utcai településiszilárdhulladéklerakó,mint szennyező forrás, és a lerakó által okozott szennyezés megszüntetése” elnevezésű programra Kiskunhalas önkormányzata 1.550.803.226 forint, százszázalékos intenzitású támogatást kapott. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. F. E.


kultúra

13

Fotó: Anda Péter

2014. szeptember 24.

Kapud felé

Sikeres volt a Zöld-híd Egyesület fotó- és rajzpályázata. Mint Mongyi Mariannától megtudtuk: nem volt könnyű dolga a szakmai zsűrinek, amelyben többek között a kiváló fényképész, Kis F A Fool Moon együttes popslágereket, gospelt és népdalokat is énekelt Csaba is helyet kapott. Ünnepélyes körülmények között, a szüreti napokon adták át a díjakat azoknak az alkotóknak, akik neveztek a Zöld-híd egyesület Kapud felé nevet viselő pályázatán. A civil közösség már nem először várt fényképeket, rajzokat különböző témakörökben. Mongyi Marianna azt mondja, idén is színvonalas és érdekes fotókat, alkotásokat küldtek be a bátor nevezők. A helyi zöldmozgalom mozgatórugója a nyilvánosság segítségével mondott köszönetet a szüreti napok szervezőinek, akik lehetővé tették a mél-

tó díjátadást. A fotópályázaton az első díjat Hunyadiné Székely Márta érdemelte ki Csikós Benjámin előtt, a harmadik helyet ugyancsak Hunyadiné Székely Márta nyerte meg. A rajzok közül, az 5-9 évesek között Huszka Alexandra nyert Ürmösi Janka és Huszka Dorina előtt. A 10-14 évesek versenyében Bíró Áron volt a legjobb, második helyen Hambalkó Hanna végzett, míg harmadikként Tolnai Gergőt jegyezték. Különdíjat vehetett át Patai Szabina. JL

Fotók: Pozsgai Ákos

F Hunyadiné Székely Márta két díjat is átvehetett

Összefogás a templomért

Az Alsóvárosi Római Katolikus Templomban Mága Zoltán hegedűművész után ezúttal – múlt pénteken – Perneczky Balázs orgonaművész és a Fool Moon együttes adott nagy sikerű jótékonysági koncertet. A hangverseny bevételével a templom és környezete felújítását támogatják. – Szeretnénk az emberek kultúra iránti igényét kiszolgálni. Reméljük,

szép, esztétikai élményt nyújtott a koncert. Emellett fontos a jótékony cél, ehhez eddig is nagyon sok segítséget kaptunk az emberektől. A Kálvária keresztjeit szeretnénk még felújítani, hozzájárulva a koncert bevételével – tudtuk meg Finta József plébánostól. Az alsóvárosi templomban több százan vettek részt a jótékonysági hangversenyen. A közönség vas-

tapssal köszönte meg az orgonista és az acappella énekegyüttes színvonalas műsorát. Finta József plébános a Magyarország orgonái című könyvet ajándékozta a művészeknek. A rendezvény fővédnökségét Fülöp Róbert alpolgármester vállalta. Rácz Gergővel, a Fool Moon énekesével készített interjúnkat lapunk későbbi számában olvashatják. P. L.

Tárlat és börze

F Az Ady Endre utcai óvoda csoportja a játékbirodalomban

Kinder-figurákból nyílt kiállítás a Végh-kúriában, ahol 278 sorozat közel 1600 kis játéka tekinthető meg a kecskeméti Szalontai család gyűjteményéből. A tárlat a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében valósult meg, október 3-ig látogatható. Örömhír a Kinder-figurák kedvelőinek, hogy a zárónapi börzén lehet vásárolni. Kép-szöveg: P. L.


14

kultúra

2014. szeptember 24.

F Müller Péter elmondja mindazt, ami benne van

„Ki vagyok én?” A nők önmagukra ébredéséről…

Rengeteg az értelmes, intelligens, nagy kultúrájú nő és egyre inkább így lesz – fogalmazott Müller Péter a Városi Filmszínházban. A népszerű író a nők önmagukra ébredéséről is beszélt előadásában, mely ezúttal is telt házat vonzott. • Tartott már telt házas előadást Kiskunhalason, újra meghívást kapott. Sok ilyen hely van az országban, ahová visszavárják? • Van, igen, hála Istennek. Mindig lámpaláz tölt el ilyenkor, hogy meg tudok-e felelni az elvárásnak. • A közönségsiker azt bizonyítja, hogy meg tud felelni. Milyen témával készült? • Férfiélet, női sors. Olyan szempontból nehéz nekem most erről beszélni, mert tavaly írtam erről és idén egy új könyvvel készültem, ami októberben fog megjelenni Halhatatlan szerelem címmel. Nagyon-nagyon régi álmom volt, hogy ezt megírjam. Csodálatos barátnőmről, kolléganőmről és szellemi társamról szól, akivel a Madách Színházban együtt töltöttem az életemet. Ő inspirált erre, és azokat a titkokat mondom el,

amik már elmondhatók. Több mint 20 éve elment, egészen csodálatos élet volt. Nagyon-nagyon sok közös titkunk volt, szellemi felismerések. Az ő élete is példája annak, amiről a halasi közönségnek beszéltem: a nők önmagukra ébredése hogyan történik meg. Nem ugyanaz, mint a férfinél. • Nem említette a nevét. Kiderül a könyvből? • Igen, de még nem mondhatom meg. Sőt, a könyv fedőlapján egy nagyon rejtélyes monogram van: NS, de ez nem az ő monogramja, hanem egy képzeletbeli vonzalma valakihez. • Milyen útravalót adhat az új kötet? • Nem tudom, mert ez talán az egyik leggazdagabb munkám, amit valaha írtam. Boldog vagyok, hogy nem fiatalon még össze tudtam szedni az erőmet és a képességei-

met, hogy elmondjam mindazt, ami bennem van. Valószínű ez a könyv összegzi leginkább azt, amiről valaha is írtam. Még számomra is nagyon-nagyon gazdag érzelmileg is és történetileg is. Attól függetlenül, hogy átfutok egész évszázadon, érintem a legfontosabb kérdéseket: a nők helyzetét, a nők magukra ébredését, a nagy szellemi kalandokat, egy nő szemszögéből megismerni a kelet csodáit, a reinkarnáció lélektanát, belelátni a védáknak és a Bhagavad Gítának a bölcsességébe. Csodálatos nő, színésznő volt. Írtam is neki szerepet, el is játszotta csodálatosan, tehát még az is összeköt bennünket, hogy volt közös munkánk. • A nyár írással telt? • Egy egész év. Egy könyv egy év munkája. Úgy repült el velem ez az év, hogy szinte észre sem vettem. • A közönség soraiban nagyobb részben hölgyek foglalnak helyet. Ők fogékonyabbak a szép, a jó gondolatokra? • Nem vagyok a statisztikák híve, de ez azért igaz és nemcsak itt, hanem egyébként is. A nők feljövőben vannak világszerte. Volt idő, amikor nem rendelkeztek szavazati joggal, és nem vehették fel őket egyetemre. Ma már az egyetemisták több mint 50 százaléka nő Amerikában. Rengeteg az értelmes, intelligens, nagy kultúrájú nő és egyre inkább így lesz. Nagyonnagyon jönnek fel, ezért is beszélek az önmagukra ébredéséről. Egy nő életében döntő kérdés a „Ki vagyok én?” • Említette az előbb, hogy egy könyv egy év munkája. Feltételezem, gondolatban talán már van egy következő terv. Elárulja, hogy mi foglalkoztatja? • Ezt most szültem. Még nem gondolok következő gyerekre. Kép-szöveg: Pál László

Marcipángyurma party. A Halasi Hetek Fesztivál keretében a Muskátli Cukrászda évről évre lehetőséget biztosít a gyerekeknek marcipánfigurák készítésére, múlt csütörtökön is így történt. A program résztvevői teret adhatnak kreativitásuknak, és ki-ki elkészítheti, amit szeretne. Az asztalokon gombák, kígyók, kis állatkák és virágok készülnek ilyen alkalmakkor a színes, formázható masszából. Kép-szöveg: P. L. FA gyerekek marcipánnal gyurmáztak

F György Renáta hathektáros farmon fotózott

Csodavilág Levendulák lila tárlata

György Renáta természeti fotóiból nyílt kiállítás a Bibó István Gimnázium aulájában. A Lila dal című tárlat a Bibó 20 című évfordulós rendezvénysorozat újabb állomása és jelentős eseménye. György Renáta bácsalmási, de most már bajai lakos, korábban a Bibó István Gimnázium dolgozója volt. Most visszatért a középiskolába, ezúttal képeivel. Levendulákat megörökítő fotográfiái 2012 júniusában a Tolna megyei Hőgyészen készültek, és ott is mutatta be őket először. – Egy hathektáros levendulafarmon fotóztam. A képek nagy része a reggeli és az esti órákban készült, akkor voltak a legmegfelelőbbek a fényviszonyok – tudtuk meg. György Renáta levendulák iránti vonzalma azonban ennél korábban kezdődött. Először egy-egy tővel találkozott. – Vettünk a sziklakertünkbe levendulát. Az első évben nem nyílt, csak a másodikban, és vágytam arra, hogy tömegesen lássam, ezért Tihanyba mentem egy fotóscsapattal. Ez 2011-ben volt, az áttörést azonban az jelentette, amikor 2012-ben közelebb, Hőgyészen is találtam egy levendulamezőt. Az ott készült képek már az első alA levendula. Hivatalosan félcserje, ami bokorszerűen nő. A hajtásvégeit nyár elején kékeslila virágok díszítik. Sokoldalúan használható, finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. A legértékesebb összetevője a virágában és a szárában található illóolaj.

kalommal elnyerték a tárlatlátogatók tetszését. Egyikük egyenesen a levendula nagyasszonyának nevezte Renátát. Persze elismerésben korábban is volt része. Indult a Levendula magazin Levendula a köztereken című fotópályázatán, melynek nyertese is lett 2011-ben. A pozitív viszszaigazolások azt jelzik, milyen szakszerűen és tartalmasan ragadja meg a tünékeny szépséget. Renáta Kiskunhalasra hozott 20 képe egy témához kapcsolódik: a levendula változatos csodavilágát idézi. A Lila dal című tárlatot a Bibó-gimnáziumban végzett Kiss Renáta nyitotta meg és ajánlotta a közönség figyelmébe. – A levendula egy életérzés. Egy érzés, amelyben benne van a vidéki élet nyugalma, meghitt bája, egyszerűsége és tisztasága. Magunkba szívva a levendula finom, tiszta illatát el tudjuk felejteni a rohanó élet lüktetését, a mindennapok monotonitását. Fel tudunk figyelni az élet apró szépségeire, képesek vagyunk magunkba nézni és megnyugodni. Harmóniát teremt az emberben, látvány és illat együtt bűvöl el mindenkit, frissít, regenerál és felüdít egyszerre. Ha csak egy pillanatra is érintkezünk a növénnyel, ő semmihez sem hasonlítható illathatással reagál ránk, hív, kérdez, üzen, óvva int, egyszóval kapcsolatba lép velünk. A levendula megállít bennünket, megállítja a pillanatot és felszabadítja a lelket. Igen, a levendula egy életérzés – fogalmazott. György Renáta fotói a növény ábrázolásán túl azt a pluszt is közvetítik, amellyel a levendula több, mint bármely másik gyógynövény. A kiállítás október 1-jéig látogatható a Bibó István Gimnázium aulájában. Kép-szöveg: Pál László


2014. szeptember 24.

kultúra

15

Rubint Réka alakformáló tornaórát tartott a szüreti napok alkalmával Kiskunhalason. A Lovarda füves gyepén több százan edzettek példaképükkel. Rékát férje, Schobert Norbert is elkísérte, aki többek között arról is beszélt, mennyire egészséges a szőlő és a bor fogyasztása. • Halason hihetetlen rajongást, szeretetet kaptam és rengeteg energiát a színpad előtt tornázó több száz embertől – mondta Réka a Halasmédiának. – Nekem minden egyes fellépésem örömérzés. Jó látni, hogy ilyen sokan eljönnek felkészülve, sportruhában, és velem együtt élik át a mozgás örömét. Ez mindig azt bizonyítja számomra, hogy érdemes csinálni. Az emberek elfogadnak, követnek, torna után csillogó szemmel átölelnek. Ez nekem nagyon-nagyon sokat ér. Nagyon örülök, hogy ez a nap így ért véget. Rengeteg pozitív viszszaigazolást kaptam itt. • Ezek szerint elégedett voltál a halasiakkal. • Szuper volt a közönség. Nagyon szépen kivitelezték a gyakorlatokat. Látszik, hogy szoktam engem követni vagy az online edzéseimen keresztül – amiket ingyenesen szoktam közvetíteni a Facebook-oldalamon minden kedden este – vagy otthon a DVD-im révén. Lépésről lépésre • Azt mondják, hogy napi 20 perc testedzés mindenkinek javallott. Mennyit szoktál edzeni? • Minimum 20, maximum 90 percet szoktam tornázni, de minden nap. Nekem ez olyan, mint az alkoholistának az alkohol, a láncdohányosnak a cigaretta. • Mi a következő nagy cél, amit még szeretnél megvalósítani? • A legnagyobb célom, hogy megőrizzük mindazt, amink van. Nem vágyunk nagy dolgokra. Szép, hosszú

utat tervezünk, de mindig apró, pici lépésekkel. A sikerélmény nagyon fontos a mi életünkben is. A következő célunk, hogy Andre Agassival karöltve meghódítsuk a világot. Lépésről lépésre. Szerintem fantasztikus embert nyertünk meg az Update-rendszerünk világon való terjeszkedésében. Andre is egy olyan missziót követ, ami az emberek megsegítésében nagyon nagy szerepet játszik. Most, hogy a napokban személyesen is találkoztunk, beigazolódott, hogy jó emberismerő vagyok. Kell a bizalom

• Miről szóltak a megbeszélések az Update nemzetközi nagykövetével? • Egy hosszú távú közös üzletfejlesztést indítunk el. Andre egy hónap múlva jön vissza a feleségével, Steffi Graffal . Akkor mutatjuk be a világra szóló üzleti modellünket – tudjuk meg Norbitól. – Németországba is megyünk boltot nyitni, erről is szó volt. Megismerkedtünk személyesen: ki milyen ember, hogyan látjuk a világot. Eljött az otthonunkba, vacsoráztunk, éjfélig beszélgettünk. Meséltünk az életünkről. Ahhoz, hogy egy komoly dolgot végigvigyünk, kell a bizalom. Nem elég erre egy szerződés. Az ismerkedés maximálisan sikerült. Nagyon hasonló beállítottságú emberek vagyunk. Réka kicsit olyan, mint Steffi Graf, kicsit én is Szőlő és bor az étlapon olyan vagyok, mint Andre. Az a faj- • Folyamatosan járjátok az orta ember, aki alulról jön, tud küzdeni szágot, többször voltál már váés képes csodát tenni. Azt gondolom, rosunkban. Most a szüreti na-

Emlékező, tudományos, elgondolkodtató, művészeti és szórakoztató programok közül választhat ezen a héten is a halasi közönség. A kultúra alkalmanként gasztronómiával társul. Szeptember 24. A városi könyvtárban indul útjára a Családbarát Közgondolkodást! tematikájú ismeretterjesztő előadássorozat. Szeptember 24-én 17 órakor dr. Kalmár Sándor pszichológus beszél a magyar családok pszichiátriai állapotáról a Pásztortűz Egyesület szervezésében.

a mi termékeinkkel, filozófiánkkal, üzleti koncepciónkkal és az ő világhírnevükkel együtt, közös tőkeerővel óriási magyar sikert fogunk elérni a világon. • Mi lesz a közönség számára is észre vehető változás? • Új Update-termékekkel jelenünk meg, amik nemcsak alacsony szénhidráttartalmúak, hanem glükénmentesek is. Ezek már megvannak. Feltűnnek európai országokban, és előkészítjük az amerikai piacot. Megjelenünk nemzetközi tévécsatornákon reklámfilmekkel, illetve ami nagyon-nagyon fontos: a világsajtóban 112 országban, 43 nyelven. Interjút készített velünk többek között az Euronews, a Reuters, a Wall Street Journal. • Mondtad, hogy nagyon tudtok küzdeni, és a pályátok ezt be is bizonyítja. Merre tovább a siker útján? • A következő néhány évben európai és egyben világmárka építése a cél. Én ezért tudtam, akartam megnyerni egy igazi amerikai sportsztárt. Európaiakkal elég bizonytalan lehetőség érvényesülni a tengerentúlon. Amerikai sztárokkal viszont be lehet törni Európába, Ázsiába, bárhova. Örülök, hogy egy ilyen fantasztikus ember teszi bele az Update-be, egy magyar cégbe a hitét, energiáját és a hitelét.

25-én délután fél 5-kor avatják a Ván Iroda Kft. Kőrösi úti székházánál. Beszédet mond Végső István történész és Fülöp Róbert alpolgármester. A helyszínen megvásárolható lesz a Gyorsan, bátran, hűséggel – a kerékpáros zászlóalj történetét feldolgozó könyv. Szeptember 26.

A Szilády Áron Református Gimnáziumban szeptember 26-án 19 Szeptember 25. órakor kezdődnek a Kutatók éjAz egykori kiskunhalasi ke- szakája programjai. rékpáros zászlóalj (1932- Ugyanezen a napon este 7 óra1944) emléktábláját szeptember kor a Sóstó Csárdában folytató-

F Rájuk figyel a világsajtó: Rubint Réka és Schobert Norbert

A sikerélmény nagyon fontos

pok alkalmával beszélgetünk. Mennyire illik bele az egészséges étrendbe a szőlő és a bor? • Nagyon egészséges. A szőlő fogyasztása inkább sportolás előtt ajánlott, mert nagyon magas a gyorsan felszívódó cukortartalma. A belőle készült jófajta száraz vörös, fehér vagy rosé bornak pedig már szinte nincs cukortartalma. Mérsékelt alkoholtartalmánál fogva egészségesnek is mondható, ha az ember nem iszik belőle túl sokat. Mi is rendszeresen elfogyasztunk esténként egy pohár bort. Ez jónak mondható. Mindig azzal van a baj, ha az emberek nem tudnak mértéket tartani. Azt gondo-

lom, az ízlés és az alkoholizmus között azért óriási léptékbeli különbség van. • Van-e Halashoz fűződő emléked? • Igen, hiszen Kiskunhalason is van egy nagyon sikeres márkaboltunk, amit nem is olyan rég nyitottam meg ünnepélyesen is. A tömeg, az érdeklődés, a szeretet nagyon jólesett, amivel itt találkoztam. Örülök, hogy az épülő magyar világmárka ilyen nagyon szép kisvárosokba is el tud jutni. El tudjuk hozni az embereknek az egészséget, a karcsúságot, az elhízás megelőzésének a lehetőségét. Kép-szöveg: Pál László

programkosár dik a Magyar lakomák sorozata ínyencségekkel. A 125 éve született Nyirő József tiszteletére gasztronómiai utazást és borkóstolót rendeznek irodalmi és művészeti programokkal, melyre a Szilády Áron Társaság, a Nádor Klub, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület és a Vashatos Kft. hív minden érdeklődőt. Ezúttal a fejedelmi és népi székely konyha remekeinek lehet hódolni. Az est díszvendége: Nyirő K. Judit, főtámogatója pedig dr. Kövér László, az országgyűlés elnöke. A műsorban Gerner Csaba színmű-

vésszel, Tallér Edina írónővel és a Mentés Másként Trióval találkozhatnak a vendégek. Szintén pénteken 20 órakor a Közösségek Háza színházi előadást tűz műsorra. A Metanoia Artopédia szegedi színjátszó csoport a Jég-doktrinák című előadással érkezik, mely variációkat mutat be a náci retorikára. Szeptember 27. A Végh-kúriában szeptember 27-én 15 órakor Szent Mihály Havi Aprók Tánca lesz a Fészekrakó és a Pásztortűz Egyesü-

let szervezésében. A 14 éven aluli gyermekeket és szüleiket táncés énektanítással, kézműves tevékenységgel várják. A rendezvényre a belépés díjtalan. A Közösségek Házában szeptember 27-én 17 órakor Japán nemzeti estet tartanak. A tárlaton lányok és fiúk ünnepén kiállított babák, papírsárkányok, tradicionális japán játékok és népi viseletek tekinthetők meg. Lesz küzdősport-bemutató, kifestő, bonsai Szitás István gyűjteményéből, muzsika és ételkóstoló. P. L.


16

hirdetés

Márkaszerviz keres gépjárművillamosságiműszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a feherszilvia@kbautoteam.hu email címen lehet. A-479 Értékesítőket felveszünk jó kommunikációs készséggel irodai munkára! Vidékiek bejárási költségéhez hozzájárulunk! Jelentkezni személyesen: CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1853 Önállóan dolgozni tudó festőt, kőművest és burkolót felveszek. kisfelelos@gmail.com Tel.: 06 20/31-22-308 A-1900 A Szilády Áron Református Gimnázium újonnan induló természettudományos laboratóriumába laboráns munkakörbe munkatársat keresünk. A munkakör betöltésének feltételeiről az alábbi telefonszámon kaphat felvilágosítást. Tel.: 06 77/421-215 (102-es mellék) A-1904 Kiskunhalasi cég gyakorlattal rendelkező lakatos munkatársakat keres. Tel.: 06 30/747-65-30 A-1907 A Jó-Trans Kft. gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőt keres nemzetközi munkára. Tel.: 06 30/94-36-704 A-1908 Keresünk szakmai gyakorlattal autószerelőt, vagy gépszerelőt. Szakmai fejlődési lehetőséget, kiemelkedő fizetést biztosítunk. B kategóriás jogosítvány szükséges. Tel.: 06 30/531-53-73 A-1922 Az ExtractumPharma Zrt. kunfehértói gyógyszergyára diplomás munkatársat keres minőségbiztosítási munkakörbe! Jelentkezési feltételek: gyógyszerészi végzettség, társalgási szintű szóbeli és írásbeli angolnyelv-tudás. Önéletrajzokat a boroczia@expharma.hu email címre kérjük elküldeni! A-1927 Kiskunhalasi cég keres 1 fő fémszerkezetgyártásban jártas, kiváló rajzismerettel rendelkező termelésirányítót, 1 fő gyakorlott gépkezelőt CNC, plazma- és lángvágógéphez (CAD, CAM, Solid Edge ismerettel) és lakatos munkatársakat kiskunhalasi munkavégzésre. Tel.: 06 30/205-70-68 A-1957 Tehergépkocsi-vezetőt, önrakodós teherautóra keresünk felvételre. Kiskunhalas, Majsai út 7. A-1958 Országos direktmarketing munkához előadókat keresünk, kiemelten magas kereseti lehetőséggel. Feltételek: jó kommunikációs készség, érettségi, B kategóriás jogosítvány. Tel.: 06 70/31-75-123 (17 órától) A-1815 Jó kommunikációs készséggel, B-s jogosítvánnyal és vezetési rutinnal rendelkező munkatársat keresek, vidéki munkavégzéssel, asszisztensi munkakörbe! Jó fizetési lehetőséggel! Tel.: 06 20/467-28-70 (délutáni órákban) A-1820 Méhészetbe segédmunkatársakat keresünk. Tel.: 06 30/257-40-89 A-1966 Radix Kft. recepciós és fogászati asszisztens munkatársat keres, német- vagy angolnyelv-tudással. Fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com címen várjuk a jelentkezéseket. A-1967 Kiskunhalasi ékszerüzletbe szakképzett kollégát keresünk. Tel.: 06 20/95-51-476 A-1968

Anyakönyvi hírek Születtek: Kohn Ádám (Magócs Bettina) Balotaszállás, Acsai-Varga Zoltán (Borbás Mónika) Kiskunhalas, Rádóczi Mihály (Tóth Erika) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Vajda Sándor és Gyenizse Anikó, Lakatos Tamás és Korda Hajnalka Elhunytak: Gál Károly (Kiskunhalas), Eke Pálné Péli Mária (Pirtó), Szőke Sándorné Goczol Erzsébet (Kiskunhalas)

2014. szeptember 24. Az Arany Kapu Zrt. (6413 Kunfehértó, IV. körzet 6.) borászati vagy vegyipari szakközépiskolai végzettséggel laboráns munkatársat keres. Jelentkezni romvarine@ aranykapu.hu email címre küldött önéletrajzzal lehet 2014.10.15-ig. A-1969 Bútorasztalos szakmunkást keresünk! Feladatok: önálló munkavégzés, pontosság, megbízhatóság! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet, az alábbi email címen: bois@bois.hu. A munkavégzés helye: Kiskunhalas, Bois Bútor Kft. A-1970 Az Annbor varroda varrónőt, szabászt, és vasalónőt felvesz. Tel.: 06 30/940-64-78 A-1971 A Kalmár Sütőipar termékei kiszállítására B, C jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keres. Tel.: 06 20/94-70-713 A-1972 Egy fő ADR vizsgával rendelkező munkatársat keres az Edo benzinkút hálózat. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a kiskunhalasi Edo töltőállomáson 2014.10.31-ig. A-1973 Virágkötő-eladót keresek. Önéletrajzzal jelentkezni: huth.aniko@index.hu. Tel.: 06 30/92-99-607 A-1974 A Lávakövi Pizzériában azonnali kezdéssel pizzasütőt és futárt felveszünk. Tel.: 06 70/372-84-24 A-1975 Élelmiszerbolti eladót keresek. Tel.: 06 70/33-89-705 A-1976 Trafikba eladót keresek. Tel.: 06 20/96-73-449 A-1977 Számlaképes varrót, varró csapatot keresünk női munkaköpenyek, nadrágok, kötények gyártásához kiskunhalasi beszállítással. Gépigény: ipari sima tűző, szegővarró, gomblyukazó. Tel.: 06 20/95-94-520 A-1978 Szakképzett szakácsot keresünk. Tel.: 06 70/330-54-58 A-1979 Konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 06 70/779-66-90 A-1980 A Corso Verona gyorsétterembe pizzafutárokat illetve pultosokat felveszünk. Tel.: 06 70/330-56-17 A-1981 Erdészeti gallyaprító gép üzemeltetésére B vagy C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező dolgozókat keresek. Érdeklődni 17 óra után. Tel.: 06 20/988-55-64 A-1982 Sofőrt keresek. C-s jogosítvány követelmény, E-s előny. Induló állomás: Bócsa. Tel.: 06 70/61-08-582 A-1983

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-1285 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó. www.halasszallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-1286 Üzlethelyiség lakással, garázzsal kiadó, eladó. Kiskunhalas, Kun tér 1. Tel.: 06 70/455-11-00 A-1950 Igényesen berendezett albérlet kiadó. Tel.: 06 30/94-57-185 A-1984 Albérletet keresek. Tel.: 06 20/996-09-78 A-1985 Garázs kiadó. Tel.: 06 30/563-18-94 A-1986

Bejárati ajtó eladó! Befelé nyíló egyszárnyú Premier Comfort-line jobbos bejárati ajtó exkluzív kivitelben (VEKA német profilból készült, mocsári tölgy színben, osztrák vasalattal), 3 rétegű üvegezéssel, passzív házhoz is alkalmas. Tel.: 06 20/96-07-495 A-1934 Kalodás bükk tűzifa eladó (1,7 köbméter). Ár: 29.500 Ft/kaloda. Kuglizva, felhasítva, ingyenes házhoz szállítással. Tel.: 06 20/324-50-82 A-1987 Bizományi Kisáruház értékesítésre átvesz lakberendezési cikkeket. Tel.: 06 30/540-75-39 A-1988

Dance Tuning Disco eladó! Tel.: 06 70/455-11-00 A-1951 Széchenyi utcában 61 m2-es, II. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06 30/682-00-13 A-1949 Belvárosban családi ház reális áron eladó. Tel.: 06 30/999-81-88 A-1704 Szegeden panellakás eladó. Tel.: 06 70/408-08-10 A-1887 Belvároshoz közel 2 generációs családi ház a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-1838 1 szobás felújított lakás a volt ÁMK-val szemben eladó. Tel.: 06 30/936-13-42 A-1843 3 szobás, 73 m2-es, III. emeleti lakás eladó. Tel.: 06 70/38-74-948 A-1917

Eperd utcában 4-es Társasházban 3 szobás teljesen felújított lakás garázzsal eladó. Tel.: 06 30/364-90-94 A-1918 Felsővárosban eladó 175 m2-es egyedi építésű családi ház, 95 m2-es lakható szuterén. 2-2 fürdőszoba, konyha, garázs, parkosított udvar. Ár: 25 M Ft. Tel.: 06 70/337-17-33 A-1919 Tompán ház eladó. Tel.: 06 70/77-15-079 (15-18-ig) A-1936 Pozsony utcában lakás eladó. Csere érdekel. Tel.: 06 30/424-86-06 A-1938 Kiskunhalason a Kölcsey utcában 597 m2-es építési telek, Gózon u. 8. szám alatt családi ház költözés miatt eladó. Tel.: 06 20/982-61-68 A-1942 Kiskunhalason Károly utcában gázfűtéses, kis családi ház áron alul eladó. Tel.: 06 20/227-40-10 A-1989 Felsővárosban 2 szobás összkomfortos, sátortetős ház, melléképületekkel, parkosított, kemencés udvarral, gondozott szép kerttel eladó. Ár: 7 M Ft. Tel.: 06 20/476-89-60 A-1990

Üzemképes Suzuki motorom alkatrésznek is eladó. Tel.: 06 30/571-82-31 A-1991

Veterán Mercedes esküvőre kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-1636 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 A-1528 lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (H-P 8-18-ig) A-1992

Angol- és németnyelv-tanfolyamok a Hunkár Nyelviskolában! Vezető tanárok: angol: Vladár Éva, német: Bundity Zsuzsanna. Tel.: 06 30/870-12-54 A-1947 Angol- és olasznyelv-tanfolyamok kezdőknek és haladóknak októbertől tapasztalt tanárokkal a Maximum Nyelviskolában! Tel.: 06 70/776-08-12 (Kovács Anett), 06 70/555-03-79 (Mamlecz Adrienn) A-1993

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Szeptember 24. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 23:00 Képújság Szeptember 25. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Bemutatkoznak a képviselőj. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális m.(ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:00 Kultúrkép – kulturális m.(ism.) 23:30 Képújság Szeptember 26. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális m. (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 00:00 Képújság Szeptember 27. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Megyei Krónika (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság

17:20 Napi Mozaik, Zöld Percek (ism.) 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 19:00 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 19:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 20:00 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 20:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 21:00 Képújság Szeptember 28. vasárnap 00:00 Képújság 14:00 Kiskunhalasi UKSC – Mecseknádasd (férfi kézilabda mérk.) 15:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 16:00 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 16:30 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 17:00 Bemutatkoznak a képviselőjelöltek.(ism.) 17:30 Kultúrkép – kulturális m. (ism.) 18:00 Megyei Krónika (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Kiskunhalasi UKSC – Mecseknádasd (férfi kézilabda mérk.) 22:30 Képújság Szeptember 29. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 13:00 Képújság 17:00 Kiskunhalasi UKSC – Mecseknádasd (férfi kézilabda mérk.) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 153 – Lélekmód (ifjúsági magazin) 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 153 – Lélekmód (ifjúsági m.) (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 153 – Lélekmód (ifjúsági m.) (ism.) 23:00 Képújság Szeptember 30. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 153 – Lélekmód (ifjúsági m.) (ism.) 08.00 Képújság 12:00 153 – Lélekmód (ifjúsági m.) (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk.


Otthon lenni e világban

2014. szeptember 24.

mû-hír

17

Találkozás Székely Tibor kiskunhalasi festõmûvésszel Otthon lenni e világban. Azt hihetnénk, hogy ez oly egyszerű dolog. De nyugtalan világunkban otthont teremteni magunk köré nem könnyű. Lénárd Sándor, a Völgy a világ végén című önéletrajzi könyvében leírja, hogy miként lehet egy európai otthon a brazil dzsungelben, csupa ismeretlen nyelvet beszélő indián között, de ismerjük Tamási Áron sorait is ugyanerről a témáról… Minden esetben kell egy magasabb rendű, spirituális atmoszféra, amelynek láthatatlan falai megteremtik számunkra azt a helyet, ahol otthon érezhetjük magunkat. Székely Tibor ezt az otthonosságérzetet megvalósította életében, és megmutatta a művészetében. A halasi festő tavaly elnyerte a Berki Viola-díjat, amely együtt jár egy képbemutató megrendezésével. E tárlat nyílt meg szeptember 12-én a Csipkeházban. Székely Tibor hosszú alkotói pályafutása alatt ez a festő 26. egyéni kiállítása. A Berki Viola emléke előtt tisztelgő kiállítás alapvetően két kérdést vet fel: milyen az a művészi világ, melyet Székely Tibor oly otthonosra alakított,

és milyen szellemi rokonság köti össze Székely és Berki művészetét? Ha végigtekintünk a kiállítótermen, világossá válik, hogy Székely Tibor most is, mint évtizedek óta, a Halaskörnyéki, pásztori tájak romantikus pasztell képeit festi meg. E tájra jellemző, hogy változatos formáit magányos tanyák, kies nádasok, vizenyős rétek, futóhomokbuckák, borókabokros ligetek és kisebb facsoportok tarkítják. E táj a természet és az ember együttélésének, közös munkálkodásának eredménye. A képek terét, az eget és a földet a pasztellkréta áttetsző vonalai és a természetet lágyan pásztázó fény bársonyosan áttetsző légköre hatja át. A legjobb képe-

ken felvillan a fény kivételes kegyelmi pillanata, amikor rávilágít és felismerni engedi a táj rejtett szépségét, és ezzel együtt a természet és az ember F Székely Tibor és lánya, Boglárka

F A Lóránttfy-kórussal és Rácz-Fodor Katalinnal a megnyitón együttélésének teremtő harmóniáját. Nem csupán a létezés és a felismerés, a meglátás termékeny pillanatai ezek, de Isten jelenlétének élményszerű megnyilvánulása is – mondja Székely Tibor. A festőt gyermekkora óta szoros kapcsolat fűzi ehhez a félvad és mégis gyönyörű vidékhez, amely a város határában még sok helyen él tovább, de ma már alig-alig veszünk róla tudomást. Ez a táj már nem a természet, hanem a földművelés, állattartás és az erdőgazdálkodás helyszíne csupán. Sajnos egyre kevesebben látják meg e tájban a természet és az em-

ber együttélésének harmóniáját. A modern ember úgy vélte, hogy a természetet elég legyőzni, és nem kell a varázslatos, és nem is mindig irányítható összhangot keresni vele. A modernitás kudarcai azonban arra intenek bennünket, hogy tekintetünket ismét egy közös atmoszféra, közös teremtő forma felé irányítsuk. Ezért is aktuális még és ismét Székely Tibor művészete. A másik kérdés Berki Viola és Székely Tibor szemléletének szellemi rokonsága. Mindkettőjük művészetét meghatározták a Halas-környékén tanyai, népi és természeti környezet-

ben eltöltött gyermekévek. Ez alapvetően befolyásolta életük és művészetük értékrendjét is. További közös vonásuk, hogy nézetük szerint a természet, az ember és az Isteni teremtés közössége foghatja csak harmóniába azt a világot, amelyben otthon érzik magukat, és amelyet a teljesség igényével a maguk arcára alakítani igyekeznek. A kiállítást Rácz-Fodor Katalin nyitotta meg, aki elsősorban Székely Tibor briliáns pasztell technikáját emelte ki. Mondanivalója befejezéséül Weöres Sándor A teljesség felé című könyvéből idézett. A költő gondolatai szerint „a képzelet köti össze az időbelit az időtlennel... A képzelet tartalmai nem az időbeli világ tartalmai szerint működnek, hanem az időtlen törvényei szerint.” Mindezt Székely Tibor művészetére vonatkoztatva elmondható, hogy a halasi táj festője a homokdombos vidék festői poézisét, a bájos ligetek mesebeli zenéjét az időtlenség, a maradandó dimenziójába emeli. Azt hiszem, Székely Tibor művészete ennél nagyobb dicséretet nem kaphatott volna. A megnyitón a Lórántffy Zuzsanna Kamarakórus Bárdos Lajos egyik művét énekelte el. Kép-szöveg: Szűcs Károly


18

sport

2014. szeptember 24.

innen  onnan Kirándulás

Ritkán van lehetőségünk szabadidős programot kínálni. Most itt van egy kiváló alkalom, amelyet a Kiskunhalasi Városvédő, Városszépítő Egyesület szervez. Mint Babud László elnöktől megtudtuk: október 11-én Budapest a célpont. A résztvevők megtekinthetik a parlament látogatóközpontját, a felújított Kossuth teret, a Vigadót, a Zeneakadémiát és a Várkert Bazárt is. Aki szeretne részt venni a kiránduláson, az október 2-ig jelentkezhet Babud Lászlónál.

Elmarad

Amire évtizedek óta nem volt példa, az most bekövetkezett. Megszakad egy sorozat, ugyanis a városi kispályás labdarúgó-bajnokság őszi fordulóinak nem találtak helyszínt a szervezők, így kénytelenek voltak lemondani róla. Mint Kazinczi Istvántól megtudtuk: a sorozatra hét csapat jelentkezett, a bajnokság szeptember 22-én, hétfőn rajtolt volna. Csakhogy a házigazda iskola az előző péntek délutánján jelezte, hogy nem áll módjukban helyszínt biztosítani a műfüves arénában. A szervezők lázas keresgetésbe kezdtek, de nem találtak olyan létesítményt, ahol meg tudták volna rendezni a bajnokságot.

Emléktenisz

Három és fél esztendővel ezelőtt tragikus balesetben életét vesztette Baksa László, a Halasi Tenisz Club köztiszteletnek örvendő elnöke. A sportvezető tiszteletére rendeznek egy kupát, amelynek október 4-én az Erzsébet királyné téri sportkomplexum lesz a helyszíne. A párosokat, erősorrend alapján csoportokba osztják majd – kaptuk a tájékoztatást a szervezőktől.

Fociztak

Pályára léptek a Kiskunhalasi FC csapatai is a hétvégén. A lányok a megyei keresztpályás bajnokságban az Arany Bácskát fogadták. A végig kiélezett, feszült hangulatú mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult, a halasiak gólját Törteli Cintia szerezte. Az U14-es fiatalok remek találkozón nyertek rangadót a Soltvadkert ellen. Kiskunhalasi FC-Soltvadkert 4-3, a gólokon Farkas Péter 3 és Fü(jl) löp Martin osztozott.

F A kupa nyertesei

F Csattantak a kesztyûk Több mint száz nevező és színvonalas, jó boksz jellemezte a tizennegyedik alkalommal megrendezett Testvérvárosok Kupáját. A házigazda Halasi Box Club ismét kitett magáért, igaz, ezúttal gyengébb eredményeket értek el a versenyzőik. Mindezekkel együtt sokáig emlékezetes két versenynap volt a Horváth István Sportcsarnokban. A régió legnívósabb és legjobban várt ökölvívó eseménye immáron tizenhárom esztendeje a Testvérvárosok Kupája. A Halasi Box Club évről évre megszervezi a rangos versenyt, amelyre a honi élklubok mellett lengyel, szlovák és vajdasági öklözőket is vártak. Több mint száz nevezés nyomán kétnaposra duzzadt a verseny. A dél-alföldi pofonparti mellett a kupa selejtezőié volt a szombat. Itt lépett szorítóba

Testvéröklök

a halasi Polyákovics Balázs, akinek nehéz ellenfél jutott. A HBC versenyzője nagyon szépen küzdött, de vesztesen hagyta el a ringet. Szépen vette az akadályt viszont Kozma Bea és Hachbold Judit, utóbbi sportoló az elmúlt hetekben csatlakozott a halasiakhoz. A vasárnapi döntőkben aztán izgalmas, remek meccseket láthatott a közönség. Óriási érdeklődés övezte a halasi Fodor Álmos ringbe lépését. A hazaiak bokszolója vírusos megbetegedéséből kilábalva vállalta a küzdelmet és az elmúlt hetek gyengélkedése nyomott hagyott Álmoson. A második menetben kénytelen volt feladni a mecscset. Hachbold Judit viszont hatalmasat küzdött és remek győzelmet aratott. Kozma Bea régi

ellenfelével, Pécsiné Lázár Melindával találkozott. A rutinos, erőteljes ökölvívást bemutató páros nagyon akart, döntőnek bizonyult, hogy Bea „belenézett” Melinda két ütésébe. Mint kiderült: ez volt Bea ellenfelének egyik utolsó mérkőzése, ugyanis visszavonul a versenyzéstől. A színvonalas megméretés végén az eredményhirdetéskor fény derült arra is, hogy a Szabadka nyerte a csapatversenyt. A Csenki Ferenc-emlékdíjat idén a Halasi Box Clubért sokat dolgozó Kozma László és az egykori kiváló, egyik legeredményesebb magyar ökölvívó, Hranek Sándor vehette át. Elismerést kapott legjobb halasiként Kozma Bea is. Kép-szöveg: Jáger L.

Az első fordulóban aratott győzelem óta átok ül a Kiskunhalasi FC felnőtt csapatán, ugyanis megint nem sikerült a pontszerzés. A halasiak a Kalocsát fogadták, a vendégek sem remekeltek, de két góllal a maguk javára döntötték el a mérkőzést. Ideális labdarúgóidőben lépett pályára a két csapat. A Kalocsa volt kezdeményezőbb, és úgy tűnt, hogy a sokpasszos játéka nem ízlett a KFC-nek. A védekezésbe rengeteg hiba csúszott, és nem igazán sikerült megtalálni az összhangot a középpályásokkal sem. Ennek eredményeként a kalocsaiak az egyik megingást kihasználták, és ha Gerner Dániel nem védett volna olyan pazarul a halasi háló előtt, akkor már az első 45 percben kiütötte volna a hazaiakat a lelkes vendégcsapat. A fordulás után az első percekben több lehetőségünk is volt, és élénkebbnek tűnt a csapat. A hibák megmaradtak ugyan, de felcsillant valami remény. A 65. percben aztán egy vitatott játékve-

F Sokat hibázott a KFC

Megcsípett Halas

zetői ítélet után, az asszisztens jelzése nyomán a vezetőbíró elküldte a kispadról Tápai Tibort. A nevezett partjelző egyébként több alkalommal is verbális csatát vívott a kis-

paddal és néhány drukkerrel. A három pont sorsa a hajrá előtt dőlt el, a következő halasi hibát kegyetlenül megbüntette a Kalocsa. Kiskunhalasi FC-Kalocsa 0-2. Az ifjúsági csa-

patnak sem jött össze a pontszerzés, sőt… Kiskunhalasi FC-Kalocsa 0-4. Javítási lehetőség a hétvégén, az Akasztó elleni idegenbéli találkoJL zón lehetséges.


2014. szeptember 24.

Sport

19

Pályán az RFC

innen  onnan

F Minden a szereléssel kezdődik Szárnyakat adtak saját vágyaiknak. Nem mindennapi látványt nyújtottak azok a repülők, amelyek két napon át hasították a Kopolyai út környékén az eget. A halasi 3D-s modellező repülősök látták vendégül sporttársaikat, akik az ország minden szegletéből érkeztek, hogy ellessék egymástól a fortélyokat.

F Ketten indítanak

Szárnyaltak…

Az RC Aerobatic Team, a halasi modellezők meghívására ismét benépesült a Kopolyai út környéke szombaton és vasárnap. A 3D-s modellrepülősök ebben a műfajban a civil szemlélődők számára a leglátványosabb kunsztokat csinálják a gépeikkel. Már harmadik alkalommal látták vendégül a vidéki sporttársaikat a halasiak. Nagypál Gábor szervező szerint mindig jó hangulatban telnek az ilyen összejövetelek. A különleges repülő szerkeze- F Lebegés a föld felett

tek pedig mindig adnak témát a beszélgetésekhez. – Jó alkalom kínálkozik arra, hogy új trükköket tanuljunk, lessünk el egymástól. Ráadásul ideális körülmények között, jó időjárási viszonyok mellett tudtunk gyakorolni az idényre – mondta Gábor. A háromméteres, húszkilós repülők ördögi gyorsasággal hasították a levegőt, pörögtek, forogtak, mentek az orsók és a zuhanások is. A gépeket kezelők pedig boszorkányos ügyességgel kezelték a távirányítókat, így a masinák engedelmeskedtek nekik. A kétnapos tábor során kihasználtak minden pillanatot, egymás után váltották a masinák egymást a levegőben. A 3D-s repülősök szívesen jönnek Kiskunhalasra, mint megtudtuk: máris elkezdték a következő évi összejövetel szervezését. Kép-szöveg: JL

Jöttek, láttak, győztek

Jöttek, láttak és győztek az OB III-ban a Halasi Tenisz Club versenyzői. A csapatbajnokságba hosszú évek után viszszatérő sportolóink valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Ahhoz, hogy feljussanak a második ligába, október 5-én idegenben kell felülmúlni a Budakalászt.

Parádés menetelés után nyerte meg saját csoportját a Halasi Tenisz Club az OB III-ban. Talán még a legoptimistább drukkerek sem gondolták volna, hogy ilyen fölénnyel hozzák az elsőséget. Minden riválist oda-vissza megvertek, ezek közül a két legértékesebb a Szeged kétszeres legyőzése volt. Valamennyi ellenfél kiemelte, hogy a halasiak sportszerűek F Csapategység, tudás diadala volt és remek házigazdák voltak. A csapatban a fi- tin tökéletes ötvözete eredményezte a sikert. 5-én, a Budakalász otthonában kell kiharcolni JL atalos lendület, a tudás, a lelkesedés és a ru- A gárda egy nagy próbatétel előtt áll: október a feljutást az OB II-be.

Zsúfolt, mérkőzésekben, gólokban gazdag hétvégén van túl a Kiskunhalasi Szilády RFC. Mint megtudtuk: a legfiatalabbak a Bozsik-OTP program keretében léptek pályára, és emellett még több bajnoki találkozót is rendeztek. Az U10 és az U11 Nagykátán, a Kölyökliga fordulóiban szerepelt. A 2004-es születésűek a Jászberényt 4-0-ra legyőzték, a gólokon Sörös Balázs 3 és Angyal Kende osztozott. A KLC ellen egy gól nélküli döntetlen volt, majd következett a Gödöllő elleni 3-0-s siker, itt Berta Donát mesterhármast ért el. A Gloriettől 2-1-re kikaptak a halasiak, a becsületgólt Koczka Flórián jegyezte. A nagykátaiak két góllal legyőzték a halasiakat, majd következett egy igen értékes döntetlen a Vasas Kubala Akadémia ellen, Berta Donát vette be az angyalföldi kaput. A 2005-ös korosztály 10-1re verte a Jászberényt (Hideg Máté 4, Pásztor Péter 4, Földi Bendegúz, Kern Martin), a KLC viszont kétgólos győzelmet aratott a halasiak felett. A Gödöllő ellen Molnár Barna és Kern Martin is betalált, így magabiztos volt a győzelem. A Gloriett ellen Hideg Máté szerezte a becsületgólt, a Monor egyetlen, míg a Vasas Kubala Akadémia két góllal múlta felül a remekül küzdő halasiakat. Pályára lépett az U14 és az U15 is az NB II-es bajnokságban. A „kicsik” megszerezték első góljukat Csillag István révén, de ez csak az eredmény kozmetikázásához volt elegendő. Szilády RFC-DAFC 1-7. Az U15 viszont Suhajda Merlin 2, Juhász Péter és Papdi Martin góljával 4-3-ra nyert. Az U17-es megyei bajnokságban Kecel-Szilády RFC 0-6, a gólokat Gyenizse Bence 2, Burszki Zoárd 2, Döbrentei Dávid és Kaszap Attila szerezte. JL


2014. szeptember 24.

Emléktábla a távozó katonáknak Novemberben avatnák fel azt az emléktáblát, amelyet a Halasi Múzeum Alapítvány és a Szent József Katolikus Általános Iskola az önkormányzattal karöltve, közösen tervez megvalósítani a helyi állomás falán. A bronzból készült alkotás annak állítana emléket, hogy 1989 tavaszán Kiskunhalasról indult haza a megszálló szovjet csapatok első alakulata. Kiskunhalas története szempont- dik az a megkeresés, amelyet a jából született meg ez az előter- Halasi Múzeum Alapítvány juttajesztés. Ezzel a felütéssel kezdő- tott el a képviselő-testületnek.

Bay-film Ugyancsak a képviselő-testület dönthet a 630 millió forintos gyűjteményét a városnak felajánló Bay-házaspárról szóló portréfilm elkészítéséről is. Mint megtudtuk: az alkotást a Halasmédia készítené el, Kiskunhalas pedig ezzel is tisztelegne a nagyvonalú felajánlást nyújtó családnak.

Mint kiderült: a civil szervezet és a Szent József Katolikus Általános Iskola közösen készül emléktáblát állítani a vasútállomás város felőli homlokzatára. Az öntöttvas tábla annak tiszteletére készülne, hogy Kiskunhalas volt az a város, ahonnan 1989. április 25-én elindult haza a megszálló szovjet csapatok első alakulata. A helyi pályaudvarról, honvédségi rakodóból gördültek ki a szerelvények. A korabeli beszámolók szerint a 13. páncélos hadosztály egységei hagyták el először az országot, ezzel Kiskunhalas bekerült a világtörténelembe is. Érdekessége volt még a történetnek, hogy Cicciolina, a magyar származású olasz szexszimbólum itt köszönt el a szovjetektől, erről nagy terjedelemben tudósított a korabeli média is. Megtudtuk, hogy az iskolában novemberben lesz egy vetélkedő, amelynek témája a város szocialista kori történelme. A múzeum alapítvány szeretné, ha az önkormányzat 120 ezer forinttal hozzájárulna az emléktábla állításához. JL

mozaik

20

rita ízvarázslata Villámvacsora E heti ajánlatom olyan könynyen elkészíthető, hogy akár kezdő konyhatündérek is bátran belevághatnak a folyamatba. Gyorsan elkészíthető vacsitippekre mindig szükség van. Ez most tipikusan ez tölteléket, a tetejére ütök egya kategória. egy egész tojást. Megszórom kakukkfűvel, és a sütőbe teszem a Tükörtojás zsemlében sütve zsemléket. Mikor már félig kész, szórok rá sajtot és addig sütöm, Hozzávalók: annyi zsemle és to- míg a fehérje teljesen ki nem fejás, ahányan vagyunk, plusz egy héredik. Mikor kész, a tetejét tojás, 2 ek olaj, sonka, kolbász, még sózom. reszelt sajt, kakukkfű, só és bors Variálni bátran lehet, egy-egy ízlés szerint, 1 vöröshagyma karika házikolbászt vagy füstölt Elkészítés: levágom a zsemlék szalonnát is csempészhetünk betetejét. Kiszedem a puha belse- le. A zsemle kívül ropogós, bejét és közben elkészítem a töl- lül puha, kiváló reggeli vagy teléket. 1 tojást felverek, apróra vacsora. felkockázok vagy lereszelek egy Nálunk igazán nagy sikere volt, kisebb hagymát és hozzáadom, elfogyott az utolsó morzsáig. Gailletve teszek bele kb. 2 ek ola- rantálom, Önnél is ez lesz a helyjat, kockára vágott sonkát, só- zet. Egy hét múlva újabb finomzom, borsozom, összekeverem. sággal jelentkezem. Mikor a zsemlébe kanalaztam a Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.