XXX. évf. 51. szám 2016. december 21.

Page 1

2016. december 21. • XXX. évfolyam 51. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


mozaik

2016. december 21.

Alexandra az Év Hangja

2009 óta nem múlhat el úgy ősz, hogy a Halas TV csapata ne rendezné meg a Pont Karaokeversenyt. A műsor idei, nyolcadik évadába a kistérség több településéről, de még Szegedről és Budapestről is érkeztek énekesek. Az októberi döntőben szereplő versenyzők közül az elmúlt hetekben a szakmai zsűri összeállított egy TOP8-as mezőnyt. A múlt hétvégi eredményhirdetésen kiderült, hogy kik állhatnak a képzeletbeli dobogó különböző fokaira. Először a közönségdíjas vehette át nyereményét. Az internetezők egy héten keresztül voksolhattak kedvenc énekesükre, végül 118 szavazattal a szegedi Marosán Jani végzett az élen. A zsűri különdíját 2016-ban Sztojka Roland kapta meg, aki nemcsak énektudásával, hanem egyedi tánclépéseivel is elkáp-

ráztatta az ítészeket döntős produkciójában. Bronzérmet a bibós SzűcsNagy Liza vehetett át, a második helyen pedig az évek óta kitartóan versenyző Tóth Marianna végzett. A Hardy-Horváth Mária, Zöldi Nikolett, Csorvási Zoltán alkotta zsűri számára nem volt kérdés, hogy idén Kurcz Alexandra nyeri meg a versenyt. A diáklány ezzel megnyerte egy saját lemez elkészítésének lehetőségét, részt vehet egy profi fotózáson, fellépőként ott lesz a 2017-es kiskunhalasi Főtérparty-n, s ezen felül még számos értékes nyereménnyel gazdagodott. A tervek szerint jövőre is lesz Pont Karaokeverseny, így már most gondolkodhatnak a versenyzőjelöltek, hogy milyen dallal próbálják majd megnyerni a közönség szívét a jövő évadban. Szőri Attila

Fotó: Anda Péter

A 17 esztendős Kurcz Alexandra énekhangját az elkövetkező években valószínűleg még nagyon sokszor fogjuk hallani az ország különböző színpadain, hiszen az már most nagyon jól látszik, milyen rendkívüli tehetséggel rendelkezik. Az elmúlt hétvégén rendezte meg a Halas Televízió a VIII. Pont Karaokeverseny eredményhirdetését, ahol a szakmai zsűri döntése alapján a soltvadkerti diáklány vihette haza a fődíjat és a vele járó számos értékes nyereményt.

A díjazottak: Sztojka Roland, Tóth Marianna, Kurcz Alexandra, Szűcs-Nagy Liza, Marosán Jani


fókuszban

2016. december 21.

Emlékszem, gyermekkoromban ilyenkor már lázasan kutattunk az öcsémmel, hátha rábukkanunk a karácsonyi ajándékra. Anyuék azonban fifikásabbak voltak, mi pedig gyenge nyomozók lettünk volna. Egyetlen kivétel volt. Lehet, hogy a szüleim sem tudják még. Amikor a bécsi ismerőseink segítségével sikerült beszerezni nekem egy walkmant. Ez akkor óriási dolog volt. Emlékszem, a nagyszobai szekrény felső részében volt. Véletlenül találtam meg. Nem bírtam a titkot magamban tartani, ezért felhívtam magunkhoz Zsoltit, az osztálytársamat. Ő mutatta meg, hogy a fülhallgatót lehet a televízióhoz is használni. Boldog voltam, elégedett. A nyolcvanas évek közepét írtuk. Emlékszem, mennyiszer kellett sorban állnom a Park Áruház zöldségosztályánál banánért, narancsért. Akkor még így működött a kereskedelem. Anyuék a konyhába, a szekrény tetejére tették és onnan adagolták nekünk. Nyilván, ha ránk bízták volna, akkor hasfájásig ettük volna a déligyümölcsöt. Emlékszem, akkor mintha meghittebb lett volna minden. Mondjuk, az is igaz, hogy gyermekek voltunk, aztán kamaszok. Mégis, olyan érzésem van, mintha közelebb lettünk volna egymáshoz. Ami ma természetes, az akkor elérhetetlennek tűnt. Mégis, valahogy olyan érzésünk volt, hogy biztonságban vagyunk. Ott voltak a szüleink. Most pedig rohanunk. Egyik helyről a másikra. Visszaszámoljuk a napokat. Itt, a szerkesztőségben is olyan az élet, mint egy felbolydult méhkasban. Pár szót váltunk egymással, aztán mindenki megy a saját dolgára. De nagyon várjuk már az év végét. Kicsit mi is megállhatunk, együtt lehetünk azokkal, akik fontosak nekünk, akiket szeretünk. Banán is, narancs is van, amikor csak akarjuk. A walkman ma már nem nagy cucc. Viszont 24-én délben szüleimnél lesz ebéd. Ez lesz az igazi. Az ünnep. Jáger Levente

Százmilliók lovasbázis-fejlesztésre A Belügyminisztériumtól a 2000-es évek elején önkormányzati tulajdonba átkerült lovasbázison elsősorban állagmegóvó beruházások történtek eddig. S bár a lovassport újraéledésének kezdeti feltételeihez megteremtettek sok mindent a korábbi üzemeltetők, az indokolt és generális szakmai fejlesztésre nem volt elegendő forrás. Ebben történt egy óriási előrelépés, mert jelentős kormányzati forráshoz jut a lovas komplexum. Lapunk megjelenésével egy időben, a Hirling József Lovaspark Nyereg Klubjában sajtótájékoztatón kerül bejelentésre, hogy 400 millió forintos kormányzati forrás felhasználására nyílik módja a lovasbázis-

nak. Juhász Tibor (Magyar Lovas Szövetség elnökségi tag), a sajtótájékoztató rendezője lapunkkal közölte, hogy a forrást a lovasbázis komplex rekonstrukciójára, a lovakat, lovasokat és nézőket is kiszol-

gáló létesítményekre fordítják. Több előzetes elképzelést is papírra vetettek már a lovasiskolában az érdekelt felek, de ezek bekerülési költségére nem volt fedezet. Mostantól a keret ismert és ennek alapján dolgozzák majd ki a konkrét műszaki tartalmú fejlesztéseket. Bővebb információt a Bányai Gábor országgyűlési képviselővel és Fülöp Róbert polgármesterrel szervezett közös sajtótájékoztató után tesznek közzé a forrás felhasználásáról – tudtuk meg a szakembertől. HT

Fotó: kovács iván

Ünnep

Lendületben a Merkbau Egy év alatt a Merkbau Kft. mindhárom tulajdonosa szakmai elismerésben részesült, a cég nívódíjat kapott, augusztus óta pedig 200 százalékon pörögnek. Most fordul elő először a fennállásuk 26 éve alatt, hogy a két ünnep között is több területen dolgozniuk kell, mert a határidő sürgető. Merényi Jakab és Knáb János kedden délelőtt a városházán járt, ahol Fülöp Róbert polgármester Farkas Dániel alpolgármester társaságában köszöntötte a sikeres cégvezetőket. Építészeti-nívódíj a villányi Sauska Borászatért, Lechner Ödön-díj Knáb Jánosnak. A Merkbau cégcsoport eredményes évet zár a napokban. Ez a nívódíj már a negyedik volt a sorban, egy évvel ezelőtt Merényi Jakab részesült elismerésben, a nyár folyamán pedig a harmadik tulajdonos, Balanyi László miniszteri kitüntetést vehetett át. A nehézkes évkezdet után aztán felpörögtek az események, augusztus óta 200 százalékon teljesít a cég. Kiderült az is a lapzár-

tánk idején megtartott polgármesteri találkozón, hogy több területen még a két ünnep között is dolgozni kell a szoros határidők miatt. – A jövő évünk is erős lesz, erre bizonyíték az a rengeteg megrendelés, amely már az asztalunkon van – fogalmazott Merényi Jakab tulajdonos, aki elmondta, hogy a ran-

gos elismerések azt jelzik, jó úton járnak. Knáb János szerint a Lechner Ödön-díj az egész cégcsoport munkájának köszönhető. Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester elismerését fejezte ki a város óriáscégének az elnyert díjakért. Kép-szöveg: JL


kék fény Katonai bázis

Konténerekből álló katonaváros épül a kelebiai határszakaszon. Az építkezésen a napokban szemlézett Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkari főnök. Fel kell készülni a migrációs válság elhúzódására – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, így azért, hogy ne a hódmezővásárhelyi laktanyából kelljen folyamatosan szállítani a katonákat, határvédelmi bázisok kialakításáról döntöttek. Ezek a lehetőségekhez képest kulturált körülményeket teremtenek a katonáknak feladatuk ellátásához. Hozzátette: a bázisok és utak építésében részt vesz egy osztrák műszaki század is, a katonáikkal november óta látnak el szolgálatot Magyarországon.

Rablók

Fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a Kiskunhalasi Járási Ügyészség annak a bandának több tagjára, akik idén február végén kiraboltak két nigériai férfit a tajói erdőben. A hajósi vádlottak valamennyien rokonsági kapcsolatban álltak egymással. Pénzzavarba kerültek, ezért tervelték ki a rablást. Teherautó-vásárlás ürügyén csalták el a sértetteket Tajóra, ahol aztán maszkban körbevették őket, és elvették tőlük az összes értéküket. Készpénz mellett tablet, mobiltelefon, GPS volt a zsákmány, közel 2 millió forint értékben. Néhány nappal később, kommandós akció keretében fogták el a tetteseket. Az ügyészségi eljárás a napokban zárult vádemeléssel.

2016. december 21.

Ezer határsértő a tehervonatokon Amit mi a híradások alapján csak érzékeltünk, az valóban egyre nagyobb problémát okoz. Ebben az évben várhatóan meghaladja az ezret azoknak a migránsoknak a száma, akik tehervonatokon elbújva próbálnak az országba szökni. Az egyre kilátástalanabb helyzetben lévő külföldiek mindent bevállalnak a remélt szabadságért és jobb életért. Találtak már határsértőt ütközőkre, alvázakra felkapaszkodva, de üres veszélyesanyag-tartályban is. Arra is volt példa, hogy sértetlen vámzárak mellett is voltak migránsok a szerelvényeken. Egyre több migráns próbál vasúti szerelvényeken Magyarországra jutni a kelebiai átkelőnél. Míg tavaly egész évben 111 határsértőt találtak vonatokon, ez a szám idénre megtízszereződött. Többek között erről tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület. Kiderült az is, hogy a tömeges bevándorlás hatása már ebben a közlekedési formában is nehézségeket okoz. Az Európát is érintő terrorveszély okán a rendőrség valamennyi, Szerbia felől érkező tehervonatot átvizsgál, ez 3-4 órás késéseket okoz. Kelebia kiemelt szerepet játszik a görögországi Pireusz kikötőjéből induló tranzitútvonalon. Erről érkeznek a kelet-ázsiai konténerek. Együttműködnek? Az érdekvédelmi szervezet azt is közölte, hogy a migránsok gyakran a vámzárakat megbontva bújnak el a vagonokban. Ugyanakkor tapasztaltak már olyat is, amikor a plomba sértetlen volt, viszont ott lapultak a külföldiek a rakományban. Ez felveti azt, hogy a berakodási helyen dolgozók együttműködnek az

embercsempészekkel. A nyitott vagonokban lévő rakományba szinte beássák magukat a külföldiek, ezekben az esetekben is felmerül a gyanú, hogy már a rakodásnál kialakítják a búvóhelyeket. Veszélyes Gyakori az is, amikor a ponyvákat hasítják fel és így jutnak be a raktérbe, sokan pedig csak a határ előtt ugranak, vagy másznak fel a vonatra. Nincs veszélyérzetük ezeknek az embereknek. Alvázakba, ütközőkbe kapaszkodva próbálnak Magyarországra bejutni. A rendőrség éppen ezért már a határkapu elérésétől kezdve figyeli az összes szerelvényt és megpróbálja kiszúrni a gyanús jeleket. Volt arra is példa, hogy a határ előtt ugráltak le a szerelvényekről. Mostanában jelent meg egy új, életveszélyes forma is. Veszélyes anyagot szállító vagonokba vackolják be magukat a határsértők, találtak már tartálykocsiban is külföldieket. Éppen ezért a katasztrófavédelem szakemberei is jelen vannak Kelebián és segédkeznek a vizsgálatokban.

Külföldön A Magyar Vasúti Egyesület arra is felhívta a figyelmet, többször előfordult, hogy az ország belsejében, Ausztriában vagy éppen Németországban, a vagonokban talált migránsok Kelebián még nem voltak a szerelvényen, később szálltak fel. Ezt úgy próbálják kiszűrni, megakadályozni, hogy a főbb magyar állomásokat ellenőrzi a rendőrség. A szervezet szerint az illegális utazók nemcsak a saját életüket veszélyeztetik. Amikor felnyitnak, megrongálnak egy veszélyes anyagot szállító vagont, azzal közveszélyt is okoznak. Megoldás? A Hungrail a tájékoztatóján hangsúlyozta: a vasútnak is kiemelt érdeke, hogy együttműködjön a rendőrséggel. Ennek kereteit azonban hozzá kellene igazítani az új helyzethez. Ha kell jogszabály-módosítást sem tartanak elképzelhetetlennek. Erre azért is van szükség, mert a migrációs válság előtt egy év alatt vizsgáltak át annyi vagont a kelebiai határállomáson, mint most egy nap alatt. Felmerült még, hogy az üres tartálykocsik kapjanak hatósági zárakat, illetve a Kelebián felnyitott vagonokra olyan masszívabb zárakat szereljenek fel, amelyek megkönnyítik az ellenőrzéseket. Jáger Levente

Lakosságvédelmi intézkedésre is szükség volt egy jánoshalmi családban, amelynek otthonában tűz pusztított a hétvégén. A halasi hivatásos és a helyi önkormányzati tűzoltókat riasztották, hogy a Kélesi utcában található 130 négyzetméteres épületben kigyulladt a tetőtér A helyszínen kiderült, hogy a lángok a kéményből terjedtek tovább. A kiérkező egység két vízsugárral avatkozott közbe, a födém stukatúrját is meg kellett bontani. Az esetnek nem volt sérültje, viszont a háromgyerekes család nem tudott fűteni, ezért máshol helyezte el őket a katasztrófavédelem az önkormányzat segítségével. jáger

Fotó: Máthé Zoltán (MTI)

Kigyulladt


sziréna

2016. december 21.

Figyel, mér, figyelmeztet az új monitor

– Pontos értékeket mutat, ha valamelyik eltér a normálistól, akkor hangosan figyelmeztet a bajra – mutatta be a kiskunhalasi mentőállomás legújabb beszerzését Malustyik László mentőtiszt. Az őrző monitor a XXI. század technológiáját képviseli, és szinte mindennap használják a betegellátásban. A vásárlás a Kiskunhalasi Mentő Alapítványnak köszönhető, amely adók 1 százalékos felajánlásaiból és vállalkozói támogatásoknak köszönhetően évek óta sikeresen működik. Közben megérkezett az a speciális, újraélesztésben alkalmazható mellkas-kompressziós eszköz is, amely nem sokkal később éles helyzetben vizsgázott.

Egy képernyőn valamennyi fontos adat. A Kiskunhalasi Mentő Alapítvány jóvoltából újabb eszközzel gazdagodott a térségi sürgősségi ellátás. A helyi mentőállomás autójára került egy őrző monitor, amelyet szinte minden riasztásnál használnak. Mint megtudtuk: a műszer az érzékelői segítségével vérnyomást, pulzusszámot, a vér oxigéntelítettségét, testhőmérsékletet mér. Ha valamelyik paraméter eltér a normálistól, akkor hangosan jelez a mentőápolónak, mentőtisztnek. Ilyenkor azonnal meg lehet kezdeni a szükséges terápiát. Fontos, hogy olyan kiegészítőkkel szerelték fel, amely lehetővé teszi a gyerekek vizsgálatát is. Malustyik László mentőtiszt, az alapítvány titkára azt mondta, a 650 ezer forintos berendezést az adók 1 százalékos felajánlásaiból, és vállalkozói adományokból tudták megvásárolni. – Minden évben összeülünk, hogy mit kellene vásárolni. Szerencsére az elmúlt években sikerült több fontos eszközt is beszereznünk. Ebből a forrásból járnak el a kollégák továbbképzésre, és tudunk az állomás komfortosítására is fordítani – mondta a titkár. Nagy József állomásvezető mentőtiszt hozzátette, a napokban érke-

zett meg az Országos Mentőszolgálat alapítványa és a helyi alapítvány közös vásárlásának eredménye, egy speciális mellkas-kompressziós készülék is. Ez az újraélesztésnél nyújt segítséget. Éppen aznap, amikor megérkezett, már volt is egy éles bevetése. Az újraélesztés sikeres volt – tudtuk meg. A halasi mentőállomásra is érkeztek játékmacik egy országos akció részeként, amelyek közül már többet elhelyeztek a vonulós autókra. A Győrből indult akció célja, hogy a mentőbe került, ijedt, beteg kisgyerekeket legyen mivel megnyugtatni. Kép-szöveg: Jáger Levente

Tényleg ennyire csúszós a zsanai út? Úgy tűnik, hogy a zsanai út feladja a leckét az autósoknak. Az elmúlt egy, másfél hétben szerkesztőségünk tudomása szerint közel tíz baleset történt néhány kilométeres szakaszon. Nem minden esetben volt rendőri intézkedés, szerencsére súlyos sérülés sem történt. Az anyagi kár viszont jelentős, volt olyan, aki a néhány órával a járműje megvásárlása után borult fel Kiskunhalas közelében. Úgy tűnik, a jeges, csúszós út otromba tréfákra képes. Tényleg ennyire veszélyes a zsanai út? Ezt a kérdést tette fel valaki a napokban egy baleset helyszínén. Valami lehet ebben a felvetésben, mert Kiskunhalas és a gáztározójáról híres település közötti szakaszon, néhány kilométeren belül közel tíz borulás, karambol is történt az elmúlt egy, másfél hétben. Több autós arról számolt be, hogy a látszólag száraz aszfalton megcsúszott és a jármű irányíthatatlanná vált. Borulások, ütközések A balesetek a regionális lerakó bekötőútjának közelében történtek. December 8-án egy Chevrolet csúszott

de a nem sokkal korábban vásárolt a gázpedálra. Inkább előbb induljunk autó alaposan összetört. el. Különösen veszélyesek a reggeli, késő délutáni és esti, éjszakai órák. Miért? A téli gumi használata pedig ilyenkor A Tükör által megkeresett közleke- nagyon fontos. Lassabb haladásnál, dési szakértő szerint télen igen alatto- speciális abronccsal is megtörténhet a mosak az utak. Látszólag simán lehet baleset, de ennek előfordulása kisebb. haladni, a megszokott sebességgel, de Úgy tűnik, hogy a zsanai út veszélyeárokba, ugyanott, a balos nagykanyar bárhol lehetnek jégfoltok. Erre bár- sebb, ezért aki arra autózik, az legyen előtt néhány órán belül még három hol kell számítani. Éppen ezért fontos óvatos! Kép-szöveg: JL autó járt hasonlóan. Másnap reggel az, hogy ilyenkor ne lépjünk annyira egy Opel borult fel, a sofőrje, egy kalocsai női megsérült. Még aznap este két jármű ütközött össze a kanyarban, az egyik vezető ott is arról beszél, nem ment gyorsan, de elvesztette uralmát a gépkocsija felett. Egy kisfiú könynyebben megsérült, az anyagi kár jelentős. A következő héten szintén két autó ütközött, az anyagi kár ennél az esetnél is jelentős volt. Múlt pénteken, ugyanezen a helyen, egy jobbos kanyar után letért az útról, majd a Citroen Picasso a tetejére borult (képünkön). A fiatalember nem sérült meg,


hírek

2016. december 21.

Emelkedő minimálbér, 3,8 milliárdos halasi pályázatok ten dolgoznak a városháza szakemberei, ezek is közel 3 milliárdos gyarapodást, fejlesztést tartalmaznak. Ezek okán január közepén rendkívüli ülést tart a halasi képviselő-testület. Jelentősek lesznek a határon átívelő pályázatok. Többek között erről is szó volt Bányai Gábor megválasztott országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester közös sajtótájékoztatóján.

Harminc pályázatot már beadott a város, ezek értéke eléri a 3,8 milliárd forintot, a remények szerint ezek jelentős része célba is érhet. Ugyanennyi projekt tart előkészítési fázisban, mintegy 3 milliárd forintos értékben. Többek között erről beszélt Bányai Gábor megválasztott országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester év végi közös sajtótájékoztatóján. A parlamenti politikus még beszélt arról, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára állt, ennek köszönhetően lehetőség van a minimálbér-emelésre és a társasági- és nyereségadó 9 százalékra csökkentésére. Kiskunhalas komoly pályázati sike- ezek értéke 3,8 milliárd forint, a rereket könyvelhet el a közeljövőben. mények szerint jelentős részük meg Harminc pályázatot már beadott, is valósulhat. Jelenleg 30 projek-

nélküli minimálbér 15 százalékkal, 127 ezer forintra, míg a szakmunkás minimálbér 25 százalékkal, 161 ezer forintra emelkedik. Ez a következő évben is folytatódik majd. Az országgyűlési képviselő beszélt arról is, hogy csökkentik a vállalkozások terheit is azzal, hogy a társasági és a vállalkozási nyereségadót 9 százalékra csökkentik. Ettől azt várják, hogy nő a külföldi befektetői kedv. Ennek a jeleit már tapaszHalas gyarapszik talni lehet, mert több érdeklődés is Elhangzott, hogy a halasi kórház van a magyarországi beruházások energetikai korszerűsítésre, nyílás- iránt. záró-cserére is komoly forrást fordíthat a jövőben, és részesült az Vállalkozásbarát adósságkonszolidációs keretből is. A Kiskunhalas is igyekszik a helyi város 45,6 millió forintos kiegészítő gazdasági élet szereplőinek kedtámogatáshoz jutott. A közbiztonság vezni. Ennek egyik jelentős állofejlesztésére 66 millió forint áll ren- mása volt az, hogy 1,9 százalékdelkezésre, ebből bővítik a közterü- ra csökkentették az iparűzési adó leti kamerarendszert, megerősítik a mértékét. Fülöp Róbert polgármesközterület-felügyeletet és a polgár- ter azt mondta, hogy ezzel a dönőrséget is. Eszközök, gépkocsi be- téssel az önkormányzat igazodszerzésére is lehetőség nyílik. ni kívánt a központi kormányzati szándékhoz, hogy a helyi vállalkoEmelkedik, csökken zások további lehetőséghez jussaBányai Gábor beszámolt arról is, nak, fejlesszenek. hogy január elsejétől a képzettség Kép-szöveg: Jáger Levente

Negyedszázados a Koliken Kft. Huszonötödik születésnapját ünnepeli idén a Koliken Kft. A cégvezető, Koligyer Zoltán azt mondta, hogy negyedszázaddal ezelőtt egy Széchenyi utcai bérleményből indultak el, idén pedig fennállásuk legnagyobb fejlesztéseit hajtották végre. Ezúttal is köszöntötték azokat a munkatársakat, akik 20, illetve 10 éve dolgoznak a cégnél. Idén öten vehettek át ajándékot az ügyvezetőtől.

Fekete Csaba veszi át Koligyer Zoltán ajándékát Az egykori Panyova épületében volt a Koliken Kft. első bérleménye, 1991ben alkatrészeket és kiegészítőket forgalmazott a cég. A fejlődés ettől kezd-

ve töretlen volt, 1994-től kerékpárokat is értékesítettek, majd szereltek össze. A legnagyobb lépés 2010-ben történt, akkor vette meg a vállalkozás

a volt Levi’s gyár telephelyét. Ezzel az ország legnagyobb kerékpár-öszszeszerelő üzemévé váltak. Ebben az évben több mint 350 boltba szállítanak, közel 70 ezer kerékpárt. Idén pedig a 25. születésnapját ünnepli a Koliken, amely ebből az alkalomból egy vacsorán látta vendégül a dolgozóit, üzleti partnereit. Koligyer Zoltán köszöntőjében azt mondta, a siker titka az lehet, hogy sohasem vette ki a nyereséget saját céljaira, hanem viszszaforgatta a cégbe. Idén a fennállásuk legnagyobb fejlesztéseit tudták végrehajtani. Műanyag- és festőüzemet hoztak létre, bővült a napkollektor-parkjuk is. Csepelen pedig egy új telephelyet nyitottak. Koligyer Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy télen 70, tavasszal, nyáron pedig eléri a 100 főt az alkalmazottak száma. A cégvezető már gondol a következő időszakra is. – Szükség lesz fűtéskorszerűsítésre, kazáncserére, új vállalatirányítási rendszert szeretnék bevezetni

Gyöngyi Ferenc 20 éve a cégnél és kell egy modern csomagológép is – árulta el a jövőt a vállalkozó. Az ünnepi vacsorán folytatták azt a hagyományt, hogy minden évben köszöntik a jubiláló munkatársakat. Idén 20 éve annak, hogy az Állami Gazdaság likőrüzemét hagyta ott a Koliken kedvéért Gyöngyi Ferenc, mint mondja, munkával bármit el lehet érni. Tíz éve dolgozik a cégnél Bakony Attila, Bálint Péter, Fekete Csaba, Szokoly Attila, ezért vehették át az ügyvezető ajándékát. Kép-szöveg: Jáger Levente


2016. december 21.

Nyolcvanadik születésnapja előtt pár nappal tragikus hirtelenséggel elhunyt Gergely József, Kiskunhalas közismert pedagógusa, a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületének volt elnöke. 1936. december 19-én született Szekszárdon. 1955-ben érettségizett a mezőtúri Gépészeti Technikumban, majd 1965-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának járműgépész szakán szerzett mérnöki diplomát. A pedagóguspálya iránt is elkötelezettséget érzett, ezért 1959-től a szabadszállási Mezőgazdasági Gépészeti Szakiskolában kezdett el oktatni. 1962-ben meghívást kapott Kiskunhalasra a 618-as Szakmunkásképző Intézetbe, ahol 1965-ig tanárként, majd 1969ig igazgatóhelyettesként dolgozott. Közben 1963-tól a kiskunhalasi Felsőfokú Technikum, majd főiskola adjunktusa volt 1973-ig. A II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában beindult a mezőgazdasági gépészképzés, ezért 1969-től meghívták az iskola főállású mérnöktanárának. Ez azért is lehetővé vált, mert közben mérnöktanári diplomát is szerzett. 1970től gyakorlati oktatásvezetőként, majd 1980-tól szakképzési igazgatóhelyettesként irányította a gépészképzést. Több mint két évtizeden át osztályfőnökként is tevékenykedett a Rákócziban. 1981-ben kezdeményezte egy országos szakmai vetélkedő meghirdetését. A dr. Szabó Gusztáv Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen 15 évig mérték össze tudásukat a mezőgazdasági gépész tanulók, melynek mindvégig ő volt a főszervezője. Több évtizedes tapasztalatával, kiemelkedő szaktudásával és elkötelezett munkájával kivívta diákjai, munkatársai, a város polgárai és a gépész szakma elismerését. Ezért több ízben elismerésben részesült: Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (1972.), Kiváló Munkáért (1979., 1986.), Pro Fakultate (1993.) , Rákóczi Emlékplakett (1990.), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1999.) Derűs, mosolygós, életvidám természetének kisugárzását megőrizte életének legnehezebb napjaiban is. Nagy feladatot vállalt családjában, munkahelyén és a köz érdekében is. Ahol más ember összeroppant volna, ott ő vasakarattal tette dolgát. Soha nem panaszkodott. Nyugdíjba vonulása után közéleti szerepet vállalt. A mozgássérültek érdekvédelme, társadalomban elfoglalt helyük javítása, az esélyegyenlőség biztosítása érdekében elvállalta az 1997-be megalakuló Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete elnöki teendőit, amit 2010-ig nagy odaadással végzett. Nagyszerű pedagógus egyéniséggel lett szegényebb a kiskunhalasi pedagógus közösség. Olyannal, aki szigorú,emberséges, jó tanár volt, akit szerettek és tiszteltek tanítványai, aki korrekt és következetes volt. Igazságosság és minden ember felé egyaránt megnyilvánuló segítőkészség jellemezte. Nehéz és megpróbáltatásokkal tele élet végére került pont, de mivel életében sokat adott családjának, diákjainak, a rászorulóknak, így emléke sokáig élni fog. Fájó szívvel búcsúzunk tőle. Nyugodjon békében! Klein Imre

Legendás segítők kapták a Cigányságért Díjakat Hálásak a több évtizedes áldozatos munkáért. A Kiskunhalasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat tavaly alapította a Kiskunhalasi Cigányságért Díjat. Idén a halasi cigányság két legendás segítője, Ternyák Julianna és Tóth Istvánné kapták az elismerést.

A Nemzetiségek napja – december 18. – fontos a halasi cigányság életében, így idén is ünnepélyes keretek között emlékeztek meg róla. A város nevében dr. Skribanek Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta: a különböző nemzetiségek gazdagabbá teszik az országot. Szűcs Csaba alpolgármester, a Halasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke az elért eredményeket ismertette és beszámolt azokról a pályázatokról, melyek sikeres elbírálás esetén sokat segíthetnek a cigány származásúaknak, illetve a nehéz helyzetben élőknek. Ilyen például a felzárkóztatási program, a leromlott városrészek rehabilitációja, a cigány közösségi ház felújítása és a roma lányos program folytatása. Az ünnepség fénypontjaként megköszönték azok segítségét, akik sokat tettek a cigányságért és átadták át a Kiskunhalasi cigányságért díjakat. – Mindkét díjazott ikonikus személyiség, akiknek sokat köszönhetünk, ma is példát mutatnak nekünk – mondta felvezetésében

Rostás László a Kiskunhalasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, majd következtek a díjátadó megható pillanatai. Ternyák Julianna óvónő 1981ben vette át az Átlós úti óvoda vezetését és nyugdíjazásig azon dolgozott, hogy bejárjanak az óvodába a cigány származású gyerekek. Ezt többek között olyan „trükkökkel” érte el, hogy programokat, ünnepségeket szervezett, így a szülők és a gyerekek már nem idegenkedtek az intézménytől. Az ünnepelt a díjátadón elmondta: szép emlékei vannak az óvodai évekről és örül annak, hogy még most is sok egykori óvodása megismeri és köszönti őt, amikor találkoznak. A Kiskunhalasi cigányságért díjat vehetett át Tóth Istvánné Irénke is. Annak idején csodaszámba ment, hogy a Családsegítő Központban cigány származásúak is dolgozhattak, szakmát teremtett a szociális munkából és az ő nevéhez fűződik nyolc cigánylakás építése is. Az ünnepséget egy cigány mese és táncok színesítették. Fehér Erika

fotók: halas tv avid

Elhunyt Gergely József mérnöktanár

hírek


városháza

2016. december 21.

A Város Háza

Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)

A képviselő-testület 2016. december 15-i zárt ülésén hozott döntések: 292/2016. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Közművelődéséért kitüntetést adományoz: Faddi Istvánné karnagynak, kórusvezetőnek A díj átadására 2017. január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából rendezendő városi ünnepség keretében kerül sor. 293/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete megbízza Stírné Prikidánovics Tímeát 2017. január 1-től 2017. december 31-ig a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete intézményvezetői feladatainak ellátásával. Illetményét az alábbiak szerint állapítja meg: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben szabályozott „G” fizetési osztály „07.” fokozatnak megfelelő alapbér, a végzettségéhez kapcsolódó Kjt. 66.§ (2)-(3) bekezdése alapján 8%-os illetménynövekedés, Illetménypótléka a pótlékalap 250 %-ának megfelelő magasabb vezetői pótlékban határozza meg. A képviselő-testület 2016. december 15-i nyílt ülésén hozott döntések: 294/2016. Kth. Munkaterv módosítás és napirend elfogadása 295/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja az 1. számú mellékletében szereplő II. számú Tanyagondnoki Szolgálat Szakmai Programját. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 296/2016. Kth. 1.) Kiskunhalas Város Önkormányzata közbeszerzési eljárást kezdeményez a Központi Felnőtt- és Gyermekorvosi Ügyelet feladatai ellátása érdekében, melyet külső egészségügyi szolgáltatóval kíván elláttatni. 2.) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az eljárás során szükséges valamennyi dokumentum aláírására. 297/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete többletbevétel felhasználásával járó 2016. évi módosított bevételi – és kiadási főösszegének 7.500.000 Ft-tal történő megemelését, melyet a soron következő költségvetési rendelet módosításba be kell építeni. Bevétel felhasználás célja: felújítás, beruházás 298/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete elfogadja a Városért Közalapítvány részére nyújtott 5.000.000 Ft összegű támogatás felhasználásáról szóló szöveges értékelést és pénzügyi beszámolót. 299/2016. Kth. 1. A Képviselő-testület a Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okiratának módosítását az 1. melléklet szerint jóváhagyja, így az egységes szerkezetű Alapító okiratot a 2. melléklet szerinti formában és tartalommal elfogadja. 2. A fentiek alapján a Képviselő-testület felkéri a Polgármestert az egységes szerkezetű Alapító Okirat és a módosító okirat aláírására, valamint a Magyar Államkincstár részére

történő benyújtására. 300/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elvi hozzájárulását adja a Kiskunhalasi Birkózó Klub által létesítmény-fejlesztési – legfeljebb 400 m2 alapterületű, kizárólag birkózás céljára használandó sportlétesítmény építésére vonatkozó – pályázat a Magyar Birkózó Szövetség részére történő benyújtásához. 301/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul Hock Ferenc festőművész által készített, jelenleg a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában található pannó a festőművész családja – Hock Ferencné és Móró Gáborné Hock Márta – részére történő átadásához azzal, hogy a festmény leszereléséről, elszállításáról és a leszereléssel összefüggésben felmerült helyreállításról a család gondoskodik. 302/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felülvizsgálta 221/2015.Kth. számú határozatával elfogadott Kiskunhalas Város Önkormányzatának Gyermek és Ifjúsági Koncepcióját és elfogadja a beszámolót. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy a beszámoló alapján Kiskunhalas Város Önkormányzatának Gyermek és Ifjúsági Koncepciója és az intézkedési terv módosítását legkésőbb 2017.március 1.napjáig a Képviselő-testület elé terjessze. 303/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felülvizsgálta 222/2015.Kth. számú határozatával elfogadott Kiskunhalas Város Sportkoncepcióját és elfogadja a beszámolót. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy a beszámoló alapján Kiskunhalas Város Sportkoncepciója és az intézkedési terv módosítását legkésőbb 2017. március 1. napjáig a Képviselő-testület elé terjessze. 304/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg 2017. évi munkatervét és rendezvénytervét. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 305/2016. Kth. 1.) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft-vel fennálló ingyenes használati szerződését, a kiskunhalasi 1. hrsz. alatt felvett, természetben 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. szám alatti, Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal főbejáratától jobbra lévő, korábban Népesség-nyilvántartó irodaként működő helyiségek (17.63 m2 üzlet, 5.23 m2 szociális blokk) vonatkozásában meghosszabbítja 2018. december 31. napjáig. 2.) Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az előterjesztés mellékletében lévő, 3. számú szerződésmódosítás aláírására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 306/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2017. évi közbeszerzési tervének módosítását az 1. melléklet szerint elfogadja. Felkéri a jegyzőt, hogy a közbeszerzési tervet Kiskunhalas város honlapján tegye közzé. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem

közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 307/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja a startmunka programok kérelmeinek benyújtását és legfeljebb 939.649 Ft önerőt biztosít a 2017. márciustól 2018. február 28-ig tartó startmunka programok megvalósulásához. Kiskunhalas Város Önkormányzata kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az önkormányzati önerő összegét a költségvetésében elkülöníti. 2. A Képviselő-testület támogatja az esetlegesen szükséges közbeszerzési eljárások megindítását. 3. A Képviselő-testület támogatja az országos hajléktalan program benyújtását. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert, hogy a fenti programok megvalósulásával kapcsolatban eljárjon, a hatósági szerződéseket aláírja, tárgyalásokat, folytasson, a megvalósításhoz szükséges szerződéseket és egyéb jognyilatkozatokat megtegye és aláírja. 308/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőrösi út elnevezést adja az 53. számú főút és a közvetlenül mellette található közterületeknek a város északi belterületi határa és a Határ út közötti szakaszának, valamint a Határ út és a Jókai utca-Botond utca csomópont közötti közterületeknek. Az 1831/2 ingatlan elnevezése Kőrösi útra változik, míg a 1831/1 ingatlan elnevezése Széchenyi utca marad. 2. A Képviselő-testület az Olajbányász utca elnevezést adja egységesen a Kéve utca 6157 hrsz.-ú ingatlanától észak-keleti irányban a 6433/2 ingatlan telekhatáráig található közterületi ingatlanoknak. 309/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezi, hogy a 16/523/2016 számú változási vázrajz alapján a Kiskunhalas, belterület 3714 hrsz alatti és a 3714/A hrsz alatti ingatlan összevonásra, a 3714/A hrsz alatti önálló ingatlan megszüntetésre kerüljön. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az eljárás megindítására és a szükséges nyilatkozatok megtételére. 310/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2.100.000.- Ft támogatást nyújt a Kiskunhalasi Utánpótlásnevelő és Kézilabda Sport Club számára sportlétesítmény megvalósítását célzó pályázat benyújtásának előkészítése céljából. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a támogatási megállapodás megkötésére, a szükséges nyilatkozatok megtételére, valamint hogy a támogatás fedezetét a költségvetésben biztosítsa. 311/2016. Kth. 1.) Kiskunhalas Város Önkormányzata pályázatot kíván benyújtani a VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú pályázati felhívás szerint, Kiskunhalas 0824 és 0813/5 helyrajzi számú külterületi út felújítására „Külterületi helyi közutak fejlesztése és kezelésükhöz szükséges eszközök beszerzése Kiskunhalas-Harkakötöny konzorciuma által” címmel, legfeljebb 120 millió forint tervezett támogatási összegig. 2.) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert Harkakötöny Község Önkormányzatával való Konzorcium megalakítására és a támogatási kérelem benyújtására, a szükséges dokumentumok elkészíttetésére, aláírására és nyilatkozatok megtételére. 3.) A Képviselő-testület a pályázat megvalósításához szükséges önrészt az eszközök költségét tekintve egyenlő részarányban biztosít, míg a külterületi utak felújításához szükséges önrészt az érintett Kiskunhalas és Harkakötöny települések Képviselő-testületei a felújításra kerülő utak arányában biztosítják a

2017. évi költségvetés terhére. 312/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja pályázat benyújtását a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt „A nemzeti bűnmegelőzési stratégia feladatrendszerének támogatása” című fejezeti kezelésű előirányzat támogatásának elnyerésére. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete biztosítja a pályázati részvételhez szükséges pályázati díj megfizetéséhez szükséges kétszer 20.000,- Ft összeget és megbízza Kiskunhalas Város Polgármesterét a pályázat előkészítésével, együttműködési megállapodások aláírására kiskunhalasi oktatási intézményekkel, a pályázat benyújtásával, lebonyolításával, és az ehhez szükséges minden nyilatkozat, dokumentum aláírásával. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a pályázathoz szükséges önerőt maximum 500.000 Ft összegben biztosítja, melyet a soron következő előirányzat-módosításkor a költségvetésébe beépít. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 313/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Települési Értéktár Bizottság működéséről szóló beszámolót a melléklet szerint elfogadja. 314/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat – mint a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás (a továbbiakban: Társulás) Társult Önkormányzata – Képviselő-testülete a Társulási Megállapodás 4. számú módosítását az előterjesztés 1.számú melléklete szerinti tartalommal, valamint a 4.számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodást az előterjesztés 2.számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 315/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat – mint a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás (a továbbiakban: Társulás) Társult Önkormányzata – Képviselő-testülete támogatja a Társulásnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium KEHOP-3.2.1 pályázati kódszámú „ Az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás alrendszereinek fejlesztése a települési hulladék vonatkozásában” című pályázati projektben való részvételét, a támogatási kérelem benyújtását az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-vel, mint konzorciumvezetővel létrehozott konzorcium útján. A pályázati felhívás keretében megvalósítani tervezett projekt megnevezése és egyéb fő adatai: „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Homokhátság területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre.” 316/2016. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozni kíván a 2017. évi „Magyarország legszebb konyhakertje” országos programhoz. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert a szándéknyilatkozat, valamint a csatlakozási szerződés aláírására, illetve a győztesek díjazására 50.000 Ft-ot biztosít a 2017. évi költségvetésből. 317/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyólag elfogadja az FBHNP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tevékenységéről szóló 2016. évi beszámolóját. 318/2016. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű ha-


2016. december 21. tározatok végrehajtásáról szóló december havi beszámolót. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 38/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 39/C.§ (1)-(4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 13. pontjában meghatározott és az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, a Képviselő-testület Ügyrendi és Szociális Bizottsága, Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1.§ (1)Hatályát veszti Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 38/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 13/ A. §-a, (2)Hatályát veszti a rendelet 13/B. §-a. (3)Hatályát veszti a rendelet 1. sz. melléklete. (4)Hatályát veszti a rendelet 2. sz. melléklete. 2.§ Ez a rendelet 2017. január 1-jével lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2016. december 15. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (5) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 7. § (6) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva következőket rendeli el: 1.§ A rendelet hatálya A rendelet hatálya Kiskunhalas város közigazgatási területén található közterületekre és középületekre, továbbá a részben vagy egészben Kiskunhalas Város Önkormányzatának tulajdonában lévő gazdálkodó szervezetekre terjed ki. 2.§ Középületek és közterületek fellobogózásának részletes szabályai (2) (1) Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény rendelkezésein túl állandó jelleggel ki kell tűzni Magyarország zászlaját (a továbbiakban: zászló) Kiskunhalas Város Önkormányzata (a továbbiakban: helyi önkormányzat) által alapított gazdasági társaságok székhelyén és telephelyein. (2) A zászlót a helyi önkormányzat képviselőtestülete és a helyi önkormányzat közigazgatási feladatait ellátó Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal bejárati homlokzatán az európai uniós és a város zászlója között kell elhelyezni, továbbá a székely zászlót a város zászlója mellé kell kitűzni. (3) A zászlót a képviselő-testület dísztermében az európai uniós, a Bács-Kiskun megyei és a városi zászlók között kell kihelyezni. (4) A zászlók időszakos kihelyezésénél –

nemzeti ünnepeink napján, és a (8) bekezdés alapján elrendelt napokon – Magyarország zászlaja mellett az európai uniós és a városi zászlók egyenlő arányban kerülnek kihelyezésre a Hősök tere, 53-as főút belterületi szakaszán (Széchenyi utca, Hősök ligete, Erdei Ferenc tér, Fejérföld utca), Kossuth utca, Köztársaság utca és Semmelweis tér. (5) Testvértelepülések zászlóinak, diplomáciai programok esetén a vendégül látott küldöttség országzászlóinak kihelyezéséről a polgármester dönt. (6) Állandó jelleggel fel kell vonni Magyarország lobogóját (a továbbiakban: lobogó) a Hősök terén található Országzászló emlékműnél. (7) Az alábbiakban felsorolt, valamint a helyi önkormányzat képviselő-testületének vezetője (továbbiakban: polgármester) által meghatározott emléknapok esetén a lobogót félárbócra kell engedni: a) június 4. b) október 6. c) november 4. (8) A jelentős városi, országos események alkalmával – különösen város napja, szüreti fesztivál – a polgármester elrendelheti Magyarország zászlajának és a városi zászló kitűzését, illetve a lobogó ünnepélyes felvonását, amelyről köteles a tájékoztatás helyben szokásos formájában értesíteni a lakosságot és gazdálkodó szervezeteket. 3. §. Nemzeti ünnepeken történő fellobogózás (1) Nemzeti ünnepeken valamennyi középületen és közterületen Magyarország zászlaját, lobogóját ki kell tűzni, illetve fel kell vonni. (2) Nemzeti ünnepeken és jelentős városi események alkalmából a polgármester elrendeli a városháza előtt Magyarország lobogójának és Kiskunhalas város lobogójának ünnepélyes keretek közötti felvonását. A nemzeti ünnepen Magyarország zászlajával kell lobogózni. Május 1-jén az európai unió zászlójával is lobogózni kell. * A lobogó ünnepélyes felvonásának időpontját a polgármester határozza meg, általában az ünnep napján 8.00 órától 12.00 óráig. * A polgármester külföldi delegációk látogatása esetén elrendelheti Magyarország lobogójának felvonását a Semmelweis téren, mely alkalommal a delegáció nemzeti, illetve egyéb (pl. uniós, közigazgatási egység, szervezet, gyász, lyukas) lobogója is felvonásra kerül, illetőleg zászlójuk is kihelyezésre kerülhet. (3) A közterületek fellobogózása a közterületen található villanyoszlopokra szerelt zászlótartók, illetve közterületen felállított árbocok használatával történik. (4) A fellobogózást az ünnepet megelőző munkanapon legkésőbb 18 óráig, a zászlók bevonását az ünnepnap elteltét követő ötödik munkanapon, legkésőbb 18 óráig kell elvégezni. 4.§ A zászló és a lobogó védelme (1)A zászló bevonásának, illetve a lobogó levonásának elrendelése szóbeli utasítás formájában történik. A polgármester, illetve az önkormányzati hivatal vezetője (továbbiakban: jegyző) az önkormányzat által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézmények vezetői számára szélsőséges időjárási viszonyok között – annak időtartamára – javasolhatja a zászló bevonását, illetve a lobogó levonását. 5.§ A közterületek fellobogózásáért való felelősség (1) A közterületek fellobogózásáért a polgármester felelős. (2) A polgármester utasításának megfelelően a Halasi Városgazda Zrt. feladata megszervezni a település közterületeinek fellobogózását. (3) A fellobogózás tárgyi feltételeinek biztosításáról, értve ez alatt a zászlótartókat, illetve

a zászlókat, lobogókat Kiskunhalas Város Önkormányzata gondoskodik a mindenkori éves költségvetés terhére. 6. §. A zászló és lobogó használatára vonatkozó egyéb rendelkezések (1) A középületek fellobogózásának egyes kérdéseiről szóló 132/2000. (VII.14.) Kormányrendeletben (a továbbiakban: Kormányrendelet) meghatározott méretű és tulajdonságú zászlót és zászlórudat, valamint lobogót és árbocot lehet használni a középületeken és a középületek előtt, valamint a közterületen. (2) A zászló tisztításáért a zászló, lobogó kihelyezésért felelős személyek tartoznak felelősséggel. (3) A zászló, illetve lobogó tisztítását úgy kell megoldani, hogy az állandó jelleggel történő fellobogózás – pl.: tartalék zászló, illetve lobogó alkalmazásával – biztosítható legyen. 7. §. Nyilvántartás (1) Kiskunhalas Város Önkormányzatának polgármestere, Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának jegyzője és az önkormányzat által fenntartott, közfeladatot ellátó intézmények, gazdasági társaságok vezetői gondoskodnak, saját szervezetük vonatkozásában, illetve a szervezetük által használt zászlók, lobogók tekintetében zászló, illetve lobogó nyilvántartás vezetéséről. (2) A zászló nyilvántartásnak tartalmaznia kell. a nyilvántartó szerv nevét, a zászló sorszámát, a beszerzett zászló méretét, a zászlórúd leírását, a beszerzés időpontját, az állandó jellegű használatra történő kiadás időpontját, az állandó jellegű használat várható megszűnési időpontját, az ideiglenes használatból történő kivonás kezdő és záró időpontját, a nemzeti ünnepeken való használat tényét, időpontjait, a használatból való végleges kivonás időpontját, okát, szükség esetén a megjegyzést. (3) A lobogó nyilvántartásnak tartalmaznia kell a (2) bekezdésben leírtakat azzal az eltéréssel, hogy a zászló helyett lobogót kell írni, illetve ki kell hagyni a szövegből a zászlórúd szöveget. (4) A zászlókat, illetve a lobogókat meg kell jelölni a nyilvántartás szerinti sorszámmal, vagy egyéb módon biztosítani kell az azonosíthatóságukat. (5) Az (1) bekezdésben meghatározott vezetők kötelesek haladéktalanul írásban jelezni a polgármester felé a zászló megrongálódását. 8. §. Ellenőrzés (1) A közterület-felügyelet éves beszámolója tartalmazza a zászló és lobogó ellenőrzés tapasztalatait. 9.§. A díszkivilágításról (1) A díszkivilágítási berendezéssel felszerelt, jelen rendelet függelékében megnevezett közterületi létesítményeket, valamint épületeket az e rendeletben meghatározott módon és üzemeltetési rendben kell kivilágítani. (2) A nemzeti ünnepek alkalmával az ünnepet megelőző napon és az ünnep napján kell biztosítani az (1) bekezdés szerinti létesítmények, épületek díszkivilágítását. (3) A díszkivilágítási berendezéseket alkonyattól (a közvilágítás üzembe helyezésétől) 24 óráig kell működtetni. (4) A polgármester jogosult jeles ünnep, valamint egyéb rendkívüli esetben intézkedni a létesítmények, épületek díszkivilágításáról. A díszkivilágítási berendezéseket a polgármester eseti döntésének megfelelő időpont-

városháza tól kell működtetni az általa meghatározott időtartamig. 10.§. Záró rendelkezések (1) Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról szóló 29/2008. (IX. 29.) önkormányzati rendelet. Kiskunhalas, 2016. december 15. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző 1. számú függelék a 34/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelethez Az alábbiakban megnevezett közterületi létesítmények, valamint épületek díszkivilágítását kell a Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról szóló 34/2016. (XII. 16.) önkormányzati rendeletben meghatározott módon biztosítani: 1) Középületek, műemlékek a) Városháza torony (Hősök tere 1.). b) Szűts József Általános Iskola torony megvilágítás (Köztársaság u. 9.). 2) Köztéri szobrok, emlékművek a) Az I. Világháború hősi halottainak emlékműve (Hősök tere). b) Kuruc vitéz szobor (Búsuló kuruc, csak idényjelleggel) (Kossuth-Bercsényi u.). c) Református templom Csokonai emléktábla (Hősök tere). d) A csipkevarró (Kossuth u.). Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli, természetbeni ellátásokról szóló 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosítása Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (4) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 8a pontjában megjelölt feladatkörében, Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. ( XI.28) önkormányzati rendelet 30.§ (5) bekezdésben meghatározott feladatkörében eljáró Ügyrendi és Szociális Bizottsága, Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1.§ A Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális rászorultságtól függő pénzbeli, természetbeni ellátásokról szóló 3/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete 8/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A tanyagondnoki szolgáltatás keretében ellátandó feladatok Kiskunhalas Város külterületi, tanyasi lakott helyein az intézményi hiányból eredő hátrányok enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek biztosításának segítése Kiskunhalas Város Önkormányzatának I. és II. számú Tanyagondnoki Szolgálat Szakmai Programja szerint azok 1. sz. mellékletében meghatározott tanyagondnoki körzet vonatkozásában.” 2.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2016. december 15. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző


10 adventi zenés napok

2016. december 21.

Szandi:

Aki az én élő adventi angyalkám volt… Szandi az Adventi Vásár és Zenés Napok sztárvendége volt Kiskunhalason. Ünnepi műsorral érkezett hozzánk, melyben egy dallal nagypapájára is emlékezett. A Mikulás szánja című slágerével a gyerekeknek kedveskedett. Örül, hogy a téli időszakban olyan számokat is műsorra tűzhet, melyeket a fesztiválszezonban nem. Szinte hihetetlen, de az énekesnő már 27 éve van a zenei pályán. Kezdetben koncerteken és bakelitlemezeken volt elérhető a közönség számára, azóta már CD is alig készül. Ő is leginkább klipekkel és dalokkal jelentkezik. Ebben az évadban a Sztárban sztár + egy kicsi adásaiban lehet vele találkozni vasárnaponként.

– Ez egy szórakoztató műsor. Az a célja, hogy a nézők kicsit kikapcsolódjanak. Közben ez olyan játék, amit komolyan kell vinni. Nagyon komoly szakmai feladat – tudtuk meg az énekesnőtől. } Duettpartnereddel, Lentulay Krisztiánnal távol vagytok egymástól. Hogyan tudjátok így ápolni a kapcsolatot? Hogyan lehet ez teljes? – Nagyon nehezen. Telefon- meg skype-lehetőség van, technikailag mégsem tudjuk megoldani azt, hogy énekeket, szólamokat gyakoroljunk be. Úgy szoktuk megoldani, hogy amikor a műsorral kapcsolatos felvétel van, akkor egy órával előbb megyünk, vagy egy-két órát utána még ott maradunk. Attól függ, hogy milyen a dal. Személyesen a TV2 területén tudunk próbálni. Skype-on az arcmimikát meg a mozgást szoktuk gyakorolni, mert azt képernyőn keresztül is lehet. Jelmezes próbákon nagyon-nagyon sokat nevetünk. Főleg az volt vicces, amikor színpadra lépés előtt Koppányként szakállal meg bajusszal adtam egy puszit a férjemnek a szájára. } A Sztárban sztár, ahogy mondtad, egy szórakoztató műsor, de vannak más jellegű adások, tehetségkutató versenyek. Sokan vitatják, hogy tizenévesen jó-e vagy sem bekerülni a média világába. Abszolút illetékes vagy ebben, hiszen te is korán kezdted. Mi a véleményed erről? – Én tizenhárom éves voltam, amikor az első lemezem megjelent, aztán onnantól kezdve minden évben… Fenekestől felfordult körülöttünk a világ, és teljesen megváltozott az életünk. Rengeteget segített ennek feldolgozásában a családom.

Egyrészt szerintem elmaradhatatlan a megfelelő családi háttér. Másrészt pedig az akkori managerem, Fenyő Miklós szíve-lelke benne volt a produkcióban. A mai napig szeretettel gondolunk egymásra, és ha találkozunk, akkor nagyon örülünk egymásnak. Nem az volt, hogy egy idegen emberekből álló management állt mögöttem, akik mint egy citromot kifacsarnak engem, aztán dobnak. Tényleg szeretetteljes közegben éltem meg az első sikere-

ügyben még nem tudom, hogy a jövőben mi lesz. Nagyon boldog vagyok, hogy Bogdán Csabi megírta nekem a Mikulás szánja című dalt, ami több mint egymillió megtekintésnél jár a Youtubeon. Azt gondolom, ez manapság nagyon nagy sikert jelent. Elégedettek vagyunk. Az Anya című dalomat is Csabi írta nekem. Annak is rengeteg letöltése, megtekintése van. Ugyanez mondható el a Búcsúznunk kell című dalról, amit rendszeresen játszanak

imet. Ezek egy életre meghatározóak számomra, úgyhogy most már 27 év után és 19 lemezzel a hátam mögött mondhatom, hogy a jó Isten nagyon vigyázott rám. Mindent megteszek azért, hogy úgy viselkedjek és olyan legyek, hogy eztán is ugyanígy vigyázzon rám. } A 25 éves jubileumi albumod volt a legutóbbi CD-d. Gondolkodsz-e még kézzelfogható lemezben? – Manapság nagyon megváltozott a világ. Leginkább dalokkal, klipekkel lehet előjönni, lemezzel már egyre kevésbé. Nemhogy kazetta meg bakelitlemez nincs, hanem most már lassan a CD is elavult dolog lesz. Ez

temetéseken és ballagásokon is. Különböző alkalmakkor beköltözök a szívekbe, és ha erőt tudok adni, nekem nagy öröm. } Milyen műsort hoztál Halasra? – Vegyítettem az ünnepi dalokat az elmaradhatatlan Szandi-slágerekkel. Úgy érzem, hogy nagyon színes műsort állítottam össze. Nagyon szeretem az évnek ezt az időszakát. Egy csomó olyan dalomat előhúzhatom a fiókból, amit évközben nem tudok. Nyáron, egy fesztiválon, hogy nézne ki, ha a Mikulás szánját énekelném?! Elhoztam még az Egy nápolyi dalt, amivel a nagypapámra emlékszem, aki az én élő adventi angyalkám volt

ilyenkor, a karácsonyt megelőző időszakban. Jó pár éve voltam legutóbb ebben a városban. Örülök, hogy újra itt vagyok. A kiskunhalasi közönséget megőrzöm a szívemben, mert mindig nagyon jó hangulatú fellépések vannak itt. Szeretem az ilyen alkalmakat. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akiknek a munkájuk egyben a hobbijuk is. } Ennyi minden mellett, amit elmondtál, mert eléggé feszített tempót diktál az élet, hogy van időd az adventi készülődésre? Édesanyaként, feleségként, művésznőként? – Hihetetlen logisztikát igényel az életünk. Igen leterhelt vagyok, hála Istennek, énekesnőként is van bőven feladat. A Sztárban sztár + egy kicsi meg a fellépések mellett Várkonyi Andrea műsorában, a Micsoda nőben is rendszeres szereplő vagyok. Felkértek a Bagi-Nacsa show szilveszteri adásába, de az Extrém Activityt is forgatjuk. Annyi minden van, hogy tényleg feladat összeszervezni mindhárom gyermekünk dolgait. A legnagyobb, a lányunk, Blanka a két tannyelvű gimnáziumban a nulladik, nyelvi év után az első igen nehéz évet tapossa. A középső gyerekünk, Domonkos meg éppen felvételizik gimnáziumba, azzal kapcsolatban is rengeteg teendő van. Nem mindegy hova megy tanulni, mert ahány gyermek annyiféle. Nem evidens, hogy oda menjen, ahova a nővére jár. Nem is így lesz, őt az informatika érdekli. Úgy tűnik, a legkisebb a művészember a családban. Csabikának év végi zongorahangversenye volt és énekelt is. Az ExperiDance Táncakadémia növendékeként nemrégiben jöttek haza Bécsből, ahol felléptek a Wiener Stadthalle-ban, a Havasi Symphonic-showban. Budapesten pedig az Arénában volt két előadásuk. Boldog, büszke szülőkként érkezésünk volt oda… Áldott, szép adventet és karácsonyt! Boldog, sikeres, szeretetben, egészségben gazdag új esztendőt kívánok. Kép-szöveg: Pál László


2016. december 21.

adventi zenés napok 11

Szűcs Judith:

A karácsonyfa már díszeleg, a kert ki van világítva

Szűcs Judith énekelt szombaton este a város főterén az Adventi Vásár és Zenés Napok sztárvendégeként. A népszerű énekesnő nagy slágerekkel érkezett az ünnepi rendezvényre a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében. Szűcs Judith jubileumi lemeze a közelmúltban jelent meg. Az énekesnő pályáját 45 év száguldás fémjelzi, karácsonykor azonban nem megy sehova, szeretteivel otthon pihen. – Szűk családi körben töltöm az ünnepeket, a lányommal és a vőlegényemmel leszek – mondta érdeklődésünkre. – A bátyám jön vendégségbe a szokásos töltött káposztájával és halászlével. Nálunk nincs az, hogy csak halat eszünk. A lányom félvega, tésztákat is készí-

tünk. Pesztót, tortellinit, gnocchit is varázsolunk az asztalra. Az ünnep hangulatához a fények is hozzájárulnak. A karácsonyfa már díszeleg, a kert ki van világítva. A kandallót begyújtjuk. Nézzük a tévét feltett lábbal. Nálunk ez a legjobb dolog, hogy nem megyünk sehova. Bár esne a hó, mert akkor még szebb lenne minden. Kinéznénk a havas tájra, de így is nagyon jó lesz. Boldog karácsonyt mindenkinek! Kép-szöveg: Pál László

Peter Srámek:

Egész évben várom, mikor lesz karácsony

A Sztárban sztár + egy kicsi kamerapróbájáról érkezett hozzánk az Adventi Vásár és Zenés Napokra Peter Srámek. A Rising Star harmadik helyezettje két éve folyamatosan járja az országot, televíziós és koncertfelkéréseknek tesz eleget. Városunkba a Halasi Média és Nonprofit Kft. meghívására látogatott el. } A Rising Star óta két lemezed is megjelent: a Peter Srámek karácsonya és a Száz lépés. – Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy az embereknek is nagyon tetszik. Sok minden történt velem az utóbbi időben. A Nagy duettben szerepeltem, most megy a Sztárban sztár + egy kicsi című műsor Bari Lacival, közben rengeteg fellépésem van. Januárban Kis Grófoval és Galambos Lajcsival veszek részt budapesti nagykoncerten Mulat az Aré-

utóbbi két évben nem nagyon van szabadidőm, de nagyon boldog vagyok, mert azt csinálom, amit mindig akartam. Az volt az álmom, hogy énekelni fogok, és így lett. Úgy érzem, hogy a kö-

„Nagyon élvezem, hogy más bőrébe tudok bújni. Ez nekem mindig nagy kihívás. Látom, hogy tetszik az embereknek és nekem az a lényeg, hogy örömet szerezzek.” na címmel. Igazából nem vagyok mulatós énekes, de nagy megtiszteltetés nekem ez a meghívás. Ismerőseim, nagyon jó barátaim lesznek ott. Nagy show várható. } Először lépsz fel az Arénában? – Először. Az a baj, hogy ez még nem a saját koncertem. Nagyon szeretném, de szerintem kell még öt-tíz év, hogy tele legyen a Sportaréna csak rám. Ez az egyik nagyon nagy álmom. Remélem, hogy teljesül. Dolgozom új dalokon, sok teendőm van. Januárban nem szokott sok munka lenni, de most nagyon sok lesz. A Sztárban sztár + egy kicsit is akkor forgatjuk a folytatásokkal. } Mennyi elfoglaltsággal jár ez hetente? – Egész héten készülünk a vasárnapi adásra. Van kisfilm-forgatás, szárazés kamerapróba, ének- és táncóra. Az

zönség szeret, megtiszteltetés, hogy az emberek kíváncsiak rám. Látni akarnak, hívnak. Ez nekem nagy dolog. } Színész is szerettél volna lenni. Ha szeretsz mások bőrébe bújni, akkor a Sztárban sztár + egy kicsi kihívás. – Rögtön a Rising Star után hívtak a Sztárban sztár műsorba. Nagyon nagy kihívás volt. A Sztárban sztár + egy kicsi más. Nem vagyok egyedül a színpadon. } Jól kijöttök Lacikával? – Igen. Laci nagyobb nálam, pedig 16 éves. Nem úgy néz ki. Nagyon kedves, neki még gyereklelke van. Finoman kell vele beszélni. Nagyon élvezem, hogy más bőrébe tudok bújni. Ez nekem mindig nagy kihívás. Látom, hogy tetszik az embereknek és nekem az a lényeg, hogy örömet szerezzek. Énekesek, színészek mind ezért vagyunk.

} Elfoglalt vagy, sokat utazol. Közeleg a karácsony. Akkor csak lesz egy kis idő megállásra. Hogyan és hol töltöd? – Az az igazság, hogy még nem vettem egy ajándékot se (nevet), pedig nagyon kéne. Hála a jó Istennek, otthon leszek karácsonykor. Mondtam a managementnek is, hogy december 24-én és 30-án nem vállalok fellépést. Szeretnék otthon lenni a családdal, picit élvezni, hogy én is ember vagyok, mert egész évben nagyon sokat dolgozom. Otthon enni és inni fogok. Nekem is kell pihenni. Egész évben várom, hogy mikor lesz karácsony. Nekem ez a legszebb ünnep. } Hogyan tervezted a szilvesztert? – Akkor van dolgom. Fellépésekre megyek Miskolcra, Derecskére. Másnap pedig a Sztárban sztár + egy kicsi élő adása lesz. Sok a dolgom, de élvezem az egészet. Kép-szöveg: Pál László


12 kultúra

2016. december 21.

Nemzetiségek napja a Felsőben

Az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségi jogairól szóló elfogadásának napját, december 18-át a Nemzetiségek napjává nyilvánította az országgyűlés 2012ben. Ezt megelőzően, 1995-től Kisebbségek Napjaként ünnepelték számos helyen. Az eseményhez kötődően a Kiskunhalasi Általános Iskola is programmal készült. A Felsővárosi Általános Iskola évről évre megünnepli a Nemzetiségek napját. Idén december 14-én várták az érdeklődőket az oktatási intézmény tornacsarnokába. Előbb Mesterné Taskovics Valéria igazgatóhelyettes köszöntötte a közönséget, majd a diákoké lett a parkett. Ők prózával, zenével, tánccal, dallal készültek a bemutatóra. – Több évtizedes hagyománya van a Nemze-

tiségek napja megünneplésének iskolánkban. Első körben a roma származású, később a német nemzetiségi oktatásban résztvevő gyerekekkel együtt tartottuk meg. Rendezvényünkön be tudják mutatni saját kultúrájukat, és egyben megtanulják egymás elfogadását az iskolában és a társadalomban. A népismeret, a hagyományok ápolása a cigány diákok körében szakköri, a német nemzetiségi tanulóinknál órarendi keretek között történik – tudtuk meg Juhászné Czinkóczi Évától, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola igazgatójától. Kép-szöveg: P. L.

Fénycseppek – Az öröm antológiája címmel jelent meg irodalmi és képzőművészeti antológia közel 300 oldalon, több mint 50 alkotó közreműködésével, Sári Katalin, Somogyi László és Anda Péter szerkesztésében. A bemutatót december 15-én tartották a Közösségek Házában a kiadvány közreműködőinek részvételével. Az estet felolvasások és zenés betétek színesítették. A könyv egy év munkájának eredménye, a maga nemében egyedüállónak és hiánypótlónak számít a térségben. HT

fotók: anda péter

Halasi könyvújdonság

Kötettel jelentkezett a József Attila Irodalmi Kör

Karácsonyi ünnep az Erdélyi Csillagokkal kulása óta minden évben ünnepi műsorral készül a karácsonyra. A közreműködő általános és középiskolás diákok ezúttal is erdélyi irodalmi művekből olvastak fel a jelenlevőknek. A tanulók felkészítésében dr.

Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület előadással várta a kiskunhalasi közönséget hétfőn este a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Döme Ottó elnöktől megtudtuk, hogy az egyesület ala-

Vojcsek Hajnalka és Hachbold Helga tanárnők vettek részt. Az est ajándékozással és kötetlen beszélgetéssel ért véget terített asztal mellett. Az ünnepi hangulathoz karácsonyi zene és ünnepi dekoráció is hozzájárult. Kép-szöveg: P. L.


kultúra 13

2016. december 21. A város és környéke képeslapjaival megjelent az Üdvözlet Kiskunhalasról című könyv. Bemutatóját december 14-én tartották a Thorma János Múzeumban telt ház előtt. A kötet 1898 és 2016 közötti képeslapokat tartalmaz háromnyelvű – magyar, angol, német – szöveggel segítve a történeti háttér megismerését. Egyes képeslapoknak is lehet története. A képeken templomok, épületek, szobrok szerepelnek a múltból és a jelenből. Az Üdvözlet Kiskunhalasról. Kiskunhalas és környéke képeslapjai 1898-2016 című könyv 130 oldalon 3 fejezetet tartalmaz. Bemutatja a régi képeslapokat, az elmúlt 70 év termését és a járás településeinek lapjait. Szakál Aurél igazgató köszöntötte a közönséget a Thorma János Múzeum képviseletében. A most megjelent album a korábbi, 2000-ben kiadott képeslapos könyv nagymér-

Képeslap album Halasról tékben bővített változata. – A múzeum azon van, hogy a raktárában levő anyagból minél többet bemutasson. Ezúttal képeslapokkal tettük ezt. Elfogyott a korábbi és most javított, bővített kiadásban újra megjelent – tájékoztatott Szakál Aurél. Molnár Nándor a Halasi Múzeum Alapítvány nevében beszélt az ünnepi rendezvényen. A kezdetekről és a szervezet céljairól is szólt. – Az alapítvány 20 éve segíti a múzeumot és kiadványai megjelentetését. Ezáltal a múlt öröksége több ember számára elérhető – hangsúlyozta. A könyvbemutatón részt vett dr. Kiss Endre Károly gyűjtő. A képeslap albumról az elismerés hangján beszélt, rámutatva pozitívumara. – Igényes készülődés előzte meg a kiadvány megjelenését. Ez a könyv a beérett munka gyümölcse. Volt miből válogatni, volt miből össze-

szedni. Nagyon szép, kivitelében és tartalmában értékes munka. Nézni kell, lapozgatni, ízlelgetni ezt a könyvet. A kötet 270 darab képet tartalmaz. A kiskunhalasi járás lapjainak közzététele szép publikációs lehetőség megragadása. Úgy érzem, ez egy szeretettel készült könyv – fogalmazott dr. Kiss Endre Károly. – A szerző, Szakál Aurél édesanyjának, feleségének és lányainak ajánlja – tette hozzá. A könyv nagyon sokaknak örömet szerezhet. A maga nemében hiánypótló munkának számít a térségben. – A képeslap marketing eszköz a települések reklámozására. Minden település igyekszik a legmélyebb eszenciáját megmutatni – mondta Fülöp Róbert polgármester a képeslap-kiállítás megnyitóján. – Kiskunhalason az épületek mellett a csip-

ke is zászlóra lett tűzve. Az értéktár azért jött létre, hogy lajstromozza azokat a kincseket, melyek bemutatásra érdemesek. A jövőben igyekezni kell olyan értékeket teremteni, hogy az ideérkezők továbbra is jó érzéssel küldhessenek üzeneteket, üdvözlőlapokat Kiskunhalasról – fűzte hozzá a városvezető. Kép-szöveg: Pál László

A mi megyénk – karácsonyi értékeink Érték, élmény, egészség – e mottó jegyében adtak teret advent közepén a megyeháza előtt kiállítóknak. A mi megyénk – karácsonyi értékeink elnevezésű rendezvényen Kiskunhalas is képviseltette magát. Kecskeméten célul tűzték ki, hogy bemutatják, és elérhetővé teszik a különleges helyi termékeket, specialistásokat. Kiskunhalasról Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója és Keresztúri Julianna csipkevarró vett részt a rendezvnyen. Karácsonyi dalok, egyházi énekek hangzottak el a december 9-i megnyitón, majd Rausch Sándor köszöntötte a jelenlevőket. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke az értékek megőrzésének és továbbadásának fontosságára hívta fel a figyelmet beszédében. – Szemléletet szeretnénk formálni – hangsúlyozta. – Meggyőződésünk, hogy jó úton kezdünk járni. Sokkal kedvesebb ajándék, amit szorgos kezek állítanak elő, mint amit áruházban vásároltak. Ez a kultúra a múltunk és

a jövőnk – tette hozzá a rendezvény kínálatát ajánlva a látogatóknak. Az érdeklődők a helyszínen díszíthettek mézeskalácsot, a lehetőség főként a gyerekeket vonzotta. A halasi csipke hungarikum bemutatóval vett részt a programon. A hagyományos magyar karácsonyi asztal már a közelgő ünnepeket idézte. Vesztergám Miklós jó ebédhez szolgáltatott muzsikát. A kínálatot számos karácsonyfadísz és csuhéból készült Betlehem is gazdagította. Megjelentek a karácsonyi ízek, illatok. Volt forró fahéjas almaszörp, mézes hársfavirág tea, szegfűszeges forralt bor, zamatos gyümölcspálinka, kemencés pogácsa, frissen sült alma, ételkülönlegességek… Kép-szöveg: Pál László


14 zene

2016. december 21.

Hegedűduók Advent harmadik hetében különböző zenei korszakok kiváló hegedűduóiban gyönyörködhettek a hallgatók a zeneiskolában. Papp Katalin Anikó zenekari hegedűművész, Korponai Zsolt hegedűtanár és Varga Ákos zongoratanár muzsikáltak. – A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának hallgatói voltunk, azóta ismerjük egymást. Ákossal régóta játszunk együtt, most Katalin is csatlakozott hozzánk. Úgy gondoltuk, hogy szeretnénk a vonós kamaramuzsika maradandó zenei élményével gazdagítani Kiskunhalas zenei életét, a muzsika segítségével a szeretetet erősíteni az emberekben advent idején – mondta Korponai Zsolt, a halasi művészeti iskola tanára. Az esten a kamarazeneszeretők örömére megszólaltak Händel, Leclair, Benda és Sosztakovics karakteres, szép hegedűduói zongorakísérettel. Korponai Zsolt Hubay Jenő: Preghiera című művét kiválóan muzsikálta Ákossal együtt. Advent meghittségéhez jól illett a befejező műsorszám. Massenet zenedarabjának gyönyörű dallama – Meditáció – Papp Katalin Anikó és Varga Ákos emelkedett hangulatú muzsikálásában. L. M. A.

fotó: Lauer Zsolt

„Az ünnep örömét kívánom, minden jót tenéked. Az ünnep reményét kívánom, az vidítsa lelked.” A Jánoshalmi Mithras Pedagógus Vegyeskar és a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai, növendékei részvételével kiváló koncertet hallhattak a zeneszeretők advent harmadik hetében. – 2011. október 3-án alakítottuk újjá a kórust, hogy folytassuk a jánoshalmi kóruskultúra szép hagyományait. Örömünkre a halasi zeneiskola igazgatónője, Kovács Andrea, Borbényi Márta igazgatóhelyettes és Juhászné Zelei Judit zongoraművész-tanár közöt-

tünk énekelnek, így természetes volt, hogy közös hangversenyt adunk Kiskunhalason. Minden zenei korszakból énekelünk, kiváló magyar szerzőktől is. Ma estére főleg karácsonyi, ünnepi dalokat hoztunk – mondta Karsai Péter karnagy. Borbényi Márta, az est háziasszonya verssel köszöntötte a megjelenteket. Szépen szólt a Csillagfényes csöndes éjjel, francia és az Áldott éj, angol karácsonyi dal. Ezután az évek óta eredményesen versenyző növendékek játszottak, akik meghívást kaptak az újévi koncertre is. Fődi Anna Luca fuvolán (tanára Radácsi Genovéva), Huszár Maxim csellón (tanára Dillmann Éva), Chen Xin Tomi, Szőke Dániel zongorán (tanáruk Juhászné Zelei Judit) és Juhász Mihály klarinéton (tanára Gmoser Vilmos) – gyönyörűen muzsikáltak. A közismert, kedves karácsonyi népéneket – Ó, gyönyörű szép – a kórus, növendékek, tanárok és

a közönség együtt énekelte. Caccini emelkedett hangulatú Ave Mariá-ja után, melyben szólót énekelt Juhászné Zelei Judit és Lógó Tamás, a kórus Berkesi Sándor Karácsonyi népdalrondóját vidáman, jókedvűen, kiválóan szólaltatta meg a kamarazenekar kíséretével. Tagjai: Cservákné Molnár Eszter, Zsilinszky Virág, Korponai Zsolt (hegedű) Dillmann Éva (cselló), Farkas-Papp Csilla (fu-

vola), Kovács Andrea (zongora). Az est folyamán zongorán közreműködött Juhászné Zelei Judit, Kovács Andrea és Kovács Márton. A sok tapssal jutalmazott meghitt hangulatú rendezvényt megtisztelte jelenlétével Vágó Ferencné tankerületi igazgató asszony és Lengyelné Míg Kitti humán referens. Köszönet illeti a Tankerületet az est létrejöttéhez nyújtott szponzorálásért. L. Molnár Anna

Fúvósok a pódiumon adventkor

fotó: anda péter

fotó: pál lászló

Adventi kórushangverseny

Advent utolsó vasárnapján a Pro Urbe-díjas Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar és vendége, a Gála Kórus minősítésű Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus hagyományos adventi koncertjére gyülekezett a közönség a Baptista Imaházban. Az est háziasszonya Szabados Ágnes, városunk szülötte, az egyik kereskedelmi tévécsatorna munkatársa, üdvözölte a jelenlévőket, köztük Fülöp Róbert polgármestert, Komlósné dr. Fekete Anikó jegyzőt és Csendes Ildikó osztályvezetőt. Ágnes megismertette a hallgatóságot a megszólaló művekkel, a zenekarral: karmester Lauer Zsolt, és a kórussal: karnagy: Andáné Vastag Andrea. Charpentier győzedelmes és Te Deumával köszöntötték a zeneszeretőket az együttesek. Mozart Kis éji zene I. tétele csendült fel fúvós átiratban, majd Balázs Árpád két műve – Régi magyar táncok Gömörből és Kockásfülű muzsika (a nyulas rajzfilmből) szerzett örömet. Ezt követték a kórustól Farkas Ferenc Pataki diákdalai. Karácsonykor a keresztény világban a családok énekléssel is ünnepelnek. Zengett a Dona Nobis Pacem – Adj nekünk békét – és gyönyörű karácsonyi dallamok, Alleluják a dalosok előadásában. A Karib-tenger kalózai is megérkeztek és az Apáca Show énekesei is elvarázsolták a nagyérdeműt. Zúgott a vastaps a fantasztikus produkcióknak, a jókedvű muzsikálásnak. S mi más zárhatta ezt a nagysikerű koncertet, mint közös éneklés. Közönség és fellépők ajkáról csendült fel Gruber-Mohr örökbecsű dala, a Csendes Éj szikrázó csillagszórók és lámpácskák fényében. Az est folyamán, zongorán közreműködött Lauer Ágnes, Kmeth Annamária és Kovács Mihály. Szólót énekelt Fodor Fruzsina. L. Molnár Anna


sport 15

2016. december 21. A bő játékoskeret lehetővé tette, hogy idén a Szilády RFC U17-es csapata megméresse magát az NB II-es futsal-bajnokságban. Nos, az őszi sorozat remekül sikerült, a halasiak vezetik a tabellát, a legutolsó, hazai fordulóban mindkét ellenfelét legyőzte a csapat, így bizakodva várhatja a januári folytatást.

Listavezető a Szilády Döntőben

Ötvenkét rúgott, tizenöt kapott gól, nyolc győzelem, két döntetlen és mindössze egy vereség a mérlege a Szilády RFC U17-es futsalcsapatának az NB II-es bajnokságban. A halasiakon kívül a Kincsem Lovaspark, a Máltai SE és a Scoregoal Kecskemét szerepel ebben a csoportban. A második helyen álló kecskemétieknek hat ponttal van kevesebb, mint az RFC-nek. A hazai fordulóban mindkét ellenfelét legyőzte a Szilády, a Kincsem nem érkezett meg a mérkőzésekre. Az idei záráskor a halasi Suhajda Merlin vezeti a mesterlövészek listáját 15 góllal. Vincze Attila és Bisztrovics Róbert tanítványaira egy szusszanásnyi szünet vár, aztán január 14-én már újabb fordulót rendeznek. Kép-szöveg: JL

Csapategységet akar Bemutatkozott a Faddikorr-Kiskunhalasi FC új edzője. Marinko Stetakovic már a játékosok előtt megtartott „szűzbeszédében” is megfogalmazta az elvárásait és céljait. A délszláv mentalitás, akarat és következetesség jót tehet a halasi focinak. Marinko hangsúlyozta, számára a csapategység mindenek felett áll és nem tűri azt, aki ebből ki akar bújni. Minden játékos tiszta lappal indul. Többek között erről is beszélt Marinko Stetakovic, a Faddikorr-Kiskunhalasi FC horvát-magyar kettős állampolgárságú edzője. A Hajduk Splitben nevelkedett, korábban a Budapest Honvéd, a Dunaújváros és a Szeged utánpótlásában is dolgozó szakember pénteken este bemutatkozott a keret tagjainak is. A legutóbb a Tiszasziget felnőtt csapatánál ténykedő tréner azt mondta, számít minden játékosra, de tervez igazolásokat és az utánpótlás-

Ismét a Kertvárosi-iskola tornacsarnoka adott otthont a Játékos Sportverseny városi-körzeti döntőjének, amelyen a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola, a solti Vécsey Károly Általános Iskola, valamint a rendező iskola „A” és „B” csapata indult. Megtudtuk, a kalocsaiak és a halasiak összefogását a két terület foghíjassá válása tette indokolttá, mivel nálunk a kunfehértói és a jánoshalmi csapat is visszavonta nevezését, a kalocsai járásban pedig a dunavecseiek álltak el részvételi szándékuktól. A gyerekekre nyolc forduló várt, különböző nehézségi fokú feladatokkal. Volt, amikor az ügyesség, volt, amikor a gyorsaság, és volt, amikor mindkettő számított. Az esélyesnek vélt Kertvárosi „A” válogatott mind a nyolc játékot megnyerte, így aratva le a babért. Maximális pontszámmal Szloboda Mihály, Igás Andor, Csíkné Torday Hargitta és Tóth Adrienn ügyes tanítványai az első számú résztvevői a januárban sorra kerülő megyei döntőnek. A Solt Persóczki Zoltánné és Csepregi Zsolt által felkészített kisiskolások is rászolgáltak a majdani megyei döntős szereplésre, hiszen nagy elánnal küzdöttek, minden feladatot másodikként fejeztek be. Az aranyérmeket a kertvárosi, az ezüstöt a solti, míg a bronzérmet a kalocsai versenyzőknek Paczolay Gyuláné, a Kiskunhalasi Diáksport Bizottság elnöke adta át. A megyedöntő a Kertvárosban lesz január 11-én. VK

Asztalitenisz

ból is szeretne a legjobbaknak játéklehetőséget biztosítani. Azt mondta, lesznek egyénileg szabott edzéstervek is, elvárja mindenkitől, hogy ott legyen a foglalkozásokon. Számára a csapategység a legfontosabb, éppen ezért a mérkőzések előtti öltözéknek is ezt kell sugallnia. Azt is elmondta, nincsenek a csapatban bérelt helyek,

aki teljesít, játszhat, aki nem, az kimarad a keretből. A Tükör érdeklődésére azt mondta, tavasszal 30 pontot tervez, ehhez tíz mérkőzést meg kell nyerniük. A halasi csapattal ott akar lenni az élmezőnyben, éppen ezért kemény alapozás vár mindenkire, amely január 10-én kezdődik. Kép-szöveg: Jáger L.

Soltvadkerten rendezték a Diákolimpia megyei asztalitenisz döntőjét, amelyen 106 versenyző állt asztalhoz. A megméretésen szép kiskunhalasi eredmények születtek. Korcsoportjában 2. helyezett Zentay Klaudia (Bibó), Zentay Viktor (Bibó), Mátyus Eszter (Bibó). Harmadik helyen zárt Kószó Kata (Szilády), míg 4. helyezett volt Péter-Szabó Marcell (Szilády) és Kószó Zsolt (Kiskunhalasi Református Kollégium Gy. Szabó Béla Általános Iskola). Sajnos az országos döntőbe nem jutott kiskunhalasi versenyző, de így is dicséretet érdemelnek a diákok és felkészítőik. jel


16 hirdetés Nemzetközi kamionsofőrt felveszek. Érd.: Klapcsik Trans, Kiskunhalas, Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-1015 A Halas-T Kft. fűtő-karbantartó munkatársat keres a fűtőműbe azonnali kezdéssel. Önéletrajzokat kérjük elküldeni a halastkft@gmail.com e-mail címre, vagy személyesen a 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti irodába leadni. Érdeklődni lehet telefonon. Tel.: 06 77/421-833 A-1143 Jánoshalmi autószerviz felvételt hirdet autóvillamossági szerelő, vagy autószerelő pozícióba. A leendő kollégák szakmai fejlődését tanfolyamokra történő beiskolázással is támogatjuk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a bacsgepker@t-online. hu címen lehet. A-1169 A Ladó-Rec Kft. (Balotaszállás) „C” kategóriával rendelkező, tapasztalt sofőrt keres hosszú távra. info@ladorec.hu Tel.: 06 30/943-67-94 A-1172 Kötött áru varráshoz láncolóst felveszek 10-14-es gépre. Tel.: 06 30/925-75-17 A-1173 Takarításhoz kiskunhalasi munkahelyre takarítót keresünk főállásba, reggeli munkavégzéssel. Tel.: 06 30/938-13-99, 06 30/330-14-04 A-1174 Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Tagintézménye keres pszichológust, gyógypedagógiai asszisztenst és konduktort. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munkaugy@reformátusegymi.hu címen. A-1175 ADR-es gépjárművezetőt keresünk üzemanyag szállításra belföldön. Tel.: 06 70/645-78-10 A-1176 Műszaki kereskedésbe keresünk 1 fő eladót és 1 fő üzletkötőt. Tel.: 06 70/367-10-70 A-1178 Területi képviselőt felveszünk kiemelt kereseti lehetőséggel! Gépjárművet biztosítunk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1181 Áruszállítót, gépkocsivezetőt felveszünk nettó 130.000 Ft-tól! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1182 Értékesítőt felveszünk irodai munkára jó kereseti lehetőséggel! Vidéki bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1183 Karnevál italdiszkontba eladót keresek. Fényképes önéletrajzokat Kiskunhalas, Vasút u. 17. alá várom. A-1196 Szakképzett szakácsot és konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 06 70/779-66-90 A-1197 „C” és „E” jogosítvánnyal rendelkező munkatársat keresünk, akinek Magyarországon és Hollandiában kellene friss és fagyasztott húsokat szállítani vevőinkhez. Rendszeres túrajáratok, kiszámítható munkabeosztás, kedvező fizetés, magyar kollégák. Minimális angol vagy német nyelvtudás szükséges. Tel.: 06 70/451-50-03 A-1198 Napilap terjesztéshez munkatársat keresünk. Tel.: 06 70/432-45-87 A-1199 Corso Verona gyorsétterembe tapasztalattal rendelkező konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 06 70/638-48-00 A-1200 Az Erman 90 Kft. mezőgazdasági gépkezelőt keres hosszú távra. Tel.: 06 70/385-01-67 A-1201 Kiskunhalas Postakocsi Söröző és Pizzériába szakácsot keresünk. Vidékinek bejárási hozzájárulás. Tel.: 06 70/384-99-21 A-1202 Kiskunhalasi lakhelyű munkatársat keresünk gázés villanymérők leolvasására. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az allashirdetes-baja@dlkft.hu e-mail címen. A-1180 Raktárost felveszünk! Fizetés nettó 140.000 Fttól megegyezés szerint betanulás után! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1203

2016. december 21. Hízó eladó. Tel.: 06 70/432-13-53 Félsertés eladó. Tel.: 06 20/541-34-33 Kukoricadarával hizlalt hízók eladók. Tel.: 06 20/283-18-05 Félsertés eladó. Tel.: 06 20/534-68-04

A-1076 A-1184 A-1194 A-1204

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-18 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-19

Lenovo T400 laptop kifogástalan állapotban, új akksival eladó. Irányár: 39.000 Ft Tel.: 06 70/278-38-08 A-1146 Lakodalmat szervez? Ceremóniamester kellene? Tel.: 06 20/946-67-27 A-955 Német tolmácsolás, fordítás, szakdolgozat. Tel.: 06 20/946-67-27 A-656 Hotel St. Lorenzen Murau Ausztria 2017.01.21től egy hetes intervallumokra kedvezményt kínál 4 fő részére 2 szobás apartman erkélyes pályaszállás, terasz a sípályára néz. Szállodában szauna, játékterem, konditerem található. 10 % kedvezmény 48 km sípályára. Érdeklődni dec. 20-ig. Tel.: 06 30/737-35-60 A-1190 Akác fűrészpor kapható. Kardos Tüzép Tel.: 06 77/423-553 A-1206 Élelmiszerbolt árukészlettel eladó. Tel.: 06 70/600-85-51 A-1207 74 mm-es átmérőjű használt fúrószár acélcsövet keresek. Tel.: 06 30/473-81-18 A-1208 Tűzifa eladó. Tel.: 06 70/671-64-01 A-1209

Vállalkozásra is alkalmas, 2 szintes családi ház nagy kerttel a Széchenyi utcán a Haldorádó mellett eladó. Az ajánlatokat telefonon várjuk. Tel.: 06 30/410-70-00 A-22 Lakás eladó Béke u. 37. mfszt. Tel.: 06 30/631-48-83 A-1122 Eladó 5 ha föld a tompai úton. Tel.: 06 30/631-48-83 A-1123 Telek eladó a Sóstón az Epreskert utcában. Tel.: 06 30/631-48-83 A-1124 Bem u. 7. szám alatt IV. emeleti lakás eladó. Tel.: 06 20/446-71-52 A-1191

lcd-tv-monitor-szerviz.hu Komlós Zsolt Tel.: 06 30/626-10-21 A-34 Duguláselhárítás, vízszerelés, szennyvízcsatorna bekötés. Tel.: 06 20/917-14-03 A-793 Frizura mesterfokon, Harmónia fodrász szalon. Tel.: 06 77/523-426, 06 30/370-22-01 A-32 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 A-33 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-1126 Téli vásár 20 % engedménnyel! Cipő Diszkont, Kiskunhalas, Szilády Á. u. 1. A-1210

Térítésmentes alapfokú informatikai tanfolyam indul januárban Kiskunhalason! Tel.: 06 70/331-50-75 A-1096

Anyakönyvi hírek Születtek: Szolákovics Edina (Fődi Judit) Kisszállás, Szendrődi Natália (Vancsik Erika) Kecel, Hofmeister Ottó (Balog Helga) Harkakötöny, Horváth Annabella (Bálind Anikó) Kiskunhalas Házasságot kötött: Sejben Tamás és Kárász Anikó Elhunytak: Kertész József (Kiskunhalas), Babud Imre (Kiskunhalas), Borbás Benőné Sziláczki Zsófia (Kiskunhalas), Hegedűs Jánosné Sebők Julianna (Tázlár), Kolompár Ferencné Kolompár Erzsébet (Kiskunhalas), Virág Béláné Bodor Etelka (Kiskunmajsa)


2016.december 21.

hirdetés 17

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: December 21. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság December 22. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kult. magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 23:00 Képújság December 23. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT (ifj. magazin) (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (ifj. magazin) (12) 00:00 Képújság December 24. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok 18:00 PONT (ifj. magazin) (12) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság

December 25. vasárnap 00:00 Képújság 15:30 Éjféli mise az alsóvárosi katolikus templomban 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Éjféli mise az alsóvárosi katolikus templomban 22:00 VIII. PONT Karaokeverseny 00:20 Képújság

December 30. péntek 00:00 Képújság 07:00 V. Folk est a Sergő Zenekarral 08:00 Képújság 12:00 Szalagavató 2016 – Bibó István Gimnázium 14:00 Képújság 18:00 VIII. PONT Karaokeverseny 20:20 Táncgála 2016 23:00 Kiskun néptáncgála 00:00 Képújság

December 31. szombat 00:00 Képújság 08:00 Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivál 09:30 Képújság 12:00 Táncgála 216 14:40 Lyra 40 – születésnapi koncert December 26. hétfő 16:50 Miklósa Erika koncertje 00:00 Képújság a Városi Filmszínházban 07:00 PONT - ifj. magazin (12) 17:30 Kiskun néptáncgála 08:00 Képújság 18:30 A cigány mesék zászlóvivője 12:00 PONT – ifjúsági magazin (12) – Morvai Zsolt 13:00 Képújság 19:00 V. Folk est a Sergő Zenekarral 19:00 Városi Fúvószenekar 20:00 Nemzetközi Boogie Woogie adventi koncertje Fesztivál 20:30 Adventi kórustalálkozó 21:30 Városi Fúvószenekar a Református Imaházban adventi koncertje 21:00 Kiskun néptáncgála 22:00 Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivál 23:00 Harcsa Veronika koncertje 23:30 Adventi kórustalálkozó 23:30 Képújság a Református Imaházban 00:00 VIII. PONT Karaokeverseny December 27. kedd 02:20 Képújság 00:00 Képújság 07:00 Városi Fúvószenekar Január 1. vasárnap adventi koncertje 00:00 Képújság 08:30 Képújság 16:00 Halasi Szüreti Napok 2016 12:00 Kiskun néptáncgála 20:30 Szalagavató 2016 – 13:00 Képújság Bibó István Gimnázium 19:00 Lyra 40 – születésnapi koncert 22:30 Képújság 21:10 Táncgála 2016 23:40 Képújság Január 2. hétfő 00:00 Képújság December 28. szerda 07:00 PONT - ifj. magazin (12) 00:00 Képújság 08:00 Képújság 07:00 Puissance Kiskunhalas 12:00 PONT – ifj. magazin (12) Város díjáért 13:00 Képújság 08:20 Képújság 19:00 Városi Fúvószenekar 12:00 Harcsa Veronika koncertje adventi koncertje 12:30 Filharmónia koncert 20:30 Adventi kórustalálkozó a Közösségek Házában a Református Imaházban 13:00 Képújság 21:00 Kiskun néptáncgála 19:00 A cigány mesék zászlóvivője – 22:00 Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivál Morvai Zsolt 23:30 Képújság 19:30 V. Folk est a Sergő Zenekarral 20:30 Miklósa Erika koncertje Január 3. kedd a Városi Filmszínházban 00:00 Képújság 21:15 Szalagavató 2016 – 07:00 Városi Fúvószenekar Bibó István Gimnázium adventi koncertje 23:15 Képújság 08:30 Képújság 12:00 Kiskun néptáncgála 13:00 Képújság December 29. csütörtök 18:55 Műsorajánló 00:00 Képújság 19:00 Híradó/kedd 07:00 Nemzetközi Boogie Woogie 19.20 Napi Mozaik Fesztivál 19:30 Sport Magazin 08:30 Képújság 12:00 A cigány mesék zászlóvivője – 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) Morvai Zsolt 21:00 Képújság 12:30 Harcsa Veronika koncertje 22:00 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 22:30 Sport Magazin (ism.) 19:00 Kiskun néptáncgála 23:00 Képújság 20:00 Adventi kórustalálkozó a Református Imaházban online műsorújság 20:30 Városi Fúvószenekar adventi koncertje www.halasmedia.hu 22:00 V. Folk est a Sergő Zenekarral A műsorváltozás jogát fenntartjuk. 23:00 Képújság

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Jáger Levente, Kovács Iván, Rékasi Ramóna Kreatív: Anda Péter


18 sport

2016. december 21.

Karácsonyváró fitneszgála Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg karácsonyi gáláját a Halas-Fitness Egyesület a Fazekas Mihály Általános Iskola sportcsarnokában. A közel kétórás műsorban valamennyi korosztály megmutathatta tudását a közel 150 szülőnek, hozzátartozónak. A jó hangulatú este végén nem maradt el az ajándékosztás sem.

– Nagykorú lett a gálánk. Ez ugyanis a tizennyolcadik alkalom, amikor ilyen körülmények között találkozunk – fogalmazott köszöntőjében Tóth Péter, a Halas-Fitness Egyesület karácsonyi gáláján. A jövőre 20 esztendős klub sportolói nagyon kitettek magukért az idén, 17 versenyen 15 aranyérmet

és 70 dobogós helyezést értek el, több nemzetközi megméretésen is helytálltak. Az év utolsó fitneszes eseményén pedig megmutatták, hogy miért is vannak ott a sportág legjobbjai között. A gála jó alkalmat teremtett arra, hogy a versenyzőkön kívül a legkisebbek és a nemrégiben kezdők is bemutathassák, mi tanultak az elmúlt hónapokban. A közel másfélszáz fős közönség láthatta az arany-, ezüstés bronzérmes gyakorlatokat, valamint egyedi, direkt az estre összeál-

Négy érem Kiskunfélegyházán, a Sébi-Kupán jártak halasi erőemelők múlt szombaton. Két első, egy második és egy harmadik helyezéssel irányították magukra, a Humán Szakképző Iskolára, egyúttal Kiskunhalasra is a figyelmet. Egy hagyományos, már 14. alkalommal megrendezett, a dél-magyarországi versenyzőket megszólító fekvenyomó versenyen szerepeltek dicséretesen halasi fiatalok edzőjükkel, Réz Istvánnal egyetemben. A történteket számunkra ő elevenítette fel.

– Már sokat hallottuk a jó hangulatú, jó színvonalú versenyek között emlegetni ezt a félegyházit, és most erről személyesen is meggyőződhettünk. Számunkra egy kissé szokatlannak tűnt ugyan, hogy az ifjúsági korú, tehát maximum 19 évesek

lított koreográfiákat is. A program végén aztán mindenki ajándékot vehetett át a klub vezetésétől. Idén kiosztották a kategóriák legjobbjainak járó elismerést, a kupákat né-

gyen vehették át. Elhangzott, hogy jövő májusban, egy nagyszabású versennyel ünneplik majd az egyesület 20. születésnapját. Kép-szöveg: JL

teljesítményét együtt értékelik a felnőttekével, de vállaltuk. A női kategóriában mindjárt a debütáló Ricz Viktória szerzett győzelmet. Egyetlen komoly, de tőle jóval súlyosabb ellenfelét, aki szintén hatvan kg-ot nyomott, előzte meg. A férfiak mezőnyében két könnyűsúlyú, hetven kg alatti versenyzőnk is indult. Új egyéni csúccsal, 117,5 kg-mal Jeszeni István bronzérmes helyezést ért el, Simon Róbert pedig a 105 kg-mal alig maradt le a bronzot érő harmadik helyről. Nehézsúlyban Fekete Patrik kétszáz kg feletti tel-

jesítményt produkáló versenytárs mellett, élete eddigi legjobbjával: 182,5 kg-mal második lett. Ha már ott voltam, én is bekapcsolódtam a mastersek viadalába, ahonnan 110 kg-os nyomással sikerült ellenfeleim elől a kupát elhoznom. Összességében elégedett vagyok az eredményekkel, különösen hogy mindhárom fiú egyéni csúcsát megjavítva idegenben bizonyított. Jeszeni István és Simon Róbert esetében különösen biztató a tavaszi Diákolimpiai Bajnokság szempontjából – vélte az edző. VK


2016. december 21.

mozaik 19

Halászléfőzés munkáskezek segítéséért Hagyomány a Sóstó Csárda látvány halászléfőzése karácsonykor. A december 24-i eseményről a csárda ügyvezetője, Takács József beszélt, aki elmondta, hogy köztudottan szinte minden családi asztalnál ünnepi főétel a halászlé karácsonykor. A Sóstó Csárdában ilyenkor rendre megtartják a nyilvános halászléfőzést több célból is. „A látvány mellett elvitelre is készítünk mesterszakácsaink segítségével a magyar ételkülönlegességből – mondja a sokak által Pumiként ismert vendéglátós. – Számíthatnak ránk a háziasszonyok és így több idejük marad a családi esemény egyéb előkészületeire. December 24-én délelőtt várunk mindenkit a Sóstó Csárda teraszán forralt borral, teával, meg az ehhez tartozó családias, baráti légkörrel. A KB Autoteam Kft.-vel közösen ajánlunk fel öszszeget a halászléfőzés bevételeiből. 2016-ban a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. kiskunhalasi üzemét támogatjuk, hozzájárulva ahhoz, hogy a városunkban élő, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása erősödjön, életben maradjon. A csárda

vezetése 100 ezer forintot ajánl fel ez alkalomból, amit a KB Autoteam Kft. újabb 100 ezer forint hozzájárulással egészít ki. Remélem, sok halasi és környékbeli vendégünk lesz” – mondta az ügyvezető. Herczeg Nóra, a Sóstó Csárda másik ügyvezetője szerint megint komoly fejtörést okozott, hogy kinek vagy kiknek segítsen a két vállalkozás. „Hol rászoruló egyéneket, hol közösségeket segítettünk az elmúlt időszakban főzéseinkkel. Az idei döntésünk a megmaradásáért küzdő Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft.-re esett, mert látjuk , hogy olyan helyre adunk, amelynek fennmaradása munkát és lehetőséget teremt a jobb életre nehéz helyzetben lévő honfitársainknak. Bízom benne, hogy

Országos döntőben a Tekó Bő másfél hónap választ el bennünket a 44. Rákóczi Kupától, ahol ugye, a házigazdával szemben a döntőbe jutás a minimális elvárás. Tudja jól ezt Dózsa Zsolt edző és a játékosok is tisztában vannak azzal, hogy a jó szereplés kötelező. Az alaphangulat megvan ehhez, ugyanis nyolc év után került ismét a futsal országos döntőbe a Tekó. Bronzérem az Eckerle-Szaki Kupán, ezüstérem a Patrocinium Kupán, egy második hely a HumánKrampusz Kupán, egy legjobb kapusnak (Frittmann Patrik) és a legjobb játékosnak járó elismerés (László Dániel) azt mutatja, jó úton halad a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium focicsapata. Dózsa Zsolt vezetésével az idei szereplésükre tették fel a koronát azzal, hogy továbbjutottak a futsal diákolimpia országos döntőjébe, amelyre 8 évvel ezelőtt volt utoljára példa. Kecskeméten többek között a házigazdákat kellett legyőzni ezért. Előtte még ott van a legnagyobb próbatétel, a 44. Rákóczi Kupa, ahol idén a döntőt veszítette el a csapat. A fináléba kerülés jövő februárban is szinte kötelező, de most nagyon fogadkoznak a fiúk, ha ott lesznek, akkor nem engedik ki kezükből az aranyérmet. JL

lendületet és motivációt nyújt adományunk.” Juhász Tibor, a KB Autoteam Kft., a Fiat Márkakereskedés ügyvezetője, a Sóstó Csárda segítő partnere nyilatkozatában másokat is a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. támogatására biztat. „Olyan köztünk élő, de megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához járulunk hozzá, akikben óriási tettrekészség van, hogy önerejükből megéljenek. Ehhez csak apró segítség a 200 ezer forint. Arra kérem a halasi és környéki

vállalkozói szférát, hogy munkalehetőség biztosításával és a termékeik megrendelésével erősítsék a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. kiskunhalasi telephelyét!” A halászlé látványfőzés alkalmából a Sóstó Csárda 2016. december 24-én 9 órától várja vendégeit a vendéglátóhely teraszán. A halászlét helyben fogyasztásra, elvitelre és házhozszállítással is kínálják, ára 1350 Ft/adag. Bővebb információ www.sostocsarda.hu, telefon: 77/521-402, mobil: +3620/544-5518 (x)


színesben 20

2016. december 21.

Advent negyedik vasárnapján Karácsonyvárás Kiskunhalas főterén: az Adventi Vásár és Zenés Napok programsorozata lassan a végéhez közeledik. Múlt vasárnap az evangélikus gyülekezet közreműködésével meggyújtottuk a negyedik gyertyát is a koszorún. A színpadon a Fazekas Mihály Általános Iskola ünnepi műsorát és a Virágzó Tehetség Művészeti Egyesület táncos produkcióját láthatták a nézők. Nagy sikere volt a fényfestésnek is. megalapozva ezzel a hangulatot. A Zenepavilonnál a Evangélikus Gyülekezet tagjai szólították meg a halasiakat. Honti Irén lelkész prédikációjában úgy fogalmazott: sok súrlódás, konfliktus van a földön, és hiányzik a bé- csőség Istent illeti meg, aki azért jött mutasson, a káoszból rend legyen. A kesség, a jóakarat. Azt mondta, a di- közénk kétezer évvel ezelőtt, hogy utat gyülekezet kórusa együtt énekelt az érdeklődő nézőkkel, majd Honti Irén meggyújtotta a hatalmas adventi koszorún a negyedik, utolsó gyertyát. Az este zárásaként az egy éve alakult és országos ismertséget szerző Virágzó Tehetség Művészeti Egyesület bemutatója zárta a programot. A rendőrség által szervezett Ki mit tud vetélkedő közönség- és különdíjasa felforrósította a hangulatot a cigány zene, tánc minden szépségét felvonultatva. A csípős hideg ellenére szépszámú érdeklődő jött el a jeles alkalomra, hogy együtt várják a karácsonyt. HT Fotók: Anda Péter

rita asszony ízvarázslata

Pulyka karácsonyi töltelékkel A pulyka kimondottan karácsonyi étel, pláne, ha „feldobjuk” egy kis ízletes gesztenyés masszával és aszalt gyümölcsökkel.

Gesztenyével töltött pulykamell Hozzávalók: 60 dkg pulykamellfilé, 5 dkg natúr gesztenyemassza, 15 dkg darált pulykamell, 5 dkg mazsola, fél zsemle, 1 tojás, rum, só, ételízesítő. Elkészítés: a pulykamellet szétterítem, és téglalap alakúra vágom. A gesztenyemasszát öszszegyúrom a darált pulykamellel, a tejbe áztatott és kinyomkodott zsemlével, a tojással és a rumba áztatott mazsolával. A kiterített, besózott mellfilére kenem, a közepére aszalt sárgabarackot sorakoztatok (az aszalt gyümölcsös ötletért külön köszönet Jutka barátnőmnek) és öszszetekerem. Alufóliára teszem, és szorosan becsomagolom, mint

Fotó: Szőri Attila

Advent negyedik vasárnapján a Fazekas Mihály Általános Iskola ünnepi műsorával kezdődtek a színpadi programok. Egykori és mai diákokból, hozzátartozókból, tanárokból álló zenekar és énekkar angolszász, magyar karácsonyi dalokat adott elő,

a szaloncukrot. A vízbe ételízesítőt és sót teszek, ebbe kerül a hús, majd a sütőben megpárolom. Amikor megpuhult, pár perc pihentetés után szeletelem fel, párolt rizzsel és párolt gyümölcsökkel tálalom. Látják kedves olvasóim, így lesz egy „egyszerű” pulykából ízletes karácsonyi finomság. Érdemes kipróbálni a hagyományos ízek kedvelőinek is, hiszen, aki az alapanyagokat külön-külön kedveli, együtt, ebben az ételben is nagy kedvvel fogja élvezni őket. Békés ünnepeket kívánok! Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.