XXXII. évf. 39. szám 2018. szeptember 26.

Page 1

2018. szeptember 26. • XXXII. évfolyam 39. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


különleges

2018. szeptember 26.

Kiállítással, gálával és táncházzal ünnepeltek

– A műsor felelevenítette a múlt jelentősebb állomásait táncokkal, koreográfiákkal, előadókkal és zenekarokkal. Közben azért új csoportjaink is bemutatkoztak. Készültek új koreográfiák kapcsolatot teremtve a fiatalok és az idősebb generáció, az alapítók és a jelenlegi kiskunosok között. } Milyen koreográfiák színesítették a programot? – Szatmári, kalotaszegi és felcsíki is volt közöttük. Színpadra kerültek továbbá az autentikus műsorainktól el} Eddig többnyire decemberben adtatok gálaműsort, most pedig szeptemberben került rá sor. Miért? – Több okból kifolyólag. Az egyik a helyszín volt. Nekem nagyon megtetszett a városháza díszudvara, és szabad is volt ez a nap, az időpontunk nem ütközött más városi programokkal. Az utánpótlást képező gyerekek nagy része egész nyáron vakáción volt, így ősszel már aktívan tudtunk készülni. A felnőttek pedig inkább nyáron értek rá, amikor nincsenek óráik a felsőfokú oktatási intézményekben. } Mi jellemezte ezt a programot? – Ez egy tízéves gálaműsornak készült. Nem akartuk összekapcsolni a karácsonyi előadással. Azzal külön készülünk majd. Ezt önálló, komplex rendezvényként – kiállítás, gála, táncház – képzeltük el, és így nagyobb figyelmet kaphatott. } Hogyan készült a tárlat?

Fotók: Anda Péter

A Mándity László vezette Kiskun Táncegyüttes komplex rendezvénnyel készült szombat estére 10. évfordulójuk jegyében. Kiállítással, gálával és táncházzal jubiláltak. Az Örömtánc Rábaköztől Felcsíkig című programot a városháza díszudvarán tartották 130 fellépő részvételével. A rendezvény – az időnként szemerkélő esőben is – nagy sikert aratott sok-sok érdeklődő jelenlétében.

Előttem az utódom, Mándity László és fia térő táncszínházi produkciók, amelyeket társulatokkal közösen mutattunk be. Összesen körülbelül 130 fellépőnk volt a gálán. A programunkat táncházzal zártuk. A Kiskun Táncegyüttes ezúton is köszöni mindazok támogatását, akik segítették tevékenységünket az elmúlt 10 évben. Pál László

– A paravánokra próbáltunk az elmúlt egy évtizedből olyan fotókat választani, amelyek egy-egy korszakot visszaidéznek. Mind személyek, mind események szempontjából átfogó képet igyekeztünk adni a múltról, itthoni és külföldi fellépésekről. Ezek a fotók elkalauzolták az érdeklődőket egészen a jelenig. A legfrissebb képek a próbák alatt készült felvételek voltak a kiállításon. } Milyen repertoárral készültetek?

A táncegyüttes tagjai köszönetet mondtak minden támogatójuknak az elmúlt 10 évért. Képünkön: Nagy-Apáti Ivett, a Halasi Média és Kultúra Kft. ügyvezetője, Juhász Gábor közművelődési és külkapcsolati referens, Szűcs Csaba alpolgármester, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Farkas Dániel alpolgármester

Köszöntők. A város nevében Farkas Dániel üdvözölte a megjelenteket. Az alpolgármester megköszönte a 10 esztendős Kiskun Táncegyüttesnek, hogy gazdagították Kiskunhalas kulturális életét és a határon túlra is elvitték jó hírét. Beszélt a Halasi Tánchagyományok Háza projektről, mely teret adhat a jövőben a helyi művészeti csoportoknak, egyesületeknek, fellépőknek a kultúra különböző területeiről. Bányai Gábor a néptánc-hagyományok megőrzésének fontosságát hangsúlyozta beszédében. Az országgyűlési képviselő csendesedő esőt, jó estét és szórakozást kívánt. Mándity László szintén mikrofonhoz lépett. A Kiskun Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, szabadtéri előadásban gondolkodtak elképzeléseik megvalósításakor. Köszönetet mondott a közönségnek, hogy eljöttek velük jubilálni és az időnként szemerkélő esőben is kitartottak mellettük. A köszöntőket követően táncos időutazás következett. A rendezvényt Pősz Attila konferálta. P. L.


fókuszban

2018. szeptember 26.

Legyen tánc! Ünnepelni jó. Ha nagyon akarunk, találunk is rá alkalmat. Az embert feltölti, ha jó társaságban, vidáman múlatja az időt. Vannak korszakok, évfordulók, melyekről illik is kiemelten megemlékezni. Ezek közé tartozik a Kiskun Táncegyüttes 10 éve. Nyilván voltak tagcserék, de az alapítók és az új nemzedék képviselői egyaránt fontosnak tartják megmutatni és továbbadni e kultúrát. Mándity László, a kiskunosok vezetője most olyan fellépési helyet választott, ami új volt számukra a jubileumi nagyrendezvény szempontjából. A hétvégén a városháza díszudvara adott helyet és teret az ünneplésre kiállítás, gála és táncház formájában. A műsor felelevenítette a múlt jelentősebb állomásait koreográfiákkal, előadókkal és zenekarokkal. Közben új csoportjaik is bemutatkoztak. Múlt és jelen előrevetíti a jövőt. Csak így tovább kiskunosok! A Kötöny Napok jellemzője is volt a zene, a tánc. A helyi kötődésű Napos Oldal zenekar repertoárja minden korosztálynak szól. Műsoruk igazi közösségi élményt nyújtott a kikapcsolódni vágyó embereknek a hétvégén. Kell egy csapat. Ezt bizonyítja a Kelemen Kabátban elmúlt öt éve is, a zenekar szintén szülinapi rendezvényre készül. Az együttes tagjai sokat utaznak, főleg a fesztiválszezonban. Horváth Boldizsár énekes interjúnkban arról beszélt, hogy már eléggé belerázódtak. Ha jók a bulik, akkor ez nem fárasztó. Legalábbis az út fáradalmait visszapótolja az az energia, amit kapnak, illetve adnak a közönségnek. Szerinte egy koncert attól lesz jó, ha a dalok energikusak, jól szólnak, érthetőek a dalszövegek. Nekik mindent felülír, hogy a koncertélmény komplex legyen és az egymás után következő dalok hatást gyakoroljanak a közönségre. Minél nagyobb az eszköztáruk, minél több daluk van, annál könnyebb a dolguk. Fainuljon hát a buli és legyen tánc! Pál László

„Ez hosszú távon hasznos lesz Halasnak”

Pogácsás Tibor államtitkár (középen) jelentette be, hogy börtön létesül Főként női fogvatartottakkal feltöltött börtön lesz a Szegedi úti, eddig migránsközpontként működő volt tüzérlaktanyában, ez 240 főnek teremt majd munkalehetőséget. A döntést a napokban jelentette be Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester is jelezte, ez hosszú távon megnyugtató rendezése lesz a létesítménynek, nem beszélve arról, hogy gazdasági hasznot is hoz majd a városnak. A tervek szerint varroda működik majd a börtönben. Nem kell Kiskunhalasnak attól tartania, hogy ha a migránsválság tovább mélyül, akkor a városban lesznek elszállásolva a menekültek. Korábban több incidens zavarta a lakók nyugalmát a Szegedi úton, mostantól ez nem következhet be. Döntés született arról, hogy egy főként női fogvatartottakkal feltöltött börtön létesül majd a volt idegenrendészeti objektumban. A kialakítás már megkezdődött, a tervek szerint február 1-jétől működik majd az intézmény. Közel 500 fős elítélt mellett 240 fő dolgozhat majd a börtönben, a munkaerő toborzása hamarosan megkezdődik majd. – A kormány és a Belügyminisztérium hálás Kiskunhalasnak a mig-

rációs válság kezelésében betöltött fontos szerepéért. 2015 februárjában a képviselő-testület egységesen támogatta a börtön létesítését a városban, erre most lesz szükség. Jövő év februárjában kezdheti meg működését a büntetésvégrehajtási intézmény a Szegedi úton – jelentette be Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Elmondta, hogy az első időszakban a kalocsai börtön lakóit költöztetik át Halasra, mivel ott felújítás lesz. Az intézményben varroda működik majd, amely kedvezően hat a város gazdasági erejére. Bányai Gábor országgyűlési képviselő szerint Halasra az enyhébb bűncselekményeket elkövetett fogvatartot-

tak fognak érkezni, akik a letöltendő idejük során szigorú őrizet mellett munkát is végezhetnek. A létesülő börtönben még további beruházások várhatóak, de azt is le kell szögezni, hogy az intézmény több mint 200 embernek fog biztos megélhetést biztosítani, így fontos gazdasági felhajtó ereje is lesz a térségben, továbbá szükség lesz beszállítókra is, akik ellátják az intézmény szükségleteit. Fülöp Róbert polgármester azt mondta, azzal, hogy börtön létesül, a kiválasztott ingatlan migrációs tábor szerepvállalási lehetőségét teljesen megszünteti. – Az egykor hátrahagyott, kihasználatlan, romló állagú orosz és magyar katonai épületek teljes mértékben megújultak az északi és déli kapuban, hasznosításuk is megnyugtató módon rendeződött, rendeződik – mondta a városvezető. Hozzátette, a szomszédos volt szovjet laktanyával kapcsolatos városi hasznosítási tervek nem változtak, nyertes pályázat van arra, hogy ott ipari övezetet alakítsanak ki. Kép-szöveg: Jáger L.


Kegyetlenül

Csütörtökön, a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik az utóbbi évek egyik legmegdöbbentőbb bűncselekményének a tárgyalása. A tanúk vallomását és az orvosszakértőket hallgatja meg a bíróság abban az ügyben, amelynek érintettje egy most 39 éves kiskunmajsai férfi, aki nevelt lányát direkt leforrázta. Mint arról korábban beszámoltunk, a vádlott és élettársa között rendszeresek voltak a viták, ennek oka a féltékenység volt. Tavaly január 22-én a nő elhagyta a közös lakásukat, ezért bosszúból a 2,5 éves nevelt lányát forró zuhany alá tartotta. A zuhanyrózsát – a minimum 50-60 Celsius fokos vízzel – a gyermek kérése ellenére a testére irányította a kegyetlen tettes. A csöppség a testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket, újra kellett éleszteni, maradandó fogyatékosságot szenvedett. Életét az orvosok mentették meg. A férfi először azt mondta, hogy a kislány magát forrázta le, de ezt a szakértői vélemények teljes mértékben kizárták. A vádlott igyekezett a helyszínt is átalakítani, de a rendőröket nem tudta megtéveszteni. Hónapokkal később, amikor már szorult a hurok, részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba került. A megmagyarázhatatlan tette különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének minősül.

Építkeznek

Több mint 3 milliárd forintos beruházás keretében épülnek a Készenléti Rendőrség új objektumai Kiskunhalason, a Mártírok útján található bázison. Korábban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy várhatóan az év második felében adják majd át a létesítményeket. Az elmúlt hetekben az ország több pontján avattak fel hasonló rendeltetésű ingatlanokat, többek között Szegeden is. Érdeklődtünk az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatánál a halasi építkezésről. Megtudtuk, hogy még nem készültek el a kivitelezők, de az átadó sajtónyilvános lesz és ott bemutatják majd az egész létesítményt. Az új épületeket egyébként a határvadászok használják majd. jáger

2018. szeptember 26.

Megnézhették, kipróbálhatták Interaktív, játékos bűnmegelőzési órákat tartottak a kisszállási általános iskola udvarán. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai egy kisbusszal, egy úgynevezett Mobil Bűnmegelőzési Centrummal érkeztek a helyszínre, ahol különféle érdekességeket mutattak a kicsiknek. Többek között a különböző fajtájú riasztókkal is megismerkedtek a diákok a foglalkozások során. A pedagógusok azt mondják, fontosnak tartják a bűnmegelőzést az oktatási intézményben, így rendszeresen rendeznek hasonló programokat.

– Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekeket megóvjuk a mindennapokban rájuk leselkedő veszélyektől. Nem lehet elégszer elmondani nekik, miként közlekedjenek iskolába jövet

vagy hazafelé menet. Emellett jó, ha tudják, kihez fordulhatnak, ha mégis baj történne. A mai rendhagyó rendőrségi napon megismerkednek az egyenruhások munkájával és azokkal az eszközökkel, amiket egy rendőr használ intézkedés során – árulta el kérdésünkre Szerencsés Andrásné, a Sallai István Általános Iskola egyik pedagógusa. Farkasné Wodring Zsuzsanna kiemelt bűnmegelőzési főelőadó szerint a lehető legjobb, ha száraz tények helyett ebben az interaktív formában kapják az információkat az iskolások, akik a rendhagyó órák végén megígérték, alkalmazni fogják a most elsajátított dolgokat. Kép-szöveg: Szőri Attila

Bíróság előtt a kertvárosi szurkáló Majdnem megölte haragosát egy kiskunhalasi férfi tavaly október elsején egy kertvárosi vendéglátóhely előtt. Mint arról korábban beszámoltunk, két haragos szóváltása fajult el odáig, hogy előkerült egy kés, amellyel R. Ferenc hasba szúrta ismerősét, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Életét a gyors orvosi beavatkozás és a műtét mentette meg. A kis híján tragédiába torkolló affér vádlottjainak tárgyalása a napokban kezdődött el a Kecskeméti Törvényszéken. Rendőr- és mentőautók fékeztek tavaly október elsején délután egy kertvárosi vendéglátóhelynél. Több sérült is volt egy verekedésbe forduló nézeteltérés után, egy 44 éves férfi hasából ömlött a vér, ugyanis őt megszúrta valaki. A halasi kórházba került, életét a gyors orvosi beavatkozásnak és egy műtétnek köszönheti. A rendőrség közben igyekezett rekonstruálni a történteket. Kiderült, hogy R. Ferenc szúrt, áldozata pedig a tanyaszomszédja volt. Az eljárás során azt is megtudták a nyomozók, hogy 2017 tavasza óta feszült volt köztük a viszony. Amikor a kis híján végzetes döfés megtörtént vásárnap volt, a riválisok a presszónál találkoz-

tak. A nyomozás megállapítása szerint R. és haragosának családtagjai között szóváltás alakult ki, ennek során a férfi egy bicskával kétszer megszúrta szomszédját, közben pedig a fiatalkorú fia ásóval többször a sérült irányába sújtott.. A vitában egyébként többen részt vettek, eközben több ökölcsapás is csattant, de előkerültek az ásók és a szerszámnyelek is. Egy férfi pedig gázspray-vel támadta

meg a sértett élettársát. Az elkövetőt elfogták, őrizetbe vették majd előzetesbe került. A nyomozás során szakértőket rendeltek ki, a jelentéseik lényege, hogy R. akár halálos sérülést is okozhatott volna áldozatának, akinek életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Ezért őt emberölés kísérletével gyanúsították meg. Hasonló ok miatt kell felelnie a fiának is, aki egy ásóval ütött a sértett fejére, aki védekezett, így nem lett komolyabb következmény. Őt is őrizetbe vették az eljárás során. Érdekesség, hogy az ütlegeléshez használt ásó eltűnt a helyszínről, azt később találták meg a nyomozók. A Kecskeméti Törvényszéken a napokban megkezdődött tárgyalásnak öt vádlottja van. JL fotó: police.hu

kék fény

A kés, amellyel kis híján megölték a sértettet


2018. szeptember 26.

Kakaós csiga, alma és gyümölcslé várt a kiskunhalasi kerékpárosokra a Bringás reggelin. A Royal sütöde jóvoltából 150 péksütemény talált gazdára, Lajter István vállalkozó pedig további 50 édességet biztosított a rendezvényhez. – A Halasi Bringabarát Klub tagjaként nagyon fontosnak tartom arra motiválni az embereket, hogy amikor csak tehetik, hagyják otthon az autót és pattanjanak

Aki tekert, péksütit kapott portos kerékpározás van, lehet közben beszélgetni, jókat nevetni – mondta el véleményét Lajter István. Fülöp Róbert polgármester is csatlakozott a kezdeményezéshez. Mint mondta, örömmel látja, milyen sokan használnak kerékpárt reggelente Kiskunhalason. – Ez egy kerékpáros város, egyre bővül a Bringabarát Klub tagsága is. A mostani rendezvényen is szép számban jelentek meg halasi kerékpárosok, ami azt erősíti meg, hogy van igény még több, még jobb minőségű kerékpárutakra. Ezek fejlesztése az önkormányzatra vár, mi pedig mindent meg fel a biciklijeikre. Azt tapasztal- művekkel. Biciklizni akár egyedül fogunk tenni az ügy érdekében – tam ma reggel, hogy szerencsére is jó, olyankor kikapcsolja az em- nyilatkozta a városvezető. Szőri Attila sokan közlekednek kétkerekű jár- ber a gondolatait, ha pedig csoFotó: Anda Péter

Idén is élénk érdeklődés mellett rendezte meg a Halasi Média és Kultúra Kft. a Bringás reggeli fantázianevű szabadtéri programot. Az Európai Mobilitási Hét egyik állomásaként a Kertvárosi-iskola közelében kaptak péksüteményt és gyümölcsöt azok, akik autó helyett kerékpárral mentek iskolába vagy dolgozni.

közéleti

Bringáznak a diákok

Balinok a Sóstóban

Egyre több pedagógus ismeri fel városunkban is, hogy a hétköznapi oktatási módszerek mellett újabb és újabb dolgokkal kell színesíteni a diákok számára nyújtott lehetőségeket. Ilyen például az, hogy a hagyományos testnevelésórai feladatok mellé bevezették a rendszeres, közös kerékpározást.

Kétszáz halacska utazott egy zsákban. Ezúttal a haltelepítés kíméletes, nálunk még szokatlan módszerét alkalmazta a Sóstó Sporthorgász Egyesület. Nemcsak a telepítés módja, hanem a frissen érkezett állomány összetétele is kuriózumnak számít.

A Dékáni Árpád Szakgimnázium diákjai például a napokban értek haza egy kerékpáros túráról. A fiatalok számára az iskola biztosította a kétkerekű járműveket, elsőként ezek a tanulók tesztelhették a bicikliket. – Azt tapasztalom, hogy ha van megfelelő motiváció, akkor a fiatalok szívesen mozdulnak ki a tantermekből és kezdenek el sportolni. A mostani túra miatt diákjaink hajnalban keltek, majd végigtekerték a napot. Sok szép helyen jártunk, és bátran merem mondani, hogy a fiatalok és a felnőttek is sok szép élménnyel gazdagodtak – mondta el Hurtony Zsolt pedagógus.

Gondoskodnak az utánpótlásról. rövid akklimatizáció, illetve a fertőtFolyamatosan telepítik be az új hal- lenítés után a balinok már birtokba állományokat Halason a Sóstóba. is vehették új lakóhelyüket. A teleA napokban kétezer-négyszáz da- pítés miatt nem rendeltek el horgárab egynyaras balint hoztak, eddig szati tilalmat. Idén már 148 mázsa ilyen korosztályt még nem telepítet- pontyot is telepítettek a Sóstótótek ide. ba, valószínűleg ez is rekordszám– Megnőtt a balinfogás, így ez a ba megy. A tervek szerint októberhal kezdett fogyni a tóból, vagy- novemberben még érkeznek extra, is ideje volt gondoskodni az után- 5 kiló feletti pontyok, illetve szó van pótlásról – tudtuk meg Jáger Sza- még egynyaras süllők, vagy akár kőbolcstól, a Sóstó Sporthorgász süllők telepítéséről is. A horgászegyesületnél idén a napijegyek érEgyesület elnökétől. Mivel a halak apró mérete megen- tékesítése is jól alakul. Eddig már gedte, fóliazsákokban szállították mintegy ezer darab fogyott el és még őket Halasra. A zsákokat a tó külön- nincs vége a horgász szezonnak. Kép-szöveg: FE A Szilády-gimnáziumban is egy- böző pontjain tették a vízbe és egy re népszerűbb a diákok körében a közös bringázás. Ehhez az oktatási intézmény jó néhány kerékpárt tud biztosítani. Mi sem bizonyítja jobban a kezdeményezés sikerét, minthogy a fiatalok a nyáron egy közös balatoni túrán is voltak. – Leggyakrabban egyelőre még csak kisebb távon használjuk a bicikliket. Testnevelésóra keretében kitekerünk például a Sóstóra vagy egyéb, rövidebb túrákat szervezünk a fiatalok részvételével – árulta el véleményét Igás Andor. Kép-szöveg: Szőri Attila Zsákban hozták a halakat


PR

2018. szeptember 26.

Október 5-7. között a legjobb ló-lovas párosokat kiemelt pénzdíjak, a nézőket pedig izgalmasabbnál izgalmasabb versenyszámok várják Kiskunhalosan, az idén már 35. alkalommal megrendezésre kerülő Tenyészversenyen.

XXXV. Tenyészverseny Kiskunhalason

Helyszín: Hirling József Lovaspark, 6400 Kiskunhalas, Szabó Ervin utca 2/A. Időpont: 2018. október 5-7. A belépés díjtalan! A tenyészversenyen olyan lovak vehetnek részt, melyek a minősülést már megszerezték, és az MLSZnél be vannak jelentve, azaz van sportló-bejelentési számuk, valamint hazai vagy honosított útlevéllel rendelkeznek, és tulajdonosuk vagy résztulajdonosuk magyar állampolgár vagy cég, illetve magyarországi székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező külföldi tulajdonos vagy résztulajdonos. A verseny lebonyolítója a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület, s akik továbbra is a hagyományoknak megfelelően szervezik a rangos versenyt. Közreműködnek a lószemlénél, az akadályállításon, a verseny-

Lelki feltöltődés Egyre többen próbálják ki világszerte a kontakttánc elnevezésű rendhagyó mozgásformát. Most egy egész napos kurzus keretében, kiskunhalasi hölgyek egy csoportja is „belekóstolhatott” a kontakttánc művészetébe. Lipka Péter évek óta tart kontakttánc kurzusokat hazánkban. Az elmúlt hétvégén Kiskunhalasra látogatott, ahol a Közösségek Házában egy teljes napon át tréningezte a rendhagyó mozgásformák iránt érdeklődő hölgyeket. – Ez egy kontakt improvizációs alapkurzus. Nagyon nagy hangsúlyt kap a nap során az érintés, a súly, a gravitáció érzése. Semmilyen előre meghatározott forma nincs a táncokban, mindent a résztvevők improvizatív képességeire bízunk. Ez a kurzus egy nagy felfedezés, önismereti kaland, aminek a végén egy közös szabadtánc jöhet létre. Az érintésekre a mindennapokban is nagy szükségünk van, itt pedig pláne – nyilatkozta lapunknak az oktató.A tánckurzus Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés bizto-

sítása Kiskunhalason elnevezésű projekt (EFOP-3.7.3-16-2017-00087) részeként valósult meg, melyre a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. öszszesen 39.364.367 forintot nyert. Kép-szöveg: Szőri Attila

zők felvezetésén és a díjátadásokon. A verseny során kiemelt szerepet és figyelmet kap az közelmúltban készült „huszár” akadály, mely szintén a hagyományőrző célt szolgálja. (X)


2018. szeptember 26.

pr

2018.szeptember 24. Kiskőrösi Tankerületi Központ BERNÁTH LAJOS KOLLÉGIUM

SAJTÓKÖZLEMÉNY MEGÚJULT A BERNÁTH LAJOS KOLLÉGIUM KISKUNHALASON A Kiskőrösi Tankerületi Központ 114.15 millió forint európai uniós – vissza nem térítendő - támogatás segítségével valósított meg infrastrukturális fejlesztést Kiskunhalason, meglévő közoktatási feladat ellátási helyszínén, a Bernáth Lajos Kollégiumban (6400 Kiskunhalas, Bajza u. 1/A). A fejlesztés elsődleges célja volt a meglévő nevelési, oktatási kapacitásokra épített minőségi, kollégiumi ellátást biztosító intézményi infrastruktúra kialakítása, költséghatékony üzemeltetése, a köznevelés hátránykompenzációs képességének javítása. A helyi szükségletek kielégítésére irányuló, racionális és hatékony

működést biztosító, korszerű nevelési, oktatási és lakókörnyezet kialakítása, illetve az intézmény földszinti területeinek akadálymentesítése. A Kiskőrösi Tankerületi Központ, EFOP-4.1.3-17-201700205 azonosító számú „Méltányos esély a kollégista gyermekek számára a 40 éves Bernáth Lajos Kollégiumban” című projektje keretében megvalósított infrastrukturális fejlesztés magában foglalta az intézmény korszerűsítését, az intézmény takarékosabb működéséhez szükséges eszközök beszerzését, illetve egyéb járulékos beruházási elemeket. A beruházás keretében az összes ágy, éj-

jeli lámpa, 8 tanulószoba és 24 háló padlóburkolata, bútorzata, függönyei megújultak, illetve a falak javítása és festése is megtörtént. A kazánház teljes felújítása, új korszerű kazánok beépítése és a meleg vizes rendszer cirkulációja is kialakításra került. Sor került egy betegszoba, illetve a középiskolás fiúk vizesblokkjának rekonstrukciójára is. A szabadidős tevékenységet gazdagítja a beszerzésre került két kültéri pingpongasztal, két televízió, egy projektor. Továbbá akadálymentessé vált az intézmény földszintje. A beruházásnak köszönhetően korszerű nevelési-oktatási környezet jött létre, amely hozzájárul az egyenlőtlenségek mérséklésé-

hez, a kollégium egyes területein a zsúfoltság csökkentéséhez, a minőségi infrastruktúra megteremtéséhez. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg 2017.10.01.-2018.09.30. között. A projektről bővebb információ a Kiskőrösi Tankerületi Központ honlapján, a http://kk.gov.hu/kiskoros oldalon olvasható.

További információ kérhető: Gyurján István 6200 Kiskőrös Petőfi tér 2. 06/78 795-284 istvan.gyurjan@kk.gov.hu

Megnyílt a város első lakberendező irodája Kriszta Art néven megnyílt a város első lakberendező irodája a Székely utca 5. szám alatt. Szilágyiné Szabó Krisztina lakberendező, designer, látványtervező régi álma valósult meg ezzel. Itt nemcsak tanácsadással várja az érdeklődőket, hanem lehetőséget kínál a teljes kivitelezésre is. A mottója szerint igyekszik mindig harmóniát teremteni. } Egy iroda berendezése mindig árulkodik arról, aki benne van. – Nagyon jól érzem magam benne, azt hiszem, ez jól tükrözi egyéniségemet, szakmai tudásomat és azt, hogy mire számíthat az ügyfél. A legfontosabb, hogy amikor belép valaki ide, azt érezze, jó helyen jár. } Mennyire széles körű az iroda szolgáltatása? – Nemcsak tanácsadással tudok segíteni, készítek 3D-ben terveket, hogy lássa a megrendelő, milyen is lesz majd az otthona. Ha valaki in-

gatlant szeretne vásárolni, abban is tudok tanácsot adni, felmérem az ingatlan helyzetét, egyáltalán megéri-e megvenni. Meg tudom mondani, hogy a kiszemelt házból, lakásból ki lehet-e hozni a legjobbat és a legtöbbet. A bútorok világában 18 éve benne vagyok, komoly hátterem és tapasztalatom van. } Sokat segít az elmúlt évek tapasztalata? – Ismerem a teljes kínálatot. Az a tapasztalatom, hogy sokan elcsábulnak a multik ajánlataira, rossz döntést hozva. Ezután hívnak segítsé-

gül, hogy találjak ki valamit, pedig ilyenkor már sokkal többe kerül. Mi, szakemberek a hetente változó kínálatból leszűkítjük a palettát és tényleg az ügyfél pénztárcájának megfelelő ajánlatot adok. Mindig meg lehet találni az arany középutat, ebben tudok segíteni. Időt, pénzt takarítok meg az ügyfélnek, harmóniát teremtek. Számomra az utóbbi a legfontosabb. } Van igény a szépre, elegánsra? – Azt látom, hogy az emberek ki vannak éhezve a szépre, az ízlésesre, az elegánsra. Sokszor hívnak stílus-

tanácsadásra is, szeretnének valami újat, modernet, de nem tudják ezt formába önteni. Megvan a gondolat, de nem tudja mit hova tegyen és milyen színeket válaszszon. Mindig elmondom, én mindig hosszú távra szeretek tervezni azoknak, akik hozzám fordulnak. Nekem az elégedett, visszatérő ügyfél a legjobb visszaigazolása a munkámnak. A lakberendezésben gyakorlatilag mindent lehet, csak ésszerűen kell csinálni, a szakember ebben tud segíteni. } Bárki felkeresheti az irodát? – Azt szoktam mondani, az egyszerűtől a luxus elképzelésig minden meg tudok valósítani. Sokan gondolják manapság, hogy lakberendezőt fogadni sokak számára elérhetetlen, pedig nem így van. } Időpont egyeztetése szükséges? – Sokszor itt vagyok az irodában, meg lehet találni, a legjobb a személyes időpont-egyeztetés. Ezt meg lehet tenni a facebook oldalamon, illetve a 06-20/978-2295-ös telefonszámon. (X)


oktatás pr

2018. szeptember 26.

Varga Judit:

Gyermekcentrikus, modern iskolát álmodtunk meg

} Hogyan zajlott a beiskolázás? – Három új osztályunk indult szeptemberben a fenntartónk engedélyével. A két 5.-ben 24 és 26 tanuló, a 9.-ben pedig 34 diák kezdett. Túljelentkezés volt, és eddig idén érkeztek hozzánk a legjobb osztályzatokkal. A kiváló tanulmányi eredmények miatt terveztük felvételi dolgozat íratását, egyelőre azonban nem került rá sor. } Milyen tagozatok vannak most a Szilády Áron Gimnáziumban? – Iskolánkban 9. évfolyamtól van erre lehetőség. Humán, reál, biológiakémia tagozatokat működtetünk. Ide jelentkezhetnek a négy évfolyamos képzésre jelentkező, most nyolcadikos diákok, illetve a nyolcévfolyamos gimnazistáink is. Az angol és az informatika tagozatot a nyolcévfolyamos diákjaink számára találtuk ki. Tervezzük,

normális a rotáció. Nagyon sok fiatal pedagógus érkezett. Külön öröm, hogy több közülük itt végzett a református gimnáziumban. Hat gyakornok segíti az oktató-nevelő munkánkat, tehát a digitális nemzedék itt van velünk. Egy jó iskola magja a jó és felkészült tanár. Ennek érdekében rendszeresen szervezünk továbbképzéseket. } Hogyan valósul meg a gyermekcentrikusság? – A közösségen mindig kell munkálkodni. Az emberi kapcsolatokért tenni kell: gondozni kell, mint egy kertet. Jó, ha ezt egy gyerek tudja, és megszokja, mert felnőttként ez hasznos lesz számára. Hamarosan elindul nálunk egy kortárs mentorképzés. A nyitottabb személyiségű, szociálisan érzékenyebb diákokat program keretében trénerek kiképezik, hogy figyeljenek a környe-

hogy a számukra jövőre művészeti tagozatot is indítunk. Vizuális kultúra és rajz lesz a specifikáció, Rácz-Fodor Katalin és Gyenizse Ildikó vezetésével. A Központi-iskola művészeti oktatása jó alapot ad mindehhez. Gimnáziumunk művészeti szaktanterme már épül a labor tetején. } Milyen kollektíva dolgozik a vezetésével? – Az iskola lelke a gyermekcentrikus, felkészült és modern módszereket ismerő és alkalmazó tanári kar. A tantestület átlagéletkora fiatalnak mondható, és arányaiban magas a férfi kollégák száma. Ahogy más iskolákban, úgy itt is van mozgás. Hetedik éve vezetem a gimnáziumot, és úgy érzem,

zetükre. A segítők által jobb lehet a közösség. Cél az is, hogy figyelem övezze a visszahúzódóbb gyerekeket, és minél kevesebb legyen az iskolai erőszak. Nálunk alapvetően kevés probléma adódik ezzel, de mégis fontos, hogy beszéljünk róla. A program januárban indul, és minden évfolyamot érint. } A Szilády Áron Református Gimnázium nyertese egy Erasmus+ pályázatnak. – Igen, ez egy olyan pályázati rendszer, amely európai tanulási alkalmakat biztosít uniós pályázati forrásból. Ennek keretében a nyár folyamán 8 tanárunk szerzett tanítás-módszertani gyakorlatot a nyelvoktatás, a matematika és az informatika tantárgyakhoz

Fotók: Bertalan Gábor

Nyolcvannégy új diák kezdte meg tanulmányait a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumában. Varga Judit igazgató szerint az iskola lelke a gyermekszerető, felkészült és modern módszereket ismerő és alkalmazó, összetartó tanári kollektíva. Interjúnkban beszélt többek között a tervezett stratégiai megújulásról, a nyelvtanulás szerepéről, az egészséges életmód és táplálkozás fontosságáról. Az iskolában újdonság a szeptemberben bevezetett ebédóra, melynek máris számos pozitív vonzata van.

kapcsolódóan Európa több országában. Tapasztalataikat megosztják a sziládys diákok és kollégák mellett majd a város pedagógusaival is. } Az idegennyelv-oktatás kiemelt szerepet kap a középiskolában. Mi mindenre van lehetőség? – Egyelőre hat nyelvet tanulhatnak diákjaink: angolt, németet, franciát, oroszt, olaszt és latint. Ez utóbbira külön büszke vagyok. Vannak francia és orosz anyanyelvű lektoraink, továbbá időszakosan német is szokott jönni. Nowy Sacz-i partneriskolánkkal angol a közös nyelv. Kronachi partnerünkkel németül értekezünk, a későbbiekben dán és francia település oktatási intézményeivel is tervezünk kapcsolatfelvételt. } Milyen stratégiai megújulást terveztek és indítottak el? – Az előző tanév második félévében kezdtük. Megnéztük, hogy miben vagyunk erősek. Olyan iskolát képzelünk el, amely lehetőségei szerint a tudás átadása mellett felkészít a boldog felnőtt életre. Emberbarát iskolát álmodtunk meg. Az új követelményekre új és modern válaszokat kell adni. A folyamatba a szülőket is bevontuk és velük közösen terveztük meg a változást – nagyon örülök annak, hogy ők az iskolai munkaközösségekben is aktív tagok. Az öltözködést rugalmasabban kezeljük, de elvárás a kulturált megjelenés. Megreformáltuk a hiányzások igazolását is, amely egyben az egészség védelmét is szolgálja. Egy félévben kétszer két napot a szülő is igazolhat, nem kell orvosi igazolást hozni. Megbízunk bennük. Úgy gondoljuk, hogy nem élnek ezzel vissza. A szülők részt vesznek a fogadóóra-szervezésben is. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a diákok megtalálják a leginkább nekik való közösségi szolgálatot, ebben is a szülők aktív segítségére számítunk. A közösségi együttléteket

segíti elő az is, hogy kemencét építünk a konviktus udvarán. } Fontosnak tartják a tanítási időn belüli nyugodt pihenő-beszélgető idő kialakítását. Miben nyilvánul ez meg? – Az iskola diákjai és dolgozói három turnusban mennek ebédelni, erre 60 perc van most már alkalmanként. Az ebédóra beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A konyhavezető elmondta, hogy több időt ülnek az asztalnál, többet beszélgetnek, és étel is több fogy, kevesebb a maradék. A fenntartó támogatja, hogy a menza magas színvonalú legyen. Rendszeresen szerepelnek a kínálatban olyan ételek, amelyeket a gyerekek szívesen fogyasztanak. Ezek a fogások is egészségesen vannak elkészítve. A konyhát vezető Skribanek Zoltánné Klári és Sárközi Józsefné Babika, a főszakácsunk biztosítja, hogy finom ételeket ehessünk, és családias legyen a konyha és jó a hangulat. A közös étkezés sokak számára a nap fénypontja. Elindult egyébként az önszerveződés a gyerekek között. Működnek kis közösségek. Ez nagy siker! } Az egészséges életmód elősegítését szolgálják a testnevelésórák. Hogyan? – Iskolánkban 5-8. évfolyamig minden nap van testnevelésóra, 9-12. évfolyamig heti 3, plusz 2 órában pedig külső edzésre adunk lehetőséget. Minden hónapban egyszer túrát is szervezünk. A hétvégén például a Budai-hegységben jártak diákjaink és pedagógusaink. S hogy lássák az olvasók miről is beszélek, hívok mindenkit szeretettel, szülőt és diákot a Kutatók Éjszakájára szeptember 28-án 18-21 óráig a Sziládyba. Tekintsenek bele abba a módszertani gazdagságba, élményszerű tanításba, melyet egyre inkább igyekszünk megvalósítani a hétköznapi munka során is iskolánkban. Várunk mindenkit! Pál László


2018. szeptember 26.

hirdetĂŠs

! " !! " # # !

$ %&' ! % ( % ! % $ ) ) " $ '

$ " "$ ' ' ) # $ ' ' ' $ * + # # ! * !" * * " "

* " # ! " ) !* $ ' * ' # " ! " * $ ,- . /0 (1/ 2/3

# $# % %/

! ' % ( ' $ %&' ! % % ' ) # & " # # " "$ *

! " $ $ ! ' " ' $ " ' " * $ &

! " + % * , - "

. 454' 464 * " ) % * ' 789' : .

# $ /

; ' % ( ' $ %&' ! % % ' ) # & " # # " "$ ) % " * # ) 454' 464 % * 789' : ! "

" * $ &

# $# %& '( )) *(+# )

! % ( ' $ %&' ! % % ' ) # & " # # " "$ " ' ! + " % " ' ! * +

" "

% * " *

" " * !

*

! " $ $ ! ' " ! " $ ' ! $

$ " " * $ &

! " + " % * , - "

. 454' 464 * " ) % * ' 789' :

0 10' % 0 /

; ' % ! %" ! " ( ' $ %&' ! % % ' ) # & " # # , ! ' ' ; 3 ; ' " # " "$ + & #

+ ' # ! *

1 ! # # !! * < # ) & ' ' ' " = > % * *

5 + ) # $ ( *

; % ' ' ) # ( ' $ %&' ! % % $ ! " & * $ &

! " # ) ' " + % *

? # % 23 43 * %+ +


10 portré

2018. szeptember 26.

„Az sem lehetetlen, hogy innen megyek nyugdíjba” Mosolygós, csupa derű, jókedv, árad belőle a pozitív energia. Talpraesett székely lány, aki mindig tudja, mit akar. Lassan tíz éve annak, hogy egykori matematikatanára Kiskunhalasra csábította őt. Eljött, aztán megfogta a Szilády-gimnázium légköre, épülete. Biró Emőke 24 évesen döntött úgy, hogy itt kezd egy másik életet. Kilenc évvel később is azt mondja, neki nem kell ettől több, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy innen megy nyugdíjba. A diákjait imádja, és minél többet akar nekik adni. } Erdélyországban születtél. Milyen emlékeid vannak a gyermekkorodról? – Érdekes, mert szokták tőlem kérdezni, hogy hol vannak a gyökereim. Csíkszentkirály a szülőfalum, de édesapám etédi, ami 100 kilométerre van Csíkszeredától, a Hargitán túl. Kiskoromban én elég beteges voltam, nem nagyon bírtam a csíki levegőt, a hideget és nagyon sokat voltam Etéden, a nagyszüleimnél. Ott jártam egy ideig óvodába is. A gyermekkori emlékek igazából oda kötnek, felnőttként egyre többször érzem azt, hogy valamiért ott vagyok igazán otthon. Én még az utolsó olyan korosztály tagja voltam, aki valami szeletkét megélhetett ott a régi székely világból. } Már gyermekkorodban szeretted a matematikát? – A legelső és nagyon meghatározó élményem a matamatikával kapcsolatban tízéves koromban volt. A tanítónéni elküldött egy Kis Matematikusok Találkozója elnevezésű

rendezvényre, megyei szintű egyhetes tábor volt, és versennyel zárult. Én ezt megnyertem, és egy kézzel írott oklevélen, ami a mai napig megvan, az állt: Biró Emőke, I. díj. Nekem ez nagyon tetszett. } Mikor dőlt el, hogy tanári pályára mész? – A felső tagozatban Osváth Emese volt a matematikatanárom, aki később itt, a Szilády-gimnáziumban is tanított. Nagyon sokat foglalkozott velem, ha lyukasórája volt, kikért engem. Emlékszem, egyik alkalommal a gyermekének volt a születésnapja, valahogy kiment a fejéből, hogy szóljon nekem, és mentem hozzá matekozni. konyhaasztalon oldottam a felada- rettem segíteni, magyarázni, meg Éppen tortát sütött, közben én a tokat. Az osztálytársaimnak is sze- is értették, amit mondtam. Emesére nagyon felnéztem, a példaképemnek tartottam. Egyszer elvitt „Osváth Emesére nagyon felnéztem, a példa- a kolozsvári egyetemre, akkor is képemnek tartottam. Egyszer elvitt a kolozs- megfogalmazódott bennem, én oda akarok járni. Azért nyolcadik vévári egyetemre, akkor is megfogalmazódott gén volt egy kis bizonytalanság. bennem, én oda akarok járni.” } Volt más tantárgy is, ami csábító volt?


2018. szeptember 26. – A zene- és képzőművészeti líceumba jártam, elég jól hegedültem. Nagyon szerették volna, ha ezen a pályán megyek tovább. Így utólag már megértem, hogy ha egy tanár sok energiát fektet a tanítványába, akkor szeretné, ha ezzel foglalkozna. Volt egy kis bizonytalanság, azt tudtam, hogy tanár akarok lenni, aztán végül a matematika mellett döntöttem, és iskolát váltottam. Onnan már egyenes út vezetett a pályám felé. Az osztályfőnököm, Csapó Hajnalka matematikatanárnő nagyon sokat foglalkozott velünk, matekosokkal, volt, hogy megvártam inkább a legutolsó esti buszt, azzal mentem haza. Nyolcig matekoztunk, aztán megittunk egy forró csokit közösen a Pumukliban. } Következett az egyetem. Matematika-informatika szakon. Hogy jött képbe az informatika? – Mindenképpen magyar tagozatot szerettem volna választani. Anynyira nem érdekelt az informatika, de az összes korábbi matekos versenytársam oda jelentkezett, így én is azt választottam. } Mikor befejezted az egyetemet, tanítottál Erdélyben? – Egy évet. 2009-ben végeztem el az egyetemet. Maradhattam volna Kolozsváron, de én nem akartam. Haza akartam menni Székelyföldre, én székely gyermekeket akartam tanítani. Csíkszentmártonba kerültem, egy mezőgazdasági szakközépiskolába, tündéri, igazi falusi gyerekek jártak oda. Nagyon szerettem ott lenni, annyira, hogy a Határtalanul! programban most is visszajárunk oda. Úgy érzem, a diákok ott láthatnak, tapasztalhatnak a legtöbbet az „ábeli” székelységből. } Hogy kerültél Kiskunhalasra, a Sziládyba? – Említettem már Osváth Emesét, aki tanárom volt Erdélyben. Ő tíz évet volt a Szilády-gimnáziumban is, de hívták Budapestre. Eszébe jutottam. Ezután keresett meg engem, előtte már nagyon régen nem beszéltünk. Egészen pontosan 2010. március 15-én volt. Személyesen akart velem találkozni, éppen otthon volt Erdélyben. Eljött hozzánk és mondta, jöjjek én a helyére Kiskunhalasra. Én elsőre azt mondtam, kizárt dolog. } Mégis eljöttél. Mi volt az érv a költözés és az új élet kezdése mellett? – Sosem vágytam el otthonról, de

Emese annyit kért, jöjjek el, nézzek szét, utána döntsek. Együtt jöttünk Kiskunhalasra. Huszonnégy éves voltam, magamról el sem tudtam képzelni, hogy én egy ilyen patinás gimnáziumban tanítsak. Ne-

keztem Kiskunhalasra. } Kilencedik éve vagy itt, most már egy kicsit halasinak is érzed magad? – Igazán halasinak szerintem azért nem tudom magam érez-

„Huszonnégy éves voltam, magamról el sem tudtam képzelni, hogy én egy ilyen patinás gimnáziumban tanítsak. Nekem ez nagyon nagy dolog volt. Tetszett nagyon az iskola, az épület, nagyon hasonlít a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumra, ahová én jártam.” kem ez nagyon nagy dolog volt. Tetszett nagyon az iskola, az épület, nagyon hasonlít a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumra, ahová én jártam. Három hetem volt dönteni. Emese még e-maileket is írt nekem, győzködött, ezek még ma is megvannak. Ráadásul küldött nekem egy Halasi Tükör interjút is, amely vele készült. Mérlegeltem, aztán nagy nehezen döntöttem, jöttem, 2010. augusztus 23-án megér-

ni, mert nem kötnek ide gyökerek. Valószínűleg, ha lenne családom, gyermeken születne, akkor érezném igazán, hogy itt is itthon vagyok. Az ünnepekre, a nyári szünetre mindig visszamegyek Székelyföldre a szüleimhez, aztán amikor otthon vagyok és indulok vissza, azt mondom, jövök haza. Hazulról haza. Én ezt úgy élem meg, hogy milyen jó nekem, nemcsak Erdélyország, hanem az

portré 11 egész Kárpát-medence a hazám. } Mennyi időre jöttél? – Először úgy volt, hogy egy évre. Aztán az őszi szünet előtt jelezte az akkori igazgatónőm, hogy rám gondoltak és a következő esztendőben induló ötödik osztálynak legyek az osztályfőnöke. Nagyon jólesett ez nekem, két hónapja voltam itt és megbíztak egy ilyen feladattal. Megint volt bennem egy kis dilemma, a szünet alatt meghánytam, vetettem magamban a dolgokat és elvállaltam. Ők most végzősök. } Milyenek a diákok? – Amikor idekerültem, két osztályt kaptam, ez volt az 5. a és 5. b. Ez a két közösség az előző tanévben érettségizett. Nagyon szomorú voltam, amikor elballagtak, mert hihetetlenül jó csapat volt, nagyon befogadóak voltak az én dolgaim iránt is. Nagyon zöldfülű voltam, amikor idekerültem. Nehéz volt, hogy én nem ebben a rendszerben nőttem fel. Én ezt ahhoz hasonlítanám, amikor van egy nagyon jó autód, jól vezetsz Kiskunhalason és el kell menned máshová. Ott újra be kell járnod az utakat, hogy rutinod legyen. Én ezt az utat velük jártam be és velük szereztem rutint. Egy szép korszak zárult le azzal, hogy leérettségiztek. } Úgy érzékelem, hozzájuk nagyon kötődtél. – Igen. Nagyon nyitottak voltak, így nemcsak a matematikát tudtam nekik tanítani, hanem olyan dolgokról is mesélhettem, amik nekem nagyon fontosak, mint hit, kitartás, hazaszeretet. Voltunk együtt a csíksomlyói búcsúban, túráztunk a Kárpátokban. Most, hogy elkerültek egyetemre, jönnek a visszajelzések tőlük, ez nagyon jó érzés. } Többször vittél osztályokat Erdélybe. – Nekem azért is szívügyem a Határtalanul program, mert van bennem egy kis lelkiismeretfurdalás, hogy én eljöttem onnan. Lehet, hogy az embernek ott kellene élnie, ahová az Isten teremtette. Ilyenkor azzal vigasztalom magam, hogy Kányádi Sándor is eljött Budapestre és onnan többet tudott tenni Erdélyért, a magyarságért. Aztán ott van a nagy kedvencem Rúzsa Magdi, aki a Vajdaságból jött, és ha Kishegyesen marad, nem ül fel arra a bizonyos vonatra, nem lett volna „a mi Magdink”. A program során én vissza tudok abból adni, amit én kaptam Erdélytől, a székelyektől. Igyekszem kapocs lenni,


szórni a magvakat az itteni diákok között és remélem, hogy jó földbe kerülnek, kihajtanak. } Te mindig ilyen mosolygós vagy? Délelőtt figyeltem az órán is, le tudtad kötni a tizenkettedikesek figyelmét egyetlen hangos szó nélkül. – Nem tudom, ez honnan jön, ilyennek teremtődtem. Én igyekszem mindenben inkább a pozitívumot megtalálni. Böjte Csaba mondta azt, hogy neki mennyire fontosak a gyerekek. Nyilván ő azt szorgalmazza, hogy szülessen minél több gyerek a Kárpátmedencében, mert csak akkor tud fennmaradni a magyarság, de hozzáteszi: akinek nem adatik meg a vérszerinti gyermekáldás, az csináljon úgy, mint ő. Nos, ameddig nekem nem lesz saját gyerme-

2018. szeptember 26.

kem, ez a célom, minél többet adni a diákoknak. } Mennyi időre tervezel itt, Kiskunhalason? Jövőre elballag az osztályod, ami egy újabb mérföldkő lehet az életedben. – Nekem ez a gimnázium tökéletes, nem vágyom nagyvárosi elit középiskolába, vagy ilyenek. Akár azt is el tudom képzelni, hogy innen megyek nyugdíjba. Ha el is hagyom Kiskunhalast vagy azért lesz, mert valaki elvesz feleségül és akkor mindegy, hogy hol tanítok, akkor az már másodlagossá válik a saját család mellett. A másik lehetőség, hogy visszamegyek Erdélybe, mert ez azért mindig lebeg valahol. Néha azért eszembe jut, hogy ez a helyzet normális-e, hogy 33 évesen még nem ott tartok, ami egy székelyföldi család- ban az elvárás lenne. Van egy bátorító történetem. } Megosztod velünk? „Nagyon nyitottak voltak, így nemcsak a ma- – Berszán Lajos atyától hallottematikát tudtam nekik tanítani, hanem olyan tam a Gyimesekben, épp fent volegy hegytetőn. Mondta, hogy dolgokról is mesélhettem, amik nekem na- tunk nézzünk szét, mennyi szép mezei gyon fontosak, mint hit, kitartás, hazaszere- virág nyílik körülöttünk. A Jóistet. Voltunk együtt a csíksomlyói búcsúban, ten milyen csodálatosan teremtette, hogy sokfélék legyenek. Egyik túráztunk a Kárpátokban.” fehér, másik lila, egyik épp bimbót

Fotók: Csóti Gábor

12 portré

hajt, a másik levirágzott,egyik a napot kedveli, másik a bokrok tövében szeret, s mi mindegyikben gyönyörködhetünk. Engem ez akkor nagyon megfogott, mert valahol mi, emberek is ilyenek vagyunk. S ha én is Isten teremtménye vagyok, akkor ő gondoskodik majd arról, hogy a tőlem telhető legszebben virágozzak, bárhol is éljek. Jáger Levente


2018. szeptember 26.

kultúra 13

Horváth Boldizsár:

A Kelemen Kabátban elsősorban koncertzenekar

Horváth Boldizsár kiskunhalasi szálak révén jól ismeri a várost, fellépni viszont a szüreti fesztivál alkalmával volt itt először együttesével. Az idén ötéves zenekar körül pezseg az élet. Nagyszínpadokon léphettek fel a közelmúltban, ez idő tájt pedig szülinapi bulijára készül a Kelemen Kabátban. További terveikről Horváth Boldizsár énekessel beszélgettünk. } Van kiskunhalasi kötődésed… – Igen, a sógorom családja kiskunhalasi. Nem is olyan régen voltam itt keresztelőn. Ez a kötődés. } Fellépni viszont először jöttél a Kelemen Kabátban együttessel. – Igen, de nagyon élvezzük, mert szeretem ezt a várost. } Mi tetszik benne igazán? – Leginkább az építészeti megoldások. Ez egy szép város. Jó a hangulata. Minden városnak van egy kisugárzása és ez itt nagyon pozitív, én szeretem. Meg mindig nagyon kedvesek voltak velünk, amikor itt voltunk (nevet). } Ez egy olyan fellépős hétvége, hogy minden nap más városban vagytok, ráadásul elég távol. Hozzászoktatok már ehhez a sok utazáshoz, gyűrődéshez? – Így szezon végén már eléggé bele vagyunk rázódva. Ha jók a bulik, akkor ez nem fárasztó. Legalábbis az út fáradalmait visszapótolja az az energia, amit kapunk, illetve adunk a közönségnek. } Hogyan telik az ősz a nyári gyerekeknek? – Mozgalmasan. Több nagyon különleges rendezvény is lesz. Köztük egy kiemelt, ötéves szülinapi kon-

certünk október 27-én Budapesten, az Akvárium Klubban. Ez mindenképpen mérföldkő nekünk. } Mitől lesz különleges? Hívtok vendégeket? – Akikkel meghatározó dalokat csináltunk, azokat elhívjuk természetesen. Technikai dolgokban, fényekben is különleges lesz a koncert, amit hosszabbra is tervezünk. Huszonhárom dal van a listán, ami sokkal több az átlagosnál. A szellemi vonulata pedig az, hogy átgondoljuk az öt év kapcsán, mi van mögöttünk, merre tartunk. } Az idei Strand Fesztivál parádésra sikerült. Kétszer is felléptetek: egy egyveleggel és egy saját koncerttel. – Igen. A Petőfi Zenei Díjátadó Show-n az a megtiszteltetés ért minket, hogy felkértek, prezentáljunk egy hat-hét perces műsort. Ezen nagyon sokat dolgoztunk, és nagyon fontos volt számunkra. Szintén nagyon jó technikai körülmények között egy nagyon profi csapat dolgozott velünk. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó adást sikerült összehozni egy óriási stábnak. Magunkra is és az egész csapatra nagyon büszke vagyok. Óriási élmény volt. A „sima”

koncert pedig azért volt különleges, mert ez volt az első alkalom, hogy a zenekar egy A kategóriás fesztiválon, a nagyszínpadon kapott helyet. Nagyon jól éreztük magunkat. A viszszajelzések alapján sikerült megugrani az akadályt. Talán a nyár egyik legjobb koncertjét adtuk, úgyhogy én elégedett vagyok magunkkal és büszke a zenekarra. } Fluorral is dolgoztatok együtt. Kinek a részéről jött a kezdeményezés? – A WellHello és a Kelemen nagyon hasonló zenei családhoz tartozik. Hasonló színtereken lépünk fel. Korábban is tudtunk egymásról, de más volt a felfogásunk, másféle koncerteket adtunk, most viszont hasonló körbe tartozunk. Egyre többet találkozunk, beszélgetünk, és már dolgozunk is együtt. Fluor na-

gyon nyitott ember. Amikor átküldtem neki a dalt, jelezte, hogy tetszik, és elkezdtük a közös munkát. } Tavasszal az Akváriumban volt lemezbemutató koncertetek. Menynyit építettetek be az új CD anyagából a fesztiváli programba? – Nagyon sokat beépítettünk az új lemezből. Nem titok, hogy a Kelemen Kabátban elsősorban koncertzenekar. Ez azt jelenti, hogy nekünk a legfontosabb fórumunk mindig a koncert. Nagyon jót olyan dallistával is lehet adni, ami nem feltétlen mindenki által ismert. Általában egy fesztiváli fellépésen a közönség túlnyomó része azt az egy, kettő, három legnagyobb slágert ismeri, amit a rádióban hallott. Egy koncert attól lesz jó, ha a dalok energikusak, jól szólnak, érthetőek a dalszövegek. Nekünk mindent felülír, hogy a koncertélmény komplex legyen és az egymás után következő dalok hatást gyakoroljanak a közönségre. Ebből a szempontból igazából minél nagyobb az ember eszköztára, minél több dala van, annál könnyebb dolga van. Az új lemezen elég sok dal szerepel, és ez nagyon jól megdobta a koncertműsorunkat. Ki tudtunk cserélni olyan számokat, amik kicsit laposabbak voltak, nem igazán működtek. Szerintem az egész koncert felfokozottabb, jobb hangulatú. Persze az sem tesz rosszat, hogy az új CD-ről az Úton című dalt már slágernek mondhatjuk. Szép helyezéseket ért el a különböző toplistákon, illetve sokan hallgatják meg szereti a közönség a visszajelzések alapján. Abszolút aktívan használjuk az új dalokat. Kép-szöveg: Pál László


14 magazin

2018. szeptember 26.

Kötöny Napok – tradíciók és újdonságok Hagyományőrző programját továbbviszi Harkakötöny. A rendezvénysorozat múlt szombaton zárult versenyek eredményhirdetésével, koncertekkel és malacfogással. A Kötöny Napokról Brassó Imre Albert polgármestert kérdeztük.

Brassó Imre Albert polgármester vezető pozícióban

} Mennyire mozdította meg ez a program a lakosságot? – Több időt magában foglaló rendezvénysorozat volt. Két hete vasárnap délelőtt horgászversenyt szerveztünk, délután pedig templombúcsú volt. Múlt héten bringás túrán, sportversenyen, vetélkedőn vehettek részt a helyiek. Szombaton további területeken mértük össze a tudásunkat. Volt kakas- és pálinkafőző, valamint süteménykészítő verseny. A Napos Oldal, Pap Rita és Bodnár Attila koncertezett. } Mik az előnyei ennek a rendezvénysorozatnak? – Próbáljuk a lakosságot megszólítani és mindenkinek valahogy kedvet csinálni, hogy kapcsolódjon be a közösségi életbe minél inkább. Az a törekvésünk, lássuk meg azt az erőt, hogy együtt vagyunk képesek igazán

szép dolgokat alkotni, létrehozni. Ebben látom, hogy találkozunk és dolgozunk közös ügyeken. } Hagyományőrző programról van szó, de miben történt újítás? – A Kötöny Napok a régebbi időkből maradt fenn. Egyrészt ápoljuk a hagyományokat, ezt jónak tartjuk és szépnek, ugyanakkor új elemeket is próbáltunk belecsempészni különböző területeken. A Napos Oldal koncertje is újdonság volt nálunk. Megszólítja az időseket, a fiatalokat. Szombatra meghívtam a kerek évfordulós időseket, a 70-75-80-85 éveseket, akiket köszöntöttem a Kötöny Napok és a születésnapjuk alkalmából. Nagyon jó hangulatú, több mint 30 fős társaság gyűlt össze. Találkoztunk, beszélgettünk, és örültünk egymásnak. Kép-szöveg: Pál László

Malacot nyertek a legügyesebbek A Kötöny Napok egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó programja a malacfogó volt. A versenyen kicsik és nagyok egyaránt indulhattak. Mi a legügyesebbek közül egy elsős kisfiúval és egy negyedikes kislánnyal beszélgettünk. Az első osztályosoknál Horváth Boján nyert, aki a KRK Központi Általános Iskolájában tanul. A kiskunhalasi kisdiák már sokféle állatot látott. – Apukám erdész Zsanán – tudtuk meg, kitől szerzett sok ismere-

teket. – A mamámék disznókat is tartanak, a most nyert kismalacot is odavisszük – mondta. A negyedik osztályosok mezőnyében Barabás Laura volt a legügyesebb. Neki a malac az egyik kedvenc állata.

– Nagyon szeretem őket. Eddig minden évben nyertem egyet. Három éve jöttünk haza Amerikából a családommal, és háromszor nyertem itt a malacfogásban. Az a taktikám, hogy mindig

a malac elé futok, hogy el tudjam kapni. Most is sikerült, kiviszszük apának a tanyára és fogunk rá vigyázni. Én fogom hizlalni – mondta. Kép-szöveg: P. L.


2018. szeptember 26.

A Napos Oldalt választották

magazin 15 árból a népszerűbbeket választottuk minden korosztály számára. } Mennyire befolyásolta a helyszín a repertoárt? – Egyáltalán nem. Inkább arra próbáltunk koncentrálni, hogy a fiatalabbak és az idősebbek is találjanak kedvükre valót a műsorban. } Nagyon pörgős ez a hétvége számotokra… – Így van. Pénteken Kiskunhalason léptünk fel. Szombaton Harkakötönyben és Kecelen. Nem unatkozunk, nagyon élvezzük. } Miért szereted a falunapokat? – Mindegyiknek van egy sajátos hangulata. Az emberek azért jönnek, hogy jól érezzék magukat. Mindenki mindenkit ismer. Jókat esznek, jókat isznak. Velünk is megosztják ezeket a finom ételeket és italokat. Jó, hogy vendégszeretőek és mindenhol szívesen látnak minket. Bujdosó Istvánné a Napos Oldal koncertjén nagyon jól érezte magát. A 70 éves asszony érdeklődésünkre elmondta, nagyon-nagyon kedveli a zenét fiatalkora óta. – Ha a muzsikát meghallom, akkor nem bírok a lábammal. Nem

A Kötöny Napok szervezői a Napos Oldal zenekart hívták egyik fellépőnek szombat délutánra. Szarvas Panni énekesnőtől megtudtuk, hogyan állították össze a repertoárt, és azt is, hogy milyen mozgalmas hétvégéjük volt.

} Mivel készültetek a rendezvényre? – Egyórás műsort hoztunk. Igyekeztünk főleg magyar nyelvű dalokat előadni, mert ezeket mindenki, aki szeretné, tudja énekelni velünk. Sokkal többen ismerik, mint a külBujdosó Istvánné (jobbról a második) fiatalkora óta nagyon szereti a zenét földi számokat. A nagy-nagy reperto-

kell nekem ehhez se alkohol, semmi, szódavizet iszom és kész. A mai magyar és a régebbi dalokat is szeretem, csak zene legyen. Születésnapot is ünnepelünk itt, én a hetvenediket. Örülök ennek a hangulatnak. Kép-szöveg: Pál László

Versenyben voltak a gyõzelemért Többféle megmérettetés is várta az elmúlt napokban a harkakötönyieket. A kakasfőző versenyt Markó László nyerte, akit Lakatos Nikolett és Patai József követett a sorban. Pálinkafőzésben a hölgyek jeleskedtek. Szanyiné Horváth Ágnes első, Szécsényiné Hegyi Krisztina második, Mihály Kocsis Lili harmadik helyezést ért el. A legfinomabb sütit Péter Hajnalka Beatrix készítette. Éltető Szilvia második, Máté Tóth Média harmadik lett. Kép-szöveg: P. L.


16 hirdetés

2018. szeptember 26. Takarítót keresünk üzletbe heti 2x2 órába. Tel.: 06 70/457-39-32 A-924

Légylárva tenyésztő telepre keresünk alkalmazottat kiemelkedő fizetéssel. Kijárás biztosított vidékiek számára is. Tel.: 06 20/543-20-19 A-669 Tapasztalattal rendelkező ápolót keresünk Balotaszállásra. Tel.: 06 20/233-71-19 A-702 A Bois Bútor Kft. gyakorlattal rendelkező bútorasztalosokat keres! Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: bois@bois.hu A-828 A Kalmár Sütőipar éjszakai árukiadói munkakörbe felvételt hirdet. Tel.: 06 20/947-07-13 A-840 Soltvadkerti műanyagüzembe extruder segéd gépkezelőt felveszünk. A bejárást támogatjuk. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 06 30/789-98-80 A-841 Soltvadkerti műanyagüzembe betanított munkára kollégákat keresünk. A bejárást támogatjuk. Érdeklődni munkaidőben: Tel.: 06 30/789-98-80 A-842 Márkakereskedés tapasztalattal rendelkező autószerelő munkatársat keres. Szakmai végzettség, „B” kategóriás jogosítvány. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu e-mail címen. A-854 Szakképzett eladót felveszünk. Targoncavezetői gyakorlat előny. Jelentkezni személyesen a Tikkurila festékboltban, Kölcsey u. 11., vagy telefonon. Tel.: 06 30/935-42-41 A-914 Nemzetközi kamionsofőrt felveszünk. Tel.: 06 30/913-55-01

A-862

Kiskunhalasi könyvelőiroda keres Vállalkozási és bérügyintéző, illetve egyéb szakirányú középfokú végzettségű munkavállalót teljes munkaidős foglalkoztatásra. Pályakezdők (25 év alatt) jelentkezését is várjuk. Jelentkezés e-mailben: joallas2019@gmail.com Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 30. A-871 Kürtőskalács-sütőbe alkalmazottat keresek. Tel.: 06 70/382-92-91

A-875

Soltvadkerti műanyagüzembe dolgozót keresünk. Bérezés megegyezés alapján. Érdeklődni munkanapokon 8-18 óráig. Tel.: 06 70/503-05-55 A-876 Pizza Lombardi futárt felvesz. Tel.: 06 30/373-74-77

Az Erman 90 Kft. betanított munkást keres napi 8 órába, 2 műszakos munkarendbe. Fizetés nettó 170.000 Ft-tól. Tel.: 06 70/385-02-44 A-905 Kiskunhalasi telephelyre érvényes targonca vezetői jogosítvánnyal rendelkező munkavállalót keresünk azonnali belépéssel. Tel.: 06 20/219-00-04 A-906 A Biropharma Kft. kunfehértói munkavégzéssel raktári anyagmozgató munkakörbe munkatársat keres. Feltétel: érvényes targonca vizsga. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az office.biropharma@biropharma. hu címre. A-907

Azonnali belépéssel hűtőraktáros munkakörbe munkatársat keresünk. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-24 A-878 Azonnali belépéssel címkeszerkesztő munkakörbe munkatársat keresünk. Számítógépes ismeret szükséges. Érdeklődni munkanapokon 816 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-24 A-879 C, E jogosítvánnyal nemzetközi gépkocsivezetőt keresek. Minden hétvége itthon, nem uniózós munka. Érdeklődni: Halasi A+A Kft. Tel.: 06 20/945-50-48 A-881 A-883

Gépkocsivezetőt felveszünk! Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-886 Segédmunkást felveszünk! Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás utca 15. A-887 Soltvadkerti műanyagüzembe munkatársakat keresünk útiköltség térítéssel. Tel.: 06 30/698-00-98 A-798

Tanya eladó. Tel.: 06 30/413-01-05

A-298

Épületenergetikai tanúsítás. Tel.: 06 20/913-55-35 A-665

Kiskunhalas Kertvárosban I. emeleti, felújított, hőszigetelt lakás garázzsal eladó. Tel.: 06 70/386-55-29 A-849

Társaságok, egyéni vállalkozók, őstermelők könyvelését vállalom. Tel.: 06 30/646-83-37 A-852

Kiskunhalason a belvárosban II. emeleti, felújított, klimatizált, lakás eladó. Tel.: 06 70/386-55-29 A-850 Gazdálkodásra alkalmas családi ház a Váci Boltnál eladó. Tel.: 06 70/337-14-33 A-899 240 négyszögöl belterületi föld eladó. Tel.: 06 77/424-785

A-920

Sétáló u. 3. szám alatti orvosi rendelő eladó. Tel.: 06 20/922-05-36 A-921 Első emeleti lakás eladó. Tel.: 06 70/332-85-61 A-922

Energetikai tanúsítás készítése 24 órán belül. PLANAND-BAU PLUSZ Kft. Tel.: 06 30/630-17-67 A-901 Női-férfi fodrász házhoz megy. Tel.: 06 70/672-60-07 A-902 A Savanya Vízgépészeti Kft. munkát vállal Kubota KX019-4 típusú földmunkagéppel, melynek tartozéka: 1 m árokásó kanál, 30 cm körmös kanál, 40 cm körmös kanál, S85 típusú hidraulikus törőfej. Tel.: 06 20/315-44-72 A-903 Kőműves munkát vállalok. Tel.: 06 70/229-20-15, 06 70/549-01-87 A-923

Friss OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező munkatársakat keresünk Soltvadkertre: szakács, felszolgáló, fodrász, kozmetikus, bolti eladó. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Jelentkezni hétköznap 8-16 óráig. Tel.: 06 70/394-40-06 A-908 Villanyszerelőt keresünk felvételre és olyan segédmunkást, aki a villanyszerelésben jártas. Tel.: 06 20/313-49-71 A-909 Ingatlanértékesítőket felveszek. Tel.: 06 20/550-80-04

A-910

Azonnali belépéssel villanyszerelő, lakatos és vízszerelő munkakörbe munkatársakat keresünk. Érdeklődni hétköznapokon 8-16 óra között az alábbi telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-911 A Püspöki Építőipari Kft. építésvezetőt felvesz. Tel.: 06 30/2-338-338 A-912 Kiskunhalason hamarosan nyíló KIWISUN bio szoláriumba munkatársat keresünk. Elvárások: alapfokú informatikai ismeretek, jó kommunikációs képesség, munkára és munkakörnyezetre igényesség. Amit kínálunk: hosszú távú, biztos munka, kiemelt bérezés, igényes munkakörülmények. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az alábbi címen: kiwisun.kiskunhalas@ gmail.com A-913

A-877

A Váci Boltba gyakorlattal rendelkező bolti eladót felveszek. Érdeklődni fényképes önéletrajzzal az üzletben. Tel.: 06 70/379-45-46 A-829

Pultost felveszek. Tel.: 06 70/674-53-07

Kiskunhalasi beruházásra, építőipari-szakipari munkára szakmunkásokat felveszünk – villanyszerelő, burkoló, szobafestő, kőműves. Tel.: 06 30/585-48-49 A-904

Fiatal tanyasi kakasok eladók. Tel.: 06 30/550-37-15

A-892

Mulard kacsák eladók. Tel.: 06 70/392-42-95 A-915 Rántani való csirke rendelhető október 14re. Fazekas M. u. 29. Tel.: 06 77/423-250, 06 30/283-57-85 A-916

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s területén. Már 400 Ft + áfa ártól. Tel.: 06 20/927-09-46 A-44 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-49 Üzlethelyiség kiadó Kiskunhalas városközpontjában, frekventált helyen (70 m2). Tel.: 06 30/945-38-90 A-917

Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26 A-896 Tritikálé vetőmagnak, tisztított (GK Maros). Érdeklődni Harkakötöny. Tel.: 06 30/445-53-08 A-918 Kunfehértói benzinkút építési engedélye, leader pályázata eladó. Ár: 980.000 Ft Tel.: 06 20/441-31-67 A-919

Születtek: Bodor Mária Ilona (Égető Ilona) Kiskunfélegyháza, Ritter Lili (Beszedics Emőke) Kecel, Kolompár Bianka (Rafael Klaudia Amanda) Jánoshalma, Balázs Karolina (Györgye Nikoletta) Kiskunhalas, Bedekov Maja Natasa (Galambos Anita Viktória) Kisszállás, Tóth István János (Kovács Noémi) Pirtó, Pintér Dávid (Balla Bianka) Szank, Kádár Délia (Kósa Andrea) Kunfehértó Házasságot kötöttek: Zsigó Ferenc és Czinege Csilla, Szénási Attila Zsolt és Tóth-Baranyi Aletta Etelka, Tajti Benő és dr. Vörös Krisztina Meghaltak: Zelei József (Kiskunhalas), Lesták Istvánné Pálinkás Mária (Kiskőrös), Pálfalvi Józsefné Szabó Ilona (Kiskőrös), Juhász Sándorné Forgács Mária (Kiskunhalas), Kiss Pongrác (Jánoshalma), Tallér Károlyné Kovács Mária Erzsébet (Kiskunhalas), Szőke Imre József (Kiskunhalas), Dubai András (Akasztó), Hunyadi Józsefné Flaisz Julianna (Kecel), Balázs Ferenc (Kecel), Tóth László (Kiskunhalas), Szabó Pál (Kiskőrös), Forrai Andrásné Friedrich Éva Erzsébet (Kecel), Tesch László (Kisszállás), Patyi Antal (Kiskunmajsa)


2018. szeptember 26.

hirdetés 17

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Szeptember 26. szerda

08:00 Képújság

19:30 Híradó/szerda (ism.)

00:00 Képújság

12:00 Kultúrkép –

20:00 Híradó/csütörtök (ism.)

07:00 Híradó/kedd (ism.)

20:30 Híradó/péntek (ism.)

07:30 Sport Magazin (ism.)

12:30 Híradó/csütörtök (ism.)

08:00 Képújság

13:00 Képújság

12:00 Sport Magazin (ism.)

18:00 PONT (12) –

Október 1. hétfő

12:30 Híradó/kedd (ism.)

00:00 Képújság

13:00 Képújság

18:55 Műsorajánló

07:00 PONT (12) –

18:55 Műsorajánló

19:00 Híradó/péntek

19:00 Híradó/szerda

19:20 Napi Mozaik

08:00 Képújság

19:20 Napi Mozaik

19:30 Sport Magazin (ism.)

12:00 PONT (12) –

19:30 Beszéljünk róla –

20:00 Híradó/péntek (ism.)

20:30 Kultúrkép –

13:00 Képújság

20:00 Híradó/szerda (ism.)

17:00 PEAC - KUKSC

20:30 Beszéljünk róla –

21:00 Képújság

22:00 Híradó/péntek (ism.)

18:30 Képújság

21:00 Képújság

22:30 10 éve történt (ism.)

18:55 Műsorajánló

22:00 Híradó/szerda (ism.)

23:00 PONT (12) –

19:00 Híradó/hétfő

22:30 Beszéljünk róla –

19:20 Napi Mozaik

00:00 Képújság

közéleti magazin

közéleti magazin (ism.)

közéleti magazin (ism.)

kulturális magazin (ism.)

ifjúsági magazin

kulturális magazin (ism.)

ifjúsági magazin (ism.)

23:00 Képújság

21:00 Képújság

ifjúsági magazin (ism.)

ifjúsági magazin (ism.)

(kézilabda mérkőzés)

19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.)

Szeptember 29. szombat

20:30 Megyei Krónika

Szeptember 27. csütörtök

00:00 Képújság

21:00 Képújság

00:00 Képújság

08:00 Híradó/péntek (ism.)

22:00 Híradó/hétfő (ism.)

07:00 Híradó/szerda (ism.)

08:30 Kultúrkép (ism.)

22:30 Megyei Krónika

07:30 Beszéljünk róla –

09:00 Képújság

23:00 Képújság

12:00 Sport Magazin (ism.)

közéleti magazin (ism.)

08:00 Képújság

12:30 Híradó/péntek (ism.)

Október 2. kedd

12:00 Beszéljünk róla –

13:00 Képújság

00:00 Képújság

17:20 A hét Napi Mozaikjai

07:00 Híradó/hétfő (ism.)

12:30 Híradó/szerda (ism.)

18:00 PONT (12) –

07:30 Megyei Krónika

13:00 Képújság

08.00 Képújság

13:05 Testületi ülés

19:00 Sport Magazin (ism.)

12:00 Megyei Krónika

19:30 Kultúrkép –

12:30 Híradó/hétfő (ism.)

18:55 Műsorajánló

13:00 Képújság

19:00 Híradó/csütörtök

20:00 Megyei Krónika (ism.)

17:00 PEAC - KUKSC

19:20 Napi Mozaik

20:30 Beszéljünk róla –

19:30 Kultúrkép –

18:30 Képújság

21:00 Képújság

közéleti magazin (ism.)

(élő közvetítés)

kulturális magazin

ifjúsági magazin (ism.)

kulturális magazin (ism.)

közéleti magazin (ism.)

20:00 Híradó/csütörtök (ism.)

(kézilabda mérkőzés)

18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd

20:30 Kultúrkép –

Szeptember 30. vasárnap

19:20 Napi Mozaik

00:00 Képújság

19:30 Sport Magazin

21:00 Képújság

12:00 Testületi ülés

20:00 Híradó/kedd (ism.)

22:00 Híradó/csütörtök (ism.)

20:30 Sport Magazin (ism.)

22:30 Kultúrkép –

16:00 Sport Magazin (ism.)

21:00 Képújság

16:30 Megyei Krónika (ism.)

22:00 Híradó/kedd (ism.)

17:00 10 éve történt (ism.)

22:30 Sport Magazin (ism.)

17:30 Kultúrkép –

23:00 Képújság

kulturális magazin (ism.)

kulturális magazin (ism.)

23:00 Képújság

(ism., a kezdés változhat)

Szeptember 28. péntek

00:00 Képújság

18:00 Beszéljünk róla –

07:00 Híradó/csütörtök (ism.)

07:30 Kultúrkép –

18:30 Híradó/hétfő (ism.)

19:00 Híradó/kedd (ism.)

kulturális magazin (ism.)

kulturális magazin (ism.) közéleti magazin (ism.)

online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Csóti Gábor, Pál László Kreatív: Anda Péter


18 sport

2018. szeptember 26.

55 győztes volt Ökölvívó-mérkőzésektől lesz hangos szombaton délután és vasárnap délelőtt a Kertvárosi Általános Iskola Sportcsarnoka. Ott rendezi a Halasi Box Club a hagyományos, immáron 18. Testvérvárosok Kupája Nemzetközi Ökölvívó Tornát. A régió legjelentősebb megméretése iránt mindig élénk az érdeklődés, idén is száznál több nevezőre számítanak a szervezők. Szerb, szlovák öklözők már korábban bejelentkeztek a kupára, a legjelentősebb honi élcsapatok is delegálják a versenyzőiket. Szombaton 13 órától kezdődnek a selejtezők és ezek kora estig eltartanak majd. Vasárnap délelőtt 9 órától pedig a döntőket rendezik. A halasi bokszolók is nagyon készülnek már, a tervek szerint ötüket indítja majd Lehóczki László vezetőedző, de ez a létszám, edzettségi állapottól függően tovább nőhet. A házigazda HBC minden érdeklődőt szeretettel vár!

Eredmények

Újabb döntetlent harcolt ki a Faddikorr-Kiskunhalas FC a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A halasiak Lajosmizsán léptek pályára és gól nélküli döntetlent értek el. Érdekesség, hogy amióta Márton Zsolt a csapat edzője, a csapat még nem szenvedett vereséget. A jó sorozat a hétvégén Kiskőrösön folytatódhat. Az ifjúságiak 3-2re nyertek, a gólokat Vincze Imre, Becze Flórián és Vincze Gergő szerezte. A Szilády RFC U12-es csapata Békéscsabán lépett pályára az NB I-es bajnokság délkeleti csoportjában. Az eddig nyeretlen csapat Vata Enzo, Szakál Áron és Supka Ádám góljával 3-0-ra győzött. Az U13-as gárda veretlenül utazott a békési megyeszékhelyre és ott 1-0-ra kikapott. Az U16 a megyei bajnokságban 17-0 arányban legyőzte a Csólyospálost, a gólokon Berta Donát 10, Kőrösi Dániel 2, Gazdag Károly 2, Erdei Márk 2 és Hideg Máté osztozott. A megyei III. osztályú bajnokságban: Szilády RFC–Madaras 4-1, gólszerzők Bischoff Ádám, Csillag Dániel, Martinaj Bljerim, Rigler László. A Kölyökligában az RFC 2 győzelmet és 2 vereséget jegyzett a hétvégi fordulóban. jel

A Kiskunhalasi Atlétikai Club égisze alatt Szloboda Mihály titkár és Kaszap Imre elnök először tavaly hirdette meg az általános iskolák alsó tagozatosai részére ezt az alapjában véve tehetségkutató viadalt. Célját és az érdeklődést tekintve magától értetődővé vált, kell, hogy legyen folytatása. Így érkeztünk a 2018/2019. tanévi újabb kihívásához, melyre városunk négy általános iskolája is csatlakozott. A hasonló ütőerő létrehozása érdekében a 3-4. osztályos fiúk, kisleányok nem iskolájuk színeiben léptek az egész parkot jelentő küzdőtérre, hanem arányosan elosztva alkották a Sárga, Zöld, Fehér, Piros vagy Narancs elnevezésű, egyaránt

Fotó: Jáger Levente

Ökölvívás

Ügyes kisgyerekek uralták a közelmúltban a Bethlen Gábor teret a járókelők őszinte örömére. Olyan leendő atléták, akik vállalták, hogy hat versenyszámban összemérik erejüket, ügyességüket kitartásukat, állóképességüket a Q-KAC Kupán. Mindannyian tudásuk legjavát adták, s nagyban hozzájárultak csapatuk sikeres szerepléséhez, minden résztvevő részesült elismerésben emléklap és csoki formájában.

11 tagot számláló csapatot. A megoldásra váró feladatok játékos formában az atlétika mindhárom – futó-, ugró- és dobó – szakágát felölelték. A lebonyolítás forgószínpadszerűen zajlott, tehát a kis versenyzőknek is határozottan érdekes volt, a nézőknek pedig kifejezetten látványos. Érdekességként és a 8-9 évesek „produktumának” megítéléséhez érdemes néhány adatot megismerni. Például Kocsis Linett, a Felsővárosi diákja kezéből a medicinlabda 8 méterre szállt el, de a központis Kőrösi Réka, Balázs Alexandra és Kerekes Ramóna a Kertvárosiból és a bibós Szombat Lili is 6 métert

dobott. A szoknyáslabda-dobásban – amelyben a „szoknyácska” ugyancsak lefékezi a labdát, – a Kertvárosit képviselő Fenyvesi Csaba 12 métert teljesített, Várszegi Bence 11,9 métert a Felsővárosiból, 11,2 métert a központis Kovács Zsombor. A lányok mezőnyében 10,8 méterrel a központis Fábián Fruzsina és Szilágyi Zsófia került az élre. A súlypont-emelkedés terén a Kertvárosiba járó Kovács Milán 47 centiméterre „szakadt el” a földtől, Ördög Fanni 44, Bánfi Boglárka (Központi) 42, míg a felsővárosi Kocsis Linett 43 centiméterre bírt. Vass Katalin

Rekortánavató gálameccsel

A Belügyminisztérium 20 millió forintos támogatásával és a város 7,5 millió forintos önerejével valósulhatott meg a Bernáth Lajos Kollégium új rekortánpályájának építése. A több évtizedes, balesetveszé- si helyszínt alakítottak ki. A pálya lyes játéktér helyén a XXI. szá- labdarúgásra, kézilabdára és kozad igényeinek megfelelő sportolá- sárlabdára is használható, de a

gyermekek szabadidő eltöltésében is fontos szerepet játszik majd a jövőben. Nagy Ernő igazgató elmondta, hogy nagyon várta már mindenki az új létesítményt, amelyet minden délután használnak majd. A Fazekas Mihály és a Felsővárosi Általános Iskola pedig itt tarthatja meg a testnevelésóráit. Fülöp Róbert polgármester szerint 2014 ősze óta kiemelt figyelmet kapnak a városvezetéstől a halasi sportlétesítmények. Több jelentős beruházás elkészült már ezzel kapcsolatban, hamarosan pedig a Bundzsák Dezső Sportközpont rekortán futókör kialakítási és a Szent György téri fitneszpark munkálatai kezdődnek el. A Bernáth-rekortánt egy gálameccsel avatták fel, amelyen a házigazda válogatott legyőzte az önkormányzat csapatát. Kép-szöveg: Jáger


2018. szeptember 26.

sport 19

Erős mezőny, hazai érmek a Halas Kupán Immáron nemzetközivé nőtte ki magát a Halas Kupa. A kyokushin karatéban rangos megméretésnek számító bajnokságra idén már Ausztriából és Szlovákiából is érkeztek versenyzők. Az Union Dojo Kiskunhalas szervezésében már a negyedik állomáshoz érkezett a sorozat, amelyre szívesen jönnek az ország legjobb egyesületeiből is. Szombaton 170 versenyző 200 nevezést adott le, formagyakorlat és küzdelem kategóriában a legkisebbektől egészen a felnőttekig. A hazai klubból nem mindenki tudott pástra lépni azok közül, akikre előzetesen számított Horváth Zoltán vezetőedző. Csobánci Vilmos és Fekete Róbert Bence betegség miatt nem nevezett a megméretésre.

nála nagyobb ellenfél tudta visszaszorítani a dobogó legfelső fokáról. Szép versenyzést mutatva hozta ezt a helyet. Mamlecz Milán fiú gyermek I. kategória középsúlyban és Király Zsófi lány gyermek I. kategória középsúlyban a harmadik helyezést hozták el mindketten. Szép fejlődést mutattak az elmúlt időszakhoz képest. Czene Barnabás szintén élete első versenyén indult el, méghozzá formagyakorlat versenyszámban gyermek fiú kategóriában, ahol 10 induló közül a 7. helyezést csípte el. Szerintem ez egy nagyon jó kezdet és nem utolsó sorban, tapasztalatszerzés volt számára. Figura Dorka volt klubunk egyetlen olyan versenyzője, aki két kategóriában is versenyzett. Formagyakor-

Ván Gergő (jobbról) élete első versenyén remekelt Ismét jól vizsgázott szervezésből az Union Dojo Kiskunhalas, amely negyedik alkalommal rendezte meg a Halas Kupa Nemzetközi Meghívásos Kyokushin Karate Bajnokságot. Több mint 170 indulója volt a megméretésnek, ők 200 nevezést adtak le, az egész napos sporteseményre megteltek a Dékáni-sportcsarnok lelátói.

Mamlecz Milán (fekete fejvédőben) a harmadik helyen végzett

Figura Dorka (balról) nagyot küzdött

A többiek viszont szépen szerepeltek, megkértük a halasi mestert, hogy ő maga értékelje tanítványait. – Ván Gergő indításán sokat gondolkodtam, a legkisebbek között aranyérmet szerzett, ez volt élete első karate versenye, és remélem, nem az utolsó. Rózsa Ervin fiú gyermek I. kategória könnyűsúlyban 2. helyezést ért el, és csak egy

latban 4., küzdelemben 3. helyezést ért el. Jellemzően óriási akarattal és kitartással küzd, aminek itt és a jövőben is meglesz az eredménye. Gál Levente fiú gyermek I. kategória nehézsúlyban a harmadik helyezést hozta el. Az elmúlt évhez képest rengeteget fejlődött és erősödött – értékelt a vezetőedző. Kép-szöveg: JL


20 színesben

2018. szeptember 26.

Autómentes főtér sok kerékpárral Az Európai Mobilitási Hét programjának kiemelt része volt a főtéren megrendezett Autómentes Nap, amelyben legfőképpen a kerékpár(os)ok kaptak főszerepet. A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében, támogatók segítségével valósult meg a rendezvény, amelyen a legügyesebbek ajándékokkal térhettek haza. Járműmentes övezetté vált a hala- pai Mobilitási Hét kiemelkedő rensi belváros múlt pénteken. Az Euró- dezvénye évről évre az Autómentes

Nap, amelynek során minden korosztály megtalálta a neki megfelelő programot. A társszervezők, a halasi rendőrkapitányság, a Tesco, a Koliken, a Felsővárosi-iskola játszóháza és a Vöröskereszt kiskunhalasi csoportja igyekezett hasznos elfoglaltságot nyújtani a térre kilátogatóknak. Különböző bemutatók, ügyességi versenyek színesítették a

rendezvényt, de halasi egyesületek látványos produkciói is helyet kaptak ezen a napon. Főszerepben ismét a biciklisek voltak, akik számára ügyességi vetélkedő is volt. A rendőrség regisztrációs lehetőséget kínált. Egy baleseti helyszín pedig a biztonságos közlekedésre hívta fel a figyelmet. Kép-szöveg: JL

rita asszony ízvarázslata

Világhírű fogás

Alföldi gulyásleves Hozzávalók: 3 nagy fej vöröshagyma, 8 dkg zsír, 4 tk pirospaprika, 1 kg marhahús, só, bors, őrölt köménymag, 1 kg burgonya, 2 db zöldpaprika, 2 db paradicsom, 3 db sárgarépa, 3 db fehérrépa, 2 gerezd fokhagyma, 1 db tojás, liszt, só. Elkészítés: az apróra vágott vöröshagymát a zsíron üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a kockákra vágott húst, és megpirítjuk. A pörköltet többször zsírjára pirítjuk, pici folyadék-

kal mindig pótoljuk. A zöldségféléket hosszúkásra, a burgonyát kockákra vágjuk, és a fazékba tesszük, amikor a hús már puhulni kezd. Felöntjük kb. 6-8 dl vízzel, megsózzuk, borsozzuk, és megszórjuk egy kevés köménymaggal. A tojásból a liszttel és sóval csipetke tésztát gyúrunk, és lisztes kézzel egy konyharuhára csipegetjük. Amikor megpuhult a hús és a zöldségek, ellenőrizzük a fűszerezést, majd belefőzzük a csipetkét, és friss kenyérrel tálaljuk a gulyáslevest. Rita asszony

fotó: Szőri Attila

Ha megkérdezünk egy külföldit, milyen magyar ételeket ismer, biztosan ott lesz az első háromban a gulyásleves. Itt a hűvös ősz, így nemcsak a külföldi turistáknak, hanem nekünk is jóleshet egy tál forró, tartalmas kanalaznivaló.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.