2018. május 3. • XXXII. évfolyam 18. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
ballagás
2018. május 3.
„Egészet akarj, és egészet adj!”
Néhány hónapja még a szalagavató lázában égtek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium diákjai, azóta viszont már a ballagási előkészületek jelentettek kiemelt eseményt. Aztán elérkezett a búcsú napja, azok a pillanatok, amelyek mérföldkövet jelentenek a felnőtté válás folyamatában. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a Tekó udvara, szülők, nagyszülők, családtagok, barátok várták a végzősöket. Ebben az esztendőben 99 diák fejezi be középiskolai tanulmányait az intézményben, a három közösség tagjai előbb osztályfőnökeik vezetésével járták be a folyósokat, majd a Rákóczi-iskolazászló mögött érkeztek meg az ünnepség színhelyére. A maradók nevében Tóth Anna szavalt,
Fotók: Kovács Iván
Egy Ady Endre-idézet volt a mottója a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium ballagási ünnepségének. Évek óta hagyomány, hogy a középiskolák sorában elsőként a Tekó végzősei búcsúznak el az iskolai közösségtől. Verőfényes napsütés fogadta a közel 100 ballagót, akik osztályfőnökeik vezetésével vonultak végig az iskolán, majd érkeztek meg az udvarra.
míg a búcsúzók gondolatait Madaras Anna tolmácsolta. Anna vehette át idén az év diákjának járó elismerést Téglás László igazgatótól, egy Rákóczi-portréval díszített kitüntetést. A Jó tanuló, jó sportoló díjat 2018-ban Keresztúri László Márk kapta meg, az 1999-ben, a Rákóczi Alapítvány által alapított A tehetséges diák kitüntetést Orcsik Mihály érdemelte ki. A 2006-ban alapított Rákóczi Művészeti Nívódíjat ezúttal Szabó Bence, Kerekes Tamás és Lengyel Lili vehette át.
Az iskola által 2002-ben létrehozott Vincit Virtus, a Győz az erény-díjat Döbrentei Tamás, Tóth Gergő, Kónya Evelin, László Dénes, Süveges Csaba, Király Enikő, Mészáros Dorottya, Piriczki Beatrix, Vargha Alexandra kapta meg. Az ünnepség részeként kiemelkedő tanulmányi,
sporteredményeik, közösségi munkájuk elismeréseként 32-en vehettek át emléklapot, könyvjutalmat. Az ünnepség végén Téglás László igazgató és Hozdik Zsolt plébános mondott beszédet. Az ünnepség a Rákóczi-szobornál ért véget. Az írásbeli érettségi vizsgák május 7-én kezdődnek. JL
2018. május 3.
Május, az ünnep Várjuk és szeretjük a májust, mert tényleg szeretni való. Minden a legjobb úton halad a kiteljesedés felé. Ha kinézünk az ablakon, zöldbe lobbant világ tárul elénk. A különböző színkompozíciókba öltözött virágzó lombok mutatják, hogy készek a termés kihordására. De nem csak a természet, az egyes ember és a közösség is kinyílik. Az oktatási intézmények végzős diákjai is készek a világot jelentő deszkákra lépni, ki-ki irányultságának megfelelő területen folytatva az életét. A Bernáth Lajos Kollégium és a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium kezdte az iskolák ballagási rendezvényeinek sorát. Jó volt látni a meghatódott diákokat, pedagógusokat, szülőket, a büszkeségtől csillogó tekintetű díjazott végzősöket. A bajnokságok is végéhez közelednek és vannak, akik már át is vehették a hosszú szezon végét jelentő elismerésüket. A KB Autoteam SE tizenharmadszor nyerte el a megyei bajnoki címet. Nem semmi teljesítmény. És ez még csak a kezdet, jönnek majd szép sorban más klubok eredményei is. Ha május, akkor az első napján az elmaradhatatlan zenés ébresztő a Kiskunhalasi Fúvószenekarral. A város napját már több mint 20 éve e hónap első hétvégéjén tartjuk. Kirajzik Halas és berajzanak vendégeik, meg a partnervárosaink népes küldöttségei. Megtelnek a közterek, kulturális rendezvények sorának ad otthont a város. Immár XIX. alkalommal Nemzetközi Csipkekiállítás és kísérőnek a borudvar is széles kínálattal vár mindenkit. És ne feledjük, ez még csak a hónap eleje, mert a végén vár ránk a kihívás napja, a táncgála és a gyermeknapi rendezvények. Micsoda sor, de a hétköznapok sem unalmasak. Szóval Kiskunhalas vigyázz, kész, május, az ünnep! KI
fókuszban
Új sportközpontja lesz a Tekónak Várhatóan még ebben az évben elkészül a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium új sportközpontja a régi kollégium területén. A 133 millió forintos beruházás kivitelezője a Merkbau Kft., a napokban pedig a terület előkészítését követően sor került az ünnepélyes alapkőletételre is Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek részvételével. Régi vágya teljesül hamarosan a tekós diákoknak. Már elkezdődtek a kivitelezési munkálatai annak a vadonatúj sportközpontnak, amely mind küllemében, mind pedig felszereltségében a XXI. századot idézi. Az építkezés egyik jeles pillanata az, amikor elhelyezik az alapkövet, illetve az időkapszulát. A napokban ez is megtörtént a volt kollégium területén. Az ünnepi eseményen részt vett Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, aki előbb megáldotta a kapszulát és az alapkövet, majd Fülöp Ernő kanonok, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Téglás László igazga-
tó társaságában elhelyezte azokat az előre kialakított kis gödörbe. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium vezetője elmondta, hogy közel egyéves előkészítő munka előzte meg a beruházás elindítását. A 133 millió forintos építkezés kivitelezője a kiskunhalasi Merkbau Kft., az épület terveit Dóka József készítette. A 600 négyzetméteres épületben
lesz két tornaterem, megfelelő méretű szertár és kondícionáló terem is. A munkálatokkal várhatóan az év végére elkészülnek, ezt követően érkeznek majd a felszerelések. Annyi már most bizonyos, hogy az előtérben lesz egy hatalmas kép, amely most az ünnepélyes alapkőletétel dekorációja volt. Ezt egyébként a résztvevők ellátták kézjegyükkel. Kép-szöveg: JL
80 milliós pályázati csomag A Csipkeházi Óvoda és a Tinódi utca felújítására, illetve a Fazekas Mihály Általános Iskola sportcsarnokának bővítésére nyújt be pályázatot a városháza. A maximum elnyerhető összeg 80 millió forint, a szükséges önrészt a költségvetés biztosítja. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdetett önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására. Kiskunhalas részt kíván venni ebben, erről szavazott a képviselő-testület a legutób-
bi tanácskozásán. Maximum 30 millió forintos értékben szeretnék felújítani a Csipkeházi Óvodát. A beruházás keretében tető- és nyílászárócsere, szigetelés, valamint fűtés- és villamoshálózat-korszerűsítés történne. A szükséges önrészt tartalmazza az idei városi
költségvetés. Ugyancsak pályázik Kiskunhalas a Fazekas Mihály Általános Iskola tornatermének bővítésére, itt az elnyerhető legmagasabb összeg 20 millió forint. A pályázat intenzitása 75 százalékos, a saját forrás rendelkezésre áll. A harmadik cél a Tinódi utca felújítása. Ez szerepel a város gyűjtőút renoválási programjában. Itt a maximálisan elnyerhető összeg 30 millió forint. jel
egyenruhások Ügyfélszolgálat
Heteken belül megnyílik Kiskunhalason is a kéményseprés ügyfélszolgálati irodája. Eddig az ügyek intézésére telefonon, illetve interneten, valamint a kiskunfélegyházi kirendeltségen volt lehetőség. Most sikerült elérni, hogy városunkban is legyen egy hely, ahol szakember válaszol a felmerülő kérdésekre és időpontot lehet egyeztetni a kötelező szolgáltatásról. Az ügyfélszolgálati iroda a tízemeletes földszintjén lesz, pontos időpontjáról tájékoztatjuk a halasiakat.
Köszönet
A városlakók nevében köszönte meg a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség dolgozóinak, illetve a halasi tűzoltóknak az elmúlt évi áldozatos munkáját Fülöp Róbert polgármester és Vízkeleti Szabolcs képviselő. A két szervezet beszámolója most került a képviselő-testület elé. Babud Jenő ezredes azt emelte ki, hogy erősen átlagos évet hagyott maga mögött a kirendeltség, amely 593 tűzesetnél és 593 műszaki mentésnél avatkozott közbe. A tüzek nagy része szabadtéren keletkezett, a műszaki mentések nagy számát pedig a viharok utáni károk felszámolása jelentette. A kirendeltségvezető szerint ebben az évben is kiemelt szerepet kap majd a megelőzés, főként a szabadtéri tüzek tekintetében. Orbán Balázs alezredes, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka azt mondta, hogy 148-86 volt az arány, a műszaki beavatkozások voltak nagyobb számban. Három alkalommal volt olyan időjárás, hogy vízszívatásból, favágásból kellett kivenniük a részüket a tűzoltóknak. A tűzeseteknél pedig több olyan volt, amikor magasabb riasztási fokozatra volt szükség. Az alezredes szerint ezeknél a kollégái szakszerű és gyors beavatkozása akadályozta meg a nagyobb bajt. A parancsnok köszönetet mondott a városnak a támogatásért, az idei összegből folytatódik a könnyű bevetési ruhák beszerezése. A nyár folyamán megnyílik majd a kiskunmajsai tűzoltóőrs, amelynek köszönhetően javul a régió tűzbiztonsága. Az állomány feltöltése már megkezdődött, Majsán 18 tűzoltó szolgál majd. jáger
2018. május 3.
Tisztújítás után, névváltoztatás előtt a polgárőrök Éppen negyedszázaddal ezelőtt alakult meg a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület, amely a napokban tartotta tisztújító közgyűlését. A tagság ismét Pente Jánosnak szavazott bizalmat. A tanácskozáson elhangzott, hogy új alapszabály készül és megváltozik majd a szervezet neve is. Nem feledkeztek meg a 25 évvel ezelőtti alapító tagokról, akiknek munkáját emlékéremmel ismerték el. Saját gépkocsikkal járőröztek, volt olyan hétvége, amikor nem történt a városban említésre méltó bűncselekmény. Iványi András, Juhász László és Nyilas László idézte meg a 25 évvel ezelőtti időszakot, amikor városunkban megalakult az első polgárőr szervezet. Mint elhangzott, az alapítók lelkesedése vitte előre az ügyet, amely aztán az elmúlt negyedszázad folyamán egy ütőképes szervezetté nőtte ki magát. A Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Szervezet közgyűlésén emlékeztek a kezdetekre és emlék-
éremmel ismerték el Bakos József, Iványi András, Juhász László, Kerekes Balázs, Kolompár László és Nyilas László munkáját. A tanácskozáson beszámoló hangzott el a tavalyi esztendőről. Pente János elnök kiemelte, hogy soha ekkora városi támogatást még nem kaptak, mint tavaly. Sikerült gépkocsit és eszközöket, formaruhákat vásárolni. Példás az együttműködés a rendőrséggel, egyre több az ifjú polgárőr, köszönhető ez a Dékáni-szakgimnázium aktivitásának. Téli időszakban figyeltek a külterületen élőkre, egész évben
Pente János, a régi-új elnök részt vettek a városi rendezvények biztosításában is. A közgyűlésen tisztújításra került sor. Újabb 4 évre megkapta a tagság bizalmát Pente János és az alelnök, Iványi András. Készül az új alapszabály is. Ennek egyik sarkalatos pontja lesz majd a szervezet elnevezése. A jelenleg használt név hosszú és bonyolult, a jövőben Kiskunhalasi Polgárőr Egyesületként szerepelnek majd. Kép-szöveg: Jáger L.
Az alapítók (balról): Kolompár László, Iványi András, Nyilas László, Bakos József, Kerekes Balázs és Juhász László
Nyílt nap lesz a mentőknél Május 11-én nyílt napot tartanak az ország mentőállomásain. Ezen a pénteken Kiskunhalason is szeretettel várják az érdeklődőket, akik meg szeretnének ismerkedni a mentőautókkal és az azokban használatos eszközökkel. Évek óta hagyomány, hogy a mentők napja alkalmából nyílt napokat szerveznek országszerte. Ráadásul idén ünnepli az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 70. évfordulóját. Kiskunhalason május 11-én, pénteken 9-14 óra között lesz nyitva a mentőállomás kapuja. Nagy József állomásvezető mentőtiszt tájékoztatás szerint
ekkor bárki megismerkedhet az autóikkal, eszközeikkel. Megmutatják, hogy miként mentenek egy baleseti sérültet személyautóból, de akinek affinitása van rá, az elsajátíthatja az új-
raélesztés alapfogásait is. Óvodás, iskolás csoportok látogatására is van lehetőség, nekik előzetesen időpontot kell egyeztetni Kristóf Zoltánnal (0620-369-38-04). Kép-szöveg: jel
2018. május 3.
Csipke
Csipkés mestermunka vajdasági partnerekkel
– Arra törekszünk, hogy ez a projekt katalizátorként működjön itt, a határ menti régióban élő kézművesek között – fogalmazott Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Mestermunka elnevezésű nemzetközi program kiskunhalasi nyitókonferenciáján. Pénteken a Csipkeházban vendégeskedtek a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület, valamint a tavankúti Matija Gubec Egyesület vezetői, képviselői. Mestermunkaturizmus: helyi értékek határon átnyúló nézőpontban címet viseli az a nemzetközi projekt, amelyben a Halasi Csipke Közalapítvány, a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület, valamint a tavankúti Matija Gu-
bec Egyesület a résztvevő. A program nyitókonferenciájának a halasi Csipkeház volt a házigazdája. A Vajdaságból érkezett vendégek testközelből láthatták, hogyan készül a halasi hungarikum, Szécsiné Rédei Éva igazgatónő jóvoltából pedig
megismerhették a csipke történetét is. A vendégeket Pajor Kálmán kuratóriumi elnök, valamint Farkas Dániel alpolgármester is köszöntötte. Kiderült, hogy a projekt során lehetőség lesz a kézművesek közötti tapasztalatcserére, kiállítások szervezésére, mindhárom településen lesznek turisztikai workshopok, valamint kézműves tanítási programok is gyermekek számára. Sebők Valéria, a 120 esztendős szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület vezetője elmondta,
hogy a tagjaik máris rengeteg pluszt kaptak ettől a programtól. Örömmel újságolta, hogy augusztusban bemutatkozhat a szabadkai múzeumban a halasi csipke, amit már nagyon várnak. A konferencián előadás hangzott el a szabadkai Gránátalma Hímzőszakkör fonott csipkéiről, a tavankúti szalmaképekről és természetesen a halasi csipkéről is. Az összejövetelen produkcióval kedveskedett a vendégeknek a Kiskun Táncegyüttes. Kép-szöveg: JL
hirdetĂŠs
2018. mĂĄjus 3.
csipke
2018. május 3.
Dicsérjük együtt az Urat! Az előző évektől eltérően idén egy kiemelt téma köré szerveződik a nemzetközi csipkekiállítás Kiskunhalason. A sorrendben tizenkilencedik alkalommal megrendezett kiállításon vallási tárgyú csipkéket, egyházi viseleteket tekinthetnek meg a látogatók. Az ünnepélyes megnyitót pénteken 16 órakor tartják, ahová szeretettel várják az érdeklődőket. A rendezvény díszvendége, dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ajánlja a közönség figyelmébe a tárlatot.
Höveji csipkével díszített oltárterítő
Kereszt – vert csipke
Kereszt – frivolitás (hajó csipke)
Sok látogatót várnak a hétvégétől a Csipkeházba. A XIX. Nemzetközi Csipkekiállítás ünnepélyes megnyitója május 4-én 16 órakor kezdődik. A kiállítást dr. Bábel Balázs kalocsakecskeméti érsek nyitja meg. A tárlat mottója: Dicsérjük együtt az Urat!
csa jelentős szerepet játszik az egyházi textíliákon és viseletekben. Ennek megfelelően a főpapi öltözetek kiemelt ékessége a csipke és a hímzés. Ezen viseletek gyönyörű, különleges darabjait tekinthetik meg az érdeklődők. Külön teremben állítjuk ki pályázati partnereink alkotásait. Bemutat-
Madonna gyermekével vert csipke
Kehely – vert csipke etnográfus tart előadást Kalandozás a művészi csipkék világában címmel. A csipkekiállítás május 20-ig tekinthető meg Kiskunhalason.
Hunnia csipkével díszített kehelytakaró – Vallási szimbólumokat megjelenítő csipkéket, csipkével díszített egyházi viseleteket mutatunk be – nyilatkozta Szécsiné Rédei Éva. – Csipkés kehelytakarók, oltárterítők, csipkéből készített keresztek, betlehemek, kelyhek, liturgikus képek láthatóak a tárlatunkon. Valamennyi alkotás közös jellemzője, hogy kézzel készültek és alkotójuk szándéka szerint az Úr dicsőítésére jöttek létre. A csipke, mint a díszítőművészet csú-
Pelikán – vert csipke
Csipkeszél – vert csipke juk a csipkekészítés ősének, a fonott csipkének a szebbnél szebb darabjait Szabadkáról valamint a szerbiai Tavankútról érkező, szintén világhírű szalmaképeket. Kiemelt kiállítói részvételre számítunk ez évben, mivel a megnyitó napjának délelőttjén a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztályával közösen szervezünk egy országos Csipkekonferenciát. A konferenciára és a kiállításunkra érkeznek résztvevők és előadók Magyarország jelentős csipkeműhelyeiből. Jönnek továbbá Magyarkanizsáról, Szabadkáról és Lepoglavából is vendégek – tette hozzá a Csipkeház igazgatója. A kiállításra az Esztergomi Főegy-
házmegye Kincsestárából és a Kalocsai Érseki Múzeumból is érkeztek 19. század végi, 20. század eleji csipkével díszített főpapi öltözetek. A katolikus mellett református egyházi viseleteket is bemutatnak. A helyi református egyház halasi csipkével díszített szószék takarója és egy 1777-ből származó Úr asztala terítő is a bemutatott alkotások között szerepel. A Csipkeházban május 5-én egész napos csipkevásár és kézműves bemutató lesz. A Dicsérjük együtt az Urat! csipkepályázat eredményhirdetését május 5-én 13 óra 30 perckor tartják a helyszínen. A közönség aznap délig szavazhat az alkotásokra. Az ünnepséget követően Erdei T. Lilla
„Az elmúlt 20 évben összességében nem érkezett annyi központi, pályázati forrás a Csipkeházba, mint ebben az évben.” Az elkövetkezendő időben is számos feladat lesz még a Csipkeházban. Szécsiné Rédei Éva igazgatótól megtudtuk, hogy 2018 a fejlődés és a megújulás éve hungarikumunk életében. – Az elmúlt 20 év folyamán összességében nem érkezett annyi központi, pályázati forrás a Csipkeházba, mint ebben az évben. Ez nagy öröm és egyben nagy felelősség! Az előttünk álló egy évben alakítjuk ki hosszú időre a halasi csipke új megjelenési arculatát. Igyekszünk ezt a nagy feladatot a lehető legjobban megoldani mindannyiunk közös kincse, a halasi csipke jövője érdekében. Kép-szöveg: Pál László
hirdetĂŠs
2018. mĂĄjus 3.
2018. mĂĄjus 3.
hirdetĂŠs
10 portré
2018. május 3.
Kovács Kati:
Különleges élményben lehetett részük azoknak, akik részt vettek Kovács Kati múlt csütörtöki kiskunhalasi koncertjén. A helyszín a református templom volt, melynek miliője meghatározta a repertoárt. A népszerű énekesnő előadásában főként meditatív, elgondolkodtató, méltóságteljes dalok hangzottak el Koncz Tibor zenei kíséretével, de azért a vidámság sem hiányzott a műsorból. Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnővel beszélgettünk pályájáról, családjáról és a sport iránti szeretetéről.
szép élmény volt a Schuster Andrea vezette Monarchia együttessel fellépni, fúvósokkal, vokállal kiegészítve és a saját zenekarommal természetesen. Lenyűgöző volt. Néha arra gondoltam, hogy meg kéne fordulni és leülni a nézőtérre, hogy én is tudjak gyönyörködni egy kicsit a műsorban. Ilyenkor automatikusan azt mondja az ember, hogy köszönöm nektek, kedves kollégák. } Említetted, hogy ötszáznál is több dal lehetne repertoáron. A korábbi nagylemezek most megjelentek CD-n. Úgy tudom, hogy május 9-én ehhez kapcsolódóan dedikálás is lesz Budapesten. – A Magyar Televízió hívott meg erre a dedikálásra, mert Pető Reni kezdeményezésére ők adták ki ezeket a CD-ket a régi anyagokból. Hála Istennek, találtam még pártfogókat dr. Horváth Zita és dr. Winkler Dániel személyében, Sopronból pátyolgatták az utamat. Ez csodálatos. Majdnem úgy éreztem magamat, mintha karácsony lenne. Megajándékozott a sors engem egy Pesti Vigadó-előadással, szimfonikus zenekar-
} Koncertpódiumokról, szabadtéri színpadokról jól ismerhetünk, viszont a templomi környezet talán újnak számít. – Annyira új, hogy életemben egyszer-kétszer léptem fel csak templomban. Egri vagyok és Egerben szinte kötelező volt templomba járni, úgyhogy mindegyiket ismertem. Van Egri Nagytemplom, de nagyon meglepődtem, mert a kiskunhalasi is nagyon nagy méretű. Hallottam, hogy ezernél több ember fér el benne. Gyönyörű orgonája van és ami még meglepő, hogy az 1700-as években készült ez a gyönyörű szép épület. Lenyűgöző. } A koncert bevételét a Benjámin lakóotthon javára ajánlották fel a szervezők. Mennyire gyakran tudsz vállalni olyan felkéréseket, amelyek jótékony célúak? – Ez változó. Emlékszem, pár évvel ezelőtt ismeretségi körből egy óvoda javára énekeltem. Akkor ők nagyon meglepődtek, milyen sok pénzt gyűjtöttünk össze. Én nem is kértem gázsit. Nyilván azóta változtak az idők, mert amikor menedzser dolgozik, akkor ő megkérdezi a részleteket, mi történik, hogy van. Ebbe a részébe én most nem folytam bele, nem is tudom. Csak azt tudtam, hogy templomban énekelünk. Miután ez egy református templom, így egyenesen jött a kérdés: tessék mondani, mit szabad énekelni.
ral, CD-lemezekkel, zenei DVD-vel. Ez a dedikálás is külön élmény lesz, egyszeri alkalom a Mammutban. Szeretem a közönségtalálkozókat. Találkozhatok az emberekkel. Elmondják a véleményüket, elbeszélgetünk a helyzetükről. Tulajdonképpen benne vagyok jócskán az ország életében. Sokszor úgy szólítanak meg, mintha egy családtag lennék. Kell ennél megtisztelőbb dolog?! } Energikus vagy és vidám. Mivel töltődsz fel? A teniszezés része még az életednek? – Most nem teniszeztünk egy jó ideje. Úgy alakult, hogy nem volt időnk. A tél sem kedvezett neki. Nem nagyon szeretem a hideg, befúvásos helyeket. Most kezdődik a szezon, de addig néz-
Benne vagyok az ország életében
} Mennyire befolyásolja a templomi környezet a repertoárt? – Befolyásolja természetesen. A humoros jellegű, nagyon harsány dalokat kihagyjuk ilyenkor. Az egy másik féle helyszínt igényel. Rengeteg olyan szép lassú dal van viszont, amit elő lehet adni az Ave Mariától az Adaggion át A festő és a fecskékig. Ilyen a Hull a hó a kéklő hegyeken, Az én hazám, a Hamvas arcú kisgyerek. Klárika, aki meghívott bennünket, megnyugtatott, azért nem kell minden vidám dalt kihagyni. Csak mértékkel szabad változtatni a repertoáron. Az emberek azért szórakozni szeretnének. Ennek az épületnek több funkciója van és ez elsősorban inkább egy koncert. Arra gondoltam, hogy visszajövünk legközelebb és akkor a hiányzó ötszáz dalt még elénekeljük (mosolyog). } Van-e olyan dal, amelyik csak ezen az esten szólalt meg újra hosszú idő után? – Van ilyen gyönyörű szép dal, amit még Malek Miklós írt Szenes Ivánnal. A címe Éjszakáról éjszakára. A Kell néha egy kis csavargás zenés darab egyik betétdala. Hofi Gézával és Koós Jánossal együtt, hármasban készítettünk egy ilyen kis zenés kalandozást. Közeleg az anyák napja, így műsorba került az Apák és anyák. Sok olyan dal van, amit ritkán szoktunk énekelni. Ez egy másféle előadás volt. Egy kicsit több volt
a meditatív, elgondolkodtató, méltóságteljesebb dal. } Az április 11-i vigadós koncert is egy kicsit más volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Milyen élményeket szereztél? – Nagyon sokszor felléptem ott korábban különböző műsorokban, nagyon sok emlékem fűződik hozzá. Volt olyan, hogy négy egymást követő alkalommal csak én énekeltem Koncz Tibor dalaiból szerzői estjén. Nagyon érdekes élmény volt most, mert áthelyezték a színpadot. Úgy éreztem, mintha egy vadonatúj helyen énekeltem volna. Maga az, hogy egy szimfonikus zenekar kísért, az egy csodálatos dolog. Nyilván ilyen nagyon ritkán adatik az életünkben. Hihetetlenül
2018. május 3.
portré 11
Hambalkó Magdi ötödször is győzött Hambalkó Magdolna babakészítő keze munkáját és kreativitását első helyezésekkel jutalmazza a szakértő zsűri 2014. óta. Ahányszor elindult az országos versenyeken, mindig nyert. Nem volt ez másként idén sem. Most Győrből hozta el az első díjat az általa megálmodott és nagy odafigyeléssel, precizitással megvalósított Rózsás vidék című alkotásáért. Műveinek számos csodálója van már itthon. Biztatják, hogy a határon túl is bátran mutassa meg tehetségét.
tem a teniszt. Meg a focit. Hiányolom Messiéket az UFA BL-ből. Természetesen végignéztem a tegnapi meccset is. Nagy sportrajongó vagyok, ezt a családból hoztam. Hárman vagyunk testvérek. A bátyám is focizott, a húgom gyerekei is sportolnak. Van egy egri unokaöcsém, Lukács László, aki heavy metalt énekel és ő is focizik. Az én párom teniszversenyző volt, úgyhogy körbev vagyok véve sportemberekkel. A zenekaromban is fiúk vannak, ők szintén előnyben részesítik a sportot. Követem az eseményeket. A zeneieket is szoktam nézni. Nagyon szeretem a tévé Hogy volt?!
műsorát, mert találkozni lehet kollégákkal és az olyan jó. Előadásaikra is el szoktam menni. Kedvencem Az ének iskolája, ahol gyerekek énekelnek. Meg vagyok lepődve, mennyire csodálatosan és jól énekelnek. Kristálytisztán, hibátlanul, élő előadásban. Van itt utánpótlás bőven, csak győzzük kivárni. } Kivel énekelnél duettet az új nemzedékből? – Rengeteg emberrel. Egyet nem tudnék kiválasztani, de szívesen énekelnék a fiatal generációval és a még fiatalabbakkal. Kép-szöveg: Pál László
Jótékonysági koncert. A múlt csütörtöki előadás bevételét a Benjámin lakóotthon javára ajánlották fel a szervezők. A koncert ötletgazdája Ekéné Misándi Klára volt. Nagy álma valósult meg e rendezvény létrejöttével. Kovács Katit nagyszerű, kétórás előadása után állva tapsolva ünnepelte a nagy létszámú közönség. – Régi vágyam volt, hogy itt, a templomban legyen koncertje Kovács Katinak. A csodálatos hangja a csodálatos helyen fantasztikus. Jönnek az ötletek, és ha találok hozzá támogatót is, akkor megvalósítom. A koncert bevételéből a Benjámin Szociális Intézményben levendulakert lesz építve. A gondozásban, majd utána a feldolgozásban is a foglalkozásokon a lakók tudnak aktívan dolgozni – tudtuk meg Ekéné Misándi Klára főszervezőtől. Kép-szöveg: P. L.
Hambalkó Magdolna öt éve vesz részt országos megmérettetéseken, és azóta minden évben győzött. Sőt először két kategóriában is tarolt. Akkor egy díjat a TV Maci, egyet pedig az Erdei manók és koboldok a Nincsis utcában című alkotás hozott számára. Utána a Tündéri otthon, a Gyöngyház tündérek, tavaly pedig a Tündéri karácsony érdemelt ki első helyezést. Újabb sikerről számolhatunk be. A 22. Országos Baba- és Mackókészítési Verseny első díja Kiskunhalasra került Hambalkó Magdolnának köszönhetően. A megmérettetésre ezúttal Győrben került sor. A kiállítást a Zichy-, a díjkiosztót pedig az Esterházy-palotában rendezték. A helyi babakészítő oklevelét Keglovich Ferencné, a Magyar Bababarátok Egyesületének elnöke látta el kézjegyével. – Idén egy angol témát dolgoztam fel, a Rózsás vidéket vittem el a versenyre. Szeretem a régi típusú házakat, régóta akartam egy ilyet is, és most megvalósítottam. Ez picit realisztikusabb,
mint az előző munkáim. Belül begerendáztam a ház konyhájának mennyezetét, és a padló is igazi faburkolat. A zsűri is kiemelte a megújult stílust, és azt is, hogy jellegzetességeiben így is felfedezhető vagyok – tudtuk meg Magditól. – A Rózsás vidéken a pici babák sokkal kidolgozottabbak, mint a korábbi alkotásokban. Agyaggal is dolgoztam, mert enynyire kidolgozottat textilből nem lehet készíteni. Háromszáznyolcvan munkaóra van benne – tette hozzá az első díjas kiskunhalasi babakészítő. Hambalkó Magdolnának a jövőre vonatkozóan is számos ötlete van. Egyelőre nem is tudja, hogy melyikkel kezdje, vagy inkább folytassa… – A zsűri biztatott, hogy nemzetközi vonalon is mutassam meg, amit tudok. Általánosságban babák nélkül készülnek makettek. Az enyémek különlegességnek számítanak. Tetszett, hogy a munkáimon érződik az otthon melege. Kép-szöveg: Pál László
12 kultúra
2018. május 3.
Zayzon Zsolt:
Tudom azt mondani, hogy szeretnek…
Zayzon Zsolt Erdélyben született és tanult. Fiatal színészként felkérést kapott, hogy szerződjön át Pécsre, ő pedig némi gondolkodás után elfogadta a felkérést. Utólag azt mondja, talán a kíváncsiság miatt. Jelenleg Kecskeméten él családjával, ahol szeret, és úgy érzi, őt is szeretik. A hírös városból látogatott el Kiskunhalasra. A Kárpát-medencei prózafelolvasó versenyre kapott meghívást.
} Hogyan érezted magad zsűrielnökként? Volt-e már hasonló felkérésed? – Zsűrielnök még nem voltam. Hasonló felkérést viszont már kaptam. Mindig jó élményekkel távozik az ember az ilyen eseményről, mert a rohanó világban ennyire nem tud megállni egy-egy téma fölött. Vagy csak nagyon ritkán, vagy csak másféle szempontból. Így közösségben megélni ezt mindig valahogy ad egy pluszt, egy lelki erőt. Ad arra is lehetőséget, hogy az ember elgondolkodjon. Midig fontosak a tartalmas napok. Jó látni, hogy még mindig vannak jó szándékú és kíváncsi diákok az irodalom felé. Most nem csak az erdélyi meg a magyar irodalomra gondolok, hanem egyáltalán a világirodalomra. Ez mindig fontos. Erőt tud adni. Nekünk, színészeknek fontos, hogy legyenek ilyen gondolkodású fiatalok, akikben ott van a remény, hogy majd eljönnek színházba, és megnéznek minket. Azt szokták mondani, hogy ez a generáció már elveszett, és mi lesz a világgal. Ilyen eseményekkor derül ki mindig, hogy egyáltalán nem veszett el ez a nemzedék. Valószínűleg a mi generációnkról is ezt mondták, meg az előttünk levőkről is. Fontos, hogy vannak ilyen tagjai ennek a mini társadalomnak, akik benne vannak az irodalomban. Ez biztató. Ennyi dicséretet, mint itt, a megnyitón, nem hallottam még a népemről, mert én székely vagyok. } Honnan érkeztél egészen pontosan? – Gyergyószentmiklóson születtem. Tízéves voltam, amikor Csíkszeredára költöztünk. Ott értek olyan impulzu-
sok, akkor nyílt ki a világ, én csíkszeredainak vallom magam. Édesapám sepsiszentgyörgyi, édesanyám gyergyói, úgyhogy a fél Székelyföldet befogta a gyerekkorom. Ez a vidék, Gyergyó, Csík és Kovászna megye a szívügyem. } Mióta élsz Magyarországon? – Balikó Tamás 2005-ben szerződtetett a Pécsi Nemzteti Színházhoz. A Kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiválján volt zsűritag. Utána ittunk egy sört, és beszélgettünk. Akkor nem mondott semmi konkrétumot. Rá három hétre hívott fel. Megkérdezte, lenne-e kedvem átjönni. Gondolom, ő is érlelgette ezt. Főiskola után még Marosvásárhelyen voltam színész négy évig. Kezdtem rendezni. A főiskolán tanársegédként tanítottam, és a színházban is elég jó dolgom volt. Valahogy mégis megléptem ezt, talán a kíváncsiság miatt. Azóta itt vagyok, és jól érzem magam. } Hol érezted magad igazán otthon több magyarországi város közül? – Pécsett nagyon-nagyon szerettem, az egy fantasztikus város, de nekünk valahogy furán van az agyunk és a lelkünk. Ha a színház jól megy, akkor bármilyen városban jól érezzük magunkat. } Most Kecskeméten. – Igen, nagyon-nagyon jól érzem magam. Most már az is fontos szempont, hogy a kisgyerekünknek biztonsága legyen, jól érezze magát és jó óvodába járjon. Csíkszeredában nőttem fel, nekem az az etalon. Az a fajta átlátható és átjárható város sokkal szimpatikusabb, mint egy világváros. Nem zárkózom el egyáltalán, mert imádom Budapestet, de azt nem tudom most elképzelni, hogy ott éljek családostul. Még egyedül sem. } Milyen feladatok kötnek Budapesthez? – Most csak egy felolvasószínházam lesz, meg forgatok egy tévéfilmben. } Melyikben? – A címe: Akik maradtak, most kezdtük. Tavaly forgattam egy nagyjátékfilmben. A címe: Rossz versek. Reisz Gábor fiatal filmes készítette. Hála
Istennek, csak kisebb munkáim kötődnek oda. Nagyon elégedett vagyok a kecskeméti színházban a feladataimmal és nem nagyon szeretem szétszedni magam. Akkor mindig azt érzem, ha utólag visszagondolok, hogy nem sikerült jól megcsinálnom egyegy feladatot. Pont amiatt, mert szerteszét szaladunk. Hála Istennek, nem vagyok egy pénzsóvár ember. A pénz fontos motiváció tud lenni, de így le tudok mondani olyan felkéréseket, amikről azt érzem, hogy nem elég fontosak most az én szakmámban. Lehet, még eltelik tíz év, és majd olyan iskolázási rendszer lesz, hogy egyszerűen a gyerekem miatt rá leszek kényszerülve arra, hogy hajnalban szinkronizáljak, délután sorozatban forgassak, és minden munkát elvállaljak, amit csak felajánlanak. Most még nem kell, és próbálom a feladataimat Kecskeméten a lehető legjobban teljesíteni. Ez egy szubjektív dolog, mert van olyan, hogy egy színész hat hétig dolgozik reggeltől estig, éjszakákon át gondolkozik, agyal a szerepről, és mégse jön ki a végén jól a dologból. Ez a rizikó mindig benne van a mi szakmánkban, de legalább akkor azt tudja mondani, hogy becsülettel végezte el a dolgát, és hát nem sikerült. Akkor viszont ki le-
het állni tisztességgel, hogy nem sikerült, másképp meg sunnyogni lehet csak a kertek alatt. } A legjobb epizodista címet is elnyerted. Melyik szereppel? – Az a helyzet, hogy ezt így konkrétan nem tudom. Ez nézői szavazatok alapján dőlt el, és több mellékszerepem is volt. Az Ármány és szerelemben Wurm, ami olyan volt, ami az én szívemhez is közel állt és szerettem. A Mágnás Miskában meg Pixi voltam. Nem lehet konkrétan tudni, nem mondták meg, mert ilyenkor több előadásért kapjuk a szavazatokat. Nagyon-nagyon boldog voltam. Nyilván a szakmai elismerések is fontosak, az is egy nagyon komoly visszajelzés, de mégis az a díj, amit a nézők szavaznak meg, valahogy jobban esik az ember lelkének. Az egyfajta szeretetről is szól. A szakmaiságon túl van benne szimpátia. Mi is ezekből az érzésekből tudunk táplálkozni, továbblépni, továbbmenni. Jó érezni, hogy irányul felénk szeretetenergia. Ez papíron is megjelent, és díjban is kifejeződött. Így tudom azt mondani, hogy szeretnek engem a kecskeméti nézők. Jó érzés nekik játszani. Kép-szöveg: Pál László
Zeneiskolai koncertek Május 3-án, csütörtökön 17 órakor Dillmann Éva tanárnő csellista növendékei tartják házi hangversenyüket. Május 8-án, kedden 17 órakor a vonós tanszak, hegedűsök-csellisták Tücsök-koncertre hívják az érdeklődőket. Minden zeneszeretőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan, adományokat köszönettel elfogadnak a tanszakok javára. L.M.A.
2018. május 3.
A Város Háza
Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet)
A képviselő-testület 2018. április 26-i zárt ülésén hozott döntések: 104/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztere által adományozható elismerésekről szóló 26/2016.(IX.8.) rendelete szerint Szakál Aurél múzeumigazgató díjazását kezdeményezi a Móra Ferenc-díjra. 105/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete „Kiskunhalas Város Egészségügyéért” díjat adományoz: Dr. Rácz-Nagy Ágnes vezető főorvosnak a pszichiátria területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. Dr. Vancsura János főorvosnak az urológia területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. Blehó Rita gyógytornásznak a gyógytorna területén végzett kiemelkedő és példamutató munkája elismeréséül. 106/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kiskunhalasi Bernáth Lajos Kollégium intézményvezetői (magasabb vezető) beosztására Nagy István Ernő által beadott pályázatot szakmailag magas színvonalúnak ítéli meg. A pályázatban foglalt szakmai és vezetői elképzelések alapján javasolja Nagy István Ernő megbízását a Kiskunhalasi Bernáth Lajos Kollégium intézményvezetői feladatainak ellátásával. 107/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Konduktív Pedagógiai Tagintézménye tagintézmény-vezetői (magasabb vezető) beosztására Antóniné Vargyas Andrea által beadott pályázatot szakmailag magas színvonalúnak ítéli meg. A pályázatban foglalt szakmai és vezetői elképzelések alapján javasolja Antóniné Vargyas Andrea megbízását a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Konduktív Pedagógiai Tagintézménye tagintézmény-vezetői (magasabb vezetői) feladatainak ellátásával. A képviselő-testület 2018. április 26-i nyílt ülésén hozott döntések: 108/2018. Kth. Munkaterv módosítás és Napirend elfogadása 109/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete tulajdonosi hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. Kiskunhalas 6391 hrsz-ú ingatlanon a TOP-1.2.1-16-BK1-201700015 azonosító számú pályázati keretében felújítsa és felépítse a Sóstó turisztikai fejlesztéséhez szükséges infrastrukturális feltételeket (büfé, zuhanyzók, wc-k, raktár, fogyasztó tér felújítása, valamint a vendégtér és a „kőszínház” kialakítása), valamint ahhoz, hogy a TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00015 azonosító számú pályázat keretében felépített épületeket (vendégtér és „kőszínház) a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. a projekt fenntartási időszakának végéig fenntartsa. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. és Kiskunhalas Város Önkormányzata által kötött, S/677/2018. iktatószámú, 1. melléklet szerinti Vagyonhasznosítási szerződés módosításhoz. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza Fülöp Róbert polgármestert, hogy a Hasznosítási szerző-
dés módosításának aláírására, valamint ahhoz, hogy a projekt sikeres megvalósulásához szükséges további nyilatkozatokat megtegye. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 110/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete megválasztja Juhász György képviselőt az Ügyrendi és Szociális Bizottság tagjává. 111/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal között létrejött 6400 Kiskunhalas, Köztársaság utca 1. szám alatti ingatlan ingyenes használatára vonatkozó üzemeltetési megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetését az 1. számú melléklet szerinti tartalommal. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjét az üzemeltetési megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetés aláírására és az ahhoz kapcsolódó jognyilatkozatok megtételére. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal között létrejött a járási hivatalok kialakításához szükséges megállapodás 2. számú módosítását a 2. számú melléklet szerinti tartalommal. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás 2. számú módosítás aláírására és az ahhoz kapcsolódó jognyilatkozatok megtételére. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 112/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 247/2013. számú Képviselőtestületi határozat 2. pontját az alábbiak szerint módosítja: „Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „MEGÁLLAPODÁS” Egyes szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátását szolgáló vagyon átadás-átvétele tárgyában 3. pontjának az átadásra kerülő vagyonra vonatkozó rendelkezéseit az alábbiak szerint módosítja: Átadásra kerülő vagyon: A megállapodásban szereplő feladatok ellátásához szükséges ingó, ingatlan vagyont - Kiskunhalas, Nyúl u. 5-7. hrsz: 3569, - Kiskunhalas, Thúry József u. 6. hrsz: 171/B/1, - Kiskunhalas, Szilády u. 10. hrsz: 2235, - Kiskunhalas, Ván Benjámin u. 11. hrsz: 40531/1, - Kiskunhalas, Molnár u. 6. hrsz: 3697 az átadó az átvevő térítésmentes használatába adja.” 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul az egyes szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátását szolgáló vagyon átadás-átvétele tárgyában Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ között létrejött megállapodás melléklet szerinti módosításához. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az egyes szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátását szolgáló vagyon átadás-átvétele tárgyú megállapodás módosítás aláírására és az ahhoz kapcsolódó jognyilatko-
zatok megtételére. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 113/2018. Kth. 1.) Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzata a BANAT-TRIPLEX CONFINIUM Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulásból kilépjen. 2.) Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a BANAT-TRIPLEX CONFINIUM Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulásból történő kilépéssel összefüggő jognyilatkozatok megtételére. 114/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselőtestülete elfogadja Kiskunhalas Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi munkájáról szóló beszámolót a melléklet szerinti tartalommal. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 115/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete köszönettel veszi és elfogadja a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság, valamint a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség éves beszámolóját. 116/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Kiskunhalas, belterület 6012/4 hrsz alatti ingatlan megvásárlásának fedezetére a 2018. évi költségvetésében 114.300.000.Ft-ot biztosít. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert, hogy az eladóval tárgyalást folytasson a részletfizetés lehetőségéről, valamint felhatalmazza az adásvételi szerződés és az ahhoz kapcsolódó nyilatkozatok aláírására. 117/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására meghirdetett pályázati kiírásra a Csipkeházi Óvoda felújítására pályázatot kíván benyújtani. A Képviselő-testület a pályázathoz szükséges önerőt a 2018. évi költségvetésben biztosítja. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert a pályázat benyújtásával és felhatalmazza a szükséges nyilatkozatok megtételére, az előkészítő feladatok elvégzésére, valamint megbízza a pályázat nyertessége estén a megvalósítás lebonyolításával is. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására meghirdetett pályázati kiírásra a Fazekas Mihály Általános Iskola sportcsarnokának bővítésére pályázatot kíván benyújtani. A Képviselő-testület a pályázathoz szükséges önerőt a 2018. évi költségvetésben biztosítja. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert a pályázat benyújtásával és felhatalmazza a szükséges nyilatkozatok megtételére, az előkészítő feladatok elvégzésére, valamint megbízza a pályázat nyertessége estén a megvalósítás lebonyolításával is. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására meghirdetett pályázati kiírásra a Tinódi utca burkolat-felújítására pályázatot kíván benyújtani. A Képviselő-testület a 4/2018 (II.23)
városháza 13 rendelettel biztosította a pályázathoz szükséges önerőt. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert a pályázat benyújtásával és felhatalmazza a szükséges nyilatkozatok megtételére, az előkészítő feladatok elvégzésére, valamint megbízza a pályázat nyertessége estén a megvalósítás lebonyolításával is. 118/2018. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete elfogadja az NKM Áramszolgáltató Zrt. Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya (6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 64-66.) Kiskunhalas Város közvilágításának üzemeltetése, karbantartására kötött 2008/153. számú szerződés 2.1.1 pontjában előírt, 2017. évre vonatkozó beszámolóját. 119/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselőtestülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzatán képviseletében az Elektronikus Árverési Rendszerben regisztráljon, a vagyongazdálkodási szabályoknak megfelelően meghozott, ingatlan vagy ingóság megszerzésére irányuló döntéseket az Elektronikus Árverési Rendszeren keresztül végrehajtsa. 120/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja pályázat benyújtását a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt „A nemzeti bűnmegelőzési stratégia feladatrendszerének támogatása” című támogatásának elnyerésére. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza Kiskunhalas Város Polgármesterét a pályázat előkészítésével, a pályázat benyújtásával, lebonyolításával, és az ehhez szükséges minden nyilatkozat, dokumentum aláírásával. A Képviselő-testület a pályázat nyertessége esetén megbízza a Polgármestert a pályázatban vállaltak teljes körű megvalósításával. 121/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Földművelésügyi Minisztérium által az engedélyezett és nyilvántartásba vett ebrendészeti telepek modernizációja, bővítése, a telepen tartható állatok tartási körülményeinek javítása és örökbefogadási esélyük növelése céljából kiírt pályázati felhívásra pályázatot kíván benyújtani, a Kiskunhalas, Rekettye puszta 0187/1 hrsz. cím alatti ebrendészeti telep korszerűsítése céljából, a pályázati kiírás szerinti maximum 5.000.000,-Ft támogatási összeg mértékéig. 2. A Képviselő-testület megbízza a Polgármestert a pályázat benyújtásával és felhatalmazza a szükséges dokumentumok aláírására, nyilatkozatok megtételére, az előkészítő feladatok elvégzésére. A Képviselő-testület a pályázat nyertessége esetén megbízza a Polgármestert a pályázatban vállaltak teljes körű megvalósításával. 122/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete módosítva a 114/2016. Kth. számú határozatát a 6043/11 hrsz alatti ingatlan 1328 m2 nagyságú részének megvételére teendő vételi ajánlat mértékét bruttó 2.000.Ft/m2-re változtatja, a határozat változással nem érintett rendelkezéseit változatlanul hatályban tartja. 123/2018. Kth. A Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a 88/2018. Kth., valamint a 89/2018. Kth. számú határozatot. 124/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Thorma János Múzeuma Alapító okiratának módosítását az 1. melléklet szerint jóváhagyja, így az egységes szerkezetű Alapító okiratot a 2. melléklet szerinti formában
14 városháza és tartalommal elfogadja. 2. A fentiek alapján a Képviselő-testület felkéri a Polgármestert az egységes szerkezetű Alapító Okirat és a módosító okirat aláírására, valamint a Magyar Államkincstár részére történő benyújtására. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 125/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete Dr. Tomán Erzsébet Katalinnal a kiskunhalasi 7. számú felnőtt háziorvosi praxis működtetésére az 1. számú melléklet szerinti előszerződést köt és felhatalmazza a Polgármestert az előszerződés aláírására. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a kiskunhalasi 7. sz. felnőtt háziorvosi praxisra a kiadott praxisengedély alapján a praxis tekintetében a felnőtt háziorvosi feladatok területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére Dr. Tomán Erzsébet Katalinnal az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2/B. § (1) bekezdése szerinti feladat-ellátási szerződést az 1. számú melléklet szerinti előszerződés alapján megkösse. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti területi ellátási érdekről szóló nyilatkozatot aláírja. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 126/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló 2017. évi beszámolót elfogadja. 127/2018. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II.23.) önkormányzati rendelete 2/b. mellékletében civil egyesületek egyéb működési célú kiadások jogcímen szereplő támogatásból a 2. melléklet szerint támogatja az abban szereplő civil szervezeteket, pályázókat. 128/2018. Kth. Pályázati kiírás Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII törvény 20/A.§. alapján pályázatot hirdet a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Martonosi Pál Városi Könyvtárának Igazgató (magasabb vezető) beosztásának ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezető megbízás határozott időre, 2018. július 01. naptól 2023. június 30. napjáig szól. A munkavégzés helye: Kiskunhalas, Szövetség tér 11. sz. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezető megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői irányítása különös tekintettel a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL törvény, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCL törvényben és ezek végrehajtási rendeleteiben foglaltakra. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szó-
2018. május 3. ló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Szakirányú egyetemi végzettség és szakképzettség, vagy nem szakirányú egyetemi végzettség és szakképzettség, valamint OKJ szerinti segédkönyvtáros szakképesítéssel és a felsőfokú szakirányú végzettségének és szakképzettségének vagy a 2. alpontban megnevezett szakvizsgájának és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább öt éves szakmai gyakorlatot szerzett büntetlen előélet és annak igazolása, hogy a pályázó nem áll közgyűjteményi intézményben végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: o A pályázó adatait is tartalmazó részletes szakmai önéletrajz, és a szakmai gyakorlat igazolása o Az intézmény vezetésére vonatkozó, szakmai helyzetelemezésre épülő, fejlesztési elképzeléseket is tartalmazó program o A gazdaságos és hatékony működtetésre vonatkozó konkrét vezetői elképzelések. o A szakirányú végzettséget és szakképzettséget, igazoló okiratok másolatai azzal, hogy legalább a pályázat benyújtásával egyidejűleg a végzettséget tanúsító okiratok eredeti példányait köteles bemutatni a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzői titkárságán o 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, a büntetlen előélet és annak igazolására, hogy nem áll az intézményben végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt o A pályázó írásos nyilatkozatát arról, hogy személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, sokszorosításához valamint a pályázat tartalmának az elbírálásban és a döntéshozatalban érintettek számára való hozzáférhetőségéhez hozzájárul. A megbízás kezdőnapja: 2018. július 1. A pályázat benyújtásának határideje: Nemzeti Közigazgatás Intézet közszolgálati állásportálján, a http://admin.kozigallas.gov.hu honlapon való megjelenést követő 30. nap. A pályázat benyújtásának módja: - Postai úton, a pályázatnak a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldéssel (6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. sz.) - Személyesen: Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének, Kiskunhalas, Hősök tere 1. sz. - A pályázatot zárt borítékban kell benyújtani „Pályázat a Martonosi Pál Városi Könyvtár igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására” tárgymegjelöléssel 3 példányban papíron és egy példányban elektronikusan. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázókat személyesen hallgatja meg egy szakmai bizottság. A bizottság írásban foglalt szakmai véleményét mérlegelve a megbízási jogkör gyakorlója Kiskunhalas Város Képviselő-testülete dönt. A pályázat elbírálásának határideje: 2018. június 30. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: 2018. május 1. naptól: - Kiskunhalas Város honlapja, www.kiskunhalas.hu - Halasi Tükör hetilap A pályázattal kapcsolatos további információ beszerezhető a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal közművelődési referensétől a 77/523-152 telefonszámon, vagy előre egyeztetett időpontban, személyesen.
Kiskunhalas Város Képviselő-testülete – hivatkozva a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.§. (6) bekezdésére a Martonosi Pál Városi Könyvtár igazgatói munkakörére beadott pályázatok véleményezésére az alábbi szakmai véleményező bizottságot hozza létre: * Közalkalmazotti tanács elnöke: Nagy Zoltán * Szakszervezeti titkár: Horváth Etelka * Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke: Barátné dr. Hajdu Ágnes * Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke: Ramháb Mária 129/2018. Kth. 1. Pályázati kiírás Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII törvény 20/A.§. alapján pályázatot hirdet a Kiskunhalas Város Önkormányzatának Thorma János Múzeuma Igazgató (magasabb vezető) beosztásának ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezető megbízás határozott időre, 2018. július 1. naptól, 2023. június 30. napjáig szól. A munkavégzés helye: Kiskunhalas, Köztársaság u. 2. sz. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezető megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői irányítása különös tekintettel a a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL törvény, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCL törvényben és ezek végrehajtási rendeleteiben foglaltakra. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: mesterfokozatú végzettség és szakirányú szakképzettség, vagy jogász vagy közgazdász szakképzettség, és tárgyalásszintű idegennyelv-ismerettel, amelynek igazolása történhet különösen legalább államilag elismert komplex típusú középfokú nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, a szakmai gyakorlat külföldi teljesítéséről szóló igazolás bemutatásával, a végzettségének és szakképzettségének és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább ötéves szakmai tevékenység, kiemelkedő szakirányú tudományos tevékenység büntetlen előélet és annak igazolása, hogy a pályázó nem áll muzeális intézményben végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: * A pályázó adatait is tartalmazó részletes szakmai önéletrajz, és a szakmai gyakorlat igazolása * Az intézmény vezetésére vonatkozó, szakmai helyzetelemzésre épülő, fejlesztési elképzeléseket is tartalmazó program o A gazdaságos és hatékony működtetésre vonatkozó konkrét vezetői elképzelések. o A szakirányú végzettséget és szakképzettséget, és amennyiben van tárgyalásszintű ide-
gennyelv-ismeretet igazoló okiratok másolatai azzal, hogy legalább a pályázat benyújtásával egyidejűleg a végzettséget tanúsító okiratok eredeti példányait köteles bemutatni a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzői titkárságán o 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, a büntetlen előélet és annak igazolására, hogy nem áll az intézményben végezhető tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt o A pályázó írásos nyilatkozatát arról, hogy személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez, sokszorosításához valamint a pályázat tartalmának az elbírálásban és a döntéshozatalban érintettek számára való hozzáférhetőségéhez hozzájárul. A megbízás kezdő napja: 2018. július 1. A pályázat benyújtásának határideje: Nemzeti Közigazgatás Intézet közszolgálati állásportálján, a http://admin.kozigallas.gov.hu honlapon való megjelenést követő 30. nap. A pályázat benyújtásának módja: - Postai úton a pályázatnak a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldéssel (6400 Kiskunhalas Hősök tere 1. sz.) - Személyesen Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének, Kiskunhalas, Hősök tere 1. sz. - A pályázatot zárt borítékban kell benyújtani „Pályázat a Thorma János Múzeum Igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására” tárgymegjelöléssel, 3 példányban papír alapon és egy példányban elektronikusan. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázókat személyesen hallgatja meg egy szakmai bizottság. A bizottság írásban foglalt szakmai véleményét mérlegelve a megbízási jogkör gyakorlója Kiskunhalas Város Képviselő-testülete dönt. A pályázat elbírálásának határideje: 2018. június 30. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: 2018. május 1-jétől: - Kiskunhalas Város honlapja, www.kiskunhalas.hu - Halasi Tükör hetilap A pályázattal kapcsolatos további információ beszerezhető a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal közművelődési referensétől a 77/523-152 telefonszámon, vagy előre egyeztetve személyesen. 2. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete – hivatkozva a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.§. (6) bekezdésére a Thorma János Múzeum igazgatói munkakörére beadott pályázatok véleményezésére az alábbi szakmai véleményező bizottságot hozza létre: 1. Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által delegált tag 2. Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület által delegált tag 3. Gyarmati Andrea közalkalmazotti képviselő, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas 130/2018. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló április havi beszámolót. 131/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a Balatonakali 186/1 hrsz-ú ingatlan versenyeztetés mellőzésével történő megvásárlásához a mellékletében foglalt tulajdonosi szerkezettel. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a versenyeztetés mellő-
városháza 15
2018. május 3. zéséhez szükséges kezdeményezésben az illetékes Minisztériumnál teljes körűen eljárjon, az ehhez szükséges jognyilatkozatokat megtegye. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas. hu honlapon.) 132/2018. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzata az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ingyenes használatába adja a Kiskunhalas Bethlen Gábor tér, hrsz.: 4671 ingatlanon található 2 db parkolóhelyet annak érdekében, hogy ott az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. 1 db elektromos töltőoszlopot telepítsen, és azt követően fenntartsa. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft-vel kötendő Együttműködési megállapodás aláírására, továbbá a szükséges dokumentumok aláírására, a jognyilatkozatok megtételére. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról szóló 34/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (5) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 7. § (6) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.§ Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról szóló 34/2016. (XII.16.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: R.) 2. § (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(4) A zászlók időszakos kihelyezésénél – a (8) bekezdés alapján elrendelt napokon – Magyarország zászlaja mellett az európai uniós és a városi zászlók egyenlő arányban kerülnek kihelyezésre a Hősök tere, 53-as főút belterületi szakaszán (Széchenyi utca, Hősök ligete, Erdei Ferenc tér, Fejérföld utca), Kossuth utca, Köztársaság utca és Semmelweis tér.” 2.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2018. április 26. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző 1. melléklet “1. melléklet a 10/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelethez Telepszerű többszintes épületek: 1) Kuruc vitézek tere lakótelep 2) Kossuth u. – Vasút u. – Széchenyi u. – Állomás u. által határolt terület 3) Schönfeld udvar 4) Sárkány u. – Avar u. – Kárpát u. – Bercsényi u. – Kossuth u. – Gimnázium u. által határolt terület 5) Kossuth u. 15. – 19. 6) Köztársaság u. – Kossuth u. – Jósika u. – Bethelen G. tér – Városháza u. által határolt terület 7) Esze Tamás lakótelep 8) Mártírok útja-Karacs Teréz u.-Gárdonyi u.-Dong-ér menti út által határolt terület”
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének következményeiről szóló 10/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a 143. §. (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8.§ (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva - Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014.(XI.28.) önkormányzati rendelet 30. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró Ügyrendi és Szociális Bizottság és a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság véleményének kikérésével - a következőket rendeli el: 1.§ A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének következményeiről szóló 10/2015. (IV.30.) önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: R.) 6./A§-al egészül ki: „6/A. § Élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tűzijáték használat szabályozása (1) E rendelet fogalom meghatározásai alatt a polgári célú pirotechnikai tevékenységről szóló 173/2011. (VIII.24.) Kormányrendelet fogalom meghatározásait kell érteni. (2) Kiskunhalas Város közigazgatási területén az e §-ban foglalt kivételekkel a polgári célú pirotechnikai tevékenységről szóló 173/2011. (VIII.24.) Kormányrendeletben engedélyezett időtartamban és módon az 1-3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték használata megengedett. (3) Telepszerű többszintes épületek 40 méteres körzetben tilos a 2.-3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték használata az év bármely szakában. (4) A településen található telepszerű többszintes épületeket jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.” 2.§ Az R. jelen rendelet 1. mellékletével egészül ki. 3.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2018. április 26. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 21/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet módosítása Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVII. törvény 2. számú mellékletében, a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 67. §-ban kapott felhatalmazás alapján Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi és Szociális Bizottsága, Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § Az önkormányzat tulajdonában lévő laká-
sok és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 21/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „b) a közüzemi díjakat – így különösen kéményseprési díj, villanyáram, víz, gáz, távhő, szemétszállítás, közös költség, kommunális adó, egyéb díj – megfizetni és ezek
teljesítést félévente a Halasi Városgazda Zrt. részére megfelelően igazolni.” 2.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Kiskunhalas, 2018. április 26. /:Fülöp Róbert:/ polgármester /:Komlósné dr. Fekete Anikó:/ jegyző
2.Melléklet CIVIL PÁLYÁZAT 2018. Felosztható keretösszeg: 2.000.000,- Ft Ügyiratszám: K/75/2018. Pályázó neve, képviselője
Pályázó címe
Programja
Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület Nothof Zsombor elnök 30/5943795
6430 Bácsalmás Damjanich u. 89. fsz. 1.
III. Kiskunhalasi autós ügyességi verseny a HATI halasi tanpályán - balesetbiztosításra 2018. szeptember 12.
Támaszpont Alapítvány Bíró Anikó elnök 30/389-1307
Gimnázium u. 7.
Szebb Velünk a Világ – kiállítás fogyatékkal élő személyek alkotásaiból 2018. december 3-9.
Magyar ILCO Szövetség Kiskunhalasi Klubja Dr. Nagy András elnök
Gimnázium u 2.
A 25 éves ILCO évfordulós rendezvénye 2018. november 17.
Fészekrakó Halas Kistérségi Nagycsaládosok Egyesülete Ilcsik Annamária elnök 20/209-6898
Bajcsy-Zsilinszky u 5.
Együtt lenni jó! Az Egyesület tagcsaládjainak tartalmas nap biztosítása közösségi programokkal, a szegényebb családok támogatása élelmiszer-adománnyal 2018. július 29.
Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre Dr. Bognárné Nagy Éva elnök 20/200-3149
Kossuth u. 14.
Wass Albert erdélyi íróról előadás- Takaró Mihály irodalomtörténész 2018. október 13.
Kiskunhalasi Csillagászati Egyesület Balogh István elnök 70/9477650
Kossuth u. 43.
XLIII. Kiskunhalasi Csillagászati Napok 2018. október 15-18.
Kiskunhalas Borrend Egyesület Kunszeri Miklós 30/932-9245
Batthyány u. 54.
Konok Kunok Motoros Klub Egyesület Györgyi János elnök 30/983-2263
Saját forrás
Igényelt összeg
Támogatás összege
0
35000
20 000
20000
150000
40 000
0
150000
120 000
20000
80000
40 000
0
90000
60 000
40000
340000
50 000
Kunok szerepe a magyarok Árpád-kori csatáiban - előadás a társ borrendeknek 2018. szeptember 8. 10
100000
100000
45 000
Nagy Szeder István u. 8.
Jótékonysági rendezvény Szabadka testvérváros motorosaival 2018. július 7.
120000
120000
60 000
Szivárvány Bábszínházi Alapítvány Fejes Józsefné kuratóriumi tag 20/591-8399
Dobó utca 17.
Bábelőadások a halasi csipke jegyében: Múzeumok éjszakáján Bábjátékok a Csipkeházban Családi bábos délután 4 alkalommal Bábos tábor – az egészség témában 2018. április 15 – december 30.
30000
150000
50 000
Agrár Géptörténeti Egyesület Csatári Sándor elnök 30/9432524
Malomsor 1.
11. Kiskunhalasi veterántraktorok és motorok börzével egybekötött találkozója 2018. szeptember 22-23.
150000
100000
50 000
Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület Szegletes László titkár 70/581-0329
Petőfi u. 7-9.
45 éves A Kuruc Vitézek Ny.á. Egyesület 170 éves a Magyar Honvédség – bemutatók Csapatzászló adományozása a Kkh-i Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szd-nak 2018. május 5.
227000
340000
340 000
Kántor András Veteránautósok és Motorosok Kiskunhalasi Egyesülete Fejes Ferenc elnök 70/3399-486
Tárogató u. 8.
25. jubileumi Kántor András Emléktúra 2018. június 15-17.
40000
80000
80 000
Zöld-Híd Halasi Környezetvédők Egyesülete Mongyi Marianna elnök 70/658-7704
Mérleg u. 3.
Fotópályázat és kiállítás szervezése 2018. szeptember – október közepéig
0
100000
40 000
Kiskun Népművészeti Egyesület Morvainé Kovács Ibolya elnök 70/3315-322
Köztársaság u. 17.
Kiskun Táncegyüttes 10 éves jubileumi gála a Városháza udvarában 2018. szeptember 22.
750000
500000
100 000
Néptánc Kulturális Alapítvány Szabadkai út 1. Cornea Zsolt képviselő 70/339-2270
30 éves a Halas Táncegyüttes gálaműsorral, kiállítással 2018. október 27.
1150000
1100000
100 000
Kiskunhalasi Lovasbandérium Bercsényi u. 2. Egyesület Rózsahegyi Róbert elnök 30/691-1391
Regruta Oskola 2018. április 17. 2018. április 11 – 2018. szeptember 22.
220000
100000
50 000
„Speciális neveléssel az esélyekért” Alapítvány Vörös Zsuzsanna elnök 30/371-5697
Köztársaság u. 17.
A Kiskunhalasi Általános Iskola 50. évfordulójának ünnepi hete (sportszerek, rajzfelszerelések, fejlesztő játékok, könyvek, meghívók, emléklapok, vendéglátás) 2018. október 1-5.
0
205000
80 000
Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar Közhasznú Egyesület Kovács Andrea elnök 422-553
Köztársaság u. 17.
Különböző korok, népek értékes dalainak, történelmi értékeinek továbbadása, megismertetése – a kórusmuzsika fejlődése 2018. október 4.
10000
145000
50 000
Szabadság tér 6. Kalamáris Kulturális Alapítvány Mészárosné Lővey Mónika elnök 70/967-2773
Szüreti forgatag a Felsővárosi Iskolában a népi hagyományok, népszokások jegyében 2018. szeptember 28.
10000
50000
40 000
„Zeneszeretők Kiskunhalasért” Alapítvány Kovács Teréz elnök 70/6363681
Köztársaság u. 17.
Adventi „Csendes éj” koncert a kiskunhalasi baptista templomban 2018. december 1. hete
70000
160000
70 000
Pitypang Tehetség és Közösségfejlesztő Egyesület Szécsényi Mihályné elnök 30/341-4263
Sétáló utca 8.
Szabadidős-szakköri tevékenység, szünidei készségfejlesztő, alkotó programok Szakkörök hetente Szünidei ’Gézengúz’ táborok 3x1-1 hét
10000
100000
30 000
Baranyi László Egyesület Gál Istvánné elnök 20/311-3938
Szent Imre utca 14.
Egyesület pünkösdi majálisa a katolikus plébánia udvarán 2018. május 21.
25000
150000
100 000
Kiskunhalasi Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus Andáné Vastag Andrea elnök 70/426-9460
Hősök tere 2.
Orgonamentő hangverseny II. Zenei világnapi koncert Adventi hangverseny Halasi zenészek halasi színpadon 2018. október 1. november és december
55000
135000
75 000
Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar Egyesület Molnár Ferenc elnök 30/944-36-66
Köztársság u. 17.
Részvétel és zene közreműködés városi programokon, ünnepségeken, min. 6 alkalommal 2018, május 1- 2018. december
300000
150000
110 000
Szilády Áron Társaság Lukács László elnök 30/9687112
Hősök tere 2.
Évkönyv 2001-2018, megjelentetése 2018. június 1 – december 20.
100000
200000
100 000
Hazatalálás Baráti Kör Egyesület Pajor Zoltán elnök 20/4257752
Erdei tér 4/a. I/4.
- Halas hatalmas helytörténeti vetélkedő 2018. április 29-30. - Anyák napi hagyományőrzés 2018. május eleje - Előadás a magyar ősvallásról 2018. június közepe - Akkor és most – fotókiállítás 2018. szeptember eleje - Szellem a fazékból – Rádiós előadása 2018. október eleje - Gyimesi est 2018. november közepe
275000
315000
100 000
ÖSSZESEN 26 pályázat
---------------------------
----------------------------------------------------
3722000
5145000
Gábor Áron nyomdokain – túra Erdélybe 2018. július 26-30.
Mesefüggöny- meseíró pályázat lebonyolítása 2018. szeptember 30.
2000000
16 hirdetés
Szakképzett eladót felveszünk. Jelentkezni személyesen a Tikkurila festékboltban, Kölcsey u. 11., vagy telefonon. Tel.: 06 30/935-42-41 A-162 Szerkezetlakatost vagy lakatost keresünk felvételre. Rajz ismeretek előnyben. Tel.: 06 20/921-48-90 A-300 Környezetvédelmi tevékenységgel foglalkozó cég belföldi árufuvarozásra gépjárművezetőket keres. Tel.: 06 30/681-67-61 A-304 Irodai asszisztens munkakörbe keresünk alkalmazottat. Előnyt jelent számítástechnikai ismereté és pénzügyi végzettség. Fényképes önéletrajzokat a csali.anita@ gmail.com címre várjuk. A-326 A Ladó-Rec Kft (6412 Balotaszállás, II. ker. 39.) hosszú távra gépjárművezető munkatársat keres! Elvárások: „C” kat. jogosítvány, érvényes GKI kártya, PÁV II. vizsga, sofőrkártya, sokéves gyakorlat, tapasztalat, felelősségteljes munkavégzés. Tel.: 06 30/850-45-32 A-327 A Ladó-Rec Kft (6412 Balotaszállás, II. kerület 39.) hulladékválogató munkatársakat keres. Feladat: nem veszélyes papír és műanyag hulladék kézi válogatása szalag mellett. Elvárás: pontos, precíz munkához való hozzáállás. felelősségteljes, figyelmes munkavégzés. Tel.: 06 30/850-45-32 A-328 A Ladó-Rec Kft (6412 Balotaszállás, II. kerület 39.) gépkezelő munkatársakat keres. Feladatok: targoncák, rakodógépek kezelése. Elvárás: érvényes targoncavezetői, gépkezelői jogosítvány, sokéves gyakorlat, tapasztalat, felelősségteljes, figyelmes munkavégzés. Tel.: 06 30/850-45-32 A-329 Csányi Pékség Kft. felvételre keres pék szakmunkásokat és betanított munkást délutános, vagy éjszakai munkára. Tel.: 06 20/371-53-37 A-332 A Radix Kft. CNC esztergályost keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a munkaero003@gmail.com vagy halasmunka@gmail.com címeken. A-335 Az Erman 90 Kft. szalmás autóra „C”+”E” kategóriás jogosítvánnyal sofőrt keres. Fizetés 300.000400.000 Ft. Váltósofőrök jelentkezését is várjuk. Tel.: 06 70/385-01-67 A-336 Csőszerelési, lakatosipari munkákban jártas munkatársat keresünk. Jelentkezni a vermolabt@gmail.com címen, vagy telefonon. Tel.: 06 20/976-26-13 A-342 Az Autószolg Kft. állást hirdet keceli telephelyére autószerelő munkakörbe. Szakképesítés nem szükséges. Érdeklődni a 0630/9289757-es telefonszámon vagy személyesen a cég telephelyén a Vágóhíd u. 17/1 szám alatt. A-352 Soltvadkerti üzembe férfi munkatársat keresünk azonnali kezdéssel. Tel.: 06 70/940-70-64 A-355 A Corso Verona Gyorsétterembe pultost, konyhai kisegítőt, szakácsot és pizza szakácsot keresünk. Bérezés megegyezés szerint! Csökkent munkaképességű dolgozók jelentkezését is várjuk. Tel.: 06 20/225-50-04 (pultos), 06 20/616-88-90 (pizza szakács, szakács), 06 70/638-48-00 (konyhai kisegítő) A-358 Szobafestőt, burkolót, kőművest felveszünk bel- és külföldi munkavégzésre egyaránt. e-mail: steintjanos68@gmail.com Tel.: 06 70/773-44-40 A-360 A Halasi Városgazda Zrt. azonnali kezdéssel kiskunhalasi munkavégzésre gépkocsivezetőt keres. „C” kategóriás jogosítvány és mezőgazdasági vontató végzettség előnyt jelent. Önéletrajzokat kérjük a hvzrt@ hvzrt.hu e-mail címre, vagy személyesen a Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti irodában leadni. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 77/423-403 A-362 MTZ-s gallydarálóra gépkezelőt keresünk. Tel.: 06 20/988-55-64 A-363 Magyarország piacvezető életbiztosítója biztosításközvetítő OKJ-s vizsgával, vagy diplomával munkatársakat keres személyre szabott egyedi támogatással. Tel.: 06 20/489-31-93 A-364 Kiskunhalasi vagy környékbeli lakhelyű munkatársat keresünk gáz és villanymérők leolvasására. Feltételek: jogosítvány, magángépjármű, jó kommunikációs készség, megbízhatóság, terhelhetőség. jelentkezni fényképes önéletrajzzal az allashirdetes-baja@dlkft. hu email címen lehet. A-366 Értékesítőket felveszünk kiemelt fizetéssel! Vidékiek bejárását térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-368 Áruszállítót, gépkocsivezetőt felveszünk nettó 160.000 Ft-tól. Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-369 Belföldre gépkocsivezetőket keresünk nyerges rakoncás rönkszállító és önkihordós faapríték szállító szerelvényekre. „C”+”E” kategória és GKI vizsga szükséges. Folyamatos munka. Kiskunhalas Tel.: 06 20/772-20-50, 06 20/574-95-90 A-383
2018. május 3. Postakocsi Pizzéria és Étterem futárt keres. Tel.: 06 70/384-99-21 A-367 Karnevál 53 Italdiszkontba eladót keresek. Fényképes önéletrajzokat várom a Széchenyi u. 29. szám alá. A-384 Kisherceg Sörözőbe eladót keresek. Tel.: 06 70/385-12-09 A-385 Villanyszerelőt és segédmunkást keresünk felvételre azonnali kezdéssel. Tel.: 06 20/924-65-47 A-386 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI közalkalmazotti jogviszonyba keres kiskunhalasi székhelyére fejlesztő pedagógust, orvos asszisztenst, pszichiáter szakorvost, mosónőt és élelmezésvezetőt. Az önéletrajzokat a titkarsag. kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-389 Gazdabolti eladót felveszünk azonnali kezdéssel. Tel.: 06 30/743-50-80 A-390 Telephelyi munkára keresünk 2-3 fő alkalmazottat Kiskunhalas, Tompa, Domaszék, Szeged környékéről. Tel.: 06 30/938-11-30 A-391 Dolgozni akaró udvarost felveszünk rendrakásra, fűnyírásra. Tel.: 06 70/620-40-30 A-392 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-393 Hamarosan nyitó benzinkútra kútkezelőket felveszünk. Tel.: 06 70/620-40-30 A-394 TESCOS DIÁKMUNKA! Pénztáros/árufeltöltős munkákra keresünk nappali tagozatos diákokat! Heti 1-2 alkalommal 4-6-8 órában ráérők jelentkezését várjuk. Órabérek: nettó 691 forinttól. Jelentkezni lehet regisztrációs lap kitöltésével: www.biztoskesz.hu VAGY csilla@biztoskesz.hu e-mail címen. Az e-mailben írd bele: neved, korod, telefonszámod, ráérésed, melyik településen keresel munkát. A-395 A Modinvest Kft. munkatársat keres az alábbi munkakörökbe: közbeszerzési gyakornok, építésvezető, kőműves. Tel.: 06 30/399-71-95 A-396 Nyílászárót gyártó kiskunhalasi telephelyünkre gyártás előkészítőt, árajánlat készítőt, asztalost, üvegezőt és festőt keresünk. Tel.: 06 70/452-49-50, 06 70/932-25-13 A-397 A Next House Ingatlanügynökség munkatársakat keres! Jelentkezés: info@nexthouse.hu A-398 Árukiadót-csomagolót és gépkocsivezetőt keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi és kiskunmajsai telephelyeinkre. Jelentkezni e-mailben a royalrt@anet.hu címen vagy telefonon lehet. Tel.: 06 77/421-420 A-399 A KUN-THERM KFT. keres bolti eladó-raktáros munkakörbe szakképzett, épületgépészeti alapismerettel és számítógépes ismerettel rendelkező munkavállalót. Fényképes önéletrajzot a kiraly.zsuzsa@kuntherm.hu e-mail címre kérjük elküldeni. A-400 A Csipke Hotel recepciós munkatársat keres. Tel.: 06 20/926-72-93 A-401 Soltvadkerti szőlőterületekre traktoros munkakörbe dolgozót keresek. Tel.: 06 30/207-87-90 A-402
Tanyasi tyúkok, kakasok, csirkék eladók. Tel.: 06 30/529-88-61
A-403
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49 Belvárosban családi ház kiadó. Tel.: 06 70/656-66-77 A-387 Garázs kiadó. Tel.: 06 30/563-18-94 A-404 Kunfehértó üdülőterületén élelmiszerbolt hosszú távra kiadó. Tel.: 06 20/947-07-12 A-405
Eladó egy bordó színű ülőkanapé és egy normál méretű, vastag, rugós ágybetét. Tel.: 06 77/739-274 A-54 Vágásérett erdőket vásárolunk lábon az ország egész területén. Kozák-Trans Kft. Tel.: 06 20/580-56-54, 06 20/574-95-90 A-263 Vegyes kemény tűzifa vágva, hasítva, 3.000 Ft/q áron eladó. Tel.: 06 70/620-40-30 A-315 Méhészet sürgősen eladó. Tel.: 06 20/237-16-16 A-372 Minden ruha és cipő 20 % kedvezménnyel az Olasz Márkás Használtruha Üzletben (Kazinczy u.) A-406 Szalma eladó. Tel.: 06 30/319-05-15 A-407
Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05 A-298 Kunfehértón 2 szoba, fürdőszoba, beépített konyha, nagy terasz, kamra, rendezett udvar, csendes környezetben nyaraló eladó. Tel.: 06 20/411-54-18 A-351
Kisszálláson 3 szobás, felújított családi ház dupla portával eladó. Tel.: 06 30/327-32-47 A-373 Strandfürdő mellett, kórház közelében 3 szobás családi ház nagy telekkel eladó. Tel.: 06 70/365-06-23 A-374 Pozsony utcai sorházban 3 szobás, kertes ingatlan eladó azonnali beköltözéssel. Tel.: 06 70/339-99-71 A-377 Eladó az Állomás utcában I. emeleti, 55 m2-es, gázkonvektoros lakás új nyílászárókkal. 7,8 M Ft Tel.: 06 70/770-64-36 A-378 Eladó 1500 m2-es építési telek a Kopolyai úton. Víz, villany van. Tel.: 06 70/770-64-36 A-379 Kunfehértón ikerüdülő eladó a Fő utcán. Tel.: 06 70/656-66-77 A-388 Főúton ház eladó, vagy lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Tel.: 06 70/387-07-66 A-408 Pirtón 2 szintes, újszerű ház eladó. Kiskunhalasi ingatlant beszámítok. Tel.: 06 70/387-07-66 A-409 Kunfehértói 097/452 helyrajzi számú benzinkút építési területe építési engedéllyel, egyéb engedélyekkel, pályázattal, esetleg Kft-vel eladó. Ár: 3 M Ft Tel.: 06 20/441-31-67 A-410 Felújított lakás eladó, vagy kisebb házra cserélhető értékegyeztetéssel. Tel.: 06 70/544-35-39 A-411 Jókai utca 24. szám alatti családi ház eladó. Irányár: 9.500.000 Ft Tel.: 06 20/503-91-50 A-412
Kiskunhalason, a város szélén 2500 m2-es, bekerített, közművesített, állattartásra, építkezésre alkalmas ingatlan eladó. Tel.: 06 30/824-28-28 A-413 1 szobás panellakás a Kuruc vitézek terén eladó. Tel.: 06 70/330-83-92 A-414 Balotaszállási földjeimet eladnám. 8,3 ha az 53-as mellett, a benzinkút mögött. Tel.: 06 30/651-27-59 A-415
Dacia Duster 2010-es, 1.5 DCI 4x4, megkímélt állapotban, extrákkal eladó. Dr. Kellnerné Tel.: 06 30/664-99-49 A-381
Érettségi a legrövidebb idő alatt, esti tagozaton! Csatlakozzon most induló osztályainkhoz! Korábbi tanulmányait beszámítjuk. Diákigazolványt biztosítunk. Pannon Oktatási Központ www.pok.suli.hu Tel.: 06 70/452-68-34 A-416 Angol és német nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamok indulnak a Hunkár Nyelviskolában minden szinten. Vezető tanárok: Vladár Éva, Bundity Zsuzsa Tel.: 06 30/676-35-73 A-417 Ingyenes informatikai tanfolyam. Tel.: 06 70/331-50-75 A-318
2018. május 3.
hirdetés 17
Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Május 3. csütörtök
12:00 Kultúrkép - kulturális
16:00 Sport Magazin - ismétlés
00:00 Képújság
16:30 Megyei Krónika
magazin - ismétlés
07:00 Híradó (szerda) - ismétlés 12:30 Híradó (csütörtök) - ismétlés 17:00 10 éve történt 07:30 Beszéljünk róla -
13:00 Képújság
17:30 Beszéljünk róla -
közéleti magazin
18:00 PONT (12) - ifjúsági műsor
közéleti magazin
- ismétlés
18:55 Műsorajánló
- ismétlés
08:00 Képújság
19:00 Híradó (péntek) - élő
18:00 Kultúrkép -
12:00 Beszéljünk róla -
19:30 Sport Magazin - ismétlés
közéleti magazin
20:00 Híradó (péntek) - ismétlés
18:30 Híradó (hétfő) - ismétlés
- ismétlés
20:30 Kultúrkép -
19:00 Híradó (kedd) - ismétlés
12:30 Híradó (szerda) - ismétlés
kulturális magazin (ism.)
kulturális magazin - ismétlés 19:30 Híradó (szerda) - ismétlés
13:00 Képújság
21:00 Képújság
17:00 KB Autoteam SE -
22:00 Híradó (péntek) - ismétlés
Bácsalmás
22:30 10 éve történt
Május 7. hétfő
(kézilabda mérkőzés)
23:00 PONT -
00:00 Képújság
18:55 Műsorajánló
19:00 Híradó (csütörtök) - élő
23:55 Képújság
23:00 Képújság
ifjúsági magazin (12) (ism.) 07:00 PONT -
19:30 Kultúrkép -
ifjúsági magazin
(12) (ism.)
Május 5. szombat
08:00 Képújság
20:00 Híradó (csütörtök)
00:00 Képújság
12:00 PONT - ifjúsági magazin
08:00 Híradó (péntek) - ismétlés
(12) (ism.)
20:30 Kultúrkép -
08:30 Kultúrkép -
13:00 Képújság
kulturális magazin
- ismétlés
kulturális magazin - élő - ismétlés
kulturális magazin - ismétlés 18:55 Műsorajánló
09:00 Képújság
19:00 Híradó (hétfő) - élő
21:00 Képújság
12:00 Sport Magazin - ismétlés
20:30 Megyei Krónika (ism.)
22:00 Híradó (csütörtök)
12:30 Híradó (péntek) - ismétlés
21:00 Képújság
13:00 Képújság
23:00 Képújság
- ismétlés
22:30 Kultúrkép -
17:20 A hét Napi Mozaikjai
kulturális magazin
18:00 PONT -
- ismétlés
23:00 Képújság
Május 8. kedd
ifjúsági magazin (12) (ism.) 00:00 Képújság
19:00 Sport Magazin - ismétlés
08:00 Képújság
19:30 Kultúrkép -
13:00 Képújság
Május 4. péntek
00:00 Képújság
20:00 Megyei Krónika
19:00 Híradó (kedd) – élő
07:00 Híradó (csütörtök)
20:30 Beszéljünk róla -
19:30 Sport Magazin - élő
21:00 Képújság
- ismétlés
07:30 Kultúrkép
kulturális magazin
- ismétlés
08:00 Képújság
kulturális magazin - ismétlés 18:55 Műsorajánló
közéleti magazin - ismétlés
21:00 Képújság
23:00 Képújság
Május 6. vasárnap
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
00:00 Képújság
Címlapunkon Fotók: Kovács Iván, Pál László Kreatív: Anda Péter
Születtek: Becker-Paprika Boglárka (Paprika Edina) Kiskunhalas, Bálint Loretta Eszter (Bojkovszki Bettina Erzsébet) Fülöpszállás, Szemesi Márton (Zatykó Ágnes) Katymár, Horváth Mercédesz Melani (Kurucz Ágnes) Jánoshalma, Korsós Nelli (Korsós Gabriella) Kiskunhalas, Szekeres Zsófia (Száraz Mária) Kiskunhalas, Bencze János Zsombor (Lukács Edina) Jánoshalma, Kövecses Kristóf (Patai Szabina) Kiskunhalas, Hofmeister Gábor (Rácz Anett) Harkakötöny,Jakus Nikolett (Csamangó Katalin) Tompa, Horváth Róbert Tamás (Molnár Marcellina) Pirtó Házasságot kötött: Dr. Bor Dávid Norbert és Oláh Klaudia, Vágó Péter és Barna Kitti, Tóth Ákos László és Zsigmond Zsaklin, Kazi László és Somlai Gréta Elhunytak: Dobra Lajosné László Erzsébet (Kiskunhalas), Rádi Istvánné Hegedűs Anna (Kiskunhalas), Miklovics Sándorné Rokolya Mária (Kiskunhalas), Farkas Rozália (Kiskunmajsa), Kövesi Istvánné Tóth-Pördi Erzsébet (Kelebia), Bajusz Mátyás (Kiskőrös), Madarász László (Kiskunhalas), Zentai István (Kunfehértó), Kulcsár Mihályné Tanács Rozália (Kiskunhalas), Farkas Gyula (Szank)
18 sport
2018. május 3.
„Újra vidáman járok az uszodába”
} Azt lehet tudni, hogy mi volt az oka a Szegedre igazolásodnak? – Környezetváltozásra volt szükségem. 11 évet úsztam Kiskunhalason, ami nem rövid idő. A végére mondhatni belefásultam, már nem élveztem amit csinálok. Az utóbbi időben nem is jöttek az eredmények, így tehát nem volt meg az az örömforrás, amiért érdemes csinálni az egészet. Korai kelések, rengeteg munka... Ha nem látom az eredményét, nem látom az értelmét. Úgy éreztem, nem tudom tovább folytatni, valamin változtatnom kell. } Hogyan fogadtak Szegeden, és milyen volt az új közeg? – Kicsit izgultam az első edzés előtt, hiszen 1-2 ember kivételével nem ismertem senkit a szegedi csapatból. 15-16 új arc közé pedig besétálni nagyon új volt. Szerencsére egyből befogadtak, már az elejétől kezdve
legjobb döntés, amit hozhattam. A környezet, illetve a körülmények megváltozásával sikerült magamra találnom, sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mint ezelőtt bármikor. Nem elhanyagolható tényező, hogy az edzőimmel (Gellért Gábor, Táczi Zsolt) sikerült olyan kapcsolatot kiépíteni, aminek köszönhetően bármikor bármilyen problémával kapcsolatban fordulhatok hozzájuk. Sikerült elérnünk, hogy újra vidáman menjek le az uszodába, újabb és újabb célokkal és motivációkkal. } A szegediek mennyi idő alatt fogadtak be? – Nyugodtan mondhatom, hogy azonnal, már az elejétől otthon éreztem magam. Nyilván, ha új ember érkezik egy összeszokott társaságba, az első pár hét azzal telik, hogy
éreztem, hogy jó helyre kerültem. Az első két és fél hónapban Hódmezővásárhelyre jártunk át edzeni, tekintve, hogy a szegedi uszodát éppen felújították. Mikrobuszokkal jártunk át, így az úton volt időnk beszélgetni, nem csak a medenceparton 1-2 percet. Ez szerintem sokat segített abban, hogy a lehető leggyorsabban beilleszkedjek. } Az eredmények az igazolják, hogy jó döntést hoztál. Minek köszönhető szerinted az, hogy szinte megtáltosodtál? – Igen, én is úgy érzem, ez volt a
az ottani rutint megismerjük és felvegyük. A beilleszkedésemet az is segítette, hogy a csapattársak is nyitottan álltak hozzám. Az első versenyünk októberben volt, ott már teljes mértékben odavalónak éreztem magam, hiszen míg az edzésen mindenki magáért dolgozik, addig a versenyen, annak ellenére, hogy az úszás egyéni sportág, mégis valamilyen szinten a csapatért is úszol. } Mennyire vagy kétlaki, itt arra gondolok, hogy mennyit kell Szegeden lenned és ezt hogy tudod összeegyeztetni a tanulással?
Fotók: facebook.com/Magyar Úszó Szövetség
Azt mondják, egy sportolónak mindig jót tesz a környezetváltozás, ha új impulzusok érik. Ez tökéletesen igaz Vas Lucára is, aki 11 év után igazolt Kiskunhalasról a szegedi úszóegylethez. Már a felnőtt országos bajnokságon is remekelt. Aztán a napokban az Országos Vidék Bajnokságon 6 (!) arany- , 1 ezüst- és 1 bronzérem volt a mérlege. Megtudtuk tőle azt is, hogy a nagypapája a legnagyobb rajongója.
– Iskolát nem váltottam, továbbra is a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulója vagyok. Magántanulóként csak vizsgázni kell bejárnom, így itthon, Szegeden, saját időrendem szerint tanulok, természetesen a követelményt a szaktanárokkal egyeztetve, az ő segítségükkel. Meg kellett ebben is találnom a megfelelő rendet, hogy mindenre legyen elég időm. Edzések, tanulás, háztartás. } Hamarosan ballagás, érettségi. Hogy készülsz ezekre a jeles eseményekre? – Szombaton lesz a ballagás, ami azt jelenti, hogy pénteken este kell, hogy Halasra jöjjek. Az érettségi miatt egy hétig Halason is maradok, majd pénteken, ahogy vége van, azonnal Békéscsabára, a Hosszútávúszó Medencés OB-ra megyek, ahol 10 kilométeren indulok. Ami az érettségire való készülést illeti, ez az utolsó pár nap már nem hiszem, hogy sokat számítana. Az elmúlt évek azok, amik sokat nyomnak a latba. Egyelőre remélem, hogy jól fog sikerülni, próbálok minél kevesebbet aggódni, többek között ez is az új célom a környezetváltással – nyugodtabb és stresszmentesebb lenni. } Hogyan tovább, melyik egyetem, főiskola lesz a célpont? – Anglisztikára adtam be a jelentkezésemet itt, Szegeden. Nagyon érdekelnek az idegen nyelvek, van egy felsőfokú nyelvvizsgám angolból és középfokúm németből. A jövőben szeretném ezt a listát tovább gyarapítani. Ennek ellenére van egy másik dolog, ami igazán érdekel. Nagyon hasznosnak tartom a gyógytornát, elengedhetetlen a sportolók rehabilitációjában, legyen szó akár egy esetleges sérülés gyógyítá-
sáról, akár a megelőzéséről. Elképzelhető, hogy ebbe az irányba indulok inkább. } Amerikai ösztöndíjban nem gondolkodtál? – Egészen eddig nem volt értelme gondolkodnom rajta. Az elmúlt pár hónap eredményeit tekintve viszont eljött az ideje, szerencsére. Kaptam egy-két megkeresést már, és úgy gondolom, ha ez a szezon jól sikerül, még több lehetőség közül tudok majd válogatni. A jövő évben le szeretném tenni azokat az amerikai vizsgákat, amik kellenek ahhoz, hogy kint tudjam folytatni a tanulmányaimat. Tehát igen, ez is benne van a pakliban. Ehhez viszont még több és jobb eredmény kell, amihez pedig még szükségem van egy kis időre itthon, Szegeden, az itthoni edzőimmel. Hiszen a cél, akkor már, hogy a lehető legmegfelelőbb, mind a tanulmányok terén, mind az úszásban erős egyetemet találjam meg. } A családod mit szólt a sikereidhez? Én úgy tudom, nagy szurkolótáborod volt Kiskunhalason. – Szerintem mondanom sem kell, mennyire örülnek! Igen, Kiskunhalason lakik a családom nagy része. Mindig is követték az eredményeimet, most sincs ez másképp. A nagypapám rendszerint bújja az internetet, mikor versenyen vagyok, hogy a lehető leghamarabb értesülhessen az eredményekről, azonnal értesíti a család többi tagját is, majd este elengedhetetlen az aznapi program kiértékelése. Ilyenkor mindig hallom a mérhetetlen büszkeséget a hangjában. Nagyon hálás vagyok ezért, szerintem ő a legnagyobb szurkolóm. Jáger Levente
2018. május 3.
sport 19
Remek győzelem Begyűjtötte a dobogós Kiskunfélegyháza skalpját a FaddikorrKiskunhalasi FC. A megyei labdarúgó-bajnokságban lejátszott találkozón még félóra sem telt el, de óriási meglepetésre a halasiak vezettek 3-0 arányban. A folytatás szorosabb volt, de a KFC megérdemelten győzött. Jó és izgalmas mérkőzést láthatott az a maroknyi közönség, aki kilátogatott a Faddikorr-Kiskunhalasi FC és a Kiskunfélegyháza találkozójára. A dobogóra pályázó félegyháziak ellen a halasiak megtalálták a nyerő taktikát. Alig 28 perc elteltével Dordevic, Peic és Barta góljával háromgólos előnyt harcolt ki a harcosan játszó KFC. A vendégek zavarodottnak tűntek egészen addig, amíg beállt a játékosedző, Koncz Zsolt. Ő belülről rendezte a sorokat,
és egy szép szabadrúgásgóllal még az első félidőben visszahozta a meccsbe a csapatát. Hogy nem lett szorosabb az eredmény, az Borka Barnabásnak köszönhető, aki többször nagyot védett. A szünet után nem sokkal tovább zárkózott a Kiskunfélegyháza, helyzeteik is voltak az egyenlítésért. A halasiaknak is volt lehetősége arra, hogy bebiztosítsák győzelmüket, ám ezzel nem tudtak élni. Sok volt a sza- dokról, szóval igazi focihangulat volt győzelmet arattak. Faddikorr-Kisbálytalanság, a reklamálás, a bírók a pályán és mellette is. Az eredmény kunhalasi FC–Kiskunfélegyháza 3-2. ítéleteit kérdőjelezték meg a kispa- már nem változott, a halasiak remek Kép-szöveg: JL
Érmes bemutatkozás
Fotó: Sörös Imre
ha János tanítványai most sem cáfoltak rá tehetségükre és alapos felkészítettségükre, hiszen négyen is dobogóra Múlt csütörtökön lezajlott a FODISZ Heves megyei szervezeté- léphettek az ünnepélyes eredményhirnek rendezésében a Diákolimpia Mezei Futóversenyének orszá- detésen. Pedig nem is a táv leküzdégos döntője, amelyen a Kiskunhalasi Általános Iskola képviselői sét lehetett a legnagyobb nehézségnek tekinteni. Mivel először kapcsolódtak négy dobogós helyezést szereztek. bele ebbe a versenyzési formába, nem támaszkodhattak eddigi nagy tapaszAközelmúltbanlebonyolított talataikra, és a Gyöngyös Pipis-hegyi Mezei Futóverseny országos Repülőterén ugyancsak becsapós volt döntőjére Bács-Kiskun mea pálya. A Kékes lábánál, egy völgykatgye színeiben húsz versenyző lanban volt a rajt, ahonnan egy teljes utazhatott Gyöngyösre. Részkör kétezer métert tett ki. A táv mindben Kiskunmajsa, Kiskőrös és két vége egy-egy domboldalra vezetett Kalocsa iskoláiból, de ennek a fel, amire nem volt könnyű felfutni, de „sportküldöttségnek” felét a lefelé sem egyszerűsödött a helyzet a halasi első és második helyefelgyorsulás miatt. Alföldi gyerek lába zettek alkották. A helyszínen nincs az ilyenhez szokva, és hiába volt mintegy négyszáz futó adott szép a környezet, ha „kevés volt benne egymásnak szerte az országa levegő”. Az I. korcsoportos Rostás ból randevút, hogy a két kaVanessza ennek ellenére, alig lemategória hat-hat korcsoportjáradva a győztestől, ezüstérmet érdemelt ban eldöntse az érmek sorsát. ki kortársa, a bronzérmes Balogh BiBalogh Annamária és Si-
anka előtt. Az ugyancsak I. korcsoportos Kádár József Dánielre már ötszázzal több, azaz a kétezer méter lefutása várt, amelyet másodikként teljesített. A III. korcsoportos Radics Norbert az egyik legnépesebb mezőnyben futott, akárcsak itthon. Ám amíg a megyei döntőt Halason gond nélkül megnyerte, a hol emelkedős, hol lejtős pálya neki is feladta a leckét. Az első körben még 17.-ként forduló 5. osztályos fiú lenyűgöző akaraterőről téve tanúbizonyságot, harmadikként futott a célkapun át. A többiek se vallottak szégyent. Kategóriájában Radics Dániel és Radics Márkó is negyedik helyezettként zárta a futást, Rostás Márton Levente hatodik lett, az ikreket, Kolompár Ramónát és Patríciát, továbbá Felföldi Kristófot a középmezőnyben jegyezték. Jutalmul kirándulást tehettek az ország legmagasabb pontjára, igazgatói dicséretet és fagyitortát kaptak. Vass Katalin
Tizenharmadik bajnoki címüket ünnepelték Nem volt kérdéses a végső siker, azaz a bajnoki cím, amitől vasárnap délután csak egy formalitás, a rájátszás utolsó találkozója választotta el a tizenkétszeres megyei bajnok KB Autoteam SE-t a Horváth István Sportcsarnokban. A szezonbúcsú azonban nem várt módon ért véget, mert három gólos vereséget szenvedtek a házigazdák. KB Autoteam SE-PVSE Bácsalmás 21-24 (7-10). Ettől függetlenül a korábbi meccsről kialakult gólkülönbség az újabb halasi bajnoki címet jelentette. Virág Erika edző boldogan nyilatkozott a győztesnek járó serleg és érmek átvétele után: „Fontos volt a találkozó, mert tudtuk, hogy a vendégek visszavágnak az előző mérkőzésen otthonukban elszenvedett nagy
gólkülönbségű vereségük miatt. El kell ismernem, hogy jól felkészültek belőlünk, de úgy gondolom, hogy egy percig sem forgott veszélyben az gatóknak, különösen a főszponzor a szurkolóinknak, hogy kitartottak újabb bajnoki elsőségünk. Gratulá- KB Autoteam Kft.-nek, hogy segítet- mellettünk.” lok a lányoknak, köszönöm a támo- ték a csapatot és hálásak vagyunk Kép-szöveg: KI
20 színesben
2018. május 3.
Majális fagyival, kerékpártúrával, sörrel és virslivel
rita asszony ízvarázslata
Brumi pogi A piacon még lehet találni medvehagymát. Napjainkban egyre többen fedezik fel finom ízét és jótékony hatásait. Ezúttal egy könnyed pogácsát sütöttem belőle. Hozzávalói: 25 dkg túró, 25 dkg mar- föl, 1 csapott ek só, 1 tk sütőpor. garin, 25 dkg liszt (plusz amennyit Elkészítés: a túrót, a margarint, a tofelvesz a gyúrásnál), 20 db medve- jások sárgáját, a tejfölt és a sót összehagyma-levél, 2 tojássárgája, 3 ek tej- dolgozom. A megmosott, megszárított
medvehagyma-leveleket csíkokra vágom, és a túrós masszához keverem. A lisztet a sütőporral elkeverem, és a medvehagymás, túrós masszával öszszegyúrom. A tésztát fóliába csomagolom, és kb. 2 órára hűtőbe rakom. A hideg tésztát kb. 2 cm vastagságúra kinyújtom, éles késsel bevagdosom a tetejét, pogácsákat szaggatok belőle, és sütőpapírral bélelt tepsire rakom. A pogácsák tetejét megkenem tojásfehérjével és 200 °C-os előmelegített sütőben aranysárgára sütöm.
Fotó: Szőri Attila
Sportosan telt a május elseje a Merkbau Cégcsoport dolgozói számára. Kora reggel a Városi Fúvószenekar zenéje adta meg az alaphangot a majálishoz. A májusfa felállítását követően a népes csapat kerékpárra pattant, hogy Soltvadkerten fagylaltozzon. A rövid pihenő után ismét Kiskunhalas felé vette az irányt a kollektíva. A megfáradt, kitikkadt vándorokat a cégcsoport telephelyén frissen csapolt sörrel és roppanós virslivel várták a házigazdák. Kép-szöveg: Bakos László
Ha kell egy gyorsan elkészíthető vendégváró falatka, bátran merem ajánlani a medvehagymás pogácsát. Garantálom, hogy ínyenc vendégeink is megnyalják majd utána mind a tíz ujjukat. Rita asszony