XXXII. évf. 17. szám 2018. április 25.

Page 1

2018. április 25. • XXXII. évfolyam 17. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


magazin

2018. április 25.

Cappuccino, Cafe Latte, Café au Lait, Espresso… Ezeket a finomságokat, limonádét és édességeket kínáltak a Bibós kávéházban a kulturális csemegék mellé. Idén Gusztos Enid és meghívott vendégei voltak az est főszereplői. Másfél óra tartalmas kikapcsolódást biztosítottak közönségüknek múlt szerdán este a gimnázium aulájában. A rendezvény lényege, hogy a bibósok megmutathassák tehetségüket. A műsorszámokat Fenyvesi Balázs konferálta. A Bibós Kávéház 2001. óta minden évben egyszer kinyit és csak egy estére. A többi idő az előkészületekkel telik. Az elmúlt egy esztendőben Gusztos Enid munkálkodott azon, hogy minél jobban sikerüljön a rendezvény. A szervezésbe és gyakorlásba fektetett energia megtérült. Remek estéjük lett a jelenlevőknek. Ebben nagy szerepe van Gusztos Enidnek. Úgy hozta a sors, hogy 2018-ban, április 18-án, 18

Sütő Csilla és Eszter Ákos

órai kezdettel 18 évesen ő szervezhette meg a tizennyolcadik Bibós kávéházat. – A 18 a szerencseszámom – mondta. – Ez a program jó alkalom arra, hogy tanárok, diákok, szülők közelebb kerüljenek egymáshoz és együtt lépjenek közönség elé. A Bibós kávéház megszervezésére minden évben az a diák kapja a felkérést, aki kulturális téren a legtöbbet tette az iskoláért. Enid és a zene összeforrtak. A szereplést természetesnek tekinti. Sokszor lépett már fel édesapjával, és vokálozott a testvérének, Bencének. Enid rendszeresen részt vesz városi rendezvényeken. Sikeresen szerepelt országos televíziós tehetségkutató műsorokban. Láthattuk őt a Csillag születik és az X-Faktor adásaiban. Ezúttal édesapjával, Gusztos Károllyal, tanáraival és diáktársaival mutattak be közös produkciókat.

Fotó: Anda Péter

Hangszersimogató

Az alapfokú művészeti iskola 2017-ben rendezte meg először Hangszersimogató elnevezésű zenés rendezvényét. A sikeres fogadtatás után nem meglepő módon idén is folytatták a remek kezdeményezést. Óvodásokat invitáltak az intézmény falai közé, ahol aztán a kicsik közvetlen közelről ismerkedhettek meg a különböző hangszerekkel. A Hangszersimogató lényege, hogy a zeneiskolába látogató gyermekek nem elméletben ismerkednek az egyszerűbb és bonyolultabb hangszerekkel, hanem egyből kézbe vehetik, kipróbálhatják őket. Az ovisok többsége a trombitát, a furulyát és a hegedűt próbálta ki, de az igazi közönségkedvenc idén is a zongo-

ra volt. A szervezők elmondták, nem titkolt céljuk, hogy a rendezvénnyel a következő zeneiskolai tanévre hívják fel a tehetséges fiatalok figyelmét. A jó hangulat érdekében egy koncertet is beiktattak a programba, ahol az iskola jelenlegi tanulói adtak számot tudásukról. Szőri Attila

18. Bibós kávéház

– A Bibós kávéház kezdetben inkább prózai jellegű volt, aztán átváltott zenésre. Én a kettőt vegyítettem a műsor összeállításakor. Egy év szervező munkája van benne – tudtuk meg Enidtől. – A helyhez illően lágyabb dalokat választottam. Énekeltem Jason Mraztól, Elton Johntól és Gerendás Pétertől is lírai szerzeményt – tette hozzá. A Bibós kávéház előadás két blokkban ment. A szünetben finom édességeket, kávét és limonádét fogyaszthattak a vendégek. – Repertoárunkból mindig a ren-

dezvényhez illő dalokat választunk, most is így történt – mondta Gusztos Károly. – Enid érettségi előtt áll. Most a tanulás az első, ezért kevés fellépést vállalunk már. A református templomban április 28-án egy esküvőn még fellépünk a tavaszi időszakban. A Bibós kávéház vendége volt természetesen Enid édesanyja is, Gusztosné Tóth Andrea, akinek április 18-án van a névnapja. Lánya ebből az alkalomból is köszöntötte őt sok szeretettel. Kép-szöveg: Pál László


2018. április 25.

Mondd a mesét! Egyre többet hallani arról, hogy a diákok élő beszédes megnyilvánulásain van mit javítani. Amíg a digitális eszközök, okos telefonok alkalmazásai terén messze lekörözik a felnőtteket, addig a mindennapok dialógusaiban már nehezebben fejezik ki magukat. Ennek okai – egyéntől függően – sok mindenre visszavezethetőek. Szakemberek állítása szerint azonban sokkal jobban teljesítenek a kommunikációs kihívásokat illetően azok a gyerekek, akiknek sok mesét mondtak a szüleik, nagy- és dédszüleik, pedagógusaik. Ma a mesekutatásnak egyik kiemelt területe a mese és a gyermeki lélek viszonyának tanulmányozása. Dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet főiskolai tanár szerint laikusként és szülőként is mindenki érezheti, hogy a mesélésnek, a mesemondásnak, a mesehallgatásnak a gyermeki személyiség kibontakozásában, az érzelmi biztonság megteremtődésében, a kötődések kialakulásában, de akár a belső feszültségek feloldásában milyen nagy szerepe van. Később, iskolában már nemcsak passzív befogadói a gyerekek a mesének, hanem ők maguk is olvassák, vagy ki is találhatják a meséket. Minden életkorban tud az embernek a mese rengeteg élményt adni és gazdagítja az életét. Kádár Annamária pszichológus heti interjúnkban rámutat: a jó mese gazdagítja, mozgásba hozza a gyermek képzeletét, belső képalkotásra ösztönöz. Eligazítja érzelmeiben, megbékíti félelmeivel és vágyaival, komolyan veszi nehézségeit, problémáit, erősítve a gyermek bizalmát. A felnőtt sok mindent közöl magáról azzal, hogy milyen mesét választ, és azt hogyan meséli el a gyermekének. Kezdetben a mindennapi életeseményekből indulhatunk ki. Mesélni bármikor lehet: utazás közben, a buszra várva vagy este lefekvés előtt. Mondd a mesét! Pál László

fókuszban

Aszfalt a Halászcsárda és a Platán utcában A lakossági kezdeményezésű útépítés újabb példája valósult meg. Lapzártánk idején zajlik a Platán és a Halászcsárda aszfaltozása. Az önkormányzat még 2015 őszén alkotott rendeletet, amely lehetővé teszi az önkormányzat és az ott élők közös teherviseléséből az utak építését. Több jó példa is volt a Halászcsárda és a Platán utca lakói előtt 2015 ősze óta. Ettől kezdve lehetőség van útépítésre az önkormányzat és a lakosság közös teherviselésének köszönhetően. Így valósult meg többek között az Epreskert, a Tormássy utca burkolása is. A Sóstó közelében lévő lakóövezetben élők tavaly je-

lezték, hogy csatlakoznának a programhoz. A testület zöld utat adott ennek és első lépésként az útalap készült el idén februárban. Lapzártánk idején pedig már az aszfaltozás zajlott a Halászcsárda és a Platán utcában. Megtudtuk, hogy 6, illetve 5 és 3 méter szélességben készül el a burkolat, mintegy 430 méter hosz-

szúságban. A munkálatok idején az 53-as főúton lévő becsatlakozásnál félpályás korlátozás volt. A közelmúltban pedig újabb jelentkezők voltak, a Zsoltina, a Vörösmarty és a Venyige utcaiak is közösséget alkotnak, a terveztetés hamarosan elkezdődhet. Folytatódik a gyűjtőút-felújítási program is. Eddig a Bajza, a Petőfi és a Jókai utca valósult meg, idén a Szabadkai út (a Szent Józsefiskolától), a Szent Imre utca, az Árpád utca keramitos szakasza, valamint a Tinódi utca újulhat meg. Kép-szöveg: jáger

Tényleg megszűnik a szemétlerakó Több évtized háztartási és egyéb hulladékát, építési törmelékét rostálják át, szállítják el a Polgár, valamint a Sáros utca mögötti területről. Bár a halasiak szkeptikusak abból a szempontból, hogy mennyire lesz tartós a rend, Szűcs Csaba alpolgármester szerint ez volt az utolsó ilyen alkalom, amikor volt segítség. A pályázat nemcsak az illegális szeméttelep felszámolására biztosít forrást. – Beszélgetek az utcabeliekkel és tudatosítottam bennük, ez volt az utolsó alkalom, amikor ezt megcsináljuk helyettük. A szemét nagy részét az itt élők termelték, de sokan hoztak ide hulladékot a város más részeiből is. A felszámolás után sportpálya, közösségi színtér létesül majd, aki vét a szabályok ellen, szankciókkal sújtjuk – fogalmazott Szűcs Csaba alpolgármester.

A Polgár és a Sáros utcai területeken lévő illegális lerakók felszámolása vegyes fogadtatásban részesült a lakosság részéről. Van, aki szerint ideje volt, de vannak szkeptikusok, akik szerint nem sokáig marad majd fent a rend. Ennek érdekében egyébként keményen fog fellépni a cigány nemzetiségi önkormányzat is. Több száz köbméternyi szemetet rostálnak át, a hulladék a Szegedi úti lerakóba ke-

rül. De ez csak egy – igaz, elég látványos és közérdeklődésre számot tartó – eleme annak a pályázatnak, amelynek révén a szegregátumok lakóinak életminőségét javítanák. Szeptemberben indul az Erzsébet királyné téri bérlakások felújítása, többen ács és kőműves képesítést szerezhetnek, a gyakorlat részeként pedig saját házaikat renoválhatják majd. Kép-szöveg: JL


tûzoltók

2018. április 25.

Mélyből és magasból is mentettek a tűzoltók

Tűzoltóőrs

Javában tartanak a kiskunmajsai tűzoltóőrs építési munkálatai az Arany János utcában. A kivitelező a halasi Modinvest Kft., amely már fel is húzta a könnyűszerkezetes épületet. Jelenleg a belső kialakítás zajlik, hamarosan helyére kerülnek a nyílászárók is. A napokban megtartott bejáráson részt vett dr. Farkasinszki Lóránt ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy az őrs egy országos program részeként valósulhat meg, uniós forrásból. A cél az volt, hogy eltűnjön egy újabb fehér folt a tűzoltási térképről és ne legyen olyan település az országban, ahová 25 percen túl ér ki a tűzoltóság. A majsai őrsön egy gépjárműfecskendő lesz, a nap 24 órájában négy tűzoltó teljesít szolgálatot, összesen 18 fő lesz a létszám. Bemutatták a parancsnokot is, aki Csillag Tamás százados. Az állomány feltöltése már elkezdődött, igyekeznek olyanokat választani, akik helyismerettel rendelkeznek. A megyei igazgató hozzátette, az őrs beindulása után is számítanak az eddig példásan helytálló helyi tűzoltó egyesületre is. A létesítmény hét település védelmét látja el és a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez tartozik majd. Várhatóan az év második felében kezdheti meg működését a kiskunmajsai tűzoltóőrs.

Konyhatűz

Ugyanazon az estén, amikor az őrs bemutatása volt, Kiskunmajsán gyulladt ki egy 80 négyzetméteres ház konyhája, feltehetően elektromos zárlat miatt. A házban egy család lakott, melynek tagjai el tudták hagyni az épületet, de két fiatal eközben könnyebben megsérült. Az esethez a kiskunhalasi hivatásos tűzoltók vonultak három járművel, a helyszínre érkeztek a helyi önkéntesek is. A lángok átterjedtek a födémre is, az oltás során két vízsugarat használtak. Két gázpalackot sikerült kihozni a házból, de hűtésre volt szükség. A ház lakhatatlanná vált, ezért lakosságvédelmi intézkedés történt. Az eset is megmutatta, hogy miért is van szükség a helyi tűzoltóőrsre. jáger

mentés, vagy tűzoltás a feladat, hanem jóval összetettebb. Bizony van olyan káreset, amikor a tűzoltóknak több készségüket is használniuk kell – mondta Orbán Balázs alezredes, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka a napokban megtartott gyakorlat előtt. Az Esze Tamás lakótelep egyik felújítás előtti épülete tökéletes helyszínül szolgált. Pont azt modellezték, hogy több munkás bajba került, mert kigyulladt egy helyiség, ráadásul egyikük aknába zuhant. Már a helyszínre jutás sem volt egyszerű, mert a feltételezések szerint a vihaBármikor előfordulhat olyan ros erejű szél fákat és reklámtáblákat szituáció, amikor a tűzoltóknak borított az útra. A próbariadót teljesítöbbféle feladatot kell megolda- tő szolgálati csoport igyekezett minni. Az Esze Tamás lakótelepen a napokban megtartott gyakorlat éppen egy ilyen káresetet modellezett. A halasi egységeknek magasból és mélyből mentést is végre kellett hajtani, de előkerült a fűrész és a roncsvágó is. – Fel kell készülnünk olyan esetekre, amikor nem csupán műszaki

den előtte álló nehézséget leküzdeni. Külön figyelmet fordítottak a tűzoltásra, illetve arra, hogy a bajban lévőket felkutassák. Egyik sérültre fa dőlt, őt emelőpárna segítségével lehetett csak kiszabadítani. A szűk aknába zuhant munkáshoz pedig úgy másztak le, ráadásul mielőtt a kiemelése megkezdődött volna, még a törött lábát is rögzíteni kellett. – Fontosak ezek a gyakorlatok azért is, hogy az újonc tűzoltók gyakorolhassanak élőszerű szituációkban. Azért próbálunk olyan helyzeteket teremteni, amelyek az életben bármikor előfordulhatnak – magyarázta a tűzoltóparancsnok. Kép-szöveg: JL


2018. április 25.

hírek

Gyász és döbbenet Március 24-én a hajnali órákban megállt a szíve. Vass Lóránt népzenész – a családban és volt osztálytársaknak Lóránt, zenésztársainak, barátainak Lóri, tanítványinak Lóri bácsi – nincs többé. Rövid, de tartalmas életet maga mögött hagyva – augusztus 6-án töltötte volna be 45. életévét – szólították el az égiek. Élete egy volt a népzenével, annak élt, abban létezett. Számára minden a néptánc és a népzene után következett. De hogyan került erre a csodálatos, a tehetsége által megszabott útra? Az irányultságot családjától, elsősorban Édesanyjától kapta, akinek lakiteleki rokonai körében családi esemény nem zajlott le éneklés, tánc, citeraszó nélkül. Óvódás korában ő is a citera megszólaltatását ismerte meg először, a hegedülést a zeneiskolában tanulta meg. Gyorsan eldőlt, nem a komolyzene, hanem egyedül és kizárólagosan a népzene felé vezet az útja. Emiatt „szállította” Édesanyja nemcsak őt, hanem Szabó Zolit, Csorvási Zolit, Sutyinszki Jánost és Vladár Károlyt is rendszeresen a keceli ÁMK-ba vasárnap délelőttönként. Hegedűtanára a szakmai berkekben széles körű elismertséggel bíró „Hega”, azaz a kecskeméti Hegedűs Zoltán volt. A következő állomást – továbbra is Hegával – a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ jelentette. A szint egyre emelkedett, az Óbudai zeneiskola népzenei tanszakán a hegedülés tanításának tudománya egy igen komoly szaktekintély, Jánosi András nevéhez kötődött.

Jánosi nemcsak a zene területén, de emberileg is lenyűgözte tanítványait azzal, hogy népzenei programokra, táncházakba vitte őket. Lórántnak ez időben javasolta ifj. Csoóri Sándor, a Muzsikás Együttes alapító tagja, hogy tanuljon meg brácsán játszani, mert meglátta benne a tehetséget. Szinte magától értetődően bőgősként, sőt néptáncosként is megállta a helyét. Nagy és pozitív változást hozott, amikor 1988ban Doktor László Halasra került néptáncoktatónak főállásban, mert a táncegyüttes mellé stabil zenekar kellett, s ezt a fontos szerepet a Lóránt, Csorvási Zoltán, Sutyinszki János és Szabó Zoltán által megalapított „Halas” Népzenei együttes töltötte be. Sziládys érettségije után a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait, amikor is – a Kecelről ismert – kecskeméti illetőségű Csík Jánossal találkozott. Ez a találkozás 8 évet jelentett számára 1993 és 2001 között a Csík Zenekarban. Nemcsak az egész országot zenélték végig, de számos külföldi fesztiválra is meghívták őket. A testvérvárosi Kronachba szinte hazajártak. Mindenképpen egyedülállónak tekinthető, hogy 2000-ben Sydney-ben ők zenéltek az olimpia kulturális kísérőrendezvényein. Azokban az években sokat szerepeltek Halason is a szüret és a város

napja alkalmából. 1995-ben megszerzett diplomájával az újpesti Bajza-iskolában tanított hat évet, s „szabadúszóként” több zenekarban is zenélt. Közben Újpesten telepedett le, s utolsó tíz évében a Szentendrei-sziget Szigetmonostori „Zöld Sziget Általános Iskolájában” tanított angolt és napközizett. A gyerekek rendkívül kedvelték őt, közvetlensége révén szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Ezen időn belül a „Radikális” és a szigetmonostori „Szigeti Veszedelem” zenekarokkal lépett fel. Lóránt közismerten rajongott Erdélyért, az erdélyi hangszeres népzenéért. Szoros szálak fűzték – elsősorban – a mezőségi Magyarpalatka zenészeihez, akikkel so-

Segít az „egészségügyi londiner” Jó napot, segíthetek? – így fogadja a halasi kórház főportájára érkezőket egy fiatalember, Kincses István. Naponta akár több százszor elhangzik ez az udvarias köszöntés. Hivatalosan betegkoordinátor a beosztása, de ő találóan „egészségügyi londinernek” hívja magát. Aki járt mostanában a halasi kórházban, már találkozhatott a főportánál a betegkoordinátorral, hiszen ez év februárjától indították el ezt a tevékenységet. – A halasi kórház élen jár ennek a segítségnek a bevezetésében, máshol általában csak a portások dolgoznak, és ők a telefonok kezelése mellett nem tudnak olyan széles körű segítséget biztosítani a betegeknek és a látogatóknak, mint a betegkoordinátor – mondja Dittmayer Péter ápolási igazgató. A feladattal megbízott Kincses Istvánnak már több éves egészségügyi gyakorlata van, amit most az új feladatkörében is kamatoztatni tud. – Öt éven keresztül betegszállítóként dolgoztam, szeretem az embereket és szeretek segíteni, így teszek most is – mondja az új feladatáról. – Ha kell, elmagyarázom, melyik osztály vagy rendelés hol található, ha szükséges, elkísérem a beteget, nemrég például egy vak beteget kísértem. Ha arra van szükség, akkor a közlekedésükben segítem a nehezen járókat, például besegítem őket az autóba, de a nehéz csomagokat is átveszem a betegektől, ezért nemrég egy budapesti hölgy annyira hálás volt, hogy megkérdezte, van-e olyan könyvünk, amibe be tudna írni pár köszönő mondatot – sorolja, miközben minden be- és kijövőnek odaköszön. A kórház azt kéri az intézménybe érkezőktől, hogy forduljanak bizalommal a főportánál munkaidőben szolgálatot teljesítő munkatársukhoz és bátran kérjenek tőle segítséget. Kép-szöveg: FE

kat muzsikált együtt táncházakban és lakodalmakban is. Ugyanakkor szülővárosa fiatalabb zenészeit – többek között Maruzsenszki Andort – is felkarolta, tanította. Három éve rátalált élete igazi párjára, Fehérváry Lilla, a Madárdal együttes sokoldalú énekesében. Azon a végzetesnek bizonyult márciusi napon is Lillával együtt készült arra, hogy – szeretett brácsáját magával hozva – együtt tartsanak gyermek-táncházat a Pásztortűz Egyesület szervezésében Kiskunhalason. Mindenkinek, aki ismerte és szerette örök fájdalomként marad meg a szívében, hogy ez a tervét már sohasem válhatja valóra…


hírek

2018. április 25.

A Vállalkozási és bérügyintézők országos versenyén a két fordulóból álló verseny első szakaszában elért eredmények alapján 154 nevező közül a legjobb 15 közé három tekós került: Szűcs Klári, Birgés Evelin és Suták Zsanett. A döntőben egyéni prezentációt kellett bemutatni, mely egy elkészített üzleti terv bemutatása és védése volt. Az itt nyújtott teljesítmény alapján Szűcs Klári megosztott 5. helyen végzett, Birgés Evelin 8., Suták Zsanett 9. lett. Tóth Gergő 12.a osztályos informatika szakos tanuló az Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak verseny első fordulójában elért eredménye alapján bejutott a döntőbe és ott a 26. helyen végzett. Orcsik Mihály 12.a osztályos diák matematika tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjében a 33. helyen végzett. Ézsiás Gábor 13.a osztá-

Tekós sikerek országos versenyeken

Fotó: Lázár Zsolt

Több rangos megméretésen is remek eredményeket értek el a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium fiataljai. A napokban Téglás László igazgató egy kis ünnepség keretében gratulált a tanulóknak.

lyos CAD-CAM informatikus tanuló eredményesen vett részt az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjében. A kétnapos megmérettetésen az öt szakmai részterületet érintő versenyen CAD szoftver használatából, CNC gépkezelésből, valamint Szóbeli versenytevékenységből 60% feletti eredményt ért el, így ezekből a vizsgafeladatokból a szakmai záróvizsgán mentességet kap, és jeles

osztályzat kerül a bizonyítványába. Hegedűs Ádám az Országos Solid Edge és Edgecam Oktatási Versenyen szerepelt, ahol a középiskolák nappali tagozatos tanulói mérték öszsze tudásukat a CAD modellezés és a CAM használat területén. A diákoknak a nevezéshez korábban egy pályázatot kellett benyújtaniuk. A döntőben a halasi fiú a III. helyezést érte el! A mezőgazdasági technikus tanu-

lók az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen remekeltek. A döntőben nyújtott teljesítménye alapján Farkas Zoltán mentesült valamennyi vizsgafeladat teljesítése alól, 100 %os teljesítménnyel és jeles eredménynyel az 5. helyet szerezte meg. Rádóczi Levente 10. helyen végzett, míg Halmágyi Zoltán az ország 12. legjobb mezőgazdasági technikusa lett. Szőri Attila

Alakítsunk ki jó szokásokat! Akár ez is lehetett volna a mottója annak a rendezvénynek, amit az elmúlt hétvégén rendeztek meg a Szilády Áron Református Gimnáziumban. Szombaton délelőtt a testi-lelki feltöltődésé volt a főszerep az iskola tantermeiben és udvarán. Tizenhetedik alkalommal várta az érdeklődő középiskolás diákokat, szülőket és pedagógusokat a sziládys Egészségnap. A gimnázium két lelkes pedagógusa, Csányi Ágnes és Somogyvári Rita hosszú heteket töltött azzal, hogy kellően érdekes tematikát állítson össze az idei rendezvényre. Programokból pedig tényleg nem volt hiány, szinte az udvar minden szegletében más és más sportágat lehetett kipróbálni, közben

pedig a termekben izgalmas témákban zajlottak figyelemfelkeltő előadások. A feladatokat szemmel láthatóan nagyon élvezték a résztvevők. A fiatalok azt mondták, ilyen rendhagyó programok kedvéért máskor is bevállalnák a szombati iskolát. – Igaz, hogy most hétvégén is suliba kellett jönnünk, de nem bánjuk, hiszen nagyon jó a hangulat. Nem a tantermekben ülünk, hanem különböző sportokat próbálhatunk ki, mi

most éppen a sportcsarnokban vagyunk, ahol egyre intenzívebb erőbedobást igénylő gyakorlatokat végzünk közösen. Nagyon jó ez a nap – mondta el lapunk kérdésére Ágoston Aliz gimnazista. Az iskola vezetése szerint nagyban formálhatja a fiatalok egészséges életmódhoz való hozzáállását egyegy ilyen rendezvény. – Ha nem is egyik napról a má-

sikra, de idővel változik majd a fiatalok szemlélete. Hiszek abban, hogy mi, pedagógusok is sokat tudunk tenni annak érdekében egy ilyen Egészségnappal, hogy a chips és a kóla helyett vitaminokban, rostokban dús ételeket fogyaszszanak és rendszeresen sportoljanak – mondta el Rapavi Róbert igazgatóhelyettes. Kép-szöveg: Szőri Attila


2018. április 25.

Legszebb konyhakert Bár a termelőknek, kerttulajdonosoknak sok bosszúságot okozott az elmúlt hónapok időjárása, végre itt a tavasz, így megkezdődhettek a munkálatok a kiskertekben. Ez egyben azt is jelenti, hogy elindult a regisztráció az idei Legszebb Konyhakertek elnevezésű versenyre, melynek városunk is évek óta aktív résztvevője. weboldalon is – mondta el a szakember. Baics Tamás környezetvédelmi A kiskunhalasi szakmai zsűri a ügyintéző kérdésünkre elmondta, nyár folyamán összesen kétszer tehogy az elmúlt években egyre töb- kinti majd meg a benevezett terüben csatlakoztak Halasról az or- leteket. Pősz Miklós az ítészcsaszágos kezdeményezéshez. A helyi pat tagja évek óta. Szerinte csak jól szervezők most is arra buzdítanak járhat, aki jelentkezik. minden kerttulajdonost, hogy in- – Ez igazából nem is verseny, induljanak el a megméretésen, hisz kább tapasztalatcsere. Ahogy járnincs veszítenivalójuk. juk a kerteket, mi magunk is cso– Öt kategóriában várjuk idén is mó hasznos ötletet leshetünk el, a jelentkezéseket. A legkisebb bal- ha pedig valaki segítségre szorul, konkerttől egészen a nagy gyü- igyekszünk hasznos tanácsokkal mölcsösökig bárki megtalálhatja ellátni. Érdemes tehát belevágni, a neki ideális feltételeket. A re- értékes nyeremények lesznek most gisztrációhoz szükséges lapok el- is. A nevezés június 15-én zárul – érhetőek a Polgármesteri Hiva- árulta el a részleteket a zsűritag. tal portáján és a halasmedia.hu Kép-szöveg: Szőri Attila

hír+hirdetés


hirdetĂŠs

2018. ĂĄprilis 25.


2018. ĂĄprilis 25.

hirdetĂŠs


10 portré

2018. április 25.

„A szeretetkapocs megmaradt közöttünk” Csupa derű, szeretet. Mindenki így ismeri dr. Kellner M. Barnabásné Marikát, a halasi kórház ápolási igazgatóját, aki a közelmúltban nyugdíjba ment. Negyvennégy évet töltött el az intézményben, és a Tükör kedvéért felidézte ennek a tartalmas pályafutásnak a legfontosabb pillanatait. Marika mesélt arról, hogy mit jelentett neki a kórház, mit adott neki ez a hivatás. Megtudtuk tőle azt is, hogy miből nyeri azt a rengeteg energiát, erőt, ami jellemzi a személyiségét. } Gyermekkorban megvolt a motivációja ahhoz, hogy az egészségügyi pályát válassza? – Még hasonló ábrándjaim sem voltak. A családomból senki sem dolgozott az egészségügyben. Ez egy hirtelen ötlet volt szerintem, anyu részéről. } Volt valami konkrét történés? – 1970-ben indult az egészségügyi szakközépiskola és az általános iskolákból verbuválták a diákokat. Mi voltunk az első évfolyam. Csak hogy érzékeltessem, mennyien szerettek volna ezen a pályán dolgozni, 350 gyermekből válogattak ki bennünket. Utána is nagyon sokáig megmaradt ez az állapot, ugye, 1974-ben épült fel az új kórház és szükség volt egészségügyi dolgozókra. Az előtte száz egynéhány ágyas intézményből több mint 800 ágyas lett. } Abból az évfolyamból mennyien maradtak a pályán? – Jó érzés, hogy van egy keménymag, aki megmaradt. Persze voltak pályaelhagyók is, ráadásul szinte már nyugidíj-korhatáros az akkori első három évfolyam. } Kívülről nézve ezt a hivatást, kemény, embert próbáló feladatnak tűnik.

– Ez pszichésen, fizikailag annyira megterhelő hivatás, ami nyomokat hagy. Nemcsak a lelken, hanem a testen is, hiszen nagyon sokan küzdenek gerincsérvvel és egyéb problémákkal. Nagyon sokszor beáldozza az ember a családját, mert ez 24 órás folyamatos munka, itt nincs ünnepnap, sokszor borulnak a közös programok, amiket nehezen tolerálhat egy feleség vagy férj. } Ha csak nem hasonló területen dolgozik. Ugye, a férje, dr. Kellner M. Barnabás orvos. Tényleg, Önöket a hivatás hozta össze? – Igen. Az első szülőszobai látogatásom alkalmával a későbbi férjem vezette a szülést. Akkor én harmadikos voltam. Ott láttuk meg egymást. Én a szülészetre kerültem, általános ápolói, asszisztensi végzettséggel, a szakközépiskola elvégzése után. Nagyon szerettem ott. Azt mondom, ott meg lehetett élni a csodát, egy élet születését. A szülésznőképzőben pedig tanított Barna. 1977ben volt az esküvőnk és azóta is együtt vagyunk. } Mennyire összeegyeztethető

az, hogy férj-feleség egy helyen dolgozik? – Az esküvőnk után én már a szülészeti műtőben voltam, elvégeztem egy aneszteziológus szakosítót. Orvosi munkát végeztünk, önállóan altattunk. Abban pedig az volt a szép, hogy részese voltam valaminek, amit kevesen tudnak. Nem szerencsés dolog egy helyen, egymás mellett dolgozni. Ennek megvan az árnyoldala, bár tudtuk kezelni. Mivel babát szerettünk volna, azt beszéltük meg, inkább ne dolgozzak műtőben, hanem kimentem oktatni az egészségügyi szakiskolába. Egy évig ott voltam, közben megszületett Tamás, vele voltam itthon. } Meddig volt távol a kórháztól? – Amikor másfél éves lett Tamás, kijött hozzám az akkori intézetve-

Egy korábbi Gulyásfesztiválon résztvevő kórházi főző csapattal

zető főnővér, akkor még úgy hívták az ápolási igazgatót. Kérte, hogy menjek vissza a helyettesének. Közben tragikus körülmények között elhunyt és az ő helyére került Forczek Dánielné. Akkor dolgoztunk egy darabig egymás mellett, de éreztem, nem igazán nekem való az íróasztal mögötti munka, annyira visszavágytam az osztályra. } Gondolom, jelezte ezt valakinek, meghallgatásra talált? – Azt mondta Forczekné Judit, hogy akkor legyek a sterilizáló vezetője. Tizenhat évig voltam a központi sterilizálóban, imádtam, az volt a második család. Péter fiam is ebben az időszakban született. Nem voltunk sokan, azt hiszem, tizenkilencen, annyira anyának, feleségnek való munka volt. 1995-ben aztán, a mai napig nem tudom az okát, akkor Tőzsérné Valika volt az ápolási igazgató és behívott az irodájába. Mondta, hogy legyek a helyettese. Nem akartam elhinni, úgy sírtam, mint a záporeső. Akkor a sterilizáló volt a szívem csücske. Jeleztem, ez nem olyan döntés, amit se perc alatt lehet meghozni. Azt mondta, annyi időm van, amíg kimész az ajtón. } Erre Ön? – Nem lehetett nemet mondani. Vali olyan ember volt, akitől nagyon sokat lehetett tanulni. Általában tartottak tőle, de hatalmas szíve és tudása volt. Öt évig dolgoztunk együtt, majd a szívem szakadt meg, amikor megtudtam, hogy elmegy. Én akkor másodéves voltam a főiskolán, kértem, hogy


2018. április 25. maradjon még. Ő pesti lakos volt, a gyermekei is oda kötötték, méltósággal, szépen tudott távozni. } Ettől kezdve egyenes út volt, hogy ki lesz az utódja? – Igen, ez értelemszerű volt. Azt el kell mondanom, hogy sohasem én jelentkeztem, hanem engem választottak a feladatra. Az olyan jó érzés, amikor más gondolja azt, hogy te ezt meg tudod oldani. Abban, hogy én ápolási igazgató lettem, nagy szerepe volt a Füzes Attilának, ő elment a városházára és jelezte, Simon Marinak (ő mindig így hívott) még két éve van a főiskolából, de ő lesz az ápolási igazgató. Nekem ez nagyon nagy dolog. Ez egy nagy gesztus volt, két évre megbíztak. Summa Cum Laude végeztem a főiskolát. Munka mellett, család mellett. Hajnalban bementem a kórházba, aztán hazajöttem, anya, feleség voltam. Éjszaka pedig tanultam. } Én úgy ismerem, hogy maximalista. Ez jött ki a főiskola minősítéséből is. – Öten jártunk akkor a kórház-

Dr. Romhányi Zoltán főigazgató és Dr. Lengyel János orvos igazgató társságában ból főiskolára. Most az hogy nézett volna ki, ha bukdácsolok, vagy éppen elhasalok egy szigorlaton. Azért az bennem volt, ha már megvan a bizalom, elvárás, akkor teljesíteni kell. } Szót kell ejtenünk az igazgatóváltásokról. Akkoriban nagyjából másfél évente volt új vezetője a halasi kórháznak. – Nem volt egyszerű, de meg lehetett oldani. Azt gondolom, mindenkivel tudtam együtt dolgoz-

ni, én voltam a standard. Nyilván azért, mert annyira szeretem ezt a kórházat, annyira magaménak érzem, sohasem áldozatként éltem meg, hogy mit kell csinálni. Ehhez persze kellett egy kiváló csapat, amelyet sikerült az évek alatt kialakítani. Csodaszámba ment és ezt a környező kórházak is elismerték. } Van valami titka ennek? – Ez egy olyan hivatás, amihez kell egy X faktor, hogy vala-

portré 11 ki vezető tudjon lenni. Tudatosan használom a vezető szót és nem a főnököt. Akiket kiválasztottam, azok ilyenek voltak. Mindenhová vittem őket, együtt mentünk szakmai versenyekre, a Gulyásfesztiválokon főzünk, a Betyárfesztiválon szerepeltünk. Minden évben tartottam a tanyán egy összejövetelt, csapatépítést. } Hospinvest. Egy olyan név, ami azért nem pozitívként maradhatott meg mindenkiben. – Ebben az időszakban is sok előremutató intézkedés volt. Anynyi volt a változás, a fluktuáció, az újdonság, hogy ez már a dolgozóknak is sok volt. Jeleztem is feléjük, hogy növekedni fog a fluktuáció, a kiégés és ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert ez lecsapódik a betegellátáson. Azt mondta a vezérkar, akkor találjak ki valamit. Felmentem Pestre, hogy prezentáción számoljak be a részletekről. Azt mondták, hogy jó, csináljuk. Akkor jöttek a hangulatjavító programok, a kerti parti, a foci, a bál. Nem kerültek pénzbe, például a névnapjukon üdvö-


12 portré

2018. április 25.

Elhagyott utakon

fotók: kovács iván

Könyvbemutató helyszíne volt a közelmúltban a kiskunhalasi Tiszti Klub. A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület szervezte a programot, melyen a Vedres házaspár kötetét ajánlották az érdeklődők figyelmébe.

zöltük a dolgozókat. Ha kellett, együtt táncoltunk a kórházi Ki mit tud?-on. Nagyon jó programok voltak. Heteken át ez volt a téma, erőt, derűt, lendületet adott a nehéz napokon. } Többször mondta a beszélgetés alatt és azon kívül is, hogy egy csapat nélkül semmi sem sikerülhetett volna. Ön szeretettel beszélt a munkatársairól is. – Ez a szeretet kölcsönös volt. Nem csak akkor, amikor pozícióban voltam. Őszinték voltak velem a munkatársaim, nem egy alkalommal befolyásolták a döntésemet. Mindig, mindent megbeszéltem velük. Sokszor merték azt mondani, lehet, hogy ez jól hangzik, de nem fog működni. Ami még fontos, életemben kétszer mondtam azt, megcsináltam. Az összes többi sok ezer esetből, azt mondtam, megcsináltuk. Nem egy személyes játék ez, hanem csapatmunka. } Honnan van az energia? – Ez genetikailag lehet kódolva. A szüleim, nagyszüleim ilyenek voltak, így neveltek. Nagyon sokan azt gondolják rólam, ez egy elkényeztetett nő. Soha nem voltam az. A szüleim megadtak nekem mindent, de kőkeményen követeltek is. Kilencéves koromban már főztem, mire az anyukámék hazaértek, rendben volt a ház, az állatokat megetettem. Elvárták, hogy kitűnő tanuló legyek. Most is ez van. Annyira meglepődnek, hogy ha kijönnek a tanyánkra, én tolom a talicskát. } Van szabadidő is? – Kell, hogy legyen olyan dolga az embernek, ami kikapcsolja. Ott van a főzés, olyankor tudtam legjobban gondolkodni. Ott van a tanya, az olvasás,a fotózás. És nyilván a család. Ez mind ren-

geteg energiát ad. Amikor azt érzed, hogy az életednek értelme volt. Az, hogy nálunk egy vasárnapi ebéd úgy telik, hogy szétrötyögjük magunkat, mert a két fiunk nagyon szeret engem cinkelni. De ez hatalmas öröm, így zajlik az életünk. } Két hónapja nyugdíjas. Hogy tekint vissza a kórházra, ráadásul még az erkélyéről tényleg rá is tud pillantani? – Készültem az eljövetelre, én már tavaly megmondtam ezt. Negyvennégy év munkaviszony után, ebből 23 év volt az ápolási igazgatás, méltósággal és szeretettel tudtam eljönni. Olyan csodálatos elköszönést rendeztek nekem a főnővéreim, amitől nagyon meghatódtam. Személyes ajándékokat kaptam. Egy emlékkönyvbe például mindenki beleírt egy gondolatot, idézetet, ami szerintük hozzám passzol. Gyakran lapozgatom most is. Jó érzés, erőt ad. } Volt azóta a kórházban? – Az irodasoron, Lengyel igazgató úrral kávézgattunk, beszélgettünk. Tudom, hogy nehéz a lányoknak, fiúknak, akik ott maradtak. A szeretetkapocs viszont megmaradt közöttünk, de ez legyen is így. Sokat köszönhetek az igazgatóknak, munkatársaimnak. Volt egy éra, amit le kell zárni, jöjjön az új világ, szokjanak hozzá ahhoz. Az élet nem áll meg. Ezek az én drága volt munkatársaim annyira ügyesek, hogy mindent meg fognak oldani a jövőben is. Jó érzés az is, hogy a férjemet nap mint nap megállítják, kérdezik, hogy vagyok. Érzékeltetik a szeretetet, erre mondtam, ez már valóban a tiszta érzelem, mert érdeke nem fűződik hozzá. Ezt kívánom mindenkinek. Jáger Levente

Vedres-Nagy Ibolya és Vedres Ferenc jegyzi szerzőként a könyvet, mely Elhagyott utakon címmel jelent meg a kiskunhalasi Kópia Nyomdaipari Kft.-nél. – Régi dolgokról szól – mondta Vedres Ferenc. – Feleségem Zsuzsanna asszonnyal, a nagymamájával van elfoglalva a kö-

megtudtuk tőle, hogy gyerekkora óta nagyon szeret rajzolni. – Mindig is szerettem volna közel lenni az alkotáshoz. Ebben a kötetben nagyon jó írásokhoz, versekhez kellett komponálnom – árulta el. Bánkúti Emese nyugdíjasként lett illusztrátor. Tanácsolta a jelen-

tet első részének novelláiban. Az én verseim pedig nagyon vegyesek. Az ősök szeretete elsődleges. Fontosnak tartom a vallási témákat, odafigyelek rájuk. A politika szétválaszt, az egymásra való odafigyelés, a szeretet összeköt bennünket. Erre hegyeztem ki a verseket – tette hozzá a költő. A kiadvány illusztrációit Bánkúti Emese készítette. A bemutatón

levőknek, hogy bátran valósítsák meg elképzeléseiket. Azt mondta, hogy minden korban lehet jó célokat kitűzni. Vedres Ferenctől pedig azt is megtudtuk, hogy újabb kötetük Fa és forgács címmel jelenik majd meg. Hamarosan elkezdik a szerkesztését, a könyv bemutatóját őszre tervezik. Kép-szöveg: Pál László


2018. április 25.

oktatás 13

Csapó Benő:

A pedagógiai folyamatoknak a kulcstényezője a pedagógus

A KRK Szilády Áron Gimnáziumában tartott előadást a közelmúltban Csapó Benő. A Szegedi Tudományegyetem tanárát, a Prima Primissima-díjas oktatáskutatót többek között arról is kérdeztük, hogy milyen fő elvek mentán dolgozik munkatársaival, és hogyan teljesítenek a magyar diákok a méréseken nemzetközi viszonylatban. } Mindig fontos feladat az oktatási rendszer fejlesztése. Milyen irányba tart most ez a folyamat? – Nagyon összetett az a kép, amit ma az oktatásban látnak. A kutatóknak elsősorban az a feladata, hogy felhívják a figyelmet azokra a negatív tendenciákra, amelyek hosszú távon meghatározzák az oktatási rendszer fejlődését. Szoktam azt az analógiát mondani, hogy egy kutató, ha látja a veszélyeket, akkor azokat ki kell hangsúlyoznia. Ahogy egy vízépítő mérnök, ha látja, hogy Regensburgban elöntötte a várost a víz, akkor tudja, hogy néhány hét múlva Budapesten hasonló veszély fenyeget, és fel kell ezekre a negatív tendenciákra hívni a közvélemény figyelmét. } Milyen fő elvek mentén végzi az oktatást segítő tevékenységét? – Több kutatócsoportunk dolgozik a mérés-értékelés fejlesztésén. Az elmúlt években kidolgoztunk egy olyan diagnosztikus értékelési rendszert, amelyik alkalmas arra, hogy az első hat évfolyamon mérje a diákok haladását három fő területen: szöveg-

értésben, matematikában és termé- tést, a matematikát fejleszteni. ti perspektívában pedig a 2015-ös szettudományban. Ez a rendszer már } Említette előadásában, hogy nem- PISA-mérések eredményei roszkísérleti módban üzemel. Most pedig zetközi viszonylatban dolgoznak. szabbak voltak, mint a tizenöt évvel korábbiak. } Milyen tudástárral, eszközökkel lehet a pedagógiai munkát hatékonyabbá tenni? – A pedagógiai folyamatoknak a kulcstényezője a pedagógus. Minden feladatunk közül a legelső a pedagógusok szakmai tudásának a fejlesztése, a pedagógusok társadalmi presztízsének, anyagi megbecsültségének a javítása. Ezt mindenképpen meg kell tennünk. Ehhez mi az egyetem oldaláról a képzéssel és a továbbképzéssel tudunk hozzájárulni. Ezen túl a pedagógusokat el kell látni olyan eszközökkel, amelyekVarga Judittal, a KRK Szilády Áron Gimnáziumának igazgatójával kel a munkájukat hatékonyabban azon dolgozunk, hogy a rendszer ál- Hogyan teljesítenek a magyar diá- végzik. Ahogy már említettem: mérőeszközökkel, amelyekkel be tudtal felszínre hozott hiányosságokat kok összehasonlítva a többiekkel? segítsük kiküszöbölni. Szeretnénk, – A magyar eredmények a nemzet- ják azonosítani, hogy melyek azok ha a problémákat meg lehetne oldani közi palettán egyre hátrébb szorul- a diákok, akik valamilyen terüleonline, kiközvetíthető fejlesztő gya- nak. A fejlett országok köréből már ten lemaradtak, és utána olyan eszkorlatokkal és tanórai módszerek- kiszorultunk. A magyar teljesítmé- közökkel, amelyek segítenek a hiákel. Szeretnénk segíteni a lemaradó nyek valahol a fejlett és a fejletlen vi- nyosságokat pótolni. Kép-szöveg: Pál László tanulókat felzárkóztatni, a szövegér- lágnak a határán vannak. Történe-

fotó: pál lászló

Tiszta hegedűhangok

Az elmúlt kedden hegedűszót hallhattunk a zeneiskolában. Cservákné Molnár Eszter tanárnő növendékei léptek fel ez évi házi hangversenyükön. Sok-sok előkészítős, elsős, másodikos kis gyermek szólaltatta meg hangszerét, ki egyedül, ki a tanárnő segítségével, ki vonóval, ki pengetve szinte hibátlanul. Sokféle kis állat megjelent a han- mókuska. Felsütött a Nap, szólt a gok szárnyán: liba, gólya, mackó, Cickom-cikom, a Zimme zumm,

magyar és jiddis népdal. A felsőbb osztályosok mindnyájan ügyesen játszották darabjukat. A kiváló zenekar, melynek diák tagjai: Fodor Csanád, Balog Helga, Gubucz Mónika, Gubucz-Király Orsolya, Jekő Janka, Rácz Emese és Kiss Blanka, Cservákné Molnár Eszter, Dillmann Éva és Korponai Zsolt tanárokkal kiegészülve Ennio Morricone Gabriel’s oboe című művét és Leonard Cohen örökzöld, gyönyörű Halleluja dallamát megszólaltatva kapott vastapsot. Az est folyamán zongorán közreműködött Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő. A hangverseny után kérdeztem a hegedűtanárnőt a madarasi versenyről. – A Felső-Bácskai Ifjú Zenebarátok XXI. Találkozóján vettünk részt két kamaracsoporttal. Érdemes volt sokat gyakorolni! A Fülöp Amira (hegedű), Chen

Tian Tian Krisztina (zongora) és Dillmann Éva tanárnő (cselló) alkotta csapat ezüstérmet szerzett. Tapodi Jázmin (hegedű), Szabó Kerubina (cselló) és Soltész Anna (zongora) aranyérmet és különdíjat érdemelt. Nagyon örültünk az eredménynek. Fontosnak tartom, hogy a zeneileg és technikailag érett, érzékeny növendékek együtt játszszanak. A közös muzsikálásban is kibontakoztathatják tudásukat, amit az egyéni órán megszereznek. Örömmel, szívesen töltik együtt a gyakorlás idejét is. Annak is örülök, ha a tanítványaimról kiderül, hogy másban is tehetségesek. Így tehettük meg, hogy Anastasia szép dalával zártuk a koncertet, melyet Ádám Gertrúd Ágnes hegedűs énekelt és testvére, Ádám Hedvig fuvolán kísért – mondta Cservákné Molnár Eszter. L. Molnár Anna


14 kultúra

2018. április 25. Dr. Kádár Annamária:

Fotó: Tóth Orsolya

Minden mese az életünkről szól

} Emlékszik, melyik mese érintette meg igazán először? – Régebben én is úgy voltam az elmúlással, a halállal, mint a legtöbb ember: kerültem a gondolatát is. Élni vágytam, örülni, habzsolni, amit a pillanat kínál. Nem akartam a saját halandóságomra gondolni, sem pedig arra, hogy elveszíthetek valakit, akit szeretek. Nagyon féltem a sebezhetőségtől. Talán nem véletlen, hogy gyermekkorom egyik kedvenc meséje a Halhatatlanságra vágyó királyfi volt – sokszor kértem, hogy édesanyám ezt olvassa fel nekem. Mivel a mese magyar változatában a hős elnyeri az örök életet, megnyugtató volt arra gondolni, hogy nekem is lehetőségem van a halhatatlanságra. (Freud szerint egyébként erről tudat alatt mindannyian meg vagyunk győződve.) Gyakran álmodoztam arról is, hogy milyen jó lenne, ha egyszer megszerezhetném az élet vizét, és a szeretteimnek is adhatnék belőle. } Kapott segítséget anno az értelmezéséhez, vagy hagyták, hogy a saját, gyermeki szűrőjén át képezze le a tanulságát? – Szerencsére hagyták, hogy megalkossam saját belső képeim és nem kellett értelmeznem a meséket. Mai napig is úgy gondolom, hogy egy mese tanulságát a szívünkben visszük el magunkkal. } Milyen meséket választ, mond szülőként? – Nagyszerű, ha magunk találjuk ki a mesét, esetleg egymásra hangolódva alkotjuk meg a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élményünk. Ha ez nem megy, akkor se keseredjünk el, akár olvashatunk is, de az általunk ismert mesét is elmondhatjuk a saját szavainkkal. Nem baj, ha nem gördülékenyen mesélünk, gyermekünk mindenképp élvezni fogja. Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy habogunk és unalmasak vagyunk. Azt

Beleszeretni a világot gyermekünk szívébe – ezzel a címmel tartott előadást a közelmúltban Kiskunhalason dr. Kádár Annamária. A pszichológus, tréner, a Bábes-Bólyai Egyetem adjunktusa Erdélyből látogatott el városunkba a református óvodák konferenciájára. A mesepszichológia elismert szakértője szerint nagyszerű, ha magunk találjuk ki a mesét, esetleg egymásra hangolódva alkotjuk meg a történetet, mert ez lesz az egyik legszemélyesebb élményünk. Az is fontos, hogy azt meséljük, amit a gyerek kér, mert valamiért arra van szüksége, akár többször is egymás után. meséljük, amit a gyerek kér, mert valamiért arra van szüksége, akár többször is egymás után. } Hogyan tudunk jól közelíteni egy meséhez? – Ehhez meg kell óvnod a szabad, játékos gyermeki énünket, aki hisz a csodában, a varázslatban, a változásban, akinek merész álmai vannak, fantáziája határtalan, álmai égig érnek. A gyermek, amikor az anyja hangját hallja, nemcsak Piroska vagy Hüvelyk Matyi történetével ismerkedik meg, hanem az anyja önmagáról is mesél neki. A mese nemcsak annak a története, aki hallgatja, hanem azé is, aki meséli, azáltal, hogy mindketten átélik az eseményeket. A felnőtt sok mindent közöl magáról azzal, hogy milyen mesét választ, és azt hogyan meséli el a gyermekének. Kezdetben a mindennapi életeseményekből indulhatunk ki. Mesélni bármikor lehet: utazás közben, a buszra várva vagy este lefekvés előtt. Utóbbi az az átmenet a nappali aktivitás és az éjjeli pihenés között, segíti a gyerekeket a nap eseményeinek feldolgozásában és a megnyugvásban, ezért kiemelten fontos. A mesekezdési rítusok legyenek személyre szabottak, és mindig nagyjából ugyanolyanok: olyan hangulati elemek vagy cselekvések, amelyek átvezetnek a biztonság és fantázia birodalmába. } Hogyan választhat megfelelő mesét egy szülő a gyermekének? – A jó mese teljes, eredeti formában jut el a gyermekhez, nincs rövidítve, nincs kilúgozva belőle a konfliktus. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el. A jó mese továbbá feszültséget teremt és feszültséget vezet le. A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet bejósolható, a feszültséget pedig az előre nem látható események adják. A jó mese gazdagítja, mozgás-

ba hozza a gyermek képzeletét, belső képalkotásra ösztönöz. Eligazítja érzelmeiben, megbékíti félelmeivel és vágyaival, komolyan veszi nehézségeit, problémáit, erősítve a gyermek bizalmát. Egy igazán jó mese megfelel a gyermek életkori sajátosságainak és érdeklődésének. } Miben rejlik a mese gyógyító, oktató-nevelő ereje? Miben rejlik a szerepük? – A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, hanem mágikus, irracionális úton. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk tőle, hanem annak reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok elől. Minden mese az életünkről szól. A mesében minden mi vagyunk: nem csak a legkisebb királyfival, szegélylegénnyel azonosulhatunk. Az elindulás jelenti a saját komfortzónánkból való kimozdulást, a hamuban sült pogácsa az erőforrásainkat, a sárkányok nagyon gyakran belső sárkányok, a saját félelmeink, szorongásaink, kishitűségünk, amit meg kell szelídítenünk, a segítőtársak szimbolizálják a társas kapcsolati

hálónkat, a párválasztás, a királylány megtalálása a saját jobbik énrészünk megtalálását, a mesében az elérendő cél pedig az önmegvalósításunk. } Kiskunhalasi előadása kapcsán kérdezem: hogyan lehet beleszeretni a világot gyermekünk szívébe? – Gyermekkorban a mesei optimista világkép és a gyermek vágyai egymásra rímelnek, a mesei vágyteljesülést nem akadályozzák sem természeti törvények, sem időbeli vagy térbeli korlátok. Minden lehetséges, mindenné át lehet változni. Az a felnőtt, aki mesét olvas, később is megőriz egy keveset a gondolat mindenhatóságából. Az Omuskego Cree törzs tagjai úgy készítik fel a fiatal generációt a túlélésre, hogy tapasztalataikat történetek formájában mesélik el, és ahogy nőnek a gyermekek, velük együtt változnak a történetek is – ezeket ugyanis mindig másként mesélik el, rugalmasan változtatva a narratívát. Vagyis a gondolkodásmódot teszik rugalmassá, ami által a felnövekvő ifjú generáció az életben is képes lesz rugalmasan viselkedni, bízni. A történetek élni segítenek, állítja a törzs vénje. A felnőtteknek is! Pál László

Liza készülhet... Egymás után két fellépése is volt Szűcs-Nagy Lizának április 18-án. Kora délután a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola ének tanszakának házi hangversenyén énekelt két dalt, majd a Bibó István Gimnáziumba várták. Az intézmény 11.-es tanulója a 18. Bibós kávéházban is fellépett Gusztos Enid vendégeként. A rendezvény végén nagy megtiszteltetés érte, ugyanis ő lehet a soron következő Bibós kávéház főszervezője. Szűcs-Nagy Lizát, a Halas TV Pont Karaoke Versenyének tavalyi győztesét, a városi kulturális események rendszeres és eredményes közreműködőjét Csorba Imre igazgató kérte fel a szervezéssel és szerepléssel együtt járó feladatra. Liza egy évig készülhet... Kép-szöveg: P. L.


2018. április 25.

oktatás 15

Dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet:

A nevelés pontosan a példaadás

Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület felkérésére érkezett Kiskunhalasra dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola Nyelvi és Irodalmi Tanszékének oktatója a Csipke Hotelben rendezett Kárpát-medencei prózafelolvasó verseny zsűrijének elnöke volt az általános iskolás korúaknál.

} Lezajlott a verseny. Milyen értékelési szempontok alapján dolgoztak? – Több dolgot mérlegeltünk, amikor a gyerekek felolvasását hallgattuk. Egyik összetevő a hangzásra vonatkozott. Itt figyeltük a diákok kiejtését, szép tiszta artikulációját, a szövegtagolást, a hangsúlyokat, a beszédtempót. Összefoglalóan figyeltük a szövegfonetikai eszközök tudatos használatát. Az értékelés másik nagyon fontos összetevője volt, hogy az adott novellák tartalmát, mondanivalóját, üzenetét mennyire képesek átadni a gyerekek, hogyan érinti meg őket, hogyan tudják saját magukon átszűrni, amit olvastak, és azt hogyan tudják visszaadni. A felolvasás egy speciális helyzet. Közönség is volt hozzá, ezért egy kicsit azt is néztük, hogy mennyire tudnak a szövegből kinézni, mennyire élnek benne, és mennyire vesznek tudomást az őket körülvevő valóságról, a hallgatóságról. Ahhoz rövid volt az idő, hogy nagyon alaposan, mindent mérlegelve tudjuk megítélni a felolvasást. Nyilvánvalóan volt egy szubjektív eleme az értékelésnek, de azt hiszem, hogy ez természetes, ez velejárója is. Összességében úgy láttuk, azt tapasztaltuk, hogy minden kisgyerek nagyon gondosan, nagyon alaposan felkészült a felolvasásra. Jó volt hallani őket, érzékelni azt, hogy menynyire tudatosan választottak hang-

színt például egy-egy párbeszédben, mennyire ügyesen, jól adták vissza a szereplők karakterét. Érződött benne a tudatosság, ugyanakkor a spon-

} Mikortól? – Ettől az évtől kezdve. Irodalmi neveléssel, mese és gyermek kapcsolatával foglalkozunk. Jó gyakorlatokat gyűjtünk a tanítói, tanári munkából. Hála Istennek, nagyon sok kolléga szívesen küld nekünk, oszt meg velünk jó gyakorlatokat irodalomtanítás, nyelvtanítás területén. Azt hiszem, hogy ez hasznos mindazok számára, akik olvassák ezt a folyóiratot. } Említette a mesét. Milyen szerepe van az anyanyelvi nevelésben? – Óriási szerepe van (mosolyog). Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a mi főiskolánkon csecsemőgondozó kisgyermeknevelőket is

Az előadó dr. Vojcsek Hajnalka tanárnő meghívására érkezett Halasra taneitás is benne volt. Mindent mérlegelve nem könnyen hoztuk meg a döntést, de örültünk annak, hogy különdíjak is vannak. Azt hiszem, volt lehetőségünk arra, hogy egyrészt differenciáljunk, másrészt pedig értékeljük az ügyes, jó felolvasókat. } Egy pedagógiai lapnál is dolgozik. Milyen aktualitásokkal foglalkoznak? – Pedagógusképzéshez kapcsolódik a Magyartanítás, illetve most már Anyanyelvi és irodalmi nevelés című lapunk.

képezünk, óvodapedagógusokat, tanító szakos hallgatókat is. Így aztán minden korosztályban végigtekintjük azt, hogy egy gyermek megszületésétől kezdve hogyan találkozik a mesével, akár a családjában, akár a bölcsődében, majd óvodába kerülve milyen élményeket kap. Ma a mesekutatásnak egyik kiemelt területe a mese és a gyermeki lélek viszonyának boncolgatása. Azt hiszem, hogy laikusként és szülőként is mindenki érzi, hogy a mesélésnek, a mesemondásnak, a mesehallgatásnak a gyer-

meki személyiség kibontakozásában, az érzelmi biztonság megteremtődésében, a kötődések kialakulásában, de akár a belső feszültségek feloldásában milyen nagy szerepe van. Aztán, amikor már iskolába készülnek a gyerekek, akkor már nemcsak paszszív befogadói a mesének, hanem ők maguk is olvassák a meséket. Sőt akár ki is találhatnak meséket. Minden életkorban tud az embernek a mese rengeteg élményt adni és gazdagítja az életét. } Önnek van kedvenc meséje? – Nagyon sok mesét kedvelek, népmeséket is. Mostanság egy nagyon izgalmas témával foglalkoztam, a családi mesékkel. Egy konferencia volt nemrég Vácon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. A mese és a gyermek kapcsolatáról hallottunk, tartottunk előadásokat. Az én témám a családi mesék szerepe volt a gyermekek életében. Így aztán egy kicsit a kortárs gyermekirodalomban, a kortárs meseirodalomban tallóztam. Nagyon szeretem Lázár Ervin meséit. Fésűs Éva meséit szívesen olvasom. Csukás István meséit is nagyon élvezem. Mondhatnám azt, hogy a mese része az oktatói-pedagógusi munkámnak. Szülőként annak idején természetesen a saját gyermekeimnek is szívesen meséltem. } Hogyan valósítható meg az értékorientált oktatás? – Azt gondolom, hogy mindannyiunkban van egy értékrend, amit az ember közvetít egyrészt a saját személyiségével, másrészt ahogyan nevel, ahogyan oktat. A nevelés pontosan a példaadás. Sugárzódik egyfajta értékrend. Azt hiszem, azzal is irányt mutatunk, hogy például az irodalmi nevelésben milyen műveket kínálunk a hallgatóinknak, mikre hívjuk fel a figyelmet. Foglalkozunk természetesen azzal is, hogyan lehet ezeket az értékeket a gyerekekhez is közel vinni. Kép-szöveg: Pál László


16 hirdetés

2018. április 25. Megváltozott munkaképességű kollégát keresünk árufeltöltői munkakörbe. Tel.: 06 30/469-95-36 A-356

Szakképzett eladót felveszünk. Targoncavezetői gyakorlat előny. Jelentkezni személyesen a Tikkurila festékboltban, Kölcsey u. 11., vagy telefonon. Tel.: 06 30/935-42-41 A-162 Soltvadkerti palackozó üzembe keresünk férfi gépkezelőt azonnali kezdéssel. Tel.: 06 70/369-67-53 A-267 Szerkezetlakatost vagy lakatost keresünk felvételre. Rajz ismeretek előnyben. Tel.: 06 20/921-48-90 A-300 Környezetvédelmi tevékenységgel foglalkozó cég belföldi árufuvarozásra gépjárművezetőket keres. Tel.: 06 30/681-67-61 A-304 Irodai asszisztens munkakörbe keresünk alkalmazottat. Előnyt jelent számítástechnikai ismereté és pénzügyi végzettség. Fényképes önéletrajzokat a csali.anita@ gmail.com címre várjuk. A-326 A Ladó-Rec Kft (6412 Balotaszállás, II. ker. 39.) hosszú távra gépjárművezető munkatársat keres! Elvárások: „C” kat. jogosítvány, érvényes GKI kártya, PÁV II. vizsga, sofőrkártya, sokéves gyakorlat, tapasztalat, felelősségteljes munkavégzés. Tel.: 06 30/850-45-32 A-327 A Ladó-Rec Kft (6412 Balotaszállás, II. kerület 39.) hulladékválogató munkatársakat keres. Feladat: nem veszélyes papír és műanyag hulladék kézi válogatása szalag mellett. Elvárás: pontos, precíz munkához való hozzáállás. felelősségteljes, figyelmes munkavégzés. Tel.: 06 30/850-45-32 A-328 A Ladó-Rec Kft (6412 Balotaszállás, II. kerület 39.) gépkezelő munkatársakat keres. Feladatok: targoncák, rakodógépek kezelése. Elvárás: érvényes targoncavezetői, gépkezelői jogosítvány, sokéves gyakorlat, tapasztalat, felelősségteljes, figyelmes munkavégzés. Tel.: 06 30/850-45-32 A-329 TB- és bérügyintéző, valamint adminisztrátor munkakörbe várjuk munkatársak jelentkezését! Jelentkezés fényképes önéletrajz megküldésével a konyveles@jjconsulting.hu e-mail címen. A-331 Csányi Pékség Kft. felvételre keres pék szakmunkásokat és betanított munkást délutános, vagy éjszakai munkára. Tel.: 06 20/371-53-37 A-332 Villanyszerelőt felveszek helybeni munkavégzésre. Tel.: 06 30/925-33-68 A-333 A Radix Kft. CNC esztergályost keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a munkaero003@gmail.com vagy halasmunka@gmail.com címeken. A-335 Az Erman 90 Kft. szalmás autóra „C”+”E” kategóriás jogosítvánnyal sofőrt keres. Fizetés 300.000400.000 Ft. Váltósofőrök jelentkezését is várjuk. Tel.: 06 70/385-01-67 A-336 Társasházunkba takarítót keresünk. Tel.: 06 20/474-38-31

A-337

Bócsai műanyagfeldolgozó üzembe keresünk hosszú távra munkavállalót 8 órás munkarendbe. Érdeklődni lehet a következő telefonszámon. Tel.: 06 30/958-65-66 A-338 Teherautók javításához korszerű eszközökkel ellátott műhelyünkbe szerelőt keresünk. Bérezés megállapodás szerint. Jelentkezni az ugyvezeto@elektrans.com címen vagy telefonon. Tel.: 06 30/935-45-77 A-340 A Savanya Vízgépészeti Kft. állást hirdet lakatos, ill. hegesztő munkakörök betöltésére. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 20/927-07-41 A-341 Csőszerelési, lakatosipari munkákban jártas munkatársat keresünk. Jelentkezni a vermolabt@gmail.com címen, vagy telefonon. Tel.: 06 20/976-26-13 A-342 Tápkeverő üzembe gyakorlott présest keresünk. Tel.: 06 30/236-35-80 A-344 Az Autószolg Kft. állást hirdet keceli telephelyére autószerelő munkakörbe. Szakképesítés nem szükséges. Érdeklődni a 0630/9289757-es telefonszámon vagy személyesen a cég telephelyén a Vágóhíd u. 17/1 szám alatt. A-352 Telepi segédmunkást Tel.: 06 77/423-235

keresünk

Kiskunhalasi vendéglátóipari egységbe sürgősen pultost keresek hosszú távra. Tel.: 06 20/508-86-93, 06 30/304-20-41 A-357 A Corso Verona Gyorsétterembe pultost, konyhai kisegítőt, szakácsot és pizza szakácsot keresünk. Bérezés megegyezés szerint! Csökkent munkaképességű dolgozók jelentkezését is várjuk. Tel.: 06 20/225-50-04 (pultos), 06 20/616-88-90 (pizza szakács, szakács), 06 70/638-48-00 (konyhai kisegítő) A-358 Alkalmi munkára, illetve csak hétvégére szeretnék nőiférfi munkatársat. Tésztával kell dolgozni. Érdeklődni 17 órától. Tel.: 06 70/940-10-36 A-359 Szobafestőt, burkolót, kőművest felveszünk bel- és külföldi munkavégzésre egyaránt. e-mail: steintjanos68@gmail.com Tel.: 06 70/773-44-40 A-360 Halasi élelmiszerboltba eladót keresek. Tel.: 06 30/217-25-58

A-361

A Halasi Városgazda Zrt. azonnali kezdéssel kiskunhalasi munkavégzésre gépkocsivezetőt keres. „C” kategóriás jogosítvány és mezőgazdasági vontató végzettség előnyt jelent. Önéletrajzokat kérjük a hvzrt@ hvzrt.hu e-mail címre, vagy személyesen a Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti irodában leadni. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 77/423-403 A-362 MTZ-s gallydarálóra Tel.: 06 20/988-55-64

gépkezelőt

Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-296 Vegyes kemény tűzifa vágva, hasítva, 3.000 Ft/q áron eladó. Tel.: 06 70/620-40-30 A-315 Nagytermésű málnatő eladó. Tel.: 06 30/457-07-87

A-371

Méhészet sürgősen eladó. Tel.: 06 20/237-16-16

A-372

Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05

A-298

Telek (Epreskert u.) dupla, 2x900 m2 eladó. Tel.: 06 30/631-48-83 A-299 Kunfehértón 2 szoba, fürdőszoba, beépített konyha, nagy terasz, kamra, rendezett udvar, csendes környezetben nyaraló eladó. Tel.: 06 20/411-54-18 A-351 Kisszálláson 3 szobás, felújított családi ház dupla portával eladó. Tel.: 06 30/327-32-47 A-373 Strandfürdő mellett, kórház közelében 3 szobás családi ház nagy telekkel eladó. Tel.: 06 70/365-06-23 A-374

Tanyahelyes akácerdő eladó, vagy méhekre cserélhető. Tel.: 06 30/832-10-53 A-375 Tinódi út végén 5223 m2 vegyes művelésű föld fúrt kúttal, villannyal eladó. Vezetékes gáz a telekhatáron. Tel.: 06 20/566-05-57 A-376 Pozsony utcai sorházban 3 szobás, kertes ingatlan eladó azonnali beköltözéssel. Tel.: 06 70/339-99-71 A-377 Eladó az állomás utcában I. emeleti, 55 m2-es, gázkonvektoros lakás új nyílászárókkal. 7,8 M Ft Tel.: 06 70/770-64-36 A-378 Eladó 1500 m2-es építési telek a Kopolyai úton. Víz, villany van. Tel.: 06 70/770-64-36 A-379 Pirtón tanya eladó. Tel.: 06 70/234-50-15

A-380

Dacia Duster 2010-es, 1.5 DCI 4x4, megkímélt állapotban, extrákkal eladó. Dr. Kellnerné Tel.: 06 30/664-99-49 A-381

www.markol-as.hu földmunkák Tel.: 06 20/260-39-60

végzése. A-382

keresünk. A-363

Magyarország piacvezető életbiztosítója biztosításközvetítő OKJ-s vizsgával, vagy diplomával munkatársakat keres személyre szabott egyedi támogatással. Tel.: 06 20/489-31-93 A-364 Tiszti Klub Étterem felszolgálót keres azonnali kezdéssel. Tel.: 06 20/358-58-27 A-365 Kiskunhalasi vagy környékbeli lakhelyű munkatársat keresünk gáz és villanymérők leolvasására. Feltételek: jogosítvány, magángépjármű, jó kommunikációs készség, megbízhatóság, terhelhetőség. jelentkezni fényképes önéletrajzzal az allashirdetes-baja@dlkft. hu email címen lehet. A-366

Születtek: Fucskó Emília (Dr. Sztásziv Maryana) Kiskunhalas

Postakocsi Pizzéria és Étterem futárt keres. Tel.: 06 70/384-99-21 A-367

Házasságot kötött: Réz István és Máté Anna Bella

Értékesítőket felveszünk kiemelt fizetéssel! Vidékiek bejárását térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-368

Elhunytak: Rádi Ábelné Hornóczy Anna (Kömpöc), Szádecki Béla Györgyné Gilice Erzsébet (Tompa), Vásári Gyula (Kiskunhalas), Török Ferenc József (Jánoshalma), Kerekes Mihályné Czukor Horváth Ilona (Kiskunhalas), Balog Imréné Dobos Anna (Jánoshalma), Rokolya Gábor (Kiskunhalas), Huszár Károlyné Király Erzsébet (Kecel), Kovács Zoltánné Hegedűs Ilona (Kiskőrös), Köveskáli Balázs (Jászszentlászló), Tandari Ferenc (Kiskunhalas), Magyar András Sándor (Kiskunhalas), Pozsár János (Tázlár), Szabó Ferenc (Bácsalmás), Vicsek Lajos (Kiskunhalas), Vicsek Lajosné Samú Erzsébet (Kiskunhalas)

Áruszállítót, gépkocsivezetőt felveszünk nettó 160.000 Ft-tól. Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-369 Belföldre gépkocsivezetőket keresünk nyerges rakoncás rönkszállító és önkihordós faapríték szállító szerelvényekre. „C”+”E” kategória és GKI vizsga szükséges. Folyamatos munka. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-50, 06 20/574-95-90 A-383 Karnevál 53 Italdiszkontba eladót keresek. Fényképes önéletrajzokat várom a Széchenyi u. 29. szám alá. A-384 Kisherceg Sörözőbe eladót keresek. Tel.: 06 70/385-12-09

A-385

Villanyszerelőt és segédmunkást keresünk felvételre azonnali kezdéssel. Tel.: 06 20/924-65-47 A-386

Malac eladó. Tel.: 06 20/541-34-33

A-345

Udvari pávák fehér, tarka színűek eladók Kiskunhalason. Tel.: 06 70/943-04-78 A-354

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49 Lucerna kaszáló kiadó. Tel.:06 30/236-31-49 A-370

felvételre. A-353

Soltvadkerti üzembe férfi munkatársat keresünk azonnali kezdéssel. Tel.: 06 70/940-70-64 A-355

Vágásérett erdőket vásárolunk lábon az ország egész területén. Kozák-Trans Kft. Tel.: 06 20/580-56-54, 06 20/574-95-90 A-263

Eladó egy bordó színű ülőkanapé és egy normál méretű, vastag, rugós ágybetét. Tel.: 06 77/739-274 A-54


2018. április 25.

hirdetés 17

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Április 25. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság Április 26. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 13:05 Testületi ülés (élő közv.) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kult. magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 23:00 Képújság Április 27. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT (12) – ifj. magazin 19:00 Híradó/péntek

19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT (12) – ifj. m. (ism.) 00:00 Képújság Április 28. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT (12) – ifjúsági magazin (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 20:00 Megyei Krónika (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közé. m. (ism.) 21:00 Képújság Április 29. vasárnap 00:00 Képújság 12:00 Testületi ülés (ism., a kezdés változhat) 14:30 Kiskunfélegyháza - KUKSC (kézilabda mérkőzés) 16:00 Sport Magazin (ism.) 16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.) 17:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 18:00 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Kiskunfélegyháza - KUKSC (kézilabda mérkőzés) 22:30 Képújság Április 30. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT (12) – ifjúsági magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT (12) – ifjúsági magazin (ism.) 13:00 Képújság

17:00 Kiskunfélegyháza - KUKSC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 19:00 Folk est a Juhász zenekarral 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Folk est a Juhász zenekarral 23:20 Képújság Május 1. kedd 00:00 Képújság 07:00 Folk est a Juhász zenekarral 08.20 Képújság 12:00 Folk est a Juhász zenekarral 13:20 Képújság 17:00 Kiskunfélegyháza - KUKSC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 19:00 Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje 20:40 10 éve történt 21:10 Képújság 22:00 Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje 23:40 Képújság Május 2. szerda 00:00 Képújság 07:00 Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje 08:40 Képújság 12:00 Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje 13:40 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla – közéleti magazin (ism.) 23:00 Képújság

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Jáger Levente, Kovács Iván, Pál László Kreatív: Anda Péter


18 sport

2018. április 25.

Zoli érmei a világkupáról Április 18-án, Budapesten tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Lovas Szövetség a megújult Nemzeti Lovarda konferenciatermében. Lázár Vilmost harmadszor, száz százalékos támogatottsággal választották ismét elnökké. Kiskunhalasi sportdiplomáciai siker, hogy Juhász Tibort ismét jelölték az elnökség tagjának és a szavazáson újabb öt évre szóló mandátumot kapott. – Nagy dilemma volt számomra, hogy vállaljam-e újra az elnökségi megbízatást. Lázár Vilmossal történt hosszas beszélgetésemben, kifejezett kérésére végül igent mondtam. Egy tenni akaró elnökség tagja lettem, ígéretes szakmai stratégiával és fejlesztési koncepcióval rendelkező sportágban KI – mondta Juhász Tibor.

Dzsembori

Múlt szerdán került sor a Kertvárosi Általános Iskolában a Sportdzsembori elnevezésű versenysorozat újabb összecsapására, melyen meggyőző kertvárosi győzelem született. Szloboda Mihály ötletgazda és rendező a IV. évfolyamos diákokat érintő versenyre hívta a Kertvárosiba Halas iskoláinak 10-10 fős csapatait a közelmúltban. A megoldásra váró feladatokat a Kölyökatlétika gyakorlataiból választotta ki, illetve annak anyagára támaszkodott. A Sprint váltó a futás és az akadályok leküzdésének kombinációját tartalmazta, a második versenyszámban az iskolák képviselői egymás mellett haladva próbáltak békaugrással minél nagyobb távot megtenni. A szökdelő-váltóban kerékpár külsőkben kellett fél lábbal ugrálni, bóják kerülgetése közben, míg az ingafutásban labdák hordozgatása volt a cél, zsámolyról zsámolyra. Száz szónak is egy a vége, a Kertvárosiak 11, a Felsővárosiak 9, míg a Szent József kis sportolói 4 pontot gyűjtöttek. Ez az alapja tehát a helyezésüknek. Az előző viadalok értékelésével együtt azonban az iskolák közötti sorrendben a Felsővárosi az első a Központi, illetve a Kertvárosi előtt. A végső sorrend kialakulása a még hátralévő két versengés eredményétől függ. Történetesen a hetedik osztályosok métaversenyétől és a nyolcadikosok szoft rögbizésben nyújtandó teljesítményétől. VK

Archív fotó: Jáger Levente

Sportdiplomácia

Tavaly mutattuk be olvasóinknak Németh Zoltánt, akinek két évvel korábban egy komoly fordulópont következett be az életében. Akkor kezdett el az erőemeléssel foglalkozni, előbb hobbiszinten, majd edzője tanácsára versenyeken is megméreti magát. A napokban Győrben szerepelt a V4 erőemelő világkupán és onnan három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel gazdagodva utazhatott haza. Németh Zoltán egyetlen pillanatra sem adta fel. Több mint két évvel ezelőtt komoly fordulat állt be az életében, de nem a rosszabbik utat választotta, amely a kocsmákba vezet. Inkább elkezdett intenzívebben sportolni, az erő-

emelésben találta meg a kedvérevalót. Előbb csak hobbiszinten járt le az edzőterembe, ám edzője, jó barátja Németh László tanácsára versenyeken is elindult. Milyen jól tette, azóta ipari mennyiségű érmet szerzett ebben a szép,

ám igen nehéz, komoly felkészülést igénylő sportágban. Zoli szorgalmas, jó alanynak bizonyult, imádja azt, amit csinál. Ha kell, dacol a fájdalommal, a fáradtsággal, csak megy előre, emel, készül és bizony az eredmények azt bizonyítják, jó úton halad. A miskolci világkupán elért sikereiről tavaly októberben beszámoltunk már. Most újabb és nagyon jó híreket kaptunk Németh Zoltántól. A napokban Győr volt a házigazdája a GPC erőemelő szövetség V4 világkupájának. Természetesen Zoli is rajthoz állt. A felkészülés és a sok edzés pedig meghozta a gyümölcsét. – Master 3 kategóriában, erőemelésben összetettben 630 kilogrammal aranyérmes lett, felhúzásban a 205 kilogramm, míg guggolásban a 210 kilogramm is az első helyet jelentette számomra. Fekvenyomásban 150 kilogrammal voltam második, összetett pontok alapján egy bronzérmet is sikerült begyűjtenem. Nagyon örültem az újabb sikernek – nyilatkozta a Tükörnek Németh Zoltán. jáger

Ötödször ragadtak botot Verőfényes napsütés fogadta az Ezüst-tó Horgászcentrumba kilátogató volt és jelenlegi tekós diákokat. Az iskola ötödik alkalommal hirdette meg házi horgászversenyét, a sikert pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy közel harmincan regisztráltak előzetesen a mostani fordulóra. Egy évnyi kihagyás után ismét horgászbotot ragadtak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium mostani és egykori diákjai. A cél az volt, hogy kiderítsék, ki a legtrükkösebb, legrátermettebb tekós pecás. A megméretés szombaton reggel 8kor, a horgászhelyek kisorsolását követően kezdődött meg. Az időjárásra és a hangulatra nem lehetett panasz, a versenyzők a szomszédokat ugratva próbálták egymás teljesítményét befolyásolni. Az első kapásokra csak perceket kellett várni, a legügyesebb horgászok szép sor-

ban kapkodták ki a vízből a kisebbnagyobb pikkelyeseket. A déli eredményhirdetéskor kiderült, hogy a 2018-as versenyen megosztott harmadik helyet ért el Becz Gyula és Mohácsi Levente, ezüstérmet Pintér Zoltán kapott, a verseny

győztese pedig Kuklis Pál lett. A nap során a legnagyobb halat Pintér Zoltán fogta. A helyszínen készített felvételeket a Halas TV Pont című magazinjában láthatják majd az érdeklődők. Kép-szöveg: Szőri Attila


sport 19

2018. április 25.

Fazekas Kupa: hat csapataranyat nyert a házigazda A kétezres évek elején kezdődött el a Fazekas Kupa története, a névadó iskola célja az volt, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson a fiatal tornászok számára. Az idei, sorrendben 18. alkalomnak az volt a különlegessége, hogy a nemrégiben megújított versenygyakorlatokat is bemutatták a versenyzők. A házigazda Fazekas DSE hat aranyérmet gyűjtött be a csapatbajnokságok során. Bajáról, Izsákról, Kalocsáról, Szak- érkeztek versenyzők a 18. Fazekas Általános Iskola meghívására több márról, Szekszárdról, Öregcsertőről Kupára. A házigazda Fazekas Mihály mint félszáz tornász érkezett Kiskunhalasra. A gyermekek több kategóriában mérhették össze tudásukat, felkészültségüket. Az idei megméretés különlegessége volt, hogy több A Kölyökliga életre hívása remek gondolat volt, a Szilády RFC pe- csapat a szövetség által nemrégiben dig az első pillanatoktól kezdve részese a sorozatnak. Az idény megváltoztatott kötelező gyakorlalegutóbbi fordulójának a klub volt a házigazdája, az U10 és az U11 tokat is bemutatta és ezt értékelték az Ikarus BSE és a Kelet UPSE látogatott a Bundzsák Dezső Sport- a pontozók. Az újdonság az, hogy úgynevezett bónuszok vannak, ameközpontba. A halasak mérlege két győzelem és két döntetlen.

Kölyökligás sikerek

Igaza volt annak, aki azt mondta, minél fiatalabb korban szerettetik meg a gyerekekkel a labdarúgást, annál nagyobb az esély arra, hogy jó sportoló válik belőlük. A Kölyökliga életre hívásának pont ezt volt a célja. A Szilády RFC a kezdetektől szerepelteti csapatait ebben a ligában. Az U10 és az U11 legutóbb hazai közönség előtt lépett pályára a Bundzsák Dezső Sportközpontban. Gillich Tamás és Rencsár József tanítványai az Ikarus BSE és a Kelet UPSE ellen szerepeltek. Utóbbi egyesületnek csak egy csapata érkezett meg a kezdésre, így a 2008-as korosztályban az ellenfelek kapták a három pontot 3-0-s gólaránnyal. A Szilády és az Ikarus mindkét fronton remek meccseket játszott egymással, egyiken 4-4, a másikon 3-3 volt az eredmény. A halasiak viszont 15-2-re legyőzték a Kelet UPSE hasonló korú együttesét. Összességében az RFC nyolc ponttal gazdagodott. Kép-szöveg: JL

lyek végrehajtása, bemutatása esetén plusz tizedeket, pontokat kaphatnak a versenyzők. A kupa rangját emelte, hogy részt vett rajta a Testnevelési Egyetem utánpótláscsapata is. A pontozók között pedig ott volt dr. Gyulai Gergely egyetemi docens, nemzetközi versenybíró is. – Ügyesek a gyerekek, nagyon fontos ebben a korban, hogy minél többet versenyezzenek. A bírók számára is jelentőséggel bírt ez a kupa, mert az új gyakorlatok értékelése komoly odafigyelést igényel – fogalmazott dr. Gyulai Gergely. A rangos megméretésen kitett magáért a házigazda. Hat csapatbajnoki aranyérem mellett egyéniben is tengernyi érem került a fazekasos tornászok nyakába. Őket Tóth Péter, Tóth István és Mészáros Csaba készítette fel a versenyre. (Részletes eredmények a www. halasmedia.hu oldalon.) Kép-szöveg: Jáger L.

Élre álltak

Remek győzelmet aratott a Kiskunhalasi UKSC serdülői kézilabdacsapata az NB III-as bajnokságban. Nagy Bence és Nagy Ernő tanítványai az egyik legnagyobb rivális Békéscsaba legyőzésével tettek egy fontos lépést az aranyérem felé. A fiatalok fegyelmezett kézilabdát mutattak be minimális esélyt sem adtak az ellenfélnek. Az NB III-as serdülőbajnokság legutóbbi fordulója előtt a Kiskunhalasi UKSC egyetlen pontnyi hátrányban volt az éllovas Békéscsaba mögött, de a halasiak két meccsel kevesebbet játszottak. A két csapat szombati, kiskunhalasi találkozójának így komoly tétje volt. A szakemberek szerint aki ezt a meccset nyeri, az nagy lépést tesz az aranyérem felé. Nos, az UKSC tett egy lépést, nem is kicsit. A halasiak végig uralták a mérkőzést, nem en-

gedték kibontakozni a csabaiakat. Ha kellett, szigorúan védekeztek, ha kellett, akkor gyors támadásokat vezettek. Ne feledkezzünk el a 12 gólig jutó Lengyel Péterről, akinek megint döntő érdeme volt a két pont megszerzésében. Összességében az egész csapat dicséretet érdemel és ezt a lefújás után Nagy Ernő és Nagy Bence edző szóban el is mondta a fiúknak. Kiskunhalasi UKSC-Békéscsaba 24-19. Kép-szöveg: Jáger


20 színesben

2018. április 25.

Koncert és találkozás Sass Sylviával mesterkurzusán

rita asszony ízvarázslata

Aki a húst szereti…

Sertésborda hentes módra Hozzávalók: 4 szelet karaj, 10 dkg szalonna és 10 dkg sonka csíkokra vágva, 5 dkg zsír, 1 kávéskanál paradicsompüré, 10 dkg csemege uborka felcsíkozva, 1 kávéskanál mustár, bors, só, liszt. Elkészítése: a hússzeleteket kicsit klopfoljuk, széleit pár helyen bevagdossuk, hogy ne zsugorodjanak a sütésnél. Sóval, borssal meghintjük, megforgatjuk lisztben, és forró zsírban mindkét oldalukat közepes hőfokon megsütjük (na-

túrszeletet sütünk). A húsokat sülés után félretesszük, a visszamaradt zsiradékban barnára pirítjuk a paradicsompürét, megszórjuk liszttel és kicsi folyadékot öntünk hozzá. Az így keletkezett pecsenyelevet ráöntjük egy másik lábasban a hússzeletekre. Elkészítjük a hentes ragut. A szalonnát kiolvasztjuk, mehet rá az uborka és a sonka. Pici mustárral és uborkalével ízesítjük. Tálalásnál tányérokra osztjuk a hússzeleteket, ráhalmozzuk a sonkás-uborkás egyveleget, a mártással meglocsoljuk, és hasábburgonyával tálaljuk. Rita asszony

Fotó: Szőri Attila

…az most biztosan felkapja a fejét. Ezen a héten folytatom a népszerű, magyaros fogások bemutatását.

} Újra elérkezett a házi hangversenyek ideje. Miért pont április közepi időpontot választottál? – Áprilisban már kellemes, meleg, jó idő van, süt a Nap. Nem szerencsés téli hónapokban hangversenyt szervezni az énekeseknek az influenzajárvány miatt. } Mikor kezdődött a felkészülés a koncertre? – A készség- és képességfejlesztés már szeptemberben elindult, de az előadási darabok kiválasztása a házi hangversenyre januártól kezdődött el 16 fővel. } Milyen elvek mentén választottatok dalokat a műsorhoz? – Igyekeztem egy olyan színes programot összeállítani a koncertre, amelyben a magyarnépdal-feldolgozásoktól a műdalokon keresztül még operaáriák és operakettősök is elhangzottak. Természetesen a tanulók képességeit, életkorát figyelembe véve. Nagy örömömre szolgál, hogy felnőttek, egyetemisták is bővítik a csapatot. A középiskolai tanulmányaikat befejező tanulók, miután már más városban, egyetemen folytatják tanulmányaikat, változatlanul folytatják énektanulmányaikat nálam, és ennek én nagyon örülök. Ez azt jelenti, hogy a tanuló szereti az énekórákat, szeret énekelni, és ragaszkodik a tanár személyéhez. } Mennyire egy csapat az énekeseké? Mennyire tudnak együtt dolgozni kicsik és nagyok? – Úgy érzem, hogy most egy nagyon szuper, lelkes csapatot tudok irányítani a tanszakomon. A legfiatalabb növendék még csak 10, a legidősebb 39 éves. A tanszaki koncertet két kétszólamú

fotó: facebook.com

fotó: pál lászló

Kovács Zsuzsanna és növendékei múlt szerdán tartották házi hangversenyüket a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. A tanárnő emellett más zenei élménnyel is gazdagodott. Részt vett Sass Sylvia szegedi mesterkurzusán.

Kodály-művel indítottam, melyben az összes tanítványom énekelt, és én vezényeltem. Az ilyen kórusművekben, kamaradarabokban bátrabban állnak ki a növendékek, erősítik egymást, megtanulnak egymásra figyelni, csapatban együtt dolgozni, énekelni. } Milyen szereplési lehetőségek várják még a tanszak növendékeit a tanév hátralevő részében? – Iskolai, városi rendezvényeken való szereplések várják a növendékeket. Van olyan növendékem is, aki országos tehetségkutató műsorba is bejutott. Kovács Zsuzsanna a közelmúltban részt vett Sass Sylvia Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja mesterkurzusán, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. A művészeti iskola tanárnőjétől megtudtuk, csodálatos érzés volt ott énekelni. – Ez nekem nagy lehetőség volt és nagyon nagy megtiszteltetés. A tanszékvezető hívott meg, mint volt növendéket a mesterkurzusra, ahol áriát énekeltem – mondta. Pál László


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.