XXIX. évf. 35. szám 2015. augusztus 26.

Page 1

Randalíroztak a főtéren

4.

Elvetélt egy nő a menekülttáborban? 7.

Szüret-elõ: The Carbonfoolsinterjú 11.

tükör

fotó: pozsgai ákos

Halasi

Józsi bácsi a sportban is hetvenkedik Kortalan triatlonisták a halasi versenyen

Írásunk a 18. oldalon

2015. augusztus 26. • XXIX. évfolyam 35. szám•Ára: 195 Ft

Progr am mellé ajánlóklette l

Alapítva 1987-ben


toborzó

2015. augusztus 26.

rita asszony ízvarázslata

Rántott husi Hellászból

Ha nem szeretnénk, hogy a család megunja az étkezőasztalra hétről-hétre visszatérő rántott húst, variáljuk bátran néhány extra hozzávalóval. Ezúttal egy Görögországban nagy népszerűségnek örvendő kiegészítőt választottam... A siker nem maradt el.

Fetával töltött csirkemell

Fotó: Szőri Attila

Érdemes lesz szüretelni

Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé, snidling, 1-2 gerezd fokhagyma, 15 dkg feta- és bármilyen natúr kenhető sajt, só, őrölt fehérbors, liszt, tojás, zsemlemorzsa, a sütéshez étolaj. Elkészítés: a csirkemelleket középen szétnyitom és kiklopfolom. Enyhén megsózom, de vigyázzunk, mert a feta is sós, majd megszórom fehér borssal. A fetát villával összetöröm a krémsajttal, és simára keverem. Apróra vágom a snidlinget, le-

reszelem a fokhagymát, és a sajthoz adom. A töltelékből rakok a csirkemellszeletek egyik oldalára, majd ráhajtom a másik felét. A szokásos módon bepanírozom. Hústűvel összeszúrom, és olajban kisütöm. Ugyanezt a csirkemell helyett karajjal is készíthetjük. Tartsanak velem egy hét múlva is, hiszen újabb finomsággal érkezem majd itt, a Halasi Tükör gasztronómiai rovatában. Rita asszony

Nyárzáró aprók tánca

Augusztus 29-én, szombaton 15 órától Kisasszony Havi Aprók Tánca lesz a Fészekrakó Egyesület és a Pásztortűz Egyesület szervezésében. Ismét várják a 14 éven aluli gyermekeket és szüleiket tánc- és énektanítással, kézműves tevékenységgel, játékkal a Martonosi Pál Városi Könyvtárba (Kiskunhalas, Szövetség t. 11.). A belépés díjtalan.

A szüreti hétvége előkészítése gőzerővel zajlik. Érdemes szabaddá tennie magát mindenkinek szeptember második hétvégéjén, hiszen minden korosztály számára tartogat különleges programokat a Halasi Szüret. A gyerekek számára kialakított népi játszótéren például az alábbi fürdőkuponokat adják ajándékba a megváltott karszalagért cserébe, melynek napi ára 500 forint lesz. Egy percig sem unatkozik majd a gyermek, ha a játszótér programjába kapcsolódik be szüleivel, nagyszüleivel.


2015. augusztus 26.

aktuális

Sok kis honfoglalás kell… Ünnep Kiskunhalason

„Az ünnepen nem csak a történelmi múltunkra, annak egy kiemelkedő korszakára, uralkodójára, vezetőjére kell emlékeznünk.” Vigasztalhatatlanul hullott az eső augusztus 20-án délelőtt, ezért az ünnepi programok egy része átkerült a főtérről a Közösségek Házának nagytermébe. A műsorban az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület működött közre, beszédet mondott Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere. A városvezető szerint Szent István jó példát mutatott, törvényeken alapuló államszervezési képessége ma is példaértékű. Fülöp Róbert kiemelte, hogy belakta, beépítette, megszervezte a honfoglaló magyarok által elfoglalt területeket, alkalmazkodott a körülményekhez és azt elfogadtatta a magyar és az itt élő nációkkal. A polgármester beszélt várospolitikai kérdésekről is. Mint mondta: az ünnepen nem csak a történelmi múltunkra, annak egy kiemelkedő korszakára, uralkodójára, vezetőjére kell emlékeznünk. – Sok kis honfoglalást, sok kis államalapítást kell elérnünk itt, a városunkban. Ezt csak együtt, egymást segítve tudjuk megtenni, időnként figyelmeztetve közössé-

„Kiskunhalas fejlődésének sorsfordító forrásalapja kézzelfogható közelségbe került.” günk vezetőit. Merjünk megnyilvánulni egymás felé és elmondani szándékunkat, összefogni ügyekért és dolgozni azokért. Észre kell venni a lehetőségeinket és merni azokat kihasználva fejleszteni, építkezni, merni azért szövetséget kötni egymással, az állammal, a vállalkozásokkal, intézményekkel, civil szervezetekkel – mondta beszédében a városvezető. Fülöp Róbert beszélt arról is, hogy számos sikert ért el Kiskunhalas az elmúlt időszakban, amelylyel erősödik térségi központi szerepe. Új kormányablak létesült, a városba került a megye jelentős részét ellátó vízszolgáltató központja, a Vári-szakközépiskola lett Bács-Kiskun egyik szakképzési bázisa. Közel 350 millió forintos értékben fejlődtek az iskolák, megszépült a katolikus templomkert, és végéhez közeledik a Jókai utcai szeméttelep újrahasznosítása is. – Kiskunhalas fejlődésének sorsfordító forrásalapja kézzelfogható közelségbe került. Csak BácsKiskun megye 63 milliárd forintos uniós fejlesztési forráshoz jut, ebből az önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek elképzelései válhatnak valóra. Ebből Kiskunhalas és a járás jelentős összegű fejlesztési forráshoz jut, amire megfelelő terveink vannak. Közelít a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal korszerűsítése is – tette hozzá a polgármester. Az ünnepi műsort követően egyházi szertartás következett valamennyi halasi felekezet részvételével. A hagyományoknak megfelelően megáldották és megszentelték az új kenyeret, amelyet utána meg is kóstolhattak a jelenlévők. (Képes összefoglalónk a 20. oldalon.) Jáger L.

fotó: anda péter

Sok kis honfoglalást, sok kis államalapítást kell elérnünk itt, a városunkban. Ezt csak együtt, egymást segítve tudjuk megtenni, időnként figyelmeztetve közösségünk vezetőit – fogalmazott ünnepi beszédében Fülöp Róbert polgármester augusztus 20-án. A városvezető kiemelte, hogy számos sikert ért el Kiskunhalas az elmúlt időszakban, észre kell venni a lehetőségeket és merni azokat kihasználva fejleszteni, építkezni.

Jótékony lecsófőzés Az időjárás keresztülhúzta a szervezők számításait az ünnepi, jótékonysági lecsófőzés kapcsán. Az eső miatt az előzetesen tervezettnél kevesebb ételt főzött Sós Dezső és csapata. Az óriásüst ezúttal a Zenepavilonban kapott helyet, ahol az alapanyagok felhaszná-

lásával készült a lecsó. Kora este kiderült, hogy a Halasi Média és Kultúra Kft., valamint a dzabakusz-csoport kezdeményezésének köszönhetően több mint 120 ezer forint gyűlt össze, amelyet átadnak majd a halasi Semmelweiskórház vezetésének.

Főegyházmegyei tanévnyitó Hamarosan becsöngetnek az iskolákban. A kiskunhalasi katolikus közösséget az a megtiszteltetés érte, hogy az alsóvárosi templom ad helyet majd a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye ünnepélyes tanévnyitójának. Az augusztus 30-án, délelőtt 10 órától kezdődő szentmisét Bábel Balázs érsek tarja majd, a jeles eseményt a Kossuth és a Katolikus Rádió is élőben közvetíti.

Zsolt atya érkezik A hónap elején köszönt el a hívektől egy szentmise keretében Szécsényi Attila káplán, aki a jövőben a mélykúti plébánián szolgál majd. Mint megtudtuk: az igen népszerű Attila atya

pótlásáról máris gondoskodott Bábel Balázs érsek. Szeptember elsejétől Huszák Zsolt érkezik kápláni szolgálatra Kiskunhalasra, mégpedig a kecskeméti főplébániáról.

Köszönetnyilvánítás A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház nevében köszönetet mondok minden gyászolónak, akik dr. Várnai László Polgármester Úr, Városunk felejthetetlen polgára végakaratának megfelelően, adományukkal Városunk Kórháza gyógyító eszközének beszerzését támogatták. Dr. Romhányi Zoltán Főigazgató


kék fény

2015. augusztus 26.

Vádemelési javaslat archív fotó: pozsgai ákos

Fókuszban a sokmilliárdos kárt okozó soltvadkerti takarék A nyomozás adatai szerint 19 milliárd forintos kárt okozhattak a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vezetői, miután 2012ben kiderült, hogy éveken át úgy adtak kölcsönöket gazdasági társaságoknak, hogy semmilyen fedezetet nem kértek cserébe. Hamis váltók, fedezet nélküli hitelek, 72 gyanúsított, többmilliárdos vagyoni hátrány – ez a mérlege a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél történt visszaéléseknek. A hiteleket a társaságok egy része nem törlesztette, így lassan fizetésképtelenné 2012-ben fekete pénteknek minősítették a takarékszövetkezet csődjét vált a takarékszövetkezet. A rendőrség lezárta a vizsgálatot és vádemelést javasolt H. Béla és társai ellen – közölte Papp Judit, képtelen gazdasági társaságok ré- bankszámlákat, ingatlanokat és inaz ORFK szóvivője. szére megfelelő fedezet nélkül. góságokat. A hűtlen kezelés és más Ezekkel az ügyletekkel kapcsolat- bűncselekmények elkövetésének Csaknem húsz méter hosszan sora- rékszövetkezet tevékenységi enge- ban 72 gyanúsított ellen hűtlen ke- megalapozott gyanúja miatt folytakoztak az akták a Nemzeti Nyomo- délyét azonnal visszavonták. Mivel a zelés megalapozott gyanúja miatt tott eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte zó Iroda székházában. A nyomozati gyanú szerint kockázatos hitelezést folyt az eljárás. anyagok több tízezer oldalt tesznek folytattak, ezt a rendőrségi nyomo- A nyomozás során az is kiderült, és a nyomozás iratait vádemelési jahogy az egyik gyanúsított érdekelt- vaslattal küldte meg a Bács-Kiskun ki. A nyomozók 2006-ig visszame- zás is megerősítette. nőleg vizsgálták a takarékszövetke- A nyomozás adatai szerint a pénz- ségi körébe tartozó gazdasági tár- Megyei Főügyészségnek. zetnél történt csalásokat. intézethez köthető visszaéléseket saságok csaknem 5,5 milliárd forint A takarékszövetkezetnek körülA Pénzügyi Szervezetek Állami 2006-ig lehet visszavezetni – olvas- értékben állítottak ki váltókat, úgy, belül 17 ezer ügyfele volt, köztük Felügyeletének (PSZÁF) munka- ható a rendőrségi közleményben. hogy a cégeknek nem volt reális le- több önkormányzat is. Az ügyfetársai 2012 nyarán jelentek meg a A teljes kárérték túlnyomó részét hetőségük arra, hogy azokat lejárta- leket az Országos Betétbiztosítási Soltvadkert és Vidéke Takarékszö- – csaknem 19 milliárd forintot – a kor kifizessék. Egyes váltók ezen fe- Alap kártalanította 30 millió forintig, a rendőrség a napokban zárvetkezet soltvadkerti központi iro- takarékszövetkezet rossz hitelezé- lül hamisak is voltak. dájában, majd bezárták azt. Az em- si gyakorlata által okozott vagyo- A Készenléti Rendőrség Nemze- ta le a nyomozást, összesen 44 gyaberek ezután rohamozták meg a ni hátrány teszi ki. Az eljárás során ti Nyomozó Iroda vagyon-vissza- núsított bankszámláját, ingatlanát, takarékszövetkezet fiókjait, többek megállapították, hogy a pénzintézet szerzési tevékenység keretében 44 egyéb vagyontárgyait zárolták. P. Á. közt itt, Kiskunhalason is. A taka- 119 esetben nyújtott kölcsönt hitel- gyanúsított esetében vett zár alá

Fegyvert találtak

Teljesen tönkretették a főtéri párakaput

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lopás és visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az 52 éves F. István ellen. A férfi augusztus 1-jétől 20-áig több alkalommal – a nyitott ajtón keresztül – bement egy holland állampolgár szanki tanyájába és a házból bútorokat, műanyag székeket, fűnyíró gépet, kézi szerszámokat, elektromos gépeket, kerékpárokat lopott el több százezer forint értékben. A gyanúsított lakásán tartott házkutatás során a kiskunhalasi nyomozók megtalálták a tanyáról lopott tárgyakat, valamint lefoglaltak egy kispuskát, rászerelt céltávcsővel és huszonöt darab 0.22 milliméteres lőszerrel, amelyek tartása engedélyhez kötött, ami azonban F. Istvánnak nem volt. A férfit őrizetbe vette a rendőrség. P. Á.

Fotó: Szilágyi Mihály

A szomszéd tanyáról lopott el több százezer forint értékben használati tárgyakat az a bugaci férfi, akinél a házkutatás alatt kispuskát és lőszereket találtak a halasi rendőrök.

Szilágyi Mihály, a Halasi Városgazda Zrt. ágazatvezetője tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy szombat reggelre ismeretlenek darabjaira törték a Bethlen Gábor térre kihelyezett párakaput. A hűsítő vízpermetet szóró kapu sokaknak nyújtott felfrissülést az elmúlt hónapokban, a kánikula ideje alatt. Úgy tűnik, valakik nem néz-

ték jó szemmel ezt, ezért szombatra teljesen szétverték. A Zrt. ágazatvezetője kérdésünkre elmondta, hogy a megrongált darabokat telephelyükre szállították, idén már nem javítják meg a kaput. Jövő nyárra a tervek szerint átalakítják, modernizálják, és visszahelyezik a főtérre. Szőri Attila


2015. augusztus 26.

beruházás

Újra életre kelt a Fejetéki-mocsár Halason Hatásosnak bizonyult a vízvisszatartásra épített föld alatti résfal, amellyel a Kiskunhalas melletti Fejetéki-mocsarat szeretnék megmenteni a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei. A mocsárban a legmelegebb augusztusi napokon is volt víz, pedig az elmúlt években nyár végére már rendre kiszáradt – számolt be Faggyas Szabolcs, a program felelőse. A Fejetéki-mocsár a Duna-Tisza közi hátság tőzeges mocsarainak egyik utolsó hírmondója, számos védett állat- és növényfaj otthona. Megtalálhatók itt orchideafélék, például a piros madársisak és a hússzínű ujjaskosbor vagy a szintén védett buglyos szegfű és kornistárnics. A Fejeték legjellegzetesebb növényei azonban nem a vadvirágok, hanem a zsombéksás és a védett rostostövű sás, melyek borzas sarjtelepei pont úgy néznek ki, mintha sok-sok pompon nőtt volna ki a talajból. Tavaly ilyenkorra kiszáradt A mocsár területén tavaly ilyenkor száraz lábbal is át lehetett kelni, most azonban nem is érdemes próbálkozni, a tőzeg ugyanis legalább 30 cm vastagságban át van itatódva vízzel. Az állandó vízborí-

tásnak köszönhetően jó éve volt az itt élő békáknak, utódaik zavartalanul kifejlődhettek. A homoki területeken igen gyakori barna ásóbéka lárvájának (ebihal) fejlődése például akár 50-110 napig is eltarthat. Ha eközben élőhelyük kiszárad, akkor az utódok elpusztulnak – összegez- Visszatérő madarak te az elmúlt időszak tapasztalatait Augusztus elejére befejeződött a reFaggyas Szabolcs környezetvédelmi kettyefűzzel sűrűn benőtt területrészakember. szek megtisztítása is, így a felnyíló területeken az elkövetkezendő években Sikerült a vízmegtartás a mára már eltűnt növények nyerhetik A föld alatt szabályozatlanul el- vissza élőhelyüket. A megtisztított részivárgó vizek megtartására szol- szeken most nyílt vizek vannak, ahol gáló vízzáró anyaggal töltött rés- felbukkantak olyan parti- és gázlómafal természetvédelmi alkalmazása darak, melyek korábban nem fordulújdonságnak számít Magyarorszá- tak elő a Fejetéken. Jönnek táplálkozgon. Működését, illetve a talajvíz- ni nagy kócsagok, szürke gémek, sőt, szint változásait négy megfigye- nemrégiben egy gólyatöcs családot is lő kút segítségével folyamatosan megfigyeltek itt, amely egy igen ritka, ellenőrzik. fokozottan védett madárfaj.

Tanösvény is lesz A területen hamarosan elkészül egy 3 kilométer hosszú tanösvény is. Ennek nagy része száraz lábbal járható földutakon vezet a mocsárvilág szegélyén, de egy pallósoron át a mocsár medrét is keresztezi. A tanösvény szabadon látogatható lesz, de aki többet szeretne látni a séta során, annak a természetvédelmi őrök által vezetett túrákat ajánlja a Kiskunsági Nemzeti Park, amely a természetvédelmi szempontból különösen értékes élőhely helyreállítását csaknem 100 millió forintból valósította meg. P. Á.

Lezárult a Jókai utcai hulladéklerakó kármentesítése Lezárult a kiskunhalasi Jókai utcai kommunális szilárdhulladék-lerakó kármentesítése, amely az országban az elsők között kezdődött el és valósult meg 2015 augusztusára. A projektzárón Farkas Dániel alpolgármester hangsúlyozta, hogy a város életében meghatározó beruházás referencia értékkel bír. Arra kérte a halasiakat, hogy óvják és védjék a Halashalomnak elnevezett dombot, ezzel a jövő generációjának megőrizve a környezetünket. A volt szeméttelep 30 éven át működött, amikor 1993-ban végleg bezárták. Az Európai Unió és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával kétfordulós pályázat keretében, a tervezéssel és a kivitelezési munkálatokkal együtt közel 5 év alatt sikerült mentesíteni a lerakó által okozott szennyeződésektől a mintegy 13 hektárnyi területet. A kiskunhalasi önkormányzat a kármentesítési kivitelezésre 1.592.187.870 forintot nyert a KEOP pályázaton, mely 100 száza-

lékban fedezte a megvalósítás költségeit. A ténylegesen felhasznált támogatási összeg 1.483.400.000,- Ft lett. A kármentesítés keretében a teljes, összesen 233 ezer 333 köbméter hulladékot kitermelték és mechanikai előkezeléssel rostálták, átválogatták, majd a potenciális szennyező forrásként azonosítható kommunális frakciót, veszélyes hulladékot és a gumihulladékot a területről elszállították. A több mint 170 ezer köbméter inert és stabilizált biohulladékot a volt lerakó területén létrehozott alsó és felső szigeteléssel ellátott depóniába helyezték el. Az alsó szigetelés a későbbiek során megakadályozza majd, hogy az elhelyezett hulladék közvetlen érintkezzen a talajvízzel és szeny-

nyezze azt. A felső szigetelés pedig a csapadékvíz hulladékanyagba való beszivárgását gátolja. Így a depóniában elhelyezett hulladékból a későbbiek során már semmilyen szennyező anyag nem kerülhet ki a környezetbe. A felső szigetelő anyagot egy méter vastagon takarták be fedőréteggel, amelybe őshonos fűféléket ültettek. A Jókai utcai „domb” az előzetesen tervezettnél magasabb lett, így az északi és a keleti oldalán is mintegy 570 méter hosszan körülbelül 10 méter széles kiegészítő földtámasszal is megerősítették, amely a depónia megközelíthetőségét és körbejárhatóságát segíti elő. A projekt keretében közel 32 ezer köbméternyi felszín alatti vizet is megtisztítottak két ütemben egy komplex víztisztító berendezés segítségével. A depónia körül a korábban hulladékkal teli munkagödrökben ma tisztított – részben felszín alatti víz, részben

csapadékvíz eredetű – víz található, az északi oldalon mintegy 5 hektáros területen 80 cm – helyenként akár 2 méter – mélyen. A déli tó mintegy 3 hektárnyi területen fekszik, 1-1,5 mélységű. A mesterségesen kialakított tavak partvonalán már most vízi növények – sás, nád – és különböző vízi madarak telepedtek meg, változatos zöldterület van kialakulóban. A halasi önkormányzatnak a projektben foglaltak szerint további 5 éven át – úgynevezett fenntartási időszakban – kell megőriznie az elért eredményeket, beleértve a depóniát és a körülötte kialakított, hulladéktól mentesített területen létrejött tavakat –, valamint a környezetvédelmi hatóság előírásai szerint 4 évig rendszeresen ellenőriznie kell mintavételekkel és azok elemzésével a volt lerakó terület környezeti állapotát.


búcsú

2015. augusztus 26.

Az utolsó dal

Talán nincs is annál borzasztóbb, amikor a zenét egy pillanat alatt felváltja a csend, az éneket pedig a döbbenet és a zokogás. Amikor egy hang a levegőben marad, amikor nem szólal meg soha többet a gitár. Amikor egy jellegzetes mosoly beleég a fényképekbe, az emlékeinkbe, amikor soha többé nem lesz ott a keverőpult mellett a kólásüveg. Amikor az imádott pedagógus soha többé nem veszi magához a tanáriban a naplót, amikor nem kér számon, nem dicsér, nem javít. Talán nincs is annál borzasztóbb, ha valakitől el sem tudunk búcsúzni, úgy hagyja itt a világot. Nem beszélhetjük meg vele, hogy milyen jó is volt az előző héten a Judas Priest koncert, meg hogy mekkora bulit csinált a vadkerti sörfeszten a Welcome. Nagyon üres tud lenni egy

színpad, amikor tudjuk, valaki hiányzik onnan. Nagyon. Atti maximalista volt, nem szerette a félmegoldásokat. Mindegy, hogy több ezer fülnek, vagy csak alig száz táncolónak játszott a zenekarral, mindig ugyanazt a szintet hozta. A legjobbat. Élvezte amit csinált, imádott zenélni. Nem mellesleg tudott is….Ő volt a frontember, a Welcome arca. Milyen furcsa még leírni azt, hogy ő volt. Atti! Biztos vagyok benne, hogy már szervezed az új zenekarodat. A Daczi Zsoltit ne hagyd ki belőle… Nánai Attila teljesen váratlanul hagyott itt bennünket, a rivaldafényben állva, zenélve. Ez volt az élete. Alig 53 év adatott meg neki. Nyugodj békében! (Nánai Attila búcsúztatása augusztus 29-én, szombaton 11 órakor lesz a jánoshalmi temetőben.) JL

Búcsú Isten szolgálójától

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Szekeres Mihály atya, aki a kilencvenes évek elején volt Kiskunhalason káplán.Szekeres Mihály 1989. augusztus 1-jén érkezett Kiskunhalasra, és négy évig volt az alsóvárosi templom káplánja. Hitoktatóként sok fiatalt ismertetett meg a hittel a szentírással. Szekeres Mihály nem vallási pályára készült, vadászpilóta szeretett

volna lenni. Huszonévesen ismerkedett meg a Bibliával, mikor sofőrként dolgozott. Mindig azt vallotta, hogy ez mérföldkő volt az életében. Véleménye szerint Istennek minden emberről van egy szép elgondolása és az embernek az a célja, hogy keresse azt. Papként bejárta Közép-Magyarországot, Vácon kezdett, ezután került városunkba. Tőlünk 1993 júliusában került Nógrád megyébe, ahol már plébánosként tevékenykedett. Betegségét mindvégig türelemmel viselte. Megfáradt testét szülőfalujában, Dányban, a katolikus templomban ravatalozzák fel, temetési szertartása augusztus 31-én, hétfőn 10 órakor kezdődik.

A Kiskunhalasi Járásbíróságot is leterhelik a migrációs ügyek Létszámbővítésre lenne szükség a menekültüggyel foglalkozó bíróságokon, mert egyre nehezebb helyzetbe kerülnek – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke. A lapnak nyilatkozó megyei főbíró szerint a rendőrség és a menekültekkel foglalkozó hatóságok mellett a bíróságokat is nagyon leterhelik a migránsokkal kapcsolatos eljárások. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke elmondta: három ponton érintettek a bíróságok ezen a területen. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal közérdekből elrendelheti hetvenkét órára a menekültstátusért folyamodó személy menekültügyi őrizetét. A hetvenkét óra után az illetékes járásbíróságok döntenek az illető őrizetének meghosszabbításról, ha ez szükséges. A többség azonban nem folyamodik menedékjogért, őket a rendőrség idegenrendészeti őrizetbe veszi, szintén hetvenkét órára. Ennek meghosszabbításáról is a járásbírósá­gok döntenek. A feladatot ellátó fogdák azonban túlzsúfoltak, Kiskunhalason csak egy kétszáz-kétszázötven fő befogadására alkalmas intézmény van, ezt most ötszáz fős sátortáborrá bővítették, de még ez sem elég. A menedékjog elbírálása kapcsán született közigazgatási határozatokat is a bíróságokon lehet megtámadni. Ezt a feladatot a közigazgatási és munkaügyi bíróságok látják el. Bicskei Ferenc elmondta, a menekültügyi és idegenrendészeti őri-

zet elbírálása terén a munkateher nagyon megnövekedett. A harmadik ügycsoport még nem ért el a bíróságokig, de ez is be fog gyűrűzni egy idő után. Bács-Kiskun megyében 2013–2014-ben átlagosan ezerötszáz-kétezer volt az őrizeti eljárások száma, ezt azonban a megyében már most elérték – érzékeltette a változást a törvényszék elnöke, hozzátéve, hogy csak július hónapban ötszáz eljárás volt. A Kiskunhalasi Járásbíróságon meg kellett duplázni a létszámot – mondta Bicskei. Azonban nem csupán a létszámhiány okoz gondot, a bírók, igazságügyi alkalmazottak biztonsága miatt is aggódnak. Nem a fizikai bántalmazástól félnek, hanem például a fertőzésektől, hiszen ezek ellen semmilyen védelmük nincs. Elkülönített helyiségekre lenne szükség és a mobil infrastruktúra megteremtésére, hogy akár a menekülttáborokban is lehessen dolgozni. Az embercsempészek elleni eljárások is nagyon megszaporodtak, naponta öt-tíz ilyen esettel foglalkoznak. Egyelőre bírják a terhet, de ez csak az ítélkezési szünet miatt van így, mert a bírók nem tárgyalnak. A fokozódó nyomásra azonban reagálni kell a törvényszéki elnök szerint. Kép-szöveg: P. Á.


2015. augusztus 26.

menekültek

Miért halt meg egy baba a halasi menekülttáborban? Elvetélt egy terhes édesanya a kiskunhalasi menekülttáborban, adta hírül hétfő este a TV2 Tények című hírműsora. A televízió birtokába került angol nyelvű hangfelvételen egy szír nő beszélt a táborban lévő körülményekről. A nő – akinek az elmondottak szerint saját élete is veszélybe került – állítólag csak késve kapott orvosi segítséget. Csak akkor vették komolyan a bajt, amikor a nő már erősen vérzett. Az nem derült ki a híradásból, hogy a terhesség hányadik hetében járt a hölgy és a vetélés feltételezhető háttérokára sem derült fény. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal későbbre ígért tájékoztatást, hogy valóban meghalt-e egy baba a kiskunhalasi táborban és arról is, hogy a TV2-nek nyilatkozó nő állításai megfelelnek-e a valóságnak. A hivatal kedd délelőttre ígért tájékoztatást, de lapzártánkig nem érkezett hivatalos állásfoglalás. Annyit megtudtunk, hogy járványveszély nincs, de járványügyi kockázat van Magyarországon a migrációs helyzet miatt. Ezt jelentette ki hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos. Az ÁNTSZ szerint kielégítőek az egészségügyi feltételek a menekülteknek kialakított táborokban. A menekültek között elsősorban a rühesség és a tetvek okoznak egészségügyi problémát, de a szűrővizsgálaton találtak szifiliszes vagy hepatitis B-s fertőző betegeket is. Nem hivatalos forrásból úgy értesült lapunk, hogy a kiskunhalasi táborban elvetélt egy édesanya.

egyszer kapnak enni és, hogy nem engedik ki őket a táborból. Ez azért van, mert a kiskunhalasi tábor zárt. Innen a befogadó állomásokra tudnak csak tovább menni a migránsok. Egy élelmiszercsomagot kapnak egyébként a menekültek, ami nem egyszeri étkezést jelent, hanem napi fejadagot. Információink szerint fél kg kenyér, méz, lekvár, 4-5 db konzerv található benne. Elégségesek a körülmények Paller Judit országos tiszti főorvos szerint a táborokban a körülményekhez képest elégségesek az egészségügyi feltételek, de nagy a zsúfoltság. „Azt tu-

ségügyi problémát, de a szűrővizsgálatokon találtak szifiliszes vagy hepatitis B fertőző betegeket is. Az ő számuk viszont arányaiban nem magasabb, mint a magyar lakosság körében. A tiszti főorvos szerint Magyarországon nincs járványveszély a menekültek miatt, de járványügyi kockázat van. Ezért nagyon fontos a rendszeres kézmosás. A civil, önkéntes segítőknek pedig a gumikesztyű is ajánlott – mutatott rá a

Meghalt a baba? „Az egyik nő terhes volt és a baba maghalt” – mondta egy nő angolul azon a hangfelvételen, amely a TV2 birtokába jutott, a nő, aki beszélt, azt mondta, hogy próbált segítséget kérni a menekülttábor dolgozóitól, hogy orvost hívjanak, mert már az ő élete is veszélybe került a vetélés miatt. „Csak akkor figyeltek oda és hívtak orvost, amikor a nő már erősen vérzett és felállni sem tudott” – állította a televíziónak a hangfelvételt eljuttató nő. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal későbbre ígért tájékoztatást, hogy valóban meghalt-e egy baba a kiskunhalasi táborban és arról is, hogy a TV2-nek Perák Zsuzsanna önkéntes látja el egy menekült sebét angol nyelven nyilatkozó nő állításai megfelelnek-e a valóságnak. dom mondani, hogy zsúfoltság az van, szakember, aki arra is felhívta a figyelde nyilvánvalóan azok a körülmények, met, hogy a menekültek által hátrahaBörtönben érzik magukat amelyek ilyen tábori körülmények kö- gyott ruhákhoz, tárgyakhoz nem szaA felvétel készítője azt állította, hogy zött léteznek egy kontroll mellett, azok bad hozzányúlni. péntek este egy szír menekült nővel jól tudnak működni. A zsúfoltság makészítette a beszélgetést a kiskunha- gával hozza ezeket a megbetegedése- Egyre több a vérző menekült lasi táborban, aki az ott uralkodó kö- ket vagy plusz kockázatokat.” – fogal- Közben a halasi civil önkéntesek is rülményekről és az aznap történtekről mazott a tiszti főorvos. egyre gyakrabban látnak el a határon szólt. A felvételen a szír nő azt mondlévő, a NATO-drót okozta vérző sebeta, hogy sem az ott dolgozók, sem az Járványveszély nincs, ket menekülteken. Perák Zsuzsanott posztoló rendőrök nem segítettek csak kockázat na, a MigSzol Halas csoport önkénterajtuk és börtönben érzik magukat. A A szakember elmondta: a menekül- sének elmondása szerint a migránsok nő arról is beszámolt a hangfelvételen, tek között a táborokban elsősorban a nem szívesen beszélnek a velük törhogy a menekültek 24 óránként csak rühesség és a tetvek okoznak egész- tént borzalmakról, sorsukról. A pálya-

udvaron már ötödik hete igyekeznek civilek segíteni abban, hogy a migránsok, ha lehet, ne hagyják el a vasútállomást, ne jöjjenek a városközpont felé. Tolmácsok segítségével tájékoztatják őket arról, hogy miként tudnak tovább utazni a számukra kijelölt befogadó állomásokra. Ivóvizet és élelmiszert osztanak köztük, akinek szüksége van rá, ruhát és cipőt is adnak a felajánlásokból. Kép-szöveg: P. Á.

Tiltakozik a Jobbik Tüntetést szervez a Jobbik kiskunhalasi szervezete az újabb halasi menekülttábor építése ellen – jelentette be sajtótájékoztatóján Farkas Gergely. Elmondása szerint a migránsokkal kapcsolatos helyzet miatt számos megkeresés, felháborodás, aggódással teli levél érkezett hozzá Kiskunhalasról és környékéről már korábban is, de a helyzet fokozódása óta megsokszorozódtak ezek a megkeresések. A jobbikos politikus ismét élesen bírálta a magyar kormány migrációs politikáját. A Jobbik ugyan üdvözli a kerítés megépítését, de szerintük a hatékony védelemhez szükség lenne az önálló határőrség visszaállítására is, amit a Jobbik régóta követel. Szeptember elejére demonstrációt szerveznek Kiskunhalason, tiltakozva az újabb épülő menekülttábor ellen. P. Á.


értékmentõ

2015. augusztus 26.

Kulturális utunk Ha egy műalkotás lakótelepre kerül, akkor azt minden nap sokan láthatják. Amikor Thorma János mellszobra jelenlegi helyére, a Bocskai utcára került, a panelházak árnyékába, bizony, voltak kritikák a kilencvenes évek elején. Mára azonban mindenki megbarátkozott azzal, hogy az alkotás éppen ott van, egy tér közepén. Thorma János nagybányai festő nevét múzeum, utca őrzi, éppen ezért volt kézenfekvő, hogy legyen köztéri szobra is. Ez 1992-ben valósult meg, nem is akármilyen alkotó jóvoltából. Tartsanak velünk virtuális sétánk 35. állomására!

Naponta sokan, sokszor elmennek mellette. Aztán van olyan is, aki megáll előtte néhány pillanatra. A hely, ahol Thorma János mellszobra áll, egy forgalmas utca mellett, egy lakótelep közvetlen szomszédságában, egy tér közepén helyezkedik el, a Bocskai utcában. Volt, amikor arról szólt a közvélekedés, hogy ennek az alkotásnak máshol volna a helye. Aztán ezek a hangok is elhalkultak.

Az sohasem képezte vita tárgyát, hogy a jeles nagybányai festőnek ne csak egy közgyűjtemény, múzeum, utca viselje a nevét. A kilencvenes évek elején vetődött fel a gondolata a mellszobornak. Az alkotás folyamatát egy neves művészre bízták, aki ráadásul ezer szállal kötődik Kiskunhalashoz. Barth Károly neje, Moser Ilona művész volt az, aki bronzból és mészkőből elkészítet-

te a mellszobrot. Az avató 1992-ben volt. Érdekesség, hogy a Barth-házaspár a kilencvenes években több köztéri alkotással gazdagította a várost. 1993-ban a főtéri hollós szökőkút, 1994-ben pedig a Csipkeház Kossuth utcai bejáratánál található Csipkevarrók című szobor kötődik a nevükhöz. Ez utóbbi mindössze néhány száz méterre található kulturális utunk mai állomásától. Érdekes-

Orgoványi Anikó:

Nem ragaszkodom sémákhoz

Farkas Dániel alpolgármester és Orgoványi Anikó az ünnepi megnyitón Orgoványi Anikó festőművész és költő. Közel tíz éve volt utoljára kiállítása Kiskunhalason. Akkor a Bibó-gimnáziumban mutatta be festményeit. Most a Himnusz című tárlatával várja a közönséget. A helyszín ezúttal a Csipkeház a Halasi Csipke Közalapítvány és a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. – Bácsalmáson születtem, így Kiskunhalashoz tartoztunk a járáson belül. Jelenleg Szentendrén élek és Pomázon lakom – tudtuk meg Orgoványi Anikótól. – Közel tíz évig voltam a GLOBE országos koordinátora, igazgatója. Amerikából indult a program, Magyarország öt év késéssel csatlakozott hozzá, mégis remek

eredményeket értünk el. A világ 110 országának 18 ezer iskolájából az ötvenes listán 16 hazai középiskola szerepelt. A világelső is magyar volt és a Bibó István Gimnázium is bejutott a TOP 10-be. A kiskunhalasi középiskola tanára, Tóth Piroska vette át tőlem a stafétabotot – mondta kiskun-

halasi kötődése kapcsán a művésznő. Orgoványi Anikónak volt már kiállítása városunkban. Akkor a Bibó-gimnázium aulájában mutatta be festményeit. Ezúttal a Himnusz című tárlatát tekintheti meg a közönség a Csipkeházban. A Himnusz festője öt éve kezdett hozzá a mű megfestéséhez. Jubileumi év volt a 2010-es: Kölcsey Ferenc születésének 220. és Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója. A Himnusz olajfestmény-sorozat 10 táblaképből áll. Hátterük bordó bársony hatású, középen díszítő motívum található, mely „Magyar Mandala” stílusban készült. A művésznő jobb agyféltekés módszerrel megtanulta Kölcsey Ferenc kézírását. Ebben a stílusban, az eredeti helyesírással feliratozta az alkotásokat. A záró kép Erkel Ferenc Himnusz kottájának egy részletét ábrázolja. Orgoványi Anikó ezzel a sorozattal tiszteleg Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc emléke előtt. – A Szentendre Himnusza című ver-

Megnyitó. Orgoványi Anikó kiállításának megnyitóján Farkas Dániel alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. – Nem nagyon találhattak volna szebb és nemesebb alkotásokat ezeknél az ünnepet köszöntve. Orgoványi Anikó művei még közelebb hozzák a közönséghez a Himnuszt – fogalmazott. A zenés irodalmi összeállításban a Faddi Istvánné vezette Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar és Tősmagi Klaudia működött közre. A tárlatot Petőfi Sándor méltatta a Magyar Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának képviseletében. – A mandala kulcsszó. Orgoványi Anikó művei meditatív alkotások. Művészetében organikus egységet képez az intuíció, a konstrukció, a ráció és a hagyomány – fogalmazott.

fotó: jáger levente

Thorma János mellszobra

ség, hogy a kozterkep.hu oldalon a szobor bemutatásánál és helymeghatározásánál a múzeum melletti park szerepel. semet megzenésítette Andorka Péter zeneszerző. Ősszel lesz az ősbemutatója 60 tagú szimfonikus zenekarral, 60 tagú vegyes kórussal és gyermekkórussal is megszólalhat. Több településnek is megírtam már a Himnuszát. Például Bajáét, Orgoványét, Bácsalmásét, Madarasét – árulta el Anikó. A művésznő munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. Bácsalmás Pro Urbe-díjasa. Madaras díszpolgára. A Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom megalapításáért és vezetéséért Példakép díjat vehetett át 2006-ban. Verseskötete Lopózz mellém címmel 2011-ben jelent meg. A magyar bor dala című verse első lett A szőlészet és borászat a képzőművészetben és irodalomban című országos pályázaton. A nyertes díját Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke adta át. Az Esztergom és vidéke társadalmi és kulturális folyóirat 2015/I-es számának főszereplője: Orgoványi Anikó, akinek sikeres pályáját mutatja be a lap. Turcsány Péter, a Kráter Könyvkiadó vezetője akkord-költészetnek nevezi Orgoványi Anikóét. Mik ennek a jellemzői – kérdeztük a költőnőt. – Nem ragaszkodom sémákhoz sem a költészetben, sem a festészetben. Szeretem a változatosságot. Szeretek kipróbálni különböző stílusokat, irányzatokat. Ezek egymás mellett élnek bennem. Hol ezt festem, hol azt, amelyikhez ihletem van. Tervezem a Szózatot is megfesteni – árulta el a művésznő visszakanyarodva a képzőművészethez. A tárlat szeptember első hetéig látogatható. Kép-szöveg: Pál László


2015. augusztus 26.

hirdetmény

HIRDETMÉNY Kiskunhalas Város Önkormányzata a Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete alapján nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában lévő alábbi költségalapú bérlakások bérleti jogának megszerzésére:

A pályázat benyújtására rendszeresített formanyomtatványokat átvenni és azokat benyújtani 2015. augusztus 10-től 2015. augusztus 28-ig lehet a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti központi irodájában. Pályázni csak a „Pályázati adatlap” kitöltésével és benyújtásával lehet. A kitöltött pályázatokat kérjük zárt borítékban, SZEMÉLYESEN leadni központi irodánkban. A pályázati felhívás és a Pályázati adatlap az Önkormányzat hivatalos honlapján a www.kiskunhalas.hu címen letölthető formátumban is elérhető. Pályázatnak tartalmaznia kell: - pályázó személyi adatait, lakcímét - az együttköltözők jövedelem igazolását - büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonában, illetőleg haszonélvezetében nincs beköltözhető lakás, vagy családi ház - a pályázó nyilatkozatát arról, hogy az előzetes egyösszegű befizetésre vonatkozó kötelezettségvállalásának – pályázat nyertesség esetén – az elbírálásban hatályban lévő bérleti díj mértéke szerint tesz eleget - a vállalt egyösszegű befizetés hónapra és pénzösszegben meghatározott mértékét - pályázó maximum három lakásra pályázhat, azokat RANGSOROLVA /a lakás pontos meghatározásával (épület, lépcsőház, emelet, ajtószám megjelölésével)/, - számlakivonatot a pályázat során vállalt egyösszegű befizetés fedezetének meglétéről (lakáselőtakarékosság, vagy más jellegű megtakarítás fedezetként való felhasználása esetén, a megtakarítást kezelő pénzintézet igazolása a pályázó rendelkezésére álló pénzösszegről, illetőleg annak kifizetésének határidejéről) - nyilatkozatot a bérleti jogviszony tartamáról (határozott, de legfeljebb 3 év időtartamra) Pályázati feltételek: A költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások bérletére kiírt pályázaton a.) pályázatot nyújthat be bármely természetes személy, akinek, illetve a vele együtt költöző közeli hozzátartozójának és más, vele együtt költöző személynek nincs a tulajdonában a településen beköltözhető ingatlana, ingatlan haszonélvezeti, vagy más jogcímen használati joga a pályázat benyújtásakor , és b.) aki állandó vagy ideiglenes kiskunhalasi lakóhellyel rendelkezik, továbbá c.) olyan igazolt jövedelemmel rendelkezik a pályázó, illetve a ve-

le együttköltözők, amely biztosítja azt, hogy az egy főre jutó jövedelem összege legalább a mindenkori nyugdíjminimum 150%-a (42.750,- Ft) kell, hogy legyen. d.) Az előzetesen vállalt egyösszegű befizetés ( óvadék ) minimum 3 havi, maximum 12 havi lakbérnek megfelelő összeg lehet,amely a bérleti szerződés megszűnésekor a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba történő visszaadásának biztosítéka. e.) A pályázatok elbírálása során előnyt élvez, aki a bérleti díj vonatkozásában magasabb bérleti díjra tesz ajánlatot. f.) Amennyiben csak egy ajánlat érkezik, úgy a meghirdetett pályázati feltételekkel köthető meg a bérleti szerződés az ajánlattevővel. g.) Amennyiben a konkrétan meghatározott lakásra kettő vagy több pályázó, azonos összegű ajánlatot tesz, úgy közülük az Ügyrendi és Humánpolitikai Bizottság a lakás bérlőjének kiválasztására az azonos ajánlatot tevő pályázók között versenytárgyalás tartását is elrendelheti. A bérleti díjak mindenkor érvényben lévő mértékét Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete hatályos rendelkezései állapítják meg. A hiányosan, olvashatatlanul kitöltött, valamint a valótlan adatokat tartalmazó pályázatok érvénytelennek minősülnek. Érvénytelen továbbá az olyan pályázat, amelyet nem az arra rendszeresített eredeti formanyomtatványon, valamint eredeti formamellékletein, fénymásolatban, illetve a megadott határidőn túl nyújtottak be. Felhívjuk pályázóink figyelmét arra, hogy a benyújtott pályázatok kiegészítésére, illetve az abban szereplő adatok módosítására a pályázati anyagok benyújtási határidejét követően nincs lehetőség! A beérkezett pályázatok elbírálására 2015. szeptember 4. napjáig kerül sor. A pályázók a döntésről írásban értesítést kapnak. A nyertes pályázó az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles az általa vállalt pénzösszeget az értesítésben megjelölt számlára befizetni. A befizetésről szóló igazolás alapján kerül sor a bérleti szerződés megkötésére. Amennyiben a nyertes pályázó a befizetésnek a fenti határidőn belül nem tesz eleget, úgy az adott lakásra a következő legnagyobb összeget vállaló pályázó válik jogosulttá, akinek szintén 8 nap áll rendelkezésére az összeg befizetésére és így a bérleti jog megszerzésére. A pályázat során az együtt költöző és közösen pályázó személyekkel bérlőtársakként (ennek minden jogaival és kötelezettségeivel) kerül a bérleti szerződés megkötésre. A nyertes pályázóval (pályázókkal) Kiskunhalas Város Önkormányzatának nevében eljárva a Halasi Városgazda Zrt. köt bérleti szerződést. A lakásbérleti szerződés tartalmára a Ptk., a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. és Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselőtestületének 35/2011. (XII.21.) Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelete rendelkezései az irányadóak. A pályázattal összefüggően további felvilágosítás kérhető a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti központi irodájában, illetve az alábbi telefonszámon: 77/421-833. Nyitvatartási idő: Hétfőtől Szerdáig 8-15 óráig, Pénteken 8-11 óráig, Csütörtökön ügyfélfogadás nincs! A pályázat ideje alatt lehetőség van a pályáztatott lakások megtekintésére, mely igényt a Halasi Városgazda Zrt-nél kell jelezni. Pályázati határidő: 2015. augusztus 28. péntek 11 óra A pályázat benyújtásának helye: Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. Ügyfélfogadási időben személyesen Kiskunhalas, 2015. augusztus 04.


10 (s)portré

2015. augusztus 26.

Somlai Gábor:

Az úszás az életem, ez jelenti az egészséget

Somlai Gabi bácsival mindig nagy élmény beszélgetni. Amellett, hogy kiváló úszó, volt olimpikon, és 71 évesen is évente 50-60 érmet tempózik össze, még kiváló interjúalany is. Olyan plasztikusan és élményszerűen mesél, hogy szinte ott érzem magam vele az uszodában. Gabi bácsi a napokban tért haza Kazanyból, a senior úszó világbajnokságról, ahol négy számban négy érmet nyert. Azt mondja, neki ez a sport jelenti az életet. Azt is megtudtam tőle, hogy a nagy verseny után egy hét pihenőt engedélyezett magának, de a megbeszélt interjú előtt még lazán leúszott másfél kilométert a strandon.

„71 éves vagyok és sikerült megvalósítani a céljaimat.” } Körülbelül erre számítottál? – Voltak nálam fiatalabbak (mosolyog). Én 71 éves vagyok, úgy érzem sikerült megvalósítani a céljaimat. A következő világbajnokság 2017-ben Budapesten lesz, mondtam az ellenfeleimnek, hogy ott találkozunk. Azt is hozzátettem, Budapest nagyon szép város. Akkor 73 éves leszek, akik most legyőztek, mind itt lesznek akkor is. } Volt idő pihenőre a hazaérkezésed után? – Képzeld, egy hétig nem csináltam semmit. Aztán mielőtt ide jöttem volna az interjúra, kimentem a strandra. Úszikáltam másfél kilométert. Háton, mellen, gyorson, csak úgy a mozgás élménye miatt. Megmondom őszintén, nagyon jólesett.

} Mindig ennyit úszol? (A beszélgetőtárs kifejezett kérése volt a tegeződés. A szerk.) – Nézd, minden világversenyre ugyanannyit készülök. Nyolc hetet. Saját edzéstervem van, ez vezet végig engem. Heti négy alkalommal az uszodában készülök, kétszer pedig a szárazföldön végzek erőnléti edzéseket. Kazany előtt is így volt.

„Eddig nem voltam világbajnokságon egyéniben dobogós.” } Mennyi az ennyi? – Eddig két kilométer volt a napi penzum, de ez szerintem jövőre már csak másfél lesz. } Azért eljutni egy világversenyre komoly szervezést igényel. – Sokat segít nekem egy sporttársam, Csikány Józsinak a lánya, Csilla. Ő a mentorom, mindent megszervez helyettem. Sokat segített most is. } Bár a sportolók nem szeretnek a piszkos anyagiakról beszélni, egy kazanyi út nem lehet olcsó. – Nem bizony. Van egy szponzorom, a Hazai Építőgép Társulást Kft. Egy barátom cége, ő támogat engem. Az ismeretségünk a nyolcvanas évek elején kezdődött, lassan negyvenéves barátság a miénk. Az újságot is elviszem neki, amiben ez az interjú benne lesz.

„Tavaly 57 érmet nyertem, nagy többségük arany volt.”

Gabi bácsi 71 évesen négy világbajnoki érmet nyert } Oroszország nagy, a távolságok sem kicsik. Milyen volt az utazás? – Kérlek szépen, idén is, mint egy éve Montreálba egy török légitársasággal repültünk. Budapest-Isztambul-Kazany volt az útvonal. Háromezer-ötszáz kilométert kellett leküzdenünk. } Kazanyban volt a felnőtt világbajnokság is, a televíziós közvetítésből úgy tűnt, ott semmi sem kicsi vagy kevés. – Én a hatvanas években voltam utoljára az akkori Szovjetunióban. Már akkor is minden nagy volt, ez nem változott. Az ásványkincseknek köszönhetően hihetetlen volt a város fejlődése. A falu, ahol laktunk, a 2013-as Universade-ra épült. Hatezer ember befogadására alkalmas. } Milyen volt az ellátás? – Szavunk nem lehet. Amióta senior világbajnokságra járok, ez volt a legkiemelkedőbb. Ráadásul nagyon

komoly biztonsági intézkedések voltak, amik kissé szokatlanok voltak számunkra. } Például? – Amikor beszálltunk a faluban a buszba, egy szalaggal ragasztották le a kijáratot. Annak sértetlenségét ellenőrizték az uszoda előtt, meg bombakeresővel is átvizsgálták a járművet. Ha minden rendben volt, akkor bemehettünk. } Szerencsére mindig bejutottatok és ezt egy komoly éremkollekció bizonyítja. – Te magad is fogtad az érmeimet, azért van súlyuk rendesen. Az oroszok nem ismerik azt, hogy kicsi, ebből sem spórolták ki az anyagot. Kétszáz méteres mellúszásban ezüst-, 50, 100 méteres mellen és 200 méteres vegyesváltóban pedig bronzérmeket nyertem. Nagyon büszke vagyok, mert eddig nem voltam még világbajnokságon egyéniben dobogós.

} Akkor idénre vége is a versenyszezonnak? – Dehogyis. Szeptemberben Pécsett, majd Linzben versenyzek. Szeretnék további érmeket szerezni. Tavaly 57 medált nyertem, azok nagy többsége arany volt. Idén sem akarom alább adni. Ennek a négy világbajnoki éremnek is külön polcon lesz a helye. } Azt minden egyes beszélgetésünk végén megkérdezem tőled, hogy meddig folytatod, te pedig minden egyes alkalommal azt mondod, még nem hagyod abba. – Marad a hagyomány, most is azt mondom neked, még csinálom. Az úszás az életem és ez jelenti számomra az egészséget. Akkor miért ne folytatnám?

Kép-szöveg: Jáger Levente


2015. augusztus 26.

szüret-elõ 11

The Carbonfools:

Lélekben és testben is készülünk a halasi koncertre A The Carbonfools éveken át koncertezett rendszeresen, hamarosan azonban határozatlan ideig szünetet tart. Budapest és Miskolc előtt Kiskunhalason lép fel idén utoljára az együttes. A bulira a szüreti nagyrendezvény alkalmával kerül sor. A fiúk szeptember 11-én 21.30kor kezdenek a város főterén.

Fotó: Pál László

Fotó: Juhász Gábor

} Júliusban egy nagyszabású budapesti koncerten vendégekkel koncerteztetek. Fekete István: – Elsősorban barátok, párhuzamosan futó zenekarok jöttek el a Barba Negrába. Ott volt velünk a színpadon Puskás Peti a Biebersből, Felcser Máté a Punnany Massifból, Fodor MáriFekete István, Miklós Milán, Pál László, Fehér Balázs, Hámori Benedek és DJ Titusz usz és Toldi Miklós a Magashegyi Undergroundból. Speciális show ré- } Kiskunhalason szeptember 11-én Miklós Milán: – Nyújtok, meg gya„Amikor városi feszszese lehetett a közönség. lesz nagykoncertetek. Milyen re- korolok meg István is. pertoárra számíthat a közönség a } Volt egy rendhagyó koncertetek is, tiválon lépünk fel, aka Porondos dallamok. Lesz-e folyváros főterén? „Ha lélekben ott va- Fehér Balázs: – Van egy 90 perces tatása? Milyen élményeket szerez- kor eljátsszuk szinte az összes slágerünket, Igazából egyetlen mó- tetek a Fővárosi Nagycirkuszban? gyunk, akkor azt tud- műsorunk. don tudunk készülni: lélekben. Ha Fekete István: – Volt folytatása juk nyújtani, ami- lélekben ott vagyunk, akkor azt tud- az EFOTT-on, a Poros dallamok. A klipes számunkat.” ben mi a legjobbak juk nyújtani, amiben mi a legjobbak Barba Negrában meg a vizes (nevet). Koncert előtt eláztunk. Visz- Hámori Benedek: – Nekem az vagyunk. vagyunk.” Titusz: – Ehhez hozzátenném, szatérve a kérdésre: szerintem nem első lemezbemutatóm volt az akváhogy amikor Budapesten, klubokban megyünk vissza a cirkuszba ugrál- riumos koncert. Nagyon pozitív visz} Szinte túl vagyunk a fesztiválsze- játszunk, akkor előveszünk spec- ni, ha erre gondolsz. A Macskafogót szajelzéseket kaptunk. Jelenleg nem tervezünk új anyagot. zonon. Hogyan bírtátok a gyűrő- kóbb dalokat. Oda a saját közönsé- idézve a balettbe. günk jön el. Amikor városi fesztivá- Fehér Balázs: – A cirkusz egy tel- } Vannak más projektek. Ősztől dést? Mivel töltekeztetek? Fehér Balázs: – Minden egyes lon és hasonló helyeken lépünk fel, jesen speckó dolog volt, megismé- mindenki a maga útját járja egy apró pillanattal, ami nem koncert- akkor eljátsszuk szinte az összes slá- telhetetlen. A cirkusz történetében ideig? is az első ilyen alkalom, amikor a Titusz: – A Bëlgával a következő tel telt. Nyáron teljesen benne vol- gerünket, klipes számunkat. tunk a pörgésben. Arra koncent- Miklós Milán: – Nemcsak lélek- Carbonfools és a Fran Palermo ját- lemezükön dolgozunk. Közben van ezer más. Producálok meg írok száráltunk, hogy ez egy szezon, amit ben készülünk, hanem testben is, szott ott. } Tavaly év végén jött ki új lemezetek, mokat ide-oda. teljesíteni kell. Közben arra is fi- gyakorolunk. gyeltünk, hogy jól érezzük magunk, Fehér Balázs: – Nyújt, Milán na- a Carbonbliss. Milyen visszajelzése- Fekete István: – A VUK zeneket kaptatok? Készülnek-e új dalok? karban a testvéreimmel zenélünk gyon sokat nyújt. nagyon. együtt. Ez egy magyar nyelvű, alternatív, modern beatzenekar. Miklós Milán: – Én a Biebers-ben vagyok még. Új dalt hozunk ki, lemezt készítünk. Van még a Jazzékiel, ott gyereket szültünk és nevelünk. Az egész zenekar lebabázott. Fehér Balázs: – Nekem nem lesz semmi most legalább egy évig. Tovább megyek a boldogságkereső utamon. Hámori Benedek: – Én a Tetszhalott nevű zenekarommal fogok próbálkozni töretlenül. Titusz: – Én meg segítek nekik. } Éledjen fel! Pál László A nyáron a Barba Negra Track színpadán játszott nagy sikerrel a The Carbonfools


12 magazin

2015. augusztus 26.

„P”irtó jó buli Szikra Lacival Szikra László pedagógusból lett humorista. Osztályfőnökként idén búcsúztatta el osztályát és maga is elballagott diákjaival. Most már főállásban ontja a poénokat a közönségnek az egykori testnevelő tanár, akit a Rádiókabaréból és a Showder Klubból egyaránt ismerhetünk. Az ünnep előestéjén Pirtón, a Művelődési Házban szórakoztatta a jelenlevőket a Vöröskereszt helyi szervezetének bálján.

Szikra László, Égetőné Ilonka, Ekéné Misándi Klára és Eke Pál – Körülbelül öt éve találkoztunk Lacival. A sérült gyerekek javára szervezett jótékonysági estre hívtuk meg a halasi Tiszti Klubba, majd a Szilády Áron Református Gimnázium étkezőjébe egy bálra, mely rendezvény bevételét a Benjámin Lakóotthon javára ajánlottuk fel – idézi fel korábbi találkozásaikat Ekéné Misándi Klára szervező. } Milyen emlékeket őrzöl Kiskunhalasról? – kérdeztük Lacitól. – Nagyon jókat, nagyon szeretek Kiskunhalasra járni. Kláriékkal, mondhatjuk, már barátság fűz össze. Volt, hogy meg is látogattak kicsiny otthonomban. Főztem nekik babgulyást. Azóta nem jöttek (nevet). – Azóta nem jártunk arra – pontosít Klári. – Ja, jó, bocsánat – mentegetőzik Laci. Ceremóniamester humorista

radtak. Folytatod a falu életének feltárását? – Persze. Én egy 1300 fős kistelepülésen lakom. Előszeretettel mesélek arról, amit látok, tapasztalok. Érintem a politikát, közéletet, most már úgymond minden megjelenik, de túlnyomórészt inkább a falusi élet a téma. Minden nap elmegyek az elosztóba. } Ez a kocsma? – Igen, én így hívom. Kocsma, kisbolt, ahol alkoholt is kapni. Figye-

„Azt vallom, hogy vidám környezetben jobban megy a munka is. Jó hangulatban sokkal könynyebben teljesítenek.” kon, fesztiválokon. Vannak állandó helyek, ahová előszeretettel hívnak vissza, mint ugye, ide is. A stand up comedy is ott van humoristaként. Mindent humorral fűszerezek. Most már céges csapatépítő tréningeket is szoktam vezetni. Ez tényleg annyira maximálisan leköti az időmet, hogy csak ezzel foglalkozom. } Mikor búcsúztattad el az osztályodat? – Most. Osztályfőnök voltam. Elballagtak a gyerekek és akkor úgy döntöttem, hogy elballagok én is. } Követik ők is a pályafutásodat? – Ajaj, persze. } Gondolom, testnevelésórákon is ment a poénkodás veled. – Természetesen. Azt vallom, hogy vidám környezetben jobban megy a munka is. Jó hangulatban sokkal könnyebben teljesítenek a gyerekek. Persze ők is tudták, hol van a határ, amit nem léphetnek át. Azt is tudták viszont, hogy benne vagyok sok mindenben. Örülnek, büszkék voltak rám. Főleg osztálykiránduláson. Mondták is, hogy a tanár bácsit már Pesten, az állatkertben is megismerik.

} A karriered egyre ível felfelé. A Rádiókabarétól a Showder Klubig szerepelsz műsorokban. Hova tovább? Milyen terveid vannak ősztől? – Mennek a tárgyalások egy másik tévécsatornával is, úgy néz ki, hogy októbertől máshol is feltűnök. Hova tovább? Most már ebből élek. Abbahagytam a tanítást. Amikor legutóbb erre jártam, akkor még pedagógusként is dolgoztam. Hála Istennek, sok a munka. Ceremó- Központi hely az elosztó niamesterkedem lakodalmakban. } A diákokat elbúcsúztattad, a Műsorvezetést is vállalok falunapo- szomszédok viszont veled ma-

lek, jegyzetelek, beszélgetek. } Milyen témák foglalkoztatnak? – Most nagyon sok minden van a fejemben, csak le kellene írni. Házassági évforduló, férfi-nő kapcsolatok, ilyesmik. } „P”irtó jó bulit ígértél a közösségi oldaladon, ami nekem nagyon tetszett. Milyen műsorral érkeztél? – Az az igazság, hogy én nem tervezem el előre, mit fogok mondani. Elkezdem. Persze vannak jól bevált poénok. Megnézem, melyiket szereti jobban a közönség és abba az irányba megyek. Volt egy kívánsága Klárinak. – Igen, kértem hogy nyaralás legyen! A vízi sízős történetét, élményeit mesélje el! – veszi át a szót Klári. } Én a szomszéd nénis mellé állok. – Abból vannak új történetek is bőven. Szomszéd Marika néniről beszélek.

} Ő is figyelemmel kíséri az eseményeket? – Nem hallotta még. Nem mondjuk meg neki, mert kapnék a sodrófával. Előrevivő szabadság } Mennyire jellemző rád, hogy beépíted a műsorodba a helyiekkel folytatott humoros beszélgetéseidet? – Ez természetes. Azt szeretem, ha interaktív a műsor, ha beszólnak egy kicsit. } Be mernek szólni neked? – Be, persze, hajaj, szeretem is. Kérdezték tőlem egy falunapon, mennyire szoktam megsértődni, mert tavaly volt egy fellépő, akinek beszóltak, ő pedig 10 perc után azt mondta, hogy így nem csinálja tovább. Szerintem meg ez viszi előre az egészet. Sokkal jobb, ha nem egy sémát követünk. – Ahogy Hofi is szabadon kezelte a humort – veti közbe Klári. – Igen, ő a legnagyobb – mondja Laci. } Kikkel vagy jóban, baráti viszonyban a Rádiókabarétól, a Showder Klubtól? – Mindenkit ismerek. Hála Istennek, nagyon jóban vagyok sok mindenkivel. Ihos Józsival, Maksa Zolival, Aradi Tiborral, Varga Ferivel mondhatni heti vagy mindennapos kapcsolatban vagyok. Trabarnát tudnám még említeni. Nagyon csípem a búráját mind emberileg, mind humoristaként. Amikor találkozunk valahol, mindenkivel elbeszélgetünk. Figyelünk és hülyéskedünk egymással. Kép-szöveg: Pál László

Zeneiskolai felvételi A kiskunhalasi művészetoktatási intézmény szeptember 2-án és 3-án (szerdán és csütörtökön) 14-től 17 óráig pótfelvételit tart szolfézs, előképző szakokra. A gyerekeket szülői kísérettel várják. L. M. A.


kultúra 13

2015. augusztus 26.

Telt házas operett- és musicalgála Kisszálláson A Fővárosi Operettszínház művészei, Peller Anna, Szabó Dávid és Kocsis Dénes szórakoztatták a közönséget az augusztus 20-i ünnep estéjén Kisszálláson, a Művelődési Házban. Másfél órás koncertjük repertoárját a műfaj legnagyobb slágereiből állították össze. A közönség ízelítőt kaphatott többek között a Szentivánéji álom, a Csárdáskirálynő, a Szép nyári nap és a Fame című zenés előadásokból. A népszerű dalokat velük együtt énekelték kicsik és nagyok, a gyerekek még tánctudásukat is próbára tehették a színpadon. Kép-szöveg: P. L.

Humorral fűszerezett vigasság Pirtón

A hagyományokat követve idén is az ünnep előestéjén szervezett bált a pirtói Vöröskereszt. Nótaszó, diáktánc, humor és muzsika várta a közönséget a Művelődési Házban és a téren. Sztárvendégként Szikra László, a Rádiókabaré humoristája ontotta a poénokat. Meglepetésként Luigi, a Nóta TV népszerű énekese is betoppant. A megjelenteket Kiss Tünde a közönséggel. A műsorban fellé- rábbi években is tették. Ilonka az képviselő köszöntötte. Beszédében pett Égetőné Ilona és Eke Pál. Ott, ahol zúg az a négy folyó című ünnepi gondolatait osztotta meg Mindketten nótáztak, ahogy a ko- dalt énekelte egyedül, zenei kíséret

Krammer Róbert

nélkül. Utána közösen adták elő a Hajmási Péter, Hajmási Pált. Később a Befogom a lovam zöldre festett kiskocsimba magyar nótát és egy csárdást Halljátok, cigányok címmel. Szintetizátoron Krammer Róbert játszott. A folytatásban pirtói iskolások, Szabadiné Eke Beáta tanítványai táncoltak. Produkciójuk olyan sikert aratott, hogy a közönség ráadást követelt tapsával. Őket követte a színpadon Szikra Laci humorista nagy sikerű, másfél órás előadásával. Az éjszaka folyamán énekelt még Luigi, aki rendszeres fellépő a Nóta TV műsoraiban. A bulizóknak Deli Zsolt és Deli Roland szolgáltatta a talpalávalót. A bált a pirtói Vöröskereszt valósította meg támogatók segítségével. – A kedd esti bál is jól sikerült, minden óriási volt. Nagyon köszönjük a sok támogatást, mert csak így tudtuk megvalósítani – fűzte hozzá Ekéné Misándi Klára szervező. Kép-szöveg: Pál László

Kiss Tünde képviselő


14 határok nélkül Thea Soti pályája a Vajdaságból Budapesten át Németországba vezetett. Előadóművész, szerző, ahogy magát jellemzi: kísérletező típus. Erről a helyiek is meggyőződhettek szombaton este a Square Cafe teraszán. Az énekesnő premier szólókoncertjét a Jazzvacsora Kft. és a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezte a főtérre. } Voltál már Kiskunhalason, egy Jazzvacsora-esten. Milyen kapcsolatokat ápolsz itt? – Főleg Zádori Jácinttal ápolom a kapcsolatot, akit mint Kiskunhalas kulturális donja tartom számon. Mindig nagyon inspirál, hogy mekkora energiával, odaadással és szeretettel áll e programok mellé. Ez az egyik fő oka, ami miatt gondolkodás nélkül azt mondtam, jól van, csináljuk. Valami jó lesz abból, ha együtt dolgozunk. Ezt a kapcsolatot ápoljuk. Nagyon sokat nem voltam erre, mert szinte alig járok haza, sajnos. Kétszer-háromszor évente. Akkor is rögtön a Vajdaságba utazom vagy pedig Budapestre koncertezni vagy valakivel találkozom. Barátság } Két nappal korábban énekelt Kiskunhalason Molnár Emese, aki nagy szeretettel említett téged. – Igen, tudok a csütörtöki koncertről. Nemcsak tartjuk a kapcsolatot Emesével, hanem az egyik legszebb kapcsolat az életemben: emberi, zenei és főleg baráti. Azok egyike, akivel nem számít a távolság és az idő, mindig ugyanabban a hangulatban és ugyanazon a ponton folytatódik a beszélgetés. Hála Istennek, a facebook, a chat, a skype, az instagram segítségével tudunk beszélni. Követem kisfiának, Márkónak a növekedését. Van, amikor napi kapcsolatban vagyok Emesével, küldjük egymásnak, amit csinálunk: képet,

2015. augusztus 26. Thea Soti:

Mindig vágyom az új inspirációra

kai kalimbával történt, teljesen más megszólalásban. Igazából a kísérlet } Úgy tudom, az utóbbi időben Né- izgalma bennem abban van, hogy metországban élsz. Mi vitt téged oda? vajon megérkezik-e ennek az öröme – Elsősorban az, hogy mindig vá- azokban, akik ülnek és hallgatják. gyom új inspirációra, új ingerekre. Így érkeztem meg Berlinbe, ak- Énekes és hangszer kor még nem feltétlen a zene miatt, } Szerző is vagy. Milyen témák foghanem egy kulturális ösztöndíjjal. lalkoztatnak téged mostanság? Tavaly fejeztem be a négyéves Ze- – A kompozíció, koncepció engem neakadémiát jazz ének szakon Han- nagyon foglalkoztat, mint énekes. noverben. Most továbbviszem a jazz Amikor négy-öt éve énekel az ember tanszakot, a mastert fogom befejez- jazz standardokat, tipikus literatúrát, akkor elkezd azon gondolkodni, hogy ni jövőre a kölni Zeneakadémián. } Mi a legnagyobb változás, amit jó, de hát én egy hangszer is vagyok. észrevehet a halasi közönség a Ez nyilván egy hatalmas technikai kihívás a többi hangszerhez képest. zenédben? – Remélem, hogy egyik részről Ilyenkor nemcsak egy témát énekel az semmi. Ugyanolyan szeretettel va- ember, hanem kísér egy másik hangzenét, hangot, filmet. Épp, ami jön. gyok itt, mint akkor. Ugyanolyan szert. Ritmust kreál például egy isNagyon-nagyon fontos ember az szeretettel zenélek, bár lehet, most métlődő szóból. Ez az egyik nagy kiéletemben. Vele nemcsak megosz- még jobban szeretem azt, amit csi- hívás jelenleg az életemben úgy a tom, ami jó meg rossz, hanem gon- nálok. Elsősorban az a változás, szólóprojektben, mint bármilyen feldolatcserét ápolunk nagyon magas hogy ide most zenekar nélküli kísér- állásban. Például az új triómban szaxofon, dob, illetve ének van, ami nem klasszikus felállás. Ugyanazok a kérÉn egy hangszer is vagyok. Ez az egyik nagy dések foglalkoztatnak, mintha nagykihívás jelenleg az életemben úgy a szólópro- zenekarra komponálnék. A másik: hogyan lehet a szabad improvizácijektben, mint bármilyen felállásban. ót megszerzett zenébe beleilleszteni, hogy az organikus egységet adjon. és szép színvonalon. leti projekttel jöttem fellépni. Ez az Kezdek most már magamhoz közel ér} Hol találkoztatok? első ilyen szólókoncertem. Szeretek ni. Szeretném azokat a történeteket is – Nagyon pontosan emlékszem kísérletezni saját magammal, a saját megénekelni, amik mások számára is arra a mozdulatra, ahogy Emesét hangommal, hangszínemmel, ének- fontosak lehetnek. Olyan, mint a délmegismertem. A Kőbányai Zenei kel, szavakkal, zörejekkel, kacajok- vidéki háború. Nem feltétlen a szerelStúdióban tanultam anno jazz zon- kal, történetekkel. Olyan produkciót mes dalok érdekelnek. Lehet azonban gora szakon, ő meg éneken. Meg- készítettem most elő, ami nagyon- azt is találni a repertoárban. Kérdés, fordult egy lány az évnyitón, ahol nagyon személyes és intim. Amikor mi az, hogy haza. Főleg, mióta az emaz ember általában kicsit kellemet- a quartettel voltam itt, kicsit klasz- ber nem otthon van, ez felerősödik, lenül érzi magát. Rám nézett nagy szikusabb vonalat képviselve pop és átértékelődik. Azt hiszem, ez egy fonszemekkel és nyugodtságot árasz- jazz dalokat adtunk elő. Akkor is je- tos témája a daloknak. Fontos téma a tott magából. Akkor én is megnyu- lentkeztem saját kompozíciókkal törékenység, az intimitás, a határpongodtam, hogy itt nem lesz baj. Így úgy, mint most. Pár jazz standar- tok, amikor az ember felad vagy odaismertem meg Emesét. Aztán per- dot is hoztam. Az előadásuk azon- ad valamit magából, vagy átalakít vasze rögtön elkezdtünk beszélgetni és ban ezúttal élő elektronikával, kis lamit magában. Kép-szöveg: Pál László azóta is ezt tesszük. cimbalmokkal, harangokkal, afriPremier Halason

Ethnokor Halason

Bakos Árpád, Pálfi Ervin, ifj. Kucsera Géza és Miroslav Jovančić

Ősszel immár ötödik alkalommal ad otthont városunk a Szabadkai Kulturális Napoknak. A vajdasági Ethnokor együttes szeptember 3-án 19 órakor koncertezik a Közösségek Házában a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A zenekar tagjai Bakos Árpád (fuvola, koboz, ének), ifj. Kucsera Géza (billentyűsök és szaxofon), Miroslav Jovančić (hegedű) és Pálfi Ervin (nagybőgő, gitár, ének). Az együttes vendégszerepelt már a művelődési központban és egy alkalommal a Hősök ligetében szervezett Borudvarban is jókedvre derítette a közönséget muzsikájával. Repertoárjuk különböző zenei stílusok ötvözése a tradicionális népzenével. Kép-szöveg: P. L.


sport 15

2015. augusztus 26.

Az eső sem ronthatta el a Championátust

röviden

fotók: kovács iván

Dobócsúcsok

Dorka aranyérmes volt

Fűzér Gábor a negyedik helyen végzett

Jó döntésnek bizonyult, hogy tavasszal jelentős összeget áldoztak a korábbi melegítőpálya felújítására, ugyanis a csütörtöktől vasárnapig tartó országos versenyen komoly szerepe volt ennek a területnek. A négy évszakos használatra kialakított pálya tökéletes volt a folyamatos esőzés ellenére és kiválóra vizsgázott, a szervezőkkel együtt. Külön öröm még, hogy póni kategóriában halasi nyerte a Championátust. Több mint félezer rajt, négy napon át ismét Kiskunhalasra figyelt a honi lovasszakma. A Championátus Döntő és Országos Minősítő Díjugrató Verseny házigazdájaként jól vizsgáztak a halasiak. Pedig nem volt könynyű dolguk, ugyanis az időjárás, a szakadó eső minden előzetes számítást keresztbehúzott. A centerpálya ősgyepje nem bírta a csapadékot, ezért komoly döntést kellett meghoznia Juhász Tibor versenymenedzsernek és Rózsahegyi Róbert

versenyigazgatónak. A tavasszal felújított, immáron négy évszakos használatra alkalmas melegítőpálya lett a futamok helyszíne. A döntés beigazolódott, ugyanis az a terület kiválóra vizsgázott. Megérte a komoly öszszeg és a befektetett munka, amelyet a renoválásra fordítottak a májusi Grand Prix előtt. Aki pedig kilátogatott a négy nap során a Lovasiskolába, az nem csalódott. Az utánpótlás és a felnőtt versenyzők is garantálták a jó szórakozást. Külön öröm, hogy

a komoly tradíciókkal bíró Határőr Dózsa is adott egy bajnokot. Rózsahegyi Dorka Toscana nyergében a póni Championátus elsőségét szerezte meg érett, ügyes lovaglással. 2015-ben az utánpótlás Championátus bajnoki címét Nevelits Laura szerezte meg Kaland nyergében. Az A/2* vadászugratásban a halasi Fűzér Gábor Qeenie nyergében negyedik, míg Weinhardt Virág (Bognár Jen Cor) az ötödik volt. A B1/C nyitott számban Tuska Pál Veganum Báróval a második helyet szerezte meg. A B1/A kezdő lovasok között a halasi Dunai Kovács Lilla (Zarándok) a Kiskunhalasi LTSE színeiben második, míg Forgó Fanni (Diolen) a Kiskunhalasi Lovasbandériumot képviselve harmadik helyen végzett. J. L.

Jagodics Zsolt jól kifogta

Másodszor is

Úgy tűnik, hogy jól elkapta a fonalat a Kiskunhalasi FC a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Kiskőrös elleni siker után idegenben a Bácsalmás volt az ellenfél. A három pont sorsa a 83. percben dőlt el, ekkorra Gomez Mesa Daniel talált be. Bácsalmás-Kiskunhalasi FC 0-1. Folytatás szombaton, 17 órától, hazai pályán a Kunszállás lesz az ellenfél. Megszerezte első győzelmét a megyei III. osztályban szereplő KFC II-Spartacus. A halasiaknak a városi sportpályán a Tabdi volt az ellenfele. A hazaiak 5-3-ra nyertek, a gólokon Farkas Tamás 4 és Tóth Tamás osztozott.

Gólzápor

fotó: pozsgai ákos

Hatvanesztendős idén a Sóstó Sporthorgász Egyesület, ennek a jeles évfordulónak az egyik legjelentősebb versenye volt a Halasi Hetek Fesztivál Kupa, amely évek óta népszerű megméretés volt a halvadászok számára. Augusztus 20-án nemcsak a pikkelyesekkel, hanem az időjárással is meg kellett küzdeni a pecásoknak. Már reggelire is finom falatok várták a nevezőket, akik félszázan vállalkoztak a megméretésre a nemzeti ünnepünk és az egyesületi szülinap apropóján. A hangulatra nem lehetett panasz, de a nap nem akart kisütni. A Haldorádó jóvoltából minden nevező egy horogkészlettel és egy doboz damillal gazdagodott. A folyamatos esőzés kinek szerencsét, kinek pedig balszerencsét hozott. Persze ezúttal is volt olyan horgászhely, amelyet elkerültek a halak, de többen

Tata adott otthont a hétvégén a Speciális Dobószámok Világbajnokságának. Kiskunhalasról ketten, dr. Jerémiás Attila, valamint Pásztor Gergely vett részt a rangos megméretésen. Mindketten remekül szerepeltek – kaptuk a hírt. Jerémiás Attila Shotoramaban, ami helyből súlylökést jelent különböző nehézségű súlyokkal, összesítve 54,74 méteres teljesítménnyel aranyérmet nyert. Kőlökésben 10,5 méterrel a második helyen végzett. Pásztor Gergely az aktív korosztályban versenyzett, mégpedig nem is akárhogyan. Gránáthajításban 60,59 méterrel volt első, ugyancsak aranyérmet nyert 56,5 méteres dobással nyeleslabdavetésben. Golyóhajító hárompróbában a 66,47 méteres teljesítmény a második helyet jelentette Gergely számára. Shockorama versenyszámban 64,74 méterrel a második legjobb volt.

szákoltak amurokat, pontyokat is. Köztük volt Jagodics Zsolt (képünkön) is, akiről a mérlegelésnél kiderült, ő lett a verseny győztese. A második helyen Kránicz Jó-

zsef, a harmadikon pedig Mozgai Sándor végzett. A verseny végén finom birkapörkölt várta a pecásokat, akik jó kis versenyt szerveztek. J. L.

Bemutatkozott az NB II-ben a Kiskunhalasi Szilády RFC U17-es és U19-es csapata. Az ellenfél az akadémistákkal felálló Hódmezővásárhely volt. Az U17 korosztálynál egy évvel fiatalabb halasiak Vincze Imre révén vezetést szereztek, de utána az ellenfél került fölénybe. A vendégek megérdemelten arattak fölényes győzelmet. Szilády RFC-Hódmezővásárhely 1-9. Az U19 is pályára lépett a vásárhelyiek ellen. Itt is megmutatkozott az életkor- és felkészültségbeli különbség. Szilády RFC-Hódmezővásárhely 2-8, a halasi gólokat Honfi Benedek és Tóth István szerezte.


16 hirdetés

2015. augusztus 26. 2 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 20/92-67-786 A-731

Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu email címen lehet. A-160

Mátyás téren 13 m2-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 20/92-67-786 A-732 Újszegeden a Fésű utcában két szobás lakás kiadó. Tel.: 06 30/228-20-60 A-732

Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-631 A Kiskunhalasi Gólyafészek Református Óvoda kreatív, lelkes, diplomás óvodapedagógust keres. A személyes meghallgatásra jelentkezni a kiskunhalas@reformatus.hu email címre küldött önéletrajzzal lehet. A-650 Ügyvezető mellé asszisztenst keresünk az alábbi feltételekkel: pénzügyi, jogi ismeretek, lehetőleg pénzügyi végzettség, tárgyalóképes angolnyelv-tudás, B kategóriás jogosítvány, jó számítógépes ismeret (Word, Excel), nagy munkabírás, terhelhetőség. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal az: allaskeres2015@gmail.com email címen. A-444 Munkatársak jelentkezését várjuk műanyagfeldolgozóüzemünkbe. Gépész, gépkezelő; kisegítő, csomagoló; anyagválogató, tisztító; raktáros. Fényképes önéletrajz: info@rollo.hu A-656 Ben Joe Sörözőbe pultost keresek. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, telefonszámmal a benjoepub@gmail.com email címen lehet. A-657 8 éves kislány mellé keresünk bébíszittert Németországba. veronika-grimm@t-online.de A-665 Nemzetközi kamionsofőrt keresünk. Érdeklődni személyesen: Kiskunhalas, Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-669 Kék ABC-be eladót felveszünk. Tel.: 06 70/941-46-00 (8 és 14 óra között) A-705 Németországi munkavégzésre keresünk kőműveseket, vasbetonszerelőket és ácsokat. Jelentkezéseket a következő email címre várunk: urmos.nora@merkbau.hu A-708 Vezető beosztásba gépészmérnök, vagy járműipari főiskolai/egyetemi végzettséggel, legalább 5 év szakmai tapasztalattal, B kategóriás jogosítvánnyal és számítógépes ismerettel rendelkező munkatársat keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az allaskeres2015@gmail.com email címen. A-710 Soltvadkerti műanyagüzembe gyakorlattal rendelkező extruder gépkezelőt és konfekcionáló gépkezelőt keresünk. Jelentkezni munkaidőben. Tel.: 06 20/228-11-04 (extruder), 06 20/521-93-22 (konfekcionálás) A-724 Kertészetbe keresünk megbízható alkalmazottat, hosszú távra, B kategóriás jogosítvánnyal. Tel.: 06 20/988-55-64 (érdeklődni 14-16 óra között) A-725 Mosodai dolgozókat felveszünk! Jelentkezni személyesen: CAR-TEX Halas Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-726 Biztosító kezdési állománycsomaggal, 3 évig kezdési támogatással értékesítőt keres. kiskunhalas.iroda@ gmail.com A-727

Hajat vásárolok 40 cm felett magas áron! Tel.: 06 30/852-63-95 A-640 Szezonvégi kiárusítás 30-50% engedménnyel. Cipődiszkont: Szilády Á. u. 1. A-686 Bontásra autót veszek. www.autobontokalocsa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-687 Használt szekrénysor, étkező, kanapé eladó. Tel.: 06 70/32-12-205

A-733

Raktározás céljára 2-300 m2-es ingatlant keresünk Kiskunhalason. Kertvárosi részen elhelyezkedés előnyt jelent. Tel.: 06 30/914-59-74 A-214 Szegeden panellakás eladó. Tel.: 06 70/408-08-10

A-690

Kisszálláson családi ház eladó. Tel.: 06 30/79-17-123

A-692

Kelebia, József A. u. 195 sz. alatt 77 m2-es családi ház 2877 m2-es telken eladó. Irányár: 2.200.000 Ft. Tel.: 06 70/331-90-40 A-695 Ház eladó a Felsővárosban. Tel.: 06 20/97-65-168

A-697

Hobby telek kis házzal eladó. Érdeklődni este. Tel.: 06 70/339-12-36 A-698 2 generációs családi ház városközponthoz közel a Vas u. 5. szám alatt családi okok miatt, sürgősen, áron alul eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-699 Vállalkozásra is alkalmas 2 szintes családi ház nagy kerttel a Széchenyi utcán a Haldorádó mellett eladó. Az ajánlatokat telefonon várjuk. Tel.: 06 30/410-70-00 A-607 Eladó, elcserélhető 1200 m2 építési telek, és 3458 m2 telek alappal a Kertvárosban I. emeleti 1,5 szobás lakásra. Ár.: 8,3 M Ft. Tel.: 06 20/95-85-132 A-734 Városközponti lakás ár alatt eladó. Tel.: 06 70/417-70-29

A-735

2 szoba komfortos ház eladó a Vörösmarty u. 86. sz. alatt. Tel.: 06 70/420-00-93 A-736 A Felsővárosban kertes családi ház eladó, csere is érdekel. Tel.: 06 30/310-72-76 A-737 Tabdi szélén kis ingatlan, 2000 m2 akácossal eladó. Tel.: 06 70/670-99-25 A-738

Ács szakmunkást vagy segédmunkást felveszek. Tel.: 06 70/207-34-73 A-728 Borotai Takarékszövetkezet Kiskunhalas Kirendeltsége állást hirdet banki ügyintézői munkakörbe. A jelentkezés feltételei: pénzügyi vagy közgazdasági szakirányú végzettség. Befektetési, értékesítési ismeret előnyt jelent. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal személyesen Kiskunhalas, Szent I. u. 3., vagy emailben hajdugabriella@borotaitksz.hu címen. A-729

Idősebb nyugati autót vennék, üzembentartóként, 150.000 Ft-ig, részletre. Havi 40.000 Ft. Tel.: 06 30/880-82-48 A-739

Munkatársat keresünk. Fényképes önéletrajzokat a Szuperburgerbe várjuk. A-730

lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (H-P 8-18-ig) A-1992

Kiscicák ingyen elvihetők. Tel.: 06 30/410-70-00

Banki hitelek és vissza nem térítendő állami támogatások ingyenes ügyintézése. Tel.: 06 30/228-32-94, 06 20/479-67-99 A-740

A-573

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-113 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-114

Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535

A-55

Cigány (lovári) nyelvtanfolyam indul Kiskunhalason a Tiszti Klubban szeptember 18-án. Vizsga januárban. A felkészítő tanár ITK vizsgáztató. Tel.: 06 30/415-97-44 A-741

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK:

Augusztus 26. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság

Augusztus 27. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kult.magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 23:00 Képújság Augusztus 28. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.)

07:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifj. magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifj. magazin (12) 00:00 Képújság

Augusztus 29. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeks. (ism.) 18:00 PONT – ifj- magazin (12) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult- ma- (ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság Augusztus 30. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – m. (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.)

20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Augusztus 31. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. magazin (12) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifj. magazin (12) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság

Szeptember 1. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Anyakönyvi hírek Születtek: Polgár Karolina (Ónodi Szilvia) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Kohout Dávid és Bodnár Barbara, Deli Attila és Szabó Zsuzsanna, Szabó Miklós és Kókai Adrienn, Nagy Emőd Viktor és Kovács Zsófia Elhunytak: Kolompár Ferencné Kolompár Erzsébet (Kiskunhalas), Sinka Zoltán (Kiskunhalas), Hunyadi Lászlóné Szombathelyi Mária (Kiskunhalas), Bérczes Imre László (Kiskunhalas), Tóth Károlyné Tóth Erzsébet (Kiskunhalas), Kelemen Józsefné Makra Irén (Kisszállás), Kévés Ferencné Ternyák Rozália (Kiskunhalas)


2015. augusztus 26. HIRDETMÉNY A Halasi Városgazda Zrt., mint Kiskunhalas Város Önkormányzatának Vagyongazdálkodója, Felhívást tesz közzé a felsorolt ingatlanok (bérlemények) hasznosítására, az alábbi feltételek mellett: Ajánlatot tehet a természetes személy és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet (a továbbiakban együtt: pályázó). A bérlemény címe:

Bérlemény hasznosítása: A hasznosítási javaslatoknak a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2013-0001 Csipke-városközpont megújítása címmel elnyert pályázat céljaival összhangban kell lennie. Ezek különösen: „Kiskunhalas belvárosi akcióterületének fejlesztése Kiskunhalas város belvárosi akcióterületi fejlesztésének átfogó célja, hogy hozzájáruljon a város és kistérség által megfogalmazott stratégiai célkitűzéshez, miszerint az növelje a város életszínvonalát, illetve az ide látogatók nyugodt és vonzó környezetet találva kikapcsolódásuk színhelyéül válasszák – visszatérő vendégként is – a kiskunhalasi térséget. Ezek alapján a tervezett fejlesztés középpontjában – a halasi csipke, mint világhírű hungarikum, turisztikai vonzerejére alapozva – a belvárosi akcióterületen található összes turisztikai attrakciót erősítő méltó városközponti környezet létrehozása áll. A projekt legfontosabb eleme, a város jelképét jelentő, több mint 100 éves, műemléki védelem alatt álló városháza épülettömbjének felújítása, amely mint építészeti turisztikai attrakció nagymértékben képes befolyásolni a városban élők és az ide látogatók összbenyomását a térségről.” A hasznosítási javaslatok elbírálása során előnyt jelenthet, az alap funkcióhoz köthető egyéb többlettevékenység vállalása, illetve referenciaigazolás. Ajánlattételi határidő: Az ajánlatokat az arra rendszeresített formanyomtatványokon 2015. augusztus 17. napjától, legkésőbb 2015. augusztus 31. (hétfő) 15.00 óráig lehet benyújtani. Az ajánlat benyújtásának helye: Halasi Városgazda Zrt., 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. Ügyfélfogadási időben személyesen Nyitvatartási idő: Hétfőtől, Szerdáig 8-15 óra, Pénteken 8.00-11.00 óra között. Csütörtökön ügyfélfogadás nincs! Az ajánlatok benyújtásának módja: Az ajánlatokat érvényesen benyújtani kizárólag személyesen, az arra rendszeresített formanyomtatványokat kitöltve, zárt borítékban „Belvárosi üzletek” jeligével lehet. A borítékon fel kell tüntetni az ajánlattevő nevét, címét. Hiánypótlásra lehetőség nincs. Az erre a célra rendszeresített formanyomtatványok átvétele (2015. augusztus 17. napjától) és további felvilágosítás kérhető a Halasi Városgazda Zrt. 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. szám alatti központi irodájában, az alábbi időpontokban: hétfőtől , Szerdáig 8-15 óráig, Pénteken 8-11 óráig, Csütörtökön ügyfélfogadás nincs! Az ajánlatok benyújtásának ideje alatt lehetőség van az ingatlanok megtekintésére, mely igényt a Halasi Városgazda Zrt-nél kell jelezni. Telefonos egyeztetés : 77/421-833 számon kérhető. A hasznosítási javaslat kiírója az Nvtv. 13. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a benyújtott ajánlatokat az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja szerint értékeli a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságára tekintettel. Kiskunhalas,2015. augusztus 12. Halasi Városgazda Zrt.

hirdetés 17


18 sport

2015. augusztus 26.

A két legjobb: Horváth Lilla és Petsuk Zoltán

Két keréken sem volt egyszerű

Harmincadik Halasi Hajtás József Nándor, Tabajdi József, Kohout Dávid, a halasi gyökerekkel bíró Asztalos Sándor, Asztalos Máté és dr. Makay Péter is. A mostoha viszonyok ellenére is jó kis verseny kerekedett. A sportolókat nem érdekelte az eső, ők teljesíteni akartak. És teljesítettek is. Abszolútban a kaposvári Horváth Lilla és a Csepel színeiben versenyző Petsuk Zoltán volt a legjobb. Az ő jutalmuk egy-egy kerékpár volt az érmek és a kupa mellett. A halasiak közül Kohout Dávid emelkedett ki a mezőnyből, ő is különdíjat vehetett át. Az első Halasi Hajtás nyertese, az 1986-ban bajnok Vágó Ferenc

Szakadó esőben úszni még hagyján, de utána még kerékpározni és futni is, na az nem semmi sportteljesítmény. A harmincadik alkalommal megrendezett Halasi Hajtás több szempontból is rendkívüli volt. Az időjárás nem volt mindennapi, hatvanan álltak rajthoz és volt olyan a mezőnyben, aki valamennyi hajtáson szerepelt, neki különdíjat adott át az első, 1986-os megméretés győztese.

Kohout Dávid, a legjobb halasi

Tabajdi József és Kaszap Imre is remekelt fotók: pozsgai ákos

Az időjárás nem volt kegyes a szervezőkhöz, ugyanis a jubileumi, harmincadik Halasi Hajtás napján szakadt az eső. Ez a 14 év alattiakat kedvetlenítette el egy kicsit, de négy kamasz így is vállalta a megpróbáltatásokat. Ebben a mezőnyben Soós Gergő nyert, de mi, halasiak is örülhettünk az egy évvel ezelőtt remeklő, egyébként fociban is jó teljesítményt nyújtó Becze Milán volt a bajnok a saját korcsoportjában. Talán még a legoptimistábbakat is meglepte az, hogy a pocsék idő ellenére a Hala-

Víz lent, víz fent

Az első győztes gratulál annak, aki harmincszor indult

si Hajtáson hatvanan álltak rajthoz. A régi időket idéző mezőny a hagyományoknak megfelelően az úszással kezdett, majd jöhetett a kerékpározás, utána a futás. Ott volt a halasiak közül dr. Sándor Antal, Mazzag István, Tóth László, Nagy Jenő, Hegedűs Ákos, Kaszap Imre, Friebert Tamás, Tabajdi

úgy gondolta, hogy megjutalmazza azt, aki valamennyi versenyen szerepelt. Ő a halasi Nagy Jenő volt, aki mind a harminc triatlont teljesítette. A 41-50 évesek között Asztalos Sándor nyert, akinek szintén halasi kötődése van. Kaszap Imre és Tabajdi József is felállhatott a dobogóra. Jáger Levente


szomszédoló 19

2015. augusztus 26.

Kisszállási uradalmi napok Uradalmi napokat tartottak Kisszálláson az elmúlt hosszú hétvégén. Színvonalas programokkal várták az érdeklődőket az augusztus 20-i ünnepségeken. Igazi századfordulós hangulatot idéztek, a volt kisszállási uradalmi kastély letűnt világát keltették életre. Átadták a községi díjakat is, az önkormányzat kitüntetését vehette át többek között Krámli Kinga ismert énekes, a falu szülötte is.

Augusztus 20-án az esős, borongós idő ellenére is sokan összejöttek a település lakodalmas házában, hogy együtt ünnepeljék az államalapítás és az új kenyér ünnepét. Elsőként Bolvári János plébános szentelte meg az új kenyeret, majd Kispál István polgármester ünnepi beszédében arról beszélt, hogy Szent István békét és megértést keresett. – Tisztában volt vele, ha beilleszkedünk a keresztény államok környe-

zetébe, társakat találunk – mondta a település vezetője. Az államalapítás ünnepe egyben Kisszállás falunapja is volt, ahol átadták az önkormányzat idei kitüntetéseit. Oktatási szakmai díjat kapott Skultéti Medárdné, Kisszállás Község Társadalmi és Gazdasági Életének Szakmai díját Kollár János és Harmath Attila kapták megosztva, Sport szakmai díjat kapott Hurton Zsuzsanna,

Szociális szakmai díjat Csamangó Mihályné, Egészségügyi díjat Molnárné Mintál Ildikó, Közszolgálati szakmai díjat Csehó-Kovács Lászlóné. Kisszállás Kulturális szakmai díját vehette át az

országosan is ismert Krámli Kinga énekes, előadóművész, dalszerző. Kisszállás Községért Emlékplakettet és Emléklapot kapott posztumusz díjként néhai Prohászka Szilveszter. Szép hagymányindítóként idén először köszöntötték a falunapok alkalmából a településen élő előző év augusztus 20-át követően született gyermekeket és családjukat is. A falu polgármestere egy-egy szál virággal és egy emléklappal köszöntötte őket. A falunapok színes forgataga ezt követően a művelődési házban folytatódott, ahol Kispál István polgármester köszöntötte a vendégeket és a palotással megnyitották a háromnapos Uradalmi napok rendezvénysorozatot. Kép-szöveg: P. Á.

Traktoros felvonulással ünnepeltek Tompán

Traktoros felvonulást tartottak augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen Tompán, ahol a szemerkélő esőben is nagyon sokan kíváncsiak voltak a látványos eseményre. A több évtizedes traktorok mellett a mai korszerű gépek

is felvonultak a menetben. Az ünneplőknek kevésbé, a gazdáknak azonban annál jobban jött a sok eső, ami még kedvező irányba befolyásolhatja az ősszel betakarításra váró gabonaféléket, zöldséget, gyümölcsöt. A felvonu-

lás résztvevői és az érdeklődők a művelődési házban tartott városi ünnepségen is részt vehettek, ahol a település lakói együtt emlékeztek meg államalapító Szent István királyunkról. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos


2015. augusztus 26.

színesben 20

Ünnepi pillanatok Igaz, nem kedvezett az időjárás a nemzeti ünnep szabadtérre tervezett eseményeinek, a főtér mégis méltó helyszíne lett a halasiak ünneplésének augusztus 20-án. Képes összeállításunk egy-egy kedves kiragadott pillanat, melyből bőséggel a facebook oldalunkon találhatnak Anda Péternek köszönhetően, illetve Szűcs Károly oldalán is csodálatos fotók köszönnek vissza. A 3. oldalon pedig írásos összefoglalót olvashatnak Jáger Levente tollából. Annyi bizonyos, hogy Szent István napjának szép, jövőre is folytatásra érdemes hagyományát teremtette meg Kiskunhalas, illetve a szervező Halasi Média és Kultúra Kft. az idei ünneppel.

A Lorántffy kórus működött közre a városi ünnepségen

Öt éve volt utoljára tűzijáték Halason, 2010-ben Kolontárnak ajánlotta a város az összeget, az idei viszont színpompásra kerekedett

Az ünneplők a Közösségek Házába szorultak az eső miatt

A város felekezeteinek vezetői kértek áldást az új kenyérre

Mindenkinek jutott a jótékonysági lecsóból, melynek bevételét a kórház javára ajánlották fel a szervezők

fotók: anda péter

A zord idő miatt kevesebb lecsót főzött Sós Dezső, de így is szép mennyiség fogyott

A délutáni koncertekre megtöltötte a főteret a közönség

A Téridő-Kiskunhalas kiállítást minden korosztály szívesen látogatta


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.