2018. január 17. • XXXII. évfolyam 3. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
magazin
2018. január 17.
Ez tényleg Napos Oldal! Üde színfoltként jelentkezett a halasi és környékbeli zenei palettán a Napos Oldal zenekar, amelynek bemutatkozása a Halasi Szüreti Napokon volt, a Konflispark színpadán. Már akkor megfogtak maguknak egy közönségréteget, amely azóta gyarapodott csakúgy, mint a repertoárjuk. A Ben Joe Bárban újabb híveket szereztek ennek a különleges zenének, amely slágerekből, igényes slágerekből áll. Tényleg élőben zenélnek? Ez nem CD? Többen ezt a kérdést tették fel, amikor messziről hallották a Napos Oldal zenekart játszani a Halasi Szüreti Napokon, a
Konflispark színpadán. Aztán közelebb érve már látni lehetett a muzsikusokat, akik hús-vér emberek. A Szarvas Panni (ének), Csapai Szabolcs (ének), Jáger
Szabolcs (dob), Belényi Gábor (basszusgitár), Kis Dávid (gitár) alkotta formáció gyorsan belopta magát a szívekbe és persze a fülekbe. A repertoárban a Kool & The Gang, a Honeybeats, a Wellhello, az Anna and The Barbies, Rúzsa Magdi, az LGT igényes slágerei kaptak helyet, de mint Belényi Gábor zenekarvezető elárulta, folyamatosan bővül a lista. Volt már arra is példa, hogy egy rajongó hívta fel a figyelmüket egy dalra, amelyet aztán a következő alkalom-
„Kicsihuszárok” napja
Lovasok elismerése
Rózsahegyi Róbert, a bandérium elnöke tucatnyi gyermek kíséretében tartott a lovaspark istállói felé, ahol aztán megismertette az érdeklődő fiatalokat a lovak körül előforduló munkák rejtelmeivel. Ebben segítségére volt a bandérium egyik alapító tisztje, Miklósszegi Ferenc. A gyerekeket igyekez-
fotó: díjugratószakág.hu
A Kiskunhalasi Lovasbandérium „Kicsihuszár Tanoda” címmel tartott gyermekeknek egész délelőttös foglalkozást a Hirling József Lovasparkban. A bandérium folyamatosan próbál utánpótlást toborozni, hogy kellő létszámban végezhessék a későbbiekben is hagyományőrző munkájukat. Ennek része a múlt szombaton kezdődött és a későbbiekben havi rendszerességgel tartandó, a lovas élet alapjaival megismertető foglalkozás. tek játékos formában a lovak körüli teendők ellátására rávezetni. Nagy sikert aratott a karikákra vágott sárgarépa szeletekből mintákat kirakni a zabos vödrökben. Volt, aki szívecskét, lófejet vagy éppen egy mosolygós emoji jelet rakott ki a répakarikákból. A lovak ellátásának, tisztításának, nyergelésének alapjai után játékra került sor. A Nyereg Klub asztalaira kihelyezett lószerszámokat kellett rendszerezni és összerakni. Kicsit hasonlított a LEGO játékhoz, ami nagyon tetszett a „Kicsihuszároknak”. A foglalkozásokat havonta szombat délelőttönként tartják a lovasbázison, amelyről a Kiskunhalasi Lovasbandérium facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők. Kép-szöveg: Kovács Iván
ra megtanultak. A basszusgitáros gondolata volt a zenekar létrehozása, a zenészek pedig szívesen jöttek. Igazi örömmuzsika ez, látszik a szereplők és persze a közönség arcán az, hogy ez nagyon rendben van. A Ben Joe Bár közönsége már másodszor sütkérezhetett a Napos Oldalon. A közel kétórás koncert sodró lendületű, vidám, vérprofi produkció volt. Aki még nem látta, hallotta őket, az ne hagyja ki a következő alkalmat. Kép-szöveg: JL
Szombaton tartotta éves közgyűlését a Díjugrató Szakbizottság a megújult Nemzeti Lovardában. A 2017-es évben elért eredményeiknek köszönhetően a legjobbakat ismerték el, közöttük két kiskunhalasi érintettel, Weinhardt Virággal és Füzér Gáborral. A díjugratók éves közgyűlésén minden évben értékelik a teljesítményeket. A magyar bajnokságokon, nemzetközi versenyeken és a válogatottban elért eredményeket összesítik a szakmai vezetők és a szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtók plusz elismerésben részesülnek. Weinhardt Virágot (Kiskunhalasi LTSE, a képen balról a második) többször is kiszólították a közönség elé díjátvételre. Oklevelet kapott az országos bajnokságon nyújtott teljesítményéért, emlék-
plakettet vehetett át az Európa-bajnokságon elért kimagasló eredményéért, és végül jutalmat érdemelt ki, mert az ifjúsági lovasok közötti ranglistaversenyben az első helyen végzett 2017-ben. A szakvezetés kiemelte Virág versenyzése kapcsán, hogy a magyar díjugratás története során először szerzett lovas kvótát Magyarországnak az ifjúsági olimpiára. A kiskunhalasi lovasnő edzője Füzér Gábor szintén elismerésben részesült kiemelkedő munkájáért. KI
2018. január 17.
Múlt pénteken mások mellett a Szilády Áron Református Gimnázium adott hátteret újszerű ábrázolással emlékműsorában a magyar hadtörténet legnagyobb veszteséggel járó eseményének, a doni áttörés 75. évfordulójának. A megemlékezés legdöbbenetesebb pillanatai a közös menetelésben nyilvánultak meg. Kifejezték ugyanis az együvé tartozást, a rendíthetetlen fegyelmezettséget, még akkor is, amikor az ütemes lépéseket tevő arcok semmibe révedése egyenes útként vezetett a halálba. A közönségre átütően hatott. Látszott a szembesülés a felismeréssel, hogy a magyar honból együtt induló bajtársak, együtt maradva, vállvetve, látszólag önként veszejtik magukat a Don vidék dermesztő poklába. A mai kor emberének érzékeltetni a Don-kanyarban átélt végezetes hónapokat, megértetni a magyar bakák tízezreinek értelmetlen pusztulásba vezénylését lehetetlen feladat, de vállalkozni kell rá. Legjobb színtere ennek az iskola, mert a színpadi menetoszlopban gyakorló diákok, ha szimbolikusan is, de átérezhetik a kényszerhelyzetbe kerülés megoldhatatlanságát. Nincs más választás, csak együtt menetelni és ellenállni. A Don folyó hajlatának idegen világában a hazát, a magyar honvédek egyben maradása jelentette. Ösztönös egymásba kapaszkodásuk magától értetődő. Nem volt kiút. Együtt halni vagy túlélni. Utóbbi 120-130 ezer honfitársunknak nem sikerült. Akik mégis hazatértek, már soha többé nem éltek olyan lélekkel, mint előtte. Kiskunhalason sokan gyászolták halottaikat történelmünk e kivételesen megrendítő vesztesége okán. A Hősök terén, a II. Világháborús emlékműnél generációk gyújtottak együtt gyertyát és helyezték el az emlékezés koszorúit közös rendezvényen, megidézve Vörösmarty Szózatával: „A nagy világon e kívül, Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.” KI
Sikeres évet ünnepelt a Merkbau Volt oka az ünneplésre a Merkbau Cégcsoportnak, amely eredményes évet tudhat maga mögött. Komoly beruházások mellett megépült a saját betonacél üzemük és a napelempark is. Munkájukat Üzleti Etikai Díjjal és Építőipari Nívódíjjal ismerték el. Több százan gyűltek össze pénteken este a Horváth István Sportcsarnokban, ahol jutalmazták azokat a dolgozókat, akik 20 vagy éppen 25 éve a Merkbau alkalmazottai.
Fotó: Zseni Zsigmond
Itt élned, halnod kell
fókuszban
Minőségi munkát végző társaság, ahol a munkatársak motiváltan, szívesen dolgoznak. Többek között ez jellemzi a Merkbau Cégcsoportot, amely 27. alkalommal szervezett az előző évet lezáró és az új esztendőt elindító közösségi programot. A Horváth István Sportcsarnokba várták a dolgozókat és hozzátartozóiakat egy felhőtlen szórakozással egybekötött estére. A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar remekül alapozta meg a hangulatot, a népszerű együttessel éppen most kötött a cég A tervek szerint az utasszállító repülőgépek konyhablokkjait készítik majd abban a halasi üzemben, amelynek kialakítása már elkezdődött a Tinódi utcában, az egykori bútorgyár területén. A Pannonpur Kft. milliárdos fejlesztésben gondolkodik. Jelentős munkálatok kezdődtek el a Tinódi utcában, az egykori bútorgyár területén. A tetőszerkezet- és padlóburkolat-javítást követően már a homlokzati elemeket és a nyílászárókat cserélik a hosszú ideig üresen álló épületegyüttesen. A több mint 3000 négyzetméteres ingatlant a Pannonpur Kft. vásárolta meg. Nagy Viktor ügyvezető a megkeresésünkre elmondta, hogy a tervek szerint az utasszállító repülőgépek konyhablokkjait készítik majd ezen a telephelyen. A felújítás után beszerelik a speciális kompozit anyagot készí-
egy hat évre szóló támogatási szerződést. A három tulajdonos ügyvezetővel Torma Szabolcs, a cég marketingvezetője beszélgetett. Knáb János műszaki igazgató a megvalósult és folyamatban lévő fejlesztésekről tartott beszámolót. Balanyi László gazdasági igazgató a legfontosabb számadatokat ismertetette. Elhangzott, hogy minden részleg és ágazat kiemelkedő eredményeket ért el. Merényi Jakab ügyvezető a várható telekvásárlásokról és a bővítésekről osztott meg információkat a
munkatársakkal. Sikeres évet zárt a cég, amely 2017-ben saját betonacél üzemet és napelemparkot is avatott. A színvonalas, megbízható munkát pedig egy Üzleti Etikai Díjjal és Építészeti Nívódíjjal ismerte el a szakma. Hagyomány, hogy jutalmakat adnak át az arra méltó munkatársaknak. Ezúttal elismerést vehetett át a TNT (Budapest) építkezésének csapata – Keszeg Lajos, Németh Zoltán, Czank Dániel, Kovács Attila, Kovács Zsolt –, a nyírbátori Rosenberg építkezés csapata – Petróczy Attila, Vati Gábor, Somogyvári Gergő, Kádár-Németh Krisztián, Kiss Ferenc –, valamint a Pannonhalmi Tornacsarnokért kapott Nívódíj kapcsán Vértesaljai Ádám, Miklós Gábor, Horváth András, Katona Ferenc. Nyugdíjas plakettet vehetett át Merényi Jakab és Pénzes Imre. Húsz éve dolgoznak a Merkbaunál, ezért gravírozott órát kapott Árvai Roland, Balaton László, Genedics István, Barta János, Balog János, Simon István és Papp István. Huszonöt éves munkaviszonyért Frankné Galló Tünde, Kormos Lórándné, Sánta István, Schmidt Ferenc vehetett át elismerést. Harminchat munkatárs pedig könyvjutalmat kapott. Az est folyamán a bajai Bohémek és Kis Grófo szórakoztatta a közönséget. HT
Fejleszt a Pannonpur
tő gyártósort, majd megkezdődhet az összeszerelő sorok kialakítása is. Egy éven belül legalább 40-50 embernek lesz itt munkája, főként asztalos, dekoratőr, gépkezelő, festő és betanított
munkás munkakörökben. A felújításhoz és a beüzemeléshez szükséges költségeket önerőből, pályázati forrásból és hitelből teremti elő a cég. Kép-szöveg: BL
kék fény
2018. január 17.
Jogerős a kalapácsos gyilkos ítélete Legkorábban negyedszázad múlva, 85 éves korában helyezhető feltételes szabadlábra S. Mihály. A halasi férfi kegyetlen, ravasz gyilkos, aki barátját és egy nőismerősét ütötte agyon hidegvérrel, kalapáccsal 2011-ben, illetve 2012-ben. A december közepén hozott ítélet a közelmúltban vált jogerőssé, miután a kért gondolkodási idő letelte után sem a védelem, sem pedig a vád nem nyújtott be fellebbezést. S. Mihály két embert ölt meg, mint a bírósági eljárás idején kiderült, banális okokból. A 60 éves halasi férfi évekkel ezelőtt gyilkolt, nyomozás azután indult, hogy egyik áldozata csontjait a Keceli út melletti erdőben rőzsegyűjtők találták meg, egyébként teljesen véletlenül. Ettől kezdve a helyi és a megyei nyomozók sziszifuszi munkával, lépésről lépésre derítették fel a két gyilkosságot. Az eltűntként keresett B. Istvánt barátja ölte meg 2011 októberében, a csontok felfedezése előtt majdnem öt évvel. Banális ok volt az indíték, közösen eltervezett lopásuk nem úgy alakult, ahogy szerették volna, ezért összevesztek. S. hazament a kalapácsáért és agyonütötte B-t, akit aztán a tanyája udvarában ásott el. Később kiásta és szétszórta a maradványokat ott, ahol megtalálták. A közelben történt egy másik
gyilkosság is, a Rekettyésben 2012 májusában holtan talált H. Miklósnéról azt hitték, cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Kiderült, őt is S. ütötte agyon, mégpedig azzal a kalapáccsal, amelyet a másik ölésnél is használt. Hetekig figyelte áldozatát, akinek egyetlen bűne volt, túl pletykásnak tartotta gyilkosa. Kileste, hogy mikor jön hazafelé, és végzett az asszonnyal. A hónapokig
tartó nyomozás és bírósági tárgyalás során vizsgálták a tettes elmeállapotát, akinek ugyan disszociális személyiségzavara van, de ez nem korlátozta beszámítási képességeit. Végül Surányiné dr. Pólik Edina tanácselnök olvasta fel az ítéletet. A bíróság S. Mihályt előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében találta bűnösnek, ezért életfogytig-
lani fegyházbüntetést kapott. A vádlott legkorábban 25 év után helyezhető feltételesen szabadlábra, és ki kell fizetnie a büntetőeljárás, nyomozás 3,2 millió forintos költségét is. A döntés a közelmúltban emelkedett jogerőre, miután a háromnapos gondolkodási idő letelte után sem a védelem, sem pedig a vád nem nyújtott be fellebbezést. Kép-szöveg: Jáger L.
nózus délutánon ásóval támadt. Az is kiderült, hogy ő egy jól irányzott ütést mért a sértett fejére, aki azonban védekezett. Viszont a szakértő szerint itt is fennáll az emberölés kísérletének alapos gyanúja, ezért a fiatalt őrizetbe vették a nyomozók.
Azóta pedig előzetes letartóztatásba került. Az is érdekessége volt az ügynek, hogy a megyei főkapitányság tájékoztatójából kiderült, az ásó eltűnt a tetthelyről, csak később találták meg. Jel
Közel volt a vég
Informátoraink szerint volt már előzménye annak a verekedésnek, amely tavaly október elsején történt egy kertvárosi vendéglátóhely előtt. R. Ferenc és a későbbi sértett haragban voltak. Azon a vásár utáni délutánon R. három férfi társaságában jelent meg a presszónál, ahol a 44 éves férfi is tartózkodott. Gyorsan kialakult a csetepaté, ennek során Ferenc egy késsel hasba szúrta haragosát, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A
támadót őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba került, négy másik gyanúsított pedig szabadlábon védekezhetett. A napokban fordulatot vett az ügy, amikor a rendőrök kézhez kapták az orvosszakértői jelentéseket. Ennek alapján megváltozott a tett minősítése. R-t emberölés kísérletével gyanúsíthatták meg, mivel csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg a sértett életét. Az eljárás során képbe került a gyanúsított fia is, aki azon az omi-
fotó: police.hu
A halasi vásár utáni vita majdnem gyilkossággal végződött tavaly októberben az egyik kertvárosi presszó előtt. R. Ferenc egy késsel vett elégtételt 44 éves haragosán, akinek a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét. R. fia is tevékenyen részt vett a verekedésben, ő ásóval támadt, itt a sértett védekezésén múlt, hogy nem lett súlyosabb következmény. Mindkettőjüknek emberölés kísérlete miatt kell felelnie.
hírek
2018. január 17.
178 kamera figyeli Halas utcáit, tereit Minél több a kamera, annál nagyobb a visszatartó erő – mondják a szakemberek annak kapcsán, hogy az utóbbi két évben Kiskunhalas számos pontjára telepítettek térfigyelő kamerákat. Egyre több az olyan felderített rendőrségi ügy, ahol az elkövetőt egyértelműen ezen eszközök segítségével sikerült beazonosítani. – A kamerákat két ütemben helyezték ki a szakemberek. 2016-ban indult a folyamat, és a tervek szerint ezekben a hetekben zárul a második fázis. Kiskunhalason összesen 68 helyszínen 178 kamera figyeli a közterületeket, forgalmas útszakaszokat. A helyszínek a rendőrséggel szorosan együttműködve lettek kijelölve, a legfrekventáltabb területekre tettünk kamerákat. Az elsődleges cél természetesen a bűnmegelőzés, hiszen a statisztikák szerint egyre komolyabb visszatartó erejük van ezeknek a műszaki berendezéseknek. Az is fontos, hogy ha mégis megtörténik egy szabálysértés vagy bűncselekmény, akkor így sokkal könnyebb beazonosítani és nyomon követni az elkövetőket
– nyilatkozta lapunknak Farkas Dániel, Kiskunhalas alpolgármestere. A Közterület Felügyelet tagjai három nagyméretű monitoron látják, hogy a város egyes pontjain éppen mi történik. Mint mondják, az elmúlt időszakban több bűneset és baleset tisztázásában is nagy segítségükre volt a kamerahálózat, ami komoly technikai paraméterekkel rendelkezik, naponta kameránként 40 gigabájtnál is több adatot rögzítenek. – Egy nagyon összetett, komoly rendszerről van szó. A hálózat két
és négy megapixeles kamerákból áll össze, plusz ehhez jönnek a még komolyabb, 360 fokban körbeforgatható eszközök, amikkel akár 2-300 méter távolságból is tökéletesen használható képeket rögzíthetünk. Sötétedés után, éjszaka sincs nagy probléma, hisz a kamerákat olyan helyszínekre telepítettük, ahol az adott terület kellően be van világítva – számolt be a részletekről Víg Tibor, a Közterület Felügyelet csoportvezetője. Kép-szöveg: Szőri Attila
Több volt a sikeres újraélesztés A megkezdett újraélesztések közel 46 százaléka sikeres volt a kiskunhalasi mentőknél 2017-ben. Nagy József állomásvezető mentőtiszt elmondta, hogy szinte minden hétre jutott egy ilyen beavatkozás, 27 alkalommal pedig eredményes volt az erőfeszítés. Köszönhető ez az állomás dolgozói képzettségének, valamint több olyan eszköznek, amely hatékonyan segíti az újraélesztést. Hirtelen szívmegállás, baleset miatti halál. Szinte minden hétre jutott egy olyan eset a halasi mentősöknek, amikor szükség volt a legkomolyabb beavatkozásokra. A tavalyi év statisztikája azt mutatja, hogy minden hétre jutott legalább egy újraélesztés. Nagy József állomásvezető mentőtiszt azt mondta, hogy javult a statisztika. – 2017-ben a kivonuló egységeink 59 alkalommal kezdtek újraélesztést a helyszínen és 27 esetben sikeres volt a beavatkozás. Ez közel 46 százalékos eredményesség, amire nagyon büszkék vagyunk – fogalmazott a mentő-
tiszt. Megtudtuk tőle, hogy a nemzetközileg elfogadott arány 20-22 százalék, ehhez képest a halasi mentőknek az elmúlt években rendre jobb számokat sikerült produkálni. Nagy József szerint ez az állomás dolgozói képzettségének és az egyre jobb műszerezettségnek köszönhető. A Kiskunhalasi Mentő Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat
összefogásából került Kiskunhalasra az a mellkas-kompressziós eszköz, amely segíti a hatékony beavatkozásokat. Érdekesség, hogy a Lukács becenévre keresztelt műszerrel (képünkön) már az első napon sikeres újraélesztést hajtottak végre. Az elmúlt években három új típusú mentőautó érkezett a helyi állomásra. Kép-szöveg: jáger
Megdöbbentő
A napokban zárult a nyomozása annak a megdöbbentő bűnügynek, amelynek elszenvedője egy kétéves kislány volt. Tavaly január 22-én, a hajnali órákban Kiskunmajsáról vitt a mentő életveszélyes állapotban, égési sérülésekkel egy gyermeket kórházba. Akkoriban a családtagok azt mondták, hogy a kislány saját magát forrázta le. Az eljárás során azonban szörnyű és megdöbbentő részletek derültek ki azokról a percekről. A szakértő megállapítása szerint nem történhetett úgy a forrázás, ahogyan azt előadta a család. Kiderült, hogy a gyermeket saját apja vitte a fürdőszobába és tartotta a 60 fokos víz alá. Az orvosok véleménye szerint a hőhatás következményeként a lányka testfelületének hozzávetőleg 50 százalékán másodfokú, életveszélyes égési sérülést szenvedett. A 38 éves majsai férfit május 3-án vette őrizetbe a rendőrség, majd előzetes letartóztatásba került. Az apa elismerte a tettét, emberölés kísérletéért kell majd felelnie. Az akták a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre kerültek vádemelési javaslattal.
Riasztások
Több riasztás is volt az elmúlt néhány napban a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén. Teljes terjedelmében égett egy 120 négyzetméteres családi ház Mélykúton, a helyi önkéntes, a jánoshalmi önkormányzati és a halasi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre. Több vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Egy gázpalackot pedig kihoztak a lángok közül. Az épület teljesen kiégett, a lakó a rokonaihoz költözött. Jánoshalmán gyulladt ki egy lakatlan épület vasárnapról hétfőre virradóra. A Szegfű utcai ingatlan teljes terjedelmében égett, amikor a helyi és a halasi tűzoltók odaértek. A lángokat megfékezték, a gyanús körülmények miatt tűzvizsgálati hatósági eljárás indult. Ugyancsak Jánoshalmán volt szükség tűzoltói segítségre hétfőn reggel. A Rákóczi utcában egy épület kéményében izzott a lerakódott korom. A kiérkező egység tagjai az izzást kéziszerszámokkal megszüntették, és értesítették a kéményseprőt. jel
farsang
2018. január 17.
fotó: pál lászló
Farsangi szokások régen és most
Változnak az idők, változnak a szokások. A farsang szó bajor-német, a szokás maga ősi, pogány eredetű. A falusi, városi és a királyi udvari farsang – karnevál – egy tőről fakad, azonosak a gyökerei, célja: mágikus télűzés, termékenységvarázslás, sok evés, torkosság. Többek között erről is beszélt a farsangi időszak kapcsán Morvainé Kovács Ibolya kiskunhalasi néprajztanárnő.
ja volt, hogy rövidítsék a téli időszakot. Sötét és nagyon hideg volt, nem enyhített ezen kényelmes fűtés, villanyvilágítás. Gyertyafény mellett teltek az esték, éjszakák.
termeikben vigasságokat tartottak a múlt században. Intézmények, szervezetek vonatkozásában mostanáig fennmaradt ez a szokás. Faluhelyeken ilyenkor tudtak intenzíven társasági életet élni, mely a közösség egyben tartását szolgálta. Egy-egy gazdagabb család magához is hívott vendégeket, főleg, ha eladó lány is volt a háznál. Most a gyermekeknek fontos elsősorban a jelmezek miatt, óvodákban és általános iskolákban szokásos. Ez azért érdekes, mert a legtöbb néphagyomány az évszázadok folyamán a gyermekeknél „landol”, gyermek népszokásként marad meg. Alsó tagozaton jó pár éve csoportos jelmezeket készítenek valamilyen téma szerint, műsorszámot is előadnak. Ezt nagyon hasznosnak találom, és nem elsősorban a jelmezek miatt: mialatt összeáll egy-egy produkció, a diákok szociális képességei fejlődnek, a gyerekeknek meg ráadásul jó buli… } Vezetsz kézműves játszóházakat, foglalkozásokat. – Igen, tavaly farsangi maszkokat készítettünk, idén a Végh-kúriában február 10-én 15 órától fánksütés lesz. Bárki jöhet, szeretettel várjuk. Régen zsírban sütötték
} Mettől meddig tart a farsang? – Mindig vízkeresztkor, január 6-án kezdődik és hamvazószerdáig tart, idén február 14-ig. } Hova vezethető vissza a farsang megtartása? – Görög, római, kelet-ázsiai előzménye van. Ősi tavaszünnep, nincs keresztény gyökere. A középkorban hazánkban is tiltani próbálták. Nálunk az egyház olyan szabályzást hozott, hogy a húsvét előtti, 40 napos nagyböjti időszakot nem érintheti. A lányok a vasárnapi játszóban énekelhettek, táncolhattak, bált, báli jellegű zenés eseményt viszont nem lehetett
tartani. Olaszországban a karneváli hagyomány miatt megengedőbb volt az egyház, ott tovább tartották a farsangi időszakot. } Mit jelentett a farsang régen? – A paraszti kultúrában az éven belül a legfelszabadultabb időszak volt, nem volt nagyobb mezőgazdasági munka, jobban ráértek. Nagyobb szerepet kaphatott a mulatság. A farsang az udvarlás, a párválasztás, a lakodalmak időszaka volt. Egy-egy településen hetente több táncházat, mulatságot, lakodalmat is tartottak, akár több napon át és nem feltétlenül hétvégén. A farsang mögöttes cél-
fotó: szőri attila
„A paraszti kultúrában az éven belül a legfelszabadultabb időszak volt, nem volt nagyobb mezőgazdasági munka, jobban ráértek. Nagyobb szerepet kaphatott a mulatság. A farsang az udvarlás, a párválasztás, a lakodalmak időszaka volt.”
A Végh-kúriában február 10-én 15 órától csörögefánkot is sütnek a farsang jegyében Úgy tartották, a farsangi szokások a termést, a termékenységet kedvezően befolyásolhatják. } Mit jelent napjainkban a farsang? – Korosztályonként mást, hagyományosan ez báli időszak. Különböző társadalmi rétegek, egyházi felekezetek, egyletek a közösségi
a szalagos fánkot, azért is, hogy a nagyböjti időszak előtt felhasználják a tartalékokat. A zsír később, a jó idő beálltával megavasodott volna. Mi az egyszerűbb csörögefánkot készítjük – most olajban. Eredetileg lekvárral ízesítették, mi porcukrot is kínálunk hozzá. Pál László
farsang
2018. január 17.
A farsangnak külön menüsora van Nemcsak szokásai, hanem jellegzetes ételei is vannak a farsangi időszaknak. A menüsorról Illés Lajost, a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola óraadó tanárát kérdeztük. } Mi jellemzi a farsang gasztronómiai kultúráját? – A karácsony után ez a leggazdagabb ünnepi időszak. Ami pedig az evés-ivást illeti: kettősség. Belevisszük a hétköznapit a társasági alkalmak étkezéseibe. Erre az időszakra a bőség jellemző, laktatóbb ételekkel, például disznóhúsból készült finomságokkal. Sok helyen ilyenkor a sültek, a pecsenyék, hurkák, különféle töltött húsok kerülnek terítékre. Ugyanennek a hétvégi-társasági változata lehet a svédasztal hidegtálakkal. A bálokon jön a terülj, terülj asztalkám! Sajátos menüsor vonul fel, melyet meg kell szerkeszteni. Vendégfogadásra legyenek apró falatkák! Utána jöhetnek a tartalmasabb levesek, a fő fogások, hideg- és melegételek. Utób-
biak közé sorolhatók a különböző raguk, a chilis bab, mini töltött káposzták. Levezetőként, tánc és társalgás közben fogyasztott ételek a sajtok, tejtermékek, gyümölcsök. A vendéglátóhelyeken ezeket mind megtalálni. } Miért és mennyire farsangi étel a fánk? – A desszertek között a legfontosabb. Hagyományosan lágy kelt tésztából készítik, bő zsiradékban sütik. Fő jellemzője körben a fehér szalag. Ez a sütéskor jön létre. Egyszerűbb változata a csörögefánk, mely omlósabb szerkezetű, tojásos, rumos tésztából készül. A rózsafánkot vaníliás porcukorral, a közepén baracklekvárral ízesítik, díszítik. Kerülhet még az asztalokra Ekler fánk, képviselőfánk, indiánerfánk.
fotó: pál lászló
„Hagyományosan lágy kelt tésztából készítik, bő zsiradékban sütik. Fő jellemzője körben a fehér szalag. Ez a sütéskor jön létre. Egyszerűbb változata a csörögefánk, mely omlósabb szerkezetű, tojásos, rumos tésztából készül.”
Mindezen kívül lehet többféle cukrászsüteményből asztalt készíteni, gyümölcssalátát kínálni. A farsang fontos étele a fánk mellett a kocsonya, továbbá az aszpikos készítmények, például a tormakrémes sonkatekercs. Pál László
fotó: illés zsuzsa
Kultúra napja a zeneiskolában
A szalagos fánkot az iskola vendéglátás-szervező szakos tanulói készítették
A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében január 23-án, kedden 17 óra 30 perckor tartják az intézmény kultúra napi műsorát. A változatos koncerten diákok és tanárok előadásában szóló-, kamara- és kórusművek szólalnak meg, és versek is elhangzanak. Szeretettel várják az érdeklődőket rendezvényükre, melyre a belépés díjtalan. L. M. A.
hírek
2018. január 17.
Egy napjainkban igen aktuális témakörrel várták az érdeklődőket a közelmúltban a BácsKiskun megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskunhalasi Tagintézményében. Az önismeretről, annak fiatalkorban való megfelelő kialakulásáról beszélgettek a jelenlévők egy, a téma iránt régóta érdeklődő pszichológus vezetésével. – Mindenkinek van egy bizonyos fokú önismerete. Sokszor sajnos ez nagyon csalfa dolog, hisz tudjuk, nagyon sok lett a felénk irányuló információ a világban. Egyre nehezebb kellőképpen befogadni, szűrni, értelmezni ezeket az információkat. Ez pedig ahhoz vezet, hogy nehezebb lesz egy egészséges önkép, önismeret kialakítása is. A fiatalok, tinédzserek, huszonévesek vannak a legnehezebb helyzetben. Pár évszázaddal ezelőtt például csak 20-30 munka közül lehetett választani. Jelenleg ez a szám több százezerre emelkedett. Gondoljunk csak bele, milyen lelki teher lehet megtalálni a megfelelő irányt egy mai fiatalnak – mond-
Fontos a megfelelő önismeret
ta el lapunknak Zentai Zoltán pszichológus. A siker érdekében nagyon fontos, hogy a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai kellően együtt tudjanak dolgozni a szülőkkel és az oktatási intézményekben lévő pedagógusokkal. Zentai Zoltán szerint ezen személyek közös segítségére van szükség ahhoz, hogy az érintett fiataloknak segíteni tudjanak. Kép-szöveg: Szőri Attila
Anita elismerése A művészet hagyományos formáit újraértelmező gondolkozásra, elemző szemléletmódra neveli hallgatóit a Magyar Képzőművészeti Egyetem. Azokat a hallgatókat, akik a tanultakat a legjobban alkalmazzák, minden évben a világhírű képzőművészről elnevezett Barcsay tanulmányi jutalommal díjazzák. Idén Kozma Anita kapta a fődíjat. Az emberi test megismerésére, a térbeli gondolkodás fejlesztésére Barcsay Jenő az ötvenes évek közepén írt művészeti anatómia könyvet, amelyet aztán 17 nyelvre fordítottak le, és az abban leírtak világszerte alapműnek számítanak az oktatásban. A zseniális alkotó, pedagógus végrendeletében egy elismerést is alapított. A módszert leginkább alkalmazó képzőművészhallgatót minden esztendőben Barcsay tanulmányi díjjal jutalmazzák. Idén a fődíjat Kozma Anita vehette át Kőnig Frigyes tanszékvezetőtől. Ebből az alkalomból készített vele egy interjút az m5 Kulturális Híradója. A kunfehértói szobrászművész-hallgatónak a közelmúltban volt Kiskunhalason önálló kiállítása, nem mellesleg éveken át válogatott ökölvívó volt. Kép-szöveg: JL
2018. januĂĄr 17.
hirdetĂŠs
10 portré
2018. január 17.
„Rejtvény, talány, rébusz szinte minden versem” Lucskai Vince köztiszteletnek örvendő mérnöktanár, akit gyakran látni kerékpáron vagy éppen fényképezőgéppel a nyakában megörökíteni a világ történéseit. A világhálón bukkantam rá a verseire, a haikuira, amelyek nyomán elhatároztam, beszélgetek vele. Kíváncsi voltam, hogy egy műszaki ember hogyan talált rá az irodalomra. Nem csalódtam, kivételes személyiség rajzolódott ki előttem a szavai, gesztusai nyomán.
} Mindig is érdekelt az irodalom? – Igen! Nagyváradon, Erdélyben csukott szemmel jár az, aki nem ütközik lépten-nyomon a múlt irodalmi emlékeibe. A történelmi Partium, hagyományosan is a magyar irodalom bőven termő szülőföldjei közé tartozik, akárcsak Belső-Erdély. Sorsában és szellemiségében „hidat” alkot a történelmi Magyarország nyugati és keleti része közt. A Holnaposok városa számomra is hidat jelent, hidat az irodalom világa felé. } Erdélyország szülötte vagy. Kiváló írók, költők egész sorát adta az irodalomnak. Ez befolyásolt téged? – A ma Ady Endre nevét viselő hajdan volt iskolám száz méterre sincs az EMKE kávéháztól, a Holnaposok kedvenc találkozóhelyétől. Ady Endrének egész sor verse és publicisztikai írása fűződik ehhez a helyhez, közöttük van az 1906-ban közreadott Új versek című kötete is. Én azokban a zsenge éveimben, itt sétálgattam el, nap mint nap, elkerülhetetlenül emlékezve Adyra és költő társaira, mint Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula.
} Emlékszel az első versedre, alkotásodra? – A középiskolás éveim a hatvanas évek végére és a hetvenes évek elejére estek. Nagyvárad sétálóutcáinak közismert alakja volt Horváth Imre költő. Napjainkban, ha Kiskunhalason néha összefutok a tiszteletre méltó Baráth József művész-tanárral, minduntalan Nagyvárad költője jut az eszembe, ahogy méltóságteljesen rótta útjait a Bémer téren. Talán haiku szeretetem is egészen hozzá vezethető vissza, hiszen ő közismerten a versírással a természetben és a szigorú költői formákban keresett menedéket. Egy jellegzetes költői formában, a négysorosokban írt és gondolkodott. Ezek a versek a japán miniatűrökkel rokonok, természetközeli, képés gondolatasszociációkat elindító, erkölcsi tanulságokat sugalló alkotások. Hogy visszakanyarodjak a kérdésedhez, ilyenek voltak az első alkotásaim, de már elszálltak, mint törékeny lepkék a zsibongó tavaszokkal. Talán most jött el az ideje, hogy rendre visszataláljanak hozzám tizenhét morára, szótagra zsugorodva.
} A műszaki pályát választottad. Melyik egyetemre jártál? – Temesváron töltöttem az egyetemi éveimet 1973 és 1978 között, a Műszaki egyetem építőmérnöki karán szereztem diplomát. } Feleségedet, Emesét hogyan ismerted meg? – Ez is egy érdekes történet, mert erdélyi életem harmadik nagy pillére így ívelhetett a magasba, hogy megismertem a feleségemet. Mondhatnám, minden erőltetés nélkül, hogy úgyszintén az irodalom hozott össze bennünket, hiszen egy Jókai Mór által örökéletűvé tett helyszínen találkoztunk, a Bálványosvár tövében, a Szent Anna-tónál. Hát nem csodálatos dolog ilyen környezetben megismerni egy jövendő feleséget? } 1989 decemberében forradalom volt Romániában. Néhány hónappal később mégis útra keltél a családoddal és Magyarországra jöttél… – 1990. Fekete márciusa kegyetlen emlékeket idéz a marosvásárhelyi magyarokban. Ott is kibújt a szög a zsákból, hogy a román társnép nacionalista részéről semmi jóra nem számíthatunk. A román miniszterelnök ma is akasztással fenyegeti a székelyeket, hasonlóan, mint az említett Fekete március napjain, amikor a csőcselék megtámadta a magyarság védtelen vezetőit és Sütő András írót addig ütlegelték, míg kiverték az
egyik szemét is. Katonai ponyvás teherautóval menekítették ki a székházból, de még a ponyván keresztül is furkósbotokkal, vasvillákkal próbálták elérni. A kórházból véráztatta ruháit személyesen vittük haza a feleségének. Nagyszüleim mind egy szálig, kétszer veszítették el hazájukat. Emléküknek adózva úgy döntöttünk, hogy visszaállítjuk a régi rendet. Ismét megkerestük az Anyaországot, azt a helyet, ahol tovább ápolhatjuk erdélyi magyarságunkat. } Miért éppen Kiskunhalas? – Rokoni szálak kötnek bennünket a Kunsághoz. } Egyébként magaddal hoztad a kedvenc könyveidet? – Ez már kellemesebb téma, igaz? Több mint ezer kötetes könyvtárunk kísért bennünket az Anyaországba. Már zsenge koromban is, zsebpénzemet gyűjtögetve, könyvekre, színházra, koncertekre szántam. Több ilyenkor a gond az esetleges dobozolások kapcsán, de megéri. } Azt mondják, hogy aki verseket ír, örömöt, bánatot akar kifejezni. Nálad melyik érzés jelent ihletet? – Minden versem egy hatalmas tudatfolyam, központozás nélkül, egybefüggő gondolatsor. Egy szó tartozhat ide is vagy oda is a következő gondolathoz, az értelmezés mindig legyen az olvasóé. Rejtvény, talány, rébusz szinte
2018. január 17.
minden versem. Valami hasonlót szeretnék elérni az alkotásaimmal, mint James Joyce az Ulyssesével vagy Szentkuthy Miklós a Prae címet viselő monumentális irodalmi „építményével”. Tanítsuk meg gondolkodni az olvasót, tanítsuk meg utánanézni dolgoknak, tanítsuk meg őket, hogy a magyar versírás, nemcsak rímfaragásból áll, hanem lehet szövevényes pókháló is, mely minden szavában egy újabb világ tárul elénk. Tudom, mindehhez idő kell, sok idő, de olvasni csak így érdemes, legyen meg benned a kutakodás szelleme is. } Ami miatt igazából felfigyeltem rád, azok a haikuk. Minden nap megosztasz velünk egyet… – A haiku egy jól elkülöníthető műfaj, mondhatnám azt is, hogy egy életérzés, egy életforma, mert szerintem nevelnünk kell folyamatosan magunkat, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Csak így hallhatjuk meg az esőcseppek csevegését, a fák sóhaját, a madárdalt. Csak így élvezhetjük minden reggel az ablakunkból elénk táruló látványt, a hajnal ezer arcát. Hogy mi a haiku? Azt mondják, hogy a haiku, a zen művészetek szavakkal festett ága, amikor is ülsz, meditálsz és ez a mozdulatlanság hirtelen szül egy gyöngyszemet, vízcseppet izzad a sziklafal és tündöklésében benne az egész hegy. A haiku csak mutasson rá valamire, „éppen-akkor”, „éppen-úgy”, „ép-
pen-ott”.Valaki számomra nagyon tetsző módon fogalmazta ezt meg: A haiku a lét tizenhét pillanata! } Gyakran látlak kerékpározni, fényképezőgéppel a nyakadban. Kikapcsolnak? – Való igaz, hogy az írás mellett a másik két nagy hobbim a kerékpározás és a fényképezés. A fényképezgetést szinte akkor kezdtem el, amikor a versfaragást. Egy Smena 8 – emlékeztek még rá? – fényképezőgéppel kezdtem, melyet ugyancsak az összegyűjtött zsebpénzeimből vettem. A fényképezés nagyon hasonlít a haiku írásához. Kéz a kézben járnak. A lényeg
elcsípni a pillanatot. Imádom a street art, utcai művészet feketefehér fotóit. Óriási eleganciát érzek bennük és bőven van kiktől tanulnunk, hiszen a mi örökségünk Robert Capa alias Friedman Endre világhírű fényképészünk is, aki egyszer azt merte mondani, hogy „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Az olvasóim láthatják, hogy nagy odafigyeléssel válogatom össze a haikuim mellé az illusztrációkat is. Hol a sajátjaim közül, hol világhálós forrásból mindig megkeresem azt a képet, mely ugyanolyan csattanós és hasonló érzelmeket sugall, mint a haikum. } Csak magadnak, a családodnak írsz? – Több mint másfél évtizede nyitott vagyok a virtuális világ lehetőségeire. Tagja voltam már az első induló amatőr irodalmi portáloknak is, sok már meg is szűnt azóta. Mindegyikben több száz alkotásom jelent meg kiemelten is vagy díjazottan. Verses feldolgozások is születtek, melyek előadóesteken kerültek bemutatásra zenei kísérettel. Ezek az irodalmi csoportosulások időközönként Antológiákat adtak ki, melyekbe minden alkalommal beválogatták a műveimet. Egy, az irodalmi berkekben jegyzett nagyváradi kulturális folyóirat, a Várad is leközölt versemet. 2014-ben a kecskeméti Montázs Magazin, a Nagy háború emlékére verspályázatot hirdetett. Versemet díjazták és a díjátadó ünnepségen a Katona József Színház, általam nagyra értékelt
portré 11 színésze, Pál Attila szavalta el az egybegyűlteknek. Terebess Gábor haiku fordítónak és TávolKelet-szakértőnek, van egy hatalmas haiku válogatása a hazai írók terméséből. Ott szerepelek én is 149 beválogatott haikuval, melyek közül néhány angol fordításban is megjelent a The Haiku Foundation jóvoltából. A kötet címe Hungarian Haiku. Ebben a kötetben ért az az óriási megtiszteltetés, hogy Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Pilinszky János, Kányádi Sándor, Fodor Ákos és még sorolhatnám az ismert neveket, melyek mellett megjelent az enyém is. } A Váriban tanítasz, a műszaki dolgok mellé szoktál egy kis irodalmat is becsempészni? – A szakmai órák azok szakmai órák, de mivel engem tiszteltek meg az iskola Facebook oldalának az életben tartásával és a rendezvényeink dokumentálásának a feladatával, van rá lehetőségem, hogy tágítsam az olvasóink rálátását a szűkebb környezetünk, iskolánk életére. Mivel tagja vagyok az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesületnek, kiemelten szívügyem, hogy diákjaink is megjelenjenek a már régi hagyományokra viszszatekintő, Döme Ottó elnöktanár által szervezett, a Kárpátmedence magyarságát összeölelő Prózafelolvasó versenyen. Az elmúlt években váris tanulóink szép eredményeket értek el ezeken a rendezvényeken. Kép-szöveg: Jáger Levente
12 hirdetés
2018. január 17.
CÉLJAID ELÉRÉSE CENTRUMUNK SIKERE!
-Karosszérialakatos -Asztalos -Eladó -Pincér
Jelentkezz a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum tagiskoláiba!
2018. január 17.
kultúra 13
Erhardt Györgyi könyvtárigazgató:
Figyelembe vesszük a felhasználói igényeket
A Martonosi Pál Városi Könyvtár 2018-ban is széles folyóirat-választékkal, változatos felnőtt és gyerekprogramokkal, könyvújdonságokkal várja jelenlegi és leendő olvasóit. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a szolgáltatások folyamatos megújítására. A 2018-as évben egy facebook-alkalmazást vezet be, amely a könyvtár és a felhasználó közti kommunikációt fogja majd megkönnyíteni. A részletekről Erhardt Györgyi könyvtárigazgatót kérdeztük. } Milyen évet zárt a könyvtár? – Növekedett az olvasói létszámunk és nemcsak a hagyományos, hanem az online szolgáltatások iránt is nőtt az igény. Ezt jól mutatja, hogy a honlapunk látogatottsága is a többszörösére nőtt az elmúlt években. Rendezvényeink is sikeresek voltak, vendégünk volt például Závada Péter és Bán Mór. } Milyen lehetőségek voltak fejlesztésekre 2017-ben? – Hangosításhoz szükséges eszközöket sikerült beszereznünk, így már kisebb zenei rendezvényeket is tudunk majd tartani. Az ingyenes WIFI-hálózatunkat is fejleszteni tudtuk, az internetelérésünk gyorsabb és stabilabb lett. Az egész könyvtár területén és az intézményt övező parkban is azonos minőségben érhető el. } Mennyi folyóirat van az intézményben? Melyek a legkeresettebbek ezek közül? – A Nemzeti Kulturális Alap által biztosítottakkal együtt több mint 180 újság érhető el a könyvtárban. Legtöbben a napilapokat veszik kézbe, népszerűek még a közéle-
ti folyóiratok és a színes magazinok is. Sokan keresik a lakberendezési, konyhaművészeti és számítástechnikai lapokat is. } Mennyi könyvet sikerült vásárolni tavaly? Milyen műfajúak voltak ezek? – 1959 dokumentummal növeke-
dett az állományunk. A könyvek beszerzésénél is figyelembe vesszük a felhasználói igényeket. Mivel az olvasók a szépirodalmat most jobban
keresik, így a kötetek nagyobb része ebből a műfajból tevődik ki. } Melyik kötetek a legnépszerűbbek az olvasók körében? Hosszú a várólista? – A kortárs szerzők történelmi és életrajzi kötetei nagyon keresettek, például Fábián Janka, Bán Mór,
Benkő László művei. Sokan választják a romantikus könyveket és skandináv krimiket is. Van igény szakirodalomra is, a pszichológiával,
az egészséges életmóddal foglalkozó műveket viszik legtöbbet. A gyerekek kedvenc szerzői Leiner Laura és Böszörményi Gyula, a legkisebbeknek pedig Bartos Erika, Marék Veronika műveit kölcsönzik leggyakrabban a szülők. Várni csak a legújabb és legnépszerűbb könyvekre kell, de igyekszünk ezekből több példány venni, így az olvasók hamar hozzájuthatnak a kívánt kötetekhez. } Milyen fejlesztés várható idén? – Szeretnénk a jelenlegi honlapunkat megújítani úgy, hogy az eddig is működő online szolgáltatásaink egy közös platformon legyenek elérhetőek. Az integráció segítségével olvasóink könnyebben, gyorsabban tájékozódhatnak és hatékonyabban vehetik igénybe szolgáltatásainkat. Ebben az évben nyertes pályázat segítségével fogunk tudni beszerezni a tervezett feladatok megvalósításhoz új eszközöket, például laptopokat, fényképezőgépeket és bútorokat. } Mikor és milyen közösségi programokra lehet számítani idén a könyvtárban? – Ebben az évben is szeretnénk színvonalas és érdekes programokat kínálni felnőtt és gyermek olvasóinknak egyaránt. Idén is csatlakozunk az országos könyves és könyvtári programokhoz, és próbálunk olyan neves előadókat hívni, akik az olvasóink érdeklődésére is számíthatnak. A gyermekek idén is részt tudnak venni kézműves játszóházi foglalkozásainkon és a népszerű nyári táborunkat is megtartjuk. Kép-szöveg: Pál László
14 magazin
2018. január 17.
Khasim Gaga és a Karma év végén forgatta Felemég című dalához a klipet, melynek megjelenése télutóra várható. A zenekar mostanság a tavaszinyári koncertszezonra próbál, miközben kisfilmjük utómunkálatai zajlanak Budapesten. A klip helyszíne azonban Kiskunhalas. A formáció helyi frontembere fontosnak tartja, hogy megjelenéseivel a várost népszerűsítse országszerte.
Khasim Gaga – Demeter Gábor:
A moziba szinte hazajárok
fotó: virág patrik
Khasim Gaga, polgári nevén Demeter Gábor Kiskunhalason él és dolgozik. Lokálpatrióta alkotóról lévén szó fontosnak tartja, hogy munkássága is ide kötődjön. – A moziba szinte hazajárok. Már a harmadik klip anyagát vettük itt fel. A Szevasz és egy promóciós anyag után a legújabb a Felemég – tudtuk meg. – A dal a párkeresésről szól férfi szempontból a mitológiai és mondavilágot, továbbá a szép-
Demeter Gábor – Gaga – felvétel közben
fotó: pál lászló
Pozitív és izgalmas. A Khasim Gaga és a Karma nevű formáció másik kiskunhalasi tagja Szécsi Zoltán. A zenész jó élményeket szerzett együttesük kisfilmje felvételei alkalmával. – Ez volt az első komolyabb klipforgatásom. Pozitív volt és izgalmas. Jó volt látni, hogy ennyi ember, a stáb egy közös cél érdekében milyen jól együtt tud dolgozni. A forgatás jó energiákat mozgatott meg a résztvevőkben. A felvételek alkalmával Anikó kezében volt az irányítás. Tettük, amit kért. A másik vezető, az operatőr Tóth Bálint több sikeres underground zenekarral dolgozott már együtt. Ő a technikai háttérre és a beállításokra figyelt.
fotó: pál lászló
Szécsi Zoltán
irodalmat is érintve – árulta el előzetesen Demeter Gábor, a Khasim Gaga és a Karma frontembere. A stáb december 18-án forgatott Kiskunhalason, a Városi Filmszín-
Khasim Gaga és a Karma
házban. Gaga és Szécsi Zoltán gitáros mellett többen is szerepelnek a klipben. A főhős Virág Patrik, aki körül több fiatal hölgy is feltűnik… Ő a hős, szerelmes, aki mellett váltják egymást a lányok. – Amikor le volt engedve a mozi vetítővászna, a statiszták párkapcsolati jeleneteket adtak elő a háttérben. Mindez érdekes látványt nyújtott a nézőtér felől. A klip vége pedig egy meglepetés lánykérés – vetítette elő Gaga a kisfilm záró képsorát. A klip készítésében Anikó, mint kreatív társ vett részt. A statiszták között szerepelnek a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola végzős gyakorlatos színész tanulói. A kisfilm bemutatója a tél végére várható. A látvány megteremtésében Havasi Noelnek is szerepe volt, aki fény- és füstgépet hozott a forgatásra. Egyelőre zajlanak az utómunkálatok. A klip operatőre és vágója Tóth Bálint Budapestről. Pál László
magazin 15
2018. január 17. Mátó Gergő:
A rock-metál műfajból érkeztem
Mátó Gergő dobos ezúttal a súgógépnél
Horváth Csaba a Halas TV Híradójának stúdiójában
A Sexnuggets együttesnek tavaly óta kiskunhalasi dobosa van. Mátó Gergő anno, középiskolás korában már a Bibó István Gimnázium rendezvényein is csillogtatta zenei tudását. Tehetségének köszönhetően most már egy országos hírű együttes tagjaként első klipjét is leforgathatta. A zenekar tagjai: Horváth Csaba ének, Árva Mátyás basszusgitár, Drucker Richárd gitár, Mátó Gergő dob. Mozgalmas év mozgalmas év végével jellemzi Mátó Gergő zenei tevékenységet. A kiskunhalasi dobos országos hírű zenekarokban játszik, kettővel közülük a két ünnep között is volt bulija. – A Sexnuggets két új dalának, az Élj és a Táncolj, amíg élek címűnek én írtam a szövegét. Élő premierjük december 28-án volt Budapesten, a Polgári Mulató nevű szórakozóhelyen. Jó volt a fogadtatás. Sokan el-
Mátó Gergő, Drucker Richárd és Árva Mátyás jöttek a koncertre annak ellenére, hogy belépős volt, és csütörtökön tartottuk. Szilveszter éjjel Zalakaroson doboltam egy Robbie Williams tribute zenekarral egy hotelben. Ezt megelőzően lépett színpadra a
Árva Mátyás a Sporthíradó díszletében
Sexnuggets városunkban. A kiskunhalasi közönség december 30-án találkozhatott velük a Freedom Music Clubban. A repertoár változott a korábbi, 2017-es tavaszi bulijukhoz képest. – A koncert nagy részének repertoárját az első lemez dalai adják, illetve van két-három feldolgozás az új számok mellett. Mindenki más közegből jött és máshogy dolgozik. Én a rockmetál műfajból érkeztem, ezt viszem, de meg tudunk egyezni – mondta Gergő. A bulik mellett az ifjú dobosnak felsőfokú tanulmányaira is koncentrálnia kell ez idő tájt. A kiskunhalasi dobos nappali tagozatos diák az Óbudai Egyetem hallgatójaként. – Januárban vizsgaidőszakom van. Egy bulink lesz ebben a hónapban, 26-án Pest egyik legnépszerűbb underground helyén, a Robotban. Az egyetemi kötelezettségek mellett
azonban a következő félévben már újra lesz több koncert. Az együttes soron következő CD-jén is dolgozik, előtte azonban megjelentet egy klipet Élj címmel. A forgatás helyszínéül a Halas TV Híradójának díszletei szolgáltak. – Készül az új lemez, és egy kész új dalhoz, amit nemrég vettünk fel, fog kijönni a klip. Igazából a koncepció annyi, hogy a híradós berendezés előtt az énekesünk elénekli a szöveget, ami alul, a rövidhíres csíkban fut. Tehát egy mozgóképes lyrics video lesz – tudtuk meg Mátó Gergőtől a Halasmédia stúdiójában. Az album 2018 őszére várható. Az Élj című klip január végén, február elején lesz elérhető a közönség számára. – A másik dalhoz márciusban forgatunk. Addig is folyamatosan írjuk a számokat, nyáron döntünk arról, mi kerül a CD-re – mondta Gergő. Kép-szöveg: Pál László
16 hirdetés
A Kun-Therm Kft. főállású munkatársat keres bolti eladó munkakörbe. Pályázati finanszírozás miatt kizárólag 25 év alatti, OKJ-s bolti eladó, vagy műszaki cikk eladó végzettségűek jelentkezését várjuk. Tel.: 06 30/945-87-58 A-13 Munkatársakat keresünk gépkezelő, valamint csomagoló és kisegítő munkakörök betöltésére. Csökkent munkaképességűek jelentkezését is várjuk! Jelentkezni a recepcio@rollo.hu címen, vagy személyesen lehet (Rolló Kft., Balotaszállás). A-16 Villanyszerelő, forgácsoló, lakatos és kőműves munkatársakat keresünk. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Jelentkezni a recepcio@rollo.hu címen, vagy személyesen lehet (Rolló Kft., Balotaszállás). A-17 Értékesítőket felveszünk havi nettó 160.000 Ft-tól! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CARTEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-19 Adminisztrátorokat, irodai dolgozókat felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-20 Mosodai dolgozókat felveszünk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-21 Segédmunkásokat, raktárosokat felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-22
2018. január 17. Ruhaválogatásra munkatársat keresünk! Munkavégzés helye: Kiskunhalas. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Rongyász üzletekben, vagy e-mailben a rongyasz@icloud.com címen. A-71 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény (Kiskunhalas, Kőrösi út 16.) közalkalmazotti jogviszonyba keres élelmezésvezetőt, fejlesztő pedagógust, sofőr-karbantartót. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-72 Grafikus állást keres. Tel.: 06 20/373-88-97 A-73 175 főt foglalkoztató cég kunfehértói telephelyére szakmai tapasztalattal rendelkező HR munkatársat keres februári munkakezdéssel. Szakmai önéletrajzát a lugosit@expharma.hu e-mail címre várjuk. A-74 Nehéz fizikai munkára munkavállalókat keresünk. Tel.: 06 30/627-00-80 A-75 Nem uniós munkára keresünk tehergépjármű vezetőt („C”+”E” kat.). Ugyanitt várjuk teherautók szerelésében, karbantartásában járatos személy, továbbá lakatos munkához értő személy jelentkezését. Tel.: 06 30/938-11-30 A-76 Belföldre gépkocsivezetőket keresünk nyerges rakoncás rönkszállító és önkihordós faapríték szállító szerelvényekre. „C”+”E” kategória és GKI vizsga szükséges. Folyamatos munka. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/574-95-90 A-77 Gépkocsivezetőt keresünk fás, darus, pótos rönkszállító szerelvényre kimagasló bérezéssel. „C”+”E” kategóriás és GKI vizsga szükséges. Folyamatos munka. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/574-95-90 A-78
Áruszállítót, gépkocsivezetőt felveszünk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-23
Kamionokhoz és munkagépekhez keresünk gépjármű villamossági szerelőt kiskunhalasi telephelyre. Iskolai végzettség nem szükséges. Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/574-95-90 A-79
A Hippo Cargo Kft. nemzetközi gépkocsivezetőt keres. Fizetés napi 18.000 Ft. Ha akarod, minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-24
Soltvadkerti műanyagüzembe extruder segéd gépkezelőt felveszünk. A bejárást támogatjuk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-80
Nagyüzemi sertéstelepre takarmánykeverő és állatgondozó munkatársat hosszú távra felveszünk, kiemelt bérezéssel. Tel.: 06 30/955-25-41 A-25
Soltvadkerti műanyagüzembe karbantartót keresünk több műszakos munkarendbe, kiemelt bérezéssel. A bejárást támogatjuk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-81
Kiskunhalasra, 12 órás munkarendbe alkalmazottat felveszek. Idősgondozói tapasztalat előny, de nem feltétel. Tel.: 06 30/265-80-82 A-27 Váci Boltba élelmiszerbolti gyakorlattal rendelkező eladót felveszünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet Kiskunhalas, Alsótelep tanya 10135. Tel.: 06 70/379-45-46 A-30 Légylárvatenyésztő telepre karbantartó és segédmunkás munkakörbe alkalmazottakat keresünk. Tel.: 06 20/801-53-25 A-32 Pizza Lombardi futárt keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a Kossuth u. 68-ban, vagy telefonon lehet. Tel.: 06 30/373-74-77 A-33 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-34 Soltvadkerti palackozóüzembe keresünk 2 fő targoncást, és 2 fő gépkezelőt azonnali kezdéssel! Tel.: 06 70/940-70-64, 06 70/369-67-53 A-35 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-18 óráig. Tel.: 06 70/503-05-55 A-37 Szobafestőt, burkolót, kőművest felveszünk bel- és külföldi munkavégzésre egyaránt. e-mail: baustein. hansa@gmail.com Tel.: 06 70/773-44-40 A-38 A Batthyány utcai virágüzlet dolgozni szerető, kreatív munkatársat keres. Tel.: 06 30/655-94-27 A-41
Soltvadkerti műanyagüzembe udvaros és anyagmozgató munkatársat keresünk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-82 A BS Plastic Trade Kft. pénzügyi asszisztenst keres. Jelentkezési feltételek: Windows, Office felhasználói szintű ismerete, legalább középfokú pénzügyi végzettség, precizitás. Főbb feladatok: pénzügyi elszámolások és értékesítési nyilvántartások nyomon követése, kapcsolattartás a könyveléssel. Fényképes önéletrajzokat a human@bsplastic.hu címre várjuk. A-83 A For-Tész Kft felvételt hirdet nemzetközi gépjárművezető pozícióval 40 tonnás hűtős kamionra, azonnali kezdéssel. Jelentkezés és részletek: 06 70/453-72-27 vagy info@fortesz.hu e-mail címen. A-84 Szerkezetlakatost, lakatost, szakmában jártas segédmunkást keresünk felvételre. Lehet pályakezdő is. Tel.: 06 20/921-48-90 A-85 Corso Verona Gyorsétterembe konyhai kisegítőt keresünk. Tel.: 06 70/638-48-00 A-86 Call centerest keresünk. Tel.: 06 20/479-67-99 A-92
10 hetes malacok eladók. Tel.: 06 20/917-39-13
A-47
Hízó eladó. Tel.: 06 30/449-53-64, 06 77/425-697
A-87
Főút mellett ház eladó, vagy lakásra cserélhető. Tel.: 06 70/387-07-66 A-3
Hízott sertés hasítva eladó. Tel.: 06 20/511-23-86
A-93
Kétszintes, újszerű ház eladó Pirtón. Lakást beszámítok Kiskunhalason. Tel.: 06 70/387-07-66 A-4
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49 Olcsó, kisméretű albérletet keresek. Tel.: 06 70/625-29-99
Kiskunhalason az Ősz utcában 83 m2-es, 3 szobás lakás eladó. Tel.: 06 70/365-75-29 A-63
Sóstón zártkert, társtulajdonú ingatlan eladó. Fúrt kút, villany van. Irányár: 800.000 Ft Tel.: 06 70/625-29-99, 06 70/418-12-97 A-90
A-5
Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-55 Vegyes, kemény tűzifa eladó 3.000 Ft/q áron. Tel.: 06 70/620-40-30 A-57 Téli Vásár 20-50 % engedménnyel. CIPŐDISZKONT, Kiskunhalas, Szilády Á. u. 1. A-88
2 szobás, felújított lakás eladó. Tel.: 06 70/387-07-66
Kertvárosban földszinti, 3 szobás lakás garázzsal együtt eladó. Irányár: 13,5 M Ft. Tel.: 06 70/452-68-68 A-61
Kurucon eladó 2 szobás, gázkonvektoros lakás. Tel.: 06 20/253-99-01 A-89
Eladó egy bordó színű ülőkanapé és egy normál méretű, vastag, rugós ágybetét. Tel.: 06 77/739-274 A-54 Zongora eladó. Tel.: 06 70/387-07-66
Kiskunmajsán 1600 m2-es zártkert eladó. Beépítésre alkalmas, víz és villany van. Tel.: 06 20/286-36-48 A-70
A-59
Villanyszerelés. Tel.: 06 70/350-86-06
A-65
BIZTONSÁG AZ ÉPÍTKEZÉSEKEN! www.epitoiparimunkavedelem.hu Tel.: 06 30/337-49-19 A-66 Költöztetés. Tel.: 06 30/989-20-99
A-67
OTTHON MELEGE PROGRAM 2. Kamatmentes 0 %-os hitel épületenergetikai korszerűsítésre. Tel.: 06 70/430-87-70 A-68 ERZSÉBETPROGRAM Pályázat nyugdíjasoknak 2018 évi üdülés elnyerésére. Tel.: 06 70/430-87-70 A-69
Születtek: Máriás Gellért (Farkas Zsuzsanna) Harkakötöny, Kolompár Dominik (Kolompár Edina) Jánoshalma, Körmös Kitti (Kovács Vivien) Jánoshalma, Turcsán Annabella (Szalai Anita) Kiskunhalas, Rávai Noémi (Kónya Edit) Kiskunmajsa, Kocsis Csenge (Varga Zsuzsanna) Kiskunhalas, Rasztovácz Bence (Winkler Viktória) Jánoshalma, Molnár Márk (Brandschott Brigitta) Mélykút, Stenger Hanna Zoé (Ürmös Andrea) Kiskunhalas, Czombos Szofi (Hőlaki Edina) Budapest Házasságot kötöttek: Varga Krisztián és Bálint Éva Elhunytak: Csicsák Györgyné Kónya Johanna (Kunfehértó), Dr. Kazinczi Ferenc (Kunfehértó), Vas Lajosné Varga Erzsébet (Kiskunhalas), Binszki György (Akasztó), Kelemen István (Kiskőrös), Kakuk László Sándor (Kiskunhalas), Póda Béláné Major Mária (Bácsalmás), Puszti János (Akasztó), Farkas Kálmánné Varga Mária Magdolna (Kiskőrös), Zsikla István József (Soltvadkert), Kónya Ferenc (Kiskunhalas)
2018. január 17. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Január 17. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Január 18. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Január 19. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.)
07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifj. műsor (12) (ism.) 00:00 Képújság Január 20. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 17:20 A hét Napi Mozaikjai (ism.) 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság Január 21. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.)
19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Január 22. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 09:20 Képújság 12:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság Január 23. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19.20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Jáger Levente Kreatív: Anda Péter
hirdetés 17
18 sport
2018. január 17.
Komolyan vették a játékost Kilencedik alkalommal rendezték meg a Szilády-gimnázium Buborékjában a Merkbau Kupát, amely ezúttal a 2011-es korosztályt hívta pályára. A mérkőzéssorozaton hat csapat lépett műfűre, a házigazda Szilády RFC két válogatottat is nevezett a rangos tornára. A kicsik nagy lendülettel játszottak, szinte mindegyik mérkőzésen gólzápor volt. A győzelmet a Szilády kék (Kárász Bence, Ábrahám Zalán, Doszpod Ádám, Majoros Zalán, Kárász Gergő) öt győzelemmel, egyetlen kapott góllal nyerte meg a kupát. A második helyet a Bajai LSE szerezte meg, a Szilády sárga (Kern Hunor, Tallér Olivér, Paplógó Hunor, Horváth Bojan, Solti Andor ) két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a harmadik helyen zárt. A halasiak edzője Kárász Zsolt. A torna válogatottjába Kárász Bence és Kern Hunor került.
Továbbjutottak
A Fazekas Mihály Általános Iskola volt a házigazdája a torna diákolimpia megyei döntőjének. A halasiak négy csapatot is indítottak három korosztályban. Tóth Péter és Tóth István tanítványai jól vették az akadályokat, mert valamennyi válogatottjuk továbbjutott a területi döntőbe. Három csapat az első, egy pedig a második helyen végzett.
Kispálya
A harmadik fordulót játszották a Connextion Városi Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokságban. A 3. forduló eredményei: Szivacs FC–Petruzsa 2-0, Grund’98–Just for Fun 3-2, Rongyász–Csakkapura 3-2, Tázlária–Reményteli TSE 5-1, Valkom Pékség-Balogisztika–FC Fokume 3-3, Rolló-Halas Balota–Sóstó 1-6, Antallapos Raiders–Pelle Glass 3-3, Feromax–Cel FC 3-12, Rose FC–FC Plan-and-Bau 4-3, CorsoVerona-Retro–Totya boltja 6-4, Lindau Logistik FC–Connextion 4-0.
Modinvest Kupa
Szombaton rendezik meg a hagyományos Modinvest Kupa Senior Ranglistaversenyt Kiskunhalason, a Bowling és Squash Centrumban. Az év első ilyen jellegű megméretésén a jót játék és persze a kiváló hangulat mindig garantált, ezúttal sem lesz ez másképpen. A verseny fél tízkor kezdődik. jel
Fotók: Jáger Levente
Merkbau Kupa
Már hagyományosan tették az új esztendő elejére a Játékos Sportverseny Megyei Döntőjének időpontját, melyre – ugyancsak hagyományosan – Kiskunhalason került sor. A rangos diáksport esemény beváltotta a hozzá fűzött reményeket az eredményét illetően, mert a kertvárosiak fényes győzelemmel szerezték meg az országos elődöntőben való szereplés jogát. Régebben a Felsővárosi, az utóbbi években a Kertvárosi Általános Iskola kimagasló sikereinek elismeréséül kapta meg városunk, illetve az érintett iskola a Felmenőrendszerű Diákolimpia Játékos Sportversenye Megyei Döntőjének rendezési jogát. Így tehát január 11-én a Kertvárosi sportcsarnokában vonulhatott fel a megyénk három helyszínén lebonyolított elődöntők 1-2. helyezettje. A megjelenteket a rendezők képviseletében a Városi Diáksport Bizottság titkára, Szloboda Mihály köszöntötte, majd Galamb Istvánné, a Megyei Diáksport Tanács tiszteletbeli elnöke megnyitotta a versenyt. A nyolcfeladatos megméretés jól ismert – az úgynevezett krumpli-ültetős – játékkal indult. A Kertvárosi
gyerekei begyakorlott mozdulatokkal „veteményeztek”, sőt a betakarítási munkát (a bóják alá előzőleg bedugdosott labdák kiszedését) is gyorsan és ügyesen oldották meg. A jó kezdésre jó folytatás következett, egyedül a „karika-kirakós”-ban csúsztak meg. Harmadik helyre szorultak, de utána megint minden feladatot elsőként teljesítettek. Végső győzelmükhöz ezzel együtt csöppnyi kétség sem férhetett, a mezőnyt végig vezették Szloboda Mihály, Csíkné Torday Hargitta, Tóth Adrienn és a trióhoz újonnan csatlakozott Zseni László tanítványai. Előre jósolható esélyüket duplán beválthatták: megyebajnoki címre és az országos elődöntőben történő részvételre. Ez már tény, jövő szombaton utaznak e célból Karcagra. Mögöttük, a régóta komoly tényezőnek számító Vécsey Károly Általános Iskola végzett Soltról. A Csepregi Zsolt, Persóczki Zoltánné és Konrád Ferenc által felkészített csapatra még egy selejtező vár az elődöntőhöz. Bronzérmet a kecskeméti Rákóczi játékosai érdemeltek ki, negyedik a kecskeméti Gyakorló, ötödik a Batthyány Félegyházáról, s a vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola a hatodik a sorban. Az eredményhirdetésen az első három helyezett Laskovicsné Terzics Edit igazgatótól és Paczolayné Lusztig Beáta igazgatóhelyettestől kapta meg érmeit. Az alapvetően lebilincselő, izgalmas és hangulatos „játékos megyein” a Kertvárosi válogatottja maximális erőbedobással küzdött Szloboda Mihály testnevelő, edző megítélése szerint. Úgy vélte, azért még a Karika-kirakó megoldásán van mit javítaniuk, továbbá nagy hangsúlyt kell fektetni azoknak a játékoknak a gyakorlására, finomítására, amelyek az országos elődöntő feladatköréből kisorsolásra kerülhetnek. Előttük áll továbbá a teljes anyag további pontosítása, gyorsítása. Ígéretesnek véli ugyanakkor, hogy a csapat bizonyos versenyrutinnak, tapasztalatnak már birtokában van, és legnagyobb erősségük az „együtt-egymásért” csapatszellem. Vass Katalin
sport 19
2018. január 17.
A Bibó-gimnázium nyerte a Szilády Kupát Három halasi csapat került a Szilády Kupa négy legjobb csapata közé a hétvégén megrendezett nemzetközi középiskolás teremlabdarúgó-tornán. A református gimnázium tanári kara, diáksága, a szülők és a támogatók segítségével szervezte meg első alkalommal ilyen formában a kupát. Három kategóriában 18 csapat versengett egymással, az általános iskolások mezőnyében a Felsővárosi, a középiskolásoknál a Bibó-gimnázium, míg a lányoknál a házigazda Szilády volt a győztes. Tovább színesedett a Szilády Kupa megreformálásával a halasi sportélet. A Rákóczi Kupa előtt három héttel megszervezett 18 csapatos labdarúgótorna három napon át zajlott
szórakoztató, gólerős játékkal szerezte meg az aranyérmet. A gólkirálynő Zsubi Petra (Szilády), a legjobb kapus Schnürlein Rita (Dékáni), míg a legjobb játékos Szakál Petra
A győztes Bibó István Gimnázium azt a kecskeméti Katona 2-1-es legyőzésével. A fináléba került még némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten a Dékáni is. A Bibóval nagy meccset játszottak, ahol egyetlen gól döntött a gimnazisták javára, így a megújult Szilády Kupát a Bibó István
Gimnázium nyerte. A legjobb kapus Lengyel Péter (Bibó), a legjobb játékos Plichta Dominik (Dékáni), a legjobb sziládys pedig Faddi Dávid volt. Különíjat vehetett át a Bibó csapatkapitánya, Pocsai Ákos. Kép-szöveg: Jáger L.
A Szilády lány- és fiúcsapata a Dékáni-sportcsarnokban. Az általános iskolák mezőnyében négy csapat vállalta a megméretést. A döntőben aztán a házigazda találkozott a Felsővárosi csapatával. Utóbbi két gólt szerezve lett kupagyőztes, a torna válogatottjába a halasiak közül Lengyel Szabolcs (Felső) és Fenyvesi Bálint (Szilády) került. A lányoknál is négy csapat meccselt egymással, a fináléba a Tekó és a Szilády került. A tekósok már azzal is elégedettek voltak, hogy odakerültek a döntőbe. A Szilády pedig közönség-
(Szilády) volt. A középiskolás fiúknál tíz csapat indult, persze a legnagyobb szurkolás a hazaiak szereplését kísérte. A Szilády magabiztosan menetelt a legjobb négy közé, ott aztán a keresztbejátszáson a Tekót búcsúztató Bibóval találkozott. A rendes játékidőben 1-1 volt az eredmény, következtek a büntetők. Mindkét kapus, Lengyel Péter és Faddi Dávid is remekelt, de eggyel kevesebbszer hibázott a Bibó, így a döntőbe került. A hazaiak akarták a harmadik helyet és ennek megfelelően meg is szerezték
A Szilády Kupa támogatói Bajsz Jánosné, Barcelona Kft., Belvárosi Patika, Birgés István, BognárBoris Kft., Csipke Hotel, Déli Városkapu, Dobó Mihály, Dolce Vita Pizzéria, Erdélyi Mihály, Ficsór Béla és családja, Fuchs József, Fuji Fotó, Gábriel cukrászda, Ganz Air Kft., Gyöngy Papír, HABI Kft., Halas Rádió, Halasi László, Halasmédia, Horváth Anikó, Jenei Trade Kft., Kalmár Terézia, Kertvárosi Hús ABC, Kiskunhalas Város Önkormányzata, Krausz és Társai, Lombardi Pizzéria, Mappa Kft., Mészáros István, Míg György, Oláh Sándor, Pásztor Tibor, Puskás Péter, Reed Cafe Soltvadkert, Rideg Zoltán E.V., Rolló Kft., Schiszler Gergő, Sütöri család, Szabó Ferenc, Szécsiné Rédei Éva, Szilády Áron Református Gimnázium Testnevelés Tanszék, Szőke Andor, Szőke Sándor, Terminátor Computer, Tóbiás Zoltán, Tóth István, TOTYA boltja, Tricomp Kft., Turacsik László, Vakond Via Kft.-Modok Gábor, Varga Tamás, Városi Sportbizottság, Vincze Attila, Zsikla György
20 színesben
2018. január 17.
Szinte minden család érintett a tragédiában
A doni áttörés 75. évfordulóján rendezett megemlékezést Kiskunhalason, a Közösségek Házában a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. A jelenlévők egy, a Szilády Áron Református Gimnázium pedagógusai által összeállított műsort tekinthettek meg.
pénteken délután a Közösségek Házában. A program a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd a Szilády-gimnázium műsora következett. A hallgatósággal Beszédes Nagy Anikó történelemtanár osztotta meg gondolatait, aki a délszláv háborúk idején érkezett Kiskunhalasra családjával. Mint mond-
Fotók: Anda Péter
1943. január 12-én kezdődött a II. világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a 250 ezer fős, 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba. Rájuk emlékeztek
rita asszony ízvarázslata
Fotó: szőri attila
Kicsik és nagyok kedvence
Kolléganőnk, Vass Katika a farsangi időszakban rendszeresen készít csörögefánkot. Gyorsan el is kértem tőle a receptet, amit most megosztok Önökkel. Csörögefánk Hozzávalók: 20 dkg grízes liszt, 2 db tojás, 2 csapott evőkanál tejföl, 1 citrom reszelt héja, 4 dkg porcukor, csipet só, 3 cl rum. A sütéshez 1 liter olaj, a szóráshoz 10 dkg porcukor, 2 tasak vaníliás cukor.
Elkészítés: a megszitált lisztbe beleszórjuk a sót, a porcukrot és jól elkeverjük. Hozzáadjuk a felvert tojást, a tejfölt, a citrom héját és a rumot. Kemény tésztává összegyúrjuk (ha szükséges még adunk hozzá lisztet). Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk, derelyevágóval rombuszokat vágunk belőle. A rombuszok közepét egy vagy két helyen bemetszszük. Forró olajban kezdjük sütni, pár perc múlva megforgatjuk, és a másik oldalát is aranybarnára sütjük. Még forrón megszórjuk vaníliás porcukorral. Rita asszony
ta, nagymamája testvére is részt vett a doni csatában. Ferkó bácsi viszszaemlékezéseiből hallhattak részleteket a tanárnő beszédében a jelenlévők. – Több mint egy hónapig alig tudtunk enni. Volt, hogy az oroszoktól kaptunk egy-egy krumplit a tűzszünetben. Hókunyhókban laktunk, nem voltunk felkészülve a téli időszakra. Az oroszok reggel vagy este támadtak, napközben csak egyegy lövés dördült el. Ütközetek után délelőtt 9 és 10 között fegyverszünet
volt, olyankor szedtük össze a sebesülteket és az elesetteket. Négykézláb csúszkálva, ahogy tudtunk, próbáltunk segíteni bajtársainkon…, de mindenkin sajnos nem lehetett – olvasta fel Ferkó bácsi visszaemlékezésit a tanárnő, aki többször is könnyeivel küzdött beszéde során. A megemlékezés második helyszíne a Hősök terén, a II. világháborús emlékműnél volt. A jelenlévők mécseseket, virágokat, koszorúkat helyeztek el. Szőri Attila