2018. július 11. • XXXII. évfolyam 28. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
magazin
2018. július 11.
II. Merkbau Családi Nap a tóparton Vezetőikkel, munkatársaikkal és családtagjaikkal együtt ünnepelt a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. múlt szombaton. A Sóstó parkszerű környezete kiváló helyszínként szolgált a népes számú résztvevőnek, hogy a sokszínű programokat, játékokat, kikapacsolódási formákat megvalósíthassák a már másodszor megrendezett családi napon. A jó hangulatú céges rendezvény eseményein minden korosztály megtalálta a számítását. A Sóstó partja adott otthont a kiskunhalasi székhelyű építőipari vállalkozás rendezvényének. A cégcsoport kiemelt figyelmet fordít a közösségépítő, sportos rendezvényekre, évente több alkalommal vendégül látja a kollektívákat. Most a strandfürdő teljes területe rendelkezésükre állt, hogy kikapcsolódjanak. Kézműves foglalkozások, egészségügyi szűrés, focitorna, és játékos sorversenyek várták a családokat. Torma Szabolcs marketingvezető a helyszínen elmondta, a Merkbau kiemelt figyelmet fordít arra, hogy legyen mód és lehetőség a munka fáradalmait kipihenni, ez a nap most a családoké, itt a gyerekekkel közösen tucatnyi programon ve-
Népszerűnek bizonyult az óriásbuborék-fújás
hetnek részt a munkatársak. Kisteleki Zoltán vándorszínész a Három kismalac című történetet mutatta be a gyerekeknek, a nagyszínpadon pedig a Belvárosi Betyárok adtak koncertet. Nagy sikere volt a Buboréktündér című interaktív műsornak, Previtzer Tünde az óriásbuborék-fújás trükkjeit is megmutatta a rendezvény résztvevőinek. Jó hangulatban teltek a söröshordó-gurító versenyek és a tréfás családi sorversenyek is. A focitornán négy csapat mérte össze tudását, a nap végére kiderült, a Baja-Halas Favágók lettek a bajnokok. A főzőversenyen Bíró György szarvaspörköltje bizonyult a legízletesebbnek. Knáb Já-
nos műszaki igazgató úgy gondolja, azért fontosak az ilyen, az egész cégcsoportnak szóló rendezvények, mert a munkatársak megismerhetik a más főépítés-vezetőségeken dolgozó kollégáikat, családtagjaikat. Az építőiparban kiélezett helyzet van, ilyenkor még inkább törekedni kell arra, hogy
a meglévő kollégákat megbecsüljék és minden lehető módon foglalkozzanak velük. Véleménye szerint csak úgy lehet sikeres a cég, ha kiegyensúlyozott, megbecsült, motivált munkatársak dolgoznak a beruházásokon az év többi napján is. Kép-szöveg: Bakos László
A színpadon a Belvárosi Betyárok zenéltek
Sok fogás közül választhattak a sültes tálakból az egész napos versenyeken és játékok során jólesően elfáradt munkatársak
Kihajtva magukat, de vidáman álltak össze csoportképre a Merkbau labadarúgó torna résztvevői
2018. július 11.
Egy hatalmas tüsszentés után szinte kórusban mondták a jelenlévők, egészségedre! Az érintett gyorsan javított, hogy ez már nem egészség. Egy kis intermezzo a mindennapokból, de még mielőtt bárki azt hinné, hogy illemtanórát akarok itt tartani, gyorsan leszögezem, a címadás mögött másmilyen szándék lakozik. Az egészségügy olyan téma, amelyhez szinte mindenkinek van története, hozzáfűznivalója, pozitív és negatív élménye. Ezek leírása általában a közösségi oldalon landol, bejegyzés formájában. Aztán erre még ráfűznek tíz hasonló esetet. Vannak köztük jogos észrevételek is, mint mindenhol, az egészségügyben is vannak a feladatra alkalmatlan emberek. Akiket viszont a napokban megtartott Semmelweis-ünnepségen díjaztak, nem ilyenek. Ők azért (is) kaptak kitüntetést, mert talán mások, mint a többiek ebben a nehéz szakmában. Ráadásul a díjat odaítélők arra is ügyeltek, hogy ne csak orvos kapja meg az elismerést. Ezzel egy időben pedig átadtak egy babamentő inkubátort is, amely eddig csak Szegeden vagy Kecskeméten volt elérhető. A mosoly, a humor, egy simogatás, egy jó pillanatban tett felrázó megjegyzés is lehet gyógyító. Ehhez viszont személyiség kell. A minap beszélgettem dr. Tomán Erzsébet háziorvossal, aki nemrégiben kezdett praktizálni. Tele van életerővel, jó kedéllyel, sokszor mosolyog, tényleg olyan személyiség, akivel az ember megosztja, ha baja van. Ő mondta, egy beteggel együtt az életének egy szelete is belép a rendelőbe, amelynek éppen hogy köze lehet a kórképéhez. Igaza van. Ha ezt nem ismeri, akkor lehet, hogy a terápia is félresiklik. Ha pedig kritikánk van, sérelem ért bennünket, keressünk ennek megfelelő fórumot. Jelezzük az illetékesnek és ne a közösségi oldalakon írjuk ki magunkból. Gyorsabban meglesz a gyógyszer. A saját egészségünkre is. Jáger Levente
Semmelweis-ünnep és inkubátor-átadó a kórházban
Új babamentő inkubátorral gazdagodott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház. Az életmentő berendezés a gyermekrendelő bejárata mellett lett elhelyezve. A beruházást már évek óta tervezte az intézmény, mint az átadó ünnepségen elhangzott, önerőből oldották meg a finanszírozását. Az inkubátor azok számára nyújt segítséget, akik bár világra hozták gyermeküket, mégsem szeretnék felnevelni. Az inkubátorban évszaktól függetlenül állandó hőmérséklet van, ha valaki kinyitja az ajtaját, azonnal jelzi ezt a berendezés a kórház főportáján. A baba behelyezését követően ismét kap a disz-
Bányai Gábor országgyűlési képviselő hozzátette, bízik benne, hogy ez a berendezés ritkán küld majd jelzést a kórházi ügyeletre, a születendő kisgyermekek, otthon, családi körben tudnak felcseperedni. Ha valaki mégis szükséghelyzetbe kerül, és nem tud gondoskodni gyermekéről, akkor
fotók: Anda Péter
Egészségünkre!
fókuszban
Fülöp Róbert polgármester vágta át a szalagot pécserszolgálat egy fény- és hangjelzést, ettől a pillanattól kezdve öt perc van a búcsúra, ekkor ugyanis a kórház dolgozói jönnek és gondoskodnak az újszülöttről. Dr. Szepesvári Szabolcs, az intézmény igazgatója elmondta, az ország területén legalább harminc ilyen inkubátor működik már, eddig a legközelebb Kecskeméten és Szegeden volt található.
hozza ide az inkubátorba, így adva neki esélyt egy jobb életre. A Semmelweis napi rendezvény a kórház 11-es szintjén, a tanácsteremben folytatódott, itt a névadóra, Semmelweis Ignácra emlékeztek az intézmény dolgozói. Ő volt az, aki felismerte, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok okozzák, mert boncolás után kézfertőtlenítés nélkül mennek át a szülésze-
ti osztályra, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálják a várandós nőket. Rájött, hogy bábák és bábanövendékek által kezelt várandós nők körében sokkal ritkább jelenség volt a gyermekágyi láz, mint az orvosok és orvostanhallgatók által is ellátottak között. Semmelweis a klórmeszet ajánlotta fertőtlenítésre a kollégáinak, a módszer bevált, így sok ember halálát sikerült megakadályozni. Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató elmondta, napjainkban is sokat tesznek a kórházi fertőzések visszaszorításáért, a higiénia javításáért. Elhangzott, hogy folyamatosak a fejlesztések az intézményben, klímákat szereltek be több helyiségbe, 250 darab új ágyat is elnyert a kórház egy pályázaton és 87 darab multifunkcionális ágyat is sikerült beszerezniük. Fülöp Róbert polgármester a város nevében köszönetet mondott a kórházi dolgozóknak az egész éves munkájukért. A Kiskunhalas Város Egészségügyéért díjat idén Blehó Rita gyógytornász, Dr. Rácz-Nagy Ágnes főorvos, valamint Dr. Vancsura János főorvos vehette át kimagasló munkájuk, tevékenységük elismeréseként. A díjazottak szerint egy igazi csapatmunka a gyógyítás, úgy érzik, munkatársaik, kollégáik segítsége is hozzájárult az elismeréshez. Az ünnepségen több mint 50 dolgozó részesült még elismerésben, átadták a Semmelweis Emléklapokat, a főigazgatói elismeréseket, valamint a törzsgárda jutalmakat. Bakos László
Leszúrta
Majdnem halálra szúrta egykori munkáltatóját egy 62 éves tompai férfi, akit a napokban helyezett előzetes letartóztatásba a Kecskeméti Járásbíróság. A megyei törvényszék tájékoztatásából kiderült, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi a kérdéses napon 11 óra körül megjelent korábbi főnökénél, akit nem talált otthon. Az ott dolgozó személyzettel viszont megüzente, hogy amennyiben az általa követelt 24 ezer forintnyi munkabért nem kapja meg a sértettől, a nála lévő csúzlival kilövi házának ablakait és leszúrja a férfit. A gyanúsított két órával később megtartotta ígéretét és ismét megjelent volt munkáltatója házánál, akivel szóváltásba keveredtek a ki nem egyenlített fizetése miatt. A vita közben az idős férfi a nála lévő vadásztőrrel egy alkalommal hason szúrta a sértettet, akinek közvetetten életveszélyes sérülései keletkeztek. A járásbíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását azért rendelte el, mert esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, ugyanis megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a korábbi, élet elleni fenyegetését beváltaná és cselekményét véghezvinné. A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
Bujkálók
Három sikeres elfogásuk is volt a napokban a határrendészeknek, a migránsok nem a zöldhatárt, hanem valamilyen közlekedési eszközt használtak. Tompán két alkalommal is egy-egy szerb kamion rakterében találtak afgán, illetve eritreai állampolgárokat. A külföldiek a rakományban bújtak el, erről a sofőr egyik esetben sem tudott. Lapzártánk idején vonat volt az eszköz. A kelebiai vasúti átkelőn egy Szerbia irányából belépő szerelvény átkutatása során hétfőn hajnalban két külföldit találtak a rendőrök. A magukat iráni állampolgárnak valló férfiak a padlástérben megbújva próbáltak meg Magyarországra jutni. Egyikük sem tudott érvényes igazolványt, útlevelet mutatni, ezért az ilyenkor szokásos eljárás keretében visszakísérték őket a biztonsági határzárhoz. jáger
2018. július 11.
Favágásban is a legjobbak között Az elmúlt hetekben éles helyzetekben is meg kellett mutatni a halasi tűzoltóknak, hogy viharkárok felszámolásában is számíthatunk rájuk. A napokban pedig ezt a képességüket versenykörülmények között is bizonyíthatták, a megyei tűzoltó favágó megméretésen. A halasi válogatott idén is a harmadik helyen végzett. Szerelés, kombinált darabolás, lánckímélő darabolás, galylyazás és fadöntés. Ezekben a számokban mérték össze tudásukat a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Favágóverseny résztvevői. A szervezésből idén a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség is kivette a részét, a megyei igazgatósággal és a Keceli Önkormányzati Tűzoltósággal közösen rendezték a nem mindennapi megméretést. A keceli Pintér Művek területe ideális helyszín volt a 12 csapat számára. A megméretésnek ez volt a harmadik állomása, az első két esztendőben gyorsan népszerű lett a tűzoltók körében. Ráadásul az időjárás szeszélye folytán az elmúlt hetek viharos szeleinek és hatalmas mennyiségű csapadékainak köszönhetően
Fotó: Kardos Csaba (KecelMédia), Szegedi Szabolcs
egyenruhások
élesben is kipróbálhatták a motoros-fűrész használatát a szolgálatban lévők. A halasi tűzoltók az első két versenyen is ott voltak, tavaly a harmadik helyet szerezték meg. A szombati versenyen a Baka Béla törzszászlós, Bognár Zsolt őrmester, Hegedűs Tibor főtörzsőrmester és Juhász Gábor törzsőrmester alkotta, jól
kipróbált válogatott mérette meg magát. A fiúk nem vallottak szégyent, a Kecskemét és a Baja mögött végezve elhozták a harmadik helyet. A díjakat, elismeréseket Farkasinszki Lóránt ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője adta át. JL
fejlesztés
2018. július 11.
Útfelújítások kezdődtek térségünkben
Jelentős összegeket költ idén nyáron is a Magyar Közút Zrt. a környékbeli utak karbantartására, felújítására. Az elmúlt napokban alsóbbrendű utakon kezdődtek meg a munkálatok. Pécsi Norbert, a társaság kommunikációs osztályvezetője tájékoztatása szerint folyamatosan útkarbantartási munkákat végeznek a Balotaszállásra bevezető úton. Emellett más részeken is zajlanak majd munkálatok. – Ugyanezen a szakaszon árkolási munkákat is végzünk a 6-os és 7-es kilométerek között. Kiskunhalason hasonlót nem tervezünk, ugyanakkor kátyúzás lesz további 5 kilométeren Kiskunmajsa környékén, az
Fotó: Pál László
Több Kiskunhalas környéki úton is találkozhattak a közlekedők felújítást végző gépekkel, munkásokkal. Mint megtudtuk, a Magyar Közút Zrt. az elkövetkező hetekben is kátyúz majd, főként az alsóbbrendű szakaszokon, de a főutakon is számítani kell hasonló munkálatokra.
5409-es jelű úton folytatjuk, illetve árkolási munkákat is tervezünk az 5416 jelű úton – tájékoztatott Pécsi Norbert. Mindezek mellett már elkezdődött a rémi bekötőút teljes felújítása. Ennek során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ-táb-
lák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek. A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közle-
kedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését. Megtudtuk, hogy a különböző programok keretében az országban több mint félezer kilométernyi négy és öt számjegyű szakasz újul meg, ebből megyénkben 32 kilométer. JL
Épülő járdák, lakossági utak Lapzártánk idején is készül az a járdaszakasz, amelynek megvalósulását már régóta várták a halasiak. Hiába történt meg a városközpont átépítése, néhány szakaszon a régi burkolat maradt. Jelenleg a Táncsics utcában zajlanak a munkálatok. Közben két újabb Útépítési Közösség létesült, akik a városházával együtt készíttetnek majd útalapot. Járdapótlás Az elmúlt hónapokban több főtéri járdaszakaszra is térkő került. Hiába készült el a főtér felújítása, néhány részen nem gondoskodtak burkolatcseréről. Ezeken a helyeken vagy a régi műmárvány volt vagy töredezett aszfalt. A mostani városvezetés korábban jelezte, hogy idővel pótolják majd az előző éra hiányosságát. Erre a Táncsics utcai beruházást végző Modinvest Kft.-vel való együttműködés biztosít lehetőséget. Egyre kevesebb olyan szakasz van, amelyet nem térköveztek le. Az elmúlt héten kezdődött el a Spar áruház mögötti részen a munka. Előbb a régi burkolatot szedték fel, a munkálatok idején lezárták a forgalom elől a Táncsics utcát, ezt egyébként tábla is jelzi a Kossuth utcai becsatlakozásnál. A tervek szerint néhány napon belül elkészülnek a kivitelezők.
Vörösmarty utca Évtizedek óta készültek arra a Vörösmarty utcában élők, hogy a még burkolatlan szakasz eltűnjön. Korábban többször elhangzott, hogy a csatornázást követően elkezdődhetnek a munkálatok. Nem kezdődtek el. A közelmúltban gyorsult fel a folyamat azzal, hogy a Kölcsey utca és a Kazinczy utca közötti szakasz lakói összefogtak és éltek az önkormányzat adta lehetőséggel. Útépítési Közösséget hoztak létre és biztosították a költség felét. Olyan útalap készül el, amely a bitumen és a zúzott kő speciális keveréke. A régóta ismert eljárást csak nagyon ritkán alkalmazzák, pedig minden feltétel adott hozzá. Hasonló konstrukcióban gondolkodtak a Kazinczy és Csokonai utca közötti szakaszon élők is. Ha nem is könnyen, de ők is megalkották a maguk közösségét és a képviselő-testü-
Újabb belvárosi járdaszakasz kap térkövet lethez fordultak. A kezdeményezést befogadták és ezen a részen is megvalósulhat a lakossági kezdményezésű beruházás, 270 méter hosszúságban és 4 méteres szélességben. Honvéd utca A Zsoltina utcaiak és Kertész utcaiak mellett a Tabánban lévő Honvéd utca lakói is belefognának az útépítésbe. A 2015 ősze óta fennálló lehetőséggel már több közösség is élt. Legutóbb a fent említett Vörösmar-
ty utcaiak mellett a Honvéd utcaiak is jelentkeztek a városnál. Ott is megalakították az Útépítési Közösséget, a terveik szerint 146 folyóméter hoszszúságban, 3 méteres szélességben készülne el az útalap, hasonló kivitelezésben, mint a Csendes közben. Érdekeltségi egységenként 48 ezer forint lenne a lakossági hozzájárulás, a költségek másik felét a városháza állja. A testület zöld utat adott ennek a lakossági kezdeményezésnek is. Kép-szöveg: JL
hírek
2018. július 11.
Az egymásra mutogatás nem segít megijednek, hogy orvosi segítséget kérnek. A legnehezebb ilyenkor az, hogy megtudjuk, mit vettek be az érintettek – fejtette ki Kisgergely Dóra rezidens. A meghívott szakemberek úgy látják, mindenkinek a közvetlen környezetében kellene megoldásokat keresnie a drogprobléma leküzdéséhez. – A legfontosabb beismerni azt, hogy az egymásra mutogatás nem vezet eredményre. Kereshetjük egy-
másban a felelősséget és a hibákat, de ennek már három évtizede sem volt kézzelfogható eredménye. Sajnos napjainkban már nincsen teljesen drogmentes társadalom. De beszélni kell arról, hogy kik a legveszélyeztetettebbek, hogyan érhetjük el őket, milyen kezeléssel tudunk rajtuk segíteni. Ha ez megvan, végre elindulhat valami – osztotta meg a jelenlévőkkel véleményét Zelenai Károly pszichológus. Kép-szöveg: Szőri Attila
Ezt mondták azok a szakemberek, akik ott voltak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság épületében tartott figyelemfelhívó előadáson. A fő téma a fiatalok által használt drogok és az alkohol veszélye volt. A rendezvényre a térség azon szakembereit, összekötőit hívták meg, akik olyan családokkal, fiatalokkal vannak kapcsolatban, akik érintettek, veszélyeztetettek a drog és alkohol szempontjából. Mint elhangzott, egyre fiatalabb korban kerülnek be a kórházba valamilyen tudatmódosító szer hatása alá került gyerekek, tinédzserek. – Rezidensként két éve dolgozom a Kiskunhalasi Semmelweis Kór-
házban. Eddig leginkább olyan fiatalokkal találkoztam, akik alkoholt vagy valamilyen gyógyszert fogyasztottak nagy mennyiségben, de találkoztam már ismeretlen eredetű és összetételű hallucinogén szert fogyasztott gyermekkel is. Jellemző, hogy a család olyankor hozza be hozzánk a fiatalokat, amikor azok már eszméletlen állapotba kerülnek, feltehetően ekkor már a hozzátartozók is annyira
„Ez egyáltalán nem vicces!”
Ismeretlenek néhány napja több, az Erdei téren lévő társasházba is bejutottak az éjszakai órákban. A lépcsőházakban talált kerékpárokat, növényeket megrongálták, sok bosszúságot okozva ezzel az ott lakóknak. Azt, hogy mi történt az éj leple alatt, csak másnap reggel, munkába indulván vették észre a lakók. A lépcsőházban tárolt kerékpárjaik gumijait kiszúrták, a cserepes növényekből a földet kiborogatták az ismeretlenek, akiknek láthatóan semmi konkrét céljuk nem volt a rongáláson kívül. – A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra érkezett jelzés az itt
élőktől, hogy valakik több lépcsőházban is kerékpárokat rongáltak. Nem vittek el egyetlen biciklit sem, viszont az üléseket leszerelték, szétdobálták a lakótelepen, a kerekeken lévő gumikat több helyen kiszúrták. Jól látható, hogy egyszerű, motiválatlan rongálásról van szó. Sajnos az esemény idején senki nem tapasztalt semmi gyanúsat, pedig kollégáink nagyobb hatékonysággal tudják végezni munkájukat, ha azonnal a helyszínre tudnak vonulni. Nem tudni, milyen korosztályba tartoznak a rongálók, de mivel itt a nyári szünet, a szülőknek még jobban oda kell figyelniük gyermekeikre, nekik lehetőség szerint hasznos szünidei elfoglaltságokat találni, hogy minél kevesebb hasonló eset legyen városunkban – nyilatkozta lapunknak Farkasné Wodring Zsuzsanna kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. Tóbiás Márta, az egyik Erdei téren lévő ház lakója. Elsők között vet-
te észre, hogy többek között az ő járműveiket is megrongálták. – Nem tudom, kik jártak a lépcsőházunkban, de jó, ha tudják, ez egyáltalán nem vicces. Manapság rengetegen közlekednek kerékpárral, és nagyon bosszantó, ha az ember arra jön le reggel, hogy se ülése, se gumiabroncsa nincs. Sajnálom,
hogy akkor, éjjel semmit nem vettünk észre ebből az egészből – panaszkodott a felháborodott lakó. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai azt kérik, ha bárki akármilyen gyanús dolgot észlel közvetlen lakókörnyezetében, azonnal értesítse a rendőröket. Kép-szöveg: Szőri Attila
2018. július 11.
Fúvósaink Kronachban A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar testvérvárosunkban, Kronachban vendégeskedett a 65. Kronachi Borünnepen. A nagyzenekar először lépett fel Halas Concert Band néven a nyilvánosság előtt, s a város főterén 2 koncertet is adott A zenei élményeken túl remek lehetőség adódott a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére, a polgármesterek találkozására is.
Az elmúlt hétvégén megrendezett németországi ünnepség keretében Kronach főterén, a Mária téren adott ízelítőt a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar magyar zeneszerzők műveiből. Emellett természetesen nem hiányozhattak a jól ismert filmzenék sem a repertoárból. – Közel 2 órán át szórakoztattuk a kronachiakat, miközben ők jóízűen fogyasztották a finom sült fehérkolbászt pereccel és sörrel. Majd az
ebédet követően városnézésre mentünk, ahol a település történelmét, szokásait, építményeit ismerhettük meg és természetesen a vár sem maradhatott ki. Szombat este a fesztivál keretében a főtéren köszöntötte egymást a 2 polgármester. Vasárnap délelőtt szabadidős program keretében a nyári szánkópályára mentünk bobozni. Délután pedig a 65. Borfesztivál színpadán léptünk fel a városi gyermek, ifjúsági és felnőtt fúvószenekarok előtt. A közönségnek nagyon tetszettek az általunk játszott zenei darabok. Bemutatkozásunk és a kapcsolatépítés sikerét jelzi, hogy Wolfgang Beiegrößlein úr, Kronach polgármestere további hasonló közös rendezvények lehetőségéről biztosított bennünket – mesélte örömmel Kovács Tamás, a fúvószenekar vezetője. Szőri Attila
hír+hirdetés
magazn
2018. július 11.
Anita Londonban szervezte a Magyar Kultúra Napját Dudás Anita nyolc évvel ezelőtt hagyta el Kiskunhalast és Londonban kezdett új életet. Mivel a kilencvenes évek elején Doktor László hatására a Halas Táncegyüttesben táncolt, a brit fővárosban is csatlakozott az ottani magyar együtteshez. Két évvel ezelőtt pedig a társaival nekifogott a Magyar Kultúra Napjának szervezéséhez, amely idén már több ezer embert vonzott egy londoni parkba. } Kiskunhalasi gyökerekkel rendelkezel. Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a tánccal? – Még 1992-ben kisiskolásként Doktor László bátorítására csatlakoztam a Halas Táncegyütteshez. A néptánc rengeteg mindenre megtanít: ad egyfajta viselkedéskultúrát, magatartásmintát, hat az érzelmekre, hatást gyakorol a közösségi lét-
donba. Jelenleg a Sky televízió egyik részlegénél töltök be középvezetői beosztást. } Hogy jött képbe ismét a néptánc? – Mielőtt kiköltöztem Londonba, már tudtam a Hunique létezéséről (az együttes 2008-ban alakult), tudatosan kerestem, hogy hol folytathatom majd tovább a táncot. Az együttes vezetésében 2014. óta ve-
Acsai Boldizsár, Dudás Anita, Gyügyei Erika, Verbászi Betty, Lusánszky Anita, Fátyol István Olivér a rendezvény szervezői re és még sorolhatnám. Bátran kijelenthetem, hogy a gyermekéveim alatt a Halas Táncegyüttes az egyik legmeghatározóbb része volt az életemnek és a mai napig támogatja azt a munkát, ami most Londonban a Hunique Táncegyüttes alapjául szolgál. } Mióta élsz Londonban és mivel foglalkozol? – Levegőváltozásra vágytan és 8 évvel ezelőtt ezért indultam el Lon-
szek részt. Kollegáimmal tanítom a kezdő és a haladó csoportot, részt veszek a gyermek és felnőtt táncházak szervezésében és levezetésében, valamint koordinálom az együttes mindennapi életét, ami nem kis feladat, de nagy örömmel és lelkesedéssel tölt el. } Milyen ötlet alapján szerveztétek meg a brit fővárosban a Magyar Kultúra Napját? – A Magyar Kultúra Napját har-
madik alkalommal rendezte meg az Angliában hivatalos nonprofit szervezetként jegyzett Magyar Kultúra és Örökség Alapítvány, valamint a Londonban működő Hunique magyar néptáncegyüttes. Az első kulturális napot, 2015-ben Acsai Boldizsár, fogalmazhatunk úgy, hirtelen jött ötlete nyomán szerveztük meg, amivel annyit szerettünk volna elérni, hogy az együttesünk év végi gálaműsorát, amit már 2009. óta a London központjában található nyilvános parkban rendeztünk meg, nagyobb közönség előtt mutathassuk be. Az eredmény és az érdeklődés minket is meglepett, és az évek kitartó munkája végül minket igazolt. Az angol társadalom nagyon nyitott és érdeklődő a magyar kultúra iránt, nekünk, magyaroknak pedig, szükségünk van összetartó, kulturális rendezvényekre. } Örömmel újságoltad, hogy a legutóbbi rendezvénynek nagy sikere volt… – Minden eddiginél nagyobb fesztivált szerveztünk London nyugati részén, a Lammas Parkban. Eltelt azóta egy kis idő, de még mindig alig tálalok szavakat és úszom a boldogságban, amit a sok bátorító, megerő-
sítő és építő visszajelzésből kapunk. Minden képzeletünket felülmúlta az összefogás, amit tapasztaltunk. Közel 40 önkéntessel szerveztük meg az egész rendezvényt. Mindenki munka mellett, szabadidejét, energiáját, kreativitását, két kezét, szakmai tudását, szívét és lelkét adta bele. Beigazolódni látszik a mondás, miszerint annyit veszel ki belőle, amennyit beleteszel, és mi, bizony, beletettük. Az egész délutánt felölelő programsorozatra a becslések szerint 4000-en látogattak ki vegyesen magyarok, helyiek és más nemzetek képviselői. A teljesség igénye nélkül néptánc, népzene, rock banda, kórus, mesemondó, bábszínház, cserkészek, huszárok váltották egymást mind a gyermek- és a nagyszínpadon. A 40 kiállító árus között a vásári kézműves termékek, ételek és italok széles választékából csemegézhettek a résztvevők. } Hogy érzed magad Londonban és a Hunique Tánccsoportban? – Fantasztikus közösségre találtam itt. A magyarságtudatunk és a valahova tartozás igénye egy külföldi országban élve nyilván hatványozottan felerősödik, de akárhogy is, megható látni, mire képes egy nagy maréknyi ember, ha összekapaszkodik. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a fesztivállal kapcsolatban, hatalmas, szívet melengető élmény volt, ezért nem kérdés, hogy jövőre is lesz nyár elején Magyar Kultúra Napja Londonban. Sokat tanultunk az idei évből, megszívleljük a jó tanácsokat és még több önkéntessel, még nagyobbat álmodunk. Jáger Levente
hirdetĂŠs
2018. jĂşlius 11.
) #$ " #" *+, ), - ./ 0+-,)12 3 1)4 52 6
! " #$ " #" % & ' (
1
" : $ 3 ? @ $ >= #
=;
A &# < 34B4 = /$9 C < : # =
0 %' 7%& "
" 8+,) /$9 : ; <9>; 9<=
! "
10 portré
2018. július 11.
„A halasiak kedvesek, tisztelettudóak” Egy hónapja dr. Tomán Erzsébet Katalin látja el a hetes számú háziorvosi körzet betegeit, miután dr. Tar Ágnes nyugállományba vonult. A fiatal doktornőtől megtudtuk, hogy ötéves szegedi tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy saját praxisa lesz. Eddig igen kellemesek a halasi tapasztalatai, azt mondja, az itteni betegek kedvesek és tisztelettudóak. Dr. Tomán Erzsébet Katalin azt is elárulta, hogy hosszú távon tervez Kiskunhalason.
„Én ismerkedem a betegekkel, ők pedig velem. Nagyon kedvesen fogadtak egyébként, én előzetesen arra számítottam, hogy tartózkodóbbak lesznek velem.” – Mire az aktív betegek feléről megtanulok bármit is, olyan ezer körüli nevet megjegyzek, hogy kinek mi baja van, azt hiszem, ezekbe kell a legtöbb munkát befektetni, miután az ember átvesz egy praxist. Körülbelül öt év kell ahhoz véleményem szerint, amikor azt mondhatja az orvos, ismeri a körzetét. } Hogy kezdődött egyébként az itteni korszaka? Volt olyan, hogy Tar dok-
} Önt keresték, vagy ön keresett praxist? - Van egy 3 éves kisfiam, lejárt a GYES és dolgozni akartam. Körbekérdeztem előbb Kiskunmajsán, ahol lakom, hogy van-e lehetőség, de mivel nem volt, tovább keresgéltem. Ekkor bukkantam Tar doktornő hirdetésére, beszéltünk telefonon. Azt mondta, nagy örömmel vár, jöjjek el tájékozódni, kérdezzek, amiről szeretném, ő pedig szívesen válaszol. Eljöttem és „Megtudtam,
találkoztunk. } Mi történt ekkor? – Megnéztem a rendelőt, beszéltem a doktornővel, aki elmondta nekem a praxis adottságait. Megtudtam, hogy közel 1700 beteg van, ezek közül vannak, akik külföldön dolgoznak, folyamatos a változás. Dr. Tar Ágnes személyisége is meggyőzött arról, hogy érdemes idejönnöm és belevágnom. } Egy hónapja kezdett, sikerült már megismerkednie az itteni betegekkel?
hogy közel 1700 beteg van, ezek közül vannak, akik külföldön dolgoznak, folyamatos a változás. Dr. Tar Ágnes személyisége is meggyőzött arról, hogy érdemes idejönnöm és belevágnom.”
tornővel együtt rendelt? – Február végétől volt egy – ha úgy tetszik – beszoktató időszak. Néztem a rendelés menetét, rendszerét, azt, hogy a betegek mihez vannak hozzászokva. Március elsejétől állandó helyettes voltam, június elsejétől pedig átvettem a doktornő helyét. } Egyhónapos tapasztalata van már. Milyenek a benyomásai? – Sok meglepetés nem ért. Én ismer-
2018. július 11. kedem a betegekkel, ők pedig velem. Nagyon kedvesen fogadtak egyébként, én előzetesen arra számítottam, hogy tartózkodóbbak lesznek velem. A halasiak kedvesek, tisztelettudóak, én is ezt igyekszem adni. } Ez az első saját praxisa. Előtte milyen tapasztalatokat gyűjtött a háziorvoslás területén? – Szegeden dolgoztam, öt évig helyettesítettem egy körzetben, amíg a doktornő GYES-en volt. Nagyon jó kis praxis volt, szerettem. Rutinszerzés miatt, azt hiszem, nagyon fontos időszak volt az. } Van-e a családjában egészségügyi kötődés, netalántán olyan, aki ezen a területen dolgozik? – Nincs. Általános iskolát Kis-
portré 11
„Hatodévben több szakterületen is voltam gyakorlaton, akkor volt az, hogy a háziorvoslás tetszett meg igazából. Úgy éreztem, hogy itt van a legszorosabb kapcsolat az orvos és beteg között.” milyen területet választ az orvostudomány igen széles palettájáról? – Hatodévben több szakterületen is voltam gyakorlaton, akkor volt az, hogy a háziorvoslás tetszett meg igazából. Úgy éreztem, hogy itt van a legszorosabb kapcsolat az orvos és beteg között. Ez talán még nem az a futószalag, amelyeket a szakrendelésen lehet tapasztalni, ami egyébként nem az or-
a betegségei tartoznak hozzá, hanem minden más is, a munkája, a családja, az unokája, az anyagi helyzete. Fontos a bizalmi kapcsolat kialakítása, ha én nem vagyok kíváncsi a betegre, akkor ő miért lenne kíváncsi arra, hogy milyen tanácsokat adok az egészségükkel kapcsolatban. } Lesett el valamilyen fortélyt elődjétől? – Inkább úgy fogalmazok, hogy most is ott van mögöttem, segít, ha kell. Ha elakadok, ha bármilyen kérdésem van, számíthatok rá. } Az interjú készítése alatt többször is hangsúlyozta, hogy az asszisztenseivel egy jó csapatot alkotnak. – Szijártóné Laczkó Erzsébettel és Ágoston Szilviával dolgozom együtt. Ők is nagyon komolyan kiveszik a részüket a feladatokból. } Majsán él?
– Igen, a kisfiam ott jár óvodába, ott vannak a nagyszülők, a férjem hivatásos vadász. } Hosszabb távra tervez itt, Kiskunhalason? – Olyan negyven-ötven évre (mosolyog). Aki praxist vesz, az olyan, mintha örökbe fogadna egy gyereket. Ezt senki sem rövid távra tervezi. Ha az ember megszereti a betegeit, belefekteti az energiát, pénzt, nem lehet ötévente váltani. Jáger Levente
kunmajsán végeztem, aztán kerültem el Szegedre, ott a Radnóti Miklós Gimnáziumban tanultam. Ott biofizika szakon voltam, ahonnan vagy biológusnak vagy orvosnak lehetett továbbtanulni. Ezt az utóbbit választottam. A közel 30 fős osztályunkból egyébként egy jogász, egy közgazdász, a többiekből biológus vagy orvos lett. } Az egyetemen kialakult már, hogy
vos hibája. A háziorvosnak azért több a mozgástere. } A háziorvos azért valahol egy kicsit pótszülője, rokona, beszélgetőtársa is a betegnek, nem? – Igen. Az orvos-beteg találkozásoknál olyanok is előkerülnek, amelyek nem biztos, hogy összefüggésben vannak a panaszaival. Mikor bejön egy ember a rendelőbe, akkor nemcsak
Fotók: Kovács Iván
„Mikor bejön egy ember a rendelőbe, akkor nemcsak a betegségei tartoznak hozzá, hanem minden más is, a munkája, a családja, az unokája, az anyagi helyzete. Fontos a bizalmi kapcsolat kialakítása, ha én nem vagyok kíváncsi a betegre, akkor ő miért lenne kíváncsi arra, hogy milyen tanácsokat adok az egészségükkel kapcsolatban.”
12 kultúra
2018. július 11.
Kardos Zsolt:
Dicsérem és értékelem a fejlődést
Éppen annyi időt élt a városban, mint amennyit tőle távol. Ezen a felezőponton volt a Halasról származom sorozat vendége Kardos Zsolt vegyész-zenész. Érdeklődésünkre elmondta, továbbra is figyelemmel követi a helyi eseményeket és örömmel tölti el, hogy a város is nyomon követi az ő pályafutását.
„Figyelem a Kiskunhalasról szóló forrásokat, a médiát. Ennek megfelelően naprakész tudok lenni a város életéből. Továbbra is hazajárok.”
ban van. Tudom most már külső szemlélőként is figyelni, mint ahogyan teszem is. Amíg a részese voltam itt lakóként, addig élveztem minden rezdülését. Most, amikor rokonlátogatásra hazaérkezem, vagy itthon töltök huzamosabb időt, akkor ugyanúgy megpróbálok a részévé válni. Ugyanúgy a sajátoménak érzem, mint régen. Dicsérem és értékelem a fejlődést, amit Kardos Zsolt párjával, Básits Brankával tapasztalok a város életében. Több } A halasi szüret után most a Ha- } Mit szeretsz a legjobban ebben a területen is, ezt el kell, mondjam. Hozzáteszem: nem alaptalanul. lasról származom sorozat estjére városban? kaptál meghívást. Hogyan fogad- – A város folyamatosan mozgás- Napi szinten az internet segítségétad ezt a felkérést? – Nagyon nagy örömmel. Az eddigi kiskunhalasi szerepléseim során kiemelt fontossággal bír nekem a mostani meghívás. Ez tanúbizonyság arról, hogy a város igenis figyelemmel követi és a hagyományokat is ápolja azzal, hogy egy ilyen érdekes területtel, mint amivel én foglalkozom, a harmonikával is számon tart. Tizennyolc évet töltöttem Kiskunhalason és ugyanennyi idő telt el azóta, hogy én már nem kiskunhalasi lakos vagyok. Ennyi év távlatából számon tartani nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem.
vel nyomon követhető. Figyelem a Kiskunhalasról szóló forrásokat, a médiát. Ennek megfelelően naprakész tudok lenni a város életéből. Továbbra is hazajárok. } Most is utaztál. Mi után és mi előtt vagy? – Szabadságon vagyok ma, de a nyári pihenésemet még nem tudtam eltölteni. Egy átlagos hétköznapot éltem volna meg, de ezzel a programmal változott. Ez a kultúrkör teljesen megkoronázta a napomat. Remek kiskunhalasi emberek társaságában tölthettem egy kellemes délutánt, estét. } Mivel készültél erre a beszélgetős alkalomra? – Elhoztam a hangszeremet. Többen előzetesen érdeklődtek, miről fog szólni ez a műsor. Azt gondolták, hogy koncert lesz. Ez nagy örömmel töltött el, de most múltbeli visszatekintésre érkeztem a kiskunhalasi származásomat illetően. A harmonikát azért hoztam magammal, hogy ezt a beszélgetést valóban jó ízűvé tegye a zeneszó, amit a harmonika képvisel. Kizárólag azt tudom a harmonikán nyújtani, amit eddig is játszottam, és amit én szeretek. Ilyen szempontból, ebből válogattam össze a szervezésnek megfelelően néhány olyan darabot, ami a hangulatában ugyan megtöri a beszélgetést, de talán jól alá is támasztja a témákat. } Hogyan tovább? – Több közösségnek is tagja vagyok, amely a harmonika köré épül. Van egy újonnan alakult trióm is, ahol sváb tiroli zenét játszunk. Talán majd Kiskunhalas városában csinálok egy igazán nagy koncertet a jövőben. Kép-szöveg: Pál László
2018. július 11.
Örömmel tért vissza szülővárosába
kultúra 13
Szívvel-lélekkel alkottak Egy teljes héten át zajlott az Ékeskapu Otthon lakóinak kézműves tábora a Végh-kúriában. Az együtt töltött idő alatt a fiatalok különféle alkotási stílusokat ismerhettek meg szakemberek segítségével.
Új sorozat indult idén a Közösségek Házában. A Forrás Új-Tükör Klub Halasról származom című sorozatának vendégeként tért vissza szülővárosába Kardos Zsolt, akivel Király Gábor beszélgetett a közönség előtt. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. Zsolt boldogan tett eleget a felkérésnek, és magával hozta párját is a zenés estre. Básits Branka két sanzonnal örvendeztette meg a jelenlevőket, természetesen harmonikaszó kíséretében. Kardos Zsolt harmonikásként él sok kiskunhalasi emlékezetében. Bár nem lett hűtlen szeretett hangszeréhez, főállásban egy vegyipari vállalatnál dolgozik. A Halasról származom sorozat vendégeként erről is beszélt. – Kiskunhalasra számomra is nagy örömmel térek vissza, ha csak tehetem – mondta Kardos Zsolt. – Amikor az emberek megtudják, hogy én vegyész-zenész vagyok, nem is értik. A kiskunhalasiak nagy része pedig nem is tudja, hogy a harmonika mellett nekem polgári foglalkozásom is van. A harmonikázást ’91-ben kezdtem, mostanában leginkább hobbiként űzöm. Egyetemi tanulmányaim miatt sohasem volt olyan döntésem, hogy én a harmonikázást feladnám. Egyszer négy hónap kimaradt, de visszatértem hozzá. Ez a hangszer rendkívül érzékeny. Nagyon emberközeli, mert magunkon, a testünkön viseljük. Érezzük a rezdüléseit. Minimum 400 síp van benne, bár nem látszik. A síp hosszúsága adja a hangmagasságot – avatta be a közönséget a részletekbe Kardos Zsolt. – Bonyolult hangszer, 120 basszusgomb van rajta, mégis felhasználóbarát a kiépítettsége – tette hozzá. Kardos Zsolt szerint a harmonika konzerválja az előadót. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a harmonika királyaként emlegetett Tabányi Mihály, aki 97 éves korában is kitűnő egészségnek örvend. Zsolt a ki-
váló harmonikaművésszel is jó kapcsolatot ápol. Zsolt hangszere 12 és fél kilogramm, de van ennél könnyebb és nehezebb is a harmonikák között. A halasi zenész mostanában ötleteket gyűjt. A Közösségek Háza június 26-i beszélgetős-muzsikálós estjére is hozott ebből. Többek között előadott egy 1930-as dalt Csak egy kislány van a világon címmel. Meglepetés produkciók is elhangzottak. Zsolt barátnőjével, Básits Brankával adta elő Edith Piaf Padam, Padam és Hulló levelek című slágereit. – A beszélgetős műsorra párom is elkísért, aki hivatásos énekművész. Közös előadásban megcsillantottuk az énekhangot a harmonika kíséretében – mondta Kardos Zsolt. Kép-szöveg: Pál László
Fecskefészek-készítés, rajzolás, festés, agyagozás, barkácsolás és egy bőrkarkötő megvalósítása is szerepelt a programok között az Ékeskapu Otthon lakóinak szervezett táborban. A résztvevők több napon keresztül minden reggel elsétáltak a Végh-kúriába, hogy közösen ismerkedhessenek meg a különböző kézműves technikákkal. – Mindannyiunk számára nagy élmény volt ez az egy hét. Már az egy újdonságot jelentett, hogy kimozdultunk megszokott környezetünkből, és átsétáltunk a Végh-kúriába.
lán nem egyértelmű, melyik tárgy, mit szeretne jelképezni, de a fiatalok számára minden alkotásnak megvan a maga egyedi jelentése – me-
Az volt a legjobb ebben a táborban, hogy minden nap más és más feladatsort kellett végrehajtani, nem volt két egyforma foglalkozás. Az elkészült tárgyakat a nap végén mindenki magával vihette, amiket azóta is nagy becsben tartanak az alkotók. A legszebb az egészben az, hogy nekünk, külső szemlélőknek elsőre ta-
sélte el Rik Szilvi mentálhigiénés szakember. Az Ékeskapu Otthonban élőknek nem ez volt az első ilyen jellegű foglalkozássorozata. Tavaly például madárodúkat barkácsoltak több napon keresztül, amik azóta már a város több pontjára is kikerültek. Kép-szöveg: Szőri Attila
14 kultúra
2018. július 11.
Mesterségek otthona a Csipkeház
Fülöp Róbert, Karsai Zsuzsanna, Ruzsa Ferencné Hornok Magdolna és Balázs Mónika Csilla
Az ünnepélyes megnyitót június 29-én tartották, a tárlat képei pedig július 27-ig látogathatóak. Hornok Magdolna mutatja be mesterségeket ábrázoló képeit. A megjelenteket Bakos László műsorvezető és Karsai Zsuzsanna köszöntötte. A Berki Viola Közalapítvány kuratóriumi elnöke méltatta elsőként a győztes művésznőt. – A mostani kiállító a tavalyi év pályázatának nyertese. A kuratórium az ő festményeit tartotta legérdemesebbnek az első helyezésre. A mesterek munkáit eredeti környezetben valóságos személyekkel csodálhatjuk meg – mondta. A város nevében Fülöp Róbert üdvözölte a közönséget. Ismertette, nyolc pályázó közül választotta ki a kuratórium Hornok Magdolna műveit. – Cél, hogy forogjon a városban
Ruzsa Ferencné Hornok Magdolna nyerte a Berki Viola Közalapítvány legutóbbi pályázatát. Az elsőséggel együtt jár, hogy önálló kiállításon mutatkozhat be Kiskunhalason. A helyszín a Csipkeház, mely Mesterségek otthona is lett egy hónapra.
Sztanik Kíra
Beke Anna
„Az önkormányzat azon dolgozik, hogy Berki Viola művészetét, emlékét méltó módon ápolja. Azt gondolom, hogy jó irányba haladunk, és van még megfelelő muníció a városban és a városon kívül.”
Németh László feleségével érkezett a kiállításra
Borbényiné Károly Katalin és Bodor Zsófia
a művészi élet, hogy ismerjük meg egymást jobban. Fontos az is, hogy olyan alkotók kerüljenek reflektorfénybe, akik egyéb alkalmakkor nem. Az önkormányzat azon dolgozik, hogy Berki Viola művészetét, emlékét méltó módon ápolja – hangsúlyozta a polgármester. – Azt gondolom, hogy jó irányba haladunk, és van még megfelelő muníció a városban és a városon kívül – tette hozzá Fülöp Róbert. A kiállítást Balázs Mónika Csilla nyitotta meg. A Zsámbéki Művelődési Intézet és Könyvtár intézményvezetője nyílt és kedves
kultúra 15
2018. július 11. „Eltökélt, elszánt, szenvedélyes és következetes alkotó. Bepillantást enged értékrendjébe, mely a hagyományok tiszteletéről szól.” személyiségnek nevezte Hornok Magdolnát, akinek településükön volt már tárlata. – Az értékmegőrzés a célja. Felkereste a Magyarországon élő mestereket. Emléket állít ezzel és kifejezi a munkájuk iránti tiszteletét. A világ eldugott zugaiban is megjeleníti a mesterségeket. Eltökélt, elszánt, szenvedélyes és következetes alkotó. Bepillantást enged értékrendjébe, mely a hagyományok tiszteletéről szól – mutatott rá beszédében. Balázs Mónika Csilla elmondta, hogy Hornok Magdolna Zsámbékon állította ki először mesterportréit. Ezek az alkotások azóta számos helyen felkeltették már a közönség érdeklődését. Festményeit többszörösen díjazták. A képeken igényesen kidolgozott a környezet is és precízen ábrázolt a munkafolyamat. A Mesterségek című tárlat tisztelet a hagyományok és a vidéki élet iránt. Emléket állít annak a kornak, amikor egyszerű, tartós és praktikus eszközeiket maguk készítették az emberek. A kiskunhalasi kiállításon 24 kép kapott helyet: 15 akril és 9 olajfestmény. Az egyik alkotás Németh László gyapjúfeldolgozó mestert ábrázolja. A kiskunhalasi tárlat megnyitóján személyesen is részt vett felesége kíséretében. – Esztergomból jöttünk el a rendezvényre. Nem először vagyunk ilyen kiállításon – tudtuk meg Németh Lászlótól, aki azt is elmondta, hogyan találkoztak a művésznővel. – Az iparos újság hirdetését olvastam, és arra jelentkeztem. Régi kézműves mesterségek képviselőit kereste. Magdolna fotók alapján festette meg rólam a képet, amit azóta meg is vásároltunk tőle – fűzte hozzá. A rendezvényen közreműködött Beke Anna énekkel és Sztanik Kíra szavalattal. Ők így köszöntötték a Mesterségek című kiállítás alkotóját és közönségét. Kép-szöveg: Pál László
Ruzsa Ferencné Hornok Magdolna:
Realista festőnek tartom magam
Karsai Zsuzsanna és Ruzsa Ferencné Hornok Magdolna Ruzsa Ferencné Hornok Magdolna igyekszik megörökíteni mindazt, ami megragadja a csodálatos világból. Csodálja és tiszteli a vidéki embereket, akik művészi fokon végzik mesterségüket. Kiskunhalason, a Csipkeházban július 27-ig látogatható kiállítása is őket mutatja be.
szített már. Számos kiállításon mutatkozhatott be, mint festő Magyarországon és külföldön egyaránt. Jelenleg Kiskunhalason látogatható tárlata.
Az alkotás iránti vágy, az önmegvalósítás már gyermekkorában hihetetlen erővel tört fel benne. Felnőttként aztán megvalósította művészi elképzeléseit. Mesterségeket bemutató alkotásaiból sorozat készült. – A természet alkotta jelenségek kíváncsivá tesznek. Igyekszem megörökíteni mindazt, ami megragad ebből a csodálatos világból. Hangulatilag megnyugtató számomra az alkotás, mert ilyenkor megszűnik körülöttem a világ, csak a képalkotás van jelen. Csodálom és tisztelem az egyszerű vidéki embereket, akik gyakran mostoha körülmények között is képesek mesterségüket – akár korhű eszközökkel is – művészi fokon végezni. Eltökélt szándékom, hogy felkutatom a Magyarországon még élő és dolgozó ezen mestereket. Közel két évtizede egy olyan festménysorozat létrehozásán dolgozom, amely emléket állít a mestereknek, és ezzel a munkájuk iránti megbecsülésemet, tiszteletemet is kifejezhetem. Hornok Magdolna e festménysorozatát beadta a Magyar Néprajzi Társaság két évvel ezelőtt országosan meghirdetett pályázatára. Pályamunkáját „figyelemre méltónak” minősí-
– Alkotásaim megtalálhatóak magánszemélyeknél, közintézményekben, valamint több folyóiratban és könyvkiadványban is szerepeltek illusztrációként. Realista festőnek tartom magam. Tagja vagyok a Magyar Néprajzi Társaságnak, az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak, a Magyar Alkotók Internetes Társulása Egyesületnek – tudtuk meg róla. Kép-szöveg: Pál László
tette és a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumában elhelyezte. Ez nagy megtiszteltetés volt számára. – Érdeklődésemet kifejezetten olyan téma kelti fel, amely az elgépiesedett világtól távol áll. Állandóan keresek, kutatok, próbálom felderíteni az ország és világ legelrejtettebb zugait, azokat megörökíteni festményeken. Elszánt és következetes vagyok ebben a tevékenységben. Hornok Magdolna sok képet ké-
16 hirdetés
2018. július 11. Soltvadkerti műanyagüzembe extruder segéd gépkezelőt felveszünk. A bejárást támogatjuk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-656
Csányi Pékség Kft. (Kiskunhalas) felvételre keres pék szakmunkásokat. Kereseti lehetőség: dagasztó 200.000 Ft nettó + túlóra, kemencés 180.000 Ft nettó + túlóra. Vidékieknek utazási költségtérítést biztosítunk. Tel.: 06 20/371-53-37 A-556 Kiskunhalasi telephelyű cég „C” kat. jogosítvánnyal, PÁV-val, valamint GKI kártyával rendelkező sofőrt, illetve fizikai munkást keres. Érdeklődni munkaidőben telefonon lehet. A Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kiskunhalasi Tagintézménye az alábbi munkakörökre keres munkavállalót: gyógypedagógus, szomatopedagógus, konduktor, építőipari területen jártas, megváltozott munkaképességű karbantartó/kisegítő. Jelentkezni: munkaugy@reformatusegymi.hu vagy személyesen Kiskunhalas, Magyar u. 20. (munkaügy) A-594 Az ExtractumPharma zrt. kunfehértói gyógyszergyára középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező munkaerőt keres villanyszerelő munkakörbe. A szakmai önéletrajzokat a boroczia@expharma.hu e-mail címre kérjük elküldeni. A-599 Gépjármű értékesítő munkatársat keresünk! Érdeklik a gépjárművek, kiváló a tanácsadói és a kommunikációs készsége? Ismerősei gyakran mondják, hogy igazi kereskedői vénával van megáldva? Nálunk a helye, ha van szakmai tapasztalata és rendelkezik „B” kategóriás jogosítvánnyal, illetve számítógépes ismeretekkel! A nyelvtudás további előnyt jelent. Várjuk fényképes önéletrajzát az ertekesites@kbautoteam.hu e-mail címre. A-613 Unimog U 400-ra keresünk gépkezelőt Algyő környéki ipari környezetben történő útkarbantartási feladatokra. Teljes munkaidőre egész évben. Érdeklődni: Színvonal-Bau Kft. Tel.: 06 70/371-03-67 A-628 Algyő környéki ipari környezetben történő fűnyírásra keresünk kollégákat! Kitartó, munkabírók jelentkezését várjuk! Kínálunk: bejelentés, kafetéria juttatások, teljesítmény alapú fizetés, rendelkezésre állnak nagy teljesítményű ipari gépek, géppark. Érdeklődni: SzínvonalBau Kft. Tel.: 06 70/371-03-67 A-629 Pizza Lombardi futár és szakács munkatársat keres. Tel.: 06 30/373-74-77 A-645 Távközlési szolgáltató Call center operátort, valamint webáruház telefonos ügyfélszolgálatának ellátására kollégát keres. Az álláshirdetés részletei a www.digitalink.hu weboldalon az aktuális állásajánlatok között érhető el. A-647 Szerb-angol-magyar nyelvű fordításra, tolmácsolásra vállalkozót keresünk. Tel.: 06 30/968-70-36 A-649 Gyakorlattal rendelkező, hőszigetelésben jártas embereket vagy brigádot keresünk azonnali kezdéssel, kiemelt bérezéssel! Tel.: 06 30/617-50-58 A-651 Kiskunhalasi telephelyű céghez keresünk fizikai munkást, valamint „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező tehergépkocsi vezetőt. A munkavégzés hétfőtől péntekig nappali munkarendben történik. Érdeklődni telefonon lehet. Tel.: 06 20/230-38-39 A-652 A Szilády Áron Gimnázium matematika-fizika szakos teljes állású tanárt keres szeptemberi kezdéssel. További tájékoztatás a szilady@szilady.net címen vagy telefonon kérhető. Tel.: 06 30/203-60-24 A-655
Kőműves segédmunkást ra felveszünk. Jelentkezni Tel.: 06 20/939-41-39
hosszú telefonon
távlehet. A-657
Árukiadó-csomagolót keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre. Jelentkezni e-mailben a royalrt@anet.hu címen vagy telefonon lehet. Tel.: 06 77/421-420 A-658 „E”+„C” jogosítvánnyal sofőrt keresek belföldi hetelős munkára, valamint „C” kategóriás jogosítvánnyal is. Tel.: 06 70/610-85-82 A-659
Nyári vásár 20 % engedménnyel! Cipődiszkont, Szilády Á. u. 1. A-681
Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05
A-298
Kunfehértón 2 szoba, fürdőszoba, beépített konyha, nagy terasz, kamra, rendezett udvar, csendes környezetben nyaraló eladó. Tel.: 06 20/411-54-18 A-351 Harkakötönyben tanya, műhely, istálló eladó. Tel.: 06 30/424-86-06 A-678
Újépítésű, 3 szoba, amerikai konyhás családi ház beépíthető tetőtérrel, sok extrával, a városközpontban eladó. Ingatlant beszámítok. Tel.: 06 30/296-57-01 A-663 A belváros közepén saját, 1.500 m2-es telken 260 m2-es, felújításra szoruló kúria eladó. Tetőtér beépíthető, az ingatlan bővíthető. Tel.: 06 70/335-27-34 A-679
Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35
Légylárva tenyésztő telepre keresünk alkalmazottat kiemelkedő fizetéssel. Kijárás biztosított vidékiek számára is. Tel.: 06 20/543-20-19 A-669 Soltvadkerti műanyagüzembe sofőrt keresünk „B”, „C”, „E” kategóriával. Bérezés 1.0001.100 Ft/h. Érdeklődni munkanapokon 8-18 óráig. Tel.: 06 70/503-05-55 A-670 Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk. Bérezés megegyezés alapján. Érdeklődni munkanapokon 8-18 óráig. Tel.: 06 70/503-05-55 A-671 Szobafestőt keresek Tel.: 06 30/499-60-47
kiskunhalasi
munkára. A-673
Kiskunhalasi telephelyű cég gépjármű ügyintézőt keres. Autószerelő végzettség előnyt jelent. Érdeklődni hétköznapokon telefonon lehet. Tel.: 06 20/230-38-39 A-674 Építőipari segédmunkást felveszünk. Tel.: 06 30/429-20-99, 06 30/740-11-35
A-675
Lovakhoz gondozót keresek. Etetés, boxok takarítása, egyéb kisebb feladatok. Tel.: 06 20/269-88-01 A-676 A Szatmári Fürdőszoba és Épületgépész Szakáruház értékesítő-raktárost keres. Elvárások: középfokú végzettség, dolgozni akarás, precizitás, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Előnyök: értékesítési tapasztalat, épületgépész végzettség, műszaki beállítottság, targoncavezetői tapasztalat. Fényképes önéletrajzok: szakacs.robert@szatmari.hu A-677 Nemzetközi gépkocsivezetőt keres egy holland cég. „C”+„E” jogosítvánnyal rendelkező munkatársat keresünk, akinek Magyarországon és Hollandiában kellene friss és fagyasztott húsokat szállítani vevőinkhez. Rendszeres túrajáratok, kiszámítható munkabeosztás, kedvező fizetés, magyar kollégák. Minimális angol vagy német nyelvtudás szükséges. Tel.: 06 70/451-50-03 A-680
Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 300 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49
Eladó egy bordó színű ülőkanapé, egy vastag, normál méretű ágybetét és egy szétnyitható konyhaasztal. Tel.: 06 77/739-274, 06 20/314-15-77 A-632 Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-634 28-as női kerékpár, Tomas benzinmotoros szivattyú eladó. Tel.: 06 30/362-70-61 A-669
Születtek: Patai Bence Benett (Váradi Piroska) Kiskunmajsa, Gáspár Anna Ilona (Lovászi Szilvia) Kiskunhalas, Palotás Martin (Varga-Polyák Tímea) Kisszállás, Piukovics Szonja (Geszler Boglárka) Kiskunhalas, Lajos Helga (Varga Dóra Renáta) Kiskunmajsa, Tari Ajsa (Rokolya Gyöngyi) Kiskunhalas, Ignácz Zsófia (Csesznegi Katalin) Jánoshalma, Costea Denissza Florina (Szvetnyik Mariann) Kecel Házasságot kötöttek: Németh Zoltán és Nagy Mariann, Almási István Dániel és Mesterházi Boglárka Karolina, Albert Levente és Morvai Melinda, Éles Lajos és Bereczki Szilvia Elhunytak: Németh János (Kisszállás), Kolompár Anikó (Kiskunhalas), Megyesi Sándor (Kunfehértó), Fehér Mihály (Kiskunhalas), Németh Károly (Kecel), Borsik János (Akasztó), Nagy Zoltán (Kiskunmajsa), Váradi Józsefné Antal Katalin (Kiskunhalas), Miskei István (Kiskunhalas), Molnár Ferenc Péter (Kiskunhalas), Nagy Ferenc (Kiskunhalas), Belényi Lászlóné Goda Irén Mária (Kiskunhalas), Szekula Kálmánné Simon Mária Magdolna (Kiskunhalas), Pajor Imre (Kiskunhalas), Lippai Imre Jánosné Kardos Regina Etelka (Szank)
2018. július 11.
hirdetés 17
Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Július 11. szerda
07:30 Kultúrkép –
20:00 Híradó/csütörtök (ism.)
00:00 Képújság
20:30 Híradó/péntek (ism.)
07:00 Híradó/kedd (ism.)
08:00 Képújság
07:30 Sport Magazin (ism.)
12:00 Kultúrkép –
08:00 Képújság
12:00 Sport Magazin (ism.)
12:30 Híradó/csütörtök (ism.)
00:00 Képújság
12:30 Híradó/kedd (ism.)
13:00 Képújság
07:00 Táncgála 2018
13:00 Képújság
16:50 Táncgála 2018
09:10 Képújság
18:55 Műsorajánló
18:55 Műsorajánló
12:00 Táncgála 2018
19:00 Híradó/szerda
19:00 Híradó/péntek
14:10 Képújság
19:20 Napi Mozaik
19:20 Napi Mozaik
19:00 Megyei Krónika (ism.)
19:30 Beszéljünk róla –
19:30 Sport Magazin (ism.)
19:30 Öko-Logikus
20:00 Híradó/péntek (ism.)
(környezetvédelmi
20:00 Híradó/szerda (ism.)
20:30 Kultúrkép –
magazin)
20:30 Beszéljünk róla –
20:00 Megyei Krónika (ism.)
közéleti magazin
kulturális magazin (ism.)
kulturális magazin (ism.)
kulturális magazin (ism.)
közéleti magazin (ism.) 21:00 Képújság
21:00 Képújság Július 16. hétfő
20:30 Öko-Logikus
21:00 Képújság
22:00 Híradó/péntek (ism.)
(környezetvédelmi
22:00 Híradó/szerda (ism.)
22:30 10 éve történt (ism.)
magazin)
22:30 Beszéljünk róla –
23:00 Folk est a Zagyva Bandával 21:00 Képújság
közéleti magazin (ism.) 00:10 Képújság
23:00 Képújság
22:00 Megyei Krónika (ism.) 22:30 Öko-Logikus
Július 14. szombat
(környezetvédelmi
Július 12. csütörtök
00:00 Képújság
magazin)
00:00 Képújság
08:00 Híradó/péntek (ism.)
23:00 Képújság
07:00 Híradó/szerda (ism.)
08:30 Kultúrkép (ism.)
07:30 Beszéljünk róla –
09:00 Képújság
közéleti magazin (ism.) 12:00 Sport Magazin (ism.)
Július 17. kedd 00:00 Képújság
08:00 Képújság
12:30 Híradó/péntek (ism.)
07:00 Megyei Krónika (ism.)
12:00 Beszéljünk róla –
16:50 Táncgála 2018
07:30 Öko-Logikus
(környezetvédelmi
12:30 Híradó/szerda (ism.)
19:30 Kultúrkép –
magazin)
13:00 Képújság
08.00 Képújság
18:55 Műsorajánló
20:00 Megyei Krónika (ism.)
12:00 Öko-Logikus
19:00 Híradó/csütörtök
20:30 Beszéljünk róla –
(környezetvédelmi
19:20 Napi Mozaik
magazin)
19:30 Kultúrkép –
21:00 Képújság
közéleti magazin (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) kulturális magazin (ism.)
közéleti magazin (ism.)
kulturális magazin
12:30 Megyei Krónika (ism.) 13:00 Képújság
20:00 Híradó/csütörtök (ism.) Július 15. vasárnap
19:00 Szalagavató 2018 –
20:30 Kultúrkép –
00:00 Képújság
kulturális magazin (ism.) 16:00 Sport Magazin (ism.)
21:00 Képújság
16:30 Megyei Krónika (ism.)
Szilády Gimnázium
21:30 Képújság 22:00 A mi megyénk
22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.)
22:30 Kultúrkép –
22:30 Öko-Logikus
17:30 Kultúrkép –
kulturális magazin (ism.)
23:00 Képújság
kulturális magazin (ism.)
(közéleti magazin)
(környezetvédelmi
18:00 Beszéljünk róla –
magazin)
23:00 Képújság
közéleti magazin (ism.)
Július 13. péntek
18:30 Híradó/hétfő (ism.)
00:00 Képújság
19:00 Híradó/kedd (ism.)
07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.)
online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Gudmon Olivér, Kovács Iván Kreatív: Anda Péter
Juliális
Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a Barna Sörivók Klubja a Juliálisát. Ezen a labdarúgás a főszereplő, de emellett több versenyszámban is összemérhették erejüket a jelentkezők. Összesen kilenc csapat lépett a Bundzsák Dezső Sportközpont zöld gyepére, két játéktéren zajlott a küzdelem. A győzelmet a Medosz Büfé szerezte meg az Ucscsó team és az Andorra előtt. Az első alkalommal kiírt Csermák Jánosemlékdíjat a gólkirály Doszpod József (Schaller) vehette át, a legjobb kapus Faddi Dávid (Medosz Büfé) volt. A hetesrúgó-bajnokságot és a dekázóversenyt is Plichta Dominik nyerte. Lábteniszben ifj. Kolozsvári László Kolozsvári László, Fuchs Roland-Suba László, Hős-Nagy IstvánHős-Nagy Bence volt a sorrend. A hagyományos főzőversenyben a legjobb szakácsnak járó Hanák László-emlékdíjat Taskovics Zoltán vehette át. A BSK, a Halaspack és a Schaller ebben a kategóriában megosztott első helyet kapott.
Múltidéző
Rendhagyó sorozatot indított útjára a Halasi Box Club. A múltidézés első szereplője dr. Viszmeg Sándor volt, aki az egyesület edzőtermében mesélt ökölvíváshoz fűződő viszonyáról a sportolók és az érdeklődők előtt. Kiderült, hogy orvosi tanácsra kezdett el bunyózni, két év alatt 30 mérkőzéséből 28-at megnyert. Az ökölvívó csapatot akkoriban tenyerén hordozta Kiskunhalas városa, a lakosok sok étellel látták el a bokszolókat Abbahagyta a versenysportot, de mostanáig is figyelemmel kíséri a klub történéseit. Azt mondta, hogy manapság is igen családias a légkör, csakúgy, mint évtizedekkel ezelőtt. Lehóczki László edző kiemelte, hogy a fiatal tehetségek adtak neki mindig erőt, örömmel újságolta, hogy Kozma Bea a közelmúltban sikeres edzői vizsgát tett. Rá számítanak a klubnál a jövőben is. A múltidézés után baráti beszélgetés és finom vacsora volt, Varsányi Vera klubelnök pedig elismerő okleveleket adott át Jákob Klárának, Török Gergőnek, Kozma Beának, Kertész Kovács Ádámnak és a Baráth-családnak. jel
2018. július 11. Június végén Máltán rendezték meg a 39. Orvos Világjátékot, melyen városunk sportéletének két prominens személyisége: dr. Jerémiás Attila szülész-nőgyógyász főorvos és Kuti Sándor egészségügyi mérnök együttesen hét orvos világbajnoki címet hódított meg.
Orvos világbajnoki címek
Az 1978. óta évente megrendezett Orvos Világjátékoknak ezúttal Málta, s fővárosi minőségében elsősorban Valletta adott otthont. A kis szigetország 41 nemzet közel kétezer versenyzőjét fogadta, a Magyarország színeiben indulók között két kiskunhalasit. Dr. Jerémiás Attila szülész-nőgyógyász főorvos 25. alkalommal vett részt, és a negyedszázados jelenlétet méltóképp emlékezetessé téve, erőemelésben és az atlétika dobó szakágában is brillírozott. Hétfő délelőtt kiegészítő sportágában, fekvenyomásban 110 kg könnyed kinyomása hozta meg számára az első aranyat. Felhúzásban, miután első helyezését a kezdősúly teljesítésével biztosította, „óvatos duhajként” leállt, hiszen délutáni programjában súlylökő ellenfeleivel is meg kellett küzdenie. Az „Amatőr Atlétikai Stadion” pályáján térdsérülése ugyan gátolta az ideális kivitelezésben, de helyből súlylökésével is sikerült egy métert rávernie a mögötte végző német ezüstérmesre. Az
ha „hagyta”, hogy lengyel versenytársa nyerje el előle az aranyat. Másnap, diszkoszvetésben azonban fordult a kocka. A lengyel dobó jól kezdett ugyan, de a halasi világbajnok újabb és nagyobb dobását már nem tudta korrigálni. A győztes dr. Jerémiás Attilának – kapaszkodjanak meg – ezekkel az újabb sikereivel orvos világbajnoki címeinek száma 86ra emelkedett. Kuti Sándor egészségügyi mérnök asztaliteniszezésben három orvos vi-
időrendben a gerelyhajítást csütörtökre tették, amelyre dr. Jerémiás Attila utólag a lengyel–magyar barátság ápolásaként is gondolhat. Hogyan másként,
lágbajnoki címmel és egy második helyezéssel gazdagította gyűjteményét. A férfi egyéni kategóriában pontvesztés nélkül győzött, minden ellenfelét 3:0-
Fotók: Sejben Irén
18 sport
ra verve korcsoportjában. Ugyanígy, a tőle 10 évvel fiatalabbak mezőnyében sem tudták megverni. Az úgynevezett nyílt verseny során, amikor kortól függetlenül nevezhetett bárki a megmérettetésre, azért már nem volt olyan egyszerű a helyzet, mint annak előtte. A 35 év alattiak némelyike már jobban feladta a leckét, de a 32 indulóból – egyenes kieséssel – mégis bejutott a legjobb nyolc közé. Ott, a húsz évvel fiatalabb, 45 és 54 év közötti lengyellel vívott nagyon szoros csatát. A 2:2-s állás utáni hosszabbításban azonban „elszerválta magát”, azaz hosszú adogatását korcsoportjában ezüstérmet nyert ellenfele bepörgette, és ő került a négyes döntőbe. Férfi párosban viszont újra teljes lett a siker, a 45 év felettiek kategóriájában szettveszteség nélkül, simán győztek a halasi származású dr. Sági Lászlóval. Immár tizedjére. Kihasználták azt a lehetőséget is, hogy a fiatalabb, 45 éven aluliak mezőnyében asztalhoz álljanak. Szépen haladtak is előre, de a „C”, illetve „D” kategóriagyőztes kellemetlen védőlapokkal játszó indiai orvos páros a vezető pozíciójukat végül 3:2-re megfordította. Megtudtuk, hogy az Orvos Világjátékokon elért eredményeivel, helyezéseivel mind dr. Jerémiás Attila, mind Kuti Sándor egyaránt elégedett. Az már csak egy szép ráadás, hogy alkalmuk adódott Málta középkorban épített, a Világörökség listájára felvett városainak hangulatos belvárosában, tengerpartján sétálni és látni a legszebb egyházi épületként emlegetett Szent János Katedrálist, hajókirándulást tenni Gozó szigetére vagy csak csónakon beevezni a partot szegélyező kősziklák közé. Vass Katalin
sport 19
2018. július 11.
Szépen csillog a bronzérem az első osztályú bajnokságban Sokáig emlékezetes marad a résztvevők számára az első osztályú tenisz csapatbajnokság kiskunhalasi rájátszása. A szombati elődöntők rendben lementek, ám a vasárnapi arany- és bronzmecscseket zápor, zivatar, erős szél szakította többször félbe, még az is felmerült, hogy hétfőn lesz a befejezés. A házigazda dicsérete, hogy sikerült olyan körülményeket teremteni, hogy a pályák alkalmasak voltak a játékra. Külön öröm, hogy a Halasi Tenisz Club játékosai is jelesre vizsgáztak, mert második első osztályú évükben is megszerezték a harmadik helyet.
sén elhangzott, nyerhető meccs volt. Többször szuper tie break döntött sajnos, az ellenfél javára. A 6:3-as vereség azt jelentette, hogy másnap a Pécs volt az ellenfél, a tét pedig ismét a bronzérem volt. Érdekesség, hogy a tavalyi döntőben is hasonló volt a párosítás, azt az akadályt vette a HTC és idén egy héttel korábban, bajnoki meccsen is sikerült legyőzni a baranyai együttest. A találkozó a párosokkal kezdődött, nem is akárhogyan. Az egyes pályán Tas-
kovics Gellért Taskovics Teodorral az oldalán az első játszmát nyerte, aztán a másodikat elvesztette, következett a mindent eldöntő szuper tie break. Felsejlett az előző napi balszerencse-sorozat réme is, de az ikrek remekeltek és 10:6ra nyertek, ezzel övék volt a meccs is. A kettes pályán a Csányi Szabolcs-Juhász Krisztián kettős nagy csatát vívott, de az ellenfelek ezúttal jobbak voltak. A hármas pályán a Maráczi Gergely-Kovács Ádám duó 6:2-re elvesztette az első játszmát, a másodikat viszont 7:5-re
hozta. Következett itt is a szuper tie break, ahol nem egyszer a pécsi ütők is repültek egy-egy elvesztett labdamenet után. A halasiak nyertek, így 2:1 után jöhettek az egyes mérkőzések. Jöhettek volna, ha az idő nem szól közbe. Pillanatok alatt hatalmas zivatar zúdult a pályára, így a kezdés jócskán eltolódott. Még az is szóba került, hogy másnapra marad a befejezés. A halasi pályák kiváló állapota, no meg a szakszerű segítség után lehetett folytatni a mérkőzést,
Fotók: Gudmon Olivér
Kiskunhalasra figyelt ismét a honi tenisztársadalom. Az egy évvel ezelőtti sikeres szervezés után ismét a Halasi Tenisz Club volt a házigazdája az első osztályú csapatbajnokság rájátszásának. Külön öröm, hogy a hazaiakért résztvevőként is izgulhattunk. A négy csapat játékosait Franczia Imre klubelnök és Vincze Attila önkormányzati képviselő köszöntötte. A halasiaknak az elődöntőben a Hoker-Fagyas SE volt az ellenfele. Hihetetlen izgalmakat hozott a mérkőzés, ahogy Kocsis József csapatvezető értékelé-
amelyek kezdését éppen az aktuális időjárás időzítette. Az egyeseknél is voltak ám izgalmak. Vizi Zsombor, Taskovics Gellért és Juhász Krisztián is hozta meccsét, így kora
kovics Teodor, Csányi Szabolcs, Koczka Gergely, Juhász Krisztián, Kovács Ádám, Vizi Zsombor, Maráczi Gergely és Szabados János vehette át. A döntőben a ha-
estére kiderült, a Halasi Tenisz Club meg tudta ismételni tavalyi szereplését és a város egyetlen első osztályú csapataként bronzérmet nyert. Az érmeket Taskovics Gellért, Tas-
lasiakat legyőző Hoker-Fagyas SE szintén szoros csatában 5:4-re múlta felül a Talentumot. Az eredményhirdetésre kora este került sor. Jáger L.
20 színesben
2018. július 11.
Mozgáskorlátozottak regionális találkozója Mintegy kétszáz vendég érkezett Halasra a Mozgáskorlátozottak Regionális Esélyegyenlőségi Napjára. Először komolyabb dolgokról esett szó. Az országos vezetők ismertették, hogy milyen intézkedésekkel lehetne könnyebbé tenni a mozgáskorlátozottak életét. A megnyitó után viszont már a kikapcsolódás volt a cél, amihez a bemutatott zenés, táncos produkciók is hozzájárultak. Többek között jelen voltak a kisszállási, bajai, kecskeméti, majsai, mélykúti és soltvadkerti csoportok tagjai. – A fő cél, hogy a mozgáskorlátozottak is ki tudjanak mozdulni otthonról, hogy jól érezzék magukat, találkozzanak a hasonló problémákkal élőkkel – mondta Tallérné Nyitrai Ilona, a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületének elnöke. A résztvevők nyitásként tájékoztatót kaptak a mozgáskorlátozottakat érintő tervekről, indítványokról. Szakáll István, a MEOSZ – Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége – alelnöke beszámolt arról, hogy milyen javaslatokat tettek a kormányzat felé és milyen tárgyalásokat folytatnak többek között a lakások akadálymentesítésről vagy a közlekedési támogatásról. Szakály József, a MEOSZ főtitkára pedig arra kért mindenkit, hogy
vegyenek részt a gyógyászati eszközökről szóló – 125 pontból álló – kérdőív kitöltésében, hiszen ez átfogó képet adhat a tervezett változtatásokhoz. Ebben a témában olyan komplex felmérés még nem készült, mint ami most van folyamatban. – Az így kapott eredmények a használók, az orvosok és a forgalmazók szempontjából is fontosak lesznek – hangsúlyozta a MEOSZ-főtitkár. Ezt követően már a könnyed kikapcsolódásról szólt a nap. Bemutatták műsorukat a különböző csoportok, majd szólt a zene, és aki bírt, még táncra is perdült. Kép-szöveg: F. E.
rita asszony ízvarázslata
Ízlelőbimbókat felkészíteni! A chilis bab sokak kedvence. Én most a megszokott „magyaros” verzióhoz képest egy, az eredeti recepthez sokkal jobban hasonlító változatot készítettem el. A hozzávalók között található dolgok némelyike bizonyára meglepő lesz elsőre, de nem kell tartani tőlük, az összhatás remek lesz. ben sózzuk, borsozzuk. Belerakjuk a cikkekre vágott paradicsomot Chili con carne és 2 percig kevergetjük. Mehet rá a darált hús, amit fehéredésig piHozzávalók: 1-2 ek olaj, 1 fej vö- rítunk, majd elkeverjük benne a röshagyma, 2 nagy gerezd fok- paradicsompürét, és felöntjük a hagyma, só, bors, 3 kisebb para- sörrel. Beleszórjuk a fűszereket, dicsom, 500 g darált marhahús, 3 átkeverjük és kb. 80-90 percig főzek paradicsompüré, 300 ml barna zük. Időnként megkeverjük, és ha sör, 1 mk őrölt fahéj, 1 mk őrölt ko- elpárologna a leve, akkor kevés riander, 1 mk őrölt római kömény, sörrel még felöntjük. Belekeverjük 1-2 mk chilipehely, 1 konzerv vö- a leszűrt babot és kukoricát, majd rösbab, 1 konzerv csemegekuko- a kávét és a csokit is. Keverés után rica, 30 ml presszókávé, 2 kocka 1-2 percig még főzzük, majd tejfölétcsokoládé. lel és petrezselyemmel tálaljuk. Elkészítés: a vöröshagymát és a Ha tehetik, próbálják ki mindenfokhagymát apróra vágjuk és ke- képp, nagyon finom egytálétel. vés olajon üvegesre pirítjuk, közRita asszony
fotó: Szőri Attila
Mint ahogy az már évek óta hagyomány, ezen a nyáron is Kiskunhalas volt a házigazdája a Mozgáskorlátozottak Regionális Esélyegyenlőségi Napjának. A hétvégén a Felsővárosi iskola tornacsarnokába várták a megye több településéről érkezett vendégeket.