XXXII. évf. 10. szám 2018. március 7.

Page 1

2018. március 7. • XXXII. évfolyam 10. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


különleges

2018. március 7.

A Juhász zenekarral jubilált a Folk est-sorozat A Vajdaságból érkezett fellépő zenekar a jubileumi, tizedik Folk estre, melyet szombaton tartottak a Közösségek Házában, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. Ezúttal a Juhász zenekar adott koncertet, nagy sikerrel a műfaj kedvelőinek körében.

fotók: anda péter

A közönséget Juhász Gábor zenekarvezető köszöntötte, magas szintű muzsikát ígérve. Repertoáron szerepelt sárközi, bukovinai, szászcsávási, somogyi és tirpák zene. Félidőben divatbemutató színesítette a programot. Az örökkék hazai ruházati kollekciót tekinthették meg a jelenlévők. A koncert almásszentmihályi, sárpataki, gömöri, rábaközi és felcsíki dallamokkal folytatódott.

– A Kárpát-medence szinte összes területéről hoztunk zenéket, a Rábaköztől egészen a Csíki-medencéig muzsikáltunk számokat. Voltak felvidéki, délvidéki zenék is, mint mindig. Büszkék vagyunk arra, hogy a vajdasági zenét is műveljük. Előkerültek még a tamburák. Igazából egy kis kollázs volt ez a Kárpát-medencéből – mondta Juhász Gábor. A koncert végén közös daltanulásra is sor került, majd táncházban mulathattak a résztvevők egészen hajnalig. A Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Programjának köszönhetően a Juhász zenekar koncertjét rögzítette a Halas Televízió, a felvételeket hamarosan láthatják a nézők. A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. képviseletében Vadkerti Mónika főszervezőtől megtudtuk, hogy a teljes koncertanyag Youtube csatornán is elérhető lesz. Pál László


fókuszban

2018. március 7.

Sportszerűség Elképesztő! 31-en lennének képviselők Ahogy azt előre látni lehetett, sokak fantáziáját megmozgatta az országgyűlési képviselő-jelöltség és az ezzel járó előnyök összessége. A kiskunhalasi központú 5-ös számú választókerületben 31 főt jelentettek be hétfőn 16 óráig. Lapzártánkig (kedden délelőttig) hat jelentkezőt vettek nyilvántartásba. Az ő jelöltségükről rövid időn belül dönthet a Helyi Választási Bizottság. Elképzelhető, hogy jókora méretű szavazólapot kapnak majd az 5-ös számú egyéni választókerületben a voksolók. Jelen állás szerint hat jelölt neve egészen biztosan, további 25 pedig az ellenőrzést követően felkerülhet a papírra. A kiskunhalasi központi körzetben hétfőn 16 óráig 31-en jelentkeztek és adták le az ajánlóíveket a szükséges félezer aláírással. A Helyi Választási Bizottság kedden délelőttig Bányai Gábort (Fidesz-KDNP), Farkas Gergelyt (Jobbik), Kolompár Titanillát (Tenni Akarás Mozgalom), Midi Melániát (LMP), Molnár Lászlót (DK) és Szabadi Istvánt (Új Magyar

Front Mozgalom Párt) vette nyilvántartásba, ők biztosan résztvevői lesznek majd a szavazásnak. Érdekesség, hogy 17-en az utolsó órákban adták le a szükséges papírokat. Egyetlen, magát függetlennek valló aspiráns van, rajta kívül olyan politikai szervezetek tűntek fel többek között mint a Haladó Magyarországért Párt, a Rend Párt, az Értünk Értetek, a Momentum Mozgalom, a Hátrányos Helyzetűek Pártja, a Szegényekért Párt, az Elégedetle-

nek Pártja vagy éppen a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt. A jelöltjeik nyilvántartásba vételéről hamarosan dönthet a Helyi Választási Bizottság. A választókerületben összesen 70980 választópolgár él, ebből 22956 városunkban. Kiskunhalason egyébként 30 szavazókörben voksolhatnak a polgárok, a kerületben összesen 94 ilyen helyszín van. 2014-ben 13 jelölt közül lehetett választani. Kép-szöveg: Jáger L.

Március 15. ünnepén Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. ünnepi programokkal tiszteleg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója előtt. Zászlófelvonás, előadás, sajtódíj-átadás és koszorúzás is lesz március 15-én a délelőtt folyamán. Az ünnepi események 10 órakor a nemzeti lobogó felvonásával kezdődnek az Országzászló emlékműnél. Közreműködik a Kiskunhalasi Lovasbandérium és a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar. Lauer Zsolt karmestertől megtudtuk, hogy a főtéren a Bátran előre és a Castaldo indulót, továbbá újként a magyar lovassági és a Klapka-indulót játszszák. A nemzeti színű zászló felvonása közben a Himnusz szólal meg előadásukban. A negyed 11-kor kezdődő ünnepi műsor helyszíne a korábbi évek hagyományait követve a Váro-

forrás: www.programturizmus.hu

Erkölcsös viselkedési mód; az önös érdek fölötti játékszellem. Önzetlen és segítőkész viselkedés, amit egy személy vagy csapat tanúsít sportolás, játék vagy verseny közben. Így határozzák meg a sportszerűség fogalmát, amelyhez én gyorsan hozzátenném, ez a szellemiség nem csak a sportpályákon, stadionokban volna ildomos A múlt szombat Kiskunhalason a sportról szólt. A gála és a bál kapcsán is újfent rácsodálkozhattunk, milyen nagyszerű versenyzőink, értékeink vannak. Világbajnok, Európabajnok, országos bajnok, hátrányos helyzetű is volt a díjazottak között, akik egytől egyig példát mutattak nekünk. Sportszerűségből is, ugyanis sohasem megsemmisíteni, hanem legyőzni akarták az ellenfeleiket. A sportszerűségről szólt ez a nap. Ünnepeltek, beszélgettek, buliztak. Együtt, nem külön-külön és tökéletesen megfért egymás mellett valamennyi sportág, egyesület, egyéni versenyző, szurkoló, barát. Megtapsolták egymást, koccintottak a sikerekre. Ez is példaértékű volt. Közeledik a választás. Hogy miért keverem ezt ide? A fent emlegetett sportszerűség okán. Jelen állás szerint akár 31(!) képviselőjelöltje is lehet Kiskunhalas körzetének. Legyünk jóhiszeműek, vannak azért közöttük olyanok, akik tényleg tenni akarnak. De olyan politikai szervezetek, amelyek a közelmúltban jöttek létre, vasárnap este még az utcákat, házakat rótták az aláírásokért, nos, azok nem biztos. Hogy is kezdtük az egészet? A sportszerűség erkölcsös viselkedési mód, önös érdek feletti játékszellem. Főként az utolsó néhány szóra hívnám fel a figyelmet. Következik a kampány, ahol a jelek szerint mindent bevetnek majd a felek. Csak annyit kérek, mindezt sportszerűen tegye minden oldal. Jáger Levente

si Filmszínház lesz. Ünnepi beszédet Laskovicsné Terzics Edit önkormányzati képviselő mond. A rendezvényen közreműködnek a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola diákjai. Kiskunhalas Város Sajtódíját idén Vass Katalin veheti át. Újságírói pályafutását a megyei napilapnál kezdte, majd 1987-es alapításától kezdve a Halasi Tükör hetilapnál folytatta. Elsősorban a sport területén dolgozott és dolgozik egészen mostanáig, de több műfajban több ezer cikket publikált az elmúlt kö-

zel négy évtized során. Remek kommunikációs készséggel rendelkezik, a portrékészítés is közel áll a szívéhez. A Talpra Halas! közös szavalás negyed 12-kor kezdődik Petőfi Sándor szobránál. Ezt követően koszorúzás lesz, közben a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar játszik. A Thorma János Múzeumban a Talpra magyar! című festménynél háromnegyed 12-től lehet elhelyezni a virágokat. Közreműködik a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus. P. L.


utazás

2018. március 7.

Érték, élmény, egészség, kincsek: Halas is bemutatkozott az Utazás Kiállításon

Négy napon át az Utazás Kiállításra figyelt a turisztikai szakma és a hazánk értékeit kereső közönség. A Hungexpo területén megrendezett nemzetközi rendezvényen idén is jelen volt Kiskunhalas, mégpedig a Bács-Kiskun megyei közös standon. Megyénk ezúttal is egységes arculatú kiállítóhelyet alakított ki, amelyet az érintett települési polgármesterek, országgyűlési képviselők mellett meglátogatott Rideg László közgyűlési elnök is. A halasi csipke nagy sikert aratott és több csoport jelezte, a jövőben ellátogatnak városunkba. Nyolcvan négyzetméteren, egységes arculattal mutatkozott be 16 település Bács-Kiskunból az Utazás Kiállításon Budapesten. A régió legnagyobb idegenforgalmi és turisztikai szemléjén évek óta résztvevő a megye, amely ezúttal is együtt mutatta be értékeit. A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében Kiskunhalas is jelen volt a rangos eseményen. A csipke fővárosaként természetesen a hungarikumunk bemutatása volt a legfőbb cél, de emellett a megújult Thorma János Múzeum tárlatairól, a helyi gasztronó-

miai és szálláslehetőségekről, a gyógyvizünkről is kaphattak tájékoztatót az érdeklődők. Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatónője a helyszínen elmondta, hogy természetesen csipkevarrási bemutatót is tartottak a nagyközönség számára. Külön öröm volt, hogy sokan azért keresték fel a halasi standot, mert már hallottak a különleges műalkotásról és saját szemükkel szerették volna látni. Érdekesség, hogy a közelmúltbéli ceglédi kiállítás kapcsán egy

irodalmi klub képviselője látogatta meg a halasi bemutatkozó helyet, és jelezte, a csapat szívesen felkeresné a Csipkeházat is a tavasz folyamán. Az Utazás Kiállítás nyitónapján sajtótájékoztatót tartott a standnál Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a jelenlévő települések polgármestereinek, alpolgármestereinek társaságában. Kiskunhalast Farkas Dániel képviselte, aki az eddigi és jövőbeni turisztikai fejleszté-

sekről beszélt. Az alpolgármester a közgyűlés elnökével, Bányai Gábor országgyűlési képviselővel együtt ellátogatott a halasiakhoz is. A képviselő szerint érdemes megmutatni a megyét és azt, hogy itt, a körzetünkben is rengeteg érték, látnivaló van. A fejlesztések pedig a jövőben is folytatódni fognak annak érdekében, hogy minél vonzóbb turisztikai célpont legyen Kiskunhalas és térsége. Kép-szöveg: Jáger L.


oktatás

2018. március 7.

Sziládysok az ország legjobbjai között Már most elhatározták a Szilády Áron Református Gimnázium matematikából legjobb tanulói, hogy jövőre megnyerik a református iskolák országos matematikaversenyét Debrecenben. A hétvégén megrendezett idei megméretésen a 19 résztvevő intézmény közül a sziládysok a második helyet szerezték meg. Mindig színvonalas és igen nehéz megméretésnek a házigazdája a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma. Immár huszonhatodik alkalommal zajlott pénteken és szombaton a református iskolák matematikaversenye a 7-12. évfolyamok számára, az intézmények minden évfolyamról egy-egy diákot vihettek a versenyre. A Szilády Áron Református Gimnázium is kihasználta a lehetőséget és hat diákkal ott voltak a versengésen. A szervezők évről évre igyekeznek minél furfangosabb és nehezebb feladatsort összeállítani a tanulók számára. Biró Emőke kísértőtanár szerint kifogástalan volt a szervezés és a vendéglátás is. – A szervezők minden évben izgalmasabbnál izgalmasabb módját találják ki a csapatverseny lebonyolításának, valamint a feladatok is évről

évre változnak. Idén először egy tesztet töltöttek ki a csapatok, majd különböző logikai feladatok következtek. Többek között egy ördöglakatot is ki kellett nyitni. Izgalomfokozóként a licit következett. Egy-egy feladat elhangzása után minden csapatnak 1-2-3 pontos tétet kellett tenni, majd ezután megoldaniuk a feladatot. Sikeres megoldás esetén megkapták a licitált pontot, különben elvesztették. Végig nagyon izgalmas volt a játék, hiszen mindeközben a taná-

rok kivetítőn követhették a megmérettetést, és izgulhatták végig együtt a versenyt – fogalmazott a tanárnő, aki szerint a sziládysok nagyon kitettek magukért. A 7. évfolyamos Figura Márton dicséretben részesült (tanára: Forczekné Lány Tünde), a 8. évfolyamos Baranyai Brúnó és a 9. évfolyamos Varga Luca egyaránt a harmadik helyet szerezte meg (tanáruk: Klemné Lipka Dorotytya). Klemné Lipka Dorottya és Bi-

ró Emőke tanítványa, a tizedikes Klem Zsolt második volt. A 11. évfolyamról Tóbiás Anna és a 12. évfolyamról Szabó Ezékiel képviselte a Sziládyt. Az egyéni eredmények öszszesítése alapján a 19 résztvevő iskola közül a második volt a halasi gimnázium, míg a csapatversenyen a 9. helyet szerezték meg. – Nem kellett biztatni a gyerekeket, már most jelezték, egy év múlva az első helyért utazunk Debrecenbe – JL mondta Biró Emőke.

Tehetségkoordinátorok jártak Halason A pedagógiai szakszolgálatok alapfeladatai között szerepel a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása is. A köznevelési törvény szerint kiemelten tehetséges gyermek az a „különleges bánásmódot igénylő tanuló, aki átlag feletti általános vagy speciális képességek birtokában magas fokú kreativitással rendelkezik, és felkelthető benne a feladat iránti erős motiváció, elkötelezettség.” Többek között erről is értekeztek azok a koordinátorok, akik a megye területéről érkeztek Halasra egy szakmai megbeszélésre. A halasi konferencián szót ejtettek többek között a tehetséggondozás szakszolgálati feladatairól, melyek a következők: korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének, önismeretének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítása, tanácsadás a szülőknek, pedagógusoknak, tehetségfejlesztő programokkal való szakmai kapcsolat tartása. A tehetséggondozó tevékenységek eloszlása az ország területén mind a pedagógiai szakszolgálatoknál, mind a közne-

velési intézményekben egyenetlen, a gyermekek nem jutnak egyenlő eséllyel mindenhol minőségi tehetséggondozó ellátáshoz. A hatékony munka alapfeltétele a szakszolgálatok és az intézmények, tehetségműhelyek együttműködése. A szülők és a köznevelési intézmények részéről is egyre nagyobb az érdeklődés az egész személyiséget érintő komplex tehetséggondozás iránt. – Az együttműködés lehetőségeinek, hatékonyabbá tételének kidolgozása, a megyei szakszolgálati tehetséggondozó munka főbb

irányvonalainak kijelölése állt annak a szakmai találkozónak a fókuszában, melyet február 28-án tartottak a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskunhalasi Tagintézményében. Délután előadásra várták az intézményben a járás köznevelési intézményeinek képviselőit, melynek témája A

tehetség és kreativitás kapcsolatának bemutatása, a kreativitás fejlesztésének fontossága, módja volt – tudtuk meg Racsmán Rita pszichológustól, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tehetséggondozó munkaközösségének vezetőjétől. Kép-szöveg: Szőri Attila


kultúra

2018. március 7.

„Jó volna szeretni még” Müller Péter Sziámi és zenekara 2015-ben jelentette meg a Szeretni még című dalt. A szöveg mondanivalója sok ember lelkét megérintette. Köztük voltak a kiskunhalasi Ékes Kapu Otthon lakói és nevelői is, akik rendhagyó hangvételű feldolgozást készítettek a dalból, sőt már egy videoklip is készült produkciójukhoz. A Jó volna szeretni még című halasi dalfeldolgozás különlegessége, hogy az eredeti dalszövegek mellett ebben a szereplők életének néhány keserű, ám fontos pillanata is megjelenik. – Tavaly találkoztam azzal a fel-

hívással, amiben Müller Péter Sziámi és zenekara arra buzdította a középiskolásokat, hogy egy verseny keretében dolgozzák fel egyedi módon azt a slágert. Volt egy „kakukktojás kategória” is, amibe mi maximálisan belefértünk. Sokat beszélgettem az otthonban élőkkel, megismertem az élettörténetüket, majd, amikor elkészült a dalszöveg, neveztünk vele a versenyen. Legnagyobb örömünkre, különdíjat kaptunk, ami hatalmas motivációt adott mindannyiunknak – mesélte Bácsalmási Gabriella fejlesztőpedagógus, a projekt ötletgazdája. A dalhoz a közelmúltban egy videoklip is készült. A csapat a Halas Televízió stábját kérte fel a kisfilm elkészítésére. Az énekesek örömmel emlékeztek vissza a forgatásra. – Nagyon jó volt az a nap. Bementünk a televízió stúdiójába, ahol több-

Ezt vallja Bognár Edmond, a Szilády Áron Református Gimnázium diákja, aki az utóbbi időszakban nem kevesebb, mint 200 könyvet olvasott el. Annak érdekében, hogy korosztályának kedvet csináljon a lapozgatáshoz, elindított egy internetes könyvajánló blogot. Edmond saját bevallása szerint korábban ki nem állhatta az olvasást, nem is értette, hogy mások mi örömüket lelik a könyvek lapozgatásában. Aztán nagyjából két évvel ezelőtt, karácsony előtt nem sokkal a szülei bevitték egy könyvesboltba, hogy válasszon magának egy számára tetszetős kiadványt. Akkor kezdődött el minden… – Volt egy fantasy könyv, ami már elsőre nagyon szimpatikus volt. Hazavittük, elkezdtem olvasni és azt vettem észre, hogy le sem akarom tenni. Egyik fejezet után jött a másik, aztán hirtelen véget ért a kötet. Alig vártam, hogy megvegyük a folytatásokat, amiket szinte pár nap alatt „kivégeztem”. Azóta rengeteget olvasok. Ma reggel számoltam meg, az otthoni könyvtáramban kétszáz kötet van. Persze szoktam kölcsönözni könyvtárból is, és e-book ol-

ször is elénekeltük közösen ezt a dalt. Voltak lámpák, kamerák, amik mind nagyon érdekesek voltak. Nekem mindig jó érzés együtt zenélni, énekelni a többiekkel. A dal arról szól, hogy szeressük a másikat. Én szeretek szeretni, mert jó érzés – osztotta meg véleményét Tóth Mihály, az Ékes Kapu Otthon egyik lakója. Tervekből nincs hiány, a zenekar újabb és újabb dalokat tanul meg, áprilisban pedig egy kiskunhalasi rendezvényen Müller Péter Sziámi és nagyközönség előtt is előadják majd kedvenc slágereiket. Kép-szöveg: Szőri Attila

Már pedig könyvet olvasni jó

vasón is vannak regényeim – mesélte el kérdésünkre Edmond. A könyvfaló diák által indított és kezelt online blog egyre népszerűbb a fiatalok körében. Köszönhető ez annak, hogy Edmond érdekesen tálalt, izgalmas ajánlószövegekkel hívja fel

a figyelmet egy-egy jó könyvre. – Jó lenne, ha a korosztályom tagjai is rájönnének arra, hogy van élet a kötelező olvasmányokon túl is. Keressenek olyan könyveket, amik érdeklik őket. A számomra legmeghatározóbb kiadványok leírása, fotója,

értékelése megtalálható a blogomon, az edmondkonyvkuckoja.blogspot.com címen. Én már rájöttem, hogy olvasni milyen fantasztikus dolog, szeretném, ha ezt más fiatalok is felismernék. Kép-szöveg: Szőri Attila


2018. március 7.

Iskolák megállapodása

Tanműhelyekben ismerkednek a kétkezi munkával a Kertvárosi-iskola diákjai. A tanulók gyakorlati tevékenységét rendszeressé teszik, amelyet az intézményvezetők megállapodásban rögzítettek. Együttműködési megállapodást kötött a Kertvárosi Általános Iskola és a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum, ennek értelmében az intézmény tanulói a gyakorlati órákat a szakképzési centrum tanműhelyeiben végzik. Laskovicsné Terzics Edit a pályaorientációs napon tapasztaltak alapján kezdeményezte az együttműködést a gyakorlati oktatást végző szakképzési intézménnyel. – Úgy gondoltuk, hogy a Kiskunhalasi Szakképzési Centrumnál megfelelő helyen tanulhatják, tapasztalhatják meg a gyerekek a kétkezi munka szép-

ségét. A második félévben több mint nyolcvan tanulót tudunk elhozni a gyakorlati foglalkozásokra, itt olyan speciális gépeket is láthatnak, használhatnak, amelyre az iskolánkban nem lenne lehetőség. Azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek szeretik ezeket a fajta kötetlenebb tanórákat, itt a szakoktatók minden elméleti és gyakorlati tudást át tudnak adni számukra. A tanműhelyekben a festés, tapétázás mellett a fém- és építőipari szakmák mellett még a varrást is kipróbálhatják a tanulók. Kép-szöveg: Bakos László

hír+hirdetés


hirdetés

2018. március 7.

Talpra magyar! Március 15-én tekintse meg Ön is Thorma János monumentális alkotását! Európai szintű, több mint 500 m2 kiállítótérrel várja látogatóit Kiskunhalason a Thorma János Múzeum.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően kibővítették a Thorma János Múzeum épületegyüttesét, a 21. századi igényeknek megfelelő háromszintes épületet hoztak létre Kiskunhalason. A fejlesztésnek köszönhetően az alsó szinten a Bay Gyűjtemény (Nagybányai művészet), a földszinten a Thorma Galéria (Thorma János festményei) kiállítások láthatók. A fejlesztés eredményeképpen létrejött a világ legnagyobb Thorma János állandó kiállítása és Magyarország legnagyobb nagybányai festészeti kiállítása. A Thorma János Múzeumban tekinthető meg a névadó festő 6x4 méteres alkotása a Talpra magyar! A magyar-

ság egyik legnagyobb pillanatát megörökítő festménynél már a hatvanas években szegedi egyetemisták, mint egy emlékműnél rótták le tiszteletüket a szabadságharc hősei előtt. A szabadságharc kirobbanásának pillanatát ábrázoló festményen, Vasvári Pál és Jókai Mór alakja is látható, valamint jól kivehetők a tizenkét pont kéziratának fehér papírlapjai is. A 24 m2-es képen több mint 50 alak látható, mind méretében és témájában ez az egyik, 1848. március 15-nek emléket állító legjelentősebb történelmi festmény. Kiskunhalas városa és a Thorma János Múzeum március 15-én 11.45-kor a Talpra magyar! festménynél koszorúzást tart, az eseményen közreműködik a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus. A látogatók a földszinten lévő Thorma Galériában Thorma János 45 festményét is megtekinthetik. Az új Thorma Galériában látható tárlat az intézmény saját anyagából, a Magyar

Nemzeti Galériából és további gyűjteményekből válogatott alkotásokat mutat be. Cím: Kiskunhalas, Köztársaság utca 2. Tel: (77) 422 864, info@thormajanosmuzeum.hu A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 369,96 millió Ft európai uniós támogatás segítségével, a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Program TOP-1.2.1-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés tárgyú felhívása keretében kerül megvalósításra.


2018. mĂĄrcius 7.

hirdetĂŠs


10 portré

2018. március 7.

„Legyen az embernek reménysége az élettel kapcsolatban” Friebert Tibor életében is volt olyan szakasz, amikor távolabb került a hittől, a vallástól, Istentől. Aztán visszatalált a saját útjára, mégpedig egy Billy Graham evangelizációnak köszönhetően. A baptista közösségben találta meg azt, amit keresett. Lelkipásztorként pedig missziót végez, célja az, hogy minél több emberhez eljusson az örömhír és mindenkinek legyen reménysége az élettel kapcsolatban.

} Tősgyökeres halasi vagy? – Halasi születésű vagyok. Édesanyám családja Kiskunhalas környéki tanyákban lakott, édesapám pedig Jánoshalmáról származott. Általános iskolát itt jártam, aztán elkerültem Kecskemétre, a Piarista Gimnáziumban tanultam, ott is érettségiztem. Aztán nyomdai fényképész szakmát szereztem, majd ezzel kapcsolatosan különböző tanfolyamokon, képzéseken vettem részt. 2006-ban elkezdtem a Teológiai Akadémiát, el is végeztem, hamarosan pedig a mesterképzést csinálom. } Említetted, hogy a piarista gimnáziumban érettségiztél. Akkor onnantól datálható a kapcsolatod a vallással? – Nem, inkább azt mondanám, hogy ez a kapcsolat pici gyermekkoromtól megvan. Édesanyámnak köszönhetően elég komoly vallásos nevelésben részesültem, templomba is jártam. A hit csecsemőkorom óta része az életemnek. } Már akkoriban is baptista közösségben gyakoroltad a vallást. – Szüleim révén én katolikus születésű vagyok, menet közben történt ez a váltás. } Kíváncsivá tettél. Mi volt a váltás oka?

– Ez egy hosszú történet. Édesanyám nagyon komolyan vette azt, hogy templomba járjak. Aztán már nem kellett komolyan vennie, mert mentem magamtól és megragadtam ott. Mélyen érdekelt a vallás, a hit, Isten, Jézus. Szándékom is az volt, hogy pap leszek. A középiskola után az élet hozta magával azokat a sajátosságokat, viselkedési formákat, baráti társa-

ságokat, hogy valamilyen szinten eltávolodtam a hittől. } Nem is jártál templomba ebben az időszakban? – Ezt nem mondanám, de nem ez határozta meg az életemet. A katonaság tovább lökött a másik irányba, az életvitelben történtek bizonyos változások. Nem mondom azt hogy rabja lettem volna bárminek is, de az általam követett életstílus erősen tett fel nekem kérdőjeleket. Mindig visszataláltam, visszamentem a valláshoz, de nem tudtam úgymond megnyugodni. } A nyugalmat végül is akkor a baptista közösségben találtad meg? – A többi közösségben, a katolikusban, reformátusban is meg lehet találni. Ami igazán fontos a hitéletemben, az a személyesség, a személyes Istenkapcsolat, amit a baptista közösségben találtam meg. Az idő, a hely, az alkalom ebben a közösségben jött el. Rátaláltam Jézusra, megtértem, be-

a héten halt meg 99 esztendős korában. Én azok közé tartozom, akik az ő prédikációjára tértek meg, változtattak az életükön.

„Ami igazán fontos a hitéletemben, az a személyesség, a személyes Isten-kapcsolat, amit a baptista közösségben találtam meg. Rátaláltam Jézusra, megtértem, bemerítkeztem és ennek a gyülekezetnek vagyok a tagja 28 éve.” merítkeztem és ennek a gyülekezet- } Mióta is létezik a baptista közösség nek vagyok a tagja 28 éve. Az én meg- Kiskunhalason? térésemben nagy szerepet játszott az – Több mint 120 esztendeje. 1989-es Billy Graham evangelizáció az } Mekkora a közösség létszáma? akkori Népstadionban. Ő éppen ezen – Ha most lélekszámot mondok, a


2018. március 7. többi felekezethez képest elenyészőnek tűnhet. Ez a szám nálunk a hitét aktívan gyakorló hívőket jelenti. A felnőtt hitvalló keresztségnek pont az a lényege, hogy valaki saját döntése alapján választja ezt az utat és jár is azon. Vannak gyermekek, látogatók, barátkozók, őket is szeretettel fogadjuk, és várjuk a hitvallók közé. Ha valaki megkérdezi tehát, hány fős a gyülekezetünk, akkor erre a válasz: 60-65 fős. } A hitéleti központotokban beszélgetünk. Ennek megépítése 2000-ben nagy és fontos lépés volt a halasi baptisták életében. Ráadásul ez az évek során kulturális helyszíntér is lett. – Amikor egyáltalán gondolatba került, hogy az Eötvös utcai ingatlanba vagy az helyett valahová a közösség épít egy imaházat, egy templomot, nem sokkal az elhatározás után el-

– Ahogy a beszélgetésünk elején már említettem, alapból volt bennem elhivatottságom a lelkipásztorság vagy a papi hivatás iránt. Ez nyugvóállapotba került, mint ahogy a hitéletem is. Aztán amikor újra rátaláltam Istenre,

tüket, ketten még várakozó állásponton vannak. } Hogyan érzékeled, a baptista közösség milyen és mekkora szerepet játszik a város életében? – A Felsővárosi-, a Kertvárosi-iskolá-

egy idő után megfogalmazódott bennem. Ahogy pedig idősödtem, egyre inkább éreztem elhivatottságot ezen a területen is. } Családi életedről mit lehet tudni? – Házas vagyok, öt gyermekünk van. A csendes, halk, meghitt alkalmak

val is nagyon jó és rendszeres a kapcsolatunk. Igyekszünk ezeken a területeken is részt venni. Nem igazán mérjük, hogy mennyit számítunk a város életében. Inkább a szívesség az, ami mozgat bennünket. Bizonyos keretek között tudunk rendezvényeket

dőlt ez. Előtte nem volt lehetőség arra, hogy városi rendezvényeknek adjunk helyet. A régi imaházunkhoz nagyon sok emlék fűződik, de nem volt alkalmas arra, hogy megnyissuk a közönség előtt. Az elöljáróság és a közösség is ráhangolódott arra, hogy ha már újat építünk, akkor a várost is beengedjük, egyfajta missziós tevékenységként. } A karitatív tevékenység révén is ismert a közösség. Elég, ha csak a Cipősdoboz akciót említem. – Ezt a baptista egyház indította el. Most már addig fejlődött, hogy nemcsak egyházi kezdeményezés, hanem társadalmi. Az nagyon jó szerintem, ha egy felekezeti, egyházi kezdeményezés társadalmivá válik. Nyilvánvaló, ha lehetőségünk van, akkor más karitatív tevékenységet is végzünk. } Mennyire volt egyenes út, hogy te legyél a gyülekezet lelkipásztora?

nem annyira jellemzőek ránk. Szerintem egyébként a hangos is tud meghitt lenni. Három lányunk és kettő fiunk van. } Ők is rendszeres hitgyakorlók? – Nem, de kérdés az, hogy mit tartunk rendszeresnek. A gyülekezethez

befogadni. Szívesen csináljuk. Mint felekezet, nem soroljuk magunkat nagy és befolyásos felekezetek közé, azért úgy gondolom, a kicsiségünk ellenére amit tudunk, megteszünk. } A városi rendezvényeken viszont rendszeresen részt vesztek.

zusi, hogy az örömhírt, az evangéliumot vigyük mindenféle helyzetben, lehetőségünkhöz mérten, az halálra ítéli magát gyakorlatilag. A cél és a szándék az, hogy elvigyük az örömhírt az emberek közé. } Neked személyesen milyen a kapcsolatod Istennel? – Nekem személyes kapcsolatom van Istennel. Napi kapcsolatom van Jézus Krisztussal, reménységem van az életem jövője felől. Amikor megtértem, amikor eldőlt, hogy ez az út az enyém, akkor ez volt az a pont, amiben Isten meggyőzött. Az, hogy van reményem az életemmel kapcsolatban. Valamilyen szinten az a végpont, ami minden ember életében bekövetkezik, az enyémben is, nem mint egy visszavonhatatlan tragédia jelenik meg nekem. Nagyon fontos dolog, hogy legyen az embernek reménysége az élettel kap-

Fotók: Kovács Iván

„Vannak gyermekek, látogatók, barátkozók, őket is szeretettel fogadjuk, és várjuk a hitvallók közé. Ha valaki megkérdezi tehát, hány fős a gyülekezetünk, akkor erre a válasz: 60-65 fős.”

portré 11

„Nekem személyes kapcsolatom van Istennel. Napi kapcsolatom van Jézus Krisztussal, reménységem van az életem jövője felől. Amikor megtértem, amikor eldőlt, hogy ez az út az enyém, akkor ez volt az a pont, amiben Isten meggyőzött.” való tartozást, a baptista közösségben – Ez a lehetőségünk, ahogy erőnk enkicsit szigorúbban vesszük. Az öt gyer- gedi, természetesen ott vagyunk. Ha mekemből olyan módon mint én, vagy egy keresztény felekezet, közösség azt a feleségem hárman gyakorolják a hi- a célkitűzést elveti, ami egyébként Jé-

csolatban, a keresztény értékek közül ez a legfontosabb, amelyet át kellene adni. } Talán a mostani világban még fontosabb lehet ez a bizonyos reménység. – Sokan mondják, hogy a kereszténység egy mankó, én is ezt mondom. Ha ezt kritikaként fogalmazza meg valaki, vagy kérdésként, akkor szívesen viszszakérdeznék: tud-e valamilyen másik mankót, támaszt, mutassunk ilyet, ami a földi életen túlmutat. Márpedig az Isten kapcsolat lényege, hogy a földi életünkön is túlmutat. Azon túl ad reménységet. Sokan vagyunk, akik ezt észrevettük és így látjuk. Sokan vannak olyanok is, akik észrevették, látták, csak még nem találtak rá Istenre, nekünk az a feladatunk, hogy ezt elmondjuk. Jáger Levente


12 magazin Csepregi Éva a közelmúltban újra Kiskunhalason vendégszerepelt. A népszerű énekesnőt a műszakiak és vállalkozók báljára hívták sztárvendégnek. A Csipke Hotelben tartott rendezvényen legendás slágereinek tapsolhattak a résztvevők. A tombola főnyereményei között pedig a Neoton Família dedikált vinyl lemezeivel lehettek gazdagabbak a szerencsés nyertesek. Éva interjúnkban beszélt az égi vándor újbóli feltűnéséről az együttesük életében és őszi nagykoncertjük repertoárjáról is mondott részleteket. – Magam nem sok bálba járok. Ritkán megyek nagy rendezvényekre. Kiélem magam ilyen alkalmakkor. Sokat utazom. Inni nem szoktam, enni is csak mértékletesen. Táncolni eleget táncolok. Nekem az annyira jó, ha látom, hogy valakit szórakoztathatok. Nem vagyok bálozós. Kivétel a Story

2018. március 7. Csepregi Éva:

Annyira jó, ha szórakoztathatok

gála, de onnan is elmentem fellépésre. } Az idei Story gálán Legenda-díjat kapott a Neoton. Hogyan éltétek ezt meg? – Megtiszteltetés, ugyanakkor nagy vihart kavart körülöttünk. Hangos volt tőle a sajtó. A Neoton Família tagjaiban felszakítják a sebeket ezek az alkalmak, de örültünk is, mert szép emlékeket is idéz. } A napokban vettél részt a Duna Csatorna Hogy volt? című műsorának forgatásán. – Igen, a diszkóról szóló adásban voltam vendég Zoltán Erikával, Cintulával, D. J. Dominique-kal és egy politológussal, aki érdekes dolgokat mondott. Próbáltuk megfejteni a diszkó keletkezését, milyenségét. Sokat megtudtam a korról. Egy jó időszak volt, a Neoton életében a legsikeresebb. A Neoton diszkódalokat csinált, de a színpa-

Éva műsorát Kuminka István építész külön is megköszönte don nem akartunk táncosok lenni, nem akartunk csillogó-villogó dolgokat felvinni. A koncertek pop-rockosak voltak. A Hogy volt? tavasszal kerül adásba a Dunán. Ajánlom, jó műsor, jókat lehet benne beszélgetni, és meghallgatják, amit az ember mond. Sok érdekességgel szolgál a nézőknek. } Milyen nagy kihívás, feladat várja idén a Neoton sztárjait? – Budapesten, az Arénában lesz egy nagykoncertünk október 13-án. Az egész év erről szól. Erre készülünk lelkiekben, zenével, animációval. Ilyenkor sok ember összejön. Több dalt meg

kell mutatni. Hosszabb és színesebb lesz a műsor. Addig nyáron teszteljük a számokat, amiket játszani akarunk. Rengeteg sláger lesz. A Körbenjárás régi dal, de elővesszük újra. Az Ugye, arra gondoltál? című dalt is eléneklem. A slágereket várják, de hiszek abban, hogy fel kell frissíteni a repertoárt. A Végtelen játék és a Halley is jön. A Neoton zenéje olyan, mint egy üstökös pályája. A régmúltban indult, jelen van, és a jövőbe tart. A Halley 2061ben tér vissza. Reméljük, akkor is hallgatnak majd Neoton-dalokat. Kép-szöveg: Pál László

Óvodások szavaltak az ökonapon

A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete kilencedszer rendezett ökonapot. A program keretében Városi óvodás vers- nap. A Városi óvodás versmondó vermondó versenyre is sor került seny is az ő ötlete volt, melyen tizenmúlt kedden a városi tékában. öten indultak. A zsűriben Erhardt Györgyi Mongyi Marianna, a Zöld-híd könyvtárigazgató, Csabankóné Daszervezet elnöke fontosnak tartja, hogy róczi Magdolna könyvtáros és Paminél kisebb korban felhívják a gye- lásti Károly középiskolai tanár fogrekek figyelmét a természet óvásának lalt helyet. A zsűri elnöke elmondta, fontosságára és szerepére. Óvónő a hi- értékeléskor fontos volt a tiszta, szép vatása, így ezt meg is teheti nap mint beszéd, a helyes hangsúlyozás, az üte-

mes előadás. A verseny végén, eredményhirdetéskor mindenki kapott ajándékot, ökotáskát. A hat legeredményesebb versenyző a Hatvani Zoltán szavalóversenyen is szerepelhetett szombaton délelőtt a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumának dísz-

termében. Ők a következők: Juhász Ivett, Kriskó Fanni, Maráczi Péter, Sója Lotti, Tassonyi Armand és Torma Bendegúz. Tassonyi Armand első továbbjutóként az április 11-i Generációk szavalnak rendezvényre is meghívást kapott a halasi főtérre. Kép-szöveg: Pál László


2018. március 7.

kultúra 13

Hatvani Zoltán előadóművészre emlékeztek

Idén a KRK Szilády Áron Gimnázium dísztermében tartották a Hatvani Zoltán előadóművész emléke előtt tisztelgő szavalóversenyt. Az irodalmi megméretésre tizedik alkalommal került sor, ezúttal 27 résztvevővel. A Fénycseppek X. szavalóverseny Hatvani Zoltán előadóművész emlékére március 3-án volt a középiskolában. Elnevezése egy helyi antológia címét kapta. – Király Gáborral eldöntöttük, hogy a hazai „termelőket” részesítjük előnyben, és teret adunk a Fénycseppek kötet szerzőinek. Első körben az ő műveikből adtak elő a jelentkezők. A versenyzők nagy létszáma meglepett. A vajdasági Pacsértől Kiskőrösig 27 versenyző vett részt rendezvényünkön – mondta Palásti Károly koordinátor-műsorvezető, a Sziládygimnázium magyar-történelem szakos tanára. A rendezvény vendégeit Varga Judit igazgató köszöntötte a házigazda intézmény nevében. A Lyra együttes műsorát követően óvodások szavaltak. Dr. Bognárné F. Nagy Éva önkormányzati képviselő beszéde és a Hatvani család tagjainak köszöntése után bemutatták a zsűrit. Sári Katalin, a József Attila Irodalmi Kört,

Csorvási Zoltán a Lyra együttest képviselte. Az értékelésben részt vett még dr. Kiss Lászlóné magyar-latin szakos tanár, Hatvani Zoltán egykori osztályfőnöke és dr. Komáromi Attila magyar-történelem szakos tanár, a Forrás szerkesztője Kecskemétről. A zsűri elnöki teendőit is ő vállalta. – A zsűri nehéz helyzetben volt. Két produkciót kellett értékelni. Ez attól függött, ki mit választott, vagy ki kire hallgatott a választásnál. Beszédhibát nem lehetett hallani. A hangulatteremtéshez szükséges, hogy tudjuk, miről szól a vers, mi az, amit hangsúlyoznunk kell. A versenyzők többsége ezt tudta. Emlékeztünk Hatvani Zoltánra, mint a magyar költészet egyik hirdetőjére. Sokat tett előadóművészként a magyar társadalomért – hangsúlyozta dr. Komáromi Attila. A szavalóversenyen öt középiskolából vettek részt diákok. Jöttek Kiskunhalasról, a Bibóból, a Sziládyból, a Rákócziból, a Dékániból és Bácsalmásról, a Hunyadiból. – Annyira tehetséges gyerekek jöttek és hosszú versekkel. Kiálltak, hangsúlyoztak, érezték a verset. A gimnázium díszterme pedig méltó helyet adott a versenynek – mondta dr. Kiss Lászlóné. Minden jelentkező két művel nevez-

hetett. Az egyik a 2016-ban megjelent „Fénycseppek. Az öröm antológiája. Válogatás kiskunhalasi és Kiskunhalashoz kötődő művészek alkotásaiból” való volt. Másodikként a magyar irodalom szerzőinek bármely költeményét választhatták. – Egy vers akkor él igazán, ha nemcsak olvassák, hanem mondják is – fogalmazott Sári Katalin. – Hatalmas összefogás eredményeként született meg az antológia. Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy a fiatalok ebből választották az egyik kötelező verset. Akik ennyire „elkapnak” egy verset, sokat olvasnak, és valószínűleg írnak is. Remélem, hogy találkozhatunk az alkotásaikkal. Mi mindent megteszünk, hogy bemutatkozási lehetőséget adjunk a fiataloknak. Keressék a József Attila Irodalmi Kört! – tette hozzá az elnök. A versenyt a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma és a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete rendezte. Az első fordulóból a másodikba tízen jutottak tovább. Tapodi Janka, a Bibó István Gimnázium 8.-os tanulója lett az első. – Általános iskolás korom óta járok versenyekre. A közelmúltban Kiskunfélegyházán, a Nagy Attila szavalóversenyen különdíjas lettem. A mostani megméretésre anyu-

kám készített fel, és meghallgatott a magyartanárom. Nagyon jó érzés, hogy nyertem. Szeretnék jövőre is indulni a versenyen – tudtuk meg Jankától. Kléman Alexandra második, Varga Szintia harmadik helyezést ért el. Kiskunhalas Város különdíját Szűcs Nagy Liza érdemelte ki. Kovács Gábort a Zöld-híd egyesület, Szeg Dorottyát a Szilády-gimnázium, Teleki Lászlót a Fénycseppek antológia készítői jutalmazták. Ledenyák Ádám a Lyra együttes, Lajos Vivien a Forrás folyóirat, Horváth Dóra pedig a Líra könyvesbolt különdíját kapta. – Általános iskola első osztályától szavalok. Többször vezettem ballagást, szalagavatót. Többen is mondták magyartanárok, hogy jó hangi adottságom van, kár lenne elvesztegetni. Egy idő után elkezdtem élvezni a szerepléseket. Nagy örömmel járok versmondó versenyekre. Vincze Józseftől azért választottam művet, mert szeretem Magyarországot. Szabó Lőrinctől pedig azért, mert a magyartanárom azt mondta, hogy nekem jól állnak a szerelmes versek. Elolvastam, és úgy éreztem, ez az enyém – mondta Kovács Gábor. Az emlékezés koszorúzással ért véget a katolikus temetőben. Kép-szöveg: Pál László


14 kultúra

2018. március 7.

Fábián Janka:

Szerettem volna tisztelegni a nagymamám emlékének

Fábián Janka közel tíz éve van jelen az irodalmi életben. Magyarországon ő a történelmi romantika jeles képviselője. Kötetei egyre népszerűbbek, népes olvasótáborral rendelkezik. Az utolsó boszorkány történeteivel érkezett Kiskunhalasra, a Martonosi Pál Városi Könyvtárba február 23-án.

} Hogyan jellemezhető Fábián Janka írói hangja, illetve cselekményszövése? – Erről inkább az olvasókat kellene megkérdezni. Az, hogy van egy saját hangom, stílusom nekem abból nyilvánvaló, hogy most már nemcsak engem hasonlítgatnak másokhoz, hanem előfordult, hogy hozzám hasonlítottak valakiket. Röviden talán úgy lehetne leírni, hogy bár fontos a történelmi háttér és a személyek, de a fő cselekmény és a legfontosabb szereplők kitalált, „hétköznapi” alakok, és az ő sorsukon, életükön, érzéseiken keresztül próbálom bemutatni - áttételesen – a kort is. } Az utolsó boszorkány történetei – első könyv után Kiskunhalasra, a Pásztortűz-estre, újabbat, Az utolsó boszorkány történetei – második könyvét hozta el. Miért vonzza ez a téma?

} Mezei Johannának hívják, de Fábián Janka néven publikál? Miért volt szükség a változtatásra? – Szükség nem volt rá, de el szerettem volna választani az írói tevékenységemet a hétköznapi munkámtól, ami a tanítás. Másrészt ezzel szerettem volna tisztelegni a nagymamám emlékének, mivel az ő leánykori nevét használom. } A történelmi romantika jeles képviselője. Hiánypótlóak a művei ebben a műfajban a magyarországi könyvpiacon? – Mikor elkezdtem az volt, de most már egyre többen kapnak kedvet ehhez a műfajhoz. Örömmel gondolok arra, hogy ez részben nekem is köszönhető! } Kilenc éve publikál, országosan ismert kiadóknál jönnek ki a kötetei. Saját maga választ témát? – Igen, szerencsére eddig soha nem szóltak bele a témaválasztásomba. Ez a bizalom jele, és én nagyra értékelem. } Egyetemet végzett angol-franciatörténelem szakon. Ez utóbbival járó tudás komoly segítség történeti könyvek írásakor? – Pontosabban először angol-történelem szakon a Miskolci Egyetemen, majd az ELTÉ-n végeztem el a francia szakot. Nyilván nagyon so-

– Teljesen véletlenül találtam rá a témára egy kutatás közben. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek a történetek, nem amolyan mesebeli vagy „fantasy” boszorkányról szólnak, hanem hús-vér nőkről, történelmi adatokat és forrásokat felhasználva. } Milyen kihívások várják a közeljövőben? – A szokásosak: íródóban van egy új regény, ami mint mindig, hatalmas munka, de amellett a tanítást is folytatom, és minél több vidéki helyszínre, könyvtárba is igyekszem eljutni. Kép-szöveg: Pál László

kat jelent a történelem szakon szerzett rutin a kutatásaimban, a nyelvek pedig abban, hogy sok forrást vagy irodalmi művet eredeti nyelven tudok olvasni. } Hogyan zajlik a kutatómunka? – Erre nincs egy adott recept. Logikusan először globálisan próbálom feltérképezni a kort, az eseményeket, a személyeket, majd kiválasztom, miket tervezek szerepeltetni a könyvben, és azoknak részletesen is utánanézek. Ez még az írás elkezdése előtt megtörténik, de írás közben is mindig előjön valami, így folyamatosan zajlik a kutatás is.

Fodor Csanád Jelmezes koncertet tartottak múlt kedden a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. Zenetanárok és tanítványaik együtt léptek fel az intézmény hangversenytermében közel húsz műsorszámmal. A növendékek életkoruknak és tudásuknak megfelelő műveket szólaltattak meg. A tudás átadása, megjelenítése játékos formában jó párosításnak bizonyul, és eredményeket hoz. Zenetanárok és növendékeik közösen adtak hangversenyt kedden este a művészeti iskola hangversenytermében. A vállalkozó szellemű fellépők jelmezt is magukra öltöttek, ezzel is színesítve a programot. – Tavaly már volt olyan növendékhangversenyünk, amelyen egy-két gyerek jelmezben lépett fel. Nagyon tetszett mindenkinek. Arra gondoltunk, hogy az idei koncert is ilyen legyen. Ennek az óvodások örültek a legjobban – mondta Kovács Andrea igazgató. A rendezvényen közel 100 gyerek lépett fel a tanáraival együtt. A műsorvezetői teendőket is diákok vállalták ezúttal. Voltak kamaraműsorszámok és szólódarabok egyaránt. – Szem előtt tartottuk, hogy a második félévben sok diákunk indul megyei, országos versenyen. Ezzel a kezdeményezésünkkel nekik is megadtuk a lehetőséget a szereplésre. Fontos, hogy minél többet színpadon legyenek – fogalmazott Kovács Andrea. A koncerten minden tanszak képviseltette magát. Volt zongora-szintetizátor, hegedű, cselló, magánének, szolfézs, fúvós és tánc, képzőművészet. Klasszikus szerzők – Bach, Kabalevszkij, Schubert, Telemann


kultúra 15

2018. március 7.

Farkasok érkeztek a fináléra

Dr. Lakner Tamás – Szélkiáltó:

A közvetlen hatás érvényesül

A Szélkiáltó együttes tagjai Pécsről indultak, 44 éve énekelnek és zenélnek. Vers és dallam kapcsolatát tárják a közönség elé lemezeiken és előadásaik alkalmával. Kiskunhalasra is ellátogattak február 28án. Általános és középiskolás diákok előtt léptek fel a Közösségek Házában, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében. Koncertjüket a Filharmónia-sorozat keretén belül tartották.

Fotó: Anda Péter

Farkas vagyok – jelenet az alapfokú művészeti iskola gyermekkórusa és Mezei Attila közreműködésével – kompozíciói mellett kortárs darab Dzsungel könyve című musical-előrészlete is közönség elé került. A finá- adásából a Farkas vagyok hangzott el. léban Dés László és Geszti Péter Kép-szöveg: Pál László Lakner Tamás, Rozs Tamás, Fenyvesi Béla

Tengerész dalokkal érkezett a Fuvolaegyüttes

„A második félévben sok diákunk indul megyei, országos versenyen. Ezzel a kezdeményezésünkkel nekik is megadtuk a lehetőséget a szereplésre.”

Kovács Márton és Gubucz-Király Orsolya

} A Szélkiáltó együttes ’74-ben indult. Milyen múltja van a Filharmónia terén? – kérdeztük Lakner Tamástól. – Nagyon régóta veszünk részt filharmóniai koncerteken. A most előadott műsorunk címe: Vers és dallam. Nagyon is témába vág, mert mi versénekléssel foglalkozunk. Végigkísérjük a vers és a dallam kapcsolatát évezredeken keresztül. } A zene szeretetének továbbadását missziónak tekinti az együttes? – A koncertjeink többsége az ifjúságnak szól, fiataloknak játszunk. } Még fiatalabbaknak is muzsikálnak… – Így van, a Ringató-foglalkozások alkalmával. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy 3-tól 103 évesig (nevet). } Mi a Filharmónia legnagyobb előnye? Hogyan lehet megfogni az okostelefonnal a kezében nevelkedő korosztályt? – Sokkal könnyebb, mint gondolnánk. A gyerekek abban a pillanatban, amikor az élő zene hatását megérzik, figyelnek. Amikor szemtől szemben vannak zenészekkel, az mindig nagy hatással van rájuk. Sokkal nagyobbal, mint amikor benyomja az interneten az egyik kedvenc együttesét és ott neki énekel. A közvetlen hatás érvényesül. Úgy

Helyi kötődés. Fenyvesi Béla, a Szélkiáltó együttes tagja Kiskunhalason született. Iskolai tanulmányait viszont már nem ebben a városban folytatta. Szülei elköltöztek Dombóvárra, de ő örök visszajárónak tartja magát. Kiskunhalashoz való viszonya örök kötődés. Sok időt töltött erre, Majsa és Bodoglár környékén nagyszüleinél. tapasztaljuk, hogy nagyon szeretik, nagyon élvezik. Nagyon aktivizáljuk is őket, bevonjuk a diákokat az előadásba. Létrehozunk közös produkciókat a műsor kapcsán, amit szintén nagyon szeretnek. } Megjelent tavaly egy lemezük Platón benéz az ablakon címmel. Ez filozofikus album, vagy csak a címe sugallja ezt? – Egy kicsit filozofikus, mert Bertók László Kossuth-díjas pécsi költő barátunk 80. születésnapjára készült. Egy része filozofikus, viszont vannak rajta gyerekversek is. } Hogyan telik a tavasz, a nyár? – Izgalmas időszak elé nézünk. Lesznek még Filharmónia- és egyéb koncertjeink, de a legizgalmasabb az, hogy májusban Kínába fogunk utazni egy hétre. Turnén veszünk részt. Pál László


16 hirdetés

Gyakorlattal rendelkező autófényező és fényező előkészítő munkatársat keresünk a KB Autoteam Kft. Karosszéria és Fényezőműhelyébe rész- vagy teljes munkaidős állásra! Várjuk fényképes önéletrajzát a karosszéria@kbautoteam.hu e-mail címre, vagy személyesen Kiskunhalason a Szabadkai út 33. szám alatt! A-102 Értékesítőket felveszünk kiemelt fizetéssel! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-134 Adminisztrátort felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-135 Raktárost, raktári munkást felveszünk! Vidékiek bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-136 Soltvadkerti műanyagüzembe munkaerőt keresünk. Jelentkezni a csorbaplast@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon. Tel.: 06 30/450-75-50 A-153 „Kft. asszisztenst keres az ügyvezető munkájának operatív szintű támogatására. Nálunk a helye, ha kiváló kommunikációs és szervezőkészséggel rendelkezik, nagy a munkabírása, van legalább középfokú végzettsége, és ért az Excel és a Word kezeléséhez valamint rendelkezik B kategóriás jogosítvánnyal. Angol nyelvtudás további előnyt jelent. Várjuk fényképes önéletrajzát a marketing@kbautoteam.hu e-mail címre.” Kiskunhalasi vendéglátóhelyre keresünk szakácsot és konyhai kisegítőt. Tel.: 06 70/384-99-21 A-154 A Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény teljes állásba keres önállóan dolgozni tudó, erős fizikumú karbantartó-gépkocsivezetőt. Elvárások: „B” kat. jogosítvány (tapasztalattal), építőipari szakmunkás bizonyítvány. Érdeklődni fényképes önéletrajzzal Kiskunhalas, Magyar u. 20., vagy munkaugy@reformatusegymi.hu A-158 Kiskunhalasra orvosi műszergyártáshoz CNC esztergályost, CAD/CAM informatikust, logisztikust keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a munkaero003@gmail.com címen. A-161 Szakképzett eladót felveszünk. Jelentkezni személyesen a Tikkurila festékboltban, Kölcsey u. 11., vagy telefonon. Tel.: 06 30/935-42-41 A-162 Kőműves brigád kőműveseket és segédmunkásokat keres kiskunhalasi munkára. Tel.: 06 30/435-43-82 A-172 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-179 A Halasi Városgazda Zrt. Kiskunhalasi munkavégzésre gyakorlattal és érvényes vizsgával rendelkező STIHL motorfűrész-kezelőt keres. Önéletrajzokat kérjük 2018. március 16-ig a hvzrt@hvzrt.hu e-mail címre, vagy személyesen a Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti irodában leadni. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 77/421-833 A-181 A Savanya Vízgépészeti Kft. állást hirdet projektmenedzsment munkakörbe. Feladata: projektekhez tartozó ajánlatkérések, egyeztetések, megvalósulások bonyolítása, nyomon követése, ISO9001, ISO14001 rendszerek vezetése, irányítása. Szükséges végzettség: középfokú végzettség; ez irányú tapasztalattal rendelkezők előnyben. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/315-44-72 A-194 Nemzetközi gépkocsivezetőket keresünk hosszú távú, fix munkára. 1 hónapban 2-3 hétvége itthon. Kiemelkedő fizetés. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-55, 06 20/574-95-90 A-195 Az Agro Line Kft. munkatársakat keres a következő munkakörökbe: minőségellenőr, lakatos, CNC vágógép-kezelő. Jelentkezni önéletrajzzal a peter.toth@ agroline.hu e-mail címen, vagy munkaidőben telefonon lehet. Tel.: 06 30/858-96-40 A-196 Online marketinggel foglalkozó cég folyamatosan bővülő csapatába új kollégákat keresünk programozó, illetve irodai asszisztens munkakörökbe. További infó: allas.okosweblap.hu A-198 Kiskunhalasi telephelyű építőipari cég 2 fő adminisztratív munkaerőt keres kiskunhalasi irodájába. Kiemelt bérezés, rugalmas munkaidő, jó munkakörülmények. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a csgaborgeldbergkft@gmail.com. A-200

2018. március 7. Azonnali belépéssel hűtőrakodó munkakörbe munkatársakat keresünk (targoncavezetői jogosítvány előnyt jelent). Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon. Tel.: 06 70/451-50-24 A-201 Nemzetközi viszonylatra kamionsofőrt keresek. Ha akarod, minden hétvége itthon. Tel.: 06 70/385-01-67 A-204 Csapatunkba gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt keresünk felvételre kedvező feltételekkel. Tel.: 06 20/313-49-71 A-205 Eladót felveszünk. Tel.: 06 30/469-95-36 A-208 Varrodai dolgozókat keresünk gyermekruha készítésére. Tel.: 06 20/384-02-87 A-209 Karnevál 53 Italdiszkontba eladót keresek. Fényképes önéletrajzokat a helyszínre várom (Széchenyi u. 29.). A-210 BKM-i „Bárka” ISZI közalkalmazotti jogviszonyba, kiskunhalasi székhelyre keres szociális munkatársat, fejlesztő pedagógust, szakácsot, konyhalányt, pénzügyi ügyintézőt, továbbá tompai telephelyére terápiás munkatársat (1/2000 (I.7.) SZCSM rendeletének megfelelő végzettséggel. Az önéletrajzokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-211 Fegyvervizsgával, rendezett vagyonőri okmányokkal és jogosítvánnyal rendelkező vagyonőrt keresek Kiskunhalasra. Tel.: 06 20/383-45-24 A-212 A Ganzair Kft. felvételre keres könyvelőt. Feltétel: könyvelni tudás. Feladata: könyvelés, számlázás, főkönyvi egyeztetés, adóbevallások elkészítése. Bérezés megállapodás szerint. Jelentkezés Kis Péterné főkönyvelőnél. Tel.: 06 20/982-61-68 A-213 Baromfihús nagykereskedelmi raktárunkba árukezelőiárubeszállítói munkakörbe munkatársat keresünk. Feltételek: egészségügyi alkalmasság, Windows, Word felhasználói szintű kezelése. Előny: „C” kategóriás jogosítvány. Tel.: 06 30/289-48-43 A-214 A Henger utcai fitneszterembe keresünk főállásba recepciós kollégát. Fényképes önéletrajzokat a vargaistvan@foodlife.hu e-mail címre várunk. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 70/501-54-18 A-215 Kiskunhalasi vendéglátóiprai egységbe sürgősen pultosokat keresek hosszú távra. Tel.: 06 20/508-86-93, 06 30/304-20-41 A-216 Az Erman 90 Kft. betanított munkást keres. Fizetés 1.000 Ft/órától. Tel.: 06 70/385-01-67 A-221 Munkatársakat keresünk gépkezelő, valamint csomagoló és kisegítő munkakörök betöltésére. Részmunkaidőben foglalkoztatandó csökkent munkaképességűek jelentkezését is várjuk! Jelentkezni a recepcio@rollo. hu címen, vagy személyesen lehet (Rolló Kft., Balotaszállás). A-222 Forgácsoló, lakatos és kőműves munkatársakat keresünk. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Jelentkezni a recepcio@rollo.hu címen, vagy személyesen lehet (Rolló Kft., Balotaszállás). A-223 Raktáros, műanyagipari labor technikus – minőségellenőr munkatársakat keresünk (végzettség nem feltétel). Jelentkezni a recepcio@rollo.hu címen, vagy személyesen lehet (Rolló Kft., Balotaszállás). A-224 A Halaspack Bt. felvételt hirdet betanított gépkezelői munkakörbe. Amit nyújtunk: cafeteria juttatás. Önéletrajzokat a humanpol@halaspack.hu címre várjuk. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 77/421-344/149 A-225 A Biropharma Kft. kunfehértói üzemébe 3 műszakos munkarendben (H-P, 8 óra/ műszak) betanított gépkezelő munkatársat keres. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal az office.biropharma@biropharma.com címre. A-226

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49

Téli vásár -30-50 % engedménnyel. CIPŐDISZKONT, Kiskunhalas, Szilády Á. u. 1. A-164 Vegyes kemény tűzifa vágva, hasítva, 3.000 Ft/q áron eladó. Tel.: 06 70/620-40-30 A-191 KEMÉNYFA BRIKETT AKCIÓ! Kiskunhalas, Szabadkai út 31/A (Barkácsbolt) Tel.: 06 77/423-860 A-217

Hatöles úton, Tóth Horgásztó közelében 2 szobás, tetőteres, központi fűtéses, alápincézett lakóház 1523 m2 területtel, gazdasági épületekkel eladó. Ár: 8,5 M Ft Tel.: 06 30/651-52-78 A-218 Városhoz közeli, kertes családi házam elcserélném tömb lakásra. Tel.: 06 20/275-49-94 A-220

Kiskertek, hobbykertek szántása, talajmarózása. Tel.: 06 70/243-93-25 A-169 Hitelkiváltás, Személyi kölcsön! A Sberbank szolgáltatásai és termékei akár az otthonában is elérhetőek, nem szükséges bankfiókba fáradnia. Már 68.000 Ftos jövedelemtől. Tel.: 06 30/ 201-57-91 A-219

Születtek: Béres Rebeka (Hugyecz Anita) Kecel, Kozla Bendegúz (Répa Kata) Kelebia, Szekeres Szabolcs (Vörös Adrienn) Pirtó, Mihálovics Brendon István (Kovács Aranka Vivien) Kiskunmajsa Házasságot kötöttek: Horváth Richárd és Molnár Marcellina, Szabó Péter és Gyúgel Ilona Elhunytak: Hegedűs József Mihály (Kiskunhalas), Szekula Lajos (Kunfehértó), Varga Sándor (Kiskunhalas), Lőrinczi Ferencné Tapodi Klára (Tázlár), Alberczki János (Imrehegy), Marján György (Kiskőrös), Szerencsés Pál Gézáné Paprika Vilma (Kiskunhalas), Vörös Sándorné Biczók Piroska (Kiskunhalas), Jakus József (Tompa), Koczó Lajos (Jánoshalma), Berényi János (Kelebia), Szijj Ferenc József (Tompa)


2018. március 7. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Március 7. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 8. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Március 9. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.)

08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifjúsági műsor (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifjúsági műsor (12) (ism.) 00:00 Képújság Március 10. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 17:20 A hét Napi Mozaikjai (ism.) 18:00 PONT – ifj. műsor (12) (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság Március 11. vasárnap 00:00 Képújság 14:30 KUKSC – Karcagi SE (kézilabda mérkőzés) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.)

20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 KUKSC – Karcagi SE (kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság Március 12. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. műsor (12) 09:20 Képújság 12:00 PONT – ifj műsor (12) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Karcagi SE (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság Március 13. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 KUKSC – Karcagi SE (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19.20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Kovács Iván Kreatív: Anda Péter

hirdetés 17


18 sport

Remek játékkal

A Szilády RFC 2011-es születésű focistái remekeltek a szombaton megrendezett VI. Csikós József Teremlabdarúgó Emléktornán Kiskunfélegyházán. Kárász Zsolt tanítványai az FTSI B ellen 21-0, a Kiskunmajsa ellen 11-0, a Kiskőrös ellen 2-0, a Kerekegyháza ellen 13-0, az FTSI A ellen 18-0, a Kerekegyháza B ellen 18-0, míg a Csongrád ellen 11-0 arányban nyertek. A sziládysok veretlenül, kapott gól nélkül, 94-0-s gólaránynyal nyerték meg a kupát. A csapatban Kárász Bence, Ábrahám Zalán, Doszpod Ádám, Majoros Zalán, Anka Noel kapott helyet. A 2009-es korosztály is pályára lépett ezen a tornán. Gillich Tamás tanítványai folytatták a remek halasi sorozatot és ők is tornagyőztesként utazhattak haza.

2018. március 7.

Nagyszerű eredmény az országos döntőben Szombaton Dunaújvárosban rendezte meg a Magyar Diáksport Szövetség a Játékos Sportverseny diákolimpiai országos döntőjét, melyen a Kertvárosi-iskola képviselőinek hetedik helyezése ékes bizonyíték részvételük jogosságát illetően.

Akadt előzőleg is már néhány malőr, szintén alig érzékelhető időeredménykülönbséggel, de csak a legdurvábbat emelem ki. Az egyik labdás játékban mínusz egy század másodperc döntött a javukra. Írd és mondd, a tóváro-

telés volt ez, kezdve a körzeti, majd megyei győzelemtől az országos elődöntő és a pótselejtező ezüstérmes helyezésén át fel az országos sorrend hetedik magaslatára. Bár az ember gondolataiban ott motoszkál a kisördög: akár a karcagi, akár a törökbálinti eredményekkel, itt a negyedik helyen landolunk! A kitűzött célt –, hogy tudása legjavát hozza – maximálisan teljesítette mindenki. Az is tény, hogy a feladatokat kiváló összhangban hajtották végre. A tavalyi országos nyolcadik helyezéssel a tarsolyunkban érkeztünk Dunaújvárosba – és országos hetedikkel távoztunk. A versenysorozatban résztvevő 325 iskola vonatkozásában – gondolom, másnak is van ilyen véleménye – nem lehetünk elégedetlenek ezzel az eredménnyel. Kollégáimmal, Zseni Lászlóval, Tóth Adriennel, Csíkné Torday Hargittával azonban nem örvendhetnénk ekkora sikernek, ha a szülők, iskolánk vezetése, pedagógustársaink nem tesznek meg mindent a saját területükön az „ügy” érdekében. Köszönjük nekik és annak a lelkes szurkolótábornak, akik Laskovicsné Terzics Edit igazgatónő

siaknak 2:35,12 percet, nekünk 2:35,13 perc időeredményt mértek. Visszatérve a versenyre, hamarosan egyértelművé vált, hogy itt bizony a szombathelyi Zrínyi Ilona csapata aratja le a babért, nyeri el a Diákolimpia bajnokcsapata címet. Így is lett. Tapasztalataink alapján ahhoz sem fért kétség, hogy a másik szombathelyi, a Derkovits, továbbá a törökbálinti, a nagykanizsai és a gyulai sportiskola színeiben pályára lépőket sem tudjuk megelőzni. Tehát mindent egybevetve szép mene-

vezetésével személyesen is biztatták kis versenyzőinket. Az érdem elsősorban természetesen a gyerekeké, akik közül külön elismerést érdemelnek azok a „kiöregedett” negyedik osztályos, illetve évvesztes „visszajátszó” ötödikesek, akik három esztendőn át erősítették a csapatunkat – hallottuk Szloboda Mihálytól. (Két búcsúzó: Kerekes Ramóna és Katzenbach Olivér visszaemlékezését jövő héten olvashatják.) Vass Katalin

Kapott gól nélkül hozta le az utolsó két edzőmérkőzését a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. A találkozókat a soltvadkerti műfüves pályán játszották. A házigazda ellen 4-0 arányban győzött a KFC, a gólokon Steve Simtchatcha 2, Sorin Amariutei és Barta Mihály osztozott. A Kecelt 5-0-ra sikerült felülmúlnia a csapatnak, a halasiak közül Sorin Amariutei 2, Barta Mihály, Tóth Zsolt és Peic Gavran talált be a kapuba. A bajnokság tavaszi sorozata a hétvégén rajtol, amennyiben a pályaviszonyok engedik. A Faddikorr-KFC vasárnap Kunszálláson játszik.

Tenisz

Szentes volt a házigazdája a Profi Sport Kupának, amelyet a Fiú 12-es kategóriában írt ki a Magyar Tenisz Szövetség. A 11 pályára lépő játékos között ott volt Taskovics Viktor. A halasi fiúnak kemény ellenfelei voltak, csoportjából simán továbbjutott, a fináléban az MTK versenyzője sem tudott ellenállni Viktornak, aki teljesen megérdemelten lett kupagyőztes.

Lovasbál

Idén is megrendezik a halasi Lovasbált. A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint március 10-én, szombaton este fél héttől várják a vendégeket a Sóstó Csárdába. A tervek szerint 19 órától következik az ünnepélyes megnyitó, majd az elismerések átadása, többek között a Hirling József életműdíjat is odaítélik. Jegyek már kaphatóak a lovasbázison. jáger

A felmenő rendszerű Diákolimpia Játékos Sportversenyének országos döntőjén hazánk legjobb nyolc csapata találkozott a Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnokában, azaz a Campus Arénában. A 9 órakor kezdődő megnyitó ünnepélyes ceremóniáját és az olimpiai eskü letételét követően maga a küzdelem fél kettőig tartott. A kisorsolt tíz versenyszámból elsőnek a „krumpli ültetőst” kellett megoldani, ami a Kertvárosi-iskola gyerekeinek közel sem ment olyan jól, mint ahogyan megszoktuk. Ötödikek lettek. Innen azonban már a fő-fő edzőfelkészítő Szloboda Mihály megfogalmazásában ismerhetők meg a történtek. – Valóban nem a legszerencsésebben indult számunkra a versengés, bár ennek kihatása nem volt a továbbiakra nézve. Az is igaz viszont, hogy végig nem sikerült kitörnünk a második négy csapat „B” futamából. Összességében három ötödik, két hatodik, három hetedik és két nyolcadik helyezést szerezve zártuk az országos döntőt hetedikként. Tulajdonképpen nem álltunk messze attól, hogy a hatodik helyet érjük el a rangsorban, csak hát ez nem nekünk, hanem a székesfehérvári Tóvárosi-iskolásoknak sikerült. Az utolsó, Bombázónak keresztelt feladat végeztével velük egyenlő – 26:26 – pontunk volt, ami sajnos a „szétlövésként” alkalmazott pótfeladattal az ő javukat szolgálta, nem egészen két másodperc miatt.

Fotók: facebook.com

Felkészülés


sport 19

2018. március 7.

Büszkék lehetünk a halasi sportolókra Kiskunhalas a sportolóit köszöntötte szombaton. Egy színvonalas gála keretében, a Csipkeházban adták át a városi sportdíjakat, este pedig az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású társasági eseményén, a bálban folytatódott az ünneplés. Három emlékdíjat adtak át és két kivételes sportembert is köszöntöttek 50 éves jubileum kapcsán. Igaza van annak, aki azt mondja, Kiskunhalas sportváros. A szombati Sportgála és Sportbál újabb bizonyítékot szolgáltatott erre. A városi díjak átadásánál nyolc sportág legjobbjait jutalmazták, Juhász Janka többszörös Európa-baj-

nok, Suhajda Laca világbajnok, Fődi Ildikó Európa-bajnoki bronzérmes, Lengyel Péter korosztáylos válogatott, a Fazekas DSE tornászcsapata (Csikós Csaba, Magyar Benjamin, Mamlecz Zsolt, Modok Gábor és Varga Zsolt) vidékbajnok, a Szilády RFC U11-es futsalcsapata (Sebestyén Márk, Kern Martin, Ferenczi Bálint, Gáspár Adrián, Horváth Koppány, Ladányi Tamás, Tarjányi Zsombor, Hegyi Alexander) országos bajnokságot nyert. A Kiskunhalasi Általános Iskola terematlétikai csapata (Balogh Bianka, Király Barbara, Radics Milán, Kolompár Viktor, Kolompár Máté, Kolompár Krisztián), Fü-

zér Gábor edzőnek Európa-bajnok tanítványa van, Vály Judit, az MKB Euroleasing Zrt. vezérigazgatójaként komoly támogatója a halasi sportnak. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tornászcsapa (László Dénes, Süveges Csanád, Süveges Csaba, Kovács Gábor, Lintner Milán) megvédte diákolimpiai elsőségét. A folytatás pedig a Dékáni-sportcsarnokban volt, ahol közel félezren lazítottak, ünnepeltek. A sportolók hatalmas családja érezte jól magát és tapsolt a Gulyás Pók József-emlékdíjas Szilády RFC országos bajnok futsalcsapatának, a Schneider Pál-emlékdíjas Molnár Alexnek és a Csáki Öcsi-emlékdíjas Halasmédia Sportszerkesztőségének. Két „ötvenest” is köszöntöttek: Csillag Istvánt félszázadik születésnapja apropóján lepték meg tanítványai, míg Kovács „Kuzma” Lászlót pedig annak kapcsán jutalmazták, hogy éppen 50 esztendeje áll kézilabda- és focimeccseken a kapuban. A remények szerint jövőre hasonlóan szép sikereket és hasonlóan széles körben ünnepelhetünk majd. JL Fotók: Anda Péter, Kovács Iván


20 színesben

2018. március 7.

rita asszony ízvarázslata

Űzzük el a hideget!

Palócleves Hozzávalók: 60 dkg birkahús, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 40 dkg zöldbab, 2 db burgonya, 1 kisebb csokor petrezselyem és kapor, 2 ek sertészsír, 2 tk őrölt pirospaprika, só, bors, őrölt kömény, 1 babérlevél, 2 dl tejföl, 1 ek liszt. Elkészítés: a húst megmossuk, kockákra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. A zöldbabot megtisztítjuk, 2-3 cm-es darabokra felaprítjuk, és megmossuk. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk és felkockázzuk. A petrezselymet, kaprot is felaprítjuk. A zsírt felforrósítjuk, beleteszszük a hagymát, és üvegesre pároljuk. Hozzátesszük a kockákra

Fotó: Szőri Attila

Bár lassan megérkezik a tavasz, még mindig jólesnek a hidegebb napokon a tartalmas levesek. Erre a hétre egy ilyen finomságot választottam.

vágott húst, és egy rövid ideig pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a fokhagymát, megsózzuk, borsozzuk, meghintjük az őrölt köménnyel, beletesszük a babérlevelet, felöntjük kb. 1,5 liter vízzel, és lefedve félpuhára főzzük. A félig megpuhult húshoz hozzáadjuk a burgonyát, és a zöldbabot, ismét lefedjük, és puhára főzzük. A tejfölt simára keverjük a liszttel, behabarjuk vele a levest, és kb. 5 percig forraljuk. Petrezselyemmel és kaporral megszórva, forrón tálaljuk. Rita asszony


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.