Hová lett Hanna pénze?
4.
90 évesen bridzspartik a neten
10-11.
Szuper szakmák éjszakája 20.
tükör
fotó: kovács iván
Halasi
újabb csúcson a halasi úszók 2016. április 20. • XXX. évfolyam 16. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
magazin
2016. április 20.
Négynapos lovasverseny show elemekkel Négynapos lovas hosszúhétvégére készül Kiskunhalas (Fazekas Mihály utca 1.) április 28. és május 1-je között. Az első csütörtöki napon egy regionális verseny várja a sportolókat, péntektől pedig az Országos Minősítő Díjugrató Versenyre kerül sor. Az országos minősítőre megújult, megszépült helyszín várja a lovasokat. edzők, csapattagok. Az év során toFelújított gyep, vábbi rangos versenyeket is rendez új zsűritorony Halas, így az augusztus 20-i hétvéJuhász Tibor főszervező elmond- gén Országos Minősítő és Grand ta: „A nemzetközi hírű ősgyep teljes Prix-t és szeptember végén tenyészfelújításon esett át, amely most egy versenyt.” – mondta Juhász Tibor. golfpálya „green”-jere emlékeztet. Új zsűritorony épült a négyévsza- A hazai legjobbak Halason kos pálya mellé és elkészült egy fe- Rózsahegyi Róbert versenydett lelátó is. A versenyzők megújult igazgató kiemelte: „A lovasok már társalgóban, a Nyereg Klubban la- nagyon várják az április végi hazíthatnak, ahol az egykori lovasis- lasi versenyt. Fazekas István kola története látható képekben a (Jethro), a tavalyi grand prix győztes már jelezte részvételét, de egyre falakon.” többen neveznek az ország más réÉtterem kivetítéssel széről is. Nagy verseny várható.” „Az éttermi szolgáltatást a Sóstó Csárda vállalta, ahol a versenyszá- Hirling József emléktáblamokat élőben láthatják egy nagy- avató képernyős televízión a lovasok, Április 30-án 13 órakor lesz a Hir-
fotó: Kovács Iván
Mindent a lovasokért, a közönségért a megújult Hirling Lovasparkban
ling József Lovaspark névadó ünnepsége és Józsi bácsi emléktáblájának avatója. Május 1-jén a kitartásos magasugratás félmilliós pénzdíja reményeink szerint megmozgatja a lovasok fantáziáját. A teljes versenyt online közvetíti a Rider Line, a vasárnapi nagydíjat a DIGI SPORT több kamerás felvétellel, szakkommentátori közreműködéssel rögzíti és aznap 19.15-kor sugározza.
Pusztafogat, csikósok, kirakodó vásár A verseny mellett a lakosság szórakoztatása a cél. Újra lesz a Fazekas utcában kirakodóvásár. A futamok mellett csikós- és pusztaötös bemutatók színesítik a programot. A lovasok megszokhatták, hogy Halason sok a néző, ezt segítendő ingyenes lesz a belépés.” Info: www.lovasbazis.hu (X)
Egy este a folk jegyében Mozgalmas estére számíthat a közönség Ismét tartalmas programok várnak azokra, akik április 23-án a Folk esték sorozatra ellátogatnak. Az előző két alkalommal is telt ház fogadta a zenekarokat, a most szombati műsorkínálatban is minden adott ahhoz, hogy több generáció is megtalálja a számára fontos és érdekes programelemeket. 17 órára már érdemes lesz a Közösségek Házába érkezni, ekkorra ugyanis a kalocsai Fazekas Alkotóház két keramikusa, Madár Helga és Kovács László egy rögtönzött kis műhelyt és kiállítást rendeznek be a Közösségek Háza előterében. A kis gyermekkel is meg lehet ismertetni, ennek a régi mesterségnek a fortélyait, de a kiállítás a felnőttek részére is tartalmaz izgalmakat. 18 órára már behangol a Rozsdamaró zenekar, állandó táncosaink mellé ez alkalommal Üllésről érkezik egy táncos-házaspár Lajkó Levente és Kiss Ilona. A népzenei koncert repertoárjában szatmári, vajdaszent-
iványi, kalotaszegi dallamok mellett duda és furulya is megszólal. A koncert végén halasi nótát tanulhat majd a közönség, ezt követően pedig igazi, hamisítatlan pásztorélet és viseletbemutatót tartanak a halasi és környékbeli pásztorok. A közönség természetesen bebújhat majd a pásztorok bőrébe, a szűröket, subákat fel lehet majd próbálni a Folk esten. Az esti táncház előtt tánctanítás is várja az érdeklődőket, Bischoff Ádámék és Lajkó Leventéék által is bepillanthatunk egy-egy egyszerűbb tánc alaplépéseibe. Az, hogy ilyen tartalmas programokat tudunk a halasi és környékbeli közönségnek kínálni, két támogatónak is köszönhető. Az ExtractumPharma gyógyszergyártó, Forgalmazó és Szaktanácsadó Zrt., valamint a Halas Ferr Kft. is szívügyének tekinti a magyar hagyományok ápolását. Ezúton is köszönet illeti támogató segítségüket. Vadkerti Mónika
2016. Április 20.
Riói álom Apa, akkor az Adél most tényleg megy az olimpiára? A 12 éves lányom, Tekla tette fel nekem ezt a kérdést a napokban, miután családilag végignéztük a halasi úszó remeklését az országos bajnokságon. Szerintem ez a kérdés nemcsak az én csemetémet foglalkoztatja. Minden halasi gondol rá. A múlt héten megint elérték azt a halasi úszók, hogy napokon keresztül róluk beszéljünk. Kevesebb szó esett talán a vasárnapi boltzár feloldásáról, a közösségi oldalon pedig a híreknél megjelent lájkok garmadája és megosztások tömkelege jelezte, Kiskunhalas készül az olimpiára. Mintha szépen, tudatosan építették volna fel a Győrből érkező hírek. Amolyan felütésként, meglepetésként a váltó országos bajnoki címet szerzett úgy, hogy az úszószakma is felszisszent. Aztán másnap Juhász Adél Jakabos Zsuzsan-
fókuszban
Már tervezik az újabb gyalogátkelőket
na és Risztov Éva társaságában megúszta az olimpiai A szintet. Tegyük hozzá, Adél húga, Janka volt A városháza nem áll meg, újabb gyalogátkelőket alakítanak majd ki olyan hossz, amikor Jakabos Zsu- azokon a helyeken, amelyeket eddig is használtak, csak éppen nem zsa előtt úszott. volt biztonságos. A tervezett helyszíneket a rendőrséggel is egyeztették, újabb két, nagy forgalmú helyen festik majd fel a zebrát. Kiskunhalas szurkolt, elámult és most reménykedik. Bízik mindenki abban, hogy 1996 után ismét lesz kiért szorítanunk az ötkarikás játékokon. Hogy ezt Novotny Attila és Adél is mennyire komolyan gondolja? Nagyon. Már a szint megúszása után levezető edzés volt, a hétfői, egész napos sportorvosi vizsgálatot és a Tükör címlap fotózását követően a szigorú edző medencébe parancsolta tanítványát. Mint arról korábban beszámol- két helyszín is, ahová most kijelölt Tudja, minden perc, minden óra tunk, a Szilády Áron Gimnáziumnál, gyalogátkelőt terveznek. számít. a Szilády utcai kormányablaknál, a – Már eddig is nagyon sokan haszFazekas Mihály Általános Iskolá- nálták a Jósika utca Kossuth utca feTöbb ezer hossz, tempó, könny- nál és a Szász Károly utcán alakí- lőli részén, a DM előtti átjárót. A jöcsepp van még hátra július elejé- tottak ki új, akadálymentes gyalog- vőben rendes zebrán haladhatnak ig, amikor eldől az utazók névsora. átkelőt a közelmúltban. Ezek olyan át a gyalogosok, biztonságosabb köAddig van még egy felnőtt EB, ahol helyek voltak, amelyeknél már évek rülmények között – fogalmazott az tovább javulhatnak a másodper- óta igény volt a biztonságos gyalo- alpolgármester. cek és az esélyek. Reméljük, hogy gosközlekedés feltételeinek meg- A másik helyszín a Gimnázium utca a kislányom újra felteheti majd a teremtésére. Farkas Dániel al- Kossuth utca melletti része. Ott is renkérdést: apa, Adél tényleg megy az polgármester szerint pozitívak a geteg gyalogos fordul meg nap mint olimpiára? És én azt válaszolha- lakossági visszajelzések. Az is biz- nap, de ott sem volt eddig felfestve tom, hogy igen, megy… tos, hogy folytatja ezt a programot is a zebra. A jövőben ez a probléma is Jáger Levente a városháza. A rendőrség közelmúlt- megoldódik majd. Az alpolgármester ban eljuttatott egy olyan jegyzéket a azt is elmondta, hogy a rendőrség jelvárosvezetésnek, amelyben közleke- zésének minden pontját kivizsgálják dési szempontból problémás helye- és megteszik a szükséges intézkedéseket sorolt fel. Ebben szerepelt az a ket. Kép-szöveg: JL
Parkolni csak tárcsával! A döntés március végén megszületett, de a táblákat csak a napokban helyezte ki a Városgazda Zrt. az Eötvös utca bevezető szakaszánál arról, hogy megváltozott a parkolási rend. Eddig ingyenesen és korlátlanul lehetett várakozni azon a részen, mostantól életbe lépett a kétórás limit. Újabb szakasszal bővült azoknak az utcáknak a köre, ahol maximum két órát lehet parkolni, azt is csak előre megváltott tárcsa használatával. Több alkalommal is komoly torlódás alakult ki az Eötvös utca elején azért, mert nagyon sok autó várakozott az út jobb oldalán, volt olyan, aki egész napra otthagyta a járművét. Nem egy alkalommal az ott lévő üzletek vásárlói nem tudtak megállni a boltok előtt. Mostantól más lesz a helyzet. A képviselő-testület március végén döntött úgy, hogy szabályoz-
za a parkolást az Eötvös utca bevezető szakaszán. A napokban került ki az a tábla, amely a tárcsás, maximum két órán át tartó parkírozásra figyelmeztet. Tapasztalatunk szerint ezt még nem mindenki vette komolyan. Még lapzártánk idején is láttunk olyan járművet, amelynek az ablakában nem volt ott a tárcsa. Aki huzamosabb ideig akar parkolni a belvárosban, annak ott van az Eötvös utcai, ingyenesen és korlátlan ideig igénybe vehető várakozóhely. Kép-szöveg: Jáger Levente
kék fény
2016. április 20.
Tényleg ellopták a májbeteg Hanna pénzét? Rendőrséghez fordult a kiskunhalasi Fegyveres Ildikó, miután rájött, hogy valakik évek óta módszeresen ellopják a nagybeteg unokájának összegyűjtött pénzadományt – adta hírül a múlt héten a Bors című napilap. Vörös Hanna 2010-ben májműködés és epecsatorna nélkül született, ezért volt szüksége a májátültetésre. A kislány egészséges, meggyógyult, de a neki szánt adományokat valakik ellopták. Nagymamája azt nyilatkozta, hogy több bankszámlát is nyitottak az ismeretlen személyek, amikről ők nem tudtak. 2010-ben májműködés és epecsatorna nélkül született Hanna, első műtétje kilenchetes korában volt, már a műtét előtt segítséget kért a halasi család, ugyanis nem volt pénzük utazásra és kórházra sem. Egész Kiskunhalas összefogott értük, jótékonysági koncertet, kamionhúzó versenyt szerveztek a beteg kislány gyógykezelésére, mert csak Németországban lehetett megműteni. Vujity Tvrtko és Demcsák Zsuzsa, a TV2 akkori népszerű műsorvezető párosa is meghívta a Mokka egyik reggeli adásába Ildikóékat, de a kereskedelmi csatorna több hír- és magazinműsorban is bő teret szentelt a kiskunhalasi kislány történetének, így a helyi média mellett az országos híradásokban is komoly visszhangot kapott.
ügyileg zárolt bankszámlára, de érkeztek adományok más számlákra is, azok a pénzek azonban eltűntek, ahogy állítása szerint más adományok is. A nagymama azt is elmondta, hogy az országos visszhang hatására nagyon sokan keresték meg őket és segítettek nekik, hogy Hanna felépülhessen. Az első műtétnél élő donorként utazott a nagymama Hannával Németországba, az asszony azt gondolja, hogy innentől kezdték el lopni a pénzüket. Méghozzá azok az emberek, akik addig támogatták őket anyagilag. – Azt hitték, hogy mi elmentünk és már nem jövünk vissza, csak dobozban fogunk visszaérkezni Kiskunhalasra. Biztosak voltak, hogy se én, se a gyerek ezt nem fogjuk túlélni és úgy voltak vele, hogy ezt a Tisztázatlan bankszámlák pénzt mi nem fogjuk keresni – meA nagymama azt mondta, hogy sélte a nagymama. rengeteg pénzt kaptak egy gyám- Fegyveres Ildikó elmondása sze-
Hannát még azóta is gyakran kell vinni gyógykezelésre rint tavaly karácsony környékén vette észre, hogy valami nincs rendben a kislány nevére nyitott bankszámlával. Kikérte ugyanis a számla kivonatát. Elmondása szerint az is kiderült, hogy nemcsak erről a számláról tűnt el a pénz, hanem a kislány nevét felhasználva más módon is pénzt gyűjtöttek a nevében. Több bankszámla is volt, amit nem Ildikóék nyitottak meg, nem a gyámhivatal, hanem más emberek. Eltűnt adományok? Ildikó felidézett egy 2011. januári koncertet, amit Hannáért rendeztek, és amiből állítása szerint a szervezők akkor a Blikknek úgy nyi-
latkoztak, hogy 1 millió forint gyűlt össze Hannának, ebből az összegből azonban csak 260 ezer forintot kaptak meg. Említett egy jótékonysági kamionhúzó versenyt is, amit szintén Kiskunhalason tartottak, az ott kiosztott babgulyásokért fizetett bevételt ajánlották fel Hanna gyógykezelésére, de állítják, nem kaptak belőle egy fillért sem. Csak úgy, mint egy másik jótékonysági főzés bevételéből sem, akkor ugyanis már kint voltak az esseni klinikán, ahol végezték a transzplantációs műtétet. Ildikó azt is állítja, hogy eltűnt egy szegedi vállalkozó 1200 eurós felajánlásának egy része is, 200 eurót már be sem fizettek Hanna bankszámlájára az adománygyűjtést intéző szervezők. Elfordultak tőlük az adománygyűjtők is
Hannácska csecsemőként Vujity Tvrtko és Demcsák Zsuzsa karjaiban a Mokka stúdiójában
Fegyveres Ildikó elmondása szerint később hiába fordultak az adománygyűjtőkhöz, már ők sem álltak velük szóba. Sőt, egyre több helyről hallották vissza a városban, hogy ők „Hannából élnek, rengeteg pénzt kaptak már”. Számtalan helyen kaptak a városban ehhez hasonló negatív megjegyzéseket, valamint olyan információkat, hogy még hol és merre gyűjtöttek Hanna nevében pénzt ismeretlenek. Ezt megelégelve fordultak a hatóságokhoz. Az asszony szerint több millió forintot lophattak el tőlük az elmúlt hat évben, pedig szükségük lenne a pénzre. Hanna kezelése a mai napig nagyon sokba kerül, hetente több tízezer forintért vesznek gyógyszereket, a nagymama az ügyben feljelentést tett a rendőrségen. Kép-szöveg: P. Á.
egyenruhások
2016. Április 20.
Magyar tűzoltóautót kap Halas Egy 19 éves és több ezer bevetésen részt vett Mercedes tűzoltóautót vált ki a szolgálatból a közeljövőben az a jármű, amely majd Kiskunhalas és 14 település tűzvédelmét látja el. A magyar fejlesztésű, Rába alvázra szerelt, Renault motorral ellátott gépjárműfecskendő a honi mérnökök, fejlesztők munkáját dicséri, a tartálya pedig Pirtón készült. Bács-Kiskun megyébe kettő jut az új tűzoltóautóból, amely Kiskunhalasról és Kiskunfélegyházáról vonulhat majd.
Kontrát Károly miniszterhelyettes szerint mérföldkőhöz érkezett a magyar tűzoltóság története, ugyanis a jövőben 104, honi fejlesztésű gépjárműfecskendő állhat majd szolgálatba. Többek között ez is elhangzott
rófavédelmi Igazgatóság vezetője két kulcsot is átvehetett. Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason szolgál majd a HEROS-RÁBA AQUADUX-X fantázianévre hallgató autó. Saját fejlesztés
Évtizedekkel ezelőtt a győri Rába Magyar Vagon és Gépgyár gyártott már tűzoltóautókat. A legendás járművekből több is szolgált Kiskunhalason, az egyiket 1998-ban, a másikat 2006ban vonták ki a szolgálatból. A HEROS-RÁBA AQUADUX-X típus teljes egészében magyar fejlesztés, a motort a Renault biztosítja, de a felépítmény, a tűzoltótechnika és az alváz is hazai gyártmány. A hegesztett műanyag tartályt például Pirtón gyártják. A tűzoltóautó 4 ezer liter vizet képes a helyszínre juttatni, de a műszaki mentéseknél használatos eszközökkel is felszerelték. Kiskunhalason egy 1997-es gyártású Mercedes fecskendőt vált ki a azon az ünnepségen, amelyet Buda- szolgálatból, amelynek több ezer bevepesten rendeztek a napokban és 10, tése volt az elmúlt 19 évben. vadonatúj jármű indítókulcsait adták Vonulhat át a megyei katasztrófavédelmi igazgatóknak. Farkasinszki Lóránt ez- A kiskunhalasi tűzoltóságon jelenleg redes, a Bács-Kiskun Megyei Kataszt- két gépjárműfecskendő (19, 18 éves),
Tűzoltók a bevásárlóközpontban A kiskunhalasi és a jánoshalmi egységek tartottak szimulációs gyakorlatot a Tescóban múlt csütörtökön. Az épület emeleti részén, a személyzeti öltözők és a gépház területén „keletkezett” tűz, ahol egy gyúlékony gázt tartalmazó palack robbant fel. A gyakorlat során egy magasból mentő tűzoltókosarat is bevetettek a tetőn rekedt dolgozók kimentésére.
Fontos, hogy a tűzoltók megfelelő helyismerettel rendelkezzenek, ha éles helyzet van, akkor jobban tudjanak tájékozódni a hatalmas épü-
letben, amely most is feladta a leckét nekik. Néhány apróbb hiányosságot találtak a tűzoltók a gyakorlat során, amelyek egy valóságos tűz esetén
egy vízszállító (10 éves), egy műszaki mentő (8 éves), egy erdőszer (8 éves) és egy emelőkosaras tűzoltóautó (8 éves) áll rendszerben. Ahhoz, hogy a Rába vonulóképes legyen a rajta szolgálatot teljesítő tűzoltóknak majd vizsgát kell tenniük. Az oktatás hamarosan elkezdődik majd – tudtuk meg. Az átadón elhangzott az is, az új jármű kialakításánál figyelembe vették, hogy rossz terepviszonyok között is biztonsággal helyszínre érkezhessenek a tűzoltók. Ez Kiskunhalas környékén különösen fontos, mert ebben a régióban legnagyobb a valószínűsége egy-egy nagyobb kiterjedésű erdőtűznek, ahol bizony mostohák a körülmények. Kép-szöveg: Jáger Levente
Papírrendőrök Az elmúlt napokban a kistérség öt településére is ellátogattak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai. Információs pontként funkcionáló papírrendőr figurákat helyeztek ki a művelődési házakban, ezen kívül szórólapokat is átadtak a jelenlévő érdeklődőknek. Kisebb települések nagyobb biztonsággal címmel indult ez a programsorozat, aminek részeként az ezer főnél kevesebb lakosú településekre információs pontokat helyeztek ki. Kép-szöveg: Szőri Attila
megnehezítenék az oltási munkálatokat. Épp ezért a tapasztalatokról részletes feljegyzést készítettek a tűzoltók, amiből a későbbiek során ajánlást készítenek az áruház felé, hogy melyek azok a hiányosságok, amelyeket pótolni kell. A ma délelőtti tűzoltógyakorlat az eladóteret nem érintette, a vásárlók lényegében semmit nem vettek belőle észre, a nyitva tartás zavartalan volt. Kép-szöveg: P. Á.
hírek
2016. április 20.
Jól járunk a vasútépítéssel
Baromfitartó telepek korszerűsítésére felhívás
Optimális esetben 2018-ig elkészül a teljesen felújított Budapest-Kiskunhalas-Szabadka-Belgrád vasútvonal. A múlt héten a parlament megszavazta, hogy a várhatóan 472 milliárd forintos magyarorszá- Vissza nem térítendő támogatás nyerhető a baromfitartó gazdagi beruházást 85 százalékban kínai hitelből kívánják finanszírozni. A ságok versenyképességének javítására, az ágazatban foglalkoztakorszerű vasútvonallal Kiskunhalas is nagyon sokat profitálhat. tottak növelésére és a hozzáadott érték termelésének fokozására, új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének Dupla vágányon, akár 740 méter hetően a jelenlegi 8 órás menetidő támogatására. hosszú tehervonatok is közlekedhet- több mint a felével csökkenne. nek két éven belül a megújult Buda- A beruházással Kiskunhalas is jól A pályázaton való részvételre buz- mára kiírt hasonló felhívás kitűnő pest-Belgrád vasútvonalon. Az év- jár. A halas vasútállomás az egyik leg- dítja a gazdákat Bányai Gábor lehetőséget kínál a térség gazdasátizedek óta tervezett és a sínek, az jelentősebb déli csomópontnak szá- országgyűlési képviselő. gainak bővítésére, korszerűsítéséinfrastruktúra rossz állapota miatt mít, ráadásul számtalan ingázó van – A választókerületben számos re, energetikai fejlesztésére. egyre égetőbb beruházás magyar- a környékbeli településekről, akik vo- baromfitartó-, víziszárnyastar- A baromfitelepek korszerűsítésészerb-kínai összefogásból valósulhat nattal közlekednek akár Tompáról, tó-telep működik sikeresen, hoz- re a Széchenyi 2020 keretében kimeg. Tavaly novemberben Pekingben akár Kelebiáról. Ők kényelmesebben zájárulva a térségben a foglal- írt pályázati forrás tervezett keretaláírták azt a kétoldalú egyezményt, és gyorsabban érhetnek be a munka- koztatás növeléséhez, minőségi összege közel húszmilliárd forint. amelyet a napokban a magyar par- helyeikre. A Belgrád felé tartó Buda- alapanyagot biztosítva az élelmi- A támogatási kérelmek benyújtásálament is tárgyalt. A kivitelezésről és pest-Kelebia közötti vasúti fővonalat szeripar számára, megélhetést és ra 2016. május 4-től l 2018. május a finanszírozásról szóló határozatot még a hatvanas évek közepén építet- munkahelyet adva a vidéki embe- 4-ig van lehetőség. 123 igen, 6 nem ellenében 45 tartóz- te át kompletten a MÁV, ezt követően reknek – hangsúlyozta a képviselő P. Á. kodás mellett fogadták el. Ennek ér- a vonal villamosításakor az 1970-es és a közösségi oldalátelmében a várhatóan 472 milliárdos az 1980-as évek fordulóján történtek ra kitett felhívásáköltségek 85 százalékát kínai hitel- jelentősebb felújítások. Azóta sokat ban. Bányai Gábor ből fedezné az ország. A cél az, hogy romlott a pálya műszaki állapota, ami fontosnak tartja, a görögországi Pireuszból a kínai áruk azt eredményezte, hogy a magyar sza- hogy ezek a telepek vasúton zökkenőmentesen és gyorsan kaszon Soroksártól Kelebiáig legfel- fejlődjenek. jussanak be az Európai Unióba. A ter- jebb óránként nyolcvan kilométeres A politikus szerint vek szerint a beruházás 2018-ra ké- sebességgel haladhatnak még a nem- a „Baromfitartó teszül el. A felújított vonalnak köszön- zetközi gyorsvonatok is. HT lepek korszerűsítése” című felhívás, valamint a szinte valamennyi állattartó gazdaság szá-
Jobbik az oktatásról A Jobbik Valódi Nemzeti Konzultációja jegyében Kiskunhalason és környékén keresett fel néhány oktatási intézményt Szávay István, a párt országgyűlési képviselője Patocskai Tamás kiskunhalasi jobbikos önkormányzati képviselővel. A jobbikos politikus a legtöbb problémával a KLIK által fenntartott iskolákban találkozott. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az iskolák vezetésének rendkívül leszűkítették a jogkörét, csupán a felelősséget hagyták meg nekik. – Nagy problémaként jelentkezik, hogy az intézményfenntartó rendszerben egy lelketlen hivatalnoki bürokrácia dönt a legfontosabb kérdésekről. Nem látják át igazán, hogy mire lenne szükség az oktatásban, így fordulhat elő, hogy pár forintos, a nevelő munkához elengedhetetlen tárgyak hiányoznak, ezzel akadályozva az oktatást, ezzel a bizonytalanság állandósult a közoktatásban – fogalmazott Szávay István. A képviselő ugyanakkor pozitívumként említette a szakmunkás kép-
zést, azzal, hogy az intézmények a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartoznak. Változtatás azonban itt is szükséges, fontosnak nevezte, hogy az iskolák is köthessenek a diákokkal szakmai gyakorlatuk idejére szóló tanulói szerződést. Az ilyen szerződések jelentősége abban rejlik, hogy a diák gyakorlatát már működő üzemekben, cégeknél szerezze. Amennyiben az iskola is jelentkezik, mint vállalkozó, a diákoknak lehetősége lesz velük is leszerződni. Ebben az esetben a szakképző intézmények is érdemi termelést tudnának folytatni, továbbá az előállított termékek értékesítésével többletbevételre tehetnek szert. Ezáltal a tanműhelyek kihasználtsága és a gépek utánpótlása is biztosítva lenne. P. Á.
hírek
2016. Április 20.
A holokauszt halasi áldozataira emlékeztek Országszerte megemlékezéseket, szabadtéri koncerteket, filmvetítéseket tartottak a holokauszt magyarországi emléknapjának alkalmából az elmúlt szombaton és vasárnap. A kiskunhalasi zsinagógában is kadist mondtak a vészkorszak idején elhurcolt meghalt zsidókért.
Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben megtartják április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyar zsidóság gettóba zárása. Kiskunhalason az 1944-es megszállást követően május 22-től kezdték el gettóba zárni a zsidókat. A vá-
rosközpontban a zsinagóga környéki házakba és a Schneider Cég munkásotthonába helyeztek el mintegy 550 zsidót. Szigorúan szabályozták a mindennapjaikat, csak engedéllyel kaphattak élelmiszert, a rendőrség vigyázott arra, hogy senki ne léphessen be a gettóba. Bedeszkázták az utcára néző ablakokat, magas kerítést építettek a gettó köré.
A halasi gettóból 1944. június 17-én szedték össze a zsidókat és a vasútállomásra vitték őket, vonattal szállították őket a szegedi téglagyárba, ahol rajtuk kívül több ezer alföldi zsidót gyűjtöttek össze. Embertelen körülmények uralkodtak a szegedi gyűjtőtáborban, sokan már itt megbetegedtek és meghaltak. 1944 júniusának végén három transzporttal vitték őket a halál- és munkatáborokba. A kiskunhalasi zsidók többségét munkatáborokba szállították, így nagyobb volt az esélyük a túlélésre, túlnyomórészt gyárakban és mezőgazdasági földeken dolgoztatták őket, akik túlélték a borzalmakat, a második világháború végén hazatértek Kiskunhalasra. A deportáltaknak azonban az egyharmada, közel 180 halasi azonban soha nem tért haza. Többségüket halálgyárakban, gázkamrákban pusztították el, rengeteg gyermek és fiatal is odaveszett a vészkorszak idején. A holokauszt kiskunhalasi áldozatainak névsorát ma emléktábla őrzi a zsinagóga falán. A hétvégi megemlékezés résztvevői köveket és virágokat helyeztek el és mécseseket gyújtottak a zsinagóga
emlékfalánál a holokauszt kiskunhalasi áldozatainak emlékére. A megemlékezésen Ritter Nándorné vallástanár mondott beszédet, és köszöntötte az ünnepségen jelenlévő Krausz Dezsőné holokauszt-túlélőt, akit köszöntöttek unokái és dédunokája is. A megemlékezésen a képviselő-testület tagjai közül is többen részt vettek, és jelen volt Bányai Gábor országgyűlési képviselő is, aki a többi résztvevővel együtt hajtott fejet a holokauszt áldozatainak emléktáblájánál. Kép-szöveg: P. Á.
Megszépült a világháborús emlékmű
Ráfért már a felújítás az I. világháborús emlékműre. A református templom közelében, a megújult városháza szomszédságában lévő szoborcsoport igen elhanyagolt állapotban volt. Több helyen benőtte a moha, a nevek pedig több helyen már olvashatatlanok voltak. A városháza pályázatot nyújtott be a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítványhoz, februárban érkezett az értesítés, hogy közel 2 millió forintot ítéltek meg erre a célra. Restaurátorok, szakemberek láttak munkához március végén, a különböző fázisokat sok halasi érdeklődve nézte. A végeredmény pedig egy megújult,
megszépült és méltó emlékmű lett. Amióta olvashatóak a nevek és a feliratok, még többen állnak meg a szoborcsoportnál. A Halasi Tükör Kulturális út című sorozatában bemutattuk az I. világháborús emlékművet is. 1926. június 13-án avatták fel, dr. Thuróczy Dezső polgármester leplezte le és Prónay György nemzetgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Az emlékhely tervei Hikisch Rezső szaktudását dicsérik, a mészkő szobrokat pedig Szentgyörgyi István szobrászművész faragta ki. Mint megtudtuk: a városháza tervei között szerepel a többi emlékhely, szobor felújítása is. HT
fotó: kovács iván
Közel kétmillió forintból szépült meg az I. világháborús emlékmű. Mint arról korábban beszámoltunk, a város pályázatot nyújtott be a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítványhoz, az onnan érkezett anyagi segítség jóvoltából március végén kezdődtek meg a munkálatok restaurátor szakavatott irányítása mellett.
aktuális
2016. április 20.
Illegális szemétlerakó az olajosok útján Hatalmas mennyiségű szemét lepett el egy családi házat az olajbányászok útján. A környék lakóinak elmondása szerint hajléktalanok lakják már jó ideje az ingatlant. Most, hogy tavasziasra fordult az időjárás, időnként a bűz is belengi a környéket. Információink szerint az ügyben a városháza illetékes osztálya is vizsgálatot indított.
A környékbeliek elmondása szerint már évekkel ezelőtt beköltöztek a hajléktalanok a kétszintes épületbe, azóta viszont egy illegális szemétlerakóvá vált az ingatlan egész területe. Az elborzasztó lát-
vány mellett, időnként iszonyatos bűzről panaszkodnak a környékbeliek, van, hogy a szagokat a lakott terület fölé sodorja a szél. A rágcsálók és a patkányok elszaporodásáról már nem is beszélve, a közelben
élők fertőzésveszélytől tartanak. pokban még látták őket az épületEzért gyakran patkányirtót helyez- ben. Az ügyre később visszatérünk. nek ki a szomszédos ingatlanok teKép-szöveg: P. Á. rületére, ez viszont egyre tetemesebb összegbe kerül. A környék lakói megelégelték a helyzetet, az egyik közösségi oldalon hívták fel a figyelmet az áldatlan állapotokra, bízva abban, hogy az ügyben illetékes hatósági szervek sürgősen intézkednek. A körzet önkormányzati képviselője, Aradszky Lászlóné személyesen járt a helyszínen és arról tájékoztatta lapunkat, hogy már két hete megtették az első lépéseket az ügyben, hogy megszüntessék az ingatlan területén tapasztalt állapotokat. A városháza környezetvédelemmel foglalkozó illetékes osztálya tisztázta, hogy állami ingatlanról van szó, ezért levelet írtak az illetékes állami szervhez, hogy zárják le az ingatlant és szállítsák el a felhalmozódott hulladékot záros határidőn belül. Azóta a hajléktalanokkal is közölték, hogy el kell hagyniuk az épületet, a környékbeliek elmondása szerint azonban az elmúlt na-
2016. Április 20.
tájékoztató
LAKOSSÁG TÁJÉKOZTATÓ A növényi hulladékégetés tűzvédelmi szabályairól és a tűzgyújtási tilalomról A növényi hulladék égetése belterületen és külterületen egyaránt csak egyéb jogszabályok (erdővédelmi, levegőtisztasági, környezetvédelmi, stb.) betartása és a szükséges engedélyek birtokában lehetséges!
A külterületi ingatlanok vonatkozásában az OTSZ az irányított égetést lehetővé teszi, de azt előzetesen a tűzvédelmi hatóság engedélyéhez köti, mely azonban nem mentesít az egyéb engedélyek beszerzése alól.
Általános szabály Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) alapján, hogy a lábon álló növényzet, tarló, növény-termesztéssel összefüggésben és a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.
A kérelmet az égetés tervezett időpontját megelőző 10. napig be kell nyújtani az illetékes tűzvédelmi hatósághoz, aki azt 5 munkanapon belül elbírálja.
Belterületi ingatlanok vonatkozásában azonban az önkormányzat rendeletében szabályozhatja, feltételekhez kötve megengedheti az avar és kerti hulladékok égetését. Azonban azokon a településeken ahol ez nem szabályozott ott továbbra is tilos belterületen égetni.
TŰZGYÚJTÁSI TILALOM idején TILOS az avar-, a tarló-, a legelő-, a nád-és a növényi hulladékok irányított égetése! A tűzgyújtási tilalom fennállásáról tájékozódhat a tűzoltóságokon, valamint a polgármesteri hivatalokban is. (bacs.katasztrofavedelem.hu) A tűzeseteket követő vizsgálatok bebizonyították, hogy az erdő- és bozóttüzek 99 százalékát az emberi figyelmetlenség vagy a szándékos tűzgyújtás okozza, ugyanakkor az is megállapítható, hogy az erdőtüzek 80 százaléka tavasszal, illetve a nyári hónapokban pusztít.
Erős szélben TILOS tarlót vagy növényi hulladékot égetni! Az irányított égetés során a tarlóégetés csak az alábbiak szerint végezhető: a) a tarlónak minden oldalról egyidejűleg történő felgyújtása tilos; az égetéshez csak a tarlómaradványok használhatók fel; a szalmát elégetéssel megsemmisíteni, lábon álló gabonatábla mellett tarlót égetni tilos, b) a tarlót vagy az érintett szakaszokat a tarlóégetés megkezdése előtt legalább 3 méter szélességben körül kell szántani, és az adott területen az apró vadban okozható károk elkerülése érdekében vadriasztást kell végrehajtani, a fasorok, facsoportok védelmére a helyi adottságoknak megfelelő, de legalább 6 méteres védősávot kell szántással biztosítani, c) tarlóégetés 10 ha-nál nagyobb területen szakaszosan végezhető, és csak az egyik szakasz felégetése után lehet a másik szakasz felégetéséhez hozzáfogni, d) a tarlóégetés során tűzoltásra alkalmas kéziszerszámmal ellátott, megfelelő létszámú, kioktatott személy jelenlétéről kell gondoskodni, és legalább egy traktort ekével a helyszínen készenlétben kell tartani.
A tűzvédelmi szabályok megszegése esetén 10.000-10.000.000 Ft-ig terjedő tűzvédelmi bírság szabható ki.
A hulladékégetés humán-és környezet-egészségügyi kockázatairól Alapvetően a hulladék nyílt téri égetése általános jelleggel Tilos, valamint a tilalom kiterjed a lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetésére is. Ezen főszabály alól ugyanakkor néhány jogszabály enged kivételeket, lehetővé téve a növényi hulladék égetését. A kivételek: Belterületi ingatlanok esetében a helyi önkormányzat rendeletében szabályozottan lehetővé teheti avar és kerti hulladékok égetését. Külterületi ingatlanon az ingatlan tulajdonosa a tűzvédelmi hatóság engedélyével irányított égetést hajthat végre. Az erdőterületen található védett növénytársulásokban a teljes talajelőkészítés és a vágásterületen az égetés csak növény-egészségügyi indokból vagy természeti kár megelőzése, illetve elhárítása miatt végezhető. Természeti területen a Természetvédelmi Felügyelőség engedélye szükséges a gyep, valamint a nád és más vízi növényzet égetéséhez. Bővebb információkért keresse fel a www.bacs.katasztrofavedelem.hu honlapunkat, vagy az illetékes Katasztrófavédelmi Kirendeltséget az alábbi elérhetőségek egyikén: Baja Kvk: Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 10; Tel.: 79/521-245 Kecskemét Kvk: Kecskemét, Deák-Ferenc tér 4. Tel.: 76/502-810 Kiskunhalas Kvk: Kiskunhalas, Kőrösi út 15; Tel.: 77/421-355
10 portré
2016. április 20.
A világhálón bridzsezik a 90 éves volt kórházigazgató – Ide figyeljetek, semmi magázás, Laci bátyám, vagy, ahogy nektek jó – mondja, és már invitál is beljebb az otthonába. 1926. április 11-én született dr. Makay László nyugalmazott kórházigazgató. Nevéhez köthető a jelenlegi kórházi épület kialakítása. Munkásságát 1999-ben Kiskunhalas városért kitüntetéssel ismerték el, mivel évtizedeken keresztül dolgozott a város egészségügyi helyzetének fejlesztéséért. 90. születésnapján Fülöp Róbert polgármester jókívánságok kíséretében adta át az ünnepeltnek a miniszterelnök által aláírt köszöntő oklevelet.
Letelepedünk az egyedi mintákkal készített cserépkályha mellé és már jönnek is a történetek. – A lózungok ellen vagyok, de mégis mondok egyet. Életem legszebb 30 éve volt, amíg a halasi kórházat vezettem. Jó, hogy a sors ezt megadta nekem. Az új kórház létrehozását az elképzeléstől, a tervezéstől a beüzemelésig tudtam csinálni, óriási lehetőség volt, kevés ember kap ilyet. Na, energia az kellett hozzá. Reggel 7-től már praktizáltam, aztán várt rám az akkor 806 ágyas intézmény. Vérnyomásmérők és reform Szavaiból érezni, hogy az egészségügy ma is fontos a számára. Otthona homlokzatán is még kint egy apró tábla: Dr. Makay László szülész-nőgyógyász. – Abban az időben átmenetileg a városi főorvosi funkciót is betöltöttem és létrehoztam egy úgynevezett kórház-rendelőintézet-körzeti egy-
séget a 160 ezer fős felvevőterületre úgy, hogy minden egy vezetés alatt volt. Annyi előnnyel járt, hogy mindenhova tudtunk embert adni. Ha például a körzetben hiányzott valaki, akkor a kórházból ment a segítség, ha a szakrendelőben kiesett valaki, lementek helyette az osztályról. Ez szerintem egy jól sikerült egység volt, ami hatékonnyá tette az egészségügyet. Most fel van aprózva, így gondolom, nem olyan könnyű a helyettesítés. Na de, hogy jöttem rá erre? Fiatal igazgató koromban lementem a raktárba. Ott a raktáros Lajos bácsival nézelődtünk. Látok egy helyen vérnyomásmérőt, azt mondja ez a kórházé, aztán egy másikat, az a körzeté, hát mondom, miért kell ezt külön? Na, akkor jött az összevonás gondolata. Amikor nyugdíjba mentem, ez a rendszer megszűnt, pedig szerintem funkcionális szempontból hasznos volt. Egyébként én azt mondom, aki jó vezető, az „csináljon diktatú-
rát”, aki kevésbé, annál legyen demokrácia és segítsék a munkáját a jó szakemberek. Ezzel az elvvel nem mindenki ért egyet, de nálam bejött – mondja a kórházban töltött éveiről. Nyugdíjazás és tüske Egy kicsit komorabban folytatja, amikor arra terelődik a szó, hogyan ért véget az egészségügyi pályafutása. – Az a helyzet, hogy nem önszántamból mentem nyugdíjba, még a kommunista rezsim utolsó leheletével passzoltak el. Emiatt mintegy 20 évig nagyon rosszul éreztem magam. A nyugdíjazás után nem voltam kívánatos személy az intézményben. Nem hogy nem dolgozhattam, de például még a volt kollégáim sem hívhattak a névnapokra. Tényleg szenvedtem ettől. A nyugdíjazási búcsúztató ünnepségen a virág kíséretében azt mondták, továbbra is szükség lesz a tapasztalatomra, de nem így történt. Zárcsere volt, így a kulcsommal pár nap múlva már be sem tudtam menni a vezetői folyosóra. A mostani kórházigazgatóval szoktunk sokat beszélgetni az egészségügyről. Amikor kinevezték, eljött bemutatkozni, utána nem sokkal hozott egy kis dobozt az irodájának a kulcsa volt benne. Ez egy olyan gesztus volt, ami nagyon megfogott engem. A lapok bűvöletében Újra felderül az arca, amikor a hobbija kerül szóba. A kártyalapok évtizedek óta a bűvöletükben tartják. Anno még a Fészek klubban kezdte és az évtizedek alatt sokakat „megfertőzött” a játék varázsával. Sok barátot, ismerőst szerzett a partik alatt.
– Imádok bridzsezni, manapság ez tölti ki a napom nagy részét. Az interneten van egy világprogram, Texasban van a központja és éjjel-nappal működik. Általában 1520 ezren vagyunk fent egyszerre. El is mesélek egy történetet. Egyik éjszaka nem tudtam aludni. Na, mondom, akkor játszok. Beléptem, ilyenkor megjelenik egy virtuális asztal. Az egyiknél volt még hely, odakattintok, elfogadtak, kezdek játszani. A partnerem belök egy négy pikket, leterül az asztal, látom ez két bukás, de mégis hátha lehet valamit csinálni. Hát minden bejött. A partnerem elkezd ollézni, hogy te milyen ügyes vagy. Kérdezi hová valósi vagyok, mondom magyarországi. Kérdezi, az hol van, mondom Európában. Kiderült, hogy ő egy texasi mérnök és nem tudta, hogy a világon létezik egy Magyarország. Mint kiderült a másik két partnerem japán és argentin volt. Szóval ez az érdekes a bridzsben, pillanatok alatt öszszejövünk a világ minden tájáról.
2016. Április 20.
portré 11
Volt parancsnokok találkoztak Kiskunhalas évtizedekig katonaváros volt, a Gábor Áron nevét viselő laktanya a tüzérek egyik legnagyobb magyarországi bázisa volt. Legendás parancsnokok, tisztek egész sora szolgált itt. Az ezred éppen 15 évvel ezelőtt szűnt meg, akik valaha is részesei voltak az alakulat történelmének, szép emlékeket ápolnak. Nem feledkeznek meg a régiekről sem, ennek egyik állomása volt azt, hogy két egykori parancsnok találkozott egymással Kiskunhalason és együtt idézték fel a régi szép időket.
Az időskor szépsége Mint kiderült, a születésnapos kezdetben nem volt kibékülve az évek múlásával. Nehéz elfogadni, hogy egy szépkorú ember már nem tud olyan aktív életet élni, mint szeretné, hogy itt-ott fáj. Viszont cserébe az övé a megélt évtizedek bölcsessége, tapasztalata. – Rozsdás és nem tudom olajozni – mondja vendéglátónk a lábaira – már nehezen megy a járás, úgyhogy ahol tudok, leülök. Sajnos
az olvasás már a háttérbe került a szemem miatt, a hallásom is rossz, de a televíziózás még megy. No, de ha ezeket leszámítom, akkor tulajdonképpen rendben vagyok. Van egy barátom Baján, ő is orvos, ő már 96 éves. Minden nap beszélgetünk az interneten keresztül. Jobban van, mint én, úgyhogy talán nekem is van még egy kis sanszom – mondja nevetve. – Sokáig azt mondtam mindenkinek, gyerekek ne öregedjetek meg, mert az pocsék dolog, de most, hogy elértem a 90et már máshogy látom. Elhalmoztak jókívánságokkal a családtagok, régi ismerősök, ismeretlenek, még Spanyolországból, Angliából, Amerikából is. Volt, akit 10 éve nem láttam, de most jött. Így most azt mondom, mégis szép dolog ilyen korosnak lenni. Ha a sors ezt megengedte nekem, akkor ez így van rendjén. És ki tudja, lehet, hogy még 10 év múlva is találkozunk – mondja búcsúzásként. F. E.
Fotók: Pozsgai Ákos
Na, még valamit a bridzsről. Van az emlékezetkieséssel járó Alzheimer kór. Amikor még fiatal medikus voltam, ennek még semmiféle gyógyszere nem volt. A könyvben azt írták: javasolt az agytorna és mellette az állt zárójelben, bridzs. És ebben lehet valami, mert a logika, az intuíció és valószínűségszámítás, ez mind összpontosul a bridzsben. Én egyébként az „összes zeneszerszámon játszom”, vagyis tarot, póker mind jöhet.
– Úgy gondolom, hogy a közös múlt ápolása, a régi hagyományok felidézése, életben tartása nagyon fontos dolog. Ha pedig elbeszélgethetünk egy régi parancsnokkal, baráttal, akkor ennek különös jelentősége van – fogalmazott Romvári Frigyes nyugállományú ezredes annak kapcsán, hogy a napokban találkozott a Gábor Áron laktanya egykor kiváló vezetőjével, Krizsán Mihály nyugállományú ezredessel. Mint emlékezetes, Romvári Frigyes volt az alakulat utolsó parancsnoka, akinek számos, személyes élménye is van Misi bácsival. Mint megtudtuk tőle, nagy szerepe volt Krizsán ezredesnek ab-
Romvári ezredes, aki azt mondta, a közeljövőben lesz ennek a találkozónak folytatása is. Ráadásul az idei év különös jelentőségű a Gábor Áron Tüzérezred történelmében. Most június végén lesz 15 éve annak, hogy a haderőreform következményeként bezárták a legendás laktanyát. A magyar honvédség helyi bázisa, vagy ahogy annak idején nevezték a 36. Gábor Áron Páncéltörő Tüzérdandár (később ezred) a történelme során minden helyzetben példaértékűen működött. A jugoszláv polgárháború idején fontos bázis volt, és mindig példás kapcsolatot ápolt a polgári lakossággal is.
ban, hogy annak idején visszakerült a halasi laktanyába Romvári Frigyes. – Bóna Palival döntöttünk úgy, hogy elmegyünk Misi bácsihoz. Nagy szeretettel fogadott bennünket, a közös beszélgetés során csak úgy repültek az órák. Rengeteg téma felmerült, és a volt parancsnokom szinte mindenre emlékezett. Nagyon jó volt ez a közös beszélgetés – idézte fel a találkozót
A tízéves évfordulón is rendhagyó találkozót tartottak az egykori tisztek, tiszthelyettesek, közalkalmazottak. Bejárták egykori munkahelyüket és személyesen jelent meg az eseményen Benkő Tibor vezérkari főnök, aki maga is ezer szállal kötődik a halasi laktanyához és a városunkhoz is. A laktanyában mostanság Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ működik. Jáger Levente
12 színház
2016. április 20.
Bozsó Péter:
Szlávikosan kacsint, hőbörög…
Bozsó Péter a Sóska, sültkrumpli című komédia feltörekvő futballbírójaként lépett színpadra Kiskunhalason. A nagyközönség a Jóban Rosszban televíziós sorozatból ismerheti, ahol Szlávik Jenő nyomozót alakítja. } Az előadásban Nemcsák Károlylyal és Karácsonyi Zoltánnal játszik együtt. Már előtte is kedélyesen töltötték az időt a kulisszák mögött. Egymás zrikálása folyamatos? – Ez így megy 16 éve, az olvasópróba óta, mert akkor találkoztunk öszsze hárman. Karácsonyi Zoli, a darab harmadik szereplője osztálytársam volt a főiskolán, őt 18 éves kora óta ismerem. Karcsival pedig a Budapesti Kamaraszínházban játszottunk. } Úgy tudom, hogy a feleségeddel szoktál szöveget tanulni. Ez most így történt? – Igen, ez napi rutin. Majdnem minden nap van tanulnivalóm, hála a jó Istennek. A feleségem nagy segítség ebben. Meg kell felelni az elvárásoknak. } Gondolom, a napi tanulás a Jóban Rosszban sorozat miatt is szükséges. – Igen. } Mennyire érdekelnek a privát életben a bűnügyi történetek? – Régebben inkább elmondható volt, de akkor sem az akciókrimik érdekeltek. Inkább a történetek lélektani oldala, a thrillerek, a kicsit agyalósabb dolgok. Ha meg kellene határoznom, akkor azt mondanám: Agatha Christie, Sherlock Holmes vagy Sherlock és Watson az én világom. } Miért érzed jól magad nyomozóként Szlávik Jenő bőrében? Mi az, amiért hozzád nagyon közel áll? – Azért, mert egymáshoz idomultunk, a figura és én. Az írók minden
egyes epizódot látnak és nyilván ötleteket kapnak abból, ahogy játszunk, interpretáljuk adott esetben a szerepet. Ez ihletet ad nekik, valamilyen irányba tereli őket. Sokszor kapok a szövegkönyvben olyan megjegyzéseket, zárójeles instrukciókat, hogy szlávikosan kacsint, vagy szlávikosan hőbörög. Nyilván látják, hogy vannak bizonyos karaktervonásaink, amiket gyakorta használunk a filmhez és ezt már a szerepbe is beépítik. } Ezúttal viszont futballbíróként jöttél Kiskunhalasra a Sóska, sültkrumpli című komédiával. – Lacikám névre hallgatok. A bíró a többiek által irigyelt valaki, rendezett egzisztenciával. Van munkája, ami nagy szó, vezető beosztásban. Ambicionálja, hogy FIFA-játékvezető legyen. Mindenben a legjobb akar lenni, mindenből a maximumot akarja kihozni. A két másik srác éppen nehezebb életszakaszban van ital meg válás miatt. Nekik borzasztóan irritáló az, hogy van valaki, aki egy aranyifjú, sikerember. Az aranyifjúság így 42 évesen már egy picit erős sminkelést igényel, de amikor ezt a darabot bemutattuk, akkor még huszonéves voltam. Akkor még jobban illett, de valószínűleg velünk öregedtek ezek a szerepek. } Ez a darab a labdarúgás körül mozog. Focizol a privát életben is, ha teheted? – Nem. Én vagyok az az ember, aki használja a focipályát és a körülötte
levő salakot koptatja. Futok és hozzám dobálják a bent focizó 16 éves srácok a vizes palackokat, mert három lövés után kiszáradnak, dehidratáltak lesznek. Azt hiszik, hogy a pálya széle szeméttároló vagy micsoda. A 15. kilométer környékén már egy picit feszült leszek ettől és visszapöccintem nekik. Én a sportnak a szerényebb oldalát kedvelem. Nincs anakronisztikus ellentét közöttünk, csak néha fel tudják dobni az agyamat az ilyen megnyilvánulások. } Vidámabb téma: új bemutató lesz? – A focinál vidámabb téma (nevet)? Tanítok a Gór Nagy Mária Színitanodában, ami 30 éves intézmény. Egy ideig a Színház- és Filmművészeti Főiskola mellett egyetlen alternatívát jelentett, de most már van több ilyen iskola. Ez most nagyon fontos része az életemnek. A Jóban Rosszban sorozat, az egyébként már meglevő színházi elfoglaltságaim, a szinkronszerepek, a tanítás, az utazás és a családom mellett most nem fér bele az időmbe új bemutató. Most nem töröm a fejem ezen, nem hiányzik plusz tevékenység. Kép-szöveg: Pál László
Újabb zenés produkcióval lép közönség elé a kiskunhalasi Kaméleon Társulat. A dzsungel könyve bemutatója a felnőtt színházi évad keretében április 25-én 19 órakor lesz a Városi Filmszínházban, a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A premiert további előadások követik. A részletekről Czagányné Pásztor Anikót, a társulat vezetőjét kérdeztük.
Czagányné Pásztor Anikó
Kovács Nataniel rendező
} A Kaméleon társulat több zenés sikerdarabot színpadra vitt már. Miért esett most a választás A dzsungel könyvére? – Elsősorban azért, mert olyan darabot kerestünk, ami tartalmas mondanivalóval szolgál, másrészt lehetőséget ad sok tehetséges fiatalnak, hogy megmutassa magát a színpadon. Fő-
Halasi Hazajáró
Közönségtalálkozót szervezett Hazajáró címmel a Hazatalálás Baráti Kör Kiskunhalason. A Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében pénteken este a népszerű televíziós műsor készítőivel, házigazdáival lehetett találkozni. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor számára óriási élmény járni az országot. – Célunk tovább növelni a kárpáti turizmust, információhoz juttatni azokat, akik útra kelnek. Szövetsé-
gi megállapodást is szoktunk kötni azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi – mondta Kenyeres Oszkár. A régióban ezúttal a Hazatalálás Baráti Kör tagjaival vették fel a kapcsolatot, a keceli ösvénytaposókkal szintén jó viszonyban vannak. Aki pedig a képernyőn követi útjukat, szombatonként megteheti a Hazajáró műsor új részeivel. Kép-szöveg: P. L.
2016. Április 20.
kultúra 13
Czagányné Pásztor Anikó:
A szeretet mindent legyőz
Fotók: Rékasi Ramóna
A közös muzsikálás öröme
Litauszki Petra idén negyedik házi hangversenyét tartotta a művészeti iskolában. A tanárnővel a múlt heti sikeres zongo- rösi Etűdversenyre gyakorolunk. rakoncert után beszélgettünk. Nemcsak erre a megmérettetésre, hanem más fellépésekre is ké} Hogyan sikerült Ön szerint a házi szülünk a tanév folyamán, példáhangverseny? ul karácsony előtt már tartottunk – Szerintem mindenki összeszedte egyik kolléganőmmel közös tanszaki magát a hangversenyre és tudásának bemutatkozást. megfelelően jól teljesített. } Miért fontos a házi hangverseny? } Minden növendék játszott szóló – A tanítványok így tudják megművet, de a koncert folyamán több mutatni tudásukat, fejlődésüket szüjókedvű négykezest is hallhattunk… lőknek, rokonoknak, barátoknak és – A zeneirodalomban nemcsak a egymásnak is. Tudják, hogy folyamanagyobbaknak, de kezdőknek való tosan kell gyakorolni ahhoz, hogy jól négykezesek is vannak. Minél előbb sikerüljön a fellépés. kezdjük az együttjátszást, annál ha- Tápai Anna Lilla muzsikálása is marabb megismerik a gyermekek a megnyerte a közönség tetszését, csakközös muzsikálás örömét. úgy, mint a többi fellépőé. } Előképzősöktől nyolcadik osztá- Április 21-én (csütörtök) 17.30 óralyosig vannak növendékei. A kon- kor különleges tanár-diák koncert cert alapján kiket emelne ki az ifjú lesz a zeneiskola hangversenytermétehetségek közül? ben, ahol minden művet egy-egy ta– Balázs Alma első osztályos és nár és diák szólaltat meg. Erdődi Dániel harmadik osztályos Az iskola növendékei mellett hallnövendéket. Danival a hétvégi kiskő- hatjuk Schindler Reginát, aki ta-
fotó: pál lászló
ként középiskolásokkal bemutatható művet kerestünk. A dzsungel könyve minden tekintetben eleget tesz ezeknek a kívánalmaknak. } A dzsungel könyvét több város színháza is bemutatta már. Mire helyezitek a hangsúlyt rendezőkként ti Kovács Nataniellel? – A kedves állatos és nagyon szomorúan végződő történetből mi egy pozitívabb végkicsengésű darabot hoztunk létre. Az emberi tulajdonságok állnak itt középpontban, például Ká kígyó természetű ember. A darab mondanivalója az, hogy a szeretet mindent legyőz. } Egy-egy premiert hosszas előkészítő munka előz meg. Mikor kezdtétek a felkészülést? – Már az elmúlt évben elkezdődtek
– Mauglit Pócsik Dániel alakítja, Túnát Lengyel Laura, Bagirát Kovács Zsuzsanna, Balút Huszta Gábor, Kát Kubus Kíra, Akelát Tóth Gábor játssza. További szerepek: Csil – Szávuly Bence, Sír-kán Kovács Nataniel, Buldeó – Bőszény Dávid, Nagypapa – Dudás Márk, Monkey vezér, házigazda – Keresztes Evelin. az előkészítő munkálatok, a próbák bát tartunk, vagy egyes részleteket } Ki segítette a daltanulást? – Kovács Zsuzsanna, a Kiskunhapedig januárban. dolgozunk ki. } Közeleg a bemutató napja. Meny- } Aki ellátogat az előadásra, mi- lasi Alapfokú Művészeti Iskola manyire sűrűk a próbák mostanság? re számíthat? Kikkel találkozhat a gánének tanára. } A díszlet, a koreográfia is mindig – Mindennaposak. Vagy összpró- főbb szerepekben? fontos szerepet kap. Kinek a munkáját dicséri ezúttal? – A díszlet- és jelmezterv Vida Jácit munkája. A koreográfiát Angeli Ágota, Keresztes Evelin, Kubus Kíra és Tóth Gábor készítette. } Az április 25-i bérletes előadást továbbiak követik. Mennyi nézőhöz jut el majd a darab összesen az előzetes jegyigénylések alapján? – Még vannak további terveink is, mivel sok felkérést kaptunk, így nem túlzok, ha azt állítom, hogy több ezer nézőnk lesz. Pál László
valy ősszel megnyerte az Országos órakor Mezei Attila tanár rézfúvós Egyetemi Zenei Versenyt. növendékeinek koncertjére várják az Házi hangversenyek: április 25- érdeklődőket. én (hétfő) 17 órakor Gmoser Vilmos A belépés díjtalan. tanár fafúvós, 27-én (szerda) 17.30 L. Molnár Anna
14 kultúra
2016. április 20.
Csodás csipkék itthon és külföldön
Üveglap alatt a magyaros terítő. A halasi csipkét a berlini magyar nagykövetség kirakatában a herendi porcelánnal együtt állították ki. A halasi csipke folytatja utazásait. Tavasszal Szabadkán és Berlinben hallatott magáról, az elkövetkezendő hetekben pedig idehaza várja csodálóit. Májusban újra csipkekiállítás lesz városunkban, azt követően Szentendrén, Budapesten és Baján vendégeskedik. A Csipkeház és a Csipke Hotel tavasz rosabbra fonni az együttműködést. elején megerősítette kapcsolatát a sza- – Célunk volt, hogy Kiskunhalasbadkai tourinform irodával. Testvér- ra csábítsuk a szabadkaiakat, illetve városunkkal ily módon szeretnék szo- szeretnénk, ha ajánlanák vendégeikA Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban közel két évtizedes hagyomány már, hogy egy hatosztályos végzős lehetőséget kap önálló est szervezésére. Ebben az évben Kovács Viktóriát érte ez a megtiszteltetés a 12.-es évfolyamból.
nek a csipkemúzeumot, mint látványosságot – mondta Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója. A Külügyminisztériummal régóta jó kapcsolatban áll a város. Ezúttal egy németországi felkérésnek tett eleget a csipkemúzeum közreműködésükkel. – Áprilisban Berlinben mutatkozik be a halasi csipke. A Nemzetközi Turizmus Vásár, Kulturális Kirakat gasztroturizmus rendezvényén veszünk részt. Négy csipkét és tájékoztató anyagot küldtünk ki: a táncoló fiút, a táncoló lányt, a pávát és a magyaros terítőt – tudtuk meg Szécsiné Rédei Évától. – Örülünk, hogy ott lehet csipkénk a berlini magyar nagykövetség kirakatában, mely a német főváros leglátogatottabb részén található. A rendezvény felhívja a figyelmet hazánk különleges és értékes termékeire, hungarikumaira. A kirakat előtt nap mint nap több ezer ember megy el, így adott a lehetőség,
hogy szélesebb körben megismerjék a halasi csipkét. Hamarosan újabb fontos eseményre kerül sor. A XVII. Csipkekiállítást május 6-án és 7-én rendezik Kiskunhalason. Ebben az évben magyar csipkekészítő műhelyeket és csipkeiskolákat hívtak meg, de érkeznek Lepoglavából és Magyarkanizsáról is szakmabeliek. A Csipkeház nagyterme a felnőtteké, a kisebb pedig az ifjúságé, akik csipkekészítési bemutatókat is tartanak. Aki május 15-én, 16-án részt vesz a szentendrei Pünkösdi forgatagon, találkozhat iparművészeti remekünkkel. A budapesti Lurdy Házban május 21-én, 22-én tartják a Magyarok Világtalálkozóját, ahol szintén képviselteti magát a halasi csipke, mely júniusban bajai kiállításon, majd a Múzeumok Éjszakáján is várja az érdeklődőket. P. L.
Koncert a kávéházi szegleten…
– Én még enynyire nem izgultam sosem! – vélekedett Gozdán Dóra, aki a Bibós Gozdán Dóra és Kovács Viktória kávéház idei műsorvezetőjeVikit énekes és irodalmi versenyek Rapavi Rebeka ként lépett kö- dobogósaként, győzteseként ismerzönség elé a kö- hette eddig a kiskunhalasi közönség. zépiskola aulájában. Hamarosan érettségizik, felvételizik, – Örültem a lehetőségnek, meg- megkérdeztük tőle, hogyan tovább. tiszteltetés számomra – mond- – Terveim szerint pszichológus leta Kovács Viktória, aki jazzes, blue- szek. A művészi pályán nehéz elhesos koncertprogramot állított össze lyezkedni, így most még B tervként diáktársaival. funkcionál. Az ének és az irodalom
Mátyus András, Fazekas Eszter, Mátó Gergő, Hegedűs Dénes egyelőre hobbi marad számomra. A jazz műfaj közel áll hozzám, a jövőben zongorázni is szeretnék tanulni – árulta el a tehetséges diák. – Úgy érzem, ez fontos nekem az énekléshez – fűzte hozzá Viki. A múlt keddi koncerten többek között Keith Ricards, a Blues Brothers és Eric Clapton dalai hang-
Vagyon József
Paul Crowson és a táncosok
Gusztos Károly és Gusztos Enid
zottak el a bibósok előadásában. A fellépők sorát színesítette Fazekas Eszter is, aki aznap ünnepelte születésnapját. Tőle és zenész kísérőitől a Margaret Island Eső című slágere szólalt meg – kétszer is a nagy sikerre való tekintettel. Kép-szöveg: Pál László
kultúra 15
2016. Április 20.
Úton…
Áldottak és átkozottak – ez Szalay László legújabb tárlatának címe. Az alkotó öt év után lépett újra közönség elé festményeivel. A helyszín ezúttal a Közösségek Háza a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A tárlat április végéig látogatható.
Kultúra Kft. támogatásával jöhetett létre a mostani tárlat, amit ezúton is köszönök. Az Áldottak és átkozottak című kiállítás anyagában 20 kép szerepel. A műveket a megnyitón Rébék Erzsébet ajánlotta a közönség figyelmébe. – Valahol egy folyamat véget ér. A képek eddig születőben voltak. A gondolat, a hangulat, az érzés alakot öltött az alkotó kezei alatt. Szalay László most kitárulkozik a közönség előtt. Utazást tehetünk az ő belső pályáin – mutatott rá. – Hol mélységekbe száll, hol nyugalom jellemzi. A képek címei segítő kezet nyújtanak a megértéshez. A mű akkor éri el hatását, ha elé állva a hatása alá kerülünk – fűzte hozzá. Kép-szöveg: Pál László
– Tavaly nyáron döntöttem úgy, hogy legyen új tárlat. Miután sokan szorgalmazták, engedtem a kérésnek. Az emberről szól, az emberi én szép és kevésbé szép oldalát próbáltam ábrázolni – fogalmazott Szalay László. – Sötét és világos, más és más lelkiállapotok kifejezői a képek, melyek közül eddig még egy sem volt kiállítva. Varga Margit, Váradi Szilvia, a Halasi Média és
Németből jeles felsõs diákok
Vonzóvá tenni Halast!
A Felsővárosi Általános Iskolában évek óta komoly hagyománya van a német nyelv oktatásának. Legutóbb Baján, egy nemzetiségi vers- és prózamondó versenyen bizonyították az intézmény diákjai, hogy milyen eredményes felkészítést kaptak.
Testvérvárosunkból, Kronachból érkeztek fiatalok a Vári Szabó István Szakképző Iskola közreműködésével. A diákok gyakorlaton voltak Kiskunhalason, a Csipke Hotelben, a Sóstó Csárdában és Jánoshalmán, a Király Lovastanyán.
Baján, a Magyarországi Németek Művelődési Központja által megrendezett német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyen szerepeltek a Felsővárosi Általános Iskola diákjai. Mint megtudtuk: a gyerekek nagyon sokat készültek a megméretésre és ez meg is látszott az elért eredményeken.
Márkó ott lehetnek majd május 13án Budapesten, az országos német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyen. A halasi iskolából Gyenizse Zsófi (felkészítő: Kissné Csordás Anikó) és Jekő Janka (felkészítő: Cseriné Benkóczy Mónika) is szépen szerepelt, ők ketten
Péter Imréné idegenvezető és Szenczi Lajos stúdióvezető a Halas TV-ben a német vendégekkel
Az első és második osztályosok vetélkedésében Sebestyén-Simity Lorin (1.b) második volt. Őt Barcsik Beáta készítette fel a versenyre. A 7-8. osztályosok között Cseriné Benkóczy Mónika tanítványa, Kenéz Márkó (7.b) megnyerte a versengést. Lorin és
egyébként korábban már számos jó helyezést értek el ezen a megméretésen. A felsősök szereplése azért is kiemelkedő, mert több, sváb múlttal és hagyományokkal rendelkező város iskoláinak diákjait utasították maguk mögé. jel
Érdeklődő diákok töltöttek Kiskunhalason két hetet. A német Tourismusschule Franken tanulói a Halasmédia Szerkesztőségét is bejárták. Stúdiólátogatásuk alkalmával megismerkedtek a műsorkészítés folyamatával, a súgógép használata különösen tetszett nekik. – Célom Kiskunhalast több oldalról bemutatni és vonzóvá tenni a fiataloknak – mondta a csoportot vezető Péter Imréné. – Érdekességnek szántam a Halasmédia Szerkesztőségében tett látogatást. Kirándultunk is együtt. Voltunk Szegeden és Ópusz-
taszeren, Szabadkán és Budapesten. Ha vonzó programokat kínálunk, elmondják barátaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek. Ha pedig többen viszszatérnek turistaként, az nekünk csak jó – fűzte hozzá a Csipke Hotel marketing munkatársa és idegenvezetője. A testvérvárosunkból érkezett csoport pénteken délelőtt a Vári-Szabó szakképző iskolában Szabó Edina igazgatóval is találkozott, majd szabadidős programok után a hétvégén utazott haza, Kronachba sok-sok élménnyel gazdagodva. Kép-szöveg: Pál László
16 hirdetés
2016. április 20.
Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu e-mail címen lehet. A-1 Kiskunhalasi márkaszerviz munkafelvevőt keres a következő feltételekkel: érettségi vizsga, autóműszaki ismeret, számítógépes alapismeret, word, excel készségszintű kezelés, jó kommunikációs és csapatban dolgozás készség, önálló munkavégzésre alkalmasság, kreativitás. Előnyök: szakirányú végzettség, idegen nyelvtudás. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu e-mail címen. A-3 Nemzetközi kamionsofőrt felveszek. Érdeklődni: Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-4 Kiskunhalason a Tavasz presszóba felszolgálókat keresünk teljes- és részmunkaidőben. Tel.: 06 30/207-57-02, 06 30/322-37-20 A-308 Imrehegyi baromfi vágóhíd kat keres. Érdeklődni 10-15 Tel.: 06 70/945-88-20
munkatársaóra között. A-313
Tejfarm Kft. területi képviselőt keres. Fényképes önéletrajzot a tejfarmkft@gmail.com címre kérjük. A-337 Élelmiszerboltba eladót felveszünk. Tel.: 06 20/340-12-70
A-338
Kiskunhalasi gazdaboltba kereskedelemben jártas kollégát keresünk. Előnyt jelenthet: zöld könyv, illetve számítógépes alapfokú ismeret. Önéletrajzokat e-mailben a szilagyi.zoltan@rollo.hu címre várjuk. A-339 Szobafestőt felveszek. Tel.: 06 20/563-38-05 A-340 Értékesítőket felveszünk irodai munkára jó kereseti lehetőséggel! Vidéki bejárási költséget térítjük! Jelentkezni személyesen. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-342 Kegyeleti munkakörbe keresünk munkavállalót „B” kategóriás jogosítvánnyal. Szakmai tapasztalat előny, de nem feltétel. Tel.: 06 30/644-56-60 A-347 A Tejfarm Kft. kisszállási üzletébe „C” kategóriás jogosítvánnyal belföldi fix munkára sofőrt keres. Tel.: 06 70/451-48-82 A-348 A Merkbau Kft. KÖZBESZERZÉSI REFERENS munkatársat keres azonnali kezdéssel! További részletek a www.merkbau.hu-n olvashatók. A fényképes önéletrajzokat a hr@merkbau.hu címre várjuk. A-376
Az Agro Line Kft. munkatársakat keres a következő munkakörökbe: minőségellenőr és függőleges megmunkáló központ kezelésében gyakorlott gépi forgácsoló. Jelentkezni önéletrajzzal a peter.toth@agrolinekft.hu e-mail címen vagy munkaidőben telefonon. Tel.: 06 30/858-96-40 A-387 Munkatársat keresek. Tel.: 06 20/240-63-64 A-388 A Corso Verona gyorsétterembe konyhai kisegítőt felveszünk. Tel.: 06 70/330-56-17 A-389 Gyakorlott gépi láncolót keresek. Tel.: 06 20/886-12-80
A-390
Soltvadkerti műanyagüzembe több műszakos munkarendbe karbantartót keresünk. Lakatos, géplakatos, villanyszerelő végzettség előnyt jelent. A bejárást megoldjuk. Önéletrajzokat az alábbi email címre várjuk: human@bsplastic.hu További információ: 06 20/406-95-26 A-391 Pékségbe eladót keresünk. Tel.: 06 20/852-84-57
A-392
Nemzetközi fuvarozó cég gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt (B,C,E) keres kiemelt jövedelemmel. Tel.: 06 30/943-67-04 A-393 Soltvadkerti műanyagüzembe munkaerőt keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal a muanyagmunka2016@ gmail.com email címen. A-394 Könnyű fizikai munkára munkatársat keresünk! Jelentkezni: csirkegyros@gmail.com, vagy telefonon. Tel.: 06 70/377-18-26 A-395 Kiskunmajsai telephelyre gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt keresünk felvételre. Tel.: 06 20/313-49-71 A-396 Szabászt felveszünk üléshuzatok készítéséhez! Vidékiek bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-397
Kiskunhalasi vendéglátó egységbe szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező felszolgálót keresek. Tel.: 06 20/508-86-93 A-383 Kertépítő segédmunkára kollégát keresek. Tel.: 06 20/969-06-03
A-384
A Hóvirág Sörözőbe szakképzett felszolgálót keresek. Tel.: 06 20/911-45-42 A-385 Élelmiszerboltba gyakorlott eladót keresek. Tel.: 06 20/967-34-49
A-386
eladó. A-361
Az Alsóöregszőlőkben kis tanya eladó 3000 m2 bekerített területtel. Tel.: 06 70/336-90-28 A-363 Kiskunhalason a Semmelweis téren 1 szoba, konyha, fürdőszoba, spájzos lakás eladó. Tel.: 06 70/529-87-78 A-374 Lakás eladó. Tel.: 06 70/240-23-28
A-400
15 hektár erdő eladó. Tel.: 06 30/820-27-04 A-401 3 szobás családi ház eladó az Alsóvárosban. Garázs, melléképületek. Tel.: 06 20/918-90-17 A-402 Új utca 41 szám alatt családi ház eladó. Tel.: 06 70/565-57-63
A-403
Bem u. 3. szám alatt IV. emeleti 3 szobás lakás eladó. Tel.: 06 30/588-48-86 A-404 Kertvárosban építési telkek eladók. Tel.: 06 30/697-22-32
Frizura mesterfokon, Harmónia fodrász szalon. Tel.: 06 77/523-426, 06 30/370-22-01 A-32 Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35
Ocskó
lcd-tv-monitor-szerviz.hu Komlós Zsolt Tel.: 06 30/626-10-21 Tujakertészet kiárusítása. Tel.: 06 20/993-80-00
László. A-33 A-34 A-246
Kerülje el a bírságot! Megszerezzük csőkútja vízjogi engedélyét. Pro Aqua Vállalkozás, kiskunhalas Tel.: 06 20/926-78-35 proaqua@vipmail.hu A-375 Olasz márkás használtruha üzlet várja minden kedves vásárlóját a Kazinczy utcában. Tel.: 06 70/355-22-44 A-406 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-407
A-405
Halasi erdő résztulajdon akciós áron eladó. 210 eFt/ ha. Helye Kecel felé Imrehegy mellett. Kettő db egymás melleti erdő 0358 hrsz. 133,9876 ha-ból 18,82 ha 25,80 Ak., 0355 hrsz. 99,6902 ha-ból 14,30 ha, 20,00 Ak. Tel.: 06 1/220-86-60 A-412
Nyári intenzív kurzusokat hirdetünk minden szinten angol és német nyelvből. Vezető tanárok: Vladár Éva angol, Bundity Zsuzs német. Hunkár Nyelviskola Tel.: 06 30/676-35-73 A-408
Anyakönyvi hírek
Házasságot kötöttek: Szitás Zoltán és Korponai Erika, Kolompár József és Kolompár Szabina
A Rolló Kft. munkatársakat keres a következő munkakörökbe: műanyag válogató, darálógép kezelő. Jelentkezni önéletrajzzal a recepcio@rollo.hu email címen. A-411
Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-19
Kőművest felveszek. Tel.: 06 30/233-83-38 A-382
sürgősen
Pultos hölgyeket keresünk részmunkaidőbe a Malom Csárdába azonnali kezdéssel. Akár diákmunkába is. Tel.: 06 70/374-78-51 A-410
Cukrászdába felszolgálót keresünk teljes- és részmunkaidőbe. Jelentkezni kkhalasicuki@gmail.com címen. A-378
Raktárost felveszünk. Jelentkezni személyesen. CARTEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-381
ház
Születtek: Kismók Lídia (Farkas Szilvia) Kiskunhalas, Falusi Márton (Kőrösi Beáta) Kiskunhalas, Radics Petra (Pap Beáta) Kiskunhalas
Malac olcsón eladó. Tel.: 06 20/472-45-90 A-297
Adminisztrátort, anyaggazdálkodót felveszünk. Jelentkezni személyesen. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-380
Felsővárosban családi Tel.: 06 77/421-878
Keresünk elkötelezett, lelkes, új ötletekre nyitott, megbízható munkatársakat csapatunkba, több pozícióra. Fő- és mellékállás egyaránt lehetséges. Küldje el fényképes önéletrajzát a bacskarrier@gmail.com email címre! A-409
A TÉRVÁZ Kft. keres minősített CO hegesztőt, lakatost, targoncavezetőt, anyagmozgatót, valamint építő- és építészmérnököt, technikust. Elvárás: kollektívába beilleszkedni tudás, nagy munkabírás, kreativitás. Jelentkezés a kozpont@tervaz. hu e-mail címen, vagy személyesen a Kiskunhalas, Szegedi út 8. címen. A-377
Piacvezető cég érettségivel vagy diplomával pénzügyi területre átképzési támogatással partnert keres. Önéletrajzok: makrobert0312@gmail.com Tel.: 06 20/483-31-93 A-379
A Pozsony utcában 3 szobás lakás eladó. Tel.: 06 77/424-063 A-302
Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-18
Szegeden 2 és fél szobás, bútorozott lakás kiadó. Tel.: 06 30/321-66-88 A-322
Akác és kőris tűzifa kuglira vágva eladó. 22.000 Ft/m3 Tel.: 06 70/542-48-26, 06 70/544-13-86 Antik tálaló, bagoly berakásos, 120x115 cm eladó. Irányár: 12.000 Ft. Tel.: 06 77/421-878 A-399
Vállalkozásra is alkalmas, 2 szintes családi ház nagy kerttel a Széchenyi utcán a Haldorádó mellett eladó. Az ajánlatokat telefonon várjuk. Tel.: 06 30/410-70-00 A-22 Városközponthoz közel 2 generációs családi ház a Vas u. 5. szám alatt áron alul eladó. Tel.: 06 70/317-51-23 A-77 Kunfehértón teljesen felújított, téliesített, tetőtér beépítéses, nagy pincével, külső grillsütő hellyel nyaraló eladó. 6.800.000 Tel.: 06 70/332-28-41 A-238
Elunytak: Almási Ida (Kiskunhalas), Kurgyis Antalné Lévai Erzsébet (Kiskunhalas), Pető István (Kiskunhalas), Barankai Gyula (Kiskunhalas), Tegzes Lajosné Tóth Abonyi Judit (Kiskunhalas), Égető Sándorné Horváth Jolán (Kiskunhalas), Klapcsik István (Kiskunhalas), Csoma Mihályné Merczel Erzsébet (Kiskunhalas), Egri Antal (Kiskunhalas), Máté László (Kiskunhalas), Barabás Józsefné Árvai Katalin (Kiskunhalas), Dózsa Györgyné Sándor Mária Matild (Kiskunhalas), Harkai Lajos (Kiskunhalas)
2016. április 20. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
hírek+hirdetés 17
Édes anyanyelvünk
MÛSORAJÁNLATUNK: Április 20. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 PONT AFTER 08:30 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 PONT AFTER 13:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság Április 21. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Április 22. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság
17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 18:35 PONT AFTER 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 153 - Lélekmód (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 23:35 PONT AFTER 00:00 Képújság Április 23. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 16:50 Napi Mozaikok, Gyermeksarok 17:35 PONT AFTER 18:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 18:35 PONT AFTER 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 153 - Lélekmód (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság Április 24. vasárnap 00:00 Képújság 14:30 Kiskunhalasi UKSC – Karcag (férfi kézilabda mérk.) 16:00 Megyei Krónika (ism.) 16:30 Sport Magazin (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 17:30 153 - Lélekmód (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Kiskunhalasi UKSC – Karcag (férfi kézilabda mérk.)
22:30 Képújság Április 25. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 08:00 PONT AFTER 08:30 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági magazin (12) 12:00 PONT AFTER 13:30 Képújság 17:00 Kiskunhalasi UKSC – Karcag (férfi kézilabda mérk.) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság Április 26. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:30 PONT AFTER 17:00 Kiskunhalasi UKSC – Karcag (férfi kézilabda mérk.) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 PONT AFTER 21:25 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 PONT AFTER 23:25 Képújság
Az „Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny megyei fordulóját csütörtökön tartották a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban, az intézmény szervezésében. A szakközépiskolások kategóriájában Szabó Ádám, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium diákja nyert. Kovács Viktória Márta a Humán Szakképző Iskola képviseletében érkezett és lett
második. A gimnazisták mezőnyében Kubus Kíra lett a legeredményesebb versenyző a Bibóból. Nagy Laura Bajáról második, Slezák Virág – szintén a Bibóból – harmadik helyezést ért el. A helyezettek később, központi díjátadón oklevelet és tárgyjutalmat vehetnek át. Az őszi, sátoraljaújhelyi országos döntőn az arany- és ezüstérmesek vehetnek részt kategóriájukból. Kép-szöveg: P. L.
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Jeles versírók A Martonosi Pál Városi Könyvtárban, a költészet napi rendezvényen hirdették ki a Bibó-gimnáziummal közös, Lány galambbal című versíró verseny helyezettjeinek névsorát. Az általános iskolás korcsoportban 1. MolnárSolti Nikolett (Bibó 8. o.), 2. Nyilas Tamás (Szent József Katolikus Általános Iskola 6. o.), 3. Hegedűs Ildikó (Kertvárosi Általános Iskola 8. o.). Középiskolás korcsoport: 1. Slezák Virág (Bibó 10. o.), 2. Csonka Ákos (Bibó 9. o.), ALUMNUS-díj: Halász-Szabó Tímea (Bibó 8. o.). A diákoknak a tárgyjutalmakat Szabó T. Anna költő, műfordító adta át. Kép-szöveg: P. L.
18 sport
2016. április 20.
Eredményes főpróba
Irány a sportpálya!
A budafoki tenisz centrum volt a házigazdája a gyorstollasok országos bajnokságának, amely sorrendben a hetedik volt. A színvonalat jól mutatja az a tény, hogy tíz Európa-bajnoki, világbajnoki dobogós is harcba szállt az érmekért. A KB Autoteam SE Szitakötők Gyorstollas Szakosztályát hatan képviselték a megméretésen. Női open kategóriában Rácz-Fodor Vivien a harmadik helyen zárta a versenyt, női 35+ kategóriában pedig Nagy Kálozi Anikó volt a bronzérmes. Még egy harmadik hely került Kiskunhalasra, vegyes párosban Rácz-Fodor Vivien Igás Andorral az oldalán érte el ezt a kiváló eredményt. Agócsné Sebők Anikó, aki tavaly bajnoki címet szerzett, idén Európa- és világbajnoki helyezettekkel került össze, hasonlóan járt Versegi Erik is. Legközelebb június elején lesz egy nagyobb verseny, ahol szerepelnek majd a halasi gyorstollas szakosztály tagjai, addig is szorgosan edzenek majd.
Megcsíptük Kalocsát
Idegenben, a Kalocsa otthonában sem okozott különösebb nehézséget a KB Autoteam SE számára a kötelező győzelem. A tizenkettedik bajnoki elsősége felé haladó halasiak már tíz perc után magabiztosan vezettek, a folytatásban pedig folyamatosan nőtt a különbség. A KB csaknem kétszer annyi gólt dobott, mint az ellenfele. Kalocsai KC-KB Autoteam SE 21-41 (10-21), a halasi gólokon Nagy Marianna 9, Csordás Renáta 6, Tóth Lili 5, Csehó-Kovács Nikolett 5, Baksa Nikolett 4, Makai Katalin 4, Csősz Szilvia 3, Dudás Katalin 3/2, Szanyi Alida 2 osztozott. Folytatás, immáron hazai közönség előtt, vasárnap a Bácsalmás ellen, 16 órától.
Vereség
Volt sansza a Kiskunhalasi FC-nek arra, hogy ponttal vagy pontokkal utazzon haza az igen erős Kalocsa otthonából. Amariutei Sorin jóvoltából a kilencedik percben megszületett a halasi vezetés, ám a hazaiak két pontrúgásból fordítani tudtak. Sorin még a szünet előtt egyenlített, 2-2 állt az eredményjelzőn 45 perc után. A fordulás után egy figyelmetlenséget kihasznált a hazai csapat, a mieinknek csak egy lesgólra futotta. Kalocsa-Kiskunhalasi Fc 3-2, a mieink nem érdemeltek vereséget.
fotó: kovács iván
Gyorstollas
A hétvégén ismét benépesült a lovasbázis, szombaton rajtengedély vizsgának, vasárnap pedig regionális versenynek volt a házigazdája a megújult létesítmény. Mindkét eseményt fontos főpróbának tartották a szervezők, ugyanis bő egy hét múlva már az országos minősítő mezőnye teszteli majd a felkészültségüket és a pályát. A főpróba jól sikerült, jöhet az előadás. A négyévszakos pálya melletti új zsűritorony versenyszerű tesztje is megtörtént a hétvégén a Hirling József Lovasparkban. Szombaton 18 fiatal lovas igyekezett rajtengedélyt szerezni a vizsga alkalmával, másnap pedig a szezon első szabadtéri versenyét rendezték, ez egy regionális bajnokság volt. Mint megtudtuk: a Kiskunhalasi Lovas és Szabadidő Központ szervezőcsapata és az új létesítmény is jól vizsgázott. A meg-
méretésen 8 számban 138 rajtot regisztráltak. Persze a halasi lovasok is éltek az alkalommal és tesztelték saját, valamint lovuk felkészültségét. Kiss Evelin, Füzér Flóra és Fodor Gábor is megnyerte saját számát. A jelentős önerős fejlesztésen átesett bázis méltó házigazda volt, és az előkészületekkel is jól állnak a jövő csütörtökön rajtoló országos minősítő díjugrató verseny előtt. J. L.
Április 26-án, kedden több száz résztvevőt vár a Városi Sportpályára Szloboda Mihály főszervező a Városi Diáksport Bizottság és a Kertvárosi Általános Iskola Diáksport Egyesületének közös lebonyolítású Városi Mezei Futóversenyére. Az indulók között az óvodástól a szenior sportolóig minden korcsoport képviselőjére számítanak, különös tekintettel az általános iskolásokra. A távot a legkisebbeknek 500 méterben határozta meg a versenykiírás, az általános iskolák I. korcsoportosaira 1200 méter, a II.-ba tartozókra 1500 méter, a III.-ba tartozókra 2000 méter, a IV. korcsoportosokra pedig 2500 méter teljesítése vár. A következő kategória futói – az 1996-os születésűekkel bezárólag – 3000 méter, a felnőttek 4500 méter megtétele után haladhatnak át a célkapun. A „startpisztoly” 15.30 órakor dördül el először, a további rajtok időpontja a nevezők számától függ. VK
Rendkívül biztató bemutatkozás A Dél-Alföldi Régió Kölyökatlétikai Versenye sorozat részeként rendeztek a közelmúltban Szegeden a Mezei futóversenyt. A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye sportegyesületi versenyzőit megmozgató viadalra két korcsoport nyolc-nyolc fős csapatait várták. A városunkban nemrégiben újjáalakult Kiskunhalasi Atlétikai Klub mind a 11 évesek, mind a 13 évesek kategóriájában indította – fiú és leány csapattagokból álló – képviselőit. A Tisza-parti Stadion 1300 m-es távját az U11-es halasi versenyzők negyedik helyezettként gyűrték le, míg az szítőjük, Szloboda Mihály nagyon ja a futás szerepét, jelentőségét, nem U13-as együttes a 2000 m-es táv ha- elégedett a teljesítményüket, az ered- beszélve arról az igen fontos tényezőtodik helyezettjeként ért célba. Felké- ményüket illetően, hiszen alátámaszt- ről, hogy a klub színeiben történt bemutatkozásuk rendkívül biztató. Az edzőtől tudtuk meg azt is, hogy mindA városunkban nemrégiben újjáalakult Kis- két korcsoportban tíz-tíz válogatott lékunhalasi Atlétikai Klub mind a 11 évesek, pett rajtvonalhoz, és hogy a KAC-os fuzöme a Kertvárosi-iskolából került mind a 13 évesek kategóriájában indította – tók ki Szent József-iskolás diák csatlakofiú és leány csapattagokból álló – képviselőit. zásával. Vass Katalin
sport 19
2016. április 20. Egyre nehezebb már jelzőket találni a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzőinek teljesítményére. Azt már megszokhattuk, hogy saját korosztályukban a legjobbak között vannak, a múlt heti, Győrben megrendezett felnőtt magyar bajnokságon kiderült, hogy már abban a mezőnyben is közelítenek a csúcshoz. A 4x200 méteres gyorsváltónk csodaszámba menő aranyérme mellett Juhász Adélra figyeltünk, aki újabb 800 métert tett meg Rió felé.
Adél: újabb 800 méter Rió felé Közelebb került az olimpiához
Így kell kezdeni egy országos bajnokságot. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület 4x200 méteres gyorsváltója már az első napon akkorát versenyzett, hogy ámult rajta az egész győri uszoda. Novotny Attila tanítványai (Juhász Janka, Szilvási Gréta, Vas Luca, Juhász Adél) egészen fantasztikus 8:12,41-es idővel előzték meg a szegedi, a BVSC-s és a fradista csapatot is. A lányok történelmet írtak ezzel, ugyanis a klub még sohasem szerzett felnőtt magyar bajnoki címet. Ezt követően már egy egész város szorított a halasiaknak, pláne akkor, amikor a 800 méteres gyorsúszásban Juhász Adél az olimpiai kvalifikációért is úszott. Éppen a nyíltvízen olimpiai elsőséget szerző Risztov Évával voltak nagy csatában és két tizeddel maradt le a mi lányunk a második helyről. A 8:33,50 is olimpiai A szintet ér, de hogy ki utazhat majd Rióba, később dől el. Fogalmazzunk úgy, Adél még 800 métert megtett Brazília felé. Július 3-án minden kiderül. Addig még van egy felnőtt Európa-bajnokság Londonban, a frissiben megválasztott magyar szövetségi kapitány, dr. Hargitay András számít Adélra 400, 800 és 1500 méteren is. A cél az, hogy a meglévő időn tovább faragjanak majd, ami olimpiai szereplést érhet. Azért az már valamit sejtet, hogy a 400 méteres gyors döntőjében három halasi is ott volt. A zárónapra is maradt egy szenzációs eredmény: Szilvási Gréta 2:19,19es idővel, ami egyébként egyéni rekord, Jakabos Zsuzsanna mögött a második volt. A felnőtt országos bajnokságon az is kiderült, hogy a júliusi, hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokságon Juhász Jankáért, Szilvási Grétáért és Vas Lucáért szoríthatunk. Jáger L.
2016. április 20.
színesben 20
Első alkalommal rendeztek Szakmák éjszakáját Országszerte több mint 300 helyszínen, 700 vállalkozás részvételével rendezték meg a különböző foglalkozásokat bemutató Szakmák éjszakáját múlt pénteken. Összesen több mint 4000 programon vehettek részt az érdeklődő fiatalok és felnőttek. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum hámom helyszínen várta az érdeklődőket este 6-tól 10-ig ingyenes programokkal. Elsősorban a pályaválasztás előtt álló, 7. és 8. osztályos diákokat vártak, de a rendezvény középiskolások és felnőttek számára is izgalmas élményt nyújtott, a legkülönbözőbb szakmákkal ismerkedhettek a látogatók Kiskunhalasról és a régióból. A Kazinczy utcai épületben a ruhaipari és a vendéglátó szakmák bemutatójával várták a vendégeket. A gyakorlati bemutatóval és ingyenes ételkóstolóval egybekötött eseményen a pincérek palacsintát flambíroztak, koktélokat készítettek, míg a szakácsok a sa-
láták világába kalauzolták el az érdeklődőket. A Kőrösi úti tanműhelyben a gépész, autószerelő, festő-, építő- és faipari foglalkozások iránt érdeklődőket tájékoztatták. A legtöbb látogató a Kossuth utcai tagintézményben volt, ahol többek között az egészségügyi, a szociális, valamint a rendészeti szakmák iránt érdeklődő fiatalokat várták. A rendőrség és a tűzoltóság több gépjárművel is felvonult, a különböző fegyver- és közlekedéstechnikai bemutatók mellett a honvédség is standot állított. Kép-szöveg: P. Á.
het bele a megpirított szalonna és az összezúzott fokhagyma, a tej és a bor. Sózom, borsozom ízlés szerint. A tésztát menet közben kifőzöm, leszűröm, tányérokba szedem, a szószt rá-
merem, és reszelt sajttal megszórom. Tapasztalatom szerint egy ilyen ízletes tésztával kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvére tehetünk. Próbálják ki Önök is bátran! Rita asszony
rita asszony ízvarázslata
Villámgyors és laktató Fotó: Szőri Attila
Ha egy fárasztó nap után nincs kedvünk hosszú órákat a tűzhely mellett tölteni, ajánlom ezt a tartalmas tésztaételt, melyet szinte pillanatok alatt a vacsoraasztalra varázsolhatunk.
Tészta sajtmártással és szalonnával Hozzávalók: 10 dkg trappista sajt, 2 db kockasajt (natúr), 2 gerezd fokhagyma, 1 fej, vöröshagyma, 1 pohár tejföl, kevés tej, kevés (kb. 1 dl) fehérbor, 1 ujjnyi kolozsvári szalonna, 30 dkg tészta, bors, só. Elkészítés: a szalonnát felvágom, zsír-
jára pirítom, majd kiszedem. A szalonna zsírjában az apróra vágott vöröshagymát üvegesre fonnyasztom (ha nem elég a szalonna zsírja, pótolom olajjal). Hozzáadom a tejfölt, majd a sajtokat darabolva, fakanállal szétnyomkodom, és simára keverem. Me-